Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
17.18 MB
2019-08-26 16:00:43
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1301
1704
Rövid leírás | Teljes leírás (1.22 MB)

Zalai Közlöny 1943 197-221. szám szeptember

Zalai Közlöny
Politikai napilap
83. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

raíalo:
Benáfokozat:__
Tábori posta :_________
83. ávt., 197. 82, Nagykanizsa, 1943. szeptember 1. szerda Ára 16 fillér. """ftfflWiiffiTiiiii téiu ni tfiim MHMiniiiifiLiWMTrnrn Wüiti^iiTffi™Biii 11 mii iiimi ¦ ii iiiii ii i min in iimiiim—Ij-Miiii unimi^—iiMium
— ~í-~ mm _ <&w
ZALAI KÖZLÖNY
gíerkesztőség éa kiadóhivatal : Fő-ut 5. szám. jterkcsztŐBŐÍH éa kiadóhivatalt toleron 78. bz. Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
líiotlzetésl Aia. p\'tfy nrniaprn 4 pengő 30 Ulléf,
uenyíjdévre 12 pengő 40 Iliiér. hftyvii szám: hétköznap *6 fiit., nrombaton 30 tUl.
Királyt gyászolónk
Magyarországon a középületeken fekete lobogót lenget a szél, az újságok gyászkeretben jelentek meg és a magyar nemzet, minden fia mélyst\'gesen meghalva vette tudomásul, hogy a baráti és rokon Bulgária királya, II. Boris elhunyt. Egy királyt gyászolunk, akit férfikora delén ragadott el a halál és aki nemcsak.-e^y velünk barátságban élő nép koronás királya volt, olyan népé, amellyel a történelem tanúsága szerint soha ellenséges viszonyban nem állottunk, hanem akinek ereiben Koliáry öae révén magyar vér is csörgedezett.
Őszinte gyászt érez II. Boris király halála felett az egész magyar nemzet éa ebben a gyászban csak az a vigasztaló és megnyugtató is, hogy a fiatalon elhunyt uralkodónak elárvult trónjára a törvényes örökös ül, ugyanannak az uralkodó családnak sarja, amelynek szeniora a ma is élö volt bolgár király, Ferdinánd, a délceg magyar huszártiszt, aki uralkodó korában is mindenkor tökéletesen zengő magyar nyelven társalgott magyar vendégeivel.
A rokoni kapcsolat tehát, amely minket a bolgár néphez^füz, kettős. Több mint ezer esztérTdövel ezelötf ugyanazon ázsiai síkról jött Nyugat felé a magyar és a bolgár és azt a véíséRi Kapcsolatot, amely köjtük ősidőktől fogva megvolt, csak szorosabbá, bensőbbé tette a dinasztia erejében folyó magyar vér És a két nemzet sorsának ke\'eke is ugyanazt az irányt |áita a történelem utjain. Hadak utján jutott el mindkét nép a mai súlyos órákig. Harcolt életéért, nemzetéért, jobb jövőjéért a magyar épugy, mint a b >tgár és mindenkor gazdag volt hadierényekben egyik ugy, mint a másik. Az elmúlt világháborúban is együtt vérezlek bolgár és magyar hősök, a krónikás és a kobzos itt is, olt is, dalban, regében számos nemzeti vértanú emlékét örökítette meg.
Ezért érzi ma a fejedelmi ravatal melleit a magyar nép, hogy nemcsak a testvér bolgárt, hanem Öt is gyász és veszteség éite. Miggyá-Holjuk a bolgárok nemeslelkü, fiatal királyát és terdvérjobbunkat nyújtjuk gyászoló alattvalóinak. Melegen szorítjuk meg kezüket és kívánjuk ne-Wk| kívánjuk az egész szép országnak a felemelkedett, boldogulást, anyagi és erkölcsi javakban gazdagodást, Kívánjuk a példásan szór-galmas és munkás bolgár testvérnek Isten bőséges áldását, kívánjuk, nngy uj királyuk uralma alatt éljenek békességben, jólétben, megelégedetten. Kívánjuk, hogy levehessék harci paripájukról a nyerget, eke elé foghassák ökel, felszánthassák velük hazájuk termékeny földjét es hogy ott a nemzeti hősök ősi 8"jai felett fakadjon az élet, lengjen Wlben a fehér kenyeret termő búzakalász. (s)
A Dán-Német Társaság elnöke alakítja meg Dánia uj kormányát
Berlin ujabb bombázása alkalmával rendkívül eredményesen dolgozott a német légvédelem
Tegnap délután a quebeokt folleg-várban rádió beszédet mondott Churchill angol miniszterelnök.
Annak a biztos Töményének adott kifejezést, hogy Franciaország Ifimét mint szabad állam emelkedik fel. Utalt ezután arra, hogy a quebeokt órtckoHo-ten a szövetséges vozérknrok hnhatő-un megtárgyalták a háhoru valnmeny-nyl kérdését és nem lelt volna helyénvaló, ha Oroszország a quohcckt értekezleten képvlsolteikmagét Ez az értékeltet elsősorban a Japán elleni háborút tárgyalta. -Tekintette arra, hogy a Szovjetnek öt óvea szerződése van Japánnal, kínos és kellemetlen lett volna a Szovjet részére, ha részi vesz ezen az értekezleten,
Churchill han({súlyozta annak bzü<-ségözorüaégót, hogy Nngybrlifinin, Amerika és a Szovjet között háromhatalmi értekezlet Jöjjön létre. Lehet, hogy oz az értekezlet a Jövőben valóban lótro-Jöo. Nem azt Jelenti a Szo*Jet távolmaradása quebeokt értekezletről, mintha Szovjetet nem tájékoztatlak volna minden kérdésről. Sztálin marsa), aki személyesen vezeti a harcokat, egy pillanatra sem hagyhatta el az arcvonalat. Sztálin bizonyosan nem vesztegette «i »* Időjét, amint ozt az orosz trontról órkozö Jelentének Igazolják. A közbeeső Időben a három nagyhalalom külügyminiszterei, Illetőleg felelős tényezői értekezletet tartanak és előkészítik\'azt a másikat, amelyen a három állam vezetői vesznek részt és amelyen a Jövő fontos problémáit lógják megvitatni. Nincs semmiféle ok, amely arra késztetné a szövetségeseket, Jiogv ne köíöljoook mindent a Szovjet Unnlóval. Az elmúlt Időkbon Igen sokut beszéltek
a második front (elállításáról. Égy pillanatig som kárhoztatjuk Oroszországot, mert BÜrgetlo a második front létrejöttöt. Előre tekintek arra a napra, amlkez a szövetségesek hadereje lecsap a Franolaor-szág földjére betört ellenségre. Bizonyára nem kívánják tétem, hogy megmondjam, hot és mikor csapunk te.
Beszédében rátért a Németország elleni légi támadásokra. Kljelenttílte, a bombázások orejo és pontossága állandóiul növekszik ós növekednlfog. Churchill röviden érintette ¦ a balkáni helyzetet és kijelentette, bizakodással né* a Jövőbe, amikor Jugoszlávia és Görögország szabadon és függetlenül élheti a maga éleiét
A következő részben ismét a qiicbcckl értekezlettel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy
Nagybrllanía számára az indiai fronton és az Indiai óceánon Is fontos feladatok vannak. Sokszor kérdeznek meg engem, vajjen azt hiszem-c, vájjon a németeket ebben/az évben legyozzflk:e vagy c*ak később? Nem ludom mérlegelni aíoknak a csapa-, soknak hatását, melyet ;<z orosz szövet-téj\'csürik, valamint repülőxcpeiiilí mérnek a ríöim-f népre. A tömeg lélektan sohasem volt olyan fontos, mint ebben a háborúban. Természetesen lehetetlennek tarlom már most meg-mondani, hogy a háború hamarosan véget ér-e vagy sem. i
Befejezésül Churchill megállapította, hogy 1 i egész világot az a reménység tölli cl, |
hogy a háborúnak sikerül kivívnia lodi tarlós béké\'.
Berlini vélemény Churchill beszédéről
Churchill beszédével kapcsolatban a nőmet lapok diplomáciai munkatársa a következőket írja: Churchill legutóbbi beszédével azt a kívánságot akarta olósogítoni, moly az ujabb hármas értokezlotot készíti elé, melyen Sztálin in képviseltetné magát. Ezt a w\'slt szolgálja az a meglxjszó-lés, melyet, a kínügyminiszíerek foly tatnak. Churchill Roosevelt nevében Íh beszélt én sojtoni ongodto, hogy az angolok és az amerikaiak politikai engedményokro is hajlandók a szov-
jettel Bzemben. Amit Churchill a második arcvonalról mondott, azzal Sztálin számara koéBe^totóbbo totto íl torvbevott értokezlotol. Churohill-unk azt az igérotóti hogy Francifl-országof liilpraállitja, I\'Yanciaorszug-han vogyoa érzelmekkel fogadták, , Tudják ugyanisj hogy országuk vörös háborúk színhelye lesz, mely-
hez kópost az 1.941-os harcok gye cokjátóknak tekinthetők.
szed nem mondott ujat, berlini tudósító.
Ez a "I» - állapítja:
B\'í- repülőgépek támadtak Berlint
telonül dobálták le és Így támadásuk! meghiúsult. A felhők alatt óé a felhők fölött hevén légiUarcok alakul? lak, melyben sok brit bombázó pusztult ol. Mindenesetre bizonyos, hügyj a német légvédelem a togerodmó-nyosobb ellonszoro a brit lógitáma^ dásóknak,
Mint Borimból jelentik, a brit repülőgépek újból megtámadtak a német Fővárost. Az ujjáazorvozott német légvédelem a támadóknak \'rondkivül BulvpB vosztoségot okozott. A brit légierő vesz tértedéiről az adatok még nom készültök el. A brit gópekot annyira megzavarta a lég-elháritdfl, hogy bombáikat rendszer-
Kalabrla és Apulla ellen várják az angol támadást
azok csak taktikai sikereket érlek cl.
Kedden angol én amerikai repülőgépek több raja L«zak-Franclaország elten légitámadást irjtézett Főleg vasutvonalakat, kikötőket bombáztak. Mindenütt hoves légelhárltasba ütköztek.
Az ungolszáuzok u legutóbbi napokban már nem Rómát,-lianem Rómának környékét bombáiiák.
A legulabb berlini jelentés szerint berlini körök a keleti arcvonal lielyzetét rendkívül bizakodóan ílélík meg, mivel az oro-
A némot felderítő repülőgépek tá-jél;«/.ódá.st szoroztok az angolok s/án dókáiról, melyet az é^zakafrikai c«a-patöSBZOVOliósok alátámaszta.na]í. EJ szerint: logvalószinÜbb a Kaláliria én Apulia elleni angolszész támadás. 9fr, :i két félsziget, bár Olaszországhoz tartozik, im\'-gis csak a félsziget előterének lekiutholó.
Dániában enyhítették a kivételes rendszabályokat
KoppQnliaga\' rehdórfőriöko. közölte,
hogy tekintettől arra a nyugalomra, mollyol Dánia a kivételes rendszabályokat fogadta, a kibocsátott rondol-kozésoket fokozatosan onyhitoni fogja. Bgyos onyhitesek azonnal hatályba is lépték. Többek között az utcán csto 11-tÓl hajnali 6 óráig nőin szabad tartózkodni. A vendéglők, mozik záróráin cwto 8-ig terjed. A villamos és autóbusz forgalom is o szormt igazodik. A lakosság a könnyítéseket megelégedéssel fogadták.
A dán kormány lemondása folytán di\\ Kunczoni vasutigazgató kapott mogbizatást a kormány alakításra. Dr. Kunczoni olnoko a Dán-Nőmot Társaeágnak.
A dániai nemot parancanokság fellőpéeo néhány óra alatt mogsom-misitotto az idogon ügynökök munkáját. A nőmet hatóságok \' a log-apróbb réazlofokig tájékozva voltak az ollonségOB ügynöfiöktiok pénzáldozatot nom kímélő munkájáról. Az ügynököket olfogták, romboló eszközeiket megsemm isi tették.
Szabotázs és Invázió lehetősége váltotta kl a dánlál eseményeket
moly és az invázió lohotőségo is .
Stockholmból jolontik, hogy jól értesült körök véleményo szerint Dániában a német katonák ollón elkövetett szabotázs miatt kollott a nó-mot katonai hatóságoknak a különböző intózkodósoket olinndblní. A külföldről irányított szaJ»olázs. kö-votkoz tőben a helyzet különösen ko-
logvalószinühh. Berlini körök rint az invázió nem Norvégiában, hanem inkább Dániában várható. Norvégia megtámadása nehezebb, őzzel széniben egy esetleges dániai invázió elvághatja a Norvégia
lévő néiiiot csapatokat.
\' égióban
Siueitelen partraszállás Oélolus/ors7Agban
Német katonai közlés szerint sárnap -100 tagú angol csoport partra szállt K\'aláliria délnyugati róazón, az olasz csizma begyén. A megtolt
ollónintézkedésok kövotkoztébon 80 ember kivételével a partra szállt erőkot niogseinmisitottelc. Az óletbon (Fo.ytake a 4 oidalon)
ZALAI KÖZLÖNY
1913. szeplcmbar i
Va]-, seftés-, fa-kérdések Hagykaalzsa város rendkívüli közgyűlése előtt
Kétórás napirend előtti vita « közellátás időszerű kérdései feleit
Nagykanizsa város képviselőtestülete tegnap délután 4 ómkor rendkívüli kiixíí\\ülést tartott dr. Krátky István polgVinnoatói\' olnöklotó alatt, amelyen, letárgyaltak « pénzügyi bi-sotlság hétfői ülésén axeropolt és n Zalai Közlönyben tegnap már io-moilótott ügyokot. Napirend elélt dr. Krátky István polgármester kegyeletes szavakkal megomlőkozon néhai
vitéz Horthy István
Kormányzóból vet tes tir hósi lialá-láunk évfordulójáról, méltatta erdőméit, aki o» olsók között indult a harctérre, hogy u nemzet éljen éa ezzel az áldozatos iiiagyartutgávnl
Közellátási hMUsak napirend előtt
Napirend előtt kért szót vitéz Tót li Bél*, a Baross Szövetség ol-nöko, aki közellátási kérdéseklten inlorpollált. Mindonokolőtt
n vajkórdóst tottü szóvá. A vajgvárnak ¦ úgymond —- ugy látszik oly nagy ha-talmn van, hogy bár a fógyaaz-tóközünség áll legközelebb a kereskedőkhöz most mégis á korea-kedökot rendelték a vajgyár alá,
é« iwmzothQségéyol örök példát szolgáltaién.
A polgármester ezután b\'jolon-totto, hogy
Surányl Gyula, a nagykanizsai városi középkorosko-dolmi iskola igazgatója nyugalomba vonult. A város közönsége nevében, inolog szavakkal búcsúztatta az ér-\'" demos férfiút, aki fiainkat hosszú időn át nevelte ós hervadhatatlan órdomekol szorzott kulturális térén.
Kogyolottei parontálla ol a polgármester Varga Nándor városi Itóp-visolótostüloli tagot, aki mindonkor hűséges szeretettel szolgálta a város ügyolt. himlőkét a közgyűlés jegyzőkönyvileg örökíti inog.
amely azt csinálja, amit akar. Kovés a vajolosztó Nagykanizsán. Vannak [ had i öz vegyek, á rvák,
tartanak ogy-ogy ilyön elosztó fióküzletre. Meg koll nekik adni. A közönség kőnnyóblxm \'jusson a vajhoz. Az ogvoduralmat azonban, amit a vajgyár gyakorol, mog koll szün-toíni sürgősön, hangsúlyozta, sürgősön normális állapotokat kel! teremteni ózon a téren. Majd sürgotlo u közellátási bizottság gyakoribb ösz-szohivását. Végül a kanizsai huslparossáy 20.000 P köve-telósét
teszi szóvá, az ismeretes »huaiigy«-ből kifolyólag.
akik igényt
A polgármester válasza a vaj- és a hus-Ü/íyben
Krátky pojg^armostoif
nyomban
válaszolt" az elhangzottakra". Utalt arra, hogy a Baross Szövetség olyant kívánt, nini nem tartozik a polgármester hatáskörébe, hogy t. i. az OMTK bizonyos mennyiségű vajat a kereskedők\' közölt osszon szét. A vajgyár üzleti erdőkből igyekszik azt közvotlonfil a fogyasztóknak eladni* A fölsőbb fórum mogállapi-totta, hogy a vajgyárnak joga van közvotlon a kis fogyás z lók nak eladni, most arról lonno tehát szó, hogy minél több helyen tör-téttWt a vaj elosztása. A va}-gyárát iŐbb fiók felállítására
fogják szorítani. Több fölszólalás után a közgyűlés az ügyet a közélelmezési bizottság elé utalta. A polgármester a töhbi elhangzottakra válaszolva kijolon-totto, nogy n. sortéahizlaláa tekinteté- | bon soha nem moriilt tol semmi • kifogás, niig az ismeretes itélot ol nom hangzott. A /vizsgálat a nfiistött-hua ügy-/ ftíntí folyik,, az még befejezve iiincKF.ii, de ki fwj tlrriihii, hogy minden, «i»i történt. « tvíros közötisé\'jp érdekvlx\'n tőr-Unt.
Ha végo losz a vizsgálatnak, rész-loteoon tájékoztatni fogja a képvi-holőtostülotot annak orodményiíről. Hiszi, hogy tisztán\', omolt fóvol körül ki wá ügyből.
\'Máxtk btitiöm pedig az — U>ly-lalta ti polgármester —, nogy (i városi hizlaldában levő ucr-íéték meg ne dögöljenek, mindent elkövettem, hogy a hizlalón menete zatxirtaíanul bizto-siUassék.
Én omolt fővel állok itt. Azért van >>ügy« — mórt dolgoztain. Soha
semmi sem történt, amit a legnagyobb\' nyilvánosság elélt ol nem mondtam a képviselőtestületnek, vagy no tájékoztattam volna mindenkor. Pedig nem kötelessége a város vezetőségének so[,;tésekot közvetlenül hoszon\'zni.
A közgyűlés megnyugvással votto tudomásul a polgármester felvilágo-sitásait.
Ilalogh főintéző nagy mcglo|x)tő«-sel látja, hogy
a város saját kezeléxébcn levő serféshizlaláxa megszünt.
Krátky: Nem maradt más hátra, minthogy ^lekapcsolódjunk a Központi ellátásba. Azért, amit tettom, vállalom a fololőttbégot.
Szabó Gyula szintén napirend előtt Szólalt fel hosszabban és a város erdőgazdálkodását, illotvo fakitermelését tette bírálat tárgyivá,
A termelós fokozottabb ellen-Arzóaót
véli szükségesnek.
A polgármoster tételről-tétolro válaszolt a felhozotlakni.
A na])irondolótti folszólalások két teljas óráig tartottak. A vitákban felszólaltak töblxik között dr. Üoda Károly, Balogh Jóasof, vitéz Tóth Jiéln és mások. \' 1 "
A napirend tárgypontjait azután toljoson a ]»énzügyi bizottság üléséről szóló tegnapi tudósításunk szerint fogadták ol. Hosszabb vita volt a tűzifa ár és kitormolés kérdésénél.
fíuS. 31-én VÁROSI MOZGÓ Ked^" M
szept. 1-én , -,- és szerdán
Ketten egy jeggyel I Magyar film I Zilahy Lajosa, nagysikerű regénye SÜT A NAP \' Uj magyar víJdghtradő
Ketten egy jeggyel I
ElBaddsok kezdete !,5, $7 és #9 órakor.
Darazsak elles hadakozott a leventepuskával, az áldozat: — egy oltárcl asszony
Ollárc, szpptombrr I (Saját tudósítónktól) HaláJos azeroo csotloneég larijn t/^ulombán n osen-doa Oltaro közsÓR dúljíoa nípftt. ifjú KÓmet JeoO oltarci tnkos tííbbndmajíA-val fölment a Kiírttól hegyre, mely a küisóg köivotloa :uiiűiHi6d«ág\'lbau vau Ui]4bsn lííbb dutaztt maiadta mea fíé-inotnet, s hogy tAvoltHriaa magától n uilndjobbaa íeay<tK«til daraisakal, a kezűben- la vő levfntrpuikaval hndo-hahzjiI kezdeti maga körül. Eközbea a töllölt fegyver elsüli ón a golyó n töl\'j nem pienwe lovö Vanyó Józaefoó az Tóth Julla fejóbo fúródott, akf vöresen
tarait ol a földön. Ifjú Nóiaeth ós tat,, bna odafutottak az asszony éeglts&rt. re, hazavitték lakására, de nem lehetett már rajta segltoal. a sórllles da. lálas volt.
Nómetbet a caendőrióg kihallgatta Dr. Tötök Zoltán k!r. flffyásj* ledltvi-nyara dr. Knausü László. tör.vónys/.óu vizsgálóbíró olrendeltn a holttfst fei-boncolíflit, arai meg történt. HIzoUbAij asállt kla klr. törvónyaiókröl a hely. tefore. \'\\ jel«k azerlat goadatlnnaig owoto latszik totmlore«nl. A nyom,ozás folyik Vanyóiifi etteaietóíére az Ugyéw-aég megadta az engedélyt
Egy ranfcás életébe kerllit a szeszes hordónál meggynitott gyufa
A fogvolmozet lenség és vigyázatlanság egy munkás emberelőiét ötlött ki ismét. .
Ifj. Kulcsár János nagylxirkí hó-nannapszáinost a munkaadója ol-küldte, hogv hogosztosson meg ogy eltört t rak tor-alkat i-észt. Míg a munkás a hegesztőnél a sorára ^várt, ogy másik türelmetlen várakozó egy szészos hordót akart megcsináltatni. A hegoszló azonban nem vállalta a munkát a hordóval, mort azt mond-
ta, hogy szeszgózök vannak bonne, voszedolinos ahhoz a bjogoazlővol közeledni. Athordö tulajdonosa azon ban nagy legónykedvo gyufát gyuj-tott a hordó szája olótt, min; a hordó abban a pillanatban hatalmas robbanással ozorfoló repült és darabjai ugy mogBobesitették a köwilltcii álló ifj. Kulcsár Jiuiost, hogy minden áiKiláa ollonóro a Kórházban meghalt! A esondŐrség a nyomozást megindította az ügyben.
Nyilasjelvényekkel mázolták be a klskomáromi templom falát
A nagykanizsai föszolgablrőság épületének és a garaboncl körorvosi székhelynek Ugye a rendkívül! MsgyOlés dött
Zala vármegye törvényhatósága ilr. Hianii Sándor alispán elnöklé-sévol rondkivüli kisgyüléat tartolt, amelyen több sürgős községi ügybon hoztak határozatot;
Alsódörgicséu és Uottornván körjegyzői irodát és lakást apitúnok, jóvidiagvta a vármegye fíomárvá-rosljiui* foj feldőlíjo/ó üzemet akarnak alk* imas tdőlKU) létesitoni, o eólm a község 12W négyszögöl területit ajándékozott.
Tárgyalta a kisgyűlés a bplügy-tniniszt\'eri leirat értőimében a járási székhelyűknek a
tűzoltó motorfeotkendfik boazorxéséve) kai^solatoa határozatát is. Balatonfüred, lx>tenyo, Nova, Pacsa, Tapolca, Zialaszcntgrót, Sümeg é-s Zalaegerszeg székliolyok a szükséges foí\'HKtíndökot 20—\'?0 ozer pongós költséggel lxw.erzik, mig Al-sóbaidva, KeH/.lliolv, I^onti, Terink és Nagykanizsa |xxlig részben oluUi-sitotta a \'belügyminiszter lóhátában foglaltakat és azt kérik, hogv azt a járás községei fizessek ki. ÍJsákior-nya podig az olóirLnál nagyobb viz-táitályos fecskendőt Vásárol. A vár-mogyo a határozatokat feltorjoszlottó a bolügyniinisztorhoz, do i ogy bon utasította valamennyi járás szók-liolyót, hogy a belügyminiszteri ron-dolot értelmében határozzanak és gondoskodjanak a költségek fedezettről.
A fonti fecakondö-beszorzésokot gróf Somssich Antal liom tartja célravezetőnek, mort a községek nagvrésze vízhiánnyal küzd.
Gróf Somssich Antal megbotránkozással tetlo szóvá, hogy a kisko-máromi plébániatomplom falát éretlen ólomok nyilas jelvényekkel mázolták l>o. Különösnok tartja, hogy az esetet nem jelentették a nagykanizsai fészolgablrós&gnik az erre hivatott szervek. A legeré-hesehb intézkedéseket kérto azokkal Bzoinben, i^kik már az ialonházát sem kimúlik. A kisgyűlés mély mog-utkfizosaol hallgatta\'a történtökot és az alispán kijelentette, hogy a log-szigorulib vizsgálatot indíttatja meg, a csendőrök által kinyomozott fökoiompoiokat a bűnügyi eljárás lefolytatásáig is internálni fogják.
Ugyancsak gróf ÖoniBsicb Antal kerté, hogy vasboton monnyozotlel lássák ol azt az épülotof. amolyet törvln; vettek a mai, rozoga állapotban tevő nagykanizsai
főszolgabírói hivatal ós lakás átépltósóre, A vármogyo 1Ö0 ozer pengőt szavazott mog orro a célra ea ugy tudják, hogy az orcdotí építési tervbou sze-ropolt. is a vaspotoh mennyezet. Mivel az anyaghiány miatt,\' úgy lálazik, a felsőbb helyen való felülvizsgálatnál fagoroiufa monnyo/.\'tet állitotiak bt;, a vármegye lépéseket tosz, hogy az oredeti terv szerint készüljön el az épület.
Oróf Komssieh Antal szóvá toszj még az
uj közellátási rendelkezéseket.
tízorinto a gazdák a gazdasági cselédek gal>onakiazOlgáltutáHával kap csolalosan mindenki toljoson tanácstalan. Ugyancsak Bzóvátattoi hegy a kormány nomré^en mogjaviüjlta a kiórléseKet, majd visszocainalta, amivel ismét csak az állatillonuiiiv szonvod. Kívánatosnak tartaná, hogy o kormíuiybiztos-féiMpáu saját hatáskörében adna ki egy rondolotet, amoly ezorint a vöröslisztot no kelljen bokovorni a kenyériisztbo, amit onélkül gyúrni út íolhasziiálhatná-nak. ¦ ., , ,
Érdekes versengés indult ine" ogy közegéazségügyi körzet székből vénok inegsz*iv,éséért- Ott-ralwnc, Zalakaros és Galambok községek között. A körorvosi székhely korábban Garalwiicon volt, ahol patika is van. Ujabban, a körzetek átszervezése alkalmával a belügyminisztérium a köz]»ntibl) fekvésű .Zalakarost tetto mog székhelynek, ott azonhaijLJíom, körorvosi lakás, sdm-patika nincs. \'Most a helyzet akként alakult, hogy. a garalwnci
il,
iLRiiLi^íisahh trban veszek.
V4ká»y éks2eif*s
\\943. szeptember 1
ZALAI KÖZLÖNY
köiervoa elhunyta Ötán az öavogy fölajánlotta n községnek ti lakást orvosi lakásra. Kzt a körülményt mindenesetre méltányolni koll ÓS azt is, lioíry ott vnn a patika. A székhely vitájában míhdohosetro az lösz a üYsvtó a Ixdügyuiinisz torhoz terjesztett javaslatban, hogv melyik község tudja biztosítani a szükséges kivá-nnlraakat amellett, "hogy a dolgot össze koll ogyózlotnj a körzet min-don részéből való könnyű mogközc-litlictőeég szempontjával, ánioly a Iwlügyininisztérium elhalálozását bb (olvasol ta.
Hétvég) pihenő ¦és szociális szempont
Irta: Kelemen Ferenc ¦
l\'Ar nappal ezelétt .Hólvógl pihenő ca közérdek" otmen megjelent cikkem bizonyos körökben élénk viasza angol keltett. Mim közíró, mindig nagy meg-lifl/.telt\'Wéönek,veszem, ha szerény Irá-Daiaimal a közvólenjóny néha uspján foglalkozik, ez kéisygbevunintHilau Ja-le ónnak, hogy lapuök kiierjedt olvasó-láborábsn mégis akad valaki, aki még h „haszontalan* vesórclkkct Is átfutja. Hl ugyaolB egyetlen Jut\'ilma az írásra, vagy „Irogatásra" szánt munkának. Közel hihiz év citált, csak o lap hasáb-Jatn In töbl> inltu télezerszer Jpnrkod-tam a nyájas oíVabó figyelmét egy két közérdekű problémára felhívni\'a - alig
egy ketbX >r lÜrlóul meg, hogy egyná-li.\'.ny Jó barátom\' koavenoltiuális dlció-rététől elteklutve, cikkem kritikai megjegyzésekre hívta ki olvasóimat.
Most azonban több o\'öatrol Is. szóval és levélben Is f>iibivtAtc tlgyoimo-arra; bugy emlitott cikkem teljesen egyoldalú szempontok Biierlot foglalkozik a wecckend kérdésével s hogy egyenesen szembeszállt a kor egyik legnagyobb eszményével, a szocláala szemponttal.
Mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy a clkkomban felvetett tómat kizárólag a közérdek szempontjából Ur gyaitam a így nem IoglMik07hattam külön annak szociális vonatkozásaival. Mindazt, amit a kör. azenip intjábót clk kémben felhoztam, változatlanul fenntartom h állítom, hogy a két ünnepnap közé ékelődő közuapnak (ízlelt bzüd-!!¦ ppá való deklarálása a közérdek sz\'-mpooljából határozódna kárea.
Hogy ez szociális szempontból, elsősorban a munkavállalók értékes* táborára nézve hátrányos, nem tagadom, -de Igarságtalaouak találom, lm esnek a rétegnek bármelyik tsg].i említett cikkemül antiszociálisnak tartja, l uiét-leai, én a cikket a közérdek szemszÖ-ü-\'i\'ui irtam s Igy külön nem l-t foglalkozhattam u kérdés szociális kihatásaival, lennek dacára erre Is rá mutáltam, eot eiőrabocsátoltam, hogy a kérdésről Ilyen értek-Bibén pro és conlra lehet Vitatkozni. Kétségtelen, hogy a azoolá-Us gondolat ma uralkodö koreszme s ut mlDden közérdekű kérdésnél figyelembe kell vean).
De a sf.oolális gondolat, mint minden, a kör-vélemény széles rétegelbo lebatult iMí.mi!, nisnuylra kitágulj hegy roppant nehéz megvonni azt a batárt, abol a szociális gondoskodás ós a közérdek találkoznak. <\\
A szociális gondoskodás célja, bogy a munkavállalót a munkaadó önkényétől, kizsarolásától, munkaerejének kl-kaaznáiásztól megvédje, részére tísz-U\'HHfkges megélhetést, befogsí-Tft esetére fryögykezelést, szóval enMrl életet blítnsitHon. Mindez te!teflonul helyes és a kor szociális haladásából szükség: szerdon folyik. 1)<» nem jelenti azt,
bogy n munkavállaló szociális iRényolt túlzásba baJtBM, hogy az élet olején
É-tM t m mtgrend:lólm;t, hogy
\'lyili KZllltClCDI tlHa
sz8;temlier 1-én megnyitom Eislngernö Hercaíeld Erzsébet
nóiszabó mester.
olyaiv kényelmot, olyan ellátást követeljen a maga számára, amolyot később, munkaadó korában sem tud magának mindig blztOHltani. A szoclálla törvényalkoiáH gondoskodott például a segédek híooIAIIh jólétének biztosításáról. Meghatározza a legklnebp munka-béreket, elrondoll a Ilzutóaeo szabadságidőt, blzlosltja botORSég etetérö gyógykc/eltclésUket a az Uzlulórák meghatáro/ásAva) megvédi őket mim knnilálk kihasználása ellen. De nom lehet célja, hogy őzzel a munkavállaló számára a munkaadó rováuára olyan Igényakot támasszon, amelyekot a gyakorlati élőt lehrttfiaégol nom táiOBHZta-nalc alá. Az élet neui wackencl.ikből áll. A mai koroskedőgenorácló kemény munkában, hajnaltól napestig tárté ro-bqtplásflál kófizült fel a koreskedől pá\' lyára s ez meggyőződésem szetlnt nem vált kárára* Nem Ismerte som A hétvégi pihenőt, sem a kettős Ünnopnap közé ékelődő harmadik uapot. Kereskedői erénye, társadalmi öntudata a eztlnetnélkUll munkában, az élet laval-¦ak böb\'B ós szerény élve-zóüében krls-tályosod-íll kt a ezzel vált a nemzeti
társadalom baaznos ós értékes ölemévé.
Az élet u munka folytonosságán éptll fel, mint ahogy a természet Is szünet nélkül végzi a maga Önfenntartó munkáját
Ptbonésre, vagy ahogy ma mondani Bzokáa, „kikapcsolódásra* az élet mai gyllk\')" tempója mollett mindenkinek ezUkségo lehet, sőt szüksége van, do ez bem azt Jelenti, hogy minden kínálkozó alkalmat, még a köz rovására Is, lel basznál] unk a magunk egyéni kényelmére, könnyebb élettől fogásuak szolgálatára. A szonlálls szempontok alkatra aulával nem lobnt.visszaélni
Szociális gondoBkociáa kell, de ez nem ísjulhut el szociális kényelemmé s mindig oly nehéz élet könnyolmU ér-tolméxoHÓve.
A liótvégl plhenőro minden robotos emboreek Igéoyo vnn, d» a kettős iiu-nsp köxá ékelődő hétköznapnak szünnappá való deklarálása nem s/.ooIáIls, hamun kényelmi szempont, amely nehezen egyextolhotő össze a Btoolálls gondoskodás lényegével, még kovéabé a közérdek szempontjaival.
& pannosbalml főapát ég Slolpa államtitkár beszédei keretében ünnepelték az első magyar kágzlnbiz 200 éves Jubileuméi Balatonfüreden
Balatonfüred mint gvógy fürdő kétszáz évo Bzolgál a botogok éa üdülők jólétére. l-IhbŐl az alkalomlxM a Bzont lioneilek líend tihanyi ajiál-sága mint fünlútulnjdouos uj\'ni föl-állittalta az IflSl-bon épített olflő kö.szinbáz fai;i^ott oszlojiait és már-váuytáblára n kövolkozoket vésette: ~>>Ez a lutl oszlop díszítette itt az elsS mááyar kégzinfidínt, meli/ei Ktswudy Sándor vezetőnőre! Znlii i-ármeai/e a tihanyi ujtátsáij fi-s a füredi vendé-geh áldozatkészéégébSl emeli a ^HAZAFISÁGNAK A SI\'.M-
ZEVlSfíQNEK ¦ I831-ben.« A vallás- és közoktatásügyi minisztérium \'hóvélwn Btoljia Józsof államtitkár mondott tx»zé<lot az em-léltünnojiaégen. Köszönotét fojezte ki á Bonci srondnok, maja tórtonölmi és esztétikai nézőiHOntból ismertotlo a szinliáz ala)»itásanak körülinényeit, nz Úttörő munkásságot a egész kulturális jelentőségét. Kífojtotlo, hogy őzökben a nehéz időkboií gondolnunk koll arra a
magyar hivatástudatra, amely a Duna-medencében élő népek együttműködését békéuen c* az igazi kultúra alapján biztosit-
hatja a magyarság méltö szereplésével. Ennek egyik fontos eszköze a nemzeti színművészet olyan irányban, ahogyan azt a füredi szinliáz példaadása olénk tárta.
K.-lomon Krizosztom pannonlialmi főapát, ni. kir. titkos tanácsos mondott aztán magasan szárnyaló bo-
ssédot.
Az\' igazság megismerésen) iskolákat alapítunk, - mondotta ~-az Istenben fölismert jóság megismerésére éa torjosztéséro tomnlomo-kat omolunk, a szépség kultuszát pedig a szinliáz szolgálja legnépszerűbben. I)o önnek
a szépeégére tohasem szabad föláldozni az igazság én a jóság eszményeH. Kéri a No\'mzoti Színház megjelent társulati tagjait, hogy ezt a szolle-niül vigyék magukkal társaik közé. Akkor áll a színház igazi magaslatán, ha az embernevelés tiszta eszközeit tartja szeme olótt a így a magvar színjátszás neinzotnovolé-aflnk egyik első eszköze. Kijön az iiloje annak is, hogy a régi romokon ujat építsünk, hogy Füred uj szin-
Ahogy a humorista latjai
őszi divatlevél
A nap niég liőren azúrja arany-sugarait, a kánikula még dagasztja a kebleket é* a nyaralóhelyek vám-szedőinek bukszáját, de a távolban mér rajzanak az őszi divatgondok.
Az idei őnzi férfidivatát áítaláhan a Szolidabb szinék éÁM kHwngtitilyo-ZOttabh formák jellemzik. Á zakó alapszíne ugyanaz, mint a tavalyi volt, csak kittné elmosódoUabb. Ami tavaly szürke volt, az idén egy ár-nya\'allfil határozatlanabb. A tavalyi kék az idén hupikék, a tavalyi zöld az jdén nyisztett zöld, a tavalyi barna az idén nuüttbörna lesz. Merthogy ugyanaz lesz -norvég alapon, \' Fjordilva. A nzivarzsebet onnzel már sokan hordják a jobboldalon.
A színek tehát leegyszerűsödnek, anrál élénkebbek lesznek a formák. Legszembetűnőbb a könyök és a térd domborítása, A kabátujj vonata belül java! több ráncot inutat a. ta-valyinál, kiflii viszont pupnzerü el-ugvás jelzi a köngökkanyarulatot. Leghamarább káJohacsore emlékeztet az uj divatú kabátujj. Igen sokan fognak hnrkanadragot hordani megkövesedett ráncokkal, dombszej-ü térdvonallal és merészen ugró szár-véggel. Kedvelik az urak a zakó hátán a lükörjcnyt, ugyanez népszerű lesz a nadrágnak azon a felén, ame-
lyen ülni szoktak. Kiterjed a natl-rágra alkalmazott női kézimunka, mint ntoppoláe, betét, foUdisz. Különösen keJvelt lesz a kétszemes rátétmunka, amelyik ugy fest, mintha viselőjének fiatul is szeme lenne. Mint különlegesség említendő meg. hogy az idén sokan hordanak rojlo-kal, hivei lesznek a csuparojt-divatnak és a faltrafolt fazonnak. A vonalvezetés az idén is a karcsúságot luingsulyozza^ különösen a\'zseb és a gyomor táján.
Nyakkendőben kedvelt lesz a pety tyes — anyuka kartonkötény\'höl házilag. Ami a zoknivi.seletet illeti, az idén a mintás darabok lépnek előtérbe. A minta liátul kissé kilátszik, többnyire stoppolt minta szintén női kézimunka. Levegőt kedvelő urietnber ügyel arra, hogy nagylábaujja állandó lég fürdót élvezzen. A légzés pengőnagyságu nyilassal nyer megoldást. A cipő-talpán rés viselendő, amelyen keresztül az egészség legfontosabb elemei, napfény, levegő és víz szabadon közlc-kedhetik. A talpbör továbbra is a leghyühetetlenebb. Utalvány nélkül. .Salját. Nejn uj. Már a kuruc időkben ismerték, /legényeimben is szerepel: »Esze Tamás, a mezítlábasok ezredese.\'*
házal kapjon.
Ezután 8zekoros Itónis fürdőkor-niánvzú jelképcsen álvotlo az omlék-táblát és oszlopsort Balatonfüred novéhon,
Bnlalonfürod gyógyfürdő jubileumi bizottsága ünnepi előadást is rendezőit az első magyar kószintmz oszlopainak muzeális elhelyezése alkalmából, líadocsay László, Itemé-
nyi-Bchnollor Lajos én Zsindely Fo-ronc miniszterek, Kólómon Krizosztom pannonhalmi * főapát, Stolpa Józsof kultuszminisztert ^államtitkár, vitéz gróf Teleki Béla zalavármo-gyoi főispán, dr. Bchniidt Jenő fó-jogyzó, dr. Tüske Jenő fürdőegyesületi elnök, Kulisár István, a líala-toni Inléőz Hizoltság olnöke, gróf Széchenyi György főszolgabíró éa több minit 6Ó0 főnyi közönség jc-lont mog a díszelőadáson.
Kisfaludy Sándor »Noinzoti ének«-él mondotta ol tJjlaky László. Utána Némoth Antal ünnepi Ixwzédo következett, amelyben Kisfaludy Sándor\' küzdelmét és sikorét ismertette az olsó füiedí színház megépítése érdokélsjn. A Nomzoti Színház ., tagjai adták elő a "Magyar hö!gy« cimü vígjátékot, amolyot\' Komlóasy Foronc, a füredi Bzinház első igazgatója alkalmazott magyar szinro ős Németh Antal korszerűen átdolgozott, ugy hogy a közönség toljo-eebb ménekben élvezhette a kedves régi darab derűs fordulatait. A főbb szoropokot Jlészáros Agi, Könyves Tóth Krzsi, P. Főzess Anna. fiöry Kató, Nagy István. Ujlaky Láazlo, Ungvárv László, Tasay András éa Fábry Zoltán játazották.
Ez a darab került színre 1831 július Ü-ikán a fiatalon füredi Színház megnyitásakor és a külföldre gravitáló túlzásokat, a társadalmi félazogségokot, másrészt pedig a magyar űrinek légér-, tékesclih kötelességeit a mai publikum által is nagy tetszéssel fogadott Bcónékbati tárta föl.
Balatonfüred mint gvógy fürdő kétszázévos fennállásának évfordulója alkalmából az ünnepség további sorozata a jövő hónapban következik.
| Glatlíelder Gyula |
Tegnap reggel szaladta be az országot a szomorú hír: dr. Giattfol-dor Gyula csanádi érsek-püspök a Siesta-szanafcóriumban Oí) eves korában meghalt. A magyar katolicizmus szellemi mo^ifjodASának vozéro volt, az alkotóerő, a csolokvő kész-
ség, a szociális én omborségos gondolat fáklvavivője végig papi éloté-bon. Politika helyett a katolikus
kultúra, művészet, tudományos ólot, ifjúság-gondozás terén íojtotto ki ragyogó ké|x>sségöit s csak az utóbbi óvoklxjn, IjotegHí\'go. miatt kellott visszavonulnia. Halála noincsak \' a katolikusságnak, hanem az egész magyar nemzetnek i
KISS JÓZSEF n mz
Nagykanizsa megyei város po) gúrmos toré tói.
735/1943. nyllvt.
Hfrdetmény.
Felhívom nzon mezégazdiiágl kltbbto-kosokat, kik gsidnígukban cselédet, bó-naptzániost vsiy nanszámott foglalkoztit-nli^vagy a f. é. uvamlésnyiil idényben foglalkoztatlak, hogy cieiédjelk vagy munka-»tk szolgtlitl cielédkfJnyvével (muakái-Igizolvanyávsl) 8 napon belül jelenjenek meg a vtroil azaliiimetltinél (<rároshái, lőldiilnl, 33. szotM)
Egyben I Hilv m az Ömet belyhell ciéplögíptulnjdonosokat, hogy a lolyd Cltplésl idínybtn foglalkozlalolt muakáialk nevét (név, szüleiéi! fdő, Bifllctésl hely, any|a neve, ponloi lakcíme) a siállásmeB-ternél ugyanoak Je^entiék be.
A klikanlzui biitokoiok éa ciéplögép-luUJJoaotok fentieket a kiskanliaal varosházi klicidtltiígen. tartoznak belelenteni.
Nagykanizsa. 1913. augu3itui 31.
Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY\'
1943. szeptember í
rí I RE K
NAPIREND:
Ejjoll gyógyszertári ügyelőt:: Ma a Megváltó gyógyszertár Krzuébot-tér 21. szám.
Kiökanizeí . a/, ottani gyógyszertár állandó ügyelotos szolgálatot tart.
N*|it.u. Szeptember t. Szerda. Róm. Kit Egyed. - Protestáns Egyed.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggel 7 órától este 6 óráig. (Hétfő, szerda, pént«k délután ós kedden ogész nap nőknek.) Telefon: 660.
— (Áthelyezések a vármegyénél)
A Zala vármegye köteleikében szolgálatot teljesítő tisztviselők között a követko/.Ő áthelyezéseket eszközölték: dr. Mesterházy István pacani szolgabíró! Perlakrn, dr. S/igeiby Sándor Tármegyei aljegyzőt pedig a vármegyo központi fzntgálutából Nov&ra helyezték át a fóbiról hivatalhoz.
— (Újból polgári Iskola tesz az alaólendval várból)
Annak a ranígalomnak, amely nz al-sóii\'JidvHi várnak polgári iskolává való átalakítása érde ében mindjárt a felszabadulás évében megindult, Immár látható gyakorlati elkerít van. Ha a viszonyok nihilt nem Is lolyik a munka a leggyorsabb illemben, de folyamatban van és tálak áttörésével, uj falak emelésével készOIrtdik az uj otinon a mindig népesebb po^arl tluiakola számára. Mtvei a tunttás csak november 3-án kezdődik meg, remélhető, hogy nddlg már olyan állapotba hozható a várnak erre a célra kijelölt része, hogy nz Iskola megint ott foglalhatja el a helyét, ahol régebben Is működött.
— (Bélátáru elosztás)
Értcslljak a férllszabó-ezakopzlály tagjait, hogy folyó hó 2-iöi 15 lg bélés-áru- eloszlásra tíz IparteslU\'et Irodájában Jelentkezzenek, mert ellenkező esetben e havi Igény Must\' elveszítik. A szakosztály elnöksége. \\_ (:)
— (Megszűnik a muraszombati tanagyl kirendeltség)
A vallás és köz ok tatást) gyí uílnisz-ter HhosóC7.y Keisö tantlgyi előadót, a muraszombati utiitlg)! klrendellség vezetőjét Szombathelyre helyezte át és megbízta** vasváimegyei népoktatási kerület vezetésével. A kirendeltség megszervezése és vezetése során tanúsított érdemes munkásságáért elismerését nyilvánította neki. — A miniszter a muraszombati I toku közoktatásügyi klrendoiuégi\'t október 15 ikl hatállyal megszüntette, és elrendelto, hogy a kirendeltséghez tartozó nlBÓlendval, csak-tornyai ón perlaki Járások Iratait Zala vármegyo, a muraszombati éa szentgotthárdi Járások likolaílgyl Iratait pedig Vss vármegyo tanfelügyelőjének irattára részire adják át. A Jelzőit Időtől ugyanis a zului részek Zala vármegye, a vasi területek pedig Vas vármegyo klr. tanfelügyelőjének hatásköre alá tartoznak népoktatást tekintet-ben.
Folg. Biiu. az. 5814-942-43.
Major Ákos
gyorsíró-«. géplrótsbolájának
1943—44. tanéve
szeptember hó 6-án
nyílik meg. — A tanfolyam 10 hónapos, államvizsgával zárul.
Tantárgyak: gyorsírás, gépírás, levelezés. Nappali és esti tanfolyamok. Behatás: 10—13-ig és 16-20 óráig
8üent Imre harceg-ntca 5.
Bedrótozta az ajtót és rágyújtotta a kunyhót haragosára
Egy juhász halála a lángok között — Elpusztult 30 birka Is
Köröcsényi József balntonhonyei gazdálkodónak Kovára István novü 87 éves szerződött juhásza a falun kívül Őrizte gazdájának juhait ós sajátját is, éjjelre pedig faágakból összeállított, szalrnaval fedőit mo-nedékbelyre vonult be. Szombaton este is pihenőre tért a fáradt pásztor állataival együtt. Egy haragosa azonban éjjel odalőjKxlzótt és rágyújtotta n szjiluiafodolot. Előbb azonban dróttal bekötözte a mono-dókbelynek ajtaját is, ugy hogy amikor u szerencsétlen omfier a fojtogató füstro és tűzre fölébredt, kt-
Í\'utní nem tudott. Porcok alatt ránza-adt az égÓ szalinafetlél. Erője vőgsó
megfőszitésévol az építmény falát szorító szót, hogy kijuthasson. Akkorra azonban már_ leégott a haja, égett rajta, a ruha és ogészon csontig hatoló égési sobekot szenvedett. Áldozatul esett 80 darab birka és kocáké is,.mert a nyomorult állatok som tudtak kiszabadulni. Az összeégett embert a tapolcai
kórházba szállították, de sogitoni rajta már nom lőhetett. Halála olőtt-még teljes eszmélettel ol tudta mondani a szörnyű esotet. A gyúrni ogv
elbocsátott züllött bojtárra torolő-dőtt, mórt a pásztor kutyája nem figyolmoztotto a gazdáját idegenre.
— (Leventék, Hgyole.ni i)
Pelhfvom a leventéket, hogy a foglalkozás megkezdődött 1020, 1921,1922, 1923, 1924, 1925. évfolyamhoz tartozó leventék kedden d. u. 2 órára a Zrínyi sportpályán, 1926 1927, 1928. 1929, 1930, 1931, évfolyam béliek caUtörtÖkftu d. u. 2 órára a Zrínyi sportpályán. 1920— 1931. ipariskolai csoport péntek d. u. 2 órára a Zrínyi sportpályán Jelenjenek meg- A parancsnokság.
— (A muraközi Iskolákban megkezdődik a tanítás)
Muraközi tudósítónktól: A muraközi elemi Iskolákban - Csáktornyát kivéve, ahol a tanítás csak november 3-án kezdődik ~ szepicnibcr 4 ével megkczdód\'k a tanítás. E n.ipon csak a Venl Sancte lesz, a tényleges tanitás 6-án, héllön kezdődik
— (Baleset történt)
adélutáni órákban a MAORTnagykanizsai műhely-telepen. Kálovlcs István 49 éves, Sziget-utcai Munkás a műhely előtt hosszú és su\'yos csöveket szedetett le a kocsiról, no . y azokat bevigye a munkahelyre Közben egy cső ráeseti Kálovicsra, aki súlyos sérüléseket nzcnvedcll. A mentők beszállítónak a nagykanizsai közkórházba
Elsötétiféshez
papiros kapható
Nyilt-tér.*)
Nem azonos!
Alulírott minden félreértés elkerülése végeit ehelyütt hozom mindenki tudomására, hogy nem vagyok azonos a Zalai Közlöny multheti nyllltér rovatában szerepelt ama kereskedővel, aki azon az állásponton van, hogy nem lévén portékája az üzletében, feleslegesnek tartja cégét hirdetés utlan ajánlani a nagyközönségnek. Ezúton jelentem ki, hogy mint minden előrelátó es modern kereskedő, Igenis tudom, hogy éppen ma van minden Üzletnek a legnagyobb szüksége a hírverésre, mert idestova mégis csak tul leszünk már a háborún é> újra versenyt kell tutnunk majd a vevő kegyelért s akkor a vevő elsősorban azokat az üzleteket keresi fel, amelyeknek a nevét megtanulta. Ezért tartom szükségesnek ma is a hirdetést. Ma nem a portékát kell hirdetni, hanem az llzlel cégét csupán. De ezt kelt, mert — hosszabb a nap, mint a kolbász. 1 Teljes tisztelettel: Ambrna éa l\'ekctu.
*) Az e rovatban közlőitekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóblvatal nem vállal lelelósséizet.
Nagykanizsa mogyoi város polgár mos torétól.
Hirdetmény.
Az alséerdel köslegílő 1. évi almo- és dlóterméaét szeptember 3-án délelőtt 11 érakor a helyszínen nyilvános árverésen eladom.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 1. »47 Polgármester.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Holhorr- Scliranlz-nyárlüiáiiyii mo»8g«ida»Ani flépak állandóan raktáron Tóth József vaakereskedéaében
tr».íbol-lír 23. (Küiponl-iUllí ípUltl.)
DRAVflVOLGYI
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Ararrisiimlék fizetése, roklamáolók, hlbaJalenttMk, siakszertl teluiiaoosltas mlndon villamos kérdésben délelőtt iM6l Kéiuián IB óraHg. C»»nr«ry ut Sí, telafon 2S4.
Csépiéssü anyagok, olajok, zsírok, golyóscsapágyak
UNG fá R- ULLMANN vaskereskedésben.
Hofhcrr-gr/pek Kire h tavaszra már most etőjegyzendök
(PolytBtau az 1. oldaliéi!
maradt ernberok a lwgvokbo bújtak aliol ogyonként ol fogjak okot. Arról van szó, hogy az angolok egy ]>artra szállási hídfőt akartak maguknak biztoaitahii mivol a partra, telt cso-portnál sok jolzó Iwrcndozóat találtak. • \'
Utat törtök a németek Taganrogtól uvDRflt fele
Boriinhői jolontik: A keleti arcvonal egy szakaszán vannak sulyo* harcok, a \'ki űri tett Taganrog körzetében, ahol a nőmet csapatok áttörési aikorokot Örtek el. A \'szovjet csapatok ugyanis követték az előre* tolt iovaaa&ij páncélos csapataikat ós\' arra lőrckodtnk, hogy elzárják a. német csapatokat. A hóniot lövogok-nok sikerült a szovjet 25 páttcólko-esiját megsemmisítőm .éa szólea rost ütni, iiDiolyen át a \'nőmet gránátosok megrohamozták az oroszokat. A némot csapatok áttörése nyugat feló megtisztította az utat. lígy nő-niol kötelék oz alkalommal \' töhh mint ezor foglyot ojtott. Az áttörés a német luidsorog kötelékeinek enV toliorinontcsitésót jolonti. A nőmet gyalogság olórotÖreso rövid ídó alatt ineg-scmmisitott ogy i)áíieólo3 dandárt. A német tongori hadorónok sikorült Taganrog Kikötőjében két ollonséges ágyúnaszádot elaüllyosi-toni,
A IJonec medoncél>on jelentós harci esemény nem volt. A Oltárkor környéki harcok is sokat voszítettolt miIyoKságukból.
