* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| Normál nézet Megnyitás |
| Zalai Hírlap 1935. 001-023. szám december Zalai Hírlap III. Politikai napilap. Zalaegerszeg. 1935. dec. 3. - 1940. márc. 21. Megj. (hetenként hatszor.) Fel. szerk. Sylvester Péter János Ny. Kakas Ágoston - 2 r. A lap melléklete Zalai Hírlap Képes Híradója címmel jelent meg és 1937. szept. 5-én szűnt meg. A Zalai Hírlap 1940. márc. 21-i megszűnése után 1940. márc. 23-án Zalai Magyar élet címmel újraindult. A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: L évf. 1935.1. szám December 3. Kedd. Szerkesztős/ni telefon: SO. Nyomdai teUfou: 13/. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelás szerkesztő : SYLVESTER RETER JÁNO Hirdetéseket a Rakas-nyonuia vesz fel. . statakarékpénztári csekkszámla: 23JŰ60 sz. -^nV^sélő fizetés: / hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra í pengő. Hirdetések megegyezés szerint. 73S0 A béke útién jövő ben. Kt az advent, készül az Údvozitö fogadásara a keresztény viág. Közeledik a szőtt karácsony ünnepe, amikor egymással megbékélve, jóság gal, szeretette;, megbocsátással megtelve, un-nepíik Isten Fiának eljövetelét az emberek. A Megváltót várjuk. De buzgó keresztény várakozásunk mellett egy nagy nemzeti várakozás is betölti magyar sziveinket, egy nemzeti reménység és hit, hogy egyszer végre elérkezik az a boldogabb jövendő, melyet ez az ezeréves, sokat vérzett, Száz Máriás nép megérdemel. Hosszú a magyar advent, mint amilyen bosszú és tövises volt minden út, amit ez a nemzet eddig a történelem útján megtett. Hosszú volt a katakombák keresztény jeinek útja is. De ha belenéztek egymás hitte'', tele szemébe, ha megfogták egymás Istent kereső kezét, akkor jöhetett az üldöztetés, jöhetett az elnyomás, jöhetett ezer trurtinum, hitük győzedelmeskedett, nem csak üldözőik felett, fia-nem ezen az egész kerek (öldön. A magyar Wő váróknak adva van a példa: hinni Isten-hiiaii a boldogabb országban, hámi egymásban és bízni egymás erejében, erőt nyerni egymás szeretetében! A keresztény egyház soha sem vitte vobna diadalra Krisztust, lia nem lettek volna Krisztust és egymást megértő, láng''elkű, szent apostolai. Az Isten után nekünk legszentebb magyar gondolat: hazánk felt. ímadása — soha aem jut diadalra és a magyar advent sohá rm ér véget, ha nem lesznek a ; magyar nemzeti összefogásnak minden vonalon, az ország legelrejtettebb ziigában is, lelkes, öt* aetlefi aposto''ai és lelkes, megértő, fanatikus hazaszeretettől átfűtött tábora. Összefogás! Egység! Megértés minden magvar szívben egymás iránt! Itt rejlik a nagy magyar várakozás eredményességének a titka. Vezérem, Gömbös Ciyula, ezt a nagy mar j^rar egységet álmödta meg és mi, a miuikartársai ezt az egységet építjük a vár<*oU*an és a községekben. Mélységesen keresztény^ és mélységesen magyar egységet akarunk. Két vezérkönyvúnk van hozzá: az evangélium és a magyar történelem. Az evangélium szent tanításait, az egész vonalon, minden é''et megnyilvánul ásbui életre kíva, a történelem gyönyörű és intő példáin <5$ilva, emberséggel, egymás megbecsülésével, a nagy feladatoknak, a rop-pánt munkának, ami ránk vár, felelősségteljes megosztásával, Istenbe vetett hittel, hazánk ránti olthatatlan szerelemmel akarjuk megalkotni a nagy művet, a magyar advent beteljesülését: együtt látni Szűz Mária nemzetét, a nagy, boldog Magyarországban! Ez a lap ezt az eszmét akarja szolgáin^. Ez a lap a maga szerény erejével a boldog keresztény Magyarország téglahordozója akar lenni. Álljatok melléje, magyar testvéreim! Tár-mogassátok, szeressétek, hogy apocrfolkodhas-aég ebben a vármegyében, hogy szolgálhassa a mindennapi élet ezer apró problémáján kívül a bélee és megértés, a szeretet és összefogás, a nemzeti megújulás nagy ügyét Becsülettel, Jócűbdékltal M «a a lap « úgy indítom «ft- Irtm : Vitéz Tabótfy Tibor töltpén v jára, bogy inmdenkire rátaláljon ebben a vármegyében. Forrjon össze az eszmében lap és közönség, épüljön ki ebben a vármegyében a megámodott, nagy nemzeti összefogás legerősebb vára! Adjon az Isten betel jouih .ahciitet, bokto^ itíép jövendőt Zalavármegyének és driga hazánknak! Zalaegerszeg, december !. Modem szálloda és gőzfürdő épül Zalaegerszegen, részvénytársasági alapon Zabegersneg, december % A Uicseji Hét megmutatta, hogy ke Hó ptupagandával mekkora forgalmat lehet ebben a városban elérni. A forgalom azóta is nagyobb, a vára híre mindenütt elterjedt s mindig tübb az itt megforduló idegenek száma. A Göcseji Hét mutatta meg azt », amit úgy is jól tudtunk, hogy rmics elegendő s főképen a mai igényeknek megléteIA -zJDcxLmL Ezí be IúíII látnunk, be kell ismernünk és a fejlődés parancsának megfelelően ennek a hiánynak a pótlásáról gondoskodnunk keli Felmerült a terv s elég széleskörű mozgalom indult, hogy Zalaegerszegen, részvény- igénynek megfelelő hideg-melegvize?, komfortos szállodát, vele kapcsolatosan egy kis módén» kávéházat és egy gőzfürdőt építsenek. Már az építési tervvázlatok » megvannak a mozgalom vezetőinél Szombat on megbeszélés volt a polgármesternél, a tersek meglehetősen étett stádiumba jutottak, Grósz Imre építés*. / métnök megbízást is kapott, Hogy a költség'' eíöirányzatoi és a terveket készítse el Lehetséges, hogy .u építéshez államsegélyt ts ¿¡kerül- kieszközölni, vagy rosszabb eset* , ben kedvezményes építés* kölcsönt. A részvényjegyzési akció és a lovkelews a közeljövőben megindul. társasági alapon, e^y. modem, minden mai A békéscsabai villamosűzem helyettes vezetőjét választották a keszthelyi villamosüzem igazsatómérnökévé Kjnafffiy, december 2. (Tudósítónk jelenti:) Keszthely képviselőtestülete szombaton ú3t Cisz-k«*, hogy megválassza a koszt Itelvi \illamoa-üaem igazgatónieffiökéf. A közgyűlés, illetve a választás iránt meg''ehrtős érdeklődés nyilvánult meg, amennyiben azon 33 szavazásra jogosult képviselőtestületi tag jeient meg. A villamosüzem igazgatóraénióki állására 25 pályázat érkezett, de a község jogügyi bizottsága és a viL''amosüzem intézősége asup.it) 12 pályázót vá''asztott ki, mint alak .a megf^leJő gyakorlattal rendelkeznek. Az elöljáróság chö hegyen jelölte Per necZky OézJT, a békóicmtx* városi vilomosmúvek helyettes üzemvezetőjét, akit szakmabeli loépzettségénél és gyakorlatánál fogva is a legalkalmasabbnak* tartott az igazgatómérnöki állásra. A szombati közgyűlésen csak két je.''ótaefc volt esélye: Henieczkv Gézának és a Q-ik helyen jelölt Keresztury Miklósnak. Köztük dóit el a küzde''etn, melynek eredménye, hogy a leadott 38 szavazatból 24 esett Perneczky Oo-zára, 14 pedig Keresztury Miklósra. Ilymódoa a közgyűlés Pemojzky Gézát választotta meg a községi villamosüzem igazgató mérnökévé. A megbízatás egyelőre kethónapi próbaidőn© szül és csak azután válik véglegessé. Az új igazgatóméniök a legrövidebb időn belül ᣠveszi az üzem vezetését. A kazánból kicsapódó láng súlyosan összeégetett egy malomgépészt Zabrz&rtö, december 2. (Tudósítónk je-kslti:) Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt a zalaszántói Rózsa-féle gózrnalomhán. A Rózsa-malomban, mint gépkezelő és fűtő áH alkalmazásban Nagy Albert. A malom az utóbbi időben túl van halmozva munkával cs így maxim&b teljesítő képességgel dolgozik. A minap Nagy Albert a gépházban kinyitotta a kazán ajtaját, hogy faliasábokat dobjon a tűzre. Abban a piT**4ban, amikor kinyitotta az áj- ^ . > . ;. üt'' a láng olyan <*övel cs^ott kJ a Lxtitobft hogy Nagy Albert súlyos égési sérüléseM» mnvrndmt az zrcán és a kar|#i. A. szerencsétion ember félig megvakulva támolygott ka a gépházbál és a sürgősen előhívott községi orvos részesítette efcő segélyben. Mint a későbbi vizsgákat megállapította, a szerencsétlenségért senkit s«*n terhel teie-töwétí. i v ZALAI HÍRLAP » A zalaegerszegi városi képviselőválasztások Gerencsér Lajos (Pinty Gábor); II. kör: dr. Zalaegerszeg, december 2. A vármegye aV ispánjának rendelete alapján a zalaegerszegi varosa képviselőtestületi tagválasztás rapjit december 12~ére tűrte ki a polgármester. A szavazás őt választókerületben reggel 9 órától ¿¿jután 4 órái£ tart. A váksztásí etoök: df. Fülöp Jend. A szavazatszedó küldöttségek elnökei, i''ietve helyette* einokei: I. kör: dr. Szisz Gábor (dr. Németh Istv*Ú; III kor: Kakas Ágoston (Kovács Feivncj; IV. kór: dr. Bozzav Jenó (Tóth Oyüa); V. kör: dr. U''olják János (dr. Viai Lajos) A választókörök beosztását lioxiflp júk. Tisztességes magyar sajtót hoz az uj sajtótörvény A vidéki pénzm té/rtrl- és nagy obb vúiklatok Jfi jól isfmrrik a ^szcrloesztó urat«, aki időnként lerándul a fővárosból s szivéíyes ábrázattal — cs kitőkctlcn nyugtával kopogtat be a vezérigazgatónál. A szolgálat, ameiynck honorálását kérik ezek a »közgazdasági szerkesz«» »áök«, vakhogy úgy fejezheti tí: a 5ag> mim fc>g {mi azokról, akiktó.'' a pénzt kéri, mert Ha ír, — rendszerint alaptaan, dc annál arcátlanabb és mindenképen hite rontó cikket — az azt je fenti, hogy a n''ájjás- nem sikerük De jelentkezik a sajtó — ta''án még sokká] kártékonyabb formában — a család életeben is. Sok tapasztalatban, fiatal leányt sitt rrár tejtóre a szinház-múvésarti rovatokcsHogö Tökéletes látást biztosit a Zein punktal uves. Kapható: Dánfai Béla optikai és fotószakUzletében Pécs. Zalaegerszeg. mezbe bújtatott erkoksrontó propagandája * sok Hket mételyeztek meg az crotiki* megt tv«.1) eié e k bon, válóper«» botrányok -bon, bOncseekméliyek szennyes részletéi-ben váputó Kncnzáüiófc. Mimlei. eilcn nincs ma olta''om Saftótörve-nytmk — amely talán a legfcberfSsabb a világon — nem provvdeálhatott a háború utáni idúk beteges fejlődési iránvára b a megtorió eljárás Inísszadalinassága csak akkor nyújt már védelmet és megtorlást, mikor már régen rr-Jedésbe ment az ügy érdemi része A magyar nyilvános éltetnek erre * beíeg tüneténe tapintott reá biztos kézzel vitéz Gömbös Gyula mfciiszfotfoök, mikor bejelentette a saj&óreformot vád beszo-dében. — Uj sajtótónxin>nek kell jomiue — \m*-goztatta —, amely az alkotmány szeDeraébeii, törvényes úton hozza összhangba a sajtószabadságot a nemzeti közérdek egyetemes szempontjánál. A magvar közvélemény kívánja, !?ogy rendet tercirflisünk az összes mftókérdév. sek tekintetében, kívánja, hogy az táj sajtótörvény megvédje a családot, a gyermek, a nó erkölcsiségét, a tekintélyt, a közélet tisztaságát és erós bástyái építsünk bármely irályból jövő destrukcióvá} szemben. -t- 1935 decemb ANTHONY ADVERSE HERVEY ALLÉN MONUMENTÁLIS, ROMANTIKUS REGÉNYE Az amerikai, angol, francia, német olasz, skandináv kiadásokból eddig több mint 1,000.000 példány van forgalomban. — Magyarul most jélent me*. — Három kötet. - 1200 oldal. - 12 pengő. - Megtefcintnetö minden könyvesboltban. — Singer és Wolfner kiadása. 1 Talán sehol a világon nincs o!yan befolyása a sajtónak a közszcKem kialakítására, mutt Magvann-s/ágon. A magyar ember szánté szart-Iráíként lusz lapjának, hiszen apáitól tanuHa axvuK a messze világító tnrtézxnóiynek tisztev-lefét, amelynek imin kásái 6orában vulaha Kossuth Lajos. Széchenyi István, Kemény Zsig^ m<xnd. Deák Ferenc, a magyarság legragyogóbb szellemei foglaXak helyet Akkor még a haza bölcsének egy ®oi>-datbó! 4IÓ, irat fan sajtótörvénye élö valóság volt: \jz újság pedig az írja«. A forradamn összeotnás, a trianoni s^S gven, mjwiezjekben pedig a sajtó egy nagy hányadának szörnyű bűnrészessége re.tcnetes rot-mentóul szolgálták: elérlorzctt az ideje, a gyermek, a nő, a család, az egész nemzet jövője erdk-kében rendet teremteni Amit eddig elmulasztott a megalkuvások« a halogatások és kieg}ex6 ek szelkme, azt nem hiába várja most a magyarság, veséidtől, Gömbös Gyulád. Mert az ó igaz magyar Ív''.kében is ott ég az a^godaom, amit majdnem száz év előtt a legnagyobb magyar oaitött soha nem feled Ikv tóen inftó szavakba: »Gjünk csak a sajtóval mely magiban a lehető >gjobb, de aHuúma/ása által a Vehetó legrosszabb is lehet, mnxkn cél és határ nélkül és engedjük csak. mifcépen uzTa! mindenki kénye-loedve szerint élhessen: s valamint a korhely, ki célt cs mértéket nem ismer, az Isten legszebb adományait magúra és másokra nézve mérc^ffé változtatja, úgy akad köztünk elég, kinek taezjében a sajtójog eaen legszebb emberi jog, a gyilkosnak fkánál, gytijtogJ* törvak kanócánál nagyobb átokká vá''ik.«'' Levél Göcsejből Kedves Szerkesztő Ur, engedje meg, hogy néhány szerény sorral fe 14űercssem. A szeptemberi megyegyűlésen a közmimkavá.tsá^ helytelen kivetése ügyében én .is szót emeltem; felemlítettem, hogy a kisgazdák, akik egypár hold kis földjük megművelésére egy-egy lovat, jobb esetben két-tehenei fognak be, 6 és 12 pengő közmunkaváltságot fizetnek. L>e azok, akik két-két párt tudnak inár befogni, ha tehén fogat is az, fogatonként 24 pengőt tartoznak fizetni, úgy, mint akik 20—30 vagy több pár állatul dolgoznak. Pedig — különösen a mi hepe-hypás, sártenperes Göcsejünkben — nagyon örü! az a kisgazda, aki a meglevő egy pár fogatjához segéderőt tud be* állítani, az ó kis föjdjének megműveléséhez aránylag több nttnika keli, mint a jobb helyen lakóknak a nagyot>b birtokaikhoz. Nem azt akarom, hogy kevxsebbct fordít* sanak útépítésre, sót azt óhajtanám, hogy a községi összekötő utakra miivel többet áldoznának, dc erre a célra az útadó százalékát emeljék fe'', mert a jó közlekedési utat mit»-den adófizető többé-ke vés bbé használja. Tisztelettel : Kustán Gábor kis, földműves, Barabásszeg. 1NDANTHREN színes fflggönykelme 88 fíDér HEN1G röfüs- és kízímunkaflzlet. TARPA KÉPVISELŐJE: KOMCOLY-THEGE KALMAN. Tarpa, deccmber 2. A Kcnycnes-Kaufmajm Miklós tarj>ai mandátumának megsemmisítése után elrendei új választás vasárnap zajjott le a tarpai kerületben. A szavazás során Konkolya Thege (NEP) 1729, Bajcsy-Zsilinszky En(íro (nemzeti radikális) 1661 szavazatot kapott. A kerúlet képviselője tehát Konkoly-Thege Kálr-mán. — Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás vagy keresztfájás fokozza, az enyhe és igen kellemes természetes «Ferenc József» keserűvíz mindig puha, könnyű szék-úrülést és kielégítő emésztést szerez. 1935 december 3. ZALAI HÍRLAP 3 Olvasóinkhoz! Szextettel küldjük ezét ma Za''amefcy* tsút-tékn községébe, ezer és eaer példányban, új Sápunkat, a Zalai Hírlapot. A vezéreszme, melyet a lap törhetetlenü) szolgál, a Nemzeti Egység zaiavármegyei csö- kének: vitéz Tabódy Tibor főispán úr óiflfctó-algának vezércikkében teljes egészében 4*cjo-zésre jut Ezen az úton indulunk cl és cacn az úton minden körülmények között megmaradunk. Megbékélt, új, ószktfe szándékokkal, politikai, társadalmi, kulturális vonalon és a közgazdasági szolgálat terén is, mindig a vezjér-cszmétől áthatottam akarjuk szerkeszteni ezt a lapot. Azt akarjuk, hogy Zalavármegye éleiéinek hü tükre, megmozdulásainak irányítója, támogatója legyen a Zalai HírU^>. Hírszolgálatunkat felfrissítjük. Közérdekű közleményeinket, főképen a megyei, városi és a kö»-6égi vonatkozásban, megsokszorozzuk. A tisztviselő, a pap, a tanító, a szabad szellemi foglalkozású, az iparos, a kereskedő, a gazda, a munkás egyaránt megta''álja majd ebben a lapban mindazt, ami a vármegye éetében számot tarthat az érdeklődésre. A fővárosi és a külföldi híranyagnak szűkebb helyet szorítunk, ezeket az eseményeket csak röviden regisztráljuk, hogy minél több hely és energia fusson a megyei élet szolgálatára. / Kultúrá''is és szociális téren a legnagyobb készséggel rendelkezésére állunk mindenkinek, akit az önzetlen jószándék vezet. Itt kérjük a községek vezetőit, a tanítókat, az egyesületek vezetőit: minden példaadó, vagy nyiU vános elismerésre méltó cselekedetről, kimagasló eseményről, hazafias ünnepélyről, közérdekű lépésről, ami körülöttük, vagy irányításuk mellett történik, adjanak hírt. Minden INDANTHREN színes függönykelme 88 fillér HÉNIG rőfös- és'' kézímunkaüzlet- Vadász cip 5 bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: pixoiL. Téli cipőneki Fókazsirt! járási székhelyen tudósítónk működik, kérjük, hogy ezeket a munkatársainkat a községi eseményekre mindenkor hívják meg. A szerkesztőség belső tagjai « rende" ke zésr eálünak szívesen, bármely közérdekű dologban. Azon a gyakorlaton kívü!, melyet egy vár megyei lap a politikai, társadalmi, közgazdasági és kriminális hírszo''gálatban, valamint az egyesü''eti, kulturális hírszolgálatban követ, nagy súlyt akarunk helyezni Zalamegye képzőművészeinek, tudományos munkálkodóinak és íróinak támogatására és megszó''altatá&ára is. Azaon a zsinórraértéken és nívón felü'', melyet egy\ a vármegyét reprezentálni akaró lapnak tartania kell, szívesen látunk minden irodalmi, művészeti és tudományos megnyilatkozást, mely a keresztény és nemzeti vczérgondo''atunk ^kenetében elfér. Egy mondatban: Lapot akarunk, melyben minden nap ott lüktessen Zala-megye egész élete! Segítséget, támogatást kérünk hozzá ennek a megyének minden rendű és rangú, minden val''ású hazafias közönségétől. Türelmet, megértést, szeretetet! Áldja meg az Istai az Olvasót! V SyTrester Pfcfler Jfros szerkesztő és kiadó. EOLceJk: ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁSI > Előfizetést nyitunk a Zaai Mírlapra.''Az Hi előfizetési díj lö P, fcxvi 8 P, negyedévi 4 P, egy hóra 1.40 P. Kérjük előfizetőinket, hogy a díjakat rohűh de»» hó e''«jén a lapokhoz mellékelt befizetési lapok fe''lixszzválásával befizetni szíveskedjenek A Zalai Napló volt eióüzetői a l*not tovább kapják, előre beküldöttdlaikat a jvukra írhik. A hirdetéseket a jövőben teljesen a Kaka*-nyomda intézi. Minden hirdetés közvetlenül ide kudendó. A jelenleg érvényes hosszabb időre szóló kötéseket a nyomda átvállalta, a hirdető felek kívánságaikkal, panaszaikkal a nyomdához forduljanak. * , Kiadóhivatal. % f — A fOisp&t NagyfcmtesAu Vitéz Tabódy Tibor főispán hétfón délután néhány napi tar* tózkodásra Nagykanizsára utazott. — Lapunk mai »zámábó! többezer pc''dányt nyomtunk s azt akartuk, hogy ezek idejeben megérkezzenek a címzettekhez; emiatt, a korai lapzárta következíében, több cikkünk ki» maradt. Kérjük az olvasók szíves elnézését ! Gyermekeknek igazi öröm fesz* ha Mikulásaié ndékot PAPP cukrásznál veszi minden márkát r Megjeleni az aj STANDARD PERTRIX készülék. a vidék rádiója Teleppótlás nélkül 6 hónapig üzemképes. Ára 186 pengő. nagy v Polgár villamossági vállalatánál v Zalaegerszeg, pénzügyi palota Telefon 252. ZALAI HÍRLAP 1935. december . Őszi férfiszövet és nyakkendő újdonságok. A hires .Navy" gyermek boy-kabátok, vásznak, mosóáruk és flanellok óriási választékban, meglepő ocsó d verseny Áruházban. — Miku i »-napja « Jó.ai-m:ai állami ekmi bkoiáb^n. Az bkoa tjuhóíéstibc* ezidái a éveK.eé műsort á Ütött öiaze Mikiük napjának meg ünnep ésére és ked.esi éeére. Sok gyermekiek ismét az Qaotpéyta ad.a át u jó puspok a maga ajándékát A város kozö.iségét a december 5-én de után b ó.aaor tartftndó előadásra szeie.eítel meghívja ** ^ a *** aítótestület. — A keztlíe''yl szabadegyetem rendezésé-ben dr. Eörtevényi O ¿»ér m. kir. udvari tanácsos, ny. főispán, a Magyar Kü.flg)j Társasig ügyvezető acíw''t báró Malcomes Oyu.a m. kir. ''«vetségi tanácsos december 4-én, szerdán dé után fél 6 ó:ai kezdettel a keszthelyi régi Urániában ídJszerú kii ügyi tárgyú e.óadást tar a iak. Dr. Eoitevényi: A rendi a''kotmányok, kü önös tekar.et.el - Ausztriára, báró Ma.comes pedig: Nagyhaarai e.jentéUk £sza ka íri kában címen ta. tar.ak e óadist — Egy ébként az utosó Cjo dmark előadás, miv;I december ünnep van, december <>-cn, hétfőn lesz fé 6 órai kezdettel. — A SzD.-iális Misiié Társulat keszthelyi szervere e december 3-én, csütörtökön dé után 6 órai kezdette! a keszthc''yi szegények felségé yezésére vidám misor-ral tarkított Mi-kuás-estet rendez a Hungária nagytermében. . — A jó>ará:aí nevét rá ía nyitotta a váltára. Vajda István 50 éves zaaudvarnoki födmáves el''en a zalaegerszegi kir. ügyészség kétrend-be i vá tóhamisUás büntette címén vádiratot adott ki. Vajda két darab 150 pengőrö. kiállított vá tóra kezeskép ráírta a jóba-átainak, Vajda Ferenc, Nagy Lajos, Dóbex József és Szcrecsár Józ ef csáíordi gazdák neveit. A vá tókat a za aszentgróti takarékpénz árnál 3c-számíto tatta. Az egerszegi törvényszék Vajdát most jogerősen fé évi bortö in elcsre íte''-íe. — A német háború; em é'';é em ig£ny!és6-nek határideje december végéve! lejár. A jel-vénysxerfl étem tzaagján karddal és kard nélkül kerül adományozásra, a.zev»t, kotty *rc-vona bon va »v mögöttes országrészekben te''-jesí ett szo gá a o: az igéiy.ó. Kér\é.;y;nhrták Heeger Árpád mászik: aiár-sos, a.»Deutsche Ehrenegiorc magyaror zá^i képvbeőjé ól, Budapest, VI., Podmaiiczky-utca 85. V. 17. igény endók. Az érem a vi éze''c, az Országos Frontharcos Szövetség és a MONSz ta^jaiiak formaruháján, va amint pogáferi öltözéken viseld Jietó. — A ke-zt^efyl Keneskedfik Társulati december 5-én, csütörtökön vidám Mikulás-estet rendez az Amazonban. Az enadás keretében a Radó színtársU at tagjai h fe^épnek. — A Korunk Szava gróf Széchenyi György és Katona /enő sz-erAe^z-cseben meg,e.errf. Winter t-nx3 Károy, Be*s aipo.gármesx*e: A szoaá is keresz.énység hódító ee:ere;cról ír. LctnUai István: Piő.iászka püspökről közöl rrv timhanguatú tnegem ékezést. Gnger Miklós: Krisztus papja az é.et mcgaázort>ai és meg-szomoritott;ai szo.gáatában cimm*l ir nagyszabású cikket. A ap oót rmi.*vkatánFai közül Kónyi Márta a faukua ásró, Ney Klára a konzervatív kányról ír. Szabó István a Valéria teepról ra,zo. megrázó képe:, Gogoák la^ jos Eger várost festi meg. A lap a meisseni püspök tárgyaásáró. va.ó érdekes beríni tudósítást, a csehszlovák modifc»-vivendf ismertetését, Túrba Gusztáv pekroógját, a fiajal magyar líra bcmu''a''ását taia mazza. A Korunk Szava előfizetési ára egész évre 3 pengó, egy -szám ára 40 fillér. Mutatványszámot ingyen küld a kladóhiva''xt: EJudapcst, IV., Reáltanoda «itca 8. — Idcgewég, lejfijá% ílT.a lanság, reggeh rosszullét, levertség, bág>aJtsig, szedu és esetében a térmésze:es «Fcrenc József» keserú-Viz az emésztő:z.''rvek hlánvos műkódéscból eredő zavarok nagy részét azonnal meg zjn-teti, az étvágyat erJsen fokozza s visszaadja a testnek é> sze emnek régi frissesedét. (>r\csi szaktekinte yek megfigyelték, hogy a Fircnc József víz öregemberek betegségeinél cs neu-raszreniások bajainál is mindig megbízhatóan és kellemesen hat. — Ba''eet történt szombaton a Kovács Károly-téren. özv. Práger Káro jw 75 éves zaáe^erszegi asszony a Ková.s Károy-tcr 6. sz. aatti lakásának udvarán megcsúszott oly szerencsét enü, hogy balcomb^a eltörött A kihívott mentők beszál itoMák a kórházba. — Vad ibava<iá zjt voX a mi ap éjszaka Keszthc yen. A l^degrc fordut időjárás meg^ indította a vadlibák vindorását a Balaton mellé. Az utcai ívlámpáktól ¿vakított vadlibák nekirepütek a villoiiy- és teefon\ezcté-keknek. A ezxrhant vadtbákaí egymásután fogták ei az utcai járókeók. — Az Uj Kor legújabb száma Aradi 21m>11, Bála Borisz és Posssnyi László szcrkcsztésc-bcn érdekes tartaomma n>egjele.rt. A vezető dkket Kühár F.óris Ü.S.B. igazgató írta a magyar szcrze''.es isko''ákról. Petró József, az egri szemi ^áritim eüiRazga:ó a SjItü.z Antal új nagy dogmatikáját ismerteti részeíesen. A-másy Gusztáv a magyar ipari nu:>kásság ka-tasrztröíaj* helyzetéről ír, Rády Elemér a tanítóság új szerepéről. Közlika lap Oaudel (a Jarques Ri\iére viághlrű e.ele é ének új folytatását, Budai György Az ember tra^édiáji il''usztrálásának munkájáról ír. Számos apróbb cikk, á. ásfoglal;is, vi ágriapló és kóciyvísmer-teíésck egészítik kí az új lapot, mey mnd> "Hj^tt kapljató. Mu''a:vá"yszán)oí ingyen kü d a kiádóhivaa: Budapest,'' VIII., Saentkirálvi-utca 23. Ara 43 fii ér. — Á tűi sok evésnél, vagy túlzott Ivlsníl, clgmándl > gyógyvízből már fél pohár használ — Időjárás: £fcnk északi, északnyugati szél, sok be jei míg ísraé: e ö, val6j[lnikn záporeső. A heg}© en . /bm^ö és havazás. A hőcme''letés ttra folytalódl, sőt ludóen le-bOlés valószktü. SZÍNHÁZ Mxm pénzt kenős. Verneiul — erős a nunk — énen ha.t vo na, fia ezzel a daraub4 kelle:t volna pénz keresnie. Irp.kus francia vígjáték, tehát fe.téte.iüJ nem a sirdü-tebb ifjúság számára készu.t. Egyébkent a feawtt köztx»eg is szivesen elengedte votoa az elsó két fe.vonást Uirig cég le.t voba bexik a harmadik és a negyedik. Lbben a nehezen induló darabban jutott Irsay Nórának az a nehéz fe adat, hogy bemutatkozzék az egerszegi közö:iscgixk. Hát hősies vá. alkozás xolt, tagadiiatatan. Ea»>ilí c'' cnérc ez a szimpa idus meg,e.e.''jésú, ió ji. tékú, fiatal művésznő mcgia m:ghódította Egcrszjeg szívét. A Pártban élő kis c.igycl medika szerepében sok derűs percet szerzett a közönségnek. Temperameiitumos já.éíta, ízléses ötözködése egyará-it jó benyomást krU tett Ismét jó eső a akftást lábunk Zemplétiyi-tóJ, aki frappáns figurát krcá«t de Va.igny gróf álerkölcsös alakjából. Gyárfás Miklós örökké csodá kozó fiata'' grófja mellett Szántó Eraó és Sorr Jenő tűntek ki ügyes alakításaikkal A második felvonástól kezdve a közönség egész jól mu''atott. Hogy két felvonásra volt szük&ég, amíg a nézjtér fe meegszik, abban nem a színeszek, hx-veni a szerző volt a nibás. % Igazi asszony. Vaszary Jájjos ügyes vígjátéka, ha va amikor, úgy ezer év muva egy buzgó iroda.már kezébe ke. ül és történetesen hiányoznék az a lap a szövegkönyvről, mely a szerző nevét tünteti fel, hotbiztos, hogy mart egy újonnan fe.fedezett Monár da ab kerül a késői utókor elé. Mert a téma, arwtak egész vonalvezetése és kidolgozása tiszlán molnár-fercncL Egy okos asszony és egy okos férfi szerelmi párbaja ez a darab, három igen érdekes felvonáson keresztül. Ez a párbaj nagy vona ú, le-bitneseő és fordulatokban gazdag. Az elbő jelenettó! kezdve az utolsóig a nézőtér érdek-.ődése türelmetlen kivánoksággal tapad a szin-p»adra cs rokonszenvül kidén a küönfé''e fegyverekkel küzdő szerepók hadi sikereit. Róbert Mária és Zcmpényi ZoYán voltak az örök ellenfelek. Korább szerepeikben elért sikereik fe eslegessé tes/jk, hogy ezalkalommi] is boncolgassuk művészi képességeiket. Le-gendó, ha csak annyit írunk róuk, hogy játékukkal most is e''ragadták a közönséget, mely nem fukarkodott a tapsokka''. Kéry Éva, Szántó és Gyárfás mellett elismeréssel'' kell m*gcm->éke»iünk^Baán Ete káról, aki az orvosi tia''om elenére, kizárólag a közönség iránti tisztelet-bői ''épett Tel az ejti e>5adáson, hogy 39 fokos lázzal eljátssza a szobalány párszavas szerepet A darab egyébként igen tetszett a kozórt-ségnek. (D.) • • Öntől függ, hogy elegáns, tartós és olcsó cipője és hó- és sár cipője legyen; Telefon 84. Vásároljon tehát Kovács Cipő- és Díuaf áruház -ban Mindenféle nyomdai munkák. könyvek, papíráruk és írószerek ieglobb beszerzési helye; KAKAS ÁGOSTON köwnZöI ÍönJl. Pa" röÍer és xenemükereskedés, kölcsönkönyvtár b Zalaegerszegen 1935. december 3. zalai hírlap 5 SPORT A gimnázium tornatermében vasárnap dél-fctán megtartott mtóaeiközi asztaü teraiisz mer-Icőzés a felső kereskedelmi iskola csapatának 13:12 pontarányú győz&mcvcl végződött. A tnérkőafc során'' Schischa 4, Kardy 3, Horváth 2, E«ső 2, Légrády 1 gyózclmcvel szemben Molnár 5, Gonda 3, Vo&£ 3, Szicloencs 2 pő-aatímet saoraett. A párosban Saebcrcs—Mojnár, Ocnda—Votfel (kereskedelmi) fölényesen gyűrött az Esső—Horváth, Légrády—Sehigcha (gimnázium) pár dúcn, akik egyetlen szettet Sem nvertefc meg. MZSE II—Padi 5:2 (1:1). T*tnc«\iát£JuKt hozott Budapestről a ZTE-Az első vasárnap elmúlt Zakcgvrsjsegcn anélkül, hogy csapataink mérkőztek vojia a bajttoki pontokért. A játé ködök megkezdték tfii pihenőjüket. A vezetők azonban már dolgoznak a tavaszi szezon előkészítésén. A ZTE vezetősége mindent c\ akar követni, hogy az őkzí gyenge eredményi a csapat a tavasszal kiegyensúlyozza. Több új játékost igazolt már a vezetőség és legújabban Pü József intéző Budapestről olyan játékost hozott a csapatnak, aki egyben a tréneri teendőket is eüátja. A tréner-játéko6 csütörtökön érkezik Zalaegerszegre. Pál. József nem nevezte meg az ületőt. csupán annyit mondott: ha az öreg Pál azt mondja, hogy az illető tud futbaDozni, akkqr a ZTE sport közönsége megnyugodhatik. — Kíváncsian várjuk tehát az új firtbaütehetsécf zalaegerszegi csütörtöki játékát. A Move ZSE futbalvvezíetősége is lia»onló-Icép azon dolgozik, hogy a csapat a tavasszál folytathassa sikereit és bejuthasson végre az I. osztályba. Komoly, teljes feflcészffitségíte van Szükségük csapatainknak, mert enélkü! sikert elérni lehetet len. Bioden játékárnt Lieboer-árjegyzék árai szerint adok, tehát megtakarítja a szállítási költséget és nincs törési kockazata. Qz összes léli Mi hó- és sárcipó, bélelt kesztyűk, svájci Iriko alsónemű, selymes bélelt nadrág, téli pongyola stb. óriási választék. Szép ajándéktárgyak. Zalaegerszeg Meglőtt a Mikulás GYARMATI gmOxImtbm. RÁDIÓ Hétfő, decMntatr 2. Budapest I. 7.30: Palló Imre dr. énekel. 8: »Ai ember tragédiája«. Madách Imne drámai költeménye két löszben. 10.20: Hanglemezek. 11: Csorba Dezsé és cigányzenekara muzsikát. Budapest II. 6.15: A kis béres. Kiss Lajos clbeszé és«: 7.30: Hans Oeorg von Maekensen budapesti német követ üdvözlő-szavai. Majd: Német nyelvoktatás. 8: Krúdy Andor dr. cim-balmozik. 8.55: Pityó József és jazzenekará-nak műsora Weygand Tibor énekszámaival. MOZI Kedden K) 7 cs f£ 9 órakor eg> rendkívül izgalmas és rejtélyes film krrui bcroítatásra az LE4«ontcmrfi>¥res helyáraldsC ftÖiüLEl A megfcjtlie>^Jcn-4x jtélyek filmje 10 fetaxús. bon. jiW« idegeIdieJ! Nagyszerű kbéró mflaof. Helyár 10-50 fOérig. Figyelem! Mai naptól kcoivc %z etfadásofc hétköznap pontosai léi 7 H fg 9 órakor kezdődnek. Vasárnap és unnepnapoton az elő. adások kezdete (3, 5, 7 és 9 óra) változatiw marad. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAJ. Kedd, december 3. Budapest I. 10.20: Magyar László Delafrikábaiu 10.45: Gyermekruhák. 12.05: Farkas Jóska és cigányzenekara. 1.40: Triumph énekegyüttes. 4.10: A kézhczáL''ó konyha. Nádai Pál előadása. 5: Miért tanulunk magyar irodamat. Sík Sándor dr. előadása. 5.30: Emlékhangverscny a tíz év alatt elhunyt magyar művészek lemezeiből! 6.30: Beszélgetés a magyar asszonyokkal. Vitéz Somogyváry Gyula előadása. 7: Budapesti Hangverseny Zenekar. 8.15: Gazdasági élet és etika. Láng József e''őodása. 8.45: A lengye! rádió Európa-hangversenyének közvetítése Varsóból. 10.30: Szilágyi 24 tagü kis cigánygyerekzenekara. Majd: Mándits jazz-zenekar műsora Ka''már Pál énekszámaival. — 11.30: Mursi Elek és cigányzenekara muzsikál, Kalmár Pá! énekel. Budapst II. 6: Gaston Maugras-nak, Franciaország budapesti követének üdvözlő szavai, majd francia nyelvoktatás. 7: Mezőgazdasági félóra. 7.35: A finn-ugor rokonság felfedezése. Baróthy Dezső dr. előadása. 8.05: Ravel-hangverseny (lianglemezek). 9: Lakatos Misi és Tóni cigányzenekara muzsikál. INDANTHREN színes függönykdmc 88 fffitr HéNIG rölös- és kézidhmkafizlet. Valiták Angoi Jani Belga fr. C*«h Korona Dán korona Dinár Dollár loflO-ITIO 5690 5750 »4 15-1435 737V74 55 7 80-8*30 331 20-34170 Bsrtiák» P randa frank 22*30-22ÍC Hollandi 22^2^231*20 _engyeJ zloty 65-90-6650 Leti 300-3*15 -eva 4*42-4*46 -ira 2990-30-25 rtlrka 136-''37-60 Sorvég Iroróttiaf 84 76-85 66 Osztrák schilling 80-8070 Stájci frank 11U70-1 >65 Svéd korona 85 80« 70 Amsterdam Belgrád Benin Bukarest Brfl otel Kopenhága Oszló London Milano Newyork Pária Prága Siőtia Stockholm Varsó Wien Zürich 2294^23120 7-82-T-8!) I3SÍÍMJÖ80 341-3 40 T9 2O-7VU0 76*15-86 4T 8MC-76-50 1705-17*5« 29<«-3O70 345-20-347 10 22*32-2260 14*07-17-0? 4*11-147 89*10-8 6415-65-55 iuntwni-69 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Bura (iistavidtki 77 kg 1795 18 20 |/65- 17.80 (tiszv.) 78 te. I8IO—1835, (egyéb) 179U -1805, 79kj. (BW.) 1&35—I8t>\ (egytb) 7805-18 20(tiuv.J 80 ks. 1865-1890. (eg)éb) 183C 18 40, v>t* (pe 1600- 16 ia »roa o) 1740-1600, sOrárpa ÍSOM''JOQ, »ab 17.55- 1765, tengeri 15 45 15.55, ouaakbu« 12JX) 1263 iranyz«. gyengébb, forgalom : csekély. ******* 1«»|W«<MM •» UM9 lH«tinD r(TII JilOl á UMMtU imMIfr I MUS''OS ÜÍZA iJf''Mrtí i OivIO MAQVAM JÓZSCf Mul''Or KOZMtZKT UL''WVÚ MWÉI nuncu júntr APRÓHIRDETÉSEK EGÉSZEN UJ KÉMÉNYTOLDÖ, hasznilt szárnyas ajtók, kirakatok, tárcsás daráló eladó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. KABÁT0SZTÁLY. Ezer legszebb kabát közül választhat Női kabátok, gyermek és leányka kabátok. Szőrmék. Bundák mérték után a leggyorsabban készülnek. Nézze meg kl rakatunkat. ♦ SCHÜTZ ÁRUHÁZ. ZALAI HÍRLAP 1935 december ELTÖRPÜL mindenta/ta világítás u Aladdin jeínleiiogáz-líipa fényével szemben. Kapható: HEINRICH W. és L • cégnél Zalaegerszeg. - Telefon 161. Fizissn Bli 2 JALÄI mur-ra! és sárcipök nagy választékban Pál és Indránál Z a I a e g e r s * e g Tmlmion 170. A környék legmodernebbül berendezeti autójavító üzeme és garage Bosch service . "f Ahhumuláfor service FRG golyós és görgóscsapágysh. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENÓ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43. Hihetetlen olcsó árf ujabb forma, jobb minőség jellemzi PFAFF és más gyártmányú karikás és körhajós varrógépeinket. Brandl József Zalaegerszeg. (Megyeházzal szemben ) Figyelj! HAVAS kézimunka* és szőnyegfonalai. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. vfdjegy és QráUöíőí orvosi rendeletre is / legolcsóbban készit i Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A letidői palotával szeri ben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb óra javító műhely t Varga Lajos (Tiki) órás- és ékszarétx Rákóczi ut 5. sz. I r ó a é p és »zámlálógép szaküzlet ERIKA uj táska gép P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javilasok, btnzinfurdók, j< karban tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIK'' ÓS aranyműves, Írógép mfl-síérés/. Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett.) Vass Lajos orás es íMm Zalaegerszeg, (a megyeházzal szemben) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ HEVESI Tmlmion 235. Zalaegerszeg Apponyl-utca 41. u. Legmodernebb bútor- és épületasztalos munkák. E heti slágerünk: Poopiin maradék: Uri divat ingpooplinok kitűnő minőségben P P20 Női fehérneműek nagyon alkalmas nancook maradékok, különböző színekben, jól mosható . . . . 90 f. Finom boykabátok kisgyermekek részére. \ Bocskay és Magyarka kabátok leánykák részére most érkeztek. SCHUTZ ÁRUHÁZ c. Nyomatott Kßkm Atfostoo Ukxyntymdqfibm, ZalMtfense^ ffirtrf g) MA Ti Hl. L évf. 1935. 2. szám. 8 Ullér. December 1 Szerda. Szerkesztőségi telefon: SO. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széehenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.060 jz. Előfizetés: / hóra 1.40, 3 hóra V, 0 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Tüntetés Szombathelyen a Kossuth-gyalázó Derne ellen Dcmc László vo!t százados és volt trafik-tulajdonos, a szombathelyi legitimisták vezér-embere, egy röpiratban cikket írt, amelyben meggyalázta Kossuth Lajost, Petőfi Sándort és a márciusi ifjúságot A felháborító eset a képviselőházat is foglalkoztatja. Bárczay János nemzeti egységbe! i képviselő mterpeliá-ciót jegyzett be a belügyminiszterhez. Az interpelláció szerdán hangzik el a Házban s a miniszter nyomban választ is ad arra. Szombathely, december 3. A városban, bár a rendőrség minden óvintézkedést megtett és valósággal őrzi IX* me Lászlót és lakását, nagy tüntetések vannak. Hétfőn este többszáz fiatalember tüntetett Derae ellen. Egyes jelentések szerint ablakait is beverték. A felháborodás országszerte nő. Rendezték az üzletek karácsony előtti záróráiét A kereskedelmi miniszter rendelete értelméében deoember 9-től 24-ig azokat a nyf.t árusítási üzleteket, amelyeket 7 óra dött be ke3 zárni, ez alatt az idő a''att 7 óráig, a túlnyomóan élelmiszereket árusító üzleteket pedig este 8 óráig szabad nyitva tartani. A deoember IS-érc eső vasárnapon (ezüstvasárnap) azokat a nyílt árusítási üzleteket, amelyek egyébkent egész napon át zárva tar- tandók volnának, reggel M órától déX 12óráig, egyéb üzleteket pedig reggel 7 órától 12 óráig szabad nyitva tartani. A december 22-ére eső vasárnapon (aranyvasárnap) azok a nyílt árusítási üzletek, amelyek egyébként egész napon át zárva tartandók volnának, reggel 9 órától déíután 6 óráig, egyéb üzletek pétiig reggel 7 órától délután 6 óráig tarthatók nyitva. r • » Néhány napon belfo Zalaegerszegen is megkezdődik a népszámlálás Zalaegerszeg, december 3. A belügyminiszter, mint ismeretes, elmedeltc, hogy az ország minden lakosát állandó Lakásán az ezévi deoember elsejei állapotnak megfelelően össze kell írni. Ennek a rendeletnek az értelmében tehát a közeli napokban kisebb arányú népszámlálás kezdődik, amely a tízévenkénti nagy népszámlálástól csak abban különbözik, hogy az összeírás csupán a személyi adatok összegyűjtésére terjed ki, eU < A letenyei frontharcosok nagysikerű estje a főispán és Nagy István képviselő résztvételével lenben az anyagi adatokat figyelmen kívül taRyjx \ Az összeíráshoz szükséges nyomtatványokat a budapesti Országos Statisztika: Hivatal bocsátja rendelkezésre s a nyomtatványokat már Zalaegerszegen is várják, hogy megérkezésük után az összeírást azonnal megkezdhessék, mert azzal december 27-ig el kell készükii. Mint dr. Mikula Szigfrid főjegyzőtől értesülünk, a nyomtatványok egy-két napon belül megérkeznek Zalaegerszegre. Leta^e, december 3. Az Országos Frontharcos Szövetség letenyei főcsoportja szombaton tartotta vitéz Tabódy Tibor főispán fővédnöksége és Nagy István képviselő védnöksége alatt a szegénysorsú bajtársaknak és hozzátartozóiknak karácsonyi felsegélyezésére szolgáló előadását és táncestélyét. Műsorra került dr. Bányai Lajos kir. járás-bíró rendezésében, a lelkes műkedvelő gárdának nagy tetszést aratott és minden tekintetben kiváló alakításával, Csatlió KáJmán: Uj rokon című vígjátéka. A szereplők egyenként és együttesen olvan kiválóan alakították a vígjáték szerepeit, hogy a legjobbak kiválogatása, kiemelése nagy gondot okoz. Mégis ki kell emelni dr. Bányai Lajosnét a Tóni mama szerepében, dr. Kreiter Józsefnét Blan-che szerepében, úgyszintén ki kell emelnünk Kabay Ilit, Kabay Katát, Kahay Böskét, Soós Juliskát, dr. Pillér Artumét és Czigány Margitot, akik a női főszerepeket művészien alakították. Az estre Lctenyére érkezett vitéz Tabódy Tibor főispán dr. Fodor László titkárával, Nagy István országgyűlési képviselő és felesége, dr. Krátky István nagykanizsai polgármester, dr. Lontay Alán nagykanizsai főszolgabíró, vitéz Tamásfalvy Jenő, a Nemzeti Bank kanizsai fiókjának elnöke, dr. vitéz Bíró Ignác, a Nemzeti Egység vármegyei központi titkára és több előkelőség, akiket dr. Czigány jánOs főszolgabíró, Sal János gyógyszerész és Schram- Cajos uradalmi tiszttartóval együtt dr. Csempesz Dénes kir. közjegyző, a letenyei frontharcos főcsoport elnöke látott vendégül. Vacsora után a vendégek résztvettek az elő- adáson, majd melegen gratuláltak a Jelkea műkedvelő gárdának. Előadás után a nagyszámú vendégsereg átvonult az iskoaból a kaszinóba s megkezdődött az ösases termekben a táncmulatság, mely nagyszerű hangú* latbaj) a késő reggeli órákig tartott. Nagy az erkölcsi siker, vele együtt nagy az anyagi siker is. A nemes célra szép összeg jut. A letenyei főcsoport lelkes munkájából példát vehetnek a vármegye összes szervezetei, nemcsak a frontharcosok, de a többiek is, mind, melynek fc''segélyczésre, támogatásra szoruló tagjai vannak. - Utháboru dűl a becs-balatoni, illetve a grác— balatoni,, valamint a grác—budapesti utak körül. A* érdekelt Sopron, Vas, Győr és Veszprém megyék egymásután mozdulnak meg, va''amemtyi minél kedvezőbben akarja kieszközölni a maga részére ezeknek a nagyfontosságú utaknak a megoldását. A zalai sajtó, főként a tapolcai és a keszthelyi, élénken foglalkozik az úggyd, hiszen ezeknek a vidékeknek a legnagyobb érdekéről, azt mondhatnánk, a jövendő sorsáról van szó. S amint versengenek a vármegyék, versengenek ezek a kisebb érdekeltségek, Keszthely Tapolca is. > Egyik lap azt írja, hogy Zalamegye még nem is foglalt állást hivatalosan a najgy kérdésben: Nem térünk ki arra a sok-sok megoldási módra, amit a vármegyék ajánlanak — a magtik érdekében. Csak a két mcgyénkbeli vár ros megnyugtatására szögezzük !e, hogy — igenis — Zalamegye a ma^a részéről már hivatalosan állást foglalt és a főispán vezető-sével küldöttséget is vezetett a közigazgatási bizottság határozata folytán. S Zalamegye állandóan résen van, vigyáz azokra a nagy érdekekre, melyek ezekhez az utakhoz fűződnek. Vármegyénk 4íét utat kér: 1. a sümeg—tapolcai, eddigi gráci állami Iűt kiépítését: '' 2. a /a''aegerszeg—keszthelyi törvényhatósági új út kiépítését. Ennek a két útnak a kiépítése tökéletesem fedné Keszthely és Tapolca érdekeit, a Balaton érdekeit és az egész vármegye érdekeit. Ezért a két útért együttcsen, összefogva kell dolgozni! Minden más megoldással szembeni Más dolog az, hogy ezekhez az utakhoz a többi vármegyék hogyan kapcsolódnak. Itt is a legmesszebbmenőén ügyelnie kell arra, hogy* minél több nyugati város és vidék találjon utat,:* Balatonhoz. * * • (7 A magyar rádió iubiteuma Budapest, december 3. A magyar rádió tízéves fennállásának jubileumi ünnepségei szombaton megkezdődtek Gyula diák háromórás hangjátékával.Vasárnap délben Gömbös Gyula miniszterelnök beszédével kezdődött •m-g a tulajdonképeni hivatalos ünnepség. Egy -nagy múlttal biró nép tagjának lenni— mondotta — nemcsak öröm, büszkeség és kitüntetés, hanem súlyos kötelesség is, annál is inkább, mert elődeinktől 2 ZALAI HÍRLAP tíK?5 december 4 nagyobb Örökséget ««.tünk át« nM amekkorát önhibánkból, ragy önhibánkon kívül, utódaiknak á adhalmtk. De hisszük, hogy a világból nem veszett ki a jog és igazság szelleme. A mi elborul: igazságunk- lángoló naparca előbb-utóbb ki fog ütközni a fel hók közű: A miniszterelnök után Wrnchker István kereskedelmi miniszter, Tersztyánszky Ákos posta vezérigazgató és Hável Bé^. a Tele fon hír-mondó vezető igazgatója mondónak beszédet. Majd ünnepi hangverseny következett Délután a földművelésügyi minisztérium rá- díóelóadássorozatában maga Daránvi Kálmán miniszter méltatta a rádió jek''entősegét a mezőgazdasági ismeretek terjesztése körül. Este Kozma Miklós belügyminiszter mondott eJ visszaemlékezést a rádió tízéves nhiltjáról A rádió a jubileumot két héten keresztül ünnepi műsorokkal üli meg. A Stúdió vezetősége felkérte azokat a budapesti követeket, akik államinak nyelvével a magyar rádió rendszerei tanfolyamokon foglalkozik. hogy néhány szóval üdvözöljék a tanfolyamok rész''vevőit. Az előadások sorát hétfőn este Mnckénsen német követ, kezdte meg. aki''rádió-beszédében a német -magyar Szellem- kapcsolatokat miatta, f^ Keddre virradóra Ismeretlen tettes gyújtogatott Pózván Zalaegerszeg, december 3. Mám vimadóra ismeretlen tettes gyújtogatott a közeli Pózva községben. A gyújtogatás következtében le-égett egy két lakrészes lakóház, pajta és istálló, valamint 20 q takarmány, gabona stb. A za''aegerswgi tűzoltóság már hétfőn este ÍO óra tájban észrevette, hogy tűz van Pózván A toronyőr azonnal je''entette a megfigyelését Mózes László parancsnoknak, aki kiadta a rendeletet, hogy legyen m^nde.ikí ké^zenllr''bn. Várták ezután, mikor érkezik a telefonhívás, amely Pózvára szólítja ki az egrrszegi tűp-oltókat. A várakozás -azonban hiábara''ó volt, Pózva nem kért segítségei; mesternek is tudomására jutott, hogy tűz van Pózván'', mire utasította az egerszegi tűzoltó-kat, hogy menjenek ki az ontozoautóval és a motorfecskendővel, hátha, segítségre van szükség. A tűzoltóság ki is vonu''t Pózvára, aiiol az otíati türoitók még javában küzdöttek a lángok tovább:«arjedé;e eÜJi. A két tűzoltócsapat ezután lokalizálja, majd eloltotta Tóth Józsel győrvári lakos pózva: portáján a veszedelmesnek Ígérkező tüzet. A kár többezer pengő, mely biztosítás révén megtérül. Mint a nvombfji bevezetett vizsgá''at megállapította. gyújtogatás történ?. A zalaeg''r-szegt csendőrség eré ves nyomozást indított a tettes kézrekerítésere. A belügyminiszter rendeletet küldött valx-mennyi vármegye és város első tisztvis''''öléhez a képzőművészet és iparművészet körébe vágó megrendelések és vásárnsokuál követének"» eljárásról. A rendkívül érdekes rvndeJct megállapítja, hogy az egyes közületek a képzőművészet és iparművészei körébe vágó megrendeléseknél cs vásárlásoknál gyakran szakszerű felülbírálás és véleményezés nélkül járnak cl. minek folytán jelentékeny összegek érdemtelen kezekbe kerunek és azoktól légjobb művészeink épp a legvá''ságo.-abb időkben elesnek. Az í''yen vásárlások nem biztosítják azt a céh, amelyet mjiden hatósági vásárlásnak követnie keU, hogy ludniilak a közízlést fejlessze és a képzőművészetnek és Fé'' 12 óra tájban Czobor Mátyás polgár- A város és megye ezentúl csak felsőbb engedéllyel - vásárolhat műtárgyakat iparúim észe Jnek nemze.i hzempon''i>ó is fomo6 megbecsüléséhez vezesse.:, továbbá, hogy a vételár fejében tény cg rnűvészi-x.tjkű mü-tárgy kerüljön a közü''etek birtokába. Tekintettel arra. hogy a mos*a:ii súlyos gazdasági helyzetben a hatósági vásárosoknak és támogatásodnak a m űvészt;irrada'' omrj nézve m.''g fokozottabb jelentősége \an, szükségesnek ;ar-tom — mondja tovább a belügyminiszter icn-delete —, hogy a vármegyék, városok és községek és az áita''uk fenntartott intézmények a képzőművészet és iparművészet körébe vágó pályázataikat, mcgrcnde''éseikct és vásárlásaikat az Országos Iroda''mi cs Művészeti Tanács meghallgatása és véleményezésic meJcit bonvo-lítsák ''e. A városi szavazókörök beosztása Tüttóssy-utca. Ujvásártér. Vasút, gróf Zrínyi Miklós-utca. Szavai óh ei v bég: a Kultúrház. II. szavazókör: Alsó, gróf Battyhány, Berzsenyi, Bozót-utca, Deák-tér, Galamb-utca, Gébárt, Horthv-ter, Kaszaházai-utca Kismaorn, KisHrtca. Kovács Károlv-tér. Madách, Mária-utca, Mérleg-tér, Nekeresd, Neszee, lord Ro-thermere-utca. Ságod, Sütő-utca, Szanatórium, Sze ebem-tér,* l''j vágóhíd, frménvi, Várkörutca. Szava/öhelyi ég: a közpcHi eeml iskoli. III. szavazókör: grof Apponvi-utca, Eöivos-utca, Iskolaköz, Kálvária-utca, Kálvária-tér, Ka-zinezv-tér. Kisfaludy, Kossuth, Mátyás király, Szent Margit, Tompa. W;as.-i:s, Zárda-utca. Szavazóhelyiség: a központi ovodj. IV. szavazókör: Arany János. B*:sányi, Bc-csaíihegy, Berekalja, Botffv-uica, Budai völgy, Csáfordi forcjuló, Egerszeghegy, Hegyi-utca, Jánkahegy. Jókai, Mikes Kelemen, Pintér Máté, Prohászka, Püspöki Gráciái, Rákosi Viktor, Síp. Temető, Uj, Virág Benedek, Wer-bóczy-utca, Vizslarét, Vörösmarty-utca. Szavazóhelyiség: a JókaWitcai e''e.ni iskola. V. szavazókör: Alsóerdó, Andráshidai, Eber-gényi-iitca. Ettncr (városi) téglagyár, Gaspa-rich Márk-titca, Gógánhcgy, Oógán-malom, Gömbös-malom, Jákum-utca, Kápo''aiahegy, Lapunk tegnapi számában közöltük, hogy Czobor Mátyás polgármester december 12-r* tűzte ki a városi képviselőtestueh választásokat. A szavazás a választókerületeknek megfelelően b szavazókórben történik cs pedig: I. szavazókör; Árpád-utca, A vasi dűlő, Baross-liget, Báthory, Bethlen, Besenyői, Bíró Márton-utca, Blaha Lujza-tér, Bocskay-iítca''. Csány-tér, Csűszólap, gróf Esterházy, Erzsébet királyné, Farkas Dávid, gróf Festeticsutca, Gévahegy, Grünbaum téglagyár, Honvéd, Hunyadi, IV. Károly király, Kinizsi, Mező-utca, Pá''vaudvar, Páterdomb, Pázmány, Petőfi-utca, Régi állomás. Szent László, ToWi, Tökéletes látást biztosit a Zeiss punktai üves. Bánfai Béla optikai és fotószaküzletében Pécs. Zalaegerszeg. Könvok-utca, Landorhegy, Maom, Munkácsy, Ne''eíe ejts-utca, Olai kirakások, Oai áfomás, Olai maom. Ola, Rákóczi-utca, P*bánU-tc>tj Sleublits-telek, Saekeresszerf dűlő. Szeglet-utca, Szírnegy, UJjnalom. Vágóhíd Szavazóhelyiség: a Maasz *z£*.hán (Appo-nyi-trtca 17.) Minden kerület 3 rend.-s és póttagot választ. A főispán Nagykanizsán NagyfcaLiIza, december 3. Amint megírtuk, vitez Tabódy Tibor főispán hétfőn délután dr. Fodor László titkárral Nagykanizsára utazott. Este a főispán a Nemzeti Egység helyiségeiben tett látogatást, utána a Pamnón iában NEP vacsora volt. Kedden délelőtt érkeztek Nagykanizsára ''^ntér József pápai kamarás, Krüger Aladár és Petamek József országgyü ési képviselők, akik a főispánnal együtt felszólalnak délután 5 órakor Kiskanizsán, a Polgári Olvasókörben, fél 7-kor pedig Nagykanizsán, az Iparosldir nagytermében a Nemzeti Eg>*ség nagygyűlésein. Este bankeft lesz a főispán és a vendégek tiszteltére az Iparoskör nagytermében. .s'' Szombaton tea lesz a MANSz-ban A zalaegerszegi Mansz ''eányklubja űj elnök-nőt kapott dr. Horváthné Kecskcméthy Edit személyében. Az űj elyöknö nagy ambícióval fogott hozzá a klub életének felfrissítéséhez. Nagy terveket sző, már járja a várost, szervez, agitál, dolgozik, rendez. Szombaton a leányklub teát ad délután b órai kezdettel. Az elnöknő lesz a háziasszony s ezzel a teával kezdi tényleges, nyilvános működését. A teára ötven. évig minden rendes fiatalember hivatalos! Finom aridivat külSnl«g«sség*h. Angol uríszabóssg. TÓTH GYULA rOLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nera nézi dűs választékú raktáramat. Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. Va-lódi arany tollak már 5 P-tól. Ka kai Ágoston könyv, papír és írószerkeres-kedese, kölcsönkünyvtára. Zalaegerszeg. Teieíon 131. —- A Tér ti Forma építómüvészeti folyóirat most megje en: novcmbvri száma szép Tiittztrá-ciók. értér c-s szakcikkek egcsz sorát köaü. Közel 20 oldalt szentel a páratarnu'' szép tó;í"lí-tásű lap a^. üdüóépítkezjé^ekrjek. Képekben ismerteti a tihanyi fócskoai ''Jeámüdülóa, a MAC űj klubházát, a nyomdászoknak a Dunaparton épült hétvégi otthonát, a parádi srt andlürdö4, a Petr.eházy-réTi tisztviselő üdülóliázat, az OTI hárkánvfürdői g\''ógyházát és bebő berendezését, Székely Árpád párisi magyar építész által Montrealban tervezett szanatóriumot és berendezését. Külön érdekesség André Bock cikke budapesti benyomásairól. SzjerkesztÓ6eg és kiadóhivatal: Budapest, VI., Terézrkörüt bb. 1935 december . ZALAI HÍRLAP Adakozzunk a szegényeknek a cserkészek „jótett napián" Zalaegerszeg, december 3. Megírtuk már, hogy a zaaegerszegi cserkészcsapatok december 7. és 8. napjain úgynevezett »jótett napot« rendeznek, amely abból áll, hogy sorra ¡árják az összes házakat és múv dcnhol ruhát, cipőt, febércenüt, clelmh szert, pénzt és játékokat gyűjtenek. Ezeket a za''aegcrszegi városi inségakaő rundéi kezésére bocsátják. • Legyünk megértéssel cserkészünk diffiéivtcs vállalkozásával szemben és ne zárkózzunk cl az adakozás elő!. Ezúton is felkérjük . a város megérte közönségét, hogy gyűjtse össze e''őre azokat a nélkülözhető holmikat, amiket szí\ts cn bo»á: az íreé frakció rcfuieBkeűfeére. Készítsük ei ezeket a kis csomagokat es adjuk át a cserkésze loiek, lu szombaton é& w sámap bekopogtatnak. . . ü Holdtöltekor Csirkén basa fesendás kincseit keresik Balatonendréden Pár kilo méterre Zámárdrtól, a számódi er-dók alján, a Baaionendrédet környező hegyek mé''.yén '' i kincseket keres a nép. A kincskeres ós a régi^Jegendákból meríti alapját ,de új erőre kapott, mióta egy régész és egy geológus járt ort s azok-azt mondották, hogy a dudahegyi barlangban lehetséges, l»ogy a kitakarodó törökök elrejtették a kincseket. Ez a látogatás a nyár végén \o!:. . Azóta holdtöltekor ásóval, kapával, csákánnyal nagy titokban az cmbcno''c túrják a hegyedet, lapátolják a homokot óraszámra, hogy megtalálják a kincseket. Annakidején Aranycsigében volt a török basa háza, ahol va''amikor egy aranytáblát találtak, a Dudahegyen va''amikor két nagy aranypénzt talált Var^a Lajos szólókapálús közben, meg egy vödröt. De mindezek régen voltak. Azóta nem talált senki semmit Most, hogy erőre kapott az endrédi kincs-keresés, megkerestük Lassú Lajos községi főjegyzőt, aki a következőket mondotta: — £n nem hiszek ezekben a mesékben, bár annyi kétségtelen, hogy rtt valamikor török falu volt. De az emberek máskép gondolkoznak s hiába a sikertelen kincs keresés, ho*dtöl*ekor mégb elindultak a dudahegyi tőröklyuk felé az enrfrédlek keresni Csirkén basa legendás kincseit. 1 — A vár.negye nyugdíj választmánya a decemberi kísgyűésen tárgyalás alá kerülő úgyek előkészítésére december 7-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel az alispáni hivatalban ülést tart. — Az crdöíelügyelöség új vezetője- A földművelésügyi miniszter a zalaegerszegi m. krr. erdófelügycüőség vezetésével vitéz Kiss lajos főerdómémököt bízta meg. — Háztulajdonosok figyelmébe! A nemzeti zászló használatáról alkotott szabályrendelet alapján a polgármester felhívja a város közönségét, hogy a kormányzó úr őfőméltóságának nevenapján, folyó hó ó-án, pénteken lobogózzák fel (lázaikat. — Szabadságról. Dr. Mikula Szigfrid városi főjegyző visszatért szabadságáról és tegnap már cl is foglalta hivatalát. — Áthelyezések a MAV-náL Salamon Zoltán Aláv fóintézót, zalaszentiváni állomásfőnököt -saját kérelmére beosztottként Budapest Nyugati pályaudvarra, Feszi László intézőt Zalaegerszegről állomásfőnök! megbízatással: Zala-szén tivánra helyezte át a Máv szombathelyi üzletvezetősége. — A Zalaegerszegi lzr. Jótékony Leány- egylet 1935—36 évi ismeretterjesztő előadássorozatát december S-án, vasárnap délután háromnegyed 5 órakor a hitközségi székház tanácstermében kultúrdélután keretében nyitja meg, melyen dr. Junger Mózesné ad elő »A Szentföld kultúrája és gazdasági viszonyai« címen. Az egylet tagjait és az érdeklődőket ezúton is meghívja a vezetőség. Nincsen párja sehol az «Igmándb víznek, Mert hűséges öre jókedv t egészségnek. — A Késztiielyi Társaskör jubileuma. Nagy érdeklődés mellett zajlott ie a Keszthelyi Társaskör 50 éves jubileuma november 30-án. Az esti közgyűlés ünnepi beszédét Reischl Imre mondotta, majd lwsits Gyula titkár iá-merteTte a Társaskor múltját. Utána több. mint UH) terítékes vacsora volt. — Tea-est a ZTE-bei. A Zaloegerszrgi Tora a Egylet az egyesületi élet kimélyít ésére az idei téli szezonban n»ost szombaton, decembcr 7-én rendezi első tea-estjét a Jákum-utcai klubházában. A tea-est rendezősége csütörtökön este fel 9 órakor megbeszélést tart az egyesületi helyiségbet:. — Emberek a Marson. Ez a címe annak a rendkívül érdekes illusztrált cikknek, amely Tolnai Világlapja új számában jelent meg. A népszerű képeslap a legkiválóbb magyar írók novellái meDett számtalan érdekesebbnél érdekesebb cikket, nagyszerű folytatásos regényt és közel száz remek képet közöl. Tolnai Világlapja egy száma 20 fítiér. — M2ku?ás-napja a Jókai-utcai állami el^mi tskóláben. Az iskola tanítótestülete ezidén is élvezetes műsort állított össze Mikükts napjának megünneplésére és kedvessé tételére. Sok gyermeknek isméi az ünnepélyen adja it a jó püspök a maga ajándékát. A város közönségét a december >-én délután 5 órakor tartandó előadásra szeretettel megjűvja és várja a tanítótestület. 1—2 — Találtak egy retikült kisebb pénztartalommal november 29-én. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — Az lzr. Vegyeskar holnap, szerdán este fél 9 órai kezdettel próbát tart a hitközségi székjiázban. A próbára a tagok teljesszámú megjelenését kéri az elnökség. Takarékoskodjék!!! 100 kg ia. szén P 4''50 .FI 5CH L-né/ Jöjjön hozzánk, mie''őtt a tél megrázza szakállát. tt 0 ■ l 01 — A has gyakori teltségc, a rekesz erósebb fel tolódása, májtájéki fájdalmak, emésztési oe-hézségek, gyomorbélhurut és sárgásig a ter-«/ mészetes «Ferenc József» keserűvíz használata által megszüntethetók és az agy, a szem. tüdő vagy szív felé irányuló vért ódul ások ellensúlyozhatok. - ---- — A cserkészek jótett napján adakozz a szegényeknek! — Világháborút járt katonák figyetmébo- Fe''hívjuk azoknak * bajtársaknak a- figyelmét, akiknek bármilyen oknál fogva Károly csapatkereszt igazolványuk nincs, hogy annak megszerzési* határideje e hő végén lejár. — Erős, vérbő, kövér emberek számira a természetes «Ferenc Jozseí» kcserúvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmúködést biztosít. — Milliomos csodagyerekek. Pompái képekkel illusztrált cikket közöl cw.n a címen a Délibáb új szám a, amely száz o.dai terjedem lemben és gazdag tarta''ommcU jelent meg. Remek rádióműsorokat, egyfelvonásos szln-darabokat, novellákat, színházi beszámolókat, kitűnő filmrovatot és rengeteg érdekességet talál az olvasó a nagyszerű színházi képcsltip új számában, melynek egy számi 20 fillér. Nagy ünnep lesz; Darvas Lili első filmjének premierje: — Mesterséges szeplők. Parisban a leff-újabb divathóbort, hogy az elegáns nők szep-!ót festenek az arcukra. Minden jelentő* divat újdonságról beszámol a legnépszerűbb magyar divatlap, a Párisi Divat, mely minden számában közei, száz pompás ruha, kabát és kézi mim ka rajzát közli. A gyönyörű kiállítású és gazdag tartalmú divatlap egy száma 00 fillér. — Időjárás: Még élénk északnyugati szél, változó felhőzet, egye» helyieken Ismét záporeső, vagy záporszerű havazás Éjjel és a hegyeken csakis havazás. A hőmémék''et tovább csökken. A Pee/s bacon-üzem, ez a nagy, eleven pápai cég húskonzerv gyárat épít Pápán. Minden hatósági beleegyezést megszereztek a nagyjelentőségű üzem felállításához. Sok-sok bajunk között egy kis reménysugár ez az építkezés, mert azt jelenti, hogy gazdáink sertésállományából a jovöb.-n nagyobb mennyiséget állandóan felvásárol a g)ár. A Poels cég Zalaegerszegen is állit fel üzletet, illetve expoziturát. Az uz5et a pénzügy-igazgatóság földszintjén lesz; a várostól-veszik ■ bérbe hosszabb időre a modernné alakított helyiségeket. Itt lesz a képviselet is. Most már . az a fontos, hogy a képviselet minél nagyobb mértékben vegye igénybe a zalai tenyésztők árúját és muiél több pénzt juttasson »»agyon rászorult gazdáink kezébe. INDANTHREN színes fűggőnykelme 88 fillér HENIC rőfös- és kézimunkaüzlet. Hirdessen a M ím ZALAI HÍRLAP 1935. december 4. Gyermekeknek igazi öröm lesz. ha Mikulás- aiándékot PAPP cukrásznál veszi Őszi férfiszövet és nyakkendő újdonságok, A hires ^Navy" gyermek boy-kabátok, vásznak, mosóáruk és flanellok óriási választékban, meglepd olcsó árakon a Verseny Áruházban. SPORT A Keszthelyi Törekvés 1935 évi eredménymérlege Keszthely» december 3. Luzajottak a bajnoki mérkőzések, pihenőre tértek a csapatok. A teli szünidő az az időpont, amikor elmélkedni lehet a múlton; hogy u> volt ez, avagy hogyan kellett volna Jenni. A Törekvés a bajnoki tabellán szerencsééi (vagy »peche-hci?) az ötödik. Tíz mérkőzéséből ötöt megnyert, hármat elvesztett, két-szer döntetlenül mérkőzött. Az 1034—33 év szép szereplésié után Bizony nagy ojalód,''c> a keszthelyieknek, de a vezetőségnek is. A barátságos mérkőzések már több sikert hoztak. Hisz megverték a Vérhalom FC-t, a Ferencvárosi Vasutas kombmáltat. Sikernek kell betud::. az NTE elleni döntetlent is, de a többi? Mi is lehet az oka az idei gyatra szereplésnek? A vezetőségben van a hiba, vagy a játé-tousokban ? Mind a kettőben! IX a vezetősége ben elsősorban. A legnagyobb baj mindig a mérkőzések megrendezése körül volt. Példanak a budapesti Törekvés esetét, a marca''ii kirándu''ást és a legutóbbi helyi derbit említjük. (Tudvalevőleg a gazdászok győztek 4:3-ra.) Ezek a mérkőzések csak rontották a csapat renoméját és fihidegítették a drukkereket. A mostani mérkőzések rekord közönsége alig haadta meg a UXKat. Hololt még tavaly SÍK)—QíK> főciyi réző előtt zaj''ottak le a mérkőzések, sót 1200 nézője akadt a Törekvés—Somogy meccsnek. A másik nagy hiba a csapat egyes tagjainak közömbössége. Nem akarunk neveket említeni; de hogy miért kel! az feszcállhásxuU^ DtievelxtK használni, olyanokat, amelyeknek csak > multjuk« volt, azt nem értjük! Ha gy engébb lesz is a csapat azáltal, hogy fiatal erők kerülnek be, de legalább látunk szívvel-lélekkel és sárcipők nagy választékban Pál és Indránál Z a I a e g e r s z e g Teleion 170. » küzdeni az utolsó percig. (Utalunk a Fercno-városi VSE. cl''eni szép győzelemre.) Hiba, hogy nincs meg a helyes csapatszellem. Visszatetsző nagyon, hogy egyik játékos a másikat a pólyán szidja. Hiba az is, hogy nincs gól lövő. Hány vesztett mérkőzést lehetett volna megfordítani''. Megvan a nyo nyomasztó fölény, de nincs, aki gócokra váltsa. A téli pihenő tehát ne a sport-bá''ra való készülődéssel teljék ei csupán. A vezetőségnek meg keli találiia azt az utat, amely a közönség szívéhez vezet. Az majd buzdítja csapatát, ha látja, hogy az együttes szívvel-lé''ckkel harco! uto''só percig a színeiért. Adja Isten, ügy legyen! (K.L.) Tapolca píng-pangortW 9:3 aranyban gyö-zedolmo kedtek a most ke ¿dó sümeglek ellett. A Sümegi-Sport Egylet pingpong szakosztálya vasárnap rendezte meg első városközi mérkőzését. A játékosok közül feltűnően nagyvonalú és tehetséges játékot produkált Gaz-gad (SSE), aki megvette a vidék legjobbját, Somost. A tapolcaiak részérő! Somos,. Vilics, Lővingcr és Stroch, míg a sümegiek részéről Gazdag, Fodor, Koloszár és Dehény vettek részt a mérkőzéseken. Tapolca nevében Fürat László nyújtott át a ptng-pongozóknak egy gyönyörű kivitelű oklevelet Előreláthatólag a Sport Egyict vasárnap a diákokkal játszik Sümeg bajnoka címéért. MOZI Kedden fél 7 cs fél 9 őrakJor egy rendkívül izgalmas és rejtélyes film kerül bemutatásra az Edisonban, filléres helyárakka). RÉMÜLET. '' A megfejthetetlen rejtélyek filmje 10 felvonásban. Játék az idegekkel! Nagyszerű kisérö műsor. Helyár Itt— 50 fiUéíig. Figyelem! Mai naptól kezdve az előadások hétköznap pontosan fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. Vasárnap és ünnepnapokon az előadások kezdete (3, 5, 7 és 9 óra) változatlan i marad. SZÍNHÁZ Fruska. Helyes gyerek ez a Fruska. Idestova tízesztendős lesz már, de nem lehet észrevenni rajta az idő múlását. Pedig 10 év igen nagy idő egy színdarab életében. Körülbelül any^-nyit je.ent, mint amikor az egykori szépas* szony erősen köze.edik a negyvenhez. A Fruska azonban semmit sem veszített abból a szívderítő hamvasságábóJ, amellyel évekkel ezr előtt e''indult a világsiker felé. Hogy Barry Conners kitűnő vígjátéka ma is vonz közönséget. azt legjobban az a te* ház bizonyítja, -¿mely előtt hétfőn este újból felfrissítette a Bánky társulat. * A címszerepben Qálffy Marika üde fiatalsága aápozta meg azt a kellemes vígjátéki hangu''atot, amely elengcdhcteúen keliéke a Fruska minden előadásának. Egyáltalán nem lehetett érezni játékán, hogy muidossze egykét hónapja szívja csak a kulisszák levegőjét Egy kis rutin, néhány ügyes rendező keze., és a többi már csak üáiffy Marikától függ. A Fruska impressziói után szép folytatást jósolunk ennek a fiatal színésznőnek. Harrmgton utazó szerepében vitéz Bánky direktor szerzett sok-sok derüs percet a közönségnek. Orbán Viola megint remekelt. Mmt Harmigtonné, ragyogó figurát adott ismét. Irsay Nóra rutinos művészete jólesően letompította Grace liá-lát''an szerepének bántó szögleteit. Ebben a szerepében új oldaáról mutatkozott be. Egyébként ismét elegáns, szembetűnő jeenség volt a színpadon. Bánky Ellctnér ragyogó volt a félszeg tc''ek-spckuláns szerepében. Egy-eg>'' mozdulata, grimasza elég volt, hogy kitörjön a nevetés. Nagyon szimpatikus volt Vándor István is Caldwell szerepében. Tehetséges fiatal», ember, tele ambicióvalv Egyelőre a főerénye, hogy lelkiismeretesen megtanulja a szerepeit. Később, egy ügyes rendező keze áatt kitűnő erő várhat belőle. A tehetség miifdenesetre adva van. Meglepően ügyes kabinet figurát láttunk dr. Végh Lászlótól. Kár, hogy csak a szezon véghén volt szerencsénk ehhez az ügyes, használható, újságíró-színészhez. A hétföcsti előadás közönsége egyébként hálás tapsokkal köszönte meg* a kitűnő társulatnak a kifogástalan előadást. (D.M.J.) A vitéz Bánky társulat az elmúlt héten háromnapos vendégszereplésre kiment Lentibe. A három nap alatt öt előadást rendeztek, még pedig a legteljesebb anyagi és erkölcsi siker jegyében. Za''aegerszeg ku''.túrközönsége elpirulna, lia látta volna, hogy m:)yen zsúfolt ház jött össze Lentiben egy-egy Strindherg vagy Ibsen darabra. Nc méltóztassanak kételkedni, de való igaz, hogy több előadásról jegy nélkül volt kénytelen távoztú a közönség, mert a lentii színmüintézet nézőtere csupán 230 ember befogadására alka''mas. Ez a nézőtér pedig estéről-estére zsúfolva volt. Lentiben. Annak a Za''aegerszegnck a tőszomszédságában, ahol a színltáz nézőterén kevesebb az ember, mint mákszem a szegényember mákos-tésztáján. — Lenti közönsége nagyon szépen letette a vizsgát. A színtársulat tagjai mindig kedves emlékekkel gondolnak vissza Lentire, melvnek alig'' kétezer lakosa között mindig akadt 250, aki kíváncsi volt egy kis kuli úrcse megér c. (D.)''. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedesben, Rékóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: MxoiL Téli cipőnek: FókazsirtJ Mindenféle nyomdal munkák, Irönyvelr. papíráruk és írószerek áB9ÍObb be"e"és> könyv, pap/r. írószer és zenemükereskedés. kölcsönkönyvtár E==a Zalaegerszegen 1935. december 4. ZALAI HIRLAP RÁDIÓ Kedd, december 3. Budapest I. 7: Budapesti Hangverseny Zenekar. 8.15: Gazdasági ciet és etika. Láng József előadása. 8.45: A lengyel rádió Európarhangversenyénck közvetítése Varsóból. 10.30: SzLigyi 24 tagú kis cigánygyerekzenckara. Majd: Mándits jazz-zenekar músora Ka már Pá! énekszámaival. — 11.30: Mursi Elek és cigányzenekara muzsikál, Kalmár Pál énekel. '' Budapst II. b: Gaston Maugr^s-nakt Franciaország budapesti követének üdvözlő szavai, majd francia nyelvoktatás. 7: Mezőgazdaság: félóra. 7.35: A finn-ugor rokonság felfedezése. Baróthy Dezső dr. előadása. 8.05: Ravel-hangverseny (hanglemezek). 9: Lakatos Misi és Tóni cigányzenekara muzsikál. Szerda, december 4. Budapest 1. 10.20: Verses magyar földraj/. 1763-ból. — 10.45: Egy pozsonyi polgárasszony é''et? a középkorban. 12.05: Bicsak Erzsébet zongorázik. 1: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 4.10: ,Diákfélóra. 5: Munkásfélóra. 5.30: Budapesti Koncert Szalonzenekar, ft: Babits Mihály verseibő! ad elő. 0.30: Sugár Viktor orgonahangversenyének közvetítése a budavári koronázó főtemplomból. 7: Magyar nóta-est. 8.35: Harsányi Zsolt csevegése. 9: Három magyar szvit. Előadja az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 10.40: Hanglemezek. Budapest 11. 6: Budapesti Koncert Sza''on-zenekar. 6.30: Don Asranio Co''omta-nak, Olasz-Ország budapesti követének üdvözlő szavai. Majd: Olasz nyelvoktatás. 8: Egy magyarbarát angol utazása 100 év előtt. Fest Sándor dr. előadása. 8.30: Tánc''emezek. 9.25: Sándor Oyörgy szalon- és jazzenekarának músora. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI. Paleto* Don Ml Angol fon! Belga fr. Cseh korona Dán korona DinAr Dollár 1680-17 10 5690 57 50 14*15-14-35 73 75-74 55 7 80-8-30 33! 20-341-20 Francia frank 22-30-22 5C Hollandi 229*2» >-231-20 Lengyel zloty 65"90-t650 Lcu 31X>-:tt5 Léva 4-4.M<6 Ura 2990 Márka 136 - 3760 Norvég korona 84 65 Osztrák schilling 8l-«ü 7ü Svájci frank 110 70-1 >''63 Svéd korona 85 8U-6Ü 7U Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brüísre) Kopen háfc;> Os?ló London Milano Newyorlt Páris - Prága Szófia Stocknolm Varsó Wien Zűridi 229 4^-231 2C 7''82-7''d'' 135 -136« 3*41-3 4C T\i 20-798C 76*15-86.47 85-5C-7651 1705-17-52 2998-30*20 345*20-347-10 22-32-226C 14-07-l7-fi7 4-11-4 4 j 89* 10-8^-85 Ö4t ÍV-65-55 ! IfhO-l 11-65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. |\ ... i»nía*i.ie«i H kg 1793 1820 (oí-vn) 1 7 65-17.80 (ÜMV.) 7H kg 18 |U - 1835, (elvétő 17 9) - 18 05. «9 kg (tt*7>.) 18 .;„'' <egvet>) .803 l82J(ti .v) 8t H. ¡8 ti- IblX». (cp«.; 3T 184 , r /. (po ) 1610 1610, • 4 uj 1740 160U, súrarp.» 1800-19C0, »ab 17.5-*)- 1765. »«.»¿ni 1545 15.Í:\ : u^oi t 12.50 12 63 innym gyengébb, forgalom: erkély. L«M»nm«MM ••••4. im> itk«t)ttn >"t<CA * kiadni,ál« rt/.ljj« t MUS''OS GÉZ* Sifi»«} 04*11) WAU>AK JO/Str K..JIN«.,. twMMé • KO/INSZKY tiS/lO .«•M«. FHASCU JŐZSCf APRÓHIRDETÉSEK %OÉS2EN UJ KÉMÉNYTOLDO, használt szárnyas ajtók, kirakatok, tárcsás daráló eladó. Bővebbet a Kakas-nvomdáhan. Meglőtt a Mikulás GYARMATI € s e m e g e O x I e i b é. 12833—1935 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. Vármegyei Takarékpénztár n. szombathelyi bej. ccg végreliajtatónak Szvctecz János és felesége, Szvetccz Mária za alövői jakos végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyeben a tkvi hatóság utóajánlatra az ú^ibb árverést 1040 1» tőkekövetelés és járu ckai behajtása végett a zalaegerszegi kir. járásbíróság területén ''eVő, Zala^övő községben fekvő r a za''aovői 237 betétben A -f 1, 2. 4263, 4261 lírsz. szántó tsqu>rtőkheg>1 cíulcben 2 hold 1$03 n. ö! ingatlanaikra" 1300 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936 6ví január hó 4. napián délután 3 órakor Za''al3vő községházánál fogják tiugtarariL Az árverés alá lcerülö ingatlanok a kikiáltási árnál a''acsonyabb áron el nem adhatók. Az árverelni szándékozók kö''.ecsek bánatpénzül a kikiá''lási ár 10<»/o-át készpénzben, vagy óradekképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni. Az, aki az ingat''anért a kilátási árnál magasabb Ígéretet teVt, ha többet ígérni senki seni akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapitott bánatpénzt az általa ígért ár ugvanaitnyi százalékáig kiegészíteni. Zalaegerszeg, 1935 augusztus 26. I)r. Nag>- sk. jbírö. « A kiadmány hiteléül: To!aal Károly« irodavezető. A zalaegerszegi kir. törvényszék. Ke. 2580—1935—1. szám. HIRDETMÉNY. /f „ i A zalaegerszegi kir. törvényszék kozliirré teszi, hogy özv. Braun lajosne zaacgerszcgi be nem jegyzett röviUárükereskcdó vég ós ennek tulajdonosai, özv. Braun Lajosné Eisüi-ger Sarolta és Rosinger János kérelmére a k etivsze regyezségi eljárást megindította. Vagyonfelügyelő dr. Bosclián Ernő zalaegerszegi ügyvéd. Elrendelte a magánegyezségnek az Országos Hitelvédő Egylet közvetítésével való megkísérlését. Hitelezőket felhívja, hogy követeléseiket az 1935 évi december, hó 15. napjáig az 1410 1926 M. E. sz. rendelet 52. szakaszában meghatározott jogkövetkezmények terhe alatt az Országos Hitelvédő Egyletnél jelentsék be. Joghatály kezdete 1935 évi november hó 29. napja. Zalaegerszeg, 1935 november /28. Dr. Pénzes Lász''ó s. k. kfr. törvényszéki bíró. A kiadmány hiteléül: Lippa, irodafótiszt. Figyelj! HAVAS • kézimunka-és szönyegfonalai. Babiruhi különlegessége* Icgmegbtxlutóbfcak. TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajavitd műhely Varga Lajos fTlkl) órás- és ékuirétx ir Rákóczi ut 5. sz. Iróflép és sxámláJógép szaküzlet ERIKA uj usiu Ktp P 175 Kctningtoa írógépek buo minytlerikau. Jrriti»ok, beminlurűók, |ck«rb*n tartií. - Arany, ctött ékszerek, disztárgyik HORVÁTH MIKi (^S aranyműves, irófép mű-szeré?i. ZaUegenzeg. (Mindi patika mellett) litVíiiMEBIiMMMfc Tökéletes fözöt és győOYbaskötQt orvosi rendeletre is legolcsóbban készit G. KováGS Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával »zeniben Vass Lajos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megye-házzal azember) OLCSÓ é* MEOBIZHAT0 Nagy megtakarítást ér el!!! Ha ezen könryen éghető magas kaló-riáju fűtő szenet nálunk vásárolja 100 kg la bazai szén P 3 60 Szekér Imrénél t e i e t o n 89 Tessék próba fűtést alkalmazni, a legkisebb tételt is házhoz szállitjük Pontos kiszolgálás. fizessen elő a jlUlMirra! HEVES/ Teleion 2SS. Zalaegerszeg Apfx»nfl''Ut<m 41. ijl Legmodernebb bútor- és épületasztalos munkák. • • Öntől függ, hogy elegáns, tartós és olcsó cipője és hó- és sárcipöje legyen. Vásároljon tehá. t Telefon 84. Kovács Cipő. ¿s Divafártiház.ban v ZALAI HÍRLAP • 1935. december 4. Crepe dechlne jó minőség, szép színekben, kis hibával P 2*40 Düftlli: Férfi és női sportkabátkának, 15 féle szinben P 2 60 Téli SZÖVel női aljaknak és gyermekruháknak, angolos mintával P 120 Törülközők: Komplett nagyságú frottier törülköző P 1 80 Törülköző magyaros széllel és rojttal . P - 68 Kombinénak alkalmas maradékok, színes nancooc 90 fillér Sport szövet egy öltönyre való.....P 11 40 UrldlvatZSebkendŐk ajourral és ajour nélkQI, kis hibával P — 50 Férfi gyapjú divatszövetek és bundahuzatok. Göcseji selyem zsebkendők látképekkel, párja Ugyanaz lh tucat, szépen adjusztálva falszőnyegnek elkészítve, selymes csipkével P - 36 P 1 — P 150 Díszítse lakását Schütz szőnyeggel és függönnyel, Grenadln dupla széles, modern, nagy szines mintával P 4 50 Szerb Vászon színtartó, csíkos függönyanyag, jól mosható, 85 cm. széles .;.... P —''64 Ágy- és asztalterítők. Garnitúrák már 17 pengőtől kedve. Bordó és zöld garnitúrák, kitűnő minőség 26- Viaszos vásznak a legjobb minőségben Viaszos vászon abrosz, komplett nagyságban P 5* 30 J| Nyom^otí Kj*m Ajo^too könyvnyomdájában, Zjüaegmxcjí, Sifccfwiyi-U* 1. T«taton 111. L évf. 1935. 3, szám. onto. December 5. Csütörtök. Szerkesztőségi telefon: 80. P OMTIKAI .NAPILAP Wyomdai letrfoa: 13f. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő:. SYLVESTFM PETEK JAS OS Hirdetéseket a Kakas-nyomda itsz fel. liostatakarék pénztári csekkszámla: 23.060 tx. Előfizetés: / hóra l.-tO, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szert ni. Anglia a szerződések szentségének alapján áll A trón beszed további része a fegyverkezésiek korlátozásával és belpolitikai kérdésekkel foglalkozott Az angol a!sóházban a trónbeszed feletti vita során Baldvvin miniszterelnök az egyik beszédre válaszolva kijelentette, hogy a szerződések szentségének alapján áll, de ez " nem je''entl azt, mintha » szerződések a mai alakjukban örökéletüek voliának. A szerződések módosítása egészen inas, nunt azok megtagadása. Az egyoldalú megtagadás az erőszak uralmát jelenti, de nem a módosítást. Fontos ennek a különbségnek a meg^-állapítása különösen most, amikor támadónak nyilvánítottak egy államot, anieX iránt egész Európa barátsággal viseltetik és ennek elV-nére is megtorlásokat "határozott e! elVne, sőt esetleg további megtorló lépésekre is gondol vele ¿^emben. Anglia kénytelen volt ebben a többi állammal együtt résztvenni és a ráeső felelősséget is vállalni. London, december 4. V. György trúnbeszé-tíét a parlament megnyitásakor a Viktória hercegnő halá''a miatt elrendel udvari gyászra való tekintettel lord Hailkham lordkanceUár olvasta fe!. A trón beszéd megállapítja, hogy a kormány külpolitikájának alapja továbbra is a Népszövetség erőteljes támogatása marad, kész a Népszövetség" "tagjaival. való együtt, működésben az alapokmányból származó kötelezettségeit teljesíteni. A béke fenntartása érdekében a Népszövetségnek körülbelül bO tagjával karöltve kényszerítve érezte magát bizonyos gazdasági és pénzügyi természetű intézkedések foganatosítására. Ugyanakkor azonban . továbbra is felhasználja befolyását olyan béke érdedében, amely mind a három fél: Olaszország, Etiópia éj a Népszövetség számára elfogadható. Durva verekedés és birkózóversenyt a román parlamentben Tlfufttra kQIQgymlntsxier Genfbe küldte pmnasxmlkkal a magyarokat Bukarest, december 4. A román képviselőház ülésén Madgearu a régebbi külkereskedelmi tárgyalásokról szó>ó iratok bemutatását , kérte a kereskedelmi minisztertől, mert szerinte ezekből súlvos vádakat lehet kiolvasni. Ekkor Risescu képviselő Madgearara rohant és fit mellbevágta. Altalános verekedés támadt erre, a parasztpárti és a kormánypárti képviselők egymásnak rohantak és csak neltezen tudták őket szétválasztani. Az elnök kénytelen volt az ülést {elfüggeszteni. Az u''cs későbbi folyamán újabb verekedésre került a sor Flórian és Ltapescu képvi?ciök között, amibe Risescu is belekeveredett, akit azután Lu-pescu a teiem közepén földhöz vágott. Az ülést az elnök újból felfüggesztette. Az újabb megnyitás után Bethlen György gróf, az országos magyar párt elnöke a felirati vita során ismertette a magyar kisebbség sérelmeit. Titulcscu külügyminiszter tiltakozott Bethlen beszéde ellen ''és Genfbe küldte panaszukkal a magyarokat, hangoztatva, hogy ott ezúttal sem hallgatják meg majd őket. Azzal vádolta meg a magy ar .kisebbséget, hogy izgat a román állam el)en. A magyarok 17 év óta több kiváltságot élveznek az országban, mint maguk a románok és ennek dacára is újabb kiváltságokat követelnek. A magyarok folyton Genfbe szaladnak panaszaikkal és sérelmeikkel, a Népszövetségtől várják a támogatást, de amikor arról volt szó, hogy telje* sítSék is a Népszövetséggel szemben fennálló kötelezettségeiket és csatlakozzanak az olaszcllcncs megtorló intézkedésekhez, akkor megfutottak. . A magyarok azt szeretnék, ha az ezeréves Magyarország újból tapra állana, azonban soha, soha, soha — kiáltotta háromszor a külügyminiszter. <-, Beszéde további során hangoztatta, hogy a kormány a kisebbségek egyenjogúsanak a híve, de csak egyetlen feltétel alatt, ha tudniillik a kisebbségek elismerik, hogy ók románok és elfelejtik azt. hogy magvarok vagy más nemzetiségek voltak. Végül visszautasította azt a felfogást, hogy a békeszerződés bármely kisebbség számára eszköz ''ehessen a revízióért való küzdelemben. Willcr József szólalt fel ezután és hangoztatta, hogy a magyar párt eddig sem futott Genfbe, mert az országban akarja elintézni sérelmeit.Eddig maga a kormány is azt mondotta, hogy ne menjenek Genfbe, annál inkább csodálkozik most azon, hogy a külügyminiszter Genfbe küldi a magyarokat A* Goga Oktávián azzal vádolta az erdélyi magyar sajtót, hogy állandóan éket igyekszik verni az erdélyi magyarság és románság közé. Ennek igazolására felemlítette, hogy a Kisfaludy Társaság ót tagjává akarta választani, ehhez már minden .tényező beleegyezése megvolt és ekkor az erdélyi magyar sajtó tiltakozott-a megválasztása ellen. Szent István megbecsülése kormánynak ju a szándéka, hogy Szent bt van halálának 000 éves évfordulója alkalmából beterjeszti Szent István napjának nemzeti ünneppé való nyilvánításáról szóló tör* vén>javaslatot. Melyen sajnálom, hogy az interpelláló felsőházi tag úr a hitlerizmíist és a bolsevizmust is felhozta az indokok között. Szent István ünnepének nemzeti ünneppé való nyilvánítása, szerintem, ezekkel semmi ösvze-fuggésben nincí.« Gömbös Gvuia miniszterelnök mondta ezo. ket a szavakat az országgyűlés felsöhazaoak keddi utóén, Széchenyi Aladár gróf nagyen furcsa, nagyon politikai izú, bolTankoztaio hangszerelésü interpellációjára A gróf beszédében olyasfélét ts mondott, hogy »a nuu fiatal óriások felfogásával oJeniétben kcH, hogy megbecsüljük multunkat és multunk nagyjait.« Senk. sem tudja, miért kel''ett ezzel az interpellációval ennyire sietni és mién kei. Iftt neki ilyen furcsa hangot adni, akkor, amikor ebben az országban minden remiú és rangú, minden vallású polgár egyaránt a Wg* messzebbmenő tiszteletben részesíti első szent királyunkat és a kérdésben, hogy általános nemzeti ünneppé legyen a nevenapja, egyetlen ellenvélemény sem hangzott el. Mindenki jól tudja itt, hogy ki volt Szent István király, mit alkotott a Duna mellett « mit köszönhet neki nemcsak a magyar nemzet, hanem az egész világ. Nagyon helyes a miniszterelnök álláspontja: a nemzeti ünneppé nyilvánítást kell tenni két évre. akkorra, amikor .x 000 éves évforduló fényét, pompáját ez a :örvény is emeli, viszont a fény ét pompa ennek a törvénynek is nagyobb jHeiv tőséget ad. S el kell tenni, mert két esztendő múlva nemcsak a magyar nemzet, ha-nem az egész keresztény világ úmiepe lesz Szent István napja. Fényesebb, mint valaha. Gyönyörűbb, uiint valaha. Akkora, hogy lehetségesnek látszik, hogy az újabb, diada''mas magyar ezredév ettől a nagy, szép Szent István napjától számít majd. Meghalt a győri törvényszék egerszegi származású elnöke Budapest, december 4. Megrendítő gyász rte a magyar bírói kart. a győri törvényszéki és egyben Zalaegerszeg városát is. Hencz Ferenc, Zabegerszeg szülöttje, a győri kir. törvényszék elnöke, f><> éves korában. Budapesten meghalt. Az elhúnyt elnök 22 évig állt a győri törvényszék élén és vele sírba szálH a meg«-csonkítatlan győri kir. törvényszék utolsó elnöke is. Elsőrendű szaktudása mellett a melegen érző emberi szív, embertársai iránt: szeretet volt a/, ó értékes egyéniségének egyik magasan kiemelkedő nemes jellemvonása. Budapesten helyezték örök nyugalomra. A temetésen a gyóri törvényszék bírói kara testületileg vett részt. A gyóri ítélőtábla részérő! Sólyom Andor elnök utazott el a temetésre, amelyen a gyóri fóúgyvszség, valamint az ügyészség is képviseltette magát. Az elhunytban Hencz Károly zalaegerszegi kalaposmester a testvérbátyját gyászolja. í 2 ZALAI HÍRLAP 15. decembe ünnepélyes keretek közt vesz buciut Sümeg társadalma a távozó dr. Beöthy István apátkanonoktól SÖmeg, december 4. (Tudósítónk jelenti:) Mint ismeretes, a veszprémi megyéspüspök dr. Beöthy István sümegi apátplébánost kanonokká kinevezte é$ így Beöthy kanonok már december 15-en át is veszi hivatala vezetését. Sümeg község — ahol 17 évig volt vezető lelkipásztor vasárnap ünnepélyes búcsúztatást rendez tiszteletére. Az ünnepséget szombaton- este fel 8 órakor szerenád vezeti, be, amikor az Egyházi Vegyeskar Beethoven: Himnusz az éjhez és Ágoston I.: Esti. daMt adja elő. Ez alkalommal vesz búcsút a vegyeskar nevében Dehény József világi elnök is % távozó apát kanon októl. Másnap, vasárnap folytatódnak az ünnepségek. Délelőtt 9 órakor a plébániatemplom- ban ünnepi nagy miset pontifikál a kanonok, mely alatt az Egyházi Vegyeskar Schweitzvr A. miséjét adja eló. Utána, 11 órakor a reálgimnázium tornatermében a Szc.at-tal kezdődik a búcsúünnepség. Az elnöki megnyitó után Nóvák Frigyes áll. iiWni iskolai igazgató ünnepi beszédet mond, majd az Egyháfcf Ve-gyeskar Weber: Bűvös vadászából az Imarészt interpretálja. Tóth József községbíró Sümeg közönsége nevében mond búcsút a távozó kanonoknak, azután az egyházközségek, iskolák, társadalmi egyesületek képviselői beszélnek. A Vtgyeskar Bach: Vezessen az ég Ura, Máté passió részletével zárja be az ünnepséget. Déli 1 órakor a Kovács étteremben díszebéd lesz a kanonok tiszteletére. A belügyminiszter elismerése a magyar orvosok iránt Tökéletes látást biztosit a Zeitt punktal üveg. Kapható: Bánfai Béla optikai és fotósiaküiletében Pécs. Zalaegerszeg. N Budapest, december 4. A képviselőház keddi ülésen, az orvosi rendtartásról szóló vita során Kozma Miklós belügyminiszter nagy-beszédet mondott, melyben a legmelegebb elismeréssel szólt a magyar orvosi kairól. A javaslat a miniszter szerint nem kenyér-javaslat, hanem organizációs javaslat. .Kilenc-, ezer körül van a magyar orvosok száma, az elosztás azonban rossz, mert sok a fővárosban az orvos és elhanyagolt a vidék. Az áUás-halmozás problémája az orvosoknál nem veszedelmes. Nem lehet senkinek kifogása az ellen, ha néhány k''ts orvosnak a csekély fizetése mellett még más jövedelme is van*. Viszont a nagy jövedelmű orvosprofesszoroknak rendszerint csak egy állásuk van s azt, hogy n beteget szabadon hozzájuk vegyék, nem lehet megakadályozni Szabad orvosválasztás a világháborúig csak Budapesten és a nagyobb városokban volt, mert a üdéken néha hat Zalaegerszeg, december 4. Részleteiben is erősen amerikai ízű bűnügyet tárgyalt ma, szerdán délelőtt a zalaegerszegi törvényszék Czikó-tanácsa. Katona János 27 éves lentii pincér állott a bíróság előtt, aki eDen zsa- S:>lás kísérlete címén emelt vádat a kir. gyészség. A vádirat szerint Katona János lentii .pincér <z év nyarán állás nélkül volt. Elhatározta, hogy bármi módon is, de Valahonnan pénzt szerez magának. Ugy látszik, községre egy orvos esett. Különben is félő, hogy a szabad orvosválasztás nem a jobb orvosok, hanem az élelmesebb orvosok számára jelent előnyöket V Az orvosi kinevezések rendszerén változtatni kell. A magyar közegészségügy állapota jobb, mint amilyen adatok a vita során elhangzottak. Hangoztatta a mipiszter^ hogy a törvényt — amennyiben az keret lesz — a magyar orvostár adfontnak kell megtölteni tartalommal. <. t A belügyminisztert a Ház lelkesen megéljenezte. Utáná a hitbizományi javaslat tárgyalására kimondták a sürgősséget. Szerdán folyik tovább az orvosi javaslat tárgyalása, majd öt órakor az interpellációkra kerül a sor, köztük a szombathelyi Kossuth-gyalázó esetre is, melyre a bel ügy m ijúszter azonnal vállaszol. igén sokat olvashatott a i amerikai gang-sterekröl, mert azoknak a módszerét akarta felhasznáW arra, hogy pőrtz* zsaroljon ki MHzgcr Jenő lentii kereskedőtől. Történt tehát, hogy egy napon Mitzgernek levelet vitt a posta. Á levélben a titokzatos Hármasszövetség azzal fenyegeti meg Mitzger Jenőt, hogy ha nem küld záros határidőn belül 200 pengőt postrestante a Hánmasszővetség rfc- szére, akkor annak tagjai elrabolják a ke . reskedö családját, kirabol jflt az üzletét, fcígyújtják a házát, őt pedig válogatott kínzások kőzött meggyilkolják. • Egy gyengébb idegzetű ember talán postafordultával elküldte volna a kért összeget, Mitzger Jenőt azonban nem ilyen fából faragták. Elment szépen a lentii csendórsé/jre és feljelentést tett a titokzatos Hármasszövetség ellen. A csendőrség rövid, bravúros nyomozás után csakhamar kiderítette, hogy a veszedelmes gangster-köpönyeg afatt tulajdonkép egy remegő pincér húzódik meg, aki az első szóra bevallotta, hogy tejesen pénz nélkül áll és ilymódon akart 200 pengőhöz jutni A mai főtárgyaláson Katona János töredelmesen beisnjerte, hogy egyedül eszelte ki ezt az egész gangster-komédiát, mert kétségbeesett helyzetében nem tudott volna másként pénzt szerezni A vádlott beismerése a''apján a törvényszék Katona Jánost zsarolás kísérletének vétsége cím&? kéthőnapi fogházra héltc. / V* Ugy a kir. ügyész, mint a vádlott belenyugodott az ítéletbe és így az jogerős. Hirdessen a „111 lliP''4ai Ma lesz a Fendrik premier a Vígszínházban Fendrik Ferenc »Volt egyszer egy asszony* című vígjátékának ma, szerdán este lesz a bemutatója a Vígszínházban. A nagy eseményen ott lesz Czobor Mátyás polgármester is és nagyon sokan Zalaegerszegről, a Fendrik Feri jóakarói, barátai közül. Lesznek, akik szeretettel körülveszik, ott lesz az édesanyja is. Hitünk és meggyőződésünk, hogy valamennyiüket boldoggá teszi majd ez az este. (Sajnos, lesznek o:t olyanok is, akiknek hirtelen felforrósult barátságából nem sok lelkierőt merít a mi Ferink.)., Tegnap sajtóbemutató volt a darabból. Még nem érkeztek ide a lapok, amikor ezeket a sorokat írjuk. Még nem tudjuk, hogyan fogadta a pesti sajtó a darabot De mindegy. A Fendrik Feri tehetségének mindegy. Ennek a tehetségnek használhat, lia elismerik, méltányolják, de nem árthat, ha levágják. Több évi rutinnal rendelkező fővárosi ökölvívó box-oktatást vállal. Még nem késő t On Is megtanulhatta ax önvédelem művészetét. (Clm a kiadóban) Ujabb tifuszgyanus megbetegedések fordultak elő a sümegi járásban Töméseién betegednek meg vörhenyben ét kanyaróban !f Sümeg, december 4. (Tudósítónk jelenti:) Épp egy éve annak, hogy Sümegen fellepett a tífuszjárvány és napról-napra szedte áldozatait. Most a községben pár nap óta megint elterjedt az a hír, hogy tífuszos megbetegedések történtek és a£ a veszély fenyeget, hogy Sümeg ismét tömeges járványos megbetegdeés eknek néz eléje. Munkatársunk felkereste dr. Sebestyén l ás/ló járási tisztiorvost, akit megkért, nyilatkozzék a járványos megbetegedésekről. — Tény az — mondotta a tisztiorvos —, hogy jelenlteg őt tifuszgyanus beteg fekszik a sümegi kórházba. Három közülük sümegi, egy csabrendela, egy pedig nyirádí. Vörheny-beteg hét van: öt mi-hályfai.két sümegi. Míg ezeket a kórházban ápolják, addig házi kezelés alart áll Sümegen egy, Csabrendekcn egy, Dabroneon egy, Zala-erdődön egy és Gvepü kajánban szintén egy vörheny beteg. Most elleniben a Sümeggel szomszédos Tárkánypusztáróí kanyaró gyanús megbe éledésről kaptam jelentést. Hangsúlyozni kívánom, — folytatta a tisztiorvos — hogy a megbelegedések a tífusznál csak gyanúsak, míg a többi fertőző betegségnél könnyebb lefolyásúak az esetek. Mindenesetre felhívom a lakosságot a fokozottabb tisztaságra és az élelmiszerek ellenőrzésére. A titokzatos Hármasszövetsés a hozzátartozók elrablásával, háza felgyujtásával és meggyilkolással fenyegetett meg egy lentii kereskedőt december 5. ZALAI HÍRLAP Vitéz Árvátfalvi képviselő mond ünnepi beszédet a zalaistvándi hősi emlékmű felavatásán 2. A megjelenteket üdvözli Nagy István ev. lelkész. 3. Megnviíó beszédet mond vitéz dr. Hunyadi Lásiő tb. főszolgabíró. 4. Karének. Előadja a zalaistvándi férfikar. 3. Felavató ünnepi beszédet mond vitéz dr. Arvátfalvi Nagy István országgyűlési képvüelő. 6. Himnusz — közének. Értesülésünk "szerijrt az emlékmű leleplezésére Zalaegerszegről is töbÜen kimennek va-| sánvap Zalaistvándra. Zaiaegersrcg, december 4. Zaaistvánd ko*-ség lakossága a világháborúban hősi háláit halt fiainak emlékére, kegyelete JcVül hím emlékművet állított, hogy az utódok előtt is mmdenkor hirdesse: a liazáért élni kötelesség, meghalni dicsőség. Az emlékmű ünnepélyes felavatása december 8-án, vasárnap délelőtt II órakor lesz. Az ünnepély sorrendje: . I. Karének. Előadja ax zalaistvándi ifjúsági énekkar. Közős kézműiparos hirdetések Ai. Asztalosmesterek Lapja érdekes eszmét vetett fel. Azt írja, hogy a kis kézművesiparo-sok azért nem tudnak a leghathatósabb propagandaeszközhöz: a reklámhoz fordulni, mert kevés a pénzük. Ezen úgy lehetne segíteni, hogy külföldi mintára a cégek, természeteseti elsősorban az egy szakmába tartozók, közösen hirdessenek. A lap ötlete ''nein is rossz. l)c mi még tovább megyünk. Helyes, ha az ejjy szakmába tartozók együttesen, közösen hirdetnék, de nagyszerűen meg lehet oldani a közös hirdetést több szalmából is. Budapestén van most cg}- kiállítás, amit a nagyszerű rendezők űgy hoztak -össze, hogy az iparnak és ipar*« művészetnek szebbnél-szebb termékeit nemi külön-külön csoportosítva mutatják be, hanem együd, szép* elrendezésben, szobaberendezés, üzletberendezés, kirakat .előcsarnok stb. formájában. A reklámot is meg lehetne így csinálni. A A lakásberendezéshez például köze van az asztaloson kívül a kárpitosnak, a szőnyeges» fciek, a csillárosnak, rádiósnak, kerámikusnak, festőnek, képloeretezűnek, üvegesnek egyaránt Így kellene valahogyan megfogni, a közös hirdetések dolgát. Divatárus, kalapos, cipész, szabó együtt! Tüzelőanyag kereskedő és kályhás együtt! Akinek egyedül nincs anyagi ereje reklámra, így boldogulhatna. TARPAN ISMÉT PETICIONALNAK. Budapest, december 4. Hír szerint a tarpai választókerületben a kisebbségben maradt Bajcsy-Zsilinszky Endre híwí megpeticioná!: ják a vasárnapi választást. . MUNKASZÜNET LESZ PÉNTEKEN AZ ALLAMI HIVATALOKBAN. Budapest, december 4. A kormány intézkedésére december 6-án, pénteken, Horthy Miklós kormányzó nevenapján munkaszünet leaz az állami hivatalokban. Szünet lesz egyébként a fővárosi hivatalokban és a fővárosi iskoláiéban is. TAftüGYl CSENDÉLET ROMANIABAN. Kolozsvár, december - 4. Nemrég két román tanfelügyelő jelent meg a megszállt Szexit-mihály község iskolájában, ahol Tóth Mihály 5b éves magyar tanító tanított. A két felügyelő a tanulók előtt vizsgáztatni kezdte a tanítót, akit a''aposam íeszaánárázták és jegyzőkönyvet akartak vele aláíratni, hogy nem tud románul. A jegyzőkönyv alálráát a tanító megtagadta, mire • az egyik felügyelő torkai ragadta és a padok közé vágta a &qKót. akit még ráadásul a törvényszék egy hónapra el b itéit. Fellebbezése során a tábla előtt aztán . kifogástalan román nyelven védte magát bizonyságául, hogy tökéletesen birja az államnyelvet. A megdönthetetlen bizonyíték súlya alatt a bíróság kilenc napra szállította te a büntetést, de ezt is kitöltöttnek-vette. — A vér íülfrissítfee céljából ajánlatos né-hány napon át korán reggel egyi>ohár természetes «Ferenc József» keserűvizet inni. KABÁTOSZTÁLY. ♦ Ezer legszebb kabát közOl választhat Nöl kabátok, gyermek és leányka kabátok. Szőrmék. Bundák mérték után a leggyorsabban* készülnek. Nézze meg ki rakatunkat. ii ♦ SCHUTZ ARUHAZ Bl Rákóczi ünnep Zalaegerszegen A zalaegerszegi Kato''ikus Akció december 3Kán délután fél b órakor a Kultúrházban II. Rákóczi Ferenc halá ának 200 «ves forduló* járói műüóros ünnepéllyel emlékezik meg. Műsor) 1. Prológot mond Székely ZotL 2. Sza valók órus élőképekkel kuruc kőkeményeket ad elő. 3. Rákóczi ''megtérése; mcldi Hajba Kálmán. 4. Móra János tanár ünnepi beszédet mond. Rácz Jó/sef tárogatö-jzá. mokat ad elő. 6. Berta Vince kuruc''da.''okát énekel. Az énekszámokat Fürtös Ujos LséH. A szava''ókórust és az előképeket a le ám kongregáció, az öregesei-késiek, a felső Vrrrskew delmi iskola és a gimnázium tamil«»i, > a amint a leventék adják. — Helyárak 1 pengőtől 30 fillérig. Nagyszerű MikUlás-est a Központi Kávéházban Stagu lazx, ló hangulat Hogyan védlük meg gyümölcsfáinkat a nyulak kártétele ellent Fiatalabb gyümölcsfáink egyik veszedelmes kártevője a mezei nyúl. Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a falánk állatok télen, különösen nagyobb havazás után, egyéb táplálék hiányában a fák kérgének esnek és nagy eiósaerb* tettel rágják össze főként a futa! alma, körte és cseresznyefákat Az ilyen nyúlrágta fa, lu. a törzs kerületének csak egy kis része vau megsebezve, gondos sebkezelés után beforrja a sebet és kiheveri a bajt. Ha a nyúlrágás nagyobb felületű, a gyümölcsfa örökké nyomorék marad és ha a nyul gyűrű alakban körülrágta a törzset, a fa életét veszíti. A nyulak kártétele ellen tehát védekezni kell, mert á kár nagysága egy-egy télen hihetetlen méreteket ölthet. Zárt gyümölcsösben a legtökéletesebb védelem a jó kerítés. A gyümölcsös kerítését, akár sodronyfonatból, lécből, vagy deszkából legyen is az, úgy kell elkészíteni, hogy a kerítés alsó széle 15 — 20 cm mélyen a földbe kerüljön, mert a nyúl, ahol a kerítés a''att egy kis rést talál, nagyon könnyen a kerítés a''á kaparja magát és belopózik a gyümölcsöbe. A kerít-ést gyakrabban át kel! vizsgálni és a hibákat azonnal ki kell javítani, különben nem nyújt védelmet a nyulak ellen. Nagy hófúvások idején a kerítés mellett összetorlódott havat d keli hányni, mert a keményre fagyott hótorlaszokon keresztül a nyulak könnyűszerrel bejutnak 1 gyümölcsöbe. u Ahol kerítést nem !cht¥ emelni, vagy csakis nagyobb költségek árán, ott minden egyes fiatal fát megfelelő burkolattal kei! a nyűlrágás ellen védeni mindaddig, amíg a fa kérge anv-nyira megvastagszik, hogy a nyű! már nem tud benne kárt ternü. A legjobb védelmet nyújtja a nüdburkolat, de megfelel a célnak ^tüskés, szúrós vesszők-bői, gályákból készített burkolat is. Ugv a nádat, mint a tuskés vesszőket elég vastag rétegben és jő szorosan kell a fák törzsére kötni és mindkét burkolatnak az alsó végét a földbe kell süllyeszteni. Szükségből, rövid időre megvédhetjük a fákat a fák törzsére több rétegben felcsavart és zsineggel körül kötözött újságpapirossal is. Tengeriszár és szalma nem megfelelő anyagok a nyűlrágás eíleni burkolat céljaira, meit azokat a nyúl könnyen lerágja és a fa védelem nélkül marad. A fáknak különféle bűzös, trágyás anyagokkal való bemázolása teljesen céltalan dolog, és eredménytelen a különféle zsíros, olajos kenőcsöknek a használata is. De a fák törzsének az ilyen, fő''cg ásványi eredetű olajokkal való bekenése veszedelmes dolog iá, mert egyszeri beken<-ssei tönkre tehetjük Ösz-szes gyümölcsfáinkat. Alacsony törzsű, törpe fákat ott, aho! megfelelő kerítést nem állíthatunk, ne ültessünk, mert alacsony törzsű, törpe és bokorfákat terítés nélkül "a nyulak kártétele ellen megvédeni lehetetlen. Prigt) Ferenc vm. gwunoiestcrmeiési intéző. ZALAI HÍRLAP 95. december — A kormányzó név ünnepe. Másfél évtized óta ritka jelentőségű és ünnepes szépségű nap minder. magyar számára a december 6-* Miklós-napja. Magyarország kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Mik.ós név ünnepen a tisztelet és szeretet, a megingatha''-atlan megbecsülés nemes érzete tölti el a szíveket és hódolással sietnek ahhoz a férfihoz, aki a válságos idők válságos Magyarországát kimentette a szenvedélyek és harcok túzéböi. A nemzetmentésnek ezt a nagyszerű hősét akarja megtisztelni a társada''om azzal ts, hogy nér ünnepe napján lobogódísszel látja cl a házakat. Tűzzük ki házainkra dcccmber 6-.in a nemzeti lobogót! — A főispán az Ipartestületben. Csütörtökön este a zalaegerszegi Ipartestület a főispán tiszteletére'' vacsorát ad. A vacsora 8 órakor kezdődik. » — A HON''Sz országos vezetőségét rnc^ hívták Rómába az o''az hadirokkantak. Az ősz elején az o''asz hadirokkantak szövetsége a bajtársi kapcsolatok ki mélyítése céljából meleghangú levélben hívta meg a HONSz országos vezetőségét Rómába. A HONSz a meg^ hívást nagy örömmel elfogadta és a látogatást ta\asz elejére helyezte kilátásba. Carlb De-lorvix hadirokkant tábornok most vitéz dr. Árvát fa! vi Nagy István országgyűlési képviselőhöz levelet intézett, amelyben örömének ad kifejezést, hogy a HONSz a meghívást elfogadta. — Az evangélikus templomban Zalaegerszegen december 6-án délelőtt 9 órakor az evangélikusok és a reformátusok közös istentiszteletet tartanak a kormámzó névünnepe alkalmából — Ne feedkezzünk mig a szegényekről; adjunk, ha jŐLXieX vasárnap a cscl*é:.zel<! — A zalae ger^e''i izr. hitközség december 6-án délelőtt 9 órakor, templomában tt kor-6mányzó nevenapja alkalmával hálaadó istentiszteletet tan. — Mtku áv-est lesz ha''odi\ái a Bárányban, nagyszerű zjo jeltarral, tánccal. — Az aranyról tart érdekes előadást december &-án, vasárnap, a Za aegerszegi Közművelődési Egyesület meghívására Kelemen Perére, a Nagy kanizsai Takarékpénztár vezérigazgatója. Az előadás délután ®> órakor les? a kereskedelmi iskola nagytermében. A diákok díjtalanul vehetnek részt az előadáson. — A sümegi Kat. Legényegy''etbín, mint annakidején megírtuk, már régebben incgfc''.-xl-ték a székházépület kibővítését. Örömmel számolunk be most arról, hogy az építkezések befejeződtek és új, hatalmas épület áll a fiatalság rendelkezésére. — Karácsonyi vásár a polgári fiúi,kólában. Akit érdekel a 10—13 éves fiúk munkája, aki megértéssel viseltetik a minden támogatást megérdem''ó intézmény iránt, nézze meg a vásárra kerülő háztartási eszközöket, egyéb használati és játéktárgyakat a zaa^gerszegi állami polgári fiúiskodban. A vásár tóraon-<k>ttan jótékony cé!ű. Minden egyes megvásárolt tárg)'' lehetővé teszi az íljetó tárgy készítéséhez szükséges új anyag besaerzését egy szegénysorsú tanuló részére. A tárgyak nem a megszokott gyári árúk, kereskedésekben jobbára nem kaphatók. Szolidak, ízlésesek, mert nem erőszakoltan magvarosak, mindamellett megvan a magyaros, speciálisan göcseji, hetési jellegük is. A vásár ünnepélyes megnyitása december 6-án dé''elótt 11 órakor, zárása &-án délután 4 órakor fesz Megtekintése díjtalan, helye a gimnáziumi épület II. •emeletén. A vásár célja másodsorban a polgári fiúiskola kézimunka-anyagának megismertetése. Ez a cél pedagógiai je''leget is kölcsönöz, ezért felhívjuk rá a pedagógusok s a pedagógia iránt érdeklődőknek a figyelmét ás. 1—2 Gyermekeknek igazi öröm lesz. ha Mikulás- ajándékot PAPP cukrásznál vesz! — Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelcmérzet, idegesség, fejfájás- lehangoltság, álmatlanság, gyengeségi állapotok, munkaképtelenség a rendkívül enyhén ható természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által igen sokszor gyorsan megszüntet-hetók. Tedományos megállapítások megerősítik, hogy * Ferenc József víz a makacs 6zck-szorulás és az emésztőcsatornán át történő mérgezódés mindenféle jelenségénél — öregnek és futainak a legjobb szolgálatot teszi — Eljegyzés. Ráth Irón és Séger Imre (Balatonszepezd) jegyesek. — Miku4»-est fesz hatodikát a Bárányban, nagyszerű ze .elanal, tánccal. — Elhanyagolt és rendelten állapotban volt már évek óta a sümegi plébániatemplom kertje. Most befásították és ellátták drótkerítéssel. Dr. Beöthy István kanonok kezét dicséri a munka. — Badacsonyi és söjtöri borok árusítása Kossutb-utca 22. sz_ alatL 1 —4 — Ne fe eikezzünk m^g a szegényekről; adjunk, ha jönnek vasárnap a cserttésze\! — A Katolikus Szcnfc^ most megjelent decemberi számában nagy , érdeklődést kelthet Tápay-Szabó Lászó egyetemi tanárnak, az országos hírű publicistának »Zugsajió — szenny -sajtó — reform, c. tanulmánya, továbbá liahi-vas Béla cikke az asztrológia újjászúletéséró''*. Több más tanulmány, vá tozatos szemlék, rend-ldvül gazdag kritikai rovat és igen sok kisebb értekezés olvasható a pompás folyóiratban, melvet a Szent István Társulat megbízásából Mihc''ics Vkí szerkeszt. A Katolikus'' Szemle egyébként a/, új esztendővel ötvenedik évébe lép. ami azt mutatja, hogy nélkülözhetetlen folyóirata lett'' a műveit kax>Íkus értelmiségnek. Előfizetési ára egy évre 10 pengő. — 80 éves múltam, mert «lgmándi»-t ittam, Minden héten egyszer, fél pohárral reggeli — Miku áv-cst le jt hatoduán a Bárányban, nagv-sz.ru re.elcrtal, tánccal----v- — Karácsonyi kis cscngetyük muzsikáló szava hirdeti az ünnep el érkezését. Ilyen Iwalk cscngetyüszóvai kér szíves fogadtatást a Magyar Úriasszonyok lapja. Ahol szívesen fogadják ezt a legszebb karácsonyi ajándékot, abban a házban örök vendég marad. Mert nemcsak külső formája, hanem belső tartalma is mélr tóvá teszi erre. Szenzációs regénye, nagyér-tékú novellái, cikkei, pótolhatatlan gyermek-lapja és tanácsai mellett a háztartás minden ágában segítségére van a ház asszonyának. Színes divatraj/ai és kezimunkamellekíetei valósággal nélkülözhetetlenek. Tegye még szebbé karácsonyát c-s kérjen ingyenes mutatványszámot a Magy ar l úriasszonyok Lapja kiactóhivá-talától: Budapest, VI., Jóítairiitca 37. A Tóváry-szintársulat szép sikert aratott Sümegen SOmeg, december 4. (Tudósítónk je''enti:) Ma tartja búcsúelőadását Sümegen az ort vendégszereplő Tóváry-szintársulat. Két hétig tartott a sümegi szezon. Az ügyes társulatot először bizalmatlnaul, hidegen fogadta a sümegi közönség. Tóváryék nem törődtek a rideg fogadtatással, hanem szíwel-léfckkel játszottak. A legújabb és legjobb darabok szerepeltek a társulat műsorán. Molnár Ferenc: Nagy szerel mé-vei hétfőn este óriási sikert aratták. Most, hogy búcsút vesznek, Sümeg közönsége nehezen válik meg tőlük. Budav Chorian-nát, Tóváryt, Rav Pált, Szaayt. Beöthy Ödönt,. Csordás Mancit, no meg a szimpaükus Rónay'' titkárt minden színházlátogató szívesen tatja újra Sümegen. A társulat még e hét végén megkezdi vendégszereplését Jánosházán. — Ta''áhak egy kerékpár-pumpát november 2S-án. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átvehetL t— Időjárás: Ismét élénk szél, több helyen még havaíás havavesó. A síkságokon részben közönséges e;ö. később a felhőz«* fehzaka-dozása ehesége;. Nagyobb hótorlaszok kép-zödrek. Ideeai, kivált a déli megyékben mérsékelt olvadás vstészML A hőmérséklet alig változik. Női divat és történelem Hogy mroden nőt típusnak szolgálhasson, a divat mindig sokoldaúbb és gazdagabb lesz. Renaissance — mondja áhítattal a lovag, áki hölgyének vállairól a bő, estélyi bársonyköpenyt leemeli. Renaissance — mondja az eie-gáns nő ismerősének, aki igazgyöngyökkel gaz-da&p;i díszített övét megcsodálja. A renaissance szó szájról-szájra jár. JeJemzi a szalonok új divatját, bőven omló, fantasztikus redöjű ruhákat ad az asszonyoknak, akik délelőtt még testhezálló kis kosztümjeikben intézik bevásáxlásaikat. IX* a divat fáradhatatlan és a''ighogy eljut a renaissanceig, egy lépéssel már tovább is megy: vissza a »középkorba*. A puffos ujjak, egyszer, sőt többször lekötve, a mély és telített színek, miket a lovagvárak ifjú úrnői hordtak, különös régi ízű vonalat adnak a legújabb ruháknak. ^ -- Nem kis érdeme van ebbon az angol király új menvenek: Lady Alicenak. Egyike a: legszebb ruháinak bíborvörös vtívetbó!, középkori módra gazdagon húzva és raffolva készült. Igazán téli stflusuvá csak a »taiHeur de minuite, az éjféli kosztüm teszi a nőt. Az anyaga taft, klóké, bársony, sőt fehér posztó, is. A saoknya földigérő, redős és erősen kiemeli a női idomokat, viszont ugyanakkor a kabátka testhezálló, azonos, angol kabát es aláhúzza a maszku''in jellegei. Az erősen vörös muszlin, a kis csipke vagy tü''lblúz még érdekesebbé teszi az egészet. Kel!, hogy egy kis babona kisérje a mi szegény, szerencséhes korunk női kivatját A négy levelű lóhere, műit egy kellemesebb jövőnek legrégibb szimbóluma a különböző ru-1 iákon mint gomb jelenik meg. Ez különös és főleg új. És a divatnak mindeneke ott újnak krl) lennie, mert csak ami új, az elégíti ki a ma hölgyeit. SZÍNHÁZ Elbúcsúzott a vitéz Bánky-társulat. kedden este kabaré-estet adott, búcsúzásuL Csodálatos ez a zalaegerszegi közönség, az utolsó, három nap megtöliöt.e a színházat Igaz, hogy a színházi pénztárban túlnyomóan beváltott szelvények tömege volt pénz helyett; ezt a szelvénymentö érdeklődést a szinház már az előbbi napokon is megérdemelte volna, mert a háromnapos telt ház egybehangzó vélemény« is az volt, ami e''ejétól kezdve a mienk: a társulat nagyszerű, megérdemelne minden támogatást. No, inajd talán Kanizsa... A keddi kabaré-este:; Orbán Viola. Gálffy Marika. Róbert Mária, vitéz Bánkv Róbert, Bánky Elemér és dr. Végh László ad ak felejthetetlen órákat a közönségnek. A társulat vendégszerep éséből szabad le-gyen egy tanulságot evonnunk: vetkőzze le végre a közönség azt a hai''atlan közönyt, mellyel tönkretesz itt minden becsületes kísérletet és ''egalább előlegezze a bizalmat. Ha az első előadások nem elégítik ki, ám raefc-lózze a színházat, de ne az utolsó elöadár sokon akarjon meggyőződni arról, hogy a színház valóban érdeklődésre érdemes! Mindenféle nyomdal munkákf könyvekf papíráruk és Írószerek Jegiobb beszerzési helye: KAKAS ÁGOSTON könyvnyomda. könyv, papir. írószer és zenemükereskedés, kölcsönkönyvtár e=b Zalaegerszegen 1935. december 5. ZALAI HÍRLAP • «l KONYVSK EDGÁR WALLACE AFRIKAI KÖNYVEI. • Bo&ambo- — Finoman cizellált négwűak1, r fekete márványba vésed profil, aki féüf*- meddig már belekóstolt a fehérek civilizációjába, de nem tagadja meg néger ösztöneit Furfangos lélek, de a ravaszsága gyermekesen naiv, .átlátszó; önző te íkapzsi, nevetségesen hiú, de a végletekig hűséges Saiidershez és ezek az ellentétes ösztönök hol drámai helyzetekbe, hol humoros epizódokba Fodorják. » • A kannibálok között. — Emberevók-e, fe-hevadak-e a Nagy-folyam őserdőiben élő négerek?«'' Félni és iszonyodni We''l-e tőlük, vagy szerető jósággal és fegyelmező vesszővel keÜ őket nevelni, mint nagy gyermekiket? Wa!-lace közéjük vezet, kicsi kunyhóikba, szörnyű harcaikba, bájos ¡dilijeikbe és babonáik döbbenetes titkai ha". • Sanders, a folyam ura. Puka-puka-puk-t-puk... jaj, jön a fehérarcú Nagy Ur hajója, föl a Nagy-folyamon, puskája így szól: ha-ha-ha — és az őserdő békétlenjei rettegve menekülnek előle. Sandi büntet és jutalmaz, /Cakja egyre nő, legendává és hőskölteménnyé. • Sandi. — Afrika titokzatos szépségekkel és borzalmakkal teli őserdői s gyermetegül bájos és kegyetlen négerei felett atyai szívvel és fölényes bölcseséggel őrködik Sandcrs, a gyarmatosító angol fajnak bronzba és kötészetbe öntött szobra. Távolról félisten, közelről jóságos barát, akit örökre megszeretünk. • Kalandok a katnnibálok földjén. — Kannibál: az európai népek gyermekkori mumusa, emberevő, vad híre van, de Waüace kezen-fc>gva" bevezet bennünket a feketék ösvadon-jába; a rettegés és váratlan izgalmak számumja sodor bennünket is. Hősökre és testvérekre találunk a feketék titokzatos földjén. • Sandi rendet csinál. — Az ördögök anyja — a néger babona szerint száz évesnél is vénebb varázsló-asszony — majdnem az egész angol gyarmat-birodalmat lángba borítja. A jelenet, amikor megta''álja a rég hatottnak vélt misszionárius leányt: Wallace páratlan írói művészetének egyik legszebb gyöngye. Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói áron szállít Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zalaegerszeg. Telefon 131. Nagy ünnep lesz: Darvas Lili első filmjének premierje: sport tizenkettő lehet csak a vidéki amatör kcrüele''i maximális létszáma. Az MLSz elnöksége országos érvényű szabályt hozott. E szerint az 1936—37 évi bajnoki küzdelmek során már csak 12 csapat játszhat az 1. osztályban a bajnoki pontokért. E rendelkezés értelmében tehát, ha a nyugati kerület elnöki tanácsa a december 14-i ülésén nem valósítja meg az I. osztály ketté osztását, a jövő szezonban csak 12 csapat játszik az I. osztályban. Hogy ki esik ki és ki jut be, az még bizonytalan. Az előjelekből itéSe minden valószínűség szerint az I. osztály három utolsó helyezettje kerül a II. osztályba és a 11. osztály osztályozó mérkőzéseinek győztese jut be az I. osztályba. A finis erősnek és izgalmsanak ígérkezik. A zalaegerszegi csapatoknak nagyon kell vigyázniok! Mindegyikre kemény, kitartó munka vár. A ZTE-nek a kiesés veszélyes zónájáról kell elkerülnie, viszont a Move ZSE-nek azon kell dolgoznia, hogy az I. osztályba jutás jogát megszerezhesse. A mindvégig forró küzdelmeket igérö tavaszi forduló tehát Zalaegerszeg futballsportjára is döntő jelentőségű lesz. Elővigyázatos és nagyon körültekintő munkát kérünk egyesületeinktől. A csapatok készülődését és tavaszi szerepléseit illetőén rövidesen a két együttes intézőjét szólaltatjuk meg, részletes beszámolót kérve tőlük. CélSvéíZet. Az újjászxrrveac+t Zalaegerszegi Polgári Lövész Egylet mellett a Move ZSE továbbra ts fenntartja lövész szakosztályát. — Mint ismeretes, az eddig egységes lövészgárda igen szép eredményeket ért el, reméljük, hogy a különválás nem lesz kihatással a további eredményekre s nem veti vissza ezt a városunkban igen szépen fejlődő sportágat. Korcsolyázás. A Move ZSE vezetősége alaposan felkészült az új szezonra. Bővítették n pályát és a tavalyi melegedő roelé .új pavií. Iont is építettek. Minden készen áll s isak az első fagyot várják, hogy a pályát átadják rendeltetésének. A bérlet-váltások is megkezdődtek r minden jel arra mutat, hogy a közönség nagyszerűen szórakozik majd. Bérletjegy az egész idényre: csa''ádjegv 10 pengő, személy jegy 5 pengő, a diákoknak külön kedvezmény. E helyről is felhívjuk az iTeiékes hivatalok figyelmét arra a rossz útra, amely a kaszá-házai hídtól a korcsolyapályáig vezet és n közlekedést lehetetlenné teszi. rAdió Szerda, december 4. Budapest I. 7: Magyar nóta-est. 8.35: ftarsányi Zsolt csevegése. 9: Három magyar szvit. Előadja az Operaház tagjaiból a''akult zenekar. 10.40: Hanglemezek. Budapest II. 6: Budapesti Koncert Szalonzenekar, b.30: Don Ascanio Colonna-nak, Olaszország budapesti követének üdvözlő szavai. MajdrOlasz nyelvoktatás. S: Egy magyarbarát angol utazása'' 100 év előtt. Fest Sándor dr. előadása. 8.30: Tán elemezek. 9.23: Sándor Qyörgy szalon- és jazzenekarának műsora. Csütörtök, december 5. Budapest I. 10.20: Humor a mikrofon körül. 10.45: Versek a rádióról. 12.05: Konczné Keömley Bianca énekel. 1: Hanglemezek. 3: Közvetítés a Ö3. m. kir. jótékony célú állami sorsjáték húzásáról. Beszélő Turchányi István. 4.10: Mi történt Mikulás estén. Kassay Béla meséje. 5: Baromfitenyésztés! tanfolyam V. rész. Báldy Bálint * előadása. 5.30: Bura Sándor és cigányzenekara. 6.25: Magyar nyelvhelyesség és nyeívtisztaság. Kosztolányi Dezső előadása. — 6.55: Dr. Helge Virkkunrten finn énekművész a finn nemzeti ünnep alkalmából népdalokat ad elő. 7.25: Pethes Sándor—Dénes György vidám számai. 8: Halló tánczenckar. 8.50: Kánya 4<á!mán m. kir. külügyminiszter beszéde. 9.40: Kamarazene. 11: Farkas .Béla és cigányzenekara muzsikál, Cselényi JózSef énekel. Budapest II. 5.05: Bura Sándor és cigányzenekara. 5.50: Sir Geoffrey Georges Knox-nak, Nagybritannia budapesti követének üdvözlő szavai, majd: angol nyelvoktatás.6.30: Beszkárt-zenekar. 8: Az első magyar falukutató. Vácz Elemér dr. előadása. 8.30: Hanglemezek. ■mmmmmSk y-v vv.tfc •%" Finom arldival kül«nltgtlié|»k. Angol urisxabósag. tóth gyula A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMA1. ftlcUk Angol ttcijri Iont ciga ír. Cvh koron« Din korona ¿már Dollár IKW-n 10 MWS''V) 14 15-''4 35 7375-7455 7 «0-8-30 331*20-341*20 Franci* frank 22*30-2MC Holtandi 22920-231*20 ..énével zloty 65-90— 66 50 leu 3-00-3*15 _cva 4*42-4 46 U*a 2990-30*23 ♦Airka 136-«37 60 Sorvég korona 84*76-» tó Osztrák schilNig 8L-&Í7 Svájc'' frank 11070-1» fü Svíd korona 83 80-86 71) Dart ti k Amsterdam Belgrid Berlin Bukarest BrQ^sxe Kopenhága Owl ó London Miaño Ncwyork Pária Prága Szófia • Stockholm Vareo Wien ? (inch 229 4%231 20 7-82-7« 1Ä9rv-l3690 3*41-3 40 7920-79® 76MWR47 8WC-7W0 1706-I7^a 2998-30*20 345-20-347 10 22*32-22*60 l4-C7-i7-ri? 411-4 47 8910-8 >86 llOflO-IU-65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS« Baza (ti*ra»kHki, 77 kg 1795 -1830 17/5- 17.80 (tiazv.) 76 kg. 18 10-18 35, (egyéb) 179) »«05, <9 kg. (Um*.) 1835-18-6% (egyeb) i805 - 18 2Ű (tiu.*.) 80 kR. 1865-1890. (egyéb) 183C 184,, ( >u (pí rj 1600- 16 10, »rra uj 1740-1600. aörárpa 18-00-1900, rab 17.55- 17 65, teng«n 15 45 15.55. ouxafcor^ 12.50 1263 •ranyzat gyengébb, forgalom: erkély. KX.iXMMM •»•!• I«tt'' IMtJff» trtl jlaOB A mtllli 1 MUS''O* OllA. . OAMO jozatr twMfrM » KOZ***ZXt LiSXLÓ s»*ii mmui ruAsci* Jőtttr APRÓHIRDETÉSEK EGÉSZEN UJ KÉMÉNYTOLDÖ, használt szárnyas ajtók, kirakatok, tárcsás daráló eladó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. Meglőtt a Mikulás GYARMATI €*mmmgmQxlmibm. • • ^vvSfcí&fcv Öntől függ, hogy elegáns, tartós és olcsó cipője és hó- és sárcipöje legyen. Telefon 84. Vásároljon tehát KouácsCipő. és Díuafáruház.ban ZALAI HÍRLAP 1935. december . ELTÖRPÜL mindenfajta viligitis az Aladdin peiroIßDDigaz-lipa fényére! szemben. Kapható: HEINRICH W. és L • cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161. RzissndsaJIUIHIRiir-ni! Figyelj! HAVAS kézimunka-és szőnyegfonalai. Babiniha különlegességei legmegbirhatóbbak. Hó és sárcipők nag y választékban Pál és Indránál Z m I m • |irn«0 íttafon f70. TIKI Göcsejiek órása és ékszeresze. Legprecízebb órajavití műhely Varga Lajos (Tiki) óráa- ét ékszerész Rákóczi ut 5. sz Vass Lalos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megye házzal szembe'') OLCSÓ és MEÜBlZHATt és m orvosi rendeletre is legolcsóbban készit G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotára] szemben Hagy megtakarítást ér el!!! Ha ezen könnyen éghető magas kaló-riáju fütő szenet nálunk vásárolja. 100 kg la hazai szén P 3 60 Szekér Imrénél Telefon 89 Tessék próba fűtést alkalmazni, a legkisebb tételt is házhoz szállítjuk Pontos kiszolgálás. flinden játékárot Liebner-árjegyzék árai szerint adok, tehát megtakarítja a szállítási költséget és nincs törési kockázata. lz összes teli á hó- és sárcipő, bélelt kesztyűk, svájci trikó alsónemfi, selymes bélelt nadrág, téli pongyola stb. óriást választék. Szép ajándéktárgyak. HözDonll Ham íriiház Zalaegerszeg E heti slágerünk: Pooplin maradék: Uri divat ingpooplinok kitűnő minőségben P 1*20 Női fehérneműek nagyon alkalmas nancook maradékok, különböző színekben, jól mosható . . . . 90f. Finom boykabótok kisgyermekek részére. Bocskay és Magyarka kabátok leánykák részére most érkeztek. SCHOTZ ÁRUHÁZ Nyomatott Kakas Ágoston könymyoaKlijAm, Zalaegersieg, Sxédflnyi-tér 1. Ttkfon 111. I. évf. 1935. 4. szám 8 Ulitr. December 6. Péntek. 1 Szerkesztőségi telefon: SO. POLITIKUS NtóPIlAP Nyomdát trie fon: 131. iüüfai mm Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg. Széchenyi-tér. — Elófizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hódolattal ünnepli Csonkamagyarország népe az első magyar embernek, az ország bölcs, nemes kormányzójának, nagybányai vitéz Horthy Miklósnak névünnepét. Az isteni kegyelem hosszú élettel .egészséggel áDdotta meg. Kilencmifió itthoni és sok-sok százezer elszakított magyarnak imája száll ma az ég felé: á''Jdja meg nz Isten öt továbbra is, testi és lelki erővel^ bölcseséggcl, törhetetlen akarattal, hogy c*en a mai nagy, viharos világtengeren továbbra is biztos, Remény kézzel vezethesse a kis magyar hajót a boldogulás, a jobb jövő, a feltámadás felé. A székesfővárosban pompás, fényes ünnepségek, díszelőadások, hatalmas felvonulások keretében ülik meg a Kormányzó névünnepét. A vidék orgonabúgás közben, harangok szava mellett, kivilágított templomokban imádkozik Érette. És fellobogózzák a házakat, ünneplőbe öltöznek az iskolák és a testületek és ünnepi hangulatban dolgozik eien a napon a dolgozó is. Ünrep,el minden toll, minden szerszáto. A vidék szerény ünnepében ugyanúgy ott á végtelen szeretet, hódolat és rajongás, mint a budavári fényes üdvözlésekben. Horthy Miklós, mikor fehér lován az ország fővárosába, a »bűnös városba« bevonult, a bogárhátú kicsi házak hazafiságára építette országmentő munkáját. és a bogárhátú kicsi házak megértették öt, diadalra segítették fehér zászlóját. Azóta a bűnös város megtért. Alkotó, or-szágépító, lelki tartalmában és külsejében gyönyörű főváros lett belőle. A vidék, a magyar mezők, a magyar falvak, a kis városok: maradtak, cinik voltak. Reménykedői az országmentésnek, hívói a jobb jövőnek és elszakíthatatlan hú serege a Fővezérnek, vitéz Horthy Miklósnak. Adja a felséges Isten, hogy ez a szeretet, ez a hűség, ez a hódolat, államfő és ország iránt, haza és legfőbb Öre iránt, megnyerje jutalmát és eljöjjön az, ami Neki és nekünk a legnagyobb reménységünk: Szép Magyarország, Nagy Magyarország, Boldog Magyar* ország!... RötfID HiüEK A felsőház tegnap általánosságban és részleteiben is elfogadta a gazdavédelmi törvényjavaslatot. A francia belpolitikai helyzet lényegesen megenyhült. Laval hozzájárult a szociáldemokraták több kívánságának teljesítéséhez. (Fabfriyi Tihamér pénzügyminiszter és Int-rédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szombaton Genfbe utaznak, hogy résztvegye-" nek a pénzügyi bizottság ülésén. ftendöri egyenruhába követte el hosszabb időn át a betöréseit a budapesti V. kerületi kapitányság egyik tagja. Dr. Hollán Miklósné Lipót-körúti trafikjában ma éjszaka érték tetten a lesbenálló detektívek Bcrecz József rendőrt, aki éveken keresztül dézsmálta ál-kulcs segítségével a trafikot. Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra S pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. üié Az Hiúság elhelyezéséről beszélt a Házban Gömbös miniszterelnök Budapest, december b. Szerdán a Házban az interpellációk során Fabinyi .Tihamér pénzügyminiszter bejelentette, hogy az újonnan épülő családi házak számára messzemenő adómentességei kíván biztosítani. Néhány napon belül a tatarozást rendeletet az eddiginél) sokkal bőkezűbb sze''lemben megújítják. Weltner Jakab interpellációjára Gömbös miniszterelnök ^ az ifjúig elhelyezésének problémájáról bfinéh.s'' Bejelentette aHmniszterenök, hogy folytatják az eddig megkezdett munkát. Az áiláshalntozás kérdését a legnagyobb részben megoldották már. Abba nem avatkozhatik bele a kormány, ha nyugdíjazott állami tisztviselőket magánvállalatok szakértőként alkalmaznak. Nem tehet az ellen szót emelni, ha tehetséges embereket foglalkoztatnak. Azt viszont megteszi a kormány, hogy az állam keretén belül semmiféle állá*-__halmozást sem tür. Bejelentette ezután a miniszterelnök, hogy a vállalatokhoz újabb felszólítást intéz az ifjú-ság fokozottabb foglalkoztatása érdekében. A Nemzeti Egység nagysikerű seregszemléie Nagykanizsán és Kiskanizsán Nagykanizsa, december 5. A Nemzeti Egység nagykanizsai szervezete kedden este nagyszabású, nagysikerű gyűlést tartott az Iparoskórben. A gyűlés szónokai: vitéz Tabódy Tibor főispán, Pintér József pápai kamarás és Petainek József országgyűlési képviselők voltak. ,'' Szabó Győző nv. járásbíróság! elnök megnyitó szavai inán Pintér József mondott nagy beszédet. Leszögezte, hogy -azért áll legfó-képen a Gömbös-kormány mellett, mert ez a nép kormánya, a kisemberek ügyét .szolgálja. Kemény szavakkal beszélt az ellenzékről. — Ellenzékre szűkség van, — mondotta — hogy ellenőrizze a kormány működését. De az emberi erkölcsöket nem szabad sérteni az ellenzéknek. Korcsmai beszédek, gyűlölködés, az ellenzéki tónus szörnyű elfajulása, a sarokból nyelvet öltödé n«'', rágalmazni és sötnl a magnak kts pecsenyéjét, de senr mit sem produkáni, mindez beleütközik a felebaráti siere let, az erkölcs, a jófzlés törvényeibe és nem a haza érdekében való munka, hanem elárulása a haza érdekeinek. Ha valami nem jól van, segíteni kell a kormányt, hogy jól csüiálhassa. liz a helyes és becsületes politika. Ma már csak a függetlensége maradt meg a migyarnak s most a kilencmillió magyar függetlenségét hétmillió osztráknak árulják. Azt a függetlenséget, amit Szent István hagyott ránk,"akarják megint odadobni prédának. Erre akarják fordítani a magyar politika irányát, nem pedig arra, hogy a szegény nép sorsán segítsenek. A szegény magyar ember lelki, erkölcsi, kulturális, anyagi sorsáról kell aggódni és azért dolgozni, nem pedig Kossuth, Petőfi és a márciusi ifjak szellemét piszkolni! Harsogó éljenzés követte a beszédet. Utána Petainek József szólalt fel. — A politikában — mondta — Tabódy főispán az atyamesterem. Tőle tanultam, hogy aki politizál, annak szive mindig ahhoz álljon legközefebb, aki legsúlyosabban emeli az é''et keresztjét. Láttam Tabódy főispánt Budapesten a nyomortanyákon járni, mindenütt segíteni. (Nagy éljenzés.) Ezért jöttem ide most, az ó hívására. Arról beszélt ezután Petainek, hogy az ellenségektől körülvett kis országban egymásnak kellene vetni a hátunkat, hogy megvédjük, amink van s ehelyett veszekszünk, megszállt területi testvéreink pedig "siratják a belénk vetett kis reményüket. Két kézzel kellemi megragadni ezt a földet, de úgy, hogy ne csak a gazdagok, hanem a szegények i> érezzék, hogy ez a föld nekik is kenyeret ad. Gömbös miniszterelnök az őrgróf és a munkás közül azt becsüli többre, amelyik becsür-letesebben teljesíti kötelességét a magyar nemzettel szemben. Gömbös tábora: a Nemzeti Egység és ennek politikája az egyedüli, mely a jobb jövőt biztosíthatja. \ Nagv taps honorálta a beszédet és dübörgő taps fogadta a következő szónokot: * vitéz labódy Tibor főispánt- A közeli \\urakozre hívta fel a figyelmet a főispán s leszögezte azt a meggyőződését, hogy ha nem tudjuk fegyelmezetten követni az egység parancsát, akkor erről az ősi Za!a testéről leszakított földről örökre lemondha-tunk. Arról beszélt ezután a főispán, hogy miért nem alakíthat ez a kis nyolcmilliós nemzet külön politikai, gazdasági rendszereket s miért kell a nagy nemzetek után ennek az országnak is autarchiára berendezkednie. — A kormány — mondotta — nem tesz mást, mint igyekszik az autarchikus világban úgy intézni az ország dolgát, hogy minden magyar ember megtalálja a maga életlehetőségeit. A jövő boldogulás attól függ, mennyire tudja a magyar egymást megértem, kéz a kJézben előre törni, érdekeit szilárd egységében külső és belső ellenség ellen megvédeni. — A Vezér reáJpolitikáját minden érzelmi momentumtól menteden kell követni. A magyar hajlamos a feljegekben járásra, a kártyavár-építésre. Reálisan kell a helyzetet Tökéletes látást biztosit a Zeiss punktal üveg. Kapható: Bánfai Béla optikai és fotósxaküxletében Pécs. Zalaegerszeg. megítélni. Középeurópa mai kiaakulatlan helyzetében súlyunkat csak úgy tudjuk biztosítani, ha egységesek vagyunk- A főispin nagy lelkesedéssel fogadott beszéde után Szabó Oyózö elnök záróbeszédé és a himnusz fejezte be az impozáns, méltóságteljes pártgy ülést. A K1SKANIZSAI GYŰLÉS- Kedden délután Kiskara"¿sin volt hatalmas gyűlés, az Olvasókörben. Anek György kerületi e''.nök a tömeg élén lelkesen üdvözölte a főispánt és megköszönte neki, hogy a kiskani- ZALAI HÍRLAP zsai véderók felszabadítása ügyét, ami olyan sokáig húzódott, két nap alatt e''intézte. Szabó Győző a párt városi törekvéseiről beszélt. Pintér József a kormány politikáját méltatta, elmondotta, hogy^r-toíraány első célkitűzése felszabadítani a szeg&iy magyar emberek tömegét a prokár nyomorúságtól. IVrtainek József derűs beszédben adott magyarázatot a kormány egyes ténykedéseire, majd azt a törekvést'' hangsúlyozta, hogy a kormánv az orczág minden egyes becsületesen dolgozó polgárának jobb sorsot, elegendő kenyeret akar adni. -Vitéz Tabódv Tibort főispánt nag> taps. meleg imneplés fogadta a szónoki emelvényen. Bejelentette, hogy azt a 20 gazdát, akik a Polgári Olvasókör építkezést kölcsönéért jót-álltak, nem engedi bajbajutni, hanem segítségükre siet. Dicsérettel szólott a főispán Kiskánizsa dolgos népéről és az összefogás, az együtt munkálkodás nagy szükségét hangoztatta. A gyűlés Szabó Győző zárószavaival Wgződött. Este 250 terítékes bankett volt az Iparoskör nagytermében. A felköszöntők sorát dr. Szabó Zsigmond nvította meg. Felszó''altak: vitéz Tabódv Tibor, Pintér József. Petainek József, Aradi Antal, dr. Mészáros Béla. decerobet 6 Gyermekeknek igazi öröm leszt ha Mikulás- aiándékot PAPP cukrásznál veszi Anglia a béke szellemétől áthatva, több hajóját visszarendelte a Földközi tengerről és a Gibraltárból London, december 5. A nemzetközi politikában békehírek beitek szárnyra. Mint igen jelentős tényt kell elfogadni Angiának azt a lépését, hogy néhány hajóját visszarendelte a Földközi tengerről cs a Gibraltár-szorosból Ebből a rendelkezésből Ang5a barátságos érzületére következtetnek Olaszországgal szemben. Tagadhatatlan, hogy ez lényegesen megkönnyíti a megindult tárp-alásokat. Igen sokat várnak Hoare angol külügyminiszter szombati párisi tárgyalásaitól. Washingtoni körökben az az álláspont, hogy a kormány csak akkor tilthatná meg az olaj-kivitelt, ha arra a kongresszustól felhataTmar-zást kapna. Erről a felhatalmazásról azonban csak akkor lehet szó, ha a több: ország is megtiltja az olaj bevitelét Olaszországba. Háromhetes általános fegyver- A francia lapok szerint Hoare szombaton Párisban három hétre szóló általános fegyverszünet megkötését javasolja. Ez idő a''att nemcsak a hadműveleteket, hanem az olaj-tilalom alka>mazását is felfüggesztenek, hogy Hó és ¡sárcipők nagy választékban Pál és Indránál Im la« f «meg Tmlmton 170. a béketárgyalások fokozott erővel folyhassak nak. A francia lapok szerint amennyiben Laval és Hoare szombaü találkozása meghozza a várt eredményi, akkor a két nagyhatalom a jövő héten közli Rómával a tárgyalási > alapul szolgáló új tervezetet, de közük azt is, hogy bár el akapák kerülni a kóolajti&om alkalmazását, de ha időközben nem sillerül megegyezni, ez a kényszerintézkedés elkerülhetetlen lesz. A Daily Mail párisi levelezője szerait jól értesült körök úgy tudják, hogy'' Laval a Ge-rutti párisi olasz nagykövet útján szombaton küldött sürgős felhívására azt a választ kapta, hogy Mussolkti nem utasltM vissza olyan békítési javaslatokat, amelyek tekintetbe szli Olaszország legutóbbi áldozatait és különleges helyzetét Abjsszferiátatu IMF*» A«6-.»