Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
21.92 MB
2019-08-26 14:03:46
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
760
2193
Rövid leírás | Teljes leírás (1.53 MB)

Zalai Közlöny 1939. 199-224. szám szeptember

Zalai Közlöny
Politikai napilap
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
79. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

"Jfja Évfolyam 199. szám.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 1. péntek
Ara 12 HU-
ZALAI KÖZLÖNY
fe UaUkrtablt mj í i
POLITIKAI NAPILAP
felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Blíllietéul in: «,r hór« 8 peno *0 lulír. Sa«xküztfj»égl a klsdóhívaUl] ielcfoat 78. u.
LONDONI HIR:
Tárgyalásra hivták Berlinbe . Lengyelország megbízottiét
Az angol kormány tanács ós megjegyzés nélkül közölte Varsóval Hitler követeléseit — Az éjszaka Berlinbe érkezett angol válaszra Hitler ujabb válaszát várják — A német kormány köszönettel vette tudomásul a belga király békeközvetltŐ szándékát
nős fontosságot tulajdonítanak a ró-, miiai amerikai nagykÖ\\<ít és Qano gróf tanácskozásának, amieiy utána követ jelentést küldött R.iosowelthcz.
Ujabb háborús előkészületek
Londonban 120 h«mokko;tró gépet helyeztek üzembe homokzsákok\'töltéséhez. A We.stmiastre apátság kincseit vidékre vitték. A lakosságit felszólították, hogy ne vásároljon a szokottnál nagyobb\' imrannyidegben Belgium és Hollandia között a vasúti összeköttetést beszüntettek1. Bulgáriában gyűlést ílatmiat vezettek hc. ¦ , ; i I
Amennyire a szerdai napon London, ugy Jiia, csütörtökön Berlin felé tekint a világ szenie. Az angol kormány válasza ugyanis külön repülőgépen ;. \\
nem sokkal éjfél után megérkezett Berlinbe.
A válaszjegyzéket éjjel Hcndersoíi nagykö\\etazonnal átadta ríibbentrop külügy imJnisz térnek.
A külügyi hivatalban ezulán haj. nalig égtek a villanyok, mutatva,
hogy a választ azonnal beható tanácskozás alá vették.
Londoni politikai körökben a yá-j lasszat kapcsolatban ugy "tudják, hogy annak hangja és tartalma
alkalmas arra, hogy Hitler ujabb vlszonválaszt küldhessen.
Brüssze\'i jelentés szerint a belgiumi német nagykövet megjelent Pieriot inxinisztcrelriöknól é* bejeiontette néki, hogy j
a nómet kormány tudomásul vette a belga király közvetítő ajánlatát és ezért külön köszönetét felezi ki a királynak.
Londoni hírek szerint az alsóházat péntekre hívják Össze, inert feltételezik, hogy addigra megérkezik Hitler ujabb válaszai \\
Az olasz király
most válaszolt Roosewejt béketáv-iratára. Megköszönte az elnök figyelmét, s /közölte, h.)gy a bóketer-vet átadta kormányának, amely csak
ugy, \'mint Ö, mindent megtesz a béke megmentésére.
Az olasz király ujabb béketávlra-tot is kapott. Ezúttal | WIndsor heroege,
\'Edward volt angol király, imlnl niw-í gánember kérte Viktor Emánuelt, h;igy lépjen közbe a béke ¦megmentése érdekében. , \' [
Varsó kezében a döntés
London, augusztus 31 Szerdán állandóan élénk diplomáciai összeköttetés volt iondon, Paris, Varsó és Berlin között. Jóllehet hétpecsétes titokként őrzik a német - angol jegyzékek szövegét, a lapok! ez lugoi válasz tartalmát különböző jelekből u, következőkben foglalják össze: « i
Az angol konnnny minden megjegyzés nélkül Varsóba továbbította Hitler területi körteiéi*!it és Vált-sóra bízta a döntést.\' > I A News Cronic\'c szerint Hitlei) közöUe Hcndersonnal, hogy a L-íii gyei kormány megbízottja haladéktalanul utazzék Berlinbe, a tárgyad lásuk (megkezdésére. A német kór-miány az előkészületeket már megtette a tárgyalásukra. A laP szerint
Hitler a néms-t-langyel viszony rendezéie után kéaz Angliával tárgyalni az általános európai kérdések rendezéséről.
Abbói a jelből, h>gy az angol minisztertanács a\'ig 90 perc alatt elfogadta a hitlernek küldött választ, a lap azt hiszi, hogy Anglia neon) tér el eddigi politikájától és neimi hajlandó nyomást gyakorolni Lengyelországra, sőt mJég tanácsot sem ad néki. {
Az angol sajtó szerint Angliában általában jó nevem vennék, hí ber-í Un ÓS Varsó között közvetlen tárgya Iá-s kezdődne, de csakis tökéletes egyenlőség alapján, minden ny >más nélkül, fipp ezért a nemzetközi fe-szüu helyzet enyhítésére szükséges-, nek tartják !1 fegyverszünetet, vagy, a részleges leszerelést.
Megelégedéssel veszi tud omlásul az angoi .sújtó azt Is, hogy
a német sajtó hangja Anglia irányában feltűnően enyhült.
A Dafty Mail szerint a kbcbbségekj kölcsönös kicserélése utján lehetne rendezni a kérdést.
Mussolini béketervének három pontja
A Daily Express értesülése szerint Mussoihű a következő békelervet doJgozta/líbí . 1
1- ^igi^nes fegyverszünet Roosc-welt/javasluía\' alapján.
2. Döntőbírósági értekezlet a kö->etkezö pontok le tárgyalás ára j a) A német és lengyel kisebb-
ség kicserélése.
b) A Balti tengerhez vezető ut vagy folyosó biztosítása Lengyelország számára. ; ¦ ¦ :
8. Az Összes európai áflampk értekezlete, a békeszerződések felfllvizs-giUása céljából. 1
A lapok ezzel kapcsolatban klUÖ-,
, A Paris Solrt elkobozták, tmert a svájci mozgósításról olyan hJrt közölt, ami nyugtalaníthatta volna Svájc lakosságát.
A Bremcn elindult a rewyorki kikötőből, <le utast iie.uL hozott magával. , \\^ I , I
I.onilinilian megkezdték a fugyasztott vér gyűjtését. Sokan mar jol0niu»lck, akik felajánlották vérüket A vakok kö kok köifll 700-au jelentkeztek vezetőnele, akik »z elsötétítés időjén tökéletesen tudnak közlekedni kifejlett téje-koiódóképosségük folytan.
Romában u kávé kicsinyíteni és nagybani árusítását steptember 1-től beszüntették, ü kávéinéréseket bezárták, a nyilvános étiemtek és szóra, koiohchokct pedig esak este tl-ig lehet nyitvatartási.
Katonai köiigaztiatáa Némát-oraxátfban
Berlin, augusztus 31 Hitler kamcllár rendeletet "dott ki. amelynek értelmében " közigazgatási a birodalmi védelmi minisztertanács veszi át A védelmi tanács tagjai tellek á védelmi inirűszterlanács tagjai, clnöko pedig .Ooclng vczértáboraagy lett. A tanács tórvényCiejú rendeleteket lioihat, lm azokat a birodalmi gyűlés elé utalják.
Az előző 24 óra összefoglaló története
A válságban vergődő Európa a szerdal napon mintha kedvező jeleket látott volna. Mutatja cl a inindenfitt feltámadt optimizmus, "mely az angol és német jCgyzékváltások nyugodt menetéből fak\'ul.
A békés jelek mellett változatlanul folynak a» óvintézkedések és katonai cJöKésziiletek egész Európában.
A diplomáciai front
legjelentősebb szerdai eseménye, hogy a/, angol nünlsztertániícs inogszÖvo-givic és elküldte ujabb válaszát Berlinbe. Természetes ezt u választ sem hozták nyilvánosságra.
A dlplonnlcifii Wrtácskoziísukltoz tur-lozlk (Uanonak Philips római amerikai, nagykövettel folytatóit inégbe-széiéso. Parisban lionnct külügymi-
niszter a Moszkvából hazaér kezelt francia nugykövettel tárgyalt, A Vatikániján is folytak a tanácskozások tegnap egész nap, MagUottQ bíboros állam, titkár a francia, angol ós lengyel követeket fogadia.
Papon német nagykövet Istuinbulból Ankarába ulazott. Ugyanide „utazott Uz olasz nagykövet is. (Ujuk célja is-meretlen.
(A katonai Intézkedések sorából két-ségtelcnöl legérdekesebb, hogy
Lengyelország elrendelte az] általános mozgósítást.
Minden 10 évnél nOtn idősebb ha)*, kötelesnek azonnal jelentkeznie kellett. •
líerlinl>on hivataloson nem erősi-tctlék mog a szovjet egyezménynek katon\'ii szö\\olséggé való kibővítését.
Háborús intézkedések Rómától Svédországig
felé a vasút-
,\\ lengjelek Daniig Torgalinut Sz(l ne lelte ük. A üanzíg életéi megbénító intézkedés ellen a d«n* zigi szenátus tlllakozoU. A tengjél állami b^\'nk bankjegj" kilwcsátásl és egyéb jogokai kapott.
Hóméban újból korlátozták a lapok terjcclelmél: eLscjétöl csak íi oldalon jelenbetnek meg.
A Vatikánban a pápai testőrség és a lakosság közt gázálarcukat oszlót, lak ki.
Az angol biztosítók a dijtételcket 100 százalékkal emelték, az arany-; tartalékokat pedig Amerikába hajózi tatiák. (Az utóbbi napokban ujabb1 10 millió fontsterling értékű arany ment Amerikába !) i
Egész Angliában csökkentett világítás van, niíég a hajók, világítótornyok Is csökkentett fériyt hasznainak. ; \'
Franciaországban gyüIéstilalo(iii(
vau, a sajtó és a rádió kntonáilgazi gatás alá tartozik. 1
Beszüntetlek a Dunán Néjnfitori,. szág területén a közvetlen hajójáratokat, korlátozták 11 vasúti forgatowit Szlovákiában, Németor uígbon, Ro-iniániábanstb. A rtmtán. kikötőket is elhagyták á külföldi hajók. 1
Török- és Spanyolország döntő lépések előtt
Ankara, augusztus 31 A német és olasz követ együttes kihallgatáson jelent meg a köztársa-\' sági elnöknél. Állítólag egy jegyzéket nyújtottak át neki, amety döntő befolyással van a tengely és Törökország további viszonyára; ¦
Burgcs, augusztus 31 Megalakult a nagyvezérkar, hogy a katonai és gazdasági erőket ösi-szefogva biztosithassák Spanyolom szág semlegességét.
2Al;Al KÖZLÖNY
A tenger misztikus rejtelmei
a hatpaprikástól a halbör-kesztyüig
A olpf rottéró osodahtl — Riport a Mardinjéről, amely nem létezik — Halastók, kik,egyetlen éjagakén három vagon halat fognak kl ax Adriéból — Hal-gentlemanok U hal-ladik — A tenger fejedelmei 6a rabszolgál — Akváriumok a vendégifi kirakatában — Héromexer lajta hal él ax Adrián
Spltt (Copyright) A síéles iitcalcösoket, amiken járok, márványból faragták ki és akadnak köröttük, amiket mór keresztes vilézek sarkantyús csizmái láposlak. Egy részüket Diocleiiamis palotájából höttl-tdjk a keskeny utcákba akkor, amikor a csasziír palotájában a/ avarok elói menekülő rómaiak felém"lettek czl a csodálatos öreg varost, Atnei-ic esak nénink; mindenütt márvány, i-\'chér és piros, t&r&i ís róisxsziiiü erekkel ékes. Akad közöttük olyan, amelyet gályátokhoz láncolt robssolgák ci-j«ltek i\'-sapkodó hullámok tetején n fáraók és sídiikszek birodalmaiul, a legtöbbjei azonban a szomszédos szi. getek: Uracs ?3 Korcsula adlak. Olcsóbb itl a márvány, mint másutt a tégla 6s ezért azon sem csodáikét-hatunk, hog>- a négyszöglelös balcsar. nok ~ ribarnicM a neve — Diocíclia. mis palota, .< ">k északi falu » len-gexpart köz&lí nemesen csillogó mér. vonyból épült Márvány falai közölt ugyancsak márványból faragták ki n keskeny asztalokat is, amikre a halászok már reggel Iiatkör kirakják az elmutt éjszaka gazdag zsákmányát. Tudományos könyvben olvastam
egyszer, liogy a földkerekség \\;ala. mennyi tengere közölt halban leggazdagabb az Adria, fgy moirJják — én nem Számoltam ulána —, bogy háromezernél több halrajtu íl itt,
Ilaialmas bumárok szuszognak clöt-lom és lustán tátogatják ollóikat. N\'é-melyik hat kilónál is nehezebb, lslö. kelő lakói ók a tengerfenéknek: í-e. pülógépcn utaznak a metropolisokba, almi piros betűkkel nyomják nevüket a gazdag emberek irigyelt restaurant jaijjak étlapjaira. Minden előkelő ban. kell és meghitt vacsora Irigyeli deli. kates\'szC: a lnmiár majonézzel. Itt olcsó, akámsak a ribarnti-a l>ojárMá. nál az osztriga, amelyikből nyolc dl. nárért árulnak egy lucatol. A trpfinü rélszígcr kflskeny fordjánál van egy öreg falu: Ston, emberemlékezet öW osztriga tenyésztésből élnek itt az cm-\' l>erek. itózsaszinü szkamplra alkuszik az oszlrigás ember melleit egy tüzes szemű dalmata asszony, maszatos gyerekek bámulják a márványasztalon csápjaikkal kígyózó polipokat és nem mozdulnak adYiig, amíg « halászmes. ter nem dob oda nekik egy m^rék girieét.
Vékony, iriirit a papiros. Aliit hófehér, Múl hainusziirke^ (\'.sak a tenger mélyében\' é|, ezért is ilyen lajtos, A mér Keletien ¦ víztömeg nyomása\'Itfpt-lottri össze «z esztendők százezrei alatt Szeleteit rántva eszik. S»«kaszloU \' iigj\', mint a Sanpienol, amelyiknek a ter. méiér — mintegy a nemességét lg"-zóió ¦ piombatili —, váslag pecsétet nyomott a bálára. .
A tenger fejedelme
: apró kis hal, még élettelened
A Untahatból paccpasztát csinálnak
is a szivárvány minden színében csillogó. Találkozom aztán egy kisebb hallal; förgo. vidám, bohókás jószág. A természet kis\'túvcl ajándékozta meg és a tűjét a szája körül hordja, fog! inkább a strandokon hancúrozik a »c\\o pauk os a gyéi*kek rétnek tőle Pedig nem l>átttja ükei. Inkább esik. landozik, mint szúr. A fejem-\' már kavarog a sok névtől, a tarkaságtól, amely itl tobzódik előliem a márványból épült haicsarnok fehér márványasztalain.
Szinte örülök, hogy égy helyen fe. kete asztalokat látok.
Etek az asztalok anionban a tinta, ha] fcsiékétöl Tekétek. A len gémek ez a szörnye még itt is kilövöldözi restekét a márványra. A halászok mesélik, hogy ahol a tenger szin/n fekete foliok úszkálnak, ott rengeteg a tintahal. Különös, furcsa, szinte kísérteties alakja van, L&gy, kocsonya-Szerű csápjait hosszú, csöahiku por-cogós páncél födi. Rengeteg fajtája van. Van egy tintahal, a Szjpű, cmick különös, csontszerü anyag van a testében, a dalmát tengerparton ozl \'jjorrá törik,
fogpasztának használják és ezzel pácolják a fémtárgyakat,
A kisebb rajt11 kitflnö előétel, a na. gyobbat fosva eszik és o/. afféle cse-
mege erre, mint nálunk a pattogatott kukorica, vögy a tökmag. Néhol az utcákon olyan üstökben Tözik, ami hasonlít " sült gesztenye kazánjaihoz. Idegenek általában irtóznak töle, pe. dlg — kilfmö élei.
A tengeri pók, *"
a grancigula, hasonlít a htiniárhoz, csak éppép oltója nJndsCn. Itt már a hölgy többel ér, mint a gavalléria, Ennek az oka: a pöl-ladynak alul szabályos szelencéje van, szinte kulcsra jéró födél borítja és ez a szelemé telislele van téglavörös petével. Olyan csemege e>, mint a kaviár: olajjal (-íi. rommal fűszerezve kenyérre kenik. Van aztán egy egész csomó bal, ahol a hölgyeket többre értékelik, míni a gentlcmonokat.
Ideális páros\'élet a tenger fenekén: ¦ nincs nyelve
a hat-fer/, amelynek
GúticMveí fogják a polipot ax Adrián
A halástmoster, Krizevicsnek niv.-ják, imvtvlcn Karján dagadnak az izmok, mosolygó arca barna, mint az olaj, nevetve meséli:
— Rengeteg fajtájú i>olip él a« Adriim, de C/.«k nem veszedelmesek. Kinn, az óceánon rokonaik néha
háromszáz kilósra Is megnőnek!
Itt legnagyobb kőztük ez a fajjta, u hubotnica. Megnő hat kilóra is. Kövek között él, rendesen 8—10 méter mélységben, lla kievezünk a tengerre, nyomban meglátjuk, hol rejtőzik a polip. Aliul a sziklak között sok az tires kagyló ós a kisebb rák, otí polipnak is kell lenni. Ilyenkor iaes-kóba kötött kékgálrcot eresztünk le-a\' vizbe. A kélcgáüc elkápráztatja a polip szemeit. Kibódul- Kimászik, a szikiák közül és szigonnyal húzzuk fel. A szigony még mindig kedvelt szerszáma a halászoknak. Hatalmas példányokat barnulhatunk meg a S|tlití kereked esek kirakataiban. Néha hét foga van és bossm kötélro köt\\-c ba. Mák gyakorlott halászok a huzamokba. Minden dobása talál.
Köröskörül aE asztalokon a széles ladikokban rengeteg kis hal ficánkol
Azt tíiszcm, hogy régi ismerősökéi találok közöltük és boldogan kiáltok fel:
— Szardínia)
Kiséröm és kalauzom, liázigazdám, \'SÖoSjfls ur, a Hotel Slávija igazgatója
mosolyogva szomorít cl: — Ilyen nevű hal:
szardínia nem létezik.
Csak szardella vOn. rís az olajjal konzervált szántattál hívják « kereskedelmi forgalomban szardíniának. Jís aztán abban is tévednek fiz idegenek, hogy minden kís halai szardcllanak lűvnak. Etekben » ládákban például minden van, csak éppen szardella nincs, v.i a lllásan csblogd kis hal a girico, amaz, amelyik zöldé:: a bukva, néha félkilósra is megnő, itl gáv-rua van és mcUctlc ezt a másik kis halai incsnnnak hivják. A Szardellával és a hatalmas tonhallal, meg ennek kisebb rokonával, a palamJdáva! egj\'ütt eiűk a ludak kincset jelentenek a halasz számára. Szezonjuk nyáron van. Elképzelhetetlen tómeglven vándorolnak az Adrián és különleges, 5—600 méter bosszú, hordókra erősített JiáJokkal fogják ökei. Nem t"r. totií a ritkaságok ^közé, hogy korlotl halászmesler egymaga
egyetlen éjszakán két-három vagonnyit összefog ezekbőt a halakból.
A ribarnica márványasztalai mellett nagy a tolongás. Alig lehel előre Jutni. Halak ficánkolnak az aszlalo-kou, olyan tarka Összevisszaságban, hogy szinte elszédül az ember.
A szkarpon nevü hal nőstényének nyelve van és a nyelve körül hosszú és éles fogak szaladnak körbe, rérj-uram ellenben nyelv nélkül él hitvese mellett a tenger fenekén. Az iglíca
4alakja olyan mint a torpedó, a nőstényt jeglicának hívják és — töbifCt ér, mint a férje. Az ugor olyan, mint ttz angolna, néha -negyven kilóra is megnő, szigonnyal fogják és brodot-toba — ez a dalmát tengerpart halászléje — kitünü. A vrana büre a szivárvány műiden színében csillog, a golubot és kocsin 1 ellenben megnyúzva árulják azért, mert ezeknek a halaknak a
bőréből rettkiilt és keztyüt készítenek.
Szakasztott olyanok ezek, mini fenséges rokonuk: a cápa, amelyből csak elvétve lát néha cgy.cgy példányt *iz Adria. . 1
A halcsarnok egyik márványutdájá-ban árulják a tenger bogarait;
syn-
A halaknak is vannak furcsa szokásaik
Amikor nevető, hangos emberek csoportjához .jutok ámulva látom, hogy egy otromba taftl a feje legalább másfélszer akkor\', mint a törzs*, piciny, éles fogakkal kirakott szájában cigarettát szorongat és ficánkolva vidáman <{üsTö]. Kallovinának hivják ezt a halat, a szája szakasztott akkora, mint a fűzfából faragott cigaretlaszi|)ko nyitása (ezt a szipkát .ezerszámra készítik a környéki falvakban cs esténként kosarakban árulják mosolygós arcú legények, tizet is adnak négy-öt dinárért belölfi). A halászok tréfából cigarettát dugnak a ballovina szájába és a hal ol nem ereszti a cigarettát, ómig azt tövig nem szívta. Ez a hal-usarnok reklámja - u legtöbb esetben beválik. A lUU^LSzuiestex li-\'mi ro-sun túlad a portékáján. LvgmkűM>
a bajbonit keresik: a legnagyobb Ínyencfalat Roston készilik el. Hasonlít hozzá az arlyoni, de ez már olcsóbb és szakemlíCrnek kell lennie ahhoz, iiogy a két halat meg tudja külöu- ! böztetni egymástól. Ez a lapos hal a [ morski list, \'olaszul svoglia, németül Seezimge,
a tenger nyelve.
a kagylókat.
A legtöbbje arr« való, hogy rixotto.t, vagy makkaronlt Ízesítsenek vele. Van közöttük kék szinü és lapos, az egyik olyan, mint a datolya, e* a .kagyló a tengerpari szikláiba fúrja be magát és tigy szedik össze, hogy a sziklakai kalapáccsal darabokra törik és a lyukakból kaparják tki a kagylókat Szinto éJth\'cletlcn, hogy miként képes a len. géniek ez a teremtése belefúrni magát a kőkemény sziklába.
Egy hete élek Spütbcn. Dioclelia. Dus palotájában épült ez a hotel és görög oszlopokból összerakott l>ejá. rátánál minden nap a tengernek uj és uj csodált teszik ki az akváriumba. Tarka halak, lomha rákok, szürko csápjaikkal kavargó polipok úszkálnak itt olöitem, « másféleier esztendős kövek között. Es egy Hét óla, délben és este\'halat szervíroznak at asztalomon. \' Nikola, a pincér mosolyogva mindig más és másfajta halai lesz le elénk a salátás tál mellé. Néha három-félő halat is tálalj tegnap megszá-
Mogérkeztek
3 ftlmeuetl kabátok is ! őszi divítüíjdoiiságok
moltani: az akváriumban negyven féle hal lubickolt. Legalább ennyit végigkóstoltam s|)ltti tartózkodásunk egy hete alalt
Arra gondoltába: meddig kellene Splitben maradnunk, ba — legalább is a gyomrunkon keresztül — a/. Ad. riának miml a háromezer fajtájú na. Infés rajtuk keresztül a végtelen tenger ismeretlen misztikumát meg akar. mim ismerni.
Paál Jób
A világbékéért,
a magyarság boldogulásáért
könyörög vasárnap délelőtt a bu. csuszentiiíszlól ösl Mária-kegyhelyen a nagykanizsai nagyzarándoklatmin deu i-észh-evője. Még sosv\'m - volt annyira fontos a bucsuszenttószlói zarándoklat, \'inínt most, amikor minden robbanásig feszült és azem-J>eriség lázasan várja a legközelebbi órák és percek sorsdöntő •eseményeit. A nagykanizsai búcsúsok lelkes, hivő -serege odaztirándoko) Magyarország Nagyasszonyának\'- oltárához, hogy oltalmát, közbenjárását, segítségét kérje. Hogy a lrnng|ya1 rok jóságos Ura visszaadj* mekunk "mindazt, ami a mienk, amit a gonoszság, ármány és gyűlölet szakított el tőlünk, hogy ismét keblünkre ölelhessük aaokat( akiket leszaki-kítottak a n?agyar édesanya kebléről. Hogy a Magyarok Istenének áldó keze pihenjen országunk és népünk felett és újból nagy és boldog lehessen Szent István király súlyosan miegpróbáltatott népe.!.
A nagy zarándoklatot P. Gulyás Gellért, Nagykanizsa plébánosa vezeti., Nem\'csak vallásos, de hazafias és Jtnjagyur megmozdulás a vasárnapi zarándoklat, vegyen abban rész tinin denklfaki csak teheti. Jöjjön d Magyarország Védasszonyánák ősi kegyhelyére. Jelentkezni most már sürgősen kell a rk. egyházközségi irodában.
— Saját érdelíébcu öb Örömére szol-faló meghiv&anak tnm eleget, ha a Kopatotu »utorArabAx Ani arUnttér-kUI-IlU.Ai m AKteklnll. VC tal kény b%tr
BALA1 KOZLOCT
Hovszky János országgyűlési képviselő bolnap délatán, érkezik Nagykanizsára
[tovszky János kir. -kucmáiiyföta uács»s( a Baross Szövetség ur>izégos elnöke, Nagykanizsa országgyűlési képviselője holnap, pénteken délután 6.10 órakor Budapestről ngyprt vVmaltai Nagykanizsára érkezik. Fogadásán .megjelennek, b Magyar Élet Pártjának vezetőség.- és tagjai a vasúti állomásiul, ahol a párt no** vében dr. TMway Zsigmond kerületvezető h. üdvözli a képviselőt.
Uovszky János pénteken délután fél 7-től 8 lg, szombaton délelőtt fél 9-tö\' 10-ig fogadja a Kölcsey utcai párllrodéban » hozzáfordulókat Szombaton este 8 órakor Bnross-ér tekeztet lesz a budapestiek részvételével
Szeptember 2-án d. e. 11 órakor Sormáson, d. u. 1 ómkor Szepctue-ken értekezlet lesz.
Vasárnap délelőtt 10 órakor ha-rungszen teles KÜitöspusztán. Dél-után fél l órakor értekezlet Zala-szentbalázson. %. . j
A kílrtöspusztai haraiigszcntelOst P. Cirfusz Viktori,, házfőnök végzi, harunganya ilmszky Jánosné. Az ünnepség után díszebéd.
A pártvezetőség felkéd a Magyar felet Pártja híveit, hogy a képviselő pályaudvari fogadtatásán és utána a párthelyiségben fél 7 órára minél nagyobb számban megjelenni szíves kedjenek.
"w*ww^......... ......... .-.1"-.v.y.-.v.
Zala vármegye pénzügyi helyzete egyensúlyban van, a községeké kielégítő
Erősen fellendült a zalai állat-kivitel — Az alispán évnegyedes jelentése
193Q. ueptember 1.
PorttiartjhAk, sapkák, intóxati felszerelések
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
BUDAPEST I.
Í7 Hirek szlovák é-s magyai-.0rosz nyelven. — 17.10 Dr. Gluk \'Gyula előadása. — 17.40 Horti Lajos magyar nótákat énekel, kíséri Suki Tóni cigányzenekara. — 18 Borsónyi Juliáa előadása. _ 18.50 Hunyadi Sándor csevegése, — 10.15 Hírek. — 10.25 A rádió szalonzenekara. — 20.35 «A löt-sei bíró leánya,. Vidám hangjáték három részben. — 21.40 HirCk, időjárás jelentés, hirek szlovák és ma. gyar-orosx nyelven. — 22 Janlna. Hubert, a varsói operaház Ingja énekel.
— 22.25 Tandemetek. — 23.30 Fátyol Jancsi cigányzenekara. — 0.03 llirok.
BUDAPEST II.
10.3O Fipies Zoltán előadása. — 20 Hirek. — 20-20 A 2. Imnvéd gya. logexred teuekaru. — 2Í35 Időjárás, jelentós. — 21.40 Baydn: Es*.dur vo. nósnégycs. — 22 Háci Zsiga cigányzenekar. BSCS
18.40 Schumann: II. szimfónia ló-mezeken. — 10.45 A Wúikler testve, rok dalai. - 20.15 Hangjáték. - 21 Olasz népdalok és szerenádok Tonnából - 22.30 Stuttgart.
péntek
BUDAPEST I.
0.45 Torna. — Utána hanglemezek.
— 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. „ 10.45 Felolvasás. .— 12.10 Ráci Béla
- cigányzenekara. — 12.10 Hirek. — 13.20 Időjelzés, Időjárás jelentés. — 13.30 Korpouay Valéria énekel, — 11.30 Hirek. — 14,45 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolyamhi-rek. —.10.15 Diákfélóra. — 10,45 Időjelzés, hirek.
17 Hirek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 17.10 A rádió szalonzene, kara. — 18 Laszkó Géw» előadása. — 18.30 Budapesti gordon kanégyes. — 10.05 Sportköilemények. — 10.15 Hírek. — 10.25 Bobulfl, Lajos harino-iiikaszámal. — 10.45 Illyés Gyula elő. adiisu. _ 20.10 Népsiéru opernrész-Iclok. — 2050 Külügyi negyedóra, — 21.40 Hirek, idŐ>árásjeleiités, szlovák és magyar-oros? lürejt. — 22 Csorba livula cigányzenekara. — 23.30 Hanglemez, — o.05 Hirek.
BUDAPEST II.
18.10 A rádió szalonzenekara. — 19.30 Felolvasás. — 20 Hu«k.- 20.20 llanglemOzek. — 2130 Időjánisjolcn-tés.
BÉCS
8.30 KÖnnyil zene. — 12 D6U tene.
— 14.10 Szórakoztató zene. — 10 Daniig zwnés délutánja.
18 Kőnigsberg. — 10.15 Vidám német kardalok. — 20.15 Szimfonikusok \' Rusy zongoraművésznővel, — 2230 Könnyű és, tánczene.
Ha az nrcsstne fakó, szürkés-öarga és tekintete bágyadt, ha hangulata nyomott és nehéz álmok gyötrik, mert makacs szék-Bioiulág, a bél (uiiágos rothadási folyamatai, gyomorégés és epepangás kínozzak, olyankor" ianácsoi néhány napon ál reggel felkeléskor egy- egy pobár lerméízeles „Ferenc Józsel" keserflvlzet innia. Kérdezze meg otvosatl
Zalaegei-szeg, augusztus 81 A törvényhatósági közgyülésne szó\'ó éraegyedes alispáni jelentésel-keszült. Beszámol a jelentés elsősorban a közigazgatási bizottság áltat az állntértékesités Ügyében tett felterjesztésekről. Az álíatfo^gfalam nehézségei, az épitkezé:ek feltűnő hiánya nagy pangást idéztek eló.
A kormányzat szociálpolitikája, a 8 órás munkanap és a minimális bérrendszer bevezetése jótékonyan hatott. Ennek a hatásnak fokozódása várható; ha o szociálpolitikai nen-deJkczéseket egyidejű gazdaságpolitikai Intézkedések tá|masZtják alá. Az építkezések elősegítésére az épületátalakitási adókedvezmény0\' ket kellene továbbra is adni.
Az ipari akolóhltelek nem váltották be á reményeket
Szükséges volna a kontárok cl!en Induló kihágás! eljárások sürgősebb lefolytatása,
A vármegye házta\'tási Ós pénzügyi helyzete egyensúlyiban van. A községek pénzügyi és vagyonihely zete általában kielégítő. A belügyminiszter a községek részére a folyó évben eddig I
004.328 pengő államsegélyt folyósított.
A vánmegyel közjóléti alapból ruha és éielrni*zersegélyekre 12.108 P-i
egyéb segélyekre 16,537 pengőt, a szegény iskola sgycnm a kek ingyen tej akciójára 66.612 pengői, kenyér, akcióra 5105 pengőt, ál latbeszerzési kölcsönképpen 10.852 pengőt folyósítottak, i |
A népművelési munkáról a legkö-ze\'cbbbl jelentés száiutol be részletesen. A balatoni idegenforgalom ejiic\'ése érdekében folyó munkában a vármegye élénken résztvesz.
A közegészségügyi holyzet a múlt évhez viszonyítva némi rosszabbodást lmutat. A hastífusz és malária, a vörhsny, a puraíjfusz, a járványos gyermekbénulás, a kanyaró, szamár-hurut \'meghaladták az országos átlagot. A trachoma emelkedést mutat, de emelkedett u gyógyultuk szárma is. 1
Több egészségház épü\'t, 1 uj artézi kut és 2 uj aknás mlntakut létesült.
A tejakció folytatására a bclügy-Ijnlnlszter ujabban 12.178 pengői adott.
A le ténye vidéki ina\'ária leküzdésére a munka a miniszter segélyével tovább,-folyik.
Beszámol a jelentés a zÖ\'dkcreaz-tes és a Stefánia intézetek szép müködésérő1, a közegészségügyi személyzetben történt változásokról.
A népesedési statisztika 2261 élve-szüietést, 878 házasságkötést, 1583 halálozást lmutat ki. A természetes szá-
ll
Katona ifelszary»lésak agyenruhéxcati cikkek
egyedül lego\'csóbban beszerezhatök BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. u. Teleloa 625,
porodás a tavalyi évnegyed 531 tel- 1 kével szemben 678 lélek.
A tanügyi oktatás zavftrtajun, a beiskolázás megfelelő volt.
Az állatbetegségek állása kedvező. Az
állatkivltelben nagy emelkedés mutatkozik.
Meg Málta szigetére Is vittünk ki ¦10 darab szapvasmiarhát. Az dUat-l vásárok forgalma megjavult. Az állatbetegségek elleni védekezésre min*\' den szokásos intézkedés .megtörtént.
Mezőgazdasági helyzet:
a gabojianemück általában Jól fejlődtek. A kapasnöványek nagyon sinyllk a nyári csapadékhiányt. A! mesterséges takurmányok kielégítői mennyiséget és jó minőséget adtak. A legelök nagyrészben kisültek. Gyü mölcsben jó a termés. A munkás, ság helyzete kielégítő. A szölőterv níés közepes lesz. | (
Beszámol a jelentés a végzett útépítési munkákról, Iskolaépítésekről és tatarozásokról, végül n közponll, járási és városi hivatalok ügyforgalmáról, ijesztő számok:
negyedév alatt 85.003 akta I
Elintéztek belőlük 80.9GO-.it, tehát nagy szorgalamimal dolgoztak a híva tolok.
Mérsékelt déli, délkeleti szél, északnyugaton felhősödés, több helyen esd, zivatar. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nafykuÜHaJ noegttgyelőállomáM jelenti 1
Hőmérséklet tegQAp ette 9 urakor : +168, nm reseel délben +262.
CMDudékOO %»
N»t4rt SzQptomber I. péntek. Rom, knt. Egyod. ProtestAna Egyed. Iir. Elul hó 17. .*
aőzfűrdé nyitva reggel 6 órátólat-i " drAiií imw, uí-írrda. néQtek itAintin kedden e(té*< nap oőknek).
HALAI KÖZLÖN*
mi
«orátvezető: Dr. Dévait, ErdS. Bfck*
Kialakult az uj kalapdlvat
Megnyugtatásul és bevezetésként közlöm Hölgyolvasóim ma\', . hogy volt iiuár sokkal rosszabb is...
Igaz, hogy most is vannak túlhajtott formák, de hiszen ilyesmit mindig lehet találni annak, aki szenzációra éhes és szereti a feltűnést. | A \'egked\\etlcbb forma a cilinder-kalap, :i mely néha félreértésre alkuimat adható edény benyomását kelti. Akinek jól áll az arcához, unnak bátran njón\'hutonn.
Nagyon előtérbe léptek az Idén azután u sapkák. Vannak egyszerű kerek formák, oldalt kicsit felfelé tendálva, egy kis masnival sajátja-bóJ. fátyollal takarva, vagy bosnyák rojt dísszel, gyakorta szbtcs tol lati tűznek a tetejére, vaunak azutánsiL, desek, amik szintén mókás variációban Jelentek meg az idén. Ezek a sildek ugyanis gyakran raffolvnvan-nak elő\', umi áltat katonasapka benyomását keltik, sőt néhányon katona gombokat is látunk. Az entáer-uL\'k Önkénytelenül számlálásra amc) kedlk a keze, mikor próbálja.
Kedvesek azután a spanyolos kalapok, laposak, kicsi fejjel és széles szalaggal. Itt a bolero viselet nélkü-külözhetetlon...
Örülhetünk, mert a tokkok ismét divatosuk lesznek, sok-sok fátyollal, Van azután egy furcsa újdonság Is: a szögeietes karima. Képzel, jünk el egy nonmálls szélességű karimát, amely nem mogy, mint eddig, körbe, bánom mmdfuk a két dalon egy-egy szögletben niegjtörikj Ezeknek a feje is annyira parányi, hogy úgyszólván keresni kell Őket.
A \'férfikalapok azután teljes tért hódítottak, nagyszerűen néznek ki, a legfinomabb samtvelúrokból, bársonyokból, nyúlszőrökből. Sajátjából díszítik szalaggu], egész keské^ nyen, vagy pedig sajátszinü rlpsz-szakiggul, h >uy végfl^épp férflkaki^i benyomását ke\'r*e. Szükség esetén a családban lévő férfiak kalapjait nyu godtan felvehetjük, ha nincs éppen kéznél mns, senki a világon nenufog külön ősképen csodálkozni rajtp, mindenki azt hiszi, hogy uttfsó át-vat szerint öltözködtünk és ez a legújabb kalapunk.
Színben az őszi színek általában: a barna, bordó és zöld, no aneg elvétve a lila dominál, de érdekes, hogy csak az egészen finom kalap, anyagok .mennek, filcet még véfct lenü\' sem lehet sohols^m látni.
A ponjpón díszítést is fa\\oi1/á\'jók, még pedig rendszerint nomegycdül-áilóan, hanem legalább kettő legyen belőle. És nem Is egyszínű legyena kettő, hanoin kétszínű. (!) Mondjuk egy fekete kalapra középkék és fehér, vagy bordó kell. Olyon benyomást keltenek, mint a marabu pu-derpainacsok. Szükség esetén, ha már íneguntuk a fejünkön, nyugodtan használhatjuk a pudríénkba is
Divatposta
//\' .(lő. Olyan szint kér, amit a drapp-barna átmeneti kobátjáhot tud, télon pedig a fekete bundájához vl-¦selnL-Kick snerint legalkalmasabb volna egy szép levendula kék angorette, vagy "ngoraruha barna övvel és dlszi-téssel, később pedig feketével visel.
1P8I. szeptember 1
boti. Csak a vilire nagyon kell vigyázni ,azt a sötét levendulát gondolom, nem a nyári világos szint. Ami-Íven kanipja vön, olyat viselhet hozzá. XtlvÖdet. <
OlvéSÓ Ví. A jerjey ii»gyou ¦ divatos lesz az idén, nyugodtan csinál láthat már most is belőle, inert már lát Ütni részben az itteni kollekciókat, telu vannak jerjey ruhákkal. Termés/ete;. sen egy csíkos, mondjuk kék, bum", piros összcíUIlUÍsu anyagra gondolok, amit bubigallérral, kicsit L iknts szók-nyával és o.otleg, h« jól áll cgj- kis sosilhel, csináltasson. Semmi más disz J nem kell rá, csak égy szép bőröv, olyan, amilyen a cijtöje és ti kalapja
Odvözlet
Ssőke asszony. TeniiészeWsun a lo-irt kalitjához csakis barna szövőt ruhát ajánlhatok még [pedig juiiijtfr fazonnal. A kővetkező l\'lgucl modellt láttáin, ami alkalmas voimi Onuok is; jumpenruhAJ bosszú ujjakkal, fent hal, lent Jobboldali egy.egy nagyobb kerek /seb drapj>ul kórülszcgélyezve. Ülői végig /Ippzár, barui-drapp bőrövvel. A szoknya egyenes, oldalt és kórul drtip|>al Síogél.\\ez\\e az alja, ez felszalad egy darabon oldalra színién drappal egy ujjnyira szegélyezve. Gyönyörű volt a modell, drapp barnával latiam «i eredetit, tűvözlct.
A pénzügyi bizottság 50 százalékra csökkentette a városi pótadót
A csökkentés következtében hiányok fognak mutatkozni egyes dolgok végrehajtása körfll
Az előző esztendők után üiuthtlcni kl ímeg volt győződve, hogy az 19-10/ évi háztartási költségvetés tárgyaiul s-a az idén Is 6 6 napig tart. A\'pénz-\' ügyi bizottság azonban két napolni!; végaett a hatalmas anyaggal. Apéiiz ügyi bizottság tagjai ugjyanis nz egyes tételekhoz röviden, tÖínören szóltak hozzá, nem húzták cl a tár-gyalásokat és ennek volt köszönhető, h:igy két ülésben sikerült az egész költségvetést letárgyalni. Nagy teljesítmény a bizottság részéről az is, ímgy kitartott az BO száza/ékos pótn adó kitellett. Vagyis két é< fél százalékot [mégis lefaragott, noha ilyen körülmények között még nehezebb helyzete lesz a város vezetőségének \\ Azonban a pénzügyi bizottság szigorú ci\\*: ahol csak lehet, lefaragni és az adózó polgárság terhein könnyíteni.
Szerdán este, a kÖlt>égwtési tár. gyalás imásodik napján Miklós János postahivatali igazgató elnökölt. Vitéz Tóth Béla az adózás kérdé.-tó-hez szö\'t hozzá. Henim<ert Károly főtanácsos beterjesztette a pótszük?-ség\'etck összegét, ami mintegy 10,000 pengőt jc\'ent. így többek között a Kiskanizsai Polgári Olvasókör vÓJ szélbe 720 P segély, a szlovákiai M)H gyar Ház részéne 200 P, a gyüiHÖlcM csomagoló üzemének .7-12 pengő, i
Utóbbi tételnél vitéz Tóth Béla fdi szólalt és "kijelentette, h>gy,
a gyümöiósosomagolót a legrosszabb helyre építették,
Mire kell a 10.000 P pótszQk
A pótszükség-et listáján szerepelt (még: feszültségmérő niOsneiekro 1600, trach-uua-orvos alkalmazásaihoz hozzájárulás 600, a városi színház 3000 pengős uj kazánjához 1000 P, a Huszti téri tekepálya miegvé-telc a Zrinyi telep részére\'1600 P,a vágóhídon használt kábító szerszám ára 1200, a cutktódum gyalogjárójának beton [megépítése 2700, a városi múzeum és könyvtár céljaim 2500 pengő, stb.
Hosszabb vita volt még a városi
oh<»i nincs forgaldm. Oodálkt^zííí, hogy nem kérdeztek meg szűkembe-) rckel. Egy fülke bérének 300 pengő összegét (magasnak tartja. Egészmn> képen dolgozik a zalaszciitgrótl te-
*«P- ;i
Henrtncrt Kár.»iy utalt, arra, hogy ha uníijd megindula nagy gyümölcs-, export, akkor a mostani épület az l; számú íe-\'ep lesz, a többieket pedhj imáshoi fogják építeni, alkalmasába terü\'cten. • ,1 ;
Krátky polgálimastcr hangsúlyom ta, hogy a te-\'cp helyének kiválasztása szakközegek javaslata alapján történt, pesti szakférfiúk és a ka;* imára képviselői voltak itt ezügyben és a piac közelében kívánták acso-;mag.»Jót felépíteni. De a telep mellett szükség van a piac megszervezésére (¦. Ebbbe azonban a város nem fo\'yik be. Ha lesz terme\'é-s és lesz piac, a telep igen alkalmas helyen épült.
Hosszabb vita Indult ezután a gyü-mvöicscs.miagoióval és a gyümölek felhasználásával kapcsolatban. így többek között koanolyán felmerült a
szilva aszaló telep
felállításának gondolata, «mit n városi szeszfőzde Ilgyeimébo ajánlottak. \'\\
ségtet és még mire kellene?
Ingatlanok, házak tételénél.
A bizottság felkérte Heniincrt főtanácsost, hogy a számvevőség megfelelő pótadó-kulcsot dolgozzon ki.
KaUnár Zoltán mérnök
a házadómentessóg kiterjesztése
érdekében feliratit javasolt a miniszterhez, amit a bizottság et is fogadott és Hy értelemben határozott. Samu Laj(« ipartestületi elnök a kertészet
Városi Mozgó.
Még ma csOtörtOkOn
Ul Dagower legújabb filmje
Fehér vállak
Az BrOk asszony, iz Igazi szerelem, a szépség és a szenvedélyek lltmje
Aktuális Magyar Vilaghlradó
ElAadisok 5, 7 és 9 órakor Az 5 órai előadások Ulléresek
Síremlékeket,
MAI, MwteiMl. Htl nlttibil
B/.nkB/.or lion 6s legoloxibbaD KOVÁCS JÓZSEF
kCrarafrömesternél, Klrály-utoa 33. Na„ sliwUik-raktár. Teleion 615.
munkáját tetté bírálat tárgyává,
Krátky polgármester kijelentet*, h >gy a városi kertászet nnjíyon^szé* pen dolgozik, ízléssel," leHlcljcsebb tetszését nyerte inieg munkájával.
Hcniancrt főtanácsos rámutatott a írnagus nnpszánibérekre és hogy in. sígiuunkát nem lehet adni. Samu Lajos a ¦
mintamQhely
feiáHitását sürgette ás annak mielőbbi üzembehclyezc;:ét kérlc.,
Krátky polgármester kijelentette, hogy az Iparos \'inintainühelyek a rendőrkapitányság ímeglirülő épjilc-\' \' tének földszinti helyiségében nyernek elhelyezést, linlajd rátért a Zalai Közlöny minapi felszö\'alására a muzoum elhelyezését Illetőleg. A ímuzeum\' elhelyezése a \'mostani rendőrségi fogda helyiséíiei-ben nem volt még véglegesen megállapítva, valószínű, h»gy «\'in\'uzeum ás könyvtár a kapitányság fe\'szaba-dulö első etaefeu helyirf\'golhük-egyikében nyer cihelyezést.
Samu Lajos az -r •
Ipartestület nagytermének
tatarozásához városi hozzájárulást kér. i
Krátky polgármester nagy derültség közben válaszolta:
-» És imindezt 50 százalékos pótadóból ?
Hemmcrt Károly is replikázik csen des anosollyal: i
- Emeljük fol a pótadót! (ujabb derültség).
Vitéz Tóth Béta a
kereskedS-tanonolikoli
különválása nnellctt foglalt ál|4«, hogy az lpaix>stnuonciskolában elhelyezett kereskedőtannucokat külön kerxískedői tagozatban oktathassák.
- Semmi akadálya a dolognak, jelentette ki Hoimne^t főtanácsos.
Miklós János Kérte a bizottságot, hogy 50 szá^fékos pótadó Inegálla-pitását határozza el; nmi meg is történt. ... | - .
Hemtmcrt Károly figyelmeztette a bizottságot, hogy akkor el kell készülnie arra is, hogy bizonyos dol. gok végrehajtásában hiányok lesznek.
Králky poigárimestcr bejelentette még, hogy lU
a polgármesteri lakás
kérdése a Sugár utl hézvétcllebmcg-szünt, a beállított átalakítási költség Is lekerült, majd a felszabaduló rend őrségi helyiségek hasznosítására telt javaslatot. így többek között ajánlatot kapott az épület földszinti részének bérletére egy modern cipőüzem részére, amit elfogadásra ajánlott.
Ezzei a ¦ költségelőirányzattal a bizottság végzett. |
Közgyűlés a jövő hét valamelyik napján. A közgyűlés többi pontjai hétfőn délután kerülnek a pénzügyi bizottság elé. ¦ !
— BatotkUUlUnialut tekintse mm minden vétolkeriyaxer nélkll. Kopstatp butorarkfcaa.
lőflfl. áieplémber 1.
Hősi naptár
A környéklKsli felkeli") jobbágyokkal inegerősiteU husdi magyar várörség _--a* I7in—iH-iki torok há-
1717. II-1. |"»ruk folyamim o napon —" VísktuU rajtaütött aj Vr-
szágW töri is niiír gazdag zsákmány-nyal ki takarodó tafár csapatokra é> Szétverte ökeb/
Válságos pillanatban nagy eréllyel és körültekintéssel kiválóan érvénye-
._:_siume parancsaoki belb-
i 1914.II.1. Tattay [stviin nyu-
-galma/ott ezredes, aki
mint egy mcnelc/red parancsnoka ér. kciett e napon a Lemberg környéki Kullkuv községi*. Az e napi ütközet után esio az omszbQrot lakosság ló-völdozése kö\\*tke/4él)en a községien riadalom keletkezett, amelynek követ* keményeként u csapook egymásra kezdtek tüzelni. A vakrémölet a falun kivid menetelő csapatokra és vonatokra is átlcrjedt. Tattay ezredes katonás eréllyel nemcsak a*l akadályozta meg, liogy a riadalom e/regiére is átterjedjen, hanem kürtjei adásával megszüntette az egymásra tüzelő többi eatpat tüzét is. iís ezzel a válságnak véget \\etett.
Tatfay ezredesig aki közben meg is sebesült, a 3. osztálya katonai ér-ilcm kereszt tel tünletiék ki.
— (Szentóra a plébánián)
Ma délután 0 órakór Szentóra lesz a plébánia-templomban kilelt OlUlri-
szentség eiött. lilöUo és utána gyónás
a holnapi elsöpéniek nlkolnuíböl.
— (TlszHértekeztet a lóispánnál)
I)r. Krátky István polgármester ma délelöti Zalaegerszgen tartózkodóit, ahol tiszliértekezlcl voll « főispánnál.
— (Óvodai hír)
Nagykanizsa város óvoda, fel ügyelő bbottsága dr. Králky István polgármester elnöklésével tegnap tartott ölé-són a7 eltávozott P. Czirfusz Viklorin liclyél.e elnököl linrt > István gimnáziumi igazgat,\',! választotta mbg. — A iK\'iralás az óvodában szeptember 1-én é-s 2-án délelőtt lesz, a foglalkozás szeptember 4-én kozdüdiki
— (Elhalasztották a „Bárosa-vár" felszentelését)
A nagykanizsai Haross-kcrülpt \\e/.o. zetösígo uj helyiségeinek szombal es. tero lengett fclszen te lését Urehnikaj okokból elhalasítolta.
™ (Betratás a gimnáziumban)
A nagykanizsai kegyesrendi gimnázium igazgatósága közli, hogy a javítóvizsgák szeplomlyer hó lén és ö.éu reggel g ómkor kezdőinek. PötbelrMá-.sok az 103»—40. iskolai évre szeptember hó G-án és 7-én regfeel «—12-ig. Ileiratűsi dij 3f> pengő, 8-án Tél lO.kor Veni Sancte, ().én rendes előadás. Az I. osztályba iralkozók tclietöleg fi-án jjelciitkczzenek.
—• (Hofrichter Emma)
zenetanárnő kéri tanítványait, je. lent kőzzenek lakásán,- Csengeri u< 3t. szám alatt. (;)
— (Az Izr. óvodában)
a beiratások s-flptenVber lén kezdődnek délelőtt » 12-ig, délután 2-1-lg. Foglalkozás- 1-én. (:)
— (Felhívás I)
Felkérünk mindenkit, akinek bánni címen velőnk szemben követelése áll tennt, vagy elszámolni valója van. hogy azoknak rendezése végett három napon belül délelőtt 0-12 és délután 3—S óra között Irodánkban jelentkezni •szíveskedjék. Közlekedési Vállalat kit Nagykanizsa, zrinyi Miklós u. 23. (:)
ZALAI KÖZLÖNY-
Nagy választék! Olcsó árak!
Szombat déli 1 órakor megszólal a oltalmi sziréna Nagykanizsán
A (kormány országos légoltalmi rendel kezesei kapcsán, amelyeket, a Za\'al Közlöny a imult napikban is-miisrl\'etett, Nagykanizsán szombaton déli 1 órakor lesz az első sziréna iadó-jelzés, hogy a közönség nacg. ismerje és megszokja ezt a különleges Üvöltő hangot. A Jelzés fél percig tart, amely félperces szüne. tekket kétszer Ismétlődik.
Két perc szünet után a íéglveszély etmuH jelzés kerül leadásra: fél percig egyforma hangon bug n sziréna. Fél perc után a jelzés mégegy-szer ismétlődik.
Nagykanizsán n hatóságok mindent ímeglettek a város és lakosságának
biztonsága érdekében. De ez nőin. e-\'ég. Szükséges, hogy a város közönsége is .megtegye a magjáét. Gondoskodjék iinegfe\'elö óvóhelyről és gázálarcok *beszerzésőröi. Kétféle góz-álare-lipusra lehet a tűzoltólaktanya parancsnokságánál előjegyezni. Egy 16 és egy 26 pengős típusra, mely Összegben benne van a leljes felszerelés, betétlapok, stb. I A tüzoitoparanesnokság készséggel szerzi be az elöjegyzök részérc |a Kért gázálarcot. A jelentkezésnél az összeget is mindjárt ki kell fizetni. Miután erös a kereslet országszerte, mindenki, aki igényt tart gázálarcra, mielőbb jelentkezzék.
Megnyílt a budapesti őszi Lakberendezési Vásár
Budapestről jelentik: ünnepélyes keretek közöli nyitották meg ma, csütörtökön az öszi Dikberendezési Háztartási Vásárt. A megnyitó ünnepség előkelő közönsége megállapította, hogy a Vásár sokkol többet nyújt, \'mint amennyit rendezői Ígértek. Egész berendezésében és lelépi lésében újszerű és o 31 kisipart szakma oly pomáps elrendezésben kapott helyet, hogy a Vásár egyben látványos, áltekintö képet ad az egész -magyar kis- és kézmű, Iparról. A főzőversenyek zsűrijét n nézők közül sorsolják ki és minden nap imás látogató vesz részt a frissen készült ételek bírálatán egy-egy remek bankett keretében, az :iszta7-terítésl .verseny csodásan teritettasz*
taiafu fogyasztva el a főzőverseny remekeit.
A féláru utazási jgkttolványqk szeptember 17-ig érvényesek, de la látogatónak legkésőbb szeptember H-én déli 12 óráig Budapestre kell érkeznie. Vásárigazolványt bánmely nienel/egyíi-odábaii bárki szerezhet ¦ (0
Az epekövek, az idűsillt epe-liólyaggyulladáa és a hurutos sárgaság kezelésében reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes N Ferenc József" keserűvíz, kevés forrdvlzzel keverve és kortyonként bevéve, gyakran rendkívül hatásos, Kérdezze meg orvosát I
Meghalt a barcsi pályaudvaron történt gázolás vasutas-áldozata
Je\'enteite légnap a Zalai Közlöny, hogy a barcsi vasúti állomáson a fűtőházból kifutó mozdony elgázolta Balogh János MÁV segédtisztet, aki a pályaudvaron a jiflgykanH zsai vonat indulására várakozott • egy barátjával való beszélgetés közben nemi vette észre a közeledő mozdonyt.
A szerencsétlenül járt vasutas ma ó nagykanizsai közórházban belehalt súlyos sérüléseibe.\' A kerekek\' nem csak kezét, lábát roncsolták széjjel, hmem a fejét, mellkasát is összezúzták, ugy hogy ncan lehetett megmenteni az életnek.
- (Pallos Erzsébet nyelvtanfolyamai)
az iskoloóvvol újból megkezdődnek. Felkéri e>órt régi német 6* angol nyelvet tanuló tanítványait, hogy az órák beosztása miatt mielőbb jelenje, nck meg nála.
— (Nem lesz német Iskola Kőszegen)
A vallás, és közoktatásügyi miniszter elrendelte erre a tanévre u kösregi elemi iskolában a német tagozat fel. állítását. Az előkészületek meg is történlek, de az iskola mcgnyiUtsájra még som keríti sor, mert a 416 elemista gyeiek közül csak 5" dsalád akadt Kőszegen, amelyik német iskolába akarta imini a gyermekét, a kevés jelentkező miatt tehát nCm lesz német iskola Kősregcn.
— (UJ magyar bélyegek)
Más országok példájára n magyar jxjsta is ugyannak szorgalmasan lx>-csátja ki a* uj lovélbo-lyegekct. Most az Országos Hetiden Gáno* Szövetség által rendezendő protestáns nnjwkra jelenik meg egy 50 százalékos feláras sorozat, 1, 10, 20, 32 és 10 filléres értékekkel. A sorozat ár-\'» 1.G2 i>eugö. ŐSstChtin 200.000 sorozat jelenik meg. Egyes értékek külön nem kaphatók. A soro-ntra az előjegyzésekéi szép-lember 10-Ig kell megtenni. Kanizsai és környéki lRMyeggyüjtök a nugykfl-ultsaj 1. sz. jxistutüvntalban jelentsék Iw minél előbb, hogy hány solbtafrn van szükségük.
- (Lopott az örökösök elöl)
Fater ónná wtholyi bejárónő, mikor a gazdája, Tóth Sándor meghalt, a lakásban lídáll 120 [>cngÖ készpénzt ellopta. Az örökösök feljel™tették » bejárónölt s a törvényszék el is ilélle Fater Annát 11 napi fogházra, de »z ítélet végrojifljtását 3 évre relföggcsz-telié.
A Zalai K9il9n; Sport-iippr \'rísoje
TIPP-SZELVÉNY ,
Beküldte:...............
Lakik:..............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzak t
DVAC—ZMNTE . . ...,...(...:...)
DI\'AC-PBTC . . . (...:.-)
KTSE-SBTC . . . (...?..)
NTSE-MSE . . . ...:...(...:_)
PAC-ZsSE . . . . ^-.(.-:._)
. _:._(„.;_)
Nagyszabású olajosmag termesztési akctó Indultjmeg.
A gudik réixéro Igm slónySs bevallási árnkat bUtodt a Fiitura.
Mint az elhangzott kormíírjynyllatko-zstokból Ismorotes, a búza világpiaci értékesítésének rieházaégelro, máereszt az o! a] ősin agyakban tennálló fokozottabb boltöicii és külföldi keresletre való tekintettől megtelelő nagyszabású akció Indult meg az olaloamaevak termesztésének kiterjesztése érdekébeo.
A Földművelésügyi Mlnfsztélrumnak nagyszabású programmja megvalóBltá-sahoz slkerültaz olajoemativak tormo-lésének támogatására szükséges pénzügyi alapokatnr bUtosltanfa ós Így meg van a lehetősége- annak, hogy a repce, lenmag, szójabab és rlcinusmag eddigi kb. 4íu00 holdnyi termesztést terüTetót a jövő gazdasági évre köröl-beiui a kétszeresére felemeljék. A Földművelésügyi Minisztérium az akció keresztülvitelével a Futurát bízta meg.
A Futura Irányítása alatt működű Olajmag Értékesítő Szövetkezet, amely eddig ls gondoskodott a hazai olaímag-szllksógletröl és ujabban szójabab, valamint rlolnusmag szerződéses alapon való termesztését is nagyban kiterjesztette, a\'folyó Őszi vetésre őszi \\ lenmag ós öszl ropr ;rag termesztésórp 1b kot a gazdák ki; <ti erzfidéaeket.
Az őszi lenmag beváltási ára P 41-20 ab Budapest, a pogácsa-kedvezmény igénybevétele esetén P 40\' 100 kg.-ként
A rtpce termesztésére az Olajmag Értékesítő Szövetkezet csak azokkal a gazdákkal köthet szerződéses megálla-
Íiodást, akik eddig vagy nem termelek repcét az utolsó évben, vagy a leszerződött területet az eddigi repcetermesztési területükön lelUl vetik. A repce beváltási ára P 25—, ab bármely gazdasági Jetadőáltomás, ami a repreceárak ingadozásával azemben Igen előnyös értékesítési lehetőséget biztosit
A fennálló előnyökre való tekintettel a gazdaközönsóg részéről eddig ls Igen nagy érdeklődés mutatkozott, ugy hogy ajánlatos a termelési szándékot mielőbb bejelenteni az Olajmag Értékesítő Szövetkezetnél (Budapest, V, Akadómla-u. 6, 11. em.1, amely a vetőmag kedvezményes ellátásáról is gondoakodlk.
A tavaszi vetésű lenmag, sxójabab és ríoinusmag termelési feltételei tekintetében ls a fenti címen tájékoztatás nyerhető 6a ajánlatos még a vetés-tervek végleges lezárása előtt mindezek* nek az oiajosmagvaknak a termesztésére megfelelő területet fenntartani,
A BEVONULTAK családjai segélyt kapnak. Részletes tudnivalókat holnap közöl a Zalai Közlöny.
EGY SZLOVÁK gőzös a Dunán Ercsi mellett belefutott a Szent László gőzösbe. A magyar fűtő, Kiéin Gáspár bordatörést szenvedett.
A BUDAPESTEN tartózkodó olasz egyetemi hallgatók vezetője tisztelgő látogatáson jelent meg Teleki miniszterelnöknél és Csáki külügyminiszternél.
TÖMEGES lisztmérgezés történt Nagytétényen. Első Ferencné 9tagu családját súlyos gyomormérgezéssel kórházba szállították. A menhelyből pedig 10 gyermeket szállítottak kórházba. A lisztbe került kelesztőpor okozta a mérgezést.
AZ OLASZ fővárosban lakó aggastyánokat, nőket és gyermekeket felszólították, hogy lehetőleg költözzenek vidékre.
HEVES FÖLDRENGÉS teljesen elpusztitolta Pomacach! délamerikai . várost.
FEjBELÖTTE magát Kurllla Elek
vasúti pályaőr, akinek a hibájából a vonat halálra gázolta Bagi MI-hálynét.
A HÁZTETŐRŐL a villanydrólra esett és az áram agyonsújtotta La-bancz István 1I éves nagyeesedl kisfiút.
ÉLVE eltemette a föld Kiss István 16 éves olcsaapátl flut. Rászakadt ásás közben egy homokbucka.
SZOVJETOROSZORSZÁG a német—orosz szerződésig nem Ismerte el Csehszlovákia megszűnését. Most pedig Csehszlovákia moszkvai követségét szüntette meg. Ezzel elismerte a Németbirodalom uj helyzetét.
LESZÚRTA a válóperi tárgyaláson a feleségét Balázsovics György ozorai lakos a zsebkésével. Az asz-
szony meghalt.
KUNDER ANTAL kereskedelmi miniszter ma délben"ilnnepélyes keretek között megnyitotta az Őszi Vásárt.
¦ LEZUHANT egy román repülőgép gyakorlatozás közben, egy főhadnagy meghalt.
3 MILLIÓ ember pusztult el a legutóbbi északklnai árvízben, a kár közel fél milliárd yen.
LETARTÓZTATTÁK Szentiványl imezőkövesdi főszolgabírót hivatali kötelességeinek durva megsértése miatt.
NYUGDÍJAZTAK 3 fővárosi tisztviselőt, akik a legutóbbi választáso-l kort nyilas programmal országgyü-1 lési képviselők leltek.
LecmíabbJ?
Danzig hörül.súlyosabbra fordult a helyzet
Mégis megkezdik London kiürítését — Lengyelország nem fogadta el a német követeléseket
fa el Hitlernek Varsóba továbbított követeléseit. A lap szerint a lengyel—szlovák határon félmillió\' német katonát vontak össze.
Lengyelország hadilétszáma a mozgósítással két és félmilló főre emelkedett.
A lap lehetségesnek tartja, hogy Szlovákia visszaköveteli Lengyelországtól az összes elfoglalt területeket.
London kiürítését mégis megkezdik. Három millió embert, gyermekeket, aggokat, betegeket szállítanak el 4 nap alatt vidékre.
London, augusztus 31 Londonban a mar napot a diplomácia döntő napjának tekintik, a mikor a diplomáciai tevékenység rrjeglizszerezodík. Ma dől el, lehet-e diplomáciai uton rendezni a kérdést, vagy át kell adni a. szót a vezérkaroknak.
Danzig körül súlyosbodott a helyzet. A lengyel hadsereg állitóiap olyan reakciót akar a danzigiaktól kiváltani, ami elégséges ok lenne az nzonnall megszállásra.
A News Cronikle értesülése szerint a lengyel kormány nem fogad-
ANKONYVEK,
MOSz-fOzetek, írószerek, rajszerek, bőröndök, aktatáskák legnagyobb választékban SCHLESS TESTVÉREKNÉL
_ OLCSÓM Jut fényképezö-SF -géphez és filmhez, ha
VASTAGH fotoszak üzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek S P-től, márkás filmek 88 fillértől. ÍKST Szakszerű kidolgoz*"1
Legjobb minőségű
nyers-és pörköltkávékat
vásárolhatja
Teutsch Gusztáv
fűszeres csemege osztályában
1W9. szeptember 1,
Hirdessen o Zalai Közlönyben
APRÓHIRDETÉSEK
B()-rt|iln!ci*> dili vaiimap-éí Onnnpnsp 10 uAlfl (X) (illír minden tovibbl dó Q Illlér, iitlkOxnsp 10 núlg 60 fllltr, minden további Hd 4 tllUr.
AllAs
Jól lözö mlnUan.«« keresek, lehet bejárónő. Zilnyl Mlklósu. 62. 2287
¦•ItranH t telveszek. Dukáiz Ferencné, Msgyar-u. 19._2303
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Hatromamsbta- laka* Mimit. Eötvös-tér 20. 2315
BÚTOROZOTT SZOBA
Csinosan bűtoi-AMOtt utcai sióba lllr-dőszoba használattal kiadó. Ctengeryut 29. sz. 2313
KÜLÖNFÉLE
rtnktpamih Hgvolam I Ml
gépek, filmek, lemezek, papírok tegolc bari, kidolgozás legszebben Vaatagh f
Márkás
legokaoh-
O.III, .IUVJ.UH. Hpituiicii WQotBgh ÍOtÓ-
szakltzlet éa laboratórh-inban, Fó-ut 10.1819
Dláklaán»t teljes illatjára felvéslek.
Kftaej-u. 11. 2287
Hévlaret kinyelmes csukott autó kirándulásra megrendelhető : Kaulman Manó. Teleion: 222. 1592
ijtolt
Mindennapi levelezésből öBszcgytl] MhaMjatt, réc! vagy nj tömegekéi, gjíí tt kttlWkUt,/feloszlatott gyo/lei... nyéket bármikor megvételre kercz J«. — Barbnrlli Lajos, a Zalai KOslöriy f. szet-lieazlóje. Érdeklődni lehet telelőn 78. sí. vagy személyesen mindennap d. u. 6—7 óra ktUMt. ~ \'
A letenyel klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság.
5339/1939. tk. sz.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr. Kecakeméthy Albert végrehajtatónak Kondikor János |o(/utódal: Kondikor J6-zsel. Kondikor Imre és kiskora Koadákor Ilona végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében a tkvl hatóság I végrehajtási árverési 1300 P 14 f. tőkekövetelés is járulékai behajlási végett > Lcrváazl községben fekvő s a lovasai 99. sztjkvben A. I. sorsz. s 228. brsz. alatt foglalt erdőre as Alaóerdőben 334. hraz. Erdőre |a caerlal erdőben, 908. brsz, alalt foglalt azéntóra a kéUrok közben 489 P klklllliil árban elrendelte.
As árverés nem érinti Kondékor Jlnosné sz. Molnár Juli javára bekebelezett özvegyi jogot akkor, ha azt a jogot megdőlő ranghelyen kielégítendő terhek fedezete szempontjából azUkaégeanck mulatozó 1300 P-t az elért árverési vételár megüti. Ka azonban az elért árverési vételár a most ssámbavett összeget meg aem HU, az árverés hatálytalanná válik a a kitűzött határnapon az árverésre bocsátott Ingatlanok az érinteti haszonélvezeti Jog lenntartása nélkül újból elárvereztetnek.
A tkvl hatóság az árverésnek Lovászi községházánál megtartására 1939. évi okt hó 20. napjának délután 3 óraját tnzl kl és az árverési leltételeket az 1831:1.x. l.-c. 150. § a alapján megállapítja.
Aa árverés alá kerlllö Ingatlanokat, ha as átveret megtartását a végrehajtatok kOiili dr. Keeskemélhy Albert végrehajtató és Ambrus Jőzselne sz. Kondákor Anna csat-lakozott végrehajtató kéri, a kikiáltási ár Kétharmadánál, ha dr. Caempeg; Dénes csatlakozói! végrehajtató kéri 1800 í vételárnál alscsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. M. E as. rend. 21 §-a.)
Bánatpénz a kikiáltási ár 10 "/o-a, amelyet s magasabb ígéret ugyanannyi °/o ára kell kiegészíteni.
Letrnye, 1939. évi sug. hó 14-én.
Dr. Caik Unió u. k. klr. Jblró. A Uadmány hiteléül:
.<;•\' Balassa s. k.
UrrT O t.i.h.n.vw.iilA.
ZALAI KÖZLÖNY
POUVIKftl NAJ\'ILAf.
I^íítadja: „KBíg-idaii.i R.T. Hsoyktnlm". Felolös klftdö : Ziílil Károly. Nyomatott: a „KttigaidtB4gl R. T, Nagyhanizta"
nyomdojátan Nagykaaliaán. (Nyomdáért telel i^tlal Karoly.)
2S» Évfolyam 200. szám.
Nagykanizsa, 1939. sieptomber 2. szombat
An 12 il"-
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
It Uadttfnfel: I\'M 5. aam.
Felelte szerkesztő: Barbarlts Lajos
lüilllícltel Sia: c,;y bón a palo 40 f Illír. SmktxUtlj í« klailoliival.il Idd ou, 78. u.
Oanzig ma reggeli visszacsatolása után megindult a német haderő szárazföldi és légi megtorló támadása lengyel városok ellen
Lengyelország segítséget kért Romániától, de Bukarest semleges akar maradni — Londonban és Parisban ma Összeül a törvényhozás — Franciaország és Svájc elrendelte az általános mozgósítást — Róma helyesli a német lépést
A döntő nap elérkezett Ezúttal valóban fordulópontot jelentett. Az, események viUájngyoraan követték egymást attól a pillanattól kezdve, hogy a német kormány tegnap este 9 órakor nyilvánosságra hozta a» Angiiéval folytatott tárgyalások folyását és a Lengyelországnak tetl német javaslatot, i
Eszerint a német kormány augusztus 29-én válaszolt az angol koi\\ meny 28.-1 jegyzékére és \'elismerte, h így n megoldásnak gyorsan keli megtörténnie. Épp ezért 30-án estig Berlinbe várta a lengyel kormány olyan \'niteghfitalmazpttját, aki t&tt* gyailvit is. A német ajánlatra Lengyelországból csak a mozgósítás híre érkezett. Az angol kormány válasza tett Ugyan némi Ígéreteket n
közvetítésre, de leszögezte, hogy cél-szerűnek tartaná a közvetlen német —lengyel tárgyalásokat. Lengyel rósz röi csak a lengyel nagykövet jelent meg, aki azonban kijelentette, hogy nincs felhatalmazása arra, hogy tárgyaljon a német kormánnyal. .
A némít kormány még egy napot várt
és igy 18 óráig fenntartotta loyáfls ajilniatát. Miután két napig nem érkezett sem/miféle lengyel válasz vagy megbízott,
az ajánlatot elutaaitottnak vette.
Ezekután mwmtesitvc érzi magét a titoktartás alól és nyilvánosságra hozza azt az ajánlatot, amiely a tár. gyalás alapjait képezhette volna.
Ez volt Németország ajánlata
Ez az ajánlat 16 pontból áll és a | éltek, vágy az előtt ott születtek. A
következőket tartalmazza
Danzig azonnal visszatér a birodalomba !
A»foiyosó« népe maga dönt, hová kíván tartozni.
.Evégből e területen uépszaW-1 zást tartanak. Szavazhatnak imindi azok a nemietek és lengyelek, akik 1938 január l-ig a folyosó területén
népszavazásig a Saar-vidékhaz hit son\'óan angol-francia- olasz és orosz tagokból álló nemzetközi bizottság veszi át az ügyek Intézését a folyosón. ;
A népszavazást egy éven belül nem lehet megtartani.
A népszavazásnál egyszerű többség dönt. i,.
A folyosón át négyszeres vasút és birodalmi autóút épül a forgalom zavarta\'an lebonyolítására. A lengyel ujak kereszteződé>e alul vagy felüljárókkal oldható meg. A folyosón átvezető egy kilométer széles terület-\'sáv a német birodalom fennhatósága alá tartozik.
Ha a folyosó Németországhoz ko-rü\'ne, la lengye\'ek ugyanilyen utakat építhetnek Gdíniáig, ojnely természetesen lengyel marad.
Danzig és Gdinia kereskedelmi W-kötöváros csak jelleggel bírhat, ka-tonaságot nem tarthat. Ugyanígy a Hela félsziget - akár lengyel, akit, német lesz -- katonaságtól mentei kefi, hagy legyen.
A javaslat szabályozza n lengyelországi németek és a Németországban Imnrndt lengyelek jogait, lehetőséget nyújt a lakosság kicserélésére, a kisebbségek védelmére pedig 1 kisebbségi egyezményt ajánl,
A kisebbségi sérelmeket nemzetközi bíróság e\'é utalja a német javaslat. Végül kimondja, hogy ha meg állapodás jön létre a fenti pontokban, mindkét állam visszavonja csapatait a határról és leszerel, a többi vitás kérdésekben pedig kölcsönös tanácskozás.során közösen döntenek.
Danzig visszafért a birodalomba
A fenti német javaslat nyilvános; ságra hozatala után niár gyorsan kö vették egymást az intézkedések W események. Berlin népe egész új-szaka tüntetett, fokozódott uz öröm* hajnalban, amikor megérkezett Fors-\' ter danzigi állaaikfő távirata, amely közli Hitler kancellárral, hogyDail-zigban a német alakulatok átütlek \'a hatalmat és ezzel a város visszatért a Birodalomba.
Danzig falain ugyanakkor plaká-
tok adták tudtul a népnek, hogy a husz év óta várt pillanat elkövetkezett. A város azonnal zászlódiszbe Öltözött.
Hit\'er kancellár a távirata azon. nai válaszolt, .tudomásul vélte a sza-badvárosnák a Birodalomba való visz szatérését, tizt .megerősítette és köszönetet mondott minden lakóját nak a húszéves türelemért és szenvedésért, A város parancsnoka továbbra is Forster marad.
Inféakedések összefltközés esetére
Ez események a\'aít Németország megtett minden intézkedést az esetleges katonai összeütközés esetére. Azonnali hatá\'iya! az Összes bel- & külföldi légijáratokat megszüntette és . í
teljes repQlötllalmat
vezetett bc. A Németország lerü\'ete fö\'é érkező gépeket felszólítás nél.
küi azonnal lövik. A {
Keleti tengert lezárták.
A kereskedelmi hajókkal közölteik, hogy mely utakon hagyhatják el leggyorsabban a veszélyezteti zónát. A dé\'elött 10 órakor érkezett jelenté-1 sek szeriiit Danzig és környékén ka tonaí lépések várhatók.
Hitler kiáltványa a hadsereghez
Hitler német birodalmi vezér ÓS kancellár (kiáltványa, amit Forster danzigi körzetvezető sürgönye után a hadsereghez intézett, a következőkép hangzik: A lengyel állaim a Jó"
szomszédi viszonyt, az általam óhajtott békés viszonyt elutasította, helyette fegyverre hivatkozott. Lengyel országban a németek véres terrorunk vannak kitéve és a házaikban is
üldözik. Egy nagyhatalom számára cz cívlsclhelct\'cn. A határsértések nzt bizonyítják, hogy a Jeugyelpk: nem hajlandók a német birodalom határait tlszte\'ctten tartani. Eteknek! véget kellett vessek. Nem. maradt számomra más eszköz, uiliith így erőszakkal szembe eröszakot állltsik fel. ,
A néiiftít véderő újjászületett és kemény elszántsággal küzd. Elvárjuk, hogy minden katona az örök német kat mai erényekkei teljesítse kötelességét, az utolsó csepp véréig. Állandóan, .minden körülmények között lebegjen a szemelek clfjtt, hogy, a nemzetiszocialista német birodalomnak vagytok n képviselői. \\
Éljen a német birodalom, éljen a népünk !
így szó* Hitler napiparancsa, nurit ma reggel adott ki. /
Hitler beszéde a birodalmi gyűlés mai üféfén
Berlin, szeptember 1 A birodalmi gyűlést délelőtt 10 órára egybehívták. A távirat >k ieg-gűi 3 órakor n.lentek széf éf a gyU. lés tagjait repülőgépeken és autókon szál IN lákv Berlinbe. A( CroJl ope-.
rában (megtartott ülésen Görlngmeg nyitója után Hitler kancellár mom dott beszédet. Hangsúlyozta, hogy 15 éve küzd a békés revízióért éáazj összes eddigi prob-éimákat békéf utón oldotta meg. Danzlgot is igy-akarta Imegoldani, a nőmet ajánlatra azonban Lengyelország mozgósítással válaszolt. Ismertette az Ang\'iá val folytatott Jegyzékváll ásókat és ingerült hangon szögezte le, hogyöés kormányai két napig tétlenül Ült év várta a lengyel választ, Illetve * lengyel ímeghatalmázott érkezését. Ha ezt tovább tűrné á német biro-dalom, a\'nemzetiszocializmus megérdemelné, higy eltűnjön a történelem színpadáról.
Ismertette ezután Hitler, hogy évek óta arra törekszik, hogy Angliával barátságos viszony jöttön létre. Miután ez nem sikerült, nem lálott imás utal - gazdasági téren sem - mint- Oroszország mellé ál\', ni. Hitler ezután kijelentette, higy Danzig és a folyosó kérdésit megoldja. Elhatározta, hogy
addig küzd, mlg a lengyelek nem teljesitik követeléseit, vagy mlg mislk lengyel kormány nem hajlandó tárgyalni.
Nem akar\' asszonyok és.gyermekek ellen harcolni, — mondotta — de ha a lengyelek fegyveres erővel «kar( Ják (megakadályozni akaratuk végrehajtásét, olyan választ kapnak, a melybe belepusztulhatnak. Utalt arra, hogy
hajnalban német csapatokra lőttek. A németele azonnal válaszoltak és a jövőben, bombára bombával felelnek és minden erőszakos lépésre erőszakkal
válaszolnak. ta
i e
Kijelentette Hitler, hogy minden! személyes áldozatra kész és nem kivan egy némettől sem1 többet, mint amennyit magától. Mostantól kezdve nem más, mint a birodalom clsó katonája. FeUvtle régi csukaszürko egyenruháját és azt addig nem veti le, inig nem győz, vagy - elpusztul. Ez esetre utóda Qörlng vezértábornagy, szükség esetén annnak utóda Hess.
Ha Hessnek ls baja esnék\', a szená. tus dönt.
Leszögezte, hogy. a nemzeUszoda lista alakulatok és a hadsei^g együt tesen mennek e harcba, visszavonulást nem tanernekr
A nfigy tapssal fogadott beszéd titán Frick olvasta fel a Danzigvi*z-
(Folytatás az 5. oldalon)
Péntek
BUDAPEST I.
17 Hírek Szlovák és magyar-orosz nyelven. — 17.10 A rádió s/alonzCne-kum. — 18 I/is/kó <5ézn előadása. — I8.:t0 Budapesti gordonkán egyes. — 10.05 S|KirlközJeniéiiyek. — 10.1\'» Hírek. — i!>.2r> i)ol)u!n I.i\'jos Imrino-
jjikasinmní. — 10.45 Illyés" Gyula előadása. — 20.10 Népszerű operarész. leiek. — 20.50 KfiUlgyi negyedóra. -21.« Hire-k, ídőjárásjelentés, s*továk és magyar-orosz liirck. — 22 Csorba Gyida cigányzenekar.". — 23M Hanglemez. — 0.05 Hirek. BUDAPEST II.
18.10 A r.liiió szalonzenekara. — ÍÍUIO Felolvasás. — 20 Hirek. - 20.20 1 langlenic/ok. — 2130 Időjárásjclcu-tés.
BÉCS
18 Königslrtrg. — 10.15 Vidám német kardalok. — 20.15 Szimfonikusok Ilusy zongorainúvé.sznövel. — ,22 30 Könnyű és tánczene.
Szombat
BUDAPEST I. 0.4.1 Torna. — Utána hanglémo.ck,
— 10 Hirek. — 10.15 Ifjúsági rádió,
— 10.45 Mit nóízönk meg? - 12-10 BeszkártLzCnekar. — 12.10 Hírek. — 13,20 Időjelzés, idöjiínísjeleniés. — 13.30 Hanglemezek. — 1-U0 Hűek.
— 14.45 A rádió műsorának ismor. tetéso. — 15 Arrolyümliirck. _ 10,20 Felolvasás. — 10.15 IdőjoWs, hlrck.
17 Hirek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 17.10 leolvasás. — 17.35 Hanglemezek. — 18.05 Magyarország —•Franciaország vlzipólomérkőzés második félidejének közvetítése a Nemzeti Sportcsarnok uszodájál>óÍ. Beszélő dr. l.ogenyey József. — 18»35 Koréli Endre énekel. — 19 Felolvasás. — 19.15 Hírek. — 19.25 Kiss Lajos ci-gányzencknra. — 10.50 . r-üszer ós csemege.- Egy régi bolt története 3 felvonásban. — 21.10 Hirek, időjárás. Jelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. ~ 22 M. Hir Sári zongorázik, Thury Gizella, a kölni Operaház tagj" énekel. — 2.1 Balázs Kálimul cigányzenekara. — 0.05 Hirek,
BUDAPEST II.
19.20 Mezőgazdasági félóra. — 20 Hirek. — 20.20 Felolvasás. — 20.50 Csajkovszkij: IV. szimfónia f-moll. — 21.35 Időjárásjelentés. - 21.40 A rádió szalonzenekara.
BECS
8 Lemezek. — 830 Könnyít zene,
— 12 Könnyű déli zene. — 14.10 Balettlemezek. — 1530 Lányok őszi dalai. — 10 Köln-
17.30 Bemondás szerint. - 18.45 Könnyű lemezek, — 10 Vidám hétvége. ~ 20.15 Tara* ©st. _ 22.45 Stuttgart.
— 24 Frankfurt.
A gyermekbetegségek kezeié* seben a tisztán természetes „Ferenc József keserűvíz, miot gyorsan, biztosan és rendkívül enyhén ható hashajtó, gyakran igen\' fontos segédwiköi. Kérdezze meg orvosát!
2ALAJ KOZLONV
Ig39. szeptember 2,
Segélyt kapnak a bevonultak családtagjai
A bevonujt katonák rászorult családtagjai, miiként az év tavaszán, ezúttal is rendkívüli családi segélyben fognak i-é.szesüinf. A rendelet szerint, amely kiadás alatt áll, a segély Összege a feleség részére havi 12 pengében, a többi hozzátartozó részére személyen kint havi 8 pengőben \'esz \'megállapítva. Rászorultság esetén ugyanazok a hozzátartozóit fognak segélyben részesülni, uniut akik tavasszal, vagyis a feleségen ki-vfil a gyermek, a szülök, nagyszállók stb. A segélyért a hozzátartozóknak sehoisem ketl Jeten tkczniők, hancan az erre irányuló kéi elmet magának a bevonultunk kell kihallgatáson ct$* adnia, amire a osapntparancsnokság részérői külön is felszólítják. A. se-géiyeket abban az esetben, ha n csa-ládfő augusztusban vonult be, augusztus hóra félhavi össaagben mái* szeptember eJsejétöl, más esetekben pedig októbertői kezdve utólagos huvi részletekben fogják kifizetni. Nem tekinthető rászorultnak, ennélfogva nem részesíthető családi segélyben az olyan család, nmoiyivk havi Jövedelmié kis- és nagyközség gekbcn a havi 60 pengőt, megyei és törvényhatósági jogú városokban n havi 80 pengőt, Budapest székesfő-városban pedfg a havi 100 pengőt
meghaladja. 1
Ugyancsak közvetlenül kiadás előtt álló rendelettel ki fognak terjesztetni a rendkívüli körülmények következtében tényleges katonát szolgálatra bevonultak, a rendkívüli fegyver-gyakorlatra behivotiak, [magánjogi kötelezettségei teljesítése , tekintett* ben a múltban kiadott kivételes rendelkezések, közöttük a bevonullak lakásának felmondását korlátozó jendelkezesek is és igy a nendkivüJl körüAiiifények következtében beh$ voltak lakásának bérlését ssm> lehet a Jakbor nemfizetése miatt rögtöni hatállyal vagy rendkívüli íeinwjjidAssal megszüntetni. Viszont még rendes fefmondással sem lehel (majd megszüntetni annak a lakásának béi-ictét, aki 0 lakbért pontosan injegiízcti, vagy legalább szolgálati vagy alkalmazási viszonya alapján élvezett lakáspénzét, avagy lakbér céljára nyújtott közsegélyét, illetőleg a nendkivűU cso]ádl segélyekegy ötödrészét Iakbértartozásánnk teljesítéséi* fordítja, vagy ha a bérpc-adónak .módjában ári, hogy nemfl. zelós esetén a most zj.mlitelt Járan-dóságokat Jakásbjéx-tnrtozás fejében levonja, ll.\'ető\'eg azoknak közvetlenül az ö kezéhez fizetését kieszközölje.
Mit kell tudnia a leventének és munkaadójának?
A leven leképzés, célja, hogy az ifjúságot a hagyományos magyar kja-i tonai erényekben való nevelés ut-i ján a haza védetnének magasztos, feladataira testbeji é-s lélekben «iő-készilse. A honvédJljömrt rfll szóló törvén;,\'.második rés» a \'j\\-etiticköV| ,telczet rségröi teide Ike -zik és meg^zabjp. aáprj kat ti feladatokat, amelyek minden levente köteles magyar lfjurh. lét miunknadóra kötelezők. A törvény
szövege 15 oldalas füzetben jelent meg, hogy hozzáférhetővé váljék niindenkl számára. A nagyobb átte-kinthetés céljából a füzérben foglaltakat cfsokorba kötjük, hogy azok számára, akik ezt a füzetet nem szerezhették be, megkönnyítsük a rendel kezesek nwgisnierését.
Leventekötelet
minden magyar állampolgár ifjú, w uak az évnek szepteimber első napi játói, amelyben 12. évét betölti,
rHrivtt^
Formaruhák, aapkak, Intézeti falaxeraléaefc
nagy választókban SZOMOLÁNYINÁL
mindaddig, amig tényleges kat,ma szolgálatát meg nem\' kezdi, vagy «| kíUmutlanságát végleg meg nem álla- | pitják. A leventekötelezettség véget 1 érannak nz évnek szeptember 80-án, [ amieiyben\' a levente köteles ifjú 23.\' f évét bfetöKi, kivéve, hü katonai szol- í gáláiénak imJegkezdésére halasztást kapott. Le\\ientekötdesjiek"\'szá.initaz az Ifjú is, akinek állampolgársága nem állapítható meg. A; leventekö\'oí" les ifjakat (minden év augusztus 31. napján, uinélyben 12. életévét bc töifi, nyilvántartás végett bo kell je^ letitcnj. Testi és szcüefmi alkalmas-ságotorvbsi -vizsgálat ntján kelinieg állapítani. A vizsgálat díjtalan, de vizsgálaton való iiiiLgjelenési költséget a leventekötetes viseli. 1
Kiképzés
.. A, iievente évpnte Icg^ljéíbb tíz hónapgn át heti négy órában köteles levente kiképzésben részt wenl ni. Ezen felül abban a naptári óv* ben, ímeiyben 18. életévét betölti, háromhetes összefüggő gyakorlaton kö- \' teles nnegjelemii. ¦ Aki a rendes hiti kiképzésből az év folyamán több, mint egy harmadot mulaszt, aT. miuiasztásét összefüggő kiképzésben való részvétellel köteles pótolni. A rendes ¦levcnfekjképzé-s helyett éven. ként összefüggő kiképzésié lehet behívni azt a leventét, aki í kniSes kői* zeten kívüi lakik s rendes kiképzésben nem részesíthető, vagy foglalkozásának természete miatt akadályozva van.
Mentes a leventekiképzés alól,
aki orra testileg vagy szellemileg alkalmatlan, továbbá, aki katonai in-tézet növendéke. A tevüntekikép-zósért község megtérítfés nem\' Jár, Az összefüggő gyakoriajton iftszvé&l\' alatt jminden levente kiuc/itári ellátásban részesül és ha amegjelenés végett 10 kilométernél hosszabb utat kell megtennie, akkor a kincstár nz oda- és visszautazás! költséget is megtéríti országhatáron belül. A hon védelmi miniszter által rfendszeresi-tett levente forninruha beszerzésének költsége az államkincstárt terheli. • ¦>, \' V I-
A 18 évien aiuU íeventBkötclesrq vonatkozóan a bejelentést ö törvényes képviselő köteles nlegtcnrii, ha pedignem atyjának vagy gyámíjának háztartásában 161, akkor a szállásadó, vagy [munkaadó, akinek\' gondozásában vagy felügyelete alatt áll. A 18 éven felüli ifjú saját maga köteles a bejelentést nnegtenni, de itt a törvényes képviselője köteles arra fel-ügyehU. Az atya, gyámn szállásadó; illetve munkaadó kötetes arra is fc\'í Ügyemi, hogy a leventeköteles ifjú kötetezfittségéiick eleget tegyen. A leventekötelezettség tejjtesitése müatt
VÁROSI MOZGÓ. Budapesttel egy időbeni Péntek, szombat/vasárnap! Az 1939. évi francia állami nagydíj nyertese. A filmgyártás csúcsteljesítménye
Riadó a Földközi tengeren
Ax esztendő legizgalmasabb filmje
Aktuális Fqx Híradó — Előadóitok hélköwiap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 é» 9 órakor.
1939. szeptember 2.
llrfliiiliiéslil
viiskereakedéae — Nagykanizsa
CORMTIC
LERAKATA
I
a (munkaadó hátránnyal nem sújt. /hatja nz ifjút, el sojii boc^thatja, / sőt az Összefüggő kiképzés tirtmnA-ra díjazásra wsn (arihat igényt. Az cgyetemEk éa főiskolák szervezői! szabályai szerint illetékes vczetöM fegyelmi felelősség mellett köteifcj sck gondoskodni arró\', hogy a nöi vendekéit leventektftefezeltségtlknelf o\'cget tehessenek. 4 1
Büntető rendelkezések
Kü\'Öu fejezet szól a törvényben u levente kötelezettséggel Összef \\ bünoselckményekrő1. így két hónapi terjedhető elzárással büntethető az, aki a hatósági orvosi vizsgálaton) Igazolatlanul nem jefenik jjicg, vagy a le ven te kiképzésről távol marad. A bűn tető rendelkezések a teventékie vonatkozóan intézkednek ínég parancs nem teljesítés és szándékos tiszteletlenül viselkedéssel kapcno-latbmi is. Kihágás initatt pénzbüntetést kap nz a 18 évesnél Idősebb leventekötüles, laki a bejelentésre és nyilvántartásra vonatkozó szabályokat megszegi.
KiMon fejezet szól 0 leventekötetes\' gondviselőjének és \'munkaadójának kihágásairól, amelyek ugyanosa\'k1 két hónapig terjedő elzárásra! büntetendők. Aki pedig a levenle kötelezettséget kiját«s»a, egy évig terjedhető fogházat is kaphat. A legsúlyosabb büntetés a büntető rendelkezések sorában á feventeintézimény elleni Iz-gatásért járó két évig terjedhető fogház.
Naptár 1 Szeptember 2. szombat. Rom. kai. latvfta Hír, Protestáns Robeka. hsr. l-l u 1 t>ó is.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est* S áriig (héti 5, uerda. pántak dák tan kodden egész nap nőknek}.
HALA? KöZUÖNrl
Az igazoló választmány 20 nagykanizsai virilis képviselő tagságát megszűntnek nyilvánította
Kik estek ki a virills képviselők soraiból?
Nagykanizsa Igazoló választmánya dr. Puhái Viktor k|r« korméuyfőtanií csos, felsőházi tag elnöklete alaft összeült a városháza tmácsienir.é. ben. A választmány összehívását Szükségessé lette a zsidótörvény végrehajtása tárgyában kiadottafTKö rendelkezés, mely szerint az igaz dó választmánynak 15 nap alatt végig: kell vizsgálnia a városi vittJUsek képviselőtestületi tagságát. r
A felülvizsgálat eredményeként->z igazoló választmány ?,0 zsidó vli-iM** képviselőtestületi tag tagságát megszűntnek nyilvánította, kettő tagságát igazoltnak vette, egyét fügében ben tartotta.
Megszűntek vlrU.a városi képvVw-lök lenni: 1. dr. H>ch Oszkár, 2. Halphen ifiiő, 3. Weisz Ernő, -1. Miklós Gyula, 5. Gerő Kánlyué, 8. dr. Goda Lipót, 7. Szukics Henrik, 8. özv. pollák Józscfné (képviselte:
Bcticzc Miksa), 9. Blaiikenberg Imre 10. dr. gtréjn Zsigmond (képvl. sefte: KálmáiiLeó), 11. Özv.. Strém Mórné (képviselte : Weisz László\', 12. Kautfaon Károly, 13.\'Vas László, II. özv.i Lenkei Eniőné, 15. Anouith Náthán, 16. dr. Kreislcr József, 17. Stern Gyula, 18. Sterbergcr Gyula, 19. Dukász Ferenc, 20. HofCmjarih Bernát.
Igazoltnak vetlek : dr. Urszényl (RotschUd) Béla és Polgár László tagságát, -Wüggjőbeu tartották \' dr. Kreincr Zsigmond igazolását.
Az uj vjrfiis képviselőtestületi tagok névjegyzékét legközelebb tesz-szük közzé. I
Egyidejűleg szétmentek a felszólítások az egyes (képviselőtestületi tagokhoz is, hogy jelezzék, anelylk ¦mandátumot tartják meg, a választott \'tagságot, vagy a virtus jogtan valót.
"rr * i" rr r*i*ir~r i*. ~i*i~ir ii nrír n a ViTiTi lyvy^iAjviri
A nemzetközi helyzet miatt megszüntették a balatoni munkaszolgálatos tábort
Az idegtépő nemzetközi feszültség heteiben Sorra halasztják el nem .csak a írjniízetkö\'.i, hanem a b.Jfö\'dt rendezéseiéi, icnJOnyOket, k-mgesz-szusokat, sporteseményeket is. Mo !t arról \'értesülünk, hogy a balatoni iimin koszol gálatus tábor is a kitűzött idő eJÖH befej.-zlc táb>rozámt.
Az egész ország flgyetme ipolletl kezdte meg az Öt uj munkatábor egyike a Ba\'aton föld vár és Zamárdl közölt elterülő 320 kat. h ildaS mo-csáiierület lecsapoiásl *munk;ll itait.
A iniunko programszerűen haladt e\'ŐiM;, amikor most az egész világ életét súlyosan érintő neimzatközi feszültség imiJtt az első btilatonl munkatábor kapuit is be kellett zárni. A szántód! túb.>r felsőbb parancsra abba h-igytu a imuiikát,á szolgálatosok eltávoztak, eíszáUilot-ták a szerszámokat és íúbor-felsze-iielést ls. A nagyftrányu- lecsapolna ilyenformán kedvező esetben is\'csak Jövőre folytatódhatik.
í
Hangulatod esték a Kis Royalban! Minden este látra? énekes Jazz-trló
hangvsrsenyax változatos programmal.
Választékos vacsorák. Mérsékeli érák. Elsőrangú Italok.
I
A pápai követség távirata
S bsrxoncel katolikus uajfygyíllía íentlenööógóhoK
Megírtuk, hogy a berzencel katolikus nagygyűlés hódoló táviratot!küldött a Szentatyának a nunctaturjaf utján, mielyben tántoríthatatlan hűségéről és ragaszkodásáról blitositja a Szentatyát. (
Tegnap megérkezett a szentszéki követség választávirata P. dr. Horváth Athauáz III,-rendi igazgatóhoz, a berzeneei Katolikus-nap érdemes rendezőjéhez amelyben jelzi, hogy a Szentatya köszönettel vette a tar-: clárlus nagygyűlés és ifjúsági serege szemle hódolatát és apostoli áldását küldi a gyűlés minden résztvevő* jére.
Hősi naptár
Válságos helyzetben som csüggedve elszántan cselekedett Kanalas András volt szatmári 12. gyalog-.
ISIS. DL l honvéd aien a
-1-napon n Brosrflilovszk\'
környéki /amostynál a Lesain folyón át Intézett támadás alkalmával, ami-dön fclíleritcíjárör szolgálatban egy házcsoport átkutatására kapóit parancsot és a házakhoz érkezve liirtelen bárom kozákkal találta szcnil)Q magát. Kanalas András igazi magyar virtussal rávetette magát a liárqmszoros túlerőre, ogy kozákot lelőtt, amire a másik kettö megszaladt Bátor ma-gflinrlasáért a kisozüst vitézsúgi éremmel jutalmazták.
Kimagasló személyes vitézléssel, ügyességgel "és emellett öufeláldotó , • ¦ hajtársias érzéssel tűnt ki
I91S IX 2 °\'c" n naixm C- Kovács
-^ LajoS volt budapisti 29.
honvéd gyalogeziedbeli népfelkelő. Ml. Dorogos/tajnál az ikwa folyó mentén egy másik társával nrra vállalkozott, hogy a folyó ós a temető között be. fészkelődét! oroszokon rajtaüssön. Ezt a legnagyobb ellenséges tűzben oly leleiitínycssíg^el oly elszánt vak. nicröséggel liujbotta végre, hogy a 18 föbö! AUó onjst csapat abban a hiszeniben, hegy túlerővel áll szemben C.s. Kovács népfelkelőnek megadta magát.
Ugyanezen a napon, mikor szakasz, vetítője megsebesüli saját biztonságával nem törődve az oroszok öldöklő tüzében odafutott hozzá és siloiiOp. bon kíliozt?i a tfizvonalbóL
ferdeinéJért a nagyoziist vitézségi éremmel tüntették ki
Szerelmi zűrzavar
Irta: Szltassy Lajos Az élet főiskola lizenhctejlk év folyamát gürcöltem akkor, amikor linier néni, megsajnálva krétaevő arc-s\'inemet, meghivoU falujukba nyaralni.
Nem volt annyi Időm sem, hogy cgyetka Cipőm Síirkányfejhez huson-ülő lálogaiasát legalább néhány s.e. gelés\'Cl inegsn\'mte\'tl\'ssem. Vei? kellett utajrnom, annyira szíves volt invitája. IgftE tigjila, Iwgy réU»zténdöfik7nt cgysicri beructwnái-1: ssemntellátható ered menyeit, kezdve a cirokseprőtől és a konyha folsiorelésl tárgyaktól az uj uj karosszékig, nekem kellett a/ állomásra utána kihordanom. Az is igaz, hogy ö ls segítőit ebben Jké-|«n, hogy hatalmas relikiUjó\\cl már egy órával előbb kilihegett az Állomásra és annak\' peronján egy iV\'drh ülve államlóaii sxCmmel tartotta, amit — hfltszorl fordulóval — kivitloin utána.
Ai is igaz, Iwgy « vonatban tíz más Főjénél, lábánál és ölében tudt*m csak closztam csomagja inkái ós így is letagadott ICmer néni, amikor !1 1-alaiunak valamelyik irigy útitárs el árult, luigy Sok a csomagom. Miml-cHői ciivkintve azci«tiüsés<att megérkez-tünk és rtiidkivCil oagy örőiuuiól fog**-
dolt Ortbor bácsi. EIsö testvéri hátija, ütései után nyomban megérdeklőkve;
— Hát u telienektöl félsze? Másnap már hajnallom iMueinbo
nyomott egy gacsibás husángot, "/on fekete, háromgomlxis ostorszíj Hlye. getl, kél, kél zsemlyét és karonfogva vo.cied at Istállóhoz.
— Ameddig nem ka|mik Ör/ögyeic kef, hál OJtftcsköréíŐl majd to a marhákkal öcsém! - mondt\'1 mosolyogva.
Mindig mosolygott, amikor \'velem beszélt
Kii-sjt bizalmatlanul fogadtuk ugjan kölcsönösen a bemutatkozást, különösen a zícmlveszőrn Helyár ökörrel, amelyik meltbetaszitotl szarvával, műikor restvketŐ kézzel a szabadságot
vittem feléje: cl akartára oldani kötelét A Citrom tehén és Zsellér ókör-iKirju Se igen akart mindjárt megér-len\', amikor udvariasan tessékeltem Őket kifelé, a/, ajtóra mutogatva. Az utcán neonban már nem volt semmi hiba, mivelhogy ök vezettek. Gábor bátyám ugyanis elfelojteittf megmondani, hogy hova is kell tulajdonkéjffu kihajtanom őkelméket.
Véletlenül se találkoztunk ember, fiával egósí nton, amerre szorgalmas ijamlással vouiUtunk egymásután én és 0 barmok, amikor már nyelvem lógott és régen elliugytuk a falut ls, mindössze egy kislány jót! felénk Sár-
vár felől áz utón. Bár no jött volna 0/ sC|
Csinos kis mezítlábas falulündéw volt ,tte/éberj tejeskaimávai, szemében azzal a tűzzel, ami tizCnhété\\«s ifjút könnyen |>eríscl meg.
Engem ugyan nem periseJt meg, mert városi Kliáks/Cnieim a dWklanyok* fehérniásnis haj fonala, rakott kék-szoknyája ós fehérgaUéros blúza nélkül el som tudták volna képzelni a langragyuiás titrgyát. 0 azonban, ugy látszik, bcnnéhi láthaloll valami féle stcrelml t;irgyat, meri, amÍkor meg. kérdeztem, hogy líafog Üáborék mirháit hol s/ok Iák legeltetni, egész arca loblKit vo:ett és halk BMjátowággal tsicíseregvc fű!einl>e, felvett faággaj segítve viss;a!ej)í;lni a bámész és akarnok Betyárt és társaságát a nagyuton, nem akart mellőlem elmenni akkor sem, amikor már kiértünk a Códrökl.o, ahol a legitim lerfaiietés folyhatott.
Már vagy huszadszor köszöntem meg neki igen s/épen, hogy segített és elnézve kontya felelt, fölényes fütyörészéssel és bot-gacsil)áini szakértő sí cinre vételezésével jeleztem, liogy sz^t-iiioinra immár feleslegessé vált. nemi] használt fiemniHl Jött utánam és ha . Icüllcni, ö is tonll, Iia felálltam, ö is és csak né/eli- nézett rám, mint búcsúkor gyerek a hajóhintát. Nem szólt semmit, de éu sem szóltam
többet, amikor már ugy véltem, eléggé ¦sokat mondtam úgyis.
Máskor szélvészként száguldozó őszem megállott, amint tovább és tovább lépkedetl utánam és ugy erctem magamat, uünt kutya, aminek nagy kölönc vau a nyakán.
Mikor, ugylálszik, megunta már a céltalan árnyékombanjáiásl és leült egyik dombra, kél keiét összefonva mezítlábas térdein, messzebb jutva tőle, uagy bátorság szállolt belém.
— Alegkérdozoái én tőle, mit ak-\'r]\' — határoztam el ŐS gyors léptekkel érvo eléje igy is lettem.
— Mondja; Miért nem megy k"zu? Mit ak"r itt még?
Majdnem kacéran állt fel és szO-membe nézve mondta:
— Mikor gyün el hozzánk? Minden gondolkozás nélkül rámonU-
tam:
— Vasárnap!
Felkapta kannáját, boldogan rám mosolygott és már frfüfldva kiáltotí vissza!
— Mise utáni Jó? Hábólirttottam, csak menjen már. Egy félóra n\\ulvn már eszembe ,m)
Jutott, másnap i>edig már két diáklány-ismeretséggel rendelkezvén, elkezdtem a lázadozást .o- megalázó W-hénpásztori tisztség ellen Gábor bá- -tyá.mmal szomljen, aki azzal fenyegc-
SALAI KÖZLÖN Yí
IP38. szeptember 2
Katonttifelezerelések egyenruhásat! cikkek
ogyodül legolcsóbban beszorezhotők
BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. ir. Telelőn 625,
A légoltalmi gyakorlat és a közönség
Jelentette /a zalai KÖztóny, hogy holnap Szombaton déli 1 órakor lesz Nagj-káiiUsiln is az első légoltalmi rtfdó-jelzés. A szirénák megszólalásit a légoltalmi szolgálatúi leosztottak kőtelező gyakorlatit is egyúttal, a nagy. közönségről utcai forgalomra vonat, kozólag a szirénák megszólalása semmiféle korlátozást ezúttal nem jelent,
Szeptember 3-án megkezdődik a bajnoki szezon
A ZMNTE a péou DV-vel játszik Pécsett a bajnoki ]>ontokért a követ-fcoxő felállitássalr Csomlor — Csáki, Kárpát — SzoJlár, Mlhalccz, PöcfeO — - Vellák, Szabó, Csöngői, istenes, Boda. A csapat szombaton délután utazik\'. A vezetőség kéri a Játékosokat, hogy fél 2 órára nohtősqn « pályaudvaron megjelenjenek.
Itthon a NVTE játszik bajnoki mérkőzést a K«|K)Svárí HrtC H.-veJ délután I órakor a vasutas s]>orlpá-lyán. Klőmérkíízést Játszik egynegyed 3-kor a ZMNTE ifi az NVTE ifi csa-patUU.
A Zrinyi sportpályán délután i-kor játs/lk barátságos mérkőzést a ZMNTE H.~Sáska.lc\\Cii tűvel.
— BátorkiilliiáiHjüut teklníw ute-i minden vótBlkénveaer tzéJkfll. Kopnt«lr bntotAn-M*
Hu belel el vannak dugulva és gyomra roisx, ugy folyamodjék azon-nal a természetes .Ferenc József" kesertWizhez, mert ez már csekély, alig egy pohárnyl mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen tisztítja hl az emésztés útjait s Jó étvágyai és friss közérzetet teremt. Kérdezze-meg orvosát!
tolt meg, hogy nem javíttatja meg a cipőmet, ergo nem mehetek seuiVrre lányok után, ha notn látomjCTtovább a ljaronirolügytJlöségct.
Ezt egyik este, amikor « két diák. lány eljotl felénk és korzóm\' hulnl-tunk a főutcára, ugy ellensulyozlam, hogy Mariska néném uiagassarku félcipőit húztam fel és keresztátugrottam mindig az üzlctajlóból kiivclő rény-hitlat, ahol megláthatták volna cijx">-met a lányok — máshol sötét voh" úgyis.
Vasárnapra j>cdig elkészült a cipőm és elmentem misére. Hl kezdődött a baj.
.Mikor mise titán diákok ÖsszO\\e-rontunk és Jioldog önfeledten temetkezve egymás sremébe, leányok és fiuk igyckc.tünk a nagyrét felé fogócskám!, cgysíCr csak megáll mellettem egy ünneplői* óttözóit kis leány egy iromba nagy legénnyel (S rám mutat:
— Ei az, Józsi!
A legény uilvarias.m félrehív és kérdőre- von. Azl mondja:
-* Hát legyen aiLvés, aztán ne bo-ii.iniiijn a húgomat, mert bajok tesznek! — és már sarkon Is fordult.
Nem Ismerem meg a kislányban a gödrök tündérét, igy min logyik diák. lányhoz ezentúl csak bátorinlumd, fél. K»cgen inertem közeliU\'iti, mert o/t gondoltam, hogy e,ek közölt lehel " húga ennek a legénynek,
Öt évre emelték a köhidai fegyházból megszökött kanizsai és vidéki betörő büntetését
A budapesti büntető? törvényszék .nost Ítélt kezett.-Barin Endre éves rovothnwitu földműves felett, aki a sopronkőhidai fegy-v házból szökött meg Sllég a .tavasszal. \'
Berta a szöké^e után Zaln megyébe -menekült és Nagykanizsán 6, Zu-laszeutmíhályon -I, BuéSuszentlász/.
lón 2 helyen lopott. Ezenkívül Sop-rpnban lés kömyékén, Szonib\'athe-iyen.és Somogy megyében követett el lopásokat.\' A veszedelmes tolvajt végű\' Kaposváron fogták el és innen kisérték Budapestre.
A vádlott a tárgyaláson töredél-ímescii \'mindent beismert. A bíróság e\'öző háromévi dologházbüntctésér, amely elő] megszökött Köhidárói. jogerősen öt évre emellé fél.
TELEKI PAL miniszlerelnüköl leg-nap felkereste Gsáky István gróf külügyminiszter és hosszan tanácskoztak,
VARGA JÓZSEF dr. iparügyi miniszter részt vesz a kassai \'iparos kongresszuson.
A SZOVJET-HADSEREGBEN 1» évről 18 évre leszállítják a katonai szolgáimra viiló behivás korhatárul és a szojgátatl idői felemelik.
SPANYOLORSZÁG, Svájc és Jugoszlávia minden körülmények között semleges marad. . , , A FINN hatóságok elrendellek a külföldön tartózkodó t hm ¦< 11 unpolgá-rok hazatérését,
A MAGYAR Vöröskoj\'Cszt Egylet mozgalmat Indított az ogész ország lo. rüjetéit az önkéntes vérátadók nyilván-tartására.
SZÓFIÁBAN a minisztertanács min-
den politikai gyűlést betiltott.
KRT álhirlapirót, Káhioki Páll és Joauovits Ludat őrizetbe vették és \'loloncházba kisérték.
650 UJ TAGOT vetlek íei az Országos Magyar Sajtókamarába.
LEÉGETT egy 3 emeletes ámha* Londonban. A tüzel ir gyújtogatok okozták.
A SZENTSZÉK fclszólilolla a sza. badságon lévő nunciusoknt, hogy azonnal utazzanak vissza állomáshelyeikre.
LEZUHANT egy nőmet poslarcpfi-lögép. A gép hat főnyi legénysége életét \\esrtelle,
COVENTHYBEN egy ir biciklista bombát vágott a közönség közé, öl halott maradt az úttesten. A szélrobbant lüjyftömegek ntiail az utcákon bokáig ér az üvegszilánk.
Legjobb minőségű
nyers-és pörköltkávékat
vásárolhatja
Teutsch Gusztáv
faszeréé osemege-oeztályában
A lányok nem tudták, mit követhettek cl, vagy ml történhetett velem. Egyszerie változtam meg ugy, akár napon a kékitős ruha. Kgyik nap lila névtelen levelet kaptam szagos-Szappannal illatosítva. EZ állolt benne; «Te adtad nekem az első álmatlan szomorú éjét, bus éjcti Más semmi.
Jólesett, dc zavarban volti\'m. Melyik írhattaí Versre ihletett ez a.levélke. Anélkül, hogy ér/elmciininer tiszli\'il>a lettem volna anélkül, hogy valamelyik is a diáklányok közül Jobban tetszett volna a másiknál, forró, szerelmes versel Irtani az ismeretlen levélirólioz. Eutcr ném megtalálta a fiókomban és elmutogatta a lányok mamáinak, nyomon* utána, hogy melyiknek szólhat.
Erről sem tudtam, csak azt vetteti) észre, hogy egyik olvadóbb hozzám, nihil a másik és valósággal verse, nye/nck, hogy a kedvembe Járjanak,
Elhatároltam, hogy nem beszélek egyikkel se Oddig, mlg maga a levélíró cl uCm ,árulja kilétét, "nélkül, hogy kérdődéin. Most már rámfogták, hogy egyikükbe fülig szerelmes télietek, inorl égésien megszéttanodtam és még ki-váncslbbak lellek: kibe?
>Ae Örizés abbamaradt, de sok más is. \'Szerelmi zűrzavar Indult Iieuncm és nem tudtam kibe.»
Gábor bácsinak togilcliom « korüs-
inában kimérni egyik vasárnap, amikor a többi között beáUitoU az a vasárnapi kérdőrovonö legény is és orrom előtt hadonászva öklével, fél rolüvotl: *
— Mire volt jó o; az írás? Ml?,— kérdezte és orrom elé tartott egy ákombákom levelet, amiben ez állolt; (Ismeretlenül is megkérem a kezedet mert betellek és nem tudok nélküled élni. Nem fontos, ki vagyok, csak annyit hidalok, hogy a Balog Gábor teheneit őrzöm és Forkó a nevem!\'
Bár ltovcs szóváltás után, de lassan minden kiderüli, ElöJönt a lehénöri-zésben a Károly bátyám lűhütő l-\'Crkó fia volt, "ki ugyancsak itt nyarad pár hetet Eutcr néni jóvoltából. Ez. irla\' a levc:et atlnik a kis kannás leánynak tikkor, amikor \'még nem tudta, hogy Inuajrojiteux bizonyos borpárlatok eltűnése következtében. r-pfn elölte nap irta, mint én megérkeztem, tclíál öss/clé\\esztetl a kislány és ^creimi megnyilatkozásomat várta akkor a te. vél -alapján.
Most már más is derengeni kezdeti előttem. A lila levél is tőle eredhetett
Miro azonban visszabáloi odúim a két diáklányhoz, nagy ömatarozások, kai belsőmben, arra az egyik már a tAnltó fiával, a másik az intézögya-kontókkal mélyült belo n nyári örömök inegtele\'éséIte és én csak ötödik kerék maradtam. ...
Síremlékeket,
iliMil, mulinimi. Mii imita M
szakszertion 6s legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kófaraRómesternél, Király-utca 33
Nngy »lroi»IÓU-<»UUr. Telctoil 615.
— (Református Istentisztelet)
A nagykanizsai rof. egyházközség lelkészi hivatala ezúton is értesiti a ref. liiveket, hogy a nagykanizsaj" Ag evangélikus templom és orgona felavatást ünnepélye miatt a most vasárnapi, szept. 3-iki istentisztelet a református templomban délelőtt fl (kilenc) órakor kezdődik.
— (Az Úrasszonyok Mária Kongregációja)
kftdi: Az Úrasszonyok Mária Kongregációja, tekintettel ft. prézés unMk távollétére, a közős szentmisét és áldozást szeptember 2. helyett 9-én, az ehftvi gyűlési stOptember 1. helyett 11-én tartja meg. PrCfccla. (;)
— (Belrafás a leényclmnázlumba)
Á nagykanizsai Notre Dámé leány-gimnáziumbai/ szeptember -1-én délelőtt 9 órakor kezdődnek a javító, kfilönbö/eti és pótvizsgák. A hclratásnk szeptember 0-án és 7-én lesznek délelőtt !)-töl 12 óráig, A VCni Sancte szeptember 8-án délelőtt fél Ö-kor lesz, az előadások szeptember 9-én kezdődnek. A beiratkozok személyesen, első osztályosok szülőik vagy gyárwjuk kíséretében tarlozuak mojjjotenuí *a be-Iratáson. ! 1 ;
(A bucsuszentlászlót)
zarándok la int jegyekéi szombaton estC 8, óráig loliel vallani ai cgj\'ház-községi irodaiján,
— (Térzene)
Holnap, szombatom délután Q óntkor a nagykanizsai honvéd-zenekar térzenét ad a íjoák téri fasorban.
(K „Kemény János" [Rlff-Kabyl] Asztaltársaság)
rendes havi összcjö\\ételéi szeptember 5-án, szombaton délután fél 7 rakor a Marté félő vendéglőben tartja. (:)
(Pallos Erzsébet nyelvtanfolyamai)
az iskolaévvel újból megkezdődnek. Felkéri ezért régi német 6s angol nyelvet tanuló tanítványait, hogy az órák beosztása miatt mielőbb jelenjenek meg nála.
A Zalai KöalÖiiy Spori-tipyvorsenyü
TIPP-SZELVÉNY ,
S/criiitoin a vasám&pl mérkőzések a köveikére eredményeket h07^ák :
DVAC-ZMNTE \'.....i._ (...i...)
UPAC-PBTC......(...:...)
KTSE-SBTC ., . , ...(...:..;>\'
NTSE MSE ......(...:...)
l\'Afc-ZaSE ". . . .\' (..:..)
NVTE KRAC . . . (...:...)
1Ö99. ázepfemher 2
— (A bábolnai sorsjáték nyertese)
A n»gyk»nUsal méntelep, páran .mi ok jüUj kö/li,hbgyabáboln«i Jótékonysági sorshúzáson a kisorsolt mént «7, ir,n, s/. sorsjeggyel Becsy Árpád állatorvos-tanhallgató, baonai lakos nyerte mc;j.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt bélen 7 gycr|»ek született, 4 flu és 3 leány: Bagony\'i László cipész segéd és Flumbort Annának rk. fia, jaksirs Imre kántorUiftfló és Kedmc. noez Annának rk. leánya, Málös József földmmos és Szolár liu. taiUrnák rk. leánya, pelracsek Mihály kereskedő segéd és Bécs F.rvsébelnck rk. leánya. Házasságon kívül született .3 fiu. — Halálozás C történt: Vörös Miklós rk. 10 hónapos, öjtv. Lukács látván né Angyalán Mária rk. 80 éves, Őzv. Klujbcr Jánosné Kepe Szidónia magánzó rk, 78 éves, Huszár István nyug. Máv üzemi altiszt rk. r>i éves, Szende Csaba László rk. ;i hetes, Lukács Jenő kereskedő rk. -17 éves. — Házasságkötés 7 történi: I)«uer Alberl Mihály magán liszt viselő izr. és n<ibi-nek Zsuzsanna izr,, Kovács Viktor (.elv.) munkavezető rk. és Szianyó Mária rk. (KosxQiCly), Kunica Fcrend napszámos rk. és Tóth Apollónia rk., Fiskor István zenész rk. (Bocska) és Ilorválh Hónaik., Marton Károly fuvaros rk., és Schmidledhnor Julianna, Sümegi Gyula (őzv.) asztalos segéd rk, és Király Julianna rk., Magyar János borbély segéd rk. (Bflhönyo) és Háncs Anna rk.
— Bátorokba* a Kopsteln-oőg vezet. Modern mlntatermeiben a legjobbat a legolosébban mutatja be, kedvező .ize taal feltételek mellett
Krómacél és alpacca evőeszköz
nagy választékban
Májon Testvéreknél.
Olcsó árak I
ID(S
Jóslat:
Gyenge délies szól, kevós felhőzet, a hőmérséklet este 18 fok körűi lesz. _
A Meteorológiai Intézet nagykanizsai megfigyelőéiloméaa Jelenti i
nőmórsóklet tegnap este 9 órakor: +U-8, ma reggel +20-2, délben +276 íOOlL.
2ALAI közlöny
(Folytatás az 1. oldalról)
szatéVéséröi szóló jelentést és Forster által kiadóit rendeletet, négy pontból álló határozatot a i\'odainil gyűlés
egyhangú határozattal emelte törvényerőre
is ezzel Dnuz-Ig jogszerint is Német-¦rsxág része fett. | , ( I
Szárazföldön és levegőben megindulj a német hadsereg
Hitler kancellárnak ? néniét haderőhöz intézett kii\'illváuya után Hrauschltz vezérezredes, hadscicgfö* parancsnok a gyalogsághoz, Roedci tengernagy a tengerj haderőhöz, Qöring tábornagy pedig o lé^had-erőhöz intézett napi parancsot. A na-piparancsok hangsúlyozzák, hogy ¦
az óra elérkezett. Hltter hívó szavára fegyverbe kell állni és küzdeni kell a jogért, igazság-ért, Németországért és a iiémcl népért. Isten és Német >rszág\'nevében dőre, oz egy célért : a győzelemért ! - fejeződik be a haderőhöz intézett napiparancs.
A német csapatok n parancs értei-unébsn azonnoi megkezdték nz dőre nyomulást, Varsóból érkező Jelenté1 sek szerint ma hajnalban rendes német csapatok
iamsdást indítottak Dzladova, Cholnloe, Centrostova, vala-
mint Felsöszilézlo több határvárosa ellen. A támadások együttesen Indultak meg Keletporoszország és Németország felől. Ugyanekkor
Krakkó és Kattowloz ós környéke ollón légitámadások Indultak.
Német -féüzrői hangsúlyozzák, hogy ezek a katonai lépések c>ak JnCgi torló jellegűek.
Ujabb varsói jelentés szerint Dan-zignái Is támadást indítottak az egyik lengyel csapat ellen, itt a támadást visszaverték, - mondja a lengyei jelentés.
Varsóbó" jelenük : Nómet repülök bombázzák Krakkót, valamint Felső szi\'ézlábau Grodno, Tzlev, Pruck városokat, i (
Berlin, szeptember l
A néjmet tengeri flotta a Keleti tengert lezárta.
Románia nem hajlandó segítséget nyújtani Lengyelországnak
Törökország cáfol
Bukarest, szeptember i Lengyelország ujabb kísérletei tett, hogy Románia segélynyújtását megszerezze. A rumján kormány azonban nem hajlandó fegyveres össze, tűzésbe keveredni. A két ország közölt a tancskozsok még nemi értek véget, de román körökben hangsu. lyozzák, hogy Románia nem akar letérni a semlegesség útjáról. Bukarest szerint a feiigyel-román segély nyújtás tanácskozásai sorján csak orosz támadásról volt szó, de egy Lengyelország által clőidív.ctt nemei -lengyel viszályba, amely esetleg bevonhatná Oroszországot Is, Ro. mini a nem akar beleavatkozni.
Ankara, szeptember 1 Török hivatalos körök cáfolják azokat a lűrckei, mintha Törökország mozgósított volna.
Olasz visszhang
Róma, szeptember 1 Az olasz nép a legteljesebb mértékben helyűsli a német kormány lépését. Hangsúlyozzák, Itogy az njánlal észszerű és igazságos volt és a lengyel nép vezetői ugyhitszik nem ludják, hogy romlásba döntik " lengyel népet.
A péntek reggeli lNUcn-kiáAlvány Igazolta az olasz Ja|Mikat, — irják n mai római lajwk — a döntés elérkc. zctt, meri ennek igy kellett lenni, miután lA\'iigyclország nem teljesitcUe a németek ioyális ajánlatát.
Franciaország és Svájc elrendelte az általános mozgósítást
London, szeptember l Ma, pénteken esi hat órára össze.
hívták a lordok és n* alsóházat. DŰolŐtl fél 12 Órakor miniszter.
tanács íüt össze.
Paris, szeptember 1 Daladler Iwsszasan tárgyalt a nem. íetvédelini paranosjiokkat, a hudse-
rogrőparancsnokkal és a külügyminiszterié]. A pariainenlel holnapra össze-Idvták. Franciaországban elrendelték az általános mozgósítást és kiliirdcllék az ostrom álla pótot.
Bern, Szeptember l , Svájcban elrendelték az általános mozgósítást.
Varsót Is bombázták a német repülők
Ma délig 17 támadást intéztek német repülők, tankok és gyalogság lengyel városok és községek ellen
, Varsó, szeptember 1 Hivatalosan jelentik, hogy a jnéimet csapatok péntek délig a következő támadásokat hitézték Lengyelország, el\'en: \' i
•¦¦¦4>-4!ájniiadás Mlíilvice ellen. X LégttáTrflBílás Mbdyjee, Crfcjeyo, Coi\'seic és Varsó északi negyede el-len. - :(
2. Támadás Felsöszilóziában Ort-sovtói délre Neuanáttelwaldenál. 8. Légitámadás Posmm ellen.
4. Támpdós a posnani kerü\'clben Lechncn irányában. • ;
5. Zsasun határáHoanás elfoglalása,
a néimjet csapatok által. [ \\ , . j
6. Harcigépkocsi tájnndás a Krefto -Prezitec határszakaszom,
7. Harclkooslkkai támogatott zászlóalj [támadás Lubniniec, Terjiocki és Cosi ellen. (
8. Harcikocsitáinndás Rabitorirány ban Nikuhxvo környékén.
9. Krakkó légitámadása.
10. Jíatjovlce légitáyn«dása.
11. ^\'KattovJoe űiuclletti a]ugut sb kérteién bombázása. | I-
12. Támadás Szlovákia felöl Zakopane köxiiytókén. i .. l-l\' l
13. Tftniadós a ViztuJa i jártján
Deutsob-EÜau környékén.
II. Tczev légitátmtadása és a Vjz*\' tida hld bombázása.
16. Támadás D.inzlgná\' a .Vestre-piatze eüen, amelyet visszavertek. ¦¦¦
16. Támadás a fentei pomeráiiiá-ben Jévö Notec ellen a Ncizc folyó mellett. " i
17. Tanktánuidás n posnani kerületben lévő Smilov ellen.
Varsót délelőtt fél 10 órakor bombázták.
Berlin, bzeptomher 1 A lengyelországi repülőtámadá-sokkal kapcsolatban jelentik, hogy a német repülök parancsuknak megfelelően csak a katonai pontokat és az azok melleit elterülő megerősítéseket veszik célba.
Megszakadt a telefon-érintkezés Paris és Varsó között
Párls, szeptember 1 A francia főváros lakosságát felhívták, hogy aki teheti, haladéktalanul utazzék vidékre. •**
Párls és Varsó közt a telefonösszeköttetés megszakadt.
Brüsszeli jelentés szerint Párls és Londonnal a légiközlekedést beszüntették.
Cáfolat
Pozsony, szeptember 1 Pozsonyi körök cáfolják azokat a híreket, amelyek szerint közös vámhatárokat állítana Szlovákia és a protektorátus.
őrizetbe vettek három nyilast
Budapest, h/.ez.(cmbor l A vasárnapi nyilas tüntetésekkel kapcsolatban a főkapitányságon ma Őrizetbe vetlek báró Kemény Gábort, Máté Istvánt és Szentes Józsefet.
cwfiamozikati SZüfiakozhalik
Nagykanizsa megyei város pblgármesterCIAI.
21147/1939.
Tárgy: Oazdasigl cselédek és munkások Jutalmazása.
Hirdetmény
Abból a célból, hogy a gazdasági cselédeknek, gazdasági munkásoknak és föld- (kubikos) munkásoknak, serkentő példa nyujlasiék és hogy a bWo.letes\'rnunka és hűséges szolgálat a gazdasági munkavállalók kórében erkólesi elismerést Is nyerjen, at olyan gazdasági cselédek és munkások részere, akik az egyhelyben tóltotl, hosszú szolgálat, illetve munkásságuk, magatartásuk és jóravalóságuk állal társaik kózUI kilűntek, hűséges szolgálatuk cllsme-réseképen a m. kir. Földművelésügyi Miniszter Ur az 1940. évben pénzbeli jutalmat és elismerő oklevelet kíván adományozni.
Felhívom a munkaadókat, hogy a Jutalmazásra javallatba hozandó egyének nevét, lakhelyét, személyi adatait — szolgálati viszonyuk kfi- • rflllrása melleit — velem 1939. évi október hó 1. napjáig közöllek. Nagykanizsa, 1939. augusztus 29.
Polgármester,
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21100/1939.
Tárgy: Dlóeladas. A Józsel löherceg-ull városi sport-lelép diófáinak Idei teimését eladom. Az árverés szeptember 4-én, hétfőn d. e. 11 órakora helyszínen lesz.
Nagykanizsa, 1939. augusztus 30.
Polgármester.
M. kir. minisztérium 990/1939. M. E. számú rendeletében előirt
kapliató
A nagykanizsai Mr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
5401/1039. Ik. iz.
MlMtlBtii-H.
Koszlolltz Regina fát]. Rlttcher Mérné budspeill (Hollín-u. 3. ».) lakosnak és Kosztolita Jeafi buzaikl lakoinik kérelme következtében (kípv. dr. MezÖ Ignác (í. najrykanizwl lakos) a telekkönyvi hatosig az 1 881: LX. t-c.|l44.146. és 147,201., 205. §-¦! értelmében a vcgrelujtisl irverée Joghatályával blré önkéritea Árverést a Nagy-kanliu községben fekve ¦ a nagykanizsai 2845. sztjkvben A ¦}- 2. sorsi. 123-1. brir. a. felvett hu 938. az. a. udvarral a Csen-gery-uteában Ingatlannak B. 27. sorsi a. Kosztolna Jenöbuzsákl ét B. 28. aonz. a. Koiitoiltz Regina fi. Rlttcher Mómc buda-peiti lakotok nevén 1116 >/zo*sd részére 3000 P kikiáltást árban éa 9297. hrsz. a. toglalt Belsőség Ingatlannak e/w-ad részére 600 P kikiáltási árban elrendeli. Az árverés nem érinti 5879/tkv. 926. sí. vég-zéssel| Koazlalitx Ignác javam bckebleiett haszonélvezeti szolgalmi |ogot.
A telekkönyvi hatosig as átverésnek a telekkönyvi hatosig hivatalos helyiségeibea megUitáaíra 1939, évi szeptember hé 23. napjinak d. e. 9 óráját ttlil kl éa az árverési\' leltéleieket az 1881 :U. t-C. !50. f-S alapján megállapllja
As árverést feltételek a hivatalos érák alall a tkvl natécignál éa Nagykanizsa viros polgármesterénél tekinthetők meg. (1(81 :LX. t.-c 147. «. g. pont)
A tkvl hatésig elrendeli, hogy t tkvl Iroda ai árverés elrendelését a nagykanizsai 2885. sximu tetekjegyzökönyvben legyezze fel.
A tkvl hatésig « hirdetmény egy példányát kifüggesztés, egy példányát pedig az árverési feltételek megtekintése végett Nagykanizsa viros polgármesterének, továbbá egy-egy példányit szabályszerű koszététel végett Palin, Nagyrécse, Mutaketeaztur községek elöljáróságainak megküldi, végül az Árverési hirdetmény törvényszerű kivonatát a Zalai Közlöny clmll helyi lapban egyszeri közzététel végett a végrehajtató képilselőjének kiadja. (1881: IX Vc. 152. *.; 1908 iXU. t.-c 23. §.)
Ax Árverési feltételek a következek:
1. Az áivtréa alá esÓ Ingatlant a kikiáltási ár falénál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1906 iXLI. t.-c. 26. §.)
Nagykanizsa, 1939. évi Június hé 4-én. Dr. Bentzlk a. k. kir. láriablrésigl elnök.
A kiadmány hite léül: Kiss s. k.
M" htid«.
I a
ANKÜNYVEK,
MOSz-fűzetek, Írószerek, rajszerek, bőröndök, aktatáskák legnagyobb választékban SCHLESS TESTVÉREKNÉL
FÉNYKÉPEZZEN! •
OLCSÓM Jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószaküzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek B P-től, márkás filmek 88 fillértől. SMÜT SaakazerO kidolgozás I "901
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugá-ut 2. „n
BOX
fényképező gépek
3 tekercs filmmel
10 penge.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Megtanítom fényké-Ügp^ pezni, ha nálam vesz j fényképezőgépet.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik clsórangu szállodájával, a csendes és központi fekvésit
István király Szálloda
(Hl., Podmanlozcky-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 azázalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern kunfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, üti stb.)-
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Hunkaidftend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
• Zalai. Közlöny
kiadóhivatalában.
Eumm «—| oki ¦ helyi kort* ködöknél I párosoknál szorosra bel I
APRÓHIRDETÉSEK
ti > omníeií i dija vasárnap ái ünneprup 10 nóla SO \'lll«r, mlnctan luvAbbl ,/ó B ftltér. httMm.p 1U ií.iiu (O fillér, m|ndan lovSbbl siti 4-fillér.
LAKÁS ÜZLETHELYISÉG
Újonnan épült kéiancstJbáa kotnforlos lakasok kiadók Király-ti. 28. •
aMUxobás utcai inkás november elsejére kladé Siekeres Jóiael-aica 38. 2322
Klsialé Ölszobis, Osszkomfoitos lakás november elsejére Eötvös-tér 30. *
Kétacoháa utcai lakit november 1-rc kiadó Rikócit- és Felöli n. tarok. *
ÁLLÁS
H«gyar°BsAssa«t gép- és gyorsírást, könyvvitelt, levelezést villa! keresk. Iskolai keresztény tanirnö. Clm a kiad.hivatalban. 2312
felvennék Ssabadhegyre egy taBa ko-oalat, ki a szarvasmarháik kezelésihez Is ért. Polgár, Baziiudvar,
Kar*skaslBa«a*á1*t aionnall belépésre felveszek. Dentich Sándor, Főnt I. *
Fiatal leinyt takarHoslfssak
azek. UatlhyAny-u. 26.
lelvt-
Ogycs b«J*r<)a0t azonnal felvesieV. Kölcaey-utca 16. *
HÁZ ÉS INGATLAN
¦alalaafctayvaaasSp a volt Miglcs-féle villa Jutányos iron eladó. Felvilágosítás a Nagykanizsai Takaréknál kapható. 2326
ADÁS VÉTEL
11. osztályú poIsjArl Hu- és leinyiako lal könyvek eladók Magyar-u. 48. *
KÜLÖNFÉLE
Fénykájpaxflk lípyaUm I Mirhás
gépek, filmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben Vaalagh fotószaküzlet és laboratóriumban, FÖ-ut 10. 1815
Mindennapi levelezésből ösaxtgyBjtött kélyagat, régi vagy u) tömegeket, magyart és küilöldlt, lelosziatott gyűjteményeket birmlkoi megvételre keresek. — Barbarlts Xajoa, a Zalai Közlöny I. aser-kesztéje. Érdeklődni lehet telelőn 78. ss. vagy személyben mindennap d. n. 6—7 óra köiötl.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „Közgazdasági R.T. Nagykaalita". Fololós kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i
a „KSzgazdaságl R. T. Nftrjykanljran" nyomda] inai Nagykanizsán.
(Nyomdáért telel t Zalai Kirtlyj
51111
7453
79« Évtolyiim 201. 9«ám.
NHgykanlZM, 1939. neptetnber 3. vasárnap
Ar» 12 1111.
POLITIKAI NAPILAP
******** ***t»*Mi PW a uta. JMHiataW inl.il« taww KMi.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
KI6tlíC!í»l ara: cB» ttn 8 wngó 40 Illír. SwkeutWct é» kúulalilvibU ttldou, 7S. u.
Veni Sancte...
Irta,: P. Gulya* Gallért plébános
Aíiii nagyot, eaníékezetcsict tetüek, vagy történelmileg maradandót alkottak az emberek, az [mjbad « mun-f ka, íi szorgokuii eredménye volt. Ez á inifuníét a tudáí?, *»z eí^-teliiilsé^ene-i döje, reshiltátumía. Szinte gyökeret ver a lábunk valamely raíl v&gygruu dicVnes: épület láttán, belefúródik a tekintetünk öniiak (megvalósulása, egymásutanjába és bár MtszóUgcso-dálkozunk, ámulunk, de gondolatunk azon a tudjá^on jár, ímjeíy aztnS szcibeu apnán kéftt .megalkotta és a részeket egyesítve az épületet, aanüi vet csodálatai keltővé varázsolta MUy f^inelö íi nwgájlapitásunkani nak átérzésébeu, hogy a tudás az a hatatom, mely birtokába veszi az eget és földet, a [magasságokat lés mélységeket é» uralkodik annak erői felett. A tudás fejlődés, tccJtnlka, kultúra ;\' szárny, mijely ha százszor Is összetörik, újra mieg újra kinöl.elc-níl erŐMCi viszi előbbre a íejlődes méretett.-., i . . I
rVatabogyaii ez a gondolat rajzó-, lódik eiibénk, ha a Vonl Sancte napján elvonulnak clőttüuk-jniieUettünk. iskolás gyermekeink, diákjaink. A\' Uidáfctoak. saojrrjuhozói. ők\'.- TÚfetoV san vagy tudat alatt, c4rubMn vagy duzzadt bimbóban mindegyikük ezt hordozza szermében, mozgásában, imájában. Tudni, ismereteket gyüjf teni akar mind egytől-egyig, inert a tudásban .van a jövő, a tudás jjöyőr jükaek Ígérete, boldogságuknak a Upffil tétele, i ; t
Bár napjainkban egy kissé sántikál ez « tóíet, u tudásról, az 1»; meretekről a muUnak mégis ez u megállapítása, ez a kritériuma. Tudni, hogy ezáltal többek, nagyobbak, az é\'et harcára általánosságban fel készültek legyenek. Kis szivük azt dobogja: fejlődő értelmük azt látja : c/, a boldogabb jövő hordozója.
Oh, ti kis és nagy diákjaink, kj\'k o jövőt anagatoknak, embertársaitoknak a tudás erejében szebbé, boldogabbá, áldásosabbá teimi akarjiilnk, de szivbői kívánjuk, dc tele tüdővel énekeljük veletek r Venl Sancte Spl-ritus. i
Jöjj et Szentlélek Úristen... Oszt ki égi kincsedet... i
Hiszen a tl szebb, boldogabb jövőtök a tmi álmunk is, b ml gondunk Is é.s imánk is. \\ i

Az Iskolában dolgozatírás volt A tanulók uuiiidegylkének arra kellett felelni.- api akar lenni. Az egyik sofför, bportbajiiok, repülő, rádiós.o másik buszárgtenerális, níÜljomoB, filmszínész, bankár akart lenni.
Változatos elírnék, gyermekvágyak. Ugyan kf érte d közülük, uraira vágyakozott? : |
De iniáfs, de Uszteletitmiréttóbb volt - mily pedagógiai cétt szolgált — a taidtó bácsi szándéka ! Korunk sebe, kórtünetc as ábrándok kergetése, oz újdonságok megkivénása,.. Igaz, a varázs enejévei hal, aaiü nem\' mindennapi. Dc ami ritka, azért ilyen.
Anglia és Franciaország bejelentette Rómában, hogy hajlandó tárgyalni Mussolini európai bóketervéröl
Még bíznak a német-lengyel összeütközés elszigetelésében — Angliában és Franciaországban változások történnek a kormányokban — Tovább folynak a harcok a német és lengyel csap«tok között
Anglia bejelentette Berlinben, bogy hajlataié njabk tárgyaldBokra
A .diplomácia frontját végleg felváltotta a haditevékenység frontja. Békeüzenetek, diplomáciai tevékeny ségek helyett hadi jelentések nyomultak nz érdeklődés honjlojctőrébe, A .Dtntzig. visszatérésével tegnapmetf indult német-lengyel elienségesk*i dés tovább tart és annak első napjáról a lengyel főparancsnokság első esti hadijelentésében többek között következőket .mondja:
Péntek reggel a német hadsereg szárazföldön és levegőben támadást intézett lengyel terüíetok ellen. Ezután, felsorolja a jelentjei a miár- tegnap ismertetett \\7 táraadást, rnnjd hozzáfűzi, hogy - |
¦ legmgyobb harcok Sziléziában dúlnak, ahol még jelenleg Is teljes erővel folytatódnak az ellenségeskedések. Odinía erős ágyuiÜK alatt van.
Gz->Jiiiczenél - mondja a lengyel jo-ipnlós - a németek géppuskatűz alá
vettek egy vonatot. Az első napi vesz teséget két repülőgépben állapítja meg a Jengyei hadi jelentós.
Hivatalos közlést adott ki «Tpéa> tekl harcokról a néniét vezérkar is Eszerint a német csapatok Sziléziában, Poi ne rá nlában es Keletporosz-• országban már az első nap elérték a kedvező állásokat a I
mindenütt lengyel területen harcain alt.
Az O\'sa- folyót már át\'őptó\'.t, s Kot-tovice magasságában rajokban nyo-TOiuinaK erőre Czesjztohova irányá-
ban. A folyosón a Note folyót érlek ei az elörenyoau|uló csapatok, A Kc-letporDSzország felöl Indult csapatok Mindenütt melyen lengyel területen vannak. i
A sikeres repüiőtámadások során a lengyel katonai repülőterek nagy részét bombatámadások érték, Így a német légihaderő uralja Lengyelország felett a levegő tengert,
Gdlnlát a Sch\'ezwig Holstein c.tr-káió tartja ágyútűz alatt. Ugyancsak hadihajók lövik Daazlgnál a lengyeJ lek által megszállt VcsternpiUttot.
Londonban félmilliárd fontot szavaztak meg háborús célokra
A hadműveletek mellett azonban á dipioniáeia sem pihent. Londonban Chamberlain alsóházi beszéde ál\'taa érdeklődés középpontjában «z elrendelt általános mozgósítás és n BÓmet-Iengyel hadmüwletek mf$\\ lett. Chamberlain szerint eljött apíl-
ianat, amikor a beszed helyett inkább cselekedni kell. A háború fo-lel&s-ége - szerinte — Hitlert tcN beH. Közölte, hogy Hendcr-sou berlini kŐ\\ct figyetmcztcllc Berlint, hogy ha nem vonja vissza, csa-(Folytatáa as 5 oldalon)
mert azt csuk az udott-ságniknái fogva a kiváltságosak, vagy csak Bit^ arra valóságban is r(átcilmiettek\' Őrik el.
Elismerjük : a tudás közkincs. Minél általánosabb elterjedése qniberj érdek. Dc ábrándok kergctóséticim^g sem jogosít, mert az ábránd n képzelet játéka, e«,\'rx\'gyéjszak a, az álmok országa, varázslat, az é\'et megrontója. Hány embernek volt sírásója, Jobb sorsra érdemes életének eiteractője ? !
Csak nkik érdekte\'enül figyelik az ifikolák belé\'etét, látják, ttnüy gondos ívelés, utijiy rendszeres ellenőrzés milyen körültekintő megfigyelés erényesül annak falain belül. A nuló környezete, egészségi állapota, leki-szeldeuii adolt-sagu, egyéni huir lftmtd górcső alá (önnek. Egyedüli cé1, hogy az életre, u boldogulás útjára állítsák r4, szivük vágyu, h.»gy a tái"sadalomnak;:.fl hazánk, a minden jónak és üzépnek szolgáivá, a családnak kincsévé neveljék a glnid-jaJtkra bízottakat. Valljuk meg, mily ellentét van sokszor oz ábrándokat hajszoló otthoni élet és az iskola komoly, az életre reális iránt nyújtani akaró vezetése között ? ! Mily nehéz sokszor ezen ellentétet okot san, szeHden, bántó szó és él nélkül áthida\'ni ? Ha ezt csak egy kissé is meggondoljuk, dc feltörhet ajkunW kon az ének; , , , l .
Jöjj el Szentlélek Isten ! Jöjj ci szivünk orvosa!
A Veni Sancte napját annyi g\'iid ciőzj mieg : ruha, könyvek, tandíj, egyéb [mellékesek !! Ha a Veni Sanclcrói kénytelen le is maradni a szülő, lélekben .mekkora szeretette mártott aggodalommal, jó é.s ag. gusztó sejtésstíl, miennyi szive mélyéről fakadt imával vegyül eggyé gyermekévei az Ur színe dőlt I Harmónia ez : a szivek egybcolvadái. sa,melyben eggyó lesz az apat-:uiyái gond és remány a gyermek bizakodásával, alázatos imájával. Veni Sancte napján egybefonódik szülöés gyermek könyörgése, esdekelvén a Lé\'ek hét adományáért. Ima egyuiii év sikeres, szerencsés, Iülen áidéSii-val teljes lefolyá,sáért.\'MÍly kedves ez igy Istennek és fc\'emelő, bizakodást nyújtó az embernek !
Miiy áldással járna, ha ez a kezdet Így folytatódna ! \\ |
Csodá\'atos a szülő szeretete. Ha gyermekéről van szó, semmi sem nehéz neki. Beié éH magát ailegne4 hezebb válságokba is. Tür, lomond, háttérbeszodtja önmiagát, igényeit; roiigyoskodik, éjjeleket virraszt, sokszor a lehetetlenre Is vállalkozik. Mekkora emberfeletti vonás u szülőben, nnilycn.nem egészen c világi érzés: önfeláldozó szeretetében teljesen c Ifeledui önöiwnagát, mégc^k
klséi\'tésbe som jönni azon gondolatra, hátha hiábavaló\'lesz a sok\'áldozat, a nappalnak kenyérkereső bari ca, az éjje-ck virnisztása, életének ic^ egyszerűsítése ! Ez a szülői áldoz itoa ság szent, .magasztos, lelket nemesítő. Jobb jövőt biztosító! I Veni Sancten azért is cudeklUnk, hogy ez a szülői gond egyben lelkiség is; a családban Isten félelmének, tiszteletének állandó szolgálata is legyen. Mily sokat lelne sok szülő gyermekében, ha a Lélek hét ajándéka közül »az Ur fóle-me* házi áldásuk lenne! A tanév sikeréhez a szülői ház szelleme, lelkisége az a légkör kell, hogv \'egyen, ímelyben otthont talál nemcsak « gyewuek, tío a Megvilágosító LéVek Is. Legyen tehát csak .minéi bővebb ré\\te nVoui Sancte hivogatásában a csjUvidr-nak is ! t
És a nevelő, a pedagógus ? -ö tudja, hogy a régieknek iránytű hiányában a csillagok mutatlak «z utat, a célt. Az égtől vár-rák az irányítást. A nevelő 1« -mily alázattal, mily lelki r-lméjlyütéssel.-1 hivatásénak Imekkora átélésében áll a gondjaira blzottuk között és szivéből ajkára, ajkáról »z égbe száll amely, az egeket kérő 4in» :
Jöjj ei Szentlélek Isten,
Arázd rciUdt teljesen ; |
Mennyből íényességedet!
tUM KOZLONV.
1939. ueptember 3.
^\\11eLEPUNKEN
FÁD IÓ
Fenti készüléket díjtalanul bemutalja: Szabó Antal rádió- és aporlOzlele Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Épül a korpavári Iskola
A korpavád gyermekek eddig Füz ^yre Jártak iskolába a kál-mán^\'dkkai együtt. Most végre a kormány gondoskodásaies a község ügybuzgósága révén megkezdődött » korpavári elemi iskola építkezése. A nMnika már annyira előrehalad*, hogy az osztatlan uj iskola valószl-uii\'eg még az idén meg i. nyílik.
Riadó a Földközi tengeren
Az állami nagyujjat nyert francia fltin lényegében hasonlít a \'Nagy ábrdndi-hoz, *Mig azonban olt egy német és egy francia tiszt barátsága köré fonódott a lórlénot, itt angol—(francia —német hajóskapitányok alkotják a bajtársiasság, a hazaszeretet és az önzetlen áldozatkészség háromszögét. A mese magva súrolja a gnngsztcr história határát, do oly ügyesen oldja mqg a rendező a gyilkossággal,\' kalózhajó üldözéssel körített mesét, hogy minden vonatkozásában érdekes, izgalmas és mai filmet tud adni. A Itá. rom rétnek főszereplő itt is német, , angol és frant-ia nyelven beszél yj matróz korcsma hangulata is ezért tökéletes, A mellékulstkok ls elsőrendű szlnesz-kezekben vann:|k. A rendezés megérdemelte a* állami nagydijat.
~gs-
A kritikus életkorban reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc Józset" keserűvíz reges-régóta bevált kitűnő hatású háziszer, amely állandó hasznaimra is igen alkalmas. Kérdezze meg orvosát!
KIS KANIZSAI ÉLET
Lassan rövidülnek
a nappalok. Uj magyar ősz-van a küszöbön. Még titokzatosabb, még\' izgalommal-teltebb, inint" az cluult (szerencsésen elmúlt) tavalyi Ősz. Mégis nyugodtabb a magyar gazda, valahogy bizalommal tekint a (csendes > hónapok elé, amikor pihen a föld. Gyorsított ütemben halad a munka az Isten-áldotta termékek1 betakarításakor. Tolyik a munka szakadatlanul a >no-zön, a réteken és a gazdáknál? az évben nincs is |>au isza, ami u termést illeti. Egymásután Jönnek a tennés-Siürctek. Az időjárás tem kclvczötlen. A sarju-Ulatos rétek, » lőldelB kukoricások várják a letárolást. Szop a magyar gazda élete 0 reggeli liannul napfényélx-n tükröződő gyémáutcsillo. gasban, a délutánok csendeslcvegöjü tisílóságában. Ilyenkor érzi, hogy az
Ő rengeteg fáradozása, verejtéke julul. mazvu ^11 onnan rejülröl is.
Háborús sáska népdalok
Zsindelyc/ik a kaszárnya tetejét. Mind elviszik a tegéiiyck elejét, Maradt Itthon kettő-három nyomorult, Rátok lányok még az ég is beborult.
]jn fclmOgjok a tiroli liegyckro, Feltekintek a .csillagos egekre. Csillagos ég, merre van a magyar
Hazám T
Merre sirat engem az édes anyám\'*?!
Ila kiülök a doberdói Sziklákra, Rágyújtok egy Duna cigarettára, Duna cJgi\'relta füstje mini fölszáll a lovcgöl^,
Lányok könnye mint elhullik a földre.
(XXJk század, 2. évtiaedo.)
A két uj hidat rövidesen átadják a forgalomnak^
1939 nyarának egyik kiskanizsaí főeseménye a flíiskanizsa és a város között levő két csatom! ludjának kiszélesítése. A kényelemhez szokott közönség először z*Lhc>.erV*hyiigor]ntl ,be!e, hogy bosszú heteken keresztül nehézkesen és a leghagyobb óvatossággal közlekedjék a kijelölt szfik titon\'és az aluljáró gyalogúton. Rengeteg panasz is hangzott emiatt, tfrtcsül&ünk S7c-rúit a hosszú munkaidő miatt nem lehet a vállalkozót okozni, inert a idd vasállványiii és tartóvasaí lehetetlenül rossz állapotban voltak, ugy hogy
czckcl kí kellett cserélni, ez mini gyári munka volt és n gyár sem szadiiba-toll azonnal. A híd ma már a leggyorsabb ütemben készül és csupán a betolt ős kőimüikálatok vannak bátra, ami még pár napot vesz Igénybe. A Szerelési munkálatok teljesen bcfcje/ödlek, csupán a szélső karzatokat kell felszerelni. Kétoldali a gya. logjáró két-két métertől szélesedet\', o-cnkivül a Icopsiut is egy ős fél mé-tcncl s/é\'c obb lett. A hidakal még c-bbcn a hónapban áladják a forgalomnak,
Szent Imre herceget választotta védszentjéül a k/skanizsaí ifjúság
Mint már ielcnUíttiik, a Kiskanizsaí Kath. Ifjúsági Egyesület uj elnökének, P. Bánás A. Gyula lelkésznek indítványára gyűjtést és propagandát indított egy Szent Imre szobor beszerzésére. Ezt a szobrot. « Kiskanizsaí Katii, ifjusági Egyesület otthonában helyezik el és még ez év novemberé-Szcut Imre ünuc|>én szentelik fel. A közgyűlés -egyhangú határozattal kí. mondta,\'hogy «x első magyar királynak, Szent István fiának a szellemében akar a jövőben működni és véd. szentje Szent Imre herceg lesz. Az ambiciózus fiatalság kalholikus szel-lemben magához akarja ragadni Kis-kanizsa fiatalságának kulluráUs, hazafias és vallásos növelését és icrre vonatkozólag részletes tervel is dol-
gozott ki, valamint azt ís elhatározta, hogy amennyiben « többi kiskaniual egyesület érdekeivel összeegyeztethető, nck tartja, mindenkor kések együtt-működni azonos célú és közhasznú ügyekben. így már a sznptember 10-iki szüreti mulatság is közős lesz u Kis. kanizsai Polgári Olvasókörrel.
A Kiskanizsaí Polgári Olvasókör
közgyűlést\' tart szeptember 8-án. Az augusztus 27-iki közgyűlés nem volt határozatképes a tagok elmaradása miatt, az alausmbálv értelmében 8-áu cne való tekintet nélkül megtartják a közgyűlési, A közgyűlésen a főtárgy, sorozat a Kör gazdasági kérdései, va-lainlnt az őszi és téli közérdekű cl í. adások, mulatságok lesznek.
Ml fesz a Kiskanizsaí Sáska Levente FC-vel?
közönyös fásultságot, amil eziránt a derék futbullegyesület Iráni imitálnak minden oldalon, nem hagy. hatjuk szó nélkül. Ezzel nem törődik a síját vezetősége, nem törődnek mások. Hiába hívtuk fel Számtalanszor az illetékesok figyelmét, som anyagi, sem erkölcsi támogatást nem kap a
csapat. I*assan oszladozik. Kískalüzsára liom jön egyetlen csapat sem. Miért? Megérdemli CzMíiskanlzsa? Az ifjusági bajnokság is fueoN! (Ml van vele?) Cs oz a csapat mégis szivoscu lohol akármelyik pályára! Még ogy kisebb kombinált csapat sem jöhet Kiskunt zsára? Hát a klskauizsai játékosok ezért nevelödnek a nagy egyesületek számára? Ezért pártolja a nagy egye. sületckel a klskauizsai közönség? Sürgősen hatósági biztost a kanizsai futball élére isi
K. NAGY LÁSZLÓ
Szombat
BUDAPEST I.
17 Hűek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 17.10 Felolvasás. ~ 17.35 líangloinezck. — 18.05 Magyarország —Franciaország vlzl|>ólóiuérkőzés második félidejének közvetítése a Nemzeti S|K)rtcsarook uszodájából: lioszélő dr. Logcnycy József. — 18.35 Kóréh Endre énekel. — ift Felolvasás. — 19.15 Hírek. ~- 10.25 Kiss Lajos cigányzenekara. — 1950 ipaszer és csemege. > Egy régi lsolt története 3 felvonásban. — 21.40 Hírek, időjárás-jelentés, liirck szlovák és magyar-orosz nyelven, — 22 M. 11ír Sári zongorázik, Thury Gizella, a kö&i Operaház tagja énekel. — 23 tJalázs Kálmán cigányzenekara. — 0.05 Hírek.
Vasárnap
BUDAPE& 1.
8 Szózat. — Utána hauglonvczck.
— 8.45 Hírek. — 10 Református istentisztelet. — 11 Egyházi ének és szentbeszéd. — 12,20 Időjelzés, Idője rásjo\'.entés. - 1230 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 13 Egészségügyi kalendárium. — M Hanglemezek.
— IS Bcnkc Antal előadása. — 15.45) A rádió szalonzenekara. — ifl.30 I)r. Ilaukó Béla előadása. — 17 Hírek szjtovák és magyar-orosz nyelven, — 17.10 Nektek muzsikálunk gyerekek — 17.30 Csuka Zoltán útleírása. — 18 Votisky Allce és Orbán Sándor énekel, kiséri Sárai Elemér cigányzene, kara. — 18-25 Ilangké|Ksk az V. Nemzetközi Balatoni sporthéiröl.— 19.15 Hírek. — 19.25 S**ntgyÖrgyi\' László hegedül. — 19.15 Szabó Lőrinc clö-adása. 20.15 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 21.-10 Hirek, időjá-rásjelenté-s, sporteredmények, híick szlovák és magyartrosz nyelven. —. 22 Hangké-pok..« Balatoni Sporthétről,
— 22.20 TánelcmCzck. — 23.30 Korina Süni cigányzenekara. — 0.05 Hirek. BUDAPEST- II.
11.25 Hanglemez. -- 15.05 A rádió szalonzenekara. — 19.30 PéUtl Géza előadása. _ 20 Hirek. — 20,20 Győri zongoralrármos. — 21 Dr. Borbély László útleírás. - 21.25 Lakatos Fló-
ris cigányzenekara, — Közben 21.35
Ídőjárásjelentés.
BÉCS I \' \\J\\ \' ¦"! |
8.15 Vidám kmtOzek. — 9.30 Híres énekesek lemezei. — IS Indulók. — 11 Szőmkoztató zene. — 15.30 Hangverseny. — 10 Szórakoztató zene. — 17.-I5 A nürnbergi mcstcrdainofcok. — 23.30 Könnyű zene, _ 24 Berlin.
VÁROSI MOZGÓ. Budapesttel egyidAbenl Még szombat, vasárnapi _____________ •—¦—— ————¦—¦—¦—»—¦
Az 1939. évi francia állami nagydíj nyertese. A filmgyártás csűcsteljesltménye
Riadó a Földközi tengeren
Az eaztendö legizgalmasabb filmje I Aktuális Fpx Híradó — Előadások hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 ésJB órakor.
01041400
\'1939. szeptember 3,
A nehéz napokban a választókerület magatartásáról beszélt Ilovszky lános
Somogyi Gyula vállalta a választókerület párlelnökségét
Nagykanizsa választókerülete olyim képviselőt választott, aki nomhugyja cserben a kerületet olyan Időkben sem, amikor pedig erre minden ki-fogas rendeJkezésórc állna. A világ lietek óta láthatóan egyre közelebb sodródott a kataklizmához. Sok fronton (megállt a mozgás a polgári életben, tmert minden ideget ósmin-> den érdeklődést lefoglalnak a nagy világproblémák. Ennek ellenerő ahányszor érdeklődtünk, hogy ilyen körülmények közt is megtartja-e Uovszky János a szeptember clsö-pénteki nagykanizsai és kerlUet-l/j. togatását, (mindig azt a választ kaptuk, hogy Igenis itneg, mert Ilovszky János <ugy érzi, hogy minél nagyobi bak a kerü\'et lakosságának friiegpró-, báltatásai, annál (melegebb szívvel, annál segitésro készebb kézzel kell köztük, velük, mellettük lennie.
így is történt. Szeptember ebijén, tegnap eldördültek az ágyuk a német-lengyel határon ós Ilovszky János ennek ellcné>e pontosan a meg Ígért napon megérkezett Nagykanizsára. | ; i | j fi ( i
A pályaudvaron dr. Krétky István kornijányfötanécsos, polgármester, a párt\\-ezetőség tagjai élükön Somogyi Gyula földbirtokossal, a kerü\'et uj elnökével, fogadták a képviselőt, akit dr, Thoiway Zsigmond városi párt-vezető közvetlen szavakkal köszöntött. , • . í\' i j , i
A imegerr«zéa-utáji a pórtheiyiség-ben jöttek Össze a párt helybeli és környéki községi vezetői rövid eszmecserére. E^kjakuiimpl J^>vsz,kyi János a jelenvoltak lelkes Ünneplése közben köszóntptte Somogyi Gyula földbirtokost, a kerület uj elnökét, oki a Budapestre távozott d"*. Kovács Sebestény Tibor örökét vette ót, a főispán felkérésére. (Városi pártelnök továbbra is dr. Thoiway Zsigmond maradt) , , i |
- Legjobban a mai időkben láthatjuk, -mondta beszéde során
Uovszky János, hogy 1 lm ilyen nehéz a felkeltett indulatokat a józanság jegyében Irányítani. tvtnal komor felhők eloszlatása csak a legtisztább józanság, legbölcsebb rmegitélés, !egj. nagyobb higgadtsá-jj jegyében lehet ségcs. Ilyen nehéz napokban rop-pant fontossága van iminden lépésnek. Dc az ígéreteket a legnehezebb viszonyok közt is meg kell tartani,n magam részéről tehát változatlan törekvése óhajtok dolgozni n kerti* let és népe érdekében. Nyugalomra, türelemre, higgadtságra és oly:tn]ó#-körre van szüksége a kerületnek, hogy ma, sorsdöntő, ,
a nemzet életére messze kiható események küszöbén bízzék ez a kerület az ország sorsát Irányító kormányférfiakban.
Csak a legmesszebb menő mérsék-lettel, kitarbAssn] érhet el ez a nOmr zet eredményeket. Ezeknek a mii szükséges erényeknek megtestesülését látom Somogyi Gyula kerületi elnökünk személyében és ezért üdvözlöm öt tlsziében meleg szeretettéi és mindnyájunk bizahnóvnl. i Köszöntötte továbbá Uovszky János a kerü\'et pártvezctőségét és dr. Thoiway Zsigmondot, a városi pártelnököt és minden munkatársukal. Megemlilette továbbá, hogy o polgár mester és Thoiway intervenciójára a belügynuntszternél sikerült kivinnie, hogy ! ; ¦ i . i i
segélyt adott a városnak és póthltel beállítását la engedélyezte arra a colra, hogy a szellemi szQkaégmunkások továbbra Is foglalkoztathatók
legyenek. Somogyi Gyula megköszönte i üdvözlést. Kijelentette, b>gy laikusnak érzi magát a politika gyakorlati mezején, de a bizalom] és a kötelességtudat erőt ad szákiként a tiszt-
Cht
A mosxtí
••nheríaln hi\'telcnieUe az alsóházban/ \\J| héten nyilatkozhat
}
0*M
tsz****
unit \' i
¦¦¦ -----......Jml bt.ii.ni.!l t$rtuniny
llltkll li.líHl kltKJOllUt UHÍJlilJlll ¦:
rOjnnih bi * kttetul kBWíll.í. mt»*rk*<l. .. mn a poinikii «* luiaui Ti.tmt.iilíHh
Íytn.itn fon-SUll problt-s<k mlndtn
mJ inci-* mnM4 ¦irifM (*-
Elkészült a mosással
Asszonyom?
El bizonyl Sót fél nappal korábban végzett, mert el-maradt az órákig tarló tosti munka. Minden háziasszony tudja, hogy ha Persil-t halinál, egysxeri, rövid idáig tartó főzés is elég, mart a Persil gyorsan és kíméletesen minden szennyet kiold a fehérneműből. Időtrabló ke-félésre és fáradtságos dörzsölésre tehát már nem pazarolja idejét.
ség vállalásához. Iliiigsulyozí:!, hogy
a ma! időkbon egyetlen ember som vonhatja ki magit a közért való munkából,
ez ima inindcnkinok tegieljeeebb\'mér lekben kötelessége.
— Mint Igaz keresztény magyar ember, mondta, baráti kezet nyújtok Mindenkinek, de megkövetelem min denkitői, hogy hátsó gondolatok nélkül, hűséggel szolgáljak a piírtot.
Konolosfik Járnak a politika berkeiben, de ml ne Igazod-
junk azok után,
hanem maradjunk mindig a férfias becsület utján, s akkor munkánkon, amellyel ezt n kerületet lábra keli állítanunk, Isten áldása lesz. . ;.
Az értekezlet után Ilovszky János képviselő Mester Kálmán titkár fon helyi vezetőség társasagában fogad* ta a kihallgatásra jelentkezettek tömegét. A; kihallgatások ma délelőtt
folytatódtak, majd Ilovszky Jánosés kísérete a kerülőt községeiben tett látogatásokat. . • , ; J
A délzalai iparosság kívánságai a kassai országos iparos-kongresszuson
Samu Lajos és Papp Oszkár a kanizsai Iparosság kiküldöttei y *
Szeptember 0-én kezdődik az idén Oe országos iporoskongresszus, amit ar. idén a visszaérkezett Felvidéken, Rákóczi Fcrtno fejedelem híres városában, Kassán tartanak meg, az ujt -iparügyi miniszter, dr. Varga József jeleni étében.
M egész ország iparossága készül a kassal kongresszusra, különösen Ózonban a zalai iparostábor, amely mindig élharcosa volt az országos i]>aios-niogmoxdtilásokiiak. A zalai, főleg a nagykanizsai Iparosság Ismét hallatja aL országos kongresszuson szavát ós liangotXad egyetemes iparos-követeléseknek, S\\ilyt ad ennek » meg. moidulásnak aj,a tény is, hogy Nagykanizsáról Samu Lajos ipartest tileH elnök sicrcf.ol előadóként, oki a díl-tolai iparosság kívánságait fogja tot-mácSolnl. A nagykanizsai és járási ipartestület delegáltja kiviilc Papp Osz-kár alelnök.
Alkalmunk volt S«mu Lajos ipar-testületi •elnékkal beszélni, aki « zalai
iparostábor előterjesztendő kívánságul t illetőleg a következőket jelentette kii
— A talál iparosság a szociális problémákkal kapcsolatban előállott árkülönbözetet szoielnó oly módon Mz-tosilani, hogy az árroinbolást hatéko-nyan tildözzék és bunto^sék, nem a Kamara lassú, \'01111151 rendsreréí-el, hanem &t Iparosszéknok adják át eljárás végett.- . \\ 1
— A kőzsziUUtásoknál is a tájékoztató árakat \\-egyek figyelembe.
— Az oggkörí ós rokkantsági\' biz-, tositás Ogyénél slkerált nehezen eddig annyit cJémíbik, liogy -10 ipartestület
Form«ii-uhálífMpkák| Intézeti felftJcoreléMk
nagy választókban SZOMOLÁNYHMÁL
Katonai foflwxereléiaek egyenruházati cikfcefa
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. a. Tíltíon 025.
már beadta a kéri statisztikai atlalo. k«t. A nyugdíj-kérdés végleges remié, zését azonban a kormánynak kelt ke lébe vennie.
— I>e Jtt van a kisipari hitel ki-c désc is. A kormánynak megvan a nemesebb szándéka. Azonban csak az lOKSz fiók-derenlrnlizúdióval lehel eredményi elérni.e«n a téren.
— A köiszallU:Vsokn;íl legutóbb a kanizsai iparosniesicek is részt vett .4c. Kitűnő munkát végezlek, de nem ke restek annyit, mint bármelyik munkásuk, mert townlák a közszál Utasért járó összegből u közterheket, ugy, hogy segítség helyeit flt ij>arosmestvT
\' voltaképen csak ujabb megWholéshez jutott. Hiszen további adósságokba kel lett kévcre;Inle. I> nem az igazi segl-tésí niód.
— Hogy milyen az iparosság helyzete üt Zalában, legjobban bizonyítja, hogy Icgtitóbb cj^- házme-ilcri á:iis niegOresedesénél (a, e^yik FŐ nt- álla. mi Inlénnénynöl) több mini más/él száz pályázó akadt, legtöbbjük iparos, akik 1, síit fi segéddel is dolgoznak és vön közöttük, akik övi magos adót fbclnek. Ilyen pályázó is akadt a ház-mesteri állásra. ]¦> elegei mond.
— Mindezeknek luwgot akarok cuTiii az országos ipuroskongresszuson, ahol a magyar kormány képviselője is jelen lesz és fel fogom tárni mindazt, ami in\'v a magyar iparosság helyzetét súlyosbítja. Mindezekre a fontos életkérdésekre kívánom a magyar kor-mony figyelmét felhívni, amely e.ldig is aftnyi tanújelét "dia szociális ér-lésének és segíteni akarásának.
VÉKAftY TESTVÉREK
órás, ékszerész, látszeríaz p* n* n Arany- és ezüst-vésnök "U\'Ul /(.
óra, ékszer, szemű vej legolcsóbb árban
Javítási, véteat szakszc.Uen készitunk
A I)iic8uszetiltá82lói program
Vasárnap reggel 7 órakor a plébániatemplomban Szentmise. UtánaIn-du\'ás az állomásra. A vonat indul háiviní*egycd Ötkor, Érkezik Bucsu-szentlászlóra háromnegyed lOkor. Az állomásról körmenotlleg bevonulás a templomhoz, 10 ómkor n templomban és a szabadban szentbeszéd, utána szentmise. Szcntmbc után katolikus nagygyűlés. A gyűlés szónokai: dr. Aimássy Gyula, dr. Wjéber Etek, >P. Gulyás Gei\'ért. Délután 3 órakor a kálvárján szénibe: szed, keivs/tutj|irás, Fél 6 ómkor litánia, indulás az állomásra. Érkezés Nagykanizsára fél 8-kor. KÖrV menctileg bevonulás a teunplombía
Le akarta Utol a szomszédit a fa egy áiíiajló iga miatt
MOTEIL CORVIN
BUDAPEST ttlB
VIII., Uaokonay-u. l-l Naiuzoll Szlnházitil
Családi nalrodn a város szivében Ufonnan bwendezve, központi ffl-14», hidfg-QMlSg folyóvíz. ^¦ryssssobaPZ"—, kétágyas l*
— TtkUUa aaag a Köpetein Bútoráruház Allundó Int tor kiállít áwát. ízléses ő> iilúsú bútorokat kedvező flzetésl lel tátelekkkl vásárolhat.
»U>üo^eiveáJ«,v«n, gondoikod-ttk ártól is, hogy ,0pinra és belei a termtralcí „Ferenc József keserű vlz,h.^^, rin ét
Sós János Piroska itete már többször fordult elő a Zajai Közlöny hasábjain. A n;igy ei-c/ü, hirtelen kezű zaiai magyar ismét a törvény elé került. Ugy volt a dolog, h.igy Oro,;z toiiy— örönuhegyen Sós Piroska János gondolt nagyot és merészet és elhatározta, hogy levagdossa Jó/sa János szomszédja fájának az ő ad-varába nyúló ágait és küzb.m « kertje kerítését ts, Józsa szomszéd természeteden tiltakozott ez elén, Sósnak s« kellett több. rímelte a kezében lévő baltát és nekimcntJó-zsának, amikor pedig az wdekézplt. Sós beszaladt a lakásóra, kihozott egy Fr.xnLinor-piszloíyt és azt fogta JózsáiM. Majd amikor lózsa menekülőire fogta « dolgot, rákiáltott, hogy utána megy és a lakásában lövi agyon.
A közeiben lévő faluslak látván a \\e-szé\'yes helyzetet, Józsa segítségére siettek, Sós padig 0 tu\'erő dőlésein desebb híjra nnenekült. • ;, .
Józsa nem hagyta ounyibfan a dolgot, hanem feljelentette hirleienkezü szomszédját, okit most vont fe\'elős-ségne ünagykanizsaí kk. járásblrosá-gon dr. Lukács Béla bünfetöblró. Sós János-Piroska, aki Örömhegy;\'n nagy legény volt, a bíróság elölt nagyon csendes és hallgatag lett és semmiről, nem akart tudni, de n tanuk szenuébe 1 mondták mindazt, ú miért szomszédja a Kkvényre állította. Hiába volt miinden tagadás, a bizonyítási eljárás befejezése után 0. bíróság Sós János Piroskát II napi elzárásra Ítélte. Sós rKtm nyugodott fje\'c, fellebbezett. Ügye a törvényszék fellebbviteli tanácsa de kerül.
BPLIT gyönyörű villanegyedében,, közvetlenül a tengejrp&rton a
m PARKMOTEL IHATKOVIC8
a legtökéletesebb komfortot, elképzelhető legjobb ellátást, a mondáin élet minden szérakoiasét, bársonyos strandot nyújt vendégelnek. — Közvetlen vasúti összeköttetés. -- Gyönyörű kirándulások. — Olcsó árak: teljes ellátás már 06 dinártól. — Kérjen protpektuat
T
ANKONYVEK,
MOSz-fÖzetek, Írószerek, rajszerek, bőröndök, aktatáskák legnagyobb választékban
80HLE88 TEBTUÉREKMÉe
Hatalmas sikerrel mutatják be az öszi Vásáron a képtáviratozást
Budapestről jelentik : A c-sülörlö* Vön-(megnyílt öszi Lakberendezési Vásárnak egyik óriási attrakciója n modern technika nagy csodája : a képtáviratozás. A közönség állandóan ott szorong a leadóállomás körűi és fényképeket, rajzokat, kéziratokat nd át, hogy nzoknt Jcéptáv-Irotozis utján juttassák el a onjcgJ adott címekrev A-posta a közönség szemdáttám adja le a képlávlrnto-kat és gondoskodik arról, hogy \' a eimjzett a távirat gyorsaságával kapja imieg a ked\\es figyelmet. Egyreni
des fénykép táviratozása 8 pengőbe, a uagyobbé -I pengőbe kerül.
A A\'ásáregyébkéntprogiaanszcrüeii <s a várt nagy sikerrel folyik. A féláru utazási igazolványokat az utdsó percig árusítják a menetjegylrodák. A látogatónak legkésőbb szeptemiber 11-ének déJl 12 órájáig kell Buda. pestre érkeznie Visszautazásra n kedvezmény szeptember 17-ig érvéi nyes. A Vásár szeptember 11-éneste zárul. ; (;)
— ButozklállitAflHiikat tekintse meg minden vótolkónyn^r nólkOI. Kopsteln
batoránAáa
Őszi - Téli
divatujdonsáyai megérkeztek.
• lekole-
oipő a
lliwet.
Fötií
á heazlB-íorgalem
korlátozása
A m. kir.1kereske.Werni"igyI miniszter rendeletet adoitrki a )zemin>(molalko) fogyasztás szabályozásáról. A rendelet szcptciubcr 3-án^lép életbe, üllői fog\\-c\' fogva benzint csak jegy vagy .utalvány cKciiélíCn lehel vásárolni. Bent in-Jegyei n klr. adóid\\-ntalok adnak ki. .\\te/őga/. dasági és ipari bemjnüzemi gej>ek rószz-ie a szokásos inOnnyiságü benzin vásárlását nem korlátozták, s«m a liouvédség szükségleteit. /Tiszta benzin) a pitigiU\' forgalomban -lévő igépjár. művek egyálUUóii. nem baszna Ihatnak. Állami hatóságok, hivalalok,..iiit6ielek, Oiomck, önkormányzati haióságuk, közüzemek, mentők, tűzoltók, közszolgálati alkalmazottak, lelkészek, orvosok, állatorvosok, stb. kivételt képeznek; Az o\'kivétolMk alá nem esü szo. mélyautúk ttengenúrtartalom s.e.tni havi 50—100 1, motalkót kapnak, imo> torkcrékpái\'ok 15—50 litert, .aegédtuo-toros kerákpárok 15 litert, autótaxik 300—C00 litert, liA teiephelyröi fu-varomak, 100—40Q litort, telierautók 3—720 litert (lka a teherautó hatóság, fuvarozó vállalót inlajdonában van, ennek kéts^erasét) 1 kapja .havonta. tA kivételek közé laxlozasl igazolni-kell, amiro vonatkozólag u 1 *¦ ji . e\'ci részletes útmutatást tarlulnuu. A szepleniber
ilei einU\'í- havi motdkó-jegyeket mdn den géí>jármü tulajdonos ajimtott le. véil/en megkapja a kir. adöhivutdtói
Sgontfasrion étt -vmárnsip
dlsznőtoroiiioori
a Magyar Király TuMgUltM.
A ha.kábnu ponga vnn alrejtve.
Szíves pártfogást kér
Outtmann Anna.
Mórsókolt szél, uilioió folht\'-let, o(jy«s helyeken zIvitaroe-Mt), • hőméraéklot alig változik.
A MateutolOKlal Intteet nainkaiiliul taegílgyelfliiUoiiiABa Jelenti t
fUmeneklet losonu «ate 9 őrnkor: -t-31\'2, ma reggel +1S8. délben 4-282 00-L.
Tlízleletlel értesllem Naüykmilzsa llolgytözOnségél, hogy
tél- és gyermekkalap üzletemet
megnyitottam. Raktáron tartom a legszebb pesti és külföldi modellekéi. Alakításokat szolid áron vállalok. Szívta pártfogást kér
HAGYAH »TH SHflár-ut 2. azin.
[
7411
»TINTEHkiEi:<<1
2ALAJ KÖZLÖNY
(látult és nem szünteti meg -az eika ségesl.edést.Liijiaoii kénytelen lesz \'.emuul a következtetést és megtenni a szükséges lépeseket.
A mozgósítással egyidejűleg 601] milliót szavaztak meg <a háború sikere, érdekében. A minisztertanács I irnla folytatja üléseit. György király
(l-\'olytataá az I, oldalról)
— (Plébániai blr)
/A szentmisék sorrendje a plébániatemplomban vasár- és imncjmaiKikon a köveiket: Heggel G, 7, 8, Ö, fél 1( Cs !2, órakor. Az egynegyed Umi-kct^s\'leveoiék számára tartani siíokotl .s/cntiiifíö egyelőre elmarad.
— (Plébánosl kinevezés)
llolsicdl Henrik rscsztregi cseres-• plébánost Grős* József megyéspüspök Lenti plébánosává nevese ki.
— (Kanizsaiak a rádióban)
A budapesti rádió siCptcmle^ 7-lki műsorán, a délután fél 7-kor kozdMö hangversenyen ciiiször kerül n hangszóró elé Vanniy Jánosnak tíarbarits Lajos versére irt /Koldustib\'nkó\' című SicaCménye. Énekli Kertész Lajos.
— (A homokkomáromi kálvária)
a templom alatti fenyves erdőben elkészült. A 13 stáció mindegyikét virágokkal ültették korát és térdeplőül is ollálták. A kálvária.ktíresi-l a festói templomdombon áU.
fiuki
jjeAmvoki
üskoíaoípSkeit
legolcsóbban
az „IDEÁL" clpőfteletben
FÖ-iJt 12. »*.
— (Kézimunka tanfolyam)
A göcseji háziipari kézimunka t-\'r) folyamra folyó hó 5-én délután 0 óra-kor 4ehet jelentkezni a polgári leány, iskola kézimunka leimében.
— (Igazgató-választás)
A keszthelyi iparost"unni; iskola fel ügyelő bizottsága most tu/tott ülésén egy szótöbbséggel Bődi Jó?sui lan:iól vil tolta meg az iparos tanonciskola igazgatójává. A választás a fölsőbb liotóság jóváhagyása után emoikedik jogerőre.
— (A Magyar Élet Pállja)
Pocsa-r^alaszentgráti kerülete Pa-caán értekejJclet-tarl szeptember 3-án, vasárnap. Az értekezleten megjelenik dr. HuSzovszky Lajos, a választóké, rídet országgyűlési képviselője és Syl vesier Péter János vármegyei köz-jrontl titkár is.
— (Orvosi Mr)
Dr. Hajszer fogorvos rendelésit uj ból megkezdte, (:)
ToltOtt paprikába Töltött káposztába
tegyen rizs helyett
„BURIST"
szab. alj. készült buzagyöngy.
Tápfeló, Illelei él oloiö.
Kérje fűszeresétől
személyesen járt a miniszterelnökségen és bosszúsan tanácskozott Chamberlainnel, i
Az\'angol :parlan]eníct ma délután léi 3-ra hívták Össze. Lehetségesnek tartják, hogy vasárnap is üléseznek.
Chamberlain alsóházi beszédében Is megemlítette, hogy
Mussolini mindent elkövet a bóké érdekeben
Ezt látszik.igazolni az a,nagy dipjo^
máclaí munka, amely Rómában kit nap óta fokozott mértékben észlelhető. Ciano tegnap késő éjszakáig dolgozott és kót izben is fogadta Mackensen német nagykövetet. Tanácskozott két ízben a francia,majd utána az angot nagykövettel is Claj\\o külügyminiszter. ;
Beflinbou Ribbentropp folytatóit megbeszéléseket az angol és franci*. nagy követekkel.
Hitlernek Mus^ollnihcz ; küldött üzenete és a-Hit\'er pénteki beszéde szerint Is, Németország egyedül akai-ju misgvivni harcát, ezért ;
nem kér Olaszországtól segítséget.
Az olasz szeihitus is kijeiéntettc, h >gy Olaszország nem. kezd setnmií
fé-\'e\'katonai akciót. , ¦ (
A berlini lengyel nagyköwt elutut zott o német fővárosból, ugyancsak visszatért a varsói német követ is.
A diplomáciai viszony ezzel -megszakadt
é« habár hadüzenet nem is történt, az ellenségeskedés* lassan .. kezdi >hábtiruh<JZ< Iíjsunliluni. ¦
Az esoinéityek miatt Franciaország és Anglia .mozgósítása után a semleges államok is
- további semlegességüket -hangoz-1 tatwi - \'meglőtték a különleges intézkedéseket. Hollandiában is kivételes (állapotot lóptettx-k életbe. Ugyanígy Ikílglum. IrorBzdgL Kötinég Kanada cs Ausztrália Is megtette n háborús elökészü\'eteket. i i
Munkában a hatalmak törvényhozásai
London, szeptember 2 Az angol koranatanáci mm dél-i előtt ülést tartott. A? ÜléVx\'u a ki-i bővjtett konméby uj tagjai Jetatték az esküt. Még nem közölték, , kik tesznek az uj miniszterek, dc hir sserint -Churohwiii, Greanvvood és Étien lépnek be a korinijánybu, akik eddig ts a háborús pártot képvisei-ték, , , | v ¦ "\' j
Parisban a kamarát hívták ö»«ze jmflra. E\'ötte valószínűleg a titkos tanács tart -ülést. ,.. | , -., Varsóbon is nm ül össze a parlament, . I ; I
Washingtonban minisztertanács volt, amelyen az európai ügyeketvitatták tmeg.
RoosevveU elnök az újságírók előtt kijelentette, Irigy nemcsak n teljes semJegességet akarja bejelenteni az ¦első rwdtkenet pillanatában, ¦hiUKhn mindent elkövet, hogy az USA-t t&t voitBi\'tsa az európai bonyodalmaktól
Ujabban Portugá\'ia, Norvégia, Svéd ország Dánia és Brazília tettek közzé semlegességi nyilatkozatot, Szükségintézkedéseket azonban mindennít tettek. : \' \'
Az oiasg diplomácia a nagyobb európai bonyodalom elháritAzztánfár^Ktozik
j Róma, szeptember 2 Az olasz sajtó e\'sö helyen foglalkozik a lengyel—népnet viszállyal és megállapítja, hogy az olasz diplo--imácia minden eröfeszité e arra Irányul, hogy «iegakadál>iozza nzeuró-t pai bonyodalmat. \' : I 1
A Mesaagcro szerint Európa olyan helyzet előtt áll, amelynek követi keznifényeit nem lehet belátni. Hit-ter szeretné Német- és Lengyciorí szagra korlátozni a viszályt és ezért nem is kivánja Olaszország segítségét. , |
A lap leszögtízijhogy a nyugati .demokráciák nem akarták meghal-
lani nz igazság szavát,-ezért n ver-saii\'esi szerződés ig»zságtaU>n^ágidt fegyveres cröwl kell ímegszuntatnl!,\'
A Popo\'o d\'RÓmfl Szerint Musso. ifiii mindent megtesz a béke érdekében. Az olasz nép még mindig reméli hogy a Duce lángesze a döntő pillanatban nagy elhatározásokkal megakadályozza a nagyobb ka,* tasztrófát. , |
A nímet lápok hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi helyzet ínég nejn háború, (mert nincs egyébről szó, mint fegyveres megtorló intézkedésekről. A kancellár beszédében sorit volt semmiféle háborús kijelentés.
A román félhivatalos Románia semlegességéről ?8 a háború elszigetelésérdi
Bukarest, szeptember 2
A iféJhivatulua..Romáida a következőket Ii-Ja.:¦•Mindaddig, nnig Románia létérdekei nincsenek vea^élyben; addig Románia hangját nem hullják ós kezét nem érzik. De ha egyesek azt\'hiszik, hagy most u zavarosban. .haVászhatnak, ozok vegyék tudomásul, hogy nyul üniódjára olsziOik.töl* tött¦fegywrtai fejünk olatt és mog-védjük órdekebikeU. ¦ t
A ronnán sajtó magatartás egye-
Ujabb bék»"kezdeméiiyoge—k London ~ 5 Pária felől
bekben teljesen tmogoszUk. A sajtó egj\' része teljesen Longyelorsziíg mellű szegődik, mig mások Német* oi*szág cselekedetének adnak igazat és leszögezik, hogy a háború elkerülhető \'ott volna, ha Lengyelország elfogadja Hitler kedvező ajánlatait.
A romján lapok szerint most Anglia és Frandaországtól függ, hogy ieszte hí^boru, vagy pedig korlátozót dik a viszály Nétmet- ós Lengyel országra. , j
ü ; , perUn, szepJefnAfe-" 2 Bteavatott körök é/tcsüiéNe szerint BerJAnbew Jmia kétínagy polítU köl szenzáció volt, Egyik, hogy este
11 órakor Henderson angr* nagyköí" vet a kÜiügymJnisztéHuinba meni és husz percig tárgyalt Rtbbentrop-U\'olytatáu a U. oldalén)
KAPUAIÓ MJHOJH OWON UWÚiUlW^OŰNÍl |^
Fenti készüléket dijtatanul bemutalja: Szabó Antal rádió- és sportUzletc,
Nagykanizsa, Főnt 5. üiHuhnt Elemér elektro mérnök rádió-üzlete, Deák-tér 2.
— (Sakk-verseny)
Ai 1039. éví\' dunántúli kerületi egyéni bajnoki sakk.rt\'r^enyt a pécsi Kras/nay Sakk Kör rendozí meg Pé-csett stoptember oikl kezdettel. (Az első versenyt Várpalotán, a másodikat Kagykanizsán, a harmndlkat Székes.
fehérváron tirtolták.) A második és
Itarmadik bajnoki versonj-cn a dónUi-ben creilméiijjesen képviesltík a nogy-kanizsii] s/inoket versenyzőink, most feltétleníU Pécsre is cl kell -küldenünk legjobb sakkozóinkat unnál inkább is, mert a j)érsit!k is megjelentek « k«ni-ísfli versenyen és enUtiL a verseny megtartását eiöscKiic;ték. A M^rócsX Sakk Kör clnökscga mindent elkövet, bog;- «* évben is képviselve legyen a bajnokságban.
- lűjntlc
5 emcleles luxuspenzió a Svábba, gyen. a fogaskerekű megállónál. Központi fűtés, liideg-inelcg foíyóvizes, rürdőSíobás, erkélyes lakositály-íivül, tündéri kilátással a fővárosra. Kis... rendű ellátással kívánságra diétával. Az üdülök királya. Orvos a házban. Pcndé A pengőtől Hasonló szomszédos íimneink: I.oninir, ,M.rubellé, Kis BfajeaÜc, Bijoux, Itacíoa: 165— ilfS, vagy 105-280.
Szeretni fogja
a Mnw Mgyawyatfl
KOVÁCS KBll-et,
ha nMtaMMM haHiiAIJa. Csodálni föüia bámulatos hatását, el-tünletl «iarcbSriieiaeiHbalt,«!«« meguepUI, Idill nie n II Je, tltzta leli.
Ufo. szeptember 3.
(Folytatás e
pal. Utána a francia nagykövet lett látogatást a külügyttuiiiisztériuuibni. A látogatások után nz a Ur terjedt **. bogy a két nagykőét útlevéléi kérte ki, ez a hir azonban nem bizonyult valónak, illetve nemi erősítették meg. ¦ \' \' | Beavatott körök ligy tudják, hogy
Henderaon Chamberlain üzenetét közölte Ribbentroppat.
Eszerint az angol kormány bizonyos feltételek mellett hajlandó a tárgyalásokat újra felvenni Berlinnel.
A német kormány részéről most készítik e* az üzenetre, valamint Chamberlain beszédére a választ.
Róma, szeptember 2 Az angol és francia római nagykövetek az éjszaka tmegjelcntek az olasz külügyíminisztériuinbtui és -r mint az egyik lap római tudósítója értesül - bejeiéntették, hogy.
Anglia és Franciaország kormányai hozzájárultak a Duoe általános európai ujjárandezóst oólzó nagy béketarvéhez.
A szenzációs hirt az Uj Nemeedék
5 oldalról) ,
mai száma közti. lapzártáig még ijeni erősítették nleg. I
Átalakítják a francia kormányt is
| Paris, szeptember 2 •Megerősítik azt a hirt, hogy Dala-* dier a parlament összeillése előtt nemzeti-egység kormányt alakit. Az uj kormánylistát a hirek szerlntrrK.il ölte a parlament e\'é terjeszti.
Bevonják a francia fémpénzeket
¦ Paris, szeptember 2 A francia hivatalos lap közli, hogy a tiz és huszfrankos ezüst, valamint az ötfrankos nikkelpénzt bevonják a forgaloirnbót és a francia állami bank ezek helyett. 5, 10 és 20 íranl kos papírpénzt bocsát\'ki. | ,
Közzéteszik a fegyzékváltásokat
Boriin, siCptembcr 2 Az angol és mimet kormányok közt
történt jegyzek vállások szövegét ma
teszik közzé Berlinben.
Ugyancsak ma közű, a jegyzékváitá-
sok szövegét Anglia is, úgynevezett
I\'ohér Könyvben.
A német vezérkar ma déli jelentése
Berlin, sieptemher % \\ bombáztak és sok lengyel repülőgépet
»\\ német vezérkar szombat délien következő hivatalos hadijelentési adia ki:
Csapataink ma mindenütt tovább
mégsem m isi tel lek.
Repülőink több lengj*! repülőteret nyomulnak ctöro. Jablonkout elfoglal, tuk.
á magyar kormány kiadta a szükség-rendeleteket
Magyarországon életbe lépett a kivételes hatalom
A pénteki nap valóban idóntö. esc. menyei temiósxelcscn Magyrtrprszágni sem maradhattak hálás nélkül. Teleki Pál miniszterelnök a magyar néphez ezért felhívást intézett, amelyben B rendkívüli európai helyzetre való tekintettel ljejeleiiti, lw»gy a magyar kormány la kénytelen volt bizonyos s/iiksé\'ginlézkcdóseket hozni.
A kormány uj remlelkozésci értel-móben kivételes hatalom lép ma éleibe Magyarországon. Az egyesülési és gyülekezési tilalmai életbeléptéitek. Külön rendelet inlézkeJik a már ma beveze. tett sajtóéilenórzésrol, a belső cenzúráról és a külföldi lopok eJlcnőrzé-sérőL
Rendelőiét adtak kl a köiszükségleli cikkek árának ougusitus 20-iki szinvo-nalon való rögzítéséről és az árdrágítás szigoru bún teleséről. Uj rendo\'ol intézkedik a kitUtásrol, a rendőri relügye. let alá IrelyezésrőJ (internálásról), valamint a Iboté.sos szabod Ságtól, u bányák olkahiiazottojnak munkaidőjét szabályozó rendelet felfüggesztéséről, stb.
Teleki miniszterelnök felhívása nangsuiyosza, hogy az álAhhios közérdek kívánta a szükségrendcletck kibocsátásúi, kén Os ország lakosságát, hogy hazafias és továbbra is nyugodt magatartásával könnyítse meg a hatóságok munkáját.
Ti
Ha, Mombaton
a larkó-vendéglőben
Ima Till \\i\\Wm\\ nullái.
Szivea pártfogást kír * vendéglőt.
— (Bárd Qyörgyri\'é és Bárd Éva)
— az angol, francia és német tanítási szeptember i-én ismét megkezdték. Kérik a régi és uj tanítványokat, hogy az órabeosztás végett mielőbb jelentkezzenek. (Kisfaludy u. 0,a.) (:)
— Ajánljuk S hölgyöknek,
hogy saját érdekükben hasmálják rendsieresen a hires nagyenyedi Kovács krémet a nogyenyedi Kovácf. borassiíippanna]. A legellinnyagoltabb arcbőrt is rövid idő ajatt tókélclCí.en rendbe hozza! Éjjeli használatra kék, nappalt használatra sárga csomagolásban.
— (Kl adna ebédet egy szegény diáknak?)
Egy vidéki szegény diák ozUlén is csali ugy folytathatná tanulmányait Nagykohizí ii., ha néhány jószívű csa. Iád ebédTeíajánlásával hozzájúrutna kanizsai ellátásához. Gazdag pereno
Siremiákekef,
ÚM% BUBziiuott, Mii emlékművet
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőíaxagamesternél, Király-utca 33. Nagy timtlik-vaktir. Telefon 615.
püspöki tanácsos czérl ezúton is kéri a jószivüeket, hogy akik hajlandók hetenként egy.egy ebédet adui e szegény diáknak, jelentsék be azt a püspöki biztosságon.
— (Pallos Erzsébet nyelvtanfolyamai)
az iskolaévvel újból megkezdődnek. Felkéri ezért régi német és angol nyelvet tanuló tanítványait, hogy az órák beosztása miatt mielőbb jelenje, nok meg nála.
— NehSx váUsttanl?
< Nehéz ti — mondja ón, mert még nem tudja, Iiogy van olyan szuper-vevő, inely olcsó. Ilyen az Orion 044 kis szuper.
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉQ
kedTonc hotelje az
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
Hndapeit, III., Zsigmond-utca 38/40.
Telefonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a viláehiiü Lukácalürdövel, a Rózsadomb alján.
Teljes komfort, folyó melegvíz, központi (űléa.
A Nyugati pályaudvartól 1 kísszakssz távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, ni vezetés alatt álf.
BlsSfMfa C*fo Rcitaurnnl,
polgári ár dk.
Olcsó szobák penslóvsl, vagy anélkül.
Hosszabb tartózkodásnál 3SU külön «Bgedméayek.
PADÉREWSK1, a lengjél közhírsn. ság első elnőko Svájcból rádióbeszédet akart mondani, do a kormány meg. tiltotta azzal az indokkal, liogy ez Svájc, semlegességét sértené.
XII. PIUS pápa tegnap kihallgatásai fogadta Angelo RoUa budapesti npos. toli muícjust.
BUKARESTBEN a hatóságok ár-drágítás miatt 50 keiCskedöt megbüntettek.
GANDHI békerclliívassal fordult Ilit-Icrhcz és kérte, hogy a némcl követeléseket terjessze egy nemzetközi döntőbíróság elé.
15.000 JAPÁN kMoua áll félkörben az íingoi gyannat körül. f.lclmiszCrt már esak a portugál Maráéból lebej az angol gyarmatokra szállítani.
LETARTÓZTATTAK a .nyilasok politikai osztályának a vezetőjét, Kemény (labor bárót és internálták u bud-\'í • nyilas 11111)0(101\' tuIajdoiioMiőjét, Hunyadi Máriát. j
LONDONBAN elfogyott a [ekeié p«. pir, amivel áj ablakokat kell elsötétíteni légitámadás esetén.
PAHI5BÓÜ J7.Q00 gyenueket ssálU.
toltak vidékre csütörtök óla.
A VILLÁM ketlésiakitott egy bel-giunii hidat s ©gy katonavonat a mélységbe zuluint. 12 halott van. .
UJ SEBESSÉGI világrekordot áli-toU fel egy olasz repülő, óránként 3Ű2.5!) kilométer sebességei ért cl. A gyorsaság otldigl\'rekordját egy francia gép tartotta 372 kilométonei,
A NÉMET-OROSZ -szerződés miatt megállott a romániai lcncscüílet, annak a kivitele eddig főleg Némctor-szág felé irányult. A drága román lenesét Oz olcsóbb orosz lencse váltja fel. s j
TÖRÖKORSZÁG megtiltotta a kőolaj kivitelt, Czzct kapcsolatbau a Birodalmi Biink képviselője tárgyalásokra Islambnlba érkezett.. • 41EGSZ0NT a pozsonyi mOgy.r ta. .nitónőképiő » Mucska Mária m éves növendék bánatában elbujdosott, mertf csak mugyaru i tud s igy nem folytat-hatja tanulását.
40 FILLÉR miatt leszúrta oz apósát Pécsi Béla ráifUmásl napszámos. A gyilkost elfogták.
- ftuktszMátm a KádUmuB |
Mint minden évben, ugy most Is augusztus hó végi» piacra kerültek\' az uj rádiók. A jubbiiál-jobb, szobb-nél-szobb vevőkészülékek közül nehéz volna választani, ha a Magyar Telo. funken rádiógyár nem hozott volna olyan meglepetést, mint amilyen píl. dául a 2» V. ós u. tipusu kis-luxu^. yevőja.\'Eszel a-iOft pengős k. p. áru készülékkel külföldi állomások fényes nappal is vehetők. A Magyar Tele. funkongyár természetosin a falu kö-rötfségéro is gondolt: például már 111 I>engÖ készpénz, vagy 118 ]>engÖ ti liavi részletárban kis fogyasztású telepes készülék beszerzését tetté lehetővé. A Telefunken sorozat legkisebb készüléke a várva-várt Néprádió, mely. nok kitűnő hangja és szolid, igen tetszős kivítc\'e valóban sokk;il többel ér, mint amennyibe kerűt.
- (Belefulladt a Zalába)
Németh Vcmlel 33 éves bányász ZolacgCrSiCten teljesített katonai szolgálatot. Az elmúlt délulán bajiársajvai együtt fürdeni meni a Zalába. USzás közben Németh szívgőrcsöt kapott s a láí>ai beleakadtak valami hínárba, A szerencsétlen ember kiabálni sem tudott s mire bajtársai ráakadlak és kihúzták a vízből, már nem lehetett segitenf rajta.
Naptár ¦ Szeptember 3. vasárnap. Rom. kat. Manszvét. Protestáns Hilda. Isr. Elul hó 19. - Szeptembor 4. héttő. Rom. kat. Vit. Róza. Protestáns Rozália. Izr. Elul hó 20. ,
QősrfirdŐ nyitva reggel 6 órától este 8 óráig (hótffl, inserda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
&_
FIGYELEM!
Olcsón. Ízléses, szép modern mintákkal
sEobafestéil
ííA Hegyeshalml-Hockman
lostíSraeBterrel celnáitaoaon.
Rákódl-". 54.
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kupható
« Zalai Közlöny
kladóhlvataliban.
A blal UiHaj Bgorl-ilppsersíaye
TIPP-SZELVÉNY ,

Szentem a vasárnapi rnéiközéack a köíelkeiő ereíményekel hoiilki
DVAC-ZMNTE (...:...)
DPAC-PBTC . . .... >... (...:...)
-KtSE-SBTC..... (...>_)
NTSE-MSE ..... .... (...:...)
PAC—ZaSE...... ,_. (...:...)
NVTE-KRAC , . . .. t... (...:...)
s s
- B
fa a
ES
Si
2 clip
¦S JS"S» = E L a L .
5 S
I
äsrl
3 ~ — ~
s S. S E -2 5 c M5 ^ ja d . o. o o " "S > S ri tJ —
¦a c s s « »
"= ISrio=S L
*^ M ~ O ~ Ss &
¦« S -S _¦"*"«= -
>Ä m >SZ S©
>
««filo c
|S|mI
_, "3 ^* «U tj — Ji » as ir
« o a; 2 -s *
Ü
S s
t» -g
E S
<u
L?§?|*?*|;iiL Haifán i i:\'
ill! ¦= ^ 3ilea\'s •? 4
S >if_"5 = »c
J JJi *E i E
o «
!3 !=
SfS1 5
« E?-3=
— HÍ S
!nMil a sis ! sis^ i-=
SSSJSSSIISSI i-Si*
li
> o?E s w «-a E 3 3

«« g,:
•*-»
JN OS ?
OI
« e
3
MC • • xi S) "S
¦g« g. •S,— aj
IO
a. -

CD
co "
CD »g
NI
-co
CD >
¦o
CD
?se
"Di
m
> 13
>
> a
S- O \'S f. W ut: o ü
mi
«•O C
— u H
.\'«\'¦«¦fi
CO
"!3
«~fiO,3 ¦
c ? « v c ~ « s s "-ssA-I >i is^ I II^SS-«-8
|i».-|3°i|SEi \'§\'Rj=g5-g 3,3s o~&Z Sr,l? S i «e-a B55 > SS « sS= - S ¦,-
5 TJ WC!
ig S S 8 >,
2 -a «_
filli
\'m 3-4J
o J!K
?-s S n t = -
i. E u?-o SS-- !
L• - ? 73 — JS "e O Ä >>-i Sg CL N
^^n-M-^^ÎS L2Ít"Ss« H,5^»S«\'S "
¦ao?>> -5 S >• 3 L <u — Siä=o««s =c
i M "S !
! "Ső «SÍ
ig°_i • 00 «
PS 3 S"
rr n w* « o «1 c co i^toS
<5 s S3
540 _
» a too «fi 3- S "S — -0~Oi3T-r~
Isiâl I« L4 ?ii la fsf SI|I|I13UI
esss «"S .S -Kg Es_ So &SL « ë"3 M SfS Ss.2 sffl-a s.»^-3ÄS «SS^S^S s
«El:
-tí » <
BALM KÖZLÖNY
JMfl. tieptember 3
Nagykanizsa megyei varo» polgármesterétől.
21.379/1939.
A gordövényi erdöstakást átalakításának kőműves* és ácsmunkájával kapcsolatom szállliáGOkrav éB munka* latokra nyilvános írásbéli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a1 fellételekben megadott, címzéssel- f évi szcplember hó 15-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal\' iktalójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A kiírási művelet hétköznapokon d. e, 10—12 óra. közölt a* v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1939. augusztus 29. 2343 Polgármester.
21611/1939.
Tárgy: Szőlőtermés eladása.
Hirdetmény.
F. évi szeptember hó 7-én d. e. 9 órakor a v. Felsöerdőn (Pick-féle) kb. 4 holdnyi, terűidnek 500 kg.-ra becsült szöíölerméséi a helyszínen tailandó átverés utján eladom.
Nagykanizsa, 1939, évi szeptember 2-án.
1300 Polgármester.
Hirdetmény.
A balatonmagyaród! II. számú közbirtokosság, elnöksége ezennel közhírré\' teszi, hogy a közbirtokosság\'tulajdonát, képező mintegy 350 kat; holdon gyakorolható..
vméámmMl jogot 1939. évi szept. hó 17-én d. u, 1 órakor Balatonmagyaródon a községházánál1 nyilvános árverésen 6 évre haszonbérbe adja. Kikiáltási összeg 50 pengő. Árverési feltételek az elnökségnél megtudhatók.
Balatonmagyaród, 1939. aug. 28.
Tarr Józset elnök.
OfcsenAijM mftamcKitoan
SzémkozTialik
M. kk. minisztérium 990/1939. M.B. számú rendeletében előirt
kapható
iHmmk líííirtiliíiiíiÉíiii.
FÉNY2ÉPEZZEIÎ!
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószakUzletben vásárol Fíf-ut 10.
Fényképezőgépek B P-től, márkás filmek 88 fillértől. |MT Sxakaareta-Ö kidolgozás I
ff WéD MoxaÓ. Szombat, vasárnap ]j
CHEVMLIER brllllán. vigjátéka I
Játék a halállal
Ezt megelőzi I
Ind ián becsű let
A bravúrok filmje — Magyar Híradó
Előadás: köznap 5,7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Takaí^TuT2;hei,yen.
not veti
MDVKŐ.FIZETÉrt _ TE LTETELEK Ol-CSO-MI-AK
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny ejsajéjnak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyei a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
APRÓHIRDETÉSEK
Sp\'óhlid.Ui dl). vMárn.p ,i annapn.p 10 itól, W "Illír, mlndan tov.bbl iiö fl (Illír, haikdin.p 10 udi, SO lillír, mlndan lovíbbl iid , Iliién
ÁLLÁS
Jól lőzö nslndenaat kelesek, lehet bejtrónó. Zrínyi MiklóBU. 62. 2287
Ügye, segédeket és tanaatoTányokat
azonnal felveszek. Magyar Edllh Vslan-szalonja Sugár-ul 2 2351
" Fflxnl tudó háztartási slkalmazolt azon-iidli.i felvétetik Deáktér 4. 2362
Kelesek azonnalia 2 eves klilinyom mellé IntellIgMnB nőt, aki mtr gyermekkel loglalkozott. II). Holer — Korona szálló.
ADÁS VÉTEL
ftaeanált ruhát veszek es elidok. Hlvá6raházhoz megyek, Márkul,Klrály-u31 1500
Eladó, vagy, bérbeadó 100 éve egy csa-ád kezén levő |óíorgalmu falusi vegeee-kereekedáe lakással, gyümölcsössel, réttel, gazdasági épületekkel. Orliié, Nlkla.
2291
Balatonfenyveaau, a volt Mágtcs-féte villa Jutányos áron eladó. Pelvltago-slláa a Nsgykanlzsal Takaréknál kap-lutó. 2326
Oldalkocsis motorkerékpár kitűnő állapotban eladó Hunyadi-utca 22. 2319
Eled* 14—18 éveB Un réslére sötétszürke ruha, rövid nadrággal. Aaonklvttl asztalok, székek, állványok alb. Csengery ut 17. 1. em. Jobbra. \'2355
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Hároanaaobáe lakás november l-re Szent Irma herceg-uj 5. — KétausDbAa ••eaMt Horlhy M.-ut II. sa. alatt kiadó. Bővebbet a nagykanlzssl Izr. hitközség irodáiéban, Zrínyi M.-u. 33., I. emelet.
2272
.,^íYí\\,M,V.elt.*;°,>\', ",aí kiadó Széchenyi-térv Bovébüil Szalay kalap.
üzletben. 2359
HÁZ ÉS. INGATLAN
Háaat, földel, szólót\'olcsón köavetll Papp látván, TtJeky.-ii, 8. az. Ugyanolt tlalettlelylseg azonnal kiadó. *"
Etatiá forgalmáé ulon uzlelházv bel* lerüleltn négyszobái magánház,, kisebb háromszobás adómentes CSSJádlház, kétszázas házhely olcsón Horválhnál Sugárút 42.
2364
_KÜLÖNfáUS
Fáarkápaiok flgaelens I Márkás
gépak, filmek, lemexek. paptrűM fjtqjtotev^i-ban, kidolgozás legszebben Vaalagh lotó-srzaközleléalaboraíöriumban.FÓ-ut 10.1815
Háarlare kényelme*, csukott autó kirándulásra megrendelhető : Kaufman Manó, Telefon : 222. 1552
Hölgyeim I Legalább legszebb kexlnanu-keealatákat llMreliAI elSraJsol Bdhn Zárda-ucca 8. 2350
A budapesti\' ószl vásár és, a balatoni apolitici ntaautial.iuaatolvstniaNl a Nép
takarékpénztárnál Nagykanizsán kaphatók.
Mongol» francia, német tanítást vállal Halász Magda Hóivtn-lér ft 2357
Mindennapi lereleaéabó! ceazcgyttjlott Isefcaaaa, régi vagy u| tóizteaekaT, magyart és küllöldll, leloaztaloll Bytlllenii. nyéket bármikor megvételre kezesek. — Ifabiulu UJos, a Zalai KOalony I. szer-keazWje Érdeklődni lehet telefon 78. ss. vagy ezemélyeeea luliulemiap tl, a, 8—7 óre 10,011.
SSSjtSliliWitlW S.tttBÍ HM It MENETRENDJE
érványea. 1039. május 15-IÓI.
E**eábil-t«r—Vaatatallaaaaae
439
521 70» 7M
g-2t>
IH» 138» 14-1»
18 2« IBM 2010 222B 2320
5 S