Újra alakulhat a íaaclata párt OlaBKorsságbaji
Mértékadó olasz kőröklwn kifejtetlek, hogy az olasz liberális államban nincs akadálya, a fascÍHta párt fölállításának, hz a körülmény önmagától következik az olasz szabadság fogalmából, moly szabadmígot biztosit tnindon pártnak. Ez nz uj párt azonban semmi esetre netn lehet totális jollcgü. Ennek az uj pártnak szakítani, koll a régivel, moly az oltm.lt rezsim idején egyedüli párt volt. Az uj ifaBoista párt scmmifélo vonatkozáalian nom használhatja a »nomzeti« megjelölést.
ADÁS-VÉTEL
Mindciiimpi levclezesból összcgylt|lölt 1fiit.«abélfogst bélyeggytljtésl célokra. magwasBsk. Barbarlls, ZiliI Közlöny
szerkciitéségt, naponla délután C—7 éra között. Es a hirdetés mindig érvényes.
Ujabb típusú, használt, jókatban lévő rádiókat magas áron vessek. Deirich Láiztó villamossági és rádlöszakUztrt, Deák tér. 283»
Eladó egy drl. kilogástslan állapoibsn levő oldalkocsis, kéihengeres, vUiui lábkupluneos gömbcsukló ¦ebességváltós D. K, V. motorkerékpár 500 köbe. henger Űrtartalommal és egy drb lOOo/o os é\' kit dib StVoos gumival. Megtekinthető Njgy-kanlzsi, Teleki ut 07. szám italt. 2324
A lerjoloaóbb és leggazdaságosabb húsétel u törpa karosa. Túrvényhiz elölt Berciinél. Telefon 657. 2848
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
Kiadd albérletbe Nigykantiiáa, n vl-ros középpontjában négy szoba, konyha, iürdőizoba, hsltot tlreslskls. E\'deklOdnl a 8Z(rkesiiősegb:ndé,után6—7 ó:a közöli-2841
KÜLÖNFÉLE
EU««kbK a p| icod üaloxb Jóvsef névre szó:o 2 Hztiniyci ösüc.-. élelme-z6j| Jcg.eV. Kérem a becsületes met\'ie ¦ :.>!¦\'!. ad|a le Oarai ii I. alá. 2840
ZALAI KÖZLÜEtfY
P-OLITtKAI NAPILAP.
Kiadja: „KOigizdaiánlR.T. Nagykaalisa". Petolöa kfadó: Zalai Király.
Nyomatot, i a „KOzgnzdaságl R. T. Nsgykanltia"
nyoműáJabaD NagykHnlZGRti, (Nyomdáért felöli ZiIhI Káraly.)
15
Feladó:
(Jim:
___|83, évf., 198. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 2. osütörtök Ára 16 «Hér«
| Tábori costa : •"»¦"¦.\'- mt±Mummmm* ii.........n.......hihihiit iunii»MnraKi«i»«»"""ra™^"^^
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI M A P 1-L.A/P
fjzerkeeztőség éa kiadóhivatal: Fö-ut 6. szám.\' • itŐ8Ő« éa kiadóhivatalt tolelon 78. bz. alenik minden hétköznap délután.
Pélelos szerkesztő: Barbarlts Lajos
Biőtlzeteal ara: egy hónapra 4 pengő 30 ttllér,
negyedévre 12 pengő 40 ílllór, Kjfvcö nom: hétköznap 18 fül., szombaton 30 till.
XII. Plns pápa
hékoszóxatot intézett tegnap az emberiséghez.
Szózatának elején a pápa hangsu-lvozta, hogy milyen szörnyű jriőg.r próbál lat ások zúdultuk az emberiségre az olmult négy osztondö,folyamán .
- .Ma, a háború ötödik évének küszöbén Bzalljon magába az emlai-riség és szegezze tekintetét a rumokra, a rom hol ásókra. A gigászi küzdelem csúcspontjához érkezed. E
pusztulás közepette az í<|nl>oriségot csak a bizakodás mentheti mog, ez emelheti fol megpróbáltatásai közölt.
--- A yilág valamennyi nemzetében ijövokszik -a totális háborúval szoiuhon az ollenszcnv. Hz a totális bálioru ollcnkozik mindon isteni és emberi törvénnyel és joggal. A népek kétolkcdnok abban, hogv vájjon az ilyen hál»oninak a folytatása nemzeti szempontból észszerű és helyes-e.
- Annyi mogszogott igórot, oly sok semminő vett szerződés, valamint a szavak és teltek közötti oly sok ellentmondás utón a népek loí-kébon mélységeseit megrendült a bizalom.
A Szentatya ozután hangsúlyozta, hogy szive mélyéből azzal-a bensőséges kéréssol fordul az emberiséghez, hogy szálljon magáim, mort még mindig rendel közősére állnak azok a lolki eszközök, amolyoknok aogitségévol szembeszállhat mindennemű hamis\' magyarázat ollón. Nem szabad a népek lolkéhon ol-nyomni az akaratot és a hitet s !bo-oítani a gyűlölködés éa a szembeszáll ás flzollonfét.
— Adjátok mog minden nomzot-nok az alapos romőnyeégot á tisztességes békéié, amely nem sérti nom-zeli lK3ü»ültítőt.
— Lehotóvó koll tenni, hogy az igazságos béke összhnnglia körülién a való tényekkel. Csak ily módon válik lohotsegossé az a derültebb légkör, amolybon a. nópok visszanyerhetik hitüket az igazság és emberi együttműködés elvén alapuló uj érzésben. No kolljon. a népeknek attól tartaniok, hogy oz a l>éko vo-szélyoztoti országuk bocsülotét és integritását. Ennek a bőkénok csakis a valódi tényokon és a nemzetközi igazságoságon kell alapulnia.
— Áldottak azok, akik — tartozzanak bár a hadviselő folok bármelyik csoportjához — tokíntotflkot a roalitásokra függesztik. Áldottak azok, akik magukat és népüket ki tudjak omolni a marcangoló önzés 6» a fékozholotlon szenvedélyek, valamint a hatalomvágy befolyása alól. áldottak azok, akik képesek meghallani az anyák szavát, akik nom azúrt szülték fiaikat a világra, hogy azok öljonok és megölessenek. Áldottak azok, akik meghallgatják a szélszakitottság .miatt szenvedő családok könyörgését. Áldottak azok, akik moghallják a népek Ogy re követelőbb kiáltását, amely oly sok szouvedós után nem követel mást, mint békét, kenyerei és munkát! Áldottak azok, akik megértik, hogv oz 11 nagy mü nem lehetséges, csak
imig Washingtonban konferenciáinak, a német tovább őrli a szovjet-erőket
A Szentatya követe útban van Washingtonba
A németek visszavertek egy bolsevista partraszállási kísértetet \\ a Fekete-tenger partján
Churchill miniszterelnök és féle-ségo tognap Washingtonba érkezett. A szövetséges fővárosban több napig tartózkodnak ős a Fehér Házban laknak.
Churchill és Itoosovolt folytatta a háborús helyzetnek mogv itatását, melyet Quebocbon kezdtek mog. Churchill nem uj \'tanácskozást kezdett, hanem a már Kanadában megkezdett tanácskozást zárja le, *
A brit miniszterelnöknek nom mindon időjét foglalják lo a tanácskozások, mort részletes társadalmi pro-
gramot is állitettak össze. Churchill és foleségét Itoosovolt fogadta,
A Baselor Nachrichten londoni külön tudósítója szerint politikai körökben az a vélemény, hogy Edén, Majszki és az amerikai megbízott között a megbeszélés annyira haladt, hogy eommi akadálya sínes annak, hogy a három hatalom külügyminiszterei összojöjjonok. Ijondonhan azt romélik, hogy a három külügyminiszter értokózloto előkészítője lesz a Churchill, Roosevelt és Sztálin órtekezlotnok.
Róma és a Szentatyának adandó válasz Ügyében folynak .a tanácskozások Washingtonban
Zürichből érkező jelentések szerint Churchill még izcrdán, megérkezése mán, azonnal megkezdte tárgyalásait Roosevelttel. A tárgyalás katonai részét mee Quebeck-ben megkezdték és csak néhány kérdés felülvizsgálása vált szükségessé. Ettől függetlenül Washingtonban kizárólag politikai kérdésekkel foglalkoznak. jólérteslM helyen ngy tudják: Churchill és Roosevelt
megbeszéli a következő napokon a Szovjet Unióval v<ló viszony ke dését, azokat a politikai kérdéseket amelyek a jövőbeni hadvezetéssel állnak Összefüggésben éa azokat a haboru utáni problémákat, amelyek Európával kapcsolatoiak. Megbeszélik a pápa beszédére adandó választ és tanácskoznak Róma nyílt városnak elismerése ügyében,
Vatikán város kormányzója a pápa Üzenetét viszi Rooseveltnek
A Vatikánváros kormányzója augusztus 31-én Uszabonba érkezeit, honnan mint a Szentatya kiküldöttje Washingtonba ula zott. Ugy tudják, hogy a pápa U\'.cnelét viszi állítólag magával Rooseveltnek, öt hatalmas diplomáciai csomagot Is visz ezenkívül magával A kormányzó a leg-
alkalmasabb személy, aki a pap.: üzenetét eKlszi Washingtonba, mert a Szentatya bizalmasa és a Pacceíi caalád régi barátja. Vatikánváros uton levő kormányzója már járt Amerikában, honnan igen sok gyógyszert hozott a Vatikánba,
.Minél tovább tart a háború, annál gyengébbek lesznek * a tengely ellenségei\'
Tokiót Jelentés Bzerlnt Horl, a Jupáa tájékoztató hivatal szóvivője az európai háború negyedik évfordulóján kijelentette, hogy a tengely hatalmak rendkívül elszántan és csodalatos teljesítményekkel haladnak a győzelem felé. A tengely csodálatos erőfeszítése megszünteti az angolszászok egyeduralmát és kizsákmányoló politikáját, hegy az igazság és a Jog alapján uj rendet teremtsea, mely az emberiség-
nek Javát, a földi jAvak arányosabb elosztását szolgálja. A mult világháború négy évig tartott anélkül, hogy a harcok végetértek volna. A tengelyhatalmak a négy óv után tartalékokat halmoztak össze, hogy adott időben lesújtsanak. Minél tovább tart a háború, annál Jobban meggyöngülnek ¦..tengelyhatalmak ellenségei éa annál biztosabb lesz a tengely és Japán győzelme.
Nem sikerült kísérlet Olaszország: belső rendjének megzavarására^
gyed órára abba kotlott volna hagyni. Felhívásuk ol Ionéra a munka mindenütt a legnagyobb rendben folyt.
Kómából jelentik: Trian !ni volt albán helytartót berlini, Koeco volt
Rómából jelentik: Mindon olasz tanuja lehetőit, hogy szeptember olsojén. amikor a fololőtlon ólomok a munkát meg akarták zavarni, mindén a legnagvobb rendlwn folyt Olaszországban; Szeptember olsojén délelőtt tíz órakor a felolóílon eleműk szerint mindon munkát egy no-
nénmüvéazoti minisztert ankarai kö-vottó novozték ki.
Ciano gróf volt olasz külügyminiszter édesapjának testvére, Arturo Ciano tengernagy,"dgy hadfelszerelési konszern folügyolőbizottságának olnöko, SpoziébŐl Livornóba utaz-Iában, eddig ismerotlon körülmények között meghalt.
Pisát bombáitok
Kómából jelenti az MTI: A Pisa olloni olső légitmt főleg a város belső negyedéit totta. Több ház összedőlt. A negyedek tólo\' vannak romokkal és törmelékekkel. Három hullámban támadták a várost és a támadás körülírtul \'20 porcig tartott.
Egy körülzárt német hadosztály sikeres áttörése
Stockholm, Bzéptémber 2 (MTI) A németeknek slkorUIt a miu-szl arovouaton átvészelniük n sulyoa válságot. Egy német hadosztályt az oroszok össt\'k CSSpStegységelvei egy (Itt körülfogtak. A német arcvonalon Így nagy Dr támadt, azonban a németeknek Kikerüli ni urevonalat létesíteniük és a körülzárt hadosztálynak Is elkerült az áttörése. Nemcsak teljes felszerelését mentette meg, bankra még a foglyait is megavul hozta. Ezt a sikert a német csapatnk tartalékainak bevetése nélkül érte el a hadvezetőség, ezzel, szem ban az oroszok eddig mindig kénytelenek voIIhK felhasználni tartalék erőiket.
Meghiasnlt orosz partraszállás Novoroszljszk közelében
A szovjet erők gumicsónakjaikkal n novoroszljszkl öbölben partraszállást kíséreltek meg, hogy Ily módon szerezzenek értesüléseket a lót álcázott német állásokról, melyet hiába rohamoztak meg több Ízben. Bár a rolniin-csónakok a legnagyobb csendben, zajtalanul Igyekeztek partot érni, a németek" Ngyoimét nem kerülték el. Amikor azután a támadók n sürü nádas-hen kikötöttek, a német csapatok rögtön körülvették őket A támadókat ogy vezérkari th«t vezette, akinek az lett volna a feladata, hogy a Jól álcázott német álláurondszort felderítse. A nála talált térképekből és feljogy/.ésokbői a németuk megállapították, hogy ezen a szakaszon a szovjet ujabb nagyszabású támadást torvezeti,
ugy, ha tokintolünkot az Úristenre szegezzük; a legfelsőbb forrásra, a jog és igazságosság legfőbb őrzőjére. I)o jaj azoknak, akik elfordul" nak tólo s a népek\' közötti gyűlölködés magvait hintik ol. Akik hatalmukat az igazságtalanságra és a
gyöngék elnyomására alapítják!
A Szentatya arra kérto az ombori-ségot, hogy a voszélyokro és nehézségekre váló tokintet nélkül tegyen meg mindont az igazságos és tartós bÖko erdőkében.
Logyon a háború szenvedői szá-
mára, akik az oln.yomás alatt görnyednek, biztató fénysugár az a .reménység, hogy oz az osztondö nem. a pusztítóé jogyélxm végződik, hanem a testvéri megbékélés és az újjáépUés hajnalát hozza.
a
ZALAI KÖZLÖNY
\' 1943. szeptember 2
FERENCJÖZSiF
KÉSÍRÖVIZ
A MAORT-kerlváros
rózsa erdeje
Ion « virágos Nagykanizsa, uj f«josefa
Nagykanizsa város fejlesztéseiéin nzé|>észeti szempontból is pompás színfolt a MAORT-kcrlvúros, amo|y mindjobban kiépül, örőmóro azoknak, akik szivükön viselik városunk jövőjét és fejlődését. .Most a MAOHT építési osztályán Bősze mérnök lor-voi alapján elkészüllek a MAOIÍT-kortváros nagyszabású szépészeti és kent-torvei, amelyek még óbbon az 6vlxm mogvalósuínök, a MAOKT-tól íameretos lendülettől. Gyönyörű park városrész lesz ez, amelyért sok más város irigyolrii fogja Nagykanizsát. Japánkertek módjára képezik ki, örökzöld koretbon, amo|y nyaron-tó-lon egyaránt gyönyörködtotni fogja a szrunol. Kzokbe\'a kerteklx) több mint 10.000 darab rózsafa és 20.000 tő muskátli kerül olültetósro. Dinda igazgató gondoskodása nyomán minden MAORT-tisztvisoló V-s alkalmazott, aki ezen a tolcflwn lakik, ha mogtér pihomii otthonaiul, olt tényleg üdülést és felfrissülést fog talál ni, amire lelkéuek-tosténok any-nyira szükségo van. Bősze mérnök művészi érzékkel állította össze a kertváros torvoil, szem olőtt tartván, hogy o diszkóitok a ma modern
¦emlx;re lakásának kiegészítő részét képezik é.s rendkívül omolni fogják
n város külsó szépségét.
Kerékpárosok, figyelem!
Tilos... tilos... tilos...
A kerékpár közlekedés lerén a követ kézó tilalmak érvényesek: Tilos: t. Dörzsfék nélkül kerékpározni.
2. Csengő nélkül kerékpározni. Csengetés hcyet\' Kltyülni, szíré na bugást aláhozni, állatában szájjal hangjelzést adni szigorúan tilos.
3. Szürkülettől naplelkeltéíg világítás nélkül kerékpározni. Kabálgombra akasztott zseblámpa nem helye lesitheli a kerékpárlámpát, ép oly kevéssé kézben tartott lámpa. Ha több kerékpáros egymás mögött halad, nem elegendő, ha csak az elsőnek van égő lámpája.
4. Arcképes igazolvány és bejelentőlap nélkül kerékpározni.
5. Párosan, ecymás mellett vagy szabálytalan oldalon kerékpározni. ,
6. Husz kilométeres sebességnél gyorsabban hajlani
7. Lépésnél sebesebben haladó másik Jármüvet előzni.
8. Uikereszteződésbe lépésnél sebesebben befordulni, vagy azon elhajtani.
9. Más Járémübe kapaszkodni, magát húzatni.
10. A kerékpár kormányát elengedve, vagy cak a pedálokon állva kerékpározni.
11. Ebet a kerékpárhoz kölni.
12. Kerékpáron városon kívül is tilos 18 éven felöli személyt utasként szállita-
\'. Utóbbi ckak ugy szállítható, ha
Két enkor-osempész meg akarta vesztegetni a drávaparll magyar határőrt
rékpáron ugy helyezhető cl, hogy a kerékpáros mindkét kezét szabadon használhatja. 7
13 Másik kerékpárt félkézzcl tartva kerékpározni és így sajál kerékpárját félkézzel vezetni.
14. Nagyobb csomagot, vagy a kerékpárnál teteincsen hosszabb tárgyat szállt-ütni, mely a kerékpárost mindkét kezének használatában akadályozza, vagy terjedelménél fogva a forgalmat akadályozhatja, a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Például deszkát, létrái, csöveket, rudat, horognyeleket, bútordarabokat, üvegtáblákat, slb. kézben tartva, vagy a kerékpárhoz erősítve nem szabad szállítani. Ételhordót kézben tartva, félkézzel kormányozni tilos.
15. Gyalogjárón kerékpározni, vagy kerékpárt ott tolni.
16. Kerékpárt edzetlenül hagyni, vagy utcai Iához támasztani.
17. Már az udvarban (elszállni a kerékpárra és önnél az utcára kihajtani.
Csak mcllékeskn megemlítjük ez alkalommal : az a kerékpáros, aki a (elsorol! tilalmakat megszegi, lellcnérés esetén súlyos blintctésnek teszi kl magát.
Életkép a határmenl! csempész-vllágbé.
perui elbizakodottá lette és hetykén Kivágott egy százast \\\\ jmrtyázó őrsnek, hógy tengedjonok of hál, ,hi-
ezon nem csináltam sommi rosszal". Termeszetősen torvo nom sikorült, liánom még csak súlyosbította holy-zotét. Kihallgatása során bovatlotta, hogy nagyobb mennyiségű cukrot osompószott át és a cukrot porlaki lakasoktól vásárolta össze kilogrammonként 10 jwnós áron. Ugy őt, mint vele tarló Bálint Foronc pör-laki lakost átadták a nagykanizsai kir. ügyészségnek..
Perlak, ttzopiombor 2 (TuthUUónk jchnti) Kiirhek Mihály porlaki Iwrbóly és fodrász szem haton átsétált llorvátorsziigba miu-don ongodöly nélkül és pár kiló cukrot vit magával, hogy azt odaát jó áron értÓkóflitso. Gondolta, a 011-koréri kap kilónként 80 bongót is, jobb korcsot az, mint itthon a Im>-rot válás. Azonban visszafelé nem ment olyan simán a hazatérés, morl a magyai\' határvadi\'iszok lofülnllék, amikor a Dráva vízén átvitorlázott ójt azonnal lotartőzlátták tiltott hatarat lópéa miatt, Igen ám, do a sok
20.000 pengó államsegéllyel megkezdődik a szegényház bővítése Keszthelyen
Keszthely, szoptombor 2 (Tudósítónk jelenti) A keszthelyi szegényházban csak 12 személy gondozására van hely. A község vézotó-ségo már régebben foglalkozik a hóvilés gondolatával. Egy évvel ezelőtt az elöljáróság kérelemmel fordult a Miigvminisz torhoz építési engedélyért. Akkor a bóvités költségei 2S.0Q0 pengőro nigtak volna. A bolügyminiaztor most 20.000 P
államsegélyt engedélyezett a közséjri szegényház, hóvitéséi-o s ebból 10.000 pengét\' már ki is utalt, a, másik 10.000 ]>engót pedig december hónap folyamán iKH-sátja rendelkezésre. Bár ti bővítés költségei a tavalyinak kétszorosét teszik ki, Keszllioly község elöljárósága megvalósítja a szegényház kibővítésének tervét.
Kivégezték 8 szökött bonvédet, akt bajtársai hozzátartozóitól csomagokat csalt kl
A Vasvármcgyo írja:
A szombathelyi lionvédlörvénvszék itélkozett Szabó Sándor honvéd felelt, aki u harctérről keratJivassznl megszökött. Iratokat szorzott magának és Galambos tizedos néven kóborolt Oroszországban, míg tífuszt nem kapott, igy korült az egyik tábori kórházba, ahonnan állapota ja-vtillával a debreceni hadikórházba szállították. Hosszabb ítotogoskedés után visszanyerte egészséget, szabadságot kapott. Kz alatt uz idó
alatt hol katonaruhábnn, hol pedig civilbon végiglátogatta bajtársai hozzátartozóit azzal, hogy hajlandó csomagot vinni számukra. Ezoknok a csomagoknak o tartalmát azután ór-, tőkésítette,
A honvédlörvényszék szökés, csalás és rendfokozattal való vissza-élésbon mondta ki bűnösnek és ezért golyóáltali hálálni Ítélték. Az ítéletet az tllotékes katonai parancsnok jóváhagyta és Szabó Sándorit a szombathelyi lovardában kivégezték.
Létezik-e a ^mbvlilöm?
Vannak természeti Jelenségek, melyekkel kapcsolnlban csak kevés ember dicsekedhetik azzal, hogy láthatta is azokat. Ezek közé a jelenségek kCzé tartozik például a Merkúr nevű bolygó, melynek helye ugyan horizontunk felelt van, azonban a felmenő és lemenő nap sajátságos fény felhője állandóan ellakarja szeműink elöl. De ezek közé a ritkán látható termeszei! jelenségek közé tartozik a gömbvillám is.
Éppen czétt a gömbvillám létezéséi hossiu ideig komoly liziloiüok is kétséghe vonták. Egyesek csupán káprázatnak, a megszokott vonalas villám vakíts ulókép-zcléjick, mások a felizgatott kedély kép-zelódésének tartották. A szemtanuk jelentései azonban az idők folyamán annyira tekintélyé és komolyan hihető "gyűjtemény-nyé fejlődött, hogy a modern tudomány komolyan kezdett foglalkozl a sajátságos jelenseggel és Igyekezett arra kielégítő magyarázatot is találni. A szemtanuk jelentései a gömhvillámot áltatában ugy Jellemzik, mint szabályszerű gömböt, vagy lojásformáju, körte alakú tüneményt. Egy Ilyen gömbvillám sebessége, amennyiben a szflbadbau mozog, másodpercenként általában 100 méter. \' N, \'
A gömbvillám igen érdekes bár nem veszedelmes tulajdonsággal rendelkezik, Benyomul a házba, hdl Igen lassan mint egy léghuzattól hajtva mozog Gyakran gondosan kikerüli a fémtárgyakat, máskor azokat keresi, hogy azokhoz szilárdan hozzátapadjon. A Jelenség élettartama általában a másodperc tört része csupán,
Cséplési anyag&üi, olajok, zair*ok, fsolyóacsapagyak
ÜNGEH-ÜLLMANN vaSker«Bkedé»ben. Hofherr-gépek télre és tavaszra már most elöjegyzendök
néha soriban .1 másodpercig Is elhúzódhat. Legtöbbször hatalmas pukxanás közben szűnik meg. mialatt elektromos töltés távozik s főidbe. Előfordul, hogy hangtalanul szűnik meg. Megtörténik, hogy zárt teremben való mozgása közben tüz- és más károkat okoz, néha hírtelen embc rekre ugrik, bogv a ruházat allalt eltűnve igen kellemetlen fájdalmadat okozzon. Előfordult már az is, hogy gömbvillám em bert ölt.
A tünemény megmagyarázására irányuló kísérletek maradék nélkül még mind a mai napig nem sikerüllek. Bizonyos támaszpontokat nyújt az úgynevezett gyö \'gy-sorvillám, mely szintén rllkán fordul elő és igy hasonlóképpen meglehetősen ismeretlen természeti Jelenség. Ez utóbbi villám a közönséges villámból fejlődik olyan módon, hogy a villámlást „lüzáramlás" követi, amey nem alszik ki hirtelen, hanem bizonyos távolságba tovább világit, míg közben fekete térségek vannak, ugy hogy a szemlélőben világító tüzpontokbol álló gyöngysor benyomását kelti. Laboratóriumokban végzett bizonyos kisülési jelenségek az úgynevezett sugaras fényivek analógiája (ellehető, hogy a gybngyBor-villám nem más, mini a közönséges villámból fejlődő lényszál sugárból, mint központból álakull, aminek viszont a szflső
esete a gömbvillám, ami csekélyebb áramerősség cselén keletkezik, vagyis a gyöngysor-villámból mintegy egyellcn g öngy. szem falható. A gömbvillám JiorizonlállB mozgása különböző elektromos befolyásokra vezetheti!) viísza, de a léghuzat és szél állal is megmagyarázható. Minden esetre több kérdés biarad még ezen a téren egyelőre nyílva, igv pl. hogy. hoayan lörénik a gömbvillám exploziója kisülési jelenség nélkül, vagy pedig hogyan lehetséges fellépése elŐzelea villámlásl jelenség nélkül. (MN)
SPORTÉLET
Kéf)20(fldéft hz ewó hazat NB. Hl. mérkflzéflre
Meglátogattuk a 7. MN TE olső heti edzését, ahol szép száminál együtt van a játékosu\'ánla. Lika (xlzó óppóh két részre osztja a csa-pntokul Kétkupiw játékhoz. Az A-csa pat oííyik hátvédjélxm Kiss IL-t fedezzük fel. Héjjá a tániadósorban igyekszik, míg n halszéton régi ismerést fedezünk fel Hodn szomélvé-bon. Héjjá labdájával remekül elfiuz a kitűnő szélső éis a bstuáaa is rójri, mintaszerű. Lika folyton magyaráz, néha megállítja a játékot is." írja, \'fontos mosl minden mérközéH.
Vasárnap a visszatért\' Iíaranva szög bajnoka. Pélmonoslor jön Kanizsára. A hírek szerint kilüiió kis
OgyQttoS, ezért kajx>tt beoSstást az
N lí J1L déldunánlnli caoportjába. Sziivkolök is vannak az edzésen. Természotosen csapatoaszeállitgatá-sok és játékosszorzesek körül folyik a vita.
Közbon a H. csajtfit lelkes játékosai már 2;0-ra vezetnek. CflOrjHW szép lalidákkal küldi előre a tá-modósort, dl) eredmény nélkül.
A vasárnapi összeállítás még mindje bizonytalan. Sok játékos edzés nélkül van. fis ezek beállítása a Magyar Kupában elélt »sikerek-hoz« vezethet. Viszont a jtdonlévé játékos anvogból nagyon »sovány« a választási lehetőség.
firdekivs, hogy az olttó bajnoki inérkózésen is az edzőnek kotlott játszani. Valamikor hiroS volt a ZMNTK a csatársor/)ról. Most itt iau a legnagyobb baj. Aggodalommal nézünk a vasárnapi mérkózésm, bár n pi\'rlyoelónv kell, hogy SSM-N\'l\'Iv \'4\\ózelmot hozzon.
¦Az KV\'i\'K Pécsre utazik. ESHon-felo n IV-cslwuívalokípi AC lösz. j Nem féltjük az NVTE-t Pócsotti soiit IxilkoSi jól összeszokott ogyüt-j les és hisszük, hogy legalább az I egyik )K)ntot hazahozza.
Sport meghívó
A mólyon tisztolt nagyérdomü fl|H)rlkÖzönségot. nicghivjuK a folyó hó 8-án fél 6 órai kozdottol tartandó MAO RT labdarugó mérkőzésre, mol ven a közismort Nagykanizsai SBTC és VSC ínérkőzik. A méi kőzést Szonta jálékvozetó tó-zeti. lioléiwdij nincs. (:)
Szeptember
2-5-ig
VAROS! MOZGÓ
Csütörtöktőlvasárnapig
Magyar filmbemutató ! Filmbohózat ! Kacagás végig !
SZERENCSÉS FLÓTÁS ^ Aktuális világhiradó
VltladdRok kvxdrtp honnapokon ?5. ^-7, L9, naarírnao ?3 ?5, f 7 és ?9 Órakor
jO 13. seeptcinb«r_2_
H I RE K
_. (Ma este s**n(dra)
Ue esie 7 órakor szentóró \'a fcreu-<lék plébániatemplomában ős gyónásl alkalom claőpóntekre. _ (Járási tíaztl ártekozlot)
•j-iidowllónk Jelenti: Dr. Forintos dóza uerlakl főszolgabíró a járás Jegyzői ró-Méto Uözll értekezletet tartott, amelyen flI idŐHí.orrl közigazgatási kórdóseket beszellek meg. ,
„ (Lovonto osapotparanosnokl értokoz-jbí Csáktornyán)
Muraközi tudósítónktól: A levente-íoglalkozíisok azcptember lével Muraközben Is megkezdődlek. Az uj toglul-io*áel év.terveinek megbeszélésé™ tegnap levente csapatparancsnokl órte-jrezloi volt Csáktornyán, amolyen Mo-gyoródy István Járási levontoparánca Qok részletesen tájékoztatta a csapat-psranc«nokokat a meginduló munka Üteméről ós végrehajtásának módjairól. Még e hónapban a Járás egész területim megejtik a levontok orvos vlzs-eálAtát. felfektetik a törzslapokat éa elkéMlHk a szükséges akadály- éa 16 pályákat, ugy, hogy a klkópzóa Muraközben Is akadálytalanul folytatható lényen-
_ (Tisztázódott a MAORT-mosónő tiilila)
Mpulrtuk, hogy Bázakerettyén a HAOIjT mosóhelyiségében bollan találták\'özvegy Rlckl Sándorné nsgyka-aj7sai atiszonyt. Mellette két Üveg volt a földön, azokban valami folyadék. A boncoiá* nem tudta poatosan megállapítani a balál okát. Tegnap érkezett meg a budapesti törvényszéki vegyvizsgáló Intézet véleménye, mely szerint a tdlált üvegekben viz volt. Ez alá; támasztja a boncoló orvosok véleményéi, mely szerint az elzslrosodott szívó Hísrony vérbőségből eredő agyhü-désbon halt meg. Tehát bllntóny nem lorog fenn.
_ZALA! KÖZLÖNY
Botrányt okozott és háromheti fogházat kapott
egy sugarat! asszony az agyonlőtt macskája miatt
zsai romi vács Najj nek mlv; Kovácsok nyolcadik idegen in dálvozásá közolóbb
jr-iilon lakik a nagykani-u"kapilányság vezetője; Korál rondőrfőlanácsoa, aki rában baromfi novelodik. tapasztalták, hogy már a csibéjüket viszi ol ogy weka. A kárlevés mogakii-;a, amikor* a macska leg-¦imél látogatást tott a
roiiilóiTólanácsoH udvarában, Kovács Nagy Pál főtanácsos (olÓtto a macakát. Kzt meglátta ogv kisFin. aki a biií azonmód elvitte Borgstoin Pálné született Brfajok Hóza fiatalasszonynak, akié a macska volt. Itorgsteiuné nagyon szerette a cicát, igy wiidki-vül érzékenyen érintette, hogy az puskavégre körüli. Ingerülten odafutott a szomszédságba, a főtanácsosoknál üecsongo.totl és Ix\'hocsáláat kért. Pu eln\'-d utáni idő lévén, a háztartási alkalmazott kiszélt a kapun, hogy ilyenkor a főtanácsos nem fogad. íter^steinné kiabálni kezdett, amit meghallván :« főtanácsos, az az ablakhoz\'\'ment és megkérdezte az izgajtótt fiatal asszony-
tól, hogv mit akar.
~- Milyen jogon lőtte agyon a macskámat? vonta felelősségre a főtanácsost Boresteinné,
— Mjbo kerül a macska?:Megfizetem az árát.
— Nincsen ára, — fololto (a fiatatasszony. Közben a zajps jelenetre a szomszédból a lakók is elé jöttek és csődület támadt. A fiatalasszony magából kikelve átkozódni kezdott. Végül Kovács Nagy Pál főtanácsosnak is olfogyotf a türelme, rendőrért telefonált, majd föltűnően durva Ivocsü let sértés, bot/ányokozás és tekintélyromholás miatt előáll illattá a szinte magánkívül lovö asz-szonyt, akit kedden délben rendőr állított elő a járásbíróság büntetö-birája, dr. Wébor IOlek olé. Nyolc tanút idéztek meg. A vádlottal dr. Kuhár Ottó védte; a fémagánvádié jogi képviselőjo dr. Ilerjavoez 8án-clor ügyvéd volt, ügyészi megbízott Pecz Ferenc kir. ügyószsóci titkár. A vád ismertetése után a fiatalasz-Bzony azzal védekezett, hogy ideg-
- (15 tiltott határátlépés) Tegnap, egyetlen napon Ismét 15 ember állt tiltott halárátlépéa miatt a nagykanizsai törvényszék elölt. Eérllak, [.¦\'i.. :i ,! link. Idősek —- vegyesen. Horvát toitlleiről jöttek át mngyar tőidre. Voltak, akik rokonaikat Jöttek látogatni- voltak, akik holmi élelem után Jöttek körülnézni. Mindegyiket fogházra ítélték (1 nsptói 15 uaplg, amit előzetes lülarlóztatásukkfti kitöltöttnek vett a birfiHAg és nyomban átkísértette őket a kapitányságra, ame\'y étsttja őket ™gy községüknek, vagy a horvát haté rközegeknek.
- (Öngyilkosság) Keszthelyről jelenti tudósilónk: DtOMSJ
\'Ha Hiina keszthelyi háztartási alkal— mázott öngyilkossági szándékkal szab mlákoldatnt Ivott. A körházban gyo BiorinoHáHt végeztek rajta, ezáltal sl került megmenten) az életét. Hogy ¦& miért nkurt meghalni, arra vonalköz\' A->U nem volt hajlandó nyilatkozol. ^
- (Háromhónapi fogházat kapott •flv zalai árdrágító)
Kocsis Józsel petóhenyef töldmüvos « év májusában 3.70 pengő megszabott egységár bolyott mázsánkónt 20 íö Pengőt kért és fogadott el az alom7 ttalmáért Másik bUne az volt, hogy a noavödiég számára lefoglalt 4 mázsa "loinszHlmát az Igénybe vétel elől el-•Onta és másnak árdrágító módon ol-¦Ma, |gy aj. orszftK közollátásAuan ér °WM súlyosan vi-Hzélynalelto. A bíró-litll nmu Í0Berősea :i hónapi logbázra
Ölögetök
Irta; Ignácz Ráxsa
Nincs kiffierŐbb a magyar gyako-ri/ó igénél. Ji\'i ; járogat. Enzik, eszeget. Azt, hnii ¦ valaki nem öl, hanem ütöget, Érdéit! ert tanultam meg a csiki székelye\'- között. Az Ölögat szó mintegy becézi, kicsinyíti az ölni igét. Gyakran cselekszik véres dolgo* /kat; aki ölöget. De mégse gyilkos, mégse öl. Nem lehet ezt más szóval ilyen tökéletesen kifejezni. A vere~ kodó, bicskás, mulatós székely le-génu nem öl. Vsak ölöget.
Ezt pedig azért irom, mert o/tvui-tam, hogy Kólmni/án a korondi székelt/ legények balt,, rendeztek nem régi\'; i-n ¦¦¦ mei/bicskázlák egi/mást. A cikk irója felettébb felháborodott. l\'Ú\'J érzem, muszáj az ölöget ést met/maggaiáznom, nem éppen a\' forró fejit hicskások védelmében, de tíiVin a mcntegetéxérc egy kicsit.
De, I.ec.i Valér, a román társíula-lombiztositó orvosa volt Erdélyben, székelyek közölt. Rengeteg esetben arvusolt-t a székely bál áldozatait. Még román világban ó beszélte nekem, — stí nem gúnyosan, se nem lekicsinylően, —¦ hanem tapasztalataiból leszűrve, igen tárgyilagosan hagy a híres székely virtus milyen óvatos.
llusz éves prakszisában egy ellen egyszer sem fordult elő, hogy a ntegbicskázotl székelyek közül meghalt volna ia\'aki. Azt állította, hagu megfigyelése és a kikérdezett egyenek vallomása szerint, a vért szomjazó székely legény ittasan, féltékenyen bicskát ránt ugyan a táncban a vetélytársára, de ... a-mutató ujját a bicska hegyére teszi, körül-belül félcenti, vagy még kisebb távolságban a., kés hegyétől, hogy mélgre, ne mehessen a szűrés, nemesebb szervei ne érjen. Vsak éppen a felületei karcolja. Vért eresszen. Mint egy könnyebb kardvágás a párbajban. . ¦
Afelé parasztpárbaj ez az elégetés, én széniül hiszem. 8 jó volna ezt tudni azoknak is, akik büntetik az ilyesmit s azoknak is, akik az
ideszakadt székely legények nevelésévé\' kell, hogy foglalkozzanak.
Mi gyermekkorunkban szenvedélyesen játszottunk ÖlégetSsdit. Ko-vásznán laktunk, Komondó fatelep ttUtít, ahol csiki fátlón tó legények dolgozlak s a háromszéki famun--kávákkal minden szombat esti fize" tés osztás után táncba mentek. A lánc mindig elégetéssel végződött, de soha sem halt meg senki, nyo-s&norékké se vált. Aki késelt s akit megkéseltek, hétfőn iámét dolgozott vigan.
Volt egy cselédünk. Vasárnap éj\' jel mindig kipirulva jött meg a táncból s anyámnak lelkendezve, mesélte: ^
I— Jaj isiálom, olyan jól mulattam, még bicskázlak e.s. — 8 mikor avyáju megbotránkozva, nevelő szándékkal korholni kezdte, igy felelt:
¦— Kell az istálom.*Mi rossz van abban hogy a bicskám! egy kicsit egymás nak a liasába lanzita nak.\' Csiki legények azok isfálom. Eriik a m ótt ját. M egcsapol jók egy nuutt, egy-egy kicsit, aztán áltól lecsendesednek. Mi, leányok, még biztassuk is ököl. Mer teccik tudni (ugy van tíz), hogy teszem azt, egy legényre, erősen rájön a~ termeszei, mii tW-¦nállfit egs leány akt nem akar becsi el ensegbe keveredni ? Itákacsint egy másik legényre. Ettől aztán az Ó legényének a fejébe megy a vér. Neki menyen a másiknak. Essze akaszkodnak. Etigaziccmik egymást s olyan szelídek lesznek egy szempere alatt mint á tej.\'-fÜtne-nyen az erejük áltól, hogij kujtor-gassák a leány becsiactit. Nincs is miközöllünk, mán akiket én ismerek leányokat, bccstclenségben egy se.
Azt nem tudom, hogy a mai pesti székely leányok becsületük védelmében heccelik-e ölögetésre a legényeket, — de. hogy az ö másféle moráljuk egy kicsit érthetőbb tegyen, azt hiszem, azt nem volt kár elmondanom.
KA IBI DE 3 NAP ESTE
a világhírű
Heinemann-jazz
zenekar játszik a rCÖxponi-sxállodlában.
Szombat-vasárnap TÁNC I
rohama volt, annyira felizgatta ót nz eset. Tagadta ú vádban szereplő kitételek ogy részét.
A bíróság ezután eskü alatt kihallgatta özv. \'Lukács Jonónó, Vav-rik Vilmos! Vavrík Gizella, Kzemlies Vilmosáé, Kzemlies Vilmos, özvegy Vinczfl Oyuláné, Zsoldos Oyuláne, Kuhecsok György tanukat, akik alátámasztották a vádat. Dr. Horjavocz ügyvéd ós Pecz Ügyészségi megbízott inditván\'vára kihallgatják Kovács Nagy Pál főtanácsost is, aki kijolentetíe a bíróság előtt, hogy liérgsteinnó felháborítóan viselkedett volo szombon, pedig ha bo-) ment volna hozzá, higgadtán lőhetett volna az egész dolgot elintézni. A porboszédok után a kir. járás-\' ig bűnösnek mondta ki llorg-
bi
stoin Pálnét ícltünőon durva bocsü-letsértés vétségélxm és őzért három heti fogházra ítélte.
Homokkomáromban nem voltak ciéplésl visszaélések
Jolontotto a Zalai Közlöny, hogy a nagykanizsai járásion széleskörű nyomozás folyik 1 lomokkomárom vidékén több közsőgbon a cséplés körül elkövetett visszaélések miatt. Állítólag öt vagont meghaladó gabona-mennyiséget vontak ol a törvényes ellenőrzés alól a vidék falvaiban. Most \'Homokkomárom község elöljárósága annak megállapításai kéri, — s ennek készséggol teszünk eleget hogy magában IIo-mokkomái-om közsőgbon nem történtek a nyomozás tárgyát képező visz-sznélések. A nyomozás1 a többi köz-wégeklwm a gyanút igazolta, özekben a« esetekben a szigorú oljárás soron következik;
?0 UsMsUrrxSUfi
ZALAI KÖZLŐNY>
1943. szeptember 2
MimószcL
kézlmunkaszaküzlei Nagykanizsa Csengery-ut 4.
*
Fonalak, horgolócérnák, géphimzés, előnyomd?, Hlbpll-függönyvk, függűnykészités, diszpá/nák,
szabásminta díjtalanul.
Értesítem a nagyé demll közonp^gol, hogy a
tehersutö-fuvarozást
megkezdiem.
Mofwarecae Sándor
1780 MATEOSz teherautó-luvarozó.
Egy évi börtönre Ítéltek egy leányt, akt meglopta szállásadóját
Boroczk\'y Ilona 2!i éves leány Cseh Foroncnó kanizsai asszonyna] lakott, aki szivosségből adott a\'iriár háromszor büntetőit leánynak szállást. Boroczky Ilona most"apm tudta múltját- megtagadni, mort egy óvatlan pillanatban, mikor hsziiisszonva nem volt otthon, összeszedott sok-fólo ruhaneműt, löhbszáz pengő ér-téklKJii és zsákmányával eltűnt Nagy kanizsávól. Voszprembo tette át to-vékonysógo sziiíhely.ét. Itt ismét összeütközött a büivtotótör vény könyv
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák Nagy választékban
NAPIREND:
fijjoli gyógyszertári ügyelet: Ma a Hz. Mária" gyógyszertár Király-utca 40. szám. i.
Kisknnizaán az ottani gyógyszertár állandó ügyolotes szolgálatot tart.
Naptár. Szcplembcr 2. Csütörtök. Róm. kat István kír. • Protesláns Rebeka.
A GOZFCEDÖ nyitva van roggol 7 órától oste 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután ós koddon egész nap oóknok.) Tolofon: 660.
Köszönetnyilvánítás.
Eiuton monduik üöszönetcl mindenkinek, aki gyászunk nehéz óráiban a részvét jóleső melrgével igyekezett enyhíteni mélységes fájdalmunkat.
Burányi család.
Árverési hirdetmény,
Muravld község elöljárósága megbízásából közzé leszem, a közséfcl kocsma, mészárszék és feldolgozó helyiség, két szoba, konyhás lakás, megfelelő mellékhelyiséggel és 1800 ? Öl kert haszonelve zeléböl 13*3. *vl d.oambar SLI6I 1947. 4*1 fanuár Mg, három évi Idő-tarlsmra bérbe ad|uk a muravldl kc-sségl Jegyzői irodában 1943.4vl aaaplambar 88-én d. u. 8 érakor tartandó nyilvános árverésen.
Kikiáltási ár 600 pengő.
Muravld, 1943. évi augusztus hó 28-án.
Kelemen
asso / községi Jegyrö.
Nagykanizsa mogyoi város polgármos te ró tÓl.
73571643. nyllvi.
Hirdetmény.
Felhívom azon mezőgazdaiágl kisbirtokosokat, kik gazdaságukban cselédet, hé-napizámost vagy napszámost foglal koztsl-nik|vagy a f. é. lavasii és nyári Idé tyben foglalkoztattak, hogy cselédjeik vagy munkásaik szolgálati cseléd könyvével (munkás-Igazolványával) 8 napon belül Jelenjenek meg a városi jzillanneiteinél (városhái, földszint, 33. szoba)
Egyben felhívom az Összes helybeli cséplögfplulajdonosokat, hogy a folyó cséplést idényben foglalkoztatott munkásaik nevét (név, izületéil idé, sitllctésl hely, anyja neve, pontos lakelirie) n szállásmes-Icrnél ugyai.cta< Jelentsék he.
A klskanlzsu tunokoiok és cséplögép-tulajdonoiok fentieket a kiskanissai városházi kirendeltségen tartoznak bejelenteni.
Nagykanizsa 1013. augusitus 31.
m« Polgármester.
Bajor Ákos gyorsíró-és
gepiroiskolajanak
1943—44. tonéve
szeptember hó 6-án
nyílik meg. — A tanfolyam 10 hónapos, államvizsgával zárul.
Tantárgyak; gyorsírás, yépirás, levelezés. Nappali és esti tanfolyamok. Belratás: 10-13-ig és 16-20 óráig Szent Imre herceg-utca 5.
vei, ugy hogy nyolc hónapi börtönre holtok.\' Itt dóráit ki, hogy Boroczky Ilonát Nagykanizsa in keresi. Fóg-
házőr szállította Nagykanizi tegnap volt !1 főtárgyalás a korábbi szállásailóiiéjo ellen elkövetett lopása iigvélxjhr -Boroczky Hona mindent beismert. A tanuk kihallgatása és a bizonyítási eljárás befejezése után a törvényszék egy évi btjrtönro itélto jogorÓsen. Valószinü, hogy összbün-totéöt fognak kiszabni fölötte.
A helyzet a keleti fronton
A kototi arcvonal nem\'csökkenő hovesaóggol tovább folynak. Bori inból Stockholmba érkozó jelentések hangsúlyozzák, hogy Németország már előre elhatározta hogy az e nyári hadvezetésben álla/idó jellegű lesz a ^ rugalmasság. Az utóbbi botok harcai nem jártak lényeges terület voszteséggol. Az arcvonal hatalmas területét figyo-.lombo vévo
lényegtelennek lehet tekinteni a terület-veszteségeket, amelyek nem olyan nagyok, hogy a liaduiüvelulok állmuhWtiíái ól és rög-
zilottségéről no lőhetne beszólnia A szovjot jolontések a szmolenszki korsót bon
Üjelij városának elfoglalását jelenti. A charkovi szakaszon állandóan folytatódtak a támadások. Boriinbon hangsúlyozzák, hogy a nőmet csapatok mindenütt holyfaltnak és meghiúsították a szovjot áttörési Jti-sérlotét. Több vonalat hátrább helyeztek s ozt a már korábban történt elhatározás alapián tették. A német csapatok ollónállási erejo meg állta helyet annak ellenére, hogy o csapatok egyrészét nyugat Eurójiália vitték a készültségek megorósiteséro.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLAS
PánabaaaadQI vsgy pénmbam... dSnfit keres helybeli Iparvállalat. ,\\pn latok „megbízható" Jeligére a kiadóba. 2829
Állandó alkalmaxáa. Alkalmaiul agilis urakat főilgynök Bég link területén ün. feleink látogatására üzletszerzőnek, mm. Jutalék, beválás esetén fix javadalmazás 2 napidíjat Is adunk A m. klr.csendörjS és rendőrség, MÁV. és posta izolgálalií ból becsülettel kivált1 urak és rokksnlsi előnyben. írásbeli ajánlatokat e lap kiadóhivatala dmére kérilnk „Blstositó" jeligére.
X"__._ 2616
Megbízható klfutolaány felvételik Vágó lllaUzertáiban. 2863
JAifHaő, bejáró szakácsnő Jobb keress, tény hlzhoi ajánlkozik 15ére Bajzn-u s
__
Zonijorö., némct-órákat\'Vállalok kei-dókuck, haladóknak legmagasabb fokig Ugyanott felvétetik egy tanuló teljes t\\-látásra, esetleg termésietbent honoráriumért. Htrscht Hermln oki. zenetanár, ZSMS. utca 6. • - . 2861
adás-vétel
Mindennapi levelezésből összegyűjtőit tomegbályagat bélyeggyUJtéil célokra magwaaaak. Barbarils, Zalai Kttzlflny szerkesztősége, naponta délután 6—7 éra kózötl. Ei a hirdetés mindig érvényét
Magvasaira keresek: 3—4 m. hossza | llileti állványt, ugyanolyan méretű pnltoL tizedes- és tányér-mérleget. Qmeket a kl-\' adóhivatalba kérek. 2778-
Férli ka rákpár László hereegu, 18. ¦iám alatt aladó. 28öf>
A fagaloaobb és legízletesebb húsétel a lörpa haroaa. Törvényház elölt Berciinél. Telefon 657. 2848
EgV szép fehér, mély gyarmekkooal
dadöCi
eladd Csengery-ut 5.
Hallotta már...?
. .. hogy »kanibál« eredetileg korántsom valamitven borzalmas és elvetondó, hanem éppen dicséretreméltó tulajdonságot jelent? Az emberevő )carihál", azaz »bátor« szóval nevezték magukat; a spanyol hódítók nyelvében a szó már canibá] alakot öltött és minthogy a karilwk emberevők voltak, orodoti jolontóse is óbbon nz értótombon változott meg.
LAKÁS. ÜZLETHELYISÉG
Király-utca 35. alatt (a te lep, raktárhelyiséggel és Irodával azonnal kladé. 28Sft
Wereaek egy nagy teherautóra gsráist a város belterületén, esetleg átalakítással i*. Cim : Molvareca Sándor teherautó-fuvarozó Erzsébel-Ur 4: 2857
Vaasrtl raktárak környékén egy nagyobb raktárnak alkalmas helyiséget vagy telket keresek bérbe vagy megvételre. Slmoa István, Kfl-ut 24. 284»
Egy Jókarban lévő nöt karékpár eladó. Koiauth-tér 7. 2862
Aranyat, uinü
legmagasabb árban veszek.
Vékáay ékszrréu
7ománcozott kályhák és tíizfielyek,
fts Holherr—Sc^nlí-gyártmányú nie»6o«dasiá^i gépe^ állandóan raktáron / Tóth Jóxtsef vaakeréakedéRéfaen
Eixc.fh.ri lír 23 (Központ-szálló épület.)
ORAVAVOLCiíl
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Aram»**mlák flzetáaa, reküméoíök, hlbajelontásek, ijrakBio tetvllárjositáa mlndsn villamos kérdóabun délelőtt B-tól délután 16 óráJQ..
Elad* stlrgösen szoba-konyhás lakis öiszes mellékhelyiségekkel együtt. Clm a kiadóhivatalban. 28136
(_KÜLÖNFÉLE_
Elwaaxatt ftnber leaz a háború ulán mindaz a kereskedő és Iparos, aki már mpst nem törekszik aion. hogy nevét és cégéi akkor is Ismerje majd a közömé/, amikor újra csalogatni kell a vevőt cs a megrendelőt az Üzletbe és a műhelybe. Bővebb felvillanással "olgál a Zalsi KOalöny kladOhUatala.
¦add«n este a axambMihelyt mo-loroatDanibsn bőröndömet elone-rélta benne ruhanemUvel éa- egy Varg* litván névre szóló iparlgazolvánnyal. Felkérem az illető urat, hogy iilveskedlf* a s;rrkesztóségbe lendnt, ahol a líajaijít átveheti. 1
Líceumi, polgárifskoini. gimnáziumi növendékek magéntunlttiMat, gyenge tanulók cerrepeialását vállalom. Jeknlke-sés 6—7—8-án cjíösz nap. Sándoiné Ölvőt Erzsébet, Széchenyi-tér 1. 28Í0
ZALáHI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „Kiigaidatágl H. T. Nsgykaalitn".
PolelöS kiadó: Zalai Kársly. N-yoiaaloii: a „KSzpazüasagl ll. T. Nagykanizsa"
ayomdájában Nagykanizsán \'Nyomdáért loiol i Zalai Károlv.j
feladd !-
HendloSozat : Tábori tosta :
^E^IlJil!L!L-Ji!!2^ 3 ,pénlek ^ra |^ n||tr-
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Fó-iit 6. Bzám. focrkeeztő-égl ós kiadóhivatalt tolcfon 78. az. Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő; Barbarita Lajos\'
KiulUetesi ira. egy hónapra. 4 peugô 30 rtllér,
negyedévre lit pengő 40 líllór. EgyesszAm: hétköznap 16 UH., stombaton 30) tlll.