*''*!»''«!* A küszöbön álló béketárgyalások Irányelve! _ Párisi jelentés szerint a francia—angol szakértők lefektették azokat az irányelveket, amelyek alkalmasak arra, hogy meg lehessen indítani a béketárgyalásokat. Az elgondolás szerint Abesszínia kikötőt kapna olasz Erit-rcában. A tig^i tartomány határát olykép módosítanák, hogy Alcszum, a szent város, az abesszinek birtokában maradna. Ezzel szemben Olaszország Ogadent és a környező tartományokat kapná, míg Abesszínia többi része független állam maradna. Hír szerint Hoare külügyminiszter karácsony táján Mussolinival találkozik. Előkelő abesszin dámák amxroh- len meglepetést keltett, hogy-a Kassza herceg parancsnoksága alatt álló terüjctek több törzsfőnöke behódolt az olaszoknak, ösi abesszin Szokás szerint a négnsnak és a törzsfőnököl», nck feleségei kimennek a frontra, féqeik táborába. Ma az előkelő abesszin dámák amazonsereget alakítottak, amely mir a legközelebbi napokban kikerül az északi harctérre. Asmarai jelentés szermt az északi harctéren tovább tart az abesszin sereg felvonulása. Az abesszin hadvezetóségben igen kdlcmet- Az elmúlt hónapi Nos ember folyamán a lép\Ts^ház. egymásután. tárgyalta le a gazdaadóssagi törvényt és a bortörvényt, majd nA orvosi rendtartásról szóló torvény ja vaslatot. Aitaiában a aposv ma-gasszjnvon?kí vitával Az időközi kép\Tselöválasztások vertek a po-üti kai életben nagyobb hullámokat. Az elmúlt hónaphan liárom időközi választás volt: Csurgón, (Jmxlon és Szentesen. Mijirfc. a három választás a Nemzeti E gység Pártjának. győzelmével végződött, tv. az eredmény azt mutatja, hogy a nemzet Mgycm nagy tobhsege megingat hatatlanul áll Gömb»» Gyula mögött: hitét és reményét köti felokiAatadamú ahhoz a. politikához, amelyet Gömbös Gyula vezet. A választási hadjárat során Gömbös Gyula miniszterelnök ellátogatott Szentesre, beszedet mondott, válaszolt az. ellenzék különféle vádaskodásaira. tiltakozva, az újabfan elharapózó személyeskedés ellen. Fogíalkozott ezután bőszedében a magyar Alföldet elsősorban ér* dekló búzakérdés megoldásával és vázolta azokat a terveket,, amelyekkel a kormány az Alföld panaszain segíteni akac. Részletezte az Alföld vízellátásának és csatornázásának kérdéseit a hallgatóság feszült k.;rdekl*iésc és tetszésnyilvánítása közben. Zajos helyeslés kisérte szavait, amikor az összefogás és testvériség szükségességét hangoztatta. — ML eltemettük a régi világból mindazt, ami negatív, — mondotta — ont csak kritika és üres szalmaxsépelés s áthoztuk helólf mindazt, ami erőt jelent: a hagyományokhoz való ragaszkodást, és az igazi átérzését "annak, hogy mit jelent magyarnak lejxni. Ezek a szavak beszámolót és programot is jelentenek. Orosházin és Gyula* a miniszterelnök most vette át díszpolgári oklevelét. Orosházán mondott beszédében nyomatékosan utasította vissza a diktatúráé törekvések vádját. »Semmiféle diktatúrára netu törekszem — mondotta —, mert ez erőszakot jelentene, az erőszak pedig a legtávolabb áll a magyar lélektől« Oyulán azt kérte, sürgette, hogy legyen vége az erők szétforgácsolásának, mert kevesen va~ gyünk magyarok és ha egymással torzsai ko-dimk, elsöpör berniünket az idő kereke. A mult hómajAan avatta fel Wiochkler István kereskedelem- és köz''ekcdésügyi miniszter a calais—isztanbuli transzkontinentális műút magyar szakaszának befejező részét: a kecskémét Babák, ólomkristályárn, üveg és porcellán készletek, ngysziotén képkeretek legolcsóbb árban. Teleion 161. cégnéL Őszi férfiszövet és nyakkendő újdonságok. A híres .Navy" gyermek boy-kabátok, vásznak, mosóáruk és fianellok óriási választékban, meglepő olcsó árakon a Verseny Áruházban. » . V 1935. december 6. ZALAI HÍRLAP 3 -—szegedi utal. Ezzel az útépítéssel befejeződött a nagy közút magyar szakaszának mun fcája és Magyarország — más, gazdagabb államokat megc''ózve — büszkén állhat a \i-Hg közvéleménye élé: a magyar mérnök o a magyar munkás megint olyan művet alkotott, amely sokkal nagyobb és gazdagabb kultúrországos mérnökeinek és munkásainak is becsületére válnék. Höman Bálint vallás- és közoktatásügyi ím raszter novemberben Lengyelországban tett látogatást. Megnyitotta a varsói magyar intézetet és a varsói egyetem a miniszter díszdoktorává avatta. E látogatás ismét erőse bbre ffate azokat az évszázados baráti kötelékeket, amelyek a magyar és lengyel nemzetet összefűzik. Reméljük, —■ mondotta hazaérkezve a kultuszminiszter — hogy e lelkekben gyökerező barátság a jövőben csak erősödik és kulturális és gazdasági téren egyaránt meghozza a maga gyümölcseit. A hónap végén Oömbös Gyula miniszterelnök Vácon mondott nagyobb beszédet. Előadásában sorra vette mindazokat a kifogásokat és vádakat, amelyeket ellenfelei hangoztatni szoktak. Ezeket a vádakat fényes logikával éáfolta meg és bizonyította be (arthatat''ansá-gukat. — Harmóniába kell. foglalni, rendszert* kell alakítani — liangoztatta beszéde során — a magyar politikai, gazdasági, szociális és kulturális energiákat, bog)'' a nemzet fölös energiái ne pusztuljanak el, hanem mindig nyíljék számukra érvényesülési lehetőség. Külpolitikai tekintetben az abesszin—olasz háború és ennek következményei álltak az érdeklődés előterében. A közönség mohó érdeklődéssel leste a harctér híreit, de ugyanilyen érdeklődéssel találkozott az a gazdasági harc is, amelyet az úgynevezett szankciók érvényesítésével Olaszország ellen indítottak. Szenzációja volt e hónapnak a száműzött György görög király visszatérése a görög trónra. Bennünket külpolitikai szempontból különösen Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter bécsi űtja kötött le. Értekeztek a kancellárral, az osztrák kormány tagjaival és Gömbös minisztere''nök kihallgatáson volt Miklas elnöknél. A hivatalos, közlemény szerint a miniszterelnök és a kü''ügv-mmiszter bécsi űtja egyik láncszeme ama személyes tanácskozások ''sorozatának, amelyeket a két ország vezetői időnként egymással folytatnak. A közlemény liatigsűlvozza a megbeszélések szívélyességet. Különösen az általános európai helyzet volt a tanácskozás tárgya, a gazdasági kérdések sorában pedig a többi között a magyar bűza- és zsírbevitel. Ezek a megbeszélések újból megerősítettek a két kormány barátságát és a római szerző-, désben kifejezésre juttatott szándékot, hogy a szerződésben résztvevő államok az őket kt>-zösen érdeklő kérdésekben a ''egmesszebb-menő egyetértésben járjanak el. Hihetetlen olcsó ár, ujabb forma, jobb minőség jellemzi PFAFF éá más gyártmányú karikás és körhajós varrógépeinket. BrandlJózsef Zalaegerszeg. (Megyeházzal szemben.) (epehólyaghurut, epekő, epehomok) GYÓGYÍTJA a jászkarajenői MIRA glaobersós gyógyvízzel tartott ivókon Kérdezze meg orvosát f % fiüMÉMHBaa ügy fejberugta a íova egy bókaházi gazdát, hogy azonnal szörnyethalt Zalaszetitgrói, december b. (Tudfósítétik jelenti:) Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt a minap este Bókaháza községben, Kálmán József gaztjáljkodó portáján. Kálmán József á sötétség bea Itával kiment az istállóba, hogy éjszakára megfelel takarmánnyal lássa el az álatait Etetés után friss almot szón a lovak alá, miközben az egyik lova nyugtalankodni kezdett. Abban a pillanatban, amikor a gazda lö-hajoh, az egyik lova kirúgott 6s olyan erővel érte a rúgás a szerencsétlen ember fejét, hogy agy roncsolást és azonnali halált idézett eWL A szerencsétlenségnek nem volt szalámija és a hozzátartozók csak később fedezték W, amikor feltűnt nekik, hogy Kálmán Jóöct sokáig tartózkodik kinn az istállóban. Amikor kimentek érte, hogy behívják, ott táUDUk holtan » lovak kOiött- A tragikus h&láeset ügyébtf i a hato«ágo* kiadták a temetési engedélyt. Sümegen az utolsó pillanatban vágtak le a kötélről egy életunt fiatalasszonyt a szerencsét''en teremttet valóban ott találták, amint egy zsinegre felakasztva, elkékült arccal függött alá az egyik gerendáról. Nyomban megszabadították veszélyes helyzetééből és az előhívott orvos segítségével hosz-szas kísérletezés után sikerült magához téríteni a szerencsétlen teremtést. Mint elm.TO-dofta . családi okokból elkeseredésében akart megválni az élettől. Hosszas rábeszélés után sikerült lebeszélni az öngyilkosságról L. L.-nét, aki jelenVg a gyógyulás útján van. Sümeg, deoember b. (Tudósítónk jelenti:) Tegnap a déli órákban hangos családi perpatvar verte fél L. L. sümegi ''akos házának csendjét. A házastársak kőzött élénk szóváltás támadt, majd a férj eltávozott haztlról. A szomszédok egy darabig még figyelték a házat, majd amikor fe tünt nekik a gyanús csend, átmentek megnézni, hogy mf történt az asszonnyal. '' Legnagyobb meglepetésükre L. L.-nét seÍK>l sem találták, mire átkutatták az egész házat. Hosszas keresés után az egyik szomszédnak az a gyanúja támadt, hátha a padláson tártó»-kodik az asszony. Nyomban felsiettek és legnagyobb megdöbbenésükre A magyar bor- és mézpiac A m. kír. külkereskedelmi hivatal kozf: Hosszabb stagnálás után a héten kisebb szilárdulás következett be a magyar borpiacon. A kereskedelem megkezdte a hiányok pótlását és pénzügyileg is abba ü helyzetbe került a nagyobb szüreti bevásárlások után, hogy vásárlásokat kezdhetett. Az Alföldön kistermelőknél a borárak seprősen ab ^ermelö-pince 1.80-2.10, uradalmaknál 2.10-2.M) pengő között mozogtak hl. fokonként. Lassanként már seprő nélkül is lehet vásárolni, valamivel magasabb árakon. Az óborokat még mindig keresik, 3 J.40 pengős árak között, de a készletek minimálisak. A jobb minóségű fajborok és hegyi borok továbbra is elhanyagoltak, ezékben az árak nehezen fejlődne* ki. A kiviteli tevékenység a Németország fcWS irányuló Brennwein szállításokat leszállítva, rendkívül gyenge. A mézpiacon még nem tapasztalható az Ünnepek előtt szokásos élénkség, mert az árak'' magasak. Az elsőrendű pergetett akácméz ára méhész vasútállomásán, vevő edényeiben mó-termázsánként 125 pengő, budapesti nagykereskedőnél 15Ö- —lfaO pengő, kicsinyben kilónként ISO—200 fillér. Gyermektartási perrel fenyegette meg 72 éves hitelezőiét egy feisömaróci asszony Zalaegerszeg, december b. Egy szokit''an zsarolási büntetőperben tartott tegnap föiár-gyalást a- zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa. A furcsa ügy vádlottja özv. P. F.-né felsőmarári vendéglősnő. A 42 éves özvegyasszony évekkel ezelőtt bon vásárolt egyik tapolcai borkereskedőtől 1.800 pengő értékben. A vendéglósné folytonosan halogatta a vételár rendezését, ezért a INDANTHREN színes fflggönykclme 88 fillér HÉNIG röfos- és kézimunkaOzlet. kereskedő pert indított ellene. Ez év nyarán az idős, 1b éves tapolcai kereskedő címére furcsa taralmú levél érkezett. A vendéglósné ugyanis azt irta a Ikjt-kcreskedónek, hogy nagyon megbánja majd, ha folytatja követelésének behajtását, mert ebben az esetben ó viszont beperli gyermektartásért. Megfenyegette, Iwgy azonnal perel, ha nem fizet rögtön 400 pengőt és nem engedi el a hoc vételárát Azonkívül azzal is megszégyeníti, hogy kikürtöli a vtágnak, hogy öregember létére vele, a vendéglósné ve!, öt évvel ezelőtt viszonyt folytatott és hogy ebből kifolyólag tőle egy négyéves ILi is var> a törvényes gyermekein kívül. A levél kézhezvétele után a kereskedő megtette feljelentését zsarolás kísérlete címén. a Mindenféle nyomdai munkák. könyvek, papíráruk és Írószerek leglobb beszerzési helye: KAKAS ÁGOSTON könyvnyomda, könyv, papír. írószer és zenemükereskedés. kölcsönkönyvtár eeeb lalaegerszegen ZALAI HÍRLAP 1935. december 6 Vádlott asszony ózza! védekezett a tegnapi főtárgyaláson, hogy neki is követejése volt a ^ sértettől, amelyet nem tudott rajta behajtani , A bíróság nem fogadta cl a követelésbehajtásnak ezt a szokatlan módját és az asszonyt 20 pengő pénzbüntetésre ítélte. A nagyszámú envhító körülményre va''ó tekintettel a büntetés végrehajtását a bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. interpelláció ^ _ a Kossuth-gyalázó Deme ügyében Budapest, december 5. A képviselőház saer-■dai ülésében Bárczay János beterjesztette interpellációját a szombathelyi ismeretes és sajnálatos Kossutli-gyalázás ügyében. Az uiter-. pdládó minden párton mély hatást tett és '' egész Ház eDtéto az elvártai* tőrté- nefemhambftást. Bárczav felhívta a figyelmet arra, hogy az ország minden részében szervezetten folyik a történclemhamiaítás. Aggoda''ommal keü tekintem e munkára, mely a nemzet békéjét is felborulással fenyegeti. Intézkedést kér, hogy ne fertőzhessék tovább a nemzet lelkületét. , Kívánatosnak tartja, hogy a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétségekről szóló jogszabályokat úgy egészítsék ki, hogy megbüntessék azokat is, akik a nemzet nagyjait és tradícióit hurcolják meg. Az interpellációra Kozma Miklós belügyminiszter azonnal váaszolt A legsúlyosabban elítélte az agitációnak azt a fajtáját, .mely* nem számol a nemzet nagyjainak, hagyományos tiszteletével. Bejelentette, hogy a törvény lelje* szigorával jár el azok ellen, akik az agitáriőiak ezt a módját választják. Nagyszerű Mikulás-est a Központi Kávéházban 6 tagu iázzf ló hangulat — Istdntiszte etek Zalaegerszegen a kormányzó nevenapján. Zaacgcrszegen minden felekezet templomában ünnepi istentisztelet íesz pénteken délelőtt a kormányzó neve-napja alkalmából. A plébániatemplomban 10 őrakor lesz a hivatalos tistentisztelet. Az evangélikusok és a reformátusok közös istentiszteletét reggel 9 órakor tartja Fekete Károly xef. lelkész az evangélikus templomban. Az izr. hitközség ugyancsak reggel 9 órakor tartja istentiszteletét az izr. templomban. — A főispán az Ipartestüle.ben. A za''aegcr-szegi Ipartestü et elnöksége felkéri a tagokat, hogy a főispán tiszte etére ma, csütörtökön este fél 9 órakor tartandó vacsorán minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Érdeklődőket — nem tagokat is — szívesen lát az elnökség. • — Mikes Jáios gróf szombathelyi megyéspüspök meleghangú levélben mondott köszönetet nemes adományáért Tauber Ottó resz-neki földbirtokosnak, aki 768 négyszögöl területet ajándékózott a reszneki r. kat egyház-községnek a plébánia''ak céljaira. t— Ülések a vármegyén. Kedden, december 10-én ülésezik a törvényhatósági kisgyűlés, mely után a közigazgatási bizottság tartja ülését. — .összejőve!©'' ma erte a ZTE-bca. Mint már megírtuk, a ZTE vezetősége szombaton tea-estet rendez. A rendező gárda ma, csütörtökön este fél 9 órai kezdettel megbeszélést tart a Jákum-utcai egycsü''$ti helyiségben. (Gyomorhurut, savelváltozás, fekély) Bixtos eredménnyel járnak a J asz karajéiról ffl I R A glanbersós gyógyvízzel tartott 4-8 hetes Ivókúrák. Kérdezze meg orvosát! Az izr. istentisztelet Zaacgcrszegen péntek este 4 órakór kezdődik. — A Zalaegerszegi Izr. Jótékony Leányegylet 1935—36 évi ismeretterjesztő előadássorozatát december &-án, vasárnap délután háromnegyed 5 órakor a hitközség tanácstermében kultúrdélután keretében nyitja meg, melyen dr. Jttnger Mózesáé ad. eló^»A szentföld« címmel. Minden érdeklődőt szívesen lát a kultúrbizDttság. — Badacsonyi és söjtüri borok ánisítása Kossuth-utca 22. sz. alatt. 1—4 Y— A za''aegerszegl cserkészek »jótett naj>-jfti«, szombaton délután 4—6 óra között az üzletekben, vasárnap délután 1—4 óra között pedig a magánházakban gyűjtenek a városi Ínségesek részére. Ne engedjük derék kis cserkészeinket üres kézzel, csalódott szívvel távozni, adakozzék mindenki a tehetsége szerült vagy néhány Fillért, vagy pedig valami használt ruhadarabot, esetleg élelmiszert. INDANTHREN szirtes függöny kelme 88 fillér H ÉNIG röfös- és kézimunkaüzlet. INDANTHREN színes fflggönykelme 88 fillér H ÉNIG röfös- és kézimunkaüzlet* I •— Halálozás. A zalaegerszegi ügyvédi kamara épületén gyászlobogó leng. Meghajt jd. Árvay László dr. za''aegcrszegi ügyvéd, a régi Zalaegerszeg egyik ismert egyénisége, 74 éves korában. Csütörtökön hajna ban 3 órakor zárta le szemeit a megboldogult, itthagyva 40 éves tisztes ügyvédi multat, egy harcos, munkás közéletet. Tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, a városi képviselőtestületnek, hosz-szú ideig tisztséget viselt a kamarában, tagja volt a Movőnek és több társadalmi egyesületnek. Több generáció ismerte, tisztelte, szerette. Halá''át a fiai: ifj. dr. Arvay László és dr. Árvay István ügyvédek és özvegye gyászolják, valamint sok jóbarát és ismerős. A temetés pénteken délután fél 4 órakor lesz a Várkör-utca 9. szám a''atti gyászházból. — Karácsonyi vásár a polgári fíübkolában. | Akit érdekel a 10—15 éves fiúk munkája, aki megértéssel viseltetik a minden támogatást megérdemlő intézmény iránt, nézze meg a vásárra kerülő háztartási eszközöket, egyéb használati és játéktárgyakat a zalaegerszegi állami polgári fiúiskolában. A vásár kimondottan jótékony célú. Minden egyes megvásárolt tárgy lehetővé teszi az ilíetó tárgy készítéséhez szükséges új anyag beszerzését egy szegénysorsú tanuló részére. A tárgyak nem a megszokott gyári árúk, kereskedésekben jobbára nem kaphatók. Szolidak, ízlésesek, mert nem erőszakoltan magyarosak, mindamellett megvan a magyaros, speciálisan göcseji, hetési jellegük is. A vásár ünnepélyes megnyitása december 6-án dé e''ótt 11 órakor, zárása 8-án délután 4 órakor íesz. Megtekintése díjtalan, helye a gimnáziumi épület II. cme''etén. A vásár célja másodsorban a polgári fiúiskola kézimunka-anyagának megismertetése. Ez a cél pedagógiai jelleget is kölcsönöz, ezért felhívjuk rá a pedagógusok s a pedagógia iránt érdeklődőknek a figyelmét is. í —2 — Chambarlah fia Somogyban. Sir Joe Chamberlain angol politikus, Chamberlain volt angol külügyminiszter fia, Magyarországra érkezett, hogy résztvegyen gróf Festetics Kristóf somogymegyei nagybirtokos fácánvadászatán. — Mikulás-napja a Jókai-utcai állami elemi iskolában. Az iskola tanítótestülete ezidén is élvezetes műsort állított össze Mikulás napjának megünneplésére és kedvessé tételére. Sok gyermeknek ismét az ünnepélyen adja át a jó püspök a maga ajándékát. A város közönségét a december 5-én délután 5 órakor tartandó előadásra szeretettel meghívja és várja a tanítótestület. . . i__2 — Nem repülőgép jött, hanem a színpad omlott össze. A kéthe''.yi műkedvelők a minap átrándultak Marcaiba, hogy ott előadják Daán Miklósné föjegyzőné »Rákóczi földjén« című történelmi darabját. Két felvonás simán lement, a harmadik közepén azonban váratlan incidens történt. Szabályos rcpülógépberregés-hez hasonló hangok hallatszottak a kulisszák mögül.Mindenki azt hitte, hogy valóban a repülőgép hangját akarják sikeresen imitálni. (Abban a pil anatban senki sem goudolt arra, hogy ez a rendezés anakronisztikus beállítás lenne.) Nagy volt azonban a megdöbbenés és riadalom, amikor a következő pillanatban áz egész színpad alapjában megmozdult és két métert előre csúszva, hata''mas robajjal összes omlott. Komolyabb sérülés szerencsére nem történt. — Az ipartestü''ejck haladéköt kémek az OTI-hátralékok rendezésére. Mint ismeretes, október 31-én lejárt az OTI-hátralékok rendezésérc megszabott határidő. Az Ipartestületek Országos Központja most arra kérte az illetékes minisztereket, hogy ez* a határidőt január l-ig hosszabbítsák meg. A kérelmet azzal indokolják, hogy a kézművesiparosság jelentékeny részének nem állott módjában a kitűzött időre eleget tenni azoknak & feltételeknek, amelyek alapján a kedvezményeket megkaphatják. A kisiparosok ugyanis nem vezetnek könyvet és így nem tudják könyvsze4 rűen igazolni az utóbbi évek folyamán szenvedett veszteségeiket. Arra kérik ezért a kormányt, tegye lehetővé, hogy ezeket a veszteségeket az ipartestület, vagy a községi elöljáróság bizonyítványa a''apján is igazolhassák. /t- Miku áv-cst lesz hatodlkán a Bárányban, nagyszerű zenekarral, tánccal. • ■» »Sal Mirabilis glauberî«« »Glauber csodasója« a neve a glaubersónak, dr. Glaubet! orvos-vegyész emlékezetére. Csodasó, mert páratlan eredménnyel gyógyítja a gyomor^, epebajokat és biztosítja az anyagcserét. Legtöbb természetes glaubersó a tiszavidékí Mira glanbersós gyógyvízben van, mely vízzel az orvosok ivókúrákat tartatnak. " 1 —2 — A szepetki vásár. Szepetk községben az országos állat- és kirakodó vásárt december 9-én, hétfőn tartják. — Betörőbanda fa''azója leit Keizíhelyen egy román katonaszökevény. Csejtei János 22 éves erdélyi fiút besorozták az oláhok, de nem birta ki a rossz bánásmódot és egy nap teljes fegyverzetben átszökött Magyarországra. A magyar hatóságok Keszthelyt jelölték ki tartózkodási helyéül, ahol munkát is kapott. Rövid idő múlva Csejtei egy betöróhandába keveredett és amíg azok odabenn dolgoztak, azalatt ó kinn az utcán falazott, hogy meg ne lepjék a társait váratanul. Egyébként ó vállalta el a betörésből- származó holmik értékesítését is. A keszthelyi csendőrség most egy betörésből kifolyólag letartóztatta Csej-.ei Jánost, társainak azonban idejekorán sikerült megszökniök. A csendőrség most körözi őket. — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes «Ferenc József» keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet. — Mikulá»-est lesz hatodikán a Bárányban, nagyszerű zenekarral, tánccal. vezető márka! Gyarmati kávé '' Gyarmati tea Gyarmati teaval 1935 december . ZALAI HÍRLAP — Erős, vérbő» kövér emberek igyanak kuponként, reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes «Ferenc JAzscf» keserüvizet, mert xz rendes gyomor- és bélműködést biztosít, számottevően előmozdítja az emésztést és kitűnően szabályozza a vérkeringési Számos szakorvosi nyilatkozat tanúsítja, hogy a Fcrcnc József víz szív- és idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csúzban szenvedőknek is nagyon jót tesz. — Mikulás-est lesz hatodikán a Bárányban, nagyszerű zenekarral, tánccal. — Elfogtak Kaposvárt egy bei$kfi ck*-tceaszökcványt. Két nappal ,czelött betörő járt a kaposvári egyházközség szegény gondozó hivatalában, ahonnan kisebb összegű pénzt és ruhaféléket vitt el. A kaposvári rendőrség most elfogta a tettest Pfeffer Ferenc cseh katonaszökevény személyében, aki beismerte, hogy pár nappal ezelőtt az egyházközség irodájában járt segélyért Akkor látta, hogy az egyik alkalmazott pénzt olvas. Ekkor érlelődött meg benne a betörés gondolata. <— Időjárás: Ismét ¿lénk szél, több helyen még havaséi, havasesö, a síkságokon részben közönséges e>ö. Később a felhőzet szakado-fcása lehetséges. Nagyobb hóloriaszok kép-tödiek. Idelenn, klvá''t a déli megyéf ¡ben m* • BékeJt olvadás vaTÓjzinfl. A hömírséklot alig VáJtozik. Panaszos Levél Tekintetes Szerkesztőség! Hivatalnok ember vagyok, aki naponta reg* gel 8 órára megyek be a hivatalomba és a rövid ebédidőt leszámítva, ótt ülök és dol-goz»m estig. Mint a fentiekből látható, bizony majdnem az egész napot ott benn töltöm, ami egészségi szempontból tekintve, nem mondható éppen üdülésnek. Már régebb idő óta figyelemmel kisérem a házmestereket és üzleti alkalmazottakat, akik épp abban az időpontban, tehát reggel fél 8 <s 8 óra között seprik nagy buzgalommal a járdát, amikor a legtöbb hivatalnok siet a munkahelyére. Szép erény a tisztaság és ez ellen nem is lehet senkinek sem kifogása; az ellen azonban az összes, reggel munkába siető dolgozók nevében tiltakozom, hogy épp akkor verjék fel azt a portengert, amikor a legtöbb ember a munkahelyére igyekszik. Nagyon lekötelezne Főszerkesztő Ur min-xlen hivatalnokembert, ha b. lapjában felhívná erre a lehetetlen állapotra az illetékes hatóságok figyelmét. Egy kis jóindulattal egész szépen meg lehetne oldani ezt a kérdést úgy, hogy a járdák is tiszták legyenek és a hivatalnokok se nyeljék a port. Csupán azt kellene ej-retidelni, hogy fél 8 és 8 óra helyett a járda-seprésre kötelezjettek reggel 7 órakor seperjék le a járdájukat. Abban a reményben, hogy az illetékes hatóságok orvosolni igyekeznek ezt az állapotot, sok koUégám nevében előre ís hálás köszönetet mondok Főszerkesztő Ur-hak panaszom közléséért. Egy tisztviselő olvasó. mozi DARVAS LILI PREMIER! Nagy társadalmi eseménynek Ígérkezik az Edison filmszínházban legközelebb bemutatásra kerülő Darvas Lili első fümje, amelyet Bécsben lelkes magyarok ihlettek vászonra. BASKIRCSEV MARIA SZERELME a film címe, amelyben Darvas Lili, a magyar színművészet csillaga, egyéniségéhez méltó liagy szerepet kapott Partnerei: Járay János, Szőke Szakáll, Hörbiger Attila. A szövegkönyvet Lakatos László és Zsoldos Andor után Félix Joachimson írta, zen éjét Ábrahám Pál szerezte, Hermann Kosterlitz rendezte. Pno-tduk dó vezető: Zsoldos Andor, fotografálta és összeállította: Vidor Zoltán és LászSó. Zenei asszisztens: Bródy Tamás. Jegyek elővételben már kaphatók. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóai-u. 6. Bőrkabátoknak: HxoiL Téli cipőnek: Fókazslrt! rádió Csütörtök, december 5. Budapest I. 6.55: Dr. Helgc Virkkunncn finn énekművész a finn nemzeti ünnep alkalmából népda>okat ad elő. 7.25: Pcthcs Sándor—Dénes György vidám számai. 8: Halló túnczcnckar. 8.50: Kánya Kálmán m. kir. külügyminiszter beszéde. 9.40: Kamarazene. 11: Farkas Béla és cigányzenekara muzsikál, Cselényi József énekel. Budapest II. 5.05: Bura Sándor és cigányzenekara. 5.50: Sir Gcoffrey Oeorges Knox--Nagybritannia budapesti követének üdvözlő szavai, majd: ango! nyelvoktatás. 6.30: Beszkárt-zenekar. 8: Az első magyar falukutató. Vácz Elemér dr. előadása. 8.30: Hanglemezek. Péntek, december 6. Budapest I. 10.20: Időszerű apróságok. 10.45: Ifjúsági közlemények. 12.05: Weidinger Ede szalonzenekara. 1.40: Friss Antal gordonkázik. 4.10: Kurina Simi és cigányzenekara. 5: A magyar sportélet és a magyar rádió. T>r. Kelemen Kornél előadása. Utána: Sportközlemények. 5Í30: Séta a királyi palotában. Beszélő: Bu-dinszky Sándor. 6.15: A magyar hadsereg indulói. A Mária Terézia 1. honvéd gye. zenekara. 6.55: Dr. Fabinyi Tihamér m. kir. pénzügyminiszter beszéde. 7.25: Az Operaház díszelőadása a kormányzó névünnepe alkalmábóL Az I. felvonás után helyszíni közvetítés az Operaház nézőteréről. Beszélő: Hóri László. Az előadás után: Hanglemezek. 11: Ottlik György dr. francianyelvű előadása »A magyar rádió nemzetközi szerepéről«. Budapest II. A Mária Terézia 1. honvéd gye. zenekara. 7.35: A kereszténység védőbástyája. 8: Operettrészletek és filmdarabok. 9.30: Vajda—Pártos szalonzenekar műsora. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA BS DEVIZA ARFOLYAMAI. filatik • Angol font ifi w». 17 10 Belei fr. 56 90 57 50 Csen korona 14 15-14 35 Dán koron« 73*75-7455 Olnár 7fíV#30 Oollár 331-20-341-20 Pranda frank 22*30-22^0 Hollandi 22930.231-20 Lengyel zloty 65-90-66 30 Len 3-00-3-15 c«ra 4-42-446 Ura 2990-30-23 VUrlca 136-»3760 Vpnrég korona 84 76-« 65 OszírAk schilling 80-80-70 Svájd frank 110 70-111-65 Svéd korona 8580-8670 fottslk* Amiterdam Belgrád Berlin Bukarest Brüsszel KooenhJga Oszló London Müra Newybck Pirii Prága S:ótu Stockholm Varsó Wien Zürich 2»4%33l-20 7-82-7« I35*M»80 >4»-34Q 79 20-7980 76*15-86.47 85"5C-765Q 1705-17-50 2998-30''2Q'' 345*20-347*10 22*32-2260 1*07-17-07 4-11-4 47 8910^*83 64-15-65« 110^0-111-65 BUDAPESTI TERMÉNY JELENTÉS. Búza (tiszavidéki. 77 kg 1795 -1820 (w»9| 1765-17.80 (tiszv.) 78 kg. 1810-1835, (egyéb) 1790-1805, J9kg. (tiszt.) 1835-I8"6\ (egyéb) 1805 -182)(ti«*.) 80 kg. 1865-1890. (egyéb) I83C-1840, rou (peev.) 1600-1610, aroa uj 1740-1600, sörárpa 1800-1900, zab 17.55-1765, tekeri 1545 15.55, Duzakorpa 1250 1263 l/snyzat: gyengébb, forgalom: csekély. «• f«i*4i um4< itiirtitti ptlu ¿uos " a kuáamrtuj xiiol« i mustos 0lia • divio ma3vax j0zscp i kozmtzkv ul&zko »•ni t«4ó«nó. mos cm jOzscr APRÓHIRDETÉSEK EOÉSZEN UJ KÉMÍNYTOLDÓ, használt szárnyas ajtók, kirakatok, tárcsás daráló eladó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. fini eli i m Vn! T a k a r é k o s k o d I é k I I I 4 100 kg „ szén P 4-50 8 FISCHL- né/ "5 Jöjjön hozzánk, mie''őfi a tél megrázza szakállát. hó- és sárcipője legyen. Telefon 84. Vásároljon tehát Kovács Cipő. és Divafártiház.b.n 6 ZALAI HÍRLAP 1935. december . A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és garage Bosch service Khhumuláfor service FI6 golyós és görgőscsapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalati Zalaegerszeg. Telefon 43 Flftoin ttridivat hülönlegességeK. Angol uritzabóiág. TÓTH GYULA Karácsonyra h á z i h a b á t 18 P. Nagy megtakarítást ér el!! 1 f Ha ezen könryen éghető magas kaló-riáju fűtő szenet nálunk vásárolja 100 kg la hazai szén P 3 60 Szekér Imrénél t e i e f o n 89 Tessék próba fűtést alkalmazni, a legkisebb tételt is házhoz szállítjuk Pontos kiszolgálás. Figyelj HAVAS kézimunka-és szőnyegfonalai. Babiruha különlegességei I egmegb izhatóbba k. »Wjecr TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajavitd műhely Varga Lajos (Tiki) órát- és ékszerész Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos orás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megye hlxzal sxembe:) OLCSÓ és MEQBIZHATC orvosi rendeletre is legolcsóbban készit G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával szemben lindeo játékárnt Liebner-árjegyzék arai szerint adok, tehát megtakarítja a szállítási költséget és nincs törési kockázata. 92 összes 1 ürü: hú- és sárcipó, bélelt kesztyűk, svájci trikó alsónemű, selymes bélelt nadrág, téli pongyola stb. óriási választék. Szép ajandéktárgyak. Zalaegerszeg E heti slágerünk: Pooplin maradék: Uri divat ingpooplinok kitűnő minőségben P120 Női fehérneműek nagyon alkalmas nancook maradékok, különböző színekben, jól mosható • . . . 90 f. Finom boykabátok kisgyermekek részére. Bocskay és Magyarka kabátok leánykák szére most érkeztek. SCHOTZ Nyomatott Kakas Agostoa köcyvnyomd^ta, Zalaegerszeg, Szédmxyi-tt* 1. TéUtm l»l. L évi 1935.5. szám. ára December 7. Szombat Szerkesztős/gi telefon: 80. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai Méfon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vár megyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER P£7t''R JANOi>\- > Hirdetéseket a Kakas-nyomda >rsr fel. tatakarékpénztári csekkszámla: 7SJ066 sz. fizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 ''pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. m A Kormányzó névünnepe Zalaegerszegen Zalaegerszeg, december 6. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzóiénak névünnepét Zalaegerszeg polgári és katonai társadalma méltó keretek között ünnepelte meg. Csütörtökön este a levcntezenckar fáklyás-zeifét adott a főispán ablakai alatt, a kormányzó tiszteletére. Pénteken délelőtt 10 órakor Pehm József apátplébános nagy papi segédlettel, külsőségeiben is fényes szentmisét mondott. A szentmisén ott volt a főispán, a tisztikarral a teljes zászlóalj, a testnevelési felügyelőség, a Vitézi Szék, a vármegye teljes tisztikara, a ha- a pénzügyőrség, a vasutasok testületileg, továbbá az egyesületek vezetőségei és nagy ünneplő tömeg. Az evangélikus templomban Fekete Károly ref. lelkész tartott istentiszteletet. A főispánt vitéz dr. Hunyadi László tb. főszolgabíró képviselte. Az izr. templomban dr. Jiinger Mózes főrabbi tartott istcntisz^e''etet. Délben a helyőrség tisztikara ebédet adott a laktanyában, melyen a főispán is megjelent. A Zalamegyei Vitézek Társadalmi Bizottsága rendezésében este fél 9 órakor bajtársi összejövetel lesz a Gosztonyi vendéglő kü-tóságok, hivatalok képviselői, a csendőrség, löntermében. A főispán itt is megjelenik. Taöödw főispán: Bizalommal és szeretettel - nézzetek a Kormányzóra I Vacsora as lp*rimstQImtömn — Az Iparos DtlosMk yyoriMfé/y« Zabegerszeg, december 6. A zalaegerszegi Ipartestület csütörtökön este népes, lelkes vacsorát rendezett vitéz Tabódv Tibor főispán tiszteletére. A vacsorán a főispánon kívül megjelentek; dr. Briglevics Károly, az Ipartestület ügyésze, vitéz dr. Tamásy István polgármesterhelyettes, vitéz dr. Hunyadi László tb. főszolgabíró, dr. Mikula Szigfrid városi főjegyző, a Kereskedelmi Kör képviselete, a sajtó képviselői és / igen sokan, a város jónevű iparosai közül. A főispán megérkezése után a Daloskör Bálint karnagy vezetésével a Hiszekegyet intonálta. Utána megkezdődött a vacsora. Az elsó felköszöntőt Horváth István, az Ipartestület elnöke mondotta Magyarország kormányzójára. A vendégek és az összes je''errvoitak felállva hallgatták ▼égig a kézműves iparosság nevében elmondott, szívből jö:t üdvözlést és lelkesen éljenezték vitéz nagybányai Horthy . Mfldöst További szavaiban Horváth elnök Tabódv Tibor főispánt üdvözölte meleg ünneplés közben. Kiemelte, hogy a főispánra megkülönböztetett tisztelettel néz Zalaegerszeg iparostársadalma. Mikor a Göcseji Héten megajándékozták egy szürke kézműipari termékkel, egy kulaccsal, azt mondotta: »Elmegyek közétek, ott köszönöm meg«. Nem mindennapi ese-mény, hogy nagy elfoglaltsága mellett időt vett, eljött. Hálás köszönetet mond ezért, a kifejtett eddigi munkásságáért, a nagylelkű támogatásért, hogy bármivel fordultak eddig hozzá az iparosok, mindig maradék nélkül teljesítette. Zalaegerszegen ötszáz iparos van. Sok közöttük a bajbajutott. De tudják, hogy amíg a megye konnánykerekónél ilyen főispán fii, biztos úton megy a hajó és c3)Gr a magyar advent beteljesülése. Kérte a főispánt, a jövőben is legyen az iparosság segítségére s kérte reá és munkájára az Isten áldását. (Nagy éljenzés.) követelni azonban csak egységesen .''ehet! Ezután arról beszélt a főispán, hogy a közelmúltban a Kereskedelmi Körben tartott vacsorán több beszédet félreértettek. A liberalizmusról volt szó. Bizonyos, hogy az volna a legjobb, ha folyhatnék "a szabad verseny, bár a verseny a múltban sokszor szembekerült a keresztény erkölccsel, mert az Evangélium a gyengét is védi, de az, hogy ma irányított gazdálkodás van, nem tőlünk függ, ez nem Magyarország kitalálása. Nekünk most minden törkevésünknek arra loell irányulni, hogy ebben az országban minden foglalkozási ág összesen és egyenként megtalálja a maga Tabódy Tibor fójspán nyomban válaszolt. — Barátaim, iparostestvéreim! Ha véletlen is, nagyon jó, hogy így van, hogy a kormányzó úr őfőméltósága névestéjén vagyok itt az iparosság tágabb családi körében. Ha a kormányzó űr tudná, hogy itt, Zalaegerszegen az iparosság körében ünnepelem az ó névnapját, bizonyára azt mondaná: jól tetted, fiam. — El kell ismerni, hogy a mai szörnyű válság elsősorban az iparostársadalmat sújtja legjobban. A gazdának is nagyon nehéz, de az ő asztalára valahogyan mégis csak odakerül a kenyér. Az iparos azonban másnak is kenyeret ad. Tudom jó!, hogy milyen mélységes ráncot von a gond sokatok homlokára. De nem szabad elkeseredni, reménytveszten», különösen ma, az államfő névünnepén. Bizakodással kell tekinteti a jövő eüé, bizalommal és szeretettel kell nézni a kormányzóra és az áftala kijelöl vezetőkre. Az cbiök űr igen nagy súlyt helyez arra, hogy eljöttem. Ez kötelességem! Sokfelé kdl járnom, adná Isten, hogy ezt a tempót ki tudnátok fejteni ti a műhelyeitekben, amit én futok a megyéért. Természetes, hogy egy főispán, aki tudja a kötelességét, nem aprózhatja el magát egyéni érdekekért, mindig a közért kell dolgoznia. Szeretnék rajtatok is segíteni. Bár többet tehetnék, mint eddig; bár meg tudnám tenni, hogy ne legyen gondotok, csak munkátok. De ez nem tőlem, nem a kormánytól, hanem attól a helyzettől függ, melyet a trianoni börtönnek köszönhetünk. Miért van * szükség az egységre? Épen ennek az állapotnak a jobbrafordítása, a nemzet jobb jövője szempontjából. Itt, a határon különösen fontos ez. Két és fél járást sirat ez a vármegye. De hogyan legyen megint jobb világ és munka« ha Itt százfelé húzunk, ahelyett, hogy fegyelmezetten összefogva, befelé és kifelé __m A. a _ ^ _ a j0\ erőt mutatnánk r Ki kell harcolnunk ezeréves jogainkat. Ezt Erre kell törekednünk, tnikor egységet hirdetünk. Segítenünk kell egymáson. — Szeretném — folytatta a főispán —, ha köztetek ís ez a szellem, ez a krisztusi széf« lem uralkodnék. Hiszem, hogy a városi munkáknál is bizonyos szociális elv fog érvénye* sülni. Ha támogatjuk, segítjük egymást, ha bizakodunk, ha hiszünk a boldogabb országban, annál előbb eljön. Isten adja, hogy jöjjön mielőbb! (Lelkes taps és éljenzés.) Az énekkar ezután népdalokat adott elő, nagy felkészültséggel, majd Tóth Gyula da-Iőskori elnök mondott beszédet. Megköszönte a főispánnak, hogy a Da''oskör hóna alá nyúlt. Feltárták előtte bajukat és a főispán, aki minden szépért és jóért lelke* edszáz pengő gyorssegélyt utalt ki nekik. A 30 éves dalárda nehéz napokat él. Az utolsó S.O.S.-kor jött a segítség. ígérte, hogy a dalosok soha sem lesznek hálátlanok. Ez a kör még mindig dalolni akar, mert tudja, hogy most, a lelkek válságában, igen nagy szükség van arra, hogy buzdítsanak. lelkesítsenek, hogy a határokon túlra b elhangozzék a Nem, Nem, Soha! Isten áldását kérte a fókpánra és kérte a dal barátait, hogy kövessék az ö nagylelkű példáját. (Éljenzés.) A dalosok ezután üdvözlő dalt énekeltek s lelkesen, boldogan éljenezték meg a főispánt. A vacsora közönsége ezután még sokáig együttmaradt, a hangulat egyre emelkedett A konyha is kitett magáért, a vendéglős mi»« den elismerést megérdemel. RÖVID HÍREK Szombathely város képviselőtestülete rend-kívüli közgyűlésben bélyegezte meg a Kos-suth-gyalázó Deme Lászlót. Kozma Miklós belügyminiszter felhatalmazta a kir. ügyészséget, hogy indítson bűnvádi eljárást az Esti Kurir c. napilap ellen a széke», fehérvári Szent György kórház cikke miatt. botrányáról írt A székesfehérvári honvédtörvényszék felmentette Balaton Sándor hadnagyot, aki Győr» ben egy napszámost heves szóváltás után az utcán agyonlőtt. ZALAI HÍRLAP 1935 december Idegrohamában ablakokat zúzott és felvágta az ereit egy bociöldei cselédlány Bodölde, december ö. (Tudósítónk jelenti:) P. M. fiatal bocíöldei cselédlány, .aki már hosszabb idő óta ál! az egyik ottani jómódú család szolgálatában, már napok óta kedvet-lenül, idegesen végezte a uuinkáját. Munkaadói hiába faggatták, nem nyilatkozott, mi báníja. A szerencsétlen teremtésen a minap olyan súlyos idegroham vett erőt. hogy tömi-zúzni kezdett. A ház összes ablakait betörte, mire a gazdasszonya kijelentette, hogy a betört ablakok árat levonja a bércből. P. M. emiatt annyira elkeseredett, hogy felkapott egy kést a konyhából és felrohanva a padlásra, ott 9 balkeze csuklóján felvágta (tt ütőerét Gazdasszonya, aki rosszat sejtve utána sietett, ott találta a szerencsétlen teremtést, akit nyomban orvoshoz szállított. Az orvos elsősegélyben részesítette és most odahaza ápolják a lakásán. A csendőrség kótelességsaraVf». nyomozás* indított az úgy hátterének felderítésére. Gyermekeknek igazi öröm leszw ha karácsonyi- aiándékot PAPP cukrásznál veszi Súlyos kerékpáros-szerencsétlenség történt Csonkahegyhát közelében Zalaegerszeg, december b. Súlyos kimenetelű kerékpáros szprenesetlenség történt Csonkahegyhát közelében. Nemes üyörgy munkafelúgyeló, a zalaegerszegi á''lamépítészcti hivatal alkalmazottja, kerékpáron igyekezett Zalaegerszegre Csonkahegyhátról. Alig hagyta el azonban a községet, az egyik lejtón nagy sebességgel lerohanó kerékpárja megcsúszott a sáros úton és Nemes György olyan szerencsétlenül zuhant le a kerékpárról, hogy bordatörést és sú-lvos belső sérüléseket szenvedett Az eszméletlen embert a később arrajovók találták meg, akik értesítették a zalaegerszegi mentőket és azok beszállították az egerszegi közkórházba. Nemes György állapota súlyos, de az orvosok bíznak a felépülésében. Mit kell tudni a képviselőválasztói névjegyzék összeállítását megelőző összeírással kapcsolatban? Zalaegerszeg, december 6. A belügyminiszter, mint ahogy megírtuk, elrendelte a lakosságnak az országgyűlési képviselóváJasztói névjegyzék újból való összeállítása végetti megszámlálását. E célból, a közeli napokban minden gondo-zójáíiak a polgármester közegei kikézbesítik az összeíró'' jegyzék-űrlapokat és pedig minden házban aiinyit, ahány önálló lakás, iT.etőlcg önálló lakásként használt helyiség az illető házban van. A ház tulajdonosa vagy gondozója köteles ezeket az összeíró jegyzék-űrlapokat kitöltés végett a lakók között azonnal szétosztani és kiosztásuktól számított 8 nap a''art, legkésőbb azonban december 27-ig a lakóktól összeszedni, gondosan megőrizni s azokat a náluk megjelenő hatósági közegeknek átadni. Minden egyes lakásról külön összeíró jegyzéket kell kitölteni és ahbi fel kell vermi mindazokat, akik az illető lakásban álandóán laknak, még ha az összeírás idejében ideiglenesen távol vannak is. Állandó lakó az, akinek az összeírás időpontjában, tehát folyó évi december 1-én bírt lakásán kívül otthonának tekinthető má> lakása hincs. Állandó lakónak kel! tehát tekinteni az ebben az időpontban a lakásban levő albérlőket, ágybérlőket. cselédeket, a lakáshoz tartozó műhelyben, raktárban, istállóban lakó személy, zctei, ha csak más Községben állandó otthonnak tekinthető lakásuk nincs.- A tanú ók, akik állandóan Zalaegerszegen folytatják tanulmányaikat mint zalaegerszegi lakosok veendők fel. Az összeíró jegyzékeket a családfő köte''es kitölteni, akadályoztatása esetében a család valamely tagja, vagy a családon kívül álló ott lakó személy. A helyettes köteles azonban a jegyzéken a családfő akadályoztatásának az okát feltüntetni. Katonai épület lakóit a parancsnok, letar- Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONNÁL Névi egyek és minden egyéb nyomtatványok izléies kivitelben tóziatási intézet, kórház, iskolai internátus," zárda stb. lakóit annak igazgatója vagy főnöke köteles összeírni. Az összeírás adatai a folyó évi derénber 1-én fennállott állapotnak tee jenek meg! Felhívja a polgármester az összes családfőket, hogy az összeírás pontosságára vigyázzanak, mert a felvett adatok vajóságáért büntetőjogi, lag ők felelősek. Az összeíró jegyzék Üt hasábból áll. Az a) hasábba egyénenként külön sorba felveendők ama lakókra vonatkozó adatok, akik 1917 december 1-én vagy azt megelőzően születtek, a b) hasábba pedig az 1917 december 1. után szü''e+ctt egyének. A jegyzék kitöltése után az utolsó kitöltőt* sort alá kell húzni, az üresen maradt sorokat áthúzni. Ha valamely házban több lakás van, a ház gondozója összegyűjti a ház összes lakására vonatkozó valamennyi összeíró jegyzéket, azo* kat a lakások fekvése szerint (földszínt, I, emelet, stb.) sorba szedi, vaamennyit átvizsgálja, hogy azokban a ház vn "amennyi lakója bennfoglaltatik-e és hogy nincs-e felvéve oly személy, akinek abban a házban állandó lakása nincs. A hiányos összeíró jegyzéket a kitöltésre kötelezettnek visszaadja pótlás végett, aki a pót-lás eszközlését a megjegyzés rovatban aláírásával igazolni köteles. A rendben levő összeíró jegyzékeket a ház gondozója összeszedi, a polgármesteri hivatal által ki kézbesítendő keresztszalag első oldalán levó záradékot a lakások számának feltüntetésével kitölti és aláírja. Mezőgazdasági stb. cseléd lakóira vonatkozóan ez a kötelesség a munkaadót terheli. • A ház gondozója, il''etőleg a munkaadó az (isszeíró jegyzékek alapján az egyes a kasokban levő 18 éven felülieket külön és a 1§ éven alu''takat ismét külön végösszegekkel, lakásonként a keresztszalag hátulsó oldalán levó sorokba bevezeti, ezeket ismét összegezi, az. után az összeíró jegyzékeket a ''akások szám-szertnti sorrendjében összehajtogatva a keres* iszalagba he''vezi és a kcrcsztszalagot si.o> rosra fcwjva leragasztja. Az így e''készített jegyzéket végül a nála megjelenő közegeknek átadja. Több évi rutinnal rendelkező fővárosi mm m ma- m m w OKO/VfVO box-oktatást vállal. Még nem késő I On Is megtanulhatja ax önvédelem művészetét. (Cím a kiadóban) Előadás a Motre Dame zárdában A zalaegerszegi Notre Dame iskolák Mária kongregációja Szűz Mária tiszteletére holnap, szombaton délután fél 5 órakor az intézet nagytermében ünnepélyt rendez az alábbi műsorral: 1. Harmat: Isten nagyságát hirdeti az ég. Énekli a képző énekkara. 2. ünnepi beszéd. Tartja dr. Iszák Károly, hittan ár. 3. Rudnyánszky: Enekek-éneke. Szavalja Fesz! Éva polg. isk. IV. o. t. 4. Szűz Mária szent szíve. Színmű 5 felvonásban. Irta: Tabelly Mária Skolasztika. — Szereplők: Szűz Mária: Olcsán E. V. é. t.j. Edith, Lothharmgia uralkodó hercegnője: Vámos I. V. c. t. j. Ludmilla fejedelcmnő: Takács O. V. é. t. j. Dictmut özvegyasszony: Magyar Hl- c. t. j. Irmengard, leánya: Nagy T. II. é. t. j. Waldburga, parasztlány: Fischer 0. III. é. t. j. 1935. december 7. ZÄIM WtfcLAf 3 Vitéz Árvátfalvi képviselő is megjelenik 9 MANSz Leányklub holnapi teadélutánián nu k\ él-ben értesített'' ftz elnökségei, bog) készséggel tea cfejQcf * matfhtafcu* ém ez aikatarrami beszédet is A fia''a'' ember nagyszabású feSoiiulásáttak hi*e pü aratok alatt elterjed* a.VányscfCg k»^ reb$p és, így mipdkct .részről Zalaegerszeg, december ti. Már Jeleztük röviden, hogy a zalaegerszegi Marnz Lcány-klnbjá djiM erővel fog a munkához, hogy SÜahie''gérsrzeg ''éányaít egyesrtve,'' kü 1 miféle előadások, teák stb. rendezésével segítségére legyenek* az anyaegyesületnek abban, hogy mi-*>él «nagyobb mértékben fejthesse ki szociális, jótékony célú tevékenységét. Ezt a nemes célt szolgálja a Leánykhib holnapi, szombati tea-défotánja tar, amely iránt, mmt az előjelekből Utfpik, küVVuösen a város arányifjúsága részéről nyilvánul meg nagy érdeklődés. Art hisa-szük/ '' . .1 Mansz fa^aí között nem vok még atanyi fiatalember, m^úL amepnyl holnap vesz , , '' részt a tcadéluláncn, melyet tánccal köt össze a rendezőség. - A Leánykíob elnöksége erre a teadélutánra meghívta Zalaegerszeg országgyűlési képviselőjét, vtíéz dr. ArvátfaJví Nagy Istvánt is, aki demonstratív felvonulás vártató bati teadéhrtáhen. A Leánykiub elnöksége felkéri a tagokai, hogy minél nagyobb számban je''enjenek meg a teadélutánon, amelyre természetesen ficp»- den érdeklődőt szívesen látnak. Külön meghívót nem bocsát ki a reád* épp ezért, aki a jótékonykodást össze akarja kötni a kellemes'' szórakozással, az okvetlenül jelenjék meg a Mansz Leányklub szombati táncos teáján. A ZTE vezetősége nem csak a zöld gyepen, de á polgári életben is figyelemmel kiféri a tagjait, hogy kötelességtudó hazafias polgárokat neveljen belőlük Megfeledkeztek a hatósások a Uákum-utcal Járdák rendbehozataláról -„Lelki klinikán" csiszolják értékesebbé a Játékosokat — A szalonképessé lett ZTE nagyszabású táncos teaestei rendez holnap . Zalaegerszeg, december b. Mint már megírtuk, a Za aegerszegi Torna Egylet vezetősége elhatározta, hogy most szombaton, december 7-én este* 9 órai kezdettel tánccal egybekötött tea-estet rendez abbói a célból, hogv minél) jobban kimélyítse azt a sportbaráti kapcsolatot, amely egymáshoz fiizi sikerben és kudarcban egyaránt ennek az egyesületnek tagjait és barátait. Hogy valóban egy hata''nus és lelkes tábor áll az egyesület mögött, arról személyesen volt alkalmunk meggyőződni csütörtökön este, amikor is a szombaton rendezendő táncos teaest előkészítő bizottsága összejövetelt, illetve megbeszélést tartott a Jákum-utcai sportházban. A Zalai Hírlap munkatársa is résztvett ezen a megbeszélésen. Hogy azonban ott lehessen, elsősorban a Jákum-utea borzalmas állapotban levő járdáján kellett keresztüliszenvednie magát.- Hát valóban szenvedés volt. A Jákum-utca lakóicak és magának a ZTE-nek is már régi panasza, hogy botrányosan ellumvagolt állapotban vau ez az utca. Az egyesület eUnőke, Rigler Mihály kezdeményezésén* a Jákum-utcai háztulajdonosok a íaját költségükön hordatlak homokkavicsot a járdákra, bízva abban az Ígéretben, hogy amint ez megtörténik, az illetékes hatóságok gondoskodnak a jnrdii rendbehozataláról. Hát a kavics ott van mar tavasztól a járdán, az igért további munkálatokra azonban mmdezideig nem keru t sor. Pedig nagy szükség enne erre, mer; a nagy sár miatt nem lehet már a kocsiúton közlekedni, viszont aki arra merészkedik, hogy 5 járdán tegye meg az utat az utca egyik vé gétól a másikig, annak egy pír új cipőjébe kerül ez a vállalkozás. Kérjük tehát az 1 ietékes hatóságokat, igyekezzenek minél sürgősebben javítani ezen a lehetetlen állapoton. Amikor beértünk a sporttelepre, az első, ami szembetűnt, hogy az egyesület már jőelóre felkészült a téli sportokra. Az egyik temúsz-pálya már víz a''att áll, úgy hogy az első komolyabb hideg éjszaka után már el is lephetik a korcsolyázók. Mert télen igen vidám kor-csolyaé''.et folyik a ZTE sporttelepen. Az igazi meglepetés azonban bervi a klubházban fogadta munkatársunkat. Arra számított, hogy máit általában szokás, a szombati teaest rendező bizottságának megbeszélésén csupán négy-öt ember vesz részt. Hát a tények alaposan rácáfoltak erre a feltevésre, mert ezen a megbeszélésen köze! száz hölgy és úr..közölte a maga nézetét, adott ötleteket és szólott hozzá a szőnyegen forgó kérdéshez. A sajtó érkező munkatársait lekötelező kedvességgel fogadta az egyesület vezetősége, majd Nemes György világította fel az újságírókat az egyesület terveiről és működéséről. — Nagyon kevés egyesületnek van itt, Egerszegen olyan hata''mas, lelkes tábora, — mondotta •— mmt a ZTE-rek. A fizető tagjaink száma aüandóan 11--400 között mozog. Ebben természetesen nincsenek berni a játékosok és azok a nehezebb helyzetben levő szurkolók, akik tagdijat ugyan nem fizetnek, de ¿iz utolsó fillérjüket is elhozzák, hogy végignézhessenek egy mérkőzést. Megható és őszinte elismerést követel ez az á''dozatkészség. A rosszul végző* öpp éfú szew után az cgycsOM vezető^ gének minden törekvése odairányul, hogy x tol folyamán felfrissítse a játékos ^ánlát uj emberekkel, mer^ a tayasp szc^wbaji c$ck «f£<vel, ak^r fc.Wiy^zm a tabeiú £jre. Hí ákertil ez> tervünk, napon fogunk öri^ peki, ha ve^ont nem sikemC*kkor csakazértk, üiult erővel tesszük fel a küzdelmet, hogy elérjük célunkat. Az egyesületet tWüt sem ^kér, sem kudarc nem Alíthatja meg j terv. szerű munkájábap. Elhatároztuk, bogy a télen sem ülünk tétlenül, hanem igyekszünk majd társadalmi téren is olyan intenzív életet teremteni M egyesület kebelében, amely meKókép rcprezes*. tálja majd a ZTE-t. Tagjaink nagyrésze az iparos és kereskedő neprétegból Venil ki A vezetőség minden erejével azon van, hogy ezekből a Cata emlősekből ne reak a gyepen, haneui a polgári életben >s luf/n.íll»tó, hazafias polgárokat neveljen. Eoért wzeite ba dr. Kertész jcoő az úgyw^vzett »le''ki klizm kát«, amelynek célja, hogy a liét bizonyos r* téin hasznoi tanácsokkal, 1» kell, korliolttf^al vagy dicsérettel cs&zolja emberebb emberré a tavijainkat. Nem csak az egvcuiletben, da kmn a polgári életben, a munkahelyukoti ts figyelemmel kísérjük és ellenőrizzük a tagjaink életét. Az a cél, hogy mindenki; mindenhol kifogástalanul teljesítse a fe.''adat.it. — A vezetőségnek épp l''yirányű fáradozás nak koszxinhetó, hogy 15 éves eg> wu.''eiimií végre ^szalonképes*'' lett a közelmúltban és aikalrua nyílott végre arra, hogy vitéz Tabődy Tibor főispánt és vitéz dr. Árváttalvi Nagy István országgyűlési képviselőt is falai kozut^ üdvözölhette. Nagyon megkapó volt, hogv ez alkalommal a testvéregyesület elnöke, dr. Ar-vay László is megjc''ent közöttünk, komoly Icndu''ctct adva ezzel a két egyesület kezdődd sport barátságának. Nemes Oyörgy ezután végigvezette az ü/-ságírókat az egyesületi helyiségeken. Mindcir szobában, minden asztalnál kisebb-na^\ol>b csoportok, mintegy száz ember. Az elójelelc után Ítélve tehát nagysikerűnek ígérkezik a szombati táncos tea. ''(Dáma.} Péntekre virradóra vandáli pusztítást rendeztek . a kanizsai törvényszék épületében Nagykanizsa, december 6. Péntekre virradóra vakmerő betörés történt a nagykamzsai törvényszék épületében. A tettes, vagy tettesek felfeszítették majdnem az összes íróasztalokat és az iratokat szétszórták a padlón. Reggel valóságos harctéri kép fogadta a tisztviselőket. Érdekes, hogy Magdika István fószámtaná-csos, aki az ügyészség ügykezelését vizsgálta felül, ezt az éjszakát az egyik ügyészségi iro- dahelyiségben töltötte és jól hallotta, amint a tettesek feszegették az ajtókat és asztalfiókokat. Magdika István, aki rokkant és mivel semmiféle védekező szerszám nem volt nála, kénytelen volt csendben meghúzódva,.tűrni, hogy a tettesek vandáli pusztítást vigyenek végbe az irodahe''/iségekben. A rendőrkapitányság feltevése szerint valószínűleg egy volt fogoly bosszújáról van szó. LIII a magyar drámai színjátszás legnagyobb képviselőjének első ragyogó filmalakitása : Baskircsev Mária szerelme Lakatos László filmdrámája 12 íelv. Partnerek: HANS JÁR AY SZÓKÉ SZAKÁLL ZALA HÍRLAP 1935. december A gondatlanul udvaron hasyott parázs felgyújtotta a házat Zalaegers»g, december. 6. Kisebb tűz pusztított tegnap délután 4 óra tájban a Zalaegerszeg közelében levő Cmkehcgyen. Csütörtökön délután kéményseprő járt az egyik ottani gazda, Szőke József házánál. Hogy ki tudja takarítani a kéményt, megkérte Szókénét, hogy távolítsa e! a parazsat a tűzhelyből. Az asszony egy lapáton ki is vitte a parazsat az udvarra!, ahol á ház végében, Icözel egy kis pelyvacsomóhoz helyezte cl Utána bement és a férjével együtt borral kezdte kínálni a kéményseprőt, hogy az nagyobb kedvvel végezze a tisztítási Még le sem csúszott az elsó pohár bor, amikor nagy recsegésre, ropogásra lettek figyelmesek. Kirohantak'' az udvarra és megdöbbenve látták, hogy lángokban áU a zsuppos háztető. A tető teljesen leégtet, de elpusztult a padláson felhalmozott takarmány ts. Mint megállapították, a tűz a gondatlanul kitett parázstól származott. kártétele a gyümölcsfákban A gyümölcsfák növényi kártevőinek egyike a fagyöngy (Vtscum album), amely a virágos élősködők csoportjába tartozik. Mivel nincs minden vidéken nagy arányokban elterjedve, a gyümölcstermesztők közül sokan talán nem is ismerik sem a növényt, sem kártételét. Mégis ajánlatos lesz az alábbiakból mindenkinek megismerkedni ezzel a veszedelmes élősködővel, mert a vármegye egyes vidékein, mint pl. Sümegprága község határában — ahol csak egy almaián 62 fagyöngytelepet olvastam meg — hihetetlen pusztítást okoz a gyümölcsösökben. A további fertőzéseket a fagyöngy legerélyesebb irtásával meg kell akadályozni és minden gyümölcstermesztőnek résen kel! lennie, nehogy egyik-másik szomszédjának minősíthetetlen gondatlansága miatt gyümölcsfái a fagyöngy pusztításának áldozatául essenek. A szakértő szemek elő! a fagyöngy nem tud elrejtőzni a növekedési időszakban sem, amikor a gazdanövényül szolgáló fákat sűrű lombozat- borítja. Ilyenkor, lombhulás után pedig a laikus szem is könnyen észreveszi, hogy némely fa koronáján a fa jellegétói le-vélzetétó! teljesen elütő, megközelítőleg gombalakú, örökzöld lombozatú, bokorszerű növények zöldéinek. Ez az örökzö!fi élősködő cserje a fagyöngy, amelyre jellemző, hogy mindig villásan ágazik el. Ezeken az elágazásokon ülnek a levelek átellenesen, kettesével. A kv velek keskenyek, elliptikusak, épszélűek, bőr-nemű tapintatúak. A fagyöngy elszaporodása, tovaterjedése, tehát a fertőzés, apró szólóbogyószerű, fehér színű termésének magvai útján történik. Termése karácsony táján érik meg és ennek bele az ''úgynevezett madárlép. Magva a léprigónak (Turdus viscivorus) kedvenc eledele és ez a madár a fagyöngy legnagyobb terjesztője. A léprigó lecsípi a fagyöngy bogyóit és azokkal tovaszáll fáról-fára, ahol a magvaknak a bogyókból való kiszedegcíése közben a .bogyók sűrű, ragadós állományú belsejét eli-kenegeti a faágakon. E munka közben a magvak egy része is odaken ód ik a faágakra és azokat a tapadós anyag az eső lemosásától is megvédi a tavaszi csírázásig. Tavasszal a magvak csírázni kezdenek és a csíragyökér beható! a fa megpuhult héjába. A csíragyökérből fejlődő fógyökerek azután a kéreg és a fatest között terjednek lefelé és felfelé. Ezek a fógyökerek olda}^yö kereket eresztenek, az úgynevezett szívógyökereket. A szívógyökerck olyan fermentumot vaasztanak ki, amely a fa testét oldja és így végzik élős-. ködő munkájukat, amely által a fától itóljMe-zitni lálatlan (még át nem hasonlított) tápaínp^rokat vonnak el. Az asszimi''áriót a fagyöngy saját maga végzi cl örökzöld lombjaival A fagyöngynek a kártevése tehát abból áll, hogy a fa gyökérzete útján a taiijból felvett és a fa teste által a levelek relé szállított nyers tápanyagokat elrabolja. Ez a kártétel pedig abban nyilvánul meg, hogy a fák, vagy egyes ágrészek" a fagyöngytelepek fe''ett fejlődésükben visszamaradnak és. fokozatosan elszáradnak. A fagyöngy nemcsak a gyümölcsfák, hanem egyéb lomblevelű, sót a tűlevelű fák között is pusztit. Főleg azokon a fákon talál kedvező talajra, amelyeknek lágyabb a szövetük és lédúsabb a kérgük. így szívesen telepszik meg a gyümölcsfákon, hárs, fűz, nyár, juharfákon stb. Tűlevelűek közül az erdei és jegenyefenyőn. Irtása nemcsak abból áll, hogy a fagyöngyöt a fáról levágjuk, mert az élősködő szerv, a gyökérzet ezután is a fában marad és tovább végzi pusztító munkájáL A fagyöngyöt a gyökérzetével együtt kell utáni, vagyis az álte& megtámadott iaigat tőben le kell vágni és cJ-égetni. Az olyan gyümölcsfákat pedig, amelyek a fagyöngytől már alig tisztogathatok meg, kíméletlenül ki kell vágni. Prigly Fcrehc vm. gyümökstermelési intéző. ^^^^^^^^^^^ . / _ JtzLnjrejK: — A főispán Frigyes főhercegnél. Vitéz Ta-bódy Tibor főispán Magyaróvárra utazott Fri- , gyes főherceghez, kétnapos vadászatra. — Árvátfalvi Nagy István a kormányzónál Csütörtökön délben a kormányzó közel egy órát tartó magánkihallgatáson fogadta a Honsz országos elnökét, vitéz Árvátfalvi Nagy István dr. országgyűlési képviselőt, aki a kormányzó névnapja alkalmával tolmácsolva a hadirokkantak, özvegyek és árvák hódolatteljes jókívánságait,. tájékoztatta a kormányzót, mint a Honsz legfőbb védnökét a hadigondozás ügyéről. A kormányzó nagy érdeklődéssel hallgatta a Honsz elnökének jelentését és azt üzente a hadigondozottak összességének, hogy nagy örömére szolgál a hadigondozottaknak fegyelmezett, egységes tábora és mindenkor szívesen támogatja őket igazságos kérelmeikben. — A repülő-bizottság, amely Zalaegerszegéi a községek költségvetését "felülvizsgálja, állandóan punkában van. Legutóbb a nagykanizsai járás községeinek költségvetése volt soron két napon át. A felülvizsgálaton megjelent a járás részéről dr. Lontay Alán főszolgabíró, továbbá az érdekelt községek jegyzői A ieg-több költségvetés simán keresztül ment, alig történt változtatás, ami "egjobban bizonyítja a községek költségvetéseinek szigorúan takarékos összeállítását. 4 — Vitézi ^ríekezle« Zalaegerszeg város és a járás vitézei pénteken délelőtt értekezletet tartottak vitéz Boldogfai Farkas Sándor ezredes, vitézi székkap hány elnökletével. Az értekezleten bemutatkozott és programot adott a társada''mi bizottság új elnöke, vitéz dr. Hunyadi László is. v.-" — A cserkészek »jótett ropja« holnap, szombaton kezdődik. Délután 4 órától kezdve a kereskedőket, vasárnap délután fél 1 órától kezdve pedig a magánházakat keresik fel, hogy gyűjtsenek az Ínséges szegények vészére. Itt a hideg tél, sok a szegény, rongyos, éhes ember. Mindenki adjon anyagi erejéhez mérten használt ruhái, cipőt, fehérnemű:,''élelmiszert, vagv néhány fillért, hogy érezzék meg nélkülöző embertárvsaink is a szent karácsonv krisztusi szeretetét, emberi jóságát. • — A Jókai-utcai eemi iskola növendékei csütörtökön jólsikerült Mikulás-délutánt rendeztek az isko a nagytermében. A nagy sikerrévaló tekintettel és közóhajra az igazgatóság elhatározta, hogy szombaton délután 5 órai kezdettel megismétli az előadást. — Névmagyarosítás. A belügyminiszter engedélyével dr. Litresits József zalaszántói körorvos családi nevét Legányi-ra változtatta. — Mbdzcon mérgezési esetek leküzdésénél melyeket romlott ételek okoznak — tehát ffil$® húsmérgezés vagy gombamérgezés előfordulj sakor — a gyorsan ható természetes «Ferenc József» keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. Híres orvostudományi könyvekben fölemlítik azt is, hogy a Ferenc József víz ólommérgezésnél, mint sperifiku» ellenszer, teljes mértékben beváXk. — Szülői érlekezlefc A zalaegerszegi álami felső kereskedelmi iskola tanári testülete folyó hó ÉHán, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettél az iskola nagytermében szülői értekezletet tart, melyen Fürtös Lajos tanár tart előadást »Az ifjúság jövője és elhelyezkedése« címen. Az értekezletre ezúton hívja meg az iskola igazgat tósága a szülőket és a pedagógiai kérdések iránt érdeklődő közönséget. 1—2 — Nagysikerű MBcufcs-est volt csütörtökön este a Bárány emeleti kistermében, ahol Far-kasovszky Teri tánctan ám ő növendékei rendeztek sikerült összejövetelt. Az öreg Mikulás apó is megjelent ez alkalommal a táncoló ifjúság között, sok vidám percet szerezve felnőttnek és fiatalnak egyaránt. Nagy tetszést arattak a bemutatott táncok te. A jelenvolta* egész záróráig a legjobb hangulatban voltak együtt. — FemJrik Feranc darabjának, a «Volt egy. szer egy asszonya budapesti bemutatójáról holnap számolunk be. — Badacsonyi és sőjtöri borok árusítása Kossuthértca 22. -sz. alatt. 1 —4 — Harakiri. Borzalmas módon vetett véget életének Boda István 80 éves szentai földműves. Az idős gazda fiával élt együtt a legnagyobb egyetértésben. Minap azonban, amikor ebédhez akarták hívni, felvágott hassal találták szobájában. Mellette megtalálták a borotvát, amellyel teljesen felvágta a gyomrát Az öreg gazda csak aninvit mondott hozzátartozóinak, hogy ún;a az életet, aztán meghalt. — Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes «Ferenc József» keserűvíz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja. — Az ipari mjntamühc yek nagykanizsai fe''-álrtásara januárban kerül sor. Most még a megfeJeó hely kérdését kel megoldani. Az ipartestüet számít e téren a polgármester jó-alaró támogatására és akkor januárban Nagykanizsa is központja lesz a mmtamühelyeknek. MOZI Darvas Lili első ragyogó filmabkítája. BASK1RCSEV MARIA SZERELME. Premier ma az Edisonban. Színésszé lehet fejlődni vagy lehet színésznek szü.erni. Eza szüeiett ösztönös adomány ugrott ki akkor, amikor először kerü.t Darvas Li.i lába alá a színpad és jutott neki született adomány arra is, hogy a film síkján mozogjon. Minden feszélyezettség, minden gátlón nélkül, tiszta őszinteséggel, spontán egyszerűséggel. Baskrrcsev Mária alakját a színpadon sem tudta volna emberibben, csillogóbban és tom-pítottabban kiformálni Darvas Lili, mint a fehér vásznon. Baskircsev Mária története csak ''iceret Darvas Li.i új debűje ''köré. És a keret valóban díszes, gazdag, dekoratív. De azért nem csu-pá|.i Darvas Liliért érdemes és kell megnéznie mindenkinek a szép és nem szomorú mesét Baskircsev Mária e I költözésé ró Uo d a, ihol az igazi boldogság várja az Irkezőket. Járay János gyorsan, könnyen jutott cl a sikerek sorához, mint filmszínész is. De m''^st nagy lépést tesz előre. Mert, mint Guy de Maupassant, nem csupán szép és elegáns fiatalember, ném csunán tapintatos, Tinóm színész. Szőke Szakái!, mint háziorvos, aki hűségeden kiséri szép páciensét az é etben''(még a görkorcsolya-pályára, a nagy bálokra, a sze-relmi utakra is) és azután hűségesen kiséri el ót a halál küszöbéig... Ez a szerep nyilván a fiím forgatása közben nőtt meg, mert Szőke Szakáll annyi emberi kedvességet, melegséget, derűt tudott vinni a szerepbe. Szőke Szakáll most komoly feladatában komoly siker. Mégis hangsúlyozni kell: úgy komolyodott meg,hogy azért Szőke Szakáll marad. t-935. december 7. ZALAI HIRLAP''X t 5 Tökéletes látást biztosít a Zeiss punktal üveg. Kapható: Bánfai Béla optikai és fotószaküzletében Pécs. Zalaegerszeg* RÁDIÓ Péntek, deceuiber 6. Budapest I. Ó.35: Dr. Fabinyi Tihamér m. k:r. pénzügyminiszter beszéde. 7.23: Az Operaház díszelőadása a kormányzó névüntiepe a kaimábó!L Az I. felvonás után helyszíni közvetítés az Operaház nézőteréről. Beszc''óí Hóri László. Az előadás után: Hanglemezek. 11: Ottlik György dr. francianyeivű előadása »A magyar rádió nemzetközi szerepéről«. Budapest II. A Mária Terézia 1. honvéd gye. zenekara. 7.33: A kereszténység védőbástyája. 8: Opercttrészletek és filmdarabok. 9.30: Vajda—Pártos szalonzenekar műsora. Szombat, december 7. Budapest 1. 10.20: Cholnoky Viktor elbeszéléseiből — 10.45: A Milleniutni Emlékművet ismerteti Mestcrházy Jenő. 12.03: Hanglemezek. 1.30: Rácz Zsiga és cigányzenekara. 4.10: A Keleti pályaudvar posta további tó szolgálata. Helyszíni közvetítés''a ra. kir. posta 72. 6zámú és mozgóposta-hivatalából. Beszélő Budínszky Sándor. 5: Feltámadás ,a Dunaparton. Da los Sándor elbeszélése. 3.30: llniczky László jazz-zenekarának műsora. (>: Hogyan képezzük a magyar orvosokat. Verebély Tibor dr. előadása. 6.30: Koncz János hegedül, zongorán kiséri Herz Ottó. 7: Egy csúszó-mászó a levegőben. Karinthy Frigyes-c?evegése. 7.30: Budapesti Hangverseny Zenekar. 9: Hogy vooót! Halljuk! Tarkaest. 11.03: Csorba üyula és cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 3: llniczky Lász''ó jazzienekará-nak műsora. 5.30: Missziós üzenetek. 6.30: Mezőgazdasági félóra. 7: Kedvenc lemezek. 7.35: Magyar város a XVIII. századhan. Mál-nási Ödön dr. előadása. 8.05: Balázs Gyula magyar nótákat zongorázik. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAJ. Vaiotak D«n:ai foir! fr. Anco) Bel^ Och <or:s Dir korona Dinar Donar ir. «o-17 to 5690 57 50 ¡4 15-1435 73*75-74 55 7 80-8 30 331 20-341-20 Francia franV 2230 ?25C H iljandi 229-2^-231-20 Lengyel zloty 65«)-(6 50 Leu 3-00-3M5 Lev« 4-4.''-4 46 Lira »90-3ü-r\ VUrka 136 - 371XÍ N''orvég korona 84-7€-Rt, 65 Os/irAk schilling 8 -a»70 Svájci frank Hu 7U-H . 65 Sv*d korona'' 8580-8670 An''slcrdam Belgrid Berlin Bukarest Brflv«ze! Koponház- Ü5JIÓ London Mi''a no Newvork Párts P-Aga S.''iíia Slocicriol.r. Varsó W icn Zűrien 229 4^231-21 7 82-7-r 135SM3680 3 41-3 4C 79 20-7V80 76-15-86.47 85-5C-76-5Í 2^8-30-V l 345-21V347-JC 22"32-22 OC 14-07-17-Q] 411-4 41 8*1 G-8?« W 15-65-55 llir80-lI»-65 BUDAPESTI TERMÉNVJELENTÊS« B<»za (t^ta/»l«.rii il kg 17 95 IS20 (.-/. »o» 17 65-17.80 (Iímv.) 78 kg. 18 10-1835, (egvéO) 1790 18 05, 79 kg (tisn.) 1835-18-6*» (cgveh) 1805 l82J(tiuv) 80 18 65-1890. (cg>éb) 1831* 18 4 .. tui ■ (pc .) 1610 16 ¡0. uj l74íj~16<Xi. sörarpa J81XM C0, rab 17^> l7 6j, 15<j 15 i>í\ i-zako;.* 12.5U 12 63 Hunyni gyengébb, íorgak>m: csekély. % .•UIK.iico''XI •• ••«•''*. sVivtstt* mm já»oh * i MU-1»''OS SxntuO . DAMO UAfli»« JO/SEf K*utr>*y< t„$v>»ta K0íl*S/*v U.S/IÔ r«Ascu jôzsrf fcrnTSTiJ^ IIIIIlJP"-nl APR0HIRDETESEK EGÉSZEN KÉMÉNYTOLDO, használt szárnyas ajtók, kirakatok, tárcsás daráló eladó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. vezető márka! Gyarmati kávé Gyarmati tea Gyarmati teavai Minden jatekárut Liebner-árjegyzék arai szerint adok, tehát megtakarítja a szállítási költséget és nincs törési kockázata. k összes üli árfflól: hó- és sárcipó, belelt kesztyűk, svájci trikó alsónemű, selymes belelt nadrág, téli pongyola stb. óriási választék. Szép ajandéktárgyak. Zalaegerszeg Hő és sárcipők nagy választékban Pál és Indránál Z a lae g e r w z e g Telelőn 170. Figyelj! HAVAS |T| Ifi L^TÍinunko. I ® ® ™ • kézimunka-cs szőnyegfonalai. Babi ruha különlegességei legmegbízhatóbbak. vdjegy í és orvosi rendeletre is legolcsóbban készit G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával szeriben Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajavitó műhety- Varga Lajos CTlkl) órát- ét ékittréti Rákóczi ut 5. sz. Vass Laios órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megy»-háx/al trrmhcM OLCSÓ és MEGHÍZHATÓ írógép és sximlálúgép szaküzlet ERIKA uj táska £ép P 175 Remington írógépek bizo-minyi lerakata, javitlvik, benzinturdók. j< karban tartií. - Arany, ezüst ékszerek. dísztárgy.ik HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép niű-tict&sz. Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett.) Öntől függ, hogy elegáns, tartós és''olcsó cipője és hó- és sárcipöje légyen. Telefon 84. Vás!á;roi;jon tehát Kovács Cipő. és DíuafáraKáz.ban ZALAI HÍRLAP 1935. december . Crepe cfle Chlne jó minőség, szép színekben, kis hibával P 2*40 Düftln: Férfi és női sportkabátkának, 15 féle szinben P 4 50 Téli SZÖVet női aljaknak és gyermekruháknak, angolos mintával P 120 Törülközők: Komplett nagyságú frottier törülköző P 180 Törülköző magyaros széllel és rojttal P - 68 Kombinénak alkalmas maradékok, színes nancooc 90 fillér Sport szövet egy öltönyre való.....P 11*40 Urldlvatzsebkendők ajourral és ajour nélkül, kis hibával P —''50 Férfi gyapjú divatszövetek és bundahuzatok. Göcseji selyem zsebkendők látképekkel, párja Ugyanaz !/i tucat, szépen adjusztálva w falszőnyegnek elkészítve, selymes csipkével P - 36 P 1 — P -M -50 Díszítse lakását Schütz szőnyeggel és függönnyel. Grenadin dupla széles, modern, nagy színes mintával P 2 60 Szerb Vászon színtartó, csíkos fűggönyanyag, jól mosható, 85 cm. széles......P —''64 Ágy- és asztalterítők. Garnitúrák már 17 pengőtől kedve. Bordó és zöld garnitúrák, kitűnő minőség 26 — Viaszos vásznak a legjobb minőségben Viaszos vászon abrosz, komplett nagyságban Npomatod Ktkm Atfoatao UScyroyomdáJáUn, Zjúm&nxtg, Subdmxyi-Ut I. Tataion íiU • t i I évf. 1935 6. szám December 8. Vasárnap, Á Szerkesztőségi telefon: 80. P OLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Eelelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23J266 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. A magyarbarát angol képviselők megismétlik indítványukat a trianoni szerződés felülvizsgálására London, dcoetnbcr 7. Sir Róbert Oower képviselő, az angol alsóház középeurópai csoportjának ekiöloe az aábbi nyilatkozatban tájékoztatta a magyar közvéleményt a csoport munkájáról: — A középeurópai csoport az új paríament-ben is ha''adéktA''anul megalakul. Az összes régi tagok csatlakoznak, tehát Magyarország egyetlen barátját sem veszíti el Angliában. — A csoport egyik legelső lépése az lesz, hogy ismét benyújtja javaslatát az a''sóházban a trianoni szerződés fel ül vizsgálatáról, rletYe az utódállamokban élő magyar kisebbség szenvedéseiről és sérelmeirőL Mit akar a városi választással elérni a zalaegerszegi NEP szervezet? Zabogerrzcg, december 7. A Nemzeti Egység za aegerszegi szervezete a városi képviseló-váaszt ásókra minden elő készületet m egtett s olyan listát állit össze, mely a város polgárságának a legteljesebb megértésére és támogatására számíthat. A lista még nem került nyilvánosságra, de sokat elárul az a fe''iiívás, melyet a szervezet a váasztókhoz kibocsátott. Azt mondja többek közt: »Tisztelt Polgártársunkl Ismeretesek ön előtt is azok a nehéz küzdelmek, amelyek az elmúlt évek során városunk gazdasági egyesúlyának helyreállításáért lezajlottak. Ezeknek aj harcokrak az volt a célja, hogy a legteljesebb takarék kosság megvalósításával könnyítsen \(u adő-zók terhein, de emellett biztosítsa városunk fejlődését is. "Ezeknek a küzdelmeknek a során egy kétségbevonhatatlan tapasztalati igazságot kellett leszűmünk. Ez az igazság pedig az, hogy városunk problémáinak megoldása önerőnket f<s feladatoknak á törekvéseink ellenére képte lerak vagyunk. A következő üt tehát mindenki előtt világosan álL Elsősorban meg kel szerezni és biztosítani az államhatalom támogatását, amelyet városunk, mint a vármegye székhelye és a trianoni magyarság egyik legfontosabb végvára joggal igényelhet; — másodsorban a kép-viselőtestü''eti tagválasztáskor oly* férfiakat ''kell a város parlamentjébe beküldeni, akik átérezve megbízatásuk felelősségét, időt és fáradságot nem kímélve és mindig csak a köz érdekeit szem előtt tartva, küzdjenek városunk jövendő boldogu''ásáért. A Nemzeti Egység zaaegerszegi szervezete ezt a két jelszót írta zászajára akkor, amidőn a választásban való részvételét elhatározta: megszerezni városim k részére az ál''amhatalom támogatását és hozzáértő, munkás, a közért dolgozni tudó * és akaró férfiakat küldeni a város parlamentjébe.« Ezekután bizalommal lehet a lísrta iránt nrrv denki s nyugodt lelkiismerettel odaáZhat vele az urnák elé. lülhaiadja, hogy ezeknek a megoldására az államhatalom támogatása nélkül minden becsületes munkánk és jóakaratú | — A négus már másodszor forgott életveszedelemben Róma, december 7. A négus a háború során most már másodízben forgott életveszedelemben. Az olasz repülőraj ugyanis háromszor intézett bombatámadást Desszk- ellen, ahol az abesszin főhadiszállás van és -hol a négus is tartózkodik. A bombák 32 embert megöltek és mintegy kétszázat megsebesítettek. Bomba érte a trónörökös palotáját, a császár tartózkodási helyét is. A Havae-iroda munkatársa is megsebesült. A párisi sajtó jó reményekkel tekint Laval lés Hoare mai megbeszélése elé. A lapok szerint ennek a megbeszélésnek döntő kihatása lesz a diplomáciai helyzet alakulására. A béketervezet állítólag elismeri azt is, hogy Olaszországnak joga van Ab«sszinia termékeny déli tartományaiban gyarmatosítani. Ez az engedmény lényegesen tovább megy az eddigi elr gondolásokziáL Az olasz külügy min is ztériumbau ma kijelentették, hogy Olaszország kívánságai négy pontban foglalhatók össze: terjeszkedés, vé* tíelmi, gazdasági, kafcqrvai kérdések. Addisabebából érkezett jelentések szerint az olasz repülők tegnap délben az abesszin fővárostól 150 kiométerre elrepültek két talu felett, de nem dobtak le bombákat. RÖVID HÍREK Horthy Miklós kormányzó és Oömbös Gyula miniszterelnök ma reggel Bábolnára utazott vadászatra. Hír szerint vasárnap térnek vissza. Ma d£Wőtt ismét nagyszabású tüntetést rendeztek Kairóban a diákok. A rendőrség gumibotokkal zavarta szét a tüntetőket. Komnntilsta lázadás tört ki Délbulgánáb® a földművesek között. Ugyancsak hasonló mozgolódás észlelhető Görögországban is. Kréta szigetén VenizeJos hívei és a. mcpytrchtsták közt véres összetűzés volt Thufcscu emlékezetes kirohanása óta egymásután tűntek el a magyar újságok Bukarest utcáiról. A rendőjaég kobozta el ŐJbct. Uj utakon____ Zabetfcnajg, december 7. Mostaniban sokat ha unk utakról, küldöttségekről, ilyen és olyan kívánságokról, sokat halljuk és olva*. suk, hogy mit veszíthet Zaa a budapest—grád út elvezetésével. Veszprém, Székesfehérvár, Vasmegyével együtt — taán egy kicsit korán is — n&ennyire őrül! Halljuk, hogy a béct— balatoni útért már jóelőre háromféle érdekcsoport is megkezdte a küzdelmet. Az érdekeltek országgyűlési képviselőik támogatása mellett igazukat bizonyítgatják, az illetékesek pedig, homlokukat törölve, a maguk terve nvlleti harcokiak; ezek a tervek természetesen leginkább lehetnek mentesek ¿par-ciá is érdekek befolyásától és egyedül »ehetnek az átfogó szempontok szülöttjei. • Míg a polgár csendben fizeti adóját, Lts^i megh al ósulnak a nagy tervek: az ország ttthátfzata tiz év alatt korszakalkotóan «alakul. Nagy dolog ez, de magábw az is sokat jo-lait, hogy ma már arról lehet beszéli, afelett ''ehet vitatkozni, hogy merre vezessek ezt, vagy azt az elsőrendű új utat. Mindezekkel kapcso''atban ZaLavármegyebcn meg kell állapítanunk, hogy itt, ha nem is törik meg, de lassan megolvad a jég, végre a jobb belátás érvényesül t> a vármegye a saját érdekében is rá tud lepni a hs-IyesLÚtra. Kü''döttséget küld. Kér. és pedig • legilletékesebbektől Végre! Végre, nem csak a tagadás szeÜemébcq folyó üres politizálás, hanem személytelenül, > valóban & köz érdeke lett a megye politikájának tengelye. Há''a annak, aki rávezette a helyes útra a sok — bár jóindu''atú, mégis nem egy szinten divergáló, vagy egymást keresztező — ösvényen tévelygőket. Nagy a .hordereje mmak, ha az erők, egymás gyengítése\he!yett, összetevődve működhetnek. Ez az együttes munka az egyénnek bizonyára nem nyújt győzelmet, de munkát, kenyeret, jólétet adhat a nagyon rászoru''ók számára. Ilyen pedig ebben a megyében sok van. A segítség nagyon keL\ gyorsan keli! Uj utakon járunk... Talán ez több meg»-élheíést, boldogságot, világosságot jelent. Uj utakon járunk a technikában, a magán- és közélet berendezkedésében, a politikában. £s új utakon járunk nemsokára a Balaton partján, Zalaegerszeg—Keszthely között, Oö-csejben és Nagykanizsáról a Balaton felé. Ezek az épülő új utak még nagyon sok kenyes ret adnak a munkára váróknak, a munkára szorulóknak. Kéz a kézbesi, vállvetett, együttes munkával segítsük egymást a zalai utak fejlesztési ter-vemek kivitelében. Mindenki, akinek az isten tehetséget, erőt, befolyást adott, gondoljon • sokgyermekes, munkát váró családapákra, .''ássa meg a megye pagy érdekeit. Érezze mindenki m felelősséget, ami alól kibújni gyávaság és szé-ÖW fenne! (V.) ZALAI HÍRLAP 1935 december 8 TÖKÉLETES c Öfrandard SUPER 36 Fendrik Ferenc Budapest közönsége előtt A mindennapi munka nem engedte, hogy ott legyünk, hogy lássuk a mi Ferink boldog arcát, mikor a »Volt egyszer egy asszony« cimü darabjának vígszín házbeli bemutatóján ott állt a ri vakián és megköszönte a pesti közönség lelkes tapsát. Tapsoltak a Ferinek, befogadták, eüífner-ték. Ezeknek az óráknak n boldogságából nem sokat von le, hogy a budapesti sajtó általában hidegen, inkább a fia''al kezdőnek kijáró jóakarattal, mint az ít\> iránti elismerésvei intézték jel a darabot s épen a legolvasottabb kritikus, Papp Jenó vágta le a szó legteljesebb értelmében. Szebb lett volna, jobb lett volna, ha a sajtó is tapsol. így kevesebb nehézséggel kellene küzdenie Tendrik Ferencnek a jövőben. De a Feri mindig szerény ember volt, meg kell egyelőre elégednie azzal, hogy mégis csak ■az ország egyik legkényesebb színpadán tap-$o}tak neki s a pesti sajtó akármit mond, egyet ^egybehangzóan c;Hsmcr felőle: a tehetségét. A Pesti Hírlapban Porzsolt Kálmán bátorító, baráti hangú kntikája megállapítja, hogy »határozott írói tehetség van Fendrik Ferencbenc. A Függetlenségben Orbók Atti''a már hidegebb, a Kaméliás hölgy egyik változatának tartja a darabot, de leszögezi, hogy »Fendrik ért a színpadi konstruálás, a gördülékeny dia-lógizálás és a jellemzés művészetéhez, azonban egyelőre még nem az élet nagy könyvét olvasta«. A 8 órai Újságban Zoltán Andor még hidegebb, de nem tagadja, hogy Fendrik ügyesen bánik az anyaggal s kétségtelenül jó-szándékű és becsületes törekvésű. A Budapesti Hírlapban Illés Endre éles egy kicsit, de minden sora mögött ott egy adag jóindulat is. A Magyarság is lehúzza egy kicsit a Ferit, de azt is megírja, hogy ®a Vígszínház mindenesetre dicséretreméltó dolgot cselekedett, amikor ezt az irigylésreméltó fiatal szerzőt színpadhoz juttatta«.. Magvar Hírlap: a szíves fogadtatás kijár Fendrik Ferencnek... Mindent összevetve: nem panaszkod hátik a Feri és a világért se szegje kedvét, hogy a kritikusok nem úgy látták az első színpadna-lépését, mint ó maga. Higyjen a tehetsegében és megint csak azt mondjuk, melegen, megsértéssel, barátságga'', amit egyszer mondtunk már Zalaegerszegen: várjon s legyen türelmes. Az a sok szép, amit neki még el kell mondania, nem maradhat elmondatlanul és megértés nélkül! Holnap kezdi meg működését a Provincia Utazási és Jegyiroda, amely a vidéki kőtönséf tömeg*It tok utaxásl< sxórakoxásl. cllétésl, kulturálts és sportkedwzménnyel látja ml. Zalaegerszegen a Kereskedelmi Bank a Provincia helyi kirendeltsége. — Egy ország sajtó-és banksxervezete áll a Provincia mögött, amely hasénk belső Idegentorgalmét akarj« lényegesen megerősíteni. — Villámgyorsan népszerű lesz a Provincia pengőszehrénj-IQzet Holnap kezdi meg működését országszerte egy nagyrahivatott vállalkozás: a Provincia Utazási és Jegyiroda. Az ország valamennyi jelentékeny vidéki városában lesz egy-egy lei-rendeltsége, amely azzal a nagy célkitűzéssé indul, hogy a vidéki közönség tömegeit minél tobb kedvezménnyel lássa e! s ezáltal Magyarország belső forgalmát jelentékenyen erősítse. Nem kétséges, hogy rendkívüli szukségvolt egy ilyen utazási és jegyirodára, hiszen a gazdasági válság következtében az egyre szegényebb és egyre nehezebb anyagi viszonyok között élő vidéki publikum józan takarékos ságga! vigyáz minden fillérre. Talán örökre elmerült az a régi .boldog világ, amikor a jómódú vidéki utas könnyen bánt a pénzzel s nemcsak a garasokat, de a pengőkjet sem verte a fogához, ha útra kelt a fővárosba, vagy egy másik vidéki városba utazott. Szinte legendás volt a vidéki ember gavallériája, köny-nyed pénzkezelése. Ma? Százszor is meggondolja a vidéki polgár, mielőtt útra ke! s már az utazás előtt kínos számvetésre kényszerül; hogyan ossza be azt a szűkös összeget, amit az utazásra fordíthat. Ok? óság, kénjelem, kockázatmentesség: A Provincia Utazási és Jegyirodának a vidéki utas takarékoskodása érdekében megoldandó rövid programja ez: olcsóbbá tenni, még pedig lényegesen olcsóbbá a vidékiek utazását, szórakozását, ellátását, kultúrális és sportszükségletéi! Olcsóbbá tenni mindezeket, de úgy, hogy ez a megtakarítás a vidéki utas számára minden esetben a legteljesebb kényeimet cs a legtökéletesebb kockázatmentességet jelentse. A Provincia Utazasi és Jegyiroda nagyon komoly, megbízható vállalkozás, amely az anyagi és űzeti felkészültség legteljesebb biztosítékaival rendelkezik. Ez a vállalat a Vidéki Napilapok Szindikátusának és a Magyar Takarékpénztárak '' Központi Jelzá''ogbankjának közös alapítása, tehát egyrészt a legtekintélyesebb vidéki lapok állnak a háta mögött, másrészt pedig cg>* régi, neves pesti pémzáitézet, amelynek az ország legkitűnőbb vidéki pénzintézeteivel van állandó és szoros összeköttetése. . / A vidéki városok forgalmát is megerősíti a ProYíKÍa. A legközelebbi napokban részletesen beszá- 7 A mincien tablettán látható „Bayer" kéreszt/v :a megb»zhatosag jele Gyógyszertárakban kapható mólunk majd azokról a tervekről, amelyek-alapján a iVovinaa Utzaási és Jegyiroda a vidéki városok forgalmát kívánja megerősíteni. Ugyancsak a legközelebbi napokban ismertetjük majd a Provüiciának azokat az akcióit, amelyek a megrendezendő csoportos utazások segítségével fővárosi és vidéki viszonylatban egyaránt lényegesen olcsóbbá teszik Lapunk olvasóközönsége számára a vasúti utazást. Ebben a cikkünkben tulajdonképen a Provincia cg)'' egészen újszerű, érdekes és hasznos működési ágára akarjuk felhinti olvasóink figyelmét, az úgynevezett Provincia pengő-szelvény-füzetre, amely minden bizonnyal villámgyorsan népszerű lesz egész Magyarországon. . Mi ez a pengószelvény-füzet? Nem egyéb, mint szellemes összefoglalása, egy vékony kis füzetbe való összegy űjtése mindazoknak a" kívánatos kedvezményeknek, amelyeket ezután a vidéki közönség a Budapestre való utazása alkalmával játszi könnvűseggel igénybe vehet. Aki a Provincia pengószelvény-fűzetet a Provincia za''aegvrszcgi kirendeltségénél, a Kereskedelmi Banknál megvásárolja, budapesti tartózkodása során 23»o-kal emeli pénze értékét, mert a szabályos napi árnál lényegesen olcsóbban jut olyan szükségleteinek kielégítéséhez, amelyeket a fővárosban egyetlen vidéki kultúrember sem nélkülözhet. A Provh:a peigösachény-füzct a takarékoskodás kulcsa! A Provincia pengőszelvény tulajdonosa ezután komoly mértékben takarékoskodik majd Pesten, mert akár autótaxit, akár szállodát^ penziót, éttermet, sörözőt, kávéházat, színházat, kabarét, orfeumot, mulatót, bárokat vesz igénybe, vagy sporttelepeket -látogat: egyszerűen clóhűzza zsebéből a Provincia pcngószel- ^ vény-füzetet s az abban elhelyezett szelvényeket teljes névértékben készpénzként fojgádja el ., tőle az a sok elsőrendű, megbízható budapesti vállalat, amelyekkel a Provincia jog-érvényesen megállapodott. Ördöngösen egyszerű s épen ezért ördöngösen ügyes, életrevaló és reális az a törvé-nyesen védett rendszer, amelynek alapján a Provincia pengős zel vény-füzet ho''naptól kezdve megjelenik a piacon. Nincs benne semmi komplikáció, semmi homály, semmi bravúr, semmi raffinéria. Pusztán arról szó, hogy a Provincia Utazási és Jegyirodává! szerződő kifogástalan fővárosi vállalatok vezetői belátták azt, hogy a nehéz viszonyok között élő vidéki publikumnak meg kell könnyíteni, olcsóbbá kel! tenni a fővárosi tartózkodását, mert ha ezt sikerül megvalósítani, akkor nemcsak a Provincia pengószelvény-fűzetet felhasználó vidéki utas jár jól, hanem az a pesti vállalat is, amely a takarékoskodással fogyasztóképesebbé tett vidéki közönség részéről forga''om-szapo-rulatra számíthat. Ez az üz''eti elgondolás oly világos, mint a kétszerkettó-négy s azok a kiváló idegenforgalmi szakemberek, akik ed- \ dig bírálatot mondottak a Provincia pengőszelvény rendszeréről: a legteljesebb elragadtatás hangján nyilatkoztak ró''a. Húsz száza''ék megtakarítás az egész vcnakxn! Hogyan néz ki a Provincia pengőszelvény*-füict? Nagyságát tekintve könnyen elfér a férfiak kabátzsebében vagy a hölgyek retikük-jében, hisz a''ig néhány vékony lapból áll. A füzet első és utolsó oldalán olvashatók röviden összefoglalva a felliasználásra vonatkozó tudnivalók. Benn a füzetben piros, fehér és zöld színű lapok találhatók. Egy-egy lapon 3 drb. 1 pengős és 4 ¡drb. 30 filléres perforált; könnyen leszakítható szelvény-saelet szerepe^ tehát égy teljes lap névértéke 5 pengő. Mit jelent a pengőszelvény-lappok piros, fehér és zöld színe? Erre a kérdésre az a Provincia Kalauz qímű vékony kis füzet an részletes felvilágosítást, amelyet mellékletként 1935. december . ZALAI HÍRLAP több évi rutinnal rendelkező fővárosi mm a mm m m m okol vivo box-oktatàst váltat. Még nem késői On Is megtanulhatja az önvédelem művészeiét. «Im m kiadóban) ingyen kap a Provincia pengószelvény-füzet minden vásárlója. A kalauzban szakmák szerint vannak felsorolva azok a budapesti vállalátok, amelyek a pengőszelvényeket teljes névértékben készpénzként elfogadják. A kaauz Vüágo-san tartalmazza, hogy melyik vállalat fogadja el a piros, a fehér, vagy a zöld szelvényt. Az ü vállalat ugyanis, amely a piros színű pengő-szelvényt fogadja el, lO°''o, amely a fehéret fogadja el, 2G<>/o és amely a zöld színű pengő-szelvényt fogadja el, 30<y<> kedvezményt adott a rendes áraiból. Az 5 pengő névértékű piros színű szelvénylapot 10o''o-kal olcsóbban, tehát 4 pengő 50 fillérért; az 5 pengő névértékű fehér színű szelvénylapot 20o;o-ka! olcsóbban, tehát 4 pengőért; az 5 pengő névértékű zöld színű szelvény-lapot 30°/o-kal olcsóbban, tehát J pengő 50 fillérért adja el a Provincia zalaegerszegi kirendeltsége. Tekintettel arra, hogy e 10, 20 és 30<Vo-os kedvezményeknek a középarányosa 20°/o, aki pengőszelvény-füzetet vásárol, az a teljes névértéknél 20o''o-ka! kevesebb fizet érte. Összegszerűen kifejezve ez arinyit jelent, hogy aki például holnap bemegy a zalaegerszegi lei* rendeltséghez s vásárol egy olyan Provincia pengószel vény-füzetet, amelyben van egy pi-ros, egy fehér és egy zöld "ap, az a háromszor 5 pengő, vagyis 15 pengő névértékű füzetért csupán 12 pengőt fizet, ónként következik tehát, hogy ha hosszabb időt kíván Pesten töltetű a vidéki utas és esetleg egy 30 pengő névértékű pengószel vény-füzetet vásárol, úgy 24 pengőért jut hozzá. Ha még nagyobb címletű pengőszelvény mennyiseget vesz, korlátlan tételben juthat hozzá s mindig csak 80 %-át fizeti ki a fűzet névértékének. Nem vitás ilyenformán, hogy a Provincia által nyújtott'' kedvezményeknek az igénybevétele a legtisztább takarékoskodást jelenti! A feliacsználatbn pengöszefrfe-nye\ct Zagaegcn Zegcm vagy Botfáj: eteti bármikor visszaváltják. És most felmerülhet a kérdés: iái történik akkor, ha valaki például nem használja fel maradéktalanul a pcngőszelvényeit? Mindenkit megnyugtathatunk, nincs kockázat! Ha a maradék pengőszel vényeit nem akarja meg-őrizni a legközelebbi pesti utazásáig, akkor vagy már Budapesten a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankjánál (V. Tükörutca 4.), vagy a zalaegerszegi kirendeltségnél bármikor visszaváltják. Az óvatos olvasó most azt Is megkérdezheti : vájjon mi történik akkor, ha Pesten: kiderül, hogy odahaza kev& pengószclvenyt vásárolt és sürgős szüksége van még bizonyos mennyiségű és színű pengószelvényre. Gyorsan válaszolunk: a Provincia fővárosi irodájában olyan színű és annyi pótlapot vehet a megfelelő százalékú kedvezménnyel, amilyenre és amennyire épen szüksége van. Pótlapok természetesen a zalaegerszegi kirendeltségnél is bármikor vásárolhatók. A pchgőszelvényt télies névértékű készpénzként fogadják el a Provinciával megállapodott budapesti válalatok. Találóan állapította meg a magyar idegenforgalom egyik hírneves szakértője, hogy az az összeg, amit ezután Budapesten megtakaríthat a vidéki közönség a Provincia pengős zel-vqiv révén: talált pénz. És ami a takarékoskodás tényén felül a legfontosabb: sehot sem kezelik, de nem is kezelhetik másodrangú vetv-dégként a pengőszelvény tulajdonosát. A Provincia pengőszelvényt ugyanis sehol sem kell előre bemutatni,.vagy használatát bejelenteni. Aki például autótaxit vesz igénybe, csak akkor húzza elő zsebéből a füzetet, amikor útjának végéhez ér. Aki esetleg hotelbe megy, szabadon választhatja ki a számára legmegfelelőbb szobát s csak másnap, vagy napok-multán veszi elő a pengószelvény eket, amikor a számla kifizetésére kerül a sor. Aki színházba akar menni, nincs szüksége arra, hogy már órákkari előbb színházjegyirodákba szaladgáljon, vagy az elővételi színházi jegypénztárnál ácsorogjon, mert a Provincia pengőszelvény birtokában ráér közvetlenül az előadás megkezdése előtt a színház pénztára elé állani, ahol a''kifüggesztett helyárak alapján kivá''asztja az igényének megfe''eló jegyet s a pengőszelvényt ép oly örömmel fogadják el tőle, nüntha csengő ezüstté! vagy ropogós bankóval fizetne. De mindezektől el is to 1935 szőnyegei széoek Elsőrendű minőségű. kézzel csomózott. tiszta g y a plu _magvar perzsát legolcsóbban vásárolhat a készítőnél. Kötött ruhák. blúzok. pulloverek mérték szerint I SZÁSZ SÁNDOR éli. mllmnönOtt hiiüpmrl ,MiMt ZALAEGERSZEG. Várkör 3. sz. Hallgasson Orion radiftft ; mtftutfj«. miutrii | ft*u*t ■ rá«U*át 10 ét HtoOtft 90t* rMMltr«u«44flM ka»*«tf kintve, azok a vállalatok, amelyekkel a IVo-vincia megáTapodott: mind-mind okos, kipróbált üzletemberek vezetése alatt álfának s gondoskodnak arról, hogy személyzetük • megkülönböztetett előzékenységgel áíjon a pengó-szelvény-tu''ajdonasok rendelkezésére. A kiszolgáló személyzetnek egyébként is teljesen mincL egy, hogy a vidéki vendég pengőszelvénnyel fizeti-e számláját, hiszen a borravalót készpénzben kell leróni, tehát u kiszolgáló alkalmazottak úgy sem kapnak kevesebb t>orra\u!ót, m''mt amennyit akkor kapnának, ha az utas készpénzzel egyenlítené ki számlatartozását. A vidéki ipar és kereskedelem érdekeit tiszteltben tartja a Provincia. A ProvHic ia Utazási és Jegyiroda a vidéki'' ipar és kereskedelem é''etérdekeinek védelmó-ben őrizkedett attól, hogy n pengőszelvény »elhasználására vonatkozóan budape>ti kereskedelmi vagy ipari vállalatokkal, árúházakkal megá!''apo<lást kössön. Csupán a közlekedési, szórakozási, sport és az úgynevezett vendéglátó-ipar körébe tartozó vállalatokat voíüű be működési körébe és ezeket is úgy válogatta össze, hogy egyrészt Budapest legkülönbözőbb -területein ''egyen szétszórva, másrészt pedig úgy a gazdagabb, máit a szegényebb vidéki utas megtalálja köztük azt n nívót, amely pénztárcájának leginkább megfe''el. Babák, ólomkristályárn, üveg és porcellán készletek, úgyszintén képkeretek legolcsóbb árban. Telefon 161. cégnéL 4 ZALAI HÍRLAP 195. december Kelemen Ferenc előadása az aranyról Zalaegerszegen döbbenthetik tudatunkat azok a rémségek, melyek a nyers arany útjához tapadnak, míg eljutott a páncé.kamrák hideg öéhez. '' Amerika spanyol meghódítása, a nagy kultúrájú városlakó indiánok lemészárlása, egész fajok kiírása, később a nagy íehér-népvándor-iás Aaska, Labrador,- "Rocky Mountains felé, majd Afrika arany vidékére, Transvall, Oranje megszerzéséért, ezael összefüggően a baer-háború sb. — mind-mind a nyers aranyért történt. Szenvedések hihetetlen tömege halmozódik a sárga, irigy aranyért, ó pedig elrejtőzik g babonás hatalmával láthatatlan trónról űzi-hajtja az emberiséget ma is. Hová? Meddig? A tárgy rendkívül érdekes, de a kiváló előadó, aki közgazdasági é''etünknek nagyműveltségű szakférüa, ezt az érdekességet sokszoros hatványra fogja emelnL Az e''oadást a Közművelődési Egyesület rendezi Be épődíj. nincs; minden előadásra szóló műsormegvá tás 1 pengő, egyszeri műsor díja 20 fillér. Diákok az előadásokat ingyen kilógathatják. Za''aegerz^g, december 7. December &-án, vasárnap dé.után 5 órai kezdettel Kelemen Ferenc, a Nagy kanizsai Takarékpénztár vezérigazgatója a fc.só kercskede mi iskola nagytermében az aranyról tart előadást. Soha ilyen kegyetlenül hideg és elzárkózott nem volt hozzánk az arany, mint most. Nem fém, nem puszta értékje ző, pénzérem az arany, hiszen épp aranypénzt a háború megindulása óta, huszonegy esztendeje közkézen nem is láthattunk. Már kész fenőtt generációk járnak köztünk, akik soha sem érintettek aranypénzL Az arany mindig minden gazdagság - szibo-luma: legyen az ékszer, pénz, értéktárgy vagy sima öntvény. Az örök Vagyon értékmérője ¿s kifejezője az arany, amely manapság mélyen e rejtve pihen, a mamut-bankok víz alá süllyeszthető saefjelben. Rengeteg arany pa-Ünásodík ismeretlen mélységekben elásva; e> sül.''yedi J?a;ók sok százéves aranyrakományát lepi be iszap és kagyló. A kész, meglévő aranyért folytatott harcok irtózatos vérontásainál bizony nem kisebbek azok az ijesztő emberáldozatok, ame''ycket azért hozott az emberis^» hogy nyers aranyhoz jusson & meg- | Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: MxoiL. Téli cipőnek: Fókazsirt! Kedves, hunyorgató fények... Persze, hogy megint arról a villamos áramról van szó, ami Ikervárról jön Egerszegre, hosszú drótokon. Okuljatok, tanuljatok távvezetékért esengő derék falvak! Pénteken az első havacska megjelenésével megjelentek a villamos zavarok is. Estefcié. amikor minden irodában, bo.tban, műhelyben javában folyt még a munka és a lakásokban már mindenütt vi.lany mellett tett*-vett — kí-'''' véve ott, ahol háira''ék miatt netán kikapcsolták — a háziasszony, elkezdtek a lámpák hunyorogni Ki. ne ismerné ezt a hunyorgást? Megdöbbentően tud a lámpa a távvezeték hátrányairól >hunyorogni, fényjelekkel, e''-alvásokkal, meg újabb felderüésekkel; művészi te?jesít-raény, aki nézi, megszakad a gyönyörűségtől. Ma érdeklődtünk a vi''lamosüzemnéi Azt mondták, a Tímár úr tudja... Timír úr felvilágosított, hogy Ikervár és Sümeg között nagy hóvihar volt s á''Iandóan zárütof csinált. Lehet, hogy összecsapkodta a vezetéket. Lehet, hogy máskép csinálta a zárlatot. Nekünk igen sok mérget okozott vele. Tekintettel a beáJott havazásra, ajánlatos megfe''e''ó és kellő gyertyaellátmányról gondoskodni! Finom aridivat hülönl«g«s*ég*h. Angol uriszabóság. TÓTO GYULA Karácsonyra házikabát 18 P. Családjának, jó barátjának Igazi Öröme akkor lesz, ba nyakkendőt, férfi inget, zsebkendőt, vásznat, flanelt á ¥ERSEHT ARDHÁZBAN vásárol. tfl 01 N l/l aJ oo ai jo "3 M NEUFELO aranyéremmel kitüntetett URISZABÓSÁGA 70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. Qh O OK N o X3 íü 5 VILÁGRÉSZEN VtíZETÓ MAKKA A im szArazelem-üyáktmAnyok. Karácsonyi képvásár A rossz gazdasági viszonyoknak is megvannak a kiiiaszná.ha.ó e ónyet. Műtárgyakat, márkás, neves festőművészek terményeit solia oly olcsón venni nem lenetett, mint most Városunknak fejlett szépérzékét ismerik e. azok a műkereskedők, akii; o.y gyakran rendeznek itt kiál.ítást. A napokban érkezett két műkereskedő, tekintette. a ko.légiaitásra (Héne.ék kiál.ítására), kiállítást nem rendeznek és így csupán meghívásra mutatják be aiyagjukat. Ez az anyag annyira vltozatos, hogy őszintén sajnáljuk, hogy nem kiállítás ke re lén belü^ a nagy nyilvánosság részére látható. Iványi Grünwad, Náray A., Márk L., Szüle P., Krusnyák, Be.iyovszky, Czencz, Frier P., az elhat OiszLngcr, Jancsek, Mérő I., Lengyel, Olgyai, Pá nagy, Szabó V., A.berth F., Viski, Veres Z. stb., egy na^y csomó állami nagy és kis aranyérmes és más ér.éces kitüntetéssel e ismert festő képe rendkívül olcsó árban (én-deklödésünkre kapott vá aszok alapján) és hosszú rész etfizxrlésrc kapliató. A kép a leg-poétikusabb és a legrentábi''isabb ajándék. —■ Képvásár.ók felvilágosí:ást a Bárány száiló portásánál kapnak. — A műkereskedők még csak néhány napig maradnak Zalaegerszegen. INDANTHREN színes függönykelme 83 fillér H£NIG röfös- és kézimunkaüzlet. Szekér János virág-, zöldség- él élelmiszer-üzlete Zalaegerszeg, Kossuth u. 31. szám (Oiah heivcs hizlb n) Telefon 195. sr. Bánfai Béla látszerész és fényképészeti szaküzlet. Zalaegerszeg. Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u. 4. sz ÚJDONSÁGAI: Harkányi Zsolt: Magyar «paródia Walpole: A Herrica-caalád. Zwcig Emberek Caiky: Koppány Erzsébet lixadáaa. Zsi^ray: Feificfl. Bokor : Évi ¿a Éri. Ruasel: P^pa. 1935. december ZALAI HÍRLAP A MŰVÉSZÉTRŐL ÉS SZÉPRŐL GEFFERTH PAL cikksorozata egy esemény elé. (VII.) Aischülos trilógiájának másik főfalakja Orestes, a meggyilkolt Agamamion fia. Görög a javából. Éete célja, hogy apja halálát megbosszulja. Tervét jóeJőre megiocitolja 6 ha ke.l, ravasz is. Titokban érkezik haza, rég nem látott nővére elótt is csak akkor födi fel magát, mikor meggyőződik arról, hogy azt is a bosszú reménye éltetL Bár mindenre el van szánva, mégis apja szellemét hívja bátorításul. »Oh föld, bocsásd atyámat látni c tusát.« A gyilkosság végrehajtására is ravasz cselt eszel ki. Mint vándor kopogtat anyja ajtaján. K.itemnestcra nem ¡¿meri meg Tát. Az idegen hírül hozza Orestes haálát Természetesen szívesen látott vendég, hiszen K.itcmncstra csak fia bosszújától retteg. Orestes szemrebbenés nélkül végez anyja kedvesével. Majd anyja kerül sorra. Annak könyörgése azonban püanatra megtántorítja. De az ébredő fiúi szeretetet csakhamar elfojtja a bosszúállás ösztöne és a végzet rendé ése. Orestes elköveti a legszörnyűbb bűnt az összes bűnök között és Klitcmncstra meglakol férje háláiért. A gyilkosság után Orestes próbálja clcsití-tani háborgó le''két. Mentegeti tettét s maga elé teríti a há''ót, mefyel atyját a gyilkosok annak idején lefogták. »Törvény előtt majd 6 ''.ehessen a tanúm, Hogy az anyámat meggyilkolni volt jogom.« Azonban nem bírja a tusát s az önvád súlya -alatt hamarosan megroppan. »E gyászos győzelemnek rút íertelmiben Kesergem önnon-létcm és egész fajom« Az őrület felhói tornyosulnak a láthatáron. »Vadul száguld lelkem, győztesen ragad Fék nélkül elmém, félelem zeng éneket Keblemben és a szívem őrült táncra kél.« Aischülos sziklából vésett hatalmas alkjai mellett találunk azonban lágyabb vonásokat is. Könnyekig megható Orestes öreg, fecsegó dajkája, Ki issa. Zokogva hallja Orestes haülának hírét. S a régi házibútorból kibuggyan a szeretet könnye. Hiszen ó nevelte, ő gondozta. £s milyen őszinte, romlatlan lélekrót bíszél az ilyen keresetlen apróság: *Az ily pólyás baba nem mondja meg, Hogy éhes-é, vagy szomjas, vagy más a baja? Kis teste úgy segít magán, ahogy lehet Ki kell taláhi, hogy mi baj, de sokszjor ám Tévedtem is, pelenkáját oszt moshatám« — A ia ao^orajcgl evangélikus gyülekezet vasárnap, d-coember 8-án dé.után 6 órakor a gyü ekezeti hiz nagytermében gyámintézeti va ásos estet tart Nagy Miklós cv. lelkész tart e.őadást a 75 éves Gyámsntézetról, Ker-nya Margit szaval, Nádor Kára énekeL — Haálozás. Mihály Gyufc mabesenyói földbirtokos 72 éves korában december 6-án megha t Zaabesenyón. A szeretetreméltó, köz-tiszcetben á lott öregúr haláa mély részvétet kelt az egész vármegyében. A szívével és le kével voM úr; megértő, jó barát volt, nagyszerű gazda és pé dás csaádana. Mélyen sújtott özvegye, gyermekei és rokonai mellett igen sok barát és tisztelő gyászolja. A temetés- 8-án délután 3 órakor lesz Zalabesenyón. — Adakozzunk a c egészeknek! Holnap, vasámap délután fél 1 órakor kezdi meg az egerszegi cscrkészsercg a nagyszabású gyűjtését a városi ínségesek részére. Minden magái házba bekopogtalak a cserkészek, fogadjuk tehát őket szívesen, barátságosan, mert r.em a saját, hanem a nyomorgó embertársaik érdekében fáradoznak. Szedjük ös-íze erre az a''ka''omra használt ruháinkat, fehérneműinket és adjuk á: a Cserkészeknek. Nyí.janak meg a szívek a nyomor szava előtt! — Or zágos propagandát kuliknak az erdei szabad e egöjü iskola szaporítására. Budapesten a Magyar Gyermekkultúra Egyesület erdei és szabad evegójű iskoai szakosrá.yának gyűlésén e határozták, hogy országos propagandát indí''anak az erdei szabadiévegőjű isko ák számának szaporítása, továbbá olyan szahadleve-gős osztályok létesítése céljából, amelyek a gyenge szervezetű, egészségileg veszélyeztetett gyermekek tanításánál tekintettel lehelnek a tanulók egészségi állapotára. — Fe''im Józ el zalaegerszegi apátplébános és Sylvester Péter János szerkesztő a szombat-heyi kir. törvényszéknél folyó sajtópereiket kölcsönösen visszavonták. — Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél a természetes «Feren: József» keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja, az emésztést. — Ho^tap, vasámap zárul Höie''ék kép-kiállítása. Rendkívüli érdeklődés kiséri Hénel Gusztáv és Margit festőművészek kiállítását, arn^y a Vass órás melletti üres üzlethelyiségben (szemben a megyeházzal) megtekinthető 10—1 és 2—8 óráig díjtalanul. A kiállítás holnap, vaíámap este zárul. — öregeterkészek kálik ó-«stje. Értesü esünk szerint* az öregszerkész Klub február 8-án álarcos ka ikó-estélyt rendez az Arany Bárány összes termeiben. A rendezőség a közeljövőben részletes tájékoztatót küld szét, hogy mindenki idejében felkészülhessen erre a nagy társadalmi-eseményre. Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok Ízléses kivitelben ALQGJOB_ USKÉSZClLÉK — K*rá:scnyi sejé''y kiosztása az 1 partestö-le''ben. Azok az e''aggott és önhibájukon kívül elszegényedett iparosok, va amint azok elszegé-nyedett özvegyei, akik segé.yre igényt tart*-rak, adják be kérvényeiket december 13-ig; a hivatalos órák aátt az Ipartestület irodájában a vezetőségnek. — lróellgttts urak jó jövedelemre tehetnek szert. Jelentkezni lehet a Zajú Hírlap szerkesztőségében. — Lee ett a létráról. Szakály KároN-né 3S éves szakácsné, aki Nyáry Kálmán polöskei urada''mában £11 alka''ma/ásban, tegnáp délután a pad ásra ment, hogy onnan tojást hozzon !e. A létrán megcsúszott és leesett A bal akó-" karja eltörött. Beszállították a zalaegerszegi kórházba. INDANTHREN színes függönykelmc 88 fillér HéNIG fölös- és kézimunkaüzlet- — Hivatal sikkasztásért börtöne Ítéltek egy köz^gbíró:, ld. Magyar Ferenc 50 éves sorkipo ányi kozségbíró a csendőri nyomozi* ) szerint 1005 pengőt elsikkasztott a közpénzekből. Hogy elterelje magáról a gyanút, fek-törte azt a vasládát, amelyben a közpénzeket tartotta, majd a fe.tört ládát a község végén egy kovácsműhely köze ében eldobta. A szombathelyi törvényszék most tárgya ta ezt a bánügyet és id. Magyar Ferencet hivatali sikkasj>-tás bűntettéért jogerősen 8 hónapi bortönre Ítélte. — A Toscanktl hangverseny a Színházi 0e(ben. A Színházi £et most megjelent új számában pompás képsorozat mutatja be a Toscanúw hangverseny nézőterét és a dirigáló mestert Az est zenei jelentőségét Hevesi Sándor méltatja. Hatvany Lii a Vígszínház premierjéről cs a he''.i filmcseracnyekról ír kritikát Karinthy Frigyes Fodor Lászó darabjáról, a* Érettségi-ról ad paródiát. Leíotograíálta a Színházi Élet a stúdió Ember tragédiája előadását is. Erdős Renéc Bridge címen üt érdekes cikket. Bú* Fekete László Mérges-puszta regénye és még nagyon sok érdekes cikk és rengeteg kép van a Színházi Élet új számában, amely darabmeUék>cíü! a szezon legérdekesebb és legnagyobb sikerű egy fel-, vonásosait közli. Ara 60 fillér. Mindazoknak akik a mi drága kii Mancikdnk elmúlása alkalmából mérhetetlen fájdalmunkban velünk éreznek, ezúton mondunk na%y köszönetet özv. Gyarmati Vllmo»né é» Gyarmati Margit 6 ZALAI HÍRLAP 1935. december . r— Idegesség, fejfájás, álmatlanság, reggefi rosszullét, levertség, bágyadtság, szédülés esetében a természetes aFerenc József» keserű víz az emésztőszervek hiányos működéséből eredő zavarok nagy részét azonnal megsziin teti, az étvágyat erősen fokozza s visszaadja a testnek és szellemnek régi frisseségét. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc József víz öregemberek betegségeinél és neu-raszteniások bajainál is mindig megbízhatóan és kellemesen hat. — A Za''aegerszegi Izr. Jótékony Leány- egylet holnap, vasárnap délután tartja ezévi első liceális előadását, melyen dr. Jimger Mó-zesné: A Szentföld kultűrája és gazdasági viszonyai címmel atjl elő. A tagokat és az érdeklődőket ezűton is meghívja a vezetőség. — Balc ct a malomban. Gerencsér István 23 éves gazdasági cseléd, Török László 820m-pácsptisztai földbirtokos alkalmazottja, tegnap délután a malomban zsákolt. Közben megcsúszott és oly szerencsétlenül esett el, hogy a jobb felsőkarja eltörött. Beszállították a zalaegerszegi körházba. — Gyomrunkon át vezet az egészség útja, Ha néha elromlik, «Igmándb javítja! — Esős idő, átázott ruhák, nedvet cipők... Milyen hamar jön ilyenkor a meghűlés, mely többnyire lázzal jár. Ne várjon, míg meghűlése teljesen kifejlődik, hanem vegyen idejeben Aspirint. A valódi Aspirin tablettákon a Bayer kereszt látható. Magyar gyártmány. — Badacsonyi és söjtöri borok árusítása Kossuth-utca 22. sz. alatt. 1—4 — KI nem Ideges manapság? A fokozott tempó, a mai élet ezernyi izgáma, a bizonytalan kilátások örökös hajszája erősen igénybe veszik az emberek idegzetét. Ha napi munkánktól elhasznált idegekkel hazatérünk, annál több örömet nyújt egy jő rádiókészülék. A világhírű Philips-gyár szuperkészülékei a modern technika minden kényelmi lehetőségével sietnek a ma ideges emberének életét megkönnyíteni. Az állomások roppant kényelmes beállítása teszi egyszerűbbé a Philips szuperkészülékek kezelését; radikális eszközök szói-gálr.ak a zavarok, búgások, füttyök tökéletes kiküszöbölésére és* még sok más újítás teszi zavarta''anná az általuk nyújtott páratián műélvezetet. 1 -2 Kiállítás és vásár a polgári fiúiskolában Zahcgcr>zeg, december 7. A zalaegerszegi állami polgári fiúiskoláinak a gimnázium második emeletén levő »kegyeletm-helyiségei egyikében pénteken délelőtt Brand Sándor dr. megyei főjegyző és vitéz dr. Tamásy István pol-gármesterhelytetes«'' kedves, színes kiálíítást és vásárt nyitottak meg. A fiú polgáristák hordták össze kézimunka-termékeiket, hogy karácsony előtt egv kis forgalmat csináljanak belőle, további kézimunka-anyagra a szegényebb tanulók számára. Osztályonként csoportosítva- ügyes, mutatós, hasznos rajzok, tárgyak, papír és famunkák sorakoznak. Van ott papírvágó kés, női ka''ap-tartó, különféle kalapácsnyelefc, akroUitijáté- kok, talicskák, kis játék szalon bútorok, kombinált bútorok, fából vágott lovak, különféle állatok. Az ablakokat színpompás, magyar mintás transzparens-kivágások díszítik, a főhelyen a za''aegcrszegi országzászló kicsinyített mása, majd két hatamas göcseji házmodell, harangtorony, óriási famozdonyok stb. Különféle praktikus papírdobozok, elhasznál hatatlan kivitelben, aztán kaleidoszkópok, egész csomó ... Hasznos tárgy ak és játékok egész tömege látható és vásárolható. „A sok-sok munka, a gondos, lelkes Izsák ''Gyula tanárt dicséri. A fa''akon ízelítőt kapunk az új rajztanár, Frimmcl Gyula fístó-múvész tanítványainak munkáiból is. Törölték a megye költségvetéséből a 17 nyolcvanpengős tanitó fizetését Zalaegerszeg, december 7. Két évvel ezelőtt az egész országban Zalavármcgye Iskolánkívüli Népművelési Bizottsága volt az első, amely figyelemreméltó mozgalmat indított az állásnélküli fiatal tanítóság elhelyezésére. „ Erre a gondolatra az vezette a Népművelési Bizottságot, hogy Zalában nagyon sok olyan kózség van, amelyekben nincs isko''a. Igy azután messzi vidékekről gya''og járnak a szomszédos falvakba a kis zaái magyarok a betűvetést megtanulni. Bizony sokszor előfordul, hogy a tél beálltával maga a családfő viszi a hátán iskolába a gyermekét. Bödy Zoltán alispán volt az első, aki változtatni akart ezen a lehetetlen állapoton és ezért, az alispán javaslatára az Iskolánkívül Népművelési Bizottság az első évben 10—12 helyen, tavaly pedig 17 helyen létesített háromhónapos téli tanfolyamokat, amelyek vezetésével S0 pengős fizetés mellett egy-egy állásnélküli fiatal tanítót bízott meg. Ez az újítás annyira bevált, hogy rövidcsen a kultuszminisztérium figyelmét is megkapta a zalai kezdeményezés, amelynek mintájára az Alföldön az állami iskoláknál is bevezették tanyai oktatást. Ezután a többi vármegyék népművelési titkárai rs erőien kezdtek érdeklődni a zalai kezdeményezés iránt. A za''ai kezdeményezést most kudarc fenyegeti. A vármegyék költségvetését felülvizsgáló bizottság ugyanis most törölie a téli oktatás céljaira beállított ösz-siegeket a vármegye költségvetéséből. Ez az intézkedés különösen a fiatal tanítóság körében keltett nagy megdöbbenést, hiszen ha nem is sokat, de valami keveset mégis csak jelent számukra évenként az a 240 pengő, aniit a három téli hónap alatt "megkereshetnek. Értesülésünk szerint mozgaom indul, hogy fel-kérjék a kultuszminisztert, járjon közbe, hogy állítsák be ismét a költségvetésbe a törö^E összeget. INDANTHREN színes függönykelme 88 fillér HéNIG rőfös- és kézimunkaüzlet. E heti slágerunk: Pooplin maradék: Uri divat ingpooplinok kitűnő minőségben P 1*20 Női fehérneműek nagyon alkalmas nancook maradékok, különböző színekben, jól mosható . . . . 90 f. Finom boykabátok kisgyermekek részére. Bocskay és Magyarka kabátok leánykák részére most, érkeztek. SCHDTZ ÁRUHÁZ 1935 december . ZALAI HÍRLAP A NEGUS SÜRGÖNYE- A tegnapcsti órákban a következő igen érdekes távirat jött Addi^zabebából Egcrszegre: »Koezponti nagy áruház sttfp zaaegerszeg stop értesültem hogy raktárán nagy mennyiségű hadi géj> van felhalmozva stop küldjön a holnap induló libia gőzössé! 6 óriás tankot stop 60 kis harci tankot stop 10 bombavető repülőgépet stop 60 vadászrepülőgépet stop mindet a dogáburi főhadiszállásra stop elten-értéke aranyban megy stop hailé szclasszió ^stop« A cég hír szerint azonnal az alábbi sürgönyt küldte a négusnak: vhailé szelasszié stöp etiópia stop a kért gépeket nem küldhetem stop egyrészt helybeli kis reflektánsaim másrészt az o''asz barátság miatt stop koe¿ponti nagy áruház dcutsch hermán stop za''aegerszeg stop« — Hamis pénzt e~enőrzü készüléket kap a rendőrség- Érdekes műszert kapnak a vidéki rendőrségek a hamis pénzek ellenőrzésére. A nikkelezett, levélmérlegnél nem nagyobb műszer voltaképen egyszerű mérleg, amelynek egyik olda''án súly van, a másik oldalán-pedig az öt, kettő, egy pengősöknek, az 50 és 20 filléreseknek megfelelő nagyságú nyílások. Ha ezeken a nyílásokon a pénz átesik^ akkor hamis. A pénz súlyából is meg lehet ájapítani a valódiságot. Ez a mér eg kilengéséből e^-órizhetó. A műszert most küldik szét a vidéki kapitányságoknak. — Ml a legjobb fűtőanyag? Nyugodtan telel h «.-tjük: a koksz. A koksz kiadós, mert mar-gas fűtőértékű, s amellett sülvra könnyű. Nem füstöl, szagta''an, a szoba levegőjét tehát nejn rontja. A kokszkáiyhák kezelése nagyon egyszerű: a kokszkályhába egyszer begyújtunk s ha kel!, egész éven át is ég, nem keit tűzrakás» sa! bajlódnunk. A koksz tehát a legcgészségs-sebb és a leggazdaságosabb fűtőanyag. \ AUofozfiíté* etfkufei: Egyenletes meleget ad, kényelmes a használata, tiszta a kezelése. Nem füstöli be a falat, nem kormozza a függönyt, nem rontja a levegőt! vezető márka! Gyarmati kávé Gyarmati tea Gyarmati teaval — Kizuhant a teherautóból Súlyos baleset éne Berta Vendel 24 éves nagykanizsai fiatalembert. Berta tegnap Pacsáról igyekezett teherautón hazafelé Nagykanizsára. Az egyik kanyarban a teherautó nagyot zökkent és Berta, aki háttal állott, hatalmas ívben kizuhant az úttestre és összetörve, eszméletlenül terült el. Súlyos fej, kéz és belaj sérüléseket szenvedett. Beszállították a kanizsa kórházba. — Lábára zuhant a teje »kanna. Péter István SÍ éves gazdasági cseléd, aki Nagy Balázs nemeszéli uradalmában van-alkalnzásban, teg- , nap reggel kocsin hozott tejet a za''acgcrszegi tejszövetkezetbex Amint a kocsiról leemelte a Hagy kannákat, az egyikkel a sikos úton elcsúszott és a 25 literes kanna ráesett a jobbtérdére, amelyet eltörött. A társai beszállították a kórházba. TATAluén. PÉCSI,lén. BRIKETT-jük it io|cat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat3 50-ért ajkai szenet FISCHL -nél Telefon 106. szám. mozi Darvai Lili első ragyogd fibnabklt&a. BASKIRCSEV MARIA SZERELME. .. Bemutatja az Edison mozi szombaton es vasárnap. Vasárnap 3 órakor a helyár 20—70 Kiér. * Színésszé lehet fejlődni vagy leltet színésznek születni. Ez a született ösztönös adomány ugrott ki akkor, amikor először került Darvas Lili lába alá a színpad és jutott neki született adomány arra is, hogy a film síkján mozogjon. Minden feszélyezettség, minden gátián nélkül, tiszta őszinteséggel, spontán egyszerűséggel. Baskircsev Mária alakját a színpadon sem tudta volna emberibben, csi''Iogóbban és tom-pítottabban kiformálni Darvas Lili, rahit a fehér vásznon. Baskircsev Mária története csak Veret Darvas Lili új debüje ''köré. És a keret valóban díszes, gazdag, dekoratív. De azért nem csu-pá|n Darvas Liliért érdemes és kell megnéz nie mindenkinek a szép ''és nem szomorú mesét Baskircsev Mária elköltözéséről oda, ahoi az igazi boidogság várja az Vlrkezóket. Járay János gyorsan, könnyen jutott cl a sikerek sorához, mint filmszínész is. De most nagy lépést tesz előre. Mert, mint öuy de Maupassant, nem csupán szép és elegáns fiatalember, nem csupán tapintatos, Tinóm színész. Szőke Spkáli, mint háziorvos, aki hűségesen kiséri szép páciensét az életben (még a görkorcsolya-pályára, a nagy bálokra, a szerelmi utakra is) és azután hűségesen kiséri el ót a halál küszöbéig... Ez a szerep nyilván a film forgatása közben nőtt meg, mert Szőke Szakáll annyi emberi kedvességet, melegséget, derűt tudott vinni a szerepbe. Szőke Szakáll most komoly feladatában komoly siker. Mégis hangsúlyozni kell: úgy komolyodott meg, hogy azért Szőke Szakáll marad. '' *otw «i«e*e« ♦« ••>•>!• ki««»< ftvívCtTtft ifTtf jtNOt A kl*46M.«UI r>>•!&)• : MUVO* OÉZA Snrttuti t oAvio maova* józser KMX(H«W I»<*4t4 > KOZINtZKV LÍSZí.0 I*44>>t6< rWANCIA Jótscr HIRDETMÉNY.. Közhírré tesszük, hogy Ormándlak község legelőjén mintegy 200 m3 akác és égerfát, ami műfának is alkalmas, nyilvános árlejtésen eladunk. Az írásbeli ajánlatok folyó évi december 16-án déli 12 óráig adandók be a nagylengyelt körjegyzői irodába; az ajánlatok felbontása folyó hó 18-án dé''elótt 10 órakor lesz. Részletes fe''tételek a nagylengyeÜ körjegyzői irodában megtekinthetők. Ormándlak község elöljárósága. APRÓHIRDETÉSEK RÉOI ÉS ELÖKELC5 biztosító intézetnél gyakornoki minőségben elhelyezkedést nyerhet két helybeli, lehetőleg kereskedelmit végzett fiatalember. Érdeklődni lehet a Deák Ferenc-tér 3. sz. alatt. ■HM« | • ■ Figyelj! HAVAS kézímonka-és szőnyegfonalai. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. orvosi rendeletre is 1 egoIcsó bban készit fi. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával szemben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajavitő műhely Varga Lajos (Tiki) órás- és éktzarisx Rákóczi ut 5. sz. Vas$ Lajos órásésMz Zalaegerszeg, (a megyeházzal szembe") OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ I r ó 0 é p és számlálógép szaküzlet ERIKA Dl táska gép P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata. javítások, benzinfürdók, jckarban tartás. - Arany, ezüsl ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mdleí) Hő és sárcipők nagy választékban Pál és Indránál Z m I m m g m r s s m g fmimion 170. 8 ZALAI HÍRLAP 1°?5 dTnmhpr 8 A környék legmodernebbül berendezet autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumulátor service FKG golyós é* gőrgőscsapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ ftptpari rá Halat* Zalaegerszeg. Telefon 43 Díjtalanul bemutatja: Brandl József gépáruházavZalaegerszeg, Széchenyi-tér. fW (M»g>ehízral ízcrrbcn) Öntől függ, hogy elegáns, tartós és olcsó cipője és hó- és sárcipője leggen. Telefon 84. Vásároljon tehát KouácsCipő. ésDiuafáraház.ban flíodeo játékáról Llebner-árjegyzék árai szerint adok, tehát megtakarítja a szállítási költséget ás nincs törési kockázata. flz összes leli á bor és sárcipó, belelt kesztyűk, svájci trikó alsónemű, Selymes bélelt nadrág, téli pongyola stb. óriási választék. Szép ajándéktárgyát Zalaegerszeg Megjelent az uj . STANDARD PERTRIX készülék, a vidék rádiója Teleppótlás nélkül 6 hónapig üzemképes. Ára 186 pengő. Lesszebb csillárokban, minden márkái rádióban nagy választék I T Polgár Endre villamossági vállalatánál Zalaegerszeg, pénzügyi palota Telefon 252. ÄtJ J< Ul.U-.JJ L évf. 1935. 7. szám fiDér. December 10. Kedd. Szerkesztőségi telefon: 80. P OLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: / hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Tapolcai küldöttség a gráci ut ügyében a főispánnál és az alispánnál Zalaegerszeg, december 9. A gráci út... rtosszu hetek óta beszélünk ró''a s minél töb-bet Deszélünk, annál inkább látjuk, hogy tu!a> donképen mekkora veszélyt jelent Zalamegyére és a Balatonra ennek a nagy idegenforgalmi jelentőségű útnak a más irányba való elvezetése. Most, amikor elkeseredetten megmozdult a legközelebbről érdekelt vidék népe, amikor felsorolja, hogy mekkora csapást jelentene a számára ennek az évezredes útnak az elhanyagolása, most látjuk, hogy az út meglartáia vaóban e&őrjrxtü vármegyei érdek s egy testkent kell Zalamegyének lépéseket tenni érte. * - — Tapolca és vidéke nevében ma 20 tagú küldöttséget vezettet a főispán és az alispán elé Kiss István tapolcai esperesplébános és dr. Handlery Gyula járási tisztiorvos. A küldöttségben résztvett: dr. Róth Auréi kir. köz-jegyző, dr. vitéz Szalay Gyula tapolcai községbíró, Nóvák monostorapáti plébános. Varga János és Ledinczky Lajos plébánosok, dr. Csányi Pál ügyvéd, Tóth Lajos földbirtokos, vitéz Csala Gergely bíró és több gazda. A küldöttség először az alispánnál járt. Bödy Zoltán alispán Igére''et tett, hogy a vármegye részéről mfcidcht elkövet a tapolcai megoldás mell itt. A küldöttség ezután vitéz Tabódy Tibor főispánnál tisztelgett. Dr. Handlery Gyula adta adta elő a kérelmet. Megköszönte a főispán eddigi megértő támogatását. Elmondotta, hogy az elemi csapások sújtotta Balaton vidéknek, de egész Za''amegyének nagy érdeke, hogy a a grác—budapesti utat, mely évezredek óta Zalán át vezet, ezután is Zalán át építsék ki. Az utat veszély fenyegeti, másfelé akarják elvezetni. A tapolcai megoldás mellett van a hivatalos Za''amegye s maga a kereskedelmi minisztérium b. Kéri a főispánt, hogy ismételten foglaljon állást az út mellett. A vidék, annyi sorscsapás után, e gráci idegenforgalomból nyer legtöbb életlehetőséget, az építés pedig sokszáz nyomorgó, szegény embernek a (ina kenyeret. ..Tabódy főispán kijelentette, hogy amikor ennek az útnak a jelentőségét "felismerte, maga volt az, aki, felhívta rá a megyének is, a kop* mánynak is a figyelmét. Sajnos, elkéstünk. Országos érdekből Devecser—Veszprémen át vezetik a gráci utat. Esterházy Móric gróffal együtt azonban sikerült kivívnia, — a miniszterelnök erre újó''ag határozott Ígéretet tett — hdgy a devecsvri útépítés után azonsai keletkezik a bécs—sopron—jánosháza—sOmeg—tapolcai út klépf''ése. Ez az út Tapolcát'' és vidékét bizonyára kielégíti A kormány jól tudja, mekkora nettt* zeti érdek fűződik ahhoz, hogy a Balaton Nyugattal kellően össze legyen kötve s épp ezért elhatározása megnyugtató lehet egész Tapolca es vidéke népére. A küldöttség köszönettel fogadta a főispán válaszát és szemmellátható megnyugvással vele tudomásul, hogy a főispán valóban atyai jóindulattal és megértéssel áH a nagy ügy mellett. Értesülésünk szerint január elején rendkívüli megyegyűlés lesz, melynek egyetlen tárgya ez az útépítési kérdés. Zalaistvánd község gyönyörű ünnepe Leleplezték a hősi emlékművet Zalaegerszeg, december Q. Zalaistvánd község lelkes, példaadó áldozatkészséggel gyönyörű emlékművet emelt a világháborúban hősi halált halt 52 zalaistvándi katona emlékezetére. A valóban művészi kivitelű emlékmű művészeti része Patak)'' Andor szobrászművész munkája. Két rohamra induló katonát ábrázol, lenyűgöző hűséggel, nagy kifejező erővel. Az építészeti rész Kovács Károly sze-petki építőmester munkája Lépcsős kiképzésű kőoszlopon nyugszik az emlék, fenn a tetején a Károly csapatkereszt nagyított képével. Az 52 név márványtáblába, aranybetűkkel van bevésve. Az emlékmű leleplezése vasárnap volt, bensőséges szép ünnep keretében, melyre leutazott a kerület képviselője, dr. vitéz Árvát-íalvi Nagy István is, Székely Ferenc, a Honsz országos fótit kára kíséretében. Ott voltak az ünnepélyen: a Testnevelési Felügyelőség képviseletében Székely Jenó alezredes, a zaiar egerszegi frontharcosok küldöttsége Jakabff) Antal vezetésével, a Nemzeti Egység kerületi szervezet dr. Jancsó Benedek vezetésével, dr. Skublics Ödön főszolgabíró, dr. vitéz Hunyadi László tb. főszolgabíró, aki egyben a vitézek küldöttségét is vezette, Szabó József szepetki plébános, a zalaegerszegi izr. hitközség küldöttsége dr. Junger Mózes főrabbi és dr. Rosenthal Jenó vezetésével, ott volt Mester» házy Jenó földbirtokos, dr. Briglevics Károly és sok előkelőség. A község apra-nagyja ott gyülekezett az emlékműnél, kivonultak a leventék, a tűzoltók, az iskolás gyermekek. Díszjellel kezdődött az ünnepség. A helybeli, meglepően jó vegyeskar a Szózatot énekelte, majd Nagy István evangélikus lelkész mondott szívből jött megnyitó szavakat. Az emlékmű feliratát idézte: »A hazáért élni kötelesség, meghalni dicsőség«. Annak az óhajának adott kifejezést, hogy ne csak szavak, hanem tettek és becsületes, lelkes munka mu- tassák meg, hogy minden élő magyar megteszi a hazával szemben a köle''ességét. Ezután a vendégeket üdvözölte. ; Dr. vitéz Hunyadi László szép beszéde luk. vetkezett. Ma, — mondotta — amikor már az élőknek is szobrokat emelnek, kiemelkedő szigetet jelent ez az ünnep. Templom az emlék, álljon míg mindenki előtte és gondolkozzék a htotok áMorlAi Beszélt a háborús szenvedésekről, arról az áldozatról is, amit a holt hősökké) együtt küzdött é.''ók hoztak. A golyó nem válogatott. Az utódoknak, a ma élőknek meg kell érte-niök, hogy a hősök áldozata példáján összq kell fogniok s nem szabad nézni, ki milyen rangú, milyen felekezetben imádja az egy ls. tent. Za''aistvándon a fe''ckezcti békének itárgyon szép példáját látja. Arra kéri az Istent, hogy ez a nép igaz magyar egyetértéssel tudjon a jobb jövőért küzdeni. A vegyeskar hazafias éneket adott eló a szép heszéd után, majd dr. vitéz Árváttahi Nagy István álk a léps»üre, nagy avatóbeszédét elmondani» Boldogan jott el — mondotta — ZaUtst-.yánd derék lakóival együtt ünnepelni, mint a kerület képviselője. Mint Honsz elnök pedig azért jott, hogy megköszönje az élőknek a holt hősök iránti kegyeletét. Minden ilyen ünneplés elsősorban emlékezés a dicsőséges múltra, de egyben erőmerítés, energiagyújt és is a jövőre. » A húsz év előtti virágos katona vonatokat idézte a hallgatóság emlékezetébe a képviselő. Dalolva mentek a hősök, halál* megvetve harcoltak, mégis elveszett minden az itthoniak türelmetlensége, a szomszéd ellenségek á''rnány-kodása miatt. Most kezdünk ébredezni a szörnyű letargiából. Megbecsüljük azokat, akik áldozatokat hoztak a hazáért. Egymásután emelik mindenfelé az emlékműveket, matd több é* több elismerés jut az elő hősöknek a. Ez al emlékmű szent szimbólum. Ha a magyar ifjúság ugyanazzal a demokráciával, ugyanazzal a testvériséggel él és áldoz a hazáért, mint a zalaistvánd! 