11
aj v«
ir
Le!(amyasI menett-and
l-otoAjíri! [. I. 1Mb Hazyka,t»ársárfc,7eB luaynBtoerél M, 14-00 L.la«,at.e>k. IMO
XJs> n
i-uurriKfU napi****.
Kiadja: „Köigazdaiágl fi. T. Naqykanlm". Felelő* hlactó : Zalai Károly. Nyomatott i a ..KSz gazdasági R, T. Nagykanlna" nyo«MttfMHM HegyJwnluín.
[Nyomdáéit letel i Zalai Király.)
79a Évfolyam 203. uám.
Nagykanizsa, 1999. szeptember 5. kedd
Ari 12 fül.
ZALAI KÖZLÖNY
é» IdaddWralal: F&al 5. ,
POLITIKAI NAPILAP
Felelőt szerkesztő: Barbarita Lajos
elóflieleel áit: era hon 1 pengő 40 fillir. síukesítöscgl íb kuumbhratlu ideimi 78. u.
Nyugalom, rend, fegyelem
Magyarország népéhez fordult ko-moly, határozott szóval u magyar kormányéi nök. A katonásan rövid fclhivás hangja áuléltó ahh/>z a sulyoS helyzethez, amelyben c pillanattal. Európa A <mngyar nemzet azzftl a koniolysággal és nyugalommal ¦ fogadja a (miniszterelnök megnyilatko zását, amellyel általában kíséri már hetek óta a nemzetközi válság i\'Ss\'u-ményeit. | t ; |
>Az európai helyzet min súlyosra fordult* — állapította meg az ország népéhez Inlé/étt kiáltványában a miniszterelnök s e* súlyos helyzet megkövetelj, hogy ml Is éppen ugy, mint a közismerten semleges ,UV moh egész sora, különleges Intézke-désekkei készüljünk fel a mgy \' napra. ; í \\
A nemzetközi politika óráról-órára változó helyzetei, a bék» ós háború lehetőségei közepette Magyarországa nyugalom és u rend szigete maradt. Megállapította miár hetekkel ezelőtt a vi\'ágsajtó is, hogy Magyarországon nem talált talajra a hisztéria, a magyar nép méltóságteljes nyugalom-mai\'\'figyeli az eseményeket. Folyik zavartalanul a mindennapi é\'ct ós b\'r mindenki tisztában van azzal, hogy ünpst nemzetközi viszonylatban Is nagy, Igen súlyos dolgok foroglak kockán. - álltuk és álljuk »az idegek háborúját*. Fegyelmezett egység bcu áíl ta nemzet az államfő mögött és számithat a nemzet egységére és fegyelmére Teleki Pál és kormánya. A történelmi Idők történelmi cselekedeteket kívánnak s a imágyarnen, zet azzal is,bizonyltja, hogy megérti a nagy idők rtfírancsát, h>gy a bel. poütika; étetbon szinte tökéletesen le omlottak a válaszfa;ak. A közvélemény tudatában van annak, hogy oiy-sn időket élünk, amikor nincs hc\'ye a visszavonásiiak s Örönunelés ií n\'goyugvással lehet inegál\'apitanl, hfcgy háttérbe vonultak a pártpolitikai szempontok, mindannyian egy célért, az egyctenies nemzet érde-t keiért küzdünk. i
A nyugalom, a rend, a fegyelmezettség országa vagyunk s a közVé\'o-meny megérti, hogy az élen állóknak, azoknak, akik aiva felelősek az ország irányításáéit, különlegesesz-kÖzökhőz kell uyuUilok, hogy minden eshctösiéggei szemben biztosltn sák a nemaet iataktságát. Hogy az a nyugalom és hidegvér, amelyet hct-1-ken át a fegyelmezett magyar nemzeti közvé\'emény ország-világ előtt tanúsított, továbbra is megőriztessék, a kormány el van szánva megakadályozni tmindent, ami az ország telki és anyagi életét megzavarhatná
Hisszük és tudjuk, hogy a különleges korniiáaiyliitezkcdéscknck csak preventív jellege van, anert hiszen a magyar nép tudja, hogy mivel tar. tozik öuinjagának és a nemzetnek. Az egyeseknek épugy, mint az ösz-szességoek a legelemibb érdeke, hogy a hatósági Intézkedésekhez szii goru lelkiismeretességgel ragpszkod-jék és a nmga józan munkájával ím . elősegítse azokat az eredményekét,
Hémetorszűs nyuíoti halőrőnlÉs nz ácettnokon Is meskezdfidött o háború
Nagy német fölény jegyóban folytatódnak a (Ógl ós földi harcok Lengyelországban — Torpedó ért a tengeren egy angol utashajót — Amerika semlegeseégi nyilatkozatra készül — India mozgósított — Heves harcok Danzlg körűi, két lengyel hajót elsülyesz-tetteK—Olaszországban nem történtek ujabb katonai Intézkedések
, Vasárnap regjei még ujabb békéiének hírét h>zták a lapok és a rádió. Délre cz az utolsó leménysugár ils szertefoszlott ¦ a néj:net-lengyel ellenségeskedést nem lehetett eiszi-gete\'ni.
Chamberlain miniszterelnök délelőtt. 11 órakor rádióbeszédben jelentette be, hogy Anglia hadiájlapot-ban érzi tniugát Németországgal, mert az angol jegyzékre megnyugJU. tó választ nem kapott Berlinből arrá néz\\e, hogy a nójnet esapaf >kat visz-szavonják Lengyelországból.
A francia kormány részé\'ö1 Dala-dler délután 5 órakor tette meg ugyanezt a lépést.
Az angol alsóház é* a szenátus
Is ü\'ést tartott tegnap először a világtörtéjieioiiibcíi, hogy vasárnap tartottak Ülést 1 - és bejeieut-tüék AngMa hadiállapotba lépését. Ch:mir\' beiialn az alsóházban drámai hangon közöUe, hogy aninden, amiért dolgozott, iw.Pkban he\\Cr, A lordok házáb3n Ha\'Ifax jelciitcltc be Atiglia lépését.
VI. Oyörgy király
délután rádiószózat >t Intézett az angol néphez. ,
Az angol kormány átalakult és a háb.>rus kormányban helyet kapott: liden, Churchill, Chat-fidd és Hankey is.
Ugyancsak átalakult a fi-iuciu é* a be\'ga kormány ts. Daladier rádió-szózatában cgy>égro hívta fel a francia népet és bejelentette, hogy1 »Franciaország kényte\'en eledet tenni szerződésben \\ál!jlt köte\'ezcttségé nek«.
A francia szenátus már megtart .t-ta ülését, a belga parlamentet hol-napra hívták össze.
Az angol és francia hadüzenetre ¦
Hitler kancoilár négy kiáltványt
bocsátott ki, Az elsőben a keteti
hadszíntér katonáihoz szól. Köszön ne let imoiid nékik a két nap alatt elért nagyszerű eredményekért közli, h >gy maga Ls azonnal a hadszíntérre imiegy. i
A nyugati hadsereg katonáihoz intézett felhívásában arra szólítja fej a katonákat, hogy néhány hétl^í tartsák a Birodalom nyugati halá\'ailés
verjék vissza eiz angoV/raucin UU imiadáxt, mert a. ke\'eti harc néhány hét alatt befejeződik és akkor az egész 90 imiUlós nép a nyugati arcvonal katonáit támogathatja.
Felhívást intézett Hitler kancellár a német néphez és külön a :n,em?jcli-szocialista fronthoz, ¦ l
Jelentések a vasárnapi harcokról
A harcJtovékenyseg ogés/. vasárnap folyt I-fiigvelors/ágban, A leng\\«l Itt. vaialos liadíjo\'x\'nlds s/.erinl u vasiiinapl eríte nőmet légit[,máriások sok álrio-í«iot kovolcHűk.. Bombázták ujhól va. Bámaj) Varsót, lAynljcrget, Hadoniot. Poznani, I,odzol, Horkol ?8 míg iöíiij kisobb várost A vasárnapi liarioklmu a lengyelek 27, e.lriig összesen t-;blt mint\' fin nóme! rOpülöt Irillck lc( — mondja » lengjél jelentés.
Az criís harcikoussi tiíinadás ötöl (;íit\'stoho\\a környékén a lengjelek kényeiének voltak vissíUvonului — is\'nieVi «1 a !cng>el joknli\'-s, utnely a továbbiakban elmondja, hogy Ke!ct.
Poroszországban - és az olsu vidékén még folynak « harcok, . llilyniáuál [Hídig Orlovol visszafoglallak.
A németek vasárnapi hadijc\'.enié-c csak tUialiinosságokban jelcnllj hogv mindentiti elöronyoimiUak a német csapatok, átvágták a korridort i?s elfoglalták \' Choslohovál, " liígiliadcni jeilig uralináb" \\«tte uz o^sz luvegíi. tengeri.
A níineiek állal hólfö reggel kibo-i-.sáloU jck\'nlús srerint l-ón és 2-án a némelok 120 lengjél gépül lőttek le, nüa « nOinctek Vositescge 21 rejittlö gép.
Teljesen átvágták a németek a korridort
páttcst átkelt a Vurtán és Sicrudzli 20 kilométerre niegközcülette. Északon a folyosót teljesen sikerült már átvágni. A ke\'ctporoszországi csapatok elérték Przjznyszt és u lengyelek "ellentámadását visszaverték,
A hétfőn dé\'clöít 11 órakor rádión át közölt német jelentés a kővetkezőket mondja: í
Csapataink a Magis Tátrától nyugatra előrenyomulva Krakkó elé jutottak és a város irányában haladnak előre. A Konlepolnát lévő ,csa_
A németek áttörtek a Visztulán és lerohanták a lengyel erődítmény-övet
[ A Varsó .\'melletti Okeize icpülögép-gyárat erősen megrongálták.
Varsó felett légicsata folyt, emi\'.\'k során hét tengyel repülőgépet \' és egy léggömböt lelőttek, német \\esz-teség nincs. Hela rí\'szigcto tüz alatt áll. Danzig előtt • egy tengeralattjárót dlsülyesz-tettek.
A légíharck - folytatja a német jelentés - mindenütt slkcnel jártak. A repülök a vasútvonal több helyen való szélbottnbázásávai járhatatlanná tették a Rovnó- Varsó, Krak kó-Lembcrg, Kielze—Varsó é> a Thorn-Deulsch—Eylau közti vasutvonalat.
Hohenza\'sach vasúti állomása
romokban hever.
(Folytatás a 4, oldalon)
amelyekért ezeket az intézkedéseket meghozta hazafias munkája közben a ímagyar kormány. Itt nincs esnem lehet vitának helye. A rendkívüli időkhöz mért rendkívüli Intézkedéseket az arra hivatottak a leheld legalaposabban ls megvizsgálták. Ezekre az intézkedésekre szükség van, ezek az intézkedések biztosítékot jelentenek ormnezvp, hogy a józnn magyar nép dolgos munkáját sem-
miféle alattomos célzat meg nem zavarhatja. , ,
Nyugalom, rend és fegyelem, ez .ma az idők parAncs/i s jótesö érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a rendet, nyugahiiAf éi fegyelmet nem megteremteni, hanem cs;ik megtirlani koll. Az a józanság pedig, amely nemzetközi viszonylatban is fellünt samely olyannyira jel.ojnzö »z Iff^í "i-1-gyai^ágra, zá\'oga egybi\'n annak lfij
hogy az egységbe fogott nemzet min den körülmények között meg fogja állni a helyét s a viharban ls • meg tudja védeni legszentebb\' nemzeti J»gait. ¦ | _
Nehéz Időkben mrutatlíozIk, meg a nemzet nagysága. Az eddigiek nagynak snfutatták a magyar nemzetet s mi tudjulí, lngy bármi is történik, a fiimgyar nem/ot nié\'ió :e</. nagy inultjáboz. i , . 17.
IB39. szeptember S
Formaruhák, aapkéb, inttéxeti falazaralAaak
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
BUDAPEST 1.
G.45 Torna — rtána iMnglcnie.ek.
— 10 Hírek. - 10 20 Felolvasás. _ 10.45 Felolvasás. — 12,10 F. Detly Kötai énekel. — 12.40 Ilinek. — 12.55 Csermelyné Zsel*»k Vilma és u.,hin <im Henrik hárrnketlöse. — 13.20 Időjelzés, idöjárásjelentés. — 13.30 A ridici s/alonztfrekara. — 14.30 llirek. — 14.43 A rádió műsorának ismertetése.
— 15 Arfolyamlitrek. — 10.10 Aranj\'i .Maria előadása. — 111.45 Időjelzés, hírek.
17 Hirck s,lovák ás magyar-orosz nyelven. — 17.10 Felolvasás. — 17.40 Koncert-fúvószenekar. — 18.25 linrsi Odón előadása. — 18 50 Toll Jancsi cigányrtinekara. — 19.15 Hirck, -19.45 Deák László zongorázik. — 20.10 -Dr. Senogen.. Hangjáték 4 részben,
— z\' Mí llirek, idöjárásjelentés, hiick szlovák os magynr^irnsz nyelven. — 22 Jozip Itatlisztics szerb nép- és mOdalokat énekel. — 22.2" "xsszkárt-zeneknr. ~ 2330 Toki-llorviitli Gyula cigányzenekara. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST II.
10 Mugynr-orosz hallgatóknak. — 10.30 Mezőgazdasági félóra. — 20 Hírek. — 20.20 Csörlő IX\',.so cigányzene, kara. — 21.05 Hármam cézn és bond. vai Perenr porbostéde. — 21,35 Idö-járásjelentés. — 21.40 Kamarazene. BSCS
1 12 Könnyít sene. — 13.15 Könnyű reno. — 14.10 Klasszikus szórakoztató ¦eoe. — 10 Boroszló,
18.15 Könnyű dnlieinCjek. — 19 Fu-vősrenc. — 20.15 A legszebb bécsi táncok. — 22 35 Hamburg.
Mérsékelt keleti szól, változó fölhozol, több helyen, főképp keleten eső, • hőmérséklet alig váltatik. _
A Meteorológiai Intézet nní jkantzaal megtlgyelöállouiása Jelenti 1
Hőmérséklet tegnap eete u önkor: ¦(¦138, ma reggel +170, délben +250
OzanadékOO -..
— letsikliUltáaudut tekintse mei minden vételkéoy.zer nilkll. anpetel» bulorárahas.
A ailvburok, a sxlvblilentyDk, a ailvlunok éa a szividegek megbetegedéseinek kezelésében a rendUvai enyhén ható természetes .Ferenc jAzsel" keserűvíz fontos segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve, a tápcsatorna tartalmát biztosan fe!-" 1 és azt Igen könnyen levezeil. dezze meg orvosát!
Nagykanizsa nj virllls városi képviselői
M"sl állitotlák Össze ;tz uJ nagykanizsai vjrUis képviselőtcrtü.eti tagok jegyzékét. Eáek szerint a kö\\*t kezök kcrü\'jiek be .mint a-ndes vi.\'i-Üs képviselők a város parlnrmentjé-bc : 1. dr. Kőnig József egészségügyi tanácsos, 2. Ungár Sándor borkereskedő, 3.\'Bc\'cznai János füszer-kcivskcdő, I. Uiigcr-ullmann Elek vaskereskedő, 6. Márkus Károly sütőmester, 6. dr. Sartory Z-igmimd ny. kir. járásbiró, 7. Ketling Fé«enc polgár! iskolai tanár, 8. Mcrkly. Betűs József gyógyszerész, 9. dr. PÜhál Viktor felsőházi tag, jöldbjr-
tokos, 10. Sitinu Lajos réztnihesines-ter, 11. ozv.Pichlcr Józselné, |ldf. Fülöp György ügyvéd, 13. Szcrecz Pál te nnféziy kereskedő, 14. dr. Kévffy Zoltánué, 16. Ehrmann JuÜa, 16. vitéz Tóth Béta kereskedő, 17. KÖÖ József, 18. Ritter András kereskedő, 19. dr. Lukács Béla kir. jó-rásbiró, 20. SzáUnger Antal szitás-mester.
PóttJg\'ik : Bayer Vince, Markó Já nos é» özv. Ujváry Gézéné.
Az uj viriijsek .mái a tegközek\'bb közgyűlésen részt vesznek.
— Budapesti levél Latz-e fllmhlány háború esetén ?
Mint minden esztendőben ,az idén is ugy látszott, ttogy sokkal töbh film lest, mint amennyit » piac felvehet, Ez nagyrészt ablH>l az optimizmusból következik, amellyel a fümkóltsöiizők minden esztendőben neki indulnak aj évadnak. .Nem bestéi VB u rengeteg mai gvnr filmről, "mit lxjhirdclnek és aj melynek csak igen kis hány Mából lesi valóban film, Mik olyan külföldi, főleg francia filmre s/ámitanak, amelyből Alintéri nem lesz semmi. A francia filmgyártás most ugyanis etekin-létben nagyon hasonlít » inagyarhozj Sot amerik\'i viszonylatban is számolnak olyan filmekkel, amelyek csak a* évad végén készülvén el, már nem jelenhetnek meg. eb bon a szezonban) Amennyiben nemzetközi "konfliktus kö-vetkestie l/o, természetesen számolni kJellene ugy a nn-gyar, mint a kfilfőldj filmek hiányával. A magyar filmgyár, tást a behiviisok akasztanák meg, még lia a pénzügyi nehézségeket át is hidalnák, a külföldi filmek nagyrészt) pedig még nincsen Budapesten és ne-hozen is kerülne ide. Persze a szükségletei részben pótolni leliclnc német és olasz filmekkel, ez azonban koránt? sem megnyugtató a mozinkra uézve. Jelenleg még az a helyzet, hogy « repülő társaságok vállalják a rilm-siállitást és igy az utóbbi nuiK>kban Számom eég Igyekezett n szüksétj*. kópiákhoz hozzájutni. Ha már v«*n is annyi film raktáron, lujgy Uz év*d első felében nagyobb feun"kudás»al nem kellene számolni.
A magyar tllmgyárUs halyzatét
az utóbbi líolek eseményei n->gyban súlyosbították, meri a pémitttézetek — a bizonytalan lielyzetre való tekintettel — teljesen visszavonultak a fi. nanszirozástól. Ugyancsak megszakad-
tak ii Hogdánffy-féle lárgyauisok is padig már ugy Jálszott, hogy néhány napon belül sikerre vc/e!nek és végief megoldják a magyar fitmgjárlás válsá gát Amennyiben — mint rcniélliető — a ueinzeiközi béke ismét helyreáll a nem karul háborúra a sor, » Ubmtu lásokut folylatják.
A Hunniában kősbea befejezik a forgatás alatt álló kél filmet, búr mind két filmno-i u rendezőjét )>el»ivták és csuk átmenetileg szabadságollak n munka elvégeztéig A ihuuiiáb\'in egyébként is sok katonit teliéi látni, meri meykezdótltek u Szárny-i*l.in(lár einui koton\'ii rcpülönlm felvételei (4 uz azokat irányító tisztek igán szorgaLi inasan látják el feiuduiukut és nagy lelkesedéssel végzik a kfdönlK\'U sztikat-lan munkát.
Persia, a szakma váUozallantil gyárt jju u _ tervekéi. A legújabb elgondo. lások szerint a Művész film Bék*ffy István és \'Stella .Adorján llotoi 1UU Ciknu vígjátékai gj\'ártja oklóberl)«-\'n Turay Idával a fószeiepbcn, a (>*p. regliy filmválkilut megvásárolta Forró l\'ál Mutiid u;\'ui eimti regénkét, ama. lyet Fedák sárival a EOasmpbeg ké-szil el. Az előbbi tüntet Sziatiii\'\'y Sándor, az utóbbit Cseprcghy Jenű rendezi, A Hariuónl:> film még imndíg reméli, liogj\' lioreaeg lerenc laftzá-járuf « tiyurkovlcs \'lányok Tiwgfilino, sitésélK-z, inig az ObjeltUv rilui Hátlio. nvi Akos renoy\'zéséviol Török Hezso re. gényét; Nehéz m« férjltez nn\'imi — óhajtja forgatni. Hátltonyi Alu»s egyéb
ként Nagyirányi Zoltán 3iatauoaav*
il.iv ciinu filmjét forgatja cg>\' másik filmvállalat számára. A Phóbtis film-vállulnt Földes Imre Pántlika cJroü itagysBcerQ darabjának nímváltoiatával foglalkozik é» 11.11... - kizárva, ltogy Molnár Ferenc I-\'flrkusu, Umely már oly régen kísért, mint magyar film az idén megvalósul.
Hétfőn éa kedden
I Városi Mozcgó.
KSakleánalra I A legsikerUHebb magyar «Im 1
Noszty fia esete Tóth Marival
Elt megelőzi:
A nagy futam gyftztese /
Jlklaélla Magrar VllaajhlratW
Elóadások 5, 7 ea S órakor Az 5 Arai előadások Illléresek
DtipflIltaiiWiiiútb
vsskareiktdáts — Nagykaalzu
CORDATIC
LERAKATA
Nagykanizsa katolikusaágának hódolata
Magyarok Nagyasszonya előtt Bucsu szentlászlón
Mióta az évenkénti bucsus/ent-lászlói zarándoklatokat rendszeresítették Nagykanizsán, nem volt még annyi részztvevö, anint fíiost. Hozzá, járult ehhez kétségkívül az általános helyzet is, amelyben » k\'lkek még Inkább az Eg felié fordulnak, ugy, hogy nagyon sok jelentkezőt ol kellett utasítani, jegy hiányóbin. A MÁV ugy.nls csak nwghatározt>tls\'á <nu utast fogidhitott el. A h->tahniis mozdonyhoz 25 kocsit kapcsoj\'tik, valamennyi zsúfolásig megtelt. Az ősi Mária-kegyhelyet valósággal el özönlötték a kanizsaiak. Más köz\'ég béliek a imostani zarándoklaton nem igen voltak.
Reggci 8 órakor indult el a ptébá-nlatenipioniból a hatalmas menet fe •születtél és egyházi zászlókkal. A Mária-leányok fehér kék ruhájukban Magyarország Védnsszonyának virágos szobrát vitték. E\'ö1 a papság : P. Gellért plébános, Mausvét és Szilvér atyák és mások. A menet Máilj-daiok hangjai inelVit ért ki .1 vasúti áHognásra, ahol a virágokkal dLszitetl keresztes vonat jnár Várta őket. ;
A vonat kellemes időben indult és ponkisaii érkezett rendeltetési h*í-lyére. Bucsuszentlászlóu az ottani papság várta a zarándokokat, P. l\'y Károly zárdaföiiökkel az élen. Az állomásról zárt sorokban indult ame- ¦ i>et a kegyheiyre, ahol rövid üdvözlés után P. Hy Károly ünnepi nagy* tnjsél nmtatott be. P. Kozsuyák Szlivér egyházazóiiokbatot nrondutt. Ugyanakkoru szabad ég alélt P. Gulyás Gébért plébános mondott szentmisét, mialatt Gazdag István kántor vezetése alatt egyházi énekeket éner keltek. A uz^tbeszjédet is P. Gulya* p\'ébtuios nnondta.
Rövid szünet után kezdődött ¦ k\'inpii.jn előtti téren a kanizsaiak katolikus gyűlése, anwclyriek első szónoka dr. Wéber Etek kir. Járás, bírósági elnökhelyettes volt, aki foglalkozott az általános világhelyzettel és azt uz uralkodó szeivteihiányn"li tulajdonította. »TÖbb szeretetet n világba !« - volt beszédének vezér-motivuma Dr. A\'mássy Gyuiatörvénv, széki bíró volt a nnásudik szónok, a ki hetuinias beszédében foglalkozott a -11110 kor ldősseru problémáival é^< magával rsgadta hallgatóságát. GcU h\'ri atya befe)ezző bcszédébt-n reflektált az elhangzottakru és azoknak tanulságait foglalta össze hatásosan, sok melegségnél,
A gyűlés a netni&etj imádsággal éri ^get. , | ,
Délután keresztúti ájtatosság, lltá-ni:i, vnlaniint a k;uii/,s:ii.ik külön U< tániija volt. | | !
6 óra után a kanizsaiak visszautaztuk, suüuUui hódolatukat Magyarok Nagyasszonyának kegyjieiyén kifejezték. ! <
Megérkezéskor a vasúti áiloináBlól a cinktérhnnig több ezer ember ál-,
bau- ttattm*
arjyanrnnánti oikkeb
ogyodül legolcsóbban beszerezhetők
SELEZNAINAL
Sugii-al 53. i». Tslck«r623.
lott sorfalat, miikor a zarándokod zárt ímeaetben, i$ö gyertyával v«"*| nultak be a plébániatemplomba, a Hol p. Gellert áldást osztott.
Az titobbi esztendők legsikerültebb és legbensőségesebb bucsuszcntlása. lói zarándoklata volt ez.
Orgonaavatás ;:-az evangélikus templomban
Vnsárn\'ap délelőtt nagy ünnepség volt a nagykanizsai evangélikus templombán. Felavatták a templom uj ór-gotiajáV^A*\'\' fuinepségon a hivatalos várost Vécsey Ilarn" városi műszaki tanácsnok és Boross László számvevőségi ellenőr képviselte.- Ott volt a ref. egyházközség képviseletében Kádár LA-jos lelkész és Farkas István segédlelkész. Mcnyhár keszthelyi cv. lelkész imája után Horváth Lajos gyékényest esperes végezte a szent szolgálatot és orgonaavattist. Utána,, dr. (sárdonyi ZoL tiín, a soproni ov. timitóképző intézet zenetanára szólaltatta, meg elsőbben az nj orgonát
Az -istenlisztest után díszközgyűlés volt, Kahuár Zoltán felügyelő elnök--Jete alatt. A Zalai Közlöny szerkesztőségé nok meghívás hiányában részletes l>oszámolót adni nem áll módjában.
Hősi naptár
•Az eredményes tűzvezetéshez igen szükséges, hogy minden ember, aki
H>-_az összeköttetés fenntar-
I ISIÍ. II {¦ [tásával van megburJ, lel-
-r-\'kiismerete^en és lia kell
hiilállinugvclő bátorsággal teljesítse kötelességét.
Szép példát mulatlak erre Böhiu Sándor szakaszvezető és Zilahi György tizedes, mindkettő a volt 5. honvéd ágyusezred 0. átegénéi 1915 szeptember 1-én az üteg a Tmkoviuai okua] harcokban az elöreküzdö gyalogságot támogatta. Az előnyomuló küzdök vonalában tartözkodó tüzér figyelőhöz vezető lávbeszélölMizalt az ellenséges tüzérség, .tűz többszőr megrongálta. Ilóhm és Zilahiba leghevesebb cllen-séges tűzben minden alkatommal ónként - válloikozlak # vezeték \' niegJűM-tására, igy a tüiérség hatásos támogatását a gyalogság elsősorban nekik köszönhottó.
Minükcllőjüket a kis ezüsl vitézségi éremmel tüntették ki.
Kurucz János és Tamás András néjduikelok, a Volt 23/1. -népíölkclü • " Yiaiitiip zászlóalj katonái
19H-II- 5 P \'»«!>"" tábori őrsön lel-, \' \'jesrWtok szolgálatot. Mikor par»ncs folytán «« őrsnek ¦ helyet kellett váltmlainh, ónként vállalkoztak a szomszédos Örssel való összeköttetés holyreállüására. E tevékenységük közben vámtUznuJ. egy S főből álló orosz járőrre bukkanlak, Az oioszok rájuk támadtak, do Kuruc* és Tamás ugyan-cíflk.vihogy ..iivegszalHBJitQitók a tul-eflüt,. ,l*neiu . oonak ellenére, hogy .nind. a ketten szuxt sebei is kaplak, 4 orosznak a fegyverét is elvették, A lövöldözésre segítségükre siető társaik láttára uz oroszok aztán végkép kereket : oldottak: >
Kumcz és Tamás a kis ezüst vitézségi érmet kapták jutalmul.
Ilovszky Jáhos felavatta a Baross nagykanizsai otthonát
»Nem ált meg a kereskedelem és ipar keresménnyé tételéért folyó munka0
Ukoraöipfike!
* Oivsifoa nftio.pőket
FéHíoipőkett
vshat bSk ,:
"iban, Fö-ut 12.
Amíg egyfelől a pusztítás furlál rnbamiak rá a világra, addig c*cnd-ben, szívósan az épltöm<unka is folyik. Magyar földön nem állt meg a mindennapi c\'ct, nem bicsaklottmeg n lendület, amellyel a nagy átállítás megindult, hogy Szent István földjén a keresztény wgyarság leg -cn újra az ur. • i. . ^ ""
Ennek a inumkáiiak egyik kanizsai állomása volt most, amikor aBaio a Szövetség nagy ünnepi előkészületek nélkül, az időknek \'miegre\'elő komoly fonnák között, a Baross-csdád egy vacsorájának keretében felavatta a kanizsai Baross-ott hont.
Megérkezett erre az alkalomra ,1 Baross \'Szövet*ég országos c\'nöke, I\'ovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, az országos vezérkor több tagja és mintegy húszan a budapesti lelkes Baross-tagok kö. ZÜI, közöttük két Bnross-hö\'gy Is Olt voltak Nagykanizsa és a kör.
nyék egyházi ós világi közéletének vezetői, ott voltak a Baross kereskedő és iparos tagjai a közös eszme baráti összerórmttságábnn.
A vacsora egy tál étel volt, jelké. pe\'ztc a méltó helyét követelő keresztény kereskedő és iparos tábor szerénységét, célratörő fegyelmezettségét, áldozatos munkavállalását 11 jobb iinűgyar élet .alapjainak lerakásában. | !
Vitéz Tóth Béla
elnök köszöntötte lelkes Ünneplés közben az országos elnököt, Ilovszky János képviselőt és a vendégeket. Célunk, (mondta nagy helyeslés közben, megteremteni 0 keresztény kereskedelem és Ipar kristálytiszta egységét. Kötelességünk a további harc, hogy a keresztény erők a magyar gazdasági é\'etbcíi el tudják foglalni a jövő posztjait és azokat át tudják adui gyermekeiknek.
„Minden becsületes keresztény magyar segítsen építeni !"
tfovszky János
hosszú ünneplés közben köszönte wicg az Üdvözlést. A Baross, mondta, még a világégésben sem á)l mcg\'egy pillanatra sem a magyar ipar ós kereskedelem kcr&sztényesiteáéért folyó \'nmiikában. Virágzó kereskedői és iparos-élet a város fejlődését,kultúráját is előbbre viszi. Ennek pedig keresztény szellőmben kell történnie, ezért nem kértenv és nem kérek támogatást mástól, csak fajtestvéreimtől, akik azt vallják, hogy nz\' egész magyar gazdasági berendezkedést keresztény alapra kell helyezni. Jsteunéf dolgozni a hazáért, - ettől a Baross-jelmondattól eltérést nem ismer. Bízik abban, hogy Isten segítségévet a magyar étet hajója a szirtek között egy győzelmes, s/Cbb, nagyobb kikÖ;Őbe fog befutni. Nem csak a Baross kereskedő és Iparos társadalmát,\'hímem az ország egész kereszténységét egy táborba akarja tömöríteni. Ne álljon közénk senki uj prófétának, semmi szinti Ingben, hanem Jöjjön minden derék, becsületes keresztény \'magyar és segítsen építeni az erős gazdasági pillérekén nyugvó (magyar nemzetet. Ezekkel a gondolatokkal adta át rendeltetésé-nek a Baross-otthont. . t
P. Clrfusz Vfktorin
Nagykanizsa volt plébánosa azezüst-harang es a boldog király bájos legendájából kiindulva a Baross hlt-hüségét, a szegények iránti szereié tét hangsúlyozta követendő erényül,
Qazdag Fereno
püspöki tanácsos utalt 18 évvel ezelőttre, amikor sok volt Kanizsán a keresztény ember, de kevés volt 1 keresztény gondolat, ismertette t munkát, ttmit a közéletben, iskolában, szószéken kifejtett a keresztény szellem erősítéséért.
P. Slmioza Sebestyén a nagykanizsai ferences rendház ház főnöke a Baross-eszJiiLe szlvveUétek\' kei ápolása mellett lett hitet, kijelentvén, hogy ahol hazaSAjrctvtrŐi, szegények segítéséről, a keeszlény gondolat előbbi-eviteléről volt szó, ott a barátok mindig olt voltak és ott lesznek.
Kozma György nagyrécsei p\'ébáuos n falu é« a város együttműködésének szükségességét fejtette ki, ami Szükséges ahhoz,
Gondos és jó háziasszony
SHELL-GÍÍZZflL
FŐZ!
Nagyvárosi kényelem I OLCSÓ! \\
Felvilágosítással szolgál z \\x:
SZABÓ ANTAL sportflzlete
Nagykanizsa, Főül S.
ISKOLAI Umluft
garanciává. BÖRÖSiDÖ1(
HAMBURG Mröadösael
Hovlhy MlkUt-nt I.
hogy a Baross-efizjme áldásos möíosökfet teremjen.
gyll-
Dr. Krátky István
kormány főtan ácsos, polgármester Örömét fejezte klp Irigy a nagykanizsai Baross a legszebb reniényckre Jogosít a Baross-zászlóra Irt gondol latok érvényesülése ..szempontjából. Hangsúlyozta, hogy nz összetartás, megértés, egység szellemének kell áthatnia a keresztény társadalmat nem csak szavakban, hanem a valóságban i", rr>gy a Baross-gondo-lat egy<\'teines erejűvé váljék Nagykanizsán és az egész országán! •
Dr. Boda Károly
a Bni-oss-alapi tokról emlékezett meg, n Baross-szellem magvetőjéről, Ilovszky Jánosról. A Baross-eszme kl virágzása az egész országban a m!a-gyar ifjúságnak elhelyezkedést is Jelent, ez pedig az ország felvirágzását je\'enti, imondfn, hangsúlyozva, hogy Negykaiílzsáiv ina csak egy szellem uralkodhatik, ez pedig a Barossé.\' \' \', . \'
A nagykanizsai Baross-otthon ezzel hlvatidosan és társadabni formák közt is oniegnyilt, hogy bevehetetlen vára legyen iminden eljövendő Idő száméra a magyar gazdasági életbe. Is bevonult s saz egész magyar életet átformá\'ó keresztény gondolatnak\', t
Síremlékeket,
liibflttíl. tnauiűlíBitial, hősi tmlíliDiOiíl szakszerüon és legolosőbban KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragómesteniél, Klrály-utea 33.
Nagy nlrotJilúk-ralttAí. Telefon 615.
Dlák-flnnepségek az orszáRzászlónál
Miht az egész országban, Nagykanizsán is kedves ünnepségek szinhelyc vol az Országzászló előtti tér tegnai> reggel, az Iskolaév megkezdése alkat, mából. Az egyes tanintézetek növendékei nz ünnepélyes Yent Sancte után te.slnlctÜOK vonultak ki »i Országzászló köré.
Az elemi iskolák közös ünnepélye a Himnusz eléneklésévcl kezdődött. Hortobágyi Ida Móra László -Zászlóhoz, cirníi költeményét szavidta majd Filó Ferenc igazgató méltatta szép beszéd keretében az országzászló jelentőségéi ós anniik tiszleletére hívta fol a fmilóttjnság flgyalmét. A beszéd után Uz izraelita e.\'eiui iskola egy nö. vendeké, Biirger Irén szavalt, majd a Hiszekegyet énekelték cl n növendékek. ,U ünnepély után a tanulók diszmencibcn vonullak el az Országzászló előtt.
A polgárt fiúiskola és a városi felső kereskedelmi iskola közös ünnepélyt larloll. Jiien Kovács" J. András polgári iskolai tanár mondott lelkes beszédet és szavalt Horváth János IV. évf. felső keresk. isk. tanuló.
— Saját tírdekélsen él örömén SZOb
fálé meghívásnak tesz eleget, ha a
KopAteb. Batorárubax Ö**l mübutor-bUI-
ntA.At megtekinU, vételkényiMr uéU\'ii,
1P8§. szeptember S
Nyugatom még semmifé\'e harcite-v-eTtenység nincs, - mondja végű\' a fhadijtelentés. Lengyel gépek Hpní jelentek imteg Németország felett, t
(Folyt*tii az I. oldatról)
Ujabb Jelentés szerint a németek áttörték a Visztulát ét lerohanták a lengyel erődítmény-övöt.
Varsói Jelentét: „lengyel katonaság átlépte ¦ német..határt*
sok emberáldozatot követelt. Délután ujabb 25 német gép jelent meg áros fe\'ett és erős bombatüz alá
I Varsó, szeptember I
Posnani Jelenté* szerint a lengyel légelhárító tüzérség a várost bombázó nemiét gépek közül hatot lelőtt.
LubHnb\'an 80 halottja van a bom* báiásnak.
Zbonslnl határállomást a lengyel csapatok visszafoglalták\'.
Varsót hatszor bombázták, a külvárost 10O-nál több telitalálat érte. •
Koltsz városa, amie,y t9 t-t-ben Is elpusztult, most is a légiharcok ál-dozbta lett. Két bomba a pályaudvaron robbant és 10 embert megölt. Hét bointfr magánházakra esett és
\\etto a várost. (L\'J\'r)
Varsó, SíOjilomlícr I 1 .eng) ír*/,igbau szlov i\'ik és cseh légiókat szerveznek, amelyek a lengyel főparancsnokság alá kordinek,
Varsó, szeptember 4 A lengyel csapatok Leszko-Rn viliinél visszaverték « nómciek támadását, A lengyel élcsapat az ellenség üldözés© közben átlépte a német—lengyel ha tárt] (LTI.)
Moszkva behívja tartalékosait, Japán vár
^ Moszkva, szeptember J
A tarlalékosokat behívták. Ma már mindenütt megkezdöUőit a tartalékosok bevonulása.
Tokió, szeptember 1 Abo japán minisztereinek\' és külügy-miniszter kijercnleite, hogy Japán meg várja az európai háború további fej.
Icniényeit
Londoni jelentés ezzel szembea azl mondja, hogy a japán nagykövet kötötte az angot kormánnyal, hogy Ja pán semleges marad.
Japán n távolkolclen lévő német hajókat a visszavásárlási jog fcuu\'ar-lásával megvásárolja.
Szövegezik az USA sem
Newyork, szeptember 4 Rooscwclt nyilatkozatában kijelen telte, hogy Amerika nem szándékozik csapatokat küldeni Európába és már szövegezik a ;enúegcsségi nyilatkozatot
Brazillá
máris közölte semlegességi nyilatkozatát.
Koppenhágai jelentés szerint
Dánia
kormánya elhatározta, hogy aknákat rakat aj ÉszakJ tengerre. A magán-
legességl nyilatkozatát
gépkocsikat akárcsak
Svédországban
leállították, a kcresko.Ii bili hajókat visszarendelték. Londoni jelentés .szerint
az egyiptomi kormány
inegszakitolta a diplomáciai összeköt
telest Berlinnel
S berlini francia és angol, valamin) a londoni és párisi német nagyköve, tek hazautaztak.
Torpedóval elsOlyesztettek egy angol gőzöst
London, szeptember 1
A Gtasgow-baii bejegyzett Athén la ncvü angol személyszállító gőzöst megtorpedózták. A h^jó elsüllyedt
A hajóstársaság jelentése szerint a hajón a sueméiyreltel együtt 1100-an utaztak, köztük több mint 300 amerikai állampolgár, akik most akartak hazautazni.
Newyork, szeptember \\
A IChiecaMary angol óriásgőzös, n mely útban van Newyork felé, teljes gőzzé\' halad két torpedóromboló kíséretében. Holnapra várják Newi-yorkban.
A St. Luls, a Columbus, a Newyork, valamint más nagy német
"cenjárók teljes sebességgel a közép amerikai sem\'egcs kikötök felé ta,r-tanuk, vagy oda már befutottak. A Newyorkot Mexikóba várják.
A Frieddch német gőzös Bost m kikötőjében van. A Bretnent angol hadihajók elfogták és angol kikötőbe kisérték. {
Vasúti korlátozások Romániában
Bukarest, szeptember l A vasúti forgalmat korlátozták. A# Orient Express uouizctközl kocsijait nem indítják, az Arlbcrg Expresi ceak Budapestig közlekedik.
Idegen repülők London felett
London, szeptember i | gálása érdekében. Az angol fővárosban éjjel 2 ómkor megszólallak a légvédelmi szirénák. A légiveszély 35 percig tartott. A köd miatt nem tudnak a támadó gépekről semmit, de azt hiszik, hogy két irányban támadtak. ,
Amszterdam, szeptember 4 Hollandia felett az éjszaka kiUröldJ repülök rcpültekát. A köd miatt nem lehetőit felismerni a repülőket és irányukat Hollandia semlegességének megsértését látja obion és a hadviselő teleknél lépéseket tett az eset kívlzs-
( .Varsó, szeptember 1
Beck lengyel külügyminiszter rú-díószózatot intézett a lengyel néphez, amelyben leszögezte, fc\'gy a mostani háborúban nem a lengye\'ck voltak a táuíudók. Álláspontjuk nntegvédésérő* van szo, szilárdan "kitartanak (mellette. Hiszi, hogy a közös veszély anég jobban összefüi AngUát és Franciaországot Lengyelországgal. Végül eliamJcréssel szólt a lengyel katonaság hősies küzdel-Méről. , i [ i ,
Olaszország nem tett ujabb Intézkedéseket
Róma, szeptember 1 Az angol-francia lépést a rádiók-bő\' tudta iirteg Olaszország lakossá-gJ. A hétfői lnp:)k csak délben je. lennek nneg, Így hivatalos á^ésfogla-
iásról míg nincs hír, de semmi olyan intézkedés nem történt, amely azt .mutatná, hogy a pénteki minisztertanács állásfoglalásában váltó-(.Folytatás az 5. oldalon)
Egy gyeriesdlási asszony agyon* verte az urát
A félig holt embert tallcskán tolta haza a mezőről és otthon végzett vele
¦ * Qyenesdids, szeptember 1 (Saját tudósítónktól) Megdöbbentő családi dráma történt a keszthe* lyl Járásbon, Gycjiesdlás községben. Szjbó LászlÓJié születelt Kereszté* Marin 16 éves asszony izojubiat délután a unezön összeveszett férjével, akivel egyébéknt sem a legjobb vi-szojiyban élt. Ugylálszik a férj Ittas lehetett, inicrt az asszony a veszekedés közben b \'t(al többször fejte-vágta férjét, aki eszméletlenül oett
Össze. Szabóné ekkor talicskák rakta esznuéletlen férjét, hazatolta és otthon — a magával még mindig lehetetten emberre hét tejszecs\'apásfl miért, ugy h:igya szerencsétien emr bsr percek alatt kiszenvedett..
Az esetrő\' értesítették a keséibe-, lyi csendőrséget, ahonnan egy Járőr szállt ki a dráma színhelyére a nyomozás lefolytatására. ¦ i- :\'
A nyopnpzíls fogdja kideríteni ti halálos esn|ádi di-ánna hátterét.
ZMNTE—DVAC 1:0 (0:0)
Az információk alapján azt várluk, lwgy egy tartalékos DVAC-ot találunk. Hallottunk arról, hogy Krlvicr, a Dunántúl egyik legjobb játékosa a Törekvéshez ment, Onödi pedig a pécsi vasúthoz. Nagy volt a meglepetés, amikor u DVAG teljes NB11 együttese futott ki a pályára. Dómján sípjelére indul a játék. Az első percek tnpoga. tása után nagy Iram fejlődik ki és 30 portén keresetül tart.
Szédületes támadások fúlnak egyszer Kanizsa, mnjd utána Pécs ellen. A kanUs\'ii fiuk erőnléte küün\'í, fokozni tudják lendületüket. Egymás után ke. rül löhclyctbe líoda, Mihalo-z, Csöngői, különösen utóbbi bombáz nagy kedvvel.
|A második félidőben Pécs teljes erőbedobással küzd. Az első negyedórában nagyon szorongatnak, do Ka. nlzsa v^Ielmo szilárd. Merev \\V. for-tnáclé\'íWn védekezünk. !Mcno> negye-
dlk fodc/cicl játszik. A pécsiek nem bírják tartani saját iramukat, foku*a. tosan újra Kanizsa fámád, Töiénybo kerütünk, újra Pécs térfeléje korúi a játék. Ott pattog a labda Pécs ka. púja körül. A .15- [wreben egj\' ideális támadás utáu Hod« nehéz helyzetből szép gólt mg. i
A kanizsai csapat minden tagja di. csereiét érdemel, fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat Egyénileg Csönge] volt a legjobb, mezőny fölé nőtt. Szollár játéka csillagos egyes. Miha!ccz és a közveilcn védelem Cson-dor vezetésévei jeleskedett Istenes kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket.
A DVAC-náJ extra klasszis Krivicz, pompás játékosok Onódi, Csirke és tlozdics,
Jó biró volt Dómján.
WINDIStiH
Eredmények
I ¦ere ne város —Szolnok 3:2 L1 :0). üjpest—Törekvés 3:1 (i:i). Bocskai—Hungária i-o (1:0). Haladás—Nemsett 2:0 (0:0). Elektromos—Kispest 4:2 (1:1). Szegedi-Taxisok 2i0 (2:0). Cttmmn FC-Kassa 4:0 (1 :ü). PVSK-DOHOG 3 !3 (2:2). SE Rusj—Kassai SC 2:0 (1:0).
NVTE—Kaposvári RAC II.
7:4 (4:3)
Ve-etto Gzvelkó. Jó csatársor, rossz védelem a Vasútnál. A győzelem megérdemelt. A gólokat Szalay, Horváth, üoczi, í\'udlis, Erdélyi, Németh, illetve Mészáros, Légrádi, Bánás és Oláh lőtte. i
Mindig jobb a magyar 10.000-es csúcs
Vasárnap Csaplár ismét kivégezte Szilágyi múltkor megjavított 10.000 m.-es országos csuck-át 30.43.4-l9,
ZMNTE Ifj.—NVTE Ifj. 2:1 (2:i)
A Vasutasokat scgüctlo a jálékvo-zetö is, de jgy sem tudtak győzni a
jó ZMNTE ifik ellen. Góllövők: Vil-twek és Tóth, Illetve Kúszik. Jók I.ampéter (a mezőny legjobbja) és Kúszik, illetve a Vasút védelme.
ZMNTE II.—Sáska Levente 3:0 (1 :0)
A Sáskák teljesen tartalékokkal álltak ki és nem voltak komoly ellenfelei a ZMNTE H.-nek.
Nemzetközi tennlszverseny
A ZMNTE tennisz-szakosrtálya szep-temljcr hó H—10-én rendezi meg nem-" zetközí lenuiszvcríenyét az egyesület József főherceg utcai pályáin. A versenyen o legjobb magyar férfi és női játékosok, valamint jugoszláv játékosok vesznek részt. A magyarok közül vitéz Bánó, Frigycssy, Macsk\'ási, Szcntpélerl, liartos, Csikós, Kertész, a nők közül Bárd Erzsébeti C»Uncrné. Fejér, Bafln és Mcdveczky, valamint a vidéki Játékosok sziao-java vesz részt. ! i
NVTE— Hegyeshalom
Szeptember 8-án a NVTE és a Hegyeshalmi Vasutas csapat játszik bajnoki mérkőzést délután 1 órakor. (:).
ai«»TeáaáiáJM*Wa^^
Hirdessen o Znlni Közlönyben
1*38. szeptember 5,
Nagykanizsa megyei város polgármeslerélöl.
21.665/1939.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
KOzhlrré teszem, hogy a helyőrség csapatai íjlyó évi szeptember ho 6-án, 7-én és 9én, naponla reggel 6 órától d. u. 7 óráig a .Tölgyes" erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak. Ez Idő álalt ott tartózkodni lilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1939. évi szeptember 4-én.
U7i Polgármester.
M. kir. minisztérium 990/1939. M. E, számú rendeletében előirt
I
kapható
íilikuiiurlUil Mitai llalsl
MENETRENDJE
érvényt:; 1939. május 15-tól.
ErMébat-tér—Vasútállomás
43S S\'2S 70Í 75» 9 20 II-HS
IS*
M-m 15* mm SO" 82* 2320
¦ 3
m
s
Létenyel menetrend
UU.i,íríI !¦¦:J. B\'41I Nitík.nlliíiÉ iá. 7\'Kfi
liíJSjW-ilílíflSI Ir.J. 14-fJÜ líl!..ljfloírk. 11)10
mázsakönyv
ára 1-40 P
Hitelesítve kapható a Zalai KBzUSny nyomdájában
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
A lengyel erük elvágása befejeződött
Berllo, szoptombor 4 A német távirali iroda szerint lehetetlen, hogy az Athénláf német búvárhajó torpedózla volna meg. Csakis egy angol búvárhajó tévedéséről lehel szó. Valószinti, hogy nem is lorpcdózlák meg, hanem az Athénia egy angol uszóaknával ü\'-közöft össze.
Későbbi jelentés szedni az Athénia valamennyi ulasát megmentenék azoknak kivételével, akik a robbanáskor életükei veszteitek.
Anglián hiúsult meg
Berlin, szeptember 4. A német sajfó rámutat arra, hogy vasárnap délig nem viselt háborút Németország Lengyelországgal, mindössze csak helyi jelentőségű dolgokról volt szó, ami rendezödhetet volna.
A Hamburger Fremdenblatt szerint Mussolini azt javasolta, hogy a lengyelországi ellenségeskedések szllntettessenek be és mindegyik fél
Boriin, Bzoptomber 4 A lengyel erők elvágása befejeződül!.
A német csapatok elfoglalták Li 6Ínt, A belörö lengyel lovasságot visszaverték.
A német lílzórség és légierők nagy pusztításokat vittek véghez az egyes vonalakon.
Budapest, szeptember 4 A lengyel hadijelentés cdd\'g még nem érkezett be. A lengyelek visszafoglaltak egy pályaudvart.
a békés kibontakozás
I olt marad a mostani területén, ezenkívül öthatalmi értekezlet összehi-
I vasát javasolta. Hitler vezér ezt el is fogadta, Franciaország is elvben hozzájárult ehhez, csak Anglia Jelentette ki, hogy ilyen értekezleten nem vesz részt.
Illetékes helyen nem kaptak hivatalos értesítést a Bremen hajónak angol hadihajók által történt elfogásáról.
OLCSÓN jut fényképezőgéphez és fűmhez, ha
FÉNYKÉPEZZEN! •
VASTAGH fotószaklizletben vásárol Fö-ut 10
Fényképezőgépek 5 P-töl, márkás "filmek 88 fillértől l<m~ Szakszer-Ó kidolgozáa I
Használja naponta 2-szer a fogköoldö, dúsan habzó
LENTHERIC
fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Egyedárusifás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
UUlomos háztartási készülék
mindenkinek örömet szerez
Toabantiák
Vaaalók
Kenyérpirítók
Gyorafőzók
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatiamnak Modern falikarok Olvasó iámnak Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
1(77
APRÓHIRDETÉSEK
ohlrdaUt dl|a vasárnap •* Qnrt*pn»p lo aiúl. iiiíteii további nó Sltttér, hltkOmap
»\'II.....
10 uúlg 60 fillér,
iihidiüi további Sió 4 llllir.
ÁLLÁS
Fiatal kattAoaaaaacUt aronnalra (elveszek Kölcsey-n. 9 2365
ADÁS VÉTEL
Uj Singer varrtigep eladó Bővebbet Kinliil-u. 21. Vendéglő. 2353
Jó állapotban levfi iflvld, kereizthwoa üonpera eladó. Bfivebbet Márta gyógy-szertst. •
NéprAt*i«ra előjegyzést fllogad -GrOnhiK Elemér rá.1.óasak«U.«te,
Deak-téi 2. •
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kélaxobéa utcai lábas november l-re kiadó Rákócal- éi Petöfl-o. sarok *
Balatonfanyvsaadf a volt Mígtci-féle villa IuIAiwoj irón eladó. Felvilágosítsa s Nagykanizsai Takaréknál kapható. 232Ô
. Különbejíralu utcai btiVaroxott izobn kiadó Hunyadi-utca 21. *
Kétaucobée utcai lakás november i-re kUdó Csengery-ut 79. *
kOlOnfelb_
Fényképoufik flgyalaml Markai gépek, filmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben Vastagl, fotA-azakuzlet és laboratóriumban, Fö-ut 10.1815
Amerikai Iskolai végzettséggel sít-[ólra tanltok. Musicltúv Csengery-u 33... *
Mindennapi levelezésből összegyűjtőit bélvaaal. régi vagy n] tömegeket, magyart ét kultöldlt, lelosxistotf gyűjteményeket barmikor megvételre keresek. — Barbsrlts Ujos, a Zalai Közlöny I. szerkesztője, érdeklődni lehet telelőn 78. az, vagy személyesen mindennap ú. u. 5—7 óra között.
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
a Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
KJs> o
NA(*Y
eredmewt
t/t tX i tlq J^^j^^^^^- r
ZáLM KÖZLÖNY
POLITIKAI NA" H-A!*. Kiadja: „KÖíoaidaiáijl fl. T. Nagykantisa". Fcletóo kiadó: Zatftl Károly. Nyomatott i í a „KBrgazdaaáfll R. 7. Nagykanizsa" nyom díjában Nagykanizsán.
(Nyomdáért loleli Zalai Károly.)
00?8
1872329
7Bt Évloljim M3. izam.
Nagykunlzm, 193% »tpttmber 6. szerd*
Ara 12 Hll.
ZALAI KÖZLÖNY
-ssa
(• UMUWntalt FM & i
I* » Ut I K « I NA PILAF
Feleifis szerkesztő: Barbarita La)o»
ElölUetéil án: egy hóra B pengő 40 Mér. S>cikrsil6«tsi U kliulólüvatall Wdoo, 18. u.
Myugaton megindultak a franciák színes csapatai, az Éjiel repülőtámadás volt Berlin felett
Románia behívott ujabb tartalékokat Jugoszlávia hivatalosan közölte semlegességét — Hasonló nyilatkozatot tett Bulgária is — Törökország várakozó állásponton — Olaszország fölvette a hajóforgalmat Amerikával és megnyitotta a francia határt
Ro&iBla njfa mepemtámadasl szerződést ktnál szomszédainak
Európa négy nagy országa most már nem csak\' bejelentett, de tényleges háborút Ím visel egytnráasal, miután imtegtörtént a nyugati hatalmak támadása is Németországellenv
A francia vezérkar 2.
hádljél entése
Számú
fs osak általános kijelentéseket tesz Megismétli az első jeteutést, amely saerlnt szárazföldön, levegőben és tengeren megkezdték ;i támadást Némett)rszSg ellen^ majd hozzáfűzi: >emrerc részieteit titokban tartják*. A francia jelentós kitér a lengyelországi harcokra is, ieszösjeni, hogy a
lengyelek »igcn jól vannak felszcrel-ve és minden második emberre egy gépfegyyver jut.« (?) A francia jelentés szerint a németek Galíciában szenvedtek nagy veszteségeket.
A jelentés további része elmond, ja, hogy a tengeri haderő a kijelöli helyekre midit, a légihaderő pedig folytatja felderítő repüléseket,
Franciaországban inegaJnkitottáli n lengyel légiót is, Marokkóban és n többi frűncia gyurma tokon a mozgósítás teljes rendben folyik.
(Tényleges francia haditevékeny-ségrö* a németek sem jelentettek semmit.) > ! t . *
Angoí bombavetők támadása német kikötők ellen
leszórni, igy azok
Éiedmcttycsebbnek mondható AjigÜa támadása. Hollandián ál ugyanis 12 angol bombavető gép jelent imieg Cuxhafen és Wilhclmsha. fen felett és bombákat "szórt a kikötőben és az öbólbéu lévő hadífia-jőkra.
Az errfli kiadott angol jelentés szerint a kleU csatorna bejárata előtt léfvő uétraet hadihajót aneglékíiluegy bomba és nagy károkat okozóit. A rossz időben végrehajtott angol re-püiőtámadásra a németek válaszoltak és »némi angol veszteséget* Is okoztak, - mondja az angol jeten-tés.
Az angol i«pűlőtámadásról kiadott német jelentés a következőkéi mondja:
Cuxhafen és WilhedmelvfOii feteU IS angol nehéz bomtaveő jelentmfig, de a léjfolhéritó tüzérség heves tüze au»lt boini.alt kénytelen volt idöelött!
károkat nem okoztak. A németek a 12 bombavetőbói ötöt lelőttek,
a többi Hollandia fc:ó menekült az Üldöző német vadászgépek elől.
Ezzel kapcsolatban berlini körök cáfolják azt a hollandiai hírt, mintha német repülők repültek volna ál holland terület fe\'et, ellenben rámutatnak arra, hogy \'
Anglia sértette meg Hollandia semlegességét,
alig pár órával azután, hogy garantálta azt.
Az fingó" repülök - mondja az angol jelentés - felderítő repülésekel is végeztek a német határvidéken és nagy körzetben i
60 millió röplapot szórtak le. Ezekben bejelentik, h>gy a nyugati hatalmak nem a német nép, hanem csak vezéreik ellen harcolnak.
Angol- cirkáló elsölyesztett egy német gőzöst
«V Ajax angol cirkáló elsiWyesz. tette az Olinda német gőzŐsV -mondja egy ujabb jelentés. A nómot gőzöS\' utawiit mleginentették és fogj? lyulejtvyj M<rntevideoba szállították
A tegnap elsüllyesztett , Athenia
angol gőzös 8 ;-ebcsült hajótöröttjei egy angol hajó vette fedélzetére. Az Athenia fmegtorpedözásávaí kapcsolatban egyébként az angol alsóházban bejelentették, h>gy a kereskedelmi hajókat a jövőben kísértetik.
A lengyelek feladták Dilgot és Grudlak helységeket
E községek főképp a varsói vajdaságban és a grobéünl kerületben van nak. Háromszáz halottról és több-száz sebesültről beszél a Jefentés Varsó külvárosaiban, Posnan ésDit-got boinbázésánál. Lodzban 20 ha. íott van. Egy személyvonat felmb-\' Hántásánál 10 Itatott, IS sebesült. |
Kefelen a nén^t tengyel ellenségeskedés változatlan erővel tart tovább. A lengyel fwd fjeiért Hés
27 helységet sorol *fal, amelyekben kottőnól több, de busznál kevesebb a lágl bombázás halálos áldozatalnek ¦zárna.
^Délnyugaton a német motoros egységek erős nyauiÁsa miatt kény-.tetenek voltunk a határtól 20 kilométernyire lévő
Czenstöhowat feladni
• inipndfa a lengyel jelenté.*. A német páncélos osztagokat a longyel repü\'ök sikerrel bombázták.
A Varsó elleni légitámadás során a lengyel légelháritók több gépet lelőttek, egy a város utcájára 0*U Varsóban az áldozatok üZáilUt nagy.
Ujabb lengyel jelentés szerint az el mailt nap i
27 német repülőgépet löt / tek le,
a lengyelek vesztesége 8 repülőgép. Az erös német gépesített oszta-
g >k nyomása miatt
„Ditgotot és Qrudlao-t kénytelenek voltunk feladni"
- igy fejezi be jelentését a lengyel vezérkar.
A német vezérkar csak rövid jelen tést adott kl. Eszerint | , |
Hitler kanoellár a keleti had szintéren tartózkodik.
AHépte a volt német- lengyel határt és Kuhlmnál jelen volta németcsapatok visztuloi átkelésén.
A Lodz elleni légitámadás során a német gépek 1 lengyel bombavetőt és 2 vadászgépet lőttek le, majd a város repülőterét bombázva 9 len. gyei gépet pusztítottak el.
Géppuskatűzzel a lengyel repülök egy tehergépkocsi vonatoszlagot szó\' tak szét. Egy más helyen cgyikb \'inba egy gépfegyverrukományfa eseti és azt teljesen tönkretette.
Adóemelés Némelorszá/jban
Németorsiágban ujabb rendé telek jelentok meg a, áruk halmozása és az árdrágítás ellen. Egy másik rendelet adóemelésről Intézkedik. A szegényebb néposztály mcgktiné lésével B0 százalék kai eritelték a jövc;leléniádéi. A dohány, srcsz és cgydb cikkek fogyasz-táai adója mellé külön bábum* pót-lékot vetettek ki. Szabályozlak a* ár. politikái is.V.
Olaszország nyugodtan ítéli meg az eseményeket
Róma, szeptember C j godtan ité\'ik meg az eseményeket,
A francia-olasz határt megnyitották,
a \'égvcdelmi korlátozásokat megszüntették és a Rex, valamint a C\'ontc di Savoya i
olasz gőzösök elindulnak amerikai útjukra.
A mulatóhelyek bezárásáról, abCn-zlnkorlálozásról, az élelmiszerek éi egyes anyagok kiviteli tilalmáról Szóló rendelkezé-\'ck érvényben vannak.
nyilvátios-
béke-
Tegnap hivatalosa ságra hozták
Mussolini meghiúsult akcióját
A Duce szeptember 6-éie akarta összehívni az öthatálmi értekezletet a bckeszzcj-zödések felülvizsgálására, de Ang\'i\'iolyan előfeltételt kivánt, a melyet Berlin az időközben tuPgkez dödött ellenségeskedések miatt u3m teljesíthetett. Olaszországban egyébként nyu-
Hlvatalos Jelentés Jugoszlávia, Bulgária, Amerika semlegességéről
Newyork, szeptember 5
Hoosewcll rádtósiózatban Jelentette be Amerika semlegességét. A semlegességi nyilaikiiíal 24 órán belül ér-vénylio lép és törvényerőre emelkedik, Belgrád, sjOptember 5
A jugoSíhiv kormány hivatalos közleményt adott ki, amoiynck értőimében a viliig súlyos Oseményei arra késztetik a jugoszláv kormányt, hogy továbbra is az o;Idig folytatott külpolitikái kövesse: ájwlja a barát-vfigot a n agy hala Imákkal, kifejlessze a !6viszonyt összes szonis/éd\'iv\'il. TermésiCic\'en őrködik Jugoszlávia in-tegriiibn és semlegessége felett is\\
A jugoszláv kormánynak in^ggyíjzö\'-désej hogy eszel a jwiilikájAvaí--ííein-i-sah Jiigtis/liívia érdekeit szolgaija, liu. nem a népek közötti megbékélést is.
Szófia, szcptcmlicr 5
A bolgár kormány is hivatal,,* j0. lentésl adott ki, alnely szerint Dulgária gyűlöiködéíí nélkül figyeli a vén» etuví V.
pai eseményeket és a* Igazságos béke érdekében dolgozik. Felszólítja a M-kosságot a hivatalos közlemény, hogy
egységesen álljanak a király tnögétl, vas fegjojommei és nyugSloimnal.
Törbkorazáa vár
Ankara, szeptember 5 Egyes párisi lapokbán olyan hírek jelentek meg, mintha Törökország csatlakozott vo\'na a fniniía—angol blokkboi". Eszel kapcsolatban török iwlltikai körök rámutatnak arra, hogy Törökország nom lt!p ki eddigi tar. tözkodásibót mindaddig, inig a Földközi tengeren és a Balkánon nem kó-vetkOíik bo komolyabb lépés.
A török mozgósítás is a Földközi tenger/ OiOinéiiyckUJl függ. jfir jelnek veszik azonban, bogy <U Olaszorsfcig és Törökország közötti liajöforgaíom inoginrlull.
(Folytatás az 5 oldalon)
Formaruhák, sapkák, intézeti felszerelések
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
BUDAPEST I.
17 IMrek szlovák és magyar orosz nycl\\«n. — 17.10 loclolvasáx. - 17.10 Komerí fúvószenekar. — 18.25 H"r^í Ödön előadás*. — 1850 Toll Jancsi cigányzenekara. 10.15 llirok. — 10.45 Deák Lauto zongorázik. — 20.10 • Dr. Iloogen. Hangjáték I részben,
— 21.-10 Ilirck, idöjtiiásjeientcs, liiiek szlovák és niagyurorosz nyelven. — 22 Jozip BottiszUcíi siero nép- és műdalok*! énekel. — 2225 licszkárt. zenekar. — 23.:K> Toki-florváth (iyula cigány zenekara. — 0.05 Ilirck. BUDAPEST II.
10 Magyar-orosz hal Iga tokunk. — 19.30 Mezőgazdasági félóra. — 20 Ilink, — 20.20 Corba i)oísó cigányzenekara, — 21.05 Ilannatii Géza éa Leod-vai Ferenc párbesséde, — 21.35 Idö-járásjelnités. — 2110 Kamaiartne. BLCS
18.15 Könnyű dalleuie^ek. 10 Fu-vósiene. -~ 20.15 A legszebb bécsi láncok. — 22 35 Hamburg.
Szerda
BUDAPEST i.
0.45 Ionia. ¦- Után\' banulcinO/ek.
— 10 Hírek. - 10,15 (iycrmckdélelötl,
— 10.45 Szerte Tibor előadása. -12.1(1 Országos Postás zenekar — 12.40 Ilirck. ¦ 13.20 Időjelzés, Időjárás, {jelentés. — i:j 30 I iuugtemczek, -14.30 IIírek - 11.15 A rádió műsorának ismerteié-e. ¦ - 15 Árfolyamlüiek.
— 10.15 Diákfélóru. - 10,15 Időjet-rfs, blrek.
17 Ilirck szlovák és l\'i-f,^........./.
nyelven. —17.10 Az Antól«xl Soíför-otthon Dalköre. — 17.40 Kosztolányi Dozsőné két rajza; |. Ny«lvle.ke, 2. l\'arisi utca. — 18.05 Oláh Kálmán cigányzenekara, Vadasa László táro-
gatózik. 18.15 Magyarorosz hallga-lóknak. - 10 15 llirok. — "10.25 ll«ct. ho veni (i-dur zongora-hegedő szónál*.
— 10.45 Gáli István előadása. — 20,13 A rádió szalon zenekara. -- 21.40 Hitek, ulójárásjelentés, biiek szlovák és niu. gyar-orosz uyolvcn. — 22 Jazz számok.
— 23 Buie Sándor cigányzenekara.
— 0.05 Ilirck
BUDAPEST 11.
20 Ilirck magyar, szlovák és magyar-orosz nyelven. — 20.20 S. (iioll Klára hegedül. - 2(115 lióka László előadása, — 21-15 Weidínger Ede sia. lonreuckara, — 21.33 ldöjárásje.eutés.
BECS
16 Stúrukoztaló zene. — 18.20 Dalok. — 20.15 A bécsi filliajmonikn-•sok olasz hangversenye. — 22.30 Rá-diózcnekur.
ZALAJ KOZLONV
Az ül eleje..
Irla: K»l«m»n Firmo
— H-U.kl.lilla.uuk«i tekintse moc minden vételkéayaxer uelktl. Copateln ba tóriumba*.
Vese- és cukorbetegeknél, kösz vényben és csuzban szenvedőknél egy pohár természeten .Ferenc József keserűvíz reggel éhgyomorra véve, a beleket alaposan klthutltja, a gyomor és a máj működését előmozdítja b az anyagcserét és az emésztést tok esetben lényegeién me«|avitla. Kérdezte meg orvosit 1
.Uig pár napj", hogy az 0111
berlség elindult uj végze\'c-, útjára, ajnelynek telkit a* elején állunk. Nagy rjlpionutfliw mentő miiuka, valóságos l»ékcofrontivá elölte meg
c/t a katasztrofális lépési Klráyok
és királynők s a brit birodalom egykori lejéből ogys.dü világ polgárrá úthtasoDull wüubori her-icg csatlakozott az utnls > pttlmat. ban ahhoi a mentőakeióhoz, mely hónapok óta xii. pb,s pápa, Roosevelt e\'nók a a hivatásos
diplomácia megfeszített erejével akarta megakadályozni \'"\' " vég\' zetes utat. Nem sikerült.
Ne kutassuk mosl, miért tl A háborús felelősség kérdésével majdan a jövő WkeLU-gyalásni és a türténclcni fog foglalkozni.
A mi felatlatunk, hogy a leg. I s/ebi) emberi erényekbe veteti lii- * 111 n k mélységes megrendülésé v cl megállapítsuk: B Béke üjpa, sajnos, elbukott. Aa európai civilizáció négy területcin a háború vctle át a* uralmat. Német- és Lengyelországban már n«|)ok óta folyik a harc, Anglia, Franciaország és Németország közólt jiO.Iig vasárnap ,\'ti Szintén ln-állt a hadiállapot Ercek elszomorító tények.
amelyek ine.leil minden további
áiUlólagoB békesldainct ugy hit}, mint egy elkéseti in;ekciV
Az uj világháború itt van, ez letagadhalaibin tény, meri négy európai nagyhatalom fegyveren összetűzése máris világháború, még ha a népeknek ehhez a gi-gantlku* erőpróbájához uj küzdő felek nem Is jelentkeznek. A háborúba keseredett államok területe, lakossága, gazdagságú, kultúrájú nemcsak Kurópának, lianCm a* egész világnak számotlevő része s Így a harc bizonyára kiliutás-sal lesi az egész világra. Llkép-zell.elellen, hogy ez az ujabb nagy
küzdőiéin, bánni logven is a harctereken a végé, ál ue formálja a ¦ vén Furójiu képét Mórt «1 bizonyos, hogy 0/ a háború mm csak Dámig miatt indult el. Ht világbirodalmak fognak keletkezni é-s elmerülni. A lengyel korridor rsak gyujtószikra voll abhoz a nagy fcllángoláshoz, mely el fogj\'\'
dönteni a legkö>clebbi JővőIkd európai, sőt a vsatghegemónla kérdését Nagy tétbe megy a Játék, Lehet, hogy ép|.on e/ért volt sikertelen mindkét jószáiidéku kísérlet, mely a danzigi konfliktus héké> -idiii térésére irányult. Németország megnevekedett, li-it.-tm 1 Btaáy gravitációs nyomás voR a
világ jelenlegi haiaimt egyensúlyára, melyet "z orosz-német megnemtámadási sA\'rzödés is súlyosan érintett Ez a diplomáciai ¦ Iromba* a béko nyomús argumentumának indult él a vallójában criei csak végzetessé alakult a nemzetközi helyiéi. A demokráciák számár* elérkO/el! az é!c|.hnlái harc ideje. Németország liaialmu ai ő si.e. mükben az ég fel* tört. Fzl meg kellett akadályozni. Az elintézés folyamatban van. Négy európai nagy liPlatVtm bMUllenotbam van egymással Az ötödik lábhoz tett
tegyverrel áll őrt liatár-iin.
A huszadik század emberének nagy drámája ujabb fejezetéhez érke ett.
Az emberiség elindult uj kálváriájára. _ I
Ma még 0« ul elején állunk.
A sors mcgkinnlt bennünket, magyarokat atiól, hogy ennek a kálváriának szenvedő márlirjai le. gyünk, dc szivfuik vérzik, mindazokért, akik ollenálhatatlan történelmi erők, sorsszerű dinamikájúból izemtől -szembe állnak a eve-
lekmények incgráz.\'i színpadán s azért a kultúráéit, Szórt az emberi civilzációért, melynek legszebb értékel áldozatul fognak esm ebl.cn ai uj vllig-vtlxkfidáa-bSn,
Megrendült lélekkel állunk aE ut etején s a rjhastdvbnléa akar*-tába veiéit rcudüleilen hRtei várjuk az ut végét...
Az elemibe kevesebb, a polgáriba több, a kereskedelmibe ugyanannyi tanuló Iratkozott be, mint tavaly
Megkezdődött az Iskolaév. A nagykanizsai felsőkereskedelmi, pol-> góri és elemi Iskolákban már megkezdődött a tanítás is. (A piarista gimnáziumban, a leánygimnáziumi ban. valamint a ^ewlskoiában a bc-i
Iratkozás szeptember 6. és 7-én lesz, 8-án Veni Sanctc és 9 én kezdődik a tanítás.)
Érdeklődtünk a kereskedelmi, polgári es elemi iskolákban a beirutás eredményét illetőleg.
Még ma kedden
Városi Mozgó.
N&xkivinatra I A legreikerültebb magyar filmi
fioszty fin esete Tóin Marival
Ezt megelőzi:
Jl nagy futam győztese
Aktuélla Magyar Vllághlradó
ElOndáaok 5, 7 és 9 órakor Az 5 órai előadások filléresek
1930. szeptember e
A városi iVlsőkereskJedelnij iskota növendék létszáma ifem érezte meg™*-a válságos időket. A beiratkozott tanulók létszáma 162, ami csak 3-ma] kevesebb a tavalyi létszámmal. Ai első évfolyamára kb. éppen arnnyUn iratkoztak be, mint tavaly. Az egy é^es női kereskedelmi szaktanfolyamon ugrás szerűen emelkedett a beiratkozottak száma. Tavaly 18, az idén 28 növendéke van a tanfoiyam-uak. ,
Balogh Dezsőtől, a városi felsőké-reskedetani igazgatójától kapott felvilágosítás szerint az Iskola tanárt ka rában változás nem történt, az ísko-la helyiségei is ugyanazok, tratntvoltak. (Ez utóbbi fel világositásna Wiem nagyon Örül a közvélemény, amely szeretné már ezt az iskolát - a polgárt Iskolák uj hajlékának\' megépítésével - méltóbb elhelyezésben látni.) * i
A polgári leányiskolában tavaly ilyenkor két I. osztályt állítottak fel, az idén már három l. osztályt kell felállítani a növendékek nagy száma miatt. A mai napig 370 leány iratkozott be a polgári leányiskolába, de .még 20-25 belratás várható.
- Ml lesz az V. és VI, osztály felállításával ? - kérdeztük.
- Az még a jövő zenéje, — válaszolta Polónyi György igazgató.
Egyébékut semini változás ninca az iskolában.
A polgári fiúiskolában Németh Dezső igazgató közlése szerbit eddig 10 növendékkel több iratkozott be, mint tavaly. Tavaly ilyenkor 468, most 463 az eddig beir.itjttak lét-száma, A legnagyobb létszánj, ami eddig volt. A gyermekek szülei jobbára kereskedők, iparosok, altisztek soraiból kerülnek ki. Változásnlncs a tanári karban, [ ; 1 í f i 1
A Vécsey Zsigmond utcai elemi Iskolában Zsigmond József Igazgató jelentése szerint az eddig beíratko. zott növendékek szánna 762, ebből 427 fiu és 326 leány. A létszám 16-tei kevesebb a tavaly évelejinél, de még jönnek beiratkozok. A továbbképzőbe 78 leány iratkozott be.
A Rozgonyl utoai elemi iskolában FUó Ferenc igazgató azt mondja, hogy az idén eddig 711 gyerenek Iratkozott be, 399 fiu és 381 leány. Tavaly 740 volt a növendékek száma, 821 fiu és 419 leány. A beiratkozások itt is tartanak még. Az is-méUőJskolAba eddig 7 fiu iratkozott be, ami abban Jeli magyarázatát, hogy ez elemi iskola 7. ép 8. *»ztá-lyába 40-60 növendék kerül, , j 1
A kiskanlzsal elemi iskolában Kovács Illés igazgató kijelentése .venni a beiratkozások .meg folyainrat-ban vaunak, itt ugyanis az iskolások legtöbbje segit a szüloioacJi a tnr&zel ^munkákban és azért lassan megy, a beiratás. Erre való tekintettel a közigazgatási bizottság is ug<y rendelkezett, hogy az V. és VI. osztály számára a tanitás c**k szeptember 19-én kezdődjék. Innét van az, hogy a nagyobb növendékek még nem iratkoztak be és így a mai napig csak 690 kiskanizsai növendéket vettek fci <861 fiút es 336 lányt) a múlt évi 780 (108 fiu és 872 lány) növendékkel szeunben. A? ismétlő isi kólóba eddig 260 növendék iratkozott be. SntfnjtVyi változás: Padár Károly tanítót Molnáriból a kiskuni-, zsai iskolához helyezték át."
Veni Sanete! Megkezdődtek a rendes előadások a inagyar kultúra kis örhelycUi, ahol «1 agyar tanítók és tanárok (repegtetlk az uj uemtoedék lelkébe a legiíenarSSerpb magyarságot. , . \' ,
1939, twpkmbcf I
bala] aozunrs
Riport a zalai Svájc gyönyörű, de elhagyott szögletéből, ahol a törökdúlás óta most\' először csendült harangszó
csurogtak végig.
KürtüSpuwtu, szeptember 5 (Kiküldött iiiiuilwibirsiuiktjl,) - öreg újságíró liehftoen -érzókenyedik cl mesterség© tcljeiitestí közben. Alt könny m\'lkOt rovatolok moHelt, figyel, jo-gye* és dolgozik nagy érzelmeket ka. z varó közélett eseinínyeknél, nincs ideje srivdobogtatj örömet érezni, / mert rohanni kell, mindent látni, nai. \' iául, megjegyezni kell, szemnek; fol-».% kémek suíeWí készenlétijén lenni, Mán ruj|i\'1anl, Irui, ozpr szempontra gondolái s mire olt ítil a nyonita\'ot\' hetit, — hol v*n már a pillanat fellángoló hoagiUfllav
Kzcn a meleg őszi Vasárnapon mégis kihullott n könny az ujsjiglró szeméből ,is, amikor ordííkoswi\'tut1\' zalai dombok öl.!n, igazán «z Isten hála
mögött, a szeptemberi napsugárözönben, a salai öszciíí csodálatos kék és
zöld pompájában, a falu .szélén, ahol harangsiót még soha nem hallottak\', do utána mindig panosztell letekkel vágyakoztak, ahol misét még soha az életben nem mondtak, — c-en " vasárnapon az egyszerű tilwiii oltár felölt magosba emelkedett u Legszentebb hófehér te.sto és a frisscfi ácsolt harangláb tornyában megcsendült a kürtös-puszlajak harangja.
lA lelket felrcpiUitls cl a pulimul a kék aranyban szikrázó égboltozatig, a síivel könuvCsre iacsarla, a gondolat podjg vissEaszaladt szűz és sxáx
ovro, amióta KOrlöspuszta keresztény emberek állal lakott hely s amióta mindig, mindig erre a unpra vártok.
fi peáfi palotában kinyíltak a szivek
Ezt a levelet felolvasta Ilovszky János a soktornyú Budapesten, a Baross Szövetség káprázatosan szép palotájában, uhol aznap este éppen a Baross-tagoknak gyü\'ésük volt. Mé,/ semniifé\'e Javaslat ej m hangzott, egy Baross-tag intár elővett 50 pengőt. Felzúgott rá a Wkescdés, meg* hatottság csillogott a széniekben, Hovszky János beszedet mondott erről a levélről és könnybe fulladtak a szavai. Aztán egymás után szólaltak fel e nngy Bábel keresztény testvérei ós negyedóra alatt együtt volt
300 pengő a kürtöspusztaiak ,ha-raiigjársj.^ nkikn-ak « fuluja nevét a gyűlés résztvevői akkor hullották először eletükben. Mikor együtt volt a pénz, elénekelték a Himnuszt. Közben férfiak, nők arcán könnyek,
Kürtöspusztáról elindul egy levél a fényes pesti palotába...
Amióta 1-ovfizky János u képviselője Nagykanizsának és a h>zzá tartozó vidéknek, azóta naponta elárasztják levelek, kéxewk, panaszok tömegével Egy napon a kanizsai ke* rü\'et vaskos p^ta-csomójában nehéz kézre valló címzéssel egy levét volt. Noubauer János gazda irta Kürtös-pusztáról.. Leírta benne egyszerű szavakkal, de annál szívhez szólóbb őszinteséggel, hogy a zalai dombok ölén csendesen, elhagyottan meghúzódó kis köz-égnek régi, régi idő óta nincs ,más vágya, nitnt egy harang; Akik ott éhnek a-magyar rög kemény munkájában, csupa isterí-fétö ketoHkus ember. Misére mesz-sze szomszéd faluba kell járniuk, a dombok; mögül a távoli harangszót is csak ritkán viszi ei a s#y Kürtös-pusztáig. Nem panaszkodnak úttalan utaikért, sem a szegénységért, megszokták az elhagyatottságot, dc-min-dent könnyebben visxjlraéhek cl, ha csak egy kicsi harangjuk ienái s az nekik hirdetné, hogy isten 1 tőlük sincs ímesszcbb, mint a pims templomtornyaikkal messze integető zalai falvaktól.
Nincsen rózsa tövis nélkül Még kellett vagy 200 pengő. Összejött az Is hamarosan. És harangláb is\' kellett. Ahhoz ímeg. adott Neu-bauer gazda, -meg a többi . kürtös, pusztai derek magyar, meg az uraságok.
És ez a harang szólalt meg az őszelcji vasárnap forró napfény-áradatában... Mintha a Jó Isten is nnindakét szemével csak Kürlőspusz-tárá núzjg|t volna le ezen a délelőttön s ettől öltözött volna aranyba a dombok erdökosztoruja, a lankákon feltört ugar barázdái, u szegény, kicsi, fehér házak sora, a fa\'u népének örömltöt sugárzó áron és ínég nz útjelző kövek és hldkorfák Is, amiket pedig a szomszéd faluból valakik éppen ezen b reggelen ragasztottuk tele végesvégig szb.es nyilas cédu-Iákkal. Nehogy Kürtöspusztán tövis nélkül nyíljanak a rózsák...
Ahol még választáskor sem jár nadrágos ember
Kürtöspuszta nagyon kicsi fészek. Mindössze 19 ház, benne 150 lélek. Valamikor szép, nagy falu állt a helyén, Pataküilötsnek hívták. Patakürtös azonban elpusztult az idők sodrában. Talán ínég a török pusztította el. De 19 ház ott lapul azóta is a »zaiai Svájc* egyik logszebbb, legromantikusabb szögletében. Autó, nadrágos ember talán még a választáskor sem járt arra. Messze van út-
tól, falutó!. O\'yan utakon lehet megközelíteni, h:>gy Istenkísértés a gépkocsinak, de imjég hintónnk is. Eső után. pedig *se tüled, se hozzád*, mert még a megyei utja is csak ugy áll olt évtizede, ahogyan az Isten inegteronvt.\'íttiö s a sirjőritatlan ugartól csak annyiban különbözik, hogy l^gyéb hiányóban emberek és kocsik járnak rajta, — amikor lehet.
Színes, virágos, könnyes ünnep Hüriöspuszián
Autó \'és fogat karaván hozta a vendégeket ezen a regge\'en Kürtös-pusztára. Megérkezett a hainngahya, Musset Jáiiosjié földbirtokos a leányával, Ilovszky János országgyűlési képviselő a budapesti Baross-vezér, karral, P. Cirfusz Vlktorin ferences házfőnök, Nagykanizsáról Krátky István dr. polgármester, dr. Lontay Alán főszolgabíró, Soonogyi Gyula földbirtokos, dr. Thulway Zsigimmd és Miklós János postahivatali Igazgatók,.a környékbeli községek intelligenciájának képviselői, valamint közeiről éi távolabbról a zalai föld ünneplőbe Öltözött népe.
Kürtöspuszta bejámtá*mV n völgyben, szemben az utmenti kőkereszt-tel, neinzetiszinekkel, virággal díszített diadalkapu várta o vendégseregét. Itt Révész L^tíJf^Zaiaszciitbalá-z-si körjegyző - mint mondta — »öröm, büszkeség és szeretet hangján* köszöntötte Ilovszky Jánost, a


« Őszi-Téli divatujdonsigai megérkeztek.
kinek Kürtös puszta n harangját köszöni. »Hirdesse exa harang, mondta a körjegyző, az Istenfélelem, hazaszeretet és békesség hangjait.*
Kevesebbet szóból. .. Magyar ruhába öltözött fiuk, lányok (Tar Aranka, Gál Annus, Kon-hoij Innia, Hár] Tibor) köszöntötték ezután talpraesett \\cr?cs köszöntőkkel és virágcsokrokkal a haranganyát és n képviselőt. (Rozs isné za-laszeutbiilázsl postamesternő tanítót* ta be az apróságokat, részben n verseket is maga Irta az ünnepi nfka lomra.\'\'
^Kevesebbet szóból, Nagyobb súlyt « tettre !*
Így szóU az egyik köszöntő két sora, amire a helyeslés moraja hangzott fel köröskörül s odébb a dombon, a harangláb tornyának csúcsáról mintha oda intett volnaökereszt: -asza-vak helyett megvalósult tett, amely ugy valósult meg, hogy még az adományozók neveit sem láttuk, hallottuk sehol.
¦Neubaucr János kürtösi gazda, a harang-gondolat fö ébrentartója és áldozatoselöscgitöje (nálu boldogabb ember is kevés volt ezen a napon !) iiueghatott szavakkal mondott köszönetet a kürtösick nevében Hovszky Jánosnak, aki fe\'é csupa szeretettel, hálával tele szean csillogott ezen a napon.
„Mindent vissza I" Hovszky János válaszolt ezután az üdvözlésekre. Csak békés megértésben összeolvadó szeretettel -JeheJ eredményeket elénii,. mondta. Az ember iés az állam eletében is csnk imádsággal kísért munkának van sikere. Ezek q iicimactí zászlók arról beszólnék, hogy ide mindenkit a
f Az idény legnagyobb\\ meglepetése! Szuper rádió ^melynek kp. ára csak^ 247.— pengő
KAPHATÓ MiMOtM ORION RADIÓKCRESK^DÓNti |
Fenti készüléket díjtalanul bemufatia: ürűiihiit Elemér cleklro mérnök
rádió üzlete. Deák-tér 2. Szabó Antal rádió-és sporlBzlete, Nagykanizsa, Fd-ut 5.
független (magyar állameszme hozott, s amikor ünnepelünk, akkor js leg-szenlcbb gondolatunk : - józan meg fontoltság, szívbéli készség a köteles-ségteljesitésbeii es a szentidtváninin-gyar fö\'dre vonatkozó >miudentvisz-fiza!« t
Cigányzene hangjai mellett vonult ezután a ímejiet n haranglábhoz, amelynek tövében virágos ágyán várta felszentelésre n Sztent Istvánról elnevezett harang, itt Molnár Mihály elöljáró köszöntötte a vem d egeket.
- A kürlöslck, mondta, azt kívánják, hogy mindig olyan hnrangozót adjon [nekünk isten, aki tnagya\'n. szellemben szólaltatja meg n harangunkat. { ¦ >
Miklós Erzsébet és Kele Mária versekkel és virágokkal köszön tóti ték ujbó\' a hm\\mg«inyát és n képvi-seiötj mtajd P. Cirfusz Vlktorin elvégezte a hamngszentelés szertarbl-\' sát, ntána pedig a tábori oltárnál misét mondott. Első eset, hogy a kürtösíek a imaguk portáján, a saját harmigiábjuk tövében hallgathattak! misét. Mintha a magyar föld kivirágzott volna, olyan volt a tarka ünneplő tömeg a tábori oltár- körül. Evangélium után P. Cirfusz szentbeszédet imondott a harang szavának! jelentőségéről. *V;
- Erre a harangra mondta, ezeket a szavakat öntötték: »Zengedezz Nagymngyarországéirt!« Idén, kérje számunkra Isten kegyelmét és kérjo azt a Szent Istvánt, akinek ez aha-raug ne\\^ét viseli, hogy engedjoniegf* érnünk Nagyningyaroi-szág feltárna-\' dását! , ,,
Musset Jánosjié harongairya a kÖ*
BAUM KOZUONV
198*. szeptembere
K«ton«iff«l«K«reléMk egyenruházati oikkek
egyeddl legolcsóbban beszerezhetők
beleznainAl
Sugif-ut 53. íz. Teltfon 629.
vetkező mondattal koszorúzta meg a harangot:
- Reggel, dé\'ben, este zengjen ez a harang\' Nagyniagyarországé\'t,
Megszólal a harang
Kemény férfiszcmek sem maradtak szárazon, amikor Sanctuskor clSszőr, majd L\'rfelmntataskor újra incgtCn. dilit a harang. A miseinek injagakadl a nép ajkán, mogakaszljtiák a feltúrd könnyek. I>o az Ián szállt... szállt az ének az Isten magasságos trónusa felé olyan lelkesen, olyan szivbőli hogy egészen biztosan elhallatszott odáig, ahol taián éppen ezekben az órákban a magyar sorsot is mérték a fordulóhoz ért világtörténelem\', tér: képén.. a
Mise után a Himnusz zendült fci a tömeg ajkán és tiz percig hirdette a harang Kürlöspuszta nagy örömét.
Ebédre N\'cubaucr János látta vendégül a haranganyát, a szentet és budapesti és kanizsai résztvevőit. Igazi magyaros vendégszeretőt halmozta él minden jóval a feüsol 40 tagból éUó vendégkoszonit, amelyet a bázigazda keresetlen, meleg szavakkal köszöntött fel. Dr. Domokcs tanácsos a Baross budapesti \\ezérk«ra nevében köszönti! meg a háziak vendégszeretetét, majd ebéd végeztével Mester Kálmán llarosü-titkár mondói\' búcsúzóul felköszöntőt.
Ebéd után meginJull a yejűilégscreg, ki vissza Kanizsára, ki Szeníbalizsra, ahol délután még pártvezetőt értekezlet volt Hovszky János népes táborának részvételével.

Kürtóspuszlán pedig, a z-Ud dombok öliben, most már máidén nap megszólal a harang és ezüstös hangján hirdeti Isten dicsőségét, a kürtöslck háláját és együtt zengi minden ma. gyárral a forró imádságot:
• balsors akit régen tép, hozz reá vlg esztendőt!.
ISKOLAI AmTASgA.K
böhQndök HAMBURG töröntaél
Horlby BUklös-st 1.
ZALAI KIS HÍREK
Keszthelyen elkészült áz uj MA VAUT autóbusz-garáizs. Ide költözött a központi iroda is.
A Balatoni Halászati rt. igazgatósága Pósch István keszthelyi\' halászati, felügyelöt főfelügyelővé nevezte ki.
Strommer Viktorln dr. tihanyi apát, lOOOpcngőt adományozott n tihanyi elemi iskola fenntartásához az rk. egyházközségnek.
Zaiaegcrszegeji elkészült a nagy gyUmöJcsaszaló. Az ;*szaló rövidesen megkezdi működését.
Lezuhint a padlásról jrlorvátb Gyula 10 éves pö\'öskei fiu. Súlyos sérüléseivel kórházba szállították.
Székszorulásoknál és az ezekkel járó felfúvódásoknál, légzési zavarnál, szlvdor órásnál, szédülésnél és lOUugásnfll a
belek működését egy-két pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar elrendezi, a gyomor-cmcsitéat elumqzdlüa, a vérkeringést felfrlsiltl b tiszta tejet és nyugodt a:vást letemt, Kérdezze meg orvosát I
Egy kanna vli miatt íötte agyon a sógornőjét a cserszegiomajl kereskedő
Havay Istvánt a tábla sem helyezte szabadlábra
Nemrégen történt az o halálos dráma, amikor Cscrszegtoimijon Havay Istmn kereskedő vadászfegyverével agyonlőtte a gycnmekóiel egyiitl nála tartózkodó sógornőjét, Gold-schmidt Istvánná születeti Pollált Blankát, t ,
Havay kihallgatása alkalmával azl vallotta, hogy ii nagy melegben n vízfogyasztás miatt voszetl össxa »z asszonnyal, :.kit arra Intatt, hogy ne használjon annyi vizűt, mert n-\'he-^ zen ichet hozzájutni. Ebből ke\'ctkc-zett az összekoccanásuk.
A nyomozás megállapította, hogy
Havayuak 18 hidd földje van, ennek fe\'c a sógornője nevén van.\'Havayil egyébként is idegbeteg omberuek ls* merik a községben, betegsége méga világháborúból ered.
A nagykanizsai törvényszék vizs-gáióblrája Havay Istvánt letartóztatásba helyezte, ami elten uü f>\'\'f dya-mndott. A vádtinács helybenhagyta a le tartóz tatást. Havay felfólyajmort dalt a pécsi lábiához. Most foglalkozóit a láb\'a a felfolyanindással és azt elutasította. Havay tehát a fö4ár-lív.i\'ásig fogva marad.
Három nap alatt megivott 39 liter bort, aztán felakasztotta magát
Az asszony a kanizsai fogházban, a férj holtan a mestergerendán
Muraszemenye, szeptember 6 (Tudósítónk jelenti; Simon István muraszemenyei lakos átment szomszédjához, Nagy József 53 é\\cs gazdához egy kasza kalapácsot kérni. Nem sokkai később vissza is vitte, de akkor miár a lakásban senkit nem talált. Az istálló fe!é ment, hogy keressen valakit és ott lógna, gyobb (megdöbbenésére Nagy Józscr gazdát látta lógni a mestergerendán. Azonnal fellármázta a szomszédokat, akiknek segítségévei íevóglák az öngyilkos gazdát a ruhaszárító kötélről, de élofcquár nem volt benne. Mint isi csendőri nyomozás megállapította, Nagy József öngyilkossá-
ga e\'őtt leve\'et Irt és clkergelfe hazulról 13 éves István nevÜ fiát. A levelet imég nem t-J]álfák- meg, de feltételezik, h.^gy feleségéhez irta, n ki je\'enleg a nagykanizsai törvényszék fogházának lakója. Még tavaly Héllék el két és félévi börtönre tiltott imütélért. A gazda ls valószínűleg azért lett Öngyilkos, (mert felesé\' gc börtönben ül. Egyébként Nagy Jó zsef erős alkoholista volt és Öngyilkossága előtt való 3 nap alatt 89 liter bort ivott.
Miután kétségtelenül Öngyilkosság történt, a temetési engedélyt kiadták. ; 1 "* . [ |
Jean Gabin és Gabi Morley uj filmjét nézhetik meg e heti mozijegynyerteseink.
A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői közölt.
A szerencse ezen a héíen a következőkre mosolygóit:
Oláh Ferenc, Tárház-utca 9. Stefánia Szövetség, Erzsébet tér 4
A francia filmgyártás egyik legnagyszerűbb filmjét és a francia síinmüvészet két kimagasló nagyságának ragyogó játékát élvezhetik e heli nyerteseink. A IX. parancsolat (Ne kivárd felebarátod felesé, gé) szerdán és csütörtökön van a Városi Mozi műsorán.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Használja naponta 2-szer a fogkőoldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket.
Egyedárusitás: , .
Teutsch Gusztáv
drogériában. ^
FÉNYKÉPEZZEN! *
VASTAGH fotöszakUzletben vásárol Fö-ut 10.
\' Fényképezőgépek 5 P-től, márkás filmek 88 fillértől. JJM6T Sxak«x«r»Ü kidolgozás I
Síremlékeket,
Mit, wrataart, hfiil erolékmavet
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőraragómesternfil, Király-utca\'33. Nagy tlreaU«Vraktá>. Telefon 615.
60 fillér a marhahús Zalaegerszegen
Mint jc\'entettük, Zalaegerszegen n drága húsárak letörésére a városha-tósági husszéket állított fe«, ahol olcsó hust mernek ki. Ez/ci kapcsolatban egerszegi laptársunk jelenti a következőkét: , _
WTegnap a Hatósági husszékben 60 fillérért mérték az elsőrendű marha hust. A fogyasztók nagy tömege kereste fei a husszéket. A,pdgánmes-ter gondoskodik róla, hogy ulka\'cJ.n-adtáii ehhez hasonló örömet szerez, sseí\'t a városnak.* . ;¦ \' i
Hősi naptér
Ai oroszlcngvelországi Lublln környéki IJihavánál o napon az oroszok
___belőr\'ok a vcll gyön 10.
I 1911 II B. ko\'/,s gyalogezred állá-1 Jyafta. Midőn a csapat
ingadozni kezdett, a 7. százait pa, rónrsnoka Sas József kürtösnek meg. parancsolta, hogy fújja a rohamot, í&w kürtös a legnagyobb tflrben 20 ílpésró a század elé kiugrott ős torka. Sflakadtálh\'íl fújni,kezdte a roham jdet. Bátor példaadása annvira lelkesítette és feltüíollc a legénységet, hogy ellentámadásra Indult, a már betört oroszokat klverto, egy századost .és tOO oroszt foglyul ejtett. . ,.f ^
Sas kürtös vitéz rjs elszán! \' magatartásáért Ot. arany vitézségi érmet kapta jutalinul,

HalAUinegvelö bátorsággal lelkesítő píbbít adott alárendeltjeinek- és vc-_retöi kötelességének oda.
1 ma. ir s. la\'*° láuoíB5érí l,0ul í!
1-le napon lífró László volt
frefissai 5. honvéd huszároziedbcli százados.
A bukovinai poma-Walra környéki Cokanoslieníl megindult lámBdásnál százada élén lendületes rohammal elfoglalta" a fölényes számú oroszoktól tarlóit állásokat, sok foglyot ejtett és
2 géppuskát zsákmányolt. Az oroszok Mdflzé-\'ie közben súlyosan megsebesült, a scgílyliclyre yalé sz-átlilása közben pedig ujabb, immár halálos lövés érto. 1
Hősi emlékét a 3. osztályú vaskoro-harend utólagos adománybiAsávai* örö-kilclték meg.
FIGYELEM I
\' Olcsón, Ízléses, szép v modern mintákkal
szobafestése
csak Hegyeshalml-Hocbman
festőmesterrel caináltasson.
Káká«l-a. 54.
—• Botorokbu a Kopatohi-cóg vezet. Modern mintatermeiben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .!»«¦
tr«l TivItrMtiInk mellett.
Nnjitit t Szeptember 6. szerda. Rom. kai. Ida. Protestáns Zakarlis. Izr- Eiul hó 22,
(lö/türilö nyitva r^ggt-l 6 órától eata 6 órájg (hótM, ««rda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
1039. szeptember é
2ALAI KÖZLÖNY.
— (Elhalasztották a 48 as napot)
Schöfli RozSŐ nyűg, OzrodOi közli, Iwgy a voll cs. sir. -ifi-lk gyalogezred i\'ircdtiapJAt és bajtársj öss;cjö\\eM:t, amit siepWmber 10-él.en állapítottak meg, bitonyialan idíire elhalasztották,
— (Megalakultak a hegyközségek)
A törvény értelmében oi uj hegy. községek a kanizsai járásion mm-denütt megalakultak. Valamennyi község felierjeszleite ügyviteli szabály za. tát jóváhagyás végett.
— (Házasság)
Nagy Ili és vveisz Miklós folyó hó 3-án Iiamsságot kötöttek.
— (Diákok az országzászlónál)
Vasárnap délelőtt az Országzászló előtti közös ünnepségen a felső kereskedelmi és a polgári fiúiskolán kívül részt veitek még a polgári leányiskola és a Vécsey utcW áll. elemi iskola is. A közös ünnepség műsora n következő volt: 1. Hlsrekegy. 2. Horváth János felső kereskedelmi iskolai tanuló szavalata. 3. Kováts j, András poig. tok, tanár ünnepi beszéde. -í. Kovács Evn IV. leány potg. Isk. tanuló szavalnia. 5. Himnusz. Az ünnepség végén a tanulóifjúság tisztolgÖ elvonulása kő-vétkeiéit.
— (Az egerszegi pénzügyi palota)
építési munkáit boíejertók. Az ünnepélyes avatást szeptember 20-áro tervezik, Az avatási ünnepélyre Zala. egerszegte érkezik Reményi-Schncller\' I.ajos pénzügyminiszter is.
— (Belratás a zeneiskolában)
A városi zeneiskolában a beiratások szerdán 6> csütörtökön délelőtt 10-12 és délután 4~o óráig lesznek a/ is-kola földszinti termében. Pót- és ja. vitóvlz-sgák csütörtökön díluUln 5—0 óráig. Tonóiaboositás szombaton délután 5 órakor, amelyen minden növendéknek meg keli jelenni.
— (Orvosi liir)
Dr. Wall Nagy (lizeclla fogorvos (Kisfalud! u. 17/c. I. 6.) ogésiségűgyl szabadságra utazott. (0
— (Térzene)
Holnap, szerdán délután 0 órakor a nagykanizsai honvéd-icnckai- térzenét ad az Országzászló mögött a fasorban. , ¦ ; ,
— (A MANSz főzőtanfolyama)
Igazi Jótétemény a MANSz ujabbl főzőtanfolyama, amely ^voltaképOn gaz. daságl, liáztartási és főzőtanfolyam lesz, Az érdeklődés nagyfokú Iránta az egész városban. A tanfolyam szep. lember 17-én kezdődik. Jelentkezni a MANSz vezető hölgyeinél lehel. (:)
— (A Szanatórium Egyesület) nagykanizsai Ingyenes tüdőbe\'.eggon-
dorő Intézetében augusztus íió folyamán 37 bcleget kezeltek, ezzci az év elejétől száiiütott kezelések száma 7S8-ra emelkedett. Augusztusban 7 rtn-delésl nap volt, a gondozónő 21 látogatást tett. A hó folyamán uj beteg H Jelentkezett. Röntgen-vizsgálat 8, egyéb laboratóriumi vizsgálat 4 esetben, volt szükséges. A legszegényebb betegek közüt 25-fln összesen 77"> liter tejet kaptak augusztusban a Szanatórium Egyesülettől,
Jolánt taü*tal"
KOMIÉIN
BUTOPvun
Nagy választék! Olcsó árak !
(.Folytatás az 1. oldalról)
Hatalmas Iramban törnek előre a német csapatok
Kedden délelŐU 11 órakor a német főparancsnokság n következő\' jelentési telte közzé:
A keleti hadsereg minden fronton olörciörl é-s rcllarló*ta|hialai)nnul nyomni a hátráló ellenség után. Közien liauiluins hadianyag-zsákmányra lettek síért.
ATdélkelo|| fronton a* előrenyomulás rendkívül gyorsan történik, C«n-tohaulói délkeletié »t egész 7. lengyel badoSitályl megfutamították és vezér-korát is elfoglak. Sziléziában eddig 15.000 foglyot ejtettek. Az ellenség Krakkótól északra menekül, a/, üldöző németek ellenállásra alig találnak.
Dadovítenél német csi[»atok átlépték Skavat és állót délre elfoglallak Ja. voronót.
A \\vart«t ujabban TicraUnái is sikerült átlépni.
A folyosó lengyel csapatait teljesen bekéri lelt ék, tegnap óta minden kísérlet hiábavaló « menekülésre vagy támadásra. A grauderii erődítményt elfoglalták n németek.
Miada erődítményeit *"
ember cml.er elleni erős liarcb-\'n került elfoglalni.
Az éswikl j>urt és szjgclvidék mOg-vrősllése tervszerűen folytatódik. A légi líiKlerö továbbra is uralkodik a len-gyei légilér feleli. Tegnap io lengyel repülőt sei mii isi lettek meg, közlük 15 öt levegőben, légiimre, során.
Lengyel repülők bombáztak egy német várost
Berlin, szeptember 6 Oderbds német városka felett len gyei repülőgép bombákat dobott ]c A légitámadás nem okozott jelen tó-kény kárt, mert a gyújtóbombák szabad főidre és a közeli fmoes rákba estek, •>
Varsó ma is tégitámadás alatt van
Ujabb lengyel jelentés szerint ma, kedden délelőtt 9 ós 10 órakor volt légiriadó Varsóban,\' A támadóseied menyéről még nincs hír
Színes katonasággal nőnek farkasszemet a németek a Stegfried-vonalon
Á nyugati hadszíntérről komp-
™ "JutS"" ------...... .
lyabb megmozdulást nem jelentettek. A német ós francia csapatok egyelőre farkasszemet néznek egymássá\'. Az egyik olasz lap munkatársa végigjárta a Síegfrjed vonalai és jelenti, hogy | I
a franolák Luxemburg kör-nyakán akarnak támadni, unert azt hiszik, hogy itt a két vonal találkozásánál még nem\' készüllek cf egészen az erődítmények. A tudósító megjegyzi, hogy n francfák* nái az első vonalban mindenütt színes csapatok állnak. | , | Luxemburgi jelentés szerint ott nyugtalanságot keltett a franciák
felvonulása a luxemburgi határra. Több községet anárís kiürítettek és
aláaknázták a Franciaországból Luxemburgba vezető utat ós hidat.
A luxemburgi jelentés Is mcgerósl II, hogy azve!sö vonalban színesek vannak. A franciák állítólag a senc gáUakat helyezték uz első sorba, do azok azonnal támadni akartak, Így hátra kellett őket tenni. Jelenleg
arab gyarmati katonaság van az első vonalban Ők kezdik a támadást.
(Folytatás a 4. oldalról)
- (A Balaton! Borhét sikere)
A vasárnap megnyílt Balatoni Itor-liétnek, valamint az ezzei kapcsolatos\' ümölcs, bor és virág kiáili-lásurfk nagy sikere van. A megnyitón, iint Ismeretes, résitvelt Albrecht lóra tvj, ben cg feleségével, ROményl-Sebueller l.ajos pénzügyminiszter, gróf Teleki lléla főispán, dr. Hi-Ond Sándor alispán is, do «zöt> is-számosan érkeznek az érdeklődik az ország minden részéből. V nagy és gazdag kiállítási anyag me.net t népi bemutatók szüreti felvonulások szórakoztatják á tógátokat.
— (Elfogták a somogyi kéjgyflkost)
.le len te t lük, hogy n somogyi Hódos, házán meggyilkolva találták Bertalan Margit magános nőt. A nyomozás során a gyanú Trofnli István Nub*U legényre terelődött, aki elffób tagadott, majd a tdzonyltékok láttán megtört és bevallotta, hogy ö fojtotta meg Bertalan Margitot. A gyilkos legényt letartó*látták és a kaposvári fogházba
szállították.
— (Belenyargalt a körmenetbe)
Űrnapján történt, hogy Somogyvá. ron az urnapl körmenetbe belenyargalt kocsijával Vogel Imre gazda éppen üi Oltáriszentség előtt. Csak gyors lovai mentették meg attól, hogy u fek háborodott tömeg meg nem verte. A botrányokozásért bíróság oló került, ¦10 pengő pénzbüntetésre íléHék.
- (Elütötte az uutó)
Gergely Gábor gyulakeszi gazda « mezőről ment hazafelé családjával A falu szélén a vele levő 12 éves re. renc nevü fia egy kocsi elől félro ok"rt ugrani, de hogy ugyanakkor egy autó is közeledik. Az Sutó az eléje ugró liut elgátolta. A fin agyrázkódást szenvedett, /tfarja ,ki(leamo-ilotl és lábán is znzódásokati szenve. deti. A lOpokal kórházba szállítónak.
nem \\C[to észre.
fulball-bajnokság állása I. osztály.
Déli, délnyugati martakéit szól, délnyugaton felhősödés, eső, zivatar. A hőmérséklet kissé emelkedik.
A Meteorológiai Intését nstyssnlx**! megtlgyelóéllomsea jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakot: +196, ma regiéi +18-aV$élbeo +20-Q
Or*pedé*00"fc. 7
?91542
BALAI jOjgjggJL
1I3B. szeptember 6
(Folytatás ez 9. oldalon) A francia lapok"\' nwgjogyílk, hogy I zött az 1911-cs lelkesedés, de azeri netil tóthafó a fitincía katonák kö- I ei vannak szánva fiuAndeniNí. (
Románia behívott öt korosztályt
i ; * Bukarest, szeptember 5 A ruttimi \\*ze>ktir közli, hogy
szepteniíér 6-íénj öt uj tartalékos
kiirosztátyt behívtak1.
Figyelemre méltó tény, hogy ebe-hívásokat eiedeti\'eg csak 10-ére ter. vezték. [
Ismeretlen repöIŐ bombázott egy dán várost
Koppenhága, szeptember 6 A dán küliigyminiszter közölte 0 német követtel, hogy Espjörk dán városka fe\'ctt egy idegen boiniba-\' \\etö gép két bonibát dobott /0, két házat rombadöntött és több embert megsebesített. A tiltakozás után a
német követ közölte, h.igy abban az időben nem jártak arra német ic-püiők.
A dán hátóságok a gép jelzését nem tudták kivenni, mfJSt a bomba re peszd a rabjait vizsgálják, hogy a bomba eredetét megállapítsák.
Megindultak az olasz—amerikai hajójáratok
Newyork, szeptember 5 Almerikában nagy Örömet keltett, hogy az olasz hajóstársaságok az amerikai járatokat megindítják. Az angol hadihajók az Óceánon át a hajóutak mientén sorba fcláüanuk; hogy a jobbára wuedkai alattvaló-
kat szállító gőzösöknek senflhl bajuk ne Jegyen.
Asnerikábün egyébként ugy tudják, hogy a Bmment nem fogták e] az migoi hadihajók, hanenni útirányát megvó\'toztatva, Mexikó felé tart.
Mussolini nem mond le az igazságos béke tervéről
Milano, szeptembo S A Corriera dela Serra megállapítja, hogy akár mi is volt a Duce béketervében és bármit is válaszolt Hiiler, bizonyos katonai körök már el voltak szánva a háborúra és ez okozta a békeakció eredménytelenségét.
Mussolini egyébként — mint római Jelentés mondja — mindaddig folytatja békeakcióját, mig csak egycirén reményszál is van annak
eredményességére, mert magasabb szempontok vezeiik és nem mond le a reményről, hogy a régi igazságtalanságokat békés utón is jóvá lehet tenni. Az olasz lapok
Magyarországról is Írnak és megállapítják tijból a magyar közvélemény nyugodt megítélését és a kormánykörök kijelentését, amely minden kétséget eloszlat Magyarország politikáját illetőleg.
Lapzárfűkor érkezett jelentések: A Rajna mentén francia csapatok német területre "léptek
A francia vezérkar 5-én délben a következő hivatalos jelentést adta kl:
„A szárazföldön, a tengeren és a levegőben szabályosan folynak a harcmozdulatok!"
Ezzel kapcsolatban Stokhohnből azt jctentik, hogy francia csapatok a Rajna mentén három kilométerre német területre nyomultak.
Légitámadás Berlin eüen
Egy zürichi jelentés szerint Berlint tegnap éjjel három ízben érte légitámadás. Az ellenséges gépek hovatartozásáról nincs értesülés.
(A Siegfríed-vonal 6—8 km-re van a határtól. A szerk.)
Párta, szeplembor b.
(Havas) Keddre virradó éjjel a francia határvidéken több helyütt többször is légvédelmi riadó volt, a várt támadás azonban elmaradt-
Hollandok lőttek idegen repülőkei
Amszterdam, szeptember 5. Hollandia középső részén idegen
Románia megnemtámadási szerződést ajánl
sromszédiival a Jóviszonyt
valószinüleg eltévedt repülők jelentek meg, amelyeket a légelhárító ágyuk veitek Ulz alá.
Foktól* is hadat üzent
Fokváros, szeptember 5 A szövetségi tanács határozata értelmében a délafrikai egyesült államok megszakították a diplomáciai viszonyt Németországgal.
Sikeres lengyet lovasroham
Varsó, szeptember 5 Egy lengyel lovasdandár hajnalban hősies támadást indított az ellenség páncélos és gépkocsi osztagai ellen és azt szétszórta, a harcikocsik nogy részét pedig megsemmisítette.
Kiürítik a lengyel Iparvidékét
Berlin, uzoptember 5 Német távolfelderítő repülök jelentése szerint a lengyelek a posenl kerületben visszavonulás után a községek és tanyák egész sorát gyújtják fel.
Az iparvidékeket mindenütt lázasan ürítik kl.
Bukarest, szeptember 5 A tegnap esti román minisztertanácsról kiadóit hivatalos jelentés szerint Románia megőrzi tovíbbra is békés magatartását és összes
fenn
akarja tartani. Evé«bíi megújítja a megnemtámadásra vonatkozó ajánlatát, de természetesen kö ben el-I követ mindent halárai védelmére.
HP
ANKONYVEK,
MOSz-füzetek, Írószerek, rajszerek, bőröndök, aktatáskák legnagyobb választékban SCHLESS TESVtfÉhEKSÉL
Melyik ?
„Cifra" Jeseflf
a legjobb
férfi-is nil kerékpár.
OIoaón részletfizetésre is kaphaté l
spot
Nstjyfcantxwt., FS-u» S.
Szabó Antal
A Közraktárak közgyűlése
A Nagykanizsai Közraktárak R. T. f. hó h-.-n tartotta 40-lk évi közgyűlését. Uj iga7gatótágí tagok let-t k: Szomolányi Gyula és Krausz Alrcrl. Az Igazgatóság az elhunyt nemes dr, Fábián Zsigmond helyett Miklós Qyula ügyvezető Igazgatót választotta a vállalat helyettes elnökévé.
A 40-lk osztalék-szelvényt t. hó 6-ikálól kezdve a következő pénzintézetek váltják be: Nagykanizsai Bankegyesület éa Délzalat Takarékpénztár R X, Nagykanizsai Takarékpénztár w T., Z.lamegyel Oazda-sigl Takarékpénztár R T. (:)
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására kapható
« Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
APRurHRÜETÉSBK
foi°hlrSM.»|.|1, vaMrn,. 4. Don*»»., la sfl,
U liller, mlnd«l további ni QTinir, Mlkflirt.p 10 nitt M (illái, minden lov«*l ttö 4 nll*r.
ADÁS VÉTEL
K.a.nSH raataM vessek il eladok. Hívásra hizhoz megyek. Mirkui, Klrily-u 31, 1500
Oldalkoala n,«l«phar4k|>*i. klia
ni állapotban eladó Hunyadi-utca 22. 2319
lakAs-üzlethelyíséo
Szép udvail helyiség mtfhelyiA&ec, rakliinak ummI klndó. — Király u. 32.
HÁZ ÉS INGATLAN
H Aut. földel, umt nlcadn köivetlt Papp latváo, Teleky-a. 8. ez. Ugyanolt ll.lellielyl«4« uoitnkl kiadd..
OfcsóndsjjSf
síéwkozhctlik
Veszek 30-50 hold bitiokol gazdasági (Dinetekkel. — Alinlatot kiadóhivatalba „Kiauevstue" lelfgére. 2878
külOnfélk_
rtniatlpugk tlt,.l.n I Miikla
gépek. Hintek, lemezek, papitok\' legolcsóbban,\' kidolgozna legszebben Veétafth foio-aaktlilel és laboraioilomban,r*ó ut 10.1819
HA.Ut-a kényelmit csukoít autó kirándulásra megtenrfílhetö : Kaafnian Mthó. Terelőn : 222. 1593
Mindennapi leveleiéiből Ssucgytl]lóll MlMfi.t, régCvagy u( tonMgckef,1 in*-gj«t és MUMMIt, lelowlaleil gyüjte".é-nyéket bírmlkot megvételre keresek. — KrríMrltt Uloi,\' iHI Koilórry\'l. sitt-keazMki. ErdekkMíl I.Mt teleti- 18. M. vagy személyesen mindennap d. u. (5 \' 6ii ko.Otí
TOLHtlKU WÜflLAK Kiadja: „KeigazdaBáglK. t. Na\'gykMRttia". Felelói kiadó : Zilál Kir.ly. Nyomatott, a „aatgaia\'M\'il II. T. Manykanlun"
nyoRtaá]ibafl NsgykanlzeAs. (Nyomdáért lelelr Zalai Karol,.)
fÖMÓ^c V/xipoííafc a ZALAI UÖZLÖMY
79a Évfolyam 204. mám.
Nagylmnliu, 1939. ueptcmbtr 7. ctOiörtfik
Éti
Ára t2 rm.
: 10*5. ati mp affilili
Felelős szerkeszti: Barbarita Lajos
ElíllMtW in: egy hóra > pe»g» 40 allét. Swjrkeiiló.é&i l* kíadóhivnlall tdefoat 71 »1.
Egyszerflgitslik
bz ¦ lesctnfoyékct a maguk lényegére ¦ a helyzet uz, hogy égy pattanásig feszített dipJoanáctai idcgniun-ka után a NeVnetorszég és Lengyelország közötti konfliktusban fegyverek vették át a szerepet. Ezt nyomon \'követte aZ Anglia-Németország és a Franciaorezág Németország között támiádt nézeteltérés ujabb komplikációja, ami oda vezetett, hogy szeptember 3-án ugy Ang\'la^ mint Franciaország elrendelte a hadiállapot"t Németországgal szemben. Eme l
HITLER i r|
. vezér és kancellár kiáltványt Intézett a kcJeti és nyugati német hadsereghez, bejelentvén, hogy maga U
- ,mint a világháború régi katonája
- kimegy a harctérre. Ezldöszerhit tehát négy nagy európai ország. Nó-inetoi-szág, Anglia, Fnniefajors^giéjs, Lengyelország vautok hhdló^Iapó1^-¦ ban. A? európai nagyhatalmak kö-zü\' kettő: Olaszország és \'Szovjct-oroazország ezldöszerint még nem kapcsolódtak bete a hadiállapotba Az összeütközések katasaitrófáHsel-fajuIáBóuak meggátidí\'u s-zcmponrjá-bó\' a dolgokat nnhgyar , szemmel nézve, de egyébként is, f/ontos mozzanatnak tartjuk azt, hogy
MUS3ÖLWI |
kezdettől fogva, minden erejét lat-bn vejve, a békés ;m*goldás szolgálatába szegődött. Olaszország számára mtndezldeig biztosítani tudtaa fegyveres vállalkozás távoltartását, a mi az eredmények végkifejlödéso szempontjából nem pusztán Olaszország Ügye, hanem a harcban álló másik nagy tengclyáHam érdeke is. Ez nyilvánvalóim kitűnik Hitler vezér és kancellár egyik nagyjelentőségű megnyilatkozásából, amelyben értesítette a Dúcét, hogy Némfctbr* szág ezt a harcát mogo akarja megvívni. De még Igy ís óriási szolgálatot tesz Olaszország a baráti Némiet-oi-szágnak, mert semleges magatartáséval tökéletes biztonságot nyújt Nénfctorezág déli nbtárának. Do egyébként is óriási cnnberi értéke vau annak, ha ejjy olyan nagy-hataiom; mint Olaszország, a -fegyveres erő kifejtésén kivQi ntórad, a melynek súlya erő*Mk uial, hogy a mai európai magas kuiturszbivonal bölcsőjének legfőbb területe volt s igy az európai kultúra, ha salát értékét felmérni, Roma felé kéli hogy elsősorban tekintsen. Igy tehát magas emberi szempontbéV nézve Olaszország imagatartfisítt, zálogát kell látnunk ebben annak,, hogy. az a szisztemiatikus törekvés,*amely Mussolini unJaidenkorl akolóítból, de különösen a legutóbbi hetek\' amttika anyagából sugárzik a béke biztosítására, benne továbbra Is egy nagy értéket látunk eleven erőben, olyané** teker, amelynek talán okkor ismeri* ¦meg legnagyobb telcntőséííét, -ami-, kor a harc már ^gíobbau etméige-sedett. A semutegei ^Ujanijok s azok\';
Rohamosan nyomulnak a németek Lengyelországban
Hlr sserlnt a német-francia határon már szólnak az ágyuk, de a luxemburgi határszakaszon még nyoma sincs a háborúnak — A tengereken éi a levegőben egyre több eseménye van a háborúnak
Az elmúlt nap és fejjel a harci tevékenység nyugaton és keleten tovább folyt és főképp repülőtevékenységben nyilvánult uueg. Az éjszaka Parisnak, Londonnak, Berlinnek és- Varsónak egyaránt része volt riadóban, de a repülötámadások sikeréről, sőt azok megtörténtéről is ellentétes hitek vannak.
A német hidvezetőség hadijclenté-se szerint a csupatok vlsztulal átkelése Deutsch Eylau mellett tovább folyik. Folyt a iégitevékcnység is, részleteket azonban a bombázásról nem Jelent a hadvezetőség. Az
Az angol repülötámadások
közű\' a hamburgit említi a német jelentés, amely szerint a Hamburg felett megjelent 4 angol bombavelő közül kettőt lelőttek. (Hogy az an-
Légl támadás Paris,
Berlin ellen tegnap éjszaka 30 lengyel repülő Intézett támadást,
valamennyi visszatért, - fejeződik be a lengyel hadseregfőpai«nc*nok-ság je\'cnté-\'e. (Ezzel szemben Berlin bő\' érkező jelentés szerint az éjszak ka, bár tiszti volt az ég. semmiféle Idegen gépeket nem láttak.)
A franola vezérkar jelentése ezúttal Is a szokott spártai rövid-ségü: Csápptalnk mindenütt érint, kezesben vannak az ellenséggel a Rajna és -Mosel közötti határszakaszon*. A Jelentés hozzáfűzi még, hogy itt mindkét oldalon crődit-mény-Jánc övezi a határt.
Parisban éjjel újból légiriadó volt,
a szirénák 1.40 ómkor szólaltuk
goi gépek bombáztak-c, viigytetteko kárt, arrói nem szól a jelentós.) »
A lengyel hadljelentés
szeriül a németek kLfárusztásárfc irányuló tevékenység mindenütt tovább tartott az elmúlt nap. A lengyelek az ellenséges páucélasztagok szétverésére indítottak néhány eredményes támadást. A iégiharcban 11 német gépet lőttek le, a lengyelek vesztesége : 6 repülő. {
Délkeleten megállították a túlsúlyban lévő ellenség előrenyomulását, - mondja a lengyel vezérkar közleménye. A Wartaná\' erös harcok folynak. Posiian környékén nyugalom van. Kelctporoszország határán változatlan a helyzet, Gditii* körű\' egy tanktörő ágyút, három harclko-cslt és 12 embert foglyulejtetlek a lengyelek, - közli a jelentés.
London, Varsó ellen
meg, amire a lakosság a pincékbe vonult. A légiveszély elmúlt\' jele csak 4 órakor hangzott fe\' újból. Részietek a légi veszély rő1 hiányoznak, i
Londoni Jelentés szerint az " angol bombavetők a Ruhr-vidék felett tettek látogatást.
A határvidéken leszórlak ujabb 3 millió röpcédulát.
Londonban este 6 óni 60 perckor volt légiriadó. Bővebb jelentés erről sincs. ;- (
Varsói jelentés szerint a lengyel fővárost ma hajnali 6 órakor járté ujabb repülőtámadás. Egy svéd lap jelentése szerint a városban sok áldozat fekszik az utcákon.
Az angol és amerikai követok elhagyták "Varsót. T
Eisiltyedt 2 angol, 2 német éa egy ismeretlen hajó
A légiharcikon kivül a tengereken Is tevékenykedtek az ellenfe\'ek.
Angot jelentés szerint az Oliudn és a K"ri Fritz néniét hajókat elí süllyesztenék. Legénységüket, m/.\'g-mentetlek. Ugyancsak nngot jelcin számol be arról, hogy a Rosina angol kereskedelmi gőzöst Is clsülyh lycsztétték. A legénység itt is nieg-riienckült. A Bosnla angol gőzÖsiik-nára futott és elsüllyedt. Egy őr életét vesztette, a többi klmjuiiteirék.
Malmöi jelentés szerint egy ismeretien nenuzotiségü hajó a közelben német aknára futott és elsüllyedt.
Jugoszlávia cáfol/a a részleges morgósitáfi hírét
Berlin, szeptember 6 A német kormány Fehér Könyvben adja ki a német-lengyel ellenségeskedést imcgeJözŐ diplomáciai lépesek fejleményeiről \'szó\'ó jelentését.
A danzlgl \'engycl vagyont elkobozták és lefoglalták.
Belgrád, szeptember 6
A külföldi sajtóban olyan hírek Jelentek meg, amely szerint Jugoszlávia részleges mozgósítást rendeli volna el. Ezzel kapcsolatban belgrádi körök hangoztatják, hogy ez valóttan, .mindössze a különleges alakulatokhoz történtek behívások -íegy ve rgyako rí« tra.
Pária éa Varaó nem köt hilWnbéhét
PárlsT, szeptember G Parisban egyezményt irtuk nfó, a mely szerint Franciaország és Lengyelország továbbra |s kitart egymás mellett, külön fegyverszünetet, vagy külön békét egymás nélkül nem kötnek. I , " •
(Folytatás az 5 oldalon)
amelyek háborús konfUktusbamind-ezjdeig nem keveredtek s meg tudják őrizni az összeütközésektől való távolmaradásukat, bizakodnak abban hogy ez a nréreteibtm igennagy arányúnak tmutatk#zó konfliktus hajója a béke vizeire fesz terelhető.
A MAGYAR NEMZET
a magú erejével ezt a szellemet szolgálja. Kltirtunk barátaink mellett addig a fokig, -ameddig csak erőnk birja s akkor teszünk legjobb 1 szolgálatot ugy barátainknak, mint |-tnsnjttnknnk, dó felfogásunk szerint
az egész müveit világnak, ha megőrizzük nyugalmiunkat, rendet s béltét tartunk saját sor(iink(b«n s gazdaságilag Őrködünk azokon az érfé-f.teken, etmielyeket ériiíjedek súlyos tmmkájáv-al tudtunk elérni, örömmel tapasztaljuk, h>gy ugy az ország fővárosa, nnjnt nagyváröaalnk, a legkritikusabb pltlanat^ktntj meg tudták Örli\'nl higgadt nyugaímúkat. Ez legfőbb zálogj jövőbeli soi-sunk-n;ik, ez biztosit országunk szám«lm olyan pi«iztizs| a külföld mvgitélé-sében,\' anifclyiíek\'ts-ik áldásos\'htblsa lehet, A mftgyar nemzet tör^iClpht-
nek egyik legsúlyosabb fázisén eseti át a legutóbbi két évtizedben. Megálltunk a veszélyek Jcőzött s hit továbbra Is a józan higgadtság, önmérséklet és^az eseménj\'ek tisztán-látása vezet bennünket s hiszünk és bizalonimrtl vagyunk az ország sor. sának magas intézői iránt, félrelc-s/.ünk pártpolitikai vlllongöstésnem emésztjük saját erőnkét oktalan po-Httlr^l!\'csatákban, m?g fogjuk vjvnl ^amrnknt a béke vonalán Ugy anija-gunk száirtára, mint b;iráhdnk érdekeire.\' j |
HALAI ttOZLOHV
IBM. tatptemDer 7,
Forma ruhák, sapkák, inlózeli felaa-ereiéaek
nagy választékban SZOMO LÁNY INAL
Szerda
BUDAPEST I.
17 Hírek szlovák és magyarorosz nyel***. —17.10 Az Autótaxi Sorfor-<iiUu.ii Dalkora. — 17 40 Kosztolányi Dez&őné két rajz»: I. Nyelvié-ke, 2. I1 :i.M ütni — 18.05 Oláh Kálmán i igánytenekai\', Vadász László láro-gatóri\'k. — 18,45 Meg) ar-orosz hallga, toknak. - 10.15 llirok. — "10.25 BOet. honn: 0-duf longbnLhegedA szonát\'.
— 19.45 tiáll István előadása. — 20.15 A rádió szalonzenékéi a. — 21.40 Ili eV, idöjárásjeKnlcs, hiiek s/lovák és mo. gyar-oros* nyelven. — 22 Ja/z számok.
— 23 Bura Sándor cigány «n<\'k>ra.
— 0.05 Hirek. BUDAPEST H.
20 Hírek magyar, szlovák és ma-gyttr-orosz nyelven — 2020 S. Üreill Kiára Itegedúl. — 20.15 Bóka Lás/ki előadásit. — 21.15 Weidíngc. Ede sza. lonzeoekara. — 21.35 1 dój arás/ len te*.
Becs
10 Szórakoztató zene. — ,8.20 Dalok. — 2015 A bécsi íitbarmon.ku-sok olasz hangversenye. — 22 30 Rá-diózenekar,
Csötörlök
BUDAPEST I.
0.45 Torna. — l\'tán-* lun,dcuie,tfk,
— 10 Hírek. — 1020 F»lolvasas. — 10.45 Felolvasás. — 12.10 Bacsák Er-zsebet zongorázik, Szcrémi Intsztáv mélyhegedűn játszik. -- 12.40 Hirek.
— 13.20 Időjelzés, időjárásé len lés ~ 13.30 lűrk-\'s Jenő cigányzenek.— 14.:t0 Hírek. — 11.15 A rádió műsorának ismertetése. — 15 Arfolj"\'mliiiek.
— 10,15 Héjjas Pálné előadása. — 10.45 ldöjelré-s, liirek.
17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 17.10 A 2. honvéd gya. logezred zeoekai-a, — tg Náray Antal előadása. — 18.30 Kertész Lajos énekel. — 18.50 Csűrös Zoltán előadása,
— 19.15 Hírek. — 11L25 A rádió sza.
loiui\'iivkar i. — 10.55 Külügyi negyed-
óm. — 20.30 -Bakony. Szinimi egy felvonásban. - 20.55 l)r. paUlu Mária előadása. — 21 10 Hu*ol|a Ijjék előadása. — 21.40 Jlirvk, idő járásjelentés, liirek szlovák és magyar .orosz nyelven. — 22 Waldbauer kcrpciy vonósnégyes. -- 23 Csorba Gyula cigányzenekara. - 0-05 Hirck,
BUDAPEST 11-
10 Kertes* Lajos énekel. — 11)30 I)r. Nagy Sándor előadása. - 20 Hírek magyar, szlovák és magyar-orosz nyelven. - 20.20 1 lojiglviiiezek. — 21.05 Felolvasás. - 21.3:» időjárás-jelentés.
BECS
12 Könnyíi zene. — 13,15 Déli zene Toiinobol. — 14 10 Könnyű zíirO. — 15.30 Hangverseny.
(8.10 Szimfonikus indulók. — 10 Játék. — 20. is Síim tonik usok, — 22.30 Stuttgart.
Akiknél * szükségen testmozgás hiányzik <i ezért szokványos székrekedés, megzavart gyomor-emésztés és teljes étvágytalanság esete áll fenn. Igyanak reggelenként felkeléskor egy egy kis pohár természetes ,Ferenc József keserüvizel, mert ez egy régóta bevált háziszer, amely lényegesen hozzájárulhat ezen rendellenességek megszűntetéséhez. Kérdezze meg orvosát 1
Tíz esztendős városfejlesztés! tervet terjesztett a polgármester a köz-építkezési bizottság elé
A pénzügyi bizottság letárgyalta a szombat! városi közgyűlés pontjait
Nagykanizsa város középitkezéslbi zoltságá il\'ést tartott Kalmár Zoltán mérnök elnöklete alatt. Részt veit az illésen dr. Krátky István polgármester is, Vécsey Barna mtlsz iki tanácsnok beterjesztvtte a polgánmCs* ter javaslatát a város jövő kialakuld sának alapvető terveiről, amely voltaképpen a varosfepesxtés tiz esztendős programja. A hatalma* terv a szombat dé\'után Összeülő várost közgyü\'és elé kerü|. \\ |
Utána nyomban öiszeü\'t a pénzügyi bizottság Miklós János postahivatali Igazgató elnöklete alatt, li >¦;>¦ a költségvetés után még fenn* maradt közgyűlési ügyekel letárgyalja.
A temotöbövitóssel
kapcsolatban a város mintegy 10.000 négyszögö\'et akart kisajátítani és erre 20.000 pengőt Irányzott etj. időközben azonban sikérült a terület lu lajdonosalval megegyezni négyszögölenként 2.01 pengős ámn. Mivel Így a vételár 23.000 pengő, Jiiég 3000 P póthitelrc van szükség, amit n bl-xottsAg megszavazott. \\ \\
A Zrinyl sportpálya
átvétele is tárgysorozaton van. Annak időjén a sportpályát a honvédség létesítette, de azt most értékesíteni vagy lebontatni akarta. A hon-véd kincs tárral sikerült a vénának 1500 pengő átadási összegben megállapodni. A bizottság egyhangúiig] hozzájárult,
A Szoo. Misszió
házadcVmenlességeI kért a minlszté*
riurutó\', utatással közjótékonysági In tézmény volfára. Meg is kapta. Most csatornadíj mentességet kért eSM) az alapon. Javaslat: ezt nom lehet, hanem méltányos dijat állapítanak meg részén-, teklnfr-ttel áldás >s tevékenységére. Október elején a minisztérium egy
városrendezési tanfolyamot
rendez. A bizottság erfle. a vá\'«s érdekében Vécsey Barnabás inü-szikl tanácsnokot kü\'dl kl. Indok: a város érdeke, hogy tisztviselői nVnél sokoldalúbban legyenek kiképezi.
Dr. Krátky István polgármesterbe-jelentette, hogy
50%-os pótadók ulos
kivetését fogja javasolni a ktizgy(l\'és»?k, anélkül, h>gy a költségelőirányzat realitását érintené. A bizottság Örömmel vette tudomásul a polgármester jekutésót.
Waligurszky Béla mérnök, a közmüvek ügyvezetőjének gyógy*seg(fety-re 300 pengőt szavaztak meg. Ittdr. Krátky polgármester és Miklós János elnök meleg elismerő szavakkal utaltak arra a szép munkára, amit Waligurszky mérnök kifejtett és a mellyel a közmíheket rentábilissá fejlesztette.
Több kisebb ügy került még a bizottság e\'é, végül Krátky polgármester kijelentette, hogy a városi közgyü\'és szombaton délután Ül össze a költségvetés és a többi ügyek k-tárgyalására, i i
16.500 pengős kártérítési per indult a város ellen egy kéményseprő iparengedély miatt
Maniii\'no József nagykanizsai kéményseprő mester már régebben kc. resetel nyujlolt -be a nagykanizsai kir. törvényszék jxdgári bíróságul >oz. M-m tuano kártOrUésért, perli a "várost, Illette a polgánncstert.
Tegnap volt cbl>en az Ogyben a pcxteivétel dr. Cséry t.i\'v.i egyes törvényszéki bíró elölt, ahol Mantuano előadta, hogy Nagy-kanizsa vúrqsában a Mantuano-csa|ad tnintegy 140 év óla reál jogit kéményseprő V\'rraí ten-delkC/ik, Őelőtte édesanyja, örv. Mantuano Kdéué\'birUi az iparjogot; Mikor édesanyja 1033-ben méglialt, egj-etlen törvényes örököse ő volt és ezért kérte nevére az iparjog kiadását és a 11. korulclbe v-aló beoszlásál Ipar-jogosilványát azonban nőin ismerték cl, hanem Rnstos Józsel kéményseprő segéd kérelmére eljárást indítottak a jogelődjei állal gyakorolt kéményseprő ipar saamélyjogu jeliegének mcgáliU-jntása ii.mi.
Az eljárás során a város felliívta
Mantu&not, igazolja eit, hogy n ké ményMprö-kerűlet reáljoaa- 1872 elÖH keleUe.ett. Addig is, amíg ez igazolás megtörténik, Kustos Józsefnek ítéllek a Iccröletel-és részére kiadták az ipar. engedélyt.
Mantuano hivatkozol* arra, hogy a reáljog jellegét iUeU-c annak fennállását a városi tanács 1000-ban jogerős véghatározatiHtn elismerte. Ez a hivat, koiás azonban hlába\\-ató volt, mert a város felkbbeiésre való tekintet nélkül adta oda Kustosnak a kéményseprő-kerületet.
A Itatározatot Mantuano mcgfelleb-bette a vármegye alispánjához, aki «zonb«n helybenhagyta a város ha-tároialál. Mantuano most már az iparügyi iiilniszterliez fordult és lelni vizsgálást kért. Ex is nicgtórtéal és a pilnlszler megállapította, hogy * nagykanjrsai H. kéniényseprö-keríilet nem üresedett mag, igy nem állott elő az a feltétel, inerynek fennforgása eseten a kéményseprési teendők ideig-
Katonaifalaxerelómek ergyanruházali oikk«h
egyedül legolcsóbban besierezhetuk
BELEZNAI NÄL
Sugárul 53, ss. Telelőn 825.
lenes ellátására tnegfelelö egyént keli megbiml. Vagyis n miniszter megállu. pltotta, hogy a II. kenuWbeo Man-tuöno « jogosított iparűzfl kémény, seprő.
Ez a határozat i<i:i.s. évi június 13-án kelt és Mantuano 193». évi július 1-én került vissza jogai gyakor-lásába.
Amíg Mantuano jogalt eUsniertetni tudta, 29 h.\'.n»p telt el. Ei alatt az Idő alatt semmiféle keresete nem volt. Emellett igen.sok kiadása volt az ügy. gyei kapcsolatban. Az évi 1 4—5000 pengőt jövedelmező Iparjog 50—60.000 pengő vagyonnak felei meg és a*írt megfelelő kártérítést követel, amit 10.500 pengőben kér megállapítani unnál is Inkább, mert jogaiba valö visz. szahelyezés* után a város Ígérte kára megtérítését azzal, hogy felhívják Kustost a* elszámolásra, Ö azonban Kustossal semmiféle jogviszonyba nem kerölt.
Az ügyvédek felszólalása után Mantuano visszavonta a polgámwater el. len is mdttott keresetet az 1880. évi 20. tc. alapján és osak a várost kérte elmarasztalni a kártérítési ősszegben, illetve keresetűén.
Dr. Cséry Géza biró *z érdemi tárgyalást október 13-ra tüite kt.
HQsl naptár
Zrínyi Miklós, Szigetvár hós kapitánya Szolimán szultán seregének ^ug.
2. óta tarló ostromát cl
1SH. B. 7- dlg mindig vlssravarte. -De szeptember 4. óta már
csak a fellegvár akti és * törökök ujabb rohamra kéuúltek. Erre Zrínyi és társai díszei ruhákba öltöztek, kinyitották a fellegvár kapuját, egy kartácslövéssel utat nyitottak maguknak, azután a törökökre rohanva, önfeláldozó vitézek módjára életüket áldozták a hazáért.
*
Bátorságával és példás kötelesség-teljesítésével lünt ki ezen a napon Jumssovlci András yoII
I 1Í1S 11. 7 |307. honvéd gyalogezred-1 \'boti törzsőrmester, aki
mint lírkás/ szakaszparancsnok rendkívüli ügyességgel belopódzott az oro-szoktór megszállt gupei»i ZaJesc^iki környéki Vlnlat\'nce községbe és ott több aknát helyezett el, amelyek a nemsokára bekÖN-etkeiett orosz támadásnál igen nagy \\«s(teségeket okoztak ai clleuségnek.
A nagy ezüst vitézségi érímmei Jutalmazlak.
Krómacél 6$ alpacca
CVŰBSZkttZ
nagy választékban
Iá]on Testvéreknél.
Olcsó iraki
Városi Mozgó. Siardán caOtdrtftkfin
Lélekzettojtóan Izgalmas francia társadalmi dráma, a két legnagyobb francia sztár szereplésével
Ne kívánd felebarátod feleségét
(A kilanoedlk parancsolat) Aktuális Magyar Vll*ghlrad6
EI6wM*ok 5, 7 és 9 órakor Ai 5 «rat előadások lllléresek
Mérsékelt kelstl, é*ukk»l«il szél, Általában derült, osupín dé-len folhäsebb, • hSméraéklet alig viHeulk. _
A Meteorológiai Internt Oalrkalűasal ailtrj-\'"" —\'" lelentl,
aaminéklet teao.p aato 9 arakor: +190, in. ractal +16-2. ilélben +2H ,00 V
4MB, racpfanber 7,
BAtM KOZLON*
Van-e jelentősége a ma) bábomban az egyéni vitézségnek?
Korszerű háborúban az anyagiraia-napság rendkívüli jelentőségüvéf vált. Ezért aztán sokan azt hlszikj hogy harcban a fölény egyszerűen azé, aki több és hatásosabb, hadigépet tud ellenfelével szRittbeáJlitaid Aki tehát hadigépbei, \'és anyagban túlsúlyban van, azé a győzelení ! Merész kö\\etkeztetésükben inity-jçy vább mennek és azt állítják, hegy harcban ina az egyéni vitézségnek már nincs is sorsdöntő értéke. Ez a tűzfegyverek hatalmas hutása mellett jelentéktelenné vált. Szerintük ez a fontos, hogy ellen feleiknél több hadigéppel rendelkezzenek, harcisaiknak és anyaországuk védtelenjeinek ottalmiáról korszerű műszaki eszközökkel gondoskodjanak\', a többit legnagyobbrészt rá lehat biziii az anyagra. Ezt a iniegállapitást azonban az utolsó években lefolyt há boruk, ugyancsak megcáfolták.
A spanyoi polgárháború egyik legfőbb tanulsága, hogy a spanyol vörösök fö\'ényes harckocsi tájitfadásal Összeomlottak a bátran helytálló spanyol nomxcti gyalogosok leleményességén és vitézségén. Egy egyszerű benzines Üveg is megtette a maga dolgot, h\', a harcos a hurckoct it be Is merte várni és ezt az ugyancsak kezdetleges eszközt, bátran használni is,
\' A -polgári (lakosságot megfélemlítő s<irozatos Jégitá-modésok <m vezet* tek,a: hozzájuk füsött i^nlények-l>cteljesedéséhe/.. Egyszóval minden anyagi erőlködés elleneié Is, a háborút a hadseregnek kellett Cjdönte-. nie. Ez- világosan mutatja, hogy az egyéni vitézségnek és helytállásnak n korszerű háborúban Is megvan n m^ga döntést kiérlelő és előmozdító Jelentősége.
A korszerű harcban egyébként a harctér teljesen üres Is, A régi háborúk csatafonmüibon még zárt köteléket láttunk egymással küzdcnl. Ött tehát az egyéni bátorság ésgyfi-vaSág/ a zárt tömegek alkalmazási) következtében, nem éreztethette annyira elhatározó hatását. A\' korszerű harc tűzhatása azonban a kötelékeket szétforgácsolja. Az embereket » terep kihasználására kényszeríti, ugy hogy a harcos, a küzdelem leigirehczebb óráiban, teljesen elhagyatva és egyedül cc\'ekszik.H* ezek a harewok gyávák, akkor a csatát et Is vesztik, anfert a parancs-noki befolyás éppen ebekben a válságos percekben csaknem teljesen szünetei. Ha ezek n hntatma* tözha-tásban egyedüi harcoló egyszerű katonák nrtfndegyike vitéz és kötelességtudó, lakkor n csatát {megnyerik, Hiába, nagy jelentősége vrin annak, ha a hadsereget tehetséges vezér nagyszerű gondolatat «-ezefik, nagy jelentősége van annak is, ha e vozér kezeügyébeai lóvfl engedelmes hadsereg hatátos ajreiMeBetekkei reudel-kezúki de mitsem ér az e^ész, ha a katonák lelki derékség nélkül va. lóak és erkölcsük éppen akkor mondja fei a szolgálatot, amikor, a hare a nemzet éleiének és halálának súlyos kérdését dönti eí.
Nincs igazuk tehát azoknak, akik az egyéni vitézség Jelentőséget a korszerű harcban alábecsülik. A\' háborút ugyanis manapság valóban anyaggal és hadigépekkel vívják,ám* de ezeknek hatásosságát csak a küzdelemben helytálló etnbéri-íélek biz
„Nem lehet a mai Időkben magunk közölt háborúi folytatni"
llovszky János látogatása Sormáson és Szepetnekcn
Szegeinek, szeptember (i (Salát tudósítónktól) Sormás! t\'s s/o-petnekl párttmclt kereste lei llovuky János országgyűlést képviselő minapi kirándulásán, lwgy ,mogbcszélését folyasson •» tMagyar F.lol Pártju helyi zütöhel, meghallgassa /választóinak panaszait, kérelmeit, ,meit megígérte még a választási küzdelmek idején, hogy íntinden böoapWn tolkcresi, meglátogatja válaszlóit..
lAz ígéret megvalósult s » páilérte kczlcten ne.m-.sak a képviselő meg. gyöcÖdéses Imci vettek részt; egy-két olleniéki, egy-két kétkulacsos utyafi is véglgllAUgatta llovszky János kőzvet-len, meleg tónusú stavalt s utáni cl-merengve, lelwrgaszlotl fÓvel távoz-ták onnan "nJlkid, hogy előlien közbeszól ássál zivarUik volna a szónokot, ki szUvaivul egyaránt keblére ölelte régi, odaadó pártliivoit s a
meglepeti ellenzékieket is.
Csendes, halk ünnepély volt e/, a találkozó, melyről ugy távoztak a hallgatók, mintha vasárnapi miséről tar. tanának hazafelé..,
Sormáson a község választi|io\'gá-
rainak élén Pit > Lajos gazda röviden, de szinle megdöbl;cntÖen tarlalmusan köszöntötte a képviselőt, Országh\'alá-fon tul, a vészes, vUiferfelhős Európa egész horizontjára kiterjed ennok az Ázsiából jött, bal elemit végzett sor-mási guidán\'ik «- látóköre, kiről a képviselő a>t mondta, hogy mojte.de. tője a falusi magyar embernek\', mert mint szántóvető, nehéz munkája mellett egyéni érzéséi össze tudja kap. csolní a/okkul az érzésekkel, melyekkel a mai nehéz Időkben o közéleti vezetőknek kell Uralok.
„Magyarország nyertesként fog kikerülni a nemzetek küzdelméből"
~~ 1014-ben sem volt olyan nyugtalanság — mondta a képviselő, ~ mint ma, a lázongó lelkek forrpont-ján, amikor határok dőlnek romba, államok .pusztulhatnak, vagy épülhetnek. IrtózfttosVerők állnak a háttérben, száz meg száz eszmeáramlat küzd a mái súlyos politikai légkörben.
— Higgadtság? nyugalom, bizodalom legyen most a szinuikben, legyünk biialommul a független Magyar-ország megteremtője; Horthy Miklós kormányzó iránt, aki a független mn--gyar állam életét biztosítani fogja számunkra békés magatartással, h;i pedig fegyverbe szóiiton" bennünket a legfelsőbb liadur, nem leszünk gyávák, meghunyá szkod ók, hiszen Hazánk van, Szent István országa a mienk, gyermekeink vannak, akikért hú kell, fcl-ádozzuk magunkat!
— lift u magyarság összetartva, higgadtan, nyugodtan néz a tornyosuló felbők elé. s a maga utján halad, aligha sodródik meggondolatlanul- a Mltomba, A felelőtlen, jobbra vagy balra uszítók hangját ol fogja némí-
tani a nuigúruluhüt nemzet. Nem engedjük, hogy a/ itéiŐké|)es5ég hiánya, gonoszság, magyar értelmesség hiánya krízis elé áUitsa mégegyszer a nemzetet.
— Szent a meggyőződésem, — folytatta a képviselő — hogy Magyarország liiggailt, nyugodt magatartásával nyertesként fog kikerülni a nemzetek küzdelmeiből. . \'.Á-*
A sormás! látogatás után Szépeinek következeit, ahol » \\Ondéglátó Pfctííer András földbirtokos lakásán Hitter Ajndrás, a község bírája, majd pedig Grabanl József gazda köszöntötte- a képviselőt arra kérve; — tekintsen el attól, hogy u község melyik kkojs mely láliorba tartozott, megható, köz. vétlen szavakkai kérlo a képviselő ulyiU pártfogását. \\
(— Nem várunk csodát, \'— fójczle Ijo szavait — csodát csak az isién tud teremteni! Jóakaratú elnézésl kérünk S" fór leniekért s segítségei, mert Szepetneknck ugyancsak szüksége vau a scgílségie.
„A sorsdöntő Idők nekünk kedveznek.
\' — Nem lehet a mai időkben magunk közt pártoskodásl, háborúi folytatni, — mondla válaszáig liovszky János — a ma történelmi órája a megértési, összeiartást parancsolja számunkra, A lelki váltó, melyre céljainkat tüzlük, rohmi velünk « le. járat felé; egyesülten, határozott fc-gj«hne,jcttséggcl tudjuk csak megvalósítani nagy ncmieti cétkUüzésumkct. A mai sorsdöntő idők nékünk ke.l-f \\-emCk. l-\'igyclmoztetcm a község lakóit, liogy ezekben a sorsdöntő, történelmi órákban hűségeden larlsmak ki a magyar államoszme melleit, in^Tt kíméletlenül lesújt Qz áü»iu- azokra,
ukik széthuzúsri szítják a lakosságot.
— Verjétek ki soraitokból ai idegenből hnixirtált gondolatol, mely szél-hutásra mételyez bennünket! Hűséges
| munkál kövclclek tőletek u haza, a megy* s >.aját községelek Iránt.
— Tarlsálok\'SEcm elolt a jmszlulás-nak inliitl l^en^elországot, -»hol ma Oí "nyák százai, ezrei siratják férjeiket, gyermekeiket, mert nem találták meg a megértés útját. H" Idegenből plántáH eszmék után szaladgálunk s megtagadjuk a szentlstvánl Magyar.-országot, akkor el is veszítjük. H*d. sorcgsiciüon, hadoszlopokban kell ma menetelnünk a nemzet felelős vezető-
0
V
\' Y
Őszi - Téli
. divatujdonsigai megérkeztek.

Slreftilékcket,
siiboimi, aimUjatí, bbl a4tkaffnt
szakBZerUen és legoloaóbban KOVÁCS JÓZSEF
kölaragómeatarnél, Klrály-utea 33. Nagy ilnnUk-rakUr. Teleion 615.
férfiai után függetlenségünk uvogőr-zése mellett a magyar álUimesZmo utján.
A lelkiismeretes képviselőnek csak egy célja lehet: minden erőjével azon kell lennie, hogy lelktteg, anyagilag is erősödjék a választópolgár, gyarapodjon a földje, a csolázlja,. meri csak erős egyedekből álló ország struktúrába bírja ol a tolierpróbáfcat.
\'Ami a pártoskodó, széteső község belső életét illeti, kijelentette a kóp. vb-elő, liogy szereieltel, de erős kezekkel fogja a községet a kibontakozáshoz vezetni.
— Országok állnak lángban mel< leltünk, biin ma a párloskodás. Keblemre ölelok , mindenkit, aki szereti hazáját s nnnalf érdekelt szolgálja!
Lelkes éljenzés után csendesen, ünnepi hangulatban indult haza a válasz-tópotgárság,
•KUNÍ\'.L LAJOS
JUGOSZLÁVIA királyának, II. Péternek lő! születésnapját ünnepli,\' de a katonai díszszemle elnoarudt . MINISZTERTANÁCS volt Budapes. Jton a gn/dasági miniszterek részvételé\'
BARANYA vármegye blzalm«t sza-\\«zott 11 miniszterelnöknek.
BETILTOTTAK a Tiszá\'vidék \'cunft csongrádi újságot.
AZ ANGOL FONT 15 százalékot voszitelt értékéből.
A TÖZSDE:SPEKl.\'LACló mogak»-dályotására a budapesti tőzsde tanácsa Jnlé/koilésekot Iiozott. Részvényt csak készpénzért leliet vásárolni
AZ 0LTMP1ASZ cl rrt>m halasztliató, ha mégis elmered, akkor végleg marad, el.
A PANAMA csalómat biztosító amerikai légiraj nagy viharba került, négy gép lezuhant
ZSIDÓ hadsereg alakult Palesztinában lOO.OOp lúggal, jpngol toparan.es. noksng alntt.
A KASSAI orsuígos i|>aros.kongrosz-szusi elhalasztották.
A GABONA magánkereskedelmét. Hollandia beszüntette.
INTERNÁLTAK Kelemfrikában a német telepesekéi. , . HADAT ÜZENT az ír köztársasági hadsereg Itszakirországnuk.
A EREMEN sorsa még mindig ismeretlen. Az Egina német liAJó Spa-latóban kötőit ki. A QueCp Maiy Newyorkba érkezett.
:A MERGESK1GY0KAT és egyéb ve. szélyes vadállatokat a londoni állat-Ueríben a^hábonts helyzet miatt elpusztították.
JilHitiitaffalptor
— Bulorokbap a Kopsteí-i-oég vezet. Modern in In tute rmot ben a legjobbat a legolcsóbban matatja be, kedvező die* . ted feltétetek mellett
BAIMI KOZUON*
193» sze
J6 eredményeket hozott a tippverseny első fordulója
A Zalai Közlöny tippversenye Iránt Imár az első fordulónál szép érdeklődés nyilvánult meg. Természetes, hogy iny az c-vad elején kisebb az érdeklődés és imiutnn ;i csapatok ereje som ismeri, a tippelések ls csak talAkAnin mennek. A ZMNTE első szereplésével kapcsolatból! is megnyilvánult ez, mert például a tippelők 70 százaléka két -hamm, sőt négy gölkOlönbsdges^ű zelmct jósolt. A DVAt-ZMNTEmér kőzést csak egyetlen tippelő (Hoi-j váth József Fő ut 2.) találta leübe. A végeredményt többbzn Is eit.il;íí-tók. I
Az első fordu\'ó tippversenyének ei-edniiényei egyébként a \' következők :
9 pontot ért el K. Nagy László (Ktl kaulzsa), aki o PAC-ZsSE \'mérkőzést telibe találta, otomklvül jól tippelte meg a DPAC PB\'I\'C él a KTSE-SBTC végeredményét és az NVTE-KRAC félidejét.
Halász László (Központ szálló) 7 pontot ért el az NTSE-MSE telitalálatával, a KISE SB\'l\'C végci-cd-mény/és a DPAC- PBTC fé\'ldcjl találatával, ök\' kitten kapják u trlbllii jegy-jutalntit a ZMN\'I\'E ZsSE va sárnapi Iniérkőzésére.
I pontot ért el Horváth József (Fő ut 2.) és Hirvúth Jenő (Központ szti\'i\'ól.l. 3 pontos Cziráky Ist-ván, (inig a 2 .j\'outosok közül wn-so-lássál Beivé\'. Jánosnak ketivCzctt a szerencse. Ők kapják a belépőjegy-jutalmakat. A többi tippelő csak 1-2 pontot ért el.
A tippversenyt vasárnapra ismeg-rendc/zük
NVTE— Hegyeshalom
SieplCinlicr 8-án a NVTE és a He-gyesholmi Vasutas csaját jáiszik bajnok! mérkőzést délután i órakor. (:)
— ButMkiállttiaukat tekl-lne meg minden vétftlkÓDyiwir nélkOl. KopsuMn bntoráiuhl*. /\'
Felgyújtotta az édesanyja házát egy kiskutasi gazda
Romlott ételek okozta mérgezéseknél a gyorsan és blztoian liatd természetes .Ferenc József keserűvíz azonnali használata — egy vagy két pohárral — rendkívül fontos segédeszköz. Kérdezze meg orvosid
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kunható
» Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
Zalaegerszeg, szeptember 6
rKIskuta.son a >mu\'thén ten nagy tüz volt. A iViW tüz Csehek portáján keletkezett, az istálló pmjlg leégett, de át-. ter\'edt a tüz a lakóházra, inmjd a szomszéd, Szinodlcs Ferenc házára és sertésótjá\'ii is. Ezek is leégtek, A nyomozás szerint
a tüzet gyújtogatás okozta. A gyanú Cseh Gyulára irányult, akiről rövidesen beigazolódott a gyújtogatás. Egyébként is állandóan veszekedett édesanyjával és testvéreivel, s onost bosszubó\' felgyújtotta Unyjit házéit A gyújtogatás után megszökött, de a csendörök elfogták.-Cseh Gyulát letartóztatlak és nz egerszegi\' törvényszék fogházába kisérték.
Fejszével hasította ketté férje fejét a gyenesdlási asszony
Nők okozták a Balaton-parti véres tragédiát
Gyenesdiás, szeptombvr 6 (Saját tudósítónktól; Gyeuesdiás község népe még telje-en a tCfcnip jelenteti l]it\\.vsgyÍlko.s.sií.g drámájának hatású alatt áll. A cMmdőrségkl hallgatta S>«bóék szomszédjait, ismerőseit. A keszthelyi járásbíróság" vizsgálóbirája a nagyka-dz-oi kjr. ügyészség Indítványára fc\' boncolta ti ta az ügy mvert férj holttestét, Abnn co\'ás iinegállapitotti, ho^y Szabó László fejét két baltacsapás ketté* hasitolta. A koponyán otl vannak a botütések nyomai Is. A buucolás után dr. Lengyel Károly ügyességi e\'nök megadta az engedélyt u holttest eltemetésére.
A csendörég isméteken kihaladta a férjgyilkos asszonyt, $zabó Lászlóné, szül. Keiesztes Máriát, aki eim-uidta, hogy férjével sokszor vojt civódás*. Szabó ugyanis az asszony vallomása s/érint - szerotte u nőket, a végzetes összatfizés előtt is pineér-nök után futkosott, sőt az egyik jószágot eladta és annak árát is nőkre költötte. Ezért tett a felesége szemrehányást neki és ez volt az oka az Összeszó\'atkozásnak ls, melynek hevében az asszony botot ragadott és
az Ittas állapotban ]évö embert többször fejbevágta, ugy, hogy az eszme-letér veszítette. Mikor Szjbóné látta, hogy férje összeseit, nagyon félt, hogyha majd eszmé-\'ctre tér, agyonvéri Öt. Azért félelmében és elkeseredésében felrakta az eszmékt\'cn emberi egy talicskám, hazat dta, otthon aztán baltát íogott éi :tZ élével kétszer férje fejére sújt *tt Az ém* ber - anélkül, h >gy \'magához tért volna - kiszenvedett.
Mikor az asszony e\'é iárták, hogy súlyos büntetés vár reá, kijelentette, hogy tudja és szívásén vesz minden büntetést, mert a fegyházban is jobb szániára, mint olyan körülmények között élni, mint ő volt. Elmondta nnég, hogy a gyilkosság! után elküld* te kislányát a rendőrségre Jelentő* ni, hogy mii történt, később azután Ö \'muga i-i elment az őrsre és elmondta, h>>gy agyonverte a férjét.
S/abó I-ász\'ónét vallamé&i után bíszn\'Ht.iitúk a nagykanizsai ügyészség fogházába. Dé\'uh\'m dr. Kumisz László vizsgálóbíró a uyilk >s asz-szonyt kihallgatta, majd kihirdette e\'ötle a letartóztatásáról szó\'ó végzését. 4,
HP
ANKŰNYVEK,
MOSz-fÖzetek, Írószerek, rajszerek, bőröndök, aktatáskák legnagyobb választékban SCHLE8S TESTVÉREKNÉL.
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
A „Héprádió" eladási helye
Szabó Antal, nasykanlzso,
Fő-ut S. szám.
Szegény gazdag ember
A kertekben pirosan Nyitnak d virágok,.. Hajnaltájban szivárvány Színesek az álmok. Fecskefiók tanulgat Repülni az őszre. S arany subát dob a nap Vándorló felhőkre.
Arany mezők tarlóin Sok kincse a nyárnak: Szegény s gazdag kenyere; Dus keresztek állnak. Mosolyog az Isten is Fenn a magas e%bt\' fíuzát, rozsot siállitó Sok aranyszekérre,
Buzakereszt, rozshereszt... Lálod, szegény ember, Aki szövetségre lép A gazdag Istennel: A mezein, csdreln Arany buzafenger... Borulj térdre, s mondj bálát Szegény gazdag ember,..
Brassányl Qyula
— {Könyörgő körmenetek)
indulnék KIskanIzsáról, Rszloregnyé. röl és Sormásról Homokkoniáromba a Kisasszony-napi búcsúra, hogy kér. jék Istent és a Szent Szfizot a világ békéért, magyar hazánkért, lo órakor les-i a búcsúsok Fogadása, nagyinké n kegy lem |> lomban, tálwrt mise a
templom előtt, mind kél helyen szentbeszéd. N\'ogyinLse után következik n ferences kripta fölé a templom déli falába helyezett márvány Blrcmiók megáldása, rtáni a Sicnl I-\'crene har-madrendje o szabadban gyűlést tart. Fél bárom órakor történik a Fenyves crdölicn és a templom domb old-Mún felállilolt kálvária megáldása, lizi\'kö-veti n befejező litánia fs utána a körmenetek távozása.
— (MÉP kinevezés)
ííróf Teleki Pál miniszterelnök, a Magyar f;lot Parijának országos el. in.un Miklós János postahivatali iga-., gatót ti Magyar filét Parija nagyka. nUsai választókorfileléljcu társ\\oiClönl kinevexto. Miklós János eddig is egyik logbuzgóbb és legmunkásabb \\eí«tö-ségi tagja \\t)U a párt kanizsai szer* vC\'CU\'nck és abb«n a városi déli ke-rálelnek volt \\esetojc Az örrmáetss tény, hogy most at egész választóké, ró let 1árs\\«íCtöjc i«ll a fclsö bizalom erejűvel, a párUe/.etésbcn oiyau crösö-ilést jelent, ami bizonyára hamarosan (ín-ztoli hatását a MLP-kerftleL életében.
(Egyházmegyei hír)
Vasi Jóisol keszthelyi hitoktatót, akinek a gyermekek számúra itt ima. könyvéből félmillió forog közkézen, az egyházmegyei hatóság Kaposvárra
helyette. Dr." Cteitó Antaí kaposvári hitoklató Veszprémbe került szemináriumi spirituálisnak.
(Halálozás)
rtosenbOrg Salamon ny. vasutas ma reggel 3 órakor hosszú sMnve-dés nüíii elhunyt. Temetése pénteken délután 1 órakor lesz «z izr, temető halottasházából. (:)
TtklatM m«x a Kopstoln Butor-únihAK állandó butorklallltaaAL l/.Iostw ée olosó bútorokat kedvező fizetést foltételekkel vásárolhat-
IS3S. ázépternher 1
2ALM KÖ2LÖNV
— (Az OMKE)
ma, folyó hó C-áu evic 0 órakor egyesületi helyiségében fontos ügyben taggyűlést t»rt. Okvetlenül* kérjük az összes lagtársalf megjelenésit, lítiirtk-sdg. (0
— (Hlr a színészeinkről) Magon Mártát, a Bán ky-társu lattá i
éveken át Nagykanizsán Is játs/nlt itriimát színésznőt a Vígszínház szer. íűiltoll*. — ZÍmonyl Márta, aki az Idei s*czoni>an emlékezetes sikerrel vendégszerepelt Nagykanizsán, « JO-kabffy. társulat szerződtette énekes primadonnának.
— (Anyaktlnyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten 13 gyermek szüleiéit, 7 fiu és 0 leány: Vitéz Hollóst József ny. alhadnagy és Vodínák Honának rk. leánya, K<n*t , József röldmö\\o.vés Dávl-\' dovics Rozáliának rk. ioá-nya, Kálovics József földműves és .\\Iilei Máriának rk. fia, Horváth Józícr kőműves segéd és Szabó Margitnak rk. fia, Tislerlcs László ács segéd és Anda Annának rk. fia ikrek, Fajos Antal földműves és Büki Erzsébetnek rk. leánya, Major József csizmadia mester és Ruft Máriának rk. ma, üsetaeki Béla kórházi tisztviselő és Ilencze Annának rk. leánya, Galambos István May, műszaki, altiszt és Kristóf Teréziának rk. leány:\', Horváth luiro-\'gópészkovács ós Pál Máriának ik. kánya. Házasságon kiváj született 2 fíu. - Halálozás 5 történt; Roth FcrCncné Orosz Papp Irén rk. 21 é\\es, Varga Ferenc rk. l hónapos, Tóth Jánosnó Níck Margit rk. 30 éves,\' Salga Mártonná Papp Ilona rk. 12 éves, őzv. Somogyi Dczsőné Kremsicr Eugénia izr. 58 éves. — Házasságkötés 3 történt: Kövesdi István pénzügyőri íővigyázó rk. (He\\Os) és Hozs Uona rk., J-"arkas István bankalUszt rk. és Szabó Rozália rk., Welsz Miklós szó-dagyáros izr, és Nagy Ilona b»nk-UsztviselönŐ izr.
— (Életunt balatoni hajós)
Csennek Antal 20 éves balatoni matróz, aki a Jókai gőzösön loijesi. telt szolgálatot, Balaionujltclynél ön-gyilkossági szándókból a Balatonba ngrottj Társai nyomban sogilségóio sietlek, de már csak holttestét tudták kihúzni. Tétlenek oka ismcrellat.
— Hegjolont a Magyar Kultúra
A magyar katolicizmus vozetöiapjn, társadalmi Ős tudományos szeiniéjo, a Magyar Kultiira uj széunábun isméi néhány nagy érdeklődésre számot Uutó kérdést boncolgat, Világosi-JGáspár a magyar parlament és a parlammtáritmus kérdéséről értekezik, A nemzetek hivatásáról dr. Pélcrlfy Gedeon, " magyar munkáskénlés legújabb alakulásáról pedig dr. OlÜ YÜmos értekezik. Több más érdekes tanulmány, felvidéki cikkek és utíjegyzelck, tárcva és gazdag szemle és kritikai rovat egészíti ki az uj számot.
N»tái i Szer) le in Íj őr V. cstltÜrUjk. Rom. kat. Kassai vért. Protestáns Regina, izr. Elül hó 23.
Góxfürdö nyitva reggel 6 órától eatt í orálf (h*tM, nerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Ofc&jafídsjjot ttaaamczibm ízétakozhalik
(Folytatás az 1. oldalról)
Ma déli had-jelentések i
Berlin: Krakkóig és Lodz alá jutott a német előnyomulás
A néniét liadíjCrcgfö parancsnokság délelőtt 11 órakor a következő hivatalos jelentést adta ki:
A német c.ytpalok szeptember .Vén Lengyelországban tervszerűen folytat, ták eiőrv\'nyoinulásukal. .\\ hegyi és gYor^ait mozgó gé|>c;iieti osztagok a lieszkideken át széles sávban nyomulnak előre Ncu-S iideí relé. A Krakkó, lói délre és\' délnyugatra lávü elieiuá0«n viss/avelelték a\' városba. A rtílsöszi-léziai egész iparvidék igy német kézre került. Ettől északra Cheezmy, l.o-pussno, Plotkow, DcuLsch Feirikau vonalig nyomultak előre.
Sícrndznál áttörték a tengyel kis-eröditményvonalai és I,odz irányában nyomulnak előre cs^ipataink. "A Knhtmnái ?3 Graudcn/uéi átkeli csapatok folytatják az olK\'uség üldözését. P.szakon a Mlavan át oWíro. nvomuló csapatok (>.iah«novol érték el.
Varsó: költözködnek a
A lengyel hadjjelentéti a következő Jiet unondja : Cli^di^nowa^U Küblin alatt elkeseredett harcok foly--uak. Délnyugaton a túlsúlyban lévő ellenséget sikerült feltartóztatni,
A gyorscsapatok Rosannát elérték a Mantvot,
Az északi csapatok eddig 10.001) foglyol és 00 ágyul cjiellak.
Német területen nem volt lengyel légi támadás
A légihareok M>rán tivábbn is bombázták a hálrave/.etö ulakat és több vasútvonalul megsemmisítenek, llus/kavola, skarysko, sarbow és vYre.tl.Cn vasútállomás> láiigokban áll.
Lengyel gépek a Lodi környékén fcllüui lelderiUi repülőkön kivid nem is jelenlek meg. Néniéi terület felelt nem volt légiiámadás. ^
A tengeri haderő clsülyeszlette 1)%. zig elóti a harmadik lengyel tenger, alalljáról.
A német szárazföldi csapatok Bioni-licrg elfoglalása után elérték délre NeUel,
hivatalok a lengyel fővárosból
; Varsóból elköltözött a li(özponti igazgatás) elszállít )tták a sebesültek nagy részét Is. Elköltözött több kö\\; vétség és a lengyel Távirati Injdnís.
Paris : nehéz tüzérség lövi a német erőd-vonalat
A francia hadvezetőség ujabb Je. Jentéfic ezt unondja : Csapalaink néhány helyi jellegű előretörést totlek.
A csapatmozduiatukról a Petit Pa-, risíen közöl részleteket, Eszerint & francia csapatok Is átestek\'-már az első tűzkeresztségen. A francia ne-
héz tüzérség lövi a néanet erődlt-iiuény-vonalat, - jelenti a lap — 8 ennek segítsége alatt igyekszik gyalogság előrenyomulni. Ezekazon-ban csak előkészítő hadműveletek, inert nagyobb támadást indítani még jieni lehet, - Írja a tudósító. I <
London: Pusztulások sorozata a tengeren
Az angol tájékoztatólniínisztérium közli: Az A\'llanti Óceánon hárcjmiálcázott fegyveres néanet hajót megsemmisítettünk. A német buvárha-jólt több angol kereskedelmi hajót süllyesztettek el. A buvárhajókat
most angol hadihajók vett,ék üldözőbe. Ang-ia nknaövet létesített. A| rmi-hisztérium értesülése szerint kétdán és egy görög hajó német aknára futott és elsüllyedi. Az Összes hajók legénységét imcgmentették, i i
Brüsszel: légi ütközet az aacheni iparvidék felett
A be\'ga határról megfigyelték, hogy francia repülők Légitámadást hajtottak végre az aacheni iparvidék ellen. Jól leheléit hallfuti a (nómet Jégelháritók auüködését és a német vadászgépek bugását. Az. hiszik, hogy a támadás ercdinényte\'eii ma-
radt. Aggodalmat kelt azonban,hogy, a francia gépek belga terület felett repüllek vissza.
Más jelentés szerint az éjszaka Brüsszel felett idegen gépek repültek e\', á légelhárító tüzérség lőtte U őket, de eredménytelenül.
Megszűnt a távolkeleti háboiut elindító ok
Ticncjn, sicplcmi.er 0 Tegnap kiadták Ticncmben azt a négy kínait, akiket " japánok gyilkos. Sággal gyanúsítanak és akik miatt tn. lujdonképpen n* egész japán—an^oi távoikeleti viszály kitöri.
Vi semlegesek
Nowyork, szepleiiiher C Rooscwelt aláirta a senile^es;.éfíi
törvény élclbe\'éptcléséről szóló kiáltványt. A -semlegességi törvény megtiltja a harcban áUó felek részére történő száll il iíso kat és szabályozza a Panama csatorna forgalmai.
Ujal)ban l\'ortngália, Perzsia és Yo nozuela jckmtjetlc be semlegességéi.
Legújabb.\'
Nem történtek hadműveletek a luxemburgi határon
portján a néanet Őrség még tegnap Ls szabadon sétálgatott.
A luxemburgiak attól félnek, hogy területükön át Saarbnückeu irányába;; akarják a franciák Imegkezdenl a támadást. | j»
Feloszlatták az angol kommunista pártot
London, szeptember 6 ták. A párlheiylségeket bezárták. Al Ncw-s CronicJe Jelenti, hogy \'az AI feloszlatásra a belügyiíiinlszte\' ongoi kommunista pártot feloszlat- (Folytatás a u. oldalon)
Luxetmboirg, szeptember 6 A fi-ancia és nómjet határ niögó beuyu\'ó 500 imiéteres dombokról kitűnően szemimei lehet tartani a M<^ gluot és a Siegfricd vonalat. Egye^ lőre imég semiféle komoly hadmű-velct nem észlelhető. A Mosel jobb
Újra megindult a buza-kivliel Olaszországba
Murakeresztur\', s\'.epteauber 0 (Saját tudósítónktól) Jek-ntcttük, hogy az augusztus folyamán erősebben megindult buz.ikhitel Olaszország fe\'é rövid időre visszaesett, de augusztus 26-10\' fukozatos:m Ismét niegindult. Mint megállapítható, na-px^iita 30-32 vagon magyar ,buza hagyja elaaiiurakcreszturi határállomást Olaszország felé, főleg Trieszt és Fiume rcndelletéVisei. Hasonló » Ií3ly7cl a gyókényvsl álNmiéou, ahol szintén imintegy 30 vag.ui ntegy naponta Olivszorszitgba. I
A szarvu-smurha-ldvitei klzái\'ólng Gyékényesen át történik, Murakc j-esztur^n át csak elütve indul, he tettként 3-1 vágni .marha Máltába Napi 1-2 vagon blborhsre és heten ként 10 vagon (maláta Olaszországbí a további "kivitel, a többi kivitel je len féktelen.
Ezzel szemben Jugoszláviából mint egy 15 20 vagon fa főn be hazánkba, fő\'cg tyüielfa, Olaszországból egy-két vagon citrom. ,
aiül
NAPI* ^FlLLERet"
Leltner ödBn ugy a maga» mint fia dr. Leltner OyBrgy
és ai összes rokonság nevében megtört szívvel Jelenti, hogy fele|lhelellen, szeretelt felesége
8z. Fischer Irma
életének 50-lk évében, hosszú szenvedés után elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait f. hó 7-én d. u. 5 órakor a mgykunlzMl Izr. sírkertben fogjuk örökös nyugvóhelyére helyezni.
Letenye, 1939. szeptember 6.
66
baimi KoawHra
. (i-\'nlytdtAn az 5. oldalról) rendelete adott alapot, amely ínég. | Hasonló értesítést kaplak az
ungo!
tiltja a kommunisták összejöveteleit. | fascisUSk Is.
Még két olasz hajó Indul Amerika felé
\' Róma, szeptember 6 , tettei most íiiég két nagy A Rex óceánjáró útban van rniti Amerika felé. A[z olasz hajóstársaságok a nagy érdeklődésre való tékán-
A németek elfoglalták Neusandecet
Berlin, szeptember 6 | dióállomások lettek. Mindkettő íele A \'délkeléiért előrenyomuló csíp: tok elfoglalták Ncusnndeczel
gőzösl
akarnak ulnaklndltani Észak- és Dél am\'erlka felé.
részben német, fc\'erészlen lengyel műsort ad, |
Kattovícze ís Troppuu néniét rá.
70 német bombavető támadása Varsó élten
Legújabb jelenlés arról számol be, hogy 70 német bombavető repülőgép jeleni meg reggel Varsó feleli, akik megtámadlak a lengyel fővárost
Több ember meghalt, sokan megsebesüllek. A lengyelek 7 némel gépel lőttek le, egy gép eliti\'t.
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓN {ut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószaiüzlétben vásárol Fc ut 1%.
Fényképezőgépek 8 P-től, márkás filmek 88 fillértől. ftfT Szakszert! kldolgoatáa I
Használja naponta 2-szer a foylaAoldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket. Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
Csillárok,
falikarok,
éjjgliszckrény-lQfíipák
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részlétfizetésre is
DRÁVAVÖLBYI-nél
SutfAr-üt 2.
UJból megnyílnak a magyar munkatá borok
Budapest, lOpteaiber ö A nyári niimkatfilwrok Ijefojöítévci srtrrtonrber 15-én űJból mflgayilnak Tihanyban és Riuiai^bYböton a ferri, Dégen i>edig a női mankaUiborok. A niunkatáborok november IJg tortának, a 1»hivök,mnr m» szítmentek. Az Ön kiíntos jelent f*zés*kct a legközelebbi nmnkatélrorokra szcptemLor 10-ig fogad já.k el.
A letehyel klr. IttHibirSilg, mint telekkönyvi hntőság.
3912/1030, tk. az.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr, Pozsogál Rezső végrehallatérak Lenaz István végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtási ügyében a Ikvl hatóság a végrehajftal árverést I0G P tőkekövetelés is áíulílial behajtása végett a Bonla községben fekve a a bonfal 11». azllkvben 219. íiraz, bzöiő éa rétnek a Barkóca he-
Sren B 11. n. véprehajea&t szenvedő nevén 16 Illetőségeié SÍI P 20 f., ai u. o 171. sztjkvben 326/b. hraz. szánténak a Kertaljai diliében 1 24. alall végrehajtást szenvedő nevén illó lllelőséitére 44 P 40 I, as u. p. 472. attjkvben 4357b. hraz. szántó-nak a Ilecel tábla dalében B 24. a. végre, hajlilt szenv. nevén állá Illetőségére 26 P, az u. o. 233. szljkvben 437/b. hraz. ssán-ténak á Becel tábla diliben B IS. alall végrehsllást szenvedd nevén éllé Illetőségire 119 P «0 !., a> n. o 233. aztjkvheu 437/chrar. azinlénak aBecel á51a dűlőben B 15. a. végrehajtást szenvedd nevén allé Illetőségére 4 P, az u. o. 262. sztjkvben 328/a. Íme. lalnlénak a Kertaljai diliében B 16. a. végrehajtást szenvedd nevén áilé Illetőségére 88 I> 80 I.. a« u.o. 575. sztjkvben 340/8/a. hraz. ssőhfcek a Csákányi oldalon II 7. H. végtehajtást szenv. nevén illó Illetőségére 137 1\' 40 I., az u. 0. 594. sztjkvben 340/6/a. brsz. szélének a Csl-faányl oldalon B 6. a. végrehajtást szenvedd nevén Ilié Illetőségére 25 P 20 I., as >i. o. 594. sztjkvben 340/0/5. hm. Szőlőnek a Csákányi oldaton H G, a. végrehajtást szenv. nevén álló Illetőségére 5 P. az u. o. 594. sztjkvben 340/7. hraz. szélének a Csákányi oldalon B 6. a. végrclisllá.l szenv. nevén állé Illetőségére 56 P 40 I., az u o. 594. sztjkvben 340/8/b. hraz. azé-lőnek a Csákányi oldalon B 6. a. végrehajtás szenv. nevén állé Illetőségére 138 P, az 11. 0. 617. satlkvben 326/c. brsz. szán-lónak a Kerlekaljsl dlllőben B 19. í. Végrehajtási szenv. nevén álló Illetőségére 43 P 80 i, azn. a 1219 szljkvben 301c. brsz, Bellelekre 595 P 20 Ilii. kikiáltási álban elrendeli.\'..
Az árverés nem érinti a borsfái 100.233. szljkvben a 2148/lk. 1899. az. végzéssel özv. Dómján Vehdeloé az. Tánezos Anna Javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jogot,
A Ikvl hatóság az árverésnek Borsls községbázánál megtartására 1939. évi szeptember bő 26. napjának délután 3 óráját tozl ki és az árverést feltételekét ez 1881: l.x. l.-c. 160. S/a alapján megállapítja.
1. As árveréa alá kerülő Ingatlanok közül a borslal 100, 171, 172, 283.262. 594, 617, 1219. satlkvben felvett 219, 326/b, 435/b, 437/b, 437/c, 328/a, 340/6/a, 340/6/b, 340/7, 340/8/b, 326/c, 30/e. brsz. Ingatlan illetőségekkel a kikiáltási ár 3100/e-ánál, a borsfái 576 sztjkvben lelvelr 340/8/a. hrss. Ingatlan illetőséget pedig a kikiáltási ír kélhaimedánál alaeaonyaBb áron eladni nem lehel (5610/1931. «W. E. sa. rendelet 21. §)
Bánalptnz a klUállásI ár 10 °/e-a, amilyet a magasabb Igéiét ugyanannyi °/o árit kell kiegészíteni.
Leltnye, 1939. évi Jniilus hé 7-én.
Dr.\'Kórposs a k. klr. jblró. A kiadmány hiteléül: /
HánisaJles >. k.
ÍWI tolekkflnyvvtltli.
— mmm <—I
\'mindenki n helyi koreakoíIŐkntl I és Ipuroaobiil «otozm be I I
IS^JÉÉÉB7-
ADÁS vétel
Néjseísliír. előjegyzési ttlogad -sjHssMI Blttnér rftlMtoatl Bálát.,
Deák-tér 2. «
Jékarban lévő remem kutka.íl vea. tlélt. Telekl-nt 38. •
Szép, leikötözni való »811 megiend.l. hető. Legkisebb lélel 10 kg. Hortby M . ut 37. Tel. 131. •
LAKÁS OZLtJfflELYfSÉO
tsltuobtta illesi lakás november 1 re ijsdé Oserlgery-ut 79. "
tttllrinbejáratu bvt*rm**n •»•«»»,
lllidőszoba használattal «sonasi kiadó t!r-tsébet-tei .18 Schleslager. •
\'\' HÁZ I6S rNOATLAp)
Veszek 30-50 hőid birtokot gazdaaágl épDIetekkel. - Ajánlatot klldéhlvalslba
„<téasp«na" Jeligére. 2978
F«»yké»»i«k ftenrarivswi Miriti
gépek, Hímek, lemezek, papírok JagoMséb-ban, kidolgozás legszebben Vastagh loló-sza!dlzletén];ibora(tvilunll)a!,.l\'ő.lit 10 1815
OTner-lbal Iskolai végzettséggel tn golrs tsrrltök. Huaieiité, C&ngery-u 33. •
Emllliásl, géplilnuéal, rolabráat vállal HuastUé, Klnlzsl-ulca 70. •
Angol sjrbrsTrátl gyoisln él alaposan tahitok. ElőkísíllÍB államvizsgára. Clm a klfidóbaii. *
Mindennapi knreleiéabél oauegyíltott séljtssst, régi vagy «1 Icasaaikil, saa-nyorf és külláldll, leloazlatotTgyűjteményekéi bármikor megyéiéire keresek. — Barbarita Lajos, a Zalai Kdslöny f. szer-Sresztéja. Brrleklődnl teliét fateron 78. is. vagy személyesen mlndannap d. u. 8—7 éra között.
s^*3%fslstsÜtsUfMtil slflÜllá •VEM
MENETRENDJE
érvényes 1039. ,ná|u> 15-tól.
áumaáim tél mmuMHmmt*
Vasútállomásié Erssébel-térre
4M \\ B» 70» T« (M 11« 13« «4-1« 4SM ijío üo:f» 222» 23M u * 1 1
5
LatáMiyal tri «nota-and
UtnyMIU. 1-41 HlSTkuutsnVlnd. 14-00 SiuLukilrairk.7\'U t.lM,lr.l,». 11-10
ZAL*I KÖ2Ld»V
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „KOiflataaságl R. T. Nagyk.altsa". Felelős kiadó i Zalai Károly. Nyomatott i ¦ „Klzeazdasáel R. T, Usgykaalila"
uysmdájáliaa Hi|yti>lrs>a (ilyoiiuléért tolul: Zalai Kkroly.)
79» Évfolyam 205. nani.
Nagykanizsa, 1930. izepUmber 8. péntek
Ara 12 .mt
POLITIK «.I NAPILAP\'
H lüdóü .alai i FU 5. .,<4k.
Felelős szerkesztői Barbarita Lajos
Elftflulc-tl ara: eg» bór. • neiiKc. 40 Sili.. Sieikesítőséai il kiad óll Iva lall telefoni 78. m.
Westerplatte a németeké, Harsétól 40 km-re állnak a német csapatok - nyugaton minden csendes
Szerdán az OÖk Város fe\'ől raág-még felhallatszó békehangok még halkabbak letiek és imindjobban .1 fegyverek szava lesz a döutö szó Európában. A lengyelországi had-müveteteksorána németek ujabb! fc-leiitos sikereket értek el. Bromberg után elfoglalták Graudencet, Sie* radzt, Kattovloot,
Krakkót
és Neu-Sandez-t. A szerdai napon a Mlavan át előrenyomfuló csapatok 60 kilométerre megközelítették Varsót is.
A német tndseregfőparanovnoksrtg a keleti hadszíntérről 0 következőket jelenti: 1 1
A felső*zllézlai iparvidék teljes megszállása befejeződött. Erisei
Lengyelország nehéziparának 90 százalékát elvesztette.
Agyút, puskát, géj gyártani nem tui
„„vert tovább k." Ugyancsak 11
repülőgépek és gépkocsik gyártása-ntík lehetősége Is elveszett számukra. A lengyel kőszéntermelés 95 százaléka szintén erre a vidékre esett; A német jelentés ezután fel. sorolja részletesen aHaugycl ipari veszteségeket és közli, h>gy a csapatok a lengyel petróíeumtelepek felé közelednek. A tegnapi nap eseménye volt az is, hogy
a lengyel kormány Lublinba tette át székhelyét,
egyben elrendelték Varsó kiürítését.
A lengyel vezérkar jelentése szerint Varsót tegnap több ízben bombázták ismét a német repülők. A lengyel repülőgépek a német páncélos osztagokat vették bombatüz a\'á. A német gépek közül tegnap 16-öt, tegnapelőtt 20-at lőttel: le a lengyelek, - mondja a lengyel jelentés. Lodz, Tarnow és Pinczowkö\' nyakán heves harcok folynak. Qdl-íja körül a danzlgl csapatokkal ál1 a harc. : ,(
A nyugat! frontról elindult az első sebesült-vonat
A nyugati\'frontokrói kevesebb hh* érkezik. A francia hadseregfőparancsnokság közleniiónyc csak eny-nylt mond: Csapataink előnyomulása a határokon tui különböző mélységekben folyik*,
Parisban az éjjel ujabb légiriadó volt. Ugyancsak két Ízben volt légi veszélyben Le Havrc és egyszer Llon. ,
Az olasz lapok harctért tudósításul szerint nyugaton Is követelt már áldozatokat az összecsapás. Neu viliebe már megérkezett az eJsö sebesült-szállító vonat. A Basel-Genf közötti
svájzi-frarrala határt lezártok.
Baseli jelentés szerint ott a határ-
vidék csendc-s, A franciák teljes sötétségben .tartják a vidéket, de német részről nincs csökkentett fény, sőt a vonatok Is közlekednek, A vonatos szeköt te tea Svájc és Olaszország között ís ujbói .megindult.
Angol részről nem. tőrtónt semmiféle mozdulat,
a tájékoztató minisztérium kiadott közleménye mindössze azt közli, hogy a s/jíraXföldi hadsereget, a, niUlelát és a territoriális hadseregei egy beolvasztotta k.
Brüsszelben belga- luxemburgi vegyesbizottság (Üt össze, hogy a semlegesség hatékonyabb ¦megóvása érdekében szükséges közöseintézkedé-seket .utegbeszeijék. ¦
Berlin, Róma esendet jelent a nyugati frontról
Berlin, szeptember 7 (Némtet Távirati Iroda) A német csapatok a Iegvérm|csebb várakozást felü-niuló gyors -iramban nyomu\'nuk előre, A német csapatuk Varsótól már csak 40 kilométerre vannak.
A nyugati hadszlnttéran már a ne-fjyedik napja tart a hadiállapot, lövések azonban imég mindig nem dör dűltek el, -. jelenti Berlin. A nyugati harctér hanguiatána jeliemnző, hogy ott, ahot a néiinét és francia erőditméuy-vonal hözet fekszik egymáshoz, a katonák kint sétautak az erődítmények tetején és egymásnak virágokat szórnak át. Esténkint a francia erődltrnjényeken kivilágított tábla olvasható czafcl a felírással : »Ne löjjetek, mijl som lövünk !« (MTI) . éi • [ ,
Kóma, szeptember 7 Az olasz sajtó a nyugati hadszíntérről irva/áireulnt anrtt, botfy négy napkó^várják már « komoly had--műveletek megkezdését. Míg a németek keleten egyre jobban nyomulnak Lengyelország felé, addig itt nem történik semmi. Ha a katonákban valóban élne az a vágy: elpusztítani a hitte Hamist, - mint ahogy a francia lapok Írják - akkor mái- magától is eldördüllek volna n fegyverek.
Minden német város fel-kéazült \' f
Berlin, szeptember 7 Az esetleges repülőtámadások (\'I Jen valamennyi német várt* felkészült. A városok körül légvédehnf Övezeteket azerveztek, megfigyelők-•keJ és légelhárító tüzérséggel;
London Jelenti: „a háború gazdasági téren is megkezdődött"
London, szeptember 7 tájékoztató imniszté.
Az angol rium közíése szerint
hajnalban egy ropülőraj tűnt fel ax angol partok felett.
Először nem tudták megállapítani, német repülőkről van-e szó, de nem sokkal később mnár eldördültek a lég védelmi ágyuk. Egy szemtanú állítása szerint egy gép a tengerbe zuhant Londonban a riadóm az utcák ki-
ürültek. A járókelők gázálarcokat öltötlek és az óvóhelyekre siettek.
HUatatos jelentés szerint nennosak a szárazföldön, levegőben és u tmÁ g?ren kezdődött \'meg a harc, hanem gazdasági téren Is. Londonban külön szervet létesítettek, amelynek célja az hogy «z el\'cnség nyersanyag ellátását meghiúsítsa,
Os\'ól jelentés szerint az angol hídi hajók anár a prandevogi partokon cirkálnák, h-igy a vasércszáUitá«t megakadályozzák. 1
Ciano az ang I nagykövettel • tárgyalt f>
. Róma, szeptember 7 Clano gróf olasz külügyminiszter szerdán hosszasan tárgyalt a rójnijöi angol nugykövettél. A tanácskozások ró> nem adtuk ki hivatalos jelentést.
Lengyel és francia vezérkari tisztek érkeztek Bukarestbe
Bukarestben és aki egy héttel czélött hagyta el Parist, hogy Uélkelelourópai
Bukarest, szeptember 7 A bukaresti mozikban tegnap ro.
kons«nv, tüntetéseket rendeztek Anglia
és Franciaország mellett,
Romániában nagy nyugtalanság
észlelhető a különböző hírek miatt; A kormány épp ezért felszólította a lakosságot, liogy csak a miniszteri elnökség által kiadott köziem ínyeknek adjon liitolt.
Bukarest, mopteraber 7; Varsóból két repülőgépen kngyeaj vezérkari tisztekből álló nagy küldött ség érkezeti a román fővárosba. Meg nem erositeli lürok szerint olt tar-tóckottik Ismét Woygand frunciB tábornok |s, aki mfí márciusban is járt
kórutia menjen.
Illga, szeptember 7 Lengyel jelentés szer\'.ní
Varsó kiürítése nagy nehéz ságekbe ütközik.
Szállítóeszközökben ugyanis n \'gy hiány mutatkozik, a vasutakat pedig szétbombázták. Ugyancsak nagy nehézségbe átkozik - a lakosság élelmiszerellátása, A varsói rádió fejszóiitotta Űz összes mezőgazdasági üzemeket, hogy termelésükéi fokozott inértókLeo folytassák, mert a hadsereg ellátása is veszélybe kerülhet
Mindenütt hátrálnak a lengyel csapatok
múlnak előre.
Északon a Thuni--Strusog vonalat átlépték. Még keletebbre
Rosan német kézre korült. Graudenz körül nagy zsákmányra tettek szert é-s négy csapattestet megsemmisítettek.
A iéglhoderö tovább müködött.sok vasútvonalat (megsemmisítettek, Varsó nyugati pályaudvara lángokban áll. Tegnap 18 lengyel gépet pusztítottak el, köztük 12-ot légiharc során.
Berlin, szeptember 7
A vezérkar á\'tal kibocsátott hivatalos hadljítentés szerint a lengyel csapatok mindenütt hátrálnak. Észak ke\'clen még sok helyütt folynak u harcok, harcbanállnak délkeleten U. Krakkó harc nélkül került német kézre. Délen Neu-Saiideztól északra átlépték a Dunajecot. ,
A nyugatról betört erők Kieloe elfoglalása után a Usagora hegytől nyugatra gyors ütembeii\'Vl\'oitwsov és Lodz felé nyo-
Az angol és francia hajókat felszólították, hogy hagyják el a keleti vizeket
Tokió, szeptember 7
A japán-orosz nézeteltéréseket a halászati jog körül békés uton rendezték, A jövőben az oroszok nem háborgatják a japán halá«h»jók«t.
Tokió, szeptember 7
Bár Tokió távol akarja magát tartani az Incidensektö\', Anglia és Franciaország beavatkozása a távol-keleti ügyekbe komoly aggodalmat kc\'t a {apán kormányban.
Beriinl és római egybehangzó jelentések szerint a tokiói rádió felszólította az angol és francia hadihajókat, h<*gy hagyják el a japán-kin a I vizeket.
123 angol ét francia hafó Gibraltárban
Gibraltár, szeptember 7 Gibraltárban és környékén 123 angol és francia hadihajót vontak Össze. ,1 1
(Folytatás az 5. oldalon)
ZAJÜAJ KÖZLÖNY
Forma ruhák, sapkák, intézeti felszerelések
nagy választókban SZOMOLÁNYINÁL
Csütörtök
BUDAPEST I,
17 Hírek szlovák és magyar-orosz uyelven. y~ 17.10 A 2. liouvéd gya. logew«d zenekara. — 18 Náray Antal előadása. — 18.30 lícrtési Lajos éne-kel. — 18.50 Csűrös Zoltiíu előadás*.
— lp.18 Illrek. — 10.25 A rádió sza. lomenekara. — ti) 55 Külügyi negyei-óra. — 20.30 <U«kony. Színmű egy •.ei.onáabutt. — 20.55 Dr. !*takl Mária előadása. — 2Í.10 IIuzOHu lirck előadása. — 21.10 Hírek, idő járásjelentés, lürok szlovák és magyar-orosz nyelven. — 22 \\valdb«uer—Kerpely voHósnégj\'es. ~ 23 Csorba Gyula cigányzenekara. ~ 0.05 Illrek.
BUDAPEST II.
10 Kertész Lajos énekol. — 111.30 Ur. Nagy Sándor előadása. — 20 Hírek magyur, szlovák és .magyar-orosz nyelven. — 20.20 Hanglemezek. — •21.05 Folo\'vasás. — 21.35 Időjárás-jelentés.
BECS
18.10 Szimfonikus Indulók. - 11) Játéít/. - 20.15 Szimfonikusok. - 22,30
Péntek
BUDAPEST I.
8 Szózat — Utána hanglvmezek. — 8.15 Hírek. —. 10 Egyházi ének és szentbeszéd. - 11.15 C.örógkallioÜkus istcntlsztelet. — 12 20 Időjelzés, Jdü-járásjelentés. — 12.30 A rádió scaien-zenekara. — f!í Hang lemezek. — 15.15 Tarka gyermekdélután. — 15.45 A líoszkárt Pesli Főműhely Dalárdája.
— 10.15 Dlósszilágyi Sámtiot elöadás-i.
— 16.45 Időjelzés, hírek. - 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 17,10 Fftzekas Mária magyur n\'itákut
¦;nei*l, Uséri Balázs Kálmán cigány-i\'-tvekJM, - 18 15 I)r. Takács József előadása. - 18.45 Tejééi látják el a Mlu ifjúságát. Beszélő ltudinszky San-dor. - 10.15 .Hírek. - 10.25 Táno lemejek. — 1050 Felolvasás. - 20.10 SportKÖztemények/ — 20.20 Budapo.ti Hangverseny Zenekar. — 21,40 Hírek, időjárásaiéntés, hírek szlovák és uia. gyar-orosz uyelven — 22 Lovászi Férnie cigányzenekara. — 23 Szórakoztató h«ngleinOíOk. — 0.05 HUek,
BUDAPEST II.
11.13 Hendöreenekor. — 10.20 Puky Judit rengortoik. - 20 Illrek. - 20.20 Felolvasás. — 20.50 JUzz-szólók. — 21.35 Idöjánísjelentés.
BÉCS
P.90 Könnyű ieue — 12 Déh zene,
— 14.10 Szórakoztató zen©. — 18.40 Szórakoztató zene. — 22.30 Könnyű zene.
— Büi«-IíiAUm*uafcai tekintse mey tolnáén vetelkénjrtzer uölkdi. Kopstslr bulorUrbBáir,
Amiről az újságok irnak
Varsóból jelentik •elesett
ftvszá\'zadok óta minden esztendő szeptember 8-án, Boldogasszony ünnepen e/rek és ezrek zarándokoltak Lengyelország minden részétel az ősi kegyhelyrr C/.ciislo-i cnbwába, Nagy boldogasszony csodatevő kegyképe elé.
Az idén már csak lélekben z«niu-dokolluitnak el a l.ujyelek Czen*-tocbowába, Csakmess\'iröt kérheFk « Szüz«nyál, hogy legyen ujabb csodát. -.
Kz a város nemcsak mint bu-csujáróhoty híiO*. A liudijelcnlé-ickben la gyakran szcrejielt már Ifl M-ben A/város körüli, u világ-hálmru lArtenetébon is Jelentős neio.cte.ségil liánokról flz akkori llöfcr od jelentette: . tOll bugúsz* tus .tán uz eddig orosz birtokban volt várost olíoglaiták a német csapatok.)
iA történelem LvméUődötl 103« szeptember 3-i\'m. Huszonöt év és egy hónap tojt cl mindössze és újból német csajiutok foglalták el Cwnstocliowál, Minden hadviselt tudja tizl is, hegy 1011 dciembe. rélicn újból rétHá liarcok voltak a város köríll és itt omlóit öss/o a Szilézia clKn intéiCtl nagy orosz támadás. v;
íA városnak sok magyar vonatkozása is van. Kitekintve a vi\'ág-bábomban ezen » környéken cl-hullotl :ok magyar vérétől. Mert a csodatevő .Fekete Madonna, képének ŐXzfil Nagy Lajos kora óta magyar púiosrendi sierzelesek, 1A város mvKctü > Fényei liAlmon még a XIV. században épült Ogy kolostor, amelybe Magyarország egykori nádora, Uláuó opoliczal licncg még i 382-ben magyar pá-Unokái telepíteti Máríajiostlrárél.,
.\\ pálo-\'ok ziírdája uzölu századokon átinemesak a lelkek védcl-\\
Czonstoohovva
Czenstoohowa
mezője volt, meri u labirintus-szerű zárda kóré ötseógÜ várerős. ségot épiloitek, Et a csillaga lak it várerfisség a vltágltúlioru "Inti is megvolt és most — mint varsói jelentés mondja — német bombák alatt pusztult cl. Az erődítmény középén áll a kegytemplom. Legfőbb ne\\OzC lessége Nagyboldogasz-szoiiy csodatevő kegy képe, "melyet a SsázanyS sötét, barnásfekete iircszinéröi . Fékeid Madonnának -liStv a nép. A lengjelek (.akár csuk ti magyaroki ¦Magyarok Xagy&vsio-nyát ) od a kegykéjvci mint He^l-n* Ragul Poloní"*.! [.engyeiurWig olt«lmazóját tisztelik.
A templomban megtalálható Szent István, .Szent Imre és Szent László életnagyságú szobra Ja. Az előcsarnokot i\'Vaicr (iyőrgy épí-tettc s ezé|t az ö éleiéiről vcll rre>kók diszilii a faiak egy részét. : A zárdának értéke; és imiíeálís ritkaságokat őrző könyviára, s;őt saját könyvnyomdája is van lib-1h?ii a könyvnyomdában régen igen Mik magyar könyv is készölt, nem bésiéina a magyar vonatkozású könyvekről. l)e eren nem is BtAbad csodálkozni: \'lilszcu egy királyé vo\'t M«gvarorszáímak és Ix\'ngyvlorszá^nak.
A Teugj*3ek a kolostor szétbom-b .i. ál jelentik, a némclek cáfolják Nem* tudjuk mCimylre pusztult el a kolostor, a pálosok gazdug kini^cskflmráj i és «z egyéb pótul-liatalhm műkincsek, de rcllétolcz-lictö, hogy — mint évszázadok ót*
aunyiuor, *nnyl vészbe)] — a .10. keW Ma«lonn\'i. most is sértetlen maradt.
IK\' akár igy v\'n, akár nem, a lengyelek énekben a rájuk nézve annyira súlyos Időkben, leiekl.cu bizonyára még most is elzarándokolnak Cicus tochowába...
(ff. 90.
wwaaawwwaww>aaaawia^^
Megkezdődik az őszi élet a MÉP nagykanizsai kerületében
Szeptember második felében pártgyBléBt terveznek a főispán részvételével
Az ősz beha»(lnUísé>cl megindult Nagykanizsán az orőteijes pórrOlííll és snenezésl anunka a Magyar É\'ct párl-front]án.
Ah\'Jgy dr. Thohvay Zsigmond vá.-
1
rosí pnrtvezetőtöt értesülünk, a Jövő héten értekezletet tart a párt Kölcsey utcai helyi-égében a pártvezetőség, unely alkjaionünfal be-) nmtatkozlk az uj kerület\\ezctö, So-.mogyl Gyu\'a paliul földbirtokos is és társ-kerület vezetői nninöségbcíi a minlszteieinök áltaj tegnap kínevezett Miklós János postahivatali igazgató és vitéz Tóth Béla is. :
A pártvezetőségi értekezleten meg-beszéjik az őszi munka programját,
1939. szepiempar 8
Katanaiffelsxerelóselk egyenruhAzati oikkek
egyedül legolcsóbban basierezhutuk
BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. sz. Teleion 625.
majd kiegészítik n tisztikari és kibővítik a válaszijinónyt.
Somogyi Gyu\'a kerilletvezctő rövidesen felkeresi a kerület községeit, hogy íinegbJinerjc a választó-polgárságot é-s a vidéki vezetőférfiakat, j
Ugyaucsak sor kerül a vidéki vezetőség kiegészítését-e, illetve a választmány kibővítésére.
Az eredetl\'eg szepteanber első napjaira tervezett, de * elhalasztott párígyüfést szeptainber 25-én leríják meg, azon részt vesz vitéz gróf T»fc . "ftSki Béla főispán, a MÉP vánmegyel elnöke is. " ,
Nagykanizsán a partéét zavartalu nu\' folyik. Dr. Thoiway Zslgimoud városi ve/etö nnindennap déJelőtt 10 órától déli í óráig a párthelyiség ben liiiindcnkíiiek, minden ügyben rendelkezéséne áH.^, •
A miniszterelnök vitéz Tóth Bélát, a Mf!P nagykanizsai északi korülct-vLvelöJél a nagykanizsai választóké, rfilct második lársvOietőjévó uevczto kl. Vitéz Tóth üéla, u kanizsai Barossí-kerülcl o\'nöke a Magyar Rlul Pártjában eddigi lelkes munkásságával valóbon rászolgált erre a megtiszteltetésre.
Hősi naptár
Az orosz lengyelországi Príplaty-mo-c.-arak közt fekvő Mukosinnát vívott __ütkőzetlíCn a volt debreceni 2. honvéd huszár-
\' ezred soraiból különösen
1 1915. Itt
kitűntek: Kocsár László Vuszár, aki magyar virtussal harcolva egymaga szabadította ki bajtársát, akit 5 orosz elfogott és bálra "kart kísérni, továbbá Körömi János huszár, aki a Kürti erdőben rajával a századátM olszákudvn, öntevékenyen megtámadta a% oroszokat és halót kőzjilük elfogott.
Mind kettőjüköt a kis ezüst vitézségi éremmel tüntették ki.
\'w ¦
I-olCfiiénycsséggei párosult vitézség jellemzi Bács János ¦ volt marosvúsár-1 helyi 22. népfelkelő gyalogezred bcli őrmester magatartását a Szeret folyó mentén vivőit liarcokb\'m.
Bács őrmester szakaszával az; oroszokat folytonosan megtévesztve, jiíisz-lóalja visszavonulását oly ügyesen fedezte, hogy az ellenség — nagyobb erőket lejtve — két teljes napig vesztegelt n maroknyi csapat előtt.
Miután föladatát derekasan megoldót la, szakaszát szjerCn esésen vissza. "^Ozetlc zászlóaljához. Jutalmul a kis ezüst vitézségi érmei kapfl.
VÁROSI MOZGÓ. Hapyar filmpremierl Péntek, szombat, vasárnapi
13 kislány mosolyog az égre
Fényasi kisérS mfisor — Aktuális Fox Hiradó és egy külön meglepetés!
Előadások kezdete hétköznapon 5, 7 és 9 órakor, ünnepen és vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
tjjg. Bzeplember k
B111r-DII1a.1EI1.nTUI
vHkeraikedése — Nanykanliw
CORDATIC
LERAKATA
Nagykanizsa tízesztendős városfejlesztési tervezete
A város középltkezésl bizottsága elfogadta és a képvlselötestfllet elé utalta a hatalmas tervezetet
Bajtársi parancs
Tekintettel .a jelenlegi világpolitikai helyiéire, be országos Frontharcos Szövetség lilnotóége a frontban os ha. (fj-oményoknak inegíclciccn komoly bajtársi" szóval fordul Magyarország össics frontharcosaihoz.
Bajtársak |
Világháborús tapasitnlataink nyo mán, — ¦ emlékezzünk! Annak ideién u fegy*lmOi»tl kőtclességludás vitte annyiszor győzelemre fegyvereinket ICuiiékezzfmV, ltogy győzelmes fc^y. ereink mögött a legyeImczet\'cn nem ictcllcnes tel forgató/elemek nknuriim kajának eredményeként a világháború Mamiinkra mégis elveszeit!
linjtiSrs»kI Mi nagyon jói tudjuk, hogy mit jeleni a ncmíoR megpróbáltatás óráiban a mindeme elszánt akarat, a tegyéltnjBueU polgári usszc-fogás, az elsó vonalban küzdő s ir. katonák és a hátmögöiU országrVs ek polgárába kózfti. Tudjuk, hogy ez a győzelem 1 í )
(•roknek a gyakorlati tapasztalatok\' nttk ai őszinte itérrcsövel az Ofszágos Klnökség folhivtja a SzövcLség min len egyes tagját, n vérben, tfizi.cn edzeti bajtársak összességéi, ltogy a mostani válságos időkben a ou R helyen, ahová a katonai, vagy polgári beosztásunk állit, becsületei kitartáss\'d, példaadó kötelesség! udással, frontharcosokhoz méltá fegyeiihezettséggel végezzük a reánk háramló munkál.
Mi frontluireosök járjunk élen hazafias áldozatkészségben, minden tettünkkel és.cselekedciíüikkol mulassunk követendő péidttt; Oz ország min.lön rendfl és raingu\'lakosának.
A nemzet ciekben a sorsdöntő na. pókban nem nélkülözheti a világháború liarcajlban, megpróbál látásúiban edzett frontluvooiUl s ennek a.luda. tában minden l>ajtárs álljon késien, hogy ni illetékes fronlharcos sicne. jelen kfcrO-sztül a l>eisö midnek, a hazafias fegyclomnek önkénle.s készültségben áilö katonája legyen.
Bajtársak! Étekben « súlyos Időkben a megnagyobLodoll Magyarország földjén érozzo magát mindenki ka. tominak, ekként éljen és cselekedjenI
A frontharcos magyar összetartó-rund óság érzésének és szükségességének kdiangsulyözása végett vlselMk büszkén a frontharcos jelvényt, köszöntsük egymást a közös magyar sors, őszinte átérzésévcl!
A Magyarok Istene segítsen bennünket a reánk váró feladatok elvégzésében. A bttjíárta és magyar testvéri .szeretet tartsa őssie, irányítsa fegvel. niezott szervezeteinkéi \'és az egész mA-gyar társadalmait
A bajtársi szolgálat nevében: vitéz gróf Takách Tolvoy József ny. altábornagy, onzkgoí etnők
Naptiíi Szeptember 8. Péntek. Rom. kat. Kts B. A. Protestáns Mária. Izr. Elul hó 24. — Szeptember 9. szombat. Rom. kat Kláv. Péter. Protestáns Ádám. Izr. Eiul hó 25.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától este 6 Őriig (hótfí, txerda, péntek délután kedden egész nap nőknek}.
Sok és főleg zsíros étel elfogyasztása után Igyék legkésőbb . másnap reggel éhgyomorra egy pohár tírmészetes „Ferenc József keaeiQvhet, mert az a gyomrot és a beleket alaposan kitisztítja és az emésztés további folyamatát hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát 1
Röviden mar hki adtunk arról, hogy Nagykanizsa város középltke-zési blzoltifíga foglalkozott a vároa-i fejlesztési lenézettel, amit dr. Kijátky István polgánmester terjesztett a bizottság e\'ó Vécsey Barim mü szaki tanácsnok e\'őadésúban. A tervezet érdemes an*.i; hogy a város közönsége -h isszjbban időzzön eimél a programnál.
A tízesztendős város fejleszted é* városrendezési pivig-anuot a polgármester az 1937. évi Vl. tc. utasításai alapján hónapokon át tartó munka. | vai ál\'itotla Össze .Vécsey Barna mü szaki üinácsnok és Sznlágyl Géza budapesti építészmérnök-specialistának közrenvükSdésével. i
A tiz esztendőt fclö\'ciő tervezethez mellékeivé, vannak a gondosan összeállított különböző települési, fog lalkozásl, beépítési, nepsürüségi, stb. grafikonok, statisztikai táblázatok, térképek. Külön tervezet foglalkozik a csatorna és vízvezeték hálózat fejlesztésével.
A terv a város je\'cnlcgl helyzeteié tekintettel állapítja meg a város 1. és il. kerületére kiterjedő feladatokat,-A tervezetet reálisan, C*ak a meg\'evö feltételek ós megoldási lehetőségek alapján állították össze. Az uj vámsreivdczési terv a város .messze jövőben megoldandó feladni t&it is magában foglalja, tehát a város jelenlegi nehézségeit nem tekinti egycdü\' mérvadónak. A városujak van már 1028-ban Varga professzor által készített 100 eszlcndö\'O szó\'0, túlméretezett ter\\c, amely azonban állandó átdolgozásra szűkítésre szorul. Az uj rendezési terv is számol az előző tervekben lefektetett helytálló megoldásokkal, bár megfelelő mértékre csökkenti azokat, j
A statisztikai ndatok,»az eddlgj fejlődés tanúsága szerint Nagykanizsa I. és II. kerülete, továbbá a külterületből az ál tat vásártér, az uj közvágóhíd, a Barakkteícp, temetői bővités terü\'cte a taivbcvctt kiépítéssel előnyös fejlődés esetén 1** elegendő lesz az ezen területen lakó népess-ég-fcjiődés felviteliére, laun%4 is Inkább, anert a meglevő telektömbök egy részének belső megnyitásával a várható legerősebb fejlődés is kielégíthető, a jeleu;egi szük^ séglet fedezésérc pedig a jelenlegi utca-vonalakon levő beépitetlen tel. kek Is jelenti kény ideig elegendők lesznek, i i
A fejlődés a városias kialakulásra szánt terü\'etet tm\'jgábmi foglaló K*gy kanízsáTi kisebb arányú, (mint an
erőseübcn szaporodó, de a városias kialakulás feltételeit nélkülöző, laza beépllésü, falusias jellegű, közjníüvek nélküli KLskanizsán. Ez utóbbi, erő\' sebbb százalékos fejlődése ellenére előbb említett okokn\'ál fogva notnj képezlictl a városias kialakulásra szánt terü\'ct részét és az éltalános rendezési terv tárgyát, annál 1» inkább, mert Nagykanizsával nem vonható össze egységes fejlesztési tervbe. KLskanlzsát a mnga jellegében kell tovább fejlődni hagyni, mondja az előterjesztés, csak kiterjedésének külső határát kell meghatározni, tovébbbá a jelenlegi forgalmi utak mellett kelt n leépítést nz építési v mai kiegyenlítésével és az úttest kiszélesítésével irányítani.
A tiz esztendős tervezet rengeteg /mplléklcle a település adataival, ft város történelmi!, földtani, IdÖjárá*-tmi.sfb. viszonyaival, a terep függőleges és vízszintes tagozódásával, majd o lakosság gazdasági közigazgatási, közegészségügyi, közbiztonsági, ¦munkásvédelmi, légvédcl ml, honvéde\'mi és kulturális helyza\' tévéi és szükségleteivel foglalkozik A tudományosan feldolgozott adatok Óriási anyaga érdemies volna arm, hogy külön könyvben isimertessék nemcsak a városatyákkal, hanem a város közönségével is.
A tiz esztendős munkaprogram sor rendje a kővetkező:
1. Pénzügyi ós állampénztár épü let (városi lelken) 260.000 P.
2. TéH ímezőgjzdaságl iskola (vá rosi te\'ken) 70.000 P.
3. Gyüm-öicstároló, 10.000 P.
4. Kegyesrendi teológia..(a mostani városi zeneiskola épületében).
5. Városi zeneiskola 10.000 P.
6. Katolikus ku\'turház (« város támogatásával és a társadalom hozzájárulásával) 15.000 P. - |
7. Kiskanizsal e!<iml iskola ítaiütól lakásokkal, tüzo.tó szertárral, stb.) 150.000 P. I
8. Szükség\'akások ,a jelenlegi Ba-rakkteiepea. (Lakás 10 Ínséges család részére napközi otthonnal) 52.000 P.
9. Polgárt Iskolák (a városi Iskolai hozzájárulásból törlesztendő kölcsönnel, a régi polgári iskolákból kereskedelmi és tanonciskola) 510 ezer P. ; |
10. Katolikus templom (városi telken, társadalmi, városi és egyházi hozzájárulással) 350.000 P.
11. Kórházépület befejezése és átalakítása 50.000 P. í |
12 Vágóhíd és .sertés szurótelep (a meglevő felszerelés felhasználása-
Őszi - Téli
divatujdQtisagal megérkeztei.
ai, a bevételből törlesztendő OTl-köicsönnel) 385.000 P.
13. Sporttelep a ferenclek telkén (Örökbérben, városi hozzájárulással) 150.0000 P.
11. Temető nagyobbltás (a Hajcsár ut vonaláig, ravatalozóval) 36.000P,
15. Laktanya befejezés (onyagszor-tár, kórház, kütcstáil és városi telken)- i
16. Városi múzeum (a városháza felszabaduló helyiségeiben a meglevő gyűjtemény felhasználásával) 25.000-1*.
17. Egészségház (csecMiHuŐ- \' és anya védő, bőr és sexuáHs bajok am-buláns rendelője, a jelenlegi adóhlvai tai helyén, állami, egyesületi ős várost hozzájárulással) 250.000 P.
18. Egészségház és óvoda Klskani-zsán (város) telken, állami segéllyel) 80.000 P. I . \\
19. Bortároló (a teherpályaudvar melleit, városi telken) 60.000 P.
20. KistaKásos házak (városi telken) : i .
a) Magyur utca nyugati oldalán, a Vágóhídi úttól északra (a sokgyermekes őstermelők, napszámosok, stb. részére- 100.000 P. |
b) A Vécsey Zsigmond és Hajcsár ut között (városias, sorházas beépítéssel Ipari, szellemi .munkások részére, városi köMdsöunel). : ; ,
c) Wiasslcs^éSf Hajdsár ut között (magánvállalkozásban).
*21. Kertes családi lakóházak: (A Horthy Miklós úttól nyugatra ós a Rozgonyi utca folytatáséban nyitandó utcában rmagán vállalkozásban, városi, vezetéssel)^ ! 1 l
22. Többlakásos bérházak (tisztviselők, tisztek, stb. részére a rendőrségi utcában, városi telken, az OTT és MABí és anagiánvállalkozás révén).
23. Utcanyltások és szabályozások a következő sorrendben:
a) Rendőrségi palota itnellett,
b) Kazinczy v. folytatása,
c) Szekeres József u. .megnyitása,
d) Tavasz lés Marin u. rendezése, t) Árpád :u. folytatása, 1
f) Arany János, Rákóczi, Kinizsi és Árpád u. közt [megnyitandó telek tömb rendezése, I
g) Zárda u. folytatésn,
h) Szent Imre u. folytatása,
i) Eötvös tér-Rózsa u. közölt nyitandó Utca,
J) Ktnlzsi, Sugár és Rozgonyi u. folytatása,
k) Gar&y u. összekötése a tüzérségi laktanya lelőtt! úttal, stb,
21. Gyaiogaiuíjáró létesítése a Csengcry utcában 25.000 P. >
25. GyaJogfelüljáró létesítése a Batthyány utcában (a környék rendezésével) 35.000 P. * 26. Közmű fejlesztéis a következő sorrendben: i
a) Vízmüvek: Királyi Pál, Hu-nyady, Babochay, Tárház, Vasút, Rákóczi utcák, Petőfi tér, Véosey, Magyar, Sikátor, Vörösmarty utcák, József főherceg ut, Attila u., n bu-, dapesti vasúti Vonaltól északra nyitandó utca, Bagolai sor és Levente u. területén. ..
b) Csatonuümü: Királyi Pál, Hu-nyady, Babochay, Tárház, Vasút, Rózsa utcák, az ördögárok felett, Eötvös tér, Petőfi ut, Vécsey, Magyar, Sikátor, Vörösmarty, József fő herceg, Attila utcák, a budapesti vonaltót jészakra nyitandó utca, Bagolai sor, Tavasz, Kórház, Telek! ut;
tUM ItOÜUOOT
Szombatonként megismétlik a légoltalmi riadót
A közönség észievéfelelt közölje a légoltalmi parancsnoksággal
Szombaton déli 1 ómkor Nagykanizsán is .megvolt a fégolt ilmi riadó, hogy a közön .ég n^egbanerje » sziréna üvöltő hangját, va\'ivnint .1 sorrendi jeUé.eket. Az ej*ő próba eied-ményeként meg tehet alapítani, hogy a város vezetősége kellően gondoskodott a riasztó szq\'gáláiról. Dfí Prjck István tanácsnok és vezé\'* kara alap<« szakszerűségiül rendezte bs a légoltalmi apparátust és ylyan intézkedéseket foganatosítottak, a melyek a lakosságot megnyugtírhatják. 1
A szirénák fi város terütetének legnagyobb részén elég jól voltak hallhatók, csak egyes utcarészeken\' volt gyengébb a Kaiig, ezért intézkedés történik, hogy \'a legközelebbi riadónál nuár a város minden ié. szébe megfe\'elő\'h ngerövcl jusson^) a szirénák hangja. Sz-»mlaion dé\'i 1 órakor inwgKmélllk a rlndójclzáfd-kot.
Fetkérl a lígilln\'imi panmo&iiokság a váras közülrégét, hogy észévé le-lelt, valamint az esetleges hang.
hiányosságot közölje a tűzoltó laktanyában állomásozó Jg.-d talmi parancsnoksággal, vagy közvetlenül dr. Prack István városi tanácsnokkal (te\'efon 280 szám\\ Közöljék azt Is, ¦mely uteiréizcu volt kevésbé vagy egyáltalán nőin hallható a szlrénit-telzés. Fontos ügynek tesz szolgán lat:»t, aki észrevételeit közti a p*. rancsnoksággal.
Gázálarcot kétféle típusban \'éhei a tűzoltóságnál előjegyezni* 15 és 26 pengős árban.
A légoltalmi munkák változatlanul folynájt. Minden szombaton megtart ják a riadót. Ha a szrtntal Ünnepivé esik, akkor az előző náponVSzcr* dán a gáz-szlag tarf gya\\<>rIatot.. 1
örvendetes, h gy a közön-vé;; rés/érő\' irftfaid több2ii \'épnek be a Légoltalmi Ligába. Mlndankl átér/1, hogytmi\'yen fontos szerepet tölt Imj a város blzt uiság-i téré 1 !1 Légoltalmi Llgi. Aki még nem \'enne fögfa, jc\'enlkezzék e tüzoltóparanesnoksá-g-n. Éyl tagdíj mlndwáa 2 pengő.
FÉNYKÉPEZZEN! •
OLCSÓN fut fénykepezo-
gíphez és filmhez, ha-^
VASÍAGH fotószaküzletben vásáron F-ö-ut 10.
Fényképezőgépek 5 P-től, márkás filmek 08 fillértől. gaST Szakszerű kidolgozás I \'^ms
A nagykanizsai Credo országos keresztes-hadjáratot indit a káromkodás ellen
A nagykanizsai katolikus élet hírei
cák területén.
27. ínkey-sirbolt helyreállítása 10.000 P.
28. Transzformátor tornyok, mérlegház eltávolítása.
29. A tűZoltÓ laktanya építkezése.
30. Homlokzat átalakítás adókedvezmény nyújtásával, stb.
A bizottság örőmmet vette tudomásul a polgármester javaslatát és á tiz esztendős városfejlesztési\' programot elfogadásra ajánlotta a város képviselőtestületének.
A tiz esztendős progni» végrehajtása a (miniszteri jóváhagyás ulá:t nyomban (9 m^g\'e\'e\'O sorrendben megkezdődik.
(B, li.)
A MAIVSz háztartási és főzőtanfolyama
Mint már jclen\'et\'úk, a Wvalyl nigv
siker utín a m.ANS* nagykanizsai hot-
gyei e.j.h\'n Is ine.jen lezik a háztartási Uliifolyiiuol, -me\'un n--. n ¦¦ rőrnl lm Iják meg a rjttveti lélek*\'!, hanem " bá/t irtás minién ágába, a siaiiás-varrástil U kiilfnjiózö kénmutt-kákon át a lakurilásig, konyli^ku.-lé-MOtig és kölls^giOlés IWoszhísig. A
hathetej tanfolyam -m.fyenc;, mind-ossie az anyagbeszerzési c kell in pen. gdl hclbcln\'i, niiut.iti a lünfoiy mi hal], gajyi, a JViiési napokon oll ebédelnek. A.\'\'ainfolyüin szeptember 17.1\'u nyílik, j^ientke. ni PátcsicS Féremn.\'nál, P9i termann Józiofnénái \'a l\'ö uloti, vagy Szönyi Sándorénál a posVm lol.ci, t)
Síremlékekéi,
siibsllil. nnieltuaiat, hfisi teltkiSnt szakszerllen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
köturaxómuütoriiót, Király-utca 33 nagy .ireimlék-iakur. Telefon libi
A IX. parancsolat
lígy nagy szerelem és ejy őszinte Wrátság fid párhuzamosan cbi.*n a lilmlien. Mindkettő megmarad tisztán, bár nagy viharok ihiln ik kürüli\'t\'c. A lelki viharok, drám\'JÍ feszültségek f lm MOlagra rögzítéseién mOstero\'< a franciák. Konleau, u film Eendetoje most is iga/l iram-in filmet Bj], Szók mm:en előnyével. Kíutlal \'zonbaii — ollcn-télben n» eddigi legtöbb hasonló film-mcl — erkölcsi felfogása és mejoMávi is csaknem kifjgusuHan in nem e-.ai-ják meg egymást a férj és telesig, a nini tniaji kin kép jK-n hátassággo) kez-díklik ^és mégis minién inéicijóbon (irámaian. iigahnas, mert ntig a férfi a boldogságén Rí ng-indai aranybányák minden földi poklát stemoUi, ai asszony odahaza az egyodnllattfn vergődik. p,e at őszinte, tiszta szere-lem, időt, távolságot lcgyflr, j)C:Ug a tragédia ott leskelődik ai ajtó előtt.
Jcan Sabin kétségtelenül nemcsak fclka|M)tl síim\'sz, hanem igaz>, nagy mnvésí is. Hasonlóképp (lobi Morloy Is minden mozdulatával az asszonyi lélek drámai vergődését tökró»i. Mélló iwrliicrftk jesn Piorre Aumonl, «l fia. tat b;ir.\'[i alakjában. Ivliliei az lga/4\'m nagj-sicrü sziné^z,i egjülltcsliei pompás rendelés Járul és így az érdekes lém", a Színészek játéka és a rendc/+s[icgj\'t"tt. v.\'5\'n avatja e filmol az utóbbi íílök legsikerültebb rrnndA társadalmi drá-^májávit,
- S*ját «T«>k4bui és őromére szol\' káló meghívásnak tesz eleget, ba a
K&p»toiu ruturírahiií 6ixi nifibiltor-kiil.
ÜU»*t iaejf|6klii(j, yétf jkényixij nál| űi.
Aí őszi* időszakkal megkezdődött n« erö,ieljssébb nagykanizsai katlioHkiis élet is. Vasárnap délelőtt tTórakor tarlj;i a nyári sznncl uLm első ák\'síl H fehérlOicni^on a Credo. Kkkor imi-taiko/lk l)e arredo uj egyházi elnöke, I». C.nlyás (Jeliért plébános. A CrcJo Ox őszi tdösz\'kkal erőteljes munkába kezd nemcsak Nagykanizsán és Kis-kanitsán fe^t ki erőteljes szervezkedést, hanem DéUalábvin is igyekszik miiuhniitt Éfiszlót bontani. . A vasárnapi tíyfllésep k«rüf tárgya.-lásra a nugykanbsui Grado njöbb n.cg. moninlása: országos keiesztes hadjárat a niár tftrhcicllens^ig eirajnll káromkodás elten. Akárhányszor iskolás gyermekek botránkoztatják ineg ar ntga közönségéi megilőbbentőcn csúf káromkodásaikkal. A Credo a*érl indit mozgalmat, lio^y min len nyilvános helyen ott icgvcn a figyelmez, tető tábla:
• Nem szab-id káromkodni!\' *A káromkodó ember istent gyalázza,
és büntetését hívja ki magám!-• A káromkoilót elkcriih Isten áldásai.
A kanizsai Creilo megkeresi az ösz-jstes hivaialfőnőköket, hogy ebeket a
táblákat fögg^fszék ki mindenütt Jaltáiul lielyen és szigoruan tiHr;tk c) olautflíOikal az Istent gyalázó káromkodástól.
\'A Credo ha onlú érto\'emben felkén &/. országos központot, hogy a lestvérCgycsit letek és kalhoHkns sier-vcietck hasonló haláiozatol liozzonak és a inozgaioml>a belekapWolódjanak.
Napirendié kerftl a városházi kefcszl kifqghcsztésének ügye is.
AZ Úrasszonyok Mária
Kongregáoiója
szombaton roggci tartji szokásos miséjét közös szentáldozással. Hétíőn délután 5 t\'ifckor n \'tehértereniljen mu-UUkorlk 1« az „j. préwOi, P. dr. Pirhler Kmll hittudományi Tőiskotal tanár, aki a kaniz^i thcológioit több évOn át mfikődöU, majd a szombathelyi főiskolán folytatta tanári tevékenyéé-tíét-
Or. Plchler nagyszabású munkaprogrammal mutatkozik l>o hélíőn dél-
után.
Longsuer Imre Páriában
I.oiigauer Imi*, a kajjUsaiak fc-lejthetcllen liiiok\'atója, akit az egyház-
_IQo*. szeptember g
megyében «Wmplomépttónek> ne\\-ftriek
el, miután a k ni«>aí kórházi kápolnát, a soniogyvámost Srent Iinrö tein^i0. DWt éh a sürgői Jézus Szlvw tempJo. met felépítette, most fotytatja Ilyen irányn mftködését. Soiriogj- megyében ugyanis nagy a templomhíány és lUa. tékcs helyen megvon minden késiség minél több templomnak a felépítésére, amelyhez Ixingaiier Imre miui-kásságát nem nélkül Óz hetik, Longaucr Imre a ntin&p I\'VanclUorsaágban járt és sok bolyén, főleg Párlsltan tanulmányozta a templom-viszonyokat, a lemplnm építéseket és gazdag taj)asz. tatátokkal érkeaetl Itaza, amiket mosf itthon gyümölcsöztetni kíván a lomp-lomsícgény Somogyontzág javára.
P. Erőss Alajos papi jubileumára
kés/ülnek mindenütt, ,ohol ezt akitünó sicriciesl Isn.orlk. P. líröss Alajos hosszú éveken át ¦ folytatott kanizsai működésével iiriny-Wlrtkkei líOlrta nc-vtt a város liilélelébe. Különösen a háború alatl és Oi azt kővető forradalmi és komiiVAarst^ éra alatt, fides. atyja voll híveinek, akinek nevét mot is\'áldólug emlegetik. V. Krőss Alijos c/üsl miséjét sieplcmber 13-án Székesfehérváron tarlju, kéz vezetője P. V-n. kovits Viktor, a- fcierjctek magyarországi lai-loniányrőn.>ko, hitszónok P. Horváth 11. Péter gvárdián. Az ezüst misén a n;i;;yk.ini/s;ii rendház is kép-vboltail ma^át, k\'nlzs ii hivei közül is többen o>t lesznek.
Elmarad a ZMNTE-CsTK mérkőzés
A vasárnapra, szeptember 10-ére tervezett CsTK -ZMNTE 1I. mérkőzés elmarad, miután^* CsTK csapata visszalépett.- - ¦ ¦: -,
Zsolnai FC Nagykanizsán
Vasárnap a kerület egyik legjobb csapatát látja vendégül a ZMNTE. Nagykanizsán lázas izgalofrffinal várják la helyi csapat fcéfm\'jtatkozós-it Az érdeklődést ipégjobbtn fokozza a DVAC jelleni nagyszerű szereplés A ZMrfl\'E tegnap mrfg kiadósabb edzést tartott a azokotiuál.
A ;mérkó/é> félidejében 10.000 mó tenes síkfutás íesz Vass, Kőrös, Qrirf za, stb. i-észvéteiévei. |
Szünetben a hátárőrzpne\'kar szo-raltoztatja a közöivségat. Reméljük, hogy a fiuk crönJjéle és törekvése győzelmet fog aratni , . ,
2 órakor elŐanéi\'kőzéB lesz.
A ZMNTE ifi csapata \\*sár»ap Marcaliban játszik barátságid mérkőzést. , ,
KrámacM és aipacca evőeszköz
nagy! választékban
Iájon Testvéreknél.
Olcsó írnkM
1 j1 j 1
Mlndaiokntl, akiknek bélQrB-lése elégtelek a terméiielei .Ferenc Józsüf" koseidvlz, reggel éhgyomorra egy pohárral beveve, az eméstlocsaiornat alaposan k!-ilsitilja él a lovábbl anyagcaeiél liithatósan elomoidltja. Kérdezze meg orvosát I f
Jolöozlisi, líjj iriiukissr
Városi Mozgó. Még ma oűtartakOn
Lelekzetfojtdan Izgalmat francia (áriailalinl dráma, u két legnagyobb francia sztár szereplésével
Ne kívánd felebarátod feleségét
(» kilencedik par.noinl.l) Aktuáli. Magyar- VilághlradA
Elfiadások 5, 7 és 9 Arakor. Az 9 Arai előadások lllléresek
- (Filléres vonat)
— Fü\'éres vonflt indul vasárnap Zalaegerszegről " Balatonfüredi, Uorliétre.
— (A Manttiano Ügyben)
anflak megállapítását kérik, hogy u felperes jogi képvfcetöje, dr. Régid, ürtn Emil n ktro etet nom a polgar-iiMj.errclsiiejnl>eii vonta vlsszi, hanem a várossal siernlA\'n és .dr. Krátky István polgármester, ellen a keresetit fenntartót\':\'.
— (104% pótadó)
A- "síCgedi városi költségvetés .elkészült. Az elölránynial a városi p/dadót 101 százalékban állapltja meg.
— (Baleset a vasúton)
Súlyos baleset történt " reggeli órákban :l nagykanizsai [fűtőház -niel. lett. Nóiueth László 32 éWoMáv-fütő, oki a fiwngery utca fj,*>. számú házion lakik, « mozdonyt tisztogalla. Közben o mozdony elindult és Ne-inctli, aki egy magas álíványofi dol-gozotl, clszédúit és leesett a siuskre, ahol véroyen eltörölt. Tób)>cn pd*fu-toltok, J>cvUlék at egyik Irodába és teioronáitak a jncnlőknck^akik ]>ercek uiatt a- lielyczmro érkeztak és első segélyt nyújtottak. .Mcgáil»pilás| nvcrl, hogy Németh a hál lábát, uzonklvfll a kezét lörte ós o^yéb sérülésekéi la szenvedeti. JleizáHitoHák a városi kórházira. A rendőrség J korházban ki-hailu&lla Németh Lászlót.
— (Agyonszúrta munkaadóját)
.Még júliusban történt, hogy Mihályka parenc somi munkás összeveszeti munkaadójával, Dömötör Péteriéi. A mun kás többször megszúrta munkaadóját, aki most két hónapi szenvedés után a kórházban nieg-lialt Mihálykál ennek alapján or|zctI>e vették és lekísérték a kujwsvárj ügyész ségie és most már lialáHoknzó súlyos tesüsértés elmén indul meg ellene az eljárás.
— Keresztül ment rajt az Ipar-vasul}
Szentpéterföldén az* ipörvflsut mellett dolgozott Tamás Bálint 32 évei szent-péterfóldel ga«Ifl. Mellette rossz váJU tás mia.lt kiugrott egy megrakott ipar-kocsi és álmont a síjcrcjicfiétleii emberen. Tamás súlyos állapotban, koponyatöréssel kerftlt "z cserszegi kór-liázba, » l
— (A néma hét alatt)
választási röpiratokat terjesztett Vörös Kálmán 30 éve* pülőskoi föld-mf.vO\'i. Válflszlás^^tjiég címén most 10 pengő" pénzbüntetésre átváltoztatható íj napi fogházra Ítélték. Az ítélet Jogerős, de végrehajtását felfüggesztenék 3 évi*.
— (Kiszúrta a szeméi a tehén)
Lázár Kálmán G0 éve* alsópáliokí gazdának nokUontolt n lehén és szemébe szúrt A gazd" súlyos állapot-Ijan került kórházba.
— (Baleset a villany-zavar miatt)
A somogyi Nagybajomban sok baj van ft villannyal. Minap Tóth János OS éve* nagybajomi ko vácsmester akkor léj>ci| lo egy lépcsőről, amikor hírtken e\'filudt B ví*JL ny. AzWős ember olyan szerencsétlenül e«elt el, lnogy mfijtlenceífíonrlö-V#st szenvedett.
2ALAI ÍÍÓ2LÓNV
Ma délben ünnepélyesen bucsoztatták Nagykanizsán a bazatérő olasz katonai akadémiaiakat
Ünnepélyesen fogadta és bucsuz-t&tta a, nagykanizsai honvédség n Magyarországra érkezett 20 torinói katonai akadémikust, akik augusztus végén érkeztek ugyancsak Na«y-kanizsán át nvigj\'arírszági láthatásra.
Ma dé\'I 11.30 órakor futott b3 n trieszti gyorsvonat Budapestről u nagykanizsai államásru, ahol már szép számú kö/Őuség gyűlt egybe. A h\'mvéd tisztikar éJén megjelent Gunde Géza alezredes, dr. Krátky Istvj\'ni koiiményföttnúe-os, polgári mester, Krátky György ny. öniagy, Kovács Nagy Pá\' rendCriőtanúcsos,a kapitányság vezetője és az ofasz kolónia élén Sekulia.Jakab állami tanító és mások.
Amikor a vonat befutott, n honvéd /.encknr az olasz ktrályhimnuszt játszotta, ,mejd a Giovlnezzát, Utána felsorakoztak az akadómiknsok o I>erronon és a honvédség nevében üunde Géza n\'czrecks olasz nyelvt-n búcsúztatta az olasz baráti nenizel virágait, nklk néhány nap "mulvo mái\' mint hadnagyok fognak vissza-
emlékezni a meleg magyarországi \'fogadtatásukig Gunde "\'ezredes beszédében kiTejtetie, higy \'itt tartózkodásuk a\'nlt érezhették, a auagym szív és imagyar lélek szeretetét nba-Vi\'iU és testvér olasz nemzet It\'ánt, mondják cl ezt otthon és szeressék mindig a baráti Magyarországot. \'
Az olasz nyelven mondott köszöntő lelkes hatást váltott ki és utána a honvédzenokar rázendített a magyar nemzeti imádságra.
Az akadémisták vezetője, egy olasz tüzérkapitány köszönte meg u magyar dt vendégsíjerctét és a határállomás meleg búcsúztatását. Sohasem felejtjük el azt a sze retet lejtés fogadtatást, amit uUin-utféfen tapasz tiltunk Magyarvirs/ágon és otthon is hirdetni fogjuk a \'nuigyar nép szeretetét. Éljen M:gy«rv(rszág! -inwndt:i
Le\'kes éljenzés követte az olasz kapitány bsszédét, imojd a honvédze. uckar iniagyar indulókat játszott, mtg a" vonat indulási jelzett. A Vo. nat a-GIovhiezzn hangjai .mélletl hagyta ei a kanlami pályaudvart.
(Folytatás az 1. oldalról)
Legújabb harctéri jelentéaeki
Lengyel felkelők megtámadták a németeket Kaltowitzben
Kattowlco, szeptember 7. Az éjszaka a lengyel felkelők agyonlőtték a rendőrség elölt álió német ölöket. A-Monopol szálló tetején 30 felkelőt elfogtak, közlük
löbb nöi, amikor a német csapa-tokta löliek. A háztetőkön 15 éves zsidó fiukat ,is fogtak el, mert lőtték a bevonuló németeket.
Westerplatte a németeké
szerekkel.
Danzlg, azoptember 7. A\'Weslerplaltet, amelyet a lengyelek egész eddig szivófan tartottak, a némeiek ma délelőtt birlokukba vélték. • /
Berlin, szeptember" 7.
Hitler kancellár ma ujbM a kcieli hadszíntérre m nt és Imegleklnleile az elfoglalt területeké\'.
Tucbel környékén 15000 foglyot ejtettek és 100-nál több ágyul zsákmányoltak. Az utak tele vannak badi-
A ma déli francia vezérkari jelentés
Paris, szeptember 7. ken mindkét részről tevékenység
A francia vezérkar ma déli. hadi- folyik, jelentése igy hangzik; „A harctere-
TAKAÍt]r3KTIJ2;HELYEN
tljáf veti
K\'EDVEZÓ.FIZETÉfl _ TEl-TeTELeK
- A Magyar Ssárnyak uj asima
A Horthy Miklós "Nemzeti Repülő ,\\lap pártrogásávai megjelenő repü-lésugyi folyóirat\' szeptemberi szám? nióst jelent meg. A gazdagon illnsz-tráli lap ve.ciö cikkét límber Sándor dr. képviselő irta. Vitéz Horthy István repülíitoljesltniényért-il é« n.pildíák kiképzéséről, tábori életéről Jáhosy István főszerkesztő ír színesen. Bbcsor lüeniér iCpülöszázados « világháborúban hősi h<lált liult pilóták személyi adatait közli, míg a sporlropillési rovatban vitéz Holly Frigyes cikke érdemel említést. A kiadóhivatal (Buda, po-t, VIII., Üllői ut 12.) szUesen kfdd mutatványsziímot.
HOHVAT UJSAOíVK is fldvö/lík a 10 éves jugoszláv királyt A korábbi évuJif.t\'n erre solia nem völt példa.
MjítiOLTli három lövéssel egy rendöraltiszt a sierb királyért tartott Men liszté .Ven, Skoplje-lten a vardarl bánt
AZ ATHÉNI A elsülycdéséhél 00 ember eltűnt. A hűjö 30 tonn» arany-szállilináuyát nem tudják, hol van.
NRMl-fcPOLC.AHl Lskola nyi\'ik meg már inosT Ilálaszékcn és Mohács,-h, Hmlape U\'n pC\'Ug n\'-nie" tftnilónöké(). zö. Egy német gizuázíum ís icrvl>en ban.
A SAJTóKAMAHA elnöksége tegnap tisztelgett Teleki inlniszterelnökníí
BOLSCIIK, a hiros természettudós és író Obcrschreiberhau-i villájában meghalt.
HIíI.SINKIBEN tovább folytatják Hz olimpiai építkezéseket.
ZSIIJOK ilalmérésl engedélyeit vidéken 2 év alatt, Budapesten és törvénybűi Vságí jogu városoktian o év alatl vissza kell vonni.
IIGT M1LUŐ darab ezüst egypen-gö^l ver a magyar állanit pfpzveMe. A fém aprópénzből is t\'ibb mlUiú darabot készítenek.
MAGYAR ÁRUT csak szilnhazási bizonylattal leliel száfliUini Angliába.
KAUPATVVL.JA ügye\'ról tanácskozóit a tcgn«pi magyar minisziertauács.
HELYREÁLLT a normális hajóforgalom oi Adrián és a röldkőz,.lenge-ren üt. olasz semlegesség következtében.
TILOS romániai mozikban minden rokoiistcny tüntetés.
Nagy volt a felhajtás, élénk a kereslet a kanizsai országos vásáron
A szeptemberi nagykanizsai országos vásáron olyan nagy volt a felhajtás, amilyen már régótk nem volt. De élénk volt a,kereslet Is. Sok másmegyebeli kereskedő és uradidnu ember érdeklődött uz állatok, főleg n fiatjai, tnrtásitn alkalmas szarvain mirhák i\'"ájit.
Felhajtottuk összesen 1665 szarvas nwrhát és 885 lovat. Ebből gizdát cseréit 885 szarvos^ái-rhn és 161 ló. Mintegy 18 vagon került belföldi elszállításra, főleg urudn^nhkba. ¦ Az állatok ára - d«.\'ra az eröa érdeklődésnek és jói ketealetnek — ném ejjielkedett, hanem\' elég alacsony hívén niijoz^ott. ,i i J
1*39. szeptember 8,
Marsokéit szél, túlnyomóan derűit Ida, a hőmérséklet alig villózik. \'
A Meteorológiai lutózet nagykunnal íP-aíIgyelőAltoioftaft jelenti i
Hőmérséklet tegnap este S órakor: -{-190, ma léggel +190. délben +242 kbflV
Cséplési mázsakönyv
ára 1-40 P
Hitelesítve kapható a Zalai Közlöny
nyomdájában
Nagykanizsa, Fő-*.* 1.
M. kii*, minisztérium 990/1939. M. E, számú rendeletében előirt
kapható
isiim.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
HP
ANKONYVEK,
MOSz-f Özetek, írószerek, rajszerek, bőröndök, aktatáskák legnagyobb választókban SCHLESá TESTVÉREKNÉL
Használja naponta 2-szcr a fogkőoldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
|oooutoM. íapofeoJb a ZALAI UÖZLÖríV
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A (aváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozkyutoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kölnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforltal (hideg-meleg folyóvíz, központi füles, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján veheti Igénybe, melyei a Zalai KOzlOny kiadóhivatala állit ki a |elentkezó olvasók részére.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
APRÓHIRDETÉSEK
tjxAhlidct*, rlljo viliinip é« Onnattnap 10 „ai-tí fillér, minden tovebbl ut> b f Illír, UikoVn-! 10 Jiól„ «0 lltfir. minden lovábbl líd 4 lilláí.
_ADÁS vétel
Agyiollat, használtat Is, állatidéin vásárolok. Rltacher Mátyás, Klrály-ulca 30 ___I9Ö3
Haavnáit ruhát vcuck éo eladok. Hívásra házhoz megyek. Markai, Klrály-u 31. \'__I50Ü
Qoríejttf néft ?8 radló jutánvos áron eladó KoszlollU Uéao, Horlby M,ut. 2390
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Eladók fotelok, egy lelbatnfal, egy konyhaasztal, képek, egy kárpltosgép, kárpitos szerszámok éi egy babakocsi Hunyadi-utca 23. szám alnlt. 2394
SmQiAbirtek ¦ város közelében, el--költözés miatt, aíirgŐKn elitdó. Cím a kiadóban, 2395
HÁZ ÉS INGATLAN
Eiönyüi* haavétal I A volt Vaskapu vendéglő éptilete Jutányos áron eladó. — Érdeklődni lehet a Néptaktrékpénztárnál.
2383
BÚTOROZOTT SZOBA
Szép baloroaott kUlőnbeláralu szoba azonnal kiadó olcsón. — üfllim, Zárdautca 8. 238U
KUfftn bajara tu utcai buloroiolt szoba fflrdflizoba használattal kiadó Brxstbct-téf 11. 2391
ÁLLÁS
Tfsiteuégei faaiArónlt kiesek aion-nalra. Balázs, Sugár-ut 14.
KÜLÖNFÉLE
/¦."íS*".**.611 "KM\'"""\' Márkái
gépek, filmek, lemezek, papírok legolciób-nan, kidolgozás legszebben Vtiatagh totó-aakUzletésIaboratőrlumban.FÖ-uno. 1815
HAvlxr* kényelmes csukott autó kirándulásra megrendelhető \\ Kaufman Manó Teleion: 222. 1552
Mindennapi leveleséiből összegyűjtői! bélyauot, régi vagy uj töraegekef. ma-gyárt és ktUIoldlt, felosztatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — BarbariU Lajoi, a ZataV Közlöny t, szer-j kesztője. Érdeklődni lehet telefon 78. 11*» vagy személyesen mindennap d. u. 8—7 óra köiött.
Özv. -Szollor Jáaoiná SZ. T«kioa
MAiíh neje, ugy a maga, mint alulírottak nevében fájdalomlói megtörve, de isten megváltoztathatatlan akaratában való alázatos megnyugvással jelenti, hogy forrón szercicit drága jé férje, a legjobb édesapa, após, nagyapa, dédapa, illetve rokon
Szetler János
nyug. fömmilonyvoietÖ
áldásos éleiének 89-ik, boldog házasságának 65-ik évében, folyó nó 6-án esíc Vzll órakor a halotti Bzenlsé-
Í;ck ájtatos felvétele után visszaadta óságos lelkét Teremtőjének.
Drága haloltunk földi maradványait folyó hó 8-án d. u, 5 órakor fogjuk a róm. kit hitvallás szertailása sze ríni beazentelletnl és a családi sírboltban Őrük nyugvóhelye re helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkiüdvéért f. hó 9-én d e. 9 órakor fog a szentferencren-dlek plébánla-temp\'omában a Mindenhatónak bcmutaltatnl. Nagykanizsa, 1939. szeptember 7.
Áldott jó lelked talejlhotetlentll közttlnk éli
Id.SxcRlfrmajyJidoi 111: m. Sicntlrat* Utioi, OU«Ua, Siolnoltl LUitö, 8«nt-Ifmiyllo*)a, Magdolna MiJ.dr. Pál Ferenc-
06?8
54?166
CS M
-sa
pu
3* E ¦
o
¦ c
il" —
SS co ca _ 2 L
cd L
•S «2 a> L
5 s S S -ra
3 <