Brit csapatok ma hajnalban partraszélltak | Délolasiorsxágban
¦ Szovjet jelentés szerint sem számottevő eredmény a keleti front terflletnyeresége
A koloti arcvonnlon tovább tartanak a súlyos harcok — állapítja mog a német főparancsnokság csütörtöki \'joleiitéso. Néhány nap mulva két hónapja, hogy keleten a nagy •nyári csaták megkezdődtök. .Mindeddig az oroli csata volt a legnagyobb a háború eddigi küzdőiméiben, állapítják mog a német körök ma. kót hónap multával, amikor az Orol-vidóki csatákat befejezettnek nyilvánítják. A
vérnél csapatoknak nem ke.ve-\' sebb, mint 11 orosz hadsereggel szemben kellett helytállnia. . Ez az óriási tömeg mindont megkísérelt, hogy a német vonalakat áttörje. A helyzet az, hogy ogy csekély, nem túlságosan nagv torii-lot birtokba vételén kivül, mást nom ért ol. A német hadvezetőség az oroli csatát, mint jelentós elhárító csatát jelöli mog. Orol jellemző példája a némot sikeres védekezésnek. Ab Orol ésKurezk vidéki harcokhoz hasonló oredményoket a koloti arcvonalon^ eddig még egyetlen szaka-száip^em értek ol. Itt vonták össze a bolsovistók emberben és anyagban
legnagyobb oróikot, itt készültek fol a legnagyobb támadásra, ugy hogy a többi arcvonal szakaszon megközelítőleg sem voltak olyan hevesek és nagyok a harcok. Bizonyos, hogy Orel és Kurszk vidékén vetette harcba a szovjot a nyugalmasabb térülőtök csapatait is".
A fsubáni szakaszon is visszavotették a szovjot támadó kísérletét: Az előretörés már a német fóvódolmi vonal olőtt megakadt.
Miusztől nyugatra a Szovjet ismét megkísérelte az előretörést, do a fővéuelmi vonalak előtt a .támadást visszaverték; A Donoc középső szakaszán nom voltak nagyobb harcok.
Charkov-nál folytatott hovos támadást a némot hoíyi orők visszavorték.
Szevszk környékén a Szovjet\' ismét nagy gúnositott kö-tolékokot vetett harcba. A rendkívül heves harcok a jolonlés lezárása (dejében még nom csökkenő orővol tartanak.
Ax angolok átkeltek a meeeinat szoroson
A brit hírszolgálat Jelentése szerint a ÓV hadsereg csapatainak légi és lengerl hadere/e, ma hajnalban átkelve a messinaí szoroson partra szállt Kalábrla félszigetén.
A brit hírszolgálat Jelentése szerint a szövetséges csapatok partraszállása ma reggel 4 óra 30 perckor történt a Mcsslndval szemben lévő paiion. A 8. brit hadsereg nehéz tüzérséginek erős ágyalüze készítette elő a partraszállási.
Páríst bombáztak a retrgell órákban
r A kora reggeli órákban a szövot-sóges légi erő ujabb támadást inté-zott Párizs ollón. Nagy mennyiségű gyújtó és romboló bombát dobtak le. A francia lakosságban igen aok áldozat van. "
Tokióból jelentik, hogy a szövetségesek 150 repülőgéppel támadták mog a Salamön-szigotcsoport Kulam
Hangara szígolét. A japánok 18 ellenséges gépet lelőttek.
híresebb brit flotta raj vetett horgonyt
Gibraltár kikötőjében
¦i repülőgép anyahajó, 2 sorhajó, 3 cirkáló, 20 romboló, 8 szállítóhajó és 45 szővotségos kereskedelmi hajó órkozott a jolontősok szerint Gibraltárba.
Csak gazdasági küldetéssel utazott Amerikába a Vatikán képviselője
lott az Egyesült Államokba utaznia, mert a nyersanyagok bosz^jzéso és a gazdasági természetű kérdések csak személyes kapcsolatok révén teszik lehetővé az eredményokot. Ez-az utazás szállítási és beszorzom jellegű. \'
Róma nem.nylU város?
A pápa legutóbbi beszéde próbára tette az olasz nép lelki egyensúlyát, - - jelentik Kómából. Az a körülmény, hogy ogyotlon egy szóval som foglalkozott Kómának, mint nyilt városnak helyzetével, azt jolonti, hogy az erre irányuló törekvései sikertelenek maradtak. . . ,
Amerikai fostatok a háború tartamáról
Stockholmi jolontés alapján ismerteti az MTI ogy amorikai újság-
író véleményét, molyet a háború tartamáról mondott. Feltéve, hogy, Oroszországot nom veszítjük ol, — mondta az ajságiró — a háború még két évig fog tartani. Ha a szövotsó-gesek elveszi tik Oroszországot, abban az csollxm íh mognyerik a háborút, do számítani koll arra, hogy, a háború még öt évig tart. Az újságíró Oroszországra vonatkozó kijo-lonlését rejtelmesnek találják.
4 millió tonna szövetséges hajóveszteség 2 hónap alatt
Német jelenlések szerint az elmúlt hónapban az angolszász hal almák 08 f)a)ó-jat sül Ivettet lék el 592 98U tonna tartalommal Ezen idő alatt legalább 530 ha-Jót rongállak mes, melynek tonualarfalma 2460 000. A jelentésben nem szerepelnek azok a hajók, amelyet a Szovjet az Azovl
és Északi tengeren elveszített. Az utolsó két hónapban 791 hajót süllyesztettek cl a németek, amelynek tonnafartalma 39& millió.. A jelentés utal arra, hogy ezen Idő alatt á szövetségesek 200 ezer tonnatartalmát se tudtak vizrebocsótanl uj hajókból.
Benesék egyezményt kötöttek a szovjettel
Ramok, a csoh-szlovák emigrált kormány miniszterelnöke thőtfŐn rá--dióboszedot mondott. ítészedében a »osoli-szlovák« néphoz intézte szavait, kiknek Benes üdvözletét1 tolmácsolva közölte, hogy segély-egyezményt kötöttek a Szovjettel.
Közölte azt is, hogy Ileiws Majsz-ky helyettes külügyi népbiztossal is tárgyalt. Az orosz Jelentések szerint a kelül!
arcvonnlon az utóbbi 24 órában a minden Idők legnagyobb emher- és anyag-csatája dul, melynél
a torülotnyorosóg már nem Is jöhet számításba.
Döntő fontosságú csupán a harcokba vetett ember és anyagot tömege Az Azovl tengnrtrtl Szmolenszklg terjedő-kb ezer kilométeren arcvonalon a harcok súlypontja a vjazmal arcvonalra tolódott át. \' \'
Nem sikerült a Markusz-szlget elleni amerikai támadás
a japánok tájékozva voltak. Az amo-rikuiak repülőgép anyahajakkal, 90 rombolóval és más hajóogységekkol közeledtek, mikor a japán harci ütegek megnyitották a tüzet és rövid idő alatt 12 amorikai repülőgépet lelőttek. Tokiói katonai körök szerinti
Tokiói katonai körök megállapítása szerint a Márkusz-szigot elleni támadásnál nem kis szoropot ját" szőtt a rádió, melyen időjében ioloz-ték az amerikai "erők közeledését. A japán védők a logkisobh áldozatok ellenére is kemény ollonálláat tudtak tanúsítani. Az ujabb hírek szerint az amerikai orők közeledéséről
a Markusz-szigot elioni támadás si-kortolonuok tekinthotő.
Szicíliával kapcsolatos panaszokról tanakodnak Washingtonban
Mint a Vatikánból Jelentik, XII I ma pápa és a vatikáni körök\' a ilei
igyóbb i
mértékben meg vanni elégedve a pápai rábíéboázéd olasz országi éa külföldi visszhangjával. Az a mód, ahogyan a még nem katolikusok is foglalkoztak a beszéddel, azt bizonyítja, hogy a pápa magatartása nagy jelentőségű. A pápa beszédében n leghatározottabban olitótto a totális háborút és hangsúlyozta, hogy nem lohot az «ul>orolcnok olvoniii az élethez való jogát.
Vatikánvárosból jelentik, hogy Ga Ipzáni mérnök Amorikába utazott, ő hírek, hogy Oalezáni mérnök Vatikánváros kormányzója, alaptalanok. A mérnök amerikai útja szállítási ős gazdasági célt szolgál, azért kel-
Washington, szoptcmlmr 3 Az a körülmény, hogy Itoosovolt én Churchill a que\'booi órfokozlotot Washingtonban folytatja, amorikai körökbon azt a meggyőződést váltotta ki, hogy a kanadai politikai megboszélespk nem vezettek véglo-ges eredményre.
A brit hirfízolgálat jolontéso szo-rint Churchill és Iíoosovolt csütörtökön ogész nap tárgyalt, a Fehér . Házban. Ugy tudják, hogy olsőaor-ban a Szovjot Unióval való kapcso-latot beszélték mog és sorra vették azokat a panaszokat, amolyot a fjzöv jot a szicíliai .partraszállás ollón hangoztatott.
A török parlament nyári szünolo után, hétfőn ül íb-mét össze.
Moszkvában u .Háború és Munkásosztály* clmtl folyóirat legutóbbi számában arra mutat rá, hogy az angolszászok a második arcvonalat még mindig nem állították fel és nom hajtottak végre olyan hadműveleteket Kém, ami legalább ogy német hadosztály elvonását eredményezte volna. A szovjet folyóirat elítéli az angol és nmorlkat vozetók eljárását ós megállapítja: — az órabéreket elvég- 1
zett munkájuk eredménye alapján lehet legjobban megismerni. .
Eltomollék QlaMelder püspököt
Glattfelder Oyuln pápai trónáll püspök bolttestét a szegedi fogadalmi templomba ravatalozták.tel. Egész éjszakai szentéglmádás volt. Ma délelőtt 11 órakor Qióaz József kalocsai érsek nagy papi segédlettel végezte a temetési szertartást. Az elhunyt püspököt a templom kriptájában gróf Klebelsberg hamvai mellé helyezték el.
Belpolitikai hírek
A Budapesti Értesítő jelentése szerint a cstllöilökiMfiP-érlekczIel igen élénk volt. A képviselőház és a felsőház tagjai meg-
ismerkedtek az Időszerű .kérdésekkel. A legközelebbi értekezlet jövő csütörtökön
lesz.
A 42 es országos bizottság több fontos kormnnyrendelelet tárgyalt; ezek között a hadviseltek és hadigondozottakra! szóló-ren(lelelei is.
Az Osztálysorsjáték húzása
Az Osztály sors játék mai húzásán ¦a főbb nyereményekot a következő számok nyerték*:
70 ezer pengőt nyert a 77.984, ötezer pengőt a 6.015, a 3I.36S, az 56.017, négyezer pengőt a !1 0.14, háromezer pengőt a 706, 30.728. 39.350, kcllőczcr pengőt a lO.y.\'ir., 47.756, 50.483 számú sorsjegyek. (Fololósség nélkül.)
ZALAI KÖZLÖNY
1913. szeptemlxír ;i
Szmbályózták Zalában az állati erővel folytatott teher-fuvarozás legmagasabb dijait
Az alispán n lörvónyoa felhatalmazás alnpján az Állati orővwl történő teherfuvarozás legmagasabb dijait Znlavér-megyo területén az alábbiakban sza-Pályázta:
Napidíj elionéboa, történő fuvarozás-nál (ügynevezett unpszámfuvarnáll az ftliiunli\'i fuvarosok Altat lelazAullható naps\'.árudljak nagy ós kisközségekbon r egAsz napra 2 iovas tógáinál 26, fét napra 2 lovas fogatnál 15, egész napra 1 lovas fogatnál 19, tél napra I lovas logalnál 11 pengd.
Zalaegerszeg ós Nagykanizsa megyei városban egész napi fuvardíj 2 lovat fogatnál 35. fél napi fuvardíj 2 lovas fogatoál 31, egész napi fuverdtj I lovas lógatnál 2fi, fél napi fuvardíj 1 lovaa fogatnál IS pengő.
A téli Idoszakbnn a községekben felszámítható fuvardíj egész napi fuvarozásnál 2, léi napt fuvarozásnál 1 pengővel csökkentendő-
A nyArf Időszak Április lé tői október 3!-élg, a tóit. Időszak november 1-tól mArolua .Hl-la turL
NapszAmdlJ felszAmltásAnál a haaz-¦M luvarozásl Idő egész napszám fel-szAmltAsáiiAl községekben nyáron 12, télen io óra. megyei városokban egész éven át 10 óra.
Fél napi napszámdij felszámifásánál az említett Időtartamok fele a hasznos fuvarozási idö.
Ha a fuvarozási idö egési napnál félen a 8, nyáron a 10. Illetve félnapnál télen a 4, nyáron az S órái meghaladja, ae egész, illetve fél napszámdij számítható
Á fél napot el nem érő, avagy a fél napol meghaladó, de az egész napszámul-vardl] felszámításához megkívánt Időtartamot élnem érő fuvaiozaii idő esetén óránként 2 lovas fogainál 3 pengő, 1 lova fogatnál 2 pengői lehel felszámítani.
Ugyanazon fuvarozóval szemben a fél napszám fuvardíjai, vagy a megállapított óradijat csak egyizben szabad felszámítani.
A hasznos fuvarozási idö a munkahelyekre való megérkezéstől az onnan való I távozásig fuvarozásban eltöltött tényleges munkaidő.
Megyei városokban a hasznos fuvarozási Időt meghaladó időtartamra történt fuvar Igénybevétele esetén 2 lovas fogainál 3 pengő, 1 lovas fogatnál 2 pengő túlóradíjat lehel felszámítani.
Megyei városokból vidékre történő fuvarozásnál a megyei városokra, vidékről a megyei városokba történő fuvarozásnál a nagy és kisközségekben megállapított fuvardijat lehet felszámítsa).
Suly szerint, vagy os Árunak más szokásos egységet szerint történő fuvarozás esetén (akkord, szakmány fuvar) egyeégfuvardljnak azt kell érteni, ami
Jnogál lapított nnpl fuvardíjak önaze-•őt a hasznos luvarozásl idő alatt áru természetének és a szakmai kálóknak Kgyelombevételóvel megoltott átlagosan elszállítható meny-..j.sóg alapján 1 egyBégre (mázsa, köo-, méter) esik. Az Igy előálló akkord-kereset napi összege a megállapított nnpl fuvardíjat 2Q százalékkal haladhatja meg.
(Vége köveik.)
Major Ákos
gyorsíró-
KÖIh. tlB. 81. 0814/942-43.
gépIrólskoSájának
1943^44. tanéve
szeptember hó 6-án
nyílik meg. — A tanfolyam 10 hónapos, államvizsgával Várul
Tantárgyak: gyorsírás, gépírás,
levelezés. . Nappali és esti tanfolyamok. Behatás: 10-13-Íg ésl6-20óféig Saulit Imre horeng utca 5.
1000 pengéig terjedő büntetéseket szabott kt a nagykanizsai főszolgablrósfrg cséplés! szabálytalanságok miatt
A nagykanizsai fószolgahilóságon szigorúan megbüntettek néhány fo-lolós cséplőgép tulajdonost, inivol megszegték az olóírt rendel kezese -kot. Németh .lózsof Koniáivárosbnn hanyagul vezette a eseplósí könyvokot, 221) mázsa és 10 kilogramm gabonát külön könyvbe jegyzett 1>0, nom podig az előirt hivatalos köiiy-vokbo. Buntotóso 100 napi elzárásra változtatható 2000 pengd. Ezenkívül elkoboztak 812 kilo búzát ós ugyanannyi rozsot.
Adorján József és Kelőmén Fo-ronc i\'séplégáptulajdonosok, akik za-Inkarosi lakosok, nom tették lo a fogalmat, nem vettek részt az elcsépelt gabona mérlegelésénél. Nagy János gazda maga mérte ]o a rozsot és ezalatt ók a kortlion hovortok. Hanyagul vezették a könyvöket ós
éjjel c»é|>oHok. líiuiíolósük C0 napí olzárásra változtaiható Ő(X) pengő.
ugyancsak Németh Józsor ko-márvárosi cséplőgép vezető, amikor Zalakaroson augusztus 0-én csépelt, nom rendolkozott csóplósí naplovai. Ezért 10 napi ¦ elzárásra változtatható 100 ix\'ntíó pénzbüntetésre rtélték.
í Ilubor Kálmán vegyoskoroskedó éa felelés cséplógéjitulaj\'donos Kisko-gnáromban hiányosan vozotto u esép-lési könyvekei. Horváth lílok pölös-kofóí osoplógóptulajdonofl iigyanosak mogsórtette a szabályokat a csúplési könyvek vozotósónél.\' Az olóbbit 30 napi elzárásra változtatható 800, nz utóbbit 20 napi elzárásra változtatható 200 pongÓ pénz Iliin totós io ítélték.
Felrobbant a forrasztó lámpa, két gyermek súlyosan összeégett
Magáid-pusztán n gépész traktorral szántott. A gépnek valami haja akadt ós azt a honzinos forrasztó lámpával igazította mog. A gépész kézelőben tartózkodott Kiss Lajos kilőne éves és Fülöp Gyula tíz éves gyerek. Kíváncsian nézegették és figyelték a gépész munkáját. KÖzbon
ismeretlen okból a forrasztó lámpa felrobbant és a azótföcosonő benzin n két gyereken égni kozdott. \'A nagykanizsai menték súlyos égési Sebőkkel hozták a két gyereket a kórházba, ahol az állapotuk jelenleg ís súlyos.
Internálást eljárás Is indnlt Bergsteln Félné elleti tekintélyrombolás elmén >
Az ogész városban élénk feltűnést költeti az a kínos botrány, ami a inult héten a Sugár-utón történt, amikor liorgstoin Palnó fiatal nagykanizsai asszony rátámadt Kovács Nagv Pál ion dór főtanácsosra, mert az ű macskáját agyonlőtte. Az ék-telon zajra a-\'lakók kiszaladttik a házakból és. iiallgátták az ék tolón kiabálástv\'A rondórfótanáesos cló; állittatttr\' liorgsto innét, majd álki-sórtotto a járásbíróságra, ahol hárem
boti fogházra Ítélték. A védó rhog-fellebbezte a járásbíróság ítéletét a törvényszék fellebbviteli tanácsához.
A tárgyalásról a fiatalasszony a kÓrfeazba korült. Ugylátszik, súlyos i^óglwtog.
Ahogy illetékes bolyon értesülünk, Borgstoin Pálnó ollón egyidojülog megindult az internálom eljárás is: tekintély rombolás cimén.
KÖZGAZDASÁG
120 millió pengő rendkívüli
\' hitelt kapnak a gabona-nagykereskedő k Intervenciós vásárlásokra
A Magyar Vidéki Sajtótudóslló je\'cnti Budapestről, hogy a fővárosi pénzintézetek az idén sokkai nagyobb hitelkeretet Állapítottak meg gabonavásárlásokra, mint a mull évben. Ez egyrészt a magasabb terményárakkal van összefüggésben, másrészt azzal, hogy ezévben az országos és körzeti kereskedői kijelölési rendszer folytán a gabonakereskedelem sokkal szélesebb rétegei kapcsolódlak he a felvásárlásokba, mint az elmúlt évben. Az eddigi felvásárlások egyébként teljesen kielégítők és biitosra vehető, hogy a gabonafelvásárlás munkája továbbra Is rendkívül élénk lesz. Kétségtelen, hogy a kenyér- és llszt-clIátáBban nem lesz fennakadás annál Is inkább, mert megfelelő gabonakészletek rendelkezésre bocsátása folytán a maimox
őrlési kapacitásukat teljes mértékben ki tudják használni.
A fővám-i pénzintézetek és vidéki alfi-lléciólk és \'fiókjaik a normális gabonahiteleket nagyjából már folyósították. Idő közben a bankokhoz a kereskedők ujabb kéréssel fordultak, amely szerint a már megállapított normális felvásárlási hitelkereteken kívül a bankok ujabb rendkívüli hitelkeretet Is állapítsanak meg, mert épen a fokozott felvásárlások folytán a kereskedők kénytelenek voltak saját raktáraikban és a közraktárakban nagyobb készleteket tárolni, ám ezek átvétele nem történik egyszerre. A malmok csak októberben kezdik meg a nagyobb tételek átvételét, tehát a tárolt tétetek értékesítésével hónapokig kell várni. Ez a helyzet nagy összegeket tarl lekötve, ellektntve a kereskedők kamatveszteségétől.
A pénzintézetek a tárgyalások során elfogadták a kereskedők érvelését s ugy döntöltek, hogy Intervenciós vásárlások céljaira főleg nagykereskedőkből álló szU-
Szeptember , 2-5-lg
VAROS/ MOZGÓ
Csütörtöktől— vasárnapig
Magyar filmbemutató ! Filmbohózat I Kacagás végigt
SZERENCSÉS FLÓTÁS > Aktuális világhtradó
Klftnrtrlfiok k#Kd**<r köznapokon ?5, ?7. L9, nae-Hmap ?3, ?5, ?7 és L9 6raStort
kebb felvásárló szindikátusnak 40 millió pengős hitelkeretet bocsátanak rendelkezésre, majd további 80 millió pengő köl-csönt kapnak a központi félvásárló szervek, amelyeket szükség esetén hasonló felvásárlásokra használnak tel. A pénz ficgilfégével megveszik a kisebb kercske-dŐKtöl azokat n farolt készleteket, amelyeknek értékesilésére csak később került volna sor. Igy a kisebb kereskedők ^iem kénytelenek hónapokig várni az általuk .felvásárolt és elraktározott rabona ellenértékére.
(-) A tárolási nehézségek
megszüntetése órdokébon a közellátásügyi miniszter köriendelotbon meghízta\' a közellátási kormánybiztosokat, hogy n szükséges helyiségeket vegyek igényim a koixvikodák javára. .Megokolt osotbon több jogosított kűrOBKodó kőzött koll szétosztani a tároló holyiségot. Jogositoll kereskedő tulajdonában lévé tiolyísé-got elvileg nem szabad ígónybo-vonni. Kivételt az kéjxiz, ha u j\'oíro-sltott koroskodÓ szükség nélkül foglalja el a tároló holyiségot.
( ) Az Ipari átmenotgazdálkodás
gyakorlati előkészítése erdőkében a CÍYOSZ mogkozdto a szükséges adatok gyűjtését. Az illetékes tényezők ugyanis már korábban hangsúlyozták: parancsolóbb szükség lett, hogy a hékéro való átmenet gazdasági föltételeit mielőbb körvonalazzuk. Óriási jolontósége van ugyanis annak, hogy a magyar ipar közvetlenül !1 háború hefojozéso után minden zökkenő nélkül fenntarthassa jelenlegi termelési kapacitását, mert ehhez nemcsak fontos gazdasági, hanoin nagy szociális érdekek is füzednek. Ezért jó elsősorban a gyárak gépi liorojidozésoibon a legsürgősebb pótlási és javítási munkákat koll elvégezni, de sort koll köríteni uj Ihj-ruházásokra is.
SPORTÉLET
A Komárvárosl Levente StJnrtrey\'et évfordulója
A Komárvárosi Levente SjHirt-ogvesülot ihegalapiU\'iaának egyéves évfordulójára a Kosztliolyi LovontO Iv-í.wsülot atlétikai és futballesa|>a-tát hívta mog.
Komárvárosl LE—Keszthelyi LE 2:1 (1:1)
G00 néző\' előtt Szili Foronc ro-zetésévol zajlott lo a mérkőzés. -Tolón voltak gróf Homssich Antal földbirtokos, mint a Levente. Egyesület elnöke és a falu vozotői.
Az atlétikai verseny
oredményoi a kövotkozók:
100. m. síkfutás: 1. Hartman Károly, Keszthely. 2. Szávai Károly, Komái-város. 3. "Illés Árpád, Koézt-holy.
400 m. sikfutós: 1. Szávai Károly, Komái város. 2. Farkas István, Keszthely. 8. Virágh Ferenc, Keszthely.
800 m. síkfutás: 1. Varga Vince, Koóiárvároa. 2. Gátvölgy Gusztáv, Komárváros. !3. Zalakovits György, Kesztholy.
1500 i\'n. síkfutás: 1. Varga László, Koniái^város. 2. Tátvőlgyi József, Komárváros, Farkas Foronc, Koszt-hely.
Magasugrás: 1. Hartman Károly, ly Kesztholy. 2. Illés Árpád, Keszthely. I^ií. Lendvai .Miklós; Keszthely. \\Távolugrás:Hartman \'Károly, Keszthely. 2. I^ndvai Miklós. Koázt-h\'olv. -!t. Szávai Károly, Kojnárvóros.
Sübydóbós: I. Hartman Károly, Koszthety". 2. Szávai Károly, Komárváros. íj! Mkman Ernő,- Öaral)0)ic.
Gránátdobás: 1. Szávai Károly, Komárváros. 2. ¦ Jung liéla, Koszt-Keszthely. !t. Magyarod i Jiüios, Ken iáivá ros.
Diszkoszdobas: 1. Ekman ErnÓ, Garabonc. 2. Poór Lajos, Komárváros. 8. Miké Sándori Komárváros, Staféta; 1. Keszthely .csapata. 2.
1913. szeptember 3
Koniárvárofl A csapata. 3. Kotnúr-varoü H csapata.
Keszthely csapata 1. 47 popttal, Kon.árváros 2. 46 ponttal, 0arabonc 3, 0 ponttal.
,\\z eredmények olőrőse ogy részi \' DraVkoricH Gyula főoktatónak éa Kun János, a BpOrtOgycsŰIet vozotő-jénck, valamint a lelkes ifjúságnak köszönhető.
Vasutas bajnoki helyett valószínű Magyar Kupa mérkőzést jtiMzik 8-án az NVTE
, firdokos sporteseményok történtok a rutpókban. A Peoabáiiyatoloni AC
visszalépett a bajnokságlól es így
aü NVTB vasárnap szabadnapos lett.
Ugyanakkor 8-an a Dombóvári VSK csapatával volt kurva az NV-Tlvn.\'k I. o. vasutas bajnoki mérkőzése Nagykanizsán.
Budapesti értosülésünk szerint viszont 8-áll az NVTB Kanizsán Siófok csapatával játszik -Magvai" Kupa mérkőzést. ftrdeklódUJnk Ssa-tav intézőnél, aki kijelentette, hogy valószínű a Magyar Kupa iüérkő-tésre kerül sor szordán, mig a vasutas bajnoki mérkőzést későbbi idör*" pontra lialasszák.
mgzi
Szerencsés flótás
A középkorban, do még \'ma elég sok vitára ad alkalmai\'az a gondolaWhogv a cél szoinV;Hili-o az [wzkózóliet?
A többségnek az a felfogása, hogy a gondolat megfordítva a helyes\': - az oszközök szentesíthetik a célt. Mert könyökkel, orőszakkal, osotlog gyilkossággal megszorzott |n\'\'iut hiába dobom utolsó fillérig a tomplom porsolyéhe, a bön csak hűn marad,
Mégis, ha egy filmtéma Írójában elegendő regyohnozol tség és bátorság vau, hegy nem é(l vissza az eszme lobetőségoivol, ükkor darabjában az első jclonottől az utolsóig olyan emborábrázelasokal kapunk, melyek nom a földön élnek, de akik annál többet és annál jobban szórakoztatnak bennünket,
Kétségtolcn, hogy nagyon sokan élnek ma ia az idézett középkori gondolat szerint, csak nem elonk annak lolrot őségé ível vissza. A film témájában is olyan omborek csolok-ssonÓKi járnak, kolnok és beszéluok, akiknek nincs más feladatuk, mint a nézői mulattatni. A darab tartalmát nehéz lenne nemcsak dióhéjban, hanem hosszú tóra eresztve is ol-mondani, annyi azonban tény, szórakoztató és nevettető.
Kszmeilcg szabadság csak egy van A gyakorlatban podig azt tapasztaljuk, hogy az hónak van a világon a legnagyobb szabadsága, mikor ír. Olyan jcllemekot [ormát, amilyeneket akar, akik ugy élnek, ahogy az iró akarja. Kz a szabadság szabadsága, amoly ogy öntudatos Írónál aztán olyan eredményt jelent, mint amilyet ajfilm vásznon látunk. A cél n mulat tatás és a szórakoztatás minden áron, do anélkül, hogy » néző orkölcsi ós vallási érzéseit megbántaná. VW, tökőkdpsen sikerült is.
ZALAI KÖZLÖNY
lelylk zalai Iskolákban kezdődik a tanítás november 3-án?
A vallás- \'s közoktatásügvi mt-niszUir a napokban tudvalevően elrendelte, hogy a közép- és középfokú iskolákban az egész ország területén riovömbor 3-án kozdódiék inog az idén a tanítás, a népiskolákban azonban az eddigi szokás szerint szoplomhorlxm kozdódik a tanév. A rondolot azonban a tankerületi kir. főigazgatókra bizta, hogy a szükséghez mérten a tankerüle-teikl>on levő népiskolák némolyiké-bon szintén november B-ában állapítsák mog a tanítás kozdotét.
A szombntholyi tankorüloti főigazgató ezirányu rendelkezése most érkezett mog a zalaogorszogi kir. tanfelügyelőséghoz. A főigazgató rendolkozéso szorint Zala mogyeben a bázakerettyoi, a csürnyuföldi, a lovászi, az ujudvari községi, a zala-ogorazegi állami és zárdai, a nagykanizsai állami ős izraelita, a keszthelyi községi és rém. kat., a kis-Csoni, lasztonyai, lis)K)i, maróéi, szontadorjáni \' és azontmargitfalvai
állami, a sümegí és zalnazontgróti
állami, a tapolcai róm. kat. és izraelita, a balatonfüredi róm. kat. és roformátus, végül a lonti róm. kat. népiskolákban az alakuló értekozlo-tokot, boiralásokat ez évbon októbor 28-án, 20-én é-s 30-án, a tanítást podig novomlior S-áiKkoll kozdoni.
¦A novcmlxjr 8-áig nem működő iskolák tanszeinélyze tőnek tagjait a miniszteri rendelet értolmébon szo-inináriumok, vagy más lmsznos és szükséges helyi értekezletek koroté-l»n, továbbá a rendtartásokban mog-jolőlt ogyéb teendőkkel, tanmonotok olókészilésével, az iskolai fölszorolős, könyvtárak kiegészitésével, rondozé-sévol és más hasonló, általában tanítói és növelői hivatásokhoz tartoz,ó munkálatokknl kell rendszeresen fog lalkoztatni.
A fóignzgató omlitett rondolkezfl-sénok hatálya alá nem osö népiskolákban a tanii;t., a rondos idölwn kozdódik.
& Balaton fürdőhelyeinek ellenőrzése hetenként ¦égy körzetben történik
_ Knlfsár István miniszter osztályfőnök, a Bili nj elnöko érdekes uj\'i-lást vezotott ho a Balatonvidék hathatósabb ignz\'.\'aiása céljából.
Bizonyára a bovált némot rendszer szorint, négy körzetre osztotta fel a Balaton mintegy 200 km-es kerületét és mindegyik körzőt óléro a Bili régi előadói karának ogy-ogy tagiát novozto ki.
E körzőt ! megbizoítak hetenként végigjárják az ollenórzésük alá tartozó pnrtsávot s az illetékes egyéb hatósági szervekkel együtt rögtön a helyszínen teszik inog az osotlog kifogás alá eső állapotok ellen a
szükséges intézkedésokot.
Értés ülésünk szorint már eddig is többizlwn került sor lendészotí büntetések kiszabására közegészségügy ellenes vagy köztisztasági slh. esetekben, ami szintén azt igazolja, hogy o rendszer hathatósan képes olosegitoni uz egyes bolyokon tapasztalható anomáliák mogazünto-téfiót.
Ugyanő könnyebb igazgatási lo-hotőség céljából a lillVa nyár folyamán Balatonfüreden külön irodát tart fenn, ahol az idényt illető ügyek közelebbi helyről, gyorsabb ütembon korüliicV^nUJzésro."
Értesítem a nagyérdemű kozr>np?get, hogy a
teherautófuvarozást
megkezd terh:
lvlolwainec2 Sándor
n« MATEOSz leheriMitó-lumrozó.
Már az ősember is dohányzott..,
A- dohányzás ártalmán vagy ártalmattan váltattak kérdése körül száz év óta példátlanul heves és kitartó vita folyik. Mert a dohányosak esküsznek arra, hogy nekik van igazuk, a nemdohányosok az ellenkez6~ jét állítják, a tudomám/ pedig az arattyközéputnn marad es talán annak az 1800-es évi kijelentésnek van egycdül igaza: amíg jólesik a dohányzás, addig a szervezet megkívánja ázt, tehát a dohányzás nem lehet ártalmas, nkCnek pedig nem esik jól a dohány, az- úgysem do-luinyzik s eszerint minden rendben van, a kérdés megoldódott,\'
Ennyivel azonban nem elégedhet -meg a mai tudomány.
Hchellong tanár most befejezett kísérletei a következőket igazolják: Bizonyos panasszal orvoshoz fordult betegeket vett kezelésbe a tanár. A betegek életkora 19—-10 év között váltakozott. Lefektette őket és 10 perces pihenő után lemérte vérnuo-\' másukat, érverésüket. Aztán Álló helyzetben végezte el a méréseket, majd 26—40 térdhajlitást csináltatott velük. A mérések ezután is meg történtek. Most két órán át, harminc percenként clszivatott velük egy-egy cigarettát. A méréseket most sem hagyta el, azután összevetette az adatokat. /
A betcijek közül 10 nemdohányzó és ,\'10 dohányos ember volt. E harminc ember naponta 6 cigarettát
sziv. Akadt még olyan beteg is, aki naponta 12—16 cigarettát füstŐU a levegőbe. A mérésék szerint a dohányzás után a vérnyomás azonnal csökkent valamennyinél. A doliá-nyosoknál nyolc esetben - gyenge szívritmuszavarok jelentkeztoK. . *A legkülönösebb az, hogy a legsúlyosabb zavarok a mérsékelten doliány-zók kóréhen jelentkeztek, mig az erős dofuínyosoknál t ul nyomórészben rendszeres maradt a sziv és vérmit-köilés. Alfaiában sikerült megáüapi-^ tani, hogtf ha a szervezet mát hozzászokott a nikotinhoz, már nem árt a dohó)tyzás, f>ár a szervezetnek ez a beállítottsága a m\'ércg első élvezésénél bizonyára átment a zavarokon, amelyek rf mérsékelten dohányzókat jellemzik. Végeredményben: a dohányzás csakugyan befolyásolja a sziv és a vér munká/át, de Schellong szerint egyenesen ve-szedelmes, ha erős aoliányosokat egyik napról a másikra arra kényszerítenek, hogy hagyják abba a füstölést.
Hiszen a jelek szerint már az ősember is doluinyzott, amennyiben egy fazék falevelet tett a tiiz fölé én a Icvelckl\'ől kiszálló /tárát szívta magába. Itt a humor: mit szólnának hozzá, ha ma is igy dohányoznának az emberek és a nők fazekakat cipelnének táskáikban azért, hogy füstölhessenek?
Jománcozott kályhák és tűzhelyek,
állandóan raktáron
Tóth JAcief vatthereskedésében
Eruébot-tfc 23. (Központ-szálló épület.)
Könyvismertetés
B*íd Forray Zolma:
Az ölet hullámaid
,A Palladla pályázatán kit Un te tolt regény I" felírassál jelent meg Baán Forray Zelma második könyve. No-künk, akik kezdettől fogva figyelem\' mel kísérjük Baán Forray Zelma irodalmi működését, kétszeres- öröm e nagyszerű kis regényt olvasgatni, mert Igazéivá látjuk régebbi bírálatainkat. Forray Zelma elaő írásai e lap hasáb-Jalii Jelentek meg, do már az akkori szárny próbálgatások elárulták tehetségét és léelőre jelentették azt, ami most bekövetkezett: az émtt írónő jelentkezését
Első regénye, a Körön! Csorna Sándorról Irt Ifjúsági regény még nem veit az Igazi hang, ott az Írót mén? háttérbe szorította a kötött életrajz Uj regényébea azonban már szabadon megmutatja, mennyi mondanivalója van, mennyi érdekes ós pompás meglátása s mennyire bátran hozzá mer nyúlni a kényes társadalmi problémákhoz Is. Egy, a szegény negyedből elindult leány életét mondja «1 Baán Forray Zelma u] regöuyóbon, amely hol őszinte közvetlen banKjával, hol pompás jellemzésével, hol nagyszerű alakjaival, hol a társadalmi előítéletek rajzával, hol a mesoHv.ővófl változatosságával lep meg. .Stílusa kiforrott, gördülékeny, alakjai pedig körülöttünk Ölnek. Mai regény, mai c; örök problémákkal, usslcte női életrajz, helyen-klut szinte bizalmas vallomás és mégis a IdsvároB társadalmi keresztmetszete. Szegénység és gazdagság. Jólét és nyomor, rangbéli mult ós muakás élet áll szemben egymással, ezek között vezeU Baán Forray Zelma alakjait s játékos könnyedséggel, de mégis biztos kézzel Irányítja sorsukat valóban s mai életet tárva elénk sok visszásságával, sorsokat hol fel. hol a mélybe döntő hullámzásával- Az élet lüktet a sorok között, de a szépség és boldogság felé törő életé.
Baán Forray Zelma ezzel az Írásával Ismét bebizonyította, hogy vérhéll iróuő. Megérdemelte a Paltadls Krtnyv-klndé rt kitüntetését Ml, kanizsaiak és zalaiak la büszkék tehetünk sikerére, mert innét Indult el arra az útra. amely -máris a legszebb Irodalmi sikereket Jelenti számára, pedig Jól tudjuk, hogy ez még csak a kezdet. Baán Forray Zelma eljegyezte magát az Irodalommal éa tudjuk, hogy még hallani fogunk róla. (g. g. o.)
Napi egy vagon szilvát dolgoznak fel a kanizsai uj aszalóban „
Jól esik tudni: mialatt egy világ vívja irtózatos- tuséját a fronton, addig a gazdasági élőt — amony-nyiro a körülményék engedik — zavartalanul folytatja munkájút a !>o]sÓ front •orőaltésére. Ilyen ujabb munka indult meg Nagykanizsán, a munka és ornyodetlon polgári szór galom városában. A volt Transda-nubia épülot-csoport mellett kozdto mog üzoiAót a »Hangya« uj kanizsai alapítása, a gyümölcs-ezáritő ós, gyümölcsiz-főzŐ. Itt most két hónapon át, éj jel-nappal dolgoznak. Naponta ogy vagon szilva kerül földolgozásra 4000 pongó órtékbon. Mintegy 60 vagon szilva már lo van kötvo és lohivásszerüen kerül az aszaló helyiségeibe.
Nagykanizsa megyei vároe polgármesterétől.
id. 1232/1943. ké.
Tárgy: Belőzéil cnkorutalvinyok kl-osziau.
Hirdetmény.
A 12 éven aluli gyermekeket Illető be-löséit cukoivásirláJi utalványoz megérzés-tek. Azok az Igénylők, akik még nem vették ál, holnap, (zombiton déli 12 Óráig Jelentkezzenek a közellátási hivatalban.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 3.
1M7 Polgármester.
ZALÁI KÖZLÖNY
19 43. szeptember 3
HÍREK
NAPIRRND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelőt:: Ma & Fekete Sas gyógyszertár Fő-ut 6.
Kiekanizsén az o*tauí gyógyazer-bár állandó ügyelotos a»olgálatot tort.
Hajttir, Szeptember 3. Fenlek. Kom. i.-ai Manszvét. - Protestáns Hilda.
k papírral betömött ktmény-lynk tüzet okozott egy bévtei vendéglőben
— (A rendőrségről)
Kovács Nagy Pál rendőrié\'tan ácson!, a nsgykanlzstd rendőrkapitányság vezetőjét. Nagyváradra helyezték át ha* eunló minőségben.
— (A Maróczy Sakk-kör közgyűlése) Vasárnap délelőtt 11 órakor tartja
közgyűlését az Ipnroskörbon a nagy-kmiif.-Ml Maróozy Sakk-kör, ahol uj tisztikart választanak.
— (A Váróit Múzeum)
& én. vasárnap délelőtt nyitva lesz Nagykanizsán látogatók rószóre délelőtt 10 órától 12 óráig. A belépés dfj-talau. A váron! könyvtár rendezés után szeptember 9Ón csütörtökön nyldk mog. A könytárórák ezentúl minden csütörtökön délelőtt 10 órától 12 óráig tartanak.
— (A porlaki Vöröskereszt) vasárnap délután műsoros előadást
rendez a hadirokkantak, hwdlárvák éa hadiözvegyek segélyezése céljaira.
— (A kórházból)
A nagyknntzsal kórház r^ntgennsz-tAlyát dr Rledelmayer István szakorvos - mint alorvos — vezeti. A folyton fejlődő ós nagyobb kórház igazgatóságit szükségesnek látta az alorvost állast IfszteleldiJaB rendelő tdorvesl állása átminősíteni és u polgármester pályázatot hirdetett az Állásra. Az egyetlen pályázó dr.d^pdehnayer István alorvos, voll, aki hosszú öveken át komoly munkósHágávai, nagy tudásával nemcsak a nagyközönség teljes bizalmát, hanem felettpB hatóságának és m h/íikk\'irökfu\'k teljes mecéTégedé-Bótf és elismerénét érdemelte ki. Nibe-írkezett egyetlen pályázati kérvényt, felterjesztették a vármegye nllspánJA-hoz, aki ii legközelebbi napokban ejti meg a kinevezést
— (UJ,Vöröskeresztes tanfolyam)
A mindig dolgozó nagykanizsai Vöröskeresztes választmány és ápolónői SEnkosztftly eddig rendezett tanfolyamain széles rétegeket megtanított a házi betegápolásra, ami minden családban szükséges. Több ápolónőt tanfolyamot is rendezett, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak a Haza szolgálatára, részint, hogy kenyérkereseti pályához Ho^iUm nz arra alkuimas nőket, Most ujabb tanfolyamok rendezésre kerül sor a nőnap második leiében. És pedig a négy középiskolát végzett nők részére megnyílik ismét egy vörÖHkererates ápolónői tanfolyam, inlií az elemi Iskolai képzettnégUek részére a segedápolóuől és házi betegápelónöl tanfolyam Minden magyar nőnek saját .érdeke, hogy a betegápolás terén alaposan ki legyen képezve.
— (Halóit okozott a tüskoszurás) Dános Julianna mihályfal kislány
tüskébe lépett. A Bzurás merevgörcsüt okozott ée a kislány a zalaegerszegi kórházba törtóit szállítás után megbalt.
— (A kazatról-osuszkálás áldozata)
A most lolyó cseplesekkel kapcsolatban a gyereksereg igen szereti a iriss szalmakazlakat megmászni, hogy onnan a tőidre csússzanak. Miilel József 12 éves füzvölgyi gyerek Is ezt csoleked-te a szomszédban lakó gyermokokkel együtt. Szerencsétlenségére az egyik locsuHzásnál a kazalhoz támasztod ócs-ka ajtóra esett, amelyen egy kiálló szög a hasát husjzun felhasította. Tegnap este, a késő ÓJleli órákban hozták be a mentők a nagykanizsai kórházba, ahol azpnual gondozásba vették. Állapota nem életveszélyes, de súlyos.
Keszthely, Bzojitombor 3 (Tudósilónji jelenti) Könnyön végzetessé válható tüzeset történt HeVizszontand níson.
Póoza Sándor szentandrási von-déglőjélHiu a folyosón rógobbon "kályha állóit. Időközben a kályhát kitettek a folyosóról és a konyhából kivezető kiirt nyilasát koménypa\'pir-ral beszegezték, tíz a papír most átégeti ós lángra lobhant. A szikra, csakhamar átpattant a folyosón el-
helyezett közeli ruhafogasra is és tüzét foglak az azon olholyezott ni had a rabok. Mire a tüzet észro-vottúkr*-lángok már moglehntóson olharapództnk, elégett több női ka-hát, pongyola, esőköpony, kalap, oaornyŐ, sárcipŐ és hasonlók. A mai világban, amikor mindozok beszor-zóso rószbon lohototloh is már, a kár érzékonyon sújtja a tulajdonosokat. 1
iraipt, ezisti
legmagasabb árban veszek.
Vékány 6ks7erési
— (Internáltak egy kömÜveSBOgódot) Tóth Gyula badacsonytomaji kőmU-
vessegédet oz év márciusában rendőrt felügyelet slá helyezte a tupolcal tő-azolgoblró. lóth azonban a rendőrt felügyelet Ideje alatt a tiltó rcndelkezé-i Beket többször rnoeszegle, emiatt cgy-izben ötnapi elzárással Is büntették. Ennek ellenéra lemét tűrhetetlen magatartást tanúsított, átlandóan botrányt okozott és a hatósági Intézkedéseket semmibe se vette. Emiatt most szükségessé vált az Internálása és a közbiztonság érdekében azonnal át Is adták a budapesti rendőrség fogház- és to-loncügy osztályának.
— (Megdrágul a sorsjegy)
Az októberhon kezdődő uj \\ btiíáslól kezdve nz oaztálysorsjegy ára\\lB emelkedik. Egész sorsjegy 40, rét ÍÜ, negyed 10, nyolcad 5 pengdbo kerül osztályonként. A nyeremények összege la változik. Az V. osztályban 600000 pengős Jutalmat és 400.000 pengős főnvo-remenyt Irányoztak elő.
— (A Nemzell Könyvtár 100. száma) Négy esztendő munkájában ünnepnapra
virradt a Ncmzcli Könyvtár, Sorozatinak 100. kötelének adja olvasói kezébe. Négy esztendő komoly munkája és szíp eredménye arról győzhetett meg mindenkit, hogy a Nemzeti Könyvár irodalmi és is-mereltene.sztő sorozatának inpgjelenteté-aére muhatatian szükség volt; Amikor indult, l\'.W<. év Őszén, lelkiismcrellun kiadók milliós tétc\'ckbcn árasztották el népünk széles rétegeit az (i/.lcii spekuláción alapuló, nemtelen, silány és erkölcstelen
Ppony. ntermekekkel. Hzl a lií kft rombolást és szellemfertőzést nem leheteti léjlenül nézni. Elhalaszlhalatlanul szükségessé váll egy olyan nemzeti szellemű", a magyar hagyományokhoz ragaszkodó, de európai látókörű és főképen olcsó népkönyvtárnak a megteremtése, amely alkalmas arra, hogy a magyar társadalom egyes rétegei között mutatkozó szellemi és művelődési különbségeket eltüntesse és az igazi, tiszta magyar irodalom szépségeit feltárva, fokozatc-an kiüsse a ponyvatermékeket az emberek kezéből. A Nemzeti Könyvtár vállalta e/l a hivatást, Százezres ölvalóláboránnk mgüsikudá\'a és elismerése azl bizonyii|a_, hOfly leladslának a megotdásakez helyes utat választott. Most, amikor 1000. Ünnepi számát „Szabadság, szerelem...* cim alalt olvasói kezébe rdja, ugy éreHe, hogy benne meg kell szó állatnia a magyar szabadság halhatatlan apostolának cs világhírű poétájának: Petőfi Sándornk prózai írásait. A nagy költő hasának minden sera Idószerü;
Nagykanizsa mogyei város polgármesterétől.
Tárgy: A korpaigénylők összeírása.
Hirdetmény.
Azok a 100 holdon aluli gazdák, továbbá a földnélküli serlésfenyéii\'tők és sertéstartók, aoknek korpára vnn szflksé-gílk, az igényié-, összeírása végeit legkésőbb f. ho 7eig jelentkezzenek a Közellátási Hívataibín. Az összeirt Igényléseket a KÖzelláláil Hivatal felterjeszti a köz-clállásl felügyelőséghez s cs dönt az igénjléeek felelt ts pedig a város részére megállapítandó koipakontingens kereieöen. A köz cl látás Ugy I miniszter ur rendelete szerint a korpát elsősorban senestenyész-
*ésl és settdilarlátf célokra kell lordllanl; az anyakocák részére az év végéig szólóan havi 10, ötszesen 40 kg ot, 35 kg-on felüli, hízóba nem fogolt stfdök részére pedig az év végéig össiesen 10 kg. korpát tehet utalni, mindezen Igények teljes kielégítése után utalható csak korpa a hízósertések, lovábbí lovak, szarvasmarhák, juhok és\'nyu lak réixére. A korpa kiutalása pont-terhelés ellenében töilénik, vigyls az Igényi ő gazda besxolgáltatétl köleleiett-sége a kiutalt korpa pontértékével telemeltetik. A földnélküli áhstiarlók a korpa-kontingensnek legfeljebb 10°/o-a erejéig részesíthetők a korpa kiutalásban.
Aa fgénytéshex el kell hozni a családi élelmezési Igazolványt, a gazdakönyvet s az állatok Járlatltvelét.
Nagykanizsa, 1943. auguBtlu3 31. 3800 Polgármester.
735/1943. nyllvt
Hirdetmény.
Felhívom axon mezőgazdisági hftblrfo-kosokal, kik gazdaságukban cselédet, hé-mpizámoBt vagy napszámost foglalkoztat-nskyagy a f. é. tavaszi és nyáil Idényben foglalkoztattak, hogy cteiéd|elk vagy munkásaik szolgálati cselédk Dny vével (munkás-Igazolványával) 8 napon belül Jelenjenek meg a városi száliáimetlernél (vátoshás, földszint, 33. szoba)
Egyben felhívom az összes helybeli ctéplögéptulajdononokat, hogy a folyó cséplésl idényben foglalkoztatolt munkásaik nevét (név, születési idő, atUletésI hely, anyja neve, pontos lakcíme) a szállásmes-ternél ugyancsak Jelentsék be.
A kiskanlzsai binokoiok és cséptójtéo-(ulaldonosok fentlcltcl a kiskanixsii városházi kirendeltségen tartoznak bejelenteni.
Nagykanizsa, 1913. augusztus 31.
»42 Polgármester.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon [óbnrölnlnk és Ismerő-selnk, kik-felejthetetlen Jó férjem, édesapánk, Illetve rokonunk
paplak! Perlaky Ödön
uyug. MÁV. mCixakl s. Usxt
temetésén mefijeleiiésükkel,. vngy bérml mós rrrócton mélységes gyászunkban osztozni szívesek voltak, fogadjak ezúton Is halíis köszönetünk kifejezését.^
A oyáftKOlo otvalád.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
Hetedik tttftinézlumrtt végzett diákot felvennék kii gimnazista fiam mellé izcp-tember-október hónapokra napi. 5 6 órai foglalkozásra Címeket a kiadóba. 2883
HAklsxotqél azonimlifi keresek heti 40 pengővel délután 2 Óráig. Kóbor sütöde.
2861
Kit családhoz megbízható fdxömin. d«n«»t keresek. Sugár-ut 667a. Ugyanott használt cipők eladok, 2885
ADÁS-VÉTEL
Pk. 1187/1843.
vghtőt 64/1943. Bt.
Árverési hirdetmény.
Szugtlll János Igényel ügyvéd állal képviseli Oéczl Jánosné Javára Hegedűs Gáspár kubikos ellen 192 PS0 f. főkcéstöbb kö vcttlét Járulékai erejéig a letenyel kir. járásbíróság 1943 évi 768 s/ámn végletével elrendelt kielégllésl végrehtjlásloly-tán végrehajtást sxenvedötöl 1943. évi Július hó 30-án lefoglalt 14C0 pengőre becsült Ingóságokra a leten/et klr. Járásbíróság lenit pzámu végzésével az árverés elrendeltetvén, r>nnak az 1908. évi XLI. törvénycikk 20. papján a lent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünö más foglaltatok Javára Is aa árverés .negtartáeát elrendelem, de csak ana ac esetre, hi kielégítési
toguk ma Is fennáll és ha ellenük hslasttő udályu igény kereset folyamatban ni .a, végr. szenv. lakástn, Kiscsehi kózség határában a h»nkiMii teendő megtartására hattrldötil 1943. évi szeptember hó 15. narjának délgtán .\'i órája tüzelik ki, ácsikor a bíróilag lefonalt lovak ét ctlkó s egyéb Ingóságokat /a legtöbbet ígérőnek készpénxfizetéa mellett, esetleg bect-áron alul is el fogom adni. — Azon Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn félül vin, az 5b\'tU/1931, M. E. st. rendelet értelmében csak izük árverexhetnek, akik a kikfjltási ár egy-ttxedréaxét blnatpénxUl leteszik. Letenye, 1943. évi aug. hó 30-án. Bolttzár Lőrinc ¦m:> klr. blr. vfsTtbtJtA, mtiil Lliínvl kllidlJou.
Mindennapi levelezésből OsnegyUltött tamaQbély>a*t bélyeggyüjtési célokra m«a«xautas(. Batbarlts, Zalai Közlöny BxerkesztŐsége, naponta délután 6—7 éta közölt. Bx a hirdetés mindig .érvényes.
Eltidó egy keveset használt „Hohner" tangobarmonlka. Clm : Magyar-u. 12. 2875
Eladó Petőfi nt 11. alatt egy kuk«rlosi-
gofé< Érdeklődni lehet a (ulajdonoinálr Tóth Kálmán, Rigyác 2844-
El«tl6 720-as ciéplő, 6-os motor öistet tartozékaival, minden elfogadható árért. Tóth Qyörgy, Bagolasánc. 2880
Egy szép fehér, mély 0y«rm*kkooal
eladó Ctengeiy-itt 5. 2869
Eladó 200 liter kajszi pálinkának. -Hunyadl-u. 20. 2884
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
Király-utca 35. alatt fatelep, raktárhelyi-téggel ét irodával azonnal kladA. 285S
Vaauil raktárak környékén egy nagyobb raktárnak alkalmas helyiségei vagy telket krretek bérbe vagy megvételre. Simon litván, Fő-ut 24. 284»
Karaaak egy nagy teherautóra garázst a város belterületén, esetleg átalakítással is. Clm : Molvarect Sándor teherautó-fuvarozó I Erzsébet-tár 4. 2857
í —_et_
BÚTOROZOTT SZOBA
Bútorozott, különbejárstu szoba kiadó. Cini a kiadóhivatalban. 2882
HÁZ ÉS INGATLAN
HAstiolyok ZalaassatttilhAifion a
majornál, orttágut mellet eladók. Érdeklődni lehel a Nép takarékpénztárnál Nigy-kahiztán, Csenge.y-ut 4. Teleion 20, és 126.