52 hó», akkor miénk a jövö. Hinnünk kell, lk>gy amely ik nemzet ily en áldozatkész, az megnyeri juta mát Hinnünk kell és küzdenünk kell Szent István birodalmaert. Az özvegyek és árvák könnyet el kell, hogy árasszák a végeket és visszahozzák testvéreinket. £s össze kell fogni minden magvarnak u nemzet újjáépítésére. A magyarok Istenének bőséges áldását kérte beszéde régén a képviselő, az összefogó, nagy munkára. A mély hatást tett beszéd után Hegyi A''a-dár tanító szavalta el nagyon hatásosan Saió Sándor: Magyarnak lenni című ismert verset, rnajd az emlékmű megkoszorúzása következett. Koszorút helyeztek el: a zalaist-vándi ev. egyház, a róm. kat. egyház, a zalaegerszegi frontharcosok, a zalaegerszegi izr. hitközség, a vitézek, a sümegi járási testnevelési vezető, az önkéntes Tűzoftóegyict. «35 december 10 A szép ünnep a Himnusszal záni''t be. On-nep után a községházán Nagy István ev. lel-kész az összegyűlt községi vezetők élén üdvözölte Arvátfalvi Nagy képviselőt és megköszönte ni-ki a részvételt. Az őszinte, mc eg. ____ szeretetteljes szavakra a képviselő meghatot-tan válaszolt s igcrctet lett, hogy kcfulcte minden községe között Za laistvándéft is, szívvel-lélekkel dolgozni fog. A keszthelyi csendőrség országosan köröz egy háromtagú betöróbandat rülbelül b.000 pengő értékű ékszert vittek c). Hosszas nyomozás után a keszthelyi csendőrség most megállapította, hogy mind a há- . t^. -IL .. ''______K Ke.iZthely, december 0. Az utóbbi időben három nagyszabású betörés történt Keszthelyen. Elsőnek Krausz Zsigmond kereskedő tett feljelentést, aki észrevette," hogy ismeretlen tettesek állandóan dézsmálják a raktárát A második feljelentő dr. Hoffmann Zsig*-} mond ügyvéd volt, akinek irodájába betörtek, de nem tudtak megbirkózni az erős páncélszekrénnyel. A harmadik betörés károsultja Hoffmann istvánné keszthelyi fakereskedő, kittek irodájából 1.000 pengő készpénzt és kö- röm "betörést egy háromtagú tolva>tada követte el, melynek Jancsikics Árpád, üondi István és Pozárki János napszámosok voltak a tagjai. A beíörőbandi tagjai úgy látszik érezték, hogy forró már a taáj, mert mire a csendőrség le akarta óket tartóztatni, addigra megszöktek Keszthelyről. A csendőrség most országosan körözi óket. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nasy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczhu. 6. Bőrkabátoknak: HxoiL Téli cipőnek: Fókazsirt! A lentii iárás vitézei is hódóltak a Kormányzó névünnepén Leiti, december 0. -Járási vitézi értekezlet vóH deeembtr 6-án az a''sólendvai járás székhelyén, Lentiben. A járás vitézei reggel 9 órakor szentmisét ha''lgattak, melynek végeztével Fercncz! Oyuli plébános mondott fohászt és Is cn á dását kérte a fcormánvzó további munkájára. A misén résztvert a Lentil>en állomásozó tisztikar, a hivatalok vezetősége és az Esterházy hitbizomány tisztikara. Á vitézek értekedet én dr. vitéz Csete Antal járást vitézi hadnagy emlékezett meg c náp jelentőségéről. Sümeg társadalma mesható ünnepséggel, könnyek közt búcsúzott a távozó Beöthy kanonoktól Sümeg, december 9. (Tudósítónk jelenti:) Annakidején megírtuk, hogy Sümeg nagykő* ség ünnepélyes keretek köaött vesz búcsút 17 éven át volt apátp''é bánosától. dr. Beöthy István kanonoktól. Tudósítónk most a következőkben számol be Sümeg nagy ünnepéről. A dr. Beöthy István apátkanonok tiszteltére »*ndezett búcsiiftnnépségét szombaton este az Egy házi Vegveskar szerenádja vezette be. — Másnap, vasárnap dcVőtt 9 órakor a sümegi Díjtalanul bemutatja: Brandl József gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. (Megyehárzal szemben.) plébánialemplomban ünnepi nagymLét pontifikált papi segédettel dr. Beöthy apátkanonok. Mise után a reálgimnázium tornatermét zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. A köz-ség, hivatalok, iskolák, társadalmi egyesültek vezetőit, a vidék számos előkelőségét ott láttuk az ftnneplők soraiban, akik közt Gyömö-rcy Sándor országgyűlési képviselő is megje-jelent. Az Egyházi Vegyeskar énekszáma után Takács Jenő egyházközségi elnök nyitotta meg az ünnepséget. Utána keresetlen, megkapó szavakkal tárta fel a nagyközönség előtt Nóvák Frigyes ál''ami elemi iskolai igazgató, az üiw népség szónoka, Beöthy kanonok érdemelt — Dr. Beöthy István — mondotta többek közt a szónok — annyit áldozott és tett Sümegnek, amen-nyit 17 éven át Sümegen senki «m. órákig tudnám fejtegetni azt a sok-sok jótékonyságot, ame lyei bennünket elSiamozott. De hol varrnak azonban mé^ azok, ame''yekről nem tudunk? Mert ilyenek is vannak. Nagyon sok van. A lelkes tapssal fogadott beszéd után We-ber: Bűvös vadászából égy szép részletet interpretált művészi betanulásban az Egyházi Vegyeskar, majd Tóth József községbíró búcsúzott a távozó apátkanonoktól. — Legyen jutalma — fejezte bc beszédét — az a könnyeseppekbó! a''kotott győngyfűzér, amely most ősz urak és ősz höjgyek szemébői odakívánkozik az apátkanonok elé. A zsidó hitközség nevében tir. EJIcnbogen Ignác főrabbi mondott magasszárnyalású búcsúbeszédet. — Merem tnondani — mondotta többek között —, hogy az apátkanonok úr eltávozá- sává eir> maga?bi emelt isteni trónszéket hagy i,ródjának örökül. Ez a trónszék egv szi árd és törhetetlen jcDctnű pap köze, ket évtizedes, lelkes munkásságának az eredraé- '' Sok taps és még több könny vo.t a vaasz a főrabbi szívből jövő szavaira. Ezután az egyházközségek, iskolák, társaJa''mi egyesületek vezetői búcsúztak az apátkanonoktó , aki könv-nveíw szemmel, végte en meghatódottsággal emc.kcdett szóásra. Beszámolt lelkipásztori munkajkodasaroi. Megjegyezte, hogy az évek során sokszor bántották a''apia''anul, de ö most bocsánatot kér és a maga részéről is megbocsáji. A nagyhatású beszéd után a Vegyeskor elére kelte "a Szózat-ot, ma;d a Kovács étteremben megkezdődött a díszebéd, amc''ycn Pehm József zalaegerszegi apátpébános is résztvett és me eg szavakkal köszöntötte dr. Beöthy ''apátkanonokot. Dr. Beöthy István kanonok szombaton hagyja el Sümeget; utóda fe''ől még nem történt intézkedés. Miniszteri tanácsos lett dr. Darányi Béla, a Futura vezérigazgatója Budajtet, december Q. Ritka kitüntetés erte dr. Darányi Béát, a Futura vezér igazgat óját, akinek a kormányzó a miniszteri tanácsosi címet adományozta. A külügy minisztériumban kezdte meg pályafutását Darányi dr. s annakidején nagy feltűnést keltett, amikor a gabonatőzsdére tette át működésének színhe.yét b az új munkaterii-le''jcn kilünó presztízst biztosított a Daránys-irodának. Négy évvel ezeótt hívták meg a Futura élére, amely az ö működése élőit soro-aafos támadások pergőtüzében állott. Darányi Béa dr. rövid néhány év aa.t a Futurát a magyar agrárértékesító szenek cső intézményéi tette s tehetségével, szorga''mávaJ ofym tekintélyre tett szert, liogy négy év óta a gabonaértékesítéssel kapcsoaíos belföldi és külföldi tárgyaásokon az ó á.l&spont;a mindenkor döntő súlyú vo?t. Az egész magyar mezőgazdaság, melyetek javára oy soka. küzd, örömmel fogadta a legSe''sőbb helyről jövő kitüntetés hírét. l i p ^ Dr. Junger Mózesné előadása a Szentlöldről Zalaegerszeg, december 9. A Zalaegerszegi Izr. Jótékony Leányegy.et vasárnap dé.után nyitotta meg az idei ku.túrdé.utánok sorozatát. Az e.őadássorozatot dr. Junger Mózesné a Szentföldről tartott előadásával nyitotta meg. A figyelmet mindvégig .ebi.incseiO, értékes előadást Mike Gyuriné, a Leáijyegylet elnöknője vezette be; rámutatott a ku.túrdélutánok céljára és meleg szavakkal köszöntötte az előadót. A hitközség termét zsúfolásig megtöltő közönség tapsa közepette kezdte meg dr. Junger Mózesné értekezését. A Szentföld tájait tárta bevezetőjében a ha Igatóság ele. Részktesen ismertette a vallásosság mély érzését messze sugárzó Palesztinát, azt a fö.det, amelyhez á legáhitatosabb lélekkel közejedik a tengeri utazástól elfáradt idegen. A szeretet és főként a kíváncsiság vezeti a legtöbb látogatót e szépséges és gazdag föld megtekintésére. Tá-voü vi ágreszekből tömegesen keresik fel a kü lönböző stí.usban épült templomok sokasár gátó! díszó Jeruzsálemet, azt a földet, mcjy inai vonatkozásában sokban liasonlít csonka hazánkhoz. Ott sincs manapság más probléma, mint a föld. Élvezetes, tudományos előadása közepette Jungcrné bemutatta a Szentföld terményeit is. A leginkább kultivált növénynek a szőlőt és a pálmát jelölte meg. A zsidó lakosság közül á mai Pa''esztinában hetvenezren foglalkoznak földmüveléssel. ^ A Szentföld ma már minden vonatkozásban, úgy irodalom, mint művészet terén a legtnaga-sabb szín valón áll. Van hatalma» egyeteme, zenéművészeti iskolája és szmművészete sem marad cl mögöttük. t935^december 10. ZALAI HÍRLAP A költói lelkű papné az elhangzottakká1, kap-, cso latban kifejtette, liogy a mai Szentföldet naggyá tejmi az oda bevándorolt zsidók segítették. Ez a föld tanti arra, hogy a zsidó nem méltó arra, hogy bárki is aacsonyabb»-rendűsnek tekintse más embertársán ál. A mun- káért le''kesulő zsidó ember megérűemi a társadalom , megbecsülését és szeretetét A remekbeszabott, tanulságos e''óadást Mais Bözsi aenötaő szép szavakkal köszönte meg, a közönség pedig lelkes tapssal fejezte ki tetszését és háláját az előídfriak. (S.Z.) Végrendelkezniük kell a vitézeknek, akik leányuk férjét, vagy jövendő férjét is kijelölhetik várományosul Az Országos Vitézi Szék rendeletet adott ki, amely a vitézi telektulajdonos vitézeket végrende.et alkotására szólítja fel. Egy 1920 évi kormányrendelet megadja a jogot a vitézeknek arra, hogy végrendeletileg leányuk férjét, vagy jövendő férjét is várományosul kijelölhetik, ha fiúvárományosuk nincsen, ez a végintézkedésük azonban csak az ál''amfó megerősítésével váXk érvényessé. E kormányrendelet aapján az Országos Vitézi Szék már többízben felhívta a vitézieket végrendelet alkotására, az eredménj azonban nem volt kie''égitő, már pedig a vitéz végrendelet nélküli elhalálozása esetén leányának férje, illetve jövendő férje vitézi telkének örököse- ként még nem vehető tekintetbe; mert a vitéz nem jelölte ki várományosául végrendeVtUeg vejét, illetve jövendő vejét^a várományos nélkül maradt telket tehát más vitéz kapja. Az Országos Vitézi Szék rendelete ennél* fogva ismételten felhívja a vitézek figyelmét arra, hogy amennyiben fiúvárományosuk nincs, végrendeletüket mielőbb készítsék el és álanv fői megerősítés végett az il''etékes vármegyei vitézi székhez terjesszék fel. Nemességének használata és nemesi e lőne vének viselése tekintetében a végrendelet szerint csak az végrendelkezhet, akinek nemessége igazolva van és nemesi elönevének ha<»ná''atára igazoltan jogosult. Bánfai Béla látszerész és fényképészeti szaküzlet. Zalaegerszeg. Megnyílt a nagyszerű zalaegerszegi ródlipálya Za"£©gcrsz.:g, december Zalaegerszeg vezetőségi elsősorban Czobor Mátyás polgármester, a Bódy-kilátótól az erdős-házig a városi alsóerdóben olyan ródlipályát épített, az inségmunka okos felhasználásával, amilyenről még álmodni sem mertünk. A pálya kész. Ma már nyitva van a sportolók számára. Ma déle''ótt Czobor Mátyás polgármester, vitéz dr. Tamásy István és Wassermann Frigyes városi tanácsos kipróbálták a pályát és .pompásnak találták. A nemrégen itt járt budapesti szakértő véleménye szerint az egész országban csak Lillafüreden és Pécsett vjn ehhez ha*ohIfthaí*ó pálya. A vidék gyönyörű, a pálya maga tökéletes és versenyekré kiválóan alkalmas. Mindenkit meg kell nyugtatnunk, hogy a pálya telje-est veszélyte''en és a gyermekiedet nyugodtan rá lehet engedni. A polgármester mindamellett gondoskodott állandó mentőszolgálatról. Lenn, az. erdős-házban, a másfél kilométeres pálva végén büfféés melegedő várja a ródlizókat. A polgármester ezúton közli, hogy három napig, csütörtök estig bezárólag, az isko''ák ifjúsága & az érdeklődők ingyért kipróbál hat jáx a pályát Az unnepélyes megnyitás vasárnap lesz, ha kedvező lesz hozzá az idő. A felvonó készülék a jövő héten teljesen elkészül s azt is üzembe helyezik. Vasárnaptól kezdve dlj fizetendő a pálya használatáért. Személy-jegy hétköznap 10 fillér, vasárnap 20 fillér, tanulóknak mindig 10 fillér. Díjat kell íí/etni a nézőknek is! A Jókai-utcai elemi Mikulás-délutánia Zalaegerszeg, december A zalaegerszegi Jókai-utcai állami elemi iskola tanulói szombaton délután negyedszer is telt ház előttadták elő Mikulás-játékukat. Az a teljesítmény, amit a kis művészek a színpadon produkáltak, a legteljesebb dicséretet érdemli. A rendezés, a darab elgondolása, a kis szereplők minden mozdulata olyan kitűnő volt, hogy nem is tudunk dicsén") szavakat találni. « Lippcnszky Arpádné és Hidasy János rendezők fáradhatatlan és szakszerű munkája pazar színekbe öltöztette azt a nem mindennapi előadást, a kis apróságok talpraesett "Játékukkal a lelkes, örömtói sugárzó arcú nézők előtt produkáltak. Oyönyörű, tündérmesébe illő yol* az a rövid óra, amit a kicsikék /o. értük fáradozó tanítóiknak, szüleiknek és vendégeiknek szereztek. , A műsort a kisfiúk és lánykák Mikulásszavalatai vezették be. Mindnyájan édesek voltak. Waller Mihály, Adám Edit, Hidasy Sándor, Polcza Ilona, Schlemmer Tamás, Major László, Nagy István, Szlavicsek Erzsébet, Paál Ferenc, Varga Teréz, Tóth Zsuzsi, Könczöl saSótták, hogy játékuk a legkényesebb igényeket kielégítette. A színpadi jel«iét már macában olyan képet hozott a néző elé, Ikíjjjt az ember va óban a mennyországban képzelte magát. A kis angyalok, Zsuppán Zsuzsa, Ciaraá Marika. Grünbaum Ágnes, Ru>/.vurm ÍJ, Fater Llvira és Horváth Rózsi arcáról i^azi angyali szeretet mosolygott. A főszereplő, Farkas Józsi. derék magyar iiúhoz méltóan látta el nehéz szerepét. Megérdemelte a'' ua>o tap*oL A két kis baba, Mi.os Aranka és Kovács Lva, talpraesett táncukkal robbantották ki a tapsot. A magvar babák közül Grünbaum Ü''i és Farkas Józsi táncszáma aratott sikert. De a töb-. biek is, Hertelendy Ferenc, Horváth Marce!^ Csath Zsuzsi, Simon Mária, Oombos Edit, Horváth Ili, Neuwa''d £va, Steigtr Manci, Böhm Aliz, Kovács Éva, Major Magda, Török Rózsi. Németh Pityu, Major László, Oőncát Pista, Pummer Ferenc szépen, kifogástalanul játszottak. A műsort a kétszólamú énekkar magyar dalai egészítették ki. A da''okat az énekkar preciz betanít ásban, Hidasy János tanító vezetésével adta elő. Majd következett az előadás trtob6 száma: »Jön a Mikulást, mely ugyancsak nagyszerű előadásban került színre. A kis szereplók, Tamásy István. Horváth István, Borsai Rózsi, Nagy Laci, Milos Aranka, Ba''ogh Emma, Donnán Margit, Bácsay Zsuzsi, Csath Zsuzsi, Del Cblle HajnaSca, Oulyás Zsuzsi ecytől-egyig aranyosak, kedvesek voltak. Nem mn''aszthatjuk el a sok dicséret mellett Sza''ay Sámuel igazgatót megemlíteni és vele együtt a tanítótestületet. A legnagyobb érdem az övéké, ilyen derék tanítók keze alatt csak hasznos polgárai nőnek a jövő magyarságnak. Szeretik a gyermeket és dolgoz-kik... (sX) László, Lulich Bandi szépen, bátran szavalták el kis a''kalmi- verseiket. A aMiku|ás bácsi boltja« című darabot a kis szereplők úgy ját- % INDANTHREN színes függöny kelme 88 fUlér HENIG rőfös- és kézímimkaüzlet. Laval és Hoare megállapodtak a békefeltételekben» csak most már Mussolini és a négus járuljanak hozzá Asmara, december Az olasz légi rajok vasárnap ismét több ¡>onton bombázták a tár borozó és menetelő abesszin csapatokat. A megfigyelő tisztek meglepetéssel alapították meg, hogy lX*sszié környékén vasárnap már sehol sem voltak láthatók azok az abesszin csapatok, amelyeket szombaton még láttak. Ezzel szemben Dessziétő! északra, egy olyan vidéken, ahol az előző nap ("é^ egycüm abesszki katona sem volt, most vasámfep már nagyobb abessztt haderőt figyelték meg. '' Laval és Hoare vasárnap a kora reggel* óráktól késő estig tanácskoztak és sikerült lefekteüiiök azokat az irányelveket, amelyek esetleg megteremtik a békét a ke''etafrikai fronton. Diplomáciai körökben ű megállapodás Irányelveit egyelőre titokba») tartják, ^nert attól félnek, hogy egy esetleges indisz- Gyermekeknek igazi öröm tesz. ha karácsonyi- aiándékot PAPP cukrásznál veszi kréció veszélyeztetné a sikert. Annyi bizonyos« hogy a szakértők adat-anyagát nagyon kibővítették. épp ezért bíznak abban, hogy Mus^, solini is elfogadja a javaslatot. ASítólag Laval és Hoare emiotitek volna a végső határig. A javaslatot a legrövidebb időn belül közlik Mussolinival és megkérik, hogy legkésőbb december 12-ig adja meg a válastát. Ha Mussolini kijelenti, hogy 1 íajlancló7tárgyaVisi alapul elfogadni a javaslatot, úgy Laval és Hoáre a Oenfixm 12-én összeülő bizottságnak aZt javasolják, hogy az olajmegtorlás időpontját egyelőre ne határozza meg. A párisi Oeuvre azt írja, hogy a javasljft szerint Olaszország és Etiópia között terület» csere történik. Felkérik a négust is, hogy anfr-harák által lakott területen fogadja el a Nép» szövetség fennhatóságát. Állítólag Ltvari és Hoare tervezete számol azokkal a jogokkal, amelyeket < foszorvzág az elmúlt 50 év alatt szprzttt Etiópiában és számolnak azokkal az anyagi áldozatokká! is, amelyeket a keJetafríkal háború Parisban most izgatottan várjál; Róma válaszát. A párisi !a;>ok szerint Mussolini már szombaton, ha nem is hivatalos diplomáciai úton, de kifejezést adott békOkkjnysé^óxá. * » . A londoni lapok csak mérsékelten bíznik az ZALAI HÍRLAP angol—francia megegyezés sikerében. A Daily Herald szerint, ha a négus nem fogadná cl o most lefektetett feltételeket. abban az estben Laval Genfben azoanal a megtörli** föggeiztését javasolja- A Katolikus Akció nívós ünnepség keretében áldozott Rákóczi ieiedelem emlékének Zaaeger^g, december 9. A Katolikus Ak-ció vasárnap méltó keretek köpött áldozott II. Rákóczi Ferenc halhatatlan emlékének. A zalaegerszegi Kultúrház nagytermét zsúfolásig megtöltötte az érdekodó közönség. Háry Emma talpraesett prológusával az apródnak öltözött Székely Zoli nyitotta meg a nívós műsort. A nagyhatású szavalat után Harangozó Ferenc káplán vezetésével a kitűnő szava ókónis precíz betanulásban, művészi élőképek kíséretében mondotta cl Rákóczi sza-badságharcá£ak_három kimagasló eseményét: Riadó a r.agv harcra, a ngymajtenyi síkon le-hadság zászaja, Rákóczi búcsúja. A korhű jelmezek, a tárogató hangja, a szavalókórus művészi a''áfestésc a kegye eíes megemlékezés könnyes-áhítatos hangulatát keltették a haü-ga''óságban, mely nem tudort betelni a jelenetek szépségével. Nagy sikere volt Hajba Kálmánnak, aki Fürtös Lajos tanár zongorakisépete és Rácz József tárogatókiséretc mellett Rákóczi megtérését cneke.te kellemes hangján. Móra János reál gimnáziumi tanár történelmi visszapilantást vetett Rákóczi életére, k>-emelve, hogy esősorban a Nagy Fejedelem katolikus felfogása és nemes áldozatkészsége volt az, ami alakját minden időre a legideálisabb szabadsághős piedesztáljára emelte a magyar nép szemében. Móra János nagyhatású előadásának méltó záradéka volt Rácz József bögötci plébános kuruo-<laai, amelyeket tárogatón adott elő lelkes taps kíséretében. Berta Vince zalaha api tanító több megkapó kuruonótával zárta be a nívós műsort, amely mindenkép a''kalmas vo3t arra, hogy új színekkel vonja be a ha''lgatóság szivében Rákóczi fejedelem vezéralakját. A göcseii szőnyegek nagy sikere Budapesten Budapest, öcoembcr 9. Tudósítónk örömmel számol be arról a nagy sikerről, amit Budapesten a Szász Sándor-féle göcseji szőnyegek arattak. Az Iparművészeti Társulat zsűrije elfogadta a Lakatos Artúr tervezte, Szász Sándor készítette göcseji szőnyegeket az idei kiállítására. A felküldött nyolc szőnyegből hat darab a "kiállítás reprezentatív részének főhelyére kerü''t. A kiállítást 4-cn nyitotta meg Szablya János, a kormányzóné, József Ferenc fóhercegék, Hóman kultuszminiszter és Bornemisza ipari miniszter jelenlétében. A társu''at vezetőségének nyi''atkozata szerint a göcseji szőnyegek a fóméltóságú asz-szony és a fóhercegék legnagyobb megelégedését vívták ki. Az álam rendezésében az északi országokban, Ta lin, Helsinki, Stockholn, RevaJ és Varsó városokban nagy magyar iparművészeti kiállítások lesznek a közeljövőben. Lakatos Artúr most közli Szász Sándorra!, hogy a kiállításokra bizonyos számú göcseji szőnyeget is elvisznek. y A „cserkész, ha tud9 jót tesz .. Csodá''atosan szépek, egyszerűek, mélységeden emberiek a cserkésztörvények és meghatóan gyönyörű, ahogyan az igazi cserkész e törvényeket alkalmazza. A legmelegebb, a legnagyobb elismerés hangján kell szólnunk Zala- egerszeg összes cserkészcsapatairól, ösizcs cserkészeiről, kivétel nélkül. Amrnt ók szombaton és vasárnap az egyik legszebb cserkész-törvény szerint eljártak, istenes cselekedet volt, szép tett volt, mindenki tisztelettel leveheti a KABÁTOSZTÁLY. ♦ Ezer legszebb kabát közül választhat Női kabátok, gyermek és leányka kabátok. Szőrmék. Bundák mérték után a leggyorsabban készülnek. Nézze meg kirakatunkat. ♦ SCHÜTZ ÁRUHÁZ. 19 i5. december ¿0 kalapját előtte. Jót tettek a za aecerszcgi cserkészek, a törvény szerint, végigjárták, végigházalták az egész várost, adományokat gyűjtöttek az ínségesek számára s a megrakott koafck tetején boldog önelégültséggel vonultak be a Stefanüu béli gyűjtőhelyre. Igen nagy sikerrel járt a cserkészmunka. Most osztályozzák, számolják, raktározzák azt a sok mindent, ami a zalaegerszegi házakban hasznavelietctlen volt, de ínségesek számára: kincs. Áldja meg az Isten ezeket a fiúkat és adja meg nekik a jótett igazi, elmúlhatatlan belső örömét. És legyenek boldogok lelkes vezetőik is, munkájuk szép gyümölcse láttán! A gyűjtés eredményének számbeli adatait legközelebb közöljük. ...................... """ A MANSz Leányklub teaestje Za''ce^ercng, december 9. A Mansz Leányklub szombaton kitűnően sikerült, tánccal egybekötött teaestet rendezett az Apponyi-utcai székházban. A teaestre najp-számmal vonult ki a vidám fiatalság. A Leányklub bájos, csinos, fiatal tagjai fogadták az érkező vendégeket, akik közt megjelent dr. vitéz Árvátfalvi Nagy István képviselő is, Székely országos NEP titkár, dr. Jancsó Benedek körzeti elnök és Mustos Géza titkár kíséretében. A vezetőség leköte''ezó kedvességgel fogadta a kerület képviselőjét, aki megigérte, hogy a jövőben is minden ügyben készséggel áll a Mansz és a Leány klub rendelkezésére. A táncos tea-est a késő éjféli órákig tartott}. A megjelentek kitűnően szórakoztak és elismeréssel szó ottak a nagyszerű ''szendvicsekről. A rendezőség ezúton is köszönetet mond a l*o!gár cégnek, az Albert cukrászdának és Szekér Imre műkert észnek, akik az est megrende^-zésében készséggel voltak az egyesület segít-ségére. ZEUrelkz. — Lapunk mai számából több cikk és hír anyagtorlódás miatt kimaradt. Ezeket holnap közöljük. — Krevezések. Vitéz Tabódy Tibor főispán dr. vitéz Árvát falvi Nagy István országgyűlési képviselőt é§ Lévay Jenő dr. budapesti ügyvédet Zalavármegye tb. főügyészeivé kinevezte. Dr. Nagy Béla szolgabíró, főispáni titkárt tb. főszolgabíróvá nevezte ki a főispán. — A Notne Daroe zárdabili szombati kon-gregációs ünnepély, melynek műsorát közöltük, nagy sikerrel zajlott le. Szép közönség gyönyörködött a Szűz Mária tiszteletére előadott szép számokban, az ügyes szereplőkben. A rendezőket sok dicséret* illeti, a lelkes szereplőgárdával együtt. — S»-nélyi változások a szavazatszedó küldöttségeiben. Dr. Vizsy Lajos, a szavazat^ szedő küldöttség helyettes elnöke Jemondott, a választási elnök az V. szavazókörhöz Kovács Ferenc h. elnököt osztotta be h. elnöki minőségben a III. szavazókörből, ahová viszont helyettes elnökké Deutsch Hermám nevezte kL Lemondott az I. kerületi szavazatszedó küldöttség h. elnöke, Pirity Gábór is, akinek helyébe Indra Jánost nevezte ki a választási elnök. — A kis népszámlálás hivatalos nyomtatványai megérkeztek Zalaegerszegre. Alpolgármesteri hivatal egy-két napon belül megkezdi a nyomtatványok kikézbesítését. — Romlott étel-Ital, ha gyomrát elrontja, Fél pohár «Igmándb gyorsai helyrehozza! U "-ra! 1935 december ZALAI HÍRLAP — Szívbetegeknek ós őreim eszes cdősben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy fél pohár természetes «Ferenc József» keserűvíz — a legkisebb erőlködés nélkül — -igen könnyű ürüiést biztosít, a gyomor és a belek működését elősegíti s az emésztés renyheségét csakhamar megszünteti. Klinikai tapasztaltok igazolják, hogy a rendkívül enyhén ható Ferenc József víz elsősorban agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek tesz nagyfontosságú szolgálatot. — Időjárás: É&ik ószakl, fezakfofcti szil, w>k bcyev további A nyugal megyékben ós a ''re,*ye :<dn további havazás ói hófúvások* A höménjókfct egydöre nem válíozxk. Védett mozi lesz a falvakban Nagy érdeklődésre tarthat számot az a hír, hogy a védett birtok mintájára megszületik a veden mozi is. Ezek a védett mozik azonban csak a kis falvakban működnek, ahol más moziknak nem támaszthatnak versenyt. A tervezett védettség egytől—három évig teijedne és a közterhekkel kapeso atos kedvezményeket, további egy évig ingyen hiradót és a külörv féle jogdíjak, pé.dául zeneszerzői jogdíj aló! va ó mentességet jelentene a fai vak mozijairak. Ez a védettség lehetővé tenné a befektetett töke gyorsabb törlesztését. A védett mozi intézménye elsősorban kulturális célokat szolgál, mert a hivatalos köröknek az a felfogása, hogy a legkisebb faluban is működhessék mozi, ha csak a hét két napján is és ezáltal hozzájáruljon a magyar vidék szellemi szükségleteinek a kielégítéséhez. IX'' ezek a védett mozik a magyar fi mgyártás ügyéi is szolgálnák, mert a falvakban mindenütt magyar íilmeket játszanának, ami a magyar filmek elhelyezési piacát növelné. Mint értesülünk, a védettséggel kapcsolatban esősorban a jelenleg nem működő, kis mozikra gondolnak, amelyek üzembehelyezésük alkatijával nyernék el a védettséget. Most folyik a belügyminisztérium részéről az acia''ok gyűjtése, hogy hány ilyen nem működő mozi van az országban. Százon felül be-« csülik ezeknek a számát, általában azonban úgy hírük, hogy mintegy ötvenre rug a védettségre igényt tartó mozik száma. INDANTHREN színes fflggönykelmc 88 fflJór HÉNIG röfös- és kézimunkaüzlet. Finom aridivat hülőnl«g*sség*h. Angol uriszabóság. TÓTH GYULA Karácsonyra hazihabát 18 P. MOZI ASSZONYOK FEHÉRBEN. »Az orfos« testvér filmje. A legnagyobb Amerikai filmsiker, amily niegVapőan rtnitaitja be a háta mas méretű amerika: kórházak ''ér-ídekes életét. Különösen megkapó az ápolónők gyönyörű fögadalomtétc e. , 11 Főszerepben: Jolui Bölcs (a Mellékutca fő-"szcreplőjc) és Loretta Joung. Nagy sláger kiegészítés. Dérínftátjá az Edisön mozi kedden 20^ 30—30—70 filléres helyárakkal. Gyermek és felnőtt egyaránt örömmel áll meg a Kossuth Lajo> utca 4. sz. házban levő Bánta: Bé a szemklinikái látszerész ízléses kirak a a elüti, hogy gyönyörködjék abban a sok-sok karácsonyi ajándéknak szánt cikkbcn, amely a szakavatott kéz c rendezésében díszíti ezt a kirakatot. A csillogó gyermekszemek forni vággyal simogatják a szebb:»él-s®cbb játékokat, ame-lyek között a gőzgépek, vonatok és építő-szekrények aratják a legnagyobb sikert. Szórakozásnak is beillő az a vita, amely a kirakat előtt szemlélődő gyermeksereg körében kerekedig egy-egy játékszer körül. Van, ak> a gőzgép mel''ett kardoskodik, mert az tejesen úgy működik, mint a nagy gőzgépek. Viszont a harciasabb elem az ágyuk, tankok és repülőgépék. mei ett tör lándzsát, míg a komolyabbak, az ezermesterek az ép ítószekrénvek iránt érdeklődnek. A vitatkozó gyermeksereg mögött komolya:! szem.élődnek a fellőttek is, válogatva, a sok fényképező gép, látcső és egyéb optikai cikk között. A Bánfai cég ezúttal is kitett magáért. Fáradságot nem kímélve, szcbb:ó% szebb cikkeit évről-évre a lipcsci vásáron válogatja ki magának, ami megmagyarázza azx is» minőségben és árban miért tud a főváros:'' kereskedőkkel konkurrálr.i. Bánfa Bé''a üz etében úgy a gyermek, mint a felnőtt egyaránt megtalálja a maga karácsonyi ajái> dékát, ame''yhez Budapes.cn sem jut Ivat olcsóbba*!, mert a Bánfai cég árjegyzékében, melye: műiden érdek''ódAnek ingyen bocsát rendc''ke-résére, a fővárosi árakka teljesen hasonló árakat talá''tmk. Hó és nagy választékban Pál és Ihdránál Z a lae g ers * e g Telefon 170. T66b évi rutinnal rer.4<l kcxö tóvárosi ökölvívó box-oktatást vállal.. Még nem késő I Un Is megtanulhatta as önvédelem művészetét. CCim a kiadóban) KÖNYVEK A BEHAVAZOTT EXPRESS. Irta: Agatha ChrUtie. A viag minden nemzetisége képviselve van a sz ambul —ca aio>i expresszen, amelynek étkezőkocsijában a tojásdad fejű, furcsa lás úriember egyedül üldögél asztalánál. - Poi »ot Hercule úrhoz van Szerencsem? — fordul hozzá Ratchctt, a dúsgazdag amerikai s a hírneves detektív kénytelen tudomásul venni, hogy felismerték. Az amerikai csábító ajánlatát azonban, — hogy viUlja el élete biztonságának őrizetét — határozottan visszautasítja. Húszezer dollár fényes honorárium, Poirot mestert azemhan nem csábítja a pénz, lu maga az ember ellenszenves nek^ S ezt nem e titkolja V:lőtte. Néhány óra múlva segélykiáltás veri fel az expressz utasainak éjje.i nyugalmát. Másnap reggelre ped^g halva találják fülkéjében a mtlliomost. tialiJJéletaae tehát bcigazo''ó-dott: ellenségeinek bosszúja utolérte (''.sodá-latosképen azonban nem akad senki az utasok között, akiben a Tizenkét szúrassa! melóit amer;kai részvétet keltene. A vonat e''akadt velük a nagy hófúvásban ... Kern érhetik el a csat''akozást! Ez mindennél jobban izgatja vaamennyit. Egyedül Poirot mester szürke agysejtjeit indítja lázas tevékenységre a titokzatos bűnügy. A nyilvánvaló nyomok Icntmondani látszanak egymásnak, vagy hamisaknak bizonyulnak. Az utasok is mintha pompásan megrendezett színdarab szereplői lennének: egyik sem látszik gyanúsnak « még» mindegyik mögül titkok árnyai integetnek. Poirot mester, Agathe Chrisfce regény emek detektívhőse azonban olyan mesteri focisokkal szorítja sarokba a döbbenetes dráma szereplőit. hogy s/inte önmagától hulXk le a lepel az ördögi gonosztevőről, aki. nv.nt milliomos esik áldozatul a megérdemel meg* toriásnak, mert tervezője és végrehajtóba volt a már-már fc''edésbe ment gyermekrab''ásnak, ami aztán sorozatos tragédiáknak lett a forrása ... A detektívirodalomnak ez az egészen eredeti, színes, drámai erővel megírt darabja, a Pal''adis Pengős Regényeinek sorában. Bálint Lajos fordításában került kiadásra. Bírtiol hirdetett könyvet eredeti kiadói áron 5711111 Kaka* Ágoston könyvkereskedése, Zalaegerszeg. Telefon 131. aracsonyra könyvek diszlevélpa pirók töltőtollak gramofonok legelönvösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL N évi egvek és minden egvéb nyomtatványok Ízléses kivitelben !Ct) RADIÓ Kedd, december 10. Budápeit I. 10.20: A vasálarcos fogoly. Irta Fazekas István. 10.45: Divatcsevegés. 12.05: Állástalan zenészek szimfónikus zenekara. 1.40: Sonkoly István hegedül. 4.10: • Asszonyok tanácsadója. 5: Ilniczkv László jazzenekarárak műsora. 6: Illyés Gyula és .Szabó Lőrinc verseikből adnak-elő. b.3Ö: Hanglemezek. 7.40: Páris vándorai. Hevesi András dr. előadása. S.10: Erőss—Sovinszki szaonzene-kar. 9.33: Pertis Pa''i és cigányzenekara muzsikál. 10,40: Szatmári Tibor zongorázik. 11.25: Ciutlenberg György jazzenekarár.ak műsora. ftudape t II. 5.30: Francia nyelvoktatás. — 7.40: Mezőgazdasági félóra. 8.15: Óriások és sárkányok. Tasnády-Kubacska András dr. elő-S.45: Hanglemezek. L A környék légmodernebbül berendezett autójavító üzeme > és garage Bosch service Akkumulátor service F7IG golyós és görgösesapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata. Zalaegerszeg. Telefon 43. ZALAI HÍRLAP A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI. 1935. december . YainUlt: Angol font \4clga fr. Cseh koron» Ján korona J)inar Dollár 16 R0-17 10 56 W 5? .VI 14 15-1435 73 75-74 55 7*0-8-30 331-20-341 ?0 ß*rtxat Pranda trar.k 2230-2^50 Hollandi ?29-2i»-23l-20 ángyéi iloty 65 90-t 6 50 eu 3D0-3-I5 .cva 4*42-4 46 Jra 29^0-3U-25 vtárk-n 136 — ''3760 korvég korona 84 76-íc 65 Osztrák schilling 8C-80 70 Svájci frank IIU 70-P 65 Svcd korona «5 80-66*70 Amsterdam Belgrád Berlin BuVareM Brü«$zel Kopenhága OsíIÓ London Mi''ano • Newjrork Páni Prága S;0tia Stockoolm Varsó Wien Zünch 2294^231 21 7-82-7-8 135 8 -I36 8T 3-41-34f 79 20-79-8C 76*15-86.4"'' 85-5Í -76«( 1705-17-5; 29^8-30-.''( 345-20-347M C 22-32-22 6( I4"C7- l7-a7 4-11-4 4; t>4t 5-ÓÍJ-55 110-80-111-65 BUDAPESTI TERA1ÉNYJELENTÉS. Buta*(tisravi<16lri) 77 kg 17 95 18 20 1765- 17.80 (ti»zv.) 78 ke. 18 10-18-35, (ej-véb) I79J 18 05, ¡9 kg. (tisz*.) 1835-18(egyCM 18 05 1823 (t^^.v.1 80 kg. 18 65—1890. (egyíb) 183C - 1840, rotk (pe v.) 1600 -16 iO. -r: a uj t7 40-1600, sörárpa 181XM9C0, «ab 17.55 17 65, t\M<e;i V1545 15.55, oiiZ^kor.a 12.50 1263 ''*nyz»t gyengébb. ícráalom : csekély. HtwM»««» «■ ''•••*• k.«ao< »u«ÍMt» «lAKö» a ni<a|i i UUS''04 GtZA SiVttuUi OAVIU UAQtAX JŰ/Str K*tif»r>l (»46« 16 : KOZINSZK* LÁSZLÓ )C*t|l l«44»t£: FtUSCU JÓZSEK Hirdessen a „ZALA! HiRan / vezefő márka! Gyarmati kávé Gyarmati tea Gyarmati teavai ^ — « Fi gycljl HAVAS kézimunka cs szőnyegfonalai. Babiruha Különlegességei legmcgbiíhatóboak. orvosi rendeletre is legolcsóbban készít G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával szemben Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb óra javítóműhely Varga Lajos (Tiki) órás- és éksrarész Rákóczi ut 5. sz. Mass Lalos Zalaegerszeg, (a megyeházzal szembe") OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ Írógép és számlálógép szaküzlet ERKK& u| táska gép P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javítások, benzinfürdók, jí karban tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett) INDANTHREN színes függönykelme 88 ffflér HÉNIG röfös- és kőzimunkaüzlet. ) S Komliinénalf H 90 fillér. 8 I évf. 1935. 8. szám. ára December 1L Szerda. Szerkesztőstgi\ telefon: $0 POLITIKAI N-APILAP Nyomdát telefon: ¡31. OM Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PÉTER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda trj? fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: Ji.066 $z. Előfizetés: l hóra 1.40. 3 hóra 4. 0 hóra S péngó. — Hirdetések megegyezés szerint. A közigazgatási bizottság is a gráci és a bécsi utakkal foglalkozott a keddi ülésben A főispán kimesy Becsehelyre rendet csinálni — Furcsa zalai hang á zalai érdekekről — Mi történt a merenyei erdőkitermelésnél? Zalaegerszeg, dccembcr 10. A közigazgatási bizottság vitéz Tabódy Tibor főispán elnökletével ma igen élénk ülést tartott. $ok felszólalás hangzott el, a bizottság minden egyes tagja nagy érdeklődést tanúsított az ügyek iránt. Az eseményjelentés szerint az államrendőr-ség Nagykanizsán november hóban 78 ügyben nyomozott, 33-at kiderített, Zalaegerszegen 36 esetben nyomózott, Jl-et kiderített, A csendőrség negyedévenként tesz jelentést. A vármegye közbiztonsági ál''apota kielégítő. Tüzeset négyszer fordult elő, errbál 1 gyújto-gatásből, 1 gyermekjátékból eredt. A bécsi és a gráci utak'' A jelentésnél üyömörcy Sándor a bécsi, illetve a gráci üt körüli nagy versengést tette szóvá. Hangoztatta, hogy a vármegyének ebben a kérdésben egységesen kell eljárni és a Sopron—Sárvár—Jáno>há< a—Sümeg-Tapolca útmegoTdás mellett, mini a leg-észsjerűbb mellett kell állást foglalni. Szóvátette üyömörey Sándor a kismalmok panaszát is: a nagy kereskedelmi malmok csere-telepei tönkre teszik őket. .. Tabódy Tibor főispán válaszában kijelentette, hogy az ütkérdésben teljesen igaza van Gyömörey Sándornak. A megyének egységesen kell fellépni. Tegnap a tapolcai küldöttségnek már elmondotta a miniszterelnökség álláspontját és Ígéretét a bécs—tapolcai ütra vonatkozóan. Bejelentette, hogy január első felére rendkívüli közgyűlést hiv egybe, hogy a vármegye egységesen állást foglaljon az ütépítés ügyében. A malmok "panaszára nézve dr. Várkony Rezsó pénzügyigazgató azt a felvilágosítást adta, hogy a cseretelepek nem ártanak akkora mértékben a kismalmoknak, mint a felszólal hiszi. A következő ülésre javaslatot, illetve jélentést ad ebben a kérdésben. Csóthy Géza m urak ereszt úri apát a Becse hely és Pola községekben fenn-áHő áldatlan viszonyokat tette szóvá. Már a templomba is bchüzódott a viszálykodás. Vizsgálatot és intézkedést kér. Medve István dr., a tanfelügyelőség vezetője felvilágosításokat nyújtott a szóvátett dolgokról és jelentette, hogy Polán egyik tanító ellen fegyelmi folyik s Becsehelyen is, igyekeznek a személyi ellentéteket levezetni. Tabódy Tibor főispán: , — Értesültem a dolgokról. Rövidesen ki- megyek Becsehelyre és magam csinálok rendet! A főispán kijelentését nagy tetszéssel fogadta a bizottság. Farkas Tibpr furcsa vé eménye a Balatonról. Farkas Tibor dr. volt a következő felszólaló. Az a véleménye, hogy az ütkérdésben ne hamarkodják el az álíásfoglilást. Ezt a kérdést a józan ész é$ a szükséglet szerint kell megoldani. Meg kei! nézni a térképet: Déldunántülnak nincs bécsi kapcsolata. A Ba-latonkultusznál fontosabb gazdasági érdekek is vannak. Az építendő utat a Balaton déli sarkához kell levezetni, Kesztheíyhez, hogy további kapcsolatot is kapjon. Nem lehet a dolgot csak Za''a szempontjából nézni. Nem helyesli, ha a megyék és a képviselők a saját területük, illetve kerületük érdekeit nézik. Nem lehet a dolgot úgy beállítani, hogy első a Balaton. Ez qeveíséges. Magasabb szempontokat kell figyelembe venni, az egész Dunántúlnak jó utat kell kapni Bécshez. Azt kéri, hogy a rendkívüli közgyűlésre a javaslatot kellően készítsék c&. Szóvá tette ezután Farkas Tibor a za''ameie-nyevidéki fakitermelést és tisztázni kérte, hogy miért kellett idehozni messze földről hozzá nem értő munkásokat. A malomkérdésbcn az a véleménye, hogy nem csak a molnárok érdeke fontos, hanem a fogyasztóké is, ez a kettő pedig nem mindig fedi egymást. Tabódy főispán válaszában kijelentette, hogy az utak fontosságát illetőleg a kormánynak ugyanaz s véleménye, mint Farkas Tibornak. A kérdést majd kellően előkészítik a közgyűlésre. Igyekszik a kívánságokat egy nevezőre hozni. Programban van a szóban levő bécs—tapolcai, a körmend—zalaegerszíg-kcszthelyi, továbbá a balatoni körút (zalai rész). Ezekért kell együttesen lépéseket tenni. A merenyei fakitermelés* A zalamerenyei fakitermelés ügyében a főispán bejelentette, hogy a váHabt ellen feljelentést tettek az ügyészségen. A Lágymányosi Fakitermelő RT. éhbérért nem kapott Zalában munkást, szegény békésmegyei muifc kasokat hozott ide. KtizűIOk százan még itt varnak; úgy kell hazatoloncokil őket. Az alispán majd megfelelő intézkedést tesz. A malom-kérdésben a főispán biztosította a bizottságot, hogy megkeresik a középutat. Kolíer István e kérdéshez hozzáfűzte, hogy minden malomnak joga van cseretelepet fel- állítani és szabad a csuvározás is. Azonban nem nagy üzlet a csere és tény, hogy a kis* malom sokszor jobb lisrfet álíit elő. mint a nagy. ( A következő feUzŐáhS dr. Taiány» lereuc volt. Megkérdezte, mikor lép életbe a négy közgyűlésről szóló határozat. A merenyei ügyben abszurdumnak tartja, hogy tájékozatlan embereket hoztak ide, a fakitermelés hazájába. Az útügyben az a véleménye, hogy a négy vármegyét valahogyan egy kj(ap alá kefl hozni és a főispán által említett három ütért kell sikraszállni. Tabódy főispán kije''entette, hogy maga h sürgeti a négy közgyü''ést. Az üt-ügyben megkezdte a főispánokkal a tárgyalásokat; reméli, hogy sikerül összeegyeztetni az érdekeket. » Bódy Zoltán aüspán előterjesztette, hogy a segélyek rovatán fennmaradó összeget, mint minden évben, az idén U kiosztja a szegénysorai, rászorult kezelő személyzet éi altbztek kőzött Krammer Dezső balatonfüredi ''akos hasonló irányú előterjesztését, mint nem a bizottsághoz tartozót, elutasították. Sok vagy kevés a jegyző? Gyömörey Sándor a jegyzógyakornokok érdekében szólalt fel és szerény díjazásuk további fenntartását kérte. Dr. Brand főjegyző előadta, hogy a belúgyminiszter elvi átíás* pontja: a jegyzógyakornok díjtalanul szolgát Amely községben a pótadó 30 száza''ékon alul van, a miniszterközi bizottság bennhagyja a jegyzőgyakornokok segélyét a költségvetésben. Kisegítő munkaerők számára is állítanak be összegeket, a községek ezt is felhasználhatják. A pénzügyigazgatónak az a terve, hogy a behajtási illeték terhére fogadjanak munkaerőket és elsősorban jegyzógyakornokokat rendeljenek ki. Jelentette még a főjegyző, hogy\ a belügyminiszter minden járás részére egy okleveles jegyző alkalmazását engedélyezte; ezt a jegyzőt a főbíró oda osztja be, ahol a legszükségesebb. Farkas Tibor: Kevés fiatalembert hívnak be évenként a jegyzótanfolyarara. A községi közigazgatásba bele kellene nyúlni. Sok olyan jegyző van a megyében, akit közérdekből végelbánás alá kellene vonni. Hadd jöjjön a fiatalság! Bódy alispán: Szombathely panasza meg éppen az, hogy Zalamegye küld legtöbbet a tanfolv amra. Nem tudják őket elhelyezni. Zalában elég, sőt sok is a képzett jegy ző. Fo* lyamatban vannak vége''bánások, egy hónapon belül elbírálás alá kerúkiek. A válaszokat a bizottság tudomásul vette. Az állategészségügyi jelentés további javulásról számol be. A sertésbetegségek csökkennek. Veszettség egy esetben fordult ^eló. Balatonarács községben a kózvágó-helv et'' a főbíró betiltotta; előterjesztés megy a miniszterhez, hogy rendelje el egy újnak az építését. Dr. Tomka János ismertette dr. Kolfer Ist- * Finom aridrvaf hülönltgességeh. Angol uriszabósag. TÓTH GYULA Karácsonyra háiíhabáf 18 P. ZALAI HÍRLAP geket mindig a budapesti állami kórházbi kell szárítani, ott nem kell fizetni. Az a2sj>in javaslatára a közigazgatási bizottság megkeresi a baranyai alispánt, hogy a szóbanlevő összeg behajtásától tekintsem* e?. Dr. Medve István jelentése szerint a kultuszminiszter Németh Hfcrmina sümegi áll. óvónőt nyugalomba helyezte, Tóth Rezső nyűg. bazsi rk. elemi iskolai igazgatót 36 évi értékes és az átlagot meghaladó szolgálatáért magas elismerésben részesítette, Várhelyi Julianna rigyári. Csupor Erzsébet zalaháshágyi, Imre Károly te kényei ,s Fiedler Sándor rapos-kai rk. tanítót áljukban végíegesítetíe. A miniszter a Kernén fa községben szervezendő és építendő iskolára 0.000 pengő segéM engedé-Ivezett. Bereczkv Vilmos műszaki tanácsos az állám-ep ítésze ti "hivatal jelentését terjesztette elő a folyó munkákról. Thassy Kristóf dr. indítványozta, boghoz állami és megyei utakra szükséges fed-anyagot most a télen vegyék m?g és fuvaroztassák ki, meri ez nagyot segítene a m istkané lk öl bégen. Bereczkv tanácsos kijelentette, hog>'' ennek semmi akadálya. A javaslatot elfogadták. Figura György a gazdasági lielyzetrö!, dr. Still Ernő a fogházak állapotáról szóló jelentést terjesztette elő. Várkony Rezső dr. pénzügyigazgató az adózás állásáról számolt be. A ténylegesen esedékes hátralék: 5,130.470 pengő (100 százalék). A folyó évi novemberi befizetés kedvezőtlenebb a muh évinél. Csóthy Géza fe''szólalnsára a pénzügy-igazgató megígérte, hogy intézkedéseket tesz a határszéli kettős birtokoknál fennálló irreális hártajékok törtélésére." Ván előterjesztését a Meiz''er-féle választások-körüli visszaélések ügyében folytatott munkájáról. Dr. Koller azt javasolja, hogy az el-járást függesszék fel a bűnvádi eljárás befejezéséig. Farkas Tibor ezzel szemben a fegyelmi lefolytatását kívánja; általánosságban a fegyelmik gyorsr-Vfolytatását tartja helyesnek. Plihál Viktor dr. á rtörvényre hivatkozik, mely világosan kimondja, mikor függesztendő fel a fegyelmi eljárás a bűnvádi eljárás befejezéséig. A bizottság a Koller-javaslatot fogadta el. 1 . A thzíifőorvos jelentése szerint a közegészségügyi viszonyok kielégítők.. Csóthy Géza apát egy konkrét esetet mondott el a trachornás betegek érdekében; 212 pengős kórházi költséget követelnek egy szegény betegen, ami elrettentő hatást tesz a többiekre, Dr. Thassy tisztifőorvos szerint az ¡¡yen hete- Dr. Antal ^István: . Az uj pariáment végkép likvidálta a magyar közélet égboltján eddig egyeduralkodó liberális politikát Jászberény, december 10. Vasárnap délelőtt ta''pon voh egész Jászberény, hogy jelen legyen a város képviselőjének, dr. Antal István igazságügyi államtitkárnak, a miniszterelnökség sajtóosztálya főnökének beszámolóján. I)r. Antal István a fe''esége, Bornemisza Géza iparügyi miniszter és Petneházy Antal államtitkár kíséretében érkezett Jászberénybe, ahol ünnepélyesen fogadták az ilhtsz?ri> vendégeket. A Lehel-szálló nagyterme ben hangzott el a képviselői beszámoló", melynek bevezetőjében a szónok hangoztatta, hogy nagynevű elődjének, Apponyi Albert gTÓfnak fenkőh politikai idealizmusát és Imredy Bélának józan, higgadt és gyakorlati po''iti''kai realizmusát tekinti közéleti működésének zsinórmértékéül, mint ahogy a Gömbös-kormány munkája fe a politikai idealizmus és a politika» realizmus ketlfe sínpárján halad. Az új parlamentről szólva a következőket mondotta dr. Antal István: Bánfai Béla látszerész és fényképészeti szaküzlet. Zalaesers z es — A/ új parlamentnek egyik históriai je''eiv-tx*>sége, hogy végkép likvidálta a magyar politikából azt a ejárí és kiélt politikai eszmét, mely 1867 ó\a szrn''e eg>\j<fcira*odó pbnfta volt a magyar közé el égből oá USn: a liberá-lizmus elméjét és a liberális poltUkát A libera''izmus, amely a miga első idejébai va''óban történelmi jelentőségű munkát végzett, később már és napjainkon .Ifgkevésbbé sem tudja többé betölteni azt a hivatás:, hogy a népek és nemzetek irányító és társadalomszervező ereje legyen s mint Goethe híres bűvészinasa. összeroskadt a sa^át maga által felszabadított politikai, tártadalmi és gazdasági erök túlkapásainak súlyos terhe alatt. Ez a libera''izmus megfeledkezett a dolgozó magyar nép szociális érdekeinek védelméről és részletesen elhanyagolta, sőt egyenesen kitaszítottá tette a magyar nemzeti erők ősforrását: a milliós paraszt és földművcstöme-geket. Míg a magyarországi kapitalizmus — a merkantil és ipari kapitalizmus — egy félévszázad alatt bámulatos útját terte meg az előretörésnek és gyarapodásnak, ugyanez a''att a magyar nép propagatív ereje és szaporodása a kellő szociális, egészségügyi és kujtúráüs gondoskodás hiányában a felére esett vissza s míg Budapesten a ragyogó bankpaloták, fényes gyárüzemi székházak, kulturális, egészr ségüíO''i és szociális intézmények egész sora nőtt ki a földből, addig a vidéken, különösen a színmagyar alföldi tájakon, a falvakbán és a tanyákon kielégítő egészségügyi, kulturális és szociális gondozástól elhagyatva olyan kezdetleges lakásviszonyok és higiénikus körülmények között clt és él a dolgozó magyar nép 19:í5 december 11 tülnvomó többsége, hogy valósággal megborzad az ember, ha ezeket a viszonyokat közelről szemléli. Az új sajtótörvénv-tervezetrói szólva, dr. Antal István kifejtette, hogy annak megvalósításánál a kormány a következő három célt tartja szem előtt: 1 A sem isteni, sem emberi törvényeket nem ismerő, a legszentebb közr és magánérdeket sárbarántó és a gazdásági c.etet ki-szipolyozó zúgsajtó kiirtását; 2. a legmagasabb állami és nemzeti érdekek-hatályos "sajtójogi védelmét a sajtó útján elkövethető bűncselekményekkel szemben; 3 az újságírói hivatás etika: jelentőségének erősebb kidomborítását és az újságírórend presztízsének és szociális helyzetének fokozottabb védelmét. v A nagyhatású beszámolóbeszéd után Bornemisza''Géza iparügyi miniszter és vitéz Marton Béla, a NEP országos főtitkára mondtak rövid beszédet, majd 350 terítékes közebéd volt a Lehcl-száEó nagytermében. lujwlia) iivrrr.................... Hát megbukott Fendrik Ferenc? Zalaegerszegen van egy fajta közvélemény, amelyik emberekről és dolgokról következetesen mindig a legrosszabbik véleményt fogadja el és erre esküszik. Azt kellene mondanunk, hogy a gyomor- és májbajosok közvéleménye ez, ha nem volnának közöttük jól megtermett, pirospozsgás, jóétvágyú emberek is. így csak a »rosszindulatúak közvé eményee meghatározást ruházhatjuk rájuk. A rosszindulatúak.akik előtt senki se különb, mint ők magtik, senlá világa nem szélesebb, színesebb, mint az ó nagyon vidéki, böfögős, korcsma''evegős, kon-zervativ-penészes szűk világuk. Semmikép sent tudják bevenni példáiU, hogy a huszonnégycsztcndós Fendrik Ferencnek sikere lehetett Budapesten. Hát az nem igaz. X. Y. levágta a pesti lapban, az pedig ért hozzá. Mit is várt ez a gyerek mást? Miért olyan törtető, nagyravágyó, miért akar különb lenni másoknál? Most jól megégett a körme, most jól megmondták neki!... Rossz hallgatni. Csorog a nyáluk a gyönyörűségtől, hogy a Fendrik megbukott. Hallatlan merényletnek tartanák, ha ez a közülük kinőtt fiataember, akire büszkének kellene 3enniök (hiszen ez a város alig termel kiemelkedő embereket), akivel dicsekedniök ke''lcnc, akit tűzze lovassal tolniok kelene előre, felfelé, — képes volna nem megbukni. Ezzel szemben az igazság: a Fendrik nem bukott meg, a Fendriket csak a sajtó fogadta elegyes érzelmekkel, de mind egy szálig elismerte tehetségét, nem mindennapi készségét. A Fendrik esténként ott mosolyog meghatottan a Vígszínház vasfüggönye előtt, szemben áT tomboló közönséggel. Á közönség, a pesti közönség íróvá avatta Fendrik Ferencet. (Izobor Mátyás polgármester mondja: — Ott voltam a premieren és boldog voltam. Óriási volt a siker, az emberek meghatottan tapsoltak a Ferinek, mintha mindenki a szívére akarta volna ölelni... És azt írja a Fendrik Feri: — A premier csak sablonos volt, de tegnap áttapsolta a közönség a II—III. felvonás szünetét. Állandóan ott álltam a vasfüggöny ajtajában és a szereplőknek sem volt idejük átöltözni; tízr tizenöt percet késtünk. Napokra cl<?re elfogyott minden jegy... és még sok mindent ír a Feri. Báró Dobl-hoff lili már fordítja németre a darabját Bécs számára. Egyik este Hatvany Lilinél lesz estélyen ... Ez bukás, drága, kedves, egerszegi jóindulat?... GUSTAV FRÖHLICH huszártiszt szerepben STRADIVARI 1935 december . ZALAI HÍRLAP Az egész világ aranykészlete nem több• mint súlyban a newyorkl Szabadságszobor Zalaegerszeg, deccmbcr 10. Kelemen Ferenc, a Nagykanizsai Takrckpénztár vezéxigazr gatója vasárnap tartotta meg előadását Zalaegerszegen, a felső kereskedelmi iskolában. Mielőtt arról a katedráról, amely előtt vaW-nukor mint diák állott, megkezdte volna előadását, hálatelt szavakkal emlékezett meg az skoláről, az itt kapott javakról, szeretett voU igazgatójáról, Kiss Lajosról és meghatottan hódolt a vüágháborúban elesett diáktársak emléke előtt. Csak ezután a nemes gesztus irtán foglalta tí helyét az előadói asztalnál. Azzal kezdte előadását, hogy az emberiség vf. arannyal örök sorsközösségben él. Üe az ember rabja a fémnek, amelynek kémiai előkelőségén, értékállandóságán keresztül a saját örökélete felé keresi nz utat. Az arany fémé ftyügözi le az emberiséget. Az őtestamen-torni aranyborjú-eset is ezt a meddő rabságot igazolja, mert bár Mózes megitatta népével a szétzúzott aranyszobor porát, az aranyimádat ma is túlvilági hatalommal iD. Morus Tamás — akit a pápa nemrég avatott szentté — l ''tó-pjájában arra a helyre szorította le az aranyát, amely valójában megilleti: az ipari fémek sorába. Csak a rabok bilincseit volna szabad aranyból kovácsblní. Könnyed • áttekintésben ismertette az arany szerepét főleg a bankjegyforgaómban, ahol hatóerejét sikerült megötszörözni. Ez már modem vívmány, némi szabadulás az arany közvetlen htftása alól. A merkantil rendszer az aranyat tette a minden eddigit felülmúló választékkal várom a n. é. közönséget. Raktárom minden igényt kielégit. Társasjátékok 90 fillértől, egyéb kis játékok 25 fillértől. Hinden játékot készpénzért az 1935. évi Liebner-árjegyzék szerint adok. ÜL t. vevőim a szállítási költséget megtakarítják és nem viselik a törési kockázatot. Márkás porcellán dísztárgyakból, üveg- és porcellánkészletekből remek újdonságok. Hó- és sárcipők, b.ö r k e z t y ü k, téli trikóáruk, nyakkendők. gazdagság főcéljává. Ez azonban megdőlt, mi-helyest minden állam egy célra tőrt: aranyért exportált. Utánuk a földvagyon hitvollói, a fczjokraták jöttek, később őket az individuális-liberális gazdasági rend követte. Ma ott állunk az aranyért folytatott versengésben, hogy az orannyaJ túlságosan jóllakott országokban hatalmas drágulás, árúikszparitás áDt ejő s ezek az államok egyre-másra kénytelenek letérni az aranyalapról. Igy járt Amerika ó» Anglia, de az aranybetegség kórtunetei Európa főhataJ-masságán, Franciaországon is mutatkoznak már. Valahol — talán minden emberiért lelkesedő szív mélyén — n»ár dereng a felszabadító gondolat, hogy ne az arany tegyen az értékmérő, hapiem az alkotó emberi kéz produkciója: az árú. Bátran tekinthetjük a mai világválság okár nak az. arany egyenlőtlen elosztását is. Az egész föld aranykészletének kétharmada Amerikáé, Európát inegkopasztotta a világháború. Minden gazdagodás) hullám elindulása összefügg úd aranylelő helyek fel-tárásával, ha mód VOlna ilyen új aranymezők íeliedezéscre, a mai helyzet mellett az vattszin&rg fetondhené a gazdasági életet. Pedig az arany sohasem alkot, az ember belé vetett hite adja démoni, kus erejét. Annak, aki hisz az ember maga. sabbrendü szellemiségtbcn. meg kell roidüi-nie arra a tudatra, hogy az egész világ aranykészlete legfeljebb annyi, hogy kitelnék belő* egy akkora aranyszobor, mint a newyorki sz». badságso>bor. Uj aranyborjú ez i*roét. amely korúi ott rángatózik az kétségbeesés nyomo rúság.üg az egész emberiség. l>e legyen minden ember ielke fáklya, akarja a folsrzabadulást az aram uralma alól! A fém hidegen verejté-keztető szolgásává helyett jöjjön az alkotó immka, a termelő gazdagság megbecsué^e ée dicsőségei Az ember isteni rendeltetése ez a földon! A nagyszerű felkészültséggel, a''apos todáa. sal és kiválóan színes előadókészséggel fri*. seri, könnyen elmondott hata''mas anyagot feszült figveemmel hallgatta a közönség, töhtv szőrös éljenzéssel s a vé^én forró tan»sai, ünneplésbe'' köszönte me^ jlz eraléke/tte* adást. ll''esse ez alkalommal dicsérő »ró a Közművelődési egyesületet is, hogy az ittuaztria előadó meghívásával ilyen ritka élvezetet «zerzt«i Szombathelyen megalakult a Sopron-, Zala- és Vasmesye lövészkerülete nagy és modernül felszerelt célfövőpátyák épv-tése. A nagygyűlésnek beilló értekezleten az egres vármegyei előadók beszámoltak megyéik céllövősportjának szói vonaláról és arról az általános kívánalomról, liogy'' a polgári céhöv6-szetet csak nvodemul felszerelt céKövőpályálf építésével lehet olyan nhtóra emelni, hogy Nyugatdunántúl céllövősportja az országos bajnokságba is beleszólhasson. Az értekezletem megalakították a nyugati kerülete^, amelynek tisztikarát is megválasztották. Szombathely, december 10. Sopron, Zala és Vasmegye testnevelési fel ügyelói, valamint a három vármegye alispánjainak megbízottjai az egyéb polgári hatóságok és karhatalmi alakulatok vezetőinek részvételével Szombathelyen értekezletet tartottak, amelyen a három vármegye céllövősportját egy központba összpontosító nyugati cé?''övó kerületet alakították meg. A kerület megalakításának célja elsősorban a három megye polgári céllövősportjának fejlesztése, másodsorban minél nagyobb töme- gek bevonása és a megyei sportcentrumokban A vármegye kisgyiilése odaítélte a mllleniumi ösztöndíjakat •'') e Za''aegerczeg, december 10. Za''avárm kisgyűlése ma délelőtt tartotta december havi liavi rendes ülését ''vitéz Tabódy Tíbor főispán elnöklete alatt. A Magyar Hiszekegy elmondása után Tabódy főispán megnyitotta az ülést, melynek első pontjaként a kisgyűlés Mesterházy Jenőt és dr. Kol''er Istvánt jelulte ki 193ó évre a számon kérőszék tagjaivá. Tudomásul vette a kisgyűlés, hogy elkeszuJt Tapolca villamos-szerződése és megbízta a vármegye alispánját, hogy lássa el jóváhagyási záradékkal a szerződést. Helyt adott a kisgyűlés vitéz Kán ián István egerszegi végre-liajtó fellebbezésének és utasította Zalaegerszeg város képviselőtestületét, hogy a városon kívül 2 km körzeten túl folyósítsa a végrehajtó napidíját a jövőben. Jóváhagyták Zalaegerszeg képviseiótestu''etének azt a határozatát, hogy magán munká''ati díj ctmén 300 pengőt visszautal Kucsera István városi aljegyzőnek. Jóváhagyták, hogy Nagykanizsa a henger-uzem részére 820 pengő póthitelt engedélyezzen; hogy január l-tól Nagykanizsán mérsékeljék a csatornadijakat; hogy a városi kertészet részére 1.000 pengő póthitelt engedélyezzenek; liogy négy évre évi 125 pengős ösztöndíjat létesítsenek a Sokgyermekes Anyák Szent István Fiúotthonában; hogy baleset ellen biztosíthassa Nagykanizsa az ínségeseit. Tudomásul vette a kisgyűlés, hogv Hajdú Lajos badacsonytomaji kor jegyzi''» es Németh Elek za''agalsai adóügyi jegyző a saját kérelmükre december 31-én nyugalomba vonulnak. Bocfölde község kanászházat építhet 2.000 pengőért; a lisieuxi Kis Szent Teréz Kollégiumba Kők Katalin nagykanizsai lakos 200. Gyermekeknek igazi öröm lesz. ha karácsonyi- aiándékot PAPP cukrásznál veszi pengő segélyt kap, Fonnyadt < iábor egregyi *ako> >0 pengőt, Andrasek József sernjénházai ''akos S''f pengőt,'' Karakai Lajos pusztainagya-rödi lakos 60 pengőt, Sa anion János zahu-zent-iváni lakos 50 pengőt kap segélykép. A vármegye millcRjumi ösztöndíját dr. CH-tay László, Pchm József apátplébános és dr. Lénárd János hozzászólása után Nagy Győző nagykanizsai, Ángyán József zalaegerszegi ég Imrik Ajidor keszthelyi reálgimnázium: tanulóknak ítélte a kisgvűlés. Zalavég község 2.200 pengő >egélyt adhat, a r. kat. elemi iskolának; Zal.i>záutö, Sár-me«lék és Egenfold községek is segélyezhetik-iskoláikat. Hévizszentandrás község beszerez*» het számológépet, sokszorosító gépet, írógépet; helyiséget bocsáthat a háziipari tanfolyam rendle kelésére; gyarapítliatja népkönyvtárait bekerittetheli temetőjét ( segélyt utalhat ki a községi alkalmazottak részére; dijazlvatja a helypénz beszedőket stb. Elutasították Keszthelynek azt a kérelmét* hogy engedjek meg a Keszthelyen rendezett, kiállítás költségeihez megszavazott megyei hozzájárulásnak a Múzeum Egyesület részére való. átengedését. Ellenbne megállapíthatja KetzW hely képviselőtestülete Svastics Géza oki. mérnök tiszteletdíját; kibővítheti strandfürdőjét^ kertészeti áiláít szervezhet; megfelelő otthont adhat a Festetics cserkészcsapat részére; fejlesztheti korlúzát. A keszthelyi villamosuzem felügyelőbizottságát új határozat hozatalára utasították. lAila község liO jHMigói fizethet a |K»ta-küldöncnek; Lesencetomaj, Lesenceistvánd éa Lüsenconémetfalu 33 pengővel pótdíjaziiatják a statisztikai munkálatokat; Lescncetonuj ha-« szonbérbe adhatja a vásárjogát;- Balatonfüred mezőőröket alkalmazhat 460 pengő fizetéssel^ Zalabaksa 300 pengőt adhat a r. kat. temploi építésére; Csonkahegyhát annyival segélve heti a ref. iskolát, amennyire, van megfelelő fedezete; Óhidnak azt a tervét, liogy Ohid 6zekbe.Iycl új közegészségügyi körzet alakuljon, jóváhagyólag felterjesztik; Alsószemenye, Felsászemenye, Hévizszentandrás és Egregy 450 pengő fizetést adhatnak a községi bábának ; Ihi.a előlegezheti Horváth Pálaié bába-tanfolyami költségeit; Bucsirta és Várfölde be-tölthetik a szülésznői állást; Huber Mária ke-hidai lakosnak 20 P segélyt utalt ki a kisgyűlés a Gaá.-fé.e alapítványból; jóváhagyták Zalaegerszeg városnak a jubiláris esztendő emlékére tett 2.000 pengős iparostanonc alapítványát; Nagykanizsa 8.S06 pengővel csatornázás* és vízvezetéki munkálatokat végeztethet, kibővítheti a Katonarét vízvezetéket is; a nagykanizsai képviselőtestüeti választások eünökéü) dr. Fábián Zsigmondot, alelnökéül pedig Ba-bochay Györgyöt jelölte ki a kisgyűlés. Nem javasolj a kisgyűlés Alsó- és Felsőzsid egyesítését; jóváhagyták Lendvadedes határozatát az iskola építésére vonatkozóag; elutasították Kustánszeg határozatát a ref. iskola segélyezése tárgyában; Kis- és Nagyrada évi 1 pengőt szedhetnek tűzoltóváltságdij címén. A kisgy űlés, Bődy Zoltán alispán felszólaLí-sára elhatározta, hogy a nyugalomba vonuló Hajdú Lajos badacsonytomaji körjegyzőnek a legteljesebb elismerését nyilvánítja 40 éves odaadó munkásságáért. — Kinevezték a veszprémi papríeve''ó iigazgatóját. Rott Nándor dr. megyéspüspök Kiss György teológiai tanárt, a püspöki papnevelő ideig enes igazgatóját az intézet igazgatójává nevezte ki. — Választisi hitek. A za''aegerszegi 11. sza-vazókor elnöke, dr. Szász Gábor lemondott, helyébe a váasztási elnök dr. Németh István h. elnököt, he''vcttesnek Szigethy. Árpádot n<v vezte kL — A Zalaegerszegi I. Polgári Lövésaegyo-sfllet december 18"án délután 6 órakor a Move székházában rendkívüli közgyűlést tart * következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Határozás az egyesület feloszlásainak kimondása tárgyában. 3. Titkári, pénztárosi, számvizsgálói je''entések. 4. A tisztikar fel-mentese. 5. Esetleges indítványok. — A közgyűlés a megjeentek számára való tekintet nélkül határozatképes. — Az evangélikus gyülekezet vasárnap délután 6 órakor a Gusztáv Adolf Gyámintezet 75 éves jutjileuma a''kalmából gyámintézeti vallásos estet tartott. A közének után Nagy István xa''aistvándi ev. lelkész imádkozott, majd Ná--<k>r Klára énekelte el az »Ébredjetek, itt az idő« kezdetű szép gyámintézeti éneket. Kernya Margit hatásosan szavalta el Vörösmartynák »A szegény asszony könyve« című költeményét. Ezután Nagy Miklós ev. lelkész szólít a gyámintézet céljáról. Szavainak megvilágítására elmondta annak a vándornak a történetét, aki fáradtan bandukolt hazafelé az országa úton a hideg téli éjszakában és már-már azon gondolkodott, hogy lepihen ott a hasas úton, mikor egy dermedt embertársára akadt a hóban és addig dörzsölte, míg visszatért bc''c az élet. Ki tudná megmondani, hogy melyik mentette meg a másikat? Végezetül Nagy István istvándi lelkész tartott írásmagyarázatot, beszélvén arról, hogy mennyivel »jobb adni, mint kapni*. Nagy István imája és közének fejezte be a vallásos estet. —- Búcsúzó. Budapestre történt áthelyezésem alka''mával fogadják búcsú üdvözletünket mindazon jó ismerőseink és jóbarátaink. kiktől személyesen búcsút venni nem tudtunk! Sa''amon Zoltán Máv főintéző és családja, Zalaszentiván. — A zalaegerszegi álbmi reálgimnáziunj Mária kongregációja december 14-én, szombaton este negyed 9 órai kezdettel és 15-én, vasárnap délután negyed 6 órai kezdettel bemutatja a Kultúrházban a Tékozló fiú című bcb''iai zenés színjátékot. Jegyek már kaphatók a Zrinyi könyvkereskedésben. — «Igmándi»-b6l nem kell pohárszámra kni, Negyed vagy fél pohár elég szokott lenni! ZALAI HÍRLAP — Ideges embereknek és lelkibctegeknck az envhe természetes «Ferenc József» keserűvíz rendes bélmúködést, jó emésztést és elegendő étvágyérzétet teremt. — A ZTE szombaton este fényesen sikerült teaesiélyt rendezett. Az estélyen az egyesületet kitüntette megjelenésével vitéz dr. Arvátfalvi Nagv István országgyűlési képviselő, aki dr. Jancsó Benedek NEP elnök és Mustos Géza titkár kíséretében jelent meg. Az elnökség őszinte szeretette! fogadta vitéz Arváttalvit, aki kíséretével együtt közel egy órát töltött a ZTE klubházában. — A zahi méhészei» tagozat értesíti tagijait, hogy harmadik téli tanfolyamát szik ..''leadások ka! Za aegerszegen, a Jókai-utcai ál''4mi elemi isko''áhan tartja meg december 15. és 29-én, január 12-és és 26-án, február 9-én és 23-án, va''amint március 9-én és 29-én, mindenkor délelőtt 10 órai kezdettel. Uj tagok az előadások akalmával jelentkezhetnek. Évi tagsági díj 60 fillér. — Frontharcos öss7e]övetel. (X-cember hó 13-én este 9 órai kezdettel tartja bajtársi ösz-szejövetelét a keszlhelyi frontltarcos csoport. — E {jerszegi karnagy a szombathelyi válogatóverseny zsűrijében. A szombathelyi V. daloskerület vezetősége december 26-án délután 5 órakor válogatóversennyel egybekötött díszhangversenyt rendez a szombathelyi kultúrház nagytermében. A zsür^ tagjai közt van Németh József za''aegerszegi karnagy is. — Közgyűlés. Az Országos Stefánia Szövetség keszthelyi fiókja hétfőn délután 4 órakor tartotta évi rendes közgyűlését a tagok nagyszámú érdeklődése mellett. SZÁNTÓ GYÖRGY íeghíresebb, magyar tárgyú regénye _STRAD1VARI — Ünnepélyes tagfelvétel vx>)t vasárnap Keszthelyen. A prémontrei reálgimnázium Mária kongregációja avatta fel a Mária-kultusz új tagjait a diákmise alatt. Fél 11 órakor az Urániában rendeztek a kongreganisták bensőséges ünnepélyt, amelyen Fehér Zoltán mondott ünnepi beszédet. Az ünnepélyen sikerrel működtek közre: Gödé Hubret, B.agusz Endre, Hajós Andor, Kokits Zsigmond, Szalay József. Sallér Hermán, a kitűnő szavalókórus és a gimnázium zenekara. Az ünnepélyen a város társadalmának színe-java megjelent. — A Szepetki Sport Egyesület december 8-án este illó keretek között hódolt a kormányzó személyének, az államfő nevenapja alkalmából. A Magyar Hiszekegy után dr. László Gyula földbirtokos, ez egyesület díszelnöke mondott lelkes ünnepi beszédet, melynek keretében méltaf.la a kormányzó érdemeit. A műsor, melyen hazafias szava''atok és énekszámok is szerepeltek, a Himnusz éléneklésé-vel végződött. Műsor után a Mikulás bácsi a helybeli kereskedők megértő áldozatkészségé»-bői tanszerrel ajándékozta meg a szegény-sorsú tanulókat. Magyar hangulat — magyar STRAD1VARI Boiváry Géza me~teri r-ndezése — Tíz pengőbe késük a meggondolatlan kijelentés. Erdei József 33 éves nemesapáti földműves ellen a zalaegerszegi ügyészség felhatalmazásra hivatalból üldözxyidó rágalmazás vétsége címén adott ki vádiratot. Erdei ugyanis a mult év őszén azt állította Fiaii Jenő zalar egerszegi állampénztári főtisztről, hogy jogtalanul hajtott be rajta 10 pengő kincstári ¡Heteket és ilyenformán megrabo''ta őt. A törvényszék most tárgyalta ezt az ügyet Erdei József a főtárgyaláson azzal védekezett, hogy izgatottságában, elkeseredésből tette meg az inkriminált kijelentést, mert nagyon bántotta, hogy az illetéket, mint egyetemleges tartozást neki kellett megfizetnie az időközben tönlö-re ment ismerőse helyett. Erdei ugyanis eladta a birtokát az ismerősének, aki azonban tönkrement és így neki kellett megfizetnie az adásvételi illetéket. A törvényszék jogerősen 10 pengő pénzbüntetésre itélte a vádlottat!. 19J5. aecemper n. — Megható MfcuLfc^est Csatártxm. A ködös reménytvesztó őszutói est sötétségében üstökösként''világított be a sivár tél elé néző, fáradt magvarok lelkébe »Jön a Mikulás« c. 3 felvonásos színdarab alapeszméje es Paól Gergely kántortanító szívből jött ünnepi be* széde.''Szent Miklós-püspök nem vitt piros ördögöt árva Jancsikának, hanem feher lovat és kis imakönyvet. Paál Gergely beszédjében rámutatott, hogy Magyarország kormanyzója is elűzte hazánkból a párosra festett ordorót és meghozta fehér lován az elveszettnek hitt reményt és a reménytvesztett hit újra fellángolt az új nemzeti imában: Hiszek Magyarország feltámadásában. A kormányzó hosz-szas éljenzésével ért véget a kedves ünnepély, melynek megrendezésében Kc''emen Matild tanítónőnek is nagy7 érdeme volt. (M.) IAz Edison mozi e heti nagy eseménye i STRAD1VARI _ Időjárás: Északkeeti, keleti szél, több beton még kisebb esö, a hegyeken esetleg még ha e,ö. A magasabb hegyoten valószínűleg megszűnik az olvadás és a hó igyrésze A gyümölcsfák terméketlenségének okai A gyümölcsfák terméketlenségének legtöbbször az általános gondozatlanság az oka, mert nagyon sok gyümölcsfatulajdonos csak gyümölcsszedés idején gondol gyümölcsfáira, liyenkor azután keserű csalódással á2apítja meg, hogy nem érdemes gyümölcstermcsztésr se! »foglalkozni«, mert nincs soha jóravaló termés! A gondozatlan, kellő ápolásban sohasem részesített fát a kártevő gombák és rovarok annyira tönkreteszik, hogy az terméketlen marad. De oka lehet a terméketlenségnek a talaj gondozatlansága, a szükséges talajművelés, trágyázás, csapadék, talajnedvesség hiánya. Olyan kertekben^ ahol emberöltőkön keresztül gyümölcstermesztést folytattak, terméketlenség állhat be a talajtmottság következtében is. A túlsűrű ültetés, tülsűrű korona is eredője lehet a terméketlenségnek. Levegő és napfény nélkül, árnyékban csak silány hajtások fejlődnek és legfeljebb az ágvégeken itt-ott néhány gyümölcs. x A gyün&lcsnem és fajta helytelen megválasztása is okozója lehet amiak, hogy gyümölcsfáink terméketlenek maradnak, mert ha bármely gyümölcsnem vagy fajta nem neki ntegfelelő helyre kerül, nelrn képes számottevő gyümölcsöt ér''elni. Virágzás idején beálló zord időjárás, hosszantartó esőzések megakadályozzák a termékenyítést, gyümölcskötést. Nyáron, vagy áita''ában a fejlődés időszakában sokáig tartó borús, hűvös, esős időjárás gátolja a term(3részek, rügyek kellő ki fejlődd óét. A gyümfölcsfaoltvány is magában rejthet már olyan tulajdonságokat, amfelyek terméleetlien-ségre vezetnek. Némlely faiskolában igen helytelen szokás, hogv faiskolai oltványokrói, tehát olyan fákról végzik a szaporítást (szertt-zést, oltást), amfely fák még sohasem termettek gyümölcsöt. Áz üyen oltványokba átöröklődhetik a fa és lombnevelő tulajdonság és terméketlenek maradnak. Oka lehet a terméketlenségnek az is, ha valamely gyümölcsnemból csupán egy és olyan fajtát ültettünk ki, amelynek esetleg fajtatulaj. donsága: a virágporszemcsék tökéletlensége. Hogy mely fajták mutatják ezt a tulajdonsát gotK arra vonatkozó megbízható megfigyelések még nem állanak rendelkezésünkre, mert az egyes fajták különböző viszonyok között e tekintetben is más és másként viselkednek. Bármennyire hangsúlyozzuk is tehát a minél kevesebb fajta termesztését, mégis különös gondunk legyen arra, hogy főleg nagyobb telepítéseknél, például ne csak egy almafajtát, hanem két vagy három fajtát soronként keverve ültessünk. Az ilyen ültetés foMán alkalom nyílik az idegen fajták által való megtér-mékenyítésre és ezzel elkerülhetjük a megterv ntókenyülés tökéletlensége fontán beállhatő teririéketlenséget. Prigly Ferenc . vm. gyümölcstermelési intéző. 1935. december . ZALAI HÍRLAP Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyO éghetó, miRas kalóriafu lütö szenet nálunk vJsaroija. 100 hg. la hazai szén 3*60 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon : 89. ^ '' Tessék próbafűtést alkalmazni. •—n A legkisebb tételt hizhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. MOZI ASSZONYOK FEHÉRBEN. »Az orvosa testvérfilmje. A legnagyobb amerikai filmsiker, amely megkapóan mutatja be a hatalmas méretű amerikai kórházak cr-dekes életét. Különösen megkapó az ápolónők gyönyörű fogadalomtétele. Főszerepben: John Bölcs (a Mellékutca főszereplője) és Loretta Joung. Nagy sláger kiegészítés. Bemutatja az Edison mozi kedden 20—> 30-50-70 filléres helyárakkal. Szerdán fél 7 és fél 9 órakor egy űj, izgalmas kémdrámat mutat be az Edison mozi filléres helyárakkal. TITOKZATOS ASSZONY. Regény a kémek élethalál küzdelmeiről- 10 felvonásban. Helyár: 10-50 fillér. Jön var: iu—:x> rmer. (justav Fröhlich űj filmje: STRADIVARI. Magyar hangulat, magyar zene. Rendezte Bolváry Géza. RÁDIÓ / Kedd, december 10- Budapest I. 7.10: Páris vándorai. Hevesi András dr. előadása. 8.10: Eróss—Sovinszki szalonzenekar. 9.35: Pcrtis Pali és cigányzenekara muzsikál. 10.40: Szatmári Tibor zon^or^izik. 11.25: Guttenbcrg György jazzenekarának műsora. Budapest II. 5.30: Francia nyelvoktatás. — 7.40: Mezőgazdasági félóra. 8.15: óriások és sárkányok. Tasnády-Kubacska András dr. előadása. 8.45: Hanglemezek. Szerda, december 11. Budapest I. 10.20: Egzotikus országok állatvilága. Irta: Za''ai Fodor Gyula. 10.45: Az észszerű táplálkozás. Irta: Mészáros Gábor dr. 12.05: Szo-tyori Nagy Jolán zongorázik. 1: Farkas Sándor és cigányzenekara. 4.10: Diákfélóra. 5: Frank Lajos gordonkázik. 5.30: A katona: tudományokról.'' Hardv Kálmán előadása. 6: A vakok Homeros énekkara. 6.40: Szövetkezetek a gazdasági életben. Wünscher Frigyes dr.. e''ő-adása. 7.10: Külügyi negyedóra. 7.25: Bertha István szalonzenekara. S: Vígjátékelóadás a stúdióban. Válás után. Vígjáték 3 felvonásban. 10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.10: Hanglemezek. Budape>t II. 6: Olasz nyelvoktatás, ü.35: Tánclemezek. 7.30: Horatius iskolába jár. Ré-vay József elbeszélése. 8.05: Bertha István szalonzenekara. 9.05: Sárközi Gyula és Béla cigánvzenekara muzsikál, Cselénvi József énekel. • 3 vezető márka! Gyarmati kávé Gyarmati tea Gyarmati feava/ A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMA1. Valutát Angol Ion: Belga Ir. Csen korona Dán korona Jlnár ■ Dollár 16 «M7 10 5690 5750 14 15-1435 73 75-7455 7 Ö0-8-3H 33120-341-20 Francia frank Hollandi - 229-2« >-23120 Lengyel zloty 65"90-t650 Leu 3lt-3''l5 -eva 442-446 Ura • 29U0-3U-1 vUrka 136-13760'' «orvé* korona W 76-85 65 Osztrák schilling 7U Svájci frank 11U 70-1 »65 Svcd korona «5 80-86 70 OsTtzak Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brflsstel KopenhAga Oszló London Müano Newyork Páris 2A Prága eovs/ótui S/úttá Stocknolm Vaisö Wien Zürich 2294J-231 2C / 7-82-7''á 13*8M3S8C 3 4I-3 4C 79 20-7** 8C 76* 15-86.4''< 85-5í-76"5( !7 05-17-Sc 2996-30"2ü 345*20-347-IC 22-32-22 tfc - ¡4-07-17-87 4*11-4 47 64l5-oi-55 110*80-111-65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Büz* (tisravidéki. 77 kj; 1795 1820 1765- 17.80 (tiszv.) 78 kg. 18 lu—.1835, (e«veh) 17<>) 1805. ¡9 kg. (tjav.) 1835 —186\ (CiC>er»> ,8uj 18 2) (u W) »K. 1865-1890. (e^veb) »»3C 184* r >t» (pe ..) 16C0- 16 »0, ''in uj 1740-I60U. sörarpa I80O-1JC0, zab 17^5 1765, ico^it— 1545 1555. ouHKoi.a 12.50 1263 lr*nyz»t. gyengébb. forgalom: ciekély. ^^vvy^vwvvwvvwwvvs/vwwvvwwvw /(«oiw i.o^m it «>*«9i SniCMiK r-t ti* jihch A n<t:!il i MUS''OS OÍ.''A S»*r..ixlii DÄVtO V» ITA.«» JŰ/Sir w»wt*#<»< tW4«n* 1 nőm»/** UU21Ó $o»*«i t««?í.it& rkaso* józser APR0HIRDETESEK ZALAEGERSZEGEN létesítendő íőügynök-ségünk vezetésére megbízható, jó'' összeköttetés sekkel rendelkező urat vágy céget keresünk. Üzletszerzőket alkalmazunk. Ajánlatok Astra Biztosító Rt., Szombathe.y, Erzsébet, királyné-utca 7. küldendő. Hirdessen a JÄLÄI HIRLAP"-öan Babák/ ólomkristályárn, flvegés porcellán készletek, ngysziutén képkeretek legolcsóbb árbao. Telefon 161. pégnél. Fi gye ■ J_I i _ HAVAS kézimunka-és szőnyrgfonalai. Babiruha wülflnlcgcsiégei legmegbízhatóbbak. S I mmi t és i orvosi rendeletié is legolcsóbban készit 6. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával »zen.ben TIKI Göcsejiek 6 r á sa és ékszerésze. Legprcct*cbb óra|a*»tó műhely Varga Lajos (Tiki) órát- és ékirtréu Rákóczi ut 5. sz. mmmmmtmmmmmmmmmmmmmmammm Vass Lajos órás és ékszerész Zalaegerszeg. (a megyeházzal szembe«) OLCSÓ és MEQHIZMATÓ írógép és azlmlálógép izakQzlet ERIKA uj táska £ép P 175 Kemington ir^gtpek bizományi lerakata, javitáv*, benzinfürdók. ^karban tartás. - Arany. ezüst \ ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIK ÓS aranyműves, Írógép mű szerész, Zalaegerszeg (Mindi, patika mellett) sárcipők 4 / nagy választékban Pál és Indránál Z a I a e g e r s s e g Telefon 170. Karácsonyra könyvek di$zSevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névi egyek és, minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben ZALAI HÍRLAP 1935. december . Crepe de Chlne jó minőség, szép színekben, kis hibával P 2''40 - DOHIn: Férfi és női sportkabátkának, 15 féle szinben P 4 50 Téli SZÖVet női aljaknak és gyermekruháknak, angolos mintával P 120 Tőrülközök: Komplett nagyságú frottier törülköző P 180 Törülköző magyaros széllel és rojttal P - 68 Kombinénak alkalmas maradékok, szines nancooc 90 fillér Sport szövet''egy öltönyre való.....P 11*40 Uri divatzsebkendők ajourral és ajour nélkül, kis hibával P — 50 Férfi gyapjú divatszövetek és bundahuzatok. Göcseji selyem zsebkendők látképekkel, párja Ugyanaz xh tucat, szépen adjusztálva „ falszőnyegnek elkészítve, selymes csipkével P — 36 P 1-P 1-50 Díszítse lakását Schütz izőnyeggel és függönnyel Grenadln dupla széles, modern, nagy szines mintával P 2 60 Szerb vászon szintartó, csikós függönyanyag, jól mosható, 85 cm. széles......p _-64 Ágy- és asztalterítők. Garnitúrák már 17 pengőtől kedve. Bordó és zöld garnitúrák, kitűnő minőség 26- Viaszos vásznak a lesjobb minőségben Viaszos vászon abrosz, komplett nagyságban P 5*— i NjocfltoCt Kßkm Agostod kCoymyomdJJflÄi, Zehwgeeseeg, V TMn 111« I. évf. 1935. 9. szám. Ára fillér. December 12. Csütörtök, Szerkesztőségi telefon: SO. P OLITIK A! NAPILAP Nyomdai telelőn: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Llő fizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTf:R PETIIK JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyúmda vesz fel. Postatakarékpenziári csekkszámla: 2Jj06ö sz. 1:10fizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Keresztény gazdaságpolitika Bornemisza Oeza iparügyi miniszter vasárnapi jászberényi beszédében gazdaságpolitikai kérdésekkei foglalkozott. Megállapításai s nemcsak rendkívül aktuálisak, hanem éppen az érdekellek részéről megszívlelendők is. A világháború óriási megrázkódtatása nem csak a politikai és néprajzi határok megváltozásában, hanem gazdaságpolitikai térni is éqpztette Itatását. A fegyverek mérkőzésének befejeződése után a világ ismét háborús állapotba került: a gazdasági háború állapotába. A győztes hatalmak katonai tekintélyének megnövekedésén felül természetszerűleg gazdasági Sö lény is je''entkezett az ö okin Iáikon s ha később a világkrizis következtében a győztesek is megérezték a súlyos gazdaság: megpróbáltatásokat, mégis a legyőzöttek sokkal nagyobb mértékben voltak e bajokrak kitéve, úgy hogy ai a különbség, amely a békekötés idejében fennállott, továbbra 2» megmaradt. Nehézségekkel kellett azonban harcolni a győzteseknek épúgy, mint a legyőzötteknek, Sót a győztes hatalmikat & a veszély fenyegette, hogy a rendkívül komoly valutái is nehézségek miatt kiilkereskede''mük nagy ''válságba kerül. Hogy ezeket a bajokat bizonyos fokig kiküszöböljék, újfajta gazdasági elméi;, leteket próbáltak a gyakorlatba bevinni, amelyek az önellátás rendszerének megva''ósításá-ban csúcsosodtak ki. A régi világ liberális gazdasági rendje e nehézségek és zűrzavarok során teljesen es tökéletesen megbukott. A szabadverseny gon-do''ata, amely már a béke éveiben is inkább csak szó''am, miatt valóság volt, háttérbe szo-sult s csaknem maidén államban bizonyos fokú irányított gazdasági rendszer foglalta el a helyét A liberalizmus szabadverseny elvét azonban nemcsak a kényszer buktatta meg, hanem az, hogy az elvből hiányzott az ószinteseg. Míg elméletben a szabadverseny gondolata azt jelentette volna, hogy mindenki szabadon keresheti boldogulását, addig a gyakorlatban a kartelek hatalma és szövetkezése egyszerűen felosztotta a piacot, amelyen haszon és boldogulás másnak, mint a kartelszövetkezésnck, nem nőtt. Bornemisza iparügyi miniszter nagyon helyesen mutatott rá erre a tényre s élesen hangsúlyozta, hogy ma a nemzet legjobb erőit nem közjogi'' kérdésekért folytatott harcokra kell et-pazarolni, hanem a társada''om egyensúlyáért, a szociális jóiéi fejlődéséért, mindén tisztességes, dolgozó magyar ember munkájának elismeréséért kell küzdenünk, A tőke és a munka viszonya is más alapot kell, hogy öltsön. Mai gondolkozásunk a munkát fölébe helyezi a tőkének, hiszen a tőke önmagában semmit sem jelent, mert a nemzet igazi fejlődését a munka dinamizmusa képviseli, az a mozgás, amely a munka alkotásaiban érvényesül. A tőke csak a profit kedvéért mozdul meg, a munka azonban a nemzeti fejlődés belső lényegéhez tartozik s épp oly folytonosan kell érvényesülnie, mint amilyen folytonosak a nemzet életében az időben bekövetkező változások. Bornemisza miniszter ezt a gondolatot úgy fejezte ki, hogy a tóke nem más, mint konzervált munka. Ez «myit jelent, hogy a tőkének a nemzet szem- Gömbös miniszterelnök a nemzetfenntartó parasztról A Nemzeti Egység értekezlete mo»*- — Megvalósítjuk programunkat -dotta a miniszterelnök —, a négy éve* munkaterv alapján tervszerű . soneidbcn keresztühbszük mindazokat a pontokat, amcyekct annakidején az országiak és a pártnak be;e!cnte tünk. Az alkotmányjogi kifogásokra az a válaszúm, hogy minden vonatkozásban alkotmányosan ji* runk el. A jelenlegi országgyüJés negyedik évesek végén gondja lesz a kormánynak arra, hogy a sokat hangoztatott alkotmányjogi kér-déseket is a Haz elé vigye. — Az, hogy sok az irigyünk és az ellenségünk, csak dicséretére válik a pártnak és vezérének. A nyelvöltögetésekre nem vála*zi>-limk. Nem készül Üt semmifél; diktatúra, iuaba mondják; a mi célunk az. hogy az igazi szabadság jegyében bontakozhassak ki a magyar élet összes érteke. A nú politikánk nem alattomos po''itikai játék, nem alantas kritika, nem személyi hiúságok szolgálata. Beszédét így fejezte be a miniszterelnök: — Érjétek meg az újesztendőt abban a tudatban, hogy maradandó munkát végeztetek, nagy nemzeti célok szolgálatiban! A miniszterelnököt hata''mas tapsviharral és éljen léssel ünnepelték beszéde irtán a meg«-jelentek. Az értekezlet után közös ebéd von. A keszthelyi petíció ügyében elrendelték a választást-védő tanulnak a kihallgatását Budapest, december 11. A Nemzeti egység kedden a párt helyiségében értekezletet tartott, melyen a kormánynak és a pártnak igen sok tagja jelent meg. Az ertekezletet Ivády Bé''a elnök nyitotta meg, utána lázár Andor jgazságugyxniniszter beszélt s köszönetet mondott a párt tagjainak, hogy a hitbizományi re-formjavas''atot egyhangúlag elfogadták. Ezután Gömbös Gyula mlnbztiercaiök mondott nagy beszédet. Kijelentette, hogy a hitbizományi kisbirtok bevezetésével a remet fenntartó paraszt osztály számára akarrak új otthouvicelmi Intézményt létesíteni. Té\es az a megállapítás, hogy a nagy hu-buományok részleges feloldásával konzervatív keresztény tóke kerül a piacra. Nincsen konzervatívabb társadalmi réteg a földműves parasztnál és amiál az embertípusnál, amelyik szereti a földet. A reform a kormányzó intencióinak megfelelően készüh. Köszönetet mondott a miniszterelnök Ivády Béla országom pártelnöknek és Marton Béla főtitkárnak a Nemzeti Egység táborának szervezéséért. A szervezés munkáját tqvább kel! folytatni, csak arra kell vigyázni, hogy a munka el né bürokratizálódjék. Budapest, december U. A közigazgatási bíróság ma hirdetett határozatott a keszthelyi petíció ügyében. A bíróság elrendelte a bizonyítást a választást-védő állításainak bizonyítására. Így a többek között arra, iga4-e, hogy Meizler több községben izgatott; megtett e-e Meizler azt a kijelentést, hog) a főjegyzőket kizsuppoltatja; :gért-e földosztást stb. Ezeknek Bizonyítására elrendelte a bíróág a választást-védő által bejelentett ymuk kihallgatását; de ki kell hal.gatn, a panaszosok tanúi közül azokat is. akik a védő tanúival szemben tettek bizonyos állításokat A bizonyítási eljárás lefolytatásával a pécsi Ítélőtábláig bízta meg a közigazgatási bíróság. pontjából csak annyi értelme es-érteke \an, amennyiben hasznos munkák elvégzését teszi lehetővé. A tőke, mint öncél, mint az egyéni haszon biztosítéka, a modern államfelfogás szerint megszűnt. Ma, mint az egyénnek, a tökének is sokkal nemzetibb a''akban kell megjelennie, mint az elmúlt évtizedek liberális gazdasági felfogásának idején. A gazdasági rend másik nagy változását Bornemisza miniszter abban jelöíté meg, hogy a gazdasági rendbe be kell vonulni a kereszr tény gondolatnak. A keresztény erkölcs alapelveinek érvényesülése gazdasági területeken annyit jelent, hogy fokozottan becsüljük meg a munkát és annak végzőjét, a munkáit. A munka az emberiség haladasának alapjá, mert csak az valósíthatja ineg azokat á változásokat, melyeket a korszellem megkövetek Ezen a téren a magyar tehetségre, á magyar életrevalóságra még nagy szerep vár. A magyar értelmiség még korántsem foglalta el azt a helyet a gazdasági életben, amely ót megilleti. Bornemisza miniszter igen világos és érthető szavakkal utalt ebben a fontos jászberé- nyi beszédben arra, hogy a re tormk örmény és reformparlament nem nézheü tétlenül az olyan törekvéseket, amelyek gazdasági téren csak o«zó célok kielégítését szolgálják s minden téren fel fog lépni azokkal a gazdaságkőalak, masságokkal szemben, amelyeknek csak célja van: a maguk illegitim jövedelmének biztosítása. *A kormánynak lesz elég ereje, hogy észretérítse azokat a kartelvezéreket, akikunná érdekeiken túl nem látják a nemzet egyetemének érdekeit*« Ezzel a mondattal fejezte be beszédét az iparügyi miniszter s ehhez a mondatához nern csak a jászberényi hallgatóság tapsolt, de tapsol az egész ország magyarsága is. AZ 032TALYS0RSJATCK mai húzásán a következő sorsjegyek nyertek nagyobb összeget: 23.000 pengőt a 402, 1$ ezer pengőt a 31.491, 10 ezer pengőt a 15.242, ötezer pengőt az 5.öl 7, kétezer ,pengőt a 82.823, ezer pengőt a 33.239, 33.361, 41.731, 43,301, 70.552, 71.989 sz. sorsjegy . (Felelősség nélkül.) \ c ZALA! HÍRLAP 1935 december 12 Rendelet az épület-átalakítási adókedvezményektől A Budapesti Közlöny legutóbbi száma közli az épüe.ek á :a akításáva! kapcsolatosai engedélyezhető adókedvezmények megújíiására vonatkozó pénzügyminiszteri rende.eíet, amely az 1036 végéig befejezett áiaakítási munkáatok után adható kedvezmények feltételeit és mértékét szabályozza. Az új rendelet alapelvet Ál-ta''ában azonosak az eddig érvényben volt ren-de''et aapelvcivc!, csak a kedvezményre jogcíme; adó munkák köre változott némVcg. A rendelet értelmében adókedvezményben részesíthetők az adóköteles épu etekké átalakítandó állandó adómentes épületek, a magasabb költséggel a mai kor követelményeinek megfelelően átalakítandó adóköteles épületek, " bérbeadás útján hasznosított s a kor köve-íeTménycinek mcgfc''elócn átalakítandó lakások, üzletek, irodák stb. A rendelet felsorolja mindazokat az átalakítási munkáatokat, amelvek adókedvezmények engedélyezésére szolgáltatnak jogalapot és azokat az átalakításokat, amelyek az adó- Ingyen adnak oitóvesszöt az amerikai ülrekttermő esemegeszőiő átoitásához mentesség szempontjából nem vehetők figyo-lembe. Az adókedvezmények csak abban az esetben igényelhetők, ha az iparosmunkakat helybeli iparos végezte, kivéve, ha helyben nincs alkamas iparos. A házbirtokos az adókedvezményeket csakis a sajátjából fedezett költségek után igényelheti. A tatarozást adókedvezmény engedélye függ a tatarozása költségektől A rendelet végül részletesen szabályozza az adókedvezmény mértékét. Kimondja azt is, Itogv aki az adókedvezményt igénybe akarja venni, legaabb nyolc nappal az átalakítási munkák megkezdése előtt pontos méretekkel ellátott kiviteli temeket és részletes költségvetést köteles két-két példányban a polgármesternél, illetve a községi elöljáróságnál benyújtani és egyúttal beje''cnteni a kedvezmény iránti igényt is. Az áiaakítási munkáaíok befejezését is be keC jelentem, még pedig a befejezés napjától számított 30 napon belüL A foldtnüve''ésügyi minisztérium a Budapesti Közlöny 276. számában hirdetményt tett közzé, mely szerint az amerikai direkttetmő szőlők csemegeszőlőkké való átohásának elősegítése érdekében mindama szőlősgazdáknak, akik az amerikai direkttermő szőlöo tványa:kat az 1936 év folyamán csemegeszőlőkké kívánják á!olta:ú, eú. átoltáshoz szükséges oltóvcsszőt a rendelkezésre álló készlet erejéig 1936 tavaszán csupán a csomagolási cs szállítási díj felszámításával ingyen bocsátja rendelkezésre. Emez ingyen csemegeszőlő oltóvessző ki-nta''ása iránti kérelmek legkésőbb január 10-ig jelenterdők be a földművelésügyi minisztérium szőlészeti és borászati ügyosztályának. Az igénylők a kiutalás iránti kérelemben kötelesek pontosan feltüntetni az átoltandó amerikai szőlőtőkék számát és fajtáját, továbbá anva területek telekkönyvi és helyrajzi számát, amelyen az átoltást foganatosítani kívánják. Az adatok valódisága az i''lctékes községi elöljárósággal a kérvényre rávezetendő záradék alakjában igazolandó. Az oltó vesszők rendel»-tetesszerü felhasználását a kerületi szőlészeti és borászati felügye''ök és az il)etékes községek elöljáróságai cDcnőrak. Felmentették a gyanúsítottat, mert az állítólagos sértett különböző bűncselekmények miatt szökésben van Zalaegerszeg, december H. Ezeött egy hónappal megírtuk, hogy a budapesti rendőr-főkapitányság egy kisebbfajta bűnügyben ta-nuként beidézte Lengyel Pál csabrendeki születésű. budapesti bányamérnököt. A kiha''lga-tás befejezése után az egyik rendőrkapitány közölte a mérnökkel, hogy a zalaegerszegi törvényszék csa''ás büntette címén köröző levelet adott ki ellene, mert állítólag a nemesvitai bányában óvadékos bányafelügy«''őnek alkalmazta $cholz Ernő budapesti lakost, akinek ezer pengőt kitevő óvadékját a ''saját céljaira fordította. A rendőrkapitány ezután e''őzctcs ietartózta egerszjegi kir. ügyészség fogházába. A törvényszék pár nap múlva szabadlábra helyezte Lengyel Pált. A furcsa ügyben a zalaegerszegi törvényszék most tartott főtárgyalást. A bíróság előtt Lengyel tagadta a terhére rótt büncsc''ckményt és iratokkal bizonyította, hogy inkább a sértett tartozik neki elszámolatlan pénzekkel. Scholz Ernő, az ügy sértettje, különböző bűncselekmények miatt szökésben van és így nem volt megidézhető a tárgyalásra. EHenbizonyítékok hiányában ezért a kir. ügyészség a bátya-mérnök ellen emelt vádat elejtette, a törvényszék pedig megszüntető határozatot tásba helyezte a meglepett bányamérnököt. ^ "¡^S^™ '' hozott akit rendőri fedezettel kisértetett le a zala- | ,jen»Tl 1 x- «©eben. A gazdák esak igen redukált takarmányozással teleltethetik ki iószágaikat Zalaegerszeg, december 11. A zalavármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség jelentése szerint november folyamán az időjárás á''tálában hűvös volt fagypont feletti hőmérséklettel. A hőmérő fagypont a''á csupán éjje énként szállt le, gyakran sűrű ködöt és helyenként dért is okozva. Egyes helyeken az őszi hü búja vetések fejlődésének lassítása szempontjából november második felében hidegebb időre lett volna szükség. Az őszi gabonák közül különösen a korai vetésű rozsok mennek buján és üdén a télbe. A korai -vetésű búzák fejlődése kielégítő, míg a késeiek fejlődése egyes helyeken kiváraií valót hagy maga után. A kedvező időjárás következtében az őszi szántások általában mindenütt kellő időben elvégezhetők voltak s azokat jobbára be is fejezték. A takarmányhiány nagy gondot okoz sok-gazdánál, dacára annak, hogy az időjárás lehetővé tette a hosszú legeltetést s a gazdák csak igen redukált takarmányozássa'' teleltethetik ki jószágaikat. A mezőgazdasági termények értékesítése ál-iandóan folyamatban van, némi emelkedés is észlelhető a gabonafélék árában, ezzel1 szemben az állatárak lanyhák maradtak, minek oká főként a hízla''ó takarmányfélék hiányában rejlik. A borkereslet eléggé lanyha volt, kiváló jő Bánfai Béla látszerész és fényképészeti szaküzlet. Zalaegerszeg. "minőségit fa;borokért 45-50 fillért, gyengébb minőségű borokért 20 -30 U\*rt fizettek. A mezőgazdasági munkásság keresete, mút ilyenkor más években is, csökkent Az erdei munkák, szölöbeni forgatások és a helyenkent megindított inségmunkák adnak nem. kereseti lehetőséget a mezőgazdasági munkásság részére. '' GUSTAV FRÖHL1CH '' huszártiszt szerepben STRAD1VARI A cserkész-gyüités a eredménye ZabegcrjZ-g, december 11. A zalaegerszegi cserkészek kétnapos gyűjtése várakozáson felül sikerült. Megnyíltak a szívek, hogy segít, senek a nélkülöző szegényeken, akik a legnagyobb kétségbeeséssel tekintenek a tél elé. Cserkészeink mindenütt a legnagyobb megértésre találtak, egyetlen házból sem kellett üres kézzel távozniok. A vjótett napi gyűjtésének eredménye a következő: 83 darab férfc és gyermekruha, 39 darab férfi és gyermek fehérnemű, 37 pár férfi és gyermekcipő, 39 pár férfi és gyermekharisnya; 39 darab női és leánykaruha, 22 darab "női és leányka fehérnemű/19 pár női cipő, 30 pár női harisnya; mintegy 160 kg élelmiszer és 214 pengő készpénz. Köszönet érte a nemes szíveknek. i felszerelések és ródlik Pál és Indránál 2 a lae g e r s x e g Telefon 170. A balatoni utak portalanítása A kereskedelmi miniszter értesítette a Balatoni Szövetséget, hogy a balatoni utak porta állítására irányuló javaslatát költségvetés« fedezet hiányában az előterjesztett formában figyelembe nem veheti, gondoskodik azonban arról, hogy miként már a múltban is történt, a rendelkezésre álló hitelek mérvéhez képest a balatonkörnyéki utak s ezek közű! ís esősorban a balatoni körútnak a gyógy-, üdüte- és fűrdöhelyekjn átvezelő s?a!<»;zai fokozatosan pormer.es burko a lókkal láttassanak el- » Közli a miniszter, hogy körrendeletben már felhívta a törvényliatóságok első tisztviselőinek Figyelmét arra, hogy főleg a nyári hónapok alatt mind a törvény hatósági, mind a községi közutaknak a fürdő-, üdülő- és gyógyhelyek-területére eső szakaszai;i a portalanítás és tisztántartás érdekében a közúti közlekedési rend és közrend egységes szabályozása tárgyában kiadott rendelet végrehajtására különös gondot frodítsanak. Magyar hangulat — magyar zeie STRADIVARI Bolváry Géza mesteri rendezése 1935 december . ZALAI HÍRLAP A négus addig nem tárgyal. amig egyetlen olasz katona van abesszin földön Páris, december 11. Az éjszaka létrejött a végeges megegyezés Angia és Franciar ország között az o''asz—abesszin béke-terv ügyében.- A tervezetet még az éjszaka folyamán eljuttatták* a római és az addisabebai francia. és angol nagyköveteknek, bogy azt tiyújtsák át snerdán délelőtt az ofctez és abc szín kormányoknak. Hír szerint Genfben a 1S-as bizottság el-najjolja az ülését és elhalasztják a döntés az olaj-megtorlás ügyében k;. Baldwin miniszterelnök tegnap kijelentette az angol alsóházban, hogy rem fogja rácrŐ5zakoVti a tervezget se O''a zországra, re Abesszdniá-a, ae a Nép-, szovelségre, ha azt nem akarják elfogackiL Ha a javaslat nem járna eredménnyel, akkor , további kísérletezésekre lesz szükség. Meggyőződése azonban, hogy Mussolini elfogadja a javaslatot tárgyalási alapul, mert olyan mesz-sasemenö engedményeket tarta mnz, a&clyről néhány nappal ezelőtt még nem is mert álmodni senki. Az Oeuvre sasenni Baldwin februárig le akarja zárni az ofcsz-abesúi vkzályt. Azt hiszi a lap, hogy épp ezért Oaszország bátran kérhet még módosításokat is a tervezet/-tel kapcso''atban, mert nem kell attól tartania, hogy a kérelmet Baldwin elutasítja. Az abesszin külügyminiszter tegnap felkereste Anglia addisabebai követét, akitől a tervezet részletei iránt érdeklődött. A külügyminiszter kijelentette a beszélgetés során, hogy Abesszínia addig nem hajtandó tárgyalni, aitig egyetlen o''a^z katona van az ország * területén. Karácsonyi sport=külörivpnat SZ M. N. B eug 264. Végállomás Innsbruck 1935. december 22-től 1936. január 5-ig. Schillingigénylés orvosi bizonyítvány nélkül. Menetdij III. oszt Budapestről 65 P. Vidéki utasok Budapestre és vissza 33°/o kedvezményt élveznek. IBUSZ összes pesti ós vtdéUi irodái jUndíipost, Vi^uiló-tór -V) OsztráVc Köríti 1 rxii Írod« Hud»post, Aridrzissy-ut ÜG Hírek a mi fiainkról Antal Dezső, a. kiváló műépítész, a zalaegerszegi országzászló és a revíziós harangtorony tervezője külón''enyomathan kiadta a Magyar Népi Építészetről szó''ó sorozatban azt az előadását, amit Oócsejról Zalaegerszo-gen tartott, A kis füzet sok szép képet közöl, címlapját a zalaegerszegi harangtorony dbzíti. Szép munka, értékes munka. Antal IX''zsőt fiává fogadta lélekben Zalaegerszeg, ezért örömmel számo''unk be Minden lépéséről, amit '' lelkes mtutkássága során Göcsejért, Zaláért tesz. • « • B o 1 d o g í a i Farkas Sándor, a za''ai sz.írmaz.Lsü fiatal szobrászművész, aki /.a''a-egerszegen a Sebestyén Jenő síremlékévé'' tette ismertté nevét, biztos úton ha''ad a művészi pályáit felfelé. Megkapta a Képzőművészeti Társulat 300 pengős díját, amit minden harmadik évben adnak ki. A közeljövőben -Tlitjálc fel Balatonfüreden, a tiszti üdülő előtt íutaV-mas, elismerten szép Horthy-szobrát. Tervbe vették, hogy a kormányzó szobrát Farkas Sán-dorral megmintáztatják Héviz, (jyöngyösapátj és Kőszeg szántára is. A tárlatokon Farkas Sándor erőteljes szobrai á''.láiidöan nagy feltűnést keltenek. Kipróbáltuk a zaiaegerizegl ródlipályát Hétfőn megszemléltük Zalaegerszeg legújabb nevezetességét, az alsóerdei ród''.ipályát. •Autón mentünk oda a felső ütőn, a Bódy-klátőig. A nagy hóban az autó e akadt, talán ntég most is ott van, de mi ródliztunk s minden előnyét megtapasztaltuk a nagyszerű pályának. Azt az c.ónyt is megtapasztaltuk, hogy gyalog egész kényelmesen és gyorsan haza lehet onnan bukdácsolni a hóban, ebből pedig egy másik előny is kitűnik: oda is épp így el lehet menni gyalog. Ez maga egy nagyon el-vezetes sport. Autóknak ajánljuk a hóláncot, mert az autó-tolás sportja viszont kevésbbé élvezetes. A pálya valóban másfél kilométer. Sok szép kanyar van bepne, az első lecsúszásnál vajae mennyien soliat buktunk, különösen kedves kisiánypartncremmel estem pompásakat (ez is sport), de aki tud, az egy végben gyönyörűen lecsúszhat, minden baj nélkül. Aki bukik, azt sem érheti semmi szerencsétlenség. A pályáról való kibukás például teljesen lehetetlen. Ha pedig" be a pályára bukik valaki, elég széles a pálya, hogy félreállhasson a következő szán útjából. A sebesség amúgy sem nagy, ezenkívül odafenn, az indításnál mindig, ügyelnek arra, hogy senki se menjen a másik nya~ kára. Egy csomó víg diákgyerek hétfőn teljesen birtokba vette a pályát, ügy csúszkáltak rajta, mint va1ami davosi versenyzők. Nagy volt a boldogságuk. De... visszafelé menni, a másfél kilométeren, ez már valamivel több a sportnál. Ez munka. Még a -gyerekeknek is. Jó volna, míg a felvonó elkészül, valami öreg, jámbor lovat beállítani a pálya melletti gyalogjáróra, felhúzni a ródlikat. Magánvállalkozásban is meg lehetne ezt csinálni. Nem? J Lenn, az erdósháznál büffé és melegedő várja a sportolókat. Minden nagyon ügyes, nagyon szép, egyedülálló. Büszke lehet rá a város vezetősége. Hanem az idő... Olvad a hó, az ünnepélyes megnyitást alighanem el kelj] halasztani. Nagy kár, mert akik künn voltak, mindéit nap örömmel kimentek volna. (jé.) A kisiparosság háiáia A magyar kézművesiparosság műiden évben aiutak a közéleti férfinak, aki a legtöbbet tett érdekében, az úgynevezett kongresszusi nagy aranyérmet adományozna. Egyetlen egy férfi kapja ezt évenként az iparosság barátai közül, miért is az igen nagy kitüntetésnek számit. Tavaly Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter, tavalyelőtt pedig Sztranyavszky Sándor országos pártelnök kapta az érmet." , Ezidén az Ipartestületek Országos Szövetségének nagyvá''asztmánya, melynek tagjai a legkülönbözőbb pártállású vezető kisiparosok, egyhangúlag akként döntött, hogy az 1035 évi érmet örffy Imrének, a szövetség tb. elnökének, az iparosság régi és önzetlen barátjának adja. Ha^ van kitüntetés, amelynek közéleti férfi örülhet, ez ilyen, arra tehát nemcsak Orffy Imre lehet büszke, hanem büszkék lehetnek hívei is. TATAI«én.PÉCSI«én. BRIKETT -jük is iokát ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat3 50-ért ajkai szenet FISCHL -nél Telefon 106. szám. — A főispán Budapesten. Vitéz Tabódy Tibor főispán hivatalos ügyben néhány napi tartózkodásra Budapestre utazott. — A megyéspüspök adományai Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök a budapesti Rákóczi-szoborra 200, a záakoppányi templom tatarozására 100, a pápai szegények részére 100 pengőt adományozott. — A Szovjeloroszországról szóló előadás iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Ez érthető is, ha tekintetbe vesszük a téma rendkívüli érdekességét, az előadó Nagy Lajos irodalmi múltját és azt, hogy az író személyes élményeit mondja el arTÓl az országról; amelynek életét ma is állandóan nagy érdeklődéssel kiséri a közvélemény. Az előadás, mint raár többször megírtuk, december 1-ről december l>-re lett elhalasztva, tekintettel a hónap elején még itt működő szúttarsulatra. A december l>cki előadás este 9 órakor lesz az Arany Bárány nagytermében, a Közművelődési Egyesület rendezésében. — A zalaegerszegi üzletek zárórája. A kereskedelmi miniszter rendelete értelmében a Zalaegerszeg megyei város területen levő azokat a nyílt árusítási üzleteket, amelyek túlnyomóan éle''miszerek — ideértve a fűszerféléket és csemegét is — és állami egyedárúsági cikkek árusítására vannak berendezve, továbbá a szatócsüzleteket és vegyeskereskedéseket köznapokon az. évnek január l-től december N-ig terjedő szakaszában este 7" órától, december 1 S-t ól december 31-ig terjedi"» szakában, ügyszintén minden hónap első és utolsó köznapján, valamint húsvét vasárnapját megelőző hat köznapon este S órától reggel 6 óráig zárva kel! tartani. — A postán figyelmez:.''teti kell a közönségei, hogy az . üdvözlő táviratok olcsóbbak. A kereskedelmi miniszter az üdvözlést és sze-rencsekíváltatokat tartalmazó táviratok díjszabását már régebben mérsékelte. A miniszternek tudomására jutott, hogy tájékoztatás hiányában gyakran előfordul, hogy a közönség ezekért a táviratokért a teljes díjat fizeti. Ezért most a postaigazgatóságokhoz intézett átiratában nyomatékosan felhívja a hivatalokat, hogy az üdvözlő és szerencsekívánatokai tartalmazó táviratok feladóinak figyelmét hívják fel az olcsóbb díjszabásra A miniszter egyúttal kötelességévé teszi a hivatalvezetőknek, hogy a táviratfelvételhez beosztott tisztviselőket a díjkedvezményes táviratokra érvényes szabályokra oktassák ki és a felvételnél a rendelet szelkérnének megfelelő propagandatevékenységet -fejtsenek ki. A mérsékelt díjszabás az Ausztriával és Csehszlovákiával való forgalomba is érvén ves. ZALA! HÍRLAP 19J5. december i2. — Harangznateés Nagynfccsén. Szép egyház» ünnepe vo.i Nigyrccse községnek. Fel-szenteUék a hívek áldozatkészségből beszen-2cít harmadik harangot, amit P. Gulyás GeU iért bácsúsaeriíászlói gvárdián és Kozma plébános adott át remde.tetésér.ek. Elsőízben a hősi halált hah hősök tiszte jetérc kondult meg az új harang, majd az iskolában vallásos Cu> népség volt, ahol 70 &zivgárdista leány raeJ-icre került fci a gárdista jelvény. — HaáTozás. Toppler György nyűg. kór-jegyző folyó hó 10-én, 75 éves korában meg-halt Nagygörbón. A megbokioguh Bűcsúszent-tászló kiváló vezetójegyzóje voh nyugalomba vonulásáig.-Több évtizedes munkássága alatt sok tisztelőt, ragaszkodó, hű hívet szerzett, akik most nagy részvéttel állnak a kiterjedt . gyászoló család meDett. A temetés t''-^én dél-e''ótt 10 órakor lesz Nagygörbón. — Cím- és jc legadomárry ozáso* krsmék karácsonykor • közhivatalokban. A tisztviselők már régebben kéHék a kormánytól, hogy a nyári kinevezésekből kimaradt közalkalmazottakat karácsonykor részesítsék előléptetésben. Hír szerint most egyes közhivatali ágazatokban szórványosan lesznek kinevezések. Ebben a karácsonyi előléptetési kedvezményben azonban csak igen kevés közalkalmazott részesül. A karácsonyi ünnepek alkalmából cím- és jel-iegadományozások is leszrrí''kT A kedvezményben az üzemi tisztviselők *rs részesülnek. Az A l''am vasútaknái mintegy ISO—200 vasutas Lip •címet és jelleget. — A berhidaí Szent József szeretetotthon (Veszprém megye), mely nemes intézmény szerzetes nővérek vezetésével elhagyatott, árva g}crmckek gondozásává] és nevelésével foglalkozik, adományokat kér a jószívű emberektől. A legcsekélyebb adomáim is hálásan fogadják. — Nagyszabású karácsonyi pásztorjátékra készülnekti za''aegcrszcgi Gazdakör lelkes műkedvelői Doszpot Dezső vezetésével. A próbák szorgalmasan folynak, hogy a szentestén és karácsony első napján minél szebb előadásban mutassák be a pásztorjátékot. — Csavargó cigány. A zalaegerszegi rendőrség arueibe verte Tegnap dé-után Kolompár Péter nyirádi rigányr, aki Veszprém megyéből kószált át Za''ába. Az eger>zegi rendőrség bün-tetőbírája csavargás címén 8 napi elzárásra ítélte Ko''ompár Pétert, akit a büntetés kitöltése után visszatoloncolnak Nvirádra. _ T»Zárjaiak börtönbe, IcgaUbb ksí bká-«kik. Varga Károly szabómesternek valaim-Lor virágzó üzlete volt Sopronban, de tönkrement. Azóta járja az országot és munkát keres. Tegnap bement Nagykanizsán ** egyik vendégébe, vacsorát rendeli, majd amikor fizetésre került a sor, kijelentette, hogy ^uncs pénze. Kérésére a vendéglős rendőrt hívott, akit Varga engedelmesen követett a rendőrkapitányságra. Ott váósággal könyörgött az ügve''-etes rendőrtisztnek, hogy indítson eHene csa''ás címen bűnvádi eljárást, mert így kg-alább börtönbe kerül és ''.esz lakása. • — Elmulatta a talált pfezt. Tóth Kálmán zalaegerszegi ^offőr tegnap a Berzsenyi-utcában elvesztetté pénztárcáját 40 pengő tartalommal együtt. A pénztárcát később megtalálta O. J. egerszegi péksegéd, aki egyik barátjával ment arra. Hogy.a barátja el ne árulja, megosztozott vele a pénzen! A péksegéd ezután egész éjszaka muatoti a különféle korcsmákban és szórakozó helyeken, míg végül a detektívek hajnalban előállrtatták a lakásáról. Ekkorra azonban a 40 pcngóbjl már csak 8 pengő volt a zsebében. G. J.-t elbocsátották a rendőrségről, az eljárást azonban megindították ellene, amsért nem szolgáltatta be a ta''ált pénztárcát. — Svéd vendégek jönnek a nyár e?ején Balatonfüredre. Svédország*-előkelő napilapja, a Nya Daglígt Allehanda mujtheti számában íe-vclet közöl Balatonfüredről Löfilter István tok-Iából. Ebben a levélben gyönyörűen írja le Füred történetét, romantikáját, fürdőit és szénsavas vize gyógy hatásait. Ismerteti a Balaton szépségeit, a BIB idegenforga''mí tevékenységét elismeréssel méltatja s végül felhívja a svédeket a Ba''atonvidék látogatására. A cikk hatása a''att két nagyobb svéd turista társaság már be is jelentette, hogy a nyár elején a Báaton mellé jönnek üdülni, vadászni és gyógyulni. — Húsz napi faggyúgyertyát eitalc. Két híres tudós most érkezett vissza keleti útjáról. A tudósok hajója zátonyra futott és a két ember húsz napon át csak faggyúgyertyát evett. Erről és a világ sok aktuális furcsa eseményéről érdekes sorokat olvashatunk Tolnai VCág''apja űj számában, mely nagy terjedelemében és gazdag tarialomma'' jelent meg. A legkiválóbb magyar írók novellái melett számtalan érdekes cikket, közel száz remek képet és nagyszerű folytaiásós regényt táa! az olvasó a népszerű képes lap ban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. pyu, ,-v ha Provincia-pengőszelvény hélkfil utazik Budapestre. De ha kitűnő fővárosi szállodákban, pensiokban, éttermekben, kávéházakban, színházakban, kabarékban, mulatókban, sporttelepeken és az autótaxiért Kényelmes és kockázat nélkül takarékoskodhat mert. a felhasználatlan pengőszelvenyeket itthon, vagy Budapesten barmikor visszaváltják. A Mm zalaegerszeoi VmMm: a Ker&skBdBlml Bank. — BéHnfekciönál «dgmándí» gyorsan segít. Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztit — Számos nöl bajnál reggel éhgyomorra félpohárnyi természetes «Ferenc József» keserűvíz végtelen nagy megkönnyebbülést «e-rez azáital, hogy a belek tarta.mat felhígítja és akadálytalanul kiüríti, az9nkívü! az emészti szervek működését lényegesen előmozdítja. — Karácsonyi különvonat Indul Ausztriáim. A magyar síelők nagy örömére a Magyar Nemzeti Bank hozzájárta ahhoz, hogy karácsonyi sportvonai induljon Ausztriába s az utazó sportközötjiség kivételesen orvosi bizony ítvánv nélkül igényelhesse schi3ing szükségletét. A különvonat december 22-én, vasárnap snduLrBudapest Keleti pályaudvarról és Bécs, Linz, Salzburg, Bisehof^x>fer. Schwarzach St.r Veit] Ze 11 am See, Kitzbuheífjcnbadi, Hal m Tito ér Értésével Innsbrucki» vezet, ahol még eléri a személyvonat-csatlakozást az OüCah! és Arlberg felé. Vissza január >én reggel indul üuasbruckból és éjfél előtt érkezik Budapest Keleti pályaudvarra. Menetdíj oda-vissza III. asztál von 63 pengő, »1. osztályon 96 pengő. Vidéki utasok Budapestre és vissza külön 33 o/o kedvezményt élveznek. A kedvezmény elnyeréséhez l pengős Máv-igazolványt kell ki- — Anyakönyvi hlnek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a mult két bét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Szőke Kálmán városi mezőőr és Gyarmati Ka-talin Kálmán fia r. k., Ruzsics József dpész-mester és Csa^ó Mária Ernő íia r. k. (Padár), Mészáros Ernő földműves és Komáromi Verona Bernadct leánya r. k. (Pacsa), Horváth Károly gazdasági csecd és Bujtor Júlia Hona leánya r. k., Eichroger József szabómester és Horváth Arma Rozália leánya r. k., Nagy Imre fogtechnikus és Szabó Ilona Katáin leánva r. k., Szili József kútásó és Tóth Mária Miklós fia r. k., Nagy Erzsébet háztartásbeli Ferenc fia r. k., Tompos Vince földműves és Páí Terézia Miklós fia r. k. (Gutorfö''de), Horváth János zenész és Szőke Irma János fia r. k., Németh Lász''ó fűszer- és csemegckeres-kedó és Zsombölvi Jolán Miklós fia r. k. Halálozás: Dömötör József földműves 79 éves r. k\, Bajsz Mihályné szül. Kovács Teréz 78 éves r. k., Regős István vendéglős 54 éves r. k\. Mészáros Ernőné szü».- Komáromi Verona 30 éves r. k. (Pacsa), özv. Práger Ká-rolyné szül. Kluger jetta 75 éves izr., id. dr. Árvay László ügyvéd 74 éves r. k., Zsoldos Ferenc eltartott 66 éves ref. (Za''aboldogfa), Tompos Miklós 1 napos r. k., Csiszár Já-nosné szül. Orbán Teréz 54 éves r. k., Polgár Ferencné szül. Kovács Anna 28. éves r. k. (Padár), Háry Péter dpészmester 57 éves r.k. Házasságot kötött öt pár: Harti István OTI díjnok r. k. Zsömbölyi Teréziával r. k., Ferenc József munkafel ügyelő r. k. Balogh Évával r. k.t Kosa József városi útkaparó r. k. Belső Máriával r. k.. Pete István szobafestősegéd r. k. Páviuscsák Erzsébettel nef.. Török János festősegéd r. k. Aurél Rozáliával r. k. — A ruháikra, meiillábas bvanték felsegítésére a zaaegcrsztegi ''eventék műsoros estet rendeznek. A nagyszabású műsoros est folyó hó 16-án este 8 órakor lesz a Kultúrházban. Helvárak: I. helv 1 pengő, II. hely 50 fiJér, állóhely 30 filér. Diákoknak, feventéteek, ka-tonákr.ak. cserkészeknek a jegy ára 20 fillér. — A büvészkirály Budapesten. A viág leg-. híresebb bűvésze Budapestre érkezeit és érdekes foglalkozásáról sok intimitást mesélt el a ^ ibáb:iak, amely űj számában nagy cikket közöl ró a. A népszerű színházi képeslap remek ülusztráii rádióműsorokat, szinliázi beszámolókat, pompás tTmrovatot, novellákat,; egyfelvonásos színdarabokat, pletykákat és sok nagyszerű rovatot közöl. A KM) oldalai Délibáb e^y száma 20 fillér. ^ Időjárás: Északkeeti, szil, fel- hősödés, néhány helyein kisebb esö és havav lehetséges. A hőmérséklet b>san tovább csökken. A magasabb hegyeken már valószínűleg nappal sem lasz olvadás. IAz Edison mozi e heti nagy csem&nye I STRAD1VARI | 1935. december . ZALAI HÍRLAP — Izületi csúznál és bchiásnál, neursügikus és arthritikus fájdalmaknál egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvíz, reggd éhgyomorra bevéve, gyorsan előmozdítja a gyomor és a belek működését s igen könnyű, lágy székletet, jó emésztést és kellemes közérzetet biztosít. Orvosi vélemények egyöntetűen dicsérik a Ferenc József víz rendkívül enyhe és jóltevó hatását vese-, hólyag-, p rosta ta- és végbél bajoknál, továbbá sérvben szenvedőknél is. SPORT Éreniízerzö verseny. December 13-én, vasárnap délután 3 órai krzdc.tol nagyszabású, úgynevezett éremszerző versenyt rendez a za''a*. egerszegi reálgimnázium ton^^rmében az Ifjúság sporrköne. A versenyre már most felhívjuk a közönség figyelmét, mert tnís iskolák versenyzői is indulnak s így a küzdeem igen nívósnak ígérkezik. Lesz íaajtonia, nyújtó, gyürü, ló stb. tonia-mutatvány. Teljes elismerés illeti Obi íz Károly testnevelési tanár: azért az agilis munkáért, amit a siker érdekében kifejt. Belépődíj nem lesz, önkéntes adományokat a sportkör hiányos felszerelésének kiegészítésére fordítják. Reméljük, hogy a közönség ezúttal nagyobb érdeklődést tanúsít és megjelenésével támogatja az ifjúság és Obitz Károly tanár önzetlen munkáját. rádió Szóda, december 11. Budapest I. 7.10: Külügyi negyedóra. 7.25: Bertha István szalonzenekara. S: Vígjátékclöadás a stúdióban. Válás után. Vígjáték 3 felvonásban. 10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.10: Hanglemezek. Budapest II. 6: Olasz nyelvoktatás. 6.35: Tánclcmezck. 7.30: Horatius iskolába jár. Ré-vay József elbeszélése. 8.05: Bertha István szalonzenekara. 9.05:'' Sárközi Gyula és Béla cigányzenekara muzsikál, Cselénvi József énekel. Csütörtök, dc.emb-r 12- Budapest I. 6.45: Torna. ''7: A magyar rádió üdvözli a tízéves Testnevelési Főiskolát. Utána hanglemezek. 10.20: A magyar népmese kincseiből. 10.45: A tél költészete. 12.05: Wetndtnger Ede szalonzenekara. 1.30: Hanglemezek. 4.10: A kolozsvári viadaliskola. Mező Ferenc dr. előadása. 5: Baromfitenyésztés! tanfolyam VI. rész. Bá''dy Bálint előadása. 5.30: Pertis Jenő és cigány zenekara. 6: A »Száz könyv« sorozatban Szerb Antal beszél Bethlen Miklós önéletrajzáról. 6.50: Magyar renaissance iroda''om. Horváth János dr. előadása. > 7.20: Részletek magyar operettekből. 9.15: liszt Ferenc korabeli magyarországi kamarazene. 10.15: Ottlik György dr. uémetnyeclvű előadása. 10.40: Vajda—Pártos jazzenekarának műsora. 11.30: Csorba Gyula és cigányzene-kara muzsikál. Budapest II. 5: Az Első Budapesti Citera-kör műsora. 6.20: Angol nyelvoktatás. 7.20: A magvar munka félszázados jubi''euma. Soltész Adolf dr. előadása. 9.15: Hanglemezek. KARNEVÁL AZ ÉLET. Nizzai történet 10 felvonásban. Főszerepben: Ivan Mosjukin. Változatos kisérő műsor. Bemutatja az Edison mozi csütörtökön fél 7 és fél 9 órakor, 10-50 filléres héJyárakkai Jön Gustav Fröhlich új filmje: STRADIVARI. •Magyar hangulat, magyar zene. Rendezte Bolváry Géza. BUDAPESTI TERM EN Y JELEN TES* Bum üiszir«1«ki'' 77 les 1795 -1820 1765- 17.80 (tUzv.) 78 kg. 181''»-1835, (ejveb) I79J-1805. .9 kg (tiux.) 1835 —1815V (egvéfc) i805 -18 ¿)(tiu#.) 80 ► £■. 1865-1890. (egyéb) I8 3C -18 4;, m« <pe :».) 16(0 16 ¡0. uj 1740-1600. sôrârpa 18<XMJ00, ub 17A*> 17 65, ict^aii 15 45 1555, curak .in 1250 1263 ¡ranytit: gyengébb, forgalom: «ekély. m''»mn»M *« f*t«.li i''Md > ®»v.vt»rt » fM à *JMMMMÉM rt>*Sfr> I MU$*0» Oil t. Sik«MI«5 I 0AV»0 MAtVAN JÔ/tff ft*Mt»4M*t lotfM-14 HOttntZKr IÀ1ZIÔ &*mi< »«♦«•.»J., mxsok jótar Családjának, jó barátjanak igazi öröme akkor lesz, ba ÍISDIllji ViBi nyakkeDdót''férö ^ zsebkendőt, vásznát, flanelt a VERSENY ÁRUHÁZBAN vásárol. Itj2:letmegriyítás ! iazinGzy=tGF B. sz, alatt (pénzügyi palota) » deGembcr 14-ón, szombaton mognyilücl Móres sertéshús árak! Filléres árakkal az olcsó húsfogyasztás kerdese megoldást nyert. Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben MOZI Szerdán fél 7 és fél 9 órakor egy új, izgalmas kémdrámát mutat be az Edison mozi filléres helyárakkal. TITOKZATOS ASSZONY. Regény a kémek élethaál küzdelmeiről 10 felvonásban. Főszerepben: Gilbert Roland. Helyár: 10-50 fillér. Ivan Mosjukin sikerekben gazdag pályájának legnagyobb diadala volt a »Karnevál gyermeke*. Ezt dolgozták most át hangosfilme és ez a film mesében, díszetekben, kiállításban a legtökéletesebb produkció. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMA1. Vttnttk \ngol Iont ielga Ir. Jan korona Jinár >ollár N>«M7 10 5690 5750 14 15-1435 7375-7455 7 80-8-30 331-20-341-20 ? randa frank -JollamJi 229-7 -20 Lengyrl zloty 65"90-f650 uc-j 3-00-3-15 eva 4-42-44Ö -tra 2990-30-25 NUrkí 136 - ''37-60 •orv<g korona S4 76-SS65 Osiwak schilling 8.-8070 Svájd frank 110 70-11.^5 Svéd korona 8580^6 70 Bírtuk Arr jterdim Beigrád Berlin Bukarcít Brß**«i Kopcntü^a Oszló lordon Mi ano Ncwyork Pár is Prága Siófia Stockholm Varsó Wien Zündi 2294 ^251 y) 7-82-7-8J 135 8MV80 341-3 40 79 20-7^80 76''15-86 47 85*50-7650 l705-17-5a 29*#-30-20 345^0-34710 22*32-22^0 14-07-17^7 4*11-4 47 89-10-8 >tB 6415-6*55 110ÜM11-65 1935. december 12. Figyelj! HAVAS kézimunka-és szőnyegfon alai. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. tédj ttJ Tökéletes lót es orvosi rendeletre is legolcsóbban készít G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával szemben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajavítí mübety Varga La]os (Tiki) órás- és óksiorési Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos Zalaegerszeg, (a megye házzal szembe rj OLCSÓ és MEQBÍZHATÓ írógép é* szimlálÓKép szaküzlet ERIKA ui táska gép P 175 Remington Írógépek bizo-mányi lerakata, javítások, benzinfürdók. jf karban tartás. - Aranv, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép mű szerész, Zalaegerszeg. '' (Mindi patika mellett.) SZÁNTÓ GYÖRGY leghíresebb, magyar tárgyú regénye STRAD1VARI Öntől függ, hogy elepáns, tarlós és olcsó cipője és hó- és sárcipöje legyen. Vásároljon tehát Diuafáruház -ban Telefon 84. Kovács Cipő • es Za''aegerszeg megyei város polgármesterétől. 12798—1935 HIRDETMENY A gazdatartozások rendezése tárgyában 10.000—1935 M. E. szám alatt kibocsátott újabb rendelet 25. szakasza Idietóséget nyújt arra, hogy az a gazdaadóy, cíkinek ingatlanairól a megszabott szolgáltatások fizetésének elmulasztása okából a védettséget tőrőjték, a védettséget visszaszerezhesse. Az ez iránti kérelmet legkésőbb 1935 december 31-ig unnál a bíróságnál kell előterjeszteni, amely n védettség megszüntetése kérdésében elsőfokon határozott. Az érdekeltek a szükséges felvilágosítások elnyerése végett mielőbb, de müidavesctrc a kérvény beadása előtt forduljanak a helyi bizottság elnökéhez, dr. Széli Oyőrgy zalüteger-szegi ügyvéd lirlíoz. Zalaegerszeg, 1935 december 9. ''polgármester. I Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghetó, magas kaióriáju fötö szenet nálunk vásárol|a. 100 Kg. la hazai szen 3 60 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: 89. Tessék próba fűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Fontos kiszolgálás. vezető márka! Gyarmati kávé Gyarmati tea Gyarmati teavai Nyomatott Kak*s Atfosioa könyvnyomdijában, Zalaegerszeg, SzéchanyRér 1. TcWíon 111. L évf. 1935. 10. szám fillér. December 13. Péntek. Szerkesztőségi telefon: SO. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVtíSTt R PETtlR JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 $*. " f: lő fizetés: l hóra 1-tO, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdet esek megegyezés .szerint. A zalaegerszegi városi választások ielöltiel Zalaegerszeg, december 12. Ma délelőtt, éfénk havazás mellett, megkezdődtek a zaiir-egerszegi városi választások. Nem csak az élénk havazás, de a megelőző agitáció hiár nva is tette, hogy a szavazások soha sem tapasztalt lanyhasággal folytak a délelőtti órákban. A központi elemiben déli 12 óráig mintegy hatvan szavazó jelent meg, a központi OvódábCŰK ugyanennyi. Nem volt élénkebb a helyzet a nöbbi szavazóhelyiségben Sem. Az előjelek sprint a v szavazóknak csak egy kisebb része járul az unták elé. A Nemzeti Egység szervezete az öt kerületben a következő listákkal indult: I. kerület: Bcrcczky Vilmos műszaki taná-űpos, dr. Telman Sándor kir.. közjegyző, Indra János kereskedő (dr. Wink''er Ferenc ügyvédjelölt, Horváth Ferenc szikvízgyáros). il. kerület: dr. Zsidó Sándor ügyvéd. Kovács Károly bankigazgató, dr. Arvay László ügyvéd (Szigethy Árpád magántisztviselő, Mike Jenő szobafestő). III. kerület: Zsuppán József polgári fiúiskolái igazgató, dr. Széli Oyörgy ügyvéd, Fridrik István nyug. iskolaigazgató (dr. Szekeres Sándor orvos, vitéz Patunay -Gábor kisbirtokos). IV kerület: László József bankigazgató, l>üski Imre asztalos). Dankovics Lajos asztalosmester, Hegyi Kálmán lakatosmester (Szablícs Rezső géplakatos, V. kerület: dr. Bencze Imre ügyvéd, Kakas Ágoston nyomdatulajdonos, Rigler Mihály ke* reskedó (Hajmási József mészáros, Mileji István kisgazda). A II., III. és V. kerületben a szociáldemokraták is indultak. Három n/ilas listáról is tudunk. Az I. kerületben dr. Gerencsér Lajos, ífj. Eitncr Sándor, dr. Arvay István (Polczer István, Kocsondy János) a nyilaspk jelöltjei. A IV. kerület nyilas listája: dr. Arvay István, ifj. Eitner Sándor, Varga István vendéglős (Hegyi Géz^, Oál Lajos). Az V. kerületben: ifj. Eitner Sándor, dr. Arvay István, Mozsolits István (Horváth Béla, Takács Nándor). A szavazásokat lapunk zárta után, délután 4 órakor zárták 1e, így az eredményt csak holnap közölhetjük. Karaliáth Jenő három kérése a Balaton érdekében Zakegerszeg, december 12. A Balatoni Kurir >Balatoni ^parlament« címen cikksorozatot indított, melyben balatoni problémákhoz szóinak hozzá neves közéleti emberek. Most Karafiát h Jenő került sorra. Karafiáth a következő három kérést terjeszti elő a Balaton érdekében : 1. a földművelési minisztertől kéri, hogy a Balatonon tervszerűen, évenként az eddiginél nagyobb mérvű állami kotrásokat végezzenek; 2. a belügyminisztertől a balatonkörnyéki ivóvízszolgáltatás kérdésének megoldását, 3. a kereskedelmi minisztertől a balatoni körforgalom megteremtését kéri Kéréseit az összes balatoni képviselők együttes figyelmébe ajánlja Karafiáth Jenő. Vallásosság és felekezeti hovatartozás Szukségesnein tanom, liogy az állam rs a kormányzat az egyházaknak a hitéletet ápoló nagy munkájukban intenziven segítségükre legyen. Minden jóhiszemű magyar ember megérti ezt, aki tudja, hogy a nemzet fennmaradásában és kultűrális fejlődésében mind a katolikus egyháznak, mind a többi felekezetnek milyen döntő jelentőségű szerepük volt és van. Bbdapest, december 12. Vitéz Marton Béla jászberényi, beszédében a vallásosságról, mint közügyről és a felekezeti hovatartozásról, mint magánügyről beszélt. Megállapításait az ellenzéki sajtó elferdítette és rosszindulatű magyarázatokat fűzött hozzájuk. Marton Béla most nyilatkozatot tett, melyben a következőket mondja: Én a vallásosságot közügynek tekintem. "wrr f i//ijij\riAf JTU~jwxiw ..................... / mutat, a város gondoskodik arról is, hogy minden irap alka''mas jármű álljon rendelkezésre, mely méltányos áron viszi ki a pályára a sportolókat. A Szovjet s Vasárnap délelőtt nyitiák meg ünnepélyesen a zalaegerszegi ródlipályát Zalaegerszeg, december 12. A nagyszerű ródlipálya, melyet Zalaegerszeg város vezetősége a Bődy-kilátónál, a városi alsóerdöben létesített, vasárnap délelőtt 11 órakor nyíük meg. A polgármester mond megnyitót. Az ünnepélyre szeretette! várja Zalaegerszeg min- den rendű és rangú közönségét. Jelentékeny esemény lesz ez, Zalaegerszeg történetébe»^ egy új fejlődési lépcsőfokot jelent, mert mindenki megállapíthatja, aki a pulyát Látja, hogy a szakértők véleménye nem volt túlzás: , ez a pálya, különösen, ha a felvonó is el- készül, egyedülálló lesz Magyarországon. Nyugodt lélekkel várhatjuk ezután ide télen is az idegeneket, a sportolni, versenyezni vágyókat. A pályánál hideg és meleg büffé várja a vendégeket vasárnaptól kezdve minden nap., Mégcgyszer közöljük a díjakat: szombattői kezdve a díj felnőtteknek egesz napra Irt fillér, vasárnap és ünnepeken 20 fillér, gyermekek . mindig 10 fillért fizetnek. A büffé-árak nagyon I olcsók s nagyon alacsony lesz a felvonó díja is. Ha a város közönsége nagyobb érdeklődést Előadás a Közművelődési Egyesületben A kiváló politikai tndivkliumok, illetőleg az európai nagyhatalmak megalakulása óta kontinensünk a nagy dinasztiák és nagyhatalmak onzó. hideg és kérlelhetetlen érdekeinek küzdő, tere. A századokra visszanyúló európai IlV borúk paladmja:: az európai egyensüN''t védő Anglia, az európai gTand dessaint kereső Franciaország, a világpolitikai érvényesülésért s<V várgó cárok, a We!tpolitik-ért lelkesedő né-inet birodalom, a sacro egoisitwv O''aszoi*» sxiíga és az európai nagyhatalmi állásuk fenntartásáért küzdő Habsburgok. Az örökös diplomáciai és katonai küzdelem árnyékában a ke« nemzetek sohasem tudják, hogy mire ébrednek. Hiába a Nemzetek Szövetsége, ünnepé* íves fogadalmak, paktumok és nyilatkozatok, a küzdelem változatlanul folyik tovább, jelenleg a Nemzetek Szövetségének köntösében. Az európai nagyhatalmak és dinasztiák történelmének és i érdekeinek ismeretében, poli-kusok nyilatkozatai, majd diplomaták indiszkréciója stb. révén a nyugati és középeurópai hatalmak céljaid ma is meg lehet állapítani, csak Keleteurópa döntő liatalmassága: Szovjetoroszország burkolózik a szigorú titokzatosság köpenyébe. Az európai népektől elütő társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedése, az orosz politika ismeretlen intézői, azok elgondolása és céljai, mind-mind talán Európa népei számára. Még titokzatosabbá teszi ezt uz óriási birodalmat az, hogy belső viszonyairól a legefientétesebb hírek keltek szárnyra. Politikai meggyőződésük szermt egyeseií dicsérik, mások elviselhetetlennek mondják a jelenlegi orosz viszonyokat. A szovjet urai nemrég világforradalmat hirdettek, miközben a birodalomban nagy éhínség dűlt. Ma sem tudni, hogy a szovjet politikai mtézóit teljesen le foglal ják-e az újonnan szervezett birodalom belső nehézségei, avagy a leszólt és megvetett kapitalista rend "lomtárából« eló-ve.szik tán a Roinanow cárok kétszázados politikai céljait? Nem tudni, hogy a szovjet vörös liarci szekere merre indul: Középeurópa. Simd, Konstantinápoly, Perzsa öböl, India, avagy újból tán Keletázsia felé? Az európai népek érdeklődésének homlokterében álló Oroszország Európa szfinxe, melyének erejéről és szándékairól a kontinens népei nem tudnak, az orosz viszonyok szempont-jábőKtafálgat ásókra vannak utalva. Minket, magyarokat, különösen érdekel az orosz hatalom hovaindulása, — erre tanít Rákóczi és Kossuth, politikájának bukása, a világháború küzdelmei stb. Az orosz szfinxről fog vasárnap este előadni Nagy Lajos író a Bárány szálló nagytermében. ( 5 december 31 Meghosszabbították a mezőgazdasági bérminimum betartásáról szóló rendeletet A kormány lOlöO —1933 M. E. számú rendeletével a mezőgazdasági munkások munkaereje jogosuat an kihasználásának meggáCásá-nH szó.