> o *o
S ö =2 ,
g L e -S
J8° =
•-o _a to
O C a _s L
.Ü S -S5 *o -S
53 e: \' Ö
o
-id -O to -O
I f
ta §§
3|0)8UOA « S^inpUiBZSSIA
i § S g S S 2 S o t-*> a* — m *r m
i SS S
C 5
â l| g íl
I ;
\'s JT
3
¦tt
a 5 si»ss
8 1!IIÎSB
ferf« eoa e .s jß
EALAl ROZLOKD
1969. szeptember 8
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21.467/1939.
Tárgy: A m. klr. földmlveléaügyl miniazlernck 77777/1939. I. M. flz. rendelete egyea birtokokon lllz-liarcoBoknakkötetczö alkalmazása tárgyában.
Hirdetmény.
Az 1914—18. évi világháború lUz-harcosai érdemeinek elismeréséről szóló 1938: IV. l.-c. 9. § ának (2) bekezdése szerint a földadó alá nem eső lerlllelek és az erdők levonásával 500 kataszteri holdnál na gyobb és 2500 koronát meghaladó kataszteri tiszta Jövedelmű birtokokon mindaddig, amíg a gazdaságban alkalmazott tűzharcosok színia az állandó férflalkalmazotíak létszámának egytizedrészéi el nem éri, a végzendő munkákra alkalmas tűzharcos jelenlke\'ése esetért* a férfi cselédek és más állandó férfi alkalmazottak sorában megüresedő helyek felerészére tűzharcost kell alkalmazni. Ugyané § (3) bekezdése szerint: amennyiben igényjogosult tűzharcos Jelentkező nincs, a munkaképtelen tűzharcos helyett az azl eltartó családtagját kell a tűzharcos kontingens terhére alkalmazni.
Ezeknek a törvényi rendelkezéseknek végrehajtásául a törvény 22. 6-ában foglalt felhatalmazás alapján a honvédelmi miniszterrel egyetértve a m. klr. földmivelésügy! miniszter ur a következőket rendelte el:
.1. Az 1938. IV. t.-c. 9. §-ának (2), Illetőleg (2) éa (3) bekezdése szempontjából állandó alkalmazottnak azt kell tekinteni, akinek szolgálati szerződése legalább egy évre szól. A mezőgazdaságban ilyen állandó alkalmazottak rendszerint:
a) gazdatisztek^ vagyis mindazok az alkalmazottak, akik az 1900: XXVII. l.-c. 1. §-ában foglalt meghatározás alá esnek (Így a szorosabb értelemben vett gazdatiszteken felül a mukert.\'szek, szölögazdasági tisztek, számvevők, irodai alkalmazottak slb.)
b) az 1907 :XLV. t.-c. hatálya alá tartozó gazdasági cse\'édek, ideértve a szegödményes Iparosokat Is,
c) a szegödményes gépész.
2. Az 1938. IV. t.-c emliletl rendelkezései nem terjednek ki a köztisztviselőkre és egyéb közalkalmazottakra.
2- §•
J. Annak megállapítása szempontjából, hogy a birtok területe az 500 kataszteri holdat, kataszteri tiszta jövedelme pedig a 2600 koronái meghaládja-e, az egy lulajdonos kezén levő és egy község halárában fekvő, vagy több község halárában fekvő, de egymással ösize-lüggő területeket ösize kell számítani
í A birtok területét és kataszteri liszla jövedelmét abban az esetben is egységesen kell számításba venni, ha az azon folytatott gazdasági üzem több önálló részére (pl. keni letekre) tagozódik.
3. Az állandó féifialkalmazollak létszámát, s Igy a létszám egytized-részit Is, az 1. §. (I) bekezdésének a)—c) pontjai szerint kell elkülönítve figyelembe venni. E pontok Bzeclnt kell figyelembe venni a megüresedett helyeket Is.
4. Tűzharcost az egyéb elöl llé-telek fennállása esetében minden második megüresedett helyre kell alk .(mázni mindaddig, amíg az állandó alkalmazottaknak abban a létszámában a tűzharcosok az egy-tlzectrészl cl nem érik.
3. §.
Az a tűzharcos (tűzharcost eltartó családtag), akit az 1938 : IV. t.-c. 9. § ának (2), illetőleg (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések ellenére neu.i alkalmaztak, panasszal fordulhat az il elékes eltöfoku köz-Igazgatási hatósághoz (járási föszol gabiróhoz, ^.polgármester által megbízóit tisztviselőhöz, a székesfővárosban a kerületi elöljáróhoz).
*¦ §•
1. Az elsőfokon közigazgatási hatóság a 2000/1898 F. M. számú rendeletben foglalt eljárási szabályok mrgfelclö alkalmazásával a panaszt megvizsgálja és a tényállást megállapítja. Eljárása során az Illetékes játási (városi) m. kir. gazdasági felügyelőt hallgatja meg a tekintetben, hogy a panaszos gazdasági szempontból a kalmas-e annak a szolgála nak a betöltésére, amelyre jelentkezet. Egészségi szemponttól alkalmasságai a panaszcs az elsőfokú közigazgatási hatóság felhívására hatósági orvosi bizonyítvánnyal köteles igazolni.
2, Az el öfoku közigazgatási hatóságnak eljárása során kell megállapítani azt is, hogy a panaszos az 1938: IV. t. c. 21. §-ának rendelkezése olaj ján az Idézett törvíny-cikkbén .a tűzharcosoknak biztosított jogokat nem vesztette e el.
5- §-
1. A 4. §-nak megfelelő eljárás befejezése után az elsőfokú közigazgatási hatóság az ügyiratot a tényállás megállapítására vonatkozó véleményes jelentése kíséretében haladéktalanul felterjeszti a földmi-vel\'sügyi miniszterhez, aki azt az 1938: IV. t. c. 20. § ának (1) bekezdésében meghatározol! pénzbírság alkalmazására vonatkozó állásfoglalásának közlésével álleszi a honvédelmi miniszterhez.
2. A pénzbírság kiszabása tárgyában a honvédelmi miniszter az 1938. IV. f. c. 20. §-ának (2) bekezdésé hez képest a földmlvelésűgyl miniszterrel egye\'érlve határoz, határozata ellen |ogorvoslalnak nincs helye.
6- §
I. Azokat a tűzharcosokat, akik az 1. jj-ban megjelölt állandó mezőgazdasági alkalmazást keresnek, a lakóhelyük szerint illetékes hatósági gazdasági munkaközvetítő külön jegyzékbe köteles foglalni és elhe-„ lyezésüket egyéb munkakeresöket" megelőzően az 1933. VII. t.-c 27.
S-a" (5) bekezdésének az 1938. IV. í-c. 9. §-a (4) bekizdésével módosított rendelkezése szerint, a hadirokkantak mezőgazdasági elhelyezését biztosító jogok sérelme nélkül köteles megkíséreli i,
2. Ha a halósági gazdasági munkaközvetítő a jelentkező alkalmas tűzharcosokat elhelyezni nem tudja, a mczőgaidaságl birtokokat haladék, lalanul ellenőrzi annak megállapítása végett, hogy a birtokon gazdálkodó a tűzharcosok alkalmazására vonatkozó kötelezettséget nem szegte-e meg. ¦
3. Ha az ellenőrzés eredményeképpen a tűzharcosok alkalmazására vonatkozó kötelezettség megszegésének gyanúja merül fel, a hatósági gazdasági munkaközvetítő feljelentést tesz az elsőfokú közigazgatási hatósághoz.
4. Az elsőfokú közigazgatási hatóság a feljelentés lárgyában a 4. § és 5. §-ban foglallak szerint Jár el.
7. §-
A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba." Nagykanizsa, 1939. szeptember 1.
un Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvényea- I93B. május M-MH. SatfíkuljM álloBáira érkező él si ouaa Mali tonitokról.
Nagykanizsa— fíudaptsl dili p, u.
V00.1 A vonal Smina- Kanttal) 1 Boa"\' Bp.ltf»|VOMl X vonal |W.W 1 Mal
Mia. neme rli M. ti Irt. Lii_i Marik hritM neme
TzoT Orv. " 5\'44 Szem. v 518
22371 Slnaulo 601) 7-54 — 1212 Szem. v 6-45 11-13
2227» Sinauld 8 08 9-20 9-57 — 2202 Oyv. 7-20 löí.0
I1IS Szem. e 9-44 1055 11-39 16-00 [20» Oyv. 810 —
2243a Motor v 1135 13-38 19-45 1222 Szem. v. 8í0 13-37
1203« Oyv. 13-55 1500 1513 1818 2234\' Slnaulo 15-22
1221 Szem. v. 1430 16-02 1614 20 46 1204» flyv. 14-10 16-51
1211 Siero.v. 15-45 1701 17.46 2116 1214 Szem. v. 14.-Í5 18-32
1241a Motor v. 17-50 20 44 — 2238« Slnaulo — 20-22
12011 Oyv, 18-30 — 21-45 1208 Oyv. 2015 22-55
2201 Oyv. 18-41 1949 19-56 22-40 1220 1 Szem. v 22-13 2-49
1219 Szem. v.l 2345 1 15 1-38 1 6-15 I
< Közlekedik Nagykanizsa - Siótok MzS I VI. 25.—IX. 10 lg.
• Közlekedik N.-gykanlzaa-Balalonboglár közöli VI. 25—IX 10-lg
3 Közlekedik Nagykanizsa—Balatonazenlgyörgy, Szenlgyőrgytől Székesfehérvárig 2)23 sz. személyvonalra átszállással és Székesfehérvár 1231 sz. személyvonatra átszállásai VI. 25.-IX. 10-lg.
« Közlekedik V. 29-én éa VI. 25—IX. 10-lg Nagykanlzsa-Bpeal déli p. u. közölt.
> Csak Balalonboglárlg közlekedik.
a Róma—Velence—Nagykanizsa Budapest nemzetközi vonat, csak Nagykanizsa, Balatonazenlgyörgy, Székesfehérvár, Budapesten Ali meg. \' Közlekedik Balatonboglár—Nagykanizsa közölt.
8 Kesz1hely~Balaron8zenlgvörgyT(özt csak VT 25—IX. 10-lg közlekedik, Nagy-kanlzsa-Bpeal között V. 27-én és VI. 24—IX. 9-lg. \'
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
I4I011
141»
1422»
1442\',
1402»
1414
1444
1416
1428«;
I438IJ
iKi.1,.1
rlMod.
!«.,«. SiOMil-
ért- [|Sriyf fch
Oyv. Sr. V. Sz. V. Moto\' Gj. mot. Sz. v. Sz V. Szv Szv.
Kotor
138 4 57
5-40 7-27 945 11-30 13 59 15-52 2026
6 45 714 8-33 10-541 1301 15-261 17-36 21-48
3-37 717 7-56 9-50 11-25 13 39
18-10 22-36 22-45
12-32 19-48
23.55
1409\':
1447 1417 1415 1423 1433 14018
1411
1435\'
Orv.
Motor)
Sz.v.
Sa.v.
Sz.v,
Sz.v.
Gj.mol.
Sz.v Motor)
530 10 04
1349 1533 l>25 001
Sromo.t- Ejt-N Indili Katiul.
Wjfíllnd, ritrt.
1 1\'37 3-14
5-50 7-25
721 8-15 939
11-31 1216 1345
13-40 14-18 15-41
1514 — _
16-31 1638 1807
21-51 2200 23-26
III — —
1 Egyelőre nem közlekedik.
\' \' özlekedlk VI. 14-lg éa IX. 16-tél Nagykanlzaa-WIen Südbt. közölt.
> Közlekedik VI. 15-töl IX. 15-lg Nagykanlzaa-WIen SUdbf. lözött.
* Közlekedik Nagykanizsa—Zalaegerszeg közölt héttőn és szerdán, Zalaegerszeg-Szombathely között napnnta
8 Közlekedik Pécs-Sopron közöli. , »
« Közlekedik VI is—IX. 8-lg Slölok-Nagykanizaa—Szombathely között.
\' Csatlakozás az 1410, 1409 sz. vonalokhoz VI. 25—IX. 8. közt Szombathely-Sopron közöli.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
«NrriMi- 1 P.c.r. PéCtfíl Harciról Nafykul-
TÍ2T •A iilrol lódul ! ork. Irt. [ M- «í,» tri,
"sTvT "4-51 —ffíT 851 "JUH St. V. : 448 -ysr-
2439 Motor — 12-58 14-30 2407 Gy. mot. 723 816 935
2414 Sí. v. 1354 1621 17-48 2413* St. v. 1 1342 1542
2408 Gy. mot. 1815 19-49 20 53 2431« Végy. j 1816 2004 22 35
2418 Sz-v. 2023 22-17 23 43
2406 éa 2407 vonatokhoz közvetlen kocsi Becsig, a Sleglried helyeit. \' (satlakozás llpcst Keleti p. u. felé Gyékényesen.
Nagykanizsa—Oyékinyes—Kaposvár—Budapest Keleti pa.
21101\' 2420 2442
240»!
1292 1202 1290 I4081
3-50 5-42 12-41 0-03
Egyelőre nem közlekedik. Közlekedik. VI. 13—IX. 14-lg.
Nagykanizsa—Murakereszlur
THeiT érk.
"ÍFoT
-Tileszt
Gyors Vegyes Oyora Vegves Oyora
atafcw.
~mfm
640 11-33 1550
7-07 í —
11-44 I! 20-10 „ 1620 II -23-38 li 2351 | 9"04
1 Csak VI. 15—IX. 14-lg közlekedik.
Vegyes Gyón
fnsr Ind. Hate, te. V
"ífoT] rr\\í\\ "W
— 1200 12 3-1
9-37 18-08 18-20
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
. Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
i— Szikséfllsteit —,
I mindenki « helyi kereskedök-oéJ I I 6e Iparototo»! rarezze b«I I
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. Kiadja : „KOigaidaiáfll R, T. Naq>kanlza«". Feiölöfl kiadó: Zalai Király. Nyomatott i a „KBigardasigl R. T. Hagykanlm"
nyomdá|ábiB Nagykaaliaia, (Nyomdáéi, telel. Zalai Király.)
79« Évfolyam 206. ixám.
Nagykanizsa, 1939. szeptember io. vasárnap
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
4» UadókinMi PM a. ¦
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElollicléaJ ár»: liórj « Sxerbeszt&scsi
: ezr hora 2 pengő 40 :uií fci kiadóhivatal] telefoni 78. 1
A költségvetési vita
Irta: lCtltasea Pefeao
Az autonómiák életétiek kimagasló eseménye évről-évno a mpé&et&l tárgyalása, nf&mcsak azért, inert a költségvetés a tcgkÖ^ebbt év gazdálkodásának kereteit határozza meg, liaiicní, mert régi parlamenti hagyomány szerint ez a ¦ tárgyalás módot ad orm, hogy a képviselőtestület tagjai a várospolitika általános iérd&eiröi is khneritö eszmecsertt folytathassanak, bírálatot gyakorolhassanak s egyéni elgondolásaikat alkotmányos keretek közölj: Ismertet hessék. A képviselői Jogok gyakorlásának Így a költségvetési vita klasszikus alkalmat nyújt, sőt arra bizonyos miértekben kötelez ls, A ktípviselötetfUtetl tagság nem Üres kőzetet! dekórum, nem1 »sinc cura«, hanem a választóközönség bizalmi levele, mely a köz érdekeinek\' komoly, pártat\'on védelmét jeleni.. A kl ezt a \'mandátumot elfogadta, súlyos lelkiismereti kötelezettséget vállalt magára: őrködnie kell egyvészl a városi közjó céljait szolgáló hivatalos várospolitika Iránya, kfhütás;il fe\'ett imásré-szt egyéni elgondolásaival, terviéivel, aötfoteMpU elő ke/11 segítenie egy ilyen átfogó városgazdálkodás tebetőségőlt. Különösen áll , ez a Képviselőtestület választott tagjaira, akik nem vagyoni censusaiap-ján\', hanem viüóbu\'n a választópol-gáreág bizatmából vesznek részt áz autonómia Ügyelnek intézésében. Bár ez a képviselői kötelességteljesítés peruiilanens szolgálatot jeTrnt s kiterjed a költségvetési óv uiiiiideji fontosabb aktusára, mégis elsősorban a költségvetési vita során jelentkezel zik, imlut telkllsméretí feladat. Itt ebben a vitában reszt kelt vennie egyes városatyának. Minden \'képviselőtestületi tag kötelessége volna a vita során rámutatni arra, hogy egyéni megítélése szerinte \\4rosgxiz» dá\'kodás helyes irányban halad-e, arányban ált-e az adófizető polgár: ság teTserbiróképességetvei, számol-e az autonómia adott helyzeteivel, f|. gyetembe veszi-e az Összes gazdasál gl, kulturá\'is tehetőségeket, - elegei tesz-e-a-\'kor szociális féladatainak s hogy ily Irányú programja\' nem halad-e tűi a imulhatailajiul szükséges határokon? Vizsgám! ketlene, hogy a városrendezés tervel összhangban állnak-e a legközelebbi jövő fejlő-dísl tehetőségeivel és szükségre Leivel s nem követnek-e álomképeket ? De Ilyenkor kell feilsoroini azokat a kívánságokat, melyek a város egyes ré szelnek, -utcáinak speciális helyzet-tére vonatkoznak. A kölíségvetéüi vita a város parlamentjének akadémiai ülése, amely a várospolitikaösz szes kérdéseirőt és pedig nagy, általános problémákról és a költségeiéi í-észtetelrőt hivatott eredményes vitát provokálni.
f|yen gyűlésre ül össze ma Nagykanizsa város érdemes képviselőtestülete, hogy a fenti szempontok szerint letárgyalja a jövő évi költségvetést. ,
Kotngiy Invunka yár ezek szerint a
A franciák nagy harcokat jelenfenek a német határvidékről
A német csapatok Varsóban vannak és „délkeleten Is ujabb helységeket foglaltak el — Törökország behívott öt korosztályt
Az ota sajtó lehetségesnek tartja Németország megegyezését egy uj lengyel kormánnyal
Boldogasszony ünnepe a németek számára oiyan váratlan sikert zott, amilyenre talán maguk sem számítottak és amely érlhclőemncg-tepte az egész világot:
A német pánoólos csapatok délután Öt óra 15 porckor benyomultak a lengyel fővárosba.
Varsó elestének tehetőségével ugyan már előző napokban foglalkozott a világsajtó, de azt egybehangzóan távolabbi Időre tette. Még az angolok is megjegyezték azonban, hogy a lengyel főváros eleste nagy veszteséget je\'cutena lengyeleknek, erkölcsi és hadászati szempontból egyaránt. , : i
A Varttóig nyomult néimét csapa-tokrót részletes jelentés szombat délig nem érkezett. A Lengyel Távirati Iroda jelentései szerint a főváros elten a németek pénteken két ízben hosszú és erős repülőtámadás! indítottak. A teciapódó bombák közül több a város, főútvonalain tuti. baut. Tgy a színház előtt is lecsapó dott egy bomba. A légitámadás1 so-rán a lengyel légelhárító tüzérség számos német gépet lőtt le, -mondja a tengyel hivatalos jelentés.
Két repülőgép a főváros területeié zuhant. A lengyel jelentés a továbbiak ben elmondjaj^ hogy az erős némel nyomásra Lodz, Pjotkov, Tomasav ós Plrtuszk környékén kénytelenek voltak állásaikat feladni és hrttrávo-miliii. 1
Varsó II. rádióállomásának közlése szerint a német csapatok még nemi foglalták el az egész fővárost. A rádió közlése szerint a város vó de\'niét a hadseregfőparoncKnoksága varsói helyőrségre bizta. Ugyanekkor a városparancsnok felhívást intézett a katonákhoz és
a végsőkig való ellenállásra
szólította fel őket. t
Ugyancsak a rádió közölte, hogy o németek eredménytelenül bombázták a külvárossal összekötő hidakat.
Részletes német jelentések míg hiányoznak. Az eddig beérkezett tor-
Ital jelentések szerint a német repü* -lök eredményesen tevékenykedtek és sok lengyel gépet mcgscmiuisitct-tek. A németek gépel közül kettői lelőttek a lengyelek, egy eltűnt.
A csapatok előrenyomulása gyors ütemben tart. Varsót nz észak felől dé\'re nyomuló gépesíted osztagok érték ei. I
Ma reggel i órakor
Berlinben légiriadó
volt. A szirénák megszólalása után mindenki azonnal uz óvóhelyekre sietett. A veszély elmúlását fél 5 órakor jelezték. Az elmúlt 30 perc a\'att el\'cnséges gép nem tudott n város fölé kerülni.
A \\éderőparancsnokság tegnapi jelentése szerint . , a déli hadszíntéren a némát ősapátok szintén előrenyomultak a Visztuláig.
A Slegfríed-vonal felé haladnak előre a francia csapatok
A nyugati hadszíntérről semmiféle német jelon\'és nincs.
A frSfaria.hHdvexWség X. hmltjelan-téio szerint a francia csapatok 1*. Ívenként lovdbbl előrenyomulást tettek (A francia jelentés stermt amerre az
ellenség hátrál (a határtól a Siegfrkxl-venalig, a -szerk.) folgynjrják a viasza, vonulók a hidakat A tengeri és légi-haderő folytatja folderitő munkáját, (Folytatáa az S oldaton)
városi parlamentre.
Ezt a munkát bizonyos mértékben még fetelössebbé teszi k^t körül* meny : az eddigi képviselőtestület 20 tagja »¦/. egyensúly törvény rendelkezései folytán kivált, a város parin mentjéből s helyetlük u vagyonos polgárság uj reprezentánsai vesznek részt a vitában, .másrészt ez a költségvetés fmlár átnyúlik a jövő év elejével kezdődő uj polgánmesteri ciklusba s Így a jeteutegi költségvetési vita tulajdonképpen az elmúlt 10 esztendő várospolitikai eiécím\'énycl-nek objektív bírálatára hivatott.
t\\pá a képviselőtestület viiiWs tagjainak őrségváltását illeti, bizonyos, hogy az nem \'esz hátrányára a parlamenti munkának, bár a \'távozó képviselőtestületi tagok között nagyon sok komoly érték \\Qnul te a parlamenti étet arénájáról. A »volt« virlUs képviselők között nemi egy akad, aki szinte hivatásszerűen foglalkozott n város ügyeivel, voltak!, kik példás telkilsjrájenetességgel látó-, gatták a bizottsági \'és képvirelőtestüi teti üléseket. Többen közülük nagyon komoly iniciálé erőről tanúskodtak s nem egy súlyos Ügyben komoly felkészültseggel és szökértelem ¦mei vettek részt a közütet Ügyeinek intézésében. Az uj tag-ik nagy .ré-; i^íböl hiányzik n rutin, n költségvci
tés belső mcchduizjuusáiuik ismerete, de bizonyára megvan a jó szán-, de1, hogy ugy önmaguknak, mint jelentékeny vagyonok tulaj doiiosai, de a köznek is »jó szolgálatokat* tehessenek.
A befejezéséhez közeledő polgármestert tO esztendős ciklus várospolitikai mértegét a költségvetési vitának nem lesz nehéz megáuapltani.
Ez a 10 esztendő Nagykanizsa város fejlődésének, városiasodásának, gazdasági és kulturá\'is felonrelkedé-\' sének egyen te le.scn felfelé haladó vonalát mutatja.
Nehéz időkben, gazdasági vllág-krlzis és állandó külpolitikai feszültség okozta izgalom között, a polgár: ság csökkenő teherbiróképcsségc s korlátozott pénzügyi tehetőségek mellett a céltudatos irányítás, minden nehézséggel dacoló fiatalos lendület ésa kor szükségleteit megértő koncepció módot talált orra, hogy Nagykanizsát kiemelje a névtelen vidéki városok sorából s iKknegjr szer országos figyelem központjába állítsa.
Mindez természeteién nem1 ment könnyen, i i
Sok ellenállást kellett tegyüml ¦ s a városvezetés tegrafflnáltabb eszkö-kÖzelvei kellett nem egyszer é,lui,1 hogy Nagykanizsabó1, » pusztuló
határmenti városból, fejlődő, országszerte előnyösen Ismert virulens közütet legyen. Ez a trnuiika sok energiát, sok akaratot ós föteg sok szivet igényelt. Ezekben azonban soha nem volt hiány s fgy a befejezéshez) közeledő ciklusnak eredményesnek kellett tennie. Ponsze sok minden uen> sikerült. Vannak ennek a periódusnak is fájdalmas csalódásul, eimarndt tervet és clsjialasztort lehetőségei, de a mérleg* természetében rejlik, hígy az aktív tétetekkel szöm ben állnak a passzívák. A vngyonol-Idal tizonbífu jó\\ül ü\'nj^yyibb a teJ heroldabiál s igy a városgazdálkodás elmúlt tiz észten de jéj.ek mérlege határozottan ak\'tiv.
És ez a körü\'míény kítéklthetmln-denklt, aki a város fokozatosan emelkedő költségvetési végösszegeiben az adófizető polgára ág teher\\i;e\'iéséjiek további Igénybevételét panaszolja. Áldozatokat követel tolunk az auto-i nomia, de ezek az áldozatok megtérülnek a város gazdasági és kulturális felemel kcdésétrfn és fokozódó városiasod és\'ábön.
A költségvetési vitának (mindezekre tekintettel kell lennie, ha jóindulatú konstruktív munkát akar végezni. Nem kétsége*, hogy ez a vita ezúttal Ls Ilyen sikon fog lefolyni * ezzei a város érdekelt szolgálja. ¦ \\ \\
ZALAI KOZaONV
?938. »xegienider IO
...Pénteken reggel, Ktsboldogasz-szony ünnepén hiába várták a kanÍ-< zsai hívek u sekrestyében, a gyónta-toban a kedves, jó Lőrinc atyát. A ferencesek templomának tornyán pö dig fehérkeresztes fekete gyászlobogót lengetett a szétlő. Lőrinc atya örökre lezárt szempillákkal, némán és kihűlt ajakkal feküdt első emeleti kis ¦szobájának katonásan egyszerű ágyén.
Csütörtök reggel anég bemutatta szentmiséjét, elvégezte szokott napi teendőit, este részt \\ott a közös vacsorán a refektó Huniban, ahol a névnapját ülő Adorján oKártestvérét felköszöntötte és 9 órakor nyugovóra tért.
Mikor pénteken reggel a fráterfel-keiteue a pátereket, a imindlg korán kelő Lőrinc atya nemi mutatkozott. Azt hitték, hogy elaludt. UJbóI koj pogtattak, de nem jött fe\'ctet. A Fráter benyitott a kis szerzetesi cclljiba, amelyben Lőrinc atya közel 20 é.c lakott. Fel akarta költeni a látszólag mélyen alvó pátert, de közel inon-vén, megdöbbenve íátla, hogy halott fekszik az ágyban. Lőrinc atyacsendesen elaludt Örökre. Valószínűleg álmában érte a szívszélhűdés. Olyan volt a halála, tfátt az egész élete : egy égő gyertya azlír szohjálalá* ban. \'. I
A holttestet a rendház társalgójában ravatalozták fel, ahol pénteken számosan keresték fel, hogy isten-hozzádot mondjanak a nagytudásu, de végtelen szerény és áfázatos, iinlndig derűs lelkű franciskánus pá-; temek. Este 7 óra után átvitték a templom szentélyébe, ahol felállították a díszes rwvutalt, amelyhez sürü tömegekben zarándokoltak a hívek.
Ma, szombaton dé\'előtr 10 óm Kor rekviem volt a főoltárnál, amit P, Slmicza Sebestyén házfőnök végzett nagy papi segédlettel/\'Ma délután 1 órakor kisérik ki a templomból a rk. temetőbe.
P. Király Lőrinc t876-ben születőit Szombathelyen, 1890-ben lépett boa ferenclek rendjébe és 1897-ben szeletelték áidozópappá. Rónváb\'.in végez-te.:a bölcseleti fakultást és oly szorgalmat tanúsított, hogy egy évvel előbb kapott abszolutóriumot. 1900-ban a nagyszombati rendi bölcset! kar tanára lett, 1904-ben hittudomá, nyi főiskolai tanár Pozsonyban, 1905-töl 1909-lg lelkipásztor Pelsosege-i den, majd Nagyatádon, l90ÍHfli 1916-ig a filozófia tanára aniatackul rendi főiskolán, 1917-lÜlHg pápai gvárdién, 1919-ben hitszónok Ando-cson-és 1920-tól halála napjáig lelkipásztor Nagykanizsán.
Ez röviden* Lőrinc atya működésének tere, Lőrinc atya a magyar rend tartomány egyik kiváló tagjn, igazi >barát« volt. A népnek, a szegények uek, a rászorultaknak mindig pártfogója. Pap, francis-kánuk a szó.ieg-nemesebb szeflemééen. •
Lőrinc atya elköltözött -a-oslHagik hónába. Ahhoz, akit egy emberöltőn át példás hűséggel szolgált, (fi. R.)
Egy kiskanUsai fűzfapoéta
Kiskauttsan az öreg liajgató Sándor tanító kocdlO meg az írodalini munkásságét ax clniu\'t szazad utolsó évUze. délben. Kern isinerimk tősgyökeres sáska hírességet a régebbi időkből és jelenleg is csak egy-ket klskánUsal tollforgató jkíéta vagy drámaíró van, mint a zalai Közöny fclíedozeltjo és pártfogolna.
A na|>okban egy derék, kérgcstcnve-ru munkásbarátommal \'találkoztam Kis kanlzsán, két kötet könyv volt a kCió-ben, jó öreg (bitenberg előtti kézl-nyomda.technika káligrafáU Intőivel. A~ kötés egész jó, ízléses, a kézi rajzok is. .az ELSŐ TEHMR&V veinbk. Irta Leukovits Jóiser, Nagykanizsa, 1939. E* látható a szíirko címlapon. Balttt fehér, merített papíron, első oldalon a .fümvert szerzőjének ejyszcrü egyéniségét magyarázza, majd lirai cimek soroíata következik.
Kint dr \'ugaron hasit az eko, Fent a légben pacsirta itol, Az eke után lépdel a gazda, Szép csendesen nHát dalol. Jgy Ir a sáska gazdáról. Az alábbi irredenta verssorok ugyan -hadiáHa. pótban lévőnek tekmuk magukat, a verstan rímeivel, de egy ilyen sásk» la géoytöl szép irodalmi munka cnoyi is.
Erdélyben a szívom,
Erdélyien a lelkem.
A kődön :.t most is
A Hargitát nézem.
Símn a Hargita havas lelejét,
A lábipál clte-Olő buja ioldjél.
Nézem a nyájat,
A romba-dilit várat.
Az égife nyula buszba hegycsúcsokat,
Clieiö, szenvedő, szegény magyarokat.
A szerelmi verseket elvből nem iktatjuk ide, mert a szezon tangóslágereinek melankólia ja nem valószínű, liogy minden olvasónk telsiését meg. nyerné. A második kötetben ia MÉCS TOVÁBB LOBOG (Oi a cím), vagyis barátunk tovább boldogítja ai olvasói jó néhány tucat verssel, melyek közöli sok cserkész vonatkozású, hazafias és alkalmi vers is van. A sok vOrs körül egyet leijei égéséében közlünk:
SZCLÖFALUM 11 AT AH A A* én faluiimak oly szép a habira, Sutlogó erdők ölelik körül. Az éneklő búzamezőkön ha aratnak, Van dóig\' a ^ark\'nak\', a sasáénak, S a faluin népének\', a sáska magyarnak
Ai én falumnak o\'y szép a határa,
Siőlőhogyek ölelik 1 körül,
Ősszel, ha érett « szőlő, k^szürclelök
F Megérkeztek
11
Szüretelnek az Islen dicsérők , Az én népem. Szorgalmasan dolgoznak Öki
M én.falumnak 0Iy szép a határa, Ha a harang szavával járom körül. A haraugszóra imára kulcsolja kezel S boldogan szántja-veti örökségét. Isten altra meg az én falum népét. Az énJalumnok oly szép a határa, Ha járfmt a p/iveni, a lelkem örül fis a-rftivem, népem", ott dobog le.elcd. Szántsd, vesd, sáska nép. örökségedéi} Imádkotz és az Isten megsegít tégedet. Az én ralunmut oly szép a határa, Erdők és dombok ölelik körül. Nem felejtem el, bárhova dob ai élet, Nem folojtem soha a sáska népei. Nem felejtők,\'mert szeretlek téged.
Mennyi jóság és szeretet van a ne-he.cn UlzadoU sorok közölt, típpen e\'ért hangsúlyozzuk1, hogyha kritikailag nem is állnak helyt eje\'í a versek, míg sem holtuk őket nyilvánosságra. Nem kcil nevetni azon; hogy a száguldó I^nriák mellett egy talyiga is eldőcög. Meg kell becsülnünk ezeket a derék Lenkovirs Józsefeket, aklkjiek" gim-názlutiiok padfom túlvilági cipcmiclák mesebirodalma, ahová \'egíeljcbb seprővel vagy kőműves k«lapáeóini juthatnak el és mégis... és mégis 0 korcsmák IjorgÖzös levegője lie\'yett kis otthonukban pislákoló mécsesek mellett a magyar rög, a sáska föld dicsélésében tálának szórakozást sza. had idejükben.
A légvédelem és a kiskanizsalak
Nagykanizsán is már évekkel előbb megkezdődött az uj világháború egyik legveszélyesebb eszköze, a» légitámadás elleni védekezés mód szerelnek Ismer, lolésc s Oz utóbbi időben « közönségnek czirányba való kiképzése Is. Kis-ka»izsál nem síámtlliaijuk clck\'nletben a városi lakosság közé. Etéreu u principális igon nagy válaszfal. Már a tavaszi nagy légvédelmi gyakorlatok niatl szomorúan kclleit tudomásul venni, hogy a kiskanizsniak vagy tréfának veszik ezt a halálosan komoly dolgot, vagy pedig nemtörődömséggel vettetnek a rtndciVezésekkcl szemben. Szinte felháborító, hogy mi történik Kiska. nizsán egy légvédelmi riasztó alkalma val. Mintha vándortcoméíHdsok Jönnének és ennek láttára mindenki össze, szalad és futkos az ideákon. Utasításokat eszében sincs betartani senkinek! Feltétlenül szükséges, hogy komoliabb eszközökhöz nyúljon a hatóság Kis-kanosán.
tiem lesz szüreti mulatság * Hlskanlzsin
Mint istuenaies, a feszült és háborús helyzetre való .tekintettel a magyur.kor mány is rendkívüli Intézkedéseket lép-\' teteit éleibe bizonytalan ideig. Ez a korlátozási rendelet kiterjed a gyüló-iekre, felvonulásokra, mulatságokra,
Formaruhák, sapkák, inteseti felszerelések
nagy választékban
szomolányinAl
stb. Ezek után természetszerűm a rendőrség sem cn;,e;Iélve/heti a Kiska. nizsai Polgári Olvasókör, és a Kiska. uizMiI Katii. Ifjúsági Eg>osülct szep. tcniber 10-re liirdetclt szüreti mulat-ságát.
Qyenge az idei kukoricatermés
A kukorica mágus Ara rendülctienúl laríju magát. Klskauizsiuiak is ogyik legégetőbb kérddte az állattartás szerri-pontjabéi, valamint « gazdák .pénzzavarból- való kisegítése szempontjából is. Moudummk sem kell, iiogy ahány, gazdával találkozunk, annyi a pauaíz n kedv*.őttcn kukorica termés miatt. Már « kezdet rosszul sikerült az^év elején, mikor a vetés volt. Az éghajlat koliemeHeiiül mcgtréfálli a gazdákat. Az eső vagy későu jött, vagy n^gy hiueggel a tavaszi <érlelő-idökbeu. Legtöbb gazda kevés kukoricát is ve\'.etl, nem számolva a kukorkt-i árának értékével. Az érés ideje két-liárom hét, de már mogálIapitliuió[ hogy nem lesz gazdag kukorieaszürcí ez évben Kiskanizsáii,
hotel oorvbm
BUDAPEST M,B
VII)., Caekssty-u. 14. Nemzőt! Színháznál Családi szálloda a város szivében. Újonnan berendezve, központi füléi, hideg-rritl eg folyóvíz
Egyágyas szoba P a>r-f kétágyas PO\'—
Hősi naptár
A volt kolozsvári 21, honvéd gyalogezred e napon a galíciai MhWojuv
•_környéki Rlcslhuvnál su-
1 fMj ÍJ. / lyos bWcot folytatott az —-——:—\'oroszokkal, amelynek fo-iyamáu több .száz foglyot ejteti és néhány löveget ls zsákmányolt, •\'
AlhtáU Hiró Jonö volt 21. lionvéd gyalogezre<ll>elt hadnagy példás höstes-seggel és lendülettől rohamozta meg a ga)i(i«i Miku\'ajuv környéki Podvisro-fliienól a inakuts ellenállást kifejtő, nálánál jóval erői.Obb etienséget százada étén. Az erélyes támadás a heyes tűzzel védekező ellenség o&enállását tel-joyen mjegtörtoiés Bíró hadnagy, aki a menekülőket haludéktnionul üldözte, több száz lbglyqt ejtett és mélyen elő. rctörve tö"bb \'orosz ágyút zsákmányolt. Eredményes, szép fegyvertényéért a 3.-- osztályú kaionai érdem keresztet kapta. , " !;.-.,
Méraéktlt dólkolotl .túl-
nyomóan daruit (dö, hajnalban he-lyonklnt kod, a hfimáraóklot alig változik,
A Meteorológiai Intézet najrykanlaeűJ mefftlgyel6AUoraaaa jelenti,
HAmöfaeklet teftnap eate 9 órakor: +170, ma reesel +1110, délben +2*6
OunadekOO-b.
VÁROSI MOZGÓ.
Magyar filmpremierl
Még szombat, vasárnapi
13 kislány mosolyog ai égre
fényos kiiaérő műnur — Aktuália fox híradó és egy ktilUn muglepetés i |
ElőadásoK kezdete; hélkömapon 5, 7 és 9 órakor, Ünnepen és vasárnap 8, 5, 7 és 9 urakor. |
ljjili). szeptember 10,
t&* ! cipők
Gyermek- [ íegoiosöbban
az
IDEÁL" bau, Főút 12.
Veni Saöcte a gimnáziiimokban
Szeptember 6. és 7-én voltak beiratkozások a kanizsai pluilst; gimnáziumban és Notre Danié leány gimnáziumban, 8-án a Vcnl Sancto ünnepélyes keretek között és ma megkezdődött a tanítás mindkét intézetben, -i i I \'
A piarista gimnázium
Ifjúsága először szentmisén vett részt, amit Barthu István igazgató, liázfőnök celebrált. Utána az ifjúság a tanári kar vezetésével felvonult, elől a nemzeti zsászlóv-al, a piarista diákok hősi emlékéhez! A tisztelgés után a lantenuiekben az osztályfőnökök méltatták az országzászló és a nemzeti színek jelentőségét. ;
Az első osztályba 58 növendék iratkozott be a (múlt é,vi ffj-tul szemj ben. összesen beiratkozott 810 nő. vendek, de várható [ínég néhány jelentkező. A murit év végén összesen 331 növendéke volt a gimnázium nak. Az intézet intornátusába 86 növendéket vettek fel az elözö évi 21 bennlakóval szemben. Ujabb személyi változás is történt: Murányi Károly tanárt a kanizsai rendházból Kecskemétre helyeztek,
- Dolgozni akarunk, — jeU-ntetto kl Bartha István igűzgató-hózfőnök. - Komoly, belső, o,inéJyedő munkát kell folytatni: Vallásos, szociális széniem ü, nemzeti és honvédelmi irányú nevelés az 1930-1910. évi iskolai év ifjúsági nevelésének fő Irányelvei.
Elkészült a gtnvjváziurn lornater-niénclr korszerűsítése, enü nagyban hozzá fog járulni az Ifjúság egészséges, nemzett testneveléséhez. A tornaterem melletti helyiségekből öltözőt készttettek, Innét nyílnak a zuhanyozó fülkék.
A Notre Daimo ,
leánygimnáziumban
dr. Tersztenyák László hittaniír mondta a Veni Snlictct, amely után a növendékek Kabos Mária Petra, igazgató és a tanári kar vezetésével az udvarra vonultak és a nemzeli-szlutt zászló előtt tisztelegve vonultak el. Maler Petra ünnepi beszédben (méltatta a nemfeeti zászló és országzászló jelentőségét és hazUszjeu letétre buzdította a Jcánynövendéke-ket.
Az idén 161 növendék Iratkozol! be, a múlt évi 164-gyel szemtsen. A leányinternátusban 88 növendékei vettek fel, nz elözó éjiben 21 bennlakó volt. , ; ; ,
Változások a tanári karbon: Kiss Magda és Putziokl tanárnők helyébe OesmBy Mária Knrmella lailn-ma-gyar szakos szerzetes tanárnőt he-, lyezték Kanizsára, egy német-francia tanárnő a legközelebbi napokban érkezik.
. Az épület imodernizálásá \' tovább folytatódott. AL első emeleten természetrajzi szertári és uj előadón termet alakítottak
Akinek a vérnyomása magas és szívműködése . rendetlen, ugy
érliel el erőlködés nélkül raegfele\'ő könnyű székeJésf, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár lerrnéizeles .Ferenc Jöztet" lescriMzel Iszik. Kérdezze meg orvosát I
BAI-AI R0»:t>mt
A zalai városok 158, a községek 33-9% vármegyei pótadót fizetnek 1940-re
Érdekes számok Zala vármegye költségvetésébői
Zam vármegye 1910. <$vi költségveté-c 1.163.651 P szükségletet tüntet fel. Ebből több, mini fele, 055.000 pengő a nyug-dij-teher. A vármegyei pótadó alapjául szolgáló állami adók összege a megyei városokban 1,016,ÜOÜ pengő, a nagy-és kisközségekben. 2,717.000 pengő, összesen tehát 8,792.000 pengő. Ennek alapján a ímegyel városok vár-: megyei póadója 15.8 százalék, a községeke 33.9 százalék. (A háztartási alaphoz a váltok is, községek is egyaránt 13.1 százalék pótadóval járulnak hozzá, a nyugdija laphoz avá-i-osok 2.1 százalékkal, a községek 20.5 százainkkal.)
Az eiözö esztendeivel összv\'has.m-Htva, a vármegyei pótadó a városokban 0.6 százalékkal csökkent, a községekben 2 százalékkal emelkedett. Az emelkedést egészségvédeU mii célokra (9182 P), o Gazdasági Egyesü\'et támogatására (1000 P), a zalaegerszegi kórház 180.000 pengős köicsönének an.oMkációjára (13.335 P), a vármegyei fórgaijniizási tisztviselők működési pótlékaira (39.C0OP) és a Balatoni Hajózási R. T. tárn^ga-. fására (8000 Pj beállit-tl uj tételek okozták. ;
A vármegyei pótadó kisedeímcs befizetése után 20.000 P kamatot vár a költségvetés, 6000 pengővel ko vesebbet, imint az Idén. A vármegyei pótadó összege 608:691 pengő, az 1931) évre 160.306 pengő volt.
A vár-megye által bé>elt hivatalos helyiségek bér-Összege évi 12.270 P. Az irodai költségek összege 65.639 pengő, ennek mintegy lele esik posta, te\'efon stb. költségekre. A fűtés, vüágitás tétele 19.500 pengő. Az utl-átalányok Összege évi 59.000 pengő, ebből [majdnem 40.000 pengő a 11 főszolgabíró utiátalányo. 11,000 pengőn felül ó tiszti orvosoké. Napidíjak és útiköltségek elmén 22.600 P a költségvetés szükségleti, emiek tiiijajdnem fde a vármegyei számfi vevőségre esik. Az épületek fenntartása 16.800 pengőbe kerüi egy év
alatt. A testnevelési kiadásokra törvény szerint 30.3(1 pengőt irányoztak elő, népművelési célokra 3000 pengőt, vármegyei tisztviselők személyi pótlékaira 19.356 pengőt, törvényes teher az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet részérc költségvetésbe állított 11.688 pengő. Az ideiglenes vármegyei alkalmazottak illetményei közel 10.000 pengőre, a díjtalan közigazgatási gyakornokok segélye 13.000 pengőre rUg, a kisegítő irodalmunkaerők költsége 12,600 pengő. A Balaton-kultuszra (mint, Veszprém és Somogy) Zdbi 20 00U pengőt ádoz évente. Kulturális és jótékony colokra közel 10.000 pengő á\'i rendelkezésre, ugyanennyi a hoz^ zájáruiás a vármegyei közjólétlalup hoz, 6000 pengő a repülőn laphoz. A pucsaijárásl székház tatarozása 1000 pengőbe kerül, a v,átinií»gyei székliáz tatarozása 6360 pengőbe. . , «
A nyugdij -alaphoz azért kell a kő?, ségeknek nagyobb százalékknlhozzá-járulniuk, miéit a vármegyei és községi\' alkaíjmizottaknnk a nyugdíjba, beszámítható, Összesen 1,389.378 P illetményeiből csak 191.577 r>mgő a vármegyei közpmti alkalmazottak ide (menyeire, o többi, 1,193.810 pengő a járási és községi alkalmazottak illetményei.
A vármegyei pótadó afapjüul szoli gáló adók iniegoszIás:i is érdekes a városok és a községek között. Zalában a földadő ös*/ege 1,360.660 P, ebbő\' csak 61.630 pengd esik a városokra, 1,305.920 pengő a köztégek földadója. A hazudó miár majdnem feles. Az 1,183-231 pengő ttsszosház-adóbó\' a városokra esik 619.000 P, a községekre 661.000 pengő. A társulati és tontieme adó terén « városok vezetnek 18.000 pengővel, a községek ebből a fajta adóból csak 27 ezer penfíöt fizetnek. A; kereseti adó tétele a ímegye területén 765.817 pengő, ebbő1 a városok fizetnek 283-000 pengőt, a községek 183.000 pengőt. A l^kc^áz-épltlcczés a községekben nagyobb; erre onutat, hogy az ideiglenesen adóancnte.s , házak Bdőja a városokban csak 111.000 P, a községekben pedig 267.000 pengő.
tsz/ - Téli
divatujdonságai megérkeztek.
HAiiOITA
OtrtOBB lETT TUNGSRAM KRVPTOM
Zaránűofclaf Homokkomáromba
A lendQieuts hhYlot Xagylti-aiuuu in környékén mint srebocn nyiiatkó-íik meg. IíCrzence, Uucfsiisz«xtlaszió utiín a fftradhulniian fftencesatyak most Hemokkomaromba \\o,wlLuk iá. ráiidoklatot Nagy. és KlskaaUsarói. A kiini\'.\'-\'iiiklio/. csatUkozUtk imjjy. száiiiban a szomszéd kóuégbeliek fa papjnjk \\«iet(>sú\\a3lf egylia>í zAsrlók alatt. Az ősi kegylioJy Hoznnin Alajos plébános pilicnést m-m ismerő butgo-sága foiyuin ogcse uj axoot uyutrt. Nagy kan iisárót KisboMotfiriszcíty ün-nojién reggel indultak «1 a hivek P. Gyula klskooüsai Jelkész \\*vct0.sii\\-oi. A bút kilométeres utat gyalog tették meg. Hoinokkonii.ro inban egyháfl or-natusban a plébános várta a ktmUspí zarándokokat, akikot *;/uh\'..n boJcUért a snentélybo, almi rövid üdvözlést moudotl. A tv.ii]>iomi)íui a főoltAmsU
hn-\'in:Í!i AlftjOS |i1l\'Ii:;.1U..s nioin.lt-*
ünmpl misét, és síJ^tbesiedet, künn a szabadban podig tábori oitamá\' P. Uyula tartott lslentUíleletot és beszé, det, utána jiedlg incgáldoltn at uj kálváriát, óröniéix> a kóiséff és a 8iée»
VÍtlék ka[lll)|ikli-x;ii.;.i[i.lk.
A harinailrendűek a templom elölt katholikus gyűlést l«rtottHkt melynek szónoka Vld" Ji\'tnos, a kanizsai III,. rend la.ii.tr.Mtvi vuii, aki hatatcuts szónoki orővel fejtegette a m\\íu kor katliollkus problémáit és rámutaWtt a magyar kathoUkus&ág mai kótolessó-g«Uo. I ;
Nagystániban járultuk a hivők a -kegy helyen a szentségekhez is.
Délután vivi/a.:ntliiii a zarándokok hatalmas .sorcgo, akikel Hortnanplébá-no8 meleg siaw-ltkal bucsucfatplt és áldást osztott a távozóknak.
A sikerült rarándoklat orra készteti az egész vidék katlwlíknsságái; hogy minél g><ikr«l>ban keresso íet \'a ho-tnokkomáromi kogyh«ly*t, Szent FíUjt nyugvóholyét.
. f ButwkUliltáKciNknl teklntee me* rAlfiden vétetkényszer uéikai. Koptielö MitorArt&bás.
.Naptári Szeptember 10. vovfinuip. Rom.- kot. T. Miklő*.- Pcoteeláns Erik. íar.Elui hó 20, 77 Ssentöraherlí.,héÜö. Kom. fiat\' í*rotAz., Já\'c. Protoetáns Teodoro. Irr. Btol-Kó 27.
OosftrdŰ üyllvA reüKel ü úrátöl e«.r « ó^álg (liém,- mKUé péaMr déHiiáa keddon t&n mp aftaek),
sflIiiiii :
] Balisa S5
326i?iLSi
m*-: if PI
--sis" »lg
Sa
f??flllf|fl
5?
1889, Szeptember IO,
S
Az épülő Iskola tetejéről leesett gerenda agyonütötte a tanítót
Keszthely, szeptember 9 (Saját tudósítónktól.) Egy magyar laniló vértanúja lelt a hivatásának, az iskolája jzerelelének.
A somogymegyel kis Vörs községben évek nehéz fáradozási ulán végre elkezdlék az uj Iskola építését Az iskolaépítés lelke Babos István voll, a község 37 éves tanítója. Az élete legfőbb vágya ment teljesedésbe, amikor végre hozzáfogtak aí. építkezéshez. Boldogan, egész odaadással dolgorott Babos István tmlló a nagy munka körűi, csak hogy minél előbb már az uj iskolában kezdhesse meg.a tanítást. Nagyobb növendékeivel 6 maga is segédkezett az építés körtll, hogy inig a szép Idő tart, telő alá hozzák a tok év munkája ulán végre fel-huzoii falakat.
Már a tetőn dolgozlak a munkások és Babos István személyesen ügyelt lel mindenre, elsősorban az építkezés körül fogla\'atoskodó nagyobb növendékeire. Valamennyin \'ajl
voll a szeme, folylon inlelle Okcl mega munkásokai, hogy vigyázzanak. Eköz ben egy légla a tanító fejérc esett. Komoly baj nem történt, a vérző sebet kimosták, bekötőnek éB Babos István vigyázott lelkesen, fáradhalal lanul tovább, hogy minden rendben menjen az uj iskolája körül.
Bekölölt fe|jel Intézkedett éppen az állványok közölt, amikor a tetőn do\'gozó ácsik közöli egy fiatalkorú munkámak a kezéről véletlenül ki esett egy kelméiére! gerenda és lá-éseit Babos tanító fejére. Rendkívül súlyos sebével azonnal beszállították a keszthelyi kórházba, de segiteni már nem leheteti, Babos István meghalt. Áldozata lett a magyar tanító lelkes, a kötelességen messze tul menő hfvatásszeretdének.
Felesége és két kis árva maradi utána.
Tegnap, pénteken délután temették cl nagy részvét melleit. Temetésén megjelent a somogyvármegyei Isnitóság népes kllldöllsége Is.
h
Az NVTE fölényes győzelemmel tovább futott a vasutas bajnokságban
NVTE-HVSE Í2:2 (6:2)
Vasttins-piíKii, jálékve..elő NémcUi, Szépszámú közönség előtt lepett a ka csapni a pjWydra. A mérkőzést kis ünnepély előzte rafa almi " két ve etil üdvözlő l?eszédol mon.lott, majd a kél kapitány csokorra, kedveskedett n csapatoknak, KcrCii-tcs ijiditju cl a labdát, de uzoraru a "kanizsai"Vasutas \\esíl át a jalékot és már az l. percben Gőoi kitör és a ltflóba Ifi {1 :0). A 2. [ércben Keresztes jő Iaíjdát kaj, és máris (1:1). A 4. pereién Poór a felső sarokbo lő (2: l). A 14. percben s/ép támadást vezetnek a vendégek; amit Krujcár gőlio] feje. be-(2fa). A 15. jierclien Fwjrt egyéni altfció idáu a léc «lá tő (3 :2). A 20. perben Poór szögletét Botond borejeli (1:2). A 22. nercben Poór ujabb szögletét Isméi Bolond fejeli a iiálóba (5:2). A 24. percben Poór fl kifutó k-ipus teleli a liálóba Ifi 0:2). A 41. percben Ködl>auin megsérül és cllwgyja u pályát a mentők kórliaxba szállítják.
Símet után a kanizsai vasutas 10
emberrel játszik, mégis állandó föl\'ny-Len van. A 3. percben Poór szabad-rúgását Fue-hs ImjIóví (7:2). A 13. perd&n Horváth szögletét (iőazi Le. fejeli (H:2>. A 10- percben Horváth elfut a szélen és nagy gólt lő a sa. rokbo (0:2). A 31. pereben u-\'gy kavarodás o vcnllégek kapuja elölt és Poőr lövése tí kapufáról pattan a hálóba (10:2). A 41. percben Bolond a léc "Iá Ifi (11:2). A 4.1. f^cAi^i Goczi lő a liálóbu (12:2).
A kanizsai vasutasból kitünlok: Szálai (« moíőny legjobbja), Erdélyi, Poór, Fucha és Horváth, Illett* Németh és Kapitány. Xémcth « mérkö-té\'t jói .vcí.cU«.
TÓTH
Helyesbítés
A ZMNTE—Z«SE mérkőzés Télidojé-ben nem 10, liancm 3000 méteres síkfutás lesi.
Fejeződik 1» a rrancia vezérkar jelen lése.
Aí angol tájékozlaió minis/l \'r.ttin közlése szerint a német katonaság n*m táplál ellenséges érzülelckel Angliával szembe n.
Paris, szeptember o A nyugati hndsztntérről délben a következőket jelenük: A francia ,-sa. peték helyi jellegű előrenyomulás-1 során
franole kézre került Notan-tól nyugatra a nagyerdő.
Az crdőbca összeróni 1>olt csapdákat találtak. A francia luulvezöt őségnek továbbra is Ojt a cejjn, liogy n Mnginot és Slegfriod vonalak közt lévő tobb-kiloméicrOi sá\\-ot megtisztítsa Oz elöre-toll fié|>fcgy\\«rál Iái októl
A vezérkar fonti jelentésével kap. csolatb\'in a petit l>nrisien arról Ír, hogy
Wiesenburg környékén nagy-* harook vannak,
majd megeröiill, hogy 0 crűnwald franci0 kézre került. A lap szerint a francia liatlvo-etőség igen óvatoson jár cl, takarékoskodik az emberanyaggal és Inkább csak azt Igyekszik ki. puliatolni, hol a legsebezhetőbb " .Sicgrr\'iCit vénei, A lap szerint " meg. IndulŰ íroncia\' támadások ellensúlyozására a németek erősítéseket kértek a határvidékre a/, ország belsejéből.
Paris, szeptember 0 Ujabb je\'entések szerint a határ kanyargós volta nniatt nz elfoglalt állásokat lehetetlen imcg.ie^eznl. A két erődítmény vonal között lévő és a németek által épi\'.ett lőállásokat si került a francia csapatoknak lci-nrnr
(Folytatás az 1. oldalról)
büliii és helyonkint mjár csak né-
FÉNYKÉPEZZEN! •
VASTAGH fotószakUzletben
OLCSÓN jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
vásárol FÖ-Ut 10.
Fényképezőgépek 8 P-töl, márkás filmek 88 fillértől.
BKBT SaufeB-íarti kldolaozial
Használja naponta 2-szer a fogkAoldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket. Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
dr-ogéridban.
hány kilométerre vannak a Siegfried vonaltól, i r ¦ . >¦
A je\'eutés rámutat arra, hogy a Rajna után az erődittii&iyvonal eltávolodik kissé a határtól ós Saur-br (leken előtt a Saar-vidékl 350 iáé-teres uuagaálatokba torkollik. Az el-szászi vonaloiVjCsend van, inilcrt akiáradt Rajna elválasztja a,z ellenfeleket. ;
London, szeptember 9 Az angol sajtó hangsúlyozza, nogy a szövetségesek a végsőkig kitartanak és ügyel sem . vetnek Németország o\'-etlegei bekenj ánta tára.
Törökország behívott öt korosztályt
Ankara, s«ep|ember.0 Törőkország .több korosztályt bolü-votl. A liohlvás 43 napos fegyvergya. korlatra szó\'. *
Pária sötét és caendea
Paris, szeptember 9 A kihirdetett ostromállapot miatt a város képo megváltozott. Kihalt és üres, éjszakai élet nincs, Megjelentek - a hadi ellátást szabályozó InVatnlos rendeletek is,
A háborít a tengeren
Az angol hadihajók egy német 1o-hergőzöst elsü\'vesztettek — mondja a minisztérium közlcményo. 41 főnyi legénységét egy belga ltajó M\\o fedél-zelero, A tcrwerf -floltla foiyiatja a német lwijók üTdözését.
órekungi jelentés szerint egy német hajó aknára futott. IvCgMyséaének fe lét íficgmentellék.
Ciano az angol, Bonnet az olasz nagykövettel tárgyalt
Megélénkült tegnap a diplomácia frontja is. A középpontban Rótmp áll. Ciani gróf a római "ngól nagy kö\\«ttei tárgyalt. Folytatta a kéf nappal ezelőtt megkezdett tárgyalásokat. A kihallgatás 20 percig tartott.
Parisban Bnnnet tárgyalt az olasa nagykövettel, i i i
Londonba lengyel küldöttség , érkezett,
amelynek munkáját a párisi sajtó nagy érdekiödésscl vá^a. , 1
Moszkva - mint a róniai Stefani lr\\)da jelenti - a (örökorszilgi tárgyalásokat figye\'1 nagy érdeklődéssel. A tudósítás szerint
Törökország a közeljövőben döntő lápéit tesz.
Olaszország álláspontja a háború első hete után
A róniai Mesxflgoro össze...olalje Olaszország AÜásjjontJát. Megáüapltjíi, hogy Oz egyhetes eun^pai viszály után Oiasmrszrtg az észszerű követelmények nek és az oI«sz érdekeknek megtelelő áilásiwntot foglal cl. Olaszországban lassan minden visszatér a rendes ke rékvágásbo, mert tudják, iiogy 0 Duce helyOaen cselekszik és jól doígozik.
Bármi is legyen Mussol^il clliatáro-zása á jövőre vonatkozóan, — Írja íx lap — az olasz nép vakon követfi, mert tudja, hogy csak érdekelt szolgálja és minden lépéssel csak nyer tu olasz nép. A lap a továbbiakban a l)clső fegyelemről, erőről, a tenne, lés folytonosságáról és a mindenre való fel készül tségröl ir.
A lengyelek másutt készülnek támadásra ?
Róma, szeptember 0 Varsó elfoglalásáról részletek ínég hiányoznak. Az olasz sajtó nz eddigi hl.ckböl is incgállapítja, hogy u ne-met motorizált osztagok villámgyors előretörésének köszönliető a siker, tíz törlő meg a lengyelek ellenállását. A lap szerint ti\' hagyományos iCjigyol vitézség ellenére is komoly eUrenáltás-
Német megegyezés egy
A MTI beriüíi értesülése szerint, armelyet megei-ösit a római Stonipn berlini tudósítója is, a nepuíteknek nzaszándékuk, hogy nz elfoglalt len-* gyei területeken éjetr© segítenek egy uj lengyel korsnirányt. Ezt cWs-inenié Berlin és Pllsudszky szellemiében lehetségesnek tartaná a két nép közötti viszony rendezését. | | Erre miutat az a tény is, hogy n ivómét repülők legutóbb már nem j bombázták Varsót, hanem íöbbmá-| zsa nemlét és lengje! nyetvü röpiru-
rói aljg Jöhetett szó.. Uchctségosnek ( 1 tartja a tudósitó, l»gy Varsó kiüritésa ! és átadása megfelel d lengyel hadvezetőség elgondoli\\sának és másidt vonják ősszo n lengyel csapatokai nagy oilenálMsra, bár ezt. az olasz lap igen voszedclmemék tartja. Egyébként klnsz szikus értelemben \\*H csatáról beszélni sem lehet, — jegyzi meg a tudósító.
uj lengyel kormánnyal?
| tot szórtak le. Ebben felvetik * kéi\'dést, liogy jinib.sk a további felesleges vérontás ? A, lengyel nép. mozdítsa el helyéről a csak baji okozó mostani vezetőket ós térj jen vissza Pllsudszky szellennjéheaí 1 - mondja a felhívás. , |
Német előnyomulás délkeleten
. ( Berlin, szeptember 9
A hadszintérröi eddig beérkezett Jelentés szerbit a délkeleti csapataij a Kárpátoktol északra tovább nyo*-inultak előre és elfoglalták Jarosz^ (Folytatás a 0. oldalon)
ifctö. Szeptember 10.
(Folytatás 5. oldalról)
lawon átvonulva Rzeszovvot.
Északon a WJavft körüli erőditnifeV nyéken ámyomu\'t sereg Pultunktól keletre I
atlepto a Narev folyót. Ezt a csapattestet látogatta meg Brauschitz ezérezredes. \\ ;
Magyarország Mussolini igazságos békéjéért dolgozik
\\ | Róana, szeptember 9
A Popolo d\'Róaia magyarországi levesei >;•,. srerjüt Magyarország jéíénk figyelemmel kiséri a balkáni államok magatartását. A tudó*itóel-Bösorban a bulgáriával való barátságot emjeJi ki, majd hangsúlyozza, hogy Magyarország is tovább dolgozik a Mussolini által elgondolt igazságos béke érdekében. ,
önkormányzatot akar lengyel Ukraina
| Párls, szeptember 9 Jdeéxkezö jelentések szerint len-, gyei Ukrajnában önkormányzati mozgalom indult meg.
London, szeptember 9 Angliában és Skóciában a nagyobb városokból eddig másfélmillió ember költözött vdékre.
Az USA Cárjával szemben is semíe&J
Newyoik, szeptember á Amerika közölte, hogy Duiadáva] szemben is megőrzi semlegességét.
Szökdösnek a francia hadkötelesek
! ,. Burgos, szeptember 9 A szigorú határzár ellenére is eddig több mint 1000 francia katona-szökevény menekült spanyol területre. [ i i
V
Lapzárta :
Legutolsó jelentések uterini a németek gépesi\'eti osztagai elérték Jeznhot, Zvolent és ítudovot.
iA német légierő egész nap támadott. t i
Taxnov oJLEoglaiásával elViígták a központi ipairlelöpjok és vidék villany, sióigáltatását.
Nyúgntbu lelőttek kél francia repii-io??pet.
¦ Lodsot igyekeznok elfoglalni.
EHialasztottáli a BIOSz debreceni nagygyűlését
Á BIztosTfö^nféifeíek Országos Szövetsége és n N(agynr Biztosítás*
Tudományi Társulat e hó 23-raDebt
recenben együttes nagygyűlést terH vezett, amely iránt nemesak Buda-i pestről, hanem az ország minden részéből Igen nagy érdeklődés mutatkozott, A lendozöség ennek ellenére kénytelen volta inai viszonyokra való tekintettel n nagygyűlést elhalasztani. Amint a viszonyok megJ engedik, a nagygyűlést Debrecenben megtartjákv-. \' . ; [ (:)
Egy tisztviselő lelőtte a felesége udvarlóját a Palatínus-strandon
Budapest, szeptember 9 A Palatínus strandon oirerónylet tortáit. Andai Gyulri magán tisztvl* selő rálőtt Székely Sándorra, «kt állítólag feleségének udvarolt. Székely
súlyosan ttnegsebesilH, A nyomozás során egy levelet talá\'tak a ímerény-lónél, amelyben f\'.t lrjn, hogy tudja, hogy tettéért statáriáH\'i biróság elé kerül, de mégis elköveti.
Nép Moxgd. Szombat, vasárnap
A francia lllmgyarlásgyöngyei Egy elvetemltlt gyilkos keltőn élete I
kétlelkű embei
(iyoiiyürll kísérő mfisor
Előadások kezdete : szombaton 5, 7 és 0 órakor vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
fii Fcicsscn i Zoloi Közlönyben
ANK0NYVEK,
MOSz-fűzetek, Írószerek, rajszerek, bőröndök, aktatáskák legnagyobb választékban
SCHLESS TESTVÉREKNÉL.
Zamatos. Jóízű kaitét
SIntrax káuéfőzdn
készíthetünk.
Kapható : lA-\'/a-l-l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. w
rlQVELEMl
tesón, ízléses, síép modern mintákkal
O
szobafestést
tilt Ili\'f\'yealmliiit- Hocltmnn
fcstőmostorrel csináltasson.
naiiotíi-u. 54.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uílfl 60 llllír, inlridtn további u4 4 Fillér.
_ADÁS VÉTEL
Agytól! a t, használtat is, állandóan vásárolok. Rlucher Mátyás, Király-utca 35.
I8B3
Hátamul! ruhát vessek et eladok. Hívásra házhoz megyek. Márkus. Klrály-u 31.
1500
Szép rén háló, ul matracokkal cl fi dó, MAilu-n. 11. 2382
Sxőlfialrlok a város közelében, elköltözés minit, Burgöstn cUdó. Clm a kiadóban. 2395
FoQAnywárl saját termést! cstmegc ¦zóléHből édes must literenként 60 fillérén kapható Csengeryucca 3tí. Dr. Kótal László 2436
ÁLLÁS
Mindenes föafinfft September 15-ér e lelvén Jclllnek, Gsengéry-ut 2. 2400
Kifutófiú felvétetik Deák-tír 0. 2404
HAZ ÉS INGATLAN
Héaart, földet, eiölít olccón köavetlt Papp István, Tclcky-u. 8, az. Ugyanott ttalethelylség azonnal kiadó.
Előnyön héxvátal ! A volt Vaskapu vendéglő épülete jutányos áron eladó. — l\'itdeldóílm lehet ¦ Neptíkarékpénzfárnál.
FényképaxAk nuvolami Márkás
gépek, filmek, lemezek, papírok Icgolcsób-oan, kidolgozás legszebben Vastaga fotó-izaküzlet és Isboratoilumbsn, Fő-ut 10.1815
Háromhőnapoi cryoralrokiiratuu nyílik 15 én, jelentkezés Ivaacslts Máriánál, Ba|za-«tcíi 12. 2399
Héwl*i*a kényelmes csukott autó kirándulásra megrendelhető: Kaufman Manó. Telefon: 222. 1552
Mindennapi .evelesésbéi összegyűjtött bélyaaat, régi vagy uj tömegeket, magvait és külföldit, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Borbarlts Lajos, a Zalai Ktlslöny f. szerkesztője, fii-ueklödid lehet telefon 78. n vagy személyesen mindennap d. u. 0—7 óra között.
EZT ,A»fcS5A/
1939, szeptember .10,
EM:AI KÖZLÖff*
Árverési hirdetmény.
Kelemen R«bő végrehajtató Javára, — képv. dr. Elek Mór Ügyvéd 20 P követeiéi éi Jár. erejéig 1939. évi szeotember hó 13-án délután 4 érakor Garabonc közlésben, üzletben t nagykanlital klr. laríibTróaág Pk. 6888/1939° íz. végzésael elrendelt vógrehajtáB során lefoglalt 1195 pengői btctertéktt alábbi Ingóságok : Hz. leli berendelés, átok, üszők stb. bíróilag elárvereztetnek.
Nagykanliía, 19S9, évi augusatui 21.
Hnáii tlyidu l. k. 2*03 klr. jb. vJgiehi|ld. [
Nagy választék! Olcsó árak !
Közgazdaság! Részvénytársaság
hagykanizsa
Könyvnyomda, könyvkötészet, vomlozó Intézet, üzleti könyvek és dobozok gyára a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
Készítünk:
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti, ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, meghívókat, eljegyzési és esketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat;
TELEFON:
78.
Gyártunka
¦
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat,
jegyzőkönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyvekot, rajüftizeteket és tömböket, mintazacskókat, zsák-cédulákat, naptártömböket, falinaptárakat, dobozokat stb. elsőrangú kivitelben és a legolcsóbb árakon. _
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
000001314800533032020253323153530265315301
EAI1A1 KŐHLŰNW
1939 szeptember 10.
Munkaidó\'rend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kupim lő \'
. Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21.668/1939.
Hirdetmény.
A ni. kir, honvéd lóvásárt bizottság 1939. széptanba- Ki .in délután IS órakor az állalvásárléren katonai szolgálata alkalma:? lovakai vásárol. A bizottság 4—8 éves halastónak, tüzérségi hámoslónak vagy géppuskás málháslónak alkalmas lóéit 4—800 penget fizet. AJánlalos az eladandó ló mariia\'evelén kívül annak származási lapját vagy fedeztetés! (egyét is elhozni.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 7. mt Polgármester.
21843/1939.
Tárgy i Farénpor értékesítése.
Hirdetmény.
A városház udvarán tárolt 2 kocsi fűrészpor! eladom. Az árverés f. hó 11-én, hétfőn d. e. 10 órakor lesz a v. gazdasági hivatalban. — Nagykanizsa, szeptember hó 7-én.
Polgármester.
ára 1-40
Hitelesítve kapható a Zalai Közlöny
nyomdájában
Nagykanizsa, FA-ut 6.
M. kir. minisztérium 990/1939. M.B. számú rendeletében előirt
kapható
ae.
ZALAI KÖZLÖNY MENETRENDJE
Érvényoai 1939. május IS-töl.
laCTkulus állomásra érkező él U onnan Induló vonalokról.
Nagykanbua—Budapest déli p.
Voul A vonal K..I..I Kt.iiSs! Betli. Op.itr. Vomi HA vonal Bp.ilrl
WáaM neme mu r« «ri. 4*. Muí Illa, | neme indul
RŐT aTvT*\' jSzem. v —
22371 Slnauló 601) — 7-64 — 1212 Szem. v 6-45
2227S SInaulö 8-08 9-20 9-57 — 2702 Oyv. 7-20
1218 Szem. V 9-44 10-55 ira 16-00 202« Oyv. 810
22433 Motor v 1135 — 13-38 19-45 1222 Szem. v. 850
1203« Ojt. 13-55 18-00 1513 1810 2234" Slnauló —
1221 Szem. v. 14-30 1602 1614 20-46 1201« Cyv. 14-10
1211 Sietn.v. 15-45 17-01 17.46 2115 1214 Szem. v. 14-55
1241S Motor v. 17-50 — 2044 — 22381 Sinauld —
1201« Oyv. 18-30 — — 21-45 1208 Oyv. 2015
2201 Oyv. 18-41 19-49 19-56 22-40 1220 Szem. v 22-25 j
121» Szem. vj 23-45 115 1-38 6-15
i Közlekedik Nagykanizsa-Siófok közölt VI. 25.-1X. 10 k > Közlekedik N.gykanlzsa-Balalonboglár között VI. 35—IX /0-lg l « Közlekedik Nagykanizsa—Balatonszentgyörgy, Szenlgyörgytc-I Székesfehérvárig 2123 az. személyvonatra átszállással és Székesfehérvár 1231 sz. személyvonalra átszállással VI. 25.-IX, 10-lg.
i Közlekedik V. 29-én ?3 VI. 23-IX. 10-lg Nagykanlzsi-Bpest déli p. u. közöli. « Csak BalalonboglárJg közlekedik. ^
a Roma—Velence—Nagykanizsa Budapest nemzetközi vonat, csak. Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy, Székesfehérvár, Budapesten áll meg. \' Közlekedik Balalonbogiar-Nagykanlzsa közöli.
a KcazIhely-BalalonszenlgyörgyTrözt csak VI. 25-1X. 10-lg közSkedlk, Nagy-kanlzsa Dpcsl között V. 27-én és VI. 21 -IX. 0-lg.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron ,
1410\', 1412: 1422« 1442\'!
J
Oyv.
Sz. v. Sz.v.
Holor
I4O2«Í0,.ml.
Sz. v. Sz v.
1410 Szv. 1428« Szv. 1438Í Molo,
K.nlni |ES*l,l.||8lOBblMS»»r«lb>
hk. \\\\hujfbk
1 38 457 5-40
7-27 945 11-30 1359 13-52
645 714
8-33 10-54 1301 15-26 17-30
20 26 1 21-40 - I
3-37 717 7-56 9-50 11-25 13 39
1810
22-36 22-45
12-32 15-48
23.55
14091] Oyv. . 1447 !Motor] Sz.v. S..v. Sz.v. Sz.v.
1417 1413 1423 1433 I40IS 1411 1439\'
öj.mol,
Sz.v , Motorf
MptÖaV Szoahil- [}ri«U.
930 10 0-1
13-49 15-33
Jo\'
1\'87
Tv,
11-37 13-40 1514 16-31 21-51 l-l I
5-50 8-15 1216 1418
16-38 2200
!!nsr
r, Irt.
314
7-28 9S9 1343 15-41
1807 23-26
1 Egyelőre nem közlekedik.
¦ Közlekedik VI. 14-lg éa IX. 16-tíl Nagykanlzaa-WIen Strdbl. közölt, i Közlekedik VI. 15-tíl IX. 15-lg Nagykanlzsa-WIen Sudbf. lözölt. * Közlekedik Nagykanizsa—Zalaegewzeg között héttőn és szerdán, Zalaegerszeg— Szombathely közölt napMita.
« Közlekedik Pécs-Sopron közöli.
« Közlekedik VI \'.5-IX. 8-lg Slótok-Nagykanlzaa-Szoinbathely közöd. \' Caallakozás az 1410, 1-109 sz. vonalokhoz VI. 25—IX. 8. közt Szombathely-Sopron kőzötl.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
N«47k»»l-«liolfs.,1 Ui.or. «rk. Pier. M.
2420 Sz.v. 4Ü7 ~~fSt 8-51 54«
2439 Motor — 12-58 14-30 2407
2414 Sz. v. 1354 1621 17-48 2413*
2406 Gj.mol. 1815 19-49 2053 2431"
2418 Sz.v. 2023 22-17 2343
¦Stv.
(i/, mol. [I
Sz.v. Vegy.
Piciről
m.
7-23 II 816 12 04ÍI \'3<2 18-18 2004
Bmtiíí II HiakuU Utili kt.
u.
6 58 \' 9-35
1542
22 33
2406 és 2407 vonalokhoz közvellen kocsi Bécsig, a Slegfrled helyett. " Csatlakozás Bpeat Keleti p. u. felé Oyékényesen.
Nagykanizsa—Gyékényes-Kaposvár- Budapest Keleti pu.
24101 2420 2442
2408»
rumili w. t l#«,.U Bpeat Ji?|kMrk.
Oyv. Siv. Sz.v. Oyv. 1 Egyel - KÖzle 3-19 I 3-50 4-57 5-42 11-48 012-41 23-38 I 0-03 ire nem közi kedlk VI. 15- 7-38 1408 14-25\' 2021 8-53U 9-49 kedlk. -IX. 14-lg.
1208 llOyora 1292 11 " 1202 1296 1408\'
|2409l] Oyv. 2447 Sz. v. 2407a Oyv.
Nagykanizsa—Murakctesztur—Ti leszi
Bpest _kp,Jnd_ fi Mini. Zablra M.
_ 1-02 1-33
23-00 5-C8 7-27 8-03
18-00 22-50 4-50 5-20
Vegyes Oyors Vegyes Gyors
» Csak VI. 16-IX. 14-ig közlekedik.
laailril Knttf. Tri est
ki kt éik.
~6ii4 ~trsr 904
6-40 7-07
11-33 11-44 20-10
1550 16-20 _
23-38 2351 904
föyoreP Vegyes Oyors
Trieíl Ind. Had.. M. IUil.il, Ét
" 21 03" 937 ~i~\\T 1200 18-08 12-32 1820
Párallan kedmmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podninnioikjr-utc.il 8.)
igazgatóságával slkertllt olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern kunfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett, ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KózlOny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező olvasók részére.
Mainárak figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
Hirdetmény.
A balatonmagyaródl II. számú közbirtokosság elnöksége ezennel köz húré leszi, hogy a közbirtokosság tulajdonát képező- mintegy 350 kat. holdon gyakorolható
vadáaxatl Joflot 1939. évi szepl. hó : 7-én d n. I órakor Balatonmagyaródon a községházánál nyilvános árverésen 6 évre haszonbérbe adja. Kikiáltási összeg 50 pengő. Árverési feltélelek az elnökségnél megtudhatók. Bslalonmagyaród, 1939. aug. 28.
Tarr Józsel elnök.
Nagykanizsa megyei város polgármesteréiül.
21781/1939.
Tárgyi U léci adás.
Hirdetmény.
. A sportpályán lévő diófák Idei termését eladom. Az árverés f. hó 11-én, hétfőn d. e. 11 órakor lesz a József főherceg-ull sportpályán.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 7. mm .„PolgánnMter.
Útcsj&n&jít aaHamczUfjan szórakozfialiti
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22127/19939.
Tárgy l OubacsterméS eladása.
Hirdetmény.
F. évi szeptember hő ll-én d._e, 10 órakor a v. Alsó- és Felsőerdők tölgyes részein elszórtan fekvő, kb. 10 q-re becsült idei gubacstetmését a v. gazdasági hivatalban tartandó nyilvános szóbeli árverés utján eladom. • "•»»
Nagykanizsa, 1939. szeptember 7. dm Polgármester.
ZALAI tfÖSLŐNf
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KSzgazd.iági H. T. Nagykanlraa". Felolöe kladö: Zalai Karoly. ^ Nyomatott i
a „KSigazSaaánt R. T. ttaaykanlzia"
ayomdálában Nasykaojzaán. (Nyomdáén Moll Zalai Károly.)
79b Évfolyam 207. uam.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 12. kedd
Ara 12 «II.
ZALAI KÖZLÖNY
|»m>ni«l»ig te lUWnUi PM 5. ni» M^IoíS «tata Utt&np dfiidi,,
"HTI«»I NAPILAP
Fcleiíis szerkesztő: Barbarita Lajos
KISIImM.1 1» : egy hón B pengt 40 WHr. Sufk<nuM(l küdóhiraull telelőn, 78. «.
A Visztula mögött öiszpontositiák a visszavonuló lengyel seregeket
A németek repülői szétbombázták Lemberg pályaudvarát — Az éjszaka rendkívül heves légitámadás zajlott le Varsó felett — Németország tiltakozást Jelentett be Bukarestben angol tisztek átengedése miatt
hat a nemetek, - mondja a terítni jelentós. Varsó csak a légitámadások ró\' szóló jelentésben szerepel, egy ebként egy ciözo néniét jelentés clls*
Európa\'\' háborúban álló országalJ bau a vasárnap teln miult el csendben. A nyugati fronton ugyan viszonylag ezúttal is csend volt; >nyugaton a helyzet változatlan*, keletin azonban ujabb német előretörésekről és nagy harcokról érkezik jelentés. , |1
A keleti hadszintérról érkező jelentéseket a következőkben foglalhatjuk össze:
A német véderö-föparancsnokság jelenti
Lodz bevételét
és ja Bmmberg felé tartó elő\'cnyo-nUllást. Itt lengyel szabadcsapatok küzdenek és visszavonulásuk során kegyetlenül legyilkolják\' a német lakosságot.
Vasárnap a Visztula felső folyásának környékén kelet felé Üldözik a német csapatok a lengyeleket. A gépesített és páncélos osztagok máris előretörtek a Visztula nagy kanyarodójáig. Radom környékén
több ténnyel hadosztályt elvágtak a törzstől.
Későbbi jelentés szerint Itt 21.0(10 foglyot ejtettek és elfogták a 3., 7. és 19. lengyel hadosztályok tábornokait és a 19. hadosztály egész vczéi-karát is. [
Varsótó» északkeletre a Bug folyó déli partjánál vetettek meg a lábu-
vagy sanvtegjes kikötőbe ko-
rner!, hogy
csak Varsó déli része van a németek kezén.
Lengyel jelentés és a rádió szerint Varsó polgársága felkészült a harcra. A városban lövészárkokat, csapdákat ásnak és erős ellenállást fejtenek ki. Tegnap
a németek támadásét a városban visszaverték
- .mondjfl a lengyel jelentés, A Bug ,foiyó ímentéu, valamint délen a Visztulánál további harcok folynak. A német bombatámadások tegnap
egész nap tartotbik, - jelentik o lengyelek. i v
Keleten is megkezdődött a röplap szórás: a nemietek milliónyi röplapot szórnak le, ;>me|y felszólítja a lengyeleket, hogy ne ontsák tovább feleslegesen a vért. i
Á lengyel koranjány ujabb mene-kü\'éséröUs érkeznek hírek. Ezek szerint a német csapatok gyors előrenyomulása miatt \\ a kormány Lubfinbó I Lern-bergbe totlo át székhelyét. A varsói francia és ang.il nagykövetségek rmég keletebbre, Pfuskbe menekültek.
Először Jelent harcokat nyugatról a német hadvezetőség
iuuk több pontján ellentáftnfadásókat hajtottak végre*. Egyébként a francia jelentés a továbbiakban csak a repülök felderítő munkájának foly-
A nyugati hadszíntér jelenléseiből a következők jelentősek : Először történt -meg, hogy a német vezérkar nyugati harcokról tesz jelentést. E szerbit francia felderítő csapatok átlépték a német határt és értnttoexey be léptek az erőd vonal elé tolt német előőrsökkel. Az ellenség nagyszámú halott és fogoly hátrahagyásjva] -menekült vissza, - mondja a jelentés. Ezenkívül francia és angol repülőtevékenységről szól a aéanjqt jelentés. A repülök trák röplapokat szórtak, egy angol és báróin francia gépet lelőttek, legénységét fogÁalart-ják. j
A németek ellentámadásokat is Indítottak a franciák ellen. Erről a francia vezérkar uj jelentése is beszámol, a mely szerűit »a németek arcvona-
tatását jelenti. Az angol tájékoztató (lidnlsztérluin
sem közöi reszteteket a nyugati had szlntérrö\'. A tengereken h hadműveletek tovább folynék. Angol jelen-té.s szerint a németek eddig ujabb négy angol hajót sü-lyesztettek el, míg az tingoi hadihajók egy német gőzöst és egy teugeraiatjárót. A néniét kereskedelmi hajók azonban a Balti tenger kivételével aniud eltűntek a tengerekről, mondja nz angol jelenyés, Sok német hajó angol
fogságba,
rolfc »
a
Részleges mozgósítás Oroszországban
Az egyéb intézkedések közül log-je\'entősebb a szovjetkormány részleges [mozgósítása. Az erről kiadott hivatalos jelentés szerint a német-
ien gyei háború fenyegető mérete és mind veszedelmesebbé válása miatt kellett az ukrajnai, a fehéroroszor-szágl, továbbá a leningrádi, moszkvai, kalini és oieü katonai körzetekben a tartalékosokat beiiivni. A be-hivojyak jelentkezése egész nap folyt Lengyelország felé a polgári uta,s^ forgalom szünetel a csapat-szál Utasok miatt. Moszkvában la lefoglalták az összes jármüveket katonai célokra. Egyébként rend és nyugalom van Oroszországban, - mondja a Jelen* tés. !
Kanada hadat üzent
Jelentős esemény még Kanadu had üzenete, amelyet György király jóváhagyott.
Blokád-mln&ztériumot Is szerveznek Parisban
Paris, szeptember 11 | szerelési-, élelmezési- és blokád-minisztérium Is az uj háborús kormányban. A kormánylistát még nem hozták nyilvánosságra.
Paris még nem vár komoly eredményeket nyugaton
A háborús minisztérium rna alakul mLg. Daladíer az uj kormánylistát meg a délután folyamán Leb-run elnök e\'-é terjeszti. Lesz hadlfcl-
i Paris, szeptember ti A Petit Joumá\' szerint a nyugat) arcvonalon a közel jövőben nem várhatók nagy eredmények. A francia hadvezetőség kimén) akarja az emberi erőket, rzért csak lassan, megfontol tan cselekszik és alaposan elő akarja készíteni a láimfadást.
A ke>etl harcokról a lap azt lrjn, hogy a német repülők védelme alatt tudnak a gyors csapatok nagy ered-
ményt elérni, inert előbb megtörik\' az ellenséget, csak azután támadnak. A lengyelek hősiesen küzdenek, de a gépesitett túlerővel nem bírnak. Mfndaz<inalta\' a mérnetek nehézségeit som szabad lebecsülni.
Róma, szeptember II Nyugaton a nyömjás erősödik, do komoly eredmény nem várható, -ezt jelentik az o\'asz haditudósítók Ii.
Cseh, lengyel, szlovák és osztrák Idegenléglók alakultak Franciaországban
vezés tovább folyik.
Paris, szeptember U Parisban a Colombe stadionban 20.000, pillanatnyilag ellenségnek számító idegent gyűjtöttek , össze. Egyenkint vizsgálják felül őket, hogy üiternáiötáfcorba kerütneke, szabad) lábrahelyezlk-e őket, vagy pedig beléphetnek a hadseregte. Sokan -már is jelentkeztek a légiókba.
Felállították Franciaországban a cseh, lengyel, szlovák és osztrák emigránsok három légióját is, aszer-
Rotnánla a tömeges menekülés miatt megerősítette > lengyel határalt
szükség. Máris sokezer menekült szö
A németek kivégzik az elfogott cseheket
Ezzel kapcsolatban Prága adott kl közleményt és felhívta a külföldi cseheket, hogy tartózkodjanak minden néaiieteitancs légióba *dó be-, lépéstől. Ha ceheket fognak el a németek az ellen ük küzdő csapattestekben, hazaárutóknak tekintik cs azonnal kivégzik. | i
Bukarest, szeptember 11 A lengyel határra cseuidőrosztngo-kat és csapatokat vezényeltek. A\'na-tál-megerősítésre a beözönlő lengyel menekültek feltartóztatására van
kött át, ujabb nagy tömegek áramlása várható. i *
Constanzába nagyobb csoport francia [menekült is érkezett
Angol tisztek Románián át mentek Lengyelországba
i Genf, szeptember 11
Az egyik genfi lap értesülése szerint Németország tiltakozott Bukarestben amiatt, h\'gy formaruhás «n-
goi katonatiszteket engedlek át Románián I^ngyclonszágbb. \' < Bukaresti jelentés szerint egyéb-, (Folytatás a% 5- oldalon)
KöZLÖNV
mojd, hogy 1.:« A közönség K.^yVil.C
fogSdja, "moly egyébként is rendkilii\'i
kCll^ llWsl\'jVl, ijjtUál] s/.\'.flko/UIn
magyar film. A f<is7erC|;Ckl>en Jávofi Pált és Sliuor Emil látjuk. jfjJKJ «0)ébkóitl «bU-n 0* «sztfinl.ibci) már nem igen látjuk magyar fllmU«a, mm a • g&nei íilm u-ijo cn elhódította. A Lo^iLv,-.. néliicl Ijtinjéheii nagyu\'ii-Otfir iniiiku gázsit kiip,
A BRjdv\\*y róssája cirm\'i Fox Mm rciioi slágerei nem ujak. A Fox ismét készitcll egy olyan fi\'ií\\cl, uinoly izgalmas mesC kapcsán néhány e/tteiOu kivált) és nagysikerű zeneszámot njit fel. A lilmlfCn szerepel egy lüncmé-nycs táncos pár.

Az ultimátum plakátja
A napokban megjeleni ur. r\'iimálmn clmfi francia film, amely a viliig-liáboru kitörését tárgyalja. A filmet egyébként « cenzúra betiltotta és csak IWlcbbvzés folytán engedélyezték. A kölcsönző cég a íjinilroz ogy nyomta.
liiH kéljvns kípnfiikfiU plakátot kcazi-loll még ni első Irfilillás elóti, "mikor p*rs>e háborús IwnyodalnmróT míg ti sem volt A pinkát Mén »z UJU-ináliiiii szó, nagy Iii\'túkkui nvoniiiioH ós sróvcgirfn fnagyon hasonlít ns. egykori plakát :li|>ogr"Fiájához. Most, liogy\' Jt film »icgjeu?iit, a Mim tulíjdoilosa — kezében a plakáttal — a körulon tárgyalt fli egyik reklámválfcilai veze-tojóm a propagandáról. Az orra já-r.\'.k meglátták a pinkától és jellemző a hangulatra, hogy hirtelen olyan tömeg ál Hu körül a beszélgetőkéi, hogy bo kellcll s-a|fldniok egy kal)U alá. A íilm tulajdonod a plakátot nyomban eiUptfllés 11 <a jászla la tok alapján lemondott róla, liogy kiragusztassa, •
A Budapol R, T, _
most tette közé mérlegéi, amely 7000 pengő \\«sriasá#t mutál ki. A közgyűlés döntött a felszámolás kir. désében ós elhatározta, hogy a vállit. latol továbbra is fenntartják.
Ki lopta el a hévizí honvédtiszti üdülőből Falkay ezredes brilliáns gyűrűjét?
3
Formaruhái., sapkák, inléxeti felszerelések
nagy választékban
szomolAnyinál
Mii Fili - SzáraKozás
— Budapesti levél — Rakordfnrgalom a Hunniában
Hónapokon keresztül arró\' számoltunk be, hogy a magyar filmgyártás milyen-nehézségekkel kőzd. Most újra nehézségekről kell lmunk. Ezek a ne-kézségek azonban sokkai örvendelescb-bek, ódat a korábbiak, m©rt abból származnak, liogy a Hunnia filmgyár nem képes a gyártó cé^ek igényeit kielégíteni, annyi a jelentkező. Ellnek az oka a megváltozott viszonyokban rejlik. A filmpiacon a legnagyobb gondot a francia filmek kimaradása okozza, továbbá az, hogy az amerikai anyagnak ls csak egy hányada van Budapesten és kérdés, hogy a pótlás mikor ér ide. Emellett a cenzúra is sokkai jobban rostálja a filmekéi, mint normális időkben. A helyzetre rendkívül jellemző, liogy a budapesti Fórum mozi,\' amely eddig német filmet úgyszólván alig játszót! s jófor-mán teljesen franci-" és amerikai filmekre rcndozkcdeit be, most a Tóbis íilm vállalatnál hat német filincl kötött le. Az elsíigJffif Willy l-ort-füm lett volna, hit -sprint kitűnő produkció, azonban a cenzúra nem eu-gedély«zte.
»
Keszülg magyar filmek
A Magyar Filmirodában most készü\' a nyári srtton utolsó filmje. Az Atel.er * filmvállalat fogatja Hunyndy Sándor líb ura fakó cimü kutya lörténelél, a moly ai első eredeti filmre iroU Hu-nyady.szüzsé. Érdekes, hogy »z illetékes iiatiságok valóságos mogrolianás-nük vannak kltáve a gyarló cégek ré-wtérűt, amelyek szinte esdekelnek, hogy engedélyezzék a Magyar Filmirodában a további gyártást. Tudvalevő ugyanis hogy megállapodás jött léire a két miitenem között, amelynek értelmében a Filmiroda ogy esztendőben csuk hét filmet gyárthat. Miután pedig a nét film a llunyadyJMmmel kimerült, viszont a Hunniában jóval tőbb a j«. lontkflzö, mint amennyi az első félévben boférliet, csakugyan indokolt lenní,\'bogy a Filmirodát felmentsék önként vállalt kölelc-zeltsége alól. Ezt különösen a régi filmgyártó cégek forszírozzák, mert az illetékes tényezők az újonnan alakult keresztény cégeknek .biztosilják a műtermekben •»/. elsőbbséget és így a Pliójjus, Harmónia és Múvés/. fiimválliXkatok, bár teJf jeseu készen állnak, egyelőre nem gyártlialuak.
UJ fllmvállilit
Az Uj Világ clmú közgazdasági lap Fiimforgalmi Kft.-t jegvoileteit be, a .ueiy Kisfaludy Sámtor Csalódások cimü müvét VÍSsi filmre.

A Tökéletes férfi é« a Brodway
rózsája . *
A mull heli filmbemutatók közül csak kél filmről érdemes megemlékezni, az egyik magyar, a másik amerikai film. A Tökéletes férfi tulajdon képen szezonnyitó magyar Mm, mCrt lúszen a nyári hónapokban megjelent filmekéi nem számíthatjuk a komoly produkciók közé. Az amerikai füm; a Brodway rózsája, a Fox fllmvAUdtot egyik idei nagy slágere, am-clyet nyugodtan elleliiCttek voln\'» a t^i füsu:. zonra is. Mindkét. filmre jellemző, hogy a zcjjo dominálja ezeket. A magyar filmben fl rendező Sziatipay Sándor mijideitt elkövet, liogy a?, azonos nevü zwaoszenönok minél több álltaimat adjon slágfti-einek elhyLy«*é-síje és a film eTsöWbpia a ieno. sz«rxÖ kitímö munkájának köszönheli
A gyanúsítottat felmentették,
Ez év júliusában történt. A hévízi honvédttsztl üdtUöbeu nyaralt Falkay Antal ny. ezivdes. Egyik nup, mialatt az ezredes fürdött, ismcici-len tettes járt alszóbájóban és onnan egy nagyon értékes brilliáns gyürUt ellopott. A gy(ünü minden kuttatás dacára seun került elö. Falkay erre feljctentést tett. Megin--duit a nyomozás és klbaJJjtfatták flz Összes alkahnnzottaknt, különösen, akik az ezredes szobájában megfordulhattak, azonban, senki semmit nemi tudott a gyűrűről. A nyomozás adatai szerint ,Dégl István fiatal háziszolgát vették gyanúba, aki közvetlenül a gyüriü eltí^iése előtt járt W
Az 1910. évi háztartási költségvetés tárgyalásával kapesoiatb\'an azelft Irányzott 60 bzóz-alékos pótadó képezi anost a városigazgatás legaktuálisabb kérdését. Az njságokbói olvas hatjuk, hogy az Összes városok ntft-gas pótadó alatt szenvednek. Nehéz helyzetben vannak a vámsok, jtiszen jö\\edctnil forrásaik javát az áUani-hatóság állandóan cáökkenii és édeskevés ellenértéket ad értük. A városi üzemek azok, melyek közül a legtöbbnek még jól megy a feora. Ezeknek a jövedetinétvel azonbjun vagy egyáltalán, vagy csak kis mértékben, számolhat a városi háztartás. Mennyivel könnyebb volna sok város sorsa, hu a jövedelmet hajtó közüzemek jövedelmével rendelkezhetne a város. De nem igen teheti meg, mert á Közüzemek bevételeire, a közérdekcltségü üzemeket intéző állami felügyelő hatóság tette rú a kezét. JóJoncnő közüzem Nagykanizsán a városi viz- és csatornamű. Mind a két üzem biztos jövedelmi forrásokkai és kedvező .mérleggel bir. A jövedelmekből azonban a vá-i rosi háztartásnak nincs sok haszna, legfeljebb annyi hozzájárulás,ívuuny nyit ki tud harcolni a felsöfVb hatóságoktól, \'i\'l
Csatornamű, mint üzem, Budapesten és a legtöbb városban nem tartozik ezen\' kategóriába é.* ezen helyeken a közadó módjára befolyt
de más Pgyek miatt elitéltek
szobában, azonban Dégi v tagadta bűnösségét. Dégi ellen azonban korábban volt miár eljárás, mivel talált tárgyút nem szolgáltatott be,\' iminali.itíujá\'tó\' pedig fizetési dife-i íenciák imiatt dvitt egy vasvillát, így került Dégi most a nagykanizsai törvényszék efó. A tanuk egyike sem tudott felvilágosítást adni u gyűrűről és Így az ügyész ebben az ügyben elejtette a vádat Dégi ellen, akit a bíróság fe\'mjentett, a másik kél ügye imiatt azonban 15 napi fogházra Ítélték. i
Hová tűnt e\' az ezredes gyÜRÜje V Rejté\'y marad továbbra is.
csatornadíjak a háztartások költségvetési fedezetét szaporítják, Nagyp kanizsán a csatornamű kivételesen szintén közüzemként szerepei és a városi vízműnek magában véve is \'rentábilis üzemiét gyarupiíja, NyiN vánvaióauia háztartás rovására.
A városi csatorna mii 1910. éviköU-ségvetésébeu az előirányzott fedezeti végösszeg közei 130.000 P, mivel szemben az előirányzott szükséglet ugyanannyi. . 1 i
Az \'előirányzott szükségletek jó-része itt ugy tudom arra szolgál, hogy fedezi, jobban mbndVa segil fedezni a vizmü személyi és egyéb kiadásait és ugyanezen célra tartalékol ls.
Szerény véleményen szerint ha megszűnne a csatornamű közüzemi jellege, a közcsatornákra fordítandó szükséglet még az előirányzott beruházásokkai sem. tenne ki többet, mint lcgreljebb 90.000 P-t. Kereken ¦10.000 P bevétellel ómelni lehetne.a háztartási költségvetés berételi részét, ami magyarul mondva közel 10 százalékos pótadó csökkentésnek felelne imcg. A 10.000 P megtakái\'i-tás - a csatornamű közüzemi jellegének megszüntetése esetében - abból állna elő, hogy a osatornagpü költségvetéséből eJmiaradnának! többek között az igazgatási és a leírások rovatán előirányzott kőHségck. A személyi kiadásokra még mindig
l&fé. 8zeptemt>er 12
nMn köruibeful IOiOOfJ Pret ás iisszeg a csalom* kezelóséft; íeltótle-\'n\'fií elegondö lenne. A vái\\«i y\\7f-inüneli Önálló kezelésű közjüzenuieii kell iniaraílni i, ftinaálió kormanyliu-lóvígi mide\'keaé\'.\'iek ulupján. Ezzel szemben a csatornamű, mint önálló közüzem, talán osak ván>sun&bj«náll fenn és sehol másutt. Budapestem a közcsatornákat az utakkal égyüttke-zelllt, mert hiszen oda is tartozik. Városunkban a háztartási költségvetés pótadó kérdése kezd súlyos problémává válni. Ezen probléma megoldását nagyban elősegítheti a csatornamű közüzemi Jellegének megszüntetése. A városi vízműnek közüzeme olyan szépen Lovfidelm.cz most már, hogy meg kelt tudni állnia a csatomadijiak nélkül is, tmint ahogy más városban is « városi vizmü csatornadíjak nélkül Is rentábilis Üzemi \'marad. Közudók módjáia beszedett csatornadijak nagyon Jól fog npk esni a mindig növekvő kiadásokat igénylő és ke\\esebb bevételekkel rendelkező városi háztartási alapnak.- A pótadó ku\'cs:>t feltét.enül csökkenteni fogják. A csatornmmü közüzemi Jellegének laegszüntetése Nagykanizsán is megérett a megoldásra, t \' \' \\ Egy pôladôs