287)
Cségsiési anyagok, olanjokv xsirolf, gofiyéscsapágyak
vaskeresliedénben.
Hofherr-gépek télre és íaiasxra már most előjegyzendők
KÜLÖNFÉLE
Elvoaaalt ember lesz a nlboru után mindaz a • kereskedő ét Iparos, akt már most nem törekszik axon, hogy nevét és cégét akkor is ismerje majd a közOntég. amikor újra csalogatni keti a vevőt és a megrendelőt az-Uxlelbe és a mflhelvbe. Bővebb felvilágosítással szolgál a Zalai Közlöny kiadóhivatala.
Ératta4a;\'**tt oki. tanítónő, peifekt nemét, korrepetálást, magán-, külömbözetl vizsgára való előkészítést vállal. Fábián, Sxenl Imre herceg-u. 10. 2179
ZALMI KÖZLÖHT
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „K&zgazdiiaáal R. T. Ns.ay kukta", Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i ¦ „KOzflnzdasurjI H. T. Nagykanizsa"
\' nyomdájában Nagykanliaati. (Nyomdóórl [ölel i Zilál Király.)
feladú:
83 • évt., 200. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 4. szombat ÁVa 30 fillér.
OZLONY
POLITIKAI NAPILAP
ti*rkeaztősóg 6« kiadóhivatal: Fő-ut 5. szara. LcrkcsztőatKl ós kiadóhivatal! teleton 78. sz. llogjeleaüt minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési Ara: egy hónapra 4 pengő 30 Üller,
negyedévre 18 pengő 40 ttller. Egyes szám: hétköznap 16 HU., szombaton 30 tlü.
Dr. Szász Lajos közellátásügyi miniszter a közgazdasági szaksajtó munkatársai elölt tájékoztatást adott az uj mezőgazdasági . Icrménybeszolgáltatási rendszer kereskedelmi részéről. Rámutatott arra, hogy az uj rendszer kiépítésénél a termelő és fogyasztó közé szervesen be-, építették a közvetítő kereskedőt, aki kereskedői hivatásának és vállalkozói tevékenységének feladása nélkül, -felelősség melleit gondoskodik az áruk Összegyűjtéséről és továbbításáról. Az uj rendszer nem kívánt hivatalnok kereskedőket létesi tciű.
A beszolgáltatóIt terménvek átvételéi kereskedők nélkül lebonyolítani nem lehet. A rendszer léhát u kereskedőre, mini egyik fontos tartópillérre épül.
Az áruforgalom lebonyolilá-.séWiielölt kereskedők végzik. A kijelölést az a körülmény indokolja, hogy a termelő által beszolgáltatott termény a nemzet tulajdonába mégy át és igy bizalmi kérdés, hogy ki jogosított a nemzeti vagyon egy részével sáfárkodni. A kiépíted kereskedelmi hálózat közvetlen kapcsolatban van a beszolgáltatás! kötelesség előírását és teljesítését egyénonkint nyilvántartó hatóságokkal és áruforgalmi központokkal, amelyek az áru megvásárlását és felhasználását irányítják, forgaímukal ellenőrzik ős a készletek nyilvántartását intézik. Az áruforgalmi központok kereskedő le ni mel nem foglalkoznak. A központok irányítják és ellenőrzik a hozzájuk tartozó kereskedőket.- A kereskedők három csoportba tömörülnek, mégpedig az országos, a körzeti és a helyi kereskedők csoportjába.
— Nem volt igazuk1 az aggodalmaskodóknak, — mondta, a •niniszter — akik attól féllek, hogy ezt a hatalmas kereskedelmi szervezetet nem lehet idejében kiépíteni. Lehet, hogy a nyugalmas békeidőben ez a szervezési munka talán lassabban készült volna el, de a mai különleges viszonyok között a cél az volt, hogy minden gyorsan és mégis a legnagyobb kö-n\'iltekintéssel kiépüljön. Természetesen számolni kellett a meglévő adottságokkal, de ugyanakkor felszabadítottuk a kereskedőt, visszaadtuk igazi hiválásának. Minden kereskedő számára megvan a lehetőség arra, hogy egyéni hajlamai sze-"nt lássa cl megbízatását. •>zánt szánd ókkal használom a Megbízatás szót, mert ebben a
Berlin mai bombázásánál snlyos Teszteséseket szenvedett a támadó brit légierő
Miusznál a németek körülzárták és megsemmisítették az ellenség uj támadó erőit — Meghiúsult a bolsevlklek kísérlete az arcvonal déli szakaszának elvágására — Az ellenség súlyos harcok és veszteségek árán tudta csak lábát megvetni a calabrlal partokon
Német messzehordó ágyuk szünet nélkül lövik az angol partokat
Apuliai sik-
Az olasz közvélemény abban a bitben élt, hogy az angolszászok megértik azokat a nehézségekéi, melyekkel az uj olasz kormánynak meg kell birkóznia. Azt reméllek, hogy Bádog-, liónak sikerül megoldási találnia. Róma lakossága a déli partraszállást nagy érdeklődéssel, de egyben nagy nyugalommal [Ogadta, A lakosság érdek, lödéséiu\'k oka nyílván abban keresendő, hogy Ráma egyre közelebb kerül a hadszíntérhez. Ma már-az olasz félszigeten áll
az ellenség, liár ez még nem azt jelenti, hogy meg ís vetette u lábát. Mint\' a szicíliai partraszállás idején történi, a hivatalos körök a legnagyobb tartózkodást tanúsítják, ezt követeli a katonai érdek, másrészt elejét akarják venni a találgatásoknak és félreértéseknek. Á mértékadó .olasz körök a legteljesebb nyugaimal tanúsítják, a szűkszavú katonai közlésekre utalnak, melyek nem politikai kérdésnek tekintik a partraszállást.
Az angolszászok egyetlen nagy támaszponttá akarják kiépíteni Calabrlat
alabriai
Rómából jelenük partraszállásról:
Az angolszászok előzőleg több partraszállási kísérletei hajtottak végre és hadihajóik néhány nappal ezelőtt tüzérségi tűzzél próbálta kipuhatolni az ellenállás erejét, A végleges kísérletek közvetlenül a partraszállás elolt fejeződtek be. A partraszállás Calabriának a .fóni-ten-ger felé eső oldalán következett be, mert az ellenkező oldalon a port igen meredek és a magas begyek nagy nehézséget1 okozlak\' volna a lámadóknak. Szélesebb síkság Ootonc-ncI kezdádik, amelynek elfoglalása az utánpótlási megkönnyítené, Calabria legszélesebb pontja 110, legkeskenyebb része III kilométer. A nagyobb Folyóvölgyek a Jóm-tenger felé tartanak. A szélesebb fensikok is ezen az oldalon vannak, [tt a folyóvölgyek kiszélesednek s csak ezek mentén történhetik az előnyomulás. Kétségtelenül a hadvezetés továbbfejlődését jelenti a partraszállás,
bár Calabriai mégis csak eiö. készítő szakasznak tekinthetjük. Az ellenfél egyetlen hatalmas támaszponttá akarja ki-épileni a calabriai félszigetei és csak akkor haladhat tovább, ha
sikerül itt megvetnie a lábát. Ha ez sikerül, akkor az ellenség tovább haladhat Olaszország belseje Felé néző oldalon Bari és Brindisi irányában. Ezen az, oldalon könnyebben történik ujabb partraszállás és hama-
rabb elérhetik ságot..
* lirit és amerikai ittvázíós erők a calabriai partraszállást több ponton haj tottúk végre. Heggio kikötőjénél öt hadihajó, többszáz partraszálliló hajó ki-sérotében kezdték meg a partraszállást. Heggionál a brit kötelékek hamarosan harcba keveredlek német és olasz csapatokkal és a brit csapatok, melyeknek sok páncélos áll rendelkezésükre, Reggiotól keletre nyomulnak, előre. De rövidesen súlyos harcokra került a sor nőmet utászokkal, miközben a németek több hajói elsüllyesztettek, mielőtt azok a partot elérték volna.
Svéd lapok jelentik, hogy a Szovjet Olaszországban a szövetségesek partraszállását nem tekinti a második arcvonal felállításával egyenértékűnek.
Angol-amerikai bombázógépek fényes nappal támadták meg Párizst
fogalmat alkothat magának az úgynevezett felszabadító műveletről, melyet az angolok Ígértek meg a franciáknak.
A francia hírszolgálati iroda jelentése szerint a tegnapi Párizs ellen indított angol-amerikai légitámadásnak t!4 halálos és 2220 súlyosan sebesült áldozata van. Több helyen elpusztult a gáz és vízvezeték. A bombák a földalatti vasul két állomását is eltalálták.
A . Párizs ellen intézett légi támadást az angol hírszolgálat jelenlése szerint angol és amerikai gépek hajtottak végre. A támadás napfényes délelőtt folyt le. Párizs egyes városrészeiben sok ház omlott össze, amelyek maguk alá leniették lakóikat. Az egyik utcában 25 ház omlott össze és sok meg rongálódott Elpusztult egy templom és a Vöröskereszt egyik Itórbáza is, A francia főváros
A keleti hadszíntér legújabb eseményei
A keloti arevonin\\holyzotéiól lío. 1 ínból a kövotkozőkot jolontik:
Oroltól nyugatra változatlan,\' nem csökkenő hóvosséggol folynak a harcok. Charkoytól nyugatra ós a Miusz arcvonalán eredményes harcokban a nómot csapatok a Szovjotnok nagy veszteségeket okoztak omborbon éa anyagban egyaránt. Chnrkovtél nyu-galra egy liéhiot uso|»rl összpontosított támadása egy Szovjet készonléti állást semmisített meg. A sok foglyon kivüt 87" nómot csapatok <>t
nagy munkában résztvevő valamennyi kereskedő a nemzet megbízottja, bizalmának letéteményese. Ha jól végzik munkájukat, ugy nemcsak a megélhetést biztosító haszon marad meg
számukra, hanem nyugodt lelkiismerettel vallhatják maguk*l a magyar gazdasági élet munkásainak, mert az egyéni célkitűzéseken tul az egész ország jövőjéért dolgoznak. (s)
toljoRon gé|>csiteft tnrackütegot és 20 ágyat a német harckocsik és a rohamágyúk pusztítottak ol.
A Mitisztól nyugatra ismét felmorzsollak egy Köves Szovjet támadást, melyet a korábban áttört nómot csapatok uj arcvonala ollón in-tézott a Szoviot.
A Miusznál az uj német arcvonal ellen megindított támadást, moly kezdetben szívós ellemílhíssal indult meg, kesébb azt eredményezte, hogy, a Szovjetnek az itt támadó orócso-portját a németek körülzárták és ujabb Összpontosított támadással a körülzárt sEovjot-oróosoportot mégsem mis i tették. A némot olÓrotöréa olyan hatásosan támadta inog a szov jet-erékot, hogy/az kénv tolón volt megviselt bolsevista orókot tartalékba dobni. ; í A többi arcvonal szakaszon csak
ZAUAI KÖZLÖNY
1943. szeptember i
helyt harcok voltak. Kiemeli a né-niol jelentós egy lelt alakulat bátor magotarlását. A tegnapi kora reggeli órákban, n Donoc középső folyása mentén moginditott szovjot támadás,
Az orell-ivben lezárult a nagy csala
molyot a nehéz ütegük vezetlek" 1» ós oi\'óa íepülógójj kítielékok támogatnak, még nem fojozŐdött be.
A nagy csatáról lióvobb jelentések még ninosonok.
A koloti harctérről Boriinból a következő tájékoztatást közlik: Az oroli-iyben lezárult a nagy csata, amikor a támadásokat u német el-hárítás síkoroaon kivédte. Őreitől keletre 11 hadsereg tömegét ösaz-pentoaitotla a Szovjet, hogy az áttörést kikényszeritse. A ncmot Imit-vezetőség ez alkalommal is a felmorzsolás védelmet alkalmazta. A 11 hadsereg rohama ogyro jobban mogfoneklult,. amikor az áttörés meghiúsultnak tekiuthotó volt.
A Szovjet ezután más arcvonal szakaszokon, rendkívüli veszteséggel járó tobonnentcsitó harcokra tert út, hogy megakadályozza, hogy német csapatokat .átvigyenek Ore] vidékére, tizeken az arcvonalakon bo-
bizonyosodott a iiémot haderő fölénye, moly a támadások ellenére ki tudta vonni a\'szükségos csapatokat. A Szovjet támadása őzzel az oroli ivben fokozatosan fönnakadt és hiába valónak bizonyult az óriási ember és anyag elvesztése. \\
A koloti arcvonal többi szakaszán, igy n.charkovi körzetben, a miuszi arcvonalon ismét megkísérelte az
áttörést, melynek ki kollott volna kényszeríteni a német arcvonal déli szakaszának elvágását. Ami Őrölnél nem sikorült, azt itt meg isinétül lék. De az.áttörés terve itt is meghiúsult. Általában megfigyelhotó, hogy a Szovjot oiók támadása nem széles arcvonalon, hanem egy keskeny sávon történik.
Fokozütt iramban indul a Szociális Misszió és Leányklub uj munka-idénye
A „vörös mennyországban" nagy éhség uralkodik
vonalon éa a mögöttes országrészekben igén nagy az éhség;
Ha Sztuiiu nem nyeri meg hadjáratát az éhséggel szemben, ugy a legsúlyosabb helyzet ok), kerülnek. A szovjot foglyok és az átpártolok szerint hadseregük élelmozeáo a ke-mony harcokban ogyro jobban gyöngült/ •• ;¦
Moszkvában még mindig azon fáradoznak, hogy győzelemről adjanak hirt. A Szovjot idei nyári ofton-zi vajának halálos áldozatainak száma minden képzeletei felül múlnak. A Szovjot Unió gazdasági\' helyzetére való pillantás meggyőz árról — ezt az elfogott foglyok vallomása is megerősíti —, hogy u szovjot uro-
20 mllUO embervesztesége van edűfg a szovjetnek
cm bor veszteségű. A szovjet-éhség offenzívának mérlegét eddig még nem lohol megállapítani. A számbu so jöhotó torülotnyeruség: az 1.8 milliós embervosztőséggel áll szemben*
A koloti arcvonal hnreaiban a német lövészek ós páncélos vadászok példátlan rohamaiban júliusa, óiu a Szovjot több mint másfél millió embert voszitott halottakban, sobo-BÜltekbon ós foglyokban és ?0 millióra tehető a bzovjot eddigi összes
Bár az iskolaév kezdetéi november .\'í-ra halasztották, a fokozottabb iramú őszi élet szcp-lember elejével megkezdődön az egyesületi és társadalmi éleiben.
A Szociális Misszió ifagyk:* nízsaí szervezete az első, amely uj erővel és lendülettel kezdte meg őszi évadját, bár n Kék-Ke-reszícs tábor szünet nélkül dolgozik egész esztendőn ál ós nem isineri azt a jelzőt, hogy nyári szünet*. Mert a szegényeken való segítés, a niunkásgyermekek gondozása, a -szegény családok szociális felügyelete, :i fiatalkorúak köniyezcltanulmányozásn, a Togházbeliek részére a\' palro-názs-munka kiterjesztése, a háztartási alkalmazollak és dolgozó leányok ügyeiben való eljárás, a Fokozolt nővédelcm min-
den téren, a Leányklub kiépi. lése, a gyermekek nyaraltatná, nak lebonyolítása és a többi számtalan szociális és karitatív \'munka — egy pillanatra sem engedi pihenni u Kék-Keresztes tábori.
Az uj őszi idény munkaprogramjában még az eddiginél is nagyobb tevékenység az cjj. irányzat. .Szükség is van a Kik-Keresztes tábor missziós munkájára, amikor annyi a lelki szárnyaszegett, a küzdelemben kifáradt ember.
Nagy munka vár a Kék-Keresztes táborra, szervezetére és a Luányklubra. Az uj idényt szeptember 16-án ünnepélyes \\ Yeni Sanclc-val nyitják meg, " hogy munkájuk nyomán áldds és béke fakadjon a családokra, az egyesekre ós a tömegekre.
Félmillió holdat juttat ismét a kormány az arra legérdemesebb magyar kezekbe
Trieszt cs öolegna bombázása
robbant.
Az az angolszász bjombázó alakulat, amely csütörlököu ¦Triesztet lámadta meg, mintegy harminc bombái dobott a városra. A támadás alkalmával súlyosan megrongálódott a bc-tegpénztár épülete, az ipariskola, azután egész sor lakóház., Két bomba Dante közelében
Kómából jelenlik, hogy Bolognában a csütörtöki angolszász--légi támadás romba üön-tötlc a Szent b\'ülöp és a Szent Jakab templomokat A.z egyik templomnál 12 bomüa csapódott le, ezek azonban nem robbanlak fel. 4 i
Brit repülők ma ismét bombázták Berlint
Mára virradó éjszaka brit | kossága nyugodtan és csodála-
bombázók ujabb támadási intéztek nagy Berlin területe ellem A német vudászropülö-szá-zudok löbbszáz kilométerrel a iiéiuot főváros előtt megtámadták az ellenséges gépekel. A brit bombázó-századok közül több gép még a támadás első szakaszában elpusztult. A nehéz és mégnehezebb elhárító ütegek több négymotoros bombázói Jelöllek, melyek égve lezuhanlak. A német elhárító tűzben suk angol gép elpusztult. A britek Béniin városrészei közül elsősorban\' a, külső kel\'öletekben szétszórtan dobták le bombáikat, ahol lakónegyedekben, kórházakban., templomokban és kulturális intézményekben okoztak károkat. A jelentések szerbit Berlin la-
tosan " higgadtan viselkedett.
Stockholmból jelenlik: Idegen repülőgépek soha nem látott tömegben átrepültek Dél-Svédország felett. A Svéd légvédelmi ütegek minden városban uzomiul megindították a tüzet, llelsingrors közelében lelőttek egy angol repülőgépet, a mely lángolva lezuhant.
iWmW ágyuiiUbwnMz angol partvidék
Berlin, szeptember 4 Ma reggel 1 óra 10 perctől kezdve a német messzehordó ütegek szünet nélkül lövik az angol partokat.
Szeptember^ VAROS! MOZ<3Ó
Csütörtöktől— vasárnapig
Magyar filmbemutató I Filirijbohónat I Kacagás végig I
SZEHENCSÉS FLÓTÁS Aktuális vtiaghtradí
MlOaMeak kuzdota httanapakan {5, f7, *9, _WuArhap Í3.ÍB, f7 it t9 Órakor
Alig pár napja hangzott ol az a legfelsőbb óhaj, hogy a most folyó háborúban kimagasló érdemeket szorzott honvéd harcosok kiemelkedően hősi magatartást lanuailó tagjai — az áldozatkész vitézség erkölcsi elismorését iplontó kitünto-, tésiik mellett - - péftktudó magaUtr^ tusuknak megfelelően külön olis-morésbon is részesül jonek. a kormány máris megtette e tekintetben az első és egyik legfontosabb lópó-sót, amikor kiadta a zsidó mezőgazdasági birtokok felhasználásáról szóló rendeletét.
A rendelőt — a legfelsőbb kézirat szollemében — azt célozza, hogy az 11)42: XV, törvénycikk alapján megszorzott mezőgazdasági ingatlanokat a lohetó legrövidebb idő - alatt a leginkább érdemes földművelők birtokába és tulajdonába lehossen juttatni. Különösen .kiemeli a rendo-lot — amint ozt mindjárt a hővezető részbon is olvashatjuk — a most folyó háborúban a vitézségi őreimnél kitűntotettek, a vitézek, a hadigondozottak ós általában a hadviseltek földhözjuttatását1.\': V
Mint a miniszterelnök szegedi beszédéből már isuiorotes, a kormány eddig az 6 kat. holdnál kisebb zsidó birtokok fölhasználása tekintetében rondolkozett. Eszerint a rondolkűzéa szerint ozekot a kisebb birtokokat a közjóléti szövetkezeteknek kell átadni s azok használják fel a hadiözvegy éa hadiárva, hadirokkant és hadviselt fötdmüvosok elsőbbségben rószesitesóvöl. tízeknek a birtokoknak a kiterjedésű összesen mintegy 24.000 kat. holdat tesz ki. Isuiorotes már a kormánynak az a ron-dolkozéso is, [hogy az 6 kat. holdnál nagyobb, do 20 kat. holdnál kisobb azólökot ós gyümölcsösöket, valamint az 6 kat. holdnál nagyobb, do 100 kat. holdnál kisebb egyéb mezőgazdasági ingatlanokat a. Vitézi Rendnek adta át avégből, hogy a Vilóai Szék a vitózokot mielőbb földhöz
juttassa. Széknek az ingatlanoknak a kiterjedése mintegy lUO.OOO kai. hold.
A kormány mostani rendelete-*--az cmlitolt intezkodésök fenntartása és toljossótótolo nicllott. — a 20 kat. huldnál nagyobb szóló és gyümölcsös és 100 kat. holdnál nagyobb egyéb mezőgazdasági ingatlanok felhasználásáról rendelkezik. Mar a rendolot 2. g-áhól világosan kitűnik a kormánynak az a liatáro/.utt szándéka, hegy őzökből a birtokokbúi mindönkit megelőzően és elsősorban u most folyó háborúban vitézségi érommol kitüntetett hivatásos f015-uiüvesekot, továbbá a hősi halált halt ilyen földműveseknek legérdemesebb íiuleszármazóját juttassa földhöz. A rendolot oniollott természetesen lohutóvó toszi más órdoniea kiscnilwreknok, különösön a most folyó háború és a mult háború láz-harcosuinak, kitüntettoinek, hadirokkantjainak, továbbá az űigatlunok felhasználású folytan kereső foglalkozásukat vesztő gazdusági cselédek földhözjuttalúsát is.
Igen fontos szabálya a rendelőt-nok, hogy a 20 kat. holdnál nagyobb iugutlunt juttatni nem lehet, do ai ingatlanok túlságos elaprózódásának
megakadályozása céljából kimondja u rendolot azt is, hogy öt kat. holdnál kisebb ingatlant juttatni, yagj törpebirtokot omiól kisebbre kiogo-sziteni rendszerűit nem juhot. Kivétel ótok intőt bon, ha a kolotkozó, i llo-tóleg kiegészítendő bírtok beltorjo-sobb müvolésro (szőlőnek, gyümölcsösnek, konyhakertnek) alkalmas.
KözBzompontokat elógit ki a ron-dolotnek az a rendolkozéso, aiuolj az /ingatlanok felhasználása során loliótóvó teszi a községi és ogyéb közcélokra azükségos ingatlanok juttatását; szociális célt szolgál viszont az a rondolkozéso, amely módot 3J a kisotnhorok állattartásának cló-mozditúsa érdekébon a közös lege*
MWDEHHftP ESTE
a világhírű v
Heinemann-jazz
zenekar játszik a KGscftont-axúUoáában.
Szomtmi-vtiattniap TÁNC I
1 0 i 3. szeptember 4
, lök bŐvitéséra, «j közős WflftlóJc lVaV aitesére is.
A folyamatban lévő habomban vitézségi órommol kitüntetettek óa nn ilvcn hősi halált halt szemelvek fin loszármosói o juttatási árat előjog fizotőso nőikül 80 év alatt törleszthetik. A többi juttatottak a juttatási ár 20—26 százalékát kőtele-sok olőro kifizetni. A vételár hátralékát ők is 80 év nlatt törleszthetik, fin a itittatáara kijolölt birtokszorző olőicgíizotósi kötelezettségének olo-gol tenni nom tudna, haszonbérletIki is kaphatja az ingatlant. A kormány nagy aulyt helyez . arra, hogy a zsidó ingatlanokból elsősorban a föhlmüvoléssol élőt hivatásszerűen foglalkozó népesség jua eon földhöz. Ha mégis kivételesen a gazdasági cselédek és munkások munkalkalmának biztosítása, vagy a meglévő üzemi borondozésok fönntartása szükségessé teszi, hogy valamely ingatlant középbirtokként koll értékoöitoní, az ílyon birtok érfékositéso nyilvános pályázat utján történik, •
A volt keresztény tulajdonos, valamint azok, akik ingatlanaikat közhatalmi igénybevétel, honvédolmi •kinn játitás, utódállamok földreformja folytán elvesztették, továbbá az oklo-volos, kópositott és hivatásos gazdák ¦olőnyben rószesülliosaonek annyibto, hogy a logm ágasabb áron az ingat\\ lant ők kaphassák^ akkor is, ha azl\\ az ajánlatot nejó ők totték. Középbirtokként IcgWljobb csak olyan in-Katlant lohoCértékesitoni, nmelvnck kataszteri Mázta jövcdolmo ötezer koroiiát^rfom halad mog.
már ismertetett rondolkozésok mellett a rondolot megfelelően gondoskodik arról is^ hogy a haszonbérlőként kijolölt birtokszorzók bármikor tulajdonul megszerezhessék az ingatlant, továbbá, hogy a később vitézzé avatott juttntotfnk ingatlanait a kodvozményosobb fizetési foltételokot jelentő vitézi tolókként lehessen átalakítani. Egyébként a vitézek földhözjuHatását az Országos Vitézi Szék intézi.
A rondolot kihirdetésével hatályba is lépott s mint értesülünk, a kormányzati annyira súlyt helyez mielőbbi végrohaj témára, hogy az ország több vidékén máris folyamatban van a birtokszorzők kijelölése.
A rondolot jelentőségét akkor tudjuk megfelelően méltányolni, ha tudjuk azt, hogy rondolkozésoik foly tán; a Vitézi Széknok és a közjóléti szövetkezeteknek már átadott területeken fölül rövid idő alatt több mint 500.000 kat. holdat juttat az arra leginkább érdomos magyarság kézébe.
(3)
Magyar Nők Lapja
uj formában, gazdag fltusztrácl\'val, film, szépségápolás, d.vat, szép otthon, kézimunka rbvaiokk.il kibővítve jelent meg s az uj pompás külsői felülmúlja Irodalmi tartatom.
PAPP JENŐ
a lap modem szellemű kittinő lőszer-keaztőle a MAGYAR NŐ* LAPJA-ban irjaJáaert művészi színikritikáit. amclyeCpDaliátl krónikák" címmel jelennek meg.
A nemes Irodalmi versenybén az ellő helyen vezet ma a MAGYAR NŐK LAPJA és ezt a helyet meg is fogja tartani, meri a magyar Írók szlnejavá-nak válogatott írásait közli s emellett (tazdag rovatliíval számról-számrs érdekes meglepetésekkel szolgálja a közönség igényét
Az átalakított lapból az érdeklődőknek Ingyen ktlld mutalványstámot a MAGYAR NŐK LAPJA kiadóhivatala Budapest, IV., Ferenciek tere 7.
Kérjen motatványixámot! i87)j
a ksté&m UcvzaéAUvzell tQty U\'ás kacsai UawédU&zt
ZALAI KÖZLÖNY
Kormányáéi elhatározás a hadiév beszámításáról
A hivatalos lap pénteki száma a következő kormányzói elhatározást közli:
Az 1039, év óta folyó hadműveletek körében leljesitett szolgálatból kifolyóan a nyugellátás szempontjából hadi évnek a szolgálati időhöz váló hozzád számítása tárgyában ;i következőket rendelem:
Hadiőv számításának vnn helye :
1. 1939. évi március hó lUs április hó 27. napja\' közölÉw kárpálaljai terület visszafogj lásáért a trianoni uaíáron-*iuY folytatott hadműveletben való részvétel]
2. az 1911. .évi április hó 4. és július hó 1. napja között a trianoni határon tul teljesített s a Délvidéki Emlékérem vls\'c-LCMJ^jo\'gOSitó szolgálat,
/3. az 1041. évi június hó 20. napja után fennálló -hadtá t lapot során az ezeréves országhaláron tul az 1941. évi decem-
ber 31. napjáig teljcsilcU szolgálat, !
% az 1941. évi december hó 31. napja után hadműveleti terűiden bárhol teljesített szolgálat alapján.
A fentebb 1., 2. és 3. alatt megjelölt szolgálatok alapján az 1941. év végéig összesen csak egy hadiév, a I. pontban megjelöli szolgálat alapján pedig mjn.den naptári év után egy-egy hadiév hozzászámításának van helye.
A Kedvezményben nem részesülhetnek a ( hadifogságba esett azok a .személtek, akiket nem igazolt -nak ícoll tekinteni.
A hadiévek számit ásának közelebbi feltételeit 6s részletes szabályait a in. kir. minisztérium állapítja meg.
Kelt Gödöllőn, 1913. évi augusztus hó 12. napján.
Horthy s. k: Csatay Lajos s. k.
1942 inájtia elseje volt, amikor egy honvédalakulat a nagykanizsai vasútállomásra monetolt, hogv onnét útnak induljon a keleti hodszin-térro. Az alakulat vozolóje egy fiatal hadnagy, nős, családos ember, aki a sportéletben a legjobb névnek ör-vendott, komoly magábaszállással menetelt csapata élén. Mikor az akkor már lebontás alatt, állott felsőtemplom oli; ért, a hadnagyunk vezényelt és az egész kis csapat kis kerülővel botért a kis templomba. A főoltár akkor már lo volt bontva és ideiglenes oltár helyet les itetto. Jézus Szive szobor volt a főoltáron. A hadfiak közt volt fiatal, do volt közöttük nagybájszú, meglett férfi is, aki félórával előbb még nedves Szemmé] búcsúzott ol párjától, családjától a laktanya udvarán. Talán örökre; -Mikor a honvédok meglátták a Jézus Szivo azobrol/, ogyomberkőnt térdre votótték magukat, ugy, ahogy voltak, a teljes felszereléssel, összo-fették kozükot éa imádkoztak. Az imádságuk búcsúzkodás is volt. Ki tudja, ki látja viszont a kedves, moghitt templomot, előtte zőldelő J fasort, a kanizsai utcákat és mindazt, ami oly kedves ős drága mindegyikük számára: a meleg otthont ős szeretteit. Megrázó porcok voltak. Vájjon hányan fognak közülük visz-szAjönni a Szent Szív elé, akik mielőtt felszálltak: volna vonatra, előbb az oltár előtt a nemzetek és népek királyának áldását kérték a nehéz, kemény útra. Néhány porc, do ebben a néhány porcbon ogy egész élet búcsúja volt. Mikor katonásan fölkeltek a térdeplésből, sokak szemében kristály cseppet láttunk ragyogni. A magyar szívok és hazafias \'érzések találkozása volt oz a templom homályában. Odamen-
tünk és megszorítottuk a fiatal hadnagy és a többi zalai honvéd kezét. Búcsúztunk tőlük és szivből köszöntöttük Okot:
— Isten hozza vissza magukat mind, mind épségl>en, oi-óbcn, ogósz-ségbon.
— Adja Isten — volt a válasz. Szebben nem búcsúzhattak volna
magyar katonák öveiktől; otthonuktól és hazájuktól, mint a \'Jézus Szivo mellől...
Hónapok multak, ma 1043 szeptembert írunk.
Vájjon mi lott a jni hős fiainkból, akik ncdvca^eZotnniol indultak ol 1942 május elsején?
Vájjon mi lett a vitéz fiatal hadnaggyal, aki katonásan a templomba vezényolto és Isten áldását kérto számukra?
Ma kaptunk erre örvendetes választ.
Az utcán haladva, szép szál fiatal férfi áll olénk. Polgári ruhában, napsütötten, kedves mosollyal.
— Ugyo szerkesztő ur, nem emlékszik már reám?
— ?
— Ln vagyok az a hadnagy, aki 1042 május olsojén csoportomat a folsőtemplomba vezettem, míolőtt a vasútra .Indultunk és szerkesztő ur könnyes szommol búcsúzott ol tó-lünk és Isten áldását kívánta reánk?
— ?
— Molvarecz Zsigmond vagyok... emlékszik még... Mikor laton áldár sával indultunk a keleti hadszíntérre, sok csatában vettünk részt mi kanizsaiak, délzalaiak, véres volt a tusa és kemény, do mindenütt becsülettel megálltuk helyünket. A Tim-i állásoktól kozdvo, végig a Donig. Lángszórós csapatban voltunk. Aztán jött Oeztonki. Itt több
Horváth Créza temetkezési vállalata
Nagykanizsa*
Lakás: Fö-ut 20. Telefon: 406.
Tő-ut 13. Teleion: 172.
orosz golyó fúródott testembe. Egy a nyelőcsövet ütötfo át, egy másik a lapockámba fúródott, a harmadik lés a többi a nyakcsigolyába, a combomba, a lábamba. Iléí golyót kaptam a testembe, amikor véresőn zuhantam a földre. -»». Majd a szta-rianozki kórház, ahol bosszú hónapokig feküdtem. Műtét, operáció, műtét váltakozott. Soso hittem volna, hogy ismét viszontlátom oz én Kanizsámat. Sokat szenvedtem, nagyon sokat éltem át, nehéz Órákat. Majd Üudnpcstro korültem, ott további műtét. Mintegy nyolc hónap múlva Balatonfüredre a "tiszti üdülőbe és most itt vagyok. Szabadságon, mert súlyos selxisülésoim voltak. Do itt vagyok. Isten haza segített. Alakulatunk aránylag nom szenvedett nagy veszteségeket. Mi sokszor gondoltunk a fclsőtomplomí bücauzásulikra, amikor Jézus Szivének oltalmát és segítségét kértük. Első utam -ismét a folsótemplom volt,\'flmolv azóta felépült éa én hálával lotérdoltoni újra a Jézus Szivo szobra olőtt és megköszöntöm, hogy hazavozérolt.
— Itthon vagyok ... ¦\' fís ezt ugv mondotta ós ojtotto ki Molvarecz hadnagy, hogv szóméin kisugárzott a Imldogsúg és hála érzete és tekintető a tomplom foló fordult. * ;
Keményén kozot szorítottunk ogy-mással.
f/7. II.)
A ragyogó magyar ősz
már beköszöntött Budapestre, elűzte a kánikula tikkadt forróságát b most föllélegezve, felfrissülve éli a magyar főváros szí nos, mozgalmáé. életét.\' A PÓstro áradó vidéki tömegek számára szeptemberben gazdag program kínálkozik, hiszen teljes őrével megindult a szezon. Egymás titán nvitnak a képzőművészeti kiállítások. Hengoteg élvezethoz jutnak a zeneművészet rajongói, mort egymást kövotik a szabadtéri hangversenyek, amelyeken a könnyebb és a komolyabb zene világhírű mestereinek müveit interpretálják Budapest legkiválóbb zenekarai. A színházi fronton példátlan esemény történt, mert a nagy konjunktúrára való tekintettől az ugynovozett nyári színházak az enyhe szeptemberben tovább játszanak s ugyanakkor az ügynevezett téli színházak kivétel nélkül megnyitják kapuikat. Do kinyitottak nyári szünet után a muzeumok is; Az őszi verőfényben a strandokon még vidám élet" folyik, do a gyógyfürdők is óriási forgalmat bonyolítanak le. A sport hívei rengeteg cBomegéiioz jutunk szeptemberben. A labdarugó bajnokság izgalmas mérkőzésein kívül 4-én kozdódik a MAC országos vorsenyo. 12-én kerül sor a Millenáris pályán a kerékpáros hattusa J>ajnokság bofojozö futamára, 12-ón kozdődnok az országos tonisz-csapathajnoki mérkőzések. Akik Pest környékem kíváncsiak, élvezhetik a hajókirándulások örömét is.
Budapest székesfőváros Idegenforgalmi Hivatal (V„ Deák Foreno-utca 2.) bármilyen szóbeli és írásbeli folvilágositással és ismertetővol szívóson szolgál dijmontoson az ér-doklŐdók számára.
Mimósza
kézimunkaszaküzlet Nagykanizsa Csengery-ut 4.
Fonalak, horgolócérnák, géphimzés, elbnyomda, Klöpli-függönybk, függönykészités, diszpárnák,
szabásminta díjtalanul.
ZAL\'AI KOZLONYi
1D43. .szeptember i
KESERÜVK
Szabályozták Zalában az állal! erővel folytatott teher-«rfvaroz#nlpfrnifttfflR8r>r)dí|n!t
(A közlemény olejo tegnapi számunkban van.") Keményfa tőnknek m erdőről vasútállomásra, vagy á fuvaroztató által megjelölt ogyéb helyre történő fuvarozása osotén 1— 6 km. távolságra tömör köbméterenként éa km.-ként 1.50. fi—10 km. távolságra 1.10, 11—15 km. távol-Ságra 1 pengő, lő km-en felül a 15 km-OB díjhoz km-onként 80 fillér pótdíj számítható fel.
Puhafa rönk ős bánvafa fuvarozásnál 1—fi km. távolságra tömör köbméterenként és km-ként 1.10, 6-10 km. távolságra 0.R0. 11—15 km. távolságra 0.60 pengő. 18 km-en fel ül a 15 km-es cl i i hoz km -ként 60 fillér nőtdij számítható fel.
Á dijak keményfa rönknél 1.5 köbméter, puhafa \' rönknél 2 köbméter átlagos szállítási mennyiség figyelembevételével számíthatók fel.
Tűzifa fuvarozásnál 0—1 km-ig ordei ürolétoronként 1.50 pongŐ, 1— 2 km-ig 2.50, 2-5 km-ig 4, 6—10 km-ig 7, 11—15 km-ig 10 pengő, 15 km-en felül\'a 15 km-OB dühoz km-ként 1 pongő pótdij számiiható fol.
Ezek a dijak 2 ordei , ürme tor flOtfc 100x126) átlagos szállítási mennyiség figyelembevételével számíthatók fel.
Gabonának a foladő vasútállomásra, vagy a malom, vagy a kereskedők raktárába szállításnál fölszámítható ós a megállapított feladó állomási árból lovonható fuvarozási dijat 100 kilónként 50 fillérben állapította meg az alispán,
Szálastakarmány fuvarozásnál a 40.000- 104oV. K. M. sz. rendelet 25. és 26. sznkaSzaihaii felszámítani ongÖdólyozott díjak^ kell irányadónak tekinteni. _ /
Tűzifa és szén fuvarozásánál a kereskedők által a fogyasztók részérő házhoz szállítás cimén felszámítható költség a megyei városokban mázsánként 1 pengő. B dijhól a fuvarozási költség hasálws tűzifánál mázsánként 40. aprított tűzifa és szén fuvarozásánál mázsánként 50 fillér.
lízoket a költségeket a kereskedők részérő megállapított bruttó haszonból kell fedezni.
Állandó fuvarosok azok, akik a fuvarozással iparszorülog foglalkoznak, vagyis azt főfoglalkozásként űzik ós ez után köátorhoket .viselnek, alkalmi fuvarosok pedig azok, akik rendszerint csak a saját munkájuk elvégzése után vállalnak fuvarozást.
Alkalmi fuvarosok által megállapított napszám fuvardijaknál 1 pengővel kovoschlmt leliot napszám dij címén felszámítani. ¦ ,
(Vége)
| Hnlatott, szerenádot adott, majd a vonat elé vetette magát
mlndeidéle |o«l vhsf*! m álUm-•íámvlte-lUnr* li előkészít. Liff-ujabb jcgruUlt birbe ii «dja
i.:.Mí,i,v..s fettételek mc lett BwUpctt, DllGI-Ht S. SStt
Eladó
víiuMllomiihoz kCiel 15000 Dől Hala), felerészben akacái, felerészben vegyei
tr
er dó.
Érdeklődni a N«m»tl Hltellntíxelaél lehel Zn)Mg«raxef«n. 287S
Keszthely, szeptember 4 Boldogtalan "szerelmében a vonat elé vétellé magái Lakos György keszthelyi vasutas, aki Hnlnloiiszentgy6rgyöh":ntkikrba-kos egy újmajor! lányba volt szerelmes, de annak szülei nem látták szívesen Lakos közeledését, amit az apa kifejezésre is juttatott. Lakost ez annyira el-
keserítene, hogy nagy mulatozást csapolt, majd szerenádol -adott a leány ablaka alatt és amikor a személyvonat sZerel-vénye_n-szentgyörgyi elágazásnál áthaladt, eléje vetette magát. A hclvszinen meghalt. Zsebében szerelmesének fényképét és egy csomó szerelmes levelel talállak a szive felelt.
K1SKANIZSAI ÉLET
Meghívták Antal István nemzetvédelmi minisztert KÍfikanTZflárft
Nagy ünnepségnek Ígérkezik Kiskanizsán a Katolikus Ifjúsági Egyesüld szeptember 12-i zászlószcntelese és az ezzel ösz-szckapcsolt terménybe takarít á-si ünnepélye. Az elmúlt\' héten az egyesület vezetősége ülésezeit ebben az ügyben P. Sólymos Rezső ügyv. elnök vezetésével. ATzászlóbizottság elnöke Oozdán Vózsef, szép és hatalmas műsort állított össze a ritka ünnepélyes alkalomra, P. Sólymos bejelentette, hogy az egyesület diszclnöke, dr. Králky István polgármester budapesti utja alkalmával felkeresi Antal István nemzetvédelmi ós propaganda minisztert, hogy ugy az egyesület, mint a város nevo ben meghívja az ünnepélyre. Az egyesület vezetősége és a tagok nagy lelkesedéssel vették tudomásul az elnök bejelentését. Utána a \'wkanizsai plébános, Pj Hánás Gyula mondott beszédet, az ifjúság lelkes, odaadó munkájúi dicsérve. Majd P. Sólymos bejelentette, hogy az egyesület meghívást kapóit Nagyatádra, az ottani testvér-egyesülettől, különböző sportversenyek küzdelmeire. Ezek szerint egy labdarugó, asztali-tennisz és egy sakk-csapat fogja képviselni Nagyatádon az egyesület, illetőleg Kiskanizsa színeit. Később a Kai. Legény egylet csapatával is versenyez a-fenti sportágakban a Kai." ifjúsági Egyesület. \' *
Az éneklőmadarak yédelmében
A magyar gazda egyik leghasznosabb munkatársáról, ai éneklő madarakról van szó. A gyümölcsösöket pusztító rovarok szorgalmas munkásainak védelmében emelünk szót. Nem akartuk elhinni, de saját szeműnkkel győződtünk meg, — sok panasz titán — hogy Kiskanizsa utcáin, még a kél főúton is, éretlen suhancok gumicsuz-lival a kezükben, leskelődnek a kerítések mellett és a fák ágai
közül hol egy fecske, hol egy éneklöinadár zuhan le, el-puszlitva. Bizonyára lesznek, akik megjegyzéseinkre azt fogják mondani: Most a nagy háború kellős közepében nincs más dolgunk, mint madarakat védelmezni ?<•
Ezeknek nincs igazuk ! Ma mindennel kell törődnünk. 11a egy gépből egyetlen ülőszeg hiányzik, hajitovasat sem ér az a gép! Ha a mi gyermekeinknek örömei okoz az éneklőmadarak pusztítása, akkor olt súlyos jellemhibák vannak. Ha nekünk nem fontosak a rovar-imszliló éncklőmadaraink, akkor ugyancsak hibák vannak Hisszük, hogy Kiskanizsáról eltűnik ez az éretlen felfogás és ebben a halóságok melleit első segítők lesznek a szülök, akik legnagyobb felelősséggel tartóz, nak gvcrmckeikérl !
SPORTÉLET
Fél 5 órahpr kezdődik a ZMNTE—Pélmonostor mérkőiés
Az MLSz legújabb határozata szerint a labdanujómérközések kezdési ideje fél ;> óra: Az érdekesnek ígérkező Pálmönostór - v^MNTE mérkőzés is fél 5 óra kor kezdődik. Turáni intéző szerint a csapat csak néhány helyen — a csatársorban — változik. Valószínű Kovács II. Kárpál, Kovács I. - Cserpes, HŐjra, Mihulecz - Talpai, Szabó, Kiss IL, Istenes (Csamáre), Vojnovils összeállítású "csapat méri össze az erőjét a kitűnő képességű Pál monostor csapatával.
A MAORT-vasasok MAORT-éúllők 3:1 (0:1)
arányban végződő mérkőzését SzWe vezette. Egy-két tehet? séjbs játékost is láttunk a két csapat tagjai közöli. Az eredmény igazságos.
JAGER SÁNDOR
asztalosmester
TEMETKEZÉSI VÁLLALATA
Nagykanizsa (Klikanlzsa) Orszio-ut 13/b. Telefon: \'392.
Újra megkezdődik az Iparjogositványok kiadása
Az iparügyi miniszter a koröoko delmi miniszterrel együtt július hó 4-én kiadott rendeletben ugy intéz kedett, hogy" az iparjogositványok kiadását, a meglevő üzlothelyiajw ken felül uj üzlethelyiségek nvitAs^t továbbá az üzlethelyiségük áthelvc.\' zését az ipnriigyok egységen intézése céljából újonnan kell rendezni. A. rondolet mogjelonésévol kapcsol nlta,, egyes kérdések tüzotesobh meginni!), rése megkívánta, hogy mindaddig amíg a végrehajtási utasítás napvilágra körül, az iparhatóságok ideig, loncsen függesszék fel az iparjogositványok általános kÜKWsálását\'és csak kivételes elbánást érdemlő esőtekben, ha például had i kedve/.mí-nyozottről van szó, hozzanak érdemi határozatokat. Majdnem két hónapja tehát általánosságban szünetelt nz iparjogositványok kiadása.
Most az iparhatóságokhoz és kamarákhoz megérkezett az iparügyi miniszter leirata, amely az ipanogo-silványok kiadása tekintetében kövo-tondó \'eljárást most már réazlotolbon is szabályozza. A jÖYŐbon tehát a rendelet és a végrehajtási ütaeitas figyelomlwvőtelévol ismét megindul az iparjogositványok kibocsátása.
KÖZGAZDASÁG
Ml újság a Budapesti Élelmi-szernagyvásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajtó tudósító fővárosi \'jelentése szerint augusztus 27-tol szeptember 2-ig az élő- és vágott-baromii piacon az árak\' változatlanok, iltíg a tojáspiacon a hatóságilag megállapított legmagasabb árak voltak érvényben. — A zöldséges főzelékfélék piacán a paraj ára 30, a tölteni való zöldpaprika át\'u 10, a vajbabé pedig 60 fillérrel drágább, viszont a fejeskáposztáé és kalaraoéé 10, az apró hegyes zöldpaprikáé, az aímaparadicsomé, a sárgarépáé és petrezselyemé 21) fillérrel csökkeni. — A gyümölcspiacon a görögdinnye és szilva ára 10, a körtéé 20, az aj-máé liO fillérrel emelkedett, viszont a szőlőé 40, az Őszibaracké 50, a ringló ára pedig 00 fillérrel csökkent kilónkéul.
Tulnlon 8—05.
legszebbet :: legolcsóbban 1
1943. szeptember 4
KULCSLYUK MELLŐL
Dr. LUKÁCS BÉLA.
nagykanizsai kir. járúsbiró hazaiias szolgálatából bevonult és elfoglalta polgári íróasztalát az igazságügyi palotában.
])r. MAKÓ GABÖR,
ulíi a nagykanizsai Hangya éléről került fel Budapestre a központba, szabadságának egy részét családjával együtt Nagykanizsán töltölte régi barátai tőrében.
l\'.K ÜGYÉSZT
kapott a nagykanizsai kir. ügyészség. Dr. Garády István kir. ügyészt helyezték ide Bni lassngyarmatról, \'ahol eddig szolgálatot teljesített.
A HANGYA
központi igazgatója, Küllő János lelkész egy napot löllötl Nagykanizsán. Megtekintette ezalatt a gyüinölcs-csomagoiót, az üzembe helyezed aszalói, mely mintegy \'10 emberi foglalkoztat, megnézte a Hangya lűszcrosz-lályát és elismerését fejezte ki a mintaszerű vezetés és ügyke-\' zelés felett.
APA LETT
dr. Nádasy Ferenc nagykanizsai kir. törvényszéki jegyző, [•\'elesége a pécsi klinikáit egészséges liugyermeknek adott éle-tét.
ELJEGYEZTE *
néhai vitéz Hegedűs György nagykanizsai ügyvéd, v. országgyűlési képviselő, kormánybiztos fia, vitéz Hegedűs Nándor György m. kir. repülőföhad-nagy dr. Sulyok\'Dezső ügyvéd, volt országgyiWsi képviselő Mária leányát.
SCHLESS ISTVÁN,
hazánk fia, Nagykanizsa szü-löife, akinek műanyag-találmányait már hat orjszág gyárai gyártják, üzleti úton járt az elmúlt hetekben Lengyelországban, ahol két gyárvállalat kezdte meg a Schless-féle épitö-, anyag gyártását.
Major Ákos SS,
gyorsíró- * géplróisboláfának
1943—44. tanéve
szeptember hó 6-án
nyílik meg. — ft lanfolyarn 10 hónapos, államvizsgával zárul.
Tantárgyak: gyorsírás, gépírás, levelezés. Nappali és esti tanfolyamok. Belratás: 10-13-lg és 16-20óráig Sarjat Imro heroeg ilca 6.
ZALAI KOZ^NVi
Magyar Élet Pártjában teljes erővel megindul m őszi pártélet
A Magyar Elei Pártja nagykanizsai kerülete az ország egyik legmozgékonyabb enemü szervezete, amil illetékes helyen is számtalanszor elismertek. Dr. Tholway Zsigmond pártvezelÖ és munkatársai már megkezdték az őszi pártmunka előkészít-* sét, amelynek egyik eseménye lesz a kerületi értekezlet és a vármegyei nagy választmányi ülés Nagykanizsán, amelyre i\\ü országos központ kiküldötte is lejön Nagykanizsára. Nagy vá-v rakozássaí lekinl a kerület polgársága llovszky János ország-
gyűlési képviselő lejövétele elé, aki — értesülésünk szerint — a kerület községeinek népét részletesen tájékoztatni fogja az általános helyzetről, a bel- és külpolitikai viszonyokról és mindarról, amil a magyar polgárság a niai .körülmények között tudni s/.erctne. Dr. Tholway Zsigmond ős llovszky János most állit ják össze a képviselő szeptemberi és októberi kcrülellá-togatásának útirányát, azokat a községeket, ahol legközelebb llovszky János beszélni fog,
HÍREK
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelői: Ma, szombaton, az Igazság gyógyszertár Kó-ut 12., holnap, vasárnap az Őrangyal gyógyszertár Deák-tár 10.
Kiakanízsán az ottani gyógyBzet-tár állandó Ügyeletéé szolgálatot tart.
N*pUr. Szeptember 4, Szombat. Rám. kit. VII. Róza. - Crolosláns Rozália. — Szeptember 6. Vasárnap. Rám. kai. Juszt. Lőrinc. - Protestáns Viktor.
A GŐZFÜRDŐ nyitva vau reggel 7 órától este 6 óráig, (Hótfó, szírda, péntek délután éa kedden ogéuz nap nőknek.) Telefon: 660.
Vasárnapi istentiszteletek sorrendje
Ferenceseknél: Vi7, V«8, 7,9, ViíO, ViU (nagymise), 12, d. u. 7-kor litánia.
FetsÓtemetom: 7, 8, 9, V* 10, >/,U, %\\% d. u. 6 kor litánia.
Kórházi kápolna: szenimliék reggel 6 és 8 órakor. Minden pénteken délután ü órakor szentségimá-dás Cs könyöigés a magyar honvédek győzelméért,
Piarista templom: 7, l/i8, Vi9, VilO.
Kiskantzsá: 8, 9, 11 (nagymise), 3-kor litánia. Református: d. e. 10. d. u. 3. Evangélikus: d. e. 10, d. u. 6.
— (Személyi hír)
Dr. 1\'. Varona Teodorik, a María* hué-forencoaek magyar rendtartományának főnöke vidéki kőrútjában
két napot Nagykanizsán töltött és ina- röggel tovább utazott.
- vÖszl bérmálás)
Dr. Czapil* Gyula egri Őrsök, ajH)stol! kormányzó, most adta ki ezévi VII. körlevelét. Ebijén részletesen közli az Őszi bórmálások sor-rondjót. Ezek szerint a kövotkozó bolyokon lesz bérmálás az idén őszszel: szeptember 19—20-án Mar? cali, 21-én Qadány, 22-én Nikla, 28-án \' Somogy fájsz, 24-én Mesz-tognvő, 25-én Balatonborény, 2G-áu Kétlioly, 27-én Homogyszontpál,
28-án líalatonkorosztur, 29-én Balatonszentgyörgy, 80-án Vörs, október 1-én Sávoly, 2-án Somogysúm-son, 3-án Csákány.