ó 1923 évi XXV. te. 2—14. szakaszai fertályát 193$ év végéig meghosszabbította. Ez a''kaommal felihívjuk a mezőgazdasági munkásság ftgye mét az idézett törvényszakar szokra, melyek érte mében bárki kérheti a földművelésügyi minisztertől a légiesebb mezőgazdasági munkabérek megállapításának elrendelését A kértemnek akkor van helybe, ha valamely járásban \agy községben a mezőgazdaságban alkalmazott gazdásági munkások részére készpénzben vagy terményben fizetett napszám bérek — a bérek évszakonkénti vá to-zását és az adott gazdasági viszonyokat is figyelembe vévv — oly alacsonyak, hogy e bérek fenntartása a napszámbérért dolgozó gazdasági munkás és csaádja munkaerejének tűi hajtott és jogosuatlan kihasználását jeen-tené és ennélfogva a munkás és csaádja meg- | Kétheti fogházat kaptak a revofveres takarmánvtolvaiok élhetését nem biztosítaná. Ez a rendelkezés nyer alkalmazást akkor is, ha a részes szerződésekkel kapcsolatosam napszám vagy szakmánymunka tejesítése köttetik ki cs az egy munkanapra kikötött pénz vagy természetbeni járandóság értéke az öszr szjcs számításba vehető körülmények figyelembevétele méljctt nem éri el annak a legkisebb munkabérnek a mértékét, aminnyit a munka teljesítése idején és helyen vagy annak legköaelebbi vidékén hasonló munkáért a napszámos részére rendszerint fizetnek. Amennyiben a legkisebb mezőgazdasági munkabérek megalapítása elrendelésének a szükségessége vaahol felmerül, legcélszerűbb a földműve ésügyi miniszterhez címzett, ad*, tokkal megfelelően alátámasztott és megindokolt kérvény a mezőgazdasági kamarához benyújtani, amely azt véleményes javaslatával! továbbítja. Zalaegerszeg, december 12. Folyó év július közepén Anta. Imre és Bódis András egyházas-rádóri (Vasmegye) földművesek Bódis két-lovas kocsiján bevásár.ás céljából- Za_alövórc mentek. A fogat gazdája nem vitt magával takarmányt az útra és így a két jóbarát elhatározta, hogy Zaa''övó környékéi lopás útján szereznek takarmányt a lovaknak. A község határában ezért ráhajtottak dr. Moiler Miklós zalalövői fogorvos lóherföldjére és ott sarlóval vágták a bíborherét. A földbirtokos fogorvos és majorgazdája, Molnár Miklós tetten érték a takarmánytolvajokat és felszólították őket, hogy üljenek a kocsira és hajtsanak be velük a csendórségre. Antalék erre nem voltak hajlandók, mire a személyazonosság megállapítása végett a íog-Ónos leszakította a kocsi oldaláról a tulajdonosságot igazoló névtáb''át. A két jóbarát erre támadásba ment át Bódis sarlóval támidt a majorgazdára. Antal pedig szekérlőccsel felfegyverkezve leütéssel fenyegette meg & föld- birtokost, ha nem adja vissza a névtáblát A dulakodás csak pár percig tartott, mert a tolvajok több embert láttak közeledni, mire abbahagyták a verekedést és felülve a szekérre, '' elvágtattak. Menekülés közben Antal Imre még a náa levő Steyr gyártmányú katona: pisztollyal is lövöldözött a földbirtokos cs a majorgazda felé, de csak az utat szegé-Ivezo akácfákat ta''álta el. Dr. Moller Miklós feljelentése folytán a két földműves éljen rablással párosult opás bántette címén indült meg az eljárás. A zalaegerszegi törvényszék Czikó-tanácsa az ügyben most tartott fótárgyalást. A lefolyhatott bizonyítási eljárás és a tanuk va''lomása azt bizonyították, hogy a vádlottak nem a lekaszált takarmányt, liarem csak a mer.ekü esüket akarták a verekedéssel biztosítani. A bíróság ezért mezőrendóri kihágás és közcsendháborítás vétségét látta fennforogni és ezért egyenként két-két heti fogházra és 10—10 pengő pénzbüntetésre ítélte a vád''ottakat. Az ítélet jogerős. Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban .__legolcsóbban PA PP cukrásznál vásárolhat. - . ...................................^............ _ - " ^ Országzászlók helyett időálló emlékoszlopokat I Kitűnő munkatársunk, Kovács Dezső mura-keresztúri kántortanító, mcgszívle endó eszmét vet fel lapunk hasábjain: hangoztatva a )cg-messzebbmenó liazaíias érzését, roc.yet az országzászlók jelentősége tekintetében minden jó magyafral együtt érez, azt ajánlja, hogy szüntessék be a tömeges országzász.ó fc á.íu % tásokat. Javaslatáról így ír: »Városokban, ahol a szükségessé váló új zászlók beszerzése az anyagiak hiánya miatt nem ütközik nehézségbe, az országzászók felállítását nem ellenzem. Ott azonban, ahol a gyorsan szakadó zászló 2—3 hónaponként szüksegessé váló beszerzése oly nehéziégekbe ütközik, mint kicsi községünkben is, az országzászló helyett más, hasonló rendeltetésű emlék (esetleg országzászlónak más megoldás szerint való) felállítása mellett vagyok kényte en á''lást fogjalni. Az országzászló fei-állítása valóban nem nagy doV)g. Egy ambi- Najjv mrctaVaritiüt ér el. ha ezrn könnyű éuhet6. máza* kalóriája fűtfl szenet nálunk v^sarolja. 100 hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL --1 Telefon: 89. Tev«ék p r ó h a f ű t é « t alkatmarni. A Iccki^ebb teteit há/hoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. áózus ember, meg egy kis pénz kell hozzá. Két-három havonként azonban jönnek azután az elszakadt zászó hehxrtt újak beszerzésével járó gondok, amik a legnagyobb ambíciót U; felőrlik. S a végén az országzászló rúdja meztelenül mered az égnekf-*ímintha nem is egy nemzet élniakarásának -hirdetője volna. Szakasztott ilyen a helyzet nálunk, Mura-keresztúron is. Az itteni tisztviselötáreada om nagylelkűségéből, színdarabok jövedelméből stb. is létesült egy országzászló. örüljünk r.eki mindannyian, mert hiszen nevelő értéke óriási és épp a határál''omáson lévén, az átutazó idegeneknek is szemébe mond.a a vádat... Igen ám. De az cm ekmá olv széí*''ára helyen került felálításra, hogy a zászló kéthavonként teljesen szétszakad, ha a eg>bb anyagból készül is. Erre a felállításkor, persze, nem gondoltak. Ma pedig a leszállott fizetésű tisztviselőktől folytonosan pénzt kunyorálni nem lehet. Viszont arra se lehet még .gondolni sem, hogy a község gondoskodjék zászlóról, mert a falu népe koldusszegény. így jutottunk e. odáig, hogy a murakercszt-úri országzász''ó rúdja immár csupaszon me cd az égnek. Az átjáró és itt pihenőt tartó jugoszláv kaauzok pedig nevetve mutogatják ágrólszakadt szegénységünk kiá''tó bizonyítékát És ezért kardoskodott e sorok írója a helyi orezágzász!ó-bizottság eső gyűlésén is olyan emlékmű me''lett, mely egyszerű háromszögletű osz''op en volna, minden olda''on Nagy magyar-ország fából faragott és beillesztett és" — évente akár többször is — nemzeti színűre festhető betétjével. Ennek fenntartása csak fillérekbe kerülne cs nagyobb dicsőségünkre válnék.c Interpellációi nap a Házban Budape U február 12. A képviselőház szerdai ülésében megejtették a jelölést az állami számvevőszék e nöki állására. A legtöbb szavazatot Kuncz Ödön egyetemi tanár kapta Lázár Andor igazságügymüisz er a pDlgári jogsegélv tárgyában alkotott magyar—angol egyezmenv je.cntóségét mé.tatta. Utána az interpellációk következtek. Petrovácz Gyula in-terpelláaójára Gömbös Gyula miniszterelnök vá aszóit A fővárosi drágaságot nem tartja olyannak, — mondotta — ami a tisztvise ők fizetésének pótlékolását kívánná, Lázár Andor igazságügy-miniszter Dinnyés Lajos interpellációjára kijelentette, hogy a sajtóreform javaslatot az érdekelteknek bemutatják s megkeresik a módot, mellyel ezt a kérdést az igazságnak megfelelően meg lehet oldani. Nagy karácsonyi játékvásár Bánfai Béla optika ét fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket \ A falu egészségügye Irta: Dr. RÉSZEGH JÓZSEF orvos. A társadaomnak érdekképviseleti .alapon való megszervezése biztosítja egjobban a fogadkozások egy más közörti egyensúlyát és az egyes érdekképviseeJ csoportok hivatottak arra, hogy az érdékkörükbe eső erkölcsi és gazdasági szükségé.ck helyes irányát és mértékét adják. A nemzet élete érdekében nagyon,fontos a mezőgazda, ágga. foglalkozók érdekképvise.eté-tjek körű-le öntő munkabvX)sztása, emekedett gondolkodása. A mezőgazdasági terme és minősége és mennyisége nem:sak a ta ajtói, időjárástól és a pájtól, de a termelők egészségéiül is függ. Olyan közegészségügyi újr.ások jöjjenek, ameyek az érintetlen magyar lelek-rek az ép, munkaerős testet is megadják. Az á.lamhaalom a kö;eező egesziégügyi biztosításokkal gyönyörű biztosítékát adta óz egészségügyi védelem és megsegítés jiagy c emze ti fcorlosságárak. Szükséges voíia ozon-ba::, hogy ez a itagyje entőségű tmmka'' bővüljön, hogy he yet kapjanak benne a mezőgazdasági munkások és a kisbirtokosok is. Ez a ré;eg a zomc r. magyar társadac-m iák. A fau népe legbővebben részesül a tér, ''evegő és napfény ádásában, fáról szakított gyümölcsöt, irissen fejt tejet eszik, iszik. — mégis nagyon sok közötte a sápadt, gy engén fejlett, tuberkulőtrkus, gyakran pusztít;a fertőző beiegség. A sokgyermekes apa, anya nem képes magát gyógyíttatni, mert erre nincs pénze, vagy nem akarja családját íödecskéjé-től, házacskájától megfosztani. Keresni kell és meg is kell taáini a mezőgazdasági nunkások és kisbiriokosok egészségügyi védelmének le-l e cliégér. A mag) ar nemzet jövője nagy mértékben a népegészség jó vagy rossz voltától fugg. A fa u egészségének a apja a betegség megelőzése, a baj ellen való védelem és gyógyítás. Nem szorul bizonyításra az, hogy a falvak nagy álta ár.osvágban kevés kivétellel nincsenek e ''átva olyan közegészségügyi intézményekkel, berendezésekkel, amelvek meggátolnák a kü-lör.fée betegségek kifejlődését. A rosszul szeV lózte''.ett, napfényt alig kapó, petróleumvilág*-tású, zsúfolt lakás, amelyben alszik és nap- 1935. december . ZALAI HÍRLAP finom uridiofct hűlönfegosicgch. Angol urisxabosag. TÓTH GYULA Karácsonyra hazihabat 18 P. közben is sokat tartózkodik és életének ta''án több, mint a felét éli a falu népe, egyike a. bajok legbővebb forrásának, Az ilyen lakások melegágyai a betegségek tömegének, ezek között a tuberkulózisnak is. A városi, főleg ipari munkás, akinek élete nem az erdő, mező tiszta levegőjében, hanem a gyárak, műhelyek állott. b.";zös környezetében telik el, csak jobb lakásviszonyai miatt esik ksebb mértékben áldozatául a tuberkulózisnak. Az arány körülbelül 2:4 a városi munkásság javára,, köztudomású, hogy a falu szennyeződése a ta''ajn.''d-vesség áramlásával nagy körzetben megfertőzheti a vizet. Ha csak a falusi, tanyai trágya-dombok és a kutak gyakori közelségére gondolunk, már ezzel is sok betegség kiindulási lehetőségére ta''álunk magyarázatot. Ezek csak kirívó hiányosságai a betegség megelőzésének. A test helyes ápo''ása, a csecsemők és gyermekek felnevelése közben éryénvesülő — néha babonás eredetű — rossz Szokások szintén sok betegség okozói. A közösség érdeke a közösség ósszmunká-javal, ennek egységes irányításival érhető el és igy az egészségvédelem is csak általános érvényű és kötelező erejű rendelkezésekkel vihető keresztül. Ha ezek a rendelkezések zavarják is a falu megszokott, sokaknak kedves, de egészségtelen csendéletét, akkor is keli, hogy létrejöjjeuck. A falusi nép i/ányítőinak, a mezőgazdasági érdekképviseletek vezetőinek kell keresniök az alkalmat arra, hogy a falu egyszerű, de értelmes népével beláttassák, megértessék azegésjt-ségvédelmi intézkedések nélkülözhetetlenségét, ha''aszthctatlanságát. Éppen ilyen fontos a fa"1» népérek kötelező betegbiztosítása s. A társadalom minden tagja megkívánhatja, hogy ha egymaga képtelen magát gyógyíttatni, akkor az államhatalom legyen segítségére egészségének megóvásában, betegségének gyógyításában. Az orvosok, bár ezzel hivatásuk szabadsága kisebbedik, mégis teljes mértékben támogatják az állam kötelező egészségvédelmi és betegbiztosítási törekvését és ennek a mezőgazdásági munkásokra és törpebirtokosokra való kU terjesztését feltétlenül szükségesnek-tartják, , Ha az orvosok vállalhatják és'' elviselhetik az e szociális egészségügyi ellátással kapcso''atban bekövetkező helyzetet és olcsó munkájukkal külön adózhatnak az államnak erre a szükségletére, akkor nem tartom kivihetetlennek, hogy a társadalomnak egy másik rétege megadja az anyagi feltételek hiányzó részét. A szociális betegellátásban vajó részesülés szükségét mi, orvosok, akiknek alkalmunk volt betekinteni a falu népének életébe is, igen jól tudjuk. A nép is érzi, néha hangoztatja is. A mezőgazdasági érdekképviselet tegye időszerűvé ennek a kérdésnek a megoldását és kérje az e kérdéssel már régebb idő óta foglalkozó államhatalom támogatását. INDANTHREN színes fűggönykelme 88 fillér HEN1G röfös- és kézimunkaüzlet. Máj és lépbaiokat gyógyít az alföldi MIRA glaubersós gyógyvízzel tartott ivókura• KArdesic m* 9 orvosit. L A Zalai Hírlap és a Tükör együttes előfizetése rezzen családjának, barátainak. Az együttes előfizette kényelme* és dőnyos lehetőségéről kiadóhivatalunk szívesen nyújt tájékoztatást A vidéki sajtó fontos feladatot toll be a j.emzet életé bein. Munkánk sikerét bizonyítja, hogy a legszebb magyar képes folyóirat, a Tükör szoros kapcsolatot létesített velünk. ETv fizetőink és olvasóink javára történt megállapodásunk alapján közönségünk számára egyszerűsítjük és megkönnyítjük a Tükör előfizetését s ily módon bekapcsolódunk a magyar irodalom és művészet, a magyar társadalmi és sporté et s a nagyvilág eseményeinek nagyszabású képes ismertetésébe. Lapunkkal együtt — kizárólag előfizetőink részére biztosított — előnyös feltételekkeí rendelhető meg a Tükör. Karácsony és újév ünnepének közeledtével minden előfizetőnknek módot nyújtunk arra. hogy kiadóhivatalunk útján a Tükör új évfolyamának előfizetésével egész évre való szórakozást és gyönyörűséget sze- Szántó György gyönyörű regénye Bolváry Géza mesteri rendezése Gustav Frőhlich Sibille Schmitz tökéletes alakítása Magyar nóták szívhez szóló muzsikája teszik együtt ezt a felejthetetlen filmet. az Edisonban A Tükör karácsonyi számában legjobb íróink kedveskednek a magyar olvasónak. Valóban ünnepi $zim ez, külső kiállításával, olvasni* valóival egyaránt, hisz hogy csak pár nevet említsünk: Kosztolányi Dezső, Sík Sándor, ttibó Lajos, Illyés Gyula, Arad: Zsolt kod!ak a rnost megjelent szám maga* szm-vonaliról. Mellettük külön ki ken eme''ni a kitunó Ortutay üyula gyűjtéséből »zármaaó ízes rét közi mesét. Kopp Jeoó értékes cikkét a Madonna-ábrázolásokról, kevay József Horatuis-tanuhnánvát. Az aktualitások sorából magasan kiemelkedik a mai Egyiptom életéről es politikai helyzetéről szóló nagyszabású képes beszámoló és Kovrig János színes cikke Hawairól. A iákor decemberi száma Vóa&t először képeket a magyar amatórfenyképezők budapesti jubiláris kiá''lításáből; a példátlanul ga/.dag illusztrációs anyag komoly esemeny. A >zialú/ és a film időszerű kérdéseiről szóló beszámolókon kivul nagy népszerűségre tart-lut számot a rádió ismert karnagyának. Polgár Tibornak gramofónlcmcz-kritikúja. A Tükör nap- fii mrejt vénypályázata e számban utolsóelőtti fordulójához ért s ennek eredményét már rövidesen közölni fogja az orszájf-szerte oly népszerű folyóirat. ^ Az almamoly kártétele és irtása Almatcrraesztésunk egyik legnagyobb vcízc-delme az a maraoly, amely kukacossá, férgessé teszi az almát. Ennek a közismert hernyónak a kártételét nemcsak a termesztők, hanem a fogyasztók legszélesebb rétegei Is ismerik, mert manapság alig kerül piacra, a fogyasztóközün-ség asztalára féregmentes, egészséges alma. A gyümölcstermesztő gazda évről-évre látja, lioyy almatermése a njolyticrnyó pusztítása következtében lehullik a fáról. Szeme előtt pusztul el és válik értéktelenné egész termese, <ie sajnos mégsem vesz macának annyi fáradságot, hogy irtaná, pusztítaná almatermesének cs saját zsebének ezt a veszedelme* ti ''enségét. A legtöbb gazda még az életmódját sem ismeri ennek a sok kárt okozó hernyónak. Addig pedig, amíg ezeket az isinere te ke: uk^ nem szerezte, védekezni sem tud e"ene. Az almamoly (Carpocapsa potaoneUa l..) kiterjesztett Szárnyakkal megközelítőleg 2 cm nagyságú, sötétszürke színű Jepke, amely napközben rendesen a fa hasonló színú kérgén lapul meg és csak este röpköd. Az almamoly-lepkék rendes körülmények között június második felében jelennek meg (rajzanak) és a nőstény lepkék egyesével rakják tojásaikat a már elvirágzott, kötődött kis almákra. A tojásból 3—10 nap múlva kibúvó kis hernyók beleíurakodnak az alma belsejébe és annak húsából táplálkoznak. 1 5 hét a''att a her~ nyók teljesen kifejlődnek, elhagyják a/, agyon-rágott almát és leginkább a törzs kéregrepe-déseiben húzódnak meg, gubót szőnek maguk fölé és bebábozódnak. S—10 nap múlva a gubóból előbújik a kifejlődött molylepke, amely újból tojásokat rak az almákra, mint tavasszal. Az óriási méretű kártételnek a szaporaságban rejlik a fó oka, mert az első tavaszi nemzedék után évente rendesen még két nemzedék fejlődik ki és egy mo''ynóstény 200 -250 tojást rak le. A legtöbb moly hernyó nemcsak egy almát tesz tönkre, hanem ha kártétele következtében az alma rothadni kezd, vagy a/ táplálkozására nem elegendő, ujabb és ujabb a''mákba fúrja magát. Ha az almával együtt földre hull, a ía törzsén felkús/A és mj&ik almát lesz tünkre. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nasy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: mxoil., Téli cipőnek: Fókazsirtl Az a''.ma moly emelz életmódjával nemcsak az almát, hanem a kórtét és a diót is pusztítja!, A,z ellene való védekezést ősszel., alkalmas " időben vagy rügyfakadás előtt 3—4 héttel a fatörzs és idősebb ágreszek kéregnepeszei-nek gondos, letisztogatásával kell megkezdeni, ajmt vakaróvassal és drótkefével végzünk. Ezt követi a téli higításü mészkén lével vagy a ¡gyümölcsfakarbo''ineum megfelelő o da ával va''ó téli lemosó permetezés, hogy a fán a gubószövedék a''att áttelelő hernyókat elpusztítsuk. Tavasszal szirom evélhulláskor és nyáron arzenes permetezésekkel folytatjuk az irtást Az arzénés vegyszerekkel finom e osztás-ban bepermetezett amáha (gyümölcsbe) a mo''.yhcrnyó nem tud be''ehirakodni, mert amint rágni kezdi az a''ma felületét, az arzéntól eU pusztul. Június közepe táján fagyapotból, szénából, szalmából vagy valamely kócszerü anyagból készült hernyófogó köteleket (moly-csapda) kö-4 tünk a fa derekára, ahol a hernyók a bebábo-zódáshoz alka''mas rejtekhelyet találnak. Ezeket a köteleket 10 naponként leszedjük és a bennük ta''ált hernyók, gubók tömegével elégetjük, egyúttal azonban ezeket újakkal cseréljük fel. A hulló almát naponta össze ke" gyűjteni és a bennük élő hernyókkal együtt megsemmisíteni. A védekezésre fordított kis fáradságot és költséget nem szabad sajná''ni, m.rt az''egész-séges gyümölcs mindezt busásan megtéríti. Prigly Ferenc vm. gyümö.cs erme ési intéző. —■ A ruhátlan, me''iUábas leventék felsegt-tésére a za''aegerszegi eventék műsoros estet rendezitek. A nagyszabású műsoros est foyó hó 16-án este 8 órakor .¡esz a Ku túrházban. Helyárak: I. hely 1 pengő, II. lie''.y 50 filter, állóhely 30 fillér. Diákoknak, leventéknek, katonáknak, cserkészeknek a jegy ára 20 fillér. — Kenm KáVnán dr. helyébe, akit a hercegprímás a szombathelyi megyéspüspök hozr zájárulásával a Pázmány Pé.er tudományegye-tem hittudományi karán tanulmányi felügyelóvé nevezett ki, Mikes János gróf megyéspüspök a közigazgatási tanfolyam előadójává Székely László dr. püspöki tanácsos, hittudományi főiskolai tanárt nevezte ki. .— Az izr. b''eiilsz ekrt Za aegerszegen pén tek délután 4 órakor kezdődik. — Ve zprémet a hő elzár a a világtól. Veszprém környékén az utóbbi napokban erős ha-, vazással párosult hófúvás volt, amely az ösz-szes, Veszprémbe vezető utakat eltor''aszolta A megyében nagyon sok hóakadály van az utakon. A vasúti közekedés, kisebb késésektől eltekintve, egye őre zavartalan. — Mén «zabád más nevében a''áidní az aján lási he''. Kovács Lászlőné kisszentgróti és Dóber Károly za''audvarnoki lakosok a tavaszi kép visel óvá asz''.ások idején rokonaik ne veit is ráírták ai aján.ási ívekre, fe''hatalmazás nélkül. Cselekményükért most a zalaegerszegi törvényszék vá asztójogi vétség címén egyen ként öt-öt pengő pénzbüntetésre Ítélte őket jogerősen. — Ne tegyünk goodaUqfciok! Takács Béla garabond fö.dműves a szccskavágó gépjét az udvarán tartotta. Felügyc et nélkül játsző gyermekei közül a 3 éves Rezsó játszani kezdett a géppel, ame''y a jobb kezefejét elvágta. — Horváth Qyuláné alsóbagodi najiszámosasz-szony forró vizes sajtárját a konyha közepén liagyta, majd kiment az udvarra. Eközben 3 éves Márta nevű kis''ánya be''eesett a forró-vizes edénybe és oly súlyosan összeégett, hogy pár nap múlva meghat. A zalaegerszegi törvényszék mind a két ügyben marasztaló it6-le''et hozott és Takácsot 20 pengő pénzbüntetésre. Horváthnét pedig 3 napi fogházra ítélte. Az ité''ei jogerős. / KABÁTOSZTÁLY. — Bágyadt, levert, dolgozni k6pte!éa egy*, neknél reggel éhgyomorra egy pohár termér szetes «Ferenc József» keserűvíz nagyon jót tesz, mert a gyomorbélcsatoniát alaposan kitesz, a bélmozgást csakhamar megélénkíti, az emésztócsatornában összegyűlt saakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi és a gondolkodó* cs^jnunkakép^ — Az Izr. Vegyeskar szombaton este fél 9 órakor a hitközség székházában próbát tart A tagok pontos megjelenését kéri az ejiökség. — Hogyan írjuk ai idegen csaád- és ke-reartneveket A Magyar Tudományos Akadémia nyelvművelő bizottsága sajnálattal tapasz, tálja, hogy egyre jobban elharapódzik az idegen neveknek magyartaan szórendL liaszná-Tata, a keresztnévnek előretétele. A nyelvművelő bizottság felhívja a magyar sajtó, rádió., színházak és nyomdák figyc mét az Akadémia »Helyesírási szabályaidnak arra a pontjára, amely szerint a külföld! tulajdonneveket a ha. gyománvbs és gyakorlati tekintetben is célszerűbb magyar szokás szerint a keresztnév hátratétélévcl kell .írnunk, még akkor is, !ta a keresztnevet, mint nálunk nem dívót, nen| fordíthatjuk le. Helyesen tehártgy kell írnunk, mondanunk: Thiers Adolf, G adstonc Vilmos, "Zweig István, Sacchi Archangelo. A magyar irodalmi szokás csak egynéhány idegen tu''aj-donnevet fogadott el eredeti szórendű formájában, mint például Paolo Veronese, Lionardo da Vinci. — Rel''egcvek az emberek Nagykanizsán egy S éves kisfiútól, aki fiatal kora ellenére is megdöbbentő módon tudja terrorizálni azokat, akiket bármi ügyben is összehoz vele a sors. A kisfiú, aki jobb szülők gyermeke, ahol csak megjelenik, mindenütt lop. Ha tettenérik, akkor megfenyegeti az embereket, hogy rájuk gyújtja a házat. Néhány nappal ezelőtt a rendőrség is felfigyelt a kis bűnösre és most átadták a fiatalkorúak bíróságának. — Ratde ct a jogú óinak a cégtulajdonos ha''á''a e ev.ébxi való bejegyzéséről. A hivatalos lap legutóbbi száma közli az igazságügyink uiszter rendeletét a cegtu ajdonos yagy cégtag ha a a esetében a jogutódnak a cégjegyzékbe bejegyzéséről. A rende et akként rendelkezik, hogy kereskede''mi cég tu a,donosárak va^jy cégtagiának lia áa esetében a cégbíróság a jogutódlásnak a cégjegyzékbe bejegyzését csak jogerős hagyatékátadó végzés, a jogutód ást megállapító egyéb bírói határozat vagy örökösödési (hagyományi) bizonyítvány a''apján ten-de''L el. A rendelet 1936 február 1-én 3ép hatályba. — Ha Ön gyorsan akar jól megkönnyebbülni, Használjon «IgmándhH s be fog teljesülni. — Időjárás Éécrk, a nyugati ha^an és oz Alföld néhány rétz&i viharos eő.ségü é /ak-keetl szé , *ól< h;lyet ha/a:4trnéháiy heysa e e.l^ ha a e;ö. A hőmén>ékle- nem csoKkcn tovább, az éjjel lehűlés vaó;zínüb£ mér^k- íudik- ♦ Ezer legszebb kabát közQI választhat • " . '' f'' Női kabátok, gyermek és leányka kabátok. Szőrmék. Bundák mértékl''után a leggyorsabban készülnek. Nézze meg kirakatunkat. M . - Hihetetleír oScsó ár, ujabb forma, jobb minftsejj jellemzi SCHÜTZ ÁRUHÁZ. e> más gyártmányú karikás és körhajós vaiTógépeinket BrandlJózsef Zalaegerszeg. (Megyeházzal szemben) AZ OSZTALYSORSJATÉK ■csütörtöki húzásán a következő sorsjegyek nyertek nagvobb összeget: 3 ezer pengőt a 7.408, 2 ezer pengőt a 2.083, 27.768, 48.431, 83.435, ezer pengőt a 9.310, 11.936, 54.629, 58.496 számú sorsjegy. (Felelősség nélküli) 1935. december . ZALAI HÍRLAP Miről szól a Stradlvárl c. Ilim Stradivari elkészíti remekművé s a nemekbtv készült hangszert szerelmének, Bcatrice-nek akarja felajánlani Beatrícet azonban megcsókolja egy idegen férfi és Stradivari megátkozza a hegedűt. Átok legyen rajta s hozzon mindenkire bajt, akinek tulajdonába kerül! Látjuk a »Bcatrice-hcgedü« útját az évszázadokon keresztül, amíg Telegdy Sándor, magyar huszárfőhadnagy tulajdonába jut, pontosan 1914 tavaszán... A hegedű kikerül a frontra s innét a frontról jut el egy olasz katonavonattal Milánóba, az olasz leányhoz, aki szívszakadva lesi a híreket szerelmeséről, a magyar huszárról:.. .Szántó Oyörgy, a világháborúban megvakult aradi író írta a világhírűvé vált, megható regényt, Bolváry Géza, a filmrendezés magyar nagykövete csinált filmet be-lő''c. A film BoSvárynak legtökéletesebb munkája úgy rendezés, "mint fotografálás tekintetében; legbiztosabb világsiker. Premier holnap az Edisonban. KÖNYVEK A KIS KUTYA KÉT GAZDAJA. Irta: Alico Grant Rosmam. Mar három napja alkudozik Tony a metszett ónixgyűrűre a kis firenzei boltban, mikor az utolsó pillanatban egy komikus külsejű vénkisasszony elkaparintja az. orra elől. A fiatal szobrászművésznek majd a szíve szakad meg, látva Miss Marion kárörvendő, győzelmes mosolyát. Nem csoda hát, ha benne is felébred a megtorlás gonosz kis ördöge: ha már le kell mondania a forrón óhajtott műremekről, a másik se örülhessen neki. — »A Medici-gyürü gonosz befolyását csak az töri meg, ha viselője májusban született 1« — Ez az ügyesen elejtett néhány szó ugyancsak jó helyre ta''ált a babonás hajlamú Miss Marion fülében. Inkább a gyűrűtói válik meg, minthogy veszély fenyegesse az életét. így kapta meg Una nagynénjének váratlan ajándékát, az ónix gyűrűt A gyűrű bűvös ereje azonban mintha csak átváltozott volna: mintha cselszövő Ámorként szövögetné tovább az események derűs lán-co''atát. Segítője is akad, Una kis kutyájában,, amely a gyűrűnek köszönheti második gazdáját. Az. eseményeknek pazar színekben pompázó hullámverese mögött két család életének mélységei is feltárulnak előttünk és a gyűrű körül szövődő bonyoda''mak hálóján át meg átsugárzik két fiatál szív szerelmének derűs epizódokban gazdag ébredése. Alice Grant Rosmannak ez a minden ízében modern szellemet tükröző regénye is mintha a fiatal nemzedéknek új, igazibb bo''dogság felé törekvő szivárvány hídja lenne. A mai fiatalság derűsebb életszemléletére tanít mfg bennünket, öregebbeket is. Földes Jolán élvezetes fordításával bizonyára meghódítja magyar olvasóit ez a Palladis Félpengós Regénye: sorában megjelent kötet. Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói áron szállít Kakas Ágoston könyvkereskedése. Zabegerszeg. Telefon 131. SXK I Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben RADIO \ \ Csütörtök, december 12- Budapest I. 7.20: Résre.ek magyar operettekből. 9.15: Liszt Ferenc korabeli magyarországi kamarazene. 10.15: jOtt ik György dr. némeinyee vű előadása. 10.40: Vajda—Pártos jazzenekarának műsora. 11.30: Csorba Oyula és cigányzenekara muzsikál. Budape;t II. 5: Az Első Budapesti Cítera-kör műsora. 6.20: Angol nyelvoktatás. 7.20: A magyar munka félszázados jubieuma. Soltész Adolf . dr. előadása. 9.15: Hanglemezek. Péníeu, derember 13. Budapert I. 10.20: Időszerű apróságok. 10.45:. Ifjúsági közlemények. 12.05: Dénes József és cigányzenekara. 1.30: A Mária Terézia 1. honvéd-gyalogezred zenekara. -Clö: Diákfélóra. 5: Egy nagy magyar színjátszó mester. Heltai Nándor előadása. 5.30: Pítyó József, jazzenekarának műsora Sztáray Márton énekszámaivá''. 5.50: Sportközemények. 6.30: Az Országos Liszt Ferenc Társaság és a Szabadegyetem Liszt-estjének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 7.40: Lázár Andor m. kir. igazságügymi-niszter beszéde. 8.05: Az Operaház előadásának közvetítése. A Lohengrin c. dalmű II. és III. felvonása. 9.25: Hogyan lehet elkerülni a si-báescicket. Nagypataky Gyula dr. előadása. 10.45:- Régi báli zene. A Beszkárt»-zenekar műsora. B Az O] hengrin pe t II. 5.55: Gyorsírótanfolyam. 6.25: aház előadásának közvetítése. A Lo-I. c. dalmű I. felvonása. 8: A vallásossal korunk zenemüvészetébcnr^Haics Géza előadása. 8.55: Kiss Bé!a és cigányzencka/a muzsikál. INDANTHREN színes függöny kelme 88 fillér HÉNIG rőfös-% 6s kézimunkaüzlet. A BUDAPESTI £RT£KTÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI» Valuták: Arwol fnn? 1680 1710 Bdga fr. 56» 5790 *eh k uoo« 14-15 ''4-35 »»n korona 7375-7455 íioár 7(0-830- )onár 331-20-341 -20 »randa frank 223^2250 foitandi 22W-23I*20 .¿ngycí zloty 65-90—f6 50 <u . 3-00-3-I5 cva 4*4^-446 ira 2990-31)23 lárks 136 - »37 60 orv ég korona &«7&-íb65 3*ztrak schilling 8.-8070 Svájci frank Hu 70-1 • 65 Sted korona 85 80-86-70 hittik Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brtbvttí Kopenhlga Osiló London Miano Newyork Pár« Praga S/ona Stock vol m Varaó Wien Zürich 2294 ^231-20 7-«2 7*^0 1358a-''35 80 3-41-1 4Ü 7920-7990 76-t 5-85.47 85-5C-76 50 1705-t75a 2998-3020 345*20-347 10 22*32-22 cjO 14-07-H 4*11-4. 8NU-8J-« 64l5-ór55 í''*a7 -147 Uir80-lll*65 BUDAPESTI TERMÉNY JELENTÉS- K-ira (tíscavid''ki n k« 17 93 18 20 t.w "> I ''6V 1780 (li>zv) 78 kg. I8IU- 1«35, (etfxíO) 179) 1805, 9kg (iiwx.) 18 35 - 18 ti S (egveftí -8u> l82J(ti 8 1865-18ÜÜ. (egveb) I83C 184 , rw (pe 1610 16.0, uj 17 40 1600, »Orárpa I8<X> 1 -ab ArkSb 1765, tcu<¿ií 1545 15.15, duz-* 1250 1263 ) U), » nyc«! gye igébb. lorgilorn . csekély. IMMMMI u ''•>•}« »<•«*. HOMII» ftff » JAM)* * -flip , MUS''OS 6tik '' Si«''.»uli Di.io Mí.í''A» jO/Srf . / K«»tt-.»l»t U4ÜU KOmlf*« lASÍlft Ma^i IwMtHÍ. fWAAOA JÓISif ^ Karácsonyi vásárlásaira 2 í már csak ám hele van Szerezze be szükségletét GYARMATI «emrgc''izlct^en ÍJzletme^nyítás! C ~ v IA pápai Bacongyár hústermékeinek elárusító üzlete Zalaegerszegen | Filléres sertéshús árak! december 14-éri, szombaton megnyílik. | ^¿^ ^¿¿^--^^ v^- S3 Filléres arakkal az olcsó liu-fogvasztis kjerdese megol«l;Tt_ nyert. SALAI HÍRLAP Figyelj! HAVAS kézimunkáéi szőnytgfonalai. Babi ruha különlegességei legmegb ixhatóbbak. * * védjegy Őt és orvosi rendeletre is legolcsóbban készit G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendórpalotiva! szen ben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajarlK mfthely Varga Lajos (Tiki) órát- és ékszeré»* Rákóczi ut 5. sz Vass Lajos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megy« házzal srembcO OLCSÓ és MEOBIZHATÓ írógép és szimlllózfcp azakflzieí ERIKA uj táska pép P 175 Remiogton Írógépek bizományi ierakata. javítások, benzinfürdók. \( karban tartás. — Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép mű szerész, Zalaegerszeg (Mindi patika mellen.) A környék legmodernebbül berendezeii autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumulálor service FAG golyós és görgősesapigyah. Az összes autófelszerelési -cikkek és autó rugók - ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43 1935. december 13. - - 9 "■ti! INDANTHREN sxfMft függönyketroe 88 fiflér HÉNIG röffis- éa kézkmmkaüzlrt- Babák, ólomkristályáro, üveg és porcellán készletek, úgyszintén képkeretek legolcsóbb árban. Telefon 161. cégnél. i felszerelések ródlik A Pál és Indránál Zalaeger* Teleion 170. z a 9 TATAI«én.PÉCSI«én. BRIKETT-jük Íf sokat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat 3 50 •ért ajkai szenet FISCHL-néi Telefon 106. szám. , 131. É : s 1 ? Homliiml I, 1 90 fillér. SCHÜTZ ÁRUHÁZ Nyomatott Kafcis Ajostoa könyvnyomdájába, Zjdaegeraxefr Sxécbfcyi-téf I.TaWan Ifi. I. évf. 1935. U. szám December 11 Szombat | 8 Szerkesztőségi telefon: SO. P OLITIKAI NAPILAP \yomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. . Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETUR JANÓ. " Hirdetéseket a Kakas-nyvmdn vesz fel '' '' Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 9 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Uj világ és ősi-alkotmány Gömbös Gyula miniszterelnök beszédet mondott a Nemzeti Egység Pártjának kará-csonyelotti utolsó értekezletén. Ez a beszéd, amely lakonikus tömörséggel foglöJta össze a politikai életnek ma legidőszerűbb problémáit, beszámoló is volt és programadás is egyúttal. A miniszterelnök ismertette és méltatta a legutóbbi hónapok eseményeit és u végzett munkát hozta logikai kapcsolatba ¡a még elvégzendő munkával. Szigorúan a négyéves munkaterv keretei közt niaradt fejtegetése? során, de ebbe a keretbe maradék nélkül bdeilesaí-fc-tte a kormányra váró építő munkának minden egyes szakaszát. Az amit a birtokpolitikáról mondott, any-nyira klasszikusan érett politikai és gazdasági programadás volt, hogy külön értékelést és Különös értékelést követel. Amikor magya-rázta.^hogy a kormány földbinokpo''itikájaí csak a hármas tagozódású alkotásoknak, a gazda-adósságrendezésnek, a hitbizományi ja-vas''atr.ak és a telepítésnek együttes szemlélete afapján Ítélhető meg, eleven vitát jelent azzal a demagógiával szemben, amely egyrészt n gazdaadósságrendezésból osztályelDentéteket akar kicsiholni, másrészt a hitbizományi reformot azért gáncsolja, mert nem e''ég radikális! Megmondotta Gömbös Gyu''a, hogy mi ennefc a csupán együttesen értékelhető birtokpo''tikárak a lényege. Az, hogy végre rendezte a magyar népnek és a magyar földnek egymáshoz való viszonyát. A kormány a ha''adási — Szolgáló. igazi /konzervatív eszméknek jegyében hfvegóhőz akarja juttatni a magyar föld népit, helyet akar csinálni simára a magyar glóbuszon azért, mert történe mi igazság, hogy ez a népréteg ennek a glóbusznak Atlasza: az ó vállain nyugszik a magyar élet és ezeket /•£a teherbíró vállakat nyomja a magyar törté-őriem óriási súlya. Annál óriásibb ez a si''Oy, rhtrt nemcsak a multat, hanem n jelent es a jövőt is magában foglalják Egyetlen pattogó mondattal, egyetlen, minden rikornya nélkü''i fogalommeghatározássa} hallgattatja el a miniszterelnök a hitbizomá-nyok ellen folyó radikális és szélső szocialista agitációt, amikor azt mondja, hogy a hit* bizományi kisbirtok bevezetésével a nemzetfenntartó parasztosztály számára akarunk új otthon védelmi intézményt létesbeni. Ugyanekkor egy másik mondatával megcáfolja a másik szélsőségnek azt a léteiét, hogy a kormány a nagy hitbizományok részleges feloldásával voltaképen konzervatív keresztény tőkét dob a piacra. Erre a miniszterelnök márványba vésésre méltó felelete, hogy nincs konzervatívabb társadalmi réteg a földműves parasztnál és álta''ában annál az embertípusnál, aki szereti a földet. Enné! talán csak az a másik megállapítása klasszikusabb, hogy az igazi konzervativizmust ott lehet megtalálni, ahol előrelátó politikát folytatnak és ahol a nemzet számára minden percben megcsinálták azt, amire a nemzetnek abban a percben szüksége van. Amikor a szervezkedésről szólva azt álki-phja mfcg a miniszterelnök, hogy a mindigf törvényes eszközökkel dolgozó pártszervezet-zetnek kis apparátussal nagy eredményeket kell elérnie, vagy amikor arra utal, hogy az ellenzéki fronton voltaképen nincs olyan politikai ellenfél, aki a nemzet nagy tömegének meg- A zalaegerszegi városi választás eredménye Zalaegerszeg, december 13. A zalaegerszegi városi választás tegnap a legnagyobb csendben zajFott le. Miután semmi nagyobb előző agitáció nem voh, mert a közönség jól tudta, hogy minden körülmények között csak a Ncrrt-zeti Egység ''rstái jöhetnek figyelembe, a választás napján Sem tapasztaltunk sehol* semmi nagyobb mozgást; a választásra jogosultaknak csak egy része szavazott le. Akit nem tartott vissza az a biztos tudat, hogy úgyis a Nemzeti Egység győz, azt visszatartotta a csúnya idő. A választás eredménye: I. kerület. I.eadtak összesen 1 5ö szavazatot. Rendes tagok lettek: Bereczky Vilmos (2H) szavazat), dr. Telman Sándor (196), Indra János (200). Póttagok: dr. Winkler Ferenc (202), Horváth Ferenc (209). - A nyilas listán dr. Gerencsér Lajos 32, dr. Arvay István 20, Eitner Sándor 33 szavazatot kapott. II. kerület. Leadtak 209 szavazatot. Rendes tagok: dr* Zsidó Sándor 185, Kovács Ká- [ Sándor mintegy 00- üO szavazatig jutottak eL roly 183, dr. Arvay László 171. Póttagok: | — Az olajmestorlás esetleges kudarca és a franciákkal szemben támadt bizalmatlansás miatt változott mes Anglia álláspontja Szigethy Árpád 175, Mike Jenó 175. — A szocialisták 12 szavazatot kaptak. Valami tréfás kedvű ember két országos nevű politikusra is leadott egy-egy szavazatot. III. kerület. Az összes szavazatok uátna 202. Rendes tagoké Zsuppán József 171, dr. Széli György 156, Fridrik István 103. Póttagok: dr. Szekeres Sándor 172, vitéz Pato-nay Gábor 162. A IV. kerületben 225 szavazatot adtak le. Rendes tagok: László József 147, Dankmica Lajos 147, Hegvi Kálmán 158. Póttagok: Szablics Rezső 151 és Püski Imre 143. Az V. kerületben 334 szavazatot aduk le. Itt futott a legtöbb lista, de a Nemzeti Egység listája itt is fölényes többséggel győzött. — Rendes tagok: dr. Bencze Imre 147, Kakas Ágoston 120, Rigler Mihály 160. Póttagok: Hajmássy József 134, Mileji lstv*i 133. — Bereczky Vilmos ebben a kerületben 42 szavazatot kapott. — Arvay István és Eitnec Genf, december 13. A Népszövetség 18-as, összegyeztetó bizottsága tegnap ülést tartott, melyen Laval és £den tettek hivatalos bejelentéseket. Laval ismertette a francia és angol tárgyalások anyagát és a béketervezet főbb irányelveit. Hangoztatta, hogy a tervezetet a tanácsnak is megküldik és ezze! a Népszövetségre hárul a fe''adat a további teendők megállapítására. Eden hangoztatta, hogy Párfsbdn olyjfei indítványokat dolgoztak " ki, amelyeket mindkét fél elfogadhat a tárgyalások alapjául. Ezek az indítványok nem véglegesek és nem változtathatatlanok, csupán alapul szolgáinak a tárgyalások megindítására. Az elnök a két nyi''atko/at után megállapí- totta. hogy a bizottságnak nem feladata a béketervezet feletti döntés, hanem ¿x szakértő bizottság jelentésének a tárgya''ása. Mivela/c*v ban a jelentés csak későn került a bizottsághoz, annak tárgyalását a mai ülésen kezd* meg. '' — A béke-avasatokat ma közük a Népszövetség íanácsával és esetfeg még a mai '' napon nyilvánosságra b hozzák. A tanács minden valószínűség szerűit december 18-án ül össze és dönt a béke ja vasiatok felett. Remélik, hogy erre az időre ügy Mussolini, mint a négus válasza is megérkezik. Mussolini az angol sajtó értesülése szerint néhány napon belül diplomáciai úton adja meg a választ. nyerésére alkalmas világnézettel és programmal tudna jönni, valóban éles szemmel rögzíti meg a mai politikai helyzetet. Jobboldal aktivitás mellett a baloldal passzivitását, „pro-gramtalanságát tárja elénk ma ennek a helyzetnek hű képe. IX* döntő formában veri vissza azokat o támadásokat is, amelyek nem az állítólagos ai«-. kotmányvédők frontjából érik a kormányt. — Nincs az a jogász, — mondona — aki akár bíróság előtt is be tudná bizonyítani, hogy a magyar kormány bármely vonatkozásban alkotmányellenesen járt volna el. Ezt nem is lehet bebizonyítani, mert :i kormány mindig a legszigorúbban ragaszkodott és ragaszkodik a törvények szelleméhez és betűihez. Ez vaJóban « van. Az alkotmányvédelem palástjába burkolt lesipuskások soha -sríhmi konkrétumra nem tudtak lúvátkozni. Csak vádoltak, csak gyanúsítottak, csak azt akarták elhitetni, hogy a kormány va''autit aka. a jövőben, valamit, aiiűrő''. még senki sem „tud semmit, dr ami őszermtük aggályos az alkotmány szempontjából. Dajkamesék ezek, amelyek apró gyermekek ijesztgetésére talán alkalmasak, de öntudatos polgárt hidegen hagynak. Dajkamesék a diktatúráról, amit senki solut kerekebben és érthetőbben meg nem tagadott, mint Gömbös Gyula, aki kormányelnöki székből hirdeti, hogy a magyar nép nem tűr el semmiféle diktatúrát. De hát hogyan keresnék ineg ken\erüket a magyar politikai elet kivénült javasasszonyai, ha nem igyekeznének tenyerekből jósolgatni?! Meg sem értik a miniszterelnök szavát, amikor azt mondja, hogy'' a mi új világunknak megvan a maga ősi szeU lemü alkotmánya, de ez nem a nép gúzsbakötését jelenti, hanem ellenkezőleg, a magyar népi eró szabad kibontakozását. A politikai javasasszonyok csak jósolgassanak! Mialatt ók jósolgatnak, a kibontakozó x magyar népi erő egyesülten építi az Magyarország viharálló alapjait. ■ i ZALAI HÍRLAP * Az oUsz kül ügy min i s rtérmm egyik veartő tisztviselője úgy nyilatkozott a sajtó elótr. **>gy m abesszta kérdés diplomáciai attailáaa még nem ad okot a túlzott baaxodáwa. A javasatokat o''asz részről nagy rokonszem''-vei, de kellő figyelemmel fogják mrgvizsgáku. Figaro szerint Anglia azért változtatta meg hirtelen O''asrocszággal swmben a poétikáját, mert Roosevelt elnök kijelentet*;, hogy nmes módjában végrehajtani az olajkivtteli tilalmat s erre az esetre Oroszország és Románia sem volt hajlandó a ti latomhoz csatlar kozni. Ehhez járult még az angol haditengerészetnek az az aggodalma, hogy hirte''en támadás esetén Franciaország nem támogatná Angliát. A Figaro szerint Anglia azért változtatta liat. ____ Milyen fenyegető veszélyeket rejteget Európa számára Szovjetoroszország? Erre a kérdésre ad vélaszt Nagy Lajos iró a december 15-lki érdekesnek ígérkező előadásán Zalaegerszeg, december 13. Ennek a télnek kultürá is eseményei között városunk íróv^endé-gének. Nagy Lajosnak szerep lése Vaétségtelo-nul a legkimagaslóbb, ö a mai magyar saej> ) lemi arisztokráciának igen értéloelt, bár egyv-; íiileg nagvon szrf&y tagja. Munkásságát nem - hirdetik jéhdnó /obszóval, ezt ízlése nem engedi. IV amit'' alkot, végte''en igazságában és • egyszerűségében hitünk szerint örökéletű. 1934 ^jiinitis 20-án utazott Oroszországba, aho! mintegy három hónapig időzött. Tehát látta a mai Oroszországot. Körülbelül 13.000 kilométert utazott, amely még a hatalmas orosz területeket tekintve is nagyon je entós, mert a legfontosabb ipari és kultürgóopontokat érav tette A legészakibb Leningrádtól, a Nagy f\> ter cár alkotta fővárostól kezd\r, Moszkván és Odesszán keresztül a legdélibb krimi pontig, Szevasztopo ig utazott és időzöt: e he''ye-ken. De járt az ipari és gazdasági empóriu-mokhan. Nvegoreloje, Rostow, Charkow, Dnveprogezs és a régi Nizsnij Novgorodban, melyet ma Gorkijnak (keserű) neveznek, a nagy iró után. Ezenkívül kisebb utazásokat tett és rengeteg anyagot gyűjtött e városok környékéről, va''amint a GsuvaszrfökJrói A magyar emberben sok erénye között ott van lassú higgadtsága is, mellyel az éV-t mosolyát vagy faliórát egyforma bölcsen tudja fogaAii. Nagy Lajos izzó magyar emb-t, aki nem mulasztott el bölcsen megnézni városok-han és vidéken, gyárakban és gazdaságokban, — szovehóz és kolchdzokban — múzeum okiban, színházakban, filmen, könyvtárakban es egészségügyi intézetekben mindent és hallgatva meglátni mmdent. A háború óta eltelt szoiongo esztendők után mindannyiunk közös érdek* megtuckii: fenyeget-e, készüld ott va''ami s ha igen. mi készül? Tudás nélkül az ember oly védtelen, mint a csupaszra vetkőztetett gladiátor, akire sötétben bocsátják rá ellenfeleit. Hiábavaló a hadakozás ismeretien és láthatatlan erükkel* Ennek az előadásnak bizonyára nagy érdeme lesz, hogy ha nem is mikroszkópi nagyításban, de közel hozza azt az országot, ainely ma nemcsak Európa, de az egész széles vi''ág számára a legnagyobb kérdője!. A Közművelődési Egyesület az illusztris írónak minél nagyobb közönséget szeretne biztosítani. A társada''om legszélesebb körű találkozójának szánja ezt a rendkívüli tárgyú és érdekességű előadást. Bizonyára azok sem mu''asztják el meghallgatását, akiket em''ékek fűznek Oroszországhoz, a háború vagy a hadifogság emlékei A músormcgváltá> móninKÍlis, M) fillér. 1935 december 14 hátralékok elengedésere alakított bizottságok a legközelebbi napokhan megkezdik működésüket Hír szerint a bizottságok a rendeletei«* liberaisan értelmezik és így remény van ana ts hogy a kézmirvcsiparosok OTI tartozásuk ielentékenv részétől megszabadulhatnak:. Az * amnesztia a háztartási alkalmazottak után fcL szaporodott hátralékra nem vonatkozik. ,1.1-LrLiii WWWW» ■ a1 i.............ii A MEFHOSz memoranduma Budapest, december 13. Az ifjúság problémáinak sürgős megoldása érdekében az egyetem» és főiskolai • ha''lgatók országos szövet- . sége memorandumot intézett a kormányhoz cs a törvényhozás két házához. A memorandumot népes küldöttség nyújtotta át a két ház elnökének és a kormány tagjainak. A memorandum foglakozik az állástalan diplomás ifjúság elhelyezésével, a tandijrend-szer reformjával, egy központi diákház, diákszanatórium és diáküdülók felállításává!. Kérik a külföldi ösztöndíjak szaporítását, az ifjúság egyetemen kívüli szellemi es tudo-raánvos tevékenységének szabadságát, majd kifejtik politikai kívánságaikat. i felszerelések és ród lik Pál és Indránál Z a I a e g e r s z e g Telelőn 170. hősi emléket állítanak a volt soproni tüzérek Sopron, december 13. A volt soproni tüzérek bajtársi köre a világháborúban hősi halalt halt bajtársai em ékének megörökítése céljából elhatározta, hogv a több: soproni fegyver nemek példáját követve a megdicsőült hősök halhatatlan emlékéhez mé>tő emlékművet léle-sít Sopron városában. Az aránylag rövid múltra visszatekintő bajtársi kör a hazafiasság, a tűzérbajtársiasság ápolása, a bajtársak szociális érdekeinek felkarolása s dicső háborús és békebeli emlékek ébrentartása mellett egyik feladatának tekinti az emlékmű mielőbbi felállítását. A leleplezési ünnepélyt 1Q36 május 31-én, pünkösdvasárnap délelőttre tervezik. Ez alkalomra az ország minden részéből egy-két napos filléres és kultúrvonatok mennek Sopronba. A tüzér szobor kivitelezője Vass Játu»s budapesti szobrászművész. Bővebb információkat nyújt Rakovszky Árpád, a bajtársi kör főtitkára, Sopron, Rákóczi-utca 20. — Cigányok, ha verekednek. Bogdán Ferenc szepe tneki cigány összeszólalkozott az egyik társával, mire az'' felkapott egy dorongé és úgy fejbeverte, hogy a mentők vérző fejjel szállították be a nagykanizsai kórházba. A dorong nem lehetett a legtisztább, mert ráadásul a szerencsétlen cigány még tetáiiusz-mérgezést is kapott. A csendőrség megindította a nyomozást. i Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban PAPP cukrásznál vásárolhat. A hitbizományi ¡avaslat tárgyalása / Budapest, december 13. A képviselőház csütörtöki ü''ésén megkezdték a családi hit-bizománvokről és a hitbizományi kisbirtokokról szóló javaslat tárgyatfsát Lánvi Márton ismertette a javaslatot. Nagy rWadásban ismertette a szükséget, mely a javaslatot létrehozta s melynek az a célja, hogy a hitbizományok ne akadályozzák meg a földmcgosz''ás egészséges fejlődését. Fontos, hogy a nemzeti vagyonnak ez a jelentós része spekulatív úton ne kerülhessen nem kívánatos elemek kezére. A jeVnlegi tórvénv lehetővé teszi csa''ádi hitbizományok a''akítását. de "nem elegendő ehhez a vagyon, hanem a hitbIrománya apitAruk különleges hazafias érdemekkel is rendelkezni keíl A javaslathoz többen hozzászóltak. Kenéz Béla azt a véleményét hangoztatta, hogy a javaslat az osztálvozódás szempontjából nagyon szükséges, mert lehetővé teszi az egyes társada''mi osztályok között fennálló áthidal* hatat''an ellentétek eloszlatását. A javaslat szerint a magva- földnek csak 1.7 száza eka marad megkötöttség alatt, ez pedig nem álj út-jában a kisbirtok fejlődésének. *......*....................................^rr rr rrrrriririrrr/irrirr jxjjw» Rövidesen megkezdik működésüket az OTI hátralékok elengedésére alakított bizottságok A kormányrendelet értelmében, am.Hy lehetővé teszi az OTl-járulékkal hátralékos mwika-adóknak, hogy nehéz helyzetükre való tekintetül jániléktartozásuk egy részének elengedését kérhessék, október 31-ben jelölte meg azt n határidőt, ameddig ?zck a kérelmek előterjeszt Intők. Az OTI vezérigazgatója köriratban szabályozta a vénre hajtási eljárást és ez a körirat le- ív aev megtakarj ti»t ér el, ha ezen könnyű éghető. nicas kalóriáju futó szenet nálunk marolja. 100 Kg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon 89 Te»*ék próbafűtést alkalmazni A lecki&ebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kisxol^tís. hetövé teszi. liogy azok a munkaadók, akik kérelmeiket beadták ugyan, de azokat kellőképpen nem támasztották alá, ezt pótlólag megtehessék és közhitelességi! okiratokkal, helyhatósági igazolvánnyal, telekkönyvi kivonattal, adóbizonylattal, iparhatósági bzonyítv-vánnyal, vagy az ipartestü''et birányitvánvával igazolhassák a gazdasági helyzet következtében szenvedett súlyos veszteségeket Az ipartestületek arra kérték a minisztert, hogy a járuléktartozás egy részének elengedését kérő beadványok beadásának határidejét január l-ig hosszabbítsa meg; erre a kérelemre azonban még nem érkezett válasz. Azoknak, akik az amnesztia-rendelet igénybevételére kérelmet nyújtottak be, a folyó* évi járulékot mindenesetre fizetniök kell, különben nem részesülhetnek az amnesztia kedvezményében. A miniszter minden bizonnval engedélyezi az új terminust. Ugy értesültiink egyébkent, hogy a járulék- I 1935. december . ZALAI HÍRLAP Családjának, jó barátjának igazi öröme akkor lesz, ba MSDi iÉi, nyakkendót''férö taget'' "rttaidél, vásznat, flanelt a verseny mnim vásárol Nagy karácsonyi játékvásár Dánfai Béla optikáét fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket. A Zalai Hírlap és a Tükör együttes előfizetése A vidéki sajtó fontos feladatot tölt be a nemzet életébw. Munkánk sikerét bizonyítja, hogy a legszebb magyar képes folyóirat, a Tükör szoros kapcsolatot létesített velünk. Éji-fizetőink és olvasóink javára történt megállapodásunk alapján közönségünk számára egyszerűsítjük és megkönnyítjük a Tükör előfizetését s ily módon bekapcsolódunk a mar gyár irodalom és művészet, a magyar társadalmi és sporté''et s a nagyvilág eseményeinek nagyszabású képes ismertetésébe. Lapunkkal együtt — kizárólag előfizetőink részére biztosított — előnyös feltételekkel rendelhető meg a Tükör. Karácsony és újév ünnepének közeledtével minden előfizetőnknek módot nyúj-"hink arra, hogy kiadóhivatalunk útján* a Tükör új évfolyamának előfizetésével egész évre való szórakozást és gyönyörűséget szerezzen családjának, barátainak. Az együttes előfizetés kényelmes és előnyös lehetőségéről kiadóhivatalunk szívesen nyújt tájékoztatást A Tükör karácsonyi számában legjobb íróink kedveskednek a magyar olvasónak. Valóban ünnepi szám ez, külső kiállításával, olvasni- valóival egyaránt, hisz hogy csak pár nevet említsünk: Kosztolányi Dezső, Sík Sándor, Bibó Lajos, Illyés Gyula, Aradi Zsolt gondos-kodtak a most megjelent szám magas színvonaláról. Mellettük külön ki kell emelni a kitűnő Ortutay. Gyula gyűjtéséből származó ízes rétközi mesét, Kopp Jenő értékfs cikkét a Madonna-ábrázolásokról, Révay József Horatius-tanulmányát. Az aktualitások sorából magasan kiemelkedik a mai Egy iptom életéről és politikai helyzetéről szóló nagyszabású képes beszámoló és Kovrig János színes cikke Hawáiról. A Tükör decemberi száma közöl először képeket a magvar amat^rfénvképezók budapesti jubiláris kiálíításábóJ; a példátlanul gazdag illusztrációs anyag komolv esemeny. A színház és a fűm időszerű kérdéseiről szóló beszámolókon kívül nagy népszerűségre tart-hat-saámot a rádió ismert karnagyának. Polgár Tibctaiak gramofónlemez-kritikája. A Tükör nafey filmrejtvénvpály4zata e számban utolsóelőtti fordulójához ért $ ennek eredményét már rövidesen közölni fogja az országszerte oly népszerű folyóirat. RÖVID HÍREK A telepítés kérdéséről tárgyait a mai minisztertanács, mely után Serédi Jusztinián hercegprímás, Olattfelder Gyula csanádi püspök és Kelemen Krizosztom pannonhámai főapát jelentek meg a miniszterelnöknél és vele, Darányi földművelésügyi miniszterrel és Hóman kultuszminiszterrel hosszabban tanácskoztak a telepítés - kérdéséről. A Küria ma hirdetett ítéletet a kél alsőfokű büóság által halálraítélt Matuska Szilveszter bűnügyében. A Kúria jogerőre emelte a bia-torbágyi vasúti merénylő kötéláltali halálbüntetését. Váratlanul nyugdíjazta De la Croise tor-vényszéki elnököt, a marseiliei per fótárgya-lásának elnökét, aki — mint ismeretes — felfüggesztette védői tisztségétől a horvát vádlottak védőjét. A várat''an nyugdíjazás állítólag az ügyvéd felfüggesztésével van kapcsolatban. Bekies és Malypetr ekiökjetölíek mellett újabban Pékár, neves prágai történész nevét ás úgy emlegetik, mint aki számba jöhet az elnökválasztáson. Horthy Miklós kormányzó dr. Dezső László alezredest moszkvai katonai attasévá nevezte ki. Sárossy Györgyöt, a legjobb magyar labdarugót ma a szegedi egyetemen jogi doktorrá avatták. A felvidéki magyar párt gyűlést tartott, melyen ismét hangot adtak a szónokok a magyar lakosság sérelmeinek. Nagyon sok olyan köz-aég van a Felvidéken, melyékben a 7CM-7S százalékot képviselő magyar lakosságnak nüics •gy magyarnyelvű iskolája. A esdi belpolitikai válságot igen élénken figyelik Párisban. Ugy tudják, hogy Massaryk •Inök lemondását holnap teszik közzé. A hatalmas esőzések következtében Macedóniában több falut teljesen elsöpört a föld szítéról az árvíz. Athos hegyén is 20 házat pusztított el az alázúduló víztömeg. A nagy pusztítás miatt el kellett halasztani a királynak, erre a vidékre tervezett körűtját is. A jugoszláv belpolitikában is nyugtalanság észlelhető. Hír szerint rövidesen átszervezik o kormányt. Grenoble közelében nagy földcsuszamlás történt, melynek négy halálos áldozata van. — Dr. Lénárd János kitüntetése. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére dr. Lénárd János keszthelyi ügyvéd, hercegi uradalmi főtitkárnak a közélet terén szerzett érdemei elismeréseül a magyar királyi kormány-főtanácsosi címet adományozta. A kitüntetés egész Zalamegyében őszinte örömet kelt. mert ismerik azt a tevékeny, eredményes munkásságot, amit dr. Lénárd János a megye közéletében és Keszthely fejlesztésében, valamint a Balaton érdekében kifejt. A kormányzó kitüntetése az arra legméltóbb embert érte. f — A nemrég kinevezett elemi iskolai körzeti felügyelök értesülésünk szerint szerdán jönnek össze közös értekezletre Zalaegerszo-gen. Az értekezleten megjelenik dr. Liber Béla főigazgató is Dezső Lipót tanügyi tanácsos kíséretében, hogy egyrészt megismerje személyesen a körzeti felügyelőket, másrészt pe-dig, hogy bizonyos, az egységes irányítás szempontjából fontos, praktikus utasításokat adjon. — 80 éves múltam, mert algmándb-t ittam, Minden héten egyszer, fél pohárral reggel! Százéves örségi irat került elö Ispánkon. Zsohár Gyula ispán ki kisgazda régi iratok köjt kutatva egy olyan iratot ta''ált, melyet 1810-ben iktattak be a községi levéltárba, honnan azonban a községi iratok ide-oda hurcolása következtében eltűnt. A királyi fiscusnak egy végzése az irat, mely megvédi 18 őrségi kóz-ség nemesi jogát, melyet a Batthyány grófok nem akartak elismerni, hanem pert támasztva, az Örséget, mint jobbágy-telket, hatamuk ''alá akarták kényszeríteni. A királyi fisais azonban elutasítja a Batthyányiak keresetét és nyertednek az őrségieket mondja ki a perben. — Ha''átozás. FcUóeőo Gaál József nyug. középiskolai tanár, kormány főtanácsos, a Ferenc József rend lovagja élete 73-ik évében Keszthelyen elhunyt. Temetése tegnap délután volt Keszthelyen igen nagy részvét mellett. Az elhunytban Gaál Sándor dr. apát, a szombat, helyi/ fóplébánia plébánosa fivérét gyászolja. Az Evangélikus Nőegylet ezúton is^ felkéri muidázokat, akik a szegények karácsonyi meff. ajándékozásához ajándékot ajánlottak meg, hogy szíves adományaikat minél előbb juttassák el az evangélikus gyülekezet házába (Mik-száfh-utca 1., lelkészi hivatal). 1—3 — Nagykanizsa képviselőtestülete egyhangúlag megfellebbezte a vármegye határozatát, melyet a város 1930 évi költségvetése ügyében hozott. Akármilyen nagy a lába, |(|5S CÍpŐt viselhet. Uri és női divatqipői megbízhatók. Zalaegerszeg,'' Batthyány-utca 17. MHIMMBi^HMMVIHHMHHMHHBMMHHi^lHHIHMMHMHMHMBH^HHflMiHMHVt — A pápai bacongyár zalaegerszegi elárusító üzletének megnyitása alkalmából 14-én, szombaton délután 6 órakor az Arany Bárány szálló külön éttermében a gyár készítmény a»--bői kóstoló lesz. A kőstolóía sok meghívót küldött ki a vállalat elnöksége. — Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél. melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a természetes «Ferenc József« keserűvíz azotmak használata fontos segédeszközt képez. ( Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramolon ok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok izléteí kivitelben HÍRLAP 1935. december SPORT Palotaforradalom a párhuzamos I. osztály terve miatt Kevés furbal esemény okozott olyan vihart, Punt a je-cnc$ szőnyegen levő párhuzamos I. osztály megvalósításinak terve. Az egésj fútba; ILerukt olyan, mint a megbolygatott hangyaboly Nincs egyesület ma Nyugaton, ame.y nc foglalkoznék a javaslattal. Tatá-bányától kezdve Zaaegcrszegig különbözők az érvek Különösen a szombathelyi csapatok fogv talnak élesen állást a megvalósítás eien. Szombathelyen az a he''yzrt, ha a december 14—i tanácsülés elfogadta a uvatiatot, ú^y a szom-bathelyiek elszakadnak a nyugati futbál*óV Sopron is erősen ellene van az I. osztály ketté-fzakításának. Minden oldalról csak az hangzik, bogy a nívó ezáJta'' olyan gywg< Vnac, hogy ez reltétlenul az egyesületek cl vérzéséhez vo-zetue. A szombathelyek már kész tervekkei! 4 kezükben várják a szombati tanácsülést. Ha harcuk nem vezet* sikerre, úgy vagy belépnek a II. profiligáha, vagy ha ez nem volna Km tehetséges, a soproniakkal együtt alakítanak egy önálló kerületet Nagykanizsa. Zalaegerszeg. Székesfehérvár és Pápa bevonásával, netán ez sem sikerülne, úgy kérik az MLSz-tól a dé''nyugati kerületbe felvételüket Megállapíthatjuk, ilven ekzánt harc még pem volt fut ha'' 1 kerületűn k életében. (őszintén megmondjuk, nem vagyunk hívei az ilyen törekvéseknek és megmozdulásoknak; e''len-kezőleg. erősen elítéljük. Kulsó és erőszakos fenyegetésekkel nem szabad egy bomoly és igenis. megszívle''eixJó javaslat sorsát elintézni Megvan arra a megfeleld elintézési mód. Tessék azt az illetékes szervekre bízni! Ha azok azt he''yes''ik és elfogadják, bizonyára tudják, miért teszik. De ha károsnak tartják, úgy meg khetünk győződve, ellene foglalnak állást, hangsúlyozzuk, a futball* ao vétségét az egyetemes sporterdek vezet ennek a javaslatnak a tárgyalásánál. Egy-két egyesületnek saját érik két nem szabad a koa érdek* fölé emelni) tsmerw a szombathelyi egyesületek állásfog-iaUsát, feltesszük a kérdést, vájjon kedvezőbb lenwse a helyzet akkor, ha a szombathelyiek beléütnének a U. profiligába'' Avagy magasabb nívón mozogna-e a futboJl akkor, ha a második tervüket megvalósítva, a csapatokkal játszanának, melyekkel a javasat megvalósítása után úgyis módjuk lesz játszani? Az első kédésiV röviden válaszolhatunk. A helyact rosszabb lenne, mert Szoa^ hathelyen az eddigi profi kísérletek aem váltak be. Példa erre a Sabaria eseiev A második kérdésre pedig az az őszinte válaszunk, ne gondolják azt, hogy ma IX: nyugaton jobb a nívó, rawt Nyugaton. Scmmn célját sem látjuk tehát ezeknek a komhtnációknak. Ma, tajnifc. a legtöbb egyesület anyagi nehézségekkel küzd. A futball fr•támadásainak és a nívó emelésének egyedüli eszköze: a reformjavaslat megvalósítása. Ne idegenkedjünk az újításoktól, hanem álljunk meile és karoljuk fel szeretettel. Zalaegerszeg szívvel-lélekkel tamogatja a szövetséget oehéz és az egyetemes sportot szolgáló munkájában és arra kéri a ínég ide-2cnkedóket, hojp ezt a javaslatot, amelyet Zalaegerszeg a jövő futbalisport bázisának tart, fogadják el igaz magyaros szeretettel. A magunk részérói pedig arra kérjük a za''aegerszegi egyesületeket, hogy a szombati ülésen Győrben feltétlenül képviseltessék magukat. — A Za''aegerszegi Izr. Jótékony Leányegylet liceális előadásának közönsége december lWn, csütörtökön este érdekes és értékes előadást hallgathat végig. Wviss Máriát, a kiváló sopcon,'' gyermekpedagógust sikerült egy előadásra megnyerni. Az illusztris e^úadóoő: Nevelés és önállóság címen tartja meg előadását. A gyerraelcneve''és nehé^ sok megértést, szeretetet és munkát kivánó feladatáról szól, ami napjainkban különösen aktuális. Az egylet tagjait és az érdeklődőket ezúton is meghívja az egyiet vezetősége. lirl n ittl, ha Provincia pengőszelvényt vásárol, mert a felhasználatlan pengő-szelvényeket itthon vagy Budapesten Mkor mílját Prorincu Utizlsi es Jegyiroda zalaegerszegi kirendelttét« Kereskedelmi LUnJc Temérdek kedvezménybez lut Budapesten, na kitűnő hotelekben, pensiokban, kávéházakban, éttermekben, színházakban, kabarékban, mulatókban, sporttelepeken, és az aütótaxiért Provincia pengöszel vénnyel fizet. Prorinci* Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi kirendeltbe Kercikedclmi jank. — Mit adjak karácsonyra? — e kérdés ekiönté$v nemcsak a vevőnek gond, hanem a — kereskedőnek is. Ne legyen tuldrága, ne legyen szegényes, mutatós legyeu és főleg örüljön neki a vevő: ez a karácsonyi reklámajándék feladata. Exról hoz érdekes és gyakorlati cikket a Rekláméiet legújabb száma. meiy szokásos gazdag tanalomma'' m-«t jelent meg. A lapot négyoldalas mélynyomású kirakart-meJléklet egészíti ki. Szerkeszti Balogh Sándor. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Budapest. V., Lipót^könít 9.. • • Öntől függ, hogy elegáns, tartós és olcsó cipője és hó- és sár cipője legyen. Te,efon84'' v á s á r 0 rj 0 n tehát KovácsGipő. ésDiuatáruház-ban a Provincia pengószelvényre, amelynek használata az ön budapesti utja során 25 °/0-kal emeli pénze értékét Proriflcia Utaxisi és Jegyiroda zilaegerazegi kirendeltsége Kereskedelmi Bank y. — A pécsi Erzsébet tudom*tjvgyeteme való felvétel iránti kérvények W36 január l>ig nyújtandók be. A kérvények annak a karnak tanártestületéhez címzett dók, amely karra a folyamodó a felvételét kéri (jog-, orvos- cs bölcsészettudományi Tor: Pécs, Rákóczi-iit 80.; evangélikus hittudományi kar: Sopron). A rendes beiratkozások határideje január V—1^-ig, utólagos beiratkozások végső határideje február 6. A felvételre, illetve beiratkozásra vonatkozólag részletes tájékoztatás a Budapesti Közlönyben ta''álható. továbbá felvilágosítással szolgálnak, levélben is, a dékáni hivatalok. Az egyetem mellett egy férfi és egy női áfhmi koFégium és a Szent Mór kollégium áll az egyetemi hallgatók rendelkezésére. A kollégiumokba való felvételre vonatkozólag a kok légiumok igazgatósága (Nagy Lajos kolfe. gium: Pécs, Pozsonv-utca 3.; Erzsébet leány-internátus: Pécs, Siklósi-utca 1.; Szent Mór kollégium: Pécs, Werbőczy István-utca 6.) szolgál részletes felvilágosítással. Az egyetemi menzán, melyet az egyetem minden hallgatója igénybe vehet, a napi kétszeri étkezés (ebéd, vacsora) 00 fillér. A nyári hónapok alatt a hallgatóság részére Keszthelyen 50 ágyas diátüdülő áll rendelkezésre, melybe részbea teljesen ingyenesen, részben napi egy pengőért nyernek teljes ellátássá} az arra érdemes hallgatók elhelyezést rOLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramat. Eredeti • Parker« tollak leszállított áron. Va-lódi arany tollak már 5 P-tőL Ka kai Ágoston könyv, papír és írószerkeres* kedése, kolcsönkönyvtára, Zalaegerszeg. Telefon 131. — Agyonütötte a viHanyáram. Halálos kimenete ú oereacséllcnség történt a somogv-ínegyei Bálványos községben. Urös ishán gazdasági cseléd a megrongált villanv\ezeté* ket akarta kijavítani, miközben hozzáért az egyik, árammal telített huzalhoz. A vi/lanyáranv ha álra sújtotta a szerencsétlen erubert. Karácsonyi vásárlásaira már csak 2 hete van Szerezze be szükségletét GYARMATI __csemegeflxletben Ne utazzon Budapestre Provincia pensőszelvény nélkül. mert ráfizet az útra! Provincia Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi kiwodeit- »/ge Kereskedelmi Barvk. Hirdessen a „ZALAI Hím 1935. december . ZALAI HÍRLAP — A gyomorfájás, gyomomyomás: bélsár-fülxúgás, halvány arcszín, migrén, kedvetlenség tossz emésztés, fehér nydvlepedék, kábultság, pangás, alhasi vérbőség, nagyfokú erjedés, a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által igen sok esetben hamarosan elmúlik. — A za''amercinyei erdöonmkisok bérét — Drózdy Oyóző országgyűlési képviselő közbenjárására — a vállalkozó cég I5<Vo-kai felemelte s egyben Ígéretet tett, hogy a jövőben csak zalai munkásokat foglalkoztat. Vetömagtxirgonyát oszt ki a gazdák kö-a földműveiesügyi iitinisztérhnti. JF<lvüá- — VeU zött a földművelésügyi gosítást a községi jegyzők adnak. — Időjárás: Mérsékelt keleti szél, néhány helyen újabb havazás sok helyen köd. A hőmérséklet avulása bizonytalan, erösebb éjjeli fagy lehetséges. minden eddigit felülmúló választékkal várom a n. é. közönséget. Raktárom minden igényt kielégít. Társasjátékok 90 fillértől, egyéb kis játékok 25 fillértől. flinden játékot készpénzért az 1935. évi Liebner-árjegyzék szerint adok. B t. vevőim a szállítási költséget megtakarítják és nem viselik a törési kockázatot Márkás porcellán dísztárgyakból, üveg- és porcellánkészletekből i \ remek újdonságok. Hó- és sárcipők, bórkeztyük, teli trikóáruk, nyakkendők. MOZI STRADIVARI. gyönyörű tegtinye fűmen, ma az Edbopibon» Két, százszázalékos művész: az író, Szántó Oyörgy és a rendező, Bolváry Géza szerencsés összefogása teremtette meg ezt a produkciót! Szántó György színes fantáziája nyomán, egy híres hegedű romantikus, izga mas története elevenedik meg előttünk, korszakokon, szerelmeken és emberi sorsokon keresztül. Olyan ez a történet, mint egy dobogó, érzékeny, vérző szív, tele hangu''attal, kötészettel és muzsikával. A régi, békebeli huszártisztnek, az »úftiaka, íróilag is tökéletesen keresztül vitt szobrászmunkája. Bolváry Géza, a rendező, mindenben egyenértékű társa a szerzőnek. Ízléses és ötletes rendezői munkája nyomán, egyenesen felsőbbrendű játékot produkál a kitűnő együttes. Mint egy finom zenei kompozíció, amelynek minden hangját szinte kottára lehetne szedni. Az a határozott érzésünk, hogy Bolváry ezze! a rendezésével hitet akart tenni magyarsága mel''ett Schnatz Szibill és Fröhlich Gusztáv játsszák a főszerepeket. — Fröhlich Gusztáv ismét megta''álta helyét a4es-tére szabott figurában. Férfias, egyszerű és emberi. A gyönyörű, halk, édes Schmitz Szibill értékes alakítása elmélyülő művész finom! munkája. De jók a többlek is, különösen egy olasz katonaorvos szerepében Schönhals János. RÁDIÓ # Pésite''í, december 13. Budapest 1. 7.40: Lázár Andor m. kir. »gazságügymi-niszter beszéde. 8.05: Az Operaház előadásának közvetítése. A Lohengrin c. dalmű 11. és III. felvonása. 9.25: Hogyan lehet elkerülni a si-ba!esctekct. Nagypataky Gyula dr. előadása. 10.45: Régi báli zene. A Beszkárt-zenekar műsora. Bodape t II. 5.55: Gyorsírótanfolyam. 6.25: Az Operaház előadásinak közvetítése. A Lohengrin c. dalmű I. felvonása. 8: A vallásosság korunk zeneművészetében. HaicsGéza előadása. $.55: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál. Szombat, de .-ember 14. Budapest I. 10.20: Som ay Károly elbeszéléseiből 10.45: A Szépművészeti Múzeum önarcképgyűjteror nyét ismerteti Balás-Piri László dr. 12.05: Benyovits Piroska énekel. 1: A József nádor 2. honvédgya''ogezred zenekara. 4.10: Harsá-nyi Gizi mesél. 5: K. Comcnso''i Mária zongorázik. 5.30: Szóvirágok. Török Sándor csevegése. (>: Sárai Elemér és cigányzenekara. 6.40: Hangjátékelóadás a stúdióban. Stra-divari. Hangjáték 12 képben. Irta Szántó György. 8.30: Bornemisza Géza m. kir. ipar; és munkaügyi miniszter beszéde. 8.50: Budapesti -.Hangverseny Zenekar. 10: A jubiláló magyar'' rádió'' megköszöni az üdvözléseket 10.30: Hanglemezek. 11.20: Kertész Miklós jazzenckarának műsora. Budapo t II. 5: Mező gazda*; ági félóra. 6.05: Egy bátor lapszerkesztő 1850-ből. Szentiványi Béla előadása. 9.25: Hanglemezek. Figyelj! HAVAS IT IIII kézimunka- ■ ■ ■ % ■ kézimunka-és szőnyegfonalai. Babi ruha különlegességei legmegbízhatóbbak. Tökéletes lot és orvosi rendeletre is legolcsóbban készit (.Kovács Elza Rákóczi-ut 29. A rendőrpalotával sic« ben Göcsejiek órása és ékszerésze« Legprecízebb órajatitó műhely Varga Lajos {Tiki) órát- és éktxtéu Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos irts is Mm Zalaegerszeg, (a megye- házzal szemben) ITO OLCSÓ és MEÜB IZMAI írógép és számlálógép szaküzlet ERIKA u| táska gép P 17S Remington Írógépek bilO-minyi lerakat*. |avitások, benzinlurdók, jc karban ttrtá«. - Arany, ezüst ékszerek. disilárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranymüres, Írógép műszerész. Zalaegerszeg. (Mandi patika mellett) A BUDAPESTI ÉRTÉIGÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI- VilBtal: Angol fon: 16 «0 17 10 delgafr. 56 S© 57 50 Cseh Korona 14 15-14 35 Dán korona 73-75-74 55 Jinár 7 fO-S-30 Dollár 331 20-34 f-20 Pranda frank 22»»-¿WC lollandi 2292^231-20 ''.engyel zloty 6590-f6 50 cu 3-00-3*15 era 442-446 Jra 299J - 3U*25 4árka 136»3760 o''onrég korona 84 76-85 66 Osztrák schilling »„-80-70 Svájci frank I lu 7U-I i 65 Svéd korona 8580-8670 Dstliák« Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brü«?xel Kopenhiga Ofxló London Mi''ano Newyork Páris Prága SróHa Stockholm Varsó Wien Zürich 229 41-231''20 7S2-7-M 13SDH-1368Q 3-41-3 40 7920-79*80 76-15-86.47 85-50-76-50 1705-17^0 29^*8-3070 345*20-34710 22*32-22^0 14-C7-I7-07 411-4 47 8>IO-8*« 6415-0W5 110-80-111*63 BUDAPEST! TERMÉNYJELENTÉS Buta (tiszaridéieii- 77 kg 1795 -1820 (e*v*b) 1765-1780 (Ifavzv.) 78 kg. 18 IU-18-35. (egyéb) 1790 1805, ¡9 kg. (tisxv.) 1835—I8t>\ (egvéb) (805 18 »(ttuv.) 80 ke. 1865—1890. (egvéb) 183C-184J, rozs (pe ».) 1600-16 »a »''«>« uj 1740-1600, sörárpa 1800-19 00, »ab 17.55 1765, teo^tri 15 45 15.55, 0ut5korfa 12.50 1263 i''inyzat gyengébb, forgalom; csekély. • * »« •■>•(• »<•«*< STivffsrcs rcrta j*»o» * i • H''JVOt 0tza SMtMHJ« oivio HiOfM jö/str < KoriMiZK^ Usnú S6«M«I t«*MM? rKANCU JCÍMJ Uzletmegnyitás! i pápai lacongyár husteFmékcmok elárusító helye Zalaegerszegen lazraczy-ieí 6. sz. alatt (pénzügyi palota) Filléres sertéshús árak! december 14-éii, szombaton megnyílik. -zzí^ ku^ ^ BOLLA GYULA, mészáros és hentes. ^ ^ I Füleres árakkal az olcsó húsfogyasztás kérdése megoldást nyert. ■ van í ALA HÍRLAP 1935. december Crepe de chlne jó minőség, szép színekben, kis hibával P 2*40 Düftln: Férfi és női sportkabátkának, 15 féle szinben P 4 50 -Téli szövet női aljaknak és gyermekruháknak, angolos mintával P 120 • Töraiközök: Komplett nagyságú frottier törülköző P 180 Törülköző majgyaros széllel és rojttal P - 68 Kombinénak alkalmas maradékok, szines nancooc 90 fillér * * Sport szövet egy öltönyre való.....P 1140 llri divatzsebkendők ajourral és ajour nélkül, kis hibával P — 50 Férfi gyapjú divatszövetek és bundahuzatok. Göcseji selyem zsebkendők látképekkel, párja Ugyanaz ''/a tucat, szépen adjusztálva falszőnyegnek elkészítve, selymes csipkével P - 36 p r— P 1 50 Diszítse lakását Schütz szőnyeggel ét függönnyel. Grenadlll dupla széles, modern, nagy szines mintával P 2 60 Szerb Vászon színtartó, csíkos fűggönyanyag, jól mosható, 85 cm széles......P — 64 Ágy- és asztalteri tők. Garnitúrák már 17 pengőtől kedve. Bordó és zöld garnitúrák, kitűnő minőség 26- Viaszos vásznak a legjobb minőségben Viaszos vászon abrosz, komplett nagyságban Nyomatott Kakas Aforfoo UcymyomdíJAm, Zjümgeraeg, SzécteyíW I.TMfli III. L évf. 1935. 12. ggám. December 15. Vasárnap. Á Szerkesztőségi telefon: 80. POLITIKAI N Nyomdai telefon: 131, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETUR JÁNOS * hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. A hitbizományi reform ___ J, december 14. Kossuth, Deák, Széchenyi — csak a legnagy obbakat említjük — annakidején a hitbizomány eltörése mellett voltak. A üömbö&-kormány hitbizományi reformja távolról sem óhajt ilyen messzire menni. Elgondolásaiban nem a hitbizományi intézmény eltörlésének, hanem megfelelő reformjának a gondolata vezeti. Az alapvető elv az, hogy a földet: a magyar állam létének legfontosabb alapját konzervatív kezekben kell megtartani A hitbizományi reform, ahogy megvalósulásra kerül, nem jelent földosztást Hitbizományi reform és telepítés két teljesen különböző dolog, csak annyiban foglalhatók egy kalap álá, hogy mindkettő együttesen képezi a kormány föld-birtokpolitikájának a tengelyét. A reformelgondolás a konzervatív haladó szellemet tartja szem előtt. De nem is tekinthetne e! attól a konzervatív állásponttól, hogy a magyar földet, p''áne a mai időben különös védelemben kell részesíteni. Vannak, akik a kormány javaslatát túlságosan konzervatívnak tartják s nem bánnák, ha teljesen szakítanának á hitbizomány intézményével s a földet szabad adás-vétel tárgyává tennék. Kenéz Béla rámutatott arra, hogy a forgalmi korlátjaitól megszabadult föld hogyan siklott ki a régi gazdák kezéből s hogyan került ez a föld magántulajdonba néhány krajcárért. »A magyar gazdaságtörténetnek a leg4-döbbenetesebb fejezetei közé tartozik az a korszak, amelyben tízezrek életalapját könnyűszerrel rombadöntötte néhány agyafúrt ember mohósága, a Told forgalmi korlátai híján.« Különösen Magyarországon volt elhibázott tett a liberaizmus eszményeit — amelyek a maguk idején talán az ipar és kereskedelem terén helyénvalók voltak — a fötdbirtokfarga-lomra is kiterjeszteni. Sajnos, csak későn eszméltünk aztán rá, hogy a magyar földet soha sem lett volna szabad korlátlan üzérkedés tárgyává tenni, mert nem közömbös az ország jövője szempontjából, hogy kinek a kezében van a föld. Az ipar és kereskedelem merőben más, tevékenységi köre lényegében különböző a föld adás-vételével összefüggő üzleti tevékenységtől. A föld a nemzeti lét alapja, mert hiszen a föld táplálja és tartja el azt a legszélesebb réteget, amely a magyar nép túlnyomó többségét képezi. A magyar szereti a földjét s így mmdenképen sokkal elónyösebb és megnyugtatóbb, ha azoknak a kezén marad a föld, akik azt megművelik és szeretik. A háborüelótti magyar belpolitikának egyik legnagyobb mulasztása volt az, hogy nem sokat törődött a magyar kisgazda sorsával, helyesebben: nem törődött olyan mértékben, mint amilyen mértékben ezt a kisgazdaosztály jelentősége és általában a magyar földbirtok sorsának fontossága megkövetelte volna. Sok igazságot fejez ki Kenéz Bélának az a megállapítása, hogy helyes földbirtokpolítika mellett talán még a kommunizmus rémnap jaj is elmaradtak volna A Gömbös-kormány hitbizományi reformja tehát sem elmaradni nem akar a kor követelményei mögött, sem túlzásba esni nem óha/t. Nagybirtokosra épen olyan szükség van, mint Négyhatalmi egyezmény esetén Franciaország szívesen eleltl keleteurópai barátalt London, december 14. A New« (Ironide szerint a berlini angol nagykövet megjelent Hitlernél és aziránt érdeklődött, hogy mik a nézetei a légierőkről, valamint arróü az elgondolásról, hogy Németország és a szomszédai közt esetleg megnemtánmdási szerződés jöjjön létre. Hitler kijc''entette, hogy ha a kektafnka» kétségtelen, hogy a középeurópai helyzet kuk csát Németország tartaná a kezében.''laval állítólag szintén szeretné, ha négy hatatni egyezmény létesülne Franciaország, Német, brszág, Anglia és Olaszország között. Ebben az esetben Laval szívesen feláldozná Franci*, ország keleteurópai barátait, a ksumtxntot ¿a a szovjetet. háború hullámai átcsapnának Európára, úgy A béketerv betekintése után Abesszínia most a népszövetségi közgyűlés összehívását kéri Róma, december 14. Az olasz kormány tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit az Olaszországnak tett békejavaslatok tartalmáról. Ezek szerint az Anglia és Franciaország részéről előterjesztett javaslatok a következőket foglalják magukban: 1. Olaszország megkapja Tigre keleti részéi abban a területsávban, amelyet a Oevo folyó határol, nyugatról pedig: észak-déli hányban Akszumot abesszin, Aduát pedig o''asz területnek. 2. Danakil és Eritrea között határmódosítás történnék olymódon, hogy Aussa abesszin terület marad és Abesszüiia Eritrea területé»» át kisebb sávot kap a tengerhez. 3. Határmódosítás Ogaden és az olasz Szomália között. 4. Abesszínia tengeri kijárata. Az abesszin császárság teljes felségjogot szerez a tengeri kijáratra, Assab és az abesszin terület között 5. Gazdasági befoly ás és telepítési terület. A frontharcos törvényhez ul frontharcos statisztikát készítenek Délabessziniában O''aszország javára gazdasági terjeszkedést biztosítanának és telepítési sj. vot létesítenek. Ez a terület teljesen abesszin felségjog alatt marad, de Olaszország a gaz. dasági jogok kihasználására kizárólagosságot kap, hogy a bányákat és erdőségeket kihasa" náihassa, a gazdátlan területeket pedig a bennszülöttek és idegenek cseteges szerzett jogaik sértetlenül hagyásával birtokába vihesse. A közigazgatást ezen a területen az abesszin ásás zár felségjoga a''att a Népszövetség által kidolgozandó támogatási egyezmény aapjáfl látják el. Az abesszin'' kormány jegyzéket intézett a Népszövetséghez és ebben a népszövetségi közgyűlés azonnali összehívását kéri annaM megvizsgálására, hogy a francia-angol béke-tervezet összeegyeztethető-e a Népszövetség alapelveivel, elsősorban a tagi''kunok területi épségének és függetlenségének elvével. Az elmúlt hetekben Budapesten ¡»orozatos tárgyalások folytak a frontharcos törvény nyers tervezetének megfogalmazására. A tervezetet az országos elnökség megküldi a vidéki főcsoportoknak is, hogy tanulmányozzák át s tegyék meg észrevételeiket. A főcsoportok a tervezetet, kézhezvétele után intézőbizottság elé viszik, de a szakaszparancsnokok révén beleszólást biztosítanak műiden frontharcos részére is, hogy így minden frontharcos kívánságról a törvény megalkotása előtt értesülést lehessen szerezni. A készülő frontharcos törvény szempontjából nagyfontosságú, hogy pontos statisztika álljon rendelkezésre, amely részletesen meg- világítja a frontharousok háború előtti és je* ^cnlegi társadalmi és szociális helyzetét é4 egyben úgy közszolgaati, mint magángazda, sági vonatkozásban rávilágít azokra a sérelmekre, melyeket a frontharcosok — sokszor sok esztendeig tartó harctéri szolgaatuk és hadifogságuk folytán — elszenvedni kényszerültek. Az országos elnökség az illetékesekkel történt megállapodás alapján ily statisztikai kérdőíveket fog szétküldeni a bajtársaknak a helyi alakulatok vezetőségein keresztül. Valamennyi frontharcos főcsoport a kérdőívek kézhezvétele után gyűlést hív össze és belátó tárgya''áso-kon vitatja meg a törvénytervezetet. középbi^tokosra. Természetesen a kisbirtok is épen/úgy meg fogja érezni az állam gondoskodó védelmét, mint az előbb említett két birtokkategória. Ha tehát belátjuk és elismerjük a birtokos osztály fontos államfenntartó szerepét, akkor védelméről is gondoskodnunk kell. Meg kell erősíteni idehaza a birtokos osztályt, mert a tőlünk elszakított országrészieken az utódállamok különösen a magyarsággal szemben olyan birtokreformot hajtottak végre, amely nem a demokrácia, hanem a bosszúállás szelleméből fakadt. Csehszlovákiában kétmi''liő holdat koboztak el a magyaroktól, Erdélyben pedig csaknem hárommilliót. Annál inkább kell tehát nekünk itthon megteremteni a magyar földnek és a magyar népnek hűséges, hálás és okos kapcsolatit! ZALA HÍRLAP 1935. december Ui tagok a Nemzeti Egység . sümegi szervezeteben A MUNKA Sümeg, december 14. (Tudósítónk ;elcnü:) A sümegi Ncmaeti Egység szervezet választmányi ü.ést tartott, melynek credményekcp az új felső terültei alelnök" Marton Gyun, felső-kerületi körzeti titkár Wéber János, alsólytrü-leh koraeti titkár pedfc Dömyei Jenő Lett Uj tagként Hettycv János, Ágotái Ferenc, Palásthy Lásztf, dr. Juhász József, Soós Fe- | _______________ renc, Weininger Endre, Kószeghy István, Vcb-kei Pál és Babiák Károly iratkoztak be a NEP-be. , '' '' - A választmányi ülés Eitner Jenő, Soós R&-renc, Tenxcr Aladár, Weminger Endre, 7V csireszki Sándor és Tost Aurél sümegi lakoso. Icat választmányi tagokká választotta. Standard Levélek sazdatársamhoz Irta: Pörneczi József J I. Egy hete volt Borús, őszelei vasárnap reggel. A felhők nem akartak oszladozni és e>-«nílt már kilenc óra, amikor a revízióé; torony fényes keresztjet megcsillogtatta a nap. Ort szoroskodtunk a rengeteg tömegben és a reggeli csöpögő cső miatt magunkra kénvsze-rített nagy kabát súlya alatt izzadumk. Nem volt még annyi, nép Egerszegen! De volt is mit látni még nekünk is, akik mégis csak gyakrabban forgolódunk vánoslíclyvn. Te is alig győztél betelni a csodálkozástól, kedves gazdatársam! Mikor ebédután leballagtunk a Rózsalig«etbe, alaposan megmustráltad az országzászlót, nemcsak nagyságát, magasságán de azokat á mesteri faragásodat is, amiket nem is szobrász, «icm is úri művész, hanem egy egyszerű bognármester faragott. Mtkor aztán ID C P MCI I C TT" jobban szemügyre ve tied a zászlórudat, fel- ^VT Cr\ <J\J I ILLLL II kiáltottál, hogy a faragása épen olyan, mint otthon a tornác faoszlopa, amit még negyvennyolc előtt boldoguX dédőrcgapád faraghatott, az északot xjelző oszlopnál meg k^pufélfdtokra ismertél rá, amit gyerekkorodban meg édesapád, Isten nyugosztalja szegényt, szekercézett meg vésett kL Mivel mégegvszer meg akartad nézni a délelőtt felszenteüt haranglábat, íel-mentünk a Jánka tövére. Megnéztük kívül-belül; neked különösen az eresz alatti faragott deszkák tetszettek, mert azok épen úgy voltak kifaragva, mint házatok homlokzata, a tetője meg hasonlított a ti haranglábatok tetőzetéhez. Szemügyre vetted közelről, távolról és az trtca közepén megelégedetten kiáltottál fel, hogy nem hitted, hogy ilyen mutatós szépek legyenek ezek a mi faragásaink! ySzépek... csak most kezdjük megismerni önmagunkat, mikor kiállítva láttuk, hogy mit produkáltak őseink és mit a''kothatnánk mi, akik többet tudunk elődeinknél, ha őseink nyomdokairól nem tértünk volna le! Esy utca, amelyről teljesen megfeledkeztek Ez az utca természetesen a Tüttőssy-títco. Az az utca, amelyért havonta legalább egyszer szót emel a sajtó, de évente egyszer sem tesz a város. Ujabbon az utca lakót memorandummal akarnak a polgármesterhez fordulni, hogy tegyen valamit. Az úttest sártenger, vagy portenger. Egyik olda''on nincs járda. A járda és úttest kőzött tele van az utca kőrakásokkal; ezek most, behavazva, egyenesen veszedelmesek. Egy-egy kis szemétdomb is akad az utcában, az utcasarkon kirakott bolti ládák pedig egyenesem elmaradhatatlanok. Valamit tényleg tenni kellene. Nem most, ezt nem merjük kérni. Egyszer... Szász szőnyegei széoek Elsőrendű minőségű. kézzel cso-tiszta gyaplu magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat a készítőnél. Kötőn ruhák. blúzok, pulloverek mérték szerint! SZÁSZ SÁNDOR áll. «ff«o6rx0tt háziipari vállalata ZALAEGERSZEG. Várkör 3. sz. A kiállításon megkértél, hogy mivel az ott bemutatott gazdát''érfokhr »¿vágómat átunu^ mánvozás és megmagyarázás után se tudtad fejbén tartani, levé.ben magyarázzam meg neked, hogy én hogyan gazdálkodom, mikor olyan szép eredményeket tudok még Göcsejben is felmutatni. Nem írok erről most semmit se, mert nem tudom, mit nem értetfél meg, vagy mi érdekel, hanem írd meg azt, miről irjak, szívesen válaszolok soraidra. Szívesen irok, mert örülök annak'' hogy érdeklődsz gazdasági kérdések iránt. Ez természetes is, hogy ki mive! foglalkozik, ki miből él, az érdekelje. Természetes, de mi, gazdák, kivételek vagyunk. Épen most olvastam egy könyvstatisz-tzkát, amiből szomorúan látom, hogy legkevesebbet olvasnak gazdasági szakkönyveket, sz^k-lapokat. Faluhelyen hatszázszor annyi ponyva regényt olvas a fiatalság, mint gazdasági könyvet. Szomorú statisztika, szomorú eredmény! Nem kel! csodálkoznunk azon, ha a magyar gazda nem tudja felveimi a versenyt Elsősorban á!4 ez a kisgazdákra. Fel kelt venni a versenyt nem csak a külföldi gazdákkal, de ha kell, a természettel is. Igen, a gazdának a természettel együtt, de ha kc''l, ellene kell felverni i a harcot. A természettel minden tjazda tud eredményt elérni, de amikor keresrtüí akarja húzni a számításait egy májusi fogy-gval, egy szárazságga'', jégesővel, vagy tavaszi kifagyással, akkor mutassa meg a gazda, hogy tud gazda lenni! Ez a legszebb része a gazdálkodásnak! \ A természet kereszftrf- húzza a számításainkat, azt hisszük, hogy elhervasztotta a fagy a gabonát, kisült a szárazságban a takarmány, nem hoz a tengeri csövet és ekkor á pillanatnyi visszanyomulás után kell felvenni a harcot, meg kel! indítani az ellentámadást. Gyakorlatunkkal, tudásunkkal kifürkésszük, hogy melyek azok az istenadta természeti erők, amiket birtokba vehetünk és kényszeríthetjük arra, hogy amit elvett tőlünk, azt a jövőben, a hátra''cvö tcrme''ési időszakban visszaadja-nekünk. Ez a gazdálkodás a legszebb, leg-.. nemesebb munka! Kedves Gazdatársam! Szívesen írok neked erről a legnemesebb munkáról, de kérve-kérlek, mondd meg a Pista gyereknek, meg a Marcsa lányodnak, hogy ne olvassanak annyi szennVcs zagyvaságot össze, olvassanak arról is, amiből majd meg akarnak élni. Em''ítetted, hogy az iskolában van egykét gazdásági könyv is, forgassák azokat is. Ha a kérés nem használ nekik, hát parancsolj rájuk, meg mutasd meg ::ckik leveleimet, hadd olvassák ók is, hisz mindig szívesen ha''lgat-tak, amikor meg atogatta''ak benneteket. Keli nekünk, igen sokat kell gazdáknak tanulni. A Göcseji Héien igen sok idegen inCg- i nom aridivat h5löf\l*g»»*égtK. Angol ariszabóság. TÓTH GYULA Karácsonyra házikabát 18 P- 195. december . ZALAI HÍRLAP Nagy karácsonyi játékvásár Bánfai Béla optika ét fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket. .nézett bennünket. Mit gondolsz, e''vitték azokat az eldugott, hátramaradott falukba? Nem! Mindenből csak a szépet látták. Látták a virágos Egerszeget, felmentek Kandtkóra, ahonnan "betekintettek Gőcsejországba. Gyönyörködtek a szelid ''ejtőkben, a rajtuk meghúzódó erdőkben, kitágult tüdővel szívták a rétek illatát, szemük elmerengve követte a patakok csillogó vonalát, mindent olyannak láttak a tetőről, mint egy hata''mas virágos ligetet, Göcsejben minden illat, minden virág Mutatónak minden idegen látta a göcseji haranglábat, hátha a göcseji ház is megkészült volna még! Meggyőződtek arról, hogy az ország lcgiparmüvésziesebb népe a göcseji, amely nem tud elkészíteni egy kapufélfát, tornácot, kűtkávát, de még egy botot vagy sótartót se, hogy bele ne faragja lelkét, tiszta magyar'' gondolatvilágát. Ilyen volt Göcsej! és .amilyen volt, ügy tetszik az az idegeneknek. Ez a múlt vonzza ide a kirándulót, de vigyázzunk, nehogy a nyáron az itt nyaraló kiábrándulva hagyja itt e vidéket és azt mondja, amit bemutattak, az csak mult, a je''en más! Ne, kedves Gazdat/inam, ne legyen r.ekik igazuk! Egerszegen láttam, liogy az országzászló, a harang''áb, a kiállításon bemutatott népművészeti anyag a tiéd, a miénk, göcsejieké. Minden ^JáráSjára ráismerünk, mert otthon is megtaláljuk. Megtaláljuk azokat, amiket még nem tor-gattak ki ősi mivoltukból, tíe a régiek pusztulnak, vesznek, meg kell ezeket újítani! Uj haranglábak, új göcseji házak, új kerítések, új kapufélfák kellenek, de ezek épen olyanok legyenek, mint a régiek. A népművészet éi még az unokákban, nem szabad ezt az istenadta tehetséget parlagon hagyni. Legyen a jelen olyan, minta mult volt, amilyennek a kiállításon, a győngyösbokrétában láttuk és akkor nem kell félni vendégeink kiábrándulásától \ Mit gondolsz, mi kell ehhez a nagy renováláshoz? Munka, pénz! Ha minden göcseji fáuban felújulnák a népművészet remekei, mi kell még a nva-alók idecsajogafására? Kény-elem, jó mód." Ennek biztosítására csak az a gazda képes, amelyik maga is jó módban éí. Hogy Göcsej belseje is hozzáférhető, megközelíthető legyen, az nem a vidék lakosságán múlik, de hogy- rtt stílusos, egészséges hajlékok várják az idegent, hogy az itt nyaraló vendég mindent megkapjon, amit kíván, ezt nekünk, vendéglátóknak ke''l megadni. Göasej idegen forg& mának a''apíWtétele a kosság jó módja. Ezt csak a gazdálkodásunktól várhatjuk. A kiinduló pont Göcsej jövője felé a, gazdálkodási rendszernek oly irány ha való terelése, amelyen eündulVa a gazda a jővedei. mező gazdálkodás mellett a polgári jólét kikötőjében köthet ki. Kedves Gazdatársam! Arra kérek, továbbra is mindenütt hangoztasd te is, hogy nemcsak hazánk, de még szűkebb földünk jóléte, jövője is tőlünk függ. Ha gyakorottal és ésszel minden körülmények kőzött megá''ljuk helyün-ket itt, a mi szűkebb hazánkban, akkor Göcsej lesz az egyik legértékesebb része hazánknak és mi boldogok, igszünk, ha göax-jipek hivathatjuk magunkat! Üdvözöl téged és feleségedet a gazdatársad. Vasárnap: ródlipálya nyitás A sportszeretök, -a kirándulást kedvelók ne felejtsék el: vasárnap délelőtt 11 órakor a bazitai üti Bődy-kilátónál nyitja meg ünnepélyesen Czobor Mátyás polgármester a zalaegerszegi új ródlipályát, a város büszkeségét, téli idegenforgalmának remélt legnagyobb tényezőjét. Műiden ki legyen ott, aki c$y kicsit is sze-« réti a téli sportot. A búffében ebédet is lehet kapni, tehát aki a megnyitásra kimegy, nyugodtan ott maradhat délutánra is. A pálya használati díja vasárnap egész napra 20 fillér, hétköznap 10 fil''ér, gvermekeknek mindig 10 fillér. Két szenzáció '' "a szQk egerszegi JárdAn Zalaegerszeg, ŰíCeniber 14. Zalaegerszegen nagyon sok a veszélyes, szűk járda, de soha járda még ebben a városban olyan szűknek nem bizonyult, mint a Kossuth Lajos-utcai Albert-cukrászda és a Bánfai optikai üzíet előtti járdaszakaszok. Itt egyszerűen nem lehet közlekedni. Az emberek tömegével állnak. Az autók, kocsik is megállnak. Még a rendőr is megáll. Minden és mindenki megáll, mintha csak valami babonás erő parancsolna r;i á lábakra, meg a kerekekre. Tegnap egy urat megfigyeltünk a Bánfai előtt, az úttesten. A szeme elkezdett vadul forogni. Forgatta, forgatta s csak később jöttünk rá, hogy a Bánfai kirakatbaji repdeső Zeppelint követte a tekintetével, mint egy hipnotizált. Le nem tudta venni a szemét róla. Közelebb nem igen mehetett, mert a járda tele volt. Még a tiils^Si oldalon is! . Két kirakat — két szenzáció. .Az Albert cukrászda kirakatában pompásan feldíszített »komp''ett« karácsonyfa forog nemcsak a gyermekek, de a felnőtteknek is nagy gyönyörűségére. Aki a tönu^cn keresztül jut, be is mehet, a boltba. Tipikus karácsonyi cukprÜLat fogadja a belépőt. Ezrével üldögélnek az ízléses dobozokban az ezüstpapiros sza''oncukrok, Családjának, jó barátjának Igazi öröme akkor lesz, ba [SDMji PÉDi, Qyakkendőt''férH ingel'' zsebkendőt, vásznat flanelt a VERSENY iRQHiZBAN vásárol. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nasy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: pixoiL. Téli cipőnek: FókazsirtI r ...a legszebb, amit a Karácsony hozhat Kapható mindon Orion rádiók«re»ktd*n4l • a habsütemények, a különféle csokoládés és színes figurák, a likőrös cukorkák, a fondant. díszek, mind-mind karácsonyfára való finon^ de bámu''atosan olcsó kincsed. Néhány peti-góból a leggyönyörűbb, emeletes karácsonyfát fel lehet itt díszíteni. Van nagyon sok ke mti-karácsonyfa is, teljesen készen, csak haza kell vinni és meg kell gyújtani rajta a gyertyács-kákát. Olcsó! S minden, ami rajta van, elsőrendű, nem gyári, hanem házi készítésű dísz, a legfinomabb anyagokból. Aki nem tud a tömeg miatt bemenni s ideje sincs, ny ugodtan megrendelheti szükségletét egy le\ ebezőlapon is. Bízza rá az összeválogatást nyugodtan Al-berték ízlésére. Közvetlenül a csillogó Albert-kirakat melllett a boszorkányos Bánfai-kirakat láthatói Fenn a mennyezeten a Zeppelin reggeltőlestig üzemben van; lenn meg egy teljes vonat rohan körbe-körbe, a sok. szebbnélszebb mechanikus játék, fotocikk és optikai cikk között. A legfigyelemreméltóbbak a játékok között az elektromos hajtású gépek, amik még a felnőtteknek is sok szórakozást, gyönyörűséget tartogatnak, azután a Márklin játékok, az összerakható gépek, autók, mozdonyok, építőszekrények. Nagyon fontos körülmény, hogy ezek a játékok nem bazárárúk, ezek a legjobb márkák s minden ugyanazon az áron megkapható, amilyen árak a budapesti nagy árjegyzékekben találhatók. Igen nagy választék van fényképezőgépek, fotocikkek 6 mindenféle optikai cikkekből. LálS&vek. távcsövek minden igénynek megfelelően kaphatók. Ami nincs a boltban, három nap a^att megjön a péesí fóüzJetbö!, ha valaki kívánja. Aki ezt a két kirakatot még nem látta, okvetlenül nézze meg. Gyermekeknek az Albert cukrászda és a Bánfai optikai szaküzlet adja a legboldogabb karácsonyt. Győződjék meg erről műiden szülő és csak azután határozza el magát a vásárlásra! 4 ZALA HÍRLAP 19*5. december — Plébános» kkievvaés. A veszprémi me-gyéspu>pok Szabó Sándor csökö.yi plébánost nocíc ki az eltíwzott dr. Beöthy István sümegi apátkanonok utódjául. — Vitéz Tabódy Tibor f&bp*i budapesti hivatalos útja után Magyaróvárra utazott, ¿hol Frigyes főhercegnél vadászaton vesz részt. A főispán héttőin este érkzeik Za aegerszegre. — Az alispán Keszthelyen. Bődy Zoltán alispán ma délelőtt vitéz Márk Ferenc számvevőségi főnök kíséretében Keszthelyre utazott, hogy ott megejtse a szokáso6 hivaía-''vizsgálatot. Személyt hír. Marton Gyula belügyminisztériumi miniszteri tanácsos kedden Zala» ege rszegr elérkezik s résztvesz a minisztcrköz''i bizottság utoS^Ptírgyaásain a megyeházán. — ''.Nagy _ I^jos író szombatom délután 2 -drakor megérkezett Za''oegerszcgne. A pálya» udvaron a Közművelődési Egyesü''et vezetősége fogadta. Ma és holnap megtekinti a Városi és környékét. Vasánnap este Q órakor tartja egyedülálló előadását Oroszországról Amint már jeleztük, a Közmüve ódési Egyesület a város egész közönségét szeretette'' meghívja erre a kiváló a''kalomra. A közönséget a Bárány száKő jól fűtött nagyterme várja. Mű-«ormegváhás 50 fillér. — Az Evangélikus Nőegylet ezúton is felkéri mindazokat, akik a szegények karácsonyi megajándékozásához ajándékot ajánlottak meg, hogy szíves adományaikat minél c''öbb juttassák el az evangélikus gyülekezet házába (Mik-szátb-irtca 1., lelkészi hivatal). 1—3 — Kocsijárat a ró dl ¡pályához. Holnap, vasárnap délelőtt 10, valamint déXitán 1 és 2 órakor külön kocsijárat indul a Kálváriától a ródlipályára. Viteldíj szemétenként 20 fillér. — A páratlan gyógyerö, ami az «IgmándU-ban rejlik, Évezredek óta föld gyomrában érik! — Dugulás és aranyeres bántalmak, gyo mor- és bé.zavarok, máj- és lépduzzadás, a has állandó puffadtsága és a rekeszizom gyakori feltolódása, hát- és derékfájás elkn j természetadta «Ferenc József» keserűvíz, ki sebb adagokba elosztva, naponta többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi megbetegedések eseteiben — túltáplált, vérbő egyéneknél is -gyorsan, biztosan és mindig enyhén hat — Az aflnyvznámapoh égetett sze>zm italt b szabad átasitani A kereskedelemügyi m> niszter rendeletet adott ki, mely megengedi, hogy a december 13-rc eső vasárnapon az ország egész területén az égetett szeszes italok forga ombahozatalára berendezett nyílt árusítási üzletekben, azok nyftvatartásának tartama alatt, égetett szeszes italokat is szabad árusítani. Az árusítás kizáróan zárt edényekben és csak az üzleti helyiségen kívül va>íi fogyasztásra történhetik._ Akármilyen nagy a lába, |fl5S cipőt viselhet. Uri és női divatcipői megbízhatók. Zalaegerszeg, Baithyány-utca 17. — Isko''ai látogatás. A szombathelyi tankerületi főigazgató megbízásából dr. Balogh Ányos fóigazgatóhelyettes a héten tartorta szokásos évi iskolalátogatását a sümegi reálgimnáziumban. — A ruhátlan, mefiOábas leventék fclsegí-tcsere a za''aegcrszegi leventék műsoros estet rendeznek. A nagyszabású műsoros est folyó hó 16-án esrte s órakor lesz a Kultúrházban. Helvárak: 1. hely 1 pengő, II. hely 50 fillér, állóhely 30 Kiér. Diákoknak, leventéknek, katonáinak, cserkészeknek a jegy ára 20 fillér. — AtbeJyvczés. A za''acgerszegi penzügy-igazgatóság Fodor Elek sümegi ma''omellen-órt Za aapátiba helyezte át. Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban PAPP cukrásznál vásárolhat. 5 VILÁGRÉSZEN Vezető mArka a ppwsq iá szArazelem-gyArtmAnyok. Szilveszter etsti hagyományos bálját idén ts megrendezi a Zaaegvrszégi Karácsonyfa-egyjet. A vigalmi bizottság dr. Somogyi István vezetése mellett már harmadik megbeszélését tartja s ez azt bizonyítja, hogy az előkészületek már liaadikak. Városszerte nagy az érdeklődés a bá) iránt, melyet a rendezőség igyekszik olyan szívélyessé és bensőségessé tcmi», amellyel még az utóbbi évek sikereit is felül akarja múlni. A rendezőség névsora is igen kellemes meglepetéseket hoz! — Áramszünet. December 15-én, vasárnap reggel 8—0 óráig áramszünet lesz Zalaegen. szegen. — Színes férfi hálóingek szép halvány színekben, bdanthrén kivitelben P 6.— Schütz Arúház. — Mit adjun^ karácsonya? Nagy gond, komoly fejtörés, ami minden karácsonykor elölről kezdődik. Idén azonban, szerencsére, báj fleikül úszhatjuk meg .ezt a nehéz problémát Nikotexék helyettünk is gondolkoztak és olyan karácsonyi ajándékot kínálnak, amelyet mindenki boldogan fogad majd. Mert akad-e kívánatosabb ajándék, mint a jő dohányféle, különösen l»a nikotin mentesített. A jó cigaretta és jó szivar kétségtelenül magán hordja a karácsonyi ajándék legjellegzetesebb tuajdorv ságait. Érték, amelyre mindenki vágyódik; csinos, formás, igazi karácsonyüadísz; ünnepi hangulatot áraszt. Csak cg)'' tu ajdonság hiányzik belőle: nem tart örökké. Aki kapja, bo!do-gan elszívja. Mit adjunk tehát karácsonyra? Nikotex-et, sót: a cigaretták cigarettáját a Nikotex- Darlingot. Lesszebb csillárokban, minden márkái rádióban Me«jelent az uj STANDARD PERTRIX kés7ülék, a vidék rádiója Teleppótlás nélkül 6 hónapig üzemképes Ara 186 pengő. nagy va villamossági vállalatánál Zalaegerszeg, pénzügyi palota Telefon 252. - — A sümegi Levente Egyesület Icarácsony másnapján hangversenyt rendez. — Kedvezményes árú fűmag < Mint a hivatalos lap közli, a közös Jegelők és községi közlegelők létesítését a föMmüve-lésügyi miniszter anyagi támogatással kívánja előmozdítani és ezért az őszi vetés oé-ljára a legeltetést társulatoknak, birtokosságoknak és községeknek kedvezményes árú jő minőségű fúvetőmagot bocsát rendelkezésre. — Nagyon boldog újesztendő! kívánjon kedves családtagjainak és ismerőseinek. Ne feledkezzék e! azonban arról, hogy újév napja őrömünnep és szerezzen őszinte,, igaz és tisza őrömet szeretteinek a Magyar Úriasszonyok Lapja előfizetésével. Meglátja, milyen hálásak lesznek ezért a meglepetésért. Mert a Magyar Úriasszonyok Lapja nem csupán iroda''mi tekintetben, hanem külső formájában, színes divatrajzaiban, kézimunka és gyermeklap mellékletében olyan tökéleteset nyújt, amit csak azok tudnak igazán értékelni, akik bizalmas barátságba kerülnek vele. Tessék erről meggyőződni még idejekorán és ingyenes mutatványszámot kérni a lap kiadóhivatalától: Budapest, VI., Jókai-utca 37. • b*di Ilonka rk. hajadonra! házasság kötött. — Fefcfthcfókft élmény vo5t az öregcserkész Cub mult farsangi jelmeacsté^e, azonban a február 8-án rendezendő kaikó-bá! még azt is felülmúlja majd, inert a rendezőség a mult tapasztalatainak felhasználásává!'' mindent elkövet, hogy a sikert fokozza. — E&észOh a ke zthelyi kür égi tisztújításra az új névjegyzék. A bizottság ejtöke dr. Gárdonyi Lajos, tagjai Palocsay Gyuo, Meizler Károly, Terstyánszky Géza, Benfnyi Béa és hivatalból Rartoss József, dr. Oroszlán Istvfci voltak. — Anyakönyvi hlnck Sümegen. Sümegen az utolsó két hét a''att a következő ajiyakönyvi bejegyzések történtek. Születések: . Lengyel Sándor ág. ev. hentes és Molnár Anna r. k. szülőknek Lajcfrfiük, Molnár Zsigmond bányamunkás és lopták Eraébet rk. szülőknek Mária leányuk, Czafit Teréz rk. özvegynek József fia, Bolla Katalin rk. hajadonnak Éva kánya, Mülfcr Miksa kereskedő és Klein Rózsi izr. szülőknek Ágota leányuk szüietett. Ha-lá''ozás: Halász Gyula rk. fuvaros 68 éves. Házasságkötés: Jenő fi Ferenc rk. Máv málházó Domonkos Erzsébet rk. hajadonnal, Kőhalmi üyu''a rk. Máv áfjomásfelvigyázó Ro- — A zalaegerszegi szállodaépítés ügyében kedden értekezlet lesz a polgármesternél. — Versenytárgyalás. Zalaegerszeg m. város szeretetháza részére 1936 évre szükséges hús, zsír és hentesárúk, kenyér és zsemlye, tej szállítására és a borbély munkákra területileg korlátozott nyilvános versenytárgyalást hirdet a polgármester. Előrelátható évi szükségljet: 2.000 kg marhahús, 400 kg sertéshús, 100 kg borjúhús, 300 kg sertészsír, 6.000 kg kenyér, Z000 darab zsemlye, 8.500 üter tej. Árajánlat marha-, borjú- és sertéshúsra a városi számvevőségnél beszerezhető aján''ati űrlapon teendő, ahol a részletes szálHtási feltételek is betekinthetők. Az ajánlatokatfolyó évi december 23. napjának déli 12 órájáig a városi iktatóban (Városháza I. emelet 5. ajtó) kell beadni. 1 — KI nem Ideges manapság? A fokozott tempó, a mai élet ezernyi izgalma, a bizonytalan kilátások örökös hajszája erősen igénybe veszik az emberek idegzetét. Ha napi munkánktól elhasznált idegekké! hazatérünk, annál több örömet nyújt egy jó rádiókészülék. A világhírű Philips-gyár szuperkészülékei a modern technika minden kényelmi lehetőségével sietnek a ma ideges emberének életét megkönnyíteni. Az állomások roppant kényelmes beállítása teszi egyszerűbbé a Philips -szuper-készülékek kezelését; radikális eszközök szo''> gálnak a zavarok, búgások, füttyök tökéletes kiküszöbölésére és még sok más újítás teszi zavartalanná az általuk nyújtott páratián műélvezetet . 1-2 — Fehér karácsonynak neveztük azelőtt a karácsonyi ünnepeket, ha a hegyeket és a házak tetejét hó borította; az elmúlt nehéz esztendőkben azonban megtanultuk, hogy a hóhultis idején is fekete lehet a karácsony a bajtól .és a gondtó''. Tegyük ebben az eszteiv dóbeu igazán »fehérré- a karácsonyt valamivel, ami örömet és boldogságot hoz. És ez a valami: az Orion rádió. PHILIPS SZUPE 8KÉSZÜLEKEKET — Karácsonyi előadás. A késztltelyi R»-nolder intézet december ^15rén, 22-én ós 26-án dé.után 4 órai kezdettel! a szegénvtami-lök felsegélyezésére karácsonyi etóadást rendez. — Sl-premicr a Színházi Életben. Az első hó a budai hegyekben Valóságos sí-dressz, ruharevüt varázsolt. Guthy Böske .számol be erről. Nagy Endre Fedák Sárit nézte meg egy próbán és leírja, hogyan alakul ki egy albkítá* és egy e''.óadas Fedák irányításával. Hatvax:y Lili a hét színházi eseményeiről referál. Érdekes képes riport számol be arról, hogyan döntötte el a közönség a Rökk Marika^filfar főpróbáján: kik kapják meg az ezer pengős sztárverseny díiait. Minden előfizető, aki el&. fizetését megújítja félévre 12.50 pengővel, 1.50 pengő keze''ési költség ellenében megkapja a Színházi Élet új 1936 évi ajándékát, egy 100x100 cm méretű fekete tül! kézimunka színes filc rátéttel, ezüstszürke szív fonaJ befűzéssel- a legmoder-teljcsen készen. Aki ro-kedves karácsonyi ajándékot akar adni, rendelje meg a Színházi Élet krisztkindli előfizetését, a karácsonyfára függeszthető díszes előfizetési nyugtát,az ajándékokkal egvütt '' küldi a kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet kőrút 7. — Időjárás: Mérsékelt szél, változó felhözetf. déVn e e leg hava^esö. Egyes be''yekcn kőd. A hömér. ékSet va''óainüleg nem változik, ovet-teg kissé emelkedik. Karácsonyra könyvek dlszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen iKAKAS AGO/TONNAL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben Karácsonyfa cuhorháf, dls*«h«j, Feh érhépí CSG 111 CKáZ Öa l\ vehet. — Szaloncukorka már 1-90 P-től, csokoládé függelék már 5*60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL — Telefon 207 szám ZALAI HÍRLAP ZAL HÍRLAP 1935. december Egyedül vagyunk Surányi Miklós Díjtalanul bemutatja: Brandl József gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. | (Megyeházzal szemben.) Az olcsó karácsonyi _ bevásárlás titka Ha az ember nem nézné a naptárt, csupán széttekint az egerszegi Schütz Áruházban, akkor is tudná, hogy közeledik, még pedig ro-ham lépes ben a karácsony. Abban a pillanatban, amint belépünk az üzletbe, nyomban szem. ítünik az ajtóval szemközt levő üveg-szekréry, melyben az angyalhajjal díszített; ízléses kii csomagokkal körülrakott fenyőága cskn árasztja a gyantaillatú karácsonyi há&-gulatot. A legmodernebb mintázatú és színes női. férfi zsebkendők kandikálnak ki a csomagokból. Az egyik segéd épp felvilágosit egy érdeklődő hölgyet, hogy 40 fillértől 1.80 pengőig lehet válogatni bennük. Nagy az élénkség a kabát osztályon, ahol a legújabb kreációk aratjik_a sikert 20 pengőtől 250 pengőig, divatos:^"kivitelben, dús prem-dísszel. Akinek viszont bundára fáj a szíve, hát szahadon vá''ogatiiat, vagy rendelhet bue-nóból, perzsából, szilből, elektrából, vagy akár kid-moiréből már 24 pengőtök kezdve. Ugy az árak, mint az ízlése*--^Kivitelű kabát- és bundakrcációk nagy tetszést aratnak a hölgyek körében. Az idén nagyon sok kultiváló ja lesz Eger-szegen a téli sportoknak. Épp egy fiatal és vidám társaság szegezte be síruhaanyagát, mikor látogatást tettünk Schützékné!. Színes látványt igér majd a sportolók serege. Az erős düftm-anyagból készült piros, kék, zöld, barna sportkosztümök fogják tarkítani az Alsóerdő havas útjait. Az erős anyagnak 4.50 pengő métere. viszont a boldog sportruhatulajdonos jó egynéhány évre elvetette a ruhagondot. Duplaszéles aljszövetek is kaphatók sportoláshoz 3.80 pengőtől méterenként. regénye most jelent meg. Három kötet Ára 15 pengő Surányi Miklós: „Nem regényes életrajzot írtam, hanem egy lélek, a legnagyobb magyar lélek tragédiáját, a .Napló" nyomán, amely Szent Ágoston vallomásai óta. a legőszintébb Nyilvános gyónás.* - Singer és W olfner kiadás Az egész árúház zsong a vásárlóktól. A vászonosztályon egy gondos mama már á jövő reményében válogatja össze eladó lánya ke-lengyeszükségietét. Ugy látszik, most" karácsonyra frottirtörülközókkel és finom batiszt-zsebkendókkel egészül ki a stafirung. A vastag, elsőrangú minőségű törülközők darabja 1.80 pengő, a zsebkendőké pedig 40 fillér. Mdlettem egy kisfiú mamája függönyt szeretne vásárolni. A válogatás nagyon nehezen megy. Hát nem könnyű leiadat .50 féle mintából válogatni, hiszen egyik szebb, mint a másik. Az egyszínűtől (g''rtter tü3) egész a nagy virágokkal díszített indanthrén anyagig bőven lehet válogatni a különféle fajtákban és mintákban. Például 64 fillérért lehet már kapni előszobába való csíkos függönyanyagot is. A mama még javában válogat, amikor a kisfia váratlanul megpillantja Schützék göcseji kreációját, a színes-rajzos selyemkendőcsJcéket A gyermeknek tetszenek a színes rajzok és addig nem hagy békét az édesanyjának, amíg nem vesz neki 6 darab selyem ken dót egy pengőért. A háztartási cikkek osztályán is javában folyik a vásár, ahol a gondos háziasszonyok a 00 filléres fürdőszobagyékénytöl egész az 5 pengős mosható, viaszosvászon asztalterítőig szerzik be a különféle praktikus szükségleteiket. Az uridivatosztályon a 6—7 pengős, egy kemény és egy puha gallérral felszerelt finom férfiingek mellett ugyanebben az árban találjuk a különféle halvány színekben pompázó,'' fehér szegéllyel ellátott, indanthréníestésű férfi hálóingeket is, mint a legújabb uridrvat képviselőit. < A cég kirakatrendező gárdája körében is nagy a készülődés, hogy egy-két napon belül a kirakatokban is kifejezésre juttassák a ka-rácsony közeledését. Fenyőágakkal lesznek az összes kirakatok díszítve. Közeledik a karácsony, Schützék lázasan készülődnek. Aki el akarja vetni a karácsonyi ajándékok súlyos gondját, könnyen 9egíthet magán, ha betér égy félórára Schützékhez, ahol ízlésének megfelelően mindent megtalálhat. SPORT Jelvényszerző pontverseny. Vasárnap délután Obitz Károly tornatanár vezetése mellett a Magyar Országos Toma Szövetség a zal»-^ egerszegi reálgimnázium tornatermében jelvényszerző tornaversenyt rendez. A verseny délután 3 órakor kezdődik. Felhívjuk a város közönségének figyelmét e nagyjelentőségű ver- „ senyre, ahol a zalaegerszegi ifjúság tudásának/ a legjavát mutatja be. V^ '' ^ Babák, ólomkristályárn, üveg és porcellán készletek, ngyszintén képkeretek legolcsóbb árban. Telefon 16L cégnéL INDANTHREN színes fSggOnykelme 88 fill£r HENIG rBI6s- H kézimunkaüzlet. 8 N l/l 01 s? N NEUFELD aranyéremmel kitüntetett URISZABÓSÁGA 70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. Q> O Sx gr o X3 c: ro 1935. december 15) ZALAI HÍRLAP ^a- MOZI STRADIVAI^I. Szántó György gyönyörű regínye tömén. Bemutatja az Edison mevi szombaton és vasárnap. Vasárnap 3 órakor a helyár 20— 30-50—70 fillér. Két, százszázalékos művész: az író, Szántó Oyörgy és a rendező, Bolváry Géza szerencsés összefogása teremtette meg ezt a produkciót Szántó György színes fantáziája nyomán, egy híres hegedű romantikus, izgalmas története elevenedik meg elóttúnk, korszakokon, szerelmekén és emberi sorsokon keiesztül. Olyan ez a történet, mint egy dobogó, érzékeny, vérző szív, tele hangú lattal, kötészettel és muzsikával. A régi, békebeli huszártisztnek, az »úrnak«,'' íróilag is tökéletesen keresztit! vitt szobrászmunkája. Bolváry Géza, a rendező,, mindenben egyenértékű társa a szerzőnek. Íz-léses és ötletes rendezői munkája nyomán, egyenesen felsőbbrendű játékot produkál a kitűnő együttes. Mint egy finom zenei kompozíció, amelynek minden hangját szinte kottára lehetne szedni. Az a liatározott érzésünk, hogy Bolváry ezzel a rendezésével hitet akart tenni magyarsága mellett. Schmitz Szibill és Fröhlich Gusztáv játsszák a főszerepeket. — Fröhlich Gusztáv ismét megta''álta helyét a testére szabott figurában. Férfias, egyszerű és emberi. A gyönyörű,, halk, édes Schmitz Szibill értékes alakítása elmélyülő művész finoml munkája. LX* Jók a többiek is, különösen egy olasz katonaorvos szerepében SchönhaJs János. INDANTHREN színes függöny keim i 88 fillér HÉNIG röfös- és kézimunka üzlet. minden eddigit felülmúló választékkal várom a n. é. közönséget. Raktárom minden igényt kielégít. Társasjátékok 90 fillértől, egyéb kis játékok 25 fillértől. minden játékot készpénzért az 1935. évi Liebner-arjegyzék szerint adok. IS t. vevőim a szállítási költséget megtakarítják és nem viselik a törési kockázatot. Márkás porcellán dísztárgyakból, üveg- és porcellánkészletekből remek újdonságok. Hó- és sárcipók, bőrkeztyük, téli trikóáruk, nyakkendők. Mivel fűtsünk? \ A ta''üar^kos háziasszony fcgnagyobb gondja az egész éven át tartó főzés és sütés mellett a legaább b hónapig terjedő íü.éi problémája. A gondos háziasszony a kokszot váosztja tfoe''Öanyagnak. A koksz népszerűségét annak köszönheti, hogy kiadós, mert magas fűtőértékű s amellett súlyi« könnyű. A koksz nem egyéb, mint nemesített szén, előnye a szénnel szemben az, hogy nem füstöl, nem kormoz, mert a szén iilórcszc, amely a korm >t és a füstöt előidézi, a koksz eV»állttássi folyamin eltávozik. A koksz teljesen sza^Jibn és ennek folytán a szoba levegőjét neifcr ronja Számottevő megtakarítást jelent, hogy n koksz a pincében tárolás közben nem poríódik, tehát nem veszít fűtőértékéből A koksztüzeés nagy elöpyé," hogy állandó egyenletes me''eget ad, anélkül, hogy a tüzelésre nagyobb gondot kellene fordítani A hideg idő beálltával a kokszkályhába l*-gyújttmk és az egész télen át fűthető, anélkül, hogy új tűzrakásra szükség lcm»\ A knk*r-fütésnél a túlfűtés ellen nagyon könnyű védekezni, amlntl»ogy nem kenu Ive! bot arra M-m, hogy a kályha kiáudjék. A koksz majdnem minden kályhában haszníbató, a kokvzkályhik kezelése egyszerű. A lm/aKub.ilyoző\ a; ellátott k^yliák kezelése az időjárás szerint azabályozha ó. A tűzrakás úgy történik, hogy a fatűzn- £4-tíz cm magasságban kokszot toltunk, ennek áV-izzása után töltjük fe'' az aknát ^ kívánt magasságig. A koksz hamuját pedig mridt-n trtán-toltéskor a rosrtéyröl eltávolítjuk A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA CS DEVIZA ARFOLYAMAI. VaiDtak An^ol Inni Belga ír. Cseh korona Ján korona Jinár Dollár i« 90 i? tn 56 W 14 15 4 35 73 75-74 55 7 80-830 331 2(i-341-20 0*T1I t-" randa trank^ 22 3O-?>50 Hollandi 229-2 >-23i-20 engyel zloty toW-^O ,eu 310-3-15 .eva 4-42-446 Márka 136 <37 <50 •orvég korona 84-76-8 65 Osztrák schilling b\-8d7J i Svájci frank 110 70-1» 65 : Svéd korona 85 8U-S6-70 I Amsterdam Belprid Bcr''in Bukarest Br(R«tel Kopcnhagi Oszló London Miano Ncwyork Páris Pragi S;ófia Stocknolrr. Varsó Wien Zürich 2294''^23I-2C 7-82-7-a: 135 8^-136 9T 3 41-3 4C 79 20-7*^80 76M5-86.47 8WC-76*C 1705-1753 2998-30-:.7 345''2(V347I0 22-32-22 6C 14-07-17*07 4*11-4 47 89-10-8 J-8.« 6415-65-55 no-ao-m-65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Buza (tt$ravidéki H kg 1795 1820 («»**b> I r«5-17.80 (tbxv.) 78 kg. 18 1"-18 35. (egvéb) 17 90 1805, 79 kg. (tiu%.) I835-I86S (egyéb) «805 l8£)(tUv. 80 hR. I8"65—18ÜU, (egvéb) 183C 184 ,»(pc .».) 1600 -16.0, Mra uj 174o - 1600, sörárpa I8DO-1UC0, zab 17.55 17 65, 1545 IW3, cuukot,« 12.50 1263 (ranyzn gyengébb, forgalom: csekély. vVN^VVVWV^^^^^VWVVWVV^VVVV« ti •» •''!« tiMi SuvMT»» rtTTR ji«»3S A Hrtúlllftl wiftS,« 1 uut OS 0tta tffirxl I oA«f> MAOJO/SCr tw^ítjl KO/I1W UUílÖ Sl«n; t«44.fl4i FRAXCU JÓZSLf i felszerelések és r ód lik Pál és Indránál 2 a I a e g a r % x e g Telelőn tiO, / f Nagv megtakarítást érti. ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju ffltó szenet nálunk vásárolj*. lOOhg.la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon 89. Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz száJlitunk Pontos kiszolgálás. APROHIRDETESEK ZALAEGERSZEGEN létesítendő fóugynök. ségűnk vezetésére megbizliató, jö osszeköttetó» sekkel rende''kező urat vagy céget keresünk. Üzletszerűket ákalmazimk. Ajániitok Astr* Biztositö Rt., Szombathely. Hrzsébet királyné* utca 7. küldendő. BALATONMARIAFURDON, a legkelfcme. sebb és keresett üdű''őhelyen, axSlővcl Ixniltew tett és üres vílateíkeV keilvc/M feltéplek meW lett elad6k dr. Hoch ügyvédnél, Nagykanizsán. VOCKONDI gazdas;igomban (azelőtt a nagy. kapornak) jezsui''a apátság tu''ajik»na) kisebb mennyiségű 1931-es évjáratú rizling-bor van eladó. A" karácsonyi ünnepek előtt 25 literen leiüli tételekl>en ¿aacgcrszega) házhoz szállítva "itcTetikéait 60 f. Ugyanott loemendi vör0® 40 f. Levélbeli érdeklődésre mintát küldök. Nagy János körjegyző, Nemesapáti. nfl • I ggelj! HffiUftS kezimunka- cs szőnyegfonalíu. Bablruha különlegességei legmesbWutóboak. vdjet* tBS löt tői és orvosi rendeletre is legolcsóbban ^ "készít 6. Kovács Elza Rákóczj-ut 29. a rendőrpalotával *ze<» ben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb érajavitó műhely Varga Lajos (Tiki) órás- és ékszerész Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos orás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megye-v hAzzal ?zemben)\ OLCSÓ és MEOFIZHVrQ iróqép én szimlálogép szaküzlet ERIKA uj táska Kép P 175 Remington írógépek bizományi lerakata. javítások, brnzinfurdAk, karban tartál. Arany, ezü«t ékszerek, dísztárgy ik HORVÁTH MIK''.OS aranymútres, írógép mfl-. nzerész. Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett.) INDANTHREN színes függönykelme 88 fÜlér HÉNIG rőfös- és kézimunkaözlct. Hirdessen a „ZALAI DUHn ZALA HÍRLAP 1935. december Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u. 4. sz ÚJDONSÁGAI: v Karsinyi Zsolt: Magyar rapszódia Walpole: A Hernea-család. Zweig: Emberek. Caiky: Koppány Erzsébet lázadása. Zsigray: Ferikéi. Bokor: Éva és Évi Ruasel: Papa. Szekér János virág-, zöldség- és élelmiszer-üzlete Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám Tdefon 195. sz. (Oiah hen es hlzib n) A környék legmodernebbül berendezeti autójavító üzeme ésgarage Bosch service Ahhumulátor service FAG golyós és görgőftcsmpágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43. • 4 > Karácsonyi vásárlásaira már csak 2 hete van Szerezze be szükségletét GYARMATI csemcgeüxIetNen TATAIrzén, PÉCSItzén, BRIKETT •jük h tokát ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat3 50-ért ajkai szenet fischl™ Telefon 106. szám. Öntől függ, hogy elegáns, tartós és olcsó cipője és hó- és sárcipője legyen. Teleion 84. Vásárol; jon tehát Kovács Cipő. és Divatárüház.b«n IÓ, 8515 I 3 ■ 5 1111 i i í i a li alhalias iraioh, m aiaai 90 fillér. | schütz áruház! r NjwMtott Ktkm Afostoa köoyrQyocndiilbm, Sabdtmoyi-tíf 1. Tttefem 111. pail alaegerszeg ES Nöl ''AT CIKKEK JÁTÉKÁRU ÉS SPORTCIKKEK Bc''iog órálc . . . boldog percek . . . karácsony ! / Sramolja o napokat? Készü! az ünnepre ? A: dó gyorsqn halad. Alig egy-két hét és ránk köszönt c Karácsóny ünnöpe : az ajándékozás ünnepe. .( nek is vannak hozzátartozói, kedves emberei, akiknek c v dékot szánt: már most fogjon hozzá a válogotáshoz, n ^.ogy az utolsó percek kapkodásában drágát vagy meg n-''rí felelőt válasszon. A kényelmes válogatás idő kérdése csupán. Ci is szereti hozzátartozóit? Igyekezzék apró ruházati és ké yelmi holmik ajándékozásával megörvendeztetni óket. A ilyen apró ajándékok értékükön felüli örömet okoznak. C kádjának nótagjai bizonyára örülnek majd egy szép pjllovernek, harisnyának, kesztyűnek, ernyőnek, retikülnek .. És 3 "férfiak ? azok számára különösen szép ajándékokat Hc moztunk fel. Férje, fivére, vagy családjának bármely fér fagja örül egy ízléses nyakkendőnek, kesztyűnek, pompás kalapnak ... é sok szép más árunak, amit rpktáron tartunk. D a legfontosabb : ó f e I s ég • a gyermek! S: j-nos praktikus ajándékon/felül szebbnél-szebb játék, - nindegyike pompásan,¡tök a karácsonyfa alá, - várja nc jnk a csalód gyepm^Keit. Kérjük, tiszteljen meg bennünket látogatásával. A gondos kereskedő előzékenységével és olcsó árokkol állunk rendelkezésére. ro Kiváló tisztelettel PAL INDRA L évi. 1935. 13. szám. December 17. K e d d. . > Szerkesztőségi telefon: $0. politikai napilap Syomdai telefon: 131. Szerkesztőség e$ kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-ter. — Flő fizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVFSTFR PETFR JÁSOS - iiinteleseitt j Kakas-nyomda vesz fel. 7 V Postatakarékpénztárt csekkszámla: JJJJOO sz. tilőfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 0 hóra 8 '' pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Szüleinek és menyasszonyának irt levelei alapján elfosták Sopronban a keszthelyi betörőbanda vezérét Keszthely, december ló. Megírtuk néhány nappal ezelőtt, hogy a keszthelyi csendőrség országos körözést adott ki egy háromtagú betörő hacida kézrekeritésérc. amelynek Jancsi-kas Árpád munkanélküli napszámos volt n «-¿m A hetem*» banda tobb nagyobhszabású betörést liajtott végre Keszthelyen, de nrire a csiíidOriég a nyomukra jutott, megszöktek. A betörök szökése után a csendőrség me$*-figyelés a*att tartót» Jancsikics Keszthelyen Cjó szuetpaek és Nagykanizsán élő racnyapszo-p\.«iak a lakását, mert az volt a fett evés, hogy fovidesen hirt ad magáról levélben. A csend-őtseví elgondol:ísa egésze» helyesnek bizonywü, mert a Uttörö vezér va''óban mind a két helyre irt néhány nappal ezelőtt Sopronból és a leveleiben közölte a soproni címét is. A keszthelyi csendőrség ezek után értesítette a soproni rendőrkapitányságot, amely két Hoppal ezelőtt őrizetbe vette Jancsikics Árpádot. Mint kiderült, amikor megszökött KeszU helyróí. Sopron Jelé vette az útját, ahol sikerült átszöknie Ausztriába. Onnan azonban rövidesen visszajött és Sopronban büjká''t ómig eV fogta az ottani rendőrség. A tolvaj banda másik Vét tagjáról egyelőre még semmi hír. Ertesuésüpk szerint Jan''-dikics Árpádot Keszthelyre szá''lítják. oranan pedig a nagykanizsai ügyészség fogházába. Kétévi fegyházat kapott a vindornyafoki anyósgyilkos asszony Keszthely, december lo. Borzalmas családi dráma játszódott le- július 27-én Vindomya-fokon, ahol Molnár jánosné 35 éves asszony két fejszecsapással agyonütötte férje nevelőanyját, Ács |ózseíne;t. A ha''aos kimenetelű osszeszo alko/ást régi családi háborúskodás előzte meg. Acsné már régebben va''omi miatt összeveszett a nevelt-fiival és annak feleségével. Meg akart tehát szakítani velük minden érintkezést és ezért kitátotta őket a ''akásából. Ennek eXenérc is kénytelenek voltak naponta érintkezni, mert közös konyhán voltak. A fiatalasszony nem is igen igyekezett keresni az érintkezést az anyósával, az öregasszony azonban gyakran meg- dézsmálta a meaye éléskamráját. Azon a hrzonvos júliusi napon is ezért tjf madt közöttük szóváltás. Molnámé ugyanis ismét tetten érte az öregasszonyt, amikor az épp a cárját dészmálta. Ez annyira kihozta a sodrából, hogy íe''kapott egy fejszét és azzal kétszer úgy fej beverte a/ anyósát, hogy az belehalt sérüléseibe. A nagykanrz>a" törvényszék Keszthelyre kiszállt büntető tanácsa motrt tárgyalta ezt az ügyet és erős felindulásban elkövetett ízáo-dékos emberölés bűntette címén kétévi ♦egyházra ítélte Molnár Jájujsnét. Az célét még nem jogerős. A pápai bacongyár zalaegerszegi üzletének megnyitása Zalaegerszeg, december 16. Azt mondta a polgármester: - Köszönöm ezt a szép Karácsonyi ajándékot a szegényeim nevében... Ezzel a polgármester a legvilágosabban kifejezte azt, mit jelent Za''aegerszegen a pápai bacongyár r üzemének megnyitása. Szombaton száz meg száz ember tolongott a pénzngyigazgatóság földszintjén megnyitott, szép, tiszta boltban. (A helyiség Andráskay István építész munkája.) Valóságos bacon-láz ütött ki a városban. Késó estig nemhogy csők-k^ot volna, de állandóan emelkedett a boltban és a bolt körül a forgalom. Ok és magyarázat: a tiszta, friss árú bámulatos olcsósága. (Isak tájékozásul mondunk néhány árat: nyers láb 32 f, füstölt láb 42 f, sertéshús 1 P, rnvrs karaj 1.16, fústölt borda 1.20, nyers szalonna 1*40. füstölt szalonna 1.60, füstölt oJdafcs 1.80, spnka 2.10 pengő. Ezek az árák azt jelentik, hogy a legegyszerűbb ember is hozzájut a húsételhez néhány faiérért és nem lesz itt karácsonykor olyan asztal, amelyre valami jobb fairt ne jutna. Ezek az árak mndaddig tartják magukat, míg a sertésárak általánosan nem emelkednek. Szombaton délután 6 órakor a Bárány éttermében mintegy 80 meghívott vendég szá- % mára kóstolót rendezett a gyár igazgatósága. Eljött a kóstolóra maga a pápai polgármester is, va''ainint több igazgatósági tag. A kóstolón ott volt Za''aegcrszeg társadalma minden rétegének képviselete s \a''amennyiök egybehangzó véleménye az volt, hogy a felszolgált felvágottak, konzerv-húsok és a virsli, debreceni nagyszerű, ízletes, minden versenyt kiáll. Farkasétvággyal evett mindenki, és ittak is ... Jóízűen ... A kóstolót <$zabadhegy Elemér kormány* főtanácsos, elnök rövid előadása vezette be. Ismertette a vállalat alakulását, az antwerpeni Poels céggel való egyesülését, a céh, hogy a dunántúli gazda minél elónyösebben értékesíthessen és ne legyen teljesen kiszolgáltatva az üzérkedésnek. Százezer pengővel alakult a részvénytársaság. Működése teljesen a''truiszti-kus, az adminisztráció a lehető legkisebb. Az egész Dunántúlon vásárolnak. A Poefcs céggel a Külkereskedelmi Hivatal akkori vezetője; Winch.kler István miniszter hozta össze a társaságot Szerződést kötöttek az angol kormánnyal, mely szerint hetenként -100 — 450 darab angol hússertést szállíthatnak ki. A feldolgozásból visszamaradó részeket öt városban értékesítették eddig. Zalaegerszeg a hatodik. Hangoztatta az einok, hogy nem romboló szán* dókkal jöttek, senkit sem akarnak a léteboa megtámadni. Az eddigi munkásságról neliáuy számadatot mondott Szabadhegy elnök. Csak egyet ragadunk ki ebbót: két év alatt 42.10$ darab sertést dolgoztak fel Anglia számáfa, 3,510.£00 kg súlyban. 