A fenti cikkhez hozzászólásokat-szívesen fogad és közöl a szsrkesz-lőség. 1
Katonaífelszerelések •gyevtruházati oíkkelc
egyedfll legolcsóbban berszererlietUk
beleznainAl
Sugár-ut 53, íz. Teltljn 625.
BUDAPEST I..
0.-I5 Tóma. — Utána hangteme^k,
— 10 Hirek. — 10.20 Fcío^-asás, — tO.45 Felolvasás. ~ 12.10 A rádió szájon zenekara. — 12.10 Hirek.. — 13.20 Időjelzés idö járásjelentés. — 13.30 MüvészIcnWk. — 14^0 Hírek.
— 14.45 A rádió műsorának ismert*, tése. — 10.10 Arányi Marin előadásig
— 10.45 Időjelzés, hirek.
17 Hirek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 17.10 Kiss Lajos cigány* zenekari, Egcrváry József tárogatózik.
— 18.05 Dr. lovag BoiberiU Károly előadása. — 18.20 Tememáry íános mélyhegedű számai. — 18.45 Pongráez Sándor dr. előadása. — 10.15 Hirelt, .
— 10.25 Basiíides Máljp éuelosl. — 19.50 iA csodatökör. Mesejáték Ivarom fclvonásl>an. — 21.40 Hirek; idő-járásjcíenlés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven, - 22 TAnciemezck. — •li Melles Béla zenekara, — 0.05 lÜrek,; BUDAPEST II.
10.25 Mezőgazdasági félóra. — 20 Hírek magyar, szlovák és magyar orosz nyelven. — 20.20 Magyar-orosz fél-óm. _ 20.50 Sötér István előadása,
— 21,20 Stunczoi János zongorázik. v- 21.15 Időjárás jelen lés.
BÉCS
10 ltuinbour zenekar. — 18 Üpekkar.
— 19 AcuboI szoprán SeliubCrt, WöK és Schumann dalokat énokel. — 20.15 Tarka e-t. - 21.30 Stájer Imngké|>ek dalokkal. — 22.35 Könnyű és tánczene. — 21 Szimfonikusok;
Oyomorrontásoknái igyunk m!n-dig /v&- pohár természetes „Ferenc Jóxset" keseifljlzel, mert ez kt emé^löcalornit gyorsan rs alaposan kitisztítja és így biztosan megkönnyebbül!st azerer. Kéideize meg orvosát I
Hozzászólás Nagykanizsa pótadó gonájaiuoz
Hogyan lehetne pár százalékot mégis segitenl?
1930. weptembw 12,
BAUM
Diiir-DlliaiElikitTit.
vai kémkedése — Nagykanizsa
CORDATIC
LERAKATA
I
Hősi naptár
A Sevoyal Jenő hoitag tábornagy ivaraneínoksága alatt álló sereg Kiflitől 09-ig tartó törők fel-I IH7- II- II. |8^ad\'tó tatijárat foiya.
\'-^mán e napon \'/.ontanál
megütközött II. Musztafa s/.<illá» no. regével ós döntő győzelmet aratott fe [elte. A (örökök vesztesége óriási voll 20.000 oinborak elesett, mag-> « nagy vezir Is holton mardat \'ö esalatéren.
E napon, a voít zoinbori 23. közős gjalogeíred a galíciai Mitutajov kör
_—nyéki Horbacscnél a falu,
I llfl IMI Wl évakko\'-oire fekvő ! \' \'rlőből lendületes tánim
dással kivetette az oroszokat.
At oroszok1 e napon betörlek vona. Iáinkba és elfoglalták a galíciai Tftr-
___Dopol környéki Dolzsanka
! 1515. H II. községet. AZ ollentáma
—¦-— dasm rendelt erdélyi 38.
honvéd hadosztály és német csapatok két oldalról megtámadták a* állásba botort oroszokat és rövid, de annál hevesebb harc után visszasiették okol eredeti állásaikba.
*
Válságos helyiéiben tannslloti nagykő ruitekintésévet és férfias bátorságával tftnt kl Rostár Rezső volt bud-V-].e-ti 1. Iiouvéd gyalogO/redlrO\'i topta-IókoJ^asZWs a ^Uclal Mi^tdnjuv kór-nyéír Cíerknstinál, Az éjjel az ezred igen neliez liarcot vivott a túlerőben lévő oroszokkal. Az egyik századot a/ oroszok meglepték és szétugrasztották. Ennek a századnak visszAvo-nulás* magával ráadta az ezred III, zászlóalját 1b, amelynek kötelékébe tor-to\'otl Rostár zászlós. A szomszédos llemnia község felől, rrrolynek északi Sícgélyén lévő házakat az orosz tüzérség már felgyujIptUi, közös és honvéd csttpaiiok rendetlenül vonultak vissza, Rostár zászlós ekkor mintegy félszázadnyi erőt gyűjtött össze honvédőkből és közősökből, akiket pillanatok alatt sikerült Nianyira fejlelkesiteni, hogy élükön a* égő házak fényenái rohamra indulhatott az. orosz túlerő ellen. Az oroszokat síkorüU is meg-áüitanla. Közülük sok foglyot ojtott és sok fegyvert zsákmányolt. Kzzei a vitézi tértével agy nagyobb csoportot mentett meg, mert ax oroszt megakadályozta abban, Irikzy a csoport visz-szavonulási útját \'elvágja\'. Hősi tol. téért a nagyezüst vitézségi érniOl kapta.
— Baterldámubaakat tekintse meg minden vételkénysxer nöikli. Kopstelo
butoráruhá*.
N«t>t4ri Szeptember 12. kedd. Rom. kat. Mária neve. ProtetrtAna Quldó. Izr. EIul hó 28.
Oőziűrdő nyitva reggel 6 órától est* « őréig (MtM, szerda, pestek délután kedden egét* nap nőknek).
idő.jó«e«i i
Mérsékelt déli, délnyugati szél, főképp az északi megyékben felhősödés; a hőmérséklet kissé emelkedik.
A Meteorológiai Intézet nagy kanltsn\' m«ffijryniöá!lom4aa jelesti i.
Hőmérséklet tegnap ette B ómkor +154, ma na* +12-8. délben +260
Osnadék00%.
Remény van arra, hogy » következő tiz évben a kormány támogatáséval, a gyár-élet meginduléaévaluJrafelvlrágzíkNagykanlzsa
Nagykanizsa városatyáit nem érdeklik a város sorsdöntő kér^[-^ képviselő, köztük hat kiskanizeal szavazta meg a tízéves városlellesztéíi tervezetet - A költségvetési vitának ls csak 21 hallgatója voll
A szombati meleg nyárutói dé> utánojiunjegLsmétlŐdÖtt a nagykani--zsai városi közgyűléseken mdnd gyak. rabban tapasztalható jelenség : csekély érdeklődés niel\'ett kezdik tárgyalni a tárgysorozat pontjatt, az elsőknél órákon át vitatkoznak, aztán alig mhrad egy-két városatya » le rémben, akik a hátralévő 20 30 p intőt percek alatt letárgyalják.
Annikor szombaton negyed 1 ómkor Krátky István dr. po\'gáiMerter megnyitotta a költségvetést tárgyaló közgyűlést, 20 városatya Ült a padsorokban. Az uj behlvóttak közül is alig látni egy-kettőt, pedig az ülés első pontja az igazolóvá^zttnány határozata a legtöbb adót fizető uj
városatyák behívása tárgyában. Dr. Paizs Ferenc előadó olvassa fel a Zalai Közlöny által ismertetett névsorokat, iniajd a polgármester üd\'i vözö\'né az u) tagokat, ha ott lennének és annak a reményének ud kifejezést, hogy ez \' \'
a felfrissülés előnyére vélik a képviselőtestületnek,
mert uj, friss erők kapcsolódnak bele a munkába minden foglalkozási ág-bóL I 1
Az u) erőket azonban nem látni, mert mire a költségvetés tárgyalására kerül a sor, nnjég mindig nincsenek összesen többen a . város* atyák, mint 22-en. {
A polgármester mérlege az utolsó tíz esztendőről
A pénzügyi bizottság á\'tal javasolt ¦módosításokat Hemert Károly föti-oáosos ismerteti. Krátky polgánmes-ter költségvetési expozéjáben (mindenekelőtt rövid visszapillantást vet az etonult tiz esztendőre. Hangsúlyoz za, hogy 1930-taií\' nehéz körűimé, nyek között vette át a városvezetést. Jelentős adósságok terhelték a várost, kÖJosönöket nem lehetett kapui, a legszigorúbb takaréko«íuj/hoz kellett tehát folyamodni. A helyzet nem javu\'t és mégis n városfej lesz-tés terén egész sor jelentős intézményt stkerü\'t létesíteni, részben a város közönségének kőltség\'n, nagyrészt azonban nagy állalmi hozzájárulással vagy éppen miinden áldozat nélkül. Érdemes valóban - ha csak távirati stílusban is - idefktatof
az almult 1.0 év eredményeit:
Polgári lövölde, kérházkápolna, útburkolások, strandfürdő, vízvezeték és csatorna kiépítések, szertmtáste--nem, Petőfi utl elérni iskola, leánygimnáziumi tornaterem, törVény-j
széki palota, deritőtelep, víz- és és csatornamüvek, ménteep, utak) csatornázás, vitézi székház, rendőrségi palota, ylztoronyi őrház, robbanó-anya gr nktár, miajd vajgyár. református templom, lüzérloktanya, garázs, lovarda, piarista kápolna, OTl székház, MAV-garázs, útburkolások, parkosítás, hősi és a Nagyimagyaor-sz;ig em\'ékmüvek és a klskonlzaal beruházások. i
Ezek a beruházások többmiflló pengőt Jelentenek, almi szép ered meny, hiszen a városra nehezedő u terhek és a bevételek csÖkkcnésj
évi 245.000 pengővel rontották a város költségvetését
s szinte csodával határos miödon lőhetett csak fenntartani a (8 -60 százalékos pótadókat.
Ma 100.000 pengővel kevesebb köl csöne van a városunk, mint 1930\' ban - miondotta a polgármester r továbbiak során, - a tiszta vagyon pedig 3,633.000 pengővel emelkedett 1930 óta.
A következő tlz év programja
Rámjutatott ezután a polgármester a szociá\'ls téren tett áldozathoz.-!tatokra, az uj állások szervezésére. A következő tiz évben uj lendülettel .m\'égtöbbet akarnak alkotni. Remény van arra, hogy :• |
a kormány hathatós támogatására (a lehat számítani,
mert a határszéli városok kedvező helyzetbe hozása elsőrendű kormányzati feladat. Remény v*n a tiz év alatt visszafejlődött gyáripar uj-
Költségvetésl vita -
A polgármester beszéde után az általános vita során elsőnek Balogh József szóit a kőllségvetésliez. Köszönetet mond a város vezetőségének és bár nem hiszi, hogy a felsőbb Itfitóságok a lefaragott 3 százalék pót adót jóváhagyják, kért a polgármes. tert, hogy mindent kövessen el az 50 százalékos >őt«dó emolése ellen. A jövőben líOdjg^ polgánuesier is csak legszükségesebbeket javasolja, — mondja — mert amit javasolnak, azt ég akkor is egyhangúan elfogadják, l»a valójában, sávo mélyén egyetlen ilrosatya som helyesli. (Ez a mondai ivbŐI jött, 1 mert mindenki helyeselt!) Hibáztatja, ltogy a városi erdő t(.s legelőgazdálkodás néíkfilözj. a megtelelő szakembert.
, P«pp Oszkár a kővetkező felszólaló,
bóli kifejlesztéseié, hisz a lispeigáz zai olcsó hajtóerő van a közelben, a .meglévő gyárhelyiséjfcket fV\'l lehjBi használni, a nmnkás\\-isz >nyok Is kedvezőek. Rerniéii a polgármester, hngj e három tényező segítségével
uj gyár-eletet lehet teremteni Nagykanizsán.
a következő liz év alatt. Kéri, hogy objektíven, a város szen-tetétő1 áthatva nézzék és bírálják a költségvetést. ! 1 , ..
- városatyák nélkül
aki ügyesen tapintott rá a bajokra. Mindenekelőtt az Ifjúság egészséges nevelése szem]>ontjál>ól szükségesnek tartja egy
sportcsarnok építését,
még áldozatok árán is. Elengedhtetfst. lennek tartja . ,
a kórház
körüJi Személyi és dologi bajok sürgős orvoslását, a kanizsai kórház nívójának emelését, hogy no kelljen Szombathelyre vinni n kanizsai betegekéi. A Szodájis Misszió munkája pdwh*-tallan, az| loválibrsi ís támogatni kell. Az uségaicelö százezres költségveté-ssel dolgozik, do nem látnak bele; hét év alatt egyszer Itlvták össze a bizottsá-got, a Drávavöigyl óraátliel)ezési kive-
tését magasnak tar\'jn. Sürgeli u vbniü személyzeti szabáivreniloiotének megalkotását, továbbá kőzérdokliői szi\'iksé-aesnek tartja nE Iparosszékház segé. lyezését, valamint a sör- és kávégyár üietnbehelyezését. Kzok érdekélten u polgánuesier kőxlucnjárását kéri.
Fülöp- (íyörgv felltáborodva látja, hogy amikor müliós tételekot jelentő költségvetést tárgyúinak ilyen kevés az érdeklődés és
főképp azok a városatyák hiányzanak, akik a választásokkor a voksokért legjobban \'dolgoztak.
A sportpályakérdés megoldását szükségesnek tartja, de nem helyesli a Zrínyi-pálya fenntartását, inkább egy uj Sportpálya épitéséro kell fordítani a javítására níköltö|t összegei ls. Az uj sj>orlteIO|>et a két városrész közötti területre, kívánja. El levegős hely és niolléje lehet építeni egy uszodát és opy népligetei, nehogy Somogyba vigye noMrnl a pénzét a kanizsai munkásság, hanem legyen egy kiránduló, bolya a közeliién. A további fejlődés szempontjából kívánja
a Principális mellé a sporttelepet,
egyébként a duzzesztós népfürdőt 1«. lyesnek és eg6KESéfle%ek tartja. F.lkn-télben Balogh képviselővel M állítja, hogy a legelőnek nom asabad hasznot hozni, oiorn. a jó és olrsó legelő köz. vetve nagyobb hasznot hajt, Á trágj*. ellátás megoldásai a vágóbid melletti trágyatolep léles]tésQval látja megold-batónak. Fülöp íiyörgv S továbbiakban
Klskanlzsa egészségügye
érdekében több önbVést kér, szóvá teszi a kiskuni?\'snf utak körüli panaszokat é.s a kisparoojlák rendezését.
Közei negyven jierce beszél már, amikor nagy derültség közben líoda Károly odaszól Fülöphöz;
— Hagyj nekem is v"lainí kis Időt!
A továbbiakban dr. Fülöp bangtu-lyozza, hogy a város érdekeiért beszél, soha személyes kérdéseket nem érintett, d« őszinte és Ireesülctes bírálatot akar. Ilo ez kellemetlen is esetleg pillanatnyilag ogyo^ekiiok, a város érdekében történik. Végűt ulből a pol-gármestar figyelmébe ajánlja Klskanlzsa derék dolgos népét.
Fülöp György folszólalása során több érdekes lervel érintett, amelyeket irásban is benyújt a jx)lgáiiii<ttierbez. Elgondolásait a polgánnefitor meg-vusgáija s hisszük, hogy "z így fel-szlnra került értékes újítások kivitele nem is fog késni.
„Az érem másik oldala..."
Fél 6 felé jár már az idő, amikor dr. Boda Károly .szólásra emelkedik. Előrebocsátja, h"gy elfogadjaa költségvetést, békét és nyugalmait akar, de ezt nem a hibák elhallgatásává\', hanem a bajok feltárásával •ós orvoslásával akarja előscgiteni. rlelyteleniti, ha a pótadót más városokéval hasonulják össze, inert a pótadó magassága egymagában nem jelent semmit. Szükségesnek tartja egy |
légoltalmi óvóhely, építését. Elismeri a tiz év munkáját, de az éiem másik oidulán a leái.lott gyárakat is látja, kéri, hogy a jövő tiz esztendőben nnindent kövessenek el a gyárvállalatok visszaáMitásn \'érdekében, hisz iparából és kereskedelméből él ez a város. Nagy hibának
taríja, h«»gy «kk«r, amikor egyesvárosi UMh+*lók ulUmhika.i li<wó. t húznak, vannak « vánwínál
60\' pemjŐa végraniff tásí ja va-
dalmaiások.
Hibáztatja, hogy nincs rendes közgyűlési Jegyzököny vvezeté*,
• villanyáram Ingadozásairól
nem tettek Jelentést, hdott elten-Öriznl kc\'l a feszültségingadozásokat, (t vásarbttodK-% kiküldése el-
mnrsdt. A sportpálya rendbehozási heiyott ő is uj, uinoatrn sportte.\'npet kér, valamint dlsznó«zurótelep iéte-stféséf. Sürgeti a .wvivwii azabály-i-cnde\'etct, mert a hivatalokban a munkamegosztás nem agyforma és a fizetések körül is súrlódási felületek vannak. Uj szellemet kér a bizottságokba is, hogy az ü\'és^ket meg lehesi*» tartani.
t% notgá#me«ler válasza a panaszokra és kívánságokra
A felszólalásokra Králky polgármester egyseene válaszolt. Mindenekelőtt csodálkozik, hogy BodaKá-iv\'iy «lfog<kf>m * köHségvcté»r, hoUilt olyda szerVmlen kritizál, mintha semmi sem vo\'na jó. Köszöni az el-is.i)í".!\'ó szavalfál, mindent elkövet az 50 MAsaMko* pótadó megtart L-sáért e* « gyáripar visszahJepiléséért. A sporipályakirdésf, a disXnó-wzurótelopet (a vágóhíd »n»dernl/á-lásával és áthclyez\'ósóvei kapeaolat-
ban a következő Hz év eísö hanoi*-dában \'megoldják. A Drávavölgyivel a zeniten felmerült kőnkét panaszok ügyében szlvéaeii Jár el. A bir-I tokmaradékokat a felmérések ulán rendezik. Az áramingid >zásokó\' :< jelentéit azért nem lehetett előterjeszteni, mert az\'ö^zvhtv.itt bizottság nem jött öwze. ígéretet letl végű\' a polgármester, hogy a felhozott többi összes kérdéseket és panaszokat i$ orvosolják.
I9L szavazat tft&iitött a költségvetésről, 7 a tízéves városépítési tervről
Pét 7 van, anire ezzel az általános vita vejjetér. A részletes vita már csak tZ városatyát érdekel. De az ő részükről nincs sok hozzászólás, igy fél óra alatt végeznek </ egész költségvetéssel.
A határozatok közül >ele«tös«rr bek : Kiskanlzsa az otkereszteződé-sekhez nagyobb világítást kap, egyes utcákat TégJagyalogjáróval ,kell ellátni, a közvilágítási lájnprtk ellenőrzésére nagyobb gondot fordítanak, a Városi Szeszfözdo pedig előnyben részesiti a kanizsai gazdákat «gyu-möicavásáríámál.
Eruttn komolyabb érdeklődés csak az inségakció pótszukségJctéitél mutatkozik. Boda Károly lehetetlen ne k tartja, hogy aa Inaéfliikolóhu* ujabb öa szegek kellenek/ amikor munkás-
hiány van.
A vita eredménye: a Jövőben o munkásokat nyilvántartják a népjóléti hivatalban és közzéteszik, hogy milyen munkásuk kaphatók. Ha lesz beje\'enlett imomkaigény, nem adnak bvég*cgélyt. Mire
« váró* jövő tízéves tervér*,
a Yarga-fé\'e terv átdolgozásának ügyéi* kerül a sor, imár csak 7 vjL itusatya van a teremben, özek közül is 6 kiskonlraal. A várusrendezé^i tervet tehát, amiből Kiskanizsa kimarad, a klskanizsoi városatyák szavazták tmeg. A hátm\'évő 27 pont letárgyalása ezután ugy (megy, mint a karikacsapás. A uagy teanpótmég a DrávavÖ\'gyi egyperces áríiinszüi nete sem ludja megakadályozni. Sötétben Is folyik az Ülés és háromnegyed 8 után a maradék hét városatya is hazaballaghat. Ok legalább megtették a kötelességüket.
#olcsóm jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAfiH fbtrtszakUzlethHii vásárol Fö-ut 10. Fényképezőgépek 0 P-lől, márkás filmek 88 fillértől, "tar S*aku«r« fciri<.lUu«>W I -wh
legújabb typuiu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Ctere Réuletfizt4ési kedvezmény
A „Wén<rátüo» eladási halya
SiabŐ flnlűi, HasyWzsii.
fS-lrt 8. uétn.
1881. sieplambtr 12
ZMNTE—Zsolnai (Pécs) 3:0 (0:0)
lirer néző olött, Ideális futhajtidő-ben, vitéz Adorján alpjolére indul a játok. A pécsiek uagy.-Jflánnai fc-kftsznek\'^a, játékba, hamarosan Kanizsa térfelét* terelődik niiték, sokszor koü Csondomak beavotSoml. A kani. zsaj liíik sehogy sem\' találják el a játék menetéi, különösen irányítását nem. Ha e| is indul egy rendes támadás, a befejezés olyan rossz, hogy könnyen tudja Zsolna védelme azokat parírozni. Lassan beszorul Zsolna védelembe, 4—5 emberrel védekezik és pompásan rombolj" szét a kanizsai támadásokat, Nagyszerű a Közvetlen védelmük és szerencsés a kapusuk, aki két esetben is nugy sierancsével védett, ogé« közelről jövő, először Boda, majd Csöngői lövést. Féütlö végéu Kanizsa ideges, magas labdákkal Játszanak, ami ]>edig fekszik a jöl te;elő pécsieknek.
Második féüttőlwn sokkai—joblian megy ft játék, a fiuk mernek egyénileg is jáls»;mi, tartják a labdát !3, főleg lapost játszanak. (íyors támadások fntnajk » j>éesi kapu felé. Kft-lőnösen veszélyesek Vénák pompás le-rohanásai és ixmtos beadásai A 12. percben S-ollár Vefláknak M, a fürge szélső jói fut, Szabónak lováhbiij.i a labdát, Szabó Gsóugeiuek játszik, aki közelről hálóba ls juttatja azt, (1:0.) A szívós pécsieket nem Uvi k> a gól, sőt, támadással fejstneki, Szerencse, hogy nincs g«\\l]övő cj-atá-tánik, mert kétszer is göllielyzetbe kerül balkötöjük, aki eihieskedi a lövést. A 25. percben Kanizsa f«l. szabadul, mezőny játék után oi\' pattog a bőr »z ollcníéi 10-osán, egymás után Iónok emberbe. A visszapattanó ínbilát Istenes ujra töví, Csóngei 1*. teszi láMt -, Ióvésl>e és a labda véd-hetelieiiüi irányi változtatva vágódik a hálót**. (2:0.) A második gól után mintha kicserélték volna a fiukat, szépen tologalnak, nyoma sincs az első félidő csapkodó Játikán*k. Csirájában fojtják el az ottenfél megmozdulásait A 40. percben járunk, •\'mikor kis Vellák, szokott modorában, a mérkőzés legszebb g«.Slját rúgj*. (3:0.)
Bírálat a győztes csapéitól sokká] többet vártunk. A i>écsl DVAC mérkőzés nehezebb volt es nu\'-gis bbjto. sabban tartolták körükben a győzel-
met Elfe\'ejtotték adogatni a miidát, elbizakodtak, pedig a ZsolnA csajjabi &/, aki meglepetést srokoit szerezni. Egyénileg legjobb voít Veüák, pompásan rselejstt, lőtt, az ö érdeme, hogy csapot\'* u II. félidőben magára talá". Jó vobt még Szofiár és Bod«, Kár, hogy Menés sokat vállalt magára és nem tartotta a labdát. Csöngőinek a lí. félidőben ment a játtk, amikor te tudta v-\\ini őrzőit. Kárpát, a kalandozás Kanizsán sincs megengedve! PtíiaB is beleesett néha ebbe a liilmba. Szabó esnk a l[. rVitdohni volt Jó, pedig egyik te,(*ehetséfíesebb ,tagja a csa|>atnak. Csáki szorgalmas, Csomlor tnegblihatA,
A pécsik erőnléte, kitűnő. Legjobb csapatrészük a védelmük. lílSŐrCndü Játékas a középfedezet és jobbszélső,
Vité* Adorján biró wkat ffnyOtt, leginkább Kanizsa orlen!
. wlxdisk\'.ll
MISE- --ZMNTE ifj. 3:0 (2:0)^
Marcali, játékvezető Vörös.
Nagyszámú közönség előtt játszották 10 a mérkőzést, amelynek első fér klejében a m««aJiak, második fél. idejében pedig az ifjúsági csapat volt nénit fölényben. Az ifjúsági cs*p"t csatársora- nagy fölényét a második félidőben sem tudta gólra váltani, mert gólképtelen volt a csatársor. Góllövők: SaSnyi; Kurics és sz«bó,
Kitűntek: KrapCcz, Kálóozl, LSklcs és " sí»uyi, illetve Dénes (a mezőny legjobbja), Sárerz, I.ampfter és WOW-ncr. A játékv-0/eW leltetotlcn ítéletet-vei tflnkretei»e a szé|M« mduü mér-kőxétt
TOTI!
A fulball-bajnokság állása
1 totitíty. J
1. ZMNTE 2 2 - 4:0 4
2. PBTC 2 2 — - 3:0 4
3. DVAC ¦ 2 1 — 1 II :2 2
4. DPAC 2 1 .2. 1 6:2 2
5. KRAG 1 _ 1 - 3:3 2
6 7. ZbSE 8 1 — 1 3:3 2
6-7. M8E •i i 1 3:3 2
8. 8BTC 2 _ 2 - 6:5 2
ö. NTSE 2 1 -r 1 3:4 2
10 KTSE 2 ... 1 1 3:4 1
11. PEAC 1 _ _ 1 1:11
12. PAC 2 - 2 0:9 —
ANKONYVEK,
MOSz-füzetek, Írószerek, rajszerek; bő— röndök, aktatáskák legnagyobb választékban _ 8CHLE8S TESTVÉREKNÉL
Használja naponta 2-szer a fgghSaldo, dúsan habzó
. fogkrémet
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihiiHását, niegsztlntetl a fogbetegségeket, Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
Azoknak, akik bántanak
öazi bánói kong n tájon. Minden sorvad lassan, fáján.
A IthuUott \\ tevét lebben.
Alig piheg s azt Is mindig nehezebben.
A lehullott telekiével én vagyok. De bennem él
még, mozog a vér és a sáros bocskor nem árt. ó, én már most
erős vagyok: kibírom a tiprá lábai s még c.tak el sem fog a Bánat,
meri a lelkem szürke lapját majd a szellők vállra kapják , s messze-messze 5í hordják, hajlják
Hamar — oda, oda ~ hamar, ahol vár egy ölelő kar.
Kelemen László
— (Iparostanonclskolal hlr)
A nagykanizsai íparostar»oneiskolai felügyelő bizottság Dedovátz Béiu d-nüklésév*!, ilr. Krátky István polgár-mester részvételével ülést tartótl.\' Az ülés végleges luitározatot se;u a tanárválasztás, sCm az óra-beosztás toktii\'e-téljen nem hozott, mert Unger UH-niarm Klek keresk. tanácsos indítványára, tekjatcitei a íét-sziím megfelelő voltára, kiVón kereskedelmi tanoncosztályt fognak fölállítani & annak oktatását Kftrony« István igazgató lógja végzettségénél fogva cllálni. Az órák beosztása végett a közeli nujtok-uan uj ülést tartanuk1.
— (VetltettképíB előadás)
iA nagykanizsai Szent Vince Szerelel Egyesület, amely dr.; llegyi l.ajosné elnöksége alatt csendben, de annál ercdiuénye.ebben dolgp-lk a katliolikuf (Oritas torén, ma este 8 óiakor belépö-dij nélkül v«Uleitkópes előadást mdei a plébánia fehértermében. Előadó p Kölilcr laiaristu atya, az egyesület körponti vezetője, aki Német- és Fr«n ciaoisiágból megérkezve rendkívül érdekes tapasttnlatoit mljn elő síjál elvételeivé]. Onkt\'n\'-es adományokai kérnek aj egyesület szegényeinek téb felruházására.
— (Meghalt Hevesi Sándor)
Iievesl Sándor, n Nemzeti Színház volt Igazgatója, a nagynevű dramaturg és ulnpad> író, 60 éves korában Buda. testen, régebbi betegségét és sok operációt követő mj^engeség és tüdőgyulladás következtében meghalt. Tegnap temették el a főváros által atfo inányorotl diszsirltfilycn. Temetést\' vég rendeletében kireje^tt kívánsága, szerint egysrcrtien, gyászbeszédek nélkül lörtéul. Hevesi Sándor Nagyk«nbsáii született. Fia volt\' Hoffin^nn líttt polgári iskolai Igazgatónak, de Nu&\'kani vsával nem tarlóit fenn kapcsolatokat, isupáu itt élő* rokonaival ériiitkCüU. Rendkívül munkás élete a magyar silnikultunmak egyik leggazdagabb fe je.ctc,
. ZALAI ygjSL0NVr
(lyönyörtl
nöicififi"
újdonság ok
érkeztek >
az „IDEÁL." ba, Fö-ut 12.
rjinöi€CB<riuizL^^|
^aSe^jfek •..... sir í$**i
mm : SS|
keiiitil
BliTOR
Nagy választék! Olcsó árak !
(Folytatás az ként itnost várják Weygaud francia tátaotitokot, aki Ankarából Jövet líojináinián út színién Lengycforszúfiba akar tmeniii, ,
Vütaó ellendít
Varsó, szeptember U Lfplnsky, Varsó vAnjepara i icanoka éjjei közö\'le a rádióban, hr\'gy a né-nnet Uunudásokuuk h3síeseii idlentált nak, ti röplapokat és a bambákat szóró repülőgépek közül egyet lelőttek. , .. , ,
Légi riadó Parisban
, Paris, szeptember 11 Hajnali I órakor ímegizókillak a légvédelmi szii*énák. A párisi Jégveszély 1 óra 20 percig tartott.
Angol Jelentés a tengerekről
London, szép tömbi* r 11 Az angol tájékoztató tminiszlériuiir
1. oldalról)
közlése szerint nagyobb haditevé* kenységrő\' nem érkezett hü*. A hadi hajók minden tengeren kint vannak. A Qeodwood gőzöst elsüllyesztették a németek, 21 főnyi /cgónysé-gét ímentctték. A 8610 tonnás Mag-doburgot iinegúllésra szólították fel.
Közli (még a minisztérium, hogy Németalföld partjai védelmére aknákat rakott le. Dánía aknafogó hálót helyezett el csatornái bejáratához, j | \\
Hollandia behtoaH több
horuHztályi
Amszterdam, szeptember- 11 Németországból hazatérőben egy angoi repülőgépet felemeltek é* lőtték. A határokat és az erődítményeket (megerősítették. Néhány kor osztályt behívtak. I ,\'
! Svédoiszág, Dánia és HolllyidiV Belgiummal együtt kiviteli tilalmai rende\'t el.
A németek szétbombáztak a lemberg! pályaudvart
Ber\'in, szeptember J1 A ma délben kiadott legújabb német hddi jelentés szerint a lengyelországi ellenségeskedés o Visztulától nyugatra lévő lengyel csapatok incg-semanisitésévei közeledik lefejező szak^záh-iz. i
fiazaknn ¦ aalvósan védekező és lásson hátráló ellenséget sikerült
a Buy folyón átszorítani és több helyen átkelósf kieszközölni.
A bekerített lengyel hadosztályok megkezdték fl fegyverletételt. Az áttörési kísérleteket (mindenfitt meg-ukadá\'yoztík. (
A Nirewnól a lengyet erődit-mónyvonalat áttörték
é.s több helyen Mdfőáliáskot sikerült szerezni. i
Varsó kdelí részében n tüzétwég minden nagysjigu iörejigjel lövi a nyugati városrészben !óvö német csapatokat. I
Gdinia hadikikötőjének további elzárása folyik. Alnémet tengeri haderő munkáját a szárazföldön elöie-nyomuló CSIpatok is támogatják.
A iégihareokrói a hadvezetőség azt je\'entl, hogy Varsótól keletre Lctmr bBrg, ljublin és Cheljn környékén folytatták az utak szén^nházását. Az itteni lengyel csapatokat szétszórták és Jniegakodályozták! n \'csapatok utánpótlását. A lontbergl nyugati pályaudvart .szélb^nrbázták.
{Folytatás a 6. oldalon)
Krömaoól te afpacoa evőes2kflz
nagy választékban
Diaion Testvéreiméi
Oicsó árakl \\v.
—¦ (Lőrinc atya temetése)
p. Király I.őrlnc nagv\'kanizsai fe. remes-atyánuk a plébánia-templom s/.cnlélyében fciállitot\' ravatttlanoz ez-tek larándokottak at, hogy leróják a kegyeiét adóját, Temetésére megérkviz-tek a dunántúli zárdák tagjai és u környék papsága. A temetést uugy egyházi pompiva] p. Vinkovics Viktor tarományfőnök végOzle. Ot* volt j kanizsai rendház minden tagja, a vi-\' lági |>apság, a piaristák1, az irgalmas nővérek, o Missziós növéreV, ü rk. egyházközség képviselete dr. Hegyi I,a, jos városi főjegyző, világi e\'nökkéj pz élén, a különböző katltolikus egjn-sülelek zászlóik aluli, A Circum de-, derunt Itangjaiba GOzdag István kántor vezénylete alatt uz egyházi énekkar Ogész leikéi vilte bele, Medvigy piarista ginin. tanár szivljemarkoló beszéében méltatta Lőrini- atya papi éleiét. Uiána
Ckar a jjíos iraet énekollc. Majd a oporsút kivitték a leu^lombó\' gyászkoc-síra, amelyet végig a FŐ tdon zárt sorokban <^gész a rk, slrke/lig kisért a gyászmeenct. A fciendck sir. boltja elölt mégegyszor bossenteiték, majd leeresztetek a rend többi elhunytjai közé.
*
(A páratlan midezés, a templomi feiravataloiás külső pompája és ko-mor szépsége, u initidonte. kítcrjodö gondosság és Oz egésr, tomciés figyelmes lebonyolítása Horváth üéw.í PW\' konizsai temetkezési vállalkozó ér. den\\e.) {:)
— (Menetrendváltozás)
átint ismeretes, a nyári m\'cncirend szerint több vonat csak szcutembcr 10-ig közlekedett. Egyébként is meg. t/Vv szímt néhány vonal, i^jy a Budapest--Kanizsa vonalon hal, a Kanizsa— soproni vonalon pedig négy vbnat, íiielve vonatpár közlekedését szún-lelték be. Amikor erre felldvjuk olvasóink figyelmét, lapunk más helyén ré-sjslclcacn közöljük oz uj mcnclrcu-det, anvelyl^in az elmaradt vonulok mar uincMínek * bent
— (Fűszeres árjegyzék) .
Iwlnap roggcltől az; OMKE altisztnél kaphabV
— (Valuta-visszaélés)
miatt letartóztatták RlchnoVszky Gyu lát, egy kis szombat helyi nyomtÍ-> tulajdonosai, aki több társával együU 1Í00 angol fontol csempéstetl A\' n liatáron.
— (Alkohol-mérgezést kapott egy 3 éves gyermek)
Farkas Fe-renc 3 éve.i kisszentgróU fiúcskát az \'édesanyja ei akurut altatni és ezért bori italolt vele. A szereit esetlen apróság alkolwlmérgívzést kapott, ugy liogy- súlyos álláixjtbm IA- keUeit szállítani a zalae^crsi.egi kózkórliüaba.
Reumás fájdalmakban szenvedő egyéneknél reggelenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz a gyo-mor-hé csatornát alaposan kitisztítja és méregleliniü, azonkívül azanyag-csere és az ernésztés lolysmaiéi igen hathatósan előmozdítja. Kérdezte neg orvosát 1
Síremlékeket,
liibíliot. Biralniit. híil isltMTtt
azakazerUon és legolosóbbaa KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragómeatornél, Király-utca 33. Nagy »fre»l<k-Mdtt*>. Telofon 615.
BAKAI BflgMHT*
1W8, mplambef 12
Cáfolják Lltvlnov kivégzésének hírét
Moszkva, szeptember 11 Moszkvai körökben merő kitalálás-n»k mondják azt n kirTrőldótr ellcrjodt liirt, mintha Litv-ínovot kivégezték volna. ¦
A letenyel klr. Járátblrótág, mint telekkönyvi halóiig.
2914/1939. Ik. az.
Árverési hirdetmény-kivonat.
ötv. Dobot Mártonná az. Kosa Verona végrthejlilóntk Proszenyák Rémus éi neje Dobos Rozália végrehajtsál szenvedők ellen Indllolt végreht|Táil Ügyében\' a tkvl hatosig a végrebjjtáti árverést 108 P löke-kOvelclit is |átulékai behtjláta végeit a TÓUzerdtbely községben Itkvö a a tót-szerdahelyi 611. utlkvben 625/a hrtz lét te tzánlónik a Perek dűlőben B 14. ala I végrehajtást rtenvedők nevén álló Illetőségén 05 P, az a. o. 551. íztikvben 55 a. Érsz. háznak 17. az. ndvarrtl B 13. alall végreha|téil szenvedők nevén Illó Illetőségére 2000 P, aa u. o. 21. tztjkvben A I 325. hrsz. télnek s Berek dűlőben a 606 ¦hrsz. félnek és atastónak s Berek dűlőben, az 1225. hrsz. azlnlónak a Velka Brej. \'\'Hőben B 0. a. végrehajléit tzenv. neve* álló Illet. 336 P, az n. o. 1528. aztjkvben 27. hrsz. héinsk udvlf és kiflid B" 3. 4. a. végrehajtást szenv. nevén illó Illetőt. 4000 P, az u. o. 550. sztjkv. ben 341/». brtz. rétnek a Berak dűlőben B 6. a. végrehtjtlit szenv. nevén illó 111c-lólégére 45 P, ss u 0. 1017. szt|kvben 1232/508 hisz. nidstra aBIrkltóban 210 P, a. u 0. 1017. szt|kvben 1232/509. hrsz. nidaara a Ulrkilóban 200 P, az o. o. 1017. aztikvben 1232/510. hisz. nidatra a Bliki-tóban 210 P, az u. 0. 1017. attjkvbcn 1232511. hrsz. nádasra aBIrklIöban 100 P, az u. 0. 1017. aztikvben 1232/512. hrsz. nádasra a Blrkllóban 165 P, az n. o. 1017. azllkvben 1232/513. hrsz. nidsira a Blikl-tóban 140 P, as u. o. 1015. >zt|kvben a 1232/179. hrsz. stántórs a Blrkltóban 300 P, ax u. o. 096. tiljkvbeit 1232/89. brsz biéntónak B 3 s, végrehajtást szenv. nevén siló melót., az u. o. 696. azllkvben 1232,00 hrsz. szántóra B 3 s. végretnj-llil szenv. nevén álló Illet. az a. o. 696 sitlkvben 1232/91. Ik szántónak B 3. a. végrehajtat! szenv. nevén illó illel. 55 P, aa n.o. 919. szljkvben 1190/a hrsz. szán tónak a Velkabieza dűlőben B 6. a. vég-rehallitl tzenv. nevén illó Illel. 75 P, a kotorl 1295 tztjkvben 6303. hrsz. rétre a leaikovec dűlőben 60 P, a kotorl 1295. aztikvben 6267., 6269. 6270. hrtz. szántóra a Leszkovec dűlőben 170 P, aa n. o. 1295. tst|kvben [elveit 0305/b., 6305le. brsa. rétre s Leszkoveci dűlőben 210 P, az u o. 1295. azllkvben leivelI 611,3-6205/20. hrtz. te 6153- 6205/21. Iiraz. szántón a Letzkovecl dűlőben 75 P kl-klillltl Irbtn elrendelte.
Az árverés nem érinti a lói szerdahely! 551, 550. szljkvben özv. Dobot Ivánné ss. Andrasek Apollónia Javára bekebelezett klkötményl Jogot és sz u. o. 1526. szljkvben Proszenyák Réntus és nejs Takács Ilona jsvára bekebelezett holtiglanl haszonélvezeti jogot, mégit Prottenyák Rétnut te neje Takács Ilona Jsvára bekebelezett haszonélvezeti Jogot tz árverés csak akkor nem érinti, ha esi a Jogol megelőző ranghelyen kielégítendő terhek iedezele szempontjaiból azOkiégeanek rnatalkoíó 14000 P-t aa eléri árverési vételár megüli. Hs azonban i az elért ír verést vételár ezt az összegei meg nem üti, az árverés hatály-lilarmá válik ét ¦ kllűzöil határnapon a tólszerdihelyl 1528. tzl|kvben felvett 27. hisi. Ingatlan az érintett haszonélvezeti jogok fenntirtiit nélkül újból elírvcrez-
A telekkönyvi hatosig tz árverésnek Tótszcrdahely községházánál mcglartitira 1939. Avi szeptember hó 28. napjának délután 3 óráját tllzl ki te tz árveréil
leltéleieket az 1881: IX l.-c. 150. § a alapján megállapítja.
Az árterét slá kerülő Ingsltanokst a ki-kiáltat! ár 8&o/o-ánáJ, alacsonysbb áron eladni nem tehet (5610/1931. M. E. at. rendelet 21. §-a)
Btna\'péna a klklállásl ár 10 "Vo-a, ame-\'íTn ki"1 estlfbbi lgéIet "íy\'nannyi °/o ára
Letenye, 1930. évi jirnlui hó 3 án. Dr. Korpoti t. k- klr. |blró.
A klldmány hiteléül;
lianzaalica t. k.
"10 isl.kkoajvvmtla.
fFolytatsJ az
Saarbrtkhenl ISvlh a franciák j
Nyugatról ennyit jelent a nciinfcl had^ezt\'tősetí köziejirenyl): | | i \'
Az éjszaka 70 repülőgép
Varsó, azeptember li.
Az éjszaka 14 repülőtámadás érte a várost. A támadásokban 70 német bombavetögép vett részt. Közülük i4-el a légelhárító tüzérség lelőtt, öt gép a belváros, kilenc a külvárosokra zuhant.
A varsói rádió szerint a bombák sok esetbeii nagy tömeg közé zuhantak
5. oldalról)
A frvmciilk Sourbi-Ucken kiürített lepülölcrét lóttek. Hárotm francia repülőt lelőttünk, j | H-szer lámadl Varsóra
Pária, szeptember 11. Ideérkező jelentések szerint a lengyel visszavonulás tervszerűen folyt le. A lengyel erőket ugyanis a Visztula keleti oldalán akarják összpontosítani és máris végrehajtották azokat a nagy átcsoportosításokat, amelyek egy Keleféurőpában még soha nem látott hadmozdulatot ké-
szítenek elő
Jugoszlávia a végsőkig kitart semlegessége mellett
legessége mellett. Ez a végső Szükség egy Jugoszláviát ért támadás jelentene. .
Belgrád, raeztomber 11 Markovics Igazságügyminlszter nlsl beszédében hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia a végsőkig kitart sem-
Az olasz sajtó Magyarország és Szlovákia magatartásáról
Róma, szeptember II Az olasz sajló foglalkozik Magyarország magatartásával és leszögezi, hogy Németország szavatolta Magyarország határalt és ennek tudatában a magyar kormány és közvélemény nyugodtan tekint az események elé, mert Berlin és Budapest között a jóvlszony különben épp ugy nem változott, mint Budapest és Róma között.
Németország — Írja az olasz sajtó — egyébként még akkor- is el akarja szigetelni a háborút, ha a
lengyel front lezárása után nyugat ról további háborúskodásra kény szerltenék az angolok és franciák.
írnak az olasz lapok a Magyarországra érkező szlovákiai menekültekről Is és elítélik a szlovákok és a Hllnka-gárda magyarellenes magatartását. A szlovákok tévednek, ha azt hiszik, hogy Berlin védelme alatt — Iria az egyik olasz lap — folytathalják tulkapásalkat, amellyel nyilván éket akarnak verni Berlin és Budapest közé.
Érvényes ¦ 1930. májú* IB-MI. lagrktulzsa állomásra irtat és as ouaa Irntaló vonatokról.
Nagykanizsa—Budapest dili p. a.
1213 1221 124H 1201 1219
< Csak Balatonboglárig közlekedik.
1410\' 14122 1422J 1402» 1444 1416
Oyv.
Sz. V. Sz.v.
By. not
Sz v. Szv.
I 38 4 57 5-40 945 13-59 15-52
KmIuí|iL|««. l|azs-ost- ntsraass
645 714 10-54 15-26 17-36
3-37 717 7-56 11-25
1810
901 9 23 12-32
2004
1409\' Oyv. 1447 Motoi 1417 Sz.v.
1423 1433 1401« 1411
Sz.v.
Sz. v. Gy.mot.
ÍSZ. V
13-49 15-33 19-25
Szo.lit- tgtrti. ki-lnl-
MyrtlM. Ind.1 rifck.
1\'37 314
5-50 7-25
7-25 8-15 939
1340 14-18 15-41
1614 — —
16-31 16-38 1807
21-51 2200 23-26
\' Egyelőre nem közlekedik. , „.....
\' Közlekedik VI. 14-lg és IX. 16-tól Nagykanlzsa-WIen Sűdbt. közölt, i Közlekedik VI. 15-161 IX. IMg Nagykanizsa—Wien Südbf. között, s Közlekedik Pécs—Sopron közölt.
Nagykanizsa—Barcs—Pécs
Ntsykltl-iiirll Mii Stretra irk. Píctft irk. Fáotrll hl. Btrctril w. aiarkial-ztirt 4rk.
TTvr ill 652 Sol 2427 Sz. v. — Í-4B" "o-SI
2439 Motor 12-68 1430 2407 Gy. mi. 7-23 S16 9-35
j?414 Sa. v. 13 54 16 21 17-48 2413* Sz-v. 12 04 1342 1542
Í406 Qj. rnot. 1815 19-49 2053 2431» Végy. 18-16 2004 2235
2418 Sz-v. 2023 22-17 23 48
2406 és 2407 vonatokhoz közvetlen kocsi Becsig, a Siegfricd helyeit. * Csatlakozás Bpest Kelell p. u. felé Gyékényesen.
Nagykanizsa—Oyékényes—Kaposvár—Budapest Keletli pa.
IIZHlZMkii | kw. t^,. 11 Bpett K jUn^érk. Bpest Jcp.lnd grit isT brinks Ét
24101 2420 2442 24082 Oyv. li 3-19 Sz-v. 4-57 Sz.v. 11-48 Oyv. 123:38; 3-50 5-42 1241 O03 7-38 1408 14-251 2021 5-53,1 9-49 24091 2447 2407a Oyv. Sz. v. Oyv. 23-00 1900 508 22-50 1-02 7-27 4-5C 1-33 W3 6-20
1 Egyelőre nem közlekedik. • Közlekedik VI. 15—IX. 14-ig.
Nagykanizsa—Murakereszlur—Trieszt
laana* m M. Trleit érk. Trleit Ind. Snta. át btutk, át.
m 1292 1202 1296 1408\' Tiyors Vegyes Oyors Vegyes Oyora 024 6\'40 11-33 15-50 23-33 ~6TB" 707 11-44 16-20 2351 804 2010 IKM iíói 1295 1201 Oyors Vegyes Oyors 9-37 1200 18-03 12-32 18-20
i Csak VI. IB—IX. 14-ig közlekedik.
i
FILLER. WQHTA
APRÓHIRDETÉSEK
ADAS vétel
Jókarban lévő cement krulkáivét vennék. Telekl-nt 28.
¦tarfttjtf aép és rádió lulányos áron eladó Kosztotits Oéta, Horthy M-ul. 23S0
Elsőa gimnaalsia srOriyvek eladók Klnlzil-u. 16. sz. Balét.
UKÁS-ÖZLETHELYISÉG
Kétszobát, fürdőszobás te 3 szobáa emelcil lakás kiad*. Unárt borkereskedő. *
¦élssobás, tördőSlObál lakás, azonkívül 1 szobán lakit mellékhelyiségekkel, vizvczttékkel, álhetyecte miatt oki. l-lól kiadó tUbocttsy Oy.-u. m. •
Szép háromszobás, kettőszobáa lakátok előuobával kisadók nov. l-re. József fó-berceg- te Petőfl-ut sarok. \'
ÁLLÁS
Egy ]ól fosó ttsiísíleraarat keresek.?1-Bálhory ri. 22.
Ügyei bejárónői amannál felveszek Kölcseyn. 16. •
HÁZ ÉS INGATLAN
Elnslé kisebb sdómentes családlhái kedvező flielétsel. Horváth, Sugár-ut 42. *
kOlOnfélb_
Ftjnykipaifik ttcjiralénil Márkái
gépek, filmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben Vastagh foló-tukűzlet és laboratóriumban, Pó-ul 10,1815
EndlIaOart, gepUmztet, rolnlzást vállal Hnstüné, Klnlall-ulca 70. "
Mindennapi leveletétből östaegyapöli Mlvtkattt. régi vagy trj tömegeket, ma-gyut te kUllőldlt, leloszlatolt gyüllemé- -nyéket bármikor megvételre keresek. — Bubarita Lnjos, a Zalai Köalöny f. tzar-keeztőle. BrdekfődRl lehet telefon 7a az. vagy személyesen mmdtniriap d. u, 6—7 óra kötöti.
zslm núxumr
folitikai napiutl*.
Kiadja: „Ktigazditágl R. T. Hagyktalils". Pelolóa kiadó; Zalai Király. Nyomatott i a „KSzgataVsiil R. T. Nagykanlzlt"
nyonsajábas Nagykanlztán. (NyomdWtt leledr Zalai Károly.)
fgB Évfolyam 208. szám.
Nagykanizsa, 1939. iieptember 13. szerda
Ara 12 «11
POLITIKAI N AI* I L.l
Felelős szerkeszti: Barbarlta Lajos
Kiíluctétl tra: trt Mn t 40 «Ufa. SuibenlWcl <• SUdóhlMttí t.ldo«, 7«. u.
A magyar nép
ezekben a súlyos időkben bcblzpnyl totta,i<hogy nem a. felieg|árók, afa.iv tasztük iitf"it követi s nem fut [álom képek után. A\'ig egy heie még, hogy kitört az európai hubbm. A nagy-hatalmak végső erőpróbája megkez-dődÖtt s Magyarország, nanlely any-nyi ellentét, olyan sok földrajzi erővonal gócpontján helyezkedik ej, nyugodtan és fegyelmezetten néz szembe az eshetőségekkel, ríem1 uz Álszent, hangoskodó és külsőségekben tobzódó hazafiassag országa oz hanem a hazafias kÖ\'e\'ességícljesltéf országa. S ebből a ténybö\', a n:íi-gyar nép lenyügözfen nagyszert! nyugalmából és erejéből merítünk bizodalmat a jövőre nézYe. A történelem szcroiKWájo forgandó éa az események gyakran kls/ánii tlmlatí .1-nok. Nem egyszer megváltozik a tör téne\'ein egyik-másik tanulsága . Is örök Igazság ümirad nznbail az a tétel, hogy a nyugalom\' ós az erő, a hidegvér és a\'készenlét "többet ér imindan fellengzésnél és alminál.
Magyarország a realüáfok utj.-\'m jár most Is, amikor a fegyverzö\'gés és a nemzetek harca közepette teljes katonai és lelki felkészültségben folytatja a miegkezdott biunkát. Néhány napop belül fontos gazdaságiéi! szociális törvényalkotások- fognak szerepelni a képvbelöház napirendjén. Magyarország n rendkívüli körülmények között és rendkívüli.e>c-n>(ényekrc felkészülten dolgozik\' azéi\'t.hogy népéufik parsa az. emfcerl lehetőségei, határáig Javuljon. A napirenden szereplő javaslatok feli sorolása ékesen bsszél, jobban minden magyarázatnál. , j Első helyen áll - ídőrendbrn -a mezőgazdisági öregségi biztosítás kiterjesztése a mezőgazdasági munkavállalók özvegyeire és.-., árváira. Utána nem kevésbbé fontos újítások következnek: a földbírtekpol;Hkat ja vasiat, amely haszmibérletek aíakl-tásóval végre megveti az alapját egy nagyvonalú földbirtokpolillkának, a mely valóban és tartósan át fogja alakilaui agrárnépességünk gazdasági és társadalmi szerkezelét. Sztciá-\'is alapot teremi meg a kormányra)* cgy.imáslk javaslata: egészen újszerű s Európában toJén első inléznDé-nyes biztosítása lesz ez a (magyar család életének és az uj generáció hathatós gazdasági és szociális védelmének. Pénzügyi téren is fontos reform áll küszöbön: az: uj kölbég-vetés, amely ujrendszcrü lesz. Az eddigi állami költségvetés nratástói-aratásig terjedő időszakra készült. Közbey a imuttévi- események, elsősorban pedig az ország megnagyobbodásával Járó feladatok ;más beosztást tettek szükségedé. De ezen-feiULhlhitja v-old-a költségvetési rend \' szernek az is, hogy oz ídói&itás njap tári év szerint folyt, a költségvetés ellenben felébe vágta - ketté; a nap-, táni évet. Nagyon tenmiéssetos, hogy mosty, a rendszer magyaltoztstásá-vai egyrészt oz adózás (egészségesebb kHmmkátása is lehetővé váUk, másreszt pedig ímegvian .a reális alapja.
A ongyel-német döntő harc a jelek szerint a Varsó- lembergl vonalon zajlik majd le — A lengyel kormány Lembergből a határszélre vonult — Anglia hároméves háborúra készül fel
BfPaalon cs»l< előőrscsatároxásofc folynak
A. német \'cugyel hadszíntéren az ellenségeskedés változatlan erővel folyik lovább. Nyugatról most - Is
csendet je\'entenck. A tegnapi és az éjszakai eseményeket az alóbbUik-ban fog\'alhatjuk össze:
Hitler kancellár a keleti hadszíntéren
Hlt\'cr kancellár - mint egy német hadljelontés unondja - iiu»ga is ismét a hadszíntér fö\'é repült és a\'LocJzéi Varsó közt bekerített \'(ügyel sereg meghiúsult úttöiési kísérletét nézte végig. Leszállás «után a b.*nb.ivclő rajparancsnoka Je\'entetle Hitferuek, hogy if lengyel gépet stumnisitettek meg és -sok repülőteret bmibáztak. Egy gépkoföiosztagJs akkor indult harcba, amikor Ujter a hadszjntóien Járt. A harcot Hitler repülőgépről végignézte, majd a főIMiiszállásrri
repült. {
Más német Jelentés szerint a tfgi-haderő ke\'elen hatásostul tevékenykedett,: Lubiin felett 7 kengyel gépel légiliarcban, 8-at a nepülöté-en senj( misftet!ek meg. Két német gép ottveszett.
Saaj-brücken repülőterének francia részről törtónt lövéséről azt Jc ientik a németek, h gy u ttbelós egy lüzérségi mpgflgye\'Ő Je\'enté\'í: alapján történt. A jelentéseket adó kél francia repülőt lelőtték.
Lengyel jelentések a keleti hadwlqiérről
Lengh/ei részről a következőkel jé\'cntlk : Varsó hő« védői visszaverték az ellenséget. Kntim körül dko-.seredett harcok folynak. A Sam folyó mentén folytatódnak az ütközetek. A népiét repülők\'..tovább bombázzák a TteteM katonai reppiőlciC-
ket.
Lemberg felkészült a város védelmére. A lakosság, még a nők ís, önként je/cíitkezlk védc,JmÍ.,szoJgáiat-ra. Minden intézkedés megtörtént, a rendes élet folytatásáról Is gondoskodtak, i
„Nyugaton a helyzet változatlan 1"
A nyugati arcvonalról Isimét [ó. iiyegcsep kevesebb, je\'entés érkezel! A francia hjvata\'os hadljetenté-s csali ennyit mojftj: Csapataink, jó\'ehet ellen tánmdésok kai találkoznak, helyi jellegű előrenyomulásokat végeznek Saarbrücken töt keletre u 20- kilométeres határszakaszon,
Az angol tájékoztató fluiuisztérlum a hadlheiyzetröl nem jelentőit sem* mit, mindössze azt közölte, hogy György.király,a keveskedeViii. és
ha\' ászhaj ókat leírnia illAliikáju^l
folytatásáia, niintánÁiigiiaéleté\'cez Is épp olyan fontos, mint a Indlha*. jók /munkája.
Á semlegesek; frontjáról:
Az egyéb jelentések közül a Iogjc- i szer leszállás hajtott végre : lefoglal:
\'entösebbeket ezekten foglalhatjuk össze : ;
A hajózási veszélyek miatt a h »!¦ land halászhajók beszüutertékiniun-kájuksV amiért a hal ára kétszere-séi*e emelkedett, j |
Lettországban egy néjmlet gép kény
ián, p.fóíáltuörizeibc vették.
Hoilandíábun uj inhizkedós értelmében a külfö\'dl rep ülőgépe ke. I azonnal lövik. t
RtK)sewielt «lieg ökarja váltiwtíthil az amerikai semlegességi tö/véoyi.
V«8ó.vár,0M még a lengye|e|^, a kölyáfos^és Varsó I. rádióállomás i a nemeteké
A feutiekbeji az cddlgiewimiany*\' ket Igyekeztünk össizzefogialiii. Az alábbiakban az ujabban érkezett Je-leütéseket talájják tmbg olvasóink :
l Kóiu.i, .sÄ\'pL\'iiil.er 12 Varsóból Ideérkező hadije\'rntesck
szerint Varsóbaji 11 v*^9fl bp tokáért elkeseredett harcok folynak. tX\'ßaia tonftságot a lakosság is támogatja a védeitmi harcokban. A harcokban, mindkét fái nagy bátorságról i ••/, tanúságot. A, németek csaik a külvá-
rosokat tudták elfoglalni eddig, — iny\'ndja a je\'entés - miután a város kü\'sö házalt valóságos erödllmié-nyekké építették .kl-A. beívártíSban Is puliidén, felkészült a harcokra, az é-\'elmiszerüzietiek és a pékek\' nyitva vannak, az élelmiszerellátás biztosítva van- | ; |
Mint egy,más jelentés pionaja,. » vaisól harcokban több asszony (s résztvett és sokan közülük- hŐ*l halált haltak.
Varsót tcgiiipcJött 17, tegnap 5 légitámjadás. érte.
A külvárosokon kívül némjet kézre került Varsó I. rádióállomásai BlI1°* iyet, bár a leugyelek ^nvegroiigálták kivonulásuk előtt, a néme\'ek ideig-, lenesen használatbi helyezték. Ugyan Így imüködlk mftr a kat(ovici adó Is, migazanbap Kattovice nóiocyt ás len gyet imüsort vegye^-n ad,, addijj Varsó 1. csak löngyel műsort sugár roz.
A ma déli német hadljeleatés:
• Berlin, szeptember 12
A véderő főparancsnoksági a nva déli legújabb harfijcIeutéséScn többek közt a következőket mondja: Á Visztulától uyugAtra lévő ütközet be,-íejezéshez közwhidlk. püfía, csdpa,-: talnk erő\'tctett Aiienetben közelednek a San folyó felé. Przennisltől. délkeletre (s Lomtergtöl de>U^e>> eb érték a német csapunk Stryjovót. Radiyn- környékén, a bekerített csapatok- letesziki a* fegyvert. A Vísztu--IáióL keletre és Varsólói délre a páncélos csapatok több lengyel ütöget, köztük négy 2i-«s mozsárul zsákmányoltak.
Kutn<)tói nyugatra a lengyel csa,: patok, áttörési kisér.\'etét iuieghiusítqt-. Iák. A Visztulától északra Modlfn,, crőditményei felé közelednek a német csapatok. Varsótól északra a lengyelek támadását visszavetették) az üldöző csapat ezulán óttépto ó Varsó- bialystoki vasútvonalát.
A íégihadeiyi, imfképp dőzt! na-l pokb3n Kutno köiiiyékén, most a Visztulától ke;elre lévő részen szórta szét a lengyel c«ipatikar. Varsótól Blaly^tok felé" az Összekötfptésnieg-szakadt, Biaiyst^k pályaudvara ej" pusztu\'t. Varsó keleti kijárata Is ro-
. (Folytaláf » 6- Oldalppi
a szociális szempontoknak is, amelyeket a k-»rmájiy egyre, erőteljesen1 ben kiváöjéryényesltani..
Remélhető, hogy ezek a Javaslatok, amelyeknek általános, szociális és nemzeti hasznát józan ésszel tagadni áem Is (ehet, a> nehéz (dőknol: megfelelő gyoi-silofl iiiuiikilüteniléii jut-
nak el a megvalósulásig. De ennek előfeltéte.e, amint ez ma a ncin-/e^-femiip^djis^iftk éirtMtéitel;\' f-i h-tgy kivétel nélkül minden magyar eujLert áthisson a käteKs-tSg és a felelősség tudata. Személyes Krtrikák, kioaiiiyos pártjgilácók, rö-\\ idiáló önzések megnyilvánulásai
i>em valék ma a magyar közélet fórumára. Amennyi a míjgodtságunit, a felelca*égérzetünk és fegyelpmOuk, unnyí lesz Magyai\\>rszá^ jussa a
nenuzetek ^\'ctéfceii, Es ez\',azín(e\'om jiemcsak a törvényho/^ikli \\M; éi- a/ ioiszág vezelőinek, ham\'jiv njiflrk\'ii jegyes .m&gyai: enrbe^ek Is szól.
Formaruhák, «apkék» intesali f elaxerelések
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
Államid mlmrnáatek hílkáiunpokon SlttUjM.I I. m»hw*-
G.45 TOTOR, — Hírek. - Közlemények, — ftauglem*:ek. — 10 Hb*k> _ 12 Hftfingszó. — Illiwiiisz. — Idő-já rá s jelentés. - 1240 Hírek, - 13.20 Időjelzés, Idöjárásjclcnlés. - 14.30 Hl rek. — 14.4B Müsoris merte lés. — 15 ArjolvOjuhírCk, piaci árak, éle\'.uiiszor-érők. - 10.45 Időjelzés, időjárásai. Kntés, liirek. — 17 flUvk szlovák és magyar-orosz nye|\\«W — 10.15 Hírek.
- 21.40 Hírek, Idöjdrásjelentíí, hírek szlovák is magyar orosz nyelven — 22.10 Hirek mimet, oltut, «ngoi és iránit n>t\'i\\«i) -0.05 Hirek.
BUDAPEST I.
17 Hírek szlovák 6s magyar-orosz nyelven. — 17.10 KWs Lajos cigány-miékor i, Egerváry Józa"f tárogalózlk. -- 18.05 l)i. lovag Bolbedt" Károly előadása. - 18.20 Temejváry János mélyhegedű számai. — 18.15 Pongrác* Sándor dr. előadása, - 19.15 Hírek.
- 10.25 Ba-iliílcs M&r\'A énekel- -19.50 A csoda l ükó r . Mesejáték há-rom felvonásban - 21.40 Hírek, idö-JáráajeteBtés, hlrok Szlovák és magyar, orosz nyelven — 22 Tán ¦Je.nczok. — 23 Melle* Béin zenekara, — 0.05 llirek.
BUDAPEST II.
10,25 Mezőgazdasági félóM, — 20 Ilire* majy*r, talovák és magyar orosz nyelven — 20,20 Magyar orosz tél-óra. - 20.50 Söt-r István elö^ásu. --- 21.20 Stun.\'zel Jánjs zongorázik, i- 21.45 Idöjárásjclenlés.
BSCS
10 Htt.nlxmr zenekar. — 18 Éne\'xkar.
- Hí Achsel szoprán Schubert, WOÍI és Schumann dalokat énekel. -. 20.15 Tarka e-t - 21.30 Stáje.- hangképek dalokkal. _ 22.35 Könnyű és tán> zene. — 24 Szimfon\'díusok.
Szerd*
BUDAPEST I.
10.15 GyermekdélelőU. — 10,15 Fel-olvasás. — 12.10 A« I. siámii regös-t\'.soport. — 13 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 10,15 Diákfélóra,
17.10 TancteiAtCk. - 17.10 Thftmói László dr. előadása. t8.10 A rádió szalonzenekara. —,18.40 Uámo y Im.\'e előadása. —\'19.25 Farkas Béta cigány-senelAr*, —"20.20 Közvetítés az Orion rádiógyárból. Beszélő Budin itky Sán doT, — 20.55 Kamarazene ituuglemez, röl. — 22 A* 1. honvéd gyalogoireJ ».*u«kuj-a. — 23 Chopin. 24. prelűd, Zongorán előadj" AiíreJ Coilot Hmig-leme^Öl. - 23.35 Lakatos Klóris cigány leiieka/a.
BUDAPEST H.
10,30 Layer Mária énekel. - 20 lliiek. — 20.20 üUriií Mór előadása.
- 20.50 A kózöuiég kedvelt hajjigleaie. *.<¦.. — 21.35 Időjárás jelentés.
8.30 Könnyű zene — lö Dalos, t«ués óra.
BECS
18.20 lAne^ek. ~ 19 Jódllzás, -20.10 Táncdarabok. — 21 SdmfonÁku-M>k. — 22,30 Bécsi zene. — 24 (Bo. rosiló.
. 1i Szeptember 13. szerda. Rom.
.^JíSWtt\' Protestáns I,udovtka. In. Blul hó 29.
tMiítrdÖ njltra reggel 8 Ólától »t* 8 Ariig (Mtf*, mrán, p«nt«k delutAn |l\\9dduu egeu omp uókuok).
Törölték a megyeblzottsági tagok sorából a zsidó vlrlllseket
Z«l«egermey, sicjdeiiibcr 12 Zulu varnicgy« igaiolii viUuszlinluyu ¦ \' muH méten nlé.sl tarluit a föunaii Wnófcfclével-A* tüjbm a tsldúlórvény előlráiOi sie.int u-uih-i/s^ált ik a zsidó virlliwek Utgadgát és n köieiköíö v.\'g-ltatári>tatol liuilák:
Ai iga/oió váliisztüiány " vánne^\\ei törvényhatósági bi\'ot\'ság ren les és [xVlagjaj Knau lóróüe
i\\ rendé, tagok sorálx\'d: 1.) « legtöbb adót fui\'lok kőzdl; Blajiken wrg Imre, UJnípi Elek tléia, dr. I-\'flrst Béla, (írdsi Gyózö, dr. íialphen Jenft,
Ililvös Salamon. Lárár József, Scholz Frigyei, Schwurt: Emil, ste n uyuUk dr. Boschán Gyula, dr. Berge. Sáli dor, Bi-ejner lUtO, líppinge/ iusó). dr. Hochstfto.lte.- Sáiívlo.-, K"ufmajui Károly, ilr. Kr«lste; Jótscf, dr. Men. t er lim«, Ik\'iclien.\'eJd íivula, Soinmer Sándor, \\vc|sil>erger Kálmán VOrgn EVldor, Kálmiln Leó, Késik,- Marlon, iíraiisi Emil, M«y«r Lipót, Oszle,-. rejcl*!- József, dr, Bosen thai J«i1, dr. Schiller VUmos, dr. Wollák Jáius,
Würílniiger Sántlor, dr. \\\\\'•iliwuii ItC-isü, dr;(\\VeisZ L«Jys; 2) «z éntokkíp-vhe.eii lagok sorála\'d: «) nz ügyvédi kamara klkiUdóltjeí közüli dr, BOlázs Zsjgmon.1, b) a ú\'re.kcdelmi éfl iparkamara kiküldöttjei köitH:. Hajkí Isf. ván, Miklós Kyutaj
a pólingok sorálxii: 1.) a legtöbb adót íitetök köírtl: dr. iaum De/.sö, dr. Simon (iéia, IVrai Sán lor, Slém Zsigmond, IK\'nlsch Hennán dr. Kalscr Emii, woisz Emi, Kurta Samu. Kei Dezső, Armnth Náthán. Stertttiial Bernit, I\'ollák Jóisef, dr. Varjas üábor, Strém Ottó, Dobrin RlchArd, Kisdit Edo, Strém Károly, Lukács Vilmos, (irünbamn RO«s6, Hirsclil Igttáo, (irosz Ferenc, Lnstg Ödön; 2.) a: érdek-képvboieli lagok sorából; n) az ftgy. vé<ii kamar.i kiküldöttje: kóífi\' dr. Fürsl Jen i, b) a mérn iki knm!)rtl kiküldöttjei kötni Király Sán lor, r) az orvoiúövclség -kikdldöUe. közül dr. ürsiágh T.ajos, d) a ke.cskt\'delml és iparkamara kikíildólle. kötü" Mczer Jenő bizottsági lakokat.
A Magyar Élet Partja zalai kerületi vezérkarainak névsora
A nagykanizsai választókorülot
éléről eltAvo/ott dr. Kovács SejesWén Tilxír helyét — aki BudapOdjrt kól-töiöB — Somogyi lijula palin: földbirtokos, vármegye. Urseio >k foglalta el. KerüieU társxtjjclőkké a; országos pártvezér a kó\\elközöket n vezt- ki: dr. ThoKvav Zslgmool ny. postahivatali Igazgató, dr. Szabó [stvAn városi tjszli ónos, Arató Károly fülöház-fonók, Miklós János postahivatali igazgat,, vitéz Tóth Béla kere.kcdrt, Zsigmond József eiemi isk. szakfeing^eló Nngyknnitsu, dr. CsCmpASI üéUJS kir. közjegjzó 1^1 •n..\'c, Hurzok György köz ségbfró Bejsvhejy, Mlkó Fc-enj köz-éghiró I.etenye, Kovács DezBÖ igaz. gaió-laniló Murakoroizlur, Keié An\'al gozd" Sormás, CzitYa László klraíg-bir.i Ilomokkomárom, PirbuS MiluUy gaida Gelseulget, Némelh Károly gazda Magj-nrszcrdnlieiy, vit:>z Takács István Szepon;k, Pftpp Oszkár Nagy. kani*sa( xóth lstváju gazda Nagybo. kóuak,
A láUegortittgi kerületben
\\<jelö dr, Tel min Sán tor kir. közjegyző Zttlaejorszeg, társvezetők lettek s Pömeal József földbirtoko, VálldA. puszta, jak.ibffy AntíU bériö, dr. Ar. vay László Ügyvéd, városi t >. főügyész Zulaegerszeg, Kresaovits László föld-birtoko. Ságod, Palkó József plébános Nagyleugjei, Kul«s Elek ev. lelkész Zalui^tvánd, viiéz Kardos An inls gazda l\'"elsöbagod, Háry István földbirtokos Mottó, Piál Gergely iguzgnjtó-taiiüó Csatár, viiéí i->haidi Pál földbirtokos Zalulövö, Háry Kálmán földbirtokom Pusitoederics.
Ai altólendvil kerület
vetője i dr. Keglovich Béla ügyvM Lenti. Társ\\eictÖk leitek: Tuboly Ala. dár földbirtokos Csonkaliogyhát, 1»^. «i«a Péter ny. körjegj-zö Páka, stádci János íöldbirlokos Ziüatám^k, Wa-kemélhy László földbirtokos Túíefr
MüUei Mihály ny. Uil-ző Csosztreg, pajzs Sándor gazda Szontgyörgyvölgy, Kulcsár István gUzda Bősznek, PUoB István kfre.ikcdö L\'tili, Cse.lán Kálmán inléíő Szétsiszjget, Orbán Pál gu/da Marór, Sipos Józse/ gnzdn Pttsz-tamogyaröd, Peihö Antal ref. lelkész Barabásszeg, vitéz Balassa llytila gw/da Borsfa.
A balatonfüredi kerületben
vcelö; tlr. Scbmjdt peren.\'! egy.tein\'* tanár B*iatonfüred. T4ir\\Ozetök: dr. BÓUí Aurél kir. közjegyző Tapolca, Kiss piu»z aputplébános Szililbékkáü», Jónás Lajos ev, es^-rCs Alsódörgicse, Marosszéi.i Ztegle.- Emi\' ny. tibotmk ZAnka, Cs. Dftrab Józser földbirtokos Balatrmrüred, Horváth Zsigmon 1 gazda Balatonrüred, Sinhács JiUioi polgári isk. igazgatj BalatonfúreJ, dr. Kovács Jenő kormány főtan ácsoi Révfülöp, Pórja peteoc bl.tokos Kővi\\g>iőrs, Ibos Ferenc birtokos Badacsonytomaj, Pct-rovics György birtokjs víganlpetén,.!.
A keszthelyi kerületben
vehető; Ollay László Szenlgyőrgj-vár. Társ\\«.elök: Dravcczky Arj>ád nyug. Máv feiügyoiö, Svestlca Géza mémik, dr. nelsoni Marnei ügyvéd Ke&zthely, Dömötör József kántor4mi,^lö BJ,loUm-ederics, Lasiiis Antal gazda Vonyarcvashegy, vitéz J«nkó I-"er.u: gazűa CiershOgtomaj, dr. AjtuUvovács Bmna rjy. államlilkár Sármellék, Sipos Lajos gazda LOjenootomaj, Néiueth József gazda Kiskomárom.
A sümegi kerületben
\\ezcti; Szabó Sándor cspei-es-ptébátios Sümeg. Társ\\c.otöki dr. I\'osgtty Aulor ügyvéd, Tóth József kÖzsógblro, Kovács József kőfaragó mester, KJLss János gazda, Ijömy«i Jenő kereskedő Sümeg, Be^erédj Ferenc földbirtokos Kisgörbő, Okolicsányi Wftgner Viktor földbirtokos Zalavég, Kán\'-or Miklós rk. adminisztrátor Csabrcudek, Bogyay
Városi Mozgó. Kedden és szerdán
2 órás kacagóorkánt CONSTANCE BEN NET utolérhetetlen mulatságos filmje!
finom
A legötletesebb és legmulatságosabb helyzetek 1 AktuAII* m»gyar VIIAghiradó
Előadások 5, 7 és 9 órakor Az 5 órai előadások lllléreaek
JhfeptcrhPcT 13:_
Katonai ffelasapaléaak egyenruhAxali oihkek
ogyodul legolcsóbban Uoszorozhstők BELEZNAI NAL
Sugáf-wt 53. u. Telefon 625.
János földbirtokos Csabi-eudeV, pflpp György Igazgató-tanító Gy*pflkijín, Reuseher Ján,»s nV, fgazgut-V Szeni-imre.nlva.
A zalaszentgrótl kerületben
\\e..el<í: dr. Toron ly László orvos, Pa. cso, Társ^etők: dr. Lux Béla ügyvéd dr. Hubay Kálmán orrai zalaszeni. grót, dr. Tóth Viktor orvos Zajj,. szamár, waclio JBm9 ttiperes plébános l^lsőrfijk, Garay János gazda Szent-jnUcrur, (iiimbir Jóttwí föerdéss Pö-lóskc, i;oü Mihály gazda DióskáJ.
A kerületi társvezetők felügyeletet gyakorolnak Q körüklif tartózó Községi párt szer\\«zctek feleli, • \' ,\\
Egy pofon miatt agyonszúrta társát egy 13 óves somogyi flu
Bódén László 19 éves ctgányUn gény Cspbor József csönwjndl gazdaságában volt, ,in int gazda\'-ági csj-N\'d ulkutnuizásban. Mlg az egész család a /marcali vásáron volt, cfsak Bodán László és egy 18 esztendős fiu maradtak odahozó. Munka közben valami cgászeii gyerekes dal gm Összevesztek. Bodán László haragra gyúlva miegpofozla 13 éves munkatársát, aki véies bosszút állt.
Amint Bodáu elfordult töle, a H gyeiNíkf aiK\'giagadla az asz-
talon hagyott nngykest és azt hátulról Bodánba döfte. A kél a bal tüdőt erősen ímegroiicsolta. Qi\'vosl segélyben osak akkor részesült Bodán László, áruikor g\'.uzdájn hazaárkezetl a. vásárról, A^raaroalí kó\'házbun gmdos ápolás alá vélték, de a s,:e-rencsét\'en legényt niár nem lehetett nseyiik\'jitt\'ni A csendőri eljárás. megUiduit. , ,: j i
Délnyugati, nyugati szét, nyugaton további felhősödés, északon eső is lehetséges. A hőmérséklet alig. változik.
A Meteorológiai intézet nagykcniuil megfigyelöálloinása jeteoUi .
Hőmérséklet tegnap wite ..\'i urakor: + 10 8, ma reggel +160. délben +25 0.
CunadékOO %..
— Bwiorokbtm a KopstelQ*oég vetet. Modern mlntatermelben a leglob\'wt a legolcsóbban matatja be, kedveaé dae-téei teltételek mellett
A betek gyakori teltsége és pulfadtsága, valamint a rekesz erősebb (eltolódása a rendkívül enyhén és kellemesen ható termé-szeles .Ferenc JÓssel* keserűvíz hisználata által —-reggelenként éhgyomorra egy puháira! meg-szüntethetök és Igy az agy, a tfldö vagy silv felé Irányuló vérlödulá-sot sokszor elkerülhetők. Kérdezze meg orvosit!
•8 5S>
So S
IH?
=11itili
r *§sf
— —
¦?--§s gsl-l«ff\'| ,ri* si Usisi
I
BC5 "5 3,"
§2 a= ¦ «ni So- - «ilfs
= 8.
"5 S." e 1 "S S L ¦ S o 5 V_ 5
= = b ~ «si «>t) "S ^ j= n
s — *->. q~ir "ss v ; : s c i
|5 j ^ p ^ j n ^\'
-S JJi gi
il
iiflf i* i Ifill.
11* -
: 2*5-« ci «
= C - o
s raffili
¦e 5
^ f sis
L 3L !5
S? - — "5 3- •
a » 3
- -5 — 9*1
... _ _ .. «s|ssfa
¦fIii*if:ffwJa«8i|«*Hj:i*K*«ii
fAl;l!iirfsi^.E|lltlf
=. e
— ^ ~ ¦« g r: " u = ^
Sq»^? t| 3 -!30 L
** f # - $ S"5 E ^ ~ a ¦ L^ -r- = f|adoJI-?_-
-afilli. ^
i
|*| Oo:|-¦=$1 = =? flSl^f
¦O " Q E
>\'If llf 3l III il il II 11 II il ""1 il fi III
ili if l\'i |
5*3
• e -
fidili
§2\'
09
SE.
B iJ!«2*-«l
lillllll
? "e fi 2
• ¦§ -S S ¦Sti-
gli*! 2
— OD L
2*S" ~.
co
3 w-5
8.S 52t5
II
CD Iti (fi o
CO —
JL -co
? 1 ? ~
sss=- :ss
««•li 11
= c
e;\'
¦O E
C3 -re
-se
\'re _, co ™
«8 .E = OS CD
< E
os § E ti
filini!**
___ >
o
^ 5 MS B
¦§ =
L = •§ c Il gif
>. « ~ \' %
= 43 a**
=o *o S
•5-3 :
io
afilli mi^Éi.MmmHimiBW
Féltéfllával agyonverte a cigányprímást, mert nem hitte el, hogy ért a muzsikához
igg. szeptember t3
Peisőí«gesd községben az clmull napon éj."ét tájb*n, amikor méretnél i.tidett volt !1 hangulat, Kovács Ferenc kovácsívgeo! Cl akarta vei mi Plskor Koroly cJgáiiypInntnBtól a hegedűt, hogy majd *ő Játszik tovább.
- Mit értesz te a muk-sütához ? — hárította ei nnegátöl az e"őszakosko-dó tegéoyl a cigány. ;
Mártaíár haibai«rpt*k( amikor a vendéglős közbelépett i rendet te* remtctt a veazekedök között.
Négy óra után, sánlkor a zenészeit haeacsomagoltak, Kovács megbujt az egyik ház mögött, majd amikor
Ptskor cjgájvypiftmás gyanútlanul, hóna alatt a hegedűjével hozzáért, « legény előugr-itt s egy féltígfával rátámadt o cigányra.
- Nesoc cigány, Igy értek a muzsikához ! - kiabálta és addig titöfe \\erte a tegíávol a K»renLrét\'rn,mrg •epett cigányt, amíg szétzúzott fej. !!•1 holtan (maradt az árok szélén.
A kiabá\'ásra töbteji odas\'ettek, azonban már ké-iőn. A c^ndörök Örlaetfce vették a gyilkos k«vác*M> gényt s bekísérték a kaposvári ktr. törvényszék fogházába.
Miért csináltuk meg az egybeolvadást?
örakls Nagykanizsa sportjának lendületes dőretöt&éeYt. Feltétlenül ki kel!.?\'$&zdeni először a délnyugati, íii..jd később n duiiúi.íjü elsőbbséget. Ene {már most tervszerű, vagyvonaln intézkedésekkel fel kell TdÉWuml. Ha a célt nézzük, akkor a gáttó körtilhtenyeket el kcM söpörni az -utbö\'. Igen fontos asport vezetőség heJycs (megválasztása. Csakis lelkes, hozzáértő, munkás és áldozatot hozó vezetők (választmányi tagok) turfják n feladatot megoldani. Nem lehet és nem1 szabad többé stUklrtWöen nevetséges Összegei kiutalni Nagykanizsa sportjának tá-t mogatására. Amikor más városuk hatalmas összeget fordítanak a nemes apoi*rai addig itt nem nyitják meg a pénztárcákat Jjeg*lább -évi 10 12 ezer pengőt kellene erre a célra frmfitanl. "Ene a fcdeTCtetimeg lehet találni, .csak akarni kell. Egyszerűen be kell állítani a város költségvetésébe. |
Lxftetné ezen segíteni a szórakozási jegyek árának -(mozi, mulatságok, stb.) feleuuelésévvl és egyéb, általam Ut íel «em hozott nngyvo. naiv Intézkedésekkel K \'VWi.-taÚm állapot oz, Jhogy -esupán koldulások-kai, tagdíjakkal, tersenyekkol é-s muJffteágokkyt biztosítsuk a nagy cél eléréséhez fizüksíges p^zös&get. Ugyanis az ezekből befolyó 7-8czCJ« pengő nehi elég. Tippcn\'még az ;-a bizonyos 10-12 ezer pengő iuány-zik, amivel a teljes döntő És mára-dandó \'nagy sikert k|vrt*HtnáTík. Csakis nagy és uiryagilag bfcftDsnrsg-alapozotíságu Ionná egylet lesz vonzó az értékes, nigy lehfftségü sportoló Ifjúság szántára. Nem padig a szenezeflen, elhtmyagolt sportpályával ieudclkező"(LÜvetleii piUyal),
kiubháznélküli tornaegylet. Példát vehetne Nagykanizsa város nagyon stok kitebb városkától, sőt falutól 1», ahol megoldották ereket a kérdéseket. Már hallom a védekezést is; könnyű azoknak, mikor bánva, gyjár áll mögöttük. Hát Nagykanizsán nem állana a t-jraaegyiet mögött é\'ég nagy erő-? Azt hiszem, 30.000 lélekből sok adózó (közvetlen és közvetett) polgár kerül kl! HatrWis erő cz, csak ímeg kelt fogni. Reméljük, hogy a város képviselőtestülete be fogja bizonyítani sportszerető tét. Addig is azonban, ómig megépül a hős Zrínyi Miklós szobrával dlsziletl modern, iíjgy sportpálya, a mostanit ls 3-\'i ezer pengő berckteléssei alkalmassá kell tenni a sportolásra és a klubház megépüléséig 1-2 kisebb termet (nagyobb szobát) bérlemény utján kellene biztosítani a város belsejében é« a sportpályán esetleg a kantinnal kapcsolatban egy téli melegedő helyiséget építeni.
Már itt is megjegyzem1, hogy > az uj sportpályát nem a tervezett bolyén gondolnám felépíteni., >
Ezekután szeretném ¦enté\'nl, hogy a harmonikus és felemelő módon létrejött egyesülés után a kanizsai sportfespcdtsóget nagyvonalú sport-in tózkedések kel és a választmány mielőbbi megalakulásával megszüntetjük.
Szerény vé\'emiényem szerint csak is igy érhetjük «i a kanizsai sport reneszánszát.
^Nagykanizsa sportjáért aggódó Sportvezető
A" fenti cikkhez hozzrisitólások\'aiS ¦saüvesen fogad és közö\' a szerkCfizH ¦tőség.
VXmaa «anrfttt « ZINTE nemzetközi testeíTerienye
• ^ pumpát időben, saép aP s-zárn,! közönség "*>", -ÍHnden zavaró -fnclderrs r níikUl lolyt >e o ZMJTPE
hátam napos :neiuzetkö-zi, illetőleg vidéki országob verso-nyc. A ncmzotközl JeUfgvt kél e\'.ső osztályú jugoszláv ,játékos ^Saverdu Boris ái László István) iudulása adta uneg. A budapeBti ^J^.irdíit Píi-gyeny atbor, Balns li\'én, tM R\'-zsébBt, Oflllwr Ttn-ncné én Bán Mária képviselte, iniig n videJtlolí
Iközül WenWlbet|Uk Bartos I., Bartos II, EMssen Rudolf, Csongár Csaba, «zov|ák Htlgó, gróf Fcstetlcí Mlk\'ós és Sey Magda nevelt. A\' rendező egyesület szbielt az ifjúsági játékosokon kívül Hoffnioiűi László é« dr. Makó Gábonié Teprezentálták, nklk teljes miértekben meg.\'elcltek a be-léjük helyezett\' bizalomnak.
A részletes eredmények a következők :
Nemzetközi férfi egyes: I. F\'i-gyesy (BSE;, 2. Smordu (Belgrád;.
AltltflIK-lllf^fl "Fel fl adil. (yflnoy, - (i lenld.átt.Sl, ilr.nd.--V.l.m.nnyl CHIIIVCIIIWH i.lmá.i.l Uiandulli MMuU ponl|.. l.jutbb IDrdSil.i. HOTEL THEHAPIII HOTEL MIH.\'UMfiHE
a (ü,Wety v«í^ö há... OyonyorQ t.Vv*.. t.m.rl 4. Sedvell «.lidi \'i*"^. WjJA\'" lewbb komlorl. Syórakwiwk. t.no*rl fOrdflk ¦ h»ib*o.
MlndMyik Millodáb.n .liOfenda konyh.. - Mlnd.n délután é» «>t. tdnt. - EliÖF«nd0 8 »«ne. — Mul.Uírok. — Hal.lm«i tH.ryd. -- Kt jen m.py.r ptopeMu.l.
(Dönlö: 2:6,«:«, 3 :6, 10 :8, 3:0, »-. o.). S-l. László (Belgrád; és Bartos I. (Kass.i).
Nemzetközi női egyes : 1. Bílrd (UTE\\ 2. Gallcmé (BSE>. (Döntő: 6:0, 2:6, 6:3. 3-1. Mallóné (ZM-NTE! fa Bán (BLKE),
Férfi pár.« nemzetközi: Ez a szám a sötétség ntlatt befejezeUen maradt. Alkalomadtán folytatják. A döntőben a magyar pár, Frlgyes.v-E\'lssen vezet a Jugoszláv Sn\'.erdu--László pár ellen. 8-4. Csongitt (KTSE)-Hc.fflm;j.in és Bartos I._ Baiios\'II. (Kassa).
Vegyes páros nemzetközi: 1. Fr|-gyesv-Gallemé, 2. Hoffittano—Makón*. (Döntő: 6:1, 3:6, 7 :5j. A kunlzsalnk teljesen egyenrangú el\'en fé\'nek bizonyultak. Seimjnivel vem voltak rosszabbak a buríapestieknél. Valakinek azonban győzni kell s az utolsó góüvekben a szereucíC Inkább a fővárosiaknak kedvezett. 3—í. 3-1. László-Bán és gróf Fostctlcs -Bárd.
Vidéki férfi egyes országos: 1. Szovják (Sopron), 2. Bartos II (Kas-sa). (Döntő: 5:7, 6:1, 6:1). 8-4. EJissen és Bartos I.
Vidéki nél egyes országos: 1. Sev (KTSE\\ 2. Makóiié. (Döntő : 6 :3. 6:1\'.
Vidéki férfi páros országos: .1, Csougár Hoffmunn, 2. Szovják— Bogyay. (Döntő: 6 :7, w. o).
Vidéki \'tegyes ,páms országos; 1. floffniann -Makóné, 2. Csongár— Sey. (Döntő: 6 :8, 6 :1).
Férfi egyes ifj. országos : 1. Orosz (ZMNTE), 2. Kettlng (ZMN\'I\'E . 3-i. Bajfyjy (ZMNTE) és Fodor (KTSE).
Férfi pjlros ifj. országos: Ezt a számot sem lehetett befejezni. A döntőben két kanizsai pár küzd az elsőségért. ,
Rangsorozatlanok országos vur>c-nye: 1. Gróf Festetics (Balatonfdld-várl SC), 2. Fodor (KTSE). (Döntő :
6:8, 6:1\'. t-i. Kettlng (ZMNTE) fs Orosz (ZMNTE).
Kerületi eredmények
DVAC- PEAC 11 il (t:l). IIPAC-PAC 0:0 (0.0). SBTC—KHAC 3 : :i (3 :2). .
PBTC—MSE 2:0 (1:0). NTSE-KTSE 2:1 (2:0).
II. osztály BIOK-KIiAC II. 2:1 i2:l).
A 3000 méteres síkfutás elAvenenyének eredményei
Mint lsmemtes, a ZMNTE-ZsSE mérkőzésének fé\'ldejéiyen a ZMNTE atlétikai szakosztálya 3000 méteres slkfutó eiőny»cr:enyt rendezett, A fulás szép sportot nyújtott a nagyszámú közönségnek. A, v^rainyt Vass György uyferto 0 p 86.4 iilp^I. Második Go\'rza Mihály lett, aki 180 méteres előnnyel mdult. Gorza ideje: 9 p 89.8 rop. Pu\'ay József 200 niétei-cs előnnyel ós 9 p 60.5 mp-es Idővei futott és hanmladlk lett. mig negyedik Körös Károly lett, aki az előbbi kellőnél ls nagyobb előnyt kapóit.
A verseny zavartalan legb nyolltá-sához a jövőben szükséges volna, h gy a közönség a futópályát szabidon h.\'gyja, romléljük, hogy a rendezőség a Jövőben erről gondoskodni íog. ,
A versenyzők egyébként szép ómmtfíjazásban részesültek. C«ak helyeselni tudjuk, hl a futbalkllijérkő-zések szüitctelLen aznaiiugy Is ni »sJ loha nt\'éliku Is szóhoz jut.
Holnap: (Hákuszóverseny
Sze-dán dél tán 4 érakor a Városi Sportuszodában a nagykanizsai középiskolás uniók mérik össz; ludasukat. A d\'ákuszóversenyen szívesen látják a szülőkéi és tanárokat Is, hisz ezúttal dőlnek \'el a diák-bajnok8ágdk.
Ulllamos hűztartáii készaiéK
mindenkinek Matt szerei!
Teakannák
Vasalók
Kenyér*iiVilók
OyaraMatHt
RWéffizBk
Iróaaxiali lámpák Haa«iilcllámpák tModern falikarok OIwmA rámpák Tantjrfó lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
BRAVAVO LG YI-nél
Sugár-ut 2. ¦ \' » M„
. ftzeptember íá
- (A főjegyző átvette hivatalát)
i)r. Hegyi Lajos nolgAnn<stTho. h-elies.ríijcgjriö nyári s rabiul ság.irúl lirvonult és Atveit.\' hivOLnlu vezetését. Dr. Hegyi nyári szabadságán <k csuk tfy- részét töltötte ki eddig.
- (P. Erősa Alajos ez Dsi miséje)
Mint jelen\'«tlnk, szerdán, szeptember 13-án áll meg Székes feliér váron P. Erőss Alajos 25 észten Ids ]>apUjubi. Icuroát. A szép papi Jubileumon N"gy. taniisuTÓi ts többen részi .^esznek, A Crclo képviseletében Ai(.nor (iéza ny. Máv főintéző vesz részi az ünnepségen.
- (Kinevezés)
A főispán dr. AjtttUKováeh Il«im siolgabiró, főispán; titkárt Zala v.tr. nWiíj-e tb. föszolgabirájává kinevezte.
- (Halálozások)
Siomorti hírt hozóit a poslu, a nemrég Nagykanizsáról Budapestre kői liliött dr. Mutschenboclier Hdvin ny. sir. törvényszéki tanácselnök fel^é^e született Zsofaay Margit rövíd betegeskedés és operáció után 02 éves korában elhunyt. Temciéso ma délután volt a farkasréti temető luilotta.shárából. Kgy latna katolikus lélek, egy ineleg asszonyi élet, egy bibliából igazi asszony és nemes hitves killözött cl a/ élők sorából. Tagja volt a szent I\'erenc\' III.-rend jenek. Na^kanUsán mmJenkl Ismerte és tisztelte — Súlyos csapós érte Kakis Ágoston zalaegerszegi nyomdatulajdon ist. Leánya, dr. Kecskés Jánosni s/ül. Kakas Margit1 influcn ábói visszamaradt betegség következtében a megszállt Perlak községben, ahol férje orvos, hétfőn meg. halt. Temetése sjerdán délután S óra. kor lesz a zalaegerszegi ujtemctöben.
- (A Baross Szövetség)
ezúton értesiti lagjajt, iio^y az ujabb árjegyzéket és az árkormánybiztoj r*n dcUtct min len ériekeit tagjának holnap kikéiben k. (:)
- (A menetrend változással)
kapcsolatban pótlólag kőzöl, Qk, hogy az 1428. sz. személy von ^t csak N«gy-kaniisa—siófok viszonylatban szűnt meg, mlg KonUsa—Szombathely között továbbra is jár. így a budapestszemély vonathoz csatlakozással 20.20-kor továbbra bt indul Nagykan\'zsáról Szombatlilely felé a személyvonat,
- (Balesetek)
Prancslch István 34 éves molnár segéd, sonnási lakos, a Csengerí utj malomban voll alkalmazva. Tegnap munka közben éket faragot és eközben huveiykujját levágta\', A mentők szállították kórliázba. — Jakabfi Imre 74 éves nagybakón >ki földműves otthon összezórdűll a fiával, eközben a fi3 nekiment édesapjának a vasvillával és &z öregembert kezénél megszűri*. Ot is kórbáxha szállították a mentők. A íiu c^Ien eljárás fejül
„jJALAJ ríÖZLONV
Agy- és szivére! meszesed és -ben szenvedőknek reggel felkeléskor egy fél pohár természetes „Ferenc József keserűvíz — a legkisebb erőikké* nélkül — Igen könnyű sxékürüMst biztosit, azonkívül f gyomor és a belek rnökö-ddsét előmozdítja és kielégítő anyagcserét hoz léire. Kérdízze meg orvosai I
Siremlíkekett
liitaltit, mm\\mi\\, M\'m\\ú»~m\\ Hzakszertles és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF köfaragómeeteraól, Kírály-uloa 33 «««y >lt<mUb.ii.l<Ur. Telefon 615.
H\'nÖJtíCtKnt.iZLÍSBÍN!
sflHkV\'*
Nagy választék! Olcsó árak !
Használja naponta 2-szer a foghőoldó, dúsan habzó
LENTHERIC
fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket. Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériAban.
Hoinóí veH
Hirdessen o Zului Közlönyben
FIGYELEM I
lesón, Wéaes, szép modern mintákkal
0
szobafestést
cut Hegyeshalml-Hockitian
leatömeaterrcl celnáltaaaon.
Rikóczl-a. 54.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
222-10/1939.
Hirdetmény.
Felh vom mindazokat a levenle-köleles Ifjakat, akik 1917., 1918., 1919., 1920., 1921., 1922., 1923., 1924., 1925,, 1926., 1927. ívben születtek, hogy Összeírás végett Városházán, Nyilvántartó hivatalban (Horthy Mlklós-u. 1. sz. II. em„ 2. sz. ajló) hétköznapokon cl. e. 9 órálól 12 óráig büntetés terhe mellett jelentkezzenek.
Tartoznak mindazok az Ifjak Is jelentkezni, akik leventekötflezellié-güknek felmentés, vagy bárral más oknál fogva ezldelg nem tettek elégít, vagy bármilyen tanintézetnek növendéket.
Figyelmeztetem ugy a szülőket, munkaadókat, mint a lent felsorolt évfolyamból! Ifjakat, hogy amennyiben ezen jelentkezést kötelezettségnek lem lennének eleget, ugy az 1939. II. t.-c. 11. §. 1. pontja értelmében 60 napig terjedhető elzárással bűntetteinek.
Nagykanizsa 1939. szeptember 11. ii» PolgirAKiter.
A nagykanizsai hit. taráeblróaájf, mini telekkönyvi batóaégtól,
9929/1939. tk. ez.
iTOÉIIllÉIrtlí-liill!.
Nagykanizsai BankegyeflBlet éa Détzalal Takarékpénztár H T. vétmheltalónak III. Doczpeg jó/seí (nöa Derdtík Annávaf) végrehajtá,t azenvedö ellett Indított végre-hafláaf ügyében a telekkönyvi hátóaág a végrehajtat, kérelme következtében az 1831: IX t-C. 144, 148, 147. §al ettél-miben a végrehajtást érvéréét 245 P tökeköveteléa, ennek 1938. november 8 tol Járó w> knafa, 49 P 50 I. eddig megállapított per- és végiehajtásl éa aa árverezi kérvényért eaullal megállapított 26 P költaég betialtiaa végett a ktiradal 529. aitlkvben 49/b. hrai. a. foglalt kert a Bel-telekben Ingatlanra 600 P 50 l, 136. hraa. a. foglalt axlntó a HoaaittfOldl dűlőben Ingatlanra 650 P, 291/b. 1. hna a. foglalt átinti a Nyugati diliében Ingatlanta 260 P 60 l„ 58Mb. Inna a. loglall rét aa Utréti diliében Ingatlanra 312 P klklilUal árban.
A telekkönyvi hatóaág aa átverésnek a Klarada kbtaégháaánát meglartáaára 1939. évi Október hé 17. napjának d. o. 10 óráját iLiíi kl éa aa árverési teltételeket ai 1»! IIX b-c 150 <j-« lapján megáiiapllja
Aa átvereal teltételek a lilvalaloa órák alatt a tkvl halóságnál loldaalnt 1. ajtó éa Klarada koeaégliáiánál teklnthetók meg. (1881 :LX. t-e. 147. § g. pont)
A tkvl batóaág elrendeli, hogy a tkvl iroda az érverés ejiendeléeét a klaradal 629. az. tclekfeeyiőkönyvben Jegyezze tel.
A Ikvl batóaág e Irtrdetmény egy példányát klfüggeaetea, egy példányát az árve-téli teltételek rntgleklnliictére végett Kln-tada kOzaeg elóijáréaágának és egy-egy példányát azabályazerU kóazététel végett Garabúnc, Nagyrada, Zalamerénye kbzae-gek eléljátóaágainak megküldi éa az árverési hirdetmény kivonatát a Zalai Kozklny clmtl helyi lapban egyazett közzététel végett a végrehajtató kétrílaelőjének kiadja. <IJS1:LX. t-e. ISJt\'Sl 1908:XU. l-e. 23. §.)
Aa árveréa alá eafi tngatianotut éa pedig 49/0, hraa. Ingalla.it a lik tiltani ár [elénél, < többi: »/, ánil alataonyzbb áron eladni nem lehet. (1908iXU l.-c. 26. §)
Nagykantzaa, 1939. évi Jucltta hó 20-árt. Dr. BMtalk s. k. klr. Járáablróaágt elaók,
A kiidrninv lilttléltl:
JárinyI a. a.
Ml? tJt.|».kaal«n
(FülytaJáS ai 1. oldalról)
LmukhAn hei^r « repülök i.Hinkáíja iiywnáu. A Htia félsziget ke\'eti részén fri a kikötőben sikerült tért uyfrni. ! f
NyujiytM1 cwk -belyi eJflörs hai\'
cnkróJ« tese eiittfMMt a német hud. seiieigíöpatajic-n\',tt legújabb jo"i*nté-se, amely köz\'1 még, hogy » Blinda: lom terülte feleit légitámadás neai
VOlti\'r I I !
Moszkvába utazott a török külügyminiszter
ügymini-szícr tutajdonképpca csajg Putenikin külügyi népbizttvsik\'lye^ les látogatását adja vissza ét igy látogatása udvariassági jeltetfü, sor I kertM fontos tanácskozásra is, ,
Ankara, szeptember 12 A tőrük külügyminiszter elutazott Moszkvába. A hivatalos jeleotés rész leteket nem közöl. Bár pojiükcl körökben hangsúlyoznák, hogy a kül-
Bajok az uj francia kormány megalakulása körül
Kóma, súptember 12
Párisi jelenlések szerint az uj háborús francia kormány megalakulása körül neh\'zségek mutalkoz-nak. A hirek szerint Honnét kimarad a kormányból és madildt nagy-
követ lesz. Az edd\'gi madridi nagykövet: Pelain lábornok a honvédelmi csúcsminisztérium élére kerül. A külügyi tárcát valószínűleg maga Dalaqíer tartja meg.
A lengyel kormány Krzem lénkében
A német gyors, előnyomulás miatt a lengyel kormány újból áthelyezte székhelyét az ukrán határhoz közei levfi Krzemienlcebe. A Romániába menekült lengyelek elbeszélése szerint a kormány ujabb távozása drámai körülmények\'között: folyt le. A diplomáciai lestülelek ugy látják, hogy a lengyel csaptokat a Varsó— Lemberg közölt,\'*:\' vonalon vonják
össze, igy..a német—lengyel ellen-(%efikedcs döntő nagy csatája ezen a vonalon várható.
Romániába egyébként 7000 ujabb lengyel menekült érkezett.
Legújabban olyan hírek is érkeztek, hogy a lengyel kormány a ionian határra vonult és idehotta a lengyel nemzeti bank aranykészletét Is.
Uj védelmi terv készül?
Baseli jelentés szerint egy magas-rangu külföldi szakértövei a lengyel vezérkar uj védelmi tervet dolgozóit ki. Azt hiszik, hogy Weygand francia tábornokra céloznak
Rövid táviratok
Ugyanez a híradás mondja, hogy nyugaton most már kezd kibontakozni a támadás és a közeljövőben már komolyabb harcokra kell számítani.
, At angol kormány
kijelentelte, hogy Oörlng beszédére eléggé válaszolt azzal, hogy három éves háborúra készül fel. Az angol lapok helyeslik a kormány ezen magatartását
Amerika attmtegetsigével
kapcsolatban Borah szenátor kijelentette, hogy minden erejükkel Roosewelt ellen küzdenek, aki ugy akarja megváltoztatni a semlegességi törvényt, hpgy a fegyverszállítást lehetődé wfeye a Ijadviselök számára. Ez végzetes háborúba sodorná Amerikát — mondja a szenátor.
Romániában
a nemes valutával megjelent .külföldiek óriási mértékben felverték a termények árát. A buza 20000 lejtel, a bab 30000-el, az árpa 1000Ó-eI emelkedett.
Litvániában
nagy felháborodást keltett, hogy a Vilnában tartózkodó litvánokat bosorozzák a lengyel hadseregbe és. kötelezik őket, hogy Németország ellen^harcoljanak.
Finnország
ujabb tartalokosok.it hivoit be. A nemrég leszereli korosztályokat is visszahívták. Megerősítették a tengeri haderőt is.
üi Zeelané
bejelentette, hogy expedíciós hadsereget küld Európába Anglia segítségére. Sudan is hadat Üzent Németországnak. Jugoszláviában
a pénzügy és a közlekedésügyi miniszter tettek ujabb semlegességi nyilatkozatot. Olaszországban
a lapok azzal a hírrel kapcsolatban, hogy Anglia 3 éves háborúra készül, megállapítják, hogy hiti ábránd kiéheztetni Németországot, mert az orosz szerződés révén mindent megkap.
— BniftrkUUitátutut tekintiie mat minden vétolkényner nélkil. Kamteit* bntorándi»U.
g| OLCSÓM jut fényképező-W géphez éB filmhez, ha
VASTABH fotószakUzletben vásárol FÖ-Ut 10. Fényképezőgépek 5 P-töl, márkás filmek 88 fillértől. BŰT 8xnlout.rO kidolgozás I -^OJ
|ooow u^4iJt a Salai uozlow
ITw. toni Bpeit «¦ 1 kp. érk. r Bpeal kp. ind : H,
21101 2420 2442 24\' 81 nyv. 1 3\'ig Sz.y. J 4-57 Si.v. 111-48 Oyv. J 23-38 3-80 5\'42 12-41 0-03 7-38 1408, lé-Mi 20 21 S-ÍSfl 9-4» 24031 2447 2407» ojt-& i, Oyv. 23-00 IMO 5f8 22-» 1-02 7-27 ¦ 4-50 1-33 8-031 6-20
ÉrvAeiyesBi 1938. májú* 18-181. KíUjkaatai 41liMi*«ra érkeső én u ouu Miié romlókról. Nagykanizsa Hudaptsl dili p. a.
Vsurf A vonal IKutoiJKHilWjj B«lii « t^ft,
1207 , -,,
1218 Szem. v »44 1221 Sicm.v, 15 45 I24IIJ Molorr\'irSO
1201 [jQyv. \'\'18-41 1219 ÍSrem.vJ 23-45
19.4» 115
II39 lÖ-Op lli-14 20 46 2044 -1956 1 22 40 1-38 I 6-15 Csak Balalonboglártg közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
...I m vonat 1 name anni
Szem. v. <l,v. Sicm. v Oyv. Sztm. v
«..Ini rill*.
1410\' Oyv. 138
14121 Si.v. 457
1422a Sz.v. 540
1402» By. nwl. 945
1444 Sí V. 1359
1416 Siv. 15-52
1428 Sav. 20-26
E(*f«. liSron&lt-
6-451 714 10-54 15-26 17-36 21-46
3-37 7-17 7-58 11-25
1810
22-36
901 923 12-351
2004
SS&Í 1
1\'37
13-tó «!14 16-31 21-51
S-W 8-15 1418
1638 2200
14,
3-14 725
\'807 53-26
1 Egyelőre nem közlekedik. —
¦ Közlekedik VI. 14-lg éa IX. Itl-tól Nagykanizsa- Wien Sll.lbl. közölt, a Közlekedik VI. I51JI IX. 16-lg Nsgykaolzso-Wlcii Sfldjj?, Ibzöft.. > Köriekeilik Pécs-Sopron közölt,
Nagykanlzsa-rBans—Pics
I Hiaiul- Uvetta [1 Ficus ridili \' itti.
Sx. V, ¦ - 3SW
2439 Molor 12-58 1 14-30 2407 \'Oy.~i. 7-Í9-
2414 Sa. v. 1*54 1621 1 17-48 2413\' Ifc*. 1204
2406 fl,.»l. 1815 19-49 1 2053 2434* V<8>- 1816
2418 Sx. v. 2023 12-17 I 23 48 ¦ ¦
2406 éa 2407 vorutnkho* köavellen kocsi.B4calg, a Slegírled lielycll,. * Caatlakozia Dpeat Keleti p. u. felé Oyekónyeseiu. .
Nagykanizsa—Oyikinyes-Ktposydc-.Bttiaftst Kefetf
\' Egyelőre nem koalekedlk. \' Kbilekedlk VI. 15—IX. 14-lg.
_ Nagykanizsa—MutakertsWrir-Ttieazt,
1292 1202 1290 1408"
% Trlail1 ért. 1 trH.t!:|| JrutJ
026 ~m íior Öyora
7-07 — 1295 Vegyes — f
11-44, 1620 20:10 I301- Oyor« - 9-37-i
23 51 904 1
1208 ((Tyors II-0\'24l -—"Vegyes 6-401 Oyors. ! 11-33 Vegyes 15 50 1 Oyors 1 23-38 || Csali VI. 10-K. 14-lg ,»6ilekedlk.
NagykanU<« megyei váro»
poJgármeslerélfll. | >«AJtAS,
22249/1939.
Tirgy: Qubacstemtés eladass.
Hirdetmény.
F. évi szeptember hó 13-án U. e. 10 órakor a v. Alsó- is FelsOerdOk tölgyes részein elszórtan fekvő, kb. 10 q-re becsült idei gubacstermesét a v. gazdasági hivatalban tartandó nyilvános szóbeli árverés ul|án eladom.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 11. t Polgármester.
adAs vétel
Slip rém kál*, n| matracokkal eladó. MAila u. 1. 2382
Aeticllat, hastnlllil Is, állandóan vaairolok. Rllachei Mltyía, Kirtly-ulca 35.
1953
HananAII raiMI veaaek éa eladok. Hlvaerahiikoz megysk. (VUrkui,Ktrihf\'U31.
1500
eaéra
IMSk : jaza«rihg..ít 62.
évea nyugodt hátaakí (hOlpyek ntartre la meglétei) kocsiban |4>. Etdek-\'" " 2409
LAKÁS OZLETHELYISÉO
Szép udvail helyisig raktárnak axonnat kladö.
H4rom.<oba. lakta aionnal Hadé Ba|ia.ulca 2/a. alatt. .Bívebbel aa odvai. ban^ 24|Q=
K4a.«.b<.
kladáKInUal-u.
ntcsl lakes novemberié
ti. wt
¦ •|<r«ntll 15 re lelvcaittnk. Olnmé-almrty Sugárttl.__2424
lelveitllk «Ma-fMler-2424,
H*U; ÉS INOATLAH
Hattmi, lotdet, saöldt nlcaun. kon.elll Pano, lalyán,.. Teleity-n,, 8^ ax. Ugysjaptt aaltlhclylsfig, aaoonal kiadó.
" kOlOnpéib
Masakat swiéVk , llslaUatl MijMi gépe>, lllniek, Itmaiak, pardrok, legetoolv baji,, kldolgoaia Je«aa»ib6«n Vaatagíi loló-
aaskiMlei Ss labotatWnmN», P«,nno..l8l5
¦sa»aaap«..ke«yiilm«a 7ankotr., autó> kl-rándaléaaa. megxejláslhetd r Kauí«taaA1suó.
Telelőn : 222, 1652
. német leveleseit Unit kóxéplak. tanár, Magánvlaagára elfi-késjtl.. koittpelál. tlraaig, Márta, Stj^
rVKAdennapi levektaéseOl Ssaaegyattétt balyvtfat. régi vagy uj i touwwekel- a»i gjsd.ea Í0l|61dll,leloai4.toirgylllleni4-nysket birmlkor megvílelre «ereaejr,,-Baibsrlta tsjoa, a Zalai K0al6ny I. «er-kesilSle. ErtlekltldiU lehet-telato» 78. u vagy sxamélyueu níliiíentiap ».. óra kOioU
ZALMI KÖZLÖNY
fOttVlKAt NA.ILaf.
Kimtis: „kliisiéaaasl % J, «a«vl««lia»».
felelős kiadó.: Zalai Karoly. NyoroeviH,
a ,.«ll(t,Iiaefj! B. T. Hagykanliia" nyaaMrSoa*. Haay^aali ea».
(Nyomrláírt WolrZalsl Karoly,)
78. Évfolynm 209. izám.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 14. caOtörtSk
Ara 12 BIK
émtotiO** es tdjdáu.aUi Foal x ata»
Pélelos szerkesztő: öarbarlt» Lajos
Elolíscleal sis: et Sierkeiitoecii «» k
bora > («lino 40 Slier, tdóliiratall teleion: 71 sx.
Lengyelország további részei kerültek német kézre, de Varsó végső ellenállásra készül
A nómet-francia határra nagy angol és francia csapat-niegerő-slíósek érkeztek — A polgári lakosságot elszállították a nyugati határvidék egyes részeiről - Variéban a lengyelek erődlíéseket építenek ,— Lengyel tüzérség bombázza a fővárosnak németek által megszállt részelt
örösx^SVo\'k megnemtámadási Skei-íUdé. a látHatároh 1
Az elmúlt nap és éjszaka hodszlii\' lérl eseményeit az atóbblaktan adjuk Össze fi igralvo: „ \\
Német jetentót
szerint a Kviino környékén éllentáltó bekerített fcngyel csapatokat a német legiháderö Zi/h\'anó " csoportja megzavarta és szétszórtn. Ugyancsak sikerült szétbombázni a temberg-Lub\'ln, valaitünt a Varsó- Sklevkr-nlce közti vasútvonalat. A Vnrsotó\' keletre\' s déTkcfctrc lévő ellenséget a némtet bombázók szétszórtak. Más Jelentés arról számol be, hogy itt o német repü\'ök a lengyelek össziüzó-be kerültek, de azért végrehajtották a feladatot, bár veszteségeket isszcn védtek. \'
Varsóban a harc !111. I-engyel jelentós szerint a németek támadásait a helyőrség, nek sikerült visszavernie. HArxmihé-met hdrcikocslt nieg;emiiüslíettok, a
niikor be akartak nyomulni « városba. A harcok során Chin\'uni ezredes Ö\'etét vesztette. Dé\'en - némtot jelentós szerint —
Lomberg-toló
nyomulnak elő a német gépesileti osztagok. A Dnyeszter partját már e\'érték. Przomysltöl északkö\'elreuú-hány helyiséget birtokba ^etbík.
Rado-m környékén u bekeiített\'en-gyei sereg mén ementáli, — mondja egy imásík jelentés.
Görtng a hadszjntéien több repülő osztagot látogatott nneg. Ezalkaicfm-m\'ai több répülőraj tagjainak kitez-tótja a vaskereszt \'kitüntetéseket.
Nyugatról
a népietek csak azt jelentik, Irigy a légvédelmi zár felelt három francia repülőgépet lelőttek. Kettőt a légvédelmi ágyuk, egyet a vadászgépek lőttek le. I 1
Erős ellentámadásban vannak a németek nyugaton
A franólók Jelentése •*
sem tud sokkal többet a nyugati ItarJszlntérről. Jelentésük szerint a francia előőrsök folytatták We]yí\'előrenyomulásukat azon a szakaszon, í-melylkcn tegnap. Az ellenség, Különösen a tüzérség, erős ellCTtáJnitidási fejt kl ítHíndja niégu francia hivatalos jelentés. Az ehhez fűzött felírt v<atáidB megjegyzés szerint a »s?nkJ földjén, a két erődítmény Öv (között HntáTozott e\'ő\'enyam\'uíás észlel-hető. fCt ellenség ellentámadás^ tovább "tártaink, de nem fokozódtok Ezeknél á Jolejtéseknél bővebb az olasz lapok haditudósítóinak b;szá-hiMója. Eszerint francta rézről a marokkói csapatok indítottak támn-
dást. Német részről a gyalogság veti részt a harcokban, ^ \' \\ "
a marokkólkat gópfegyvertüz-z6l Üztók vissza, komoly harcok még nem voltak.
Agyutüz csak Saarbrücken környékén hallható. A, francia repülök felderítő repüléseikre legtöbbször
Luxemburg VerOlete felett
szállnak el.
Angol részről a tájékoztató n>i. nlsztérlum csak egv köz\'emónyt adott ki, ebből pedig csuk az derül ki, bogy
több kormányhatóság elhagyta Londont.
A iengyetefif Varsóban sikeres teltentámatfást jelentenek
\'enséget visszavetették. Óiméra ezredes halálát megerősítik. Geviina tá bori püspök súlyosan megsebesült,
Eg>-ébként Varsó körűi jelenleg viszonylagos csend van, - .mondja a jelentés. , j
Ujabb hadlieleiitéselnk a következőket mondják : í . ,
Varsóban a lengyel helyőrség a gépesjtett osztagoktól tá;inbgat\\4i több felkeres ellentámadást fojtott végre. A ,rnráit\'eíiilííett\'hároiir harci: kocsi nvegÍT-iíihlísitéséii ItlvQi az él-
Á német löparancsnoksag legújabb Jelentése
Berlin, szeptember 13 A véderő főparancsnokság ina déU
legújabb felentéaéoen a következői
ket Vözll: Csapataink 0 keleti hacMntdren
délén Przeinysl mindét oldalán elő-
renyomulva elfoglallak Sambort és Javo-roWot,
míg a gépesitett előőrs csapatuk oiörték Lomborgot.
A Radomtói délre feskerltett k-n. gyei csapat ellenállását mrglörték. A foglyok és a haixízsálCmány ösz-szeszamblása folyik.
KtitKOtót délre több Lengyel hadosztály áttörési kísérletét hiúsítotok még. I
Varsótól keletre és délkeletre csapataink erö-s harcban elérték n Vai*só-Sie\'dioe vasút- éa ufvonalatj Keleten Bielsktöl 40 kiloméíerreyán nak a németek. |
Az arcvonal (mögött Lomzalól délié a 18. lengyel hadosztályt a Bug folyónál bekerítették.
folytatta tevékenységét az utak,vasutak, repülőterek és vasuti állomástik measemmisitésére. Krystynopo! vasul! állomása i-omokb-m iKver. A luckl repülőteret és gyárat Is meg-senmi isi tették. Bla-anál 11 lengyel gépet semmisítettek meg, Itözfük kettőt lőglharcbftii. , ; .
Nyugaton H Saarbrückentői 8 kllamétxírre a némtet csapotok vÍM,zhfog*ttlták BknM bergjet, eg*,*ébk6it csak clőcsatározá-sok voltak. ;
v NéHtietország felett légltámadáí nehi volt. \'
^igoi részről ráiiiiutatn»kT.«ria |s, hogy a nyiíjtaton folyjó harcoknakl, csak tercptelderlléAi jellege van és fa- ,|
nem szabad nagy jelentőságet tulajdonítani a nyugati néniét liatáron jelenleg zajló hadi-osa\'okmónyeknek.
A lapok ls megállapítják, ftrtgy az előienyuinulás 1
nem Jelenti azt, mintha a Sleotrled-vonalat valahol benyomlak Volna.
A néniét lóglhaderő
Lengyel füzérség lövi Varsó megszállt részét
szállva tartanák. Emiatt a német fő parancsnokfág ls mentesítve órzi magát, hogy ne támadjon
Berlin, szeptember 13 A német hadseregfőparancsnoksag egy másik jéfent&c arról ízóí, 1*)g^ a ieft\'gyelek leszólították a városok és falvak lakosságát a* véxleleuüe, tehát a nyílt és lakott területeket ls bevonták a harci övezetbe. Varsói m<aga a leagye! "tüzérség lövi azon a részen, amelyet a németek meg-
nyílt városok ellen
és a Jövőben ttnlndcn rekdcIkezeVo álló eszközzel Igyeksrfk mcglörnlaz ellenség clk\'nállását.
A szovjet felmondja az angol-orosz1 kereskedelmi egyezményt
fizetett hadianyagok .leszállítását. Ezek között van 60 harcikocsi is. Nyen/ortnán a szerződés Moszkva
Koppenhága, szépfemter 13 Az egyik dán lap beavnfött moszkvai hírforrásra hivatkozva azt közíj, hngy a szovjet feUnondja az AhgHá-vaJ kÖ\'tÖtt keieskedcluni szerzőrfé-st. Eniiek oka; AhgUa imegtafeadta a niiiegreu\'dé\'t és nagyréíflít már kí Is
részére elvesztette gyakorlati jelen-, tőségét, - hang-sulyozziík szíjvjetkö-t rök a jelentés szerint. !
Amerika megint kefesni akar
Newyork, szcpteuubicr is Roosewelt \'k\'ijéteii\'tettc, h\'ógy ffgye-lcm:mcl kíséri a réz. év a buzit á^-CKiieikedését és ha szüksígb mutatkozik, kbvmímyintézkedéssel akadályozza aneg o tulZott árdrágilást. A\\ gyapot árának amielkédcsét kivána-j íosnak tartja, miért ez elönyöaebb helyzetbe hozz-a a^érdekelt államo-
kat.
Rooseweltjiek a- .\'Wmtegv/sségí tör-v^éuy ihifegVá\'toztatásár.i TOÍiHtkozó törekvése egyébként nagy visszhangot kelt egész Amerikában. Borah szenátor tegnapi éJes tá/mndása után mö Nye szenátor jelentette kii hogy az ellenzék mindent clköwt Roosewelt tervének nnegrriusltásána.
Szófia Ofosz—török •megdfeyezést vár a török hflKtéy-mlntszter moszkvai utazásától
Srófta, SECptember 13 Uolgár körökben nfljry jcl^rioséget tulajdonítanak a török kftlogyn.lwis-.tci mösikvái utjilnak. Il1mgs11ly0z7.uk, hogy itt n*m< osak ndvarlnssáKi iWofentttS. tói van stó, meert mínUon vajósttoft--
Eég sierint n!CgneinWmatU.s[ me^áll"-podiu: jön léire a töt ortjüig, ítözótt. Aí-iCgyik lap szfrínl 0/, az ui-Tßrök. orsiágia dóntcí fordulatot j«K«t is kálpoiiUkiiJfl ts cfieKK» tiiagvAltorik. (Folytatás ni oldalon) . "
Formaruhák, sapkák, intézeti felszerelések
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
Szerda
AlUniló mfl.orimíoiok lié l köznap okon Budapoit I. müiornn
6.45 Torna. — Hírek, — Költemények. — Hanglemezek, — 10 Hírek.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Időjárásjelentés. - 12.40 Hírek, - 13.20 Időjelzés, idő járásjelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyamliirek, piaci arak, élelmiszer-árok. — 1645 Időjelzés, idöjáriísjo-lentés, liirek. — 17 Ilirek szlovák és magyar-orosz nyelven. — lft.15 Ilirek.
— 21.40 Hírek, Idöjárásjclcntés, lűrck szlovák és magyar-orosz n vei ven. — 22.40 Hírek német, olasz, angol és franci" nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
— Í7.10 Tánclomezck. — 17.10 Thomói László dr. előadása. — 18.10 A rádió szalonzenekara. — 18.40 llámory Imre előadása. — 10.25 Farkas Béta cigány-\'zenekara, -v 20,20 Közvetítés Rz Orion-rádlógyárból. Beszé\'ö UutUnszky Sán-dor. — 20.55 Kamarazene liAnglcraez-ről. — 22 Az 1. honvéd gyalogozreJ zenekara. — 23 Chopin: 24. prelűd. Zongorán előadja Alfréd Cortot. Hang. lemezről, — 23.35 lnk»tos Flóris cigányzenekara.
BUDAPEST II. *
10.30 Uycr Mária énekel. - 20 Hírek. — 20.20 Dilrói Mór előadás*,
— 20.50 A közönség kedvelt hanglemezei. — 21.35 Idő járásjelentés.
BECS
18.20 Lemezek. — 10 Judlizás, — 20.10 Táncdarabok. — 21 Szimfonikusok. — 22.30 Bécsi zene. — 24 \'Boroszló.
Csütörtök
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. - 10,45 Felolvasás,
— 12.10 B Fehér Miklós hcgedai, — 13 A rádió szalonzenekara. 16.15 Kádár Erzsébet előadása. „ 17 !0 Dr, Kovách Fejte«a előadása. — 17.40 Beszkárt-Knekar, — 18.45 Tóth Tiva_ dar eszperantójelőadása. — 10.25 Halmos János énekel. — 19.45 Kosztolányi flnlhologia. Előadja Leholoy Árpád.
— 20.10 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 22 Kresz Géza kamarazenekara. — 23 Csorba Gyula cigányzene, kara.
BUDAPEST II.
19.25 Dr. Gyurkovitsné Mlka Irén előadása, — 20 Hírek. _ 20,20 Gémes Irén hárfázik. — 20.50 Thurzo Gábor elbeszélése. — 21,20 Pátria-hanglcme- \' zek. — 21,50 Idfíjárásjelentés. BÍÍCS
17.10 Könnyű zene. - 18*10 Berg zongoraművész. — 20.15 Lemezek, — 20.15 Boltozat zenével. — 22.30 Tánczene, — 24 Köln.
Naptár 1 Szeplomber 14. csütörtök. Rom. kat Sz, t leim. Protestáns Szórónké. Izr. Thlörl hó 1.
öözlördő nyitva reggel 6 órától eatt 8 óráig (höttt, nerda, péntek déltlán kedden egées nap nőknek).
A kövér, idomtalan ember alakja ismét nyúlánk és karcsú lehet, ha hosszabb időn át reggel .éhgyomorra és eate lefekvés előtt ¦* etíy-«gy pohár természetet, „Ferenc fözse!* keserű vizel isiik. Kérdezze meg orvosát t
galaj ftózlonv
Mit kell tudni a közszükségleti cikkek árának szabályozásáról?
Az árejlcjr.őrzési konmuiybiilo. 2034 —1939. M. wruWfctével az idruyetkkck-aek nem lekhitlietö közszükségleti cikkek árát aL 1030. óvj augusztus 26-lkl árnlvón rögzítette, <nnélfog\\ti az 1039 augusztus 26-Íki ámk a legmagasabb áraknak (ckinlltctők és azok Indokolt fölemelése csali az árellenörzési kor-mánybiztos előzetes hozzájárulása utján történhet meg.
Közszükségleti cikknek rnlnősiVn \'k Sz iparcikkek, vnlfimrat a bányászat és az erdőgazdaság termékei közül minden közszükségleti cikk. A mezőgazdasági termények és termékek közül: búza, rozs, kétszeres, árpa, zil>, tengeri, ezek őrleményei, sertészsír, háj és szalonna; száraz főzöl ék, még ]ic,lig bab, Iwrsó és lencse, burgonya, tej, vaj; korpa, takarmányliszt, répa-szelet, melasz, olajpogácsa"
Azt, liogy valamely iparcikkel közszükségleti cikknek keU~e tck\'nteni, kétség esetén n* árcllenörzés országos kormánybiztos állapítja meg. Ennélfogva ¦
Az ily módon megállapitoU legmagasabb rtruk hatóságilag ellenőriztet, nek.
Amennyiben a- árak emelése az ártényezők változása következtében el. kerül hete llcnnok látszik,\'.az ily Irányú, Indokolt kérelmek haladéktalanul ai árellenörzési kormány biztoshoz a pol-^rmestei\'l hivatal utján rcllorjcszion.
A megállapitoU legmagasabb árak az 1020. évi XV- te. védőimé alatt áltanak és azok túllépése az 0tl e-nii, leli következményeket vonja m«ga után.
A közszükségleti cikkek forgalomba, hozatalánál előforduló visszaélések meggátlása érJckéb-n felhívom a vá. ros eladó és yevö közönségét, liogy a 3310-1018. M- E. sz. rendelU n»a is érvényben van, «mely a következőket rendeli:
Aki közszükségleti cikkeket, előállításukra szolgáló anyagokat, valamiül forgaloinl/Uiiozataluknoz szükséges tartályokat (ládát, hordói, zsákot, stb.) lovábbcladás céljára e]ad, kőt-des a vevőnek legkésőbb öz áru átadásával egyidejűleg számlát vagy Jegyzéket ki-
szolgáltatni. A számlának Qegyzéktt«k) larialuiaznia kell uz ügylet m\'cgkóté-sének Időpontját, at eladó és a vevfl teljes cégének, ilyennek blányábau nevének megnevezéséi és üzloti telepének, ilyennek hiányában lakásának helyét, úgyszintén az eladott ám mennyiségéi (súlyát);, minőségét és vételárai. Az árunak postán vagy vasul] küldeményként történő szalmása cselén az eladó a számlát vagy je,ryzék?t legkésőbb az áru feladása napján" a vCvÖ elmére ajánlott .évéiben kötelet elküldeni.
Az előző bekezdés alá cső árusítás esetében a \\evőnek tilos «z árul sza. bályszerü számla vagy jegyzék nélkül, Illetőleg annak közbevétej,© előtt át-vermi.
Minda-ok, akik közszükségleti cikkeknek, előállításukra szolgáló anyagoknak, valamint forgalomlrtihbznt íltik-boz szükséges tartályoknak (ládáink, hordónak, zsáknak, stb.) akár n köz. vétlen fogyasztás, akár lovábbcladás céljából való ámításával foglajko-nnk, kötelesek Uz. üzletI:elyiségükl)Cn v-igy raktáraikban levő eladásra szánl árukat, azok eladási árát pontosan fel-lüntctő rüggőjeggyer otlálni vagy ej. adási árukat más alkalmas módon szembetűnőn megjelölni.
Az é lelmk-fkitek eladási árál az üz. JelhelylséglMl stCmboőtlö helyen cl-helyezeti árjegyzéken íei kell tflnlcltii, ez edényben (hordóban, zsákban vagy egyéb tartályokban) elhelyezőit élelmicikkek eladási árát pedig a* elhelyezésükre s-olgá\'ó edényre alkalmazott feliraton is fej kell tüntetni.
A kirakatokban elhelyezett minién közszükségleti rlkknéi imii^k árát re] kell tüntetni.
Az 1. és 2. szakaszban felsorolt ej. adók . kötelesek « rendelet szövegét üzlethelyiségükben mindenki részérc könnyen Iwzzá férhető és szemjjcöllő helyen kifüggeszteni.
Aki a jelen rendelet valamely icn-delkezését megszegi vagy kijátsza, az, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alü nem csík, kihágást kövei e| és 15 napig terjedhető elzárással, valamint kétezer pengőig terjedhető pétubítnleléssci bünletendö,
Kiket szerződtetett a nagykanizsai operett-stagglone? >
Jelentettük m&r, hogy Nagykanizsa a B staggkme körzet egyik városa ielt.&.igy a jövőben négy szinJ társulat látogat el hozzánk 2-3 hetes, összesen körülbelül két, két és féJhönapos szezonra. 1
Az operett-tánsíjlatoi vitéz Ja. kabfíy alakította meg kltünö erők-kel. A 75 tagu együttes primadonnája Zlnionyi Márta lett, mint jelentettük, akit Kanizsa közönsége a nyári vendégjáték során szivébe fogadott. . |
Ugyancsak a Jakabffy "slaggione primadonnája lesz ^QUay Babfci, -1 pécsi.Nemzeti Szinriáz volt tagjn. Vete\'együtt tagja lesz Körössy Zol^j tan. Mindketten a budapesti Erzsé-
betvárosi Színház tagjai voltak, de ezidén o staggionehez , szerződtek. (Egy budapesti lap tévesen közölte (azt a hírt, hogy a Tolnay-tán5ulflt*tag jai lesznek.) A stoggione tagja Szent-ivájiyl BcUa is, aki nz Jgazgütó-fören dező mellett a színház Játékuiestere lesz. Leszerződtették Márkus La* jóst, a debreceni assntóz és Szalmo Sándort, a szegcdi Városi Színház Umvivánját. A társulat togjfi Her-nády Mlci és tenoristája Dnimndy Qyözö, akit a >Szerv-uisz Péter« oijinü fíimb-\'u ismert meg a közönség. A társulatnak níég egész sereg igen jó-rj-evü. valamint több fiatal, az oka-dénniát most végzeit tagja, 16 tagu kórusa és saját zenekara lesz.
VáPOtti Mozgó. Még ma szerdán
2 órás kacagóorkán 1 CONSTANCE BENNET utolérhetetlen mulatságos filmje!
Finom uriház
1639. fizepteihöer 14
A .Jakabffy társulat s^ptaniber 28-án kezd Szombathelyen éi a jelek szerint Kantz^ ralismiét csak a tavasszal látogat él. A télen prózai társulni jön (Tliuröczy Gyu\'a tórsüjla* ti) és imég egy jtiwbb operett tá.rsu< lat, Unger István vagy inke Rezső együttese. Az időpontra nézSe ugy tudjuk még nincs döntés de valószínűleg\'a kanlz-sflj p3>bzis2)e?»nt ket-téválosZIják egy rövidebb színház* szezon miatt. I
Katonaifolszereléaek egyenruházati cikkek
ogyedíil logolcsóbban beszerezhetők BELEZ INJAI WÁL
Sugácul 53. az. Teleion 625.
Jugoszláviának több mint egy negyede az uj horvát bánság
Az uj horvát bánság 68.393 négy-zetltiiouiwíternyi területet foglal magában és körülbelül U23.0IK) lakosú van. A jugoszláv állam területének tehát 26.6 százaléka és lakosságának L8-6 százalék esik Horvátoi?>zágrh. A lakóssiig vallási (megoszlása sze-, rlnt 76 szAzalék ka\'toükus, akik leg-nagyobbi-észt honátok, 20 százalék görögkeieti, ukik többnytne szerbek, i százalék qiiohamedan, fél száajalék zsidó és fél százalék unás vajlásu. A lakosságot nemzediség szeriül is csak a vallás alapján lehet ímegkUlÖnböz-tetni, inicii eddig a statisztikában uz egyes délszláv népeket non különböztették Miicg egymástól. A nem* szJáv kisebbségek a horvát bánságban csak elenyésző számban fordulnak dó. , ,
Hősi naptár
A magyar virtus es a bajtársi érzés negkapó Uinujelét adta e napon Pftpp ijózief volt budapesli 30.
I 1115. IX. H ígyalogc/jcdbeii őrvezető. I--r— -Amikor a Dubno környéki harcokban a Dvbiy magaslaton orosz túlerő támadása alkalmával négy bajtársát «z ellenség már-már foglyul cjticlie, j>app egymaga sioU-lt segítségükre. A társait közrefogó orosz-jk-d szétverte, uzut-ui a négy bajtársát ma. ga mellé véve, az eJK\'nsógen átvero-kedték magukat és a roham sikeres kivédéséig vitézül liarcoUak.
papp őrvezető jutalmul a kis ezüst vitézségi érmet kapta.
Nehéz harcban tonusilotl leleményes öntevékenységének erélyes fellépésének lés a bátor vállalkozó szeltem eredményes megnyjiatkozásáiiak figyviemre méltó pé\'dáját nyújtotta Mátó Józief volt pécsi 10. honvéd gyalogezredb»4i szakoszv-czetö, aki a Dubnó környéki Pogoreelcl környékén didó heves hfiro folyamán ar.*a köpött parancsot, hogy két távbeszélő kezelőcmberrel vizsgálja meg a \\<«s-tékekel. Fcludata teljesítése közben Máté szakaszvezető észrevett*-\',, ílibgy a Pogorelcitöl délre liarobló szom szézlos ezredünk védelmi vonalát az \' oroszok áttörték és egy kisebb csoportjuk már üz cmÜleit fuiu felé nyomul előre.\'Máté szakoizv-ezető két em-)>eróvci olyan gyorson és Crólj-eson és elszánt bátorsággal lepte -meg lövésro tarlóit fegyverével az orosz csoportot, liogy Oz meg sCin kísérelvo az ollicu-állást, a fegyvereit elliáuj-ta és meg-adla magát. Máté* szakaszvezető határozott és erélyes fellépése nemcsak 04 orosz katonát juttatott kezűnkbe, hanem hősies é» leleményes magatartásával századának szárnyát is halbaló-so-i megvédte «s átkoíoláslól.
Uátor és eredményes magatartásáért a nagyczflst vitézségi érmet kapta jn-
tsunux A , ,\'iJ
19», sieplembtr 14.
cipő a legjobb
Emeljünk kalapot a honvéd-zászló előttI
Valamikor sokat sürgettük ezeké a hasábokon, hogy az ezrcdz-Wló előtt mindenkinek meg kel] adni azt a ilszte\'olet, amit egy ismerősnek, üz\'etféluck, akárkinek Isnicgadunktj Bkive* egyszer személyes Ismereti\' séglg jutottunk. Hány arra nem éi demcse mter előtt emeljük mej, sokszor a kalapunkat, de teunplom és zászló előtt eljárunk közömbösen, érzéketlenül. Most miegint van nak -¦ hosszú ldö után — honvéd zászlai NagykanizsáiiAk, Ez a \\ és járás adta össze fillérenként akó gyönyörű, szüamárlás zászfót ahoi \\édségünk részére: Ha Örömmel ad luk a zász\'ót honvédelnk kezébe 6 ha azt várjuk, hogy a hon-vád, h) kell.é-\'otót adja oda előbb, mintazt a zászlót, akkor at a z&s/.ló szent é megérdemli, megköveteli, hogy minden Jóérzésű magyar ember ka\' lapot emeljen ölőtlc, amikor a hoi \\éd-zász\'ó elhalad a kanizsai utca\' Aki nem omei kalapot a huméd zász\'ó előtt, ugyanabba a hazafiat lan bünbé esik, imint aki feltett k lappal hallgatná a Hliimuszt. A ma-gyarságunk átőrzése, a h mvédségünk inegszculelt becsület-jelvényének tisz te\'ete, de az egyszerű magyar Jól neveltség is megköyeteli, hogy t h--niéd-zászlónak mindenki megad j.i a kellő tisztc;etct.
Finom urlház
Amerikai karikatúra. Amerikaiak Játszók amerlakiaknak, amerikai Ötletekkel. Kétségtelenül ötletes kifí-furázésa az amerikai felső tízezer hóbortosainak és így, mint egy tái sadaijui kercszbnetszet még nzeuró-paiaknak Is érdekes én sok neveu tésre alkalmas. Fokózza csak ezt, hogy a SVm a végén valóságos burleszk, ahol mindenki elájul, összeesik, vagy rosszul lesz. A hóbortos család hóbortos é-etót kitűnő színészek elevenítik meg, az ál-csavargó pedig valóban szimpatikus.
Amerikai szemmel nézve kitűnő vígjáték, Nekünk ? ízlés dolga.
A kísérő műsorban a kormányzói pár kárpátaljai útját látjjuk szép képekben, í i L - ge -
Délnyugati, nyugati szél, íelhősebb idő, több helyen eső, zlvalar főképp a délutáni érákban. A hömórséklot kissé csökken. _____
A Meteorológiai Intézet nagykanlMsi megügy főállomása Jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor +198, ma reggel +102, dólb-m +2/.0.
UaapadékOO V.
tést követtek cl, az iuet*3k ellen nem csak ^megindul a büntető eljárás, de egyben a közigazgatási elbánás is. Mindenki síját érdekében Belek-szik tehát, ha fegyelmezi Idegeit és — a nyelvét. \' l
Honpolgári kötelesség, hogy mindenki, aki TyeMiiit tapasztal vagy hall, azonnal a kapitányságnak jelentse. Ugyanez áll a kémgyamis emberek kei szemben : azonnal Jc\'ente-ni a kapitányságon.
Komoly időket élünk. A közönség nyugalma és a telsö egység frontja követeli a lelkek .megrontói d\'en való védekezést, bárhonnan és bármi célból jöjílün is az.
A rendőrkapitányság szigorú intézkedéseket foganatosított a rémhirterjesztőRkel szemben
Büntető és közigazgatási eljárás Indul a nemzeti erők bomlásitól ellen
Mint ismeretes, miniszteri rfcn* dc\'et jelent meg a rémhírterjesztéssel kapcsolatban. A duó általános helyzet arra készletté u felelős. . tényezőket, hogy minden., a telkeket deprimáló, alaptalan éa felelőtlen hirterjesztés ellen, ami a nemzet erőit csökkenti {sokszor szándékosan) a lágeréivel ebben eljárjanak.
Érdeklődtünk Kovács Nagy Pál reudőrfötanáososnál, a rendőrkapitányság vezetőjénél, aki kije\'cntetle, hogy a rendőrség minden tagját a legszigorúbban utasította a rendelkezések végrehajtására. Fokozott ellenőrzés a\'á kerülnek a nyilvános helyek és minden esetben, ahnl meg. á\'Iapitást nyer, hogy réinhirtcjesz-
56 zalai iskola kap államsegélyt
Megyei kezelésbe akarják venni a zalai kórházakat — 87-2% az adóhátralék Zalában — A közigazgatási bizottság illést;
lietö kl, akit az országos közegesz-ég ügyi tanács Jelölt ( "kinek klnevcze-séhez a belügyminiszter h--zVáJáiuU A/gyakoriat az, hogy közkó.hiW vezetőállásokra k1 tulkai orvosokat helyeznek előtérte. A közegészségügyi tanács dr. Wluklert nem Jelölte. Tekintettel drt»W.nkler eredményes munkásságára, kiválóságára, a főispánnal együtt már lép\'ésekct tettek érdekében a belügyminiszternél.
Maiatlnszky Ferenc a keszthely kórházi állapotokat festette le é> rá\' mogatást kért. Az alispán hozzáíu> te, hogy Keszthelyen valóban sürgős megoldás kelj, mert nagyon sok o baj, a szükséges felszerelés hiányzik. Keszthely kérvényét csütörtöki közgyük tárgyalja. A főispánnal együtt rajta lesznek, tv>gy mint Zalaegerszeg, Keszthely Is támogatást kapjon. A távolabbi cél; más megyék mintájúra minden kórházat "megyei kezelésbe venni.
A főispán ugyancsak kijelentette, hogy készséggel lesz Keszthely se-gitsécérc. í
Kahth penzügylgazgató az adózás állásáról tett ezután Jelentési. A tény legesen esedékessé \\AH adóhátralék 87.2 százalék.
Malatinszky Ferenc kérte, hogy a vagyonadó kivetésénél fennálló visz-szásságoknt szüntessek meg.
A pénzügyígozgató Ígéretet tett, hogy a rendellenes kivetéseket megszünteti.
A vármegye közigazgatási bizottsága iinost tartott Ülésén az elnöiilö főispán me\'egen üdvözölte az először megjo\'ent uJ pénz ügy Igazgatót), dr. IKaiith András pénzügyi főtanácsost és Figura György gazdaságfl felügyelöt főfelügyelővé történt kí-nevczése alWihmábÖl, Isten áldását
kérte munkájukra,
Az esemény jelentés szerint a közbiztonsági állapotok kielégítők. 19 tüzeset volt az ebnult hónapban, ebből 5 gyujtogatdsból, i vlHámtíapás-bó\' eredt. j ». \'
Az állategészségügy él\'áaa kleló-gilő, Rgy községben : Dloskálon száj iés körömfájás lépett fel. Az augusztusi kivilel: Olaszországba 210 marha. Máltába 178 marha, Németországba 197 marha és 192 sertés. A vásárok feltűnően élénkek mindenütt.
Az árvaszéki és kjr, ügyészi jelentések különös eseményről nem számolnak be. A közegészségüjjyí Jelen tés szerint lényeges változás nincs, emelkedik a vexhos, vörheny betegek száma.
Farkas Tibor dr, szóvátette a tapolcai kórházi sebészfőorvosi állás ügyét. Lényegéten azt kívánta, Iwgy dr. Wlnk\'er Károlyt, aki Zalaeger. szegen tiz évig imüködött kiválóan s j jelenleg Tapolcán von tchvlycttesít-\\-e, iio üssék el a pályázat Jogától.
Dr. Brand Sándor alispán felvilágosítást adott, hogy csak az nevez-
Oszi - Téli
divatujdonságai megérkeztek.
Farkas Tibor a gabonaéi*tékesitéH és ál ia tértéke sités nehézségeire mutatott rá.
Az útépítésekről, a turügyl esc-" menyekről szó\'ó jelentések voltak a következő tárgyak. A kjr. tanfelügyelő jelentette, hogy a miniszter" kiküldöttjééi 56 községet látogattak meg, ahol rossz uz Iskolaépület, Mindegyiknél államsegélyt helyezett kilátásba n miniszter.
Az a Iispán a megye nevében köszönettel veltc tudomásul a bejelentést.
A mezőgazdasági helyzetjelentést holnap részletesen közöljük. Dr, PHliál Viktor kérte, hogy a nagykanizsai járás gazda közönsége kedvezi-mléuyes takarmányt kapjon, mert nincs termés. A főispán megígérte, h"gy közbenjár a boszeizés meg-könnyitése érdekében.
Nők Is légvédelmi szolgálat-kötelesek!
A légoltaiomról szóló 1930. évi II. tc. 1. paragrafusa értelmében minden 14. é\'etévét betöltött iiiiagyarállampolgárt 70-ik életévének betöltéséig - nemre való tekintet nélkül — a légi támadás elleni védekezésben, az Illető alkalmasságának megfelelő személyes szolgálat teljesítésére • éa evégett a kiképzésben és gyakorla. fon való részvételre lehet kötelezni.
A 2. paragrafus szerint a védekezés érdekében - ideértve n klkép. zést és a gyakorlatot Is - a szükség tarlaimára a mozgási s&uVdságren-(dészfiti természetű intézkedésekkel korlátozható és a lakosság különleges rendelkezések betartására kötelezhető.
A 88.000 e\'n. 1939. H. M sz; lendeJet végrehajtási utasításának megfelelően, aki a hatóság által elrendelt kiképzésen és gyakorlatokon nemi vesz részt, békében 2, háború idején 6 hónapig terjedhető elzárással büntethető. Az a munkaadó, aki alkalmazottját eme kötelességének\' teljesítésében akadályozza, vagy ín-\' dokolatlanui hátráltatja, szintén eme büntetés alá esik.
Krómacél és alpacca evőeszköz
nagy Választékban
Bájon Testvéreknél.
Olcsó árak I
Elbóvitlk a LÁB-kölosö-nOk folyósítását
Budapesti szeptember 13 a/ építkezési i|>ar számára jelentős munkaalkalmat jojóit n/. az érdeklődés, amelyet ujabban a középosztály tagjai tanusltonak a csnfádiház építkezése iránt. Ezzel ka|>csoliitbun több irány. IjóI felmerült a laárdés, lio^y « Ukás-épiM állandó Bbottság megfoKlŐ ősz-siegeket juttotott-e erre a célra.
értesülésünk szerínl kislakás>s ház-épitkerési célokra « I.AH kózcl félmillió pengőt folyósított. Családi munkás-házépilkezé-sekr.\' azonban 100.000 |)Cn-gő sem Jutott, holott sti. építkezési i|>ar szerint ily^ll célokra in közel félmillió pengő áll a L.UI ren(í«\'|kczéséio. iá tatarozás! költségek kérdése. U élénken foglalkoztatja a* érdekelteket, mi. után a vidéki modernizálások és más építkezések céijair.i »» LAB.xwk kél ős félmillió pengő alapja \\-an.
Arról értesülünk, liogy most minden onatkozási»on téayagOaen kibővítik a LAB-kölesönök folyósítását hogy cx*u az uton is közxx-ni üköd jenek az éjdtke. z6si munka élénkítésében.
BAliAt KOSBUWn»
IMI, szeptember 14
Mieli a Vétérier melleit égetik a s-Mltletel?
Kaptuk az alábbi lenlet, több aláírással ; teljes egészében közöljük közérdekű sotla miatt.
rgen IMMt Főszerkesztő Ui I
Tudlu*, fiossy ön nem lakik Kis-kantafli, sem-a Király-utca végén, mert akkor Ön mér régen panaszt emelt volna az alábbi ügyben. Itt mlmt\'unk Sásktországban az a helyzet, hogy szerelnénk szervezkedni és pedig korlátolt betéti alapon. Szeretnénk egy gázálarc beszerzési be! ül társaságot összehozni pengős alapon, hogy mielőbb tegyen meg minden klsítanizsal lakosnak és a Királyukat sora-testvéreknek a maguk és családluk számára a speciális gázálarca, amit csak akkor mernének levenni, amikor adót fizetni Jönnek be a városba.
FöszerkearlA Ur bizonyára nem tudja még, hogy miéit ez a nagy szervezkedés Kiskanizsáir ? Megmagyarázzuk. SOS-Irláltása ez a klskanlzsal szegény lakosságnak és a Király ulcii vidéknek, akiknek az a sors Jutott, hogy az ürítik alatt égessék el mindazt a szemetet, ami a Kis- éa Nagykanizsa közötti ütmemén, a vásártér közelében összegyűlik.
A szemét rendszeres égetése ezen a helyen oirlacsaro btlzt és kibírhatatlan levegőt teremt, amely ai égési Sálkaország népe, ittmkil-lömbrn a Kirá\'y-ulcal lakok számára lehetetlenné leszi, hogy lakásuk ablakait kinyissák. A szeméimáglya Itlsljc és buse fojtogatja az egész környék lakosságát és sokan közölök elhatározták, hogy útlevelet kérnek és kivándorolnak lel Avivbe és inkább kirakodó munkások akarnak lenni a Qaiges teherszállító szakaszán, semmint még egy hetet ebben a bűzben és fojtogató füstben tovább szenvedjenek.
Nagy az elkeseredés emiatt Kls-katlizsán és azért arra kéljük, hlvla fel az Illetékes tényezők szíves figyelmét a Zalai Közlöny hasábjain, hogy Intézkedjenek sürg\'sen, hogy a szemetet ne égessék el itt a vásártér közvetlen szomszédságában és ne tegyék kibírhatatlanná az emberek életét, hanem oldják meg a szemét e\'égelését más módon és más helyén a városnak, ott ahol nincsenek olyan közel lakóházak.
Sürgőn Intézkedést kérünk a város vezető égétM ! t
Fogadia Mélyen Tisztelt FSrrer-kcsilő Ur soraink közzétételéirt előre is leghálásabb köszönetünket.
Hűséges olvasói a ml kedves kis kanizsai rovatunknak
atdtrdsok.
— totartlaUMtMkaa tekintse mot miodaa ve4etkeity«x«f nMklt. Kottát*** batoaáifttaáa.
A mindenféle rémképek áltat megiarVart álmok, amelyeket sok esetben ciak ai elégtelen bélurtllé» és a rossi emésztés Méz elő, a természetes .Ferenc jézsel" kise-• rflvla hatinátala állal — reMetm-ként éegyoBtorrá égy pohárral hevévé — gyakran rövid idó alati elmúlnak. Kc.détte meg orvosai!
öt vizsgázott pilótája van már a Nagy kanizsai Sportrepülő Egyesületnek
Még egy oktató kiképzésére van szükség;, hogy megindul hasson a nagyfcaoizaai repülőélet
A/. évekké\' ezelőtt alakuU nagykanizsai vitoHAzó-wpü\'o szakosKlály, a mc\'y acinrég önálló egyesületié lelt, iV.w.u é.ck cNCjtües munkája után -égie e\'ért annyit, hogy ina talár 6 kiképzett repülő v.n tagjai kc^ótt. Mint ismerete*, aSp»t-lepil\'ő EgyeöŰ\'et nagy anyagi áldozatokkal néhány tagját a Baiatoiikiliüben, Utat ve Sá-nlx^\'n tertoll lepü\'őtáboiokba küldte, A ki képző láb>rokou a kanizsai fiuk na. gyón sokat tanultak és a kil|tü td-borban négy kanizsai kiküldött (Né-Micth Csongor, Kuslos, Imeri és rt\'nnondy: megszerezte a vitorlázórepülés A vizsgáját. Szentesen Szabó
István meg tovább jutott, a B VÍJE&-giit is >ik«renen ¦etette, Ok tehát már tényleges repülések*. I végeztek. Sajnos, azonban oktató hiányában nz itthomn<*n\'dott!ik egye\'öre még nem kezdhetik meg a ívpü\'ökiképzést. Minden remény megvan aznnban urm, hxigy sikerű\' az egyik vizsgázóit tagok oktatói taníolyannra küldeni és fgy a kanizsai repülők p i-é-szesü\'hétnek rendszeres kiképzésben. Ehhez termé-zeteseii Ismétpénaj kell. A repülcegyesükít kasszája J —
azonban teljesen kimerült, igy az Egyesü\'ct elhatározta, hogy felhívassa] fordul a város táisadíUmiához éi* telépésíe sióHtJa fel u -épülés iránt érdeklődőket. Ha a taggyüjtésered-líiiénnye\' jár, a csekély tagdíjakból-is összejöhet annyi, hogy egy tagot e\' letet küldeni oktatói tanfolyamra.
A repül CegyesQletaek mindent magfának ke\'l elötei-omleniü, de oho* gyau saját erejéből gépet szerzett, ugy nninden Wzonnyai eredményes tesz ez az Igyekcatote is és saját soraiból tud egy oktatót ki képeztetni Mert most már csak ez az akadálya a rendszeres kanizsai lepü\'öé\'etfmeg Indulásának, hisz van gép, vannak, akik repülni tudnak. M^st, amikor az utóbbi napok háborús e:ti:nényei annyira igazolták a nepülőtevékeny-\' ség fontosságát, hisszük, hogy a hoir\' védelmi szoniponlbó\' is elsöiendü fontosságú sportot felkarolja a tái"* sadaiom- és minden erejó>el siktorboz segiti a kanizsai fiatal pilótákat, i Mindazok, akik a repü\'öegyesü\'et-nek tagjai kivannak \'enni, a vár>i (mérnöki hivatalban személyes, n Lögy te\'ofonou (318 szánni alatt} jelentsék te szándékukat.
Szőlészeti és borászati nagygyűlés BalatonfOred-fflrdőn
N*melofíí»i(b«ii a daninlaU nifuMg b*r Oknak kell íxport-kűoHajienat ¦*•* NUl — Al Snáll&tltitt Atap adjon köl caflit kmtmtimj il.l«*ní<«k !ét««iU>x)i«
\\< AtsódunántuH Mezőgazdasági K«-n.ara szőlő- és borgazdasági szakosztálya (ttépen sikerült szőlfctzetl és borászati nagygyűlést rendezett Baíalou-fúredmrdőn gróf K>terliázy János srak ositiSlyi duók elnöldete alatt, Kfnok m«|{nyitéjillíau n\'umilaloll annak seftk-sÍKcsségér*\', ta)g>\' a kormány nemös-valntiljii ors/i.t;okl>:i is készítse t\'iő a borexportőr A jövőbeni réíg..líchiimy Ow^kaihWynüi.Hfira gonikiskotlní kell a magyar réigállegyárak kapacitásának onu-lestírol, vagy mpgfokfl.\'i l^rtaliSko-lásróf. A Iwresiwrtot Uitiiö;u talie tövé kell tenni a k\'giVUs inagánievé-kenység nntukáját, liogy annak régi külföldi ka]>csolutai kiUaun álhatók legyenek.
A nigygyáléa keltében Teleki Sándor a dunántúli lK>rW)rnv;lök kívánságairól, AsH\'ilos I.iijos Kiölő felújít Asj kénlésekről, báró J^sunsEky Andor a inluílségi bo/termés ilraUVtáinasuta-BáTÓl, Mai tón Dénes padig " hogy. köisé({i tanácsokról tartott nívós, szak-sutra előadást
A nagygyűlés uárooi olyan határozatot horolt, aniéjiyvkn-\'k mcgvaiósi. UU.a nagy ló|)éssci vinné «ioW a bor. tcrra«Mök hclyietét. A tantosabb b!,tá-roxatok a kóvetkezök;
A kereskedelem politikai tárgyalások során elsősorban Dunántúl minőség, borajnök kell NénKtorsüígbu export, kontingenst KteretuL. A IwrkóztakUr felállítási akciót ter).\'6ss kt a kormány a Ditiiántutr i, -ihol a nagy pincék rendelkezésié á\'lnak, csak liör-dokkal kell Riókat fetsxerelnf. \\ meny-DViaégi borvidékeken a tnusisíirilósi akeiót e/. Övben b folytassák. A szesz, törvénynek rendeleti ultin való módo-üjKsával a liévAHáat árat uialligajjd
rokonként 2 fiiténe k»\'ibnü relemelni. A réxgálichoz hAtonlóan áDapitsa meg a kormány \'.írzíucs j>ermetö/(ísíoiek árát Is,
Miután r \'dltekttennők Atojtása igrn gyakran/ síkeriekn, a hcgj\'oklalon fekvő, nSetŐgázdtoágflág nem hasmo-slthatö direkt termő teraietok is fel-ujithalók leflj-euL\'lt áttelepítés utján. Kt Intervenciós vásárlásokat a bílro-Itratiztnus klzárásár-\'l nündonüU folytassák Ív, ahol szükséges.
A nagygyölés határoiata alapján » kamara a minőségi Iwrlcrmö terül, tok talaj javítására somkóró termelési ki-serietekéi vflSgöí\'ea a dlrekttennö területeken kísérleti telepeket állit foi a n\'*mes s/Ölök tennelésének bemuta. tasára.
Indítványt Eogaíott el a nagygyűlés arra vouatkOzt\'»"n,\'tK)tíy a nagy szilva-lermésre való lekinteltol a kU siost-rfliflíi (tí idén nagyobb kerttel kap. jaijük, továbbá hogy az italméré-si eug<-\'dély*\'k visszavonására von\'tkozó pénzügyminiszteri rcndcicl kapcsán a kert\'stlény italmérő uj cxUztenciák «z ónállósitási alaptói kölcsönt kapjanak és a kólcsönadást ar eddiginél gyor-sább tempóban Intézzék el,
Ugyancsak indítvány alapján ki-mondta a nagygyűlés, ho$y az uj szőlőt telepítő, vagy fchijitó gazdák a magyar bor hírnevét emelő, fajiak telepítésénél kedxesmáayt kapjanak.
A mull év gazdasági helyzete
Az 0 szagos MezOgazdaságl Kamara most tette közzé méltó érdek-lídésscl várt jelentését az 1938. év gazdasági helyzetéről. Áttekinthető k.\'p ez a mezőgazdasági termelés minden ágazatáról és értékes számadatokat közöl az egyes termelési ágaknak az utolsó évek során való kialakulásáról. Az adatokról meg-allapilha ó a gabonatermelésnek csökkend aiánya. Az 1930. évi 56
százalékról a gabonatermelés 1937-ben 52 százalékra csökkent. Ez az arány 1938-ban agabonaárak"emel-kcu>ü hlylán Umét 53<>/0 fölé jutott. Kélségtelen, hogy az egyoldalú gabonatermelés az u\'olsó években mérséklődött, bár ez a fohamat Igen lassúnak mulalkozlk. A hüvelyes Vitetek terülele állandóan c,reí-ködtítl, A szántóföld területének 1924-ben mlndös ze 0-3°/o án termeltek hüv lycseke\', 19^7-ben ez az arány O^^o ra emelkedett. A gabonaféléknél tapasztalható csC!t-kenés a kapások emelkedésében nyeri kiegyeniitö ést A szálastakarmány növényik alakulása már kevés következetességet mutat és irá-yzala az elmúlt tizenöt év atalt inltíbb a csökkenés jeleli mutatta. Az ip ri és kereskedelmi növények termelése ö-szcs szántóföld területünk arány<thoz képest egészen jelentéktelen és remzetgazdasági szcmponlliél feltéllenül felka\'plásl ér eleme\'no. Az ipari és kereskedelmi növények 1924 ben a srántó-föld-tarlllelnek 0-9%-át tették. Ez az \' arány 1938 ban mindössze l-3\'/0 volt. A \'ermelés iránya, tehát nem vállozotl meg a kívánatos mérték ben, s termelésünk terüleli megoszlása az elmúlt két évtiztd ala\'t alig volt kimozdítható a megmerevedetI-ségbí\'íl. Bár az Is Igaz, hogy a gatdasági konjunklura , igen nagy szélsőségek közöli mozgott és a gazdák nem vá la kozhatlak komolyabb töxebefektetesre abból a célból, hogy belferjesebb termelési ágakat karoljanak fel. Ez kétségtelen mentségül szolgál a Rardaközön-ségnek, de mivel se csökkenti mezőgazdasági tennelésünk vállozafo-sabbá, belterjcsebbé télelének a szükségességéi és az erre való tö-recések támogatását. (B. É.)
Kevés tippelő ellenére Is sok találat volt az eheti tlpp-versenyben
E héten aránylag kevés tippszel-vény érkezett be. Valószínü\'cgazérí, .mert tippelőink arra számitattik, hagy 17-én úgysettl lesz N^nykani! zsán mérkőzés és Így jegyeket sem1 adhatunk kl JutaloSiiiképpen. Sikerült azonban elintéznünk, hogy a vasárnapi ZMNTE-NVTE II, osztályú bajnoki nnéi\'kőzésre is adhatunk ki jegyeket. így á Jövőben Is mán. rJen alkalomimal adunk kí jutalom-jegyekét,.
Az eheli veiticny ercdmiényel a következők: Hat pontot értek el László Henrik (Deák-íér 2.) JfcSrei-ner József (Magyar ííteatTC). Mind ketten a PBTC-MSV im\'érközést találták felibe a kisebb találatokon kJ-vü\'. Négy pontosak: Horváth Jenő és Halász László (Központ szálló, va lamJnt Horváth Józsefné (Fö ut 2.). A hár<Mii. pontosok közül a ibjrsolás Taródl Györgynek kedvezett, Így ők kapják az eheti jutataiakat; \'-., ;
Á legjobb tippelő cteniért folyó \\er seny >pontá\'lása egyébként Jelentega következő; K. Nagy László 0 pont, Horváth Jenő és Halász László 8 8 pont, László Henrik e* \'Horváth Józsefné 7-7 pont. így léhát még mindenki telje1, eséllyel indul-| Ivat a versenyben, [ ;
iftM. grtpbjinfaér .14
- (A megyés püspök beiktatás a
nr. c-Bpik Gyulát, a veszprémi égy. hániieaye újonnan Felszentelt püspü-(iéUszeplembíT 25-én Iktatják be ejjg. Inni pampával o püspöki .jszékbe,, A beiktatáson kanizsaiak is ré.szi vesznek.
- (A bíróságról, Ügyészségről)
Makáry Vilmos törvényszéki e\'nik. helyettes, dr, Aimássv Gyula és dr. Hévffy Andor törvényszéki birák, dr. va Jay Sándor kir. agyész, dr. iientzik rWnc kir. JArásbirósági elnök, llor-váth István JárásblrÓ bevonultak nyári szabadságukról és ismét elfoglalták hivatalukat.
- (Hlvatalvlzsgálat a p >stán)
A nagykanizsai 1. számú m. kíij posta é.s távírda hivatalnál k^t nap óta a szokásos Uvatalvizsgálatol és rovoncsolást larfják a pécbl postaigazgatóság klk\'illdótteí ix-ák postótanácjpi veretése aint(, ogy budajycsti számtanácsos közbcnjóttévcl. A Idvatnlylzs-gálát |)éldás ügymen\'let és klfogásta. lau adminisztrációt laláll a Hurnsztos Fcr.nr jK)Mafőnök .vc elése al ut mjn. ta^enVn működő hivatalban,
- (Izraeliták ujesztemleje)
.Ma, szeptember 13-zin ode áll i>c az izraeliták uj esztendeje, vagyis lzr. idő-számitás szerint az 5700-ik estendo, \\z fitracp\'kít napig tart. Ez alkalom, bál az izr. templomban " szokásos Időben ünnepi islentlsrtolcick lesznek,
- (Szolgálati jubileum)
A nagykanizsai ívndörkapitányságon mint deU\'ktiv-esujjorUcelő évek óla teljesít szolgálatot Torneai Ödön, nki még Reseli csoportvezető utódjaként került a kanizsai kapitánysághoz. Te. mesi neliez és felel ősségtől jc* munka, körében mindenkor becsülettel \'állía meg helyet, LeikUshicretes detektív, főnök, széleskörű tudással és n»gy tapintattal .számtalan sikerült nyorao-zost foiylaioil 1«. Felettesei, k«rlársui
mindenkor becsülték. Kedves, s-jore. tettvméitó egyénisége, igaz, magyar luuarjságu, kitűnő képességei közbe, csüitló telték. Tomcsi Ödön most érte el közszolgálatának 304k évfordulóját. Jubileuma alkalmából Zankó fökapi-táayhelyettes, vaJumjnt Kovács Nagy Pál főtanácsot, « kapitányság vezetője melegen gratuláltak az érdemei féröunak. Kartársai és a Hsaikor kü-ión iumeplik meg a szolgálati jubileumot.
- (UJ zalai IskoiafelOgyelök)
A vallás- és közoktatásügyi miniszter a vármegye nngyobb Járásaiban uj iskola rei ügyelői körzeti beosztási eszközölt, (ízeket u járásokai ugyanis két-két körzőire osztotta. A keszthelyi járásban Sládjqgeer tjeienc és Kova. estes Jenő kesztlwíyi községi lantok, a le tényei járásban Guunits Lajos le-U\'oycj rk. igazgató és Farkas Sándor zalaegerszegi állami Uyi.tó, a nagykuni-zsalbau Ortulay Gyula nagykanizsai állami t\'aito és Zsigmond József nagykanizsai allumi igazgató, a novaiban viléz Tamás lilék novai rk. igazgató és Terszicnyák Józseí baki községi iskolai igtug&tó, a pacsaÜxui oroszi Farkas liyöző dr. kerecsenjii\\rk. igazgató és Lulích Albin zalaegerszegi állami iskolai Igazgató, a sümegiben Nóvák Frigyes stiincgl állami iskolai Igazgató és üékefi János csabrendekt áltatni Unitó, « tapolcaiban Nagy Jenő dr. lapoleAi rk. lando lettek «i iskolaívi-figyelők. Konci József tapolcai fk. tanitónak isko Útfelügyelői megbízatását a tapolcai második körzetre az egyházi íölialóság t)Cleegyezéséíg elhalasztották.
- (A letenyel autöbuiz)
szeptember lö-től kezdve n8|>onta délután 2 ózakor indul Nagykanizsáról ó> rogaci k óra 45 perckor Lete, uyéröl. t ¦ -j
_2AUi KOZLöNV
Jogerősen befejeződött Aradi Antal városba*! rágalmazást pere
A tábla felmentene Aradi Antalt és dr. Begtdsán Emilt
Most már közei két éve annak, hagy Aradi Antal volt városi képviselő Ügyvédje, dr. Begldsán Emfil utján Hemmert Károly számvevőségi főtanácsos ellen a belügymjni<z tóriumhoz fegyelmi feljelentőit adott be.
A feljelentéire - alap nem lévén - fegyelmi eljárás nem indult meg. Hemmert Károly főtanácsos előliben felhatalmazást kéri dr. Krátky István polgármestertől a bűnvádi feljelentés megtételére Amdi Antal és dr. Begidsáji Emil el\'.en. A po\'gá» mester meg Is adta a meghálálnia-zást. A budapesti kir, büntetötör-Cnyszák a két vádlottat felmentette. Fellebbezés folytán az ügy « budapesti kir. láb\'a e\'é került, amely
most foglalkozott az érdekes rágni-[utazási perrel.
Aradi Antal azzal védekezett a táb\'a előtt, hogy nem követett cl rágalmazást, mert nem irt valótlant a feljelentésében és ö egyébként Is fegyelmi eljárás megindítását kiérte Hason\'óan védekezett dr. Begldsán Emii ügyvéd is. A tábla mindkét vádlottat felmentette. Minthogy a kir. főügyész az Ité\'etct tudomásul vette, a felmentéi jogerőssé vált.
Ezzel ez az ügy lekerült a napirendről. Hemmeit főtanácsost teljes miértekben tisztázta fegyelmi hatósága, Aradinak és ügyvédjének az Ügyben való eljárás mikéntjére vonatkozó magatartását pedij^ a bíró*
— (Térzene)
Ma, szerdán délután ő órakor a nagykanizsai 1 ion véd-zenekar térzenét nd a rKiik téri fasorban.
— (A keszthelyi udMónelyl bizottság)
dr. Busás Béla főszolgabíró elnök, leiével tartott Ölesében elhatárolta, liogy az c.ldigí üdülőhelyi dijakat szc. dik a jövőben is, de a iwdirokk^nlakon kívül a Iindiözvcgyek és hadiár, vák is mentességet éívCznok. "Az áUAii. dónn helyben nem lakó vUlUulajdo-iiosok, a családtagok számára tekintet nélkül egységesen 15 pengőt fognak fizetni Oí egész idényre. Az eddigi 500 pengő helyett 2000 jkiigöl állüoliak )>e a költségvetésik n fürdÖlo\'epCn ló-tesltejidfi kényvlár céljára. KzOr pengő már van eny a célra a* előző évekből.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán aZ eJmuH Iiét.n ,16 gyermek születőn, 8 fiu és « leány: líánkutl PCienc Máv koc-slrendcző és Fülöp Máriának rk. leánya, ZadrOvecz János napszámos és Szuini Juliannának rk. leánya, Iteiter János István városi alkaimüzotl és Czimljcr Erzsébetnek rk. leánya, Boncziv István I. o. pénzügj\'öri vigyázó és Molnár Klárának ág. h. «-v, fln( Dopri Mván ínku. tos segéd és Tóth Hozanának rk. leá-nya, tiröf József honvéd főtflzniester és Spaics Máriának rk. fia, Oervallcs József röldmüves és Dolmányos Ka. talinnak rk. ieányu, Hegedűs László földműves és Török Katalinnak rk. fia, varga János hon véd törzsőrmester és SkiKvz Jolánnak rk. fin, Marton Jóisef földműves és Szilajka Katalin-nak rk, leánya, Pecsios. István földműves és Kálovics Erzsébetnek rk. leánya, Palfalvi János Máv asztalos és Kovács Máriának rk. leánya, Rákos József földműves és Kiss Máriának rk. fia, Mendli Ferenc napszámos és Jobbágy Karolinának rk. fia, Sejieslyén István cipész segéd és Csányi Ilonának rk. fia Házasságon WvQI BlflleMl 1 fin. — Halálozás 8 löriént: Lo.nlnkö Katalin városi szegény rk. 72 éves, Fülöp László rk. 2 éves, ÖZV. Uirschl Benőné Weisz Iínrolin magánzó Izr. 91 éves, özv. Maitz Gyulán* Hayder Karoliii rk. 73 éves, llostnberg Salamon ny. Máv fökajau\' iir. 7(3 éves, Szetler János ny. fíiinozdonyvezolö ik. 83 éves, Vlno k József városi szej{éúy rk. 82 éves, 1*. Király Lőrinc áldozó pap rk. ül éves. — Házasságot kötötl B pár; Stróbl József napszámos rk. é.s Horváth Mária Uozália rk., lieróes György József kőműves segéd rk. és Vttss Hon 1 rk., C.sákl Ist ván városi vízinüalkdin.i-zott rlfi-és Kulsner Mária rk., Porogi Jujnos "Máv tiszt rk. (Gyékényes) és Kovács Mária oki. tanüónő rk., Szálai Vepdei napszámos rk. és L«ncsak Margit bejárónő rk., Horsetzky Jenő aranyműves segéd ág. lí. e^ és Fischl tánna (özv.) ág. 1», ev. (S«nd).
- (Halálos zuhanás)
SabJQnlcs Imre 00 éves vindornya. szöHÖsi földműves luizaMí szekerezett.. Az egyjk zökkenőnél olyan szerencsét-ienülffulsait k a baka\'íl, hogy eüörött a nyákcsigolyája. A keszlhülyi kor-ttátba vitték, azonban már nem leheléit megmenteni a* éleinek,
— (Telefonos szélhámosok)
I-\'riedmann László koreskoáő segéd Zalában és Vasban telefonon fcicsör. gette a hivatalokat és X. Y. miniszteri tanácsosnak mutatkozott be. Termesze, tftsej] a hivatalvezetőket lélegezte. Aztán a hivatalok pártfogásába ajánlott egy Szigeti nevű jögha l^aiót, ok, a kő-zeljövöbcn Uószerckkoi keresi fül a Idvaiulokal. A •joghallgató* nemsokára megjelent és borsi\'w áron iróstOieket sózott a tisztviselők nyakába. Most lehullott a fátyol a csalókról. Kisült, hogy -Szigeti joghallgató ur- tulaj, donképen Itótb Jenő kereskedő segéd. Fra-\'diuannt és rtóthot már országosan körözték, Ondkor a zalaszentgróti csejidörség elfogta és Keszthelyre kísérte őket. A nyomozás folyik.
— (A Földindulással nyit kaput a Belvárosi Színház)
Szeptember 14-én, csütörtökön este ismét Kodolányí János örökértékü nép drámájával, a Földindulással .nyitja meg kapuit a Belvárosi Szinliáz. Ez a színjáték\' nemzclncvclö értékeivej szinte for.adalmi sikert aratott nemcsak a fővárosban, de prszágos kör-utján is. Oszt felújításával már " ké.t-századik előadása felé törtet. A darab szereplői között alig történt változás. A főszerepekben Páger Antal, Estenyl Olga, Mihály fi Bél\'a, Szende Mária, Boray Lajos, IJUesányí Paula, Orbán Viola, Egyed Lenke, L\'ngvár Gyuszi, Sármássy Miklós, Hoykö Ferenc, Tompa Béla, sVilma Sándor és az uj tagok közüi a kilünö Simon Marcsa, Danis Jenő és a színpad izmos uj Ígérete, Görbe János biztosítják az eddiginél is nagyobb sikert
- (Oázolt — elmenekült)
Kovács János kozári gazda család- ¦ jávai kocsin liazafeló tartott, amikor a kaposmérőt or-száguton egy motorkerékpár bolo-rohAnt a lovak közé. A lovak megijedtek és árokba fordították a kocsit. A kocsin ülők valamennyien súlyos sérüléseket szenvedtek, de megsérült, a motorkerékpáros Is, aki azonban jnég mielötl megtudhatták volna ki-csoda.micsoáa, elmeneküli. A csendőr, ség keresi.
mm Saját érdekében öb Őrömére bzol-
gáló megblvaanak tan eleget, ha a Kopetclzi Bátorirmkáa &ui wabutor.klíl-litáait megtekinti, vátalfcenyssw nélkai
Fájnak m lábai?
Nem kell kétségbeesni, -Wohlráb TatatMpsknél
olcsó pénzért ló flflPdÖkédlat lobot vonni Király-utca S2. alatta ~ai<7
Néhány éven belül a legkisebb községben ts lesz villany
A Magyar Közgazdaság jelenti i
Ez év folyamán az elektrlflkélrtsi mimko során kb. 100 községet kapcsoltak ba a villampsj-I ,tásl hálózatba. Sokhe-k \' lyült mjég folyik a mun-
émW^mtM lt;i. úgyhogy év végéig S^fam előreláthatóan meg 20 ¦/l^ községben kapcsolják be qz áramot. 1939 évelek-triflkálásl eredménye tehát 120 kü/--ség vlUaftnositása. Igen nagy szám ez az eddigiekhez képest, anert az utóbbi Öt évben összesen 800 községet kapcsoltak be a távvezetékiekbe s ebbeu az adatban teftn&zetcscn \'a fenti 120 község fs bennfoglaltatik.
19S6-ben (mindössze -l-l községet elcktrjfikáltak. 1986-ban ÍS-re csök-kent e viilamiosltásrn kerülő községek száma, 1937-ben némi em \'lk/(. déssel 27-re növekedett, majd 1938-ban 93-at tet ki és idén 120-at ért el,
A Jövő esztendőben előreláthatólag több mint 200 község kerül elektrifiká\'ásra, de szó van orról, hogy ezt az ütődtet ls gyorsltjilkéa rövid uéhny éven beiül nem lesz község Magyarország területén villamosamra nélkül.
Síremlékeket,
ilMtol umlüHt, felil lilílnini bzakszoruoa és legolmóbbad KOVÁCS JÓZSEF
kőlaraKÓznMter&é!, Kfrály-ulca 33 Nigy iliomlik-taliur. Tololoil 615.
Qelsel kOrJegyzÖBéglől.
2155/1939.
Tárgy: A oelseazieeú gatdik leaelieíésl laraulafa korcama-Uzletének bérbeadAsa
Hirdetmény.
A gelsesilgetl gazdik Icgclleléai társulata a tulajdonát képező korcsma és szatócs üzletházai az Összes épületekkel és a hozzátartozó bel letekkel egytltt 4 évre, száz 1940. január 1-töl 1943. december 31 lg nyilvános árverésen 1939. október 5-én délelölt 9 órakor Qelseszlgelen, a Irgeltctésl társulat tanácstermében bérbeaadja. Árverési feltélelek a társulat elnökénél űelseszlgeten megtekinthetők.
Qelse, 1939. szeptember 12.
Hajdú s. k.
2418 körjegyző.
A)
EREtiMENYT
(Folytatás hu I. oldalról) „A józta ész követeli Jugoszlávia semlegességét"
iJelgrAit, szeptember 13 I kancsóU>lajt. i"rd»-\'kv( hogy ^mtegei
peallch koilfkovlísilgyí miniszter egy maradjon, dc nincs Is ok, hogy egyik
ujabb nyil»llíoinIábBn himgsíjlyozla, j vagy másik háborús félhet cs»tlukoc-
liogy Jugoszlávia ápo\'ui "karja baráti i íod. A jöioü ész is ezt követöU,
An^ul-olasz feájfó-vlta a háború Igazi céljáról
Aa olasz lap megjegyzi,\' hoyy .elkért, t Anglia ejjMi n szándékává], különben Is Európa ujjiírendeiísct nem megint a vertfüjtosi alapokon kell k*ideni. Varjufí\'a britt rióborus célok őszUitél5l> meg fogai teázását, — rojtwíS-Vlik be a cikk.
Idegenek ellen megerösl-magyar határt
"iiánia, sreptember 13 A T*vcre fóglöMtoiik a Times cikkével, an.i*lybcn ^ angol JAp azt, Írja, hogy Apgl|a adtílg folytatja a háborút, mig aVrsaiUisi Língyolországbt újból fel nem. tániasítják. és a \'német csapa, tok kiindulási heiyftluv vissza nem vo nulnak. L\'lőbb békét éia kötnek.
A fogy verese íj beözönlő tették az északi
• párjs, szeptember 13
A francia sajtó lmdapcesü. jolqmó-ajapjún beszámol a szlovákok magyarellenes újdöíéseiröl és a silo-v^kiai njagj-arság Mágj-arorszagba való öröiloséVöl. Közlik még a lapok azt
is, liogy a mi hattrt északra még. erősiictték, liogy a fegyveresen beözönlő1 , Idegeneket lerogy vérezhessék, ligyébként \'Ntagyamrsí\'ág álláspontja változatlan, — állapítja meg a fran cia sajtó.
Léitlplíb jelentések
13 Halátot\'tmt PdrMan
Parts, awpternbeí 13 . ,J3. embert halálra. Ítéltek, mert a német—szovjet .szerződést kommentáló .röplapokat terjesztetlek. ,;,Tíbb. sflti.kéthénapi fogházra ítéltek, tiierí Hitlert éltették.
Klűrltlh min 4» Pritíiarü Kornyékét
Pójrle, szeptorubor 13 A német határra hafaUnas angol és francia erősítések érkeztek. A megfigyelők szerint Frelburg vidékét WOrltették., „ ....
Sváj con át érkező jelentések szerint Köln környékén Is folynak á klllritések. Magát a várost még nen) pritették ki, de a környékről a pol-
gári lakosságot már az_ ország belsejébe szállították. Folynak a nieg-erösiíésl múnkálaícir a Siegfried vonalon Is; Allitólág niaga Ley személyesen irányítja a munkákat, Enyhíffk az ahHtóiiiést
MBerlin, szeptembor 13 Bécsben és Prágában, .megszíln-tették az éjszakai elsötétitést. Berlinben, igyekeznek ertyfteni az elsö-íétttésen, mert sok baleset történt.
Varsában erSJUeueh
Varsó, szeptember 13 A városban folynak a? errjditmény-épljések. A lakosság miric^ér\\re\'fet-készűlt A \'/vár\'ps és, a |oÖfööy ideiglenes .székhelye közt a teleíon-Összeköttetés fennáll.
Többmilliós adócsalást lepleztek le az Est-lapoknál
A vállalat minden vagyonát lefoglalták
Budapest, szeptember 13, A pénzligyl hatóságok ma végzést kézbesítettek az Est lapok lap-kiadóvállalatának, amelyben ér(csi-íik, hogy Ősézes ingatlanait lefoglalták, a nagyarányú adócsalások pénzbüntetésének fedezésére. A vizs-
gálat rAég folyik, de az Eat lapok adócsalása máris többmiltiő pengőre rug. A társulati\'^dő eltitkolása mfatt líjárjs ($0.000 pengős pénzbüntetést szabtak ,ty> a vizsgáját befejezése Után további, nagy pénzbüntetések kiszabása várható.
XII. PIUS PAPA külföldi hírekkel elleriláfben nem készül rogy\\en.zúrict érdekében lépést honi « «8o\' w-máaynal.
21 |AMEIUKA[ ÁLLAM késifll som-leges blokkot alakítani a Panania-ério. kelleted. *
-AZ 0ZLBT1 kapo-solatoknl Amerika továbbra is -fenntartja Angliával és Franciaországgal. ,
KÍNÁBAN nj japán hadműveletek megindítására ¦ óimlaaeW.
MTEUNALAS vár Magyarorsiágon a rémhirterjesztőkto és hazug fecso. gökre. Négy internálás már megtörtént Budapesten.
PÉNZINTÉZETEK, melyek a PK. kebelébe tartómat, piai rendelet szerint saját tőke nagyságára tekintet nélkül felülvizsgálat alá, tartoznak.
LEÉGETT Baján « 300 munkással dolgozó posztógyár,
MEGNYÍLT Minépélyes keretek kózt a pannonhalmi olasz nyelvű gimtiá-itam.
, -CSAK OT katolikus folyóirat j-ilen. hWtk meg ezután Német"r/..«:.an, p«-
pirhiány miatt. ,
TlKZATtTAK sok német ttmpiorrfot, mert a tközeliikben nincs légitámadás esetére óvóhely. ¦
SZLOVÁKIÁBAN naprólnapra só. lyosnbb a magyarok helyiiete. A ltáz-kulatások, letartóztatások egymást érik.
A \\ÍINÍ)SOI<I hercegi pár megértetett Angliába.
50.000 NÉMET menekült él Angliában, ebből 35.000 .zsidó...Hogy internálják-e, vflgjí szabadon hagyják, még nem tőrléat.cWntés.
NfctiET.JBOMBAK .megöljék a varsói angol n«gykö«tség ullevéWHeiiiiraé-,oek feleségét. A kövolség elhagyta Varsót.
40 HALOTTJA és 80 sebesültje vSu a Lemnos-szlgetén (Görögország) történt mozl-lümek.
A FUTBALL-SPOBT S\'tőVákiábOn a remlkivílli litőkre tekintettel leljesen szfmeétel, csak barátságos inéJkőzéso-ket szabad tartani.
FINNORSZÁG teljes erővel folytatja az olimpiai játékok előkészídetcil.
1.0 MÍLLIÖ métermázsa uj búzát vásárolt á Futura a Iformány len\'dé-WíK! » gazdáktói. .A Imzn mogimltpi-tött ára rttindeai körülmények közt ér-: vénylAtt marad.
lik, szépfemfter Í4.
U OLCSÓM jut fényképező-• géphez és filmliei, há
VASTAGH fotószaküzfetben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek 8 P-töl,1 márkás filmek 88 fillértol.
m" ni
Használja naponta 2-szer a foglritolifó, dúsan habzó .
l\'ENTHER\'IC fogkrémet, .
a legideálisabb fo(*ápól()szert. Megaka\'dály\'ozza a fogak ;
kihtillását, megszünteti a fogbetegségeket, > Egyedárusitás:
Töutsch Gusztáv ¦
dtr-énériAbain.
Megtanifom fényképezni, ha1 nálam Vesz fényképezőgépet.
BOX
léplik
3\' lekeres íllmme]
16 tengő.
Szabó Antal folósiaküzlfti-laboratórium
•Na^kanlzb/FŐ-ut S.
APRÓHIRDETÉSEK
iliUdatz» dlj, víiiirn.p Í.Onn«pn,p 10 lí.il. Uér. nanden It.víbl.l ,.ó ö Itlflr. MtkOtó.p 60 HHÍi. mliidc. tovibbl 8.A 4 IllUr.
fipröl...
uauéi.
ADÁS VÉTEL
Mkíibjji littí 30-\'«JÍIIitree,BÍ«;*l\'ven. HÉV. Magyar-álca 24. •
ACLÁS
Ügyei a4plr4n6t Iclveszíif. Ctui a 3430
, Mltufeau BsakÁ\'ófiall\' azonnali belé-jéire felvitetik. CktnBery ut 27/a. fáfd-
LAKÁS tlZLEtfifeLYISÉO
Má|.\'fiini>i<óli«b lakás i\'íeii\'nal. kjirló Bslzaulca 2/s. italt. Bóíéíbel lí-iiSriír. »«n. 2420
a<l..„bi. falás \'szánnal kladá. _ Ugyanott egy rjférépkifyHs efad«. Teleki
Egy vagy kílizoliia lébélletf garsasn-InltAst furdőirobíval novembtr ]-rc kertaek. Clmektl kérem a kiadóba leadni. x M3I
... ::uáz Étütí&ioé
.¦ • , -"TT--. - . 1..
. Szentgyörgyvar zaásodlk begyen sielo, u| pincével olotló. Só-utca. iT ____•
wrrofiozJQTT WdBA
KUianb»Iér«fu utcai, liuloro/oll izobj kiadó Hunyadi-ulca 21, *
KOLÖNrtLH
Imí óikk, Vstaárol
Mltidénliipl lereleaeaból esizegyuitsti bélvHa.1, régi vagy uj tömegeké?, mi gyári éa liüllóldit,. idoazlalott gylljtenié-nyeket blrmfkoí megvételre keresej. -Ba/blrlla Jjjoa, a Zalai Koalany f. izer-kesztaje. ferjekloaul It-Jtct telefon 71!, sz. Vagy azeraélyeaea dilodenáan d. ti. 6—7 órTkoTott.
Búzás
Budapest, saeptemlaer 13 Az osztálysofsjáték inal hdzásáu lfl.dOO jfehgőt \'iiyort a 2B.273 és a STlfJ/fS. sz. sorsjegy. ^OÍfO\'bengdt a ,¦19.371) sz.,s.i.S|cgypyCrt,inni{( Í000 pengőt .a nr.n\'8 sz. ?Ö0O péugSt nyej-t: I2.p 17, 1-lQOO peiiigíjt akö-.W.tkező dzjljirok.; J2.106, SÖ.-ÍI9. .57.947, 61,904, 66.784 és ItéM. (Fo-lelöjHég nélküli)
jgW.Wjijl^1"
\'Yb\\ÍÍlK*l Kiadja: „KözoazdasíijIH.T. Hxjykanlut", Fafeláa \'kiadó: Ziilal Károly. ... .JiJJpraaipttj ¦ ji^ífjaidVaáfll. R. T. Hioj/kiinfiiá"
ii)\'(iíiitii.]iíbiiii Nagykánlia\'an. (Nyomdáért telei t ZtU! Kártly.)
yg^dfaMi^aiOviiáift NagykanlzM, 1939. »cptember 15. pintek
Ara 12 !1».
»OLItll»l NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Eífillitté*l in: ckt bora 2 pensa 40 tiilír. Sierkesílöeégi kUdohiTaUll teletöm 78. a/.
Az áruhalmozásfelesleges
•Ételiulszcr eíidösZfrin\'t böscgcs.\'u van Budapesten és Jeai a jövőben ls«, - mondotta n főváros közigazgatási ülésén Swmdy Károly -polgár-, mester. Illetékes hoiyrvji elhangzott ez a -megnyugtató kijelentés nemcsak a fflvárosra vonatkozik, d^ fedi az országos helyzetét is. Magyarország agrárország, ezidén bő tcimést adott az IslaniS a céltudatos\'ós körültekintő intézkedések teljes zavartalansággal biztosítják « lakosság* élelmiszerellátását.
Körülöttünk háborús lázban ég a világ, Itt, ebben az országban azm-bau a uivuiika nyugodt és.fegyoliue-zett mindennapi eVele folyik. New hlúba figyelt w külföld e. nehéz noi ookban Magyarország >fe\'é, ez az ország valóban a n»nd. a fennakadás nélkül folyó, eéltutiWtos munka szigete. A józan imagyar nép tömegei blza\'onilnial és. meguyugvassal .bízzák soraikat a magyar kormányra,, amelynek minden vonalon -sikerült a
termelő békét biztosítani. Elüli
csatazaj a balpolitikai fronton ország egy emberként áU kormányzója és kormánya inogott, hogy nz egységbe fogott [magyar érövei a lepj betű legjobban szolgáihassa külpoli-\' likai vonatkozásban ím az egyetanics.
magyar é>deket.
Munka, rend é.s. fegyelem van ebben az országban s nZ illetékes ha. tósági>k< határozott és érős kézzel, céltudatos uvtezkedésekkel biztosai ják ennek a rendnek és ennek u ínunkáirJk a zavartalanságát. Termo szeles, a rendkívüli idők nálunk is szükségessé tetlek bizonyos rendkl-vQlt Intézkedéseket, de azoknak elrendelését \'megértően és f^gj-eJrae-zett allu»bmizkodás«i| fogadta a köztiemén v. A rendkívüli intézkedé. sek sorába tartozik n különböző nyei-sanyagoknak számba vitele é* körültekintő elosztása, eddig azonban,nem- merült \'fel a szükség- annak, hogy bizonyos korlátok köző szorítsák az eVebaiiszerak eloszlását.
Nincs tehát Vem\'mi <>k arra, hogy e lekintetben aggályok .merüljenek fel és nincs, nem lehet mentség azokra a szórványos je\'enségekív, -amelyek itt-ott áruhalmiozási tervekre mulaf, nök. A spekuláció, mjnt mindig é-s mindenütt nálunk is, most is felütötte a fejét, ,«z Jdejében tett cré. \'yesjhatóMgi intézkedések miár c»i-rájában fojtották d ezt a .hazaárulásnál hatályos bűncselekményt. Illetékes körök csak a kőzetmult napokban tájékoztatták a közvé\'e-mfényt orról, h >gy az ország sóellá* tása biztosítva vim s ímost nz ország első vámsának első polgára nyilatkoztatta :ki, hogy nincs ós nem jts lesz élciiniszcrluány. Van búzánk böségescji .fphér a km \\ erünk, hatalmas tarta\'ékakat jelentően nagy az állatéihmiáiiymik, oukoi-termciésünk állandóan-fokozódik s az előrelátó Irányítás oz éíelsp|rszoríe.1hozalöM és az \'é^elmiszcrelosztást a irrfndenkoii szűkületekhez (mérten szabályozza.
......." . i -tawpiazayff^ «¦ ¦ ¦ | I.UWI.J1
Mai hadiielentések:
Nagy zsákmány keleten, francia támadás és tüzérségi tiiz nyugaton
Teljes erővel folyik a gazdasági háború Anglia ós Nóm^tprszág között — 60.000 fogoly, 143 ágyú ós 38 tank a Radom környéki harcok eredménye — Varsó és Lemberg hősiesen ellenáll — Qdynla megadta magát
Egyi-e súlyosabbá válnak a lenyyel-oirosx határinciiolenaek
A keleti hadszintéren folyó harcokról a ma .délelőtt 10 óráig beérkezett uj Jelentéseket az alábbiakban foglalhatjuk össze :
Görúig tábornok, a légierők pa-rancflfnokaa repülöiajok között Jár é.s a zuhanó, és\\l>ombázó rajok legénységének-kUtin tetőst oszt. Ugyancsak a ke\'cli hadszíntéren tartózkodik
Hitler kancellár Ls. Dltrlch sajtófő-nök kijelentései szerint
Hitler a lengyel háború befejezésóig a fronton marad.
Német körökben egyébként már a jövő hét végérc várják a lengyelországi ellenségeskedés befejezését.
Német had {jelentések a keleti harcokrét
besült meg.
Vl\'nal jelentés szedni a Biutstok-1 lőszerraktár levegőbe iBfíult. A német légitámadások colja
egyébként tegnap is a visszafelé vezető utak szétrombolása volt. A támadási célpontokat egyre keletebre helyezik. így több vasutvonalat, négy vasúti állomást szétbombáztak, a vonatokat megállították, agy hogy a vasúti szállítás ikat megakadályozták, i !
Ezenkívül lőszerrel és üzemanyaggal látták el a\'z előretolt gépesített osztagokat is, - mondja a német jc-. lentés.
Ujabb német hadtjelentésck szerint a németek körülzárták a Visztula és a Nansv folyó torkolatánál lévő Módiin erődítményeket. Varsó körű\', valamint Radom környékén nagy gazdasági jellegű zsákmányra (lőszer, dohány, bőráru, élelmiszer, stb.) tettek szert. Egyes német csapatok a Lenvberg-íublini nagy utvonalat elérték.
Bombázta tegnap a légihaderő a lengyel kormány ideiglenes székhelyét, Krzemlenle-zet Is.
Ar-bat légitámadás során 30 bambái dobtak le. A külföldi diplomáciai testület tagjai közül senki sejn «e-
Mit mond ankeletl harcokról a lengyel hadijelentés?
Kiadta a.lengyel hadvezetőség is ujabb jelentéseit. Ezek sacrkit a német csapatok Varsó körül megkezdték a visszavonulást. Északkeleten unég elkeseredett harcok vannak. A Varsó körül visszavonuló németeket üldöző lengyel lovasság 12 harcikocsit zsákmányolt. A nemei rc piliők egyébként - mondja a lengyel jelentés tnább folytatják tevékenységüket az utak, vasutak és repülőterek Biten.
A posénl JearQJetbe szorult lengyel csapatok sikeres eiloná hjsba kezdtek. Kutno és Lowicz környékén is eredményes támadást intéztek h német csapatok ellen. A jelentés sze\'-] int itt
30 német repülőgépet lőttek le.
Visszaverték a lengve kik - a 18. ha-díjelcntés szerint a Modttn orő-dltinények elleni német támadást Is Varsó bombázási tovább tart. Egyes helyeken a németek átkeltek a Vjsz-tu\'án is, ftt a lengyc\'ek visszav.mu\'ó ban vannak.
A Lemberg ©Ilon Intézőit gépesített támadást a város visszaverte. Gdiuia körű\' még hsics harcok fpb/j n.ik. A jelentés ezután (megemlíti még, hagy a Kutno környékén harcoló lengyel ősapátoknak sikerült a Varsó körüli lengyel cápátokkal felvenni az összeköttetést.
A keleti tengeren egy lengyel torpedóra] van, fejeződik be a lengyel
hadvezetőség 13. hadijelcntése - a mely megakadályozza a hajóforgalmat.
A nyugati frout hadjjalentésel
A nyugit! frontról aránylag isinél kevés Jeieptés érkezett.\' A Jtrancia hivatalos hadj jelentés szerint a #franclu csapatok miegerősjtették elő ző nap elfoglalt állásalkat. A tengereken hadihajóink válaszolnak a német buvárhajók támadásaim. A \'égi-erőka rossz idő untait csak keveset tevékenykedhettek*.
Eddíg szól a francia jelentés. Egy bázeli tudósítás szerint
¦ német határra jelentős francia erősítések\' érkeztek. Ezek között valószínűleg már ajjgu-tok Is lesznek. A franciák egyre több léggömböt bocsátanak fel, hogy a Sfegried vona\'at Miegfigy»lhes.sék.
Az angol tájékoztató minisztérium közléséből o&k azt tudjuk meg, hogy a népfelkelőket jeícijtkezéirc szólították fel. Ezen a héjen azonkívül
zászlók alá hívnak ujabb 20,000 ujonoot
A holland halár mentén egy saj. nálatos incidens Is történt. Egy né-tmetalföldl repülőgép szembetalálkozott egy néjnet felderítő géppel. A német gép nem látta a holland .Jei-zéstés lelőtte. A gép a tengerbecseU Amikor a német gép látta,, hogy tévedésből holland repülőt lőtt le,
az erős hullámzás elleneié Is leszállt a tengerre és.megmentette a lelőtt gép négy főnyi legénységét. Miután imüga a német gép is törést szenvedett leszállás közben, csak a tengeren tudott a partokig elvergődni.
(Folytatás a 6. oldalon)
A háborús hisztéria a józan ina-gyár közvéleményt elkerülte, kell tehát hogy ezt a józanságot minden irányban a továbbiakban ismeg őrizzük. Tehetjük ezt auuni köny-nyebben, mert hatóságiink u lehető legnagyobb gondosságsul Irányítják a imagyar &etot s az élelmezés kérdésében is a kellő gondossággal és
határozottsággal járnak él.\'Nincs ok / Magyarországon att átMhaímoZásia, v egyrészt,- iinjert készleteink - hála istennek I - bőven vannak, nijásrészl pedig azért, nnert hatóságauik szlgo-i-uan figyelik a heiyzeW s akkor és ott teszik ímeg a kellő lépé-sakét, a mikor és ahol annak .szükségé mutatkozik, Az agrár Magynroiszágon
nincs értelme az aggályoskodó áru-itóijnozásníik és a magyar ipdr ma imár olyan hatilmos ós erős, hogy ineg\'évö nyersanyagaink feldilgi>zá-sára iminden fenuakfidás nélkül alkalmas és kész. Onmogát károsítja nneg m« az árubilmozó s amellett un igára vonja a törvény büntető szl-gorát. j 1
BAKAI ICQgüOHf
4
Síremlékekéi,
ilitiltil. muiIiudoI. hiil nlllnlril
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kSrarsgómestoroól, Kiraly-atoa 33 H,,j ^rcUkr.klát. Telefon CíS.
SsIlllZ - Fül - lÉiMl
— Budapesti levél —
Betiltották a Hotel Imperlilt
A hollywoodi utcákon, de fűként a Parathiount gyár környékén baleken keresztül százával lehetett látni békebeli, UeKo világháborús -magyar bokákat. Volt rá esel, hogy katonás lépésekkel, zárt osztagban, szu-. bályosan öltözött magyar tiszt \\e-- zér-eto alatt vonultak végig az utcán. Ennek q rejtélynek az az egyszerű magyarázata von, hogy *> »m6gya\'-katonaság* a most elkészült Holcl Imperlái elmü filmben Játszott, Lembcrg város főteret felépítették Hollywoodban és olt vették fel azt e jelenetet, amikor egyik hös magyar ezred visszavette az oroszoktól Lemberget és diadallal bevonult a városba. Minden magyart megmozgattak Hollywoodban, hogy enn»íl a je\'eiietnéí^\'rés2ít\\eg>ion. A tUm valóban magyar levegőt áraszt ó., a magyar katonu dicsőségét zengi. * Al-mássy főhadnagy szerepét a kiváló Rayn MMand alakitju. A ALmJét a cenzúra előre botiltotta, de a foigu-fumbahozb vállalat reméli, hogy fellebbezése sikerrel .-far ís a film még is a magyar közönség e\'é kerül.
Megjelent az 6 óra 40
Szakkörök vé\'eménje szerint az idei szezon magyar termésében az 6 óra 40 elmü fl\'m sjkerült a legjobban. A főszerepet Kiss Ferenc alakítja. i\\ finn a napokban kerül bemutatásra u budapesti premier-mozf golfban.
A Hófehérke kitüntetései
Alig van olyan kitüntetés, amit Walt Disney, a Hófehérke 6a a hét törpe csodálatos, tehetségű alkotója meg nem kapott volna. "Az összes amerikai egyetemek doktorrá avatták, Parisban a becsületrend lovagjává ütötték, imost pedig Londonban a Filozófiai Társaság válasz totlaimeg tiszteletbeli tagjává. Erre azonban nem a Hófehérkével, hanem rövid trükk-Hímjelvel szo;gá!t rá. Különösképpen ezzai a sorozattal, öuneiy a legközelebbi napokban már Magyarországon is bemutatásra kerül. A sorozat elmis a sorozat egyik filmjéről elnevezve: »Minden vihar elül.* Ez és a többi fiinntek : -Politikai kísértétek*, »Hadhavomiló pingvinek\'^ •Hadihajó épitő Mlckey* ói »Népszapo-ritó PUrtó*, Imiiid érdekes, aktuális kérdéseket karrlkiroznak, Disney az amerikai lapokban á »bölcs kaniiui-. turista* kitüntető nevet kapta.
Színésznő lett a korosolya bajnoknőből
A mozilátogató közönség nem felejtette miég el Irwing Berlin tavalyi ragyogó fUmjopenettjét, az \'Alexíui-l ders Ragtime Band-et, amely az egész világot megénekeltette és megr-táncoltatta. Elkészült és Budapestre érkezett Irwing Berlin idei finnje is, amelynek primadonnája Sonju Hennlc, partnere pedig a uök u} rUmbálványa, Tyrone Power. Sonjn Hennlc ezaJkakmmfcl nem a sz*}-* kásos korcsoly a,uiíü vésze lével arat si-
kert, hanem egy igazi karrJor-szero; pet játszik, egy vidéki tanítónőből lett filmsztárt, akit a hollywoodi rek-iáinőrütet nagy szerelmi csalódásba kerget. Berlin tíz ragyogó zeneszámot irt a filmhez,\' amelyeket már T.\'.ost kezdenek az egész világ zene- j karai játszani. A magyar cenzúra a |
Szivek szimfóniáját engedélyezte.
Petőfi — Spanyolországban
János vitézt megvásárolták Spanyolország és Portugália területeié, A film spanyol feliratokkal fog futni ezeken a területeken. Petőfi még j mindig hódit. ¦[ !v
198*. szeptember
KÖZGAZDASÁG
Zala vármegye mezőgazdasági helyzete
Zalaegerszeg, szeptember-1 ¦(
A vármegye mezőgazdasági helyzetérc vonatkozóan az alábbi hivatalos Jelentést adták ki augusztust illetően: "" Q
Az Időjárás a hó eisö fe\'ébeu derült, számz, ig-m meleg volt, A hónap középén csapadókos,, hűvösebb lett az Idő átmenetileg. Csapadék a hónap tmösodik felében több \'zfcen esett. Az Időjárás áltatában kedvező volt a még hátralévő cséplés! munkák folytatására, nemiül-önben a talajelőkéizltésl ununkák7 végzésére. A többlzbeni csapadék\' folytán a fö\'d elegendő melyen b-\'ázott, s Így megfelelő falajnmnka volt végbz-hetö. ;
-Az őszi és tavaszi kalászosok csép-lése folytatódott s nagyreszten befejeződött. A buza jó kö»3pes, u rozs gyenge középes, az árpa és #ib pedig közepes tcrtoilést edott.
A tengyrl, amely fejlődésében a nagy szárazság miatt* ttftj.lt hóban ímegnöoit. az e hónapban kapott esőkre felüdült « fe]lo<ícsnek indult, szemképzödé>e hlyenként hiányosnak mondható.
A burgonya későn kapta az ss6t Több helyen szedését meg is kezdték. A\'talában kevés vau n fészkekében s Így e>ak gyenge közepes termésre van kl\'átás,
A takarmány- és cukorrépa v: az esőkre jó fejlődéiben von. <v
A \'mesterséges tokaniilápyfélék az esőkre szintén javultuk".
A réteken a sarjú kaszálását és be takarítását (megkezdték. A lwsszu Ideig tartó szárazság követkéz téten csak gyenge hozutmra van kl\'átás. A legelők az esőkre felfrissültek és ismét kizöldeltck.
A kerti vetemények elég jók.
A gyiruiÖlcsfák bortermést szolgáltattak, műinek követ kéz tabun értékesítésük kissé nehézkes.
A szőlők fejlődésére az Időjárá* kedvező volt. A csemegefélék fo-jgyasztátfi ímegfelelö árak mplljdjfcf megkezdődött.
A gafrma- és áílatárakbnn u t\\6 folyamán lényeges változás mmvolt Az á\'latállomény kondíciója ésegé*z\' ségi á\'lapota kielégítőnek mondható. A gazdasági imbnkások részei a hö folyamán még műidig böveú voll munkaalkalom. A.munkaberek fl • <muH havinál valamivel kisebbek, do keresetük jónak mondható. j
A Zalai Közlöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY ,
BekUUtt:............................................
Lam:-:-..................................-.......
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák i
PEAC-ZMNTE . \'. ._ :... (-..!...)
ZsSE-PBTC . .....:.- (...:-.)
MSE-SBTC . . . ... i (- : ¦-¦)
KRAC-KTSE •......i... (...t...)
NTSE-DPAC......(-¦¦.)
I\'AC-DVAC . . ¦ — l — (-:...>
NVTE-ZMNTE II.......... (..:..-)
._: .. (...: ..\') Szeged - FRADI . . (...!.-)
A törvényszék elítélte, a tábla felmentette Szerecz Lászlót
A híslíanijrsal nyllasgyüléa epilógusa
Még 1938 novemberében történt, h-\'gy á Magyar Nemaetíszocia\'istA Párt Hungarista Mozga\'o:n helyic oJ portja Klskunlzsán gyü\'ésl tarlóit. A gyűlésről blzalmiisan értesítették a kiikoidzsal iendörörsz)bát is. Javában folyt a gyűlés, amikor a rendőrség ejiíbcrel körülvették a "nyilasok helyiségért, éppen akkor, ami. kor ifjú Szerecz László beszélt és é\'es szavakkal bírál la az Intrédy-korimányt. O\'yan kitételeket használt, hogy a jelenvolt rendőrök, e miatt je\'entést tettek feielteseikiiél.
Megindult Sreiecz László cle« n bűnvádi eljárás és a kihallgatott tanuk vallomása után a vádlott nyl\'a,-vezetőt az 1911. évi XLI. tc. 3. p. 2 bekezdése a\'apján két hónapi f g házra Ítélték. t
ifjú Szerecz László .fel\'cbfcczpttaz ité\'et ellen. \\
Most foglalkozott a pécsi tábla | Saós-tánác-sa a SzerecZ üggyel. A pécsi tábla Szerecz László vádlottat a Bp. 326. §. 3. pontja alapján felmentette. . ,
Magyar filmet nézhetnek meg e heti mozijegynyerteseink. —
A Zalai KMöny minden héten két Ingyen mozilegyet sorsol kl előfizetői között.
A szerencse ezen a hélen a következőkre mosolygóit: Varga József, Rozgonyl ulca 17. sz. Zrlmm János, Oyir-ulca 26 sz.
Ehell szerencsés nyerőink Kabos Oyula ulol ó magyar filmjét: a Papucshöst nézhetik meg. A kacaglatő vígjáték a leglobb magyar komikusoknik Sd nagyszerű szerepeket. Ezenkívül a Halálexpress cimtl érdekes kalandorfllm van műsoron a Városi Moziban. Az uai-ványok vasárnapra nem érvényesek.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor |ogosul:ak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fqtószakUzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek B P-töi, márkás filmek 88, fillértől. W Sxakazertl kidolgozás I Tp@
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió Készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
a „Néprédió" eladási helye
Szabó AntOl, Hasykanlzsa.
, FS-ut 5. szám.
Itffl. Hóember 15.
bai: ai mxum
Kaioiiaifelttxertiláaek egyenruházati cikkeik
egyedflt (flgolcetíbban beszerezhetők
BELEZNAINÁL
SugAt-ut 53. K. Teltion 625,
bömboJése, tankolt dübörgéso ís vo-|ml(»tíél»ek eugAsa közöU Krakkóban a tiszta (•rnberí érzés, nz eurö|>ai gon-ilolat is szolíoz jutoll. _ . ,A tldp szava, Isten szava. ,\\
*• töiu«g ériéi tűében és vék-mó-nyéb*u «si tudatelniü bölctraségek úl-iick. Nem esős!" ,Uu Anglia külön lu-vauul lUlítoM fel, hogy k^ouioiza a nép ij^üii véleményét «- luiborijjvól is. VulóWn érdemes kliotaii n nép áttós-pontját o uiai "háborúval süniben A véletlen itozzáscgitett *jy ttyen atka.
lomhoz. Séta közben- észrevétlenül megfigyelhettem Wt e^sierű- ombor iildsiírű párbeszédét. A háborúról folyt a s«i, f-s Hitlerről. A két Tél aI3B\\f-c^yc-cll egymással h követ kezöképeu ;
— Az á Hitler lói vezeti a népet, melléjé Is araiak a németek, Inkább hal luftnak !!1, müii Vilmosra, pedig u/ cMlszir és király, volt, Hitler pedig csak ^ltorinányzí)> Meg L fojjJM nyarai « háborút
KdiUy s én inagutulKm folytat líiiu M dialógust;
— lliU akkor ebben m«raduuk.„
Kanizsai arcképfestő bemutatkozása — Itthon
Ha igaz az, hogy tehetségeink Itt. honi inéltánYfáva, csak akkor "kezdődik, ha már a külföld «lisinCjio őket, akkor Sáudor Mátyásnak illhou i is nagy síkére lösz u mü-vész .pályán. Az Eötvös-téri kis hétben, Nagyku-niasán, törzsökös ^kanizsai szülőktől született Sándor Mátyás 30 éves és 17 év után utóst van, először Nagykanizsán, A hírneves Márton Ferenc tanítványa volt Budapesten, majd Franciaországban tanulta Gabriello Mondino /olasz mestertől «z nrc-képrastést, valamint 11 képteateuráiást. Szép kiállítás (sikerei voltak kiUTöldön. Mqst másfél évig Coimeslrtsn e#y angol család vendége volt, «liol lojlíonvaj-bari fftrösitöiték, de a hónvágy, a töretlenül lobogó magyar érzés haza hajt tolta, neved megyében a legelőkelőbb családoknak festett arcképeket tegy du. rabig, megfordult inásSolő is, tanulnia, nyotti a magyar föld, a magyar nép lelkét, vászonná, vitt ezekből, sokat. Ls most hazajött a szülővárosába, hogy itt b mregisruerje a zalai vidéket, a íalai cmijor.tínnsok^t « ezekből majd egy kiállítást rendezzen Budapesten. Hogy *xtt a célját elérje, aT, élete anyag] fettételét arcképítedésse] teremti elő. Az arcképei 3-#fliíwe készülnek, polgári és a mai viszonyoknak m^rcielö árakon. Sándor Mátyás noni K-d^uiio/.ik moiU\'ru szélsőségek felé a nmvészet blrodafniábmi, egészséges látású .becsületes eszközökkel dolgozó, elhivatott tehetséggel megáldott niü-vési, a Kajál orcképfestö-gárdn egyik legJoBlíja, megérdemli, lio^y a szülö-vááobft is pártfogásba vegye. Érdeklődni a^rte^toségben lehet.
A minisztertanács további 22000 pengővel hozzájárult a kanizsai törvényház építkezési többlelkiadásának fedezéséhez
Ismeretes, h »gv a nagykanizsai u) törvényszéki patota éplté>i költsége nagyobb volt az előirányzatnál é> n városnak vállalnia kellett a többlol egy részét. Dr. Ki\'átky p.dgátínftister utaláswd a várói közönségének áWo-Satkészségére, másrészt a város anyagi helyzetére, at u kérte az igazságügyminisztert, b/>gy a többletkiadás egy részét viselje az igazságügyi kincstár.
Dr. Kflátky polgármester közbenjárásának meg volt nz eredménye, mert mint iltotékes helyről 6rte«0-
\'íbik, a iiiüniszteruwács ininapl ülésén hozzájárult áhh->z, hogy a vniea által a nagykanizsai törvényház épit-kezésl költségeire fclvetf kölcsönből további 22.000 pengő törlesztést az Igazságügyi tárca vállaljon.
A város és a kbicslár között kötött szerződést Hy értelemben rnódosit-Ják majd. (
A imliüsztéi\'ium a város polgár-mesternl hhatdát a legközelebbi napokban fogja értesíteni a niinísz-tertanács határozatáról.
315 ügyet tárgyalt a vármegye kisgyülése
Nagykanizsa 45 határozatát jóváhagyták
Ján ajánlja .elfogadásra
A törvényhatósági kisgyűlés iegu-i» larloitu havi lOnik» ülését dr. Bifln i Sándor alispán elnökletével A kisgyűlés előkészítette a m;|i közgyűlés tárn>-a|l és Cízci \'ösSZOsCn 315 Cig\\el kellett uljnléwfe.
A lliszeáegy éfin>ndása után az in. ispán bcjeientoUe, hogy a kormányzó a kabinetiroda utján mondott kiiszö-n«lct u vármegyének a huscévej kor. mányzói jublleeuma alkalmából kife-JCiCtt üdvözlésért.
A közgyűlés tárgyalnak előkészítése során csatlakozást javasolt n kisgyűlés Esztergom és Sopron vármegyék, valamint Sopron s«ib. kir. városnak feli rat áho*. Abauj.Torn-i megyének át-iratával kapcsolatban azt kérik, liojw a járási kamarai intézői állásokat töíT. sék be.
A .vármegye háztartási, egyesltell nyugdíjalapjának, közCj(észséniiKJ\'i, oh-adó, állategészségügyi ós állit[Cnyó.-.z. tési, a kóíuti és közjóléti alap 1010 évi költségvetését vüé\'. Márk Ferenc számvevőségi főnök előterjesztése alap.
kisgyűlés.
országos szolgabírói értekczlol által kérelmezelt működési póHék ügyé-b^\'n is előterjeszti*! teamek a közgyűlésnek. Ugyanakkor az alacsonyabb % zctésü lisztviselők részért- házassági se. gély cimén 8000 pengőt javasolnak. A* elosztás teklntelében majd a do. cemberl közRyQlés dönt, \' Zalaszontgyörgy, őlddl Zalnszenlini-bály és L«lcnyo kflzségokl.on egészség, liúz létesilósólioz és telszerelósétHez 5200 |)«ngŐ hozzájárulást javn.soUi.ik. jar.isoiják egy máaodfőjogyxől, i
ügyészi, 2 hZolgal)irói, 2 aljegyzői és 13 dljuokl állás srerxezését. A kéményseprő kerületek bOoszlásál>an némi vái lozást javasol a kisgyűlés. A nagykanizsai tisztújító szék helyettes elnöké-vé l\'llhái Viktor dr., a iniaegorszegt helyettes elnökévé pe,iíg Bogyay lile-nn\'-r kiküldését javasolják. A készt, helyi kórház bővítésére ÍOOOO pongtts segélyt javasolnak. A kisgyűlés napi-rcjuljén 35 nagykanizsai ügy szerepelt, valamennyit Jóyáliagytek.
25 lopás közül több kanizsait ismert be egy Nagybajomban elfogott tolvaj
Ifjú Tóth Ferenc, Jutói szüteló-sü, 28 éves, nötfeu, munkás nem tudott a komo\'y munkával megbarátkozni.
Egyre-másra követte ei a legkülönbözőbb opáíoküt és azokból tartotta fenn magát. Működeiének menetrendjében szelepeinek : Kecskemét, Kaposvár, Tab, Andoes; Nagykanizsa, Kiskanlzsa, stb. Nagykanizsán Németh Andorné Király utcai lakostól pénzt lopott, a Magvai- utcában egy özvegyasszony lakásából, ahol szálláson volt, ruhaneáiiíiekot zsákmá-nyoít, ezenkívül többizben meglátogatta a bammíflóinkat, öt kerékpárt emelt el és adott el potom áron. Nagybajomban azonban uto\'érte a végzet és\'egyeneMJn a kakast diasok karjaibrtetült. Kihallgatása kor 25 lopást Ismert be. Vasraverték éf be-
szállították a kaposvári Ügyészségre. A vizsgá\'óbiró te tartóz tatásba ha-lyezte.
Mi\\ei ifjú Tóth Ferenc Nagykanizsán is »tevékenykedett*, a kapitány ság bűnügyi osztálya Intézkedett, hogy Tóthot Ide hozzák ós itt a hely színen is megejthessék vele a nyomozást. | |
Lopott ruhában Kanizsa felé szökött két tolvaj
Ifj. Sigi-ay László kaposvári Hangya tisztviselő együtt lakott Tana-\' már László és Pollák Imre ugyancsak Hangya alfcilrnJazottHkkál. A kél fiatalember, mialatt Sfgray aludt,annak ininden ruháját elvitte -éy» az ablakon át miagszökött. A Kapós foljó partján éjszaka átöltözködtek és a jelentések szerint Nagykanizsa felé szöktek. ; ., , : \',
Hősi naptár
E napon Tótft Sándor Volt székes-fehérvári 10. közős huszárezred bek ti-
„_^ztdes százfldtrombHás,
HjU. U. IS. janiikor százada az orosz-
-lengyelországi Tomaszuv.
nál megütközöl t egj- kozák osztállyal és siázn^li^rancsautka níól a loval kí-iölték, a.\'onn^ megtámadott kapitánya segítségeié stotett, áladUi neki satet lovát, maga pedig o^ olestt kozák lovára kapvu, folytatta a kuzdoímít, Mttgatarlásával parancsnokát a bktos pusztulástól mentette meg. Az afany vitézségi éremmel tüntették ki.
li uapon « volt 82. székely gyalogezred a Xagyküküllő megyei Pálos-mii a rclűleioien bizlosí-lüS. 11.15 ás mcacloszlopban 1—¦;.--"\'pÍh»nfl 32. oláh gyalogezreden tűzzel rajtaütött, azután rékoz. betétien ¦ rohammal ntegtán<ídta ás vad futásban való inSa*külésro kénysteri-tetto. Az oláliok caupán haiolUikban több mint 300 foT vesztetlek.
Fö-utl rádiósok panasza
Kaptuk 11 következő levelet .l Mélyen tisztelt Főszerkesztő UN I). lapja mindenkor szóvátette a rádióhallgatók jogos panaszait, ezér| fordulok most is a zalai Közlönyhöz. Sajnos, a rádió-zavarok még mindig nem stüntek inog. Fel jelen léseinkre a posta kivizsgálta a baj okát, fci is szóilitetták az illetőt gépei lelaokko-lásá/a és mégis az a helyzet, hogy n«m lőhet a; e^ész környéken rádiót hallgatni. Mófe a hUUdásokat s<\'m tudjuk hallgatni, oly erős a recsegés. A havi 2.i0-et füetni kell Ős ha elmaradunk, azonn«i büntetéssel" fenyegetnek, de miért fizetünk, hogy ha a rádiót nem tudjuk használni ? Ha arra van torvény, Imgy a rádiódijakát fizetni kell, hozzanak reniteletot arra is, liogy u zavarokat megszüntessék, va^y ha van ilyen, gondoskodjanak annak betartásáról is. Ite szükségcíí, hatósági közbelépéssel kötelezzék a zavarókat a zavar megszüntetésére, mert tehetetlen, hogy hónapokon ál fi. »cssük a rádlódijut hiába, v-agj- hogy csak éjjel teltessen nídiót\' hallgidnl.
Kérésünk közléséért íogadja előre is hálás köszönetünket.
(főúti rádióhallgatók.)
Naptin Szeptembor 15. péntek. Rom. kat. Fájd. Szil/. Protestáns NIkodém. Izr. Thtorl hó 2.
Oőzrordó nyitva reggel 6 órától Ssta \' óralg (aét/9, azarda, péntek dé\'utáo kedden egftwz nap nőknek). \'
— TckiuUo niBg a Kopstela Bútoráruház állandó uuterklAIIIWsát. Izlésea éa oloaó bútorokat kedvező hzetéal tattátelekkel vásárolhat.
VÁÍÍOSI MOZGÓ.
Két «lager !
Kabos Gyula utolsó Magyarországon kíszQlt lllmje
A papucshős Halálexpressz
Hallatlanul mulatságos tragikomédia
Csütörtöktől—vasárnapig 1
Kiegészítő műsor:
8 fejezetben
Előadások kezdete hétköznapon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 8, 5, 7 és 9 órakor.
4
1981 szeptember jjg1
Síremlékekéi,
ilitoltit. giiuliuiil. Uil ralltatal
ezakezerüen éa legolcsóbban KOlfACS JÓZSEF
krjtaragőmesteraé), Király-utca 33 H,,r .IrcUkr.klár. Teletop M5.
ffllttz - rlii - umin
— Budapesti levél —
Betiltották I Hotel Imperlilt
A hollywoodi utcákon, de fűként a Paraíniount gyár környékén hate-ken keresztül százával lehetett látni békebeli, UéUe világháborús -magyar bokákat. Volt na" esel, hogy katonás lépésekkel, zárt osztagban, sza-< bályosan öltözött magyar tiszt ve-¦ zér-eto alatt vonultak véglfi az utcán. Ennek a rejtélynek az uz egyszerű magyarázata van, hogy i> unagya* katonaság* u most elkészült Hotel Imperiái clniü filmben Jétszotl, Lemberg város főterét felépítették Hollywoodban és olt vették fel azt a jelenetet, amikor egyik hős ma. gyár ezred visszavette az oroszrpktói Lemberget és diadallal bevonult a városba. Minden magyart megmozgattak Hollywoodban, hogy ennc\'l a jeleiietnéKreszívcgyUn. A fifcm való-\' I ban magyar levegőt áraszt é\\. a magyar katonu dicsőségét zengi. Al-mássy főhadnagy szenfipét a kl.á\'ó Rayn Minand oliikltja. A fUmet a cenzúra előre bo tiltotta, de a forga-lombahozó vállalat reméli, hogy fellebbezése sikerrel .-Jár ís a film még Is a magyar közönség e\'é kerül.
Megjelent az 6 óra 40
Szakkörök vé\'eményc szerint a/. Idei szezon tmogyar termékében az 6 óra 40 clmü film sikerült a legjobban. A főszerepet Kiss Ferenc "fakítja. A finn a napokban kerül be-\'mutatásra u budapesti premiereinozf yókban.
A Hófehérke kitüntetései
Alig vau olyan kitüntetés, ataiM Walt Disney, a Hófehérke és a hét törpe csodáúto^ tehetségű alkotója, meg uí\'.in kapott volna. Az összes amerikai egyetomek doktorrá avatták, Parisban a becsületrend lovagjává ütöttékjmost pedig Londonban a Filozófiai Társaság választottamieg tiszteletbeli tagjává. Erre azonban oam a Hófehérkével, hanem rövid trükk-fi«mjeivcl szo;gált rá. Különösképpen azzai n sorozpttoJ, auneiy a legközelebbi napokban mijár Magyarországon is bemutatásra kerül. A sorozat cimis a sorozat egyik filmjéről elnevezve ¦ »Minden vihar elül.* Ez es a többi fitonlek : »PoUHkaí kísérté-tek«, »Hadbavomitó pingvinek^, •Hadihajó épitö Mlckey* ős »Népszapo-rltó Plútó*, linind érdekes, aktuális kérdéseket karrikiroznak. Disney az amterikai lapokban a »böltís kiatxUn-, turista* kitüntető nevet kapta.
Színésznő lett a korosolya bajnoknőből
A {mozilátogató közönség nem felejtette anifg <¦! Irwing Berlin tavalyi ragyogó fÜiiiDoperettjét, az \'Alextm-l ders Ragtime Band-^t, amely az egész világot mcjíénekeltetlP és megtáncoltatta. Elkészült és Budapestre érkezett Irwing Berlin Idei fitaijje is, anveiynek primadonnája Sonju Kennie, parlnenc pedig a nők üj fllmbálványa, Tyrone Power. Sonjn Kennie czaikali>m|mM nem a szo>< kásos korcsoly ^művésze lével árut si-
kert; hanem egy igazi karrier-szere* pet játszik, egy vidéki tanítónőből lett filmsztárt, akit n hollywoodi rek-lAmőrüIet nagy szerelmi.Óvódásba kerget. Berlin tiz ragyogó zeneszá* laoí irt a ÍUmbsz,\' amelyeket már r.:ost kezdenek az egész világ zene- i karai Játszani. A magyar cenzúra a |
Szivek száníónláját tíngjdélyeztc.
Petőfi — Spanyolországban
János vitézt itntegV4^1rolíák Spanyolország és Portugália területeié, A film spanyol feliratokkal fog futni ezeken o területeken. Petőfi még \\ hnlndig hódit. . ;, !\'
KÖZGAZDASÁG
Zala vármegye mezőgazdasági helyzete
Zalaegerszeg, szeptember. 14
A varmegye nitezőgazduságl helyzetérc vonatkozóan az alábbi hivatalos jelentést adták .Jd augusztusi, Illetően : Q .
Az időjárás a hó első fc\'ében derült, száraz, igfín.nitóleg- yolt.A hónap középén csapadókos,- hűvösebb lett az Idő átmenetileg, Csapadék a hónap tmlásodik felében több \'zben esett. Az időjárás általában kedvező volt a tm<ég hátralévő cséplés! munkák folytatására, nemkülönben a tíilajelőkoizilósi tm<unkák/végzésőre. A többizbeni csapadékT folytúu a föld elegendő imíélj^n b-\'ázott. s Így íniegfc\'elö toíajimúika volt végbz-betö. ;
-Az őszi és tavaszi kabiszosok csép-lése folytatódott s nagyreszten befejeződött. A buzo. jó közepes, u rozs gyenge közepes, &t árpa és ztib pedig közepes terimfot adott. -
A tenttjrí, amely fejlődésében a nagy szárazság alított* atUiU hóban ímegillkítt, az e hónapban kapott esőkre felüdült s fejlődésnek indult, sHeii&épződé\'C halyenh\'ént hiányosnak mondható. * " :í
A burgonya későn k\'aptn az asöt Több helyen szedését meg is kezdték. A\'talAban kevés van n fészkek-ban s Igv c>ük gyenge közepes termésre van ki\'átas.
A takarmány- és cukorrépa az esőkre jó fejWd&fcton van. -v
A \'mesterséges takarmány félék az esőkre szintén javultuk; *
A réteken a Sarjú kaszálását és be takarítását (megkezdték. A h>sszu Ideig tartó szárazság ljö\\«tk:3Ztéten csak g\'wngc hoZottnra \\-an klMtás. A legelök az esőkre felfrissültek és Ismét kizöldeltek.
A kerti vetemények elég jók.
A gyü-uiölcsfák bővtemiést szolgál; tattak, \'ontíiiek k\'ö\\«tkeztébbn értékesítésük 1 kissé nehézkes.
A Bzőtők fejlődésére az Időjárás kedvező volt. A csemi?gefélék fo-gj\'ftSZbWg inffigfelelö árak niplljuíf megkezdődött.\'
A Igábona- és állatainkban a hó foiyantán lényeges változás wmivo\'t Az á1 latállomány kondíciója ésegé^z, ségi á\'lapota kielégítőnek snondható. A gazdasági imlunkáso^ r<v.zén.í a hó folyamán még mbidlg bőíen volf iinunkaailcalonr, A .münkMyéreK a -írnult havinál valami\\«l kisebbek, do keresetük jónak mondható. 1
A Zalai Közlöny Sport-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY 3
BtküUU:............................................
Lakik:-:-..................................„.......
Szerintem a vasárnap! mérkőzések a kövelkezfl eredményeket hozzak i
PEAC—ZMNTE _ii (...:_)
ZsSE-PBTC í. (...t..)
MSE-SBTC . . . „."l_.
KRAC-KTSE . ._ r... (... I...)
NTSE-DPAC......:... (...: _.);
PAC-DVAC . . . _.!.- (... :...)
NVTE-ZMNTE U.. . .,.!... (...:...) .
MTK-PVSK . . . (...: ..)
Szeged-FRADI . . ..-.:...(... i._)
A törvényszék elitélte, a tábla felmentette Szerecz Lászlót
A lilslíanlzaal nyllasgyülés epllóguia
Megindult S/ciecz László elén a bűnvádi eljárás és a kihallgatott tu-nuk vallomttsa után a vádlott nyl\'aj vezetőt az 1911. évi XU. tc. 3-*p- 2 bakezdése a\'apjáu két hónapi f g házra HéHék. t
Ifjú Szeívcz László .fel\'cbbc#"ttaz ité\'et ellen.
Most foglalkozott a pécsi tábla Soós-tanác-sa a Szeix.\'cz\' üggyel, a pécsi tábla Szei-ecz László vádlottat a Bp. 326. §. 3. pontja alapján felmentette. ;
Még 1938 novemberében történt, hogy a Magyar Nemzetiszocia\'lsta Párt Hungarista Mozga\'am helyic oJ portja Kiskunizsán gyü\'ésl tartolt. A gyűlésről blza%nfasan értesitették a Mskáulzaol rendőrörszibát is. Javában folyt u gyűlés, amikor a rjnd-Őrség emberei \'körülvették a riyl\'a-sok hstylségcit, éppen akkor, amikor ifjú Szerecz László besíélt és é\'es szavakkal bíníllo az Dmródy-konmányt. Olyan kitételeket hasa-uáU, h-így a jelenvolt rendörök 0 miatt je\'enté.st (ettek feieiteselkiiél.
Magyar filmet nézhetnek meg e heti mozijegynyerteseink. —
A Zalát Kftzlöny minden héten két Ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői kOzOtt.
A szerencse ezen a hélen a következőkre mosolygóit: Varga Jizstf, Rorgonyl utca 17. sz. Zrimm János, Qyír-utca 26 sz.
Eheti szerencsés nyerőink Kabos Oyula utol ó magyar filmjét: a Papucshőst nézhetik meg. A kacagtató vígjáték a legjobb magyar komlkusokntk ad nagyszert! szerepeket. Ezenkívül a Halálexpress clmü érdekes \'kalandorfilm van műsoron a Városi Moziban. Az u al-ványok vasárnapra nem érvényesek.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra közölt átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fatószakUzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek b P-töi, márkás filmek 88 fillértől. IW Sxakazertl kidolgozási
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió Készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
a „Néprédió" eladási helye
SZQbti AntOl, tlosyhanlzsa.
FS-uí 5. nxits
t65§. Szeptember 15
2ALAJ KOZLONV
Megjött az Ősz
Mikor a hang megcsukló, reszkető, A haj pedig már csupa szürke dér, Eleitől fáradt, etaggoli szivekbe OszI csendben a mult vlssza-vlsizalér.
,fta mégegyszer végigmehetnénk Azon a hosszú, nagy utón f Fénytelenszemü öregek Etkipzelgellk álmodón,
Há együtt volna moitaz Akkori test, a mostani ész t He}, mindent újra kezdeni Nem volna akkor nehéz.
Csak sóhajtanak csendes-lemondón, Minden, minden hídba már — Barna a tevét, ráncos az arc, Megjött az ösZf.ctszdllt a nykr.,.
tltlnartcs Irma
— (Adományok az építendő templom javára)
Keresztény Nőegylet 100 P, őzv, Orbán Istvánná, Engelhort Ferenc, M. E., Leng Ferenc, tlr, Fodor Aiodámé, M. E. 10 P, Klein CeisÖ és Tőke (Jyőrgyoé 5 P, Nagy .Miklós, Iv-flncsics Jejiö 2 P, Horváth János, Pap Jó-is*r 1 P, - Jti tJnifitjiik meg, hogy a havl re/ajánlások bestédért « tenV b<n fo\'yík. Fogadják a nomesszivn adakozók ezúton is hálás köszönetit a Templomápítő Bkottságnak.
— (Felhívás)
A Katii. Legényegylet elnöksége Cz-uton kéri tagjait, hogy dr. Mulschen-bacher Kdvin viiági elnökünk felesége lelkiüdvéért mondandó szentmisén siCptcmber lilán, az"z szombaton reg-«o fél 8 órakor a felsíítemplomban megjolenni sziveskedjenek.
— (Halálozás)
Özvegy Budaj I,ajosné, ismert jó-nevrt nagykanizsai asztalosmester <>?.-végy*, életének 73 Ik évében elköltözött az élők sorából Nyolc éld gyermeket hagyott bálra. Holnap délután 4 órakor temetik a róni kai. sírkor! liaiot. tájházából.
— (Javult a zalai szőlő állapota)
A balatonarácsl m. kir. szőlészeti és borásíati felügyelőség Jelenti; a szólök állapota kielégítő. a bogyók fejlődése a tartósabb, átáraz időben megállt. A termés ki látás a szárazság következében esökkmt, minöséglerméí azonban javult. a rothadás teljesen megállt Az érés alá való kapálás mindenütt befejeződött. A ciomegcszöiők érése és értókeslléso mindenütt folya. maiban van. Annák óra 20—23 fillér kg.-ként. a borárak ls emelkedést mutálnak.\' a napszámbérck mindenütt emelkedtek és küiónöijen a fürdőbe. Jyek közelében erikebb munkáshiány van.
— (Agyonütötte a villanyáram)
még tavaly a nyár folyamén Deák József csurgói villanyszerelő tanoncé*. Mint jelentettük a szerencsétlenségből kifolyólag gondatlanság elmén eljárás indult Ulrich Kálmán viÜSnyMepI igazgató és Kaufmatm György /főszere lő ellen, akiket Ózonban a pécsi k!r. Tábla a2 ellenük emelt vád alól lel. menteit. a szerencséUenfl\' járl fiu szilig a táblai hélot ellen a Kúriához semmiség! panaszt jelentettek be. a semmiség! panaszt « Kúria mosl visz. SzautásPotta és « felmentő Hélot jogerőre emelkedett.
A gyakran visszatérő fejfájás, szédülés és szívdobogás nagyon sok cselben megszűnik, ha egy-Ideig naponta reggel éhgyomorra és esle lefekvés elölt is egy-egy félpohárnyi természetes .Ferenc Jósser ke ser őrizet iszunk. Kérdezze meg orvosát 1
|ÍnÓS<GB<neSÍZL<SB<N
BIITCRvizii
Nagy választék! Olcsó árak !
Az amerikai semlegességi
törvény megváltoztatására Roosevelt s.eplcmber 21-ia összehívta a sziui-tust. ^zt kívánja, hogy Amerika szá!. lithasfion fegyvert a hadviselő felek, nek. a jolek szerint nagy liarc lesz a módosítás körül.
Törökország cáfot
Azokkal a hírekkel si.cmten, amely rverint a török külügyminiszter moszk.
ai utjának eredménye egy tórök— orosz megnemtámadási szerződés losr, Ankarábön cáfolatot adtak ki. Nincs, török—orosz egyezményről.
Románia semleges
klváu maradni nfnden tokintetlan — jelentik Bukarestből — és •njttek liangsulyozására átnyújtották Beclin-ben a román kormány lúvataíos semlegességi nyilatkozatát.
Az olasz na/tó
a :engj-olorsíági lion okról írva, haditudósítóinak jelentése \'álapján azt Trja, liogy a s^keroket a néme\'.ek gyorsasa-gukkal érik cl. Most megmutatták, mit írnek a motorizált osztagok. Számszerű fölényben alig vannak, de gyorsasa,. gitkUl állandó m^^pet&oket okoznak «z ellenségnek és nem engednek idüt harci alakulatok felvételére.
Magyarország kül- és belpolitikája változatlan — mondotta Teleki miniszter elnök a MÉP pártértekezletén
A néhány hetes parlamenti szünet után a belpolitikai élet újból megindul, Ennek előkészítője volt a tegnapi pártérte ke* lot, amelyen Teleki Pál gróf ininlsi tej elnök nagy beszédet mondott. Örömmel szögezte le, hogy
üz ország népe mCgőrizlo nyugalmát és egységét. Ez a nyugalom az egész világon tiszteidet vívott ki nekünk — momJotla — majd hangsúlyozta, hogy a magyar kfll- és belpolitikai vonab-vc.ciés változatlan. Hangsúlyozta, hogy a kormány caalt magyar érdekeket szolgál és ezért tóitok bizonyos szük-ségintezked étekéi.
A MfíP országos értokozlolén a IliVz űs;i munkarendjéről döntöttek ezután,
amelyet majd még külön párlközi t»kc/lcl is megvitat.
Kormányzói kézirattal elnapolták a Ház ülésszakát
BudapOst, sícplcmlcr 11 A képviselőház ma negyed egykor formális ülést tartott, \'teleki bejőten-leltc, hogj- kormányzói kézhat írkcett, amely berekeszti az ülésszakot ás uj
ülésszakra hívja össze u Házat A napirendi indítvány értőimében péntek délelőtt 10 órakor tartja legközelebbi fUesét a Ház, amikor sor kerül a tisztikor és az alelnökök megválasztására
Rövid táviratok
Bár siorosOn véve nem tart.>:*n"k a badijeleutéiekhoz, a világ háborús helyjetére jellemzőek az alábbi rövid jelentések, nm«fjek valamilyen Vonat kb\'ási.aa miud össí* függésben \\anmtk az ellenséges kedésekkel.
A varsói német követség
11 tagu lisztviselőkuni, akiket a lengyelek Oz clUn\'iégeskcdés mcgktv-déjekor intomáliak, a holland követség közlH-njánlsáru most elhagy, hatiák a lengyel fővárost. Románjába menekültek, aiionnél Budapest és Ué csen át lémok vissza Berimbe.
A holland kormány
megtiltotta, hogy a jövőben menekültekei engedjenek holland területre. A tilalom nemcsak a zsidó emigránsokra,\' de minden nemzetiségű menekültre \\oo"(kodk.
Angol hadiha/ók elfogták
az egyik amerikai hajóstársaság két hajóját. Az amerikai lLa>ístárfaság most tiltakozott Washingtonban n két hajó őrizetbe vétele ellen, miután Sí -mint a tiltakozás mondja — megsértése a* amerikai semlegességnek.
A Keleti tengeren
biilosi\'otWk a hajóforgalmat Németország és Svédország között — „mondja egy stockholmi jelentés. Az "elmúlt Leiekben lélrojótt üzletkötéseket igy zavartalanul tudja lebonyolítani Svédország.
Lengyet repülő svéd területen
kényszerleszállást hajtott vágr* W\'ispy közeiében üzemanyag hiány miatt. A repülőkapitány és két műszerész csak luvéTSket vitt, fcgyner nem volt náluk. Őrizetbe \\«ltók a gépet és utasait.
— (A letenyel autóbusz)
szeptember 15-től kezdve napon!" délután 2 órakor Indul Nugykunltsá-rul és reggel fl óra 40 porckor Le lényéről.
— (Felakasztotta magát egy fiatal kanizsai marhakeresKcdö)
Szfrdán délután a Magyar utcában Üj. Tóth Péter 2Ü évos, nős, mai-ha. Icícreskedö ,aki Ui utóbbi időben so-kot betegeskedett, egy övailati pülouat-feiakasitotta magát. Mire rátalál, tak, már halott volt. Vitéz Czégényi Károly rendörröfeiügiotő és dr. iKsttó Mihály k r. tisitionos száüt ki a hefr. színi*, Megállapították, hogy Tólh Péter idcgto\'.eg volt és emiatt dobi" el magától az életet. Az ügyészség meg. adta a temetési engedélyi,
— (Halálos szere ncséUenség)
Szőke Gyula szigetvári viUflnygép-p*l BolCjOiö fafürészclö fehnásiolt az egyik vfílanyosilopM, nogy a gépet bekapcsolja a \\*ieléilbe, A sierencsél. len emnor a h-u méter magas osi\'op. ról Ucctl és kórházba vuló szóUitós közben meghalt. Valószínűleg Iwzzáírt Szőke a villanyaramvezctékliez és *z árain ölte m«g.
— Auuljnk Btf a fySuSl«>8l
A (lyümölcsleruielók Országos Egye. sülete állami lámogatásstd 17 agzató-berendezést állitolt fel az országban. Ezekben az aszalókbon szilvát, almát, kórtét a termelők csekély bóréri mc^aszO ihatják. Erről, vajAuiinl a gyümölcs-, szőlőtermesztés aktuális kérdéseiről ir a Magyar Gyümölcs leg. ujabb száma, melyből lapunkra hivatkozva, Ingyen mutatványszámot kuld a kiadóhivatal. (Budapest, V. Vilmos császár ut 70.)
Jóslat:
Élénk Bűét, folhSaSdéa, több helyim oső, kolofon ilvttir. A hS-mérséklői önökkor..
A Uetaoiologlml Intfarf miokanlmul <QecHKyj,10álIomáM loUíiilí i
HOménlSUat 1md»p mte 9 énkor: +144, m« na* +144, délb.o +19.&
OnndékOQ-U.
KAL\'AI ÉWjDJjjj
1139. szeptember 15,
(Fotylata* az-U, öMatrnl)
Mogáráktilt az ttj francla háboríts kormány
, Paris, szeptember li A francia háborús ¦¦kejMiány tegnap mégis megalaJrult. Dalndiereste terjesztette Lebrun etuíHt elé az uj kóWrVAnyttstát. Az-irfttok a félórás
kihallgatás után Jóváhagyta a hábo rus kormány névsorát. Datadler e miniszterelnöki tárca mellett h külügyi ós hadügyi tárcát i< vállalta, áottüet Igjzságügwulniszter lett.
Etffiérgeeedeit a gazdasági hm c Németország *» Anglia között
Az angol fómraftny uj fe»de^eWbon
a gazdasági háborúnak megfelelően dugárundk QuiuőKltett.mjndeii olyan árnt, ame\'y az ellenség cimero azél-i.tódtfc. Hadidug.\'uM az élelmiszer ft.
Ugyanityen intézkedésitnzutt a német kormány is. ¦ ! ¦
Az angol blokád «naris erezhető, miután
Hőbb irémetalföldl hajót elfog-ínk-63-arfcfól klkMőbo klsó r tok.
A hajók árokéazletót, amely Nómel országnak szó\'t, lefoglalták és" kirakták, a hítfókjM szabAdonengodík.
Hollandiában egyébként aggódnak a Nieow A\'rtrsterdtíin, a ICgitíigyobb holland óceánjáró gőzös sorsáért. A hajó NewvorkbÖl lnduh a !mult héten és már kedden meg kellett volna- érkeziiriO\' Amszterdamba. Azt hiszik, hogy o Ln -Manche csatornán aa origót hadihajók elfogták az óceán járót. I ¦; ! | |
A német és olasz saftó a „ktéheztefésrőf"
A német sajtó egyébként első oldalon foglalkozik az angol kb.nnány uj neuneteRencs iniézkedéseheí. Hangsúlyozzák a lapok, hogy Német ország felkészült o harcra.. EÜtéljk Ugyan ezt a h.irtímodort, mert nem* csak a német birodalmat, hanem\' ¦
az asszonyokat ó> gyermekeket Is kl akarják éheztetni az angolok.
Épp ezért a német kormány mindent elkövet, hogy rmeghlusit&a az angol tervet-. A, Dawning Street urai nem fogják élvezni kényelmes kkib-azékeikben, Imiként éhezik Némfit-, ország — Írja az egyik fup — mórt imiudent elkövetünk, h\'gy a hossza bábura helyett kétszeres gyorsasággal vessünk véget az ellcnséxCNkt\'dé-oeknck.
Síiíyösta förttííTtatt a lengyel-orosz határlncldensek
Moszkva, (.wpk.rrrbor ¦ 11 A\'Jangyet1 otasl határon a \'határ-inoidonsak- egyre jobban eJ!mé.rgo*ed nek.\' A lengyel katonai repülőknifind gyakrubbau-sé/lik meg az oroxz határt. Tegnap Jntkovlca kerületben, több lengyel buunbta\\«töt üldöztek vissza az orosz gépék. \'égy kétmotoros bonttfavélőt \'icszlillásni kétiysze-rltet«k,\'k»\'pilötáját\'őrtzc\'tbe ték.
Az nkrajnni hnWrreflzeu is \'több határ incidenti tőrtónt. Itt
három lengyol bombavető gó<
pet kényszeritettek leszállásra orosz területen.
12 főnyi legénységüket Őrizetve vették. ; I
Másutt is folynak n csatározások, - \'mondja a jelentés. I
Litván jelentés szjrlnt a litván határ mentén egy ne r.ugyobb meno-kÜH csoportok érkeznek. A litván\' hatóságok azonhui nem engednek, át senkit Lengyelországból. A me-nektjltck nagyrésze asszony és gye* rek, akik a bombák á\'tal felgyújtott falvakból menekültek cl.
Ifótaá\'nla\'Telé tíyomul a bekerített lengyel sereg
\'Bükartjat, szeptember i-i Az oroslenl hfetűrra nagyobb H-n. gyei tmjenektíU csoport érkeztttt Ezek elmesélése szerint a lengyel konmáuy ideiglenes székhelyén, Krzemacjiiozéji csak a katonai colpontokat bdihbáz\'ták a németek, a polgári lakosságot nanv éric bántó, dás.
Ugyancsak a meiiekÜHek jelentet-
j ték, hogy a délnyugati lengyel sereg a román határ feli* hátrál azzal a nyilvánvaló szándékkal, bigy jgy szabaduljon a német c-sapatok bekerítő mozdulatából.
A közlekedés egyébként vasúton Románia felé is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, miután Lem-berg körül már némOt csapatok vannak, i \\
Mussolini békeaktlója uj fordulatot kapott
Berlin, szeptember 14 Beríni diplomáciai körökben urv tudják, hogy Mussolini békeakcfrtjá uj fordulatot nyert. Atlolico berlini olasz nagykövet visszautazott Rómába, hogy Gíanoval ás a Dúcéval
tárgyaljon. Ezutlal nemes k szóbeli üzenetet visz, de irá;bell memorandumot is.
A látogatásnak és tanácskozásnak nagy jelentőséget tulajdonítanak.
A ma déli legújabb hadUJelehtés
Berlin, szeptember 14 A német véderő főparancsnokságának :mn déM hadijeU-ntése a Vetkezőket (mondja: ,
Csapataink délen már bl)g óteznek ellenállast s folytatják útjukat kelet felé; A LubHn-loinbargt utat Tomsv sov és Rawaruaka közt elérték. A Visztulát Sandomerz környékén több" helyen \'ftttépték a német csa. patok.
A Radom körü« megsenunHtetl hadosztályok lcfcgyv«i*zésével
60.000 fogoly, köztük több tábornok ii, 143 ágyú ól 38
tink került német" kézre.
Letette a fegyvert a 18. hadosztály
zsák-
is, itt ÍOOO fogoly, 30 ágyi tniány. *
Kubionát a bekerítő előrenyomulás folyik. Var^t keleti Irányból is bekerítették. Az előretört erők délről és délnyugatról is elérték q \\«ar8ó-SiedWi utat.
Modlintót keletre a Nejevet átlép-* ve a\'népnet <««patok
északnyugatról la elérték Varsót.
\' A repülőtevékenység a rossz \'idő ellenére is folyt. Két lengyel gépet lelőttek. | M
Nyugaton Saarbrücken ós_...Fenni bach közt a franciák "z eddiginél-is eresebb, támadást httéztek a Sieg-
fried vonal elé messze benyúló német állások ellen, do Minen fel dn$ megállították őket. ! -
Gdynia megadta magati
i Berlin, sajcptejmbcr M
Ma dé\'előtt 10.l6-kor Gdm;n meg adta magát. A bovonuló németeknek a város parancsnoka átadta a hutai*
A trancia haaljelvniés
; Pdris, szeptamber 11 a A frauda vezérkar kózli ma deT* bai ; Nchéz tUzérségUnk Saar-brfj|pkeutói delie a imagislatok ellcn é\'énkeii tevékénykedlk.
Használja naponta 2-szcr a ffoakdo!slóf dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Egycdárusltás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
özv. Itj Tóth Péter né sz. Pereszteg! Erzsébet, Id. Tóth Péter és felesége mély fájdalommal jelentik, hogy szeretett férje, Illetve fiuk és rokon\'
ifj. Tóth Péter
folyó hó 13-án este 7 órakor elhunyt.
Temetése folyó hó 15-én\' délutón V|5 órakor lesz a rónu kath. temető halottasházából^
flz engesztelő szentr^lseíal-j dozat drága halottunk lelki--üdvééit f. hó ifi-én délelőtt! S órakor lesz a ferencrendl plébánia templomban.
Nagykanizsa, 1939. szept.14".
Áldott legyen emléked ! | Nyugodjál békében 1
StíwvíUMOilittiok rielliititl kírjOk I
Alulírottak fájdalomtól megtört -szívvel imlalják, hogy ifelejthotellcu driga .jó édssanya, any.Ó8,-nagyúrva, dédanya és rokon
özv. Budai Lajosné
nill. PfPitdlor RoxilU
eleténuk 73-ik; éviben folyó hó 13 in délután Ui5 órakor a haldoklók szentségének á|tatos felvétele után az Úrban elhunyt. \'
A megbol\'logult hull tetemét folyó\' hó ts-én dL.jfan 4 órakor kitérjük a temetői fiyaszhAz\'ól a róm kath. egyház szertartása szerint örök nyugvóhelyórc.
Az engesztelő szentmise-áldozat folyó hó 15-én délelőtt 9 órakor lesz a szentferencrcndl plébánia templomban az EgekiUranak bernutalva. \'Nagykanizsa, 1989. «zepti li-én.
Aldilt Iwaji eottaka! Bywdjek miíni.
BwUl jqiihuüü MrJ. Tmkác* Sioc dorné, Budai Jano«, fmho, Lajos,
hlváo, Budai Katalin férj. Skrtc% Vercn-.oó, Buda! Mái Ja fcrj. Uuda Anlalas, Budai Roia>l* lérj. Tan-Cionfcorx*"\' Lsjöiué; Budai Mziffrlolat
térj. Sár««i Jiaamé.-gyermakcl, ve)el,i menyei, unokái, tlédunokái ön n,gyá>.-szo\'ó rokonság.
Ofc&?n?sjjot
Brlglevlcs István lelt • ¦megyei aljegyző
Zalacgerszggröl jolonllk lapzárta ulán, liuKy a-malniuegyi-i kOzgylllé-sen Hriglevics Istvánt választották meg "íármegyel aljegyzővé, illetve szolgablróyá.
APRÓHIRDETÉSEK
«\'Illír, rnlndcn további «6 Ö Hltír, fiolköirvp lO-walB (0 «IHvmlM<n.\'l«aSbl int Antik,,
ÁLtAS
1 Mlntlerifü wsaMoitrill sionnnll beléptire felvétetik.•\'Gsertgeiy ut 27/a. fOId-silnt.
LAMAS-tiZUETHBLVISÉO
Újonnan épült MteatttlMba komlortos lakások kiadók, Kiiíly.ulCfl 28. Z4S5
KÜLÖNffim
Firykéwuók flyy»|«ital i Márkán gépek, filmek, lemezek, papírok, legolcsóbban, kldoigoíás l«BB»cbben Vastagít fotó-szaküzlet és laboratodumbaa, Pö ut iO, 1815
¦ HaVwaacoe) kényetmai ewkolt aató kl-rándabiva megrendaltielo : Kaaíman Manó. Teleion; 222. 1552
Mindennap! leveledből ösaícgiiujtöft bétv«a«t, téal vagy nj lömegekét, mi-gyöt éi fifllláktlt, leloszlatoli¦ gyflpW nyéket bármikor - megvítelie keretek, — fiarbarita Ujoa, a 2tM Kotlöny f* •zer-beaaWlo. firdeklMnl -lehet-telelőn 78 « vagy.azetnélyesM mittaenajip d. u 8—7 óri köiCtt.
Ij
boriiul
. -ZALAI tteÖMf
htrdütöinél ¦ -mésérvhteikt
POLITIKAI NAPILAP,
Kiadja: „Kűijaidaaájtft.T^Hagykanljia*, Pelblóa kiadó: Zalai Károly Nyomatott t • „K3igaidasáal R. T, Nagykanlzaa"
nyuridajábaii hbtjykbtiliaíh. (Nyomdáért teleli Zalai Károly.)
79a Évfolyam 211. liánt.
NagykaniZM, 1039. ixeptetnber 16. szombat
Ara 12 «II.
ZALAI KÖZLÖNY
és fdaattUníali Pö«t \\ wfe nktAm hrtkftraap défatfia.
POLITIKAI MAMUP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Kosrnoly órákban
Elöilíctési ara: egy bóra a pengő 40 fillér. Szerkejzioaéjl i» kUdóliivatali telefoni 7& az.
»A uögy onagyar Sorskérdésekben minden magyar egyformán gondol. kodIk«, - hirdette Teleki Pál gróf miniszterelnökez a kormánvcl-uökl (megnyilatkozás teljes mértékben fedi a (magyar heíyietet. A nemzet a nehéz és komoly órákban önmagára talált és egy emberként ál* kormányzója Ós kormányt) mögött. Az a fegyelmezett nyugalom, amelyre felfigyelt a baráti és ellenséges sajtó egyaránt, ebben a nemzeti egy bégben, ebben az egyformán gondolkodásban leli magyarázatát.
A [magyar parlament megkezdte nagy óSZi munkáját k politikai életünk ugy beteó, mint külső vonatkozásban változatlanul -szilárdan áll azokon az uiapokon, amelyeket kormányaink már két évtizeddel ezelőtt\' lefektettek. Almikor Teleki Pál gróf (miniszterelnök páitja első őszt értekezletén hangsúlyozta, hogy külpolitikánknak az az Iránya, amelyei legutóbb az uj országgyűlés Össze-ü\'éxekor Magyarország Kormányzója JelÖU ki, változatlan, a párt tapsai -z egész B/emtMt véleményét és akaratát fejezték ki. A iinimSztcielnök felvetette a kérdést, hogy .miért la lenne változás? Egy nemzet-mondotté— ame\'y önmagát kormányozza, amióta visszaemlékezik, nem lehet elhatározásainak alaptételeiben iwtt imbolygó, sem hirtelenkedő, *#m( pillanatok benyomása a\'ntt határozó. Utalt a miniszterelnök ane^bogy a külpolitika olyan terület, amelyen káros és felesleges a sok beszéd ési azzal, hogy kijelentette : külpolitika) irányunk marad « régi, mindent megmondott, amit a jelen viszonyok közölt imondanl kell és lehetséges
Beszéde további wrán hangsúlyozta az;t is, h így a magyVar kormány belpolitikai cseleke deliéiben éppen ugy, ImJnt külpolitikai magatartása-ban csak » nemzet érdekelt szolgaijai csak imagyar érdekekel szolgál Nincs és nem leh\'-t cteklntetten Nenkl-írta gyárban kétség s inkább«z óvatos előrelátás, .mint » szükség magyarázz;), hogy a miniszterelnöki programadás említést tett a konkoly hlntőkroi is, akik mindenféle álhj-reket próMinak terjeszteni, baráti vagy más államokkal való kapcsolatainkéi Illetően.
Európaszerte háborús lázban égnek az országok s mi ugyanokkor zavartalanul folytathatjuk a nyugodt munkai politikáját. Szolgáljuk azért, mert ez a ont érdekünk, de szolgáljuk azért is, tmert ez Némolország-nak, illetve a hadviselő fe\'cknek h érdekük. A\'tálában, hangsúlyozta Teleki Pál gróf, a hadviselő feleknek az az érdeke, h*gy a Dujiame-—dencében béke Jeg\\en és folyjék \'a nyugodt termelő munka, örömmel, niege\'égedéss\'.11 és büszkén szögejJhet jük le, hogy ctéren nálunk nincs is hiba. Ebben az országban valóban zavartalanul folyik ÍP^ternidÖ béko munkája s ha történtek Is bizonyos kivételes intézkedések, nyugodtan: vallhatjuk, hgy miásutt, más államukban, Búkkal értőbbeket léptet-
Egyre szűkebb területre szorul a lengyelek védekezése, a nyugati német határon munkában van a tüzérség
Már a brestlitovszkl. erőd-övbe Is behatoltak a németek — A körülzárt lengyel csapatok áttörési kísérletei meghiúsultak — Lemberg-nél és Varsónál visszaverték a német támadásokat — Saarbrückant a németek kiürítették
Paris és London „megígérte" Benőének Csehország feltámasztását (?)
Az európai ellenségeskedéseket a hírszolgálat is megérzi. A lengyel hadi jelentéseket például csak rádión át Jehct (megkapni. így mig a teafj napi napon egyáltalában nem állt rendelkezésűukro lengyel hadiieí©iH tés, ma, az eddig érkezett hírek köi zött ezek vannak tu,sulyban.
A lengyel hadijelentés
szerint a német repülök Ismét sok ke\'ctlengvelországi várost bombáztak. A Narev környékén bohatoltné-met csapatokat o lengyelek1 íeldcrl-f tették. A biaiowi erdő nyugati szélét tovább tartják a iengvdek. Léva. roczka környékén a német péncéiof? oszlop támadását visszaverték, két német repülőt lelőttek. Me^sümmh Kitettek egy páncélos osztagot escgy gyalogos osztagot is. Loyltz\' környón kén aiiég heves harcok folynak. A Visztulát Opatovnál sikerült a né-íiieteknek átlépniük. I
Varsó környékén járörhaifcok vajii nak, - mondja a lengyel jelentés. A| külváros el.\'en intézett támadást s|i került vlsszaevrni.
Lemberg is visszaverte o$s ellene intézett támadást. A harcokban a polgári lakosság Is táfni\'oga^ta a hely* őrséget.
Minta je\'enlés\'m"ndj:^ 12-éneslig\' a lengyelek 13,01)0 scbesületlen német foglyot ejtettük, köztük 350, fői
képp repülő és imOtorosztagos tfszj tet, 18 ágyút, 215 gépfegyvert, 170 harcikocsit és ezernél több gépkocplt zsákmányoltak, 210 német- repülői gépet lel öllek.
Az eddig beérkezett nérxi jelentések csak Vrrói szólnak, hogy a lengyel kőolaj és földgáztelepek német kézre kerültek. Ez rendkívül nagyjelentőségű, mert a lengyel o\'ajlenme\'és évente 500.000 tonnát tesz ki. Nyugatról o hivatalos !
fronola hadljelentós ezt imOiirfja: Csapataink u helyi Jellegű előrenyomó ás, közben foglyokat ejtettek.
Olasz lapok haditudósítóinak jelentése szerint a frafuciák mintegy 1601) Iméterre nyomu\'tak dő-eSaar-: bWWcsn irányában. Saarbrücként a németek kiürítették, i
A francia haditudósítók a kéleií badszinlérröi ina (megjegyzik, hogy a íengyc\'ek helyzete a középső s^i* kaszou ini^gjavult, két szélen a bekerítés tovább folyik. Középen a Bug és a Visztu\'a vonalat jól tudják; tartani, u békélteti csapatuk pedig Össze k öttel est kapva a Varsó körüli törzzsel, ellentámudéMikbh is meJ hehjek. Ezek sikere elhárította a köz. vct\'cu veszélyt Varsó felöl.
A ma déli német hadljelentés
Berlin, szeptember 15*
A német véderöftipamiicsnokság mbl hadíjelentéséb3n közli, hogy a német csapatok 11-éu keleten éH délkeleten
Atlóptók a Lemberg —lublinl vonalat.
A Kulno környékén bekerített sereg délkelet felé megkíséreli
áttörését meghlusitotiák.
Ugyancsak tnieghluMtották a Varsó körü\'i sereg keleti \'
áttörését, miután
az felőrcnycuivuló csapatok délkelet és északkelet felől Is elértek Varsó Prága nevű külvárosát
A Bnesiylowsk-I erődi&ményekot észak felől (megközelítve a német csapatok i i
behatoltak az erődövbe, A fellegvár még lengye.1 kézen; van.
Német kézre kerü\'t Gdynia városa ulán a gdylnlal déli kikötő Ls.Kutno környékén linég nagy harcok vau-/ nak. A repülök a rossz időjárás eU
lenére is tevékenykedtek. Heyster-nes kikötőjében a repülőknek bW hatással sikerült e\'sflllyesztenl a* ott horgonyzó lengyel hadihajókat.*
Nyugaton
tüzérségi füz.voít - mondja a német hadljelentés - Saarbrílckcntöl északra. Swelgnél, ahol a franciák támadtak, a német erős lüzre visszavonultak a franciák a határon tuba. Német tcrü\'et ellen támadás néni volt, fejeződik be a néiniL\'t véderő-főparancsuokság legújabb jelenlése.
Olasz hadittídásitó felenlése a harctarehrSl
Rcjfinte, szeptember 15
A Sljanpu tudósítást közé\' a nyugati hfldsz in térről. Eszeitnt a harw cok bávábbra Is a wardtl erdőségekben folynak-
A ke\'etl hadszíntérről érkező olasz je\'ontések szerint Rado.ni\' környékén a nagy hadizsákmányon kivüt « ten-j gyet kormány által vásárolt nagy alkohol, dohány és sárgirézkészlétkiH bJanninda is uém;2t kézre került.
A lengyel halott ik SZiimla ft harci-1 kocsik túlzott használata miatt Jgan (magas, - mondja u jelentés. Az áttörési kísérleteket Is /mind motorH zú\'t osztagokkal hiusitják nseg.
Udzban ís Járt a tudósító. Ott imioden csendes, a város alig szenvedeti valamit. Az üzletek is hyitva. vannak és a márkáért két zlotyt ud-nak.
Benes cseh kormányt atakttott Pátisbait
Párj:-, Si#|itenilí<r [S íicrirM\'k megalakították ai ideiglenes cselt konnányt Állítólag igíiclet kfp-lak, liogy Paris és London kormánya elismeri «/t a cseh kormányt. AU\'>-lábaa niindon jel «na mutat, liogy Benes folytatja liilboru aiaití polü.\'ká-Ját egy uj Csclistlovákin ínlckébOn. (Folytatás az 5. oldalról)
tek életbe. Kötelessége volt hatóságainknak Iminden \'ehető eshetőségre felkészülni s a nemzet egyetemi) tudja, hogy ha további intézkedésekre lesz szükség, a kormányhatalom azoket is imegbes\':i, de mindig megnyugtató formában, akkor ós ugy, « niikor és ahogy a nagy magyar kö. ^ősségnek arra szüksége lesz.
Igen, ebben az országban nyugodt termelő munka folyik". Ékesebb bizonyságot erre elképzelni acjaji lehet annál a lénynél, h^gy megkezdte sok és nagy szociális probléma megoldására .hivatott munkáját a magyar törvényhozás. Nagy és szép n program, amelyet Teleki Pál firól l^ljei-tetett, b a józan magyur köz-
vélemény szívvel-lélekkel teszi ma* gáévá a kormányeinöknek ama kívánságát, h^gy niegteremtvc minden vonatkozásban a nemzeti összefogást, nyugodt és ¦méltóságíeljűs\'lég\'-körben tárgyalja le parlamentünk a-sornn következő 16, javarészt szo-dálM törvényjavaslatot , ; . /\'
ÉAL\'AI ftOZLONV
A magyar kormány hidegvérrel és nyugalommal követi eddigi külpolitikáját
Gróf Csáky külügyminiszter beszéde a kOIOgyl bizottságban
, -\'\'Budapest, szeptember 16 .A* képviselőház külügyi bttottsá-gának cslltőrtökl Ülésén Csáky Isi-vau gróf külügyminiszter u\'szIcL\'sen beszámolt a kiilpo\'itikui helyzetről.
Mlqdeiiekeiőlt megállapít itta a külügyminiszter, h>gy az a uyugn. lom, amelyetu magyar közvélemény tanúsít, Igazolja azt a nieggyőzVídéd, h«gy a Mihgyarság a világháború utáni politikai aktusokat csak fegyverszünetnek tekintette, bárhojiy.;n Is nevezték őket a iioiiizctkűsd konferenciák. Évek óla bíztunk, -mondotta - bagy a Józan é>z politikája feiülkorek-\'dlk és sokat türi/ünk, szenvedtünk csak azért, Ingv elkerüljük a fegyverek ropogósát. A most cKii\'t fegyverek ravaszát Is Í91!í 20-bJn húzták fel.
- A magyar kormány hü nvuadt elődei politikájához, inogiriztc hűségét bjrálalval szemben. A vezetők
elszánt ak;u;ita mögött a fegycL\'m-mei fegyverekben álló éi egyn? izmosodó magyar, hadsereg áll. Népli politikánkhoz híven részletesen ki. dolgozati
kisebbségi javaslattervezetet nyújtottam át a román kormánynak,
amely minden magyar sérelmét orvosolhatja, A vá\'nsz még késik, p:-dig egyhamar nem Ismételjük meg
az ajánlatot. Magvaroiszágiiaknincs támodó szándéka, igy nincs szükség m-agiicmtámadási szerződésre, elb\'n ben egy kisebb-égi szerződés*! gyors ütemben meg kell javítani o légkort, látnunk kei\', h\'gyan hajtják azt végre, csak nZután \'ehet szó politikai kapcsolatok revíziójáról. Jugoszláviával könnyebb a helyzetünk és Igy reábízhatjuk, akar-e Ilyen szerződést kötni velünk, vagy sem. Rámutatott ezután a kü\'ügyminisz ter a na, hogy a magyar kormánynak felesleges semlegességi nyilatkozatot tennie, mert a halárokon viaskodó felek részérő\' sein;niifé\'e veszély nem fe>| nyeget. Meicg szavakkal emlékezett meg Mussoliniröl, majd Hitlerről, a kik az Igazságos békéért küzdeuek, majd leszögezte, h így a magyar kor máity hidegvérrel és nyugalommal tnindeu viharon ál követi eddigi b> vá\'t politikáját, érdekeink megvédésére szi k rászáll un k és ha kel\', utolsó emberig tudunk küzdeni,
A külügy miniszter beszéde az egész országban nagy visszhangot és megnyugvást keltáit s meggyőzött mindenkit arcó\', h igy jó kezekben van az ország kormány rúdja.
Amiről az újságok irnak
Az ostrom alatt álló Varsó
Formaruhák, sapkák, intézoti felszerelések
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
Állandó mütor.iáraok hítkoirjapokon Budipeil f. miuorán
6.45 Torna. — Hírek, — Költemények, — Hanglemezek. -- 10 Hírek.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idö-járásjelentéü. — 1240 Hírek. — 13.20 Időjelzés, időjárás jelen lés. - 14.30 M-
rck. — Műsorismertetés. — 15
Árfolyam bitéit, utad árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idöjárásjo-ientés, hírek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyohen. — 19.15 Hírek.
— 21.4Q Hírek, Időjárásjelentés, hírek szlovák és mogyoroni-sz nyelven. — 22.40 lürek német, olasz, angol és francia nyaltén, — 0.05 Hirck,
BUDAPEST I.
18.20 ClAppy tánczenakar. — 18.40 —18.50 Sportközieményék. - 19.25-A kassai Rákóczi múzeumi. Közvetítés Kassáról, neszelő Schaikház Upót. — 19.55 A nádió Szalonzenekor,,. — 20,25 Külügyi negyedóra. — 20.4(1 llettycy Aranka ós Táray I^rcnc klasszikus előadóestje. ~- 21.10 I^rlis pali cigány zCiicküj*". — 2G (ióílerieh liizella zongorázik. —-23 Hirck eszperantó nyehen. — 23.05 Jamiulok és táncszámok hanglemezről.
BUDAPEST II.
10.25—19.50 A lládió Szalonzene. kai«. — 20 Hirck magyar, szlovák és magyar—orosz nyelven. — 20.20 Szórakoztató hanglemezek. — 21.10 J)r. Kemény íiúbor előadása, — 21.1(1 idö-járásjeleuté-s. - 21.45-4i.15 l\'orlis Pál dgányzenekora.
Becs
10 Zene. — 20.15 Tánézene. 22.30 pranck: A-dar hegedű- és zongora, szonal". — 23 Lipcse. — 21 líecllio. ven} Ti«*nőt változat és fuga zongorán, utána kis rádiózeuckor.
Szombat
BUDAPEST I.
10.15 \'Ifjúsági rádió.- — 10.45 Mit nézzünk meg ~ 12.10 Szmiriiov Szer. gej\'orosz balalajka zenekara. —,13.30 A1 üveglemezek. — 16.15 Móra pa\'nka meséje. — 17.10 A rádió |k)sláju. — 17.40 A Uáílló Szatouienokara. — 18.15 Kállai ICrnó előadása. — 19.25 Sándor
Anna és-Oláh Ferenc magjai- nótákat énekel, kisen Ivurina simi cigányzene, kara. — 20.10 üatafnb u kalitkában. < Hangjáték kél részben. — 22 Gárdonyi Zoltán és SchuUer Josy kétzongorás műsora. — 23- Tánclcmozck.
BUDAPEST II.
19.20 MC/ögazdUsági félóra. — 20 Hírek. — 20.20 Hanglemez. - 21.10
Koncmé Keömley Blanka énekel. —
21.35 Időjárásjeleutés.
BECS
16 Zenés Iwhotflt. — 18.30 Zongora és garilons/óló. — 20.15 T«rka-esl. — 22.30 Münelicji. — 21 Boroszló.
— BntorkUHltiinakat tekintse me-f minden vetelkényazer uélkll. Kop«tel» bulotiriihii.
Az előrehaladott korral járó betegségek, ezek közóit ku.onösen az Idült tzékrekedée a\'atiycres bán-talmakkal, hosszantartó gyomor- és bélzavarok étvágytalansággal és le-soványodással egybekötve, a tisztán természetes „Ferenc József* keie-rUviz rendezeies használata által lényegesen meglavulhatnak. Kérdezze meg orvosáll
A Varsóért folyó liánok a vüágér-deklödés középpontjába áUitolták a lengyel fővárost. Varsó a háliortiuláni Lengyelország kulturális és gazdasági középpontja lelt. A város feslöien lek. szik a Visztula kiemelkedő b«l pari-júu. A Visztula üt 450 mélcr széles s az év legnagyobb részében « na. gyobb hajók számát* is járható. Varsó azonkívül keresztező pontja a Nyugat-Curópából Berlinen at és Déleurópá-ból Oroszország felé vezető utaknak és vasutaknak,
A kedvező íólilrajzi 4 előfeltételek okozták, hogy Várté kis halásxlalucs-teáitól miOiósviirossii lejlőtlöll. A krakkói rczideneiának löíHl-bun Varsóba való átlielyezése indllolul meg az uj főváros virágzását és kiépülését. Számos építőmester, srobrász és festő sereglett össze nyugatról és keletről egyaránt, akik azután nagyszerű templomokkal, pajtákkal öklícilék a ?á. rost, amely a XVIII. Slázud vége felé a* .r.szaki paris, dicsérő jelzőt is ki. vívta magának. Varsó megszépítésének és incgnügyobhilásilnak röfázisai a szász II. Ágost és III. Ágost uralkodási idejére esett, amikor u barokk és a rokokó volt " virágzó stílus Európában. |.egföké|>eii "MMiban a feloszlás elölti \'utolsó király, Ponjai ,vski Szaniszlö uralkodása alatt a klasszi. clzmus virágzása idejében fejlődőit legnagyobbat a város. Ex a király ugyanis ad varát valóságos kulturális és müvésd központtá telte. Lengjél\', ország felosztása, 0 számos háború és fölkelés akadályozta azután a l\'cjlö-dést és sok érlókcs dolog pusztult cl.
(A város összképe a Visztuláról gyönyörű látvány) nj\'iijt. Terraszszcrüen emelkedik a pari felöl a polgári \'épületek, paloták és templomok sokasága. Az északi és legrégibb városmaghoz csatlakozik a XVI. században épüli úgynevezett újváros-, amely azonban természetesen maga is ma injár cgj\'ik legrégibb része a városnak. A XVII, bzáiad ót\' a város főleg déil és nyu-
gati irányban fejlődött. A inal Varsó legnagyobb részében teljeen modem európai városképel mutat, amclyal széles üzleti utcák kereszteznek. Sok ha. talm\'is park élénkíti a városképet. A Visztulát négy hatalmas hid iiidalja át, közöltük a nagysi-Crü Poujatorszkí Ind, amely a Prága nevü elővárost köü ösz-(>/c a régi várossal. A háború után lebontott orosz épilcsű erődöv helyén hatalmas [jarkokat és sporitclepel lé-lcsile|lck. A 1 város körül pedig számos villanegyed és kertváros keletkezett.
Az úgynevezett Vár-tér választja ei aL óvorsót az Ujvarsófól. A tér köze. pén áll 111. Zsigmond 2(1 méter magas emlékműve, amely Lengyelország legszebb művészi alkotásainak e_gyikc. A \\{t keleti oldalán emelkedik »t egj\'-kori királyi kastély. Ettől északra és a kastéllyal összekötve fekszik 0 SzCnl János katedrális, amely Varsó legrégibb és icgjelcntöségleljcschb temploma. Még a XIV. században épitci-lék, mini gól csarnok templomot, a XVII. században pedig részben reneszánsz stílusban alakilották ál, míg 1833-tói 42-ig ujgói stílusban rtstau. rállák. A templom >o\\i nemzeti em(lé-ket őriz.
Varsó számos temploma között Cint Ütésre méttó még u borokkfxáll Szcnl Márton vagy Ágoston templom, amelynek s*abudon álló gót tornya, van, p SzCnl Kázmér templom Szohjeszki márvány siiCmlékével, a ferences templom, amelynek nagyszerű freskói cm. Ülésre méltóak, a viziláeiósok háromhajós temploma, amely Varsó egyik legstílusosabb építménye, végül a rö-rög-orthodoN S\'entháromság lempioni.
Varsónak fclenleg 1,220.000 lakosa van, ebből 07 százalék római katolikus, 1.9 százalék evangélikus és 30 százalék zsidó. A város katolikus ér. seki székhely, Itt székei "azonkívül n lengyel orllmlox egyház fóje is. A városnak egyeteme von, azonkívül Itt központosul az egész lengyel szellemi élet minden ága.
1933. fizepterriDeT lé
Katonai felszerelések egyenruházati cikkek
egyadöl [ogolcsólíban beszerezhetűk BELEZNAI IMÁL
Sugár-ut 53. «¦ Telelőn 625.
Klskanlzsa és a tízéves terv
Nagykanizsa tízéves városfejlesztési terve azt írja Kisknnizsái\'ól.hogy azt ,meg kell hagyni eredeti jellegében. Emiatt többfclöl elégedetlen megjegyzések hallatszanak kfskanl-zsai körökbőt. Pedig ezek a -megjegyzések fé\'reértéfCn alapulnak. Hogy Klskanlzsát a városfejlesztés szempuntjábót nem lehet ugyanazzal a .mértékkel kezelni, mint Nagykanizsát, efelett nem lehet vitatkozni. De viszont az ls vitathatatlan, hogy akár volt városrendezési terv, akár nem, Kiskanizsán az ehnult 10 év alatt sokkal több történt, mint azelőtt ötven éven át. És fog tőr-lénnl ezután is. Biztosíték erre - dr, Krátky István polgármester, aki eddig ís minden ténykedésével bebizonyította, bs^-i!. van gondja Kidtanl-zsára Ős h.igy fanatikus várossze re tétének Klskanlzsa Is alkotórésze. A városfejlesztési tervben nom lehet benne minden, dc a polgármester terveiben igenis benne van anost Is cs a jüvöiie is Kiskanizsának sok . prob\'ómája, igy a kiskanlzsal útviszonyok íendezeVe, a torootermes uj kiskanizsai iskola lé\'.esítése, az olyannyira szüks<^ges és hasznos le. csapolások ügye és sok egyéb teendő Ki-skanízsávni kapcsolatban. Különbéi) pedig : - Nagykanizsa erős-bödésc, fejlődése muga után vonja a kLskajdzsai fejlődési igények kielégítésének több lehetőségét és fordítva : - erős, fejlődött és elégedett Klskanlzsa elsőrendű érdeke Nagykanizsának\'is. {\'
Hősi naptár
Kimagasló bátorságával tant ki c/co
a napon a kclctgalieuu Bucsác kör-
_nyéki Zielonfli Szakái
I 19IS II IE I Sándor, volt soproni 18. I-JL!=-—] honvéd gjalogezrc/lbell
honvéd.
Az clhulAuiadásl követő roham alkalmával halált megvető bálorsággol töri az. ellenségre. Példája mindenkit magával ragadott, magyaros virtussal küzilöU, mígnem halálos .sebbel éWt-Wlcnüi CkOtt össze. Hősi emlékéi a nagy ezüst vitézségi érem adományozásával örökilclto meg.
Farkas Józscr volt soproni 18. hon-védgynlogC/rc;llicli szakaszvezető ís Szilvás János tizCdCS a kelelgailciai Huosas környéki Zielonn-Í ütközctlH\'n tűntek ki. \\ roham alkalmával olj-un Lnlállmcgvclő bátorsággal rontottak Hz. ellenségre, liog>\' pélilaudásukkal a már-már kétesre forduló helyzetben baj-, társaikat is magukkal\'ragadlak\'és ily. módon á roham sikeréhez lényegesen hozzájárultak. I-arkas \'szakaszvezető ez alkalommal súlyosa,) megsebesült.
Vitézségükért mindketten fc\'2. osztálya C/fis (vitézségi, érmei kaplak.
Krómacél és alpacca evőeszköz
nagy választékban
¦ájoa Testvéreknél.
Olcsó írak I
1936.\' «eptember 16
330 szegénytiátnák 61
a Sietit Vince Szeretet EgyesOtct lelkes kanizsai hölgyei
¦Alig «gyo*l)iet Nagykanizsán,
amely olyan c-wnde\\*n, zajioiaimt tévé kenykodno, ndpt a S*©nt Vtoce Szere-lei ggyosület. Körülbelül egy éve bon (ott zászlói és a téi ól" m\'flküilik mint-©gy 70 hdlgyUtgiavoi, ólén dr. Hc<ryi Lajosrió, városi főjegyző nojóvel, mint eliiőkassronayal. Mindössze néhány hónapról v«n tcluU szó és mégis most, amikor P. Kőhlcr Perem; lai.t. rislA-alya, a s^nt Vinre Szei elei ligyesülct országos felügyelője Nagy. konlzsíra érkezett, a esentlescn mim káfkodó kis egyosülctnok a kővetkezők ről volt módjában beszámolni:
Egyotien íl\'lér nélkól kezdték - & rövid IdŐ alatt 330 kanizsai szégYnvi és beteget latnak xji, gondoskodnak, róluk, látogatnak meg.. A kórházbu naponta átlag 10 SiOgény ka1( ebédel ingyen, ha valahol betegei látnak vagy\' tudn-\'k, érdeklődnek viszonyai íelöl, segítenek otthon ápolni, házal gonddal, a gyermekek ruházatai foltozni, mosni, rendbe! 10/ni. a lelkekel megbékél telni, fehérneműről, ruháról gondoskodni, ugye*.bajos dolgukba eljárni, a gyermekekről gondoskodni. Egyszóval megteszik Mindazt, amit a katolikus Cnriltts a katolikus sdvnek bugall. Testvér 0 testvérért t
penkÖU gondolat\' s.cnl Vince példáját követni ; cícuilheii, zajtalanul, senkitől sem \'Alva, vagy tutivá. Csak a szegény felebarát érezze, hogy sefti, leltek rajta. Kszményi felebaráti szeretet, amilyent csak a paulai s*cn\' Vincék, p: Don lioscők és a többi n x gyok produkáltak, A S»cnt Vince Szo. rclol Égyesulcl szervezete melleit scgl-tőlArsul ot< van a leányok, a |,uj*i-. kák. sienczclo. .MmikiLsIcinyok, liszt-vi\'clőnők, szegény liázlarlásbcJi "ajk.il ina-ot!ak, akik szabadidejükben a Fele Isirúti s.Oretotel szolgálják megható ál-dozatossággal. Iiuhákul, fehéruemül varrnak sajátjukbúi a szegényeknek és Így szolgálják a nemes gondolatot, fis Lz a gárda ma már nagyon szép működési terel tölt be a városban.
Ahogy dr. Hegyi lejöné elnökasz-szonylól értesültünk, az ősz folyamán a SzCnt Vineo Szeretet Kgyvsfilci kilép a nyilvánosság elé is, és karitatív tau. ffilyamot rendez « hölgyek Vészére a kórház eayik, crn- a célra átengedett termeljen. Dr \'lakát-* Zoltán kórházi igazgató-főorvos a legnagyobb készséggel állt a hölgyek rendelkezésére és ügyük támogatására. Karácsonyra a tagok által készített munkák kiált-üisra és eladásra kerülnek, hogy filléreik a jótékonyságot szolgálják.
¦Aki Úttá a torinói Don iíosco műveket, a 10.000 leikel számláló szere tat-varost, aki végigkisérle « P. Köhicr állal filmen l»emut"toll szeretet-inléz-ményeket- a különböző országokh\'-u, meg tudja érteni, mit jelen\' a kis mustármag, ami Nagykanizsán is kikelt és ami terebélyes fának Ígérkezik, hála lelkes munkatársainak és fáradhatatlan cluökossíonyának.
(Ajánljuk e/t az ogyosülclot a nagy. közönség megértő szeretetébe, főleg a közeledő téM Időszak alkalmával.
BAJJAJ KÖZWMni
1 Naptart Szeptember 16. szombat Rom. kat. Kornél p. Protestáns Edit. Izr. Thlsrl hó 3.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától eat« fi óráig (hetfft, tsexda, póntek délután kedden egész nap nőknek).
Zala népének a komoly időkben való magatartásáról és a mai zalai kérdésekről nyilatkozott a főispán és az alispán
avármejíye törvényhalósági bizottságának őszi közgyűlésén
Za\'aegci-szeg, szeplcihber 15 Zala vármegye törvényhatósági bizottsága élénk érdeklődi\'s mellett tartotta közgyűlését. Uj arca volt a teremnek: a zsidótörvény alapján kimaradt tagok, már mnn * jeteutek uieg a közgyűlésen.
Vitéz Teleki Béla gróf főispán
mérgen elparentál U dr. Fábián Zsigmond nagykanizsai tb. főügyészi ésFcrenczi Gyula lenti plébánost Ezután a unni világpolitikai hslvzo-let tette szóvá a főispán. ¦
- Ezekben a rendkívüli komoly Időkben - .mondotta — nekünk minden exhotősegjv készen álba és jogos magyar nemzeti kövelelcsi\'in-ket egy pillanatig sem" tévesztve szem elől,* az* a kötelességünk, h gy komoly higgad t-iiíggil, nagy magyar céljaink elérése érdekében egy akaraton és egységet .m\'utjitva dolgozzunk, hogy erősödjünk. A nagy magyar sorskérd ésskben ezekben az Időkben nem lőhet magyar és magyar között ellentöt.
Azt a nyugalmat és fegyelmezettséget, amelyet népünk mutat, kötelességünk mindnyájunknak továbbra is megőrizni, mert ez,tizlositja legjobban vezetőink számára a határozót! kormányzást és cselekvöképssséget, ez szerez más nem*tck előtt nemzetünk szántóra tekintélyt és meg*
becsü\'ést és cz a mágutarlás egyedül képes arra, h -gy belső erűinket nö-\\cije. Megnyugvással állap|to(m meg,
hogy ,
Zala derék népo példásan viselkedik 0 komoly Időkben.
Arra kérem, h így a mindig akadó ál hlrtcrjesztőknek, koiikolyhintőknek és nyugtalanságul előidézni akaróknak ne higyjen, hanem azokat hallgattassa oi és jelenbe fe| az illetékes hatóságnál.
Aki a mai időkben izgat és nyugtalanságot szít, az bűnt követ el a nemzet elten,
annak czvM felelnie kell. Felszólítom és kérem a vármegye egész lakosságót, hogy igizságunkbt veteti törhetetlen\'hittel és bizalommal " vezetők Iránt, járjon elől példaadó* ként továbbra is, bármily .áldozatul követel eset\'eg tőlünk a jövő, a ntuú zet ésna magyar haza érdekében.
Uf taüoh behívása
Felszólalása végén n főispán bejelentette, h >gy az igazoló választ, ináuy, mint tisztükben ujakat, Ka Ilth Andi\'ás péuzügyigazgatót, Apáthy Iimre dr. rendőrkapitányt, Zsigmond József tanjlóegvesületl elnököt és p. Gulyás Gallért nagykanizsai plébánost behívta a közgyűlésbe. Azután közö\'te a ib. kinevezé seket.
során piaci
Az alispáni jelentés viláj.i dr. Barsf Jenő a keszthelyi rendről beszélt.
Pchm József pápai prelátus, kifogásolta, hogy 11 szegény Zala nic. gyében legkewsebb a falusi ellátatlanak segélyösszege A születési arányszámok kedvezötfenségérc hivatkozva sürgette a megye déli-részén a te\'epitést, valamint hogy a községi háztartások rendbclioxaiúlá-ra szolgáló GOO.000 pengő ¦ államsegélyből olsősorban a
jobb születési arányszámot
mutató községek részesüljenek, Végű\' vizsgálatot kövate]t a \' hizott marhák szállítása körül uz állattenyésztők szövetkezetével kapcsolatban.
takács Mihály az állatérlékesltéa
panaszait lette szóvá. Ifj. Blhier Sándor beszéde közben
a terem helyeslése hangzott fej, a
Imikor kijelentette, hogy
a nemzeti szocialisták a mai világhelyzetben egy emberként állanak a kormány külpolitikája mögött és nem akarják belpolitikai harcokkal nehezíteni a kormány munkáját.
Az alispáni jelentés vitája
Dr. Zakariás Árpád, (ncm\'zctiszo-cia lista)
a Hangyát támadta
az ál latéri ékesitósscl kapcsolatban éi a sümegi Hangya-tojáskercskcdés cl len tett panaszt annak zsfdó aJk.it tmazottftl miatt. Sürg.\'ttc a zrU.il bauxit-bányák zsidó tulajdonosai által clbocsátoll 160 munkás kenyerének biztosítását. Az Est-lapok és « Népszava betiltását követelte, valamint hogv a rádió zsidókat ue szo repeítesscii. Itl kitért ^—
dr. Vértesi Frigyes „zsidó előadóra",
aki a -rádióban a nenizcl(saociaf|s-tákat sértő e\'öadást tartott, \\ Emiéi a pontnál Lukács Béla dr. nagykanizsai járástiró közbekiáltott : i
— Vértesi Frigyes dr. katolikus pap és tiltakozóin ellene, hogy n vár megyeházán Ilyen hangon beszéljenek egy katolikus papról és olyan nagytudásu és olyan gondolkodású popról, mint amilyen dr. Vértesi Frigyes. f
A terein közönsége döbbent felháborodással adott igazat n közbeszólónak, dr. Zakariás azonban be-
széde további részében Is >zsjdó előadódként aposztróf álla Vértesi Fn-gyest, mígnem a főispán figyelmeztette, hogy térjen a tárgyra.\'
Az alispán és a főispán válasza a panaszokra és felszólalásokra
Az alispán válaszában kijelentette, h»gy eljár a belügyminiszternél a zalai segélyezések összegének felemelése érdekéten. A iiépesség-szrí-porodás prob\'ó-nált a vármegye á\'-landó feladataként kcze)ik. A hízott anárha-száf utasokkal kapcsolatban cl • jár a külkereskedelmi hivatalnál, a melynek kiküldöttje megkezdte mfl-ködését, Zalaegerszegen. A .Hangya ellin intézett tániudásról az nlfspán kimutatta, hogv tévedésen alapul.
Vitéz Teleki Béla gróf főispán kijelentelte, h gy uz állatértékcsltésrc nagy gondja vtui a konnanyzatnak, Bltner bojefcntéaét köszönettel veszi, de kéri, iWgy a nyilaspárt vidéki megbízottal Is ezt a szellemet képviseljék és akkor békés testvériséggé! lehet a nehéz Időkben együttműködni.
A bauxit-bányák ügyében már eljárt, n kérdés megnyugtatóan rendezve lesz. A rádiónál már végrehajtatlak a zsidótörvényt, a 60 alkalmazott között egyetlenegy zMdó van, egy tádlófigycJő. ez is iiZért, mert 0 nyelven beszél.
Szolfiablró-válasxiás
Ezután következett az ün-sedé.sbt\'n lévő szolgabírói (aljegyzői1, állásbc-löltéKC. Az állásra Brfgtevlcs l«rvdn dl*. II). szolgabírót választollák iih-g 110 szavazattal. Fudur Lrtszlb dr.7l, Sebestyén Józwl dr. 51 szavant-»t kapott.
A költségvetés és n tárgysorozat többi pontjának ,lárgv;il-ís:i gyors Ütemben történi, a javaslatokat mind elofgadták. *
Élénk szól, sok helyen eső, egyes helyeken zivatar. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nagykanizsai raegtigyelőAllomafla fetenUi
Hőmérséklet tegnan est© flórakor: + 158, ma reggel +134. dólben +20.0.
Cuuadék 88 **,.
VÁROSI MOZGÓ.
Kabos Gyula ulolsó Magyarországon készOlt IHmje
Két sláger 1
A papucshős Halálexpressz
Hallatlanul mulalságos tragikomédia ! 8 fejezetben
Előadások kezdete hétköznapon 5, 7 ég 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Péntek, szombat, vasárnap
Kiegészítő műsor:
BAJUAJ KÖZLŐN*
19^1. szeptember 16
A iport jelentősége « hadsereg szempontjából
A sport telket és testet fonuálóha tnsii közismert. Jelicmalakitó ereje a tettrekész szellem kiművelésében és ez akarat szívósságának kifő ni ittasában mutatkozik. Egyéni nevelő ér téke tehát felmérhetetlen. Ámde ml iiél többen sportolnak a nemzet tagjai közül, amjál inkább Izm oso Alik a nenizietl lélek, a győzelemig álhntatus küzdő készség. A sportnak szé\'e.s néprútegekre kiterjedő általa\' iiositása és közkedveltté tétek1 ezért a legalkalmasabb nemzetvédelmi ne vciöeszköz.
A korszerű háború az ide#ok há boruja, az akaratok mérkőzés,;. An nak, aki győzőimet akar, tömegeit erős aknrahjvé kcH növelnie. Emiatt az általánosságban eredményesen müveit sportélet honvédelmi nem* pontból rendkívüli fontosságú.
A korszerű háború azonban nem-csak sa\'-.o-s lelket, hanem rendkívüli teljesítőién vek re alkalmas t\'stCt is követéi. A* ledet ezért ellenállóképessé, kitár tó várnagy fizikai megerőltetéseket és nélkülözéseket elbíróvá kell alakítani. Ezt is a sport mozdítja dő a k\'gjobban.
A sport minden ágának meg lehel és meg van a maga honvédelmi értéke. A labdarúgás és vízipóló u harckészséget, a baji adósságot, a bajtársakkal \\aló okos és ügyes össs működést, a pillanatnyi helyzetek gyors kihasználását minden játékosba beíciiewli. Az úszás, a íutás, az ugrás,/a suiydobós, u blrkózá* a b* vag\'ás, n céllövé\\ a vivés katonai Je leatőségét nem kell kü\'ön megvilágítani.
A tennisz hejékonv, helyzetekéi kihasználó nevűlócszköz. Még a lassanként divatjátnnjló szertorna is olyan eszköz, amely minden egyol-duUinak mondott izomfejlesztő sajátsága mellett is, Ügyességre éune-részségre nevel. A Ivguagyobb jelentősége van a legnehezebb sportágakat összefog\'aló öttvtsaversenynck. A leglcllcgzctesebb és a legnagyobb lelki és testi követeUnényeket támasztó katonai sport oz. Mert hiszen a vivás, a pisztolylövés, a lov-ig\'ás, az úszás és a futás olyan sportágak, amelyek mindegyike kiváltságosán katonai jellegű Ezeufc;ül mindegyik külön-külön egész embert is kivan, Nehéz e sportág azért, is, mert valamennyi versenyágazalhiz a legkevesebb ember ért egyenlőképpen. A jó öttusázó így nomosak kiváló sport ember, hanem honvédelmi szempontból ls legény a talpán. Bármennyire kívánatos is az, hogy ez a rendkívül] nehéz versenyágazat általánosan népszerű váljék, sajnos e2 a sportág egyelőre c*ak a honvédség tagjaira szorítkozik, miután gyakorláséval, a szükséges anyagi eszközök híján, polgári sportegyesületek sajj nos aligha foglalkozhatnak-behatóbban
, Bármennyire emeli ls a nemzet hírnevét és Így önérzetét az egyének kivételes csúcsteljesítménye, mégis
Síremlékeket,
\\\\tm. mám. m mmtn\\
s^aJonerüen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőtaragómeatemél, Király-utca 33
Nagy »lremlok-iakl«r. Telefon 615.
nagyobb jelentőséggel bír az, ha széles néprétegek mutatnak fel Jó sport teljesítményt. Ne sportprtmadonnák nevelésére "törekedjünk tehát, ha-n-eun az egész nemzet érjen el jó, ma gaa átlagteljesítményeket. Az egyéni sportteljesítmények túlságos khirág-zása, vagyis a sportteljesítmények tu\'hajtása, káros az egészségre. Ezen felüt az önfstouesités, a beteges fajta-ság és túlzott önérzetess ég tükí burjánéihoz vezethet.
Nem az a fontos, hogy a nemzet egyes kiváltságosai győzelmeinek mii morosan tapsoljon, hanem az, hqgv miinél több tjg> általánosan sportoljon és ezáltal ktmüxelt, ellená\'láké-pest testre és a győastamlg küzdeni akaró és idegeivei bánni tudó hivő tömeggé váljék.
Vasárnap Pécsett szerepel a Z/VÍNTE
A Zrínyi Miklós. Nagykanizsai Torna ügylet csapata vasárnap Pécsen, a Tüzéxutcöi pályán a Pécsi EACWl latsaik a bajnoki pontokéit A csipal istenes helyen tartalékkal játszik, mert Istenes a ZsSli—ZMNTU mérkőzésen súlyos boka.énWst siCmcilell. A csapat smmbaton este. 8 órakor gyülekezik a pályaudvaron. Itthon
a ZWNTE II. játszik az NVTE-vel
11. osílályu íjujjiiok Imérkőzésí. ^líén ft( intéZO n következő\' Játékosok meg. jelenését a vasutas spoftjiáiyau <t u. negyed i órára : Dencs, Sáiecc, Zöld-vári, Zcntai, Varga (iyusxi, Baranyai, Kálovics, Junker, l\'arkus Nagy József, GOllesK, Vili-sck. Játékvezető Civetké
Megnyílt a magyar törvényhozás nj ülésszaka
Kimondták a sürgősséget a mezőgazdasági özvegyi ellátásról szóló javaslatra
Budapest ,ueptemler 13 A képviselőház inai (Résével meg. nyílt a parlament UJ ülésszaka. r\\z etsü ülésen a héasxabályok értelmében at alelnököket és a jegyzőket választották meg. Ismét vitéz Bobory György és Szinttyei Morse jo,iő lettek a* alelnökök, A jegyzők számát a miniszter-elnök javaslatai* !).re emelték lei az addigi 0-ról. Ai uj ülésszakban ls dél.
elölt (Ulől, négyórás ülésekben ilol\'jo. iik a képviselőház. Az interpellációs nap a Bierda maradt
Vitéa Teleki Mihály tolmüvelhiflgyl miniszter benyújtotta a mai ülésep a mezőgazdasági munkások özvegyeinek járadékáról siótó javaslatot, amelyre kimondták a sürgősséget,
&mel a möi ü\'és végetért. Legközelebb kedden \'dé\'előtt tart ülést » Hár,
XII. PH-S PAPA a belga nagykövei fogadása alkalmával kijcienietio. hogy változatlanul teljes erővel folytatja munkáját a tisztességes béke meglét rendére érdekél,en.
A SZLOVÁKOK a« utóbbi iilüliCn
mind gyakrabban előforduló magyar, ellenes uitérkedéso t\'.sáky Mihály gról közbenjárására szünetef, 21 magyar ve >etőt stábodon bocsátottak, de még tok szlovákiai magyar sínylődik lllu.
ván.
VAUSOI jelentések szerint a lon-gycl főváros bokeritoll lakossága kutyák és mfteskák hasával táplálkozik, do végsőkig kitart. A harcokban a* asstonyok és gvcnnokck is résztv ősznek.
ROMÁNIA megerősítette Leugyelor-síággal szomszédos hitárát. Különösen a lengjeiorstági zsidó meneküllek be-ÖíönlésétÖi \'üüt^nak.
KATONÁKKAL mc.rakotl IchCi-autó rohant az ntszétl betonoszlopnak B ronuíniai piaira Ncanit inollctt. 4 kaion\'< meghalt, 30 megsebesült.
MÁRVÁNY rétest fedetlek fel Lip\'a vármcyyélicii a szakemberek.
A TÍFUSZ miatt sieges clrótkoritcs-sel veszik körű\' a dorozsmai cigány-te!ciicl Szoycd mcUclI.
GYILKOSSÁG történi a pletyka miatt Jánoshalmán. Katlnczi István szabé lesxurta Juhász János borbélyt, mert rosszat-\'mondott Teleségéröf.
LÁTHATATLAN RAZZIÁKAT. rOn-ilCMiek Budapesten az árdrágítók és áruhaliaoiók kézrekeritésdre.\'\'
ROMÁNIÁBAN relemclték a v«suli vi ic [dijakat,
RÓMA váitoiállan erővel készül az lí)42es világkiállításra, csakúgy, mint
vés
Jlntbil
TAKAPJBKTÜZHECfEN.
IHÍf verf
KEDVEZŐ. FIZ ETETI
TL LTETELEK ÜLC56 -^"tt^K
IlOlsinki a* oTiinpíászra. ,~
AZ EST-LAPOK lefoglalt ingóságait ai adócsalási ügyben eljáró pénzügyi Imlóságok elsíálliltatták iratokkal és késipékzskésr leitel együtt;
A RÓMA—BUDAPLíST MpÜtölórga. lom újra megindult.
BEZÁRTAK i\'\'raiicía0rsiághau ís a Biórakozóhelyoket, mozikat,
MENTESÍTIK katonai stoigálat alól a Magyarországon szeptember l, után ftiemhe Iteiyewrtl gépjánuüveket.
Megcsappant a fizetésképtelenségek száma
A Magyar Köegazdaság jelenti : A fbelésképtelenségek száma erősén megcsappant és a mutatkozó Dtetdskép-lelenséjok passzíva siempontjábói sem jelentősek. Kérdést intéztünk eizcl kapcsolóiban a fizclcsképtclcnségi ügyek egyik siakcmberél»/., akt a következő-ket mondotta •,
— A fhetésképtolenségek elapadása egész lennészCci jelenség. A gazdasági élet a* utóbbi háánAnok foly imán jól fejlődőit. A közönség vásárlóereje is
növekedett és mtodeonek terniéaietes következménye, hogy nem umlaikoz-nak fbetésképteleiiséyek. Valószínűnek látszik, hogy Oz uz úU ipo< tarlós losz.
— A kcresketlolcnilK\'n a tavaszi és a nyári kampány jó volt és Jónak\' ígérkezik az ősz is. A kereskedelemben Okkor szoktak nagyobb számban, fizc. tésképtelcnségek előfonlylnl.iJia kedve-zötlen időjárás vagy nj\'ás különleges okok következményeként o^egy idény kedvezőtlenül záródik. Ez az ok Is elmaradt az idén. Az őszi üzlet jól Indult, tehát u kereskedelem terén sem várható nagyobb számban jelentkező tiiClésképtoleuség.
— BulQíokban a Kojwtolu-cég vezet Uodern mlntateraielben a legjobhat a legolcsóbban mutatja be, kedvazö .!«*¦ tósl teltételek mellett
Leendő anyák, akiknek különös gonddal kell atra ügyeinlök, hogy bélmükfdéaük rendben legyen, ezen célt ugy érhetik cl, ha időközönként reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József kcse-lüvizel Isznak, Kérdezz; meg orvosáll "T\'"
A Zalai Közluay Bpürt-tippversenye
TIPP-SZELVÉNY
Beküldte: Lakik:.....
Szerintem a vasárnapi mérkőzések a kflvelkeiő eredményeket hozzák i
PEAC-ZMNTE . . .,!._ (...• -)
ZsSE-PBTC . . . U ...)
MSE-SBTC . . . ..!...(...: -)
KRAC-XTSE . . . ...... (...• _)
NTSE-D1>AC . . . (._: -)
PAC-DVAC . . . . . : ... (... : ._)
NVTE-ZMNTE 11.. . ...... (... •:)
MTK-PVSK . ... (.... -j
Szeged - FRADI . . 1... (... i ~)
.szeptember i8, ~~-
Az egyetlénarcu Igazsúg
.fi MltX oly dolog, mely nem l«he\', hody.ne emeí-
kedjik. d. iSliaie,,, le. hat, hogy
Maelerlliick,
Hlabo minden vita, szó, beszed. Észrefloktorok szikrázó éle, fénye ezer színét hlóbu ontja szét, megforgatván lombikban, logikában
a sok, sok kérdést: hogyan és miért? Mert ugy ragyog fel Igaz ercét tartva vegui mindennek tiszta, égi képe, ahogy lelkűnk legmélyén fogva tartja
mar most mondattan, tiszta csend, $ szivünket némán alázatba hajtja. Egyszer majd minden árnyék lehull rólunk, — ha az ttéiel Igazsága zeng —
s azon a csengő Üveghangon szólunk, ahogy kristályok vésett fala zeng és csupa bíkült,.szelíd mosolyt szórunk. Minden kérdésre v\'egsö feletet:
egyetlen arca lesz az Igazságnak, S ugy mint tavaszkor sziromlevelek, talentumunk: a lélek, Friss virággal Isten ötébe tisztén lepereg, i
Rolla Margit
— (P. Erőss Alajos jubileuma)
S.crdán tartotta meg a székesfehérvári mndliázbon ezústmtséjét P. Erőss Alajos ferences atya, a kanizsaiak köztiszteletnek örvendő volt lelkipásztora, aki itt is maradandó emléket állított nevének és lelkes, eredmonydus papi munkásságának. Délelőtt volt «z ezüst, mise, amelyen részt vettek a jubiláns oltár testvérei a legtöbb magyar iCml-házból, ott volt a polgármester és a váxos\\e/ctösög, a lionvédllszükar küldöttsége, ft különböző közhivatalok vezetői, a katolikus intézmények, egye. sfllctck képviselői. Nagykanizsáról otl volt többek közöli VJczcnty Arpad városi képviselő, -Aigner Géza vOsull főintéző, Németh Jenő ájlami tanitó, a rk, egyliázközség éa Credo képvisele. tében. P. Alajos kéz-vezetője a fennélek tartomány főnöke, P. Vrakovics VSk-torin volt, mig az ünnepi szónok P. Regalat ,aki ragyogó szavakkal ismer-lelte a katolikus nap fensége * hivatását és nehéz, felelősségteljes tisztét, majd vázolta a jubiláns P. Erőss 25 esztendei szerzetesi és papi tevékenységét. Délben a ferenciek rendháza és annak főnöke, p, CtJrfusz Viktprin ven dógül látta a megjelent előkelőségeket. Sokan mondtak felköszöntőt a jubiláns ferences atyára, rköztük Aigner íjéza, a nagykanizsai rk. egyházközség és a Credo nevében. P. Erőss Alfljoss meghatottan köszönte mog a megnyilvánul) szeretetei, valanUuA « gyönyörű arany-kelyltet, amivel tisztelői meglepték jubileuma üHrílmávatt. P.*A!ajos rengeteg üdvözlő sürgönyt és leveleket kapott, köztük Shvoy püspök melog gratulációját, Králky poigármestor és dr. Hc. gyi hitközségi elnök ¦ üdvözlő sürgönyét. ¦ , ; ,
— (Dr. Prack István kinevezése)
A főispán Mózes Lászlót a vármegye) tflwend eszed fel ügyel ÖhOlyet-le.íi, valamin1 n paesal járási tűzrendészed ifclügyciöi tisztsége alól fel-mciiitottc. Illetőleg a kapott megbízást visszavonta, ugyanakkor a vármegyei tűzrendészet i feiügj-előhelyeitcsi Alias-ra prftfk István dr, nagykanizsai városi tanácsost ideiglenesen, Huhn (!yuta bn-\'ital igazgatótan Ró, novai járási tüz-rcndósieli felügyelőt c járási íá\'ügyeBi Ijsítségének fenntartása melielt n pa. ctaj járás tűzrendészen felügyelőjévé neve*te W.
— (A lelenyel autóbusz)
szeptember 15-tői kezdve naponta délután 2 órakor indul Nagykanizsa-ról és reggel fl óra .1,1 porckor L*ft>-nyerői. ,
2aläi közlöny.
Bukarest, szeptember 15 V\\ kormányrendelettel kötelezték a? összes romániai autótulajdonos ikat hogy autóikul lesiessék szürkére \\ sárga villamosokat mint isnrerclcs
(Folytatás az I, oldalról)
már Oz elmúlt héten sziirkére festet-ték. Köteleitek u házigazdákat is, h y a pud fásokra homokzsákokat helye*, zenek.
Belgrád és Róma elégedett Csáky beszédével
Róma, sieptoruber 15 Az olasz sajtó részleUwn NOglalko-zjk Teleki miniszterelnök és Csáky |st. vrtr. gróf beszédeivei és megelégedésbe] s/óge/i ic nzok nyugodt, békés hangját Az olasz lapok fs a rádió különösen a Duóéval foglalkozó részt emeli ki a beszédekből.
Belgrád, szeptember 15 Ugyancsak részletesei foglalkozik a magvar kormányférfiak l/Cszédelvei a Jugoszláv sajtö is. A beszédek békés
hangja Belgrádban is megclége.lést keltett. A Politika c. lap hangsúlyozza, hogy Csáky olyan hangot használt Jugoszláviával szemben, "milyenre még nem volt példa. Közli ezenkívül teljes terjedelmében a magyar külügyminiszter lxszédét,1 kiemelve a lugoszláviám, Romáidára és a Balkán™ vonatkozó részt.
Teljes részletességgé] ismerteti Csáky gróf beszédét a Vremc i s, de vaiameny nyi lop részlelosen foglalkozik \\ele.
Ujabb 10 mililó lei batármenti magyar földek vásárlására
Bukarest .szepleihbe,- 15 iA román kormány 10 millió ieyt szavazott niefg a román—magyar imtúi
kötelében\'magyar kézben levő főldblr tokok felvásárlása ra.
Lengyel diplomaták és politikusok menekülnek Cernowltzba
Czsmowitz, szeptember 15 A lengytel-rxxniján határra egyre több \'menekült érkezik. A lengyelof szági diplomáciai testület 8 uj tagja érkezett ujabbon Czemowjtzba. A lengyel misztériumok vezetői és sokmlagasrangu lengyel személyiség
szintén Ideérkezett « \\
Hivatalos helyen anjeg nem nyilatkoztak, mii történik u meneteinlek-kei, de valószínűnek.tartják, hogy a nem katonák vendégjogot élvezhet-\' nek. ,
A lengyelek visszautasították Berlin javaslatát a foglyok kicserélésére
Berlin, szeptember 16 , só kísérlet a német kormány részéről. A JÖVöbsn lmja/ csak a katonai lépések befejezése után hajlandó Németország tárgyalni, természeted Ben azonban nem a HiUer által közölt két hét előtti javaslat alapján.
Megalakult a 22 tagu nemzetiszocialista szenátus
bó\' és nyolc Ipari vezérférjjböl. |
A nemét kormány tegnap több iz ben érintkezést keresett a lengyel kormánnyal* a foglyok kicserélése ügyében. Lengyel részről elutasították a javaslatot. Berlinben most hangsúlyozzák, hogy ez volt u/.utol-
Berlin, szeptejniber ib Nemzetiszocialista forrásból származó hlr szermt rövidesen megalakul Németországban az a nemzetiszocialista szenátus, amelyet Hitler említett legutóbbi birodalmi beszédében. E szenátus 22 tagból állana, - je\'entiíí hét jiemzetiszocialisbi vezetőből, hét uno^sraiigu katonái
A Eremen orosz kikötőbe érkezeit,
London, szeptember 15 Az angol lapok értesülése szerint a Bremen német óceánjáró Mur^ monsk semleges-1 orosz kikötőbe menekült. I |
Lapzárta i
Az angol sajtó feltűnő módon foglalkozik az orosz sajtónak lengyelellenes magatartáflával és kampányával, amiből arra következttt, hogy Oroszorsíág rövidesen érdeklődni f g Keletlengyelország Iránt A jeleneégek azt mutatják — vonja
le következtetéseit az angol tajló, — hogy rövid Időn belül uj irányt vesz a lengyel német párbaj és mini uj eseményt állítja be a tzovjelsajló len gyeid lenes kampányát, mintha Oroszország osztozkodni akarna Lengyelországon.
Teleki miniszterelnök rendszeresíti a pártközi értekezleteket
Budapest, szeptember lő ! lehetséges. Ezzel nemcsak a parlament
Teleki "miniszterelnök hozzájárult ah hoz, hogy a pártkőzi értekezleteket rendszeresítsék. A \'teef&pi \' trickozi« megmutatta, hogy az egy\'üRmflködés
munkáját gyorsítják meg, hanem képviselőházi beszédek hangja !s lényegesen megváltozik.
Ma már üres falak közt szerkesztik az Est-lapokat
Budapest, szeptember 15 Az Est. vállalat adócsalásának ujabb fordulataként 0z Est mai számában a vállalatnál dolgozó ujsAgirók nyál levelét közli. Ebben elmondják az újságírók, hogy iróasztálaikat, lrógéi>cikel elvitlék, Így üres srobábon az ublak-párkánvon és farkon irják cikkeiket,
amiért is elnézést kérnek »z olvasóktól Leszögezik síiég az újságírók, hogy a vádbeÜ ese\'-ekiuényekpt olyan keresktedehnJ vezetők követték el, akiknek snár egy évvel ezelőtt távozniuk kellett.
— (A Front harcosok)
nagykanizsai fŐcso)iortja eddigi he. ^-J=^ lylségáböi a Jövő héten uj \\LSm helyiségébe köUöilk, a Kis wKf Royalba, " Bonisss-kcrü\'el CA7 vo\'t helyiségébe. A be/en-v dezkedés után a frontliar-cos főcsoport wtötetdi íSutíL rendes őszi életéi és crölcrjei muiikáját a o«J-társak érdekélwn n\' uj rendelkezések alapján.
— (Térzene)
¦A nagykanizsai bon véd zenekar holnap,\' szombíilon *ste 0 órakor térzenét 0*1 a Deák-téri fasorban.
— (Jövő héten nyílik meg a kereskedő tanonciskola)
A városi íparostanonciskolába még tart a beiratkozás Küronya István igazgatónál. Eddig 328 Ru és 133 leány növendék iratkozott be. (A muR évben 300 flu és ui leány voR.) A mozgalom, amely a kereskedő tanoncok részére külön tanonciskolát kíván felállítani, célt éit, amennyiben ox eddig beiratkozott 53 kereskedőtanonc részére a jövő hétén megnyílik a kereskedői ta. nonclskola, egyelőre két osztáUjaj,
— (Csertől bucsu)
A kiskanlzsai lelkészi ltivutal tudo-másilra In»//.-\' az érdeklődőknek, hogy most vasárnap Cserfön 11 órakor kezdődik az e^yh.i/i boszéfl s -tjiti-i közvetlenül a szentmise.
— (Menetrendváltozás)
Felhívjuk olvasóink fi. gyeimét, ltogy a Nagykanizsa, Szombathely, Bécsi viszonylatban l5-é\\el ívbAt a m-\'i nappal tneg-váltoooU a^voufllok ináu-lásAnak Ideje. Az eddig 5 óru -10 perces személyvonat holnaptól, lftitól kezdve Iwráiyban, I óra 47 perckor indul és eimok megfelelően koráljbrUi ér. ke/jk Efcerszeg, Szombathely, Sopron, illetve Bécsbe.
— (Elitéit árdrágító)
űzv. rej>cró íiyörgyné nnj-abesenyői kereskedő u megcűgcdetl 1.80 pengő laclyctt 2 pengőért adti a ssjr kilóját fi, esCndőrség tudomására jutóit, feljelentették, a \'törvényszék 80 ffengÖ pémbüntelésre RÓRe. Az Ítélet jogerős.
— (Leesett a szekérről, meghalt)
Sabjanovics Imre G6 éves vtadorhya, szőlösi földműves liazafelé Igyekezett a mezőről. Útközben egy zökkenőnél" leesett n szekérről oly"n szereucsétíe. nül, hogy nyakcsigolyatörési szenvo-d«lt. A keszthelyi kórházion meghalt,
Alulírottak fájdalomtól megtört szlwel tudatják, hogy felejthetetlen drága jó édesanya, anyós, nagyanya, dédanya ?8 rokon
nül. Blaciy Lldla
életének 71-ik évében folyó hó I4-én este i/i9 órakor az Úrban elhunyt.
A megboldogult htlt! (etemét folyó hó 16-án délután 3 órakor kísérjük a bagolasánci temetőben az evang. egyház szertartása szerint örök nyugvólielyérc.
Nagykanizsa, 1939. szept. 15-én.
JtldBlI Itfp inltkil" Kjuíodiöi békebaa 1
Nyerky Líszló, Jáeoa, Inra, Margit, Lldla. Kazla, Enaébel gyermekei. Stclnhardl Iatváa, Koronczl Jféuwf, Ladwlgh Károly vől. Stelnkardt Líaxló, Salrt I.tvAn, Nyerky Zia zianna, Ludwlgh Károly, Ladwlgh LAaxló, Paaxlaa Károly, Poaxlan lánli, Hyorky Piroska unokái. Stelnhardl Déaoa, Stelnhardl Líailé
dédunokái és a gyászoló rokonsúg.
11
BAIAI gWfcWW
A háború rövid hírei
Londonban teoria)) délután 20 per <«s légiriadó volt, wlqt később kiderült, vakriasztásra.
A gazdasági háborúskodás tovább folyik, tnabljí"]i a, Fizby angpi w<-kedolmi hajó elsü%eszlc; írói érkezett
W«yrtBd fronda tábornok elutazott Szófiáitól. A liirek szerint ő \\eszi át a maradék \'lengyel meg röparanvsnoksá. gat\'
Luxenburg folszóilitotU* a tcrüleién lévő idegeneket, hogy hagyják cl LuxCnburgot.
Dánia a tengeri flottánál Is meg. kezdte a szabadságolásokat, három kor osztályt pedjg eJbocsátolt,
Parisban a háborús két hét alatt fl milliót tettek be a francia boukok-irf». 20 milliót p«dlg kivettek.
Tőrök politikai körökben kijelentették, hogy a török iTutpolilika mindig az orosz barátságon nyugodott, nincs teliét sommi feltűnő a " tűrök kúlügymiiiiszter moszkvai utjá1>an.
A kinaJ ügyekben CsOním" egyedül Abu miniszterelnök felelős a japán császártól lApott kütónreges Mh»tul-mozás és iidntszlerolnóki jogkör kitér-Jcszléso miatt.
Robbanás Liverpoolban
London, sznptear%er 16
Az éjszaka hatalmas robbanás történt Liverpoolban. A robbanás követ kéziében 30 ember megsebesült. A ház a nVbbanás után kigyulladt és teljesen k-HÍgctt. Még neon tudjájí, mi történi, a nyunozás folyik.
Felismerhetetlenek a Squalls halottal
N\'éwyork, szeptember lő Az elsüllyedt Sqiuths tanger.ilattjil-rót kiemelték és ma felszínre hozták a Inivárn«szád áldozatai közű\' az első 25 holttestet. A szerencsétlen malrózok személyazonosságát már nem lehet m«gál|apjtaai
KHltnüHiMtt! iilikni Vállalat MENETRENDJE
érvénye* 1939. május 15-161. Kr««*biui«r Vseutrillonit,.
Vasulállomásia
4M
Bu»
7 00
TU