— (Megkezdődött az Urasszo-^ nyok Máriakongregációjának z: öszl évadja)
Szeptember kezdetével mogkozdó-dött az őszi hitéleti munka a nagykanizsai Úrasszonyok Mária Kongregációjánál P. dr. Pichlor Emil prézos, főiskolai tanár vozetéso alatt. Szeptember Ü-án, hétfőn reggel 8 órakor kongrogációs szontmiso közös szontáldozussal, délután fél 5 órakor tanácsülés, majd 5 órakor, taggyűlés a fehértói ombon. Minél nagyobb megjolouést kér a vezetőség, \' (0
— (Halálozás)
Dl*. Skrilecz Mihály nyug. kórházi igazgató-főorvos meghalt Muraszombatban. Az elhunytban a magyarság ogy orős oszlott vosztott. Skrilecz
j dr. mindonlmr törhetetlen harcosa
\' volt a magyar oszmónek.
i iílwií títtiMH ti*i\'\\** \'i.iit** míiHJH. ti in»liO*»l. UjUlíll jVot. Ht («líjll» hoar UUMMM
— (Pályázatok zalai állásokra)
A Belügyminiszter a muraazo-monyoi és\' alsóbagodi körjegyzői állásra, az alispán a dióskáli körjegyzőségnél sogédiogyzói állásra 15 napi batáridővel pályazatot hirdotott.
— Iskolaév)
olólti német gyermekfoglalkoztató, Angol, nőmet, francia nyelv és ko-roskedohui levelezés tanítása. Bárd Györgybe Kisfaludy-u. 6/a. (0
— (Száműzheti u gondokat,) moly családja jövójo foíól oltöltik\',
ha élothiztositást köt. Bizonyos idő elteltével saját maga élvozhoti gondossága gyümölcsét —- ha élotbon lvan. llalála esetében pedig családját óvja mog a nélkülözéstől. A gyors segítség kétszoros orvosság. A legrégibb magyar biztosító az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság helybeli: Csongory-ut 2, szám
Cséplési anyagok, olajok, zairok, golyóaoaapágyak
ÜNGER-ÜLJLMANN vaskereskedésben.
Uofherr-gépek télre és látásira már most előjegyzeudők
O. -ej!j>Jlí!A<r
alutti képviselete olébo tárja a különböző módozatok hasznos voltát.
— (í\'oidás büntetést
Kószoghy István káptalanfai molnár még ez év fobruárjában több mint 120 métermázsa kenyérgabonát vámŐrlésro szóló szelvény nól* kül átvett. Jogerősen 10 napi elzárásra változtatható 800 pongó pőnr,-hünlotésro Ítélték az őrlési kihágások miatt már többszőr megbüntetett molnárt.
— (Tűzvész)
Eddig még meg nem állapított okból kigyulladt Göllén Biró l\\ Já-v nos tulajdonát képozó gabona a szó-¦rÜBkortjélxm. A tűz rohamosan terjedt tova s négy szórüskortbon ógolt poriga fölhalmozott gabona éa szalma. A községi önkéntes tűzoltók a montéshez láttak s sikerült megakadályozni a tűz tovaterjedését a eközben az egyik tűzoltó, Biró Pál súlyos égési sobekot szenvedőit.. A lüz .veszélyességét fokoztá^ax erői szél is.
Hallotta már...?
... hogy a számos japán színház műsora , a föllépő karónekoanŐnok nemcsak a novét, hanem a telefon-számát.is feltünteti, hogy a közönség totszésénok teiofonon is kifojo-zést adhasson?
*
... hogy a tallér azó a rádium érceiről nevezetes Joachimstal városáról volté novét, ahol 1519-bon nyomták az olsó wjoachimstaleidnek nevezett pénzérmeket? Az ol-novozés rövidített formájában később más, hasonló nagyságú és sulyu pénzek jelölésére is divatba jött éa a dollár szóban még ma is tovább jól.
trairai, eiütit
legmagasabb álbaj] veswjk.
Vtikásy ékízeíéji
ZADAJ KOZLÖN?
¦uwlil u.jykíuiK .IJIlíriaagalél.
Árverési hirdetmény.
muravld köwég elö\'láróiága megb|iáiá-ból köué teszem. a kötiétl kocsma méuársrék én feldolgozó he\'yuéu, két tzobs. konyhái lutrit, m\'üoietií mellek-hílv\'iépitel éi 1800 d öl k«rt híirnnelve le-ébót 1948. 4«l diaimktx ¦•47. évi janii ér mg, h»rom évi ma-tartamra bérbe arlluh ¦ muravldl kft.-égt fecrvifil frndában IS4S.évl t»pt«mbnf It-éa d. y. 1 órakor (irtandó nyilvános árveréien.
klfclálláil ár go0 pengő.
muravld, 1943. évi auguszlun hó 28 in.
kalertioii itto köziégi jegyző.
Nftfiyknnii.ua megyei vAroa polgárnioatorófcÓl.
1184/.é. 19.8.
tirfry: vásárlási engedélyek klada.a.
Hirdetmény.
a gazdakönyvvel rendelketö gazdálko-dók árpira, kukoricára, továbbá tenyésztéire, valamint lováhbtartásra vagv hlila-lásra izoIrÍ\'ó tértéire, «arvi8marhrlra és julim a közellátási korm.nyblito- fói«oán lirlól kaphatnak vásárlást eneedélyt zabra yáiárlá.l engedélyt nem lehet kiadni.
a kéivfnyhen lel kell tüntetni a gazda kon^v izámát, a gazda nyilvántartó haló-Biíití\', n vásárlás cél|át ¦ ezt. va\'amtnt ¦ littkiéseakééét meg kell indokolni, továbbá nyilatkozni kell n kérvényben, hogy 8 megterhelést vallatja t tudniillik a vasiról t abraklaksrmány, yaav állat pontstá-maival a folyamodó gazda bestolpállaláil kfllelezeltsfge fel leit emelve szarvas-mirha, |uh és tenyésiaertén vásárién esetén a kéivényben már az eladó nevet la fel kell .öntetni. a kérvényeket a korraánv-blztoi főispán úrhoz elmerve „m. kit. közellát-st pelögyelőség, zalaegfrsieg" címre kell küldeni.
nagykanizsa, 1943. augusztus 30 as« polgármester.
Nagykanizsa mogyoi város polgármoa torétól.
1274/ké. 1943.
tárgy: plcoiezlnu lábbeli utalványok beváltása.
Hirdetmény.
a plioaaxlnll ubbtl! utalványokat cen-lul ciak lábball-keaaltö iparos uljan lehel beváltani: kü. velkiiul böikeieikedőnél ntm lehet beváltani.
nagykanixsa, 1943. tzeplember 3. nos Polgármester.
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák Nagy választékban
APBÓaiRDETjSEK
állás
PénxbeaxadSt vagy isénxbaamo-donöt keres helybeli iparvállalat. ajánlatok „megbízható" jeligére a kiadóba. 2820
hetedik/gint né mIu mot végzett diákot felvennék kis glmnaziiift fiam mellé szcp (ember-október hónapokra napi 5—6 órai foglslkoiásra, ctm a kiadóban. 28b3
önállían fB«6 mlndenaal keresek budapestre két tue melyhez kétnoba-halloi léglutéses lakáBba. jelentkezés 6 éi 7 óra közölt, sugár-ut 24. szám. 2830
MaaAgaMdaaégba, azöíöblnokba tisztnek, vezetőnők ajánlkozik bozzaérlo állami nyugdijai tlszlvise a, lerniéazetbenl ellátmányéit. levelek: schöberl MIMÓ-batatonlenyves, atödlk siakaBZ. 2874
elemisták, polgárlsták, alsói gimnazisták litalruéláaél vállalom. clm a kiadóhivatalban. 2873
jólfowü avaháoanSt azonnali belépésié lelvciz tibort, eqwöstér 33. ?892
Metféntanutokat polgári t.-\'.ola ois-tályálra tok évi gyakorlattal jutányosán elakéailtek. clm a kiadóban. 2893
Ssabóaegédekat felveizunk vaaa-tásta: pálcslcs festőgyár. 2894
Koraakadfiaagédat és raktér* munkáítt telvcszuiik: hangya kirendeltség. 2906
olrnnáíluml ét polgárt likolal magántanulók: maganfanllas». felvételt- és |a-vitóvltiítálalra való elökészlléi i—iv. oszt. ktifaludy-u 9. 2872
B*]éranK kéttagú családhoz felvételik. kazlnczy-u. 25. _2895
Fa h ér na mO. varrodába hevei segéd matras flietéaiel felvétetik. ugvanolt ta nulóleányok ti felvitetnek. klnlzil-utca 4.
2903
BaJérénSt felveszek. jelentkezés hétfőn ! kaitnczy-ii. 31., fazlnt 2. MJl^
Takar Ita nota!, szakácsnőt nagvohb üzembe felveeiunk. clm a kiadóban. 2905
megbízható baJérntnlH íelveatek. reggelit, ebédet adok. radici ilona, horthy m. ut 1, bőrdisimuáru-tiilel. 2010
ADÁS-VÉTEL
mlndennrpl leveleiéiből ömegvuitölt lamagbéíyagat bélyrggylljiéií célokia magwaa*ak. barbarita. zil^l k<v.lóiiy sierkeiitótége, naponta délután 6—7 óra közölt. ei a hirdetés mindig érvényei.
ujabb flputu, használt, jóknrhrn lévó rédlóbat migas áron veiiek.\'deu\'tch láizló villamossági és rádlószikualet, deák tér. 2838
Eladé egy dtb kifogástalan állapotban icvó óldalkociit, kélhengerci, vlzhlllésea, tábkuplungot gömbcsukló tebetségviltót d. k v, motorkeríkpár 500 köbe. henger űrtartalommal éa egy drb tooo/o os é« két drb 8Ü0/0 0» gumtvat megtekinthető nagv-kanlisa, teleki ut 87. exára alatt. 2824
eladó petőfiül 11. alatt tgy kukorlon-géré. erdckladnl lehet a tulajdonomé1 : tóth kálmín, rtgyác. 2844
Etádé egy keveset hasináll „hohner" tangoharmonlka. clm : magyar-u: 12. 2875
egy férfi kerékpár eladó szepetneki-ulca g7. sz. alatt. ) . 2897
Zongorát — márkásat — veszek. clm a kiadóhivatalban. 2891
Saab«—diamant 100 ai és Saoha—
wanderer 78-as segédmotor jó gumikkal eladó. havai, deák-lér 15. 2902
Eladók 1 ágy é|lellszekrén<>yel, deml-zson, asztalok, virágállvány, abroszprétek, szekrénykék, mángorló, alacsony siekrény, vaitnoztidó, képrámák, (uggönyrudak, lám* pák, vlvóffzközök, belga eiust- és angóia tcnyénnyulak. sugár-ut 8.. emelet. 2901
Eladd. egy jókarban lévő gyalupad 65 pengó, rgy [okaiban tévő esztergapad 125 penga. szent plóiiáa-tér 6. játék* üzem. 2907
1943. szeptember 4
m HflRBxlliírdii.t a belfttl arcvonal
A keleti aroyonftJról jelontik Berlinbe! : A dóinál kézépsó nzaknskiaii nj orosz támadással számolnak, hol már súlyos iinivok folvnak. A öhár-kovi és a miiiflzi n re vonulón sikero^ elhárító harcokat könvvolhetnok ol a fiómotok. Berlini hírek szerint n koloti arcvohal indyzoto mégállajk)* dottnak tokinthotó.
A 3s<ov|nt Is rfjsxt akar varrni Szicília li^zRiitasrtbaim
Washingtoni l áj okozott körök jelentése szerint Sztálin fel* szólította Eden ós Hull kíil-ügyminiszlerekot. hogy adjanak biztosítékot :i Szovjclnek. lioay klküldöltje részi vesz Szlcilia ignztfntásábnn.
Washingtoni jelentés szerint Eden. Molotov Ős Ilnll hároniy négy hét múlva az Egyesült Al. laníokhnn hti\'tja meg értekezletét, nempedig Kairóban, mint ezt eddig í\' híresztelések mon-do\'tták.
LAKÁS, ÜZLETHELÍÍISÉO
VaantI raktárak kornyékén egy nagyobb raktárnak alkalmas helylaéget vagy telket k\'ieiek bérbe vagy megvételre, simon litván. fő-ut 24. -^-2849
Karának egy nagy teherautóra garázst a várót betierületén, esetleg átttakltlisit ti. clm : molvareci sándor teherautó íuvaroró erzsébet tér 4. V - 2857
Korának fő- vagy alhértetl lakást angol naiszabóság réaiére vagy rezsltitriul mennék francia varrodával. zábó jános nílszabó metter. rákóczi utca 47. tiim, ugyanolt segéd és tanonc felvétetik. 2s76
bgyszoba-konvhás lakásomat aloaa* réfném kóiazobásaal. ugyanott meghízható ffixB-baj Aréna amnnal telvflmlk. hajduné, zrínyi mlklós.u. 55. 2899
Oaéktornyán a piaciéren uzlclbtren-dezéi eladó éi az üzlet helyiség atnnnalra átadó. eideklódnl: n\'sykanlzsal fonalfeiló* gyár, magvar-u, 88. lehet. telefon : ntgv-kanliia 344. 2893
MÁZ ÉS INGATLAN
tabb adőmtenles magán- és béihízat, házhelyet, szólói ét földeket kflavatil papp, teleki-ut 8. 264
Háxhalyak Zalaaxantntlbályan a
majornál, ornágut mellet eladók. é dek* icdnl lehel a níptakarékpéitzlámál kani/sán, ciengeiy ul 4. teleion 20. éa 126.
2871
Flgyalom I keresek és kínálok nagyszámú megbízóim tészére-kliebb-nagyobb ház- és telekingatlanokat, továbbá az ország egéiz területén mezógaidasígl Li szölőblilokokat. — horváth ingatlaniroda, sugár-ut 42. 2893
KÜLÖNFÉLE
EUaaxatt ember lesz & háború után mindaz a keietkcdó ét iparos, aki már most nem törekszik aton, hogy nevét ii cégét akkor is ismerje majd a közöniég, amikor ujn csalogatni kell 1 vevat és s megrendelőt az üzletbe és a műhelybe. bővebb felvilágosítással szolgál a zalai közlöny kiadóhivatala.
Eivesxatt giünwatd einőné névre szóló kétszemélyes zslr|egy zrínyi m.-u, és kitály-u. sarka köríti. kérem siéptn, akt megtalálta, ad]a le király-0. 45.
líceumi, polgárllskolal, gimnáziumi növendékek magántanltaaát, gyenge tanulók correpelátását vállalom. jelentke-íéa 6-7—8-án egéaa nap. sándotné olvö\' etzsébet, széchenyl-lér 1. 2908
Angóra bérlonáit vállalok : uabocli v oy.-utca 14. 29c-9
zautl közlohv
PO LI TI Kft l NAPILAP. ttlad]n: „koigazdatáulllt. nagyktalzu-
felelas kiadó: zalai káraiy. mtyonjatűtt: a „közgazdasági r. T. ntgykanli»aH
ayamdájábab itagykanliián. (nyomdáért teleli zalai király.)
Nagykanizsa- mogyoi város polgármoa toré tói.
tárgy: a korpalgénylók öaszeirása.
Hirdetmény.
azok a 1óo holdon aluli gazdák, továbbá 1 földnélküli eerléstenyétttők és aeitétlartók. altknek korpáia van sztlkaé-guk, az igénylés összeírása végett legkésőbb f. hó 7-étg jetentkuzenek a köz-el\'átáal hivatalban. az összeírt igénylíae-, ket a közellátási hivatal telteilesztl a köz-ttáltásl feltlgyetőséghez t ez dönt az lgén)léeck (eleit és pedlg^ a, város részére megállapítandó korpakonttngens keretében. a közellátásügyi mlnlttzler ur rendelete szerint a kotpát eliőaoiban aerlétlenyéaz-tétt ét scrtéitartáil célokra kell lordltanl; az anyakocák tesztre az év végéig szólóan havi 10, összesen 40 kg ol, 35 kg-on le* ll)h, hízóba nem logolt süldők részére pedig 11 év végéig össiesen 10 kg. korpát lehet utalni, tnlndeten igények teliét kielégítése ui.it! utatható csak korpa a hízó* scrléiek, továbbá lovak, azaivasmarhák. |u-hok|éttnyulak rétiére. a korpa kiutalása pont -lEiheles ellenében ftörténlk, vagyis ai igénylő gazda beu&galtatiil kötelezett-atge a kiutalt koipa pontértékével telcmel-tetlk. a földnélküli állattartók 1 korpa-kontingensnek legteljebb h." un erejéig leizeitthctök a korpakiutaliibin. \' aa ig4ny1é»hei el kell hozni a családi élelmesési tgaiolványt, a gaidakonyvet e az állatok lárlatltvelet. nagjkaultea, 1943. auguulus 3t.
.hó Polgármester
Keresztény Temetkezési Vállalat
"Oégt."
SÍPOS JÓZSEF
Fű-nt 12., (az ndvarbas) Korona sditesi sieaitai
Oziai telefon: 387. 1-1 lakia teleton: 218.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Hofherr—Bohrán!*-gyártmánya meaagtiadaaági gépek állandóan raktáron Tóth József vaskeretkedésében
ETuábet-Ur 23, (központ-szálló épulct.) \\
III DRAVflVÖlGYI
8
I
VILLAMOS ÁRAM-__________ SZOLGÁLTATÓ RT.
aramutmlik tlietiia, r*klimiol6k, \'hlbajelantéaak, szaka»rü talviltgoslUs mlndon vlllimot ksrdaaban délaumi 8-IAI délután 18 órAig. ca-biagary-ut st, taleton 294.
9
Feladó :
Clm:
BeadíokozBt: -Tábori nosla
13« évf., 201, sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 6. hétfő Ára 16 fillér.
mm__, mm
ZALAI KÖZLÖNY
szerkesztőség éa kiadóhivatal : Fő-ut 5. szám. ficrkesztöeótf! és kladóhlvatall teloton 78. sz. Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
negyedévre 12 pongo 40 fillér. Híves szám: hétköznap 16fül., szombaton SOfUI.
A nemzet halála
A Kormányzó Ur felcmoló hntásii, szontistvánnápi fölhívása nyomán a kormány, most a második rondolotot ho.íza nyilvánosságra, amolybon gon-oVwkodáH történik a honvédaép; érdo-nics harcosainak a |>o|gárt olotbon vált* méltó elhelyezkedéséről. Az oisó rendelet: amely csütörtékön valt is-morolessé, ujabb félmillió hold «si-
tióbirtok igénybetétblónól1 és oiosztá-
sánál hittat magvar földöt a háborúban vívott harcokban kitüntetett hó-soinknok és a hadiárvákunk. A második rewlolot pénteken korült a 42-es bizottság oló ós azokról\'jjftn-doskodik, akik nem részesültök Told-jtittatáshan, do módot nyújt arra is, hogy gazdasági folszoroh\'whoz jussanak olyan földműves hadviseltek, Bkiknek rész jutott a konyéradó magyar földből.
A 42-os országos bizottság termé-szotOKon elismeréssel és hálával votto tudomásul a kormánynak ezt \'az ujabb rondolotét, .anlöly a kormányzói felhívásban kifejezésre jutott atyai líondoakodás óhaját valósítja mog. Klísmcréösol éa halával fogadja az ogész magyar közvélomény a had-vÍBelteknek és hadigondozottaknak ozt a megsegítését, mort íwmcsak kötelességet ioljcaít az áidozatho^a-talban példát mutató harcosokkal szembon, hanoin olyan alapclvot is szolgál, amolyot mindig szomolótt kell tartani a\' nemzeti jövő építésének munkájában. Loszögozi a rondo-lot, hbgy azokat az öaazogokot, amo-Ivek az elosztásra korülő ingatlanok ósogyéb vagyontárgyalt volt tulajdonosait mogillotó megtérítési áron fölül mogmaradnak,\'kizárólag a hadviseltek, hadigondozottak és hadirokkantak támogatáséra koll forditani. Az előzetes, do pontos számitások szerint löhbszázmillió pengő az uz összeg, amiről oz a kormányintézkedés rondolkozik. Hatalmas összeg oz akkor, amikor kisombőröknek a sorsán kell sogitoni. Pénzről van szó és illó, hogy ennek a fölhasználásánál\' különös gondot azokra a hadviseltükre és hadigondozottakra fordítsanak, akiknek nom földművelés a hivatása és őzért ingatlan juttatásban-étidig nom részesültek. A kézműipar, a kiskoroakodolom hadvisoltjoí éa a gazdasági ólot máa kísomboroi jutnak olyan sogítsőghoz özekből az <>sszegokből, nmolyokkol gondmonto-«on mogalapozhatják egzisztenciájukat. A kisembor számára komoly tokét jolont az igy mogszerozhotó ös^jg, amoly hozzásegíti gazdasági önálljíiiiáaho\'z, kisipari vagy kisüzemi foLszorolésok olotoroinlésóhoz. A-földhöz juttatott hadvisoltek [Ktlig. mezőgazdasági folezorolóst szeroz-hotnok a hat&ínnoik alapján elnyert gazdaságokmP A legtöbb esetijén könnyön elfisolhotő ós méltányos kölcsön a formája oimok a tőkéhoz-JiHtatiisnnk,
A nemzet hálája nyilatkozik meg a hős harcosokkal szómbon, amikor ilyen Kormányrpndolot lép élctbo. Az országnak mindig szüksége lösz nü\' fiai áldozatkészségére és ozt sohasem szabad olfolojtoni. Krro figyelmeztetett a kormányzói gondoskodás atyai óhaja. A kormány ké-szcnállolt arra, nogy a nomzoti ün-s nopon elhangzott kormányzói óhaj méltó módon váljon valósággá.
Calabriaban fokoiódott az angolsiási támadás ereié
Nagy jelentőséget tulajdonitanaik Churchill ma estére várt beszédének
Berlinből jelentik:
Xpól Calabriaban
llogg^SR^\'szaknyugatra heves harcok/folynak a kis biztosító német ogységok ós a brit csapatok között. A britek megkísérelték a némot utóvédek harcát megzavarni és közbon olyan érzékeny veszteségot-*Szonved-tok, hogy kény fotonok voltak beásni magukat.
Rcggiolól északra a britek egy ujabb partraszállást kíséreltek meg
kisebb brit tongorí erők heves tüze mellett. A gyors német bombázok alacsonyan szállváferédményeson mű köd lek közre az ui partraszállás ollón és egy brit cirkálót telibe találva elhallgattattak, ltoggiotól délro eresebb brit kötelékokkol nagyobb olasz ojtőornyós köíokékek állnak, harcban. Itt ís: nyilvánvalóan olyan nagy harcok folynak, hogy
a britek a legutóbbi !?i órában nem tudtak ujabb terel nyerni. Calabria déli csücskén összesen két brit hadosztály és egy páncélos hadosztály szállt partra. Ejtőernyős csa-
patokat a britek eddig nem alkalmaztak.
A\'keleti arovonat
helyzetéről Ilorlínból a kővetkezőket jelentik:- A harcok kemények és a némot elhárítás következte bon a Szovjet voszteségoi számottevőek. A Szovjot összesen 887 páncélkocsit vesztett. Az arcvonal
déli szakaszán tovább folytatódnak az arcvonal megrövidítésének érdekében fett intézkedések. A Szovjot eddigi támadásait sikorült visszaverni. A Donec középső szakaszán sikorült megtartani a némot állásokat a szovjet gyalogság támadásával szembén.
Oharkav szakaszán a szovjet páncélos erök átmenetileg be tudtak tŐrni a német vonalakba, de a német páncélos erők visz-szaverték őket. Őreitől nyugatra a német támadás 78 páncélkocsit pusztított el. A Szmolcnszk moszkvai mflut mentén minden szovjot támadás véresőn összeomlott és 15 szovjot páncélkocsi elpusztult.
Mannheim és Ludwlgshafen volt a ma hajnali légitámadás citpontjt
Berlinbél jelentik, hogy brit bom- J lőtt, bázó kötelékek ma hajnalban Mannheim ős Ludwigshafen városokat támadta meg. A lakosság nagy veszteségeket szenvedett. A német légvédelem 21 négymotoros gépet lo-
Bombázzák a CalabHában partraszálló angol és kanadai csapatokat
hadműveleteket,
A Stefani jelentése szerint augusz tus utolsó hetében, szeptember 2-ig az angolszászok 150 ropülőgépot ve-sziletyjk, melyek közül 116-ot légi-harcban lőttek le.
Zürichi jelentés szerint Calábríá-ban az angolszászok fokozták a támadást és birtokba vették az Aspro-monte hegység déli részét. Valhíu, ból hovos harcokat jolontonok a némot és az olasz utóvéd csapatokkal. Brit és kanadai csapatok Slolitő dl Portó tongorpactján szállnak partra. Montgomeri lteggioból irányítja a Rf • . Berlin tartózkodó a délolaszországi hírekkel szemben
\\ Stefani jelentése szerint olasz repülő kötelékek orodmenyesen bombázták a Calabriaban partraszállt brit erőket és utánpótlási vonalakat. \'Az olasz légierő a Reggio és Villa S. Giovanni kikötőjéből menetelő angol csapatokat támadta és öt gépet lelőtt.
Berlini híradás szerint Calábriá-ban nem került sor nagyobb harci csolokméiivokro. Ügy tudják, nem szállítottak par.tra nagyobb brit erőkot éa azok csak a tengerpart gyenge biztosító erőivel állanak harcban. Az angolok mindenek előtt Calábria legdélibb részét szállták meg. Berlinben érthető tartózkodást tanúsítanak, v- A Szicília kÖrDU angolszász túlerő számadatai és veszteségei
nyomasztó fölénye különösen a légierőnél érvényesült, mégis az olasz és némot orók öt hétig sikeresen
mort ínég nem tisztázták azokat a harc részleteket, melyből a britek céljait megismernék. Berlin nem értékeli le a cálábriöl inváziót, do az ott dúló harcokról szóló jelentések nem tartalmaznak helység novö-ket, mort a brit támadás terjedőimé és iránya még nem eléggé isinoretes.
Az olasz lapok ismertetik Szicília elfoglalása után az angolszászok orőit és veszteségeit. Mossmánál hat páncélos hadosztály, négy páncélos hadtest és két légí hadosztály találkozott a szigot olleni támadás Itofo-jezéso után. Az angolszászok 1600 vadászgéppel, 650 két motoros, 350 négy motoros és 800 mán mintájú repülőgéppel rendoikoztek, A had-, művelőieknél két repülőgép anyahajó, 20 cirkáló, 85 korvett és\'10 hadosztály szállítására ologondó szál litéhajójuk volt. Az angolszászoknak
oílont tudtak állani. Jó forrásból származó adatok szerint az apgol-szászok csapataiknak egy harmadát veszilették\'ol. 400 harckocsijuk megsemmisült, 650 ropülőgépot pedig tójíiharcokban, íllotvo a földön vo-szifotlek». Különösen érzékeny a hajótér veszteség. EIsüHyesztottok 61 szálütó hájét 89.000 tonnatartalom-mal és 50 hajót körülbelül ugyanannyi tonnatartalommal olyan aulyo
san megrongállunk, hogy annak ol-vesatéeével lehot számofni. A szál-litóhajókon kívül megrongáltunk egy, cirkálót, öt korvettet, több ágyúnaszádot és egy repülőgép anyahajót, molyok elvesztésért)! w számolni lobot.
Svédország nem hajlandó átjárónak tekinteni Uatterét
Stockholm egyik vezető" újságja vezércikkébon tiKlalkozIk azzal a körülménnyel, hoi;y tegnapalő\'tro virradó éjszaka a ezövclsógea rcptlIÖRÓDi k svéd lerülri lelett szálltak el. Azt lr|a. ilyi>n arányokban aligha lehet véletlen berepülésre! beszélni Az átrepülés arra emlékeztet, amit Svájc élt át, amikor áz angol támaszpontról a gépek Olaszországba rcptlllok Svédország opm hal-iaiulfi légtterét általánow országutnnk rondelkezésre bocsájtaai Meg kell védelmezni a svéd lolsent^rületct, níhogy mn átjáró, holnap hadszíntér lugyen, a tejporok szamára. A l«p megállapítja, a.BVlri területek megsértene nnpyon la érezhetőkolleraetlenHégckkclJár Kgyéb-kéni, mint egy másik hvéd lap mcgál-lapltjn, í/indonban még mindig nem nyújtották át a tiltakozást a svéd felségterület megsértése miatt.
Ujabb porhintés: — a szovjet elismeri a síent eiinódttst
Sztálin az utóhhl napokban Molotov-val együtt Ingudta a görög orlhodox vallás képvlap tőit. A m M beazé léaen arról volt sto. hogy hívják Össze a püspöki értekezletet éa azoa vftinHazák meg a Szovjet Unióba küldendő párt-tltkftit, aki megszer-vezzo az egyház ujjá építését a Szovjvt Unióba. Az eseménnyel kspoaolatban állást foglaltak fiVrlIuhcn. A berlini politikai kötöket nem- lepte meg ez a közlemény, hogy a iizovjet kormány Jóvá aksrja tennt mulasztásult Molotov Jelonléto a tárgyaláson azt niutatje. hogy politikát műveletről van bzó, melyek mog akarják könnyíteni az ango\'azász hivatalos kötökkel szomben a helyzetüket éa .szellemi nagyságuk nak*, valamint .kulturális fölénynknek" akarnak alapot szerezni Berlint vélemény szerint a szovjet kormánynak az egyházzal való barátkozásának az a rendeltetése, hogy port hintsen a világ szemébe.
A németek ellentámadással megtisztították a Szmolenexk és V/azma-vidéki betöréseket
A kololi arcvonal helyzetéről Berlinből a kővetkezőket jelentik: A Szovjet a szmolonszki szakaszon, valamint a Vjazmától nyugatra ismét megismételte támadásait, metyo kot őrös légi kötelékek támogattak, A német védelem súlyos és olkesero-\' dolt harcokban ktvotbtto a támadókat és a helyi botörósokot rószboii ellentámadással azonnal megtisztít totta.
Istanbuli jelentés szerint három amenkal repülőgép gépfegyver tűzzel megtámadott egy török motoros hajót.
A motoros hajó egy halott és két solwsült áldozatával befutott az I5gei tenger egyik kikötőjébe.
ZALAI KÖZLÖNY
1913. szeptember f>
A minőség és a mennyiség harca a keleti frontoni\'
A keleti arcvonal elhárító csatája fokozza a nón\'etok eddigi sikereit. Az angolszászok Calabrla fiion megindított olfenzlvájával egyidejűleg a Szovjet la folytatta offenzíváját líurópa szive ellen, amely aokkaf több véráldozatot köv-telt, mint eddlK az egész háború folyamán A moat lolyé harcok a Szovjet ember- és aoyagtümegnlt megnyen-
glottók, hogy nom leszerejo a tttmog-ninddaok folytatásához. A keleti arc vonalon a nemet hadvezetőségnek három tényezővel kellett számolnia, a hatalmán tér aranyaival, az ember- éa .anyaglöbblettel. Ar. eléé tényező mar kíasett a Szovjet kezéből éa a tör mar szövetségesül szegődött a németekhez. Az ember-tömeg lolenya pedig, mely a szovjet-vonalak egyrészéo az 1 :15 hoz ! arányú volt, közben kiegyenlítődött I
A német katona őzzel a túlerővel azonilajn ia bátran megállta helyéi. A BZOVJol katona nlsósorhan védekező harcokban válik Ik>, addig n német katonát a harckészség és a támadó szollein jellemzi. Ezzel egyenlítették ki a szovjet számbeli főlényét a német csajaitok. A jelenlegi általános offenzíva nagyon sok vér áldozatot követolt éw a szovjet voSQfdBéff alig 10 évos katonákkal sem tudja pótolni a hiányokat. A szovjetnek anyag torén mutatkozó fölénye is csak látszólagos, mórt a legjobb fegyver, a legjobb gépesített alakulat, ií legjobb páncélos, a legjobb rohamágyúk német kézl>eu vannak.
Csapatok szálltak partra Uj-Guinea szigetén
Washington, szeptember 6 Ui Qulneéban Lac közelében amerikai hajókból csapatok szálltak partra.
Tokió, szeptember 6 A Japán császári főhadiszállás Jelenti: UJ-Uulnea telelt szeptember 2-án 14 ellenséges repülőgépet a japán légierő megtámadott. Lac kikötőjében a japánok egy ellenséges szállítóhajót eUtlllyeiztettek. Washingtonból Jelentik, hogy Churchill, ma este rádióbeszédet mond.
Azt hiszik, ; az olasz
kérdéssel éa a feltétlen megadás kérdésével.
Beszéde narrylelentoiegU lesz. Az hogy beszédében foglalkozni fog ;
Lapzártakor érkezett
Szovjetcsapatok a finn Rucs\'nál partraszállást kíséreltek meg. a német parliütegek tüze megakadályozta törekvéseiket.
Angolszász csapatok, főleg ausztráliai katonaság, az ujguineaui Lei közelében parlras\'zál\'tak.
Eltemették a bolgárok királyát
A Kormányzó Ur részvételével gyászistentisztelet volt Budapesten
A budapesti bolgár követség teg-na]i délelőtt ünnepélyes gyászinten-tisztelotel tartott olhalt cárja, III. Borisz emlékére. Az egész magyar ribntzot réazvéto jutott kifejezésre a gyászistentiszteleten megjelent jhj-litikai katonai éa társadalmi előkelőségek jelen leteljen. Kállay Miklós
minisztereinőkkel az élén megjelent
a magyar kir. kormány maid valamennyi tagja, a képviselő- és a fol-sőház elnöK8ége,CvalaminL a honvédség képvisolŐi. Tizenegy órakor kürt-ttzo jelezte, hogy m^c^r&rkozott Magyarország é főm élt óság u>, kormányzója. Mikor a Kormányzó Ur megérkezett, a folyamőrök zenekara a Himnuszt játszotta. A gyászistentisztelet után néhány perces csendes folállással adtak a jelenlevők kegyeletüknek kifojozést éa emlékeztek még az elhunyt bolgár cárról.
Szófiától jelentik: Szombaton éjfél felé ért Véget a király koporsó- . jához való zarándoklás. Vasárnap reggel hét órakor a koporNÓt lozár-ták. Fél tízkor érkezotl meg_ az özvegy királyné II. Simeon királlyal. Mikor elfoglalták kíjolöit lielyeiket, megkezdődött a gyászszertartás.
Szófiai hivatalos jolontésok szerint a gyásziiniiepségv\'k Ix\'fejeződtek. A 1IÍ. BoriSz Király földi maradványait tartalmazó koporsót a> bolgár fővárosból különvonat vitte Kocao-nerivóba, A több óra hosszat tartó utón a különvonat minden nagyobb állomáson megállott, hogy a nagy távolságokról sorogofltól összejött földművesek családtagjaikkal együtt utolsó buesut.vohesftjnek királyuktól A vonat este fél tíz órakor érkezett meg Kuesonorivóba, honnan Hilába szállították. \' •
Egy nagykanizsai honyéd-alaknlat volt a legnagyobb adakozó a keszibelyl Karmeliták tegnap megáldott oltárához
Keszthely, Szeptember 6 (Tudósítónk jelentése) A keszthelyi karmelita tomplom magasztos ünnepség színhelye volt azoptemhor 4-én. Ezen a najwrí áldották mog a templom ni oltárát, melyet Keresztes szent János tiszteletére emelték.
A jubileumi oltár-terv megvalósítását herceg Festetics Györgynó áldozatkészsége totto lehetővé, Ő ké-Szittott© ol nagy költséggol a hatalmas oltárszobrot karrarai márványból a a további költségekből is tetemes részt vállalt.
Az uj oltár a magyar honvéd ál-\'dozatosságának az emlékű is. Zalai honvédek a harctérről küldték el adományaikat az oltár építéséhoz. (A legnagyobb adakozó egy Nagyka-
nizsán szolgálatot loljositő százados alakulata volt.)
Az oltár megáldását dr. Szorocz Imre keszthelyi apát-plébános vó-gezto, az olsŐ misét is ő mondta az oltárnál nagy papi asszisztenciával. Evangéliumkor P. Iláaz Brokárd kármolita rendi tanácsos (Kunszont-márton) mondott szárnyaló szentbeszédet.
Az oltár-mogáldáai . ünnepségen részt vott herceg Festotícs GyörgynÓ is. A hatalmas templomot zsúfolásig megtöltötték a hívok.
Tavaszra elkészülnok az oltár még hiányzó részei, \'díszei ía, amikor mog losz az oltár püspöki konzok-rálása.
Cséplési anyagok, olajok, zsírok, golyóscatapágyak
HoÄ-gipek \'télre 1» tavasira tnir mrist eíójegyzendök
Hitfelekezeti Izgatás miatt Internáltak egy nagykanizsai terménykereskedőt
Fejlelentés érkezeit a nagykanizsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályához, amely szerint wachsler Izsó 51 éves, győri születésű, nagykanizsai lakos, nős, izr. vallású terménykereskedő egy osízeszóialkozás alkalmival lakása udvarán, többek előtt azt a kijelentést tcttp, hogy: ,...blldős keresztények, már csak pár órátok van hátra..." Wachslert
a feljelentés alapján előállítónak. Kihallgatása során tagadta a neki tulajdonított kijelentéseket, azonban a kihallgatott tanult egy része igazolta a feljelentésben foglaltak elhangzását.
Wachslert hitfelekezeti Izgatás miatt rendőrhatósági őrizet alá vélték, dé\' eilől függetlenül bűnvádi eljárás Is indult ellene.
áz óvóhelyen dolgozó mániásnál még a nadrágját is ellopta a kilencszer büntetett gelsel tolvaj
Jé fogást csinált a nagykanizsai rendőrkapitányság. A lazsnakl kocsmában sikerült elfogni Császár Jenő gelsel, 1916. évben aztllotett, nőtlen, legutóbb budapesti lakost, akt notórius btlnözö, mert eddig mintegy kilencszer volt már büntetve lopás és atkkuBztás miatt. Császár Jenő legutóbb Budapesten albérlő társától Ranak ruháját éa cipőjót eltopta, majd Szlgetszentmlklósra tette át azókhelyét és ott lakásadójától azln-tén férfiruhát lopott, Majd amikor ké-
sőbb, mint beteg, a nagykanizsai köz-kórházba került, itt az óvóhelyen dolgozó egyik munkástól a nadrágját, cipőjét ingót lopta el, majd behatolt a raktárba és onnan fs ruhaneműt zsákmányolt. A lopott ruhanemüek egy részét Budapesten, másik részét Nagy. kanlzHán értékesítette. Most állítják öasze bOnlaJBtromát. Kihallgatása után letartóztatták és átkísérték a nagykanizsai kir. ügyészségre.
Letartóztattak a ferencesek tolvaját\'
Beke János nemesvldl BZületésU, 86 éves, nős ember a nagykanizsai feron-cee rendházban mint kocsis volt alkalmazásban, de nem becsülte meg magát, meglopta szolgálatadóját. Bekének azonban ez sem volt elég, utána Csányl Ferenc kanizsai hajcsár és Halász Pe-
remi kaalzaat kisgazda kárára különböző lopásokat követett el. Feljelentették. Bske a rendőrségre került, ahol kihallgatása után letartóztatták.
Még a mai nap folyamán átkísérik a kir. ügyészségre.
lár-e felmondás az alkalmazottnál;, aki kiabál a főnökével?
A munkaügyi bíróság érdekes döntése
A budapesti törvényszék IMndy Zsigmond-tanácsa, érdekes munkaügyi pert tárgyalt. Egy gyárvállalat volt alkalma-zattja Indított keresetet, amelyben (elmondani Illetményeinek megfizetését körte A tanuklballgntáaok szerint a vállalat osztályigazgatója mulasztást látott az H<kalmazott munkájában és 6>zért kérdőre vonta, amire az alkalmazott Ingerült hangot* válaszolt, aőt amikor a vita hevesebbe fajult, kiabált ls. Az Igazgató vallomása szerint az alkalmazott olyan magatartást tanúsított, hogy \'azonnali hatállyal elbocsátotta- A központi járásbíróság az alkalmazott kéréseiét elutaaltolta. azonban most a törvényszék Bándy-tinácsa megváltoztatta a járásbíróság Ítéletét; kimondotta, hogy fogtálán volt az azonnali hatályú elbocsátás és a nyarat a peresített felmondási illetmények meg-
ttzetósőra kötelezte. Az ítélet szerint az aHcalmazotl a törvényekben megszabott azonnali hitályu eloo<;sAtáaf okok egyl-• ét nem kövottn ni : narn baezdátt be-csUleUértŐ Hi"|"\',\'-i nem tagadta mog stolnálatt köti^lexB^gtelJrsltését. A vállalatnak azt az órv.nónftt pedig, hogy el bocsátana, uláa nz<> gálall mulasztásokra Jöttek rá, nem lehetett lígi>6-lembe venni, ml vei az olboeaátá* a kifogásolt nitii;.\'itítt IA>! miatt törléat és inas otboc<4lá»l okot ne m hoztak (Ól. A gyakorlat szerint ugynnla a munkáltató köteles «/. azoimult Imtályu elbocsátásra alapul szolgáló körülmény tudomására litt.iH.-i után az elbocsátást nyomata eszközölni és az elboosátás okát az alkalmuzottal Is közölni. Az olbocsfttAsknr ur»m érvóavotdtett okok meRbocaátottmik tekintendők és azokkal utólag órvolnl nem lebet.
Érdekes kúriai döntés;
alkudozásra számítva sem szabad a megszabottnál magasabb árat kérni
Érdekes . elvi jelentőségű ítéletet hozott a budapesti tábla eay árdrágítás! perben. Egy vásári csizma-kereskedő kerüli a vádlottak padjára, azért, mert a piacon a megengedettnél többet kért a csizmáért. Az uzsóráblróság elöli a vádlott csizmadia\'azzal védekezel!, hogy a vásárokon, piacokon a vevők alkudoznak.^ Uyen helyen nem lehet szabóit árat kérni, meri a vevők csak az esetben vásárólnak és akkor érzik magukat megelégedettnek, ha a kimondott árból sikerül valamit le-nikotin ok. Az uzsorabirőság el is fogadta ezt a védekezést és beiga-zoltnák látta, hogy a csizmadiames-fer nem\'árdrágilási szándékból kérte a magasabb árat, hanem csak a régi szokáshoz alkalmazkodott, amikor • lehetővé tette vevője számóra az alkudozást. Fellebbezés folytán a Tábla elé került az ügy, a felsőbíróság azonban nem azonosította magát ezzel \'az állásponttal \'és* az uzsora bírósagot üj* határozathoza-
talra utasitoltB. A Tábla szerint az elsőblróság tévedett, amikor a csiz-midiamester cselekményében nem látott árdrágítás szándékot. A (örvény szerint ugyanis az árdrágllási cselekményt az kővel! el, aki közszükségleti cikkért a törvény értelmében erre jogosult hatóság részéről megszabott vagy megengedettnél magasabb árat „köwtel". A Kúria elvi jelentőségű határozata szerint a .követel" szó a törvény alkalmazása szempon\'jtból nem jelend azt, mintha az árnak az alku eredményének kellene lennie, amelyből az illelő engedni nem hajlandó, hanem elég már az olyan puszta
Irinát, tiütü
kgnufiMbb árbut vecuk.
V4K*ay ékszerén ra-.iL
1943. szeptoinl>cr_G
ZALAI KÖZLÖNY
¦
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
SPORTÉLET
kijelentés is, amely szerint valaki közszükségleti cikk árat a megengedettnél magasabb áron mondja. Minthogy p\'d-g a magasabb ár ki itnond.sa ügyletkötés nélkül is az árdrágüási\' cselekmény befejezését jelenti, a vádlott bünö.sége szempontjából közömbös az a körülmény, hogy alku esetén az emiltett árból a csizmadia mester hajlandó lett volna engedni. A vádlott bűnösség tehát attól függ, hogy az általa követelt ár valóban meghaladja-e az erre jogosult hatóság által megszabott legmagasabb árat.
A ruha-kímélés
12 parancsolata
A mai háborús Időkben valóban megszívlelendő az a lótanáoa, amelyet a „Közellátási Értesítő\' ad 12 pontban azoknak, aktk hamar alnyövlk ruháikat. A ruhaklmőléet elősegítő 12 pont a következe):
1.
Amikor hazamegyünk, oieróllük lel utoal ruhánkat házlruhávaf, háxikabát-tal, vagy erre a oétra valamelyik rí; gebbl rosszabb ruhánkat vegyük lel.
Vigyázzunk, hogy ruhánk ne [őszüljön és ne gyűrődlek. Különösen az Ülésnél és fekvésnél kell erre Agyéin). 3.
Amikor harisnyánkra a cipőt felhúzzuk, ügyeljünk rá, hogy a harisnya sem a lábujjaknál, sem a saroknál ne feszüljön, mert különben kló előtt kiszakad.
4.
Vizsgáljuk meg cinünket, nem áll-e ki bulőio szeg vagy kemény kéregrész, amely harhnyánkat kikoptatja.
5..
A harisnyát ne rántsuk?, hanem szó: pen, óvatosan húzzuk fel. Akinek Izzad a I4,ba, gyakran váltson tlsztn harls-oyát, mert az Izzadság tönkreteszi a -ruházatot
6.
Fontos szabálya a ruha kímélésnek hogy a rukát többször pihentessük. Ha osak tehetjük, négyöt napnál tovább ne viseljük ugyanazt az öltönyt. Használat közbea ugyanis a ruha növényi os állati eredetű szálacska! megnyúlnak, deformálódnak, viszont ha pihentetjük őket.vvi bennük rejlő tarmeszotea rugalmasságnál fogva eredeti alakjukat visszanyerik.

Dohányos emberek ügyeljenek arra, hogy a dohányzás közben kipattanó szikra ne tegyen kárt a ruházatukban.
8.
Fokozott gonddal kezeljük ruházatunkat, ha balosét érte.
9.
Ha ruházatunk megázott, vagy ízza-diától megnedvesedett, vegyük le és fektessUk te kisimított állapotban -A nedves ruha könnyebben gyűrődik ee eukad, mint a száraz. A vizes ezeay-\' uy(Mi ülntkai, előtt alaposan szárítsuk meg, nehogy -megdobosodjék 10. (
A kopásokat ós szakadásokat azonnal Javítsuk, mert a ruhán keletkezett folytonossági hiány már aránylag kis erő behatására ls könnyen továbbterjed.
• , 11.
A foltokat mielőbb tisztítsuk kf. mielőtt még túlságosan beleivódnak a szövetbe. Később b toltok tisztítása sokkal nokezebb é* Jobban rongálja a szövetet.
12.
Védekezzünk a molyok ellen I Oyapju-nibálnk élösdlje a molylepke, hernyót:, különösen a tavaszt és nyári hónapokban végzi pusztítását. Legjobb védoko-zós a megelőzés, ezért kefélássol, porolással, rázassál távolítunk el hosszabb Ideig nem hordott ruháinkból a moly-petókot ás heroyákat, valamint a ruhánk hajtásában Összegyűl omló port, amoly a molypetéknek melegágya.
ZMNTE—Pélmonostor 6:1 (t:0)
A kollomotlon, esős idöiáraa ollé-héro is zsúfolt a lelátó, söt az állóhelyokon in szép Bfcámu közönség ólvezi n ZMNTE első hazai NE 111-ÍxilÍ szereplését. Váratlanul orÖs ellenfelet kapott- á csapat — minfc már elóro íh jeleztük —, mort a Pólinonostór szép 6« ötletes, fólog gyorsan loadott labdákkal fölénybe korült mindjárt a játékidő olejón; Bizony x\\v, olsÖ félidő játéka szoriiit inkább a vendégek érdemeltek volna vezetést. A\'ZMnTÉ nom tudta ki-fojteni totjes tudását a aikos talajon, hiszon logjobb játékosai folyton csúszkáltuk és az igyokozolük gyakran csődöt mondott. "A védelem elsőrangú. Kovács .1. csinált egy súlyon hibát, amihói gól lőtt, do a fodozot-aor hiba nőikül játszott. A l&hadó-sorban hiányoztak a londitÓkorokok a szólón, sőt a bolsók jó játéka-som telieson kielégítő, lassú.
Dómján símolóro a kövolkozó csapatok kezdőnek:
ZMNTE: Kovács 11. - Kárpát, Kováért I. - MihaleÖK, Hói in, Csor-pes — Talpai, Szabó, Kiss íj L, Lika, NómoUi.
Pélmonostor: Bólics — Popovics, límiyováriCB 1. Lohosók, Bu-nyováncH II., Ssdkora - Oostor-Pöiohor; Dadica, Zomhori, Adamo-vics, Imicsies.
Először cs;ik tapogatódzás, majd a vendégek Wz<lomonvozéso az oso-mény. Később\' nagyold) iram van mindkét részről. A 17. porobon lmi-csics szép lövése csattan a kapufán. Lika 40 motoros lövését védi nagy bravúrral Bélien.- Popovics kézzel üti ol a labdát Kiss.olól, a büntetőt Héjjá a másodszori lövés útón, a kár pus. közébe juttatja. Mihalocz 40 motoros szép lövéso köt ki a hálóban. Béhcfl elnézte. 1:0.
A második félidő 15. ixireélxm Szalió elnézott lövését védi a háló, Uülics tlftlyett. 2:0. A 17. porclwn \'Zoinbori átjátsza a Kárpát sérüléso uüatt megzavarodott ZMNTE vé-
dőimet, Kovács II, kifut, hogy a labdát fölszodjo, do Kovács 1. az orra olöl olpöcmti a labdát, amely mindenki nagy megrökönyödésére szép lassan a hálóba gurul, Meg-ölónkül a játék. A sérült Kárpát jobbszélro mogy és lendületet viaz a fámadósor munkájába. Atcsolozi a vódehuot, romok beadásába Nómoth-nok csak a főjét koll (odatenni, máris a haléban a labda. 3:1. A 21. poroboh szabadrúgás a vendégek ollón. Csgitom áll noki 25 melóiról a labdának. Lóvóso fólinagasan, ha-taltnnsofovol vágódik a hálóba. 4:1. Igazi Bárosi III. féte Ijomhas/.abad-rugés. Ismét Kárpát romekol a gyors és ötlotos átadásával, miliői Kzahő közvetitésévol Kiss lő véd-bolotlon gólt. 5:1. A 43. poroboa végro a magára talált támadímor londülotos támadását Kiss 11. gőlju fojozi bo. 6:1.
A kis Kovács 11. gyakran bravúrosan védett. A gólról nem toliot. A bátvédpár nagyszerűen látta ol föladatát. Kovács mogzavarodását a gól olőtt menti, hogy a kapusát akarta védeni a fojherLigástól. A fodozotsor lolkes és csillogó játéka ogy nagy csapat tengelyében is di-csérolos volna. Héjjá oz alkalommal is romckolt .Ugyancsak Mihalocz is, mig a\'sokat estiszkáló Csoriws is fölnőtt a végén társniUoz. A tamadő-sorbun különösen a két aeolsóvol
van haj. Talpai még nom hovorto ki sérülését. Hiányzik a londiiloto, gótratöróso. Némotli podig nom szél-söjátékos. A txjlsék nagyszoriion éjpi-tottek, do itt is hiányzott a lendiilot. Még Lika, az oörog odnó« volt, aki leggyorsabban átadta a labdákat 16-vésokre és bolysotelim do Kissnok nom sikerült az egyébként nagy-szorü mozónylKili játékát gólokni felváltani. Végén azonban ó is lon-dülotlx) jött, akárcsak Szabó, aki ki-tüní\'xui ..épitott, do néha lui lassan és kőrÜUnónyOSOll akarta a liolyzv!-tokot mogohlani.
Az ollonfélnól a kél Bunyovárica testvér játszolt kitűnőén, mig a lú-madósorhan Zombori és Adamovics
Ahogy a hamorista látja*
Átállítás a cupringer fronton
A munkaközvetítő hivatal közli
olykor a munkapiac helyzetét, A közlésekből rendszerint az állapitható tneff, hogy fózómindcnesl keres 80 naccvága, ezzel szemben ajánlkozó van "— 1,
Miután egyet harminc feli szedni kissé körűimé nyes, a megoldás uyy hisz igazságos, ha az calsz cselédszerző rendszert átállítjuk, /?« pedig kérvényezéscs alapra. A fÖzómindc-ttesl keresők kérvényt nyújtanak\'tie és a jelólt kiválasztja a neki legjobba n m cg felel ő helyet. A kérve ny, amit a legközelebbi futtatásra benyit jt ok, a következőképpen fog Hangzani:
nagyméltóságú Hölgy Kegyes Jótevőnk! Alulírott azon alázatos kérelemmel járulok Nagytn\'éltóságod ma~ gas színe elé \' hogy tze.rény Jiáztar-tásunkhoz txuá ideiglenes szegő/léssel igénytelen lakásomat átmeneti-otthonául elfogadni és csekélységemet kenyéradó gazdájaként t&kal-mázni kegyeskedjék.
Kérésem támogatására szabad legyen előadni, hogy Jó családból szíir-mazó, büntetlen előéletit, erkölcsileg és politikailag megbizfiató adófizető alany vagyok, akinek egyetlen vágya hogy Nagy méltóságod megelégedését rmndenbcn kiérdemeljem.
Lakásunk öt nevetségcsen apró szobából áll, de ha N\'agyméltóságod sokallaná, Mrmat készséggel lebontatunk .belőle. A nagyobbikat rendelkezésére bocsátjuk, a kisebbikben mi húzzuk meg magunkat.
Ami a fű.:ént illeti, a kosztot. a Hetedik M&nnyonzághoe oimce-tt
vendéglőből hordatjuk. Bőséges, Ízletes, olyannyira, hogy étkezés után tn9g foi/juk nyalni A agyméltóságodnak mind a tíz ujját, fia Nagi/mél-tóságoflhak ncttdán mégsem felelne meg, otthagyjuk azt a piszok helyet és majd a feleségem főz Nagymiitóságod kedvenc ételeiből.
Mosásról, súrolásról és más cfajta tzázadeleji babonákról természetc-sen szó se legyen.