2,306.000 pengő értét-ben! Végül melegen üdvözölte az ejpók Zaj*. egerszeg közönségét és kérte, hogy támd£as* sák a vállalat törekvéseit (Izobor v Mátyás polgármester köszönetet mondott a fiók (elállításáért, a cikk e>jén ick> zett szavakka''. A népélelmezés szempontjából tartja legfontosabbnak az üzlet íelálitását, a do^óg szoaá''is része az, amiért mindenkinek hálásnak keU lennie. Barcza IX-zsó pápai földbirtokos szólalt fel meg. Magyaros közvetlenséggel udvozöhc Cao-bor polgármestert és Za''aegcrszeg közömégét. Az üzlet forgalma egyre nő. Tíz deka tó-portó 9 fillér! Hát hogyne hozná ki boldogan abból a boltból a szegény ember!,.. / > M- Iparosok nyi''atkoztak Nagykanizsán a Gombos-kormány munkájáról, a nagykanizsai ipartestület elöljárósági ülésén. Samu Lajos elnök bejelentette, hogy a ZaUvármegyei Ipartestületek Szövetsége nagygyűléséről az IPOK útján felterjesztett i por oskíván ságok legnagyobb része kedvező elintézést nyert. A kisipari hitel tárgyában például az volt a kérelem, hogy az olvan községeket is kapcsolják be, ametvek szegénységük miatt nem tudnak megfejelő összeggel hozzájárulni az akcióhoz. A kormány megfelelő intézkedésekel foganatosít. Az iparosnyugdíj kérdésében már a Icgiőzc''ebhi napokban korleve''ek mennek széjjel az egyes ipartestületekhez, hogy a rendes évi közgyűlésükön hozzanak határozatot, hogy vállalják-e a kötelező nyugdíjbiztosítással járó terheket Ezeknek a \álaszoknak beérkezése után dönt a kormány a továbbiakra nézve. Az a kérelem, hogy a kormány a gazdaradósságok mintájára a kézműves iparosok adtat-sigait Is rendezze, a kormány előtt fekszik és komoly megfontolás tárgya. Az ipartórveny 4. és 47. szakaszának ügyében Bornemisza miniszter ismételten hangsúlyozta, hogy a kérdést tör\én>hozási úton kívánja rendezni Lzr zel kapcso''atban állandóan napirenden tartja az IPOK a kontárkérdés megnyugtató módon való rendezését. A miniszter azon van, hogy az ipartörvény módosítása révén keresztül vigye az iparosságnak azt a kívánságát is, hogy a mezőgazdasági ipari üzemekben dolgozd iparossegédek idejét a képesítés igazolásánál ne számítsák be. Sikeres volt az a kérelem is, hogy azok az iparosok, akik az OT1 hátralékok elengedése ügyében kérelmüket ke''lóképen nem támasztották alá, pótlólag az ipartestület által kiállított bizonyítvámiyaJ igazolhassák, hogy a súlyos gazdasági válság következtében nagyobb veszteségeket szenvedtek. Az úlés közönsége nagy tetszéssel és köszönetlel fogadta ezeket a bejelentéseket és teljes mértékben magáévá, tette az e''rtok ki» jelentését, aki azt mondotta: — A Gömbös-kormány. a lehetőség keretei ZALA HÍRLAP 1935. december között mindent elkövet Bornemisza mmLiöcr-rel együtt, hogy a magyar kisiparosságnak segítségére legyen. Az összes eddigi kormányok együtt nem tettek annyit a magyar kisijxaro-, sért, m«ít a Gömbös-kormínv egymaga. Kell-e. ehhez kommentár? Ha a mai nehéz magyar,sors terhei alatt legjobban küzködó ^raostársada1om hivaia''os szerve ilyen nyilatkozatot tesz, ha a magyar testületek, érdek-képvfeeletek egymás irtán ismerik cl a kor-mánv j<Jszándékait és nagy munkáját, akkor Eckhardf/> Tibor és társai hiába szónokobiak íként az ország különböző sarkaiban! -r Idegen kéregető munkanélküliekkel van tele a város Zalaegerszeg, december lt>. Az. utóbbi időben hitetlen " mértékben elszaporodtak Zalaegerszegen az idegen munkanélküliek, okik végigkoldulják az egész várost. Hol mint ri£ás-tiélkfiK lakatossegéd, ltol iiiitft munkanélküli péksegéd, hol mint értéktelen reprodukciókat riruló keres kedósegéd kopogtatnak be a lakásokba és ott addig erőszakoskodnak, amíg a házbeliek kinyitják az erszényüket. Eltekintve "attól, hogy Zalaegerszegnek is £pp elég koldusa van, aki rászorul az emberek jószívűségére, közbiztonsági okokból sem tanácsos. hogy megengedjék az illetékes hatóságok ezt az idegen koldusinváziót Hogy mennyire ajánlatos óvakodni ezektől a kérege-tőktől, azt legjobban Schneff Mária keszthelyi siketnéma nő esete bizonyítja, aki pár nappal ezelőtt Za''aegerszeget is végigkolduka. Mindenhova egy levelezőlappal állított be, ameyröi megtudhatta mindenki, hogy ő szerencsétlen siketnéma nő, aki a jószívű emberek segítségét kéri. Természetesen majdnem mindenhol adtak neki valamit. rendőrség. Kéregetés közben bement ugyanis a polgári fiúiskolába is^ ahol szintén adományi akart gyűjteni Véletlenül senki sem tartózkodott az igazgatói irodában, mire a vákmem leány kl''opta az igazgató fiókjából a diákok pénzét. Az igazgató feljelentésére a rendőrség néhány óra múlva őrizetbe vette a leányt és átkísérte a járásbíróságra, ahol lopásért vonják felelősségre. Egyben nyx>mozás indult, hogy nem követett-e el máshol is hasonló bűncselekményt. Mint a fentiekből látható, teljesen indokojr az az aggodalmunk, hogy a közönségnek őrizkednie kell az ilyen kéregetöktóí. A rendőrség, igaz, megtesz minden lehetőt á maga részé-ró!, az erélyes tisztogató munkához azonban a közönség segítsége is szükséges. Ha valakihez bekopogtat, egy idegen kéregető, értesítse va''amikép az első rend őr őrszemet, aki majd igazoltatja és előállítja a rendőrségre Bizonyos, hogy ezek között a szerencsétlenek között sok tisztességes., jobb sorsra érdemes ember van. de nekünk a mi saját szegén veink az elsők! 1NQANTHREN színes függönykelme 88 fillér HEN1G röíös- és kézimunkaüzlet. Zalaegerszegről Nagykanizsára mcht nt Schneff Mária, ahol most elfogta az ottani | Nagy Lajos iró előadása a koldusok, részegek, betüfalók, gyűlésektől kimerített emberek és militarlzált asszonyok Szovjetoroszorszásáról Zalaegerszeg, december 16. A za''aegerszegi Közművelődési Egyesület meghívására Nagy Lajos író vasárnap este 9 órakor meglehetős gyér érdeklődés mellett Szovjetoroszországróy tartott előadást a Bárány nagytermében. Dr. Somogyi István titkár vezette be néhány szóval Nagy lajos* előadását, kifejtve, hogy ennek alapján mindenki tiszta képet a''kothat magának arról, hogy a közeljövőben várható-e komolyabb akció a szovjet részéről külpolitikai téren. Nagy Lajos bevezető szavaiban megemlítette, hogy a muh év nyarán néhány hónapot töltött Szovjetoroszországban és így személyes «élményei alapján számolhat be impressziótról(. Amint elérte az orosz határt, az volt az első benyomása, hogy nagyon sok a rosszul öltözött ember. A szovjet minden erővel igyekezett r háttérbe szorítani az. űri középosztályt, az arisztokráciát és a kulakokat (földművelő parasztok). lg)'' azután ezek közül kerül ki a legtöbb koldus. Rátért ezután a szovjet mezőgazdasági politikájára. Az a meggyőződése, hogy a kollektív. szövetkezeti farmokon nagyon kevés a liozzáértö ember. Ennek tudható be, hogy a mezőgazdaságban alig tudnak valami clfogad-liatót produkálni. A kereseti lehetőségek és az élelmezési viszonyok nagyon eltérők. Az a benyomása, hogy a szovjet bizonyos mértékben maga is visszatért a kapitalista rendszerhez. A legjobb jövedelmük van az íróknak, tudósoknak, mérnököknek és. a szakmim kasoknak. Az egyszerű munkásember azonban elég keservesen szerzi bc a szükségleteit, mert nagyon kevés a fizetése Látogatást tett egy Olcsó karácsonyi vásár Büchler Pál i rőfös és divatáru üzletében Tennis-flanel métere 48 f-től la ruha és pongyola-flanel „ 88 „ Mintás műselyem , 88 , Vászon és sifon „ 70 „ Jó minőségű kanavász „ 80 „ Zsebkendő darabja 20 „ Konyha ruha Törülköző Frottier törülköző Színes asztalterítő Fehér asztalterítő 6 sz. garnitúra darabja 44 f-től - 64 „ * l''20P-től * 2 20 ff „ 3 60 . . 6- _ Selyem marocaln hibátlan la minőség színekben métere P 2.30 Nöi és férfi divatkelmék nagy választékban. Maradékok hihetetlen olcsó árban. A világhírű RADIUM-vásznak állandó raktára. nagy gyárban, ahol például négyféüe kosztot kaptak az alkalmazottak, kiki az érdeme szerint. A pénz értéke nagyon változó. Minden attól függ, hogy milyen körülmények közt cs hol vásárol az ember. A villamos és a telefon nagyon olcsó. Amikor a szovjet 1923 és 192a. évek közt megengedte a szabadkercskede''met, viszonylagos virágzásnak indult az állam. A spekuláció hihetetlenül feJ''eaidütt. Annát érez. Iietóbb voh a visszaesés, amikor 1928-ban életbelépett az ötéves terv. Megkezdődött megint -a nélkülözés és a nyomor egyre nagyobb mereteket öltött Most, az utolsó két éy alatt kimet nemi javulás következett be, különösen a nehéziparban.Ez érthető, ha tekintetbe vesz-szük, hogy 516 hatalmas gyárat létesített a szovjet. Moszkva egykori 1.000 temploma közül nu már csak nagyon kevésben és akkor is igen ritkán lartanak istentiszteletet. A legtöbbet le. rombolták, vagy átalakították más célokra. Feltűnő, hogy a közszükségleti cikkek igen talánv minőségűek. A szovjet vezetők ezt azzal magyarázzák, hogy először a nehézipart kellett megteremteni és csak ezután kerülhet sor a könnyűipar fejlesztésére. Nagy Lajos szerint rengeteg részeg ember van Szovjetoroszországban. A statisztika szerint egy év alatt annyit ittak el, hogy annak az árából százezer traktort lehetett volna csmáini. A sorbanállás még mindig dívik. Újságért is sorba kell állani. Az orosz népnek általában nagy a könyv- és újságigénye. A gyárak nem tudtuk annyi papírt előállítani, mint amennyire szükség van. Az a sok könyvtár állandóan tele van olvasókkal. Az újságok legnagyobb része szaklap, va''amermyien állami lapok és így természetesen tele vannak propagandával. Kritizálni szabad, de az tilos, hogy a hibákat vagy bajokat a szovjet rovására írják. Hihetetlenül nagy a városokban a lakásínség, mert a fai-vakból mindenhonnan a városokba tódulnak az emberek. A moszkvar népbiztos például kijelentette, hogy 30 év a''att sem tudna elegendő lakást építeni. ^ A gyűlölt kapitalista szokások egyre nagyobb tért hódítanak Szovjetoroszországban, hiába kapálódznak ellene a vezetők. Állítólag most már a takarékpénztárakban is e! lehet helyezni a pénzt. Általában minden arra mutat, hogy a szovjet urai nagyon sokat változtattak az eredeti elgondolásukon és igen sokat kelfctt engcdniök. Egyes helyeken már bizonyos fényűzés is észlelhető. Egyre több keménygalDért is lehet már látni. Sőt, van már kommunista jampec is. Nagy Lajosnak az a benyomása, hogy az orosz ember nagyon fáradt, nagyon kimerült Ennek az oka, hogy bár a munkaidő csak napi 7 óra, a napi elfoglaltságuk azonban mégis 12—14 óra, mert el kell járntok a különféle gyűlésekre és előadásokra. A posta . elég rossz. Belföldön 8 — 10 napig jut el cg)'' levél a rendeltetési helyére. Az igazságszolgáltatás tulajdonképen osztálybíráskodás. Elv az, hogy a burzsujnak solta sincs igaza. A nők minden téren nagy hódítást tettek. Ma már vannak női bírák, soffórök, vi!-lamoska''auzok, katonák, tisztek, vezérkari tisz- \ tek stb. A katonaságnak elég jó felszerelése van és jól is fizetik őket. Hrszcn érthető, mert szuronyra támaszkodik ez az egész rendszer, amellyel már torkig van mindenki., kivéve Jermészetescn a vezetőket. Nagy Lajos előadását lelkes tapssal köszönte meg a hallgatóság. TEKINTSE E G KIRAKATAIMAT Karácsonyi vásárlásaira már csak 1 hete van Szerezze be szükségletét GYARMATI csemegeiixlctben 935 december . ZALAI HRLAP 3 y Kar árlesz Ilit ás! Gyapjú és selyem ingekben, félselyem és tiszta selyem nyakkendőkben, bőrkesztyűkben, sálakban és az összes divat árukban. Tóth Gyula finom uridivat üzlet éj uritzabótág _ZALAEGERSZEG__ . '' „._» .......-- - • • • ----- ... - . *• .. . -..... -- --- • .......V * , '' k. / Kétszáz ródlizó vidám vasárnapja a tegnap felavatott egerszegi ródlipályán Zalaegerszeg, dccetnbcr lf>. Nem sok reménnyel ült autóra vasárnap az a Vidám társaság, amely részt akart venni a zalaegeiszegi ródlipálya ünnepélyes megnyitóján. A szombati enyhe nap után mindenki el volt készülve, hogy a ródlipályán vasárnap sártenger fogadja a vendégeket. A nem éppen kedvező kilátások ellenére is azonban igen szépszámú és előkelő társaság jelent meg a pú>yaavaTáso«. A hivatalos megnyitás időpontját délelőtt 11 órára tűzték ki, de akadtak olyan ród''izók is, akik már fél 10-kor kinn voltak az ünnepélyes zászlódíszbe öltöztetett Bődy-kilátóíiil. Az "érkezőket igen kellem« meglepetés fogadta, mert amíg a városban tweg''chctósen sáros volt minden, addig odakinn ív ródlipályán elsőrendű hóviszonyok voltak. " 1 | Autókon, kocsikon, szánokon egymásután érkeztek me^ a vendégek. Aki korábban érkezett, az meg a megnyitás előtt kipróbálta a pályát és á legnagyobb elismeréssel nyiaiközött Wassermann Frigyes városi műszaki ta^ nácsos és Wőlfer István mérnök körültekintő alkotásáról, akik minden lehetőt elkövettek, hogy a megnyitás napjára minél jobb ródlipálya álljon a közönség rendelkezésére. A segédszemélyzet háromnegyed 11 órakor egy keskeny nemzeti színű szalaggal elzárta a ¡pályát. Ekkor érkezett meg Czobor Mátyás polgármester, akinek derűs hangulata csakhamar ráragadt a többiekre is és „mindenki izgatottan várta a megnyitást. Pontban 11 órakor állt induláshoz Czobor poHg«''írmester. Mielőtt fe''ült vo&ia a ródlijára, róvid, közvet. len beszédben mutatott rá arra, hogy a fejlődő Zaaege rezeg a mai nappal újabb jelentős állomáshoz ért, mert alkalma van egy olyaii ród-üpályát átadni a rendeltetésének, amilyennel talán egy magyar város sem dicsekedhet. Kérte a közönséget, hogy becsülje meg ezt a kincset és használja ki a lehetőségeket. A jelenvoltak lelkes éljenzése közben indult ezután úatak a polgármester rődlija, amelyet sorra követtek a többiek is. A megnyitó vidám közönsége egész a késő esti órákig áldozott a ródlizás örömeinek. Maga a polgármester voh a legfáradliatatlaxiabb valamennyi között. Egy maga «sak hétszer ereszkedett le. Ha most tekintetbe vesszük, hogy a pálya közel másfél kilométer hosszú, úgy ez a hétszeri leereszkedés több, inuit 10 kin utat jelenteti hegynek fel, visszafelé. És Czobor polgármester a íitalokat megszégyenítő kondícióval tette meg ezt a 10 kilométert. A pályatnegnyító közönsége dé''ben ott ebédelt az erdősházban felállított melegedőben, ahol részben tarisznyából, részben a büffés kitűnő pörköltjéből frissítette fel magát. Értesülésünk szerint az első vasárnapon közel 200 ródlizó voh kinn a pályán, de nagyon sokan voltak, akik csak nézni mentek ki. Egész biztos, lu>gy legközelebb már ezek is ródJival jelennek meg, mert aki egyszer látta odakimi azt a vidám sportoló társaságot, az nem.tndja megállni, hogy oda ne álljon közéjük a követ-1-ező alkalommal. ** * KABÁTOSZTÁLY. ♦ Ezer legszebb kabát közQl választhat Női kabátok, gyermek-és leányka . kabátok. Szőrmék. ^ Bundák mérték után a leggyorsabban készülnek. > Nézze meg kirakatunkat. SCHÜTZ ÁRUHÁZ. Az uj sajtófőnök Budapest, december 16. A hétfői lapok jelentése szerint '' Ajrtal István dr. államtitkár, • sajtóffoök január 1-vel elhagyja a mirrszter-elnöksegi sajtóosztályt, amelynek évekig kiváló vezetője, .volt és elfogítlja az iga»agug>-mis t&ztéríum ál''anritkári székét. 11 ir szerűit a sajtófőnöki poziáóhan Antal István utóda Mikecz Odőn szabolcsi főispán lesz, akit miniszteri tanácsosnak neveinek ki. Politikai kárukben máris .sok kombinációt fűznek ehhez a változáshoz, mert állítólag Ai>-tal István államtitkárra az igazságügyi mlf nisztérfumhan igen nagyfontosságú K-''ad.ituk megoldása vár. Még neirt történt döntés arról, hogy lesz Mikecz Ödön főispán utóda. de mint legesélyesebb jelöltet, lhuránszkv Pál főispánt emlegetik. . -H-f- — Espcresl megbízatás. A veszpremt megyés főpásztor a sümegi esperesi kerület tűzetésével ideig* encscn Frászt Endre tb. kanonok, sümegcsehi plébánost bízta meg. — Egyházmegyei hír. Dr. Rort Nándor veszprémi megyéspüspök Kiss György teológiai tanárt, a püspöki papnevelde ideiglenes igazgatóját az intézet igazgatójává nevezte ki. ^ — Hcnx''g EMerházy Pál Zalaegerszeg város szegényei részére 50 köbméter fát adományozott a Jenti-i erdőkből. A nemes adományért a polgármester me''eg köszönetet morv dott. — A Darányi akadémia pályá/atal. A Dar.> nyi Iguác Agrártudományos Társaság két pályázatot hirdet. Az egyik 2.000 pengd. Ez/.e4 azt a megírandó nagyobb munkát jutalmazza a társaság, amely Darányi Ignác, a nagy magyar földmüvelésügyi miniszter egyéniségét és tevékenységét, de ezzel kapcso''atban a kiegyezéstói a világháború végéig terjedő időszak egész piagyar agrárpolitikáját részletesen ismerteti. A másik pályázatot a társaság egy 200 pengős jutalomdíjra írja ki, amellyel az elmúlt két éven „belül megjelent mezőgazdasági üzemtani, va^y statisztikai, vagy értékesítési'' munkák egyikét jutalmazza. A részletes feltételeket a társaság főtitkársága (Budapest, IV., Szerb-utca 23. I. 23.) megkeresésre levélben is szívesen közli: — Mcnbciyi gyermekek karácsonya. A zalaegerszegi Mansz, mint minden esztendőben, az idén is megajándékozza a menhelyi gver-mekeket, hogy a szeretet ünnepe-n némileg enyhítse árvaságukat. Az idén is több, mint 100 gyermek kap szeretetcsomagot. Az ünnepélyes kiosztás december 22-én, vasárnap délután 3 órakor lesz a Mansz székházábtn. Érdeklődőket szívesen lát a vezetőség. A Mansz ezúton is kéri a szülőket, hogy gyermekeik használt játékát, ruháit stb. szíveskedjenek mielőbb eljuttatni a székházba, hogy az esetleges javításokat idejében el lehessen végezni. f Akármilyen nagy a lába, |g|5S CipŐt viselhet. Uri és női divatcipői megbízhatók. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17. — A keszthelyi gazdasági akadémia ücor-gicon Gazdasági Köre december 17-én, kedden este fél 9 órakor a Bocskai vendéglő nagytermében tartja V. szakülését. Tárgysorozat: 1. A kocsis, kocsi és ló közti harmónia. Satzger László III. é. hallgató felolvasása. 2. Az ÜMÜE debreceni számtartási alosztályának 1934 évi működése. Ismerteti Pataky László akad. gyakornok. 3. Vitakérdés: Van-e jelentősége a mai árhullámzások meíctt kalkulációs számítások végzésének? Bevezeti Pá-hoki Ferenc III. é. hallgató. Mulatságos rész: Vidám felolvasást tart Egervölgyi Anna I. é. hallgató. ________ _ Fehérképi csemegeházbari vehet. - Szaloncukorka már l-90P-től, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. — Telefon 207 szám Karácsonyfa cuhorfaát, disaohaf, sxaloncuhorháliaf jót, olcsót és szépet a ZALA! HÍRLAP 1935. december Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban PAPP cukrásznál vásárolhat. — Téli szőlőraimkásképző tanfolyam Bali-tociarácson- A földművelésügyi miniszter elrendelte, hogy a baatonarácsi szőlészeti és borászati szakiskolában január 2-től február 2S-ig téli szólómunkásképzó tanfolyamot tartsanak. A tanfolyamra minden 15 éven felüli férfi felvehető, aki írni és olvasni tud. A tanítás ui-gyenes, a vidékiek rngyen szállást és olcsó ^Jelmezést is kaphauiak. Felvilágosítást a szakiskola igazgatósága ad. '' — Doocmbcr 21 -6a lesz a nagykanizsai városi vűasztá». Az a''ispán a polgármester el»>-terjesztésére a nagykanizsai városi képviselőtestületi tag választásokat december 21-re tűzte Iá. A választás elnöke dr. Fábián Zsigmond, alelnöke Babochav György. — Megsemmisítették a keszthelyi törvényhatósági riasztást. A mult év novemberében történt törvény hatósági választást a készt he-Jvi és alsópáhoki körzetben megfellebbezték. Áz ugy a vármegyei közigazgatási bizottság megsemmisítő határozata után a közigazgatási bíróság elé ksto^t, mely, amint már közöltük, megsemmisítette az alsópáhoki körzeti vá''asz-tást. A kozigazgatá&í-bífóság most döntött a keszthelyi körzeti fellebbezés tárgyában f ugyancsak a titkosság megsértése miatt megsemmisítette a keszthelyi törvényhatósági választást is. Az itélct értelmében Szita Imre {Cser>zcgtomaj). Bősze János (Zalavár), Meiz-kr Károly, dr. Barsi Jenő (aki időközben Budapestre költözött) es Le kies Lajos elvesztették törvényhatósági bizottsági tagságukat — Az Evangélikus Nőegylet ezúton is felkéri mindazokat, alak a szegények karácsonyi megajándékozásához ajándékot ajánlottak meg, bog) szíves adományaikat minél előbb juttassák el az evangélikus gyülekezet házába (Mik-száth-utca 1., lelkészi hivatal). 1—3 — Nincs jobb házi barát az clgmándb víznél. Azért legyen minden háztartásban kéznél! — Hottan kell jeget vágni? A polgármester felhívja a kórház, továbbá az érdekelt vendéglősök. mészárosok és kereskedők figyel, met, hogy a hideg és fagy beálltával jégvermeiket a városi tiszti orvos által kijelölt helyről vágott tiszta, természetes jéggel töltsék t meg, illetőleg üzemeiknek jégeülátásáról a helybeli jéggyárak útján jóelóre gondoskodjanak. Máshol, mint a tiszti orvos álul lójeiölt helyen, jeget vágni szigorúan yfilos. INDANTHREN színes függöny kelme 88 fillér HÉNIG rőfös- és kézimunkaüzlet. MAGYARORSZÁG UJ BERLINI KÖVETE. Budapest, december 16. A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére dr. Massirtevich Sziiárd berlini magyar követet emez állásától felmentette és helyébe Sztojay Döme altábornagyot nevezte ki berlini magyar követté. — Versenytárgyalás- Za''aegerszeg m. város szeretetháza részére 1036 évre szükséges hús, zsír és hentesárúk. kenyér és zsemlye, tej szállítására és a borbély munkákra j területileg korlátozott nyilvános verseny-tárgyalást hirdet a polgármester. Előrelátható évi szükséget: 2.000 kg marhahús, 400 kg sertéshús, 100 kg borjúhús, 300 kg sertészsír, 0.000 kg kenyér, 2.000 darab zsemlye, S.500 liter tej. Árajánlat marha-, borjú- és sertéshúsra a városi számvevőségnél beszerezhető ajánlati űrlapon teendő, ahol a részletes szállítási feltételek is betekinthetek. Az ajánlatokat folyó évi december 23. napjának déli 12 órájáig a városi iktatóban (Városháza I. emelet 5. ajtó) kell beadni. 1 —3 — A tapolcai villamos telepet január 1-ve) veszi át a Balatonvidéki Vf.iamosművek Rt., melynek Siófokon^van a központja. Az átvétellel megszűnik a városi telep; az egész mű, a személyzettel együtt, a részvénytársaság kezelésébe "kerül. A tapolcai telepet változatlanul az eddigi vezető, Kamarás Lajos vezeti. A tapolcai telepet csákókkor szünteti meg a Balatonvidéki Villamosmüvek, lia a távvezetékkel a fürdőhelyek és községek bekapcsolásával elkészült. Áz utolsó munkájáTlesz a tapolcai hálózat átalakítása, melyre is csak a jövő évvégén kerülhet sor. w- Elitélték a lakodalmas autó sofforjé^ Kellemetlen kaíandja volt még ez év májusában egy cserszegtomaji lakodalmas társaságnak. A násznép át akart menni az egyik közeli községbe autón, a hévizi országúton azonban felborult az egyik kocsi és utasai közül négyen súlyosan megsebesültek. Az ügyészség négy-rendbeli súlyos testi sértés vétsége címén vádiratot adott Kapcsán dv Géza soffór ellen, akit most a nagykanizsai törvénvszék Keszthelyre kiszállt büntető tanácsa kethónapi fogházra itéit. Az Ítélet még nem jogerős. — összelapította a csille. Joó Pál 33 éves óriszentpéteri napszámos, aki az ottani kavicsbányában volt alkalmazásban, szombaton dé% után a bányában dolgozott. Amint az egyik csillét meg akarta igazítani, a másik csilk is odaérkezett és a szerencsétlen ember a kettő közé került. A közeli munkások siettek a segítségére, majd a zalaegerszegi mentők beszállították a kórházba. Joónak a ballába, balkeze eltörött és belső zúzód ásókat szenvedett). — Halál az országúton. Somogyi József mindszentkállai lakos öreghegyi szőttjéből jött haza, vasárnap reggel ott találták összefagyva holtan az országút árkában. A vizsgálat megállapította, hogy agyvérzés érte útközben, ügy-esett bele az árokba, tehetetlenül, bénán vergődött egy darabig, hogy talpra álljon, azután fagyott bele a vízzel teli árokba. — Időjárás: Több helycin havazás, havaseső, köd, majd némi höemelkedés, a síkságén némi olvadás. Ménékeh déli, délayugati szél- A környék legmodernebbül berendezel üzeme és garage. Bosch service Rhhumtiláfor service FRG golyós ésgőrgőscsapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERpÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43 Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL M évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízlését kivitelben f KÖNYVEK MAGYAR RAPSZÓDIA. — Harsányi Zsoh Liszt-könyve. — A magyar regényes életrajz Harsányi Zsoh-ban olyan művelőre taláit, aki ritka módon egyesíti magában azokat a szinte clleutétes kvalitásokat, amelyeket a jó regényes életrajz megkíván. Eddig a költő Zrínyit, Madách Imrét, Munkácsy Mihályt és Petőfi Sándort doi. gozta fel - „csupa regényes és érdekes élet — és most, talán a jubileumi esztendő sugalb. tára, elérkezett Liszt Ferenchez, akinek életet négy kötetben irtá meg. Énnél terjedelmesebb regényes életrajzot talán még nem Is írtak eddig; de az is bizonyos, hogy Liszt életének regénye, olyan terjedelmes, hogy valószínűleg csak Goethe életének regényével mérhető össze. A 10-ik században két olyan magyar tehet« ség született, akik egész lényükkel és egyéniségükkel át tudták itatni a külföldet, úgyhogy nemcsak a nevük lett nemzetközi, hanem a szerepük és a hatásuk is teljesen egyenértékűvé vált a zsenijükkel. Ez a két magyar ember: Kossuth és Liszt. Nem tekinthető véletlennek, hogy Kossuth Lajos életének majdnem felét, liszt Ferenc pedig majdnem egész életét külföldön töltötte, távol a hazától, amelynek akkori kereteiből kinőttek. Liszt Ferenc magyar zsenije csak idegenben, a fejlődés világsíkján válhatott vikíg-ténvezóvé. De Harsány i Zsolt könyvéből Liszt magyar-. sága meggy ózó ést megdönthetetlen erőv el sugárzik. Ám a könyv nemcsak mint élet-regény, de mint Liszí Ferenc alakjának és jelentósé-génék igazi megrajzolása, abban éri cl tetó-pontjávHíogv a szerző, Liszt emberi és művészi problémáját, éetének romantikus dilemmáját helyesen érezte meg és nem röstelte igény be venni a lelkiismeretes életrajz-kutatónak és szemfüles riporternek minden eszközét, hogy a dilemma a kevésbbe tájékozott olvasó előtt is eleven erővel bontakozzék ki az aprólékos részletek "szinte kábító tömegéből. Harsányi Zsolt sohasem téveszti szem elől hogy nem emeleti mávet ír, hanem életregényt és így- nem bonyolódik ana''izisekbe. nem keveredik magyarázatokba, hanem a gyakorlott író tökéletes biztonságával a tényeket beszélteti maga helyett. És itt sok hasznát veszi leleményességének és körültekin.é.-mc^ mert akár Bécsben, akár Velencében, akár Párisban vagyunk Liszt Ferenccel, mindig és mindenütt valóságot érzünk a mester körül, valóságos környezetet, valóságos embereket, va''óságos levegőt. Ez a négy kötet, mint négy hatalmas reflektor, világít egy ritka ember és ritka művé« életére, amely egész teljében bontakozik ki * magyar olvasó előtt s az olvasó most von először abban a helyzetben, hogy Liszt Ferenccel kapcsolatban minden kérdésre felelet* kaphasson. Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói étf szállít Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zdt egerszeg. Telefon 131. ZALAI HÍRLAP 5 — Akinek gyakran fáj a gyomra, bélmükö-tfése renyhe, mája duzzadt, emésztése gyengült, nyelve fehéressárga,. étvágya megcsappant, annak a természetes «Ferenc József» keserűvíz csakhamar szabályozza a székletét, rendbehozza az emésztését, élénkíti a vérkeringését és jó közérzetet teremt. Kórházi bizonyítványok tanúsítják, hogy a Ferdric József víz biztos és kellemes hatása következtében — kiváltkép ülőfoglalkozásnál — állandó használatra rendkívül alkalmas. SPORT Nem lesz párhuzamos I. osztály a nyugati fjithattkcrölctben. 1 Szombaton este tartották meg Győrben, a NyLASz hivatalos helyiségében az év ejpik legfontosabb tanácsülését, amelyen a kerületben felállítandó párhuzamos-első osztály ügyél>en határoztak. A javaslat ei-len főleg a szombathelyi és a székesfehérvári egyesületek tiltakoztak, de a tiltakozókhoz tartozott Sopron is. A tanácsülésen szép számmal vettek reszt a tanácstagok. Az előre, várt szenvedélyes viták elmaradtak, mindössze három, értékes és nagyon tárgyilagos felszólalás volt. A Máv Előre, az SzSE és a Vasutas képviselői szóialltak fel és mindhárman a szétválasztás elien foglaltak állást. Ezután szavazásra kcrüít a sor. A titkos szavazáson először 9:9 volt a szavazatok aránya. A szabályok értelmében meg kellett ismételni a szavazást. A második szavazásnál 8:8 volt az arány. Harmadszor is megismételték, amikor ismét 9:9 volt a sziva-zatok állása. A negyedik szavazás hozta meg flLZután a döntést, amelv 11:8 arányban a szétválasztás ellen foglalt állást. A MOTESz jelvényszerző versenye a reálgimnáziumban. A Magyar Országos Toma Szövetség a zalaegerszegi reálgimnázium tornatermében a zalaegerszegi és a sümegi reálgimnáziumok válogatott tornászainak a közreműködésével vasárnap délután fényesen sikerült jelvényszerző versenyt tartott. A mutatvá-hyok sorozata, amelyeket a tornászok a különböző szereken . produkáltak, szép ic''jesitménv volt. A nagyszámú közönség számtalanszor kirobbanó tapsát nagyon megérdemelték. A műsort a Hiszekegy vezette be, amit a tornászok a közönséggel együtt mondSric el. Azután a nyújtó, korlát, gyűrű és kötél gyakorlatokra került a sor, amit pompás precizitással végeztek a ruganyosan mozgó tanulók. A nagyszerű műsorhoz szép befejezésül szolgáltak Horváth László VII. o. tanuló és Vogcl József volt növendék, a Nemzeti Torna Egylet tornászának műsoron kívül bemutatott remek mutatványai. A közönség tomboló tapssal köszöntötte a magyar tornászsport reménységeit. Majd a gimnázium közszeretetben álló igazgatója, Péterffy Béla intézett hazafias beszédet a tornászokhoz és többek között a következőket mondotta: Örömtől telített szeretettel köszöntelek benneteket, kedves fiaim, akik ilyen szép teljesítményt mutattatok. Tudom, ha ilyen ifjai vannak a hazának, úgy bátran nézhetünk a szebb jövő elé. Ezután az igazgató az eleje lépő tornászoknak kiosztotta a nyert érmeket. Majd a Torna Szövetség kiküldöttje, Péter Dénes tanár mondott meleg köszönetet Péterffy igazgatónak lés a za''aegerszegi gimnázium tanári karának. Obitz Károly testnevelési tanár hirdette ki '' ft verseny eredményét, mely szerint bronzérmet nyert az egerszegi tornászok közül 6, ft sümegiek közül 3. Vasérmet nyert a zaa-egerszegiek közül 13, a sümegiek közül 11. A Za''aegerszeg sportját egy értékes és felejthetetlen élménnyel gazdagító verseny a Himnusszal végződött. (&-Z-) • . ! Rajna Ödön lemondott a Move futballszakosztály elnöki és intézői tisztségéről- Sportkörökben elterjedt a híre, hogy a Move ZSE futballszakosztályának ügyvezető cklökc és intézője, Rajna Ödön lemondott tisztségeiről A hímek kezdetben nem adtunk hitelt, épp Kovács ur Dórul járt! .Miértt Mert tegnapelőtt Budapestre utazott, ahol autótaxit vett igénybe, szallodában lakott, kávéházban reggelizett, sörözőben ebédelt, ötórai teán táncolt, színházban szórakozott s végQl egy bárba ment a divatos dizőz énekszámát meghallgatni. 9 pengő 50 fillért ráfizetett erre a napra Miért1 Mert Kovács ur könnyelmű volt, nem váltott itthon kedvezményes Provincia pengöszelvény füzetet, amelyet a legkitűnőbb pesti vállalatok teljes névértékű készpénzként fogadnak el. Nincs kockázat: mert a felhasználatlan pengőszelvényeket itthon vagy a ( fővárosban bármikor visszaváltják! A Provincia Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi kirendeltsége Kereskedelmi Bank. ezért hozzáfordultunk, mire Rajna Ödön a következőket mondotta: — Miután azok a fcltéteek, amelyek mci''ctt a Move ZSE futballszakosztályának ügyvezetői és intézői tisztségét hosszabb és többízben is megismételt rábeszélésre elvámoltam, megszűntek, kénytelen voltam lemondani. Munkám eredményessége a Move vezetősége és Zalaegerszeg sporttársadalma e''őtt közismert Férfias és sportszerető egyéniségem nem engedheti, hogy törekvő munkámban nehézségek elé állítsanak. -Bár a csapatot sajnálom,, mégis kénytelen voltam a lemondás-végső eszközéhez nyúlni. Nekünk ezúttal is az a véleményünk, amit már többízben is leszögeztünk, hogy Rajna ödön intézőnek a csapat élén van a helye. Munkájára és szaktudására nemcsak a ZSE-nek, hanem a za''aegerszegi fut halinak is rzük-sége van. Tessék az ó feltételeit betartani! Meg vagyunk győződve, hogy azok az egyesület érdekeit szolgálják. Kétségtelen, hogy ilyen lelkes ember munkáját bizonyos nézeteitérések nem akadályozhatják. Hisszük, hogy az ellentétek kiegyenlítődnek és Rajna ödön ismét a csapat mellé áll, melynek feltörése főként az ö érdeme. A FALU BARÁTJA U m f Díjtalanul bemutatja: Brandl József gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. (Megyeházul szemben.) RADIÓ Kedd, december 17. I. 10.20: Jancsika beteg. Irta és felolvassa Somogyi Béla dr. 10*5-. Hírek az új divat-bemutatókról. 12.05: Állástalan zenészek szimfonikus zenekara. 1.40: Szegedi Egyetemi Énekkar. 4.10: Asszonyok tanácsadója. 5: Láng Erzsébet ccmbaJo-műsora. 5.30: Védelmet a kontárok ellen. Tihanyi János előadása, 6: A Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zene- 7.15: A magyar jellem és a cseh nemzett hivatás. Deér József előadása. 7.45: Kádas György és Németh Béla szerzeményei. Előadja Utry Anna, Kalmár Pál és Horváth Gyula cigányzenekara. 8.50: Humor a költészetben. Előadó: Orsolya Erzsébet és Kézdt-Kováo» Antal. 9.50: A Zeneművészeti Fóisko''a tanáraiból alakult kamarazcneegyüttes. 10.50: Ottük György dr. olasznyelvű előadása. 11.15: Hanglemezek. 11. 6: Francia nyelvoktatás. 6.30: Mezőgazdasági félóra. 7.05: Magyar szalon-ötös. 8.50: Hanglemezek. Nasy karácsonyi játékvásár Dánfai Béla optika és fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket. APROHIRDETESEK VÖCKÖNÜI gazdaságomban (azelőttaragy-kapomaki jezsuita apátság tuajdona) kisebb mennyiségű 1934-es évjáratú rizling-bor van eladó. A karácsonyi ünnepek előtt 25 literen felüli tételekben Zalaegerszegen házhoz Fzál-lítva literenként 60 f. Ugyanott kemendi vörös 40 f. Levélbeli érdeklődésre mintát küklök. Nagy János körjegyző, Nemesapáti. ZALA HÍRLAP 1935. december A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ÁRFOLYAMAI. Vlltttt Angol fótit Belga fr. Cseh korom Dán korona Dinár Dollár 1680-17 10 56*0-57*0 14 15-1435 73 75-74*5 780-8-30 331 ''20-341 "20 0«Tlzák < Franci* frank 22-30-22-5C Hollandi 229-20-23120 Lengyel zloty 66-90— 66 50 Len 3-00-3*15 Lera 442-445 Ura 29«-30*23 Márka 130 - 1371») Nonrég korona 8476-8565 Osztrák schilling 8^&>"70 S«áid trank nOAMIi-65 Svéd korona 6580-8670 Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brüsszel Kopenhága Oszló London Milano Newyoric Páris Prága S/óita Stocknolm Varsó Wien Zürich 2294^231 2C 7-82-7«'' I35 8M368C 3*41-3" 40 79 20-7980 76-15-86.47 85*0-70r5C 1705-17-Sa 29^8-3020 345-20-34710 22"32-22^C 14-07-17-g7 4*11-4 47 89*10-89-85 64-t 5-65*3 110-80-111-65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES. Búza (tiszavidékig H kg 1795-18 20. (ervéb) 17 65-17.80 (í»zv.) 78 kg. 1810-1835. (egvéb) 17*0-1805, 19 kg. (tiszv.) 1835-18-65. (egyéb) ifrOÖ-1820 (tiixv.i 80kg. 1865—1890, (egyéb) I83C-I840, rozs (pe*:*.) 16"00—16 ¡0, uoa uj 1740-1600, sörárpa 1800-19 00, «ab 17.55—17.65, tengeri 1545- 1555, ouxakona Í250- 1263 irányzat: gyengébb, forgalom: csekély. v*»iH<*i«»«e« « >n»l« kiM4i SVLVCSTtft rtTTH jikoft A ..i.tjj. i mustos gczá Divio MAavM József UU1M ti i — ^.16 I koz1kszky liszto SftM«i nuutcu józser i felszerelések ródlik Pál és Indránál Z a I a o gr e r s * e g Telefon 170. Hirdessen a Jllil n Vadász cipő bőrök, sport bőrök nasy választékban WORTtiANN bőrkereskedésben, Rákóczl-u. 6. Bőrkabátoknak: MxoiL Téli cipőnek: Fókazsirtl Figyelj! HAVAS kézimunka* és szőnyegfonala i. Babiruha különlegességei , legmegbízhatóbbak. 6S gyopasKoiot orvosi rendeletre is legolcsóbban készít G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotával szemben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb orajavitö. műhely Varga Lajos (Tiki) órás- és ékszerész Rákóczi ut 5. sz, Vass Lajos árás és ékszerész Zalaege rsteg, (a megyeházzal szember) OLCSÓ és MEOB1ZHATŐ Irósép és számlálógép szaküzlet ERIKA uj táska gén P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javítások» benzinftirdók, jó karban tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika melletQ INDANTHREN színes függönykdme 88 ÜBét HENIG rölös- és kézimunkaüzlet. 11111 i i ó i a l lata marÉi, \ schütz III 90 fillér. I ! ■ s Nyomtad K*ka Agostod könyvnyomdája», ZaJngcnxeg, Sctctnyl-«* 1. TaMon >11. L évf. 1935. 11 szám December 18. Szerda. Szerkesztőségi telefon: 80. P OLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hőra 8 pengő. — Hirdetések ^megegyezés szerint. Róma több módosítást kíván a párisi béketerven London, december 17. Grandi, londoni olasz nagykövet közölte az angol kü&gyi államtitkárra! Róma kívánságait a párisi békéstervvé! kapcsolatban. Róma azt kívánja, hogy bővítsék ki a gazdasági kiaknázás érvényét, hogy magába foglalja a szudáni határhoz tartozó háromszöget is. Olaszország vasútat is szeretne építeni Addisabcbából kiindulva nyugatra, hogy összekapcsolja Eritreát Szomáíiár vaJ. A párisi olasz nagykövet is átnyújtotta a választ a béketervre vonatkozólag. Olaszország a tervvel kapcsolatban a következő módosítást óhajlja: Akszumot, a szent várost Olaszország kapja meg; Assab továbbra is olasz ura''om alatt maradjon, habár Abesszinia ott szabad kikötójogot kaphat; Abesszínia területén hatálytalanítsák az össacs idegen engedményeket; végül Olaszország korlátfanul rendelkezhessék a gyarmatosítás! körzet r-.nd-órségével. Néhány napon belül lemond, vagy uüáalakul a jugoszláv kormány Belgrád ,december 17. Belgrádi politikai körökben erősen tartja magát az a hír, hogy vagy lemond, vagy újjáalakul a jugoszláv korín .íny. A kormányválságot bizonyítja az a körülmény is, hogy Pál kormányzóherceg tegnap több jugoszláv politikussal folytatott beható megbeszélést. Hír szerint a testnevelési miniszr ter már be is adta a lemondását. A kormányválság mérvére még csak következtetni sem lehet, mert a szigorú cenzúra miatt a napilapok semmit sem írhatnak. Ennek ellenére mindenki úgy tudja, hogy néhán; napon tása. mindenki ugy tudja, hogy néhány behl! megtörténik a kormány átalakfr- Dr. Oetl-Pálffy Dénes Keszthelyen és Sármelléken Keszthely, december 17. Keszthely ország-gyűlési képviselője, dr. Oetl-Pálffy Dénes vasárnap kerületében járt. Délelőtt Ajtai Kovács Barna ny. ál''amtitkár, dr. Lénárd János kormán v főtanácsos, dr. Hübíier Kálmán ker. üt-kár, KukoreHy Pál földbirtokos, dr. Szekeres Vince állatorvos, dr. Retschl Marcei úgyvéd kíséretében Sármellékre látogatott eL A felvirágozott és nemzeti színű szalagokkal díszített új NEP-helyiséget teljesen megtöltötte a faXi komoly eleme. Ajtai Kovács Barna elnök szeretette! köszöntötte a kerület képviselőjét, aki nagy el-togütsága mel3ett is felkeresi választóit. Üdvözli dr. Lénárd Jánost, akit most tüntetett ki a kormányzó a kormánytótanácsosi címmel. Dr. Oetl-Pá!ffy Dénes szólalt fel ezután. Örömmel hallja, hogy három év aüatt milyen szépen kialakult a szervezet SármeLVken. Reméli, hogy ez az új párthelyiség Idinduló pontja amtak az eszmének, ami kiemeli az országot szerencsétlen állapotából Ismertette a kormány tevékenységét. Dr. Lénárd János megköszönte és háláját fejezte ki a gratulációkért Megígérte, hogy ezentúl is tőle teihetóJcg mindent megtesz, hogy az uradalom érdekével összekapcsolja a talu érdekét. Majd Ajtai Kovács Barna elnök azzal zárta be az ülést, hogy az új párthelyiség a haza- és emberszeretet, a becsület hajléka i«Ryen. Délután Keszthelyen az új párthelyiségben megtartott nagyválasztmányi ülésen vett lészt dr. Oetl-Pálffy Dénes. Stolp Ödön efaök megnyitója után Malatinszky Ferenc felsőházi tag szólalt fel és kérte a nagyválasztmányt, hogy minden erejével tartson ki képviselője meí-lett, aki a szegénynek úgy, mint a gazdagnak a képviselője. , A kerület népszerű képviselője tartotta meg ezután beszédét. A kormány politikáját ismertette. Az eredmények ~ folytatta — a jövőre nézve kedvezőek. Kettős politikát kell folytatmik. Térbeli politikát, mely Szent István országához való ragaszkodásunkat és időbeli politikát, amely az ezeréves magyar alkotmányunkhoz va!ó ragaszkodást kell, liogy jelentse. Keszthely speciális érdekeiről — idegenforgalom, közutak, száJloda-kerdés — is megemlékezett a képviselő. — Nem tud elkedvetleníteni a konkoly-hintók aknamunkája — fejezte be beszédét —, mert erőt ad a nagyválasztmány biza''ma. Frázis-puffogtatásokkal nein lehet a dolgokat elintézni, a munka mutasson eredményt és re a program mennyisége! Reischl Imre városbíró hívta fel Keszthely-fontos problémáira dr. Oetí-Pálffy Dénes figyelmét. Dr. Lénárd János és Gadácsi Lajos felszólalásai után Stolp Ödön bezárta a gyűlést. Országos állatvásárok a Jövő évben Zalaegerszegen Zalaegerszeg polgármestere közli, hogy a jövő esztendőben minden hónap második keddjén országos állatvásár lesz Zalaegerszegen-, így tehát január 14-én, február 11-én, március 10-én, április 14-én, május 12-én. június *>-én, július 14-én, augusztus 11-én, szeptember 9-én, október. 13-án, novembre 10-én és december 9-én. Ezenkívül minden kedden és pénteken hetivásár, pénteken íl''atfelhajtással. Az ál!atvásártérak állatokat csakis szabályszerűen kiállított marhalevcjekkcl lehet felhajtani még akkor is, ha azok nem eladási szándékból hajtatnak fel. Szolnok szomorú eseményei mel''ett nem lehet eh:..rmj szó nélkül, meg kell itt mindenkinek állni és bele kell nézni abba a tükörbe, ami egy háború utáni bűnös korszak borzasztó kinövéseit Üven megdöbbentő hűséggé! mutatja. A köztiszteletben állott polgármester, a főmérnök, a tisztviselők egész serege egymásután kerülnek ügyészségi szurony alá. Egyik fóbelövi magát, a másik összeroppant idegek-kel fetreng az ágyán, a harmadik ott didereg a fogház cellájában fogvacogva, mert bee»-telenül sáfárkodtak magyar testvéreik verejték kével, munkájával, adófipcreivel s most Ja-kolniok kell ezért. Nincs kegyelem, nincs ment. ség, nincs eltusso.''ás. Feleim kell a becsületes, dolgozó magyar nép és a tiszteletet parancsoló magyar állami, törvén vek előtt és bűnhődni kell. Mintha nem is régen lett volna: a közéit harcoló, fanatikusan becsületes magyar újság* író börtönbe kerüh, mert egy nagy városnak egy furcsa, politikai uralmi rendszer által ra. gyogó nagysággá felemelt polgármestere körül panamavádakat hangoztatott. És nem is régen volt: az újságíró kijött a börtönből, hogy helyet adjon a polgármesternek. A rendszer, melyben közérdekből* minden visszaélés a feledés homályába mcrüS — elment, letűnt s ha lehet — ha egyáltalán fehet — ^elfeledjük. Az a világ, ami most van, rea» tűri a magyar közvagyonnal a becstelen sáfárkod ást, nem tűri a panamát, akárkiről van szó. Ez a mai világ irtóháborút vezet minden,, a régi időkből íttmaradt bűn és mulasztás ellen. Ez a világ kiűzi a magyar köz-portákról a csalókat és a tolvajokat. * S fel kell tennünk a kérdést: voSt-e a háború óta kormány, amelyik ilyen kemény kézzel, ilyen könyörte''enül tisztogatta ki az észrevett, a meglátott, a felfedezett dudvát a becsületes magyar közéletből, mint a (lombos-kormány? Tárgyilagos válasz csak ez lehet: nem, nem volt ilyen kormány, nem volt ilyen féltő őrzője a magyar munkának, a magyar közvagyonnak, Gömbös előtt, nem volt ilyen kormány, amelyik a programját, a kitűzött célját ilyen lelkiismeretesen, komolyan vetíe voVia, nem volt, amelyik egy ilyen bűnfészekbe, mint SzoV nok, ilyen kemény ököllel odautött volna. • Szomorú a szolnoki szenzáció, de nagy megnyugvást ad, hogy ott látjuk felette a könyörtelen, igazságosztó, tisztogató kezet; ott ez a kéz nem csak Szolnokon, de mindenütt, ahol bűn van, aho! adófillérekkel való becs^ tejen gazdálkodás van. És megnyugodhatunk: a seprés nem marad abba mindaddig, amíg ebben az országban seperni való van. t * a '' Szolnok .egy tanítást is ad: becsülje meg a városok (polgársága azokat a becsületes polgármestereket és azokat a becsületes tisztviselőket, akik jól sáfárkodnak, akik minden idejüket, minden idegmunkájukat és szivük minden dobbanását városuk felvirágoztatására, boldo* gulására szenteÜk, akiknek a keze, ha néha téved is, de tisztái > ZALAI- HÍRLAP december 18 A sárhidai cigánytanvén találták meg a zalatárnoki gazdák ellopott szárnyasait Za aegírszeg, deoembcr 17. Az utóbbi időben r agyon sok barom fi lopás történt Za''atár-tiok községben. Legutóbb Stáde! Jáitos fö.d-birtokos és a kdrnyékbei kisgazdák barom fi-óljait dészm álfák meg a tettesek. A sorozatos feljeVntésck alapján erélyes nyomozást indítóit a söjtöri csendőrség, amely már az e''só pillanatban a sárhidai cigánytanya lakóit vette janiiba. Erre c gyanúra főleg iíz adott okot, hogy Kolompár Gyu''a 30 éves sárliidai cigányt és egy fiatal cigánygyereket az utóbbi lnr.ckbeu löbboxöi Litták Z* atártriokon, «mólt koldultak az egyes gazdáknál. Két nappal ezelőtt ki is ment egy csvndor-járőr a sárhidai cigánytanyára, ahol feltűnően | sok borom fi toLat cs leöX fagyastkrtt baromfit találtak. A cigányok először halan; sem akartak arró;, hogy közülük bárki is lopta tojvi a szárnyasokat. A csendőrök azonban val íitóra fogták Kolompár Gyufát és fiatau-koni társát, akik hosszas tagadás után végre beismerték, hogy ők dézsmá.iák rendszeresei a za »tárnoki gazdák baromfió''jait. A két tyúktolYajt tegnap dc után szállították bc a csendőrök a za''acgcrszegi ügyészség fogházába, aho! a vizsgáóbrró előzetes le »rí óztál isba helyezre őket. A söjtöri csendőrség most abban az irányban indított'' nyomozást, hogy egyéb bűncse''ekmények nem ierlic''ifc-e a két cigány lelkiismeretét. Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha karácsonyra harisnyát, kesztyűt, fehérneműt, nyakkendőt, meleg kötött cikkeket stb vásárol jó minőségben és olcsó árban \ özv. Braun Lajot nénál a porta mellett Szuronyos fegyőr áll a letartóztatott szolnoki polgármester ajtaja előtt Szolnok, december 17. A szolnoki városházi panama vizsgálata során tegnap Farkas György városi javadalmi hivatali főnök vallomása alapján Törők Zoltán dr. vizsgáóbíró már gyanúsítottként hallgatta ki a betegen fekvő Tóth Tamás polgármestert. A polgáitn^ster beismerte, hogy villáját a tiszapárti építkezésekre szánt terméskövekből építtette s egy raáslk Városi építkezésből 12.000 tégát használt el vil''ájához. Azonkívül hamis ütőn jutott fürdőszoba berendezéshez Lévay István városi mérnök kiha''lgatása során bevallotta, hogy a városi illemhely építésére kiutat összegekből villát építtetett magának. A kihallgatások során egész sereg más visszaélésről is lehullott a lepel. Lévay Istvánt letartóztatták és rövidesen több letartóztatás is várható. Az ügyben fővárosi detektívek nyomoznak, akiknek kirendelését az ügyészségi e''-nök személyesen kérte Budapestről. A keddi nap szenzációja, hogy a vizsgáló-bű-ó előzetes letartóztatásba helyezte Tóth Tamás polgármestert, aki e végzés ellen fel-folyamodást je''emert he. A felfolvamodásban Tóth po''gármester azt kérte, hogy ha a vádtanács mégis fenntartaná a letartóztatását, akkor rendelje el, hogy házi őrizetben tartsák, mert ágyban fekvő beteg. Jc''en''cg szuronyos fogházór áll a letartóztatott polgármester ajtaja e''ótt. Kártérítési pert szeretnék indítani a Provincia Utazási és Jegyiroda ellen, mert csak most kezdte meg működését Egy ismert ntrvü helybe* ügyvéd előfizetőnk intézte ma hozzánk az a''ábbi levelet, amelyet teljes terje-de. mé ben köz ün k: Mélyen tiszteit Főszerkesztő Ur! A mult hét elején egyik hely bei kereskedő ügyfelemmel Budapestre utaztam hivatalos dolgaink e intézése céÍjából. Az önök lapjában megjelent hirdetések tartamán felbuzdulva 0 elhatároztam, hogy kipróbálom a Provincia pengöfezdvény-lüzetet, vájjon csakugyan o.yan sok előnyben részeiül e hasz-náatuk foyl&i a vidéki utas mint ahogy a hangzatos hirdetések frázisai ígérték. Bevallom, kissé nehezen szántam rá magam a pengószcivények megvásárlására, hiszen — mint vidéki ember — én is konzervatív gondolkodású vagyok s őrizkedem az újszerű kísérletezésektől. Hátha tényleg nem lesz semmi baj! — biztatgattam magamit s bementem a Provincia helyi kirende''tségébe, a Zalaegerszegi Kereskedelmi Bankba, ahol bőven elláttam magam pengőszelvényekkel. Figyelmeztettem kereskedő ügyfelemet, hogy vásároljon ő is, dc az én kedves barátom elhárította a jótanácsot, mondván, hogy bizonyára valami csalafintaság lesz a dologban, az ó eszén nem lehet túljárni, majd engem használ fel kisérleti nyúlként. Nos, kedden együtt utaztunk a fővárosba, ahol már az első lépésnél szükség volt a pengőszelvényrc, mert a pályaudvarról autótaxin mentünk egyik budai gyárba. A soff&r az út végén mély meghajlással fogadta el a pdngöszdvényt, amely már ezzel az egyetlen alkalommai is 50 fillér készpénz-megtakarítást jelentett Délben egyik kitűnő belvárosi étteremben ebédeltünk s mikor fizetésre került a sor, csendesen mosolyogtam a bajuszom alatt, mert én pengöszilvénnyel fizettem, a barátom pedig készpénzzel s itt is 30 ffflért könyvel bjt''jem el nyereségként Nem részletezem tovább a dolgot, hisz 3 nap a''att sok helyen megfordultunk Budapesten: szállodában laktunk, szórakozó helyekre jártunk s mikor pénteken hazautazva, mérleget Karácsonyi vásárlásaira 1 már csak I hete van Szerezze be szükségletét gyarmati csernfgepztet^n csináltunk a vonaton, az én tisztelt barátom pontosan kiszámította, hogy 3 napi sza''iadbtUci együttlétünk alatt egyformán fogyasztottimk, költöttíkft s az ö pesti kirándulása mégis pontosán 17 pengővel kerDU többe, mnt az enyém, mert neki nem volt pengószelvfitiye. Ezek után kijelenthetem: szinte kedvem volna kártérítési pert indítani a Provincia Utazási és Jegy iroda ellen, mert csak most kezdte meg a működését s nem legalább 10 esztendő. vei ezelőtt. Én ugyanis kerek 10 éve folytatok ügyvédi gyakorlatot, azóta hivatalos és ma. gánügyekben N számtalanszor jártam már Pesten s na maidén a ka''ommal Provkicla pengöszil-véanvri fizethetnem volna: egy egész csinos kis vagyait rakhattam volna félre az így megtakarítóit összegekből. Kedves Főszerkesztő Uram, engedje meg, hogy az ön lapján keresztül gratuláljak a Pro-vmcia Utazási és Jegyirodának kitűnő munkájához, amely va óban jótéteményszámba megy a Budapestre utazó vidéki közönség számára. Teljes tisztelettel: Aláírás. j felszerelések és ródlik Pál és Indránál Z a I a a g e r s z e g Talefon 170. TÜZ A RiTTBERGI KOLOSTORBAN. MGnster, december 17. A ferencrendi barátok rittbergi kolostora kigyulladt. A XVIII.: század elején épült ősi koíostor egész tetőzete lángbaboruli. A mütörténeti nevezetességű óratorony bedőft. A könyvtárat sikerült megmenteni. LANGOKBAN ALL ERDÉLY LEGNAGYOBB GÉPGYARA. Bukarest, december 17. Erdély legnagyobb gépgyára, a brassói Shiel-gépgyár lángokban ál!. A tűz rövidzárlat következtében keletkezed és mindezideig hiábavaló volt minden oltási kísérlet. A tűz átcsapott az olaj- és benzinraktárakba ísa melyek a levegőbe repültek. A detonáció nagy pánikot keltett a város lakót körében. A tüz egyre terjed és félő, hogy az egész gyári negyed a lángok martaléka lesz. Karácsonyfa cuhorfcát, diaxehet, »zaloncuhorháhat CV LAé^UA^!_________ I. r i jót olcsót és szépet a renernepi csemegeházban vehet - Szaloncukorka már 1 90 P-töl, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. - Telefon 207 szám. 1935. december 18. zalai Hírlap A Zalai Hírlap és a Tükör együttes előfizetése A vidéki sajtó fontos feladatot tőit bc a nemzet cetében. Munkánk sikerét bizonyítja, hogy a legszebb magyar képes folyóirat, a Tükör szoros kapcsolatot létesített velünk- Előfizetőink és olvasóink javára történt megállapodásunk alapján közönségünk számára egyszerűsítjük és megkönnyítjük a Tükör előfizetését s ily módon bekapcsolódunk a magvar irodalom és művészet, a magyar társadalmi és sporté et s a nagyvilág eseményeinek nagyszabású képes ismertetésébe. Lapunkkal együtt- — kizárólag előfizetőink részére biztosított — előnyös feltételekkel rendelhető meg a Tükör. Karácsony és Üjév ünnepének közeledtével minden előfizetőnknek módot nyújtunk arra, hogy kiadóhivatalunk útján a Tükör új évfolyamának előfizetésével egész évre való szórakozást és gyönyörűséget szerezzen családjának, barátainak- Az együttes előfizetés kényelmes és előnyös lehetőségéről kiadóhivatalunk szívesen nyújt tájékoztatási A Tükör karácsonyi Számiban legjobb íróink kedveskednek a magyar olvasónak. Valóban ünnepi szára ez, külső kiállításával, ohrasni- valóival egyaránt, hisz hogy csak pár ©evet említsünk: Kosztolányi Dezső, Sik Sándor. Bibó Lajos, Illyés Qyula, Aradi Zm>* gondoskodtak a most megjelent szám magas színvonaláról- Mellettük küjön ki kell emelni a kitűnő Ortutay Gyula gyűjtéséből származó ízes rétközt mesét, Kopp Jenő értékes cikkét a Madomta-ábrázolásokró!, Révay József horatius^tanulmányát. Az aktualitások sorából magasan kiemelkedik a mai Egyiptom é''étéről és politikai helyzetéről szóíó nagyszabású képes beszámoló és Kovrig János színes cikke Ifawairól. A Tükör decemberi száma közöl először képeket a magyar amatőrfényképezők budapesti jubiáris kiállításából; a példátlanul gazdag illusztrációs anyag komoly esemeny. A színház és a film időszerű kérdéseiről szóló beszámolókon kívül nagy népszerűségre tarthat számot a rádió ismert karnagyának, Polgár Tibornak gramofón''emczrkntikája. A Tükör nagy filmrejtYénjrpályázata e számban utolsóe''ótti fordulójához ért s ennek eredményét már rövidesen közölni fogja az ország», szerte oly népszerű folyóirat. RÖVID HÍREK Hatmover György, a kiváló magyar hegedd-mflvész, akit néhány nappal ezelőtt vérmérgtN késsel szállítottak szanatóriumba, mára virradóra meghalt. Halálával súlyos veszteség érte a magyar zenevilágot. ^ A prágai kommunista. tegnap éjjel véres tüntetést rendzetek a belvárosban. A tüntetési során többen megsebesültek. A Lindbertfh bébi gyilkosát, Hauptmann Bhxnót átszál.rtották a siralomházba, mert a kormányzó már aláirta a kivégzési iratot. A Magy*r Mezőgazdasági Kamara Ina délelőtt tartotta közgyűlését, amelyen Darányi földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy a jövőben intenzívebb lesz a kapcso''at a kamarák és a minisztérium között- A kamarák kép-vfcélöi január 14-én értekezletet tartanak a ntoKZt érrumban. Bejelentette a miniszter, hogy háromezer vagon nemesített vetőmag áll a gazdák rendelkezésére és így a jövő étben 2.2 millió holdon aratnak jobb buzit. A cseh efctőkvflasztás rendkívül viharosnak Ígérkezik. Az egyse pártok között még mindig nincs megállapodás. Benes kilátásai áEhóhg tovább romlottak, bár a szokol-egyesűlctek miwku erejükkel támogatják. A \ohi# «36 dobta ms&R Zombor szerb polgármestere, dr. Ratfeics Lázár, akit 11 nappal ezelőtt választottak meg. A vonat darabokra tépte. Azt hiszik, hogy hirtelen támadt elmezavarában kövrtte el tettét Húsz új bíborinokot nevezett ki a pápa a hétión megtartott titkos konzisztóriuman. így a szent kollégium tagjainak a száma 48-ról 68~ra emelkedett. A bdgnkfi egyetem hallgatót sztrájkba léptek. A sztrájkot véres verekedés előzte meg. n>dy a kommunista és a nemzeti irányhoz tartozó diákok közt zajlott !e. _ WWcter József nagyvázsonyi főjegyzőt a veszprémi ügyészség hivatali sikkasztás elmén letartóztatta, mert állítólag 1.800 pengővel károsította meg a község vagyonát. Most derült t, hogy Win Mer főjegyzőt a ba''assagyarnuíi törvényszék 1911-ben kétévi börtömv rtélte ugyancsak hivatali sikkasztásért. Nagy megtakarítást is ei, ha ezen könnyű éghető, magas kslóriáju ffiló szenet nálunk vásárolja. 100hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL *tleí 00 : 8a Tessék próbafűtést alkalmazni A legkisebb tételt házhoz szállitunk. Pontos kiszolgálás. A Faluszövetség kerületi gyűlést tart Székesfehérváron A »fitm Magyar Gazda is Földműves Szövetség * nagysikerű szegedi és győri kerüirti gyökei után december 21-érc Székesfehérvárra hhrta össze a faJvak népének képviselőit, hogy foJytatóagosatn megvitassa mindazokat az időszerű kérdéseket, ámeneknek megoldásától várhatjuk a magyar falvak lakóinak a mai válságos helyzetből va!Ö kimentését A magyar jegyzői kar két kiválásága 5esz a fehérvári gyűlés előadója és pedig Koncz Ji- minden eddigit felülmúló választékkal várom a n. é. közönséget. Raktárom minden igényt kielégít. Társasjátékok 90 fillértől, egyéb kis játékok 25 fillértől. linden játékot készpénzért az 1935. évi Líebner-árjegyzék szerint adok. B t. vevóim a szállítási költséget megtakarítják és nem viselik a törési kockázatot. Márk ás porcellán dísztárgyakból, üveg- és porcellánkészletekből remek újdonságok. Központi Haou hm Hó- és sárcipők, bőrksztyük, téli trikóáruk, nyakkendők. DOXA ÓRA valódi S V A J C I gyártmány, kitö''nö minősége világszerte közismert. Ára mérsékct. Ajándékként akár nőnek, férfinek vagy gyermeknek DOXA órát vegyen! Rajta*zkodj*k a DOXA mártAhoc e* ügyeljen az ólomplombAraI íi ........^-Mttbiaiii nos dr csepeb községi «Jegyző, a Községi és K<lxrjeg\v.ők Ország Egycsueíének e''nőka, Aki a íausi lakosság c* a községi közigazgatás kapcso atát fejti ki, míg vrtéz Förhéncz Sándor dr. aszódi községi főjegyző pedig i mcnV rendőri eljárás újabb szabályozásiról mondj» el nézeteit. Mindkét előadó alános ismerője a községek társadalmi és gazdasági életének és így előadásuk, nemkülönben az ahhoz fűződő vita a legmesszebbmenőén tisztázni fogj* a köjségi közigazgatásnak a mezőgazdasági ele* tel va''ó kapcsolatát s megjelöli majd art aa irányt, amit a jövőben követnünk kel, hogy m közigazgatás egész szervezete úgy, amint arca valóban szükség van, a mezögazdiságnak ne kerékkötője, hamem eTenkezóieg, ertápolója, tefesztője. ''egerősebb támasza legyen. A Falu Gazttaszm etség székesfehérvári gyű-lese iránt rendkívül la^jv érdeklődés nyilvánul meg. Sikerűit a leventék műsoros estje Sikeres műsoros estet rendeztek a zalaegerszegi leventék hétfőn este a Kultúrház nagy* termében, aroelvet szép számban töltött meg az érdeklődő közönség Az ügyesen összeállított műsort Erkel: Bánk bán ábrándjával nyitotta meg a leventezenekar. Pfend Ovőrgy karmester ügyes» betanításival és avatott vezénylete mellett most is nagy sikert aratott a kitűnő zenekar. Asbóth László mélvérzésű szava''ata után a Bolondok háza c. egyfelvonásos bohózatot mutatta be az ügyes műkedvelő gárda. A Ids darab szereplői kőiül Ró*a István, Kártyás József. Anta! Já-nos. Borsos Ferenc. Gríf Lajos, EHer Zoltán. Fuctts Jenő és Dömötör Oéza tűntek tt ügyes játékukkal. A darabot Horváth Jenó tanította bc ambícióval és hozzáértéssel. Krizmanrcs József és Tőrök Ferenc levente jazzbandje most sem tévesztette d a határt, sok lelkes tapsot kaptak az ügyes fiatalemberek Sok kacagás kis érte á Krizmanics -Tőrök —Marton tásio-trió abesszin-táncát is. Végül Rózsa István szavalata után a műsort a Rákóczi-induló pattogó ritmusaival zárta Ix- a leventezenekar Soproni gyermekpedagógus előadása ax Itt. Leányegyletben A ¿A-''aeiíersze^j Izr Jótékom LeányegyJ.et kulturclóadásainafc sorozata ismét egy értékes előadással szaporodik. Tudomanvos élménvt jelent Wentz Mária "Nevelés és onálJósá}''* ci-men december 19-én. csütörtökön tartandó rióadása. Van-e manapság nemzeti szempontból fon-tosabb probléma, mint a célirányos nevelés? Nincs! A mai kor egyik legégetőbb feladata a gyermek mikénti nevelése. Az irodaom úgy, mint az orvostudomány, nem s beszélve a kriminológusról, a gyermek célszerű nevelését, fejlődésének irányítását tartja egyik legfőbb szempontnak. A legtöbb helyen az az uralkodó feiíogás,. liogy a jelen gyermekét a mai kor követelményeinek megfelelően kell nevelni. A mai gyermek kétségtelenül érzi korának káros kihatásait, amelyek ellen csakis a szakszerű ne* velés segítségével és a követelmények szigorú betartásával tud védekezni A szülők útbaigazítására tehát nagyfontosságú Weisz Mária ta- Karácsonyi cukorkákat legolcsóbban PAPP ZALAI HÍRLAP a legnagyobb választékban cukrásznál vásárolhat. nulságos előadása, amely minden irányban bő-séges felvilágosítással szolgál. Felhívjuk az anyák figyelmét, ragadják meg az alkalmat és minél többen halgassák meg a kitűnő gyermekpedagógus csütörtöki előadását, amc.y fél 9 órakor kezdődik a hitközség tanácstermében. Tartsák szem előtt, hogy a magyar társadalomnak a kitűzött cél megvalósítására alkalmas generációra van szüksége. Márpedig ehhez elengedhetetlen keljék a célirányos nevelés. Reméljük, az előadás várako. záson felüli sikert hoz. — Elveszett hétfőn este fel 7 és 7 óra között a kórház és a posta közti útvonalom egy fonott, ujjnyi vastagságú, arany karkötő, rajta négyleveü lóherével Becsületes megtaJáó ülő jutalom eJknében adja le a szerkesztőségben. A svájci Doxa óragy*- újból figyelmezteti a vásárló közönséget arra, hogy csak olyan DOXA óráért vállal felelősséget, amelyen a DOXA ólomplomba rajta van. Vásárlásnál ragaszkodjunk tehát a DOXA márkához és ügyeljünk a DOXA ólompkxnbára. — Versenytárgyalás- Zaaegerszeg m. város FT-i joe.k: I szeretetháza részére 1936 évre szükséges hús, zsír és hentesirúk, kenyér és zsemlye, tej szállítására és a borbélymunkákra területileg | korlátozott nyilvános versenytárgyalást hirdet a polgármester. Előrelátható évi szükséglet: 2.000 kg marhahús, 400 kg sertéshús, 100 kg borjúhús, 300 kg sertészsír, 6.000 kg kenyér, 2.000 darab zsemlye, 8.500 liter tej. Árajánlat marha-, borjú- és sertéshúsra a városi számvevőségnél beszerezhető ajánlati űrlapon teendő, ahol a részletes szállítási feltételek is betekinthetók. Az ajánlatokat folyó évi december 23. napjának déli 12 órájáig a városi iktatóban (Városháza I. emelet 5. ajtó) kell beadni. 1—3 —- Törvényszéki tárgyalások Tapolcán. A zalaegerszegi kir. törvényszék egyik büntető tanácsának elnöke, dr. Kovács János kir. törvényszéki bíró, dr. Pénzes László bíró kíséretében Tapolcára utazott, hogy a tapolcai járásban felgyülemlett kisebb bűnügyeket letárgyalják. A büntető tanácsnak az egerszegi törvényszéki bírákon kívül egy tapolcai járásbíró lesz a harmadik tagja. Az ügyekben a vádhatóságot dr.. Lengyel Károly zalaegerszegi kir. ügyész képviseli. A tárgya ások két napig tartanak. — Karácsonyi amnesztia. Mint minden karácsonykor, az idén is széesebbkörű amnesztiát ad a kormányzó az eité/telenek. Politikai körökben az a hír terjedt el, hogy az idei amnesztia szélesebbkörű lesz, mint a tavalyi volt Az amnesztiát december 24-én hozzák nyilvánosságra, úgy hogy a kegyeemben részesült elitéltek még a szenteste előtt elhagyhatják a fogházat. - — Kinevezések. Vitéz Tabódy Tibor főispán dr. gróf Széchenyi György oki. gazda, földbirtokos, ötvösi lakost, dr. Szilágyi Lajos ügyvédjelölt, sümegi lakost és dr. Sebestyén József vm. dt. közigazgatási gyakornok, nagykanizsai lakost Za avármegye tiszteletbeli gab íróivá kinevezte. — A HONSz váaixtmAiyi ülése. A HONSz választmánya vasárnap Budapesten 120 hadirokkant és hadiözvegy jelenlétében országos választmányi ü''ést tartott dr. viléz Arvátfölvi Nagy István országgyűlési képviselő ehiöklfe-tével. Az elnök ismertette azt a húsz kormányhatósági intézkedést, amelyek mindegyike a hadigondozottak javát szolgá''ja. Az ülés végén Páskándy Jánbs dr. miniszteri titkár, mint a miriszter képvise''óje biztosította a hadigondozottakat a belügyminiszter jóindulatáról és pártfogásáról. — A tülsok evésnél, vagy túlzott ivásnál, <JgmándU gyógyvízből már fél pohár hasznáL — A sziHevrteri bál vigalmi bizottsága teg-nap este újabb ü.ést tartott, amikor folytatódtak az évzáró és egyben évnyitó mulatság megbeszélései Tévedés elkerülése végett közöljük, hogy Zaáegerszegen a Karácsonyfa Egyletnek ez a muátsága lesz a Szüvesztenest egyetlen táncmulatsága. '' Nem fázik a ródlidályán ha KISS CÍpŐ van a lábán. Bőrhéllése dupla talpa, Bátran járnat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17. «■■■■■■■■■■■^■■■■■■■■■■^■■i^BBBBH —- A Zaaegcrszjcgi 1. Polgári Lövész Egyesület szerdán dé után 6 óraKor az egyesület feloszlatása kérdésében rendkívüli közgyűüést tart a Move székházában. A tárgy fontosságára való tekintette, az ekiökség a tagok minél nagyobb számban vaó megjeenését kéri. — Halákwá;. Keszthelyen nagy megdöbbenést és őszinte részvétet vá.tott ki Csigaházy Ernő Kálmán premontrei tanár, helyettes igazgató hirte.cn, váratan elhunyta. A megboldogultat rendtársai, diákjai nagyon szerették. Kiváló pedagógus volt, halála nemcsak a Rendre, hanem a magyar közoktatásra nézve is nagy-veszteség. — A mezőgazda-ági munkálok védelme. A földművelési miniszter rendeletet adott ki a főszolgabírókhoz a mezőgazdasági munkások érdekében. A munkás munkaereje jogosulatlan kihasználásának meggát ásáról szóló törvény egyes rendelkezéseinek hatályát további 3 évre kiterjesztették, tehát a gazdasági munkabér-megállapító bizottságok tovább működnek. Elrendeli a miniszter, hogy ahol a legkisebb munkabérek megál''apítása szűkségesnek mutatkozik, azonnal mcg kell tenni a keSő intézkedéseket. 19*5. december 18 , — Idegesség, fejfájás, áknatjmság, rc^j-rosszullét, levertség, bágyadtság, szédü.és esetében a természetes «Ferenc József» keserűvíz az emé&ztószcrvck hiányos működéséből eredő zavarok nagy részét azonnal megszül teti, az étvágyat erősen fokozza s visszaadja a testnek és szellemnek régi frisseségét. — Gyümölcsfaápolási és gyümölcsfavédefaj tanfolyam Zalaszesitlászlón. A kehidai m. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola t^kj kara a vármegyei iskolánkívüli népművelési e.óadások keretében Zaaszentlásrön két hetes gyümölcs faápoási és gyümölcsvédeíra tank lyamot rendezett A tanfo.yamon mintegy qo érdeklődő gazda vett részt, akik a fo.yó hó 15-én tartott összefoglaló vizsgán igen széji eredménnyel bizonyhották be, hogy aapos\n elsajátították a tanfolyam anyagát. — Országos vásárok. Za a vármegye a*, pán ja megengedte, hogy Hahót község 1936 június 1 l-re, Űrnapjára eső vásárját június 18-án; Nemeshetés község az 1936 júniis 29-re cső vásárját június 26-án; Nagykapornak község pedig az 1936 január 6-ra, Vízkereszté eső vásárját január 13-án tarthassa meg. — Szihesztrri záróra: reggel 6. A belügy-miniszter megengedte, hogy decerriber 31-én minden nyilvános étkező, szórakozó hely, to. vábbá hangversenyek, előadások, táncmuátsá-gok reggel 6 óráig tarthatnak. A félreértések elkerülése végett közöljük, hogy a nyilvános helyiségekben szokásos zenélés kivételével bár-milyen mutatványhoz, vagy előadáshoz rendőrhatósági engedély kell. — Ka iizmi "apos-babot kapott a DunántúL A földm ű ve csügyi minisztérium az egység«* minőségű termények elérése cé jából Dunántúl, raak középsoproni liosszű és kanizsai lapos vető-babot adott több métermázsa mennyiségben. Kiosztanak ezenkívül néhány métermázsa lencse vetőmagot is. Nagy karácsonyi játékvásár Bánfal Béla optika ét fotó szaküzletében, Zalaeserszes, Kéije díjmentes képes árjegyzékünket. téli gondját,''ha . r Kovács Oj és téli áruszükségletét a ovács t+ivatáruházban vásárolta. Játékárukban nagy választék I Teleion 84. SPORT Kezd kiaakucii az olimpiai futbaDtoma mezőnye. Bekövetkezőfé^ben van az, onut sok kiUöldi és magyar szakember már hónapokkal ezelőtt megjósolt: a berlini olmpiai tu;ba> J torna iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg az egész világon. Eddig 16 országban kezdték meg a tornára való céltudatos készülődést ó a nemzetek legtöbbje hivata''os formában is. beje.cntette már részvételét A szervezőbizottság értesülései szerint a közeljövőben még wá-mos újabb jelentkezés várható. Az aábbi nemzetek máris az olimpiai fut-"balltoma biztos résztvevőinek tekárthetók: Ausztria, Bulgária, Egyesült Államok, Egyiptom, Észtország, Finnország, Haiti, Inda. Japán, Len gye .ország, Németország, Nonégi*» Magyarország, Olaszország, Peru és Svédország. Sven Hédin beszél Európa nevében » olimpiai. Középázsia híres kutatója, Svédország világszerte ismert fia, dr. Sven Hédin, az előkészítő bizottság meghívására az o''im-, piai játékok idején előadást tart a berláii egyetem aulájában. Az előadásnak különös érdekességet kölcsönöz az, hogy va''aha a világ- -hírű tudós is lrallgatója volt a berlini főiske^ Iának. Felmerült azonkívül az a terv is, liogy mondjon az olimpiai stadionban m''ndcn földrész nevében rövid beszédet a vi.ág-rész egy-egy kiváló képviselője. Sven Hcdm Európa nevében beszél majd, a vendéglátó Németország képviseletében pedig dr. Wiegand titkos tanácsos, a porosz múzeumok legfőbb őre tart elő- . adást. A berlini olimpia tehát méltán nevelheti magát a »Szellem Olimpijának« is. «935 december 18. ¿ALAÍ: HlfclAP ANTHONY ADVERSE — Amerika legnagyobb könyvsikere — 1911 őszén eg)'' szőke, magas fiatalembert baleset ért az annapoisi tengerészeti akadémia futópályáján. Eleinte nem sokat törődött a dologgá, de azután kórházba kellett vonulnia s amikor elbocsátották, tudta, hogy éle* lének legszebb álma nem teljesülhet: soíiasctn lesz heóle ellentengernagy. Pedig erről álmodott, Ne''^on és Trafa gar em.ékét idézgette a pittsburghi diákszobdban. Pittsburgh, az acél városa volt szülőhelye Hervey Altcn-ciek, aki ma Amerika egyik legnagyobb írója s a »nagy« amerikai regény e.ismert megalkotója. Annapo.is után visszatért Pittsburghba s a Városi távbeszé.ótársaság szolgálatába lépett. Közben elvégezte az egyetemet s 191 !>-bon Bachclor of Science-é — szószerinti a »tudomány agglegényéivé avatták. Egyre többet foglalkozott írással. Aztán Flandria és a Mante következett. Hervey Allén hadnagy kétszer is megsebesült, egyízben napokig feküdt egy gTánáttölcsérben. 1919 eején visszatért az Egyesült Államokba és előbb Charlestonban, majd a Columbia- és a Vassar-cgye''.cmcn adott e.ó angol irodalomtörténetet. 1927-ben megházasodott és jtgy-feterre szakított a »civilizációvá«, feleségével a Bermuda-szigetekre költözött. Itt írta meg nagy regényét, amelynek »Anthony Advcrse« a címe. 1933 februárjában a new''yorki Farrar és Rinehart kiadócéghez szűke óriás állított be, hóna a''att nagy kéziratcsonuggál. Amikor megkérdezték, mit óhajt, kijelen-terte, hogy regényt hozott. Négy és fél éven ót dolgozott rajta, nagyrészt egy ócska ha asz-bárkán, amely a Bermuda-szigetek körül hajózott. A regény terjedelme, mondta köny-friyedéu, ezerkétszáz oldal. 1933 júniusában az Anthony Adverse megjelent Amerikában. Ugyanabban a hónapban aa elöke''ó Book of-the Month-Club (a Hónap Könyvének Klubja) kivá asztotia, mint »tagilletményt«. Hat héttel később már több, mint százezer pé.dányt adtak el belőle az Egyesűit Á!''amok területén. Nyolc héttel később a hollywoodi Warner Brothers filmgyár megvásárolta a filmesítés jogát. Főszereplője Leslie Howard lett, a Vörös Pimperncl felejthetetlen a aki-tója. 1933 szeptemberében c''adták a francia, fciémet, hol and, skandináv, mag>ar fordítási {''ogokat. Decemberben az amerikai kiadás túl-la''adta a negyed ml''liót. 1934 januárjában tnegjeVnt az e''ső angol kiadás, — egy hónappal később már az ötödiknél tartották. Ma már, különböző kiadásaival, ez a gigászi könyv jóval tú''haladta az egymilliós példányszámot. Csaknem két évvel angliai megjelenése titán, hetenként még mindig közel ezer példányt adnak el belőle. • '' Anthony Adverse« — romantikus és ka''an-dos regény. Kaózok és rabszolga kereskedők, Spanyol intrikusok és gyönyörű énekesnők szerepelnek benne. Akad fejezetéiben matrózlázadás, afrikai varázsló, krokodilusvadászat és tőzsdei pánik. S bár hőse mélyen emberi és tökéletesen megrajzol alak, az események •zintc sodró árként ragadják magukkal, nem tnindíg akarata és kedve szerint. Valljuk be: a mai olvasó taláiv belefárad a finom lé ekboncolásba, az eseménytelen, de belső feszültségtől remegő írásokba, abo5 egy szó hangsúlyán, egy mozdu''at sebességén fordulnak meg sorsok és é''vtck. Belefáradtak az analitikus regénybe, a szürke, köznapi téinák-fca. Rag>r»gásra vágyódnak, ka''andra, messzi tájakra, gyors-.cmpójú eseményekre, és Hervey Al len regénye mindezt bőven és gazdag tehetséggel adja. A könyv kifogyhatatlan bőség, kimeríthetetlen kincsestár, amelyről kötetre vajót Jehefrte frni. Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói áron teállit Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zab Telefon 131. > » S, 5 Nagy karácsonyi árleszállítás! Gyapjú és selyem ingekben, felselyem és tiszta selyem nyakkendőkben, bőrkesztyűkben, sálakban és az összes divat árukban. Tóth Gyula finom uridlvat üzlet és urhzabóság ZALAEGERSZEG RADIO V Kedd, december 17. Budapest I. 7.15: A magyar jellem és a cseh nemzeti hivatás. Deér József előadása. 7.45:1 Kádas György és Németh Bé a szerzeményei. Előadja Utry Anna, Kalmár Pál és Horváth Qyula cigányzenekara. 8.50: Humor a költészetben. Előadó: Orsolya Erzsébet és Kézdi-Kovács Antal. 9.50: A Zeneművészeti Főisko a tanáraiból a''akuli kamarazenccgyüttes. 10.50: Ottlik György dr. olasznyelvü előadása. 11.15: Hanglemezek. Budapest II. 6: Francia nyelvoktatás. 6.30Í Mezőgazdasági félóra. 7.05: Magyar szalon-ötös. 8.50: Hanglemezek. 1 Szerda, december 18« Budapest I. 10.20: Báró Eötvös József a szólás-szabad-ságról. 10.45: Vadászat a Bakonyban fényképezőgéppel. Mispál Lajos felolvasása. 12.05: Weidi.igcr Ede sm''onzenekara. 1.40: Zsögön Lenke énekel. 4.10: Diákfélóra. 5: Hogyan készül a habselyem. Beszélő Budinszky Sándor. 5.35: Szénási''Ousxláv és cigányzenekara. 6.30: Hosszantartó zaj a baloldalon. Bory István dr. előadása. 7: Hanglemezek, 7.45: Színmű előadás a stúdióban. Hcrczcg Ferenc: Bizánc. Színmű 5 felvonásban. 10.10: Az Operaház tagjaiból aLfr-kult zenekar. 11.30: Pertis Pa''i és cigányzeitekara muzsikál. Budapest II. 5: Hanglemezek. 6: Olasz nyelvoktatás. 7: A tisztcsségte''en verseny. Dr. Wilhelm Jenő előadása. 7.50: A József nádor 2. honvéd gya''ogezrcd zenekara. 9,15: Magvari Imre és cigányzenekara muzsikál. s'' Fi ggeljl HAVAS kézimunka- és szónyegfonalai. Babi ruha különreges5*£el IcKmcsbizhatóböak. és 0í ytóotőt orvosi rendeletre is legolcsóbban készit (¡.Kovács Elza Rakóczi-ut 29. A rendőrpalotával sze" ben TI KI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb óra|avttó műhely Varga Lajos (Tiki) órás. és ékszsréiz Rákóczi ut 5. sz. Vass Latos órás és ékszerész Zalaegcraieg, (a me©»- hlxzxl azemtv-1 OLCSÓ ts ME0BIZMA7Ó írógép és sximlálóflép »zaküxlet ERIKA uj tálka Eép P 175 Rcmintfon ir^ffépek buo-mányi lerakata, ja»itáv>k, brniinfurdók. jf karban tartás. Arany, ezU»t ékszerek, disxtárgy.ik HOKVATW MIK oS aranyműves, írógép mű szerésr, Zalíegersreft. (Mindi patika mellett.) Hu i JIUI linURiii KABÁT0SZTÁLY. ♦ Ezer legszebb kabát közöl választhat Női kabátok, gyermek és leányka kabátok. Szőrmék. Bundák mérték után a leggyorsabban készülnek. Nézze meg kirakatunkat. ♦ SCHÜTZ ÁRUHÁZ. _ - —1 -Lii ZALAI HÍRLAP lifjj. UCWCIIIUWi 10 A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI« OtTUtl > TllltÜ: Iont Ifi «0-1710 fr. 5690 57 50 korona 14*15-14 35 Dán korona 7^75-7455 Dinár 7*80-8*30 Dollár 331-20-341-20 Pranda frank 22*30-22SC Hollandi 229-20-231-20 Lengyel xk>ty 65-90-6650 Len 3-00-3*15 Léva 4*42-446 Ura 2990-30*25 Márka 136*- >37«) Norvég korona 84 76-65 65 Osztrák schilling 8C-8070 Svájd frank 110-70-11 .-65 Svéd korona 8580-6670 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Bura (tiszavidéki 77 kg 1785 1820 (tvtéb) 1765-17.80 (liunr.) 78 kg. 18 10,-»835, (egvéb) 1790- 1805, 79 kg. (tisn.) 18»-IW, (egyéb) IfrGÖ -18 20 (ti uv.) 80kg. 1865—1890, (egyéb) 183C- 184J, rox. (pe<>*.) 1600-16 i^ irtva o]T7 40-1600, sörirpa 1800.1900, «ab 17.56-1765. tengeri 1545- 15.55, ouxakona 1250- 1263. Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest * Brüsszel Kopenhigi Oszló London Milano Newyorif Pám Prága Szófia v'', Stocknolm Varsó Wien Zflrtch 2294^-231 2C 7-82-T9T 135*8^136 8C 3*41-3 4C 7920-79-80 76''15-86.47 855C»76r5C I705-I7*5a 2998-3021 345*20-347*10 22-32-2260 14-07-17-07 4*11-4 47 89*10-8>8S 64 t MW 11080-111*65 Irányút • gyengébb, forgalom: csekély. tuvtsnt* rert■ jAhos a uw^mtü mlll^ . mustos otla SMTtMdS i OiMO feUSTM JÓZSIT MuM^ U4M.14 i K0ZM1ZKV LlSZló uatfl imamiuí nuncu józsef APRÓHIRDETÉSEK VÖCKÖNDI gazdaságomban (azelőtt a nagy-kapomaki jezsuita apátság tulajdona) kisebb mennyiségű 1934-es évjáratú rizling-bor van eladó. A karácsonyi ünnepek előtt 25 literen felüli tételekben Zalaegerszegen házhoz szállítva literenként 60 f. Ugyanott kemendi vörös 40 f. Levélbeli érdeklődésre mintát küldök. Nagy János körjegyző, Nemesapáti. ZALAEGERSZEGEN, Hunyadi János-utca 7. szám alatti 4 szobából és melJékhelyfcégelo. bői álló csaMdi ház 415 négyszögöl telekkel eladó. Bővebb felvilágosítást ad dr. SzéJ Oyörgy ügyvéd, Zalaegerszeg. Karácsonyra könyvek . , diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNAL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok Izléteí kivitelben TATAI,zén.PÉCSItzén, BRIKETT -jüklf lókat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kapható *JV-ért ajkai szenet fischl- nél Telefon 106. szám. Babák, ólomkrlstályárn, üveg és porcellán készletek, úgyszintén képkeretek legolcsóbb árban. Telefon 161. cégnél. m í a i 8 S Homliinénali II90 fillér. r áruház Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdájába Zalaegerszeg, Szédwojrl-ttr 1. Totetoa itt. I évf. 1935. 15. szám. Ara December 19. Csütörtök. Szerkesztőségi telefon: 80. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai teli fon: 131, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETEK J.-LSOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. rostatakarékpénztári csekksídmla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. —- Hirdetések megegyezés szerint. Népgyűlési külpolitika Zaftaegencneg, december 18. Valahogyan ek-mi politikai-etikai kérdésnek látjuk, hogy egy ilyen kicsi országban, mint a miénk, senki st kovácsoljon magának külpolitikai kérdések-tói belpolitikai tőkét Az meg egy enesen óriási vétek nemcsak a politikai etika, de az ész-oerüség ellen is, ha egy kis állam cJkiujéke a óját kormányát nagyobb hatalmakká szén* ben elkövetett flloyaitással vádolja. Nagyon ártalmas az ilyen merész kilengés ma, arra kor a legegyszerűbb polgárnak is látrua keü a világpolitikai helyzet roppant feszültségét Eckhardt Tibor egyik utóbbi népgyűlési be* céóében figyelmen kivül hagyva a mai európai helyzetet, kényes külpolitikai fejtegetésekbe bocsátkozott. A miniszterelnököt túlságosan »egyoldalú áJfcisfoglatássaSr vádolta meg — Olaszország mellett. Ezzel nyilván azt akarta mondani, hogy nekünk (ienfben a eoankdók kérdésében más álláspontra kellett volna helyezkednünk, mint amilyenre hefyea-toedtünk. Függetlenül attól, hogy mennyit ártott vagy hasmáit ezzel a kritikájával az a poStikus a nemzeti érdekeknek, aki egy ideig mint fó-megbizott képviselte Magyarországot a Népszövetség előtt, őszintén meg kell mondanunk, hogy nem értjük, mát akart a kisgazdapárt vezére ezzel a kijelentésével tulajdonképpen mondani. Nem akarjuk feltételezni, hogy az Olaszország mellett történt áEásfogiaSást általában hibáztatja. Neki ugyanis leginkább kell emlékeznie arra, hogy milyen volt a mi külpolitikai helyzetünk az olasz baráti viszony létesítése előtt Twkiia keH, hogy milyen tanácstalanul és társtalanul állottunk a népek tengerében, mielőtt Róma felénk nyújtotta baráti jobbját. Neki kell legjobban tudnia azt is, hogy nalyen abszolút értéket jelentett nekünk az olasz barátság Genfben. Minket leghatható-ttbhan a római pajzs védett meg a hánts vádak mérgezett nyilai ellen. Mint magyar embernek, azt is tudnia kell Eckhardt Tibornak, hogy mi egy évezreden át csak egyfélev képen értelmeztük a barátságot, nemzetkön viszonylatban is. Sohasem viszonoztuk kódo-báseaJ a loenyérnyújtáct. Becsületet becsülettel, búséget hűséggel, barátságot barátsággal fizettünk vissza. Egy évezreden át soha senki meg nem vádolhatott minket azzal, hogy jót tett velünk és mi cserben .hagytuk. Hogyan állanánk ma a világ Ítélőszéke előtt, ha ősi erkölcseinkhez nem maradtunk volna hűek? Am, hogy helyesen cselekedtünk, annak bizonysága az, hogy megértéssel, sőt helyesléssel ▼ették tudomásul az arra legilüetékesebb és legelőkelőbb nemzetközi fórumok, hogy Magyarország Genfben becsülettel, kitartással ál-tott barátai oldalán. Nemzetünk egyik igaz barátja, Sir Róbert Gower, az angol politikai élet egyik nagytekintélyű tényezője, az angol alsóház tagja, őszintén beszélt a mi állás foghr lásunkról. Azt mondotta, hogy becsületére válik Magyarországnak hűséges kitartása barátai mellett, akik viszont mellette tartottak ki akkor, amikor a magyar ügynek erre nagy szüksége volt. Hozzátette Sir Róbert Gower azt hogy az angol közvélemény ezt a magadást nem írja Magyarország terhére, mert *ppen az angol nép az. amely az adott szó i szentségét legjobban ismeri és mindentor tiszteletben is tartja. Nem hisszük, hogy Eckhardt Tibor kritikája európasaerte széles málámokat ver Id, de azt nem merjük áHK*ú, hogy közasjaert eCfci»-íeleink nem igyekeznek majd ezt is kihasználni ellenünk, mint ahogy a kisgazdapárt vev ú aérenek egy-két elszólását már a múltban is kiélezték Magyarország ellen. Sajnos, & roo sonizentjánosi beszéd nélkülözte a feickW^. érzés szűrőjét, a meggondolás azigor.it, az ország érdekének tiszteletben tartását, ami po* dig ebben az országban mindenkire, még Ecfe. hardt Tiborra is kötelező. Hoare át akaria retormélnl a Mépfzövef jégef, mmlfmmét Aafffa. Pran<laor*xég. Mématonwúg éa Ófuiomáf lonnénck a l+gtóbb hangadói London, lieoembcr 18. A Népszövetség átreformál ásáról Hoare angol külügy miniszter tervezetet dolgozott ki. Ennek érteimében az olasz^abes&zin viszály elintézése után a Népszövetség négy tagú igazgató-tanácsot választana, melyben Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország volnának képviselve. Ez a Népszövetséghez tartozó kisebb áiüamok befolyásálak megnyirbálását jelentené és végoredknCnyben a Mus&olfei-f&e négyhatalmi egyezmény felelevenítése vofcu, amely ellen annakidején a - kisantant a iegr* hevesebb harcot indította. Az olasz, francia és az angol kormányuk állandó diplomáciai érintkezésben áüsrnak egymással és tárgyalnak a megoldás lehetősége*-ről. Genfben ennek ellenére állandóan rosr: szabbodik a helyzet. Az elégedetlenséget a kis«*** szítja, mert az ofen-abesszSR békerervben területi revbiót Iát, amit veszedelmes precedensnek gondol egyéb revíziós avpirár ciőkra vonatkozóan. Az angol nemzeti nrunkatanacs, mely az an-gol munkásmozgalom egyik legfőbb képviselője, állást foglblt a párisi béketerv eUkn és a megtorlások hatásos keresztülvitele mclett Ez-ael szemben a konzervatív párt teljes támogatásáról biztosította a < kormányt az olaaz-abesszin viszálynak békés eszközökkel történő megoldására irányuló munkájában. Az angol alsóház csütörtöki külpolitikai vitája, melyben Hoare külügyminiszter is résztvesz, igen izgalmasnak Ígérkezik. Az an^ol kormány a vita során megvédi a párisi béketervezet melletti álláspontját, a munkáspárt a tervezet ellen foglal majd állást. Laval francia miniszterelnök, akinek tegnap délután a kamara 304 szavazattál 252 elleneben bizalmat szavazott, az éjszakai gyorssal Genfbe utazott. Ugyanazon a vonaton utazott Eden is. A nemzetközi politikában Laval tegnapi kamarai győzelmének azt a jelentőséget tulajdonítják, hogy munkáját az eddigi szellemben folytathatja tovább a béke érdekében. < A Giornale d''Italia felsorolja Olaszország ellenségeit, akik miatt nem jöhet létre a béke. Ezek az ellenségek: az anglikán egyház, az angol munkáspárt, a francia és belga jobboldali front, valamint a szovjet, amely 1923-ben elvesztette a ta''aját Olaszországban. A Jap szerint ezek a tényezők tették az o!asz-abess«n ügyet európai kérdéssé. X londoni Daily Mail szerint még mindig igen éles az ellentét az angol kormány tagjai között, épp ezért - / . '' .. . '' i rövidesen loawndfeok vártatták. Állítólag a tegnapi angol mkiisztcrtanácsoci a kormány elhatározta, hogy nem kezd több6 kétoldali megbeszélést sem Franciaországgá^ sem más hata''tnakkal a háború békés etartó» zcaére. Ez a határozat volt a numsztertanácfl legfontosabb eredménye. . Az abesszfta törzsfők teljes«» szaabad ke- * zct adtak a néguspak a páriái békofcarv Ügyében- l Ez állítólag a tervezet elutasítását jelenti, mert amibor a négus először olvasta a tervezetet^ felkiáltott: nem? A négus később kijelöltette, bízik Anglia igazságérzetében és reméli, AqgKfc belátja, liogy Abesszínia nem fogadhat el egy olyan tervezetet, amely a népszövetségi cövekkel ellentétben ált London, decvmber 18. (Lapzartakor érkezett.) Az angol újjáépítési tanács határozatilag kimondta, hogy a párisi béketerv sem a népszövetségi alapokmány szellemének, sem &Z angol kormány politikájának nem felei xneg, felszólítja tehát az angol kormányt, hogy ha. ladéktalanul vonja vissza a javaslatot. Genf, december 18. (Lapzártakor érkezett> Genfben ma délben az abesszin császár követe átadta a francia-angol béketervre vonatkoző abesszin választ, melynek tartalma egyeJúre még ismeretlen. Hír szerint Olaszország nem vesz résest tt népszövetségi tanács mai ülésén, mert nem akar elébe vágni annak a határozatnák, melyet ma éjjel mond ki a faseista nagytanács &aN angol-francia békét erwei kapcsolatban. Ui elnök: Ben es Prága, december 18. Lezajlott ma délelőtt a nagy érdeklődéssel várt ekiőkvákcrt* Prágában. Az einőkvá''asztö nemzet gyűlésen Benes 340 szavazatot kapott Ncmecz egyetemi tanár, »makellenére, hogy visszalépett a jelöltségtől, 24 szavazatot kapott. A szavazás után kiderült, hogy 76 szavazólap üres maradt. Csehszlovákia új elnöke tehát Benes lett-.Prágában néhány perccel fél 12 óra után 21 ágyúlövés tudatta a néppel, hogy megválasztották a köztársaság új elnökét. A vár felett 18 nehéz bombavető repülőgép keringett Az ekiökl palotára felhúzták a zászlót, a katonazenekar a cseh himnuszt játszotta, a cseh, rádióállomások pedig közöhék hallga-íóikkal az eredményt, hogy Benes az új köztársasági elnök. ZALA HÍRLAP 1935. december Száz szegény család gyermekei részére rendez szombaton karácsonyi ünnepélyt az egerszegi Stefánia Zalaegerszeg, deocmber 18. A gyernekek és anyák védelmét szolgáló Stefánia intézetek él ország minden tészében a légéredfliínye-•ebb működést fc/tik tó és talán egy* város sincs, ahol a Stefánia ne tartaná á iegsaöco sabb kapcsolatot a helvi Lirsidak>m mindért rétegével. Mindenkié a* Stefánia. Működése tulajdonképen nemzeti értéksziporítás, YírmA-májunkra egyaránt hasznos és amelyik tár-aídalmi rétegek közvetlenül nem u> »c^uk igénybe a segítségét a pártfogását, a munkáját, közvetve hasznát látják, mert egészséges, életerős gyermeksereg jön ki a védőszárnyai aló! és mindkevesebb szodál* feladat hárul azokra, akiktől a szegényebb néprétegek a jótékonyságot várják. A zalaegerszegi Stefánia védórntezet is teljes, »értékben betölti hivatását és szolgálja a mes: oé.''t Nagv önömmel látják, hófcv itt ü a kgszélesebb ándeUÓdés meEett totjik a Ste-tárna munkája. AHg van ember,- akit ehhez a szép intézményhez valami kapcsolat ne tázov. a szegényebb anyák pedig va''ósággal hazaviszik gyermeke fldet, mikor a Védőn ók bóz Viszik, mert amit a/, anyai szeretet odahaza 0em tod a gyermeknek megadni, azt a Stefi-niában hi/.on\vw*n megiApja. Szeretjük, becsüljük ezt az intéwiéfty-t. Minden megmozdulását e''Jaafcjük, szeretettel támogatjuk. Meggyőződésűnk, hogy 4 Várt* tó- zörwége ugyanígy érez és a Stefánia ünnepe neki is ünnep Decémfcér 21-én. szöfftoaMtt délután * órái kezdettel karácsonyi ünnepélyt rendez a zalaegerszegi Stcfáma fiókszövetség elnöksége és a védőintezet vezetősége. Száz szegény zalaegerszegi Csálád gyermekei kőzött osztanak ki szereteUdományokat, ruhaneműt, ajándék- fffc^nn Ali fÜLT-t |f ■-* * I- A '' ál Tlll , Mjtllll csomagot. Tverjuic a JroJwnseget, tegye szeooe, jelentőségteljescbbé a Stefániának azt a szép ünnepélyét azza'', bó£y minfl na^yob''b számban megjelenik. A szegény anyánál; netnesak az ajándék őröm, hánetn iz is, lu őrömében minél többen osztózrvifc. ügyünk Jti sfcom-balon a §tetániábto> Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha karácsonyra harisnyái, kesztyűt, fehérnemül, nyakkendőt, meleg kötött cikkeket stb vásárol jó min<V ségben és olcsó árban özv. Braun Lajosnénál a porta mellett fci ■ a A balatoni művészek kiállítása Budapesten ■ Budapest, december 18. A Balatoni Társaság Budapesten, a Kossuth Lajos-utcA 12. aíatt nagy kiállítást rendezett bahtonr tárgyú képekből, a legnevesebb fővárosi és a legjobb vidéki • művészek köneműkódésérel. A ISállitást a rmiK héten nyitotta meg'' a kultusz-miniszter képviselője és azóta tömegével krs rtsák fel a látogatók. - A kiállításon a nagynevű művészek közül Csók István, Wagner Óéza, Edvi Illés Aladár, Fványi Grünwald* Géza, Hermann Lipót, gróf Aödrássy Géza sjsciepenek &r. élen. Mintegy « j harminc művész szerepei, köztük van Kassa Gábor, a *Vlt aaaégef83*gi tanár Is. A kiállítás legjobbat díjazták is. Nyertesek: a kultuszminiszter díját Jeney Zoltán vízfestménye, a fö.''dmGvelfeá tnrnisrterét Dúl Lajos és M. Kisfandv Mária, a Balatoni Társaság emlékplakettjét "Hermám! Lipót, Edvi IQéS AJa-dár, Baranskv E. László, a Banóss Szövetség pakettjét Idrányi Tibor, a Balatoni Intéző Bizottság jutalmát R. Barabás Gizella, plakettjét pedig-Jobbágyi Gaiger .Miklós Kássa Gábor-nyerték el. Eddig 100 ezer pengő kára van a panamákból Szolnoknak, ahol a bűnösök egymásután igyekeznek megsemmisíteni a bűnjeleket - Sgotook, december 18. Egy re no, egyre <4ftga<i a szolnoki panamaboirány. A városházán egymásután zárják le a hivatali előkelV oégek irodáit, az ügyész&ég k>gliizátv*i oel~ Iákat ürítenek és rendeznek be az új lakók rfeére, a szuronyos fogháaórok pedig ott «tré-zsálnak Tóth Tamás polgármester betegágya mellett. A belügy mm iszler köaegei erélye? sepría«! folytatják Szolnokon a közéleti rva^\takarítást. Most derül tki, hogy- kicsoda tuajdon képen az a Lé\-ai István, akit esztendőkön keresztül ingidudü csak mérnök úrnak titulált Szolnokion A raémök úrnak csupán négy polgárija van és éveklael ezelőtt került a városi mémdW hivatalhoz, ahol rövidesen teljhatalmú ura tett az anyagraktárnak. Így lett lassan belÓJe inér^ nök űr, amely megszólítást az alantasaitól ridegen megkövetelte. Lévait eö'' névtelen levél juttatta az ügyészség fogházába. A névtelen levélíró ugyanis megkérdezte az ügyészséget: Wacn utána, hová lett három lebontott sauftaoki középü''et, a vflianytroda, a rtgjl posta és a régi szegényház. • Az ügyészség utána nézett a dolognak és kiderült, hogy Lévai • három épüetet a szó szoros értelmiben ellopta. Amikor Léva/ megtudta, hogy érdeklődni kezdenek a dolgai iránt, a minap éjszaka kiment a váíosi anyagraktár telepre, ahol egy egész csomó aktát kivitt az udvarra és ott elég-rtto. A panamákra vonatkozólag megdöbbentő kijelentése tóét Vett dr. Kronberg János, a szolnoki ügyészség elnöke. — Ilyen bűnügyet még nem láttam — mondotta. Amihez hottányül az ember, abból mindig kiderül valami. Szinte olyan a dolog, hogy ezeknek az uraknak nem volt más gondjuk, mint liogy állandóan panamázzanak'' cs a saját jóléfüloet gyarapítsák. Rengeteg ember van érdekelve ebben az figytwn, kfa- H nagycmtetác, városháziak és mohosok egyartW. Olyan ez a bűnügy, mórt a lavina; ha kihalt gaáok egy embert, az két-három új nevel nevez meg, akiket szintén ki kell liaGjgatnom, A polgármestert azért kellett letartóztatod, mert többszöri figyelmzeletés ellenéi« is állandóan igyekezett a bizonyítékokat és hOnjeleket megsemmisíteni. A várocíi >avadaim: hivatalban ed(% bb ezer pengő L»rt állapnortunk meg, de 4z eddigi becslések szerint Szolnok város kára -náris meghaladja a Baázezxr pengőt. Hubay Ferenc felfüggesztett szolnoki főmérnök, aki betegen feküdt a szolnoki kő* kórházban, a kiállott izgalmak következtében mára. virradóra fczivb&mlást kapott és taég-halt a kórházi ágy«. Ozletmesnyitás! Az „Elektra" rádió és villamossági kereskedés Zalaegerszegen, Kossuth-utca 8. szám alatt (Kakas-ház) ma nyílik meg. ... . ,„ Lónyay Ferene Rádió és villanyszerelés Kálót*v István Nagy karácsonyi játékvásár Bánfai Bélaoptika éi fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérjé díjmentes képes árjegyzékünket. Storok hímezve és fodrozva már 11 pengőtől kezdve. — Függönyök dupla ablakra is állandóan raktáron Schüfz-áruház. aJILIHLir-Ri! 1935. december . ZALAI HÍRLAP Belga gyáros és kanizsai hentesmester kölcsönös kártérítési pere a nászautó karambolja miatt acsuLkidejép mj « mi *M*ókjkramb*»lrói q&y még * fflíPP ^ítífít » btfalörü országig, • taftojtrator Öl»***!»**« egy f>4wV**J lofA brüftír Hogy ki volt az oka *z orene&tfcuésnck. eajjjyos iérdk»! ki, viszont a az óofaMT ttoiizsaj htntcsraester aötója » fasrr.il tért magához a Wtónbol okozta w^ íepetésébőí. A kasuzsai hentes mesrter a trtnlaremenT ¿aAtV ;áér1 kártérítési pert *ndfto* a belga gyárue ttk^ór * fotíga pároe » kárlen &ert indított f |»gyl*íuissu a MpLa^i lat^av^u-r eTes, alcMJ k * gyógj-kczdV^si WoíH^I ^ ^pí^li. ifgüf&úöfc" wcrfí néhány 1$ wtaf * » KPWPs« i • i II inuiiai i TJ Családiának. ]ó barátjának igazi öröme akkor lesz, ka nyakkendőt, férfi inget, aebfcenddt, Yá azVíl'' flanelt á VERSENY liSSllili vásáréi. Kedvezményes utazások Budapestre pyújtam a Buctapeirfre való csoppr$a|S hoz. Most, karácson) eJótt, bizceyiára vgcn vajának, aJdk P^stfe sjdndékamaíc utaz-i*. &in4?nkí, kedvezményes árion fel akar utazni, akir gyorsvonaton, akár személyvonat ilanul lépjen érintkezésije a Pnp-k*todeltE»ég!é*tí, a " írni Bankkal. « '' ti * s — ''Elkészült az első magyar hangos J ó h a i film Az aj földesúr A belügyminiszter megtanítja a falu asszonyait főzni lobanzí a^''gésíségi^ujbcj:!, a teűgynuxásztcr K''U állásira oxgtaiiítja a falu, fó/W. A k^ytelen & eg^oicülú táp^#ozás oryoeá n^gáT.apttásofc szerint nemcsak egyes b 1 szemben teszi kevésfcbé eHenálIó eipj^eket, ljianera részben tulajai hpgX a falún élője" altaiábac korán örege <#, a l^ua l^pwony^kat ¿ólai, ''IW''HH. JÜIIIPU v#t«H(tos é> tdje» tápíéftéfc* «áaciek fivére tanítsák meg. A «oWttael&etoet, salátniéiéke« W^ípsw <:h*yfaffoiják gazdasszopjyaink <• a sa*gépy fsnbtí aiig eazOí tojást, mert chb ^p* van, azt kényfflt« pjnzzé tfnni és cadn. A áU^mtitkár prakáims okUar^i fogta meg ezt f kfc-dés* és az «gy«s ^úzaM tfekbfln, % ^rljapün-cm gyaW^tiUg tanítja mc# csaJc nekik szerez könnyebbiéget, hanem családjuk egészségét is előmozdítja és ami a Vcgiontosabbr <3csó. Kégyhetrs tanfolyamokat rendejnek, amelyeket egy kitanult fózánó veaet A tanfolyam vezetője öndapeströl hoz magival mipttco szükséges * fekzerejést. Nem hfhet *éw«lw|tan| a napi 5 pengőn aluli keresetet A Kúriának a kozpoigán ügyekben alakítón jogegységi tanácsa a kivetkező határoxatolaí hozta: 1. Élelmiszerárak hátralékos ve*tiárápaak behajtása iránt folyamatba tett végrctajíási eljárás során a rueptszáni vajjy hét-sxám szexint %aci#tt mw^Ubéreknek éé szak^ munkabérekuek »api ot pengőt meg ik m h»-lad6 résrót végrehajtás alá vpnm eeci lehet. Z Az oíyan per, balesc. cüaa bta- tosított, vajfc- ko^iezettség alá eső mupxkavállaió üzemi ha>esetöx5i ip-lyóan maga a munkai vagy áqpák ccár 1 iátt* ('' ta a rminL-awí''La''irt e^M káftCíiü akkor sem tartozik társadaloinb bkásko<l^ úijira. ha a kóvrtclés iogenós bün-teÉÓbtrótcagi öcl<.trt- vao alapJT\-a. onyra kőnwek di$zlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben A DOXA ÓRA valódi SVÁJCI gyártmány, kitün* '' minősége világszerte köziimert. Ara • mérséke t. Ajáhdékkénf ^kár férHnek vá^y DOXA órát vegyen! R*H*sUodfék a DOXA lairUbox te Qgjrelltn az ÓMiptoübAvil Tfiíirr-rrnnTT - inifpnryitiTT^-impii , - A Mrfrae^i «í^ A *Wt I lipnOr Mg szűmdd. iatricüonyi « rf «4 < ^ t A kinmó pedagógus p^ ^k tóegOTc^w, »fiy tfA •>.... , ... -A «^Hncl ^ b^ú te^táf Mán«ta el mehr nf^ a^k az »par^í»^ ¿e « füriMtóamség t.^'' imat * kyUjten«. A k+>f ífih»v«4 irrtézetá « k2zcf»eghez köny^^d^HnáiUfokért. rrr QrszJgoa v*U* Zaialovön. /aUvartne^^c aisapánja engedélyt adott, hogy lalaiivó kpa- az V93«e évbtn jiinius l^ra « 29-tc y ás ír ját június 12-én, iL''etve angues, t*m 2tarthassa meg. Bttéltek a tyüktolvAj cteányukjü Megírtuk, hog> Kolompár th»u?a 2S év«* aáit hküu cigányt és egy ftstaikorü tirsát a rtfiM csendőrség sorozatps lyuU^ahok nuatt be* szállította a zalaegerszegi ügyészség fogházába. A törv cny«»ék aiqst vuutf ^f!össégre a két ^ ítélet j — iVv^őfí>v| A zaiaei a következő bejegyzesek t^pBtdk. ívclí.c:cí; ^MproKkL ferrne váxosi kocsis és Vnág M«r ri^ Miklós fu r. k-.''Ha-''ek jenö b^gnártnest«» és Tóth Ifui J«iő ba r. k., Fekgte Karoly Uíkéso-es ícacz kCaial^ Tfmás Ea Hik Szabó lajo^c szüL pdytd £r/sébet r. k., fl^óc 1« f- K ) Gerij6 Margit ^ éves r. k. takács Karoíy tansj^ 10 ¿v<5 t. ^ó), ¥mac oawszá/nus cy» pmcsrádó), icpgycl Pa-öé szül. Oeoa ¿áf -; Tiyolt p^f ym. r. k. te!ay Katalinnal ag. h. ev — Murgáca Kálmán Vk péOski«)^. Tizcor bét, épekre és zoogocáca ¿rt teueszáina jckuS ^Kg Murg^cs Ki''raiiuxak, á népszerű rmcrszo®» zŐnek és előadóművésznek. Indulók, hazafu* dalok, bordalok, csárdások, műdalok, szomufiu, nóták sorakoznak egymás mcllr egy csmo^ Aö''agfaivi __ MUhály ötletes, választékom hangú, igazj trty daJmi értékű versei kelnek szárnyra Muraion egyéni tzú, ihletett iiang melódiáin keresztul. Nincs zeneszerző, aki dallal köze5ebb tudót» volna férkőzni a magyar ember szívéhez Mitr-gács Kálmánnál. Ezért eseményszámba megy, minden nótáskönyvének megjelenése. Mutyácft-ró! ma már az irodalomtörténeti kritika is, mint a nemzeti géniusz komoly megnyilatkor záráról emlékezik meg. Nem fázik a ródiidályán ha KISS CIpO van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa,. Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17 — Színes férfi háTóngek «ép halvány szf-nckben, wid:«thrén kivitelben P<6.— SchOtc Arúliiz. 4 ZALAI HÍRLAP 19*5. december i 9. Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban PAPP cukrásznál vásárolhat — Időjárás: Néhány órán ál még étoik délnyugati. majd eröscbb észaloiyugaü szél, havazás. A síkságokon r6szboa hóval vegyes toó, egyes vidékeden, kivált a begyekai hó-fa rés. A hőmérséklet dékn kissé eroeltedik, a síkságokon átmenetileg ol**dáj b valószínű. Az éjjeli khűfes a Dmárrtúl nyugati ttszjfin ismét erősödik, az ország többi vidó-loeln nem vátozik. Holnap délelőtt a felhőzet febzakacfozfea fe napsütó? R lehetséges. RÖVID HÍREK T'' A pápa laezrfcménycz» lépésedet lett, hogy karácsonykor, a szeretet "ünnepen fegyvciszü-fcet álljon be KeletifnJcíban a hadviselő fejek loozL " MussofW kijelentette, hogy addig nem küld telepeseket idegen, barbír fo.dre, amíg azokat nem védi az olasz zászló. A Duce szerint 4. keietafrikal háború a műveltség háborúja. Az erdétyi Arki községben kigyulladt Tar Thadar gazdálkodó lakóháza. A tŰ2oltók**agy metfepetésre bcszögelve taiáiták az ajtókat és ablakokat. A házban bennégett a gazdálkodó felesége és az egyik cselédleánv. A csendőrség'' letartóztatta Tar Dénest, mert kiderült hogy a sógornője iránti gyűlöletből szögezte be az ajtókai és ablakokat. -- Bakarestben már hosszabb idó óta fognak snegbeszélések a magyar-román fizetési egyez-mény ügyében a román és magyar megbízott tak között. A Magyar Nemzeti ''Bank részéről Takácsi Konstantin vezeti a tárgyalásokat, áká u>a •. visszautazott Budapestre, iiógy további utásrtásokat kérjen. ; • KÖNYVEK - EQVEDÜL VAGYUNK Surányi MBcIój: Szécbcnyi-rcgtoye — Hogy Széchenyit igazán megismerhessük és megérthessük, meg kel! ismernünk és meg ■kell értenünk korát is. A daliam egész szépsége is a gazdag zenekar hang*zivatarái közt bontja Iá szivárványát. Surányf is kora káprá-" ű.tos polifoniájú orchesterének közepébe állítja be hősét De milyen nehéz, zűrzavaros, ■önmagát marcangoló kor ez a múlt század első fele, sűrű, miazmás páráktól "mocsárlázas *ölgy. két forraua''om hullámhegye közt.'' De maga ez az ingovány is két partot hasít és mintha Széchenyi, a nagy hídépítő, magát feszítene hídnak a két part közé. • Az a kor, melyben Széchenyi István elindul, Európa legnyugta''ariabb kora. A reményeket, melyeket a francia fórra da''om ébfesztettr a Szent Szövetség* fojtogatta. Egy nagy Bálvány dőlt le, melynek zuhanásától* rengett m£g az egész világ.'' Ez a bálvány minden évben háromszázezer ifjú életet tépett ki az emberiség kzivéból, hogy húrrá csavarva, íjára feszítse, melyről nyilakat szórt a viügor keresztül. Soha sem volt''a világon annyi Ümatian éjszaka, mint ii. 6 korában. 6s az emberiség e roppant álmatlanság hljrídának lázas títorrtisai közi hánvtorgoft." A tüdők nerti bírták el a felszabadult levegő ózon át s a hiábavaló hőstettek mámorának tehetetlen micskanvós zűrében akarták végtelenné tenni egy riadtan nyújtott farsang tomboló húshagyókeddjét. De az ember milliók szívébon már ott sajgott az igássá gtalanság érzése és a szemekben, mint névtelen rémület tükrözött a világ tébolya és etr ben a tántorgó, mámoros bizonytalanságban szívek bíboros vulkánja tört fel, hogy »kitörésével megakadályozza a földrengést«. Ilyen Vulkánja volt az eszniék világának lord Byroo, ilyen tűzhányója volt a mi szegény kis magyar glóbuszunknak Széchenyi. * Surányi* művészetének egyik legszebb próbája, ahogy Széchenyi lelkében a bénává vert magyar hitet aléltságából felrázza, majd pedig szárnyra segíti. Lassú léptekkel, szktte esas-revétlen fokokkal halad ez az eszmélés, akáf a konvertiták lelkében a begyelem műve. De Surányi éppen ezeknek a kegyelmi pillanatoknak divinációs piTanatarban igazi, szxite a misztikus méJysegékig leszálló mester. '' > s. Surányi Miklós végiglcs^i változatos és louv delmes pályáján gróf Széchenyi Istvánt. Su-ráayi műve igézi regény, a szó legtisztább és-legnemesebb értelmében. Hatalmas és arányos kompozíció, amely óriási anyagban szab rendet a leghivatottabb művész kezével. M''rr den ízében költői mű, amelynek érdekességéi fokozza, hogy szereplői a történe''em roppant színpadának protagonistái, Európa és az emberiség sorsának intézői, akiknek szelleme mil''ióknak szabott irányt, vagy milliók vágyába, reményébe ütközött, sorsfordító erók, amelyek távoli, de tagadhatatlan eredői Európa legmaibb sorsának s ezzel kapcsolódik be Surányi regénye, ha történelmi regény is, a legaktuálisabb ma égető érdekkörébe. Másrészt az író költői erejéből és művészi biztosságából fakad, hogy ezek a történelmi alakok, sohasem válnak történelmi bábokká, a mult üresen kongó árnyaivá, amelyek solc-szor papiros ízt adnak egyébként nagyléleg-zrtű történelmi kompozícióknak is.- Surányi a''akjai kivétel nélkúk igazi emberek, pirosan lobog bennük az élet teljessége, amely az — Locndö an^áKxuk kellő figyelmet kéj fordítaniok arra, hogy bélműbödésük rendbeq legven, Jmi Iegeg)"szerűbben a régóta közismert természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által — reggel, éhgyomorra egy fél po* hárral — érhető el. Nőorvosi klinikák vezetőt egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc J6z$ef vizet, mert könnyen bevehető, rendkívül enyhihat ása pedig gyorsan és minden kellemetlen, ség nélkül bekövetkezik. juuww»syriT y,,U>A ri, * egyuttremegók mágikus sugár körébe igézi az olvasót. Nincs ennek a hatalmas1 több, mint ezerolda''as regénynek egyetlen.. párjaidé »enr^arady a drámai átéltség teljes illuziójjj ne adná. Nincs egyetlen szó, amely mögött ne éreznők a szív egykori vergődését s amelv éppen ezert illetetlenül hagyhatná az olvasó szivét. De nemcsak tökéletes emberrajz Surányi könyve, hanem káprázatos gazdagságú, a Jeg^-a''aposabban dokumentált s mégis szinte fantasztikus lobogású korrajz Surányi regénye. A" Napoleon után következő félszázad egész Európája ott kavarog, viharzik ebben a könyv''» ben. Alig tudunk hozzá fogható hatalmas alkotást újabb irodalmunkban. Betüról-betűre kell olvasnunk, hozzátapadó, mindenről megfeledkező érdeklődéssel. Valószínű, hogy nem csak a szereplő kor azonossága teszi, de sofc. szor a legnagyobb regényt, Tolsztoj Háború és békéjét juttatja eszünkbe. S a kritikus legszebb elismerése az'' az ''igyígykedő vallomás, hogy ha tudta voiríi, ó sem írta volha meg másképp. Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű - - - éghető. magaS kalóriiju ffitöViend'' nálunk vásaroífa. 100 Kg. la hazai szén 3 *50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: 89. Tessék próbafűiéit alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. i Fontos kiszolgálls. SPORT A tavaszi futbalkzezon Nyugaton már kb-ruár végén megkezdődik, miután az -olimpiára való tekintettel a bajnokságot május végéig be kell fejezői. Folynak az előkészületek a szellemi olimpiára. Az utóbbi napokban ismét több nevezés érkezett a Jövő évi berlini szeUeftti versenyekre és ezekkel tizenegyre'' emelkedett a fészhertl* nemzetek Száma. A névsor most a következői Ausztria, CseJjsáoválaa. ^Egyesült ¿Hantok;/ Franciaország, Japártv Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Óaszország, SpaTÍyoot-szág és Svédország. Kívü.ük azonban BelgnSttt^ a Dcafriküi Uíiió,'' Firtnorszig, b^rogoVsVáíj, Lettország, Luxemburg Lés'' néhány*''tóvzéjvime-'' rikai állam is kilátásba helyezte a széliéi™ olimpián való rész^Mííelct. A hemetek: meTcrt valószínűleg Japán vxotuI majd fel a légtér jedelmesebb kiállítási anyaggal. Nem kéve* sebb, mint 130 festménnyel, illetve murtegy 30 iparművészeti tárggyal és 15 épí\ tészeti mű modemjével szándékoznak a fe-VÖ nap Rai a kiállításon résztvenni. Svédország 20—25 skulpturáva! képviselteti magát a versenyen. Az olaszok 1936 január—március között egy nagyszabású kiállítást rendeznek Rómában, melyen festmények, szobrok cs építészeti müvek egyaránt helyet kapnak. Ennek a kiállításnak az anyagából válogatják ki a Berlinbe küldendő műveket és itt ejtik meg az olimpiai zenei és irodalmi versenyekre szám-bajöhetö müvek kiválogatását is. Nem lesz Berlinben akadálya a »hazak kondíció javításnak! Minden sportember tisztában van azza}, hogy míy fontos szerepet játszik a külföldi versenyek során a megfelelő táplálkozás és mennyire befolyásolja a versenyzők eredményességét a megszokott ételek hiánya. Berlinben ugyan magyar szakács főzi majd az ételeket olimpikonjaniknak, mégis őrömmel kell, hogy üdvözöljük a német pénzügyminisztérium legújabb rendeletét, melyben utasítja a vámhivatalokat, hogy az olimpián résztvevő _ versenyzők és kísérőik részére hazulról érkező i vasar tíüchl rőfös és divatáru üzletében Tennis-flanel métere 48 f-től Konyha ruha darabja 44 f-t<51 la ruha és pongyola-flanel „ 88 „ Törülköző „ 64 „ Mintás műselyem „ 88 . Frottier törülköző „ 1 20 P-tu! Vászon és sifon „ 70 w Szines asztalteritő w 2 20 Jó minőségű kanavász „ 80 w Fehér asztalteritő . 3 60 " Zsebkendő darabja 20 „ 6 sz. garnitúra „ 6 -- " Selyem marocaln hibátlan la minőség színekben métere P 2.30 Női és férfi divatkelmék nagy választékban. Maradékok hihetetlen olcsó árban. A világhírű RADIUM-vásznak állandó raktára. TEKINTSE MEG KIRAKATAIMAT 1935, decembér 19. ZALAI'' HltfLAP 5 ék£iniszcr csomagokat vámmentesen bocsássák be. A csomagok cigarettát, dörzsöléshez szükséges kenőcsöket és orvosságokat is tartalmazhatnak. Hogy a küldemények túl ne haladják * csapat szükségletét, afelett az olimpiai el> fccszitó bLaotíság szenei őrködnek. rádió Szerda, december 18- Budapest I. 7: Hanglemezek. 7.45: Szinműclőadás a stúdióban. Hercacg Ferenc: Bizánc. Színmű 5 felvonásban. 10.10: Az Operaház tagjaiból al> Jruit zenekar. 11.30: Pertis Pali és cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 5: Hangién»ezek. 6: Olasz nyelvoktatás. 7: A tisztességtelen verseny. IDr. Wilhelm jenó előadása. 7.50: A József nádor 2. honvéd gyalogezred zenekara. 9.15: Magyari fmre és cigányzenekara muzsikál. Csütörtök, december 19. Budapest 1. 10.20: Karácsony körüli népszokások. 10.45: Hogyan érvényesülnek a nők lelki sajátságai. 12.05: Lipóczky József énekel. 12.45: Kovács Antal heged«. 1.30: Hangié me»k. *I0í Karácsonyi sütés-főzés. Héjjas Pálné előadása. Baromfitenyésztési tanfolyam VI1. rész. Rildv Bálint előadása. 5.35: Á Zeneművészti Főiskola Liszt emlékhangversenvének közvetítés*. 7.10: Pannóniai Mihály magyar festő. Farkas Zoltán előadása. 7.40: Gitár-est. 9.1 Öt fiuber * ároly emlékest halála 50 érts fordulója • xlmábóL 10.05: Pertis Jenő és cigányzenekara muzsikál. 11: Sándor György szalon^ jazzenekarának műsora. Budapest II. 5: Budapest közúti Közlekedéséről. 6: Angol nyelvoktatás. 6.»: Tándeme-aek. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMA1. Vainttk Angol fon'' Belga (r. Cseh korona Dán korona Dinár Dollár 168017 10 5690 57 50 1415-1435 73 75-74 55 7ÍC-8-30 331-20-341-20 Pranda frank 2730-22-te Hollandi 229-2i>-231-20 LengyeJ zloty 6ö-90-tf>50 Lcu 31*^3-15 Jeva 4-42-448 Ura 2990-Xi-r» vUrka 136 - «37-60 «orvéf korona 84 7&-m6ö Osztrák schilling & -80-70 Svájci frank 110 70-t I 65 Svéd korona 85SH36 70 ö*rtiak Amsterdam Belgrid Berlin Bukarest BrtJ««cei Kopenhági 0*7 tó London Mi a no Newyork Pária Prága Szófia Stockholm Vantó Wren ZOnch 2294^231 2C 7-82-7« 135»M3680 3-41-3 «C 79 20-7V>-8C 76*15-86.41 85-5C-76"5( 1706-17-53 2SHJ8-3CWI 345^20-347''IC 22-32-226C 1407-17-4*11-4 ÖS-IO-S^r 64t5-6W5 J-al I4i 11080-t 11 ti5 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Buza (tisuvidéki 77 k* 1795 18 20 17 65- 17.80 (tiszv.) 78 kg 18 lü-ÍM35. <ev*véb) 1790 18 05, ¡9 kg. (tiszv) I835-I86N (egyíb) .8US 18 ÍJ (ti-<.v. 80 kR. 18 65-1890, (egyéb) 183L - 184... rut.» (pe .% .) 16 00 16 , 0. »ff>a u| 17 40 — 16 00. sör árpa 1800-19 C0, tab 17.55 1765, ie»<cn 15 45 15^5, cuaakot.a 12.60 1263 >r*nyiat gyengébb. forgalom: csekély. I»pt»*•>«*«•» •« ''•<.!« SrtvTBTV» frt* ji»e* a btniMtl» i UUS''Ol ot/a &nn*uiíi DiVlO MAB»*» jö/tír *•»«•••!»» I.M/u H0ÍIH/KT (.AS/lO Um, t.éJt^i rvANCJk JÓIStf Karácsonyi vásárlásaira már csak 1 hete van Szerezze be szükségletét GYARMATI OCfflíJCÖllCftffl n mm > i f Kincs a páncélszekrényben lü » f H a I;: M Xagy, sölél szobában vcélszekrény állóit. Enyves Jani az ablakot\ +crtk lyukat váqott. Hffétt ül az ora, ub!al;ítvcg~ koppan... .¡dfi belép a szobába, S:it>e nmjtjol dobban. Sajy acéls.ck ténynek atW a kihnest. Janié írsz ticmsokara mégis minden kittest Serényen munkára, mielőtt nem késő '' Szolgálatok szerszámkáim . tciszc. túró. oésö... A célszekrény mélyén mii találtál, Jankó? Mi fekszik a kincsa polcon drágakő. nagy bankó ? hrágábbat találtam c szekrénybal máma: Kincsekel ér a Tolnai karácsonyi száma. Tolnai Világlapja duplaterjedelmű karácsonyi száma három pompás mellék* lettel /elent meg. Mellékletek : 1. S. A. Duse: „Dr Smirno naplója4« című lebilinúMlően érdekes regénye» 2. Mark Twain: „Tamás úrfi csínyjét és kalandjai" című világhírű ifjúsági regénye, 3. Előjegyzési naptár az 1936. évre. 588oldat Ara a károm meliéhlettel együtt 90micr. Minden a/adgdrusndl éa do0day/0zad"ben Kapható. Össz APROHIRDETESEK VÖCKÖNDI gazdaságom Ivlm (azelőtt a nagykapornak! jezsuita apátság tulajdona) kxvcbb mennyiségű 1934-cs évjáratú rizling-bor van eladó. A karácsonyi ünnepek előtt 25 Utcrai felüli tételekben Za^gerxzegoi házhoz f/állítva literenként ()0 f. Ugyanott kemendi vurűs. 40 f Levélbeli crdeklódcsre mintát kuklök. Nagy János kor jegy zó, Ncmcsapáti ZALAEGERSZEGLN, llunymth Jáw»-utca 7. szám alatti 4 szobából es mcliékhclyiségelc-ből álló csalivii liÁc -II'') uégys^göI h «kkel eladó. Bővebb felviligrcritást ad dx. Sréft György ügyvéd, Zalaegcrsax^ i felszerelések és r ó d I i k Pál és Indránál Z m I a c g c r s x e g fmM+n 170. »ív < Figyelj! HAVAS kézimunk»- és szőnyegfonalai. Babiruba kuU"nlege*s^gei legmegbir hatóbbak »«^Jqp és ninUHi orvosi rendeletre is legolcsóbban készit 6. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotával arert.boi TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprccuebb órijivitö múhel) Varga Lajos (Tiki) óri»- é* tktaréli Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos órás és ékszerész ZalacgerstcK. (« megyt-haxtai OLCüO fciMKü!HZHA7Ö I r ő g é p és azámlálögép azakütld ERIKA uj táska gép P 175 Remington irt^gépek bizományi lerakata, javítások» benzinfurdók, jdkarban tarlál. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép műszerész. Zalaegerszeg.'' (Mindi patika metleft.) Hirdessen a JULII W-baii Karácsonyfa cuhorh»,, .»loncuhor^.. fe^rhép\ CS6 mCgeKáZÖSH Vehet. — Szaloncukorka már 1W P-től, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. — Telefon 207 Siá-" ZALAI HÍRLAP •__ =3E=S0SEK= Ä ¥ A Jük ¥ JOk OQftln : Férfi és női sportkabátkának, 15 féle színben P 4 50 fzílsxövat nfli aljaknak és gyermekruháknak, angolos mintával P 120 . Törülközők: Komplett nagyságú frottier törülköző P 1 80 TörQlköZÖ magyaros széllel és rojttal P - 68 Kombidénak alkalmas maradékok, színes nancooc 90 fillér __. - -e '' Sport SZÓVOt egy Öltönyre való.....P 11 40 Url dlvatisebkendAk ajounal és ajour nélkül, kis hibával P — 50 * V'' • Férfi gyapja divatszövetek és bandahazatok. Göcseji selyem zsebkendők látképekkel, párja Ugyanaz Vt tucat, szépen adjusztálva . . falszőnyegnek elkészítve, selymes csipkével P - 36 P 1 — P 1-50 Díszítse Grtnitf in dupla széles, modern, nagy színes mintával P 2 60 Sierb Vászon színtartó, csíkos fflggönyanyag, jól , mosható, 85 cm. széles......p —-64 Ágy- és asztalterítők. Garnitúrák már 17 pengőtől kedve. Bordó és zöld garnitúrák, Idtflnö minőség . P 26*— Viaszos vésznak a legjobb minőségben Viaszos vászon abrosz, komplett nagyságban NjKMXtftott KAa AfoaCoa kfltiywiyunKlá]fibit ZalMgcraeg, Stfda^l-ttr 1. TtWoo ttl 1935 december 19 L évi. 1935, 16. szám. ára fillér. December 20. Péntek. Szerkesztőségi telefon: SO. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvény túr saságnál vezetett folyószámlára küldendők. *Y Felelős szerkeHtő: SYLVESTER PUTER JAS''OS ^mtmmmm^^m^mm^mmmt^^mmmmm. Hirdetéseket a Kakás-nyomda vesz fel. Rostatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. 1 Előfizetés: ! hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra S ■ pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Benes a biztos győzelem tudatában is ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja a felvidéki magyarság Jogos kívánságait Prága, december 19. A felvidéki magyarság koré ben nagy visszhangot keltett Benes magatartása, melyet az elnökválasztás idején tanusí-tott a megszállt területi magyarsággal szentben. Még az clnökvá''asztást megelőző korteske-dés idején történt, hogy Bcnes magához hivatta a felvidéki magyarság vezetőit és megkérte őket, hogy a választás során a magyarság reá adja le szavazatát A magyarság vezetői hajlandóknak mutatkoztak .erre abban az esetben, ha Benes megígéri, hogy teljesíti a magyarság jogos kívánságait. Benes ekkor kijelentette, hogy minden követelést jogosnak tekint, amelyek a békeszerző- désen alapulnak. Hangoztatta, hogy mint ed-dig, úgy ezután is szent előtt tartja a trianoni békeszerződés által biztosított jogokat Az elnökválasztás előtt két-három nappal azonban Hlinkáék ismeretes csatlakozása folytán megváltozott a helyzet és most már nem sokat számított, hogy a magyarság képviselői Bencsre, vagy pedig ellene szavaznak-e^a választás során: Énnek eüenére Benes Nevéében értesítette a magyarság képviselőit, liogy a megváltozott helyzet ellenére is fenntartja korábban tett ígéretét. Benes ígéretének beváltását most kíváncsian várja a felvidéki magvarság. ___ " $ / "v Szolnok város jelenlegi vezetője ellen is folyik a vizsgálat és nincs senki, aki őt szükség esetén helyettesítse Szolnck, december 19. Szo''nok város adminisztrációjában súlyos bonyodalmakat idézett elő a panama-botrány. Jelenleg ugyanis az a furcsa helyzet állt elő, hogy dr. Kerekes Sándor főjegyző vezeti a város ügyeit, azonban neki sincs helyettese, ami pedig igen kellemetlen, mert maga a főjegyző ellen is megindult a vizsgálat. Három évvel ezelőtt ugyanis azon a címen, hogy 5.000 pengőért tataroztatja a házát, 2.500 pengő adóelengedést kapott a városi adóhivataltói. A tatarozás azonban nem történt meg és így jogtalanul jutott a 2.500 pengős adóelengedéshez. Ebben a piTaratbon tehát a város vezetője ellen is (olyik a vizsgálat és nincs enkí, aki őt szükség ecetén helyettesítse. A vizsgálat egyébként Szolnokon két új irányban indult meg. Mindkettő építkezéssel kapcsolatos. Az egyik az elemi iskolák tatarozása, a másik a városi bérpalota építése. Kiderült ugyanis, hogy a városi költségvetésben évenként 50.000 pengő szerepel az iskolák tatarozása címén, ebből azonban legfeljebb 5—10.000 pengőt használtak fel. ********\ A megmaradt 40.000 pengő eltűnt minden esztendőben. A városi bérpalota építkezési költ-ségszámlája 800.000 penge»: tett ki. Kiderült azonban, hogy itt is visszaélések történtek, mert az építkezés jóval kevesebbe került. Kihallgatták tegnap a szolnoki tűzoltóság--főparancsnokát is, egy különös létravásárias-sai kapcso''atban. A város ugyanis nemrég 13 '' ezer pengőért tűzoltólétrát vásárolt Győrött A szakértők szerint a ''é ra legfeljebb 3.000 pengőbe kerülhetett Itt h eltűnt tehát 10.000 pengő. Megalapították, hogy a 13.000 pengőt valóban elküldték Győrbe, de ugyanakkor elutazott oda a város egyik tisztviselője is és ó vette, vagy vétette fel va''akrvel a 13.000 pengőt, amelyből kifizette a vételárat, a többi pénzt pedig visszahoz a Szo nokra. Az ügyészség elnöke most detektívet küldött Győrbe, hogy ott megál''apitsa: ki vette fel a 13.000 pengőt és hogy ki kapta meg a létra vételárát. Á nyomozásnak ez a része állítólag még igen érdekes meglepetéseket igér. A szolnoki ügyészség vezetője és a be''ügy-miniszter megbízottja erélyes kézzel folytatják a szolnoki tisztogatást. ************* alsóház mai ú''ésén, mait képviselő fog felszólalni Hoare és nagy beszédben ismerteti • külpolitikai helyzetet, vvalamint lemondásinak okait. A párisi Havas-iroda szerint az angol köz« vélemény magatartásának rövidesen Genfben is visszahatása lesz, különösen akkor, ha olasz kormány is elutasítja a béketervet. A mai reggeli francia lapok Mussolini tegnapi beszéde és Hoare le- f mondása között összefüggést látnak. \ Beismerik, hogy *zek után a párisi tervezetei súlyos veszély fenyegeti. Parisban egyébként azt követelik, hogy Hoare után most mondjon le Laval b. j A Havas-iroda szerint Genfben bizonyosra veszik, hogy a béketervezetet sem az abesszin, sem az olasz kormány nem fogadja el.. Ily* módon a tanács kénytelen lesz megállapítani, hogy lehetet''en megkísérelni a békét. A Nép. szövetség tanácsa azonban később, bármikor a hadviselő felek rendelkezésére áll. . Rómában úgy érzik, hogy Hoare lemondása következtéből a helyzet tovább súlyosbodott. A fascista "nagytanács tegnap éjjel 10 órától vhajnali 1 óráig szakadat''anul tanácskozott, dc nem hozott döntést, épp Hoare lemondására* való tekintettel. A tanácskozáson jelen volt 12 résztvevő személyéről és állásáról arra lehet következtetni, hogy különören az ellenállás kérdésével foglalkoztak. Rómában nagyoq jól tudják, hogy a megtorlások hívei győztek és hogy veszély fenvo-geti a békét. Az olasz poitikai köröket valóban váratlanul érte Hoare lemondása, mert inkább Eden bukásit várták. Győztek a megtorlás Mvei, veszély fenyegeti a bekét A dinlométiai bonyodalom tetőpontján lemondott Hoare külügyminiszter -« aip/omaoai oonyou»,» tísokon és délen általános támadást rendelt el a néguu Genf, december 19, A Népszövetség tanácsa tegnap déhitán ülést tartott, azonban elnapolta magát arat a megokolással, hogy a párisi béketerv ügyében még egyik állam válasza sem érkezett meg, a helvzet megvizsgálását tehát későbbi időpontra kell halasztani. A nemzetközi politika nagy szenzációja az ! éjszakai órákban következett be, amikor híre futott, hogy Hoare angol külügyminiszter beadta lemondását és azt a király is elfogadta. A lemondással kapcsolatban az az általános meggyőződés, hogy ez a párisi béketerv végeleges halálát jelenti. Hoare állítólag azért mojv dott le, hogy ezzel is könnyítsen az angol kormány helyzetén, ami valóban sikerült is. Az A/ angol a''sóhnz folyosóin óriási meglepetést keltett az a példátlan eset, hogy az angol külügy miniszter, a''ig hathónapi mákod és után és épp a nemzetközi bonyodalom tetőpont, ján, lemondott.. A Moniing Post szerint a Népszövetség csúfos kudarcot vallott. A Newyork Times leszögezi, hogy az angol-francia dip''omácia nagy kudarcot szenvedett, . Mussolini azonbai teljes diadalt aratott, . mert habdékot nyert a nyersanyagok beszerzésére. Dzsibuti jelentés szerint az abesszin sereg-ben borzalmas himlő- és tífuszjárvány pusztít Addisabehai jelentés szerint a negus külön futárokat küldött az északi és déli abesszin seregek vezéreihez és úgy északon, mint ctó-len elrendelte az általános támadást. O—— \ 5. december Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha karácsonyra harisnyát, kesztyűt, fehérneműt, nyakkendőt, : meleg kötött cikkeket stb. vásárol jó minőségben és olcsó árban özv. Braun Lajosnénál a posta mellett _ • "7 — A zalaegerszegi MANSz felhívása a kereskedő-társadalomhoz kisorsolásra. Az e lóadásra és a sorsolásra már most felhívjuk a közönség figyelmét. Dr. Horváth Imréné mindenkit felkeres. Az adományokat hírlapilag nyugtázzuk. Egyben arra kérjük a város kereskedő társadalmát, hogy rnagas nívón álló, művészi kirakatrendezésében a felajánlott tárgyak láthatók Jcgye-nek. A Mansz minden megmozdulása a magyar egység gondolatában történik. Szeretettel kérjük a város kereskedőit, adjanak súlyt c megmozdulásunknak, cm "ékezve arra, hogy- a történelem folyamán a városok és a. kultúra fejlesztésében mindig je''emős szerepet vittek a kereskedők. . A Maa.z elnöksége- Zalaegerszeg, december 19. Székházunk olyan állapotban van, hogy átépítése eihalaszt-hátatlan. E célból kénytelenek vagyunk a város kereskedő társadalmához fordu m, kik már sokszor tanújelét adták ádozatkészs4Égüknek, hogy amennyiben módjukban áll, segítségünkre jöjjenek. Nagyon jó! tudjuk, a kereskedő társai-dalom rs áldozata annak a súlyos megprób£l:a-tásnak. mely ránk nehezedik. £ppcn azért min»-denkitől csak annyit kérünk, amennyit zsebe megenged. Ha pár filléres árúval járul hozzá célunkhoz azx is éppen úgy nyugtázzuk, mint a nagy értékeket. Nem kérünk a''amizsnát. Néni kérünk pémzt. Árút kérünk. A Mansz tárgysors-játékot rendez előadással egybekötve, melyen a nyeremépvek ai előadás keretében kerülnek Elfogták Keszthelyen > égit soproni rablótámadás egyik tettesét Sopronban Is ollogisk meg Int «gy keszthelyi körözöttet Keszthely, decembcr 19. Kuöno>-véktíén folytán kapcsolódott össze a soproni rendőrségnek és a keszthelyi csendőrségnek a nyo-mozása két, egymástól egészen ku önálló bűncselekmény ügyében. A dolog részleteiről a csendőrség épp a nyomozás erdekében egyeore meg semmié e információt nem ad ki, a lényege, amennyire crtesültünk ró a, az. hogy egy soproni raböámadás telte ét tegnapelőtt elfogta a keszthelyi csendőrség- két gyamis eloébtű férfi megtámadta harmadik társát s elvette a pénzét. Ea a harmadik Ausztriából szökött egyén tet:e aztán a felje''cntést két társa ellen. akik közül az egyiket hossza* nyomozás után most fogta c5 a keszthelyi csendőrség. Ugy tudjuk, hogy a poproni rendőrség egyik detektívje ebben az ügyben érkezett tegnap Kesztliélyrc, hogy ott a tovább: nyomozás útján a ku önös rab''ótánudás részleteire i> világosságot derítsen és Sopronba vigye magával az elfogott tettest. Ugyanakkor a soproni rendőrség orról értesítette a keszthelyi csendőrséget,''hogy ott viszont sikerült elfogni egy körözött egyént, aki a megállapítások szerint Ugyanakkor a soproni rendőrség viszont egy Keszthelyen e''követett bűncselekmény tettesét fogta el. A Sopronban elkövetett rablótámadás még Betekkel ezelőtt történt a lövérckben. ahol Ausztriából > feketém átjött Keszthelyen követe.t el kisebb-nagyobb büncseljkmCnycket. A magyar falu és a selyemtenyésztés A Falu Gazdaszövetség Budapesten ertekezletet tartott, amelyen Tölgyes István dr. mostv dott megnyitót, majd dr. Mihók Ernő min. tanácsos, selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazott >A magyar fa u és a selyem.enycsz-tes« címmel tartott rendkívül érdekes előadást, vetített képek bemutatásával. Ismertette többek között, hogy az utóbbi tíz esztendő alatt évi átlagban IS millió pengő értékű valódi selyem behozatalunk és 4,800.000 pengő kivitelünk volt, vagyis a behozatali többlet évi 13,600.000 pengőt tesz ki. Sclyemtenyészie-sünk fokozását tehát már ezek az adatok is kellően indokolják, nem is szóivá arról, hogy selyemterme''ésünk teljesen zárt egyseget képez, mert a selyempetétöl, a gubón át, a selyemfonál és szövetig iiíi;« < - 1 L "jT''—1 _ t. n ti ■ S mmoetn termelésével Alíthatunk a mezőgazdaság és ipar tatunk ö5. Selyem tenyésztésiajk örvendetes fejlődést mutat, mert jelenleg évi átlagban 21.000 család foglalkozik sclycnrtenyésztéssel és az évi gubó-termelés félmiUíó kilogram. Ez a mennyiség lényegesen nagyobb, mint a békeévek csonka országunk területére eső termelése. Legintenzívebb a termeles Tolna, Bács, Baranya, Csanád, Somogv és Békés megyékben. Az ország 3.412 város és községéből lS39-ben termelnek selyemgubót, vagyis 34.3°o-a kapcsolódik a selyemtermelésbe. Sc^om.enyc?ztJv sünk tehát méreteiben még foközliató\^ ennek egyedüli biztosítéka a hernyók táplálására szolgáló eper faállomány gyarapítása. Az ország közútain és közterületein jelenleg'' 1,040.000 eperfa áll, ezek nagyirésze azonban még fiatal fa. A fásítás jövő programja az, hogy a községek közelébe eső területeket eper-fásítsuk. De fontos akciót kezdeményezett, a selyemtenyésztési felügyelőség azzal, hogyha kis törpebirtokosok földjein, tehát a magán-területeken is az eperfásftást szorgalmazza és ezzel új lehetőséget nyújt a termelés kiterjeszí-tésére. A selymet enyésztés jövedelmezőségét igazolja az, hogy a selyeml>ernyót és eperfa-lombot az állam ingyen adja; a tenyésztőknek tehát csak kezük munkáját kell befektetniük. 