I |H 13 M 1410 liti ||B0 2010 22» 2320
Eniébct-léire
I
> 5
ft. atenyei mema»trend
SUU^ftfl Ind. g-45 Higjkutziizi tri. 7 88 jHigyzuluiril Ind. 14-00 UlMjir. ari. IlilO
wrítamcxitiűti izáwttoxíwük
OLCSÓM Jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
FÉNYKÉPEZZEN! •
VASTAGH fotószaklizietben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek b P-től, márkás filmek 88 fillértől.
liSST Szakszerű kidolgozás I
Használja naponta 2-szer a fogfeőoldé, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, niegszilnteti a fogbetegségeket. Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
Csillárok,
falikarok,
éjjgiiszekrény-iampák
egyszerű és diszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
un
Közlöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny löny Zalai Közlöny Zalai Közlöny fclÖny Zalai Közlöny Zalai Közlöny zlönv Zalai K§Llöny Z^ii Közlöny Zjilaj K_" ifiöi
löfd^l*«^löl
Zalai Közlöny Közlöny Zala* Közlöny Zalai Közlöny Közlöny Zalai Közlöny Zalai Közlöny "özlönv Zalai Közlöny Zalai Közlöny
Zalai Zalai Zal Zala
Zalai KoilônyZalai Közlöny Zalai
Közíön?
Közlöny
Hirdessen n Zalai Közlönyben
ItM. utptember 16
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendeleteértelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
a Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
APRÓHIRDETÉSEK
10 nóta <0 HU*\', minden további Vio 4 Hilar.
Állás
Mindenes aaakieaaS atomisti beli-
pene felvétetik. Csengery ut 277a. föld-silnt-
Ker-eshedelmi szaktanfolyamot végűit leányok bármely tlzlelt és Íródul munkál keiéinek. Bővebbet Eolvos-tér 21/a. •Iá kérlllk.
Önálló kómtlvc. háMuUratk alinl-kőzik. Clm • kiadóban. 2437
Bt; lóhíiból való fin süló Unsno-nak és egy háziszolga felvétetik Nagy filltömeatemél, Teleky ul 15 sz. *
Béla I
Egy megtiltható, lói. fotó raladeaeat keresek. Bálhory-u 22 2138
Ffaata tanulót azonnal felvési Tull-ptu szalon, Teleki-ut 4. *
Horthy Mfklos-ut 19. alá október l-re •tohaiaaar kerestetik, 2439
ADÁS VÉTEL
SaaMaraat |ó állapotban megvételre keretek 103-110 liter fltliitalomnial. Kls-faludy-a. 12. •
UJ hordat éa kádat mindenféle nagyságban lehet kapni Nóvák kádáimcslerjiél. EstvUltér 21. "•
HÁZ ÉS 1NUATLAN
Szentgyőrgyvár. második hegyen azöiö, u| pincével aludó. Só-utca 1« *
lakAs üzlethelyiség
UJonmn épüli kataaebata .komloitoa lakások kiadók, Kl.aly.utcn 28. 2435 ,
Sugár-ut 30. októberié kiadó, gatónál ugyanott
alali aoyaarobáa lakás Bővebbet Faludy Igaz-
BÚTOROZOTT SZOBA
Kulönbejáratn elegánsan bútorozott ulcal oxobu kiadó. Cieogery-ut 22. *
KOLÖNFÉLB
Fan>k4paa«k llairalaml Márkás gépek, filmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben vaaragh foló-szaküzlct és laboratóriumban, I\'ó-ut 10.1815
Faaték btaalml alkk, jak SBr-lol-nél.
•áaarol-
Mlndennapl leveleiéiből ósizcgylljtotl bélyaaat, régi vagy n). tömegeket, magyart él Ittllóldil, letoszlalolt gytljlemé-nyéket bármikor megvételre keresek. — Barbarlti .U]oi, a Zalai KOIIOny f. szer-keaztóje. Érdeklődni lehel felelőn 78. ai. vagy személyesen mindennap d, u. 8—7 óra köiCtt.
ZULUI bÜM.OHY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „Kozaazdasául II. T. Naqykanlrsa". Felelés kiadó: talál Károly. Nyomatott: a ..Halgazdasági Fi. T. Nagykanizsa" nyomdájában Nagykanizsán.
(NyorwtAérl telel. Zalai Király.) *•
79a Évfolyam 212. «am.
Nagykanizsa, 1989. szeptember 17. vasárnap
Ara 12 mi-
ZALAI KÖZLÖNY
H UaaaOWratah FÓatf S. uirav
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Elötízetfcai ám: egy bora B pengő 40 lülir. Sze.rkeazlÖsígl é* kiadú!)ivatali teleiom 78. «x.
Helyzetflnk
tisztán á\'lott a miogynr közvélemény e\'őtt gróf Teleki Pál és gróf Csáky István megnyilatkozása előtt is, a minek legfőbb bizonyítéka az, hogy seniml olyan zavaró mozzanat ncní merült fel, ami a legkisebb inertekben Is hátráltatta volna az ország ügyelt. Mégis rcndkivüi nagy jelen* tőséget tulajdonítunk felelős tényezőink, a miniszterelnök és külügyminiszter niegnyllafok^ásának, mert az ország koitnVányzópártjának\' legutóbbi értékeltén elmondott miniszterelnöki beszéd, valaniínt a kép viselőház külügyi bizottságában történt külügyminiszteri expozé ren« deztc a jmngyar szivekben é\'ő ép&* ví\'ág szálalt, s nz aktuális problémái kat ugy csoportositotta, hejfy abból mindenki nílegértheti a mai mjagyar élet vczérniotivumlait. Amikor gróf Csáky István, mint a magyar kttli politikai kérdések felelős tényezőije és azok legfőbb Irányítója ugy nyilatkozhat, hogy a an«l kormány egy bevált politika folytatója s következetes marad elődeinek 20 éves patikájához, ezt azt jelenti, hogy Magyarország helyes vágányon intézi sorsát. Ez az a bevált politika, a mteiyrol a külügyminiszter nagyon helyesen rimiékezett meg. Ezt kel\' továbbra folytatnunk, hldegvériel és iiyugaionunal, minden viharok közepette mindaddig, am]etdc% IohelséJ ges dsa magyar nemzet érdek1-\' mást nem követei. Nom- szabad belesen nlink a hiábavaló és
HAMIS HŐSKÖDÉS
nemzetellenes bűnébe. De ha a nemizet érdekelnek\' megvédel menéséről és hazánk fejlődésének bizto-sitásdrói volna szó, neíni1 akadna közöttünk senki, aki sikrn szállni hM-landó nem volna. Ha a világháború utáni időkben mieghallgatták volna B anl szavunkat, a dolgok\' másként alakulnak ós nem. került volna a sor erre a nini súlyos háborús konfliktusra. A bajok eredője 1920-ra vezet;, hető \\ issza, azokra az igazságtalanságokra, amelyek Íme, most mföifi basszulják inilagukat A mjagyar nemzet példaadó módon Őrködött még a rámért súlyos csapésok közepette Is a téke mrílvén. Jóhiszemű fcltélelezől voltunk annak, hogy a józan ész előbb-utóbb felttlkervkfif* dlk és a hlbákut békés eszközökkel megoldáshoz lehet .juttatni. Hogyan hittünk volna ebben, amikor 20 esztendő nehéz megpróbál tatásai közepette oly nagylelkűségről tettünk tanúbizonyságot, ajmtt csak igazán a legkiválóbb népek közül ls csak kevés tudott volna produkálni. A tűrésnek és szenvedésnek láncolata volt ez a 20 esztendő, rfern) ls lehetett volna az átkos sorscsapást más-i ként elviselni, itntnt csak ugy. hogy "mélyen a lelkünkbe vésődött a biza-j kodás, a hát s a biztos remény ér. zete. Ezekben a lelki motívumokban gyökerezik példátlanul becsületes I
BfcKEPOLlTIKANK. (\'
Ebben a magyar \'békcpplítikábaii
A németek elfoglalták Brestlitowskot és Przemyslt
Máig ötezer lengyel katona meneküli román területre — A lengyel kormány ts a román határszélre tette át székhelyét — A nyugati fronton a németek viaszaverték a franciák támadását — Ma Is tart a tüzérségi párbaj Saarbrücken körül — Aláirtak az orosz-japán
megegyezést
A* elmúlt nap világosé ménjei közül kétségtelenül az orosz—lengyel határ eseményei és az ezrei kapcsolatos szovjet -megnyilatkozások keltették n leRnajryobb feltűnést. Ez még a hadi-jelentéseknél is nagyobb érdeklődést keltett annái ls inkább, mert — Omeny nyíre Igazat leltet adni az erről szóló jelentéseknek — \\
Szovjetoroszország lt\\ beleavatkozni készül
a rogyveres viszályba Lengyelország keleti részén.
Diplomácia,! körökben iUiaiftban a következő negy\\einiyol órában fontos változásokat várnak. Erre onfied következtetni a félliivotatos moszkvai lap, a Pravda cikke, umely élénken foglal-fcozlk a fohéroroszok és ukránok ügyé-vel. Az angol lapok hangoztatják, hofry iXmgyelország felosztását már Berlinben, illetve Moszkvában megbeszélték.
A sajtó fronton «z angolok által tervezett
éhség-blokád
körül zajlik a harc. A német és olasz sajtó élesen támadja emiatt Angliái, de elégedetlenek a semleges államok
is. mert például Hollandiában egyes cikkekben máris hiány mutatkozik, miután közei kétszáz hallatád h"jó a blokád miatt semleges kikötőkben kénytelen vesztegelni. Nagy visszatetszés tkellell azonkívül
Paris és Londonnak a* a tevékeny* amellyel
az amerikai semlegesség megváltoztatását
akarja kierőszakolni.
Két német hadosztály nyomul Lemberg felé
Változatlan a helyzet a háborúi fronton, A keleti fronton Hitler n P.sCtnysltol ésíOkra elterülő galíciai harcokat, a kelolszllézlai Iparvidékeket tc. kinleÜjJ meg és elrepült "Krakkó felett ts, Lemberg felé két hadosztály mej*. tór\'.eaz ellenséK ellenállásai és a Ml. ráló sereget tovább üldözi, — mondja i# német jelentés.
1 Hmuchisch vezérezredes Lodzban és környékén tolt lábjgaiást.
lA légiliarcokra nem kedvező az időjárás, ennek ellenére i>ouroázLák a németek a keleti vOsutvonalakat, pályaudvarokat, utakat, hogy « visszavonuló lengyel sereg útját megnehezítsék. Lucknál 11 lengyel gé|>el semmisítettek meg. Ilrody-ljan 8 kigyulladt gép zu-
hant lo, hármai u földön bombáztak szét. Hét épségben került nőmet ko. zekro.
A német jelenlésekkel kapcsolatban közük, Iwgy a Románia felé vezető utak ,vas»tak bombázásával \'és a határ foi élartó előrenyomulássá} a németek el akarják vágni a Románlába menekülés útját.
Ezzel kapcsolatban « román határ ujabb niO((crősi lésén kivfif Honiáu\'áb"n különböző szúkséfí intézkedéseket léptetlek élell.e. Csökkentették 50—7.1 síé-zfliékbau a világítást is, a7, elmenekült lengyel ve,ctők és katonák részérő gyfijtíiláliort állítottak fel. Magánszemélyt nem engednek át a határon.
(Folytatás a 6. oldalon)
első helyet nyert a " hagyományos magyar becsü\'etérzés hűség és r:i-g.iszkotfás barátainkhoz <5s fe ijcui mondó törekvés a szomszédainkkal létrehozandó békésebb afenoiZ/éra megteremtésére. Ez utóbbi téren sajnos nyilvánvalóan még sok kívánni való maradt hát\'a. A magvar kormány meg május havában értésére adta a román kormánynak, hogy ragaszkodunk az Impériuma a\'att élő magyar kisebbségi lakosság sorsának rendezéséhez. Aj magyar kormány kisebbségi tervezele olyan, hogy annak keretein beiül minden kisebbségi sjrsba jutott [ t
ROMÁNIAI MAGYAR •
kojikréi sérelmei orvoslást mei\'-hetjiek. Sajnos vá\'aszt imíndezideig nem kaptunk. Csáky István külügyminiszter 0- k^pjj cíőház külügyi bizottságában fe^iwndeitt expozéjú-í ban kitért ene a kérdés/\'* is, hangsúlyozván, hogy a magyar kormány nehezen fogja egyhamar megismételni a májusban már megtett konkrét formába öntött javaslatát A legutóbbi hetek során mégis történt valami s ez \'Románia részéről pro-poitáitatott. Még jól emlékezünk arra, hogy a háborús konfliktus első napjaiban Románia uzz:ü a megle-
pő javaslattal állott ebi, hogy kős-. sünk vele támadástkizáró egyezményt. Amikor Románia ezt a javaslatát tette, inrigo is tudatában volt annak, hogy Magyarországnak nincsenek támadó szándékai. Mcg-neinti\'unadásl szerződést egy nénV létező tánifadásl veszéllyel széniben kötni, egyik részről ilyent kínálgatni tényleg - sokak nézete szerint —\' Románia részérő\' kizárólag taktikai célból történt. Hagyjuk hát ezt a halvaszületett gondolatot s térjünk) rá a konkrét táigym: teínemtsen \\C-Iflnk Románia olyan légkört, unvely-t ben a kisebbségi lakosság sorsát gyorsabb illemben lehet megjavítani. Ennek alapja Ós előfeltéfc-le egy rugalmas, kisebbségi szerződés. De még áz irásbofogíalt puszta szerződés nem elegendő. A lényeg az, hogy a szerződést gyors tempóban őszintén, a jószomszédi viszony tej* főbb zálogaként végre kell hajtani, Gróf Csáky István 1
JUGOSZLÁVIÁVAL \' \' 1
kapcsolatban is fontos kijelentéseket tett. Déli szomszédunkkal való* bán könnyebb a helyzetünk. Mesz-i sze évszázadok viharos harcai történetébe nyúlik vissza déli szamazé-i dunkkai való kapcsolatunk. A, közös
harcokban megismertük egymást » csak Így adhatunk értelmet külügy--\'mlniszterünk nagyjelentőségű kljc-i lentésénck, hogy nemcsak azt btzw zuk a jugoszláv konmáiiyra, hogy aknr-e velünk kisebbségi szerződést kötni, hanem ennek a torvezetneki elkészítését is. Egy tőle kiinduló ilyen javaslatot azzal az Őszinte Jó\' indulattal tanulmányoznánk, amely a két állam közötti viszonyt legín-* kább jellemzi.
Gróf Teleki Pál a napokban elmondott beszédében rész\'elescn köri vonalazta a magyar belső- és külső politika főbb problémáit s az égé1-* ország helyeslése mellett ariu a k<m-i k\'uzióra jutott, bogy ajnlkor magyar érdekekért harcolunk, uz általános európai békepolitikát ls szolgáljuk. Gróf Csáky István mlilgyminisztír expozéja viszont világosan elénk vetíti a magyar külpolitika töretlen irányát. Ez nyújtja Magyarország számana a legfőbb blztons.igot, lunl mindannyiunkat azzai a megnyug-i vassal tölthet el, hogy a határainkon! viaskodó feíek részéről semmi veszély sem fenyeget bennünket. Ezért tartja a kormány felségesnek a semlegességi nyilatkozat megtételéi, mert ez csak komplikálná nemzeti életünket, egy talán hosszura nyúló háború folyamán. i 1
tMM KÖZLŐNV.
1938. utpgmw 17,
Fenti készülékei <l>jl:ilümil bemutatja:
mu IIITIl i illlU! Ettíl
rádió ?8 sportüzlet© Fő ut 5. ez.
rádió-szak Clzicto Deák-tér 2, bz.
Nr.MEI\' kereskedelmi bizottság Ut*. «.tt inikarcslb©. A két ország keieA*.-dclmi kapcsolatainak fenn tartásáról társainak.
3UGOSÍÍLAVIA bl\'onyos cikke ív M-\\*ilefi "tilalmat mondott ki. Az intézke. dé-ek o)>«nok, hogy nem befolyásol-j.ik lényégcsen az üi»s\'-or>zág íelé irú-nyúló árucserét.
SALONIKIBEN Jugoszláv-göróg ke. rCskedciml tárgyalások kezdődtek.
A/ OROSZORSZÁGBAN tartói kodó amerikai állampolgárokat a követség fclMóUitollu, hogy mielőbb hagyják vjcl tcrrtlctét.
METAXAS güriig miniszterelnök az elmúlt napokban ti.it.b Ízben tárgyalt az olasz kövottel.
BELGIUM az ország ellátásának biztosítására megbízottakat küld az európai fuvarosokba nagyobb áruvásárlásra.
A LBMBERQf angol konzulról, aki két nappal ozetótt menekülés közben eltűnt, még mindig aomml htr.
A ROMÁN kormány a búzakészletek visszatartására hívta fel a termelőket
LONDONBAN újból megnyitják a színházakat és a mozikat.
MraBÜ^rPt?^,BK lOOO márkára egy berlini vendéglőst, mert a megenge-dett négy egytálétel helyett több húsételt, tüntetett lel árlapján.
OLASZORSZÁG meleg Bzoretettel ünnepelte trónörökösét 35 éves születésnapja alkalmából.
HALÁLBÜNTETÉS terhe melleit tilos Nóinotországban a külföldi rádiók hírszolgálatának hallgatása.
AMBKIKA két repülőgépgyárnál egymillió fonUturUng értékben katonai vadászgépeket lendelt.
PÁY István titkos tanácsost, kultusz,-minisztériumi államtitkárrá nevezték kl.
FHLAK A8ZTOTT A magát Vargha Károly di-, A7 éves Ismort budapesti ügyvéd. Jólmenő Irodája volt, nem tudják miért lott öngyilkos.,
A Magyar Élet Parija október 3-án tartja kerületi értekezletét Nagykanizsán
A Magyar Pitja aagykanl-zsaj szenvtelenek ve/efősége mosl tartotta szűkebb köri! .ezeíoVgi ér-tekez\'etét a párt Kö\'c-ev utcai h> lylsteébSa Somogyi Gyula kerülct-.ezvtö*ei«Ök>ete alatt, Részt vett az értekezleten vitéz dr. Bi ó íguácvdr-megyei főtitkár, dr. Tholway 2*iig-m \'nd városi pértvezető, vjfóit Tóth Béla é^ Miklós Jón s társ-kerQletvcl zetók, Vukics István kenik-ti s ut, vezö titkár, Czulek Jó\\sef városi kerületi titkár és mások.
A vezetőségi érteki.-/Jvt Mindenek
elölt belső ügyek-t tárgyalt. Kimondotta ;lz értekezlet, hogy a srbptcni ber nutsodik fe\'érc tetézett kerületi pártértekezletet október 3-án déli után 2 óni kezdettel a pár helyi égben fogja rúegtartanl, A pártértekez-letrc Kanizsára ékezik \\tléi gróf TcYki Réla főispán és llovssky János orazággyü\'éal képviselő. A párt-értekez\'ct a szcnczt-tí kérdétOket és teendőket f"gja nu-g tárgyalni.
l\'ovszky János képviselő szoká-os ha.i fogjdónapját október 2-áfi fogja megtartani,
Miniszteri rendelet meggyorsította a kőzszállitások elintézését
A Magvar Közg.idoág jcVnti : A kózs/.i.lii!;i-\'kk.d kapcsolatban panaszok h.ngzuttak el, hogv a kiírások, Illetve oda férések, valakit utalványozások körül néha késedé tatasJoedfa történik. Esők a p-i-naszok elfutottuk a telOgvtnlnJsEteiH híz, aki most azonnal Intézkedett ebben az (Ígyben. Könvnde\'ettolfor-duH a hatóságból a közizállilás »k-kai kapcsolatos ténykedések Meggyorsítása. Lgyében.
Felhívta u belügyinüiilszter a ha-tőság\'k Ügyelnie t^hogy a közszáUI-tásokk:"! kapcsolatos niindeii tényre-dést ha\'adékt.lanul intézzék el, Így az odaítéléseket, utalványozásokat, stb. Felhívta a figycVuet arta, hogy fegyelmi fcWővég terhe mei\'clt tö> téujék 3z ezzci kapcsolatos ügyletckt nek miinél gyorsabb lebonyolítása, b \'gya gazdasági é\'etnek panaszra ne legyen oka.
A nagykanizsai rendőrkapitányság vezetőjének nyilatkozata az áru-visszaélések ellenőrzéséről és büntetéséről
A kivételes rendel kezesek erélyesen intézkednek nvme-sak a rémhírterjesztők é< a nemzőt Lvlsö egyé-gének l/niilasztói t-ilen, hnRcnt szigorúan üldözik az áru-<ejtegeu)ket
és árdrágítókat 1«. Az a nyugnloui és fegyuijtiezettség, mnhvl Miigyjir.iiS szág és Nagykanizsa is a kÍ*ét°los állapotokat fogadta, arra enged kö-etkoztetni, hogy minél kuvcsObb szüktég \'esz o szigorú itnds/abályok alkalmazására.
Nagykanizsán Kovács Nagy Pál rendőrföteiiácsos, u kapitányság vezetője megtette mindkét Irányban a legi nesszé bbiuenö intézkedéseket, hogy se kósza hírek, se áru-vlsszo.\' é\'ések a közönséget büntetlenül ne nyugtalaníthassák. Az őrszemélyzx-t is megfc\'elö ki iktatást kapott.
A inutt napokban több panasz és feljelentés érkezett a kapitányságra,
részint árdiógftás, részint áfuetrcj-tés elmén. A kapitányság \\-ezetóje azonnal detektiveket kü\'dött kl,;i«eg|. Izsgáltatta a panaszokut, de meg* állapítást nyertj hogy egyik -esetben sem volt hetj-tálló a feljelentés,jnert az árak nem haladták tul a megsza-
^Megérkeztekéi
á t m o n e t II k a b áWk i
bott irányárakat vs á ruci nej téa sísele se forgott fenn. i
Ezzel kapcsolatban aérdátt Intéztünk Kovács Nagy Pál reiidőrföta. nácsoshoz, aki többek között kijelentetne, hogy a ivgykanlzsai közönség nyug\'dt lehet, mert a legmesszebbmenő Intézkedések és ellenőrzés történik az egész vonalon, hogy árdrágítás vagy árueirejtés ne történhessék" a kanizsai piacon. Minden bebizonyosodott esetben a vétkes személyt, bárki \'egyen Is az, - mondta a főtanácsos - azonnal internálják. A rendönség, a törvény eiött mindenki egyenlő. A nagyközönségiiieg könnyítheti a rendön-ég tfcJg&t, ha nvinden valotan megtörtént vistza-éJést azonnal jelent a kapitány.\'ágon. Nem! szabad azonban a becsületes ke reskédöt és árusítót ok nélkül gyanúba hozni, vagy fc\'clőtlenül meghurcolni. A rendőrség minden . be-jc\'entést azonnal lenydmoz és ha tc-blz\'mí\'ui, hogy vétség történt, rögtön intézkedik. f
Nagykanizsa város közönsége megnyugodva fogadhatja a i-endőrkapl-tányság \\ezetöjének nyilatkozatát és intézkedéseit. :
Formaruhák, sapkák, intéxeti felszerelések
nagy választékban SZOMOLÁNYUMÁL
A vi\'ig sora az utcán
Lüktet ,mjlik »z élet. límlerek jönnek.mennek, üzlatck kötödiiL-k, ismo. letségck szövtklnok. (./ermvkek jál-sindozuok, felnőttek nyilatkoznak. Esküvői menet ludad, haiolat klsénu\'k. Amott ienc szól, emitt siratnak. Mm-dejiki jón, qicgy, lélek/ik s közben az égési világ veszekszik. \' Szeretem az idea életét. Jó nézni, ifigyclni, néha gyönyörködni, máskor \'.szomorkodni, elmélkedni az utca élete felett.
/. Gyermekek:
Két kis leány ]>esjélgcl u piac környékén. Ruházatuk tiszta, rendes, de látszik rajtuk, hogy szegényebb emberek gyermekei. Érdekes hallgatni u\' gyermekek beszédét Néha- ¦ meglepő dolgokat mondanak, eredetit, keJvcset. ne most — nyomdafesték afa nem illő sjüvakat valtának egymással, Nem vctuekszeitek, de ogy beszélnek, olyan jelzőket hosználntk mondataik diszi-tésérc, onüt káromkodásnak lehet no. \\cznl. Megállok, ínogshnogatom egyik kislány főjét:
— Ne beszéljetek ilyen csanyákal, kis lányok l — mondom nekik.
De ők a sióra nem is hederiCvc, folytatják.
F-s/Ambo jut a rendelet, amely szí-goru&n lillja az Isienkáromiásl, mégtt bánysípr hallja az omber, amikor ma-kacs lovak elindításaitól az összes SíjCntek <^s a jó Isten neve cmlitödik. I>e a gyermeknek nem is keli Uz. ut-cára \'meiinie, liogy káromkodást tanuljon. Halt azt oUbbtt a jó szüleitől is. Ilyenkor adán moddíi az lsko\'a munkája. Pcdigi\'z Iskola szépre, jóra ta-nitja flÉel. A l&ultu sohasem használ durva, káromló szavakat.
Vájjon özeknek a gjennekeknck a s/filöi tisztában vannak-e avval, hogy mi mindent lesz a gyermekeikért "z iskola és a sokféle iskolai jótékonyságon «t mit lesz ertflk a lárs«daloin 1 Fmick fejében talán mégis meg lohet-(ho kémi a szülőket (talán egy szülői értekezle!cir:, hogy ha a gyermekei-ket az iskola, a társadalom oly nagy mértékbei] segíti nevelni, ök \'Is járuf-janak hoizá legalább szép szóval ehhez a neveléshez. N\'o káromkodjanak és ne haszttáljanak goromba szavakat egymás közt, mert a gyermek megtanulja tőlük és kárba vész az iskola, a templom, a társadalom -nevelő, segítő munkája.
Egy csomó 10—12 éves fin szalad be a kapun.
— Ffll emeletre! — adja ki az egyik a jelszót.
Miután az én első emeletemről vau szó, utánuk megyek, OU akarnak ját. Siüui, lépcsőn, kapualjban. El Is he. lye/keduek. De csakhamar útnak indítom őket. Ismerem e*t a haszontalan fajtát. SiCmctel, piszkít, falat rombol,
— Nincs semmi dolgotok í — kér-dc.cm őket.
Nevetnek, vihognak, elszaladnak. "Mennek a siemétdomb főié. Megfogom az egyik, szelídebbnek látszó kis flu karját. s
-- Ne menj a piszokba, ott betegséget sicrezbetsz, meg a patkány is megharaphat.
I)e kiszakítja magát kezeim közül tts fut a többi után, akik már aU turkálnak botokkal, kea\'ikkel, s Iwzzák p;lö a sícinélbö\' a zsákmányt, egy oda. dobott cifra rongyot, egy darabka prémet. IU hiába szép sző, vagy rendőriéi Ijesztgetés. Ok mennek tovább a maguk utján. Estefelé u, korzón szn-hnlgáinak, kapuk, kirakatok elé állnak, kéregcinek.
A pénz — az a mindenük.
— Módot kellene nekik adui ami, (logy pár fillért keressenek.
Az iskola júniusban bezárja kapuit
1ÍB8. Meplember 1?.
Ajánljuk
a hölgyöknek,
hogy saját érdekükben használjak rendszeresen a hlre« nagyvnyedi
KOVÁCS KRÉB-et
a nagyenyedl Kovács boraxszappaonal. a legelhanyaKoltabb arcbort Is rövid IdÖ alatt tökéletesen rendbe hozzáltl
S>epternber oisTl hetében\' nyitja .ki. Mit csillái *u olyan gyermek, akinek imT.cs ollhoii a szülője, vagy a szui;i pem töfőóik vele 1 Csavarog. \\ iknség per" 13 soVöanyja a további roswuságn \'k. lHclékos korok talán la. nár-slU/^íiutnának arról, hogy mi történ jók azokkal a gyermekekkel, akik nem mennek nyatafni, vagy akik nincsenek megfelelő szülői fclügyelcl alatt majdnem három* hónapig, xalan io. IMno az iskolák tornatermében erre az időre foglalkoztató olttwmokal léto-Kitenl, oliot " gyennek könnyó munkával pár fillért kereshetne. Milyen bósAe IcnnfJ a keresményére s meny. nyirc\' növelné emberi önérzetét, Jobban, wajok a koldulás, vagy n szomét-dombon turkálás. Lehetne a nagyobb gyermekeket kertészeiben is fogla koz-talni, gyomlálni, gyümölcsöt ó&uo-szedni. Sok apró munka akadna, amit vedelhetnének, s amellett " játékra is jutna idő.
ue csavargással, nanlgnással. nem lehet bci-sii teles nemzedékei nevelni. UJ, siebb, Jobb, Magyarorsszágut ~aka. runk, De akkor ax emlKrunyag is fe. gyen Jobb, nemesebb, munkaszerep mert csak Us ut ország boldogulhal, amelynek minden i>olgára szeret dol-jgozni. s munkájával hozzá akarja se. giteiu az, \'országot a lxildoguhíshoz.
2. Felnőitek:
(ízeket is érdemes megfigyelni, liali-galni fii utcán.
Az ogy,T( szemüveges, diplomás fiatal ember, Nagy titokzatosan odaszól az ismerősének :
— Most már tudom..* Ezek csak arra vártak, Iiogy lelkészűljenek... No, lesz Hl I
Mosolygok. Ez sem tud lobbot, mint a másik.
iA másik a ptac közepén a fuvarosoknak magyaráz. Körülállják, iiaat-gatják. fin a gyümölcspiacig hallom a hangját
— i-n mondom maguknak, itt kár akármiről is beszélni, .merj*.\'.,.ország
—"Tjybani fog.
— Én sajnálom őket, — mondja tovább, — üo ugy lesz, uhogy én megjósolom.
Tovább megyek, — hátha mégsem lesz ugy, gondolom magamban, "t omf-1/Crl érlictík meglepetések is.
A sarkon két csizmás magyar beszélget.
Röptében elkapom. » szavukat. * — Tudja komáin, Lengyelországot felosztják | — bftViom olyan hangon, mintha a bókekonfereuthírói jött volna meg.
— Na i — mondom magamban — majd meglátjuk a végén I
\\agy zenés roklámautó közeledik. Szól, bömböl, de legalább magyar nóta száll, magyar ének haluk belőle s a* utca relffigj-ol, felvidul A pattogó ütemre utom*MrÁ, lépünk, elfelejt tünk rossz g>«nnekckel,-Vdágiiolilikát, s bizonyára nem csuk nekem, de é<tes mindnyájunknak, a magyar nóta, a magyar szó, a magyar haza, a mar gyar ha-ji sorsa az első, a legelső, a legszentebb. Az autó megy, s zúgja, harsogja j ~ Igazságot, igazságot Majgyaror-szágnak.
HOLL CILI
— Naptár i Szeptember 17. vasárnap. Rom. kat. Sz. Rejene H. Pfoteatáns Lud-railuviv. Thtorl hó 4. — Szeptember 18. hétfő. .Rom. kat K. József. Proteat. Titusz, izr. Thtsrl hó 5.
tovatvezetö: Dr. Déwfa* Eri*. U.V.
A budapesti divatbemutatókról
\\ A niult bélen zajlottak lo a divat-"béimilatók nálunk is. Minden napra Ctett bárom.négy darab. Szegény dl-vatludóaltóknak volt\'mit néznlök. Láttunk is (i lyOn érdekes dolgokat, amiről muszáj sebtiben leszámolni.
lA legelső és legszembeötlőbb az volt, hogy dacári a bizonytalan, nyugtalan hangulatnak, dacán a háborús híreknek, a bemutató termek zsúfolásig megteltek érdeklődőkkel és lehet, hogy u lé[k-söházbau még a hölgyek amit neszeltek, bogy mik voltak a legújabb rádióleadások a nyugati frontról, de bent a tetemben már ar. rói folyt n vita, hogy : Nézd szivem, Ott azt a kis fekele ruhát, nem gondolod, hogy remekül át lehelne afca. fcjlani a* idén a tavalyi kékemet erre a fazonra í iis Így tovább.
Most pedig beszámolok nagy vonalakban a kialakult általános divatról.
ElÖszŐr is minden lakás, hol, élére vasait lerakás eltűnt, minden egye. dül és kizárólag a glokni szohfcUitá-La •légödótt. .Megjegyzem, ki keli \'Jelentenem, nogy .gyönyörű, iiíKet n "divat. Lágy vonalakban ömlik körül az alakot, az ujjak szűkek csukló kórul, vállban nncsonek annyira kihangsúlyozva é> kivétel nélkül minden\' ruha magasan csukódik, (iyónyörüok n vy-nttlak. Úgyszólván semmi disz sincs rajtuk, h\'nein a szabás adja mog a tulaj dónké |,cni fazont.
Bűbájosak a téli kosztümök ruha és kabát összeállításban, gyönyörűek a téikabálok dus prémozéssel, termesze, .icen az czüsl és kékrókának jutott az. idén Is a legnagyobb szerep. A délutáni szövetniliák \'í-s a nagyobb délutáni icketerűbák páratlanul ¦sikkesek.
Egy másik érdekessége a divatbemutatóknak, hogy estélyi ruhát ulig-aljg mutállak be. Ugy látszik ez ezen a téren Oz egyetlen, "ml a nyugtalan han-gúlatra enged követkoztetni, inert Ugy gondolták a szalontulajdonosok, hogy erre még ráérnek a hölgyek.
iA fekete dominál, de mellette nagy szerepel knpoK n kW sötétebb árnyalata is és a barna minden árnyalata. Egyéb szint nem ts láttunk\'. Sok a sottis ruha, angoráS anyagból, teljes u angolosan, gioknLs szoknyával, bubi gallérral. Átmenőire nagysioaick ezek a ruhák.
Egyik csto hét órai kezdettel «z egyik nagy kainpsza\'on kalapbcímitalót tartott nagyszámú közönség olőlt, ami azért érdekes ,mfirl kaiapljomulatókat bem i.m-n szoktak pesten tartam. Kint ragyogtak a nyárvégi csillogok, csoutr-§zép szeptemberi forró eilo volt, Oc a hölgyeket csak a kalapok érdekellek. Erről külön egyik cikkemben fogok bcszámo 1 a i, inert mcgéxtiamjl L, olyan
V»«vsv®
Vigyem uihgsram krymoh izzót -most olcsóbb^
csodaszép, l»c.
kalapokat mutáltak
Dlvatposla
Komaty ,tí. Orűlök, hogy pont akkor volt itt, mikor a bemutatók voltok és.végigél\\Czlc On fs azokat ós merített felőlük, amit Vohelclt. Szive* írdcklödéséi-e közlöm, Imgy a M"rgit-szifceire nagyon megfelelő a látott ruha, nyugodtan elmehet benne inégegy-szer, söt abl>an a rutaiban végiglátogathatja az összes közölt helyeket. A vacsorázóruhája is nagyon tetszett í» ho^ávisclt acccssoirekkef cgyüH é« remélem a vásárolt cipők\' is szépok és tarlósak lesznek. Ott-alío\' a második párat vásárolta, nagyon jó hely, én is taagyon siereiem. öszi. torvei nagyon érdekebiek, lia le^z Ideje, közölje velem, — a kosztümre \\on«tko-
Őszi - Téli
divatujdonságat megérkeztek.
zVdag, Szerettem volna elküldeni ön-pek azt a fátyolos kalapot, ami any-nyira tetszett, de gondoltani, Jobb ha személyesen nézi meg inkább mégeyy-ki^er. örülnék, Ita előre közölné légkör-zclebhi mielőbbi jövetelét, liogy ugy oszthassam be az Időmet. Üdvözlet.
Nyárutó. Ajánlok egy elegáns sd-ncs angóra szövetruhát, azt nyugodtan viselheti téleii is és természetesen az Átmenetre. legszebb volna egy király, kék sötétebb kockás sotUs ruha glok-nls aljjal,\'kis reverákkal, hossstu,sonka ujakkal, piros sállal, üdvözlet.
Hősi naptár
Erélyes és bátor fellépésével tflnt iki e napon Ruef\' Ede volt budapesti 30. lwnvédgj*íogftuedbeJi íőhödnagj-. Almikor az oroszok a bu-
1-\'vcs küzdelem és több
órás pcrgőtüz uuin nagy túlerővel benyomullak teljoseo, szétromb\'Jlt áUá-sajnki^, Huof Edo főluidnagy kötban beérkezett tartalékokat saját elhatározásától ellentámadásra Indult. A válságos helyzet ellenére példás nyugalom mai csoj>ortositolln a csapatokat és iátla el utasitással pamnesnokait. Ezután a támadás élére állva, ejrétyes kózbcléi^óvof, tervének Ügyes és fölényes végrehajtásával az elíonsőget nemcsak továbbjutásában akadályozta meg, l^nem súlyos veszteséget okozva neki, olyan döntő Itatással verte vfiwua-bogy védelmi vonalunk lezárása kimy-nyen rnegtörté,ihctett. n^tnnoosló ma-ganulásáórt AuUaJ * IcgfeUsöhh
dicsérő «Usnzcrésse4 \'tüntették ki.
— BfrklilrifiwkM toklauw mea aiindta íótelkénj^ter oelkiL JCopstela batoiazahás.
liü. ézéplember 1?.
VÁROSI MOZGÓ.
Két sláger I
Kabos Gyula utolsó Magyarországon készüli filmje
A papucshős Halálexpressz
Hallatlanul mulatságos tragikomédia 8 fejezetben
Előadások kezdete hétköznapon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Még szombat, vasárnap
Kiegészíts műsor:
SzfBbáz - Fíli - Szórakozás
— Budapesti levél —
Szárnyasdandár s Hunniában
A Hunnia Fiümjgyár telepű az utóbbi napokban azt n látszatot keltette, mintha katonai megszállás «\'á került volna, rmC;t a müteanekPtka-i U>natisztek, pilóták löHötték megJ. Most készü\' ugyanis a honvédotok minisztérium és az Országos Lég-, védelmi Parancsnokság irányítása és hathatós tAmogatá* mellett a Zugnak a szirénák (Szárnyas-dandár) c. film felvételei. A fUm nem egyszerű propaganda, vagy kulturfllni; hanení egy nagyon izgalnias meséjü, egész estét betöltő játékfilm, amelynek főszereplői ^v.jnay Gábor, Vértesá La|os, Gre^iísá Zo\'táji ói Maktfry Zoltán. Hidvéghy Valéria, akít a magyar moziközönség már sok film-kisebb szerepéten láthatott, ebben a f ital ben alakítja első föszeívpét. A másik nöi főszereplő Lukács Margit, a Nemzeti Színház tagja. A filmet Cscpreghy Jenő rendezi é> a Palatínus FWnwállalat hozza forgalomba, amely, egyébként most tette közzé évi programját. Eszernlnt o Palatinas hozza forgalomba fenti filmen klviU a már elékszült Karosszék ci-mü ff íme t, amit Bókay János irt és Balogh Bélo rendezett. A film szc-repiőí: Szcleczky Zita, Rajuay Gábor, SzHassy László és Latabá\' Kálmán. A cég legközelebbi filmje a Garzonlakás kiadó cioitl vígjáték, u jitit a Magyar Írók Filmgyártó Társasága készít. Ezt követi Huszka Jenő örökszép daljátéka, a Güt Baba, ugyancsak. Rnjnfty Gáborral \'és Sze-leczky Zitául, imbjd Babny József Gyógykvartett clmü vígjátéka kerül sorra To\'nay Kláiival a főszercplcn. Egészen uj utakon jár Orsy Mé\'ia »Mária két éjszakája* cjbnil fi\'inléniája, amely arról szól, hogy egy leány az ártatlanságát zálogosítja ci egy férfinél. A filmben debütál mwjd Karády Katalin, akinek első fUmszerepl.ése már nagyon aktuális, mert a fiatal művésznő eddig minden íi\'mszcrződO\'st visszautasított. Az említetteken klvüj míg két magyar filmet gyárt \'majd a Palatinos. Tekintve, hogy ez a fUmváUalat kizárólagossággal foglalkozik a -magyar kesMiyíHmíiiüsorok szállításával és.ezen kivül tmég 8 nagy külföldi fib.u\'je )s foí^galombahozalntra vár: a magyar filmpiacon n legelső cégek közé küzdötte fel magát.
Két leány az uooén
Tóth Endre, a Toprlnj nász rend-kivüi tehetséges rendezője, most fejezte be a Hunnia Filmgyár filméi-helyező Irodája számára készíteti 5 óm \'10 ciniü filmet, amely a beavatottak szerint valóságos m&tföldkőa magyar filmgyártás történetében. A nagy közönségsiker is a szakértők eiöaetes optimista v^ekedését Iga-"aoijo. Ugyancsak most készült el Tóth Andre a Két leány az utcán c. filmjével, íámit szintén a , Hunnia
Filmgyár filmelhelyező Irodája hoz forgalomba. A rendkívül me é;z tó-máju fihii az annakidején oly nagy sikert aratott szindmnb napján ké. szült. A színdarabban a főszerepeket Titkos Ilona és Dajka Margit alakították, \'míg a OlniszercpeketTaa-nádí Fekete Mária éi Bordy Bella kreálják. A beavatottak ennek »zuj fiinmek kirobbanó sikert jósolnak.
Ellaabeth Bergnor és Makay Margit
Az eheti fümpremijick közül azt a két fitmet keli kiemelnünk, nme-i iyeknck ez o két kivételes tehetségű művésznő játsza a főszerepét. MpJ. kay Margitot n magyar fi In így ártók), már évek óta kérlelték, hogy v&U laljon flljnszeropet. Rengeteg próba-, felvétel Is kószült a Nemzeti Sslnház; hites művésznőjéről, aki azonban az utolsó percben mindig meggondolta ku\'agát es vonakodott fílniszerzödésfi aláírni. Az 6 óm 10 cimü filmben végre vá\'lalt egy jelentéktelen kis szerepet, (mintegy klsérlctkép(>eji, mert a kiváló művésznő ennek alap jón akarta eldönteni, hogy végleg szakit-e a filmen való szereplés gon^ doiatával. Ennek, a filmnek a budai pesti premíermozikbon olyan fienCr tikus sikere van, amety még Ma" kay Margitot ís sneggyözf arr^hoghi ezután mlnéi több szerepet kell váH lalnia. A film szüzséje egy » nem-éppen különleges detektivtörténet, de az bizonyos, hogy az 5 óra 10 h legnivósabban rendezett és a legszebben kiállított mogyar filmek köi zé tartozik. A főszerepeket TasnácU, Fekete Mária és Uray Tivadar játszák. Mindkét alakítás brilliánsszj-nészi teljesítmény. Nagyszerű álakíV tásra nyújt alkalmat a 6 óna iO Kiss, Ferencnek, aki egyébként külön dicséretet Is érdemei, mert ezt a fiit met nagy anyagi áldozatok és koc^ kázatváilajás árán készíttette éppen1 abban az időben, amikor a mogyar filmgyártás úgyszólván teljesen leállt. , j , : (\'
Az uj Bergner-fiinv Iránt felkeltett érdeklődésre misem\', jellemzőbb, mint hogy a pesti preiniannozjjé, pénztárai előtt valóságos közelharc folyik a jegyekért, pedig még csak a szezon e\'ején vagyunk. Igaz ugyan, hogy Bergner évenként U-g:-
feijebb csak egy filmben szerepel s ennek az Aingdában élő eruptív tehetségű német művésznőnek eddig műiden filmje valóságos eseményo volt a film-frontnak. A • Szereién.; tolvaja c. flun témája már önmagában \\ éve is csemege n iiiozjpubUkumi nak, hiszen Bergner cZolk«lom<mbl egy olyan kettős szerepet alakit, n mely már mondanivalóinál fogva h feledhetetlen élmény marad azok
számára, okik megnézik. Maga a művészi alakítás izlg-vérig bergncii, szenredélyes alapszínekkel megfog űiiált női lélekrajz. Ezt a Paromouiit filmet egyébként nem Hollywoodban, hanem Korda Sándor londoni ¦műtermében készitették1 és q nonde-ző - mint valamennyi Bergner. fUm rendezője - a mtlvészn^ fér. je: Paui Czlnncr. j i ( 1
epi a^r gyönyörű villanegyedében, közveienül a tengerparton a
PARKHOTEL MATKOVICS
a logtükélolencbb komfortot, elképzelhető logjnbb ellátást, & mondáin élet minden szórakozásit, bársonyos strandot nyújt vendégelnek. — Közvotlen vasúti Összeköttetés. Gyönyörű kirándulások. — Olcsó árak: teljes ellátáa már m dinártól. — Kérjen prospektust.
A vonatról szedtek le a csendőrök két rémhirterjesztöt
Gyékényes, szeptember 16 Tegnap n kaposvári személyvonaton két budapesti ügynök a poli:i, kai helyzetről bteszjélgetve, séiloon, nyi\'atkozott és :megdöbbentő »érte-sü\'é<*ltct« tárgyalt. I
Az utasok közüt valaki flgyeílnez-tette a legközelebbi állomáson a csendőröket, akik azonnal igazoltatták a két rómhirterjesztő Ügynököt és nyomban leszállítva őket a vonat-1 ró", Ujdombovánól a szekszárdi ügyészségre kisérték mindkettőt,
A iábla felemelte nagykanizsai tolvajlás
Az egé/iZ vánmegyében pagy port vert fel, ajiní-.
kor 11J. Puskás Sándor
nagykanizsai háznKster 93.000 pengőt ellopott és az összeget apja, idb. Puskás Sándor neanespátrói cipészmester kamrájábuii egy vasfa-zékbaji rejtette cl. Ifjú Puskás Sándort a, nagykanizsai törvényszék lopás .miatt öt évi fegyházra, azonkívül tlz évi jogfosztásra Ítélte, miig apja orgazdaságért egy évi börtönt és hárotm évi jogfosztást kapott. , Vaday Sándor klr. ügyész megfellebbezte a vádlottak terhére nz Ité\'etet, de fel\'cbbez\'jek a vádlottak Is. Most foglalkozott a pécsi táblo Simon Rudolf-tanácsa Puskásék bün ügyével, amelyre azonban a nagylta-
a 93.000 pengős tettesének büntetését
nlzsal fogházbon elóaetes lelartózta-tásban levő vádlottak nem, kaptak Utfzést. A vádlottakat kirendelt kö* vídö védte. A Iábla ifj. Puskás Sáji. dor büntetését hat évi ^egyház^a emelte tel, anlg apjának eg>\' évi bön tönbüntetósc lmJegmiáradt. r I i A önttsodfoku Ité\'et valószínűleg \'a jövő héten kerül Írásban a kanizsai törvényszékre. j ,
Félelemérzés, stlvstorongis, levertség, mint oly jelenségek, a melyeket a tápcialornában beálló torlódások Idéznek elfi, a természetet .Ferenc József keseiüvlz használata által rendszerint gyorsan elmúlnak. Kérdezze meg oivositl
Mi is Uáhyka
Szombat
Állandó MtUorraámok UtkSinapolton BndtpMt I. mUtOfáa
(1.45 Torna. — Hírek. _ Közlemények. — Hanglemezek, ~ 10 Miiek, _ 12 Harangszó. — Himnusz. — Idö-jáínajelentes. — 1240 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárás jelentés, — 14.30 Hírek. — 14.45 Müsorlsmerlelés. — IS Arfolyainliirek, pl«ci arak, élelmiszerárak. - 16.45 Időjelzés, idójárúsje-jentos, Idrek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 19.15 Hírek. — 21.40 Htiek, Időjárás jelentés, lrirek szlovák és magyar-orosz nyelven. ~ 22.40 Hírek német, olasz, angol és franci" nyelven. — 0.05 Hbck,
BUDAPEST I.
17.40 A Rádió Szalon icnoknra. - |g,45 Kállai Ernő előadása. — 10,25 Sándor Anna és Oláh Ferenc magyar nótákat énekel, kíséri Kurina Slmí cigányzenekara. — 20.10 •Galamb a kalitkában.) Hangjáték két részben. — 22 Gárdonyi Zoltán és Schüller Josy kétzongorás műsora. — 23. Tánclemoeck. BUDAPEST II.
19.20 Mezőgazdasági félóra. — 20 Hitek, — 20.20 Hanglemez. — 21,10 Koncmá Keömley Blanka énekel. 21.35 Idöjárásjelentés. BÉCS
16 Zenés bohózat. — 18.30 Zongora és garitonszóló. — 20.15 Tarkaesl. 22.30 München. — 24 Boroszló.
Vasárnap
BUDAPEST I,
8 Szózat. — 8.45 Illrek. 0-9.55 Gő rógkatollkus istentisztelet. — 10-10.5, Református istcntbuítclel. — 11—12.1 Hóinál katolikus ének- és szenlbeuéd
— 12.20 Idöjárásjelentés. — 12.30 bW kiírt jenékor. — 13.45 llirek. — 14 Hanglemezek. — 15.45 Tertis Jenő giiny^enekttjra. _ 16.30. .Ko-váun* Imrvjikntak hazája.* Ignácz Rózsa élő adás". ~ 17 Hírek szlovák és magyar -orosz nyelven. — 17.18 Közvetítés a l:crencvaros—S*t,eJ bajnoki labdarugó mérkőzés II. félidejéről. — 17.45Tánc lemoiek. — 18.25 Végit Sándor ho0c. dal rongorakiséiettél. — 19.15 Hírek.
— 19.25 Sporteredmények. — iy.30 Friderikái. Daljáték 3 felvonásban.
— 21.40 Hírek, sporteredménvek 22.05 Kon:ert.fuvószeaiokar. — 23 Ra. dics Gábor cigányzenekara, — 00.05 llirek.
BUDAPEST II.
11.15—J12J15 Lakatos Flóris cigány-icnckaia. — 15.05—15.40 Hanglemezek
— 17.15-18.20 A Rádió Szalonzene, kara. — 19.10 Magyar női vonósnégyes. — 20 Hírek. — 20.40 Tandemé
*ek. —(21.40 idöjárásjelentés. B6CS ¦ •
lő Délutáni icne. -- 18.40 Ilégi olasz íuiák. — 20 Német operákból. 22.30 Lemezek. .
Ilétlö
BUDAPEST l
10,20 A magyar Sakkszövetség tente, tcnáriuma. — .10.45 »Potőfi és a koltói cigányleány., — 12.10 Országos Pos-tí1si»nekar. — 13.30 Fátyol Jancsi d-gányienektoja. — 16.15 Diákfélóra. -17.40 Haydn: (i-dur zongorahármas.
— 17.55 Longsieid Gétáné magyar nótákat zongorázik. — 10.25 Szfllonö-tös. — 20.10 Brahinsxst.. — 22 Kö> ^elilts a Moulin Rouge-ból. - 23.05 Szórakoztató hojiglcmezck. BUDAPEST II.
18.30—19.10 Stalonötös. - 10.30 Né-«n«t nyelypWatás. — 20 Hírek magyar, szlovák és mogyaxjQrosz nyelven. — 20.45 Közvetítés egy, kávéházból. Farkas Béla cigányzenekara. - TH.M Idöjárásjelentés, BECS
18.15 Romantikns lemezek. — 1Ü.30 Hírek, — 20 Zenés tarka óra. — 21 Szólíslák liangversenm — 22 Hírek. — 22.30 Es(i i«ne.
2ALA3 ftöZLÓNYl
Ma reggel...
Ma rtggtt láitalak.
A Vérmező fái alatt, rohantál,
vitt a gép.
Ablakomra hideg gyöngyöket (vagy könnyekéi) esőcseppeket vert az ősit szét. Tűnődve néztem szemed hideg sugarát a sapkád alatt. Tekinteted kapkod, kutat, teste a síkos, ázott utat s nem vette észre az ablaknál egy hatvány leány véres szivét.
Még láttam, ahogy az ősz utánad dobta üzenetét t marik sárga-piros levél.
Azldn már nem volt Idő
a fájdalomra Kiléptem
az ázott járdára is
a nyomokat néztem,
amtt a géped rajzolt az ut sarába
— Az autóbusz késett.
Az emberek, kik körülöltem
álltak, szemembe néztek,
ez volt az arcukon:
„Különös lány. A szeme
riadt tükör s azon kinéz
egy árny: a halát"
_ Clmr*
- (Uj íóippánl titkár)
A földművelésügyi miniszter dr.
AJlai Kovách Barna tb. szolgabírói, aki két és féi év Teleki .főispán meglett mint főispáni Ulkár működőit, azonnali lintállyol a lóblmúvetésflgyi minisztériumba icndeltc próbaszolgá-lalro. Az uj főispáni titkár Józsa pá-bfdn dr. vármegyei aljegyző lett, nfcj tegnap inár szolgálatba is lépet\'.
— (Bevonulás és váltó-óvás)
A Idvatalos lap szeptember 2-lki számában mégteíent na delet sze.inl az olyan váltókat, amelyok kötclccltjo bevonult, nem kell óvatoltainl. A bevonulást uz Illetékes csapattest igX zoiványáva\', T«gy helyhatósági Wzo. nyitvánnyal IgOidlní Tcejl.
(Qróf Esterházy János Keszthelyen)
Grór Esterházy Sdnos, a -teltfdéfci magyarság vezére pénteken Keszthelyié érkezett her<.ej Festetics György Tádékéként és részt vesz az öszi szarvas-bika-v&dászalon.
—1 (Megsemmisített választás)
Tudósítónk írja: Mint Jelente Uflk, a keszthelyi tanonciskola fcjfigyetőbí-zoUsága egy szótöbbséggel választolta meg az iskola uj igazgatóját. A felettes hatóság most a választást meg-scnmdsitotie, mert a megvála.szU>it képesítése iteni volt az előírásoknak megfelelő. , .
— (Orvost hlr)
Dr. .Kreiner Zsigmond közkórházi fcWvos, belgyógyász szakorvos, szabadságáról megérkezett és ifcndelé.-.-it újból meg"keídle. Rendel* Sugár.u1 szám alatt dáMŐtt 11—12-Ig és déft-után 3—4-lg. Telefon 555
— Ellmíii. QyŐrvárl Balogh Edlth éa detrlchlalvl 6a boncdekfalvi Uetrlch Dezső Jogyesok. iMlncien külön érteal tóa helyett.) (
— (A MANSz)
kéri a főzőtanfolyamra jelentkező, ket, hogy holnap, vasárnap délután órakor Sugár-ut 1H. (földszint fiaira} alatt megjelenni sd\\cskcdjenek.
— (A lelenyel autóbusz)
szCpteml)Cr 15-től kezdve naponta délután 2 órakor indul Nagykanizsa ról és reggel 6 óra 45 perckor Lel*-nyerői. t •
— (így jár, aki elhallgatja, hogy büntetve volt)
Súlyos következményekkel jár, valaki a bíróság előtt eltitkolja bftn teleit olő;.\'3iéi. Tapasztalhatta ezt fcg. Ujabban Kálmán Sándor sármelléki gépügynók, akit sikkasztás gyanúja iniatt vont felelősségre a kir, járásbíróság. Kálmán a n»ekmáié felvétele, kor nem monilotla 1», hogy már két Ízben büntetve volt, Így a oűntetés kiszabásánál * Ibirósijg csak >hnt hó napi fogházra ítélte. Csakhamar azpn-bao rájőtlek, hogy Kálmán Sándor büntetve volt és azóta nem telt még el tíz .esztendő, teliát cselekménye súlyosabb elbírálás álá esik. Megindult ellene emiatt "z e)ján\\s. Most áJ(U ezért Kálmán a Makáry.tanács előtt. Beismerte, hogy két ízben volt büntet ve. A törvényszék megscmmisitotto járásbíróság által klszalmlt hat hó napi fogházbüntetést és az ügy ira iáinak a ku:. ügyészséghez való áttételét rendelte el. Kálmán Sándor ogy IjCji tehát uj tárgyalás les/ és podi _ most már a törvényszék előtt, moly betudja ítélethozatalába a súlyosbít
körülményt: hagy bontatva, vptt,
— (Bezárta a végrehajtókat)
Budafán, Tornyos Petemé 55 éves asszony lutzánái nemrégen megje:«u: (lek a végrehajtók. Valttmi Illelékhátm. lékokat akarUik iieluijtaní. A harcias asszonyság azonban nagyot gondolt (•: Oz clöljjárót ]Mfonvágta, u két végre, hajtót pedig bezárta szobájába. Tor. fiyos Petemé most >korürt önbi\'rásko. dásért űz egerszegi törvényszék JogerílM-n két napi fogházra Ítélték.
— (Meglopta az apját)
Lukács I.ajos tapolcai fiatalember édesapjától ntliancmüt lopolt, majd az. ug)ancsak apjától eltulajdonított ko. rékpáron megszokott. Útközben Jákór bon betörést követett eí és Nagyba, jómban barálaivai mülatozoli. Apja fcljclen lésére \\i\\ Togták el a csendőrök. Az eljárás megindult ejtene.
— suntol fopj- a híres nagyenycdl Kovács-krémet, ha rendszeresen használja.
— 1925. Snis jelent meg hazánkban az első komoly rádiókészülék. 1923-1940-ig 15 esztendő gyártási tapasztalatai kristályosodtak ki az Idei Standard jubileumi sorozat rádiókészülékeinél.
mm
ttép MozgÖ. Szombat, vasárnap
WALLACE BEERY lélekzetclállitóan izgalmas filmje
A vasöklü
Az Idei évad egyik legnagyobb sikere. Attrakció I Aktuális magyar vllághlradó I
S Előadások kezdete: szombaton 5, 7 és 9 érakor \\ vasárnap 3, B, 7 és 9 érakor
NEPRADIÓ
Tarnt, Siótaiíoitajt, \'hmei! Veqyt mef \'tádiókMtik&iójétúl. pentl készmtket dijlnlnnul bcmulslji:
SZABD AIITAL fitOltHOTELEHtR
rádió éa sporlüz- rád ló-szak Üzlete Ieto Főút 9. az. Deák-tér 2. is.
h
ír1
A kanizsai Iskolák úszóversenye
S.-erdáii délután zuhogó esőben, aiieglb nagy közönség előtt tartottá* n helylell iskolák ui^ó\\er senyüket. Az erednie-nyek általában Jók, Böt egy kanizsai rekord is született. A verseny kereteién p.->nt. \\ei-seny Is volt a Gimnázium és Ke-neskede\'anl között. A/ pont\\cri«nyt a Kereskedelmi njertc 13 :28 aránya b.ni I I
Az eredmények a következők vok taki , ; ,. i | |
100 m. grora: 1. Szabó (K) 1.16.2, 2. Váradi (G) 1.20.6, 8. Benkö (KJ 1.25. ;
10» ni mell: 1. \'l\'őth (K) 1.28.8 (kanizsai rekord), 2. Geienwér (K) 1.28.2, 3. Palkovlcs (K)
100 m hát: 1. Kelemen (0)1.81.8, 2. Bug:adl (K). , ,
120 pajlMltttKSS
Isg csejtéiy befektetéssel, otthon vé-
Íezhctő munkával féifiak és nők részere, llairló évi mii a Ei a farauUlva, anyagot szállitjuv, a kész árut átvesszük. Kérjen ismertetőt. 24«
0jJ»p8ll,tX.,lvriíltJ.i(.
43. (Vili»Uli*|)
Kleopátra Köloliem
í Wlharmíid m mell; 1. Tóth (K) 0.69.6, 2. Stern 1.02, 8. Vidoiivt 1.06. !1;
66 kétharnmd ni gj-ors: 1. Ga\'Hm völgyi (G) 0.61, 2. Csaba (G) 0.63, 8. Bádogb (G) 0.56. j | , | ;
33 egyhanmod )n gyors: 1. Krá-nltz (G) 0.21.6, 2. Szabó (G) Ot26, B. Bogenrlcder (G). , | | /
33 egyhanmad m moll: 1. Szabó (P) 0.29.6, 2. Hofftaann (G) 0.30,2, . Gábor (G). ;
eg>-hantiwd ni hát: 1. Sáfnín (P) 0.30.1, 2. Bertók (G) 0.32, 3. Latin (G) 0.38.8. ; | , |.
4-szer 88 egybaraiWrd ttí gyorsító, ta (GlnmázlumAPolgári): 1. Poln gári 1.10.2, 2. (üiniu\'iiJuüi 1.46. I | 4^zer 33 egj\'hanmhd m gyorssta. féta (toitskedotal réazíro): 1. 111. évfolyam1 (Gcrenosér, Weira, Erde,
ma» bwaw
szeptember 1?,
katonaif«luar«waek •gyanmimmrti cikkek
ügyedül legolcsóbban besiorezhelók
beleznainál
Sugar-ut M. «. Ttkton 625,
lyi, Szabó), 2. IV. (ívfolyanH 8. II. évfolyam. ; , i ( i I
4-szer 83 cgyb&nmiad sa gyorsstn. féta {Gimnázium részére): 1. VI. mkMIv (tiiivumölgvi, Hajba, Erős, Váradl), 2. MII. osztály.
3-szor 66 kétharmad ni vegycíista. (éta: 1. Kereskedetmi (Pcrényi, GA renesér, Szabó) 2.48.6; 2. Otmná-( ziuru. i í ,
4-szer 66 kétharmad m gyorsváltó: 1. Kereskedelmi (Gerencsér, Weisz, Erdélyi, Szabó), 2. Gimnázium.
Vízipóló: Gtooázium^Keroskcdot ml 4:2 (2:1). Vetette: Holló. Góldobók: Kelemen, Sáfrán, tUehe WetoJt,í« SSobó.! (T.l.)
vékAsv testvérek
óris, ékszerész, látszerész VK <) Arany és ezüst-vésnök "v\'Ul ú.
Óm, ékszer, szemüveg legolcsóbb árban
Javítsál, vísést szakezer (len készítünk
— tekiatm mf a Köpetein Bútoráruház állandó batorkiálJUtaaát ízléses éa olcsó bátorokat kedvező fizetőéi tel tételekkel vásárolhat
üóziflrdó nyitva reggel 6 órától eat* fi ótálf (bét/4, merdft, péotek déU tán kedden esess nap nőkoek).
Síremlékeket,
i\'uwih wititoiil, hí! ralitstol
ezakazerüen és legolosobbarj kovács józsef
kőíaragömeattínicl, Király-utca 33. Nagy ¦trealik-icktár. Telelőn 615,
hotel corvin
BUDAPEST »\'»
VIII., Ciokouy-u. 14. NnutU Silnháinál Cuiédi izllloda i viiot szirtben. Újonnan berendezve, központi Ifl-téf, Wdeg-meleg totyovlz-
%yi«yu szoba P 8\'—, keltgyes P 6—
miylislnailllll Mita lllliin MENETRENDJE
érvényes 1939. május 15-10!. Crz«éb«t.Ui- VaauUIIoMé*
Vaiutállomíira
4» 6-28 7 05 788 q20 UH ISM
1410
16 28 18u0 2010 2228 2320
i 4
N
:
>
latanyai maaetrand
|W««iMlW. 845 H^íuhüst ír It, 7-58
Wt^rflW. H-jja U|^#ÍM. 18-10
(Folytatás as 1. oldalról)
A szombat déli
Berlin, szeptember 16
A nésnet véoVröföp;mmíJVi<<k-í;; ma, szombat délben kibocsátott legújabb hadijeffntéae a körttkezőkit mondja : t i I *
Á nemet csapatok tegnap déJen gyors iramban Üldözték az ellenség visszavonuló részeit. A csapatok egy része , ;
Lornborg kapujában áll
es elérte a Tonew-et. Ettö\' keletre a .motorizált osztagok elérték W-\'alzI-uiierz t. i
Przamyslt a nőmet ősapátok bevették. A Kuuio körül bekerített .lengyel csapatokat szorító nómet gyürütnu\'g erősítették és minden áttörési kisér.
5000 lengyel liadimenekült román területen
Czemowitz, sjKpteanbcr 16 Mint közlik, eddig kb. B000 hadi-menekült érkezett román területiip A jelentés szerint ez a szám sokkal nagyabb volna, ha a határzár nem
német hadljelentén
letet meghiusifottak. Varsótól délre
S000 foglyot é5 száznál több ágyút zsákmányoltak a német csapatok s Prága külváros előtt állnak. Északon
Blalfstokot bevallók a németek, Brest fellegvárában még
folyik a haro.
Megemlékezik a jelentés az utak, vasutak elleni sikeres légitámadás ró», onajd a nyugati hodszin térről ezeket jelenti: , j
Nyugaton
erős tüzérségi tüz van Sanrfrflcken. magasiágában. Az ellenség elönetö. rését erős tűzzel sikerült visszaveri nl. Légitámadás német terület eilcn« , nem volt, - fejeződik b.1 a hivatalos | német hadijelentős.
Jenné olyan saigoni. j
A diplomáciai menekültek elmoiv dása szerint Rydz Smygiy nvtrschnU Luckbun tartózkodik és dunan irá. nyitja a haâh.ttvefetekct i
A román határra meneküli a lengyel kormány
A lengyelországi román követ otthon volt Bukarestben, visszautazta után pedig közölte a lengyel kor-monnyal a román kormány hatán> zatalt a lengyel politikai vezetők befogadására \\ocuitkozoaji.
Románia a Franciaországban élő romáitok után az olaszországi had* köteles románokat is azonnali hatály
lyal hazahívta katonai szolgálatra.
A lengyel kormány még közelebb amncküit a román határhoz és Kuty községbe tette át székhelyét. (Ez a kis faiu (már. közvetlen a román hn-táron van.) Pllsudszky Özvegye, ¦Hland varsói bíboros éa sokan rü)4. sok már romén területre menekül, tek. , ; . i
Varsó jelentése a frontokról
Varsói jelentés szerint Varsó körüli ked\\«ző a védekezni akció. Északkeleten a németek támadását vissza/ verték. A német nepülők tegnap főképp fiszaktetet-Lengje^rsi^gbaii to vékenykedtekj több várost bonibáíi-tak. Vilnában sok az áldozatok szúr.
ma, Gdynia és Danzlg körül a lengyelek még.tartjAk magukat, -mondja a lengje^ je!cnt<«. Kutno körül a lengyelek nagy veszteségei, ket okoznak-á németeknek. Délen he\\es hary,ok folynak. , , s. |
Francia jelentés a nyugati harctérről
A nyugati hadszintérről csak fran. cia jelentés érkezett. Eszerint a franciák megerősitették az plőző, nap elfoglalt állásaikat. A franciü vadászgépek visszaverték az alacsonyan repülő német bombázók táma-
dását. Egyes szakaszukon erős tüzér-ségi tüz volt. A, német gyalogsági tó-madások visszavereaéwi nagy vesz-teséget okoztunk az ellenségnek, .mondja még a francia jelentés.
Leáll a belga gyáripar az angol blokád miatt
ben kívánt Ongol intézkedések végre-liajtását. Nem titkolják áronban, hogy aggódnak, különösen Belgium sorsáért, amely csaknem; százszáiakbon Angolos FiütnciOorsrágbói szerezte be szükségleteit. Biztosra veszik, liogy egy-két liét alatt az összes belga gyárak kénytelenek lesznek káífal nyersanyaghiány miatt.
Róma, szeptember 1g l\\zolasz sajtó részletesen foglalkozik « .semleges államok, különösen lielgi-um és Hollandia helyzetével uz angol gazdasági blokáddal kapcsolatban. A Corrieií» della Serru azt irjn, iiogy az osli\'á csoport, onnélkfll, lm© a r^áft. lekről döntőit volna, általánosságban kimondta, hogy nem akadályozzák meg a gazdasági semlegesség érdeké-
Az orosz beavatkozás küszöbön áll
Részletesen foglalkozik az olasz sajtó 1 tat, hogy a* orosz beavatkozás néhány
a szovjet magatartásával és azzal nagy aggodalommal, amelyet az ezres kapcso latos hirek Parisban és Londonban keltetlék. Mimten jcl arra mu-
naj>on belül megtörténik és ékkor lengyel segélynyújtási egyezmény értei-mében AngUa ós l-\'r^ncioország a szovjettől is háborús viszonyba kerül,
Szabad az ut Moszkva és Tokio között
Moszkvn, szeptember ic HÍ\\-aiaiosSn is mcgcrösilik, hogy Molotov kálftgyi népbiztos és Togo moszkvai japáu kö\\et egyezményt írtak alá, "mely véget vet a hónapok óta húzódó külsőmön gól ioi és mandzsúriai határi harcoknak. Az egyezmény értelmében a vitás ÜMtottoam azonnal kozüs Itabirbizotlság áÜSpitta m«a a hamt, Az eiU\'nséfi*ikedéscket
beszüntették, A megegj-czésssel szabaddá vált az ut Moszkva és Tokió közötti
Dutadiűt az olasz és spanyol követtel tárgyalt
\\ Paris, szeptember 1 fi
Oaladier inmlsztereJnöW és hadügyminiszter kilialigatáson, fogadta ajiít-zisi olasz mfifld a.jsnftnyol nagj-követet; akikkel jiosszflsan tárgj-alt.
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉG
kedvenc botolje az
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
Ba<Up«at, III., zTsIgrnond-ulca 38/40.
Telefonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a vUlghba Lukicsltirdövc), a Rózsadomb alján.,
Teljes komfort, folyó melegvíz, központi fuies.
A Nyugati pályaudvartól I klsszakssz iávolaigia.
A szálloda tel|esen újjáalakítva, ul vezetés alatt áll.
Blsorugv Gaf« RmUwut,
polfirl árak.
Olcsó szobák penslóval, vagy anélkül.
Hosszabb Urtózkodásnál ZM9 külön •n§*ómi*yk.
Lefoglalták a bűrkészleteket Romániában
/ Bükojest, szcpiemljer ifi
Ár tornán kornu\'my ujabb rendelelo értelmében az üzlcUikhen ós raktárak-bnn a lö kilón felüli bönnonnyiségot lefoglalták a hadseaeg részeié. A bör-árukból büntetés lerlio mellett eladni nem szabad.
ma déli francia hadi-jelontöa
i , P(áris> szeptomber Ifl A ima déli francia hadijelcntés sze i-\'intaz léjiZaka éJéaik harci tevékenye ség foJyt a néínet-fraíicia ható,ron. A li-óinetek igen erős tüzérségi tüz. zei [e\\ékenykeülek, a franciák La, miosellettól kekiti* néjnrt. elöreBiyo-imiulást tettek. , \\ , u ,
Angol hi\\-atalos jelentés szerint né á.\'üei tengeralattjárók (ilsüllyesztettoi) hánmi engí>i kereskedelmi és egy halászhajót. , , i
iámban állnak mm ukrán falvak
, Réüun, szeptember 16 A Stefanl jelentése szerint a \\iszt szavonuió lengj\'elek az ukránokkai felgyújtatják tatvaíkafj nehogy a" gabona és élelmiszer német kézne kerüljön. Varsót a nemietek ttemj ágyúzzák, csak telesen körül aka^ ják zárni. A^lengj\'elek jövik a néj-mfet Jkjézen íó\\ő klilyárosokat.
katalaatt m gáatálaro satlowákiábnn
Pozsony, szeptember 18 Uj korininjiyrendclet értelmében saját költségén minden szlovák köteles gázálarcot bászerezhi. Elieiif delték a g>\'ütekezési Ula-mmt i«. AZ idősebb korosztályokat szabadságot-jAk. , , | , , I
Föidrepgés
I . \'-Budapest, szeptember 16 A íöidnengéstani Intézet éjjel 0 óra 19 perckor köaeli földrengesí-jelzett. A fold mozgása Budapesten 20 másodpercig tartott, t | i ; i
Ideges emberek gyomor- és bélpanaszalnái reggelizés elölt legalább egy .órával egy félpohár természetes .Ferenc Józ*el" keserűvíz, esetleg kissé felmelegítve, gyakran igen hatásúi háziszer, meit a székletélet elrendezi, az emé»téBt előmozdítja é# az egéw anyagcserét Jótékonyati befolyásolja, .Kérdeue meg orvosát!
1939. szeptember 17.
felrobbant egy francia
aknarakó hajói 400 halott és aebetUlt
Casablanca, szeptember 16 a kikötőben megdöbbentő szeren, esetlenség \'örteiit. a Piutpn uovft rren-cin JOtmrOkó liajo filmanyagát ogé-idtcllo ki a kikötőben /mikor az egyik akna felrobbant « hajón. Ettől egymásután robbanuik fel o többi aknák is, ami valóságos fÖídiedgést idé-Lelt elő a városban. Még a kulváiosok-ban Is nagy károkat okozott a robbanás, A hajó maga n levegőbe repült. . a mentők négy órán ót dolgoztak és uégyszáaiá! több halottal és sebesültel sueulek elő a romok alól részben a luijő legénysége, rósiben a polgári la. kosság köréből.
Drávai bánság Is lesz Jugoszláviában
Loibaclí, szeptember 16 A »Slo\\enoc« cí.\'tivü újság1, a Jugoj-sz\'ávlai szlovének hivatalos lapja azt irja, hogy a horvát bánsághoz hason/ lóan rövidesen felállítják a drávai bánságot. _ ; , |
BAUA3 KCWUímt
Élénk szél, változó felhőzet, több helyen még ujabb eső, a hőmérséklet alakulása bizonytalan,
A Meteorológiai Intézet nagykanizsai ftiegttgyelflAtloináiKi jelenti i
Hőmérséklet tegnan eate 9 órakor + 14-2 ma regsel +130. dóiban +2-1.4
Caanadék lt>0 "L.
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására^
kapható
Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
yi íalal Küílöny Sport-IlppvemeBje
TIPP-SZELVÉNY 3
Btkűldlt: Lakik:....
Szerintem a vasárnapi mérkőzének a következő eredményeket\'hozzák:
PEAC—ZMNTE
ZaSE-PBTC . .
MSE—SBTC . .
KRAC-KTSE . .
NTSE-DFAC . .
PAC-DVAC . . NVTE—ZMNTE II..
MTK-PVSK , .
Szeged-FRADI .
(...:...) (...:...) (...:...) (,..:...)
(...!...)
(...:...) (...: ..)
<_!_)
tffljewislpitesl
^líTÖJttGKflr. iZLttBÉN
eurcp
VEZII
Nagy választék! Olcsó árak!
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhetű akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Használja naponta 2-szer a iogkfioldó, dúsan habzó
LENTHERIC 1*1*1«.
a legideálisabb Jogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
APRÓHIRDETÉSEK
IW.Mrrfctii dija VMároip 4l flnnopntp 10 nóta tó (Illír, mln4*n lovdbht »>ó 0 llliír. hltköin.s 10 iiűlg 60 lllli,. niindan további »d 4 Mllir.
_ÁLLÁS
Önálló kőmllvci háxmeaternak ajánlkozik. Cita a klidóban, 2437
Ktfutóflut, bl\'kfltékpáíoinl tud, tzon-nal (elveszünk. Vallca és Deutach cég. 2453
ADÁS-VÉTEL
aavtahat, használtat 1«. állandóan
vásárolok. RlUchtr Mátyás, Király-utca 35.
1053
hasinál* ruhát veszek és eladok. Hívásra házhoz megyek. M*rkm,KJrály-u 31.
1500
sxaiöbréat, 80-100 litereset ós mlratalakádat, limitált, de jó állapotban levőt, keresek megvételre: Cím a kiadóban,
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Szép udvad helyiség műhelyttak, raktárnak azonnal kiadó. Klráiy-n, 33. Fehér eatyempinobl kutyakölykek eladók. Klnlzil-uica 81.
Kiadó kétautabáa utcai lakán november l-re, Ciányl László u 22. 2448
Egy vagy kétizobáB fÖbédett aarseoti-lakaat fÖrdő*zobával november l-re
keresek, adni.
Címeket kérem a
kiadóba le-2431
.Újonnan éptllt kétaMobd* komforloa lakatok kiadók, Király-utca 28. 2435
¦dlsxobéa. fdrdóaiobái lakit, azon-kivül 1 ixobáa lakás mellékhelyiségekkel, vízvezetékkel, áthelyezel mlalt okt. l-löl kiadó Babochay Oy.-u. 20 2436
kétsxobd* utcai előazobáa lakit azonnal kiadó, Szíclienyl-tér 3. Bővebbet Szalay kalapuzlet. 2454
HÁZ ÉS üVOATLAN
Hémmf, foldd, azfilöT olcsón koavetit Papp István, Teleky-u. 8. tx. Ugyanott tUlelhelylaeg azoaaal kiadó,
Magános kim hasat vennék erdői vidéken bérbe, gyümölcaöitel, község határában. Galyatető, Vndítz címre. 2441
Szemerében kétlakáws hdx eladó. Bővebbet Zárda-n. 6. Ugyanolt deszkaaltók etadók,___2450
eladd olcsón háromszobás, kertet csa-iádlház és házhely. Hoiválh, Sugir-ut 42. _ 2447
KÜLÖNFÉLE
franolái. németet, német levelezést tanít középiskolai tanár. Magán vizsgán előkészít, korrepetál. Orixág Márta, Sugár-ut 28. 2449
fenykdpa»ok figyelem! Márkái
gépek, filmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben Vastagít totó-izakUzletéalaboraKTlumban.FŐ-ut 10, Í8I5
Hevlsra kényelmei csukott autó kl-íándutásra megrendelhető : Knufman Manó. Telelőn: 222. 1852
¦áprddldra elójegyiéat elfogad -gi-unhutt Elemér rddldaeakdxlets,
Deák-tér 2. 2452
Mindennapi leveleiéiből öss/cgytijtött mbagab régi vagy uj tömegeket, magyart ét Itülftfdit, lefosztatott gyűjteményeket bármikor megvételre keretek. — Barbaritt Lajos, a Zalai Közlöny i. uei-keaztöje. Érdeklődni lehet telelőn 78. u. vagy személyesen mindennap d. u. 6—7 óra között.
OfcSWidsjjof
mfam<%k%an Ktkakczfiaiik
baca! kobzot
1989. szeptember 17.
FÉNYKÉPEZZEN! •
olcsón jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószakUzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek 8 P-tfll. márkás filmek 88 fillértől. iw szakszai-o kidolgozás i "Wl
BOX
fényképező
Szabó
HH2 Havi részletfizetésre.
gépek
3 tekercs filmmel
10 pengd. Antal fotószak üzlet-laboratórium
Negvkanlzsa, F6-UVS.
#
Meglanltora fényképezni, ha nálam vesz fényképezőgépet.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(vi.. podmanloxky-utoa b.}
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift Btb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. a százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
|oo<Wl «apofcdb a HALAI UÖZLÖW
1 ZALAI K0ZL0NY MENETRENDJE
énéay.si ib3b. május ib-I6I.
lagykuliu állomásra érkező" él az ouu laéiló vonatokról,
Nagykaiüxsa—Budapest déli p. u.
voslt liiau A vonat iiemo KuliiMKti.lhiljI Bulk rílW.lj ra írk.J tri, bpmtf. í.ki.lk Vomi u(a. A vonat neme bpnl.il tahi
mr 1213 1221 12411 1201 1319 Szem. V. Szem. v. Motor v. Oyv. Szem. v. h-44 9-44 14-30 1780 18-41 23-45 6-50 !6-57 10-65111-39 1602 i 16-14 - !2044 19.49 | 19-56 1-151 1-38 9 4» 16-00 20-48 22 40 6-15 1244 1212 2202 1214 1208 1220 Szem, v Szem. v. Orv. Szem. v. Oyv. Szem. v 6-45 7-20 1465 2015 22-25
518 11-13 ío-ro 18-32 22-55
2-19
rll tat.í|______
"wrnr
11-28 10 05 18 55 2305
Kinl.il.
1303 11-15 20 -20 0-04 4-42
1 Csak Balatonboglárig közlekedik.
Nagykanizsa—Szombathely—Sopron
Kinlltí rftu. lgl.II. HlflDlbll-l,k. Ujnltk BiprMU *>k. lefne-Wllnd. ItM.lt-Wvrlltal. tf.ni. Indul Klnllil-n *«.
1410\' Oyv. 138 3-37 _ 14091 Ovv. 1\'87 _ 314
I4I2S Siív. 4 57 645 717 901 1447 Motoi 5-50 725 9 39
14025 8y. mot. 945 1054 11-25 12-32 1417 Sz.v. 530 7-25 8-15
1-144 Sz v. 13-59 15-26 — — 1423 Sz. v. — 13-40 14-18 15-11
1416 Szv. 15-52 17-36 1810 20-04 1433 Sz. v. 13-49 15-14 _
1428 Szv. 20-26 21-48 22-36 — 1401» Qy.mot. 15-33 16-31 16-38 18 07
1411 Sz.v. 19-25 21-51 22 00 23 26
i Egyelőié nem közlekedik. > Közlekedik Nagykanlzaa-Wíen Südbl. közölt. 5 Közlekedik Pécs—Sopron közölt.
Nagykanizsa—Barcs—Pia
MizytMf. Jiirll W.I Bucin M. Pici.. tri..
2420 Sz. v. ül 8 sa u-st 2427
2439 Motor 12-58 14-30 2407
2414 Sz. v. !3-5-1 1621 17-48 2413*
2406 Oy. nel. 1815 19-49 2053 2431»
2418 Sz.v. 20 23 »17 23 43
rfOtS f| SVCIIOI II H.gykin
Im. Il Ini J uira lik.
Sz. V. Gy. Ml. Sz. V. Vegy.
7-23 II 816 12 04 1342 18-16 2004
658 9-35 1542 22 35
2406 és 2407 vonatokhoz közvetlen kocsi Bécsig, a Slegfrlcd helyeit. • CsatlakozAs Bpesl Keleti p. u. [elé Gyékényesen.
Nagykanizsa—Oyikinyes—Kaposvár—Budapest Keleti pu.
5p5t • ltok.!
24101 2420 2442 24081
Uni HP
* IH»-\'
Oyv. 3-19 n 3-50 — - |2409iJ Oyv.
Sz. v. 4-57 5-42 7-38 14 08 12447 I Sz. V,
Sz. v. 11-48 12-41 14-25; 2021 |2407a Oyv.
Oyv. [23-38 | 0-03 II 5-55 9-49 1 1 Egyelőre nem közlekedik. \' Közlekedik VI. 15—IX. 14-lg.
Nagykanizsa—Murakereszlur—Trieszt
Trlest || m,. led" «t
bit»»* M. inki ál Trlest tok.
1208" 1292 1202 1296 14081 líyors Vegyes Oyors Vegyes Oyors ~B2T 6-40 11-33 1550 23-38 7-07 11-44 19-20 2351 20-10 904
5 "17 | 12 00 9-37 II 16-08
12-32 18-20
\' Csak VI. 16-1X. 14-lg közlekedik.
Hirdessen o Zului Közlönyben
ftazga.xdaiLftáfll résutiréiiytarmsaa
Mentői nyomda it llioli Lbpíü lllntati
Magykaiilssa
Ko-iyvnyotwlu, büayvUtiami. w.laiO miatt, taktl könyvek éo dobozok gyára
¦ .Zalai KSzIBny" politika, aapllaa azarkaitzt&tvéaB és kiadóhivatala
KészitDnki
mindenféle kereskedelmi, Ipari, plozlatézetl, ügyvédi, gazdasági, egyházi és Iskolai nyomtatványokat, tóegyzíkcket, műveket, meghívókat, eljegyzési éti eaketési értesítéseket, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, rOplapotaT és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
Gyártunki
üzleti könyveket, ügyvédi naplókat, jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzttzeteket és tömbökét, minta-zacskókat, zsákcédulákat, naptirtömboket, falinaptárukat, dobozokat Btb. elsőrangú "kivitelben és a legolcsóbb árakon. $
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt
Köszönetnyilvánítás.
Ezúton mondunk köszönetei mindazoknak, kik elhalt férjem és gyermekünk
ifj. Tóth Péter
temetésén résztvettek, vagy fájdalmunkat bármi módon enyhíteni Igyekeztek.
TÓIh-O.Hláll.
Jilgotaii, fiiií dolgozhass,\'\'
ZALM közlöny
POLITIKAI napilap. Kiadja: „Közgazdasági R. T. HtgykanliM". Felelófl kiadó: Zilál Károly. Nyomatott i ¦ „KÖigaidtsági R, T. Naflykanlxaa"
nyomdájába 11 NagykRBlieán. (Nyomdáért lelolt\'Untul Király.)
IBu Évfolyam 213. uém.
NBRykanlíM, 198». iieptembtr 19. kedd
Ara 12 MII-
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
sumkeiitö^fl t*
«UT ho i kiadói
1 triduo i 78. is.
Uj fejezet
Irta: Kelemen Ferenc
Szeptember 17-én reggel í órakor a szovjet c*<p;ital átlépték a lengvel határt s ezwi n világháború dráfind gyorsasággal pergő f*zinjátékában uj fejezet kezdődött. Sorrend szerint a 17 nap óta tartó ujabb h.íbiru első felvonásénak harmodlk fejezete ez. Az eJsö szeptember elsején a nénid) • \'eiuryel clkmségeskedésekkul,aii»íl-sodlk két nappal később, Anglia és Franciaország belépésével indult cl. Azóta feszült fígyeletmtniel kísért*\' az európai közvélemény, a harcte\'ek eseinuényei nadlett, a nemzetközi dipknnácia lázas tevékenységét, a \'[.nelynek 5;>rán különösen a szovjet liuagntartása izgatta a népek fantáziáját. I
A ttéunet orosz megnemtámadási egyezmény után diplomáciai körökben az a felfogás alakult ki, bogv a szovjet kikapcsolódik nz uj, nagy európai konfliktusból ¦ aninden fi-gyeimét ázsiai érdekéé fe\'é fordítja. S valóban egészen az utolsó napokig komoly katonai akciókat folytato\'t a ntandzsu határon, mig az egész vlfáx őszinte [meglepetéseié e hó 16 én váratlanul megegyezett Japánnal.
Ez a lépés különö>eii angol i -., ní cia körökben keHett niigv megdobj benést, ahoi (most már biztosan szá initottak a szovjet közeli beavatk«/á> sával. |
Ebben az órában már át is lépték a sZovjet-hudsereg katonái a kidet! lengyel határt n így a lengyel had, sereg immár két irányban kénytelen veszélybe Jutott önál lós ágáért kü>l deni, nnig a háború véres színpadán uj tényező Jetent .meg a »Ütok>at<>s« vörös hadsereggel.
Uj fejezet kezdődik tehát a népefk1 nagy irrkérközésének első felvonásában, (melyet u dramaturgia örök* érvényű szabályai szerint követni \'m íjd-m ti második és a harmadik felvonás.
Az első felvonás a fegyveres el intézésé, a Inijásodik a jövő béketáii gyaiásoké, a harmadik pedig a *i\'óu, uj gazdasági és,társadalmi átalakul lásáé. tesz. |
Meddig fogunk tarhnl az cgyfci felvonások és milyen ujabb fejeze-tek fogják gazdagítani az első felvonás drámai eseményeit, azt nu még senki «111 tudja megállapítani.
HSgy bizonyos : Lengyelország sor. sa egyelőre nncg van pecsételve.
Nemes, nagy nép bukott el ezúttal a történetem színpadán, eg»- nemf zet \\-erzlk el, amelyhez oly sok nrief. teg történelmi kapcsolat fÜZ t«n.-uüiiket s amelynek határain oW3& pár hónapj)a> ezelőtt olyan sok re ménységgei fogott kezet e szomsze} dós (magvai- és tengyc1 nemzet, őszinte részvéttel tekintünk a hőst küzdetejnben, becsületéért elvénujpt lengyel nép felé s kívánjuk, hogy a második felvonásban, ;<z eljövendő békeszerződések zöld asztalánál, hi megcsonkítva 1«, de vUszanyerjti iientfleu fü^tteiiségét.
A tengyiel kérdés ezzel cgyelő>e
Ha vagy holnap uj lengyel kormány alakul és Németországgal egyetértésben rendezi az uj lengyel állam-kereteket
Az orosz hadsereg beavatkozása folytán a lengyel-román határ háromnegyed rászán szovjet-katonaság áll — Kelet-Lengyelországban gyorsan nyomul előre a szovjet-hadsereg 110 hadosztálya — A nyugati námet határokon csend van
A németek elfoglalták Lnbllnl, Lemberg körfllzárását befejezlek
A szeptemberi vasárnapok ugv-látszik viiágtörtéiielant jelentőségűek lesznek. A tegnapi mindéin* et ne an liak bizonyult, mert Lengyelország sorsának végső megpecsételéséhez Oroszország is, megkezdte e napon katonai lámanásajt Ketet-tengyelor-s/iigbau.
Az események most\'ls villámgyorsan követlek egymást. Saombuton még csak feltételezték az orosz beavatkozást, éjjel Molotov nnár iiki. gához kérette a moszkvai* lengve!
nagykövetet s bar Grzybovszky ftáflf* követ megtagad t:i ajmak a szovjet jegyzéknek átvételét, asm-ly bei i Moszkva megindokolni igyekszik a beavatkozást, a !
szovjetosapatok hajnalban az egész keleti határrészén megkezdték az előrenyomulást lengyel területen.
Az át nem vett jegyzékben Moszkva orra hivatkozik, hogy Lengyete-rszár
te is kerül a törienektn színpada, J\'ót, de ml tesz az általános európai Összetűzés további fejleménye?
Oroszország beavatkozása lugad hatatlanul súlyosbítja a helyzetet s a bizonytalanság ujabb eleiméit betea viszályba.
A te«közvct!en.\'bb kérdés : mit tesz Románia, amelynek köztud.li más szerint szerződés-szerű kötelezettségei vannak Lengyelország^ szemben a bekövetkezett orosz lépésre, továbbá, hogy a szovjet hol áll meg az e\'sö \'epés után ?
Ha Románi.i láilnlni fogja kötelezettségeit, akkor a harctér jelentéke, nyen kiszélesedik « önműködőlég olyan uj problémákat vet fel, mint Besszflrábia és Dobrudzsa kérdése, ¦s pedig a nemzetközi összetűzés el. inérgesedéséhez vezethet,
Ha azonban Románia samtages marod, (a maj jelentések ene mutatnak. A szerk.) akkor a szovjet}-akció egyelőre nem fogja kiszéte\'i
tenl a küzdő ft\\mtot, de tagadhatal; tanul így is döntő befolyással iesz 9 viszály végső kialakulására, különösen pedig az Anglia által tervezőit Wokád sorsára.
Németország és Oroszois/ág kö zött pár napon belül létrejön Len gyeionszágoji keresztül a közveilen
gota konmttny elmének ülésével nem létezőnek keil tekintenie és tgy a lengyelurszági fehéroniKi/«)k ó- ukrá n"k érdekében lép közba - semlegességének f^nntirtásávoi! Ezt !1 hu tároaatol vniaiuennvl külföldi kép^ visetettel közölték MoszkVábjn, sva-sámap dé\'etött Molotov rádiób-\'^éd ben is bejelentette. Molotov e befizet débeu azt Ls teszöjíezte, hagy a szovt tetunló uj, ¦még.s\'iha nem látott sí. keivknek nézhet elébe ipara és mc, zőga/d*s«ga békés felépítése terén. A tizovjetesapűtok ászaki szárnya
vasárnap már
elfoglalta MpJodeozno városát,
amely a Mlnsk vllnoi vasútvonal mentén fekszik 80 kilométerre a ha\'-tartó\'. Innét még 10(1 ki\' rmétjrno van VUna, az ész«kl szovjetcsap*-U>k célpontja. Déten is több hadoszf tá\'y lépte át a lengyel batárt és bár egyes jelentések szerint
lengyel ellenállással találkoztak,
még a nnd nap folyamán elérik un^1 iinet csapatok elöVirseit.
Románia nem adja fel semlegességét
IttikaJ körökben hangsúlyozzák, hogy Románia nem adja fci semtegeM*él gót, (mert a lengyel- rotnán katonai szövetséget megszüntik*k tekintheil, miután Lengyelország "*ar nem le_ tezlk. . ;
A szuvjetkormtány vasárnap értesl-
Moszkva l*\'\'pése a semleges éOH/V mok köriében, küiönósen a balti államokban és Romániában, nagy meglepetést keltett.
A román koronatanáos azon nal összeült,
h >gy az uj he\'y/etet uiegvitasaa. Por
érintkezés lehetőség-\' és igy iitieg. nyibiak mindkét állam száináraozdt az erőforrások, nielyek hatékony eltenszerei tehetnek a német binda. lom gazdasági köiüi\'ására irányuló törek\\éweknek.
Feszült izgjluinfnul tesl a világ közvéleménye, mi tesz Nént.\'tor*/á^ további elhatározása a tengyel" kérdés elintézése után ? A szovjet beavatkozása után nagy német haderők szabaduljuk fel a tengje! fr.m-ton, ezek átkerülnek a nyugati pi-tárvldékre. Mi fog itt törtéamt ?Ezen a frouton Németország eredetileg védelmi hadműveletekre sz>ritk<>-zott, imost azonban teljes hadereje készenlétbe kerül a Si.^ftjcd-miial iiiíntén. Megkiíérlie, |»>gy a hatalmas francia hadsereggel is leszámol jon, avagy itt továbbra is csak vé_ dekezésre szorul s Anglia ellen for. du\' hatn\'mos légi műveletekkel ?
Kétségtelen, hogy b németek üi kább Angliában, (mólt u . • .francia népben látják igazi .ellenségüket s igv valőszjnü, hogy narct tevékeny, ségük 0 tegközetebbi b-tekben fet teg az angol partvidék ejten fog irányulni. A német légifi >tra mi.ident e\' fog követni, h)gy pt\'ldátlan lepüiöUnuattftsalval az aiigd kö*. R/eltemet oVvinonaJi/játJa * a bdt m|
getek ősi biztonságára tátnüszkodó angol hidegvért megtörje. A háborút azonban Ujen rcpülőezpedtetókkal megnverni nem k-het s még sok Izgalomban tesz ró.s/,Unk, amíg a fegyveres elintézés b-fejezéséig e\'jutuuk a diplomaták zöld asztalainál kezdő dó második felvonáshoz.
Lehet azonban, hogy a kulisszák mögött tovább folynak azok a hősi erőfeszitések, m;,-i\\eknek cé\'Ja a ví lág iinegZavart fcékerendjét tsniét helyreállítani.
A lengyel ellenállás inie^töré;* után eg>\' pUlanatru felk)fc*»ghatna uf-bói a béke noménssugura, a\\\'agy va. lóban étetre-halálra megy a küztkv lem ű némtet és az ángii viliigura;, lom körül ? Ha igen, ugy a lengyel kérdés csak egy fájdalmas ré>zVt \\-oit s a háború írak most kezdődik.
Hogy unikor ér véget, azt ma senki sem1 tudja megjósolni, de az bl. zonyos, hogy mhiden európai lélek összeforr abban a hő kívánságban, \\ejha mennél előbb elhailífJüninak az ágyuk, amelyek embéréteteket pusztítanak, vámsokat, falvakat és javukat dnegsemíhlsitenrk, de senj. mit fei nem támasztanak. |
A világ ennél az uj fejezetnél nem a gvöaeimet, hutem «z igazsá/fot vArJai- .
¦>^». . il «A
Formaruhák, ¦ «•¦«Itali,
i»!-, «ti Ma*HM*a!é«ttfc
nagy válusítéklixn SZOMOLAISTVINAi»
lette U"iníii.líii Lelt- Eszi-, Kinn™
eieii..
A lengyel vezérkar és a kormány Románlába menekült
-rei fa.\'»\'önk-* tfO>ani:<p «k-rfr ír!<V
r-luü
..líiH.\'nfkii\'lvk s/áinál máiia^aft \'őrnél tObi\'<ti I^Jtik. /V \'.vik,i»l kot,; tj^hív hutái ¦ >/»(.*( éVh\'tfiicU\'n i>^ur BA"k, gy.Tj nektek •el.-\'silllek kor-Ifttr in Miii)il,-Mi ni.h. tru k i \'iu ni JJPiílVli.\', A íi(,\'V*\'<Vk<íl uwm akarlak i .\'l \'hEiii, <Jc-ol\\ nagy voU a ny.mi.ás, hogy n haláron .¦iiw/.-tó liid ik^n ,i (ul.iroröl, i;um ludták-feN lai\'ltMUUi. ókat*. M.*»t atmt w**
logyvei \'i\'. hadosjtályok ii nto-nekülnek át. Ezeket leszerelik
íz orosz beavatkozás hatása a vl
t^AV ..k«z beavatkoWf iniiidntiiii „így í\'íiik-víKct vált Ml ki. \'!<¦ MM-
tíerllnben
,iCJU tritoli III k!.
liikufól 10 kiliVnnMe
•!v»< I."
i.ititik,
pal.ik :n
livrlii
n«t«y, •¦ WiMtiir. j dipt..
A Csci-imvvíIíIx\' nu\'ii.-küll kithVlIrli ilipl.vnülák.it lávi/ásni ^/óljtnltík W»i» rv>\'kltuWi«.M vv KfrWjlni
t>l^»gW»a»^i >^#.$l|WlfMM
a lengyel kormány 1» Elük*, rustbo, ahonnét Pérísba ás Londonba mennek.
okol.
H*»ti
A
KI viiK.mil
n)ilnyátd««l<\'i a Ifgmi-
it.1> linkbiii s/;-,n!l,,tl„l, K.ni-t-m-
I I, .ili il :Ul«,il IllliÓIM r.Ikliik,
i .ni¦.¦n.\'kiilli\'k\' .tui."m:;0*\' Wj.\'r|,|| > i jok\'Hnp ifik oly ?y.il\'san j.\'l.nKI, (í, hi^y Knli\'inciiból luíli\'lll nic-11 mini iín:ii- i\'l m\'m lii-
ikiílSHW (cl itt Indulni
A iMRyíi harctér esíméíiytl
\\; ofoai támadás megindulás-i mei.
Kii aitile ellörpulnck a keleti és nyti-0$i néuioi hMusíonsiySk PjM*g 1
nettetek előrenyomulása vasárnap is tarín.I. A jelentések aerini
Btesxtlitowsrk felleovárat
i\'s -. .-..\'I -í\' "\'hiVví városi aH/ogl itf:ik.
I A-||ll« 1 i II II Olii ,1 Ili.Ili ,,i kuriil\'ár
Lik, lubhn irányultan fo\'vBi előrenyomulási. IJmiíUi.
elfoglalták Dubnát,
itimi UH) k\'ngytt rOpt.lögéi>ci *sák. Hiányoltak. LUogl^Hák
Kutnot la,
míg a V\'ajiáUi belel kié rneDeltOifi
.•sal,.-.|„kai I.faglia cjuittrik. Ht i-.fow)
foglyot, hu \'<>v*\'get( ti pápcálkocsit o
II repülőgépet isíikmiinyoltak. A légi tiimutlásuk során löbb l» ngj . i tédffl
I állomási, \\Usu\'i <\'soiiióponlol \'-\'i\'. »omi.. l)j/iak. Nvi]íía(<(11 iejfőíwi ?87 fruiría léfihbmbAt és /^•cihrni\'koii.iéi \\isss,a míe! ai etl.\'iiséf! l?Wil"(1ás.il, n\'ny \\*N\'K\'M\'L,«\'k*l oktwixa.
Varsó megadására
i«\'ls/úlliloUiik a vúroipTaiifsuiik il. A néniül |.\'"tl:iiiiriiU-rl ;ir,ml>ai. e-Uil.h jit\'m fg^mllák, késühl* s\'ikr "hivir <n ki-liálIgBMái ki\'rl a víii-dsjíanini\'Miok cuy Ivii^jcl «sn részéi\'*\' n néttiel tsMpalok pw^eáuowtbl!
I.ennyel jelentés swrlnl a kunul esilpiilok Kimto és vWso k..>nir I,)V!\\íj Ita \\"ors.U.,t nyugatra és a ix»*\'ii! ré-
.s.en szívósan védekeznek 6a tovább lacljitli un«l«|kiil.> Dániel sikeiekr.d e^yetliil l.eml^Tgin\'l etilh\'\'k«\'/ik lt)Cj! H: WH tittVs, almi vUs/;iv(\'i-lék U faftvUa t:iiiiaili\\sft!l,
Jelentés h nyugati frontról
A nyiiiíati lielyretr.\'ii rrftncKi jeMHea is bOtláink)!, BbnMb a néiiu-l^k két tn-iii*tlúsarúl uó [ff\\ egyjk a .\\u>m;1-Je völgyéiül keklre, a rsáslk SaV kuíóino h»U(itezttU.«, Mt^l>«tk«t a Jrun-ciuk vissmwrlek. Ksenkivál hi/érségi har^krúl SléJ I jcii-nlís.
él nyny»Ui írojUltoz tarluíik I len-001*$ iulyó har»\', ame|_Ví.knek pofin
njtUiban ej5j* don ffilft cMl1 Mtofctul. Aknára futóit \\> ^hi^rlMii tengerészelj
lii\\ainl Viniutatása siCrint ejíyéiikénl a inufrWáÚ. UUJWfu «Jmi.W napján Jt>: png<il, 1 nwnet, 1 .sema-goi ¦> i fm,i-j ci« h\'-íjíM síUljes/teit<-k el lHll.íMK) t()n-nn liirltilominal, lobiét («luU, mint ft világluilKirti vlsn két himapjál»w.
MO hadosztállyal támadnak az oroszok
A vasárnapi ewauViii\'Sk Ö-\'wI >L-látója után külön 0*%\\ UU szentelni hf uj hiids/inU^ren elért ptsű otyú eívdjuéjiyekiK\'k, auielyt!krt>l;ií eisö uroi/ hadi jelentés .s/iijnol b^\'.
li*ek szerint a ¦szi)vjetcsapttUík az egész, kó/A\'t
tOOO kilométeres határsnks-sxon
kezdték iiii\'g tánwdúsaikat és még; .vasárnap át ttjéjz lengyel halápidé-kel ineg í-s Ö0t6% Burai We\\é* elknáliáira tnlálva e4ig; a Disiui folyóig ziy-inmliak elöiv. A gépetsitutt
.\'tig"k cHugUlták a liáitt\\rin«.\'niin:i gytijsb h -lyhéuek köíül Taniopolt, (ú\'/i.-iiiJiiK-u/A\'l, Row not, S-imyl, UarwiowoiWt, Nh-wic?et. Zak-s/wy kit és KoioiiH\'át é>. ulói-U\'k a Ümia-; i«u? folyót. Három W.iKyel a-pülöt lelőttek."
Cwmowicxl fiknités i/A\'um luoo-sz^k Igen iw*iy fremei, {Ifi hieko^-Ultyiii tumudtuk ax c^y. lut\'irs/ii-kxv^-\'u éfi géposiLctt iii?Uigaik inát* ül c\'sö órában 6 kiiointétcrnyie lent
voH.tk ^niiideiiiitt |r«igyaj i^rül*.\'l«n,
Af( orosz túiníidá\'\' megU\'petésen:\'. ji\'vel Ivibjtt !1 lengyel csaputokra, így uugyobb tlk\'ttnllas\'t selwt "»mh fej-Uílteli ki, |
Az oroszok gépaaitstt oa/tn-gal százas egységekben
jelenlek iii:g. Ki-xcinietiio/.lct f&ti&t \'¦ás/ióvai vonuHaV be út oröwV és azt \'mondtá.k a lengyel par-incsnol;-nak, higy mwM akumak s<\'gitenl. A •mik\'it\' bient voltak, bt\'keriU\'tték és !cfegy\\tMY-zték A letigyeltjlivt,
fozakon VHna eWt álslak niár " szovjet gépesített os/t.igok. A Imtár-i-é.-izvn 70 kllnniét*TL>s .s/é\'esst\'gbt\'n inár orosz kézen van minden. Sok b fogoly Is. [
Ujabb jekíiilé-íí BjéeHttlf délen a Isngyet román határ háromnegyed részét megszállták az oroszok Kuty-lg, uiliHílvi\'t néhány órával olöl-b iliéga mimet ix\'pülök b->)iibi\'i/-tjk. Kuly é^ Iloixukiika a botnbázáN kö\\etkezu? lA\'u lángokban AH. j
M isxkvs
..j \'"\'?iy.
mesan i|? iiKgri-b\'tA-n ];\\ l.iíc el M\'-síktálxiíi, ntiiíkor a testvér t^\' héntros/okat és uk\'án-tk.it ¦megakarják \'mentrnl n feitmm^tt rjr%rf»lo!*-,
SSáAbte, BzUbJ irják a Unok - kai
il \'Ü ii-gVv\'iiilt IVI .:,/|,\'is
i«uy.vMJi] ;\'ü(. Rómában
•¦ iiiieg&\'t\'
oihejífei,\'
i.ti
i meg » sült s
a j<\'!enh íttel
rádióbo\' e.U\'
ap\'ik t vsárnap, csak
piák az os«.MiiéuyckrÖI. Nagy\' niegU\'|)etést itt -k-m kellell iigvaii, d* o\'iáy körében sajhíilat-i! Keltett. i>otítikai károk.\'tollíiHmereft\'* «hiem teriioil n lengyel kabisííntfn, iiu\'it |iijudt\'Uk"r btráti i\'i/elm,\'kkel viseltettek a lengyelek iránt és szakudat-himii flgvetnuvtették a lengyel \\e- j 7n\'X
füiokie
találtak.
Ütjsairs^ngot egyébkínt uz áVoai lépés setiiJtígefí.n érinti, köafinibVis ránézve uz Is, tflmudá*nak ves^k-e az tnt«z lépest, vagy ¦rOrOK Nflgy éi-deklödésst\'l várják aamb*ui P:Uis é> London fiiagatiii\'tását. A két nyiigalf tiugyhalíitfini »/önbnn fetliinoentai-tó^kodó és eddig még nem nvjlatktH ¦ohL
tórU««t* :i MjíáS. J-töm taHfci«t.„\' tannak m \'iKljítk, h gv wil^\'yeTorgzá g.it ccv-.ATiieii in\'Ks/íiutrii\'k tekln. lik. í\'áh-s sr-eiiwt a kölcsíúuw. köte. /olt-:\' :ek femiátlii ik, tnég hu J.vn gyek.i*iágei is liínüt )ékn«srg és 1>V külön Léket sem k-h-\'t kötni.
Furcsának laiálják it->máni < mi. fritirtfi-íát )v rnrmo-syiíí * [.>.<.¦¦, Vll fartóíkorJík mertcS-ik* f?<ty™^-
filtl e"s fe%ttffl^ftliiy WJWC kö leVzte HKtffrtt kÖzhPlépésr^.
London -^J
akár csak l\'áiisbui l liivaLUos körök t írlÖilii.lliíilf mfíideti inegiiyii.tt teOfrNfftfM. ligvt\'lÖK- Lj akarják v;uui ¦i jtílontésokvt, hogy \'W egéSf prolié-mát jiiügvit.Hva döiillu«s«iiek, A kö/sé.\'etniéiiy t\'\'ink*zeb\'ieii elítéli M->sak>a Jé[>é-sét-
.lft;l njó u>n íl -
Tokióban
iiibOíb-lésck N\'üVtóbiin siiUl
Belgrádban
Is feltűnést kf\'tv\'tl üz iiimhz csapatuk k\'iigyelo\',s/;ígi csapütmo/dühitu, de U< mit i\'t helyi-n itncglepetest nőm keltett. Hiivns-ir.\'Klii belgrádi fU.
dósitóf\'í s/erint a rárjerb trsátji cöwn oi-otjzbarát, a komnénv azonban nent köbölt hivatal* állásfoglalást. Blzo-n.V\'M-.i ievjk aMiiib.tn, hogyauu\'s/k vai U\'pc>s L\'-iak iiveg.-rA\'SiU a üCÍgfádl ktiruiiaiiy .scm\'íígességí poUUiáj;U.
Wrq«/iintft>ortbfln
keltei te talán a legnagyobb
iopetést az ;>nts/ lépés. A kormány a^jnuaj .Uuiáíjskozott, cU: a UuiáeM ko/ásokról nem adtuk lü jele:itést Boiah szeuáhír nyi\'atkoaztáLan ezzel kapcwihithim kijelentette, hogy az njnbb európai es*niények, különösei) a saovjél beavatkozás még inkább ttneggyéVí öt és hUeir, hogy AÍniíeiikának ft>irét!en meg kell tartania teljes semlegességét.
Pariéban
erős hatást váltott ki a szovjetcsa-* p%tok támadásajiak hire. Níéitatlun-nak és jogDsuIatliinnak tartják Moszkva nilagntartását és ics/ögo/il;, hogy- ** a lépés ereden Lef.dyáMilja a katonai és dipldmácia,! erők ö>s/,e-niéjósét, Fchetik a kérdést, vájjon Németorsxág tudtátai vagy anélkül
« j ip;in—oros- mogegjMSzésM*! li/i/. íák iKsr.elúggéfclie a szovjet loony ,1 plfttel M\'avaiko*a-i«t, Uungstilyozzák, bogy a niaiulísnriai Ualárré.s/. kijein l.\'sérv is kiiióni\'is jelentőséggel t& a, a lénv ftogy !1 b\'íOvWI nyugaion p| \\aN ]nl\\«.
foktt\'ii jelvnlés kver.nl a>/ MliVar^os ellonfl|mflw MblMH ss "gyeimén v nfk inegfekita*»i iniiris inegtürténU-t üt fllokétóiiletek n halármidezési*\'. \\ UOVW már caMtSAoSM is visítav^iit a liatjrsíéirol. EsSk a CMaráÓl jiyn nairi mmnfk. \\ ^\'efani wlemése s(or;nt :\\ wuws és htíVitlili kirse-réiését Is iii<*gkcí<lték.
Magyaroratág
niagnturlá.sát egy /ührhi lap foglal, ja $&J>, A l\'ip Inul ipcstl tdd^ít^a s/Tritit Ma^yaiv,rszfig*in a li\'mtrntai ii.viigoilt, bí\'ké-s és bi/alíodó. Nin<s imúgósitits .csupán egyetukel lih-tók bel a síuksx-Ktiek meg^lt-lt-Oj,. Magyar-or}!ii\'tg most js b í\'eiid, ö bék.e- á« :f nyugalom ors/úga, |nbi IíÍ^\'IíoíIi\'ihmiI \' jövő elé.
téka tépek Hukarestben
Ki
uajy MiáM vátUitt ki a s/ovjft lé-jiés. liivaialosan ugyOn még néin hyi-iutko/tak O//.0I kajKsoiatíiuji, de a Tfnibul, « fóMiivúlalos, »/t irjfl. hofly «r. az escniéiiy Js esak nvegenislti Hu kíitvNiel ahlKMi, bogy seinleivsségét Jejm kell tartania, meri csak így bi/-tosilhnija a húkévt .SíOirt*zéd»i\\s)i.
Katinafban
és általái>an 11 h-\'ih áiámnoklMm nyugtalanságot kelK-H Ss orosz nieg-níDMluíás.. Aimök elKMiiire, Ixígy a Bíovj^t-konnúny biztosította eeeknok az államoknak sCinlegcsségét» a balti államokból határmenti esUj>aióssae\\-o-násokat jeh^ileoek
Ankarában
a sajtó (líesérÖlC^ USO* I .SZOvJ^. kormány m«gatarlásáról. ,\\ tÖröfr\'Wj\' tó»ak L I redetnö magatartása nagy meglejjelés\'i kellett diplomárifti köröV ],en. A lórök külügymiilLs;t«- moszk\\-ai utjitvo! líozüák összelággéKl)*, niajtl IiungHulyozaflk, hogv • l;w(ínaovitzb:i ímikekuU vSfSÓi törők nagykövet K löblr úbcn iHiszélt Moszkvával k\'K\'-Union.,
10/
Ma déli német hadljelctttés: — Lublin elesett
Be\'iu, szeptember 18-A véd^röfóparajKsnoksi\\g nm dój^ U\'n kLuiott hiva(ali>s liaüiieleiitérH\'i liaj,g-ajiyov./a( bogy » ke\'eti hadszíir téreu ux\'fejezésly\'/, közelednek a h:idmiheietek. Iwnbrrget teljesen Lvkeiitollék, LubUut pedig ma dól-e\'Ólt U\'vvtték. Igv U néiiilL\'t o.-4ipal.)k a Kl.ilystok BreM LlU>wnk! WhKi-, /liniere/ Lemterg vojmUmi állnak és ljengyx\'ioiszág nagy lé-s/^t elfog-\' lalták. A\' egykori lengyel had«ert>g
töredékei e \\«-na« mögött széiboiir lóban vaiinnk:és estei;. AJ
\'maradék lengyel csapatuk legnagyobb torzsé is a VKztuIlVlá\' Ö-ss/e-préseht: felbomlóban van. Mego,m-(Folytatás a 0. oldalon)
GópirdnOt
keresilnk azonnali belépésre. Ajánlatok „VUálCsáj" ieHgérc.
1*30. «leptember 19.
BALM KOZUÖtT*
Mitra fri m--
Állandó wfltOMiánoW\'hílIiöiuíipokyn BildfipMt I. laiUorÁa
6.45 Torna. — Hirek. — Köziemé, nyak. — Hanglemezek — 10 Hírek,
— 11.10 Nemzetközi vizjeizőszoigálnt. _ 12 Harangszó. — Himnusz. — jdö-jánísjelentés. — 12.40 Hirek, - 13.20 Wöjeliés, időjarásjelentéa. — u.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Árfolyam hirek, piaci árak, élelmiszerárak. — 16-15 Időjelzés, idöjárásje. ientós, liirek. - 17 llirek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 10.15 Hirek.
— 21.40 Hirek, időjárásjelentés, liirek íílovák és magyar-orosz nyelven, — 32.40 Hirek német, olasz, angol és franci" nyelven. — 0.05 Hírek,
BUDAPEST I.
— 17.55 Langsfeld Gézáné magyar núlákal zongorázik. — 10.25 Szaionö-lós. — 20.10 Bralims-esU — 22 Kői-\\Ctjlés a MouUu Houge-ból. — 23.05 Szórakoztató hanglemezek.
BUDAPEST II; \\,
18.30—10.16 Staioiiölös. - 19.30 Német nyelvoktatás. — 20 Hirek magyar, szlovák , és magyar-orosz nyelven, — 20.45 Kőivciités egy kávéházból. Farkas Béla cigányzenekar". — íi.25 Időjárás jelentés. BECS
18.15-Homantikus lentezek. — 10.30 llirek. — 20 Zenés tarka óra. — 2t Szólisták liangversenye. — 22 Hirek. — 22.30 listi iene
Kedd
BUDAPEST I.
10.20 -Méhek a babák világából. -12.10 A Mária Terézia [. lton véd gyalogezred zenekara, _ 13.30 Művészié, mezek. — 10-10 Asszonyok tanácsadója. — 17.15 -Édes anyanyelvünk,- Halász íiyula előadása, — 17.13 -Griog-Imng verseny.* A Budapesti ll"ngver-scny Zenekar. — 18.50 >A magyar m\'p-nyelv és a. magyar mQveJooca.. Dr. Csftry Báliul előadása. — 10.25 \'Donati Pitta és Fráter Lóránt nóták.. — 20.20 Világvége egy tiszaparti faluban.-Móricz Zsigmond \'csevegése. — 20,50 A Zeneművészeti FőUfcoh> tanáraiból alakult kamaraegyüttes. — 22 Kedvelt hangiemezek/ — 23 A Rádió Szalonzenekara
BUDAPEST II.
18 Magyar-oroi» félóra. - 1830-18.50 Francia nyelvoktatás. —\'/jo.30 A fölilmüve\'ésagyl ^misztérium mezőgazdasági félórája. _ 20 -2020 llirek. — 2030 Uangleinonk. — 21.30 Lovás/i Ferenc cigány zenekara. _ 22 Idő járás jelentés.
BÉCS
18.10 Népzene. — lt) Ilcuedu és zongoraszonáta. — 20 Nyitányok és szvitek. 22.30 Éjfél" hangverseny.
Az dőrehaladott korral járó betegségek, ezek között különösen az Idült székrekedés aranyeres bán-lalmakkal, hosszantartó gyomor- és bélzavarok élvágy(alansággal és le-soványodással egybekötve, a tisztán természetes „Ferenc József" kese-lüviz rendizeres használata által lényegesen megjavulhatnak. Kérdezze meg orvosáll
Mit csinál a világ aranyának 677,,-a a földalatti páncél-pincékben?
A Magyar Kultúra Írja j A nemzetközi kcieskede\'ein lassú 1 nehézkes, amikor a világ izlnie •megfúl a bőségben. Óriási ká\\é, gyapl\'u, Luzj és gumi mennyi é-gek halmozódnak ösz sze a raktártan é- vár ják a g.izdusági tárgya, lásokat, mig végre nagy\'irehezen az egyik országból a .másikba átvándo/ rolhatnak. S azokban nz országokibon, amelyeknek szüki-égük vcJna kávéra vagy gyapjúra vagy büzá<a, a tudósok drága hibonitó\'iuiiiokban keresik a pótanyagokat, amikkel ezeket a nyersanyagokat vagy árukat pótolhatnák. Az utazás is szinte lehetetlenné váltL Nagy nenizetküzj vonatok és hajók szinte üresen köz} lékednek, miért 0 határokon száz nyelven hangzik fel a kérdés :v.infe
valutája, arany, angolfont v;igy doV lár? A legszerényebbnek látszó noni zetközi üz\\\'t egy kényes diplomád)! iníive\'etté dagad, ama\'y a bürokraU-kus petorták egész gépezeten megy keresztül. Mi ennek az oka ? Mert eltűnt az a rany, o hagyományos nagy fizető eszköz. Érdekes ennek az aranynak a történetét, illetve jc. len helyzetét egy kissé szemügyre venni.
Az egész világ aranykészlete, fa szovjet-uniót 110111 szítmltvű, 25 milliárd dollár értékű. Ez át aranyt mennyiség volt forgalmiban a világban s Imegfeiiííedtí\', hogy a gyárot sok nyersanyagokat vásárol jajának
távoli országokban, a földei rlokofcojk pedig gépeket vagy egyéb idegfen dolgokat szerezzeni-\'k be. S most, 1930 szeptemberében ennek .izegésZ arany mennyiségnek több mint 67 százaléka, vagyis 17 milliárd dollár Jádákb\'Ju fekszik az Egyesült AJta mok bbnkjaüiak páncél pincéiben. A » ¦ minden részéből Özönlik az arany Amerika le\'é. 1935 januárjai, tói 1938 novemberéig az ameqkal partokra több mint 3 és fél mlltkVd dollár értékű aranv érkezett. Mlit> den évben körülbelül 1 és fél milliárddal szaporodik ez a készlet. Egvet\'cnegy napon, például 193ií.má jus 19-én NewrórkDö 8 mlUló, San-franciskóba I millió dollár érkezett. Ugylátaidk, hogy Amerika magához vonja a világ minden aranyát. Ezek az a rany rudacskák, amelyek olyan puhák, hogy egy zsebkéssel vagdusl ni lehetne, nagyrészt Londonból, Svájcból, Belgiumból. HoUandlábé(f Jönnek s egyáltalán azokból az országokból, ahol még nincsen valuta és arany tilalom, A Londonból érkező arany azonban nem1 mind angoL tulajdon, mert London a világ piacának nagy kőzYctiröfe. Hogy miért folyik oz arany imind Ajmerikta felé, annak egyszerű oka az, mert az amerikai konnány az egyedü\'i, a jne\'y akármilyen mennyiségű ortu nyat felvásárol fix áron, uicíy mindig valamivel magasabb n vllágko. leskcdelfliii ániá\'. Ha már ni >st azt kérdezné az ember, hogy mit csinál Amerika ezzel a rengeteg a>annyal,
Fenti készüléket díjtalanul hemulr.i,a:
SZABŰ IRT IL
rádió éB aportüz-lete Fö-tit 5. ez.
limoliti
rádió-szaküzlete Deák-tér 2. tz.
egész nyugodtan rá lehetne felelni, hogy semmit. A bankok átveszik\'" a külföldről jövő aranyat cs beszolgál titják a nemzeti banknak, mely uzV utáil a páncél és Werthcfon-zárcik legnagyobb biztosítékaival ellátott kincstáraiban őrzi ezeket. Ez a miért-hetet\'cn gazdaság nsmanire seni szolgál. Nem l\\ép be aZ ország vérkeringésébe, Jiiert különben bajt la csiiuUna. Felemelné uz árakat éa csőkkentoué a kivitelt. Ezf pedig «z amerikai konnány mindenáron me# akarja akadályozni. Azzal nem tö> rödlk, hogy ez a (mérhetetlen nagy
A vörös apácák
Irta: Vajda Marietta 1
Abban az időben az angol gyarmati missziósoknál voltam betegápoló nővér. Egyik kisebb Csendes Otcini szigeten volt állomáshelyönk. Paradicsomi szép hely, do ezerrélo bacIHusok\'-tói rcrtőzötl Imlállanya. Mocsárláz, 11-fusz, lepra, sárgaláz ijesztő réme iflj-tözött a buja m«nzgré%e fák sátora alatt és az alkonyi szürkületben hatá-lo.v ködött árasztott reánk a sziget egyetlen fo!yóJ&"\\
Társam egymásután hagytak cl. Először Ring, a segédorvos, majd Con-w*y, a Sznkács, a részeges Bing 6s végül Ailce, a szép fehérbőrű Alice. ü volt az egyetlen bizalm\'asoin. Itn föa> tani le a szemét és a fehér selyem kendőmmel takartam J»e mjogmeieve-det; karcsú testét.
Hannán-maradtunk. Marárnb, « (élvéi <\'^l&iiány,.Dufffin& « rőon-os és én. Uuffing niár töltésen beszámíthatatlan volt a félojemtöl Ls egész nap a szobájába zárkózva Ivott. Marám" l,e.U szöniyűlködésset mutogatta nekem a kiüreicdett ginnes és whyskiK üvegek tömegeit,
SolatsCm voltunk Dutílnggol Jó vi-sronylatn, dc azért megpróbáltam\' lelkére beszélni. Nem sikcríiM* Annyha feldühödött, iiogy boizántvágta « pálinkás üveget és kliököll az ajU\'ai.
Duffiiigjel tollát végeztem. Feladak).
mat egjeliii Toiífatni nem lehetett, lto. mentem a szobámba; ha ugyan szoba-nak lehetett nevezni azt a furcsa kant\'-itaszerü valamit, amibe laktam. Itt bizony látni leholett, hogj\' a tulajdonosának egyictlen viigj-a kívánsága minél rövidebb Ideig tartózkodni ebben a lto-lyiségben.
Haláloson undorodtam) a teherre tue fejeit falaktól, a gyalulatlan kcnu\'ny ágytól és a li«iigyákti)l. If,en( — minden bútorláb piéhcdénybéii végződött, amelyben pelró\'cum párolgott, liog>-a hangyák 01 \'no rágják. "Efcinto nem tudtam ellene védekezni es Mrőndjeí. met, cipőimet, könyveimet jó étvágy, gyal eircgi\'asitották.
Eikeferedell, összetört lélekkel csomagoltam össze szegényes holmijaimat. Nehezen ment a munka, nt^rt örjitö meleg voll a( alkonyat. Bár a folyó ffl\'61 már megindult a szürke, balálUiozó köd, — nem zárUun be az ablakot. Nem érdemes éhii, mikor már mindenki elhagyott, akiket szeret tem.
Mikor mindenuol elkészültem — tsl-intézicm a legnehezebb feladatomat is. írttal Alice öreg édesanyjának is, hogy nc várja haza a leányát. Verejték verte ki tcslemeel, mig elkészültem a levéllel.
Alke, szegény, egy férfi miatt halt meg. Valami szétcsap énekesbe habarodott bcio, a flu ci Ts jegyezte, do azután hamarosan megunta" a loköióU-séget és megugrott. AJlce bánatában
jött Ido, erre a pokoli lvelyre. itt az. után ogj\' elko.eredeti pltianMában c**je akart menni a halá\'nuk. Én ütóttoin\' ki kezéből a revolvert. Azóta elvft-La^zthatatlanok lollünk és Alice miiidwi fájdalmát velem osztoiUi meg. Mikor már sikerült beléje életkedvet Ós reményt öntenem, mikor mnr megint mcgszercUc nz életet, akkor jóit az átkos láz — és szegény AHeet elvttle magával.
Miért írekl kellett elpuszlum\'a — miért nCm én haltam rnJBg! Nekem nincs senkim, aki vlsszuvánri és én nem sieret\'em sohasem élni.
BCszóllitoltam Marámál. Megmondtam neki, bőgj\' elmegyek innen. Fekete arc* hamuszlnüre szürkült és jajgatva könyörgött liogy őt is vig>cm el, mert Itt felfalják a gonosz szellemek. Bele. egyeztem és hz perc alatt 4ftduÍAsra késien álltunk, f !
Minden meghaiottsáfl nélkül léptem ki abból "z épületből, ahü, három évig amiyl szenvedést, könnyet "láttam. Csak Afíce íirjánáf álltunk meg cgy pillanatra, hogy búcsút mondjak [egkedveíébb barátnői nnek, "ki vissza nem térhet soha otthonába.
Aliic sirjitnái kczdötlötl a dolog. Ahogy Marámávai ott állunk- hirtelen vörös fénykorik" jelent meg a sir fölött. Valahogy ugy nézett ki, mint ogj\' tüiCs szivárvány.
Kicsit \'megdöbbentem, Marám" nwg
visilve kapaszkodott a szoknyámba. A fénykarikn taiáii öt jiorclg izzott a sir
felett, azután hirtelen cllflnt.
Anélkül is nyugtainn idegeimet tel. Jesen feldulti a dolog, do arulán Igyekeztem magyarázatot »dnl az cselnek. ValószímVeg korhadó fán lévő gombák kisugárzása, esetleg nioesárgáz iVóti tr\'éfát véteni.
Megnyugtattam a remegő leányi, és 1 indulni akartam, do nem vitt rá a j lelkiis^niTí:!, hogy Dutfingel sn\') nélkül elliagyjam.
Bc/öröglcm az ablakán. Duffing re-volvcrl fogott rám, do a/után mikor látta, hogy én vagyok, ber^cszletl. TennésiCleson megint részeg volt, jobbra, balra dülöngélt, mint egy megvadult inga.
Kinevetett, mikor megmond Ufhnl hogy elmegyünk. Két nő éjszaka gyalogol a vadonban. Igazat adtam neki, lwgy nagyon kockázatos n vállalkozás, de ha itt maradunk, az biztos halál. Fertőzött itt még a lovegő is.
Duffing magyarázott, vitatkozótf. Türelmesen -hallgattam-dadogó fecsc-géscit, mert kötelességemnek érczlen^ hogy megmentsem. Egy óra hosszáig próbáltam rábeszélni, hogy Jöjjön velőnk. Hiába volt minden — Duffing csak nevetett, nevetett.
lírro megfordultam c-s kifelé Indultam, dc Dnífing elém ugrott. Izmos karjáv«l átölelt és izzadt arcát a nya. kjamlioz szorilotta.
Irtózatos küzdelem kezdődött. Min- \' den erőiumei igyekeztem szorító karjait lerázni, de Duffing borzalmas
eoyenruhftxtiH o íftikak
ogyedül logolcsóbban beszerezhetők "3EIEZNAINÁL
Sogánatt 53. sjj Telefon 628.
gazdaság- wipgtniglyobbítflátná, mefj-javíthatná vngy imbdenílzélhattiá az ipartelepeket, gyárakat, ültetvénye-ket\\ uí; vasaitokat, utakat építhome. felhőkarcolókat vagy kirakásokat, kórílázíakal) vngy tudományos intéza-tekét; - e Ifclyett imitiiárdokra rugó arany alszik a tMmpincékten. A.z amerikalak azt hiszik, akkor tesznek jói, ha az aranyakat elássák u oar* kok pincéiben,
Keszthelyen 62 százalék a pótadó
Keszthelyi szeptember 18 Keszthely képviselóles\'tüle\'e m-st tartott öszi UÖ/gyU\'ésen tárgyalta 1910. évi költségvetésit A MUtségta-! tés 371.699 pengő szükséglettel éü 271.181 pengő fedezettel számol. A lOflOÜO pengő hiány fedezésére a képviselőtestület 62 százalékos pótadót szavazott ímeg. í939-ben 68 szá^Vékban állapította-im^g a kópvl-, selőlc.stület Keszthely pótidójátj de Bkkon- n felettes hatóság; 60 é*\\&4 lékje csökkeuliette. Száaiiltanak. rá c/ldén is, hogy hímet esökkenlik a felsőbb hJlóM\\g.»k Keszthely pótadóját.
Leendő^ anyák, akiknek különö-gonddal kell arra ügyelniök, hogy bél működén ük rendben legyen, ezen céll-ugy érhellk el, ha időközönként reggel\' éhgyomorra egy- kis pohár ferinéezclea „Ferenc józael" kese rüviset- isznak. Kérdezze meg orvosáM
—» Bútorokban n. Kopaioln-oég vezet Modern. uUjitatermeibon a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedves* tftet- fnltétöiflk melletti
erejű volt. BelcliarHptam a karjába, erre nnfftngTá\'torkomul kardA ©i. TJe,-Ürimoos őrjöngésben, siaritotla.- össze a gégémet rpsikos markával. Már, nem kaptam, levegőt és otsóléUdl körtlöliem minden. i
libben a pillanatban furcsa dolog történt. Duffiiig liirlclen. cio/fisilctt és kimeredi sxernmei bámftlt fölfelé.
Síídíiirc, reszketve követtem pillán* tását, A lévegöljen DutfJug m\'öt. ÓU volt a vörös fénykarika. Haragosan Izzott, mint az égő parázs és lassan lel^íjcilat ablak felé.
nutfmg ffelonüloll; m\'sftí a sebzett, ¦ vad és én, iHjr/JKlvu néztem rá. Az arcJi — e^y halott nren volt. Nyúlós, sárna bíírén salétrom csillogott Ós ka. rikas s.cm üregé L.on lila láng éjeit.
Csajt cj^y pillanatig, tarlóU a* o^ész. DulliOB puffadt, kéi>e megint kivörö. södött és apró vkenyös szemei. sza_ lüira pi»logls»al lestek\' ráta,
Htugrot\'anr1** ajtOu, Tudtam, lvogy. kár volt minden szóért. Dufflog ha. tálra van itéhc.
He-ukeiö Eáuakkai rorröntűui Mara. mával. Öjak et innen intenél messzebbre Minél \'.Avolabb lftdjnm" ma. gatnlAl\'nz átkos házat, a meszelt falu kamrát, a [cl.-tkn Agyat; ahol s.c. Kény Alii* kihull teste feküdt. A kar. bolt, iQthcrt é< a szárnyO fertöiienilrt szerek szagát:
Szivem patianáalg Feszült * ugy
érC/tcm, hogy n>akumon s).élre|)0,Í ér. A lestem álltrttdVs sftvUvc Iftrt kl a ;«vegö lilicgíi IndÖmböl. Csak tovább
Gigfr wj filmjét nézhetik meg e heti mozijegy nyerteseink.
A Zalai Közlöny minden héten kél irigyen mozijegyet sorsol ki. előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygóit;: Platzkó Mária, Csengery-ut 43. Skodhlk Ferenc, Teleki-ut 33.
E heti nyerteseinknek nagyszerű zenei, élményben lesz részük. Verdi éleiét eleveníti meg a film éá a legszebb operaáriákat Benjamlno Oigll énekli. A filmet kedden éB szerdán mulatja be a Városi Mozgó.
Az. ingyajies , mozijegy-utalványok, a Zalai Közjöny szerkeazíö-ségéDen, i. t.; 8—12. ét. A u. 2—6 óra közölt átvehetők.
Az ajöfizelök csak akkor, jogosul.ak a nyere-iiényjcgyekre ha előfizelésüWtei! Hátra\'ékban nlncaonak;
\\98t. szeptember 19
— Budapesti levél —
Három Turay*fllrrr
Az Objektív fí\'niwállulat niügvásn-rolta Btíkflffy lst»ván. ós Stella.A,dor;-jiln Jöjjön elseilém cbiiü vlgj^tákíU. amely aimakidofjJoi r.agy sikerről került szinK) az Aiitfrassv ull Színházban. A.Mü^z-filmi.\'l\'örök Re/^ö Csípalko ckiu-ü opencttj^t vette mog li\'-mVf, inig a Sláger fUmváUaliit Nehéz leánynak, lennli \'l;uniy Ida számái-i vá»ár\'\'t szüzhát. Brdckcx, hogy az cisö. kót flhifa feszoiwpo i« \'l\'uray cgyénisegéno wi szibva s a gyáftó eógek \\«\'e óh-ajíják J>lUzutul n íóvzoiepet.
A legújabb néger-vloo
A sikerdus szarző az döző t-stl pnemior hatá.sa alatt duzzadt kebl íekkel ül imegsanltott ká\\iéházáb!-in, n>ikor uieltóül egyik kollegája. Egy szerre luuáhajjoi- és súgva megkér,-\' dezi: ;
- Mondd kértek es Neked ki lr ? i í
Filmexpedioió: készül Bukarostbo
Ezúttal\'nem fllmfelvé-fólekre in du\'níik a miugyflr ÍHine.ck a rumán fővárosba, rrinemv francia filmek felkutatására és összevásárlásává,ugyan, is Bukarest - «mely erősen\' kultivál.
előre..*
Ragadós nedvet csorgató ágaV ka-pftgiliodiak lA-Mím, csinos- levelek osto< roiták. inczlok\'n kanomat; s robanó lábamat sikamlós áUflttehfick buktat., tiík lenire. Gtak tovább, úttalan uta., kou előre...
Időtlen időkig rohantam- " párái, forró é>sfakáb"nj I-\'filembea, mint\' az óra ketyegése ,»gy hangzott Maráma uioxteicn táljainak ftlomcs dobogáaaj Mindig mögöttem csattogott a k>\'t niCítelcn Mb, miuUva. kergettek- volua.
Máfi »\'ét,en letértünk;, a* útról. Valahol a/ erdőben, rohantam, vagy tufán, vánsíoroglam? Nem. tudóm* iilfolo)-¦tórfem a célt, ni idői. Minden, megállt körüiötlcin,\'\' csak én, futottam at időben éü térijén örök időktől fogva, mmt Cffy mcgitkozoU bolygó.
ílirlelcn, utóiéit a rémület: ós láz. Itáícküdt remegő? vállamra és ólmos teslérel a \'föhlre nyomott. Sikoltva e«. ttm össre.
Nem tudom meddig heiertenU, a nedves földön. Minden tagomat snirú rájdatoin marcangolt^ s\' s^Cmliéjaíim Iwr.nlmas erő szoritotti össszo.
Lassan feltápászkodtam. Valami Tor. csa kék világossság derongett Ták között. Nem tud\'ftm elképzelni, hogy mi l.ct, de l»Alá!os. hideg ájiidt- LelíMbj reáaj. fíre/lcm,, hogy, sorsom m|D^yál-toztaitinlnlla]] és nyugodtan pllantot. tom lel »r. égre. Tudtam I A hideg, kék fénylftn. lizóan láugo\'t " luzikíUlka, Mc^érkcitcm, ahová indulnom kellett,
Ja a francit flMnskct számos olyan francia tjkv! felett renddko ziít, ainelj-ck BudapesU\'n még nem futot\'ok és amelyeket most Parisból, nem \'ehet migszCrezni.
A kamarai döntet hatása
A budapesti napl\'ajKik kíizöüék azoknak a régi fí\'qitgyártókiiak a név suráf, akiket a zsidótör\\ény végfe-híjUisi utosttasának kö\\*tkezniiénye. képpeji a iiajjóktüajD töröltolo a Fi fim kanúna tagj.uinuk sorából. Ez az iiv lézkedós kót^égessé tetle, hogy a Harmónia, Müvosz; Phőbüs és a Reflektor fl\'m\'vá\'lalatok, amelvok számos niagyor film gyártásain ké| szü\'lek, imfgvjlósiíhatjjike progr.iin*i Jukat ? i
Kollektív film készül
Külföldön gyokran előfordul, hogy olyan imövéazl jelVgü filmeket, a melyeknek rjlk^zitéaére nem akid, vállalkozó, saját válJalko/á^ikbitii gyártanak \'meg u tnü\\észek. Babny Józsefnek, az ismert [rónak, vnnrgy fitmi-egénye, amelynek elme : Egy ablak története. Ezt a szüzsét most néhány lelkes etmbér : Színészek, >.e neszerzők, rendezők - saját vállalj kozásukban szándékoznak elkészíteni. ¦ 1 Két uj franels fllnr "
A ruiai viszonyokra< jellemző,. hr>^y\' szenzáelósxáiivba anegy iir\'u hii:, ml-.szerbit a CwprcgH\\lfl|!nnvé1l«|atiiakf tegnap kerülő ut»nvkét francia filfnv te érjoozpitr; A fUmpkfct küldrjno h>zta inagávni Parisból. M\'ndkel fi\'nv znott készült el Rtiimii^vel, ni Ismwrt francia konUku-sai a fösz©-refíben. . i : \\
Krómacél és alpacca evőeszköz
nagy választékban
Iájon Testvéreknél.
Olcsó írefcl _•
ZMNTE—PEAC 7:!, (4: 0>
A linérkőzésríü szóló r6s/.ktes tu-dói|tii«t h.Inap kö«il)Uk.
NVTE—ZMNTEII. 6:2(2:1)
Vo.cttc f.lt\\<tkó, A Vasutas caapat iiiCKfrileincIlcn cs k.\'miij-cii 6rlc ei -n nn^y gSfaMnyu fO\'örcífcét A 7.MNTK inÁ.oiljk .¦¦..|i\'il.t csak a kis tani. tlj-nl mutalott vnlntnll, e^vobkínl lel. jtfvcn tcr.-s.e.-üllni, rossz. ossxdVIliliis. boa ós jiílíkH nem ls cnlcmcll voln\'i győ-clhicl. A g.\'.lokttt Mcslts (2), l\'uctls (2), Poilr, (Idi-zl (1). Ul. VOj\'u» rugWk. A \\asiilHsaknSI Jó\' JiltszoU Fuclw, lir. délyl, (iúi-zl, Ilorvútli. sffl a szü\'.sóg. kapus is. Cz\\«tkú nj-oiigc.
:0)
Eredmények\'
FCrt\'IH\'viiros— S\'CgWl 5:1 iO :01) llmisiíria_Kls|/Cst 3:3 (1 : II) Ujízest—Bocskai .1 :0 {2 : lí) cainmii—i\'.lcklroinos Oi[) Ncnuoli—Taxi 3:2 (3:2) Törtkvcs— llaiakás 2:1 (1: Kassa—Szolnok 1 :0 (1 : 0) I\'VSK— MTK 0:2 (3:1) NTSÜ—1)I>AC ItO (1:0) KHAK-ICISE 2:1 (1 :0) SUTC-MS1! 3:2 (0:0)
Az Igtui feltaláló
Áz egyik tudományos revü, meg Edison (teliben több kitdisl Intézett, a klzlSnsigluz .Intelligencia vizsga" clmil rovatában. Az egyik. kirdis ez volt:
— Ki találta fel valójában a be-szilógipet?
Edison unokája huinl akarván nagyapját, megmutatta niki a kér-disl is ezt mondta:
— Nikém azt mondták, hogy a francia Cros Charles.
— Nem, fiacskáin. Az első beszi-ligipct a jó Isten, találta fel, mikor megteremtette az asszonyt Én Is tatállam fel egy besztlógipet, de azt legalább meg lehet állítani...
Központi Fuvar válla ló Iroda
Nagykanizsa, Zrinyi Mlklós-u. 13. ». Telefon: 33a
Elvállal mindennemű fuvarozást a MATEOSz Üzemterv keretein belül. Legújabb typusu, modern,, gyors é&> megbízható, különféle teherbírású gépkocsikkal.
Nagykanizsa-Zalaegerszeg\' között 21-én, Nagykanizsa-Csurgó-Berzence között 21-én és Nagykanizsa-Kaposvár-Pécs között 19-én
a nicnclrci\'.dszcill teliergépicocsi-iáratok. újbóli ni.-(>i.,:iuliiak.
1839. íieplember 19.
i^gínsql si>
HÖSi naptár >
lelt lönusntíol o ni\'pon Kos lattan vi _M«»*«|H)f;7, honvéd iiy
nyéKl Toponic-nal vívott harcai kf : hcn Kofi^fltíimi^Mf hogy «¦ I M8?él!L.vfS5?l(3S.l.. tekjessen...A jjWm-\' teljesítése körben azonban egy erűi oios* JAvőr meglepte és é$ves*t lú .Sfui.keidelt \'uTKfi\' JCWJil»» v*lelie intjíiit, ift/.tS\'mb.i r***alkol!oU| a túlerővel és >ól cétotva, egy-kettőre kit ellehrclct Mlö|!c, mir#\'« töbWekj kerukel oldottuk.,Kos eaiVAilutbitíUl. Innul tovább •WcietW" táit«war>*-| reteket.
Tettet a. *W«ist-^Wm élwW*>ll nialm»7tak.; 1 >:•¦ *« ]

,lioh»Wluri\'»Wír9 tt^«\'flrt)rJrtttWor^\'l\',\'\' "toll
kasi&v*l ttmi^dtffrjA* betörés helyé fc rendelték.. Duby gyor&..eiUaláiOiás-^iilO«gb»liR4í«)/lM-:-a tixtaLuFA>|Jevii ellenséget és KOzHítk Wiáinbö Uog^\'oti ettrlt. V ellenség később lUBÉnégé
•«k\'tibn\\ig4«i!ft»,diulU\'01 ^ttflUBí Is rohamra indult, hogy ai iírtásfé.s;L. bír-tokába l.*\'/i.i.sO,. Dui.-, \'j-iiifj.,,;,- :i,íllth jv Ka ,i iá Imii ti>lti\'i!i.i.il vH.-n^\'li.\'íiiDui.1. tCt]
i KB vissza - íi¦ avb/éíycM iüel$*fc
Duby MtkLfo ^"tfílpfk k,vA\'A fc»\' vertényéért\'^ "Wo^^ffitoéat éictn f\'Jim\'Mvrtet^lkb^ ,t«4nqölfl«H
•Sili ö| >t» ,|!l • !« ...
gyűlésen)-: ——
...^\'Orsívtiíhs HirdljM inatti í&vft .sulii iilfi ki\'ngyi\'dési^l \'icgtiap déielöii lartp^a kass<u: i-arinertybAí* dísztér. melA\'n, iiuii\'lym külonbüuj ügyek ke. rollek ^ynlnw.i.\'-Kogyk.\'TdMrí^mut. . trn flusttóv és dr. Szafwdy 1.0cu3c.ri,V - törvényfliókl lapftorvOrnökok variak\' i péas^
"\'í^wtHSrifea xAii
— (A törvénvsrék lel les Illese)
¦ \'A nO|ryka,1|i,8a(..^l^rjiM[Híklí(|i. . sáruau-leljes utast tartott dr. llcmiijf
Alfréd töryéuysrékl. «took elnökístq alatt. Er vrjlt ár:-évadnyitó loljea Qtéa
— (Katolikus\' laáuy irctvf/.
kedé^.«M ...... iS.TSjtaM hmi
\'"! N*gY»inrísan ar iiirelllifriis\' IbMil niür régeü\'sr.ukMígét érezlek, CK>\'"nílal Mtaleivki 6. t^tmah
\'..il alul, kliiSiMUfii tOiUOeuWsiWfc\\ t J IWrt attttí aitewoly go)>ik»)«<rtil"r**g-\' l«kr*lli|i" MgV ttt Áctlo ISHholleíí* iliWinrvtli .(Uoir,n«CM>>Tn1c1*W.~iU \' üiHiMik™ trviMtJlolt. Unn*«r*il>#viil»<í kinek helyi tugoanát. A KI«OS»>B*jll iMinirai», •tanult ktovoknak íOiocJ , miIJm- «TOJIkvis 4t,ft>W\' oi\'rfwll (Uurxin, «Qui„t a TíiltaíViio teíitv. • iiroblémárk, nőkérdés, élelliiviUáiii 4>). ¦ rdekében, luáuréwt, lurgy lef(v«n «uy rlltllonw, oahvilateaifafl blW!Wrt"\'*t*kA.\' \'tlOn\'rrSSSÍfrlrlnétt ^\'«uvWVr\'fn\'pWHt\'i.l aWf*"<Hititig rrtnnV \'Voli .^áüfiplW*! ""Kvínirsna, Oíot\'jíén StlüríitiWi vaotlfV ,/u a.\'jou» , hepi^tt^iO as ¦ lilrswllUnii . «rSw leányok\'Brsn Uv4it:«nüt«uiT<> a uúIiitay.KUkes kUny, JobUáMwiNlotn -t»nra--rrrtér<ir- wlt. uoiwdilkci, »>lk ellialarofWt; tiBKy k\'j\'"0ijSk N««yka. ni™\'m u..KM)Sj ,SpWf, IshogAjít. rnofgalom a Motre Uaou) lliWinn iiiiiiuaiönítjö, Maldr relratdrrio(r^s*^*l4\'\'.<«, mU » nyilvánosság «lo.Jép a s^p .-«Hit*! casti i.iu.^ni.1111, felkérték Mjxényj loornj-i tefViiv«íínttá*iuuu laminiilt
oiorgalom vsiretéséra. .....
...il lal\'jl llAAIlHIOlínl
K02L0NV.
01 ill-
.Ifiti\'Mlil
BUI OR w;m
} Ir>^adio]ls04 iao\'ev r. r,\'jlí>ii ii -<tí|E;íul\'hí \\\\hii fi\'diil t 3vliui
I i ,stnLvÍ^H9m issybil aonaUIIft xA . jttJMSlHi I J fiiiHiliiri.ifil ím hiiiW\'r, y.
V\'t<MÍ ,rfí:Vi\'3>! Rss3 .bii-d\'íTJíürü
te
,. Használja naponta 2-^ri *
UKU,\'1\'Í"Wal«#lTÍJír« él .8i*i*,« nelulM) nel
Eto § etiiJjllmiilcvi.Eio 1 «a
noi
a"legideálisabb fogápoiószértl Megakaciályqizá"á Í>g«ft"«t —klhultastrtiTtregszuTiteti-a-fogbetags^eket; .sasinaUvsuM
Teutsch Gusztáv
. «Jrs0ériáíM»<«. ..
ürituüí
tinam.ovb,» i^iílhémnk.
tmlari f-.Ah.vi.ii \'\'Ajflfli urai,,, &.
iniO
ÖtímvüLeyi-míi
(FiJIípih-viHoilsT
%.!**»»• 4xt««vi-4<ÍHr« «I l(«V*iaK«» li<J»|MV»l
kl. s™ »;\'>,úiu«K!<, &é kun ; r.ajrú ,i
1 (B^tfntiKIWr^ttlatta»^1*
ifiirt WffiWttfc.
fakultásán folyiatla tanulmiiiiyslt. A f iaijtu jMtok/áWBite^ i ÁvTc 1 k«-\'s Otnbkioj^^itroOcRyl^on^ eleiének y^lcnlős ny-ervsége.»^
líf. Ku.-in.-f /,\',tiíun,mi liiV-kéirhiUt fíior\\os, líClgyógyás* prtkwVjűÁ.j.SjlA-liaid^ftgárót.iiíegétkcrtvtt és;,rínde(éscit iljbélt .níegto/d^e.; IKuÜor Sugárút;tf-síilin aloit détolött Ui-,X%h -éa,.ds> uUd\' 3-t-lg. Wtfiltm 555(/! i i i-i
— (Llpcsemezö — Kettthely testvérkryzséL«)
Kesrtbsly varosii a iniirumaTosme-gyti Í-i|H\'MtuOi(> kí.zségol ttftvfefcöz-«égéié togadla » rrnfit batáta«RUMiu ér le., [lelte, Kgyl^en a loguli\'Jibí kóxgyii-I0:en 1000 pmKot irftvaBUik míg ¦
teaivérkófrség mqajMgUévélBj ifoiititmfl. j#U és késténetwi \'TuilomasufiNiys a .WUvéffvánus dhaiáfoxAKitt,i or.imnt\'1 várifl Hí beigooti kosribelyí kéldúUsé-
r~ pöffldó)
At uj vúnjsi kólUégv<-lésok kuióH la^éxdvkc^bb ivjskunfiiogylii»11^ * mily ,017 Nwíi\'a\'tkos liájvyuz
.eb.\',Á:3 .bííUiós kö^^Véiiuep . 2 \'ís fel mfllló pengő a luiíny. A kereseti
jlaxtónWífsol (s á wákSVÓk liílyeU iü szil-i-AlíJÍl^n iavasoljn u/ clt^ranyzat,
— (Még egy elleiiíir kell a pittera)
prvcndcl«íien lehel niigállajrafatSi, liog>\' Na^Vanbsu vfl^os \\n,\'itctoSíí;* CríTycs ké\'/,cl sok lekinlíáb^ft: VeUfl*\'! teremiC|I íníif\' a IíUjiíuüú pWt\'öjb., Va álluiitló iviúíiycjeí é-s «vnís(cr« etl«n. Vir/és incgfeléiy htílyzeiet tcreipteíi a nagykaní/srtl pih\'coti. Tegnap pl. "a
fí%^^{T^$Át\\^^^^[Íi^\'\\ a
köi^Mi^hiHa^ési^lAWib kivah-int, iwfüf. kél piaci,.ellrnil/j helyet; mint a^clijll, bi\'ir.nn ánaMő ptad *1. lc„,iri^^,iii*rOrt\' MMOWn vas*.
K\'ivl, ÍMM[(-m II liPbbi . iiÚUK.k*U -is ¦ íti-
mndA iiaji««orxé:si\\fli<i;i ii tmiir ¦ i*«ttf« "Pr-
Séb," <S1 THwBg S WW léb«ám> indKU
.fffU\'teloiiség. KOUndsen^S mpí vis10-\'nyok mwtyMv a fekozoiiabtl ohci!. lífVésf; tfsdWlían tehát a eUfet-
örök s.amaiiak sza.^jta%l?t\'.Kl\'u 141 v, li\'.ifi.- \' . Allfii\' -MnÖíaftO W- (0«gyUkOf a«gaityíii) I - A \' sabJidtn AtWn> »A v^iasailOsAg
\'íIS fo>folg«m^glié*,l,lfWy (^3 8i*rint Kemsvi Vefi\'dól\'s2 8ícs » gUUhlibOkl gaíitacmbcr a pnp-hegyi ^^aéjé,!^ l^»fivA\'tta iuű8fll-Mire rAtalAilnk, mái nem volt benne élet A t-M\'mhífiéfí"1 h>\'«jhio?M, ml fti-ditolta ui ^reg ga/ditt teliya*\'k elfto-\\éVéScrei \\ , (;lA ,,
— (VödülszMÓt lőftclt az orvvsaftzofcy
«jailuiil /rdöben.% erdMcf^övöi-doJBBmfUlfl»*\'^\' A lt>v»éW# íra-liy\'iJM tniai s nétiv. «iUk"l HI«Abb két orvxadásit pillandoti meg ai «sii snirku létben. .\\zonn*í ff oi vvadászok Iti ék»r/|vst>trt és clmciícütéiii*,olt-liágyvft íii\' rppCii.. tolóit n\'«f.v vitíidts/
^ilöli^WMt - aitéiSkj
KCsitlioiyxin a* og\\ik r.iBdőr.foííauUi kodason érto Kainuúi Jenő 38 é\\«s i/raelita r/ildsvtíári^1. [\'eliclentésre « rcn.tdi\'MM kfiKrk.di-íNSir\'Wliflt 6ibo. üirfrl 3 n«|tl «tUTMM «*««.\'.jkü«gai-fi*i\' nragbííotl sulyosbrtasért fol*t»bo-
BACAI
Svrijc nomiegméga e$y német r©-« IMilÖtfép inogsérlotlc. A neme\' kormány AjnaJkodoii tfejozte kJ.
SZIGORÚ Intézkedésekéi hoztak a román gazUa.-tagi élet védchnérv, hitként u íj vitel ttBbiiyoúaií*.
TELEKI minkiie\'reiuölt leftoap (Sáky kiiliufymjuUí térrel f. f«ly»«toll Ivosseabo ffiü&cSjOZÁM.
AZ OROSZ tamkedetmf kfildotWn ma elhalja Anglia tertüetét.
SZI HALOM állomásán a piiskbhi .st«mélyi*cnat l*tcrohan tCffy tebervo-natba. Két Itatott van.
MEGMÉRGEZTE rn«gá1 Undonbau h mvfdiult Dontány Fcaenc magyar
mtiép\'tész. 1
ELESETT a tengyeJoruágl 1 varrókban üstkor [torosz herceg, II. Vilmos ex-esászdi lía.
MAGYAR-JUGOSZLÁV (f*d**ágl éa kulturális ejrycrmény közeli megkötéséről j,r a jujjoszláv sajtó.
20 JAVASLAT kenil ©orsiitemlicn fleto alá a fanyar narlanient fissi illés.
¦. ükii alati. A Ila/ (.ir..ynhvn;rik ii,mi
létfkAro hiitosUva van.
RENDŐRI reliiRvekt alá helyezték" Nemes Akos Kálmán pesti ál-saar-kesjtöl, aki «Ky-eify részvémrjel zsa-;i>iít.i a viUlutilokut.
AMERIKA rtmkfjBsstgl töményének \\ncj(\\\'41toztatása elKxi foglalt áVast Wauuertjerji, »z uj elnökjelölt.
SARGAKEHESZTES Kázt használtak - német jelm\'és szerint -, a Icngj*. ¦Jek a Jos\'o kondi barcekbetL
Síremlékeket,
iltMtil. wiHlitail.Hilialtt«lnl szakszerűen é8 tegolosobbao KOHáCS JÓZSEF
kofaj\'agömoBternél, Király utca 33 Hagy att.iaUk-«.kH«-. Teleion 615.
s.flíii Szeptember 19. kedd. Rom., kai. Január vt Protestáns WUbelml&a Ur. Tblni hé n.
OöílűrdO nyílva reggel 6 öratól eats « óráig (hélH, »«o«lB, pestek délután kedden egöas nap nőknek).
— B.u.klillilA...k.i tekintse meg minden Tételkénvazer nélknL Köpetein bolormnJUe
Kedves gytrektk
— Hé, gyerekek, mll csináltok aszal a fésűvel?
— Fogorvost játszunk és Janika kihúzza az Díszes fogalt
tókezlk a felöités arról is, hogj\'Varsó vlnuparanonwka parlamenter tv. Mdnsát kérte, az engedélyt im-gud-tak, de eddig W-tg nemi jclenlke/ajt egy toigy*1 ltizt :i
A léglhalíokat teljesen bMejezták, (U egysegeket öiszeTOitak, ,| hogy
(Folytatás e 2. oldalról)
nyugatra tehe»*k át őket.
Nyugaton ..
ulcoloaebb Imrei esemény n«m vo" — inondi» « jelentós. Egy IVuei* repülőgépet egy német vtzdasegVip le jött. Német terutot ellen támadás nem volt. \' \'
Uj lengyel kormány alakul és német-leagyel-orosz-lllván \' By katonai tárgyalások kezdődnek
Róma, szeptember 18 A Stefani tudósilój« szerint a Jen-j gyei államfő és a kormány ehiH1«. kölese alkalmat ad lil^Mijek arra, hogy Varsóban uj tengjél kohnány mogaiukiilásjU &egitso elö. A-iudósiló értesülése szerint ez a kormány ma holu"p incgatakulna. Cólj"\'
hogy a német—longj*! jóviszonyt htíy-raállitsa ós,^aton«rtárg>\'nlásokttt folytasson a német ós a szovjetorosz kormánnyal. AtárKj-alásokba vahVszinulva 1* vonnák Litvániát is, miután Vilna és környékének erőszakos elszakítása óta Lilvánia mindenkor liaíiKoztatlu igényeit és sérelmeit.
FÉNYKÉPEZZEN! •
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és Hímhez, ha
VASTAGH fotószahüzletben vásárol Föoit 10.
Fényképezőgépek B P-tő|, márkás filmek 88 fillértől.
.|«au6vr» — . ~j. --------
SulMtrl HdolaoxéAI
Nagykanbua megyei várói polgárraealerétOI.
Tárgy: Házi betegápolás! lantolyan).
Hirdetmény.
A Vöröskereszt Egylet nagykanl-zial fiókla a városi közkórházzal karöltve 2—4 hetes házi betegápolás! tanfolyamot, ezt kóvetóen pepiig Önkéntes ápolónői tanfolyamot rendez. Az általános helyzet megk!ván|a, hogy a város noi társadalma minéi nagyobb számban sajátítsa el a szükséges Ismereteket, ezért kérem, hogy a tanfolyamokra minél lobben jelentkezzenek. Jelentkezni lehet dr. Bit-tera Zoltán hatósági orvosnál f. bó 23-án délután 6 orálg, naponta 12 és 1 óra, valamint 5 és 6 öra közöli Sugár-ut 1 az. alatt (Telefon 302), aki a részletes felvilágosításokat is megad|a.
Nagykanizsa, 1939. szept. 18. Dr. Krátky István a Vöröskereszt helyi flí)k|anak elnöke.
Mereékelt szil, több helyen lulhoátvonulás, oso, a völgyökben reggel köd, a hőmérséklet kissé emelkedik. \' *
A kieteorotogta! Intéavet nagykanlxaal eaegngjelO&Uomása leientii
Homéraéklet tegnap este 9 árakor : +150. ma reggel +114. délben +20.8.
Csapadék 16 0"V
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
Ispani: uyouidijában.
1W9. szeptember 19.
Jilf»t»s, ím iiliHtesi"
Legújabb typusu
Orion, leletünkén,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
a „Nóprátlió" eladási halyo
Szabii Antul, mmm,
F\'tt-ut 5. ¦zsVm.
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására kapható ,
a Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
Ofc&jóndsjjot wtóamc%U>m széfiakoxhalik
APRÓHIRDETÉSEK
Hp.óhiiJ.té. .1). vH.rn.p 4. ftnnap... 10 ndU
10 mM. W fltl.r. ...Ir.d.n tn.íbbl ..i 4 fíV.i.
ÁLLAS
BolérOaS azonnal kivitetik. Jelenik, zia 19-lkén, Sagar-al 13. *
Pelíll-ul 4. alatt hli.splr báxaaaa-tartsak kerestetik. *
Hl.m..l.e... alinlkoalk gyermek telsn háiaspá\'. Mindenfele rnunkif v»ll«-lok. Címeket a kiadóba kírtk. 2«3
SsSIBiirésrl. 80-100 litereiét ea B»Br««c.aiiád««, inumali, de f> alU-
Elban tevöl, keitaek megyeiéire. Clm a HMtntt.
Zeauera. t.nukSknak alkalmas, olcsón eladó. Fö-ot 8., IL lépcaí, 1L em. 11. 2456
ADÁS vétel
LAKAS-ÜZLETHELYISÉO
Sugar.Bt 3a alatt •syeattkéa lakia októtjene Wado. Bívebiet Paludy Igái-gatOnál Bgyaoolt. _
UAZ ÉS INGATLAN
Kllily-atca 5, ss. Sllaliáaaa kellel bla eladd. Bővebbet ugyanott
KÜLÖNFÉLE
Franolét. németet, német leveletést tanít kOziplakolal lanár. Magtnvtlsgara tlokéull, konepetal. Onaág Miri», Su-g«;r-ul28. ¦ • ¦ 2449
F4n,képa>SII limaiam I Mlrkll gépek, Hlmck, lemezek, papírok legolcsob-öan, kidolgozás legszebben Vastagb fotó-<Mklltlelftlaboialorlaml)<b,rS-ul 10.1819
Angol nyeralráat gyorsan eé slaoo-¦ -lok. Eldkészllés lIlanivlasBára. Clm
San tanítok, a kiadóban
Budapesti Orai. m. Ur, ZsaeaiO.i\' wall rtlakalat vígzeit Jaeger latrinái «ongoratanlWnyokal vállat. Csengery-
ot 18/b. "¦ " . *
Mindennapi levele«i.Ml 0sueeyll|IMI UliaasV régi vagy u| tOmsgekel, »; gyárt 5 ítlllíkut, felosalalolfgyoltemo-nyéket bármikor megvételre keresek. — Barbarli» Laka, a Zalai KOaííny I. aaei-kesztdje. firdeklMnl lehet telelőn 78. ¦< vagy Biemélyeeen mindennap d. óra kOaOH.
S-l
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAF. \' Klndla : „K»ijai|laií,l 11. T. Nagykaali.a". Felelés kiadó: Zalai Károly. Nyomatott. . „KBiflaidaBágl Ft. TV Hagykanli.."
nyumtlá]ália« Nasykanlr.aa. (Nyomdáén telel .Zalai Kárálj.)
^ffij,- Évfolyam 214. nam.
NagyltaoJzM, 1939. szeptember 20. szerda
Ara 12 «».
ZALAI KÖZLÖNY
f^fcc**ti»4g é»_H*tóaÍMUl: FÓMt 5. uiiÉt.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Elöllzctésl 4r«: «ct h°ra t pengft 40 fillér. Sicrk&wtösí j[i ía kiadóit i vaiali IcIcÍobi 78. tx.
Az eurépai háború és a magyargaidaságihelyzet
A MTI jelenti: /V európai háború Magyarország gazdasági é\'etétko-M\'oly ntegrázkódtaléssal néni fenyegeti, sőt egyes viszonylatokban kedvező hatások |s előáHanak. így a háborús fe\'ek növekvő szükséglete és a tengerentúli kereskedelemi akadályai folytán Magyaromrág számos tar-lusavényét kedvező feltételek mef lelt \'ehet értékesíteni, söt szá|initaul lehet árrá is, hogy olyan államok 1» érdeklődni fognak magyarországi termékek Iránt, amelyek eddig egyéb piacokon szerezték be szükségleteiket. 1
Értlietö tehát, hogy Magyarorsrág nyugodtabban reagált az eseményekre számos más államnál. Az ország lakosságának nyugatin" kifejezője annak a blzulotmlnak, amellyel az ország a pénzügyi és gazdasági helyzet alakulásával szemben viseltetik. Ma kevés európai állami gazdasági helyzete áll olyan biztos alapokon, imint Magyarországé. Az ország úgyszólván (minden elsőrendű életszükséglotl cikkjel bőven el van Iáivá és Jelentékeny tartalékokkal rendelkezik az import utján feded zendö fontosabb szükségletek tokin-tetében is. A legutóbbi tenmésjelentések szerbit 30.5 aiiUUo mázsás rekord buzáteruiés várható ugyancsak jónak onbndhíitó a termés az egyéb kalászosokban lés - a némileg gyengébb tengeriterjmléstöi eltekintve -a többi teríniény eredménye is kielégítő.
A= áilatállotmány 1938-ik óvl/sttu. tlsztlkája 1,882.000 sznrvasm«rhá\'( 3,110.000 sertést és 1,029 000 juh >t mutat ki. Ezek a számok természetszerűen em|eJkedtek a területi vissza csatolások követkéztébeu. *
A kárpálat|ai erdőterületek biztosítják az ország faellátá^át, a2 akna-szhttnní sóbánya bőségesen elegendő s$t termei az országnak, nyers, olaj termetesünk ugrásszeiü emelkedése pedig belső szükségletünk Igen. tekintélyei, részét fedezi, Kétségted len, -hogy néhány hetní tegelsőrendü fontosságú nyersanyagban bchozuiní-ra tizorjulimk, " rendelkezésin ál\'ó készletek imoilett azonban komoly fennakadástól ebben a tekintetben sem kell tartunl. ,
ipari, termelésünk is kezező képet (mutat. Az adatok szerint" í938-ban kosíéntenmlclésünk 10,120.800 mjétennázsát, barnaszén terme lésünk 83,068.000 kn^ZSát, vasérc- ós vatf. saJukternitóléfiüuk 2,976.000 mázsát, flnöindtósra való nyersvasteimeté-sünk 3,319.200 .mázsát tett kl.
Az ipari foglalkoztatottság rendid v(U arwgns fokát mutatja az a körül-\'uifriy, hogy a gyáripari éi kézműipari munkáslétszám 193Ü. ó-i május liöbai 769.000 főt tett lü, "z 1038. évi (május haVi arány Ing szintén iiuogas 690.000-rei szemben.
Mindezek az adatok és je\'cnségek a lmugyar közgazdaság ellenállóké-pesí)Sgét (mulatják és j1Usgero.sltb.t-5 nek obtr.i\'tt a tudatban, hogy gazV
Hitler ma beszédet mond Danzigban, megismétli béke-ajánlatát a demokráciák felé
Németország és a szovjet megegyezett a k&zös határban, a megmaradó Lengyelországból közös protektorátus alatt „ütköző állam" lesz - Rövidesen Litvánia Is beavatkozik
Lengyelország sorsa megpecsételődött. A nyugatról (megindult német és a keletről benyomuló orosz csapatok imár találkoztak1, a lengyel áP3 iamiő, kormány és a hadserc^íoparancsnokság elmenekült. A* itt, ott ínég hőslesen küzdő lengyel ősapátok férfias mlagatartilst tanúsítaniuk, de niegáHihinl az eseményeket már .nem. tudják.
Ezek az elszórt csapattestek Varsó és Lemberg körül, valamint a Visztulától dé\'re lévő részen vannak, A némtet je\'entes .szerint meg kb. 260 négyzetkilométer van lengyel k»V zen, egyébként az ország háromnegyed része, a íengye\'ek által lakott terület néunet kézen van. Aj hátralévő egynegyed részt ukránok, fehéroroszok és kis részben északon litvánok lakják, ezt a részt a szovfetcsa-patok trnost szállják siteg. Kooly ei-íená\'lásra imár eaek a csapatok som
találnak. Ma reggel - mint magán-, jelentések mondják - a
szovjetosapatok bevonultak Vllno Marosába Is.
Itt némi ellenállásra találtak, de a városba való bányamű lést nem tudták feltartóztatni.
Az orosz hadszíntér eseményéből 67. olasz Stef.uil Iroda kiküldött tU. dósltójo szánio\' ke. Eszerint az egész keleti részen tovább folyik a szovjet-csapatok előrenyomulása, bár a ms-z időjárás az e\'sö napi gyors tompot csökkentette.
A német és orosz ősapátok Bresztlitowszknil találkoztak először,
ahol kölcsönösen üdvözölték egy-mjást. A megszállás leggyorsabb ütemben a litván és a román határ -mentén történik.
Nyugaton csend, a tengereken dolgoznak a buvárhajók
A nyugati hadszintérről csendet jelentenek a nemietek- Francia hadi
jelentés szerint is csak tüzérségi Ui/. volt Saarbrückentől d*é!re. ^Tengeren a francia hadihajók 1
egy német tengeralattjárót elsüllyesztettek
- Mondja a francia jelentés. íA tengereken folyó hadműveletekről az angol tájékbztató müniszté-rlum közléséből kaphatunk némi:felvilágosítást. Eszerint legújabban
a Oourageous angol röpülő-góp-p.nya hajót süllyesztették el
a német buvárhajók. A 22.600 tonnás hajó 61 repülőgépet tudott szállítani. Az elsüllyedéskor neon) volt teljes létszámú repülőgépe, de való-s\'lnÜ\'eg negyvennél több rep/ülőgép is elpusztult. 1216 főnyi legénységének legnagyobb részét mugmenlet-< ték. A háború eddigi két és fél he-lébsn több mint 30 angol hajót süly-lyesztettck el a német teugenilati-t Járók.
A szélrózsa minden irányába menekülnek a lengyelek
Az utolsó óráit élő Lengyelországból természetesen még nagyobb tömegekben menekü\'nek- a -szomszéd semleges ál\'amokba. Legnagyobb részt Roímánla fdé veszik útjukat • menekü\'tek, ahrbvá ujabb lengyel csapatok Is érkeztek. KIJclöltók\'Ro^
dosági szerve/et .mfgfclelő működése iiuég hosszabb háború esetén.\' is biztosítva van, (
Ezeket az adatokat és mv:gállapitá sikít niegci-öslti a Magyar Gazdaság kutató intézet helyzet jut on té e js, a mely szerint a magyar gazdaság »z-1938 31). érek fordulóján a csmika OVszág g izdaságtörténe téten sohi el ltom ért ciuc-spoutra jutott és azóta ezt a szintet - az idényszerű kilengésektől eltekintve - meg Is Orlilo, A több mint egy esztendő óta vai-, tozat\'an árszínvonal miteHett végbeJ (menő fellendülés cl^ösorb^n az ötéves terv - az ereri^tí-\'eg s^a^dó^,
mániában a lengyel nép vezetőinek tartózkodási helyeit Is. Eszeftit Mosczyczky elnök Blza-ban, Rydz Smigly Krajonán, a kormány tagjai pedig Sz\'enlkboii telepedtek Ie.Uji.b-ban - román je\'entes szerint — 500 polgári egyén és 100 gyermek, vala-
koltnál sokkal gyorsabb ütemben megindult végrehajtásának : az állami fegyverkezési ás beruházási kiadásainak, í\'letö\'cg eziok továbbgyü-rüződéséuek volt 0 kövctkeznnéuyc. Szerepe volt «m«l\'ett a mezőgazda-ság kedvező fejlődésének is: a mezőgazdasági lakosságnak pifiiiZbSvé-tc\'e az 1938 39. gizdaságj évben 12 százalékkal nagyobb vo.t, anúit nz elöztí esztendőben. Nagy szerep jutott végül a Felvidék és Kárpátalja iparcikkekkel való ellátásaink 6fai olt végrehajtott beruházásoknak is Magva re iszág az utolsó esztendő, során rendkívüli v<ednlényeket ért el ; iwnv&telinui felkészültségüuk
mint 10.000 lengyel katona lépte át a román határt. ¦ ¦
Az orosz csapatok áltat már msg-síálit Zaleszczyklt egy tantafewp nemzelHégÜ repiülőgép bbmbtlzta. 1
Két bomba román területre esett
és öt miudnt megölt. i
A hontalanná vált lengyelek kisebb részben
Kárpálaljára Is átmenekültek.
A (menekült lengyeleket a magyar kormány Utasítására a határőrségen g mlozásba vették, majd az ország belsejébe szá Hí tóttá k. Ujabb értesülés szerint lengyel katmák Is Jöttek át, ezeknek lefegyverzése \'meg-\' történt. i (n
Litvánlába U sokan micnekültek a lengyelek közül. Odtfmenekillt 82 katonai repü\'őgép Is. A gépeket lefoglalták, személyzetüket gyfüjtötá ( borekban helyezték el, Pllsudszkyf özvegye Is litván területre mem\'kfült ¦ két leányával.
Mint most kiderült, Mosczyczky elnök meg vasárnap . rádiószózatet Intézett a néphez. Elisnajrőleg szólt a lengyel lLidsei^i#.&\'kijelentette, hogy a kormánnyal együtt
külföldön Is a lengyel nép érdekelért kíván dolgozni.
Egy lengyel búvárhajó 51 főnyi la génységévei svéd kikötőbe tnBne* kü\'t, egy buvámas*dd pedig finn k|-kötöbö\' a szigorú Őrzés ellenére Is megszökött.
Anglia tovább folytatja a háborút
A világ közvó\'eméjiyét a szovjet beavatkozás okozta uj helyzet é* Lengyeloi\'szitg további sorsának ata-, ku\'ása fog\'alkoütatjama Is elsősorban.
Az angol tájékoztató minisztérl:im köz\'emlénye szerint az angol kor-
igen számottevő megerősödése az. or szág fogyasztási Jószágokkal való ellátottságának javulása mellett ment végbe ; emellett 0 megnagyobbodott nGiiifcti jövedelem tneguszláw is egyenletesebbé vált; de n nagy tö-nn?gekn3k iiuímcsiak é^tszJnronfiVr, emelkedett, h-Jnem kulturális és egészségügyi helyzete Is javult.
Akár hosszú, akár rövid lesz a háború, ar.a kell számítani, h\'gymlijd a világgazdaságban, jiu\'ud Magyar tr-szág gazdasági é\'étóten uj fejezet .kezdődik. A moSf (c/jiruUnak eredményeire MagyamiKzág büszkén te-kiutlwl mújd vissza..- i
1939, toptemtter SO.
Esőköpenyek
nagy választékban SZOMOLÁNVINAL
mány nem fogadja el indokolásnak a szc vjetkprihány nyilatkozatait éa kijelenti, hogy kötelezettségeit érvé-! nyesnek tartva, n harcot tovább foly tatja céljai euíróséig. i i
Ezzel kapcsolatban a ncpnjet és olasz sajtó rámutat arra, hogy
Anglia nem Üzent.hadat a szgyjétnek,
tehát iniár snásképp értelmezi a se-
Amerlka is felmondja az orosz kereskedelmi egyezményt?
gélynyujtilsi szerződési, miiut a német beavatkozáskor. Felvetik a lapok azt a kérdést is, aniért háboius-kodik tulajdonképpen lováob Bárite London, ha már Lcngyelomzág Koma ugyís beteljesedett, oníután ökeít cserbenhagy táJí.
A német sajtó hnngsulyozza azt is, h^gy Ber\'iu mindenben Oioszoiszúg-i gai egyetértően Jár cl ós arro töiré-kednek, hogy
a tonnószotos adotttágoknak megfelelően rendezzék újjá Lengyelországot,
imfört a mostani Lengyelország születése pillanatában széthullásra lelt itéive. i
WíPfsátinjgton, szeptember 19 A waslibigtoní lengyel nagykövet kijelent\'ttc, hogy a/mint a csehaiagy követ is iniegniaradt helyén Csehszlovákia összeomlása utáni Ö Is helyén iiniamd ós tovább szolgálja az
amerikai lengyelek érdelíéit.
Egyes amjerikaj lapok tóradása szerbit Anglia után Almedka is fel-imnidja a \'szovjettel kötött kereskedelmi egyezményét,. a megváltozott helyzetre való utalással.
Lelőttek egy amerikai vöröskeresztes repBtŐgépet
London, szeptember 19 { reszies amerikai lepülőgéper, amely Az angol tájékoztató sninísztérijm,
közlése szerint a néunétel^ • *met lernet felett lelőttek egy voröske-f
resztes
ápolónőket, kötszert és gyógyszer* akart Lengyelországba szállítani. Német részről cáfolják e ídd,
Három déli hadijelentés
Ma délben háronu hadijeleiitéstadi tak ki. Ezek szerint Ti , <
Lengyelországban még nem szűnt meg teljesen a haro.
A német hadijelcnlíBs szerint ube kerített csapatok leszerelése tovább folyik. Dzuránál a csatu befejező-t dött, itt 60.ÜOO foglyot és anegszátn-, halhatatlan anennyiségü hadianyagot zsákmányoltak. , \'( -\'.,\'(\'•
A Lemjbergtői .északra bekéri lett kis sereget is nnjCgsemmisitették ; itt 10.000 a foglyok Bzáanja. Lemberget megadásra szólitottók.fel.
Varsóból nem óikezott -parlamenter, Igy a harookat megkezdték,
a városért ós lakóiért n felelősséget a jelentés a lengyetekre hárítja. | A légüíaderő csuk elszórtan hajtott végre kisebb egyéni bombázásokat, ;
Nyugaton Saarbrücken környékén volt tílzér-j
ségi Hlí, szárazföldön cs^k kis elő-csatározások vannak. AZ ellenség réi szérői s/mcépitő mpmkákat figyeltek •meg. ..\'t\'i \' m
A szovjet hadíjelentóso s/erint az egész vonalon folytatják a« előrenyomulást és egész sor na. gyobb és jelentö^bb várost mígfj szálltak. Délen Lemberg, északon VUno felé közelednek. < ,
Litván jelentés szerint ,t
Vllnát klüritottók. órákon belül o szovjet törzscsapatok is\'elérik a várost. Ágyútűz itt nnLű csak elvétve ballik. f-i t i \\
Franola hadljolontós
szerbit az éjszaka unómetol; a Sujir tói keletre ¦tAniadá>t:iinj-tottakAiejgro) de ezt visszaverték, j | ! |
Lengyei hadijelentés teiMiészefta-seu aua már hiányzik. , j , |
Természetes népi és gazdasági alapokon rendezik újjá Lengyelországot
i ; Berlin, szeptember 19
A német sejtő részletesen foglalkozik a Jeiu^yelországi helyzetiéi. Let1 szögezik a lapok, hogy o lengyel nép vezetők nélkül .miaradt és igy teljesen a német kortnjájny .gondoskodik; róla és a szovjetfel együtt /Berlin dönt további sorsukról is. A1 német és a szovjet kormány egy véJemé-1
nyen van - írják a lapok — ós ezt egyeziményU.m is leszögezte. EszCn, rlnt a lengyel ájlajmi életet ujjá kell rendezni,és teiim\\észLíe^pépl es gazdasági alapokra kiell fektetni. Német országnak is, Oroszotezágnák Is ozi a céljíi, hogy Keleteurópában nyugodt, békés és tartós Állapotokat te-retmitsen, — írja a Y^kischer Beobachter.
Berlin és Moszkva megegyezett Lengyelország sorsában
államot* létesítenek^ amelynek h<w, tárain beiül közösen gondoskodunk! a lengyelekről. \\ j •\'" \' i 1
Biztosra veszik Litvánia béavatko-f zását is néhány napon belül Egyes hírek szerint Litvánia Imár megegye zett a szovjettel, j i [ .
Berlin, szeptember 19 Megbízható jelentések szerint a német és a szovjetkomiány már; megegyezett a közös német orosz! határban. A lengyellakta területeken mindkét nagyhatalom protektorátus! Jogol élvez és úgynevezett >ütkÖzó-
Beriln, swptombcr 19 Hifer kancellár min délben érkezik Danzigba, ahol nagy és ÜiuiBpéiye.-i fogadtatást kékítettek tOő. Déluláji
Hitler ma beszél Danzlgban
5 órakor.iHlrier nagy beszédet is mpnd Danzlgbtm, amelyet oz összes német edó/tllojn&ek közvetítenek. Aj (Folytatás a 0. oldalon)
Érdekes per 9000 pengő körül -a zsidótörvény miatt
A feljelentés: — sikkasztás, az Ítélet: — felmentés
Érdekes esetet tárgyalt a nagykanizsai törvényszék. A vádlott Deutsch Andor fiatal nagykanizsai ál Ifit kereskedő, o nemrég elhunyt Deutsch Aíbert fia. A feljelentő : a budapesti Landesmtuin sertésblzoi mányi cég, emely szerint Deutsch! Andor átvett a cégtőt 9000 pengőt82 sértés szállítására, de a pénzen ricmj vett Kerteseket, hauOiiv azt saját céljaira fordította. Deutsch ellen megindult az eljárás és tmlár a rendőrségen büntolenségét hangoz1atl(ij kifejtvén, hogy a pénzt Üzlete vifeléi hez kapta, tehát nemi követhetett el sikkasztást. A rendőrség áttette űz" Ügyet az ügyészséghez, otmely csalás miatt perbefogtu Deutsch Andort és ezt az Ügyet tárgyalta Makáry Vilmos egyesbiró.
Deutsch elmondta, hogy édesapja halála után ő vetlo át az üzletet, k< melynek évek sora óta összeköttetése veit a Lundeaiittuin céggel. Deutschék saját vállalkozásukban vásároltak sertéseket ós azokat felküldtek Budapestre értékeslíeni. Landesmann több Ízben kií*gitctte Deutschékat pénzügyileg. Nincs is á!latkei«skedo, hangoztatta a\' vádlott, akit ne segítenének igy a nngy pestj, cégeik. LandesnnUnnai Deutscnék tel-számtiiásl viszonyban voltak, — mon dotta n vádlott - !és u fizetések bőnk utján törléntek. Az elszámolás nem! történt \'ntóg a perben szereplő ösz. szeg körűi, tmert ez csak akkor szo-. kás, ha az összeköttetés anegszünik a céggel, rxnitsch egyébkent többlzbcu felszólította LnndeHnwnnókat az elszámolásra. Deutsch mindig saját magának vásárolt sertéseket, a saját számlájára, a 9000 pengőt Üzletében, való felhasználás céljaira kapta, min den határozott rendelkezés nélkül. Ez nem volt más, mint é kontó fizci tés Landcsmwnnék részéről, a teljesítendő állatszállításokra, i , (;
Makáry elnök felmutatott Deutsch Andornak egy általa aláirt nyugtát, ejmely azt* mütatjot hogy Deutsch n
pénzt blzomílnyl dő\'eg fejében felvette, í ,
Deutsch erre ki jelen tette, hogy erről a kíkötésiyH nem tudott.
Deutsch nyomatékosan hangoztatta, hogy semmiféle megállapodás nemi volt közte és Lande«mann között a pénz hovnfordltasát illetőleg
Schiller \' Odöji Budapestről, a Laydesinínin cég volt cégvezetője el-mojidta, hog a megbízottak saját részükre és bizományi értékesítés Végett Budapestre szállításra k^iptáM ezeket az összegekjet a cégtől Deutsch szem|élyesen Járt1 Pesten, a hol azt mondta, hogy megvett 82 ser test, ezeket be fogják rakni -fc emef kéli a pénz. Egyébként Deutsch min dig pontos volt, de ezúttal nem érkezett tmbg a szállítmány. Deutsch későbbre ígérte, dc később som érkezett iinjc-g, \'mire feljelentették, i
Deutsch kijelentene, hog a 9000 pengővel mhit sajátjával rendelkezett ós részint adósságainak törlesztésére fordította, részint Allatokat vásárolt rajta.
Majd emelt hangon kijylerttette, hogy a feljelentésnek az a hátere, hogy a zsidótörvény folytán a i^ajri desmbnn cég elveszítette jelentőségét, most már ők maguk Is hizlalnak, ezért akarták a pénzt vissza^ kapni tö\'e. [ , \' \'
- Ök kerestek súlyos eneseket.ők gyarapodhik, >nijoiidt» Deutscln tnig mi tönk remén tünk. Most aL énnyn-k?tmnt akarták ín^gszt^ritani, Pedig volt idő, nmUkor 30 KKOOO pengőt is felvettem tőlük.
Végűi kijelentette Deutsch, hogy nem fizeti viiszq n panasz tárgyát képező 9000: peng\'öt, mKert a Londes-nilanii cég nem számolt ei vele. ¦ ;
Több tanú klhnlrgtitnsn é> n\'peN beszédek Után a bíróság ugy dön«a tölt, hogy nem Iát bÜncselckTntínyt fennforogni és azért Deutsch AWdöfU íeJmentette az ellene emelt vád és következményei alól )
Dr. Vaday klr. Ügyész miegfellct> beztc a fcimfentő Iléíetet. t
Bét esztendei fegyházra emelték fel a zaiakarosi émofafató büntetését
Ábrahám József nagykanizsai születésű, 21 éves napszájiiips, akOniint tehenes veit szolgálatban, ez óv ju^ jiiusában Zalakaros községben rálőtt 10 méter távolságból egy asz-szonyra, nnnjd annak segitségérc siető féi-jénc, később pedig üldözőire, Valóságos csoda, hogy Ábrahám lövöldözésének nem volt halálos á^ dozata. Mivel a cselekjmény rögtön-itéJőbiróság elé tartozott, Ábrahámot az ötöstanács e\'ó állították, amely azonban nem hozott halálos Ítéletet, hanem rendes bíróság e\'é utalta n lű VÖldöző fiatalembert. i |
A nagykanizsai törvényszék\'figyel lemmel a fennforgó köril!menyekig
Ábrahám Józsefet Öt évi-fegyhátfij Ítélte. A klr. ügyészség sulyosbitási ért fellebbezett. Most foglalkozott n pécsi tábla Ábrahám ügyével, mteg>í semtmMtette az első bíróság Ítéletét és hét évi fegyházzal és tfz évi jog-) fosztassál sújtotta n fiatal trrtranj\'-i löt. í | |»|
A táblai iléíetet a közeli napokban hirdetik ki a nagykanizsai fogházban, levő Ábrahám József előtt
— Teklát*« taox a Kopatelii Butor-áruliár állaiidá ImtorklállltzUiát. Izlóses éa olcsó bútorokat kedveWS flzotéaitel-látelekkfll Tá»árolb«t.
9
Kedd
Ailsr,dó m9serbimeli bétktfinapokon « Budapest I. műtoráá
j 6.45 Tora«. - Hírek. - Kosiamé* la-ek. — .Hanglemezek. — io Hirck,
3 n:40\'NJfmíetközí vlzjeizőszolgálat.
4 12 Harangszó. -- Himnusz. — időjárás jelentés. — 12.40 Hirck, — 13.20
iftojclíés, időjárás jelentés. — u.ao IIÍ-rak. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Árfolyam hírek, piaci árak, élelmiszerárak. - 10-45 Időjelzés idöjárásje-lentis, kinek — 17 Hírek v.l.,vük és inafflMrkunoH uyelvou. — HU5 Hirck, _ ÍMfl Illrek, időjárás jelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 2Z4Ö Hírek nőmet, olasz, angol és francia nyelven. — O.05 Hirck,
BUDAPEST I.
. - 17.15 fr!C;> "nyaayoIvi\'mk.< 11«-h\\si Gyula előadása. — 17.15 .(\'.rieg-liangyeraeny." A Budapesti Hangver. scny Zenekar. — 18.50 \'A magyar népnyelv és\' a magyar művelődés.. Dr. Csíny Bálint előadása. — (0.25 Di\'nkó PlsíAés; Fráter Léráut nótűk.» ~ 20,20
ViláfíVégc egy tiszaparti faluban.\' Morles Zsigmond csevegése. ~ 20.50 A Zeneművészeti Főiskola tanáraiból alakult kamaraegyüttes. — 22 Kedvolt hajiglemezck. — 23 A Rádió í>z"km-icnokara.
BUDAPEST II.
18 Jiagyar-orortí. félóra. — 18.30— m,30 Francia nyelvoktatás. — \'<tt).30 A rőlihitűvéfésügyi liíni sztori um ntfszö-Kaídoságl félórája, ~ 20 -20.20 Hírek. — 20,30 I langlemejak. — 21.30 Lovászi Feronc cigányzenekara. — 22 Időjárás jelentés.
B8CS
18.10 Ndpseno. — 19 Hegedű és zongoraszonáta. — 20 Nyitányok és szvitek. 2230 íljfélí liangvtjrseuy.
Szerda
BUDAPEST I.
10.15 >Cyerhi»kdélclöll.< - 10.45 • érdekes ínegflgyeiések a,, áltatok kimúlásáról.- irta /Nagy Dániel. — 12.10 Stepát Eugen bajaUijka^enckara. — Hendörzenekar. ,-\'18.15 Dlálífélói*. — 17.15 »Mftgyar nóták és csárdások. liangÉenwSzekröl. — 17-40 > A magyar gyermek1;. Feszíy\' Mos" előadása. — 18.10 A Hádió SEaionzénokaro. — \'10.10 K. Fä*sery Man» zohgórá/uY. - 20.10
-(.slrkafogo.. nádié vigjátók 3 felvonás bUn. - 21.10 N«gy Margit éXl zonanakiséietw. ^ -?2 Toki Horváth byula cigámfíenckfiri. - 23 Szórakoztató hangtemeuck,
BUDAPEST II.
18.45-iO.io Olasz, nyelvoktatás -1U.35 Családi esőtek. Sz. Horváth .János csevegése - 20 Hirck magyar
szlovák és ndigyarorosz nyelven. ~-20.20 A József nádor 2 honvéd gyalogezred zenekara. — 21.35 Időjárás jelen, lés.
BECS
18.15 Klasszikus művek. - 20 Bécsi sfhnfoidkivsok. — 22 Hirck. — 22.30 Könuyű iene szopránnal. — 24 ríjféJi Hangverseny.
Mit lett Anglia Lengyelország/ érdekében?
Hit ictt Anglia t/ngydország érdekeljen 1
Katona szövetségei kötött velo,
Tárgyalt Fmneiorstággat* a Lö|. csóiiös tegélynyuiuisrói,
Több ízben hangsúlyozta, hogy I.ciigyclorsrág snlyos Itclyiotlxu van.
Megállapította, hogy Némelor-
ország uiagaluflása fenyegeti Lengyelországot.
iA maga1 részéről ugy érezte, hogy Lengyelország tciiéilcníd >c-gitségrO szorul.
Biztosítóiul Lengyelországot baráti együttérzéséről.
MOgál tanította, hogy B konfliktus kitörése órák kérd oso.
Mindent meglett a béke megmentése érdekében.
Osszchivta több Ízben «z alsóházat.
Néhány légvédelmi riadót tar-
tóit a* angol felkészültség bizonyítására.
lilénk ligyelcmiul-\'l kisérto a német elónvoiiíiilást.
Hopűlöi erős felderítő tevékenységet végeztek.
Nagy angol államférfiak ffeho-lelték a kérdést, hátha nincs Is habom.
Lsodálailai adózoU a lengyel hősiességnek.
Hnlvainnillló röpcédula* szőrt le Németország felett.
Jelenleg a rőpcédulák hálását várja.
Minden jol arra mutat, hogy ugy iniut etUu^g, a jövőben is mindent elkövet Lctigyc\'ország megbCgiléze és a világbéke megmentoso érdekében.
A németek «zárt liálából állítólag Berlint Cscmlzcrl innék keresz-icllk cl.
Oszi-Téli
divatújdo n ság ai megéikéztek\'
ut,.. , ,¦.¦1—, ,, ,.»» KatonaifaUzareléaek egyetiruhaxati cikkek
egyedül legolcsóbban beszerezhetik
beleznainAl
Sugái-ut 53. u. Tikion J2S.
Hősi naptar
E napon Bankó G&rgy volt nagy. /firadl 1, közös huszározredbeU sza.
kaszvozetöt nyolc huszár-
I M IX. IS l1*1 f«lderitesre küldték kt. ---1A re(dwiW jiror ft Ran.
cial Rzsozsuv környéki Szokoluv-b^u a falu lakölbil megtudta, libgy a teinf-plomnái kb. 25 kozák tartózkodik. Bankó erre ogy vele együtt hatódó másik felderítő járőr folott is átvette a ltarancsiioksagol.es merést olluilám-zással megtámadta az orosz: lovasokat A küzdelemben a kozákok nagyobb része élésW, a többi pedig elmenekült. Oldosésük közlőn Bankó ogy kozák századra bukkant, ezt azonban tűzzel hamarosan szintén elűzte.
Ezért a fcgy\\ertényéért Bankó fiyórgy szakaszvOzotöt az arany vitéZ-ségl éremmel tűntették Id.
Orosz Dezső volt debreceni 3 lvm-véd gjalogO/redl>clÍ Őrmostar Ra<líim^ ._1______. nouál a i^öjií folyó erősen
tlU- IX. 19 "Rongált hídján oly
-\' ügyességgel vetette i"dt két
rajuyl kis esaj^itát, hogv oroszok nem vették észre. A San túlsó partján sikerűit ndntegy G0 főnyi orosz crön rajtaütni, Az oroszok nyolc Iialottat |és 3 wobesüitet v-osztettek, a többi pedig szcrteiztlledt, ós megfutott. Orosz őrmester 11 puskát és sok iösiort szedett Össze.
A vitéz /irmCstemck az akkoriban még ritka kísBzftst vitézségi ézein lett a jutalma.
Félelemérzés, szlvaxoroiigás, levertség, mint oly {elenségek, a melyeket a tápcsatornában beálló torlódások Idéznek elő, a termesze-les „Ferenc József*\' keserűvíz használata által rendszerint gyorsan elmúlnak. Kérdezze meg orvosát!
Naptá> i Szeptember 20. szerda. Rom. kai, Euszfák. Protestáns Friderika. — Izr. Thiarí hó 7.\' . ,
Gőzftlrdő nyitva regael 6 éritél wt» 8 áráig Oiótfí, szerda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
A\'vörös apácák7
Irta: V.jd. Hatttta 2
lélrelniztam n lmkroka| és akkor tneglátiam a temetői 1 Oríási, gyöiv>\'őrü temető volt, kék márvány kövekkel és tíi\'-pir.js virágokkal. Csend, hideg és béke sugárzott belőle. MinknUI clbori-lott a íuresa égi derengés és inMdeii sir felett ott Lzott a vörös tüzkaríka.
Megindultam az uton. Apró kék kavicsok voltak clszórVi a földön és kék inpá/sit szegél^zte kt utat. Mentein a hideg fényl>cái\'-ft Jehér\' ház Télé, mely a temető közepén áUt,
Talán esziondőWg Is eltartott, mire a íuíznoz ériem, a foliór tüzbak foko-te kapuja volt, Furcsa, kétfejű figurák voltak a rozsdás kapun. Titokzatos ört|ögaivoknak íáfarottak\' s néin" tjtok-zaios arccal meredtek icám.
00 álltam a toipn \'előtt és nőni mehom kopogót, csak bámészkodt-in* a Aldöntuli rsendben.
Hirtelen aiagátol ikltámlt a1 kapu k.lt s/árnya. Nem mozdullam, inert érez-tenj, nem mcbetvk injég be, Hideg fu-val(nt csapott el megteltem\'. Ncgy kék körfenybe burkolt ihlak egy nagy ezüst koporssót vlt Alye a kapun. A kojnirsó tűzpiros fátyollal voW letakarva és a ko|tor.só felett a levegőben ofi Izzott a boiUdtnna tűzknrlkn.
ItCngtalapul sulíantak be iu épület. 1* ée én megmdiiHitm\' irtnnuV. Tud-\'
lam, most kell bemennemi, mert akkor soha nem jutok bo a titkok bá-zába és nem érloní meg sofan a nagy rejtélyt.
Af ajtó felett ezüstös fekete gyász-fűggőpy lógott. Hosszú, végtelenbe nyúló keskeny folyosó ásított felém hideg torkával. A folyosó két oldalán1 rekele, tjfokzatos «jlök sorakoztak e^ry. más mellett. Az ajtók között, a nedves csillogó falon kék lángok lobogtak.
JCfics lebegő dertnesztette meg teste, met. Ugy éreztem, hogy a ruhám üveggé fagjott ós a bajftnon dér fo. hérlik. Nem tudtam megmUgynrá/nr, hogy hogyan került reám ez a különös ezflstjehér kpnjos. amely ugy tapadt testembe* dus rclőz^tévél, miül antik görög szobrokra a pcplosz. Sohasem szerettem a mezleleiiségel is most mégis csupasz karral, mc/illáb álll"m a titkok háulban.
Ekkor latiam meg a vörös apácát. Földöntúli fehér arcfl volt Ós fénytelen fekete szeme. Komolyan nézett rám és két kezét tilbilag emelto elém. öltözCle semmiféle szerzCléhcz nem liosonlilott. Telőlör.iabjíg tűzpiros Vi-tyoTba volt burkolva. Igen — \'és a tjszta, szigorú liomlokán kiesi tűz karika izzott.
Iliálra magyaráztam, kérdeztem, ijeh< válaszolt. Széttiirl karral fogta Cl elő. Jem p.z ut«U s ugy áHI olt, mini a meg. kö\\esedc);t idú,
\' Heni\'énytoleftség markolta szivemet
és dermesztő fagy kúszott csontjaimba. Kisérlcticscn loboglak a kók látt* QokJ s a in.curiye;etrül lassan mUit a hópehely ~ hullott csillogó s81ét-rom haya, tudtam, lwgy itt iu Bayé-s-ct (ruiyázik és az elmu\'ás letegője fagyasztja nwy a meleg vért.
HirMeai bus gyászzsolozsmft mormoló hamijai. törtek fel. Dobos töm-jéiUUat csapolt felém, mintha évekig léguieirtcsen ic/árt kriptából áradt volna.
Ekkor jelent .meg a vörös apácák főnöke. M«g«s tcsinélkűlí nöuek látszott Ós a vörös fátyolból csak kék lángban izzó szeme látszott. ,. ,\'
Borzalom futott át rajtam. Tudtam, hogy most számot kell adnom* minden ről. Hogy miért jöttem ido és mit akarok itt.
XOiu szóit egy szót sem hozzáírt — mégis incgérteltCjjv, és Szemem látóvá vált, Tudtam,, hogy a vörös apácák hátában vagyok — akik közvetítők az élők Ós a baiotlak között, ök nCm tarlo/nak egyik cseportba sem. Ha* lotlak már »z é\'ök szájndni és élílk méig a Iialotüik közt, Lcgfolsíibb \'parancsra végzik íVsulyoS feladatukat a világ végCzeíóig. A tűzkarika, amely felettük lebeg, az örökkévalóságot j<i-kéjred.
Hidegen vágotl.bőiéin a főnökíi/í kék sugarú szeme és éreztem^ hogy meztelen lelkem gyámoltalanul feltakarvn fektszjk előtte,\'mini egy nyitott könyv.
KCíiiegtenv a döntéstől. Romegtent\', hogy maradnom! keli \'és változnom ri súlyos feladatot és roinCgtéfail nogy a titok tudása nélkül keli vLsvalémem ebből az áldott nyugalomból a szörnyűséges életbe. (
A főnöknő már döntött sorsoínj fe.. petl, s lassan megindult elötlemt Végtelen időkig tartott, míg a zárt, néiuo ajtók között eljutottunk a csarnoklA Nagy, kcrokktiiiofás heMség volt ez. Minden fala fekete kárnitial voj.t bevonva és ablaka njoni volt. Csupán két ezüst ajtó villogott a rélttomáiy-tían. A kupola közepén Izz-S ttízkarí-kálian kék láng lobogott.
Megálltunk a csarnok kÖtO|>éu ós a fíinöknö szigorú szemét i-oáinl szögezte Tudtam, inost Jön » (íróba, hogy .Lelkem elég tiszta ós erős-o a foJUtdatm, Borzalom mProvitett moz<lii"ul\'lnnáé;s ugy érC/tem, vérkeringésctiil megállt. Szemomtet egyik ajtóra vetette valami !>orancsotó ei\'ő.
.\\k ezűstkapu némán feltárult és Iiossíu íor ember lépett I*. liidzerek1 voltak 1 Igen — de hatotlak ! Högtön latiam, tudlam1. SzOmflk életlcleuíd ró-S«dt a seinhiibc *ls sárga, mozdulatlan arcukon a7. örök tilók borzaifUU látszott. Merev ,gépies léptekket \'stiliaii-pÜt a főnöknő elé ós mindogyik megállt elölte, egy piHanatra.
A főnőksiő egy ez üst láncon \'függő képecskét ödolt inmdenlkliek. Iszonyat markolt belónu Sikoltafli
¦AI3A1 jwgjgjw
1q8í. «eptember 20
Héjjas Iván zalai választási üzenete a törvényszék előtt
Felmentették a pesti fajvédő hetilap propaganda-megbízottját
A tavaszi országgyűlési képviselő-választás epilógusaként érdekes főtárgyalás roll a nagykanizsai tör* vényszék dőlt. j
A vád szerint Marton Károly zala-baksal s/iileUSvli, budapesti lakos, .1 •Sorakozó* cliuii fajvédő hetilap kiadóhivatalának eftirbero, 6* óv májusában Tor-íi.ylszenftjiák\'ós község-beu "Események lapja* és u >Sorakozó* clin-ü lápokat terjesztett a vá-j lasztási tiltott idö alatt. A c-endörük észrevették és elkobozták a lapokat \' és Mártont vátaszlásl vétség ciniéri feljelentették. Marton Budapestről érkezett tneg Nagykanizsám Ügyének törvényszéki főtárgydlásám.
A vádlott Makáry elnök kérdésé* elmondta, hogy tudta, hogy nem>sza- /. bad volt n tilöWi időben Fífptapokíit osztogatni, de nem a fajvédő párt fejtett kl propagandát Dénesfalvi Dinien képviselőjelölt érdekében,ha-nem a »Sorakozó* e. újság kladó-hlvataia küldte Öt le lap-proiMig.ni, dát csinálni.
Makíay e\'nök elővette az »E&ttniL-¦ nyelí/iapJáU. Olvasta: "Pusztuljanak a fémesek 1« - az egyik cikk ci\'iifi. Majd : »Test\\ér ! Hanton n magyar igazság. \'IVidd a keresztet a hnnma-dik kockába !< stb. ,j\\
Marton kljelenlvtte, hogy ő netni ezt, hanem a »Surakozó«-t terjesz. tette és osztotta kl Ingyen,
Dr. Vaday klr. ügyész felhívta az
dnök figyclimjét a vezércikkre, w mély szerint *tiz nlsóJendvai kerflj Jetet meghódította a fajvédő párt*. 1 Dr. Róvffy biró felolvasta Héjjal tvjin üzenetét, amfclyben a cikkíró Dinlch képviselőjelöltet ajánlJti lel-kcs szánkkal a váhisztópolgár*ág> oák. Aláírás: »Héjjas Iván, vezérelnök*.
Dr. Vaday Ügyész kérte Martiul az 1,938. évi lí). tc.-be ütköző vétség miatt bűnösnek kimondani, mert. a cikkek khitjeritlk a vádat képező vá lasztási vétséget.
A bíróság felmentette Martin Károlyt az ellene CjmJBlt vád és következményei aló\'. Az újság, mondja az indokolás, amit a vádlott osztogatott, nem röpirat, hanem1 hetilap. « törvény pedig világosan kimondja, hogy csak a röpiratosztás tilos. Noj-u nyert bebizonyítást az. tdms h;>gy a vád\'ott a- »Eseri\'ények lapját* osz-togat\'a volna. Az ügyész fellebbtwtt a féhnentő Ítélet miatt. |
Ideges emberek gyomor- és bél panaszainál regge\'Izés |e(í. ilább egy órával epy féIpoh4r ler-méateles „Ferenc József" keserűvíz, esetleg kissé felmelegítve, gyakran Igen hatásos háziszer, metf a székleteiét elrendezi, az emésztést e\'ömozdltja és ax egész anyagcserét jótékonyan he (oly ásol ja. Kérdezze meg orvosait
Ingyenes"német nyelvtanfolyam
Av^rmstjyei^tskoldnktvüli népművelési bizottság a Nagykanizsán az simult években rendezett német nyelvtanfolyamokat közkivánságra/. évi okt. 2-an újból megkezdi. A résztvevők számára három tanfolyam nyílik heti 2—2 órában. Kez-dőkéhétfőn és csütörtökön este 7-tól Bóráig, a közép- és erős haladóké kedden és pénteken 7-től 49-ig, a Hozgonyi-utcai elemi iskola földszint 1. sz. termében. Beiratkozni az Órák előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, osupán beiratási költséget kell fizetni (6 pengő).
akartam, do összeszorított torkomból íiom jött ki hang. Menekülésre ösztökélt a félelem, de lábam! nem mozdult 1 !
A hosszu, hangtalan sor pedig egyre tovább haladt. Egymásután vonultak el elöltem bonefcnfcs arcok. Most láttam, hogy mtnttegyik olyan ftircsa fehér köntösbe van öllözvc, mint én, Némelyik ruháján zöld pcneszfollok csillogtak s némelyik sárga "honitok-sictneket hullatott Velős leírtéból. Bgyjk leány haján száradt rózsáiévá-lek. koszorúja ékeskedett, tígy fehérhajú öreg egész etettem ment et és a l>elÖlc kisugárzó liideg uwgdcrniiOsz. tett.
likkor láttam tnfSg Alii el. ílyönyörft siőke baján Sekete told |x>ra sötétedett és kétíves Sicme hidegen, távolbané-zöcn siklott ál rajtam, Karcsú testén ott volt az én selyem kendőin) ős a kcHilö rojtjai sárosan úsztak a földön.
Megnyitóittam és kitörő sírással »g-rotlam hozzá, dc Alice nemi nézett ráfn.jKtefcett, fénytelen pillantása mje. i*ven, köveiéit egy elérhetésen, távoli célpontot
A nevét kiállotlam és őrjöngő fadu-laliut kantám meg keskeny, fehér kc-
tét. Az élettelen, puha ujjak hidegen hnllot\'ak-ki ízorzUsombót Minth" egy kilómött^ bűbu állt volna clöllom.
Atiio*-. vagy inláu csak ániya áheílc a töaöknölő,! az czrtsl láncol
és öveges tekintettel suhant cl előttem a többi idán.
Halálra gyötörtén fordultam a főnöknő [elé. Magyarázatot akartam, kö-•eloltem, de ő néimlán állt és kiíiyujtott Jobb karjával a másik ezftst ajtóm rnki tátott.
Most megint lálLSml és megérleltem a dolgokat Láttam, hogy minden ember mellett ott ált etfy vörös apáca és együtt mennek a liossiu keskeny folyosóra. Minden lélek eltűnt egy-egy fekete ajtón. Pillanat njatt tim l?tt a n*íTy. folyosó, csatt a két lángoK lo-boguík éfi « salétrom lBi\\-a pcfyhozett.
A főnöknő most lsmlét megindult előttem és én Ijozzadva suhanPtnl nyomába, rínoztenv ,hogy én már (el. észtem és inncs szárribnira visszntc-rés. Borzadtam eddig az élettől, a siCnvedéstőr.- dc most még Joblian borzadtam a hideg haláltól. Nefril! Ríni akarok, meleg napfényben. Hangot akarok hallani — harsogó ordítást, kacagást, akármilyen durva le-gyen Is, csak élő etnbert érezzék.
Nagy, fehér, kerek lőrémbe értőnk.
Fullasztó mcjcg óiröit könu Mintha —
furcsa klmotulan is -- e.\'«iTicimőknek a lakhelyo lett volna. Olyan ismerős volt itt minden. A/ óriási üvegfala^ a rajluk útsugárzó rózsaszínű dCiengés és az rtvegfiiakon átlátszó rózsa, s/inü erdő.
(Vége kor.)
Használja naponta 2-szcr a fogkAoldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet.
a legideálisabb fogápolószert, Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Egycdárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
20.000 pengő kárt okozott a sármelléki majorban eldobott cigaretta
Jc\'cuU\'ilük sa elníult héten, hogy dr. Ajtai Koráotl Barna sái\'iujWkl majorjában nagy Ilit pusztított. A hivatalos knrbecs\'és csak most történt niejí éi kiderült, hogy a pajta •1896 pengő értékű volt, á baiUKfeli hallhorott lakanililny és gazduségt
feleiwrclés pedig 14.156 pfingö. Igy kár csaknem 20.000 pengő.
Megilllapltották azt Ls, hogy a munkások közül valaki eldobta égő cíogi^ttáját, ez okoztn a tüzet.
Biztosítás utján a kár \'ísh nu\'g* térül. i ;. ; \' ! i
Hamis ötpengöst és több hamis egypengőst találtak Nagykanizsán
Egy Idő óta megint egyre több a Jelentés hanijs ezüstpénzjekről. Nagy kaniraára és környéké\'e Is eljutottak a hamisítványok. i
A napakbmi n nagykanizsai Néprp-i karékpóuztár k\'ét\'hajnijs egypeiigős^ szolgáltatott V>2 a kjanlzsai retidör^ ségi*. Az egyikkel l;$iierctlen egyén fiwtett, a im&slknt pedig egy nagykanizsai vállalat .pénztára fizette be.
Ug>-ancsak Nfa^kani^án HojrgoM János kanizsai mogánzó szolgáltatott be egy hamis ötpengös érmét, nme* lyet iímci^et\'en\'egyéntől kapott. i " A hauüs pénzeket felküldtek uz ál lami péuz^ordébe, ahol megáHapilot--ták, hogy kitűnően Kikerült, megtévesztésre alkaenas öntvények. A szokáws eljárás imcghidult.
(4:0)
Meglepően nagy gőlanhiyu gy\'ö-el-met aiolott a kanizsai csa|iar TécM-lt az cgj-otcmlsták ellen. Kezdés alán a PEAC lép fel támadóul és.gjors szélső játékosaik sokszor tcreinlenek meleg peneket iíanlzsa kapuja elölt. A kanizsai <Iiuk idegesek^ sCiioio\'sc tudják főidre hozni a labdát, ha cl is indul cgy.ogy támadás, újra ie\\o. göbon a inlxtt*. Ez a rrtagas ]áték Íredig a kttAnőVn ugró és fejelő egj«-temistáknak kedvQc. Félidő közepfn talál m«gára a kanizsai csapat,, apró szökloléssel operálnak, az ottenrclct.uk futkos a labda után, beleavatkXMkU azonban már nemi igen tud. Fnnek a játéknak crodményekénl egyrnns-
utáa iwtyognak « gólok. Kétszer eredményes Csöngői, iniajd lloda játéka, inig a félidő utolsó perceiben Farkas 1. teszi a labdát a pécsiek hálóláb*.
A: második \' félidőben már jobban megy a játék, Kanizsa vUeiop ne»i bi\'onylalan, mint az első félidőben, csirájában fojtanak el mánlen pécsi kisérlclct. Csatáraink is többet és főleg jobban szöktetik egymást, a fOile-zclsor mari tartani a labdát A pécsjek tcljej.en védelemre szorulnak\', cs-ik nagyon\'ritkán\'ugrik 01 vá\'ogatott bal-szélsöjok. Kbl.cn a réiidöben elért gólok íokkal szebbek voltak, mini az első féJhlőben lőtt gólok. Kftlöuöseil szé]> volt Vcllák gólja. A pécsiek
Központi Fuvarvállaló Iroda
Nagykanizsa, Zrínyi Miklós-u. 13. az. Telefon: 336.
Elvállal mindennemű fuvarozást a MATEOSz üzemterv keretein bélül Legújabb typusu, modern, gyors és megbízható, külöíiféle teherbírású gépkocsikkal.
Nagykanizsa-Zalaegerszeg között 21-én, Nagykanizsa-Csurgó-Berzence között 21-én éi Nagykanizsa-Kaposvár Pécs között 19-én
a menetrendszerű tehergépkocsi-Járatok újból megindulnak.
egyetlen góljukat Bgy rossz h&taadás-boi érték 01. i Bírálat i o«yé,i!*ftg ós egyben a mezőny legjobbja VeHák volt N*W ¦ köszönhető, hogy a csillárok lapos*u játszotok, piena Pöcze, Scollar ós Kárpát játszotok kitűnően. tVsÖligel cs MÜ*kxxv6txiilU*i álloU\'fc ki, Így r.Cin nyujtflintblk szokott játékukat. A * öreg Farkas jobb volt, mint vánuk, Roda ördöngös teqlml-kaja Jól érvényesült, Csáki ér$Üt&ti jobb szokott "leríni.
Az cgyctcudsták meg nincsenek cgyrdl, több uj játékosuk tan. Egyé-nil«g inbid tudnak Játszani, csak ösz-s,c kell sroknlok.
Kaszt bírj kiTot?itoaianu" -velette ti mérkőzést.
WlNDlSClí
— (KJnevéxéá)-
Yitéz gróf -Teleki Béla főispán dr. Kovács László nagykanizsai ügyvédet Zala vármegye tb. főügyészévé neve/tc ki. I)r. Kovács László kinevezésévé a vármegye és a főispán ogy kiváló kanizsai ügyvéd,ós közéleti tényező ér-(ieinoí munkásságát iklvfinuv honorálni.
— (Házassági évforduló)
Benedek Rezső szerkesztő és neje, jmtfalusj Both Boriska, ma ünneplik házasságuk 25 éves évfordulóját
— (Kanizsaiak a püspökbeiktatáson)
t)r. Czapik Gyula vessprénii tofü gyéspúspökői szeptember "25 én Iktat-1 ják be főpásztor! székébe. Nagykant zsáröl részt vesz a püspöki beiklotá son dr. Krátky István kir. kormány főtanácsos, polgármester, p. Gulyás (jeliért plébános, dr, liogyi bajos, városi főjegyző, az egyliázköEseg világlil elnöke, dr. Ixmtay Alán föszolgniiiró, dr. Wébcr Elek kir. Járásblrő, 0» AcUo Calbolllfa egynármcgyel \'előadó, ja és több más inegblvoll.
— (Az Irodalmi éa Művészeti Kör)
választmány* szepteniiu*/ 23-án^ szombaton délidán a városháza tanácstermei jen válasitfMftryi ¦\'0»«\'tart: Tárgysorozaton »z uj munkaév pro-\'gramjta szeropel. Az ülésre a választmány tagjait ezúton meghívja és megjelenésüket kéri az Elnökség. (i)
— (Kanizsai szettö)
zeneszáma is szerepeli a nagykoni-\'s«i bon véd zenekar legutóbbi HrzCué. jínek műsorán. Sok tapsot\'kapott Bu-gyacs Vilmos sikerük jndtilöja, nfnr csak azért, mer\' kanizsai, hunon* mert \'"-\'aeileg is hatásos, jö kompozíció.
—(eljegyzés)1
Horváth Gizike és Balogh János jegyesek, (Minden külön értesítés he. >>«tfJ)
— (Orvosi hlr)
Dr, Krciner Zsigmond közkórházi főorvos, belgyógyász szakorvos, szfl-l»odságáról megérkezett és itomiiiU\'-.rit újból megkezdte. Rendef Sugár-in 12, szám fllait délelőtt 11—12-ig és délután 3-4-Íg. Telefon 555.
— (DarézstűrtőlésbÓI (üz)
Ozv. FlsUvGyórgynéso-mogysárdl lakos N*gy-Ivugyen levő |>in(\\*jél>*to lódarazsak voltak, mo. lyekatoll dolgozó csa. ládot állandóan hábor-Katiák. Az asszony fia ki akarta füstölni a darazsakat. Megygyujtott egy Nzalmakötoget, defszámitása rossz volt, mert a zsúpfödeles tető efőbb (iizcf togotl, mint a diirau*k efpuszidnak volna. Az egész pjn.ee minden benne. icvövo Mepusztuit. A darázsfészek is.
Zalai közlöny
mm
BÚTOR
VEZEI
Olcsö ára\'k I
ZALAI KISHJgEK
mm
Az idén is rendez u Kumura téli gazdaság\'tanfolyamokat
Julontkezzenbk a tanfolyamokat icjónyiő községek I
Az A\'sóduiui.ntuli Mezőgazdasági Komimra (Kapos\\-ár) közli: i, > }
A földművelésügyi minisztérium; támogatásival a következő télen is anegreudezzük 8 napos téli gazdag gi tanfolyamainkat, t
A tanfolyamén való részvétei ingyenes. A közegnek imjndössze egy megfe\'elő nagyságú tanterein Mzto-tilsát, annak fűtését és vilngitflsát ke\'l vállalnia. [ i | i
Felkérjük a tanfolyan lurtá^arfl Igényt tartó községeket, higy jelentkezzenek anieJöbba kamaránál, hogy kérésük a tanfolyamok székhelyének kijelölésénél a jelentkezés \'tőr, rendjében - ngyf^nbev$*tő ftep gyen-.- ¦¦; !
A jelentkezéssel egyidejűleg kéi^
jük eztis közöhd,*\'begyaz Illető község aneiy tárgykörből (állattenyésztés, növényteisneié-s, szőlő- és bortermelés, gyUMMlcslcijilclés, stb:) kivánja jftiöutfá-sok tóftttsjft, \'Szívesen figyeiem4fcvessziik a fenti tárgykörökön belül a kőze\'ébbi VnCgjefÖtést is, pl. ha az illető község gazdái -az állattenyésztés köréből - a szarvas niarbatenyésztés+öi, borjú nevelésről, (sertéstenyésztésről, baroaníiitevelés-1 rői, stb., vagy a növénytermelés tárgykörében e gabonatermelésről^ kapások, olajos magvak, ipari növények, stb. terim|cJéséről óhajtanak előadásokat hallgatni. t
(--) Mit csináljunk a nagy gyümölcsterméssel ?
Erről ir a Növényvédelem ós Kertészei legújabb száma, cikkékel közöl űz egyszerű gyümőlciítárolók építéséről, n gyümölcs hűtőházi kezeléséről, szőlő készítmények és gyfonőlcspálinkák készítéséről, a kert trágyázásáról, a must helyes crje«tésé>öi, atb. A ¦Növény-védc[*in< kiarfóhMtaJa (Budapest, V. Véesey-Ut 1.) lapiuikra vidó hivatkozással dijtniamil küld nUitfliványszániut.
Az ol»8i lltaltüártís csucstetieslllnifny*! Zelici 6lm6ny!
VERDI
A nftgy olasz zenéíftáh \'érétfröiTíéilzuTt[ittfc Fő^erepben-r fetee «aokattl Verdi eierepében, Gstby Morluy & Bonjamlno Gigli a legszebb Verdi dalokkal. Etttktiásofc 5, 7 é»í8 drakor Az 5\'íralelőáoMBOk Hlléresek
Kesztbelyen a szép ősz több helyen ujin virágdíszbe borította az aL ma fákat,
A ztlfli várinegj-etiázáii rek^o\'zSsz-\'tó teng. McfíUit Kontor Sándor 48 é\\es várincg>-el irodatiszt.
Tfilíolca környékén a tzőlő kiélé*: gilö állajwtban \\-ftn. Ha nem iW\'sok eső, mennyiségileg köjepc-i, de mínfl- , ségileg Igen jó lermós várliatő.
A keszthelyi Kalh. Legényegylet uj ohlökc,\' Kára József távozásával, Weisz György dr. hitokiató leli.
Leesett \'a léffáról ós kuWos agyrázkódást szeh^\'éÖWt ffőrváth Jiínbs egersíegi napszáiuós. A zálhegcrszégi kórháTl>nn ápolják.
Hamburger LltíGt mcsíáros, aisfibd-lioki nmgánvngóhWját,\'inert1 felszeVa. lése\'nem felelt rríeg az előírásoknak és mert riMiis vágásokat véjfóeö, a kcsztbolyi fftbtró végleg bezáratta.
Baloton fiireden a mull bétCn MU bektoliler é<les bort adtak ej bécM vevőknek 1 pengős árban.
— (OáTrtla Perébe)
a kánízsnl sziiihází közöns^giiak liosszu időn ál kedveli ijoió-ryanta vjindo,.r szihfárstdttt ig*zjhifója Itlt, Az fngecfélyt ZiU^egorsrég, TupoU-a Sö-¦n.eg, Balatonfűrtxl, S\'ofok, sHgetvár, Szeltstféd, Harca, Magyaróvár, Sárvár stb. városokra és kó«ógt>Kro k"j>^» ineg.
- (AutÓszerertcsétfeiiség)
történt n balatoni müuton. . Reiüer I erenc gfpkocsiví! ~YI0V^ " \'-010 u]asolik.il \'7**^ íóegrukolt bér«útó ján Siófok Wlé inflát. l"-tkŐzben "egy löfogatu kocsit akart előzni, A koi^si oldalánál kapaszkodott fjendv1*! Jenő zenész is, aki kerékpáron roU fis akt Oi autó jélzéSéro ál ;ikart metíni az üt másik oldalam. Közvetlen mBgóttö volt aionban efckor niár az rmto, Így az aulö ciküpUi és az árokbo-röpitotlo. A székesfehérvári kórházba szálBtoUák, mert\'súlyos sérütésen kivűl kopohj\'o-ntapi törést Is szcnvodctl.
- A búvár
uj száma |Mtnbás képek tol ilhlfiz. jtra.lt képeket közöl a iiúkroszkop\'fejb-lödéséröl, a zürichi kiálutAsról, a iL-biai ant-wirádánól, a Székolyföld sző-vöiparáról, a* ös^Uigi áitaU>król, a csecsentü bimájaroi. Xánhis János küzdelmes életéről, .yö^nannyii kiváló n^tgj-Ar tiidiTsbk írtíik. ...\\ tudomány mfllieiyébőii cJhiö rovat U lorniósret-^rdotuány ósn techftrka időstcóT kérdéseivel foglalkozik.
^"SattiMfmitttWak.i fékfnfBs tóé*
blíiden vflfáikAiiyiiiin\'r néffiL KopsioiD fanfotfn.h\'An
Stramtékelret,
dMlil, nuuluil. M attintiti szakszerűen éa legolcaobban KOVÁCS JÓZSEF
kőtaráítfrirestó\'rné!; ttlrarjítiloa 33. N.s, rit.«lfei«IIU«, Teléton 615,
Élínk szél, lílhöaídée, íttbb helyen esö, * vBie««l*n Irífi haWahKDa; a HiStíi«*s«éfit«!lál*fe csökken. mi-ii
A \'BeWorolOiIllif Intézet naijkanlaal kmHjyelOíUojaísa, Jelentli.........,
HSméwéklet tegnaii este 9 ératoí: 4.16«, !B« rtm MSan
aspKtekúB-t,,
14
•SÍÉ\'
fi
S-s li
s o
e
o.^ ? «¦ m- j? " ""be\'
tóiflf!i=
** >jé -^2 os0 a-s
S s &¦= o-ë Si 2??
I «.ri s S
CM.
3>«
1 S
îS-D i: e w ta Js
ü es -m n «s —;
3
¦ y| öS,
¦tu ki
i— !s
L li!
s ill
eg Jig
ias
if
»1
35 :
Si
ll
a
co ^
¦fi
¦ 53
¦Za
Ills
IM
* Sia
• SS
ii-ii
"111
IN
ÍR
ill
¦Sgl?
afte
Ifi
3 si
25*
Iliit f| 3:33
il i
UH
-« 5 5
fi i I ¦=! 0 — 2
R ta «
O r=
Ss « *<o
« 15
_ « mou
O « 3 I 5 S
¦O S
ü-S s~ sis » « « I »*
* au*— o o-
tí t= "« .s — _c
\'S «s lex
u: gü"sj e e « E-o cL = oc
"2
•Acci
*»»¦»• •5 5 «* 1 §1
3
SU =o vu
Siila s\'ii öli* *J~
Mi: in
affli s
iilill1!! 1
J*l«!iili
« o ~ -13 —s
Sas,=ics Ses
îmPi
i élifll
c IfSi .5__
? 2
3
-9>
^1
•9
CS
v«L« III-s
^.8-3" &| -5,11,1
-¦8
P S B ¦
in";
•«o = í í i s
* il H|
I laíí-
I Dfäif
«zii
aas
I-
5 — 2
8
si
?3?
ri —
W -o
-i «
O
li
— N