A napirend a következő: Heggel sonka tojással és parfé. Esetleg glaszékeszti/ii tartármártással. Utána kilovaglás az őszi parkba mikor is gróf Pe/aesevics Udó v. b. t. t., a Parjorco Club elnöke lexz Nagy méltóságod utimarsallja. Utána egy kis tenisz Asbóthtal, majd vil-. fasreggeli Jávor falival. A lőnc.söt első gongütéskor TlyppoUtfa lakáj szolgálja fel a biedermeier ebédlőben, fekete, a .kék szalonban és délután irodalmi rscveln ZHahy Lajossal a sárga micsodában, ötórai tea HÍdíi — melynek során pajzán zsur-fiuk- fehér szmokingban lődörögnek Nagyméltóságod körül — kívánatra T7iuzi a legfáineibb covboy filmekkel és vacsora után egy kis bridzs herceg lisztcrJtáztfék társaságában. Migrén esetén Nagyméltóságod visszavonul lakosztályába és ott merttett papíron írhat a Minkának (iöncre.
Abban a halvány reményben, hogy N agyméltóságod választása ránk esik és rövidesen unokatestvéreivel együtt csalárltagnak számító vendégünként hódol Itatjuk, vagyok alázatos tisztelettel:
¦¦ KISS JÖZ8EF
játéka cmolkodott ki.* | <,
Doniján ieleson vozotte a nota könnyű mérkózéati
—k—n-l—
ZMNTE II.—Alsólendva 3:1(1:0)
Vozotto Németh. A közönség a balszárny játékára volt kíváncsi, ahol különösön a halszélen játszó Vöjnovlte romokolt. Dó kitűnő volt Csányi is. -,
Eredmények
Foroncváros -Debrecen 4:0.
Nagyvárad.....Vasas 2:1.
Újpest—Diósgyőr 6:0. Salgótarján--Kisperft 4: 8. Caopol—Szolnok 8:2. Gamma Szegőd 1:1. Kolozsvár - -Eloktromoe 2:1. Uj vidék—BSZKlvT 3:1.
Keszthely, Nagykanizsa a Balatoni Sporthét vasárnapi programjában
Keszthely, szopbombor 6 (Tudósítónk jelentése.) A IX. Balatoni Snorthétl>e ezidén belekapcsolódott Kcsztlioty, do közvotvo Nagykanizsa is.. Tognap bonyolították la a balatoh-
köriih motoros és kerékpáros ver-sonyt, molynok egyik ellenőrző állomása Kosztboly volt. A motorosoknak Kosztlioly határában kollott legyőzniük a Legnehezebb akadályt, rónék pusztánál ugyanis lo kollott kanyarodniuk a Balatonnartra s a homokos-vizes talajon kilómétoroket kollott vi-iwinyezniök. A közlxjosó vizesárok erősen próbára, totlo a vor-senyzőkot ,do mindannyian, móg a lovontoversenyzők is, sz.orune«ÓHon túljutottak rajta, bár \'tv vorsonynok\' épjion óbbon a szakaszában osott -az
030,
Az ellenőrző közegek megállapítása szerint Keszthelyen és a járás torütotén mintaszerű Volt a rondo-
eós.
Koszthnly a déluti\'tni leventovor-seny ért Onnopóly révén ténvlogoson is rósztvotl a eportbét OBoményoiben. A Helikon sportpályán lofolvt flnno-pélvon megjolonl ljomotor Lajos oz-rcdoa, a L. 0. K. elnök hol vottoso és a minisztérium kénvisofotébon BzOlnoky Lajos H. M. olőadŐ.
Az Qnnépolv három résziül állt. Először a Gyón Lovonték és Koszt-bolyi JiOvonték labdarugVisban mérték összo orojükot, a mérkőzést 2:1 arányban Kosztholy nvorto a had-tostbajnok Győr ellen. ^Iásodik részben nagykanizsai tornászok szoroztok külöiilogoH élvozotot a többozor-nyi közunst\'rgnok. Végül a kitótholy i leventék vorsonyoztek atlétikai, szamokban.
A Nagykanizsai Torna Egylot női ós fórfi tornászni egészen mogbódi-töttúk a közönsé\'got. A férfink korláton, nyújtón, lovon mutattak t>o Szebbnél szebb gyakorlatokat, a hölgyök talaj tornában hóditolták mog a közönséget. A férfiak köaül Bátorít Józeof, a két Tóth, Horváth Károly ós Fenyves József, a hölgyek közül podig Szabó Erzsébet, Kovács íEva s Doák Honn és Irón ragadtatták sokszor tapsra a nézőkot. A hölgyök ötös tnlajtornája különlogos élvezőt volt. Bátorfi mint gtimiombor produkálta magút, négy fórfi tornász pedig valóságos cirkuszi mutatványokkal BSOrepÓlt, Mindamiyiuknak rondkivüli sikerük volt.
Hangulatos tábortűz fojozto bo a lovontők yasárnapi programját.
Nyilt-tér.*)
Ezúton értesítek mindenkit hsgy Dévtl Károly kiskorú fiamért semmiféle anyui felelősseget nem vállalok és adósságait nem fizetem ki,
Nagykanizsa, 1943. szeptember 6.
Uáv«t AaUl
*) Az e rovatban közlőitekért sem a tstrkesitőtég, sem a kiadóhivatal nem vállal felektsséget.
ZALAI KÖZLÖNY
104:1. szeptember G
HÍREK
NAPIREND:
Rjjoli gyógyszertári ügyolot:: Ma a Megváltó gyógyszertár Erasébet-tér 21. Szám.
Kiekaimsán t\\z ottani gyógysaer-t-.ii- állandó ügyeletes saolgálatot tart.
Naptár. Szeptember 6. Hétfő. Rém. kai. Ida. ¦ Protestdns Xikariás.
A G0ZFC1ÍD0 nyitva van reggel 7 Órától eete 6 óráig. (Hétfá, szaria, péntek délután és keddon egéén nap nőknek.) Telefon: 660.
Apró tanács
Az erdő délceg büszke tölgye megróna koionájat zordan, az árnyékában meghúzódó bokorhoz igy szót korholóan : //onnan szedted a bátorságot nagyok közt ütni fel tanyát?... Haszontalan silány népsége: Elhordd magad tüstént további...
S halkan szól a bokor tövében
elrejtve éldegélő gomba:
Ne hallgassál a vén bolondra/...
Tegzes Lajos
— (A rondŐrségrŐI)
Dr. Petrányi Oyörgy tókapltányhotyet-tea, országon szemlélő, több napon kanizsai hivatalos látogatását befejezte és viií\'/ HAnyay lítomér órazotnélyzetl MfelOgyélővel együtt visszautazott szók-belyéro, Szombathelyre.
— (A főispánná meglátogatta a muraközi napközt otthonokat)
Vitéz grid Teleki Béla főispán hitvese és Aliz leánya a napokban végigjárta « Visszatért zalai területeken a nyári napközi otthonokat. Kiőször Alaó-lendvAu kereste lel az otthont, inijd a muraközléket Járta végig Mlndentltt a legnagyobb szeretettel érdeklődött kicsinyeink élettwroa I - Ifii én Örömmel állapította meg, hogy a gondozónők a legnagyobb odaadásnál vcgzlk munkájukat. A grolklensuzony I" kUlftnÖn ér-deklódeat tnnutdtott az otlhoaok munkája Iránt, hiszen 0 maga Is vezet Ilyen napközi otthout f ölüskén, n gróíl család blrtokáu.
— (Barots hlr)
Felkérjük kereskedő taglalnkat, hogy f. hó 8 án. szerdán az Ünnepre való tekintettel üzleteiket tarteák zárva. Az Elnökség. (:}
— (Iskolai oktatás a rádióban)
A november 3-lg tarló hosszú vaká-clé ellemtulyozáriára klgolgoztak egy áttogö tervet a szünidei otthoni toglal-koztatásra, mégpedig rendszeres rádló-oklat&N keretében A rádlólnkola órái kiterjednek az elemistákra és a középfokú Iskolásokra egyaránt. Tehát az ojÁzAu összes gyermekei tartózkodási bal] likon naplók tálasban részesülnek, aét teiiiiialot knpnak. A "végzett tananyagról az iskolák megkezdésekor be kell száunlnloK. A közérdekű u] rádlranyagot minden hétköznapon sugározzák a koradéivlóill órákban naponta két teljes crán, felváltva Budapest I. és II. hullámhosszán. A fél lü tél fél IMg terjedő két érát Jelülték ki Iskolai oktatás céljára. Szeptember u> éu megkezdődik a rádlólskoía.
— (A homokkomáromi buosu) szeptember 8 án Kisasszony napján,
a kegyhely temploma védőszentjének ünnepén, a szokáson keretek közt meglesz eaJdén fa. A környék ón távolabbi községek zarándokul érkoznfik evalka-loiumal lloiuokkoiaáromlia. Uóluló\'it 11
I, osztáljti
csemeseszőlfi
P 2.40 kgr-ként
kedd és szerdai napokon kapható
a M°
Városi lüiiSltsamiiagDiaD.
órakor tábori mise lesz, a templomban dr. Rosta Ferenc nagykanizsai hjttanár mond nagyúridét én H7entb(fnrédet. Aa utánua következő gyűlésen Vida Jánoa harmadrendi szónok beszél a katoilkus Öntudatról őa Isten nevénok megbecsüléséről. Délután kerceztjáró ut a fenyves, kálvárián, titánla\' után pedig a környékbeli harrrladrondlek gyüléso lesz,
— (Munkaszolgálatos orvosok kirendelése)
A belügyminiszter dr. Hündler Helkó Imre orvosi a lendvavásár\'ielyi, dr. Kohn Imrét a belalinci, dr. Végh Jánost o lala-szenlgyörgyi, dr. Orosz Jenő szarvasi orvost ped\'g a tornyiszentniiklósl közepest\' scglJgyi körben a körorvosl tennivalók ellátásával bizla meg.
— (Nem kötelező az Iskolai formaruha) A közoktatásügyi miniszter a hábo-
niH beszerzési nehézségek teklntetbe-vételével rendeletet adott kl, amely közli, hogy a középiskolák Igazgatósága a következő Iskolai eszteadőben nem kötelezheti a növendékeket formaruhák viselésére. A rendelet rajodén .magyarországi Iskolára vonatkozik. Eszerint tehát sz u] Iskolai évbon sem kőtelező az Intézeti foruiaruhák megszerzése, de tornószetósen azok, akiknek a ruha már birtokukban van, to- j vábbra la nyugodtan használhatják.
— (Agyonnyomta a föld)
A nairaközi Zrinylfalva mellefli földmunkáknál Pollák Ignác zsidó munkaazol-gálatosra ásás közben rádélt az árok oldala éa a föld agjonyomta.
— (Halálosvéflö fürdés)
A Bogláron letelepített lengyel menekülteknek nagy gyászuk van: egyik sorstársuk, egy fiatal, 36 eves tanár, fürdés közben a víz alá merü t s többé nem Jött fel. Valószínűleg görcsöt kapott vaay sziv-szélhüdéa érte. Onási részvét melleit temették cl a boglári sírkertben.
— (A világ legkisebb ós legnagyobb könyve)
A könyvek óriása a bécsi Dominikánus-templomban található. 1424-ből származik én a tomplom kriptájában nyugvó dominikánusok egykori feljegyzéseit tartalmazza. A könyv formája szekrényhoz hasonlít, lapjai négy láb magán én három Iái) széles pergamenttel bevont táblák, amelyek .lapozáskor" az it|túuiroi; CHiiklószerkezetéhez hasonlóan működnek. Ezzel ellentétben a világ legkisebb könyve színién Németországban található. Nagysága mindössze 14x11 mm. 124 oldalból; lloOaor-ból és 12260 betűből áll éa München város történetét ismerteti. Kötése arany-nyontatu vörös szattyánbörböl, arany zárral készült/ A - könyv készítője hasonló rekordot ért el, amennyiben egy gyufaszáltin két népdul „parányi szövegét" örökítette meg. (MNK).
Nagykanizsa inogyoi város polgármoa toré tŐl.
I2fi67ké. 1943.
Tárgy i Téli burgonyaszUkséglet bUtosilita.
Hirdetmény.
Akik télre burRonyít óha|iansk brsze-tfzr.i, c héten jelentkezzenek a gvÜmölcB-cjc mi1 góléban. Sirmclyenklnt 75 kg. Igényelhető A családi Igazolványt az Igény-létkor lel ktll mutatni. <
Nagykanlzu, 1943. szeptember 6.
»22 Polgárra ester.
A város
nem fogad el jelentkezéseket tűzifáért
Nagykanizsa város pénzügyi bizottsága és képviselőtestülete legutóbb foglalkozott a tüílftielláÉáa kérdésével Is. Erről szóló híradásunk alapján márts tömegesen lepték el a városházát a tűzifáért Jelentkezők. A város vezetősége ezúton közli, hogy a városnak ez-időazerlnt nincs kiosztásra kerülő tűzifája, az ezflgyben történő Je ontkezések tehát toljese-n céltalanak. Az b hlr, hogy minden tisztviselő kaphat fát a városházán, ebben a tormájában téves, meri a pénzügyi bizottság előtt Is csak olyan értelemben szerepűit ex a kérdés, hogy egy-egy hivatal kaphat fát a varastól tisztviselői részére. Ma azonban ei sem Időszerű, minthogy Jelen-lei erre a célra a városnak nem áll fa rendelkezésére. \'
Tankönyvek
Iskolaszerek
legteljesebb raktára
ahol a tankönyvek kiszolgálá
már megkezdődött.
Találom 179.
Mur.vjd n.g,ktt.ég el31járd.4|itó!.
Árverési hirdetmény.
Muravld község elölJirésig* megbízásiból köizé teszem, a koiségl kocsma, mészárszék éa feldolgozó helyiség, két izobs, konyhás lakás, megfelelő mellék-helylMgeel és Ifc\'ffi D-öl kert haszonélvezetéből 1943. ?«1 dcoimbtr 31-101 if.47. 4«l Jamu*r MBf három évi Idő-rBrlimra béiba ao|uk a muravfdl községi legyiöl Irodában 1343.á«l sa[«p1«mbai* 22-án d. u. 2 éraker tsrlandó nyilvános árvcréKn.
Kikiáltási ir 600 pengő. \'
Muravld, 1943. évi auguiztua hé 28-án.
isw \' községi Jegyző.
Nagykanizsa megyei vároa polgár mesterétől.\'
Felhívás a füíiztíreBekhez és a pékekhez 1
Felhívom a Itlszerkercikedó\'ket és a pékeket, hogy sz sugusittís 3l(g terjedő. Ilazteltiámoláiukat azonnal adlik be a Közellátási Hivatalba. A klskanlzinl fűszeresek holnap, kedden 8—10 éráig, a nagy-kanlzialak 10—1 óiálg éa délután 3-6
Zománcozott káhhák és tűzhelyek, Holherr— Bchrantx-ftjártmáflyn ma»Sfl«da«ág. gépek állandóan raktáron Tóth József vaskereskedésében
Erxaíbet-té* 23 (Közponl-aiáltó épület.)
DRAVRVOlMi
villamos Aram, _ szolgáltató rt.
masámlák flzetáae, roklamáolók, hibajelentések, szakszvrű lalvllágositis minden villamos kárdáaban délei6U 8-tól délután 18 óráig. Cssngery-ut 51, telefon 394
óráig, az összes pékek pedig 6-7 óráig adlak be számadáaukat.
Fígyclmezteiem az érdekelteket, hogy aki ai\'eltzámolátl nem adfa b-p az erre a hénrpra nem i-aphat lltztutalist.
Nigykanlita, I9I8. liep\'ember tj.
Mis ; Polgármester.
APROHIBDETÉSEK
ÁLLÁS
lleteilil glmnéKiumat végzett diákul felvennék -kis glmnazlua fiam mellé szeptember- október hónapokra napi S—6 órai foglalkoíáaia. Ctm a kiadóban. 2883-
8»bó«BBéc|«li«i| (elveszünk vasalásra : Fálcalcs fettőgyár. 3894
Főznltu\'dő bajúr-úíiős axonntl lelve-uek. Tlbolt, Eötvös.tér 33. 2912
Platal, Jómegjelenéső I«xlllk*r«ak«d6
umgédf kis vagy nagykereskedésbe el-helyezkedne. 29I5
4 polgárit végzett, Jóháxból való Unt kflnywkatS-tsinonotitik (elveszünk, — Schless Testvéreit. 1
IfoiilaítileéHtf, lehetőleg gyakorlott Utal segéd és egy kifutó azonna
továbbá flalal aegéd cs egy kiiui felvétetik Kelemen Rezső cégnél.
2026
A Jézut Szive (felső) templomba megbízható, rcadizerctő ••krvstyáti és egy taknrltánfl (leliefőleg házaspár) felvétetik. Jelentkezés i plébánia híva tálban a délelőtti órákban, 2923
ADÁS-VÉTEL
Mindennapi levelezésből összegyűjtött! tflm»9ké)y«(|at bélyeggyüjlásl célokra tnagvatutak* Birbsrlts, Zaltl Közlöny aieikeixtősége, naponta délután 6—7 órs között. Ba a hirdetés mlatSha érvényét.
Ujabb llpum, használt, lókarban lévő rédftlkat msgas áron vettek. Deuitch Látzió vlllamoaaágl és rádiószakUtlet, Deák tér. v 2838
ZonoarAt — márkásat — veizek. Cini a kiadóhivatalban. 2891
I drb. modern ebédlő-kredenc eladó-Teleki-ut 44. 2911
Eladó könyvszekrény, ebédlósickrény, ebédlőasztal, székek, hlntasiék, Mária-kép, márvánvlapos mosdé, állómkor, aatlk íróasztal és kötéllétrs. Sugár ut 2. 291
Egy. gaajatflta faarand«aé«| esz-lergnpad, 42-es typusu hegesztöberendeiés éa apiősiertzámok bevonulás végett e hó 15-lg aladűk. Klczl András gépjavító. Csurgó. 2918
Príma anaaralonal eladó. Bérksrto-látt, bérfonáat vállalok, jjxsef löherceg-¦ 31. 2924-
Béoalkák nyulak eladók Rozgonyl-ulca 3/a, 2930
3h-
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
C*aktornyAn a piactéren Ozletberen-dezés elsdó és az Udethelylaeg azonnalra átadó.. Érdeklődni: Nagykanizsai Poiialletiő-gyár, Magyar-u. 86. lehet. Teleion : Nagykanizsa 344. 2893
Raktárhalylaágat lehetőleg Irodával keretek a város beltciülcién. Címeket VIda iUszerüzletbe kérek. 29III
HÁZ ÉS INGATLAN
8000 n-öl szántó és szőlő aladd. Bővebbet honvéd u. 10. 2017
KÜLÖNFÉLE
Samotte-kályha bélelését éi uj *»lzt-»axaték szerelését vállalom. Széchenyi Lajot lakatos és szerelő, Kosaulh-tér 13.
V - . 2927
ZALHI KÖZLÖNY
politikai napilap."~ Kiadja: „Sflzgazilbsági R. T. Nagykialm\'V Felelős kiadó: Zalai Xársly. Nyomatott: a „KBzgaiá&Bágl H. T. Nagykanlzu"
Byom<fáJábaa Nagykanizsait. (Nyomdáért felet i Zalai Karaly.)
Felnié :
Uuuilf olio»»! : Tábori mista :
83.
avi, 202. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 7. kedd
Ára 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fó-ut 5. szám. Szerkesztőségi ée kiadóhivatali telelőn 78. az. Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő : Barbarlts Lajos
Klőüzetésl Ara: egy hónapra 4 pengő 30 tiller,
negyedévre 12 penge 40 tülór. Egyes szám : hétköznap 151 ill.. szombaton 30 ül).
Eétbél... két állomás...
Kormányzó Urunk Szent István napján azt, a legfelsőbb Óhaját nyJlvfctttoUH, hogy a mostani hábortflftÉtt kimagasló érdemeket szerzett hadviseltek, valamint ezek hadiírvái és a hadirokkantak a Háláló! kijáró kitüntetés erkölcsi elismerése melleit az ország részérdi külön elismerésben is részesül jenek., A Kormányzó Ur legfelsőbb óhaja léhát messzemenő szociális íis gazdasági kedvezmények nyújtására liivta fel az illetékes köröket. ;
Két hét sem múlt el a nemzeti közvélemény lelkes holyes-lésélM kisért óhaj elhangzása óta s a kormány máris két nltípvetö fontosságú rendelkezést tett ebben az irányban. Az első Ós legfontosabb lépés — amelyet már ismertettünk — az a kormányrendelet volt, amely kimondotta, hogy a faj-védelmi szempontból lefoglalt és átengedésre kötelezett birtokokból sürgőseíi félmillió holdat kell kiosztani a földműves hadviseltek és hadigondozottak között,\' a közjóléti szövetkezeteknek már eddig átadandó huszonnégyezer és a Vitézi Széknek eladott százharmincezer holdon felül. Ezt a nagyarányú Intézkedést valószínűen »a hadviseltek föld refo rmja» néven fogjuk emlegetni. Az uj földosztás előkészületeit haladéktalanul megkezdik, úgyhogy ez a földreform bár minden ffild-hözjutííilás hosszú időt vesz még igénybe — előreláthatóan gyorsabban fog lezajlani az eddiginél.
Két nappal később jelent meg a kormány második rendelete, arlöely tőbbszázmillió pengőt fortlit hadviseltek és ha* digondozoltak gazdasági önállósítására. Ez az utóbbi rendelet méltányos kwjs>nök formájában megadja a lehetőséget v lóldhözjutotlaknak arra, hogy gazdasági felszerelési szerezzenek be, de ezenfelül a hadviseltek Ős. hadigondozottak kisipari és kiskereskedelmi önállósítását is biztosítja. Amig le-hát az olsö rendelet földhözjut-tatásról intézkedik, addig a második a nem-földmüves hadviseltek és hadigondozottak gazdasági és szociális támogatásai, megerősödéséi mozdítja elő. (s)
A támadó háborúnál is nagyobbak a német védekezés stratégiai eredményei
Nem lehet tudni, — írják a német lapok — hogy az olasz szárazföldön vagy máshol következik-e ujabb angolszász partraszállás
gicrő támadást hajlott végre München ellen. A német éjjeli vadászok a támadókat megtámadlak. Az angolok bombázásának több kórház és templom és az aggok menháza is áldoza-lul esett. Az elhárító tüz és a vadászok közbelépésére a brit támadók bombáik nagyrészét kisebb helységekre voltak kény-lelenck ledobni:
Nowyorki jelentések szerint az ogyotomon Churchill miniszterelnököt tegnap díszdoktorrá avatták, Az avatás után
Churohlll
a kövotkozókot mondotta:
— Az útnak olyan szakaszához értünk, ahol nem lőhet megpihenni. Vngy a zűrzavar uralkodik majd a világon, vagy a rund. -Azon az uton, amelyen Amerika halad, hüsógoa bajtársként vele együtt halad Anglia.
Majd Chiirohilrérintotto, hogy a szövetségesek a vifájí valamennyi erőforrása felott szabadon rondol-keznok. Az Egyesült Államok ma birtokában vannak a logjobban felszorult hadseregnek, A szövetségeeok állandó vezérkara kitűnő erogruó-nyekot ért ol, Egyonoson harhár, vagy érült lenne az, aki a háború végeztével az életre hívott hatalmas gépezetét megszüntetné. Annál is inkább, mort
erre a gépezetre még sok esztendőn keresztül szükség van és jent kell tartani.
Churchill emlékeztetőt arra, hogy
Bismarck a XIX. század uralkodó tényezőjének az angol ós amerikai azonos nyolvot ismerte. Bismarcknak igaza van — mondotta Churchill —i a
¦ közős nyelv talán közös polgári kapcsolatok létrejöttéhez vezethet, Nincs Angliának semmi oka, hogy Amerikával együtt no haladjon. Az angol kormány már egy bizottságot küldött ki és ez már tanulmányozza a lo-ooyszorüsitott angol nyelvet. Rendkívüli hatása lonno az emrjoriségro, ha ügy közös nyelven érintkezhetne egymással. Ez vozotno a l>éko megszilárdításához és fenntartásához. A népszövetség esődet mondott. Kló-szőr cserben hagyták, azután elárulták.
Létesíteni kell egy erősc/ib. való ban erős világ-intézmény?, hogy biztosítsa a jövő l^kéjét
— fojozto bo beszédét Churchill
miniszterelnök. \'
Három Irányban nyomulnak előre Calabriaban Montgomery csapatai
Pizzo, és Foretti között vélték fel a harcol.
Az MTI jelenti : Cataniában Montgomery .seregei három irányban nyomulnak előre. Az cgyjk Rosaritól észak felé, a középső főcsoport az Aspromonte hegység lejtőin halad, a déli rész Capmartinó felé vonul. Montgomery angol csapatai
Légiriadó\'* Londonban
Madridi jelentés alapján közli az angol hírszolgálat : Ma éjjel bondóriban légi riadó .volt
Defenzív eredményekkel Is meg lehet nyerni a háborút, mondják Berlinben
Némot katonai közlemények is-mortotik a koloti arcvonal helyzetét és folvotik a kérdést, hogy vájjon doffonziv crodményckkol megnyerhető-e a háború. A német katonai szakértők a kérdésre igennel válaszolnak és azt hangsúlyozzák, hogy a némot stratégiának sokkal nagyobb sikerei vannak jgy, mintha bármilyen más támadó háborút folytatott
volna. A némot fojtogotések jobban, mint eddi"1 hangsúlyozzák az oroszok számbeli fölényét, de egyben megállapítják, hogy az orosz tömegek lelki ellenállása, a lehetetlen nagy vésztoségok következtében, olőbb-utóbb megtörik és a Szovjet hadsereg tartalékai fizikailag sem kiino-rilhototlonck.
Német vélemény az ujabb calabria! partraszállásról
A némot lapok inogállapitják, jo-wionti a Budapesti Tudósító, hogy Calábriában nz angolszászok partra szállásának negyedik napján a hadmüveletek csekélyek és még mindig szűkebb korotok között mozognak, ofontgomery kötelékei csak vonakodva kövotik a némot ós olasz csapatokat és a harcok igy kisebb méretűek. A brit erők eddigi partra szállása még nem nagyon joIÖntŐS, semmi eaotro, som olyan oros, hogy nagyobb arányú haamüvoloti-e Í7»-hotno számítani. Több alakulat partraszállásával nyorhotno a caláb-
riai hadművelet nagyobb iolontó-séjíol. llorlíni mogiteTés Szerint még mindig nem állapítható mog, hogy ujabb partraszállás történik-e: Az angol és amerikai ujahh partraszállásról azt sem tudni, hogy Olaszország más vidékem, vagy Olaszországon kivül eső más (őrületen kö-votkozik-o bo.
Münchent bombázták ma éjszaka .
Berlinből jelentik\': 7-re virradó éjszaka az angolszász lé-
Amerikai repülőerődök Mzálttak te Svájcban
Tegnap délután négy amerikai repülő erőd szállt le Svájci területén. A gépek legénységét internálták. Egy négymotoros repülőgép pedig a liódeni tóba zuhant. A személyzet kilenc tagja megmenekült. Délután egy másik amerikai repülő erőd is lezuhant. Egy amerikai, aki erről a repülő erődről ejtőernyőre! leszállt, elmondotta, hogy reggel öt órakor szálltak fel angliai támaszpontjukról, hogy Stuttgartot bombázzák.
A Német Távirati Iroda jelentése szerint tegnap a déli órákban Észak-Franciaországon keresztül
Dél-Némctovítzáfj ellen amerikai bombázó alakulatok támadást intézlek. Az azonnal bevetett német vadászgépek! megakadályozták a támadást és az ellenséges bombázók cél nélkül Voltak kénytelenek ledobálni bombáikat Dél-Németország néhány kisebb községe felelt
A helyzet a keleti fronton
A keleti arcvonal helyzetéről német részről a következőket közlik : A szovjet néhány napja felismerte a német szándékot a Donec medencében, mblyi szerint tervszerűen megrövidítik visszavonulással az arcvonalat, ezért nagyobb páncélos és\' gépesített egységek támadást intéztek a német fedező kötelékek ellen, A
nőmet csapatok visszanő- 1 tudását teljes rendben le- > heteit lebonyolítani. Minden fontos gazdasági készletet biztonságba helyeztek és az utász csapatok gondoskodtak az elaknásilásról és a hadifon-tűsságu épületek és állások megsemmisítéséről, Charko.vtóJ ny.iH
ZALíAJ KÖZLÖNY
.1943. szeptember
gátra a legsúlyosabb veszteséget okozták a szovjetnek, hol páncélos részek zavarlék a németekét. A német közép arcvonalon is súlyos harcok vannak. Csak
eyíl keskrntj résen sikerült a szovjetnek áttörést elérni, ezl azonban nuomban elreteszellek. Más betörési helyeket ellentámadással tisztítottak meg.
A háborús helyzetről tanácskozott Vatikánban a bíborosok testülete
\\atikán yúroaban tegnap Magliono bíboros államtitkár elnöklőié alatt összehívták a Kómában tartózkodó biborosokat, számszerűit 14-ot. Az ülés kót óra hosszáig tartott. Mint uk olózó ülés alkalmával, most is a logteljosobb tartózkodási tanúsítják Vatikán városban. Jól értesült körök tudomása szerint mind oz, mind az olózó bíboros-tanács a háborús liolyzotról tanácskozott. Az dózó ülés foglalkozott a súlyos hely-
zettől ós elhatározta, hogy nz egész világot könyörgő imára hívja fel. Foglalkoztak ismételten a súlyos
helyzettől, a napa szeptemberi rádió szózatának jolontőségévol. Valószínű, hogy az órtékozlot ozon az üléson is foglalkozott azokkal a kérdésokkol, melyek a Vatikánnal és iíőiuával kapcsolatosak, figyolemmol a szentszék és Itónia egymáshoz való viszonyára. v-
Ujabb hamu hir-özőn bulgáriai zavargásokkal és a király halálával kapcsolatban
a küiröldi lapokban megjelentek, — rosszindulatunk és tévesek. ,. ,.i .„^L
A Bolgár Távirati Iroda jelenlése szerint egyes külföldi lapokban újra legböl kapóit hírek jelentek meg az elhunyl ¦ Borisz király halálával kapcsolatban és állitólagos bulgáriai züvurgásokról. Borisz király haláláról kiadott hivatalos közlés, melyet Kilov müuszterelnök ismertetett, á király halálát . a sziv koszorú ereinek trombózisában állapította meg. tíz villámcsap ás-szerű betegség. Ami az állitólagos zavargásokat és tüntetéseket illeti, elegendő arra utalni, hogy az egész bolgár nemzet milyen mélyen lesújtva, nagy szeretettel kísérte utolsó útjára eUiuíiyt királyát. Minden ezzel ellenkező híradás, melyek
Az osztálysorsjáték
mai húzásán nagyobb nyereményeket a körelkczo sorsjegyek nyerlek ;
20 ezer pengőt nyert as 50.593, ötezer pengőt a 10.097, négy ezer ]>engöt az 54.24.0, 71,152, 77.M11, kettő ezer pengőt az 52.827, 56.220, ezer-eze,, pengőt nyert a 11.0J.3, 17.11Ü, 24.432* 02.952, 70.393, 78.209, 81.55!) és a 99.073 számú sorsjegy. (A velünk közölt szántok helyességéért felelősséget uetu j vállalunk.)
Tervszerű országépités folyik a Muraközben
Vitéz Horválh Ferenc országgyűlési képviselő ___beszámolója Periakon
Perlak, szeptember 7 (\'Tiulósitónk jelentése)i_AJár rég-óla^várta képviaiiSjét Poriak nópo, hogy amiyi minden kérdésre választ kapjon és tanácsot kérjon.
Szombaton érkezőit meg l\'orlakra vitéz Horváth Ferenc ny. vozórór-nagy, országgyűlési képviselő és este a községháza "hatalmas tanácstormé-bon tartotta inog ]>o|ilik;iÍ lieazámolé ját, ahol a rossz uló dacára is szép száminál jelöni inog Pórluk közönsége.
A toraink) lopó k-pvisulút szünln nem akaró Jelkesedéssel fogadta a közönség és látszott az arcokon, hogy nagyon szeretik képviselőjüket, a földit, aki annyi szüretétől, megértést tinuisit Alsóliiuraköz népe iránt s ügyes-bajos dolgaikban mindig fáradhatatlanul jár el és minden Itá-lálkodást, köszönetet elhárít magától.
Az értekezletet Sostariés Antal Mií.l\' elllÖk nyitotta meg és üdvözölte a képviselőt, továbbá dr. Forintom Géza járási főszolgabírót. A képviselő beszedő elején vitéz Horthy Istvánról emlékezeti meg és néma felállással adóztak a Haza legnagyobb Ilus balettjának.
Szövetségeseink mollott 1— mondta többek közólt — minden körülmények közölt kitartunk, inorl
a wtaguar soha nem colt áruló
é.i ha rosszul ment is a barát várva, rtundty hiten kitartón mellétté.
A It&boru ölodik évébe léptünk és erkölcsi erőnk tudatában, rendit ho-totiuu bittel hiszünk a liáboru győzelmes boíejozósóboil, iiiorl u vogsó
Egy gyufaszál 6öoo, 17.000 pengí*
Babócsáa a napokban csép-lésre készüllek a Bakó-portán. Estefelé a géi>eí a szérűskertbe húzatták, hogy másnap megkezdjék a csep^lé^st. tíste kilenc óra leié hatalmas lángok csaptak ki Bakó Sándor istállójából. A lüz a nagy szárazságban gyorsan terjedt. Leégett líakó isandor istállója és pajtája. A lüz martaléka lelt egy tó, több gazdasági felszerelés os nagyobb mennyiségű, takarmány, .bakó maga is másodfokú égési sebeket szenvedett az arcán es jobb kezefején. Kára 12.000 peiigö, amely az alacsony biztosítás miatt csak részben térül meg.
Ügy portán lakolt Bakó Sándorral öccse, Bakó József. A tüz elemésztette istállóját és két pajtáját, A pajtában sok takarmány elpusztult. Kára 5000 pengő. JEbből nem térül meg semmi, mert biztosaivá nem volt.
egy DenziaeslaQua kart okozott
A tüz este 9 órától hajnali négy óráig égett.
lUegállapitotlák, hogy Bakó Sándor istállójában a benzines" j kanna gyullaut ki. A kannát a cséplőgéppel szállították a házba, de nem tudták megállapítani, hogyan került az istállóba és hogyan fogott tüzet.
Az eljárás lolyík.
Kigyósi János 19 éves hed-rehelyí lakos, cséplögépmunkás, a cséplőgépnél dolgozva, cigarettára gyújtott\' és a gyulát gondatlanul tíz egyik kazalra dobta. A parázsló gyufaszáltól a kazal kigyulladt és több, mint 50 kereszt miza leégett. így hatezer pengős kár keletkezett. Kigyósi ellen megindult az eljárás, aminek során a biróság gyújtogatás vétségében mondotta ki bűnösnek a vádlottat és ezért 3 hónapi fogházra ítélte- Az ítélet fogerős.
Szeptember
8-12-lg
VÁROSI tlOZOO Szerdától-_, ,..__, vasárnapig
Tomboló siker! Viharzó kacagás! EGY SZOKNYA EGY NADRÁG ...
Xarády Katalin legdivatosabb slúgere : Valahol Oroszországban . . . "
mUFAM pildghiradó a legújabb eseményekről
Előadások: szerda és vasárnap}3, ?5, ±7, ?9, osütörtök, péntek, és, stómbaton jőf ?7 és ?9 órakor.
győzelem kivívásához minden biztosíték mogvan.
— föbbon a borzalmas világégésben talán többet szenved a hátsó front, mert nohozebbon védekézkőtik az orvtámadások ellen, do ki kell tartanunk^ mort estik akkor lohol fiainknak harca győzedelmes. A tengely áll ós állani is fog, hiába lűrdelik olloiUlégoink azt, hogy felbomlott, az csuk kitalált mosó és hazug propaganda. Bízzunk saját erőnkben olsosorban és no várjuk •azt, hogy mindig mások sogitsonok rajiunk, i\'öiellen a magyar erű és jönotnék viharok,-azt mindig lofog-juk győzni. Nincs bommi ok a tólolomre és aggódásra.
Ezután felhívta a gazdatársadalmat arra, hogy
a beszolgáltatásnak maradéktalanul tegyenek eleget ós ezáltal segítsék elő az ország kozulJáiásúniik zavartalanságát,
Muraköz úlettoréivsk Hepfeloa-legénok oltieiyozése kapcsán részletesen ismertolto a nagy munkai, moiyot liúdappstou végez néhány önzetlen, Muraközből származó mun katárséval, iíojetontolto, hogy mug-valösult nagy áldozatok árún ¦
a. Muraközi Tanoncotthon és már ebben az óv&on a perlaki és Csáktornyái jurusbul 40 muraközi Újul liülyozteK et az otínenuan, altul ingyenes ellátásban részesülnek. Egyelőre nem louot több nju lui-veielet biztosítani, inert u lonotóaé-gok Korlátozottak és a. -iO muraközi iiju ju-.-j i.¦ meg ix) kéli oszumi magyar fiukat is, hegj a nyelvet nn-oioub oiaajútitsák.
*A muttyar hatiskreu eteg eröe unttoz, huny u husa földiét megvitíje minden orvtaataaaatót"
HojolontetLo lovúbbá a képviaoló, hogy a juispannal luitenl tuigyiilusa ulupjuii kozolliuli, tiogy ,
az agiúr joUlck rendezése hamarosan megtörténik cv ezek a földek az arra érdemes muraközi gazdáké tesznek. Közölte továbbá, hogy a magyar kormányzat meg must, a uáuoru közepette sem íulodkozik meg Muraközről, mert ---az epitó munka folyik. Uj . i
jegyzői lakások épülnek Damá-vaa év UoUoöányuan, utort lukasokat épített a carmegyc cs az adóügyi kérdések iv hamarosan rendeztetnek. Láthatja Murakuz népe, hogy nem idoiglonos borenüezkeuusról van itl
fizó, bánom tervszerű \'országépités-rólj ennek uz ezórovet) magyar területnek szerves uoiuipc upiütts rol es órok inog tat tusáról.
i\\c htgyjeüek a SUÍtodó propagandának, hanem csak a Hivatalos azorvok ut-mutuUtöUt kövoaaek. veasok ki maguk kúzul a bujlogatukat, vz izgatókat ca jolonue.í ozokuek a nemzet-rontoknak munkáját u batóflágOknak akik megtulálják a módját aiuiuk, hogy OZOk u molto helyükre lieiul-hosftonek. Magyarországén iond van éa rend is lesz a i- 1
elég eiós a magyar hadsereg > ahitvz, liagy ezt a drága juUiet minden orvtáinadáeiöl megvédje.
nA magyar kormány nem igergeU hanem uoigozih\'
A képviaoló beszéde után dr. tíe-beatyen Mutyáa kir. közjegyző ko-fizonte meg u besziunolut OS uungoz-tutla, hogy a magyar kormány nem igerget, naucm komoly munkát végez. A jugoszlávok évtizedekig ígérgették a lírává menti védőgát mog-epiteaét ti mégsem csinálmk meg, B magyar kormány pedig nem ígérte, hanem minden_,lkérés nélkül megkezdték ezen fontos munkaiatokul. Csáktornyán és Cselilukun uj vasut-állomúsokut épiteltek és úiiandóun tatarozzuk a rozzant kózépulelokot és ujukut emolnok.
A mindvégig lelkes hangulatban lefolyt gyűlés után még sokáig elbeszélgetett a képviselő a község
vezetőivel, akikkel uz ujabb teendőkéi beszelte meg.
l\'erluk népe us u járás lakossága buldog luliui, iiogy egy ilyen, fériiu viseli vállán soisukat, aki nem nagy azolamokni mond oá nem igérgot csillagos eget, nuiiem a reuiis mun-kulkoinuit nuzzu magúval a uuiit
vállait, azt ol is végzi. Nincs olyan,
kérés, mit szereloiujl lói no karolna és mindent elkövet, hogy se-gitson. Végloiünűl szereli ezt a muraközi népet, u földieket s műiden gondolata csak uz, hogy hol is tudna minél lobbot segíteni rajtuk önzetlenül, minden hangos szó nélkül.
VASS JÁNOS
Cséplósi anyagok, oflajofc. zsirofc, golyösesapágyak
ÜN0EÍMJ ÍjÍaM ANN vaskCre5k«désben.
HofüetF-gépek télre és tavasba mér most előjegyzendők
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ,
_______---------ZAI.A1 KOZLÓNY \' " \'__
Egy teherkocsi kisiklása miatt három órás késéssel fotóit be az éjszakai budapesti gyorsvonat
\' 1913, szeptember 7
KULCSLYUK MELLŐL
VITÉZ NAPASSV JÖZSEFNÉ, az Elsíl Magyar Általános Biztosító újvidéki főnökhelyoL-tcsénck neje Ujvidóken is je-< lentős tényező lett a varos ze-nekulturáUs életében. így Ba-zjttóesz Mária operaházi taggal és neves fővárosi operaénekes-nőkkel szerepelt, majd egyházi hangversenyen nagy sikerrel adla elő dr. Koszlcr István ¦ nagykanizsai orvos és. zeneszerző müvét: Ave Máriát, amit a szerző a hercegprímásnak\' dedikált. |
ÖTVÖS EMIL *
nagykanizsai nyug. állarn-nénzíari igazgató most lépett be a\'SOrik esztendejébe a legjobb erőben és szellemi\' fris-. seségben. Sok fiatal irigyli kitűnő egészségi állapotát.
MOI.VARECZ ZSIGMOND
nagykanizsai hadnagyot, a Kormányzó Ur őfőméltósága az ellenség előtt tanúsított, bátor vitézségéért és hősi magatartáséért dicsérő elismeréssel tüntette ki a hadiércmszaltagján, a kardokkal, •
ILOVSZKY JÁNOS
Nagykanizsa országgyűlési képviselője szeptember *8-án érkezik az esti vonattal Nagykanizsára és- 19-én látogatja meg kerületének egyes községeit, ahol az általános hclyzcl-.röi tájékoztatni fogja a polgár-*r ságot.
¦ *
•VITÉZ HORVÁTH FJERENC ny. vezérőrnagy, a- perlaki választókerület országgyűlési képviselője hétfőn, kedden és szerdán a kerületének községeit látogatja meg. *
KISFALUDY JÓZSEF,
postahivatali igazgató, a nagykanizsai\'I, sz. postahivatal főnöke, .szabadságát befejezte és átvette újnál hivatala vezetését. \'
. P. LABANCZ MADARD,
nagykanizsai ferences har-luadrcndi igazgató, a jeles egyházi iró és szónok lesz vezérszónoka holnap a kisasszony-napi katolikus gyűlésnek Fel-sösegesden, ahol ebből az al-- kálómból messze környék katolikus népe seregük Össze.
EGY ZALAI TANÍTÓRA
figyelt íel nemrégiben a legfelsőbb kegy, amikor a Kor-\' mányzó Ur őfőméltósága a nyugalomba vonult Szalay Sámuel zalaegerszegi igazgatótanttót hosszú és érdemes munkásságáért legfelsőbb elismerésével tüntette ki. A kitüntetés «z egész zalai tanítói kar büszkesége Ós a tanítói nemzetépítő munka elismerése. A zalai tanító érdekképviselet diszkőzgyü1 les keretében adja át a kitüntetést Szalay Sámuelnek
Az éjszaka Komárváros és Tölöspuszla közötti Vasul! szakaszon egy tehervonat tolatott Egy kocsit akartak a szerelvényhez kapcsolni, miközben eddig meg nem állapított módon az egyik kocsi kisiklott a sínekről. A vasutasok nyomban hozzáláttak a teherkocsi visszaállításához, de eközben odaéri a kisiklás\' színhelyére a budapesti gyorsvonat, amelynek
Minap közöltük a közgyűlésről ;irt Deszámolónkben," hogy a kiskomáromi templomot ismére Ilon egyének, éjnek idején tolemot\'skolíák nyjtlas jelvényekkel és megszentségtelenítették Isten házának- falait. A megye törvényhatósága nagy felháborodással tárgyalfa a lemplom-gyalázás ügyet, amelyben a icg-szigorubb eljárás vár a .leltc-sekre. A nagykanizsai föszolga-biróság dolgozik az ügyben, amelyre még vissza fogunk térni.
Hasonló ehhez Pór János komárvárosi nyilas földműves esete, aki földjét teljesen clha-
22.19 órakor kellett volna menetrendszerűen befutnia a kanizsai állomásra, A gyorssze-relvéuy mindaddig vesztegelt n pályán, míg sikerült az akadályt elhárítani, hogy tovább folytathassa ulját.ylgy a posli gyors három \'órás késéssel érkezeit meg tegnap éjszaka a nagykanizsai pályaudvarra.
A kisiklás ügyében a MÁV megindította a vizsgálatot.
nyagolla, ugy, hogy a hatóság kénytelen volt a földjei megmunkálásra kiadni, Pór nagyon dühös volt ezért, kifejezénre is juttatva (lÜhét, mondván: — -ha majd Ők kerülnek ura- \' lomra, kifüstölik az egész elöljáróságot i slb.\' Persze a mai időkben, amikor a belső fronti szilárdságával élünk vagy hu-\' kunk, nem lehet izgatni. Jelentették az elétet a füsznlgnluió-ságnak. Dr. Sebestyén Józserth. főszolgabíró Pórt azonnal internálta, egyben cljárár indult uz ügyészségen Pór ellen izgatás miatt.
vántarlósok meghamisítása a tudtukal történt; ezek azzal vé- . dekeznek, hogy vetőmag és egyéb pótlásokra akarták a/, elvont gabonát felhasználni. A gazdák másik része, azt állítja, hogy nem tudóit Kovács manipulációjáról s csak a visszaélés felfedezése után értesült róla, hogy gabonájának egy része nem szerepel a nyilvántartás-\' ban.
Hogy a cséplést visszaélésben ki a bűnös ós ki az ártatlan, majd eldönti a bíróság. A csendőrség míyanis a eséplő»ép-hilnjdonost és fiát, valamint nz 57 sármelléki gazdát honvédelmi törvénybe ütköző bűntett, okirathnmisjtás és miniszteri rendeletbe ütköző kihágás miali feljelentette a nagykanizsai ügyészségnél.
Kovács János ellen különben hasonló manipulációk miatt a közelnvuUbnn más községekből is érkezeit feljelentés a hatósághoz. A csendőrség külön árdrágításért ís felieb\'m\'éTíé, mert o Sármelléken \'»ferdém csépelt gabonát »feketén.- adta el.
ŐSZIRÓZSÁK
Szomorú, ha\'ván\'v öszlrórsák borzas fejüket övizeduofák . l . s mindegyik, mert a lelkük él, egymásnak bűs mesét mese\'.
BflZAR UDVAR/
TtltfOfl fí 01»
56 sármelléki gazda fél vagon gabonáját elvonták az ellenőrzés alól
A CHéplögéptulajdonos és a gazdák ellen eljárás Indult
Keszthely, szeptember 7 ITudósítónk jelenti) Sármelléken, a keszthelyi járás egyik legnagyobb községében, nagyarányú cséplési visszaélést leplezett le a csendőrség. A -lakosság körében ugyanis arról suttogtak, hogy egyes gazdák gabonatermésük egy részét elvonták a nyilvántartás elől. A csendőri nyomozás ez ügyben teljes sikerreí járt .
A szálak Kovács János zulu-udvarnoki lakos, cséplőgéptulajdonoshoz vezettek, aki fiával együtt hetekig csépelt Sármelléken. A csendőrök megtalálták Kovácsnál magánjegyzeteit, az általa is »fekctekőnyv -nek nevezett füzetet, molybo pontosan be volt jegyezve, hogy melyik gazdánál milyen meny-nyiségühyiségü gabonát nem vezetett be a hivatalos könyvekbe. A visszaélés ugyanis azáltal tőrtént, hogy a mázsa-
könyvbe, cséplési naplóba és cséplési eredménykönyvbe a tényleges termésnél jóval kevesebbel vczelelt be.
Kovács János, meg a fia is, azt vallotta a nyomozás során, ;jiqgy a gazdák kérlek még rá-"liogy az elcsépelt gabona teljes összegét ne vezesse be a hivatalos nyilvántartásba, s mert attól tartott, hogy jövőre nem vele csépcltelik cl a gabonát, teljesítette a gazdák kérését.
A Kovács-féle ^fekctekönyvi adatat alapján pontosan megállapította a csendőrség, hogy melyik\'gazda vett részt a bűnös visszaélésben, de azt is,\' hogy ki mennyi gabonát vont el a nyilvántartás elől. Az ügyiben szereplő gazdák száma 56, az elvont gabona mennyisége\', pedig megközelíti az 500 métermázsát. V
Az érdekelt gazdák közül egyesek elismerik, hogy a nyil-
Keresztény Temetkezési Vállalat
"Cógt
SIPOS JÓZSEF
.Lepkére vártam szólt az egyik, dérből volt rajt a fejkötO a fecske szállt, m*q lomb se hu\'lott s nem jött meg ö, nem jött meg
Sóhajtva szólt a másik rózsa : ..A méhkirálynőt vártam én, szivemet részegen k/tártamj remegtem, megcsókolt a dérf.
.A napsugár adott találkát..\' merenp a harmaglk virág. De felhő szállt a ctóftos égre s a k/s szegény hiába várt.
Dldernö, halvány őszirózsák, ¦ c fehér kis felük összehajtják, f-lnézem... Ssend van. Száll a köd vágyak nyomán, rózsák fölött.
flagy Márton
Font 12.; (az nd varban, Koma nálMial mm
Üzlet telefon: 3B7. i-t Lakás telefon: 215.
„Ki akarta füstölni" a községi elöljáróságot a komárvárosi nyilas: a ^főszolgabiróság \\ internálta
ZALAI KOZLONTfi
1943. szeptember 7
Emlékezés minden idők
legnagyobb természeti katasztrófájára
Hallotta már...?
... hogy a tartóshullám már háromezer évvel ezelőtt is divatban volt ? Byron, de Prorok gróf, a híres révész, a legutóbbi sivatagi expedíciója alkalmával a délarábiai Jemen területén egy szik\'asirban egy Kö-rülbe\'üf 32 éves hercegnő kitüuö állapotban levó mumiá] ra bukkant. A hercegné, aki nyilvánvalóan Sába legendás ki\'álynöjmek udvartartása-hoz tározót, eredetileg sötét haját vörösre festette és apródfrizuraszerü alakba bodorilva viselte, olyképpen, hogy nyaka kórul apró fürlókból álló koszorút alkotott. Ez a háromezer éves frizura a szakértők szerint valósággal utolérhetetlen tökéletességgel készült tartóshullám, mert a konzerváló réteg oltalma alatt máig sem la?ult meg egyetlen lüítj; sem ;
...hopy Oandi orsrágában, India számtalan országának egyikében, még máig is divatban maradt a feleségvásárlás Ösl szokása, mégpedig abban a formában, hogy a vételár a menyasszony súlyához kazodik? aki ebben az országban vagyonával akar dicsekedni, még ma is ugy fejezi ki magit, hogyha f karja, akár egy százkilós aszony lukszusá: is megengedheti magának;\'
...hogy a mull században egy II-lemkönyv még azon a véleményen volt, hogy otthon, a fürd\'sz\' bábán való fürdés közben sem illendő az inget levetni ? azoknak, akik mégis kellemesebbnek tartották az ing nélküli fürdést, közvetítő megoldásul a kényes erkölcsc^Ősi azzal a la-náccsal ízo\'gáit, hogy a vizel méz hozzáadásával tegyék átnemlatszóvá;
...hogy az üzbék szoká\'ok szigorúan rmgkövele\'ik, hogy a leányok hajukat se több, se keveeebb, hanem pontosan ötven copfba fonják? Az italian törvény a hajtanátok vastagságát is szabályozza: nem lehetnek vas\'agabbak a patkány farkánál;
... hogy a Jegygyűrűt divatbajöttc Idején még a balkéz gyürüsujján viselték? A szokásnak a ié^i hiedelem szerint az a magyarázata, hogy ezt az ujjat egy ütőér közvetlenül a szívvé\', az üzelmek, székhelyével köli össze.
MimósLCL
kézimunkaszaküztet Nagykanizsa Csengery-ut 4.
*
Fonalak, Itorgolócérnák, géphimzés, előnyomda, Klöpli-függbnyök, függönykészités, diszpárnák, szabásminta díjtalanul.
I. osztályú
csemeseszfilő
P 2.40 kgr-ként
kedd és szerdai napokon kapható a »-o
Szuraatra és Jáva között, a Sztin-da-szorosban fokszik a Krakatoa sziget, ogy vulkánikus orcdotü szikla-flzígol, molynok novéhez mindon idők ogvik legnagyobb tormészpti kataszti-úfájának emléke fűződik. A sziget hasonló novü vulkánja 1608-baü már nagy -kitöréssel hivta fol magára a figyelmet, ozután azonban hosszahh időig esondos maradt, ugy hogy kialudtnak tartották. Csak jdön ként fellépő földalatti moratlás és könnyű talnjmegrázkódtatá,sok árulták ol, hogy a mélyben még mindig működnek a termoszét erői. A lakosság azonban o tűnőtöknek nőin .tulajdonított különösebb jolonfóségol és mcgolégodott a matrózok magyarázatával, akik mindezt Noptun is-
tou tovékonységéro. vozotték vissza. 188U tavaszán azonban a kőrnyozó szigolok lakosságát\'tompa robbanások riasztották tol és arra járó hajók csakhamar meghozták a hirt, hogy a Krakatoa ismét működésbe léjKÍtt.