23 w grain petéből származó hernyó felnevelésé* hez 30 munkanap szükséges és ezzel 36 kg gubó tcrmelhteó, amelynek beváltása 47.10_ 36.ŐS pengő; vagyis egy napszámra jut 1.28-i nencó amelv összeg az átlagos gazdasát a mai nehéz gazdasági viszonyok között minden módot meg keü ragadni arra, hogy ep^rfaállományunkat gyarapítsuk és így a se vjmterme''és fokozásának lehetőségét biztosítsuk. A nagy tetszéssel fogadott előadás ut* filmelőadás következett, amely beniutatu az egész stiyemtenyésztés menetét. Az érdekes filmet Jeszenszky Árpád selyemtenyésztési kV ügyelő írta és rendezte. A filmbemutató mán Szabó Lajos, a kecskeméti mezőgazdasági ka. mara helyettes igazgatója azt ajánlotta, hogy selyemtenyésztést ne csak a mezőgazdasági münkásság, hanem a kisbirtokosság* soraiban is propagálják. Nagy karácsonyi játékvásár Bánfai Béla optikáéi fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket. Tisztuiitás a zalaegerszegi Izr. hitközségben Zalaegerszeg, december 19. A zalaegerszegi izr. hitközség most választotta meg új tisztikarát Pfeifer Henrik választási bizottsági elnök vezetésével. A tisztújítás során dr. Rost''ntlial Jenő egészségügyi tanácsost immár negyedszer válasz-torták meg egyhangú lelkesedéssel a hitközség! elnökévé. Orosz Gvöző lett az alelnök. Woíf/ Frigyes pedig a pénztárnok. Az elöljáróság tagjai lettek Sommer Sándor, dr. Klein Ferenc, Pfeifer Henrik, Schischa Dávid. dr. Bergcr hnre, dr. Vidor Gábor, Komlós M. Miksa. Mayer József, dr. Gábor Ernő, Fodor Gusztáv, Friedlieb Bé''a, dr. Furst Béla, Bergcr József, László József, dr. Mándi Jenő, Juhász Dávid, Kovács Mór, Garai Lipót, Schutz Frigyes, dr. Büchler Mór, Deutidi Hermán, Lengyel András," Sándor Zsigmond, Brandl Mór, Horvát Jenő, Grünwa''d Samu, Déutsch Sa''amon, Dcutsch Ferenc, Varga Ferenc és Szekeres Mártán. AZ elöljáróság örökös tagja Boschán Gyula kormány-főtanácsos, a hitközség díszelnöke. Az elöljáróság tagjai hivatalból a hitközség főrabbija és a Chevra Kadisa elnöke. i felszerelések és ródlik Pál és Indránál Z a t a e geriies Tetetőn 170. 1935. december 20. ZALAI HÍRLAP 3 -e a szentgyörgyhegyi menedékházhoz vezető ut? Zalaegerszeg, december 19. A Bostoni Kurír legutóbbi számában olvassuk az alábbi les cikket: — Ne a begyeket hordjátok 1c az útra, hanem az utakat vigyétek fel a hegyekre! Így kiáltott fel Zsitvay Tibor a szentgyörgyhegyi menedékház avatási ünnepén-, amelv idestova több, mint két éve történt Talán ermek a taaló, szellemes mondásnak a hatása alatt az ugyancsak je''enlevő zalai alfc-pán is szólásra emelkedett és sxóróUaöra azt mondta: — »Ígéretet teszek, hogy a természet ezen csodás, páratlan pontjához utat építtetek.« A környező falvak sokezer népe és a turisták százai dörögték rá az áment jelentő éljent. Csak egyetlenegy kételkedő, de annál öblösebb gulácsi torok süvített bee: Na, ezt megfigyeljük! Nos: az út még nem épült meg. A sokezer turista nehéz, víz-járta hegviutakem kötekedik. Persze meg lehetne szorozni a mostani látogatók számát, ha az út már késasen lerate. De az út nincs készen. Sőt! — De azért tegyünk igazságot. Talán nem is az a''ispánon múlik, aki egymaga több utat építteted Zalá- ban, mint elődei... és mégsem ált, !:a az elhangzott Ígéretre most már mi is a gulácsi polgártárs meUe szegődünk. • • Ott voltunk, mikor a tűzi") napsütésben a fenn irt szavak elhangzottak. Ha''iottuk. Minket is érdekel a dolog s ezért órdckUxhünk a megyeházán, hogyan áll a dolog. A vá''asz, amit kaptunk, kézenfekvő volt A megyének ebben a pillanatban olyan elsőrendű ütproblcmái varosak, hogy ezeket -nem előzheti meg a «entgyörgyhegyi meredékház-1k>z vezető út megépítése. Egész vidékek bekapcsolásáról, községek sorsáról van sző. Az útépítéseket nem lehet egy esztendő*, két esztendős programi« beilleszteni. Ot-tiz esztesi-dók hirják csak ki azt a roppant feladatot, anú itt még megoldásra vár. De nem feledkeztek meg az illetékesek a tett igénkről és anúkor axmak a lehetősége meglesz, sor kerül a szentgyörgyhegyi útra is. Az £knép(> tészeti .hivatal, bizonyára nem véVtietiül, előjegyzésben tartja a dolgot s a tavasszal a tervek is elkészülnek. A gulácsi torok ne türelmetlenkedjék, Zala-megye alispánja meg szokta tartani Ígéreteit. Vadász cipő bőrök9 sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: pixoiL. téli cipőnek: Fókazsirt! Téli betesség-e a derékfájás? Irta: Dr. Engländer Árpád orthopaed szakorvos »Fáj a derekam!« A rossz időjárás beálltával gyakrabban halljuk ezt a panászt, mint bármely más testi fájdalom említését. Az okát a laikusok mindenben keresik: az esőzések idején a nedves, nyirkos időjárásban, a száraz fagykor pedig az idő hidegre fordulásában. Az időjárás változását tehát mindig bűnösnek tartják, pedig a derékfájás kiváltásában nem mint előidéző ok, hanem legfeljebb csak mint kiváltó momentum szerepel. A derékfájós ember a legtöbb esetben sa-ját^spaga igyekszik megmagyarázni a baj okát. tegmakaesabbak ebben a tekintetben az asz-szonyok. Még kevés asszony akadt, aki a hosszabb idő óta fennálló derekfájását nem valamely női hajnak tulajdonította volna. Mé- lv*»n (n-AL''»r/>iA ♦<«vhít lir»irv* a rw\i dprítf.íi.ísoli lyen gyökerező tévhit, hog>* a női derékfájások okát elsősorban női bajokban keressük! A derékfájást kellemetlen, de nem komoliy megbetegedésnek szokták tartani. Alig van olyan beteg, kinek a kórelőzményeben egy-két ¿Hexenschuss* ne szerepeit volna. Az esetek egy részében a derékfájás valóban csak mint muló kellemetlenség fogható fel, amelyet egy bizonyos aktuális ok váltott ki és amikor az ok megszűnt, a kel''emetlenség is uyomlajuiu) eltűnt. Sok betegnél azonban nem ily egyszerű a dolog: a derékfájás esetleg csak egy tünete komoly szervi megbetegedésnek. A derékfájás (Hexenschuss, lumbago) előidézésében igen sok tényező szerepelhet. Az előidéző ok ismerete igen fontos a végleges gyógyulás szempontjából. Elsősorban ismernünk kell a helyet, ahol a derékfájás alapbetegsége rejtőzik.. A bántalomrak ez a helye pedig lehet a deréktáj izomzatában, csontjaiban és izületeiben, vagy valamilyen távoli szervben, ahonnan a fájdalom a deréktájra kisugárzik. A leggyakrabban előforduló derékfájás a Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL M évi egyek és minőén egyéb nyomtatványok ízlései kivitelben Jóhai: Az aj földesúr magyar film. rcumás derékfájás, amikor magában az izomzatban kell keresnünk az elóidézó okokat. Ez az igazi Hexenschuss, amikor boszorkányos gyorsasággal, hirte''en hasító, mély fájdalom kezdődik a deréktájon, az izomzat megfeszül, kemépnyé^. válik. Az i''ym f.tjdalmas i/onvat néhány napi szakszerű kezelés után enged a keménységéből és csak ilyenkor tűnik ki, hogy mélyen az izomzatban rcumás izomcsomók tapinthatók, amelyek az izom állományában lappangva már régóta megvoltak és nwst va> mely aktuális ok liati>ira, például időjárás változással kapcsolatos meghűlésre hirtelen derékfájós rohamot váltottak ki. _ A derékfájósak vizsgálatinál nagy gondot vkell fordítanunk az- izomzat és az izületek vizsgálatára. Igen sok esetben valamilyen statikai hiba. tehát a lüdta''p az oka a derékfájásnak. Deréktáji panaszoknál termés zrtcsm számos belső szerv és az idegrendszer meg«-beíegedéseire is kell gondolnunk és nem szabad elfe''ejtenünk, hogy vesekő vagy veso-homok álta'' kiváltott roham enyhe formában úgy folyhat le, ¿jmint a derékfájás. Ha még ismételten megem itjük, liogv a női bajok és a derékfájás között sokkal kevesebb az összefüggés. mint ahogyan általában elképzelik, könnyen megérthetjük, hogy a vizsgáló szakorvosnak mennyi előítélettel, tévhittel és babonával kell megküzdenie! - A derékfájást kiváltó okok kikutatására ma már igen megbízható eszközök állanak rendelkezésünkre és a helyes diagnózis felállítása után helyes kezelési módok beállításával nem csak átmeneti javulást, hanem töké''etes gyógyulást is érhetünk el. Ma már birtokában vagyunk olyan eljárásoknak, amelyek segítségével a görnyedten járó beteg, ha nem is délcegen, de legalább egyenes testtartással és lényegesen • kisebb fájdalommal távozik és megy a foglakozása után. Nngy megt»kariti.«t ér eJ. ha ezen könnyű éghető, nacu k a I ő r i 3 j u fűtő szerel nílunk vásarolja. 100hg. la hazai szén 3''50 SZEKÉR IMRÉNÉL Tcs ¿k próbafűtést aikalmaznl A teekmbb teteit házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás Telefon r 89. az oicso m vaser Flank Jőzief jánosházaí nagyvárénál: la zsírszalonna bor nélkül I 36. háj I 48. la olvasitut! zvir I 56, füstre való szalonna 120, füstölt szalonna 140, friss töpörtó —96. la húsos kolbász 1''— P. Az árak nagyban értendők. Hihetetlen olcsó árf ujabb forma, jobb minőség Jellemzi pfaff és más gyártmányú karikás és körhajós varrógépeinket. BrandlJózsef Zalaegerszeg. (Megyeházzal szemben.) ZALAI HÍRLAP 19 >5. december ¿0. Karambol és fagyhalál áldozata lett < a cseléddel együtt egy agárdi házaspár Székesfehérvár, december 19. Végh Ferenc agárd; vendéglős a feleségével és egyik cselédjével kocsití Xegrap bement Székesfehérvárra a vásárra. Hiába várták őket estére haza. nem érkeztek meg. Ma Jé előtt Pákozd község határában megtalálták az országút árkában a vendéglős felfordult szekerét, amely alatt ott feküdtek mind a hárman holtan, megfagyva. A csendőri nyo- mozás meglapította, hogy az esti órákban valami szembejövő jármüvei,'' valószínűkig autóval ütközhetett össze a kocsi, mely oly szerencsétlenül borult fel, hogy mind a három xitas súlyos koponyaa''api törést szenvedett. Mivel senki sern ment a segítségükre, a hideg éjszakáiban megfagytak. Erélyes nyomozás indult az elmenekült autó vezetőjének kézrekerftéséré. «f- Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban PAPP cukrásznál vásárolhat. A nemesi b rtok eladósodása és a gar-daadósságok Dr. SZINYEI MERSE JENŐ országgyűlési képviselő. Rendkívül érdekes tanulmányt olvastam a Magyar Történelmi Társulat közlönyében, a Századokban, Ungár László tollából »A magyar nemesi bírtok eladósodása - 1848 előtt« cím a''átt. Azokat az okokat fejtegeti ez a tanulmány, amelyek a magyar nemesi birtok eladósodásához vezettek a XVIII. század vége és a XIX. század negyvenes évei között. A tanulmány az egykorű források hozzávetőleges becsléseire támaszkodva, a magyar nemesi birtoknak 18-18 előtt volt tőkeadósság-terhét 300 miüó ezüst forintra értékeli. Ennek kamatai fejében a birtokos nemesség évente 18 millió ezüst forintot volt kénytelen fizetni, amely összeg körüjbelüi megfelelt Magyarország akkori egész évi adójának. Nem kisebb emberek, mint Széchenyi és Deák utaltak arra, hogy ilyen tőke- és kamatteherrel előbb-utóbb be kell követkzenie a teljes anyagi összeomlásnak és hogy az évi 18 millió forint kamat , előteremrése csak a legnagyobb nélkülözések árán lehetséges. A tárgyilagos kritikának utó''ag el kell1 ismernie, - hogy az életét ilyen anyagi körülmények között tengető nemesség, amikor a közteherviselés kérdése napirendre került, joggal luizó-'' dozott a reá nézve csupán újabb terhet és semmiféle gazdasági előnyt nem jelentő köte"k> zcttségek vállalásától — fejtegeti a tanulmány — és ezeknek az adatoknak és tényéknek isr meretében kissé más megviYigításha kerül a maradisággal és szükkeb''üséggel vádolt, »nem adózunkc jelszót ■hangoztató tábor, amely azt várta, hogy az ót fenyegető anyagi katasztrófa elhárítása az elsőrendű nemzetpolitikai feladatok közé soroztassék. A közteherviselés megvalósításával és az űr-bériség eltörlésével szemben vajmi kevés és felszínes védelmet jelentett a kárpótüsra jogosított földesúr adósságaira kimondott moratórium, mert ezzel az e''adósodás kérdése nem nyert megoldást, ezt csak eltolták és a ma-par birtokos se mess ég sorsát az ismeretlen jövőre bízták. Hogy ez az ismeretlen jövő azután a magyar birtokos nemesség szempontjából hogyan teljesedett be, az köztudomású. Lehet bárkinek bármily kevéssé kedvező véleménye a magyar nemesség történelmi szerepéről. erényeiről és hibáiról, azt el ke& Bemernünk, hogy a magyar birtokos nemességnek és elsősorban a birtokos középnemesség^ nck pusztulását a gazdaságilag és pénzügyileg meg nem a''apozott, elkésett és forradalkni hangulat hatása a''att hozott reformok, valamint azoknak az intézkedéseknek az elmaradása okozta, amelyek különben alkalmasak lehettek volna a birtokos nemességet a válság évein átsegíteni és a teljesen újjáalakult gazdasági világba átvezetni. Azt sem vitathatja el senki, hogy a magyar nemesi birtokososztálynak ez a pusztulása nem, csak egy kiváltságos társadalmi osztálynak — a nemzet összessége szemponrjáből ta''án káros következményeket nemjeentö — lel''.anyat-iását je enti, hanem ennél súlyosabb kihatása volt, sót van még ma is, nemzetpo rtika:, ren»-zetgazdasági és társadalmi szempontból is. Meggyőződésem szerűit — hogy csak egy példát említsek — a maqyar bürokrácia tűl-tengcsének* és túlméretezésének szintén rtt :a- A magyar agfártársada mai nem juttathatjuk ¡álltatjuk egyik lényeges okát. a magyar nemesség szóra >rú sorsára. Megsegítését és taípraállítását mindenképen, még anyagi áldozatok vállaMsa árán ís elő keli mozdítani és meg kell oldani a szükséges reformok meghozata''áva oly időben, araikor azoknak a''apos előkészítésére, megfontolására és reális megalapozására megvan az idő, a lehetőség és a jjvugodt légkör. Az ilyen tőrtcntfmí visszapillantás és tanulság alapján kétszeres örömmel kellett üdvözölnünk a gazdaadósságok rendezésére alkotort törvényjavaslatot, amely az imént esett át a parlamenti retortákon és rövidesen törvényerőre emelkedik. — A za''acgerszegi postahivatal december 22-én, vasárnap délelőtt 11 óráig rendes szol-gá''ator tan, mindenfajta kü''deményt felvesz és kézbesít. — De.-embcr 20-tól január 10-ig tifocs k* lakolt a''ás. Rövidesen kormányrendelet jelenik meg, amely a ki akoltatásokat december 20-től január 10-ig felfüggeszti. — A zalaegerszegi Karácsonyfa Egylet ebben az esztendőben is megörvendezíeli'' sze-retetadományaival a szegénysorsú iskoasgyer-mekeket Az elnökség felkéri azokat a jószívű embereket, akik meg akarják valami vej ajándékozni a gyermekeket, hogy december 23-án délelőtt juttassák el »szeretetcsomagjaikat a központi ovodába. 1NDANTHREN színes függönykelme 88 fillér HÉNIG röfös- és kézimunkafizlet. — A MAV hétvégi menettérti jegyének érvényessége. A MÁV hétvégi me.:et.ér.i jegyeinek érvényességét december 21-én déli 12 órától december 27-én déli 12 óráig "jerjesz-tette ki. Ezek szerint a 2l-e és 26-a között megváltott ilyen jegyekkel december 27-én délig keli az utazást befejezni. — Házasság. Séger Imre építész és Rá-th Baba földbirtokos december 22-én, vasárnap déli 12 órakor tartják esküvőjüket a balaton-szepezdi róm. kat. teraploníban. — Nevelés és őnáH6;ág. Ma, csütörtökön este fél 0 órakor az Izr. Leányegy''et liceáis estjén Weisz Mária: Nevelés és önállóság címen ad eló. Vendégeket szívesen lát az egylet vezetősége. — Meghűlésnél, ná''.iuláznál, torokgyulladás* nál, mandolajobnál, fülkatarrusnál, . valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes «Fercnc József» keserűvíz nagyon jót tesz, mert a gyomorbél csatornát alaposan kitisztítja és desinfiriá''.ja, azonkívül pédig megfelelő emésztést biztosít. uu\AanAJuuuw>rw > i II''i''I'' * — Megaakult Nagykanizsa és Környéke Méhészeti Egycsü''etc. É.énk részvétel melca aaku''t meg a kanizsai városháza tanácstermében Nagykanizsa és Környéke Méhészeti Egye-süete. Seregély István szcpetnelá ev. lelkész . geUe a ..szervezkedés szükségességét és rámutaloti azokra a gazdasági eonyőkre, nxv lyukét a tömörü és jelent. A megjc)e.Ttck kV-mondták az egj-esüet megaakulásat. Elnök lett Serege v István lelkész, a''e''jnok Fülöp György és Gaá: Ferenc, jegyző Tisch ér József, pénztáros Horuka lajos. Eaenkívüljá''asztottak 0 tagú vá asztmámat. A mega''akült méhészeti egyesuet tagja lesz az Országi» Méhészeti Egyesuetrek. _ Nem fázik a ródlidályán ha KISS CÍpŐ van a Inbün. Borhéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban Zalaegerszeg, Bauhyany-utca 17. — Színes férfi háó''ngck szép halvány színekben, indantlirén kivitelben P 6.— Schütz Áruház. — Az izr. istentiszt .-lei Zaaegcrszcgen péntek este 4 órakor kezdődik. Chanukka-gyertya gyújtás. — Az izr. hitközség folyó hó 22-én, vasárnap este 6 órakor q, Korona szálló nagytermében Chanukka-ünnepélyt tart, melyre a hitközség tagjait ezúton is meghívja az elnök-ség. INDANTHREN színes függönykelme 88 fillér HÉNIG röfös- és kézi munkaüzlet. — Ne adjunk a madaraknak kenyérmorzsát. Most, a magas hóesés után az erdők és vár rosok madarai nem találnak, vagy legalább is csak nehezen találnak maguknak eleséget Sok lielyen látjuk már kitéve a madáretetőket. Most csak arra akarjuk felhívni a madarakat eleséggel ellátó jószívű emberek figyelmét, hogy a madaraknak, galamboknak ne adjanak kenyérmorzsát és hasonló e''eséget, mert belefagy a madárkák begyébe és ennek következtében elpusztulnak. A legmegfelelőbb eleség ilyenkor tél idején a gabonaféleség. TATAI«én,PÉCSI«én, BRIKETT -jük if sokat ér. X Hogyha szeret olcsó szenet kaphat3 50-ért ajkai szenet FISCHL "nél Telefon 106. szám. INDANTHREN színes fflggönykelme 88 ÍIBér HÉNIG röfös- és kézimunkaüzlet- taoDió aJMillliP"-ra! Karácsonyfa cuhorhát, diszahtf, sialoncuhorbáhat Ca 1% A* UAmi «m X-.L-. jót, olcsót és szépet a renemepi csemegeházban veheí. - Szaloncukorka már-1*90 P-től, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. — Telefon 207 szárny ! 935. december 20. ZALAI HÍRLAP'' — A Magyar Dohi wjövcdék KirUkova elnevezéssel újfajta ógarcttadohámt hozott forgalomba 23 gr-os csomagolásban A .25 pengős áron. A Damcs cs n Tlieba ágarcrták árát darabonként egytized fu''crrel Seszáulftották. — Felfrissítik a magyar fogoiyállományt. A műit esztendőben liata inasan megnővekedett a magyar élővadkivitel. Ez megköveteli, hogy a beltenyésztést fogoly állomány minőségét feV javttsák., Ennek érdekében a földművelésügyi miniszter új rvndele.et adott ki. A rendelet értelmében ama vadászterület mlajdonosok és bérlők, akik kivitel oéijából élő foglyot adnak át a Mavad-nak, kötelesek az átadott fogoly-állomány 5»ó-:lt fogolypánMiiént a Ma\ad len-delkezésére bocsátani. A Mavad emtek fejében ugyanemiyi külföldi foglyot bocsát rendelkezésükre. A tulajdonosok, illetve bériők ezekkel a külföldi foglyokkal tartoznak vad&tományu-kat felfrissíteni. A rend.elet a továbbiakban szabályozza e csere lebonyolításának formáit — Klrrai le« j5vör; a divai. A l.o;:donhan rendezet: kínai művészettörténeti kiájlr.ást a párisi női ruhatervezők megostromolják és elragadtatással tanulmányozzák a . kínai műtárgyak színpompáját, merész körvonalait és finom kelméit. A jövő évad női divatja — a kiállítás hatása alatt — kínai ízlésű lesz, mind a színek, minták és körvona''ak, mind pedig a kelme és szabás tekintetében. * — Gyomrunkon át vezet az egészség útja, Ha néha elromlik, algmándb javítja! — Huxley Az Est-lapok kedvezményes könyvsorozatában. Az ¿si- apok kiadásában megjelenő »Pesti Napló Könyvek« cimü kedvezményes könyvsorozat januári kötete a legnagyobb irodalmi szenzáció. A legmodernebb és így a legtöbbet vitatott s leginkább csodált angol irodaom kimagasló reprezentánsa, A), dotis Huxley az újévkor u>egjelenó űj kötet szerzője, akinek »Légnadrág és társaú (Amic Hay), cimii szatirikus regényéről van szó. Az író ebben a regényében a mai lélektelen, szelj, lenrtelen és céltalan életet állítja a vidám tréfa és a maró gúny pellengérjére. A mai átlagember groteszk mérlegét állítja itt fe! Huxley, elénk vezéreve ifj. Theodore (itunbrilt, a »párna-nadrág« jeles feltalálóját, köréje csoportosuknak á regény többi bizarr, de mégis eleven életet élő alakjai, akik mind tökéletes lényeknek hiszik magukat, pedig vaámennyien eg>x-nsúlyukat vesztett bábjai a modem »lüú-ság vásáráénak, amelynek a/ angol Huxley egyik fölényes krónikása. A regényt újév napjától kezdve Az Est-apok előfizetői és olvasói 1 pengős kedvezményes árban vásárol hatják meg Az Est árusainál. — S/aonkát lőtt egy szombathelyi vadász- Az évszakhoz viszonyítva ritka vadásyjsák-mányt ejtett a szombathe''yi vadászrlársada ont egyik puskása, aki a ve''emi erdőben egy elkésett szalonkát lőtt le. A tavaiz.iak ez a kedves előhírnöke most — sajnos — csak macának a Stüszinck okozott őrömet, mert hiába je''ent meg a veemi erdőben cs hiába került puskavégre, a tavasz még nagyon me.^ze van. —■ Lopott gabonát váiároH. Bedó Oyörgy 23, éves petóhenyei kereskedőt a za aegcszegi törvényszék egyes bírája orgazda^ígért 3 napi fogházzal helyettesíthető 13 pengő pénzbftnlejtésre ítélte, mert a kereskedő egy pe.''őhenvd ílútöl lopott j^honát vásdroft Az ttélet jogerős. — Időjárás: Északi, északkeleti szél, több he''yen még havazás a széhédet ebb helyeken csövei vegyes. A síkságokon k3d. A hőmérséklet valószinübg nem változik. A magavibb hegyeken megmarad a jó hó viszony. "íotIjm KADIO Csütörtök, december 19. Budapest I. 7.1U: Pannóniai Mihály magyar festő. Farkas Zoltán előadása. 7.40: (iitár-est Q.10: Huber Károly emlékest halála 30 éves fordulója alkalmából. 10.03: Pcrtis Jenő és cigány-zenekar4 muzsikál. 11: Sándor Qyórgy sza.on-és jazzenekarának műsora. __ Budapest IJ. 3: Budapest közüti közekedé-sérói. 0: Angol in elvoktatás. 6.33: Tánclemezek. Péntek, dicember 20. Budapest I. 10.20: Időszerű apróságok. 10.43: Ifjúsági közlemények. 12.03: Bachinann József s/aon-zenekara. 1.30: Magyari Bé.a és tigáíiyzer.e-kara. 4.10: Diákfélóra. 3: A »Száz könyv« sorozatban SchópíHn Aladár beszél Móric Zsigmond rSári biró«-járól. 3.20: Tánclemezek. 6: Az ünábrázoló Tolsztoj. Hunyadi István dr. előadása. 0.33: Egy nemzetközi vásár a középkorban. Léderer Enuna dr. e i''adása. 7.23: A/. Operaház előadásának közvetítése. »A láng.». Dalmű 3 felvonásban. S.20: Külügyi nt^yedóra. 10.40: Az Erőss— Sovin;zky jazzenekar műsora. 11.30: lakatos Tóni és Misi cigányzene karai muzsikál. '' Budapest II. 0.30: Gyors írótan folyatn. 7.33: Isztambuli mozaikok. Magyar Kafó előadása. 8.10: Hanglemezek. fcsmtíini Storok hímezve és fodrozva már 11 pengőtől kezdve. — Függönyök dupla ablakra is állandóan raktáron SCHÜTZ ÁRUHÁZ. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI. salam Amjol Sein lr. C*eh k-itiv.a )án korona )«oir )o!Ur \1 10 56 VG 57 50 Be''privi 1415-M435 '' ~ WS 74« i KwfrJO 331*20-34170 SiTttU AmtfcttUm 22041-23120 Pranda frank 223ft-22-51 Hollandi : 229-2 >-231-20 -en^yeJ aloty 6a-T«j«t6 50 -ej 3 "00-3*15 eva 4*4~-4 46 j ■ira 29 90- XrK tárka 136 13760 í •orvé« korona 65 I Berlin Bukarest Brü*»xei Kopenhiga f>Ml(J London Mi''ano Newyork Pám S.ólla 135SM3S90 >41-140 79 20-tV 90 7tV15-8ó 47 8WO-7«Q 1706-17^3 29*6-3040 J4V20-34TI0 ZiSM260 l4"C7-17-a7 VII-4 47 6HS6*» I Stockholm Owtfák aehilling 8.-8070 f Varto Svájci (rank 11U 7U-1» 65 W*n Svéd korona á5 AJ i ¿Ltw I lJ-flO-ni-öS BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Nor.» (UAiavitieit) ¡lka 17lö «a20 I/6S 17 80 (iímv.) 78 k«. 18 10-18 J5, (cgveb) 179J 1805, <9 kg 1835-I86\ «tfyto) I8 2)(tl ti.) K ^. 1865—1890. (e£veb) 183T-18 4 r .i* (pe .. ) 1610- 16.0. »Iiva u) 17 40—1600, sórarpa I80>I9WJ. ab 17^5 17 65. textil 1545 15^5, bnA*vt>a 12 50 12 ÖJ « ínyt* tßibb. fonialoli: ctekély. wwmiMi»■ ''«•»« »>•«!< «Ti*«»ttft i-»rt» a mm1ím i "u.0% litta i OA\tO tU3<M .''O/Síf mhihíii MMU . **«»•■! t«aa*M< rx»»ic » jCtur Figyelj) Havas kézimunka ós szőnycgfnnalai. Babiruha kQi6nlege»&6gei legmegbízhatóbbak. es ijfi orvosi rendeletre is legolcsóbban készít G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotával tu>< ben Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb óra)a»itó műhely Varga Lajos (Tiki) órAs- ás «kazarétz Rákóczi Ut 5. 52. Vass Lajos órás és ékszerész Zalacger»ieg. (a mc){yc-OLCSÓ MKCIHIZMATo Iróuép «uimlllögép s/aVDrlet uj ti\Va s<>p P 175 Remington Ir^gípck buo-minyi lerakata. javitaink, benainfurddk, jckarban tanla. - Arany, ezüat ékszerek. ditxUrgyik HORVÁTH MIKl.''>S aranyműves, írógép mű szer esi. Zalaegert/e^. (Mindi patika mellett) A környék legmodernebbül berendezett aufójauitó üzeme es garage Bosch service Ahhumulátor service FRG golyós és görgőscsapágyah. Az Összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENÓ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43. \ 6 ZALA! HÍRLAP * 1935. december 20 A zalaegerszegi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 18S84—193b Árverési hirdetmény-kivonat. Vármegyei Bank és Takarékpénztár Rt. zala^ vgerszegi bej. cég végre hajtatéinak N. végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 190 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Zalaegerszegi kir. járásbíróság területén levő, Gyűrűs községben fekvő s a gyürüsi 987 sztjkbén A -4- 4 sor 170/22/0 hrxz erdő a berkenve kutiban 1173 n. ö! m-gatlarrn; 120 pengő, A. -f- 5 sor 170/17/d hrsz szántó kapó* dombiban 1139 n. ölre 50U P, A 4- 6, 7 sor 170/I9/b, 170/19/c hrsz. szántó kapós dombiban 2340 n. öl ingatlanára 700 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936 évi március bő 9. napián délután 3 órakor Gyűrűs községházánál fogták megtartatni. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb úron nem adhatók el/ Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10^''o-át készpénzben, vagy az 1881. LX. tc. 42. szakaszában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (188Í. LX. tc. 147. 150. 170. szakaszok, 19Ó8.-LX. tc. 21. szakasz.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet igérní senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százalÉJca^szerint megállapított bánatpénzt ai általa igért''ÍF ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (190S: XLI. 25. szakasz.) Zalaegerszeg. 1935 október 29. Dr. Nagy Károly sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Kosickné, kiadó. A zalaegerszegi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 15''2S0—I935 Árverési hirdetménykivonat Orv. Szalxí Pé térné űgy is, rnhrt káká Szabó János t. t. gyámja, za''aegerszegi lakos végre-hajtatótuJc Petőfi Sándomé Szabó Vilma apátfai lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 421 P 82 f tőkekövetelés és járuléka behajtása végett a zaacgerszegi kir. járásbíróság területén lévő Apátra községben fekvő és az apátíai 14 sztjkvbtti. A -f ''34, 37 sor 55/6, 54/a/6 hnszböí B. 20, 26, az u. o. 67 sztjkvben A -}- I 54/1) hrsz-ből B. 4, 10, az u. O. 59 sztjkVbeh A -f 1 sor 48 hrszből B. 3, 9, szántó az alsó réten tárgy i megjelölésű ingatlan illetőségeire 163 P 60 f, az u. o.. 14 sztjkvben A -f 35 sor 73/6 hrsz-ból B. 20, 26, az u. o. 100 sztjkvben A f 1 sor 74/ hrsz-bő! B. 6. 12, rét a felső réten tárgyi megjelölésű ingatlan illetőségeire 100 P, az u. o. 5b sztjkvben A -f- 1 sor 75 Irrsz-bói B. 16, 29, rét á felső réten ingatlanára 264 P 50 f, az u. o. 62 sztjkvben A-f 1 sor 141 hrsz. szántó, rét a es ár melléki dűlőben Ingatlanból B. 6. 15 illetőségére 787 P, az u. o. 14. sztjkvben A -f- 36 sor 156,2 hrsz. szántó a csármelléki dűlőben ingat''anból B. 20, 26 illetőségére 346 P 40 f, 39 sor 129/b/l/l szántó a csármelléki dűlőben ingatlanból B. 20. 26 illetőségére 115 P 60 f, az u. o. 190 sztjkvben A -f- 1 sor 79 hrsz. lak ház, kert, szántó, rét beltelekben mgat''hn-ból B. 4, 11 illetőségére 1158 P 50 f kikiáltási áron Szabó Péter haszonélvezeti joga fenntartásával elrendelte. Az árverést 1936 évi január bó 7. napján délután 2 órakor Apát fa községházánál fogják megtartani. Az árverés a''á kerülő ingatlanok a kikiáltási ír kétharmadánál alacsonvabb áron nem adlia-tók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat« pénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t. c. 42. szakaszában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni^ vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a ki-küldöttnek átadni és az ánercsi feltételeket aláirni (18S1: LX. t. <v 147., 150., 170. szaka-szai^ -.1908: LX. tc. 21. szakasza). Aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet igérní senki séta akar, köteles nyomban a kikiáltási ár száza-léka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (190S: XLL 25. szakasza). Zalaegerszeg, 1935 szeptember 5. l)r. Nagy Károly sk. kir. járásbíró. A kiadmány hiteléül: _Vidám, kezdő APRÓHIRDETÉSEK PRÍMA HÍZOTT SERTÉSEK 150-180 kg élősúlyban a Kaszaházai Mütnalomban eladók. Telefon 40 sz. MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. VÖCKÖNDl gazdaságomban (azelőtt a nagy-kapomaki jezsuita apátság tulajdona) kisebb mennyiségű 1934-es évjáratú rizling-borban eladó. A karácsonyi ünnepek elótt 25 literen felüli tételekben Zalaegerszegen házhoz szállítva literenként 60 f. Ugyanott kemendi vörös 40 f. Levélbeli érdeklődésre mintát küidök. Nagv János körjegyző, Nemesapáti. ZALAEGERSZEGEN, Hunyadi János-utca 7. szám alatti 4 szobából és mellé khelyiségek-ből álló csajádi ház 415 négyszögöl telekkel eladó. Bővebb'' felvilágosítást ad dr. SzéB György ügyvéd, Zalaegerszeg. BALATONMÁRIAFÜRDÖN, a legkeSemc-sebb és keresett üdülőhelyen, szőlővé? beülto-tett és üres villatelkek kedvező felié-telek mek-lett eladók dr. Hoch ügyvédnél, Nagykanizsán. Illlllilil Ml HUH, Sfe m 90 fillér. schutz áruház Njmrto« Kakas Atfoston könyvnyomdájába, Zafeqpnaeg, Sddv^l-ttr 1. Tdalan ttL L évL 1935. 17. szám Ara December 21. Szombat Szerkesztőségi telefon: SO. POLITIKAI NAPILAP Syomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések n kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szer készt ŐT SYLVESTER PETER JAN Hirdetéseket a Rakas-nyomdá resz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: / hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Uiabb 35 törzsfő hódolt be az olaszoknak London, december 20. Ogadeni jelentés szerint IDolo kórul minden pillanatban várható az összeütközés Desta herceg serege és az o''asz csapatok között. Az abesszinek nagyszabású offenzívára készülnek. Az utóbbi napokban egvre erőteljesebbek az előőrsi csatározások. üorahaibó! érkező jelentés szerint a tartományból mintegy 35 törzsfő behódolt és hűségesküt tett az olaszoknak, öerlogubiba is számos törzsfő érkezett, hogy behódoljon. A Német Távirati Iroda jelentése szerint az abesszineknek az az áttörési kísérlete, mdy-lye! a Takazze folyónál megpróbálkoztak, tel- jes kudarccal végződött. A hadmozdulatokat nagyon megnehezítette a kedvezőtlen terep. Az áttörési kísérlet alkalmával igen . érzékeny veszteség érte az abesszineket, akiknek több, mint ezer halottjuk van. Az olasz repülők bombái borzalmas pusztításokat vittek véghez az abesszinek soraiban. Az olaszok hat légi támadást hajtottak végre, Makallétól délre december 18-án is heves légi támadásban vettek részt az olasz repülők, akik a sző szoros értelmében teljesen szétszórták az ott levő abesszin hadoszlopot. Gyermekegészségügyi intézményekké fejlesztik a kisdedovókat Államosítják a megyei, városi és iArási tisztiorvosi hivatalokat Budapest, .december 20. A felsőház mai ülésén folytatták az orvosi törvényjavaslat tárgyalását. Doby Géza örömmel üdvözölte a. javaslatot és hangoztatta, nogv a iiatal orvosok, akik évekig kénytelenek díjazás nélkül dolgozni a különféle kórházakban és klinikákon, nagyon rá vannak szorulva a magángyakorlatra. Kozma Miklós belügyminiszter közel egyórás beszédben foglalkozott a magyar közegészségüggyel és a törvényjavaslattal, melynek főbb mdokait fejtegette. Hangoztatta, hogy ezzel a javaslattal nem egészségügyi és jóléti kérdéseket akar a kormány megoldani, hanem « orvosok képviseletéi akarja megteremteni. Bejelentette a belügyminiszter, hogy a megyei, városi és járási tisztiorvosi hivat a! okai államosítani fogja, a ktsdedóvókat pedig gyermekegészségügy i intézményekké kifejleszteni A felsőház a törvényjavaslatot változatomul elfogadta, majd áttértek a bírák és ügyészek felelősségéről szóló törvényjavaslat tárgyalására. » Többek felszó''alása után Lázár Andor igazságügyi miniszter hangoztatta. Iiogy a bírói függetlenséget ac alkotmány biztosítékának tartja. A felsóház ezután úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadta a törvényjavaslatot, majd az elnök azza'', hogy mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt, berekesztette az ülést. • . J\ Megyebiztos kerül a szolnoki városháza élére Szoktok, december 20. Szo''nok országra-szóló botrányával kapcsolatban tegiuip megírtuk, hogy jelenleg nincs a városházán egyetlen vezetőember sem, aki ne lenne letartóztatva, vagy lega''ább is ne folynék ellene virsgáiat. Sürgős intézkedésre volt tehát szükség, ami meg is történt a csütörtöki nap folyamán. Csütörtökön ugyanis leirat érkezett a belügyminisztériumból és ebben Kozma miniszter utasította a vármegye alispánját, hogy sürgősen hívja össze rendkívüli közgyűlésre a vármegye törvényhatósági bizottságát és határozzanak Szolnok önkormányzatának felfüggesztése és megyebiztos kiküldetése tárgyában. A belügyminiszteri leirat értelmében Alexander Imre alispán liaadéktalanu! megtette a szükséges intézkedéseket és mára, péntek délelőtt 10 órára hívta össze a rendkívüli közgyűlést. A szolnoki ügyészségen egyébként teljes erővel folyik a nyomozás. Annyira felszaporodott a munka, hogy az ügyészség elnöke a nyomozás zavarta''an menetének biztosítására ket újabb detektív kiküldését kérte a belügyminisztériumból. Tegnap délután óta tehát már négy fővárosi detektív nyomoz Szolnokori a városházi panama ügyében. A vasút és a soltőr együtt fizetnek kártérítést a keszthelyi halászcsárdánál történt halálos szerencsétlenség miatt • Nagykanizsa, december 20. Még a mult évben történt, hogy Szentgály Jenő ny. alezredes gépkocsija a keszthelyi Halász-csárda feié indult két utasával és Farkas Mihály soffórrel Mint ismeretes, a Halász-csárda környéke igai forgalmas hely, ahol már számos sztirriieset- lenség történt, mert a vasútvonal sorompó nélkül szeli át a csárdához vezető utat. Farkas Mihály soffőr ismerte az egész kornyéket, egyébként is gyakorlott vezető, az ott elhúzódó sövény és másként is rossz kilátási viszonyok miatt azonban nem vette és ¿re, hogy egy személyvonat közeledik. A veszélyt csak1 akkor látta, amikor mór alig volt i méternyire a vonattól. Farkasak pillanat alatt kellett határoznia: hirtelen megállítja a gépet, vagy jxv <lg átrobog még a vonat előtt. Mindkét eset halálos kockázattal járt. Farkas tudta, hogy megáilani nem Ragvon tudna mir, belelépett tehát a gázpedálba, Iiogy átrobogjon még a mozdony előtt Már majdnvm sikerült is, a mozdony azonban mégis elkapott 20 centimétert a karosszériából. Az, autó felborult, összetört. Az egyik utas, Mojzer Lajos cipész meghalt, Fellner Sándor pedig olyan súlyovan megsebesült, hogy egész életére megrokkant. A súlyos szerencsétlenséggel kapcsolatban megindult a -bűnvádi eljárás és a bíróság Farkas Mihály gépkocsivezetőt gondat''anság címén négyhavi fogházra ítélte. Szentgály Jenő ny. a''ezredes, akinek autója teljesen tönkrement, kártérítési pert indított a MÁV ellen, de a keszthelyi járásbíróság azxin a címen, hogy a bűnvádi eljárás során Farkas Mihályt gondat''anságért e''rtéíték, elutasította Szentgály keresetét. A feHebviteli biróság ts erre az álláspontra hely ezkedett. . Szentgály Jenő nem nyugodott bele az ítéletbe, hanem perújítással élt. A nagykanizsai polgári törvényszék rno>t hozott ítélete: ebben az ügyben.. A bíróság az előző ité''eteket hatályon kívül helyezte és megállapítva a kártérw íés: igényt, a MAV-ot, va''amkit a soffórt egyetemlegesen elmarasztalta a kártérítési «»sszeg--ben. amely fejenként kb.;117ü pengő és 420 pengő szakértői díj. Árvátfalvi Nasy István Zalaeserszesen Vitéz Arvátfalvi Nagy István dr., a zalaegerszegi kerület országgyűlési képviselője, pénteken este Zalaegerszegre érkezik. Látogatást tesz a főispánnál, majd a p.irtvezetőség-gel folytat tanácskozást. ^AAAAAAAAAAWWWWWWWWWWWW Vitéz Biró György a kerületében Zalaegerszeg, december 20. Vitéz Bíró György, az alsólendvai kerület képviselője, pénteken reggel Zalaegerszegre érkcztTTT Délelőtt látogatást tett a főispánnál és tobb hivatalvezetőnél. Lbéden a főispán vendége volt, majd délután vitéz Bíró Ignác dr. vármegyei központi titkárral együtt autón láutaztak a kerületbe. öt órakor Rédicsen volt beszámoló gyűlés Rédics, Goszto''a, Lcndvadedes községek választói részére. Este a képviselő Lentiben tesz látogatásokat. NóSULÉSI LAZ LONDONBAN. London, december 20. London népét valóságos karácsonyi nósülési láz fogta cl. Az utóbbi hetekben átlag 12 ezer pár kötött házasságot az angol fővárosban. —o—• ZALAI HÍRLAP »935. december 21 Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha karácsonyra harisnyát, kesztyűt, fehérneműt, nyakkendőt, meleg kötött cikkeket stb. vásárol jó minőségben és olcsó árban özv. Braun Lajosnénál a porta mellett Nem izisoritják meg az Olaszország elleni megtorlásokat London, december 20. Az angol képviselőház tegnap nagy többséggel bizalmat szava-zott a Baldwin-kormánynak. A lordok háza is népes ülést tartott Á mindkét házban elhangzott felszólalásokból meg lehet álapitani. hogy az angol kormány most, a párisi béketerv meghiúsulása titán is folytatni kívánja az annakidején Genfben körvonalazott politikáját. Anglia csak abban az esetben hajlandó á támadó fél ellen fegyverrel fellépni, ha ez a Népszövetségen keresztül, minden állammal együttesen történik. Anglia egyébként egyoldalún sohsem határozhatná el magát erre a lépésre. Ha megszigorítanák a megtorlásokat, úgy csak egy vrlágnépszö vétség akadályozhatná meg a háborút. Ilyen pedig nincs. A megtorlások tehát csak az eddigi mérték)-ben maradnak érvényben és nem kerül sor a megszigorításra. Hoare lemondott angol külügyminiszter tegnap az alsóházban drámai beszédben vette védelmébe a párisi béketervet, hangoztatva, hogy mindent elkövetett az európai háború megakadályozására. Leszögezte beszédében, hogy választani kell az össacs népszövetségi államok együttműködése és a nem mindenben kielégítő kompromisszum között. Hoarct a beszéde befejeztével minden oldalról melegen üdvözölték. A mai párisi lapok bő tudósításokban foglalkoznak az angol alsóház tegnapi ülésével és kiemelik Hoare bátor magatartását. A francia sajtó szerint a tegnapi ülés olyan következményekkel jár, melynek hatásai az angol birodalom határain túl is megnyilvánulnak. Hangoztatják a lapok, hogy Franciaország kizárólag az európai érdekeket akarta szolgálni akkor, amikor arra törekedett, hogy a keletafrikai háborút megakadályozza; ha azonban Olasz ország megtámadná Angliát, Franciaország sem nézné ezt tétlenül, hanem csatlakoznék Angliához. Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb yálasztékban legolcsóbban PAPP cukrásznál vásárolhat. ^.......... ^ iái-in- mmmdmm i i-r n........rn—-it--i r i m 1 ■- i...........< Szüllő Géza nyilatkozik a magvar pártok és Benes megegyezéséről Prága, december 20. Mint megírtuk, a prágai elnökválasztás során a felvidéki magyar pártok Bcnesre adták le szavazatukat, aki előzőleg a segítségüket kérté és megígérte, hogy elnökké választása esetén fokozottabb tekintettel lesz a jogos magyar kívánságokra. A magyar párt egyik vezére, Szüllő Géza magyar képviselő ezzel kapcsolatban most a következő nyilatkozatot tette: — A cseh köztársaság fennállása óta most történt meg először, hogy a magyarság jo-elismerte egy olyan politikus, mint a kül- ügyminiszter. Közöttünk nem tisztességtelen alkuról volt szó, hanem nemes szándékról és ígéretről. Azért fogadtuk e! a felénk nyújtott kezet, mert most nem mi voíhink azok, akik kértünk. Nem kértünk és ezután sem kérünk többet, mint biztosítékokat arra. hogy megmaradhassunk magyaroknak. A törvényeket tiszteljük, de .követeljük, hogy a mi jogainkat is tiszteletben tartsák. Állásfoglalásunk egyébként nem jelenti azt, hogy kormánypártiak lettünk. Kész a birtokpolitikai törvénytervezet Budapest, december 20. A földművelési minisztériumban elkészült az új birtokpolitikái törvénytervezet s a napokban már szét is küldik az összes érdekképviseleteknek véleménynyilvánításra. A tervezet célja az eddigi hibás földreform-politikával szemben: egy család teljes megélhetését biztosító önálló kisbirtokok létesí- tése, illetve kisebb gazdaságobiak ilyenné kiegészítése. A javaslat szabadkézből vásárlás és elővásárlás útján kívánja a szükséges földet megszerezni, de módot biztosít kényszer-igénybevételre is. Figyelembe jönnek még: a le nem adott vagyonváltságföldek, köztartozások fejében lefoglalt földek és a volt Károlyi Mihály-féle földek is. Át kell engedni a ban- árverésen szerzett ingatlanokat, a yi kötöttségből felszabaduló földek koknak az hitbizományi egyharmada is ide számít, végül az olvan 3.000 holdnál nagyobb földek, iiletve a" 30 ezer koronánál nagyobb kataszteri tiszta jőve*, dclmü birtokok többlete, melyek az érdekejt községek mezőgazdasági terjeszkedését gátolják. Uj szerzésű ingatlanoknál, vagy ahol birtokpolitikai szempontból nagyon fontos, már ezer holdon felüli részt is igénybe lehet venni. A kötelezés arra is szólhat, !n>gy a tulajdono, '' sok a figyelembe jövő ingatlanrészeket kis* haszonbérletbe adják. Az átengedésre kötelezett ingatlanokért a " kincstár a becsérték kétharmadrészét készpénzben azonnal kifizeti, a többi 25 éven át kerül törlesztésre. A javaslat elsősorban azokat kívánja földhöz juttatni, akik hizonyos anyagi erővel rendelkezr nck ahhoz, hogy a vételár-részleteket meg-fizessék, illetve óvadékot letegyenek, ezenkívül a szükséges gazdasági felszereléssel is rendelkeznek. Méltányos rendelkezéseket tartalmaz azonban a javas''át a kenyerüket vesz-tett gazdasági cselédek javára is. A termelés folytonosságának biztosítására különböző rendelkezéseket tartalmaz, még a javaslat. J óh a i: Az uj földesúr magyar film. csortos*ovuu Előadás a gyermeknevelésről Zalaegerszeg, december 20. Az Izr. Jótékony Leányegylet kultúrelőadásainak egyik ékes pontját jelenti az a tudományos, mély gondolatokkal átszőtt előadás, melyet Weisz Mária soproni pedagógus a gyermeknevelésről és a vele kapcsolatos dolgokról tartott. Az érdeklődés várakozáson felüli volt; a hitközség tanácstermét zsúfolásig megtöltötte a közönség. Sándor István üdvözlőszavai után kezdte meg Weisz Mária előadását. Pompásan tárta fel az anyaság és ezzel kapcsolatban a nevelés problémáját. Érdekes, színes példákkal illusztrálta minden állítását. A gyermeket megismerni nem könnyű dolog. Ahl>oz, hogy a gyermeklelket magunk elé állíthassuk és abból a gyermeket megismerhessük, szükséges és elengcd-hetetlen kellek, hogy a gyermek lelkének össz-funkcióját kutatásunk tárgyává tegyük. Sohasem a szigorúsággal, mint inkább á lélek kezelésével iparkodjunk a gyermek hibáinak kiküszöbölésére. Vigyázzunk, hogy a gyermek megtalálja az útját a szociális életbe, mert ha a gyermek az életben akadályok elé kerülj könnyen fejlődik a társada''om értéktelen tagjává, bűnözővé. Beszélt a mai fiatalság fejlődési hiányairól és rávilágított arra, hogy bátor, önálló egyéneket csak úgy nevelhetünk, ha megéreztetjük velük, hogy a gyermek az életé és nem a miénk. A nagyértékű előadásért Sándor István mondott köszönetet, a közönség pedig meleg tapssal honorálta a magas színvonalú előadásit. A hagyományos 3 napos raxali* vásárt ebben az évben is megrendezem még pedig a szokottnál is nagyobb raktárral, hihetetlenül olcsó árakkal Jelszói Ki az áruval minden elfogadható áron. Különösen alacsony árak a következő cikkeknél: kb. 50 garnitúra mackóruha, női téli bordás harisnya 75 ff, férfi harisnyák és zoknik, női selyemharisnyák, kesztyűk, nyakkendők, jóminőségü zsebkendÖ 22 ff, elsőrendű mosdószappan darabja — mig a készlet tart — 6 ff. A 3 rumli-napon egy borotvapengét fizet kettőt kap Központi m InHi ütilsili Bepmán r 1935 december 2i \ ZALAI HÍRLAP Családjának, jó barátjának igazi öröme akkor lesz, ba HI|Í (íjjMIillI nyakkendőt, férfi inget, zsebkendőt, va s z nat, flanelt â VERSENT ARDHAZBAN Vásárol. Felmentettek egy gázolással gyanúsított eserszegi soffőrt Halálos Játék a vízzel telt tóka közelében Zalaegerszeg, december 20. A zalaegerszegi kir. törvényszék büntető tanácsa pénteken dei- elött több bűnügyben tartott fótárgyalást. • hz év szeptember 17-én a szepetki országúton egy teherautó elütötte az Egcrszegról kerékpáron hazafelé tartó Zab Zo''.tán szepetka kereskedőt. A súlyosan megsérült loéreskedó bemondása alapján a Icur. ügyészség Farkas lajos 33 éves za''aegerszcgi soffőrt vádolta gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségével. A bíróság a bizonyítási eljárás l«v folytatása után Farkas Lajos ügyében felmentő Ítéletet hozott, mert nem nyert bizonyítást, hogy ő ütötte volna el Zab Zoltánt. Az ítélet jogerős. Hermán István 44 éves lentihegyi gazdál- kodó és a szomszédja elmulasztották a két szomszédos szőlőbirtok közt elterülő kenderáztató tóka bekerítését, Ennek a mulasztásnak szomorú következménye lett" ez év október 30-án. Szomszédjának, Zarka József földművesnek 5 éves fiacskája ugyanis a pince körül játszadozott és közben a közelben levő tokába esett, amelybe belefulladt. Az ügy kivizsgálása után gondatlanságból okozott emberölés vétsége cíqién a vádlottak padjára kerültek Her-nuui István, Zarka József 33 éves földművesek és a gyermek édesanyja, Zarka Józsefrié. A bíróság Mermant és Zárkát a saját beismerésük alapján egyenként 3 napi fogházzal helyettesíthető 30 pengő pénzbüntetésre ítélte, az anyát azonban! felmentette, mert részéről gondatlanságot fennforogni nem látott. Az ítélet jogerős Karácsonyra könyvek ff diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névjegyek és minden egyéb n yomtatványok Ízléses kivitelben Rakodás közben rázuhant a hatalmas farönk egy novai napszámosra Soós Józsefre. A szerencsétlen ember hátgerinctörést és több bordatörést szenvedető. A telefonon kihívott za''aegerszegi mentők eszméleten állapotban szállították be Soós Józsefet az egerszegi közkórházba, ahol .jelenleg súlyos, életveszélyes állapotban fekszik. A szerencsétlenség ügyében nyomozás indult annak megállapítására, hogy kit terhel a felelősség Zalaegerszeg, december 20. Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt ma, pénteken reggel Nován. Farönköket szállítottak Nováról s a többi munkással együtt ott dolgozott az iparvágány-fái Soós József 43 éves novai napszámos is. Amint a rönköket rakták, egyszer csak az egyik munkás megcsúszott. Abban a pillanatban a rönk kiesett a társai kezéből ésjrázuharrt Uj alapokra kell fektetni a csemegeszőlő termeléséti A csemegeszóló kivitelének fokozása hosz-szabb idő óta állandóan foglalkoztatja Az illetékes szakköröket és az export növelése érdekében, több figyelemreméltó intézkedés is történt már. A legfontosabb kérdés: milyen csemegeszőlőket értékesíthetünk legjobban a külföldi piacon. Be ke László, a Külkereskedelmi HivataJ főelőadója szerint Magvarország csemegeszőlő-kivitele az 1931 évi 1850 vagonról az idén 840 vagonra csökkent, ugyanakkor Bulgária az 1931 j évi 320 vagonos kivitelét az iden 3700 vagonra emelte. A magyar szállítások csökkenése arra vezethető" vissza, hogy a mi csemegeszőlő faj. táink nem felelnek meg a külföldi fogyasztók ízlésének, nem birják a szállítást, raktáron nem tarthatók, hanem közvetlenül megérkezésük után azonnal "piacra kell azokat vinni, míg a bolgár és az o''asz szőlők. hetekig eltarthatok. Az eredményes értékesítés másik fő tényezője az, hogy versenytársaink csemegeszőlő-termése legalább ötször annyi, mint amennyi A doxa ÓRA valódi SVÁJCI gyártmány, kitűnő minősége világszerte közömért Ára mérsóke t. Ajándékként akár nőnek férfinek vagy gyermeknek DOXA ór át vegyen I RaK»s*kodKk * DOXA mirkihoi tt ügyetlen az ólomplombAraI kivitelre kerül és ilyen nagy tömegből könnyűszerre! válogathatok ki az exportra leginkább megfelelő legprímább m nőségek. Knlíokiőn előírják a szüretelés idejét és a kivihető fajtákat, nálunk viszont mindenki akkor *zürew tel, amikor akar és az első időkben a szőlő éretlenül kerül ki a küüíöldi piacokra. Bulgáriában a belső fogyasztás fejenként évi 25 kiiogram Magyarországon kereken 300.IKK) ij csemegeszőlőt, tehát az egész termést cl lőhetne fogyasztani, ha. áz ország minden lakosa egy idényben nem egészen négy kiló szőlőt enne mge. Nagyobb mértékben kel''ene felkarolni azoknak a cscmcgcszó''ófajtál»ak.á termelését, amelyeket külföldön is kedveknek, emel''ett azonban szükség van a belföldi fogyasztás növelésére is. Zalamcgye igen nagy mennyiségű eseme^o. szólót termel Ránk nézve nem érdektelen, hpgy mit hoz a jovó. Kérjük az illetékeseket, kisérjék figyelemmel a csemegeszőlő sorsát. T Kis fia karácsonyra egy szép zseblámpát szeretne I A legszebbet veheti a legolcsóbb árban / Polgár Endrénél a pénzügyi palotában. FESZÍTŐ VAS ÉS REVOLVER AZ ÚJPESTI EJSZAKABAN. Budapest, december 20. Mára \irradóra Újpesten, a Kcménv-Gusztáv-utca 4. szí házban lévő ékszerésfcüzletbe be akartak tömi. Közben az arra haladó rendőrőrszem tetten érte Klós Bé''a régójá körözött nemzetközi betörőt, aki vakmerően szembeszállt a rendőrrel. A betörő felkapott egy nehéz feszi tövasai és azzal sújtotta fejbe a rendőrt, majd el akart menekülni. A ^rendőr nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem előkapta a revolverét és kétszer rálőtt a /menekülő betörőre. Mind a két golyó eltalálta Klós Bélát, akit állapot- ban szállítottak be később a rabkórházba. Megkezdődött az olcsó zsír vásár Plank József Jánoihízai nagyvárnál: lt zslrszalonna bőr nélkül 1 26. háj I 48, la olvasztott zsír 1*56, füstre való szalonna I 20, füstölt szalonna I 40. friss töpörtő — 96, la hosos kolbász 1— P. Az árak nagyban«értendők. Karácsonyfa cahorw., du,.h.|,Fehérképi csemegeházban vehet. — Szaloncukorka már ¡ 90 P-től, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. — Telefon 207 szám H.......i jcel&L — Statisztikát kell készítői a kereskedői árukészletről. A kereskedők ebben az évben is kötelesek lesznek úgy, mint a rauit évben, árukészleteikről statisztikai adatokat szolgáltatni- Ezért már most felhívja a Dolgáuoester az érdekeltéket, hogy december 31-éa készítsenek árúkészleteikrő! ponto6 lejárt, hogy a január első napjaiban részükre ki kézbesítendő adatgyűjtőivék íennakadás nélkül és sürgősen kitölthetők Jegyének. — Karácsonyi gyermekelőadás. Az Evangélikus Nőegylet vasvnap, december 22-én dél? «tán 5 órakor a gyúJekeaeti teremben — Milfr-száth-utca 1. !. e. — vallásos e$t keretében karácsonyi gyermek-előadást tart, amelyre a híveket és az érdeklődőket ezúton hívja meg a Nőegylet elnöksége. Az adományodat a Nőegylet a szegénvek karácsonyi segélyezésére fordítja. A betanítás nehéz munkáját Scher-mann O vii la végezte. ^ 1—2 — Közgy űlés. Az Országos^ Stefánia> Szövetség keszthelyi fiókja szerdán délután tar-totta yért~~kt)zg)ülését a Városházán. —^Ma ksimítják, vasárnap kitűnő lesz a ródlipálya. Az elmuh napokban leesett hőmennyiség igen vastagon borította el a ródli-pályát, épp^ezert ma a város senkit sfrm enged riktizni, mert szükségessé váltak a* le-sűnftások és egyéb munkák. Vasárnap már is;-m^''hódolhat az egersajegi közönség a ród''izás örömeinek. Egyébként a ''polgármester chiton .közli, hogv a. közönség a Bárány kávéház, a Kossuth-mca végén levő Németh József fű-sxerkereskedó és a Rákóczi-utcában levő Orun-hut Ferenc füszerkereskedo" kirakatából naponta értesülhet az ott kifüggesztett táb''ákról, hogy zárva, vagy nyitva van-e a ródlipálya. — Mindazon mérgezési esetek leküzdéséül melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a természetes «Ferenc József» keserűvíz azonnal: használata fontos segédeszközt képez. ZALAI HÍRLAP * — A za''aegérszegi Izr. Nőegylet dcocmbcr 2^-éxr este fél 9 órakor a Kereskedelmi Kör helviségében műsoros tánccstélyt rendez. A kciives, családias raűsorú estélyrc ezúttal is meghívják az egylet tagjajt, barátait és. pártolóit az estélyi rendező háziasszonyok, akik napok óta buzgóikéinak azon,-hogy a közönségnek kellemes; hangulatos estét szerezzenek. . í—2 —— SzFveszteri hangverseny. Nagy előkészületeket tesz a Keszthelyi Iparosok Dalköre, hogy a Szilveszterkor rendezendő hangverseny minél jobban sikerüljön. A szereplőgárda már serényen dolgozik. Apró tréfák, zene, ének, táncszámok tarkítják a műsort. '' • — Színház Keszthelyen. Radó László színtársulata hetek óta- a közönség legnagyobb megelégedésére vendégszerepel Keszthelyen. Most a szezont közkívánatra meghosszabbí-tótták. A műsor: szombaton, 21-én: Szépscg-királvnó, vasárnap három előadás, Bodán Margit és Kubányi György vendégszereplésével Délután 3 órakor: Nem félünk a farkastól; ftf 6-kor: Gyimesi vadvirág; fél 9-kor: Az asz- szony verve''jö. v \ — A karácsonyelőtti és karácsonyi postaszolgálat rendje. December 22-en, vasárnap délelőtt 11 óráig a posta teljes felvételi szoW gálatot s egyszeri kézbesítést tart; 24-én, kedden utalvány-, csekk-, csomag- cs értéklevél-felvétel csakr''délután 4 óráig lesz; 26-án, kará-csony másnapján ^délelőtt 11 óráig teljes felvételi szolgálat s egyszeri kézbesítés. — Pájyázatí hirdetés. A kustánszegi reformi-tus iokoaszék a nyugdíjazás folytán megüresedett II. tanítói (tanítónői) állásra pályázatot hirdet, helyettesi minőségben, egy évi idö-tarramra. Pályázhatnak református va''lású tanítók (tanítónők). Kellően felszerelt kérvények e lap megjelenésétől számított 21 ttap alatt Ref. Lelkészi Hivatal, Barabásszeg, címre küldendők. Jelölt van. B) listások előnyben.. 1935. december 21 -r- Epekő-, vesekő- és hólyagköbetegek, va. lamínt azok, akik hugysavas sók tulszaporo-dásában és köszvényben szenvednek, a természetes «Ferenc József» keserűvíz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhe-ük cl. Feloszlatták a frontharcos mellék-Szervezetet Zalaegerszeg, december 2p. Megírtuk mi is, hogy az Országos Frontharcos Szövetségben . nemrégiben »pa.otaforradalom« ütött ki; az I. kerületi szervezet olyan határozatot Iiozott, hogy az országos elmVkiéget felettes szerv-üknek nem ismerik el és a szövetség intézkedj seit magukra nézve nem tartják kötelezőnek. Hetes bizottságot alakítottak és megkezdték a mellék-szövetség szervezését. A belügyminiszter most ezt a szervezetet feloszlatta! azzal az indokoMssa!, hogy alapszabálysértést követett el, amikor kivált az ányaegyesüle tbőL Nem fázik a ródlidályán ha KISS cipő van a lábán-. BŐrbéflése dupla talpa, Bátran járhat hóban íagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17. — A gyümölcsösök egy veszedelmes új ellenségéről ír részletesen a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl az őszibarackos hozamáról", az állandó gyümölcstermés tényezőiről, a gyümölcsös telepítésének legfontosabb szempontjairól, a fakéregodú házi készítéséről, egy új szólóbetcgségról, az új-rendszerű taaj forgatásról, a szárazságban való szólógazdálkodásról, a téli gyümölcs fakarbo-lineumos permetezéstől stb. A két dúsan illusztrált, színes gyümölcsképet is közlő szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., Kossuth Lajos-tér 11., Fö.drnú ve lésügyi Minisztérium) egy alka''ommol e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványa számot. karácsony 2 lángú modem csillár 9''50 3 r 14* «J II 19 «• IT Legtzeb Polgár Endre rádió és villamossási szaküzlet Kazinczy-téren a pénzügyi palotában és Széchényi-téren a megyeházzal szemben — . ..TT 1935. december 21. ZALAI HÍRLAP Nagy karácsonyi árleszállítás! Gyapjú és selyem ingekben, félselyem és tiszta selyem-^ nyakkendőkben, bőrkesztyűkben, sálakban és az összes divat árukban. Tóth Gyula Unom urldivat üzlet ét urltzabótág ZALAEGERSZEG — Az augusztusban félbeszakadt ZTE— ETO ügyet a ZTE fellebbezése folytán szombaton este tárgyalja az MLSz elnöki tanácsa Budapesten. — A ZTE egyébként Szilveszterkor, éjféli kezdettel klubházában nagyszabású kabarét rendez. Az előkészületek máris fognak. — A keszthelyi Uránia motzi műsora: december 22-én, vasárnap Charíie Chan detektív filmsorozatából: A kínai papagály. A két karácsonyi ünnepen 4, 6, háromnegyed 9 óra; kezdettel Vadnay László magyar vígjátéka: A csünya lány. December 28-án és 29-én, szombaton és vasárnap Dumas örökszép regénye, Oróf Monté Christo, Elíssa Landi főszereplésével. Szilveszter és újév estéjén Orczy Emma bárónő híres regénye filmen: A vörös F^iirt-peniel. — Romlott éteMtal, ha gyomrát elrontja, Fél pohár dgmándí» gyorsan helyrehozza! — A közszolgálati alkalmazottak vasúti arcképes Igazolványainak megújítása az illetékes uz''etvczctóségekné! január 1-én kezdődik és fehruár 29-ig tart. Eddig az időpontig az 1933 évre érvényesített igazolványok akadálytalanul használhatók. Az utazási kedvezmény mérve továbbra is a ténylegesen használt kocsiosztálynak megfelelő féljegy kedvezmény, ugyancsak változatlan a térítési összeg is, azaz 24 P. — A zalaegerszegi izr. hitközség a választások eredményének7kihirdetése céljából folyó hó 22-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor székházában közgyűlést tart, meüyrc a hitközség tagjait ezúton is meghívja az elnökség. — Borkivitelünk eme''kedö irányzatot mutat. Elsősorban Németországba, utána Ausztriába, majd Cseh- és Lengyelországba szá''litottunk jelentős mennyiséget a karácsonvi ünnepekre. — Időjárás: Élénkebb légáranílás«4öbb helyien eső, havaseső. A nyugati megyékben és a hegyeken hő. Sok helyen, kivált keleten, kőd. A hőmérséklet valószínűleg kissé csőkken. RADIÓ Péntek, djeember 20. Budapest I. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. *A láng.« Dalmű 3 felvonásban. 8.20: Külügyi negyedóra. 10.40: Az Erőss—Sovinszly jazzenekar műsora. 11.30: Lakatos Tóni "és Misi* cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 6.30: Gyorsírótanfolyam. 7.35: Isztambuli mozaikok. Magyar Kató el« vad ás a. $.10: Hanglemezek. Szombat, december 21. Budapest I. 10.20: IHisztitó vulánkitörés Nyugatindiában. 10.45: A Szeplritlvészeti Múzeum karácsonyi tárgyú képei. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Rettti-óraer.ekar. 4.10: A keleti pályaudvar posta-továbbító szolgálata. Helyszíni közvetítés a m. kir. posta 72. sz. és mozgóposta hivatalából Beszélő üttdinszky Sándor. 5: A kanári fészektől a kiállításig. U3rich Ciyóző előadása. 5.30: Az elektromos fül. Zakariás János előadása. 6: Kelemen Lajos magyar nótákat énekel, kiséri Csorba Dezső és cigányzenekara. 7: Gyarmatosítók és conquistadorok. Pas-suth László dr. előadása. 7.30: Adler Tibor— Fejér György kétzongorás jazzmüsora. 8.10: Operettelőadás közvetítése Szegedről. Szonja. Operett 3 felvonásban. 11.20: Kiss Béa és cigányzenekara muzsikál. 11.45—1: Csak a bécsi rádióállomás részére Mursi Elek és cigányzenekara muzsikál. Budape 1 II. 5: Hanglemezek. 6.05: Néger élet Amerikában. Diettrich Zsigmond dr. elő- I adása. 6.25: A »Száz könyv« sorozatban lia-bits Mihály beszél Pascal »Gondolatairól«. — 7.30: Mezőgazdasági félóra. 8.10: Kamarazene. Hirdessen a „ZALAI Hir-fian ■ ■ Storok hímezve és fodrozva már 11 pengőtől kezdve. — Függönyök dupla ablakra is állandóan raktáron ÁRUHÁZ. Nagy karácsonyi játékvásár Bánfai Béla optika él fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket. A BUDAPESTI ERT£KTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA AR FOLYAMAI. VajaUk *ngol font •Jelei fr. J»efl korona ián korona Dinár föltár Ift flú-17 10 5690 5750 14 151435 7*75-7455 7 80-8-30 331-20-341-30 P rancia frank 2230-2260 Hollandi 229^^-231-20 -cngyeJ tloty 6ö90-<610 Lea 3-OU3M5 eva 4-4J-446 -tra 2990 - 3ü* 25 •lárka 136- «37^0 »orv ég korona 847&4Ö 65 Osztrák schilling 81-8070 Svájci frank 111^70-11^65 Svéd korona 85 80-86 70 B#tiiH«, Amsterdam 2294 V23! 20 Belgrád Berlin BukareM Brfimel Kopenhága OsiJÓ London Milano Ncwyork Pária Prága S.óna Stocknolcn Varsó Wien Zúrich 782-TO 135 8-I3S9Ű 3-4M« i 79 20-79« 76-15-8647 8SíC-7fr50 17«-175§ 29<*-30"2Ü 345-20-347 10 22-32-2260 14-07-17^7 4 11-4 47'' 8910-8 >88 64\ 5-6*55 UOftVllllB BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES. Buta (tuiavidékíi 77 kg 1795 -1820 <«yáb).1765-'' " kg. 1810-18 35, (e*rv*b) 17 í .9 kg (tisx\.) I835-I86^ (< 1780 (ti>zv.) 78 kg 181U-18 35, (ejr>eb) 179) 1805, ,-----,----I86\ (egy*b> I816~I82J(U a».) 81» 1865-1890. (egv*b) 183C-18 40, toi- (pe ;..) 16tO 16.0, »roa uj 1740—1600, sflrárpa IfrOü-liOO, • ab 17.55 17 65, tengeri 1545 15-55, Dwak,rka 12.50 1263 Tjryz»: gyengébb, forgalom: csekély. IM««*«*«« M ''»ríi MM.« inoiitty rtrt * juai * HMiMi t&t «mmS*. t m-jvoj ct Si»".«(il Diwo wá i»A" Jöittr MMt : nO/l«t/ftv lASÍlS |i t««s«i:. rwAKCu JÖZSC/ téli gondlét, ha Kovács Oi és téli 15 ár«i-szükségletét Ivatáruházban vásárolta. Játékárukban nagy választék! \ Telefon 84. ZALA HÍRLAP 1935. december 2 APROHIRDETESEK PRÍMA HÍZOTT SERTÉSEK 150-180 kg élősúlyban a Kaszajlázai Mú malomban eladók. Telefon 40 sz. MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobává) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. VÖCKÖNDI gazdaságomban (azelőtt a nagykapornak» jezsuita apátság tulajdona) kisebb mennyiségű 1934-es évjáratú rizling-bor van e^adó. A karácsonyi ünnepek e''ótt 25 literen felüli tételekben Zalaegerszegen, házhoz szállítva literenként 60 f: Ugy anott kemendi vörös 40 f. Levél béli érdeklődésre mintát küidök. Nagy János körjegyző, Nemesapáti. ZALAEOERSZEGEN, Hunyadi János-utca* 7. szám a''atti 4 szobából és mellékhelyiségekből álló csaJádi ház 415 négyszögöl telekkel eladó. Bővebb felvilágosítást ad dr. SzéS György ügyvéd, Zalaegerszeg. Nagy megtakarítást ér el. ha ezen könnyű éghető, magas k a l ó r i á j ú tűtö szenet nálunk vásárolja 100hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL 1 • E Figyelj! HAVAS kézimunka- és szőnyegfonala i. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. vMJeo Telefon: 89. Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. Karácsonyi vásárlásaira » már csak pár nap van Szerezze be szükségletét GYARMATI csemegeüzletben tfiS fOZQt és orvosi rendeletre is legolcsóbban készit 0. Kovács Elza • Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotával szett ben Göcsejiek órása és, ékszerésze. Legprecízebb órajavité - --»műhely Varga Lajös (Tiki) órás* ét ékszsrész Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos » t Zalaegerszeg, (a megye házzal nzembe^) OLCSÓ és MEÜBIZHATÓ írógép és számlálógép szaküzlet ERIKA uj táska gép P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javitAsok, benzinfurdók, jí karban tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves. írógép mű szerész. Zalaegerszeg. (Mandi patika mellett.) Hm Blő e „ZALAI HIRLAF''-ra! i felszerelések és ródlik Pál és Indránál Z a I a e gersseg Telefon 170. Babák, ólomkristályárn, : fiveg és porcellán készletek, úgyszintén képkeretek legolcsóbb árban. Telefon I6l. cégnél / m 3 3 H g m ö i n ß n a H 90 fillér áruház NjMMUtott Krt» AfoaCoo ZilM^cmegi Rrtctujj-jjg 1« Ttkíoa 111« i . J l-l L évi 1935. 18. szám December22.Va8arnap. Szerkesztőségi telefon: SO. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: I3Í. wmm w Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vágyig Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PFTER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Szolnok képviselőtestületét feloszlatta a belügyminiszter Budapest, december 21. A behigymintsztcr a szomorú szolnoki ügyben nyilatkozatot tett. Elmondja a nyilatkozatban, hogy Szolnokon sok súlyos szabálytalanság és visszaélés tartént, amiknek fegyelmi, felfüggesztés, sőt bűnügyi eljárás lett a következménye. — A vizsgá''at megállapításainak következményeit — mondja Kozma belügyminiszter — le kellett vonni azonban az ellenőrzés és felügyelet elmulasztása miatt a városi kép-viselőtestülettel szemben is és erre való tekintettel a közvetlen felügyeletet gyakorló várme- gyei törvényhatóság Javaslatára a kép-vfcelötestü''et ''ílosziartá^ kellett elrendelnem/ — Nem vezet más törekvés, msnt hogy fökeréig megtisztítsam a hivatalos szervezetet megtévedt és oda nem való elemektől s a szigorú tárgyi''agosság és pártatlanság alapján keresztülvitt újjászervezéssel helyreállítsam annak erkölcsi tekintélyét s megteremtsem egy minden tekintetben megfejelő és kizárólag a közérdek szempontjaitól áthatott közigazgatási működés feltételeit. Negyvennyolc órára megbénította a közúti közlekedést a havazás Zalamegye legnagyobb részében A nagykanizsai járásban a forgatom teljesen megakadt. Bár a hatóságok mindent elkövetlek, legalább 48 óra kell, míg a normálé körúti forgalmat helyre lehet állítani. A pacsai járásba!í hasonló a helyzet. A tapolcai járásban.nem csak a közúti forgalom akadt meg teljesen, hanem a telefon, távírószolgá''at is. Ugy Látszik, itt volt a legnagyobb havazás, de itt még hófúvással is párosult és sok vezetéket megrongált. Balatonfüreden a bőséges havazást záporeső követte, de még mindig annyi hó maradt, hogy a közlekedés zavart a''anságát csak holnapra lehet biztosítani. Parisban ismét kisért a háború réme Olaszország esetleg elfogadta volna tárgyalási alapul a párisi báketervezetet Zalaegerszeg, december 21. Pénteken Zala-megvében óriási havazás volt. Zalaegerszegen az esti órákban indult még a hóesés; soha acm tapasztalt hata''mas pelyhek hullottak és rövid idő alatt vastag Tió'' epei borított mindent. Harminc, negyven, helyenként ötven centiméter* a hóréteg a megyében. . . A za''aegerszegt vasútállomásra az összes vonatok nagy késéssel futottak be. Nagyobb zavarokat a vasútnál nent jelentenek, a közúti közlekedés azonban általánosan megakadt. A novai autóbusz nem közlekedik, a keszthelyi útnakindult autóbusz -eakadt valahol az országúton. A bérautók csak a városok terúletén tudnak közlekedni Némelyik út kocsival járhatatlan. Róma, december. 21. A fascista nagytanács ma éjszaka ismét ülést tartott, amelyről hivatalos jelentést is adtak ki. A nagytanács megvizsgálta a politikai helyzetet, mely a párisi béketervezetnek angol részről történt visszautasítása következtében kifakult. A faseista nagytanács megállapította,'''' hogy _ > a szankciós államok magatartásában tápasztalható tájékozatlansággal szemben az oíasz nép teljcsepi egyétért jogainak meg- védelnuzésében. i i Ennek - az egyetértésnek legragyogóbb bizonyítékát adta épp az aranyfelajánlásokkal. A fascista Olaszország törhetetlen akarattal folytatja tovább eddigi politikáját, hogy elérje a haza érdekében a Duce által kitűzött célokat. A nagytanács január lS-án éjjel 10 órakor tartja legközelebbi ülését. A LXüly Mail szerűit Mussolini inára magához kérette a francia és angol nagyköveteket Beavatott helyen úgy tudják, Mussolini közökú fogja a nagykövetekkel, . hogy Olaszország esetleg elfogadta volna tárgya''ási alapul a párisi béke''.''rvexetet, most azonbvi, hogy Anglia ¿''utasította azt, nincs ok arra, hogy tovább is tárgyaljanak felette. A francia belpolitikában kezdenek lecsilla-pulni a kedélyek. Igen megnyugtatólag hatott Lavalnak az a kijelentése, hogy sem neki, sem a francia kormánynak nincs szándékában lemondani. A mérsékeltek táborának elhatározott szándéka, hogy továbbra is erélyesen támogatja Laval külpolitikáját, sőt arra is el van szánva, hogy szembehelyezkedik Laval esetleges utódával, ha az változtatni akarna ezen-3 1 külpolitikai vezetésen. Annál nagyobb izgalmat keltett Parisban az angol kormánynak a földközi-tengeri hatalmaknál tett lépése, mert ebben mindenki a háború rémét látja feltűnni a szemhatáron. Ez a háborús veszély teljesen igazolja Laval eddigi békepolitikáját. A lapok hangoztatják, hogy Franciaország egy földközi-tengeri összeütközés «setén »okkal többet kockáztat, mart Ang*a. Egyöntetúetj/az a vélemény, hogy ha a genfi őrület háborúba sodorja a nemzeteket, úgy a katasztrófa súlypontja kétségtelenül Franci*, országra nehezedik. Mit kell tudni a képviselő-választól névlegyzék összeállításához szükséges pámláló lapok kitöltéséről t Zalaegerszeg, december 21. A már fol_w matban levő összeírással kajxsolathan közi a polgármester, hogy folyó hó 28-tól kezdődőig a közegei újra ellátogatnak minden lakásba, hogy a már kiosztott összeíró jegyzékeket beszedjék és egy úttal számláló lapokat hagynak ott, minden lakásban annyit, ahány vá''asztá-jogosu''t a lakásban lakik. I férfiak íchér színű, a nők kék színú számlá''ó lapokat kúteVsek kitölteni és pedig az 1936 január 1-én fetuia fó áaapotnak megfefelócn. SzámLí''ó-lapot köteles minden férfi kitölteni, aki a 24-ik éetévét már betöltötte vagy az 1930 év folyamán betölti és minden pó| aki 30-ik é letévét betöltötte vagy az 1Ö3Ó év folyatnán tölti be. Életkorra való tekintet nélkül köteles szám!á!ó-!apot kitölteni minden férfi és nő, akinek főiskolai végzettsége van A számlájó-lap _ minden egyes rovata a hátlapon levő tájékoztatás szerint a legpontosabban kitöltendő és aaírandó. Akik valamely oknál fogva nem tudják sajátkezűéi: a számláló-lapokat kitöXeni, azok helyett, valamint a távol''evók helyett azt az itető egyén \ iszonyait ismerő hozzátartozója is kitöltheti. Az, aki a számláló-lapot más helyett tölti ki, köteles azt a''áírni és a félhez Vvó viszonyít, valamint a sajátkezű kitöltés és aláírás akadályát a szám''áló-lapon feltűntetni. A számlálólapon feltűntetett adatok valóságáért úgy^ a kitöltő, mint az érdekelt fél, aki fielvett amaz eljárt, egyaránt felelősek. A számláló-lapok kitöltésének végső hat;ir-ideje 1036 január 15. { — o — Építési laz Budapesten. Budapest, december 21. A fővárosi statisztikai hivatal adatai szerint ebben, illetve a jövő évben erősen kezd fellendülni Budapesten az építkezés. Az idei statisztika majdnem ötven százalékos emelkedés^ mutat a tavalyival szentben. Főleg a nagyobb bérházak építésében mutatko/ik szaporodás. három hönapon belül félmilliós népszaporodas . japanban. Tokió, december 21. Most adták ki a jelentést a nemrég megtartott japán népszám''á-lással kapcsolatban. A statisztikai adatok szerint Japárjban félmillió ember hijján 100 millió ember él. - A statisztikusok szerint a következő három hónap alatt a-népszaporulat jóval több lesz egy félmilliónál. ZALAI HÍRLAP IP35 december 22 A vízvezetéki víz is fertőzött Sümegen! Aj OrtMéwos Köxe9*xxséf0wjl Intés*t osztá/jvexmtóje személye* wizsgélatot tart Sümeg, december 21. (Tudósítónk jelenti:) Hfrt adtunk arról, hogy tifuszgyarrus megbetegedések történtek Sümegen. A község elöljárósága most még fokozottabb figyelmet fordított a kutak vizének megvizsgáiásárt. Ed-tdig minden hónapban vizsgálat alá vették a kutakat és így történt, hogy özv. Lakinger Lajcsiié, Mák István és Soós Ferenc sümegi lakkosok tulajdonait képező kútvizek az Országos Közegészségügyi Intézet ana''izise szerint - «tan ftrt&zött«''*. A wpgáfct emtoéqye ntfl megdöbbent óbb vw, nyert ezek i kutafc beletartoznak abba a száz méteres sugarú körbe, ahol Sümeg vízvezetékének kútközpontja van. A lelet után táviratilag megkereste a község az Országos Közegészségügyi Intézetet, hogy küldje ki szakértőjét most már a vízvezetéki víz megvizsgálására is. A tisztiorvos utasításaid egyúttal elrendelte az elöljáróság, bogy a vízvezetéki vizet b csak e&zetes kt forralás mellett szabad has^EH- í>. Horváth Dezső osztályvezető. a Kör-egészségügyi Intézet kiküldöttje pénteken Sümegre érkezett és a helybeli orvosokkal megkezdte a vizsgálatot. - y • Egyelőre az az orvosok megállapításai hogy nem embertől (badllusgazdától) történt fertőzésről van szó, hanem arról, hogy a talaj, illetőleg a ta''ajvíz maga fertőzött. Érmek a fészkét igyekeznek most megkeresni. Érdekes leleplezések a nagykanizsai nagytrafik esylk eltűnt társtulajdonosa előéletéből Nagykanizsa, december 2lV~Megírtuk annakidején, hogy a nagykanizsai nagytrafik egyik társtulajdonosa. Szemelő Márton néhány hónappal ezelőtt Budapestre utazott azzal, hogy az egyik idegszanatóriumban gyógykezeltesse magát, azonban rejtélyes módon eltűnt a fővárosban. '' A rejtélyes eltűnés háttere most.derült ki néhány nappal ezelőtt, amikor a fővárosi detektívek nyomára akadtak Szemelő Mártonnak Nagy karácsonyi játékvásár Dánfái Béla optika ét fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket és igazoltatták. Kiderült, hogy Szemelónek a valódi neve Singer Márton és hogy eddig jogosulatlanul Itasználía a hadirokkant címet is. Minden jel arra mutat, hogy Szcmelő-Singer Márton azért tűnt el olyan hirtelen Nagykanizsáról, mert az ottani hadirokkant csoportban felül akarták vizsgálni az igazolványait. Az illetékes hatóságok minden törekvése most oda irányul, hogy megállapítsák, milyen űton juthatott Singer Márton a hadirokkantságát igazoló okirathoz, melynek révén sikerűit megszereznie a trafikengedélyt. A nyomozás során megkeresték a kanizsai hatóságok az országos bűnügyi nyilvántartót is. ahonnan az a válasz érkezett, hogy Singer Mártom annakidején másféjévi szabadságvesztésre Ítélték, ami mái magában véve is kizárja azt. hogy trafikjoghoz jusson. A nyomozás adatai valo-'' színüsítríf, kőgy Singer Márton annakidején úgy terelte ef''az illetlek figyelmét, hogy a Szemere nevet is használta. Vagyis három nevet is használt felváltva: Singer. Szemcne, Szemelő. Ennek a három névnek a fcaszná''ata nehezítette meg hosszú ideig a nyomozást Smger előélete után. A legszebb ajándék a kézzel csomózott magyar perz$a szőnyeg! A fonalárak nagytokú emelkedése dacára a karácsonyi vásár tartama alatt még 40 PGIV0Ö négyzetméterenként Göcseji abroszok, csipkékf pulloverek kötött ruhák. — Nemcsak magának szerez örömetf hanem tok munkanélkülinek szerez meleg szobát. megélhetést. ha nálam vásárol SZÁSZ SÁNDOR éli. ellenőrzött háziipari vállalata ZALAEGERSZEG. Várkör:3. sz. Singer Márton az ugy kipattanása óta, né* hány nappai ezelőtt eltűnt Budapestről és ái* Utólag feladta kanizsai lakását is. Hír szerint Singer Márton-trafikjogát a rövidebb idón belül megsemmisíti a pénzügyi, miniszter, hogy végre olyan hadirokkant jusson a becsületes kenyérhez, akinek erre a frant-szoígálat jogán meg is van a locD5 jogcíme. Ettől eltekintve azonban Singer Márton aknái még nincsenek fczárva. Va''ószínű, hogy a mi-niszter bűnvádi útra tereli az ügyet, amiért Sa>-ger Márton 17 éven keresztül szép jövedelmei, Havonta néha 600 pengőt is. vághatott zsehrts illetéktelenül. .i.iui-rinj\rnii wri..................... -.....—r-W»»- "jp f < '''' < nw-'' ^J^. - • . . r. A MŰVÉSZÉTRŐL ÉS SZÉPRŐL GEFFERTH PAL cikksorozata egy esemény elé. (VIII.) A görög dráma világa csupa vér, bosszú, átok, gyikosság. Kütemnesz^a megöli férjét, hogy elnyerje kedvesét és a trónt, Orestes megbosszulja apja halálát. Nessus még halála után is szörnyű kínokat küld gyilkosára és az ing, melyet örökül hagy, borzalmas pusztulást hoz arra, aki magára veszi. Hcrakes dicsősége verőfényében az isteni basszú martaléka lesz, őrjöngve öli me£ szeretteit, kilae^ kevéssel azelőtt mentett meg a halál torkából. Szinte fojtónak érezzük a levegőt s ólomszürke ég alatt, kietlen sziklákon csupasz alakok tehetetlenül vergődnek a végzet véres karmai közi A legfenségesebb közöttük Ödipus király, Sophokles teremtménye. A jó szándék és a becsület kétségbeesve menekül a bún eló^ mint mikor a hegymászó végső erőfeszítéssel kapaszkodik fel a csúcsra és mikor viratjmul visszapil ant, meglátja a feneketlen mé-séget és belé szédül. A tragédia két részre oszlik. Az első részben a büszke királyt, a dicsőített hősi, igazságos államférfit látjuk, ödipusra az .isteni jóslat szerint szörnyű bűn és szörnyű sors vár.\ Emberfeletti erőfeszítéssel mindtart elkövetett, hogy végzetét kikerülje s ez látszólag sikerült is. Azonban éppen az az erőfeszítés okozzi vesztét, az erénye lesz a bűne. Mikor még ártatlannak hiszi ma^át, megátkozza a bűnöst, de a hurok egyTe jobban szorul, Ödipus a szakadékba tekint s háborodott szívvel hajtja végre önmagán a büntetést, amit akaratlanul kiszabott magára. Sötét színek, sehol derű, sehol napsugár. A görög lé''ek valósággal kéjeleg a borzalmakban. »A város../ meg vxin n\gyon Rendülve és nem képes felemelni mir Fejét a vérözön bői, melybe süllyedt, Pusztulva földje termékeny csíráiban, IHisztulva a gulyákban és az asszonyok Gyermektelen szülésiben.« Az istenek haragja tombol a város felett Nem segít könyörgés, sem áldozat. Ödipus király mindent elkövet, hogy a vészt elhárítsa. Mikor fclyilan a gyanú, hogy — tudtán'' kívül — ő maga volt a bűnös, a bizonytalanságot nem bírja elviselni. Kérlelhetetlen "szigorral folytatja önmaga ellen a vizsgálatot. Megrendítő ekkora nyiltszívüség és igazságszeretet Mikor pedig betelt a mérték, félelmes erővel dübörögnek a kétségbeesés szavai »Oh örök éji homály, melynek neve nincs. Nincs írja, határa.! Jaj! Jaj! Egyesülve gyötrenck Sebem fájda''ma és szörnyű cm ékeim!« Reménytelen világ! Mit takart mondani a költő? Ismeretlen erők martaléka vagyunk, nem segít az ima és vesztünket okozza az erény! Hol a megváltás? »Senki hát halandó embert... ...ne nevezzen boldognak, míg élete Végna.árát bánat nélkül el nem érte biztosan.« Karácsonyfa cuhorhát, díszeket, szaloncuhorhahat lA-U^^: _____^ a jót, olcsót és szépet a r ener ftepi cse meqehazban vehet. - Szaloncukorka már 190 P-től, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. - Telefon 207 szám 1935. december 2. ZALAI HÍRLAP Levelek sazdatársamhoz Irta: Pömecd József II. Jfaivcs Gazdatarsam! Orömmd olvagtam soraidból, hogy kisebbik fiadat beadtad a gim-oázmmba, de nem azért, hogy urat nevelj belőle, hanem azért, hogy többet tudjon, mint az apja! Azt is írtad, hogy Egerszeg felé a Zala-völgyben annyira nőnek a tariócsüamádék, kölesek, még a kerekrépa levele is elterült, ni latok meg épen csak, hogy kikeltek és azóta sínylődnek. Mi az oka ennek? Kis terület ez a Göcsej és mégis teljesert ellentétesei: a talaj-tisaonyai. Ha a talaját szigorúan mezőgazdaságilag vesszük, akkor azt két csoportra oszthatjuk: völgyi és fennsíki talajra. A völgyi talajból áll a Zala, VáScka, Cserta völgye, a Kerkáé csak részben és ^ezen kívül a sok apró patakvölgyek mélyebb fekvései- A többi fermsíki talaj. Egész Göcsej mezőgazdasági területének harmadnesze völgyi talaj, a többi fennsíki. Mezőgazdaságilag is értékes, szép része Göcsej hazánknak. A Teremtő nem fukarkodott, mikor iderajzolta. Megadta az állatnak az egészséges legelót, a földművelőnek a gabonát termő domboldalakat, a kukoricát, krumplit bőven fizető Lapályokat. télre a Tűzifát, lakodalomra az itókát. Göcsejnek mindene megvolt, de megvan-e most is? Völgyei még mindig jó termésekkel fizetnek, de a Zala és Válicka völgyeken belül 3—10 kilométeren túl e század elején a viszonyok megváltoztak. A sűrűn lakott belső Göcsejt nem'' tudta eltartani a szántóföld. Az erdőből kellett a szükségletnek megfelelően irtani. Az évezredes crdőtalajok évtizedekig adták a termést. E század első évtizedében az erdők fele szántóvá változott, de nem emelkedett ilyen arányban a trágyát termelő jószága Horn ány. A learatott terméssel elvitt növényi tápanyagokat nem tudták pótolni és kezdetét vette a ta''aj zsarolási kor. amely még mindig tart. Te is ebben a belső Göcsejben gazdád kodsz és panaszkodó, hogy van olyan földed, ami nem ad akkora termest, hogy elég lenne vetőmagnak, adóra, tőke kamatra. Gabonából 4—5 q-ás termésed van csak és ha abban az évben ezt a csekély termést pótolni akarod másodterméstel, az épen csak kikcL Ez a különbség a völgyi és a fennsíki talaj közt. A völgyi t&aj jórészt- helyenként még az aká3if is vizhordta leülepedés. Tele van növényi részek bomladékával, humusszal, ami azt meleggé teszi. Rajta és bome minden hamar fejlődik, normális trágyázás mellett mindig kielégítő terméssel fizet. Nem ilyen a fennsíki talaj. A íetms¿kokat valamikor erdő borította. Erdős területen sok a csapadék. A nyán záporok, tavasz: hóolvadá-sok vize a hullámos területen nem áUí meg, a lejtó irányában mint folyam roham es a talajról hordta az erdő lombja áltaí összegyűlő lombot, humuszt az amúgy is gazdag talajú völgyekbe. Érmek a földhordásnak tanuja lehetsz bármikor, ha egy nyári zápor után meglátogatod az én hegyes fennsikü tipikus göcseji gazdaságomat. Keresztár tolásokkal, vízgyűjtőkkel védekezem a nyán záporok ellen, ahol ezek nem készültek még el, ott egy nagyobb zápor a termőföldnek legjavát lehordja a völgybe. Ná''atok ettől már rtetn ke? félni, kevés helyen, csak hullámos és emellett meredek lejtőkön rombo'' már a zápor. A szelíd lejtőjű, rendesen szántott mező bev«y/i a nagyobb esőket is. I>e nem vette be a keménv erdőtalaj! Ezekből az crdóta''ajokból kiirtás után 10— 20 cm humuszréteggel födött fennsíki talajok lettek. Amíg ennek a csekély rétegnek a tápanyaga tartott, egy-két évtizedig gyenge trágyapótlás mellett is adta a termést, de lassan kizsarolódott és Göcsej egész belsejét elborítja közvetlen a jól termő völgyi talbjok szomszédságában a tápanyagokban szegény, hideg, fennsíki agvagtalaj. Gazdatársam! évtizedekig mostohája voltál talajodnak, amire jövődet kell építened. Mostoha voltál, mert azt. ami érték volt azon a írtatidard/uperx földón, az az arasznyi vastag termőréteg kapzsiságodnak az aldo/ata lett. Neked csak a földed vagyona kellett, de nem volt szived, nem adt.il vissza a földednek szeretetet. Nem volt elég az. ha a talajod gazdagságát meglopta a völgy, de megloptad te is. Törvény gondoskodik az árva vagyonáról, te amitől megfosztottad, ha később is, de nem adtak neki vissza. Most ném lehet azon csodálkoaii, ha mostohán fizet vissza. Ha kiirtás után azonnal trágyázás alá vetted volna, akkor mindenkor megadta volna a közepes termést, de így a mag —r amint irod — csak kikéi és netri fejlődik. Nagy karácsonyi csillárvásár! / Q 2 lángú modern csillár 9''50 3 14 — 1« 99 99 1 » ~ 9 a Legszebb karácsonyi ajándékok! Polgár Endre / rádió és villamossági szaküzlet Kazinczy-téren a pénzügyi palotában és Széchenyi-téren a megyeházzal szemben \ • ZALA HÍRLAP 1935. december 2 5 VI LÁGRÉSZEN VEZETŐ MARKA A p^imtiqj SZÁRAZELEM-GYÁRTMÁNYOK. Nem túlzás ez, kedves gazdatársam! A ío''ú tfrez épen úgy, mint az ember: Megérzi, ki szereti és megérzi azt is, ki tekinti a földet üzletnek. Ismerek olyan gazdaságot (lőcsej-ben, középgazdaság, ahol a tulajdonos igen mostohája volt földjének, nem szenvedett ra^g érte, a konjunkturális időben vette, mint a részvényt szokás, kifacsarta amennyire tudta és továbbadta, taan más még tud belőle valamit kifacsarni. Az utód nem sokra ment vele, azért mihelyt látta, hogy a föld ára annyira emelkedett, hogy jó haszna maradt befektetett tőkéje utári, nagy nyereséggel eladta. Az új vevő, természetesen nem volt gazda, üzletből vette, de a földárak zuhantak és egy félév múlva csúfos bukással távozott. Végre jött. a sok mostoha után az édesapa. Gazdaszemmel meglátta, hogy mik a tennivalók, megsajnálta, megszerette az armyit sanyargatott mostoha gyereket, magához édesgette, kitapogatta hibáit, betegségeit, megkereste a gyógyírt rá és egy évtizedes kezelés után ma egyik legszebben kezelt és legtöbbet hozó gazdasága Göcsejnek. Szeretni kell a földet, édes gazdatársam! Ezen fordul meg minden, ez dönti el még gazda mivoltodat is. Azért a termőföldért szenvedni, fáradni, áldozni, élni keli, akkor nem líagy az se cserben téged, mert mostohából édes lesz! Ilyen termőföldet kíván neked a te gazdatársad. Nem fázik a ródlidályán ha KISS CÍpŐ van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17. Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha karácsonyra harisnyát, kesztyűt, fehérneműt, nyakkendőt, meleg kötött cikkeket stb. vásárol jó minőségben és olcsó árban özv. Braun Lajoinénál a poita mellett Nagy karácsonyi árleszállítás! Gyapjú és selyem ingekben, félselyem és tiszta selyem nyakkendőkben, bőrkesztyűkben, sálakban és az összes divat árukban. Tóth Gyula tinóm urldlvat üzlet é$ uriízabójág ZALAEGERSZEG Családjanak, jó barátjának igazi öröme akkor lesz, ha nyakkendőt, férfi inget, zsebkendőt, vásznat, flanelt a VERSENY ÁRUHÁZBAN vásárol. Karácsonyra könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONNÁL Névjegyek és minden egyéb nyomtatványok Ízléses kivitelben — A főispán karácsonya- Vitéz Tabódy "IV bor főispán vasárnap este Budapestre utazik; a karácsonvi ünnepeket családja körében tölti. — A ralnierterkőzi bizottság, mely a közsé-gek költségvetéseit vizsgálta felül, befejezte működését. A bizottság minden tagja elutazott pénteken Za''aegerszegrőL — Megkezdik az új két pengősök verését: A pénzügyminiszter rendedet adott ki az új »Rákóczi« 2 pengősök verésérc. Az új 2 pengős egyik olda''án a nagy fejedelem arcképé lesz, a" másikon pedig a magyar címer a Szentkoronával — Haáozás. Súlyos veszteség érte Eitner Jenő sümegi takarékpénztári igazgatót. Felesége, Kozáry Mária W éves korában., pénteken, hosszas szenvedés után Sümegen meghalt Sümegen cs környékén igen nagy a részvét a közbecsülésben álló csatád iránt. De megye-'' szerte gyászolják az elhunyt, jóságos le''jkfl lúiasszonvt, mert mindenütt él a megyében rokon, tisztelő, jóbarát. A temetés vasárnap délután lesz Sümegen. — Karácsonyi gyeíroekelőadás. Az Evangélikus Nőegylet vasárnap, december 22-én délután 5 órakor a gyülekezeti teremben — Milfr száth-utca 1. I. e. — vallásos est keretében karácsonyi gyermek-előadást tart, amelyre a híveket és az érdeklődőket ezúton hívja meg a Nőegylet elnöksége. Az adományokat a Nőegylet a szegények karácsonyi segélyezésére fordítja. A betanítás nehéz munkáját Scher-'' mann Gyula végezte. 1—2 — Dr. Vidor Gábor fogorvos január 2-ig nem rendel. — Al''amegélyt kapott három zalai Szociális Missziótársulat. A za''aegerszegi, nagykanizsai és keszthelyi Szociá is Missziótársulat akci6-jának támogatására és a szegénysorsú lakosság felruházására egyenként 300—300 pengő államsegélyt utalt ki most a belügyminiszter. — Rádióját felelősséggel, szakszerűen "javítja az »Elektra« Rádió és Villamossági! Kossuth-utca 8. Kakas-ház. — Drőzdy Győző színmüvénél* kiskomáromi premierje. Nevezetes esemény színhelye lesz az ünnepek a''att Kiskomárom. A kiskom iromiak szorga''mas és lelkes dalárdája mir több, valóhan nagyméretű rendezéssel lepte meg a fél vármegyét és most sem maradnak el a korábbi nagy sikereiktől. December 26-án és 31-én es:c előadják a kerü''et népszerű képviselőjének, a kitűnő tollú írónak pályadíjnyertes irredenta színjátékát, az Ezüst kócsagw>tL A szerző, Drózdy Győző, mindkét előadáson jeleti lesz, sőt a rendezés körül is segítségére lesz a lelkesen készülő gárdának. Mimikét előadás után tánctnu''atság lesz. INDANTHREN színes függünykelmc 68 fillér HéNIG rőfös- és kézimunkaüzlet. ötven évig volt vendég, most meghalt- Glein Bodó87évcs hamburgi jószágkormányzó Sümegen elköltözött az élők sorából. Ezelőtt 50 évvel jött Sümegre mint vendég, Vendel János fóerdész otthonába. Azóta itt élt. A kedves, döcögő tnagyarságga'' beszélő Bodó bácsit nagy közönség kísérte ki uto''só útjára. — «Igmándl»-ból nem kell pohárszámra inni, Negyed vagy fél pohár elég szokott lenni! Nagy megtakarítást ér cl, ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju tfltó szenet nálunk vasaroljar 100 hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR l/WRÉNÉL Tessék próbafűtést alkalmazni A legkisebb téléit házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. — A sümegi Katolikus Legényegylet nagy Szilveszter-estet rendez az idén. Az előkészületek már folynak. Telefon: 89. V 935 december 2. ZALAI HÍRLAP — A serdülő ifjúságiak adjunk hetenként legalább egyszer reggel felkejéskor egy-egy kis pohárnyi természetes «Ferenc József» keserűvizet, mert gyomor-, bél- és vértisztitó hatásának, fiúknál és leányoknál egyaránt, igen fontos eredméuyekct köszönhetünk. A gyermekklinikákon a Ferenc József vizet a kisdedek makacs székszorulásánál és nagyobb gyermo kek gyomorbélhurutjánál már régóta kitűnő sikerrel alkalmazzák. — Húszezer pengőt nyerlek sorsjegyen a rigyádak. Fortuna is.cnasszony hom okon csó-ko.t hat rigyáci sorsjegytu ajdonost. Egyed Ferenc rigyáci plébánosra Nagykanizsán rátukmáltak hat darab 3 pengős jótékonycélú államsorsjegyet, de mert a saját szerencséjében nem bízott, megosztotta rigyáci híveivel társas a.apon úgy, hogy a hat közül hármelyiket is húzzák ki, közös lesz a nyeremény. íigy sorsjegyüket kihúzták 20.000 pengővel. Van most öröm Rigyácon akkora, hogy azt leírni nem is lehet. Mindenki örül, csak a bíró kesereg, mert ó a sorsjegyének a feliét, miközben a plébánosuknál a húzást hallgatták a rádióban, ráverte a kisbírójára. Hja, ilyen a szerencse'' — Téli sportfelszerelés Szabó Györgynél szerezhető be Zalaegerszegen, Kaztoczy-tér 8. — Egy héttel előbb megkezdték a sümegi reálgimnázium inteniátusában a karácsonyi szünidőt a bennlakók között fellépett vörheny» járvány miatt — Országos vásár Pacsin. Za''&vár megye a ispánja engedélyt adott, hogy Pacsa község az 1936 évben június 18-ra, a keszthelyi országos ál''atvásárral egy napra eső vásárját június 19-én tarthassa meg. — A legszebb, leggyönyörűbb folyóiratnak, a Tükörnek és a Zaai Hirapnak egy üttes kedvezményes előfizetése a legszebb karácsonyi ajándék, de akik elkéstek a karácsonyi megrendeléssel, azok újévre még mindig elő jegyeztethetik. — SomogyszentmlkTés alapítványa. Néhány héttel eze''ótt Szigetvár község a kaposvári téli gazdasági. iskolánál alapítványt tett. Példáját most a somogyszentm klósi körjegyzőség két községe, Somogyszen t mi klós és Üsző is követte. A két község közös alapítványt tett és ezzel biztosította évenként egy-egy gazda fiának a téli gazdasági iskolában való tanuüsáít — Eltűnt, ki tud róh? Heidmger János su-megi gyepmester hétfőn eltűnt csaádja köréből és azóta nem adott magáról életjelt. Félő, hogy öngyilkos lett Alá tud róla, a sümegi csen dór őrsnek jelentse. Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban P A P P cukrásznál vásárolhat. /~s A^tftácJVHytvt ¿í tíf''e^-e^ Os ZÄLÄIHIRIAP Olcsó karácsonyi vásár Büchler Pál rőfös és divatáru üzletében Tennis-flanel métere 48 f-től la ruha és pongyola-flanel n 88 „ Mintás műselyem 88 „ Vászon és sifon „ V0 „ Jó minőségű kanavász „ 80 „ Zsebkendő darabja 20 „ Konyha ruha Törülköző Frotiier törülköző Szines asztalterítő Fehér asztalterítő 6 sz. garnitúra darabja 44 f-től 64 „ „ I "20 P-töl . 220 „ . 3 60 „ . 6- . Selyem marocaln hibátlan la minőség színekben métere P 2.30 Női és férfi divatkelmék nagy választékban. Ma/adékok hihetetlen olcsó árban. A világhírű RÁDIUM-vásznak állandó raktára. TEKINTSE MEG KIRAKATAIMAT 00 01 N CO o3 oo 0) J2 ra NJ NEUFELO aranyéremmel kitüntetett URISZABÓSÁGA 70 év óta fennálló cég ma már fögaloíri. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. 0>« O 3- Qh N O X3 c: 5" Elmarad a világtól mmrt rádiói» ielmondl» *a asofféJatot ha karácionvrériem vátárói anódtelepet (zseblámpaelem, rud elemi Sav- és Mlmlákm mmmmmummmmum — Chxnukaünnepélyt rendez a zaaeger-szegi izr. hitközség vasárnap délután 6 órai kezdettel a Korona szálló nagytermében a következő műsorral: 1. Moazair. Énekli a Vegyeskar. Karnagy: Schönfekl Vilmos. 2. (krő Pál: Prológ. Szavalja Bajik Eva. 3. Ünnepi beszéd. Mondja: Jimger Károly. 4. Héber dá-jokból énekel a Vegyeskar. b. Neményi: Va-gyünk... Előadja: Schischa István. 6. Barát Endre: Hófúvás c. egyfelvonásosát előadják: QrünfcJd Klán, Nagy Marika, Qertf Pál. Oonda István és Varga Imre. 7. Záróbeszédet mond dr. Junger Mózes főrabbi. /— Belépődíj nincs, műsormegváltás köte''ező: 40 fillér, diákoknak 20 fillér. Az. érdeklődőket szívesen látja a hitközség elöljárósága. — A régi kor alkimistáinak aranycsináló kísérletei során a véletlen sok hasznos feVedo-zéshez juttatta az emberiséget. A mai kor tudósa már precíz eszközökkel, a modem tudomány teljes fegyvertárával dolgozik. Ilyen munka eredménye a sav- és szalmlákmcntes »ZETTi anódtelep és zseblámpaelem, amelyek tökéletes felépítésükkel, üzembiztonságukkal méltóan sorakoznak az elemkéma legmodernebb alkotásai közé. INDANTHREN szines függöny kelme 88 fillér HENIG röfös- és kézimunkaüzlet. — Az Oregcserkész Club február 8-i »ka''ikó báljának« meghívói Hajba Kamin öregcserkész h. vezetőnél igényelhetők. Igényét személyesen vagy írásban a pontos cím közlésével jelentheti be. Azt előre is közölltctjük, ln>gy az érdeklődéi a bál iránt óriási, ami a inuk farsangi jelmez-est liatamas erkölcsi sikere után nagyon természetes. — Szines férfi há ó''ngck szép halvány színekben, indanthrén kivitelben P 6.— Schütz Árú ház. — Fe''árakat ál''apitottak meg a külföldre szóló vasúti jegyekre b. A kormány ismeretes rendelkezését, mely tudvalevően megállapított százáékú fe''árakat vezetett be a külföldi valutákra, most nyomon követte a MÁV igazgatóságának az a rendelete, amellyel a belföldön pengőfizetés ellenében eladott külföldi menet, jegvek és hálókocsi pótdíjak külföldi díjrész^ leiéi után 13, 20, 33 és 53*b-os felárakat ülepített meg. Igy többek között 13<fo-os felárat kel1 fizetni az osztrák schiftmgértékbcn megállapított díjtételekre. — Bélrenyheség és kínzó főfájások, a máj és az epeutak bántalmai, gyomor- és bél-hurut, aranyeres bajok és a végbél megbetegedései es''ctén a természetes «Ferenc József» keserűvíz gyorsan és biztosan megszünteti a liasiszervck pangását. az oicso zsír vasar Plank József jánosházai nagyvágónál: la zsirszalonna bőr nélkül 136, háj 1 48, la olvasatott zsír I 56, füstre VtotTszalonna f 20, füstölt szalonna 1*40, friss töpöriő — 96, la húsos kolbász p— P. Az árak nagyban értendők. » ZALAI HÍRLAP 1935 december 22 A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumulátor service fRG golyós és görgóscsapigyah. i Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók E R DÉL Y1 J ENÓ gépipari vállalata Zalaegerszeg. / Telefon 43 ^■■■■■■■■■■■^■■■■■■■■■■■Hi A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMAI. — M6moki munka nem lehet versenytárgyalás anyaga. A belügyminiszter elvi jelentőségű liatározatot hozott, mely a mérnöki munka nagyobb megbecsülését célozza s így nemcsak a városi mérnököket érdekelheti, hanem a városokat, mint munkaadókat rs érinti. Egy pest-megyei község szabályozási terv kidolgozásira adott megbízást, a vármegye kis gyűlése azonban megsemmisítette a határozatot azon a címen, hogy a pályázó mérnököket nem hívták fel ajánlattételre. A megbízott mérnök fe5ü>- .vizsgálati kérelemmel élt a kis gyűlési határozat Wien s a belügyminiszter, aki a budapesti mérnöki kamarát is meghallgatta, a következő határozatot hozta: ->A mérnöki munkának versenytárgyalás útján való biztosítása nem helyénvaló, mert a mérnöki szclDcnf mtmka elvégzésérc való ajánlkozást nem lehet az ajánlati összeg olcsósága szerint elbírálni, hanem >az elvégzendő munkálatok pontos körülírása mellett, az azok elvégzéséért fizetendő tiszteletdíj összegét érdektelen szakértői eljárással előre meg kell áEapítani, de nem szabad a miiszaki feltételek és a munka rovására a mérnöki szellemi munkáért fizetendő összeget verseny tárgyává tenni. — Agyonütötte a villanyáram. A hóvihar n Balaton mellett megrongálta a villamos távvezetéket és a telefonvezetékeket. Okos József gépész egyik társával meg akarta javítani a bálvánvosi kastély telefonvezetéké^ de nem vette észre, hogy az elszakadt te''efonvezeték érintkezik a villany huzallal. Hozzányúlt és az .áram halálra sújtotta. Bóka János nevű társát pedig megbénította. — A Napkelet felére leszállította előfizetési árát. Tormay Cecile kitűnő irodami havi folyóirata. a Napkelet, terjedelmének változatlan megtartása mellett eddigi 26 pengős előfizetési diját leszállította évi 12 pengőre. Mutatványszámot a kiadóhivatal ku''d. Budapest, VII., Rózsa-utca 23. — Időjárás: A szél átmenetileg gyengül, sok helyen újabb havazás, havaseső. Az ország keleti felében részint megint eső. A hegyeken nem lesz olvadás, újabb hófúvások keletkeznek. A hőmérséklet alakulása bizonytalap, erősebb éjjeli fagy lehetséges. TATAI szén, PÉCSI szén, BRIKETT -jük is sokat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat«/ «^V-ért ajkai szenet .^nél Telefon 106. szám. Tafota Angol Iont 1680-17 10 fr. 56 «V 57-50 koron« I4*15-1435 Dán korona 73 75-7455 Dinár 780-8-30 Dollár 331-20-341-20 Franda frank 22-30-22 5C Hollandi 229-20-23! "20 Lengyel zloty ©"90-6650 _eu 3-00-3*15 -CTl 4-42-446 Líra 29Í0-30-25 viárka 136 - ''3760 Sorrég korona 84-76« 65 Osztrák schilling 8U a>70 Svájci frank llüTO-IM-65 Svéd korona 85 80-8670 Dcrtsak Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brflmd Kopenhága Oszló London Mi!ano Newyork Páris Prága Szóua Stocknolm Varsó Wien Zürich 22940-23I2C 7-82-ra 135-8^-13680 3-41-3 40 79120-7^80 76*15-86.47 8550-76« I705-175S 345-20-347-10 22*32-22*60 14-07-l7-fl7 4-11-4 47 89-10-83« 6415-65» 110-80-111« BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Buxa (tiszavidéki 77 kg 1795 1820 (eryéb) 1765-17.80 (tiszv.) 78 kg. 1810-18-35. (egvéb) 1790- 1805, 79kg. (tisz%.) ia&-!86\ (egyéb) Ifr05-I&20 (ti ¿v.) 80kg. 1865—1890. (egvéb) I83C- 1840, roz* (pe it.) teogeu 160U, sörárpa 1800.1900, 15*45 1555, outakori s 16-00-16 iO, ttna »ab 17.55- 1765, 12-50 1263 ■ranyzit: gyengébb, forgalom: csekély. iM(.!w«*t» «> ••(•!« iMt. snvKiTt* rtttn JÍMOS A kt»díSi„U! »»«.:!>• i MUVO* Gti» SMrt.uiJ , OAvlO M«a>AM jözstf Kiuüx .1 !«<!.-.• tí : K02MS7AT ULSZlú t«**»: nuwcu józsrr INDANTHREN színes függönykelme 88 fillér HÉNIG rőfös- és kézimunkaüzlet. Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u. 4. sz. ÚJDONSÁGAI: Surányi: Egyedül vagyunk Fótby: A Csodálatos völgy. Jelusich : Caesar. Brelnn Bruro: A kétfejű sas lehull. Neumann: Uj Caesar. Moriand: A Gyilkos hold. Packard: A kék banda Karácsonyi vásárlásaira már csak pár nap van Szerezze be szükségletét GYARMATI csemegeüzletben A FALU BARÁTJA*« y fi Díjtalanul bemutatja: Brandl József gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. (Megyeházzal szemben.) Babák, ólomkristályárn, üveg és porcellán készletek, úgyszintén képkeretek legolcsóbb árban. Teleion 161. cégnél. a < [■ DU 3 PISll. _. Szinházba jár? Nagy kedvezménnyel válthat jegyet a Provincia pengőszelvénnyel! Hotelben, vagy pensióban lakik ? Ezekben is jó a Provincia pengőszelvény! Kávéházban, étteremben, sörözőben is megfordul? Örömmel elfogadják a Provincia pengőszelvényt! Mulatóban, bárbanszórakoziktáncol? Sok pénzt takarit meg a Provincia pengőszelvénnyel! Autótaxiba ül? A Provincia pengőszelvény segítségével a viteldíj egy része a zsebében marad ! Sporteseményeket keres fel? Olcsóbb lesz a belépőjegy, ha Provincia pengőszelvénnyel váltja meg! Ráfizet a Provincia pengőizelvényre? Nem, mert a felhasználatlan szelvényeket Pesten, vagy itthon bármikor visszaváltják. A Provincia Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi kirendeltsége Kereskedelmi Bank- 1935, december 22. ZALA! HÍRLAP Sxekér János virág-, zöldség- és élelmiszer-üzlete Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám Telefon 195. sx. (Oláh hentes házáb n.) téli gondlát. ha és téli áruszükségletét Kovács Divatáruházban vásárolta. Játékárukban nagy választék! Teleion 84. APROHIRDETESEK VOCKONDI gazdaságomban (a/elórt a nagykapornak! jezsuita apátság tulajdona) kisebb mennyiségű 1034-cs évjáratú nning-bor van eladó. A karácsonyi ünnepek elótt 25 literen felüli tételekben Zalaegerszegen házhoz szállítva literenként 60 f. Ugyanott kemendi vörös 40 f. Levélbeli érdeklődésre mintát küldök. Nagy János körjegyző, Ncmesapáti. MEGVÉTELRE keresek 10-10 HP gőz-lokomohült üzemképes áűapoiban. Részletes le-irást és .irat kérek. Dr. Fatér, Veszprém, Hor-thy-u. 10. BALATONMARIAFÜRIXVs'', a legkeSeme. sebb t-s keresett üdülóltelycn, sxőlówtí beültc-tt-n és urcs víBatelkek kedven''» frlíé^elck mellett eladók dr. Moch ügyvédnél, N''agykanusán PRÍMA HÍZOTT SERTÉSEK 150 ISO kg élősúlyban a Kaszah.izai Műmalomhan eladók. Telefon 10 sz. MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonrai kiadó. Bővebbet a Kakas-riyomdáhan. FÖl''TClAI modem kültmbe;ára"ú bútorozott sn>ba fürdőszobával, tcljtt eCátással is azonnal L-adó. Fclviágosítás a nyomdában. Kis fia karácsonyra esy szép zseblámpát szeretne! A legszebbet veheti a legolcsóbb arbap. Polgár Endrénél a pénzügyi palotában. ÉtooaJMI ÜFi Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: pixoil. Téli cipőnek: Fókazsirtl Figyelj! HAVAS kézimunka-és szőnyegfonaiai. Babiniha különlegességei legmegbízhatóbbak. orvosi rendeletre is legolcsóbban készit G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotával széniben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Ltsprectrcbb óra|avit6 tnflhdy Varga Lajos ftik!) 6rés- ét ékszarész Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a n-,rjjyc-bázjal szembe) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ írógép és szimlálógép szaküzlet ERIKA u| táska gép P 175 Rcmiajjton ir^épek biz.iv mírryi lerakata. |avttasok. bcnzinfurdók. y karban tartls - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKI OS aranyműves, Írógép műszerész. Zalaegerszeg. (Mandi patika mellett) Fize» elő a JIUIHirrai i felszerelések és ródlik Pál és Indránál Z a I a e g e r M x m g i Teleion 170. |A hagyományos 3 napos rumli*vásárt ebben az évben is megrendezem még pedig a szokottnál is nagyobb raktárral, hihetetlenül olcsó árakkal zó: Ki az áruval minden elfogadható áron. Jelszó Különösen alacsony árak a következő cikkeknél: kb. 50 garnitúra m&CkÓruha, női téli bordás harisnya 75 f, férfi harisnyák és zoknik, női selyemharísnyák, kesztyűk, nyakkendők, jóminőségQ Zsebkendő 22 f, elsőrendű mosdószappan darabja — mig a készlet tart - 6 f. A 3 rumli-napon egy borotvapeng él fizet, kettőt kap. i / 8 ZALAI HÍRLAP 1935. december 22; lF=jP OE PDftllI S Férfi és női sportkabátkának, 15 féle szinben P 4 50 Téli SZÖVet női aljaknak és gyermekruháknak, angolos mintával P 1 20 TörQlközAk: Komplett nagyságú frottier törülköző - P 180 Törölköző magyaros széllel és rojttal P - 68 Kombinénak alkalmas maradékok, színes nancooc 90 fillér Sport szövet egy öltönyre való.....P 11 40 Urldlvatzsebkendók ajourral és ajour nélkül, kis hibával P — 50 / Férfi gyapjú divatszövetek és bundahuzatok. •36 Göcseji selyem zsebkendők látképekkel, párja Ugyanaz Va tucat, szépen adjusztálva * falszőnyegnek elkészítve, selymes csipkével P P 1 — P 150 Díszítse lakását Schütz ízőnyeggel éi függönnyel: Grenadín dupla széles, modern, nagy szines mintával P 2 60 Szerb Vászon szintartó, csikós függönyanyag, jól mosható, 85 cm. széles......P —*64 Ágy- és asztal terít ők. Garnitúrák már 17 pengőtől kedve. Bordó és zöld garnitúrák, kitűnő minőség 26- Viaszos vásznak a legjobb minőségben Viaszos vászon abrosz, komplett nagyságban P 5* mi I UJ Nyomatott Kié» Agostod kfayvnyomdijábao, Zalaegerszeg, Szícheayi-tár 1. Tefefan llL L évi 1935 19. sgám 1 fillér. December 21 Kedd. Szerkesztőségi telefon: 80. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai trie fon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal.\ Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.--Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTt''R r£Tl:R JÁXOS Hirdetéseket a Kakas-nyomd a vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l ''hóra 1.40, 3 hóra 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. mm Vitéz Bíró György a kerületében Lenti, december 23. Vitéz üiró György, az alsólendvai választókerület országgyűlési képviselője december 20-án dé''után meglátogatta kerületét. Lentiben a mezógazdásagí'' bizottság tagjai fogadták, gazdasági kérelmeket és sérelmeket soroltak fel. Utána Rédics községbe szállt ki, ahol a körjegyzőségbe!» vá''a&z-tók nagy tömege előtt az iskolában tartotta meg beszámolóját. Majd a kérelmeket és panaszokat vette fel. Általában ismertette az aktuá''is reformokat, melyeket a kormány megva''ósítani akar, különösen kitért a telepítési törvényjavaslatra. Beszélt a bel- és külpolitikai helyzetről, a nehéz gazdasági viszonyokról. Kitartásra és öasze^ fogásra buzdította a népet. - Több felszólalásra adott válasza után a Himnusz eléneklésével végződött a gyűlés, melynek közönsége lelkes hangulatban oszlott szét. Kratancsik István községi Nep. elnök üdvözölte a képviselőt, Tímár Istváír Jcőrjegyzó pedig megköszönte a képvheló eddigi gondoskodását. * Vitéz Bíró képviselő kíséretében voltak Mi-halovits Sándor hgi. felügyelő, vk.. elnök, Bírő István vk. titkár és dr. Bírő Ignác kp. vm. titkár. A képviselőt mindenütt szokatlan melegséggel és szeretettel fogadta a kerület népe. A, Megindult a vizsgálat a zalamerenyei erdőkitermelés ügyében - Nagykanizsa, dec.Mnb.r 23. A za''amerenyei erdőkitermelésnél dolgozó békési és csanádi munkások ügyében dr. Kovács László nagykanizsai ügyvéd, mint a földmiive éiügyi minisztérium munkás-jogvédelmi osztályának helyi meghízottja, terjedelmes panas''zbeadvánvban fordult a kanizsai járás föszolgabiróságihoz, melyben 150 munkás megbízásából feljelentet tett az erdőkbermeló budapesti cég ellen. A panaszbeadvány felsorolja, hogy u munkások a mindennapi kenyeret sem tudják megkeresni és vizsgá''at lefolytatását kéri. A nagykanizsai főszolgabíróság részéről dr. Lontay A ián főbíró és dr. Ujfalussy István tb. főszolgabíró kiszálltak a merenyci erdókiter-nielés színhelyére, hogy személyesen vizsgál-ják meg a kérdést és saját benyomásaik a''ap-. ján ítélhessék meg az ügyet. A vizsgá''at lesz hivatva fényt der^etrv erre az ügyre és akkor dől el, hogy a bíróság elé keríll-e az ügy, vagy csak közigazgatás: eljárás a''att marad. Dr. Kovács László részletes Jelentését felterjesztette a minisztériumhoz, ahol sürgős és erélyes közbe''épést kért a munkásság védelme érdekében. Éjszakai tűz pusztított Kisszentsróton Kbszentgrót, december 23. (Tudósítónk jelenti:) A minap éjszaka tüzilárma verte fel KisszentgTÓt éjszakai csendjét. Az éjféli órákban eddig még meg nem állapított körülmények között kigyul''adt a községben Benkó Lajos gazdálkodó háza. A tüzet a szomszédok vették észre, akik feldörömbölték az alvó házbeliekct és velük együtt láttak hozzá az oltáshoz. A helybeli tűzoltóság, karöltve a lakossággal, hosszas fáradozás után tudta csak eloltani a tüzet. Szerencsére közben egy kis. havas eső is esett, különben a szomszédos házakra is átterjedt volna a tűz. Igy csak Benkó Lajos házának a tetőzete égett le. A tűzvizsgálaműsorán olyan adatok merültek fel, mintha gyújtogatás történt volna. A csendőrség erélyes) nyomozást inditott. A „Cf ány" oerkéizct apat megható karáci onyi ünnepi éget és izgalmas őrsi portyázást rendezett Arcképlelepleiések és diszoklevél-klosztAsok az otthonban Zalaegerszeg, december 23. Vasárnap este 8 óra tájban mintegy 100 főnyi cserkész és vendégsereggel népesedett be az iparoscserkészek 80. sz. Csány csapatának Piac-téri otthona, hogy részt vegyenek a vidám, leleményes cser-készüúk-; karácsonyi ünnepségén. A szervező testület nevében Horváth István ipartestületi elnök és Klosovszky Ernő jegyző jelentek meg. Horváth István ipartestületi elnök meleg szavakkal üdvözölte a csapat mostani párán cs-nokát, Horváth Dezsőt, az egész tisztikart, valamint a korábbi parancsnokokat, akik közül azonban csupán Huhn Gyula, első parancsnok, bazitai tanító jelent meg. Horváth István ezután rövid visszapillantást vetett a csapat 15 éves történetére és a tagokat kitartásra, kötc- I lességteljesítésre buzdította, megjegyezve, hogy az iparos cserkészfiűkon még a munkahetükön is meglátszik a cserkész-szellem jó hatása. A csapat volt parancsnokait ezután tiszteletbeli parancsnokokká vá''asztották meg és a jelen volt Huhn Gyulának átadták, a többinek pedig postán küldik el az erről szóló díszoklevelet. ^Horváth Dezső parancsnok ezután keresetlen szavak kíséretében leleplezte Horváth István ipartestületi elnök arcképét, kéne, hogy az iparos mesterek ezután is szeretettel törődjenek'' a cserkészfiúkkal. » ^ * Kedves meglepetésként hatott, amikor a parancsnok szavai után viszont vitéz Szécsi Ferenc cserkésztiszt leplezte lt> váratlanul, mint a csapat ajándékát. Horváth Dezső parancsnok arcképét. - Harangozó Ferenc le''kész áhítatos imája után (Izobor I-ászló kózgyám, tb. parancsnok A karácsonyfa köré gyűlt szegény-sorsú cserkészeknek kiosztotta a szerctetesomagokaf. cipőt, . ruhát szvettert stb. A csapat ezután karácsonyi énekeket adott eló, majd a cserkészek betíehemes csoportja bemutatta a göcseji betlehemes játékot. Nagy izgalmat keltett ezután Horváth De-ezso parancsnok riadója, amikor kiadta a p>-rancsot az őrsi portyázásra. A feladat x/ volt, hogy 1,(10 méteres körzetben meg kell taláini egy elrejtett kis betlehemet. Alig te* bele 3 perc. az egyik élénkszemü cserkcszfiú máris nagy diadallal hozta be a megtalált bet «ehetne! A minden részletében megkapó iz''éssel meg1-rendezett karácsonyfaünnepélvt vidám tr.uis kor.onázta be és á jelenvoltak a késő éjféli órákig a legjobb hangu''atban maradtak együtt, i********************************** A Nemzeti Egység keszthelyi szervezetének karácsonyi ünnepélye Keszthely, december 23. Dr Oeti-Pilffy IX;nes, a keszthelyi keru''et országgyűlési képviselője, akinek áldásos jótékony munkásságát eddig is Sokszor érezte a keru''et, inost azzal .tette fel a koronát ténykedésére, hogy 1000 pengőt adományozott segélyezés céljából kerülete szegényeinek. Tegnap, vasárnap délután 2 órakor ti Nemzeti Egység Pártja keszthelyi űj helyiségében kerülték kiosztásra a szeretetcsomagok. Keszthelyen 200 csa''ádnak mintegy 250 szeretet-csomagot osztottak ki. Karácsonyi segélyt kapnak az e''aggott, mim» kaképtelen iparosok is, akiknek 100 pengőt adott a kerület népszerű képvise''óje. Á\ fennmar a di> összeget cgvéb jótékonv célra fordítják. . Segélyt, szeretet csomagot kapnak a keszthelyi kerület községeinek szegényei Is. : A vasárnap délutáni karácsonyfaünnepélyre zsúfolásig megtöltötték az érdekk>dók az új párt helyiséget. A Hiszekegy eléneklése után -Stolp Ödön kerületi elnök szeretettéi köszöntötte a megjelenteket, akik eljöttek a karácsonyfa árnyékába, hógy átvegyék • szeretetcsomagjaikat. '' Ma nehéz az élet — mondotta -—.és a párt le akarja venni mindannyiok válláról a gondot szent karácsony ünnepén. Köszönhetik ezt dr. Oetl-Pálffy Dénes országgyűlési képviselőnek. aki ezer pengőt adott a keru''et szegényeinek. Vigyék hírül a jelenlévők, hogy a népszerű képviselő nem szavakkal, hanem tettekkel dolgozik. Nem alamizsnát akar adni, hanem szcretctcsomagokat és ezért senuní ellenértéket nem kíván, csak azt, hogy ajándékát fogadják, szeretettel. Dravetzky Árpád helyi élnok köszönte meg a kerületi elnök szavalt és leszögezte, hogy amit dr. Oetl-Pálffy Dénes adott, azt magyaros szerető szívvel adta. Fclber Pál központi titkár szólalt fel ezután. A szegények — mondta — martirjai aj oj> n A i A I H I O 1 A P V december 24 Nagy karácsonyi játékvásár Bánfai Béla optika ét fotó Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket. •tágnak, dr innen indul ki az ax át, me!y u boldogsághoz és a szeretethez vezet. Ms még nagyon sovány ez a szeretet, de küzdünk azért, hogy a magyar testvéreknek nagyobb kenyeret tudjunk adni. Ha lélekben hozzánk kapcsolódnak, kivívhatjuk a jobb magyar sorsot. Ejaitán_kjosztották a szeretetcsomagokat. Karácsonyfaünnepségek Zalaegerszegen Szombaton délután mintegy 100 szegény kisgyermek részérc rendezett megkapó kara-csonyfaür.rcepséget a zalaegerszegi Stefánia. A nagyteremben felállított, szépen fejdiszitett karácsonyfát ragyogó szemmel á lta körül a gyer-raeksereg. Karácsonyi énekek, szavaatok szerepeltek a műsoron, melynek egyik legkiemelkedőbb száma Nagy Kató polgári iskolai tanuló megkapó hegedűjátéka volt. A kisgyermekek ezután keresetlen szavakkal köszönték meg dr. Fülöp Jenőmének, Czo-bor Mátyás polgármesternek, dr. Németh János városi tisztiorvosnak, Horváth Lajosné fó-védónőnek, Kemenczey Imrén é és Rös&ler Qizi védőnőknek azt a szociá is és egészségügyi tevékenységet, amit az anyák és csecsemők érdekében kifejtenek, majd Czobor polgármester intézett rövid beszédet a jelenvoltakhoz. Meleg szavakkal méltatta a Stefánia áldásos működését és köszönetet mondott mindazoknak, akik nemes törekvéseiben odaadóan támogatják a szövetséget. Ugy az anyák, mint az apróságok körében nagy örömet keltett az ajándékcsomagok kiosztása, melyekből sok-sok édesség, sütemény, cukorka és hasznos réhancműek kerültek ki. A felnőttek meghatottságtól könnyes szemekkel nézték a kis apróságok örömét. * A Mansz karűrscínyfaünnepsfcgd- Százöt menhelyi gyermek karácsonyát tette meleggé, meghitté a zalaegerszegi Mansz azzal a megkapó karácsonyíaünncpscggc'', me- V''W j -1 • Díjtalanul beinutitja: Brandl József gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. • (M^Toehizia! sierrben ) Ivet vasárnap délután; 3 órakor rend^tt az Ápponyi-utcai székházában. A nWntóTyi gyermekek, nevelőszuleik kíséretében áIXák korul a hatalmas karácsonyfát. Az ünnepséget a Mennyből az aagya. c. Karácsonyi énekkel nvííották meg. majd szavalatok következtek. Az ünnepi beszédet dr. V<y csey Lajos gimnáziumi hittanár mondotta, méltatva a karácsony jelentőségét, majd meleg szavakkal mondott köszönetet azoknak a jószívű embereknek, akik adomámraikkal lehe^ tóvé tették, hogy az őröm fénvét varázsoljak egy napra az elhagyott gyermekek szemebe. Pinty Gáspárné szólott ezután néhány szót a nevelőszülőkhöz, majd kiosztották a szeretet-csomagokat.'' . A központi elemi iskola kis szivgáidistái is megkapó karácson vi ünnepséget rendeztek vasárnap délután a Kultúrház nagytermében. A műsor első számaként a Szívgárda egy enruhás tagjai elénekelték a gárda himnuszát, majd Sobók Ferike, Cxobor Ladla, Zsidö Sanyi és Domokos, Székely Zoli és Schwarzen bort Sanyi szavaltak ügyesen. Egy három-fe!vonásos karácsonyi gyermekdarab következett ezután Bárdosi Jenő hitoktató hozzáértő rendezésében. A közönség mindvégig komoly figyelemmel kisérte az ügyes kis szereplők játékát, akácközül Radovics Miklós, Medve Anci, Lendvay Márt , Székely Klári és Czikó INDANTHREN „ színes függöny kelme 88 fillér HÉN1G rőfös- ts kézimunkaüzlet. Lacika tűntek ki ügyes a''akításukkal. Az angyalok táncát Farkásovszky Terike tanította be nagy hozzáértéssel. Az ünnepségen szépszámú érdeklődő közönség vett részt és így jelentékeny összeget sikerül majd jótékony célra fordítani. A za''aegcrszcgi leventék ug van csak karácsonyfaünnepé yt rendeztek \-a-sárnap délután a Jókai-utcai elemi iskola nagy. termében. Az ünnepi beszedet Lutter Imre káplán mondotta, aki szárnya ó beszédben emlékezett meg a szeretet ünnepéről. Ugyanez a gondolat ha. totta át az utána ,lcö vetkező vi''jéz Tamásy Ist. ván dr. h. polgármester beszédét is, aki mint a leventeegyesület elnöke, arra kérte a jclciv voltakat, hogy őrizzék meg a szívükben mindig a szeretet lángjait és ne engedjék azt sohasem kialudni. Köszönetet mondott ezután Mayer István főoktatónak, derék oktatótársai, nak és mindazoknak, akik átérezve a levente-ohézmény fontosságát, minden alkalommal szeretettel karolják fel a leventék ügyét. A szeretet csomagokat osztották" ki ezután a leventék között, akik 10 pár csizmát, fehérneműt és 35 pár cipőre va''ó uta''vány^ kaptak. Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban PA PP cukrásznál vásárolhat A ZTE a belügyminiszterhez fellebbez az ETO ügyben Egyik esemény á másik után tartja izgalomban a nyugati futballkerülétet. Az egyik voJi a napokban lezajlott párhuzamositási tervezet, amely közmegnyugvásra e intéződött. A másik a ZTE—ETO félbeszakadt mérkőzés ügye, mely immár országos üggyé nőtt. Az események Za aegerszeg sportközönségc előrt ismeretesek, ezekkel most nem foglalkozunk. Csupán a sport szempontjából vetjük fel a kérdést: javára szolgá ~e az egyeiemes magyar Sportnak a/ az eljárás, amit ebben az ügyben a Labdarugók Szövetsége köve .éti? Meg kell állapítanunk, hogy- nememért tvera csak a ZTE-t érinti súlyosan, hanem egy város és egy megye futíu''lsportját is. Csodálkozunk az MLSz elnöki takácsának szombati határozatán és végtelenül bánt bennünket, hogy ezűttaJ is az a szempont érvényesült, ami a múltban az Atti''a, a Ferencvárosi Vasutas, a Pénzügyi SC ügyeiben érvényesült, amikor is nem a sport, hanem a paragrafus magyarazgató szempontja volt a fontos. Az elnöki tanács a ZTE jogos, igazságcr^kíáltó fellebbezését szombati ülésén elutasította.'' A helyzet tehát az, hogy 45 perces játék után a zöld asztalon kerül bejátszásra egy mérkőzés másik fe e, minden küz-de''cm nélkül. Minden tudás és erő nélkül jut cg)'' egyesület a másik rovására azokhoz a pontokhoz, amelyekért a zöld gyepen keljen« megküzdeni. Szabad ennek előfordulni? A ZTE nem bűnös. Az igazi okozó a háttérben meghúzódott. Nem nézhetjük a történteket tétlenü''. A sportszenek nem azért vannak, hogy mérkőzések sorsát zöld asz a ná! döntsék c\, hanem azért, hogy e''ősegítsék azt a cé''t, amiért az egyesü etek és a magyar sportközönség dolgoznak. A ZTE munkásságára itt, Za ában nemzeti szempontból szükség van. Ez az egye-sü''et az utóbb; időben hanyatlani kezdett. Nem azért, mint!» a régi a''apícltételck nem ypl-ni-nak meg, hanem, nu-rt az az igazságtalanság, aminek sokasága ebben az ügyben érte törekvéseit, elkedvetlenítették. A további sérelem végveszélyét je''emheti nemcsak az egyesületnek, de Zalaegerszeg fuiba''lsportjának is. Ép ezért nem nyugodhatunk be e a szombati sérelmes határozatba. Fellebbezünk egész Zala futballtársadalmának nevében. Fellebbezünk magyar sport legmagasabb szervéhez, a belügyminiszterhez és tőle kérünk o''wvan ítéletet, mely a sportszempontnak megfeel és amely az anyagi igazság is megfelel. Fellebbezünk a vármegye wzetóihez, Za''aegerszeg polgármesteréhez, a vármegyei testnevelési bizottság-lu)z és őket is arra kérjük, legyenek segítségére a ZTE-nek jogos, igazságos ügyében. Az izr. Hitközség Chanukka ünnepélye Vasárnap este a Kereskedelmi Kör he''vrsé-gében a za aegerszegi izr. hitközség nagysikerű Clianuka-ünr.epé.yt rendezett. A gazdag műsor meg.epe.ése az újonnan aakuit vegyeskar sikeres bemutatkozása volt. Az áhítat mélv érzése közben gyújtotta meg Schönfeld Vilmos főkántor az ''énekkar györtyörű kísérete me! ett az ünnepi gyertyácskákat. A közönség meleg tapssal köszöntötte a fókántort és vegyeskarál Bájosan adta elő Bajk Éva Qeró Pál vallásos érzéstől áthatott kis proógját, ami: a közönség szűnni nem akaró ovációval fogadott Majd Junger Károly épett a közönség dé és gondo atgazdag, vallásos ünnepi beszédet mondott. Történed példákká'' ecsetelte az ünnep je''entőségét és álította párhuzamba a mulitat a jelenne, mondván, hogy a mai nehéz korban is csak a hós makkabeusok szent példája lehet a bizonyta anság útvesztőjéből a kivezető lit. A fiatal szónokot a közönség me''egen üdvözölte. A vegyeskar dr. Kardos Jenő bevezetője után a héber zeneirodalom termékeiből adott elő szebbnél-szebb daloka: SchöafeliJ t-Vilmos vezényletével. A közönség megismételtette a vegyx*skar számát. Schischa ls:\tfn szép, mélyeit átérzett szava ata után egy egyfelvonásos,/ vallásos színdarab előadására kerüit sor. A főszerepet" Nagy Marilat és Varga Imre játszották dicséretremé.tóan. A többiek," üáti Klára, Gerő Pál, Oonda István, is hozzájuk'' méltóan játszották meg szerepüket. A nagysikerű ünn^píélyt dr. Junger'' Mózes fórabbt val''ásos gondolatokba^ gazdag szavai zárták t>e. * (SJ^. Karácsonyfa cuhorhat, díszehet, szaloncuhorháha! C1- U.LZ^! a aai^L i^t, olcsót és szépet a reríerRepi cse megehazbarv vehet - Szaloncukorka már 190 P-tóI, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. ^ Jelefon 207 szám 935 december 24. ZALAI HÍRLAP — A vér tollri»lt6»c céljából — Iciváltkép középkorú férfiaknak és nőknek — aján''atos néhány napon át korán reggd egy pohár természetes «Ferenc József» keserüvizet innL Világszerte rendekk az orvosok a valódi Ferenc József viz használatát, mert ez sxa-- bályozza a bóltnúkődést, dűmozdítja a gyomoremésztést, fokozza az anyagcserét, javítja a vérkeringést, megnyugtatja az idegeket, egészséges álmot hoz és ezáltal új élcterót teremt. «0 - - - 4 — A zalaegerszegi Ref. Nőegylet szouit*- ton a Soü Lkt» (iora diákszövetség kózne-mii k( Kiesével szeretetvendégséget tartott a Marsz székházában." A lé eke meló ojuiepségtt Szőke László segédeikész imá-a nyitotta meg. utána a szegények kapták meg karácsonyi szo retetcsómagjaikat, nujd a kis kolegista leányok es fiúk műsoros/vl-óadással tették színessé ez estét. Műid Míettvk magukért: a kott-feransz Fülöp Gabriella. Sándor lüora, .Szilágyi \gr;es. Barth István, Barth Sándor, fióka Jóska, Székely Erzsi. Lacbcr Mára. Sándor Ibolya''és Vioa. Kacsai Klára vt EtéSka. SrágS Jolán, Vemeséri fctus. Kiemelkedő és felejthetetlen "momentuma vo''t az estnek Fekete Károly ref. lelkész mélyről jövő és lé ékig ható beszéde. A szeretet ünnepének «>rök oui-logású aranykeretébe af legszebb képekkel ecse-telte Isten, minden rendű és rangú ember* társaink és magyar földúnk iránti rendíthetetlen szeretetünk erősségét. Az est után szrretrt-vendégség következett. — Kará:*onyfaűnnepélyck Keszthdyen. A keszthelyi Iparoskor szerdán este 8 órakor tartja karácsonyfaünnepélyét. Az ünnepi beszédet dr. Oyury Lajos mondja. — A keszthelyi Kat. Legényegylet csütörtökön dé''után kultúr-clőadást, majd fel 9 órakor karácsony faunne-pélyt rendez, műsorral. Elitélték — bosszúból megpofozta a tanukat. Tóth István csabrendeki lakost még az ősszel a sümegi járásbíróság tu''ajdon elleni kihágás címén 10 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet Vajda Bé''a és Papp Béla tanúvallomása a apján hangzott e!. Mikor a tárgy alótér met elhagyták.-Tóth m:nd a két tanút |xj-fon vágta Vs leszidta A sümegi járásbíróság büntetóbírája ezért most Tóthot S nap? szabadságvesztésre ítélte Tóth fellebbezett — Olc 6 karácsonyi és újévi üdvözlő táviratok. Karácsonyi és újévi üdvözletek és jókívánságok január ó-ig ugy belföldre, núm külföldre (Európán kívüli áíamokha is) kedvezményes díjszabás mellett táviratilag is küldhetők. A táviratok dija 10 szóig helyi fohga^ lomban 40 fi''lér, távofcági forgalomban 00 fillér, Ausziruiba, Csehországba pedig .90 fillér. Tetszés szerinti szövegű karácsonyi és \új-évi üdvözletet és jókívánságot tartalmazó táviratok mint Xlt, a kötött szovegűeké m.nt Gtg táviratok adandók fel. Bővebb felvilágosítást a postahivatal nyújt. — E.hagyott, rendetlen utcákról nem csak Za''aegerszegen beszélhetünk, har.em Sümegen is. Sümegyn!... A lucs-pocs főutca még hagyján. de ami a mellékutcákban van, az tűrhetetlen. Legalább annyit tegyen meg az elöljirő-ság, hogy égesse azokat a vak vil''an y lámpákat! ¿torok himezve és fodrozva már 11 pengőtől kezdve. — Függönyök dupla ablakra is állandóan raktáron SCHÜTZ ÁRUHÁZ. ■a ——-Bm ■a aHHKsSaBHHK HKSHKir Karácsonyi gyermekelőadás az Evangélikus Mőegyletben Zalaegerszeg, december 23. A zalaegerszegi Evangé-ikus Nőegylet karácsonyi gycnnekeló-adást rendezett a szegénvsorsú testvérek felsegélyezésére. A gyülekezeti ház nagytermét megtöltó közönség ezidén is jólesően gyönyörködött az apróságok kedves, bájos játékában. A műsor szép karácsonyi énekkel kezdődött, n>e!yet a szereplók csoportja énekelt csengő hangon. Nika Zsuzsi meghatóan szavalt egy Vis verset az árvák karácsonyáról, majd két-felvonásos színdarab következett: Árva Julis karácsonya. A kis játékban Bokán Ilus és Huf-nágel Sanyi remekeltek, de a többi szereplók is, a pásztorok, az árvaházi gyermekek is jók voltak. Különösen kedvesek, ügyesek voltak a napkeleti bölcsek, Bagár Lali, Szalav Zolti és Léránth Öcsi. A játék végén Bokán Ilus szavalt a tőle megszokott kedvességgel. A másik karácsonyesti jelenetből, melynek címe volt: »A kénesgyufák«, ki kell emelnünk Nagy Irma kegyetlen mostoháját, Pur Manci szomorú, igyekvő kisleányát, Fülöp Józsi eredeti részeg erdészét, Nagy'' Sanyi szelíd angyalkáját. Befejezésül Kulhey Gabi mondott szívhez szóló karácsonyi köszöntőt, melyben előadta, hogy minden szavukkal, énekükkel a szegényeket akarták szolgálni. A köszöntő után a szereplők csoportja a »Várjad óh én Idkem« kezdetű szép karácsonvi énekkel fejezte be az előadást. A betanítás fáradságos munkáját Schermaim Gyula tanító végezte. Évről-évre szerez ilyen kellemes, szép estéket a hallgatóknak. Minden elismerés megilleti a kedvvel végzett, nemes munkáért. — Megnyílt a MOVE jégpálya és a korcsolyázók már vígan siklanak a tükörsjma jégen. A vezetőség tdjesen rendbehozatta a pályát és így a karácsonyi ünnepek alatt vidám élet lesz majd a jégen. Nagy megtakarítást ét d. ha ezen könnyű Éghető, magas kalórJáju fötö^ szenet nálunk váslrolja. 