«a
-SB
¦e
s »
s ^
,p a.
S 03 <
îl
fül
i s i Sí
M%é i; ~ g 3 \'g!
I 3, f li
s i
mm
l\'I
s 4M
c
3 » 1 s «
3 " ^
iiol
I Ü -8- J
1 "SIS !
I . s°lH|i
-4J
s
.-S
_ » <u "s « *>¦
e s, . §
7H» fivMym i»5. wám, NtgykaislZM, 1989. iteptember 21. csütörtök
Arm J2
ZALAI KÖZLÖNY
é» Uattkrnlal: Vbtíl 5. aia.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lalos
FJŐilMlésI im: era hóra 1 pengi 40 Hllér. Swak«i(ßBff;i ía kiadóhivatal! telefoni 7a. w.
A világ egy része közeli békét, más része hosszú háborúi jósol Hitler beszédéből
Orosz-német megegyezés alapfán demarkációs vonallal vágták két részre az elfoglalt lengyet területeket
A vílágéxdeklödés képpontjában, mjfg.ma Is Hitler kancellár tegnapi! besz?de ?II. A Danzigban útot mdott beszédtől visszhjan^ik « vi\'ag-sajtó Is.
Német politikai körökben hangsúlyozzák, hogy\' Hitier Ismét határozottan teszögezta békeakarniat. A Führernek - szögezik le -
Európában rendet teremtsen.
A további háborúskodásnak nincs i* seipud célja. Hitler niaga ls leszögez* te, hogy a inal korszerű háborúban nincs győző és legyőzött, csak vesztes van. i
Német körökben a beszéd kijelentései közül feltűnt imjég az 1«, -hogy a lengyelországi harcikban 300.000 foglyot ejtettek a uéjmet csapatok.
törekvése, hogy egósz Róma: „Lehetséges a békés kibontakozás
cel tárnak
Az olasz -sajtó Hitler k: azt a Jkijelei ítéjsét eaiicli ki, ipuely (szerint a aiwgu részéről I
a háborúskodást befejezettnek toklniso
és imost arra törekszik, hogy Eujnópa megtalálja az Igazságos békét. !
A Popok) di Ruma arról ir, hogy ha hallgatlak volna a Duce szavára, Lengyelország sohasem került volna ilyen helyzetbe. A versall\'esi Lengyelország megszűnt és vezetőinek a valóság szomorú tanulság volt. Ezzel lényegében anLgszüntuck tekinthetfő
a háború, hisz az ok, miniért Pé< is és London fegyvert fogott, imvgszünt. Az angol garanciák tehát semimivé vá\'tak. Kérdés, . ;
míórt baroolnak tovább az angolok ás franoiák,
hiszen Hitler kijelentette, hogy Németország nyugati határai éppen olyan véglegesek, andnt n déliek. A! lap \\Cjgi|l lehetségesnek tart egy békés kibontakozást, hu a józan ész flelülkea\'kedésé\\el imíndegylk fél! lépne egyel - visszafelé, i
Lqndon; „Szflktéges a pol|t||taI rendszerek kiegyensúlyozása"
London, szeptember 20 An(j.)l politikai körök véleménye szerint Au?Ha állá-sp mtjn kezd W. bontakoziU. Most Imiar nyilvánvaló, hogy l ;
nlnos szándéka Londonnak hadiállapotba kerülni a szovjettel,
de hangsúlyozzák, hogy Németországgal szemben a végsőkig folytatják a harcot.
Beavatott körök biztosra veszik, hogy a némtet- orosz gazdasági és megnemtámadási szerződést előbb* utóbb i
katonai szövetséggé bővítik ki.
Nétmjetországnak elsősorban mint nyersanyagfomU/iia van ^szüksége Oroszországba( [mondják A?ntío|ni körökben éppen ezért iinég szoro-sabbi-a keli füztde baráti kapc-soja.-tajt. Mindenesetre Oroszország csak akkor ér valannit Nóme!oiszágnak,h» megszervezi magának, ezért szükségesnek vélik Londonban a polilííai lendszorck kb\'gyen-uíyozását is. így a Slegfried vénáitól Vladivosztokig egyetlen halaluuns tömb létesülne, a mely a kollektív nvndszcien épülne fe\'. Ez kerüliiL\' s//iuvr,e a demokrata nagybataiainakkal. A harcba Angiin - rtiiojidják politikai körökben — i be akarja vonni Amerikát la,
Newxork; „Közeli béke-akció van kilátásban"
Newyork, szeptember 20 I ifjak a lapok. A jó hálásra jellemzó, Amerikában jó hatást kötött Hit- hogy a tőzsdén nzonnaJ emelkedtek
zeíl Sít í ***** "J*™*1 k6\' v árfolyamok, ^eii békeakció van kilátásban, - |
Brüsszel: „Hosszú háborút Jelent Hltltr beszéde"
előtt© háborúba való belépés szük-e\'Őkés/iieiíl a . népet körök-
Brüsszel, szeptember 20 Bél^a poliükai körökben ugy vie, Uk, hogy a Hitler-beszéd igazi célja ez volt ; Igazolni a ^közvélemény
ségessi
egy h>s^u háborúra. Belga, ben nem látlak a beszédben semmi
olyat, amely biztosítékot nyújtana, begy a közeljövőben már békeuján-latra kerülne sor.
Varsó Mirili átcsoportosítják a némát csapatokat
A háborús fronttói mind kevesebb hlr érkezik. A nómetek kelet felé az előrenyomuhist befejezték, csupán a bekerített és Imég le «ein szerelt lengyel csapatrészek szétbomlasztása és elfogása folyik, Varsó ós Lemberg körűi azonban ínég komolyabb harcokat jelentenek.
Varsóban tegnap u harc eiejo alábbhagyott, A sürü légitámadások1 Is -megritkultak. Mindebből arra következtetnek, hogy Varsó körül a német csapatokat átcsoportosítják j Varsó belső városrészeiben a jelenu / tés szerint nyugalom van. " í
A németek visszavonulnak Lengyelországban a demar-. káclós vonalra
a HcJn félszigeten hurcolnak u lengyelek. |
A n&mei hadljeleutés szerint a Síryj-Lemberg—Bn.«t— Litawsk -Bialystok általános vonalon álló német csaputok parancsot kap1ak(hogy vuuiijan ¦ k vissza a néjmét és orosz kormány által meghatározott demar-. kációs vonalig. I
A repülök csak felderítéseké t\'vé-\' géziek, nyugaton is cs.\'Jid van.
Nyugaton csend
Paris, szeptember 20 A legújabb francia liadl jelentés szerbit az éjszaka: csend Volt a nyu-\'
ffati hadszíntéren, mindössze az cl-enség tüzérsége lőtte a Lícstől ke-letre elterülő reszt. | i
Az oroszok megszállták az egész lengyel-román határt
így a főváros és a városok villauy-világilását korlátozlak, Uuluirestbon csak minden ötödik villany ég.
/ Berlin, szeptember 20
A német vezérkar
ma déli
jelentése a Jjflvetkezöket mondja : , A Visztula völgyében kezdődött bekerítő harc, ajmíjiy 10 nap ót*» Kutnotói tart és jelenleg Bzura környékén folytatódik, unínden idők legnagyobb bekerítő hadműveletének: mutatkozik,. A foglyok száma eddig 105.000-re e&njéj&fcdetí ós A( iandóan növekedöb.ui van. A hadizsákmány út\'eklnthetjtien. A iengya lek már csak M-\'d\'intól délre és Varsóban tartják magukat. Ezzel szemben czernowitzi jelentés szerint Módiin erőditfményén és Varsón jj-vüi még Grodnonál, Bialystokné\' és
Szovjclrészrót a csapatmozdulaiok Uirlanuk. lístí jclmié-s szerint clfotf-lalbik az oroszok Kuty községet Is és ezzei\'az egész romániai hatánészt birtokba \\ették.
A lengyelek menekülése
ennek megfelelően már csak Magyar, ország felé történik. Tegnap kb. 1200 lengyel menokíill éri.Osolt Kárpátalja r-t.
Hoinán területen rengeteg lenuycl sebesalt is van, valamint nagy sráin>-it;ifi érkC/tck az utolsó pl Hajiatok ban lengjél repülőgépek romiba területté. l\\ forgalmat a \\-oli jcngjwl és a rdntdn lerftlol közöli már orosz—roindn meg. egyezés érteimében hoIyreálütotUik. Az egyén ügyekről
a román ás a szovjetkormány tárgyalás utján dönt.
Rwjx Smjgly volt lengyel hadsereg, fülioranaaiok megérkezett Krajováia. iA zloty Hoinámában ncgyedéro cselt.
A román—orosz határrész csendjének eltenére további
intázkadáseket rendeltek el Romániában.
Nyugaton flidnden csendes. A harcok alábbhagytak és a szovjet lépéssel kapcsolatban is mindössze cfak
Moszkva, szepicmbcr 20 Ai ujabb hivatalos szovjet hadl-lelvntés szerint az orosz csapatok Kc-ictlengyulorszilgban mlndcmut vlssz«-szorjtotlák a lengyeleket é-s este két ónls lawc után leljesm birtokukba vet
lék VihlA városa\'. ülfoglAltátí BzCttl(tV6l Dialystoktói 50 kilométerre keletre Ve-üoka.iícroslovhát, továbbá ugyancsak Utaiystrtklól ésiakkcletre mintegy 10 kilométernyhio Pníjanlt és Korblt. Ilé-IflD Vladimir-Vlodinszky, Síikor,\' Ilrody, Bolvka. Rohatin és Dolina városok keráitek orosz kézre,
Oron-némtt találkozás
A Slcfani iroda tudrtkitöja számol 3*e részlotescn a német ós szovjet cs*. palok laJAlkozásánil TuHtáttó? ésMk-keletre, A zászlúk tisztelgése uláji pár s/áz méterre ujbót szélvüt u két csa. patél, uierjl a nekoct lisíi nem fogadta el az orosz aj,b)hitol, hogy közőstn íjsítiLsák meg a környéket.
Paris és London tiltakozik Moszkvában
A SZövjet - Jiuint egy félhivatalos közfemény mondja - biztosííottj
.. i "\'"\'"j14\'."z^«i-
siliitu monktai kövelelt, hogy |i- a feMr-iittsa* és a/ ukránok jggp-JcnU\'k be llltakoa.im^t\' n szovjet- I kében lírlénik. Eí dzl. Jolenlmié, k.uiuínj\'ilái. I (FolyUUa a 0. olaalon)
KDIdJűk fulütlages gyűmölotOnkat, burgonyánkat
• Missziósházba!
Száz\' magyar apróság Imára kulcsolt köze fogja magköszönnll
Ezután csak az ajságlró és szerkesztő,
akinek kamarai igazolványa van
Az Országos Magyar Sujtók«nijai« a Sajtókamara felállításáról szóló kormányrendelet értelmében ^tagri sági igazolványokat nejidszeros^tott,\' A fliost kibocsátásra kerülő igazol-ványok (érvényessége 193!). decon^ ber Sl-éig tan.
Az Újságírói Főosztály I. és IV. szakosztályának tagjai »UjVtgtr4i igazolványt* Jmnak. A imogy*r cimer-rei diszUftftt újságírói igazolvány, a tmeiy a tolyó (övre szói, csuk az eset* ben érvényes, ha azon fbi vau tün\' tetve az igazolvány tulajdonosának törzskönyvi szátma, neve, alkalmaz*; látási helye, beosztása és ha ei \\«a látva oz Orazágís Magyar Sajtók\'i-bara einAké^ek aláírásával és m igazolvány hátlapján iévö fényképet is a tiltó kamarai szá\'°z pecséttel. | Az Ujságirói Főosztály I. és IV. szakosztályának újságírói igazoUá-nya nemzetiszínű alapra van nyomva, a IV. szakosztályba tartozó tagok igazolványén uz ujságiró jjiöji minőség feltüntetésével.
te Országos Magyar Sujiókmnaia hivatalos igazolványainak kfbocsátá-sávai lfiStt okt. l-iei érvenyterannek nyilvánít az egész ország térületen » a jiwgyar újságírói minőséget küi-íöldi viszonyiatüan igazoló mindennemű inas eredetű újságírói igazolványt. A Kamara ezirányu intézke-i dóséról átiratot küldött uz Összes niflgyaixjrszágí hatóságokhoz, fontig sabb hitéztmenyek vezetőségéhez, aj imjagyar külképviseletekhez és u sajtó külföldi hivatalos szervezetei-) hez, azzai a felhívással, hogy .mindenkitől, ökl magyar ujságlrókjént lép fel, kérjék az egyedül érvényes ujságirói igazolvány fcbnaitatásál s ha valaki a KainiAna ujságirói igín zoiványa nélkül szerepel ujságirói ként, azt udják át az illetékes hatói Ságoknak s a vJ^íiéJésröl értesits*íJa az Országos Magyar Sajtóka,ma,át ctmbitoriási, esetleg anásirányu bün.-, vádi eljárás megindítása céljából. ;
A> Országos Magyar Sajtók°iinfíra többi szakosztályainak -tagjai imjagyprt dinerrel díszített, tagsági igazolvánnyal láttatnak el, amelyen fci van tüntetva a tagok törzslapjának szánna és tagsági minősége. Ezek oí igazolványpk is csak a Sajtókamara elnökének aláírásával és a tagsági igazolvány hátlapjára felragasztott fényképet Ja átütő kamnnti szá-razpécséttei érvényesek, j
Ezeknek a tagsági igazolványoknak külseje abban is különbözik az újságírói igazolványtól, hogy az alap, amelyre nyomtatva vaunak, nem piros-fehér-zöld, hauerm fehér szluü.
Napfiíi Szeptember 21. oaütürt. Kom. kal\'attté ap. - Protaatána Máté. Izr. Thiari hó 8.
Öoaitidfl nyitva reggel 6 órától eata S óráig (bétií, imrU, péntek délután k«d4en egeta nap nőknek).
á miniszter törölte az idei költségvetés böi a katolikus kultúrház céljaira beállított varost hozzájárulás részletét
A városi hozzájárulás megmarad, de esak az építkezéskor lesz esedékes
<939, sz-eptcrnpcr 21,
ismeretes-, hogy (öbb mint 30.000 pengőt sikerült a nagykanizsai kn-í toljkus ku\'turház céljaim ÖsszehozH ni. A város is legmesszebbmenőkig támogatta a kultúrház létesítésének ügyét, amikor a képviselőtestület éven át évi 5000 pengői, vagyis ösz-szesen 20.000 pengő hozzájárulást szavazott meg az építkezéshez. Az első részletet bc is állították azl9i0. i költségvetésbe. i
Sflost Budapestről azt az értesítést kaptuk, hogy a város költségvetésének tárgyalásánál a (miniszter törölte a katolikus kultúrház céljaira be-áHitott tételt, (azzal a Indokolással; h;>gy az <még korai. Ezzel kapcsolati
ban különböző hirek terjedtek ei n városban, miért is kérdést intéztünk dr. Krátky István pofgánnestea^ez, aki kijelentet tv, hogy a n^jtaJsziev valóban törö\'te a kultúrház céljaim beállított költeégieftéai tétrll, rafalU j#?m Időszerűt, de ez nem azt jelenti, hngy nean fogadta volni cl a képvisclötcstük\'t határozatát, lupj csak azt jelenti, hogy az első részlet beállítása még korai, de mihelyt a ku\'turház épül, e városi hozzájárulás a képviselőtestület huljároznta értcl-íinében időszerűvé válik.
A katolikus kultúrház tehát a mii niszteri kékceruzátói fOggoÜenflí megvalósításra kerüi. . ¦
A munkaadó kötelessége bevonult alkalmazottjával szemben
A m. kir. minisztériumnak 8260-, 198». M. E. sz. rendelete (megje\'cnti a Budapesti Közlöny folyó évi szep-< tömbéi- hó 2-i 190. számában\'\' a rendkívüli fegyvergyakurluttul kapcsolatban kibocsátott egyes rendetek Bek hatályát kiterjeszti oly/onnan, hogy e ixMirieietjek hatálya további intézkedésig kivételesei i Kiterjíjtü minden olyan személyre, aki tartalék! vagy póttartalék] szolgálati kötelezettsége alapján tényleges kato-< nai, szolgálatot teljesít. Az Üyimódou kiterjesztett hatályú rcn\'deleUek közül a 7771/. 1938- M. E. sZ. rendeled re kiváníuk a fígyetmet felhivnl, a mely rendelet a kereskedeleanben al kiaJimozott tisztviselőkre és kerosker, dösegédekre vonatkozóan szabályozza a (munkaadók kötelezKUségcit abban az esetben, ha «z említett munkakörijén foglalkoztatott tíkatafct-zottja katonai szolgáltának teljesj-tése celjáböl bevonult.
A rendelet alá esö alkalmazottat a bevonulás ideje alatt a munkaadó feJaiioiidással sem bocsáthatja ej. A rendelet hatályUuépése előtt, de a bevonulás ideje alatt történt iíyro et bocsátás hatálytalan, mjég abban az eselbcn is, ha azt ag aikuimazott tu-\\ doniáSuHette. Bevonulás előtt történt felmondás esetében a felmon-í dásl idő folyása a bevonulás tartama alatt szünetel. Az alkalmazott o
fegy^ergyakorlatról vájó elbocsAíás után 8 uapon beiül jeU\'Jitkezni köteles ui«iiikíaadójánál, ellenkező eset-: benaj-vuukaudó a szolgálati viszonyt azonnali hatállyal febnoindbatja. ,
Hetifízetésü alkalmlazottnak teljes; kétheti, havi fizetésesnek egyhavj teljes szolgálati júituidóságát köteles a Imunkaadó az egyébként fennálló esedékességi időpontban kiszolgáltatni. Ha u szuigá!ati járandóság előre jár, az előre kifizetett ö*z-szeget a imunkaadó bevonulás okából vissza nem követelheti é« ezenfelül a hetenként előre esedékes járandóságot az alkalmazottnak a bevonulást követő hétre is teljes ösz-szegében .megfizetni kö.e\'es. Tenné* szett*"! lakás n bcwnulás egésztan tama alatt az aikialn.ázott, Illetőleg családja részére fenn tartandó. AZ újra .munkábulépés napjótól az ajkai-, mazottat a bevonuúis előtt feiuiáltó szolgálati járandóság lUetl meg.
Az. alkalmazott eltartottjának (fe* leség, gyeniuf\'k, vagy má> eltartandó ^reeetképtcleji hozzátartozó) "n. fenti fizétrjtr idö lejárta után a anuftJ káitató tartási hozzág^rulást köte*,\' les kiszolgáltatnl, ha az eltartíittaH le^fenntartásukru ek\'gendö ellátás-; ban egyébként nean részesülnek. Az a körüfcmtény, hogy az eltartotlak a kincstártól családi segélyt kapnak, a rászorultságot egymagában is kel-
7
ÚJSÁGÍRÓI IGAZOLVÁNY
ox 1939. övm
..................................>•;
Esőköpenyek
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
A Sajtókamara által rqndázaresltett újságírói Igazolvány
tőképpen igazolja, A tartási hozzájárulás csak legénységi állományban katonai szolgálatot teljesítő égyíj neknéi jár és ez a követkaző : egy eltartott esetében \'a havi, illetőleg négyheti járandóság 50 százaléka, me\'y minden egyes további eltartott után-10-10 százalékkal etmtelkcdik Ez nem haladhHi^ meg a szolgálati járandóság teljes ősszegét, ugyanakkor azonban, ha •»/, alkaltmiazott tiszt, viselő, összes:n leg^eljcfbb havi 100 pengő, ha pedig a jelen rende-\'etha-UUya alá tartozó) anás személy, ösz-bszeseu. legfeljebb 70 pengő az az összeg, amelyet a munkaadó az eltartottak ré-izé.e kifizetni köteles. Természetbeni lakást a kiszámításnál nem lehet számitásba \\«nni,ugy szintén scmjmféle, az alkalniazotUil szemben fenmilló ellenkövetléxtsem. A imunkaadó a hozzájárulást minden hó ötödik napján egyösszcgbsn, készpénzben tartozik kiszolgáltatni. Ha oz alkalmazott ismét belép, az előre kifizetett hozzájárulás összegét arányosan kell levonni, \'
Nem köteles tartási hozzájárulást fizetni az a puunkandé, aki m^iga h bevonult és euniatt üzletét nOm tudja foiybitni. Egészen vagy részben mentésithető a tartási hozzájárulás alól az u munkaadó, \'egyvergyn-korlatra minga is bevonuU\'jé> Üzletét emiatt lényegesen kisebb jövede\'me zöséggei folytathatja, \\agy az anuuu: ká titó, oki üzletében ötnél kevesebb al ka ítniazo 11 j t foglalkoztat és n tartásdíj-hozzájárulás az üzlet jövedelmezőségé w\' IVltünü arány^i\'njili ságban áUó. \'i\'ovább(á, bü hiteléin\' deinilöen .igazolni tudja, hogy u tar-, tási hozzájárulás kís-zolgáltatésa reá-né^ve t>!y terhet jelentene, mely vagyoni i-omlásba juttatná. Ha a miül-) kandó az nlkaln^izottal a bevonulás tartam/áru ^mntkoózJag ezeu rendé-; létnél kedvezőbb feltételű megállapodást kötött, akkor a megállapodás marad érvényben. Ezen Ügyben Budapesten a kci-ílleti elöljáróság, vá-i rosokban a polgármester községekben az elöljáróság illetek.es. A tartási igényt átruházni, vagy elzálogosítani, továbbá végrehajtás alá vonni meni lehet. Ez«n ügyben felvert jegyzőkÖny\\ekl beadványok, mfM lékletek illctékmientesek. ,
A magyar barack
szép is megérdemelt stkerl aratott Londonban. — Több mint ötezer mázsa kajszlnbarack fogyott el a londoni piacon. Az angol közönség egyenesen kereste a ma-gyar kajszlnbarackot, melynek Ize, szépsége vetekszik a világ minden barack/ajtajával. De diadalmaskodik az angol piacon Immár a ¦magyar dinnye, alma és körte is és mindezek a kezdetei sikerek Irányt matatnak, hogy a meziJ-gazdasdgl, átállítás* módját merre kell keresni. A világ leglzesebb gyümölcsét termő Magyarország legyen Európa igazi gyümölcsös-kertje. -.
i
Insilili
list
lis:
II\', ClS tj
, Ss|~ ?
si»I 2. •
f I f* i
ss, §s°gr
L 15.J01
1:1,
111
rSn\'j
rei isa
3r
i s
ill
if
5\'i
«8
la a
! = sa n
Sill • sffsf
il
L»5
fggg
°s.s S-, Ersi s,*; tljiIII.
i 0 :
a L ! e a \'
ffl
ir »•
I g
li
I 0 * e
1 »"
o. - < 3 « 3
a a »
I si
§¦ i? I I*
? o O
III
!flff{PI|I>
P
N
" - Tils?s-1||
fa\'5 ¦
Sr fL See
riff*
\'Iff
P*^/sr
N
§••3 ^
SI sr
o. «
ill
.BE
iff ii,
it\'* af?
pill!
S" 3 S1 F **
5* s^ks
09
» 3 »
tS* S
<
Il f 45g
c 5. *^ 004
Sis\'1
gif*
il f
n o g
ti""
13 s
Iifi»
si* i
It8-
¦ „ f B
-as » S1*
tllff flfS-l
l\'*S"fiilar«
fill filli?
P\' Ok
? I
p 5*
3. 2»
CD 1—^ Or. jo
V5 O 3 1
-iii!>f ?f ii si 3-c
r?;s5L•= s.3 . \'
al i lis stg
L»¦3.
ri
a ~ a r
sill i li
« fas ••
P\'lffil
lift
. ce C"
if:
l-fi-l lilt-1
ill
111
|t|f Hf 5 Ili hUSJimU atffi ir
= - L = ,5 :;----
— .S a3 s- - -
;-S|
-, g.f< " ".ill I j
* i
*ist-Istalli BllPllriPfi i
1 hmiriSJh
iiiiIsi
fll^lilllfilfl
a if i^ill aL§.•?Sflf a| -o ss e» ss§•§ S."* &"».3 ag=l
s^?l|&5"^\'?e~tsbi"
•* CO y 2. < " S-
3 OJ
ai s g
3 ¦
S.s.r
oj?ili5s?f-:§fsiL-|i
S 3 S
= e ,
till
Isti
lift
filili
mi
11 it t
Hill
ii"! B
If 1a I
S a
fi Uff*
§-?ft
IJSs = 1 1.5?
» risi
BIS|
BADA* gqbüom»
iS8t. BMptembef 21 1
a zalai főid Jajkiáltása a veszendőbe menő rengeteg gyümölcstermés miatt
Tekintetes L^tídesztösLg\'! f
Engedje nifg, hogy közérdekű nyilvános ixivatukbon felhívhassam az illetékesek figy«lrniét orra a sajnálatos körülmleayre, hogy itt a nagy gyű-j m&ics-szüret és nincs senki, aki a jó iinagyar gyümölcs után érdeklődjék. Isten bőséges áldasátó1 görnyedeznek a fák, sok helyen tele van hintve a fökl vete, örül a gazdaszh ve a szép teiimésnek, tíe fáj a lelket hogy nem tudja értékesíteni. Tt* van például n szilva. Négy fillért kap érte. Bizony nagyon kevés. Leszedni, elszállítani ez (maga is vo-sződség. Ilyen árért hagyja Inkább lehullani, elrothadni, vagy az álíliu. toknak adja az értékes gyümölcsöt Nem szedik, nem veszik. Hol van a Baross Szövetség? Hangya ? V, Az a) tény, hogy ily ónodon nagy nemzeti ériékek pusztulnak el, az üzleti életet is kötelezi arra, hogy utána nézzenek a veszendőbe imteJiő árunak Nemi csak az üzleti haszon, de közérdek Is azt kívánja, hogy a gyi> /möics termelőkét hozzásegítsék ahhoz, hogy értékesíteni tudják köny-nyen és elfogadható áron terményüket. Menjen ki valaki Ilyenkor a hegyekbe és tó-ssa azt a rengeteg barae kot, szilvát, alniá^ami ott pusztul el az értékesítés terén nálunk tapasztalható szervezjeílenseg imiatt, az azt mondja, hogy itt sürgősen segíteni kelt és mpst egyszerre kimenni, lekötni, leszedetni és. a magyar életbe bevinni Isten nagy áldását, a nu> gyar gyümölcsöt. (
HombkkohTJáixjm, 1939. szept 19. Román Alajos, plibános
Vádelejtéssel végződött a Sternberger contra Kardos csalási per
Hogy unityen könnyen sodródik a kereskedő hibáján kívül is a vádlottak padjára, tmutotja az alábbi eset
Sternberger Sajmw nagykanizsai kereskedőivel több vagon bükkfát rendelt a budapesti Kardos cég, a mellyel állandó összeköttetésben volt. Sternberger az üzlethez 1000 pengő előleget kért és kapott éstimtr clusban leszállított egy vagon fát n megrendelőnek az egyik zalai állomásról. Sternbergeí/ ubiak indította a második vagont is, de Kardos azt nem vette át azzal, h>gy n fa közölt gyertyán is van, oz pedig rupgálla* ppdáSjellenes, egyben /meg is terhel, te Sternbergcrt néhány száz pengő erejéig. Sternbergef* szerette volna n hátralevő miennyisógOt leszáUltinfi de a tavaszi mozgósítás miatt nem kapott vagont, igy a szállítás elinni radt. A megrendelő csalás .miatt feljelentene Sünibe rjítert, aki Igy került a kanizsai törvényszék elé, i
j Sternberger Samu a b^nóság olÖt| elmondotta, hogy {mikor a második szállítmányt el akarta küldeni K«r-< dósnak, nem- kapott vagont. Neki a dologból kára szálmazott, mert Idő* közben a fa ára esett. Egyébként a visszamaradt pénzt a cégnek elkül-dötle és igy semjinifóte csalást nem követelt el. Mikor a megrendelés történt, telepén mintegy 7-8 vagon fája volt, tehát könnyű szerrel tudta volna a megrendelést teljesíteni, fondorlatot tehát nem követett el, mert a pénzt is visszaadta a megrendelőnek.
Sternberger könyvel bizonyították Igazát.
Kardosok egyébként polgári pert Is indítottak Stenibergjr ellen.
Több tanú |s tehermentesítő vallomást tett.
Dr. Vaday Sándor kh\\ ügyész ezek után elejtette a vádat és a törvényszék megszüntette az eljárást Sternberger ellen. , ;
#
Megtanítom fényképezni, ha nálam vesz fényképezőgépet.
BOX
fényképező gépek
3 tekercs filmmel 10 podgö.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Elrontott gyomornál és az ezzel összefüggő bel zavarok, felfúvódás, émelygés, bomlokfájás, láz. hányan, hasmenés vagy székszorulás cseleiben már egy pohár természetes „Ferenc József keserűvíz is Igen gyorsan, biztosan és kellemesen tisz-tilja ki az emésztés útjait. Kérdezze meg orvosált
A vörös apácák
Irta: Vajda Marittu 3
Fcijiértcní u ntfnbyezctio. Tudtam, — mert egyszer már a végtelenségben láttam — Tiogy ott V^m a tüzes karika. S latiam már a Karika körül lebegő rózsaszínű lángokat is. Emlékeztem! I
A főnöknő ¦megállt a teremi köiopén mozdulatlanul és az ajtóra nézett. Nem pi Hantottöm\' oda és tudtam, hogy az ajtó ezüstfehér ós előtte hor-mau-scpckkfi telehintett fátyolfög-fiftn.v lebeg. Emlékeztetni a földel borító szőnyegre is. Felhőfehér sclyem-csik o.\'i\'isl sugárzású csillagokká).
Langyos fuvalom libbcnletlo meg a fátyolffüggönyt és inegfeiduU a mleoet. Istenem 1 I-"chéringos iósdodok áldott szépségű özöne suhant, a főnöknő elé. Rózsaszín arcuk mosolytalan nito-rcvséfígol néjfctt s tiszta szemíÖf a távolt kutatta. Kár egyformán gépiesen morogtak ,minl az előbbiek, — mégis biztosan tudtam, liogy Ők az életei viszik magukban és az éictro készülnek.
.Mindegyik kicsi, ezüstláncon függő kecskét tartott kevéskéjében és « tönöknöhek nyújtotta. Az. Összabsson-litolta a Wép«l a ragyogó gyermeki orccai. és lej bólintással buesjúolt tő-Ifik.
l-milékoztem\'! Tudtam, liogy ez a sor n.oiios a fekete teremboli sápadt emberekkel. TudU^rÓhogy tnosl a nieg ujhodást Útiam, a, Lteli>c indulók hosszú* sorát. Ln is közötlük voltam
egyszer — \'és itt ebben a fehér toremf-ben vállaltam íkcserrts földi sorsomat. BüahŐ<Inöm kellett,,kn)erl előző éAetenr-ben nem teljesítettig nem fejeztem be kiszabott foladatoniat.
Ez a sok sölycmfüxtü kicsike is, szenvedni megy a földre, liogy tcljo. sitse, véghezvigye art, amit reárót^ a Véghetetlen Bötcsöség. Von, aki sok-szór nvcgujliodlk, mlert rövid az emberi élet és véges az emberi elvak.\'. Nem fogadja be* art, amit a Mmdiö-hntó előirt.
Néztem a végtelenbe vesző hosszú sor. után. és imádkoztam!. Kivágtam, hogy sikerüljön elérni mindegyiknek özt, amire rendeltetett. Mert minden paránynak, mhidenkinok meg van a célja, a feladata, emít a véghetetlen Bólcseség öröktől fogva előirt számára,
Hemcuység, Ilit és tudás szállt belém. Megnyugodott szívvel követt^ni a föaőknöt isiiéit a fekete folyosóra, 1 tt keltett eldőlni sorsomnak, de még mindig nem\'\'tudtam, hogy hová fogok tartozni. A főnöknő Összefont karral állt elöltem és kék lángú sa*nLt szí. vembe fúrta.
Nem — vörös apáca — nemi "ícszek | Nem bírokn1 a súlyos terheli JeJwi-tékielen az elmúlás, johaitóktólcn a szülelés, de borzain/^ a bÖZt, a gycu|. geség, amely uj\'ra megújul és nem ielict leküzdeni. Inkább a haléi, mint ezt látni naponta, az idők végtelenségéig.
Térdrebuiioltaiii a főnöknő élőt\' és kézcsókkal búcsúztam, Aitáu rnpg\'u-
?11 Mám a kapu leié, hogy beTljesed-jék_yégzctcm. Tudtam!, hogy élve innen el nem mehetek, mert élőnek nem szabad tudni a nagy titkol. Az élők süketek és vakok és csak a főidet látják.
Lassan mentem\' végig a lobogó kék lángok között. Tömjénfüst Tíödc ho. mályositotta l>c szojnPmot s a hulló" salétrom behavbsta didergő testemet.
tA kapunál ott állt egy fekete tépet be burkolt valaki. Tudtam, liogy ráim vár. Mészfehér arcában kék szemüreg ásitolt és két szeme, kél perzselő fekete láng mereven nézett rámt
Kinyújtott karjai vállam köré fonta és magához szorított. Erőtlen megadással hullottam ölelésébe és éreztem, hogy száll ki belőtam.\' lassan az éet. Dermesztő [agy sugárzott csontjaimba, mozdulatlanná merevedtem és szivem dobbanása megállt.
Fennakadó szemem utoljára orcába fúrtam és akkor láttahil, liogy nOm borzalmas, vfi/tt szörnyű, csak kérlel-liclotlcn, és igazságos. Oh, szép volt, nagyon srép, de csak a Úszta, igaz lelkeknek elviselhető. Maga* homlokán égi fényesség ragyogott ós szemében a boldogság Ígérete fényiéit. Az egész mindenséget éreztem\' egyszerre ós mUi-den titok feltárult elöltem,
Ebben a pillanatban örült erővei hasított balént a felfemjerós, hogy még én sem fejeztem be, amire rendeltet-lem a földön és nem) szabad addig elhagynom sze&redésft)nl őrhelyét, míg feladatomat nem1\' tcljositcllcm.
Irtózatos taszjtási éreztem és elvesz-
Hősi naptár
E napon kezdődött « nagyszebeni csata, amelyben a magyar es német
__ csapatok ai első döntő
I I9IS. II. 2B I vápást mérték at
1 \'délyhc tőrt ólaitokra.
önfeláldozó és bátor magatartásává) különösen kitűnt Slftnd László a 307. honvédgyaIoLe/ro\'.InéL\' beosztott volt gyulai 2. >bónvéd fryalogerredbeii had nagy, a bukovinai Klrlibaba köniyéki Tatárka magaslaton (végrehajtott eÜen-rainadás a/kmmtiv^. <Az ő c\'éíszcrü m-tézkeddseinek és lialáltmegvctő mBga-tartákának kosziaméit), \'hogy sikerült a már erősen tofészkefődölt tVlonségct vi.ssza\\ebal és az olveszlott magaslatot visszafoglalni. OnPeláldozó hűségét a Hazálwz vérével pecsételte meg Roham közben hősi háláit hblk Hős- cnv lékét a 3. osztályú Vaskorona rend adományozásával örökítették jmeg.
E nflpon halt hősi halált Uij Miklós ,volt budapesti ra. kir. 40« honvéd nehéz tábori tüzérozrcdbcU tüzér ez Aranyos Besztercébe torkoló Cibó pa. laknál vívott hareboa Kötelcaségtudá-sával, buzgaiinávlíl « legnehezebb körülmények között is mtossze kitánt bajUrsai között. Lövegét eskfijáhtez hU ven az utolsó píilftnáUg bátran kiszolgálva, ellenséges lővc-dók ropeszdai-ab-játói laiálva hősi halált hajt. Emlékét a neki adományozott kis ezüst vitézségi érem Őrzi.
— (Kitüntetés)
Krftsznay Pál rendörttin ácsos, a nagykanizsai kapitányság,volt vezetője, jelenleg a szombatlielyl rendőrkapitányság bimügyi osztályának vezetője, ez olasz koronai^ad tiszti keresztjét kapta meg Mussolhiltőt. A mögás kí-tünleiést most adják át SxoJn*)*the-ly«n.
— BatorklAUItátunbat tekintse meg
¦tündén vételkényixer nélkSL Kopateln bútor* tukán
..... I ¦
lettem eszme"leiemet.
• \'i
\'Italán esztendőkig Ls feküdhettem, mire öntudatra ébrodterni. Aa efsö hang, ami •fülembe hatolt, vftJaml ütemes mbrmolás, csapkódás volt. Ismerős, ezerszer megunt zaj. valaki a legyetőt hajtotta felet lem.
Lassan nyitottam vki fájó szemeimet. Első pillantásom régi szobáiul borzai-inas mesélt falára cselt. Tehát megint,
— v-agy m"ég siíindig — ott vowm, ölionnan menekülni akarUtm!.
Nyöszörgő sirás szoritotla torkomat. Minden, do nündon soöbb és jobb ennél a nyomoniságos étetnél, amit itt, oíen a telepen\'folytattam. IsjnJél jönnek a borzalmas, j egyhangú hétköznu.
Éjjeli virrftsztások a haldoklók ágyánál, pokoli forróság és Duffing dcürluinos kcdélyhidláinfeásai .
Lehunytam szememet megint. Talán sikerűi visszasüllyedni az. öntudatlan: ságbo, vagy • visszatalál leikórrf \'tsrn^t a vörös apácák liáwib-\'i, ahol a titkok legrejtelmesebbje tárult fed dőltem!
Rles sikoltós rángatott vissza a valóságba. Maniinn, a félvér vijjogotí niellettem. Hűséges barns szeme og-géd\'va tapadt rám. odakuporodott ágyam elé és mesélni kezdett.
Órákig tartott, rab* kábult agyam) megértette az esckn)6u>ekcf és hogy mi módon kerültem én ide. Igen egyszerű volt minden. Mikor oz Őrü" rohanás közlőn összeestem, -Marátnn visszaci-|>olt a telepre. Rajtami js kitört a láz. Csök nehezen tudtak iiegblrkózni vele.
51111
Krómacél és alpacca evőeszköz
négy választékban
Sálon Testféreknél.
Olcsó árak!
- (Bírói kinevezések)
A kormányzó az igazságügy miniszter ciftlerjesitésór* Raji Károlyt « lala. egerszegi, Gavallér Lászlót a sümegi j,irásblróteágho* járásbiróvá kinevezte. Bozgouyi Józsefet a marcali járásbíróság elnökévé nevezték ki.
- (Az idet MANSZ programból)
¦A MANSr. iiagykAjaizsöi csoportjának mngynrlclkü munkásságú dr. Krátky Istvánné elnftkossiotiy Wfzctése mellett inn ftruíir .nemcsak Nagykanizsán, ha-iidni a -vidéken is a legjobb hírnévnek örvend, különösen a kanizsai szóvö-telep készítményei utján, A közönség mind jobban kezd rájönni arra, hogy milyen olcsón kopl»Ut stop mugy.ir munkát a MANS* szövÖ\'eicpén. Vánkosok, terilök .vasinak", szőttesek és min-dcü, ütni u szövőszéken készül za mar komoly figyelmot kelt mindenütt és a közönség egyre- szívesebben rendeli \'és vásárolja ezeket a M&NSr.-nái. Eppcn ezért az elnökség különös gondol fordít buzgó liö Így gardájával a Rnovfitclep fejlesztésére, liogy még több mflgyar munkáskéznek lőhessen munkát adni; Szeptember elején mfcgnyilt az uj»bb szövőtűn folyam, tn)ftjtí a háztartási és főzőtanfolyam a Sugár ut 18. sz. uj városi ház földszintjén, A lapfolyam után mmikakifiUttas les/. Rövidesen főzőtanfolyam nyjük n&g KískanUsáu is, ahol eleven .pezsgő MANSz-fiók dolgozik, "melynek több, mfeit 100 tagja van. A télen liáziartasl ¦ ós egyéb nőknek való előadásokat lendez a MIANSz a kÍsk\'JuÍ2saiak részeié, Nagykanizsán magyaros divatbemutatót terveinek a MANSz hölgyei teadóiulánn\'D, hogy « mOgyOros ruha jmUzgalrrtftt (uz eddiginél ered ményesebhen elörevigyik. n*wíag program, sok munka vár üe idén is a iiagykanitHai-MlANSz-tűboma,
- (Orvosi hlr)
Dr. Dískal Imre orvos katonai szolgálatából hazaérkezett és rendeléseit ismét megkérdi. (z)
Már aliofit halálakor bcrtaem buJkvÜB o betegség.
" Aggódva néztem Maramnra. Nem kérdeztem, de Marán* tudta, mit Akarok. Bólintott. Igen, Duffbig meghalt, még az este, mikor rajtam kitört a Jíu, Már nyolc hete elmúlt, hogy megjöttek a lenesek a hajóval. Mosfmo-Hint rendben van a telepen minden. Elgondolkozva trtUgattnm \'Marómű W-kendező magyarázatát és zavarodott aggyal \'kerestem «* igazságot.
Félóra múlva felkeresett az uj orvos és a kjs pirosképű vidám ember liarsogó jókedvvel üdvözölt Megpaskolta iesovijayodoU kezeinet és elégo. deit öjibbaloininf" vette tudomásul, hogy visszalökött \'az éleibe.
K«m bestéit sokat, csak nagyjából vázolta az elmúlt hetek\'- esemfciyejt. Túltengő erővel, friss reménységgé) vázolta Jövő tarveit. ,
Két bőt múlva jmflr « hazatérő lmjó fedéizetén elvertem a. napsütést, egy )>arátságos déJtOngcri üttetvényes tnr-snsógában. Az ültetvényes nagyon ko-moly, miélyériesfi embor ós azt hiszem, nagyon megejtjük egymást. II" haza., érünk, egész csendben megesküszünk.
Most már tudomv hogy megtafSltanr célomat, és feifldatomBt, hogy miért kellett visszajönnöm .a vörös apácák házából, tudom, hogy én ssoha többé vissza nem megyek oda, de ¦hozzánk jön majd kiküldött a* örök Titok otthonából, akit majd én fogok az életre íanilaiii, akinek én vésőm szivébe az\' igazságot ós az egyej^s utat. u.;. (Vége.)
ZALAJ KÖ2L0NV
Minden számban győztek a kanizsai úszók Sopronban
A soproni gimnázium\' rendezését>en zajlott le a szombatliclyl tankerület úszóversenye. A verse. / nyen a kanizsai diákok 0 nagyon jól steropeltek, mert a vízipóló kivétclé-cjT- vei minden siámot meg-VV3T/" nyerteit. (Ott nem Indul-hattav, mert kövessen voltak. Az idők elég gyengék, de ennek a versenyzésre alkalmatlan\' potya Ok oka.
Ez az eredmény is ldzonyitja, hogy Holló János testnevelési tanár voctésc mellett eredményei munkát folytattak u kttaiisai üszök. Az eredmények a következők Voltak : 50 m kuClt: 1. Tóth (K) -12.5, % liechberger (S) \\Sfí&. i 50 m Ttát: 1. Kelemen II. (ti) 19.0, 2. ncchberfler íS) GÖ, 3. Májon (S) 1.01.
50 m gyors : l. Garatn(\\\'ölg>\'i (0) :t5, 2. Kmmer (S) 30, \\\\. Stttngl ,(S) 30.2.
100 m gyorss: 1. Szabó (K) 1,18, 2. Hauninger!(S) 1.Í8.2, 3. Bmhttr (S) 1.18.6. **
A legiígadnasabh versenyszám) volt. Szal)ó csak nagy küzdelem után győzött.
100 m hat: 1. Kelifnpn ll. (G) 1.30.2, % Németh (S) \\MÍ).\', 3. Prcidl (S). Kelemen biztosán győzött.
200 ni m»U : 1. Tóth (K) 3,23, i2-Torma (S) 3.30.2, 3. tkírencsór (K) 3.30. A másodiknak beérkező r«eren-csére srabálytídan fordulója miatt diszkvalifikálták.
3x100 m vegyes staféta ;, l. Kanizsa vegyes csapat (Kelemen, TótH, Váradi) 4.10, 2. Soproni áll. gimn. 153.8.
(V. L.)
Kitűnően szerepeltek a kanizsai tanniszezők Kaposvárott
A kaposvári Turul Sporlcgylot\'állaí rendezett kerüíetl t^Uz\\\'erscn>\'ckfii^
• jgm. * nagyfathizs-u\' \'tennisze-rSk is részl\\*ttek. A ZMNTE színeiben játszó ^ Icönizsfll termíszezök most
is kitűnően szerepeltek. Mokóné ,és lloffmann mindhárom páros versenyt megnyerte. A* ifjúságiak közül Ilo-gy-ai stercpeít na^szeröen.
A verseny eredméhje; " követkc/Ők :
A kerületi számokban : férfi egyes 1. Csongár KTSE, 2. SnTléry PEAC ; női egyes 1. Sey KTSE, 2. Makónó ZMNTE; női páros 1. Seyf-Makóné; férfi poros 1. Csongár—Hofftnann; \\«-gyCspáros 1. Hoffmflnn—Makóné ZMN
TE. l
A kizárásos számokban ; férfi egyes I. Hozvány PEAC, 2. Kisfaludy (Ka. jwsvár ; női egyes i. Benudek TSK (Konyhád), % I-ercwl TSE (Bonyhád); férfi páros 1. dr. Malolcsy—Mácsovits KTSE ; vegyes páros 1. gróf Somsslch —báró Weissenbach KTSE. i Az ifjúsági\'szamokban férli egyes ti Bogyái ZMNTE : iiöf\'Cgycs I. I\'er-oei TSE : fér/i ixlros 1. l-\'odor T.— Mothe KTSE.
A szép tiszteletdíjakat este a órakor kezdődő vacsora keretében dr. Kapós-váry György poigánn«)ster, a KTSB nöke osztotta kl a Nemzeti Kaszinóban. A verseny erkölcsi és Anyagi stempontból igen kitűnően sikerűit.
Megkezdődik az uj ifjúsági futbaltszezon
Az utóbbi \'években az ifjúsági, UíeU ^e a Jevente futball elég gyenge sím-ieji mozgott. Hogy ennek-mh\' az oka, nem nehéz kitafáini. Nagykanizsa Tut-balrtársfldfllma és .\'sportvezetői nemi az-bsI buzgósággal látlak hozzá n T1a-talság neveréséhez, mlnt\'^l szükséges íeít \'voma. De remélj ük, hogy ez a korsrají eimuöott és-a csütörtök csci (8 órakor a Rpzgonyl utcai isHorátxm) tózgj\'ülésen .ott tesz a város minden kcKsztény sportszflkenibero -f-s voze-föjc, vai«mint\'« sportszeretők százat
Felhívás
Felhívom U ZMNTE I. és II. osztályú össics Játékosait, Iwgy\'a cíÖ-tőrlükl edzésen, - a vasárnapi fontos mérkőzésekre \\*Ió tokintettel mtegje-tenni szíveskedjenek. Edző, \'(:)
A fuíball-bajnokaág állása
I, osztály.
il:l a:3
hi4
6:6
1. ZMNTE 3 8 —
2. PBTO 3 2
8. KRAO 2 1 1
4. Z»SB 3 2 —
5. 8BTC 3 1 2
B. NTOB 8 2 —
7. DVAO 2 1 —
8. DPAC a 1 —
9. MSE 3 1 »—
10. KTSE S — - 1
11. PBAC 2 —
12. PAO 2 — —
t í
4 i 4 4
2 2 2 1
2:18 -
0:9 -
4:4
5:8 4:6
Ofcséndsjjot cwHamcz&m Kcmkoxhalik
Használja naponta 2-szer a fogk&oldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Egyedárüsitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
Síremlékeket,
íliWtil, BiB*«il, M olünlnl
szakBzorüea 6» logolosöbban KOVÁCS JÓZSEF
kőlímigómenttíruöi, Király-utca 33. N«iy >l.<>l>k-r>k>ár Toliilon 61S.
— (A vAndor szintársulitok)
szervezkedése Wfejoződött és a stnggionek a jövő héten ntcgkezdlk próbáikat Budapesten, liogy aztán neki Induljanak az első vándor-rendszerfi vidéki szezonnak. Nagykanizsára Ja-keurfyók ér kennek elsőnek. A mJnisz-terlanács most tárgyalja a vidéki ván-dortársu latoknak ndandó utazási kedvezmény ügyét, aininok érdekében a Kamara indított hnOzgalmat,
— (A Nagykanizsai Repülő Egyesület
most tartotta rendes havi filésót, amelyen a halálon kiüti és szentesi repütö-táborokba kiküldött ikánU ¦».^.Ja*w zsal vitorlázó repülök — Nagykanizsa első vizsgázott pilóta! — nagy sikerrel számoltak be a rcpűlö-tálwrok életéről, repüléseikről 6i ta. pasztalataiktól. Az egyesület elhtatároz-tfl, Iwgy a repüiőélet megindulásához szükséges oktató !kiké]K\'ztelésének költségül olöteienitéséro október i-éa a sé-tálércn nagyszabású tábortűzzel egybekötött szüreti mulatságot rendez milyen a szokásos szórakozásokon kívül a kanizsai ifjú repülök is beszátholnak első repüléseikről.
— (Anyakönyvi hírek)
N\'agykanizssán az elmúlt héten ft gyennek született, 2 fin és 4 leány : Schweiger Ferenc moínársegéd és Kauslc Viktóriának rk. leánya, ötvös László ácssegéd és Vajda Annának rk. leánya, Horváth József pénzügyőr , és Fark«s Errsébetnok rk. leánya, J/>-ltoczky Géza kir. járasbirósági díjnok és Snelf Gizellának rk. leánya, házasságon kivül snlkítqlt 2 fiu. - llalálf*. zás 8 történt : Özv. Hideg Jrtjiostió Pókccz Jíptalhi v. szegény 78 éves, őzv. Btiday I^josné Psendler ttóxállá rk. 73 éves, Stokker Ferenc awtalos-nuMer rk. 7i évos, Tóth T-étcr kores-kedőscgé<I rk. 29 é\\Os, özv. Kasztt Ig-narané Szabó IlozáÜa rk. 82 éves. Magyar Ferenc, földműves rk. 83 éves, özv. Hegedűs Jánosaié Tamás Juli-unna rk. 73 é\\«s, Páifalvy Margit rk. 7 napos. — Házflssáfjot kötött 3 pár: Kuruc* Béla szobafestő rk, (Székesfehérvár) ós Kudích Margit rk. Szovcr József napszámos rk. (Tótszerd^liely) és Tóth Marja rk. Kovács József kö-toiüvesscgéd és Kurta* Teréz rk.
-¦ (Elfogott tolvaj)
Csukás György taliándő-rögdl földműves az elmúlt héten tflbl) falubelije la. kását, magtárát és Itegyl hajlékát, pincéjét feltörte. Gabonanem üt, takar* monyt, élelmiszert, ruha-pemüt vitt o!, de a károsultak íclif»-lentéséro a csendőrség elfogta. Bekísérték a* egerszegi ügyészség fogházába.
— Bútorokban a KopateUt-eég vezet.
Modern minta termel ben a legjobbat a legolosóbbsn mutatja be, kedvező Jz«-íAel feltételek mellett
Munkaidörend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
« Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
1139. szeptember 21.
A FÖLDBIRTOK javaslat, amelyet ttegnap a Házban faltoltak, t.5 millió Imid területre terjed ki, A bjsgyl birtokok igénybevétele emelkedő kulcs szerint, teljes kártalanítással történik, ^ílsősorbap a zsidó, kézen iovő, «zum n jogi szcméJye-k birtokában ^evő, kevés niuakaeről foglalkoztató ós löszön .bérbe ,ftjqjt birtokokiü- veszik Jgcjiylj*.
ÖNGYILKOS -Ktt .Viínában Prystor volt lengyel ínmisíterebjők, PílsudsAky volt munkatársa, .Moscitaky elíiők ol-ientéko.
BELIÍZÖIIANT Veldes közeiében egy jugoszláv lakodalmas l»utó a Szávába. Két gyermek ós két asszony meghalt, hiuinPn megmmeküiiók.
AZ KLSÖ HO München közelében 1500 Hiéier iu"gass4igb:iii leesett.
HQLI-í^íriIÁ is be^etettp ».yfaupi. ^ényszertr^
\' MKCiRYimiyí .Angüál^n a sióru-Jkoző és nmlfUó helyek
2 MILLIÓ forint értékű drágaköveket loptak el Ogy ambtejüabiá óksrer-
ndfitböt.
A SIEOFBIlíD-vonal k«tonámak a hadi-srinházzá alakult saarpfaizi országos \'színház előadásokat tart
LANDAU taák .satoralja«jl.elyi Jba. romnkereskedö és fivére, Lanclau $a-lapiop könyv- és kegj;s»«rkercskedŐ 51 hónap alatt 1.081 esőiben raompésMl valutát, "ranyat slb. Mindkettő súlyos börtön bíinlelést kapott;
\'A FRANCIA niunliasszövetsjiiu; és a koiivmlunisták kö^U leljos szakítás kö-vetkeiott be,
GRPJABMOVEK csak külön engű-dóllyei liagyhalják cl Magyarország területét.
HAMIS úSUJLKTEK gyárát leplez-ték te Hollandiában,\' A tettesek még. Lsiiteretleiiek.\'ösWi leletek tömegesen kerüllek innét szét P világba.
TILOS ^fagyarországon is a ia0zi-rara#knái a.tetszés vágy,nemtetszés nyilvánítása.
Jugoszláviában tilos idegen
Bcigr^d, szeptejiiber 20 Szuboticb horvát bán rendeletet adott ki, amelyben a nemzetközi\' helyzetre éj* Jugosjdavla sctai^ege**\' ségére való tok^dEjitcI uiegrjltja aj horvátoknak a külföldi rádiók, hír-szolgtUatánuk .hallgatását. : | <
Franco nem utazik Rómába
B.urgos, szeptepiber 20 Franco tábornok szeptember végén i« jjeiM^ett tóiulai útját a lyerii^eíti köi helyzetre való tekintettel &L. halasztotta. { ^
Visszaadták Besszaráblában a németek 57 Iskoláját
Bukarest, szeptember 20
A hivatalos lap közli, hogy a besszarábiai kisebbségi iskolákat; srántHerJtit ölvenhetct, amelyeket már régebben államosítottak, most mind visszaadták a kisebbségeknek, így azok mim kisebbségi Iskolák azonnal megnyit halnak.
(Folytatás az l. oldalról)
Letartóztatták a szepességi magyarok vezetőjét
lg ló, szeptember 2Q Szepesházy Bertalant, a szepes-, ségi magyarság vazeW|ét a 8zlo-!\\ yákok letartóztatták éei Illavára hun voltak. Az ok lsmereneh.\'(M.f;i.)
zsinszky, Varsó polgármestere rádió-su^zato\'t intézett1 Angliaboz é-. válaszolt az flngol nép üzenetére, őszinte szívből és saivo minden nveicgcÁel *ó-síonta az angol nep biztatását, líe ha-,t:\\ro/plt J^üpn .itie^k^lWSe.lílpWfl\' szö.\\je,tséges angol Aoniiány nifjtt*\' nyújt már végre az Ígéreten kívül o\'y tf^EsjKet, amely megszabadítaná a len-Jt^Ieket a timadusoktóf.
hogy , , (
Litvánia szabad kezat ksp
a litvánlakta területekre.
Varsó .szeptotpifcr 2fJ Varsó II. rádióállomásán át SlYa.
Az Oslo-áflamok tovább kereskednek a háborús j országokkal Is
Knppenhág^ szeptember 20
Az északi, úgynevezett Oslo-, akarnok koppenhágai ^o^kor^sa befejeződött. Az értekezleten ¦mondták, hogy semlegességüket nieu) órzlk és a kereskedelmi kapcsolatot .ninden körülmények közólt fenn^ tartjákiniinden áUainmal, még a had ;iseiö Anaoiokkál Is. j ,1
Lqndoo, szepteftuber 20 Kanadai jelcutés szerint Kanada Mrg4Ma, pilótákat szállít Anollár.ak,
miután itt nagy Hány mutatkozik kiképzett piiótákbbn. A kanadai repülök potl*lsára KariwWbajn "ágyobb lepülötiszt kiképző .tábort ál\'tta-uak fel.
iaatss*s%itifsssis^
Olasz lapok megdöbbeuéssel irisk s szlovákiai
Rtfma s/Optomber 20
Az olasz .sajtó részletesen .foglalko-iiik a .szlovákjai pingj-anltdözések^el is rCsiíiós löiokvesékkel. A MOssager\'o *zt írja, bőgj- Tisoék ugjlátszik kihasználják a német vódelmpt és arf B tényt, hogy Berlin most másad vau elfoglalva és emberietlen nsódéa üldözi a ki-ACbhségokct,
A Lftvoro Fascistda is megdöbbeüve ir arról, hogy a nzlovákök luintlen tárgyi alap nélkül oryan \\Ogyoslaklu le-
níletckct követelnek, amelyet a bécsi döntés Magyarországhoz juUnbjtt. Rrt-hctotleuaek -találja, a tap ,egy inijvty Magy«n>rsiágh#z tartozó terület (Szlo-,vákia>) reviziós törekvését, különösen akkor, "mikor Pozsonyban 10.000, Szlovákia más részein pedig 200.000 inagyar él meg. A .lap szerint ezt a kérdést is icndozni k«li, értlwitÖ, Jiogy a magyar k(i(üg>nuu,iszl)er nem stfW Crrői ,nicrt \\alóbö|i jMiv világos itt még a hejyzot
Munkácson agyonlőtte magbt Lemberg menekült vajdája
Uugvíír, ö/optember \'?0 A lengyel menekültek besilvár-gisa Kárpátaljára tovább tart. Tegnap Uz^okra azonban csak 53 menekült\'érkezed. Közlük van Slanki lengyel határállomás egész személyzete is.
Szolyvára csak kisebb menekült csoport érkezett, Miután azonban Lengyelországból olyan híreket hoz tak, hogy ott szórványosan ugyan, de lifuszmegbetegedések fordullak élö, Szolyván járványkői házat ren
dezlek he. Megkklnlejíe a k&házaf Perényi Zsigmond báró, korraániir biztos is, aK melegen crdeklódoit a menekültek ellátása iránt is. A menekültéket a Vörös Kereszt vette páitlogá&ba.
Munkácsi jelentés szerint gépkocsin \'tengyeiorsiegből odaérkezett Biblu Alfréd, Lernherg vajdája Is. A Csillag száltóban b rélt szobát, ahQl éjszaka fóbelMe magát. Azonnal meghalt.
Uillamos húztartúsi KüszniéH
mindenkinek DM szem!
TMhwnnAk
Vasalók
Kenyérpirítók
GyorsfSsSk
Ká«sfö«6k
íróasztali lámpák HapHulatlámp*k Modern falikarok Olwasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választókban
kea*ye$ részletfizetésre js
DmVAVPi.OY1.nel
Sugár-ut 2.
ttOJ
f^agjfkanlzsa megye) ,yáro, .pQjEármeslcr^lOl.
Tárgy: Hftzl IjelqgAp^U»! lanfolyarii.
Hirdetmény.
A Vöröskereszt Egylet nagykanizsai FÍÓklá a városi közkórházral karollve 2—.4 hetes házi betegápolási !jníulyauiui, ezt köveiden pedig (!(ikéntes Jpojónöl tanfolyamot jen-dez. Az altadnos helyzet megkiva^a, hogy a város nöi tirpadalma minél nagyobb számban sajátosa el a szük-Béges ismeretekéi, ezért kérem\', hogy a tanfolyamokra minél többen jelentkezzenek. Je|en.tkezi)j lehet dr. Bit-tera ZiqUári ha^ági orvosnál f. hó defttán ,fi óráig, oapqnta 12 és 1 óra, .valamint 5 és 6 óra közöl! .Sugir-ut I sz. alatt (Telefon 302), aki a részletes felvilágosításokat is megadj,!,
Nw^jzsa, l\'J3g. szept,„18. .Dr. Krítky ISty*fl
¦ VürittkensKt hcl>i llíikUnak \'ettiöke.
Állas
Némel í. llanda H...I9..6 alliit k(-
to«» beHróoől telvcKíiili okto-tK» l-re. -Pillo., Smébet-t(r Í8-, 1». em. •
adás-vétel
««*ll|ir*at, 80-100 llltroel H
•«ai-,»waii*<f»«, iiuíuiii, <i« |« iii<-
fotbwj Itfftt, kcfíMk jatgyílolrc, Clm a ilaoítífp.
Alig haaigill HIIM e!.dö. Sickcrci
Jez«#.üicfl 17. ......1
V»pr4wlMl, baainált állapotban magsa árért vásárolok. Havas, Deák-tár.
•cíemegekereitrcdoníf, Sugár-ut xj. •
Tisxls lUfliei-
Jő illapotbaa levő ü50;cs Ssipiea .asa» t*rfc*réhpái> igen olcsóért\'eláaó Schle-slngcr üyulti vaslíeieskedönél, Nsgyksni-aián •
Jékatban levő, használt gyermek SBnrt-komált vennék. Rákóczi-a. 22(*. pT *
_ j4r<AS.-ÜZL|STHELVISÉ0
HéPomauiobaBi magánház oktőbar «gy aovtáiberrs kiaaé. Bsbochiyn, 28. *
!ral. hold 880 rát aiíp prtaháizal, 30 h. „ vál e. Idd \' taVmisut «tálalo. BJvtttxt dt. Kovác. Láarl* Irodádban, Nagykenlzaa Horthy Mlklóa-at IS.
-\'-rr—r-rr—rn—r
Témjhépmmtk llgi.l.x 1 Márkái
gépak, lllrbtk, lemeaak, Oaplrok legolcrfb-ban, kidolgozás legaiebocn Vaatagh folo-¦ aákllilcláa l»boiati)rlu(übj[i,l\'S ul 10. 1815
Birdamali Diai. m klr. •«•ti Ffll»,ol*l vÍRzell Ja«,.r Ut-«*nii-S lonyora tariltvínyokflt vállal Cen-gtry-ul 18/b.
ini.M KOZI.ONV
POLITIKAI fdAPILAf.
>MNl>t: ¦iá\'lria\'Wf-T.\'N«w)iaaU»". fclclöa-kludó : Zalai Károly. Nyomatott, a „KBxoaxrtaaásI H, T. Narjykanliaa-\'
ayomrlá|ábaa Naoykaaiiaan. (NyoiuJtUlrt Molí Zalai Kani,.)
Ám 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
m o *l I t i k a I napilap
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Elóllzctfef ira : egy hór» t oeogö 40 filler. Siwkeiztftségl ét ktadöbivauü te&oai 7& íz.
i magyar föld ügye
Aje uj fcUdbirtokpoUttkai Javaslat, amelyet vitéz gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter a napokban u képvisjelöhnz asztalára helyezett, olyan nagy Jeten tóségü belpolitikai esenilény, msá vé\'cményílnk szerint gyökerénél fogja meg az önálló kisbirtokok szaporításának kér-déíét. A TelekÍ-konm|ány örök érdé-mie lesz az, hogy ezzel a javaslattal elő tudott állni akkor, műikor Európa nagy országai háborút viselnek egymással s a nyugtalanság és izgalom felhői usv^zák be a kontinens egét. Eléggé fel netQJ értékelhető súlya van annak nemzetünk fejlődésében, hogy Magyarország e vészterhes napokban zavartalanul dolgozni tud s olyan problémákat old meg, amelyek messze Idők in tgyar s »r-sára is kihatással vannak. Ilyennek tekintjük elsősorban a magyar föld arányos é« igazságos /megoszlását szolgáló, imkuár a parlament e\'é került földbirkflcpolidkai javas\'atot. Ez a javastat, atnfily az egész ország köz vé\'emén yenek hjclycslésa mellet l bizonyára jwmái\\jsBii törvényerőre zunelkedik, nem fokiad il-uiii légkörben, nem a demagógia uszltó és mindig feljebb licitáló szel lemében születik meg és biztost jobb Jövőt az arra érdeunasek szálújára, hanem gondos t előkészítés után szociális és gazdas\'ági szenipou tokát szeun előtt tartva, egyéni és társadalmi igények mellett főszempontul tekinti a nemzet érdekét. Mert ami\'y mértékben nemzeti érdek az, h*gy a íendV\'IkCzéaünkrc álló korlátolt területű in^gyíff föld igazságosan oszoljék Imog s annak megmunkálása ¦ jövedelmezővé tétele érdemes emberek joga legyen, époly mértékben fontos az, hogy nemzetgazdasági szempontokat tekintve, (mentesítsük nemzetünket olyan közgazdasági zökkenöktt\'U, h| melyek termelési politikánkban káJ •it« hatásokat támasztaná mik. A kor-pnriny földbirtokpoliükai javaslatét\' amely két fontos szemponton nyugszik : a kishaszonbérleti rendszeren, és a házhely rendezése, - Igen széleskörű közéleti vita előzte meg. Vol tak, tagadhatatlanul, tulz<itt igényeK. Voltak olyanok is, amelyek több földet kívántak szétosztani, mint a mennyi a szükreszabott magyar területen egyáltalán ftífklhetö. A kormánynak es elsősorban vitéz Teleki "Mihály fö\'dlmjüvelésügyi miniszter-) nek serpenyőre kellett fenni egyrészt az ország termelési követelményeit, (másrészt-a kielégítendő «zo> clális és gazdasági szempontokat. A két mérleg fogásának nyugalmi hely zete szolgáltatja azt a biztos mfegol-dúsi lehetősedet, amieiyik A kiegyeli--suiyo»»tbságot biztosítja. Igy történt, hogy az időszerű javaslat mintegy másfélmillió kat. h>Mat biztosit föld birtokpolitikai, legnagyobb részben kishaszoubéHetek céljára « niegidja a uuódot arra is, hogy az érdé-Imtes klshajizonbériők a haszonbérlet ként birt földet tulajdonul is iiMg-szerezhessék! Már első pillantása
A német-orosz demarkációs vonal hosszában megújul a lengyelek ellenállása
A tíznapos tomasovl csata a németek győzelmével befejeződött — A Visztula-kanyarban eddig 170.000 lengyel foglyot számoltak össze — A nyugati fronton megélénkült a tüzérségi párba] — Varsóban utcai harcok vannak a lakosság és a rendörök közt a város
átadása miatt
Belgrád szerint Olaszország megerősítette a Balkán és Délkelet enrópa semlegességét
A tegnapi nap világpolitikai ese. menyei közű" két érdekes és cl\'en-tétes je\'envéget kell megemlítenünk napi Összefoglalónkban. Az egyik az, hogy
hivatalosan befejeződött a lengyelországi háború.
Ami még a jobb sorsra érdemes ten-gyei nép uniirudék országrészében ¦ fővárosa körül folyik, imár nemi nevezhető háb>runak. A hnásik esemény
Ohsmbarlaln angol miniszterelnök beszéde,
aki kijelentette, hogy a háborút tovább foiyjiatják, sőt ha Igazak U| jóslások, nyugaton tulajdonképpen
csak miost kezdődik a nagy. összecsapás.
Az angoi .miniszterelnök beszéde során kijelentette, hogy »ha nem 1* tudták [megakadályozni LengyelorJ sziig leveretését, legdább biztosítékot adlak néki, h \'gy nem feledkeztek meg kötelezetségelkröl és eltökélt szándékuk, b>gy a küzdelmet tovább folytatjók-. I
Az angol miniszterelnök harcias bestédéhez. csatlakozik a francia sajtó Is-és hangsúlyozzo, hogy Hitler világuralmi törekvésének véget kell vetni. Ezért a nyugati nagyhuta "uiiok többéves h?)rcra készültek fel, m,ert_ b>gy mikor jön el a döntő les/úmu-lás órája, nem lehel tudni.
Német, lengyel és orosz harctéri jelentések
A harctéri front anegji-itkult jeter téselbői a következő helyzetkép alakult ki : ;
Varsó szllárdiui tartja mjagát továbbra is. Mbit Varsó II. rádió közölte, az ujabb német támadásokat visszaverték. Varsó parancsnokának! szikratávírón továbbított je\'en léséből kitűnik, hogy nyugaton és északén szui\\inyharcba bocsátkoztak a Védők a németekkel ós megerősítették állásaikat. A lovasság ellentámadás során több német harcikocslt zsókní.i-nyolt. hamm , nehéz és több\' könnyű gépfegyvert is zsákmány J-tak. A védők elszántsága továbbra Is változatlan, - mondja a jelentós.
Varsón kiyfll (még a Hela félsziget
védőrsége tartja magát c elszórtan néhány töredékcsiapat. A visztulaf kanyarban a tu\'erő a bck^ritelt leni f^yei sereget (megsemmisítette. A némtet hadi jel, nftés szerint 8 napig hősiesen tartották mtiguk:tt a íengye-. lek. 9 teljes és több töredék had-* osztály : 106.000 ember került itt fogságba. A hndizsákimány igen nagy.
Az oroszok is folytatták előrenyo-uikulásukat és m>st már majdnem! mindenütt találkoztak :i német csa-i pat\'tkküi, amelyek visszavonultak b demtarkációs vonalig. Az orosz jelentés szerint Gn>dnó és Lcnibcrg, vtsiojmtlnt a közbeeső területek dk, foglalásával 3 lengyel hadosztály és
két lovasdandár : kb. 60.000 ember kerü\'t szovjetkézre. A hadizsákmány 280 löveg és 1*80 repülő.
/Vomán-orosz tárgyalótok kezdődnek Bukarestben
A román határ telje* szovjet megszállásával kapcsolatban jelentik, hogy a határt tetje-en lezárták. H román orosz tárgyalások Bulu«*test-ben ke/dő*tiii\'k m.ajd meg.
CzernowitzI Je\'fcntés szerűit
Kaletgalloiábsn ukrán szervak alakultak,
hogy az eset\'egcs lengyel csítpabikot feltartóztassák, hu Románia felé akariuínak áttörni. |
Az elfoglalt Ukrajnában és Fehér-oroszországban a helyi
szovjst-szarvek megalakítását megkezdték.
A Romániába menekült k-ngyel tisztek civilben parisba ukarnak kijutni. A román kormány az utlpupl-i-okkd rendelk<zőket elengedi.
Parisba akar menni ¦ lengyel kormány Is, ott alakulna meg az uj lengyel kormány, amely olyan teríl\'etenkívüliséget élvezne, mint a világháború alatt ¦ belga kormány Parisban.
A francia fővárosban folytatott
dlplomáoiil tárgyalások
tartoznak még\'a nap krónikájához, amelyekről azonban nem udtak ki jelentést.
a Javaslat igen fontos részének tekintjük a házhelyszerzés előmiozditá-Kának törvényes körülményeit. Azt ehhez fűződő fontos közegészségügyi és szociális szempontokra tekintettel, a törvényjavaslat kötelező-testi az áteng dést minden házhely céljára alkalmas bi\'tok tulajdonosa* val szemben, ha az átvétel készpénz ellenében törtéaik. Csupán azt a anegszoritákt alkalm«zzai hogy abban az esetben, ha olyan földműves köteleztetnék lng.itlanán:ik házhely ct\'tjának való átengedésiv, akinek az átengedésre kötelezés után nenn mNnidna 60 kat. hold földje, öt-css-Kingatlannal kell kárt-akuiítanl. A .javaslat világosan intézkedik afelö\', hogy az egyes- földbirtokokat .uj*-!
lyen sorrendben lehet birtokpolitlL kai célokra igényb? venni. Kezdődik a zsidók mezőgazda-ági jngat\'aiiain, íiwjd elsősorbon szájnbavehetik a jogi személyek tulajdonában lévő földek, az ujabb Szerzésű ingatlanok s c-sak utolsó sorban az egyes család dokkal már szinte összenőtt Öslbir*) tokok. Igen fontos a javaslatnak az a s/eUem>\', amely érinietleníil lnigy-Ja a niVagyai- szi\\ekben éJő i onnan semíniféle e-szmeáitimUitbt^ soha ki nem irtható magántulajdon elvét. Nem ingyen föld osztásról, tej hát a nemzet értékeinek kusza széty zjlálásáról van itt szó, hanem, bök csen és alaposan álgondolt evolul ciós, tcláijs és g i/d i i\'mp itilikal aktusró\', amelynek szellejuc a mai
gántulajdon szentségében gyökerezik. Igazolja ezt aZ, hogy az átenge-désie kötelezett tulajdonos átengedett ingatlanáért valóságos és teljes becsértéket, ilk-tőleg haszonbért kap. E szük keretben nonV lehet c negy-jeientőségü i\\\'f»rm minden passzusát részletesen feltárni, de mint a magyar belpolitikai élet egyik legnagyobb jelentőségű tényéiv ísnié-í telten visszatérünk s vázolni fogjuk egy ítészt annak tartalmi részét, de kl fejezésiv juttatjuk « Wtanbngulati felfog-ását is, mint a közvélemény álláspontját, ami bíz*»nyára érdekelni fogja azokat a köröket, amelyek é nagyjelentőségű javaslat elkószitó-sévei é-s niégoUhTsrajutfcitdsávál her-viadlKitatlan érdemelhet szereztek, j
ZALAI KOZLöMV
1030. tzeptempcf M
;A diplomáciai front egyéb eseményeihez tartozik a litván követnők) Molotowal folytatott taitácskozá>-e Is.
Hitler a Ribbeotrop inieghivásáia
Nesnjíloi-szágbía érkezett Japán bontokot és kíséretet fogadd.
tá-
Ma déli hadljelentések
A Hírlapon tomasovl csata befejeződött - Nyugaton tart a tüzérségi párbaj
szeptember 21 |
A véderő fdfrar*uoSjwk«ág ma délben kiadott hadi jelentése szerint
a Vlaztula-ksnyirban
bekerített lengyel Sereg lercgyvcrzéV-se 6* a foglyok c^s^zámolása még nem fejeződött be. \'legnap estig 170.000 foglyot .száiuiultjk össze, de cz a szám még emelkedik. A hndi-í zsákmány itt S20 ágyú vs 10 tank. A kilenc teljt-s és tiz töi-edékhad.>*z-tályon kívül ha rum jovasdandárküz: dött itt 10 napon át. Délen erős harcokban \' i
Tomssov környékén a sokáig ellenálló lengyel j* reget fogságba ejtették. Tizedike óta itt 70.000 fogoly, 108 könnyű és 22 ne-hézágyu került német kézre.
Qdynla kö ül
360 tiszt, 12.000 katona és 10 ágyú H zsákmány.
A lengyelek most már csík Varsóban, ModHnban, Cont-Karwaljanál B a He\'a félszigeten hurcolnak.
Nyugaton
nyolc repülőgépet és húnnit megfí-gyeiő léggömböt lőttek to a némc, tek.
Holnap a vezérkar összefoglaló jei leiilést ad ki a lengyelországi harcokról, — mondja u német hadija" len lés. (
Paris, szeptember 21
Francia déli hadi jelentés r^rmt ¦ fMatkeaésbeii vannak a. csapatok és mindkét részről élénk tevékenységet fejt ki a tüzérség.
Megütközött Varsó lakossága a rendőrökkel, városrész lángokban áll
több
Oem<1"Itz) szeptember 21 Varsóból ke-Uioutin érkezett érite. sütés szerint a lengyel fővárosban a város átadása könji komoly ellenié-, tek és harcok vannak. A tőüneg meg támadta a rendőröket az utcán har-
colókra az ablakokból égő rongyokat dobá\'tak. Néhány petróleumos hordó is felrobbünt, amitől több város* rész lángokban áll. A tűzoltóság vízhiány uniatt tehetetlen.
(Folytatás s a oldalon)
A nagykanizsai érdekképviseletek értekezlete az ipar jogosítványok revíziójával kapcsolatban
Fontos értekezlet volt tegnap I városházán dr. Ilegyi Lajos főjegyző elnöklete alalt, Bt vr.iU.ni>.il, kö-lelező bejelentése, iUVUe Qz iJ>arJogq-sitványok revíziója agyéban. Ai érte. kezleten megjelentek a llaross, az ll*rtestülct és a^ üMKíi képviselői.
I)r. Hegyi főjegyző ismertette n vonatkozó rendeletet, majd megbeszéltek tizokal a módorirtokat, amcjyck hívut-va vafcmak a bejelentési ivek pontos kitöltését 6* rnvaruuanságát biztosítani. Fipknek kitöltése ugyanis nagy körül tekintés l és u törvény rendelkezéseinek alapos ismerelét igényli.
Számos felszólalás után inegásto. podlak lobbak között abban is, hogy
azoknak az ipurígazoIvánnyai bíró érdekkéj) viseleti ;.i i1.. akjk ene megkérik érdekképviselettikel, Oz. érdekképviselet fogja kilöiteni a l»ejc-fentő ivei.
A bejelenteti kötelezettség beiiride-
jc oklóber 15.
A hatóság felhívja az érdekelt ke-reskedüket és iparosokai, ltogy a |>eje-
lentési köti gül.....k minél előbb
tegytenek eleget, mert annak elmulasztása Ox ij>arjogosítvány elvonásai nMjB maga után.
ligyébként a város ebben flz ügy Len falragaszok utján is értesíti az érdekeitekéi.
Milyen okmányok kellenek az október 15-1 bejelentésekhez?
iA zsidótörvénnyel kapcsolatban, mint ismerotes, 11)39. október 15-ig feleké, zeti különbség nélkül minden kereskedőnek és iparosnak az íparigazolvá-uyáról, értelmiségi alk«innzoUairói. basznolhajtó jogos itványárői bejeién, tést kell tonni, üJeive tmn bajalapté. se ken szániiazási adatait \'meg keli adni. lizeukivüt $x értei miségi alk4|-mazotlakrói Személyi lapot, kell 1 iektehii.
A szükséges személyi okiratok idejekorán való !>..,•¦! /!¦¦..- céljából közöljük ,hogy annak, aki 18115. október \'T. napja előtt u keresztény httfelekc-¦I tágjaként született, elég a saját születési anyakönyvi kivonata » annak, aki 1895. október 1. után született és ö maga, valamint síüiea is a keresztény luUelekezet Uigjnikéut szüleltok, elég a s«ját, valamin szüleinek szíue-tési anyakönyvi kivonnia (keresztlevele).
/¦•ül. n-i|> tekbitendö személynek okirati iga -11.i-. csak abban az esuiixii szükséges, h.i kivételezettek közé számit (pl frontharcos, hadirokkant,), tizeknek uz erre vonatkozó iratot beji be&zertöüi.
Ertahuiségi alkaJmnwttaktóii is a tentiek figyelembevételével keM ok-
iratokat lekérni és ezért már mbst fel kell liivni uz értelmiségi rnjunkakörbeii foglalkoztatót\' alkalmazottakat, Tiogy a sicniélyi iguzo/áshoz s\'zúkséges otür^i-tokat szerezzék be.
Az eljárö Miutóság (konuányhizlos, iparliatóság, pémügyigiizgatoság) ter-mésíebcscn a bevallások benyújtása titán a közölt adatok igazolását a fentieken lulmenüen kérheti, ezért ajánlatos a lesíárnmzási okinünyokat áltu-lál>an moí^rezni Cs rendelkezésre tar. tani.
A Jetenyel utbiztos elgázolt _ két kerékpárost
Két gázoló kerékpáros felett Is Ítélkezett a törvényszék
Magyar László idényei törvényhatósági utbiztos Nagykanlysóról ha-|
zafeié tartott autóján Letenyére, Autójában négyen ültek, A* orszég" ufc">n teljes sebességgel haludt, wni-saeiulejött BtépItfOOC^Avttl három ke-rékpár..s, elöl Dávid József, litanfl Horváth Ferenc és DervaJfcs István.\' AHitólag n ííét utóbbinak nem vojt kivilágítva a kerékpárja. Magyar az autóval elütötte H >rvaQmt é-i Der-vallcsot, mindkettő sulyosibb sérülést szejivcdett és be kellett szállítani őket a kanizsai kórházba.
Magyar László a fo^ényszék elé került g-ndatlanság miatt. A törvényszéki lárgyalá^»n Magyar azzal védeke/ett, rK>gy a kerékpárosok az ut szabálytalan oldalán rütladliik. A kerék párosok viszont az elk-nkezőt igyekezi.k btzonyillani A bíróság a
tényállás tisztázására ¦ biz^nyttas ki egéiszltését neiidelte el és a tárgya-. Inftt elnapolta.
Peszleg Janosné a szécsiszl^il uton haladt kerékpárjával és eközben elütött,\' Kovács istváiiné Jctírka-ikiódi assz/rnyt, aki bokáját törte. Pesxlegnét 50 pengő pénzbüiitetésre ítélték iH \'üs.iií -i i. Kovácmót kárléritésl Igényé\\ei polgári per^e utasították.
Fullér Istviln 28 éves borsfai lakos keix\'kpár.ui hia\'adt a sonnuási uton, közben Szabó Katalin nevű k-ány-kát elülötle. A kislány lábtörést szenvedett. Fullért a törvényszék gondatlanság miatt II napj fogházi a és 28 pangó kártérítésre ítélt- jug-erősen.
A szerelem furcsa jószág... és sokba kerül, kinek börtönbe, kinek pénzbüntetésbe
író tollúra való ténrui. A nágyka-izsai törvényszéken történt. Az egészet Aiunr kMatna indította utunk, azonban a tapasztalatlan, fiatal, ieány-szencp\'ö olyan útra sodródott, amit a büntetőtörvény tilt és igy vádlottként állott a Mrosugelótt.-Ugy történt a dolog, hogy Nagjy KatuHn fiatal nübsildí leányzó sze-í-etmes volt Doin-jiln Lajos tapolcai tüzérbe és szerelte volna, ha minél előbb unegtartjá,k az eljegyzést. Hiv^ ta is többször, >r>gy látogassa mOg. de a válasz nníndig az volt, hogy n«m lehet, nein kap szabadságit\' 4 Egy nap azután gundult n fiatal Dotn^án nagyot és merészet, k\'\\-*\'let irt Tapolcáról szerelifcM\'ének emigyen :
•Kedves Katuskn, küld] egy tá,v-lrat)t, hogy anyálni beteg, hogy szabadságot kaphassak és akkor (megtartjuk az eljegyzésüiikiít*, stb... «
Kétszer sem kellett ezt e szierpli mes leánynak raondkoü, 19 éves leányszifrével fogta magát és1 meg-szövegeztett*\' a táviratot, amely sürgősen hazahivta a vitézt sédesatiyja súlyos betegágyához.. Oak termije^ szeles, hogy katodájéknak ís van bzÍ-vük, tö!eg ha az édesanyáról van szóés Doniján két napi szabadságot kapott. El Is utazott, de neani »a be-| teg édesanyjáh-\'z*, hamam " menyi asszimyához. Multak az órák, elröpült a két nap szabadság is, de n két Hátai szerelmes írem tudott mag válni egymástól. Most meg Dómján küldölt táviratot feletfrBCjhez : »éde*í anyájin áliupi>tn súlyosabbat fordultt
Ingyenes német nyelvtanfolyam
Avármegyei iskolánkivüli népművelést bizottság a Nagykanizsán az elmúlt években renáesett német nyelvtanfolyamokat közkívánságra f. évi okt. 2-ánuJbÓl megkezát. A résztvevők számára három tanfolyam nyílik heti 2—2 órában. Kez-dőkéhétfőn ós csütörtökön este 7-től 8 óráig, a közép- és erős haladóké kedden és pénteken 7-től 49-ig, a Rougonyi-utcai elemi iskola földszint 1. ük. termében. Beiratkozni az órák előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, csupán beiratási költséget kell fizetni (6 pengő).
kérem szabodság»an megTtosszabbí-* tását<. A távirat további hárorurna-i pot erexlményczett.
Ain a fiatal pár nrég a három nAp, nuiltibi Is annyira megfeledkezett a határtdőri\'ii, hogy Doffriján egy nai pl késéssel jelentkezett c-sik szolgái lati helyén.
Most már aztán ak/trhogyhii ité( vaszkodott is Annor őistensége, az igazság mindennél eröwbb : n sze-| reJmiesek furfangja kiderült.
Nagyon súlyos árat fizetett DnmH jáu Lajos a barnM sürgönyért, hat havi szigorított börtönre Ítélték. :
Megbiduit az eljárás Nagy KataJ Mu ellen is, aki az elsó sürgönyt iui dltotta útnak. Vád : »katoiiai egyéJ nek szolgálati kötelez.ettség nlól való kivonása*.
Most tárgyalt.i ezt az ügyet a Morf káiy-lanécs. Nagy Kató elmondotH mindent őszintén, kertelés nélkül, aa ö 19 éves ieány-szivéwl, ugy, ah.>gy; történt. Megmondta az Inditó okot is : nagyon szerelmt-s v«lt. Igen, feladta a távímtot... de nem gondol-f ta, hogy ez olyan nagy baj...
\\\'Adbeszéd. VédeJemiL Elhangzott az iléiet, tHnely tele. volt Jóindulattal a bíróság részérői is. Nagy Katalint 80 pengőre ítélték »szjnlelés vétsége* miatt. Kató re^etelcbtai fogja törleszteni a büntetést. Jogerős azi Ítélet. I f [
Az ablakon át az őszi verőfény! szórta sugarait Amw fiatal áldoza-« tára. | \' f 1
A mai lzffaluas élet küzdőiméiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül már idültté vált székrekedésben és ennek következtében mindenféle emésztési nehézségekben szenvednek, igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kis pohár termésxetes „Ferenc József keserüvizet, mert ez az ideális hashajtó összes jellemző tulajdonságait egyesíti magában. — Kérdezze meg orvosát I
Esőköpenyek
nagy választékban
szomolAnyinAl.
|#3G. Mepteraber 22
N é mH tor»xá tLb art
celofánba töltik a hurkát meg a kolbászt
(V. V.) Érdekes jelenséggel tolat-Jnimiik « háborús helyzet kapcsán a német eJeki*i».si fronton. Mit is. mPietes, a iMMét nép inén nagy kolbász és hurkufogyaszt\'., u húsételt nagy snízaléklian kolbászam formája-bon fogyasztja el. Természetes, fogy emiek következtében a levágott állá. tok bélmcnnyisége nemi elegendő, így wagy külföldi, devizát igénylő bíiljo. hozatalra szorult mihdaddig, inig fel pcm talállak a hygenía és praktikusaiig sícmpontjáből a U-rmcszclcs Ih\'1-1«i öosro som hasonlíthatóan előnyös lelofán bck-t. a killffóWi propaganda tcrmösttesm ezt is igyekszik kihosz-niilnl Németorsw\'ig ollen, m*g most a háborús késiiethahnozás mulatta meg hogy inonnyivel jobb és praktikus* bl> a iclofánnak ilyenirányú felhasuiá-JásB, münt » Scrtnfc/etes bélé. a pcné s>odés tökéletes kizAnfea ós a/, egyen-lő elositás icl»elő.yíge, az időjárása iteai érező és tmís cikkek -szagát, izél út nem vevő celofán bél és pakkolás, a( adagolás egyszerűsége odavezettek, •jogCy a IMbWM cs*C* celofán boritá-su árut vesz Ét. Napont* fáthutvjcie..
uet, amikor « háti asszonyok a ler. més«ct«s bélbe tóUóU kolbászom helyett cek/ián-belbe töltöttet követelnek a iK-ntestöi, mert «niuk tisztasága vitán lelftlálbV Vitliatbm és légmentes Itakkolást biztosit, hosszabb és biztosabb oltár nsl eredményez. Nyersanya. ga minden álfc%nban biztosítva van (icUnloro ía> és például sem Bégy, sem más élősdi nom talál felületén alkalmat! Itctyet petéinek (erakására Így, különösen a primitívebb vfsro-nyok mellett tárolt hiisnem\'a (falusi s/.atrk* .kantinok ttb.) fokoz.it! »l>b megóvására alkalmas. A fronUatonák ellátása szeni|k>ntjiH)ól éppen « létfy-veszély az egyik lényeges SiCmpOn*, tiliol terniésíelcsen ne-ml \'elmt oly*n körülmények között kezelni a húsneműt, iii\'.ui a h«z.ii lientosboltokban.
¦Mié* jWWWj
GsOtörtÖk
Állandó wflMraiiwok hélkÜximpokoti Burlap«*t I. Miaoráa
B.45 Toro». — Hirsfc. — Közlemények. — Hanglemezek. — 10 Hírek;
— 11.10 Ncmuetkózi vizjelzös»>igálat.
— 12 I lar.iiigs/u. — Himnusz. — Időjárás jelentés. - 1240 Hírek. - 19.20 Időjohés, idő járás jelentés. - 14.30 Ili. refc, _ 14.43 Mflsoris mertetés. — 15 Arfolyamlűrek, piaci árak, élelmiszer-arak. — 16:45 Időjelzés, időjarásje-Janté-s, hirek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 19.15 Hírek.
— 21.40 Hűek, időjárásjeleotés, liirek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 22.40 Hirek néniét, olasz, angol és francia nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 -Ambe inÉg ma ís Örömmel Uneolunki Meoseki-UeikiprOclit .Rudolf és Polgár Tibor kéUongorás jaznnü-soj*. — 17.50 Magyar-orosz .féJójB,
— 18 Ltod vai Jóska cigányzenekara.
— 18 Kertészeti Időszerű tanácsadó. — 19.25 Respighi: A madarak. — 19.43 A népek csatája. Dr. Váczy Péter elü-•dása. — 20.15 OpexettrészleteV.
22 Normand fjefanlunt zongorázik a magjar—angol művészedére keretében.
— 23.05 Síirai Elemér ós cigányzenekara.
BUDAPEST II.
* 18.30 Angol nyelvoktatás. — 18— 19.14 Gigli .rilindaiokat énekei. — 20 Hírek — 20.50 Zsámboki Miklós gor-donkáqk\' .mi mi.iIím-hIIií. — 21.15 Tánrlemerek. — 22 Időjárásjeleniés.
BBCS
18.30 Esti Mao. — \'\'ii Hangverseny.
— 22 Hírek. — 22.30 SaopráQ év zon-goiaverseny. ~ 23 GjféJii Itan^irefsony1.
Péntek
BUDAPEST I.
10.45 Tanulmányúton angol csavargók kótótt. - 12-10 Rácl Zsiga cig.uiy-icncttara. - i;t.*jo StliyininPt MikIVs tánocnt\'karu. 16.15 nWktélóra. -17.15 A mftairi csata. Suhay tusié előadás". 17 40 (lommá : l\'ausi baíottjene — 1K S[Kjrtkőzleméiiyck. — 18.15 A lládió si*lon«.*nck»ra. —19.25 Boldog szerelem. — 20.10 Moilem ina gy*r miirsika, \\ Buda|iestl HRUfivcr-hCiiyicnckar. — 21 Kuhigyi negyed-óia, — 21.15 Tímrlcineiek, — 2S Doluiímyí Emö zongorázik. — 23 Ma-
gyar F*rkó énekel, F«rkas Jenő cl-
ganyíCnekara muzsikál.
BUDAPEST II.
¦ 11) GyoNtré tanfolyam. — 19.25 Mo-jajt müvek h«ngk|niezröl. — 20 Hírek magyar, szlovák és nvagj-ar.orosz nyel. ven. — 20.20 Síílgyi Kálmán énekel zongoraktséiettcl, — 21.10 Budapesti Hangverseny ZejaeirUr., — 21.15 Idő-járásjelentés.
BÉCS
18.50 llirck. — 20 Klasszikus zene. 22 Hírek. — 23 Éjféli hangverseny. t,
Amiről az újságok imák
Lengyel varosok
C/Cnszlofliova, a Fekete Mádon nája révén világldrfi bucsujár\'i liely. Legutóbb a kanizsai h\'Mllór ténclmi kiillütuson-láthattuk a kínét. Ebből azt kovetkeílellem, ltogy Ciensztodiova már a világ, háborúban is szejopet játszott, hogy iiülyent, bovalloíni, nem tudom. A oenszlüchovai bucsti napján Talóságoa népvándorlás indul meg l,engyek>rsiá*í m nden tájáról a htm kegybely felé s a hivők s/ázezrel ImtTiUiftk le Uy«nkor a fclmula\'otl Fekete Madonna elotl. Ezt a fekete hinusu M*4oBB> ké íyet a Yama Ikíra |>Üosren\'iÍ ko-loslorliaa Őrzik. a kolostort még valamikor az 1300-a-s évek végo felé niagv-arországi pálosok alapították A képhez mcgszáinlál-hatallan csoda fűződik s ezért minden lengyel köt*H>sséflének Utrtji\', hogy életében legaJábbegv-siOr részlvegy«Sn a czensztödiovui bucsun, amit Márt* i\'mnepén, »op-tember 8-ác u»rt»nak\'.
Az idei inicsu elmaradt.
Vörsó. Itl üziilotoll Marié Szkfo-ilovszka és itt is ézevtségizett. | tána Périsba kóHo-töt\', liogy lanut-mán>ajt a SorlxmCn folytatloissu tovább. MOrje S^klodovszka nagyon s.cgénv leány volt és ezért ncvclöoöi állást vátlalt, de a )UW. fíatalnro \'..cn-lm ¦¦. lett h sá|>ad( arcú, égószemn lengyel leányi) i l igy liumarosaa mennie kellcll innen. Ekkor a Sorbonne vegytani intézetében vállalt uzorgai állást, csadluigj\' ¦ tauuhnánvait D*> kelljen rél)>c*BakiianLi. 1911-ben megnyerte a kémiai Nobel-dijat, de akkor már Madame tainevolt a neve.
a rokonsága ma is Varsában él h « Mii.Ujn válságos napok alatt biíonyára ók is knlya meg macska hússal táplálkoztak.
Ixidz. a tavat^j kári>áuil)ui harcokban részhett az ogyik rokonom is és onnan megható éltnó-
uyokkel megrakodva téri vissza, legkedvesebb Cm léke egy óeskn kis cédula, rajta pár szó: lAdftn KovaUzky, Lodz.. A lengyel--magyar li«l:ir átadásakor, a lengve\' katonák lelkesedése reirhatatlfti volt. Hangosan ujjongva futóitok át magyar területre és ott torra ölelték, csókolgatták a nű katonáinkat. Az éti rokonom nyakába is borult egy s mikor elváltak, megadta a címét. Aióla l^odz szeirWf-tyes ügyünk leli, iigununk a sorsa mi«tl
Vájjon éle még AMnl Kovalszky, a vidám, mbsolygós arcú lengyel katona ?
TKmow. Itt született a székeljek bálványozott hőse: Bem •pé. (lyülólte &t oroszokat és az osztrákokat c-s »e éfctél unnuii áfiioz-ta, iMigy «z őrök ellenség ellen kurd jón.
Virágos után Törökorsiáglta ine.
nekúlt. Neki jó volt, volt hova
niCmiknlnlc. Késíú honfitársait már alig-alig fogtidják be VIhIioI
Krakkó. Pilsudsky sirj-n ai elfoglalás után auumétjA kapott.
LE«t német részről meg is érdemelte, mert Bz 1933-as évi feuiíycb nemet szerződés *z ő műve volt.) Iie Krakkóban még .sok nevezetes sir \\W a* övén kívül. "Itl liyug-
sdk i..i»i.ck kózőti iiatiiory István
is. Ez a sir nem kapott semilycn niepKmlékOíést most, de c/ aligha biíntju a rengyeJok egykori hon srCrctclt királyát, hisz Soha sem volt német-barát.
Vájjon ha most élne « lengyelek Jókaija, llenryk Sienkiewicz, a Nolel-dijas irö, k\'nck tette volna [el e válságos napok kitöré>c előtt u kérdést: — Quo vadls, Domine f Mert \\alakjnek valakiliez fel kellett volna-tennl I
PORBAY ZELMA


• Őszi - Téli i\'i 1\'.. //. / i/o II S Al/Hl megérkeztek.
k népegéBzségttgy nemzetvédelmi Jelentősége
A népeség trrrei*iy|seg é« minőség4 bell szaporodásánnk »¦/. előmozdítása* íinindeukor állampolitikai feladat volt. Már a legrégibb kultúrnépek (az indusok, assyrok, egylphanlak, in.ijii irésőbb a görögök, romaiak) Is felistmerték, hogy a/, állam csak nk-kor nyugodhat bizton alnpokotn, c*«kJ akkor fejlődhet és virágozhat kulturálisan, Hiizdaságilug, tArsr.daimUl^ ós katonailag, ha miné\' több nzi egészséges polgára, minél nagyobb az eHészsépes p dgárok szaporulata s minél kisebb a testileg és szellemileg I\'".l:v iti\'k\'iMikn.ik, ;t t.í i -\'d ii. .ita
elletaíi munkokerülőknek, buiiőzok-nek a száma, A testi és szellőiül egészségre vétó ösztönös és tudatos1 törekvést snár e kezokítleoes kultúra-1 I|s és lársadabni viszonyok között élő népeknél Is megtalálhatjuk. I
Az egészséges (imberek nagyobb leljesitoképessége az állum szemS pontjából több produktív i ¦ m.-\'u ^ihunkát jelent, az egyén szeni«>-mz-< jábó» pedig nagyobb kereseti lehe~ tőwcget, jobb kulturális, táisadalmi és Igázdaságl szinvonalat, étetlehotő-séfíet, kiegyt-nsulyondt, m*\'gcléftteo!tt, egészsézjes «letsz«ruléletet s biztoa aiaptikon nyugvó c&dádi tűzhelyet
Ha testileg és szellemileg eiíéuM sége^Ií a p«iÍgárok, akkor az állami is több katmát tud kiállítani ugy nwninylsA\'-i^jIeg, tiijnt mlnőségikg, tehát ulyan nagyobb, erösebb hiid*^ reget, ank-lynük erkölcsi svlkine, munka tel jcsitökéra^ssége és harcér-tékc a legnagyobb fxdadatok teljesi-tésére is képessé eszi az átlatu»tu((y a határainak » bivegvédésében, mint a tekintélyének és unf/gbeesÜtéséneW a növelésében.
A népek, fajok közötti állandó harc olyan régi, mint mtagl az cnu bedség. Már a pr|ni|tiv Öscmbni- fi haioolt nemcsak a teané*xet vUzon-i tagsáííai és a vadállatok ellen, ha-1 nom a másik törzsbeli emlK*rek eh len is, sőt ugyanazon törzsbeli eV len is, ha pl. valamilyen érdek<*llenJ tét miatt két vagy több részre »zaJ kadt a törzs. A harc az embeiyk ve-i leszületett ösztönös tulajdonsága sas ember indr tí^ftá a természeti adott--sággal jön a vHágra A vllágtörténei lem folyamán is éppen tizok a népek pusztultak kl, tűntek td a törté-t nelem szinteiTéről, amelyeknek harci erényei, a ^fontosabb létfeiuitartö tulajdonságai fogyatkoztak meg. Nap jalnkban is látiiatruk, hogy csakawk a népek biniak önálló áiiieníenntaH tó képeíiségekkol, amelyeknek im*g-vannak n megköveft-lt kubmnl-barel erényei. Azok a népek, amelyek! nem btriwk azokkal a tulajdonságokkal, amelyek «züksé#?sek a szabad lés független állami élet fenn-tartásához, matat bármilyen kiváló más képességekkid is rendelkeznek, elbuknak « fajok, népek körőtü fokozott versengés és létért fotytatortj kiizdciemben. j (
¦MIM KOHÓN*
lB8t. neptember 22
Városi Mozgó. Az idei évad legszebb filmje: Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap
A megbélyegzett asszony
Négy nagy művész a főszerepben: Viktor Francén, Sessue Hajakava, Louis Jauevet, Lise Delamare. Kétszeri betiltás ntán a fllm művészi szépségére való tekintettel 16 éven felülieknek lett engedélyezve I
Sxanxéoló* kísérő műsor* 1 — Előadások kezdete: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Egy nép államfc-nnturtó képességet közül döntő jelentőségű ez állani létére a polgárainak « kafcxilfh harci erényeinek a milyensége. Mi-vei pedig a fokozott iKtn&etvédetni) katonai kö\\«tel(mjaii veknek, telsősurw ban csak a te^iieg és N/olkiinileg teljesni í^szséges eJnifceiek crköH esi és niujikateljesitÖkénesNége tud anegreJc\'ul, eajárt a 20-ik század fejlett á\'laníjcözösségeihen különösen fontos jelentősége van a népegészség ügynek, az á\'larnpojgánok egészségének, i
A számszerűleg kicsi neplsbjzt>-sitani tudja független önálló ék\'tét les szabad fejlődési tehetőségét, hu kiválóak u küzdelemhez szükséges életerői, a katonai fránya s a *t%ri bellteg nagy.tbb nép Is elbukik, faa nincsenek tatig, eJöbbi képességei. A kannal erények ápolásának az elhanyagolása neanizeti katasztrófát jelent, állanobt csak a nép egészséges életereje tudja fenntartani.
Egy nép vitáijs képességei elatV Borbon a hadseregednek \'a fenlnösógo-ben, a katonát erényeiben nyilvánul meg. Az a nép, amelynek katonai-harci erényei nveggyengüitek, a visz* szafejlődés útjára lépett, s önálló áti iaani létét «env önmaga irányítja, haiietn* a történetről események sodra. A lázas sietséggel bfeveotfept angolors/ági általános védkötelezettség bizonyltja a legszebbr.\'n, hogy mit jelejit az állami lét szempantjá-jábói a kötelező katonai szolgálat. Felismerték az ango\'ok, hogy milyen fenyegető veszélyt je\'cnt a itni t«nai erények hatékony ápolásának! az elhanyagolása. Az uj angol véderő törvény a legékesebb cáfolat minden álmodozó, antinüiltarista szo batudós elgondolásra. I
A nép katonai erényeinek a ki-; miunkálása tehát elsőrendűen fontos állampolitikai feladat. Az általán** védköteieaittBég n4m Jelent támndó háborúra váló készülődést, haunml jelenti egyrészt a nép viláHs érdekelnek az önvédelme, másrészt a további egészséges fejlődésének a biztosítását és előmozdítását. „ \' Minden tényezőnek tehát oda keli hatul hazánkban, hogy (mindkét nemi be\'i ifjúságunk testileg és szelletml-< leg a leg .gészdégeíjebb y&Cn, s kp-f tonQj erényeinek, a legnagyobb fokú teijesltőképc^égének mindenkor a birtokában legyen. A hadsereg nemi ÖncélU testület, bancan az ifjúságunk] nevelésének nélkülözhetetlen tényezője, a népi és katonai erényeink, nek, a nem?eti öntudatnak fenntartója és fejlesztőji.-, önálló, független nemzeti létünknek a letéteményese.
Mindnyájunknak hazafias, szent kötelesség,\' tehát, hogy honvédségünk iránt, melynek Örök forgása Djaga ¦ nép bizalommal és szeretettel viseltesünk » annak munkáját köz reu ml ködösünkkel m„gkAnnylt-sük és etöflnpzditsuk, mert a haza védelmének, a jobb, cgesz^gewebb, boldogabb nemzedék kifejlődésének, legbiztosabb záloga a hmvéoSéaünk erkö\'csi és íejjyvcres ereje.
Az árkormánybiztos kiküldöttje ellenőrző szemlét tartott Nagykanizsán
Megszervezték a rendszeres városi ór-ellenörzést
Általános tnwgslégodést kellett a Zalai Közlöny min ipj hhdasá-a, hogy Nagykanizsán a hivatalos va-roa, valamint a leudörkapjtányság mindent elkövet a normális árak blztositására, valaandut «z áruebejU-w megakadályozására. \' I
Tegnapelőtt Kanizsám érkezett Budapestről\' ai árkortnánybl/.tosság kiküidölttje, felkereste a polgárnőiért és a főjegyzőt, hrgy a nendsze-res áreik\'iiőrzés bevezetésének mió-doiatairól tárgyaljon velük. Az ár-kornuinybUtossáK kiküldöttljc kél napig tartózkodott Nagykanizsán. Ez alatt szeunéJyeseu ellenőriz le a kereskedők és iparosok amit, majd a
városi hatósággal egyelni ben meg" állapilottu a lendszen.-s áiclfcneavés tekintetében a továbbiakban köveg lendő eljárást. Ezentúl tehát még az eddigieknél is fokozottabban történik a fogyasztóközömég érdekeinek védelme, az erre Irányuló munkál erre a célra nm-gbizott közegek fogják v-égeani, ané\'küi asoaban, hogy bármi niód^n terhére k\'gyenek a kereskedőknek, IpftWwknak és árusítóknak, i i
Az ellenőrző saetnile és az ellenőrt lés ancgszervvzése után az árkor-máuybiztsság kiküldöttje tegnap visszautazott Budapestre.
Szénást Ferenc volt tanítót megint előállították, mert revolvert rántott egy korcsmában veszekedés közben
Szénáéi Ferenc veit tanító, kfH kanizsai lakos, tavaly az egyik Király utcai vendéglőben iddogál ás közben, ittas állapotban rev-orvert rán tottéS rálőtt egy vjmi tus-barát jám, !< kit súlyos sebével kórházba kellett szállítani. |
S\'éuásl ugyiáiSzik DOH okult a* esetbői, amely nagyon komolyra fordulhatott vol,,a. Minap délután S*é-násl a klskanzsai Lándzsák-féle korcsmában iddogált és ugylátszyí alaposan belenézett a borospohárba, inert összeszólalkozott a korcsmában tartózkodó Bukovics Sándor bsntes-sel. A vita baVéb.n Szénás! egyszci-csak revolvert rántott és Bukovicsiii szegezte. A hentes kimenekült »
korcsmából, knftit ne-\'.n tudta, lv>gy a fegyver nincs töltve. SzénásI is elhagyta a korcsínnii és átment a Szr-1 lay-féte vendéglőb.\'. Ott talált reá a rendőr, aki .előállította a kaptányság ügyeletén. A revolvert megtalálták\' nála. Külföldi gyártmányú, egóizen uj fromimer volt, üres tő\'ténylá/rjral. Dr. Bittera Zoltán hatósági Orvossal megvizsgáltatták Szénáslt, meggtla-pitfet nyert, bígy a beszarnithotath hinságig Ittas. így sujét érd>íkél>en őrizetbe vették éa az éjszakát a rendőrségi cfilláTitaf töltötte. DékMölt a pcndőri büuletíibiró e\'é állítatták, aki részegségért és botrányokoz é^Vt 20 pengő pénsibirsAgra itélte. i A revolvert a ixiidŐtíiég elkobozta.
mi
Rovatvezető: Dr. Déval»*, Eriid* BJbkf
Szőrmedivat 1939
Az első szcinbctfaiö érdekesség a tavalyi siőrmcdivuttaj s/orrdbeh : u dus és roppant tptxdag prémczes. igy lát-síik, a szőrmediktátorok art gondolják, hogy joblrti fog menni ai orni-1i«i\\-knek a télen.)
A siővotkabátok ma csak ugy ké-•zOJoek, liogy több, mint a fölét drága prém boiitja. így példán\' egv\' kabát, aminek a két ujja, méghozzá bő, puffos ujja tisita szőrme, ezxei\'szemben gallérján alig ,vagy egyal*ilán nincs. Az ujjak tehetaek nutriábol ¦\' barna, -siaiü kaljátlioz, vagy horriblle dietu-nerzből, esetleg bama pcrzsáb.\'d, a fc. ketc kabátok perzsából.
Ven aztán a szőveikabátoknuk olyan variációja is, amikor Bj ujjak a sző-vetbŐI késxükiok, viszont ahár.M főf. leié körülbelül negyven lOntiméteren kercsutál körös-korái prém szegélyezi, F.z sokkal saobb tormái*, m*nt az előző, inert a fcntiltvz abszolút vé< konynak és mágusnak keli lenni, m*g
a tnásodtklio/ gyakrabl>un talál az ember > modellt*
Meg kell aEt is emlitenom1 azonban, hogy a téli koszlümók már kevésbbé késmlnek ennyi szőrmével, persze vannak kivélelek, de amilyen uránvl>au dúsak a ]>rémOíések a téVli kábátoknál, olyan arányban t-^nilcsnlnek u IfiOttt Q m kabií tokon. 11 gyan is főleg ]>réinesikokka[ diszitik csak ezekéi. Ovtkok s/a!a(inak jobbra, baba, őliNf. rói előre, ahilról fölfelé ós igy tovább. Iiengeleg a bubigalléros megoldás sz<»rmél>Ől és nem\' uj ugj-an, de szép a szörmezseb is.
Hagy valami kis történelmet is adlak elmei a tiCszámokUioz, Inleg kell említenem, liogy sajnos mosl nincs külföldről, l\'árisbtt, londoniad u0r. meiichoMtat és bizony inPg keM elégednünk a raktáron levő szőrmével, de hála Isten, annyi még m*»dig van, hogy a jobbpéum hölgjek no panasz. koiljan«k.
Hundákban az úgynevezett boS, vagy skatulya modcllok donitUpfaak, Kcimyebb megértlictöséa; kedvéé \\ olyanok ccok a bundák, mint a férfi átmeneli kabátok. S/éies, \'egyenes váll, bő, egyttqM ,dc nem gloeknis bált elöl kö/.é|>cn uagy gombokkal záródnak, liubi.<illér, vagy semmi g«Wér. A liosszuk maradt i héhiyolcados. Hop-l>ant Öltözteti az emberi egy iljen fazonú kabát, különösen akik magasai), bak, de azért az alaesonyakat is nuii-< leneset re lobbSa öltórieli, m%it a na. g>on gloknis, hátul Iw\'i kabát,
l\'crzsftláb btatdát ajánlanak mnak, uk inem tudja a jjerzsát és annak fi-uoinabb ágaEatait mjegrizclni. Egy-egj* kis iierzgaHérml diszitik orosz nyak kínt, nagyszerűen néznek kl. A pézs. Dia újra felüti fejét az idén, a sziirkn:
fóka és a y&al isméi nagyon megy. t Fjabban Ozűstrúka \'larkokbúl áiüUmak ÓssíC kis kabátokat, olcsóbb, mint In teljesen rókából késziunénck éi j6t mutauak, A rövidkalMÍlok Unét diva. tosak les.nck, mégpedig —, ex a divat Angiiából jőtl ál liozzánk -f a m«gas Lrörü szőrmékből. Így tenmeszetesvn elsősorban a sikimksz jön számításba és a mos\'óntfedvo.
Jó lesz liölgjeun, sürgősen utána némi és ecuntézni a prémdoigaikit, mert bitlos forrásból érlosültom^ lwg\\\' a szŐruveáVak cgj\'re emelkednek.
Divatposta
Htőf\'tiíí&. Vannak nagyon szép csíkos kötőit anyagok, így legjobb Vpf* na Önnek egy keskeny fcriércsikos fekete kötett Snyag, amit a kóvetke/o fazonra csináitas.son : Bulngallér, "két nagy zseb, széles piros-fekete bőröv, Az impranó ruháját mosl már nem kell kitlszlrttatn,^, ennek az ideje mái elmúlt. Ifalvánj\'kék szővebuhaját azoii-l*an nyugodtan vi^U»éti, a fehér 31-sick helyett tegjen rá bam\'1 antilop öv«t és esetleg egy buma virágot, czd viíelhcÜ bama accessotrekkei. üdvözlet.
l-\'sáful h&xa$ok, Látogotóruhának csináltasson Pgy elegáns fekete vékony szövetruhát, (iloknis aljjal, sonkauj«k\'-kal, magasan u\\nSdó bubi nyakkal, hajványkék vagy zöld nagyon szép antilop övvel. Tulajdonképen az öv vigye Qz egész ruhát 11» azonban ra-gasikodnu szmesliez, akkor szép levni-duiakéket vagy királykék jerjeysiövctci ajánlok telje-iín angolos faamlum, de s>eraitem ¦ egy fekeU; ruhánál elegánsabb niues, MlőnőSOo látogatás céljára, üdvözlet
1939. ateplemberSü
2ALAI K02LŐNV.
Hősi naptár
pálffy János császári tábornok h -»ieireséni ¦ Cs*t* után a kunkok fő-
___erődjét és a felvidéki
flTII II II hadműveletek főtámcsz. I \'portját, arsekujvárt akar-
ta elfoglalni. A szeptember 2t-tői ok. tőber 12-ig tartó ostrom azonban eredménytelenül végződött. A várat a jcjedejem mérnökei annyira megerő-sjtellék és a kuruc várőrség Berta ti István parancsnoksága alatt oly kinV nocn védekezett, hogy a császáriak a meddő küzdelmet abbahagyták és el. vonultak.
a
KoU*ai jutván volt budapesti 30. ¦ honvéd gyalogezred be ti szakaszvezető e
^__napon mint a IHibno kör-
1JIÍ. II. 21 "y**1 Dopaotynra. kikulo-
1-\'—~ nllott század egyik lábikri
Örsének jiarifcicsnoka, amidőn századának vissza kellett vonulnia, tábori őrsével égésien *z esti szürkületig elfoglalt Állásában kitartott és ezáltal sikerült mozdulataikat lepleznie. Vissza, vonalasát Is az orosz Jdrőfök közi oly ti gyesen-hajtotta végre, hogy az elten-ség«s tüzelés ellenére nem érte veszteség,
Viss/tttérlekor podig értékes lüreket jelenleit, amelyek alapján sikerüli a* ellenséges támadási előkészületeket zavarni. Jutalmul a kisezüsl vitézségi érmet kapta.
— (A főispán Budapesten)
Vitéz gróf Teleki BéUt, zaiavánne-gye [őisjiáiija Idvatalos ügyben három napra Budapestre utazott.
— (89% pőtadó)
Nyircgyháza megyei város llröio. évi kóltségveléjiében a Yarosi pót<>dó Hí) százalékkal szerepe).
— (Meghalt Zerkovltz Lajos)
Zerkowilz Lajo* volt nagykanizsai boniagy kereskedő, Balu Ion fő ki váron 7-1 é\\es korában rövid szenvedés után el. hunyt Zerkowitz I^jost Nagykanizsán 11)11». évben a komrnjnnlsták túszként ic\'tartőztatlAk. Zala megye, gazdasági életében nagy sza*i>e* játszott. Utóbbi években l^iatonföldváron visszavonultan élt. Temetése holnap les/. Balaton-fö Id vár-—Kőrösbegyen.
— (Letartóztattak egy román katonaszökevényt)
Tegnap éjszaka egy gyanús egyén sétáltfttotl céltalanul a udAegerszx-gi ui tán. Az ügyeletes rundÖr igazoltatik, de a fiatalember Megtagadta az igazolást és elleMzegöA* a rendőrnek. A rendőr egyik társát hivta segítségul. Ketten beejpenék a rugdaiódaó fkelai-embert a rendőrségié. IU derül\' ki, Iwigy nem ok nélkül féJt az jgazoJta-tastól : román tetonaszökevény. Várudi Jói-sefnck hívják, most hatósági közeg elleni erőszak ciinén tartóztatták le és kisérték ál a* ügyészségre.
— (UJ kétpengösök)
Az állami pétuveroV a közeli n->-l«)kl)On ul kétpeogős érmék verésé\'* kezd, amelyeke* a - pdvidék és Kárpát alja felsrfibuduWsdnak emiékére adnak ki. A* eddigi tervek szerint egymillió ilyen uj érmét hoznak kmWtfat*. á íelsraiiaduiAsJ emlékénsni hátsó tapj" a magyar efemert álzrAzolji\', a* eiajső lap figurAKs megoldásúra néive meg nem történt végtegfs döntés. Vagy *á Fogató* kuruc képe, vagy pedig a Kormányzó tlr kotitfiroini bevonulása-nak jelenete lesz látliató az uj kélpen-gŐS érem íisö oldalán.
— T*kuttM bmi a Kopstein Bútoráruház állandó butorkiál Utasát, ízléses •a olosó bútorokat kedvező fizetési fal tételekkel vAaArolhal.
: : mm
IkürSTtlI
ElTCRvuu
Nagy választék! Olcsó árak !
CÁFOLJA a svájci lengyel követ tég azt a hiii, hogy Kydz-Smigly lábornagy Romániába meneküli. A lengyel haderő feje a követség közlése szerint a csapatoknál tartózkodik.
FRANCIAORSZÁO jegyzékben kér felvilágosítási Moszkvától a szovjet-beavatkozás tekintetében.
A TEMESVÁRI román katonai parancsnokság szigorú Intézkedéseket léple:ell életbe öt vármegyére kiterjedően a hirterjesztéj minden formájával, kémkedéssel, stb- kapcsolatban,
AZ AMERIKAI flotta szombaton kezdi meg hatalmas arányú had gyakorlatait
A JEGYZŐK első hűvösvölgyi üdülőházát tegnap felavatták.
A SMCK-OLIMPiASZT Buenos-Ayresben Németország nyeite meg.
NÉMET VASUTAK nem fogadnak el szállításra Angliába vagy Franciaországba irányítod áiut.
MOSZKVÁBA német tiszti kül-dotlség érkezett a lengyelországi
orosz—német demarkációs vonal technikai kérdései ügyében.
A TÖRÖK külügyminiszt ¦ elutazott Moszkvába, de kijelenlettei hogy sikerrel folynak az angohtörök-francia végleges szerződés megkötésére vonatkozó tárgyalások.
JUGOSZLÁVIA a legközelebbi napokban elismeri a szovjetet és felveszi vele a diplomáciai kapcsolatot.
VASÜTI FUVAROZÁSNÁL a MÁV. időnként kiadott lendelelek alapján előnyben részesít bizonyos árucikkeket
SAUER EMIL zongoraművész egy 27 éves brazíliai tanítványát elve.te feleségUI.
TEGNAP lépelt éleibe a magyar-román gazdasági és fizetési egyezmény.
AZ ANQOL FONT tovább Javult a nemzetközi pénzpiacokon.
A DRÁGASÁG ellen rendelkezéseket hozott a belgrádi minisztertanács.
CÁFOLJÁK Berlinből a hílt, mintha Németország kölcsönt keresne az amerikai pénzpiacon.
600 MILLIÓ frank francia kölcsönt kapott a lengyel kormány 15 évre, 5°/o-oa kamattal.
Használja naponta 2-szer a foykőoldá, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet
a legideálisabb fogápol Öszert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Ugyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
— (A nagykanizsai MANSz)
<• m\'i- délután dr. Kráiky Istrátirié elnökletével \\«/ctösógi értekezletet tartóit. A M[aNSs hölgyei kimondták, hogy lelkes készséggi*! tesznek eMgét a polgármester, mint a Vöróskeiesát elnök felhívásának és mmél tt»gyohb számban vesznek részt, uz önkéntes ápolónői tanfolyamon. A MANS* ezúton is fellüvju tagjait, iiogy minél nagyobb srátubon tegyenek eleget nasn fjas kötelességóknek és \\egyenek résit a vöröskeresztes tanfolyamon. Jelentkezni dr. Bittera "Zoltán tiszt ionosnál Sngár-iit 1. sz. alatt lehet. JeKntkezni telefonon is leltet (307.) szeptemlicr 23-ig naponta 12— 1, délután ö-6 óra között.
— (A főzőtanfolyam,)
amelyet a nagy kan iisai MANSz az idén is megrendel, 26 résztvevővel L^megnyitt. Az előző évi hasonló tanfolyamok sikere annyira feliekkesitette nem csak Nagykanizsa, Itanomt a környék leányait is, hogy sok"n jelentkeztek i.\'-i- ...m..iL \'u.1,1.\' is. Kzért a M \\NS/. \\ezetöséae elhatározta, hogy október 15-töl egy uj taníolyani engedéJy«»es4t kérvényed, amelyet .azonban csak megfelelő létszám &ehet lMzhksitani. Kzért kéri a wzetósóg, hogy ukik az első tanfolyamról k»nnra<thtk, szhes. kedjeuek dr. Krátky Istvánné oinök-assronyná! (Sugárút lg. ). ein. Lelefon 118.) sürgősen jelentkezni :()
— Uoloncházba)
Kzállitoltak Dobierenben négy ottani lakost, akiket rémlürterjewtóson íSt. tenértek.
— (Kifoaztoltak egy Urletet)
Marcaliban éjnek idején ismeretlen de a helyiénél mindenképen ismerős betöiők kifosztották a bevonult papp Vince tegreskeMskcdö n.-i.-i. i. A\'betörök u* ¦-,[.!...m át JutotUik az ii,-i. M..\' és a pénzhlrfiöket is kifűrészelték és kitosztották. A nyomozás folyanrfdbUn
van.
— (Meglflrödtek a cigányok)
Kaposvárról jelentik ; A kedd esU heluiinns vihar elöntötte a NAdasdl cigány le |ep«!t, amelynek lakóit a kihívott futóitok immtcitVk meg a nagyobb bajtól, meri a viz több házbU is behatolt
— A Httgyar Kultúra,
Bongha Béla \'saeJlemi, tái>iadalrns\'és tudományos szem\'féje liavonKint két-sier jelenik iirog Nyiaztor ZolMVn *zer-kv.-./.lé-*óiAKi. I.v. a tartuliuus, siin\\x>na-las katolikus i..iy..!i.ii u mugusabb-rendű látás és tuztous;igos életszemlélet lapja. Negyedévre csak 3 pengőbe kerül. .Nititatványsiainot « Zalai Közlönyre hn.ők^/r.v\'l küld U kifldcMii,-\\-ttUil, .....li,.. l VIII. Ilorunszky utca 20.
Naptár, Szeptember 22. péntek.Boto. kai Móric vt. — Protestáns Méric. — Ixr ThUrl hé 9.
- l^nhMUM馻¦**< lokiabe meg aünden vótelkánysser aólkll. gopsteln \')iiloi-Art.hái»
-*> Hiiiamoiiyok, nem kerül pénsbel A dr. Oetkeroég Ingyen kdldl önöknek színes receptkÖDyvének uj kiadását
A bőr megbetegedéseinek ke zuléséhuH, kiilönöhLM hosszadalmas ekzemaknál és furuhkulózisriil, b régbevéil természetes Ferenc József keserűvíz — reggel felkeléskor egy pohárral bevéve — a gyomofbél-csatoinát alaposan kitisztítja ét me-regteleniti s az anyagcserét hathatósan elÖmozdlUa. — Kérdezze meg oi vasát 1
Síremlékeket,
- tilHlttt, MBSkfMl, feU nHÖliítl
:¦./.!.:V.híu-u és legotoaábban
KOVikCft JÓZftEf
kŐuu^meaterDél, XlrAly-utca 33. Hágj jj^iaslák-wkláif. Telelőn tjt5.
H
ltaC Meptember 22
A képviselőház mai ülésén
megkezdték a mezőgazdasági Őr vegyek járulékáról szóló javaslat tárgyalását A vezérszónokok mondták el az általános vitában véleményű ket a párfok nevében. A házszabá lyok értelmében ezután a bizo\'t Ságokhoz kerül vissza a javaslat, Lapzártakor az ülés tart.
Irfd-jjótslati
Északkeleti szél, kisebb felhő átvonulások, néhány helysn futó eső, délután zivatar. Sok helyen raggal köd, a hő alig változik.
A Meteorologi al Intézet murykanluaJ mattlfTjeloallomiaa Jeleotl i
Hőmérséklet tegnap tute 9 érakor +13-4. ras ranrel +124, délben +200,
CasoadékOO-IU
Katonaifelaxerelésak egyenruhAxasti oihkefct
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. <* Telelőn 625.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22947/1939.
Hirdetmény.
EtieMtem a tettgyakorlás-köteles ifjak szülőit, hozzátartozóit és munkaadóit, hogy az 1917. 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924,1925, 1926,1927. évtolyambell Ifjak, összeírás végett tartoznak s varos) nyilvántartó hivatalban (Városház, Horthy MlklóH-ul, II. sz. kapu, II. etn.. 2 sz. sjló) szeptember 30-lg jelentkezni, továbbá pedig s levente-foglalkozáson 1939. évi szeptember hó Mól pontosan megjelenni.
Amennyiben a jelzett évfolyam-beli Ifjak kötelezettségüknek nem tennének eleget, ugy sz érvényben levő honvédtörvény nemcsak a leventeköteles ifjat, hanem a szülői, hozzátartozóját és különösen a munkaadóját a legszigorúbban btlntell, miért il ennek elkerülése végett kötelességüknek tartsák fentlek szigorú betsrlását ellenőrizni.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 29. un Polgármester.
23013/1939.
Tárgy: A* iMrltJstomok felülvizsgálata.
Hirdetmény.
Közhitre teszem, hogy a m. sir. Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter Ur 45.604/1. 1936. számú rendetete alapián foganatosítót! Ipar-lajstrom-felülvizsgálat során az
„A" fparlaiilromban I9O1-1011930. évekig,
„B" iparlajslrombán 1927. évlól 1937. évekig, ,D" Iparlöjslromban 1919. évtől
1926. évekig,
„E" IpailaJslromhan 1918. évlnl
1927. évekig feljegyzett mindazon Iparlogositványokat, melyekről megállapítást nyert, hogy tu!a)donosalk Iparukat egy évet meghaladó Idő óta nem gyakorolják, az 1922. évi XII. t.-c 72. §-a alapján az Ipar-lajstromba! töröltem.
A vonatkozó jegyzék a hivatalos órák alatt a v. kiadóhivatalban 1939. évi szeptember hó 22-től 15 napon át az érdekeltek részére betekinthető.
Nsgykanlzss, 1939. szept. 20. mm Polgármester,
(Folytatás a 2. oldalról)
Keletlengyelországban nincs vége a háborúnak
Kerülő utón saerzítt értesülés sze-rjnt a szovjetesa pataknak a német napátokkal v*Iq találkozásé koránt-sein jelenti a keleti harcok befejeztet. A szovjet csapatok\' ugyanis néni szállták inog teljesen a határvidéket, ha. nem motorizált osztagaikkal csak az utak mentén nyomultak előre. Közben a lengyelek nagy területeken még tart. jék magukat, s miután a( erdőségekben és mocsaras ré»í»kl>en gazdag vidék gnirella harcokra alkaanas, hosz-szu küzdelemre van hHég kilátás. A némul nüj>alok is csak az utak men-
tén nyomullak előre,\' ¦ mndán c*ek is vtssTflvonuitak a demarkációs vonalig, ar eddig elválasztott lemryei csn-pattestek több helyütt egyesül beitek és közösen leivelietik a harcot az oroszok elkn. irry Grodno környékén, a SNystok—Vitao vonalon, Lemberg--I.nck közt és még néhány helyen heves Imrcokra van kilátás, miután Czc-fcet a területeket « Jeniryclek még jót tartják.
Ugyané jelentés szerint még a Bug és Visztula fotyóklól nyugatra Mvö területen Is heves harc folyik.
Berlin: „Nincs ok, hogy Magyarország és Jugoszlávia feladja semlegességét"
A német sajtó budapesti tudósítás alapján azt irjá, hogy a magyar kőz-vélemény nyugodtan figyeli at orosz beavatkozást. Számítottak erre és így inkább flz uj Itclyzet következményeit
figyelik a magyar körök — mondják a lKuijnt l;\'i>ok. Nincs semmi ok, hogy Magyarország semlegességét feladja & ugyanez a helyzet JugoszláviaIk"», te. tuit sgasi DélkeletCuröpában js.
Az olasz-görög csapat vissza vonások jelentősége
Belgrád, szeptember 21 I Jugoszláviában jó hatást váltott ki, hogy közös megegyezéssel visszavonták
itass és görög csapatokat a görög-11! albán határról. Jugoszláv politikai kö- I
mk n wi aii iiájasa ssTilna i a iápésack«
azt lálják, Iwgy Itóm« míg inkább ki akarja hangsuIyoJíii a Balkán és Dél kc!cteurÓ|>a semlegességéi.
A világ gondja: — milyen lesz uj Lengyelország?
Róma, szcptemixT 21
Láz olasz lapok visszatérve Hitler és Chamberlain beszédeire, leszögezik, hogy Hitler nem tett békeajánl"lot, de
beszéde alkalmas lett rotn* an-e, hogy
B líékeajánlatrói tárgyami fchessOn. Lengj-ciorszjigot régi formájában már ugy sem leint feltámasztani, 3a igenis fehétne egy olyan uj Lengyelországot teremteni, amelyben csak fengyclek éi-néoek.
Paris, MOptember 21 A franci" sajtó ugy véli, hogy aE uj Umgyeiorsiágot Berlin és Róma közösen támaszuknak fel. Közös érte-keilcten liatároznák meg határait, alakját és az értekezletbe bevonnák Litvániát is. X litvánok Vilnot és környékét kajaiák meg, ínig »z uj, csak lengyelek álla] lakott Ijengyelországol Németország és Oroszország közösen szu. vatolná.
Ma Diladler és Roosewelt beszél
Párisi jelentés szerint Daladter miniszterelnök ma este 8.30-kor rádióbeszédet mond.
\'\'\'Amerikáiban » szenátus inMt ülésén Roosevelt mond QSgy beszédst.
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓN |ul fényképezőgéphez és filmhei, ha
VASTAGH fotószakürletben vásárol Fő-ut 10.
Fényképezőgépek 5 P-től, márkás filmek 88 fillértől. tmr Szakazsrd kidolgo*** 1 -w
Csillárok.
falikarok,
éiielIszeKrény-lQrnpQk
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2.
A magyar-lengyel határún m/g nincsenek idegen etapotok
Ungvár, szeptember 21 A menekültek száma már elérte a-, ötezret, kisebb katonai és polgári ms. i!>-:-.iili CSOpOflOk niég trmtdig jönnek. A Iwtár nagy részén a lengyel haUr. Örségek még helyükön vannak, a ,Wi Kjiir határra még somi német, sem orosz csapatok nem érkeztek.
Qösmrdd nyitva regaei 6 órától est* 9 órait íhétM. »z«rde. pént*k dfUctáo kedden egéss nap nőknek).
Nagykanizsa megyei város polgirmes terétől.
22913/1939.
Tárgy: Erdei velömakk beizeriése-
Árlejtési hirdetmény.
Az erdősítésekhez való le használás végett 220 q kocsányos tölgy-makkot és 40 q csermakkot szerzek be ftstl szállításra.
A tárt Írásbeli e|ánlatok ab Nagykanizsa vasuli állomás és a ctlráiásl % meslelnlésével 1939. évi október lin 16-án d. e. 11 órájáig adhatók be a városi iktatihlvatslba; az elkésve érkezett ajánlatok, valamint azok, amelyek nenj a megjelölt minöiég-és mennyiségre vonatkoznak, figyelembe nem veiéinek.
Bővebb felvilágosítást a városi gszdas\'gi hivatal ad.
Nagykanlssa, 1939 szepi. 19. »i Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
ApuMilMntía dija v.Uni.^ u Onnlpnap 10 iiAla «0 nilíi. mindac tovtbbt síd S unir. KéikAin.! 10 M (Mg 80 fltlSr, Rilndaa további uo 4 Hlltr.
ÁLLÁS
MegbizHfto, Jóravaló flatalsMbtr minden munkát vállal. Bővebbel s MU/.-izíéiháibaa.\'
adAs vétel
s«aiaPré«i, 80-100 litereset ét •sarvtoiiauáaat, fatuaálL ds !6 álls-polbin levőt, keresek megvételre. Cltn a ktsdóban.
Mély és •portafarmakkaoalfc
baiiéaha<ználtbanlegoli«obbiiii Kuktcznt-
24m
Használt, jé AMaip*tfs*Bi levő 19 éi 17 hektoliter nagvaágu A«.Kohhortf« eladó. Tárház-u. 10. Holfmann kádármeilfr.
Téhoi*! ágyak, ciő- ét gyermekágyak nagy válaaztékban kaphatók Kukecznéibs-*--ötletében. 2485
HÁZ ÉS INGATLAN
Hlaiata Ma^yar-atca 19 slstt 940 [ J-öl kert éa egy nagy pince. Érdeklődni lehel Slpoa Andor ctemegeüzletében 2482
KÜLÖNfJÉLK
F4nyhAp«a«k Iigy.Iem I Márkát
gépek, lllmek, lemezek, papírok Icgolcaób-oan, kidolgozás leíazebben Vastagh fotó-izaktb.lct «8 laboratóriumban, PÓ-utlO. t815
áSatUtaiKl — bér.utó azolld árban kényelmet autók megreodelhetők. Ktuf-mann Maaő. Telefonállomáa 222. 295
ZrlLAI iTttZLÖMy
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „Kliaazáitágl B T. Nagykaolru". Felolóa kiadó: Zalai Károly. Nyomatott: a „Klziatdaságlfl- T- NaBykanliia"
syoBsBálábaa Nagykaaliaaa. (Nyomdáért lelsli Zalai Xáraly.)
79. Évtolytm 817. uám. Nagykanlzu, 1989. szeptember 23. Momb«t
Art 12 ««.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Sí«k.s.lö.ígi í, líi.dó!iiv«t.!i lek-ion: 71 ».
A társulati adó
Az adózás igazságosabbá e« maV\' tány-wabbá tételének régi és a közJ véleményt hosszabb idö óta foglal* koztutó kérdése : a társulati adó reformja. A társulati adó eddigi renJd szere, a-mldyet Ismeteltei, át kellett alakítani, a doltfok terMltószcte f<dy-táu több eredendő hibában széliedet, i\'yxii hiba volt például az, hogy a nagyvállalatok nyemiégéJiók onie#-adóztatása, amely a mérlegadatok alapján történt sok tekintetben magának, a vállalatnak a anegitélésé-töt tette függné, hogy milyen tt<sz*4 után flzfet adót. Síik panasz volt abban a tekintetben is, hogy rejteflt jutalékokat vagy egyéb költségeké különféle núidszí>rekke] e\' lehetett vonni az adózás itlól s abban n tekbitethcu is jogos volt a kifogás a társulati adórendszer cPen, hogy számos mód és alkalom nyílott a nyereség é» a forgal<«ii, egyéb eltitkoláséra. ! I
A társulati adó rendszere léhát kiöregedett. Bonyolultabba vájt azló\'et s a paragrafus nem1 mindig tudta a tényleges helyzetet \\rtólérni. Ugyanakkor pedig az ál kim kénytelen volt olyan ltü\'ön terheket kivetni u rész-íóilytártsaséífikra én egyéb trirsufcH tokra (például u ntezéjgíizdasag nwogi segítése érdekében), amiteiyck efcíy, másik gazdasági ágnak pillanatnyH lag komoly segitséwet jelentettek ugyan, az adórendszert és az adózást azwnbbn mlég bonyolultabbá tették. AfmiMyten helytelen volna azt mondani, hogy a íVszvénytársasági vállalatok körében álbilánas jctem-séggé vá\'t az adóeltitkolás, ugyanolyan helytelen vohu az állani hatóságait okolni azzal, hogy az adzas eltéri az lgW.sagosság és a tmé\'tányosság szellemiétől. A megol-dás kétség kívül az időszerű és a megváltozott kŐrtthiiényckkel száJ unoió reform, anwlynek törvéuytetr-\\ezcte tm|á> el Is készült és hamarosan a tcu-\\^iiyhwzAs elé kvWll.
A p6»ziigytirrlnlszter törvénytervezete sok tekintetben lényeges újítást hoz. Jobban kimkiukíilja az adóköteles nyereségeit, Ilk\'tvC áz udóa\'ar pot ínegszoritja a nyereségből levonható tételeket, beveheti továbbá a társulati vagyonadót amely utóbbi nem e terhek nevelését, bineau azok arányosabbá és méltányosabbá tótelét célozza. Goud<*skodlk a törvényjavaslat arról, liogy önkénye.\'* iniérieg-szcrkee.\'ztéN*l ne Wifcsíjei^ klténd a kincstárral szemben fttun-i á\'Ió kötetezettségek alól. TekintetM tesz a reform |s, h««gy ne lehes-; sen rejtett vagy nylH \'módon az adózást megkerülő juttatásokát, továbbá szenKélytclejiül feltüntetett 11-letmiényekel a kincstár el;enőrzés.< alól kivonni. Megvalósítja vógü\' az úgynevezett nníiilniiáHs adó rendsze-rét, lajniely előreláthatóan jelentős koircktÍvuBlU)t jdent az eddigi vb
szonyokkiai szemben. I
Szigorú rendszabályok fognak Őrködni afölött, hogy az adócsalás és az adóéitItkoiás veszélye nagyobb tei gyen, mint az általa elérhető nikig-í
A tegnap meggyilkolt
román miniszterelnök utóda is semlegességi politikát követ
A szomszédokkal való jóviszonyról és erélyes rendcsinálásról nyilatkozott az uj miniszterelnök
Közszemlén a kivégzett gyilkosok iioittt.de
Bukarest, szeptember 22 A vasgárdislák által tegnap meggyilkolt Calinesmi mhiisztercfciök ©klen elkövetett merényletről ujabban a következőket jelentik :
A merényletet DutnwescU Ügyvéd, Codrvann jogutódja szervezte meg, aki nemrég szökött vissza Ukrajnából A délutáni merényiéi alkalmával egy ké zikoesit tollak a nrtiUszlcrctnök autója e.e, uiJm onriKor Sx incguTn, a klrfBkpB ítendőrtiszfie és u hcnmtlo muuszter-. elnökre Önműködő revolverből kórol harminc lövést adtuk lo. A mjiniszter-eluóköt K,a kitérő rendőrtisztet t i golyó érte. Mindketten azonnal meghallak.
A merénylők azután egy villa#UJ jgazguló autóji\'m u n\\dió[«tlotid»a mentek, lövőid özé«;k kel mcgfóktnliteiték a tisztvkselóket és bolsatolva az ogyik
felo\'vUső szofniba, unj.i.u.mN, < .......i
bik, lKigy (lalinoseu miniszterelnőkői a Vasgárda meggyilkolta., Dimiitrcscu még ait is bombndta a mikrofonba, \'hogy a "krujovai románok c-Tcget tol. tek szomorii kötelezOtlségüknek, di; czl
már nciivliullhatlúk a hallgatók, mert kőiben kikU|M-soltáík a nukrofont.
A morénylökoticifoglák os este a teli üzínhelyén agyonlőtték Őket.
CaitoDscu utóda nem Ittdiff tábornok, a király jószágkorim\'uiyziija, ha. nem .vj-genlajiu hadiigyminUzU-r lett, laki már le is tette a hivatalos eskfit.
A n icrény Ielle i kapt-solntlKm nún«t forrásból olyan hirek terjedtek VI, hogy angol ké/ van a merényiéi ini\'>-gíVtt, md\'if a ininiszlereluök áÚt idjálza Honiánia Mnvlogességi jKiUlikája fci-adásáu-ik. Est a hírt bukaresti körök cáfolják, hangsiifyozzák, hogy Argentami is ugyaiKilyan soaití-gosségi ixíti-likát folytat, unni\'cTTidje.
IlukBrest ,sre|)leniTi«r 22 -t román lapok -|nP gyAsz kereti reti jelentek meg, első oldala kon a meggyilkolt ininiszterclnök fényképével (\'a. lineseu érdemelt IíosSzOshii mJiVialják a Lapok\'él közlik a itormáuy rencTete-tét, amelynek érte>inében (\'.alineseut a uemzet halottjának lukintik és há-romnaws gyászt rendelnek Ul.
A tegnap este kivégi«tl Int gyilkos holtestél u leli szinhrlyéu közszomlére lettek ki a következő feliraln láblá-val ; — >iEi a hazaáruló gyilkosok sona |.
Az uj miniszterelnök első nyilatkozata
Argoxaau minisztereinók este, ihní-kor megalakiloUa koilnsíliyát és lelet-le a* esküt, nyilatkozott. Kegyelettel emlékezett meg elődjéről, majd hangsúlyozta, hogy példás intézkedés*\'kft boiott a rend és nyugalom fenntartására. Könyörtelenül lelömck minden
mefimozdtilást ésx-réJyes kézzel i»-nd«;t Icn-intenek a/ országban. Szomszédaival Uoimima a ?!batiiBis jőviszony Fenntartására törekszik, - - mondott!
majd kijelentette, hogy B .seiii3^es-ség terén elődje politikáját folytatja.
Csendes napja volt a harctereknek, zailik a diplomácia frontja
Amerika „semlegessége megőrzésével" függeszti fel a semlegességi törvény fegyverszállítás! tilalmát — Vilnában erős harcra került a sor a lengyelek és az oroszok között — Ma érkeznek meg a Magyarországra menekült lengyelek a gyüjtötáborokba — Lemberg körül oroszok váltották fel a német csapatokat
A tegnapi nap ismét a diplomácia napja veit. Hitler és Chamberlain után Daladier francia miniszterelnöki Roosewtilt bailatták szavukat.
Daladier
rádióbeszédében hangsúlyozta, hogy a francia nép tudja miért küzd : ln»gy ne érhesse támadás Franciaországot. Édesen bírálta a néniét rond-
I szert és annak módszercil, majd ismét leszögezte, hogy a végsőkig el vannak szánva. Hangsúlyozta, h\'igy Angliát és Franciaországot nem. lehet szétválasztani. |
Roosewelt
az amerikai szenálus ü\'ésén mondott beszédet. A semlegességi törvény uiegvá\'teztatasát, küiönös-m a
takarítás.
A társulati adó küszöbön álló re. formja mélyen belenyúl u ga/dasiígi életbe és sok Igazságtalanságot szüntet ijiK\'g. Nyilvánvaló, hogy ennek ha nem is közvetlenül, de küzvohe
a ncmwr-tl közösség és a kisember fogja biszmtt látni, miért niegvn-iósul végre az az n.\'lv, bzgy u terheket az erósebb vállakm helyez/ók át. Az előbb azt jníindottuk, hi>gy az óíet <Tgy\'* biiyolultabbá váHk. Va\'óbiui ez helyzet: az ál lant iníut több fe\'adatei, kötctezett^\'i
és kiadást kénytelen m/igára vállalni .és a költségvetési tételek az etfósz vonalon emelkedő irányt követnek. Ez- azonbmi nesn kedvezőt\'eu jelenség, hanem annak a bizonyítéka, h >gy az ország teherbírása einősödik és hazánk ga/dasági, nemzet védelmi ós .műszaki ujjáépitésa a mai bor szellőmének megft\'k\'lő íileniban niíud gyorsabbui bakul. A társulati adóreform egyik fontos eszköze a sz.,»ciálisabb ok méltányosabb adóztatásnak és kétségtelen, h >gy Üdvös hatása nem is fog einairudui.
háborúban á"ó fe\'ek részére töWénő fegyvei-száUités.ík szabaddá tételét követelte azzal az Indokkal, hogy Igy sokezer munkásnak les/, munkaalkulom. í
Az amerikai nép azonban máv vé-teményeit van, erre mutat, b>gy
a szenátus előtt nagy tüntetés volt • béke mellett.
Jelentések a harcterekről és a diplomácia frontjáról
A háborús fronton a helyzet tiia reggel a következő : ,
Varsó továbbra Is elknáH, sőt északkeleten Vola és Zollbár elővá-r<\'Sokban, valajniint Ptaga külváro— ban Sikéres ellen támadás ikat Is v*V geznek. Pragábói kiszorították a benyomult németeket.
Az órát csapatok Pbisket elfoglalták, I.enil.erg és Samy környékén tiszti táncunk j folyik,
Nyugatin csend rtD, Mindössze a
SALAI KÖZLÖNY
tüzérség működik. A nyugati háborúval kapotomHa
tengeri gazdasági c-tlu ujabb eseményekkel nem szolgált. Az angolok .1 Fekete tengerről é> a dunai kikötőkből Is vivsiarendelték az ang d hajókat épp ugy, mint egy napptil ezeiött a távolkeléti vizekről. I A* angol-frűiicia együttműködés érdekében Dsfotter miniszterelnök és GarneUn tábornok hadserogföpa-\' rancMiok angol megbízottak kai tárgyalt Ismét francír>rszágl,ai). Az
angot • u döl < . már visszautazott L"ndonba.
London a némít -lengyel dlplomá-ciai )egyzék váltásokról Fehér KÖnyj vei adott ki.
Belgium cáfolja
i ¦. is a hueki i, (mintha a belga ha-* tái-ok mentén külföldi csapatok ősz. szcvonására került whi" sor, amje-lyck veszélyeztetnék Bcig^um «m\'e-gcsségét. Épp^ií ellenkezőleg, l\\.l-giirm folytatja tárgyalásait a kül:íl|a-klokkn\'.i keriwkedekni kapcsolatok fenntarlása érdekében K
Vilnában váratlan ellenállás
Moszkva, szeptember 22 Kétnapos harcok után a szovjet* csapatok elérték Vl\'na varosét. A -Cii gyei K-it-¦ dcl állandó tűzben voltak az cJöa^iyuniadó gépesitdit csapja tokkal. A barikádokat tankok rohamával törték át. Hajnalban bevonultak a ¦¦ :.i -|m Is, de a kih-iifnak lát-szó városban hirtelen lengyel támadások érték az előőrsöket minden oldalról. Többórás harc után a ka. [•mai iskolát sikerült elfoglalni
Mosclcky Btccasba érkezett
Bukarest, .szeptember 22 Mi>sc*iczky elnök iinegéikerért a számai i kljelö\'t itu-.. i,. A volt lengyei dnök nagyin fáradtnak és megtörtnek látszott, a vasútról i szállásáig^vezető utat gyalog tette meg, nehéz, ias-su lépesekkel.
10.000 lengyel menekült Magyarországon
Ungvár, szeptember 22 A Magyarországm 4rkezö k\'ngyel menekültek száma tegnap estig tízezer föle emelkedett. A menekültek megható jelenetek közben búcsúztak ei a h.ii.ii"ii hazájuktól. A fegyveres csapatokat lefegyverezték és íz or. szág bci**jébe szállították. A menekülteket vivő vonatok ana már megérkeznek az ország kü\'öubÖzŐ részein felállított gyüjtőtáborokba.
Üttet ée semlegeséig
iNewyork, szeptember 22 Az amerikai sajtó egyhangúan biz-tusra veszi, hogy n SHHIájKS megszavazza RoosewfU javaslata alupjan :t semlegességi törvény módosítását é* engedélyt ad a hadviselő ál«*nvk részére történő fegyvtírszállflás okra_ A tápok iiiegyjt\'gyzik, b>gy Ro.ise* welt azzal n kijelentésével, hogy a semlegességet egyébként miiidten körülmények között fenn akarja tar tani, több elk-nzvkf vezért ís mieg-nyert magának.
A ma déli német had .Jelentós
BcHin, szeptember 22 A véderő főparmcsnoksag péntek déli hadljek\'ntése szerint a német é-s orosz csapatmozdulatok a kijelölt határ elfoglalására UvvxzorÜen folynak. Lemberg körűi a német csapatokat orosz csapatok váltották fel. A tomasovi csata foglyainak és zsákH nuinyétiak összeszámulási folyik.
Varsó küi vároviiban, különösen Prágában a lengyelek több kitörési kísérletét meghiúsították. Varsó
Siediczc között Ka\'usin mellett egy fcengyel páncélvonatot zsákimmiyoto tak. ; { j
Varsót n néjnetek által kijelöli utoa tegnap 173 diplomáciai tisztviselő és 120(1 egyéb külföldi elhagyta. Az idegeneket néxtSBt tisztek kisérték még este vonaton Königsbergbe.
Nyugat m csak felderítő tevékenység foiyt, egy francia felderítő repülőt légihdrcban lelőttek a németek. {
1939. szeptertipcr U)
A tengeri blokád-háború uj eseményei
japán hajót fogtak el és kényszeri-tették( hogy "angliai kikötőié menjen. A japán hajónak Nápolyba ksl-i lett volna befutni. A japán gőzös üli fogása aniatt a japán kormány tépé^ seket tesz Londonban. [ j
Svéd jelentés szerint egyébként az angol dugáru-lajstromba már a pa. pirt és kartont is felvették. í
A tengeri keroskedeinii trónt ujabb jelentései szerint a La Manche csatornán az üllu nevü finn gabonahu-jót elfogták és angol kikötőbe ki-, sértek. Amszterdamba akart gabonát száilitani.
Gibraltárban a Motorj&a rjevü nc«> vég hajót fogták ej és 3000 tonna olajszállítmányára nyilvános árverést Írtak ki. Port i>aid körül egy
Vílnát elfoglalták az oroszok
Kannás, szeptember 22 A s/ovjetesapatok erős küzdelem és uU«í barcok után elfoglalták Vlfeu városát
Nyugaton: tüzérségi tüx
Paris, szeptember 32 A ma déli hivatalos traneia hadi-jvlentés Éaertnl a német 6s fraiieia" csapatok Saartól és láeslól délre érSitketáibe vannak, de csak muulkét részről lü/,éfségi tm^kenység folyik.
Mmtnmr ősapátok mmm léptet* lunyyal t«bi*Ult»ti-» I
A Popolo di Itóma Ktiró^mvöröl ,,.-Uv,,-il tndóütásában asl írja, bogy a mitgyur liatái\'védö ebui>atok a m.mki verengte h.\'\'h-\'k->¦ i - ¦¦> ¦¦ az or»-• • w ,,.:hr .iii,. a len-
gyei l*tázl és a vidéken segítettek liolyreálbtani ¦ rendet.
Mait blySSSiöS niagyaz bolyról kosi
i^ik, a fenti hír nem felel mfcg u v»Uv iágnak. A magyar csapatok paran-..suknak megtelelően, selwl seknf sép-U-\\i ál a hatúri. i:gyuucsuk valótlan az a hir is, hogy nagy hadianyaggal érkeznének a lengyel csapatok magyar területre.
Három évi munkába és 150.000 pengőbe kerül Nagykanizsa felmérése
A felmérés után következik; a tagosítás
Nagykanizsa varos képviselőtcslü-iete, mint ismenete>. szükségesnek látra ¦ várs területének febii(érését és annak v-égtozVitelével a polff.ír-nwstert bizlj meg. A h-itafmas munka ei\\*ágaesere Kenedi ima- nagykanizsai mérnök kapdt megbízatást, a ki ez év március huváfrui kezdt^ meg ezirányu munkáját. A vár s fel -bimtése eiőreláthlitókiií há^«n» évig tart és mintegy 160.000 pengőt* ka rüi. A felnu\'tést a külső lertiliteken!
kezdték meg. A város keleti rés*,,
a vasúttól, Cseríő. Fclsűerdő, Also-erdö, Békástó, silh területe áU tehát -nvttt felmérés ahtt. Naponta |Msy|i dóm l 6 mérnök és 2f> :u, ,1U, :.. kás dolgaik a féknérétl munkálatuknál. Utána sor kerttl Kiskantnúr.i és Nagykanizsa belterületére. A ha-
! t-abnan munka során kb. 12 000 katasztrális holdnyi terület kerül fel, ménesre s ha az teieje/ődUt, - tuláq
| a tagosításra Is.
Az egyházközség tanácsa állást foglalt a katolikus kultúrház sürgős megvalósítása mellett
A tanács letárgyalta az 1938. évi zárszámadást és 1940. évi költségvetést
Nagykanizsa* kat ilikus egyházközsége nígy érdeklődés iinellett tartotta meg az uj plébántó, P. Gulyás Gellért elnöklésével első tauác*ülé-sí\'t. Napirend eUStt dr. Hegyi Lujjs jí>s városi, főjegyző, az egyházközség .-Hágj elnöke kÖszői>tQrV> a tunács itevében az uj plébjzpost, a jck\'tivol-tak szei-eh\'ttelje., mieteg ünneplése közben.
P. Oulyás Qallórt
lélekből fakadt szavakkal köszönte meg a/ üdvözlést.
Első febadatunnik tartom, — m-ndta b haihalntluu lelkek Üdvösségének szolgálatát. Első ftna akarok \'enni a közerkö,csi\',égr.ek, amsely téren ke\'l legiukjibb merfrrrutatk;iz-nia ss egyházközségi éiet hatásának. A közerköicsiny terén türs.ad:i\\mfl, szuciiüis, politikai viszonyok hatása alutl hulláün^ás >k szoktak mutatkozni, azért annak szolgálata állandó örtállást követel.
Méltatta ezotán a plébános eWkl-jének, p. Cirfusz Vlktorinsiak «zclid-lelkü, szeretetromléltó, jóság.»* ] é« apostoli egyéniségét, ötéves munkás* ságát, amiért tnditvi\'uiyá" B tanács az eltávozott
P. Cirfusz Vlktorlnnak egyhangú talkasedóssal Jegyzőkönyvi köszönetet szsvazott.
- Az ö nyomdokait kívánom követni, -- mondta P. Gulyás Ge\'lért - az ő Lékess^sass szclleaniét, Jóság.->» szhe és nűmes lelke útmutatását az egyház községi és plébániai élet terén. Mint Ő, én is VitndenkineH mindene szeretnék iennf, bánatosak és aggódok vigasztalója, gyógyitafa-Jója olyan szelkgmbon, amcb/ a köz, előnyére válik. ,\'
Az emelkedett szelleime valló, bizonyára minden kanizsai katoHkui lélekben visszhangot \\«rő plébiinosl székfoglaló után az \\ :
1938. évi zárszámadást tárgyalta a tanács. 16^86 pengő volt az összes bevétel, 8911 pengő volt az összes kiadás, u megtakarítás » kultúrház alapit gyarapítja. A szent-ferenrerend kapott a kiadt\'isokböl 3000 pengő segélyt, tomplom-felszd-relésre 600, tean|>lojii-tatarozásdra 500, egyházközségi helyiségek , íüfcésére, világítására, takjurit^iíira 400, Maí gyar a anf\'gya/\'rt gyűjtéshez\' 160, eze-f gény gyermekek karácsonyi segélyei zésére 500 pengőt fordított 1930-bart az egyhiizközség. \'1 \'őröltek 8023 P behajthataUaji adót. A hátralék meg* Így is 25.500 pengő. A tBiyíc» Kerei csényi, Merényi és Vörös Gáhbrí szám vizsgálóbizottsági tagoknak kÖ1 szünetet szavazott animikásságukéiij
SDrgetö vita a kultúrház köríti
A ku\'turház-dlapot ittiár elválaszt vva kezelik az egyházközség köitsétf vetésétől. A kulturruta-alap jekink\'0 n«eglévö vagyona 30.766 pengő, Wesi felül lesz a 20.1H10 pengő városi hor-í zújárulás.
Barbarits Lajos sürgette a kultúrház megvalósítását, mert o cél nem enyagi, hunem erkölcsi javak gyűjtése volt a kultUrház-gondolat felvc-| tésével* Hangsúlyozta, hogy a knt<*-
Használja naponta 2-<szer a ffonkftoliló, dusan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket. Egyed árusítás:
Teutsch Gusztáv
drogé riaban.
llkusságnak minden áldozatot mé& kell hoznia, hogy ez az ügy végre tető alá kerüljön. A sürgős mcg^i dás IV városi hozzájárulás részleted nek a iniiniszter által mbst időszerűt lenség címén törölt téketelt is birto-sitanl fogta; Indítványozta, hogy iiá* vei á megfcle;ö niegoldáahoz apéna még nem elegendő, az egyházközség gi adót ínég egy évre kétszeres ö\'-z-1 szegben vessék ki A katolikusság Így Is csak töredékét viseli annak °* egyházközségi köztehernek, aumt bármelyik más felekezet tagjai zobi szó nélkül vilinek s űanibői mindéit más fele kezet biztosította már régen a kulturális szükségleteit Is.
Dr. Weter E\'ck a megvalósítás terén a gyorsaságban rejlő orőt hangsúlyozta, ismertette a közvéktirtény sürgetését ?8 Javasulti a Dobrin-háíi megvételét. ,
Dr. Krátky István r*ngánmesltaíkijelentette, hogy a vár\\«i hozzájárul tétele fix, a resztet idei torié-* neM akadálya a gyom initegvalósitáanuk.,
IM9. wepterofaer 23,
mimi wwuw»
Városi Mozgó.
A mesbélymett asszony
Az idei évad legszebb filmje: Még péntek, szombat, vasárnap
Kétszeri betiltás után a film művészi szépségére való teklnteltel 18 éwen felüliek részére lett enpedélyezire 1 — Érdekéé kisérő mflsor 1
EJbiim\'ikodid nem szabad a dolgot, a megoldásnak méltónak « jövőre számítónak teli IcnnJ. Véleménye szerit nem kell okvetlen uj epületet emelni és a megvalósítást mielőbb lueg kell kezdeni.
Ur. Hegyi Lajos íHitnurtettc a kul-lurhaz-gmdoíat utjai. A Dobrfci húz 12.000 peasjöbo korüh-.e, nrflbsósjcs lenne o#fW0Í pengős átalakité-, őe a vezetőség adósság nélkül szeretné a kérdést nit\'g.ddashoz juttat-ni. Megfe\'clö ingatlan (megvételéthelyesnek\' tartja.
Dr. Weber Etek, Algner Géza Varga István, dr. Krátky István rv.szlet-iebijMjlalásal után Barbarfts bajos kifejtette, hogy a kulturház-Ügy inS nvár nem csak a kat dikys
kultúrának, hunom a katolikus Ön-érzttm-k ügye is I hü a kanizsai ku-laikusságban van e\'ég tzJv és *óldo-zatkész lelkesedés a saját ügye Iránt, akkor a |megvulósitás nem\' késlekednél! k.
Szabó Győző basenió értelomfceri szólalt fol és iinegfc\'elö ház megvétele (mellett foglalt ásíást. Indítva nyúzta szűkebb bi/ .tt ág kiküldését erre vonatkozó részletes javaslat kidolgozására.
Gulyás Gellért plébános öröinföt fejezte ki a (megvalósítást sürgető felszólalás>k felett és indítványána s/Ükebb bizottságot a tanács a kö-* vetkezők szcmpiyélen küldte ki: dr. K rátky István, Szabó Győző, dr. Weber E\'ck, dr. Révffy Andor, AJgneV Géu, Barbadts Lsjos és az elnöki Sóg. \' I t !
Az 1940. évi költségvetés tárgyalása következett. A kőltségv«i lés 9330 pengő kiadással szémnl a megszokott keretien. I
Az országos nonmia szerinti alap* szal áiymódosllás ügyében jogász) bizottságot küldtek kl, tagjai: az elnökség, dr. AUnássy Gyula, dr Weber Etek, dr. Révffy Andor.
Megvan a nagykanizsai prózai vándor-társulat névsora is
Jelentettük Imár, hogy a Szl.iész-kaiiwra döntet* f itytau a következő szezonban négy staggirne társulatot OBXtOtlak ki abbi» a kerületté, amely be Nagykanizsa Is tartózik. Közöl-tük a kfarütet tegrtigy >bb opcióik társulataink, a vilé/ Julttbffy tir-siPatuak névsorát Is, műlyb-m több Ismerős névvel tatsUk íztuiik. Most a kerület prozii társulatának kjazsja-tójj, luk; Rezső tette közzé szfutár-su\'atának rtey* >rát.
A társulati névs)rbJn löbb isuu-röst is találunk, luké Rezső igazgató \'mellett, mint .mmk helyotiiv-és I titkára Litorali Véghj László szerepel, ekl a Bájiky társulatnál volt Ugyaiio>ak a Bánky társulattólszerződött Ide Gálffy Marik i, u Báuky-társu\'at fiatal nalváju, akböl elárulhatjuk azt is, hogy tmár asszony:. Llte-rátl Végfa helyettesig iz.;ató felesége. A társulat rendezője Homokey Pál, aki ugyancsak jó ÍJsiierőse a kanizsai közönségnek. Ide szerződött
Nagy Gábír Is, aki Je^utóUtH I \'M* kabffy társulattal járt Kanizsán. AJ férfiak közt szerepel m(ag DeúkyLős rioo apaszlnész, Reinjenyi Ján >s komikus, Tanny Józ-sf rendező, Téry Árpád hós, Vörös Isme komikus, Tompa László táiictsbonvlváu, Oroszlányi László buffó, LendviyJÓ zsef, Takács Ag isten, M^\'ggyesy József, stb.
A hö\'gyek közül Bálint z\\una hősnő Ismerős Gá\'ffy Mankón kívül. A többlek K Ismert vidék) nevek : Pogány Margit, Raduay Irén, S/öghy Arany, Bartók Juci, Medgycsy Rózsi j*és Erzsi, Radván\'yi Gabi, Bnrla Bn* iml, Járay Tert, Kovács Emml és Pálinkás Joli, valamint a segédszV. uésznők sora.
A SzteészkAiviri a napokban küL-dl szét a \\án»oknak az ldöbeos/í-tásra vonatkozó feitáro/Mtát, -teJhájt tb.gy ódkor lesznek a kanizsai sze> Bonok, csak ez után d-\'rüt kl.
Egy szép angol leány titokzatos morfium-halála Nagyatádon
Nagyatád, szeptember 22 A nagyatádi Metz-valer céghez néhány hónappal ezelőtt került Londonból Roso Marie wachercr ja, mint jftiigof—nómet fiive-
IstVi-e \'<w\'\'\' telti\'míl szépségű .-WLllo-» batal angol bölgy tegnap ™ a ka!H)Svári kórházban magliait, A inoífiun\'n\'k volt labja fes a minap este — vétet tenui vagy ön-
gyilkossági szándékból, nem tudni — nagyold) mennyiségű morfiumot vett J». EaestEryJR Németorsnigljan, órtes. apja pedU K\'liadában él, így csendben temetlék el Kaiiosváron.
— BaUMTskfcu a Kopateln-oég vezet. Kodéra mlatatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező Jss* érni IMtátelek mellett
A megbélyegzett asszony
l\'rani\'ia film. Kelet mísdikuniának és eirv gyilkossági\'bftnflgynek siővevénya. A mese gerincét egy párisi asszony lőrléneSe alkotja, akii játékswnv«ilélye egy ass/oEVvéhes mongol bencg háló-sodor. I mellett\'axonban a szén-tndélyek, admauu, a iteesütetes munkáért folyó küldetem niég vállozatos-¦¦<: 1 .1 teszik a eaelckinényt. A keleti jetenetek és a főtárgyalás izgalmas l>eriel ís a* érdekességet növelik, \'annak eltenére, liogy a nini végét előre ki teliét találni.
ELsősorljOn s míivéM tdjesilnijfnyek alkotják a film érékeit, a
renitezói immka .járul, 1#» iKtal Is árut cl sok uJ óltetet. Viktor Francén remek férli ós nagyszerű színész. Hajakévá lienege különteges é-s lik>kzatos «. rázzsal bir. Ijelamare l.ise néha na-gyuii s/ép, de mindenkor jó ukiósznő. Jouvet eíultal a bizonytalan hovalar-tozandé>ságu kalandor szerepében tótéi rá eddigi sikertire.
A szerelmi liáromSzóg karikatúrája jó kisénimüsornak számát,
, - ffS -
Áldott állspolbsn levó nők, Ifjú anyák és többgyermekes asszonyok a mindig kellemes hatású természetes „Ferenc József kesrrüviznek már egész mérsékelt adagokban való használats által is igen könnyű éi hlg űrülést, úgyszintén rendes gyomor- és bélmükö-dést érhetnek el. — Kérdezze meg orvosát.
Az olymplal ásatások malija és jelene
Diein Károly, a berlini olymlpi:" eíerkezfl főtitkára tti;i7. elején lludu-l>Cí.ten *i t\'niniában lartoll előadilsá-ban ixunpás Ix-számol Jl udotl a nagy-hte\'iften sikeiVilt ÍiKK«JikÍ ol.vmpiíiHz-ról. McgállapituUS, liogy erkötesi t<--kinletl^n a nagy világverseny a németek legmerészebb várakozását is kielégítette, de anyagilag ^ rgen jól sikerült, igy tehát - mondta Hitler kancellárnak az olympiás/ tt#5gnyítása alkalmával tett ígérete erlohiA\'lien uj-Ind megdidithatják OlynipUbÉfl ai IKK 1-ben abbamaradt ásulásotí-t l-t-zel — telte hozzá kedvc>«n mos:ily,»gva - a* Ooftk Mező P*rmrenek tegnzcbb álma mlcgy majd leljesedéabe.*
Minap az Cgylk német kapai folyó-iratban részlo\'es ismertetés volt olvas, höté az „j orymplal ásnláaokrói. Sszonkbe jutott piétn kedves kózléae, Mezó I-erenehex fordultunk tehát, ln\'gv\' mondja ol, mit is álmodiitt Olyinpláról.
- ¦ Sziveeea bmzéiek róla - - kezdte a szót Mező professzor — hiszen soha -em titkoltam, lvogy az iskola meUVtt a katonáskodás uS ennek édes testvére, a S|H»rt, de c«n l>elfll kuiönöastl az olyiupÍHimis régiói foftVH szJVágvem.
Iluikem inéidőtt a inegtisdteló kérdésre válaszolnék, tabin szaliud lLsz vissxapUlautanoui a ouiUki.
Olympia ae ókort gc\'irógség örök büstkesége évszázadokon, síit talán évezredeken át az anyaország és u róttf-köii tenger vidékein megVUeparJstt gn_ rög rajteslvérek találkozó liel\\e ¦.<¦>( A halhatatlan istenek tiszteletére nc-gvedévenkint itt wroglottek összo a nagy atlélák, hogy gyorsaságuk, harc-erejük, a s«dteini éíet nagyjai, lu>gv-müvészkészségük által szerzett gyözvi-műkkel magukat is Itaihafatlannti te gjék. A górógsóg életerejének elUny-hulásával elhomácyosodik Olympia jc-lentöségt\' is és II. Thcndosius rsjiszár Kr. után 393-bati végkép inegszimtrli a játékokul. Bszel kitt/szik a fény, amely egy dl CSŐ népnek\' egy évezreden ál világitól\'. A világhírű Zcus. templnnvtiak, u poaipás é|)itméjiyekiHdL remek képzöiiilü vészeli alkotásoknak, iszan, homok lett a Icjnclo-takarója,
Olympia feltánisa a német tudomány «. áldozatkészség hcrva*lhatat-lan érdeme. legelőször WmckcBn»nn Jánosnak, (1717-08.) a régészei meg-alapilójisíak lelkélK-n fogant uR\'g « a aottdotat hogy napfényre kellene homi az ókori te^ti és szellemi kultúra fenséges Szenlélyét, de oigsükos kéz előbb kioltotta életéi, mkUsahll Iw/záfoghatnit volna potnpái gondolatú im-gvalósitiWllx)\', A imitt század derekán Curtlus Ernő, a berlini egyelem későbbi világhíres lanáni, váll i|-kozott a nagyszerű munkára és a nagy képességű, lelkiismeretes (tudós ut-iilirtaiása iitlán szakavatott lársaink (Adter, lhjhn, és Imrpfcld építészek, Ifurtwenler, HirsebfeJd, l\'urgold. TnSn
régészek) fáradhatnllan munkája nyomán a, 1875—«1. közti időben D>p. Ilényn került a srent hely. I-Vllárlák Zeus fenséges templomát, inegtaláPák üt ókor legnagyobb szobrászán ik, Pheidhlsnak a templomi pronnricieiét dlszilíi remek dombormüveit, sértetle. nfll kfrftlt elő Pravltotesuek csodaszép parosi márványból ké-síü\'t IlSfnjSS-szobra. A nagy művésznek *zt az egyetlen eredetiben reánk maradt st, kotását joggal nevezik a férfiszépség ideáljának. Pheidias az tStStM bir-nőkét karján a kis niogencssei --fatörzsre támaszkodva ábrázolta, n*íg [zc<lig mezítelenül. Itulitiját a fatörzsre dohln, onnan omlik le redőkben. Annikor a szobrot megtafalták, ft\'nykéi»et késriletlek róla és hnzakürdlók Nomeí-országba. Mü veszkődve tök, tudósok el-ragadtatással szemlélték, de a régé szek némi megrovással közölték Olym-piálian dolgozó ludóstársalkkaí, hogy ¦ Tínykéi>és/. oW feledte tubáját a fatörzsön. Tévedésük ékes bizonyítéka az ábrázolás természelességének A Ter-iKcsűllK\'tellen értékű műalkotás a* Öly\'rnpiábnn létosiieit nsuasuiaban ku
lön termet Művészek, mükod-
velők csodájára járnak az egész világ-lat I, órák hosszat ülnek előtte é.s nem tudnak letelni szépségeivel,
Az ásatások KOO.000 márkát emésztenek l.l. Kerekeji 1.1000 db, brpnz. tárgy, IHKK) érem, 2000 lerakatta és mintegy Í00 felirat került napvibigra. Mimte>ek az Olympiai mucumot éke. sitik. A léteteknek igen nagy a tudományos becse, mivel uj adatokat StoL
gállallak az egyes tudományágaknak. Köllök, müvéseok alkotásaira lOlátUik, akiknek addig még a neve is ismeretlen volt, uj szavakra, kifejezésekre, nyntvjáfásl érdekességek re, épttésaH i módszerekre bukkantak, yúrpfeld :< /cns-templom oszJoitajnak méretei alapján megállapította, liogy a leg-használliilih görög hosszegység, az olympiui láb, mai mérlek un kl»«i minek Telel m*g, de ugyanerre az eredményre jutottak a stadion felmérése alkalmával is. pausunias ó-kori író ud»ta szerint versenypálya liossza IKHI olympiai lálz volt, ¦! ]>edlg eri a ielmén\'*néi a rní Hstrtá-ktsUtben 192.37 m-nek találták, igy Pz az a(|at is 32.0 iá cm uok mutatja a/ olympiai lál>at (10227:000 egyenlő 33,048).
Curtiusék 1KK1 márciusában Itagyták abl»« az ásatásokat. Tovább nem foly-tall^Utták, mivel Ss állt%n*óJ megszaMi-zott összeg elfogyot\', ile különben som remélték, liogv7 móg valami ujabb, értékes eredményhez juthatnak,
— No de, most mtír rálérlietünk az álomfejtésre. 1039 nyaión OjOlug ösz-töndijon 11 magyar tanártárs^ntiiul — Dr. Módi Mihály győri tanár ve/e. tésével — görög tanulmányútra mguj. lem. Csak természetes, liogy Olymidát is felkerestük. Mondanom somi kell, hogy ugv nuntem oda, mint hivő a Szenllóldre, Első utam a stadionba vili. . Mindjárt nagy meglepetés várt reám : elii.iimilva láttam, liogy a németek annak idején CSaJTÍ két végét
bacai seal-otra
Küldjük
fölöslegei gyümölosUnket, burgonyánkat
. Missziósházba!
Szaz rv jyar apróság imára kulcsolt kazs fogja megköszönni!
| Ősz! adományaikat már boküldték: Kovács Sebestyén Mlklósnö Becse-hely, 120 kg. paradicsom, 60 kg. alma.
Polgári fiúiskola kertészete 30 kg. szilva.
N. N. 25 kg. szilva. Haoker Fereno fatermelö a.kocsi forgács.
A három kanizsai csapat vasárnap Idegenben játszik
A ZMNTE a pécsi v&sutas sportpályán játszik a Pécsi BTC-vcl a bajnoki pontokért. A \'csapa tismét tarlalékosan fiU ki, mert Miluuecz súlyos lábsérülésben szenved. A cf-apat szom&aton este utazik Pécsre..
A ZMNTE II. u AiJrcaü Ifj. Sportegylettel játszik bajnoki mérkőzést Marcaliban. A csapat vasárnap negyed 1 órakor indul a* Országzásziótól. Játékvezető : Szenté.
3W NVTE a Barcsi lOK-kai \'játszik Barcson bajnoki mérkőzést,
Felhívás!
Fellüvom a ZMNTE tft játékosui-nak figyelmét, libfíy a jövő hÉtttil kcídvc szmlan és pénteken a kereskedelmi Lskolával vgyiitt tartjuk a tréninget délután -I órai keidetlel. (:)
A bélben keletkezű mérgek ál tal okozott rosszulléteknél egykéi pohár természetes .Ferenc József* keserűvíz, gyors és alspos bélkldrltö hálásánál fogva, gyakran a legjobb szolgálatot teszi. Kérdezze meg orvosát.
Hogyan áll Németország élelmiszer-ellátása ?
Berlin, szeptember 22 (V. V.) Az élelimíszerjegyek bevezetése a teiülctefcn Ítélkezők szerint azt jelenti, hogy n német birodalom élelmiszer hiányban szenved. A) kormányzat már a Y^ókeldÖbcn többször rámutatott arírti, hogy termesz© tesen gondoskodik háború esetére többéves késztetek tárolásával arról, h\'gy egy 1918-hoz hasonló szükség mégegyszer be ne kövfctkü*zhess^h. Az irányított köziíazdaságnak és pénzvliágriak fokozottabb hazafias érzéke, de Imbgának az államnak ii a tervszerű beosztása eredményezte, hogy a pontosan nyitvántartott állami és magánkézben lévő tárolt gabona, élelmiszer, konzervek, vafa-mint a bámulatos rekordtermésekéit produkáló némtet me-zőgizdusád. hosszú évekre biz tusi tjb. a hadban*) lévő ország elsőrendű jeieltmezését. Az élelmiszer jegyek bevezetése éppen azt cé*ozta, hogy lelkiismeretlen számítók és lánckereskedők ki ne használhassák a konjunktúrát. E jegyek gondoskodnak arról, hogy \'o!in fennakadás me álljon be az élelmiszer kiszolgálásában és hogy a tők»nel-küli kisem-berek rovására n gazdagabbak ne halmozhassanak fel felesleges késztolcket. 1938 és 1939 évek s-ofaortínivolt hatalmas rekordtermései és a birodalom külföltö gabona^teÓTJása] b kenyérkéidést alapjában biztosították. Ugyanaz a helyzet más tennelvéiiyck lerén is, így például -- hogy egyet kiragadjunk — a tcapásnövéíryek behozatal nélkül biztosítják a fogyasztást már-is. A burgonya, ímfely a legfontosabb
iJigr-iiitiiiüíi
vaskereikadéss — nagykanizsa
ásatták fel mintegy 12—12 ml hosszú-, ságban, a többi részét 5—6 méter magas földréteg boritja. örök liáta jár a németeknek áldozatkészségükért, de azért ugy éreztem, a stadionnal \'és a hatalmas gyháiáöhimniai (ennek is csak egy kis részét tárták fel, egyébként Ül kósiiUick « versenyükre az ötös, Oíípcntat Ion versenyzők) méltánytalanság történt. Ha napfényre hoztak a Zeus templomát, ahol a koszorút adták, uj életre kell kelleni a küzdőteret is, alvói a-íooszorirt hatalmas ver. sengésbcn megszerezték liomuokukra a győztesek. Akkoribon a Pesti Napló hasábjain több cikkemben is beszámoltam tttl tapasztalataimról, majd ís. kóláin évvégi értesítőjében részletes,, útleírást kóiöUem \'és ebben már java. soltoiu, liogy a Nemi&ncözi Otyrapiál Bisottság vegye fezébe a dolgot, alti. kíLson albizottságot, amelyben a világ minden országának egy-egy sjiorlOn> bere helyet foglal és índitson gyüjté-st ai ásatások sportszcmponlból való befejezésére. Akkoriban jelent meg az amsterdami olympian győztes munkám Németországban. Ennek a-e előszavában — most már nagyobb nyil-vánosság előtt — megismételtem ja. vaslatouial és megtoldottam azzal, hogy Olynjpiíbfln tudományos könyvtári ís kellene létesíteni, amelyljcn be. lyet foglalnak az olympl/jmissai foglalkozó minden irodalmi munkn. A német napi és tudományos sajtó szinte kivétel nélkül nagy szereleitel fogadta könyvemel ja stuttgarti Ili*\' Lilcratur pld. kiemeli akadémikus alaposságát és az előadás. Curtiusi lejkesültsigét)
és életrevalónak találta az ásatások folytatását célzó gondolatomul is. Így a Deutsches Phllologen Blalt pártolásra érdemesnek tartja javaslatomat és a világ egyik legelső nyelvészeti szaklapja, a Pmloiogiseho WocJiew,-scluift is helyesléssel emlékezik meg róla.
Diein Károly 1036 elején ls \'tartott egy előadást fővárosunkban és utána beszélgetés közben Röző-ne vL!)cm,Tu>gy a* olympiai ásatások folytatását igen életrevaló gondoláinak\' tartják, .\'de- ők maguk óhajtják megvalósítani, ha az öiympiá anyagilag jól végződik. Az ásatások — legelőbb a stadionban — valóban meg ls indultak még az év őszén, ma is folynak és már eddig is igen értékes ered mén yckkcl gazdagították — Curtjusék kincsesházát. így ta. láHak egy kis bronzszobrot, amely egy győztes gyermek futó diadalát öröki. tette meg egykoron, egy távolugrásnál hasmált lenililöt, amely Akjmau\'das nevü — eddjg ismeretlen — spártai atlétának az ötös (pcntalion) verseny-ben aratóit győzelmét hirdeti, előkerült sok fogadalmi tárgy, közte még valóságos fegyverek is, amelyeket annak idején, mint a háborúban ejtett zsákmány tizedét ajánlották fel báláid Zeus sfentélyénck. •
— Ismétlem/: a német tudomány és áldozatkészség minden hálát ós elisíniO-rést megérdemel a régi és az ujabb állásokért, de aj utóbbiért járó babérkoszorúból — az\' ujabb ásatások gondolatának felvetéséért — egy szerény levélét \'alán ml magyarok is megérdemlőnk.
népélehmazcsi cikk, 1928 32 óvektcií 11.2 millió tmna termest holott, ezzel\'szemben 1937 -38 években 65.3 millió tonnát eredményezett. Ez a szám kereken 31 százalékos emelkedést jelent. De ilyen eredményű a cukor és takarmányrépa emelkedése, is, ahol 10, 13, imhjd az utolsó évben ujabb 20 százalékos fcermiés többlet jelentkezett. Nagyjelentőségű a szé-natermíések fokozatos emelkedése ís, eimi 10-12 százalékos vágómarhái többletet jelent, de hfatatmas, nomW számított tejprodukció emelkedést Is eredményezett, így a 20-as évek) statisztikájával szemben 1-ről 26 inil Hárd Illene emelkedett a német tej--termelés. A két sztóm közötti különb séget azelőtt külföldi behozatalból) fedezte a birodalom\', illetve a rossz) szociális vlszohyok (miatt nem J? volt Ilyen una&is a kerestet. Ugyanilyen imódm emelkedett a külföldi behozatal rovásá-a é* a jobb szociális viszonyok keresk-t-eniflkedésével a belföldi vajterméléi is 100.000 tm-nárót 621.000 tonnára. Ezek száJ mok, amik egyrészt így dképzelhe-tet\'en szociális nivócinijelkedést, mís-í részt egy talán bnjég elképzelhetotle-r nebbkoílektiv \'Icrvgazdálkodást jelen tenek, A háború előtti állományhoz képest a niéaiiíet szarvasmarha álló-* mony karek 1.1 millió dunbbal nagyobb, mint volt. A már hosszú évekkei ezelőtt végzett pontos számítások szerint q birodalom nyugodt, zavartalan és bőséges ellátást hosszú évekre biztosítva avn. Es például taz a tény, h-gy a cukorrttisi bevezették a jegyet, nemi je\'cnti nzt, hogy ta mm is kiviteli f^cslcggeJ rendelkező birodalomnak cgyszerrfe eltűntek a cukorrépa földjei, jmeg-szüntek a cukorgyámi, teneani az n col, hogy a minden évben felesleggel záró, tehát exportáló cukoripari termékeiből ne halmozzanak fc\' maJ gán\'isok cébiélkül nagyobb mtenyJ nyiségskét és egy esetleges átmeiiett szükségben (a nyári befőzések ide-je, anii a cn\'korlpnrbön évvégei\' jelent, az nj cukorszezon Össze! kezdődik csak) azután Uzsorára haszn:lI-> }ák feJ az alkalmát. A népé-elmczís tervszerű biztosításáról minden ;il^ laan szakértői csak tanulhatnak.
1B8S. szeptember 23
Esőköpenyek
nagy választékban SZOMO LÁNYINÁL
N*ptt/1 Szeptember 23. szombat Rom. kat Tekla sz. vt — Protestáns Tokla. Izr. ThUri hó 10.
Gőzfürdő nyitva reggel 6 órától est* í óráig flié-ttf, ozerda, péntek délután kedden egóaz nap nőknek).
Péntek
Allaudó műiorizátaok hétköznapokon Budap«at I. mű»oián
6.-15 Torna. — Hírek, — Közlemények, — Hanglemezek. — 10 Hírek; ¦— 11.10 Nemzetközi vízjelzőszotgAlat.
— 12 Harangszó. Himnusz. — idő-járásjelentés. —¦ 1210 Hírek. — 13 20 Időjelzés, időjárás jelentés. - 14.30 lll. rek. — 14.15 Műsorismertetés. — 15 Arfolyamhlrek, plac[ árak, élelmiszer, áruk. — tfi.45 időjelzés, idöjáríísjo-*entés, liirek. — 17 Hírek szlovák és magyarorosz n>olvaa. — 10.15 Hírek.
— 21.10 Hírek, idöjárásjelentés, liirck szlovák és magyarorosz nyelven, — 22.10 Hírek német, olasz, angol és franda nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST X,
17.15 A ma/uri esala, Suhay Irate clöadasa. — 17.40 (iounod : I-aust — halotlzcnc. — 1H Sportközlemenyek. — 1K.15 A Hiidió Sialonzeiiokara. —19.25 Boldog siCrclem. — 20.10 Modem nili gyar inuzsika. A BudapCsQ Hangver-seny-enfikar. — 21 Külüfü\'i nugyed-óra. — 21.15 \'lYmelcmezek. — 22 Dolmanyi Emil zongordzlk. — 23 Ma.
gynr BerkÖ énokel, parkas Jcnö ct.
gftnyzonekara luuzsiknl.
BUDAPEST II.
19 (iyorsiró tanfoiyani. — 111.25 Mozart müvck hangleinezrö\'. — 20 Hirek nia-^-ar, szlovék és m«igvarorosz nyel. v«n. — 20.20 Sziijjyi Kaiman énckel ¦zottgoraklséretlel. — 21.10 ¦\'Budapest! llangvcrsciiy Zcnekar.. - 21.15 Idö-järusjelentes.
BÉCS
1B.50 Hirek, — 20 Klasszikus zen». 22 Hirek. — 23 lijféli h^ngver, sony.
S zombnt
BUDAPEST I.
10.15 irjusiigi rodio. — 12jt0 Endro Béla enekegyültcsc. — la Mftvéazle-inczek. — 16.15 Harsanyi (.izi mXsséi.
17.15 A radio Szalonzenokara. — IH A m. kir. i»osia muszaki tanacs-adója. + 1H25 Adam Piti dalokat énokel zongoraki^drettei. — 19-25 Lakatos Toni és Lakatos Misi cigany-zeui\'kara. — 20.10 VI dam tarka est — 22 Melles Béla BenOkara. — 23 TdnrcJ-junk. — 23 -23.20 Uniezky Laszló jazz-zenckam. — 23.20—23.10 Kurlna Simi és eigényzenekarn. — 23.10—21 Tanc-iemezek.
BUDAPEST H.
18.25—18.50 A foldmuveJésiigyi ni*-,nisztériiun nitozögazdasilgi félóriija. — IW.90 -nravauHMlek.« Irta Aldobolji Nagy Miklós;, — 20 Hirok. - 20^0 Wagner : W\'alknr — részietek. — 21.20 Melles Béla zenokara. — 21.4$ Idojiinis jelenlés. . BÉCS
18.30 Regi tene vouóimégyesre és cscinballóra. — 19.15 Aida részlclek.
— 19.30 Hirek. — 20 Haugvcrsciiy,
— 21 Ilirek. — 22.30 Esti mie*
Nép HÍ02egd« Péntek, szombat és vasárnap Magyar IilmpremierI Helyzetkomikumok!
Nem loptam én életemben
Főszereplők: Egri Mária, Anla Suli, Kovács Terus, Szilassy László, Latabár Kálmán, Blllcsy, Pelhes. Kísérő műsor: Cirmos bajban. — Magyar Híradó
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor vasárnap.3, 5, 7 és 9 órakor
ISoJ). Szeptember 23
ZALAI KÖZLÖNY
„la történelmi parancs a pártpolitikai célok kiküszöbpse",
mondta a kisgazdapárt vezérszónoka a Ház mai Illésén
őszi köd
Hősi naptár
Miután Pnetnysl v6r6t az osztrák-magyar fők szeptember 17én magánt liügytAk, az oroszuk I {Bil ÍJ. II oíkíí r^apatai már »¦ kü-
1---^vetkező hapokon mc-gje.
Icntek a vár ci\'ödllmínyei etfllt, m«jd Hz oró<z 3 .J.adicrfcg szeptember BtWn ü vár körülzárásaImz fogott, s ezt a műveletet negyednapra, Bzcptembcr 2fi-án Izcfcjezlc. A várat északon az orosz XI,, kc-lc len a IX., délen a x. ¦hadtest fogta körül, míg nyugaton négy lovas hadosztály zárta cl a külvilágtól, !•>.-zei\'teljessé vált Przemysi u, -n. első körül/árásü.

K napon evte at oroszok n sötétség és a köd leple rtiatt átkeltek u iSzlyr . ¦ ío lyón és megtámad Iák I Üti 11 22 * Luok környéki \'Msün-
\' --\'tutohél állásban volt 82.
székely gyalogezredet. ügyesen .végre, liajtolt ellentámadással aE ezreinek sikerült űz oroszokat részben lefegyvereznie, részben i>e<iig menekülésszerű vissin von lilásra kényszerítenie. A harc liovcsségérc jellemző, hogy több mi\'nl :i00 halott és súlyosan so\'uesüll orosz maradt a Sttyr nyugati partján, 400
emberük fogságunkba került.
KalonaifalsxereBéMeBK egyenwiháxati olkkek
egyedül legolcsóbban beszerelhetők BELEZNAI NÁL
Sugár-ut 53. sz. Teleion 625.
— (Kinevezés)
nr. Krasznay Jenő nagykanizsai oki. hittanári a soproni mflgy. kir. katonai íöreáf iskolához tanárnak kinevezték. f)r. Krasmay október elsejével foglal-ja el állását, lír. Krasvnay alig több, mini egy esztendőt töltött Nagykooi-! "..\'>:i, de rövid idő alatl is megnyerte a kanizsai katolikusság nagyrabecsülését és tiszteletét. Munkássága, nagyvonalú-, sága, tudása, szónoki kéjtességc. sok-, otdalusága közbecsultté tették. Minden tekintetben egész énjét vitte izcie Jel-kcs, -fáradhatatlan mun kassá gáltu.
— (Áthelyezés);
Ilácnliidt József I. oszt. postatisztet szolgálaii érdekből, sok eszlendei nagykanizsai szolgálat után, a buda-
eti Í14. számú postahivatalhoz hc-„ . tték át.
— (Orvosi hír)
Dr. Diskai Imre orvos katonai szolgálatából hazaérkezőit és rendeléseit ismét megkezdte. .10
— (A Vöröskereszt)
nagykanizsai fiókja által rendezett önkéntes ápolónői tanfolyam iránt nagy érdeklődós nyilvánul meg a város hölgyei részéről. Noha a tonfo-lyom csak szcpi»m4>er 25-ike körül kezdődik a\'kórházion, diáig mtfr 120-nál iöblzcn jelentkeztek. A kanizsai női társadalom teljesen át van hatva a betegápoló tanfolyam fontossságáVd és szükségességétől, hiszen a tanfolyam a házi betegápolást is tanítja. A tanfolyamra inlég\'leltet jelentkezni dr. Hit-iera Zoltán városi tisztiorvosnál, Su-Kár ut 1.
— (Külügyi előadások)
\'A vaRás- és közoktatásügyi miniszter felhívta a vármegyei Iskolánk ivüli n(¦ i)inüvelésl bwottságot, l»ogy vegye fel i;rognan*n{jába a külügyi előadásokat isf amelyeket a Magyar "Külügyi Társaság toljosen dijlafamtl rendes, A bizottság nagy \'örömmel vette tudomásul a mjn>sz1er közlését és kimondotta, luigy uz uj mmikívévben a két megyei városban és " járási székhelyeken rendez Jl>«u előadásokat
Budapest, szeptember 22 A képviselőház unai ülését 10 órakor nyitotta mleg Bobbry alelnök. BejeJentette, hogy az Összeférhetetlenségi bizottság klwrsolásánikulnp-ját képező negyvenes névjegyzék összeáilitfisa az-elnök jogi miután, azonban áz elnök betegsége miatt nem- jelenhet \'meg az ulÓMkon, fel-hatntnmzást kért erre a Háztól. Ai felhatolmazást megadták, niajd folytatták n mezőgazdasági munkások Özvegyi járulekáról szóló Javaslat tárgyalását.
.TUdy Zolti\'ui, a kisgazdapárt ve-zérszónoka hangoztatta, hogy a m<ai Időkben történelmi parancs a pártpolitikai célok kiküszöbölése. Reméli, hogy ez a pártok között létnujölt összefogás credmiényeket Is hoz> | f Meisner Emil is elfogadja n jaYus latit. RelLcl Mihály a járulék lü pengőre való felíiine.Ssét kérj, szintén elfogadja a javaslatot. Zeniían Antal felszólalására lapzártakor ke-rUH sor. [ : | , \' 1
BUDAPEST székesfővárosban nem lesz pötadöemetés. A költségvetés 170 milliós, 11.7 millióval magasabb át ideinél.
FELAKASZTOTTA magát Ós meghall ü/ ptdvidéki ügyészség fogháza-ban dr. Kíeln István, a Georgia n.T.-nak valutáugyhen \'etartúíJntoii vezér-igazgqtája. ií) éves volt, többmiHiő pengő kiajánlása volt a vád.
A GIBRALTÁRI szoroson áthaladó minden semleges hajónak be kell térnie a kikötőbe, almi átvizsgálják.
KOKMANYZÖSeRTÉS irdalt lelar-lóztották Schwalzenhailer Jenő •IfrcNes budapesti tanárt 6a Tesxár Magdolna ő2 éves budapesti tanitónüt.
HÓÜBANAS törtetni a gatcslK*dion-gol hajógyárban..ügy munkás meghalt, több megsebesült, waletben egy kémiai; gyárban lórién l robbanás. , KASZÁRNYA íet;l a halaimon párisi iiszó-slarUonbóI,
ARADON u Textilipar Rt. nyers-anyaghiány miatt beszüntette a hmn> kút. 3000 munkást olbo csatot lek,
MEGSZŰNIK a 20 filléres szakaszjegy a pesti vUlamoson.
DAMARAN októberi Uöl jegyre ad-Qák a-cukít*. 2 és ró1 kUó lose a buvi fejadag
10 FONTOT*- vihetnek magukkal a külföldro utazó angolok.
AZ ARUIl^LMOZAS ellen Olaszország szigorú büntető Intézkedéseket lépteiéit életbe .
LKfíGETT Szlovákia iegnugyobb lexljl-müve, Hózsaliegy közelében, 11 MauUmcr-konszern tyhcrpoiei gyára, Ü \'millió ck. a kár.
íA NltMETEK Lavotnenál, ahoi eg^-nlagutljan van a magyar-lengyel határ, elélitek a magyar határt. A német a magyar tisztek küldöttsége üdvözölte egymást.
JUGOSZLÁVIA erődítményekét épil 1937 óla. Most rendelet jelent megr* munkák gyors befejezéséről és uj erődítési uuinVálatokrői*.
KIHÚZTÁK o 100.000 pengős tő-nyereményt. 600 pongővci a 86.811 sz. sorsjegy nyerte 1 ; [
RÉMHÍRTERJESZTÉS miatt őr zetbc \\«tt pestiek közül hotot lctm-tóztattnk, n S2flhad.i(Q boesíitoltílk kőiül 28 ellen az ügyészségen, 10 ellen a rendőrségen folyik tovább uz eljárás. i l
OLASZ nycMl tanszakot állltnnak fel a debreceni egyetomeu a ma gyar olasz kulturális kapcsolatok el nielyitőse érdekében.
BETILTOTTAK e Szepességi Hir adót, a szepességi imagyarok lapját Főszerkesztője, Poiuis Alltat má\' hetek őta Utaváa sínylődik.
FÖLDRENGÉST éreztek Budapesten a k&zülékck 160(1 Km< tán.lságlí bői 160 «nilliméteix.\'S kUcngéssel, 60 másodpercen át!
Mérsékelt szél, néhány liolyo futóMö, helyenként, fíképp keléten zivatar. A lifi nappal alig változik, éjjel a lehűlés fokozódik.
A Meteorológiai Internt n«íyk«nlz«i aetttgyeloallomáae jelenti i
Hímemíltlet tegnap eate 9 órakor +198 ma reíiel -t-H\'8. délben -H9D
r».o.anoo%..
Ofcsvnhjjöt aafameziban
ttórjakczTialik
Az ősU nap mig bágyadt-mtien, de lelkemben már a tét didereg. Fétek.
Van még virág, kék, sárga, veres, de lelkem fája csupasz, üres. Étek ?...
A hegyre az Ősz ködöi tereget. Bennem is köd van, mely eltemet téged.
Cinre
(Térzene)
A nagykanizsai lionvéd zertcknrliol-nnp, szombaton délután G órakor teréénél ad a kövelkező műsorral: 1. Seregi Artluir : ¦ Magyarország.< Induló. 2. Kálmán Insro : »»Glgánypriniás--. Operett keringő. 3. Kéler Béla ; ,Rá-kéiczif. Nyitány. 4. Kacsóh\' Pongr.\'*;: János vilézi. Operett egyveleg, f>. Le-luu* Ferenc: .Mosoly országai. Ojierett egyveleg. 0. Srtlecxky— Bugyács \\ őrmester iii- náindja meg\'. Induló.
— (Légoltalmi riadd)
Szombaton déli i órakor íshitól megszólalnak Nagykanizsán oriao^i-sziié-nák. Amely Utcabán íienvf lehet hallani, jclcalsék a türollóiaktanyában.
— (Egyházközségi hlr)
A n«gykanlzsal>róm. kat. egyházközség 1038. évi,zárszámadásai és a?, ttMO évi költségvetés 15 napon át.közszem-lérp téve az érdeklödÖkiKsk\' betekintés végett rendelkezésére á." az egyházközségi irodában. (:)
— (Vesztére fellebbezett)
Itlliu Pál nagykuWsI, eii)é.sziiteslert hatósági közeg en,«i erőszak nllalt nemrég kétheti fogházra büntetlek. Hiba sokalta a bunUHést,\' reiebbetcU,
a tábla azonl>an nem ve.Il vele egy vé-¦lemínyen és bünUílúsál n dupláján emelte. Az egyhónapi büntetés most jogerős.
FÉNYKÉPEZZEN! •
OLCSÓN jut fényképező-" géphez éa filmhez/ ha
VÁSTAGH tbtószakllzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek B P-töl, márkás filmek 88 fillértől, MT IzakanrQ kldolflozás I
Krómacal és aipacca
BYfiESXkÜÍ I
nagy választékban
Hájon Testvérékaél.
Olcsó árakt
- (Egyesületek felülvizsgálata)
A nagykanizsai járás területén felülvizsgálták az összes egycsüieUíket, A vizsgálat eredményűről a főszoJgaui-riiság bctcrjesitoito részlelcs jelentésót a várnwgye alispánjának.
— (Tüz Nagyrécsén)
N\'agyiécso ósíoJíí részólien az esti órákban kigj-ulladt Némoth Jó»et (gyulai) [tortáján egy hatalmas szai-inakazal. A tfizilánuuia az iUmából ébredt lakosság és a tűzoltók siettek a vész színhelyére, ahol Veszélyben volt már a jómódú gatda ogész belsősége. KzerencKéro a tűzoltók ós a ralusi ttep buzgósága a tüzet meg tudta fékezni, agy, hogy csak a szalmakazal égeti le. liz is érzékeny kár, annál mkúbb, mert biilositva nenu volt.
BIZTOSÍTSON TÜHKAR ELLEN, KARA MEGTÉRÜL I
— (Más nevére vett fel kölcsönt)
Tompos Ferenc 29 éves kerk«ik-lódi földműves egy biztosítást okiratra Németh János novai Imi nöm! tridú ember nevét irta és a kötvényre u Nov«l Tuksrék|>é»itárnái Némethi nevére- kölcsönt \\e*t fel. Kiderüli a dolog,. Tompost okiraUjttinásitásért jogerősen liatheti fogjiázzai fjujtották, de az Ítélet végreliajtásál 3 évre fetíüg-gositették. *
» B^tKkláaltá.mniu.t tekintse meg minden vólolkányeser nélkdl. Kopsíiia batorársbás.
6
IESS. szeptember 23.
Síremlékeket.
tlrW.it uoM. ttii Mlüuihtt
Bzakazorüoo és legolcsóbban
KOVÁCS JÓZSEF
kóTaratfómeslörriél, Király-utca 33 Nagy •irtmlék-taktájr, Telefon 615.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnk és ismerőseink, kik felejthetetlen drága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, Illetve rokonunk
BBllaa Furcnu
Bjug. fOtnoidonjrveittd temetésén megjelenésükkel, vagy bármi mis módon mélységes gyászunkban osztozni szívesek voHak, fogadjak ezúton U hálái köszönetünk kifejezését.
A jjwAacoió oMféd.
Nagykanizsa megyei várói polgármesterétől.
22947/1939.
Hirdetmény.
Értesítem a lectgyakorlis-köteles Ifjak KOlOlt, huzzáiartozÖH és munkaadóit, hogy ax 1917, 1918, 1919, 1930, 1921, 1922, 1923, 1924,1925, 1926,1927. évfolyambeli ifjak, öiaxe-irás végett tartoznak a városi nyilvántartó hivatalban (Városház, Horthy Mlklófl-ut, II. az. kapu, II. 2.
sz. ajtó) szeptember 30 lg jelent-kezni, továbbá pedig a levenle-fog-lalkozáaon 1939. évi szeptember hó 1-töl pontosan megjelenni.
Amennyiben a jelzelt évfolyam-béli Ifjak kötelezettségüknek nem tennének eleget, ugy az érvényben levő honvédlörvény nemcsak a le-ventekölcles ifjat, hanem a izüiöt, hozzátartozóját és különösen a munkaadóját a legszigorúbban bünteti, miért 1« ennek elkerülése végett kötelességüknek tartsák fenitek szigorú betartásai ellenőrizni.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 29. i«n Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterelöl.
23069/1939.
Tárgy: A zsidók kóiéletl ét gazdasási tédoRlMlliáfiak koililozásáiól 1939. évi IV. I. c-nek iz Ipirlogo-sliványokis voaatkozó rendelk»zé-scinek végrehajtási.
Hirdetmény.
Al 1939. évi IV. t-S. végreha|láea tárgyában klbocsá|tolt 7720/1939. M. E. ni. renddel alapján közhírré teszem, hogy minden olyan Iparos (kereskedő), akinek iparigazolványa vagy iparengedélye van — kivéve ha ax Iparjogosult kereskedelmi társaság, egyesfllel. vagy mis jogi személy — az elsőfokú iparhatósághoz a törvény 1. §-ának körébe tartozó adatokról az elólrt orlapon
193». évi október hó 15. napjáig bejelentést tenni tartozik.
A bejelentéihez ezttkséget Űrlapok hivatalomnál (Városháza 1. em. 10. az.), ax Iparleillllelitél, a Baross Szövetség, valamint az OMKE helyiségeiben Igényelhetek.
Ha az iparigazolvány, vagy az Iparengedély alapján kereskedelmi társasig, egyesület, vagy más |ogi személy az ipari, az első bekezdésben izabályozott be|elentést kell len-niok:
a) részvénytársaságnál és szövetkezetnél a vezetőknek, az igszgató-
aág és a felügyelő blzollság tagjainak ;
l>) közkereseti láruaágnil a tagoknak;
c) betéti lárssságnál a beltagoknak;
d) korlátolt felelősségű társaságit. !i a tagoknak, az ügyvezetőknek él a felögye.\'öbizottiág tagjainak, illetőleg az utóbbiak helyett a fal-(Igyelöblzollság helyett választott hites könyvvlzsgálónsk;
e) egyesület, vagy egyéb jogi személynél a vezetőknek (az intéző-szerv tagjainak).
Ha a közkereseti, Illetőleg a belét! társaságnak zsidó tagja ls van, be kell jelenleni a közkereseti, illetőleg a beleli társaság összes lagjal belétének értékét Is.
Az olyan személynek, asl az iparos halála után az Általa gyakorolt Ipsrt az 1922. évi XII. f.c 7., illetőleg 8. §>ának rendelkezései alapján folytatja (özvegyi jogon, vagy a kiskorúak jogán), az első bekezdésben szabályozóit bejelentést arra a személyre, Illetőleg azokra a izeiné-lyekre vonatkozóan kell megtennie, akinek jogán az Ipart gyakorolja.
Ha a bejelenő — bejelenlése szerint — nem isldónak tekintendő, illetőleg a törvény 2. § ának első i és utolsó bekezdésében meghatározott valamely kivétel alá eső sze- I
mély, az erre vonatkozó adatokat a 7720/1939 M. E. íz. rendelet I., 3. és 6. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően Igszolni köteles.
A bejelentéshez mellékelni kell az adatokat Igazoló okiratokat.
Annak, aki 189S. évi október hó 1. napja elölt keresztény hllfeleke-zel tagjaként azUletelt, rendazerlnl elegendő, ha ezen születését Igázni |», vagy ha 1895. évi október hó I. napja ulin szűlelctl — Igazol,., hogy mint ö maga, mint szőlei keresztény hilfelekezel tagjaiként sitt-lettek, egyutlsl pedig mindkét esetben a büntetőjogi következmények lerhével Írásban kijelenti, hogy őt a törvény 1. §-a értelmében nem lehel zaidónak tekinteni.
Zsidónak tekintendő személynek csak a törvény 2. §>a alspján fennálló esetleges menteiséget kell okiratokkal Igazolnia, egyébként okiratokat csatolni nem szükséges.
A kérdőív kitöltésére yonatkozó-lag egyébként annak utolsó lapján levő tájékoztató részletes raegyará-tatol ad.
Aki a fentlek aierlnt elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget nem tesz, kihágást követ el és a törvény 25. § ánsk rendelkezése szerint két hónapig terjedhető elzárásul büntetendő. mm Polgármester.
Nagykanizsa megyei várói polgármesterétől.
22597/1939.
Tárgy: A vágóhídi tráfjys értektiltéK.
Hirdetmény
A vágóhídon október l-tól március 31-ig terjedő Időben OsszegyO-lemlö trágyát eladom. ,
Ai árverés izeptember 26-án, kedden d. e. 10 órakor less a városházán a gazdasági hivatalban.
Nagykanizsa, 1939. izept. 19. „„ Polgármester.
22594/1939.
Tárgy: Szántók bérbeadása.
Hirdetmény.
A lemttö bővítésére veit kél drb szántót 3 évre bérbeadóra. Az egyik 469, a máalk 656 négyszögöl. Az árverés szeptember 26-án, kedden délelölt 11 órakor lesz a helyszínen. Találkozás az I—II. ker. köztemetőben a buceuztaló-épulet elöli.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1939. szept 19. ,m Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
Mi- öhlrdeM i dl}* iaiáiti.u •¦ Innapnu 10 n\'ía SS (illír, mleden tavit*) n6 S fillér, Mlkftinaí 10 n.My S0 fillér, mintán további au> 4 ílll*r.
ÁLLÁS
Ügyes b.JA. óh5 felvétetik Kötvöa-tér t6. izám sjstt, * 2492
reta»-ut 4 alali házaspár ka ant «B-tarnek kerestetik. *
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Szép udvail hely ínég MÜttalyaak,
rsktánuk azonnal kiadó. Király-utca 32.
ADÁS VÉTEL
Mely és aportayarmakkapáik újban és hujznállbaii legolcsóbban Kukecine-nál. 2484
Tibori ágyak, cifl- és gyennekágyak nagy választékban kaphatók Kuktxzné bu-
torttakttbca. 2486
Keresek megvételre 3 dib haaanálf
ajtét. l\\Ugy«r-u. 25 "
Dunitttsi-tlttii minden méretben kapható Stein Hvegttereikedésében, Foot 2. 2493
Zongora, téítövld, bécsi gyártmányú, eladé vagy bérbeadó. Sagif-uf 45. *
HÁZ ÉS INGATLAN
Kiadó Msgyar-ules I!) alatt 940 p öl
kert és egy nagy place. Érdeklődni lehet Sípos Andor csem^etliUteben 2482
Eladé olcsón eiernégyzct telkes csa-iidlház. rláromeierre. átvehető Horváthnii. Sugár-ut 42. 2498
kOlönfélb
Fsinyk«.paa8k ffayalaMt! Mátkái
gépek, lllmek, lemezek. papírok legolcsób-öan, kidolgozás legszebben Vsatsgh íoló-szaküzlet és labotatáJriumban, PÖ-ut ta 181b
ZALAI KŐZLŰRY
politikai napilap. Kisdja: „KBiaaiduáalR.T. Waqykaalua". Felelés ktadó: Zalai Káraly. Nyomatott; * „Közgazdasági R. T. Nagyban Ina"
aysadájábaa Nasykanliáta. (Nyomdáért lolah Zalai Ksrily.)
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2. .
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
a „Néprádió" eladási helye
Szabó Antal, mmaa.
f\'ó-ut S. szám.
79. t*U*»m 118. iiam. N«CTtamlZM, ,9,9. „eptember 24. v.sarn.p
Ara 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
•«a
X***^}FeMös szerkesztő: Barbarita Lajoa
*^^55Ss
A nyugati fronton is megkezdődik a komoly háború
A Saar-vldéken egész éjs/aka élénk harci tevékenység volt, a franciák a senkl-földjén visszavertek pár kisebb támadást — A Varsó körDII harcokban elesett báró FrltoCh német vezérezredes — Az oroszok Vünát átadják a litvánoknak — Lengyelország nagyobbik fele és Varsó ls az orosz hadsereg hatáskörébe került a demarkációs megegyezéssel
Klóf izctési ára : egy bora t pengő 40 filter. Szcrkeszlóaégi és kladúhirataU teJdoai 78. az.
A pénteki nap k-g jelentősebb ew menye, hogy hivatalosan is közzétették a néuTaat--oross: demarkációs vonalat. Ennek ér<i.ikes ége, hogy
Lengyelország nagyobbik fala orosz ősapátok fennhatósága ala kotíll
és Így a németek hclyonkint több-izáz Utométert vonulnak vissza. A v¦ ¦ ji.j 1 ugyanis u poroszországi l >h \'., ¦ ctsburgtó- délre a PJsia folyó Irá-nyaban kezdődik, kö\\eti a Narew vonalát ugy, hogy Loxnsa és Ostro-lepka az orosz haderő térfelére esik, majd <t Narewt:t követve a Visztuláig, annak rolyésán a San torkolatáig vonul, Így tu la jóimképpen Varsót ls kettészeli. A dcBnarkációs vonal ezután a San folyását kö\\eti az Üstök! szorosig.
Német résznöt hangsúlyozzék, hogy ezt a vonalat már a lengyel hadmüveletek megkezdése előtt megállapították. E* azonban
nem jelent orazághatárt,
Lemberg megadta magát
csak azt, hogy tnilg Lengyelország Sorsa politikai szempontból el nem dói, ez a terület a némpt. Illetne orosz csapatok védelme alá kerül. Rá Ttvutatnnk arra ts, hogy Varsó nem Jelent presztízskérdést es a n&netek-nek nem az volt a céljuk, hogy minél nagyobb területet foglaljanak el( hanem az( hogy minél gyorsabban iniegsenimisjtsék a lengyel hadsereget.
Lengyelországban Varsó, M >dlin, Lemberg még mindig tartják magiakat. A* oroszok Pinsk után Byalls-tokot és Bneslytovszkot szállták aiu\'g és folytatták a ii--/titoffmmkát, Orosz hadljelcntés szerint a szovjetcsapalok eddig 120.000 lengyel foglyot ejtettek, 380 löveget és 100 gépfegyvert zsákmányoltak.
Német részről harcilcvókenység már csak Varsó körül van. Hlttertcg nap a legutóbbi napok harcainak színhelyét tekintette meg.
Németország nem támad nyugaton
Nyugaton csendes a front, a <miár napok óta folyó tüzérségi tűzön kívül. Német réészról hangoztatják, hogy nincs betelésük Franciaországtói, tehát nem támadnak, a franciák pedig hadljelentésük szerint
ónntkezesben vannak az ellenség-gaí, A francia hadijekmtés elmondja még, hogy a hadihajók tovább védik a kereskedelmi hajókat és Üldözik a tengeralattjárókat. y\\
A nyugati front propagiindahábo-rujához tartozik az angol és francia sajtónak az a híre, amely szerjnt Németország Belgium és Hollandia semlegességének megsérU<aio» ké\' "ül. Ezt Németország és Belgium együtt cáfolja. Németország garantálta a belga semlegességet. Bel-j
gium cáfolata hangsúlyozza azt ls, hogy a katonai hatóságok
nem sdtak utasítást az Albert-otatorna zsilipjeinek mag-nyitására,
amely elárasztaná az Amszterdam— Lüticfa közötti területet.
A nyugati nagyhatalmak együttműködése érdekében a francia és angol legfelsőbb tanács ismtet összeült Paris és London között. Chanv bertoin és Daladier, valamint a külügyminisztereken kivüi a vezérkari fÓnökök ls résztvettek a közös tanácskozásokon, amelyen a fegyveres lőszergyártás párhuzamos menetéiről volt szó elso»>rbbn. ;
Az olasz Balkán-akció tovább tart
A baikánl államok diplomáciai tevékenysége továbbra\' is Olaszország békeakciójához kapcsolódik. Bel-Rrádban és Rómában n bulgár seiiv íegesség hangoztotása jó hatást kel-
tett. A török lapok az olasz-görogi kibékülést dicsérik. Románja ugyanekkor gazdasági tárgyaláfokat folytat Berlinnel, Szamcsoglu török külügy-miniszter pedig útban van Moszkva felé. I ; ¦ i í
Komoly harcok állnak kflszöbön a Saar-vldéken
Paris, szepteanbe 23 | Saartói kek\'tne történt német tárm»-Atrna déJi francia hadijelentés sze- [dásokat. E tániMdások a franciák iíl-\'i\'it péntek délután a francia csapa- P|ai (már előzőleg megszállt állasok} tok visszaverek u scnk^fokljéu, a \' ellen irányultak. A Saar vidéken
egész éjszaka élénk tevékenység folyt Ezzel kapcsolatosul az olasz lapok haditudósítói mint Romából Jelentik - azt közlik, higy ezen a vidéken a közeljövőben komwly harci tevékenységre lehet számítani. Az előkészült!tek arra mutatnak, h<>gy nagyobb támadás készül. Ezért foglalják el * franciák a senkif öld jenek egyes részelt és előretolják állásalkat. A Magin >t vonal különben ls olyan közel esik a határhoz, hogy abból nagyobb és ktmvdy akciót kezdeni nem lehet.
Ugyancsuk olasz lapjelentcsck számolnak be arról, hogy, az oroszok elhatározták Vilna átsdáiát.
A várost a litvánok kapják meg kö-vetelé-iüknek «iígre\'e!őcii.
Varsóban fejetlenség uralkodik, -je\'entlk az olasz haditudósítók. - A városban a l, .(.i\'n .u egy népjóléti bizottság gyakorolja, amely azonban a város parancsnokának a\'á van rendelve. I I
Etttctt Fríisch vezérezredes
Berlin, szeptember 23 A vezérkari főhadiszállás jelenti, hogy Frltsch báró vezléteznodes a szeptember 22-i Varsókörüli hureok-ban tmegsebesüft és hós! halált halt. Hitler napiparancsban emlékezett meg a hős német vezérkari tiszt érdemeiről. A nerrjzet halottidnak tekintik, állami disztes temetésben részesitik. , |
OrotxoA a román határon
Czernowlcz, szeptember 23 Az orosz csapatok elérték Kuty községnél a román határt. A határol* lévő hidat egy lengyel ezred egész tegnap délutánig tartotta, majd az erős nyomtás alatt feladta és Romániába hátrált. Az oroszok a hld felét elfoglalták. A határon az orosz tiszt jelentkezett a román határőrség páran esi rókánál é* kijelentette, hogy legszigorúbb parancsuk van Románia semlegességének tiszte\'etbetitartásám
Tovább tart a lengyet menekülés a magyar határon át
(MTI) A lengyelországi menekültek száma tegnap bénít jelentősön emelkedett. Most már inegnövokedctt a katonai menekültek szánva B, legnagyobb részt azonban fegyvertelenül érkeznek már a határra. A fegyvereseket le-
sierelés után, a fegyverteleneket azonnal továbbítják (Ingvarra, oiuiét pedig a/, ország belsejében fclulh\'toH gyüjUl. táborokba.
A nKiiekiiltck szánta a mai napig 16—17 euerrc tehető.
Berlini nyilatkozat Hitler további középeurópai szándékairól
Belgrád, szeptcinber 23 (MTI) A Politika cimü laj> )»orlini tudósítója Jelenti, hogy beriiiii ilíJté. kes hely nyilatkozatot adott \'a\'jugo-szláv ujtioginatnak Németország közép-nii<,|..i! es li;iik:i.mi politikájáról.
A nyilatkozat eitolineben UtUer szándékaj kizárólag Kelet-Európám vo-natkomak és azoka ta szovTct&l cg)*-
temben va.lósitja meg .\\mi Közép- és I)élkeleteuró|>át itteti, Németország az ottani l»Iyzotct vjglegcsnele ismeri el és egyáltalán semmiféle ujabb terveket nem táplál. Ez alkakwnrnul ntég egyszer megerösitelték Ilitlemok ahtft szavajt, amelyek értelcitíélicn Nemet ország liaiárwí a fenti területeken, va. lamint nyugaton és délen véglegesek.
Törökország nem kér segélyt a szovjettől balkáni támadás esetére
Ankara, szeptember 23 Török beavatottak jelentik, liogy a török külügyminiszter moszkvai útjával kapcsolatban nincs szó arról, hogy Törökország orosz segítséget kér esetleges balkáni táinadá&iu.
Az angol—francia--török megegyezéssel kapcsolatban azt mondják, hogy Igaz, hogy tárgyalások folynak, de a megkötés mésszé van még a „x .;v !1 -sitóstól.
21 amerikai állam tanácskozik a semlegességről
Panama, szeptember 23 Amerika 21 államának diplomatái ma i\'.m.»ni,il>mt a pánamerikai Unió érlokozlctáie összeültek. Legtölíb állani kiilttgyminlsztoréwl képvisolteti magát, de sok a semleges megfigyelő is. Az
értekezlet Amerika semfege&ségével foglalkozik,
Newyorki jelentés szertnt az amori-kai semlegességi javaslat múdositisai-vai llélfón kerül a szenátus elé
Lemberg megadta magát
Elfogták a Korridor-vidék egész lengyel vezérkart
Berlin, szeptember 23 csapatokkai most folynak az átadási A hadseregfőparancsnokság .ma tárgyalások. I
déli hadijelentése szerint Lemberg a A Bzuráuái befejeződött harc so. távozó német csapatoknak mjegadta. rán elfogták Portnovvsky lengyel tá-.magát. A város ke\'etl szélén uzorosx {Folylatáa a 0. oldjon)
ZALAI KOZLOOT
TEIIFUNKEN
IUPERRÁDIÓK
IS3B, wtPWm«r 24
EtttHU HANG, ,
mjís/mm
RAGYOGÓ KIVITEL
Fenti kísiOlíM di|lalf nul hetrul>l|lt
iziiiiitu
rádió és sportüz-
lete Ko ut 5. f*/
rád ló-szaküzlete
Deák-tér 2. n.
i plóbásts fldfözlése a Ilsszlósbázban
Nagykanizsa kflzszervtetr.cn állóuj plébánosát, P. Gulyás Gellértet egy szociális összetételű küldöttség sietett elsőnek felköszöntenl. Sz untoi-t \'ii reggel fel 8 órakor ünnepi közönséggel telt -ni.\'vi a Mi--./!o--.li\'/ kápolnák), ahol az első magyar püspök, Szent Gellért emlékének mondattak szentmisét a Kék Kereszt nagyszámú tisztelői. A Leány-klub éneke után feldíszített esnél-vény előtt fogadta P. Gulyás Gellért az üdvözléseket, amelyek strái a tái vnllevö hárfftnökiiő helyett Beró M. Cecília nővér kezdte meg a Szociálii MLsszló beltagjai, a nővérek névé* ben. Megköszönte a plébános atyai jóindulatát, inek\'g érdeklődését u Missziósház minden ügye, küzdelme és gondja iránt. Ezután Dre\\en Ln-josné a szervezeti hölgyek nevében tolmácsolta őszinte jókívánságait és hálás szívvel emelte ki a plébános havonkinti t oltásait Takács Edltfí elnökig} a Lcányklub. Stádl Klári a MtHsziós nővérek vozwtése alatt álló Kiskanizsal Leány Egyes", Vt nevé> ben mondtak lelkes üdvözlőket. Befejezésül a Misszióshoz Napközi Gyermekotthonájiak verselő! köszön" tÖtték lel virágcsokrokkal u plébánost, aki magas nívójú beszédbén köszönte Imeg az üdvözléseket. Nemcsak eipanerte a Szociális Misszió valamennyi alakulatának kiváló működését, haiAm rávilágított arra, hogy ez i/ Igazi krisztusi szellemet terjesztő szocfalbStnria, amelynél Jobbat, tökéletesebbek 2000 év óta senki nem tudottá társadalom számára és az emberi testvériség javára elindítani, í |
Epe- és má jbetegségeknél, elsősorban epehomoknál eVepekőképződésnél, krónikus epehólyag hurut-nál és hurutot, sárgaság fellépésénél reggelenként éhgyomorra egy pohár kissé felmelegllett terméizetes „í-erenc József" keserűvíz az emésztés útjait alaposan kKIsztilja és a hasi szerveket élénkebb tevékenységre serkenti. — Kérdezze meg orvosát 1
— latwkUUluUaBkM tekintse meg minden vétalkényner nelkli. Kopstetn bútoráruház
KISKANIZSAI ÉLET
Kiskanlzsa hozzászól a tlz éves tervhez
A városi közgyűlés legutóbbi határozata, a 10 évea terv városszerte nagy énk-klődést kéltéit. KlskanUsán is sokan vita tárgyává teftök az ügyet, ugy, hogy indokolt és érdekes l-is kanizsai szemüvegen keresztül\' is kő-rüi]n\'\'iii ezen a fronton. Nem mintha nem volnának Kiskanizsának képviselői, akik hivatva vannak a tömeg ne vében a közgyűléseken hatdrozutoftit nomi, inert rudbmttsunk szerifit a mmiryijan. voTl \'Siskán tVsai fcéiivisC. löknek köszünlietö a rerv inegszavfc. nisO, csupán néhány hozzászólást szc-lelnénk a nagyközönség elé Und, Iwgy viilóiíiin mi is Kiskuni/Mi népének ki.
-11 i - -1 A hozzászólók, akik R tor. vet nagyobbrészt ismerik, a legnagyobb tárgyilagossággal fgyyekcznok egy-egy kiskanizsai városrésznok a kívánságait felszínre hozni, aminek, sajnos, a io leves tervben nyomát sémi látjuk.
Elsőnek az-óreg Papp Pétert keressük fel, aki elég idős, valamint eléggé közéleti szerepel Játszó ember, egyike azoknak, akik legjoblum ismerik Kis-kteizsa viszon.vait. Súlyos kritika az ő véleménye, mert srerinte csak akkor von valami Kiskanizsai), li i az érdekek ugy kívánják. Egyébként eléggé mostoha gyermeke Kiakanizsa a városnak. Megemlíti az elliunyl polgármester érdemeit a( Olvasókor felépité-e körül, vaiainkot a jelenlegi potgánnCster érdemeit, amlelyek ot utóbbi években gyarapodtak Kiskanlzsa kórul. Aztán bestéi uj ni\' -i megnyitásárt)!, ami résen fájó kérdése egész Kiskanizsának. (Igaza van I) Ennek uz utcának költsége alig lenne valami, de mivel a város érdeke ugy kjvánja, hogy u Va-rasdi utetl ház egy-két lakó miatt ne bontosék le, |gy cr a lerv Is .pad afá esett*. Beszéli meg öreg papp Péter a rossz öntözési rendszerről, hmlt sürgősen meg kell oldani, valamint uz Ország ut kőburkolásáról. Miért nincs ez a 10 éves tervben 1
Ax öreg Plánder tanácsos (HerCk köz) nem tartja kielégítőnek a tervet és csodálkozik, hogy még 19.\'Í9-ben Is ennyire mostohán bánnak Kiskanlzsá-vaj.
Dr. Fülöp György : \\em fél város. ru kell\'tervet készitoni. Ha egyenlően vjséfjük .i köztfrhekel, fiikor ne cs*k Nagykanizsa húzzon ebből husznok Vagy W* a 10 éve* tervet ciakj a városnak készítették, akkor KLskanlzsát uitiii.\'Mi-.rk a költségek alól. A terv elfogadhatatlan, sürgősen egy uj tervet kell készíteni, amelyben Kiskanlzsa is szerepel.
Kazanyi Sándor v. képv. "Nem vol-tam jelen, amikor megszavazták a tervet, de annyit nnmd hatok, hogy dr. Krátky István |KjIgárrrMwternek nagyon sokat köszönhet Kiskanlzsa és imádkozzunk, hogy ő legyen újra a polgármester, kötésben i KlsiJkulzsának lesznek -hét szűk esztendei\'.
Dolmányé^ Lászlóné (Gudlin Anna, Hunyadi tér): Ssomoru, hogy kulturális téren Kiskanlzsa teljesen lemaradt és erről "nhies is entitás a io é\\es tervben.\'Még a legkisebb faluban Ls látunk egy országzászlót,.vagy szobrot. Klsktyjízsán 8000 lakos van és semmi síficV
Baj Pic György : Hol maradt a 10 éves tervben a Napközi \'Otthon terve, ami Kiskanlzsán égetően szükséges. Azonkívül miért van a nicntcfep a városban, mikor KIskanizsiin foglalkoznak állattenyésztéssé] ? Ezenkívül miért nem vettek legalább tervbe egy polgári iskolát Iviskonizsán, mikor ren-
geteg diákunk van máris Klskauizsá-ról í A* útjavítási tervekről is bősé-gescbl/en kellelt volna inegcnilékezni.
Gudlin György (Aisótemető n>). A Nagyrác utca, valamint a jakbkuti utca tarthatatlan állapota iiemsrcrepcl a 10 éves tervben. Ezt feltétlenül ki kell Lazítani.
Anek László szintén jobb elbánást kér Kiskanb-sa számára. Szerinte a múlt mulasztásán * 10 éveS lervlzcn kellene pótolni.
Srokol János (cipész) : Jó volna, ha szerepelne a 10 éves tervtien egy minta konylwkeHésMt, ami töbhlermelés-re, vitamint jobb minőségű termények olőállitására nevelné a jövő sáska generációt. Ezenkívül a gyaloffiárök, egy. »séges kiépítését, s|>ortuszodát és r*n-rendcsebb sportpályát kér Kiskanizsának, valamint a háriipar megszervezését és egy mozit, amely olcsó hely-árak mellett kutturnimeket és szórakoztató előadásokat nyújtani vnsárna. (Kinkéitt Kiskanizsának.
Ifj. Mátés György (Cigány-ul : A terv nem egészen kielégítő Kiskanlzsa-r* nézve. Szerintem Kiskanlzsa többet érdemel.
Zfegler Györgv (mészárost t Hát a képviselőink mit csinálnak t (Enslít. jük neki, hogy a kiskanizsai képviselőknek köszönhető, hogy a in éves terv megvan.\').Akkor ez ugy van, mint valamikor, Gmikor ut egyik előadó viccből kérdést mtézett a kiskanizsai képviselőkhöz ,hogy inegszavazzák\'-e a legelő aszfaltozását és ezek egy emberként éljeneztek ó< megszavazták 1
Kálovics László iGigány-u.) nagy tehernek tartj-.i a io éves tervet. Szerinte fokozatosan kell fejleszteni a várost, mindig a viszonyokhoz megfelelően.
Kiss László (VarasdLu.) l Kiskanlzsa töbliot érdemel, mfnt ami a lüiévOj tervben van. Reméljük, hogy u város vezető urai ezt ickinletbe veszik és a tervet kiltövltlk Kiskanlzsa jAvára is.
Egyed Gyula (borbélyt színién nem találja kielégítőnek a Kwkanfesával való bánásmódot és hangsúlyozza a régi mulasztásokut, efcnSt most keltene jóvá tenni.
Szerccz Pál : IU»az a terv. lieiytckn a városrondeiés. Nem kátoaiarét felé kell terjeszkedni, hanem arra kell törekedni, hogy a két városrész összeépüljön, így jobltan kidomborodna az egységes városjellcg. Nagykanizsa ne járjon a vidékre üdülni, hanem t"r-w-\'iú kel) egy népligetet a töRés északi oldalán,1 valamint N|>ortuszodát {¦$ a sportpályát Ls Ido kél] hozni. A Báthory utcából levezetni egy háromí-métercs sétányt is. Sxcrintemi ez lenne a 10 éves tervnek városrendezési szem-pdbtbói a iegfontosibb potitje. LScn-itiyül sok mindent meg kell oldanj, airii mVíg nem szerepel a tervben.
14 hozzászólás, II különböző vélemény és hrindegyik más és más fontos problémáról In\'szél, stni még nincs megoldva Kískanlzsán.
N«pt ii i Szeptember 24. vsaámap. Rom. kai. Fog. Mária Protestáns Gellért — Ixr. Thlsrl hó II. — Szeptember 29. Rom. kat Gellért vL Proteétáas Kleotás Izr. Thlsrl hó 12.
Oflzlűrdö nyitva reggel 6 órától est* i óráig (Wtfí, sserds. péntek dalt tán kedden egéez tutp nőknek).
Esőköpenyek
nagy választékban SZOMOL.ANYINAL
DIVATÁRUK
olcsón I
Szombat
Allaadó nflioriiámok íiítköinapokon ^ BudapeitI.mB.or.ti
fi. 15 Torna, — ][ir«k. — Közlemé-nj-ck. ~ Hanglemezek. — 10 Hirek.
— 11.10 Nemzetközi vízjelzöszolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — IdŐ-járásjelentés. — 12.40 Hírek, — 13.30 Időjelzés, idöjárásjeleptés. — 14.30 Hírek, — 14.4.1 Műsorismertetés. — 15 Árfolyamh(r«k, piaci árak, élelmlsier-árak. — 16.45 Időjelzés időjárásJB-sentes, liirok. - n Hírek szlovák és n»agyar-orosz nyelven. — 19.15 Hírek.
— 21.40 Hírek, időjárás jelentés, hitek szlovák és magyar.oroiz nyelven. - -22.40 Hírek német, oiasz, angol és francia nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I. 17.15 A Rádió Szalonzenekara —
18 A Itt. kir. posta mawMki i m/n-. ozlója. — 1825 Adám Piri dalokat énekel zongoraUsérettel. — 19.25 l--1 katos Tóul és Lakatos Misi cigányzenekara. — 20.10 Vidám tarka est. 22 Melles I!é!» zenekara. — 23 Táncoljunk. — 23- 2320 Ilnlczky László j»zz. zenekara. - 23.20-^3.40 K u" ii< < Sírni és cigányzenekara. — 2340-24 Táuc-lemeiek. BUDAPEST II.
18.25—18.50 A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. — 199.30 >l)rávamclték.\' Iria Aldoboiyi Nagy Miklós. - 20 Ilitek. — 9040 Wagner : Waikür — részietek. — 21.20 Melles Béla zcnekaVa. — 21.45 Időjárás jelentés.
Becs
18.30 Régi «ene vonósnégyesre cscmliatlóra — 19.15 Aida részletek.
— 19.30 Hírek. — 20 Hangversciiy,
— 21 Hírek. — 22 30 Kstl mte.
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 Szózat, uhtn\'i Iiauglcmezek, — 8.45 Hírek. — 10 1L10 Rém. katji. egyházi ének es szentbeszéd. — 11.15-12.15 Evangélikus istenUsstelet. — Í2M Időjelzés. 12.30 Budapesti l|.<nt verseny Zenekar. — 13.45 Hírek. • 11 Hanglemezek. - 15 Időszerű gazda, sági tanácsadó. — 15.45 B. Szlojanovils Adrk-un\'\' kamnrnkóniwi ¦ - lfi.15 Hirrk magyar, szlovák és h*g>\'ar-orosz nyelven. — 1030 Magyar-német vQomkfl labdarugó mérkőzés második fé.iide.|é nek közvetítése az Cl\'öi uti s]>ortlelep-röl. — 17.20 Llszt.zonaoriamüvek. K\'ő-adja Dániel 5cnő. - 18.10 A Rádió Szalonzenekara. — 19.15 Hírek. 19.55 V ö nótája.. Régi nagyok kedvenc dala. — 20.50 -Idötkan verjek-. Három évezred költészetéből. — 21.40 Hírek, Idöjáiásjelentós, srmrieredmé-nyek. - 22.05 Tandemének. - 22.40 Hirek német, olasz, angol és francia nyclveii. — 23 Farkas Béla és cigányzenekara. — 00.05 Hirek. BUDAPEST II.
11,15—12.15 Szór&koztatő lemezek.
— 15 Veress Károly cigányzeiiokaru. — 19.15 Budai Mandoliczenekar — 20 Hirek. — 20.20 Spvrtttedmésiy-ek. — 20.25 Országos l\'os|:is/.euekur. -Időjárás jelentés.
Becs
ifi Könnyű zene. — 19 Beethoven \\ C-moll vtmósnégyos. — 19.19 Hirek. ¦ 20 Részletek operákluVI. — 22JW Szórakoztató zvn«. — 21 Hangverseny.
tS99. ^September 24,
Szeretni fogja
a híres nagyanyád!
KOVÁCS KRÉM-el,
hu i-andBiorospti használja.
Csodálni fogja bámulatos Itatását, eltünteti as arcbőr szcpsöatilbalt, az arc megszépül, (eltűnőén (Ide, tiszta lesz.
A kiképzés és nevelés Jelentősége, korszeri! ..... hadseregekben
A háború, rohit Imiridenkor, ma is a bizonytalanság bj;podalanfci. Megp bizható támpont nem ?1.1 a vezér\' rendelkezésére, ajmKkpr xulyos helyzetekben elhatározásra kell Juliiig Gyakran nem: tudja, hogy hot az ellenség, csak gyanítja. De ha sikerű\' is ímegáliapilania ellenfele hes\'y-zetét, azt nem tudhatja róla, hogy tinit forral az agyában. Nem tudja \'azt sem\', hogy eihal,ározás;\'mak végre, hajtását az időjárás tniikcnt foggn befolyásolni. Nem tudja, hogy az elozíi csatában hősnek mutatkozó csapatni — kJszánÜthutatJnn és ü)k-_ szor tniegfoghatatltui lelki benyomá-sok alatt — az uj küzdelemben mj-j ként fogják megállni helyüket. Ámde a siker pnmdezeJmsk n körüAnÖr nyéknek szerencsés együtt hatásától függ. A? elhatározás válságos óráiban csak egy dolog biztos, csak egy, fénysugár vezelheti ki a hadvezért a véletlenek útvesztőiéböl: saját célkitűzése, akarata 1 ( . | .
Láthatjuk mennyi mindenen mui-ha tik a katonai Sjker és balsiker. A, siker érdekében álló tehet, hagy az eredm,enyre káros befolyásokat a had, vezetés rninéi szűkebb .térre korlátozza. Ezért az .ellenség -magatartásai nak és tervelnek megállapítása céljából be kell vezetnie a felderítő szolgálatot. Saját csapatait pedig akarata kivitelére alkalmas \'eszközzé kell Idomítania. Ez nevelés és kiképzés dolga. | . ; i f
A! nevelés és kiképzés minden ídjök hadvezetéséinek elsőrendű fejíadjutjaf volt. Hiszen ez szabta meg a hadso-\' regek alkalmazási lehetőségét. ;
Afz eiroiuit idők hamszen-ezetel -a technika kezdetlegessége tníatt — Összeállításukban egyszerűbbek <voj** lak, tehát a katona kevesebb i-faije-j retíei is beérte. A koi-szerü hadlszetr-vezetek egyre nagyobb igényt tii-mjásztanák o katona kiképzése iránt. A sok tűzfegyver, hadijá>ómjü még« legegyszerűbben kiképezhe.tö gyalo-i gostól is sokoldalú ismeretet követel, hát Imjég a szakfegyvet* nemek atokui lataitól. EiSiiínidhatjuk, hogy a hnr, cos erkölcsi* derékségc és fegyeljnijeh zettségo \'Hant elegendő ahhoz, hogy, pl. a géppuska, vagy a löveg tÜzeléVl sekor előforduló akadályokat szaki szerűén leküzdhesse, hogy a lövedékek idözjtését megfelelően ejlvégczH hesse. Nem elég ahhoz, hogy a nehfM Jövegck szállításának, a horckocsik vezetésének és azokból való tüzelési jiek gyakorlati fogásait ismerhesse, hogy a katonai \'repülés sokrétű Jai-Oh szakj követelményével megbirkózi hassék. - ; f <
Beliató fegyelmező és keretekbe fogott alapkiképzésre épített szakkii
j Katonalfelozerelósek egyenruházati oikkek
egyedül legolcsóbban beszorozhetök BELEZNAINÁL
. Sugar-ut,53. iz. Telelőn 625.
BAUA1 «053ÜW«
kép/esi feladatokkal kell megbirkóz-i mink, addig, atnig q harcos fegyvereknek egybehangolt alkalmaz Aséw\' kerülhOf a s.»r. A nagyobb kötelékéit és a vezetőknek kiképzése meg \\ íp-, penséggci ezen felül álló feladat, -
Mindebből láthatjuk, hogy a techi niku fejlődésével rendkívül sokrétűi vé vált ig;u fontos kiképzési tevéi kenység löbb időt igényel, imint a ¦niujtban, Érezhetjük, hogy c kiképzési igény az aránylag rövid tényleges szolgálati Időbe többé bel© nelmt szorítható.
Ezért vált Szükségessé a tényleges szolgálati idő alatti kiképzésen felül az ifjúság katonai előképzése és az dgyre fejlődő technika, újításaival való megbarátkozás, Eppugy d gyakorlatban tartás kívánta jnjefl 0 h/\'d-; seregen WvöH utánképzést is.
Mindezt a katonai ismeretek ter-; jedelmének megnövekedése indokolta. A harcos születni kialakítása, az egyéni érdekeket Imegtagadó Önfpi-\' áldozó kötclcsségU\'lje.sitósre s a tettrekészség re és önáHó "bátor csele-* , kedetekre való szoktatás, a nevelés i nehéz munkája marad. E téren nem , lehelünk elegét, mert a harc ideg-* bomlasztó hatása alatt többé-ke vésb-[bo luagukro hagyott harcosok lelki crerékségo nélkül minden hadvezéri nagyszerűség és eröteijessé« c-v\'idöt mond. ! I
: Emelkedett a növendék-létszám a várost zeneiskolában
Iratok és kotta-hegyek labirintusai ban találjuk Vanhay János .zeneiskolai igazgatót, hogy érdeklődjünk\' a/, uj tanév kilátásai felöl. A? idei bar-Íratás után, mtmdja Vannay Igazgató, nagyobb a léíszám, mint tavaly Ilyenkor, főleg n zongora éj* ajs ének szakban és a játék -osztályfői Utóbbi különösen bevált é> fejlődik! A imuit tóv vég&u 31 vidéki növen-] dék volt, az idén imtir most 35 u Vtj dékipk sz&mla. Hogy sok család) elkerült Nagykanizsáról, ezt az iskola Is (árzj, de a kkjsósckct a beiri^áS erednijénye pótolja. Érdekei ati hogy fiz idén sokkal több a közép-Iskolás- zeneiskolai növendék, tnfnt az előző éhekben volt. , l |
- Az uj iskola ? [
- \'Ebben az esztendőben rii.égf nem aktuális. Csak a jövő évben kerül üo a piarista théológia egy része Nagy-: kanlzsána |és akkor helyeződik át n zcaeipkola nz. uj váix>si épületb*). Az »tij< zeneiskola tej-jnjípzetesen az; eddigniéi is nagyobb Jnunkapi\\>gra-( lmot fog maga elé tüzíil.
~ Bekapcsolódás a város zenei, kulturális életébe ? \' |
- Tovább folyik ez isUnerf, megszokott utón. Talán ínég "z eddiginél is intenzivebben. Kamiarazene, hajigvetsx\'ny, liceáUs előadások, » vártxs kulturális életébe való Jjcgtol-j jesebb belekapcsolód ás, ami már a jövő hónapban kezd<KÍÍk. Sokak kí-vj\'uiságára pnegnyiUk n Wagncr-cíl4 tus, a,niely a Wagner-irnét isuner\'-tetí, majd sor kenU Csnjkovszky születésének szá,/adik évfordulója al-Imljnábó\' egy emlé.Ií-i\'.stre. Szép és nagy pi-ogn^m áll kidolgozás alatt\' ami ntmeNák a közönséget fogja ki-; elégíteni, hanean- művészi és z<íne-i kuHunVls szemtooj^ból í3 mé,ltó lesz a városi zeneiskolához. | |
Erdekei, hogy ebben az évben, n legközelebbi alkn\'o.mínnl rlapdézl a zeneiskola 75*ik növendékhaTigveit-o-nyét, 30-iI: tanári liíing^eíseiiyót éN 26-lk iiceális inlatiáéját.
AZONNAL Sí ÁLLÍTHATÓ!
FORD MOTOR R.-T. BUDAPEST
ElndAs Nngyha IzaSn: Tout»oh GuszIiíh. NsRykinlim, Fö-tit
Októberben költözködik a rendőrség az nj palotába
Utánna nyomban megkezdődik a városházi helyiségek átalakítása
,\'Iiuiajdonképpeii mSu" augusztusra] tervezték a nagykanizsai rendőrk^ipiJ tánysog átköltözhet a v-árbsliizrf épületéből a Kiráy utcai uj palotái ba, azojibtiii a belső ipari munkjíjkl és berendezés n<urii készültek el tyM. jescn, ugy, hog^- az átadást* ei kei-( lelt kissé halaszianí. De egyébként\'^ az épület Sí.er//jűésszerű átadása ok-j tóber l-re esedékss. A kapiuuiysági álköitözködésc léhát októberben t^r-í ténik meg, miután hivatalosan átvették az uj éptl\'etet. Most folynak] az uto\'só simítások és minden jel arm imiutat, hogy szeptember v^egén beköltözésre készen áll a széíp épü,i
let, amely vnlóban emeli u ; Város! impozáns középületeinek rwrát ; |
A kapitányság az uj palotában te,-jes elhelyezést talál, csak a.rendőrségi gyakorlótér hiiíny^ik.
A kapitányság átköltözkódé^eután nyíunban megkezdődik a régi helyii ségek áto\'akítása a viál^oshuZl Írod?ík, iinu^uan, könyvtár; stbv . oótjalnif m.tnt azt a polgártmesfcr a mikszakí hivatallal egyetértő\'eg korábban mái* t negál la pitottn. [ ,
Ma ér keze tt Nngyk u i Izsá nt d r. Szőllősy Aurél iparügyi miniszteri tanácsos, hogy a rendőrségi pnlot* építkezési és berendezési ipari tojun-j káit megvizsgálja. ; ,
Megérkeztek a lengyel menekültek Kanizsára
Adakozzunk a Keresztény Jótékony Nőegylet menekült-konyhájára
A Magyar Távimit Iroda jelentett* már, hogy a lengyel menekülteknek Magyarország belsejében való elhelyezése tegnap |megkezdŐdött. Az éjszaka Nagykanizsára js többszáz len-
gyel (meneküU fórkezett, köztük nagy számban asszonyok ós gyenmekekf is. A (menekültek egy iiészét a biirak kokban helyezték el, a aiőket és gyen inekeket pedig a volt pótkávégyán
Oszt - Téli
divatujdonsi-gai megérkeztek.
ÉUM ííöM-M*
lggi, szeptember 24
Város! Mozgó.
niesbélyeszeit asszony
Az idei évad legszebb filmje: Még csak szombaton és vasárnap
Kétszeri betiltás után a film mQvészI szépségére v^iő" teklnteitel IS éwen fellllieh réesére lett engedélyeivel — Erdeket fcitérft mflior I
ban. A hatóságok müiiden Intézkedést (njegtettek a meneküllek megfelelő ellátása érdekében.
A kávégyári csoport Konyhájának vezetését a város vezetőségének felkérésére a Keresztény Jótékony Nő-egy\'ct vállalta el. Nagy és nehéz inunkat vállalt önjfótkaaj a Nőegylet és most ciutn fordul Nagykanizsa Ós a környék társa dacához : — adakoz/ék aki csak teheti, n mene-t kü\'tek konyhája részére gyümölcsöt, paradicsomot, befőzött szilvát vagy befőzött paradic&oanot és egyéb hasonlót, amit télire is el lehci tenni a menekültek részére.
Lovagixs ^öte\'ésség \'\'előmozdítani, hogy a háború asszony és gyoianek hontalanjai miinél kevciebtel legyenek kénytelenek érezni a földönfutók sorsának nehéz terhét
A termé-szelLeiil adóhiányokat a Itozgonyl utcai népkonyha helyiségében kell átadni. Felvilágosítással szívesen szolgál Farkas Vlmio, a Nőegylet ügyvezetője, Bazár udvar, telefon 71. A népkonyhában naponta d. e. 9-11 óra közt iclict adunaíny r kot átadni. , ,1 -\'
Hősi naptár
lí napon a\'- oroszok áttörték arcvonalunkat és fellnrló/l«lhalallanulKir . libába felé törlek előre, olt
1914
11- 22 1 Horváth JóttOl volt
-—\'soproni 1«. honvéti gvo-
logezjédbcll százados :ioo Kinyi tartalékban levő zászlóaljával éppCn menetben votf- a fontos Dadin\'magaslat., ra, amikor a keskeny hegy fösvényen libasorban hafadó zászlóalj váratlanul az előnyomn\'ó oroszokra \'bukkant. Az élen haladó zászlóaljparancsnok el-siánt és határozott Intézkedés után töt*, z-sé-vel ós egy szakasszal az orosz Clt visszavetette, majd gyorsan szétbontakozott zászlóaljával az oroszokra tört (ís a keskeny hegyháton neme-sak megállította, hanem a heves ellenséges tüzőrségi tiizi>en isint-teft rohamokkal teljesen szétvetette őket. Eközben — mint régi géppuskás — egy maga kezelte géppuskával a vLssziiÖzónlö oroszoknak rendkivitt véres veszteséget okozott és 150 foglyot ejtett.
Horváth Jómét századost, mivci kimagasló bátorságával és lékskjelenVété-vei egy nagyobb arcvonalré-t* válságos helyzetét fonlilotia kedvezőre, a l,ipút-rend lovagkcrewljével tfmlcllák ki.
Kiskanizsai zarándoklat Horaokkoraáromba
Október hó első vaámapján lesz Kisknnbsának ezévl utolsó zarándokútja n szomszédos Homokkomárom községbe. A zarándoklatot P. Bánás Gyula lelkész vezeti, Szép Idő esetén sokan indulnak KUkanlzsáról erre a festőién szép vidékre, hogy \'íbltíjitsák n régi szokásokat, mert TnlainKkor a liomokkoniwroml templom DucsiTJáró hely volt. \' ""
Elrontott gyomomat és az ezzel összefüggő bélzavarok, felfúvódás, émelygés, hoiulokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy széksiomlás eseteiben már egy pohár természetes „Ferenc Jyzsef keserűvíz Is Igen gyorsan, blzlosan és kellemesen tisztítja kl az emésztés útjait. Kérdezze pteg orvosait
Amiről az újságok irnak
Utóhangok a Köztársasági Spanyolországbál
I
iAt n j jásza lelett Spanyolország. ban megalakult az uj konnány is. Eszel az elmúlt évek sötét ós bor-talmas korszaka végleg lezáródott, A vörösök romboló munkája után megkezdődött l-\'roneóék .épilö mun-kaja a testvérháború véráztalla földjén. Az összelőtl városok rom-»|| már régen eltakarították s a lerombolt templomok \'hísyén tij«k épülnek de Oz özvegyek, árvák könnyed senki sem tudja felszárítani s az ártatlanul legyilkoltak hullahcgyclből egy rCttcn-tcs vári . kiált a\'XX. század műveli enyhére felé.
A nyugodt, dolgos hétkőmaiKik vissíatérJoJv\\ s a ftiUK rémségeiből lassan csak az emlékek nvaradnnk. De ezeknek uz emlékeknek örökké élő mementóként élniük kelF I Éppen ezért rendszeres munkával még csak mbst kezdik stotLszlika. szerűen, fényképek, orvosi látleletek segítségével összcfogla\'nt ázo. kat a rémségeket, amiket oz emberi mivoltukból kivetkőzött köztársaságiak elkövettek.i Ha a kfnvv elkészül, ttz egész világnak szétküldik, hogy az utolsó kétkedőt ls meggyőzze a négyéves polgárháború és a köztársaságiak igazi arculatáról.
Itt csak néhány kiragadni\' ké. pet közlünk a készülő könyvből : \'
Tnrrelieruiosa.ba való bevonuláskor a nemictick a temető tálánál ti íérfi; ÍJ nő, és kétgyer-mék l>orzaIina<nn rr,egesoiíkil>tl hulláját találták. A megcsonkítások olyanok voltak, hogy le sem lehCl iml. Az egyik 5 évCi gyermek hullája pl. csupa zúzódás és csontörés volt. Erről mcgálVipi-tollák, hogy kínzója a lábánál fogva felemelte és |k"irgclv-\' addig verte a fnlboz, «míg a gyermek
tcslc teljesen össze nem zúzódott.
.Mcrida papját fejjel lefelé akasztva találták meg. A feje alá tűz volt rakv-i és így a füst és lángoktól c^ak lassn, kiuos halállat
múlt ki.
Gyakori Mvégzési módszerak a Sícaikiszurás volt s utána a szc-micséllcnt borotvával vagdosták össze, vagy benzinnel teöntVÖ felgyújtották a( áldozatot. Ha ráérlek, akkor ilyen és chhéi hasonló szórakoztató mulatságuk tckuilet. ték a kivégzést. <4touda városban pl. 2(10 túszt egy 160 méter magas stflkadck felé vezettek; amin csak egy keskeny padló \\c.ctclt keresztül, Ht arra kényszerítenek a szerencsétlenekéi, hogy bekötött szem mel, asszonyaik, gycrmHcík jelen-létábCU keresztül menjenek. A nézők nagy inulatságára persze vnlu-mennyien a mélységbe zuhantak. S ha vulannlyik mlígLs átéri, nk- -kor előbb megvárták, míg a szerencsétlen a családjával együtt boldogan felujoaig s aztán visszalöklek. Viszont, hn slcbilök . kelleti és nem érlek rá Ilyen mulatságokra, akkor egyszerűen össio-gyűjtötték a túszokat égy házba és bombát dobtak rá.
Ismertetőül talán ennyi is elég, abból a készülő könyvből, "mit a hasonló esetek monumentális nagy könyvvé fognak dagasztani. Ez u könyv mindent leleplez majd, csak cgjet hallgat el: az apácakolostorok boimaWiit, ezt ls csak a Jóerkölcsök miatt. Az Illetékes fórumok előtt úgyis ismeretesek ezek.
Ilogyy ml mi n könyv elme, még nem tudjuk, de azt hisszük, csak egy találó neve lehetne : A XK. század szégyenbélyege.
F. Z,
Halálos szerencsétlenség a nagy-görbői bazaltbányában
A leomlott kőfal alól holtan búztak kl egy bányászt
Tapolca, szeptönvtér 28 A nagygőrbŐI bozaltbányában halálos szerenesétlénség .történt. Mint kiderült, a (munkáknál nem tartották be gondosan pz előírást jés a lépcső-zelcs bányászna helyeit egyenesen vájták a (bazaltot. j
Így történt, tiogy egy pillanatban az egyik (meredek bazalttal leomlott jésazaiatta dolgozó Varga Gyula vit-nyédszentpáli béSiyá,Hzt onega alá tc-
mttstte. Míro\' társai segítségére siettek, anár (halott volt. A; bazaltkockák teljesen szétroncsolták.
A halálos -szerencsét\'cnséget nyonn ban jelentették uz egerszegi ügyész; ségívj. A (helyszínre kiszállt bi^ttsóg megállapította, hogy gondattoiiság okozta a pzereno^wenséget. A feie-lŐSíleg agyébsn imég folyik a vizsgálat. .N:
Ingyenes német nyelvtanfolyam
Ávármegyei iskolánkivüli népművelési bizottság a Nagykanizsán az elmúlt években rendezett német nyelvtanfolyamokat közkivánságra f. évi okt. 2-dn újból megkezdi. A résztvevők számára három tanfolyam nyílik heti 2—2 Órában. Kezdőkéhétfőn és osütörtököneste 7-től 8 óráig, a közép- és erős haladóké kedden és pénteken 7-től 49rig, a Bozgonyi-utcai elemi iskola földszint i. sz, termében, beiratkozni az Óráte-előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, osupán beiratási költséget kell fizetni (6 pengő).
-film
— Budapesti levél Nő az oka mindennek
A Hunnia fitongyárbon uj magyar film forgatását kezdték el.\'A\'Mester Film gyártja Jdei első fltoijét, am^ lyet K\'dozsváH-Graiidpk\'ire Emil irt. A fiira SzalontU Kiss Miklós produkciójában kcVizüi és külön érdé-késsége, hogy a ftör!léi*at a fiianfcyár-i b3n játszódik, itt bonyolódik le a kerettörténet, amelybe bánná külön film Illesztődik. ValósÜnü, hgy a filmet nem egyszerre forgitják Je, hanem n kerettörténet és egy rész Jeforgatása után átengedik a fmilter-i, nvat Kiss Ferenc uj filmjének, a Hat hét boldogságnak. A fi\'nt cime : Nő az oka mindennek.
Hat hét boldogság
Az 5 óra 10 slkeic után nagy vá, rakozás előzi meg Kiss Ferenc uj. filmjét,a Hat hét bo\'dogSiigot, amely . szintén bűnügyi Jfttm| s a »zAve«^&tyV\' vet ugyancsak SZathÍm,áry Jenő Irta és az 5 óra 40 rendezője: Tóíh Endre rendezi. A fl^m, egy beto^vfrpl szól, aki miegki^rll, hogy visszavo-nuijoit a fiiu^gánéletbo. Nyugdijazra önmagát. A A-égén azonban \'eléri a büntetés. A .filmet a Takác* Film Kft. gyárija. Két lény az utoán
film felvételei és vágása befe;\'eiző* telt éVí^a tmilíeranl hírek szerbit ez a fúni lesz az év legnagyobb magyar film-szenzációja. A h^tó^ágok ennél a fiimnét rendkívül engedékenynek mutatkoztak s kétségte\'en, h;jgy ma-; gyúr flunné1 szokatlanul merészhan" got engadéiycztek. , \', , | ; Karosszók
A Paiatbius fltmváUalMc fenti Cfrnfl filmje készen várja a bemutatót. A filmi főszereplői: Rajnay Gábor, Sze-lecky Zita, Szilassy László, Lutebár Kálmán és »Münci, oz autó*. A-filmi a legközelebbi helekben ; jelenik; trneg. , í : \\ \\ .t \'¦\' \\
Film a telefon feltalálójáról
Hónapokkal ezelőtt jniiegentlékez-tünk [már an-ÓJ, hogy Ajneaikóban, az egyik Jegnagyobb films^ider | A Fox filmválíalat AJexandcr Grahnml Beüről Ivészitctt filsiije, amelynekí női főszereplőié Loretta Young. A Fox film vállalatnak szerencséje volt, hogy ez a nagy finnje idejében érke-» zett Budapestre. \'A jövő héten j^IpT nlk hieg a prcmJer-hiozgókban. 1 Halálos tavasz
Ziiahy Lajos népszerű regényéből filmet készít. A frrgatókönyv már készen van. Pillanatnyilag szerep-osztási nehézségek anerüitek fel, nnert Karády Katalin erről a szer«-pérői is Jemondott. Helyette Konmos (Mártával próbálkoznak, jukl aá Aranyember, óta mem szerepelt fll-nien. A, fUmet Ziiahy Lajos saját vél lalahi: a Pegazus FUíu hozza forgan lomba. j i i . i
vékasy testvérek
órás,ékszerész, látszerész ni „* n Arany- és ezüst-véanök zvl-Ul Ú.
Óra, ékszer, szenQveD legolcsóbb árban
Javítást, vesést szakszerijén készítünk
1939. Szeptember 24
ZALAI KOZLONV
S
8 &-hL>%. &
rUndÖkloan világifhoi Kryplonlámpdval!
Sokkol goidqíágo.abb ai áram-fogyasztása Kryplon lómpávol — cmolLit a gombaalaku Kfyplon ^ lámpa olcsóbb is Itrt.
A takarókosság utja:
TUNGSRAM
Szerecz Lászlót kegyelem folytán mentette fel a tábla
tj léten, 3 hónapos és t érei jsarmáTeaMU tailolyiaok:
művészi rajz, felsőruha, gyennekruha-szabás, varrás, tervezések, művirág-, ;*mpaemyó-, játékkészítés, bőrdom-bíiritás, Iskkozolt faiárgyak, üveg- és ? ji.ircellanlestés, aelyeinballk stb.
1,jikoii*, LtflfoljimkíiJd hiroslt I- , ét I5.M
P Éber /..ina áll. eng. képzőművészeti iskola, Budapest, VI., Tsréz-kflrst IO.r.-0.Muul.
RAJZ
Az i 11111 tál rét 6a s réten
dalolva ksszál egy legény. A imp ragyog sötét haján én szorgos, vidám köt kezén.
Kasza nyomán dűl a virág, rezgóffl, /.nálvn, szarkaláb, dalol a rét, dalol az erdő ¦ az egész vidám trlsn világ.
A réten túl Is erdő hsllgat.
Keskeny útján eey karcsú lány mogy sietve, kosár kezében mögötte áruyék sincs talán —.
H a sugaras, virágos réten megáll a kasza, dal s a kéz, s kát szem elnémult áhítattal utána néz... osak néz osak néz...
Rólla Margit
— (Leányok a vajgyárban)
A földművelésügyi mtnlsítéritini tá-rnogátasával a MAN\'Sz. nagykanizsai fiókja áltat rendezett hnztnrtásilanrb-lyftm hallgatói tegnap délután meglátogatták " lonártiftk vezetésévei & PB* gyárat, ahol Németh István ügyvezető fogadta a loánytere&et és vezetőit, be-mutn:ta a telep berendezéseit, ntégma-gyBrasta a lej feldolgozását, n vtoj és •ajtkésíités m\'ódját, majd az exportot. ,\\ tanulmány 1 látogatás befejeztével Németh ügyvezető vendégül látta a limfolyam linllgatórt.
(CserkészIntézŐblzotlságl Ülés)
A cserkészszövetség zalamogyei *i-b\'iimizottsága Zalaegerszegen ülést tartott. KlhatáKMuUf, hogy a megyei kóz-gyalést október\'8-án tartiák és a n*g-úresedett tisztségek jelölésére pohm József pápai prelátus, Szalay Gyula vin. tiszti főügyész és (iondy Kázmért vni. rőtilkárből átló bizottságot küldték ki. A vármegyei cserkészliivaui 1 részére a fvárosházán egy helyiséget is liermdeinek.
Nagy a felhozatal Klskanl-zsáról a helyi piacra
Az őszi piaci szezon nem nagyon kedvez a kiskanizsai őstermelőknek. t*ok a gyüniőli-x is I környéki fal vak-(ból, a tennényeknek m*g kedvezett az időjárás, ugy, hog>\' a piac állandóan el van látva mindennel. \\ roTdségféJék, 111. petrezselyem és sárgarépa ára tartja meg magát, a többi fisa1 kerti-féléknek; nincs nagy ára. Megjelent at ersd mtftanye ís a piacon.
- (Mit kell tudni a kereskedőnek a zsidótörvényről?)
Kereskedők, iparosok, munkaadók számára összeállította I\'óldcs liyórgy a pécsi kereskedők testülete titkára. Iparigazolvány, értelmiségi 6s egyéb licjelentéteknél nélkülözhetetlen kézikönyv. Kímnven érthető gyakorlati tá-jéko/taló. Aiá p 1.40,
- (1600 éves koporsót)
találtak a Ságváron folyó ásatások során, ahol eddig 228 strt, köztük néhány mttnzolcuire-réte aireettát is, tár-
tak fel. A/. 1600 éves koporsó tolgy-
: m, .. ,i domború bronzveret i ¦ ¦ II. Constanlfnus idejebői. A régiW>mai sirok arrói tanúskodnak, hogy n \'ne-, .i!k uáztVTDan S.....ogj i. m nagyobb kózpontt tclen volt a római utak kereszteződésénél.
- (Meghalt a felesége után)
Kovács Károly Ö.r> éves nag>i-fiei>eij"i ga*du felesége nem régen megWt, A gazda, aki évtizedeken át n legjobb egyetértésben és békén élt feleségével, annyira elszomorodott feleséi,* halálon, hogy tegnap felakasztotta magát. Felesége meHé temetik.
A VIDÉKI URIKÖZÖNSÉO kedvenc hotelje az
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
Budapest, ll|., Zsigmond-utca 38/40. Telefonok: 151-735., 151-738., 157-299.
Szemben a világhhU Lukácsfürdfivel, a Rózsadomb alján. Teljes komfort, folyó melegvíz, központi fűtés.
A Nyugati pályaudvartól 1 klsszakasz távolságra.
A szálloda teljesen ujjislakitva, uj vezetés alatt át).
elasruga cafa raatau-aat,
polgári árak.
Olcsó szobák penslóval, vagy anélkül.
Megírtuk, I, izgy a pécsi tábla Szerecz László klskani7sai lakost ismeretes Ügyében felmentette. Most iór-kezlek meg a bünper aktái u pécsi táblától. , 1 ,
A táWa Dttiitctotanácsu fehncfitQ Keletének iisdíVkolásában kimondja, hogy a törvényszék áltat • feqrií-rüit btzonyilékoTc helyes mérlegelés sóval megállapított tényállást valói nak fogadja el. S**:recz Lás/Mn^k tavaly novtmber i8-.Í11 elnuuigtóJtt kijelentésével elkövetett e-elejunjÉ-nye : a Magyarország és Caehssax vákia közötll terü\'ett kérdések ren-
Az a gyorsaság, anie\'y a német csapatok lengyelországi előrenyomulását jelképezi, ugyanolyan miértékben álUi (átkozik a német csapatokat követő gazdasági é\'et ujjáépitéséten, az utaknak, hidaknak és vasutaknak a kl ja vitásában, melyeket a vlssza-vojiu\'ó lengyel csiapatok hnsználhatit laniiá tettek. Ez nz újjáépítés nesni csak katonni okokból történik\', h»-
dezésé\\ci, Illetve az ebből tásiikát politikát feszültséggel kupcsofatos én Így az 1938 évi deceanber 29-ón kMU legfelsőbb clbatártízás IV. tiontfia szerint kcgyc\'em alá esik. Miutl»*gyi pedig a Bp. 106. §. 2. pontja rverint bűnvádi eljárást a kegyelem kizárj*, cbbŐ> az anyagi .semíiúségi okból az] elsó birósi\\gi Ítéletet m«g kel^t semnilsjU\'ni és a vádlottat relnn-ii-teni. I
Vagyis nem bizonyíték vagy bün-cseJekmény\'rüáiiyáb^n történt a M-j menléi, hu nem mórt a c-e\'ekrnény kegyelem alá esik. \\ ,
nem, hogy a el villakosságnak a nori malis munka és életlehetőséget biztosítsák. Ehhez a miMkáh >/ a nrni--| Relchsarteltsdienst, a biroda^ni posta es vasút hatalnnns építő ofubagait rendelték ki. A ReichKarbeltsdienst osztagai nyomon követik « pioniroi-kat és a megrongált közlekedési vonalakat javítják ki. Ezeknek a csapatoknak a feladatához tartozik a pipi
- (Orvosi hlr)
f)r. Diskai Imre orvos katonai szolgálatából liaz»érkez«U és rendeléseit ismét megkezdte. (0
— (Elítélték a romén katonaszökevényt)
Jelentettük, hogy mmap é>j« a rendőröket Zalaegerszegen megtámadta egy gyanúsan viselkedő alak, akiríít később kiderült, hogy Váradi János román katonaszökevénnyel aienos. Ilr.-tósági közeg elleni erőszak elmén jog-erőMn kétlwtl fogházra itéüék.
~ (A repülők szOretl mulatsága)
valóságos nepiinJWP^y lcS/ ismét október 1-én « sétatéren. Délután 3 órától máj\' saerenescsátrak, szórü-Voióltódék állnak a közönség rtmdetkteeséno, míköz-l»en a katonazene ad térzenél Este fi órakor műsoros kis tábortűz, majd S\'óbíiopás, tánc teszi teljessé a szórakozást. Miután » bevétel a repülő-atuiKd szolgálja, hazafias kötelességet is teljesít minden veudég, ajtl fU,érek. ért egész délután nagyszerűen ^tórn-kozUt. {>M
Hosszabb tartózkodásnál 2SIS külön «Hf adsnények.
— (A legkOltfilbb, legkellemesebb magyar évszak)
a verd fényes tündéri koraősz. Nem csoda hát, ha Budapest & a Vidék v;ílógatott uri közönsége szm> nieg-szállás alatt tartja Európa egyik ky-nKKlemebb, legluxorii\'utLsAbb liob\'l-ü/eímvi, a tökéletes nyugalmai nytíjló, és padir kilátással rendelkező MnjCs-||C <-\'t, továbbá szomszédos tdrsüzcnzeit, a hotolépitésl teehnika minden bra. vurjávai ékeskedő Unruale-ot, Mim-boltét, KJm MajesUiT-ot és Bijoux-i Orvos a házl>an. Kívánatra bármilyen diéta. DiulapeHt központja tói autóval 5 pen\\ A svábhegyi fogaskerekű megállójánál. Penzió már napi 9 l\'-tőt. (:)
aa aznborak áuta Kikapcsolódik
a határtafan vágyódással ogy jobb jővö iránt Jó alkalom most az osz-tálysor.sjáték; amely október 14 -én kezdődik. Maidén sorsjegyizak egj\'enlo a nyerés iesélye.
Jilfliîtm.biifcliiitor
Magyar királyi m osztálysorsjátók