Az utolsó európai
aki 1883 augusztus 11-én egyszer még látta pusztulása előtt a szigo-tot. Torzenaar holland kapitány volt. A kapitány három uj krá torról számolt Ix), inolvckból sürü gőzfolhók szálltak fol. További közvotlon tanu-jclontés nem maradt fonti, mort a sziget kevés számú fehérbőrű lakója a bennszülöttek ozroívol együtt mind ogy saálig élotét voszlotte.
SPORTÉLET
A MAORT
vasasok 6s a MAORT építők mint szombati számunkban jc-lestcttük, labdarugó mérkőzés keretében mérték össze képes-\' ségeiket. Szenté bíró vezetésével. Az eredményt szombati közlésünkkel szemben helyesbitjf\'kf a mérkőzést a MAOífT építők nyerték 3:1 (0:1) arányban.;
Csáktornya! sport
(Tudósítónk jelenti.) A Csák-tornyai ZTE 4:0 (1 :0) arányban nyerte az NB III. mérkőzési a Simontornyai S K-val szemben. <— Játékvezető vitéz Adorján volt. A csáktornyai játékosok már az első percben gyönyörű lefutási végezjek, amelyet Bcnkő III. kihasználva gólt lőtt és ezzel az első félidő eredményét biztosította. A simontornyai csapat az első félidőben nyolcszor kapott büntető sarokrúgást. A második félidő 25. percében Horváth szépít az eredményen, majd a 2?. percben Bcnkő III. 45 méter távolságból szabadrúgással gyönyörű góltíőtl. A negyedik gólt Megla löüe a 35. percben. A csáklornyai csapatban Vass és BenkŐ 1ÍI. kitűnően játszottak, Verbánecz is sokban hozzájárultak az eredményhez. Vitéz Adorján a riícrkőzest szépen és igazságosan vezette, amiért többször tapsot kapott. A mérkőzés esőben kezdődött, a vizes pálya is megnehezítette a játékot. A csáklornyai közönség az eső és a felemelt helyárak ellenére is a-szokott számban megjelent.
Vitéz Adorján veteti az* NVTE—Siófok Magyar Kupa mérkőzést
Szordán az NVTEl Játja vendégül első alkalommal a kitűnő képességű siófoki irfbdarugógérdát, A siófokiak kitűnő játékerőt képviselnek, így nagybanin és szép * mérkőzés várhaté a Magyar Kupa második fordulójában. A mérkőzést vitéz Adorján, a kitűnő kaposvári játékvezető vezeti. Az NVTE összeállítása valószínű a legutóbbi. Vagyis Csondor (esotlog vitéz Zalán) a kapuban, Kósn, Kiss hátvédpár, Varga, Németh, KŐfalvi a fedozotsor és Juhász, Túra, Friseh, Munkácsy, Both Összeállítású csatársor játszik a fontos mérkőzésen. A két csapat olaó találkozóján a hazai pálya előnyével valószínűleg az NVTB győz. Siófoknak elég egy döntotlon a továbbjutáshoz, tehát a kék-fohór gárda csatársorának oz alkalommal kitü-nőon kell- szoropclnio, hogy a gyŐ-zolmot mogszorozhoaso.
Keszthelyen
közvetlenOI a vasutíilomísssl szemben gyönyörű
házhelyek
2013 átadók.
Pelvllígosltái: vttéx dr. btlk«l LlptMr Miklós, Ügyvéd, Budapest, Nngyer.ycd-utc» 16. Telcton: 155-877.
Egy hajót a templom tetejére dobott fel a 35 méteres szökőár
Vorbrook holland mérnöktől származik, aki n tűzhányó kitörésének időjén Ba.táviától délre, Buitonzorg-bnn tartózkodott: »A roltouotos moraj! ás egész éjszakán út tartott. A detonációk mindig erÓsobbokké váltak és nz olflö reggeli órákban már olyan fokot értök ol, hogy Jáva keleti partián ogy ombor sem tudta szemét alomra hunyni. Aki nem. élte" át, norn is\'tudja elképzelni, milyen benyomást kollott annak bennünk koltenio, hogy ogy száz kilométoiTo levő hogy dübörgő morajával mindnyájunkat meg tudott-reszkottotni, lloggol háromnogyod hétkor azután égy rettenetes csattanás hallatszott. Btútehzorgban minden lámpa leesett, az ajtók ós ablakok kinyíltak. Mogrcttoiivö ugrottak ki az omborok ágyaikból, hegy a szahttdban korossonok monoaekot. Még néhány robbanás kövotkozött, azonban hamarosan minden elcsendesedett. Ezzel Bzembon az ég söté*} tedni kozdett ós két óra múlva meg-" indult a hamuzápor.« *
A katasztrófa augusztus \'27-én a kora reggeli órákban kezdődött, A szumafjai Tolok Botonghan éppen ekkor, röggel öt ós hat óra között ment ki az ellenőr a tengerpartra, hogy várja a postagözös érkezését, azonban nyomban hanyatt-homlok kollott a magasan fekvő kormányzósági palotához visszamonokülnio. Ugyanis hirlolon óriási szökőár nyomult bo az Öbölbe, 85 motor magasságig elárasztotta a szárazföldöt, egy hajót egy dóm totpjéro dol>ott foí és torméazotoson mindont elpusztított, ami csak útjába korült. Az ég elsötétült,
kő- ós iszapesö hullott
alá és a lakosság égő fáklyák világítása mellett monekült a\' hegyekbe. Merak szigotén az olső szökőíiullám roggol hat órakor érkezett inog óa egészén olboritotta. Mivol itt semmi lohoíóség som volt a inonekülésro,
10.000 ember fulladt meg.
A katasztrófa logélénkobh leírása
Városok és falvak percek alatt tűntek el a föld színéről
A BzőkŐár Jáva északi partját.
zökőár Jáva északi partját/i egészen Hatáviáig olárasztAtfa. Ba- j táviától kolotro, Priook.uj kikötőjében a víz annyira visszahúzódott, hogy a modonco egészen /fonókig szárazon állott és kézzel lehetőit a halakat összeszedni. Az apály után azonban nagyon gyorsan ,iít volt a szökőár, mely egy csapásra tucatjával njnsfa el a föld sziliéről a városokat és falvakat. A katasztrófa nagyságát csak hetek múlva lehetett a maga toljos valójában fölmérni, A szörnyű természeti csapás 30 000 halálos áldozatot
követelt. Amikor végre ismét rá lehetett Krakatoa szigetére lopni, ráismerni már alig lőhetett. A szigot-nek majdnem két harmad rés zo eltűnt és ahol egykor szárazföld volt, most a/, óceán hullámai űzték játékukat.
A hamutömegek, mélyekét a tűzhányó kivétett magából, olyan óriásiak voltak, hogy a hogy körül több kilométeres szélességben
30—40 méteres hamu-réteg volt. Helyenként még fakoronák emelkedtek ki bolőlo, jolóül annak, hogy itt azelőtt virágzó pálmaligetek
voltak. Az a terület, nmolyon fol lehotött a ^kihányt \'törmelékek nyomait fodozni, m/osfélszor akkora volt, mint Németország.
A Krakatoáhól kílövolt füstoszlo-l>ok a kitörés alatt 80—40 kilométeréé magasságig is eljutottak, A katasztrófa után még hónapokkal is figyeltek meg a világ legkülönbözőbb részein
különös fényjelenségeket, feltűnő olsütétedéflokot és egyéb tüneményokot, melyekot az orupoióval a sztratoszférába korült por idézett elő. A robbanások dörejét egészen Ausztráliáig és Ceylonig ol lohotett hallani, tollát-ogy nem kevesebb, mint 6800 kilométer átmérőjű körbon. Ha a nyugtalan hegy Európában foküdt volna, haragos hangja ezek szerint szárazföldünk mindon széléhoz elhatott vobia. A kitörés által előidézett léghullámok, amint légsülyinérésokkol megállapították, három\\négyszoi- korülték mog a
foidot. ^zy
(MN)
JÄGER SÁNDOR
v>. asztalosmester
TEMETKEZÉSI VÍlLRUtA
Nagykanizsa (Klikanlzu) Orszég-ut 13/b. Tolofon: "392.
1043. szeptember 7
HÍREK,
NAPIRTCND:
fíjjcli gyógyszertári ügyelőt,: 5la, lidkleii a, tíz. Mária gyógyszertár . Király-utca 40., holnap, szerdán a |-Vkote tíaa gyógyszertár Fő-\'ut 6.
Kiskanízaán az ottani gyógyszor-tár állandó ügyelotoa szolgálatottart.
Naptár. Szeptember 7. Kedd. R .¦». itat Kassai vértanú, - Protestáns Regina. — Sieple\'nibet 8. Rám. kai. Kis B. A. -protestáns Mária.
A GÖZKCRDÖ nyitva van reggel 7 órától osto 6 óráig. (HétfÓ, szorda, pénlok délután és koddon ogész nap nóknok.) Telefon: 560.
— (Ovoda-Ogyek)
A nagykanizsai óvoda felügyelő bizottság ülést tartott vitéz ííontzik Lajos kir. kormány főtan ácsos elnöklete alatt. A város részérói jolon volt (ír. Hegyi Lajos fójogyző. An-gván Katalint^ akt íí osztendő óta óvodai tíegéds\'zolgálutot toliosit, mindon tekintetben megelégedésre szolgáló munkásságáért rendes ovó-nóve minósitotték át. Az ülés kö-saönnlot mondott Dozső Aladár ho-iyottosgondnoknak, aki hosszabb illón at közmogolégedésro töltötlo bo tisztét, mig most Küronya István gondnok átvette ismét a gondnokságot.
— (A nagykanlzsW Oltár-egyesület évadnyltása) *
Vasárnap tartotta ószi évadiiyitá-aát ft nagykanizsai ónálló Ollár-egyesölel 1 . Gulyás Gellért plébános, egyesületi igazgató elnökloto alatt a tagok nagyszámú részvételével, tmnopélyes Veni. Haneto után a fehértoreniDon volt az elsó taggyűlés, amelyon P: Gulyás ülnöki megnyitójában ismertette az Actio Catholiea idei munkaprogramját: családért, egyházért, hazáért. Horváth Mária titkárnő beszámolt a Keszthelyen megtartóit tanfolyamról katolikus vezető nók részére. Majd a szükséges teondőkot beszólták meg ós a taggyűlés mogállapi-totta az uj munka programot, a katolikus ólotbo valóé; fokozott bekapcsolódást.
— ..Házasság)
Temoavári Károly ós Bocay Jo-liiuka folyó hó 8-án délután fél 6 órakor tartják osküvőjükot a pécsi székosogyház főoltáránál. (.Mindon külön értesítés Iiolyett.) (:)
— (Az Úrasszonyok Mária-kongregációja)
hétfőn délután tartotta évadnyitó taggyűlését a hölgyök élénk rósz vetőié mollott a főbérlő rom bon, I\\ dr.
iskolaszerek
legteljesebb raktára 4
ahol a tankönyvek kiszolgálása
már megkezdódöü.
ToLfon, I».
ZALAI K0ZLONV
Kútba dobta csecsemőjét, négy évi fegyházra ítélték
I pponár és Orci között a határban járó emborek egy gé-\'" 1 "\' mélyen egy
tósa a lka Imával sírva vallotta be, hogy szógyelte esetét, elhelyezkedni nem tudott és azért elkeseredésében követte .el1 cselekményét.
A bíróság figyelemmel volt a nyomatékos enyhítő körülményekre és ezért Gasparjos Gizellát négy évi fegyházra ítélte.
mcskul meiyen egy csecsemü-hblttcslrc bukkantak. A csendőrök csakhamar kinyomozták, hogy Gasparjcs Gizella, szállodai alkalmazott, hogy törvénytelen szereimének következményeitől s zabádüljon, újszülött-jét bedobta a kútba, ahol a gyermek megfulladt. Kihaltg;i-
Plchlor Emil prézes, főiskolai tanár elnöklete alatt, aki megnyitójában visszapillantást vetett az olózó évek munkájára és a kongregáeiós élet hatására a családra, társadalomra. Száva Nándorné részletesen ^számolt a keszthelyi tanfolyamról és ennek eredményeiről. .Majd foglalkozott a taggyűlés az uj munka-programmal, amely a katolikus ko-ritász\' jegyében indul. Különösön a hadiárvák -neveltetcsónok ügyét tették szív-üggyé. A tagdijakat mé\'rsó-kolton felemelték.
— (Haleiozátt)
Tnkárh Kinő, az Blsó Magyar Általános Biztosító Intézőt olleiíöro Nagykanizsán elhalt. Temeléso folyó hó 8-án, szerdán délután fél 6 órakor lesz a temető lmlotuisházáhól. (
— (Katolikus gyűlts
a diákotthon llgyébeiij
Négy oaporoskorütet papsága nom-rógon gyüföat tartott Nagykanizsán, llOgy a magyar pflspökl kar és a kormáuyolnök szándéka szerint a felállítandó diákotthonok ügyébon állást foglaljanak éa a mozgalmat egyöntetűen megindítsák. Elhalároz-tíikj hogy ovógből szeptember- hó folyamán katolikus gyűlést tartanak Nagykanizsán, aniulyon teljes őrével mogkozdik a mozgalmat a katolikus diákotthon fölállítása érdekéibon. 1*. Gulyás Gellért plőbánös-házfőnök ós Vajay Józsof esijoros-plébános betek óta folytatjak az erro vonatkozó előkészületi munkákat. gyűlésen részt VOSZ dr. Iloss József prolátus-kanonok a főpásztor képviselőjeként.
— ^Iskolaév)
előtti némot gyermekfoglalkoztató. Angol, német, francia nyelv ós ko-
roskodolmi leveleséé tanítása, Bárd Györgyné Kisfaludy-u. G/a. (:)
— (TíUoltótitnfuJyam Csáktornyán)
. Tegnap nyílt mog Csáktornyán az egy liotos tűzoltói tanfolyam, amely szombaton fojozódik bo. A tanfolyam egyik előadója Veceora Antal nagykanizsai tűzoltóparancsnok, járási lüzrendészüli felügyelő és olóadó.
— (Menetrendi hir)
A nagykanizsai vasúti állomás főnökének közlése szorint az 1202 -1201. sz. solws vonat pár Csáktornya —-Nagykanizsa -Budapest között, a mely .a inenotrond szerint szoplom-bor ü-tól fogva csak vasár- és ünnepnapokon közlekednék, a mog-hosszaljbilott iskolai szünidőre való tekintettől további intézkedésig oz-után is mindon nap közlekedik.
— (Diákok munkát kaphatnak)
A városháza közleménye; A nagy kanizsai gimnázium, a koreskcdelmi és a polgári fiúiskola igazgatói fölhívják azokat a tanulóikat, akiknek még nincsen valami szünidei kereső foglnlkozásuk, hogy Nagykanizsa városnál fakitormofó munkához juthatnak. Mindazok a tanulók, akik If) évesek elmultak és fakitermelő munkát vállalnak, az illotó iskola igazgatójánál jolontkezzonok folyó hó 12-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az iskola udvarán, lohetólog szülőikkel. Tokintettel arrOj hogy a fahiány az ifjúság kilermoló munkájával jelentékenyen csökkenne, a város közönségénok ügyét szolgálná a dolgozó ifjúság. A szülök figyelmét is felhívjuk arra, hogy ogészsé-gefiobb a tanulók komoly munkával való foglalkoztatása, mint a kényszerű tétlonség.
— (Halálozás)
Sulyos vesztoségo van a nagykanizsai" MAÜltT-üzemnok. Boko Gyula oklovoles mérnök 81 évos korában ma reggol elköltözött az élók sorából. Holttestét holnap délután fél T órakor szontelik Imj a rk. sirkert haloüushazában, majd onnan a család megbízásából Horváth Géza nagykanizsai tomotkozóai vállalata autón Vasvárni szállítja, ahol a családi sírboltban temotik el. A fiatal MAOltT-mérnök komi halála a legszélesebb rétegekben mély részvétot váltott ki. (:)
— lüieii a honvcd>
Hóbor Károly honvéd augusztus 27-íki kelettel a K/1S1 táboriposta számról üzoni a Zalai Közlöny utján: mMűsbzo orosz földről a legforróbb szorotetemot küldöm édos foloségomnok és kis gyormokoimnok. üdvözlotemet küldöm anyának, bó-gonlóimnok, szüloimnok és testvéV roimnok, valamint összes -ismorő-soímnok.
— (ÁramszIlnetJ
Holnap, \'8-án 7 órától 15 óráig a Csengory-ut BO. az. és a öörgyáp-között lóvó házakat hálózati munkák miatt kénylolonok leszünk kikapcsolni. Druvavölgyi. (:)
— (A perlaki aranyifjúság)
jól sikorült műsoros estet rendezőit szombaton és vasárnap az ovotla. helyiségében a hadirokkantak, hada-árvák és hadiözvegyek segélyezésére Az olűadás megszorvozésót, a szoi-oi)-lők bolanitását Baranyay Lajosné fáradhatatlan munkával végozto és oiuiok köszönhotő a-viharos tetszést kiváltó síkor. Perlakon oz volt az első magyar mükodvolő előadás és reméljük, hogy ozt még sok hasonló köW.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek,
té Holhcrr-Schrantx-grárlmájiya maxaBBa:cl«i»éfli gépek állandóa n raktáron Tóth József vaskereskodésóben
EzMár>«t-«r 23. (KÖzpont-izálló épület.)
— (Kinyílott az orgona)
Már szomorkásak a reggolek Ab az esték. Itt jár már az egálján az ősz. fis közbon másodszor virágzik az orgona. Ma hoztak bo Nagy Károly nagykanizsai, Toloki-uti udvarából széixm kinyílt orgonaágat.
— (Anyakönyvi hírek) Nagykaiilzsi menyei város anyakönyvi
hivat a l.i ban az elmúlt hélen a következő bejegyzéseket találtuk: Születések : Csóka JOyaeí MÁV. vonalltisirő Molnár Anná-aak rk. (la, Horváth Sándor gazd cseléd os Vida Máriának rk. leánya, Bencte István földműves és Teperici Erzsébetnek1 rk. leánya, Tiszai János napszámos él űodina Annának rk. leánya, Vat lslván clpészmeater és Szanyl Margitnak rk. fia. Varga István MÁV. üzemi altiszt és Kot-nyek Rozáliának rk. fia, Siabó Ferenc cipészmester és Farkas Veron lkának rk. fia, Béres József aulóvereló i}b Kozma Irénnek rk. fia, Farkas Mária napszámös-nak rk. lednva, Vida János mozdonyvezető és Németh Ágnesnek rk. leánya. Somogyi Gyula tvbsz. szakaaxvozetó é* Dencs Sa-roliának ref. leánya, CsengÓdy La|os Maort-tisztv. és Krakner OlgánaV ,rk. leánya, Modrovics József szoba(estóse/éd és Horváth Ilonának rk. fia. Horváti) Ferenc köfiragósegéd és Adardicz ülzallá-nak rk. fia, dr. Eröss István j. fóállator-vos ref. ét Török Ilonának rk. fia, Kiss József segédjegyzö rk. és Porcsa Erraé-helnek ág. ev. fia, Szélig Ferenc napsii-mos ás Borbély Juliannának rk. fia, Szento< János és Palyö Ilonának rk. fia. Született }\'.\'. fi:i és 6 leány, összesen IS gyermek.
— Házasságot kötött négy pár: Tálosl bajos nlncér és Q;re csér Margit rk, Máté János napszámos és Boromlasza Anna rk., Kovács Imre Maort-gépkocsl-vezeiö éa Gal Julianna rk, Cseh Antal gyánmunkáB és GyÓrfi MirgÜ rk — Elhunytak I8-an: Skoda Irén tejszöv. köny-velőnö rk. 18 éves, Kiss Rozália rk. 39 éves, Perlaky Ödön ny MÁV. műszaki se-gédlisit rk. 6B évea, Virrasztó János ser-léttkcreskcilö rk 69 éves. Farías litván dcsRcgíd rk. 81 éves, özv. Govlrcsln (iyörgyné rk. 89 éves, Baranyai Mlhályné rk. 41 éves. Magyar Ferenc földműves rk. 04 éves. Csonkás Jsnosné rk. 65 éves, Ut\'i.l.i;.; Kalalin rk 2 hónapos. Köves Péter nipsfámos rk. 84 éíes, Kiás Lajos tanuló-rk. 9 éves és Varga Mária vairónó rk. 35 éves. * v.
A tkéromfeodáat Isftan
iramai, ezüstül
iegmtguibb árban reuek.
Vékásy ékszerÍM
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák Nagy választékban
né/
— Sxikxégletilt —.
mindenki a helyi kereakedökaól I és Iparosoknál Bztrezze bet |
ZALAI KÖZLŐN*
1943, szeptember 7
Nagykar.izsa mogyol rároa polgármos torétól.
1307/ké. 1943.
Tárgy: Szappanszámídások beadása.
Felhívás a szappan-kereHrtedö\'höx!
Felhívom a szappankereskedöket, hogy a folyó havi számadásukat kivételesen 10 ike helyett 13-án ad jak be a közellátási hivatalhoz. A közellátási hivatal ó\'szeá\'lilotla, hogy mindegyik kereskedő mikor és honnan kapott utalást. ív/t az összeállítást előzetesen vegyék át és állapítsák meg, hogy az utalt mennyiségek hiánytalanul brérkezlek-e és számadásukban . tüntessék fel a be nem érkezeit tételeket.
Nagykanizsa, 1943. szept. 7. na Polgármester.
Elsötétitéshez
papiros
kapható
Nagykanizsa megyei varoa polgármoa tort tói.
23340/1943.
.Tái-Ry: Favágó munkások felvétele.
Hirdetmény.
A városi erdőgazdaság azonnali belépéssel korlátlan mennyiségben alkalmaz favágó munkásokat. Jelentkezni lehet a v. eidőöröinél.
Felhívom a közönség figyelmét, hogy minél magasabb számban jelentkezzenek, mert a közönséget tűzifával némileg Is csak akkor tudom ellátni, ha a fa ki lesz termelve.
Részért is lehet vállalni, tehát a jelentkezők saját hsztlkségletüket minden nehézség nélkül megkereshetik.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 6. mi Polgármester.
iiiijiiÉ>a<iiíti mm filmi!
MENETRENDJE
érvényes IW3. május 17-tol,
Erxaébet-tér— vasatélle«ta)a
Vasutállomri.r.
705 720
10-ío •11«
i4oo
14 30
15 00 •16«
1830 19 40 206S 22 40
I \'M-t b « a
ü
> 5
A Messagero beszámol a Vatikán küldöttoinok londoni és washingtoni útjáról és megállapítja, hogy Ga-leazzi nem politikai megbízottja a Valikannak, hanem orvoaszorekért utazott Amorikába.
Törökország uj vichy-i nagykövete elutazott Ankarából. "A kÖVOt liu-ceugtatáeán megjelent Papon néniét nagykövet és több francia és töröli Bzométyiség.

Az olasz lapok arról írnák, hogy
A nagy háború fcls hírei
Grandi családjával együtt elhagyja Olaszországot és Délamorikába uta^ Kik. Illetékesek cáfolják, hogy Grandinak valamiféle hivatalos.jnogjnza-tásá volna. - **-—\'
Az angol hírszolgálat jelenti, hogy Roosevelt felesége Sidnóybe érkezett,
Indiában Gandhit ismét őrizetbe vették. Az angol hatóságok megszigorították a Gandhival való érintkezést és megakadályoznak mindon érintkezést a külvilággal.
Alulírottak mélységes fájdalommal, de Isten megváltoztathatatlan akaratában való alázatos megnyugvással jelentik, hogy forrón szeretett drága jó férj, a legjobb testvér, vőm, sógorunk, nagybácsink, illetve rokonunk
BEKE GYULA
okleveles mérnők
éleiének 31-lk, boldog házasságának 5-ik évében visstaadla jóságos, nemes leikél Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 8 án, szerdán délután \'/s7 órakor fogjuk a róm. katlí, temető haioltasházánál a róm. halli. egyház szertartása szerint beszenteltetni és Vasvárra szállítani.
Nagykanizsa, 1943. szeptember hó 7.
A Te jó lelked mindig közöttünk éli
özv. Behc Oyuláné st. HorvAlli Rözsl neje, dr. Beke Imre lestvóre, dr. Beke Imréné U. Horváth Klára, Horváth Ilona, Sándor, József, Mária pÓKOrnÖi, illetve sógorai. Kravarlk János és neje nagybátyja, illetve nagynénje, Beke Imike, Klárika unokaílccac. il\'etvc unnkatiuga, özv. Horváth Sándorné anyósa és a gyászoló rokonság.
Minden nap olvassa
a
Zalai Közlönyt!
SOFFÖR-ISKOLA
Államilag engedélyezett gépjárművezetői tanfolyam kezdődik szeptember 13-án.
Kelemen autóüzem Nagykanizsa Zrínyi Miklós-utca 13. szám.
APRÓHIRDETÉSEK
állAs
4-polgiiIt végzett, jőhsiból való tiu| kQnvvkfit&"tanonatiBk feivmtlnk.— Schleis Testvérek. 1
ADÁS-VÉTEL
Mlndennipt Itvtluáaboi ösizegyüilött tSmeab*ly*a«* bélyr.rígyUjtéii cétokia m«fiw»*ak. Barbarita, Zalai Közlöny szerkeiilősége, naponta délután 6—7 óra között. Ei a.hirdetés mlndla érvényei.
Elad 6 egy drb kitögarttalan állapotban levó oldalkocsis, kélhengtrei, vlihlllésti, lábkuplungos gömbcsukló sebességváltói D. K. V. motorkerékpár 560 kibe. henger [Irtaid lom mai és egy drb lOOe/o-ss i- kit dtb 8t\'o/o oi gumival. Megtekinthető Nagy-kanliBi, Teleki ut «7. síim alatt. 2824
Megvétalra keresek 3—4 m. honiu Uiletl állványt, ugyanolyan méreti) pultot, tizede*- él tányér-mérleget. Címeket i kj. adóhivatalba kérek. 2778
Hasinátattan magyar bétyas«k (nem ¦Oiok) egy tételben olción eladók. Clm a kiadóhivatalban. 2939
A iBfjoloitóbb és legízletesebb hiuélel a ttíi-pn haroaa. Törvényhál előtt Bérűinél. Tcleton 657. 2848
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
Raktárhalylaétfat. lehetőleg Irodával kertiek i város belterületén. Címeket Vlda tUsterQzletbe kérek. 291S
| _KÜLÖNFÉLE
Ka ra akartaim laMjfcal számtan, mennyiségtan és könyvvitelből sikeresen ] elökéiilttk. Clm a kiadóban. 2938
] lilik glmoáiliti lányomat lányoi . vagy gyermektelen keresztény ud csalidhoz adnám teljes allátáara. Alánlatokat I a kiadóhivatalba kérek, 2937
j Tegnap eilc kapu nyíláskor kint felejtet-
, tem aa nni(Smei. Kérem a megtalálói,
i nlvciketljék leadni a szer ke illőségbe vagy
! lakásomon: Balthyiny-u. 8.. öiv. Pol-
, ciernínAl. 29(0
I káromkodj I
DRAVAV0LGV1
VILLAMOS ÁRAM-_ SZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák fizetése, reklamáolók, hibajelentések, azakezerO felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-161 délután 16 óráin. Csancery-ut 51, telefon 294.
az apróhirdetés. Hajnaltól estélig ezer és ezer ember olvassa! Fillérekbe kerül csak és ön helyeit elvégez mindent: járja a várost, a falut, bemegy minden házba s megszerzi önnek a kívánt munkát vágy állást!
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. ÍÍIadJa : MKüi|jarüueáyl H, T. NkoyklllzM".
Felelőé kiadó: Zalai Kár.ly. Nyomatott i ¦ „KSzoaldasáDl R. T. Kagykanlm"
ayamdajábaa Naaykanliián. (Nyomdáért telel i Zalai Kir.ly.|
54
feladó :
dur.
UoiKlIolsoiat : _ Tábori orisla :
83. éwl., 203. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 9. csütörtök ára 16 fillér
ZALAI KOZLON
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség 6a kiadóhivatal: Fő-ut 5. szám. fcerkesztőségi és kiadóhivatalt telefon 78, sz. Megjolcnlk minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára; egy Hónapra 4 pengő 30 HUftr,
negyedévre 12 pengő 40 Hllér. liiívfii szám: hétköznap 16 ttll., szombaton 30 Üli.
Időszerű tanácsok
Irta: Kelemen Ferenc
Ha a béke az élet normális állapota, akkor a háború bizonyára annak pontosan uz ellenkezője. Érthető tehát, bofty a normális életformára berendezkedett emberiség minden u] háborúval szembún tanácstalanul áll s az élet apró és nagy dolgaiban útmutatóét, taifícsot koree.
Vonatkozik ez eleőborban gazdasági éa pouzügyi kérdésekre, amelyeket a habom már a viszály ol«Ő óráiban a legközelebbről érint. Magánháztartás, kö/üle(t ós állami gazdálkodás már a hadiállapot heállAsa előtt bizonyos nyugtalansággal telik meg, ami a hadműveletek egész tartama alatt egyre fokozódik.
Minden háború a bókenorma végzetszerű megrnhanssa a Így már önmagában hordja a lömeglólek Ideges rezdülésének korokozóját.
A háború az Idegek Játéka, különösen akkor, ha egy világégést átélt nemzedéket Hiijt újból. A .nagy élmény\' emlékei még ott vibrálnak az emberek lelkében, az uj megpróbál látás fol-szakltja a rógl sebeket, amelyekből eleven orövel tör elő a múlt minden kísérlete.
Ez a szellomjárás mindenekelőtt a pénz- és az áru Irontján ügyelhető meg. Az cIm\'j világháború keserű tapasztalatai felidézik 9 pénz elértóklelu-nedéaének rémoll.\'íí/. áruplno emlékezetes eseményei pedig életre keltik az áruhalmozás tömegösztönét A közönség Igy két fantom tojtogató karjai közé azorul, elveszti Józan itéletót, elhamarkodott cselekedotekro ragadtatja magát s tehetetlenségében tanácsért lordul fühöz-fához. ¦
A pénzzel kapcsolatos kérdésekben elsősorban a pénzintézetek vezetőit keresi lel b a pénzgazdálkodás e hivatott Irányítóitól vár megnyugtató választ aggodalmaira. Olyan bizalmas hangok szólalnak meg ilyenkor a pultok mel-¦ lett, mint az orvon! rendelőkben u a nyitgtalan .beteg" főleg bf*tatá szavakat vár a pénx .orvosától". Ezpk a szavak tanácsképpen hangzanak el, amelyeket minden esetben a legnagyobb tárgyilagosság s a legmélyebb orkrtlcfli iuIoIőhhók érzet diktál. A pénz ,-hivatott krzelŐI soks/or tisztábban lát-T ]*k a pénz értókállandós\'.gával kap-cboIhIM Jelenségeket, közelebbről Ismerik a pónztlgyl kormány szándékéit, küszöbönálló elhatározásait s így tár-Kyllagoa véleményük alkalmas arra, l\'ogy a pénz körül gomolygó b elsősorban tömeghisztériába! táplálkozó ködöt eloszlassa és sok Józan Ítéletre hajlamos ügyiéiben megnyugvást keltsen
Ennek dacára a nagyközönség körében a pénz kérdésében még mindig téves [elfogások uralkodnak. Ennek- oka, hogy a mostani\' háború egyes gazda-sági Jelenségei erősen emlékezietnek az első világháború szomorú tapasztalataira. Különösen az árutronton szembeötlők ezek a Jelenségek, amelyekből az nuioa embero" azt a közelkeztetést vonja ie> hojfj B háború végeredményben a pénz oldalon Is ugyanolyan ke-»«U következményekkel fog Járni mint akkor. f Ez azonban merőben tóves,
Az elaő. vllágháhoruban milliós had-"ereg állt a zászló alatt s a háború 4 és léiévé alatt ez a létszám boha sem csökkent |eléntókenyebbea. Boáek a hatalmas hadseregnek ellátása, fenntartása érlkető módén kimerítette az or-bzág egéaz pénzügyi erejét a a hadi-kölcsönök mlllfójaln át majdnem min-ü?n megmozgatható Iliiért a haza ol tájára MYelelt. A pénzügyi kormányzat » tehetetlenül azealélte a pénz korall
Németország megieti minden ellenintézkedést az olasz fegyverletétellel kapcsolatban
Az olasz kérdés tisztázódása — mondják Berlinben — bizonyos mértékben könnyített Is a helyzeten
Olaszország beszüntette a harcot, erről nz MTI a következő jelentést adta ki; Badpglio tábornagy szerdán este V ára 46 perckor a római rá-dióban a következő
prahlamációt
(dvasta fel:
— Miután^ beláttam annak lelie-
tettenséffSt, hogy az elsöpri túlsúlyban levő ellenség ellen tovább folytassam a harcot attól- vezettetve, országunkat a súlyos megpróbáltatásoktól megkíméljem, összeköttetésbe léptem Eisenhnucr tábornokkal, az angol amerikai erők foparancsno kával. Bisenhower tábornok elfogad
nelc köret kéziében haladéktalanul és aiindeuíitt be kell szüntetni a harcot az angol és az amerikai- csapatok cllon. Az olasz csapatok azonban fegyverrel reagálnának esetleges támadásra, amely bármilyen más oldatról érné Őket. q *
Lisszabonitól jelentik: Az angol kormány hivatalos közlése szerint a fegyverszünet kizárólag katonai jellegű és nem tartalmaz semmiféle intézkedést politikai, pénzügyi és gazdasági kérdésekre vonatkozóan. Ezeket a kérdéseket későbbi tárgya-
ló fegyverszüneti kérelmemet. En- | láson intézik majd cl
A romai pápa 50 perces telefonbeszélgetést folytatott Roosevelttel
bondonból jelentik: Vatikán, város képviselője nomcsak n, pápa bko-(pélves üzonotét vitto Rooflovolt elnökhöz, hanem elhárítani Igyeko^ zotfc azokat a nohézsegokofc, oniolvok nz utóbbi iclőlíon .az lífryosü11 Államok és a Vatikán között fennállottak. Kőnek "u tárgyalásnak az ered-
mén vo, hogy szerdán a Szontatya délután 5 orakbr Ötven porcos l»-szólgotéat folytatott Roosevolttol. Va lószfnÜlog vizokat a fúl roértésekot «i~ korült tisztázni, molyok a Szentszék ús az angolKzáwzok között a papír legutóbbi rádióbuszédo miatt fol-morültok.
Hogyan Jött létre a fegyverszQnetl egyezmény ?
Az algíri rádió külön jelentése
közli: Néhány háttól ozolótl az\'Ólasz kormány közeledést keresett n brit 6s amerikai kormányhoz, hogy mög-kösso a fogyvorszunotot. A találkozás Homlogos torűleton jött létro, mig kcsőbu a tárgyalások Szicília szigetén folytatódtak. A fogyvorflzü-tiot Olaszország és a szövetségesek között szoptcinbor 8-án jött létre <-,s mogállapitották, hogy a fogyvor-szünot egy későbbi időpontban lóp órvénybo. EIz az idópont tegnap kö-volkozotl 1h>. - .-
Az angol hírszolgálat i(}lt\'iiu\'\'so szerint mintegy 15 nappal oseolőtt több magoarangu olasz katonai bzo-mélyiség, Palormo rppiilótoréro 6r-kozolfc. Á gép n tenger folól órkozolt
én zavarlalanul leszállott. Az érkezőkéi mogasraiigu szövotsóges tisztek fogadták.
Az algíri rádió jelentése szerint Eisonhower tálwrnok Olaszországba röpült és a fogyvorszünot tárgyalása olott küzvot lenül tárgyalt Badoglio tábornagyai.
Berlin nyugodtan Itali meg a katonai helyzetei
A berlini német lapok az elnó oldalon feltünó Ixstükkol foglnlkoz uak az olaszországi hírokkol. Hivatalos körök vúlüinénvo siserint hk osomónyok nom órtók váratlanul a némot lUotokosokol, akik t megtoltok mindon szükséges ollenihtózkedést.
A német katonai körök szoiint az Olaszországban lévő nómot cstipatok uiztonságbah vannak minden mog-lopetésspl szemben. Borlinboíi a katonai helyzetűt nyugodtan ítélik meg. Kétségtelen, az angolszászok minden olókészülotot mogtosznok n német katonák szállításának niog-biusitasára. Az olaszországi oseme-nyek borlini illetékes körök véleménye szorint a Jiolyzot tisztázáshoz vezettek 6t> bizonyos mértékű köny-nyitéseket látnak az előállott bely-zÖIIkiii.
Az otaax fegyverszünet feltételei
A londoni hírszolgálat lamnrlett a Times cikkét, h >gy mik leheloek a szövotségedck teltételei az olaBZ logy-vor«7.tlnet kérdésében, melyeket nem közöltek a nyilvánossággal. Az angol ji-.lontosnk szerint a legyvoraiünettel együtt Jár mlndna olfth\'Aúfrillnt/knpltn-láclója. Ez azl jef.»nil\\liuífy.jí>,ardltiiát átadják, ezenkívül a.. ¦>\'<..¦•..¦.,.kn,.k kt keli üríteni minden\' rn^gezullva tartott terUlolel, léhát Franci sors/ágban. Korzika szlgotén. .Tucfoazlávfában és Görögország megszállt területeit Is.
A szerződés r :vik- záradéka valószínűleg kimondja, hogy minden olnsz kézben levő hadifoglyot szabadon kell bocsátani H minden hadianyagot ál kell acfmok. -Ezenkívül a szövetségesek rendelkezésére kell bocsátani ar. olaszországi forgalmat lebonyolító alkalmazottakat. Elsenhewer tábornok a •fegyversiüneti szerződésben végül kikötötte az olasz repülőterek liasz-aálatl Jofíát..
IJ/tibb partraszállás Nápoly közeidben
., Berlini Jelentnek szerint n Földközi tengeren állomásozó 7-lk amerikai liad-sores hajóra Bzáilt. A partraszállás megkezdéséről eddig eemmilélo Jolon-téa nem érkezett
A szövetséges csapalok löhadlazállá-háiiak Jvlentéso szerint ujabb partraszállás tőrtént olasz löldön, Nápoly közelében.
aggaazló Jelenségeket s minden tovó-konyaége a bsnkjogypréa fokozollabb Igénybevételével merült kl. Tertnéiwe-tes, hogy ennek nem lehatott más következménye, mint a mludent elsöprő bnnkjogyáradat, a szomorú omlökü Inlláclö.
A Jelenlegi világháborúban azonban a magyarság eddig nem vezet totális háborút, hadseregünknek csak egy része volt tényleges rósz! az orosz front kegyetlen küzdelmeiben a katonai erőnknek ma Is csak egy töredéke van zászló alatt. Ehhez kopási n katonai kiadások aom terhelik ihog oly nyomasztó mórlókbon az állam pénzügyi háztartását és a nemzeti Jövedelmet, mintáz első világháborúban. Ezenfelül ma a pénzügyi kormányzat a hadikiadások (öbb oitnt telét fokezottaljfc adóz-tatán utján biztosítja a nem nyúl a bankjegy-szaporilán egyedüli eazközé-bcób Hankjegyforgalmunt ennek megfelelően ma a habom ötödik esztendejének elején, n visszatért területek bankjegy bzüksóglotónok kielégítése után sem mórul hu tó Irreálisnak, sót a
Nermetl Bank aranykészlete, ha azt a „zugpfao" egyesek által reálisnak .tartott árain értékeljük, a mostani bankjegyállomány duplájára Is meg Telelő fedezetet nyuft
Dó a pénzügyi kormányzatnak az adóprésen kívül egyéb technikai eszközök ls rendolkezésre állnak a pengő-védelem érdekében, nem beszélvo arról, hogy a pénzügyi tudomány la hatalmas lóptekkel halad a tökéletesedés és a megoldandó nehéz problémák megtelelő felszámolásának utja fotó.
Mindebből értelemszerűin következik, hogy a pénzügyi kormánynak módjában van az elxő világháború pénzügyi összeomlásának következményeit elhárítani s pénzügyi egyensúlyunk biztosításáról Még akkor ls gondos-\' kodul, ha a pénz> és áru plao egyes Jelenségeibőt a felzaklatott tömegkép< zelet ujabb megpróbál tatásokat szimatol.
Minden olyan londenclózus, vagy tudatlan számítás, mely a pénz Ősaze-*mlására, vagy ujabb bankjegy áradatra számit: hamis. Akt orrá épít, csalódul
fog. A betevő ebbon a háborúban nem fogja elveszíteni a-pénzét, de az adós sem fogja tojásokkal visszafizetni aranyértekben felvett tartozásalt A. póozügyl kormánynak médjába van a pénz ananihiaját elkerülni s bárhogy alakuljon fs a báboru, a pénz értékállandóságát megtartani
A pénzzol összefüggő minden .Időszerű tanácsnak" csak ez lehet az alapja. Az árupiac hisztériás Jelenségei pedig rövidesen Önmagukban fognak összeomlást. A háború vége felé Járunk, a Józan ész azt diktálja minden ára-lm! ni\'</ónak, hogy beteges készlotsza-porltásl ösztönét le\'ékezze. Ez a törekvés egyébként egyes olkkeknél, például szövetnél máris megállapítható, Monnél kSzelebb érünk á háború végéhez, annál blztosabbsn fog mogreudUlnl az áruhalmozás és a foketeplao egész rendszere.
Bölcsen cselekszik, aki az áruellátás kérdésében ezt nz Igazságot már most ligyelembo veszi, bizonyos, hogy obbfll az „IdőszerQ tanácsból\' csak haszna lehet... „
ZAL\'AI KÖZLÖNY
1943/ szeptember. í)
A zalai városokban 248, községekben 652 százalék lesz a vármegyei pótadó
Zala vármegye MsgyÖlesének napirendjéből
Zalacgerszci}. -szontombor 0 Zala vármogyo kisgvüiéso vitéz gróf Tok-ki Ivln főispán olnöktó-Bével ülést tartott. A tárgysorozaton a mai mogvogvülés 17Ö pontja sze-ro|K\']t.
A kisgyűlés tátnoguíja a/, országos mozgalmat, hogy a hősi-halált halt
Kormányzóhelyettes arokópét UK iskolákban elholyozzék.
A Mügy miniszter által Budán, a Ilüvösvölgylwn ajándékozott muraközi tartoneotthon -berendezéséhez a vármegye 5000 pongővol járul hozzá,
K vármegye háztartási alapjának 1011. évi szükséglote 2.1) millió pongó. Kbból 1.5 millió a nyugdij-folwr. Fodoxotül a megyei városokban 24.8, községeklxm \'65.2 százalékos
megyei pótadót
kéli kivetni. A nyugdíjalap 180.000
Í»ngót vosz kölcsön a közúti alaptól, A mogyoi állattenyésztési alap szükséglete 8.1 millió ixmgó, fedezetül telién után darabon! íént 20, kocák után ö jwngőt koll fizetniük a gazdáknak.
A mogyo 50.000 pengéért uj autót vosz,
A három balatoni vármogyo óvi 20.000 pengét fizet egy közös alapba h az összeget évente másik megye használja "fol balatoni célokra. Zala hajlandó ozt az összeget évi 40.000 pongöre .felemelni, na a töhhi vármegyék is ozt teszik. Zala 1946-ban kapja mog ozt az összeget, A közigazgatási tanfolyamok 27
zalai hallgatójának 21.000 penge eo-gélyt biztosit a vármogyo.
A közúti alap
költségvetésében 0 millió pengő forog. A fol nem használt 1.2 mv|liót a könnend kesztholyi, nagykan i-zsa- zákányi, v salabor—keszthelyi, balatonfüredi ős mos útszakaszok burkolására, ¦ gépszinok létesítéséra fordítják.
Paesán «00.000 pongÓ bankkölcsönnel rt járási szákház épül. Négy községbon, közlük -Klli-mánban tuzoltószortár épül. Z\'ala-koppányban 100.000 pengő OTI-köl-CSŐnből körjegyzői irodát építenek. Kéri a vármogyo a honvódelml munkaszolgálat kW terjesztósót az útépítő mun-\' kasokra,
akik már 18 penge napszámot kérnek, ami megakasztja a munkát. Gróf Homssich Antal kérte a kiőrlési százaiák emelését, hogy a vörÖslisztot no kelljen az egységes buzalisztlw ko-verni. Kérte a
lóárak felemelését a kincstári vásárlásokkal kapcsolatban.
A főispán válaszában utalt a 80, rozsnál 75 százalékos kiórlést oló-iró rendeletre, a vörösliszt kovorés Ogyébon pedig fölhatalmazást kér a minisztériumtól. A lóárak ügyé-heh a megye fölirattal fordul a földművelésügyi kormányhoz.
MAGYAR HONVÉDEK NYOMÁBAN A SZQYJET-PROHT. POKLÜBAH
Dunántúli fiuk veszedelmes
aknaszedő kalandja az orosz ingoványban
Hetek óla tartanak az orvlövészek ellen megindított uf had-műveletek az orosz mocsarak vidékén. A magyar csa/wtok — ahogyan német hadijelerítéstk Is kiemelik — hatékonyan veszik ki részüket a harcokból Veszedelmes vidék ez a mocsár-tenger, nddastxfveszö útjaival, crdőienge-legeivel, feneketlen iszaptavalvat.
— Miro mogvirrad/ ott koll lennünk!
Pás megy tovább a kis csapat. Árkászok. Keménykötésű, naptól égettarcu dunántúli fiuk. Odahaza talán most ébrednének, ototnék a lovakat és indulnának ki a lankás, termő határba, frissen, dudorászva, feltűrt iuguj jakkal, hajadonfŐvol. Talán erre is gondolnak most. l>o ogyikük sem szól, csak rakják bakáncsukat a süp)>odős utón.
— Kemény munka lesz! IXi délre szabaddá kell tennünk az utat ott az ingoványban.
Csak a fejükkel intenek rá. Mara ór igy szokás itt a mocsárvílág-ban. fis mennek tovább, befelé a
nádasba. Bakancsukra vastagon rakódik rá az iszap, lábszaruk térdig sáros nz \'úttól. Do egyik som áll meg, egyikük som szól, mintha valami láthatatlan orő vinné ókot
mindig bóljobb-beljohb a kapott narancs célja felé. Csak a\\puskájukat szorítják keményon, izzadt markuk-
ban és • a szonuikot meresztik Ixilo a világosodó hajnalba.
És körülöttük hallgat az ingó- • váhy.
fűszál som rozdül. Ugy üekszik a hajnal szürkén, olmós \'köddel a nádason, minthn hullát takarna, lárvaarcu, kitoritotl, megkoménvo-dott tostü hullát.
Négy óta folé azután rongyosra szakadozik a köd. i
Kibújik a nap is .már. a ködrongyok lyukain és tolikőpnol ref-loktoVozhatja az ingoványt. Párásán kozd mozogni a nádas, a békatáno is megkezdődik már, l>oganik milliárdjai bajnak olő az éloslovolü sás tövébél. líoggol van.\' c „.Mcgérkoztok. . ,
flhol egy lépést sem szabad elhibázni.
Internálták a Sngár-nton agyonlőtt macska gazdaasszonyát
Ismorotes; hogy Kovács Nagy Pál rendőrfőt anacsos minap agyonlőtte szomszédja, iiorgatoin Pámó szül. Halok liozBinak, ogy torménykoros-kodó fiatal folosegénok kodvonc macskáját, mert az olhordta az ud-„fevarról a csirkékot. Az asszony zajos ]olonolot rögtönzött a macska-hal ál miatt és olyan kijoloiitésokot tett, amolyok miatt a járásbíróságon 8
boti elzárás büntetést szabtak ki nem jogerősen. A rendőrség öttel függotkmíit is elbánás alá vonta \' Borgstoinnét, aki olőtt tokintélyrora- 1 bolás és hotiányokozáa ciméh vitéz** Jónás rendőrkapitány. kJlrírdotto az i intornútást jeloiitő határozatot. Az internált asszony védője utján fellebbezett a rendőrség határozata ollón.
ló hatást)váltottak bl a kormány szociális intézkedései Muraközben
ésákiornya, szeptember 8 (MutakOzI tudósilónk jelenti) A muraközi Járások székhelyein, OnktornyAu és Perlakon most tartották még a. szociális napokat, amelyeken teljes szambán részt vett a Jegyzőt knr, valamint az egyes községek- szociális munkaközösségeinek elnöksége.
A esakiornyul értekezletet dr. Oézsa Fábfáa tb. főszolgabíró, vármegyoi kiküldött nyitotta meg és részletesea Ismertette az Országos Nép- és Családvédelmi Alap működését, valamint a közjóléti szövetkezetek áldásos munkáját
Boróozy Márta vArraegzel szociális gondozónő\', valamint a többi varmegyét kiküldött gyakorlati útmutatást adtak a
szociális munka Intenzivebb megszervezéséhez és a munka folyamatosságának biztosításához. > *
A muraközi gazdák igen nagy megelégedéssel vették tudomásul a magyar kormány nagyfontosságú Intézkedéseit, amelyek a sokgyermekes családok részére részben a Nép- és Családvédelmi Alap, részben a Vármegyei Közjóléti Szövetkezet utján ma ls házhely, haszonállat, köloaön és egyéb Juttatásokat tesznek lehetővé.
A kiküldött szociális gondozónők az értekezlet utáni napokban körzeteik falvalbe utaztak, hogy személyesen tsmerkedjerok meg a muraközi lslvak helyzetével és népének kívánságaival.
Kormos szakasuvozotő, az aknakutató árkászraj parancsnoka éles szemekkel vizsgálja a keskony, vizenyős utat. Tegnap délig idáig jutottak el és innét mentők vissza, hogy estére a szállásukra érjonok. Mert messze van a szállás és az ingoványban nem leliot tölteni az éjszakát. Mlőkorül az ut szegélyéből a mogfnragott jelzókaró is: Jó bolyon járnak. Most ismét folytatják a munkát. Jdegkűnoritő. fárasztó munka az\' aknakutatás. Ezok a bolsevista bandák podig kitűnően órlonck az aknarakás mesterségéhez. Toló rakják az utakat, átjáró vonalakat, rcndszortelonül, összo-vissza, hogy megnehezítsék a felszedés munkáját.
Kzt a keskeny ingoványutal is jcüárlák. \'ívs a legveszedelmesebb helyen: ott a kanyarban, ahol az ut kétoldalon. éhes* szájjal mélyül •az isznptongor. Akit olkap, húzza, "húzza magába és sosem ongedi el |öbbé.
Kormos szakaszvozető kiküldi n \' biztosi tó részokot, kiadja utnsitá-sait és u vakmerő, sok veszélyt
megért árkászok megkezdik a munkát. Lépésről-lépésre olöro. !ís megkerül nz olső akna, a második, a harmadik. Do veszettül szalad az idő, siotni kell, hogy a banda ki-füstöléséro induló gyulogságnak délre utat nyissanak.
Tizonogy óra. Harminc felsze-dolt orosz akna hevor már ártalmatlanná téve nz ut szólén és még inindik -folyik a munka. Ki tudja, mennyi van még hátra? Mindig ujabb és ujabb akna körül olő, a honvédok ébomn, élos szemmel dolgoznak, do itt nem lőhet sietni. Mz az idegok, a nyugodt kéz és a vnslürolom . birkózása. Mgy félre? sütorült lépés, egy elhibázott fogás és a lovogóbo röpülnek vnlnmony-nyion. Ha csak egyet is ottfolejtc-neki az átvonuló csapatnak osotlofr ogész cspi>ortját kamák ol a szét-fríkjcsono halálos szilánkok. Tudják ozt özek a tisztaszemü dunántúli legények. Ugv tapasztják sémiiket a süi))wuŐ8 útra, mintha hipnotizálni akarnák és egy-ogy megtalált aknára majdnem hangosan fölujjongnunk.
Egyszer csak megmozdul a nádas *
Szeptember
8-12-Ig
VÁROSI MOZGÓ Szerdától-.....................-,-vasárnapig
Tomboló sikert Viharzó kacagás! EQY SZOKNYA EQY NADRÁQ
--
Rarddy Katalin legdivatosabb slágere : Valahol Oroszországban ...
mUFAa világhíradó a legújabb eseményekről
Előadások : szerda és vasárnapi3t ?5, 47, +9, osütörtök, péntek és szombaton ?5, $7 és L9 Órakor*
Kétoldalt roggyant fatörzseken állnak az őrszomok. Kiéltük torjxjsz-kedik az ingovány, mozdulatlanul, titokzatosan, halottan. Kohol semmi baj.
I>ohogy nom!
Vnlnhól olt n kanyar tövébon ogyazor csak megmozdul \'a nádas.
Ilolsevista banditák. Lehotnefa legalálib harmincan.
Talán ujabb aknasort akarnak lo-rakni, vagy foluíritítsro indulmík. Mindegy, Alog koll bndcézni velük. Kormos szakaazvozotó viUájnXv°rsan adia ki parancsait. Es a honvédek bela])ulnak mélyen a nádasba. Mlól-tük alig száz métorro fordul ol az ut majdnem dorékszogbon, kétoldalas.a Kanyarban kezdődő fonekotlcn iszaptengorrol.
Most értök, a kanyarhoz a bolsevisták. Mogállnak. Ugy látszik tudnak ivA nknazávról. Térképet szednek
olő, valószínű a záron átvezető jár-
őrcsapásl keresik.