100 hg. la hazai szén 3*50 biJLire-k: — A diplomás és érettségizett fiatalság Sümegen belépett a Kat. Legényegyletbe. Szép hír ez... A sümegi képzett ifjak szakítanak a társadalmi előítéletekkel és odamennek az iparos és kereskedő ifjúság közé. Szeretnénk többször ími arról, hog$'' milyen szép munkát fejtenek ki; a most létesülő férfikarról bizonyára hair.még a megy e közönsége. — A Za''avármegy »i Gazdasági Egyesület december 28-án délelőtt 10 órakor Zalaegerszegen, az egyesület székházában rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat. 1 A/ 1<*36 évi költségelőirányzat beterjesztése. 1 Földművelési miniszteri leiratok bemutatása, i. OMGE és társegvesüleiek megkereséseinek tárgyalása. 4. Tagsági ügyek. V Folyó ügyek. 6. Indítványok. — Karácsonyi pásztorjáték. A za''aegerszeg i Gazdakör a saját székházában december 24-én este 9 órai kezdettel. 2>éti pedig esie 8 órai kezdette! karácsonvi pásztorjátékot rendez A közönség szíves támogatását kéri a rendez«»" ség. — Lég- és gázvédelmi előadás. K sszent-gróton Farkas Lajos levente főoktató vezetésével rendszeresen folyik a léi»- és gázvédeüem megszervezése. A lakosság korében nagy meg-" értésre talá''t a mozgalom, úgy hogy a cselekvő osztagok is megalakultak Tessék próbafűtési alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz s/állitunk. Pontos kiszolgálás. SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: 80. ZSEBELEIEK, % SZÁRAZTELEPEK nagy választékban, legolcsóbban Rádió és Villamosságinál! Kossuth u. 8. >z (Kakas ház) HÍRLAP 19 ^5. december ?4 — Bél-Infekciónál «Igmándl» gyorsai segít, Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztít. — A községi és körorvoai álások betöltése. A belügyminiszter rendedben felhívta az alispánok figyelmét arra, hogy a községi és körorvosi állásokra ezentúl lehetőleg csak olyan pályázókat jelöljenek, akiknek tisztiorvosi képesítésük van. Ezt az újítást a közegészségügyi viszonyok megjavítása érdekében tartja célszerűnek a miniszter. — Koszorúcska. Farkasovszky Teri növendékei karácsony másnapján este fél 9 órai kezdettel tartják koszorúcskájukat az Arany Bárányban, ine''yre a szíves érdeklődőket ezúttal hívják meg Délután 5 órai kezdettel ugyanott az öregcserkészeknek és főiskolai ha''lgatóknak össztánc. 1—2 — Óriási feltQitést kel eti a Magyar Úriasszonyok lapja karácsonyi és újévi két ünnepi száma, amelyeknek hánonuzírmyomású borítékai a nyomdatechnika bravúros alkotásai, szövegrésze pedig a magyar iroda''om színe-javát nyújtotta át kedves előfizetőinek. A páratlanul gazdag tartalomban nem csupán a legkényesebb irodalmi ízlésű olvasó találja meg a maga szelem! táp Iáé kárt, har.cm szenzációs illusztráció!, színes divatrajza:, kézimunka és egyéb mel''éklctei a magyar úriasszony praktikus é''etcnek nékülözhetetllcn segítőtársai és útmutatói. Oycrmek''af-myiékVkC pedigjx család apróságainak nélkülözhetetlen szórakozása. A- Magyar Úriasszonyok Lapja kiadóhivtala: Budapest, VI.. JókaiAitca 37. — Hogyan lehet olcsón és biztosan a homokon is füvesítem? Erről ír a »Mezőgazdaság« decemberi száqta. Cikkeket közöl meg a gyomos legelőről, a tehenek helyes takarmányozásáról, a csicseriborsó fontosságáról a homokgazdálkodásban,''a mu''tévi fagykárokkal kapcsoatos tanúságokról, az öntözés jelentőségéről a növények táp''álásában síb. A dúsan Illusztrált szaklapból a »Mezőgazdaság* kiadóhivatal, Budapest, Földművelésügyi Minisztérium készséggel kii''d díjtalanul mutatványszámot,, — Epekő-, vesekő- és hötyagköbct.''gck, valamint azok, akik húgysavas sók tűlszaporo-dásában és köszvénvben szenvednek, a ter-mészetes «Ferenc József» keserűvíz használata által állapotuk javulását érhetik el. — Időjárás: Délnyugatról felhősödés. több heJysn köd, esetleg havazás. A nappali hö-mérséket alig változik. Továbbra is igen jó hóvrszomok maradnak. Olcsó karácsonyi IBüehler rőfös és divatáru üzletében mélere 48 f-től Konyha ruha darabja 44 í-től Törülköző Frottier törülköző Színes asztalterítő Fehér asztalterítő 6 5Z. garnitúra 64 1 20 P-tV 210 „ 3 60 „ 6- „ Tennis-flanel la ruha és pongyola-flanel „ 88 Miniás műselyem r 88 ¡ Vászon és sifon „ 70 Jó minőségű kanavász ,, 80 Zsebkendő darabja 20 Selyem marocain hibátlan la minőség színekben métere P 2,30 | Nöi és férfi divatkelinék nagy választékban. | ™ Maradékok hihetetlen olcsó árban. -- A világhírű RADIUM-vásznak állandó raktára. TEKINTSE HEG KIRAKATAIMAT INDANTHREN színes fflggönykelmc 88 fillér HCN1G rőfös- és ké^imunkaüzlct. RADIO Kedd, december 24. Budapest I. 10.20: Ahol nyáron van karácsony. Matolay Tibor felolvasása. 10.45: Téli sportruhák. — 12.03: Inselt Kató zongorázik. 1: Hédervári Ferenc és Béla cigányzenekara. 4: Mindenki karácsonyfája. Közvetítés a Nemzeti Múzeum előtt a MTI és a Rádió által fcüllított karácsonyfa mellől. 5.05: Enycdi betlehemes játék. 5.45: ódry Árpad karácsonyi verseket szaval. íi.05: Kérpely Jenő gordonkázik. 6.30: Üzenet Betlehemből. Tóth Tihamér dr. .előadása. 7: Harangszó. 7.15: Szakolczay-Rigler Ernő orgonahangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 8.10: Hanglemezek. 12: Egyházi ének és szentbeszéd a Regnum Marianum kápolnából. ftagy karácsony/ árleszállítás! selyem nyakkendőkben, az összes divat árukban. Gyapjú és selyem ingekben, félselyem és tiszta bőrkesztyűkben, sálakban és Tóth Gyula Unom uridlvat üzlet ét urltzabótág ZALAEGERSZEG iaa MOZI AZ UJ FÖLDESÚR. Premier ma — Budapesttel egyszerre — az Edisonban. a____ Ha eddig még nem volt tökéletes magyar film, ha nem hittük, hogy ilyen egyáltalán készülhet, sőt ha a tökéletes magyar filmet még elképzelni sem tudtuk, — nézzük meg »Az űf földesúre-at és gyönyörködjünk a magyar filmgyártás diada ábaii. Gyönyörködjünk ebben az első Jókai-filmben, amely olyan toronymagasan áll az eddigi magyar filmek feiett. Gyönyörködjünk ebben a filmben nem azért, mert magyar szót hallunk a moziban, nem azért, mert diákkorunknak azokat az óráit hozza vissza, amikor először olvastuk »Az új földesúr« ezer fordulatú meséjét, nem azért, mert már a színlap a magyar színművészek legnagyobbjait sorakoztatja fel. Hanem gyönyörködjük meg benne mindezek felett a remekbe készült fi malkotást, amelynek minden jelenete ki fog ásta an, minden képe csodálatosan tiszta munka és minden együtt a maga egészében — élmény. Csak néhány jelenet a filmből, mely örökre emlékezetben marad: Garanvölgyi Ádám »pasz-szív rezisztenciába« tér át. Ankerschmidt lovag szalonjában hódítóan da''ol a kétszínű Straff Péter. A kufsteini rabságból hazatérő Garan-, völgyi A''adár első, néma, elfojtott könnyű találkozója Ádámmal (itt percekig tapsolt a diszbemutató közönsége). Az elcsábított Ankerschmidt Hermrn drámai hazatéréi és megható lu''á''a. Aladár és Ankerschmidt E''iz első bűbájos ta a kozója. A gátépítő munkások kísérteties éjjeli felvonulása. Az árvíz szívdobogtató képei. Ankerschmidték és Garanvöl-gyiék megbékülése a melegszívű utolsó je)e^ netekben. Jegyről tanácsos előre gondoskodni. A hagyományos 3 napos rumli-vásárt ebben az évben is megrendezem még pedig a szokottnál is nagyobb raktárral, hihetetlenül olcsó árakkal Jelszó: Ki az áruval minden elfogadható áron. Különösen alacsony árak a következő cikkeknél: kb. 50 garnitúra mackóruha, női téli bordás harisnya 75 f férfi harisnyák és zoknik, női selyemharisnyák, kesztyűk, nyakkendők, jóminőségü zsebkendő 22 f elsőrendű mosdószappan darabja — mig a készlet tart - 6 f. A 3 ru;nli-napon egy borotvapengét fizet kettőt kap i935 december 24. ZALAI HÍRLAP 1935—4617 végh. A^erésl hirdetmény. Dr. Kende Endre Űgvv. által képviseli Míjiaih Mihály motorkerékpár kereskedő |avára 50 P töke és több kflveteiés járu''ékai ere^i* a zalaegerszegi kir. jbíróság 1935 évi Pk 11030 sz. végzésével elrendeli kicle«»»é«i végrehajt folytán végrehajt isi sz<*nv» dö''öl 1935 évi matc u> nó 18-án lefoglalt 1504 p.-ngöre becsült lng«>-Rácukra a zalaegerszegi hír. {bíróság f«rnn szamu végzésével a- árverés - eirendelieiven annak az 1908. évi XL1 c. 20 § a alapján a f..gialási jkönyvböl ki nem tűnd mas fogUHalok («vara is. az átverés megtartását elrendelem, de cfak arra az esdre, ha .a kielégítési |0.u« ma is feonál és ha ellenük halasztó h<iiáiyu igenykereset folyama''ba nincs, — végrehj|Mst s/mvtdök lakásán, Ká nahazán leendő megiar-tasara határidőül. .1935 évi decembe hó 30. napjának d. e 11 órája ü/eiik ki, amikor a bíróilag lefoglalt motorkerékpár, bútorok, gépek s egyéb ingóságoka» a legtöbbet ''ígérőnek kes? pénzfizetés mellen szűkség esetén bcc>aton alul is. de a kikiáltási ár kétharmadánál aiacsonyibban nem — cl fogom adni. Aion ingóságokra, ameivrknek a Kikiáltási ára 1C00 pengőn felül van. az 5610-931. M E. számú rendelet értelmében c<ak a<oK árveiezheinek, akik a kikiáltási ár egyti ? cd''észét bánapirwüi leteszik. Zalaegerszeg, 1935. évi december 3. Denes István kir. fbir. végrehajó- INDANTHREN színes függönykclmc 88 fOlér HENIG röfös- és kézímunkaüzlrt. v.HIM»M«MI t< ••«•». »■».'' SviVCHTf. TT** j*»Of A bl«MMnUl r*i*i!|« i MUS''OS tstlk s**rk*Mtj i oivio maiit»« jóiter K*MtS*ly< tudj« ti i KO INSZCV ÜlSZLÓ ia«M»«i iw«4«iui FVASC''A jőisir A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme ■s. es garage Bosch service Ahhumuláfor service FAG golyón és görgösetapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telelőn 43 az oicso zsír vasar I Plank józtef jánoshazai nagyvárénál: la zsirszalonna bőr n*Uül 1 36, háj I 48. ir olvasztott zsir I 56, füstre való izalonn • 1 20, Idslölt szalonna 140, friss löpóriö — 96, la htiios kolbász 1— P. \ i árak nagyban értendők Karácsonyi vásárlásaira V már csak pár nap van Szerezze be szükségletét GYARMATI cscmrgetulethen A zalaegerszegi Vir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 17.924—4935 tk.. szám Árverési hlrdetmtejrkfomat Vármegyei lkunk és Takarékpénztár tt. T. za''aegerszegi hej. cég végrvliajtatónak Jáüca Mariska kiskorú zaaegerwegi lakos végrehajt tást sjxnvedó el''.en indított végrehajtás ügyi ben a te ckkum vi hatóság a végrehajtási ár» verést 400 pengő tőkekövetelés és jára''ékat behajtása végett a za''avgerszegi kir. járásbíróság területén levő Zalaegerszeg m. városban fekvő. s a za''acgcrszegt 3098 A -f 1. 2. sor&z. 545, 546 hrsz. ház, 50 a, 50, b ő. i. az. a a¡t udvar, wgat''anbó: U. II. 14. Watt; géro 2.700 pengő kiktáltási .irban ózv. Jálk* Uézáné Nóvák C\av özvegyi jogival terhelten elrendlete. . A* árverést 1936 évi március hó 14. nap- Ián dé előtt 10 Órakor & telekkönyvi halóság hivatalos helybégében fogják meg-tartani. %Az árverés alá kerüló^wjgatlan a kilaáHásI ár kétfiarmadánál a''acsonvabb áron nem adható cl Az árverelni szándékozók kötelesek bánat» pénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénz-ben, vagy az 1881: LX. t. c. 42. szakaszában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói leté''be helyezéséről kiállított leteti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t. c. 147., 150., 170. szakaszai; 1903: LX. tc. 21. szakasza). Aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi .százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. szakasza). Zalaegerszeg, 1935 október 14. Dr. Nagy Károly sk. kir. járásbíró. A kiadmány hiteléül: Hektor, kiadó. ) V ■ Nagy karácsonyi csillárvásár! 2 lángú modern 3 «I ii csillár 9 50 .. 14- V \ r IR > -I Endre \ gar rádió és villamossági szaküzlet Kazinczy-téren a pénzügyi palotában és Széchenyi-téren a megyeházzal szemben 6 1935 december 24 APROHIRDETESEK VÖCKÖNDI gazdaságomban (azelőtt a nagykapornak! jezsuita apátság tulajdona) kisebb mennyiségű 1934-es évjáratú rizling-bor van eladó. A karácsonvi ünnepek előtt 23 literen felüli tételekben Zakegerszegen házhoz szállítva literenként 60 f. Ugyanott kemendi vörös 4Q f. Levélbeli érdeklődésre mintát kükiök. Nagy János körjegyző, Nemesapáti. PRÍMA HÍZOTT SERTÉSEK 150-180 kg élősúlyban a Kaszaházai Mü malomban eládók. Te''eíon 40 sz. • MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kal^nyomdáinn. • — • Hirdessen a Jllll mm \ Kis fia karácsonyra esy szép zseblámpát szeretne I : A legszebbet veheti a legolcsóbb árban Polsár Endrénél a pénzügyi palotában. i felszerelések és VJ ró dI i k Pál és Indránál Z a lae g e -r s * e g Telefon 170. Babák, ólomkristályárn, nyegés porcellán készletek, úgyszintén képkeretek legolcsóbb árban. Telefon 161. cégnél. Nem fázik a ródlídályán ha KISS CÍP0 van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, - Bátran járnat hóban fagyban. Zalaegerszegé Batthyány-utca 17. jluúuiiwm ii i 1 ................... Figyelj! HAVAI kézimunka és s?őnycgf«nalai. Babiruha kölftnlcgességei legmegbízhatóbbak. - orvosi rendeletre is legolcsóbban készit . „ D. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. > • a rendőrpalotával sze« ben Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb^ r aj avi t^ műhely Varga Lajos (Tiki) órAs- és ^kszsrész Rákóczi ut 5. sz. Vass Lajos » t Zalaegerszeg, (a megyeházzal szembe1 OLCSÓ ésMEüDIZHAT ■é írógép és szimlálógép szaközld ESIK A uj táska gép P 17E Remington irOgépck bizományi lerakata, javítások, benzinfurdók, jrkarban, tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép műszerész. Zalaegerszeg. (Mándi patika mellett) Nyomatott Kak*t A*ostou köoymyomdiiÄb«, Zalaegc***efc SzJbdmij\-tít 1. Ttfefc» ill. L évf. 1935. 20. szám. án 0 m Szerkesztőségi telefon: S(). p O i. I T I K Í4 I December 25. Szerda. m napilap SysmJai telefon: Dl. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. —® - Felelős szerkesztő: * SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: I hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. / Békesség a jóakaratú embereknekI. 1 * V * Ma: Dr. A07T NÁNDOR veszprémi megyéspüspök v. Az Adventnek hetei a vág} akozásrak, az isten vár ásnak szőtt napjai. Az Egyház napi Zííölozs májában is állandóan eseng: Harmatozzatok, óh, égi magasok!... Napról-napra a próféták szavaival biztat: Emeljétek fel szemeteket és csodálkozzatok!... íme. jön az Odvözító, aki megszabadít titeket... Ime, eljön majd az Isten és ember Dávid torzséból, hogy megmentse az ö népét!... Ne félj tehát Sión, íme, eljön a te Urad és Istenei^ — Amit pedig a próféta Isten választott népének Sion-járó! és Jeruzsáleméről, a szent varosról az vonatkozik képletesen Krisztusnak fölüi országára és az összes népekre. Miként tehát a próféta biztatja az ó népét, úgy biztat ma is az Egyház minden népet. így biztatja a magyar testvéreket is! Biztatva mondja: ne féljetek, hanem reméljetek ós várakozzatok, jobb klók, jobb napok, jobb jövő, szebb magyar jövő virrad majd reátok! Nemde ma is mindenki így várakozik! A szegénységben, az életért va''ó harcban szinte asoüavárók lettnnk. Nemde ma is mindenki ©óhajtozik és mondja: Uram, jöjj el és segíts bajainkon! Jöjj el Urunk, mert megbűnhődtünk már mindent abban az igában, amit idegenek "és egy szervezetlen magyar társadalom rakott reánk. Ma is várakozik a fűtetlen szobákban a didergő szegénvek sokasága. Vágyódnak jobb ¿dó után, ruhátlan és cipót''en gyermekeink * a kesergó szülők. Várnak és vágyakoznak betegeink, kiknek gyógyszerre is alig kerül. Reménykedve néznek a karácsonyi idó elé munkanélküli iparosaink. Jobb idóket várnak árukban gazdag, de vevókben szegény kereskedőink. Vágyakoznak az elmúlt időkhöz hasonló jövőre munkástömegeink, akik Nagy-magvarorczág életében nem ismerték a munka-nélküliséget és akkor tisztes keresettel tudták biztosítani szerény megélhetésüket. Vágyakozva keresnek szabadulást a nyomasztó gondoktól a járandóságaikban megrövidített tisztviselők és nyugdíjasok, akik a nemzet egyeteméért hoztak áldozatot. Szóvá! mindenki \á-fyakozik és segítséget, vigasztalást és szabadítást vár a bajoktól s gondoktól. Íme, ennyi vágynak, titkos és bensó kéressek, mely az Egeídg ér, az Isten most sem á3 sllent. Miként az Isten egykor elküldötte szent Fiát,.úgy most is karácsonykor egy gyermeket *üld a magyar éjszakába, aki az Ö szent Fia. Róla énekli a magyar n^p évszázadok óta: )*zus Krisztus született, örvendezzünk.... Oyermekloel akarja megörvendeztetni, mint egykoron, úgy ma is az emberi nemet? Hogyan?! Miként? Nem szóbeszéddel, hanem példával. Példával vezet, sót magával ragad tóikét az isteni Kisded, hogy azután megbékéltessen és megvigasztaljon. Könnyebben ■»egy a harcos a harci tűzbe, ha vezére példá-tal buzdítja ót. A Kisded is példájával ragad amnket, hogy azután megbékéltessen 6a meg* ▼igasztaljon. Szomorkodnak és nyugta''anok sokan, mert ü a szegény, csonka nemzet nem tudja min- den fiát úgy ellátni, amint arra szükség lenne Szomorkodnak sokan, de hányan, a szegény-ség és nyomor, meg a hideg szoba miatt. A betlehemi Kisded, minden fénynek és me égnek teremtője, mikor földi isten-emberi hetének első napjától kezdve, zsenge gyermekként a sötét éjszakát és pedig a téú éjszakát és annak hidegét váasztotta magának, testvérévé szegődött minden szegény, nyomorgó és fázó magyarnak. 7%''em várt a tavasznak enyhe fu-val''atára, sem a nyárnak melegére. Példával ^art minket megvigasztalni, mert nekünk a é''et sok szenvedést hoz. Nagy leJki erő és segítség, ha fagyoskodó embertársaink is azt mondliatják: lusonlóbb ''.eszek az én Istenemhez! ö érettünk jött a földre és váasztotta ajhiejeget. Éti is Érette való szere.etbóS tűmi aíafom ennek a szegény magyar életnek nyomasztó szenvedéseit. Szegények nür.dig lesznek velünk... c* nvr*t is vannak! Urunk és Ist^núnk ad erre példát, mert szerette a szegénységet. Az "Apostol szerint az Isten, aki gazdag.Wzegéimyé lett éret-tünk. Idegenben születik. Útközben. Szegény szülőktől, csak hitvány pólyába takarhatja anyja. Nincs ágya, csak álati jászolya. Nincsen kényelme, csak egy dugadőlt istálló a lakása. Ál''atok párája melengeti. A szegénységhez hü marad később is. Ácsmester szerény műhelyé- '' ben keresi mindennapi kenyerét. Apostoli útján, rjin csen pihenő helye. A farkasokjyffc odúi vanrak^s az ég madarainak iésAxTT^r emberek Megváltójának nincsen helye, anoVa a fejét lehalja. íme, a világ legnagyobb hajléka talanja és ''egnagvobb szegénye! Hasonlóvá ''enni az Istenhez! Ez volt egykor az első emberpárnak a vágya s ennek a vágynak lettek áldozatai, mert bűn áha! akarták megva''ósítani ezt az á''raot. Ma is Istenhez hasonlóvá lenni a boldogság"egyedüli útja! Hányan vannak még ma is, akik a szegénységüket türeJernirie! viselik, mert úgy érzik: ftirs szen az én()Mcgváltómnak sem volt jobb dolga itt a földön ... Mennyi áldás, mennyi mentés van ebben a karácsonyi hangú''atban. Ezt a nagy gor.do''aíot a karácsonyi jászoíy Kisdedének szemlé''ete adja nekünk. Mindig nagy gon-do''atokban vaj» a ''egtöbb mentő erő! A le-mondó, .gyenge !elkiség az embernek legnagyobb csapása és ''egtöbbször összeomlásnak az oka. y A betlehenu példa lelkesít, feemei, ineg^ ment az elkeseredéstől és kétségbeess**!. A szegénység Isten Fiának ál''andó kenyere volt. Nem lehet tehát a szegénység a legnagyobb rossz. Boldognak hirdeti a lelki szegényeket. Ez igaz! A Kisded országát és örök bödog-ságát csak azoknak igéri jutalmul, akik tehetős voltuk mellett meglátják a betlclvani eseményben az emberszereietnek mozzanatait. Nem sziinik meg hangosan beszélni arról, hogy az éhezőknek ételt, a szomjú hozókx:ok itaft adni és a mezítelenekét ruházni — ez az ö célkitűzése. A mezhe''enség felruházása, a haj-lékta''anok befogadása, a börtönben stnylódfok Látogatásáb a szomorúak vigasztaása, a szomorúak vigasztalása is az O szándékai kozé tartoznak, ö volt az, aki szent Itaragjában ostort font, hogy az embereket ezzel is íigyeV meztesse. Nem épen ezek a trn csonka magyar életunJoRek » a fő hibái: éhség*, szomjúság, ruhát''anság, e''íiagyatottság és akárhányszor szomorú reménytelenség?! A karácsonyi Kisded pé''dája nem volt nyomtalan. Ma is karácsonyra va''ó hivatkozással ruházzuk fel az élet szegényét. »Mindenki karácsonyfáját« versengve állítjuk fd, mert kigyúlt a lelkünk a betlehemi példátóL Rendezzünk örömnapot mindazoknak, akiket ettől az örömtől a keserű élet meg akar fosztani. Az isteni Kisded tanítása él bennünk öntudatlanul is. El ez a tanítás azokban is, alak a válás nagy kegyelmét nem ismerik. Éljen bennünk a karácsonynak tanítása és ösztönözzön csodálatos erőpróbákra. Szükségünk van erre. Szükségetek van erre szegény magvar gyermekek, akiknek kenyere a kényérte''enség és jövője a munkanélkü''iség. Ezt írja elő, ezt rajzolja elénk a rnai szegény magvar élet, azonban a bet''e-hemi csoda evrói-évre meggyújtja bennünk a reménykedésnek szövétnekét, mert érezzük és tudjuk, hogy egy Atyának vagyunk a gyerme^ kei és a betlehemi csillag fényénél megütjük a testvérben a testvért. Az isteni Kisded ke» gyetlen és sanyarú é''ete után feltámadása következett. A betlehemi csi''lagnak fényénél kigyúl lelkünkben a betlehemi éjszaka gondolsr taitól edzett magvar mécses és így felvértezve, ha kell, emberfeletti erővel, lelkesedéssel, ösa. szefogással, de egységgel is tovább- harcoW junk a szsbb magyar jövőért, Magyarország feltámadásáért! A Nemzeti Egység tábora teliet győzelmet aratott a nagykanizsai választásokon Is Nagykanizsa, december 24. A zalaegerszegi városi választások után a nagykanizsai is a Nemzeti Egység legteljesebb győzelmét hozta. Dr. Fábián Zsigmond elnök hirdette ki az eredményt. A képviselőtestület tagjai lettek: Magas Mihály, Samu Lajos, Rátkai Lfcz''ó, Molnár Ferenc, dr. Diskai Imre, P. Czirfusz Viktorin, riló Ferenc, Beleznai János, dr. Weisz Lajos, Szabó Qyóző, Boda Károly, Ba. logh József, Szálinger József, Miklós János, dr. Szabó Zsigmond, Tibolt Lajos. Sem a Független Polgárok, sem a Kispolgárok párt ja "egyetlen jelöltet sem tudott behozni. Kiskanizsán négy lista futott, a három man-dátumot a nyilasok szerezték meg. Képviselő)! lettek: Szabó üyu''a, Krisztid József. Mihi-lecz (Krénuaz) Károly. 2 / ZALAI HÍRLAP ''935 december 25 ipari termelési kérdétek ét tzociálit leiadatok Irta: BORHEMUTZA QiZA m, klr. Iparügyi mfnlSMtar Az iparügy- minisztérium, amclv ez év augusztus elején kezdte meg működését, kezdet apróbb nehézségein már túlesett és minden erejét azoknak a problémáknak a megoldására fordíthatja, amelyet jogosan elvár tcSe a magyar gazdasági élet. A legfőbb cél csak az ossses gazdasági tényezőnek harmonikus egységbe való össze-foglaása lehet. Ezen belül a közérdek szempontjainak a figyelembevételével kell megoldani az ipari problémákat. Az ipari kérdések két főcsoportba oszthatók: a termelési kérdésekre és a szociális feladatokra. A gazdasági szempontból kétségtelenül a termelési problémáknak a helyes megoldása az előbbre való, mert hiszen a szociális kérdéseket kiépíteni, a munkavállalóknak a szociális helyzetét emelni csak akkor lehet, ha a termelés helyesen, rentábilisan, a nemzet érdekeinek megfelelően van megszervezve. Nem térhet ki Magyarország sem azok elő! a szervezési kérdések elől, amelyek az ipari állynokban felmerüllek és amelyeket a mai gazdasági rend szükségszerűen felvetett. Fe! .Kell tárni az itthon lévő nyersanyagokat és minden eszközzel elősegíteni ezeknek a felhasználását. A hazai nyersanyagoknak a feV-<k>lgozását fokozottabban kell biztosítani, mert hiszen ez úgy a belső piacra, mint a külkereskedelmi mérlegre kedvezően fog kihatni. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy egyetlen egy á Larn sem — és így Magyarország sem — nélkülözheti a kulfoxh nyersanyagokat. Minden olyan külföldi nvcrsanyagbehozataX amelynek fe dolgozása rentábilisan biztosítható, akár a belföldi piacra, akár külföldi értékesítésre ván szánva, helyes iparpolitikai irányi jelent. A töke is csak akkor tölti be a helyes szo-repet, ha az egyetemes nemzeti érdekek szol-gá atában áll. Nem engedhető meg, hogy míg az egyik olda''on tőkeszükséglet mutatkozik, addig -másfelől a rendelkezésre álló csekély-tőke olyan iparvállalatokban helyezkedjék et. amelyekben a dolgozó üzemek érdekeit veszélyezteti, ahelyett, hogy olyan területeket keresne, ahol még fejlődési lehetőség van. Az iparnak egy központban, Budapesten és kornyékén va''ó összpontosítása helyett arra kelLtörekdenünk, hogy amennyire lehetséges, elősegítsük azoknak a vállalatoknak a létesölé-sét, amelyek a vidéken akarnak elhelyezkedni. A vidéki kisebb ipari centrumoknak kia''aku-lá?a úgy termelési, mint szociális, de kulturális szempontból is fontos. Előnyben kell részesíteni olyan ki>ebb vállalatok a''akulását, amelyekben a munkaadó és munkavállaló között fennmarad a közvetUeo kapcso''at. Ez rendkívül kedvezően hat ki a termelésre és szociá''ts szempontból is nagy jelentőségű. '' A kisiparosság részére a munkaalka''mak megteremtése a legfontosabb. Ezen a téren a kormányzat már clindu''t akkor, amikor úgy határozott, hogy a közszállításoknál 6°''o-os előnyben részesíti a kisipart. A kisiparosságnak is meg kell azonban tanulnia azt, hogy a helyes továbbképzés és szervezkedés a kisiparosság gazdasági elesettségének a megjavu- Nagy karácsonyi játékvásár Bánfai Béla optika él fotó szaküzletében, Zalaegerszeg. Kérje díjmentes képes árjegyzékünket. lását mennyire elősegíti. Életképesekké fogjuk tenni az ipartestületeket, hogy caek, az iparosság jogos érdekeinek erős támpontjai ks gye ne k. A kézművesiparosság képzettségének emelése is olyan kérdés, amit tovább halogatni nem lehet, ezért a megévó iparosságnak kéfv zettségét továbbképző tanfolyamok útján kel emelni, az ifjabb generációnál pedig a segédidő meghosszabbítása és a mestervizsga bo vezetése szolgálhat a szakképzettség emelésérc. Az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének az átszervezése most már lehetővé teszi minden jogos hiteligénynek a kielégítését. Gondoskodni kell arról is, hogy a kisiparosság védelmet ta áljon az árrombolások ellen. A terme és megszervezésével párhuzamosan nem szabad aumban elhanyagolni a szociális kérdések mego.dását sem. Ezen az úton a kormányzat már megindult, amikor ez év júr niusában kiadta a 48 órás munkahétre és a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó rendeletét. De itt csak fokróSfokra sza- tották a hozzáfűzött reunényeloet és az itt szerzett tapasztalatok vezetik a kormányzatot a további rendelkezések kiadásában. Annyit mindenesetre meg lehet máris áU** phani, hogy a 48 órás munkahét bevezetése a munkané.küüscget az asztalosiparban majd-nem teljesen megszüntette, de azért figyeenv mci kell kisérni a kérdést, mert űttöró intéz-kedésről van sző és a munkavállalók szempontjából sem közömbös, hogy annak ered-ményei mi yen gazdasági következményeket vonnak maguk után. A legkisebb munkabéreket is már több iparágban ál apítótták meg az arra hivatott bizottságok. Az itt szerzett tapasztalatok is feljogosítanak arniak megálaprtására, hogy a kormányzat helyes úton járt el akkor, amikor ezeket á rendelkezéseket bevezette. De a Gömbös-kormánynak az itt vázolt gazdasági irány megvalósítására vonatkozó törekvései is csak akkor lehetnek vaoban credm-nvcsek, ha ezeknek végrehajtásában, megvalósításában a nemzet minden tagja lelkiismeretes meggyőződéssel, soha sem lankadó munkakedvvel, a nemzet alkotó és ellenálló erejébe vetett tőrhetetlen hittel a kormány melle ál had haladni. Az eddigi rendelkezések bcvál- Három kiváló politikai tényező masas kitüntetése Budapest, december 24. A kormányzó a miniszterelnök elterjesztésére Antal István dr. igazságügyi ál amtitkár, országgyűlési képviselőnek, a miniszíercnök sajtóosztálya vezetőjének ez utóbbi ál''ásától va>> megválása alkalmából buzgó és kiválóan értékes szojgáatai elismeréséül a II. osztályú magyar érdemkeresztet a csil aggal együtt, vitéz Marton Béb gazdasági főtanácsos, országgyű''ési képviselőnek a közélet terén szerzett érdemei elisme- réséül a II. osztályú magyar érdemkereszt é% Traeger Ernő dr. miniszterelnökségi miniszteri tanácsosnak buzgó és eredményes szolgálatai elismeréséül a II. osztályú magyar érv demkeresztet adományozta. Az egész magyar közvélemény őszinte öröm-'' mel veszi a hírt a kormányzó legfelsőbb eV-Ihatározásáról, amellyel a magyar közélet három kiváló tényezőjét magas kitüntetésben részesítette. Január negyedikén kezdi meg szezoniát a Darvas színtársulat Zalaegerszegen Zalaegerszeg, december 24. A pesterzsébeti szrntársuat, Darvas Emó társu''ata január >án vonul be Za aegerszegre, hogy 4-én este több, mint egyhónapos színi szezonját megkezdje. A 42 tagból álló társulat érkezését kedvező hírek előzik meg. Darvas igazgató három vagon szebbnél-szebb díszeit el és a Vgújabb színpadi termékekkel érkezik Za''acgcrszcgre. — Dráma, vígjáték és operett, mégpedig mindegyikből a legújabb termés, húzódik meg tarsolyában. Tart eredeti opcreítbemutatókat isi | A héttagú ¿cnekar Pástliy László, a kitűnő karmester vezetésével kifogásat''anul Játja -e! fe''adatát. Mindenki megkapja tehát ízlése sze-, rbit a magáét a IXirvas társulattól. Nádai József. Hídvégi Ernő és Márkus Jenő színházi titkárok már december 27-én megérkeznek Zalaegerszegre, hogv te jes erővel megkezdjék a bérletezést. Leszögezzük, a kitűnő társulat va''óban megérdemli a támogatást, fogadjuk tehát szeretettel az új társulatot. Két keszthelyi fiúcska borzalmas tűzhalála az égő házban Keszthely, december 24. (Tudósítónk je''en-tése.) Megrendítő gyermektragédia történt hétfőn Keszthelyen. Skomyák Lajos napszámos Vásártér 27. sz. a''atü lakásában tűz ütött ki és szénné égett a napszámos két szerencsétlen fiacskája, akikre a szülők rázárták az ajtót. Skomyák La^os napszámos még a kora reggeli órákban kiment az erdőre, hogy iát hjz-zon liaza karácsonyra a csa''ádjának. Kévéssé'' utóbb a felesége ''is eltávozott hazulról és két kisfiára, az ötéves Iajosza és a hároméves Józsira rázárta az ajtót. Tíz óra tájban árrá lettek figye''mcsek a szomszédok, hogy Skor-nyákék lakásából sűrű füstfelhő tör e)5. Valaki azonnal értesítette telefonon a tűzoltóságot, a többlek pedig megpróhálták, hogv* kimentsék az égő lakásból a sivalkodó gyermekeket. Abban a pil''anatban azonban, mikor betörték az ab''akokat és az ajtót, teljes erővel csaptak fel a lángok, úgy hogy lehetetlen volt behatolni a lángtengerbe. Szívettépő jelenetek játszódtak le. mikor a szomszédoknak tehetetlenül kellett ha''laniok, hogy odabenn kétségbeesetten sírnak" a gyermekek. Rövid idő múlva köhögésbe lhT!adt a sírás, majd elcsön- desedett minden odabenn. A kiérkezett tűzoltók mindent elkövettek, hogy kimentsék a gyermekeket, azonban ez a leghősibb önfeláldozás árán sem volt lehetséges. Mire a tüzet eloltották, a gyermekek megszencscdett holt. testét ott találták a szoba közepén, egymás mellett. Nem lehetett pontosan megállapítani, hogy mi okozta a szobatüzet. Legvalószínűbb az a feltevés, hogy a fiúcskák gyufával játszhattak és vigyázatlanságból magukra gyújtották a házat. A csendőrség megindította a nyomozást. zsír vasar Plank JózncÍ jánosházai nagyvárénál: la zsirszilonna bőr ndkül I 36, háj I 48, la olvasztott zvír I 56, füstre való szalonn-1 20, fű>ldlt szalonna I 40. friss töpörlő — 96, la húsos kolbász 1 — P. Az árak nagyban értendők- Karácsonyfa cahorhát, diszehot, szaloncuhorháhat CTA U AwUA»%! «m ¡ót, oicsó. és szépet a rerterftepi csemegenazoan vehet. - Szaloncukorka már I 90 P-töl, csokoládé függelék már 5 60 P-től NÉMETH JÓZSEFNÉL. — Telefon 207 szám 1935. december 25. i ZALAI HIRLAP Karácsonyi gondolatok Irta t ¥lléx TA0ÓOY TlflOA főispán Zimankós nagyböjti «tápon foglaltam cl elvnek a gyönyörű vármegyének főispáni székét és vettem át itt a vezetést. Abban az időben még jégkéreg borította itt-ott, hellyel-közzel a za''ai magyar szíveket is. Hála Istennek, a jobb belátássaJ, az egyéni érdeknek, a szubjektivizmusnak, a hiúságnak önkéntes háttérbe szorításává! és az egyetemes érdekeknek növekvő szolgáatával lassanként * jégkérgek leolvadnak a zalai magyar szivekről és mindinkább a vármegye és az egész nemzet javára szolgáló, békés, harmonikus munka fejlődik itt ki. Mind jobban megérzik vármegyémben a korszelem fuvallatát, mely kell, hogy tettekre inspiráljon; tettekre, melyek nem egyénekért vannak, hanem ezért a gondok közt küzdő, becsületes, szorgalmas, vallásos és hazafias zalai népért. A szeretet ünnepén melegséggel és igaz testvéri érzésééi szeretném magamhoz o''.elni Za''avármegye népét, hogy megerősítsem a kitartásban, hogy a kétkedők szívébe hitet öntsek, mert aki hisz, az nem veszhet el és meglátja a földön a szebb, boldogabb jövőt, odafenn az örökkéva''óságban pedig megdicsőül. Karácsony a szeretet mellett az ígéret ünnepe is. Az örök, megdönthrfetlwUgázságokat hozta el-az emberiség számára az .Odvözító. Bízzunk Benne, erősítsük a szívünk**, akkor a nagy ígéret beteljesül a vármegye népe és az egész nemzet «rámára. Akinek a szivében szór etet éJ, arra az a szerétet kötelességet is ró. Kóte''csséget embertársaival szemben! Ez kell, hogy áthassa mindazokat, akik a Nemzeti Egység nagy gondolatát magukénak vallják. lamináljon ez a szeretet ebben a vármegyében is, ne csak karácsony ünnepén, hanem mindig, ál''andóan. Gondo/arak azok, akiknek sokjuk van vagy egyálta''án van valamijük, mindig azokra, akiknek semmijük sincs. Át kell érezni minden igaz magyar embernek itt a trianoni határok között azt a sorsközösséget, mely egymással szemben tényleg megértést, kötelességeket parancsol! Ezekkel a gondo''atokkal köszöntőm a vár* megyét karácsony szent ünnepen, kívánva, hogy a mindenható örök Isten suga''mázza a za''ai magyar szívekbe a hit. remény és szeretet felemeló érzését! A zalai monográfia műhelyéből . Mcgy6ik monográfiája első kötetének bevezetésében rámutattam arra, hogy a megye-történet középkori részében a megyei intézmény kia''aku.ása a legfontosabb probléma s a településtörténeti kérdések megoldása, kapcso-láatban a hirtoktörténettel. A források természete szabja meg ezt; mert a fennmaradt ok-^ levc''cs anyag majdnem kivétel igéikül birtok-történeti természetű; hosszú szazadokon át ugyanis csak a birtokokra vonatkozó írásoknak volt becse, csak ezeket őrizték meg a családi levelesládákban s a hiteles helyek levéltáraiban. A községek története s a birtoktörténettcl kapcsolatban a jelentősebb családok története tehát a monográfia középkori részének a gerince. A »községek története'' kifejezést azonban nem szabad itt sző szerint vennünk s azt várnunk, hogy az ezzel foglalkozó kötet az egyes lakott helyek múltjának részletes képét fogja majd nyújtani. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy mily csonkán, mennyire megtizedelve maradt fenn — annyi pusztulás után — a középkori okleveles anyagunk, úgyannyira, hogy néha bizony egy-két adat csak az, ami az 1526 előtti időkből egy-egy község múltjára vonatkozó''ag rendelkezésünkre áU s ez sokszor csak ép arra elég, hogy az illető község meglétét s esetleg egy birtokosát mutassa meg nekünk. A középkorból ismert körülbelül 1100 község jórésze ma is megvan; ezek helyének a meghatározása persze nem okozott különö-•ebb nehézséget. Azonban igen s^-*elpusztult azóta s az eltűnt községek helyének a megállapítása sokszor igen körülményes s fáradságos munkát igényeit s csak a. régi hátán-járásokban talált adatok, a birtokosok, mai düló nevek vagy más nyomok segítettek eredményhez. Fokozta a nehézségeket gyakran az, hogy igen sok községből két-három-négy vagy még több azonos nevű volt megyénkben, amelyeket nem mindig különböztettek meg valami módon egymástól. Hogy csak a kettőnél több azonos nevüek közül említsek néhányat, ilyenek voltak: Apáti, Bik, Csatár, Istvánd, Kál, Keresztúr, Kisfalud, Lakos, Mindszent, Szenterzsébet, Szentgyörgy, Szentmárton. Szentmi-hály, Sziget, Sző Hős, Tomaj, Újfalu. Ilyen volt Lak is, amelyből kienccei találkozunk középkori emlékeinkben. Ezeket mutju tora be az a''ábbiakban a monográfia harmadik kötetének adatai alapján. I. Vindornvalak A XIV. század derekán Laki Béd fiaival találkozunk, akiket vin-dornyamelléki nemeseknek mondanak (ZO. I. SS3., Tört. Tár. 190$. 1<M.), a század vége felé pedig Béd unokánál, akik szintén lakiak voltak. Ekkor már hozzátették azt is, hogv q Vindornya melléki Lak ez (ZO. II. 1S4 ). így kétségtelen, hogy a inai Vindornva''akon voltak birtokosok. A XV. század második felében hallunk újból csak róla, amikor a Szentgrótiak-nak volt itt 7l i adózó jobbágy portájuk (ÍM. 17.628.), s birtokosok voltak itt még a Her-telendyeV is, akiknek egy ik elór.evük ma is Vindomva''aki (Hg. Festetics-cs. ''evt. Zal. 204., Zalavári ap. !evt. Prot l). 282.). A XVI. szá-zad elején Bériekkel is talá''kozunk itt, akik a előnyös feltételek mellett folyóritunk. ♦ Zalaegerszegi Kereskedelmi Bank Rt. Kazinczy tér. Telefon 22. SzentgTÓtiakkal együtt a Tűrje nemből valólí voltak (Za''avári ap. levt. 7b7 ). 2. Kacorlak. 1316-ban tie''.se határjárásában említik a ve''e határos lakot és Berzejv. cét. amelyek Treutul Miklós birtokai voltak (Fejér Vlli/1. 612.), így kétségtelenül a Kanizsától éízakra fekvő mai Kacor''akkal vojt ez azonos. A század nyolcvanas éveiben a Treutulok Zsigmond kirá Ival cserélték cl I.A-kot és Szigetet (IM. 7395), néhány hónap múlva azután Mária királynő Kanizsái Jino» fiainak adta ezt a két birtokot (Dl. 7450.). Kanizsai László és Imre 1431-ben Lakot Gen-csi Kaezor Miklós fia János és fiai, va''amint testvérei CLencs nevű vasi birtokával cserélik el (N. Muz. levt.. Dl. ÍZ382.). így a Kaezorok kezére kerülvén, a XVI. század elejétől kezdve Kaczorlaknak nevezik. A XV. század derekán már kínból épült egyházát említik (14o6. N. Muz. levt.). y 3. Középlak. Lövőtől keletre is volt egy lak, amelyet már a XIV. század derekán * később »s többször Közép''aknak is neveznek. Ez a híres Salamonvári vagy Harkályi család birtoka volt. 4. A XV—XVI. században Csány mellett *s találkozunk egy Lakkal, amely azonban csak puszta volt s maradt ts sokáig. 1467-ben Kus-tányi Lukács leányai eltiltják a Csánylakat Szentmihályfalva és Lak megszerzésétől (Sibrilo-cs. levt.), tehát va''arni jogot formáltak hozzá. 146S-ban Csák Balázs fia Csányi Jánosnak ¡aki részbirtokáról olvasunk j(Dk 16.739.) s ekkor külön említik Csányiszentmihály birtokot vagy pusztát. Viszont amikor 1475-ben Ccánvi Balázs fia János és Balázs fia Benedek ha Márton új adományt nyertek birtokaikra, ezek kozt volt Lak máskép Szentmihályegvháza* (N. Muz. levt. 1526-i átír.). Fz az 1467-í oklevél a Sibrik-család levéltárában maradt meg s ezen a nyomon elin-dúlva korábbi adatokat is ta''áluuk erre a lakra \ M ZALAI HÍRLAP 19/5 decrniher 25. 1NDANTHREN színes függönykelme 88 fillér HéNIG röf ős- és kézimunkaüzlet* vonatkozólag. Egy, ugyancsak a SibriKevél-tárban őrzött ok.evc bén azt olvassuk, hogy 1377-ben "Békási Gergc.y fe csége, Zsuzsanna, Szentkirályi János leánya, cltütja Korpadi János jeányait Lak zalai birtokuk elidegenítésitől. Ez a''apon ugyan még nem azonosíthatnók ezt a Csány melletti Lakkal, de mivel egy 1358-i oklevélben azt olvassuk, hogy Szentkirályi Jakab fiai, János és Albert, további Héderváriak, másfeiő! pedig Kanizsai János fogott bírák ítéletét kérték egy vitás földdarabra nézve, mely Kehida és Lak közt feküdt (Héderváry-okh. 1. 54.), kétségtelennek vehetjük, hogy ebben a Lakban voltak részeik ekkor a Szentkirályiaknak. A Hédcrváriaknak is volt itt. ügy látszik, birtokuk s találkozunk velük később is c vidéken. 1480 körül az örvényesi pálosok tiltakoztak az ellen, hogy Hév. dervári Pál Lak nevű pusztáját — mely a kolostoruk szotnszedságában^van! — eladja Laki Mártonnak és fiának (Kovachich: Formuláé soíl. styli, 241.). ; 5. Volt egy Lak nem messze Sümegtől. Egy 1393-i perből kiderül, liogy ez a Lak, amely szomszédos volt Eny erével s határa erintette a Cseh—Bécs-i utat s a farkasén verei nemesek erdejét, Kustánvi András és Dániel birtoka volt.(1400. N. MuZT levt.). Bizonyára ez az a Lak, amelyet az 153l-i adólajstrom Sümeg, Rennek és Alsógyömörc közt sorol fel, az 1542-i pedig Kisgyömöre és Sümeg közt (Orsz. Levt.). 6. Az 1331-i adó''ajstrotn Csatár és Misefalva közt is említ egy Lakot, s az 1542-i is Misefalva mellert. 1411-ben Laki Imre határos szomszédja volt Kis''iszk ónak (N. Muz. levt.), egy 1435-i oklevélben pedig azt olvassuk, hogy Bar''ahidai Botka István fia Benedek laki jobbágyáivá* Felsőliszkói KiMán felső- liszkói kúriájára tört és. ott hata''maskodoTt (!>!. 12.703.). Igy azután megá lapíthatjuk, ltogy ez volt az a Lak, amelybe 1447-ben Hunyadi kormányzó Tcrpcnnel cs Mi_-e.a.vá\al együtt beiktatta Unyonii Miklóst és Szép aki Botka Pétert (Hg. Batthyány-cs. íevt. Körmend. Unyom. 53.). Vaószínű, hogy azonos volt ez a Lak a mai Ormándakkal, amely, mint neve is mutatja, eredetileg két falu volt, Or-mánd és Lak. Az 1531-t adóajstrom egymis mellett sorolja fcJ Lakot és Dcbrétét, az 1542-i pedig Kökényes után Ormánddal fogja össze Lakot, ahol az Ormándiak voltak b;rtoko^>k. 8. Az Alsólendvai Bánffyak birtokai közt is találkozunk Lak nevű birtokkal, sőt kettővel is. 1423-ban Bánffy- István özvegye cs fiai panaszt emelitek hata''maskodás miatt, amely a Szent-mihály fa''u felett fck\''ő Lak nev''u birtokukon történt (Dl. 11.322.). Szentmihály kettő is volt a Bánffyak birtokai közt: az egyik Lentitől északra, a mai Kerkaszentmihály, a misik pedig Bánokszentgyörgy vidékén. libben az esetben az előbbire kell gondolnunk, mert erre mutat a hatamaskodó (szombathelyi,med-desi és szentandrási) jobbágyok és a vizsgálatnál eljáró kirá>yi emberek sora. így tehát Novától nyugatra feküdt 9. Ugy látszik, épp azért jelölték így meg ezt a Lakot közelebbről, hogy megkülönböztessék a Bánffyak másik ilyen nevű birtokától, amely va''ahol Bánokszontgyörgy, Várföld vidéken feküdt. Már 1322-beíi Peteháza és Oltáré mellett említ Lakot egy okúL''vél (DL 2103.), 1381-ben pedig, amikor a ivagy b''rtok-osztály történt az Alsólendvaiak közt, az Olárc vidékén fekvő Peteháza után sorolják fel lakot Dl. 6S02.). A XVI. század elejéről megmaradt egy igen részletes, becses összeírás, urbárium Bánffy János birtokairól, amelyben Kislak néven szerepel egy fa''u Haraszti és Szentgyörgy között, amely tehát kétségte''enül cz a Lak volt (Dl. 37.006 ). Hohib József. Nem fázik a ródlidályán ha KISS CIPÓ van a lábán. Borbóliöse dupla talpa, Bátran járnat hóban fagyban. Zalaegerszeg,- Batthyany-utca 17. \ A megyeszékhely fejlődésének útja Még a város bennszülöttjei közül is kevesen ismerték eddig Zalaegerszeg vidékét. Más, idegen pedig nem igen vetődött erre, ide, a Ba''aton árnyékában meghúzódó külön kis világba. Nem jött ide senki. Vándor nem jött. mert szegénység itt i> van elég, úr sem jött... aki volt is, lassan elvándorol* innen. S most azt szeretnők, hogy egy csapásra változzék meg minden. Mozdu''jon meg a város polgársága, beszéljen rólunk ai újság, legyen ¿lénkség a közeli dombokon, a kirándulóhelyeken zendüljön fel a dal s a környkébei falvak népe nap-nap után Za''aegerszegen adjon ta''á''kozót... termését itt adja el. legyen élénk a piac és mozga''mas a/, élet. Ha nem is a képzelet gyorsaságával, mégis mintha már megváltoznék Za''aegcrszcg képe. Megmozdul a város, pesti újság is szól róla s a zalaegerszegiek lassan felfedezik magukat, mikor a ki''átóból a liliputinak látszó város apró házai közt felismerik a sajátjukat. Eddig a házaktól nem láthatták a várost, a várostól meg a gyönyörű vidéket. Az idei nyáron már ezrével vonu>ak ki a hegyekbe, hétköznapokon is. szüntelen. A becsali korcsmáros önömmel hálálkodott a mukkor: — amióta jó utunk van, meg kilátónk, sokszor nem tudok elég helyét adni, annyi a nép. Valóban így van... Jó út és cé''pont! Ez a kettő a kirándulási kedv felébresztésének a''apfcltétele s elengedhetetlen kelléke! Kevés városnak van ilyen gyönyörű, változatos és jellegzetes vidéke, mint Zalaegerszegnek. És népes. Körübe''ül tíz ki''ométcrre téve azt a légvona''bcli távolságot, melyből'' még naponta, vagy hetenként kétszer könnyűszerrel bejöhet a lakosság a városba, — ez n tíz kilométeres sugarú kör 54 helységet foglal magába. Ennek a körnek egy kiútja, egy központja: Za''aegcrszcg. A város érdekköre az üt- és völgyviszonyok miatt nyugati és délnyugati irányban a tíz kilométeres körön is túlnyúlik, úgy hogy még mintegy 17 községgel szaporodik a ftMinirt szám. Csonkahegyhát, Pálfiszcg, Kustánszeg, Barabásszeg, Paizs-szeg, Vörösszeg, Kis''cngyel, Gombosszeg, Or-. mándlak, Németfa''ú, Qzmánbük, Hagyár06, Bőrönd, Zaaháshágy, Sa''omvár, Zalaszcnt-györgy,''2a!acséb tnég mind Za''aegcrszcg felé gravitál. Eszerint már 69 községgel kell számolni városunk jelentőségének elbírálásánál. Kelet felé, az észak-déli irányban húzódó úttaan domb áneok miatt nem ér el ilyen messze a város vonzása. Az út az, ami n várost va''óban központtá teszi. Ha az előbb mondott 69 község mind jó úttal volna idekötve! Az első lépések már megtörténtek. A főútvonalak egerszegi átkecsi szakaszai már ki vannak építve. Ezeknek az utaknak további 10—12kík> métere* szaka>rai ,r pedig még munkában vannak. A csonlcahegy. háti és bazi ta —nagy len gye 1 i új utak is elkészülnek már 1936 nyarán (a vázrajzon szaggatott vonallal jelölve). A többi út pedig, míg átépítésükre sor kerülhet, régi a''akjukban lesznek jó ál''apotban tartandók. További lépés a fejlesztés után a még ma is úttalan községek bekötése- Az 52 község közül 27-nek még egyáltalán nincs útja. Ha most a sugárirányban csak az 5 km-re''eső községeket nézzük, ilyen 14 van, ezek között is kilencnek nincs még kiépített útja. Ezek: Ságod, Ncsze cj, Gébárt, Ebergény, Szenterzsébethegy, Zaabescnyó, Botfa, Gsács, Vorhota. E lakóit helyeket 1 — 5 km sártenger választja cl az életet jelentő úttól. E 9 község bekötése legyen az első, tnint a lcgkczjen-fekvóbb kívánság, tekintve, hogy a rövidebb távok miatt aránylag kisebb költséget igényel útjuk megépítése. A város és vidék fejlődésének előmozdítására irányuló negyedik lépés: a kirándu''ást, turisztikát előmozdító Intézmények ra.''geremiése legyen! Ismét csak jó utak építése, kirándulóhelyek, vendégfogadók létesítése az első kívánalom e téren. Kilátónk már kettő is van, gyönyörű vidéken, eddig ismeretlen tájképpel. A kandikói to* rony Zalaegerszegtől 12, a bazitai Bödy-kilátó 4 és fél km-re esik. A bazitai kilátónál épült másfél km-es ródlpálya országos viszonylatban is megállja helvét. Autósport szempontjából a za''aegcrszcg— bazita — nagy''cngycl—teskánd—zalaegerszegi 25 ktp-cs igen változatos, szép útvonal versenypálya számba jöhet. Kétféle szerpentinszakassza! ta''álkozunk rajta; az egyik á régi rámi, a másik a modem clgondo''ás szerinti, 15 m magas töltésen futó kőhegyi forduló. 1035. -december 25. ZALÁI HÍRLÁP 5 £z az út 1936 augusztus végén készül ei teljesen, autóverseny szempontjából a kellő jelzésekkel is ellátva. A Za.aegcrszegtől délnyugatra eső Göcsej vidéke a legrégibb idő óta lakott hely.'' A vörösszegi neolit-lelet azt bizonyítja, hogy az erdőségek rengetegei közt a Kislengyel patak partja kedves telephelye voh már az őskor emberének is. A pattintott kó-dárdahegy, eszköz, őskori nyí''-rajzú cserépda:abkákon kívül az egész Göcsej területén a csiszolt kőkor mindenféle balta, fokos, bunkó stb. szerszáma megtalálható. A keleti Irányú elzártságot az új zalaeger-> g^og-i.keszthelyi út ''esz hivatva áttörni. £gy év a''att a földmunkákkal Nagykapornakig elkészülnek, míg a további 1 —2 év a''att a Zalaegerszeg-—Nagykapornak közti kőpálya is megépül. Sőt, ha a kilátásba helyezett álatnr negélyt is megszerzi a megye, nagyobb erővel több munka is elvégezhető lenne. A va''ami újra, felfedezésre éhes természetjáró csak úgy szivná magába e vidék szépségét, ha kényelmes szállást tudnánk biztosítani a számára, kénye''mct, amit a század derekán már a természetimádó is megkövetel. Kényelmes, tiszta, télen egyenletesen, j<3| fűtött szobát, hideg-meleg folyóvízzel, a kávéházban, étteremben, szobában jó világítást, "európai kiszolgálást és csendet, — ezt keresi az üzlete, kenyere után futó ügynők, a hivatal-városba érkező központi tisztviselő, a katona, a vendég, a turisti a kiránduló, a nyaraló! Nyáron modem homokfürdő, télen gőz-'' és medencefürdő ma már elsőrendű követelményűvé vált. és hiába vannak ki''átótornyaink, hiába a szép ród ipálya, a gyönyörű sl-terep, a fenyves téli tájkép, ha nincs rendes elszállásolás, ha nem tudunk megfe''elö árért tiszta, me''eg, kénye''mes otthont nyújtani. - Az utazók Nagykanizsán, Szombathelyen éjszakáznak, a hivataok pedig vendégszoba be-rendezéssel oldották meg a vendéglátás problémáját. Mintegy 15 ilyen vendégszoba van. AkeUszfiítéfi /"V A, Egyenletes meleget ad, kényelmes a használata, tiszta a kezelése. p Nem füstöli be a falat, nem kormozza a függönyt, nem rontja a levegőt! S mindemellett a szállodák is mindig tele /an-nlk. Szkiház... Za''aegctseegen 11 e''/adóterera van, melynek nagyrésze színpaddal is fel van szerelve, ha pedig színtársulat érkezik, még sem tudunk számára megfe''e''ó, célszerű előadótermet biztosítani. Mindenütt a széthúzás átka, minctenen rajt a meggondo''ásnékültség bélyege..., Ilyen kis városban mindig csak ugyanarra a közönségre lehet számítani s az nem mehet tizenegy felét... Egyesíteni kel! a társadalmi erőket s a óéinak teljesen megfelelő új, modern szálodát kell mindenekelőtt építemi a város közepén, amely magában foglalná mindazokat az intézményeket, melyek célszerűen és hasznosan együvé tartozhatnának! • (V.) Rachmanowa nálunk... (Nap''órészlet.) "Vitatkozásunk személyét ismét csak Rachmanowa jeléntette. Szinte folytató agosan kapcsolódtak találkozásaink a''kál-mávai gondo''ataink és párbeszédeink egymásba Alexandra Lvovna körű'', olykor nagyon ís szenvedélyessé szítva lelkünket. — Maga természe;esnek ta''álja, hogy minden klná.kozó alkalmat kihasználjon a mi rovásunkra — mondta nem titkolt szemrehányással R. Anna, nagy vitáim kedves partnere. — Mindig van vaaki, akit felmagasztal, akinek tömjénez és körülvesz rajongásával, hogy minket annak magasságából annál mélyebbre tudjon süllyeszteni.''Nincs igazság magában velünk szemben, egy szemernyi sincs. Sokat gondolkodtam magának ek^i a különös fe''íogásán, de nem tudtam elfogadtláttKmogyaráMíot tar lálni.. Ámbár lehet liogy... -^Kuatón nézett rám a szeme sarkából és nem fejezte be n mondatát. — Pardon, talán mégsem vagyok sem elfogult, sem rosszindulatú, amiért a kis Rachmanowa asszonyt tüntetem ki újra és újra rajongásommal, hogy szavaival szóljak. Hiszen, ha szeretettel olvasta végig a naplóját, ez a csodálatos lélek kegyes bámulatát is ki kellett, hogy érdemelje — mondtam kissé csípősen. — Nagyon szép magától, hogy ennypt is feltéte''ezett rólam. Nemrégen mondta, bokezú hangulatában, hogy a nők kilencvenöt százzalé-kának n^cs érzéke a lelki nagyság, a jeDem- kiválóság s pláne az alkotó, történeümet formáló eszmék iránt. Örülök, hogy besorolt az öt százalékba. Miért teszi ezt is a hiúság mérlegére, hátha bókot ta''álnék mondani végül is -mondtam és éreztem, hogy gúnyos pii antásom szavammal egyszerre metszette büszkesége gyöngyház burkolatát. — Nincs szükségem senkinek az elismerésére — vágta felém ícpattanva és átment a. szalonba, itthagyva minket a könyvtárszobában. A társaság persze vígan tarokkozott s eszükben sem volt a mi összecsapásunkra figyelni. IX- az is lehet, hogy megszokásból nem törődtek velünk. Iiiszen ezek a viták mindennaposak voltak köztünk. Anna ''élekben csupa jóság volt, de határta''anul önérzetes, büszke — kifelé. Ismertem már. Csupán ez a büszkeség késztette harcra velem szemben, de az okos belátás mindig e''hárította ezt a kis hiúsági göröngyöt. Bújká''ó benső örömmel néztem egy pilanatra magam elé... Vaó;ában tiszta gyönyörűséget je''entett nekem minden óra, melyet vé''e töltöttem. Korunk esznríinek teljesen újszerű, lelkes üteme játszott és har-j mónikus szépsége tükröződött bemie szüntelen. S noha szavakkal nem kendőztem soha a hiúságát, érezte, hogy a lelkem gyöngyöző, friss csobogását tudja kivá''tani minden a''ka-loinmal. Kicsikét talán hitte is, hogy ez csak neki sikerül. Ösztönös, anyás szeretette! ta- Takarékoskodiék!! ! 100 kg la. szén P 4m50 FISC H L-né, Jöjjön hozzánk, mie''ótt a tél megrázza szakállát. «0 o pintotta ki mindig, ami a hangxi''atomnak megfelelt, ami érdekelt és örömmel tudott eltölteni. Ta án megérezte, hogy ezt a szeretetet oly rrtkán nyújtotta felém az életem. Engem pedig olykor szinte aggodalom fogott el, hogy ef veszíthetem ezeket az órákat. Vájjon c»ak az órákat féltettem-e, vagy azt a sajátságos mé-legséggel -teljes miliőt, melyet Anna jelenléte tett számomra egyedülivé, póto''hatatlanná... Váratlanul leptek meg ezek a gondobtok. V*ajjon, vaami e''óérzet-e ez? Miért félünk annak az el veszt ésétó'', ami tulajdonképen nem is a mienk? Anna zongorájának a hangjait lullottain 4 sza''ónból s önkéntelenül elindultam arra fe''jé. Beléptem és mögötte a nyitott abak szármának támaszkodtam. Észrevett, anélkül, hogy e''.áru''ta volna. A nőknek megvan az a kúXÍ« nős tehetségük, hogy oda látnak legjobban, ahová nem néznek. Gyönyörködve figyeltem a játékát, a kezeit, a haja íágv hu''Iámait fehér nyaka felett, éles, twzta profilját. Igy csak ö tudott a zongora fölé Itajo''ni. Láttam mozdulatainak rí mnsán, hogy le ke az előbbi perceket új gondohtoló-kal váltotta fel. Talán éppen Rachmanovvára gondol. Azokra a részekre, melyeket magaoj olvastam fe! neki, Minden átmenet nélkül kezdett beszélni, szavait mintegy finom árnyalatként festve a''á halk játékával. — Igaza van — mondta —, Rachmanowa valóban ideá''is tudott lenni, úgy is, mint leány s úgy is, mint asszony. De ó nem azzá lett, hanem azzá szü''etett és bámu''Atos gonddal csiszolta, nevelte magát tökéletes asszonnyá. Tud;a-e, mi az, ami engem legjobban megkapott egyéniségében? A mindenek felett va''ó hazaszeretet, az istenhit és az asszonyiság oly n.írat''an harmóniába csertdú''ése. Benne találkozott a humánum és a divimim és kiformá''ó-dott az új nő elke. Minden szava, gondolata, törekvése, ha''á''t megvető bátorsága jobban és jobban fokosa bámu''atomat és vonza mamat a/, ó kiteljesülése felé. Ke Héjé, a\i oly lángolóan tudta szeretni -szent Oroszországot«, a földet, a Vo''gát, a titokzatos népet, még akkor ís, mikor csak a végte''en csillagos ég maradt meg a múltból, a megdermedt mosolyok, vérbe fagyott embercsonkok és eltaposott életmilliók felett. Neki volt asszonyi ereje a szenvedések poharát fenékig kiüríteni és ugyanakkor a kétségbeesések közepette szeretetével mindenkit elha''mozni, hitével megerősíteni és az anyai szenvedések misztériumában gyermekének c''e-tet adni. Ha mindezt végigé''em lélekben, oly hafalmas vágyat érzek egy kibontakozó, forró, új élet után. A füembe eseng minden szó, A szívem erein vibrál át minden cselekvő gondolat, arnit nap''ójából szívtam fel magamba. Igaza van, be''átom, hogy nekem valóban nagv terem lett volna ezeknek az eszméknek a terjesztésére és én mostanáig senf-mit, semmit sem tettem, hogy úgy építsem fe! az é''etemet, ahogy most már magam is cl tudom képzelni. Atkristályosodni a lélek mélységéig, kitöltődni új fogalmak kincseivel, tz t> ZALAI » r1 ■ f HÍRLAP f T 1535 deCímííár 25 '' ■ " i ___ Érelmeszesedés veszélye fenyegeti a 40 éven felali embert, a klinikai vegytani intézet kimutatta, hogy a jászkarajenői Hlra Vizek erősen jódosak, tehát nembsak az emésztést, gyomor-, epe-, májbajokat gyógyítják, de megelőzik az érelmeszesedést is. Kérdezze meg orvosát már a célom. De vájjon,. szegény Aljának volt-e nehezebb a vörös őrület polciával szembeszállni, vagy nekünk lesz nehezebb, a mi társadalmunk kercsz metszetének rosszindu''Ar. táva'', gyilkos közönyével szembeszállni? Hi-szenigaz, hogy di^at lett ma ismét migyarnak lenni. De az érdek, az üzlet »hazaffyságon« felül vájjon hány igazért kímélné meg az Isten szegény hazánkat a végpusztulástól? Félek, hogy igen mélyre sü''yedtünk, félek, hogy a mi asszonyainkból merőben hiányok ez a hazaszeretet, ez a fanatizmus, ez az í?&Vk szava fölé va''ó emelkedés. Ugy szégyenlem é^ olyan mcga''ázottnak érzem migamat, ha erre gondolok, hiszen ay kevesen vagyunk magyarok a végtelen ég a''att Nekünk százszor jobban kell szeretni minden göröngyöt, mely búzaka''ászt nevel és minden ka''ászt, mely gömbölyű, piros gyermekarcok millióit táplálja a migyar rónar ságokon. Nekünk ilyen anyák ke.lenek, mint Rachmanowa Alexandra Lvovna — fejezte be szenvedélyesen Anna, . Soha sem láttam ilyen csodálatosan rendkívülinek és szépnek öt. Mennem kellett. Lehajoltam és vaami különös tisztelettel csókoltam ^ncg a kezét. Szó nélkül távoztam. A mag el van hintve és úgy éreztem, jobb talajra nem is ta''álhatott volna. — Holnap jöjjön el délelőtt. Kimegyünk az aratást megnézni. Várjuk 1 — kiáltotta utánam a nyitott ablakon keresztül. Gergely Árpád. Az igazság az életbiztosítások valorizációja körűi A Magyar Biztosítástudományi Társu''at, melynek tagjai sorában a magyar biztosítási szakma legkitűnőbb nevű c raé.eii és gyakoriali vezetői fogainak helyet, nagy hozzáértéssel és aapos felkészültséggel foglakozik a szakma magyarországi jelenségéivé.. Legu.óbb a Biztosítási Intézetek Országos Szövetsége igazgatója, dr. Kutasí Elemér tartott előadást a társulatban, aki a pénz értékének és az életbiztosításnak a kapcsolatát kereste. Ennek az óriási hofclerejű prob''émának a fejtegetése so-Tán néhány olyan megá Japítást tett a BIOSz igazgatója, melyekkel úgy a publi''oim, mnt a tárgyi igazság érdekében a leghatározottabban szembe kell száDni. Dr. Kutasi fejtegetésének lényege abban csúcsosodott ki, hogy Magyarországon a csekély mértékű va''orizáció is nyuga mi áTapotot teremtett. Nos, ennek az ál ításnak csak az első fele igaz, meg pedig az, hogy Magyarországon csakugyan csekély, sőt kétségbeejtően csekély mértékű volt a valorizáció. De hogy ez a csekély mértékű va''orizárió nyugalmi állapotot teremtett volna: kolosszális tévedés. Az é''e:biztosítássa" szemben koránt sincs a közönség azzal a biza''ommal, megnyugvással és lelkesedéssel, amit va arai kor régen tanúsított. Nem titok az, hogy a legutolsó esztendő ¿attis i : j. f | közel 40 százados díjkk^és mutatkozik a biztosító társa ágok életbiztosító ágazatainál •s ez a katasztrofálisnak nevezhető romlás, amely tu''ajdon képen csalv folytatása az előző esztendők óta egyre tartó süllyedő tendendá-r.ak: mindennél hangosaiban tarsogja a szélrózsa minden irányába azt a régi tételt: azt a klienst, aki egyszer megsütötte a száját, nehéz tíjból becsábítani az üzetbe. Az é etbiztosítás gondo a''.a szociális és tőkegyűjtési szempontból egyaránt nagy nemzetgazdasági jelentőségű fcadat. A magyarországi biztosító intézetek igazán csak saját magukra vethetnek azért, ha az életbiztosítási ágazat egyre mkább sorvad s a közönség, ha a tőkéjét gyűjteni, konzerválni akarja, egyre inkább a pénzintézetek felé fordul s takarékbeié lek formájában gyűjti élét* a garast. Hosszú évtizedekre lesz szükség Ihhoz, hogy a magyar közönség elfc''ejtse: két nemzedék vagyona úszott el az életbiztosítások, még pedig a békebeli jő aranykoronákban befizetett ¿''jelbiztosítók ötrzázaléxos valorizációja kapcsán. ék az a nem szűnő elkeseredés, amc''yet az ötszáza ékos va''orizáció sokkal inkább növel, mint csökkent, olyan ma^as gátat állít az életbiztosítási üzlet elvesztett területeinek újabb meghódítása c!é, hogy ezt a legszebb frázisok csillogó gyöngyfüzércivcl sem lehet eltakarni. Persze, azt senki sem várta a biztosító társaságoktól, hogy a va''orizáció százszázalékos lesz, hiszen kétségbcvonhatat''an, hogy az életbiztosítási díjtarta ékoknak egy je entős részét a világháború során hadi kölcsön jegyzésre kel- / Vadász cipő bőrök, sport bőrök nasy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: FixoiL. téli cipőnek: Fókazsírtl lett fordítani, dc az sem kepezi vrta tárgyát, hogy a dijtarta ékaap hadikolcsönre való fek használásának aránya és az ötszáza ékos valorizáció aránya között olyan mé''y szakadék tátong, amelyet nem lehet optimista szó.ajnokkaJ betömiiL - Azon senki sem csodálkozik, ha az életbiztosítási üz''etág csökkenő irányzatot mu''at, hiszen a gazdasági viszonyok tényleg nyomasz. tők. De tévedés volna mindent a gazdasági válság rovására írni és itt megá lapíthatjuk, hogy a díjtétc ek magasak, drágák, nem á lnak arányban a való ¿»let köve tel menyeivel. A mai díjtétc ck még mindig azon a nívón mazogv nak, amely a biztosítási matematikusok/JZ£rnt helyes lehetett a világháború előtt, de annál hc''yte enebb ma. Ne feledjük dehogy pontos statisztikai adatok szerint az elmúlt 20 év a''att mintegy 50 száza ékkal emelkedett az átlagos emberi éetkor Magyarországon. 1914-ben átlag 40 éves koráig, most át''ag 60 éves koráig él az ember Magyarországon, ami azt je''enti, hogy az úgynevezett vegyes ée;tHzto-sitásóknál, "amelyeknél haiál és eléés eseére kötik a biztosítást — és az életbiztosítások túlnyomó része ilyen —, sokszorosan nagyobb a haszna a biztosító társaságoknak, mint bclos időben volt. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a biztosító társaságok óriási rezsivel dolgoznak, va''ósággal fejedelmi fizetést adnak,az igazgatóiknak és vezérigazgatóiknak.-akkor bátran meglapíthatjuk, hogy az életbiztosítási ág szakadatlan romlásának első rákfenéje a ki nem elégítő valorizáció, a második a: arány ta la íul drága dij-téieVx, a ha-maiík pedig a manmutfize-tésQ ve.e öklvc: te''etdmőtt aim niszráció. Nem tudjuk, mi az oka, de lehet, hogy biztosító társaságaink azért ragaszkodnak görcsösen a régi rendszerhez s azért irtóznak minden átfogó reformtól, n»:rt még a mai helyzetben is busásan megta alják számításaikat. Bármikép is álljon a dolog, tagadhatai-hogy "ha ebben a tempóban fejlődnek a dolgok, akkor az é etbiztosítás Magyarországon néhánv éven belül teljesen elcsen evés zo. dik. t i I | osztotta nézeteimet Sőt: ami yira ment a hegyi-uti agilációjában, hogy már-már nem csilapí-totta szomját semmiféle kadarda: direkt a vő-remet akarta. No, mondom, Vazul, megsiratod te ezt cudarul!... Pokoli tervemet valóra váltottam: meválasztattam bírónak, mikor már nagyon terhem«: kezdett lenni! Nem merrt va''ami könp-^ nyen, mert jónéhánnyal több önjelölt vo)t, raihtJ — anno dazuma! — az én állásomra, de c~a''rt sikerült Prrncim sehogy sem értette »ezt a butaságot«, de azért eltűrte abban a hitben, hogy sikerül megvalósítanom az »egy csorda, egy pásztor« elvet. Egy darabig úgy látszott, hogy így is lesz, de Vazul cÜenált makacsul. Sőt, egész nyí''Aan hirdette, hogy a jegyzők nem dolgoznak semmit, mert'' na dolgoznának, őneki is ienne aláírni valója a marhapasszusokon kívül is. No, majd megmutatja ó, hogy ez így nem mehet tovább! Másnap délelőtt beállított a főjegyzői irodába, ahol ezt — valamivel persze enyhébbe» — nagy fontoskodva előadta, légióként azzal a komoly dokumentummal, hogy o parasztémber¿. létére napközben nem jöhet ide, épen ezért a''ázatosan kéri, hogy ami aláírni valója akád, adjuk ki azt a kisbírónak este és ó majd reggelenként, mikor megy a munkájára, — » kisbíró úgy is olyankor söpör az irodákban — futtában aláírná'' hogy mégis va amennyire könnyítve legyen roppant nagy hivataos elfoglaltságán ... i így is lón, de csak nem akadt sok dolga, mert híveinek tovább is panaszkodott és bizonyítgatta, hogy nem dplgozunk. Mikor aztán már miniszteri barátját is segítségül akarta Történt pedig ez az eset akkor, amikor a világháborúból megmaradottak hazatértünk polgári híva.ásainkhoz és ki-ki elfoglalta a reá váró hc yct. Az én jegyzői oklevelemen még aig száradt meg a tinta, mikor egy jó nagy sváb fau másodjegyzőjévé váasz:ott meg a kőzbizaom. Tette ezt annál is inkább, mert tu ajdonképen aközött kellett válaLSzUuua, hogy kellek-e, vagy nem, mivel egyetlen pályázó voltam... V v Principálisom aranyos ember volt, aki méltányolta a rideg adóügyben is meg-mcgnyilvá-nuló humoromat, de a svábjaink ellen sem sok panaszom akadt, mert ha például valamelyik tiltakozott az adózás ellen, annak »engedélyeztem« a hideg beá Itáíg adófizetési Iml-lasztást és akkor lefoglalitam és bevittem a faluházára az — ab''akjait. Bombasilxrcm volt ezzel a »trükkel«, mert estére kelve hohbizo-nyosan kiváltotta honfitársam a zá''ogtárgyát Jött az adó, mint Doberdón a bomba! Dc mint arra ott, úgy emerre itt tüstént felfigyel« az ellenség! Fellenbekker Vazul, az ellenzék vezére, sem december 25. ZALAI HÍRLAP bívni ellenünk, betett a pohár: tenni kelctt már va amit. No,*en tettem is! Másnap még a tanféríiakat is nekiállitotUm és megírtunk 476 darab »Fizetési felhívás«-!. A kisbirónak pedig szigorúan megparancsol tam, hogy egy nap leforgása a''att aláíras&á őket és kikézbesítse, mert ez olyan 9ürgős, hogy még ilyen nem volt! A következő reggel 5 órakor már az iroda mellett lévő irattárban szorongtunk: két jegyző, két pap,''négy tanító, meg va''amj hat darab kormánypárti kisgazda és vártuk, hogy jön »dolgozni« a x-fa''u esae«. Csöndben voltunk, ''döbbenetes csöndben. Kissé nyffott ajtónál. Épen úgy, legalább a olyan feszült idegekkel, mint va^Ult?znó vádiraton szoktunk. És megjött... Megtántorodott... Irt... Izzadott,, dq írt... Megint izzadt, de már nem irt... Holtfáradtan verítékezett... — András! Nem bírom tovább! Add ide egy kissé azt .a vacakot, én majd söprök, te meg Írj! De az én nevemet ám, te! És söpört a bíró, a szolga meg írt, máid-kettő egész könnyedén ... Még mindig! Úgyannyira, hogy észre se vette, amint felsorakoztunk mögötte... A mély csöndet én törtem meg szavammal, de ha ágyú dördült votia, Vazul akkor sem lehetett volna halványabb. ^ Nem részletezem, m^rt lehetetlenség voina leírni azt a szomorúságot, melynél nem lehet komlkusabb a vajlatásos cigány beismerés« sem. De Vazul sírt! V Hat évig volt bíró, de jobb bírót még jegyző nem láthatott. Batay Andor. A Karácsonyfa Egylet Qnneptége A fenyő és az ünnepi kalács á''dott illata töltötte be a központi ovoda földszinti nagytermét, amikor hétfőn délután mintegy 120 szegénysorsú iskolásgyermek részére karácsony faünr.epélyt rendezett az agi is Czobor Mátyásné irányítása mel ett működő zalaegerszegi Karácsonyfa Egylet. Százhúsz rongyos kis emberpa''ánta, hidegtől könnyes szempár tekintett áhítattal a karácsonyfa kis gyertyácskáira, amikor elébük lépett Lutter imre r. k. hitoktató és meleg, kedves, emberi szavakkal állította a kicsinyek elé a szeretet ünnepének je''entőségét Kérte őket, legyenek jók, mert hiszen úgyis olyan sok a rossz ember ezen a földön. A közvetlen szavak után apró, karácsonyi verseket szavaltak a kisfiúk és kislányok, majd megkezdődött a cukorkával, tejes- és mákos-ka áccsal telt szeretetcsomagok, meleg ruhák, cipők, alsóruhák, kendők, kesztyűk stb. kiosztása. Az ünnepségen je''en volt Czobor Mátyás polgármester is, aki meghatottan nézte a kicsir nyék örömét, amikor csil''ogó szemmel vették át az ajándékokat. Kedves, megkapó, szép ümiépség volt. mélyen tisztelt vevőieknek és ismerőseinknek kellemes ficnepeket kivámmk. \ ^ HEINRICH W. és L. cég. Még ilyen ünnepe nem wolt Zalaegerszegnek I Jó film voit a Hyppoüt, meüyet ma ü emlegetnek. Kitűnő film volt a Meseautó, amelynek tegtnoléó előadása is zsúfolt nézőteret vonzott De a tökéletes s *m mm p« mm mm mm magyar film most készüít d, amelynek nyomába sem ér a fenti két film. Jól tudjuk, milyen nagy szavakat használunk, . jól tudjuk, hogy szavahihetőségünk, a hirdetéseinkbe vetett bizalom forog kockán, ha a film rom váltja be azt, amit , N róla állítunk. Mindent merünk erről a L. filnu-őlv mondani, amely eksztázist váltott ki -a pesti díszbemutató közönségéből, ahol egymást csókolták az emberek meghatottan, felengedett szívvé!, nagy idők magyar, egymástszerető megértésével. Állítjuk: 1 és hangsúlyozottan mondjuk és ismételve ismételjük, egyetlen egy tökéletes, vi''ágviszony latban is helytálló magyar fim készült csak d eddig és ez a film. amely mélység«» hódoattal adózik a nagy szellemóriás, « ^ '''' V~ ~ V Jl Jókai Mór emlékének, diada''masan ragyog a magyár filmgyártás egén, mint a nagy magyar regényíró sze/emérek világító fáklyája. jm mm Az ui a m'' mm mm m t földesúr FErare írták: Hunyadi Sándor és Gaál Bé''a Rendező: Gaál Béa. TÖKÉLETES SZEREPOSZTÁSA: Ankersch:nidt Eli/. . . . Henriin . . K»mp»V* . . Straff Péter . [>r. Grsálr . Somfay Árthat Bgry Márlu Gordon Zita RóztJhcgyl Kálmán Uray Tivadar Mily Gerö OiranvAtjevi Ádám csortot Gyula Oaranvftfyi Aladár Jávor Pál Corinna .... Lázár Mária Natalie .... Pcéry PM Vrndelm .... Makiárt Zoltán brfluhiuscl . . . KOrthf GyÜrgy Játsia az Edison mozi ma, 24-én, kedden fél 8 és fél 10 órakor, 25-én, karácsony napján fél 3, 5,7 és 9 órakor. Ehhez a filmhez zarándokolni fognak az emberek Váltsa meg jegyét előre, a fél 3 órai előadáson is minden hely számozott. 5 VILÁGRÉSZEN VEZETŐ MÁRKA A SZARAZELEM-GYÁRTNVÁNYOK. Tavasz volt A kikelet ebő vadvirágaitól ékes, zsendülő, smaragdzöld színű rét mint egy perzsa-szőnyeg terült cl a Duna partján. A sárga mocsári gólyahír messzire elátszott a távolbó'', kipontozva a fehérszárnyú, bosazíV lábú, vörösorrü vándorokkal, a megérkezett gólyákkal. Távolabb, a vadvirigos réten, a dé utáni tavaszi verőfényben gu^a legelgetett Még távo abb a kanyargó Duna tükre meg-megcsü''ant. Amikor alkonyodott, a pásztor hazafelé terc''te gulyáját, a gólyák is befejezték tanácskozásaikat, fáradtan bontogatták szárnyaikat s a régi fészekre készülődtek a tanba. Hosszú, nagy utat tettek meg e vándormadarak nyugatról keletig. Hullhtták is fáradt testük ékességeit, tol''aikat. Felvettem egy szál gólyatoHat alföldi tartózkodásom era ékéül, m-''gemlékezésül... Bc régen volt! Harmincöt éve.Miogy a IXrna partját, gróf Teleki és Benyovtzky so*i birtokát jártam. Solti házigazdára kezébe vette gólyato''iamat s szalonjába tessékelt. A szalonszoba, vendégszoba vidéken verdéghá.óu''. » szolgí''. Nála is a »garnitúra« és a zongora mellett meghúzódott egy vendégágy. Az ágy felett egyszerű fakerrtben fiatal, rnagyarruhás férfi ine iképe függött. Mit gondol, ki festette ezt a képet? Ez néhai nagybátyám portré;a, utána örököltem — mutatott a festményre. Engedelmet kértem és levettem a fira fejtett képet, amelyen kézjegyet nem taal''am. — Nohát megmondom, — szólalt meg liázi-gazdáin — ezt a képet Jókai Mór fiatal korában festette. Enr.ek pedig történet« is van. és elbeszélte: — Amikor a magyar nemzet Jókai jubileumát rendezte és a nagy mesemondót ünnepelte, ''ett köztudomású, hogy Jókai nem írórak készült, hanem jogászrak és festegetett is. -Festményei közül pedig aÜg maradt fenn pár darab. Megemlítettem baráti körben, hogy nekem is van tő''e egy festményein De, me. t n festmény kézjegy nélkül volt és akn^k/credctét kétségbevonták, felutaztam a képpel Budapestre, fe''kerestem Jókai Mórt. ÍLmondottanj neki, hogyan került a kép birtokomba. Jókai a festményt különféle világításba helyezte, l>osz-sxan szem égette s meghatódva szólalt meg: »Igaza van, ezt a képet kedves, fiataon elhalt barátomról, Szappanos Mihá''yról én festettem kecskeméti jogász koromban. De sok minden történt azóta«... és sokáig elgondo''kodott a költő, elnézegetve a festményt Majd kis idő elteltével átszólt a szomszéd szobában tartózkodó Feszty Arpádnénak: »Rózám, légy szíves hozd át azt az én alföldi gólyatolamat, mert ezt a képet csak tzzal írhatom a''á<. és a behozott gólyatollal írta a!á, azzal a fehér festékbe mártott alföldi gólya''orai igazolta irt a kép hát''apján, hogy az ő festménye. — és házigazdám a kép hátlapjára mutatott. — »Igazo''om, hogy a képet én festettem Kecskeméten 1842-ben. Jókai Mór.« Va''ahányszor kezembe kerül az Alföldről em''ékül elhozott gólyato''lam, fe''elevenedik előttem az a''főldi vadvirágos róna, a sárga gólyahires mocsarak, a Duna partja a hazatérő gólyákká'', Jókai festménye, a gyönyörű, soha vissza nem térő muít... Posgay Andor. ZALA HÍRLAP 1935. december 25 Asszonyok a vásáron Dávid Magyar József riportja Zalaegerszeg, december 24. A gyanútlan olvasó a fenti cím után bizonyára azt hiszi, hogy az újabban igen divatossá vá.t Abesszínia rabszolgakercskedéséról, vagy a déamerikii bűn tanyák borzalmairól, esetleg a nemzetközi leánykereskedelem kulissza «.kairól rántjuk 5c a lepet alábbi riporttuikban. Aki ezt várja, az lapozzon tovább, mert nagy csalódásban lesz része. Nem a lélekvásár, hanem a sokkal prózaibb, de az előzőnél sokkal fontosabb é.elmiszerv ásárról bátorkodunk helyszíni riportot írni, ahová tudvalévőeg inkább az osz-szonynépek járnak, mint a férfiak. És ez így is van rendjén, mert levéti ők a ragadozóbbak, agyafúrtabbak azon a téren, ahol liiábavaó a férfi agy okossága, vagy nyers fizikai ereje. Nagyobb, elkeseredettebb harc foyik a koía^ fronton, mint az ogadeni harctéren* Hogy mennyire helytálló ez a megállapításunk, csináljunk néhány pillanatfelvétel a mai, keddi piacról. Karácson) előtti nyüzsgés a keskeny a^zla''ok között. Asszony, asszony, asszony. Egymás hegyén-hátán. Itt minden an''.idemokratikus törekvés csődöt mond. Itt nincs szjcpará.tság, úri fölény, gőgös elzárkózás: itt vásár van. Az éltes "ember vásárol, hogy porhüvelyének zavarta an éettani működését biztosírsa. Itt nz előkelő * 11 riasszon)nak épp úgy belekönyököll-nek az olda ába, mint akár a legegyszerűbb napszámosalszonyéha, csak az a kuönbjeg, hogy amíg a napszámosasszony azonnal tovább adja, addig őnagysága csak vílámló szemekkel méri végig a mögötte, vagy melertc tolakodót egész addig, amíg rá nem jön, hogy szemesnek áll a világ. És akkor ó is épp úgy könyököl, énp úgy toakszik, mint ismeretlen táis~ nője. ts ha megharagítják, hát bizony, sokszor tullici.álja hanggal a vcc szemben hangoskodó másikat. (Azokra a hölgyekre vaó méltányos tekintettel, akik csak hírből ismerik h piacot, — mert ilyenek is vannak azért — megjegyezzük, hogy" cz a lici''.ádó csak abban lia.tíiilít a bridzsbeii előforduló lícitárióhoz, hogy itt is épp olyan kellemes dolgokat kívánnak egymásnak, mint őnagysága a bridzsben rosszu! licitáló ''parbiercnek.) A vásárló háziasszonynak nagyon sok típusa fordul meg a p''aron. Az a magas, sovány hölgy például, aki a közelemben már jó húsz percé sétál ide-oda egy csirkeárús parasztasszony előtt, a keselyűt juttatja önkéntelenül; is az eszembe. téste. A pián habiüték most állandóan szem-mel tartják a szenepló feleket, hátha a Jegköz*> lebb: taálkozás valami alkalmas témát ad az ötórai teához, vagy a kávé-pariihoz. Egy újfbb. közös ismerősünk zavarja meg csöndes beszélgetésünket Nyomban megindul érdeklődés: nü van, drágám, a kosaradban? Mennyiért vetted? Mit a''varsz még vásárolni? Képzeld, Ikszétalél botrány van készülőben ... Sietve menekülök. r- Mit keres a fiatalúr? — szólít meg váratlanul egy jóindulatú, mosolygós arcú, egyszerű nénike. — Ha szereli a rántottát, ott a túlsó sorban kaphat 12 fillérért tojást. Itt mmdenhol 14 fillér. Tudom ára, hogy azt szenetik vacsorára az Ilyen magános f tata urak. Megköszönöm anyai jó tanácsát ennek a kedves öregasszonyuk, akinek valahol», talán bizonyára van egy magános fia és ezért örül, ha ismertre, vagy ismeretlenre pazarolhatja anyagi gondosságát, amelyet va''ahol taJán épp úgy élvez va''akitól az ó elszakadt fia is. Hangos alkudozás folyik a közelben egy árva libára. Mint megtudom, már két áldó órája folyik a közelharc a gágogó jószágért. Az árus asszonyok mumusa ez a fajta vásárló. Az ilyen képes ki tartó türeeinmel, órákon keresztül áthidalni a legmarathőnibb ártávollsá<-got is. Most is reggel fél S tájban kezd élhetett az alkú. A kofa 8 pengőre tartotta a libát, őnagysága viszont négynél nem akart többet adni. Én fél 10-kor értem a helyszínre. Az árus kitartóan védte az állását, őnagysága viszont már a 6 pengős ígéretnél tartott. A fausi asszony arca már kékeslila volt a hidegtől és a méregtől, őnagysága viszont pulykavörös a távszónoklattói. A szegény liba ezzel 6zembcn egész cla''élt a sok rándgálístól és a szavak pergótüzétól. Szinte könyörögve nézett a* kendős asszonyra, hogy adja már oda, amennyiért kérik, mert ezek után a ha''ál csak jótékony megváltás lesz a számára. A megváltó nyugalom azonban cska jó félóra múlva következett Nagy megtakarítást ér eJ. ha ezen könnyű éfthetA. magas k a ! 6 r i a j u lűtő szenet nálunk vásárolja. lOOhg. la hazai szén 3*50 bc, még pedig 7 és fél pengőért. Ez az 5Q filléres harc két és félórán át tartott. Ha vaj*, mikor egy e.megyenge pi lanalomhan elhatároznám, hogy fe.csapok óstermeónek, csalc erre a fenti jelenetre fogok gondoni; hiszen az inkvizíció legborzalmasabb kínzásai is keV lemesebb perceket sze.ezhettek, mint amilyen kellemetlen óráknak van kitéve egy-egy ily<$ szerencsétlen őstermelő. Van még cg)'' igen érdekes típusa a vásár-lóknak: a nyájasak. Ezek lekötelező kedvességgel akarják megpuhítani az ebdök kemény szív«. Egyik-másijcat már csak egy hajszál váasd^ el a formális szerelmi vallomástól. A csöndes szemlélődőt viszont néha már az erkölcsi katzenjammer kerülgeti. Az a fiata''ajsszonyka is oda tartozik ezeknek a nemesebb változatához, aki épp mellettem alkuszik két csomó 15 filléres kelvirágra, ö csak tizet akar adni értük. Szép szeméve! olyan könyőrgően tud niou és annyi melegséget tud beleadni acszavaiba, hogy nincs az a megátalkodott eladó, aki, lu fejhet, ceget ne tenne a kérésének. És amikor fürgén tovább siet a vásárolt holmival, jóindulatú pillantások kisérik. Istenem: • fiatal, szép és úgy tud nézni, mint egy megriadt kis őzike. Szereti az egész piac és mindenki ismeri. A fa''usi asszonyok anyás mosollyal» már előre köszöntik, ha végiglépked soraikon: jó reggeli, kisa^zonykám! Nem akarják elhimii, hogy már asszony. így néznek ki az asszonyok a vásáron ... Ennek például az a trükk*, Tc!eíon 89 hogy megvárja, amíg más >• megpuhítja« nz eladót és ó az utolsó pillanatban lép oda, kikapja a csirkét az asszony kezéből és szó né.kül kifizeti a legalacsonyabb árat érte, miközben a másik vásárló hölgyet n csendes guta kerülgeti. — Csak nem akar szintén bevásárolni? — csap !c rám mosolyogva az egyik tstnenőeömL Amikor megnyugtatom, hogy más cé.ból cirkálok, nevetve mesél el egy nemrég törtéírt pia:i epizódot. Az egyik úriasszony egy alma-árúst akart meggyózni arról nagy ékesszó''ás-sal, hogy az aulájából nyugodtan adhat hat darabot tíz fillérért, mert az a »vacak« úgysem ér többet Ekkor érkezett oda egy másik vásárló hölgy is, aki megsajnálta a paraszt* asszonyt és epésen megjegyezte: Miért pem mindjárt az egész kosárral kéri? Az a''maárúsnő megörül a jóindulatú segítségnek és most már az utóbb érkezett hölgynek kínálja az almákat, négyet tíz fillérért. — Majd veszek, ha »ez a hölgy« elmegy — és azzal az egész világot semmibe véve, vára-kozóan vizsgálgatta a felhők járását. Természetes, hogy »a hölgy« vérig sértve, azonnal távozott — a közelben lakó jogtani-csosához. A jólértesüSek szerint a jogtanácsos, aki I I semmiféle olyan paragrafust nem taláüt, amely- | | nek a''apján a fenti ldje''entés miatt a bíróság elé lehetne állítani a »sértőt«, jobb hij:án azt a tanácsot adta a félnek, hogy legközelebbi ugyanezekkel a szavakkal adja vissza a mér* SZEKÉR IMRÉNÉL Tessék próbafűtést alkalmazni. A Icckiscbb tételt hithoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. INDANTHREN színes függönykelme 88 fillér HENIG rőfös- és kézimunkafizlet. Színtársulatok Sümegen Sumcg, december 24. (Tudósítónk jelenti:) A Radó társu''at, mely mfnt ismeretes, Készt-fie lyen vendégszerepe'', karácsony mindkét nap-já/i a sümegi közönséget fogja szórakoztatni. 23-én a Nem ismerlek többi, 26-án a Végre egy úriasszony című darab kerül száue. E hó 27-én viszont vitéz Bánky Róbertek, akik Zalaegerszegen is játszottak, mennek át Tapolcáról Sümegre 8 napon vendégszereplésre. A sümegiek örömmel vették a hírt, félő azonban, hogy ennek a két neves és nagylétszámú társu''atnak jelentős anyagi áldozatába kerülhet a látogatás. Vitéz Bánkyék 28-án kezdenek és Strind-berg híres drámáját, »Az apá«-t hozzák színre. Mindkét társulat titkára szorgalmasan gyűjti a bérleteket | Jó árut olcsó árban, ez a GÉ3 ■ n ^ -Ok \ ■ Büchl Pál rőfös és divatáru üzletében Selyem marocain hibátlan f-a minőség báli és estélyi ruhákra kiválóan alkaltrias $zlnekben métere P 2.30 umuuiiai MIIicnucn mciere f n Kelengyére Rádium vásznak I damasztok, színet és fehér asztal-készletek. R színes és fehér asztal-készletek. fehérnemű selymek, paplanokf szőnyegek állandóan raktáron I Maradékok hihetetlen olcsó árban! y ï'' 1935. december 25.- ZALA! HÍRLAP Gömbös miniszterelnök: „Azt akaromf hogy iriák és mondiák: Magyarországon érdemes élni! _ i Budapest, depember 24. Gömbös Gyula mir hfeziercjnök a kővetkező nyi atkozatot tette karácsony a ka mából az újságírók előtt: ''— Rövidesen következik a hegyközségi, a gyümölcs-.erme''ési és a szeszkérdés rendezése, a mezőgazdasági igazgatás reformja, napirendre kerül az adóreform is. örömmeli látom a magyar gazdasági hc''yzet enyhüéiét, melynek során a munkané küiség kérdése részben automatikusan megoldódik. A kormány nem fog pepecselni kbebb koncepciókkal, hanem a munkanélkü''iség enyhítésére az Alföldön nagyszabású fásítást és vízellátást végeztet. A diplomás ifjúság elhelyezése érdekében to- vább folytatja akcióját a kormány. • — A kü poi''.ikában ezután is a reális úton fogunk ha adni abban a tudatban, hogy a Dunavölgy ben megeégedett Magyarország nélkül nem ehet semmit ele végleges megoldást terem esni A be poétikában béke és nyugalom van. A sivár ta^adássiu szemben hirdetem, hogy nem siralomvölgye ez az ország, hanem Is.en vLágos kertjében é ütik, mel)ben m«v-denkkeV meg kel'' adni az .élet ebe őségét. Azt akarom, ítják és mondják mindenütt, liogy Magyarországon érdemes élni! Tudora, hogy útunk a szebb jövő félé vezet és a kormány nem tér le erről az úfcróL Az öregcserkészek kalikóbália Az öregcserkész C''ub »ka3Joó< bálja« rsnde-zóségének tudomására jutott, hogy a február &-án tartandó estélyén vHe''endó ruha anyaga körül a Itö''gyek körében zavarok vannak. A rendezőség épen ezért köte''ességéek tartja, hogy a következő rövid fel vr ágos Hással szol-gáljon. A kalikó egyike a ''egegyszerűbb és leg*-olcsóbb ruhaanyagoknak. Éhből készíHk például a katonai fehérneműeket is. Természetes-ezek szerint, liogy nem a^ntha pettyes volta, ha*iem az amyaga adja n kalikó jelegét. Nagyon téved teíiát az n hölgy, ötö pettyes kelmét vásárol ugyan, de arrnak anyaga nem az előírt ka ¿kő. Az öregcserkész Cubrak az a céija, hogy a ka''ikó anyag e''óírásával — melyhez minden körű menyek közt szigorúan ragaszkodik — megkíméljen minden ¿»gyet a felesleges ki-adástó! s az egyforma anyag tvskötése tág teret adjon fantáziájuknak a rulu szabását iletőlcg. Végeredményben nem az a fontos, liogy ruhánk méregdrága kéméből készüljön, hárem legyen meslerkéetlen s karakó örömtől! duzzadó a jókedvünk. Karácsonyi cukorkákat a legnagyobb választékban legolcsóbban P A P P cukrásznál vásárolhat. Kacagva görgettük, a frissen esett hóból az óriásgombócokat, j^iiázak mögötti vetéseken. Háromfcló'' indultunk cl; az vo.t a cél, hogy az üt mellett, ahol a rozsdás tábla »Marlva Hajtó Ut« fe.írással pöffeszkedett, csinálunk egy nagy hóembert. Sütött a nap, de kemény hideg volt. Jó kis, karácsonyt váró tél... Béke, boldog év ... Mi érkeztünk be legelőbb, egy nagy hó-gombóccal és fagyott ujjakkal, én meg a Halász Petye. Anti a Sittya Pistával meg a Zavaczkyval hajtott — kegyesen beengedve ebbe a nagy örömbe az odatévedt Kolm Nácit — Sangék portája felől. Négyen voltak, de többet nevettek, mint léptek s bizony, nem is sokra mentek. A Slang a Vers Ferivel görgetett; röhögve segített nekik a Babuka Flófi is. tízért if lett az övék a legnagyobb, mert a Flóri nagy vo!t,\erős volt. Mi e odaértek hozzánk, ki se látszotok a hógombóc mögül, akkorát hajtottak. Ez lett a hóember a ja. Rá a mi gombócunk jött, arra ineg az Antiéké. Aztán elkezdtük far a j> ni, formálni. — Huj, huj! — két fújás a körmökre, mert nagyon égette a hideg, — aztán munka. Megint fújás, megint ni inka. A fülünk, meg az orrunk piros volt, mint a kakastaréj. Mikor már jól össze-vissza faragcsáltuk, domborítottuk, tapogattuk, simogattuk smnjd-hogynem kész is volt, elkiáltja magát a Halrász Petye — mert ez mindig kotyogott —: — Iszen ez asszon!... Abixony... Hogy odébb mentünk és az útról szemügyre vettük, meglátszott, hogy asszony. A teste, amit pocakos köpönyegnek szántunk, szoknyás asszony-has lett, a rövid felsőteste meg, amit mi hajtottunk a Petjével, bizony asszonyformára sikerült csak, a Fóriék óriási gombócának a tetején. Ha hozzámértük a szög''etes fejét is, kendős asszonyfejnek tetszett. Hát ebből »embert« csinálni már va''mi nehéz. A Flóri hümmögött va''ami bolondot, hogy csináljuk újra. De az Anti letorkolta: — Mér ne lehetne asszony? Ugy is min- denki embert hajt; a zsidógyerekek biztos azt csiná.r.ak a temp.omudvaion. liz asszony lesz! Hápog a Náci: — Hóasszony? Ki a fene látta... • Sittya megbődüit: — Hát aJíkor eneggy a templomudvarra, ott hajts 1 Már el is volt döntve, hogy asszony lesz A Nácit jó! megdögönyöztük, de nem igaziból ám, csak nevetségből. Igen is, asszony lesz. Ha lehet, még valódi kendőt is szerzünk a fejére. Formáltunk egy kicsit rajta, mivel asszony lesz. Akkor megint c''kezdctt gurgulázni, csörögni, gyöngytyúk-hangján a F.őri: — Ha asszont csinyátok, tegyelek az ölibe gyereket is, hadd ¡ássék, hogy asszon. Ebben a F.óri nagyon he''yeset mondott^ Egyhirtelcn összegyömöszö''tük a gyereket, odaültettük a karjára a hóasszonynak. Nagy feje volt ennek is, de azért látszott, hogy gyerek. A Náci, a pékék fia, aki mindig képese könyvekkel hencegett, meg avval, hogy művész lesz, még a kezeit, meg a lábait is kiformálta. Mikor kész lett, elgyönyörködtünk benne. A ha''astóiak is megálltak nézni, amint hazafelé mentek. Az utcabeliek is gyönyörködték. Tetszett. De azért a Petye megmondta az igazságot: — Nem asszon ám ez, gyerekek. Banya. Olyan vén, meg o''yan totyakos, mint a banya. Azér nem baj ám!... i Hóbanya... Ez lett a neve. Így kellett neveznünk, mert a Petyének igaza voh s az-idóben bajnokai voltunk az igazságnak, ha azt nem a tanító, vagy az öregapám kereste. • Estére nagy szél kerekedett, iszonyatos hófúvás volt. Feltornyozódott a hó a háztetőkig, betemette az ab akokat. Egész éjjel tutolt, zúgott, süvöltött a szél; dermesztő, borzasztó órák voltak. A kályha állandóan énekelt, hár-fázott, öreganyám éjfélben sót hintett a pír rázsTa, hogy ne sírjanak annyira a szegény lelkek a purgatóriumban. A siró kályha ugyanis ezt je''enti; Én félteni. Alig aludtam. A hó-banyára is sokat gondoltam. De ha ilyenkor tüzet rakna melette az ember, nem szeretné.^. Reggel, a nap még Csobánc mögött járt, már összevéródtunk. Meg a Náci b ott volt, a hetedik utcából. Megnézzük a hóbanyát. Mi lett vele? Az bizony csak állt ott, ahova tettük, csak a szoknyája alját takarta egy kicsit be a hó. No, uefti mondom, az orrábó''. a fú''e bil leköszörült va''amit az Ítéletidő, de nagy hiányossága nem volt. Hanem a gyerek az egészen be ebújt a mellébe neki. Ugy odaragadt, mintha egész éjjel fázott voTna s a meleg asszonymel''rc kutyorodva aludt voJna el. A Sittya vigyorogva mondta; — Ugv odabujt az a taknyos, mintha igaz gyereke vóna neki! A napot csúszkálással töltöttük. Szánja csak az Antinak volt, mi a nadrágjaink feneként, csúszkáltunk le a pompás, házmagas hóior- \ nyokról. Ha a Bujtor Miska meg a társai, akik a havat elhányni jöttek ki, egyik helyről elkergettek, mentünk a másikra. Estefelé a kincses gödör tájáról jöttünk Jiaza, odáig kito''oncoltak bennünket, az az irigy Micka, meg a Tehenes Jóska, meg a Mencseli. Ne is mondja senki, hogy nem ál''apodtunk meg a hóbanyánál. Körüálltuk bizony, ott tapogtunk, dörzsölóztűnk, pucoodtunk. Két-három ugrásnyira laktunk, innen már rendesen akartunk hazamenni. Otthon úgy rs m.ír bizo-nyosan többet emegettek minket, mint mi az otthoniakat. Jöttek a hóhányók is. Mikor odaértek, ók ts megálltak. Kicsúfolták a hóbanyát. A Mencse''i, ez a ronda, nagy darab verekedő, akit csak akkor becsültünk, ha elpáholt valakit, el kezdett mondoga''ódni: — Müiek az ilyen vén asszon kezére az a gyerek? Mondtuk, azért asszony, hogy gyétyk legyen a kezén. De a Mencseli egyre közeebb téli gondlát. ha és téli áru- szükségletét Kovács Divatáruházban vásárolla. Játékárukban nagy választéki Telelőn 84. v \ PH» 10 ZALAI HÍRLAP 19^5. december 25. jött, egyre mocdogalódott £cs, csúnya fekete vas apát volt uio. A Sirtya szemében én már lárom, hogy há ilyen vaslapát;a volna, most nekunamc a Méneséinek. De nekünk nem vo.t vas apátunk. A Mcncse.inek vo£. -Eióször belevájf^a.á Lapátot a hóbanya szoknyájába. Kör ü. be. ül a lábát vághatta el neki. Aztán fordított egyet a lapáton, elkiáltott magát és egyetlen nyisszantás**! lemetszette « hóbanya melléről a gyereket. Anti elsírta magát, mi meg csak megdermedve néztük. Még a Bujtor Miska is e.for-dult, csak ment üusan tovább. Néztük a hóbanyát. A nagy, csúf sebével. Csoda, hogy vér nem folyt belőle... A Náci olyan kukán nézte, hogy majdnem lenyelte azt a nagy darab Hóbanyát. Azián azt mondta csöndesen: — Tudjátok-e, mi ez, gyerekek? Korela. Nem is korela. Háború. Ilyen a háború. Csak lenyisszantja... Petye már vigyorgóra mozdította a száját Mi sem értettük. — Mit monc ilyen marhaságot, te, Náci? Náci konokul mondta: — Csak. Rá a Petye: — Ez nem háború, hanem a Mencseli, okit mi most ixrcg se merünk dobálni. Igazat adtunk a Petyének, de a Náci csak rázta a fejét. Azt motyogta, hogy ó már látott ilyent, könyvben ... Másnap reggelre elolvadt a hóbanya. Pedig fagyos, kemény éjszaka volt. Jégcsapok lógtak az ablakok felett, az Anti bele is betegedett, mert megevett egy egészet. Kerestük a hó-banyát. Elolvadt. Elment A szomszédbelek semmit sem tudtak ró''a. Amikor a Babuka anyját kérdeztük, azt mondta: — Persze, hogy elóvadt. Fájdalmában, mert lemetszettétek ró''a a gyereket... A Sittya — pedig tudja, mert az ó anyját nemrég ásták el a kápolna meDe — rábólogatott : — Igaz ám, gyerekek, amit a Babuka néni mond. Hej, az a büdös Mencseli... Lúdbórzött a hátunk. Elhittük neki. — Hej, az a kegyetlen, lelkeüen istenátka, az a Mcncseli!... Pedig lehet ám, bog)'' nem is azért ment el a hóbanya... Sylvester Péter János. Rágalmazások napja a törvényszéken Zalaegerszeg, december 24. A za''aegerszegi lár. törvényszéken a hétfői nap a rágalmazások napja volt. Szakái Ferenc boncodfö''dei gazdálkodó az alispánhoz intézett panasziratában azzal vádolta meg a községi elöljáróságot, hogy az útépítéseknél a község csupa gazdag embert alka''mazort, mint pro.ekriós egyéneket inség-munkásként. Cselekményéért a bíróság 40 P pénzbüntetésre ítélte, de mivel az elöljáróságot a tárgya áson megkövette, a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették. Ferenczx István zalaegerszegi hentesmester a nyáron panasziratot szerkesztetett Pataki Lajos za''aegcrszegi ügynökkel A polgármesterhez benyújtott panasziratban Fercnczi részrehajlással vádolta meg Szekeres Márton városi állatorvost, aki szerinte azért koboztatta el többízben a Ferenczi által vágott marhák és sertések tüdejét és. máját, hogy neki szándékosan kárt csináljon. A bíróság ebben az ügyben is maraszía''ó ítéletet hbzott: Fercnczit és Patakit 2—2 napi fogházzal helyettesíthető 20—20 pengő pénzbüntetésre itétte. » Gyenese Józsefné Szekér Mária 24 éves barabásszegi föld művesasszonyt a törvényszék 20 pengő pénzbüntetésre itéltt, mert a ná''a ár-vereztető Szalay István egerszegi bírósági végrehajtót rablónak, ténykedését pedig rablásnak nevezte. Az Ítéletek jogerősek. Levelek gazdatársamhoz Ma: PO*W£CZY JÓZSEF iii. Hamar vá-aszoltál soraimra, kedves Gazda-társam! Azt írod, hogy nem vetted rossznéven, hogy én fö.ded mos.ohá;ának nevezte ek előző )e.<v lemben. Nem nehezie.tél meg rám, sőt arra kérsz, magyarázzam meg azt, mit Lel tenned, hogy kiérdemeljed a mostolia helyett az édes jejtót A jó mostohának kötelessége azt a vagyont, amit mostoha gyereke örökö.t, te jes épségében megőrizni és a nagy kórus káskor tejes egészében neki átadni. Ha szereti a gyereket és nem akarja, hogy a rossz nyelvek kigyót-békát kiabá.janak rá, akkor a rábízott vagyont szorga mával gyarapítja is. Te is megkaptad, gazdatársam, a földedet, akár örökség, akár vétel útján jutottál hozza. Ha azt a taaajt oly állapotbán megtartod, ahogy azt megkaptad, átvetted, ajkkor csak birtokos vagy, de nem vagy gazda. Hogy a gazda jelzőt megérdemeljed, teimMöldedet állapotát javítanod kell. Mihelyt ezt teszed, nem leszel földednek mostohája. Első feltétel tehát, hogy a földet oty termő állapotba hozzuk, amilyen az irtáskor volfi Em.ítettem már, hogy irtáskor a göcseji fe;m-síki erdőta a;ok nem voltak mély tcm>réto-güek. Ami humuszt, növényi hulladékot a rohanó vizek rajta hagytak, azt tallálti á gazda az új szántófö.deken. A lapályokban vastagabb termőréteg volt. Néha taán kitett félroéiert is, a hullámokon sokszor és sok helyen kivörösödött. Meg lehet ezt az állapotot még most is figyelni az erdőirtás után két évtized mulval Az erősebb vájatokban még mindig találni ősi tápanyagot és a rendesen trágyázott szántókon is a trágyát követő harmadik-negyedik növény fejlődésén észrevehetően kilátszik ezeknek az őstápanyagoknak erősebben fejesztó hatása. Mmél intenzivebben pótolja a gazda a terméssel elvitt és a vizek által lehordott tápanyagokat, ezek a foltok amrál előbb eltűnnek, de újra kiviggvannak, mihelyt új, de mostoha gazdája akad a földnek. Alta''ános vélemény volt Göcsejben ezelőtt 30 évvel, hogy a kiirtott földeken évtizedekig . nem kell trágyázni. Az erdő zsírja még tíz év múlva is fejleszti a termést. Igazuk van ezekének a gazdáknak, de szemet húnytak a ter-mészét örök törvényei előtt. Amint többször említettem, a fermsíki taajokról a rohanó vizek már akkor lehordták a tápanyagot, a humuszt, amikor azokat a területeket míg erdő borította. Irtáskor rendszerint csak az utosó évtizedekben szaporodó humusz alkotta a termőréteget. Ez a humusz pedigWa''evélból, ág^ törmelékből képződött. A többéves levél is, ha nincs bomlásnak a''ávetve, tevcketlen, a növények által fel nem vehető tápanyag. A pár-éves nyers humusz irtáskor, illetve utána csekély értékű volt. Állandó kapálás, szántás ál- tal az a ta''ajjaJ, levegővel keveredw szeli, dült és irtás után évekig adia a mindig jobbí. termést, mindaddig, am.g a terme.t növények fei nem é.ték. Mi lett volna a helyes tápanyaga visszaadási mód? A kiirtott fold az első egy-két év alatt nem igen zsarolódott az előbb említett oknál fogva. A Ivarmadik évben a tápanyagok megszeídíü-tek, a növények által könnyen felvehetőkké váltak, adta az irtott föld a jó termest Ekkor a gazdának aztán már közbe kellett volna lépni. Taajom tápanyagban fogy, köteles Y*. gyok pótoni. Ezt nem tették, a Idmerüléag. termeltek és az eredmény a sok kiét göcseji taaj.. Amit a múltban elmjbsztottask, azt á lenben kell sokkal nagyobb áldozattal pótoni.. Kedves Gazdatársam! Amikor ezeket a sorokat o.vasod, bizonyosan felteszed magadnak a kérdést, érdemes-e ezért a „göcseji földért annyit küzdeni, meghálá ja-e kellőképen a''be-lé;e fekte.ett munkát? Meghá álja-e? őseinket cz a föld táplálta, tehát etünket ennek köszörw hetjük. Hogy Göcsef 5ennsíki taajai a mai nívóra süllyedtek, azt az eddig leírtakból is kel tudnod, gazdatárgam, hogy nem a taaj, haneia a gazdá.kodási rendszer okozta. A rossz mostohák voltak a kizsaro ói. Nem is ennek az ok-nak a keresése a cél a váasz megadásánál, hanem annak eldöntése, hogy szükséged van-e erre a mostohán fizető földre vagy nem? Nekünk, göcsejieknek, r.incs nagy városunk, melynek ipara a földjéből megélni nem tudó faiűsi lakosságot a gazdálkodástól elcsa''ogatja; nincs nekünk vasútunk, amely mellett éjénk kereskedelem fejlődhetnék ki, ami sok család mig-élhetését biztosíthatná. Nem tudunk arró!, hogy földünk gyomra ásványkincseket rejteget, amelyeknek feltárása által széles tehetőség nyí''nék a munkaalkalmakra. A göcseji nép a jövőben is földjére van uta''va. Ha a gazda és földje sorsa ennyire összefügg, ha nincs mód arra, hogy ezt az összefűző köteléket elszakítsuk, akkor nincs más hátra, mint megadni a földnek azt, amit megillet, hogy az is visszaadhasson annyit, amennyi nemcsak az adóra, vetőmagra, tökekamatra, megé hetésre, hanem anyagi boldogu''ásunkra is elég leszi Megilleti ez a föld/Természeti szépségeit az idegen, aki először látta, tudja értékelni, ha mindenben nem is nyújt teljes bSséget, de cnri kell a gazdának, minden szükségesből kieüégiti. Megadja nekünk azt az egészséges éghaj''atot, amit joggal irigyelhet tőlünk akármelyik vidéki, de ad az eddigi helyte''en növénytermelési rendszerrel kizsarolt fenhsfki talaj raeEé a legtöbb göcseji gazdának völgyi talajt is. A gaz-dálkodás a''apja, a talaj megvan, nem is leg-utolsó, ha elég kedvező csapadékéloszlását Í9 figyelembe vesszük, miért ne építsük fel rája jövő boldoguásunk hajlékát?! Ehhez az építkezéshez téged is hív gazdatársad. Alkalmi ajándéknak könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben ''.935 december 25. ZALAI HÍRLAP 11 A gyümölcsfák talsj-művelésének fontossága Vármegyénk gyümölcstermesztésének egyik nagy hibába, hogy gyümo.ts.áink kevés .Jó-vérc.ícl évtizedek óta. begyepesedett taajxui álanak és né.külözik a növény .ermcsz-és .eg-elcmibb köveié menyét, a ta araankát Minden gazdaember, szó. i. birtokos, dc a legkisebb háziért tua^dor.o-.a Ls nagyon jól tud>, hogy gabona:é éket, sző őt, zóldség-fé ét, virágot vagy bármely növényt nem lehet a szükséges száa:ás, kapá ás, ta aj lazítás, por-hanyítás, gyomirtás elvégzése né küJ eredményesen termcsztcni. A gyümölcsfa épp olyan, a ta ajból táplálkozó növény, mint bármely más kultúrnövény. Ne várjon tehát altől sem eredményt az, aki annak taaját nem müvei. A legtöbb gazda gyümölcsfáitól valami különös csodát vár, hogy* fái ta a;munka nélkül is bőséges termést adjanak. ilyen csoda pedig nem létezik. Sok kisgazda abban az erősen téves felfogásban él, hogy a gyümölcsfának, mivel az mólyen gyökerezik, nincs szüksége fcszini ta''ajmunkára. Ezt a felfogásukat saját^ lniguk.v cáfolják meg azza, hogy a szőlőjüket,^mely helyes keze és folytán ugyancsak mélyen gyökerezik'', mégis gondoían kapa aatt tartják, ha tisztességes termést akar.ia''c és nem hagyják begyepesedni, mint a gyümölcsösüket. A ta a-munka a gyümölcsösben is elsőrendű követe.mény, annak c muasz.ása esetében éet-•erös fejlődést és évró.-évre állandósult gyümölcstermést nem ehet a gyümölcsfától sem kívánni. A taájmunkáva'' nemcsak a gyomokat irtjuk, -amelyek elvonják a gyümölcsfáktól is a talaj értékes tápanyagait, hanem taájunkat kémiai összetéte.ében és fizikai szervezetében alka''masabbá tesszük arra, hogy gyümölcsfáink zavartaanul, minél könnyebben táplálkozhassanak, fejlődhessenek és gyümölcsöt ér-lelhessneek. Köztudomású dolog, hogy a ta''aj ásványi és szerves eredetű részecskékből á l, amelyek-nek csak igen kis mennyisége van a növények által felvehető álapotban. Á talaj alkotórészenek ál''andóan mállaniok, bom''aniok kell-, hogy fokozatosan a növények á ta! felvehető nyers tápanyagokká (ta ajsókká) a akuljanák át. Hogy pedig ez a mál''ási, bomlási fogamat végbe-mehesseu, levegőre, vízre, a hideg és me eg váltakozására és a ta''ajbaktériumok munkájára van szükség. Ezt a má.iási, bomlási folyamatot mesterséges űton, megfelelő talajminkával siettethetjük. Rendszeres taajmunkával a talajrészecskék má''iási, bomlási felüktét nagyobbítjuk és a fa a; fizikai szerkezetét olyanná változtatjuk, hogy a kémiai áta''akulást előidéző víz, levegő, hő stb. minél intenzívebb és a mélyebb ta''aj rétegekre is kiható munkát végezhessenek. Az a gyümölcsfa, amely gyepes talajban ál ■és sohasem kap taajmunkát, természetesen csak kínlódik, mert halamas testének fenntartásához nem taá ja meg elegendő mértékben a felvehető nyers tápanyagokat, a ta''ajsó-kat. A mélyen gyökerező gyep (ía-ark, perje) •egyrészt fc.éi előle ezeket az értékes anyagokat, másrészt pedig megakadályozza a víznek, levegőnek, hőnek a mélyrejutását. Ezen behatások nélkül pedig a talajrészecskék nem képesek a gyökerek által felvehető tápanyagokká átalakulni. Az ilyen fa csak ritkán és keveset terem, mert egy esetleges, ösztönszerű, talán saját teste tarta''ékanyagának felhasználásává} kifejlesztett termés után nagyon nehezen tud é élre kapni, rügyeket fejleszteni. Évekig tart, amíg * fa é''etösztönéből kiíolyókg a legnagyobb megerőltetések árán, örökösen tápanyagok titán kutató gyökérzetével olyan talajrétegbe jut, ahol a regenerá''ódásra, rügyek fejlesztésére, gyümölcsér''elésre c''égségcs merni yi-ségű, felvehető állapotban levő tápanyagokra talál. A gyümölcsösök gyepterü''etét tehát fel kel tömi, vagy csurgón túl egy méterre fe''ásni és azt egész éven át rendszeres talaművelés* ben részesíteni. Prigly Fenne vm. gyümölcstermelési intéző. Magvar karácsonyt! Mikor az ember kétezer év szakadatlan a''á-zatávai. és hitével fordul a betlencmi jászol íe é, a kisded Jézus nagy szegénysége eszünkbe jurta.,a azokat a kis eniberpa antikat, ákik az is.e.u gyermek szent ünnepén nem örülhetnek és sorsuk a szegénység, a tjyornor s az órömte en é et. _Oh, liányan varnak ebben a kis országban, akikr.ek nemcsak karácsonyi ka ács nem jut kezükbe, fiar.em vézna les testük rongyok-'' kai van borítva s fagyástól vörös lábivSkárkon nincsen lábbeli. Az emu t hetekben egy kis zalai faubui volt akalmunk látni ezeket a kis emberpalántákat, a\Jc szellős runá^sJcáikban, rnczi:l«b állottak a dc .-emberi sárban az iikoá udvarán. Ta án r.em is sejtették szegénykék, hogy városi ember szívében a pusza megjelenésükkel bára''os hangot ütöttek meg. Taán ők nem is tudják, hogy vannak gyerekek, akikr.ek szép és me eg ruhájuk , van, akiknek nem kell de-^cernber Itavában mezíte''en lábbal iskonha menni és akil< természeteinek taáják a min-denrapi ka ársot, akiirek nem okoz örömet a karácsonyi ka ácssütés házalbeíö tó illata. ök ezt még nem tudják, de a fe nőiteknek kell ezt tudniok! Ma már igen sokat hallunk revízióról, egyke elleni küzde''emröl s ezzel szemben azt látjuk, hogy a drága za ai földön, a szép Göcsejben, ahol a kis fa''uk utcája gycrmekkaragástó! és hanairozástól hangos, a szegény kis magyaroknak vörösre, kékre fagy a testük a mezítelenségtől s a decemberi sárban mezítláb mennek iskoáha. Pedig úgy mondják, hogy ók a nemzet jövendője, ök a nemzet reménységei, az új és fia a nemzedék... Ök az e hivatottak, akik a magyar ámnkat majdan va''órá váltják! Ok lesznek ~a szebbarcú magyarság, akik a Duna völgyében az Árpádok birodalmát megvalósítják ... Ezeket halljuk szüntelenül, pedig küszöbön van a jövendő; már itt van az ajtóban s a jövőnek kis katonái még nincsenek c ökészítve, még nincsen róluk gondoskodás, amint azt a legszentebb cé''unk megkövetelt Magyar karácsonyt kívánunk! Elégedett, bo''dog za''ai kis magyarokkal, akiknek nem kell mezítláb dagasrarJ a decemberi sarat, akikéig magyar lajszeretetnek tüze rae''enget, akilf tudríixfogják a karácsonyi istenvárásban, hogy ők is Jézus gyermekei, ók is magyarok! \/ Zsidó Stodor dr. — O Va ó nknak, jóbarátaktknak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. * — A karácsonyi istentiszteletet sorrendje a za''acgerszegi p ébánia emplomban: ma, 24-én, kedden éjié kor a szokásos éjféli mise, szerdán: 7, 8, 9, 10 és fél 12 órakor lesz saentmaew — Orgcnavzentclés volt vasárnap Felsősze-menyén. Kulcsár István plébános megkapó ünnepség keretében áldotta meg a részben her-ceg Esterházy Pl'', részben a hívek áldozatkészségéből készült új orgonát. — Igazgatói kinevezések. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Butsi Aladár kő-vágóörsi, Hadi Jenő felsórajki és Papp Oyörgy gyepű ka;áni r. kat. iskolai tan hókat igazgatókká nevezte ki. — EvatogéUku* htceittsríelcCck Korrervdjc- Karácsony szent ünnepei a art az evangé ikus isrentiike eték sorrendje a következő Zaa-egerszegen: 2Wn este 6 órakor ka ácson)esti könyörgés, t^éVv, karácsony első ünnepén déi-eótt fé; 11 órakor gyülekezeti istentisztelet^ ma;d utána gyónás éj úrvarsoraosztás; 26-án, karácsony míiodünrepén dcc''őtt 10 órakor ifjúsági wtentSírte''et, fél 11 órakor gyüleke-zxrti istentisze et, ti''ána gyónás és úrvacsora, osztás; mindkét ünnepen este 6 órakor könyörgés. — Szári hdu! a két ünnepet» déntán 2 és 3 órakor a Ká vár iától a ród ipály ához. Viteldíj az erdősházhoz a kilátóhoz 30 filkr ui-mélyen kéitt. — A ra aíg r;zegi Karársonyfa Egy ''e« de- wmber 3l-én e/te fél 0 órai kezdette nagyszabású sz: veszteri táncmu atságot rendez az. Arany Bárányban. Clsa idjegy 3 személyre 4 pengő, szemc''y-jegy 1.S0 pengő. Megjc''enés tearuhában. Fe ¿''fizetéseket, tekinie''/jd a jótékony célra, köszönettel fogad az egyesület A sümegi kórház kardionyfaim pét ma, keddeti dé u''án 3 órakor rerdez*ék meg. A be-'' tegek között aándékokat is osztorak ki. A megkapó ümu-pség megrendezé?e dr. Aczél Elemér kórházigazga''ö-féorvos érdeme. — Megfent ar Uj Kor gazdag knráxnyl száma és vezető hc''yen közli báró Brauden-stein Béá, Közi-Horváth József és Mihe''íca Vid,~ajtaz a Prohászka-munkaközösség e''nök-* ségének karácsonyi nyi''atkozatit a szervezet célkitűzéseiről. Martiinda e a''va a szociális bűn « foga''máró'' írt, míg nmdrilVi hibnros az ír>-stitut Catho''iquc intézményét mé''/at;a. Ki-emc''kcdó cikkei még e számnak: Turi Béla: Ausztria. Csehsz''ovákia, N\agyarország című írása. Moravek Endre: Hídverés a magvar és szlovák fia''aok között. Boros Vilma: DÓVfusa It^kivi''ága, Reménvi József (CSveand): A vajúdó Amerika, gróf Ba''thvánv József: A nagr-rongvász, Dénes Tibor: A férfi-és a nő a mai színpadon című érdekes közeményei. Mu''at-vánvszámot szívesen kü''d a kiadóhivatal: Budapest, VIII., Szentkirálvi-utra 28. Egves szára ára 40 filér, évi előfizetés 8 pengő. — Jánka-heo-körég január 5-én délelőtt 11 órakor tartja a Gazdakör lie''yiségében évi rendes közgyű ését, melvt-ek tárgya az 1Q35 évi zárszámadás és az 1936 évi költségvetés. A hegy község tag;ait ezúton hívja meg a közgyűlésre Csiszár Lajos elnök. — Trafikbetö év a Rá órzi-utcában. Horváth Ferenc Rálóczi-utcai trafikos tegi''.ap délután néhány percre átment az egyik szomszédjához. Ezaatt Keresztúri Antal János 40 éves budapesti ál ásnélküli soffin benyomta a trafik bezárt ajtaját és az üzetbül elvitt 5 P értékű cigarettát, va''amrnt Horváth kabátját és a zsebóráját. Az egyik szemfüles rendőrnek egy óra múlva már sikerű''t is elfognia Keresz''uri Antat, akit ma a zalaegerszegi tőr-vényszék 8 napi fogházra itélt. Az ítélet .végrehajtását 3 évre felfüggesztették. — Keszthely országos vásárai 1936-ban. Mivel Kcszthe''y új vásárkérelme még nem nyert felsőbb jóváhagyást, 1936-ra is a régi aápon történt a vásárok jegyzékének össze ál* ítása. A jövő évi vásárok időrendje a következő: január 9., február 6., ápri is 16., június 18., jú''ius 9., auguszus 13., szeptember 24., október 22., november 12., december 10. Az országos vásárokon kívül minden azerdai hetivásáron il''at felhajtás. MM HÍRLAP m H illKOr 12 Hideg van, Uram és sötét az éj És nem a fény: a vaksötét vakít. A botunk: gyenge, elvesző remény, Párnánk: kegyelmed, vánkosunk: a hit. Szemünk kerüli délibábos álom, Mely Tó''ed távol óh annyiszor vert meg És összebújva neved emlegetjük, Mint édesanyját kétszer-ána gyermek. Hideg van, Uram és Bötét az éj, Hold nem világít, csillag nem lobog. Virrasztunk'' ébfen, mint egyszer régen A betlehemi pásztorok. — Hideg van, Uram és sötét az éj, Kemény szívünkre rátapadt a fagy és nem mesél és nem beszél e tél Arról, hogy Te az árvák atyja vagy. Sok vert reményünk idebújt most mellénk, Hogy táplá''gassuk csalódások árán Es meghúzódik szívünk közepén, mint Hideg vackában a tüsketépte bárány ... Hideg van, Uram és sötét az éj, Hold nem világít, csillag nem lobog. Te szent csodádra várunk mi is, márt a Betlehemi pásztorok. 0 : Hideg van, Uram és Botét az .éj, Az angyalokról nem tudunk mesét S dacosra veri sok megunt bűnünk Lelkünket, neved hű szerelmesét A nagyapó a kicsi unokának A karácsonyról nem mesél legendát S lel künkön ezer év előtti ősünk «Tüzimádó bús pogánysága leng át... Hideg van, Uram és sötét az éj, Hold nem világít, csillag hem lobog, De hívásodra útrakelünk, mmt h Betlehemi pásztorok. Hideg van, Uram és sötét az éj, De vert remény és bús pogány avar, '' Fakult legenda, színtelen mese Feléd törekvő vágyakat takar. Amit dadogva százszor megdagadtunk, Amit színink hitetlen hinni nem mer: Ilyenkor hisszük, hogy a Te szemedben Kegyelmedből- embernél több az ember. És hideg van bár, Uram és sötét És hitünk bárha gyönge, tántorog, Eljutunk mégis Betlehembe, mint a Betlehemi pásztorok. Fekete Károly- — Ha jól akar mulatni Szilveszter este, jöjjen el a Move ZSE-be, melynek futballistái csa''ádias összejövetelt tartanak. Kitűnő borok, ételek s muzsikaszóban sem lesz hiány, mert cigányzene szól reggelig. Szurkolók, ott Jegyetek! — Ki-ácsonyi pásztorjáték. A za''aegerszegi Gazdakör a saját székházában december 24-én este 9 órai kezdettel, 23-én pedig este 8 órai kezdettel karácsonyi pásztorjátékot rendez. A közönség szíves támogatását kéri a rendező-ség. — A ZTE korcsolyapálya nyitva van, a jő büífé és mc''.''gedö várja a közönséget. ZALAI HÍRLAP — Koszorúcska. Farkasovszky Teri növendékei karácsony másnapján este fél 9 órai kcs-dettel tartják koszorúcskájukat az Arany Bárányban, me yre a szíves érdeklődőket ezúttal hívják meg. Délután 5 órai kezdettel ugyanott az öregcscrkészeknek és főiskolai hajgatóknak össztánc. ....... 1 —2 — A za''aegerszegi hr. JótSkcny Leány-egylet december 29-én, vasárnap délután 5 órakor kultúrdélutánt tart. Dr. Weisz Lajos móri főrabbi ad elő: Zsidó próféták címen. Az egylet tagjait és az érdeklődőket szívesen látja az egylet vezetősége. — December 31-én vidám szi veszteri estet rendez az egylet a Központi Kávéház eme''eti termében. — A sümegi levertezenekar, mint je''cztük, nem december 26-án, ham cm 29-én rendezi meg hangversenyét. — »Sal MlrabÜh gtau berke. >Glauber csoda-sóját a neve a glaubersótiak, dr. G''airber orvos-vegyész emlékezetére. Csodasó, mert páratlan eredménnyel gyógyítja a gyomor-,epebajokat és biztosttja az anyagcserét. Légtöbb természetes glaubersó a tiszavidéki Mira glau-bersós gyógyvízben van, mely vízzel az orvosok ivókúrákat tartatnak. 1—2 — Megkerült az eltűntnek hitt Heidingex János sümegi gyepmester. Keszthelyen találták meg a rokonoknál. — A keszthelyi Uránia mozgó december 25 —26-án mutatja be Vadnay Lászó és Márkus Alfréd ragyogó zenés vígjátékát, a Csúnya lany-t. A fim szebb.iél-szcbb fcNéteei Budán, a Margitszigeten, Fiúméban és Abbáziában készültek. Főszereplők: Muráti Lili, Kabos, Jávor stb. Mindkét nap 3—3 előadás. — Vadász-szerv neve. Nem mindennapi vadászzsákmányban jtfilt része Svády A adár lengyeltóti intézőnek, aki egy vaddisznót ejtett a környéken. Ritka szerencsének tartják ezt, mert Északsomogy lankáin a legitagyobb ritkaság a vaddisznó és évtizedek óta ezen a vidéken egyet sem ejtettek. Azt- liiszík, hogy a baranyai erdőkből került a vad a szokatlan vidékre. — Anyakönyvi hírek. A za''aegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a nro''t hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Vizsi Lajos földműves r. k. és Vizsi K ára rk. halvaszü''etett fia, Török János szobafestő inas és Auer Rozália rk. Éva leánya, Tóth Lajos földműves rk. és Tóth Mári rk. halvaszületett fia. Haáozás: Vidovics Mihály kőművesmester rk. 56 éves, Horváth Jánosné szül. Németh Gizella rk. 42 éves, Sa''amon István napszámos rk. 22 éves (Kisszentgrót), Boronyák Gvu''a polgári isko''ai tanuló 14 éves (Zalnszentm:-hály), Udvardi István gazd. cseléd rk. 40 éves (Lipótmajor). Házasságkötés nem történt. — Figyelem! Ha jól és olcsón akarja eltölteni a Szilveszter estét, jöjjön az ipartestületi vendéglőbe. Tánc reggelig. — A za''aegerszegi Izr. Nőegylet december 25-én este fél 9 órakor a Kereskedelmi Kör helyiségében műsoros táncestélyt rendez. A kedves, családias müsorú estélyre ezúttal is meghívják az egylet tagjait, barátait és pártolóit az estélyt rendező háziasszonyok, akik napok óta buzgólkodnak azon, hogy a közönségnek kellemes, hangulatos estét szerezzenek. . 1—2 1935. december 25. — Aki fri» és egészsége» akar ktW é* el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reg, gcl''izés előtt egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet. Közkórházakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc Józsel víz gyorsan, biztosan és igen enyhén hat a ezért Tvlváltkép a gyomor-, bél-, vese-, máj^és epehólyagbetegek használják szívesen. — Y. M. TDford, Amerika legkitttrtbb asztrológusának heti jóslata a Színházi £1$ 500 oíctűás karácsonyi albumában. Jizenkét érdekesség a karácsonyi albumból: 1. Szm-darabmc''.''éklet: Molnár Ferenc: A nagy szerelem. 2. Kottamelléklet: ÁH i do is drearn o! vou, Ne nézzen úgy rám, La Paloma. 3. Pszi-choana''i''.ikus álmoskönyv. 4. Megzenésített te-le fon könyv. 5. Hólabda ¡¿örkérdés száz kér-déssel és felelettel. 6. Szép Ernő és Angelo meséskönyve. 7. Tíz óra a kaliforniai bankban. Detektívregény. 8. Bús Fekete László regénye, Heltai Jenő, Hansányi Zsolt, Hatvani Lili, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső, Hevesi Sándor, Egyed Zoltán, Farkas Imre, Naírv Endre, Ká''mán J*flö, Szőke Szakáll cikkci. 9. "Karácsonyi játék Darvas Lilivel és Szőke Szakál''al. 10. Karinthy Frigyes levizsr-gáztatja a fiatal színésznőket. 11. Hermann Lipót leeplezó cikke a pesti festőművészekről. 12. Az Otthon rovatban a világ legszebb lakásai, a divatrovatban a világ legclengán-sabb hö''gvci, a konyharovatban a ''egki iinóbb háziasszonyok receptjei, az Ádám-rovatban az idei férfidivat képekben és cikkekben, nagy kozmetika-rovat, kézimunkamelléklet, Karácsonyi Boldog Ifjúság melléklet. — Az 500 olda-lós karácsonyi a''bum ára 1 pengő. — öregedő egyéneknél, ha az erek meszesednek, Igmándival segíthetnek s évekkel tovább élhetnek. — A Búvár nagy sikere. Tudományos folyóirat még sohasem volt annyira népszerű Magyarországon, mint a Búi-űr. Nagy sikerét és. kultúrá is jelentőségét abban látjuk, hogy egyrészt sok-sok ezer olvasót nyert meg a természettudományi és technikai művelődésnek, másrészt új írógárdát gyűjtött maga köré: tudósokat és gyakorlati szakembereket, akik világos és érdekes cikkekben értekeznek a legidőszerűbb tudományos és technikai kérdésekről. Az első évfolyam páratlanul gazdag tartalmán végigtekintve, jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy a Búvár 960 olda''a búsásan teljesítette mindazt, amit januári beköszöntőjében igért A most megjelent új szám szintén clismerésro méltó sikere a magyar tudományos publicisztikának. Bölcseleti, néprajzi, művészeti, technir kai, állattani, növénytani, nemzetgazdasági és statisztikai kérdésekről éppen olyan élvezetesen ír a decemberi- Búvár, mint a könyvekről, folyóiratokról, múzeumokról, tudósokról. A képek ebben a számban is kitűnőek. — Időjárás: Ködös idő, több helyen eső, havaresö. Északon és a hegyeken havasesö 69 ba.azá;- A hegyeken hófúvások. A hőmérséklet va''óalnüleg nem emelkedik tovább. Éjjel csak gyenge fagy lesz. Boldog karácsonyi ünnepeket Kíván a Központi Nagy Áruház Deutsch Hermán V 1935 december 25. ZALAI HÍRLAP 13 SPORT Keltsük új életre Zalaegerszeg sportját I > Nehéz feladatot ró rám c cikknek a megírása. Hogy is szorítsa az ember néhány sor pzílk kor.átai közé egy város sportéletének megnyilvánulásait, lüktető munkáját anéÜküi, hogy a korlátokat ne vesse szét és mégis be ekerüljön mindaz, ami oda való! De megpróbálom, ntcr4 Zaacgerszeg sporttársadalmát soha sem izgatta ügy a jövő, mint a jelenben. Mik azok a teendők, melyek Za''aegerszeg hanyatló sportját kiemelik aíé?tságából? Za acgerszeg a sport terén messze mögötte ÓÜ a dunántúli városoknak. Kitartó, erős munkára van szükség, hogv elérhesse a ke''k> határt. Nézzük csak a legnépszerűbb sportot, A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme s • és garage Bosch service Ahhtírnuláfor service FRG golyós és görgösesapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43 • i t SZILVESZTERRE borok. pezsgők, / csemegék GYARMATI cscmcscOzletben a futba''lt. Alkossunk véleményt csapataink teljesítménye felöl. Az eredmény közepest mutat. Nem azt, amit Zalaegerszeg futballjának mutatnia kellene. A félelmetes erejiV és egész Dunántúlon luyjy hírnévnek örvendő egerszegi fut bal Inak ma:-csak az árnya él. Tavászi ki-támadásra -yáir. Mire van szükség, hogy a remény va''óra váljék? Célszerűbb és többet törödö munkára, mint amit eddig tapasztaltunk. Erezzük, hogy a vezetők már öntudatra ébrednek és minden követ megmozgatnak a hiányok pótlására. A ZTE a kiesés veszélye cDen élet-ha''ál harcot folytat, viszont a Move ZSE hozzá liasonlóan az elsőség megőrzéséért küzd. Nagyon nehéz lesz a hibákat kijavítani. A zalaegerszegi futball egyedüli megmentőjének az eddigi rendszerre) való sza''Utlit tartjuk. Szűnjék meg a védőrendszerre a''apított eredménytelen stílus és va''.ósujjon. meg az a rendszer, ami az eredményesség fő pillére: az öt-csatáros gyors támadójáték. Nekünk olyan sportra van szükségünk, ami a követel mények-nek megfelel és kedvtől pezsgő ée.eí teremt Olyan sportra, ahol nem a gyűlölködés, hanem a kölcsönös megértés honol. '' Szorítson ba á:l jobbot a két egyesület fc> közös érdektől tűz:lt a''ta attal támogassák egymás n^héz és gocidterhej munkáját. Hozzanak nemzetközi mérkőzéseket és hoz»- i i felszerelések ¿s ródlik Pál és Indránál Z a la o g a r s x a g falaton 170.* ^ / nak városok közötti mérkőzéseket. Akkor lesz nívó, lesz eredmény. Induljon meg végre a nagy és alkotó igazi munka. Nézzük a többi za''aegerszegi sportágat. Itt a legmostohább sorsban sínylődő úszósport Jelentőségére nem szükséges rávilágítanunk. Mégis nálunk olyan elbánásban részesül, ami nem méltó hozzá. Hol van nálunk a sportuszoda? Meddig kell még reá vámunk? Kevés város nélkülözi ma már ezt a fontos sport és egész-ségügyi célt szolgáló intézményt. Zalaegerszegen sok az úszótehetség, de sajnos, hiába, mert az akarat meddő marad. Nincs alkalmas hely rendszees edzésekre és az úszóink legtöbbje kénytelen tétlenkedni. Nem is beszélünk arról, hogy Za''acgerszcgcn nem .jelenhet meg \ Zalaegerszeg. - A vármegye házában. Könyveíöségl telefon: 185. Igazgatósági telefon: 248. Kölcsönöket nyújt — előnyös feltételekkel — Ingatlanokra, házépítésekre, stb. — Betéteket legelőnyösebb kamatozásra elfogad. i 3 14 ZALAI HÍRLAP 1935. december 25. Családjának, jó barátjának igazi öröme akkor lesz, ha nyakkendőt, férfi inget, zsebkendőt, vásznat, flanelt á VERSENY ÍUÜIM vásárol. egy komoly értéket jelentő úszó és versenyek rendezésére még gondolni sem lehet. A város közönségéhez folyamodunk és arra kérjük a város tetterSs polgármesterét, Hasson oda, hogy a két sportegyesület bevonásával megvalósuljon ez a gyönyörű, nagyértékű intézmény. Atlétikánk is, bár sok tehetséggel dicsekedhetünk, nem mozog azon a színvonalon, amelyen ha''adnia kellene. Ezen a téren sem látunk teljesen kifogástalan munkásságot. Kevés a verseny és a közönség sem ismeri ezt a szép sportot ügy, mint a többit. Tessék a versenyeket szaporítani és az atlétikát a közönséggel megismertetni, megszerettetni! Korcsolyapályáink pompásak. De mi liaszna. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy komoly munka nem igen folyik. Nélkülözzük úgy az egyéni, mint az egyesületi versenyek rendezését. Pedig sok tehetség akad Egerszegen és egy kis akarattal ebben a sportágban is lehetne szép teljesítményeket produkálni. Talln egyedü!; a tennisz, amelyik eredményes munkát mutat egerszegi viszonylatban. Müidkét egyesületben sokan kultiválják. Szeretnénk, ha egyesületeink a versenyeket gyarapítva közelebb hoznák ahhoz a közönséghez, mely ma még közönnyel nézi ezt a szép és fair sportot Elismeréssel kell szólnunk a város vezetőségének arról a nagyjelentőségű alkotásáról, hogy modern ródlipálya létesítésével lehetővé tette a sportszerű ródlizást. Zalaegerszegen jövőt várunk, szebbet, job- bat és eredményesebbet az eddiginél. Sokan kételkednek ebben. De mi azt mondjuk: álljon mindenki a maga^ helyén szívvel-lélekkel mun-Hhoz ,s fáradsagoT, áldozatot nem kímélve dolgozzék a kitűzött célért, akkor nincs akadály, melyen keresztül törve el ne érjük azt. Karácsony, a béke, a szebb és boldogabb jövőbe vetett hitnek és bizalomnak ünnepe, gyűjtsön bennünk hittel teli reményt, hogy a mi sportifjaink lelke lángra lobban, ha ismét rügyeznek a fák, énekel a pacsirta és újra felzúg a sportrajongók csatakiáltása: huj-huj-hajrá! Dr. Singer Zoltán. hihetetlen olcsó ár, ujabb forma, jobb minőség jellemzi PFAFF és más gyártmányú karikás és körhajós varrógépeinkét^ Brandl József Zalaegerszeg. (Megyeházzal szemben.) RÁDIÓ Kedd, december 24. Budapest ^ 7: Harangszó. 7.16: Szakolczay-Rigler orgonahangversenyének közvetítése a Zenemű, vészeti Főiskola nagyterméből. 8.10: Hang. lemezek. 12: Egyházi ének és szentbeszéd 4 Regnum Mari amim kápolnából. Szerda, december 25. Budapest l4 9: Ref. istentisztelet a Kálvin-téri templom, bői. 10: Egyházi ének és szentbeszéd a belvi* rosi plébániatemplomból. 11.30: Ev. istentisz. telet a Bécsikapu-téri templomból. 12.40: A* Operaház tagjaiból alakult zenekar. 2.10: Hang^ -lemezek. 2.55: Az Operaház előadásának kö*.^ vetítése. 1. Jancsi és Ju iska. 2. A babatündér. 5.50: Csillagok tánca. Tajtiás István felolvasása. 6.20: Kiss Lajos és cigányzenekara. 7.10; Bcr.in, Hamburg, Helgoland. Clementis Ervin dr. előadása hanglemezekkel. 7.50: Kamarar zene. 8.25: Hangjátékclóadás a stúdióban. — »Műsorrészlet 19S6-ból.« Helyszíni közvetíté* a Mars—Föld bolygóközi éterpóló mérkőzés, ró!. 0.10: Hírek. 9.25: Az Erűss—Sovinszky jazzenekar műsora. 10.30: Bertha István sza. Ion zene kara. Budapest II. 5.30: Hanglemezek. Csütörtök, december 26- Budapest I, 10: Egyházi ének és szentbeszéd a budavári koronázó főtemplomból. 11.15: Gör. kat. ista*. tisztelet a Rózsák-terén levő gör. kat. magvar plébániatemplomból. 12.30: Bura Sándor é« cigányzenekara. 1.45: Hanglemezek. 3: Mar,, sányi Gizi mesél. 3.30: A Mária Terézia !, honvéd gyalogezred zenekara. 5: A'' magvar erdészet. Nagyszalánczy Brúnó előadása. 5.30: A Központi Papnevelő Intézet énekkara. 6.15: Időszerű közgazdasági kérdésekről. Varga IrU ván dr. előadása. 6.40: Ha''ló tánczenekar mft. sora Wcygand Tibor énekszámaival. 7.40: Sportközlemények. 7.50: »Karácsony.« Drámai mese 3 részben. 9.35: Hírek. 9.55: Budapesti Hangverseny Zenekar. 11: Pertis Jenő és cv gányzenckara muzsikál. Budapest II. 5: Budai színészet. Dr. Pukáa» Nagy karácsonyi csillárvásár! 2 lángú modern csillár 9''50 3 ■• 99 99 14 ■■ Lesszebb karácsonyi ajándékok! Polgár Endre rádió és villamossási szaküzlet Kazinczy-téren a pénzügyi palotában és Széchenyi-téren a megyeházzal szemben 935 december 25. ZALAI HÍRLAP 1 Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha karácsonyra harisnyál, kes2tyflt, fehérneműt, nyakkendőt, meleg kötött cikkeket stb. vásárol jó minőségben és olcsó árban özv. Braun Lajoménál a posta mellett INDANTHREN szirtes függönykelroc 88 (IDér HEN IG röf ös- H kéiimunkaüzlei. Figyelj! szkyné Kádár Jolán előadása. 5-35: Hanglemezek. 6.45: Édes anyanyelvünk. Haász Gyula előadása. 8: Lukács Sári énekel. S.35: Hírek. Pintek, december 27. Budapest I. 10.20: Időszerű apróságok. 10.43: Ifjúsági közlemények. 12.05: Akom Lajos férfi-ének-őtöse. 1: Ilníczky László szalonzenekara. 4.10: Diákfelóra. 5: Manchen Mariska gyermckda''o-kat énekel. 5.25: Sportközlemények. 5.40: Czi-cza József és cigányzenekara. 6.45: A magyar nép szerelmes da''aiban. Jankovich Ferenc előadása. 7.15: Részletek a Broadway Me''ody 1936 c. filmből. 7,50: Hanglemezek. 8.15: Külügyi negyedóra. 8.35: Liszt kevéssé ismert magyar művei és átiratai. Zongorán előadja Stefániái Imre. 9.30: Közvetítés a Magyar Olimpiai keret és a prágai Hoki Club Rapid jégkorongmérkőzésről. Beszé/) Pluliár István. 10.30: AÍ-lásta''an zenészek szimfonikus zenekara. 11-: ''Ott lik György dr. ango''nyelvű előadása. Budapé''t II. 6.30: Hanglemezek. 7.40: Egy bűjdosó naplója. Rédey Mária dr. előadása. 8.15: Skotil Ottó gitározik.. l»pta:a:<0*«« M »•*•»!