42. o.«l4l,.or.iil»ki>n
számos kis- és középnyereményen
kívül a Jtövelkezö fínyerBnény,k,t
nyerték a szerencsés torsje^ylula]-
donosok :
400 000 P-l 36811 számú
300.000 . 8294
100.000 , 4370 _
70.000 . 34406
60 000 , 32852 „
50000 , 61708
60.000 . 76101
40.000 „ 10237 m
40.000 , 30074
30.000 . 1059
15.000 . 83279
Ezen kívül :
21 drb 20.000 P, 32drb 10,000 P nyereményt sorsollak ki.
At n] 43 ik Osstálysorajáték
haweu ohiabar 14-én h«aa16atlk t
A hlviUlos lUniillak «1 ^^\'^IV"0" ^ífíííí*.1 UrttiS meg E trrtl írTí-lutk tSirasliSInluL
- .m.nnylbíQ Uhd - ügyfilrtliiitk I.UJiolJík l t..„.t„í\'-,.« —•f|jra.7Íjioiitw. hogy 11 «<1-i/ttzytxamalkat továbbra ls
kOvelktiil Clífl OSltítY
ül VtVSk ik.ii^ tnintl rübb XDdtljCStk í« bLllO-
¦liun.k mizuknik *ortJ»íyel. miil toitltgy nílkül nincs nysréii csfiylk, sdt rtntrivséi>ek ac lehet, hogy JJSrSM gaidiiok lelmienek.
88.000 sorsjegy közül 44.000 drb-ot okvetlen kisorsolnak, tehát ¦Indes siácaitlk aerajsgy nyer I
Az I. osztályú sorsjegy hlvatslos árai
14
az összes fsaraslMki.il, kik minden ren-
. deitst gondosan intéznek el. Kifizetni vaa idA leflksiább a hazai dőlt UJ játéktervet készséggel küldenek.
Nagy iramban megindult az újjáépítés a németek által megszállt lengyel területen
1969. szeptember ?4.
nirok által eszközölt munkáknak a megerősítése és a közlekedési nkn. dályoknak az eltávolítása. {
A birodalmi posta epitő osztagai, folytatják n katonai híradó csapatok munkáját a megszállt területeken. Főfieiadfltuk & inuegronga.lt telefon es távíróvonalak kijavítása Ós helyreállítása. A birodalma vasutak által kirendelt csoportok az elpusztított vasutvonalak teljes rendbehozásán fára-; doznak, melyeknek egyreszét a pio-nircsapatok szükségszerűen helyreál-ütották. . i |
Eteken kívül némtet részről óriási erőiteszltésolccí tesznek1, hogy a gazdasági élet a legrövidebb "időn bélül a íioimijális keretekben mozogjon. Erre la célra a siémet munkaügyi minisztérium teljes apparátusátmozgósították. Mivel LengyelországJpar-vidékei, többek között Keletre Isőszl-lézla bányavidéke, teljes épségben ko rült né^niet kézre, mindent megtesznek, hogy o gazdasági élet zavartalan folytatása és az üzennek továbbfejlesztése az egész vonalon biztosítva legyen. i
Kitűnő eredményt hozott az e heti tippverseny
Bár a? idei tippverseny iránt még mindig nem nyilvánult meg olyan nagy érdeklődés, mint tavaly, a* eredmény most sem maradt ei a tavalyiak mögött. A kevés számú tippelő között is jó eredmények akadtak.
A heti verseny eredménye a "következő i
Tiz pontot ért oí lí. Nagy László (Itiskanizsa) egy .teli, két Végeredmény \'és két félidejű találattal HaUliat pon-tödének ei Horváth József és Horváth Jóiseftaé (Főút 2.) ök egy-egy tribfln-jegy-jutajmitt kapnak.
Belépőjegyet nyerlek\'áriágypontosok közül Nóvák Ferenc. (Eötvös-tér 21.) Keller József (Tcicki-ut t>7.) és Völgyi András (József föherceg-u. 72). A rVye-remény-iegyek az október 14 Pécs válogatott— ZMNTE mérkőzésre, érvényesek. A nyerenicii>HJogj-ok a Zalai Köz-\' löny szerkesztőségében a hivatalos órák alatt átvehetők. v
A \\nsárnapra nem" rendeztünk
tippversenyt, miután mérkőzések Kanizsán nem voltait. Jövő vasárnapra természetesen mjár ISaiét tip|jclhetnek olvasóink.
A magyar kormány részvéte Bukarestben
Calinesout, a meggyilkolt román\' miniszterelnököt vasárnap temetik. A pnagyar korjnány részvétét Wömle követ tolmácsolta.
Öngyilkos lett a leggazdagabb varsói zsidó
öngyilkos lett Bukarestben Goldner Jakab, Varsó leggazdagabb zsidója, akinek mérhetetlen olajtelepet voltak. Mének0,1 ésekor vagyonáiiak csak tőredékét tudta-átmenteni, C/írt lelt ön-líyíikos.
HOTEL CORVI HÍ
BUDAPEST 10,0
Vili., Ciokonay-u. 14. Nenuatl Silnhámát \\ Csatidt «illoda a vííoi szivében. 1 Újonnan berendezve/központi ÍQ. . ; te*, hideg-meleg folyóvíz.
1 l^iP-iMlwEj*-» kétágyas P B*-
(Folytatás az 1. oldalról)
homokot ós egész vezérkarát. A tábornok a lengyel korridor-hadsereg főparancsnoka volt.
Módiin és Varsó közt az összekötő utat kemény küzdelem után a néJ anet csapatok elfoglalták. Ezzel |
Varsó ós Módiin közt az összeköttetés megszakadt
és mindkét város teljesen be van kerítve. I !
Nyugaton csak élénk tüzérségi és felderítő tevékenység folyik. Egy francia repülőgépet tüzérségi tüfZel leszák.ásra kény sűrítettek, egy német gépet légiharc közben lelőttek.-
Nem mehetnek Romániából Pártába a lengyel kormányférfiak
i Párls, szeptember 23
A francia sajtó a lengyel korimány, helyzetével foglalkozva rámutat ttrs ra, hogy BZi\\«sén látják a lengyel koryniányl, de ha Románia elengedi az odumenekült kormányt, az a> sem\'cgesség teljes feladását jelentené. Az Ouvre felhivjta u sendetgesség téves értelmezésére a figyelmet.
A lapok szerbit Berlin tett is már lépést ezügybeu, ajinüre a román kor, onány megnyugtató kijelentést tett.
Más je\'cntés szerint Mosczyczky, Beck és a konmeiny többi tagjai továbbra fc romián internálás nlattma-radnak, .nem mehetnek\' Parisba. | f
A 43. sz. M. kir. oszláSysorsjátékra
az B2876-tól 52900 sz-okig
sorsjegyek kaphatók az alábbi elmen
POGÁNY GYULA
2i97 in. klr.< osztálysorsjáték főárusltó
Kapoevár, Teleki-utoa 28.
Naponta kétjgház épOl Józseffalván
Bukaiiest, srcp(e.m!ber 23 Józseffalva, a leégett csángó magyar falu újjáépítési nujnká\'afai teljes erővel folynak. Naponta kit hazat építenek tel, Így október 18-;lra, a katasztrófa öthónapos foidul*j4r» a falu teljesei\'újjáépíti.
Jelentkezni kell a szlovákiai cseheknek
Pozsonyi Jelentés szerint a szlovákiai cseheknek tekintet nélkül állnire polgárságukra, jelentkezniük kell la jövő hét folyamán. [ ! I
Figyelem I IH Kim Koyul! Figyelem I
Szombít este mutatkozik be külföldről hazaiért HonélK Jánosi és cigányzenekara és Jiml éneklő dobos. Táno- í» hMíolatMae. Minden szombaton és vasárnap záróra reggel 5 órakor.
Hazafias tisztelettel PÉNZES ANTAL vendéglős.
Huszonnégyszer mozdult meg a föld Szmirna vidékén
250 hát SsszedSlt, 200 halóit, 10.000 hajléktalan
Istanvbul, szeptember 23 Szmirna környékén az elmúlt nap 21 földrengést észleltek. Legsúlyosabban az Egei tenger mellett lévő Dlkei városka szenvedett, ahol 250 ház dűlt ősszo. Az első földmeg-mozdulas áirnSStíán érta a lakosságot,\'
ezért 200-niU több a halottak szál nmj. Ezrekre mg a sebesültek száma; miig a hajléktalan családok száma tízezerre tehatö. Sz|núrna kóp-ha^í? tele vannak, a íinientési munkák foly-j >>ak. A lakosság « szabadban tartóz-, Wdik.
Nép MozgO. Még szombaton és vasárnap Magyar filmpremier I Helyzetkomikumok I
Kern loptam én életemben
Főszereplők: Egri Mária. Anla Suli, Kovács Terus, S/Ilassy László, Latabár Kálmán, Blllcsy, Petites. Kísérő műsor: Cirmos bajban. — Magyar Híradó
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 0 órakor vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
^ «4 m ~~ (j
LETARTÓZTATTAK tot orosstok Ita<i7.iwill herceget ltovno környékén. A herceg egyik legrégibb lengj-cl csa. Iád tagja.
NEM LliPTElC AT magyar cápátok a lengyel határt, hogy Slanki \'körül a rend ftimtarUisfit ¦blztosltsftk. Az olasz luijoknftk ezt a hirét a MTI cft-foíja.
MINISZTERTTANACS vptt tegnap este fl-jg Teleki miniszteretnök elnök-létével.
ROMÁNIÁBAN igen jóleső érzést váltóit ki Magyarország inlniszlerelnő-kének részvéttávinatn Calinescu meg-(jyilkoiAsa nikölniából.
MEGINDULT újra a német—mUgyor repfdöforgaloin.
AZ OT1 nem épit több vidéki bér. házflt.
JÉGESö és folhősinkadás volt pénteken éjjel Tapolcán. A város utcait féjméteses vü boritolta, a szőlőkben nagy a kár.
KASSA város ozredzaszlút i adományoz két csApattcstönek.
A\' VILLÁM agyonsújtotta a iy«»Ü-licgjesi állami birtok két mmikásiít, négyen súlyos égési sebeket szenvedlek.
A .NYOMDÁSZOK ipartestülete él. határozta, Iiogy az Azcanok és vállain, tok antiszociáHs sokszorosUo-bcrciide. zéseinek kontárkodásával, szend>cn illetékes helyen eljárnak.
MEGVONTAK a licrlinben megjelenő Világvissihang és Magyar Figyeli, tó lapoktól a magyarországi szállítás jogát
¦ FELMENTETTEK alulírtál n hágai magyar követet,
ROTHERMERE lord kónywt- Irt illndjáratom Mogyaroruzágért\' címen. A könyv tegnap jelent meg inadon-bon,
VÉGET BRT a timapos newyorki kiköMUztrájík.
ÁRADÁSOK hatalmas pusztUáat végeznek Norvégia északi részében.
MEGSZŰNT a "vizunukényszer Franciaország és ileigium között.
LENGYEL hadifoglyokat Német-
rHacA\'Bi > innri
szagban mezőgazdasági kára alkalmazzák.
ipari mint-
án TekintM aa*g iav Kopotoln ílutor-áruhajs Aliando butorkiálUtáaát TzlAseB óa olcsó.bútorokat kedvező UzotésI M-tAtelekk«I vásárolhat.
kaUi
(Fá-ut n. vsát*)
HALAI KOÍLOrf*
ni nösí CiBí n i i i zix
-A. II\'
w» II
IKCIMl
EllTCR,
VEItl
Nagy választék! Olcsó árak S
Az Esti Kurírt négy napra betiltották
ButlajíOsl, szeptember 23 | mában írott külpolitikai eikko miatt,
1A lKmigymi.iLsr.ljer az EsÜ Kurír ei- i amely az ország kfiliwliUkai érdekeit
mű napilap további jjiegjeieiiésól ós komolyan inogsérlctlc, négy napra\'be.
terjesztésűt a szeplenibci" 23-iki szá- | tiltotta.
Tovább tart a bécsi döntés és Magyarország ellen az izgatás Szlovákiában
Több mint 300 vasgárdlstát kivégezlek Romániában
Bukarest, sieplcmbar 23 A VnsgúrtlisUik irtása líVzct-vassul (olyik. A már rcgclilioii elfogott ós eddig Csíksicredim. intwniilt 10 vas. gárdistát « agyonlőttek lognnp.
,U ungoi\'rupoV éztosülóse szerint — mint Londontól ifjak — a megtorló-sok során eddig 300 kiveg/és tóifcnt.
Élűnk északkeleti szél, újra felhősödés, délkeleten oső, a hőmérséklet alig véltozlk.
A Meteorológiai Intézet natyktnlxul mefttgyolóollomásti jelenti >
Hotnértéklet tagnap esto 9 érakor: +122, ma resttel +11-4 délben+138.
Owi.defc.00-i..
APRÓHIRDETÉSEK
RpiOblrdftUl dija vuámap «. Qnn.pn.n 10 iuUj Wniíír, minden lovíhbl »ió fi Ililír, ntlkönup 10 sióin «0 llllír. mlnd.n tovább) »,o 4\' IMS í.
ÁLLÁS
Megbízható, ügyes bejárcinSt keresek. BSvtbbtt Sugir- ut 2. Trolik. 2507
B.jérónat felveszünk október l-re Pallós, Erzsébet-tér 13. 2502
ADÁS VÉTEL
Aoftoll*** használtat iS, nlSfinilóau Vásárotok. Rllsclicr Mátyás, Kiraly-ulca 35
HaaináH ruhil veszek él eladok. Hívásra házhoz rnegyek, Márkus, Király-a31.
Ilaoznill, Jo állapotban levé 19 és 17 hcktólller nagvsijiu ?axokhardd el-adó. Táiház-u. 10. Hotlmann kádármester.
Dunaalos-fanas) minden mérstben Itspható Stcto uvegkercskedésébtn, Fönt 2. _2493
Maat nagyban vlszontelsdóknas, téli Ranalt altaa kicsinyben Is eladó Po-gányveron rendelésre Kótat Ferencnél, goals Dlóskll. 2495
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Kstaaobáa magénlaaaa kiadó, bútor eladé Szekerez J-ntca, 60. 25C9
¦aaAaUiéx. híromszobás klsdó azonnal™ is Babochay-utca 28. (volt Qyár u.)
Szép haromaaobáa ós kettoszobás elöizobákkal lakás kiadó november l-re József lóherceg-, Pelóllut sarok. 2499
HAZ ÉS INGATLAN
Hf.au», ioldet, szélét olcsón közvetít Papp István, Teleky-u. 8. sz. Ugyanolt Usfelhelylség azonnsl kiadó.
Ciarla olcsón ezernégyzet telke* cas-iádlház. Háromezerrel átvehetó Horváltinál, Sugér-ut 42. 2496
kOlOnfélb
FeajkipesSa Halálain I Mírkli
gépek, filmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben Vaslagh foló-szaktlzlet és laboratóriumban, Fó-ut 10.1815
autótaxi — Reroute szolid árban kényelmes autók megrendelhetők. Kaul-msnn Manó, Teielonallomis 222. 295
jkizsony, sszorvtember 23 (MTI) Macii Sándor propaganda, tűnök a szlovákiai mngyurüidözésekről elterjedi liiickot cáfolja. Közben azonban ujabb olyan intézkedések történlek, amelyek a cáfolatot teljesen le.
rontják. Nemcsak ltbgy betiltják u magyar újságokat ós nem! engedik megnyitni a magyar Iskolákat, de B rádióban és sajtóién nyiltzui folyik a bécsi döntés ollcnt propaganda.
5iremlékeket,
tliMtit, «ualtral, Mii alHiStil
fizakszertloD és legolcaóbban KOVÁCS JOZSEF
köfaragómesternél, KU.My-utoa 33. Nagy .Ir.aUk-rakttr. Tolofo» 615.
Nagykanizsa megyei vároB polgármesterétől.
23078/1939.
MmwiM ililílü.
A v. közváfzóhidi IrágyagOdrOk helyreállításával kapcsolatos köjntl-ves, ács és teíöfedö munkálatokra nyilvános írásbeli versenytárgyalást hírdelek.
Az alSnlnlolral a leltételekben meg adoll címzéssel f, évi szeptember hó 29-én déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatólába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A kiírási müveiéi hétköznapokon d. e. 10—12 óra iözott a v. mérnöki hlvalalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, 1939. évi szepl. 21,
Polgármester.
22915/1939.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Principális csatorna és az állatvásártér között elterülő városi réten mindennemű állat legeltetését megtiltom. A tilalmat megszegők ellen sxlgom rendőrhatósági huntcin el|irást fogok folyamatba tétetni.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 19.
Polgármester.
22592/1939.
Tárgy: Szánté betbeadaea.
Hirdetmény.
Az u. n. Erdőbirtokosok telepén levő városi szántót bérbeadom. Az árverés folyó hó 28-án délelőit 10 órakor a helyszínen lesz. Találkozás a Klrály-ulcai sorompónál,
Nagykanizsa, 1939. szepl. 19. 2<,i Polgármeater.
22704/1939.
Tárgy: Széntó bérbeadása.
Hirdetmény.
A tel8öerdel (elekutl erdőslaknál levő szántót bérbeadom. Az árverés a helyszínén lesz oklőbér 3-án délelölt 10 órakor. Találkozás az erdőslakásnál.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 19, lm Polgármester.
20665/1939.
Tárgy: Szántók bérbeadása.
Hirdetmény.
A József főherceg u. 74. sz. alatti és a József lakianya keleti oldalán levő szántókat 3 évre bérbeadom.
Az árverés a helyszínen lesz szeptember 25.éri d. e. 11 órakor.
Találkozás a József laktanya keleti sarkán.
Nagykanizsa, 1939. szept, 15.
Polgármester.
Használja naponta 2-szer a foyhöuldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket, Egyedárusitás:
Teutsch Gusztáv
drogériában.
Vt«VBtOV79VK1 a* OLCSÓM jut fényképező-jt ha I&fcrLtSaijIi I • géphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószaküzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek 5 P-től, márkás filmek 8B fillértől. ffgf Ssaksuai-ta kidolgozást I
IiM. mptembtr 24.
Nagykanizsa megy\'l város rxilgármesterétőj.
22947/1939.
Hirdetmény.
Értesítem a testgyakorlás-köteles ifjak szülőit, bozzálai iozóll ii munkaadói!, hogy az 1917, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924.J925, 1926,1927. ávtolyambell Ifjak, összeírás végett tartoznak a városi nyilvántartó hivatalban (Városház, Horthy Miklós-ul, II. st. kapu, II. em., 2. sz. ajtó) szeptember 30-ig Jelentkezni, továbbá pedig a levenle-iog-lalkozáson 1939. évi szeptember hó 1-tól pontosan megjelenni.
Amennyiben a Jelzett évfolyam-béli ifjak kötelezettségüknek nem tennének eleget, ugy az érvényben levó honvéd lőrvény nemcsak a leventeköteles Ifjat, hanem a szitlöl, hozzátartozóját és külOnOsen a munkaadóját a legszigorúbban bünlell, miért li ennek elkerülése végett kötelességüknek tartsák fentlek szigorú betartásai ellenőrizni.
Nagykanizsa, 1939. szeptember 29, «n Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22594/1939.
Tárgy: Szántók bérbeadása.
Hirdetmény.
A temető bővítésére veit két drb szánlót 3 évre bérbeadóm. Az egyik 469, a másik 656 négyszögöl. Az árverés szeptember 26-án, kedden délelőtt 11 órakor lesz a helyszínen. Találkozás az 1—11. ker. köztemetőben a bucsuzlaló-éplllet elölt.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 19. un Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterelöl.
23059/1939.
•tárgy: A zsidók közéleti éi gazda-satzt téttoglalaainak koiUtozisáról 1939. évi IV, t.-c.-nck az Iparlogo-sllványokra vonatkozó rendelkízé-sernek végrehajtisa.
Hirdetmény.
Az 1939. évi IV. I.-C végrehallása tárgyában kibocsá|lot| 7720/1939. M. E. sz. renddel alapján közhírré teszem, hogy minden olyan iparos (kereskedő), akinek Iparlgazoiványa vagy iparengedélye van — kivéve ha az Iparjogosull kereskedelmi lár-saság, egyesület, vagy más jogi személy — az elsőfokú ipathatósághoz a törvény 1. § ínak körébe tartozó adatokról az előirt űrlapon 1939. ávl október hó 15. napjáig bejelentést tenni tartozik.
A bejelentéshez szakséges űrlapok hivatalomnál (Vározháza I. em. 10. sz.), az Ipartestületnél, a Baross Szövetség, valamint az OMKE helyiségeiben Igényelhetők.
Ha az Iparigazolvány, vagy az Iparengedély alapján kereskedelmi társaság, egyesület, vagy más jogi személy üz ipart, az első bekezdésben szabályozott bejelentési kell ten-nlök:
a) részvénytársaságnál és szövetkezetnél a vezetőknek, az igazgatóság és a lelügyelö blzollság tagjainak ;
b) közkereseti társaságnál a tagoknak ;
c) beleli társaságnál a beltagoknak;
il) korlátolt felelősségű Ursaaig-nál a tagoknak, az ügyvezetőknek és a felogyelöbizotlság tagjainak, Illetőleg az utóbbiak helyed a fel-űgyelöblzollság helyeit választolt bites könyvvizsgálónak;
e) egyesület, vagy egyéb jogi személyin1\'.a vezetőknek (az Intéző-szerv tagjainak).
Ha a közkereseti, Illetőleg a betéti-társaságnak zsidó tag|a Is van, be kell Jelenleni a közkereseti, Illetőleg a beleli társaság összes tagjai betétének értékél is.
Az olyan személynek, aki az iparos halála után az általa gyakorolt Ipatt az 1922. évi XII. f.-c. 7., illetőleg 8. íjának rendelkezései alap-Ián folytatja (özvegyi |ogon, vagy a kiskorúak jogán), az első bekezdésben szabályozol! bejelentést arra a személyre, illetőleg azokra a személyekre vonatkozóan kell meglennie, aklii\' l< jogán az Ipart gyakorolja
Ha a bejelcn\'ő — bejelentése szerint — nem zsidónak tekintendő, Illetőleg a törvény 2. § ának első és utolsó bekezdésében meghatározol! valamely kivétel alá eső személy, az erre vonatkozó adatokat a
7720/1939 M. E. sz. rendelet 1., 3. és 6. §-ábsn foglalt rendelkezéseknek megfelelően Igazolni köleles.
A bejelenléshez mellékelni kell az adalokal igazuló okiratokat.
Annak, aki 1895. évi oklóber hó 1. uap,a elölt keresztény hllíeleke-zet tagjaként szüleiéit, rendszerint elegendő, ha ezen születését Igazolja, vagy ha 1895. évi oklóber hó 1. napja ulán született — igazola, hogy mint S maga, mint szülei keresztény hltfefekezet tagjaiként szüléitek, egyúttal pedig mindkét esetben a büntetőjogi következmények terhével Írásban kijelenti, hogy öt a (öwény 1. §a értelmében nem lehel zsidónak tekinteni.
Zsidónak tekintendő személynek csak a törvény 2. §-a alapján fennálló esetleges mentességei kell okiratokkal igazolnia, egyébként okiratokat csatolni nem szükféges.
A kérdőív kitöltésére vonatkozólag egyébként annak utolsó lapján levő tájékoztató részletes megyará-zatot ad.
Aki a fentiek szerint elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget nem tesz, kihágást kövei el és a törvény 25. gánsk rendelkezése szerint két hónapig terjedhető elzárással büntetendő.
m» Polgármester.
Zamatos, llzl Ilit
mtrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: \'A-Va-l-l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLQYI-nél
Sugár-ut 2.
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
a „Néprádió" eladási helye
Szabó Antal, nnsyhanlzsa.
F6-UI b. Mim.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22597/1939.
Tárgy: A vágóhídi liégya értékesítése.
Hirdetmény.
A vágóhídon oklóber i-töl március 31-lg leijedő Időben ősazegyü-lemlö trágyát eladom.
Az árverés szeptember 26-án, kedden d. e. 10 órakor lesz a városházán a gazdisági hivatalban.
Nagykanizsa, 1939. szép:. 19. zc< Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: Bortermés bejelentése.
Felhívatnak a bortermelök, hogy a várói területén termelt és további kezelés végeit a város területén be-plncézelt must mennyiséget a szüret befejezési! követő 8 napon belül, de legkésőbb 1939. évi november hó 15-ig a beraktirozásra szolgáló helyiségek megjelölése mellel! a városi javadalml hlvalalban jelentsék re.
Ugyanott egyidejűleg bejelenthetik a borlermelők az általuk és háztartásuk által elfogyasztandó, valamint cselédségüknek és munkásaiknak természetbeni járadósága címén kiszo\'gáltalandó Nagykanizsa város területén, valamint Homokkomárom, Nagybakónak, Wagyrécse, Palin, Sárszeg és Somogyszentmlklós községek területén termelt, de Nagykanizsa város területén elfogyasztandó , boraik u\'án 50% adókedvezmény Iránti Igényüket Az 5O»/0 adókedvezmény alá eső bormennvlség ulán járó adóra nézve évi álslányegyez-ség Is köthető.
Aki a must termését nem, vagy későn jelenti be, 1000 P-ig terjedhető pénzbírsággal büntethető.
Aki az 50VÓ adókedvezményre való Igényét nem jeleni! be, az a teljes adótételt fizeti
As a bortermelő, aki a saját háztartása által elfogyasztandó bor után járó adóra nézve átalányban nincs kiegyezve, jövedéki felügyelet alá kerül, borkészlete a szüret után hivatalosan (el fog vétetni, szemleivet kap és kötelezve van borkészletében beálló minden változást a szabályok értelmében bejelenteni és a fogyasztási adót ugy az elfogyasztott, mint az eladott mennyiség után megitatni.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 6.
Polgármester.
22593/1939.
Tárgy: Kert bérbeadlaa.
Hirdetmény.
A Hunyady- és Rákóczi-utca sarkán levő városi lelket mezőgazdaság művelésre bérbeadóm, A« árverés folyó hó 28-án délelölt >/fll órakor lesz a helyezlnen.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 19. 24is Polgármester.
Zai-ISI KÖZLÖNY
POUTIKAl NAPILíll-.
Kiadja: „H6rj.nl.itgi le T. Nagyianliea". Felelóa kiadó: Zalai Király. Nyomatott i a ..KSzaazdasáni a. T, Nagykanizsa"
nyondajafaan NaQykaalmn. (Nyomdáén kW, Zalai Káraiy.)
?7365063
79. Évfolyam 319. iiám.
Nagykanltta, 1939. szeptember 26. kedd
Ara 12 fili.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai n
tPILIP
rie kudóoiyabl: Pool 6, r«Ju^
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
Klóllicit»] in: in hóra > peogS 40 SÍM StnteasISaeil h kú.l.Shlyal.rli IcUuu. 7S. a
Egyre élénkebb a nyugati front harci tevékenysége
A lmippretek már a második napon békét akartak kötni - Chamberlain ma válaszol Mussolininak - Varsó, JWodlIn és Heia erős ágyutuzben tovább tartja magát
Brauchitsch német hadseregfőparancsnok a nyugati frontra ment
a vasárnapi napon sem u nyugati, sem a keleti hadszinté mi nem történt jelentősebb esemény, a iiómet hadseregföparuncMiokság szomjtat eslc kiadott összefoglaló jelentése is-mét hangoztatja, hogy német részről a kíiigyelországi hadjárat végeiért, a lengyelek tmar csak\' Varsóban, n Mod\'in erődítményben és a\'Hela fél szigeten tartják .müguknt. a Jelentés leszögezi, hogy \\
a lengyel katona lok helyütt
hősiesen harcolt, a hadvezeti* azonban gyenge volt, a ősapátok szervezetlenek
,és igy a német Nyomásnak nomtud tak elkntálluf. A sikerhez\' iminden fegyvernem hozzájárult és (a hadjárat során cwk egy töredékét bas7.iiá\'ták cl Németország egyhavi lőszer és üzemanyag termelésének. Ezt Is rés/.b;n pótolja a nagy k-n-gyel zsákmány.
Mosczyczky ét Rydz Smyglt érdekes nyilatkozatai
E jelentéshez tnrg kell még legyeznünk Rydz Smigly marschull és Mosczyczky elnök érdekes nyilatkozatát, amely teljes fényt derít ana, mennyire félrc\\«zették az ang AoM n lengyeleket. , I
Mitfözyczky elnök kl\'elentésejből \'¦ ilünik, hogy a lengyelek nctnw számi (ot tak űrni, hogy o német haderő a* elmúlt négy évben Igy megerősödjön. ¦ I
Az elnök szerint ismét ISO óvru Imz szüktég, mlg Lengyelország újból feltámadhat.
. Még érdekesebb Rydz Smágly tábornagy nyilatkozata. Eszerint a lengyel vezérkari főnökök mftr a mésc-i dik napon látták, hogy a háború el-
veszett és békét is akarlak kérni o menyetektől, az angolok azonban, ebbe nem egyeztek bele, hanem ujabb segitséget ígértek. A lengyel kormány ugy tudla, hogy az angolok már együtt küzdenek a lengyelekkel a Westerplattén Is.
Ez a nyilatkozat is megélesíti a Kanizsára érkezett lengyel AnlantíJ kültek azon elbeszéléseit, :uneiy bzb-rint II |
Lengyelországban azt terjesz tették; hogy az angolok és franciák mar Berlint ostromolják.
a nép bízott és hit az angol segit-ségbeu és (most csodálkozva \'átja, htigy -mennyire becsapták őket.
Varsó és Hela erős ágyútűz alatt
Lengyelországban egyébként Vornó és ModUn, valamint a Hela félsziget továbbra ls hősiesen tartja magát Varsóból « .megadott uton eltávozol dlplojnaták és azok hu/.zátartq. zóí königsbergen át megérkeztek Berlinbe. ] , . , x
Bombatalálat némította el Vareó II-őt.
Varsó II. rádióállomását mint egy jelentés mondja - vasáimap bombatámadás érte. Az egyik lecsapódó bomba üzemképtelenné tette az adót, igy a varsóiak Imár cjsak
szikratávírón tudnak érintkezni a
külvilággá).
Varsó városparancsnoka mér szikratávírón közölte k\'gujabb Jelentését. Ebben közli, hogy a várost Vasárnap egész nap sok ágyu\'övés érte. A lecsapódó lövedékek több középületet Is eltaláltak és i\\«iibadöntötU\'k. Közölte még, hogy Vareó lakossága az erős támadás ellenére Is a végsókig kitart.
Ugyancsak erős néjmk\'t támhdá>i alatt áü\'Hela félszigete is. Az Itt lévő lengyv\'a állásokat mi int a nélmet véderőföparoncsnoksjíg közli nélmet hadihajókról lövik.
Nagyarányú német támadás Indul nyugaton
Nyugaton a neanet csapatok tovább folytatja* helyi jellegű tónmdásaikat a Maglnof^és Stegfrled tanai közt előretolt ált&íok ellen, ~ mondja egy (párisi jelentés. a haditudósítók is csak kisebb csatározásokról tudnak, de .minden jci arra mutat,\'hogy a* közeljövőben e nyugati \'arcvonalon az eddigi tüzérségi és gyalogsági har
kai kamóiy harci tevékenység váltja fel | |-
A francia sajtó szerint e támadás előkészítésére a keleti harctérből
nagy osapattesteket szállítottak már át nyugatra..-1- ^
Érdekes, hogy német részről is, valamint angol és francia részről is hang.iztaják, hogy a lengyelországi harctereken alkalmazott harcimódok értékes tanulással szolgáltak a nyugaton "meginduló harc szempont já-i ból.
Megerősitl a nyugati háború tényleges (megindulásának feltevését az a hir ls, amely szerint Brauohltsch német hadsereg-főparanosnok szintén mar a . nyugati fronton van. A lapok e«zel kapcsolatban azt írják, hogy Uejigyeloi-szüg esők epiJ
zód vait NtVubtin-szágiiak A béU> viigy háború sonso csak must dől cl Igazán. ; \\
Maa/totini: Még ninca késő megmenteni a békét t
A világsajtó élénken Foglalkozik Mussolini beszédével, amely világosságot derített az állítólagos oUsz homályra és a jelenlegi nejiizctközi helyzetben elfoglalt áljáspojytjárii. Mussolini őszinte békepolitlkájét csak azok nem1 értették meg éX hallgatását csak azok \'magyaráztak félre, akik ezt nem akarták megérteni-
A német és olasz sajtó hangsúlyoz-
za, hogy\'a Duee beszéde & balkánt politikája őszinte mege\'é^edést keltett Belgrádban csak ugy, mint Budapesten és .mindenütt, ahoi a háborús viszálytól távol akarnak maradni. A német sajtó ezzel kapcsa-Iáiban arra Ls ráflivutat, hogy Németországnak is érdeke, hogy Keleteurópában a iseaiVeges államok fenntartsák seni/cgességüket ós igy a viszály iminéi .szűkebb területre korlát;>zód-jék. Németország egyébként is leszögezte, irjla a berífnl sajtó hogy tLszteietbcn tartja ezen államok semlegességét, igy nem ke\'l félniük német támadástól
Az olasz lapok rámutatnak a Duceazon felfogására, amely szeint még mindig m?g \'ehet menteni a békét. Mussolini beszédében világosan feltárta a tényeket. A nyugat! demokrácia illúziókat kerget s törekvése megint kudarcra fog vezetni. Jobb m<r>st leszámolni a helyzettel, \'mert józan ésszel most még imegmcnthelö csaknem minden. |
A legújabb hadijelentések
A keleti frontról
¦ Mosikvfti hirndiK szerint « szovjcL vwí-rkur legújabb jrlcntfaébi-n Itflíll, hogy Oz orosz csajotok\' "tcrvszerílt-n közelednek\'a megállapított deniarkáV/-ós VoUaibot, I-\'iurenyoiiiuliisuk során elfoglaltak Lesni, Dnyeszter és T.,sit-bcslv városokat és elérték a követke. %6 vonalat : tionjsi, llrianszk; Hosno, HÍM-->as illetve a Lmbol, ItubesotUuov, Jcs«>v vonalat. Általában Hrcstlytovszk ttil -10, Ixnil)ergtöl 21} küoinélerre van a csarjOttórca vonala.
A .fejiti vonalakon beiül több köe-séget és kisebb várost sorol fet irtég a liütiijelentés. Más-Jelentések s/ennt vasárnap Oz oroszok 8000 foglyot cjleltek és kisebb hadi/sakinányra Is szórt tettek.
A német hadseregt parancsnokság jelentése sicrint a leng>*elorsziÍgi arc-Vonalon a nemet csapatok visszavonása a dcniarkicáós vonalig tniiuten surtó-kás nélkül történik. Varsó elten ísntót
több re p film támadás líirlént — mondja a jelenlés.
A nyagati fronton
i\\ német vc/írkaj- jelentése a nyugati frontról « következőket mondja :
A nyugati fronton reldcrítö és líi-zérségl teviSkenysé.ií folyik. Nj-olc francia pepQlAgépvt légihare soniii kWU-ttmk.
A francia vozérkbr ma déli jelen, tése ugyané Cieutrot tit jetenli!
Állásainkat megerösitettük. Fwi-l/uajk**1 délkeletre a tű térség élénk te. TeSenyságct fejt ki.
A kereskedelmi hábora frontfán
ÍA nyugati fronthoz tartozó keres-kedelmi liálKiru frontjáról csak egy Jelentés érkeieu. EazWmt a német ten-gera lati járók elsidl^rietlí-k a Hosel-sido angol kereskedelmi gíítóst Sze. méJyrétének nagy részét megmentették, art hiszik azonl>on, hogy mentés kóz-ben tizenketten « tengerbe fulladtak.
Ezenkívül — mhit a nfimel hadi-jelentés mondja — egy angol torjyudó-romlKilót is elsülyesztettek a nímet tengeralattjárók. ¦ ,
Chamberlain ma válaszol Mussolininak
Londoni jelentés szerint Chamberlain miniszterelnök ma, hétfőn válaszol a Duce szoimbati beszédére. Angol politikai körökben nagy jelentőséget tulajdonitaiiak az ,-mgol vft-Jasznak.
A párisi és londoni sajtó Mussolini beszédével foglalkozva imiris rámutat arra, hogy n Duoa és a német és olasz ^ajtó áltaj képviselt álláspont^ amely szerint a garantált Lengyel-ország ímegszüulévei megszűnt a háborús ok is, neuif h.-iyes, mert ők kötelezték \'magukat, fa >gy külön békét nem kötnek.
A német propaganda most ana irányul, - jrják a párisi \'apok — hogy Francíaorsz;\'igot és Angliát elválassza egymástól és be akarja bí-zonyltanl a francia katonának, hogy Anglia érdekeied harcol. Ugy szl^ - mondják Parisban
lAt-Nóiuct
ország legközelebbi áldozahlnaki Angliát szeantétte ki. |
Leszögezik |m)ég a párisi üipok. hjgy Mussolini beszéde nem taltíit franciaorsziigi visszhangra, de hieg-elégedéssel veszik tud >másul, hogy Olaszország távol tartja magát továbbra Is a küzdeljiK\'ktöl.
Londonban sem osztják Mussolini nézetét - jelentik és nemi Iáinak okot árra, hogy a háboruskoía\'ániak \\égelvessenek. Mindazonáltal Lon-f don Is jó szemmiel nézi, hogy Róma távol igyekszik maradni az összetűzésben.
Ezzel kapcsolatban a popop dí Róma rámuta nrro, h >gy Mussolloi beszéde és béketöiek\'vése nem azt jelenti, hogy a háborúba való strdró-\' dás végkép elkerülhető. A helyzet olyan bonyolult, írja a \'ap — hogy jóslásokba bocsátkozni igazán nenri lehet , I i . ^
ZALAI KOZlONV
IB39, itepieinlwt.M.
Esőköpeny^k
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
Allntidó müaoi.iámok hétkSinapókon BudapMt I. imíiornii
li.45 Toni*. — Hírek, — Közlemény**. — Hanglemezek. — 10 Hitek;
— 11.10 Nemzetközi rfcjelző szolgája*.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — Idö-járásjalantés. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idő járás jelentés. — 11.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arroiyaniltirek, maci árok, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idöjárásje-tvntés, hírek. — t? Hírek szioviik és niSgyar-urosz nyelven. — 19.15 Hírek.
— 21.40 Hirek, időjarásjelentés, hirck s/lovak és magyar onts/. n ve\'ven. — 22.40 Hírek némát, olasz, ungot és írandíi uyelvcn. — 0.03 Hírek.
BUDAPEST I.
17.40 Kik laknak Erdélyien-. Dr. Róna] András előadása. — 18.10 Sra-lonótös. — l&Sti Hanglemezek. 20.10 Tea a képviselő urnái.. Vígjáték 3 fclvoiiásbaa. — 22 Magyar vő. uósnégyes. — 2.103 HCiidörzenckar.
BUDAPEST II.
18.40 Német nyelvoktatás — l!U0 Banda Ede emibahráiiik. — 20 Mirek magyar, szlovák és nvUgyar. orosz nyelven. — 20.50 Tánc-ierneiCk. — 21.35 Időjarásjelentés.
BECS1
llt Szimíónikus zenekar. — 18.15 Lemezek. — 20 Eilhnniinnikusok olasz hangversenye. — 21 40 lemezek. — 2130 Hangverseny.
Kedd
BUDAPEST I.
10.45 Dávatliulósitás. „ 12.10 Németh Anna zongorázik. — *I2.55 Kovát*. Bald. Miklós éwekel. 13 30 Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 16.10 \'Asszonyok tanács, adója.. Arányi .Mária előadása —
17.10 Rég Imagyar nóták. ~ 18.45 Olast kiiíllilások. (>. Szabó Lászkiolö. adása. — 19.25 A lládió Szalonzenekara. — 20.05 Krúdy Gyula emlékest), 20.35 A romai rádió oi^raelőadá-siiinak ismertelése. — 21 Közvetítés Rómából - "22.20 Hinjk, — 2X10 Hírek némel, .jj.i- angol \'és francia nyelven. — 23.30 Ixrvászi ]\'er«uc cigányzenekara.
BUDAPEST II.
1845 Á földművelésügyi djfWstítV ritim mezőgazdasági íélórája. — ti) A Rádió Szalonzenekara. — likán í-roft. ejs nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 20.20 Hanglemezek. — 21.10 MOgyarorosz fétort. — 21.W^dőjaráíijolenlés.
B^CS
Ifi Délután zene. — 18.15 I^inojjikJ, — 111 Népzene, — 20 Itégi zenemüvek és dalok. -- 21 Kis rádiózvuckar. — 22.30 Hangverseny,
A inul Izgalmas élet kflzdel-melben kitáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül már idültté vált székrekedésben és ennek következtében mindenféle emésitésl nehézségekben szenvednek, Igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kis pohár természetes „Ferenc József keseruvlzet, mert ez az ideális iiöHiiajtó összes jellemző (u-lajdooságait egyesíti magában. — Kérdezze meg orvosát t
Ma iktatták be ünnepélyesen a püspöki székbe dr. Czapik Gyula megyéspüspököt
Nagykanizsáról külön az egyházmegye
Ma délelölt fényes keretek között iktatták bo o \\ewprtim<\'gyházm«gyei püspöki székbe az uj főpásztor!, dr. Czaplk Gyu\'át A. nagyszabású ünnepi aktusra Nagykanizsáról - az egyházmegye legnagyobb városából - is küldöttség indult. Dr. Krátky István polgárimé ster, P. Gulyás Gellért plébános, Somwgyi Gyula. 11 paliul egyházközség elnöke, Gazdag Fe-reno püspöki tanácsos, dr. Wéber Elek, az AC elóndóju, stb. vettek részt a küldöttségben. A líortmányt llóinan Bálint miniszter képviselte.
Dr. Czapik Gyula püspök vasárnap dr. Simon György prelátus, püspöki heiynÖk kiséretében Budapestről gép kocsin székhelyére utazott, ahol Veszpi-étm határénál u vármegye kflli költsége fogadta dr. Mestorházy Ferenc főispán élén, aki lelkes szavak-; kai köszöntötte az Ur küldöttét. Majd a (megyéspüspök u város négylovas hintájára szállt. Dlszkupus és iohogodiszbe öltözött városba való bevonulása valóságos diadalmenet volt. A Hősök Kapujánál megkoszorúzta az ismeretlen hős sirját, imijd a papság kisé,retébcri bevonult a székesegyházba ünnepi Tedeuoni mellett Az uj püspök ezután áldást osztott.
Dr. Czapik kíséretével ezután a püspöki |>alotn erkélyéről hallgatta, a da\'árdák összkarának hódoló óne-
küldötlség vett részt nagy ünnepén
két ós az rk. egyházközség köszöntését, t
Ma, hétfőn délelőtt pazar virágdíszbe öltözött templomban történt jiteg n beiktatás. A szentélyben való elhelyezkedés uUbi dr. Laiigjniár LH pót Irodajguzgntó felolvasta íi kinevezési pápai bullát, intijd KauzH, Dezső nagypiépost vezetésével . u székeskáptatan, uz egyiiázjiiicgyel papság köszöntötték az uj főpász-tort. Dr. Czapik Gyula megy.es-püspök a szeletet lúvaiyal köszönte meg a papság hódolatát. Ezután a/, esperesek gyürücsókkai hódoltak a püspök eiótL |
Majd -megkezdödötl az ünnepi szentnu>c, amit az uj főpásztor pontifikált nagy asszisztenciával. Evangélium után az^uj püspök szózat^ intézett a papságh >/. es hitekhez. | . Istentisztelet után dr. Czapik Gyula püspök kíséretével visszahajlátott b püspöki palotába, ahol n luitóságok, testületek, stb. tisztelgése követtel zett. I \'
Dr. Simái György püspöki holy-nök legutóbbi körtc\\*léb*ii kü\'ön felhívta a papságot és híveket, hogy a vasárnapi szentmisén imádkozzanak az uj püspökért. Ez az egész egyházmegyében megtörtént.
Dr. Czapik Gyula a veszprémi egy házmegye 90-ik püspöke.
Érdekes számok a német gazdasági élet különböző frontjairól
Autó-Ipar
(V. V.) A iiéjnet , automobiiipai: 193\'J első felében kereken 720 millió márka értékben szállított gJépjár-( n\\U veket az- autópiacra. Ebből - a, szinnhót az osztrák és szudétayidékj autóiparra egyedül 12 unj\'Uó márka értékű jutott. A unult évben ezzel szemben (Ausztria nélkül) 621 mlUíó márka, 1937-ben 586 niÜljó márka, ldse-ban pedig csak 525 millió má>-ka értékű volt a terímclés. 11 ;! j
Idegenforgalom t
.938 júliustól 1939 ju-. idus 80-jg terjedő egy esztendőben 3,570.000 degen átéjszakázasát >o jentették egyedüt Béesq bőt, szemben ü Schusclri agg-rezsim utolsó éveknek 2,697.000 éjszakájával. (1936-36 ban 2.79 miíHió és 1936-37-ben 2.88 millió volt.) | , ;
Biztosítás
A néanet biztosítás ujabb emelke-
dést é-t el. A társadalmi biztosító intézetei\', az eiaim\'t évben keiekcn 65 milliárd márkát vettek be («b-bö" a tagdíjak egyedül l-l milliárdot tettek kij szembon az ezt nregolőzü év 1-7 milliárdos bevételével és szem ben 1933-as év 3.2 anÜllárd márkáf jávai. Ennek nraigfeleJően emelkedtek a társadűlimi biztosítás teljeíjt-ményei is és Így a kifizetett össze-* gek ez évben elérték a 3.8 milliárdot, miig az előzÖ évben 85 nijHiárdi és 1933-ban csak 2-8 nrflljárd márka volt ezckivek az Összege. \\
iKlkOtö-forgalom
A há^im legnagyobb északtengeri német ki kőtő forgaima hihetetlen arányokban emelkedett dacára «z cl-> lenséges propagajidának. Ha a legjobb háboruutáui konjunktúra óv indexszámét 100-b\'an állapítjuk meg, ekkor 1933-boji az 83.1 volt, mjg az etmult kereskedelmi érvbtn 101.7-re eaiiclkedeft.
Ingyenes német nyelvtanfolyam
Avármegyel iskolánkivüli népművelési bizottság a Nagykanizsán az elmúlt években rendezett német nyelvtanfolyamokat közkivánságra f. évi okt. 2-anujbÓl megkezdi. A résztvevők számára három tanfolyam nyílik heti 2—2 órában. Kezdőkéhót főn és csütörtökön este 7-től 8 óráig, a közép- ós erős haladóké kedden és pénteken 7-től Í9-ig, a Rozgonyi-utcai elemi iskola földszint 1. sz. termében. Beiratkozni az órák előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, csupán beiratási költséget kell fizetni (6 pengő).
liiílililMiilfe
viikoreiktiilie — Ni|yk»liU
CORDATIC
LERAKAT*
!
Papír termelés
A német papíripar termelése ai utolsó krizises esztendő tefxnplésé* iiek (1932-ben 2 milliárd márka) ke-lek 80 százalékával ennelkadett az elmúlt évben, azaz 36 milliárd márka értékű volt. Ha anég hozzávesszük Ausztria és a szudétavidék teninjeií-sét, ami 0.1 milliárdot képvisel, ükkor a nétfflet papíripar tavalyi lor.
me\'é.se kerekén l milliárd birodalmi mái-ka volt-Lett külkereskedelem
Lettországnak mór a régi Németország is a legnagyobb kereskedelmi partnere volt Anglia mellett. A lett külkeivskedehmi mérlegnek 26 százaléka esett nómjct árukra 1933-ban. Ugyantikkor Nngybnltatila 81 ázáza-lé\'^baji fedezte Lettország szüksége léteit. 1938-ban a Birodalom (Ausz. trla jiélkül 36 százalékkal srea\'pel már a lett külkereskedelmi mérlegben, Biijg Anglia csak 30 SKáSBi lókkal. Az elmúlt féles/tendő mérlege már 36 százalékot mutat, inig Angliáé iniégiiiarodt u 30-on. A\'z an-gi>i világbirodalom meghlrdvlctt harca Németország ellen tehát egyszerűen vezethető vissza a néanet áruk éá a külkereskedelem előretörésére, amit Anglia nem jó szemmel néz.
Csép-termelés
A némjet építkezési gép és szer-s/ámipar 1933-b«n Összesen 26 mii-Jió márka értékben termelőimig nz eimu\'l gazdnsági esztendő mérlege ennek tizszeresét, azaz z20 iitlllió tuflírka é>tékü teimielvényt mutat fel. A német épitölpar tevékenysége tehát nem csaik a haSUmias építméW nyékben, hajneiit a nikjoas/íakiuAklar , tnie\'ésébt\'n Is kifcj«zésre jut (lOSfii j ben 71 és 68, összesen 132 miUjó birodalmi márka.)
Vas termelés
A birodalom napi vas és acólter-onelésc a tegelsö EOrópáb-m. 1931»-bén a napi termelés : 64.000 tonna nyersvas és 82.000 tonna nyersacéJ. Éá az eívdmény egy soha nemi pren dukált csúcsteljeAÍtíinényt ¦ ftW*)i% Anglia ezzel soomben naponta 20.100 tonna nyersvasat és 13.600 tonn* nyersacéit; Franciaország 20.700 ton
na nyers vasat és 25.900 tonn^a nyera* acélt és végül negyedik helyen Bel-l\'ium, napi 7900 tonna vasat é-s 03Ó0 tonna ncélt termel. \' , \\
Számológápek
A német számológépek az utoLsó évben mind jobban kiszorították « híres a\'nnerjkuf számológépeket u világpiacról. M,ór ebben az .évbeiijni"-den ellenséges propaganda dacára januáj-tói májusig 8295 tucat ment külföldre az előző év ugyanezen idejére eső 7875 lurjattal szeanb«n. Mint vásárló az élen AÍgUa á\'l 1905 tucattal. Utána HpUaridk kÖv«tkt\'*ik 1587, tucattal, majd Svédoj-szág Í372 tucattal. Bulgária 713 fucatot, Jugoi szlávia 693 tucatot é> Bolívia 761 tucatot vásárolt.
— BnlorkUlU\'ti-nDkat tflkinüh- "fvi
mioden véifllkÓD.vaz«r nélkll. KopstaU) bulorft^ahAíi
im szeptember g*
o v&cdwzúfat totál...
Dalmácia, 1039. nyarán (Copyright) Elí ű ripoiomat nemcsak azért irtam meg, hogy félórányi szóra-koiást szerezzek vett az olvasónak. Szeretném, ha tanulságul is szolgálna. Végig a dalmái tengerparton diákzenekarok fdtszanak a strand-vendéglőben is azéttermek láncparkettfel mellett. Tagfalk kivétet nélkül diákot:: orvostanhallgatók, fogászok, (llozopterek A fiuk Ingyen nyaralnak, fürdenek, mászkálnak a negyekben és keresnek ts. — Vájjon a Balaton mellett, aztán a többi magyar nyaralóhelyen ne teheinc-e lövőre követni e példát ?
Véne» .véjgg a tengerparton vidám ne élet. Karcsú szanddlinok siklanak a vl - zen, csíkos labdák pattan # n*4c Tol a ImUámokröi, B jM tranlrulin nedves desz&á tjét jár. -.niin állanak a Szép
aJsgMÉÉ "ss^onyok, bogy fcjc>t aftV*V ugorjanak, Árnyas fák lombjai afatt tarka nyűg-fékekben süttetik magukat az etnbu w* és fájdalmasan gondolnak arra hogy a fixép vakációnak hamarosan vége srakad.
\'A publikum sorában mosolyogva já mindig öt fin.
Versenyt usm*k .egymásul és a pub likummal .hancúroznak a vendégek gyermekeivel. Szereti Őket mindenki Nappal fünIÖvendégek...
Esté nyolc óm után egyforma dressz l/o öltömek. Nadrágjuk szürke és nyitott nyaku feltér ingák felett kávébarna kabát res7.ií!. Ilyenkor ott ölnek és állnak a szálloda kivilágított t.hic-]X»rkcttje mellett & esle nyolctól éjfél-lg a délelőtti mosolygó Turdövenrfógc-ket ugy hívják : Adamies líojan zenekara.
Adamies iíojáa ur itt ül most szem lítm velem, .
Kicsiny angol bajusza van, bal kézé-uek kisujja)] régi pecsétgyűrű, tégla, vörös fürdöküppenyben foglal bjetyct uz asztal melleit. Levélírás közben za varom.1 Mcgtuilom\'.\'^logy huszonhat éves, Vt-zetö/) és karmestere a zenekarnak, amelynek \'veié együtt öt tagja van és közöttük ő a legöregebb. Fog-lalkozására nézve: jogász, Iia minden slunsntel, í\'kkor jövőm doktorál. 0 ls mint a zenekar vafam<7nnyi Tagifi ljubljanai. Mint zenésznek, szakmája U lonajor* és a jtzz-tiximbUa. Ezekhez éppen olyan Jót ért, nüjit a rórnPi joghoz vagy a polgári töiYény könyvhöz.
öt diák elindul muzsikálni...
íAx öt kőzni kettő- joga-./, kettő IU loropter, az ötödik azonban zongora, koiizervatóriumban jár. A jogászok : a karmester é-s a huszonkét éves Hubud Sarnó, aki részben a nagybőgőt kezeli, részben ábrándos langó-dniokat éneket, • \'filozófusok! Gotop Vlndo és peáe| Rudi, mindketten huszonnégyévese.k, az ütőhangszereket kezelik, u legfiatalabb, (iimzek MU ha, mindössze húsz éves, a Kzakszofon niostere. Már négy év óta yan együtt a banda. Hogyan ketiörtek Ide 1 Meséli « karmester;
~— A jegoszláv menetjegy imdátöi kaptmik egy csomó cimet és mbiden-hová irtunk. Néhot már le volt kötve a zenekar, másutt nemi felellek meg a feltételek. Végro ide szerződtünk le, Mejf vagyunk etégerlte. Járandóságunk : teljes ellátás és fejenktit napi twlvcn dinár fizetés. Kél szobánk van és a kosztunk ugyanolyan, mint a fixolő fürdő vendégeké. Elfoglaltságunk nupi négy óra. Este -nyoictt\' \'éjfélig játszunk, vasárnap rféhrtán is. Noppei síűrmook vagyunk é-s ugy i-fünk, min? a fizető- fiiníVívendégek. 1í zenekar minden taginak meg v*W a játékon (ui is a piajai dolga t az egyik u közös
kasszát kezeli, a uylsik a kottákra ügyet foi, n uhniiftdik\' a leveiezésVla. té\'-i, a negyedik áHilja össze a -pro-grantimit/ l-iAlt-sfm«lnii napi kót-hu-rom dinárt fordítunk UitüiHi^erzés-re, szép archívumunk vhi t-mb mhjt háromszáz modem sláger és mintegy SJáz klasszikus darab. Azonban állán", dóan vásároljuk a modern slágereket. Megkérdezem :
~ Éjt a kereset me^narad ? Őszintén felel:;
- Ide jobb piibilkurh jár, tehát akad meliékkcrvsci fi sem sok MW-denesetre annyi, hogy Fedést a kiaoá-^aúlkut, \\ fizetésünk igy teljes egészé-len megmarad és szezon végén mindegyikünk legalább öte.or dinári vihet magával lia,M. |it*nget(>K pénz ez, kérem, nekünk. Körülbelül lülezí az égést tanév szükség leiének Pelét. -\\ másik felét megkeressük odaírna, mert téten Ljubijonáb-iu is játszunk. Hcn-desCn oktölH\'rtöl február végéig bála. kon. Lenne több alkalom is, de többet nem vállalunk, mert — tanulni bitéi.
Nincs elég diák zenekar
- Mióta jött divatba a diákicne-kar •>.
- Talán Uicnöt évvé- ez»lí>tt Bitit eredetileg sem az volt a cél, liogy konkurrenclát oUnáljiuik a profess/*i. nista zenészeknek, vagy a \\cigúnyban-dáknak. Azonban : a meglévő hivatá-so.s zenekarok n uuggLilLik kiotégitenl a nyári szüksé^HasvA fúrdőheljck kénylolonek voüak drága kfilfökli tOno-karokat hozatni. Tudom például, hogy Öledben a német Erlcn !ir.se uapl hatszjiz dínártj zenekurának tagjai pedig sjciuéiywikinl és iiup<,nkénl liáronv száz dinért kaptak. Akkor áiliak ÖSSze Belgrádb*P, Zágrábban, Ljubljanái (m, e* egyetemi városokbnu u diákok é-s alakítottak zenekarokat. Ezek eiafete a városokban dolgoztak, majd sorra kerültek a rürdöhetyek. Mimb-nűll isd-vesén fogadlak benuünkel. fis még igy sincs annyi diákrenekur, auienuyi a fürdők székséglclét ki tudná elégíteni. A dalmát tengerparton mM véges.vé-gíg diákok játsrflnik. Vélomonyenv szerint legalább kétszáz diák löllí igy a nyarat, legalább egymillió díuárm rug a« az összeg, anioiy a iryári Sze-tónhau u diákok zsebében me^itfuad.
Kétszáz diák gondját enyhili a szak-$zofon, a tangó; a fo»>..troit ók a nyári szórakozás.
A, közönség szereti őket. A fiatalságuk hangulatúi hozza az embereket és a kedélyük liamísitatlan.
A szálloda igazgatója ezt mondja nekem :
— Eddig himtúaps zenészek játszottak nálunk. A ml szállodánk egy hatalmas konszern tulajdonábaa van, ennek a konszernek elnöke erős *zociális érzéssel megáldott erntber. A diákok különösen szivén fekszenek. Uel-grádLan vállalatainknál egész csomó diák kap ingyen lakást és ellátást és ezért a diákok kiszolgálnak éttermelnklK-n, ahol naponta nröibelal hatszáz ebédet és vacsorát szerviroznak. stibicr cmök ur utasilásiiru szerződtettük a diák-zenekart és most, a szezon derekán
mondhatom, hogy várakozáson felül váltuliák be a liozzájuk fázott reményekéi. Mindenki meg van velük elé-gedve. Klasszikusokat játszanak és népies zenét, lin-muzsikát, de. néha bizony odaállnak az asztalokhoz is és ott is muzsikálnak, fis ttom! akadt senki, akit hl* ragadtalak votni el művészetükkel.
A szálloda hatalmas cirkjának vas. taglorv.su fáira si-orelt Ji\'unpiUí Idfltl-szanak és kigyúl a körltenhitó parkett betonjára szerelt sokszínű lunigulai-világllás.
Lágy lengót játszik a musatk*.
A karmester ur ott áll a zenopódium legfelső lépcsőjén és Iwjsszu trombitájával líelesüvü a muzsikába, A filo-zopter megforgatja mókásan a nagy. bőgőt és napokat rikolt. Szerpentin iiált az OizUilok közóit, iltott egy-egy l>e/sgö dugója pukkan, tflzés dalmát Imr szikrázik a kristaJypoharakbeil és a kivilágított tiuícparkctlröl sok sze. relmes tcküi\'e1. ISzáll a szakszofon, doh, gitár és zongora felé
paál Jób
egyenruhaxati oikkek
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZN Al IMÁL
Sugár-ot 53. «. Telefon 6».
«¦ Ntptir t Szeptember 26. kedd. Rom. kai Clpr. Juszt Protestáns Jusztina. — Izr. Ttusrl hé 13.
aőzlUrdÖ nyitva reggel 6 érétől ette « óralf fhétíí, nierda, péntek délután kedden egész nap nőknek).
A bőr megbetegedéseinek kezelésében, kűlOnösen hosszadalmas eltzemaknAI és furunkulózfsnál, a régbevált természetes Ferenc József
keserűvíz — reggel felkeléskor egy pohárral bevéve — a gyomorbél-ctBtorn4t alaposan kifisztlt|a és mé-regtelenili s sz anyagcserét hathatósan előmozdítja. — Kérdezze meg orvosát I
Egy fiatal cigányzenész orvul szúrta le az éjszaka hazafelé tartó cipészt
Mulatozáennk kórház éa fogház lett a vége
Vörösmarty utca 12. szánv alatt lakik (iái László 35 éves cipész, Gál szombaton munkája* vitte l.azsnakra, az. olimi korcsmároshoz. Visszajövet flzetért a ("nisparíkféle korcsmába, aliol egy ismerősével Iddogálni kezdett. Később egy Teleki-uti clgányzCnész is csnllukozolt liozzájuk. A cigány zenélt, a társaság podlg csendesöD fogyaszt tolta B spriccewkel. líjfél titán, amikor t.át haxafefé ment, a "Magyar ut eában liirlele-n eléje ugrott egy alak és nyakszlr len s/uria. A támadó még két szuníst ojlctt (iálnya. kán és arcán. A cipészt elöntötte a vér, de a lámpa világánál megismerte még a lámadóját, a zenészl. akivel együtt volt a korcsmálmii. A megkéselt embert lisciali 2 órakor a mentők bevitték a kórház sebészeti osztályára. [)r. Szabó Bakos orvos azonnal ápolás alá vette. M egli I lap itást ny«rt, hogy t;ál sérülései életveszélyesek $8 czfcrl : jelentelték az colei azonnal a rendőr-
kor (iái ha/.
/
kapilányságirik, amely jelentést tett a törvényszék vizsgAlóblrájának.
Dr. Almássy Gyu\'a vizsgálóbíró kiment a kórházba, ahol eskü a Unt ki-Iwllgatla a suüj\'osan sÍTfilt embert.
(iái elmondotta, hogy záróra felé a zenész pénzt kért tőle a vcndéglő-l*u, amiért toluisíkalt. 0 azt felelte neki, hogy italt fi»et, de pénzt nCirí ad. A zenész méltatlankodva távozott, majd CDikor hazafelé tartott, a Magyar utcában a sötétségben összeszurkálta. Mivel nx ö kezében boros üveg volt — vallotta — nem tudott védekezni.
A rendőrség azonnal l*jt(ivadászatot índitott a/, éjszakai merénylő eflen é-s sikerűit is a kapott adatok alapján PiakóT István 22 éves cigányzenész sieméiyében elfogni és előállítani.
Piskort a rendőrség őrizetbe vetto és valószínűleg a ltoltiapi niip folya. mán átadja a kir. ügyészségnek.
Gát László áUApota változalüanm sutyós.
Kiskanizsai párbaj piszkavassal, vasvillával és többrendbeli fogházbüntetéssel
Ifogy pontosan mi é-s hogyan történt, nehéz megállapítani, inicrtmhi-\' deii szerep\'Ö a nijrigu javára niíiudj^ el a történteket.
A menyecske 20 éves, csinos teremtés, ifjú Káiovics László vasúti pályamunkas felcvége. Az ura egy napon otthagyta, e\'ÖzY) viharos jelenetek után, mtmdja. A dolog még májusban történt, amikor valami cse kélység mi itt Összevesztek. Az ura gyalázta, fojtogatta, ököllel verte, mignem sególykiáHáfaira befutott a fivére ós niegvódelmezte. Beszaladt csetepatém a nagymJajna is, Radíca
A 43. sz. M. kir. osztálysorsjátékra
¦x 9887B-t6l 52B0O sz-oklg
sorsjegyek kaphatók az alábbi elmen
POGÁNY GYULA
2«, m. kir. osztálysorajáték főáriisitó
k«posv«ji*a Teleki-utón 28.
Káivoiyné és látva a kÖzeillarcrjt, tílz-pis/káiót fogott és azzal kelt n fiatnl asszony védeimiéix\'. Ifjú Kálovica azonban az idős asszonyt is megtámadta és rákiáltott • «Most meghalsz !< A fivér azonban lefegyw-nezte a felindult férjet, ifjú KáJoH vics Liiszió ezután kiszaladt az utcára. Éppen akkor jött a rí* ahegy-r<M saajUénsn édesapja, idb. Ká\'ovics László gazda. Mikor Radlc*ié Í« újból miegjclent a tiizpiszkáióval, a fiatal Kálovlos lekapta á> apja szo? kerérói a v;isvillát ét fcjbe^rte taék. az Öregasszonyt, de nz idős Kálovies sem maradt tétlen, az meg botot fogott rá. f
Kihallgatták a fiatal férjei is, aki viszont azt mondja, hogy Radicsnó véresie verte a hoonlokát a tüzpiszy kálóval. Hasonlóképpen ártatlannak (mondja magát idős Ká\'ovies fci.
Radics Károlyné Zimmennann Rozália, "valamint a fiatal menj^pskq és fivérének vallomása köwtkczxítt. Ezek a vallomások terhelők a fiai tai férjre. |
A törvényszék még több tanú,-\'klY hallgatása után ifjú KríWlcs tjftstldt\'
hat heti fogházra Ítélte, édesapját p*? dig 3 heti fogházra, ennek bOntetéi Két azonban feifuggesztették,
Dr. Lengyel Károly ügyészségi elnök suiyosbilásért inegfcllebbezte az itéJetet. I
Tárgyalás végén u?két tél sxótla nui ment el egymás mellett. Az egyik jobbrt.1, a aiiásik balra, pedig ránézvéSt a jó Isten la egyBuásnala teremftcttc Őket... ,
Nagykanizsa társadalma segítse felruházni és élelmezni a lengyel menekülteket
A Zalai Közlöny vSLsdnaapí számában jelenlétté már, liugy u Kanizsára érke-ie<l lenijei meneküllek \'étekiiezésót a Keresztény Jótékony Nőegylet vállalti. A felhívásra megmozdall Nagykanizsa hirsadaliditnak s/ive és ti\'trsadaiin* különbség inukul luizzitk 87. állományokat. A menekfilleJt rultávnl y«ló ellátásai*. i>cte kapcsolódott a ,\\l,ssjj*ósház is.
muii ni a menekültek kőzött sok-gyennekes család is akad, szükség volna két gyorniekkocsira vagy bölcsőre, további\' 2, 5 14 éves gyermekruljákra, valamint mii fclmiruliákm és fehérnemükre, ,iuni.i.n a menekültek a r«J tuk lévő iiili.m kívül Ubbet írem tudtak magukkal liozni. Az élelmezéshez
répát, c-ii u<l......kivárt, gyöftinl.
CSŐI kémek. (Az üvegeket visszaadják.)
Akinek módjaién van, küldje adományait délelőtt 9 és 11 óra kőzött a uéitkoiiyliál*. vagy egész napon át [\'lukas Vilma uőegyleti elnökhöz, vagy a Missziós házba.
Mknkn l>eérkeiotl adományi « Zalai Közlöny nyugtáz.
A* uj földbirtokpolitikai törvényjavaslat
tárgyalása az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamarában
A »KishaszonbérIetek alakításának" és házhelyek szerzésének előmvzdi-tásáró* és más földbirtokpoljtikái i-endelkeztViokrö1. szóló törvényjavaslattal az Alsód unántuii Mezőgazdasági Kamara bizottság értekezleten foglalkozott; A Kováts Ferenc oJh elnök clnöklésével inegtartott értei kezlet Szűcs Ervin kaanaml titkár elöadl javaslata al|fa|yjáii áltjalános-/ ságb3n e-; i\'ész\'etoibcn beható tárgyalás alá vette a javaslatot. Foglalkozott kUlőnöskléppsn a gazdasági cselédeknek és munkásoknak a törvényjavaslattal kapcsolatos helyzetével. AHást foglalt az értekezlet ur. irányban, hogy csak mezőgazdaság-" gai foglalkozó birhasson mezőgazdái sági ingatlant Résziétesett,tetárgy{\\lU ta n házhelyhez juttatás kérdését és etekiiitetfcen minimálta a juttatandó; házhelyek nagyságát. Kitért az értekeset a bérlők éjiekéinek figyeiqm.-btövétciére és az adóssággal terheit bii"tokok helyzetére. FoglaíkozCft a különleges mezőgazdasági üzemek feiintariásáboz szükséges területeknek, valamint az ország állattenyésztési nívójának fenntartása szempont jábóJ fontos állattenyésztő gazdaságoknak bi\'-onyos klvétetezésével.
Az értekezlet határoznia! alapján kamara megtette vé>méuyező javaslatát a íö\'dmüvelésügyI iiiwl^kriv/(
lACAI KtMBUOtfS
tPSl. s^eptenber 26.
A tartalékos ZMNTE súlyos versóge Pécsett
Csondort és Csíkit kiállították — PBTC—ZMNTE 4:2 (2:1)
Durván játszott unindkét csapaHf 1. féJidőben nagy bb részben Kanizsa Iá\'
"i* yl \'miaí\'> majdnem egyka-X pura iniígy a játék,-de nincs szerencsénk és a nagy nyotniás eiedmánye csafc két kapufa lett. Annál nagyobb a pécsiek szeraMSéje, amikor nagy védelmi hibából gólt rug, 1 :0- Ezután újra Pécs kapujánál tanyáznak a kanizsai fiuk, gólt Is rúgnak büntető rúgásból, 1 :1. Félidő végén megismétlődik ugyanaz az eset, mint az első gólnál A pécsiek ¦ balszélsx\'íjo azonos körülmények közi ér el gólt, 2:1- . ,
A második félidőben Kmizsa s/é\'-lel jálsz|ki Így minden remény megvolt, hogy a mérkőzést megnyerj és hogy ez nem Igy törléut, annak oka ez volt, hogy Csondort és Csákit a
11. percben Adorján biró (utóbbit
jogtalanul kiállította. Különösen súlyos veszteség volt Csondor kiállítása, inert ükkor a biró ll-esscl is bűn tette a csapatot. A harmadik gólt Pécs a 16-os vonalról rugutt büntető rúgással érte el, 3 :1. Majd Csöngel rúgott gólt, 3:2. ll-lk pedig Cso». dor kiállításakor kapjuk a negyedik gólt, -i: 2. Ettől kezdve 9 ember játszott 11 ellen, mégis fölényt t-idtik klharci\'nj. H i i csapni elejétől fog-, va igy játszik, akkor a mérkőzéstsl-jmáo megnyerhettük v.dha.
Egyénl\'eg nnegfcU-lt Pőcze és Kárpát. Szollár csak okkr>r, .-miikor szélső fedezetet játszott. Csöngelt nagyon fogták. Csondort minden bíró kiállította volna, de c<ákl kiállítása tu\'zott volt! V. Adorján olyan formábni bíráskodott, mint a kanizsai csapat futballozott ; rosszul VVlNDISCH
MISE-ZMNTE II. 4:2 (2:2)
Marcali, játékverető Szcnte.
Hatalmas szél fujt a pályán, a sorsolásnál a ZMNTE-nek kedvezett a szerencse és igy a szél .xgltségével játszották le az első félidőt. A\'lm-dóan a ZMNTE tájncidntt éi a sorozatos támadások után Junker, mbfd Kátovics a hálóba juttatják a labdát (0:2). Később a szól ereje gyengült feljött a MISE, amely veszélyes támadásokkal tört a kanizsai kapu eJé. Dénesnek löbbször kellett Uibna-veteVei menteni kapuját a góltól. Majd a MISE jobbszárnya Indít egy veszélyes támadást, amit a telkesen küzdő Zöld vári csak szögletre tud szeretni. A szögletet Jancsi a felső sarokba fejelte (1 :2\'. 7 perc mvalva Jancsi a 16-osrót nagy keresztlövéat ereszt a kapura, amivel szejnbSn Dénes tehetetlen (2 :2).
Szünet után váltakozó játék folyik, A ZMNTE állandó fölényben an, de a magas labdákkal a csatár-
sor nem tud érvényesülni. Majd ismét feljön a MISE és Hoffinannegy támadást góttal fejez be (3 :2). Később a MISE ll-esbj;z jut, de Jonc*i lövését Dencs bUt^n védte. Utána egyenlíthetett volna a ZMNTE, de Yficsek lövését kézzel elakasztották, a biró sípja pedig némvi maradt Ezután a MISE ismét 1 l-eshez ju. tolt, asnit most már Kropecz értékesített (t: 2). \' *
A MISE csapata megérdemelte a győzelmet, mert csatársorvi a kapu előtt nőin tétovázott, hanem Wtt, amit a mieink nem csináltak. Jó volt a védelem és a két összekötők, Jancsi nagyon durva volt. (Csodáljuk, hogy a biró nem zárta kl a játékból, hiszen ötször is flgyelmeztct-te.) A ZMNTE-bŐl kitűntek a köz. vettan védelem Zöldvárivn\' ai élen, Sárecz, Borbély, Junker és Ká\'o-vics. Szenté elfogadhatóan vezette a mérkőzést.
TÖTH KÁROLY i;iV/,a
Magyarország-Németország 5:1 (2:1)
A HHgyar futbal)válo(jatott Tóth -Pákuzdi, Biró - Baróll, Sirosl III., Szaiay - Kbcies. Sárosl dr., Zain-gellér, limN\'is, Gyetvai SsszeáUltils-ban gyönyörű eívdnuíílyt ért el a nóircetck elkii, akik végig szépen c-s sportszerűen küzdöttek. A.gólokat: Zseiigcllér (3\\ Kincíes és Dudás, illetve LcchiKT lőtték. A Játékvezető az olasz Dattlllo volt.
Kikapott a Vaiulas Is
BIOK-NVTE4:0 (2:0)
Vezette : Bubregh. A vasutas cs pat váratlanul súlyos gólarányu vereséget szenvedett A\'gó\'okat Kocsis, Egervári, Kövest éa Zédorl lőtték.
Eredmények
Tatabánya-PVSK 6:1 (2 :i) KTSE-MSE 8:8 (1:0) DVAC-NTSE 6:1 (1:0) DPAC-KRAjC.2:0(l:D) SBTC-ZsSE 3:1 (2:1)\' -\'
FÉNYKÉPEZZEN! •
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószaküzletben váEiroi Fö-ut 10
Fényképezőgépek 8 P-töl, márkás filmek 88 fillértől. ¦V Saakuarü Uriolgaxáa I *^a
Krőmacél és alpacca ¦vűeszköz
nagy választékban
Májon Testvéréénél.
Olcsó arak I
Hősi naptár
Kimagasló személyes bátorságáról telt tanúbizonyságéi « napon Deresé-
_ ™i Károly, volt 301 lion-
I (!1S. ff. 2S v<t(1 KV^loKOzredlK-U fő-liailingy, akí a TuTnopoi
kí\'Vrnyékl Novo Aleksintocnéi u kínálkozó kedvező liclyzeiet felismerve, re-hámra vezette századát, kézitusál>on kiűzte az oroszokat állásaikból és 120 foglyot ejtett. B sikeres letörés utón n tőte balra ntég állásaikál tartó oro-s/okai oldaltániadással<megadásra kt\'ny szeritelte, inajd visszaverte u tegitségra törtető orosx tartalékot.
Most az. oroszok Uniudtak. i vr,m i főhadnagy 70 emberével elten támadás, ba ment át ék ezzel íii,i.,h.i az oro szok áttörési kísérletét.
E sorozatos vitézi teltekért Deresé-nyt főhadnagi\' a 3. ositályu katonai érik\'inkercsn*l kapta.
• ¦ ¦
Aldozittkész odaadással, lelkesit>~> szeihélyes vitézléssel és zászJValjánik __klváliVan eredményes v*-
ÜIÍ- II. liTl^tésővei ttmt Vi a n«gy-
-Saabén! csatában nratsay
Lajos, volt 302. honvéd gyalogezred-befi százados. A Cregori hegy ellen intéroll tátnalás ulkatnvával a rleliéz, átszegdelt terepen nagy körűitek intéssel és személyes bátorsággal vezette a zászlóalját, mely itjínÖd(*i anínyiag kevés veszteséggel jutót\' a (;re,jori he^iy töl kötetre fekvő, makacsul vétleanifczjctt magaslot birtokába, ahonnan a/ oláhok jobb szárnyába kanyarodott és azok egész harcvonalát felsodorta. Drutsay bzazados a másnapi támudás alkalmával legénységét ])éldájávaj magával ra. gadvu, töri Ismét előre, u*c eközbm súlyosan megsebesült. \\ 3. osstályr Vaskorona renddel táutetlék ki.
A volt szegedi 23. Itonvéd hados?:-tály Przemysl első körülzárása ideji\'n mint a vár fötartaléka,
ISIt. ff. It |<Ma» *\'napon nyugat felé
l-------_-------terjeszkedő oroszok meg-
zavarására kitörést liajt végre déli irányban. Mintán a Imdosztály föladatát megoldotta, a várparoíajsniuksás vissrarendclte a ^árbu.
— (Szent István ünnep Bectchelyen)
Bccselwly község né|/e vasárnap áldozott hazafias (elkVdcitet Szent \'Istvla király emíekének. A tnnJplQm etötti téren s/épen fcldisútetl tábori olü\\r állotl, amelyen Pebhi József pápai prelátus fényes segédlettel tmnepi smit misét (etebráit, nuaiatl a kar su-bloél-s*«bb egyházi énekeket énekelt, Dr Krásiniiy Jvnö katonai föreábskolai lelkész magas szárnyalású beszédbea adózót! az országalapiló tórvenyhozó szent király emlékének. Délután katolikus gvrtlés volt, amelyen több szónok, köztük\'a KÁLÓT kiküldötte is beszélt. A szépen sikerüli hft^ttM ós ;va|lásos enilékian)e|>óly renae^esóiaJt érdeme (•yagyiuszky plébánosé.
— (áthelyezték a vármegyei népművelési titkárt)
A vallás, és köioktaulsügyl ininisz-ter I.illlk Iléla ilfiavárinegyei \'népmíi-cvlésl tilkárt (lyöi\'-Moson vármegye és C.yör szab.- kir. város népművelési rli-rotlsághoz népuiüvelési tdkárr.i nevezte kj. LiHlik Bélp 12 évet töUöU ^
ím. Szeptember 26,
ZALAJ KOZLÖNV
r«tn vármegyei lle^ftrelcst bl»i5tt*faL nál mint kiváló, s^rgíiliiiu, és íigybW-Hó tis,tvy*k >Wo€tjAi.l\'fl>tll,tfz.»iaisí ter Mtíi-kosiJtiifi csepie^j. polgári iskolai igazgatót nevezte- Hv ?fl^yéíui*gyei ncpmin^ó^i,Ütlr^fá. ; í . ¦
— (Kevesebb gwdáM van Keszthelyen)
A fcesithelyi /gazdasági akadémián! Jc-TimAk.aíbcií^téfioknt-ar. uj tanévre. Az 193ö-^a\'ilanjS^*\'lso. felíró J.eiratkozott I. évfolyamra .14, lí. évfoljtfatea öU, MI. évfolyamra -18, összesen, t íl hall, ^ató. !•> « szám -lnissujnkileticwi \'kevesebb a.tavalyinál, aniíímvitwn ;tavaly 170 volt a leiratkozott lanulók-szántfl. A csökkenés n* I. óvfoJyauiuál iM\\ü-nö, amennyiben, tavaly ilyenkor 70 ludf. gató iralkozott bo "z I, évfolyamra. Ab 50 százalékkal kisebb iótszámiilak az; első évfolyamon »z az Oka, hogy at -állatorvosi , főiskolán leK-nuft-ték at idén a JtfUlgatok számát, ty>. váblrá, hogy\'a közgazdasági egyetemre. Is szokatlanul riagy BEárobfln unatkoztak be a.hallgatók.- Kt ujHialígalok létszámának esőkkenése ugyanis OOrnU csak a keszthelyi akadémián,.állapit-, ható meg, hanem1 Magyaróváron, és Debrecenben is. Illetékes\' helyen különben kijelentetlek^ hogy Oz, ^dérníai lanrcndsíeniek , Icgnuigfeloltíbb .az év-folyni nőnkén tj ÍW—40-esi- léXszáinl niert) o tanilás Így eredmény cseh b. "Mml érdekességet közöljük még, hogy iái f, évfolyanVA 2 űöliöJJgató .iratkozott; bo s az.idén,¦« UÖhaMjpr,tók.seám-a A| tavalyi dO-et .szemben^ (.
- (OXYJMrW*#*uNa«|(r^éii).,
Vasárnap este fél 11 .\'ora.vrtájbant XOgyrécséa liároin helyen is \'klgyuludt egy-\'gy szalmakazal. A tűzoltók azonnal munkához .láttak, de leíetonon .kihívták a nagykanizsai UWKók.d í-., akik a ii»^os.fecskendöve.l robogtak Bécsére. NéWtj^.iJózsiu* (Gyut-iU),. ¦Kovács János és HtorváMí István -gardák:, .valmakaztn égerje, Főkép csak a fa. Insi lajtokkul ludtak bkftgoJ)dA,A méi; , kutak midit. A nyomozás szerint, kél-, ségkivíU gyújtogatás történt, ihmíán srélrsendes időben csaknem egytdöben három helyen gyuljadt .ki egy-egy szalmiíkazai. A tettesek kiderítésére a legszigorúbb vizsgáját indult, annájt, is inkAbb,.rtic*t a-\'közeimultbön a károsultaknál Volt márgyujUígülftf okoyUi tus. >
BIZTOSÍTSON TÜZKAR. ..íELLBN^ I , KARA MEGTÉRÜL!
. — (Lova ..kocsi és motorkerékpár Összeütközése) ...
Poktomi Pál l>nfatonináriai könvüves-inester segédttttotoroH fcfcrékpárjAn, a koszthelyi Kossuth Ijsjos-utcában,- két egymást t kerülő, loyai^ocsí^köié imj-íoit s közben elveszítette lélekjeV\'u.jé-* lét, nekirohant az, egyik kocsinak. A yi-gyájathrn motorkerékpáros lezuhant gé l>éiöi és <snitólotlrniU teruH el a föl. ilön. A kerékpár megrongálódott. Po-komi ellen kihágást,eljárás indult
Hatalumtí feJbÖszjakadás és JágesÖ. zúdult le Tapolcára, ¦ igen-fcomoty károkat okozva. A vizáradalban DLszel-ben és Csobánc ésrftíd részén szőlőfürtök uszítók. Az eddigi jelek szerint j^üiet előtti vihar tetemes károkat okozóit,
— (A ZMNTE váiaaztmánvi atése)
még iníndig késik, A spoilOfiiberek qzt várták az „j e^esiÚcttÖl, \'hogy. minden vonatkozásban ¦u^wdoljon fi munka, bfan a jnUgyajBorssági-. nyugodt • légkor Jelií-l-vé, lesr-i Jz. Ul.tejJ.ZiV .sport munkát. lÍemiéljük1,hogy a váasrtmány összeliivására és az. aktiy spoflmoiika iiiegijidulásáni rövidesen sor kerül.
— (Aa OMKB).
nagykanizsai-Jtexfilcte folyó hó 27-én szerdán íaggyüléal tarti ineJynek kerekében a kerület ügyészié, Dr. Bartlv» István előadást tart az 193». IV. törvénycikkről.
tBUIOR
ma
Nagy választék! Olcsó árak!
A nagykanizsai fclr. (Ar&sblréB&K mint tslekkönyvl batosáatál.
5945/1939. tk. sz.
SfiBíftlulfj^ftf-aiifOiat.
Völől -Kírolv fclnereífiek Áci Zilg-inondné Númctn Z«ofli ilpcrci ellen lu-laldonközCsaig mcgszUntetént liánt Indl-loll Ügyében a fcVri halíiíg Voroa Klroly kérelme következtében ri JogeroK emelke-deli P. 9365/938/3. él Pf. 586V938/10. «z. IMIeHk aUplin az 1881 :LX. I.-,: 144.
146., 1«. él KOT. g-llilnp|ln a vég.sln]l. ét-veréit tula]donköz6lség megizQmetéie céljából és az átvereti kérvényéit alpetes ellen ezutlal megillapltolt 25 P költség ¦ a caatlakozottnak kimondott Aca ZltginoiHiné lllelőiégéee dr, 0tley:QyOríy 102 P lí l; Id. Papp Zalgmtmd 440 Ptokektweteléa él tar. bebajllsa végeit a Pacaa 11. koziégben lekvö aa panattltlosl 702. atl|kvben A-l-1. aorsz. 178. hrsz. a. foglalt ház 85. M. a. udvarral él kerttel Ingatlanra 1600 P kl-kUltátl árbu.
A telekkönyvi batőtág ai érvéréinek Pacaa közaégbáiánál megtarlására 1939. <vl október ItO 16. naplinak délelőtt 10 óráját tlzl kl és aa árverési leltéleleket .11 Ildi t !.X. t.-c. 150. §•» alapfán .megállapítja.
Az irveríii leltetelek a tkvl hatóságnál fOlttu.l. ét Pacaa II. községházánál tekint helOk meg.
A tkvl tuloság elrendeli, hogy a Ikvl Iroda ax árverés elrendelését a pacit-ItlItOiI 702. az. tjkvben legjezse fel.
A Ikvl hatóság e hirdetmény egy példányát klluggeiztés, egy példányát az árverési Teltételek megtcklnthetéte végett Pacsa
II. kOzség elöljáróságának és egy-egy példányát szabályszerű köizététel végeit Paeaa, DlOskál, Hahét kOziégek elöljáróságainak megküldi, végül a hirdetmény kivonatát a Zalai Közlöny c. helyi lapban egyszeri közzététel végett a véeretlajtalO kép. viselőjének kiadja. (1881: LX. t-c. 152. í.; 1908 :XU. I.-C 23. §.)
Az árverés alá esd Ingatlant a kikiáltást ár felénél alacsonyabb áron eladni nem lehel. (1908rXLI. t-c 28. §.)
Az árverés alá kerOIO ingatlant, ha az átverés megtartásét a végrehtltttOk kti zül Id. Pspp Zsrgntond kéri, 1100 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehel. (5610/1931. M. E. sz. r. 21. §.)
Nsgykanlzsa, 1939. Br. Bentslk s. k. klz. járssbiiOslgl ..Intik.
A kiadmány hiteléül:
járinyl s k.
ast 1 Ur.Ib.ku.tS.
Slremlrzkeket,
lIMM, lUMhMl. Hd lllÜHin!
Bzakazerüen ós legolcsóbban
KOtfáVCS JÓZSEF
köfftragómeaternél, KIrAly-ulca 33 Nagy atnmlék-vaktájr. Telefon CI5.
Használja najionta 2-szer a fogkSaldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb íogápolószert. Megakadályozza a fugák kihullását, megszünteti a fogbetegségeket. . Egyedáfusitás:
Téutsch Gusztáv
droaá*iAh»n.
-- I II n III ; \' I ^a
A polgárlftták kirándulása és hadijátéka
A nagykanizsai polgári üui!»ikíüla\' növendákel tanáraik vezetésévél Jiai gyota jót sikerült kiránduláson veltv\'k részt szonibaton. A zsigárdl erdőn? keresztüi- Hoawjkkomáromba rándultak ki, ahol miegteldntették uz egyhajós barokk-teaiilpioiiiot, a. , szent eieklyét és a buasujácó\' - kegyhely egyéb aiiüenílékeit. A kegyh^ly tör-fénCtéi\'Ői, Szent FéHxröl, á\'niüem\'-l<íkékről \'Rozaiián Alajos plébános nagyon értékes és felejthetetlen előadást\'tartott. ¦\'Majd a szaktanárok feraijészet rajzi ós geológiai tapa.s?ti tálatókkal gazdugíUiriák » tanulók ismieretét. A kirándulás; minden" tekintetben kitűnően sikerült A?, intézeti kiránduláíísál kapcsojatbaji a7E. sz. Árpád cserkészcsapat hadijátékot Ls rendezett:
A védők -a l^ibkriOTnár<>rai\' káivál riauti hidföt ^riítták megszállva, A támadók három részre oszolva tá-Hivadtak. A jobb és baloldali csoport átkaroló aiuozgást végzett és így lepte, tmeg az ellenségét, akik elszántan védekeztek. A keleti csoport szúi\'elt támadást intézett a hidfö eiien. Ebben e csoportban voltak \'a cserkész-jelöltek is, akiknek a legszebb él. ményt nyújtotta a »komoly< hadijáték*; ügyesen végezték a ímegközeli-tést A túlerőben lévő támadók, n kiket feltételezett repülők bnmbatá-•nradAsa fs segített, végre teljésen birtokukba vették a hidföt és elhozhatták-a zászlót, ímely a hadijáték! befejezését is jelentette. \' _ ; .
A délután tinegfitzyclésl gyakorla-tokj sátorverés, nóta és csatakiáltii-sok\'tanításával teltei. • I
A cserkészek ezenkívül a kiránrju-lálion. maguk főztek és nótaszóval, vidám menetben vonultat b* este a városba. _ _ :;
- (Fegyvert készített - kilőtte" a szemét)
IvápUilontÚtiWít vllorváth rerenc 10 éves fin soji-t maga ptisltát \'feíszitttt és azzai játszott. Játéki közben a Ryn-tae.s felrobbant és \'« fiu szemébe tig-roti-olyan, szei-encséllei>ül, liogy a fiat megvakjtotta. A fiu, tiki ttz.¦ egyik szemére mar vak voft, mbpi a másik szemét ls elvesztette.
T^f^t^\'-\'.
TKLKKl M1IIAI.Y gróf Kassán vasárnap megnyitotta n középfokú gazda-sáfll tantutézetel.
TASN ADY NAGY ANDRÁS igaíxág-rigyinlnisztemek vasárnap nyújtották ftt Ilajiluazobosztön a diszpolgán okle-volek.
EGY VITQHLAZó repülőgép akart les/áJlnirá Vénneiön. A gép felborult és a pilóta, Doloviczeiry Ferenc 25 éves magántisztviselő sérii\'ésekct Szenvedett. \'
A UAZ o bét közepén megkezdi a íóldblrtok,K>UUkiij rero+m tárgyalását.
AZ OTI sjkiasztójanál,¦ ¦ Kriszííal)er Jiínosnűl; a* ellopott 7;»0O9 j>cngőböl( 101 fi pengő .ujján megtalálták az. egész össicgct.
AZ EST LAPOJi. egyezményt kötöttek a közérdeke Itséfjek felügyeleti ható-síigával, mcK-nek értcbiiiiyjen Kst-ék az MiamérdekeiLségek \'keretébeü\'\' fogj-.k tovább fölyialnf lnlOTVájuka^,¦
FR1TSCH 11AHO ^TCjereanadest holnap, kedden temetik *>ügy. katonai popipávat i^linben.-
A. PÉCSI tudoiriányeRy\'fclciaeh vasárnap tartották ii.a szokásos keretek kőzött az éradíiyitó közgyűlési.
90 SALOTrJÁ vau " kujirornjal hÖhulMrrinaJí.
BEB ÉGSZ ASZÓN ellopták k« Kts- \'
gyal trrt4nekuit Jtét ChJevrölflíl autóját, -
n
BAUAI MZLON*
19D9. weptember 26,
Nagykanizsa megyei varos polgármesteritől.
23059/1939.
Tárgy: A islddk kB.életi és gazda siltl ltiloeliliii.uk korlátozásitól 1939. évi IV. I -c -nek II Iparlogo-•llványokra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtass.
Hirdrtmény.
Ai 1939. évi IV. l.-c végreha|láu tárgyiban klbocsáltolt 7720/1939. M. E. sz. renddel alaptan kOzhlrri teuem, hogy minden olyan Iparai (kereskedő), akinek iparlgazolványa vagy Iparengedélye van — kivéve ha az ipar|ogosull kereskedelmi tar satág, egyesület, vagy mis jogi személy — az elsőfokú iparhatósághoz a torvény I. íjának körébe tartozó adatokról az etóbt űrlapon
1939. évi október hó 15. napjáig bejelentési tenni tartozik.
A bejelentéshez szükséges űrlapok hivatalomnál (Városháza I. em. 10. sz.), az Ipartestületnél, a Baross Szövetség, valamint az OMKE helyi gégéiben Igényelhetők.
Ha az Ipartgazolviny, vagy az Iparengedély alapján kereskedelmi lírsa»ng, egyesület, vagy más Iogl személy üz ipart, az első bekezdésben szabályozni! bejelentést kell ttn-nlOk:
a) reizvénytársaságnái és szövetkezetnél a vezetőknek, az Igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjainak ;
b) közkereseti társaságnál a tagoknak ;
c) beléli litsaságnál a beltagoknak ;
d) korlátolt felelősségű társaságnál a tagoknak, az ügyvezetőknek és a telflgyelöbizottság tagjainak, Illetőleg az utóbblak helyett a hl-ügyelőblzotlság helyeit válaazloll hites könyvvizsgálónak;
í) egyesület, vagy egyéb Iogl személynél a vezetőknek (az Intéző-szerv tagjainak).
Ha a közkereseti, Illetőleg a belét! társaságnak zsidó tagja Is van, be kell jelenteni a közkereseti, Illetőleg a betéti társaság Összes tagjai betétének értékét is.
Az olyan személynek, aki az iparos halála ulán az állala gyakorolt ipart az 1922. évi XII. i.-c. 7., illetőleg d. §-inak rendelkezései alapján folytatja (Özvegyi jogon, vagy a kiskornak jogán), az elsó bekezdésben szabályozott bejelentést arra a személyre, Illetőleg azokra a személyekre vonatkozóan kell meglennie, akinek jogán az ipart gyakorolja.
Ha a bejelentő — bejelentése szerint — nem zsidónak tekintendő, illetőleg a torvény 2. (j amik elsó és utolsó bekezdésében meghatározott valamely kivétel alá eső személy, az erre vonatkozó adatokat a 7720/1989. M. E. sz. rendelet 1., 3. és 6, §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően Igazolni köteles.
A bejelenléshez mellékelni kell az adatokat igazoló okiratokat.
Annak, aki 1895. évi október hó 1. napja előtt keresztény hllfeleke-zet tagiakint szüleiéit, rendszerinl elegendő, ha ezen születését Igazolja, vagy ha 1895. évi október hó I. napja után szüleiét! — igazolja, hogy mint 0 maga, mint szülei keresztény hitfelekezet tagjaiként születtek, egyúttal pedig mindkét életben a büntetőjogi következmények terhivel irtában kijelenti, hogy őt a toivétty 1. §-a értelmében nem lehel zsidónak tekinteni.
Zsidónak tekintendő személynek C«4k ¦ (örvény 2. §-> alspján fenn-
álló esetlegeB mentességet kell okiratokkal igazolnia, egyébként okiratokat csatolni nem szüktéges.
A kérdőív kitOllésére vonatkozólag egyébként annak utolsó lapján levó tájékoztató részletes megyará-zatol ad.
Aki a fenliek szerint elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget nem tesz, kihágást követ el és a tórvény 25. § inak rendelkezése szerint két hónapig letjedhelo elzárással büntetendő.
hm Polgármester.
Nagykanizsa megyei viros polgármesterétől.
23115/1939.
Tárgy: A rendkívüli fegivergya-korlatra bevonult gazdaság! cselédek szolgilatl viszonyai.
Hirdetmény.
KOzhlrré teszem, hogy
a 82130/1939. M. E.az. rendelet a gazdasági cse\'édek jogviszonyait akként szabályozza, hogy a bevonult gazdasági cselédeket a garda a bevonulás ideje alalt felmondással sem bocsithalja el éa köteles annak a bevonult éves cselédjének, akinek
sem vele élő félesége, sem vele kö-zOs hizlarlisban elő és ellarttsra szoruló gyermeke vagy jogszabály alapján eltartandó keresetképteleh más hozzátartozója nincs, a szegöd-ményes fóldjárandósagot, annak az éves gazdasági cselédjének pedig, akinek legalább egy eltartoltjs vau, ezen felül a lakást is a szegödme-nyes fotóanyagot a szerződés értelmében kiszolgáltatni és ha a cselédnek állaitarlása van, azt a szerződés szerint juttatni.
Nem köteles ellenben a gazda a 7400/1938. M. E. sz. rendelet 2. §. 3. bekezdésében emlllett egyéb járandóságokat (kenyérgabona stb.) kiszolgaltain!. A bevonult családos gazdasági cseléd otthon maradt hozzátartozóinak eltartásáról ugyanis az államkincstár terhére történik gondoskodás az által, hogy a feleség havi 12 P, a gyermekek pedig havi 8 P segélyben részesülnek.
Nagykanizsa, 1939, szép?. 22.
isii Polgármester
— Bátorokban a Kopaleln-oig vezet láoderzt mlntatermelben ¦ legjobbat a legolcsóbbat! mutatja be. kedvesét .lsw»-I t«al feltételek mellett
Ulllomos báztortús! kÉszDIék
mindenkinek örömet szerez!
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorafőzók
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár ut 2.
IftlSf vert
VtDVEZO.FIZETÉri _ TE-UTETEI-EK Oi-CSfc-eVR-AK
Rövid táviratok
líOMANI ABAN |
légvédelmi ké^ülbséget rendeltek ei löbb helyen. így A^don u házakat át kellett resíeni khacki színűre. Ugyanígy w$nden gyártelep átfes-í teáért? jgondosVodni kell. Máig mindenkinek bc keltett szerezni a g;\',7_ álarcot Is.
FRANCIAORSZÁGBAN
inegszlgoritották a benzin, alkohol, petróleum stb. kiszolgáltatását, ben-zin-füzeteket adtak kl, »nagán-\'s>k ¦csak kivételes esetben* kaph-ituak benzint. BERLINBEN
a szovjet nagykövet [éa a külügyi államtitkár kioserléjték n német . urosz megegyezésre vonatkozó okiratokat és árok lltegerösitésaérid szóió egyezményt. GÖBBELS , i
cáfolta rüdckeiíxKfltor amerikai újságíró azon híradását, hogy a néfirref á\'i-am vezetői külföldön nagy össze--gü betéteket helyeztek cl, TÁVOL-KELETEN
is follánffolt a barx-J tevékenység. A yijt.inok három oldatról tártiOdást indítottak a hiii.-ini ós tv kiengsrini kiinti <j..¦ r...»K .-Ilin A íi\'iffy táimidás Csingcsa, Hiranan tartomány rövái-osa alku Irányul.
•AZ ELSŐ HO flu ájszaka a Káékos-
l II l\'.V.=-.:U.
CALINESCU minUitcTchioköt va. sámap a király Jelenlétében nagy gyásipoii.páv*, temetek el.
FREUD, a psirwitnelbis mf«ter»tni. Wjo Londonl>an 83 éves korában et-hunj4.
Időjó.lat i
Élénk tzél, felhőátyonulái, futó-oső, ezer méteren félőt hayasesö. A nappali hö már nem osflkken, 4)jel a szélvédett helyen talaj-menti fagy.
ÁLLÁS
Kerékpározni tudó klfftUIIn! arotuiall bclípéue lelveuttnk. Vaílca át Deutsch.
¦•JárénS azonnal jclcntkezhci. Teltkf-ut 4.
Pelelo* tégla- és naartpégatot ke-
t.-.\'i ;¦! jfjiiiits/ciitmiiiAIyl (ájífí^yrtv. 2fi|3
LAKÁS-ÜZLETHELYiSÉO
Kiadó Magyar-atca 19 alatt 940 HM kert éi tgy nagy pince. Érdeklődni lebet Sípot Andor caeEMgeüiUuében 2482
ttOLÖNFÉJJd
Fénykép.mOk HgyaUm I Mirkia
gépek, filmek, lemezek, papírok legolcaéb-ban, kidolgozás legszebben Vwtagb. fotá-tzakaztetéalaihorafóílunibflnJYi.uí 10.181b
Egy évei tinta barna magyar vlzala al«*a>«tt. Megtalálója illő Jutalomban résactfii. Bilhory-u, 22. 2521
„Pelaakakln" szutalan btcfllér, ol-oU|. DeUJa 2 L l«kár/.l~n. 19. *
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap.
Kiadja: „Xtsigaidaaégl R.T. Nanykialiaa\'-. FelelOa kiadé; Zalai Király.
Nyolnatott:
a „HfligBídnsaBl R. T. Nagykaniinv\'
ayaaidijébaa rtagykaaliaia. nyomdáért m-m-. Zalai Király.)
79* EvIoIy»tn 220. mám.
NggykanlZM, 1989, «eptember 26. kedd
An 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
feafceszioste e* siadôajvauuj Fc
miijiiim «ili lm vaauEuv
POLITIKAI NAPILAP
Felelöl szerkesztő: Barbarlo La)os
Klotltcleal int: etr bora t pengi 40 tula». Sssrkenloaiji is ktadóhlratal] letdos. 78. ta.
Az ostromlott Varsó külvárosába behatoltak a németek, az oroszok a havazás miatt nehezen jutnak előre a Kárpátokban
Nyugaton állandósult a német tüzérség tOze és légi ütközet Is volt — Mától fogva légoltalmi felkészültségben él a román főváros — Francia repDIfik megsértették a belga semlegességet — A San mentén német páncélon osztagok megütköztek
a lengyelekkel
A háborús estvmények melleit az elmúlt napúkban Ismét szót kapott a diplomácia is. Mussolini szombati beszéde körűi felvert huUAm>k még mindig nem csillapodtak 1c. A\'L olasz es a német sajtó R beszéd vissz-, hangját összefoglalva, Így jellemzi a helyzetet:
Paris \'megértéssel, Lóridéi) tartózkodással fogadta « Duce bX\'sxédét,\' méltányolják az olasz államférfi béke törekvését, de leszögezik, hogy tovább folytatják a háborút Németország ellen- A többi, semleges &Um hmmhu mindenütt jó\' visszhangot keltett a Duce szózata.
A nyugati deintokrácia hnrcíiiodorá ró* is Jr az olasz snj/to. A lAmpdas három módon történhet: l. a Sicg\'-fried vonalnál, 2. semjeges álluno-kon keresztül, 3. gazdasági blokád--dal. Az elsó nagy véráldozatot küi vetet, hosszú ideig tartana és céltalannak látszik. A /másodikat a/, angol és francia garancia (megsértés;.; níl-kQt j»ein lehetne végrehajtani, ahar-hadik pedig ^Öbb végezne Angliával és Franciaországgul, mini a .gazdasági Önellátásra berendezkedett Nó-nte torszaggal.
A nyugati sajtóban a nyugati német csapatössxevonásokat kapcsolatban ,még mindig tartja magát at a hir hogy Németország Belgiumon és-Hollandián át támadásra készül. Német részrö* a k\'ghla tározót (abban cáfolják ert és (megjegyzik, hogy talán az ellenfél gondol ilyenre.
A nyugati fronton mintha
vihar előtti osond
•enne. Csak a tüzénégi párharcok és a felderítő tevékenység folytatódig Francia je\'entés szerint vonn\'mteg-erösitö munkák is folynak, a légii harcok során psdíg több német repülőt lelőttek. Némjet jelentés nyolc lelőtt francia gépről számol be. Al tengeri fronton ujabban
egy ivéd gőzös elsüiyedt
Sztalanger magasságában torpedótalálat következtében. Anglia felé szállított búzát, kegénységét megmenten ték. ; .
A lengyel front egyre oten-deaebb
*esz- Varsó, Módiin, Hcla hősies ki-4 tartása még mindig nem tört meg n túlerővel szemben, bár állandó bomf batámadások és tüzérségi tüzek érik. Varsó körül egy ciődltniényt foglaltak el tegnap, a jenietek.
A szovjetosapatok
- a .ina reggel érkezett hadi jelentés szerint - folytatják elő renyoim.nl á-sukat !1 deninrkáeiös vonal felé Elfoglalták Suvalkl és Konyát" városokat, valamint " két város és a ja* novi által alkotott vonalig több kisebb helységet. Az\'északi vonal B rest lytovszktól 30 kilqmtétérre északra húzódik, rjeéleii OpaUn, Dubttonty,, Uniaqsl, Rlani és Kozjova kerültek) oroSZ kézne. ! .. í
A stövjetcsapatok után — inint a in -szkval Japok jelentik - azonita^ ¦megjelentek a . . ! !
szovjetagltétorok és minden pnmagandaesz-közze* (gye kéznek beszervezni a népet óstmcg-t alakítani a szovjet helyi szcrvezeiJ teit. Ugyancsak a moszkvai lapok
Írják, hogy az elfoglalt terü\'etekcn tömeget letartóztatások
vannak. Hit\'cr kanccl;ár tegnap keleten tett látogatást, a Bzuránál befejeződött n3gy visztuIai csata színhelyét járta végig. Érdeke*, hogy a német Je\'entés lurcok helyett arról számol be, hogy a fogoly szállítmányokkal teli utak (mentén mái* megkezdte a nép a békés földművelő munkát, szántanak, vetnek, mint rendesén.
Hl jegyezzük (meg, hogy a Stumpa olasz lap tudósitójának jelentése szerint
s németek eddig 600.000 foglyot ejtettek,
a hadlzsákiifcáhy ö^zeszám.dúsa heteket vesz Igénybe.
Chamberlain ma válaszolt Mussolini beszédére
Angliában tovább biznak a hosszú
gazdasági háború sikerében Chatm;*
berlain az angol alsóházban — a
Press Associacion Jelentése szerint
- tna nyilatkozik a háh>rus élményekről (fi valószínűleg Mussolini beszédével kapcsolatból is lesz néhány ¦megjegyzése.
Amerikában tovább vajúdik a semlegesség ügye
Amerika semlegességének ügye iiuég mindig vajúdik. A szenátus döntő ülését csütörtökié halasztották, hogy a külügyi bizottságnak alaposan (módjában legyen megvitatni a modosltásoköt A javaslat - az
amerikai lapok értesülése szerint • teljesen a »fízess és vidd n/, árudat, saját hafódon, saját felelősségedre* elvén áll, a vevőknek csak hét nap hitelt nyújtanak és -neveiket előbb közzéteszik.
London, szeptember 26 Az angol tájékoztató minisztérium! kiadta \'második számú veszteséglistáját. Eszerint 21 legénységi es 10 tisztiállományu angol katona vesztette életét az eddigi harcokban azí első jelentés óta, amely 26 haWtról és eltűntről tud. Az eltűntek szalma a mostani felsorolásban 20.
Uj angol veszteség-lista
Moacziczky nem mond le
London, szeptember 28 A* angol sajtóban ft/okkaí o Mrek-> kei s/embcn, amely szerint Mos-czlczky lemindott volna a köztársasági elnöki címről, cáfolat Jelent ímeg. A tudósítások szerint Mos-cziczky elnöknek nincfs szándékában iejnondani.
Mától kezdve elsötétítik Bukarestet
Bukarest, szeptember 26 A ronitán konmány hatái-ozaíémk .megfelelően a .engycl menekültek, ügyelnek közös intézésére közp>n|( hivatalt állitannk fel. .
Nagykárolyi jelenlés szerint a város közelében egy lengyel repülőgép kényszerleszállást hajtott végre. Utasai szerint Párjsba akart repülni, de a németekkel folytatott légihai-cban, (megsérült a gép, elfogyott a benzin és le kellett szállniuk. Őrizetbe vet-íék a géppé\' együtt ulasajl i\\
Bukei-est közeliben egy lengyel gépkocsi szerencsétlenül járt. Len-gyei utasainál nagyobb pénzöí-szej-et találtak, ezt elkobozták.
Bukarest, szépteimtor 26
A mai naptól kezdve érvénybeié-; pett az eJsötétité-si rendelkezés Romániában. Az ŐSs/Cs villanyokat, világító testeket kék papírral vonták be. A házak, járművek átfestését .már befejezték. j \'
Varad* ostroma a ma déli német hadlfelentés szerint
í Berlin, szeptember 26
A véderő főparancsnokság kedd déM jeVnlése szerint ke\'etcn tervsze, rűen folyik a német csapatok viasza; vonulása a demarkációs vonalig? mindössze csak n Szán alsó folyáH sáitá* volt kisebb csatározás. Itt a páncélos alakulutok 204X) foglyot ejtettek.
Miután Varsó védelimi parancsn:)-kávftl nem lehetett megta\'á\'ni az összeköttetést és a fcLszóUtásokiti a város nem adta meg magát, hétfőn megkezdődött a Varsó elleni nagy ostrom\', mondja a Jelentés. - Ennek során már elfoglallak a ¦mogitarszki-i erődiönényt é* a küt városba is részben bohtloltik.
Nyugit ni az elktnségnwgi.uvarúsát célzó tüzérségi tüz f .lylk, va\'aji-ünt kisebb fe\'deritö tevékejiynég. A frin-cia repülök kétségtelenül inegsártet-ték ujbó* Belgium semlegességét. Légiharcban Öt francia repülőgépei és egy kötött léggömböt lőtlünk le, fejeződik bc a német vezérkor ma déli hadijelcntése. ;
A francia vezérkar ma déli jelentése
Paris, szeptember 2b A francia vezérkur kedd dóJJ hadi je\'entése a következőket im-mdja : Fielbuck környékén az ellenség «1-zéiségi tüze állandósul. VadészreoŰ-Jőink több Ízben megütköztek az ellenséges repü-okkel. ,
At orosz csapatok megálltak 10—12 kilométerre a magyar határtól
Uzsok, szeptember 26 A Kárpátokban megindult havazás nagy"" \'megnv\'heziti a szovjetcsapa-tok előiviiyonrulását. A német csapatok vi.-, h i/.udf íL, de & orosz, osapíitok még sehol nem érték el a magyar tatárt A közelben oaale Turka községig jutottak. *¦
Más jek*ntés szerint az orosz cs;i-p3t>k a magyar határtól 10 12 kilométerre nyegáUrtyalk..
Megszűnt a lengyetek menekülése a magyar határon
A nienckültck beözönlése tegnap lmér nagyon lecsökkent, mi pedig teljesen megszűnt. A Magyarországra érkezett össjces lengyel .menekül-\' tek számh Így alig haladja meg óf húszezret. A tegnap érkezettek, továbbszállítása az ország belsejében felállított gyűjtő táborukba, már megtörtént.
Dolgozik már a szovfet-rendezer
Moszkva, szeptember 28 Az elfoglalt fehérorosz területeken a helybeli lakossággal és a szovjetj csapatokkal karolt\'* axonna! .mk\'gi keit alakítani a kö^ig^itásl uj ha-töságvikat Ez veszi át az áruházakat, üzleteket Is, mert azok tulajdonosait vagy letartóztatták vagy igenek ültek. A párasatokat már ffls/ólHot-(FolyUtás a 0. oldaJoo)
«ALAI tfOZLÓNV
1939, «ieptémtXf te.-
Esőköpenyek
nagy választékban 5ZOMOLÁNYINÁL
NÉMETORSZÁGBAN két koros*, tályt hívnak bo mmikaszolgálaira 80 ea»r leánnyal cgyfltt.
A BROMBEHGREN legyilkolt németeket n»gy gyászpoiupávnl tcmellék el,
X. KERESZTfiLY dán klvály gyen. gélkedik, emiatt csirádnak a ma] 09, születésnapjára terveiéit ünnepségek.
EGYÉVI BÖRTÖNRE Kelták háza... ságszédelgésért YlrAg József l/hdapesli soffört.
A S/LOVAK hadseregben szolgáló németeket külön osztagokba sorozzák, ahol német kiképzésben részesülnek.
A MOSZKVAI lengyel nagykövetség tagjait u stovJeihatóHflgok luUkcw vissiatnrtjak.
AZ ÉLELMISZEREKET is dugáruként kezeli Anglia a tengereken.
Z ÚJSÁGOK öles cim betűit és pí ros, űzne sitóvegnyomásál a inóXsz-terelnök ina mfegjelcm \'rendWcie megtiltotta.
A ZSIDÓKAT luuukaláborokb-i vi-szik Szlovákiában útépítésre, a zsidó üzletekéi le.wrelt katonák veszik át.
INGYEN 7 és lei \\«gon szőlői osztanak ki 10,4 magyarorosz iskola ?.\'>000 növendéke között.
A HŐHULLÁM "0 embert ótt és egymillió dollár kárt okozóit a termésben Kaliforniában.
UUOO0 Hl I. emeiketletl u nviuikaiiéi-küllek száma Angliában a háború kitörése óta.
BULGAIl küldöttség utazott Moszkvái* egy ezredes vezetésevei \'légiforgalmi tanácskozásra.
A TOJÁS tenneiöi árát .Magyarorsiágon kg.-ként 120 fillérben minimálták.
ÉLETBELEP és kónnyUésokcl tartalmaz október t-töl az uj mttgyar -német állategészségügyi egyezinény.
BUZAT a Eulura-árnál olcsóbban forgaloiubaliozatai vagy továbliel ulás céljaira tilos vássárolni.
MOZI-CENZURAT vezetnek l,e a semlegeség megsértése miail Belgium, ben.
MEGHALT I-eiks Jenő budapesti festőmüvési.
VOHOS1LOV, a szovjet hadMTegfö-parancsnoka nem utazik Uerliube.
KÁRPÁTALJÁN 11)0 vagon hullott ajmat vásárolnak fel ti filléres áron pálinkafőzéshez.
A RIZSFÖLDEK II) mélennüzsa liol-dankénti termést ercttinényCztok a (hortobágyi kísérleti földeken. Jövőre 2« ezer hofdon termelm\'k az Alföldön rizst.
Szabályozták a német vendéglök étlapjatt
Berlin, szeptember 2fi Németországban szabályozták a vendéglői étlapokat is. A*, étlapokon telí-lüntctcndö étclmcmiyiséget \'s mieg-szabták, lovábbá Hiteleztek a vendéglősöket egylái ételek bevezetésére, amelyeket o\'esö áron keli árusítani.
A bélben keletkező mérgek ál tál okozott rosszulléteknél egykét puhát természetes „Ferenc jóimét\'\' keserUviz, gyors és alapos bélklOiitö hatásaivá! fogva, gyak.an a legjobb szolgalatot teszi. Kefdezze picg orvosit.
Október 1-én kezdődik a közérdekű ipari munkaszolgálat
Budapest] szopUimber 20 Az uj hon védelmi törvény alapi fán kibocsálott kormiányrendcletsira bá\'yoz/a az úgynevezett közérdekű mftmkaszolgálatot, amelynek teljesítésére azok vannak köU\'lczve, akli; a sorozáson a tényleges katonai szQl-gálat alói menteiül tok, vlstohl közérdekű nuunkaszolgálatr;i alkalmasak. A hár-mihónapos munkaszolgálatra u nyári félóvboo a szab \'dUnai végezhető feladatokra bivják be a bsosztollakat, .inig a téli félévi munkaszolgálatot főképpen az Ipari üzemekben végzik cl
A .munkára K ölekkel ti.* let p >lgór| fviglalkozúsuknak lui^g fje lelően osztH ják be az üzemieknél, ipartelepek-
né\', vállalatoknál. ÜlyaD ipartelepek, üzemek, vagy egyéb vállalatok réJ szere, amelyeket az IL\'fttékns miniszter jnunkások vagy más alkalmazot-tük kiképzésére kök\'iezctt, \\agy a ni^ly vállalatok honvédelmi célokra munkaszolgálat rendelkezésére bocsátását kérik, a kellő számú munka szjlgáiatos kirendelését az illetékes miniszter kéri ? honvédelmi minisztérium tó\'. A nmnkiszolgálatosok munkájáért a hatóság vagy Üzem lé-rilést tarlozlk fizetni, amelynek ösz-szegét esetönként állapítják meg. A közérdekű uwnkaszofgálal különböző táboi-okbou már megkezdődött a nyári hónapokban, m/g a léi munka szolgáin első részé október hó 1-én kezdődik és dCoQtaber végéjg tart.
Milyen feladatokat ró rá a háborús ellátás az egyes európai államokra?
nlö intézkedéseket fogn-
Aniióta a világhálioru eldfntésébcn olyan nagy s-erephez jutottak b ler. melé/. é se-oszlás tényétől, minden ország felismerle e/ek fontosságát és a lajjadhatnllanul állandó hálionis kés*fl. lödés jegyében eltett utolsó husi esztendő folyamán mindenki igyekezett S maga lielyreiéhcz és lehelüségcilifcz inerten olyan rendszert kidolgozni, a mely a legmesszebbmenőén biztosilji népéi kénysicritö erejű meglep: tétek-től. A kérdés nnná< éríjpkesebb, mert termelési szempontból az érdekelt államok nagyrésze egyoldalú. Anglia u maga szükség le lének csak nagyon kis restét tudja mezőgazdasági lermvUSs ulján ellátni, sok nyer-anyagban szegény Németország sem) tud ln-viiel nélkül gondoskodni iié|r\'sségéről, L*n-gyclors/ág éppen ellenkezőleg tulnyo-uióan agrár álta«y és iparilag nem önellátó, viszonylag a legkedvezőbb helyzetben Franciaország van, amelynél az j anyaország 1> elég kiegyensúlyozott, de amelynek ezen túlmenő Igényeit afrikai gyarmatbirodalmi-* hőségeden ki lu^ja elégíteni. Ili nem tévesztendő síciii elől az sem", hogy ez a gyoiniall-birodalom közlekedésileg kedvezőbben fekszik, rrdkst a lobbi hatalmaké, mert a Földközi-tenger hajózási utvonala sokkai kevésbbé zavarható meg, nv.nt a nagy nyilt Óceánoké.
Mindazonáltal egy hatalom somi di-esckedlietik azzal, hogy a közcllátása zavartalan volna, iöeUe, Iwgy nem kellene rcndkivüli intézkedésekkel arra törekednie, liogy az zavartalan maradjon,
Svájc
már az idei tavaszon azt a tanácsot udta lakosságnak, ltogy Igyekezzenek minden olyan élehniszerböl, ami eltart, ható, két hónapra való készletet biz. tosilani maguknak. Rendkívül.\'nehéz Teladat azonban egy kormányra íiéz-\\e Oz egyik oldalon Tél hivatalosan kö-tejKzÖvé tenni a líészret-félhalniozilst, másrészt viszont az árenvelkedést meggátolni, annyival.ls hikább, mert minden spekulációs hajlamtól mentesen, a hirtelen nagyarányú beszerzés az egyes cégekéi is rcndkivüli és várat, lan anyagi megterliel esnek kszi ki. A svájci \'intézkedések kiegészitóséi* Bz utolsó hetek eseményei adták nveg a lökést, amikor is bevezették n jegy. rendszert, ami egyelőre lisztre, cukorra, zsírra, hüvelyesekio, rizsre és iész-lanemüekre vonatkozik.
Hollandia
szükségesnek látta, hogy csaknem m*n-den száillbavehetö érölmezési nyersanyagra hatósági szerveket tJl magjar közönség előtt a világháborúból emlékezetes központokat.) állítson \'let Egyidejűleg kiviteli tilalmai léptetőit éJetlzo vulauiennyi értékeci nyersanyag-
ra Bhhxu ha« iiatosilotl
Olaszország
és va|íiir,ennyí északi állami is. A délkeleti curópíii agrára Hámoknak \'lOinié-stetesén rnás -Tránycíveket \'kell kövt-niök, meri a nagy tenrtWési íőbbíc. teí, melyeknek exportáfása úgyszólván legfőbb iáni|>onlját kéjiezi egész gOz-(:a^ági ijcrvndezskedéJtükiiok, őket a kivitel folyatására kínyszerilik, Mind-a/onálUi üt is minden megtörténik arra, lwgy a közellátás zavartalan le. gyen, cvakbogy Délkeleten elsősorban az ij>arcikkck és az ezek előállításához szükséges nyersanyagok elöicrcmlése a íclad?t. L\\ lénj\'leg hadvíse\'0 onuágok közül
Allgllábr.it
már régen hallalszi\'.mk 1iang<ik, melyek a készletlároiás fontosságára niirta\'nak rá. Hosszú ideig ugy lát. S\'olt, hogy a kormány bízik hékepo-
IjtaUya;< slkeréJMn s ezért nem fordított nagy gondol ecekr.\' a jeladatokna. Még az idei nyáron is több angoi siaklap nuilaloli\'rá arra u VlSzáS helyzetre, hogy ug>an:iJ(kor, amikor a Vaját lerinoiésük erejében sokkal több joggal bizakodó államok, melyekn.\'k
semlegessége egy elkövclkezbvtö fégy. veres konfagrádó cs*lébai sokkaj »a. loszinOU) jó eleve gkmdoskodnak magukrúi, addig iu augo\' szigeteken vajmi kevé-. lörlénik, jóllehet a möga termeléséből nem tud megélni a \'-..;\',¦(. lilás iiáirui-u Idején inár csak azért is uehéi, mert a hajótér túlzottan igényije von véve. !gy következett be, hogy a burakeszlet nyáron csak egy hónapra Atólt s a legfontosabb nehézipari fémeké csak ehhez hasonlóan -rövid Időre.
Németország
egész gnzdaság|M)litikájának, melyei a Harmadik Rirodnfgm fennállása*tehát hat év óta folytat, ogyjk alapköve éppen az önellátás olyan intrui kifejüe.iz-(ísc volt, ami szükség esetén a legkomolyabb tclierpróbat is kiállja,, Meg., crősódötl i\'nnek üteme 1037 óta — a legtöbb nagyvállalat mértege világosan mutálja, hogy a készletgyiijtés nagy összegeket von\' a forgalomtól, vagy a lŐkeké(«ödéslöl. Ez elsősorban »z ipari nyersanyagokra szól. ~ IX • jelek szerint elég kedvező a hejyjüel nz élelmiszerek torén is, amennyiben a Biro<lalombnn a szarvaiannrh- és « sertésállomány is egyformán nagyobb, mint a megelőző években volt. Az augusztus elsejével kimutatott gabosfci-kéazlol fi.C miiuó tonna woM, morjfi-rinbóz mintegy féWUió tonna, exek normális nU.is szerint egy fél évi fogj-asztást fedeznek, Ezek mellett szá-mitásba veszik nz idei termiís még augusztusig le néni tnkürltott részét s ezek mellett a protekturátus, Szlovákia és a megszáHoU lengyelországi területek Feleslegeit, valószínűleg a legna. gjobb gonitol a hus és • zsiradókoL lálás rendezésére fogják forditanl. Jli-rek szerint n már megteremtett jegy. rendszer minden német polgári személy részére é«\\ harmm hat és félkilő husi kíván juttatni, tehát többet, mint nálunk a békés átlagos íogyasztás. Hogy fog afak^fní a h.ibuni- gazdái-kottás irány\'X ina nuíg senki sem tudhatja. Kétségtelen Bzonban nz, hogy a világ sokat okult a negyedszázad előtt megélt lapasztalatokból és ezeknek megfelelően építette fel rendszerét. Egyelőre csak azt szabad remélnünk, liogy mjndbz a szervezettség hozsá fog járulni az emberiségre inért mCgpró-liállAlAs szenvedéseinek . euylúté*éiicz.
Kiegészilésül annak : szeinlélletéséi*, liogy at cg>cs országok igényel és fogyasztási iránya milyen különböző, léhát, hogy mennyire eltérő feladatokat ró minden egyes kormányzatra, közöljük a fejenkénti fogyasztás néhány adatát a fontosabb cikkekre vonatkoztatva.
Néhány állani fogyasztása b legfontosabb élelmezési cikkekből fejenkint kilogrammokban (1935 ^37 átlag),
nímetorszig
belgium
Dánia
franciaország nagybritannla olaszország
Svájc"
csetibzlováklü
USA
Hun 45.9 41.2 Ü5.3 36.6 65.1 16.1 45.3 25.4 675
24.0 27.8 51.6 235 43.7 0,8 36.1 22.4 43.6
0.1 6.8 1 62.Q 0.03 - 1653
Tojás Sajt Vaj Swgwtvi Cukor StMibn Kávé Tea Bor Sör
124 12.2 fi.\'J
- - 9.0
- 6.1 8.1
- 5.7 6.6 150 — 11.2 6.6 4 3 1.1
159 9.1 6.8
200 25 VJ
2.1 Ö.2
73 _ _
4.4 0,03 .127 2s.9 0.33 4.22 1.7 65 - - 100,4 — 3.2 — 32.9 49.1 , -49J 1.5 60.4
0j03 0^
li:
\'¦ \'7

- Őszi - Téli
(livittujdoinsáí/ai
megérkeztek
1939. sieplember 26
Abol megállás nélkül dolgozik a szeretet
A kék kereszt házában naponta 100 napközlstát gondoznak
Illtkáii halwnl Nagykanizsán a Kék fátyolos \'missziós nővérekről. Ndír szeretik, ha róluk bőszéinek vagy Írnak. Szigorúan ragaszkodn:ik ahhoz, hogy e\'nüt a Jobb cselekszik, ne tudja meg a bal. Ezért csak ritkán fordul elő, hogy nemes emberbaráti működésekig a nagyközönség olvashasson-
Legutóbb a mjegycgyülés egyik
szónoka hálás ellsmmrö szavakkal adózott a kékfátyolos nővérek szociális működésének, a szivéből szólt mmdenkffek, aki belát abba a csendes, zajtuhm tnfunkábu, amit a tis/la krisztus] szociális szefl&fet irányit.
Munka van itt szünte\'enül. Nincs megállás, ha a felebarátért csele* " Ucdni kcíl. És nincs a napnak sza-ka, amikor valaki ne kopogna v-aln-iinilycu segítségért a kék kereszt há-zánsk kapufán.
O&ak nemrégen nyaraltatlak egy csoport kanizsai szegény gyeflhwket Balatonberényben, az ottani iskolában, árult a jó plébános bocsátott rendelkezésükre.\' de amit o nővérek súroltak fel és hoztak rendbe, hogy megfelelő nyári otft m legyen a szegény gyerimekeknek. A nővérük a gondjaikra bizott gyeiitn|ukfclin?k neinicsak a s/.ü\'ciket" pótolták, hanem* sok\'esetben ennél Is többet. M\'-g is
Iiiztak szépecskén az npróságikj dp. Krátky István polgánniestiíir és felesége ismételten mi\'gtátngatth a misszió nyaraló gyermekeit. Volt ilyenkor nagy •örömí! Egy napon a nyaraló kanizsai gyemni\'.\'kek Is felkerekedtek a nővérekkel ós visszaadlak a látogatást a jó p«ignrfcii(ístiei
1 ¦éknek.
Jelentős ujltás a kékfátyolos tv% véreknél az úgynevezett családi értekezlet. Minap nyílt meg ismét a napközi otthon. A szegénység apró vcrébké] a nyáron még 70-en voltak, most több mint százan vannak a misszió szárnyal alatt Oktatják, nevelik, etetik, gondozzák őket.\' \'.jrijg szü\'elk mimikában vannak.
Folynak az előkészítő értekezletek, a tisztikar! ülésezések, a karitatív haditervek a nagy szerctet-tnumká sok száz és száz ága, gépezete van mozgásban a szegények testi-lelki megmentésére.
Mert i((t nincs gnt\'gállá-s. Mjyics szünet. A szeiietet nomí Isrnfer pihe-nést. Hevíti a kék-keivszt szelleinpj a krisztusi esamc, a Prohászku-\'élek, az Önmagaadás, a másokért v-aló önfeláldozás magasztos szolgá.Vfcy- \\
De nagy gontí Is nyomba a kedves nővéreket Ezt a sok gyermeket táp-\'áljii, gondozni, sok miegyébről gon-j goskodnl kell. Kaidzsi közönsége mindig suegértö uldozatossággai t.í-mbgátta a Szociális Mssz.ló intézményét. Ne feledkezzék m|eg mojsfl sem róla, nhol annyi kicsi kéz összetép Imádkozik jótevőiért a Jézuska-hoz. »- • \'
Az Irodavezető nővér előtt akták, iratok, hi*gkcnosjések, segéJytkéA-ö| levelek és sok nnlnden. Lázas iriúni ka, ami itt folyik. Nincs szünet, nincs megállás. A szeretet kereke gyors iramban futja útját a szivekhez., |
Magyarok, kanizsaiak : ne fclcdw kezzetok mieg a Misszióról !
— TekhrtM meR a Köpetein Bútor-á-tiház Állandó bnlorklAllitAsAt ízléses ea oloió bútorokat kedvező tlzetéalHát-tótelekkol vásárolhat
BAUA2 miL&m
Amiről az újságok irnak
Adatok néhány lengyel arcképhez
.Manapság sok sző esik újságok-haji, társaságain, rádióban és po-liu\'/áló egyének közt — szóval mindenütt a tengyei áaVUi volt ve/.ei()iről, akik jelenleg Ho-mániálan várják bizonytalan sorsukat, ha nem is valóságos szószerinti, je lényegében mégis csak InUernálUégttklian. .Utalóién ke\\e. •sel tud a közönség a lengyel po-iükai élenjárókról, ezért hát n.-m lesz szükségtelen néhány érdekes-ségel niegrtnllileni u lengyel vezetőkről, hogy lelje, képel kaphassunk róluk.
Mosozyozky, a kémikus
Mosczyczky Ignác, a . lengyel köíiár>a,ág volt elnöki1, tulajdonképpen kémikus. Még pedig nem\' is közönsége* kémikus, mert Arnc.-rikábau például \'.K kémiai felfedezése van szabadalmaztatva: A köztársasági elnöki székiem is a varsói Kémiai Kísérleti Intézet Igazgatói székéből került. Az egyik"* román lapban, az l\'níversulban, . az egyik bukaresti egyetemi tanár, aki diákkorában együtt tanult Mos ezyczkyvci a zürichi egyetemen, annyira nagyra tartja a volt lengyel köztár.-aságí elnököl, hogy mint Kelcl-Lurjpa legnagyobb eleklroíí/ikusál méltatja é-s munkásságának pedagógiai jelentőségét a magyar Eötvös Lóránt báró, az Eötvös-inga fettaiátójáaak munkás ságáhoi hasonlítja,
Rydz Smygly, a festő
Itydz Síuygly koBnchai, a len-gyei ha:ierö főparancsnoka, nem volt liívatásos katona. Arckénfos-tönek készült. A világháborúban került a lengyel légiók parancs-
noka, Pilsudstky József mellé, i/rint annak első szárnysegéde. IX> már akkor :kitiinl, brigádja élén ö foglalta el Kievet. jelenleg 53 éves, még mindig fess, jóvágásu, világfias kinézésű katona, uki H)3Ö-ban kipti a lengyel törvényhozó icsiüieiiöi a Lengyelország
első |H)lgára, cimel. Baok, a nyelvtudós
A lengyei köztársaság volt külügy-
minisztere viszont katonaember; . Hcck ezredest -- Így emlegették, amikor a nagy diplomácia! repülések során csaknem minden euró-pni fővárosba ellátogatott. ItCek Ijcngyclország párisi katonai ullu-séja volt egykoron, PUsudssky pör* \\cltc maga melle\' külügy miniszler-nek. A lehetségO meg van hozzá, különösen ami a nyelveket illcli, mert kitűnően I>eszél kilenc nyelven. Egyébként a bécsi egyetem közgazdasági fakultásának doktora. Mint * román lapok irják, mostani inteniáltságában is jó viszonyt tart fenn nz üjságirókkal, akikkel szívélyesen elbeszélget. *
Néhány érdekes adat Lengyel, ország szomorú korszakának ál-lamférfiairól. Mindenesetre a fenti adatokból nem szabad azt a követ, kedciést levonni, hogy Lengyel, ország Bőért került erre a sors-ra, mert elnöke kémfkus, tábornagya pedig arcképfeslö volt. I>még nem akadály ahhoz, hogy valaki valóban nagy államférfi tegyen.
Mert Musssolini ás Hitler sem imUUkus-bÖlcsöben ringott és hogy mégis mennyire, igazán államférfiak, a jelenkor és a történelem világosan igazolják.
azár-udvar
i oloaón I
Közel 100 tanfolyam, 5269 előadás, 990 ünnepély 275.000 hallgatónak
Zala vármegye népművelési bizottságának egy év|.munkája
Za\'ucgerszeg, s/eplemlx\'r 26 Zala vánmcgye iskolánkivüH nép-müveJésJ bizottsága most tartotta éyi közgyűlését dr. Bnand Sándor alispán elnöklete alntt. | Az ülésen LHHk Béli titkár Wmpr-tette a bizottság egy évi gazdag munkáját. Beszámtíiójában hu-gern-litette, hogy a mjutt év nemi volt alkalmas a bl/-»ttság működésének fejlesztéséré, egyrészt anyagi erök hiánya mJatt, másrészt az általános helyzet akadályozta a bizottság működését. Felsorolta azokat az intéz-
ményeket és egyesületeket, amelyek kei karöltve dolgozóit a bizottság \'és köszönetét fejezte kl mindazoknak, a kik segítségére voltak a bizottságnak, ;
Számadatok szerint a zalavármc-; gyei iskofánkivüli népművelési bizott ság a következő /mjüködést fejtette ki : népművelési és közműveltségi előadások száma 5269, ezeket az előadásokat 275.052 hallgató látogatta; műsoros délutánok, esték, alkalmi ünnepélyek .száfma 9í>0 ; műkedvelői előadások szAinb 512, népművelési
VárOB! Mozgó. Kedden és szerdán
A legszebb és legideálisabb szerelmespár Olivia de Havilland és Erről Fljnn egy pompás vígjátékban
Hajnali
Kertész Mihály merész ötletekben gazdag, modern és elegáns, vidám filmje. Fénye* kisérS műsor.
Előadások 5, 7 és 9 órakor Az 5 órai előadások Hlléresek
Katonai feUzerelósek egyenruházati cikkek
egyedül legolcsóbban beszerezhetők
belezMainál
Sugár-ut 53. bx. Tcltfon 625._
haiigvei-scnyek szájnö ti; mtesedéJ-utánok szama 899 ; tanulmányi kirándulások száuró 160; rádióelőadások számit 678; 2 analfabéta taMj folyam 160 óra, .13 hallgató { 9 ttlap-isnieiellerjesztő tanfolyam 501 óra, 323 hallgató; I népművelési tanfolyam 130 ón M8linllgató ; 6 művészeti és kcdé\'yképző tanfolyam 130 óra, 203 hallgató ; 1 férfi jcltamkép-ző tanfolyam 20 óra, 18 hallgató; 13 nőnevelés! és női jclletrnképző tanfolyam 1730 óra, 129 hallgató, ebből 7 főzőtanfolyam: volt ; 1 egés/.-( ségügyl tanfolyam TÍ óra, 51 hallgató; 8 gazdasági tanfolyam. 21 f óra. 311 hallgató; 2 háziipari tanfolyam 738 óra, 37 hallgató ; I7i idegcnnyctvi tanfolyam 320 óra, 172 hallgató. Az olvasók rendelkezésére 126 népkönyvtár és 2^1 levente, gaz" dasági stb. könyvtár ájttt rendelkezésre ; köteleik szAmia 68-121, olva. sóik száma 16.077, a kiváltott könyvek száma 82.632. A bizottság a kerületi háziipari felügyelőséggel karöltve 13 háziipari tanfolyamot rendezett.
LUHk titkár köszönetét fejezte ki az alispánnak, hogy a közjóléti alapból olyan Összeget bocsátott a bizottság rendel kezesére, amelyből fedezni tudta költségeit i |
Bmnd dr alispán a kultúra fejlesztésének fontosságáról beszélt, majd sajuá\'nttnl jelentette be, hogy LUÜk Béh népművelési titkárt felettes hatósági Győrbe helyezte át. Köszönetet mondott a távozó titkárnak eredményes munkásságáért, p mellyel Zala vármegye népművelési munkáját megás színvonalra cmeL\' íe. A bizottság nevében Is köszönetet \'mondott é-s Isten áldását kérte munkájára uj állomáshelyén.
LilUk titkár hál:is szavakkal köszönte meg az alispán bucsuszavajt és. köszönetét fejezte kl mindazok-\' nak, nklk 12 éves működé*1- Idején segitségérc voltak.
a „magy. klr. lőcslszár" esete hát „gazdátlan" malaccal
Rzeborcz Károly on. kir. lócstszán neve ismerős nOmbsak szakmai körökben és ur. újságolvasók előtt, hanem a hatóságok előtt is. javíthatatlan esett Jelenleg is rcjlétolcsen von sznl>adlábon mégis csak pár hónapig tudott ellenállni a.kísértésnek. Most újra csendőr-kézre kcríilt.
rtzohnrcz az lnk-i vásárról hazarelé tarlóit Kanizsára. I\'tközbcn Pogány-srentpéleren a község utolsó házai cHitt egy malac.cso|>orlot látott legol. ni. Volt vagy 7 darab. Rzchorcz "kó-rülnézetl, nem látott senkit, hát elhajlottá a bél malacot egészen Kanizsáig, ahol egy ismerőséhez beterelte őket. Csakhogy a ,m. kir. lócsiszári Ismerőse óvnlos/voli, n inarhntcvciokcl kérte és mivel Rzchorcz nOnv tudta azokat előadni, jelentési teli a rendőrkapitányságnak. Csakhamar előállították a hét malac uj gazdáját. Azzal védekezett hogy gazkátlanul találta őket. A védekezés nem sokat ért. Uzehorcz csak-hamar átkerült \'fts inkcí csendőrségre, amely a helyszínen is megejtette vele a nyoino/ást, majd átndia Itzeliorcof a kaposvári klr. ügyészségnek, ahonnan álkisérték Nagykanizsára.
Uzehorcz Károly letartóztatásban Jván, a.hét malac pedig örizellwn, raig a károsult inzgányszentpéteri korcsmárosné noní veszi át jogos tulajdonát. , ;
babai Ktymxttm
IB8>; «teplamber 26
Elment meglátogatni a rokonát: -^agyonütötte
« A: Saugyei meiiekflttek
srészére, akiknek konyháját a - vitnos aiiegbixásáMi aiKnncsxtény Jótékpny ÍNőegylet^czeU, nagy-íaAinban .árke/. .tek ruha, Seleni és pénzbeli adoaná-* nyok is Nagykanizsa és a vidék áJd<H zatkész társadalma köréből. Eddig a Nöegyiethci érke"rtt ¦ > pénzadsmfrt nyok :
dr K^nig Jizsct 60 P, Stairipfél Perone* ÍD P, Rozgonyl nlcalxlemfs-tákl.90 P. \'c_
A ruhaf ,é*«Uím, stb. . adomáiiyp-í kat később nyugtiiziuk.
ÁiloadiB.ü.or.zAa.Dk Utk4u|*p<>k<m • . Bktdoyczi I. niíUorán
6.45 Torna. — Hirek. — KóziennJ-oy«k. —i-.Ha»gtom«íCk. — 10 Hírek. — K.lű Neímctkőzi vizjclzószolgáial. —\' 12 Ilfljí\'agsró. — Himnusz. Időjárás jelentés. - 12.10 Hirek. - 13.20 rdőjelzés, időjnntsjelentés. — 14.30 Hí-r»k. — 14.45 MflwUiuartetéa, — 15 Árfolyam hírek, placl-áratc, éleimisjjer-¦árak. —¦ 1845 . Idojoi^V iadjárásje-r"(it.\'-., hirek. — 17 Hírek szlovák 6s niagyar-oroez nyelven, >0.15 Hirek. ™ 21.40 Hit«k, időjárúv leatés, hirek szlovák és uiágyör-onisz nyelven. — 22,40 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. — 0,05 Hírek.
BUDAPEST 1.
: VJUfi Uégl\'magyar nóták. — , 18*45 Olasz kiállítások. Cs. SzabóLászJo-cÜí-adása, — .10.25 A Rádió S*aJUairöűC-kara. — 20.05 Krúdy Gyula, emlékest.,
— 20.55 A római rádió\' opornelőadú-sasiak ismertetése. — 21 Közvetítés Rómából. - -J2.20 llirok. - 23.10 Hírek német,, olasz,\'\'!angol- "és francia nyeiven. --23.30 Lovasa r/erdne c>-gányzenekara.
BUDAPEST II.
18.15 A föidimivelésügyi ntfniszttó-riutn nnöíögaedaságí ¦ I félórája. — 10 A Rádió S^onzvartokara. — 19.30 lírán -cia nyolvoktatás. - 20 Hitek, — 20.20 Hanglemeaek. — 21.10 -Magj*r0rosz \'félóra. — 21.40 Időjárásjelentés.
BÉCS
1(1 Délután z©nc. — 18.15 Lemezeit
— IV- .Nép*«*o. — ^alágiízencmüve^ és dalok. — 21 Kis rádtozenekar. — 22.30 Hangverseny.
szerda
BUDAPEST I.
1.0.15 (lyermekdéIdőit, _ 10.45 Hl. 1e.4410.vcs magyar várqsok. t- 12.10 Lakatos Misi és Lakatos Tóul cigányzenekara. 1330 Művészlerjiezcki, ~ 10.15 Diáklélóra,
17.40 Beszkárt zenekar. — 10.25 Takács. Jonö zongorázik. — 10.55 A.had-erőnkivöli pjlólalaiilbJyam ^nqnepéiyas béJejezcse. — 20.25 A itádió-. SzaJon-zeoekara. — 21 A (nagyér, idegenforgaf. lom ot európai háborúban. —. 2p Stranss; Richárd : lígy hős áletft. Szuri-lönik^ köl^iiény. — 23 Bura\' Sándor cigány^euekára. ,
BUDAPEST II.
. 10.30 Olasz nyelvoktatás. — "20 Hírek magyar,\' szlovák és magyar-orosz nyelven. -A 20,20 Dr.\'Tasntfdi\'Laszío ¦magyar.\'nótáikat zongorázik. — 21.13 Spanyol mftvek hangteraiezröl. — 21.ás Idöjárásjclcnlés. — 21.40 Táflélémé. zck.
eecs
18 Zenekar dalokkal. — 18.15 Lemezek. — 22.30 OperarészietOki. — 24 Hangverseny.
OőziardÖ.nylUtt jcewgol 6rqtAtét,eata « ötalg- (M-tML asetdaw i»éatok d(Uai4n kedden egész nap nőknek).
Vörs> ^zeuleiiiber. 26 Csuhai János budafoki lakos n napokban \'rokonlátogatóba érkeznitt> VÖrsro.Uia Jen\'Őhrjz. A rokonok tegnap voiosniu .összesHÓlalkoztak és fl veszekedés hevében\'Csuhai szőlőkaróval ugy fejbeverte rokonát, hogy
A \'Magyar Színház rejtélye
Az a kőrulsiljéiiy, \'hogy a Magyar Színház nem. nyitja meg .k-jpuiL/ s >k\' szóbeszédre ad alkalmat. A tény\'e-, gcs ok viszont a következő : A\'tulajdonosok premicrniozt céljaira \'adták bérbe a színházat. A Hunnia Fiíuti-gyár Rt a íniwzieníf\'dótyt a színházra.már meg is kérte- Hogy a Kania*-rának se lehessen kifogása u színház? -megszűnése ellen, az uj moxgóazjn-ház a"fmnek előtt kis aabdanabokaí is játszik majd, ntfaatahogy a kül. földön a príinieMiivizgó-szlimázok ál tálában varieté-szám>\'kat nyújtanak a publikumnak. • /
Hontalan Bertalan
Era OkrntS a Városi-ázdiház kani-es:«iiyi ujuoi.r-\'ágának, ffinfcly Bnbay József uj Jiwgyar tórgyu mesejátéka.
Ballebfllm
Egy budapesti nagybank elváHa\'ta Paikert .Angola Ottrubay Melinda szAmÓna irt balett-film-jén-\'k 0 finaní szirozásál.
Film kéazOl „A* ablak\'-ból
Hírt ndtunk arról, hvgy UJ Világ Flimforgalmf Kft. céggel fUmválla-lat alakult. A fUmvállalnt nendkl-t vüj ^naerész vállalkozásba fogott, n (nennylbun teljesen franciás, .KÖtéC hátterű drámai fibnet készít. Afi\'m-BiiRi, amely egy ablnk-\'történetérőr szói, már az összes -budapesti fiimH vállalatok foglalkoztak s bár min~ denki 01 volt ragadtatva .ettől az ujJ szerű történettől, senki seífrnert; bcM-vágni. A filmjbeu szerepelnek alviJ lágl nők és férfiak, két gyilkosság és egy öngyilkosság van a filmben. AJj illetékesek inkógis annyira el vannak ragadtatva a történettől, hogy nomj kifogásolják a film elkészitését A fíininől főszerepét Nagykovácsy Ilona játsza, Tóth Endre flindezl. j
az unenten holtan terült cl Utána, mintha inl sem történt volna, be-menta házba, csomagolni kezdett és haza akart utazni.- A\', os-andörökj azonban tudomást swereztek a gyil-kosHágrÓi és íhég\'inielött elutazhn-t tottvvolnaa rokonrörizetfcc nettók 63 a kaposvári fogházba kiérték.
Tolnay\'KláN anyaizeropbfln
Toljiay Klári, oki tudvalcvök-g RiUhaiyi Ak.« fitmredező felesége, átmenetileg abbahagyja színpadi és fiimszerepléNét, h >gy egy uj szereJ pet tegyen át az életben. Szerelem utoája
ctnWt a cenzúra betiltotta s Így az Unilas Film most megt megjeisnt újdonságának a Boldogság utcája lesz a cimje.
Filmre kerül a oalpetke
A Müvészfi\'m Vállalat, amely Ügyvezetőnek szerződtette Pogány Fri-. igylBS nyugalmbzott kuHuszál\'amcltr. kárt, .megvásárolta a Csipetke cimü operettet, melyet annakidején a Fővárosi Opercttszinházban játszott tatc nagy sikerrel. A forgatókönyvet Békeffy István Írja, n főszerepet Turay Ida játsza és Szlutlnay Sándor rendezi.
ZALAI KIS HIREK
.- A keszthelyi tanonciskola tghzg&J tójává szótÖbb>éggei Kov.icslc-s "Jenő községi elemi iskolai tanítót válaszi tották mteg.
A szentadorjáni uj templom javára a Szociális Testvének, annak elleneié, hogy nékik is templomiak épül Budapesten, 600 pengőt ¦ adri mányoztak.
Zalaszántón elkobozták a csendőrök. Uj GyözS miioliuíisegéd pisztolyát, mert szüncti mulatság közben Jftvöldoznl kezdett: ;E|}érés Indul ellene.
stnapi.-elzárásra változtatható 10 pengő pénzbüntefésre Ítélték Reinágl László 19 é\\<s zalaegerszegi fuvarost mert nekihajtott a sotmnpónnk és eltörte azt.
5!remlLkeke^a
ilriÉit, nnultinMl, hiit tmlekatfii szakszerűen éa legolcsóbban
KOVÁCS JÓZSEF
kő(örng6nu)8térnél, Király-utca 33. Kaj> ibetalék-raklár. Téleton 615.
Szeszes Italokat nem szabad mezőgazdasági termettekért 1 árusítani
A ni. kii-, kereskedelem és közle. kedésUgyl miniszternők -17.088--1830. sz. (a Budapesti Közlöny szepletmH ber l?-l 211. szaunában közzétett) rendelete szerint szeszesitalt -,«"111/ korlátlan, sean korlátolt kim6\'ésben, sem a kismértékben való elárusitás körében nom szabad mezőgazdasági terményekért, állatokért, átlaií teM-mékekért, vagy ugy árusita.td, higy a szesyesilat árát \'miazőgazdas.igi termény, áJIat, vagy állati termék vételára fejében járó követelés beszá-. mi tusával, léju^lcdményezésével egyoú Útik ki, vagy bármjfé\'e más uton a terményért, állatért, vagy áHalt t\'r^ mékért Járó vételárkövctcl^st fooidtt-ditfák a szeszesital árának kicgy\'en-lilésére.
Korcsiiuíros nem1 kaphat Iparji^jo-sitványt mezőgazdasági tomién-nyo\', állattal, vagy állati ieípniékkel való kereskedésre, se-m artrn, hogy ilyenekben bizományi üzleteket kössön, vagy közvetítsen. KoPpMmiái\'os uenv szei-opelhet meghatalmaiot.kétit fonti ügyietek imegkötésénél.
A korcsmárosok régebbi ipairHoROj-sitványai n je-en íxmdélet hilályba-lépésétói szÁmitatt l év alatt- m?fj-szünhek, ha csak\' n korcániáros h korcsmalpar. gyakorlását időközben abba nem hagyja, ., (.
A burgonya legkisebb termelöt Ara
A földművelésügyi miniszterszep-fember 18-tói keíWdfl?h tdvábbl in-lézkedésig a\'bcifÖldi\' forgalomban szállításra kerülő, étkezési minőségre válogatott alábbi burgonyái*]ták m|étennázsájikinti legM^bb termef-r löl árát budapesti paritásban azaláb btakban állapította meg: Öszi rózsa 580, WoWtinunn 170,„KrUger (.70 pengő íinétermázsánkint.
A2 árkormányblstot* újból raígállapltotta a zslrárakat
Kacsóh Bá\'Int, az árellenörzés országos kprlroSbiybiztos-a a sert;é.sz\'/in árát kilónként 168 fillérben, a zsírnak való szalonna árát kilónként 162 fillérben és a .sertésháj árát kilón-/ ként 176 fillérben állapította imbg. Az árak azonnal érvénybe léptek.
A vöröshagyma uj minimális X. termelői ára: 5.60
A hagymnkivitei ellenőrzésére a1a-< kuit biz-rftság legutóbbi ü\'ésén ftgye-lembevévca jelenlegi kü\'földi eladási íehctőfégeket, a vöröshagyma minimális tsrmelői árát mázsánként 5.50 pengőben állapította meg.
— R*t*f kiállít fsunk tt tekintse mefl mlodcn Tételkényazer nétktfl. Vopstete butorlrutuU - *. -
Szép xipőt, Jé eipőt,
Olcsó cipőt
Virág József
eipi- és divatházában
vásároljon! ps-uta.
-k Budapesti levél —
\'/-M.Al KÖZLÖNY.
fi
Hősi naptár
öntevékeny t-se lek vés év el váll kl c napon -BRret*j Lasxlfj, vett kecske.
\' ¦ . — métli 13, husxArezrcdhell | IfUjJJn 27. hadapródőrmester, Jtar-
-\'--- csay hadapródőrmester,
mint egy járőr parancsnoka, nnrikor elszakadva visszavonuló századától a fjallciai Visílokn folyó túlsó pariján teljesen m\'agára maradt, összegyűjtőt;, le a hasonlóképen elszakadt biztosító Örs remeket, ellenséges tűzben egy kom)\' l>on átliotia Őket a folyón és Így meg-imnlclle tárait a blz\'os fogságtői.
Itnrcsny hadnpródörinctert a kis c/üst vitézségi ércnunel tüntették ki.
a
Példaadó vitétségévai \'tön* ki na. pon Mikes Vilmos, volt szatmári 12.
¦t linavid gyalogé redlteli I j isis- ki 11 |örmeslcr a L"1"1* nielletu 1
1——- Boguslavka környéki liAr.
cokiján. Miké; lőszert szállított a raj. vonalba és éppen akkor ért oda, Imiikor csapalflink rohamra indultak. Tett; rekeszen maga is csailakorott a rohamosokhoz, óntüvókeny.\'n átvette a parancsnokságot egy csalárcMopórt leíeM s fli egyik sebesült kezéből B fegyvert kiragadva, az elsőkkci együtt tört bo ai ellenség állásába. A kézilusából Is példaadó módon vitte ki a nsaga részét. A küzdőkéi állandóan ldkesiteltc s egymaga több orosz foglyot ejtett, A vitéz őrmestert u nagy ezüst vitéz-ségl éremmel jutalmazták meg kiváló magatartásáért.

_A volt \'51. hadosztály «
I ISIS. II 11. Ittftgytzebcni ctatáDaii e
-\'¦—:-napon lendületes tánta-
dússal Hosiniirnái visszavetette flz ólaitokat. ,
Olvasóink figyelmébe I
^^ma-érvénybe lépett miniszterelnöki rendelet ^értcliuébfcai a Zalai Közlönynek is meg kellett változtatni a megjelenés ¦ keltezéséi. így ezután a Zalai Közlöny minden nap nz aznapi keletlel jelenik meg.
— (Któovezés) 1
Ifj. dr. .Makáry Vilmost, akit,a hajaj kir. járásbírósághoz joggyakorlatra bo> csájtottak, most Joggyakonuikká kinevezték."
— (A rendőrségről) .
A belügyminiszter Bendefi li Iléla nagykanizsai rendőrségi segédtisztet a máram&rosrncgycí f A Isónersuuite -községbe- segédjegyíőnek kinevezte, B*n* deli Béla i3 évig szolgáit a knn.iwfti.j rendőrkapitányságon. ._^—í,
— (Aki tud lengyelül)
^ive-skedjék tolm/n\'M szolgála! végett jelentkezni Farkas Vilmánál, n Keresztény Jótékony Nőegylet Agy ve. zetőjénéi. A lengyel menekültekkel ugyanis közös nyelvismeret hiányában nekés az érintkezési hasotosszoigiia-tot test tehát, aki tolmácsi szolgálatait felajánlja.
— (A tapolcai tavAsbarlahgbafi)
tovább folyik a kutató munka, A kutatásokat végző. dr. Kerekes József budapesti egyetemi tanársegéd és Bertalan Károly v&izprémi tanár megátla-pitoiták, .hogy a közfelfogással ellentétig a tapolcai lavaabarlsíigbán so-basejn folyt-vix, a jégkorszak óta áUó-vitj barlang a tapolcai is. A barlang viílükro alatt azonban 0—10 méterre langyos vízzel kevert karszl víztömeg áramlik a Balaton felé. A két fialaj tudós kulatacail minden valószínűség srerjnt folytatja.
iinöíiCiBínnizi.<SB<S
Nagy választék!
Oles ó
\'Használja napdnfa 2-szer a fogkSoMó, dusah habzó
i LENTHERIC fogkrémet
: a legideálisabb fogáp\'olószert. Megakadályozza a fogak kihullását,.megszünteti a fogbetegségeket, Egyedárusltás r\'
\'? Teutsch Gusztáv
drogériában.
O si í f Qroky
falikarok,
éjjglIszekréng-lámpóK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI.nél
Sugár-ut 2.
Szllifik iskolája
kezdődik a íiaayknnixsjit pol)(Atlbau
A nagykanizsai polgári fluiskJa hétfőn dé\'után 6 órakór tartotta élsu szülői értekezletét. A nagytermet megtöltő szd\'pszAmu halLttóságnakt Németh Dezső igazgató tartott elő-Qdás.t Több Időszerű szükséges kér-* désre adott felvilágosítást. FöbbkeX dések a következők voltak : Hogyan buzdítsunk köle\'ességtcljesitósre ? Mit eredményezhet a szigorú ellenőrzés ? A szü<ö hogyan használtassa Tci gyermekével \'otthoni idejét ? Ho« gynn kapcsolódhat be a szülő bjí egyöntetű nevelés aimnká/ób-i ?Hailg súlyozta a Szállásadók és a mng&V tonltúk köte\'les-ségcit u rábízott gyermekek értelmi, crkö\'csi, lestl gondozása terén. A nagyon értékes, gazdag tapasztalatok! alapján tartott előadás után h sz\'ü-i lők örömmtel vették tudomásul;\' hogy ez évben is »SzÜIÖk Iskolája* cdinjan előadás-sorozatot tart az isj kolo. t
— (Az OMKE)
nagykanizsai kerülete folyó hó 27-én srerdán taggyűlést tart, melynek kerc-tclieft\'a kerület ügyésze, Dr. Bariba István előadást tart az l(J3Ü. IV. törvénycikkről.
— (ítélt áz\'ötÖs tanács)x
Kertscheffcr István 57 évOs nagy. síakácst földműves az ?lna.nl é-s lirsa-daltni rend (elforgatására irányuló vétség miatt került a hiróság elé, A Vádlott ez év májusában a vásár után Lement egyik vendéglőbe Nagyszakácsiban és ott l»rozgJtás közben többek előli igen súlyos kijelentéseket telt. A tanuk ellene vállallak, bár a vádlott tagadta bűnösségét. Az ötös tanává az enyhítő körülmények \'figyelembevételével négy hónapi fogházra Ítélte a vádbeii cselekményért. A vádlott a bűnösség megállapítása, as ügyész pedig az enyhe Ítélet miatt jelenteit be semmiségi pAnáizZ a királyi Kúriához.
— (Lengyel footballválogatott)
játékos is vari n NngykanUsám ér-ko.ett lengyei menekültek között. IÍI- , sebb sebcsülésie\' l-\'ronteb, a lengyel válogatóit kötóesatáru berftU N^y-knnltsára, aki a legutóbbi lengyel—. magyar válogatott folnallvianalon gólt is lőtt a \'magyar hálóba. Frontctk mint Önkéntes vonult 1k a háború kozdetekor.
— (A becsületes munka jutalma)
A főldinüvcíésügyi .myiiszter 80 pen-g<l késipénzjutalonünal és dl^^sérő ok. levéllel tüntette ki Zsuppányl Islván munkást, aki 53 cszleudöt töltött él egyfolytában Thassy Kristóf dr. országgyűlési képviselő .söjtórl majorjaiban. "A kitüntetést mosl adta át dr. Hrtad Sándor alispán ünnepélyes kendek közölt,
— (Kifoióncbft katonaszökevény)
Csojtei József román katonaszóka. vény, mint a Zalai Közlöny lúradásá-ból ismeretes, kcsztliclyen különböző Itetörésekct kö\\etett ei és *zé>t előbb négybónanl, majd kél és félévi fegyházra ítélték. Előzőleg azonban már kitlllották Keszthely területéről, , dev Síabndulása után visszaszökött otbml va<lházastársi\'űioz. A csendőrök most ujbói elfogták és végéxvenyesen kitoloncolják az országból.
Áldott állapotban" levő nők, Ifjú anyák és többgyermekes usí\'ícnyok a mindig kellemes ha-táhu lerniesietás ^Ferenc Jözttet" keat\'rUVÍzttek\'1 már egész mérBéleit adagokban való használata által Is Igen könnyű és hig tiröléit, ugy-Bztnfén rendes gyomor- és bélraOkö^ tíést érhetnek el. — Kérdezze meg orvosát.
MAIJAI közlöny
1989 szeptember 26
(Folytatás az 1. oldalról)
ták hogy az unidWmak, föMbirto, I iiwguk között. A rubelt és a zlotyt kosok földjeit, állatalt osszák fel 11:1 arányban fogadják ei. ,
Kjimor i nyugati front hadljelentéselben
— (Elitéit levente)
Kötél Ferenc 20 éve) agerszegl cí.
-¦ ¦ ..,.[!., ..ím. mi..I...i..U. azt
.-l.-ut.-iL-. hogy más városba költözik és majd ott J.tr íomdeb*. Ne.ni Kário-rótt izotaban el. csak a lemilcrogtaiko-zások alrti akart szabadulni. Jogerősen ötnapi fogházzá ítélték.
Orkán Los Angeles vidékén, 43 halott
Los Angeles, szeptenilrvr 26 \\ hétfői otrkán kóvetke.tébcn 43 •mlx-r vesztette életét. A j>artokon 13 " balásrbárkát és egyéb hajol dobott pzvztro a tenger.
A Thetls ujabb 20 halottját felhozták
Laruioa, szeptember 20 a Tlicii í.i,-,k..\'I. ., munkálatai tovább folynak, ifjabb 20 holttestet lvoitak fclszinre.
Levegőbe repült a vasúti híd
Brüsszel, szeptember 20 a Ürüsjel-Arloni vasútvonalul!, lAflou kn. >\'i,i...\'u az egyik vasuU hld le\\e(jÖbo repült A robl*iiás közvetlen B/utim történt, hogy agy gyorsvonat-átrottogoít a.hiclon. A hld leomló tör. ir.oiékci eliártákiai országutal ós közlekedési mvuroknt ókornak. a sze-rvU\'sélleuségnck a Jelentések szerint több halottja és sebesültje Is van. a környékből! háiRk untul ntegro ligái ód-ttk. A vizsfjulnt fo\'ytk.
APRÓHIRDETÉSEK
Hf.üiliflíti. dl)* TMtmip i. Unnapnap 10 udkj ti \'Wti. mlndan további «kJ 0 NllJr, háikflinae 10 uola tO flIMt. minden további uo * llll«r.
ÁLLÁS
ff\'clői tégla- éioatarapégatctt keres a zslsfzcntralhályl téglagyár. 2513
B*]árűnftt keretek egész nspra. Clm a kiadóban. 2496
k«f«Qx«mb«. behúzó leányok leivé telnek. Szabó István kííeDzem, Magyar-ulci 134. 2526
Baléréu* azottnal (elvétetik Széche-nyl-tór 4. Jelenlkezés az Irodában. 2526
LAKÁS ÜZLETHELYISÉG
Szép udvad helyiség mühalt n.k, rakliinik azonnal kiadó. Király utca 32.
Otlzobáa lakás nagyon olcsón kiadd, november I-étól elfoglalható. Klrály-u 30. \' _ 2524
ADÁS VÉTEL
Agyiéiul, használtat Is, állandóan vásárolok. Rttscher Mátyás, Király-utca 35
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Haxat, földet, aiölői olcsón koavetlt Papp István, Telekyu. 8. ax. Ugyanott Üzlethelyiség azonnal kiadó.
Mnat nagyban viszonteladóknak, (?11 Ha nett alma kicsinyben Is eladó l\'o-gínyváron rendelésre Kótai Ferencnél, gosta Dlóskál. 2495
Aconnsl alaslA BiKolasáncon Ili. alatll háa. tt Bővebbet Döcnütör Györgynél ugyanott. 2523
koloneejlb
ír-ényképaxok flgyalaaa I Márfcta
gípek, tilmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kldoteo»ís legszebben Vastagh foló-izaklklet és labotatóimmbao, Pó-uMO.1815
Atitotax*. _ BUi»«lV^Üd^7ba"n kényelmes autók megrendelhetik. Knuf-mann Manó. TeltlonállomU 222. , 295
Pol ..kakin" olcsó olaj, szagtalan t\'l x.r- P°,lo8k". "árnyas hangvát \' b, Tlsalil, Icitötlenlt. RUóczí-u. lí). 2520
Hónia, szepteinl>er 28 A Corriern della Serö saarlMílckeni hadijeleutésé!>en art irja, hogy P-francia csapatokat egyre jobban kcidi átbJa\'nl az a szolleni, hogy ez a liáboru esztelenség, ezért.ismét kiteszik a táb-
Berlin, szeptember 20 A I>eulscher Dienat a külföldi hírekkel kapcsolatban azt írja, hogy a német repülők bukórepnléssc-i doboznak Varsó felett, tehát nem Igaz, hocy tempU-rtnokal és kórházakat bombáznak.
Budaiét, srcpteml.er 20 A képvhelfiház mai ülésén folytatták a n.ciiíííazdnsiigi míinkiísok özvegyeinek járulékáról swiló javii«tj,»v táráválá-sát. Martsekénvi Imre katonai Kíolgálala mtatt smlwdságot kt\'rt és kapott.
A javnslathoz D. S\'abó István szó-[alt fel elsoiu-k. A korhatár leszállitá-sát kéri \'80, a írontharcosíiknái 55 övre. Meskö Zoltán vo\'t a koYClkOwí szó-nok, ö ugyancsak a korlmtár loszáUÍ.
Nagykanizsa medvéi város polgármesteréiül.
23059/1939.
Taraj: A zsidók hoiéktl éi Randa-sisl téitoslaláiának korlátozásáról 1939. évi IV. I.-c-nek az Iparjogc-silvinyokra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajliia.
Hirdetmény.
Al 1939. évi IV. I.-C. véxrehlllása Urgyiban klbocsá|tolt 7720/1939. M. E. ». renddel alapján köihlrré twiem, hogy minden olyan Iparos (kereskedő), akinek iparlgazolványa vagy Iparengedélye van — kivéve
Iákat i — \'Ne lőjjetek, mi sem) Irtvörák.
Minap francra n-észről két lövés (I0r-dO.lt cl, initfv\' a nénietek\' sortűzzel válaszoltak. A frenciák orrc közölték, hogy nonii a nctnclokrO lotlck, hanem Hz egyik katona egy nyulat vélt látni a senki földjén, arra Jött.
A menekültek Is jnegcrösjtlk, hojiy csak katonai pontokat lőnek ás Így a polgári sebesültek szánia csekély. Ott azonban, ahol rminden ház egy ei-ödftmeny cs ahol a polgári Inkos-ság Is harcol, ilyen \\csztcsággel szá-aiuzlul kell j .. . [ [ \'
tilsát kérte.
Varga lléla kezdetnek elfogadja a javaslatot. Itcssréde további s*)nln az ogykte pusítilásflira mutatott hí.
A l>eszédekre Teleki Miháiy m\'nlsz. tcrelnök válaszolt. OrömmH re.izi, hogy a Ház olyan Javaslatával, melv a logSiCgényebb iié[irétcgen akar .\'*gl. leni, srlvcsen foglalkozik és lieiyesli ft\'t.\'Hannozlai<a,\'hogy a szociáfés kérdéseket lé|>csröl-léi)csre kojji megoldani.
ha at tparlocosult kéretkedelml lir-saség, egyestllet, vagy más Jogi személy — az elsotoku Iparhatósághoz a törvény 1, §-ának körébe tartozó adatokról az előirt űrlapon
1939. évi október hó 15. napjáig
bejelenlésl lenni tartozik.
A bejelentéshez szök\'séges űrlapok hivatalomnál (Viroíhiza I. cm. 10. •>.), az lp»rleittllelnél. • Baross Szövetség, valamint az OMKE helyisérrelben Igényelhetők.
Ha az Ipartgszolvány, vagy az Iparengedély alapján kereskedelmi társaság, egyestllel, vagy más Jogi szrmély Oz Ipart, az első bekezdés-
ben szabályozott bejelentést kell len -nlök:
o) részvénylársaságnál és szövetkezeinél a vezelöknek, az Igazgatósig és a felügyelő blzotlssg tagjainak ;
b) közkereseti társaságnál a tagosnak ;
c) be\'étl társaságnál a beltagoknak; ..- \'
d) korléto\'t felelősségit lársasig-nál a tagoknak, az ügyvezetőknek
I és a felttgyelöMrottság tagjainak, lllelőleg az utóbbiak Helyett a lel Ugyelöblzotlság helyeit választolt hites könyvvizsgálónak;
t) egyesület, vagy egyéb Jogi személynél a vezetőknek (az intéző-szerv tagjainak).
Ha a közkereteli, lllelőleg a betéti társaságnak zsidó tagja is van, be kell Jelenteni a közkereseti, lllelőleg a belélt társaság\'öaszes lagjal belétének értékél is.
Az olyan személynek, aki az Iparos halála után az általa gyakorolt Ipjit az 1922. évi XII. I.-C. 7., illetőleg 8. §-ának rendelkezései alapién folytatja (özvegyi Jogon, vagy a kiskorúak jogán), az első bekezdésben szabályozóit bejelentést arra a személyre, lllelőleg azokra a személyekre vonatkozóan kell meg\'ennle, akin k |ogán az Ipart gyakorolja.
Ha a bejelv nő — bejelenléie szeiint — nem zsidónak tekintendő, l\'lciölik a törvény 2. § ának első és ulolió bekezdésében meghaláro-zott valamely kivilel aut eső iz;-mély, az erre vonatkozó adatokat a 7720/1939 M. E. sz. rennelet I„ 3. és ti. §-ábsn foglalt rendelkezéseknek iiicgl. lelően Igazolni köteles.
A bejtltnléshez mellékelni kell az adatokat Igazoló okiratokat.
-Annak, aki 1895. évi október hó 1. napja elölt keresztény hllfeleke-zet téglaként szüleiéit, rendszerint elegendő, ha ezen születését igazolja, vagy ha 1895. évi október hó 1. napja ntén született — igazol a, hogy mint 6 maga, mint szülei keresztény hltlelekezet tagjaiként azü-lettek, egyúttal pedig mindkét életben a büntetőjogi következmények lerbével írásban kijelenti, hogy öt a törvény 1. §-a értelmében nem lehel zsidónak tekinteni.
Zsidónak tekintendő személynek csak a lörvény 2. §-a alspján fennálló eselleges mentességet kell okiratokkal Igazolnia, egyébként okiratokat csatolni nem szükféges.
A kérdőív kitöltésére vonatkozólag egyébként annak utolsó lapján levő tájékoztató részletes megyará-zatot ad.
Aki a fentiek szerint elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségének elegei nem teiz, kihágást követ el és a törvény 25. 6 inak rendelkezése szerint kit hónapig terjrdheló elsirassál büntetendő. mk Polgármester.
IdS-Jóslat ¦
Élénkülő délnyugati tz«l, délután kevesebb, éjjel és holnsp több felhősödés, nyugaton eset leg •¦«, éjjel talajmenti fagy.
Hőmérséklet tegnap eate 9 árakor: +72, ran nevel -l-l \'> délben 4-1-1»
ZAUkl KÖZLÖNY
raLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KSzg«!tlii.|l a. T. K.wV.nln.". Feleió. k liuUS: Z.1.1 Király. Nyomatott i . „KSiBszáiaigl II T. Karryk.nllM" nyomdájába. Nagykaalzaá..
(Myoradiért lelsli letel K«nty.) "
FÉNTEÉPEZZEN!
OLCSÓN jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószak üzletben vásárol Fö-ut 10. Fényképezőgépek b P-től, márkás filmek 88 fillértől, bar Szakaszára kidolgozás 1 *^hj
BOX
fényképező gépek
3 tekercs filmmel
10 pengő.
Szabó Antal fotószakllzlet-laboratórium
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Meglanilom fényképezni, ha nálam vesz tényképezőgépet.
Cáfolat Varsó templomainak bombázásáról
A Ház folytatta a mezőgazdasági özvegyi ellátásról szóló javaslat vitáját
51111
79 > Évfolyam 22t. Kim.
NagvkMlXM, 1939. szeptember 37. szerda
Ara 12 »11.
ZALAI KÖZLÖNY
L3S5t
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkeszti: Barbarita Lajos
Elttlzctéal ara : tgr bóra a peng5 40 SUér. Szerkesztőségi és kiadóhivatal] telefoni 78 ml.
megadta magát
Ribbentrop moszkvai utján ós Mussolini délkeleteurépae tevékenységén van a világ szeme
Negyedik napja tartó pergőtQz kíséretében történnek a német csapatösszevonások a nyugati front egész hosszában
A tegnapi n.p esennlényeinek össze I .ífi.iiú.j:\'il>.iii kétsétetenűl nagy nze-i repet kap a diploimláotal froiit. A; tárgyal asolt ugyanis Európa . csaknemi minden fővárosában folynak valamilyen formában. A békés irányú tevékenység központja továbbra |s Róma, uhoi
a Duoa első ízben tanáosko-zott Umborto trónörökössel hlvfutalos hn(lnő-<égben. A. tanácskor! sasnak olasz politikai körökben nagy jelentőséget tulajdonlfanak.
Rámában ugy tudják, hogy kedden a Lebrun elnöklete alatt tartott)
franola államtanácson hivatalos tonnában Is megvitatták a Duce beszédét. Ugyanekkor Hall fax lord angol külügyminiszter Maisky orosz nagykövettel tárgyal. Ezekhez
járui a Kelcteu ró pában tapasztalható diplomáciai élénkség.
Az olasz lapok a dipUMnncVU küzdelem, eredményét a hét végére várják. Bár a béke \'ehetőségei csupán iininlniáltsan emelkedtek, azt Írják, hogy
Németország a keleti háború befejeztével hajlandó tisztességes alapon tárgyalni.
Nem valószínű azonban, hogy erre sor kerülhet, miért Chaniberhtüi miniszterelnök éppen tegnap, az alsóházban einwndott beszédében válu* szolt a Duce beszédére és minden beitek isérfettől é« leaigyei megsegítés tői függetlenül is kijelentette, h így Anglia és Franciaország minden körülmények között folytatta u végsőkig a harcot, mert meg1 akarja sza* bódítani Európa népeit az á\'lntndó támadási veszélytől. f
Chamberlain beszéde széttépi a béke-reményebet
Chamberlain beszéde tehát ugy-Utszik a RÓBrtából kiinduló békekl-séHet sikerének utolsó foszLányíli* is széttépi.
A diplomácia frontjának esenié-nycihez tartozik miiég, hogy a szófiaj olasz követ Krluszclvarr-)f bolgár mi-uisztercinőkkel tárgyal. I
Az o!asz-b<3ígár megegyezés
egész Balkánon, srrég Törökorszór Iwii, sőt török katmal körökben js jó hatást keltett.
Az észt külügyminiszter ma Ismét Moszkvába utazik, ahonnan esik
tegnap érkezett vissza, i\'egnap Tfll-linban államtanács volt, amelyen u külügyminiszter bcszójnolt moszkvai tanácskozásainak eredntenyéről.
Az észt-szovjet tárgyalások
az egyik észt kikötőből lmjf-gszökött lengyel tengeralattjáró ügye körü( folynak. Miután az észt tengerek körül 1dc,gen tengeralattjárókéit fin gyeitek meg, - mondja az ügyről kiadott szíjvjetjelentés - Moszkvának az a gyanúja, hogy az é.szt partokon támaszpontjuk van 0Z idegen buvár-hajóknak.
Jelentések a harcterekről
A háborús frontról érkező hireiú" szerbit keleten az oroszok tovább nyoimuhiai* előre a demarkációs v<>-h|ai feléj. Osztoitec, S fhibor, provu** tuszk, Oszolik kerüHek orosz kézre a nagyíibb helyiségek közül. A tisztító niUnku sWiií a szdvjet hadijoJcntés s/erlnt 3ÖÍW0 lengyel foglyot ejtettek. • ,
Nyugaton tovább folyik a tüzérségi tüí - francia jelentés szerint — ZvvelbrtlckeiTtrit ifartViiyugatr;!, egyéb
kóní csend volt tegnap, - mondja a jelentés. - Egy zászlóaljnál n:igy.»bb egység nem vett részt a harcokban eddig. !¦¦ ¦ii"1 t közcllwrc vtgy tank-otéraaj) sem volt, miután ufókét fél rendkívül óvatos.
Az oiasz haditudósítók szerint ft franciák disznócsordákat h < j I. UWJU az nknCUhezCk\'rc, az átírtok felrob; hántják a rejtett aknákat ós sznbad-dá teszik az utat a gyalogságnak.
RomáöiaJ* berendezkedik a kereskedelmi háborúra
A kei^ked^nÍMnábi)ru frontján e*
angolok - ChasnoérUiln -keddi nlsó-hiízl beszéde sxntfut - eddig 206 000 tonna dugárui- foglaltak le. ,A néme-í tek eis(li,vesztettek (gy paplrpépjet
és cellulózét szállító svéd gőzöst. AJ német jelentés hangsúlyozza, hogy a cellulózé a mbbanóiuiyíig gyártáshoz rizQ-M^es, ezért kellett elsüly-lyeszWnl a/. AngHába Irányuló szflJ
Utmnnyt.
A kei-eskedefani háború következménye, nogy Romániában lefoglalták az összes gyapotmeiuiylséget, a kőolaj árusítását pedig ívndeletekkel szabályozzák.
Német ceapatmozdutatok végig a Rajna mentén
Paris, szeptember 27 A Havas Iroda jelentése szerint o
nyugati arcvonal középső szakaszán tegnap szünet nélkül folyt a ttlzér-ségi párharc- E dombvidékeken mér négy nap óta állandóan tüzel u né-mst tüzérség, m >ndja a jelentés.
Gyalogsági harc a »i«r ]6s a Mosel közötinerületcn volt, A francia csapatok
a franola területra nyomult német ősapátokat visszavetették
la batáron túlra és elftiglaifták pw
Megerősíti a tudósítás a belga és a svájci határok mentén történő nér1 tuet csapa tössze vonások hirét és megállapítja, hogy Pérlsbnn nyugtalanságot kelt a Rajna egész vonata-ban tapasztalható néimiet katonái ni >zgi)Iódás.
Az angol hadiflotta száz egysége,
3 repülőgép -anyahajó, több nehéz és számos könnyű hadihajó, -13 cirkáló, stb- négynapos gyakorlatra, is-
meretlen küldetéssel kifutott a San Pedró kikötőben lévő tAmtazponlrol
Utolsó emberig harcolt a lengyel „halál légió
Rófüa, szeptember 27
Az olasz fnpok h;tdi tudósi tói szi-nes riportban szamosiak be a lenH gyei úgynevezett »halái-légló* hőst haláláról. A tudósítók szerint a légió; a szétvert lengyel seiegek tisztjeiből alaku\'t, akik megesküdtek, h\'gyutols só csepp vérükig hück maradnak l^igyctországhpz. Esküjüket vala-iniejuiylen betartották, mert a Lem-* berg-Sztryj -Tornopol háromszögben a végsőkig kitartottak. Az orosz
csapatok a Rehov é>s u Dnyeszter ősz" szefoiyásában verték szét a hitit légiót, amelynek minden tagja otir veszett.
Hős halá\'ukról és bátorságukról \' máris legenda kelt a lengyelek\' ajkán, jelentik az olasz tudósítók.
Kaunas, szepteHiiber 27 A Litvániába menekült lengyelek elmondották, hogy u hlder* JSen)j
gtirszky tábomok az on^zokkal vívott harcokban hősi halált halt.
Nem távozhatnak a lengyel vezetők Romániából
London, szépte.in.ber 27 A román kormány hivatalosan h közölte, hogy Moscziczky elnöknek, Rydz Smigly anaraallrötk és a többi lengyel vezptőnek nfeknl adja ntíegí a távozási engedélyt. \\
A londoni lengyel nagykövetséíí cáfolja Moscziozky lengyel elnök és Rydz Smigly Romániában tett nyilatkozatait, ítmlely szerbit a lengyel vezérkar Miár » második napon bó-
két akart kérni, de az angolok n«cgi akadályozták ezt í
Kimentették a varsái szovjet-követséget
Berlin, szeptember 27 A varsói szovjet nagykövetség 62 tagját a néjtnet csapatok segítségével sikerült ki-szabaditanl Varsóból. A szovjet nagykövetség tagjai már útban vannak Königsberg felé.
Ribbentrop elutazott Moszkvába
Berlin, szepteaober 27 A NiSmet Távirati Iroda hivatalo-san közti, hogy Ribbentrop néftnetbt-ívdnUnl külügyttniiilszter uüa reggel a szovjetkonnáuy nteghivásá** Moszkvába utazott. Kisérvetében van Skvorc** bcHiiif szovjet rjagykíh-et, .valamint a külügyminisztérium több magasrajigu tisztviselője. 11
Moszkva, szeptember 27 Az a liir, hogy Hibbenüop újból Moszkvaija érkezik diplomáciai és kál-foldi korftkben ^egyaránt a legnagyobb hatást váltotta ki. A nemet kíi\'ögy-ininlseter második-moszkvai ufj5 nwg-győziiet inindenkit arról, hog>\' *\' német-orosz kapesoürtok szilárd alapot jelentenek KeJteteurópa uj eirendeié-sóhez, — mondják Moszkvában.
Angol védekezés a dugáru-harc ügyében
A liét végén németalföldi küldöttség utazik Londonba a duaáru-ögyben és a tengeretitull forgalom biztosításául kajKSoiatos 1árK>-ali\\sokm.
A kereskedelmi . harc és a dugáru lista körfti lováhb folyik a sajhihá-boni.
,\\ lioltarul sajté élesen ebien angol blokád-rendszert, mert szerinte
az. teljesen ellonklezik az általános ucmzetkózi joggal, A néznetaiföldi tápok szerint semleges államok hajúit nem lel»tí elkoboan,. lift Rzok semleges kikötőkbe Ktállüanak árut.
Eles lvango" írnak az angol ki-ílie^tési rendsierr/it a . n&i»et_. lapok Is,
iFolytatás az 5. oldalon)
1639. ftieptemper V
Á
Esőköpenyek
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL
Állandó műiO»i4«iok hélkÜiuipokun Bmlspo.t I. műsorán
6.45 Torai. — J(irek. — Közlemények. — H/mg/matmk. — 10 Hírek;
— 11.10 Nemzetkőzi vizjelzoszolgálat.
— 12 HtVBjDgsxo. — Himnusz. — idő-járásjelentés. — 1240 Htrek. — 13.20 ldoj4l.es, idő járás jelentés. — 14.30 Hírek, — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfoly*mhirek, piaci árak, é\'elmiszer-árak. — 16 45 Időjelzés időjirósja-fchités, Ilitek. — 17 Uirek szlovák és magyar-orosz oyeivea. — 10.15 Hírek.
— 21.40 Uirek, időjárás jelentés, birek silovák és magyar-oroiz nyelven. — 22.40 Hfr*k német, olasz, «ngoi és francia nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.40 Beszkiírt zenekar. 10.25 Takács Jenő zongorázik. — 19.53 A had-erönkivült pUátatanfolyam ürmeiiérycs befejezése. ~ 20.25 A Hádiú Szalon-zenekarn. — 21 A magyar idegenfurga,-lom az európai Itáborúban. — 22 Sirauss,Hicriáril i ügy UŐs élete. Szimfonikus költemény. — L3 Bura Sándor cigányzenekara.
BUDAPEST II.
10,30 Olasz nyelvoktatás. — "20 Uirek magyar, szlovák és magyar orosz nyelven. — 20.20 Dr.\'Tasntfdí\'László magyar nÓUTkftl zongorázik. — 21.15 Spanyol müvek hanglemezről. — 21.35 Időjárás jelentés. — 21.40 TáncU\'ine. zek.
BLCS i .1
16 Zenekar dalokkal. — 18.15 Lemé. zek. — 22.30 Opera részletek. - 24 Hangverseny.
Csütörtök
BUDAPEST I. . i
10.20 Felolvasás. — 10.45 Dr. Nagy Sándor előadása. --- 1210 Ihncxky László szalonzenekara. — 1330 Melles Béla jjenekara. — itf.iö Vízvári Mar.sku előadása, — 17.15 Vitéz Szende Ferenc énekel. - 17.40 Hangkópek. — 18.10 Balázs Kálmán cigányzenekara. — 19.25 Szőlészeti időszerű tanácsadó. — 19.40 liunyad vára. Hatigjáték út részben, — 22 Kurina Süni cigányzenekara, — 23.05 A rádió szalon-lenekara.
BUDAPEST II.
18.15 Angol nyelvoktatás. — 19.25 Hanglemezek. - 20 Hírek. — 20.20 Kasits Hon" énekel. — 20.45 Hanglemezek. — 2150 Idöjárásjelentés.
BSCS
16 Délutáni zene. — \' 18 Weber és Pfiuner-zene. — 19 Hangképek. — 20 Hangjáték Beethovenről. — 22 30 Hangverseny,
Naptár i Szeptember 27. szerda. Rom. kid. Kozma D. Protestáns Adalbert. — I/-r. Thiarl bó 14.
üőzIOrdö nyitva reggel 6 órától eat* 6 óráig (hfttH, izeroa, péntek délután kedden egész nap nőknek).
Agyvérzésre hajlamos idősebb embereknek, akiknél Igen fontos, hogy erőlködés nélkül mindennap könnyít bélürülésük legyen, a természetes „Ferenc Józset" kcserü-vii — reggel éhgyomorra egy kis pohArjaJ hevévé — a lehető legjobb szolgálatot leszi. — Kérdezze meg orvosát I
A Mester muga csak kicsi terüleini hirdette taujtfáaáí s alapozta meg müvét közvetlenül, a száz*ídbjq 8 a világ, résnek meghódítását az Isten országa hírnökeinek kellett váltauilok, n tanulatlan és félénk galileai halászoknak, a tegnap még ingadozóknak és kételkedőknek. Igen — a Krisztus áUal alapított Egy bál elterjesztése, S| országok, népek életébe való belekap-csolása az apostolok feladata volt és
less.
Hát csakugyan alapított Krisztus Egyházat? Vagy ö csak a kereszténység alapilója? Vagy
van-e különbség agyáltalán a kereaztényaóg és az Egyház között ?
M indcnekelöl I kétségbe vonhatni lan tény, hogy Krisztus nemcsak egy uJ dogmatikus tanrendszert, erkölcsi és szociális törvények halmuzát Ivozta meg «u «,«ilKTiségn«k az evangéliumokban, vagyis rúvUlobben keiesx-téuységot, máskép keresztény világnézetei alapított, hanem Egyházul is. Knszlns ugyanis azt akarta, bog)- hivői egységet alkossanak, melyei a közös hit, \'kegyelem és szereit kötelékei tarlmiak össze. Az! mondódra ugyanis, hogy o a szőlőtő s követői a szőlővesszők; no.i |.i \'„in pedig így szöll: .Amint to, Atyáin; énbennem és éti tebenned, agy ők is mibennünk aggyá
legyenek. (Jn 1, 21). 1» nemcsak azt akarta, hogy vulamikép eggyé legyenek a* 6 követői, hanem ugy intéz-
kedett, hogy axok látható uwuágol
alkossanak, melyről könnyű megállapítani, hogy ki van i,t-nnr és ki nincs Ix-jinc. Tudniillik nemcsak láthaló dolgokhoz hasonlította az ü követőit, u. m. országhoz, melynek ö a királya, nyájhoz, melynek ö a pásztora, hanem nyilvános hitvallást (Mt 10, 32) és láthatd szej-Utrtásl (a keresztségét Mk IC, |0) ír elő számukra. Tovább,! Egyházába elöljárókat rendelt és a hiveknek kötelességévé teszi, hogy azokra lógassanak. Ez mind lehetetlen volna, hu kővetői nem volnának jól \'felismerhető, láthatö társaságban egyesjtve. Tehát Krisztus alapított Egyházat. MI most mar a különbség a kereszténység és ar Egyliáz között? Kereszténység és Egyház: lényegében egy dolog. Hiszen épp nz a sajátos n kereszténységen, bogi nem merő eL niélcl, nem\' iskola, nem filozófia, nőm bibliakittutás, hanem mindennél több: fizikai valóság, szervezet és szervezett élet. El az ereje s győzelmeinek, vnia*. mint uyengeségeinek is nyitja. Minden kísérlet, mely a kereszténységet Egyházzá kristályosodás nélkül akarta megkonstruálni, önmagában dőli ösz-ize. Az Egyliáz a kereszténységnek konkrét megnyilatkozása, in>vgtesU»ú-lése, szerveiéit valósággá s történeti egységgé sűrűsödése Beszélhetünk Ugyan bizonyos fokig egyháznélküli kereszténységről ís, a keresztényi, omek merő egyéni élménnyé \\a!o leszükíleséről, Je cz a kereszténysiíg lényegével ellenkezik és VMónetilcg igazolatlan. Viszont Egyliáz sincs kereszténység nélkül. A .szervezet Ifitaga halott ós erőtlen tenne, mihelyt magvát; a keresztény élményt, az eszmét és vallást
kibagynók belőle. A kereszténység mindkettő: vallás é-s szervezel, Izelsö élmény és külső alakulás.
Az Egyház rendeltetése
Jézus Krisztus az Ő Egyházát őzért alapította, hogy kiépüljön az isten országa, azaz, hogy valamennyi Krisztus.kővető az Istenhez gyűljön <s mindnvájai) eggyé legyenek1, mint fl is egy\' az Atyával (Jn 17, 22). Ezért Egyházának föladatává lelte, liogy a világ végenetéig Istenhez vezess*\' és a megváltás gyümölcseiben résiesílse az emberiséget. Más szóyal: Jézus Krisztus azl akarja, hogy «rt>t ö tett a földón, azt az Egyház o" világ végezetéig folytassa.
Ezért az Egyháznak hatalmad adott, liogy a-z őlvelyetleseként gyakorolja hármas lisztét: * legyen helyette az emi-beriség legtöbb tanítója, röjiapju és királya, .Megbízta az Egyliázal, hogy &i emberiség legfőbb tanítója legyen; apostolainak ugyanis így szítt; .Elmenvén, tanítsatok műiden neimelcl, tanítván őket megtartani mind, amit parancsoltam nektek; és íme. én vetélek vagyok mindennap a világ végezetéig (Ml 28, 19). S már előbb nwg-nioiidolta nekik; <Aki titeket ludigal, ¦¦¦¦¦i \'in lutllgat, aki titeket megvet, engem vet meg- tLk 10, 16). Megtelt^ az emberiség főpapjává; megbízta ugj\'anis a kcreszb»ég és bűnbánat sientségénfJk kiszolgilItatásával és a log tőkéié lese bb iu^ a szentmi\'e,ildozat
bemutatásával, Végű! reábízta nz emberiség kormányzását, vagyis a királyi halaimat, midőn lutudutul adott la> nitványainak oldani és kötni acU törvényekéi alkotni és megtartásukra kö-tolezní, vagy fúioldást adni (Mt 18, 1H). .Vz Egyház tehát Jézus Krisztus helyettes?, mintegy márodik énje R földön. Vagy máskép joggal mondhatjuk, hogy az Egyház nem más, mint a^ örökké közöttünk élö Krisztusi
Az Egyház apostolai
Az első hívek nemcsak Jézus t\'naíl fogadták el, hanem beléptek abba a szerves, élő kapcsolatba, amelynek élén az apostolok illituk és aláreiideiték magukat •</ apostoli főhatalom vezetésének. Kétséget nem tűrő törléneti igazság, liogy Krisztus Péternek adta ál az Egyház kormányzását; öt tette meg a .válogatottak gyülekezőiének,, az .Isten országának- fejévé csupán azért, hogy a társaság egységet biztosítsa, hogy az Egyházat lókélelos társasággá tegye. ÖJ sziklának nevezte cl és megígérte, liogy reá épití Anya-szentegyházát, neki adta a leguugyobb hatalmat, u menyországiiak kulcsait (Mt 16, 18). És jóllolict Péter nem
ugyan • Utben való gyengesége, ba-
notn ambarl gyarlóság To\'ylán meg. tagadul az Irat, ennek ellenére szeretetének háromszoros megvallása után az Ul ráruházta a feladatot, hogy legeltesse btírányail és juhaíl, aL egész nyájat (Jn 21, 17); érte imádkozott különösen, liogy lütébcít meg ne inogjon, hanem végső megtérése után atyjafiait is megerőslltsc a lútbeu. Amióta Krisztus átadta n <mennyek országának kulcsait,, vagyis az egyházi főhatalmat Péternek, ezek a kui-
Ingyenes német nyelvtanfolyam
Avdrmegyei iskoldnkivüli népművelést bizottság a Nagykanizsán az elmúlt években rendezett német nyelvtanfolyamokat közktvánságra f. évi okt. 2-án újból megkezdi. A résztvevők számára három tanfolyam nyílik heti 2—2 Órában. Kezdőké hétfőn és csütörtökön este 7-től 8 óráig, a közép- és erős haladóké kedden és pénteken *ÁŐJ t9~ia\' a Rozgonyi-utcai elemi iskola földszint 1. sz. termében. Beiratkozni az órák előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, csupán beiratási költséget kell fizetni (6 pengő).
.sok 1900 év éta kézről-kézre mentek a 262 j«áp» során és fognak menni, mig az utolsó itéiot pápájától az (jj visszaveszi ez átadott halaimat.
])e kiválasztott mindonekelőU 11 más férfiút is, akiket apostoloknak nevezett (Jn 1, 37; Luk 6, 13; Mt 4, 18). Ezekét különös gonddal és ki-mondhatatlan türelemmel tanítgatni, mivel az emberek halászaivá akartu őket lenni. Ezeknek mondotta: .Amint küldött engem az Atya, azonké|K*n kflldolek én is titeket. Ós hatalmat adott nekik a bonok megbocsátásaru. Bájuk buta a tanítói hivatalt eatzci u biztositásfal: .Nekem adatott minden halalom a mennyben és röldőn. (Ml 28, 18). Egyházinak törvényhozóira lette őket és elrendelte, liogy az állata rendelt ételáldozatot cselekedjék az (l emlékezetére. Nekik mondotta: .uki titeket hallgat engem hallgat,, mert Imin ük akart tovább élni és a megváltó és tanító hivatást velük akarta tovább folytatni (Luk 10, 16). Nekik ígérte ii\'a SzcutteJket és azt, hogy velük marad a világ végezetéig.
Ain Krisztus olyan feladatokat ruházott apostolaim, melyeknek telje, sítését nem várhatta tőlük személye sen, lianem rsakis az utódokkal Itaagé-szitell s líilundósitotl uiwstoJkoUégium évszázados és évezredcji niüködésétól. Hiszen rájuk ruhizia a hivatást, bogy térítsék meg számára az .egész YÜá-¦¦¦<¦ .1 s az ö támogatásával működjenek a .vjlág végezetéig. (Mt 20, 18). Est mástól, mint az nlódokkal kiegé. s/ilcti állundó egy luiz kormányzattól nem kivánliatta. Ambit tehát a .pápák utódai Szt. Péternek, ugy a nflspokok uiódaj a lobbi apoitolóknak. Amint az Atya küldött engem, én is küldelek titeket. - mondotta az t_r apostolainak (Jn 20, 21). Ezt a küldetést kéz föltétellel tovább adták Sz apostolok a püspököknek, mint Szent Pál levelei ezt ismételten is embflk. E szakadatlan sorban megismételt kéz-föltétel által minden nui élő püspök hatalma uz apostolokra, illetve az uzoknt küldő Krisztusra megy viseza. Vis/ont a püspökök a papsrenleiéikor fólteszjk kezüket a szentelendő papokra, méltán mondhattuk tehát, hogy Egyhásuiik egész elöljárósága az ii|X)stolokra megy vissza, az aj>os-tolokon keresztül pedig az Ur Jézusra, uki így szólt: .Amint engem küldött Ut Atya, én is ugy küldelek tilcket..
Ez a küldetés oaakugyan örök Időkre szólt?
Igen, mert a Messiás-országról mái az egész ószövetség liirdette, hogy órökkétartó lesz. (ZsoU 2, 88, 109; Mik 4, 1; |a 55, 3; Móz % +4 ötb.) Ezért jelentette ki a Messiás közektl-tekor isten követe: .Uralkodni fog Jákob házában mindörökké ós az ö országának nom lesz vége. • Krisztus maga js hirdeti, hogy Ö országa, az Egyház, a .világ végéig, fog ta maradni, mert hiszen hangoztatja, liogy az Egyházon <a pokol k«pui sem vesznek erőt. (Mt 16, 18); *t apostoloknak is megígéri, hogy velük marad mindennap n .világ végezetéig\'; a jó magról és konkolyról sipió példabeszédben pedig liatározottan kiemelj, hogy <az ő országa az aratásig tart,, .az aratás pedig a világ vég<"> (Mt 13, 30).
Minden szervezet az alkotmányával, a belső szejkezetévvl együtt él és ha.) meg. Ha Krisztus az ö Egyházát nem kaotikus egyvelegnek szánta, lianem élő szervezetnek építette fel, amelynek határozott életformáit s alkotmányt sza boti, nem lehetne beszélni ennek az Egyháznak örök fennmaradásáról, ha az a szervezeti jelleg a az azl ^alkotmány valaha megszűnnék benne, u meUyel Krisztus Urunk eredetileg felruházta. Vagy örök az Egyház s akk^r abban a formában és belső szervezettségben kell örökre fennmaradnia, aminőben Krisztus felépítette, vagy meg-\'..\'Nink a szervezettség s akkor nem az az Egyház maradt fenn ¦ marad mpg örökre, amelyet Krisztus létesített, hanem helyébe más, «z eredetitől lényegileg különböző szexvezet lép, Mar
ift39. szeptember 27.
Megsúgom 1 Cipőket önnek! (legolcsóbban
„IDEÁL"-bau vehet.
Ffi.ut 12. ÉK,
pedig Krisztus ar ö Egyházát örök időkre, a \'viliig végezetéig, építette meg.
A* Egyháznak tehát, mint Jézus müve letéteménjesének\', a világ vécéig kell fennmaradnia (Mt 28, 20), mén. pedig természetesen abban a lényen" é.i szervezeti formában, amelyet Krisz-tus adott nokl. Fenn kell lehal marad, nia az apostoli hatalomnak is, valamint Pé\'er tőségének, a hierarchikus os monarchikus kormányzati elvnek, a bűnbocsátó \'és kenyérszogíi halaioiri-nak, az egész világ tanítására s a lelkek kormányzására irányuló kütde-tésnok. Ezen az alapon követeltok az
az apostolok Krisztus halála és a pünkösd csodája után a hívőktől (a. niilókony Idtot és gyermeki engedet, ürességet, ezen az aStpön kormányoz-fák a líjvciWöt s rendellek maguk után kézfeltétellel utódokat, . püspököket. -s, igy Pál Titust, Timótheust és másokat. Hogy «z apostolok ogyiiozkormányzö lintalmának ac apostolok halálával meg kellett vofcia szűnnie, otyan fej. fogás, a menyei az őskereszténység történeteién selioi sem lalálkozmik. Mindenki tulHn s magától értetődőnek tekintette, liogy Krisztus nem egy em-l>erÓltörc alapította ligyljánU s nem is ax emberek kénye kedvére a szél. hűtő vélemények Ós akaratok Zűrzavaréi* bízta az Egyház szervezeti be. rendezését.
fipugy nem találkozunk sehol az őskeresítónységUín olyanféle eigondo-liissal, mintha Krisztus tanainak követése megmflradliatna az egyéni, szubjektív vallásosság utján és "önálló ej.
szigetel bégben is érvényesülhetne. Ellenkezőleg, Krisztus maga égette bein apostolainak: és első hivejnek tuda-hiba az Egyház gondolatát, úgyhogy jóidéig eszébe sem jutott senkinek s:ombel»lyezkednl az egyházi rcnsőbb-séggel, a* apostoli tanító és kormányzó IwtalommBl.
Egyházmegyénk _ ujj apostol- \'
¦Utódot kapott
Minap a veszprémi egyházmegye templomainak Itarangjai megszolaltuk és liinlették, liogy uj apostolutódot kaptunk, aki Krisztus rendelése szerint hivatva lesz az evangéliumot megvalósítani, hirdetni és magyarázni. A püspöki hivatal viselése mindig súlyos és lélekbevágó felelősségekkel járt, ma azonban küiönöskéi»en terhes és nagyjelentőségű. Ma nem azokat a biztos és zökkenőn óik üli időket éljük, amikor elég volt a múlt szent hagyományait nyugodtan őrizni; ma a korcsé ténysőgnek már az alapépítményeit döngeti az ellenfél. Egész népostftáJyok\' szakadtak le az "Egyház eleven rajáról, egész probléuificrdők merednek a megoldás felé. Ezért csak\' kivételes teljctségek és Izzóan apostoli akarások találhatjuk meg « nehéz körülmó-nyek között az utat a krisztusi nyujf niegőrzésélíez ós gyarapításához, azj ezertélc támadás legyőzésébez, a veszélyek, főleg az clkercsztcnytek-nedé-s és tömeges hlttagauás veszélyének\' 61-hárításához. Hisszük, hogy egyházmegyénk uj, de az apostolutódiás jogfolytonossága Szerint kilencvenedik püspöke bizonyságot fog tenm" isteni küldetésérői ós Oz evangéliumi szeretet ón<ctlen malmáról.
Nehéz székelésben szenvedők, különösen azok, akiknek fájdalmas végbélbalok — mini aranyér, repedés, etöesés, sipoly, szűkölet — teszik az életet kellemetlenné, bélürtl-tésUket reggel és este negyed pohár természetes .Ferenc József" keie-rüvlzzel megfelelően elrendezhetik. Kérdezte meg orvosit!
A tréfa miatt meghalt egy ember,
testvére és legjobb barátja került a vádlottak padfára
¦miatt és a tön-ény^ték a bizonyítási eljárás után tOÜ pengő pénzbüntetésre Ítélte, de annak végrehajtását felfüggesztette. 1 ,
S»n»»ru eset történt ez év június 1 i-fén ti rézi szőlőhegy egyik pinád, jében. Simon György rezl gazda) présházában csendesen beszélgetett egyik vendégével, ifjú Horváth József karmocsi lakossal KŐzbCn oda-i ért hozzájuk szolgálati utja közben Vajda Jórscf erdőőr, aki töltött fegy
serntu, [elhúzott ravasszal járta az erdőt. A fegyvert beállította az egyik sarokba és letilt beszélgetni, Mu\'t az idő, a három jóbarát csen-1 desen elbeszélgetett. Egyszer esik nyitott az ajtó és (megjelent az erdő-őr testvére, Vajda Lnjns, oki barát-*) jávai, BödÖr Józseffel együtt szintén Sfenonék pincéjébe Igyekezett. Aieg-(utóbb érkezet Vajdh miegákfln-jafr tréfálni a pincében (evőket, fogta a botját és minthi puska lenne, feli emelte célzó állásb.1 és azt mondta i
- Vigyázz, mert lövök |
Hju Horváth sem maradt rest, vissza úWta adni B tréfát, fogtfc a sarokban álló fegyvert és hasonló"! módon Vajdára fogta. A felhúzott na vasi azonban lec*-ap»tt és a fegyver elsült. A g>lyó Vajda bal nflléba hatolt és súlyos belső sérülést olárj zott. Vajda Lajos szájából vérsug-ái tört elö. Megvolt annyi ereje, hogy1 kibotorkált a pince elé, ahol/Csakha-i (iirar Összeseit és inegholt.--\'
A tréfa emberhalált okozott.
Nagy volt a döbbentet a kis társai ság között. Értesitctték Vajda h>/.zá tartozóit, a k-tóságot és nnegfaduH a nyomozás, amelynek eredménye-:
ként Vajda József erdőőrt és UJM Horváth Józsefet gondatlanságbóloko zott emberölés gyanúja miatt a kir. ügyészség peibe fogta.
Most volt ebben az ügyben a fő* tárgyalás a törvényszék Makáry-tanácsa előtt.
A bíróság előtt ifjú Horváth József azzat védekezett, lugy a sötétben nem -látta, b>gy fegyver áll a sarok-*
ben, ö botnak nézte. Vajda Józael ¦meg az/.at védekezett, hogy néni volt felhúzva a fegyver nivosz", leg-i alább is ném emlékszik már reá.
Tragédiává teszi az eaetet, hogy Horváth éppen a legjobb barátját lőtte agya, aki testvére volt Vajdal Józsefnek, a gondatlanságnál vádolt crdőőmck. [> ¦
A bíróság kihallgatta a szemtanukat, az áldozat édesanyját és a tör-? vényszéki oiwKszekértÖt is.
A bizonyítás bafejezése után a két vádlott sírva fakadt.
A bíróság.bűnösnek mondotta ki mindkettőt gondatlanságban, de nyomatékos figyelemmel a fennfori gö rendkívüli ényhttÖ körülményekre, arra is, hogy mindkét vádlottnak 5- 6 ellátatlan gyenmeke van, valamint hogy H\'jrváth a legjobb barátját lőtte agyon és az áldozat n goip dat\'an Vajda testvére volt, uürid-t kettőt 3-8 havi fogházra ítélte. |
Vajdával szemben - aki testvérét veszítette - a büntetés végrehajtásai tuSk felfüggesztését alkalmazta.
Az Ítéletben a kir. ügyész is (megnyugodott \'és Így az jogerőssé vált
Két gyermek-tragédia a nagykanizsai törvényszék előtt
Két gyermek tragédia szomorú ügye ujurt fel a nagykanízi*ü törvény-, szék előtt.
Az egyik
Murakeretzturon
történt. Mózes Mihályné fiatal asz-szojiy augusztus 28-án a ízbtnkzéd, faluba indult dolga után Ós egy é^es, Anna nevü leánykáját otthonhagyta sógornője, Mózes Pálné (oki maga te kétgyermekes családanyái és a nagy mama, özv. Mózes GyÖrgynó felügyeletére, ahogyan ezt más alka-. lomkor is szokta. A nzobábatt n tűzhelyen ebédre egy hatalmas fazékban tökfőzeléket főztek, amit elkészítés után kitettek o tornácon egy székre, majd a család ebédhez Ült Ekkor tipegett oda a csöppség, a szék felé tartott és a forró főzelékkel tele fazekat egy szempillantás a^attf magára rántotta. A forjró főzelék agyon égette a szerencsétlen gyermeket, aki szülte megfőtt a forró lében és rövidesen égési sebeibe belehalt
Mózes Pálnet és özvegy Mózes Györgynél gondatlanságból okozott emberölés hitatt vxmták most fclc-lősségrer Mbidkctten azzal védekeztek, hogy nem tehetnek a történtekről, mert az egész egy pillanat alatt történt, mielőtt észrevették a gyermek ndatipegését
isten akarta így ! mondta nagy keserüségsel Mózes Pálné.
A bíróság figyefomímel volt a nyomatékos enyhítő körülményekre, Így mindkettőt 100-100 pengő pénzbüntetésre ítélte, de az itélet végn-hajlá-sát 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az Ité\'et jogerős. Hasonló eset történt az Anna majorban, ahol Tolmpa Jánosné kukoricát főzött. Közben a mclcucét letették a földre és a kis gyeitmiek a forróviz-zei tele íinelenoébc esett. Air apróság annyim Összeégette magát, hogy a sérülésekbe belehalt. A kis áldozat édesanyját, T<vnpa Jánosnét szinten felelősségre vonták gondatlanság
VáPOSi Mozgó. Még csak ma, szerdán
A legszebb és legideálisabb szerelmespár Olivia da Havilland és Erről Flynn egy pompás vígjátékban
Hajnali esküvő
Kertész Mihály merész Ötletekben gazdag, modern és elegáns, vidám filmje. Fónyaa kisérő műsor. Előadások 5, 7 ét 9 órakor Az 5 órai előadások filléresek
A Városi Múzeum nyári gyűjtésének ered menye
A nagykanlzsAl városi muVjcunt vezetősége szakadatlanul dolgozik a gyűjtemény szaporításán. A múzeum vezetője és tisztviselője fáradságot n«im kímélve dolgozik azon, hogy a város és környék muzeális tárgyai a .múzeum birtokába kerüljenek. Ittis-tmét több adakozót soro\'unk fel, akik liozzájánjltík a gyűjtemény szaporításához, özv. dr. Dómján Lajosné férjének értékes világháborús fegyver és cmlékgyUjteményét ajándékozta a íimzeumnak, Gi*f Entöszer kesztő egy értékes Róbert Károly dénárt, Fehér Magda régi okjuányo-krt, Kárpát László kardot, Sörlefc Gyu\'a régi zás/.Iószalagot, Uuren-cslk János törökkori emlékeket, Szüts Dezső kárpátahíii emlékeket, Vlncze János törökkori emlékeket, Czoboiy István népművészeti emlékeket, Dolmányos Antii felvidéki és kárpátaljai emlékéket, SftbÓ István okmányokat, Kovács Miklós régi emléktárgyakat, Bonin Tibor népmü vészeli tárgyakat, Gadányl Mihály világháborús emlékeket, Bnkó Jánosa fazekas uéplpari tárgyakat, vafmiiint kerámiai tárgyat, Balogh Gyula egy festményt. Ezenkívül K. Nagy László gyűjtött rengeteg népművészeti, ásványtani és régészet\' Uryjyaka^ va-lamiiit régi pénzekét (kinaj pénzek is !) a múzeum részén*.
Hajnali eskDvö
Kertész Mihály rendezése a fitar szakmában fofgeionr. Nagy, történelmi filmjei valóban mindig tópw-gasióélményt Jelentetlek minden mp zllátogatónak. Ezúttal azonb^Ui modern társadalmii vígjátékot tálal a közönség elé és Igy erről az uj oldatáról mvutatkozik be.
Kertész Mihály igy is sok uj s fői képp merész ötletet valósit meg három író bonyolult meséjének kibogozása során- A inerész ötletek Ame rlkára vallanak, kétségtelen tehát, hogy az európai rendező AhierjkiH nak szánta ezt a fIlimet, bár sokkal hikább »európu|bt\'«, fmlnt a nemrég Utott Finom urihóz, i
A filmet tehát eszerint kell elbH" rá\'ni és igy, mint amerikai vígjáték, kitűnőnek kcllsiamdani. Erro] Flynnt lés Ólba de HavilUiudot nii fs szi\\e-sebben látjuk kosztümös, történelmi filmekben, de ez nem jelenti azt, hogy mndem szerepűkben rossz szi-riószek kíijnének. A szép újságírónő, Röspand Russel mféltö párja PlyiH nek, de a többi sz<>ieplök is kitűnő angol színészek.
Külön figyelemre méltó a rojide-dezés és kbAHitáson kivül a flün kitűnő zenéje : diszkrét, finom és elegáns. Mi tagadás, jói szórakoztunk. Á hollandiai színes flbn, még régi, szmei erőltetettek, dí* igy is szép.
i - ge -
hmm RMUMf*
IMI, ncpterobw 27
Az ifjúság
katonai előképzésének nemzetvédelmi jelentősége
A 2(Hk század kultúrálj*, túrsadal-inJ és gazdasági fejk\'ttsegc, amely tulajdon képpé n egy kb. 200 éves társadalmi küírjekinhek az eredménye, szükségszerűen iniiga után vonta azt, hogy a honvédelem! Is korszerű fejlődésen (menjen át a nemzet állam politlkaj feladatainak megfelelően.
Ha a anoi kor öJMnle\'etével nézzük* a korszerű rionvédc\'eimi feladatait, ugy latjuk, hogy az a legszorosabb vonatkozásban van a/, állami élet nrinden megnyilvánulásával, Mó a nemzetvédelem Ls egesz\'-m más ér. tebnezést nyer, mint régiebben, Mig azelőtt a n«#iifecrvédeteni nlatt ttt-i ta\'ában csak az ország határainriakj a jntóg^éséít s az e/zei kapcsolatos; honvédelmi tevékenységet, minj zsoldos vagy Állandó kíídaervg tartását és a rmdsen\'g tényleges és tartalékos tagjainak a kiképzését írtet-ték, addig mii a nemzőt védelem jelenti az .állaim összes fizikai, szeüenil anyagi és erkölcsi erőinek o!y;tn állandó felkészültségét, amely minden -kor, minden időben, minden körijl-inények között biztosítani tudja az önálló, független állatni életünket, a szabad fejlődési lehetős egünket, valamint az államl-népl közösség cél. kitűzéseinek a magvalósítását és akaratának végrehajtását.
A rronxxkUégiluk erkölcsi és fegyveres ereje ima nemcsak hábotubjan védi a nflmtwt életét és az étethess való jogát, hineun; békében Is blzto. sitja 8 szabad és független fejlődé-, Künket és é\'cüehetőségüiiket. Mnn-kájávai a honvédség nemcsak b>gy szorosan kapc^Jódlk be «z áltajmH élet nrUnden tevékenységét*, hanem annak nélkülözhetetlen tényezője is.
Az erős állam k\'gbiztosabb alapja az erős hadsereg. Az erős hadsereg azonban csak akkor tudja biztos sikerrel szolgálni a neimxetl céikitüzé* seket és feladatokat, ha \'minden állampolgár tudatában van annak, hogy a hadsereg nem) önmagáért van, haiteán n nemzetiért. Hiszen a honvédségünk a népben gyökeredzik, annalt örök forrása nnaga a nép. Hazánkban a hadsereg |miaga » nép, s a nép iiiHf; i a hadsereg. Amilyen tehát a nép, olyan a hadsonegte. A\' néphadseregben tehát akár egyenruhában, akár polgári ruhában teljesiti a (magyar állampolgár a nemJ zetvédeamj kötelességeit békében vagy háborúban, mindemképpen frígje a magyar népközösségnek « ré-szejc annak! népi emelkedésében és süllyedésében. Minden magyar állampolgárnak nemzeti öntudattal, a hazája iránti áldozatos szeretettel, a legteljesebb hidassal kell szolgáláifai/ a (magyar népi közösség céljait ott, azon a helyien, ahová a kötelesség! szólitja. Ezen (magasztos célok megvalósításához hélktulözheVden u; mindkét nembeli ifjúságunk testi, szellemi és erkölcsi nemzetvédehnji nevelésének, arra hivatott intéflimV nyék utján történő, egységes irányítása és veseté*e.
Ezen ftemrzetvédeimi nevelést hivatottak végezni a katonai előképzést adó leventelníézimeny, a kötelező imnnkaszoigáiat, a honvédség, SnAjd a katonai utóképzést adó >ö-vészhttézimény. Hatásosan egészítené Mi és könnyítené tmfc\'g ezen Intézmények működését az, ha az ifjúság nemzetvédelmi nevelésébe szorosab" ban vonnák be a cserkész szövetséget, a MOVE-t, és nnás olyan társadalmi egyesületet, amely olkalmas fl nemzetvédelmi niunKaközöaségbe való bekapcsolódása.
Az Ifjúságunk a Jövő zálog* Népünk resll, szellemi és erkölcsi adott sngej tmelkitt igen fontos az "ífjusá-. gunk ncu\'Iése, Aímilyenr.ek neveljük az ifjúságunkat, olyan lc«z a MBSnftt jövője. Oak a harcoi szellemű, küzdeni és dolgozni tudó, a közösségért áldozatot hozó í\'s lemondani tudó ifjúság tudja utuegmcnteni éa gyarapítani az apai örökséget. Csak :< testileg és szellemileg egészséges, erkölcsileg szilárd jelleímiü ifjúság tudja tovább építeni a netmzefí célkitűzéseinket. Az Ifjúság neinizetvédeuiií neve\'ésének tehát némítsak elsőrendű kulturális, gazdasági, társadon íj és szociális jelentősége van, hanem nagy mértékben függ ettő\' nemz-e-tünk jövő léte is.
A népek közötti létért folytatói* küzdelemben iazoké a nemieteké a jövő, akik nemzeti Jelük további egészséges fejlődésének btztoa alapjait ifjuságukbu, annak newléséb^ fektetik. Amely nemzet nem tudja vagy nem nksrja átállítani ifjúsága-1 nak netelését a/iml kor követelte szükségleteknek (megfelelően, hanen.
az et.oult 19-fk század uralkodó irt-dfvldua\'lsta eszam\'világ s/eiint vezeti ifjúsága nevelését, az a nemj/ct nem fogja tudni a korszerű nemzet vedc\'om megkövetelte atyán mérték\' ben kifejleszteni a nenuzet fízjkaj, szellemi, anyag] és erkölcsi erőit, hogy üiieg tudja állni helyét az elkövetkezendő küzdelmekben, hamun1 le fog maradni a nemzetek közötti versengésben.
Az individualista, egyéni érdekek csak addig n határig bírnak erkölcsi alappal, amig nem károsítják a nfmwti közösség ncantzetvédelmi, gazdasági, szociális és kulturális érdekeit.
Amely n.-mzct Ifju&ága nevelésé-? bsn erre a vezérlő gondolatra he-Jyezi a súlyt és a-melyuek minden fia átmegy a katonai ueveie.en, az :i nsiiwt mindenkor a ,\'egnagyobb\' fokú fizikai, szellemi, anyagi és erkölcsi erő kifejtésére lesz képes ugy a határainak é; nembe ti értékeinek a snogvédósében, mini a nemzeti céi-kllüzéssinek a tmegvalósihftában és továbbfejlesztésében.
Kalapáccsal félholtra verte feleségét, aztán főbelőtte magát egy falusi biró
A szotaszédasizonyt felmentetlek a felbujtas víd|a siói
Még ju\'lusbJn Soauogyhatvauban Cslgetl Jóiml mieggyszedéa közben lelökte feleségét a léti dnöl, »najd a földön kalapáccsal MbBierte. Csl-g2tl, aki a )<ö2Sié(( binija ís volt, ttinl-kur lalta feküOtfét vérében, bcualudt a hllzb" és föbelíitle niKiííál. Cslí?etl-tté felgyógyult, a fér) azonban rm\'g-balt. A nyomozás adatai alapján
perbefoKtak Oilgetlék szains/édasszo nyAt, Légrády jözsefnél, azr.il «ya-nueltvo, hiigy 6 bujtotta fel » köz^g blráfét, hogy vfgtirm feleségéveT ís azután «t veh.*M! el. ,
A kaposvári bíróság unost lár^yal. ta Légrádyné ügyét és feíiníntette öt a vád aW. Az ügyész felW*i>1 nett.
Három évet kapott a somogyszentmlklósl apagyííltos
Egy hónappal eze\'őlt történt Sojnogyszent-mlklóson, - mint a Zalai KÖz\'öny h|i-adá-sábót bnicretes -hogy Takács József földműves a hegyen összeszólalkozott családjával és rátámadt feleségére és leányára. Az asszonyok segítségeié Takács Fe^ renc, Takács József fia sietett, aki
kést ragadva leszúrta apját. ,
Takács Józsefen neim lehetett már segitenl, aiA\'gbait, Üm pedig típatf gyilkossággal vádórfan a kaposvári fogházba került. Ügyét imost táf^ gyaHa a kapoftvári törvényszék. Bűnösnek mondották ki Takács Ferencet és ezért három évi fegyházra Ítélték. \\ f ,
Az iléiet .még nem jogerős.
Dániellé Darieux uj filmjét nézhetik meg e heti mozijegynyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két Ingyen mozijegyet sorsol ki elölizelöl közöli.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott: Baksa Oéza. ~Szentgyörgyvdit a. 1. Dr. Halstr János, Kdksey-utm 3.
A közönség kedvencének, Dániellé Datleuxnak u| filmje, a .Parisban huncul a lány" Ismét csupa vidámság, fiatalság, öllel, humor és szerelem. A szellemes francia vígjátékot csütörtökön és pénteken mu\'al|a be a Városi Mozi.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 ora között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor Jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓM jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTABH fotószaklizletben Fö-ut 10.
Fényképezőgépek B P-től, márkás filmek 88 fillértől, §dST Bxakuai\'fl kidofgojeás I \' Wl
28-án reggel 8 órától keidvt a vert és hulló szilvát 4 pengő ért inéteriiiázaánkétit a vasút állómáson átveszem. B3, Wqllák Jenő.
Hősi naptár
Hever János volt budapesti 7. kő-ős huszárezredben őrmester iárörével a Nagyszeben kórnyéki
I!1S- II. 21 lOprea-Kernisoránál biz-
-\'tospoita százada fifdalát,
mjdeat egy kisebb lovasjárőrt vettek esne. Ezt bár jóIcéJzoH lövéssel szét. \'ugrasztották, de csakhamar két ellenséges iovassinkasz közeledőit feléjük vágtáién. Hever őrmester azokat is elűzte, majd egy fneneloszlopban kó-reledő oláh zászlóaljat oly heves és inegle|k\'téssierii lüz alá fogott, tíogy erfk kénytelenek voltak felfojJŐdnS, niikóil>en tüzéreinknek nagyszert! célt mutáltak. Hever még tovább is bátron kitartott helyén és csak midőn már két halottjuk és egy sebesültjük volt és a* ellenség tömegénél fogva már majdnem átkarolta őket, atlolt pa. roncsot a visszavonulásra.
Hősies magatartásáért az arany vitézségi érmet kapta.
Olvasóink figyelmébe!
\\ ina érvénybe lépett miniszterei, nöki rendelet ^rloiniéljN a Lalaf Köz-iőnynek is meg kelleti váhoilalni a megjelenés keltetéséi. így ezután a Zalai EÓslóny minden naj) az aznapi keletlel jelenik ineg.
- (Októbert ájUtossAg)
Októl«r havában mindennap este (1 érakor rózsa fűzé rájsatosság lesz a MaSSilós.kájK)Inában, szeuUégi áldással.
- (Kinevezés és áthelyezés)
A kormányzó « Ijelng)"miniszter ciő-terjcsítésére dr. Kontra Lászlót, Zala vármegye tisztiorvosát egészségügyi főfelügyelővé nevedé kt és a liolügymí-nisztériumba liélyeztc át.
- (Orvosi hir)
Dr. Peri János sebész-szakorvos, gyakorlóorvos rendelését Sugár ut (12. s^ alatt újból megkezdte. (:)
- (Halálozás)
Ozv. Keller Mátyásné, egykori nagykanizsai cipész iparos özvegye, ma liajualbau éit-iének 80-tfc évébni elhunyt. Kiterjedt rokonság gyászolja. Holnapután, péntek délután l órakor temetik a rk. sírkert lialottashá*áből.
- (Felmentették dr. Faluhelylt)
Ismeretes, liogy dr. Faiuhelyi Béla /alaegerszegi orvos ellen vizsgáéit indult, inajd perbefogták *s ügyében meg is tartották a főtárgyatásl. Az egenizegi törvényszék ítélete a Kuriáig került, alioi most jogerősen felnim-telték a meghumdt zalaegerszegi orvost a súlyos vád és kő vetkezni én vei alél.
- (Térzene)
A nagykanizsai lionvédzem\'kar szerdán délután fi órakor térzenét ad a Deák téri fasorban. Műsor: I. Si*rzo ismeretlen: Pilsudszky, induló. 2. Strauss: Császár, keringő. 9, Stlppé: Onnepl nyitány. 4. Kálmán Imre: Csárdás királyné, operett egyveleg. ,ri. Kéler lléla: Katonaélet, jelftemkép. 6. Urahms dalok, induló.
— Baurekbiui a Kopateln-cég vezet. Hotleni iiitutsturiutílben a leglob\'iat a legotoaóbban matatja be, kedvező .lia* tSal toltételek mellett
1I)8S>. szeptember 2I
/..m.ai közlöny.
Krámacél és alpacca bvfieszköz
nagy választékban
Májon Testvéreknél.
Olcsó árakt
1 \'olytatáí aZ i. oldalról)
- (Aki tud lengyelül)
sdveskedjék tolmácsi szolgálat végeit jelentkezni Farkas Vilmánál, u Keresztény Jótékony Nőegylet ügyvezetőjénél. A lengyel menekültekkel
ugyanis közös nyelvismeret hiányában hehe/ az érintkezés, hasznos szolgála, tol tesz tehát, aki \'.oiinái-si szolgálatait felajánlja.
— (Vasárnap; a repülök szQreti iimlatHlígM)
Vasárnujj délután két órától \\ldám muzsikától lesz laingos a sélatéw. ott tartják a nagykanizsai repülök szüreti niulatságukut, amely valóságos népünnepélynek ígérkezik. Délelölt lovas felvonulás lesz, délután pedig kis műsor és\' tábortűz a szerencse sátra kon, sié|M ég versenyen ós egyéb szórakozásokon kivfil, A hegybirónéi tisztet dr. Králky Istváané tólü 1», mlg hegybíró Ilovszky János, a kertilet képviselője lesz. A közönség egész délután és egész este fillérekért 0*0. srenien mulathat. — . (¦)
Katonai I oUzerelósek egyenruházati nikkelt
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugii-ut 53. íz. Telefon 629.
— (Anyakönyvi lilrek)
Nagykanizsa" az elmúlt héten 11 gyermek szüleWt, 2 fiu és 9 leányt GerócS József napszámos és Horváth Juliannának rk. fia, Cserlán Károly pásztor és Borbély Hozá-^¦w5 liánok rk. leánya, Nagy Ivrene pék segéd és Strágli Itozáiiá. nak rk. leánya, Deutsch László villanyszerelő és Szlamek Irénnek rk. fia, Tófejfl József tetőfedő segéd és Ilükí Erzsébetnek rk. leánya, dr. Csik László kir. lárásuiró és Jókuthy Iki-náuak rk. leánya (Letenye;, KiizmA László kőműves segéd és Kutí Ju\'l. •innának rk. leánya, Xovák János honvéd tiszthelyettes és Sehloinig Honának rk. leánya. Házasságon klvui született 3 teány. — Halájozás 5 tórtéut: Gross Albert ügynök Ur. 93 óv«s, Lertne/ Ignác ügynök br. 78 éves, Sclnv-artor Iteznir magánzó <izr. 90 éves, Hoivátli Viktória rk. 11 napos, ózv. Liplin Józsefné Sziavecz Julianna rk. 80 eves.
— Házasságkötés 5 volt: lUós Ferenc napszámos fk. (Csömödér) és Vajda Marja Terézia rk., Cseh István ápoló rk, és Kovács Rozália, rk., Pásztor Ferenc (özvegy) műszerész útr., és SzflttW Margit\'izr,, Pap József sapk*-keszitfi rk. és Magyar Mária (elvált) rk., Kovács József (özvegy) rk. piaci árus és Jakab** -Zsuzsanna (özvegy) eiikorkaárus ág. h. ev,
— (Tflioltáa közben lopott a tűzoltó)
Zfllacsébeu a nyáron Kálmán Jo-j.sefné Utcában tűz volt. Olt szorgoskodott az oltásnál Molnár Lajos 31 éves önkéntes tűzoltó is, aki a félig leégett hátból 3» pengőt ellopott. Kiderült a dolog, mert •\'b-d * pénzt tartották o fiók épség-bSn maradt, teliét a pénz nem égett el. Molnár Lajos Jgy a tőrvényszék «"ló került. Lopás vétsége miait kéthónapi fogliázra és háromévi jogfosztásra Ítélték a fiatMl tűzoltói. Az ítélet nem Jogerős, \'
— KaUiliuUllUMakal tekintse mef minden veUlkényoter nólkSI Kopettia bitóránt báa
A vajtoUmadásotaa az angol tájó-koilalo minisztérium .közleményt adott ki. l-s-ennt ftz angol dngáruJajslrom és a vele kapcsolatos intéekenc^sek nem tekinthetők tVnvogetű lenesnek a leges államok eljten. Az augol intézkedés csak a liajó rakománya ellen irányul, nem a lmjrt vagy togénysége
elten, amely semmiféle támadásiéi nem résiesül, A nemzetközi jpflo\' mondja az angol jelentés — a nemelel\', szegik meg, mert ők eisűtycsxíik a liajókat. Eddig már bárom semleges hajót sü .vesztettek ei a német búvár-hajók, — mondja 1/mdon, "nitt &i angolok soha nem tesznek.
Ma déli német és francia hadijelentés
i Berlin, szeptember 27
A véderőfőpanuicsnoltság közli: Keleten a német csapjatok közeled-¦nek a demarkációs vonathoz. A német és orosz csapatok közt szét)\' szórtan lévő lengyel csapatok közül Bilgorartól kefcliv elfogtuk a 41. len-gye\' hadosztály mai ad ványait és egy lovasdaadárt.
Az erődítménnyé tett főváros elleni támadás során északon az első, dó\'en a második erődítmény vonatat foglaltuk el. Szerdán délelőtt
Varsó katonai parancsnoka arra közölte, hogy hajlandó a a vároat átadni.
A vezérkar BJaskóvtch ezredest bizta ímeg a város átadásiam vonatkozó tárgyaiésok lefolytatásával- j A lágihaderő Módiin felett
tevékenykedett és katonai célponto-
kat bombázott.
Nyugaton n tüzérségi tűzön klvC? légiharo folyt, amelynek során két francia repülőgépet lelőttünk
A nyílt tengeren repülőink megtámadták az angol haderő többegy-ségét, a sikeres támhdás során i
egy angol repülőgépanyahajói elsüllyesztettünk,
néhány hadihajót pedig súlyos t*rj lálat ért.
Repülőink a harcban nem, sérültek!
meg. | t
Párb, szeptember 27 francia vezérkar- közit: Az éjsazka aránylag nyugodtan telt cl. Wiesenburg vidékén az ellenséges tüzéi-ség iniögöttes állá-| sainknt lövi.
Rendőrség szállta meg a feloszlatott francia kommunista párt helyiségeit
Paris, szeptember 27 A francia kormány tegnapi határozatának mjegfeáelóeii, aniely a francia konunnniata pártot é» rokon-szervezeteit feioszlatjatmia mindenütt rendőrség szállta jmeg a kommunista székházakat .1 ?• :
\' A froncin hatóságok kétsébeesetti harcot folytatnak az árdrágítás elicn.
Több mint 30 éttermet és kávéházat már beosuktak,
S számos letartóztatás törteit spekuJ lácló míatt. I í [
^^^»»tfw^w*WTViv.M.><sM^V\' » ¦ « ii>»a*%W*a«
A képviselőház ma délben tért rá az interpelláció-özönre
Budapest, szeptember 27 A képviselőház mai ülésen folytatták a mezőgazdasági munkások özvegyi járulékáról szóló javaslat tárgyalásai. Vásáry István, Bodor Márton és Taufer Károly kevésnek tartja a havi juttatást, amely nincs arányban
« nagybirtok telierhixóképességével. NyirŐ Andor a biztosítás kiterjesztését kéri. A javaslat énen szólt .\'Orosz Ht hály is. Délben áttérve ni interpella ciókra Rupert Olivér, Pintér BéJa. Csór I^ajos, Palló Imre ós Eitzicr Sándor (a* egerszegi adózásról) mond ták el interpellációikat lapzártáig.
Étértk szél, felhősödés, több helyen eeő, az éjjeli lehűlés kiss* gyengül, a nappali hő alig változik.
A Meteorológiai Intésétjugykaalasai weiUgyelöáUomáaa letenni
Hőméraéklet tegnap eate 9 órakor +9 4, ma reggel +4 0 délben -1-15 0
r«*d*dékOO*t..
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hbétiéinéí vánérohtmhl
Használja naponta 2-szei a fogkSoldö, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket.
Egyedárusitás: Qmzt&V
drogériAban.
Síremlékekéi*
ii iM m, umlunl, Mil «WuiSTti
szakszertlea éa legolcsébban kovács józsef
kőfaragómestomél, Király-utca 33. Nagy türmlaViaktár. Telefon 615.
FELOSZLATJÁK a francia kommú-isia pártot Az államtanács a r%n-delet-törvényt elfogadta.
TILOS a bctleliemezés ós birom-kiráJy-yArás a budapesti kapitányság területén.
A LENGYEL nemzeti bank orajiya 12 tehergépkocsin Bukarestbe érke-zeli"es további mtézkedéslg ott marad.
1LOVSZKY János mentelmi jogát « láz bizottsága nem függesztette fel, A birotlság 53 mentelmi Ügyet tárgy-alt.
PARTK0ZI értekezlet lesz holnap a parlament muirknrendjével kapcw>-latban. •
ÉRSEKÚJVÁR 60.000 pengő államsegélyt kapott. A városnak 2 millió pengő adóssága van.
AZ ISKOLÁK csak novemberben nyílnak meg Franciaországban. Addigra gondoskodnak oi iskolák lé^olt\'üiii.\'u\'.\'.l.
A CSOKOLÁDÉ és keksz eladását N\'émetoniiáttbAn megtiltották.
MEGSZÜNTETTÉK a nem-román nyelvű táviratok pótdij&t Romániában.
A DAN király egésEségi-\'állapiita lényegesen javult.
UEQHiALT Bittér Illés cUArvJuvi apát, a budapesti Szent Imre kollé i^iitn ny. igázgatójp, az Emericano
(ommeudatoru.
A BIZTOSÍTOK díjtartalékainak cl. lenörzésóről szóló rendelet megjebjd.
MEGSEMMISÍTETTEK a japánok tiz liadosztály kínait íiáromnapos üt-köBetben,
SZLOVÁKIA megkezdte a csapatok lesterelését, a lisztek még nem szerel, nek ie.
FREUD professzor holttestéi Goktes-green-lH-n elliamvasztották.
A Bt\'ZA erősen drágul külföldi érdeklődésre a romáu piacokon.
A futball-bajnokság állasa
i. outily.
1. ZUNTB 4 3-1 13:5 6
2. PBTC 4 3 - I 9:5 » S. SBTC i 2 2 - >.U\\ 6 «. DVAC 3 2-1 1?:3 *
5. DPA0 * 1 - l 8:3 4
6. ZtóE 4 2 - 2 7:8 4
7. NT8E 4 2 — 2 5,10 4 8.KTSE a}}"* \'»•» l 9.KRKC 3 111 6if 3
10. MSB 4 1-3 8:12 2
11. PEAC 2 - - 2 2:18 -
12. PAC 2 - - 2 0:9 -
* Yli.r.U^II
II. outály.
1. NVTE 3 2 1 13 : 10 4
2. MISE 2 2-- 8:5 4
3. DV8E 1 1-- « : » \\
4. B10K 2 1-17:4 2
5. ZMNTE 2 - - 2 J : u -
6. KRAC 3 - - 3 5 : 13 —
7. CsTK ylimlíp«lt
pKMVaskj Báliaá K«II*r Gizella, Rónay Tibaméruí Keller Ella, Grimm Km Un* Keller llouU mélyen szomorodott szívvel, do Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy drága Jó Édewnyáok, a leg-áldozatoeabb anya, a legszeretőbb nagyanya, a legjobb anyós, testvér és rokon
özv. KelSer Nátyásné
•I. Fíii Tara.la
hosszú, kínos, de türelemmel viselt szenvedés után 80 éves koréban folyó hó 27-én reggel 5 órakor visszaadta lelkét Teremtőjének
Sok szenvedés után békében elpihent testét folyó hé 29-én, pénteken délután 4 órakor kísérjük a rém. kath. temető ravatalozójából a családi sírboltba érők nyugvóhelyére
Az engesztelő szentmise-áldozatot folyó hó 29-én reggel 9 órakor a Szeatterencrend plébáola templomában fogluk az Egek ( ránsk felajánlani.
Nagykanizsa, 1939 szeptember hó 27-én. Adj Urasa o>flk njugadümat éa aa örök vriléaaaaaa fájayaakadjak Maki I PuMvuky Rón-y Tthamjr. Grimm Emil vői, Puornky Gab.frila,
Ptuovaiky Elvira, ifj. Hónay Tihamér, UaMiitai Emil, Grimm Siaut.rid unokái. Os*. Bntter PwmumA az. Fix! Mária, PI.I Károly testvérei Grftn Károlyné SZ KelUr Juli., Groat Karoly, Ketl.r T.ife, Kalit, Sándor
sógornői, Illetve sógorai és s gyászoló rokonság.
íMln.icíi kaidn érteiilé* helyeit.)
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLBYI.nél
Sugár-ut 2.
Legújabb typuiu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Rádió készülék
Csere Részleifizetési kedvezmény
A „M prádió" eladási haiya
Szabó Antal, Hasyhanlzsa.
Ffi-ut 5. szán
raast<saitaTa^ias%s^
HiftaD o Zolái KözlSnyben
Nagykanizsa megyei város polgármcsterélöl.
23059/1939.
Tárgy: A zsldík kOiílell 4« jaid,-sií" lérforilllltrUV koiilluiMi.il 19». évi IV. t-c.-ne* »i Iparlogo-Bllványokrt v<m«tfcozci rénde!k«í-ttiatk végtehflltlM.
Hirdetmény.
Az 1939.évi IV. l.-c. végrehallása tárgyiban kibocsájlolt 7720/1939. M. E. tr. rendele! alapján közhírré teszem, hogy minden olyan iparos (kereskedő), akinek iparigazolványa vagv Iparengedélye van — klvíve ha az Iparjogosull kereskedelmi társaság, egyesület, vagy más jogi r-ze-mély — az elsőfokú iparhatósághoz a torvény 1. § inak körébe tartozó adatokról az előirt űrlapon
1939. évi október Nó 15. napjáig
bejelentést tenni tartozik.
A bejelentéthez szükséges ttrtaprik hivatalomnál (Városháza I. Oh. 10. >¦/.), az Ipartestületnél, > Raross Szöveliég, valamint az OMKE helyiseiéiben igényelhetők.
Ha az Iparigazolvány, vagy az iparengedély alapján kereskedelmi társaság, egyesület, vagy mái |bgl személy Oz ipart, az első bekezdésben szabályozott bejelentéit kell ten-nlok:
a) részvénytársaságnál é» szövetkezeinél a vezetőknek, az Igazgató-aág és a felügyelő blzoliság tagjainak ;
ti) közkereseti táraaságnál a tagoknak ;
c) betéti táraaságnál a beltagoknak;
d) korlátolt felelősségit társaságnál a tagoknak, az ügyvezetőknek és a felűgyelőbizottság tagjainak, lllelőleg az utóbbiak helyett a ff!-Ugyelőblzottság helyeit választott hites könyvvizsgálónak;
e) egyesület, vagy egyéb jogi szegélynél a vezetőknek (az intéző-szerv tagjainak).
Ha a közkereseti, Illetőleg a betéti társaságnak zsidó tag)a is van, be kell jelenteni a közkereseti, lllelőleg a beléli lárssiág 0*»z» lagjai betétének értékél la.
Az olyan személynek, aki az iparos halála uutn az általa gyakorolt Ipart az 1922. évi XII. t.c. 7., Illetőleg 8. §-ának rendelkezései alap-Ián folytatja (özvegyi jogon, vagy a kiskorúak jogán), az első bekezdésben szabályozott bejelentéit arra a személyre, Illetőleg azokra a szemé-jyekre vonatkozóan kell meglennie, akinek jogán az ipart gyakorolja.
Ha a bejelenő — bejelenlése szerint — nem,zsidónak tekintendő, lllelőleg a tőrvény 2. §ának első és utolíó bekezdésében rjteghaláro-, zott valamely Kivétel alá eső személy, az erre vonatkozó adatokat a 7720/1939. M. E. sz. rendelet 1., 8. és 6. §-ábsn foglalt rendelkezéseknek megftlelően igazolni köleles.
A bejelenléshez mellékelni kell az adalokat Igazoló okiratokat.
Annak, aki 1895. évi október hó 1. nap|a előtt keresmény hilfeltke-zel tagjaként szüleiéit, rendszerint elegendő, ha ezen szüleléséi Igazolja, vagy ha 1899. évi október hó 1. napja után születeti —..Igazolj, hogy mint i: maga, mint szülei keresztény hiltelekezet tagjaiként születtek, egyutlal pedig irtlrtdWt esetben a büntetőjogi. (röveUiezmények terhével írásban kijelenti, hogy őt a törvény 1. §-a éilelmében nem lehet zsidónak tekinteni.
Zsidónak tekintendő személynek cia» n lOrvétiy 2. §-í alapjárt terlrt-*
1989 szeptember 27.
SIÓ esetleges mentességei kell okiratokkal igazolnia, egyébként okiratokat csatolni nem szOKréges.
A kérdőív kitöltésére vonatkozólag egyébként annak utolsó lapján levő tájékoztató részletes megyará-zalot ad.
Aki a fenllek szerint elrendelt bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségének eleget nem tesz, kihágást kövei el és a törvény 29. §ának rendelkezése szerint két hónapig terjedhető elzárással büntetendő. mm Polgármester.
OfcsjSndsjjot sztkakozhalik
APRÓHIRDETÉSEK
»róhlrd*Us dija vatámap á* Dnnapnap 10 uóhj (lllir, mlndan további nó fl fillér, hálhűuiap 10 ií.\'.í.j 0 ftilar. mindén lovibbl itt 4 fillér.
ÁLLÁS
feleié* téerfa- és oaarapégatai kezes a ssIflazentmlhAlyi téglagyár. 2913
Ciaf pengő óvadékkal bármilyen áilíri keres fiatalember. Clm a kiadóban. 2531
Mmíárémtl felveszek cliejért, Horlhy MÍklóa-ut 45. •
2 kart t lényt és 1 bejárónőt felvessünk. Ifj. Peternsan,kertészeié. *
Fiidal kaJstpAsta felvétetik. Haszti-|ér 7. •
ADÁS VÉTEL
Elad* sIík használt hóeipó olcsón, (e-héJihuizoíiöWs. Cseageiy-ut 29., I. em. 3. *
Jé állapotban levő, hasinál puhafa oaakrAnyt vennék. Bóvclibet Schüls Arahtt,_¦ _
Hatoias toltökályliit, spárgatzőnyeg, fiblzllbokiok alaaldk. Klsfaludy-u. *
BÚTOROZOTT SZOBA
Szépen bútorozott kaiaahaMraatlal
Iét szóbs, eseUeg egy fúrdőszoa-használttal kJSdó, fw.oiifiitf is, (\'M:iij;í\'iy-iif 9
KOLOWTÉLfl
Féaaképaraaft fflgyalaiMl Márkái
gépek, filmek, lemezek, papírok tegolctób* hiti, kidolgozás legszebben Vaalagh folő-ízakttzlet és UboratÓtUmbsa, Pó-ut 10,181!)
„eoTofeUtririn" sugfalan Idóozer, ol-ito btaj. Dékijs 2 /. Rákóczl-u. 19. •
LaarBwIdabb Idő alatt tanítok Tarról, ázsbnl, rajzolni. Tanulóleányok sxonnal felvételnek. Elcgánl rolniit olcsón kéiiQI-Éek üáron Míci szalonjában, Magysí-A. 2. *
j Mindennapi levelraéihól ŐSSKSgytlJtőtt fiffHivU régi v«í:y nj lőmegekel, hit fyarf éa Mlffildlt, feloszlatott gytljtcmé-iyeltet Wrmlkot meg\'vétehc keresek. — Baiaarlts I.sJoj, á Zalái KösIŐny l szei-teaztóje. Érdeklődni .lehet telefon 78. ss. JJQ^szein^esert niiadenaap d. u. 8-^7
...... i\'MÍAI íleM\'IL.ll\'.
i Kiadja: „K,Ht«aidaaárgi R, TíHagykurtlíia". Petélős Klndé: íátsl Károly. Nyomatott i a „KSíBftzdasáfll R. T. Hagykantiii11 nyomdájábas Magykaniiaan. \' (Nyomdáért feleli Zalai Király,)
79», Évfplwm 322. Kára.
NagykanIZM, 1989. September 28. csütörtök
Ar« 12 BU»
POLITIKAI H API L A P
I^^Mdhtt t* kiuk.liiiaUli Foot öl utn
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
EI6llKttol aia: egy hóm a pcnKô . Sietkcxí&aígl H kf.dóhiv.UlI tddü.
fordulatot vár Európa a moszkvai tárgyalásoktól
Az európai mérkőzésben megint a diplomácia vette át a főszerepet — Parit szerint a szovjet-álláspont Jut érvényre a német-orosz tárgyalásokon — Hitler és Vorostlov mégis találkozik Berlinben a moszkvai békekonferenciával kapcsolatban ? — A demokrata-hatalmak a moszkvai békésterv jövő heti beterjesztése után Is kitartanak a háború folytatása mellett
Berlin szabad kezet ad Moszkvának a balti államok tekintetében Észtország enged a szovjet-követeléseknek
A szerdal nap kieoiueikcdö e ómé-nyél kpziii - dJplouWlctaj léten -. Ribbentrop nemét külügyminisz\'er moszkvai utja áll az érdeklődés kö-zappontjábmi, mlg :i hndl fr<mt kiemelkedő esemé»>e Varsó tnegidá-sa volt |
A moszkvai német -orosz tanácskozások annál is inkább jelentősek, mert a török és az észt külügymi-niszterek is Moszkvában tartózkodnak. Ribbentrop a lörök és észt külügyin in iszterrel is folytat megbeszélést, - iiuAnt egy moszkvai jelentés mondj«.
A\' néunet-orosz tanácskozások kai a ¦ i I.ii¦ -..lj!("» is első helyen foglalkozik, A német lapok értesülései szerint Moszkvában Lengyelország politikai sorfának továbbj alakulásit Ív intgvltaiák- A látogatás oka ,- Berlin szerint - nem az ellentétek fcl-merü\'ésc vol(, mint a nyugati demokrata sajtó,Írja, liaiv.-m éppen
a német-orosz vlazony még szorosabbá tétele,
amely szilárd alapja lesz Keleteurópa ujjánlaku\'t\'sán >k. Rámutatnak a berlini lapok una Ls, hogy az Uk\'tVi]-náyai kapcsolatban terjesztett hírek is Paris és London sajtóiénak szüleményei, mert mint Sztálin márciusi beszédében bejeiauletr, Néanötoi-"ág már nz angol és francia moszk-val tárgyalások . un/egkezdéxe előtt bUíositotta Moszkvát, hogy
nem tar.t Igényt Ukrajnára, l-zíkkei a hírekkel csak a szovjetet akarták.megiiycriíi Nónvc(ország elJ len, - Írja a .Völkjsche1" Beohaehtci-mai \\ezercukkeben.
Nagy érdekjődés kisen S*a-racsíígiu tötök külügynnjni\\ztei moszkvai .tárgyalá\'.ait.ls, mert bizonyosra \\e*zik, hogy a McJolfyval és Ribb^ntroppai folytatott .int gbeyzélé\' sek befolyásolják Törökország jövendő külpolitikáját. Érdemien alakul az észt-szovjet viszony |s. Moszkva jíllltólag - egy londoni é* párisi jelentés srednt -
ultimátumot
adott át Seltcr ésíí külügyniinis/.térnek a lengyel tengeralattjáró megszöktetésével kapcsolatban, fiazt .körökben ezj^ci kapcsolatban hangsu-l \'yuzzák, hogy fűggatlenségükórt a végsőkig haroblnak, ha erre tor kerülne,
A diplomáciai fronton még meg kell e.mlileid az amerikai semlegesség körÜ\' folyó nagy po\'itikaU itát, A két fél rádló^ÖKlásokkal, a sajtóban és röplapokon Igyekszik meg-
győzni az íutíerikai közvó\'etnényt Igazáról, » »íb.ess és vidd* elvének helyességéről, illetve annak vészedéi mérői \'
Az északi határon létrejött- a magyar-orosz érintkezés
A hadszíntereken nem sok uj^ccy meny lörlónt. A szovjet hadljelentCs s/írlnt kö/.e\'ednek az orosz csapatok a demarkációs vonalhoz, Gnpbcu, M>szovec, Znlovfc. Mosejdka, Siavec városok szerepelitek a tegnap elfoglalt városok névsorában.
Mogyar s^upojttból legjeieutő^ sebb az a jelentós amely szerint a
ezpvjetorotz előőrsök a Ve-reokel azoroanál és a Tatár-hágónál felvették az érlntke* zést a magyar határőrséggel.
Nyugatin (e\'entösebb esemény nem történt. A német Iiivataíos jc. lentési\'k és az ang;l tájékoztató minisztérium köz\'entényei még mindig Bt Északi Lcitger közepén történt nNatahujó-b,nnbázó\'<)krói vitatkozz nak. A németek azt állítják, hogy egy repülÖKépanyahujót elsüllyesztelek, egy csal:ihajót pedig su\'y >& in imsgrv.ngáltak, s » j|ó>net gépek vesz-
teség nélkül tértek vbszu, Ez/cl szejn ben az angol jelentés egy lelőtt és egy leszállásra kénys/eritett német lepülöröl ad hírt és cáfolja, hogy nz angol hajó> bármiféle sérülést szenvedtek volna. Az uj néw.\'t jelenté*, közti azt ls, hogy
az anyahajót egy 600 kilós bomba találta telibe, iiltfg a csa(klhajó orrát é-s középső révét két, egyenkint 260 kilós bombatalálat érte.
Cáfolják a németek a friedrlchs-hafeui
Zeppalln-gyár elleni repülőtámadást
is. A külföldi sajtó képviselőit el is vitték a helyszínié : n gyár éi a re* pülőtér sértetten, nyomó sincs sem-mlfé\'e bombázódnak, bár igoz, hogy volt légiriadó, da az ;mgol gépek nom jutottak FriedriclKihafen fölét
Ml történik Moszkvában?
Nagy csapatösszevonások az észt határon
A világ szeme Moszkva felé íe-\' kínt A Moszkvában folyó tárgya\'á-sokról a legkülönbözőbb hírek jelentek m,eg a világsajtóban. EVeket sorra keh \\eniil, hogy az Igazság Pele vezető középutat megtalálhassuk.
A Stefajii-li-oda rigai Jelentéso sze^ rint
a szovjet-észt vlazony elmérgesedésének
következménye, hogy a szovjet nagyobb csapatösszevonásokat eszközölt az észt határon. Moszkva további szándékáról a \'egkülönbözőbb hírek vannak forgu\'óimban. Miulán igen sok propagujidairftcia működik,
nem, lehet tudni ml uz igazság. A Stefáni szerint azt n leginkább cl-lerjedt hirt, hogy a szovjet egy kikötőt követel támaszpontul Észtországtól, még nem erősítették meg hivatalos helyen.
A párisi sajtó snaue Is Moszkván van. PárJs szerint az észt-szovjet viszony ebmérgesedé5* réyéu
a szovjet nyomást gyakorol az összes balti államokra. Ezt annál is inkább megleheti, inert. Moszkva uralja «z egész keleti hely\' aetet <mbiden ke^eWurópai kérdést. bL\'n tehát döntő szava van.
Paris előre elutasítja a moszkvai béke-tervet
Más francia lapok szerint Rlbben-Imp és Molotov egy bék.-tervet dPl-gaxnak ki Moszkvában. Ez az uj béketerv jövő héten kerülne ajánl it ¦romuájábun a Uemokr^i hupdmuk
elé, - Írja a párisi sajtó és azoiujíal hozzáfűzi : - ez a béketery, azonban nem befolyásolja Paris és London ál láspontját, hogy a hábonit mjude.n körü\'uiények kö\'őtt folytuínl, kftU,
Hitler 4$ Vorotilov métffa luWhtullt Berlinben?
Továbbra ls azt irják a párW la-pökj hogy l-tliicr és Voiuaiw a jövő héten mégis találkozunk Berlinben. A találkozó Ö>szefug^ésb-\'n van ü moszkvai tanácskozásokkal és az ott előkészített béke-offeiizivávat. A1 Temps s/erint egyelőié ugy látszik, h így Mtezkvában a szovjet álláspont győz és Ribbentrop Így Játja a francia láp - neim visz haza má\'t Bcrlhibc, mint elvei feladását.
A Moszkvával kapcsolatos különböző hiiek végeredményben egy pontban\' egyeznek ;meg és ez : —
a látogatás eredménye meglepetés lesz.
fluharettt; „npgy éektnety dolgok kónzÜlnek"
Nagy mteg\'epetéd vár a romén s;ij-tó ls a moszkvai (Onáóskozásoktól. Az Unlversül szerint az a tény, l. >gy Rtbhentiop 30 Mgu küldölség-gol inent a szovjet fövátTO-sba, mulatja, hogy nagy és komoly doltOvk1 készülnek. Ma
a főszerep nem ls a háborút bonyodalomé, hanem Ismét a
diplomáciáé..
A világ ísmW el lehel készülve a m-ígepotésekre, eV hogy mi lesz az, nom lehet tudni.
A balkáni, elsővirban a török sajtó a török külügyminiszter nuiszk-vni tanácskozásúnnk jelentőségét ls figyelőmbe vesz], miután az ¦ - a lapok szerbit — , a Duna-vidók ét a Balkán viszonyára is fontot kihatással Imi.-
Más lapok ugy látják, h >gy Ankara zet az összekötő Moszkva és n nyugati demokrntn nagyhatalmuk között. ; |
Céak Moatkva hallgat?-
Moszkvából csak egy szűkszavú hli vatatos jeentcs érkezeti, amely szerint Ribbenlr.p német külügyminisi ter, Sztálin és Molotov kocmányel\'. nök és kÜiÜgyininKEter nw folytatták a tegnap megkezdeti tanácskozásokat.
London: „Nagy talány előtt áll a világ"
London ls élénk figyelemmel kíséri a moszkvai eseményeket, A Reuter-iroda diplomá^id levelcöju azt Írja, hogy ez/ci a találkozóval ismét nagy talány elé állították a világot. Mindenesetre feltehető, hogy Ribbentrop nem azért utazott Mo>zk vába, hogy Jnvíisiatokflt \\U&fjn , és tegyen, hanem, hogy azt kapjon. Nom tudni azonban, Í4\'4*gyeJr<
országra, a balti államukra vagy a balkáni helyzetre vonatkoznak^ majd a szovjet javaslatai.
Londonban Is beszélnek egyéb-, ként .végső, békeoffunzivu .\'lui jd\'-sérőJ, némel érdekek megvédéséről
Esőköpenyek
nagy választékban SZOMOLÁNYINÁL.
a nyilasok Hubay napirandi indítványának le-szavazéaa után kivonultak a Házból.
Budapest, szeptember 29 (MTI) A képviselőház mai.ülésen Hubay Kálmán napirend előtti felszólalásra kért engvdélyt. Az elnök az engedélyt nem ad\'n meg. Has m-lóan szavazóit a Ház is, kivéve {a nyilasokat.
A mezőgazdasági munkások Özvegyi járadékéról szó\'ó javaslatra térve Koródy Tibor kevésnek tartotta uz összeget, gzerinte 11 földkérdés rendezése után kellett yo,na ezt a javaslatot tárgyalni, nem fogadja el. Zinuner Ferenc is a javaslat el\'en szólt, mig Simon Ferenc Örömmel fogadta ei azt.
Hosszab szünet, majd Jandi Lajos felszólalása következett ezután, amivel az általános vita véget ls éri. Az elnök bejeleiiteí te, hogy Csoór La-jc határozati javaslót terjesztett bt, amely szerint mondja ki a Ház, hogy a javas\'at tárgyalásra alkalm.it-ían és kötelezze a kormányt hat hónapon beiül uj javaslat benyújtására, A Ház Csoór javaslatát leszavaz-* ya általánosságban elfogadta a törvényjavaslatot. , j
Elfogadták az 193U-40 évi költség vetésrca szóló jelentést is, majd az elnök napirendi indítványt tett, hogy a Ház október 5-én tartsa legközelebbi ülését. Ezzel szemben Hubay Káinián ízt kérle, hogy holnap is ü\'jön össze a Ház és tárgyalja a mii; njsztereinöknek a tegnapi pártközt értekezleten tett két kfjetentéséS, a mely szerbit továbbra is fenn akarja tartani az internálást és nem ukarja hatályon kivüi helyezni a 3100 sz. rendeletet, Kérte még Hubay, hogy a holnapi ülésen ez^ei kapcsolatban ves^k fel a bizalmi kérdést. Ha javaslatát nem fogadják el, felesleges a Házban részvételük, kivonulnak ós többet nem jöjinek ülésre. (
\\\'ay László válaszolt; Nem felel meg a valóságnak Hubay kijelentése, meri a minisztereJnők nem adott iuitározoll elutasító választ a tegnapi értekc/loien, mindössze azt jelentette ki, hogy u kérdési részleteiben nem ismeri, a belügyminiszter pedig sZa. badságon van, várjanak a belügyminiszter lia/.adrkezléig. Furcsának tartja egyébként is, hogy egy* bizalmas értekezleten elhangzottakat nyilvánosság-= ra hoznak.
JhiUiy tiltakozott a kioktatás cilco. A Ház Hubay javaslatát leszavazta, anúre a nyilaskeresztes képviselők, közel luunuucan kivonultak a Házból azzal, liogy a törvényllOiZás munkájában uoin kívánnuk többé részt venni. Fenntartják azonban a jogot, hogy. később, ha alkalmasnak találjak, ^bekapcsolódjanak újból a politikai életbe.
A nyila ok kivonulásában ö Meskö, Matolcsy, Melzler, Pálffy csoport nem vett rés/.í, meri jelen sem voltak :\'z ülésen. i
Agyvérzésre hajlamos Idősebb embereknek, akiknél igen fontos, hugy wöliödé* nélkül mindennap könnyű bélürülésük legyen, a természete* „Ferenc JózseS" keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohar-ial bevéve — a lehető legjobb szo\'gálatot leszi. — Kérdezze meg grvobát I
Október 3-án érkezik Nagykanizsára a főispán és a Magyar Elet Pártja többb vármegyei vezetője
liovszky János országgyűlési képviselő október 2-án érkezik a kerületbe
A Magyal\' Élet Pártja nagykanizsai kerülete -megkezdte őszi munkáját. Folyó hó 30-án délután 6 órakor a pártszervezet Kölcsey utcai helyiségében a MÉP teljes tisztikar.!, élén dr. Tholway Zsigmond városi párt vezetővel, ünnepi kenetben üdvözli Somogyi Gyu\'a palád fö\'dbirlo-kost, a kerti\'ct uj \\ezetőjét, akit az országos pártvezér, gróf Ttlekl Pál miniszterelnök nevezett ki erre a fontos őrhelyre dr. Kovács Sebes-tény Tibor helyére, aki végleg Budapestre költözködött.
liovszky János, a nagykanizsai kerület országgyűlési képviselője, október 2-ón érkezik Nagykanizsára, a honnan útját azonnal folytatja Mu-i-akercsziurra, dr. Lontay Alán Járási főszolgabiró kíséretében. Mum-ke res 1.1 u n tn pá r heze tőségi imjegfr -széles les/, majd liovszky képviselő meghallgatja a polgárság kérelmeit és előterjesztéseit.
A képviselő a délutáni órákban
I visszatér Nagykanizsára és nmennyI-4 ben ideje még megengedi, Somogyi Gyula kerületvezető, dr. Thplwny Zsigmond városi pártvezotő és dr. Lontay Aján főszolgabíró ktaéretéb.n Letenyéro utazik, ahoi ugyancsak párt vezetőségi megbeszélés \'esz, majd utána fogadja a polgárságot kérelmeitel éí panaszaival.
Lelcnyérő\' visszatér Isimét Nagykanizsára, itt megszáll, majd október 8-án, kedden dé-\'előlt 9 tőt 12 óráig » pártlmdában rendelkezéséire áll mindenkinek, aki hozzáfordul ügyeiben.
Délután 2 órakor a párt Kölcsey utca 2. szám alati helyiségében meg beszélés k?sz, vitéz gróf Teleki Béla főispán, Hovszky János klr. kori ináuyfőtauácsos, képviselő és vidó-SZlqtt\'ag vitéz Tabajdy Kátaáu földbirtokos, megyei társelnök részvételével . \\
liovszky -még aznap esie a gyors* vonatkW visszautazik Budapestre.
Ujabb 350 lengyel polgári menekült érkezett Nagykanizsára
A Nagykanizsán szükség-otthont la iáit lengyel menekültek szánva megint gyarapodott Tegnap 360 polgári inenckü^t érkezett vasúton Nngy kanizsára, közlük mintegy százan kerékpáron jutottak át n határon ós jóformán semmit nem tudtak magukkai hozni, csak a kerékpárjukat.
A polgármester igen nagy erőfesz j-téssei áll szinte éjjel-nappal m,unká. bon, hogy n menekültek e,helyezéöót minél emberségesebben és minél kevesebb zökkenővel biztosítani lehessen.
Az újonnan érkezettek miatt szükségessé vált a pótkávégyárban uj helyiségek megnyitása, ami á gyár kőz ponti kiküldöttjének intézkedésével sikerült is. A központi raktár fűthető, hntainifis helyiségeit kiürítették s oda Is menekülteket helyeztek el. ,
Az újonnan érkezett po\'gári mfene-kültek is különböző társadalmi osztályokból kerültek ki, legtöbbjük azonban uri családok földönfutóvá vált tagjai. Ugy tudjuk, hogy több polgári .menekültet mór nem vannak Nagykanizsára. t . , ,
A mozi a lengyelekért
Magyar János, a nagykanizsai anpz gószinhá/.ak igazgatója, aki minden közérdekű adakozásbéJ példásan szokta kivenni a részét, iivist a m&i
nCküít lengyelekkel szeriben is gavallérosan tJtt eleget a Jósztv parau-i csanak. Magyar igazgató felajánlotta a polgármesternek, hogy a moni minden előadáséra 26 darab dijmtenles jegyet bocsát a lengyel menekültek rendelkezésére. I
Hiba igazítás
Kérésre közöljük, liogy a meneküli tek lepedőinek teszjcgését nem mint tegnap közöltük - a Nőegylet vállajta, hanem, azt o MANSZ nagykanizsai csoportja végezte cl.
Ruhaneinfleket kérünk a menekült lérlitikimk
A lengyel snfenekült férfiak részeié sürgős szükség volna a következő ruh^ineanüekne;, (
II sapka, 39 pár zokni, 10 pár cipőtalp, 67 zsebkendő, 16 ing, -14 alsó nadrág, 13 törülköző, 13 nadrág, 8 kabát, 20 felöltő vagy köpeny. Aki tud adni, adjon ozoiuiÁl. A,donuinyo* kat a Bazár-udvarba kell küldeni Farkas Vilmához, a Keresztény Jótékony Nőegylet ügyvezető elnökéhez. , i \\
— BntorkláuTtasudui tekintse meg altodén vélolkényaxer néUnU Hnnattin I batoráröbSi
Ingyenes német nyelvtanfolyam
Avármegyei iskolánktvüli népművelési bizottság a Nagykanizsán az elmúlt években, rendezett német nyelvtanfolyamokat közktvánságra f. évi okt. 2-án újból megkezdi. A résztvevők számára három tanfolyam nyílik heti 2-2 órában. Kezdőkéhétfőn és o&ütörtököneste 7-től 8 óráig, a közép- és erős haladóké kedden és pénteken 7-től 49-ig, a Rosgonyi-utoat elemi iskola földszint 1. sz. termében. Beiratkozni az órák előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, csupán beiratdsi költséget kell fizetni (6 pengő).
Rovatvezető: Dr. Devauté, Evéfit
A legújabb kosztümöktől
Minden esztendőben nagyobb és
nagyobb lesz n kJosztOmdlvat, rájönnek a hölgyek lassanként a divatdiktátorokkal egyetemben, hogy ez a legcélszerűbb viselet. Különböző Éu sokkal mbidig újnak hatnak. Délelőtt és délután, sőt még este Ih •bevett* viselet lelt a kosztüm. Nem\' la kell rá annyi szőrme, mint egy télikabátra és nem is kerül annyiba és pótol mindent, szövetruhát, télikabátot, amit akarunk. (Persze nehogy a férjek ezt félreértsék és egy téli kosztümön kivuT a világon más semfcrdt •* csináltassanak a nejüknek, már ez igazán túlzás lenne...) \\ Műiden kommentár nélkül leirok néhány nagyon szép inflódellt, anilbőr tehet okulni. -
Az első egy bordó szoknya, bordó, halványkék kockás kabáttal, kétsoros gombolással, bubigallérral. Ez főleg az átmenetre sző\'. Ugyanígy egy zöld kosztüm, nagyon tetszett glok-nis szoknyával (majdnem kizárólag g:oknís szoknyákkal készülnek até\'i kosztümök), mitria bubigaUérral, barna gombokkal, drapp angóra rö-vidujju blúzzal. Érdekes egy barna szoknya drapp, barnapiros csjkos, egyenes kabáttal. i
Egészen újszerű sziuössxeálUtassal készült egy rozsdabarna kosztüm, íc-kele perzsa gallérral, két nagy perzsa ^sebbel; elöl az öv megkötve, perzsa lógóval. . , ^ .
Páratlanul elegáns volt egy püspök lila kosztüm kékróka hullámos gallérral. , ; i Ha nem akarjuk gazdagon szőr-méznl n kosztüm kabátokat, erre is találtak az Idén [megoldást: prém- . csikókkal pótolják a nagy galért és díszeket. így például egy fekete kosz, tűnt bubigallérját fekete perzsa szegélyezte, ilyen perzsa esik futott le két oldalt a két zsebig a kabátoft. A szoknya tcrmjészeteseii glökitls volt.
Újszerű voit azutáh egy fekete kosztüm kihajtott per2sagaUlé>Jáu. fent két borvörös bársohy mosni, ugyanilyen borvörös angóra biüzt viselt hozzá a ínaniicken. AJ_ kezében pedig egy nagy perzsa mjurfot jkVi tott, amin szijitén bordó masni díszelgett. , ;
Láttam- még azután egy középkék kosztümöt kékróka dlszitésael, gallérral és zsebbel. Bordó kosrfüm,öt sárga sállal, barnU perzsával, két-soros gombolással. t
Azt ls közölnöm kell, hogy a fent leirt kosztümök ötven százaléka nem külön kabát évi szoknyával készült, hanem, egybeszabott angolruha és kabátai. így egyszerre két legyet ütünk agyon : sz^v«truhánk is van és kosztümünk is. Mégjobban, pl. egy színes kosztümtiiéi meglehet oldani az »ügyet< ugy, hogy jumperesre csináltatjuk a ruhát, Jgy. külön blúzzal is lehet viselni. Feketénél máskép áU a helyzet, mert egy ¦fekete szövetr ruhát nem lehet megunni, arra mindig szüksége van egy jót öltözködő asszonynak. . (
Blúzokban az angóra, tehát aszö-vetbiuzek vezetnek, nem besietve a trottőrvisétetre viselendő ínpgunhl kötött pulbvérekről. Estérc pedig egy-egy fekete kosztümhöz whétünk voiaani szép, eyetteg téÜ mfetásselj^
szeptember 28
•W.05,;ttw^f.o>».«»Ark« *ölt A pénzügyi .$«Ji%ijfoiyxat rendelete a sokat s*^fe|d«ti:-tfaitt»|$l luk^ság szociális helyzetén klváu jgy aegltenl és ez a i«no1Öé6;tiZ\'4tiiiieiietl Időnek egyik legjelentősebb letie. ? . ,
";* Yálélíjárgyak
. Aín&lttctbirodalmi ;;utóultik (gaz-gátfcm « berlini rendőrein ökségen Cgy kü\'Ön talált tárgyak osztályát rende/ett be. így a birodalmi uuló-übikon autósok által elvesztett tár. gynk - anelyck, az utóbbi időben ka-(asztrófá\'ls (mennyiségben z&ufulód-li.kuz országúti rendőrség íirszobáín L központi hivatalt kapt:ik és minden bejelentés a károsultak ré^zéiöl ide jnWyltondó (külföldleké Is), va-Joftii/.nt az egyes íxmdőrkerüietokböl u tárgy Jegyzékek is.
Csóthi apát 8 mázsás harangot Önteteit á murakereazturí templomnak
Csóthi Géza iivuruksies^turl pvelYr-tus és apát-plébános Szent István király és Szent ItmJne herceg tiszteletére egy díszes harangot öntetett a Murakeic.sztu.ri rk. lenrpiom részére, ami&ly a meglévő három harang iniindegylkjóiiéi jóval nagyobb, mert osppán ércsuiyn 807 kg. A: harang sikerült dotrn|bcJím<l\\eÍ közüj/l az egyik Szent JniHét, a másik Szent István királyt ábrázolja, ajnfat Mngyaixxr, szágot Szűz Mária oltalmába, ajánlja, felirata: *A XXXIV. budapesit eucharisztikus világkongresszus \' és Szent István király halálának\' 900 éves évfordulójára öntetté : Csóthi Géza. Áz uj harangot wz" adofrrwínyo-zó főpap október 1-én (vasárnap) a második szentmise után fogja nieg-szenÉrÜiil.\' Ezt követöjeg a\' hafang rögtön állandó belyé>e kerül-
Kaptat i Szeptember 28. csüttht. Rom. kai. Vencel klr. Protesténa Veacel. — ízr. Thlarl hő 16.
Oőzlürdő nyitva reggel 6 órától eata 8 óráig (hflUí. werda, péntek dólutát kedden egész nap nőknek). \'
Szabadulás
A napok gyorsan multak.
Alig élveztem még a tengert, imíris vosiedelmOsen is feliartózliatatlanuT kő rolgell iikilulásoin íilcjo. Vélelemnél és gyűlölettel gondoltam arrtt a napra, amikor majd őrökre íttliagyon a puha fövényö tengert, a világvárosi kényelemmel lwi«nde/ett szállodát és I?\'ttli majd mondani" a feledhetetlen szépségű esték tulajdonképpeni öröméről: Xcncsiről. Xencsi izzó szemé, fokele baju olasz leány. Apja gazdag keres-kedő, aki a családját elhozta ide pi-bentii és szórakozni, mig maga Mila-UóbOu Ujad és dolgozik fár%!í:«lat. lanui.
Xencsivel való.mcgismcrkedé\'em éta állandóan együtt vagyunk1, A rohanó napok ürességét (tu ő jelenléte-, hangja és mosolya tölti meg tártalommal Kt-víiLo senki.és semmi ijinj érdekel. Beszereztem Ogy szótart és OZ irányítása melleit tanulok kjTtírtóaii és iüMOm-mol ólastul. Véleménye szerint nagy nyelvteljetség vagyok, és tükálclccn megérti, Iiogy mikor mit akarok vele kezelni. Igaz ngyan, hogy mondanivalóm pár szó korlátait vohn«em hu. ladja tul, ő azonl>aii ezt is megért eVn éa nyolvtanáruöl komolysággal hnj|l-gátja végig.
Az édeianyju\'iiem akarja észrevenni én -azonban tudom, hogy a szótár csak rendkívül alkalmas eszköz liizap-mos és feltűnően bosszú cgyfttUo?.űii,k
Beszélgetés Anonymus-sza,
Budapest valamennyi szobit) kó-iii, pedig vau egy pár, hu jót tudom, - pontosan 157, Anonymusi\'t szeretem a legjobban, falán azért, mert ö volt bi első \' \'gyermekkori ideú-lom. Emlékszem volt Idő, amikor órák hosszat ábrándoztam róla. Ki volt-tu\'ajdouképeii? Miért nem irta rá nevét a munkáira\'? II. vajty III. lléta jegyzője volt. S Itara. gudtam a későbbi krónikásokra, hogy mindezt nem derítették ki róla.
Gondolatban gyakran vissia-stalllAm libzV b multiyi s nAgáttt elé képceltem, mint félő o.n)>ert., Büszke vitézek s vidám Uflnyok éllek ükkor Is s a csendet legj\'. verek zaja verte fel, mint Bzotu annyiszor. Anonymust zord, kopott falu \'icllábau lálbim murkúiis aa-cal.Tán penészvirág Ls ült a fülön, aliot meKállitola ai idiil niag;v körül s ludtollával, « teleírt la. pokat gondosan bepoiosva öröki-lelle mteg a lionfoglalá-s dicső jo. lene leit.
ItO\'i ilyennek képzeltem öt s \'mikor eíöször pillantottam meg lilokiaios csuklyás mását, a Várba-Ügeti árnyas fák alalt, a liuupnru-kot féltő pillék között már az is-mercllftiségóvel is meglAiátkoz-inm. Hát jelent yalajidt a hért
A liáláf utókor így sem felcjleitV^ el Öt s köböl emelt maradandó emléket nokj, a uévleKli króniltás-nak.
•Azótu, ha Pesten járok, mindig felkeresem s leL*l iM\'szélgítek vüto. Most is meglátogattam. A rövid nyárvégi nap hamar lebukott a fejünk lelet,\'- s a pánls, Ula alkonyatban, a* őszt hirdeti!, rozsda-s/jnlcn játszó fük oly sejtelmeden susogtak körülöttünk. Lassan a csillagok Is kigyúltuk Telettünk s a hatlak útja különös fényben tündökölt ez este, mintha, valami nagyon különös készülne odafenő is. Anonymus is olyan más volt, mint eddig. Talán ö sem álmodozott már u múlt ltoutoglalásáré^ hanem a jövő történelmének a fonalát szőtto.
Szép, szeptember végi oste volt. olyan, amilyenről Petőfi énekelt egykor s a lágy csendben, ainí körül öleli, egyszer csak megszólalt Anonymus:
— Még csak ogy, ügyetlen egy nagy, uj honfoglalás áll elötlúiik, c-t kel! még\' feljegyeznem, aztán lepihenhetek újra. Néni, odafenn is milyon készülődés van — szólt ,s a hadak utja felé mutatott.
OU fenti már valóban sorokozták. Az égi hadsereg élén Csaba királyfi állt és kelet felé mutatott. De a látomás hamar eltűnt s tpire ujia fel pillantotta ni, sem-
! Katonalfelexerelések egyenruházati oikkek
ogyodül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAI NÁL
Sugár-ut 53. az. Telefon 625.
Oszt - Téli
divat újdonságai megérkeztek.
magyarázalíSrn; legalább számomra ez volt. Xencsi nitt érez vagy mit gondul rólam, a*t nem kutattam; hűséges jelenléte kérlolholcUcuul meggyőzött mindenről s egyben barátságáról Is. ÉÜ többet nem kívántam és nem »s akartam Uulni.
A nagybácsim, dibiok « pénzén élősködtem, miniszteri tisztviselőkénl nui-laloO be Xencsi édesanyjának. A vuló-ság azonban igen kegyetlen volt. Érett, ségizetl állástalan fiatalember völlfthí, oki a maga erejéből gondolni se mer teogeiparll nyaralásra.
Valami csoda talán scgithelne rajtam. Ijn például megnyeniér.i a főnyereményt, akko\'\' meglenne a lehetőség, hogy örökre magamhoe kös-;.cm Xencsit, akinek karcsú teste, ic-gatóan szép arca és pikáns mosolya fenékig keverte fci lelkemnek nyufli|. mát és álmatlanná toszj az éjszakáimat. \'
I)o igy reménytelen volt a helyiéi.
Mu; szerda van. lisleledni kezd már mikor a tengerpartról liíuafcté monct leülünk egy «|)iagyoU és magányos padra. Némán néztem a homályos messieségbe, kozemböl majdnem ki-a-ett a nyitóit szótár. Xencsi liflsonló hangulatiam lehetett és szintén hallgatott, ligj\'szcrre azonban megunta n szó Hanságot.
— Mohetnénk már hazurelál — szólt fölvetve a fejét. — Ssiyesen táncolnék ma este, iigyscm tudok koréi; *\'f<\'-küd^.
— Kora van még... minek slossck,,, Kcihctlen vollam. l\'jbél megszáz.
S\'orosodva érozlcin uyomoniságpmat és íiíiic.stelenségcmel a Tény, jólét és pompa tobzódó ölében és irtóztam az elegáns közönségtől, mely eszembe jutlatta szegénységeinél.
— Menjünkl — állluin f«l mégts, lurteten elhatározással.\'
A szálloda felé vezető utón Indultunk el,- mely sokáig a tengerrel fut ]iárhuíaniosan. A sötéten kéklő víz felől érezni lehetett a légáramtat hűvös és jótékony ölelését. A foketo majíasságban csillogok gyúltak ki gyors egymitsutanban és ragyogtak, tündököllek, égtek és sziporkáztak. Minden stép volt és gyönyörű. Ketten mentünk az éjszakában. Kél ember, két vágy, sors és cél, akik abban voltak ogyek, hogj- mondhatatlan sierclcm-uiel kívánták egymást. Xencsi a nap ragyogását éa örömét keresi csillapít hatatlan " szomjúsággal és én valami alaktalan nagyságú fájdalomba zuhanok. Szivein lassan átformálódik, szemem látóvá tágul és érzéseim felsza. badUlnakf Xencsit akarom vak, buta és reménytelen vágyakozással; a súlyos csendbe beleszcmérnictloik*\'.lik a tá-. volból rohanó jazz-harsogás kielégi, tol len szomjúsága.
— Nem Jönne velem csónakázni 1 — kérdezem minden bevezetés nélkül,
Xencsi gyengén megrezzen ós tel, pillant. A válasz már uz ajkán van, do még habozik. Tekintete végig siklik
mit sem láttam, Anonymus ls a régi zord, merev hutlgatásba burkoltan ült mellettem, tohorgusilott fejjel. Az alkony meg mind sü-rfibbro szőtte fekete fátylát körülöttünk é.s én mégis ugy éreztem, mintha hajnalodna..!
FORRAY ZELMA
Hősi naptár
A II. honvéd hadosztálynak a wol-hiuíaL Lucktél északkeetre vívott bor.
:ai alatt Kiss György vo\'t
HllS. II- 19 I20- tegyed ö\'áloso/rod-
-\'-~* bolt őrmester o n\'i;m
a Boguslnvktitól északra túlerőkkel támadó oroszokat szakaszának kiválóan irányítóit tüzével feltartóztatta, amikor pedig az oroszok támadásuk ősz-srcomlásu után visszahúzódtuk, nyomban járőr élére állt, mellyel az oroszoki ogyik utóoszlagát Igen ügyesen niog-kó teli telte, majd mOglűpíí elön\'törésseg megtámadta. A rajtaütés keltetto zavarban menekülő oroszok kózíil azután 32 főt foglyul ejtette. Kiváló bátorsággal és körültekintéssel végrehajtott fegyvertényéért a*:arany vitézségi éreirt mol jutalmazták.
E napon kj Duna monti BelénélíŐl kifutott fiz Ind és a SzáVB monitorok, _ a Viza, u Borséin és a
1516. IX ít Csuk* Őrnaszádok és 0 --.— Sámson felfegyverzett .gőzös. Útközben leküzdötték az oláh partvédőim! osztagokat ós lehatollak Corabln kikötőjébe. IU hunegysd-gcink tiVoltalma- mellett « Sámson kőtélro vett két megrakott 6s 7 ür*s uszályt. A többi ott levő oláh hajöW felgyújtása .után hajóink visszatértek isá km anyukkal a liélénei kikötőbe.
A létért való kílztlclembcn
gyakran hathatós se^fliiégére van a dol2o;Ó embernek egy pohár lermé-szeles „Ferenc József keserűvíz reggel éhgyomorra bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és testi munkaképesiégre oly Igen fontos bélmaködést és anyagcserél. Kérdezze meg orvotáll
rajtam s arca hirtelen íényfővé világosul. Az ajka Ideges és Wiefjesülct len nyugtalansággal remeg. ¦ — Talán előbb még beszélnék otthon.
— Majd szólsz utólagosan — IntoiTt io ellenkezéséi.
tlyors léptekkel sféttttnlf a csónakház felé, Az őr kiadja a csónakot; egyáltalán nem lepődik m*g, lwg>\' e késői órákban jövünk, mert nem ez uz oisö alkalom. Külonl/\'.i .is megérti Oz embert: az ifjúság forró, fiatal és rövid, Oz éjszaka pedig gyönyörű a tengeren, ¦ A csónak zajtalanul falja a méterekel, a port lassan eltűnik s csak a szálloda kivilágított terasza kémlel fehéren. Ott most táncolnak, Eve/és közben kimelegszem, a imjnka egészen lázba lioz és szinte gyönyörűséggel tölt el. Ilyenkor mindenről megfeledkezem s egyedül Xt\'iicsit látom, amint fehér ruhája széniembe mezte-lenedlk a^ csónak széíesebjtl végéről. Átülök hozzá.
— Meddig lesztek még «t? — kérdezem. A lány elnéz valamOrie. Nem! válaszol azonnal.
— Nem tudom... bizonytalan. Megfogom a kezét, mely egészen átforrósodik bclstí izgalmától; a bőrén keresztül érezni loliet a vér felvert, vad „rohanását. Tudja, hogy\' fontos és rendkívüli dolgot akarok vele kö--(Ölnl. mely a perc mulékonyságáu kívül távolabbi jolentöséggel ls l»t.. Ajkam azonban inozdulatúüi neui me-
A bíróság dott csókolózott össze a megvert asszony a vejével
Amikor paragrafusok helyeit a szivek mondták Ui ai itéfettt
Ha filmre vetite*tek volna az esetet; dacára gyntowiságártuk, egész Jó teái*: íetT voma- és legalább rrré-ter"h«ss«pm nyúlt \\-obia. A teVnti-* vázJat, JŰfclve.a vád. szerint az cet a következő, ahogyan a benne szereplő 78 éves,, de. még \'igen mozgé-\' kony anyós elmondotta.
özvegy J.-né -nagykanizsai asszony bottal jár (már és arca az idők folytán pergaműriszeru szint öltött. Leánya egy helybeli cipészhez ment feleségű\'. Dolgos, Jó nép miudakét csa-lád-\'ohot JekM metbett az anyós alkotja a családi háro)ni«zög haimadik szentélj/ét. Derék jó asszony ő is, dc blzony a HyeKe alapos tornát végzett a -törvényszéki tárgyiiíótcieur l-.t-n, miaiait kihallgatlak.
Elmondta, hogy fl pengőt adott vejének és leányának azzal, hogyha szüksége lesz reá, akkor vissza fogja kérni. Mikor a^hm egyszer etnienf a pénzért, azzá* fogadbik, higy rákiabálták : >Még\' bfe is ener Jönni a lakásba ?i és elkezdték tmmdaketteh. lökdösni, Ütlegelni. /
- Hát szabad egy bit^j, édesanyát Ütni, verni ? - öirdozie szomorú hangon az Öregasszony.
Pillanatnyi nónúi c*Önd « terembe™ i
- Megbocsájt nekik ? -- kérdezi a védő. K\'"\'
Az öregasszony kicsit gondolkodik, aztán kijelenti:
- Menjenek a templomba ós ott kérjenek bocsánatot-.
A tanácselnök is lelkére beszél az Öregasszonynak, hogy bócsás-son meg-a gyermekeinek, hiszen vallá*>a fisz-szony, piár pedig keresztényi kötelesség a megbocsátás. ;
- Maga atifig kérjen bocsánatot aj* anyósától ! - szólítja fel az elnök a Yöt
Megbit csend.
Az elnök folytatja ;
- Hát lui akarja, hogy u IényfaJ meg a veje börtönbe kerüljön-?
- A"Jány<*n —az aj én vérem, — fe\'oll az öregasszony>- annak megbocsátok, da a v<rrhnek nem1, 1 azt m ndtk a vöm, híjgy nekem\' meg kell dőg\'enl. i__
A* elnök emberséges szívvel még egy próbát tesz és azt m >udja :
- De Krisztus unjuk |s nnegbicá-toth;.
Vlaskodfk magával ;iz öreg mama. Ekkor oda\'ép hozzá n reje, ótkanjlja anyósa nyakát és megcsókolja. Az
öregasszony ugyanúgy.
- Jöjjön csak hozzánk, hiszen ml szeretjük a mamát! ~ mondja a vő kicsit \'megliatoltságtól remegő hangon- l
A\'jó öregasszony • szomének villámai megenyhülnek, most már szelíden néz-a két előtte álló »bÜnÖsre« és szeniébö\' egy könnycsepp gördül alá. Leányának és vejének szemét Is elfúlja a könny.
Béke lett a kis családban- A leckéi megkapták és most boldogan mentek-haza. | ¦
A tanácselnök is meg lehot e\'é-gedve béke-angya\'i szerepében. Mert llt ö Icremíelt csa\'ádi békét.
L&m: — emberi szivek mdsszjó.\'. munkája Is folyik :t bíróság előtt...
A, tábla jogerős Ítélete a Lontay—Seregély perben
Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet Seregély szeperneki evangélikus lelkész ellen
Már több ízben foglaH koztatták a itypvánosNá\' got is « dr. Lontay Alán a nagykanizsai járás fő-fizoigabírajának sérelmére elkövetett, Seívgély-féie -ágalmiizási perek.
Egy alkalín^niu ugyanis I/mlny A\'án főszolgabíró feljekjutalte Sere* géJy izepetnckl evangélikus lelkészt, de az akkor bocsánatot kéV*t a fő-1 bírótól. \', l
Később n föbiró ujbói feljc\'enletto a lelkészt, mert az azt a kijelentést
lelte, h »gy a főszolgabíró\' valótlant állított.
Ebben az ügyben a nagykanizsai törvényszék büntető bírósági itó\'etet is hozott, Seregélyt bűnösnek mion-dotln kl mngilnvádi;t üldözendő rágalmazás vétségében és őt ezért 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
Fellebbezés folytán az ügy m M kei-Ült a pécsi táWa elé, amely helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és kötelezte Seregély lelkészt nz összes perköltségek megűzetó»ére is,
A táVa Ítélete jogerős. j
Igy gyógyítanak a falusi „tudós asszonyok"
Egy vagyont költőitek javasasszonyokra, akik végül Is törvény elé keiültek
A zalai nép csak nemi (akar tanulni más káJ rán, áruért a cigányosz* szonyokban és javasszonyok tudományában még mindig jobban hisz, mint nz on
rom leváltani, liORJ- szélhámos vagyok, aki elraboltam tőle ftertzőságánafc számos óráját és eagadtem, íwgy mások közeledését visszautas! Iva, nokont é{-jcu és engem ajándékozzon- m«g, a vsáé topott idő folojlheleiaeo pCrcclvt!!, aki méltatlan vagyok erre, mert so a joieabcn, so a Jövőben nem tudok neki ezért incglizelni.
— Inuea hova mentek f
— Hova? N«n tadom...
— Mégis
— Tatás... lehetséges, hogy — Milanóba.,,
Pillanatig csend: viaskodom önnia. gammái.
— Találkozunk mi még?...
— Ez toijesea tőled íngg, ~ Tfilemí
— Igen..» Anya nem szól ellene semmit... tetszel n*kí és én szintén nem bánom, ha relkersse! és mtigad-dáí viszel\' pestre — egyszer niajd.j
Oszinteséfié nem lep meg túlságosan. Jó»an szemmel tekintve viselkedésemet, mindenki erre a követkfítetcstv; jutott volna. Tényleg nem U-nr.c rossz dolog rohanni Xoncsfvei *\\ boldogságb\'», do nem szegínyen, liauíin gazttagon, hogy teljesíthessem minden kívánságát, mert megérdemelné, aki Hyeii ömet. lenül s.eret, hogy üt hagjná a kék itáliai egei H eljönne a kedvemírt líudripcslre.
Aliogy erre gondoltam, Xencsi hirtelen megragadja a karomat.
— Hallod? - mondja úRaMlan s inogréutúlve.
Tényleg hangokat hallok. Valami motoros féle közeledhetik. De miért rémült meg ennyire Xcncsií Talán érte jön? Nem. Kirándulók főhetnek. A motor/ligás fokozatosan erősödik s legnagyobb meglepetésemre pár perc mulva-mclltSnk farai egy -vizí-taxi.. A veietőu klvüi egy embert iátok: u nagybácsimat
Xeucsi crtcimetlcnül és ntcgiémühe néz. \'-,\' <
- Í?T? -h
— A papája táviratozott... köny-nyebb baleset érle.
Ita meg nem markolom, bcle*ultau a vizbe, olyan megdöbbentő váratlansággal érte ez a kijelentés. A mozgó csónakról nehezen tudom átsegíteni nagybácsim karjába.
! —.\'Ml. bají — kézdezcni k&zbtu
.suttogva.
I — Elútótlo apjál egj- aulú... llaL : doklik... Háza kell menniók. ; TeliAt csoda történt. Becsületesen | szabadultam meg Xent-siUíi, oem\' k«U, I hogy Iwzudjak, — szakad Tel \'l*lőlem |S sóhaj és megkönnyebbülés, ahogy a. távozó motoros után nézek.
Elment Örökre és visszahozhatai. : Unuk Szivemben egy cm|ék ninrod \'róla, mely halba la (ttuíná fog kris-tályoíodnl a semmibe suhanó idők forróságától. - V
Nem Inij. Ennek igy kelleti történnie S ebben a pillanatban végtelen nyugalom és felszabaduítság tesz könnyűvé, mintha hatalmas szikin eseti volna le a szivemníl a tongeí- fene. ketlca iniMy^egéba\'.^i * ,
vosl tudományban, mindaddig, mlg saját kárán nem tapasztalja au ellenkezőt.
Ugy járt Vizsi Jánosjié bocföldel földművesasszojiy is, akihez két cigányasszony állított be azzal, hogy majd ők meggyégyitják. A ráolvasáson, ssencs viz alka^mjazáson, szel-Ieinldézéscn át minden ismert jav:is-módszert megpróbáltak, pers^ee^\'d-méhyteícnül. Pedig a gyógyítás üiy;* gye alatt a iiát.ln,iéle5ni(iszerelíeii és edénynemün klvüi 680 pengő készpénzt is kicsaltak a beteg Vi/MnétöL
A sok szellemddézést azonban ekkor már (megunták Vjzsiék ltUánól és feljelentették a két cagányasih szonyt: Horváth Jánosnét és 71 éves édesanyját, Szőke Györgynél. A;i egerszegi törvényszék Hoi-váthuét 3 évi szigorított dologházra, édesanyját pedig 1 hónapi fogházra itéjtc, bár mindkét asszony tagadott.
Aíz Ítéletben megnyugodtok, |gy nz jogei-óssé vált.
IMS- szeptemberi 28
Csütörtök
ÁllnnJó inüaursiiiiiok LótkSitiapokon Ilattnpeul I. műiotín
6.45 Torna. — Hírek. — Köziemé-nyék. — Hanglemezek. — 10 Hii*kw
— 11.10 Nemzetközi vizjelzöszolgálat.
— 12 Harangszó. — Himnusz. — IdÖ-jrtrásjetantés. — 12.40 Hírek. — 13,20 Időjeíiés, idöjárásjelentés. — 14J0 1U-rek. — U.-Í5 Müsorismerlelés. — Í5 ÁrfolyamIdrek, piaci árak, élelmiszerárak. — 10-15 Idöjabés, idöjárásj*-íentés, hírek. — n Hírek szlovák és magyar-orosz nyelvSat — 19.15 Hírek.
— 21.40 Hírek, időjárásjelentés, hírek szlovák 6s magyarxjrosz nyelven. — 22.-10 Hirek német, olasz, ongoi és francia melvon. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
J0.20 I-oiolvasús. — 10.45 üt. N-lgy Sándor előadása, - 12.10 Uniaky László szalonzenekara, — 13.30 Slelfes Béla rttaekara. — 16.15 Vizvári Mariska olöíUlnsa. — 17.15 Vitéz Sz«ndc rflrene énekel. — 17.10 Hangképek. — 18.10 Balázs Kálmán cigányzenekara, —. 19.25 Szőlészeti időszerű tanácsadó. — 19.10 Ilunyad vára. Hangjáték öt részlwa. ~ 22 Kurina Süni clgány-tenekara. — 23.05 A rádió szalon-
BUDAPEST II.
18.15 Angol uyolvoktatás. — 19.25 Hanglemezek. — 20 Hírek. — 20.20 Kasits Hona énekel. — 20.45 Hanglemezek. — 21.50 Időjárás jelentés.
Becs
16 Délutáni zeue. — 18 Weber és Pfit ner-zenc. — 19 Hangkéjiek. — 20 Hangjáték BoethovenrőT. — 22-30 Hangversmy. .^.^
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás — 10.45 I-clotvasás. r- 12.10 A 2. honvéd gyalogWzretl zenekara. ~ 13.30 Dóry József mögyar nótákat énekel, kiséri Csorba Gyula cigányzenekara, — 16.15 Diákféióra,
17.15 Ltpcsei-Magj\'ar Sándor vk. százados előadása. _ 17.40 A rádió szalonzenekara. — 18.10 Sportkőztcmó-nyek. — 18.40 Látogatás a jásxóvuri mouoslorban. Beszélő lítnlins/.kv Sándor. — 19.25 A közönség kedvelt le-mozei. — 20.05 Külügyi negyedóra. — 20.20 Az Opertüntz zenekara. — 22 Chappy.jazz-zenckar. — 23 Tokl-Hor-váth (iyula cigányzenekara,
BUDAPEST II.
18.10 tíyorsirótaufolyam. — 10.30 Dr. Bicrbauer Virgil előadása. — 20 Hírek. — 20.20 Ignácz Róza eibeszú-lé-e. — 20.45 Wcidinger" Ede szalonzenekara. — 21.35 Idöjárásjelentés.
BÉCS
10 Délutáni zene. — 17-40 LcmOzck. — 18.10 Vidám kantáié. — 20 Eyscu Irén síoprán, Albert I-Crenc hegedűművész hangversenye. — 20.30 Rádió-zenekar. — 22.30 Hangverseny.
— BaUrktálrttánalut tekintse mag minden vélelkényszer oótk&l. KopBteln t>Dt.\'.r4cv,hát
Városi IVBoxgóa gfcfitgrjdkgn és pénteken
ŐttaUst 1 Dániellé Darieux B*mV*mt\\m,i
a Itgtemperamentumosabb filmcsillag uj filmje
Parisban huncut a lány
Modern n«, modern férll mai szerelmének örömei. Humor i Fényév kiséi-6 mfiaor. BI«h*im»i«.
l-:ií«<l080k 5. 7 é» 9 Arakor Az 5 órai elSaiUsok filléresek
szeptember 38_
Szép a Minden. Szép a síép és szép az Isten. Szép ami volt, ami van és ami nincsen. Mulatton életek, vérzÖ-Plros vágyak $ hulló szirmai egy (Árnál kacagásnak.
Szépeit a hófehér, nagy megbocsdjtások, A viharzó, tiltott, titkos lángolások. Szépek sírokon a névtelen keresztek, Csókból halálba szédült, őrök Szerelmek.
Szép, aki él, kl szerel, aki nevet, Akt lemondásba is mosolyt lemet. Aki bálványát porbadőnlve tovább megy S a romantikus múltnak vlsstalnteget.
Szépek a mindig újra megszűnt álmok, Supeki akiket és amiket kívánok; A még nem Is^volt meleg ölelések, Asszony kacagások, leány nevelések.
Öh legszebbjei a Szépnek; tulipánok, h(tl)karu asszonyok, csókos ajkú lányok. Örök csavargól minden Igaz szépnek: Csak egy kicsit, csak egy kicsit szeretnétek l Dani Ferenc
2ALAJ KÖZLÓN.V
- (Baross-alakulás és zásilő-szenteléfl)
volt vitéz Teleki Déla főispán, dr. Qrnmi Sándor alispán és siámos mos megyej előkelőség jelenlétében zaia. Iftvöh, A zalamenti GajMiakörök Sző-vetkezel* tartotta ugyanekkor zászló-snontelését, amelyen a Hangya és a Fa Utsryvétség is képviseltette magát. A /íiszlóanyai tisztet báré IVréayi Ber-inlanné töHölto be. Az ünnepségbe! kapcsolation w»U a Baross.csoi»rt alakuló üléso is, melyen liovszky János Baross-elnök, Nagykanizsa ország-gyillési képviselője is résilvett, Mester Kálmán liaross-t.it kár " kiséret ében. Az ímiiopsfgeken gróf Teleki Béla fflis-pán is beszédet mondott.
- (Szobrot kapott egy polgármester)
Szoborlcleplezés lesz október 8-án Kaposvárott, A város egykori polgármesterének, Németh Istvánnak állítót, lak .uolirot, aki lSÜGtól ltll\'l-ig tartó polgármestersége alatt alapozta meg Kflr>osvár varossá fejlődését Az éiet-nagyságú szobrot ispánVy József ka. posvári szíirmnziísn szobrászművész kő-szjtelte. i |
Kcuiíny Janoa (Hlff-Knbyl) UlUlUtMtig
rendes Itttii összejövetelét 1930, szeptember 30-án délután fél 7 órakor a Markó-féio vendéglőben tartja. (j)
- (Tísztvlseld-választás)
volt tegnap.Zalaegerszegen. A városiul! megüresedett\'írnoki és ut újonnan Kimerett végreiiajlói állást lőltóttók l>o. Az Írnoki állásra négyen pályáztak. A női pályázókkal szemben Nagy István nyerte el az állást nagy szotöbb--véggel, A végrclkajtöi állást vilée Pál Sándorral töltötték bo, aki 21 szavazatot kapott ellenfele, Miszory Béla 21 szavazatával szemben.
- (SzMésznő-vAlasztAs)
Nagykanizsa polgáímesleiv pályázatot hirdetett egy városi szülésznői állásra. Kelten nynjtollák Ím- pályázati kérvényüket; Wimmcrné kanizsai ós I-arknerné kiskanUsai oki. szülésznő. Az állás betöltésére ma délután összeül a város tlsstujMó széko, amelyen az alispán képviseletében ör. PUbál Viktor felsőházi tag fog cuíököliii.
- (A vlllanyellenfiraA bízott ság ülése)
A városi vlllanycllcnőrző bizottság ilr. Caerlncr Antal elnöklete a.tatl ülést tartott, amelyen többen a villamos-szerződés kérdéséhez szóltak hozzá. Kimondotta a bizottság, hogy szerdán a város minden résrében megmé-rik Aí áramot és annak eredményéről a csütörtök délután összeillő ülésen fognak beszámolni
^^^^
eS*s ¦
..sO^JJí^f^ VEI Éti
Nagy választék! Olcsó árak !
Piromániákus tartja izgalomban Nagyrécse népét
A nagykanizsai csendőrség nyomoz a titokzatos gyújtogató kézreketitésére
Jelente Kük, hogy Nagyrécse községben egyik nap Németh József (Gyutai), aztán Kovács János, jmnjd íiieg Horváth István gazdák szabna-kaziflit isunfö nőtlen tettes felgyújtotta és mind a ftárten kazbJ n tilz mnrlai Jékn lett A tüz olyan arányú \'volt, hogy a nagykanizsai tűzoltóság Is segítségre sietett n (motoros fecskendőd, niert fé,lő vpft hogy n tüz átterjed b többi kazlakra és épületekre. Slklcrült is n tüz terjedésének gátat vetnf.
Csakhanihr megjelent a helyszínen n kanizsai osendőrség egy járőre, a mely szigorú nyomozást indított n tüz keetkezésének kjnyqmezására. A jelek ugyanis mínd azt mulatlak, h igy gyújtogatás történt
Az eset érthetően izgalomba níarl-Ja Nagyrécse község népét, akik most állandóan őrséget taHanak maguk között, hogy (nuegakadályozzók nz is-t
fmeretien gyújtogató további merényié leit. , ,_ ; ¦ l
Valószínű, b\'gy piromániákus a gyújtogató, aki klzáróUlg kazlakra veti imagát, azoknak fclgyujtésábíin ieU örömét. ! \\ I\' "
Akinek bélmOködése rendetlen és gyakran fáj a gyomra, mája duzzadt, emésztése leromlott és étvágya megcsappant, annak reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvJz csakhamar szabályozza a székletetét, elömoalitjíi hí anyagcseréiéi, élén-Kitt a vérkeringését és megjavítja a közérzeté\'. Kérdezze meg orvosát 1
TakiatM mi a Kopateln Bútoráruház- állandó butorklállltását Izléaea és olosó bútorokat kedvező fizetés! fel-eleiekkel vásárolhat
Használja naponta 2-szer a fogköoldó, dúsan habzó
LENTHERIC fogkrémet,
a legideálisabb fogápolószert. Megakadályozza a fogak kihullását, megszünteti a fogbetegségeket.
Egyedárusitás
Teutsch Gusztáv
dro||órít&bainiB
Síremlékeiket,
ilrWtil, su»l»itl, Wíil isltltsirtt
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőlaragómesternet, Király-utca 33. Nsgy ¦irsniltk-raktir. Telefon 615.
Rövid hírek
QÖR1NQ vezérezredes, a légi-haderö főparancsnoka VarBÓ mjeg-adása alkalmával napiparancsban elísmer\'sét fejezte kl a légihaderő-nek a végzeit kitűnő munkáért.
LUXENBURG két ízben ls tiltakozott Parisban, mert kétséget kizárólag megállapították, hogy francia repülőgépek megsér.ik Luxemburg semlegességét.
ROMÁNIÁBAN ujabb rendelet értelmében mindenkinek gyógycsoma-got kell beszerezni és azt állandóan magánál hordani sebesülés és gáztámadás esetére. A gyárakban, Üzemekben, lakásokban menlÖládát kell felszerelni.
HAVAZOTT a Qyulal-havaíok-ban. 15—20 cenllméttres a hó, amire szeptemberben még nem volt példa. Havazol! Pozsony és Szarajevó környékén is.
LITVÁNIÁBA eddig 10.000 lengyel katonai menekült érkezett Valamennyit leszerelés után gyüjtö-táborokba vitték.
AZ ANGOL BANK igazgatótanácsa a leszámítolási kamatlábat 4 százalékról 3-ra szállította le.
FARKASCSORDA lepi el a besz-arábial falvakat, Juhnyájakat és embereket támadnak meg. Az elszaporodás oka: a harclzaj. miatt a lengyelországi larkaBok odamene-küllek.
SZLOVÁKIÁBAN a nemei párt feiállllhalja a Hlinka-gárdához hasonló, szlovákiai SS-alakulatot.
HITLER clrcudelio a német katonai közigazgatás bevezetéséi az elfoglalt lengyel területen,
CÁFOLJAK a hírt, hogy egy ka. rintbiaí ezred átlépte a Jugoszláv határt és ott internállak Oi ezredet.
BEL(*A területen robbant néhány német légelhárító lövették éi két angol vagy francia repülölwmba.
CSÖKKENTETTÉK Angliáiéi 20 s^á zalékkal a gáz, villany és szénto-gyaxutást
MEGFOSZTOTTAK mandátumaiktól a feloszlatott francia kommunista-párt képviselő-tagjait,
VISSZAHÍVTAK Ixmdonból a plo-vák kövolet és nyilatkozatai minti fe. gye Imit índiUumk .ellene. A kővel iuO.ii lelt elegei a visszaldvásnaV.
ELBOCSÁT oz USA kormánya 2850 kommunista ér/clniTi tisztviselőt.
MP.CS LASZI.Ö versei inegjélenlok luilland for.litásban.
1W MILLIÓ lel kölcsönből a lehető leggjor-ablion vasutakat épll Románia.
ELKOBOZTAK) a 2 *rf EegyMzbiln-tetés rlöi külfőidre szökött pesU valutás, FiSed Armand vállalati főtisztviselő félntlllió pengő biztosítékát
A KÉPVISELŐHÁZ költségvetése elkészült A magyar parlament az Idén 3.7 mllUó, 1040-ro pedig q3 mllilfj pengő költséggel dolgozik. Ezúttal t. I. 18 hónapos az előirányzat „
A VATIKÁN svájci gardáját gázálarcokkal látták ©k a pápa részérő bombabiztos földalatti szobát építenek.
MEGSZŰNT nz étWazŐkocsi az no^
DACAI KÖZLŐN*
\\esulakou. Helyettúk enyes. állomásukon bufKket dlljtanok fc|.
ROZSNYÓN október t-én iktatjuk bo Hubnies Mihály inegyéspüspókót.
A PÁLOSOK Kiskun(élogyba/ií 11 ís mid hibát lélcsjteuek.
KLKr-SZÜJ/r Pécsett 70 kislakás,, amelyeket « varos épületeit. A tá.\' .asszál 30 tij kislakást épitcnek. Ereket a város wkgjerinojtes családoknak lé-tesi telte.
OLASZ tanszék nyjUk meg a delire-ccui cgyótouiep.
2 MILLIAHU fontra emelték az an-Hol háborús kóUséfívetést. A péntiuryi terveket 3 éves háborúra állitotlíik össze.
JAPÁN csapatok elérlek a kaulou-hankoni vasútvonalul.
70.000 TONNA dugarut foglaltak le Ht angolok a mull liétcn.
Péqs—Kanizsa válogatott
mérkőzés színhelye \'esz vasárnap a kanizsai sportpálya. ZMNTE sérültjei is csatasorba állnak. Mindkét helybeli csapat közös edzés-\'keu készül a giijérközési*. Tekintve, hogy Péosnek Baja Is ad játékosokat, erős ellenféllel keJI( a verscaiyt f«lve?wl Az eJöii^rközés<.\'n a lengyel Frontról - aki legutóbb tagja volt á mlagyar csapatot verő együttesnek - sziút^ri) játszuul fog 1 I
özv. Taschrier Józsetnész. Férhezll Róza fájdalom ló! milyen sújtva, de a Mindenható akaratában megnyugodva jelenti, hogy szeretett férje
Tascbner József
éleiének 52-lk, boldog házasságának 5-Ik évében a haluttl Szentségek ájtatos felvétele után 48-án reggel 4 órakor elhunyt.
DrJga.Jó (érjem temetése f. fit 30-ári d. u; 4 óraipr léfz a helybeli rom. kath. temető halnllasliázából.
i Áz engesztelő szentmise f. hó 30-án reggel 9 órakor lesz a szentferencrendl plébánia templomban. Nagykanizsa, 1939. szept. 28.
Emléked örökké élni Jogi Nyugodjál békében 1
Munkaidőrend
rendelete értelmében, alkalmazottak munkaide-jéhe,k,,ny|lvántartására kapható
> Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
al?
Teleki miniszterelnpk ma délután beszédet mond a pártközi értekezleten
A Ház ma folytatta a mezőgazdasági özvegyj javaslat vitáját
liiiduposl, szepteml.Cr 2X A képviselőház mai ülésén folytatták a n-.o\'öpazdasági munkások özvegyi járadékéról szo\'ó javaslat tárgyalását. Palló Imre volt »z első M. szólaló, aki szerint csak foPozfíatós a javasjal. Kevésnek tartja a járadékot,
nera fogadja el a javaslatot.
Elleno szólt liokcsányi László is, mert nem enyhiü a siegény néposz. tály s/omoru helyzetét. A Járadékot ő Is csekélynek tartja.
pap József a korhatár leszállítását (ártja szüksék-esnek.
1989 szeptember 28
Kedden kerfll a Ház elé a földbirtok-ja vaslat
.Ma délután ölre páitközj érlekezleict liivtak össze, amelyen Teleki miuisz-torelnök mond nagy beszédet. Punte.
ken nem lesz ülés, \'•sleabeii keddeja a Ház elé kerül a földbirtokjavasiját,
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓM Jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószakUzletben ^sároi Fö-ut 10.
Fényképezőgépek B P-töl, márkás filmek 88 fillértől. MT Sxakaxarü kidolgozás I "W
Zamatos. lélzQ hunét
Sinlrix Kúuéftfz§n
készíthetünk.
Kapható: \'A-Vr-W/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
njöfvetf
¦kedvezó.flzeten _ TE LTETELEK
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: Hált bttegápolért tanfolyam
Hirdetmény.
A.VoiflikereszI Egylst- nagykati(.-zsal liókja a város! közkórházzal kaiöltve 2—4 hetes házi betegápolási tanfolyamot, ezt követően pedig önkéntes; ápolónői tanfplyamqt rendez. Az általános helyzet megkívánja, hogy a város nöl társadalma minél nagyobb számban sajátítsa el a\\sz(ikr leges Ismereteket, ezért kérem, hogy a tanfolyamokra minél többen jelentkezzenek., jelentkezni lehet dr. Etil-tera Zollán hatósági orvosnál október 2 lg délután 6 óráig, naponta 12 és,l óra. valamint 5 és fi óra közölt Sugár-ut 1. az. alatt (Telefon 302), aki a részletes felvllágoilüiso-kat ls megadja.
Nagykanlziii, 1939. szept. 18.
Dr. Krátky István a VOröskeieait helyi flóklanaV elnöke.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
láffiiierefciiip
ujjbuj) beszerezhető
lanonk nypmdáJábp
ARUÓHIRDETÉSEIt;
lé kdlfl 60 miir. mlnd.n további 1x6 4 11114*.
ÁLLÁS
. Pe\'elfli mata- és osei-é pagata* keres a zatsizeatmlhályl téglagyár, 2513
[ tlaktaaaéaaa mlndm*«iaan«b
hossza Wzórfyltvinnysl elitjére ketetek. Sugárut 14., BflUu.
; "ül u, >) i.:.,.,í , ir "j-;-7TT
KÜLÖNFÉLE
: fébfképubli ffnafatnl miikd.
Kőér, flWiek, femei^krpVplroV legolcséb-n, kidolgozás legszebben vantagli foló-IszakUzlet és laboratori umbati, PŐ ut 10.181b
autétmkl - bérű utó szolid árban kényelmei (utók megrendelhetők. Tísul-!msna Manó. Teltlonsllomls 222.- 205
Wítdeanapl leveltiésbóJ osn
aegrt
ek«t,-
IMI!
itlosejalott gytlitwuc-
:gyart
ni«k»t ifracrtkof megvílflte,. kyot^ -Baibarlt. Ulva., a Hiíi, Kts,M,w I.,ái!er-litai»|e. ErdtkBdiil lthel ttitlóti 78. •«. vagy bzetaílyfapa liúfitenivp d.,u. 6--7 óra koaoii.
Zr»IJil UÖZt-ÖMY
Kiadja: „Kazflaidasáal R. T. Maqykai^iaa". ¦ f Pelo|6s klndú: Zalai Káraly.. Nl-\'qinMpU; * u.aSwrriWMlJt. T- Nadykanliea\'* ayomaajaaa» Xagykaaliaip,;
(Nyomdíert letolt Zitti K»r«iy.)
79. fivlolyam 233. nám.
Nagykanizsa, 1989. fieptcmber 29. péntek
Ara 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
•-!3354
*» IfedóWntalt FAmí L uáa.
* O L | T I K A 1 NAPILAP
Felelős szerkesztő: Bar barit* Lajos
iíiflfIxelésl ára: egy hóra S pengő 40 flU> S«ikc*zlo.éCi él kiaciohiv.iiallldd.rn! 78. t
. Kenyér és munka
Abból a válaszból, amelyet a miniszterelnök a magyar gizdnságl «iet zavartalan tincnctének bl/.txiitá-sa tárgyában e\'hangzott Wpviaelö-házi Interpellációra adott, megnyugvással veheti tudoinuásul IlZ egész ország, hogy a háborús helyzet okozta uehézségck ellenére ls inló/itnénycs és hathatós védelemben részesül a kormány ré-sjcónöl a tejtiWí\'és és a fogyasztás cgyarát. A Iciknldést munkaalkalmak növelésével és nyújtásával, a fogyasztást nz áralakulás hathatos ellenőrzésével és egyes fogyasztási cikkek IcjjjmMgasabb ánH nak hatósági megállapításával szolgálja és támogatja a kormány.
A munkaalkalmak teremtése, tehát a kenyérről és kcnyérkci-e-etl tehelő-ségekröl való gondoskodás zavartalan és folyamatos. A visszacsatolt te rü\'etekcn, legeLsősorboit a Kárpátalján, hónapokkal ezelőtt megkezdődtek a közmunkák és ezeknek meretében fennakadás nincs. Dc folya* matosak n beruházási program egyéb munkálatai is, A gyárak ké-menye füstöl, a műhelyek h<mg>sak a kalapács csengésétől. Munkát kaphat az Idegenből visszatért ¦magyar munkás ls. l
Ami pedig azt illett, hvigy a háborús konjunktúrát egyesek kizsák,mtí-< uyo\'ásárn fel ne használhassak, emlékeztetnünk kell a közvé\'eniényt a konmánynak arra a legutóbbi rendé i létére amely megtiltja a búzának megállapított áron alul vasalását. És aanig a kormány az ártartásául egyik oldalon a fenmelöt védi, a másik oldalon ott ájl őrködni a fogya>z tás mellett.
Kitűnik ,i miniszterelnök válnszá-< bői, hogy míg a külföldön a háborús, hslynet következtében a közfogyaszJ tásl cikkek árai emelkedtek, addig nálunk átlagban 10-12 száza\'ékos nz árcsökkenés nz áicllenörző ko^nhiány biztosság működése köietkeztébm A, kormánybiztosság, amely nJMd néhány hónap alatt.rendet teremtett A piacikon, ma már a kü\'kereskede-leml árult is pontosan feUenőnl
Tennészetes, hogy bizonyos fogyasztási cikkek forgalma Ideiglenes sen zökkenőket ftnutat. — Ez azonban csupán Ideiglenes jelenség, mind össze a ímegfévő készletek leltározásáig tart. Viszont a vásárolható tételek nuBttiiyfcégszerü meghatározása bizonyos clkkeJCh^t azért is szükséges, hogy a bőpénziiek össze ne vásárolják és feleslegeién ne hntmo^ *ák a kfezletekfet a kisfogyasztók elől.
A háborús gazdálkodás lsko\'áját ml már a világháború folyamán végigjártuk. Drága, de értékes tapasztalatok állnak a kormány rendclke* zésére. Tudja, hol és kik ellen keli védekeznie és kiket kell a k\\r ákmá -nyoiás ellen megvédenle.
Ezt-a fe\'adatát teljesiti a kormány egyrészt a invunkaalkaimak teremtésével, másrészt az árak eronőrzésé-vei, Ezért van biztosítva minden
dolgozó és dolgozni nkaró ina^yar.
«ak 11 uijunk^ lg,« kenyér^hi.
A Moszkvában tegnap aláirt megegyezés után uj német békekisérletet, elutasítás esetén erős német támadással gyors döntést vár Paris
A német-orosz és orosz-észt megegyezés után Moszkvában a törökökkel folynak a tárgyalások — Valószínűleg lezárják a Boszporuszt és a Dardanellákat — A bolgár miniszterelnököt Is Moszkvába várják — Az angolok a spanyolokkal kezdenek kereskedelmi tárgyalásokat, miután Moszkva nem hajlandó Londonnal tárgyalni
átvétele pi-d\'lg.szotw | zó«e a fenti érdekhatártól nyugatra
A moszkvai rejtély megoldódót!.
Tegnap imlég a /ogkü\'önbözőbb hírek {c\'entek ímeg a világsajtóban a moszkvai német-orosz és oicoz— észt tárgyalásokkal kapeso.atban, nv.i re. Itt az eredmény. Közben lényegesebb eoeanjény a dip\'mnáciai fronton nem ls történt.
A harctereken történt élmények közül Ieg;e\'entŐsebb, hogy Varsó után
Módiin
erődítménye Is megadta magát.
várható, Módiin balra vagy vasárnapra.
Nyugat m megélénkülő légi\'evé-kenySéget jelentenek. Az állítólag el-süilyeszlelt angol anyahajó és bornj* bázott csatahajó körül még mindig folyik a vita az angolok és námöick; között csak ugy, mint a Knicken-bocker rjjport körül: az állítólag külföldre mentett német vagyonok Ügyében.
A tengeri blokádharc fiontjáról mlndössz-2 egy svéd gőzös elsűllyesai lését jelentették.
Varsó tényleges megszállása n
A német-orosz megegyezés résztetel
A moszkvai tárgyalásikat - m\'nf jelentettük - tegnap délután folytatták. Este díszebéd veit Molotovnál Ribbentrop tiszteleteié, amelyen baráti bohárköszöntők hangzottak el. Ott yolt Sztálin, Vorosllov, POnttár, stb. Is. Az estebéd utána az opera balettelöadását nézték meg a német vendégek, majd éjfél után befejezték a lanácskozáiokat. A tanácskozások eredményéről a Német Távirati Iroda iiiin dé\'előtt hivatalos jelentésben számolt be.
i. Háború vagy béke
A néiraet és orosz kormányok 193» szeptember 28-án kelt nyilat kozuta szerint a Németország és Oroszország között létrejött és aláirt szerződésekkel megegyezlek Lengyelország felosztásában és , va\'a-mínnyl nép érdekében kívánatosnak tartják a németek és az angolok, va-lamlnt franciák között fennálló háborús viszály beszüntetését Ennek elősegítése érdekében hajlandók más baráti hatalmakkal együltmüködni, hogy a béke mielőbb hclyreállhas-son. Ha ez nem következik be, egyc-dü\' Anglia és Franciaország felelős a háborúért és akkor a további eljárást illetően Német- és Oroszország tárgyalást kezd a további tennivaló* kat Illetően.
2. Az uf német-orosz határ
A moszkvai megállapodás második része a német-szovjet határ- és barátsági egyezanény.
1. A két kormány megállapodottá voif lengyei állani területén a szovjet és német birodalmi érdekhu tárok ban- Ez a mellékelt térkép szerint a következő vonal:
Litvánia déli csücskétől kiindulva n határ nyugati a megy és A,ugU«\'
tovtói északra a német birodalomba tárához csatlakozik. A Pi>ia folyását követve Ismét eltér a német h itáríót és OMro\'enkóig megy, majd dé\'ke. létre fordulva Narvánál éri e\' a Búgot, amelyet KrtstopoHg követ, innét nyugatra a San folyóig húzódik és követi azt egészen az uzsokl hágó közeiében lévő forrásáig. (Az uj ér-dekhatár léhát csak északon és középen tér el a demarkációs vonaltól, igy Varsó és környéke a német térfélbe kerül.)
2. A fenti határt mindkét kormány végleges érdekhatániak tekinti, i , í i
3- A lengyel .területek ujjnrvndu-
a német, keletre az orosz kormány feladata.
I- A megállapodást a két ország baráti kapcsolatainak és azok tovább fejlesztésének biztos alapjául tekintik.
5. Az egyezményt ratifikálják és nz arról szó\'ó okmányokat mielőbb Berlinben kicserélik. Az egjeanény aláírásával lépett éleibe
3. Námzt-orosz gazdasági kapcsolatok
A szovjet német megállapodások harmadik része a gazdasági kapcs >-latok rendezésére vonatkozik. Erre-votiatko/óaii Mo\'oíOjtf é.s Ribbentrop kölcsönős leveleit hozták nyilvánosságra, amelyek a gazdasági kapcs i-iatokát és az áruciervíforga,mat a következőkben szabják meg:
Oroszország nyersanyagot szállít Németországnak, amit Németország ipari szátllbnányokkat viszonoz. Az áruosereforgaJomnak el ke\'l érnie a niutt legnagyobb mértékét. Molotovs Ribbentrop szhólyeshangu leveleikben kormányuk nevében Ígéretet b.*t tek, hogy az errcvonatkozó tárgyaiésokat a lehető legsürgősebben mrg-kezdlk.
Ribbentrop ma délben fél 1 órakor kíséretével repülőgépen visszautazott Németországba.
Segélynyújtási és kereskedelmi szerződést kötött a szovjet Észtországgal
A moszkvai észt—orosz tanácskozások eredménye pedig az lett, hogy Szovjetoroszország és lísztország kölcsönös segélynyújtási ós kereskedelmi egyennényt kötöttek, amelyeke! már alá is írtak.
Az egyezmény legérdekesebb jwjtitja; a szovjet az észt szigeteken támadás, vagy támadási veszély esetén laktanya-kat és kikötőket építhet,
A kereskedelmi egyezmény értelmé.
ben az áruforgalmat négy és félszeresére\' emelik s kölcsönösen átszállíthatják a Kzövolséges országokon áruikat. Igy az észtok a Fekete tengerig hasinálhuíják a szovjet vasnlakal és kikötőket. Az észt hadsereg felfegyverzése terén is előnyös támogatást kap Tallin a szovjettől.
Az egyezmény t;z évre sz\'1 és ha. akkor fel nem mondják, önműködőlég ujabb ót évre megliosszabfaodik.
Angol-spanyol kereskedelmi tárgyalások kezdődnek
Érdeklődésre stámitliat a következő I értesitette a spanyol kormányt, hogy londoni hú is: Angija kereskedelmi tárgyalásokal kl-
Az angol kereskedelmi miniszter | viin kezdeni Spanyolországgal.
16:7 arányban módosították az amerikai semlegességi javaslatot
Az amerikai szenátus döntése is je. lentős: 16 szavazattal" 7 ellenében háromórai -vita után megszavazták püt-mami szenátusi elnök módosilásait a semlegességi javaslaton. A két módosítás a pénzügyi ós a szállítási záradékra voualkozik. Eszerint uj hiteit
csak az n vevő kaphat, aki rendezte otőzo 90 napos hitelét. A másik módosítás szerint az a merj kW, hatók be-futhainak a hadviselő államok kikötőibe. ¦ * \' ,i .i i -i tái
A fegyverszállítás i tilalom felfüggesztésében még nem döntöttek.
M. »iépiemoer-2»;
Esőköpenyek
ftigy választókban SZOMOLÁNYINÁL
A nyilasok Hubay napirendi indítványának leszavazása után kivonultak a Hasból.
Budapest, szeptember 29
(MTI) A képviselőház iwi ülepén Hubay Kálmán napirend előtti fe!-síóialáhia kért engedélyt. A/ elnök. uz en&xbityl nem adia meg. H^ts m-Jóan .szavazóit U Ház I*, kivéve fa nyilasokat.
A niezöii-tzdaségi munkások özvegyi járadékéról szó\'ó javallatra térve Koródy Tibor kevésnek tartolta az összeget. Szerinte a földkérdés rendezése után kellett vo,nj ezt a javaslatot tárgyalni, nem fogadja el. Zmwner Ferenc is a javaslat elén szólt, mig Siui*m Ferenc örömmel fogadta ei azt.
Hosszab szünet, majd Jundi Lajos felszólalása következett ezu\'án, twni-\\«1 az általános vita véget is ért. Az elnök bejelentette, hogy Csoór La-jc határozati javaslót terjesztett bt, mtsty szerint mondja ki a Ház. hogy a javas\'at tárgyalásra alka-mat-ian és kötelezze a kormányt tett hónapon bélül uj javasat benyújtására. A Ház Csoór javaslatát leszavaz-* yj általánosságban clfogadla a törvényjavaslatot.
Elfogadták uz 1930-40 évi költség vetésre-i szóló jelentést is, inajd az elnök napirendi indítványt tett, h-\'gy a Ház október 5-én tartói legközelebbi ülését. Ezzel szemben ríulwy Kálmán azt kérte, hogy liolnap is üljön Össze a Ház és tárgyalja a miniszterelnöknek a tegnapi pártközi értekezleten tett kél kijelentéséi, a mely szerbit továbbra is fenn akarja tartani az internálást és nem akarja hatályon kívöl helyezni a 3100 sz. rendeletet. Kérte ínég Hubay, hogy a holnapi ülésen ezzel kapcsolatban vessék fel a bizalmi kérdést. Ha javaslatát nem fogadják cl, felesleges a Házban részvételük, kivonulnak ó--> többet nem jönnek ülésre, (
Váj László válaszolt: Nem felei meg a valóságnak Hubay kijelentése, mezt a miniszterelnök nem adott natároiolt elulasjló választ a tegnapi éJtekCílvUui, mindössze azt jelentette ki, hogy u kérdést résileicun-n nem ismeri, a belpgyoiJLq|s^ker pedig sza. badsúgon van, várjanak a belügymA-uiszter Iva/.aérkczléig. Furcsának tartja egyébként is, liogy egy. bizalmas értekezleten elhangzottakat nyilvánosságra lioniak.
Ilubáy tiltakozóit a kioktatás ellen. A Hái Iluhay javaslatát leszaylzU, nini- a nyiUiH^ivsztcs képviselők, közel borzaincoa kivonultak a Házból
Uzzal, liogy a t0nén,yá$ozás mtinkájá-i -in nem kívúnnuk többé részt venni. Fenntartják aioaban a jogot, hogy.
később, ha alkalmasnak találják, be-kapcsolódjanak újból a politikai életbe.
A nyila 0k kivonulásában a Meskó, Matolcsy, Meizkr, Pálffy csoport nem \\ett részt, mart jelen sem voltak az
ülésen. i
Agyvérzésre hajlamos Idősebb embereknek, akiknél igen fontoB, hogy esöiködé* neliül mindennap könnyít bélütüléiök legyen, a természetet „Farenc Józ-seJ" keserű-vht — reggel éhgyomorra egy kis pohánal bevéve — a lehető legfőbb szo\'gélalot leszi. — Kérdezze meg yivubálI
Október 3-áo érkezik Nagykanizsára a főispán és a Magyar Elet Pártja többb vármegyei vezetője
Ilovszky János országgyűlési képviselő október 2-án érkezik a kerületbe
A Magyar Élet Pártja nagykanizsai kerülete megkezdte őszi munkáját. Folyó hó 30-án délután 6 órakor a pártszervezet Kölcsey utcai helyiségében « MÉP teljes tisztikara, élén dr. Tbotway ZsigMiJiid városi pár-kezelővel, ünnepi keretben üdvözli Somogyi Gyula palbü földbirtokost, a kerület uj vezetőjét, akit az országos pártvezér, gróf Teleki Pál miniszterelnök nevezett ki erre a fontos Őrhelyre dr. Kovács Sebes-lény Tibor helyébe, aki végleg Budapestre költözködött.
Ilovszky János, a nagykanizsai ke* rü\'et országgyűlési képviselője, október 2-án érkezik Nagykanizsára, a honnan ulját azonnal folytatja Mu-rake reszt úrra, dr. Lontay A\'án járási fösz.,ig..tiiró kíséretében- Mnnt-terestthiniD párt vezetőségi megbeszélés lesz, .majd Ilovszky képviselő nicgruillgatja a polgárság kérelmeit és előterjesztéseit.
A képviselő a délutáni órákban
I visszatér Nagykanizsára és nmennyl-J \' ben ideje meg megengedi, Somogyi Gyula kerület vezető, dr. Tholwriy Zsigmond városi pártvezetö és dr. Lontay Alán főszolgabíró kíséretéb n LetenyéM utazik, nfaoi ugyaiiasak pá rl vezetőségi tim\'gbeszélés fesz, jiiíijd utána fogadja a polgárságot kérelmeivei é* panaszaival.
Letenyérői visszatér ismét Nagykanizsára, llt megszán, majd október 3-án, kedden dé-\'előtt 9 tói 12 óráig a pártlMdélxm rendelkezéséire áll mindenkinek, aki hozzáfordul ügyeiben.
Délután 2 órakor a páit Kölcsey utca 2. szám a\'ati helyiségében meg beszélés lesz, vitéz gróf Teleki Béla főispán, Movszky János klr. kon inúnyfőtaiiácsos, képviselő és való-¦s/iiiüíeg vitéz \'i\'abajdy Káianán földbirtokos, megyei társelnök részvétei lével. ,
Ilovszky -még aznap este a gyors -vonatlai visszautazik Budapestre.
oivan
Ujabb 350 lengyel polgári menekült érkezett Nagykanizsára
A Nagykanizsán szükség-otthont ta Iáit lengyel \'menekültek száma megint gyarap >dott. Tegnap S60 polgári rnenekü\'t érkezett vasúton Nagy kanizsára, közlük mjntegy százan kerékpáron jutottak át n határon és jóforinán semmit uem tudtak magukkai hozni, csak a kerékpárjukat.
A po Igán íves ter igen nagy erőfeszítéssel áll szinte éjjel-nappal munka, bon, hogy a menekültek e,helyezéoét minél emberségesebben és minél kevesebb zökkenővel biztosítani tehessen,
Az újonnan érkezettek miatt szükségessé vált a pótkávégyárban uj helyiségek megnyitása, ami a gyár köz ponti kiküldöttjének intézkedésével sikerült is. A központi raktár fütho-tő, hatalmas helyiségeit kiürítették s oda is menekülteket helyeztek el. ,
Az újonnan érkezett po\'gárt iiíjcne-kültek is különböző társadalmi osztályokból kerültek ki, legtöbbjük azonban uri családok földönfutóvá vált tagjai ügy tudjuk, hogy több polgári menekültet már nem várnak Nagykanizsára. , (
A mozi a lengyelekért
Magyar János, a iiagykanlzsaim.oz gószínházak igazgatója, aki minden közérdekű adakozásbó+1 példásan szokta kivenni a részét, ii*jst a rno-i
neküU k\'ngyelekkel sxejmVn is gavallérosan taft eleget a jósziv parancsának. Magyar igazgató felajánlóim a polgármesternek, hogy a mo\'l minden előadására 26 darab dijuwntes jegyet bocsát a lengyel menekültek\' rendelkezésére. I
Hiba Igazítás
Kérésre közöljük, hogy n im\'rvekUK tek lepedőinek teiaegéséL nem mint tegnap közöltük - a NcegyU3t váHa;ta, luuwm azt a MANSZ nagykanizsai csoportja végezte cl,
RuhaoemBeket kérünk a menekült férfiaknak
A lengyel twenekült férfiak részere sürgős szükség volna a következő ru hanem üekre ;
11 sapka, 39 pár zokni, 10 pár cipőtalp, 67 zsebkendő, 16 Ing, -14 a^ó nadrág, 13 törülköző, 13 nadrág, 8 kabát, 20 felöltő vagy köpeny. Aki tud adni, adjon azoniial. Adományokat a Bazár-udvarfca kell küldeni Farkas VUmáh\'az, a Kea.-sztény Jótékony Nőegyk\'t ügyvezető elnökéhez; ,
— BattrkliUltásBakal tekintse mei \'(dnden vótelkéiiysirr Détkll. Kopstala batorArabis
Ingyenes német nyelvtanfolyam
Avármegyei iakoldnkívüli népművelési bizottság a Nagykanizsán az elmúlt években rendezett német nyelvtanfolyamokat közkivánságra f. évi okt. 2-án újból megkezdi. A résztvevők számába három tanfolyam nytlik heti 2—2 órában. Kez-dőkóhétfón és o&ütörtökön este 7-től Bóráig, a közép- és erős haladóké kedden és pénteken 7-től 49-ig, a Rozgonyt-utcai elemi iskola földszint 1. sz. termében, beiratkozni az órák előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, csupán betratási költséget kell fizetni (6 pengő).
tovatve-zeto: Dr. Utvataé, béfti B«ak«
A legújabb kosztümökről
Minden esrte-ndőben nagyobb és
nagyobb lesz o kosztüanidivat, rájönnek n hölgyek lassanként a divatdiktátorokkal egyetemben, hogy e* a Jegcéiszerirob viselet. Különböző blu zikkui .mindig újnak hatnak. Délelőtt és délután, sőt megeste Is •bevett* viselet lett a kosztüm. Nem is keit rá annyi szArmie, mint egy télikabátra és nem is kerül annyiba és pótol mindent, szövetruhát, télikabátot, amit akarunk, (pensze nehogy a férjek ezt félreértsék és egy téli kosztümön kivül a világon más Miiinnit Sfl csináitussanak a nejüknek, már ez igazén túlzás lenne,..) ,
Műiden kommentár nélkül lejtők néhány nagyon szép míodellt, ainlböt lehet oku\'nl.
Az első egy bordó szoknya, bordó, halványkék kockáskabáttal, kétsoros gombolással, bubigallérral. Ez főleg az átmenetre szó\'. Ugyanigy egy zöMd kosztüni. nagyon tetszett glok-nls szoknyával (majdneüi kizárólag g^ukjiis szoknyákkal készülnek até\'l kosztümök), nulria bubigallérral, bariul gombokkai, drapp angóra rö-vidujju blúzzal Erdekí-s egy barna szoknya drapp, barnapiros csikós, egyenes kabáttal.
Egészen ujszerU szíiiösszeáJlitással készült egy ívzsdabarjui kosztüm, fekete perzsa gallérral, két nagy perzsa zsebbe^ eíöl az öv megkötte, perzsa lógóval. ^
Páratlanul elegáns WÍI egy püspök lila kosttttm kékróka huzamos gallérral. ,
Ha nem akarjuk gazdagon szőr-mézní a kosztümkabátokat, erre is találtak az idén anegoldast: prém-csikokkai pótolják ¦• nagy gal ért ó, díszeket. Így például egy fekete kosz, tttní bublgailérját fekete perzsa szegélyezte, ilyen perzsa caik futott le két oldalt a két zsebig a kabáton. A szoknya lcrm|észete»;n gloknis volt.
Újszerű volt azután egy fekete kosztüm kihíijtott perzsagallérján fent két borvörös bársony rnnsni, ugyanilyen borvörös angolra b\'uzt viselt hozzá a manneken. A|_ kezében pedig egy nagy perzsa nijufrot tar^ tott, amin szintén bordó maaitf dl-szcigclt.
i.áth\'iu még azután egy középkék kosztümöt kékróka diszitéssel, gallérral és zsebbel. Bordó kosztUm,öt sárga sállal, barna perzsával, kétsoros guanWással. ,
Azt Is kó/öinöni kell, hogy a fent leirt kosztümök ötven százalélta nem kü\'ön kabát és szoknyával készült, hanem egy beszab; »tt angolruba és kabátai. Igy egyszerre két -egyet ütünk agyon : sz^v-etruhánk |s van és kosztünvttnk js. Méffjobban, pl. egy színes kosztümnél meglehet oldani az »ügyet< ogy, hogy jumperesre csináltatjuk a ruhát, igy külön blúzzal is lehet viselni. Feketénél ináakópá\'l a helyzet, mert egy fekete szövetruhát nem lehet meguunl, arra mindig szüksége van egy jói öltözködő asszonynak. ,
Blúzokban az artflor**, tehát ftszö-v-etbtuzok vezetnek, néni besietve a tWtteWlSeletné viselendő m^unH kötött pulin vérekről. Estérc padig egy-egy fekete kosztümhöz vehetünk vaiuani szép, etvtfeg téli niintás aeijr^
I939. szeptember 29
rp/ateet. Szathi, csipko neiiv divatos az Idén1 \'. V •\'
Divatposta
KéKSZEMC. Nagyon sióp volna egy középkék angóra ruba gfoknis szoknyával, tei\'os felsőrésszé!, árhi alatt enyhén húzva lehetne az anyag, magas nyakzáródással,,elöl sajátjából meg kötött kis hurkával. Tehet rá egy széles bordó antilop Övet, üdvözlet, KIS DfiLUTANI 32. Egy fekete gyapjugcorgcltc, vagy valami más korty nyű szövetét ajánlhatok erre a. célra, CslnáItassa a következő fozonrai enyhen gtoknls szoknya, Jumperszcrü fel-sőrésszcl, elöl végig gombolva sajátjából, a két oldalon, elölről jövő három-négy plévcl készült Jum pervég-zödéssel. Sajátjából egy keskeny övvel. Egy nagyon szép brossot tűzzön a kivágásba, ct legyen rajta a/, egyet len disz. Gyönyörű a modell, okvct$n ct csináltassa \'meg. Üdvözlet.
pitAPINBAHNA. íla ragaszkodik a Itama szilihez, akkor u következő ruhát kösse magának: Bárha szoknya do gloknlsan kötve, ezl négy egyenlő külön részben keit köbii, valószínű, hogy nvajd 1 megmutatja az oltani kézi. imnikakercskedö, a tolső részit pedig barna-drapp, vagy sárga két centi.\') csíkokból állítsa össze ugy, hogy tO/L rész legyen egy darabon. Nyugodt! lehet, nem fogja erősíteni, üdvözlet.
Hősi naptár
Nehéz és szorongatott harchelyzet ben clszónt bátorságának, valamint ve
_ szélyl)q jutott parancs
ISIS II 30 "oka iránti hűségei ra.
1-•--1 gaszkodásának példáját
adta Németh Károly volt nagykanizsai 20, honvéd gyalogezredben honvéd a I.urk környéki Iloguslavka Ik/nség blr. lokáért indilolt elleiiláinadásunk\' során
A rolinmban clsránt magyar virtus, sul mindenkit megelőzve, elsőnek tört bea % ellenség átldsaph, ahol bámuln. to*> hidegvérrel és midületfen hősiességgel eredményes kéntusát vívott több ellenséges katonával. Amikor ]*dig észrevette, hogy szakaszparancsnokát a> ellenség közrefogta, azonnal segítségére sictett, cg)\'maga számos oroszt leterített és elöljáróját kiszabadította veszélyes liclyzeiéhöl.
Németh Károly honvéd bátor és eredményes magatartásáért a kis ezüst vitézségi érmet kapta.
RWvay Győző, tiszthelyettes a bábom kitörésekor már mint öreg liadastyán .__büszkén IwrUta a boszniai
1816 II 30 hadjáration kapott hadi-
--r—\'érmet és sántára lőtt iá-
bávaj 60 évét meghazudtoló fürgeséggel mozgott a volt kussaj luidapn\'wl-iskola vívótermében miut segédoktató. Mikor a határok kigyulladtak, a* öreg katonának nem i volt maradása. Ónként cserélte vcl a hajlékony vívótőrt n csaták durvább fegyvereivel.
1910 szeptember 30án a yoll eperjesi 67. közös gyalogezred a Bi\'odi környéki Zarkuvnái kemény harcban cíllt a támadó oroszokkal, I\'alvay tiszt, helyettes, az egész támadás nln.ll félelí-met nem ismerő magatartásával lo-génységének a\'hősiesség megkapó példáját mutatta. Nagy körültekintéssel vezette a védelmét ós kimerült embereit szóval, de főként személyes bátor példaadásával lelkesítette, közijén gondja volt a szétlőtt lőrések\' kljaví. lására is és arra, hogy a szomszéd körzetiéi az érintkezés meg legyen, >»ig nem egy hátúiról betört osztag rávetette magát az ugg hősre és foglyul ejtette. 1017 novemberében műit esercrokkant tért vissza Oz orosz fog-ságbőL \' \' t
Fttivay Győző tiszthelyettes, akt már lOlK-bcn megszerezte a nagy ezüst vitézségi érmet, a hadifogságból való visszatérése után az arany vitézségi érmei kapta jutalmul.
¦aüaj wmmm
Egy tangó-muzsikás öszi éjszaka
Irta: Brassányl Gyula
A mélabús szeptembert őszi délutánra 24 fokos ineloggcl borult reá n bíborszín alkonyat. \\ kopott kKnksal utcákon sürü tömegben rajzott a?, esti Bélálók ára. dala.
Kopott kanizsai utcák! Bizony még annak is, aki a maga koiuer-vaíjvhniusában észre m-m veszi az Idd inmilását, fel kell tűnjön, hogy nz erre a szegény városra minden nap milyen cgvfonnáu szürkén virrad. Egyformák «z utcái: kopottak, görbék, vakolat: hullajtottak, ha egyik-másik húz nemes vakolatú köntösbe bujik véletlenül, a lobbi kopoU közül messzire rikit, mint a cigány asz-s/ony piros viganóju. Gyalogjárói hepehupásak, esős időben, spriccelnek és cupognak. Ha pár évvel eielőtl vajak] erős kézzel nem fogódzkodik iiíog abban a uundo-latban, melynek kivíteleképeu ma a belváros uttesteit aszfalt borítja, mu is a hullámzó Balatonra gondolna az autó utasa, amikor kocsija a régi, élére állitol| tégKval Iniritott uttestén átdöcög.
Virágos Nagykanizsa ,.. |>. a gondolat is milyen szélien indult, hogy kinyíltak a kanizsai utcák járdái mellett az tjrredeattzinus bervadhatatlau virágai... De ilt-Ött ennek a szép gondolatnak fonnyadóban ván a virága. Fony-nyadóban, inert nincs elég víz uz ápolásukra, Öntözésükre. Öntözni kellene a tenyérnyi kis parkokat is. Gondosan és mindig, valahb-vgyan kellene erre egy kis vizet lorlalékoini, Mert ugy liis-cm, ha oieket a kis parkocskákat, lorecs-kéket locsolnák, üdén és fejlődésben tartanák, megráz utcagyerekek is lobban megkimélnók azt. \\ szépet, a kellemeset, azt.\' Mszemf| még a logvásottabb kölyök sem tiporja el olyan liamar, mint a veszendő és pusztulásnak\' indult, tengődő valamit. A közönséggel ís mog kellene egyszer már valahogyan értetni, hogy < Nagykanizsa város közönsége fogalmában minden kanizsai benne van, minden, kinek kötelessége vigyázni, megóvni ennek a városnak minden közös értékét, szépségét .-.i-
No, do nem erről akariam l>o. szelni. G;ak ugy mellesleg csusz-szftjnt kí a számon erről n szó. Bocsássák azért ozt meg nekem Műidének... és tudják be annak, hogy nagyon szépnek, nagyon jónak és i legelsőnek - SiCretiiéin tudni a vidéki városok kőzött ozt a mi kis ágróisiakadt Kanizsánkat...
Mondom: az esti órákban tele van «z utca néppel. A Sugár ut elején a Uabochay.kertből forró muuikn szüremlett ki az orgona. Iwkrok tikkadt lombjai között a sugárúti aszfalton hullámzó fiatalság közé, akik \' bekívánkozó pillantásokkal néztek a kerlhelyiség-lwn vidáman tangózok cso|X)rtj\'\' felé, akiknek a két dizőz a ceJo-fán.tülkön bolondos újkori lángé, dalokat áradozott...
Kisded társaságunk 11 tömött asztalok között már nem kapott
helyet és csak egyik asztal bon. tása ulón Ülhettünk le. A 21 fokos meleget azonban később friss észak! szél váltja Cet, ugyliogy behúzódunk a belső* termekbe. Hiába, szeptcmberlíOn humor felforrósodnak, do hamar kl is hűlnek már a napok.
A terem csakhamar meglelik muzsikával, asszony, leánykacagás-gással, melyek mint sok hangú csengelyük csillingchiek végig n tennen. A közönség hallgatja a szomorú szemű dlzflzJ ajkáról u soksior ismételtetett Unglí-langU dalt:
<. Esőbe, hóba, télen, nyáron: I.egs.cbb lány a Mari Toponáron.-
Talán már a tucat felé köze-le;Iik u megújrázott Topon ári Mariska mélabús dala, amikor valaki
bejelenti a pillanatnyi csendben, bog)" a rádió éjféluláni hírei szerint Anglia és Franciaország megüzenték Németországnak n hábo-rut. Negyedszázaddal ezelőtt for. rongó méhkas lett az egész ország ni első háborús hírre, hadüzenetekre ... Most? ... A dizőz uj nótába kezd, u tanáéhoz is többen állnak Tel, mint előbb. Mindenki felett elsuhan Ó szomorú híradás minden különösebb hatás nélkül. Scukí sem gondol orra, hogy ennek a hadüzenetnek nnnnyi nyomorultja, rokkantja, halottja lesz. Hány stegény anya veszti cl gyermekét, asszony az urát, gyermek uz édes apját... az angolok, u
németek, a (randák; a lengjelek közül...
Kuvik... kuvik... kuvik... süvölt végig a forró lovegöjü lokál mulató népe lölfttt-a vószlür, de a csillogó asszonyi szemek, a harmatoson üdo ieánypillantá.\'ok mögött sokkai több már ennek a forró estének a mámora, semliogy \'rjadlan pillognának cekre a mélytüzű szemekre boruló szempillák.
Elhalkul tl dal... Nézem n dizőz villonyrényszántoU arcán azokat a s/oinoni vonásokul, melyeket bárhogyan is igyekszik, nem tud leplezni... Két szomorú nézésű szeme mögött olt bujkál az ismeretlen bánat, talán a vágy is; ledobni a celofán hangszórót és oda ülni ogytk asztal mellé a mulatozó fiatalok ,közé, gondtalan, vidám vendégnek és soha többé néni énekelni el a Toponári Marit
Mert özek u kis piros szájú kl-uyok, akiknek Mefisztó kikölcsönöz to ajkaikra a kármln minden piros szinét, mulalnak és isznak. Egérfogaik nieg-mcgcsiltannak az édos likőrök opál, vagy smurugd-szinében...
¦Amikör egy konzervatívabb, idősebb bácsi Intonálni akarja u primásnak, hogyi -Künn lakom én Kisperjésen...., valahogyan sutának, idegennek tűnik fel a .fokát* levegőjében oL a becsületes, sierény köntösű, ódcs-bus magyar dal... A nyirettyű alul is ugy kerül ki, mint a mostoha anya keze közül az édes gyerek; meg-\' tépetten... A fiatalok asztalától az öreg ur felé irányított taps sem •
Városi LMÍOatgÓ. Még csak ma, pénteken Ötletes I Dániellé Derieux Satellemeai 1
a fegtemperamentumosabb filmcsillag uj filmje
Parisban huncut a lány
Modern nő, modern férll mai szerelmének Örömei. Humor! Fényes kísérti műsor. Elepénotat.
Eldadások S, 7 és 9 órakor Az 5 Órai előadások filléresek
lioiiorálása a régi dalnak, hanem inkább kótokedés, Ntncs ís fovál>b. A muzsikusok és dizőz újra belekezdenek a tangókba, t\'gy száll el a szép magyar nóüt g}öngo verésé st árnya, mint beteg madár erőtlen vergődése...
Valaliol északon dörögnek az ágyuk. . Hajnali ónikban vésze-seo sikoltanák a légoltulmi szirénák. Puha, meleg ágyacskákböl kapdossák ki ijedt szemü anyák kicsinyeiket, hogy a pincék, oz óvöholyck rideg Tálat alá menekül-jéneik me«itoleii étotükkel... Alom-íltas népek tehetetlenül nádornak, hogy miírl?... Ki tudja azt ma megmondani!...
Tele vau a lelkem szomorúsággal, amig hazaljailugok... í* bensőmből meleg foliászkodás tór a lajnuh ég ]ifrkadó hm rooiitja fölé: Mindenható Istenem, őnnl mog ezt a szegény kís magyar földet a borzalmuktólI... fis ugy ulszoin el, mint megvigasztalt lélek, öszlöuös megér/esővel annak, hogy a Mindi-nhm i magához engedi a kitlrult \'élek ösontc sóhajait ...
E hell lippversenyflnk
több énlekes mérkőzést tartnlmaz. Sajnos, a sorsolásokat csuk tegnap oj-telték meg, Így a Uppszelvényt csak ma tudjuk közölni. Iloméljük azonban, liogy tippelőink igy Ls örömmel veszik, hisz a nemzetkőzi mérkőzések mellett kerületi válogatottak, l»lyL mérkőzések és ifjúsági összecsapások (s sze-rejH-lnek a \\-ersenyen, telutt niln-deukl megtalálhatja a neki logjobbiui
megfelelőt
i\\ tlppszelvényeket vasárnap délig kell a Zalai Közlöny utcai rejtvény-Jádájába bedobni. Csak gyüretlcn és olvasható inissal kilöltött szelvénye, kel fogadunk cl érvényesnek. Egy iiévro legfeljebb három szelvénnyel lehet pályázni. A legtöbb pontot elírok kó\'őtt ismét futballjogyekel oszluuk ki.
A Levente Labdarugó Szakosztály Dlése
Csütörtök este úlésl larfott \'¦» I-even-te Labdarugó Szakosztály. Tárgyso-ro;aton a sorsolás és több érdekes tárgyjxiut szerepeli. Az ülíscu megjelent dr. Kiátky István iKilgárincstör is, aki örömmel vette tudomásul, Iwgy az ifjúsági sport még nem halt ki és nagy érdeklődés van az jfju fulbaU-sportoiók körélM-n. Holló János testnevelési tanár, az uj flgyv. elnök üd-vözőfto a poigárnifcstein és megköszönte
az anyagi, valamint az erkölcsi támo-gufást. A Szakosztály ieudületes munkáját á csütörtök esti übís bizonyítja. Nagy. uz érdeklődés és szívesen jönnek a csOpafok az uj rendszeri bo. vezető Szakosztály kebelébe.
Haptán Szeptember 29. péntek. RáWf kat. Mihály lóa. Protestáns Mihály. — Itt. Thisrl hó 16.
bacai igáson
1BH. «aptoher 29
mrtmrttimm — hanykaiiliíí
LERAKATA
!
Péntek
állauiló luilsiíroxfhfi\'iu hdlkomapokoa
btadaumt i. motorig
0.15 T^m*- — Ifitek.. — Közlemények. —\' Hanglemezek. — lOHirek;
— 11.10 Nemretkö-i vizjcizoszoIgáját. ~ 12. Harangszó. — Himnusz. — Idö-jiinls/aleotiii.- — 12.40 Hírek.\'- 13.20 Idő jeliéit, idojárásjcleutés. — 14.30 Hírek. — 14.45. MtofCtoWBtetét, _a 15 ArfoIyejiLhirek, piád árak,, éleJuiisxOf-árak.. - 10.45 Időjelzés, idüjáiásje-Ktoté •, lüit*. — 17 Htrck siiovak és magyar-orosz. nyelve*, _ 19.15 HLrok.
- 21.40 .Hírek, időjárásjelentés, lürek Kíloviik és magyar-orosz nyolven, — 22.40 HiWk német, olasz, angol és francia nyelven. ™ 0.03 Hírek.
BUDAflES? I.
17.15 Lipcsei-Ma gyár Sándor* vk. siá-zudos cldndá^o. — 17.40 A radio szalonzenekara. — 18.10 Sportközlemé. nyék. — 18.40 Látogatás « jaszoviiri monostorban. Ilesíéte Hudlnszky Sándor. — 10.25 A kőiönség kedvelt le-mezei. — 20.05 Külügyi neg.ed.ira. — 20.20 Az Operaház zenekara. — 22 Chappy-jazz-zeneknr. S— \'?\'0 Tokl-IIor. váth tiyula cigányeenckai*^
BUDAPEST II.
18.10 Cyorsiióianroljani. — 10,30 Dr, Uicrbaner Virgil előadása. — 20 llirek. — 20.20 Ignác* RÖztt elbeszélése. — 20.45 Weldmffer Edo siakm-«cnekara. — 21.M Időjárás jelentés.
BBCS
16 Délutáni zene. - 17.10 LemezeK.
— 18.10 Vidám kautáté. - 20 Kysen Irén síbpran, Albert Ferenc hegedűművész lüWgversejiye. — 20.30 lladió-mickar. — 22.30 Hangverseny.
Szombat
BUDAPB&Tf I..
10.15 Ifjúsági rádió. — 10,45 Mit nézzünk mogi\'— 12,10 Christian LiHy énokol, Kcznárs Pál hegedni. — 13.30 Müvés-lemezek. - 10.15. MajUléuyl (ryőrgy mesél.\'
17.40 Az élelmezési Munkások Szóv. Dalköre. — 18.10 Magyarorosz Miére.
— 1ÍY15 Magyar I\'crkó magyar nötá-kaf énekel, kíséri Farkas Jenő cigányzenekara. — \'10.25 Hanglemez. — (0,50 Márkus László/előadása. — 20.10 Szop. tomlK\'r végén, összeállította öricy Isi. ván. Közreműködik Nagy Isabella, Nagykovácsy Hoirt.Lial\'i Llenn\'r, Kov-rik EEulÜ, pataki Jözsci, Polgár Tllwr, Sonilay Arthur\'és Cíorba DÓzsŐ cl-g;myíC-noküra. — 2L2Q Madiö a rádióról.. — 22 Sándor Erzsi és Sándor Mária énekszámai. — 2223 Tánclcmc-jek. — 23 Pcrtis Jenő cigányzenekara.
BUDAPEST\'II.
18.45 Mezíigazdasági félóra — 19,25 Farkas Jenő cigányzenekara. — 20 Aiu rek. — 20.20 A rádió suMomonckara, ¦ 21.15 Dr. Máthé Klek előadása, -21.\'is SclmlKTt: C.-dui" vonösötöv — 22.M IdÖjárásjelcntés.
bécs
Ifi Délutáni iene, — 19 TanU-nhayn négvea, — 20 Katonazene, katona-
énekkarral, -- 22.30 Szórakoztató zone U\'iiordalokkai, ~. -ji Hangverseny.
A Balaton alatt is megiíidul a^ olajkutató munka?
Mesterséges szigetekről fúrnak le 2000. méter mélységbe a Balaton alatt
a Jispei és szentadorjánl iiibgyar o\'njknratásinflgy sikere után Hat amerikai olajérdekeltség elh-ilározta, h -gy tovább kutat magyar olajelő-fordu\'ások után-
a magyar olajszükséglet fedezéke érdekében tehát tovább folyik a munka, amely dr. Papp Simon fö-gcoiógua vezetésével hozta meg az eddigi sikereket Most előzetes tanul monyok a\'apjáu a Eaului\'on kremlitek kutatni olaj után.- I
a tudósok feltevése sterlul ugyanis a Balaton alatt műii(egy 1300-2000 méter közötti mélységben kell olaj-eiőforduliisnak \'ennje. Komplikálja a tervezett kutulást, h gy a furásjkit a Balaton bizonyos pontjain a víz
alatt kell végezni Ezt a kérdést fsát tudják azonban hidalni. Az nz el* gondolái, hogy a Balaloc.Qi a ínt\'g-jelölt helyeken szigeteket épiíenek és; ezekről a szigetekről fogják a furá*Jf munkálatokat végezni. Egészen e:c-deti éi iíjszérfl ez az elgondolás, de más lehetőség nyilván nem adódik a fúrások elvégzésére, miután a fúrótornyok elhelyezése és ar. cikkel kapcsolatos üzem stabil pontokat kíván.
Szakkörökben nagy érdeklődést kellelt n balatoni fúrások terve. A Mi iiu\'imiuyok az előmunkálatokra vonatkozóan m> ist folynak é- a legrövidebb Időn beiül várható már a doniéi Is.
Megint megtelt a kanizsai temető
ismeretes, h gy « legutóbbi vá6
rosi közgyűlések egyike foglalkozóit a nagykanizsai lejii.\'tö bővítéséhez szükséges fóVdterUtat megszerzésével,, amihez a képvJse\'őL\'slü\'et hozzá ls járu\'t.
A jelen\'egi lemelö eredete, ahogy azt meg 12-het állapítani, még 1712* f \'líff re vezethető vissza. Az* &JŰL óta több mint kétszáz ™»\' esztendő lelt el & egy egész*n új, hih\'iíngis vai ros ke\'etkozell, a halót* lak rakna városa. Az ecélrü most iviv ddkezésiv álló terü-\'et is rövidesen ¦megteUk és az uj telektömbre kerül ailár a sor, amit a vájrps « teleki tulajdonosuktól, imár megszerzett. Dece.mbérben már a je\'enlegl ke¦ jlésen tui levő lerüleleu f >gmk tomch ni. A tejiietögaidnoksilg intézkedett, hogy a lemető kei\'ité.sét az \' északi lészen bontsák k>\\ h>iíy az ujabb
parcellával yn\'ó közlekedésnek ne legyen akadálya.
Meg lehel állapítani, hogy amáót* Gáspár József a Tumctőg-mduok, a sírkert egész, gpndozlása kifógástalftii.\' Gondozóit utak, fásllósok, gondoskodás Linindeiiütt.
Ahogy visszamiinőlog meg lel.et ál-lapilaui, lm tekintetbe vesszük, a halálozások átlagát Nagykanizsán, a rk, sírkertben elteinei\'ttek ¦ száma ma már oly nagy, hogy Kokkal több a halottak nagy városában lakók száma, uünt az e\'0 váiMs lakóié.
A temető unegnagyubbltusánál nem szabad \'megfeledkezni a temető* goiidnokság hv\'Jájának és a gondnok lakásának a tativ.\'tőben való fel
építéséről, :ili2rt éneikül rendet a te-metőben nem lehet elképzelni. A polgármester városfejlesztési prog* ralmjában szarepei a (ejne\'ögondr:okí épü\'et, Iroda és lakás ls.
A zaiaujlaki sógorok halálos párbaja a^ tőrvényszék előtt
önvédelem elmén felmentéssel végződött a családi iragétlia
Ez év májusában lÖrtéut, hbgy Zaiauj\'ak kÖZ-égben Sznopek Dnü-e 29 éves gazdaember házában véresen Összeesett Wirth István gazda, Sznopak f<dcs(úgéiiek i o " lestvóir. Wirth rövidesen.atnegjs halt a ka-.
nlzsal kórhá zban. A bmeolás miigallMpitotí-ta, bbgy kés-hatolt, as oldalába, mintegy 10 ceti clméter mé\'ységbou és a ba\'ső szenekben borzasztó ¦ pusztítást vitt véghez, ugy, b\'gy inoimali orvosi beavatkciJáH sem, tudta volna nvegmenteni Wlrlh
Istvánt az éleinek.
Hogy ml történt SKoopek Imrchá zábau ? Nagyon nehéz (mpgájlapítani. , \'
Az egyik vorzló szerint a fiatat me, nyecske öss^eszólalkozoit uz urával és átszaladt a fivéréhez, Wirth ist-vauhoz. Mire azonban* Wldh át-sielctt a Sznopek-poi\'lára, az ajtót már zárva laiá\'ta. Nenr sokat gni-dolkodött, hanem nz<ijtót benyomta. Igy kcrÜU egymással szemba a.két sógor. WlrlhnéJ fejsze volt és azzal S^nopekie- ütött- Í5znopek: visiontvé dcimiebeu kést rántott é>>AazaJI hudo*
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
nagy választékban kaphatók
Teutsch Gusztáv.
lUszer- és csemegekereskedeeében.
egyenruháxstii oikkali
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNA-INÁ-L,
sugir-atíőo. tv: teletqtt.ea5ii
nászott, hogy Wirth ne^ tudjon hozzá, férkőzni éa eközbeiijesett a halálos szui;ás. Nyiit kérdés muad azon-bau : szúrás történt-e^...vagy . Wirth. \\ be.\'esüaladt- Sznopek késóh.- ?
Szuopek leiíuiéözete:en az.utóbbt-vai védekezett.
Másik verzió .szerint • az- áldozat nem a nővére védelmére Stéteti1 át sógorához, hausm más ÜgybŐ\' kifolyólag vesztek össze. EkÖzb2n Wli\'Ui síldki Sznipeket és fejszével tá^, madt reá, nüre az megizurta.
Mngn Wirth István a kórhásban, halálos ágyán azt vnlhlta, hogy a nővére hivla öt segítségül azzal, h \'gy a férje mindent összetör u ínkásbni, Mire Őt átfutott, a lakás .már zárva volf, de benyomta az ajtót és kérdőre vonta\'Sógorát. MlveJ azonbaxi annak kezében kés volt, ő is fejszét fo* gott ós annak a. nyílével meg\' is lökte• SzívJpeket, aki erre a h^iláíos szúrással válaszolt i
Sznopek Imréné az áldozat nővére és a vádlott felcséga Tizt ál-lllja, hogy férje é*í fivére összeszólalkoztak, ndne öccse fejszét fogitt, férje pedig, hvgy Wirih ne tudja •niiegütnf, késével hadonászott magi elölt és eközben öc^e bck\'szciladt a késbe. A sebesült ezután, áhuient Deií szoiúzádhozi ott bekötözték, majd a kanizsai, kórházba .szállították.
Dv; RÜvffy bíró a nwhyecskc eló tárta öccse valiötmását, aki halúlo*/ ágyán uZl vallotta, hogy ő hívta segítségül.
Dr. Ország Lajos törvényszéki orvos a bonc jegyző könyv adaLMt tar Aivertette. » t - .
A perbeszédek .uűm a törvényszék jogos * védelem elmén, felmenlelfev Sznopek Imrét a sy/mdékoN emberölés bűntettének vádja és nnnak-kö-vetkezményel ntó\'.
A kir. ügyész m^-g fellebbez le a feinw-ntő ítéletet.
Harisban huncut a lány
Valamikor u francia film, márkát jelentett, vígjátékban,. drámában egyaránt.- Mióta azonban flzieU slUéc lett, sok közepes, sől egyéneién gy,cuge francia film is a kóiónség elé került Igy tőrtént a szUrcflckal \'Ls. Dgnlétte Darjcux » ma-^ar közönség kcdvi-m.e lett • és nem is ok nélkül, A sikert lálva- ugymásutátt liózták u Da/enx-filn-.cket, közták régi, gyectge filmé, ket Is.-
A most-bemutatott sem Igazi fja-rieitx-lilm, passziv Szerepében- azonban Igy, is helyes. Mint vígjáték is il közepesek kőzöl való, bár liélymként a rendező sok ötletet árm* el. \\ zqii-;gorad\\io kitftnő. A híradó még most is érdekes. ,
Nehéz BzéUerésben szenvedőkt külüröH\'n azok, akiknek fá|dn!m«s végbélbalok — mhit aranyér, iepe-dé«,-elöcsíd, sipoly, szükütit — le-szilt az életet kellcmeikuné, bélűcü-. léatlkeL reggel ét e&ttvnegved pohár termíszfltcs „Ferenc JŐftttél? seíe-rüvlzzel.*. meglelelöan elrendezrjetík. Kérdezze meg brvosáif,,; ;
Üzent az ősz
Nemrég fontait ő tavasz forró nyárbn s már imbolygó felhók közül az ősz üzenget at esték fáradt-mosolyára. Reggel a hegyeken csendesen meglti. Maga l\\Oré teregeti köd-ruhájút Kósza szelek megtipdeslk. Fodros uszályát az ébredő tóra borítják Aztán előlük a vízbe menekül jís átmos-szürke lesz a tó köröskörül. Majd minden partra dtüzen, puharőptü sírdlystárnyakkal szelíden altatgaljü, csitítja az élet zaját. Elszáradt, fakó levelet gerget eléd s aki a nyár feli visszanéz, annak csendesen megfogja a kezét...
Bsrbarlts Mária
— (Litánia a Mtssztősházban)
Ma, pinteken és holnap, szombaton délután bal órakor a Misszióshrtzban n Magyarok\' Nngymszonvához \'__ hii-tímVM litánia lösz.
- (M Irodalmi és MÜvíszctl KÖr)
szombatra össnJhlvxitt TáWsztinányi tiI& o halófozaikóp telén voll. Az"el. nökség a választmányt raost szeptember 30-án, szombaton délután 0 órám ujl>ól rtssuelíjvtíi. A gytl\'ís tárgya: — határozat a^Kör \'193D/40. évi miinka-len-ezelo ügyélicu.
— (Előadás az OMKE-ban)
A nagykanizsai OMKE csendesen, zajtalanul, de annál szívósabban és [gondosabban dolgozik, hogy a keres, kedö-érdekek a inai neltéa és .sok irányban komplikáiódotí liclyzctbm is munkája Vévén védelemhez jussanak\'-Ennek a munkának volt egyik igen értékes é-i mindenki számára- gyakorlatiing hasznos átlomása az az előadás, amit « tagokhak dr. Barlhb iMváii ügyvéd; n* OMKE kerületi ügyésze tartott nagyszámú érdeklődő je-Icnlétében. Dr. Bartlia világos, célszerű, mindeuki által évthelő módon foglalta óbsbo a mai törvényes rendelkezésekkel (zsidó törvény, bejelenté-:-eky stb.) kftpcsoíatos tudni- és tennivalókat.
— (A tegnap) szülésznő-váteaztáa)
Tegnap délután ült Ossz* a tiszt-ujftósiék dr. Puhát Viktor felsőházi tag elnöklete ajaitj hogy tricgvákwsra. aa jd városi szfilésznőt, A képviselő* testület Wimmer Jánosnéra 25, Lié*-rrer Jőzsemérc 11 szavazatot adott te, igy wímmor Jánesné .létra* uj Városi szülésznő, ,
— (Az Urleányok Mária Kongregációja)
n nyári szünet után tegnap tartotta első őszi ülését a plébánia fehérter-mébefl. A Kongregáció kitörő őrömmel vetlo tudomásul, liogy pj&esük ismét P. Slmfczö Sebestyén lett, aki 15 évvel ezelőtt már viselte ezt a Usztáéget és vezető tevékenysége azóta mindJy szeretettet őrzött emléke maradt ^ leány kon gregációnftk. Ennek jegyében üdvözölte Scblögl Erzsébet preíc-kia «z uj prézest, akii a meleg ünneplés után adott válaszában további lelkes kongregádós munkát kért és l^ért. (A* ülés a szeretet és őszinte becsfitós érzésedéi szavazott jegyzőkönyvi köszönetet flz eltávozott prézesnek, V. C.zíffusz Vlktoitu volt nagykanizsai plébánosnak. \'
— (A Sportrepülők szüreti mulatsága)
a \' legvidámabb szórakozást adja: szetfnesesátrak, versenyek, tábortíixuj zene, tánc — s mindez fillérekért.^ I,egyen ott on is vasárnap délután sétatéren. (0
zalai jfógyMV
(Folytatás az I. oldalról) \' Német orosz-olasz-török együttműködés A szovjet elhárította az angolokkal való kereskedelmi tárgyalót
ha az uj német bókeklaérlot
nem vezet eredményre, Hitler nagy offenzívát kezd nyugaton
és igy kényszeríti ki a gyors döntést. Hivatalosan ugyan ezt meg-nem erősítették meg, — írja a párisi lap —¦ tle német politikai és katonai körökben már több Ízben megvitatták.
London, szeptember 2D Angliában egyre komolyabb érdek-lödés imrtaikoaoit a szovjettel tel-veendő kereskedelmi tárgyalásuk iránt. Halifax és Majsxky kövét megoeszéié-soi is err<! irányultak, a szovjcl azonban at angol alkudozásukra közölte, liogy nincs módjában politikajáik további irányvonalait előre leszögezni, mert a* olyan tényezőktől függ, amelyeket előre megszabni n«m lehet.
Szófia, szeptember 21) Bolgár körökben biztosra veszik, lujgy -a Moszkvában folyó törők-szovjet láfgyatásök eredménye az lest, liogy i
. A Dardanellákét ós a Boaz-poruat lezárják a külföldi hadihajók előtt.
Moszkva, szcptcmlxr 2íl Hilibcntrop német birodalmi külügyminiszter ma délelőtt liz ómkor lo. gadta Rosso moszkvai olasz nagy-követet, akivel liosszusan tárgyalt.
Paris, szeptember 29 Francia politikai körűkben komolyan számítanak egy német—olasz—szovjet —tőrök együttműködés lehetőségéi*. A Journal értesülése szerint
Románia lefoglalta a lengyel
Paris, szeptember 2tí öiikai-estl iengyei körökből \'szár-arwzó hírek szerint a román kor-¦mány a Omstnnzéba vitt lengyel aranykészlet felét lefoglalta és visz-szntartotta. A Lengyel Nemied B:tnk aranykészletének felét zálogul1- toxJ_ tottók vissza a roniiánok, a lengyel ínJenekÜltek segélyczéí5é\\el kapcs-jln-tos költségekre.
Az aranykészlet másik felét Constaiizábói elindították AjigUába, - mondja ugyanez ti jelcntévi,
nemzeti bank fele aranyát Jurjún-orosz tárgyalótok
(Tokió; szeptember 29 Japán körök kijelentése szerint Togo nagykö\\«t és Mo-otoy külügyi népbiztos nios/kvai tanaoskozásai csak előkészítő Jel egüek, \'íuiegegye-zés még item történt. , J
Légvédelmi leuzereléa Szlovákiában
Pozsony, szeptember 29 A szlovák belügyminiszter rendé-* Jettel <inegszüntette a polgári légvédelmi készültséget Szlovákiában.
Berlin
A ma déli hadMelerttések
Paris
(MTI) A ma déli német hadíjelentés szerint Przemyslt ünueiíéiycseu átadták 0 szovjetcsajurtoknak. Varsóból ma este kezd kivonulni a lengje! hadsereg. Ez előre látliatóiag 2—3 napig tart. A lakosság éIelmiszcre*látásArói: már a németek gondoskodmik: Mod-linban 1200 tiszt, 30.000 katona és 4000 sebesült v0U. N\'yugaion csak kisebb szárazföldi tevékenység folyik. Ügy angol és egy francia gépet a németek lelőttek.
Ráma
A Stelani-iroda jelentébe &*erúit a németeknek nincs szándékában nyugaton a szárazföldön lámadní. Ezt a -veszteséges játszmát mOglwgyják ja franciáknak és az angoloknak, ellenben a légiluuleróvel kívánják megoldani az Összes feladatokat. Igy a gazdasági háborúm is a német repülőgépek fognak válaszolni.
Moszkva
(MTI) A ma kiadott szovjet hadi-jelenté-s szerint a keleUdigyvtországi tisztogató munka során öt lengyel lo-\\^sdandárt foglak el és 15 löveget zsákmányoltak. A további előrenyomulás tervszerűen folyik.
(MTI) A ma déli francia liadiyo-Lenb-s szerint éjszaka csönd vo\'l a nyugati arcvonalon, az érmtkezést lei-vevö csapatok azonban Iielyenkénl tevékenykedtek,
A Havas Iroda jclenlé.se cáfolja o német jelentések szerint lelőtt fraiir cia repülőgépek szájinát. A cáfolni szerbit nem 8, hanem csuk 2 francia, gépet lőttek le szerdán,
London
(MTI) Az angol tájékoztató minis/, tériunv közli: Csütörtökön egy német bomba\\ető raj rrwgkjsé>elfc, hogy Skócia fö\'é i-epüljön, de az angol légüwderö visszatérésié késztette őket. , ;
A bolgár minUzteretn&k is Moszkvába utazik
; 1 Be\'grád, szepleanber 29
(MTI) A Vrame feltűnő helyen közli a szófial hirt, hogy ű bolgár .miniszterelnök ím Moszkvába utazik.
— (Térzene)
A nagykanizsai lionvédzenekor szeptember 30-án, szambaton délután I! órakor térzenét ad a Deák téri fa-sorban. 1
— (Bélyeggyűjtők Összejövetele)
A XagykiuiiiíJt; bélyeggyűjtők Asz. tallársasúga október\' 2-től, UélfŐtöJ tpgva újból minden héttőn csle 0 órakor megtartja összejöveteleit az OMKE tanácstermében. Minden bélyeggyűjtőt és a filntélUt iránt érdeklődőt szívesen látnak, Tagdíj, sem egyéb kóteledellség uincs.
— (Életunt kovácsmester)
Bflkíer JójícÍ kémén fal kovács mester öngyilkossilgi szándékból a vonat elé \\etelte magát, Súlyos áttapotbao az egcrsKgi kórházba vitték, aiioi belehalt sérüléseibe. Tctteoolí okát nem sikerült megállapítani,
— (Az éjjeli szurkálta Ugye)
Megírtuk, hogy Gál László Vörös-marly utcai cipészt éj/élkor hazafelé menet megszúrták és hét sebbel a kórházba szállították, ahol. életveszélyes állapotban fekszik. Vallomása alapján a n-ndörség elfogott egy Fiskor nevű cigányzenészt. Átadták at ügyészségnek. A vizsgálóbíró szabad-lábraliclyozésél rendelte el, nicrt szökősétől nem kell tartani a végiéihez 0 törvényszék is liozzájámH, Így Piskor István már el is hagyta a fogliázal. i.úi áUupotábaa javulás Attt be. Piskor ellen folyik a bűnvádi ei-járás.
— BaUrokbu a KopBleln-eég vezet Modern minta termel boa a legjobbat a legolcsóbban mutálj a be, kedvező Ji» tial feltételek mellett 1
QozfOrdö nyitva regfel 6 órától eeb d óráig (hélf), oserda, péntek délután kedden egész uap nőknek).
MEQH1VÓ.
A Zalemegyel Oazdaflágl Takarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán -1938. évi október hó i0*6a dólelötl Vitt örakor saját helyiségében (Fő-ut,
latí, mélyre a t. részvényesekef. .tisztelettel meghívja gj Igagjatéíág.
A röudkivüli közgSQlóa tárgja:
Alelnök és egy Igazgatósági tag megválasztása két évi időtartamra.
J«a**«i. Az alapszabályok 12 g-a szerint a közgyűlésén részt vehetnek éa szavazhatnak azok a részvónyesnk, kik legalább 5 nappal a közgyűlés megtartása előtt részvényt vagy részvényeket le nem Járt Bzetvényokkel együtt az Intézet pénztáránál vagy a Magyar Altalános Hitelbanknál, Hurta-pesien lotes/.uok. A letelt részvényekről kiállított elismervény Igazolásul szolgál a közgyűlésen valórészvételre
Hlinka után Tlso
Pozsony, szeplcsnter .28 (MTI) Pozsonyi körökben Aigy tudják, hogy H\'ínka utóda a pártelnöki székben Tlso lesz. Tuka Váló-színü\'cg minlfiztcrelnök lesz.
Króiiiac:! és alpacca evőeszköz
nagy válHttfkban
Májon Testvérekoél.
Olcsó Aruk t
Jóslat:
Mérsékelt >zél, keleten telliS-¦ödés, éJ|ol köd talajnenti (agy, a nappali hő alig vállo/lk.
A Moleoroliiílal tatém< intTkanlt»«! raf\\rtlltíy<!:(lMU>mAHn Ideati i
nsnéraéklet tognsn ««te 9 érakor : +5 8, raa reBKftl +0 2 délhen +12 8
ftanarlétOO -~.
Siremlékeket,
iliMiii. multuil, Mii nltUlni
ezakazorllon és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kélaraRÓmesternél, Klrály-utoa 33. N.gy Bir.«lík-».kl*r. Talcton 615-
A Zalai KüíIödj 8porl-HppTeriea?»
TIPP-SZELVÉNY


Szerintem a vasárnapi mérkőzések a következő eredményeket hozzák i
Bécs—Budapest . . — t- (-:-..)
Budapest B)~Bécs B) (...:...)
Uéinyugat-Dél . . - (...:...)
Nagykanizsa-Pee» . .- ... (...:-)
ZMNTE !1 NVTE . i. (-:- )
AHila—KereskedelmiT ™
Cserkész-Sáska , , ~ tX.(.-t_)
BALAI ISOZLÖÍTO
1989 utptember 29.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: Háil beí< jípolíil tanfolyam
Hirdetmény.
A VOrOskereszt Egylet nagykanizsai fiókja a városi közkórházzal karöltve 2—4 heles házi betegápolás! tanfolyamot, ezt követően pedig önkéntes ápolónői tanfolyamot rendez, Az általános helyzet megkívánja, hogy a város női társadalma mlnéi nagyobb számban sajátítsa el a szükséges Ismeretekel, ezért kérem, hogy a tanfolyamokra minél többen Jelentkezzenek. Jelentkezni lehet dr. Bll-tera Zoltán hatósági orvosnál október 2-lg délután 6 óráig, naponla 12 és 1 óra, va\'amint 5 és 6 óra közOlt Sugár-ut 1. sz. alatt (Telefon 302), aki a részletes felvilégoiltdso-kat is megadja,
Nagykanizsa, 1939. szepl. 18.
Dr. Krátky István a VorOsVeieizt helyi llók|án«k etnOke.
Munk»dorenrî
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására kapható
. Zalai Közlöny
kiadóhivatalában.
«iinaDluaiUeil fluitai llllilii
MENETRENDJE
érvënyes 1939. mljill 15-lJI.
Erasabnt-tér—Vasútállomás,
Vasútállomásra
.) 35
6 25

75S
8 m 1)0» 13\'m mio 15" 1800 2010 222» 23 20
Erziebct-tcrre
3 3
latanyei meneirend
k.l.fl/MlInd. B"4S Hl*)U ii„ir. í,., 7 56 i
Níljkinkii ír r,-..f. 1400 jMnyertM, 15-10
Molnárok figyelmébe I
Vámfeliegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
Ulllamos húztartúsl KészUléK
mindenkinek erőmet szerez!
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
GyorafözSk
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Legújabb typusu
Orion, Telefunken,
Philips, Standard, Eka
Radio készülék
Csere Részletfizetési kedvezmény
A „Méprádió" eladási helye
!110!, Hafiyknnlzsa,
Fő-ut 5. szám.
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÚa jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószakllzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek 5 P-től, márkás filmek 88 fillértől. , W Szakszeri} kidolgozás I
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A fOváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvési!
István király Szálloda
(vl., Podmaníazeéay-utosi 8.)
igazgatóságával sikerüli olyan megállapodási kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fulés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó iiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehetó igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a Jelentkező olvasók részére.
Hirdessen o Zolái Közlönyben
APROHIRDETÉSCX
10 nít*
Rpróhlrd*l4> dljs vattrnep *i ÉUMpH I H rilltr, mintisi, loríbbl txú S m>
10 nrtlfj 60 iWii, ml tuie ti további Ut)
ÁLLÁS
Enei\' pengő Óvadéklal bármilyen álláit keret ÍMalember. Cint a kiadóban. 2531
YU»KÍHoaéöaw etiliidcnsiilaanje
hojsiu bizonyítvánnyal ciaejére keretek. Sugárút 14., Balázs.
" Bfj*>én6 felvétetlkrHusztUtér 7. *
Tanulóleúttyokal felveti „Modem Divatszalon", Bajza-u, 2/a. •
Felveszek azonnsl btJérânfit. IIoiIliv Mlklós-ut 45. az. *
ADÁS VETÉL
„Paloakakla" szagtalan Irtószer, ölesé olaj Dekája 2 f. Rákóczl-u. 18. •
Ürei Üvegek éa ládlk aladók Teutsch drogériában, *
FBretfikád horganyozott, icmezböl, 20
fengőérl kapható Schfeílnger Qyula vas-treskedőnél. 2541
Eladó egy Iroaastal. Aipád-u. 12.
Jókorliiiii levő oaarépkályhéf. vétsek. Dr. QUniberger, Kfmludy-u. 1. *
Rés karnisok, fűrészpor-kályhák olcsón eladók Sugár-ut W/e. földszint 2. *
Eladó egv ttljea ó-német háló autóba berendezel Telekl-ut fl. alatt. *
Keveset liánnál t szép fehér így olcsón áladé. Horlhy M.-ut 47., Jobbra. •
Hlaott aarléa eladó. Teleki-ut 88. •
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Szép udvari helyiség ntahalyaak,
[akiárnak azonnal Kladn, Király-utca 32.
Kiadó lak A a. Szemeié u. 7/b. szám alatt, külön udvari házban két szoba és mellékhelyiségekből álló lakás november MÖI kiadó. •
Újonnan éplttl kétasobia komfortos lakán, novemberre kiadó, Király u, 28 2542
BÚTOROZOTT SZOBA
Szépen bútorozott kQlönba Járattal
két szoba, esetleg egy fürdószob\'használattal kiadó, azonnal is. Ctengery-ut 9 2532
KMönbeJáratu elegánsan bútorozott utcai axoba kiadó. Planlno bérbeadó. Csen* gery-ut 22. •
Egy vagy két kaioabajáratai szoba fürdőszoba használattal, esetleg ellátással kiadó. Bővebbet Bzv. Maim Barnabasnó, Kölcsey u. 3. \\^ 2544
KÜLÖNFÉLE^
FónykéBaatfik figyoioni I Márkái gépek, lilmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben Vastaga fotó-szaküzlet és laboratóilumban, Fő-ut 10. iSlö
Fétfl- ea női kalapokból nagy raktár. Elsőrendűen alakitt.uk. Vlda kalap-Uzlct. *
Fllyulákat, bat«BAuoldnol köpenyeket szakszerűen készít Fekete Margit divatszalonja, Hunyady-u, 7. *
Mindennapi levelcu\'aböl összegytíjtöll bályegat, régi vagy uj tömegeket, magyart és külföldit, [eloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek, — Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny f. szerkesztője Érdeklődni lehet lelefon 78. sí. vagy személyesen mindennap d. g. 8—7 óra között.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. Kiadja: „KHz gazdái ági R. T. Nagykanizsa". Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott: . a „KOzgazdasági II. T. Nagykanizsa"
nyomdájában Nagykanlzaáa. .(Nyomduórt tol«i: Zalai Károly.)
"fSa Éviotyam 224. uAra.
Nagykanizsa, 1039. szeptember 30. szombat
Ara 12 ««.
ZALAI KÓZLÖN
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: BarbarlU Lajos
Blőlli.clill árt: w hóm » pengj) «9 Slltr. SUikeittítégl <« AííuldblvAUll leldooi 78. u.
r és Sztálin békefelhivása után is folytatni ikarja az ellenségeskedést Anglia és Franciaország
Párlt és London közösen válaszol a német-orosz békenyllaikozatra — A francia fővárosban megfélemlítés! klsérlelnek tekintik Hitler és Sztálin békefelMvását — Délkefeteuröpá semleges tömbje megszilárdul, Oroszország egyelőre szintén semleges marad — A Dardanellákét lezárták, dugába dől a francia-angol-török egyezmény
A vllágpoUUka még mindig a pénteki nap két nagy usttmlányének, A néiu-at-oi\'osi és az észt—orosz megjegyezésnek hatáfa alatt ?11, A nyu* gati nagyhatalmiak visszhangja ten> nap még nem érkezett meg.\'lgy c*ak a írii.oi nap\' jelentései mutatják majd meg, milyen fogadtatásban részesült Parisban és Londonban a nftW2t -
Molotov Berlinbe utazik
orosz béke-nyilatkozat.
Az olasz sajtó maris hungsülyozza, hogy a megkötött német-orosz egyezménnyel «
Lengyelország sorsa végképp ellntéVodöit,
az angol háború Bhbiden reális alapját tehát elvcsztetle.
A diplomácia frontjának eseményei
Az olasz sajtó az egyezmény várható kihatásalt pontokban foglalja össze és (megállapítja-, hogy a nemet és orosz kormány veg\'-egcacn rendezte ai keleti\', kérdés^ gys»d*>ágllag független Illették -magukat Aiignl- és Franciaországtól, tehát
a Rajnától keletre egy olyan Allíiivtosüpüii alakult, amely minden tekintetben kielégíti önmagát.
Ezzel az angol blokád-háború is elvesztette reális alapjait. Mliideibböl az olasz sajtó- azt a következtetést vonja ie, hogy nyugaton is hamarosan befejeződik n- háború. Tegnap végetértek
A szovjet-török m«Qbs-izé lések
is. A; tárgyalások oredimiényét esik m[i hoz&ákV nyilvánosságra. Szarai csoglu török külügyminiszter [ma
tárgya-
m;ég Moszkvában marad, d \'ásókat már nem folytat.
Az olasz sajtó az orosz- török m^g-baszélésekkel kapcsolatban rántja tát arrn, hogy 1981 óta katonai szerződés fílzi egymáshoz a két \'országot, a neTmjet~-oixwz egyezmény révén tehát Törökország soha többé nemi vehet részt olyan állaimfcsoportosiilás-bsn, amely Német írszág ellen Irányú\'. Azok a tárgyalások ¦tehát, amelyet Párls és London erőltetett Törökország mbgkoparbitására, tnjáffcj m-egbukottnak tekinthetők. .,
Az észt-szovjet egyezmény
értelmiében a\' két ország kÖZÖltl viszony javulása mái* mutatkozik. Az észt köztársasági elnök\' tegnapi rádióbeszéde és az észt sajtó híradásai baráti hangról tesznek tanúságot. Az egyczlmienyt szovjet részről a szovjet főtanács tegnap kitör beclkkelyezle.
A háború frontjáról
A háború frontján urányiag csend van, Nyugaton a légttevékenységvolt nagy. Helgoland közelében angol bombavetők viszonozták a német gépek1.látogatását" és az? ott lévő l
uómot hadihajók ellen Intéztek támadást.
A" héJhet véderőfíSparaívcsn^kság jc-lentéso szérirrfiaaíangíá támadás ered ménytelen volt, a német vadászgépek ellenben Öt\'angoj gépet Wőtlek.
A1 Daitscheí\' &$&n e*ze- kapcsolat b»n rámutat arra, fiogy az elmúlt na pókban sikeresen (mfiik-\'ödött n német \'égibaderő nyugaton, mwrt az angolok és frontiak gépei közül I7\'<cpt> íőgépetiés 2 kötött léggömböt lőtt ok? Je, aimihoz a most lelőtt 5 angol gép járni\'még. Így
egy hét alatt 24 repülőgépet lőttek le a németek a nyugati lóglharook során.
Varsó kiürítése tervszerűen folyik. Ugyancsak megkezdték ma Mod\'in erődítményének kiürítésit is. A városok átadására csak október 2-n körül kerül sor.
A Némtó (országhoz csatolt lengyel részeken
a német kormány birodalmi hitelpénzlámkat állit fel.
A hitelpénztár lengyelországi használatra markáról szóló pénztilrje-i gyeket bocsát kJ, atmjely a lengyel területeken törvényeN fizotésl eszköz. A hitelpénz tárak a lengyel namf zetl bankot helyettesitik. Egy mjái-ka két zJotynak Felei Ittjag.
Berlin^ szerint Londonon van a döntés sora
. \' , Betlio, szeptember 30
(NTI) A néniét\'sajtó ;a német-orosz megbeszélésekkel knpcsolalban a kö-votkiWikrc lúulfll rá; A német és orosz
érdekkörök teljesén elhalároMdtak. Az egyezmény Tévén olyan hatalmas érdekcsoport alakult Reléién, nrbojy\' óriási kérdést táiuaszl » nyugati- do-
követ-
mokmták elé. Ez a kérdés a kozíi: Háború vagy Heke.
A döntés most London kezében van -i Írja a német sajtó. A béketikarat bennünk megvan, — irják — ha azonban Anglia os Franciaország máskép hátúmmá, n német és orosz kormány megtalálja a módját, hogy kÖzöWű milyen lépéseket tegyen.
Berlin, szeptember 30 {NTI) Viktor,Rali bor liercege a len-gyelországi luirrokban elesett.
A hősi halált halt hferceg a legnagyobb német vagyon örököse volt. Számos ausztriai lulbizomány, több szénbánya és Ipartelep tulajdonosa volt. j . {
Boriin, szeptember :«l (NST) A német hadsereg tábornoki karában öt olyan tábornok van, akik nem végezték el a katonai főiskolát, ruinörtl! a legalsó közlegényt sorból küzdöttek fel maglikat. Ezek közül Icgközisiijertebb, \\V»cke tábornok, aki a léglhaderÖ egyik legkiválóbb tálwr-nok\'a s aki sarz&t nélkül kezdte. Kl-víile még Tejlort, Thans, Klclch és Thofcr tábornokok kezdték közlegényként. Ok mint alt isztok harcoltak a világháború elején és csak később léptek elö Us-liáUomáuyba.
Molotov Berlinbe utazik
Berlin, szeptember 80 | elnök és- külügyminiszter belátható
(NST) Ribbentrop imásodik tdőn belül Berlinbe utazik a Játoga-
moszkval látogatásának következmé- tás viszonzására,
nyeképp Molotov szovjet kormány- | —
A német vezérkar ma déli Jelentése \'
Berlin, szeptember 30 (NTI) A védcröföparancsuokhág ma délben a következő hivatalos hadije. iontést adta ki;
Keleten ModHu erődítmény magadása ntáji n módiim lüdrötö\'i a Visztulától délro íóvö lcugyel so,-eg ís megadta tnagát. Itt 5000 katona és 2fi0 tiszt (elte le a fegyvert A hadizsákmány 58 iövog és 181 gépfegyver, sok más hadianyaggal.
N\'vugaton élénk tüiérségi lüz folyik. \'A tengeralatti árok 15 hajót kutatlak tít dugiiru\' szállítmány "Ttgyíien, köztük
több hajó rakományát lefoglallak.
Nyugaton két angol repülöraj kísérelt meg támadást német felség-\' terület ellen. Az egyik raj eredmény télért\' Látmadasl intézett egy torpedó* romboló raj ellen. Találat néin\'.volt, a légelháritó tüzérség n táóitidó gépeket yisszaüzte. A másik; támadásinál a lelderilő icpülök harcbabocs\'ét-> koztak a bombavctőkkcJ, közülük Ötöt lelőttek. Két liényszcrleszállést végző angol gép legénységét\' ihjjg\'-Utöntették. - i
A ma déli francia hadljelenlés
Paris, szeptember 30 „ (Havas) A francia veaérkar |mö kiadott hadljeicjilésébon á következőket mWdja:
Az éjszaka nyugodtan telt cl A Saar folyótőól keletre nz előőrsök folytatták tevékenységüket.
A\' jelentéshez a Havas -iroda5 jnjeg-jegyzi, hogy a frnucih1 hádvczettfeég tervszerűen és iassun\' folytatja\'4zV)eIő renyömulásokat. Aheiyi jellegűnek
nevezett elöesatarozások során tuÁ\'*-ls sikerült jelentős területi előnyöket szerezni Ennek beszédes bis)nyité-ka, hogy o franciák eddig körülb.\'ltil Ötven némwt falut foglaltak el így jelentős eredményt érlek el tegnap-telőtt a Moscl völgyéken is. Az eddigi harcok színhelye azonban nagyrészt Snarbrückentöi\'kcléttte és nyugatra ivah. - :
AtcsopofiositjAlt á német tengeralatti haderőt
csoportosirják. Az eddig nyUt tengereken dolgozó tengeral a ttlá rókát vlSsíaröudeJték és ujakat Küldtek helyükbe.
London, szeptember 30 (Press Assockiclon\'! Az utóbbi napokban a búvárhajó- torlódásokban sztihet1 állt be; Ennek* t>ka • az, hogy a tengemlattjáró hajórajt az,
Paris i „Hitler és Sztálin békefelhivása megfélemlítés! kisórlet"
"Párjs, szeptember 30 (Havas) Paris és Jjondon közösen foglal majd állást Oz uj Wkéreljhit-vásra és közösen válaszol arrú. Ezügy-bon rövidesen uj angol—francia leg-fóbb vezérkari és pWMtfkŐl mcgiK\'Szé-iés less,
A nyugati hatalmak diptoniáciáju számított a német-orosz megegyezéssel — jegyzik meg a párisi lopok « moszkvai\' eseményekkel kapcotótban. Megáiiajjítják, hogy a inegcgyezésröl kiadott közlemény nem utal arra, hogy iesz-e katonai együttműködés. Bizo-
tALAl KOZLONYI
IB39. iiepiemoa- 30,
TE1EFUNKEN
SUPERRÁDIÓK
BLETHU HANG,
#KIVÁLÓ TELJÍSime\'h//, > RAGYOGÓ KIVITEL
i Viiii készülikel díjtalanul b«nulal|a:
mü iitil hun eieiíb
rádió ős sportíiz- rádió-szaküzlete lete Fö ut B, ez, Deák-tér 2. n,
nyos, Iwgy u szovjet egyelőre nem adja fel (nemlegességéi és esik götdu-ságllag támogatja Németországot.
IA párisi sujU HtUer és Sztálin bő kefélliivázét tnegfélcmlíUVsi kisérhHnek uev*zL El azonban nem befolyásolja Parist és Londont, mert háborús célkitűzéseik változatlanok: a nemet hegemónia terjesikedéséuek incggátlnsáni íoglnk fegyvert és ezért harcolni is fognak.
London: „Nem engedtük magún hat békeafántatokkat befolyásolni 1"
London, szeptember 30 (MTI) Az angol sajtó igyekszik lapkád, h >gy (i myiwt orosz megállapodás mcg\'epeté-.t keltett Londonban, A tápok leszögezik,hogy az angol álláspont világos. LondOn aq nasem irma alá egy Lengyelország felosztását szentesítő békét, Anglia továbbra sem engedi magát befolyásolni békeajánlalokkal, - Írják a londoni lapok.
Nem szabad vásárolni a lengyelektől
Hivaialosan közlik, hogy a lengyel menekültektől 6emmil sem szabad vásárolni. Ha aiok kincstári eredetű dolgot kínálnak megvételre, azonnal jelenteni kell a rendPrör-szemnek. A már vásárolt dolgokat be kelt jelenteni a városházán.
A létért való küzdelemben
gyakran hathatós seRÜsegére van a dolíoió embernek egy pohár természetes .Ferenc József keserűvíz reggel éhgyomoira bevéve azért, mert ez gyorsan szabályozza a szellemi és (esll munkaképességre oly Igen.fontos bélmüködést és anyagcserét, Kérdezze meg orvosát I
Magyar-jugoszláv határközi értekezlet volt Lentiben
A szomszédi viszony javulásának jegyében zajlott le az értekezlet
Lenti, szvpK-nib.\'r 30 A jug>*sz\'«V anugyar jóvis/ony napról-napra .örvendete.sen javul és ennek bizonyságai az utóbbi néhány hét alatti esejn\'ínyck Is. B* &t egyre! barátságosabbá vá\'ó jóvisiony kíg* jobb-m érezhető üt a magyar j!ig>-szláv határon, ahol a kél ország hatóságai kö\'csöiiösjti n tfgníyiyjbb jóakarattal kezelik egymás áHainpil-gárahiak ügyeit és ennek köszönhető, hogy már hosszabb idő Óta még csak kisebb panaszok sván merültek fel. A jugoszláv és nvujyar kormányok közötti iiKgállapodái értelmében az időközben feW.nülö vált-z-tatások és esetleges panaszok megbeszélése céljából negyedévenként n két állam határforgalmát ellátó h.i/ lóság >k és hitárőnségek vezetői közös értekezletre jönnek ö szc. A m >st esedékes negyedeiéi magy.ir-fugosz\'áv h.>túi"kö/.i értekezletet Len" tiben tartották «vg. amelyen jugo. szláv részről rrkígje en\'.ek Gabi Íján Mik* Járási főnök, Vuckovic Biankó giMjiiCiár kapitány, dr. Lipnják Du-n|lo járási tisztiorvos ós SeII A\'livi járási Irodatisxt, Magyar részről dr. Bödy Zoltán fúWgiblró, Magda
E!8k alezredes, Madacatty Bó\'aos&nd őrfobadnagy, dr.Schm.idt István tb.
főszolgabíró, dr. Hagyímásy Andor m kir. tisztiorvos, Tímár István körjegyző é> FarkasfolvJ Ottó járási irodatiszt.
Dr. Bödy Zoltán főszolgabíró mo-\'cghuigu üdvözlő b.-szédc után az értekezhet s,>rra vette az időszerű kérdések megtárgyalását és a fel. míiüit ügyek a viszonosság eWea\'np ján közm^g.¦Jégedésre \' megadási nyertek.
Ezután dr. Bödy Zoltán főizolga-bjrvj köszöntét fejezte ki a jog,, szláv hatóságoknak, aim/ért a mu\'t-b-Mi rédlosl tüz alkalmával az alsó-lendvai (üzoltó&ág gyor>au és öntvt-áldozóan segít*éget nyújtott. Az ér; tekezVt vége fe\'é inpgérkeieft dr.\' BiMnd Sándtr alispán és dr. Tónika János van. főjegyző Is, íWtik JUvata\'os utm voltak Lenti környékén.
Az értekezletet közös ebéd kötette, aimc!y a kölcsönös baráti szíves jóvhz >ny jegyében a déluláni órákig tartott. Utáni a hjgoszláv vendég-\'-ket dr. Bődy Zoltán röMoIgubtró \\o-rétesével egészen a hitárig kikisír, ték. itt a távozó vendégek a invigya-ros \\«ndég\'átás feletti Örcimükiick és ama reményükn.\'k adtak kifejezést, hogy ezt a közeljövöbin alkalmuk lesz viszonozni. I
KISKANIZSAI ÉLET
A kukoricafosztások napjai Klskanlzsán
A inligyar népszokások egyik kflg-érdekesebbikle az őszi ktykb^COfpsífl togutó esték. Kevés vjdék vau a-! országban, ühol ez n népszokás ne lenne divatban KískLuiUs* is híven kitartolt eme szokás* mellett és ha az Idén nem, is kerültek a górékba és a pad\'á-sokni olyjan bőségesen n sárga és piais fcukoriencsövék, mént az e-\'őzö években, a kukorioafosztó jókedv azért nem maradt ah\\bb.
Egyik háznál vidáiin nótá/ás ípgad bennünket. Fiatul leiijiyok, n^enyecs kék nótáznak széles jókedvvel. Odébb egy Idősebb UVct?ikfi mesé4| háborús étinényelá-\'!. A? *\'gyik legény tiveglalálja az első plnis csövet, ainl a további fosztás alól mentesít szokások szerint. Azonban a le-
génynek eszében sincs hhzajiienul. Hogyne, bpgy u rlvaJti elvegye elő\'o b Julcsát ! A plntes is clök{er(ll nélvi-tiéha, ez pedig ?uég jobban mc^u\'djn a •nyei\\eket«, Egyik kiskorú fázósan búvik nz anyja aiisllé, mikor az egyik >i-égl Örcg< elkezd b^s^ébií a Kránlc gyerekről, oiW-\'g a ktséj\'te tejről, amik régen voltak ós ina már
azért nincsenek, mert nem hajlandók ebben a mai rossz világban bárminemű szerepel betölteni, fis az •öreget hiábu is, akarják a fiatul ^ íiieggyözni, hajlandó e.iküt tenaii, hogy őt legény korába n egy fejetlen ló kisérte végig a Cigány utcában, majd mikor a kapujokhoz ért, hatu.1-inxs égzengés és földindulás köz.b.ín eltűnt a következő szavak khéreté-ben: , \' i
- Köszönheted, b>gy nem a hátamon akartál hazajönni, különbán a
Ingyenes német nyelvtanfolyam
Avdrm&gyet iskolánkivülí népművelési bizottság a Nagykanizsán az elmúlt években rendezett német nyelvtanfolyamokat közkivánságra f. évi okt. 2-ánujból megkezdi. A résztvevők számára három tanfolyam nyílik heti 2—2 Órában. Kez-dőkéhétfőn és csütörtökön este 7-től 8 Óráig, a közép- és erős haladóké kedden és pénteken 7-tŐl L9-ig, a Rozgonyi-utcai elemi iskola földszint 1. sz. termében, beiratkozni az órák előtt lehet. A tanfolyamok ingyenesek, csupán betratási költséget kell fizetni (6 pengő).
Olcsó a SPLENDID szálló
Budapest, IV, Magyarutoa 84. Múzeum ős Egyelem közelében. Tiszta folyóvize* szobák S pengőtől. Központi fűtés. isw
pokolbo szaUilotlaiak volna ! |
A fiatalság, ha .íz öreget ncnii Is, de a meséjét feltétlenül u p>k<>lba kivonja. Ma már ez nem érdekli a fiabilsiig.it. Inkább egy jó »cltora», «mi a losztts után e\'ökeiil\'. Néh;i-nyan táncra is perdülnek, oV ez a ¦nvu\'atság nagyon rövid, fXtifl a holnap Uiuét a munka napja les/. Éjfél híjban el Is széled a társaság, még. ümütt-amittt hallatszik egy-két le^ gény kurjongatás a, «lttjd nónia csönd terpeszkedik az alvó Kiskuni-zsáni. \' i ,
Sáska népdalok
Lecsúszott, lecsúszott
A szénaboglya tetej.*.
Gólya madár soj-háj
fészket rakott belőle.
Góly* madár sej-haj
Szélien kelepel a háztetőn
Ivlhagyott, elhagyott
A göndörliaju szeretőm.
Káposzta, káposzta
Téli nyári káposzta.
Mi van a káposzta
Csipkés levelére ráirva»
Az van u káposzta
Csipkés levelére ráírva,
ivrled tettem rózsám
öt hal éve* kutoua. *
(XIX. század első (ele.)
A vásáron tullpiros kendőt...
A vásáron tulipiros kendői veszek, Ha felteszem, ha feltesze.n piros lessek Piros lesrek mint a rózsa Hám illik a rám illik a Babám csókja. j
Ifa megunom tiszta fehér kendői vessek Ha felteszem, ha lolleszem fehér leszek Fehér kenek, mint a hattyú Kom ölel n «g, Rcin csókol meg Minden fattyú.
(XVIII. század vege, XIX. század eleje) A nép után átdolgozta: K. Nagy László
A kiskanlzsal hitközség fllése
A napokban volt a? első klsk;ml-zsai hitközségi ülés, ahol P. Bánás A. Gyula, al uj lelkész először e\'nö-kö\'t. Bemutatkozó beszédében biztosította a hllköaég tisztikarát ós tagjait, hogy inindciikor megvédi Kis-kanissa ügyelt ós azokért dolgozik, akárcsak elődjei és a mutatkozó hiányokat Igyekszik pótolni. A kis-kanizsal templom toronyórái használ hatatlanok, Annyira kopottak, hogy már minden javítási kl>e",rlct hiábi aló. A közgyülétí .elhatározla, hogy uj toronyórát szerez be.
KiskanlzMl lányok a repülök szüreti mulatságán
Mint ismeretes, a Nagy kai liw. Repüiöszukosztály nagyszabású mulatságot rendez vasárnap o sétakert-ben. Felvonulások és népünnepélyek rendezése |s szenepei u imlisaroii. Mint íiKigy a Szakosztály kiskaniz»\'i leányokat kért fel szereplésre, a népünnepély felvonulása vasárnap délelőtt KlskanJzsáróJ Indul a városba
A Sáska Levente első OszI szereplése
Az Ifjúsági bajnoki! mérkőzések október 1 -én m>.*gkjezdÖdiick. Asás-ke csapat első el\'enfele a Oerkészek lesznek a vasút pályán fél 2 órakor. A sáska csapat a legjobb 11-ót át Jitjn ki. Tehát u csapat: Péntek Jájmbor, Horváth I. - plander, Her-czeg, Horváth II, - Vajda, Bárt Nagy, Gödinek és Horváth 11!.
K. NAGY LASZLO
HÍM, szeptember áó.
Ne kísérletezzen!
Használja rendszeresen a Mrma nagyanyád!
KOVÁCS KRÉI-el,
a nagyenyedi Kovács boraxszappanna\'. EHÜiiteli az arcbor szépséghibáit. Csodálni fogja un Is bámulatos hatását Az arc megszépül, fr\'íílnöeii üde, tiszta lesz
Hősi naptár
Bátorsága*.oj és öntevékenységével tűnt ki* napon a nagyszebeni csatát ___kbvető üldözés folyamán
i IIIS.I. I. I1*1\' Somt volt oylregy-
" -\'házai 14. közös huszár-
eiiedbéli főhadnagy,
Tyll főhadnagy önként jok-ntkezctt egy lovasszázadból és két géppuskából alakult üldöző különítmény parancs-nokául. A különítmény egész éjijei írinlkczésben maradt a románokkal, hajnalban visszavetette az utévédjűkei,
meg-megújuló ellenállásait irtlyes támadásaival gyorsan megtörte és délben már ^\'agysinkrői futó ki véres utcai harcban a* ellenséget, majd a helység temetőjénél keményen cüenáttó többféle csapattest járőreivel mege/ÖsodöU ellenséges utóvédet több oldatról megtámadta és visszavetette. (Lközben s/ú-100* foglyot ejieit.
Még amap este géppuska és puskaiüzzel rajtaütött a románok Kál-bortól keletre volt nagy táborán Os az ellenséget fcjveszioil rnomvkülésro kénysrcritelte.
Mint kiváló földerítet, a románok elleni támadó hadműveleteink folyamán még kétsicr bízták meg felderítő osztag vezetésével, feladatait mindui alkalommal fényesen Oldotta meg
Kiváló tevékenységéért a 3. osztályú Vaskoronarenddei jutalmazták.
Dr. Polgáry István volt kassai 3-1. közös gyalogezred bel i zászlós a Brodi környéki Jfc;zionuvnál végrehajtott támadás alkaimávul uz áttekinthetetlen erdős terepen szakaszát olyan kiváló ügyességgel és körültekintéssel vetette, hogy céltudatos olőnyomúlásával a* oroszokat több állásukban mogleptc és sok foglyot ejtett. A második orosz vonaibun vívott luurc alkalmával azonban egy erős ellenséges támudóesoport fogságába esett. De most sem vesztette el fejét ügy alkalmas pillanatban u kisérö orosz járőrre támadt, azt leküzdötte, azután embereivel együtt sikerűit visszojulnia vonal unkbe és folytatta n. küzdelmet.
Rövidesen ujabb előretörést hajtott végro, hogy az első vonat áltásait visz-siRíoglalja és a zászlóalj jobb szárnyát a folyamatban levő ellenséges" átkarolás ellen megvédje, majd véreién viüsjaverte az oroszok minden újólagos előnyomulásl kísérletét. Kiváló teljesítményeiért az arany vitézségi íremmel jutalmazták.
Nspttt i Szeptember 30. szombat Rom. zat. Jeromos ea Protestáns Jeromos. Izr. Thíari hó 16, - Október t. vasárnap. Rom. kat. Romig pk. Protestáns Malvin Izr. Talárt hó 17.
QŐzJOrdŰ nyitva reggel 6 órától eets l éráig (hétJí, szerda, péntek déh tán kedden egósa nap aflknek).
fiAfJAi Kö»t:diVY
Megkezdték a második kanizsai kislakásos Ikerház építkezését
A magyar városok legtöbbje — már amelyik bitje - Igyekszik kis. lakásos városi térházak építkezésével szolgálni családos szegény emberek szociális gondoskodását Nagykanizsa ugyan nem tartozik azok közé a IHagynr városok közé, amelyek •bírják., mégis itt is lö\'tent elé cii eredményes kezdeményezés. A ped-gViniipter a képviselőtestület <ÍÓ vitte két, kislakásos Ikerház, Összesen négy lakás építésére vonatkozó elgondolását. A terveket tett követte s bár a/, anyagi fedezet gondját bontásból kikerült anyagjai t" csökkenteni keltett, mégis nagyon szemrevaló, a célnak meg.\'cVő kislakásé* ikerház Verekedett az ^határozásból:
Az egyik Ilyen ház a Jaknbkuli ut végén m4r készen éH, a másiknak az építését megkezdték, október végére az is kés/, \'esz. A^ i lakáacltraj máris sok igénylő je\'cut kezelt. A két házra a képvre\'őtcstü\'et 20-000pengőt szavazott m:g. Ezt tehát olcsón megU&zta Nagykanizsa. Mint általában mindegyik, a sokkul hatalmasabb arányú köiepltkezéocit ls.
A polgánnes\'cr ugy tervezi, hogy ez a két kislakásos ikerház csak első kapavágás a szociális gondoskodásnak ezen a területén és utána a lehetőségek úKnl megszabott keiéiben további hasonló kisbkrts-épitkezé\'vk következnek.
Hét ház leégett egy somogyi falnban
A soímpgyi TörÖkkop-pányban Péczoli István gazda házáiiá\' tűz ütött ki. A nagy szélben a tántfuk hornia* rosan továbbterjedlek |és mire a mezőről hazaszaladtak a,
falubeliek, imfár több ház égett. Több község tűzoltói résztvettek az oltás-bon, de Így ís leégett hét lakóház, sok takarmány) gabonanemü és néhány apró állat a tüz áldozata lett A tüz keJctkxzésének okát és a kár nagyságát tmjég nem tudják.
Biztosítson tűzkár ellen
kára megtérül!
vllágvevö nagyszuper
Kaphald mindan Oriol rldldker«ik«d6n,L
r. uh készülékei díjtalanul bemutalja:
SZABD AlfTAL 11)11)1 ELEMÉR
rádió éa sportüz- rádió-szaküzlete loto Fő-ut 5. sz. Deák-tér 2. sz.
A film-világból
Thlm Robart Koohról
Rövidesen megjelenik az első nagy m\'snet fUm, amely Róbert Kochiiak, a világhírű »bicll us vad ásznak* éjLe-tét viszi vászonra. Először szerepel együtt német filmen két világhírű, férfisztár: Emii Jannbigs ésVVemer; Krausz. Mindketten egyformán 100 ezer márka honoráriumot kapnak, Myen drága szereposztást német fUm1 vállalat eddig még nem váUalt. A né inet filmhivatal egyébként ezt a müvet a legmagasabb ál\'ami kitüntetésben részesítette. I l • \'
Éjjel Is dolgoznak s Hunniában
A sziházl premierek mkitt a színészek nappal színpadi próbákkal von iiak elfoglalva s tejjért « Hjiuiniflt filmgyárban egész éjszaka folynak a felvételek, hogy a magyar sztárok ÍPnumunkáJának dátumait egyeztetni lehessen. Ezért éjjel Indult el a Nőnek ttnjnden sikerül ebnü vígjáték; is. A három nöí főszereplő, akinek; inindeii sikerül : Tolnay Klári, Sze-leczky Zita és Turay Ida. A f Hm egy része ti műteremben, játszódik le é» igy a Hunniának nem kell külön díszletekről gondoskodni. .
Futárszolgálat filmekért
A Hunnia fÜmkÖlcsönzője futár* küldött PArisbn a már kifizetett RKO flbnek lebozutala céljából. A futár kiküldetésének rendkívül ne? hézségel voltok, tmert hadvbelő álla-* mokbö nem igén engednek be külföldit A tlz amerikai RKO fUm közül egyébként öt tnár Budapesten 5*0 s tniost várják a futárt a Jegfris^ seb Fred Astairc fUmekke\'.
Qaroonszoba kiadó
Legközelebb a piacra kerül « Palatínus fUmvállalat uj filmje, a Ba-í bay József szüzsójéböi készül Garzon] szoba kindó cimü vígjáték. A be-1
atottak szerint a poko"au mjulut-ságos meséjü filmnek nagy sikere tesz. r ¦ | , |
Két uj magyar film a küszöbön
Szakbemutatón két fib.net láttunk
VÁROSÍ MOZGÓ. A mozi fflítve van! Szombat-vasárnap-hétfö Az első nagy magyar zenés filmvígjáték 6 fülbemászó Szlatinay-slágerrel
Tökéletes férfi
Előadások kezdete: hétköznapokon !5, 7 és 9 órakor — vasárnap 3, 5, 7 és 9 Árukor.
Főszereplők: JÁVOR PÁL Slmor Ercsi Mlhályfl Béla Blllcml Tivadar Pathas Sándor Paihea Ferenc Maklárl Zoltán és a Cüod&shangu
DÁN ETELKA
ÉAfcAí Kö2!LŐf*1<
e héten. A« egyiket, a Kirt-sszék elműt, ne-iti e*ö/te meg tu\'nágy váj\'ii. kozás, éppen ezért áltá\'áuos meg\'c-petést aratott a fífai* amely Bal. gh Béla rendezőiek egyik legkitűnőbb numkájn, A fordulatos meréjü vígjátékot etejétöl végéig hai-sogó nevetésnél jutalmazta a szakértő publikum. I A Miniszter Unitja cimü filmet nagy várakozás előzle meg, mert V..>zín a Bors István óNásl sikert aratott guniituiájának ujabb produkciója ez. A sztizset a rendező Bánky \\riktor Irta, a forgatókönyv Békeffy Istvánné. A kritikusok szerint a Miniszter barátja eléri Bors István siboröt s ez ma ungynr filmnél n leghiwgasabb ftrtaj etis-merés. nek száni-it. Remélbető\'eg a közönség Is egy véleményen lesz n kritikusokkal. , |
Nép BHtlxgÓ. WBT Szombaton és vasárnap MINDEHKIT ÉRDEKELI Ezer izgalom I
Kinai express
Stroheim, Suzy Prím, Charles Vanel
feledhetetlen Játékával. — Remek tllm egy szerelmes asszony mozgalmas napjairól a keleti hadszíntéren.
Előadások kezdete: hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor
188». szeptember 30.
Nappal ügynök, éjjel betörő
Elfogták a vidéki betörések régóta keresett tettesét
lakola-lorna-
«I ivart.
oíp* a leglobb
I 14N
Történat agy kívánatos hotelről
\\ Valóságos szépség-sOnyt látl(i-, tunk a 20th Century |Pox filmgyár Asszonyok szállodája ciaiiil fí\'mjé-ben. Tizenkét szebbnél-szebb nő, még pedig kiváló szlné«znök jálwu-nak ebben a fi\'m|inüten. Minden féiil nijegtatárhitfa zsanérét, m.-rt a n8k közt minden típus kép.bcUc van : s!mn fekete, kócos szőke, drámai vörös, \'fiatat Öves, grüb^-rlis öt-\\í,n(ogu, démoni, ntiva, karcsú é* féijn\'ilett, sportjady, borotválté^dus s/emöMdÖkll, egyszóval az egész nsz-sz myl skála. A filmnek A\'mei Ikábui tomboló sikere vóU. I |
Akinek bélniükíitiémí rendetlen és gyakran fáj\'* gyomra, mája duzzadt, emészt ént .leromlóit és étvágya megcsappant, annak reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc Józsiit\'\' kfaeitlvií ceakhamar iBzabilyozre a azóktetóiét, előmozdítja az anyagcaw.é^-élén-hili-a vérkeringését L% megjavítja a közérteiéi. \'Keretezze -meg^ orvosát!
Az egész ország reád" őrsége hónap >k óta hajszol egy \\esi.edeiinji betörőt; Magyarország majdnem mind n nagyobb városának rt>nd* őrsége rádiókörözést ndott ki elkítc. Szégfed, Debrecen, Sopron, Kaposvár, Nagykanizsa, Székesfehérvár rendőrségi koreste állandóan 4t..ism3ivtlcn betörőt, akinek a (módszereiből megáJ\'aplt-.tlék hogy egy és ugyanazon s/emityrőí van szó. A telöré-\'ek imindenütt úgyszólván egyforma módszerrel történ tek, a letörő mindenütt fö\'eg ék-sEcrro és más könnyen szállítható, értéktárgyakra pályáz.itt.
Szerdán értesítés érkezett n budapesti rendőrfőkapitányság!61 a vidéki rendőbégekre, hgy Budmesleu elfogták a vidéki betörések régóta kei-esett letteséi. A deleknek néhány
nappal ezelőtt tvnegludták, hogy aa egyik terézvárosi kávéház tulajdonos nőjének fivére nagyértékü ékszereket zálogosított el. Mcgál\'apüo.ták, b "gy az elzálogasitó ro\\ot|;multu, te hát e\'ŐáHitották a i\\ ndöiségie é« házkutatást larío lak lakásán. A ház-* kutatás során rengeteg ékszert találtok felhalmozva és egy takarékkönyvet 12.0110 pengőről. Az előállított Kohlterg Ernő 51 étcs Ügynök rövid faggatás után bevallotta, hogy Ö a kéréseit vidéki betörő. Elmondta, h így két évvel ezelőtt adta fejét erre a mesterségre. Mint ügynök, vidéki körulakru utazott, néhány napig tartózkodott egy*egy városban azzal az ürüggyel, hogy üzleti ügyeit intézi. A fögondja azonban neaiv ez vtdt, hanem az, hogy megállapította, kik a jobbmódu polgárok, ezeknél aztán betört éjszaka. |
Kohlbergiiél 50 600O0 peiigő é--
A szerencse sok helyre bekopogtat,
de aem mindenki nyit neki ajtót I A Jövőben vhIÓ reménységet kell, hogy mindenki megszerezze.
1,1, kit >¦¦\'-,,ili .\', hittel ön i. megkiphilji,
"••t ismét III ax atknloml
U sorsjegy
7 pengő
H 3\':: pengő
$|$ Október 14-én |
keutsilk ,,« ,.j klr. .„..jalal, hasi.. Ezren éa ezren lettekgazdagok egy sorsjegy által. Kiterelje meg! Közel 10 millió pengőt sorsolnak ki az u] 43. sorsjátékban. Nyerni e.ak nasklikil, kinek sorsjegye van | Hend.lisektt\'pontossá ei dfnkr«ren tell.irtes.ii a. Sínes hivatalos toare.ltak. Az aj M.atalo. játéktervet k«au«si.l ia.S«ldlk mind.akinek.
fóktl holmit találtak. Az ellopott hoj-iniknt u vizsgálat befejezése után visszajuttatják tulajdonosiiknak.
Vasárnap fél 4: Pécs—Kanizsa válogatott
Érdekes sportciCmí-ny síinlaelj^e lesz fasérnap dólutáti. n Zrínyi sportpatyn. Pács válogatottjával \\^síJ fel a kilz-demet a karnisai válogatott. A két varos fntl>all(wapataina3í talajfcotasftt annrtl Is iniknlrlt igeit nagy érdeklődés eltíai meg, mert nnlr é\\tak ota netn mérktírott egyrrrasyll a 1i« varos va\'o-t.atottjn.
KldmérkOzés fél S.kof ZMNW. II.— NVTE. (;)
CaapatferéHltas
Délnyugat válogatott: QrosdlBJ D\\AC - Tijrnmnn Pi\'SK, Kárpát ZMN\'l\'E - K.-ivicz, <5nódl \'DVAC; Slp:« PBTC - Pelres SBTC, Sós PVSK, Oiöngel ZMNTE, Jánc-ii PVSK, Wcn.cr MTE. i

N gykniii«a vall. Dencs ZMN\'J\'E -Csáki ZMNTE, H.irválh NVTE (Fnr kas ZMNTE - Szollár ZMNTB-, -Erdélyi NVTE, Pócza ZMNTE - Vei-Iák ZMNTE, Oöozl NVTE (MihalecK ZMN-j-E-, Fusoli NVTE, Istenes, fti-da ZMNTE.
Pém vái. Bárdos - WiH ItsSE, Mdiier - Tólh PBTC, Tatáts ZsSE, Mozsgal - Piiioebelyl F-VSK, lítai PBTC, Tadics ZsSE, Stler DPAC, Pusipán P\\\'SK.
1500 m. síkfutás
A ZMNTE at\'élikal Síakosatálya tr Pécrs - Nagykaniwa futxtáUtntéitköíés félidejében 1600 mws síkfutást rendei. ; \'|
tilninAzluiii—KeraíSlWtleluiI 4:2<l:0,
V«jsiila« pálya, JáléitWKk} .Holló, Szép itnérkozést játszott>a kétesat pnt. A snárköíés a második félldőJ b:n í-gés7x-n nagyirorTryuv/t -fejlődőit, amelyet jobb esrttárívtrávfll a Glmtnb zitim* inegérdemelten nyert meg.
Anyatai
Idái ilj. M,il,íl..-..l.,1íl:.:r EtJvfn
fiók « farkasréti ftsiben és nét«in egy sírhant bóbiskoló viiáguü, Kflrö-lótlcm a haldokló nyár gyóngc nap-Migilr fényében \'még föl fótrsiltan níha, de hflmflrosiüi újra csak elpihen. -Fáradt rrrAr; szófke-szakállas köd képében ;in*gúlt a vólgyeket, |ii|»iíját niegtrVml (Üres ín-flrraí a Síomoni, bosszu-szálu füstöt nTegui liClöle.
Alniositö ci a rezgo sngánt isí\'ind il! niimleflfeló! Néteoi a Ivddokló Időt, a pufók felhók lomha játékát, bámulom üres nézéssel a földet ma-Ham clötl és egysrerre csak arcot kezd formálni felém a Minden! Halk, s/ontom arca leu felém a Földnek, •i l-gnek, a fclliöknck, inindeunvk, ainlitt\'van körülöttem és cr. a sok jóságos viMrattlknVzíB... asszony arcá^ó lesr, azzá Óinbk össze... euy asszony Mcát mutatja!
Síép, nagy, kékszemű. . s InssonJ uh;>K>\' "io isk Mént e? a tekintet, már Síintv ii\'riuiliuii érzem, hogj- újra gyij-rok vagjok, régi, rois*. csinUlan — maatm — s \'hogy ¦megszólít és hat-; Jom. « sxnviUi Mesítiyás mosoly van a hangjában, rslüanó» idenas ilíékség, ninlben a faggatjískor már beimu van a ni«|bociájUa!
Rosai Tát tettél a luzre neghili? Ugyeí!... Tudom, mert hízelegve jöttél ide hoízóin! No, mondd el, mi a legnjabb tsinyed?
Be ¦ ekkor már- alszom. \'Fogom a köténye széléi s ölé* hajtod ftij;ei szunnyadok, Biztonságos, nagy, széles, gyermeki nyugalommal alszom és át-inoml.an eleven éleiét keni élni Pgy régi, — talán már nem is igaz -
1 falu . . .
<*lx>pva osonunk ketten a kert té-Vptl sarka Tdé, ketten tcstváixtk. laáb-ujjhegj-cv, .liogj\' kavics ke törienjcn, (^szelmzéd^e, hogy .levét s<- zizegjen, Ioi»akodunk a szölő-ültelés felé, .Már elénk kftidlk mosolyukat anyám mesés gerezdjei, szám szélén már gyíili.ek a/, izek, tilos izek, amiket kóstolgatni járok; s pillanatok inulvn, egy °g>\' lánsáni fürttel már surranunk is visz-s<afelé. A Verités egj- törölt daittbján t\'A.il.t-.;ni átbújiuik a szomszéd vendéglő iftlvűr.Wi S\'Onnan, a teké-pályfl htls homályái>an igyekszünk "z ntűa felé.
I)© jaj | pár Jé|>é3 után beiéin dob-l>en \\-aiamt! A pálya körepe.táján, a golyó vezető deszka válynhoz támasz, kodva egy cmlxT ált| Fekcleszijiui, tagI>aMakadt ember, olvun szcrt\\-seu-fórom. Minket tiéii
A bátyám sftmfordái dől, én meg utána. Látóm, hogy az ö Iépé>e:t is bizonytalanjui loizí annak az nnb rnek a jelentét-\', hogy e/>- alig láthaló félkörben mcgkerrtli... el is halad előt\'e én » nyomáíioji k már én is kozdek jx-ménykedni, hogy nem ie>t l»aj a dologlKil, amikor hittelen elkap. Szintű rsak utánam nyul és megra. g»d!
I\'og\\a vagyok! A bátyám visszapillant, meglátja fogsAfiomat s ngy lódul neki a fulásnak, mintha hátún ütötték volna.
Irtórftfos ereje van ennek az emb\'r-bcrnckl l\'gy érzem, mintha bü\'nc.\'ek volnának a kc/ei a karomon. Mond valamit, de nem ériem, ki akarok s-abudulni » karmaiból, de csak megindul velem nyugodtun.
Van valami díadsdmns n nézéséinél é-s csak cipel a kis ojtó felé, amely olválas/lja kehünket a vendéglőtől.
Megreszili-m a lábaimat, ulvogy c^ok bírom, szinte csúsztat maga «loti a tornácunk felé és kiabálni kezdT
— Tekintetes asszonyt
Nagyon s/égyenkezeuU .f;leam érzem maganiUtn a megríjpett tolvajt és meg tudnám ölni >»szt nz emi.ertl Mi kö/e ehhez az egész dotogbo*?! I1IU. a mos szőlőjét loptam volua meg, most könnyebb lenne egy idegen előtt számot adói ért», EX» mit tudja ez,
hog>\' annak a legnehezebb bűnnel a sícmél-e nézni, aki mindig, uiindcut niegbocsájt!..,
A tómác ajtaja nyílik. Sttjp, s/,cle^, ftai\'il homlokán vajaml Örök gond ul, talán az állandó nimdcrrnel-tórötiés vonása és derűs kék stemel most egy kicsit felhősnek látszanak, "liliom « nemén, hogy nem érti a helyiclet, oz oiiiUTt nézi, t-ugcm.,. aztán jnegpit-löntja ke^emiMit a niegcibáU fürtöt.é.s «1 mosolyodik. Az ember megszólni most, idegen szerűen ejtve a szavakat)
— Szőlőt lopni! Gyerek!.., Hátul a kertben I... Dn megfogni... ide. homi!...
— Az én kerteml>0i szedte és ez «l én fiain! KrosSze csak cll Majd én inegbüntelem érte!
A kezek engednek és áp szalacbil akarok, ki a Minél, mAr indulnék 1% de csak incgfordit valami és [>er-cek múlva már az onyárrBjál vagj\'ok. Oda Inijtalom az arcomat a kezéhez, és mondani, szeretntjm, hogy t«-siem többel, hogy ne hongudjon, \'1° megszólal;
— N"o, no sirj! Talán csak nem bántott oz ijaz euiberí Te aetn v^gy hibás, tnlén csak,éhes v0U«| Máskor szólj é-s adok, én adok neked!
Mti;r)i>.icovili a fejeui - és 0< 1 kén^iL*m
4781
!§!!9, szeptember 30
Esőköpenyek
nagy választókban SZOMOtANYINÁL
Göllövők ; Gőczi (2), Lnurencslk és gáti i\'letv* Kerkápolyl és Péler (U-esböl). GŐcz^ rgy Hest kiKa-gyűlt. WUkntek: StixunMjcr, Qocm, ŰÖdi ea Bán, illetve Kiiszik (q mezőny legjobbja) és Iváncslcs (inint kapus). I
Kanizsán át Szállítják a magyar baromfit Angliába
Minden év október e\'ső napjaiban indul meg n tuivurrfiszéll+rés Magyarországról AimMébn. Értesülésünk srerint ez. afkritotiunnl sincs síiiuuI ukadfilya íö export incgiudn-l;isfliiak( az ál U flw>nb m írom Néjwi országon, hanem Jugoszlávián ál Ur du> Triesztté, ahonnan o\'asz hajókon szállítják rendeltetési hciyéna. A barojnfiexporto>ök megállapodtak
már az olasz kerüstUKtehni hajówtár\' saaág jkkui. A bamniffiszállitiuáiiy-nak tengeri azálJlta»a kilónként 8 [literrel kerül többe, nviut a Ném-t-"i-s/ágrui keresztül való -vasúti v/A\\-Ülás. Az olasz kereskedelmi hajós-társa«iág..kkai kötött szerződés külön intézkedik n magyar b^romfbtzái lt-jn á ny háborús biz ;o«i tásl / á mdéká* rőJ. ,
- Uai*rkUllit*it,«k«t toktntw mer minden vMelkényszer aélkAL Eons\'e\'r
.iiil.\'-i Afi.tiáa
HOTEL CORUIft
BUDAPEST. *""!
V|ll., t;»nkon«y.u. 14 fioulílUI SzlilbillláJ
Családi siallods a viios szivében. -U]onhsn lerendezve, központi tfl tés, hideg-nxle» fcdyéaft
l\'.\'/yágyaa KQÖ* *>»•—. MttgySB P ti--•
fölkaptam; egy sírra esett a tekui-leteinl Kék volt a sieir.e, ahogy rám-Jiéiett, Vék, hunt most itt az Őszi ég... Éí mofoly Ixijkált benne, mint aR \'isii nap itt én nwguoosájíiis, ami.*, nem fogok megkapui — érzem — e/után töbl>é soha! Senkiin!!... 1-ckclc-lelkű embcr\'leszek ezután,\'mert nincs stellden néző kék szeme tnobó a világnak és niiiiv. száj, amely kimondja " mefli-socsájtást] És most, hogy bele ébredtem, újra a farküsréU-ö&zbe, ugy trzem,- ezután minden u\'aui csak Hozzá vetet, mindén utam végén csak A fog álinil Derűs, kék. (iául mosolya., *al várni Jog valami távoli, "niogfftó, csillag.poros ut sugarában és szeme fölé tartott kézzel fogja kémlekil «z utal, ahol jövök! S én ugy -fogok elébe omolni, mint: vajaimkor: bűuö-megviseJt, fekele lélekkel, de ö meg fogja njn slmilPní « hajamat s tudSrtoTnl fogja tőlem, aggódva; m«-leg •ManUskt wiselyekben a kérdéskor mdr benne van a yigasitnlá*.
- Mi bánt édes íjára? Fáradt vagy talán? Olyan árnyékos\' « szemed!
Feketednek a- hegyek J Kstelcdiki Halk fényö, távoli csiUag-patást, takargasd b« a fázó világot, mert didereg a sok veszteit sz*m*>ítőlt... De meleg a Fokli A sok síiv, citoirjetoU nnyssxivek végtelen sora metegtti,!.. Ide jövök ezután iníndig, ha fainl fogok!
ZALA. KÓ2LÖNV
Szombat
Alltadé nlUoraaánok asikBaaapokon
Budapest I. iiuUniiui 0.45 Torna. Hírek. — Közlemények. ¦ — Hanglemezek. — 10 Híréit;
— 11.10 Nemzetközi viijelzösaolgálat.
— 12 Harangszó, — Himnusz. — időjárás jelen lés. — 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, idöjárásjelcntés. — 14.30 Hírek. ^ 14.15 Műsorismertetés. — 15 Árroly-ftmlurek, pinci árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, ídöjárásj*-lentés, lürek. — 17 Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 19.15 Hírek.
— 21.40 Hírek, időjárás jelentés, hirek szlovák és magyar-orosz nyolvsn, — 22.40 Hírek nemei, olasz, ungo" és francia nyelven. — 0.05 Hírek.
BUDAPEST I.
17.10 Az eleirnezcsi Munkások Szöv. lialköro. — 18.10 Magyarorosz Télöm.
— 18.15 Magyar Fortcó magyar nótákat énekel, kíséri Farkas Jenő uigány-zenekara. — 19.25 Hanglemez, — 19.50 Márkus I.á>eló\'előadása. — 20.10 Szcp. tomlXT végén. Összeállította Orley Ist. ván, Közreműködik Nagy . Izabella, Kagykovácsy Hona,.Italó IClQim*, Kov-rik i-mil, pataki Jöwef, Polgát* Tibor, Somlay Arthurrés Oorba Dezső cigányzenekara. — 21.20 Rádió a rádió* réi. — 22 Sándor Erzsi és Sándor Mária énekszámai. — 22 25 Tandemé zek. — 23 l^rtis Jenő cigányzene-kara.
BUDAPEST II. /-18.45 Metőga/dnsági félóra. — \\f,i$ Farkas J*-nö dgánysenekár*. — 20(Hírek___ 20.20 A rádió" szaloiucnckára.
— 21.15 l)r. Máthé Klek előadása. -. 21.45 ScÜibetti Oídar vonésőtöB. — 22.30 Időjárásjolentés.
Vasárnap BUDAPEST I.
8 Szózat. — Utána hanglemezek.; 8.15 !H»ek. — 10 Itefonnáttis isk-n-tísztefet. - 11 Egyházi ének és szent, beszéd. — 12.20 Időjelzés, időjárás-jelentés. — 12 30 Budapesti Hangverseny Zenekar. — 13.45 Hírek, — 14 llanglemewk. - 15 l)r. Püissy Emil előadása. — 15.50 Budapest- Hécs válogatóit l a)KlH«ngó mérkőzés második féUdeje. Közvetítés a bécsi -Stadionból. Beszélő Pluhár István. — lfí.45 Táttcleinczek. — 17.15 A rádió 8í*Jo*. zenekara. ~ 18.05 KeiolvasáS. — 18^0 Itévay Géza ell)Cszélóst\'i. — 18.55 Molnár Anna bárfázik. — 19.25 Felolvasás, — 20.30 Sporteredmények, --20.35 TAnclemezek. — 20.50 A berlini Fiiliarmouiaí Tái-s«ság hangi orwnye.
— 22 Hírek, idöjárásjcJcntús, sporteredmények, híie-k szlovák és magyar-orosz nyelven. - 22.20 Pörös pali cigányzenekara. — 23 Az 1, honvéd gyalogezred zenekara.
BUDAPEST 11.
II.l? RendóTiCnekm-. — 15.05 Jarz-számok. — 1545 Sámy Elemér cigányzenekara. -- 20 Hírek. - 20.20 S\'lfavfrrsxkij mfivei lianglemezröl. — 21 2<r Haraszti Emil elö«<lás«. — 21. »t) IdöjárásjcIentéJi.
paciig 2% lffl •
A lagene í " ny il Kryplonlómpa nagyon <>\'¦ •\'. ..,...•(,, , fogyaizjésu ~ no mag ofcsébb U t..uiil
Megint félezer pár állami megrendelést kaptak a rászoruló kanizsai cipészek
A Bata-veszedclem etten liliakoztak a s^ko5z(ály közgyűlésén
N A uagykanb-sai ipariestüietcipész\' ilHni szakosztálya inost tartotta évi
naidcs közgyiilé.sél P.ipp Oszkár elnöklete alatti, aki megnyitójában vá zotta a szakma, általános helyzetét. Bejelentette, hogy a kanizsai Iparosság Is be\'ekupc\'olódott n kincstári, szállításokba, amicmiyiben ¦! csoport 500 pár ciiiöniegrende\'éit lozjKitt.
A közgyü\'és foglalkozott a Bata-Bggyei kapcsolatos országos mPzfeja-kinvnuil is, A l>udnps?k(i elpcszok(par testületei egyiiégsIsHíi tiKakozlak cseh Bata-vá\'lulat anugyarorszagi \'e-te\'epodése eJ-én és ez,el kapcsolatban minden ujabb niecJinuikai cipö. gyár a\'apitásji el\'en és kérték fl kor* inányt, hogy tegic iehe.etlonr.é az ál-gyárak működését és szabályoz/ft a gyárak üzleti tevékenységét n rendelések és Javítás ik vállnlásn tekintetében. A nagykanizsai iparosság
egyhangu\'ag csatlakozott az orszáéAjs mozgalomhoz és erröi nz orszji^os központot értesítette. (
Kini\'ndta a közgyü\'és, hogy január l-töl hat beles ábami (technológiai) lo-.ábljlVp/ó lijiímiy.iiiift rendez, a melyre a .szükséges száinu résztve-* vők már jeientkextek. A\\ inintsuiü-bety részérc a polgármester a felszabaduló kapitányság! épüJctbcu adott ajkaUnas helyiségckeL
Vároel Sáad<»r, a h/akosztáJy 10 éven át volt ügyvezető elnöko, «ki nagy ügyszeivtettei dolgozott a szak-, ma érdekeinek védelmében, megvált tisztétől. A közgyűlés tevékeny munkásságát jegyzőkönyvben örökitelte meg. A tis/.lujitá>on Molnár Gyula -mester fett Városi Sándor utóda.
A pénztári je\'entésWt Mtünt,hogy az iparosfillérektói 85 pengő jutott az e\'aggott iparosok segélyezéséi*.- \\
Egy autó-szerencsétlenségből két házasság
Érdek, s és regény be Ülő hbnvn-hlrf olviLstunk a szoan-\' balhelyi laptál-sunk lársaság-ror
vatában. , I .
Még tavaly nyárra jiyulnak víspzo. línnck a házassági hlrrek az «iöz»nj6J nyei. Akkor egy vidám, kis társaság nutókírándulásra indult. Mintán szép
utat megtettek a vadregényes vflsi halárbnu, hazafe\'é ajWjiet flU autóval vaiaoni l ij történt és nekiroh-\'nt egy ulaveiUi fának. A kocsi Összetörött, a bennülök ki súlyosabb, ki könnyebb sérüléseket szenvedtek. Legsúlyosabban fizette meg a kelJejrncs kirándulást Somogyi \\\\í magyaróvári uri-leány, vahvaiUvel kisebb volt a sebe-.sü\'ése a nővérének. Somogyi Irma-
Női és leányka kabátok,
Női és férfi szövetek,
Selymek, fianellok, szőnyegek
nagy választékban
Fő-ut 14.
Tel. : 627.
BACAI KŐ/ÍJON*
1989. szeptember 30,
Katonai falaxaraléaak agyanruhéaati oikkeh
egyedül legolcsóbban besiereihetijk BELEZNAINÁL
Sugái-Bi 63. ss. Teliloo 6»,
uak. Sokáig nyomta a kórházi ágyat az .autó úrvezetője, Negró Aladár szoinjbathe\'yl repülőfőhadnagy is, valamint Merkly Gyula, a szombat, helyi földmérési felügyelőség mír-nőke.
Almikor Negzó Aladár főhadnagy meggyógyult, oltárhoz vezette Magyaróvárotf Somogyi Ilit. Ez pár hete tőrtént. Most pe- #,ilil«(v» dlg Merkly Gyula mér-nők éa Somogyi Irma esküdlek örök hűséget egymásnuk Komáromban, n hova időközben a mérnököt áthe, lyezték. 1 I
;Hyen Uszájiutthotatlanok Ajnor utjai... . i-
űvafjea munkát,
klll.\'l.\' .i, jótállásul legolcsóbban vállal vojaovira ittiü
1SM Msajar-atca w.
Ablaküveg kivágva Is kapbaté.
— u-! i.......».yok, aotn kerül pénzből
A tli üetkeroég Ingyen küldi Önöknek színes reooptkönyvének ul kiadását
— TsUatM mag a Köpetein Bútor .o .illa. állandó Imim Manilával ízlései éa olosó bútorokat kedvező tlietési fel tételekkel vásárolhat.
Uj könyvek
Bratt-Jsaag Fiaacls ! Med Univ. Dr. Brad-tty. Orvosi életi egény. E könyv hőse t lUtlotvoa. Fűzve P 4.-, kötve 7.— BrevfUld Lalii Árvíz Indiában. Amerika legnagyobb könyvsikere, A regény hőse-maga India, a legyőzve heverő, lényegében mégla legyőzhetetlen India. Ujabb •Icsx) propaganda klada*, hét rész egy kőiéiben. Puzve P 4,50, kOtve i)M.
Cwlks lUlaaáa; Sztta-u. 25. Társadalmi regény. Fűzve P 5.—, kötve 7.—
HáKtaag Feouc: A gótikus ház. Amit e könyvében elmond, azaz (rásmüvészet-nek, a tisztánlátásnak, a lehiggadt böl-cseségnek klasszikus alkotása. Fűzve P 6,40, kötve
Hutiyady Si.idor i Kdrtyabotrány asszonyok között. Regény a pesti társaságból. Piave P S.—, kötve 4.—
KaaaWjT Kar gátat \\ Nem nőnek a fák az igig. ügy család regénye. Fiinak és nók ma, tegnap és tegnapelőtt. Fllive P 4.S0, kötve 6.-
Maurola And»á: Az ilet művészete. A gondolkodás, a szerelem, a munka, az öregség művészete. Egy bölcs Iró a bölcs életről és bölcs elmuláaröl. Kötve P 4.—
Stuail Clsotot Egy nip elindul. Történeti regény. Szerző a nagy búr honloglalád mutatja be abban a félelmetesen Izgalmas fényben, melyben ténylegesen megtörtént. Fűzve P 6.40, kOtve 8.30
SwIaatRttui Fiaak: Az ilet komidiája. Szerző az emberiségnek talán legérdekesebb korszakit Írja le, de Isazlliöae az egész mai élet minden szépségével, szomorúságával, problémájával, tíz a könyv „Miichell\'-sxertl sikert fog; aratni Fűzve f> 6.30, kötve S.SO
Lib Jataag: A bölcs mosoly. A világhírű kínai Iró uj könyve az emberről és az tmber életéről. Oyöngykanava díszes kötésben P 6.20
M4r«i SAadon A szeginyek iskolája. Kötve P 5.60
AwtlTa Earkarti Az utolsó ul. A tengerbe veszett nagyszerű amerikai reptl< íönö utolsó utjának páratlan érdekes naplója. Kötve P 5.40
Kaphatók:
FISCHEL
KÖNYVKERESKEDÉSBEN Nagykanizsa, Horthy Mlklóa-ut 1
— (A fólspán Budapesten)
Vitéz gróí Teleki Bája, Zu|a vár-megye főispánja hivctalós ügyben Budapesten tartózkodik.
— (Októberi ájtatosság a Misszióban)
Mától kezdve egész október hónapban este hal órai kezdettel naponta litánia Jtwx a Missziósház kiipobiityi-bon a Magyarok Nagy asszonyához.
— (Házasság)
Kiss György klr. törvényszéki elnök leánya, Kiss .Mária Magdolna oki. középiskolai talár és Székács Sándor dr. Pécsett házasságot kötötlok. (Minden külön értesítés helyett.)
— (Az egerszegi pénzügyi palota)
felavatási ünnepségeit el kellett halasztani. A pénzügyminiszter a vasár-napra tervezed ünnepségen másirány u elfoglaltsága miatt nem jelenhetett imy, Így a penzngyi palota avatása október közepén lesz.
— Értealtjak
tiszteit vevőinket, hogy üzleteinket október l-töi ö ómkor zárjuk. Szombaton 7 énikor. Nagykanizsai foslék-kereskedök, (:)
— (Felvételek a zeneiskolába)
Több oldalról érkezett érdeklődésié közöljük, hogy a zeneiskola a tanév megkezdése ellenére is leitesz növendékeket.
— (Orvosi hlr)
Dr. Peri János sebész-szakorvos, gya-kortéorvos rendelését Sugár ut 62. sz. alatt újból megkezdte. ¦ (i)
— Értesítés
A <Move. nagykanjzssaí LÖvészegye-sület értesiti tagjait, liogy a választmányi ülések minden hó első SiOnlá-jának esti fél 9 órakor tarlnbiak a Baross Szövetség helyiségében az emeleten, Kölcsey utca. A Baross Szö>ets/g helyiségében n iMove. tagjai esténként bármikor megjelenhetnek és estéiket kellemesen oltölthetik. Ebiók-(i).
— (Repülőszerencsétlenség)
nem érhet senkit, cjlcjiben fillérekérl kitűnően szórakozhat, ha elmegy n repülök vasárnap délutáni sétatéri szüreti mulatságára, (\'•\'}-\'
vékAsy testvérek
órás, ékszerész, lálszerrsz pz ni n Arany- éa eztlst-vésnök P0"Ul íi.
Óra, ékszer, niemllveg legolcsóbb árban
Javítást, vésést szakszertlen készítünk
Idő-Jóslat i
Keleten süríi felhősödés, délen •só, az éjjeli fagy gyengül, a nappali hó alig változik.
A Meteorológiai Intézőt nagykanizsai megfigyelöállom&aa {olenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor 40,-f- ma rétegei +52 délben | un
Oasoadék 0 0 -U-
ZALAI KIS HIRliK
Közveszélyes muukakerúfés ciniéu e] jéráít indítottak Zalaegerszegen MHcl l-\'rzsétet nagylionízsai leány ellen.
Petri kereszt úron egyhangúan Dubrn-rea Józsefit választolták m«g uj kiíntuzaniőnak.
¦10 i)engö pénzbÜnteUVre itól\'ék Bö-dcy Béla egerszegi vendéglőst rágalmazásért, mert az egyik városi lx)r-ellcnört részrehajlással vádolta.
Kovács István zalabesenyői íóldiuü-vest 5 napi, feleségét kétheti fogház ni ítélték inagáukiksértesóJ t, mert elárverezett házukból nem akartak kikői-tömi. _
— (Megérkeztek az értelmiségi bejelentőlapok)
Az frtelmiségt munkiiköilK\'u alkat-mázollak l.ejelentésél.ez szükséges be. jelentő űrlapok megérkeztek a városházára. Darabonként tíz füléiért Városház I. emelet 20. sz. alatt kaphatók.
- (Hármas ikrei születtek)
egy lakíteieki asszonynak, a kecskeméti halárban. Az ikrek közül <*Sz egyik hofhtn jőU a világra, a másik hamarosan a\'születés után, a harmadik pedig tegnap ineglinit. Az anya aránylag jól érzi magát.
jar ...o.<....v,o»<„«,«,. -T». Ipiu]
>>fíi^EmajLi «
q,.. toüut** 0,01
ICWS KÁlMíré lUÜiWSI.\'VIII, V.\'.i-U t3
— (Ez mind füstbe ment...)
A dohány jövedék igazgatósága most telte kőizé a múlt ISv forgalmáról szóló jelentését, mely igen érdekes adatokat tartalmaz a dohány fogyasztási illetőleg. Ebből a jelentésből! tudjuk, hogy a avult etstendöben 9,800.000 kiló dohányt állítottak etö a gyárak, 600.000 kilóval többel, mint ui előző év folyamán. A doliányjövodék 115 millió 200.000 pengőt forgalmazott n belföldi és 8,000.000 pengőt a nül-fóldt dohányból, Így »r egész forgalom 121.O00.Í00 pengő voU, oak a lielfőldl késiUményékből 8,000.000 [>eii-gövel több értékű doliány fogyott cl, mint oi előző esztendőben. Lényegesen több a fogyasztás a külföldi készítményekből is.
— (A jugoszlávok visszatoloncoltak két magyar munkást;
Szabó Gyula és Czinege Miklós ma, gyár munkások munkát mentek kotresni a megszállott jugoszláv területié. Nem volt s«m útlevelük, sem egyéb okmányuk. Mégis sikerült n haláron átszökniük, MindakoUen csakhamar munkáhoi is jutottak odaát*. De nem sokáig Örülhettek a* elhelyezkedésnek, mert a jugoszláv rendőrség igazoltatni őket és ftkkor kiderüli ,hogy tiltott módon, útlevél és okmányok nélkül kerültek át a megszállott községbe, a jugoszlávok a két nuigyart visszatoloncolták magyar l-atáira és Mura-kcresiturnái átadták » magyar közegeknek, akik bekísérték őket Nagykanizsám. Miután ut lóvét nélkül nem lőhet az ország területét elhagyni mindkettőjüket elzárásra Ítélték s annak kitöltése után közigazgatási elbánás ulá kerülnek.
— Bataraahaa a Kopsteln cég vezet Uodern mlntatermelben a legjobbat a legolcsóbban mutatja be, kedvező .Iss-t<*l teltételek mellett
évek óta Budapesten a RENAI8SANCE PENSIÚ
BCDAPfiST tmtvébaii. a Balvársabaai IV., lrásrsl.iitoii II.
Minden szobában tökéletes komlort i hideg-meleg folyóvíz, központi (ülés, tágas társaa-hclylségek. — Elsőrangú konyhájában kívánatra diéta. — Éjjel éa nappal lift. — Fürdőszobás appartementek. — Olcsó árak. — Hosszabb taitózkodisnát engedmény. — Buda-pestnek majdnem valamennyi autóbusz-éa vlllamoivonilasközTetien közelben áll meg.
Síremlékeket,
slrMtil. uuInMl, Mii ulHifril
Bzakszertlen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragómeateraél, Király-utca 33. Nagy alzsamlék-iaktár. Telefon 615.
— (Meghalt a felesége, leiakasztotta magát)
Jobbágy István 38 íves drá\\aszen-lesi lakosnak nemrég megltatt a felesége. Tegnap felakasztotta magát. Mire rátaláltuk meghalt, BucsulcveléLen azt irta, liogy nem tudóit feleséibe nélkül élni, ezért ment a Italaiba.
— (Leesett a diófáról — meghalt)
Szabacska Mihály nagyberki hegyőr a szőlőhegyen diót segített szedni, lel. n-Jont a fára, de az ág letörött alatta. Súlyos sérüléseivel előbb ham, majd a kórházba szállították, do segíteni nem teltetett raji. meghall,
— (Meglopta az édesanyját)
Beck István 20 ívea pákai földműves nem aknr Jó utru térni és soro/n-to;an inegkárositjaísoját édesanyját is. Legutóbb, mint jelentettük, adófevebt hamisított, most pedig anyja magtárát törte fel és onnét másfél mázsa burát ellopott. A törvényszék most jogerősen háromhónapl fogházra é» egyévi hivatal vesztés re itéllc.
— A aa. kU. oaatélymajáték
eszköz és mód Orra, Iwgy bárki y>-lelet és gondtalanságot szerezzen magának. Egy kis szerencsével egész vagyont nyerhet Ojt uj oszhUysorsjátékoii.
— Saeretul fogja
a hire., nagyenyedi Kovács krémet, ha rendszeresen használja. Csodálni fogja bámulatos hatását, ejdün.eti \'aa arcbőr szépséghibáit, az arc megszépüt, feltűnően üde, tiszta lesz, RjjcU liasz. nálatnt kék, nappali használatra sárg4 csomagol ásban, - ......
Höl éa lsaayka kabátok nagy válasz-tokban üolenszky divatUzletben.
Két játanácH
Roppant kellemetlen, ha a )>etölt betöllése közben &z ü^og szétpatlaii, do ennek rcnde>cn elejét loluii vtnní. As üvegeket előbb gőz fölé kell tartani vagy meleg (nem forró) vixbe koll mártani, liogy kissé megmelegedjenek, aztán egy tiszta konylmnihát forró viabe mártva, kicsuvnrní é-s Jiő-rültekerni vele Ot üveget. Ilyen eiő-vjgyáíatl rendszabáiy mellett a legforróbb befőtt is betölthető. A paradicsomos palackokat pedig hideg vízben kell föltenni és a vúet fölforralni, a főtt és ápörl paradicsomot azonnal be kell tölteni, mihelyt a palackot a forró vizből kiszedjük. Ha aztán rögtön bedugaszoljuk ?s ocszurkoljiik, nincs eset, hogy a paradicsom megromolj ék,

A pince penésze ellen a legbiztosabb szer az oltatlan raészpor. A penészét, pince falait, ászokjaít, szóval olt, ahol penész van, l^feeskendezzük vi«*»l, azután behintjük porratört oltailan mésszel. A bcliintésre alkalmas eszköz a kénpor-fuvő, melyet az oidium ellen használnak. A felhintett mészport a víz, megoldja, amely aikolonaiml íej-lödÖ liőség u penészgombákat gyökeresen elpusztítja, E manipuláció után másnap a pince (alait lemossuk. Az egyszerű bemesEelés sem rossz, de nem oly birtos liatásn, mtnt a leirt •Íjára*. , | j
1939. szeptember 30
BlMiAl Rozsom
Rövid hírek
AZ ANOOL-FRANCIA TÖRÖK szerződés ügyében — mint Islam-bulból leientik — létrejött a megegyezés. A szövetségből Török ország azonnal kiválik, ha a szovjet háborúba keveredne a \'ínásik kót (éllel. E megállapodás áronban még a német-orosz megegyezés elölt kell és Igy még kélségcs, hegy aláírják e. (MTI)
A TÖRÖK-OROSZ megállapodá ,ok érlelmében, mint egy másik Islamhull |elenlé« mo,nd|a, a Da--danellákat lezárták a nem baráti államok hadihajói elöl. (MTI)
DÉLKELETEURÓPA SEMLEGESSÉGE megszilárdul — írja a bulgár saltó A veszélyes zóna nyu gítlra tolódott. Igy a léi folyamán a semleges államok folytathatják közeledésüket egymáshoz.
NÉMETORSZÁQBAN hélfölöl kezdve a. vendéglökben is csak Jegyre lehet élelmet kapni, kivéve az egytálételeket.
UJ ARCULAT keletkezik délkelet-eitrópábuii a nemet- orosz megegyezés nyryuán - írják n ifeflfi topok . A jfjvöben Németország és Oroszország harmadik hátaimat „em enged beleszólni a prob;ómák megildéVi-ba. Igy tehát a szovjetnek az európai politikába valő- bekapcsolódása, sukkal jelentősebb, iiVb.it azt első pil-lanatbau gondolták. (MTI)
HOLLANDIA (l\'takozasát jelentet e lw Londoabaji több holland hajóz különösen s News Akna Gerdám pós-tnszáilltmanyának iitkutatasn miau. (MTI) . |
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22952/1939.
Tirgy: Siánlók Mrbeadiu.
Hirdetmény.
A vásártér nyugati oldalán levő 400 ölnyi árokpartot és a Sltém-téle fateleptől északra fekvő 300 és .:.()(> ölnyi két darab szánlót 3 évre bérbeadom. Az árverés a belyiilnen lesz október 10 in délelőtt 10 órakor. Találkozás a Klrály-ulcai sorompónál.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 22. un Polgármester.
A VIDÉKI MRIKÖZÖNSÉO kedvenc hotelje az
ESPLANADE
NAGYSZÁLLODA
iind«pe.t, m,, Zsigmond-utca 38/40. Telefonok: 151-735., 151-738., 157-299. Szemben a világhírt! Lukácslürdövel, » Rózsadomb aljln. Teljes komfort, folyó melegvíz, központi fűtés.
A Nyugati pályaudvartól 1 klsBzakssz távolságra.
A szálloda teljesen újjáalakítva, uj vezetés alatt áll.
BlaSraajr*. Cafv KciUurant,
polgári árak.
Olcsó szobák pensiéval, vagy anélkül.
Hosszabb tartózkodásnál *SSI ktllön ¦¦¦•slnáayek.
lÍnÖJÍGB<nt>ÍZL<SB<N
ICI HU
EUTORvizn
Nagy választék! Olcsó árak !
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22951/1939.
Tirgy: Kert bérbeadási.
Hirdetmény.
Ai Eötvős-lér 7. sz. házhoz tartozó kb. 400 négyszögölnyi kerlet 3 évre bérbeadóm. Az árvzrés október 9-én délelölt 10 órakor a helyszínen lesz.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 22. :3I9 Polgármester.
23479/1939.
Tiigy l LeventtkOlelei lljik belelentid koleltzetliíge.
Hirdetmény.
Értesllem az 1917, 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1926, 1927. évben született levente-köteles ifjakat, hogy Nagykanizsára vató ideköltözésuk és Nagykanizsáról való elköltözésük esetén a következőképen kell eljárniok:
1. Amennyiben a leventeköteles Ifjú Nagykanizsára költözik, ugy tartozik a rendőri be|elenföhivalat áltat átadott bejenta szelvénnyel a vároil nyilvántartó hivatalban (Városház, II. sz. kapu, II. emelet, 2. sz. ajtó) megjelenni, ahol a bejelentő szelvény alapján nyilvántar-
tásba veszik és ciak nyllvánlartasba vélel után veszi ál a bejelentő szelvény! a bejelentő hivatal.
2. Amennyiben pedig leventekö teles Ifjú Nagykanizsáról eltávozik hosszabb időre, ugy tartozik a rendőrt bejelentő hivatalban a bejelentő hivataltól megváslroll kijelentő lapon kívül még a bejelentő hivatal által di)lalanul rendelkezésre bocsátott levente kijelentő szelvényt Is hl lom-iii és a rendőri bejelentő híva lali kijelentő szelvénnyel együtt a bejelentő hivatalnak átadni.
Nyomatékosan felhívom a levente-köteles Ujakat, hogy feni előirt kötelességüknek pontosan tegyenek eleget, mert amennyiben azt elmulasztanák, ugy az uj honvédtörvény értelmében 1 évig terjedhető fog házzal büntettetnek.
Nagykanizsa, 1939. siept. 26. an Polgármester
Otc&JMi&jLt
ttáfiamcz&m
szmtkazfwiik
FÉNYKÉPEZZEN!
OLCSÓN jut fényképezőgéphez és filmhez, ha
VASTAGH fotószakUzletben vásárol Fö-ut 10.
Fényképezőgépek 5 P-től, márkás filmek 88 fillértől, gtjr SxakaaapO kldolgoxáa 1 -^M
Krómacél és alpacca evőeszköz
nagy választékban
Maion Testvéreknél.
Olcsó iraki
Munkaidőrend
az Iparügyi Miniszter Ur rendelete értelmében, alkalmazottak munkaidejének nyilvántartására
kapható
. Salai Közlöny
kiadóhivatalában.
APRÓHIRDETÉSEK
prohlidaU* dili vasárnap él Onnapnar- |0 *iofcj [filler, inlndan lovából MO 0 rllUr, hálkömaj ) ¦-••¦Aj SO Hilar, minden további *xó 4 fillér.
ÁLLÁS
Estât* pengő óvadékkal bármilyen állást keres flitslember. Clm a kiadóban. 2531
!\'!Mal fiiBicere» segéd, azonnali belépésié állat keres. Vidékre Is. Német Kálmán, Telekt-ut 20. 3558
Ügyes bajaron» felvétetik. Sugár-ut 18., földszint 2. 2560
Tiszta takarítani délelőtti órákra felvétetik. Csányl László-u. 8, cm. 2559
ADÁS VÉTEL
Agytól lat, használtat Is, állandóan
vásárolok, Rlltchcr Mátyás, Király-utca 35.
6
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
KétaxobAa utcai lukat novemberre kiadó Csányl Lánló-a. 22. 2543
ölaxnbáe lakás Igen olcsón kiadó. Novemberre átvehető. Király-u 30. 2554
OIoeA béréit lakó társnót keresek.
Ugyanott rövid nöl bunda eladó. Krtpkték, Királyi Pát-n. 2. 2530
bútorozott szoba
Ssépen bútorozott katflnfe«J4r*tta.l
két szoba, esetleg egy Ifrdóazob-használattal kiadó, izonniT is. Csengery-ut 9.
2532
ház és inoatlan
Háxat, földet, siölót olcsón közvetít Papp István, Teteky-u. 8. sz. Ugyanott UilethelylBég azonnal kiadó.
HAxhalyakat, Uiletbáiakat, kisebb-nagyobb kertes családi- és bérházakat elidís» közvetítek. Horváth, Sugár-ut 42.
kOlOnfélb
Fanyképaxfik finyaUm 1 Márkás
gépek, filmek, lemezek, papírok legolcsóbban, kidolgozás legszebben Vaslagh fotó-szaktlzlct és laboratódumbait, l\'ö-ut Hl. 1815
Autóinál —- Bérautó szolid árban kényelmes autók megrendelhetők. Kauf-..Miin Manó. Teletonálfomis 222. 295
HÖIgyelml Legújabb, legszebb kaxl-munkamlntAkat fillérekért e1fiia|zol Böhm Zárda-utca 8. _2b45
Mindennapi levelesésból ös*xegTtl|töU ¦alvását, régi vagy uj tömegeket, ma-gyárt és ki.HlöMi:, feloszlatott gyűjteményeket bármikor megvételre keresek. — Baibartts Lajos, a Zalai Köslöny I. szerkesztője. Érdeklődni lehet teltion 78. w. vagy személyesen mindennap d. u. -8—7 óra között.
Nagykanizsa megyei város
polgármesterétől.
21419/1939.
Táigy: Burtttmés bejelentési.
Felhívás a IrtiiullI
¦ -elhivatunk a bortermelők, hogy a város teiutetén termelt és további kezelés végett a város területén he> plttcézell must mennyiséget a szüret\'Befejezését követő 8 napon DÓIM, de legkésőbb 1939. évi novem> bet hó 1 íí - Iií a beraktiroiásra szolgáló helyiségek megjelölése mellett a városi javadalmi hivatalban jelend sék be.
Ugyanott egyidejűleg bejelenthetik a bortermslők az általuk és hár-tartáiuk által elfogyasztandó, valamint cselédségüknek és munkásaik-nak természetbeni járadósága elmén kiszolgáltatandó Nagykanizsa város területén, valamint Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Sár-szeg és Somogyszenlmlklós községek területén termett, de Nagykanizsa város területén elfogyasztandó boraik után 50% adókedvezmény Iránti Igényüket. Az 50% adókedvezmény alá eső bormennvlség ulán járó adóra nézve évi átalányegyez-ség Is kOthetO.
Aki a must termését nem, vagy későn lelenll be, 1000 P-lg terjedhető pénzbírsággal büntethető.
Akt az 50% adókedvezményre való Igényét nem jelenti be, az a teljes adótételt fizeti.
As a bortermelő, aki a saját háztartása által elfogyasztandó bor után járó adóra nézve átalányban nincs kiegyezve, jövedéki felügyelet alá kerül, borkészlete a szüret ulán hivatalosan fel fog vétetni, szemleivet ksp és kötelezve van borkészletében beálló minden változást a szabályok értelmében bejelenteni és a fogyasztási adót ugy az elfogyasztott, mint az eladott mennyiség ulán megfizetni.
• Nagykanizsa, 1939. azept. 6.
Polgármester.
22704/1939.
Tárgy: Szántó bírbradise.
Hirdetmény.
A felsösrdei lelekulí erdöslaknál levő szántót bérbeadom. Az árverés a helyszínen lesz oklóber 3-án délelőtt 10 órakor. Találkozás az er-döslakásnál.
Nagykanizsa, 1939. szepl. 19. 24oi Polgármester.
á Zalai Koülony Suort-llvpverseuye
TIPP-SZELVÉNY
Btküldtt:...........................................
Lakik:..............................................
Szerintem a vasárnapi mérkőzések akövelkezö eredményeket hozzák:
Becs-Budapest .........(... r...)
Budapest B)—Bécs B) ... ... (... r ...j
Uelnyirgal-Dél .....r... (...:...(
Nagykanizsa-Pécs . ... r...(...:—1 ZMKTE U.-MVTB . ...:...(...:.. 1
Atilla-Kereskedelmi. ... ... (...:...)
C.erkéaz-Sáaka..... ...(...:„)
Herceg Esterházy
PALACKBOROK
nagy választékban kaphatók
Teutsch Gusztáv
fOszer és csemegekereskedésében.
BOX
fényképező gépek
3 tekercs filmmel
10 pengő.
Szabó Antal fotószaküzlet-laboratórium
Níigykanizsa, Fő-ul 5.
Megtanítom fényképezni, ha nálam vesz fényképezőgépet.
Csillárok,
falikarok.
* mmmmmnmmmwmmmmmmmmmmmmsm
éiieizeKtÉny-lámpiili
. mtmmmmmmmmmMMmmmmmmmmmmmmmB*
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLEYI-nél
Sugár-ut 2.
Páratlan kedvezssénv a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, acsendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlezefey-utca 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20\' százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern konfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. *• százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Hirdessen a Zolal Közlönyben
1M9. szeptember 30
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
23115/1939.
Tárgy ! A rendkívül! tegrvergya-knrlatza bevonult gazdasági cselédek szolgálati\' vliionyat,
Hirdetmény.
Közhírré t;szem, hogy
a 8260/1939. M. E.sz. rendelet a gazdasági cse\'édek jogviszonyait akként szabályozza, hogy a bevonult gazdasági cselédeket a gazda a bevonulta Ideje alatt felmondással sem bocsáthatja el és köteles annak a bevonult éves cselédjének, akinek sem vele élő felesége, sem vele közös házlarlásban elő is etlaitásra szoruló gyermeke vagy jogszabály alapján eltartandó keresetképtelen más hozzátartozója nincs, a szegőd-menyes földlárandóságot, annak az éves gazdasági cselédjének pedig, akinek legalább egy eltartottja van, ezen frlol a lakást ás a szegődmé-nyes HTöanyagot a szerződés értelmében klszo\'gáltatnl és int a cselédnek állattartása van, azt a szerződés szerint juttatni.
Nem köteles ellenben a gazda a 7400/1938. M. E. sz. rendelet 2. !3. 3. bekezdésében emlllelt egyéb |á-randóstgokat (kenyérgabona stb.) kiszolgáltatni: A bevonult családos gazdasági cseléd otthon maradi hozzátartozóinak eltartásáról ugyanis az államkincstár terhére történik gondoskodás az által, hogy a feleség havi 12 P, a gyermekek pedig havi 8 1\' segélyben részesülnek.
Nagykanizsa, 1939. sztpt. 22.
un Polgármester
22983/1939.
Tirgy i Szántd béjbtadiu.
Hirdetmény.
A felső vásárállási dűlőben levő 407 négyszögölnyi városi szántót 6 évre bérbeadóm.
Az árverés október tl-éit délelőtt \',\',11 árakor a helyszínen lesz.
Találkozás a Rózsa-utca és Attila-utca sarkán.
Nagykanizsa, 1939. szept. 23. izs Polgármester.
22747/1939.
Tirgy :. fl»z|.rendel magán-mértvlfrj gátatok.
Hirdetmény.
Nagykanizsán a kórház előlit léten t. évi október hó 16-án délelóit 10 órakor magánménvlrsgálat fog tartatni. KI ménjét köztenyésztésre engedélyeztetni óhaji|a, ezen szándékát a városi állalorvosi hivatalban legkésőbb oklóber hó 14-lg Jelentse be; azután mentát a Mtdzölt helyen és Időben állítsa a bizottság elé.
Nagykanizsa, 1939; szept. 22. mi Polgármester.
ZlttLHI rÖZLijNY
FOLtTl M AI - MN M LA P.
Kiadja: „KSzvazdaiérji R. T. Natiykartlns" Felelős-kiadd: Zalai Király. Nyomatott i
¦ ..KHigazdasógl II. T. í\' iyi.....i i"
nyomdájában Nagykanizsán. (NyomdSnrt Inlol i Z.lal Kár.ly.)
51111

Insert failed. Could not insert session data.