• kU44i tUVCtTCR ItTM jUCt A rtttlJj* i UUS''OS Oí/á SfrfuiA , Divio MAO*AH JÓZtC *••»«*♦■>< tudJ».t4 : LlSZtó tw44«fc» rRANCU JÓZStr Hirdessen a JULII ir-üao APRÓHIRDETÉSEK VOCKÖNDI gazdaságomban (azelőtt a nagy-kapornaki jezsuita apátság tulajdona) kisebb mennyiségű 1934-es évjáratú rizling-bor van eladó. A karácsonyi ünnepek előtt 25 literen felüli tételekben Zalaegerszegen házhoz szállítva literenként 60 f. Ugyanott kemendi vörös 40 f. Levélbeli érdeklődésre mintát küklök. Nagy János körjegyző, Nemesapáti. PRÍMA HÍZOTT SERTÉSEK 150-180 kg élősúlyban a Kaszaházai MümaJomban eladók. Telefon 40 sz. / MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. JO CSALÁDBÓL vaó bejárónő vagy leány-alkalmazást kaphat január 1-ével. Cím a Kakas-nyomdában. URl LA KAST nagy belsőséggel és pár liold földdel, vagy maradék birtokot bérelne Király j János Emil, Po''a, u. p. Boesehely, Zala m. HAVAS kézimunka és szőnyegfonalai. Babiruha kUiónlege*fcéfd I eg rcegb ixhitóboak. orvosi rendeletre is legolcsóbban készít fi. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rctidórpifoUral sie» ben TIKI Göcsejiek .órása és ékszerésze. Legprecízebb ón)«titó mflhely Varga Lajos (Tiki) órát. ét ék»x»rétx Rákóczi ut 5. sz« Vass latos órás és ékszerész Zalaegerateg, (a megjr»-hátral t*rmbe^) OLCSÓ ét MF.ÜtMZHATŐ I rófléo és »zimlálAgép sukűzld ERIKA ü| li.ki Síp P 175 Remington Írógépek bizományi lerakat*, jivitáftok, bcniinfürdök. )< karban tarti». - Arany, exütt ¿ksxerrk. ditx tárgyik HORVÁTH MIKLÓS iranymöve». Írógép mfl-Herrti, Zal*eger»ieg. (.SUndi patika mellett) Magyar Nemzeti Bank mellékhelye Glro-szSmía h Magyar Nemzeti Bankná?. Postatakarékpénztár! csekkszámla 161. es K fi n IS Nxctxrtod Kián A&stxxi LBcjmyandiiíben, Zjüat&zvufr 1. TM ML .J j | J l J J ''¿aW 35 december Boldog karácsonyi • • ___ un kíván a áruház avt. 1935. 21. szám fffltr. December 28. Szombat Szerkesztőségi telefon: SO. POLITIKAI NAPILAP Symdai lelefon111. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda >*sr fel. Postatakarékp(nztSri csekkszámla: 21.066 íz. Előfizetés: l Hóra UO, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. ül Meghalt báró Korányi Frigyes volt pénzügyminiszter Budapest, december 27. Korányi Frigyes báró volt pénzügyminiszter, a Pénzintézett Központ elnöke december 2ö-án reggel szívszélhűdés következtében váratlanul elhűnyt. Korányi báró lS69-ben született és fia volt báró Korányi Frigyesnek, a világhírű belgyógyász/tanárnak. Már a békeévekben az OKH vezetője lett és nagy szerepet játszott a szövetkezeti'' eszme kiépítésében is. A Friedrich-kormán>7iak 1919-ben lett a pénzügyminisztere, majd lemondása után visszatért az OKH-hoz. Párisi magyar követ lett 1923-ban és nagy szerepet kapott a népszövetségi kölcsön előkészítésében. Ismét pénzügyminiszter lesz 1924-ben. majd lemondása után visszatér a párisi követségre, ahol 1928 nyaráig képviseli a magyar kormányt. Hazatérése után a Pénzintézeti Központ elnöke lett, 1931-ben pedig ismét a Károlyi-kormány pénzügyminisztere. Lemondása után a Pctöintéztíi Központ elnöki székét foglalta el. Az^eiUwtyt úgy is, mint író, úgy is, mint zeneszerző ""jelentós sikereket aratott. v A Daily Mail is meleg szavakkal emlékezik meg az elhunyt voh pénzügyminiszter érdemeiről. Desta herceg 50.000 főnyi seressel közeledik az olasz állások felé Dolo, december 27. Az o''asz hadirepülök az utóbbi napokban erőteljesen bombázták IVsta herceg csapatait. A bombázás igen sok emberáldozatot követelt. " I X>lotól északra Desta herceg állítólag, 50 ezer főnyi sereggel akarja megközelíteni az o''asz állásokat, hogy váratlanul rajtaüthessen az o''asz csapatokon. Az előőrsök között már folynak a csatározások. Desta herceg csapatait 50 gépkocsira szerelt ágyú és gépfegyver követi 1 v • Az abesszin külügyminiszter tegnap kihallgatáson fogadta a párisi japán * nagykövetség első titkárát Addisabebábau. Az amerikai kormánynak nem tetszik e^a nagy barátkozás, mert attól tart, hogy Japán rövid időn belül minden szállítást magának biztosít. Az o''asz körmány" szerződést kötött szénszállításra a brazíliai kormánnyal. Egyiptom Is határincldcnstőf tart Az egyiptomi katonai hatóságok elhatározták, hógy a líbiai határon levő Sollumig előre-tolt/tatonai állásokat kiüríti, hogy még a 5e- hetőségét is e''kerüljek egy esetleges határincidensnek az o''aszokkal. Tovább tart a nemzetközi bí-;onytaIan>ág. ^ Róma, december 27. A nemzetközi bízony-u''airság a karácsonyi ünnepek a''att egyetlen lépéssé! sem közeledett a kibontakozás fejé. A minden oldalról visszautasított párisi javaslatot most már Róma is.eívetettc és Mussolini eredeti követeléseihez tér vissza. '' Az angol király is a békét óhajtja. London, december 27. Az ünnepek alatt riasztó hírek terjedtek el az ango! király egészségi állapotáról. Ezek a hírek légbóí-kapottak voltaké mert a király kitűnő egészségnek örvend. Az angol király egyébként a karácsonyi rádiószózatában leszögezte, hogy a népe is egyet ért vele abban, hogy békében akar élni, Most, a szent ünnepek a''ka''mával azt'' kívánja, hogy a béke szelleme terjedjen el a/.''égés/ világon. i \ \ A felrobbant „mozsár" a balkeze minden ujját elvitte egy vasboldogasszonyfai legénynek Zalaegerszeg, december 27. Szokatlan szerencsétlenség történt a szentestén az Egervár közelében levő Vasboldogasszonvfa községben. Vasboldogasszonyfán régi karácsonyi szokás, hogy a szentestén mozsarakból lövöldöz a fiataLság ¿s a hangos durrogások majdnem egész éjjel riogatják a falu csendjét. Kedvenc szórakozása ez a fiatalságnak, melyre már napokkal elóbb megtörténnek a lázas előkészületek. — Rendszerint úgy tesznek, hogy valami vastagabb tuskót keresztúlfúrnak, alulról betömik, azonban egy vékony kis nyílást hagynak rajta, hogy ott vezessék be a kanócot, ami azután Jneggyújtja a rendszerint kénesgyufából, vagy salétromból év kénből készített robbanó anyagot. Kálmán Fercnc 21 éves vasboldogas&zony-fai földműves!:gény h nekikészülődött a barátaival, hogy karácsony éjszakáján ftk Is mo/saraznak. Valahonnan szereztek egy vascsövet, annak betömték az alját és megtömték jól kénesgyufa fejével. Kálmánék portáján, benn az istállóban folytak az előkészületek. A mozsár már meg voít töltve, Kálmán Ferenc azonban a kanöcnyíláson még egy kjs^gyufafejet be akart tömni a csőbe, hogy ezzel is több legyen benne a robbanók- anyag. Tömés közben azonban szikrát xctett a gyufafej és a következő pd''anathan borzalmas detonáció reszkettette meg a környékbeli házakat. A vasmozsár felrobbant Kálmán Fercnc kezében és a szcrtercpüiö vasszilánkok borzalmas sérüléseké ejíe:tek a szeren-csétlen fiatalemberen. Az egyik nagyobb szilánk tóból kiszakította a balkeze mutatóujját, a többi ujjának pedig elvitte az első izületét. Ezenkívül a? arcán is súlyos sérüléseket szenvedett. Kálmán Ferenc e''vesztette az eszméletét, mire a szű''ei telefonon értesítették a zalaegerszegi mentőket, akik beszállították az egerszegi közkórházba. Két halálos áldozata van egy utcai gázcsőrepedétnek Budapest, december 27. Liebscher Ernő budapesti cinkografust, r feleségét és két leánykáját néhány nappa'' ezelőtt sűiyo* mci-Ktíéwei szállították a mentők kórházba. Valamennyiüket eszméletlen állapotban ta''ilták a lakásukban. Kiderült, hogy mind a négyen gázmérge-zést szenvedtek annak ellenére, hogy nmes is gázvezeték a lakásukban. A viisgá''at során kiderült, hogy a ház előtt elvezető gázcső megrepedt és a feltörő gáz elárasztotta a lakásukat. A két ieánv ma hajnalban belehal a mérgezésbe. Karácsony a fosházban Zalaegerszeg, december 27. A zalaegerszegi bírák és ügyészek családjai — mmt minden évben *— az idei karácsonykor ^em feledkeztek meg azokról a szerencsétlenekről, akik a törvénnyel va''ó összeütközésük folytán a zalaegerszegi kür. ügyészség fogházában voltak kénytelenek tölteni a karácsonyi ünnepeket. A zalaegerszegi Szociális Misszió Társulat \ december 21-én délután tartotta meg a kir. -ügyészség elnökének engedélye alapján a rabok karácsonyi ünnepélyét a fogházban. Az ünnepély délután J órakor kezdődött a kápolnában megtartott Utániával. Négy órakor a fogház nagy munkatermében folyt !e az ünnepély, ahol a felállított karácsonyfa kórul a rabok szép karácsonyi énekeket énekeltek. A fogház-''elkész mélyhatású beszédben mutatott rá karácsony magasztos jelentőségére. Ezután szavalatok következtek, ame''yeket a Szo. ciá''is Misszió Társu''at hölgy tagjai adtak eló. A karácsonyi ajándékokat osztozzak ki ezután. Mindegy ik fogoly teát, ka''ácsoK^a''amint süteményeket kapott. A .letartóztatottak nevében az egyik fiatal fogoly köszönte meg a Misszió Társulat jótékony munkálkodását. Az ünnepség az ügyésciég elnökének záróbeszédével végződött, aki arra figyelmeztette a rabokat, hogy kiszabadulásuk után azcal hálálják meg a társadalomnak irántuk tanúsított karácsonyi szeretetét, hogy maradjanak meg a becsület útján. A megkapó ünnepség 5 órakor fejeződött be. /--- ZALAI HÍRLAP !r»35 december 28 Január elseiére elkészül az energiatörvény módosítása dik a még hátralevő és a végrehajtás során időközben felmerült kérdésekről. Az iparügyi minisztérium elöreha''adt mar a munkálatokkal. Valószínűleg január elején elkészül a végleges tervezet, amelyet meg a hónap folvarnán a parlament elé terjesztenek. Nem valószínű, hogy hosszabb vita fej.od>ek ki ebben a szakkérdésben és épen ezért tavasszal már életbe is lép ez a noveífa. Budapest, december 27. Tárgyalások folynak az iparügyi minisztériumban az energia-, törvény novelláris módosításának előkészítéséről. Hír 6zerint az iparügyi minisztérium az energiatörvény novelláris módosítását több részletben viszi keresztül. Egyelőre csak azokra a kérdésekre kerül sor, amelyek sürgősek. így többek között az az áram-árak ügye, továbbá a szerződések kérdése: Később majd tljabb noveUa intézke-- _ Véres verekedés volt Botfán az éjféli mise után Zalaegerszeg, december 27. Véres kimenetelű liajna''i verekedés zajlott le Botfa községben karácsony éjszakáján, az éjféli mise után. Az éjféli miséró! tartottak haza a hívek, amikor a főtéren va''arni régebbi ügyből ki-folyóag szóváltás támadt Nagypál János botfai legény és egy szabadságos katona között A veszekedés rövidesen tettlegességgé fajult, melynek hevében Nagvpá! előkapta a zsebkését és azzal k£t hatalmas vágást ejtett a katoná arcán. Az egyik vágás felhasította a szerencsétlen ember'' ba''arcát, a másik pedig az alsó állkapcsát. A súlyosan sérült fiatalembert dr. Radó Gyula kororvos részesítene elsóscgely-ben, majd telefonon értesítették a zalaegerszegi mentőket'', akik beszállították az egerszegi közkórházba. A hajnali véres verekedés ügyében erélyes nyomozást indított a csendőrség. Utolsó óráit éli Laval kormánya A köztársasági elnök már Herriot-val tárgyal Páris, december 27. A francia kormánynak a feltűnést keltett, hogy Lcbrun köztársasági el- ma délutáni külpoltukai vitában újabb erópró- nők hosszas kihallgatáson fogadta ma Herriot bát kel! kiáltania. A nagyszámban bejegyzett tárcanélküli minisztert. Ellenzéki körökben úgy interpellációk egy része a népszövetségi poli- tudják, hogy Herriot a köztársasági elnökkel / Jtikára, a másik része pedig az abesszin ugyre már az új kormány mega''akításának körülmé- vonatkozik. nyeiröl tárgyalt. A felszólalásokra Laval ad választ. Kormány- Az elnöki palotából való távozása után Her- Icörökben bíznak abban, hogy 20—30 szava- riot kijelentette, hogy kitart ugyan Laval mel- zattöbbséggel ismét biza''mat kap a kormány, lett, bár nem ért vele cgvet a népszövetségi Ezzel szemben párisi politikai körökben nagy politikát illetőleg. Parázs verekedést rendezett két féltékeny dgányleány Zalaegerszeg, december 27. Parázs cigány-verekedés zajlott csütörtökön délben az egerszegi plébániatemplom előtt. A deli szentmiséről jöttek ki a hívek, akik kozt ott volt Kolompár Lina és Karkas Irén kaszaházai cigánylány, va''amint Kolompár Ferenc csácsbozsoki cigány is. A két lánynak már régebb idő óta volt va''ami elszámo^ií-valója egymássá1. Féltékenyek voltak egymásra és már napok óta keresték az a''ka''mat a találkozásra. Amikor, mise után kinn a -templom előtt összetalálkozott a két vctélytársnó, néhány percig cigány-nyelven heves szóváltás folyt közöttük, majd egyszer csak arra lett figyelmes a járókelő közönség, hogy egymás hajának esnek. Pillanatok alatt odafutottak a közelben tartózkodó többi cigányok is, nők, férfiak vegyesen és a két táborra szakadt cigányhad parázs, felháborító jelenetet rendezett. Szerencsére a közelben tartózkodott két "rendőr, akik erélyes beavatkozással vetettek véget a verekedésnek, melynek szereplői közül Kolompár Linát, Kolompár Ferencet* és Farkas Irént előállították a kapitányságra. Mivel súlyosabb sérülés nem történt, igazoltatás után valamenv-nyiöket szaludon engedték, azonban botrányos utcai verekedés címén hármuk ellen.megindították a kihágási eljárást. Hóviharok, árvizek, tűzhányók pusztítanak Budapest, december 27. A világ minden részéből pusztító hóviharokról, árvizekről, forgószélről érkeznek jelentések. Argentínában borzalmas forgószél pusztított, amelynek több ha''álos áldozata van. A lakosság körében nagy pánik tört ki. '' Newyorki jelentés szerint Amerikát olyan szörnyű fagyhullám söpörte végig, amilyenre tmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmtm<mmmmmmmmmmmam 36 szemüveg, jó fényképezőgép ós jó fényképkidoisozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaküzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. 20 év óta nem volt még példa karácsony táján. A hóviharnak és fagyhuilámnak több, mint száz halálos áldozata van. Spanyolo.^zágbai: az utóbbi hetek esőzése következtében majdnem minden folyó kiáradt és nagy területeket ontott el az árviz. Igen sok a halálos áldozat. A tengeren több hajó elsüllyedt a nagy viharban. A madridi gyors kisiklott, sok a sebesűh. Portugália nagyrészében is heves vihar dühöng. A tengerpartot mindenütt szököár sö-pürte végig. Az angliai nagy fagynak újabban egy 23 fokos meleg időjárás vetett véget. Két évtized óla nem volt Londonnak ilyen meleg karácsonya. Havva: szigetén már két hét óta működésben van egy hatalmas tűzhányó. A pusztító láva már a sziget fővárosát is veszélyezteti. A h^ tóságok most azzal a tervvel foglaJcoonV, hogy repülőgépről ledobott bombák segitsSgf vei próbálják más Irányba terelni a láw útját A leventék A zalaegerszegi Levente Egyesület saját éa támogatott leventéinek nevében ezúton mond hálás köszönetet müidazoknak, akik ''pénzbeli,. vagy természetbeni adományokkal, nemes szív-'' vei hozzájárultak a szegénysorsú leventék fcV segélyezéséhez Vitéz Tabódy Tibor főispán, Bódy Zohán alispán és báró Gaudernak Emil nagyobb összegeket adományoztak a szegénysorsú leventéknek. A december 16-iki műsoros esten külön felülfizettek: Bódy Zoltán, Czobor M*. tyás, dr. Udvardy Jenő, Schütz Frigyes 5 P, báró Oaudcrnak Emil, vitéz Székely Jenő, vítéi dr. Tamásy István, dr. Halász Mihály, vitéz Pásztóhy Ferenc 2 P, dr. Vccsey Lajos 1.60 p, dr. Tomka János, Farkas Gábor, Bárdosi Jenő, Nóvák István 1 P. Természetbeni adományokat adtak a következők: Kulhey Zoltán I pár cipő, Szabón* Vccsey Aliz fő védőnő 1 hubertus, 2 drb. férfiing, Harangozó Ferenc l pár cipő, Péczely drogéria 2 boríték nihamosó-por, 3 boríték lábmosó-por, Klein Gyula 1 pár zokni, (irün-baum Lajos és Brandí Mór 3 pár féltalp. Nemes György 4 drb. könyv, Kuliffay drogéria 10 drb. szappan, Schütz cég 24 drb. zsebkendő, Kovács testvérek negyed kg cukorka, Németh László fél kg, Corso cukrászda fél kg cukorka, ifj. Miszory Béla 1 doboz karácsony-fadísz, Németh József 3 kg a''ma, Albert cukrászda I zacskó cukorka, Gecsovics István I kg, Hajmásy József 3 kg és Oláh j István 1 kg szalámi. téli gondlát ha és téli áruszükségletét Ko váci Divatáruházban vásárolla. Játékárukban nagy választéki » Telefon 84. 935 december . ZALAI HÍRLAP A gyümölcsfák trágyázása Gyümölcsfáink épp úgy, mint — körtudomás szerint — az élősködők kivételével műiden más növény a levegőből és a talajból táplálkoznak. A levegőbőt szénsavat, a talajból pedig vizet, nitrogént, káliumot, foszforsavat, kénsavat, magnéziumot, vasat, meszet stb. wsz-ivek fel. Ezeknek az anyagoknak, vagy akár csak azok egyikétiek a hiánya is a gyümölcsfák táplálkozásában zavart, fennakadást okoznak, ami a gyümölcsfák s''arylódésében, pusztulásában, kiszáradásában jelentkezik. Bármennyire igyekszünk is helyes és a leg* gondosabb talajmunkával a talaj alkatrészeit a gyümölcsfák által felvehető táplálékká alakítani, azok a tápanyagok, amelyekből a gyümölcsfák legtöbbet használnak fel, idővel mégis kifogvnak a talajból. Ilyenek a fa testének felépítésére, keményítő és cukrok képződésére szükséges kálium; a növekedésre, lombozat kifejlesztésére nélkülözhetetlen nitrogén; a gyümölcs és főként magvak képzésére nagy mennyiségben felhasználódó foszforsav. Ezeknek a táplálékoknak a pótlásáról mesterséges úton kell gondoskodnunk, vagyis olyan anyagokat kell a talajba juttatnunk, me-, iyek ezeket a növényi táplálékokat minél bőségesebben magukban foglalják. Ilyenek a különféle trágyaanyagok, melyeket aszerint, hogy a legfontosabb tápanyagok mindegyikét, vagy azoknak csak egyikét tartalmazzák, általános • hatású, illetőleg részleges hatású trágyáknak nevezzük. Altalános'' hatásúak a természetes trágyák, az istállótrágya, hízlaldai sertéstrágya, tózegfekáltrágya stb. E trágyaanyagok egybep televényképzők is, tehát a talaj fizikai szerkezetét is kedvezően befolyásolják. Részleges hatású trágyák a mesterséges vagy műtrágyák: a foszfor (pl., szuper foszfát), kálium (pl. kálisó) és nitrogéntrágyák (pl., péti só). Miután a műtrágyák csupán részleges hatásúak és televény képzésére nem a''kalmasak, a növénytermesztésben, főként pedig a gyümölcstermesztésben nélkülözhetetlen az általános hatású, természetes trágyák használata. A műtrágyákat a telcvénvképző trágyák kiegészítésére, hatásuk fokozására, egyik vagy másik növényi tápanyag pótlására és főként gyors hatások elérésére használjuk. A gyümölcsfák trágyázását rendes körú''mé-mek között termőre fordulásuk után kell megkezdeni. Helytelen dolog tehát últetjxkor akár a gödör fenekére, ak^r a gyökértet közelébe szerves, főleg éretlen trágyaanyagokat elhelyezni, mert azok mélyen a gödör fenekén levegő hiányában hatástalanokká válnak, a gyö- kérzet közelében pedig annak penészedését, rothadását idézhetik eló. Nagy, általánosságban'' elegendő, ha gyümölcsfáinkat háromévenként gondosan kezelt és jól beérett istállótrágy ával trágyázzuk meg. Sovány taajokon, belterjes termesztésben, a talaj erős kihasználása esetén azonban szükséges lehet az évenkénti trágyázás is. A trá-gy ázást kétféle képen végezhetjük. A szükséges trágyamennyiséget vagy a fa csurgóján kívül 1 m széles kórsávban ássuk be, vagy pedig azt a gyümölcsös egész területén szórjuk el és leássuk, beszántjuk. A szükséges trágyamennyiséget első esetben a fa által elfoglalt terület nagysága adja meg. Négyzetméterenként lágymagvúaknál (alma, körte) 3— 10 kg, csonthéjasoknál S kg érett istállótrágya szükséges. A második esetben, szórva trágyázásnál kat. holdariként 400 q tstáli> trágyát teregetünk szét úgy, hogy közvetlenül a fa tövét trágyázatlamil hagyjuk. Kitűnő trágyának bizonyult a gyümölcsfák trágyázására a tózegfekáltrágya, amely 3—V Szilveszterkor éjféli kabaré a ZTE-ben. — Kezdete éjjel 12 órakor TÁNC REGGELIG! szer amiy» értékes növényi tápanyagéit tartalmaz, mint az tstállótrágya. Ebből a trágyából kat. holdanként 80—120 q is elegendő. ILZr zel a trágyázással a tőzeg útján lényegesen leköthetjük a ta''aj arniyira értékes vixtarUJ-mát és a nehéz talajokat lazábbá, levegösebbé, könnyebben múvelhetóvé tesszük. Az álta''ános hatású, tekvényképző ttágyáto-kai való trágyázást lehetőiig Ősszel végezzük, hogy azokat az őszi és téli csapadék feloldja és a tápanyagokat tavaszig a gyökerekhez juV tassa. Prigly Fenne vm. gvümölcsterme''éM mező. \ Karácsony élszakálán tűz ütött kl a keszthelyi Walter-áruházban Keszthely, december 27. Karácsony éjszakáján, a szentestén éjjel 11 óra tájban tüz*-lárma verte fel Keszthely békés csendjét. A tőrjei sokakat kicsalt az utcára. Mint kiderült, a Kossuth Lajosa-úti Walter arúház gyulladt ki. Eddig még meg nem állapított okból túz támadt az árúház belső helyiségeiben. A tüzet a késői járókelők vették észre, akik megérezték az üzletből előtörő füstöl Azonnal értesítették a tűzoltókat, akik behatoltak az üzletbe és idejekorán, még mielőtt a lángok^ nagyobb pusztítást vittek volna véghez, eloltották a tüzet. A csendőrség nyomozási indított annak a megállapítására, hogy miként keletkezett a tűz. A Baltacsapásokkal és kéttel meggyilkoltak ~ " < egy fővárosi öreg szücsmestert Budapest, december 27. Borzalmas rab''ó-gyilkosságot fedeztek fel ma reggel a fővárosban. Husztava Ferenc szúcsmestert ma reggel a segédje több haltacsapástól meggyilkolva, hok tan találta a Rózsa-utca 33. sz. alatt levő pincei üzlethelyiségben. A gyilkos majdnem a felismerhetetlenségig összeroncsolta a 71 éves öregember arcát, akinek a nyakán két kés-szurástól eredő-, sebet is találtak az orvos-rendőri vizsgálat alkalmával. A gyilkosság gyanúja az egyik nemrég el« bocsátott takarítónőre terelődött, aki a férjével együtt egy alkalommal niar megtámadta ¿torok hímezve és fodrozva már 11 pengőtől kezdve. — Függönyök dupla ablakra is állandóan raktáron SCHUTZ ARUHAZ. Husztava Ferencet, aki ezért annakidején fel is jelentette a házaspárt. A detektívek megállapították, hogy hiányzik az áldozat órája és pénztárcája, ezenkívül sok prém hiányzik a raktárból i>. Minden jel arra mutat, hogy rab''ógytlkosság tőrtént A detektívek szerint olyanok gyilkolhatták meg Husztava Ferencet, akiket elég jól ismerhetett az öreg szűcsmester, mert az ajtó nem volt feltörve. A gyilkosoknak tehát kopogtatniok kellett, mire az öregember gyauutlanu) beengedte óketl" A gyanúsított házaspárt tnár előállította a rendőrség és szakadatlanul folyik a kihallgatásuk.\ Belpolitikai hírek Gömbös Gyula miniszterelnöknél az újév alkalmával. nem Jesz hivatalos üdvehdés. (Isu-pán a kormány tagjai fogják üdvözölni, a Nemzeti Egység Pártja azonban ír.Uban kíván jót az új esztendő alka''mával a miniszterelnöknek. Gömbös miniszterelnök most, karácsonykor töltötte be bO-ik életévét. Az ünnepeket a családja kórében töltötte, holnapután azonban vidéki vadászaton vesz icszt. A mini-rterek közül igen sokan elhagyták részben a fővárost, részben az országot a karácsonyi ünnepek alka''mával. Lázár Ajidor igazságügyi miniszter és Bornemisza -Ufci iparügyi miniszter a Semmeringen töltötték az ünnepeket. Kánya Kálmán külügyminiszter Balatonalmádiban, Winchkler István kereskedelmi miniszter a Kékesen, Darányi Kálmán fökJmü-!ési miniszter pedig vidéki birtokán várja meg az új esztendőt. .Antal István dr. volt sajtófőnök január 4-én foglalja el új hivatalát az igazságügyi minisztériumban, mint államtitkár. Utódának, Mikecz Ödön szabolcsi főispánnak sajtófönóki kinevezése már a legközelebb megjelenik a hivatalos lapban. Mikecz főispán egyébként ma látogatást tett a sajtófónókségen dr. Antal Istvánnál, aki bemutatta neki a sajtófőnökig tisztviselőit. / N''ijy mcgtalurili''t ér el. ha ezen könnyű éghető, m a c a s kalóriáju tűtö S7cnet • nálunk vásárolj*. 100 hg. la hazai szén 350 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon Tessék p r o b a í ú t é » í atfiaJnuzm. A legkisebb léteit házhoz szillitunk. Fontot kmolgálls. Nem vagyunk utolsó nemzet Egy lánglelkű fajmagyar testvérünk írja, hogy: »Mi nem vagyunk kis nép semmiféle-képen sem. Nem a szám, a mennyiség, lupém a minőség a döntő. Katonai vitézség, sport, zene, dal. népművészet terén a legelső, a legnagyobb nemzetek közé sorolunk.« | »Nem vagyunk kevesen. Európa 31 nemzete között még számra nézve is a S-ik nemzet vagyunk.* »Hunyadi Mátyás idejében annyi magyar élt. mint angol.« * Európában élő 120 nyelv közül nagyságra az előkelő 11 -ik helyen állunk.«* »Az egész világon beszélt 229b nyelv sorában pedig a 29-ik helyen.« »Több százmilliónyi turáni faj családtagjaként nem vagyunk rokonta''an. testvértelen, írva, maroknyi magyarság.«. *Jóva! kisebb létszámú nemzetek élhettek és élhetnek önálló államként még ma is. csak mi, magyarok nem?* »Tanárok! Tanítók! Leventeoktatók! Cserkészvezetők! Gyújtsuk lángra az elaltatott magyar nemzeti öntudatot i Nem fázik a ródlidálván ha KISS CIPŐ van* a lábán. BőrbéÜése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17. WÚM''iD HIKESC Baldwln nvniszter:!n<Jk az angol néphez intézett újévi üzenetében leszögezi, hogy meg van győződve az angol nemzeti kormány erejéről. A kormánynak most az a célja, hogy a szociáldemokráciát még hátrább szorítsa. A beruni angol nagyköret újabb megbeszélést folytatott Hitlerrel. Hitler állítólag kétoldalú légi egyezmény megkötését javasolta. Még nincs hivatalos értesülés arról, hogy milyen feltételhez kötnék a kétoldalú egyezmény megkötését. Az A>marábaa élő indiaiak IS ezer líra aranyat ajánlottak fel az olasz kormánynak. A görög kommunista fogiyok egy része, akiket az Égci tenger egyik szigetére száműzött a görög kormány, éhségsztrájkba kezdett Paul Bourget, a világhírű francia író meghalt Párisban. £szako''aszor>zág egyik városkájában az ünnepek alatt táncmulatságot rendeztek. Egyszer csak a nagy hótömeg súlya alatt beszakadt a ház tetőzete. A táncolók közui 3í>-an megsebesültek. —• Mosott* István ólai vendéglősnél Szil-vesper este reggel 6 óráig zenés disznótoros vacsora lesz. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéri a vendéglős. l —3- ........... vnvrrtivtvwijuuc* TOLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dus választékú raktáramat. Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. Va-lódi arany, tollak már 5 P-tóL Kakas Ágoston könyv, papír és írószerkereskedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg. Telefon 131. t — Eljegyzés. Páslek Piroska és Cstky Gvörgy jogszigorló, Za''aegerszeg, jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Hivatalosan megkezdődött a »Polgári légvédek ma szervezése. A belügyminisztérium VIl/a- osztálya, mint a Nemzet; Munkavédelem Felügyelősége, karöltve az Országos Légvédelmi Parancsnoksággal, megbízta az ország területén az összes nemzeti m un ka véd e. mi hivatalokat a polgári légvédelem szervezésért iüégindítá&vü. '' - - * — Voh zalaegerszegi tanár a prédlkáló- székcsi. Tíz évvel ezelőtt Marton Boldizsár tanár volt Zalaegerszegen, a gimnáziumban. Innen egyévi szabadságra ment. de többé nem tér: vissza. Most kónvv jelent meg, amelyet a győri karmeliták adlak ki P. Marcell neve a''att. Kitűnt, hogy ö, a zalaegerszegi tanár, aki az irodaimnak, művészeteknek, tudománynak rajongója volt. — most karmelita páter Gvórött s olvan prédikációkat mond. amelyeket lé nem " ir, hanem rácsos ablak mögül, gyorsírással kell elörökíteni tőle, annyira szépek. A tanár a zajos világi életet a szerzetesi klauzurával váltotta fel, ahol a katonai hősiességét az aszkézis hősiességével cserélte fel s nem lehet nidni, vájjon akaraterejének vagy szónoklatai szépségének van-e nagyobb hatása. »Mária ruhájában* c. könyve 19 beszédét közli, amelyekben mélység, jámborság, poétikus részek, eleven, friss hangulatok, képek vannak. Mindezek a világi élet valóságaiból varrnak véve, hogy az egyház:, vallásos tételek igazságait bizonyítsák. Az értékes könyv tábláját és lapjait Valentin Káro>y tiszta magyaros szabású írásos fejlécekkel és záró mintákkal, eredeti bea''kalmázott alkotásaival tűzdelte tele, amelyek a beszédekkel szoros művészi kapcsolatban vannak — Nyersolaj-ltajtású motorkerékpárt szerkesztett két győri vasút: szerelő. Ta''ál Hiányuk a szabadalmi hivata ban igen nágv érdeklődést keltett, mert ha beválik, óriási űzemam^ag-megtakarítást jelent. - # r». — Bél-infekciónál «Igmándí» gyorsan segít, Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztít. — Az 1936 évi naptárból. Az !93í^os év-első kettős ünnepe január 3-én és 6-án lesz. ötödike ugyanis vasárnapra esik, 6-án pedig vízkereszt ünnepe van. A 2Q napon februárban a 23-ára cső vasárnapon végzJdik a farsang. Márciusban 23-én, szerdán lesz ünnep (Gyümölcsoltó Boldogasszonv). míg húsvét április 12—13-ra esik. Májusban 21 -én lesz áldozócsütörtök, 31-én pedig pünkösdvasárnap, pünkösdhétfő június 1-én lesz. Júniusban még ll-ikc lesz ümiepnap, Űrnapja és kettős ünnep lesz 2S-án. vasárnap és 29-én. hétfőn (Péter és Pál). A következő kettős ünnep augusztus 15-én, szombaton (Nagvboldogász-szonv) és 16-án, vasárnap lesz. Augusztusban 20-ika is ünnep (Szent István). Szeptember S-ára (Kisboldogá^szony) esik egy ünnepnap, azután már csak decemberben lesz vasárnapon kívül pirosbetüs nap a napiárban. Nvo^adikán (Szeplóte''en fogantatás) és karácsonykor, mc!v pénteken, 23-én és szombaton. 26-an lesz. A 27-iki vasárnap egészíti ki jövőre három napra a karácsonyi ünnepet v 3 n "-ra! — Meghűlésnél, náthaláznál, torokgyulladfc nál, mandolajobnál, fülkatarrusnál, valamint idcgfájdalmaknál és szaggatásnál naponta tó pohár természetes «Ferenc József» keserűvíz nagyon jót tesz, mert a gyomorbélcsatoniít alaposan kitisztítja és desinfidálja, azonkívül pedig megfelelő emésztést biztosít. — A szilveszteri bál előkészületeit nagyié«! befejezték. A bál rendezősége fclöleS Zala- _____''_____ .i, ^ l-irlAÍ, ^.ÍT^T Kl^''drrl* \ • »•• » . ----------C. r ---f • hez fogható nagyszabású báli rendezőség vi. rosunkban még nem volt. A sxüvwMfcri bál a város úri társadalmának találkozója lesz. Megjelenés — tekintettel a gazdasági válságra és a fiatalságra — tearuhában. — S ép előadás volt ö Gazdakört».n. A zab. egerszegi Gazdakör műkedvelő gárdája ked. den este 9 órakor és szerdán este 8 öfakór bemutatta a Betlehemi éjszakák című pásztorjátékot. Kedden a szentestére való tekintesd kevesen voltak, azonban másnap telt házneztt végig az előadást. Az. előadás nagyszerűen sikerült. Az új kulisszák nagyon szépek. Különösen jól játszottak Bencze Magdus és Ekler Károly. Mint mindenkor, most is uagyon jol megállta helyét a két Bencze testvér. Jók voi tak még: Soroncz József, Pál József, Hegyi Sándor, Horváth Jáno6, Szabó János és Kovács Frigyes. Nagyon kedvesek voltak az angyalok. Nagy elismerést érdemel Doszpóth Dezső titkár, aki fáradságot nem kiméivel odaadással dolgozott az előadás sikeréért. "-f- Mint halljuk, Szilveszterre is akarnak egy szép e>> adást rendezni a Gazdakör műkedvelői. — Makacs székrekedés, vastagbélkatarrus, puffadás, vértorlódás, anyagcserezavarok, sár* gaság, aranyeres csomók, csipófájás eseteiben a természetes «Ferenc József« keserűvíz — rqggel^-és este egy-egy kis pohárral hevévé —^.rendkívül becsos háziszer. — Szilveszter a ZTE-ben. Este 9 órától reggelig tánc, nagy vidám éjféli kabaré, kitűnő italok és zene.- az oicso zsír vasar Plank Jfa^cf jánosházai nagyvárénál: la zsirsz*lonna bőr nélkül 1 36, háj 148, 1« olvasztott zsír 1 ''56, füstre való szalonna 1 20, füstöli szalonna I 40, friss tőnörlö — 96, la húsos kolbász l''— P. Az árak nagyban értendők TATAI «én, PÉCSI tzén, BRIKETT -lük ii tokát ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat3 50-ért ajkai szenet y_ Tnél Telefon 106. szám. Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha ujevre harisnyát, kesztyűt, fehérneműt, nyakkendő^ meleg kötött cikkeket stb. vásárol jó minőségben és olcsó árban özv. Braun lajosnénál a porta mellett 935 december 25. ZALAI HÍRLAP felszerelések és ródlik Pál és Indránál Z a I a e g e r s x e g Telefon 170. — Kitűnően sikerűit a zalaegerszegi Izr. Nőegylet szerdán este rendezett műsoros tánc-estélye. Az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a Kereskedelmi Kör helyiségét. A műsort Szir-mai Klári humoros prológussal nyitotta meg, majd egy kis vígjáték következenT amelyben Kálmán Magdus, Fuchs Ernő, Szirmai K''ári és Weisz Kamilla arattak sikert. A Márton-trió énekszámokkal fűszerezte a műsort, mely után Szabolcsi Rudolf ügyes cigányban dija rázendített a talpalávalóra és a fiatájság á kora hajnali órákig a legjobb hangulatban maradt együtt. Az est sikeres megrendezéséért dr. Junger Mózesné elnökasszonyt és agilis segítőtársait illeti az elismerés. — Hamis tíz pengősök Sopronban. A soproni rendőrkapitányság közlése szerint december 20-án este a soproni üzletekben több hamis 10 pengős bankjegyet hoztak forgalomba. A rendesnél jóval sötétebb zöld, az országházat ábrázoló oldalán előbbinél világosabb, nagyrészt durva nyomású, kezdet''eges ham:-BÍtás. A pénzhamishók kézrekerítésére széleskörű nyomozás indult. — Szabó''pari munkabérmcgálbpító bizottságok. A hivatalos lap közli az iparügyi miniszternek a szabóipari munkábérmegáilapító bizottságok felállításáról és működéséről fezóló rendeletét. A bizottságok fe''adatává tette a miniszter, hogy az ország egész területén a férfi, fiú, női és leány felsőruha tömeges előállításával fojglalkozó gyáripari üzemek munkavállalóinak fizetendő legkisebb munkabéreket megállapítsa. A bizottságban helyet fog-ia''nak a szabóipar minden szakmájának képviselői. Kis fia , egy szép zseblámpát szeretne! A legszebbet veheti a legolcsóbb árban Polgár Endrénél a pénzügyi palotában. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nasy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóai-u. 6. Téli cipőnek: Fókazsirt! Bőrkabátoknak: PIXOlL. — A Korunk Szava karácsonyi kettő» t^uau gazdag tartalommal és nagy terjedelemmel megjelent. A lapot Szukfű Gyula: Karácsonyi üzenet c. történetfilozófiai elmélkedése vezeti be. Lrnszt Sándor: A vallásos éiet és az európai közélet kapcsolatáról, Pethő Sándor: Pá*-mány Péter a''akjáról rajzol képet, Bensőséges hangú levél számol be a Korunk Szava és n Prohászka Ottokár Társaság irodalmi estjéről. Katona Jenő: a Magyar S:onlról rajzol megragadó szimbolikus képet. Lendvai István: Cézárok és püspökök címmel ír elgondolkoz>-tató tanulmányt. Széchenyi György gróf: Keresztény gazdasági és társadalmi reform c. tanulmányában a Korunk Szava további küzdelmét je''enti be. Balogh József a Népszövetségről, tványi Orűnwald Béla a legújabb korról és Pongrácz Kálmán dr. a választójogiról ír cikket. A Korunk Szava előfizetési ára egy évre 8 pengő, félévre 4 pengő, egyes s számlára 40 fillér. Ingyen mutatványszámot "küld aj, kiadóhivatal: Budapest. IV.. Reáltanoda-utca 8. —- Egy Amerikából hazatérő magyar tragikus haláláról kaptunk hírt. Nagy Miklós ijy. csendórüszthclycttcs Tóth István nevű jómódú mostoha fia hosszú évek után szüleinek látogatására Amerikában hajóra szállt, hogy Balatonalmádiba utazzék. A hajó megérkezett Brémába s amidón a hajóhídról lelépett Tóth István, megtántorodott s ott a helyszínen meghalt. Megrémült felesége a szomorú hírt liaza-iáviratozta Almádiba. Nagy Míklósné, édesanyja nyomban útnak indult Brémába, hogy jelen lehessen fia temetésén. — A\ove ZSE szurkoói é> jóbarátai, lia jól akartok mulatni, gyertek ei Szilveszter este a klubliázba. ahol jó borok, ételek, zene stb. megtalálhatók. Varunk benneteket: futballisták. — Filléres postamegbízási Szolgálat. A hivatalos lap a kereskedelmi.miniszternek a fiXé-res postamegbizási szo''gá''at reiidszercsltésénől szóló rendeletét közli. 1936 január 1-tő! kezdődően a posta az azonos összegekről szóló, de egyenként az öt pengőt meg nem ha''adó nyugtákon a''apuló követelések beszedésére ki-sérletképen bevezeti a »filléres postamegbízási szolgá''atot« olyképen. hogy a posíahívata-lok saját kézbesítési helyén minden hó 2-a és és S-a között kétszer megkísérlik a nyugták a''apján az összegek behajtását. A beváltott nyugták után 14, a be nem váltott nyugt ik után pedig hat fillér díjat szed a posta. ~ Mag*]«ni m Színházi Chl újtrl Máma. A leghíresebb négy jósnő jósolja meg a Színházi . £>t újév i számátvan. hogy milyen Icvr az 1936-os esztendő politikusuk, gazdának, kereskedőnek, uónak, színésznek, szkiésjav''»-nek és mindenkinek mit hoz az i 936-os esztendő. Szép Ernő ir kcxsttmtűt az újévi számba. Karinthy Frigyes ka''endáriumot ad, melyben elmondja, hogy tud egy nő egy esztendő alatt karriert csiná''ni. Hatvany Lili a Vígszínház és az Andrássv-úti Színház premierjéről ír kritikát, míg a f\dák-premiert Erdős Re-née ismerteti. Nadas Sándor egy megható szilveszteri ka''andját mondja el, Egyed ZoH.ii» egy szenzációs könyvről ír, Hevesi Sándor a hét zenei eseményeiről referál. Brdckes spoit-és divatTOvat. DarabmelCéklet a Belváros? Színház idei első ntgy sikere, az EsemvCakirály. Ara 60 fillér. Előfizetési díj negyedévre 6.50 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet körút 7. — Időjárás: Ború ás, sok helyen csö, köd; a hőmérséklet csőkken. MOZI BUCSUKERINGO. Bemutatja az. Edison mozi szombaton fél 7 és fél 9, vasárnap 3, b. 7 és 9 órakor. (Vasárnap 3 órakor a he''vár 20 -30—50—70 fillér.) Chopin romantikus szerelmének regényéről szál ez a film, ahogy a Szívek melódiája* Schubert szere mét eevenitette meg előttünk. Chopin muzsikája hangzik fel és az is kíséri ezt a filmet, amely Bolváry (jcza legfinomabb, legartisztikusabb mestermunkája. ELNOKKISASSZONY. Muráti Lili új filmszerepe. Több, rauit- 6 hétig játszotta a Fórum és a budai Atnum filmszínház, amely ezzel a filmmel nyitott kaput. Színházavató magyar film ez tehát. NVm csoda, mert ez a film a Meseautó testvérfilmje. Ugyanaz a szerző és ugyanaz a gyár csinálta.* Szereplői: Muráti Lili, Jávor Pál, Tör/s Jenő, Kain»s Gyula és Gombaszogi Ella. Az Ehiokkisasszony a legvidámabb, kgíwo-mabb magyar film, mely az Edistm mozi jövő heti nagy eseménye lesz. Alkalmi ajándéknak könyvek , -diszleuélpapirok töltőtollak gram®§®nok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben ö ZALAI HÍRLAP \ 1935. december 28 Férfi estélyi ruha különlegességek, farsangi finom úri divatcikkek mélyen I e szállltott áron Tóth Gyula urltxmbó és divatáru üzletében RÄDI0 Szombat, december 28. Budapest I. 10.20: Régi magyar nagyasszonyok. 10.45: A Tudományos Akadémia Széchenyi-múzeu-márak ismertetése. 12.03: Rendórzenckar. 1.30: Stepat Eugen bala''ajkazenekara. 4.10: Bátori Irén meséje. 5: Körkép Brazüiáró!. Szendy Attila dr. előadása. 5.-30: A Mándits jazzeno-kar műsora. 6.15: Mit üzen a rádió. 6.45: Békebeli tarka-est. Bánóeziy Dezső dr. hanglemez revüje. 7.45: Hogyan él a rutén ember. Szirmai-Ka!os Margit előadása. 8.15: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 10.05: Magyari Imre és cigányzenekara. 1.10: Sándor Ovörgy szalon- és jazzenekarának műsora. Budapest II. 5.45: Mezőgazdasági félóra. 6.20: A Mándits jazzenckar műsora. 6.50: Ma-gyar város a XVIII. században. Málnási Ödön dr. előadása... 8.40: Csorba Gyula és cigányzenekara. SZILVESZTERRE borok. pezsgők. csemegék GYARMATI eUtmegmOxtetben Devluk Amsterdam 229 5^23131 782-7-8C í-ol 14? A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMA1. Vaiotak • Angol írni 16 65 16-ü> Belga fr. 56 «0 57!*) Belgrád _ _ C<eh koron*-''4 15-U35 Berlin 135&M368C Din korona 74*35-7515 Bukarest 3 41-3 4C Dinár • 780-7-95 Brü«sze! 79.20-79-80 Jollár 32900-3391« Kopenhága 76M5-8Ö.47 Francia frank 22-30-2WC Oszló 85-5C-76-5C Hollandi 229*3» *-23130 London 17 05-17-5: Lengyel zloty 63 70-64 3J MHano 2<H*S-3C-20 Lcu 3-00-3M5 Newyork 145-2Ü-347Í0 Léva 410-415 Páris 22-32-22"6(. Ü:a Prága U-07-17-1 VUrka 136- 37 6«) Sz<M»a «HI-4 Norvég korona 83 "O-í^-öü Stockaolm 89*10-89^ Osztrák schilling 8 -81» 70 Varsó 6415-65-55 Svájci írank Ilu7ü-llr65 Wien Svéd korona ü5 80-86 70 Zürich 110-80-11165 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS« Buta (tiítariileitii 77 kg 1795 1820 (tt\éb) 1765-17.80 (tbzv.) 78 kg. 18 1D-18 35, (egyéb) 1790 1805, 79 kg (tisx\.) 18.35— I86S (egyéb) I&0S -18*20 (ti 80 kK. 18 65-1890. (egyéb) 183C- 1840, ro:? (pe .) 16 C0 -16 <0, »oi uj lí 40- 16 00, sörárpa 1800.19 C0, »ab 17.55 1765, tuegen I5''45 15.56, DüzakoJi» 12 50 1263 •i»nyz4« gyengébb, forgalom: csekély. APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakasrnyomdában. JC> CSALÁDBÓL való bejárónő vagy leány alkalmazást kaphat január 1-évcl. Cím a Kakas-n vomdá ban. Fi g g e I j 1 HAVAS kézimunka-és szőnyegfonalai. Babiniha különlegességei legmegbízhatóbbak. orvosi rendeletre is legolcsóbban . készit (.Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotával szemben TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb Ara]avlift. m£hely Varga Lajos (Tiki), órás- és ékszerész Rákóczi ut 5. sz. Vass Laios Zalaegerszeg, (a megyeházzal szrmbcr) OLCSÓ és MEOBIZHA1 ó I ró gép jzámlálógép szaküzlet Ml KA uj táska Kép P 175 Remington írógépek bizományi lerakata, javítások, benzinfürdók, karban tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett.) i»ptyi»,do»ei «• »•!••(• ki*«öi SuveSTt* PC**» ji*e» A kUdaMvaU! >»í«!ÍJt i WUS''OS QÉZA Si«rk»»xlJ i OiV.O MAOVAR JÓZSEF K»»lt*.t»1 t.CMta: KOíIHSZKY ULszlű SOxtMl tvdítilöi rRANCU JÓZStF r / 6 ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ a a II90 fillér S ■ schötz áruház Nyomatott Kfám Atfostoa könyroyomdájib«, Zalaegerraeg, fliédljl-üf 1. TtMon 181. < i . » i. • A Vezér beszél A karácsonyi ünnepek legnagyobb magyar sajtó-eseménye kétségkívül az a nyilatkozat, volt, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök tett a Budapesti Hírlop hasábjain. Kár, hogy ez a nyi''otkozat nem jutott el a legszélesebb néprétegek közé teljes egészében, mert nem csak azokra a kérdésekre volt válasz, amiket az újságíró feltett a miniszterelnöknek, hanem mindarra, ami ma a közvéleményben válaszra vár. Beszélt a miniszterelnök az ország politikai hangulatáról. Kijelentette, hogy a kormány olyan fontos problémákat oldott meg az eímult kormányzati tevékenység során, amilyenekre az örökös kritikusok nem is számítottak. Minden ellenzéki taktika célt tévesztett, a magjar közönség lát és a közhangulat javuí a kormány politikája mellett. Egységes ellenzéki front kialakulásában nem hisz Gömbös Gyu''a. Az ellenzék csak személyek megbuktatására kíván és képes szövetkezni, ilyen szövetkezés pedig komoly eiYnzéki honinak nem tekinthető. A reformjavaslatok keresztülvitelétől nagy fellendülést vár a miniszterelnök. Csak egy példa: a sok kisegzisztencta, aki földhöz jut, azonnal munkához lát, berendezkedik, ezze? helyet ad számos munkahelyen másolcrak s ebből eredően megnövekedik a fogyasztás is. Sokat fog''alkozott nyilatkozatában a minisz-'' tereinők az A1 fölt! problémájával, a fásítással, az öntözéssel, az alföldi utakkal, majd az ifjúság elhelyezkedésének nagy kérdésről nyilatkozott hosszasabban. Nagyoai helyesli azt az irányt, hogy az ifjúság megfe''elö előképrés után a gazdasági páS''ákon keressen elhelyezkedést. A magyar ember soko''dalú és tehetséges, joggá! törekedhetik vezető poziriókra. A közgazdasági pályákon azonban mindent aluS ró! kell kezdeni. Senki se várja, hogy azomiáJ vezérigazgatókat és alelnököket nevezzenek ki Álljanak a keresztény magvar fiatalok a pult mögé, utazzanak, ismerjék meg azokat a realitásokat, melyek nemzetközi és ha/ai vonatkozásban a gazdasági életet felépítik; ha kell, mérnöki diplomával a kezükben kezdjék, mint munkások. Nem szabad szégyelni ezt a munkát, ha érvényesülésre van kilátásuk. Ha a vezető ismeri az alárendeltek munkáját, jobban tud vezetni, mint az olyan, aki fehÚról cseppent a vezetésbe. Tanulják meg az ifjak a pénz értékét, misztikumát, liaíoljanak be szív ve vényes törvényeibe, (léit csak az tud elérni, aki felolvad a maga munkakörében, aki fanatikusan szereti feladatát, a rábízott munkát! Az ország külpolitikai helyzetéről szólva kijelentette a miniszterelnök, hogy- Magyarország tekintélye, külpolitikai súlva növekedett. És áz a nyugodt atmoszféra, meS'' a belsó rend tekintetében általában jellemzi az országot, továbbá termelésünkt realitása, kereskedelmi cikkeink, termeivényeink minősége hozzájániltak ahhoz, hogy Magyarország gazdasági tekintetben is kivívja a külföld eKsmerését — Az az érzésem, — ezzel^ fejezte be nyilatkozatát a miniszterelnök — hogy ha a jó Isten több mostoha év után egyszer nagy terméssel áld meg bennünket, lényeges gazdasági javulás indul meg! — M Laval bukásának háború lenne a következménye Pirii, december 28. Zsúfolásig megtett karzatok előtt, feszült légkörben indult meg tegnap délután a francia képviselőház kü^x&tikai vitája. Az ülés megnyitása után azonnal Laval emelkedett szólásra és a következőkben vázolta a külpolitikai helyzetet: — A francia kormány már hosszabb ideje keresi az angol kormánnyal együtt az olasz-abesszin viszály gyors befejezésiére a módokat, közben azonban súlyos események jöttek közbe. Hoare angol külügyminiszter Bemondott és az angol kormány halottnak jelentette Iá a párisi béketerveket. Az abesszin kormány idegenkedéssel vette tudomásul a hozandó áldozatokat, az olasz kormány sem vizsgálta meg a javaslatokat azzal a megértéssel* melyet joggal el lehetett vona várni. Ezek az események súlyos kérdéseket vetettek fel, ezek dacára azonban sem Genfben, sem másutt nem tévesztettük szem elől várait kúteíe/ettségeuv-ket. Franciaország habozás nélkül kötelezettsége« vállalt Anglia irányában arra, hogy tengeren, szárazföldön és a levegőben egyarAü segítségére siet Angliának, hogy ha Angliát a megtorlások alkalmazása következtében Olaszország részéről támadás érné. — Ezzel súlyos felelősséget vállaltunk, viszont minden !ehetót elkövettünk az olaszangol feszültség enyhítése érdekében. Aggodalommal gondolunk egy olyan incidensre, mely Franciaországot is belesodorhatná egy esetleges háborúba; önnek dkerüSéséte pedig mindent elkövetünk. Minden oldalról azt az értesü''ést kaptuk, hogy Olaszország a kóolaj-tialmat katonai rendszabálynak és olyan intézkedésnek tekintené, mely az Olaszország eleni háborúval volna egyértelmű. A párisi javaslatok meghalhattak, ds a , békéltetés útjának továbbra b nyitva kcQ maradnia. Laval után Leon Bhim szólalt feL Követelte a\ demokratikus szabadságjogok védelmét, mert a diktatúra háborút je''ent. Hevesoo támadta a kormány külpolitikáját és javasolta, vonja meg a Ház a megbízatást azoktól, . alük hűtlenül teljesítették feladatukat. Taittmger szé^ójobboldaü képviselő a francia-angol—olasz jóviszony fenntartását és szigorú francia semlegességet követelt A vitát ma, szombaton reggel 9 órakor folytatták a kamarában. Laval délutin még válaszol az elhangzott felszól&''ásokra, majd valószínűleg 4 óra tijban kerül sor a szavazásra. Ha bizalmat szavaznak a Laval kormánynak, ügy azonnal megkezdik a jobboldali szövetségek feloszlatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását A mai reggeli lapok megállapítják, laval mindent elkövetett, hogy a háborút elkerüljek Olaszországgal. A jövőben is ezért fog dof-gozni. A Matin szerint nehéz megjóso''ni a kamarai vitaN eredményét. leszögezi, hogy lut győz is a kormány, még sok veszéllyel kdl megküzdenie. Az Écho de Paris szerint Laval eset''eges bukása tragikus következményekkel járhat, mert a külpolitikai vezetésben változás áll be és nem lehet többé efkerüM a háború kitörését Olaszországgal. lap: vállalhatja-e Franciaország ezt of. hKiiti 0*as»í»rs/.íi»^nWu»«»n Kérdezi a a kockázatot, hiszen Olaszorszá^mögött Németország .irny^ka tűnik fel. Már majdnem hazaért, amikor megfagyott a határban a badacsonytomaji ezermester bányász Tapolca, december 28. (Tudósítónk-jelenti:) Kosaras István 50 éves badacsonytomaji bányász, aki az ottani kőbányában van alkalmazásban, mint egyeskezű ezermester volt ismeretes a kornyéken. Nemrég Horváth Mátyás nemestördemici gazdálkodó is megbízta, hogy javítson meg neki va''ami szerszámot Kosaras elvégezte a javítást és néhány nappal ezelőtt személyesen ment át Ncmestördemicrc, hogy átadja a megjavított tárgyat. Horváthék igen barátságosan fogadták és megkínálták vacsorával, borral is. Amikor útra akart kelni, igen rossz idő volt, havaseső esett, épp ezért a háziak marasztalták, hogy töltse náluk az éjszakát. Kosaras István azonban mindenáron haza akart jutni még az éjszaka folyamán és ezért elindult. Otthon hiába várta a felesége Kosarast. A megrémült asszony végül abban a fellevésben, hogy az urának talán valami baja történt, bejelentette az eltűnést a badacsonytomaji csend- őrségen. A csendőrség megindította a nyomozást, melynek csakhamar meglett a szomorú eredménye. A szerencsétlen embert Badacsony» tomaj határában, a csángóhegyi úton megfagyva, holtan találták. Vz orvosrendón vizsgálat megállapította, hogy a halált megfagyás következtében beállott szívbénulás okozta. í**i,v *** filJfc ftiáá £1-4 WLm kormányzói kituntetés-atadasok. Budapest, december 28. Gömbos\Gvu''a ti\ir niszterelnök személyesen nyújtotta át dr. Antal István igazságügy i államtitkárnak, Marton Béla képviselő, Nep-fótitkárnak és Traegcr Emó miniszteri tanácsosnak a működésük elismeréséért nekik adományozott kormányzói kitüntetést s kifejezte előttük őszinte szeren c&c-kívánatait. Szerkesztőségi telefon: 80. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi''tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári esekkszámla: 23J066 sx. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. I évi. 1935. 22. szám. à.. 8 m«''- December29.Vasárnap. Fegyverkereső expedíciót két pince-feltöréssel egy másik piacét ts látogassanak meg. Npos Lajos pincéjére esett a választás. Mikor ezt feltörték, nagy -meglepetésükre fegyvert is találtak. Ezt elvitték megbízójuknak. Kijózanodva, mind a ketten nagyon megbánták tettüket és elhatározták, hogy mindent visszavisznek. Kovácstól visszakérték a fegyvert s összecsomagolták a többi lopott tárgya: is. Epen akkor értek oda Koroncai pincéjéhez, amikor a gazda a lopást felfedezte. Persze, minden kiderült S a kér megtévedt ember a Hfróság e?é- jutóit • ■--*---------- ■ —. Pénteken volt a tárgyalás Sümeger. Mindkettőt 5opás vétségéért ítélték el egy-egy hónapi fogházra. A juhászt az orgazdaság vádja alól felmentették. Az ítélet jogerős. Sümeg, december 2$. (Tudósítónk >elenti:) Nagy Izidor rézműves cs (iálí János napszá-mos,—süroegr lakosok é/ év őszén a sümegi községi erdőben dolgoztak Itt rnegismerkcchek Barczá Lász''ó csabrendcki földbirtokos juhászával, Kovács Istvánnal. A juhász elmondta nekik, hogy Koroncai István sümegi lakos a szőlőhegyen fegyvert tart engedély nélkül. Kérte őket, szerezzek meg neki a fegyvert, kellő e"fcnszolgáltatá£ért. November 26-án éjjel Nágv és (iáli áXaiks-csa: és féjszével felnyitották, lftetve fcHörték Koroncai pincéjét -FegyVert nem találtak, de taláhak egyebet, pokrócokat, bort, fejszét, más apróságot, ezeket vittek cl Közben beboroztak. » Nagy Izidor részeg fejje? azt tanácsolta, hogy | Szarvaskár-per az Esterházy uradalom ellen szarvas-kártételek megtérítése tárgyában. Az uradalmat dr. Kcglovics Bán* a károsuk kat dr. Zsidó Sándor ügyvédek képviselik.'' A szakértői becsléseket már megejtették; mintegy 8 -10 napig tartott ez a munka. Zalaegerszeg, * december 28. Érdekes tárgyalás lesz december 30-án Zalaegerszegen, dr. Vértes Márton kir. ji-ásbiró e''ótt. Három község: Kerkaszcntmihalyfa, Mumor és Bárhely birtokos érdekeltsége pert indított a herceg Esterházy hitbizományi urada''om ellen Levelek gazdatársamhoz Irta: Pömeczl 3ózsef / IV. Azt irod, gazdatársam, hogy leveleimet nem csak a te családod olvassa, hanem elkérik a Szomszédok, ismerősök és kérnek engem a sűrűbb írásra. Meg is adjátok mindjárt a következő leveleim tárgyát: fejtsem Iá nektek részletesen azt, hogy" hogyan építsük fel a göcseji talajra — amit leveleimből megtanultatok szeretni és becsülni — jövő boldogulásunk hajlékát? Jeleztem már, hogy ta''ajunk a vízmosások és helytelen növénytermelési mód miatt növényi tápanyagokban nagyon megszegényedett. Amit elvettünk tőle, vissza kell adnunk. A nővénH tápanyag visszaadást gazdanyelven trágyáz á fc.n a k mondjuk. Tanultátok már az iskolában, hogy trágyának mordunk minden olyan anyagot, amivel növényi tápanyagot juttatunk a földbe. A növény élőlény, növekszik, szaporodik. Ezért akárcsak az állatnak ^táplálkoznia kell Táplálékát jórészt gyökerei-/,>.. vei a fö''dből veszi, tehát növénytermeSéssc! V a föld termőerejét gyengítjük. A beállott ter- \ m és csökkenéseket eleinte ugaio''ássai, később mélyítő szántással iparkodtak eliensűlyozni. Soka, nem is oly régen, a rau''.t században jöttek rá arra az egyszerű növénytermelési elvre, hogy tápanyag-elvételt tápanyag-visszaadással lehet pótolni. A trágyaszereket két csoportba osztjuk. Az egyik csoportba azok a trágyák tartozna^^ame-lyek a növénytermelés által elvett összes tápanyagot tartalmazzák; ilyen trágya áz^istálló trágya, emberi ürülék, komposzt A másik csoportba azok tartoznak, amelyek csak egy-két féle tápanyagot adnak vissza a talajnak ; ilyenek a zöld trágya, a híg ürülék, a fahamu, mész és az összes műtrágyák. Nehogy azt gondold, kedves gazdatársain, hogy én téged elméleti gazdálkodásra akarlak megtanítani, amikor neked ilyen felsorolásban részletezem a trágyaféléket; nem is folytatom már a felsorolást, hanem a mai levelemben arról írok neked, hogy milyen a jó istállótrágya? A trágyában mindig az a legbecsesebb és / L r; Szász szőnyegei szépek Elsőrendű minőségű, kézzel csomózott, tiszta gyapjú magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat a készítőnél. Kőtőtt ruhák, blúzok, pulloverek mérték szerintI SZÁSZ SÁNDOR éli. mllaaőrxőtt háziipari vállalata ZALAEGERSZEG. Várkör 3. sz. Dó szemüveg, jó fényképezőgép jó fényképkidolsozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaküzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. legértékesebb ami — szaglik. Teljes értékben/ akkor használhatunk ki a trágyát, ha aaoanal a föld a á vihetnénk, mihelyt kikerül az állatból. fiz kivihetetlen. Azért ne feledd el soha sem, amit most írok: a trágyát, amikor jószágod alól kihordod, ügy kezeld, hogy az minél kevesebbet érintkezzék á levegővel A''nint már mondtam, a trágy ában akkor van legtöbb növényi tápanyag, amikor az állatból kikerül; ezt a tápanyagmennyiséget nekünk, jelenleg még kiélt gazdálkodó göcseji gazdák nak mindenképen meg kell őriznünk növényeink számára. Fő ellensége .a levegő, nap. tűzés, szél és az cső kilúgozása. Ha ezek" ellen megvéded trágyádat, azt jól kezeled. Nem akarlak rábeszélni arra, hogy építs költséges beton trágyatelepet; láttam én már gyönyörűen megépített beton telepről kihordott sovány trágyát, de láttam — igaz, ritkán — agyagtelepről elsőrendű trágyanyerést Milyen legyenl egy ilyen agyagtelep? Előre jelzem, azért ajánlom az agyagot beton helyett, mert nálatok betonnak való kavics nincs, de agyag " vau bőven. Hógy trágyánkat az előbb említett ellenségeitől minél inkább megóvhassuk, azt szinte el kell dugaszolnunk. Mir^él kisebb helyre kell összerakni, hogy felülete mmél kisebb legyen. Az istállónkhoz Jcözel meredik falu, másfél—két -méter mély gödröt ásunk. A gödör területe akkora legyen, hogy minden számos állatodra egy nézetméter terület jusson. Tehát, ha négy darab állatod van, akkor áss 2 méter hosszú és ilyen széles és lehetőleg 2 méter mély gödröt. Ebbe a gödörbe rakd bele naponként egyenletesen elterítve a termelt friss trágyát, belerakás után azonnal tipord le lábbal, hogy a levegő ki ne menjen közüle. Elfelejtettem megemlíteni, hogy a kiásott gödör fenekét, olda''át, ha nincs agyag-ta''ajon, odahordott agyaggal döngöld ki. hogy kemény legyen, a levegő a földbe se hatol-hasson a trágyához, de a víz se szivárogjon— keresztü.. A gödör a kihordott trágyával mindig jobban telik és három-négy hét múlva a föld színéig tele van. Ekkor még utoljára alaposan tipord le, ha alckora, liogy rámehetsx állattal, tiprasd le azzal és utána minden késedelem nélkül född be 20—30 cm vastagon agyagos földdel. Hogy a levegő ezen se hatolhasson be, az agyagtakaróra önts annyi vizet, hogy felületét eí tudd sározni. Csak anra ügyelj, hogy ez a felület meg. ne repedezzék Kezdheted utána a második gödör megtöltését ugyanígy. Rendesen, három havonkénti trágya^ kihordás mellett elég lesz három gödör/ A gödröket helyezd egymás mellé, udvarod oly részére, ahol esővíz nem fut és a/r^psütés Ha karácsonyra elmulasztotta, még újévre vásárolhat egy Maxim gázlámpát, mely felü''mul minden máspvilágitást Beszerezhető és díjtalanul bemutatja Brandl József cég Zalaegerszeg (Megyeházzal szemben) í 1935 december 29. ZALAI'' HÍRLAP 3 Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi férfi OYapin szövetet. Hihetetlen Olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom. és miméi a VERSEIT illlíllll ellen árnyékold be sűrű lombú fákkal Meg helyesebb, ha délről házfal védi. Teljesen tökéletes teleped lesz, ha cső eScn tetővel megvéded. Tető hijján teljesen megfelel a követelményeknek az olyan telep, amelynek az agyagtakarója domborúan .van kiképezve, mert ez az esővizet leadja. Fent leírt trágyatelep semmi pénzkiadásba nem kerül és olyan trágyát kapsz belőle, amit a levegő, keveset ért, a nap nem sütött rá, a saséi nem fújta, az eső nem lúgozta. Trágyádat ''úgy tetted el felhasználásig, mintha Jégmentes verembe zártad volna, nevezhetned is az általam ajánlóit trágyatelepex trágyaveremttek. Azt talán nem is kell megemlítenem, hogy mindig abból a veremből hordunk ki trágyát, amelyiket legrégebben zártunk le. Arra meg magadtól is rájöhetsz, hogy annál tökéletesebb trágyát kapunk, minél előbb megtoltunk és k-zárunk egy-egy vermet. Ha valamelyik szomszédodnak több az állata, mondd meg neki, hogy építsen inkább több kis vermet, számítson egy számos állatra egy négyzetméter helyett felet, vagy még kisebbet 1 Mikor e levelemet eddig elolvastátok, ósz-szebújtok és azt kérditek, hogy ha ilyen jó ez a trágyaverem, akkor a sok nagy gazda miért nem ilyenbe rakja a trágyát? Mindjárt frle''ek is kérd estekre. Nem rakták eddig ilyenbe, mert a múltban egészen más volt az áítaanr* felfogás a trágyakezelésről. Még mi is úgy tanultuk, hogy a trágyát a széles, nagy-telepen egyenletesen el/ke" naponként terítni, tipratni, öntözni, hogy fehtielegedjék és meg- téll gondiái, ha Kovács Dj és téli áruszükségletét ovács Ulvatáru házban vásárolta. Játékárukban nagy választéki Teleion 84. érjen. Annakidején, mrvel nem ismerték u jobbat, ez volt a trágyokezeésa eljárás. A gazdák 99e/o-a ma is ezt tartja legjobbnak De én nu írok neked és nem tegnap. Ma pedig azt állít j* á gazdasagt tudomány, hogy Ki xri&xuüi, mivel melegen történő éréséhez levegő, víz kelí, érleljük meg levegő raelk''taésévd, hidev gen. finnek a hideg érlelésnek, erjesztésnek pedig legegyszerűbb nvidja az általam ajánlott trágyaverem, ami még a közönséges trágyatelepnél is kevesebbe kerül. IX* nem lehet mindenben a nagy* gazdát se mindig követni. A vagyonosabb nagy gazda ta''án jobban kibírja, ha a trágyájában nagyobb tápányagvesz^ teségek érik, lalán nem is gondol arra, hogy itt is lehet takarékoskodni. Lehet, mert helytelen trágyakeze''éssel nagy értékek mennek veszendőbe. Egyszer a vásáron szemtanuja voltam, hogy a nagy szél egy szegény asszonynak a kezéből — mikor fizetni akart — kikapott egy 10 pengőst és vitte fel a magas egek felé. Ritkán r láttam olyan kavarodást, mint amilyen a fcJ-felé siáMó bankó Láttára u vásáros nép között kereKederr. A szegény asszony meg sírt-rit, jajgatott, bizonyosan nemcsak a szenvedett kár miatt, hanem azért is. mert előre érezte, hogy otthon elveri az ura. Ugy-e, hasonló esetben te is sajnálkoznál a szegény kárvaflott asszonyon? De hát akkor miért nem sajnálkozol igen tisztelt gazdatársam önmagádon, akinek udvaráról trágyatelcp hiánya miatt annyi SO pengőt vitt el a szél, amennyi számos á!!brtod van! (Hsodálkozol? A jól kezeit trágya háromszor, négyszer annyit ér. mint a rosszul kezelt. Egy számos ál''at évente lega''ább 120 mázsa'' ; trágyát termei. A 120 mázsában, ha rosszul kezeled, csak annyi tápanyag marad, mint a jól kezelt 40 mázsában. Elveszítesz 80 mázsa trágyát, de azt — habár semmit sem ér — értékes trágyát adó teheneiddel felhordod a sáros utón a dombra csk ha m^feVjóen felhasználtad is ezt az értéktc''en trágyát, akkor bámulsz ''egjobban. amikor nem tudod megmagyarázni azt, hogy trágyáztál és még sem kaptál megfelelő termést. Számítsd ki, a szél mennyi értéket röpített ki udvarodból és .okkor nem csodálkozol azon, amit az előbb írtam! írd meg, hogy igazam van-e. A választ várja gazdatársad. A MANSz köszönete A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének zalaegerszegi csoportja hálás köszönetet mond tagjainak és mindazoknak, akik nemeslelkű adományaikkal lehetővé tették 106 menhely i gyermeknek és több szegény családnak mcgjuta''mazásáVLarácsimi kor. .Pénzbeli adományokat adtak: a Mar.sz csoport összes tagjaf Nbl.60 P, gróf Festetics Sándonté, Sojtor. 20 P. Természetbei! adományokat adtak: Mester-házy Jenő. Kernen doli ár. 4 zsák krumpli. bO kg liszt, 30 kg bab és 10 kg mákot; Deák Károly, Neszelej, finomlisztet és mákot; Thassy Kristóf. Al*>ohagod, lisztet, almát és diói; Solti« Jenó, Andráshida, 5sztet; Barthelmcs Wal» temé, Döbréte, lisztet, almát és süteményeket; gróf Festetics Sándomé süteményeket; dr. Briglevics Károly almát, Köztisztvisejők Szövetkezete 1 kg szaloncukrot és 106 Űrb. zacskót; a Mansz leányköre karácsonyfát és sutéin cnvek^t. Játékokat adtak: 1. korzrU Jü elemi iskolának ifjúsági vöröskereszt csoportja 67 drb., áll. polgári fiúiskola adománya kézimunkáiból 18 drb, áll. pollgán leányiskola. 14 drb., 4 könyvet és 6 ruhaneműt, Horog József »eb-kendőt. tóbb játékot adtak meg dr Takács Dezsőne. dr. vitéz Tamásv Utvinné, t''iás Ist-váncc. Tuczy Ilona, dr. Vas* Istvánaé, IVtót» könyvkereskedés, Pál ó, lndra cég. l>cutsch Hermán cég. Behm bábos és ürünhaum cég ingyen sütötték a süteményeket. Nemes adomanyaikért ku''ön-kuUjn hálás köszönetet mond a Mansz vezetősége. &z Izr. Leáiyenlet tatltírproiriija A zalaegerszegi Izr. Jótékony leányegytet elnöksége ebben az évadban ú iugv«zahású kultúrprogramot állított össze. Az efcmkség arra törekszik, hogy minden esztendőben más és más körből válassza mejj az ekuulók anyagát. Igv tavaly a magvai iroda''om koré''.ie vágó témák domináltak a műsorban. Most a zsidó vallásos irodalom ismertetésére kerül a sor. Az első kultürdélutánt liolnap, december 2U-én. vasárnap délután rendezi az egyesület. Ez alkalommal dr. Weisz Ijijos móri főrabbt ad elő: A zsidó próféták címen. A kultúrprogram további részét alább közöljük : Január u. l>r. Rothschild Ján^ Jellem « idegesség. Január 12. Dr. Morowitz József, Szomtttt-helv: Tóraszeretet — zsidószerelet. január 23. Dr. László István, Nagykanizsa: A talmud. Január 30. Sándor István: Hogyan hallgassunk zenét? Február Ü. Dr. Friedmann Dénes, Újpest: A zsidó történelem tanításai. Február 13. Meg nem határozott előadóval: A művészetről Február 23. I>r. Ha*pert Sa''amon, Tapolca: A zsidó fi''ozófusok. Március 10. Meg nem határozott előadóval: A zsidóság etikája. Március 26. (irünvvakl József: Orvosi tárgyi! előadás. Férfi estélyi ruha különlegességek, farsangi finom úri) divatcikkén mélyen leszállított áron Tóth Gyula urétzabó él divatáru üzletében Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha újévre harisnyát, kesztyűt, fehérneműt, nyakkendőt, .meleg kötött cikkeket stb. vásárol jó minőségben és olcsó árban özv. Braun Lajosnénál a porta mellett V ZALAI HÍRLAP 19 i5. december ¿9 A Karácsonyfa Egylet Szilveszter-esti tán enni latságárak előkészületei befejeződtek. A táncmuatság a Kaszinó helyiségében. valamint a Bárány szálló kis- és nagytermében zajlik le; a táncterem gyönyörű «iiszitcst kap, lesz hangulatvilágítás, a színpad pedig páholyszerü kiképzést nyer. A * rendező egyesüct cs a liataimas rendező gárda itt ad* taalkozót a város és környéke űri tárea-dahnának. Elárulhatjuk, hogy a bálrendezőség A megjelenteket külön kedves meglepetésben részesíti - A rendezőség ezen az estén bevezeti az európai elegáns* világ támaendjét: a -vegyes-választ. Ez a táncrend teljesen kiküszöböl az eddig szokásos táncrend hátrányait; abbó! áll, hogy a táncoló hölgyet természetesen a férfi kéri fel, a hölgy viszont a tánc befejezése után azonnal leköszön. A rendezőség ezt a bevezetendő táncrendet külön is szíves figyel-mébe ajánlja a táncoló hölgyeknek. A táncmulatság az öltözködés szempontjából sem a hölgyekkel, sem pedig az urakkai szemben különös követelményekkel nem lép fel, megjelenés tearuhában. Végül közöljük, hogy a három emcVh páholy az .egyesület pénztárosánál, Kiss Lajc*> nénál bérelhető ki. INDANTHREN színes függönykelme SS fiDér H£NIG rőfös- és kézimunkaüzl*. Milyen ai ElnökkisasszonyT Hat népszerű művész nyilatkozata Muráti Lili: Az clnökkisasszony a mai kor leánya. Mottója: Nappal pezsgő élet, este pezsgőn élek! Jávor Pál: Az elnökkisusszony vőlegénye, mérnökember. A mérnök úr tervez — Az elnökkisasszony végez! Gombaszögi Ella: Az elnókkisasszony szerint olyan vagyok mint Napoleon: kicsi és kövér, de meghódítok mindenkit! Kabos Gyula: Az elnökkisasszony titkára én vagyok. Nem árulok el semmit, pedig nagyon sokat — nem tudok. Törzs Jenő: Az elnokkisasszony gyárának vezérigazgatója vagyok. Sajnos, Az elnök-kisasszony szivében nem én játszom a vezér-szerepet. Pethes Sándor: Én vagyok a filmen az a második szerelme», aki mindig a íeesleges harmadik! Az elnókkisasszony a Meseautó testvérfilmje. Ugyancsak a Reflektor Fl''mvállalat készítette s ugyancsak háromszor nézi meg mindenki! Bemutatja a jövő hét elején az Edison filmszínház. — Zalaegerszeg város képviselőtestülete hétfőn dé.után 4 órakor közgyűlést tart A. közgyűlést hosszas pénzügyi bizottsági ulesek e űzték meg s nagy vitákra van kilátás. — Háza ság. Barna István gyógyszerész és Berger Rózsika foívö hó 2b-én Budapesten házasságot kötöttek. (Műiden külön értesítés .helyett.) vy — Megfellebbezték a kiskanizsaí váteztást-Mint ismeretes, a decvmber 21-en Iczajkrft nigyfcaitizsai" városr képvi^.ótestükti vaasz-tások során főlényes győzelmet aratott a Nemzeti Egység listája, csupán a szomszédos Kts-kanizsán jött be három nyi''as jelölt. Aradi Antal városi képviselőtestületi tag most különféle okokra hivatkozva megfellebbezte a kis-kaniasai választást. -----— — A kormányzó karácsonyi amnesztia rendelete folytán a zalaegerszegi törvényszéken több po''itíkai természetű izgatási és választójog ellen elkövetett bűncselekmény ügyében pertőrlést rendeltek el. A kir. ügyészségtől nvert értesüesünk szerült a fogházban letar- ELTÖRPÜL mindenfajta világítás az Aladdin Kapha fényével szemben, t ó: HEINRICH W. és L. cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161. — Keszthely új segédjegyzöjévé S pályázó közül egyhangúlag Szávai Ferencet (Résznek) választotta meg a községi képviselőtestület — A Zalaegerszegi Vasutasok Egy$*ülcte december 31-én este S órai kezdettel műsoros Szilveszter-estet rendez a sasutas Székházban. Belépődíj nincs ,ruhatár kötelező. A műsor keretében közreműködnek: Tasnádi András, "tóztatottalTközött núics olyan c ifiéit vagy vizs^ I Pásthi József. Kováts József és Bárki Jcnó gá''ati fogoly, akire az államfői kegyelmi rcn- | intéző. delet vonatkoznék. — A Zaavármegyei Iskolánk ivüü Népmü-vdCsl Bizottság december 31-én, kedden délelőtt 10 órakor a várme^eháza kistermében rendes közgyűlést tart----- «lgmándi>-ból nem kell pohárszámra tani, Negyed vagy fél pohár elég szokott lenni! A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumulátor service FAG golyós ós görgőscsapágyah. Az összes autőfelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENÓ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43 Jó árut olesó árban, ez a jelszó I '' ''üchler Páli rőfös és divatáru üzletében Selyem marocaln hibátlan ha minőség báli és estélyi ruhákra 1 IH kiválóan alkalmat tzlnekben métere P 2.30 É Kelengyére Rádium vásznak I damasztok. színes és fehér asztal-készletek, H II fehérnemű selymek. paplanokf szőnyegek ¡8 állandóan raktáron I "Maradékok hihetetlen olcsó árban! — Pályázat. A tapolcai járás fószolgabiráj* pályázatot hirdet a Badacsonytomaj nagyközségben megüresedett vezetójegyzöi állásra. A pályázat lut ár ideje január 18. A választás napját későbbi időpontban határozzák meg. — Haálozás. Tapolcának nagy gyásza van ismét. Mcgltait a város egykori legelőkelőbb polgárának, ülazcr Sándor gyógyszerésznek az özvegye, PUeg Margit, 64 éves korában, liosz-szas szenvedés után, karácsony napján. A megboldogult nagy jósággal*, nagy műveltséggel állott annakidején, igazi ideázs feleség és anyaként a városépítő ü''azer Sándor mellk''tt Házuk a legelőkelőbb politikai, közéleti, katonai tényezők kedves baráti otthona volt, sokszor vendégeskedett ott Darányi Ignác is, & nagy agrárminiszter. De nyitva volt ez a ház a szegények előtt is. Tapolcának nem csak az intelligenciája, hanem a rongyos szegény-serege is mély részvéttel áll az elhunyt lesújtott leánya és veje, a közszeretetben álJó jelcn-eg ivárosbíró, rárosépítő mellett. A temetés pénteken volt, óriási részvét mcl)ctt. Előkészületben a „Fehér január" Schütz-áru ház — Köszönet. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik kisfiúnk Italála alkalmával fájdalmunkat részvétükkel enyhítették. — Zalaegerszeg, 1933 december 28. — Dombay János és csa''ádja. — Megverték az erdöört. A sümegi kir. ■ járásbíróság Licsár Fcrvnc és Pume! üyörgy sümegi hivarosokat S—S napi fogházra ítélte, mert nemrég aaposan megverték Rédei Gyula sümegi erdöört. Az Ítélet még nem jogerős. — A ZTE december 31-én nagyszabású, műsoros Szilveszter-estei rendez a Jákum-utcaí klubházban. Az előjelekből Ítélve ez alkalommal is zsúfolásig megtöftik az egyesület barátai a klubház termeit, hogy a legvidámabb hangulatban köszöntsék az új esztendő luj-nalát. — Mosolits István olai vendéglősnél Szilveszter este reggel 6 óráig zenés disznótoros vacsora lesz. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéri a vendéglős. 1—:3 — Magánlaksértés vétsége címén 3 beti fogházra itélte a sümegi járásbíróság Takács Bódis Rudolf 28 éves dabronci szabómestert, mert nemrég az egyik éjszaka erővel behatolt Csalló Józsefné dabronci asszony lakásába. Az ítélet még nem jogerős. • ******************************** Nem fázik a ródlidályán ha KISS CIpŐ van a lábán. * Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17. 1935 december 29. ZALAI HLAP — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegsé-gcknél, vérszegénység, sápadtság cs lcsová-nyodás eseteiben reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvíz az emésztószervck működését hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti a tápanyagok vérbejutását. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz úgy felnőtteknél, mint gyermekeknél igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. — Jóls ¡került koszorúcska. Farkasovszky Teri növendékei karácsony másnapján este fél 9 órai kezdettel tartották nagysikerű koszorúcskájukat az Arany-Bárány nagytermében. Minden egyes számot nagy taps, újrázás kisért, amit az ügyes táncosok, a remek kosztii-ÍRök meg is érdemeltek. A magyar táncot Sztrokay Piroska és Mendly Bózsi, a spanyol táncot Sztrokay Lenke és Mendly Nusi táncolták. A zenélő óra hangjaira megelevenedő rokokó babák Bedó Sári, Bencze Magdus, Péter M^gdus és Körmendi Hí voltak. Az oroslz táncot Pálmai Magdus és Mendly Nusi. tm-colták ügyesen. A műsort Oondy Csites* eredeti, jóízű angol tánca fejezte be. A táncokat Krizmanics József szellemes konferá''jása vezette be; neki is sokat tapsoltak. Műsor után o párok záróráig táncoltak a legjobb hangulatban. • — Fellökte a községbiitft — elítélték érte- Léránt Ferenc 39 éves or mind laki gazdálkodót a zalaegerszegi törvényszék hatósági közeg elleni erőszak vétsége címén 7 napi fogházra Ítélte. Léránt ugyanis ez év szeptemberében a László József vendéglőjében megtartott táncmulatságon találkozott a záróra ellenőrzés végett megjelent Pete László községi bíróval), kivel régóta haragos viszonyban volt és a bírót a találkozáskor fellökte. Az iték''t jogerős. Nagymennyiségű leltári maradék a Schiitz-áruházban — A XX-ik századnak,tf''mcs megoldhatatlan rtjtélye! Sok gondot '' cs fejtörést okozott a falu népének, miképen tudnának a villanyhoz hasonló világítást szerezni. Megoldotta a rej-télyt a hordozható MAXIM gázlámpa, amely hóban, szélben és viharban egyaránt veszélytelenül hordozható és fénye megvilágítja a falu utcáit js épp úgy, mint a város utcáit a villany, örömmel állapítja meg a falu minden egyes polgára, hogy umcs mit irigyelni a városi világításon, mert tökéletesen viiígít a MAXIM a falu igazi barátja és csak 1 fillérbe kerül 1 órai világítás. A zalaegerszegi képviselet: B randi József cég díjtalünül bemutatja és ugyanott megrendelhető úgy a lámpa, mint annak minden egyes alkatrésze. Szilveszterkor éjféli kabaré a ZTE-ben. — Kezdele éjjel 12 órakor TÁNC REGGELIG! Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju lűtó szenet nálunk vásarolja. 100 hg( la hazai szén 350 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: 89. I Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt háthoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. INDANTHREN színes fűggönykelmc 88 fillér HEN1G rőfös- és kézimunkaüzlet. — Szilveszter a ZTE-ben. Este 9 órától reggelig tánc, nagy vidám éjféli kabaré, kitűnő italok és zene. — A keszthelyi Uránia mozgó műsora. December 2S-án és 29-én Dumas örökszép regénye hangos filmváltozatban: (iróf Monté Christo. Főszereplók: Efösa landi és Róbert Donát. Ezenkívül: Magyar Világhíradó. Szombaton 1 előadás háromnegyed 9-kor, vasárnap 3 előadás: 4, 0, hirnmnrfnrrl ^ firifrfir —■ Nyomában vannak a nagykanizsai törvényszék betöröinek. Megírtuk mi is, hogy december b-ra ''.virradóra ismeretlen tettesek betörtek a nagykanizsai törvényszék épületébe, ahol vandál pusztítást vittek véghez A tettesek felfeszítették az összes íróa.%ztalokat, az iratokat pedig úgy összehányták, hogy hosz-szú hónapokba telik, amíg a hivatalnokok'' össze tudják szedni. Azóta erélyesen nyomoz a nagykanizsai rendőrség, melynek most sikerült is nyomra bukkannia, A rendőrség már ki is adta a rádiókörözést a betörők kézre kéri-tésére. - „ INDANTHREN színes fűggönykelmc 88 tülf''r HENIG rölös- és kézimunkaüzlet. — össztánc. Farkasovszky Teri felnőttek részére az Arany Bárány kistermében vasárnap, december 29-én este féi 9 órai kezdettel össztáncot tart. Egyúttal ezúton is értesíti a szíves érdeklődőket, hogy 193ó január 2-án este fél 9 őrai kezdettel a fenti teremben kezdők és haadők részére új tátictanfolvamot kezd. — A keszthelyi rablógyilkosnak megkegyelmezett a kormányzó. Mint Ismeretes, a nagykanizsai törvényszék kötéláltaü liaalbüntctésre Ítélte Mindszenti János keszthelyi kőművesmestert, aki annakidején meggyilkolta és kirabolta özv. Berecz Oyulánét. Ugy a tábia, mint a Kúria is helybenhagyta a rablógyilkos ha''álos ítéletét, aki kegyelemért folyamodott a kormányzóhoz. A karácsonyi amnesztia során Mindszenti is kegyelmet kapott, akmek halálos ítéletét életfogytiglani fegyházra változtatta a kormányzói kegyelem. — Haragos Jánosok a békesség ünnepén. Havasi János magyarszerdahelyi • lakos haragos viszonyban volt Zimmcrmarai János borkereskedővel. Karácsony másnapján este a két haragos összetalálkozott egymássá) a korcsmában és csakhamar kitört a békesség ünnepén az ellenségeskedés. Zimmermaiui János botosüveget vágott ellenfele fejéhez. Havasi eszméletlenül terült el. A kanizsai mentők telefonhívásra csakhamar ott termettek és áz első segélynyújtás után beszállították a k^r-háztyá. 5 VILÁGRÉSZEN VEZETŐ MARKA A PB^JH SZÁRAZELEM-GYÁRTMÁNYOK. —.Zártkörű SzOvcsztcr-estat rendez IH-én este 9 órái kezdettel az Izr. Jótékony Leány- * egylet és a Kereskedő Ifjak Önképző Egyletének egyesített viga''mi bizottsága a Központi Kávéház emeleti termeiben. Lesz pc^sgősorw-lás ts. — Fagyhalál a beciebejyi hegyen. Kiss. György (Tari) 55 éves becse helyi lakos, ami-kor karácsony másnapján hazafelé igyekezett a becwrhelyi hegyről, ütkö/ix-n elfáradt cs leült megpihenni..Tegnap reggel megfagyja, holtan akadtak a szerencsétlen emberre. — Időjárás: Változó felhőzet, cg)*» helyeken cső, keleten és a hegyeken esetleg havas-esö. Délkeleti légáramlás, a hömén*klet — kivált keleten — valószínűleg csökken kfcué. »i*i»i»I»A*I*IWWWVAIV» TOLTÖTOLLAT ne- vegyen, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramat. Eredeti »Parkért tollak leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tóL Kaka« Ágoston könyv, papír és írószerkereskedése, kőlcsönkönyvtára, Zalaegerszeg, Telefon 131. -- \ i felszerelések és r ó d I i k Pál és Indránál Z a I a e g e r s z c g Telefon 170. Alkalmi aiándéknak könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramolonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben 1935; december 29. 00 01 N 1/1 QJ O) a? ja NI Oh o NEÜFELD aranyéremmel kitüntetett URISZABÓSÁGA JZO év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. SPORT Február 23-án már bainoki mérkőzést látszik a kerület I. osztályaf a ff* osztály később kezd Oh N O X) Ei 5" A tavaszi bajnoki forduló az idén nagyon korán kezdődik. Futballcsapatunk olimpiai szereplése miatt korábban kell a kerületi bajnokokat megjelölni az eddiginél. ezért a nyugati kerület elnöksége a tavaszi szezon kezdetét február 23-ra tűzte ki. A kórai kezdés indokolt, nfcrTTculönbcn a 14-esíétszám mellett május végére, vagy június elejére nem tudnák lebonyolítani a tavaszi bajnokságot és nem tudnák kijelölni az országos amatőr bajnokságokért és a nemzeti bajnokságba való bejutásért küzdő kerületi bajnokot. A korai kezdés az ''egyesületeknek syk helyen nehéz gondot okoz. A legtöbb pólya a lehető legrosszabb karhan van. Az edzések tartása szinte lehetetlen. Azt sem tudják, mi-képen készüljenek fel. A zalaegerszegi csapatok közül a gond jelenleg a ZTE vállára nehezedik. Pályája olyan rossz, hogy ott megmozdulni. azon dolgozni elképzelhetetlen. Pedig a vezetőségnek minden lehetőt el kdl követnie, hogy a\fsapat a kezdésre a legjobb kondícióban álljon fek Hogy a csapatra milyen feladat vár, felesleges magyaráznunk. Kétségtelen, hogy cm* berfeletti harc lesz az egész szezon a kiesés ellen. A ZTE olyan játékosokica- megerősítve áll a rajthoz, hogy bízhatunTa sikerben. Csak a munka sürgős megkezdése szükséges, lessék vagy a Move ZSE, vagy a gimnázium pályáját elkérni és a munkát megkezdeni ott! A ZTE pályát pedig sürgősen meg kell csináltatni! Meg vagyunk győződve, hogy bármely részről megértésre talál a ZTE. A ZTE —ETO ügyben hozandó kedvezi) be''in^yminiszteri döntés esetén könnyen lehet, "hogy Zalaegerszegen még előbb lesz a kezdés. £pp ezért ajánljuk a vezetőségnek a csapat korai e''ő készítését. Hogyan szervezzük mes a zalai futball-bajnoksásot? Többször felmerült ez a kérdés, de mind-annyiszoi megoldatlan maradt. Lapunk volt egyedül kitartó harcosa ennek a gondolatnak, de a körülmények, úgy látszik, akadályokat emeltek. Mi, akik figyelemmel kisérjük a vidék amaz egyesületeinek labdarúgását, amelyek bajnoki küzdelemben reszt nern vesznek, é''etfontos-ságúnak tartjuk a kérdésnek a megoldását. Álért ini most a helyzet? A ZTE I. és II., a Move ZSE és Keszthely csapatain kívül, amelyek a nyugati aíszövetség bajnokságaiban játszanak, körülbelül 10— 12 község egyesülete él céltalan és - merem állítani — a nevezett csapatok szempontjából nem gazdaságos, az utánpótlás szempontjából pedig nem megfelelő egyesületi életet. Tapolcán nemcsak hogy rájöttek eme baj orvoslásara, hanem cselekedtek rs. Somos István. ez a talpig és ízig-vérig lelkes sportember, összehozta a tapolcai járási futbalibajnokságot. Teljes» siker kísérte. Már három éve fut a bajnoki küzdelem és mint az alábbiakból meglátjuk. ki kellett bővíteni, újjá kejett szervezni, mert a csapatok nívója emelkedett a közönség érdeklődésével együtt. Epp most fejeződik be a balatoni futball-bajnokság végleges megszervezése. Tavasszal az egész Balaton mentén vígan kergetik fiataljaink a bőrt és küzdenek a bajnokságért.Érdemes dolog ez. Célja van a labdakergetésnek. Hogy a bajnokság formájáról is írjak: két- Zalaeserszesi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u .4. sz ÚJDONSÁGAI: Surányi: Egyedül vagyunk Fóthy: A Csodálatos völgy. Jelusich : Caesar. Brclnn Bruno: A kétfejű sas iebull. Neumann: Uj Caesar. Morland: A Gyilkos bold. Packard: A kék banda fordulós pont- és gó''arányra menő lesz. Tapolcán székel a Balatoni Sport Intéző Bizottság .Kizárólagos illetékességébe tartozik, de az MLSz fennhatósága alatt áll a bajnokság és annak kivitele. Amint látjuk, nagyon egyszerű a dolog. Itt nincs másról szó, mint férfias munkáról, megértésről. no meg egy kis anyagi áldozatról az egyesületek részéről. Tehát a balaton menti csapatok tavasszal a szó szoros értelmében célfut ballt játszanak. Es mit csinálnak az innen esők? A Za''aegcr-szeg—Sümeg vonalon levők? Erről akarok még szólni. Birtokomban van egv levél, mely szerint a fent említett intéző bizottság hajlandó elvállalni a balatoni bajnokság adminisztrációs teendőin kívül egy megszervezendő zalai alcsoport irányítását is. Márfí jő mederben ha''adna az ügy. Csapat, egyesület? Csak úgy kapásból felsorolom: ZTE III., Move II., Szepetk. Zala-bér, Tűrje, Jánosháza, Zalaszentgrót, Sümeg, Zalaszántó, stb. Köze! tíz község. Vannak még,, I)e nem is igen kellene több. Igaz, én a ne^ vezett csapatok összeírásánál tekintettel voltain arra. hogy- lehetőleg egymáshoz közel eső, vagy pedig tengelyen megközelíthető egyesületek kerüljenek egymással szembe. No lám! A bajnokságot intéző bizottság sportszere tétből, mert szívén viseli a vidék sportügyét, vállalta az intézőségi teendőket Kz egyesületek? Hát nem hiszem, hogy egy is lenne köztük, amelynek vezetője, játékosa nem szívesebben hozna meg egy kis áldó. zatot, csak azért, hogy »bajnokit« játszhassék. Attól a rétegtől, amely máskor felborította a kisegycsüttci számításokat, most ne féljünk. A szurkoló közönség lutárta''anul benne van a bajnokiban. Ez kell neki is. Nincs vesztegetni való idő. Tavasszal már rajt* lesz. A kedves, mosolygós Zairéteken migszó''al a bíró sípja, új, céltudatos, gazda^ £abb terméshozamra. Vegyünk részt a falu-val, a várossal! (Flj.) HegUltt az olcsó zsir vásár Plank József jánosházai nagyvárnál: h zsirszalonna bőr nélkül 1367 háj 148, la olvasztott zsír I 56, füstre -való szalonna I 20, füstölt szalonna I 40, friss tőpőrlő — 96, la húsos kolbász 1''— P. Ki árak nagyban értendők. RÁDIÓ Szekér János virág-, zöldség- és élelmiszer-üzlete Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám. (Ollh hen-es háziban.) Telefon 195. sz. Szombat, december 28- Budapest 1. 7.45: Hogyan él a rutén ember. Szirmai-Kalos Margit előadása. 8.15: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 10.05: Magyari Imre és cigányzenekara. 11.10: Sándor György sza-Ion- és jazzenekarának műsora. Budapest II. 5.45: Mezőgazdasági félóra. 6.20: A Mándits jazzenekar műsora. 6.50: Magyar város a XVIII. században. Málnási Ödön dr. előadása.. S.40: Csorba Gyula és cigányzenekara. Vasárnap, december 29. Budapest L 10: Egyházi ének és szentbeszéd a Terei-.árosi plébániatemplomból. 11.15: Unitárius istentisztelet a Koháry-utcai temp''omből. — 12.30: Az Operaház tágjaiból aakult zenekar. 1.45: Világhíradó. Máthé Elek dr. előadása. 2: Hanglemezek, 3: Időszerű gazdasági tanácsadó] 3.50: Be rend Endre szalonzenekara. 4.30: Az arany útja a bányától a jegybankig. Horn József élőadása. 5: R.eschofsky Sándor zongorázik. 5.40: A nők ellensége. Tóth László dr. csevegése. 6.10: Karácsonyi meló-diák. Kamarazene. 6.50: G. Kertész Ella és Góth Sándor előadóestjei. 7.50: Csecnyi Jó-zsef magyar nótákat énekel, kisér Farkas B<jld\ és cigányzenekara. 0.30: A Mária Terézia ¡1. honvéd gya''ogczred zenekara. 11: Guttenbcrtj-jazz. Budapest Jl. 3: Horváth Rezső és dgány-zenekara. 4.30: Bcrcnd szalonzenekar. 5.10; Az áratok beszéde. Soós Lajos dr. előadása. 6.15: Ismerjük meg a falut. Maloomes Albert báró előadása. / Hétfő, december 30. Budapest 1. 10.20: Híres fák -NUgyarországon. 10.45: Milyen az Algol karácsonv. 12.05: Markó Eta és Thessler Tivadar énekel. 1.30: Országos Pos-tászenekar. 4.10: Diákfélóra. 5: Az ember tragédiájáról az ifjúsághoz. Dr. Pintér Jenő előadása. 5.20: Az ember tragédiája. Madách Imre drámai költeménye. S.10: Dohnányi Emft dr. zongorázik. 0: Bertha István szalonzenekara. 10.05: Hanglemezek. 10.40: Francianyelvű ekV adás. 11: Pertis PaH és cigiínyzenekara muzsikál. Budapest 11. 5: Uniczky László jazzenekarának műsora. 6: Német nyelvoktatás. 6.33: Hanglemezek. 8.15: A papirusztekercs. Fitz József dr. előadása. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóal-u. 6. Bőrkabátoknak: MXOIL. Jéll CipőnekI FÓkaZSiftl / / 1935. december 29. ZALAI HÍRLAP TATAI, lén. PECSluén. BRIKETT-jOicit sokat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat3 50-ért ajkai szenet MOZI BUCSUKERINGÖ. Bemutatja az Edison mozi szombaton fél 7 és fél {>, vasárnap 3, br7 és 9 órakor. (Vasárnap 3 órakor a helyár 20—30—50—70 fÜ- Kr.) (Ihopin romantikus szere.mének regényéről szol ez a film, ahogy a »Szivek melódiája« Schubert szerelmét elevenítette meg előttünk. Chopin muzsikája hangzik fe! és az is kíséri'' ezt a filmet, amely Bolváry Géza legfinomabb, legartisztikusabb mestermunkája. ELNÖKKISASSZONY. Muráti Lili új filmszerepe. Tobb, mint S hétig játszotta a Fórum és a budai Átrium filmszínház, amely ezzel a filmmel nyitott kaput. Szinházavató magyar film ez tehát. Nem csoda, mert ez a film a Meseautó testvérfílmje. Ugyanaz a szerző és ugyanaz a gyár csináita. Szereplői: Muráti Lili, Jávor Pál, Törzs Jenő, Kabos Gyula és Gombaszög! Ella. Az Elnökkisasszony a legvidámabb, legfinomabb magyar film, mely az Edison mozi jövő heti nagy eseménye lesz. SZILVESZTERRE borok. pezsgők, csemegék GYARMATI cseincgeGx''etfeen A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI. V«lB!3k \r»£o! lón: iiclga fr. Cseh koro-* Din korona Jinar Dollar tfi65 seyo-«./.%) 14 15-1435 7435-75 15 7 K.V7-95 Dirtm , Arnisteritam 229 5 V-211 X B*''gr*d - Berlin Bukarest Brti«»zel Kopcnhi«9 Oíiló London Mi''ano Newyort Piri* P''ága S/óíia Stodcaolm Varsó Wien Zünch 7K2-7-S I358(^-I368C 1-41-3 IC 792O-7U-S0 76M5-86 47 85-5C-76-5C 17tft-17"5; 345-21V-347 I0 . 22*32-22 tx 14-07-17-Q7 4-11-4 47 6415-65^5 Francia trar.k 223*- 225T Hollandi 229-3> 1-23130 ^cnocí zloty 6370—64 30 Lea 3-U-3-15 Lcva - 410-4 15 Líra 29<0-3i25 vtlrka 136* 3760 Norvég korona 83 0-c**óü Osztrák scblUing 8 -tW-70 Svájci frank lluTU 1» 65 Svéd korona 85tfc>-85-7ü Ztmch 110-8D-1U-65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Boi* (tis/avídíku 77 kg l7í)5 1820 (m+b} 1765-17^80 (tUrv.) 78 kg. I8IO-18Ó5. (egyeb) 1790 1805, <9kg. (Um.) 1835 —I8tir'' leg>éb) i805 l»20(ti ti.) m ty. 18-65-1890. (epeb) I83C 184«;» rota <pc .v.) 1600- 16 10, uj 17 40- 1600. sörárpa 180U-I9C0. zab Y7.55 1765, tcn<cu 15*45 I5ií>, Duaaktma 12.50 1263 "¿nyrn gyengébb, forgalom; csekély. APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GARZON-LAK AS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. Jö CSALÁDBÓL való bejárónő vagy leány-alkalmazást kaphat január 1-ével. Cím a Kakas-n vomdá ban. Figyelj! HAVAS kézimunka és szőnycgfonalai. Babi ruha különlegességei legmefbúhatóbbak. orvosi rendeletre is legolcsóbban / készit G. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotavat 5ien ben TIKI Göcsejiek órása ós éknerésze. Legprecízebb órajavító . * műhely Varga Lajos (Tiki) ófll- ét áU»réi| Rákóczi ut 5. sz. Vass Lalos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a nrQt-háiral i;enf*f) OLCSÓ ét MEGHÍZHATÓ IráqéP: ét számUUögép szaküzlet ERIKA uj titka ¿ép P 175 ''Remnjjlon írógépek buo-mányi lerakata. jatiJávofc, benzinfiirdAk. j<kjrbtn tartás. - Arany, ezüst ékszerek. dísztárgy üt HORVÁTH MIKLÓS aranyműve», írógép mö-Merést. Zalaegenweg (Mandi patika mellett.) i4« »*. u UM«! Vi«f»''f» .uei * tM^Mit'' •«>•''!*• MUVO» O<ZA riérttt«'', oiwo «41''»» józtrr KMIMM MMW «O.-!«».•«Y vXiii.il <|«U>t M»\C1* JOZSf y Nagy újévi csillárvásár! 2 lángú modern csillár 9''50 pengő 3 19 99 99 14''— penső r-* Lesizebb újévi ajándékok! ENDRE rádió és vlllamossási szaküzlet téren a pénzügyi palotában és Széchenyi-téren a megyeházzal szemben I évf. 1935. 23. szám December 3L Kedd. Szerkesztőségi lele fon: SO O LI TI KA I NAPILAP Syomdai tele fen: 131. m Szerkesztős/g''fs kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, ragy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. T" Felelős szerkesztő: SYLVt''STtiR PETER JASO Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. m Ui magyar emberértékelést! GomboéT. miniszterelnöknek kedves témája: a magyar tehetség. A tehetséges ember, akinek »nyitva az érvényesülés útja és rendelkezésére áll a méltó helye«. Jó! tudom, elhiszem, hogy az országépító miniszterelnöknek nem csak jelszava a magyar tehetsegek szóhoz juttatása, hanem komoly programja is. Program» amit meg akar valósítani, életre akar hívni. S ezzel kapcsolatban néhány furcsa, — a konvenciókon rágódó emberek számára kissé idegen — megállapításom volna, csak úgy rapszódikusan, hiszen egy kicsi cikkbe az, amit e kérdésben mondani lehet, nem férhet bele. Széchenyi István gróf mesteri életregényében olvasom, hogy ő, aki a bécsi császári udvar kényeztetett kivá''asztottja volt s Wesselényivel való ismerkedésekor az ismeretlen magyar bárót kissé kevesellette, akkor, amikor Magyarországért megdobbant a szíve, összefogott egy — serfózóve'', titkárának pedig maga mellé vett egy jobbágy gyereket, mert nagyszerűen értett a — hidakhoz. Akkor arról volt szó, hogy meg fce$ teremteni az öntudatos, kultúráit, civilizált Ma-^ gyár országot. '' ( Most nem erró! van-e szó? S ha csak\urra, gondo''unk, hogv például a magyar iparos\é> kcuskcdótársada''.omnak hány értékes ingja távol marad, különösen a vidéken, minden kuV túrális munkától, m''ert akik azt csinálják, nem tartják őket odavalóknak, akkor meg kell állapítanunk: rengeteg energiát nem használunk ki, rengeteg erótényezót veszni hagyunk ostoba, idejét múlt, nevetséges társadalmi külön bség-szempontok miatt! És ha csak ezekről a dolgozó rétegekről volna szó! IX» ugyanígy kizáródik a vidék kulturális és irányadó társadalmi munkájából a kistisztviselőknek, az alacsony származású képzett embereknek egy igen nagy hányada is. Kisajátított terrénum a vidéken a köz-ku''túra; akik csinálják, gőgösen körülbástyázzák magukat olyan elemekkel, hogy azok miatt ez a köz-kultúra senkinek sem kell. Sértetten, szám űzötten próbálkozik a/ a bizonyos réteg maga. így lett az a sok egyesület, testület. Mindegyik tehetetlen, alkotásképtelen! Ha végre az emberek elfogadnák azt a hidegen igaz ténykörülményt, hogy sem a diploma, sem a származás, sem a társaság« nem határozhatja meg az enibex. helyét a társadalomban, hanem egyediU><? kullúrfok, a műveltség foka, a közért való alkotóképesség, a4chetség, a rátermettség, akkor egy csapásra megváltoznék itt a világ. EhhezP persze, meg kellene szüntetni a kéchlek alásan, urambátyám. atmoszférát, a protekció rendszert, a családfák érvényesülését a közéletben, a vallási, osztály és társasági szempontokat s mindazt a sápkóiji, ami ma az igazi tehetségeket ci>ak nagy, keserves harcok árán engedi s/óhoz jutni. Mindenkit arra a helyre, ahol a munkaképessége, tudása, ötletessége maximumát ki tudja adni! Közhivatalban, társadalmi, kulturális, szociális munkában egyaránt! Uj, helyes magyar emberértékelést! Utat, lehetőséget, hogy a tehetség, a rátermettség oda találjon, ahová való, akárhonnan jött! A háborús hadseregnél köztudomású volt, hogy sok ember nem volt a helyén. Fogorvos végzett súlyos operációkat, a sebész pedig a zászlóalj gyomorbajosaival vesződött. A bognár — harcolt, a vason tó pedig — hiszen .*zak«-ember volt — fagerenda utakat épített Wolhy-niában. De sok ember, fog''alkozásával hom-!okegyenesen ellentétben, nagyszerűen a helyére is talált. Kifejlődött, érvényesült. Szolnokon a szakképzett, bizonyára művelt, szerencsétlen sorsú Hubay főmérnök mellett az energikus, rátermett köműves''.egény, ez a tehetség, magához ragadta az iira''tnat s hosszú évek a''att senkinek sem jutott eszébe, hogy ez az ember nem érti a dolgát. Mert értette. Az csak egy szomorú mellékkörülmény, hogy visszaélt. De tehetséges ember volt. lertagad-hatatlanul. Ezer ilyen példa van, nagyobb és kisebb változatban. Ha a cseh közélet mereven elzárkózott volna attól, hogy egy a''acsony származású ember az orS^íg élére kerüljön, Masarykbó!, a volt kovácslegény ból soha sem lett volna a mai Csehszlovákiát ot&zrkovácsoló köztársasági elnök. Más az, hogy •» «o|-noki !egényben nem volt kcíó erkoksi és jellembeli adottság arra, hogy'' becsülette! érvényesítse a benne rejlő rátermettséget Százával és százával lezeng Magsai országon a tehetség -Ilyen gazdag ország kevés van a földön. Tudósban, művészben, szakpoUtikusok-ban, szü''etett nép-vezetőkben és nép-tan ¡tokban, nep-fclvilágosítókban kincsesbánya ez az ország. Uj értékelést! Valami nagyszerű, újszerű kiválasztást! És főként: minden társadalmi réteg részéről megértést, engedékenységet, testvéri magyar sorskózosségi összefogást. ^ \ t Gömbös'' Gyula ilyesmiről sokszor beszélt. Tudjuk, hogy meg is akarja csinálni. Egy költőre gondolunk most s némi módosítással azt mondjuk: — Ennek az országnak igazi megmentője lesz, ha megcsinálja! Dr. Tarján Pál. A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület feliratai a kormányhoz Zalaegerszeg heti 200 darab hússertést kér a gazdáktól exportcélokra Za''scgerszeg, december 30. I Icuvzasabban akartunk .foglalkozni a Zalavár megyei Gaz-dasági Egvesű''et szombati közgyűlésével1, ezért számolunk be róla csak ma. A közgyűlésen Tarányi Ferenc dr. elnökölt. Melegen elparentálta Mihály Gyula és Topp-ler György volt tagokat, azután áttért a gazdákat érdeko kortn.inymtezkedesek kritikájára. A kiadandó gazdavédelini rendelkezésektől azt várja, hogy megíe''elök legyenek és va!óban segítsenek a gazdákon. A tejtermelők szövetkezetével kapcsolatban leszögezte, hogy <lrága az adminisztrációja a tejtermelőknek. A hozzá-járulási díjak felemelésének'' nem Játja szükségét. A gyapjúértékesítés kérdésében figyelmezteti a terme''ökct, hogy lehetőleg most ne adjanak cl gyapjúi, hárem Inkább va''amilycn formában vegyenek fel előlegeket. Mikolics Ferenc dr. azt javasolta, hogy. a tejtermelók és tejfeldolgozók a Gazdasági Egycsú''et kebelében alakítsanak egy szövetkezetet. A vajmárkázás bevezetését javasolja. Sümegi. József a gazdavédelem kérdésével foglalkozott. Farkas Tibor. dr. pénzügyi téren kíván rendteremtést. A tejkérdésben megállapította, hogy megyeszérte rendezésre vár a termelés és értékesítés rendes mederbe terelése és erről a!apo> megbeszéléseket kel''ene folytatni. Túlprodukciót lát a-tejtermelésben, az árak között igen nagy az eltérés. Borunknak hiányzik a piaca s ennek, szerinte, a külkereskedelmi politika az oka. A telepítéshez, is különvéleménye van; az első kívánsága az. volna, hogy a gazdát a saját gazdaságába telepítsék vissza. Ellene van az olyan szövetkezeteknek, melyeket tisztviselők igazgatnak. Teleki Béla gróf a tejértékesítésre a so: mogy—tolnai megoldást ajánlja. Ott soffidlRfó az Összes tejszövetkezete* egy kuzös cgyesü''etet a''akítottak" s a tejkereskedők csakis ezzel az egyesülettel dolgozhatnak. (Dr. Mikolics javaslatát kell megvalósítani: szövetkezést a Gazdasági Egyesú''et ben!) Bódy Zoltán alispán igérelet tett, hogy a szóbarilevó vármegyéktől megszerzi a szükséges adatokat. A felszólalások után a közgyűlés kimondotta, hogy • a ván ne gye tejszövetkezeeit és feldolgozó üzemeit küzö* éríekezlelre hívják ti&sze, melyen az összefogás, az együttműködés módozatalt megbeszélik. Fe''irat megy a kormányhoz! hogy a gazdák adókivetésénél hallgassák meg a gazdasági ér-dekszerveket. A tavaszi za''aegerszegi teuvész-á''Iatvásárra segélyt kér az egyesület a fo!d-műve''ési minisztertől. A Telepítés ügyében feliratban kérik meg a kormányt, hogy ne csak a gazdáktól kívánjanak''áldozatokat, hanem a bankoktó és kartelektól is. Teljes kártalanítással vegyék igénybe a földekei és csak azokat, amelyek eladók. Rendezze a kormány a va''utáris viszonyokat, a hegyközségi torvény reformjánál ne kreáljanak a gazdák terhére új állásokat. Jakabffv Antal Zalaegerszeg polgármeste-rének amaz átiratával foglalkozott, melyben heti 200 hússertés biztosítását kéri; ezt a mennyiséget a zalaegerszegi vágóhldról szállítanák NTémetor**4gbá- Az egyesület nyomatékosan felhívja a gazdaköztinség figyelmét erre a kitűnő értékesítési lehetőségre. l.etárgya''ták még a jövő évi költségvetést, mely nagyjában a tavalyi keretek közt mozog, ezenkivúl kisebb folvóúgyekkel foglalkoztak. ZALAI HÍRLAP 935, december 31 Eugen Stepat s; '' Zalaegerszeg, december 30 Budapestről jelentik, hogy Etigen Stepattal. a népszerű orosz balalajka-kármcsterrel súlyos szerenoc^lenseg történt. Vasárnap hajnalban fél 4 órakor leesett vagy leugrott akácfauutcai lakásának erkélyéről, a második emeletről az utcára. A fejére esett. Összetörve, eszméletlen ál''apotban került a Rókus kórházba. Stepatot Zalaegerszeg és Keszthely közönsége nagyon jó! ismeri. Elókeló orosz család tagja, a háború altat tisztként szolgált az orosz .ntége Budapesten had <ercgt>cnl^^ fokli veiTdégszeicplés után 1920-ban került Magyarországra Itt igen nagv népszerűségre tett szert, sok szerzeménye látott napvilágot, zenekarát nemcsak a eg^-jobb kávéházak, de a rádió is állándóan foglalkoztatták. InteÜgens, szép ember, mindenki szerette. Az utóbbi időben bizonyw közömbösséget mutatott minden ^rárjt, elhanyagolta a dolgát, sokat ivott. himpolOLehetséges, hogy szerencsétlensége öngyilkos elliatározás/követ-kezménve. v Veszett tehénnek a kilencedmagával egy kaposvári építész Nagv volt azonban a rémület az építész családjában, mert kiderült, hogy a veszett állat tejéből az egész Lamping család ivott, sót az alkalmazottak közül is hatan fbgyásztottak a tejtermékekből. ~ Az orvosok javaslatára fnost az egész család és a puszta hat alkalmazottja, összesen tehát kilencen felutaztak Budapestre, a Pasteur intézetbe. hogy ott megfelelő védőoltást kapjanak. Kaposvár, december 30. Lamping József közismert kaposvári építész a feleségével és leányával együtt mcrnyepusziai birtokán tölr főtté a karácsonyi ünnepeket. Amikor az ünnepek után visszatértek Kaposvárra, jelented téfc a pusztáról, hogy ott az egyik tehén '' veszettgyanuáT Az építész intézkedésére két állatorvos azonnal megvizsgálja a gyanús tehenet és miután • megállapították, hogy .valóban megveszett, agyonlőttek. (\ Bevezeti a pósta a hegyközségekben a rendszeres kézbesítő és gvüitőszolgálatot kút). Becsalt (a bazitaí útig), Egersaeghcgy (Kápolnahegyhát. Csonttetó, Szívhegy) és Gó-gánhegy. Kézbesít: ajánlott és közönséges levelezést, valamint hírlapot, posta- és csekk-fizetési utaYányról, csomagról és megbízásról értesítőt. Felvesz: ajánlott és közönséges leveleket és ezenkívül postai értékcikkeket is (levélbélyeg, levelezőlap s:b.) árusít. A faluzo levélhordó síppal van felszerelve, és }akott helyre érkezését azzal jelzi. Az egyes küldeményfajoknak közvetlen feladásáyés'' kézbesítését a jövőben a szükségletnek és kívánalmak-, nak megfelelően bizonyos korlátozásokkal rendszeresítik. Az újítást nagv őrömmel fogadják a hegyközségek lakói. Zaaegerszeg, december 30. A zalaegerszegi hegyközségek lakói már régebb idő óta kérelmezték, hogy részükre is szervezze meg a posta a kézbesítő- és gyűjtószo''gálatot. Mindeddig azonban igen sok akadályba ütközött ennek megvalósítása. A zalaegerszegi postahivatal agilis főnöke most ennek a rég: kívánságnak teljesítését nyújtja újévi ajándékul n hegyközségeknek, mert 1Q36 január 1-tól kez-dódóleg Zalaegerszeg megyei város hegyközségeibe a kézbesítő és gyűjtő járatot bevezeti az egerszegj poj-tafőnökség. A járat hetenként háromszor: hétfőn, szer* dán és szombaton — ünnepnap esetén a következő köznap — közlekedik. Indulási ideje reggel fél 9 óra. Működési köre: (iévhaegy. Rövidiánka, Hosszúján ka. Erdőslak (Csiszár- Január 31-is lehet felmondani a rögzített adókat Az év végével és az új év kezdetével az adózás terén számta''an intézkedést és tevékenységet kell végrehajtani és ez alkalomból szükségesnek tartjuk, hogy olvasóink figyelmét felhívjuk olyan körülményekre, amiket mindenkinek tudnia kell, nehogy károsodás érje és akkor próbáljon adókönnyítést kérni, amikor már nem lehet. Ezért felhívjuk olvasóink figyelmét arra. hogy az a''anriakat figyelmesen olvassák el. Tudni kell. hogy egyes jövedelem., vagyon és kereset'' urán rögzített adók vannak. Rögzítve marad 1936-ra azoknak az adózóknak a jövedelem-, vagyon és kereseti adója, akiknek kereseti, i''letve jövedelemadó alapja az 193>: kivetéskor a 10.000 pengőt, vagyon-adóa''apja pedig a 6.000 pengőn alul» kereseti és jövede''emadó aTap raetó a 130.000 pengőt, 6—10.000 penge« kereseti és jövedelemadó a''ap mellett a 200.000 pengőt nem érte el. Dó szemüveg, jó fényképezőgép ló fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaküzletében pécs. - Zalaegerszeg. Ez a rögzítés azt jelenti hogy 1936-ra ugyanolyan összegű kereseti, jövedelem- és vagyonadót kell fizetniük, mint 1933-ben kellett a kivetés szerült. Ha azonban az adózó ezt a kivetést magasnak tartja, akkor jogában á!l január 31-ig a rögzített adókivetést felmondani, egyúttal az adóalapnak 1936-ra való új megállapítását kérni. A felmondás mindhárom adónemre együttesen történhet, vagyis nem lehet külön egyikre sem felmondani a rögzítést, hanem vagy mindannyira, vagy egyikre sem. A kérvényhez mellékelni kell az új kereseti, jövedelem- és va-gyonadóbeva''Iást, amely az 1933 évi adatokat tarta''mazza az 1933 évi december 31-iki tiszta vagyon feltüntetésével. A kérvénvt a m. kir. adóhivatalnál kel! • benyújtani. A kérésben nem elégséges megírni az adó-a ap'' csökkentett rögzítését, hanem tanácsos kimutatni, mennyi a jövedelem és mennyi a veszteség. Sohasem az adót kell megfe''Xeb-bezni, mert azt száza''ékszcrűen törvény írja elő, hanem az adó alapja c3?en kell panasszal élni s annak mérséklését keT: kérni. Az elsőfokú kivetés ellen az adófeiízólamlási bizottsághoz s annak kivetése ellen a közigazgatási bírósághoz ''.ehet fellebbezni. Szilveszterkor éjféli Kabaré a ZTE-ben. — Kezdete éjjel 12 órakor _TÁNC REGGELIG! A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumulátor service FAG golyó* éft flőrflőicaapágy»h. Az összes autófelszerelési cikkek és autór rugók , ERDÉLYI JENÓ Cépipari vállalata Zalaegerszeg Telefon 43 Az uj magyar kitüntetések A hivatalos lap legújabb''''száma közli a Ma-gyar érdemrend, a Magyar Érdemkereszt és ÉfdernírcnT alapszabályait. Az érdemrend fokozatai: nagykereszt, I. osz. tálvú kereszt, középkereszt a csillaggal, közép, kereszt, tiszti kereszt, lovagkereszt. A két első fokozatot széles vállszalaggal, a középkeresztet nyakszalagon, a többit meften viselik. Az érdemkereszt fokozatai: arany, ezüst, bronz. Mellen viselik. Az érdemérem a kormányzó legfelsőbb elismerésének jc''e, katonai és polgári szemehek számára. Ugyanilyen a bátorsági érem is. . Az adományozás díjmentes. Kiváltság az adományozássá! nem jár. Sikeresnek mutatkozik a Darvas-társulat szezonja \ Zalaegerszeg, december 30. A Darvas tár-su''at titkárai, élükön az igazgatóval néhány nap óta itt vannak Za''eegerszegen és gyűjtik a bérleteket A munka meglepő eredményt mutat s már majdnem biztosítottnak ''4''szik a szezon. Darvas igazgató 150 bérletre számít! A lársu''at tagjainak több lakás kel Akinek kiadó lakása van, Márkus titkárnál (Várkör 3.. Fodorék) érdek''ódjék. Nagy szükségünk lenne ma prófétákra Zalaegerszeg, december 30. Az Izr. Jótékony Leányegylet ben vasárnap délután U''eisz Lajos dr. móri fóiabbl vallásos tárgyú előadást tartott. Nagyszámú közönség ^jelenlétében Sándor Tibor köszöntötte az előadót és kérte fel előadásának megtartáásra. A nagytudású főrabbi bevezetőjében színe« képekben mutatta b;r a prófétákat, akik az isteni saíiiem kiválasztott szónoka:, a jog. az igazság, az emberszeretet bátor hirdetői, egyben a bűn osiorozói voltak. Nagy koriunkban rajzolta és példákkal igazolta a próféták kapcsolatát • a zsidósághoz. Rávilágított arra, hogv milyen elszánt ellenzői voltak a háborús törekvéseknek és mennyire szívükön viselték a béke és megbecsülés nemes érzéseit, ök a nép politikusai voltak. A próféták ajkain gyakorta hangot kaptak a Vfóók, melyeket a nép iránti szeretetük megnyilvánulása melOett hirdettek. Fz a tanulsága annak, hogy nemcsak a zsidóknak, de minden népnek a prófétái voltak. A próféta hirdet, harcol, tanít, beszél, mert ez a köte''csségc. Hirdeti a szociális ig*> ságot, a jogot, a népek egyenlőségét, egyszóval azokat az ideális tanokat, mélyéét Ist«1 kinyilatkoztatott Ma lenne igen nagy szükségünk a prófétákra. Csak ók lehetnek az egyedüliek, akik a nemzeteket kiemelik a letargiából. Az érdekes előadást az egylet nevében Fe> gelstock Annus köszönte meg, a közönség, pedig meleg tapssal fejezte ki elismerését. , 1935 december 31. ZALAI HlJtLAP 3 Tapolcza és Keszthely között még mindig folyik a csendes útvita Zabegerszeg, december 30. A Keszthely; Hírek a karácsonyi számában, a Tapolczai ¿apók a most vasárnapi számában csendesen, csak apró lövegekkel vitázik a grác—balatoni átkérdesben. Keszthely — a keszthelyi megoldást, Tapolca pedig természetesen a régi, ősi, történelmi vonal kiépítését kéri. Mindketten teljes fegyverzettel, teljes páncélzattal készülnek a vitéz Tabódy Tibor főispán által összehívandó januári rendkívüli megyegyűlésre A Keszthelyi- Hírek legutóbbi száma • ezt írja: — AUásfogTsTás a grá:—zalaeg.cszeg-keszthelyi összeköttetés mellett A grác -keszthelyi összeköttetés, mely Zalaegerszegen keresztül a Nagykapomakun at tervezett új úton érné el a Balatont, nem csak Keszthelyt mozgatta meg, hanem sorompóba szólítja az egész érdekeltséget Az új út által érintett községek egymásután hozzák a képviselőtestületi határozatokat, melyekben a Zalaegerszeg — Nagykapornak—Keszthely közti útvonal sürgős kiépítését kérik. Ertesu''ésünk szerint Zalamegyének körülbelül 120 községe foglal állást az új út mefett. így tehát bizonyosra vehető, hogy a januári útügyi gyűlés az új út kiépítését fogja elhatározni. A Tapolczai Lapok vitacikkében a következőket mondja: «A keszthelyi laptárs karácsonyi cikkében azt írja, hogy Tapolca igényei a lehetőséghez képest ki lesznek elégítve azáltal, hogy Jánosházától» bekötőutat építenek a kedvéért a nagy nemzetközi útba. Ez a mondat rávilágít a keszthelvi mentalitásra. Hát azt hiszik, csak Tapolcáról» van szó? Egy tekintet a térképre megmagyarázza, hogy a tapolcai irány jelenti Balatongyörök, Edcrics, Szigliget. Badacsony, Kisörs, Ábrahám, Révfülöp, Szépé zd, Viriustelep, Zánka vonal centrumát. A legrövidebb utat ezekhez a fejlődő fürdőhelyekhez. Ez a vonal Tapo''-ca Baaton-partja és mi ennek az érdekét szolgáljuk, amikor a gráci országútnak történelmi vonalvezetését munkáljuk. - Tapolca nem metropolisa a Balatonnak, de az utak a Balaton e virágzó fürdohelveire, milliós vagyonokat reprezentáló hegyekhez rajta keresztül vezetnek. Tapolca csak irány, a cél a 43 kilométer parton épült helységek. Ezek a települések máris gyönyörű fejlődést mutatnak. Több. mint 10.000 fürdővendég nyaralt e részen nem kéthetes turnusokban, nemcsak for-ga''om volt ez, hanem napi létszám. Sok száz villa épült Szepezden, ViriusteVpen és Badacsonvban készül a 100 szobás frakking mellényf gallér, nyakkendő. a legszebb kivitelben ♦ PÁL Ét INDRA cégnél Za I a eg erMzmgen Telefon: 170. szálló. Pedig még v&anyvüágitáft sem volt. Meg lesz a fejlődésnek ez a berendezése is, de ez is Tapolca áldozatkészségéből és akaratából.« Nekünk ehhez a vitához csak az a megjegyzésünk, hogy úgy látszik, még mindig tévedés van. A két zalai város egy alternatív megoldás bal és jobb sarkáról hadakozik egymással, hoion mindkettőnek az volna a kötelessége, hogy a rendkívüli közgyűlésen két megoldásért szálljon síkra, azért a két útéft, amiről már annyit beszéltünk: egyik a jihos-háza- tapolca: állami úr, a másik a zalaeger-szeg—keszthelyi törvény hatóé ági út Hiszen így szo''gájják a legjobban *aját érdeküket és a nu-gye érdekét'' INDANTHREN t színes függönykelme SS fillér MÉNIG röf öv 4» kézimunkaüzlet. A tánc tiz parancsolata A farsang már itt a küszöbön, a tánc már vígan áll. A nagy készújkiéssel induló szezon előtt *mét sokat íogüol-kozriak a tánc-divattal és szokásokkal. Párisbar. - ahol az afrikai háború, a szankciós front és az európai események ellenere enre ts gondolnak. sőt erre is ráérnek — így állították össze most a tánc tízparancso''atát. ■ 1. Ha megszólal a zene, ne rolianj ész neSkiil a plansra. Ennek mindig az a látszata, hogy produkálni akarod magad'' Az eredmény aztán siralmas, mert észreveszik, hogy halvány topáim ad sincs a táncról. 2. Ne bújj össze a táncosnőddel, ha táncolsz és ne kényszerítsd ót sse, hogy rád boruljon. Az emberek nagyon hajlamosak az irigységre. 3. Nyugodtan táncolj és ne rázd magad, inert ha már szegény hölgyedre nem is vagy tekintette?, a többi jelenlevőt kíméld. 4. Bármilyen zsúfolt a tándhelv, ne*szeparáld magad és ne menj az asztalok közé táncolni. Ha a többi táncospár elfér a tánchelyet», egészen bizonvos, hogv részedre :.s van ott hely. b. Táncod legyen egyszerűsített, finom, ne csinálj figurákat, hagyd ezt a parkettánoosok-nak. Mert igaz, hogy a figurákká! ¡»látványos« leszel, de egyben magad Vsze! a figura, akin mindenki mosolyog. 6. Ne kérd el a hölgyeket, mert a *X;kérés* Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyít éghető, magas k• Iórj*}u fűtő szenet r.alunk vlsarolia. . 100 hg. la ha2ai szén 350 , , SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: tö. Tessék p r ó b a I ü t''é * t alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. Hol búcsúzik az ó-évtől? A KOZPONT1 KAVEMAZBAN1 Hol kossüoü az új évet? A KOZPONTI KAVCHAZ8ANI Hol szol a legjobb jazz? A KOZPONTI KAVEHAZBAN! Hol a legnagyobb hangulat ? A KOZPONTI KAV£HAZ8AN! Hol legízletesebb lujnalhan a hahkies? A KOZPONTI KAVEHAZBANI Hol ússza meg legolcsóbban a Sziívesztert ? A KOZPONTI KAVEHAZBAN! Nem -prtcCiűii; n£in pendlizünk, " A Miklós b.icsvhoz megyünk A KOZPONTI KAVEHAZBAt udvar tatianrág. Ugy«uz, mintha valahol .a utcán séta közben lekapcsolnád valakitől séta-partnerét. Azért rövid, pár percesek a táncok, hogy egyik félre se legyenek fárasztók, vagy kínosak. Úriember nem molesztálja a másikat azzal, hogy lehetetlenné te« számára egy röv^J táncot. 7. A modern táncok egy formák, csak a ke-rmgó kü''önbözik ezektől A keringő kivételével valamennyi megegyezik st Húsban, csak * zene ritmusa adja meg karakterét. Ne akarj tehát sem tangót, sem foxot, setn s''owt tán-co''ni. K;ssé komikusan hatsz, ha erőlködsz és tánciskolái stílusban táncolsz. Mozdulataid a zene ritmusát juttassák kifejezésbe. Ezzr! aztán eléred azt, hogy a különféle táncok megüti»» tek problémák lenni számodra. 8. A zene befejeztével hagyd d a tándielvcí, de tánc a''att se ácsorogj a tándielv kcírü^ mert jusson eszedbe, hogy a p''anvm mne* majomsziget, tehát a majmok is melegebb éghajlat alá vonulnak. 9. A tánc befejeztével ne fogd karon táncosnődet és ne karöltve verekedd át magad az asztalok között, míg helyedre érsz, mert kony-nyen azt hihetik, hogy a táncokozta gyönyörbe egyiktek beleszédült és a másiknak támogatni ke!!. Ráérsz meg karöltve járni, ha majd az anya könyvvezetőtől foss? ki. 10. Ne csókolj kezet a ryvid táncok után, mert ez azt a látszatot keltz, hogy jó ívelésed akarod ezzel bebizonyltan( és azt nent fogják elhinni. INDANTHREN színei függönykelme 88 fillér HEN1G röfös- é* kézimunkaüzlet. — A szerskavágógép áldozata. Héder Ke-renc csatári elemista egyik barátjával együtt kukoricaszárat akart aprítani a szecskávágó-gépén. Munka közben a gép közé került az egyik keze és a kerekek teljesen összeroncsolták az ujjait. Otthon ápolóik a szülei lakásán. — A ZTE december 31-én nagyszabású, műsoros Szilveszter-estet rendez a Jákum-utcai klubilázban. Az előjelekből ítélve ez alkalom-ntal is zsúiolásig megtöltik az egyesület barátai a klubház termeit, hogy a legvidámabb hangulatban köszöntsék az új esztendő hajnalát. Polgár Jenő, tíöhm Jmrené sz. Polgár Erzsébet és Polgár Endre mély fájdalommal tudatják, hogy szeretett édesapjuk x Polgár Arnold ny. m. kir. áf/atcgészséfOyyl fcJGgycfö küzdelmes munkában eltöltött éietének 74-ik évében folyó hó 29-én jobblétre szenderült Drága halottunkat folyó hó 31-én, kedden délután fél 3 órakor kísérjük utolsó útjára a zalaegerszegi izr. temető halottas házából. i > 19 35. december 31 Premier ma .este 9-kqj/ az lidisonhan! A .Meseautó" lestvérfilmje: Elnök-kisasszony Ff szerepMk: Murátl Lili; Jn|vor Pál, Törzs Jenó, Kaoos, Gombaszögi Ella. Váltson etöre jegyei! ) e . — Kormányzói eleméré*. A kormány-/» legfelsőbb elismerésével tüntette ki Ki)vesdi Boér Ousztávnét, a Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókjáiiak 30 éve elnökét. A kitüntetést vasárnap délelőtt fél 12 órakor dr. Krátkv István polgármester adta át a kátüntvrettnek a városháza tanácstermében, a Szanatórium Egyesület ünnepélyes választmányi ülése ke/e-tében. .--T^ — A nagy kanizsai Nemzeti Egység is meg-félkbbezte^flTtelanizsai választást, mert a vá-]asztásoiK^&uti lálási hiba történt, amennyiben 83 esetben nemlétcző személyeket a nyüas-lista javára számoltak el, amiért is a NEP bizalmi . férfiai már a választás befejezése után megtagadták a jegyzőkönyv aláírását. A Nem-zctpEgység ennek a''apján kéri most a választása eredmény kiigazítását, illetve amennyiben ez nem vojia lehetséges, a kiskanizsai vá^&sz-tás megsemmisítését. Előkészületben a „Fehér január1 Schütz-áruház — Halálozás. Polgár Arnold nvug./Városi cs járási m. kir. áliatorvos, ■ állategészségügyi felügyelő, vasárnap délután a Berzsenyi utcában összeesett és meghalt. Agyvérzés oíte meg. A "megboldogult példás, eksőrendű tiszt-vige^ volt s az állatorvosi karban, tudásával, igen nagy tekintélyt élvezett. Mintegy 10 éve <;lt nyugalomban. Az utolsó r.apig fenn járt. szerette a társaságot; öregek és fiata''ok egyaránt tisztelték, megbecsülték. Halála mély részvétet keltett városszerte. Polgár Endre és két testvére az édesapjukat gyászolják beime. A temetés kedden délután fél 3 órakor lesz ;«z "izraelita temető luk)Hasbazábó* — Mosolhs István olai vendéglősnél Szilveszter e>te reggel ó óráig ¡ocnés disznótoros vacsora lesz. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéri a vendéglős. I —3 — A borbélyüzletek szilveszteri zárórája. A miniszter rendelete értelmiben december tíl-cn a borbély- és fodrász. n5i fodrász és manikűr-üzleteket este 0 óráig szabad nyitva tartani. — A Karácsonyi harangszó című három-felvonásos pásztorjátékot karácsony másnapján nagy sikerrel mutatták be a csatári elemi isko''a növendékén Az előadás tiszta bevételét az isko''a tanulmányi kirándulási alapja iává rá fordították. — Bél-infekciónál slgmándio gyorsan segít* Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztit — Szilveszter a ZTE-ben. Este 0 órától reggelig tánc, nagy vidám éjféli kabaré, kitűnő italok és zene. — Virágzik a rózsa. iV. Miklós János pa-csai járási tisztiorvos virágos kertjében a le nem takart rózsabokor virágzásnak indult. A gyönyörű fcsló bimbók szokatlamil szép látványt nyújtanak. — Baatoni üdvözlö naptárak. A szép angol szokásnak kíván hódolni a Balatoni Intéző Bizottság, mikor évről-évre megjelölteti újévi údvöjLŐ naptárait. Ez alkalommal Gebhardt Tibor ismert tervező festőművész munkája került ízléses és kedves kiálításban kivitelre. A ba''atoni négy évszak varázsa derűs megoldásban emlékezteti a Baiatont járt külföldit az ott töltött szép napokra. Az üdülönaptárak-ból''a balatoni nagyobb szállodák és fürdőtelepek szintén többézer példányt küldtek szét külföldi vendégeiknek kedves megemlékezésül. Nem fázik a ródlidályán ha KISS CÍpŐ van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran jármit hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17. — Pásztorjáték Pacsáít. A karácsonyi ünntv pekben a pacsai isko''ás gyermekek karácsom i pásztorjátékot adtak elő. A remekül betanítóit darabot o''v nagy hatással játszották a kis apróságok;, liogy a közönség nem tudott betelni a szépségével. A darabot Kovács József tanító és felesége. Reéb Gitta tanítónő taní:o:ták be. Lelkes tapssal jutalmazták a fáradságukat. — öss^án;. Farkasovszky Teri tánciskolájában, az Arany Bárány kistermében újév, nap-Ián este fél 9 órai kezdettel öeinőttek részére össztánc lesz. Egyúttal értesíti a szíves érdeklődőket, hogy január 2-án este fél 9 órakor a fenti teremben kezdők és haladók részére új tanfolyamot kezd. - 1—2 — Elhízott egy éneknél a már régóta szív?, sen alkalmazott természetes «Ferenc J6zsef> keserúvízkűra a bélműködést erőteljesen elő. mozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti a zsírmennyiséget megfelelően lecsökkenti éj '' a testet könnyeddé teszi. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víznek t máj és a végbél felé irányuló vértolulásoknál valamint aranyérnél és prostatabajoknál is valóban áldásos hatása van. _ ^ — éjszakai csendélet Csatárban. Karácsony másnapján történt, az éjfélutáni''órákban, hogy (Császár János csatári kanász, valamint Kovács Lákzló. cs. Itnrc csatári föld mm-esek. épp órakor tértek be Héder János vendéglőjébe eS'' l>ort qkartak rendelni. A zárórára való tekintettel a korcsmáros megtagadta a ki&zolgá. lást, mire a dühös vendégek kimentek az út* cára. karókat kerítettek és összetörték a vendéglős üveg-cégtábláját s az időközben előkerült éjjeli őrt is megtámadta egyikük. A csendőrség nyomozást indított az éjszakai csendháborítás ügyében.^ Nagymennyiségű leltári maradék a Schiitz-áruházban — Rendkívüli közgyűlés. A ¿aJacgcrszegi Tonia Egylet elnöksége január 12-én, va^niap rendkívüli közgyűlést hív össze déJefctt 11 órára a Jákum-utcai klubházba. TárgysOiOza*v ton szerepel a Fuchs és Orósz cég peréből kifolyólag a kötelezettség teljesítésének meg-'' állapítása. A rendkívüli közgyűlésre a tagok minél számosabb megjelenését kéri az elnökség. 1 —3 — Hat hónapi börtön a fejbeverésért. Ifjú Bocskor József 25 éves kányavári földművest a za''aegerszegi törvényszék sűlyos testi sértés bűntette címén hat havi börtönre ité''.te, mert ez év február havában Kányavár községben, az utcán vasreszelóvel fejbesűjtotta régi ha-ragosát, Kósa József lasztonvai földművest Az itélet még nem jogerős. — Idöjárá>: Több helyen jiöd, sok helyen esö, a hegyeken esetleg havazás. A hőmérséklet alig változik. INDANTHREN színes függönykelme 8S fillér HÉNIG rőfös- és kézimunkaüzlet. Storok hímezve és fodrozva már 11 pengőtől kezdve. — Függönyök dupla ablakra is állandóan raktáron SCHÜTZ ÁRUHÁZ. 1935. december 31. ZALAI HlfcLAP az ora zsír vasar Plank József Jánosházal nagyvárnál: 1« zsirszalonn» bőr nélkül 136, haj 148, la olvasztott zsír 1*56, füstre való szalonna 120, füstölt szalonna 140, friss töpörlö — 96, la hnsos kolbász 1— P. Az árak nagyban értendők. MOZI UJ RENDEZŐ, UJ ARCOK ------- »AZ ELrWJKKISASSZONY« BAN. — író D filmjéről. — A magyar filmgyártás művészi és technikai fejlődésének jelentős állomása vo?t n multévi »Meseautó«, mélynek híre az egész világot tvjárta s a legtöbb európai nemzet stúdióiban siettek verziót készíteni belőle. Ez az enonms siker nehéz féladat elé állította a Reflektor film vállalatot. amikor most új alkotássaT készül u nyilvánosság elé lépni, de mindenesetre garanciát nyújt, hogy az új filmdarab, »Az elnok-kisasszony« ugyanabból az írói műhelyből került ki. Vitéz Miklós, a kitűnő író ezúttal n szintén sok sikert látott ifjú Békeffi Istvánt vette maga-» mellé szerzőtársnak, aki a következőket mondja új filmjéről: — Az elnökkisasszony-bati is elsősorban azt tartottuk szem előtt, hogy a téma minden tekintetben mai legyen. Mai embereket, mai problémákat viszünk « közönség elé, természetesen a humoros és játékos ötletek egész seregének felvonultatásával, és amint u Mese-autó-han a Mátra gyönyörű hegyvidékébe és Lillafüred fenyvesei közé helyeztük a cselekményt, úgy Az clnökkisasszony-ban a Balaton partjának csodás panorámája fogja gyönyörködtetni a szemeket. A hangulatos és vidám je''onctekct ezúttal is Márkus Alfréd stílusos zenéje és ragyogó slágerei színesítik. A cím- Nem dobja ki pénzét az ablakon, ha újévre . ^ harisnyát, kesztyűt,-fehérneműt, nyakkendőt, meleg kötött cikkeket stb. vásárol ¡ó minőségben és olcsó árban özv. Braun Lajoménál a posta mellett v szerepet Murát! Lili, aki az új szinészgencráció-nak egyik első értéke és színpadi szervplései- ve! egy csapásra az élre kerüld, a filmen ís e''sőrangúan játssza. Törzs Jenőt, Kabost, Jávor Pált nem kell bemutatnom, azonban felhívom a figyelmet Náday Mártára, ak; igen tehetséges és nagy reményekre jogosító novicia. Ennyit mondhatok Az elnökkLsasszony- ról. RADIÓ Hétfő, december 30. 3.20: Az ember tragedüp is \ Férfi estélyi ruha különlegességek, farsangi linóm úri divatcikkek mélyen leszáll/lőtt áron ■«i Tóth Gyula urhxabó ót divatáru Ötletében mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Budapest I. Madách Imre ilrámaCJíóheménye. 8 10: Dohn.ínyt Ernő dr. zongorázik. 9: íkrtlu István szalonzenekara. 10.05: Hanglemezek. 10.40: FrandanyeSű ekV adás. 1.1: Pcrtis Pa''« és cigányzenekara muzsikál. x Budapest II. 3: llniczky László jazzenekará-nak műsora. 6: Német nyelvoktatás. 6.35: Hanglemezek. S.15: A papirusztekercs. Fitz József dr. előadása. Kedd, december 31. Budapest I. 10.20: Pázmány Péter az ifjúság neveléséről. Za''ai Fodor Gyula WöVasása. I(M5: Leányos táncruhák a közelgő farsangra. 12.03: Hanglemezek. 130: Németh Anna zongorázik, Sctct Ovörgy hegedül. 4.10: Száz év előtt. Szerb Antal dr. előadása., A méntők Szilvesztere. Körtnöczy Emil dr.": előadása. 3.13:, lakatos Flóris és cigányzenekara. 6.20:. A barázda végérc. Ravasz László dr. előadása. 7: Az Operaház tagjaiból "alakult zenekar. á.30—3: Szilveszter-est.. Budapest II. 3.43: Álmodtunk szépet. Révész Bé''a elbeszélése. 7: Mezőgazdasági félóra. 7,Y>: Francia nyelvoktatás. Nagy újévi csillárvásár! i 2 lángú modern csillár 9''50 pengő 3 „ „ „ 14 — pengő Legszebb újévi ajándékok! POLGÁR ENDRE rádió és villamossági szaküzlet \ Kazinczy-téren a pénzügyi palotában és Széchenyi-téren a megyeházzal szemben ö 1935. december 31. A budapesti ertéktőzsde valuta és deviza arfolyamai. illatat: Angol font Belga fr. Cseh korona 01 a korona Dinár Dollár 16 65-16 57 50 14 15-1435 7435-75 15 7ÖO-7-95 31910-359 CO Dirtxak: Francia frank 22*30-22^50 . Hollandi 229-31^23130 Leng) el zloty 6? 70—64 30 i Uö 31X-3-15 i Ura 4-10-4 15 Ura 2990~3u-25 Márka 136 - <37*0 Norvég korona 83 70-84-60 Osztrák schilling ti. 80 70 S»lfd frank 110-70-11165 Srtá korona 85 80-86 70 Amsterdam Belgrád Berlin Bukj-res! Brüsjrd Kopenhágs Oszló • London Mi ¡ano Newyort Pár is Prága Szófia Stockholm Varsó , Wien Zürich 229^-231 3C 782-7-8C I351TU136 8G 3-41-34C 7920-79-80 76* 15-86.47 65-5C-7&5Í 1705-17*5 2ÍHS-3020 345-20-34710 22-32-22^C 14*C7-l7-a7 4-11-4 47 89-10-89-8: ■ - M1 b-6555 1J080-111-6S / sab 1755—''17 65, 1250 1263 irányzat: gyengébb, forgalom: csekély. l*C--4 «e**« M ''•>•-!« MM«| tUlCSTt* ftttM WAUO« * »••íí»:»»u » M''js-os o¿ii -s ^ SnrttM« 1 oiwo MAOTW Jtuter «•«,t*«V I.M11I KOXIMSXftV Hirdessen a „ZALAI lURan Ha karácsonyra elmulasztotta, még újévre vásárolhat egy" Maxim gázlámpát, mely felü''mul minden más világítást. Beszereztető és díjtalanul bemutatja Brandl József cég Zalaegerszeg (Megyeházzal szemben) SZILVESZTERRE borok. pezsgők, csemegék GYARMATI <smmmg*Ozletbmn Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: HxoiL. Téli cipőneki Fókazsirtl APRÓHIRDETÉSEK modern háromszobás és egy oar* ZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal ki. adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. Figyelj! MV^ S kézimunka-és szőnycgfonalai. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. es m orvosi rendeletre is legolcsóbban készit t. Kovács Elza Rákóczi-ut 29. a rendőrpalotával szentben Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajavitéc műhely Varga Lajos (Tlkiy órás- ás ékszerész Rákóczi ut 5. sz. Vass Lalos Zalaegerszeg, (a megye-házzal szemben) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ írógép és számlálógép szaküzlet ERIKA uj táska gép. P 175 Remington írógépek bizományi lerakata, javítások, benzinfürdők, jC:karban tartás. — Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, irógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mandi patika mellen.) ■ ■ ■ I .JA II o i I i i i 131 alls / II90 fillér, i 9 / r\ J" schütz áruház r~ Nyomatott Kakas Agostod WcjnmyomdJiábao, Z&laegcnxeg, rwrfynim-ttf 1« V Ttkfaa til. |