¦ No majd segítünk, *— mosolyog kajánul Kormos szakaazvozotó és éhos mohósággal kerepel fel géppisztolya. Utána a többieké.
Micsoda táncba kozd a nádaai Madarak riadnak fol, sáalovolok fröccsennek szerteszét és a meghökkent orvlövészhanda riadtan áll. Olyan mcgloiwtésszorüon értő ókot a tűz, hogy még szétugrani som tudtak. ik> mi ez? Az árkászok pus-I katüzo mögöttük veri az utat átha-
tolhatatlan tüzfügönnyel, előttük saját aknazáruk és kétoldalt a feneket-Ion íszap.
Kormos szakaszvezető most olöro kúszik, egészen az iszap széléig. Innen alig nogyvon méter a kanyar, ahol az ^árkász halálzsákba« szorultak Iw a bolsevisták. Amíg a többiek tüzzol tartják lozárva az utat, Kormos izmosan olbajitott kézigránátja , [ pontosan a hölHovisták közé talál. Nincs más ut csakolőro. líolortfhan-nak a még fol nem szedett akno-zárba és ogymásután rohannak fel az orosz aknák, ogy, kottó, _ három, négy... ,
lOredmény: 18 bolsevista halott, négyöt az iszap nyelt ol és hatan mogadták magukat. Tíz géppisztoly, puskák, lőszer és az aknazártól teljesen szabaddá vált ut. Kormos saját aknazárukba hajtotta ókot-,-,-.—.
Még megvizsgáljak az utat, nom maradt-e valahol elbújt akna és megindulnak visszafogó Mögöttük mogint elhallgat az ingovány, még a Iwgáruk is visszalapulnuk a s;uf-lovolek tövére, csak a folhólyukakból előbukkant nap mosolyog barátságosabban a sárosképü árkászokra.
8ZAÜŐ 8ANIH)/l zh hadit Üdósité
•1943; gzepteinbjer 9
ZALAI KÖZLÖNY
| Mefsl István |
Öyászlobogót: longot az őszi szól a nagykanizsai Jézus Mzivo-tcmplom toi\'iiVHii. Percek alatt végigfutott a inegilóbbontő hír a városon: nfoisl István, a kozszeietolnok örvendő fiatal -hittanai\', akit tanítványai ra-inrifíva .szerettek, . inert lo \'tudott szállani a fiatalok lelkéhez és győrinek tudott lohni a gyermekért a gvormokkol, Kisasszony ünnopéro íirracíóra tragikus hiitolonséggol visszaadta nomos papi lóikét az örök Főpapnak. .
MoisI iHtváu 1908-hau Sopron-v koníazturon sziilotoít. 1984-ben azon toltok áUlozónappá, majd\' Zalnmór-nyén, Galambokon ós Slurakeroazt-iiron kaplánoskodott, míg 1988-ban a megyéspüspök Nagykanizsára helyezte hitoktatónak. Ebbplj minőségében valóságos niwstoli munkát foj-tett ki. Nagyon szowtto növondékoit, akikot mély vallásosságra buzdított és lelkükltt plántálta a meggyőződéses Krisztus hitet. Az iskola\'mol- \' lett azonban tovékony részt vptt ki ki a lolkipásztoikodásból, a katolikus, ogycsüIoW élethói, a vidéki pléhá- i makra járt ki és ahol csak megjo- j lent, Don Bosooként, szivének egész mologét nyújtotta katolikus testvéreinek. Tiszta papi lélek volt, Krisztus szive szerint, aki élt-halt papi hivatásáért. Innen az a mélységes tisztelőt, amoly körülövezte. "Möisl István szabadságon volt, két napig Mura koroszt uron tartózkodott, ahol felkereste egykori fonókét, C\'sóthi Géza pápaí prolátust, majd köddon osto hazáé rkozot\'t, ol látogatott a nlé-hániára, ahol kedélvoson elboszélgo-tcli paptársaival. Azullfn hazamont Király-utca 22. sz. alatti lakására és nyugovóra tért. Mivel Kisasszony napján a-8 órás szentmisét neki kellett volna mondania, háziasszonya 7 órakor fel akarta kelteni, kopogott ajtaján, di) mivel nom kapott választ, benyitott, hojjy figyelmez-tosso az olörolialadt ido\'ro. Nagy meg döblwnéséro Moisl Istvánt a mozsdó elótt hányat fokvo élettelenül találta. Nyomban jolontolte a plébániánokí Az. orvos rendőri hullaszomlo sztv-1, büdöst állapított inog. Valöszinüfog az éjszaka folyamán hirtolon rosz-azullót lopto inog ós , a mosdóhoz mont vizért, oközoen érhotto utói y halál. Tragikus haláláról táviratilag értesítették a veszprémi püspökségot, valamint Ropronkoreazturon lakós/.ü loít. Holttestét ma délután 4 órakor átszállították\' á Jézus 8zivo tomp-lomha, ahol fohavalalozták. Pénteken délelőtt 9 órakor losz a szentmise lolkiüdvóért, amit Vajay József oB|»oros-pléhánüH mutat bo, délután 1» órakor a lomplomból kisérik ki pihenóholyére a rk. sírkertbe* az egész katolikusság részvéte mollott.
KÖZGAZDASÁG
Mozgalmas volt a kanizsai országos vásár
l\'Véjzterölet leven, a keddi országos vásárra még mindég nem lehetetk szarvasmarhákat felhaltam Lovat és oíikól 800 darabot hallottak fel. A kereslet óriást volt, inkább a csikókat keresték, Egyéves, jó csikóért 1600 pengőt is kértek. Igy is nagyon sok állat cserélt gazdát. Mintegy 8 vagon csikót szállítottak el és 1 vason vágólovat, a többi gAdakézre keiii-t .-
A piacon óriási m>lt a gyümölcs\'rdíiio-zslal, ami az araké ál is éreztette hatását, persze csak arra az egy napra.
A vásár kütönbea rendkívül mozgalmas volt. alig lehetett mozogni a kanizsai utcákon ós Üzletekben.
Szökés közben agyonlőnék sz Interaálótáborból megszökött csempészt
Csáktornya, Bzeptember 9 (Tmtósitónk jtleait) Kedden délután a Csáktornya melletll Felsöpiwztata kttt-ségbon a Csáktornyát csendörök agyonlőtték Vuk Ignác \'?1 éves drávaazent-tváol (PtilxÖvldatalVB) lakost, aki a nagykanizsai Internáló táborból szökött meg. Csempészésért volt elítélve 0 hónapi Internálásra.
Vuk az Internáló táborból megszökve, nem szökött át a határon, mert tudta, hogy ott rosszabb sorsa lesz, mint .Itt, ezért egyszerűen szüleinél maradt. Valaki azonbai feljelentette, hogy otthon van és a csendőrség kenderáztatás közben fogta el, Azonnal megláncolták és kerékpárra Ültették. Mindhárman
kerékpáron haladtak Csáktornya lelő, közéyen Vukkal, akit lánson tartott Mátraházi Vince csendőré rmester. — Amiiii Felsöpusztalán egy kis utcához értek, Vuk egy védtelen pillanatban leugrott kerékpárjáról és mindkét csendért eldöntve a szOk utcán keresztül menekülni igyekezett A csendőrök azonnal utána szaladtak, de Vuk többszörös .áll]1 kiáltásra sem állt meg, mire Mátraházi fegyverével kötelességszertlen utána lőtt és halántékán találta. Azonnal beszállították a Csáktornyát kórházba, ahol rövid szenvedés után belehalt sérülésébe. Vuk önmaga volt oka kalálának.
SPORTÉLET
Végig izgalmas küzdelem a Magyar Kupa mérkőzésen
NVTE-Sléfpkl
Kisbnldogasszony napján a nagykanizsai vasutas ogyüttos a Magvár Kupában való további szereplését biztosította érdokos és izgalmas mér kózés keretében," Az NVTK pályán megtartotta fölényét és uj összetételű támadósorral, a két szél-séfedezet jó játékával biztosan győzött. Bár a gólarány túlzott (ogy gólos győzelem fojezné ki híven az erőviszonyokat) , mégií) azt koll mondanunk, hogy az NVTE kisebb hibák metloll végig kozélxni tartolta a játék irányítását. A védőiem bizony\' nom mindig bírt a noki oddjg- szokatlan és nagyszerűen játszó ellenfél támadósorával. Hosszú évek óta csak egy alkalommal fa DVSK-től) láttunk ilyen nagy csatárjátékot amit az öt kitűnő siófoki csatár, (Irobmusz középfodozotük irányításával bemutatott.
Az NVTB vitéz Zalán — Kosa, Kiss — Varga,. Németh, Ködbaum - Juhász, Tura, Placskó, Friseh, Kelemen, a vendégek Bujtor II. — Gáspár, Komogyvári — Pintér, Groluniisz, Wontlt -- Horváth, Varga, Zsoli, Túri, Bujtor I. Összeállításban kezdenek.
Már az első félidőbon szebbnél-szebb \' támadásokat vozot a kitűnő siófoki csatársor, do Placskó két góljára ZseM csak egy góllal tud
válaszolni. 2:1. A 24. peróban a
két gyengén játszó siófoki hátvéd elnézi Tura pocintett labdáját, amit a szemfüles Kelemen hálóba juttat, 8:1. Friseh remekül ad egy labdát 6 porc múlva Juhásznak, aki közelről védhetetlen gólt ló.
A félidőben megélénkül a játék, mert Túrit már a szünot közlxui fo-losolésért kiállítja a játékvozotó. Az ollonfél fölpaprikázva 10 emberrel is kitűnő támadásokat vozot az NV^ TE kapuja elten. A 7. porabon Né-moth, aki Zsolit eddig is csak sza- . bályíalanul tudta tartani, büntetőt j vét. Grolimusz félmacasan a hálóba lövi a 1 l-est. 4:2"\'. Két pere múlva gyönyörű egyből továbbított támadást" látunk a siófoki csatároktól, amit Bujtor I. egy nohéz szögből véd hetet ion, felsősarkos lövéssel fo-jez bo. 4:8. Remek támadás, szép gól! Most az izgalom oléri a tetőfokát. .Mindkét fél részéről heves támadásokat kezdeményeznek, de a gyengén játszó siófoki védőiem eldöntii a mérkőzés sorsát. Tura olól Somogy vári készei üti ol a labdát, a büntetőt Ködbaum belövi. 5:8. Bujtor 1. uboszáll* Kósa térdébe, a játékvezető loküldi a pályáról. A kis Prischot is lotoritik. Általában
SE 6:3 (4:1)
tulkeménv a játék, amit — sajnos — az NVTE védők kezdeményeztek. A pályára visszatért Friseh Juhász labdájával elszökik és lövése védhototlen. 6:8. Tura egyből lő széiH\'ii, de több gól már nincs.
Az NVTE »kifogta« Zalánt.mort ha nem ó a kapus, az eredmény fordított is lohotott volna. A kot hátvédnek szokatlan és kömény dió volt a kitűnő HHE támadósor, do leikoson harcoltak. Némoth nom bírt Zselivel, do ez nem a középfedozet hibája, inkább a kitűnő csatár eró-nyo. A két azélsőfodozet játszott legjobban. A támadósorban Juhász és Frisch\'ötlotossegénok köszönhető a nagy eredmény, do jó volt Tura is, úgyszintén Kólómon, aki ígyokozott hasznossá tenni magát. Placskó bár darabos volt, do londüloteson játszott középen és eszel csatártársait is olőro viíto. \'
Az ellenfélnél Grolimusz a mo-zónylxui toronymagasan kiemelkedőit és a kitűnő öt csatárral együtt egy nagy NH II. csapatban is remekül megállnák a bolyukét. Különösen Zsoli és Bujtor I. játszott kitűnően\', a * csapat többi része gyenge.
Vitéz Adorjánnak nohéz dolga volt, do orélvoson vógozto.
A Balatoni Sporthét levente úszó-napja Keszlhelyen
Keszlhely, szepleaiber 9 (Tudósítónk jelenti) A Balatont Sporlhét keretében szeptember 8-án \'tartották az uszó-napot Keszlhelyen. Ezalkalommal 59 Keszthelyi és környéki leventé\'kapolt cm-léklapol, inert szintidőn belOl megúszta az 50 m. távot. Bronz emlékérmet ketten kaplak: Szabó Csaba és Popovits István gimnazisták. Honvéd-jelvényt szereztek: Szabó CsabS (Keszthely), Komáromi László (Zalavárj, -Ubet - József (Hévíz), Búvár Kund jelvényt érdemeltek ki i Csecs László (Keszthely), Szeglet József (Zalavárj, Borda Ferenc (Vonyarcvashegy) és Bán Nándor (Balatongyörök). Erek lettek az egyes községek legjobb íiu, Illetve levente Ifjúsági úszói.
Iránit, ezüstöt
Iflgnugaubb irbin .eszek. Vákásy ékszeré,*
Cséplés! anyagok, olajok," zsírok, golyóscsapágyak
fVOKF-ÜT-LM ANN vn.kert8kede.ben.
Hofhcrr-gépek télre is tavaszra már most előjegyzendők
©ASPIRIN
mazi
Egy szoknya, egy nadrág
A színpadnak megvan a maga külön kulisszatitka, mellyel séz-molnia kell az irőnak, a rendezőnők és végül a színésznők. A film Iw-nyolultabb a színpadnál is, mért sokarcú, sokrétű közönséget kell ki-ológilonio. A film szélesoob porspok-tívaval dolgozik a szükroszalwtt szín padnál és ujabban egyre jobban szereti a szabad folvékifokot a mü-termioknél. Azonban itt is vannak roiulozői akadályok és a filmszerűség, inog a fényképezési lohotőségck a szerző olgondohisát igen gyakran megváltoztatják. A fényképezőgép lencséje vegerodményél-en hideg üvogszom, moly a fokoto és fehér színárnyalatainak szürkeségévol nézi a Színész teljesítményét. A filmnél kétféio színészt különoöztetünk meg. Vannak jó szinészok ós vannak még
I\'óbbak. A jobbak közül való Latahár (álmán, akinek a testőre, egyéni kéijességoiro szabták az ogész darabot. Ezzel az alakításával Latahár Karády színvonalára emelkedett (vagy \'süllyedt). Ez alkalommal is Barabás, a helyzet boncoló író felállít egy lohotőségot és virtusos bátorsággal két órán át végig bajszolja » loholó és lehetetlen liölyZetoketi, hogy közbon szórakoztasson és mulattasson.
A darab tartalma és célja sok hozzászólást ongedno inog. Egyet teszünk csupán szóvá, hogy a nőkről olyan banyaveti módon beszélnek bonno, míntha a nő csak ólvo-zeti cikk lonno. Mi tiszteljük ós nagyrabeesüljük a nokot, még akkor
e
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
ZAJÜAJ KÖZLÖNY
1943. szeptember 9
is. ha akad köztük pillangó torcnó-nzolü, mórt a nőben bárhol és bármikor elsősorban a saját édos-anvánkat kerossűk. Ha égy külön világ is ni művészek élote, lín nekik több az idegük {főleg az elhasznált én kimerült idegük), akkor sem szabad inog feledkezni ük arról, hogy a né megbecsülése Jovaginaságot" és tisztelőtől vár és érdemel a férfink-tói. Kzt fenntartjuk annak ellenerő, hogy a darab annyira tetszik a közönségnek, hogy i-. nevetés már kurjdngatasba és pukkadásig monő V i I ipgásig fokoz ód Í k,
A GOZFCRDÖ nyitva van rcggol 7 órától este 6 óráig. (Hétfő, Bzorda, péntek délután ?6 koddon ogész nap nőknok.) Telefon: 660.
Köszönetnyilvánítás.
Mindama jobarálaink és ismeréseink, különösen a nagykanizsai Oltár-egyeslllel vezetősége és tagjai, kik füleithelcllen drága jó leányunk, test-véiünk, sógornéni;
Varga Maria
temetésén megjclcnéstlkkel vagy bármi más módon mélységes gyászunkban osztozni szívesek vollak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifejezését.
A yyáaaoló c-talád.
HÍREK
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszortári ügyelőt:: Ma az Igazság gyógyszertár FÓ-ut 12,
Kiskanizöán az ottani gyógyszor-tár állandó ügyolotos szolgálatot tart.
Hattá!. Szeptember 9. Csütörtök. Róm. kar. Kláv. Péter. - Protestáns Ádám.
Nyllt-tér.*)
Óvá«!^
Alulírott híiss/.ihh ideje tapaszlaloni, hogy koiuurrcns egyének hamfs híresztelései alapfán egyes Üzletfeleim körében az a lm lerjedt el városszerte, sót még a kornyéken is, hogy Üzletemben a tőlem megszokott kiszolgálás fennakadást szenved, mert .nincsenek Összekötleléscim* ahhoz, hogy cllá-sani Üzletemet áruval. Hzulon jelentem ki, hogy minden ílyeil-faita hir hazug ráfogás, ami onnét ered, ür. ;y az ulóbbi Időben beleestem én is abba a hibába, amibe sok más kereskedő és iparos üzlettársam, hogy 1. I. nem fejtettem ki a megfelelő reklám-tevékenységet ozlelem körül. Minthogy a veszteség, amit igy szenvedtem s a hitelrontás] perköltségek sokszorosára rúgnak annak, amit máikor reklámra szoklam költeni, óva intem minden kcretketlő-lársamat, ne kövessék példámat, hanem most igyekezzenek azon, hogy UzieiUket a nagyközönség minél jobnan megismerje. A hlboni közeledő végével a verseny ujbOl olyan gyilkos ercjtl lesz a cégek között, hogy akkor már a vevőkör megtartása csík tízszeres erőfeszítés és tlmeres költség utján lesz csak lehetséges.
Teljes tisztelettel; Legény tiábor s. k
•] Az e rovatban köilotl-kirt tem a utrkeextóieg, sem a kiadóhivatal nem vállal lelelfiuéeet.
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák Nagy választékban
— (A klr. ügyészségről)
Dr. Lengyel Károly a nagykanizsai klr. Ügyészség elnöke nyári szabadságáréi tegnap bevonult és átvetto hivatala vezetését.
— ( A nagykanizsai Szent Vlnoé Egyesülőt)
ma délután 6 órakor tartja évsdnyltó taggyűlését a korház \' pffvliIonjában dr. Hegyi hsjosné elnöklete alatt. A tagok minél nagyobb szambán való megjelenését kéil a vezetőség. (.)
— (Levonto hlr)
A levente előképzés munkásifjak foglalkozásának ideje szeptember 1*111 Január 1-tg heti 8 órában van megállapítva. Eszel szemben a téli hónapokban a foglalkozás szünetelni Ing. A levente-vezetőség kéri a munkaadókat, hogy ezt a foglalkozási változást vegyék figyelembe.
— (A Rozgonyl-utcal Iskola)
igazgatója ezúton kéri b szülőket, hogy gyermekeiket holnnp délelőtt lói 9 órára küldjék a tornaterem udvarára, hogy őket onnan vezethessék volt hitoktatójuk gyászmlséjére. Délután lét 5 órára gyülekezzenek a gyerekek a Rozgonyl-ulcal népiskola udvarán, * honnan a temetésre vezetik őket. — Mindhárom nagykanizsai körzet tanítóságát, a nyugalmazottakat Is és a vi-
dékieket Is fölkérik, hogy néhai Melsl ii-tvftii hltokfaté temetésén minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. Gyülekezés a templom elölt háromnegyed 6 órakor. — A holnap délután ü Órára összehívott és a városháza tanácstermében tartandó gondnoksági ülést a temetés következtében délután G órakor tartják meg.
— (A oaáktornyal Vöröskareszt)
sz ottsnl MANSz helyiségeiben kéthetes házi betegápolési tanfolyamot rendez. A tanfolyam e*ti és iDgyenes. Szeptember 15-én kezdődik.
— (Horvátországba csempészik 8 dohányt)
Csáktornyáról Írja tudósítónk; A muraközi, főleg a hat&rmentl falvak népe ellepi a Csáktornyái trafikokat és mindent felvásárolnak. A dohánynomüt aztán átcsempészik jó pénzért Horvátországba. Ez a mind Jobban érezhelő jelenleg Bzükeégeaaé tenné, hogy a faluslak kl-kl a maga telujábsn szerezhesse csak be irafik-fzOkséglelót.
— (Balosat)
\'Tudósítónk Jelenti: Kása László 3 éves keszthelyi kltflu az édesapja mellett ült a szekéren. Menclközben a kialiu leesett a kocsiról és libát törte.
— (CBéplóal visszaélések)
történlek, mint keszthelyi tudósítónk jelenlétié, Sármelléken. A tudósítás elmében hiba lesett: — nem fél vagon, hanem öt vagon volt a gabona-mennyiség, amit elvonlak az ellenőrzés alól.
Jelentés a keleti arcvonal helyzetéről
A keleti arcvonal helyzete nem változott, állapítja inog ogy berlini jelentós. A rugalmas német visszavonulás tervszerűsége kövotkoztébon a Szovjet veszteségei tigrásszerüon tovább emelkednek. Tegnap osto jo-lontetto a német hadvozotőség Stallilo terveaerÜ kiürítését. A városban mindon katonai fontosságú berendezést elpusztítottak.
Mimúsa
kéztmunhaszaküzlei Nagykanizsa Csengery-ut 4.
#
Fonalak, horgolócérnák, géphimzés, előnypmda, Klöpli-függönyÖk, függ önykészités, diszpárnák, szabásminta díjtalanul.
A szövetségeseit felszólítása az olasz hajóhadhoz
Az algíri rádióban az angol tengernagy felszólította az olasz hajók kapitányait es legénységét, hogy ne süllyesszék el hajóikat, amelyekre az olasz nép élelmezése céljából szükség van, hanem fussanak bc a legközelebbi szövelséges kikötőbe, ha a Földközi tengeren tartózkodnak. Amennyiben a Pekete. tengeren tartózkodnának, ugy fussam k be a legközelebbi orosz ki-kötóbc Ha az üzemanyaguk hosszabb ul megtételére nem elegendő, ugy a legközelebbi semleges kikötőbe kell menniök.-
Eegsemmls!telték az TJ j-Guineába n partraszallt amerikai csapatokat
Tokiói jelentések alapján közlik, hogy azokat az amerikai ejtőernyős csapatokat, molyok szeptember 6-án-Uj\'-Guinoában partra szálltak, a japán szárazföldi csapatok megscmim-siteílék. Az ojtoornyÓBÖk száma mintogy ezer volt, akikot a hajnali dorongesbon bocsátottak lo. Nyomban hovós támadásba kezdtek és ki-íwbb, mozsárágy uval is rendel kőztek. A japán szárazföldi csapatok holvi kötelékei a támadásokat visszaverték, a támadókat állásaikból kivetették és nagyrószljon mogsommisitették. A japán ősapátok jelenleg megtisztítják a vidéket az ojtóernvős csapatoktól.
Élénk külpolitikai érdeklődés a török fővárosban
A török főváros megélénkült, jelenti unkurából az MTI. Inonü köztársasági elnök, Szaradzsoglu miniszterelnök és a torok kulügymi-i nisztor istanbuli üdüléséről visszatért, h®gy a török nomzotgyülos hetedik ülésszakát mognyissáü. A képviselők nagy számban érkeztek ii tőrök fővárosba, .aminek kétség-tolenül » nomzctkö/.i helyzet a magyarázata, mert egyébként\' a kénvi-Bölőház napirendjén csak kisebb Kérdésiek szoroiwlnok és jövő héton ismét szabadságra megy a Ház. A lognagyobb érdeklődésre tart számot a töröli köztársasági párt értokozleU-, inert azon a külügyminiszter rész--lotes tájékoztatót ad a Legújabb külpolitikai kérdésekről, /
l
(lm
ománcozott tVétyhák és tűzhelyek,
Holherr—Scirantz-ejárlmáoyii m»»agmida»éBi g*pek
« I I a n il ó u il ruk ili i o n
Tóth Jiiief i.a»kero»hedéeiibBn
Knu>il>«l tíi 23. (Kazponl-lillló iplllcl.)
SOFFÖR-ISKOLA
Államilag engedélyezett gépjárművezetői tanfolyam kezdődik sceptemhai 13-án.
Kelemen autóüzem Nagykanizsa Zrínyi Miklós-utca 13. szám.
DRAV&V0LGY1
VILLAMOS ARAM-_ SZOLGÁLTATÓ RT.
Arimuámlik fíaeiése, raklnmiotók, hlba]alMt*k«k, »MkM»rü ).lvllí0o.itá. mlndM vlllimo» kérttóslHKi d.lulrttt 8-<6i délután 16 órAig. Cs«ngary-ut 51, tolelon 294.
APRÓHIRDETÉSEK
4 polgárit végzett, Jóházból való Ilnr kAitywkAté-lanaaoaak felveszünk.— Schless Testvetek. 1
MMnkAnnSk«t felvesz Tulipán ker-téiiet. 295(1
Mindennapi levtlezátből ösizegyll|löll I6mcgbály«a»t bélycggytljléil célokra magveBitek. Baibaiits, Zalai Köxtőny uerkeJitősége, nnponta délután 6—7 óra koxőtt. Bi a hirdetés mindig érvényei.
QllnyBra ebédlő dlbal megblzáíból eladó. Megtekinthető 12—l-ig: Vodinik, Hoilhy M.-at 8._ 2951
VaanAk egy Jókaiban lévő, uj tlpusu rádiót. M<gyar-n. 12. 2959
Pőtttvonalon butoronatt szoba biztos állá«u minik kiadó. Cím a kiadóban. \'.\'Mii,
¦ bat keres fiatal házaipár, Járdalltzri-tist elvállalják. Vehcr Lajoiné, Nagykanizsa, Klnlzal-utca 20,_ ¦ , 1 2945
Fak->a-p««atl*m 26 m. hold lakással, istállóval, eietleg két család részér\' Is, feles bír.eibe adó Clm a kiadóban. 2958
Ke-»«ak*d«tmUlákal számlán, mennyiségtan és könyvvitelből sikeresen clOkéikitek. Cini a kladobin. 2938*
ZALAI KÖZLÖNY
POU TIK A mi * ft LA K
Kiadja: „Klzgudaiánl R. T. Naoykaali«a*V Felelős kiadó: Zalai Kár«ty. K^omatptt: a ,,KOz|bziŐj|jUI R. T. NhéMIiu1" nyoiadljabaö tJaeykflBlWS-
(l%a»d&óft telelt Úal.\'^)-
Fs\'.sdé:
Cini: .
Hendlokosat:,-
Tábori uosta:----
Hlátál elsötétítés este 9-korl
83. uvf., 204. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 10. péntek Ára 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
R^rkcsztŐség 6a kiadóhivatal: Fő-ut 6. szám. °*». ég Kiadóhivatal! telefon 78. az.
Megjelenik minden hétköznap délután.
Felelős -szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hónapra 4 pengő 30 tlltéf,
negyedévre 18 pengő 40 fillér. Egyeaizam: hétköznapion., szombaton 30 Hl).
önmagunkért...
Irta: Ohyozy Jenő m. klr. külügyminiszter A négy oszlondő óta duló háború döntő f nziflához érkozott. Az olkö-jieikozomló hónapokban ol fog dőlni Európa ós igy Magyarorazág sorsa is. Ma talán különösön időszorü Autfrássy Gyulánnk, a nagy kül-politiktisnak éa törtónésznok megállapítását idézni, hogy a magyarság legnagyobb toljositménvo az, hogy fönnmaradt. A békés fojlódcs korszakaiban talán pesszimisztikusan Imngzott oz a mogállapitás, no-héz időkben azonban bizalmat ős elszántságot morithotünk Iwlőlo, mert tiz évszázad küzdolmoinok és válságainak orcdményo szűrődik lo benne,
A fennmaradás útja az önvédelem, a nemzet orköfeai és fizikai állagának, érdokoinok, a szabadságon alapuló magyomúnvos rendjének és toruloténok védolino. Ez tehát ma logolső és legfőbb kötolességünk, Külpolitikánk legmagasabb célja is. A nálwruban olemi orők csnpnak össze s a nagy* néjiek tétjö és kockázata más, mjpyii kis nomzotoké. A kis nomzotoTc — igy a magyarság is — saját létükért, éllumi füiígot-lenségükért, társadalmi ¦ boldogulásukért harcolnak, ogyszóval önma-gukért és azért, ami őket isteni és embori törvény szerint egyaránt raogilloti. A kardunk ma is a kureazl és a törvénykönyv szolgálatában áll.
A magyar politika utja nom a hódítás, liánom az önvédolom. Nom volt hódítás az, amikor Magyarország érvényesitotto igényét arra, unni tulajdonának tekintett és nem vezette idegen térülőtök meghódításának szándéka vagy roménvo akkor som\'umikor az osoniénvok orojo a nom hadviselés állapotából liolo-kényszer itotto a fegyveres önvédelembe. Önmagát védi most is, amikor erőjét ismét határain bolül gyűjti összo, amikor az ősi hazában mbboz tott fegyverről várja, hogy a helyzet parancsa milyen uj feladatok Dió állítja. . ¦
A háború eddig olkerüíto Magyarországot, az esoményok gyors alakulása vagy váratlan fordulata azonban közelobb hozhatja azt határainkhoz, amikor is állami függetlenségünk, területünk, nemzeti örökségünk vódelmo a lognagyobb orófo-szitésekot fogja inogköretolni minden ogyos magyar embertől. A lognagyobb orőfoszítósokot, do a lognagyobb fcgyolmot is, mort az önfenntartás, a nemzeti bocsülot s az clot logikájának törvénvoi nom is-mornok kivételt. v"
A Gondviselés a Kálpátmodoneét különböző nemzetek hazájává totto L8 ezzol számos közös érdokot ós közös kölolosségot rótt rájuk. A legfőbb közös őrdok az, hogy sors-kozí\'wségbon élünk, ha azt a maga toljos ogészól)on nom is ismortűk
"tág fol, hogy az egyik nemzőt va<ry állam som boldogulhat, ha a másikat balsors sújtja. A legfőbb kötelesség Podig nz ombo\'riosség parancsainak ás ogymás jogának fötíótlon tiszto-öto, a aunm cuiqüo elvének gyakorlati érvényesitéso. Szomszédok rogyunk! e ©át a, izomszódaágot törté-
Olasz földön bevés harcok folynak, a szovjet fronton a német hadvezetés kivédett minden áttörési kísérletet
Boriinbői jolontik:V
Az olasz fűííyvorlotőtel ismorttó válása óta a német intézkedések torvszorüon folynak. Észak
Olaszország német katonai megszállása, ami már a Mussolini kormány bükién után- megtörtént, részhon\' most van folyamatban. Az olasz csapatokat lofegyvorzik. Kisebb ollonállás csak szórványosan fordult olÖ. Ez a holyzot
Horvátországban, hol a német támogatással olőro nyomult horvát csapatok megszállták ogész Dalmáciát.
Görögországban a nohéz fogvvereikot hátrahagyva távozó olaszokat szintén német csapatok váltották fol. A nomzoti ías-eis\'tu kormány bukása után a némot
Berlini jolontés szorult Svédország és Olaszország között a távbeszélő forgalom mogszakadt. Drótnélküli táviratokat azonban rondoson továbbítanak Olaszországba.
csapatok gondoskodtak, hogy a fontosaid) közlekedési gócpontokat is birtokukba vegyék ésaz egész térülőtől meg tudják védelmozni, melyet Európa védolmo szompontiáliól fontosnak tartanak. Az olasz nolyzotnok az a kövotkezmenye, hogy az olasz szigotok holyott most már az anya: ország vált hadszíntér ró. A némot csapatok szállítására szükséges közlekedési utak és vasutak toljeson .szabadok és biztosítva vannuk. Észak Olaszországban az olasz kötelékek megadták magukat, vagy átallották némot vezotés alá, hogy tovább harcoljanak hazájuk függőtlonségéért. A partraszállt brit erőkkel ¦ némot ősapátok haroban állanak
és több bolyon őrös veszteséget okoztak nekik. Mint jolontik, a harcok még tartanak.
Lezárlak a német-olasz határi
súlyosabb ollontétre olasz és némot csapatok között.
Némot jolontés szerint eddig Olaszországban sehol sem korült sor
Zürichi jolontés szerint az olasz térülőién már korábban partraszállt angolszász orők Itoggio közolébon Moníblonno környéken harcban állnak némot utóvéd csapatokkal. A Nápolynál partraszállt 8. nmorikai hadsereg csapatai nom igyokoznok
Berlini hivatalos jelentős szerint a német—olasz hatáj-t a polgári utas forgalom számára\' a további intézkedésig lozárták. A 7. amerikai hadsereg Is olasz földön száll partra
hanoin a vasutvonalakat és az utakat biztosítják ii maguk számára. Jolon?/] tósok érkeztek arról, hogy a 7. nmorikai hadsereg behajózott, hogy part rászáll jon valahol más uj szakaszán Olaszországnak óh ott hídfőt létositsen. . .
megtámadni a némot csapatokat,
Roosevelt ás Churchill felhívást Intéz a német néphez
számítanak, hogy Rooeovelt és Cini;
Londoni jolontés szerint az angol fővárosban som ismerik a fogyyor-szünoti megállapodás foltőtoloit. Ezokot a katonai tényezők titokban tartják. , ,, , . , íe
Az angol hírszolgálat jelentése szerint az angol fővárosban arra
•hill felhívást iiitőz a némot néphez. Irán hadat üzen
Erzorumi jolontés szerint az iráni kormány elhatározta, hogy megüzeni
hadat Némotországnak. Farlnazzl a Brenneren — az olaiz trónörökös Svájcban
Mussolini nevében Farlnazzl vMett az u] nemzőt! kormányt. Megbízható hírek szerint Farlnazzl Németország határai lomásAn, a Brenneren tartózkodik.
Svájci Jelentések szerint az olasz — 15 helyen szállnak partra az angolszászok az olasz félszigeten
trónörökös felesége négy gyermekével Sjjjjrjoba érkezett. ^
Brit jelentések szerint az amerikai 8. hadsereg megszállta Viva ValgnofAt és Sldorhőt. w
Washington, szeptember 10 Stimtton amerikai hadügyminiszter közölte, hogy 7 . • a Nápolyban tartózkodó d. had-
sereg clsó izben avatkozik harcokba.
A nápolyi térségien partraszállt amerikai csapatok íis további hídfő
állást létesítettek. Az angolszászok} ozidószerint már 15 partraszállási hollyol rendelkeznek, özek helyon-ként Ifi km. mélységig terjednek-Három holvon hóvoa csata folyik angolszász és német csapatok között. Föltehető, hogy Kiaonhovvör Nápolyban összefutó vasútvonalat és utnknt kivániu elvágni és nom hnlynz snlyt Nápoly városának megszállására. Ugy tudják, az angolszászok et> akarják vágni « még Dél-alasznrsz<tghan levő német csapatok útját észak felé.
Stefani jelentés a hatéira sebzett olaoz néprőt
A Stofani jolontőso szerint egéss Olaszországban súlyos az elmúlt 2t órában történtek visszhangja. Az olasz nép halálra sebzetten fogadta a fogyvorszünolot, mely hazájukat hadszintérré, városaikat romokká, ipari tolopoiket BRÓtdulttA feszi. Vég-Ioií lo kell mondaniok nemaoti nagyságukról, gyarmataikról, a nagy nemzeti föllendülésről, inolv ott éfb miudon olasz Bzivébon. tiolátják, hogy a történtok számitúsokon .ófl hozzáértők komoly megfontolása alapján követkéztOK Ik^ és hogy a háború tovább folytatása kész ön-I gyilkosság lett volna.
A megszállók átveszik a jelenlegi olasz közigazgatást?
Londont Jelentós azerlnt Olaszország fegyver letételének hlrót as angol fővárosban nyugodtan fogadták. A londoni tórádén valamennyi keléit papír Srlolyama emelkedett. Washingtonban a hírt mcglepotés<el fogadták, do hfsa-kodók és nem tuloz/Ak a helyzotet. Azon a nézoten vannak, hogy a németek ellen még sokáig éa keményen kell harcolni. Felvetik azt a kér\'deat, hogyan fogják Olaszországot luazRatnl a fegyverszünet után Azt hiszik, a Jelenlegi közigazgatást veszik Af, mort l< hetetlen, hogy H7. egész országot katonai közigazgatás alá helyezzék. Nem lud-
Íflk nélktllöznl sem Badoglfót, sem a Irályt. Utalnak arra, hogy a oalAb-rlal partraszállásbaa amerikai erők nem vetlek részt,-azokat ¦most a németek elleni hadjáratban vetik harobo.
Rómában rekedt a diplomaták különvonata
A Stofani jolonti: Az olasa kormány a fegyrorszünot mogkőtéso után közölte a nagykövotségokkol, hogy különvonatot bocsát rondolkq-sŐsukro, amolyon elutazhatnak. A különvonaton a némot nagykövetség, u horvát ós a szlovák kövotség tagjai akartak elutazni. A vonat, molyot az oln,sz külügyminisztórium egyik
nolmi örökségként vállalnunk kelj, mert ha akarnánk, som tudnánk változtatni rajta. Az ogyuttólés külső alakjai változhatnak,, do az együttélés és ogymásruutaltsátr tónyo megmarad. Ebből pwl\'f \'° ko11 von~ mink a kÖvolkeztelé-.ek(.t.
A történelmi idők kockázatokkal járnak. . Botorság volna azt hinni, hogr Magyarorezág kockázat és meg
próbáitatások nélkül juthat ol a háború válságain keresztül az igazságos bókéhoz, do folclőtlonség volna a kockázatot és áldozatot könnyol-müon korosni. Deák Eerono mondotta, hogy a hazáért mindont kockára koll tenni, kivéve a hazát magát. A mai magyar nemzedék köto-Eosségo őzért ugyanaz, mint az ösz-szos olózó nemzedéké: Baont István
alkotását, az ozoi- osztondÓs koreSB-tény magyar államot fönntartani munkával, közös orŐfeszitéssol é» ha koll áldozattal, hogy továbbra in, a koroszt jolélieiij a móltéuiyos törvény rendjében élhosson s toljosit-hosso kötolOT-sogeit önmagával én a korosztény Duropai népek nagy/családjával szembon. 7
ZALAI KÖZLÖNY
1943. szeptember 10
titkára kisért, útnak is indult, do technikai akadálvok következtében visszatért Rómába. A különvonat jolonloc, Rómában vosztogol, inig ismét útnak nem indítják.
llorlini jelentés szerint Svájcban
nyugalommal vették tudomásul az olasz fegyverletétel hírét. A katonai hatóság intézkedett arra az osotro nézve, ha olasz ősapátok átlépik a svájci határt. .Más intézkedést nem tartottak szükségesnok.
A német elszakadó taktika megakadályozza a bolsevisták áttörését
állnak az olŐkéazületek ogy nagyobb hadművelet elvégzésére. A Donoo medencéjében a súlyos éa véres harcok még tovább tartanak. Erős szov
llorlini jolontés szerint a koloti arcvonal déli szakaszát továbbra is a német elszakadó mozdulatok jellemzik. Ezek a mozdulatok akadályozták meg, hogy a szovjet csapatok a német állasokba Merhessenek. A visszavonulás csak néhány kilométer re toiíod.
A kubáni hídfőnél az orós tüzérségi tevékenység arról tanúskodik, hogy itt közvetlenül bofojozés olőtt
jet páncélos köteléknek ogy bolyon sikerült botoréi ,do azt azonnal elvágták. Charkovtól nyugatra a nap legnagyobb trikorét érték ol a nőmet csapatok. Bzjovssktől nyugatra nom voltak súlyosabb harcok.
Törökország az európai szovjet-befolyás növekedésétől tart
Ankarát mértékadó török körök számara az olasz kapituláció nem volt meglepetés, azt azonban a legnagyobb hatású eseménynek tekintik. Elsenho-wernak az a közlése, hogy a fegyver-fczütictct Anglia, az EgyesUit Államok és Szovjet Oroszország fogadta el, török felfogás szerfot bizonyossá teszi, hogy a Szovjet befolyása az Európa! kérdő-sekben Jelentős. Törökországban nem
ismerik félre ennek a körülménynek a jelentőségéi és váriák gyakorlati al-Kslmazását, mely a Földközi-, a Feketetengeren és a Balkánon érdekli a törököket Elsőrangúan fontos kérdésnek tartják,\' m| lesz Olaszország részéről a Dodekanézos sziget csoporttal. A Balkán félsziget kérdése Is olyan ügy, amely a török körökben nagy érdeklődést keltett. i\'•
Leesett az almafáról és nyakát törte egy sormás! asszony
A gyümölcsszedés időszakának mindou\'évben megvannak az áldo-zaiai, nem ogy halálos is közöttük, így. van oz az idén is. Logutóbb Sormáson történt efajta élutvoszé-lvo3, balosoi.
! Jána István sormási . földműves özvegyé fölment a kertjükben\' áz egvik almafára és a kötényébe szo-
dogotto az érett gyümölcsöt. Eköz-l»n az egyik ágon megcsúszott és löziihant a íöldro, Az esés olyan szo roncsot Ion volt, hogy az özvegy, asszonv nyakcsigolyája eltörött.
Kihívták n nagykanizsai montéltot, akik tózállitótták az asszonyt a városi közkórházba. Állapota vííl-ságós.
Zala vármegye nyugdíjazta főbb tisztviselője!, akik nem fogadták el átbelvezésöbet
Májői ?kezdve este 9 órákor kell elsötétíteni
A\'Mngv.ir Távirati Iroda ma adta ki a honvédelmi miniszternek azt rondolkozését, amelynek \'értőimében
tri I
alégvédalmí elsötétítés inától kozdvo az ogész ország (őrületén este 9 óra- j kor kezdődik és hajnali 4 óráig tart. I
Megbélyegezte Zala törvényhatósága a béfce-röplratok hazaárnló terjesztését
Vitéz Hortfiy IrtváWról; Zrlnyí Ilonáról, Herczeg Ferencről emlékezett meg a megyegytjlés
aki n magyar kötelosség és férfiúd felelősségvállalás tolícaitéso torén örökidőkre szóló példát mutatott nemzetének. Megemlékezett a magyar anya mintaképéről,-a 800 évo születeti Zrínyi Ilonáról. (A\' főispán beszédének többr részét holnapi számunkban rész totóson közöljük.)
I)r. Tollmnnn\' Sándor kir. közjegyző -napirend olőtt bensőséges
szavakkal emlékezett meg Horczog Ferencről 80-ik születésnapja alkalmából. Méltatta íréi nagyságát és értékét a magyar szoilomiségben. Horczog Forane érdemoit a közgyűlés jegyzőkönyvében megörökítették. \\
Krauthacker \'Albori (stridővár) gazdasági kérdésekben szólalt fol az alispáni jolonléshuz, majd dr. Talányi Fpiouc a mozóguzdssági munkások részére lábbeli juttatását és a vas-elosztás terén inlézkodéseket kért.
4 .főispán a muraközi szónoknak válaszolva hangsúlyozta, hogy muraközi néppel való méltányosság szívügye a vármegyének I
ellátás ügyében, mindent elkövet, hogy novemlwr 1-íg a Jiioszlás még tőrtenhossék. A vasoloéztáa érdekében a! mai körülményes \' rendszer helyolt a törvényhatóság igyekszik megkapni a korotot óa biztosítani a nagyobb-{gazdaságok számára a méltányos elosztást. X \'
A tárgysorozat ogycs pontjait a törvényhatósági bizottság ugy fogadta el, ahogyan\'azokról a klflgyÜ-lési tudósi tásunkban tegnap beszá-moltimk.
Zalaegerszegé Bzoptombor 10 Zala vármegye tÖrvényliatósági bizottsága lendes közgyűlését tartotta vitóz gróf Teleki Béla főispán ol-nöklésevel. A főispán megnyitójában egyebek között a következőket mondta:
— A világ legsúlyosabb háborújában nemcsak egyes nemzetek, hanoin ¦ az egész emboriaég sorsáról történik döntés. Fölhasználva a ha-diszorencso ingatag változásait, ma szélsőséges és totuzotós jelszavak röpködnek bizonyos oldalról. »liéko Part« aláírásnál röplapokat torjo.-™tortok, amolylien azonnali ltokét kövo-telnoki Ugyanez a jólismort forrás az, amely társadalmi osztályok ollón izgat, amely háborúra uszít és
amely békét hirdet, amikor az ellenség a kaput döngeti. Kérdozpm, Öj\\©tt ha nom a logocsmánynhh magavisolotról való bizonyságtétel, nom hazaárulás-e?
Mcgomlékozolt a főispán viléz Horthy Istvfin kormányzóhelyoltes urunk\'hősi halálának évfordulójáról.
Zalaegerszeg, szoptembor 10 A vármegyo törvénylintósága dr. Szele Józsof vármogyoi árvaszéki helyettes, elnököt saját kérelmőro 84 évi szolgálati\' idő beszámításával nyugalomba helyezte.
Nyugdíjazta a vármegyo dr. Za-rubuy Lóránt tb. főszolgabírót 15 évi mimkaidóvol. Az utóbbi nom fogadta c| a liosztoreo-Naszód vármegyéin? való átholvozését.
Nyugdíjazták 16" évi szolgálati idővel Tolok Dénesnó Fülöp Erzsébet vármogyoi kozolőt, Luky Lajos zalalövói adóügyi jogyzőt 83 ovi, Kulcsár Vidor volt »zo|»otkí segéd-jegyzőt, aki Zalntárnokra való át-liolyezését nem fogadta el, 18 évi, Horváth Géza volt kesztholyi segéd-jegyzőt 20 óví, Péter Lajos sümegi uthiztost 11) évi, Oöndöca Foronc
zalaegerszegi utbíztost 81 óvj szolgálattal.
Elintézés alatt van Gyutay István volt imigynrszerdaholvi\' körjegyző, Lam|)ért János volt Dagonyái körjegyző nyugdíjazása.
Végelbánás alá vonlak Miklósvéri .fonó volt csáktornyai közigazgatási jegyzőt, aki nom fogadta ol a Znia-tárnokrif való áthelyezését.
Mindezen tv József prelátus annak az aggodalmánál: adott ktfojozést, hogy igon sok a fiatal nyugdíjba vonuló, ami kibírhatatlan torból jelent a vármegyo részére. Dr. llrand Sándor alispán válaszában annak a reményének adott kifojozést, hogy a kinevezési rontlszsr oevezotésévol remélhetőleg loaz ogy megoldás az országos együttes nyugdijalap létesítésére is.
Megmérgezte magát egy keszthelyi leány
\'\'./\' \'Keszthely szeptember 10 (Tud ás Hónk jelentése) Lukács Anna keszthelyi leány TIévizcn alkalmazásban levő asszony-nővérének kesztholyi lakásán lakott és nővé-i-oinck\'g\'-ürmekeit gondozta. A leány link ogv bérautó vezető udvarolt és házasságot ís igéit neki. Nagyon olkoöoritotto azonban a leányt, hogy sj/ivós, gvégvithatátlan botogséglwft szenvedett. Klkosorcdé>o móregpOhn-rat adott a kozóbo. Kétdccis üvegben
lugkbvot oldott fol s azt megitta. A kisgyermekek sikoltozására berohanó h\'ázbolíük tojót itattik az oaz-niélotro térített leánnyal, majd azon nal kivitték a kórházba. így a koáliy életét sikerült mogmentoni, bár a belső részéi súlyosan -összeégtek. A halálba készülő leány búcsúlevelet hagyott hátra, amejybon. azt Írja, hogy megfogamzott rajta az átok, amit két évvol ezelőtt mondtak reá.
Pannóniai korarömal halomsírok zalai birodalmiban
A Magyar Nemzeti Múzeum szakértője öelseszlgeten
Oetsesxtget, 1943. szeptember 10
ii éppen őzért kérte, hogy a panaszokat mindig azonnal és közvetlenül juttassák hozzá, hogy azonnal intézkedhessek. A toj és a gabenaátvéte-lok ügyét azonnal kivizsgáltatja. Kis üst fölállítását a kormány nom engedélyezi, >do óbból izgató anyagot nem szabad gyártani a suttogó pro-poganda számára, hiszen megvan a mou\' központi szeszfözdo létesítésére. A kukorica-lxíszolgáltatás körüli panaszok orvoslást nyerhetnek ujrafelvétol alkalmával. A lábbeli
Szeptember
8-12-lg
VÁROSI mozgó
Szerdától -vasárnapig
Tomboló siker J Viharzó kaoagds I EQY SZOKNYA EQY NADRÁG
Karády Katalin legdivatosabb slágere : Valahol Oroszországban ... \'
UUFA\'1 vildghtradő a legújabb eseményekről Előadások :
szerda és vasárnap43, f5, }7, +9, csütörtök, péntek^s szombaton -?5, ?7 ós ?9 órakor.
(Kiküldött munkálatiunktól) Uinéppu Ián üyulay István magyar&zeidaheiyi körjegyző társaAágában várjuk a vonatot, ami néhány perc kÉiéssel crkeiik" Oiegl Az egyik fülkéből a nagykanizsai városi múzeum vezetője. Qrujbcr József piarista ta-náf lép ki dr. Radnölhy Aladár múzeumi segédőrrel, a Magyar Nenneli Múzeum klktlldölljévcl. Alig hogy tovarobog a sc-besvonst . n szép reggeli napsütésben, marta Indul a munka, üyutay körjegyző magyarázza az ujnéppusitaf Nova Cúrla híres árpádházkór) településének helyét, az eddigi leleteket, amelyek jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének értékes darabjai. "
Oelseszlget határában dr. Horváth Oéza körjegyző jön elénk és Üdvözli a vendégeket. Először a faluban nézünk körül. Az Istálók eresze alól egymásután kerülnek elő a korarómai temetkezés félrels nerhctetlen emlékei, sírkövek, amelyeket dr. Radnéthy a legpontosabban átvizsgál és méretez. A faluvégi Erdélyi házban a gazda éppen légvédelmi árkot készít, de érkezésünkre iletvc előszedi az egyik fel-dull római tumulus (hsloaisir) leleteit, egy éitékcs halotthamvasztó urnát, amit — sajnos — széjjel törtek.
A közséíd biró és néhány derék gclse-szigeti gmda lársasápában,felé;Unk a sző lóliegyre, ahonnan csodálatosan Sííp kilátás nyilik a délisis) vőlavvonulatra. Dr. Radnóthy, aki bcutazla fél Európát, a dél-olaszországi festői tájakhoz hasonlítja a ml szé.i Délzalánkat. A hosszú ut alatt szakkérdésekben kérünk felvilágosilásolínt a/, orszáp.oíhiiü, fiatal tudóstól Dr. Qad-nólhy elmondja, lio^ybir rövid idét a haza szolgála Iában is kellett löhciiic, Idei\'kutatásainak credményc^urakoiason leiül sikerült és forradalmasítást jelent az oknyomoió-lörlénclemben. tieszélt az erdélyi ásatá-
sokról; — amiket szintén ő vozet — aho\' rengeteg kora- ós kéjöl római, sót dák emlék is kordlt napvilágra. A pannóniai eredmények kö\'.Ut a Rrigetlió-ószőayi, «M-lác;kal és a közeli somogyi, hirea ságvári feltárásokon kívül sok apró érté\'tes eredmény van kiltlnö régészünk tarsolyában.
Meg érkezve a közbirtokosság legelö-t\'erQlelére, azonnal munkához l\'il a kutató társaság, ügy pillanatra ml Is félretesszük az uJBáglró! tollat, mert hivatalosan, múzeumi tisztviselői minőségben kell asszisztálni dr.\'Radnóthyriak és Qrujber Józsefnek. Először a feldűli sirt tekintjük meg, ahol\'még láthatók a lcíöredezeU síremlék-darabok. Távolabb érdekes éi hatalmas, e rh be rkéz-alkotta tumulusíhalomslrl em<!l-kcdlk\'. Mellelte-míg hat kisebb halomsírt fedezőnk fel. Megtaláljuk a slrme/.ónek szintén emberi kezekkel készíteti sáncolása!. Qrujber József egy percre fáradtan ül az egyik slihátomia és tréfásah odaszól: —, Gyerekek, én már hangokat is hallok 1
Ul: .odalent min len osendes, viszont n levegőben két gépmgdár^zug el a fejünk teleti. ^--J ¦
Felszedjük as utolsó bizonyítékodat Is. afc cdénylöredékeket és római légladarabokat. n
Végül elkésztlltfe a hivatalos munkával, a szótőhegvek napfényes öfzl csendjében munkánk fáradalmait pihenjük kl.
A megbeszélések szerint valószínű még ezivben a Magyar Nemzeti Múzeum i\'á-nyllása mellett és a nagykanjzsal Városi Muuium közremílködéaévcl a maa>ar-sjcídahelyi kella és római Rirrrtczőkkel /gyütl kerül feltárásra a 7 korarómal halomsír. .A Icletanyag teljesen a nacykant-zsal Városi Múzeum birtokába kerül, estit-leg egy kél riUább tárgyra tart igényt a Nemzeti Múzeum
-k-n-l-
191& szeplembci- 10
KÖZGAZDASÁG
Ml újság a Budapesti Éleiral-ßZerpagyyas^rieleptn ?
A Magvar^VIdéklSajtóhidósltó jelentése szerint szeptember 2-IŐ1 9-ig az élő- és vä.iioUbaiomfipiacoii az árak nem villóztak. A tojáspiacon, a halóságilag megálla-píloll legmagasabb árak voltak érvényben, A íöldség ?8 főztléklélék piacin ít búr Konyn hatóságilag imigállabtlott legmaga-Mbb ára »zep ember 4 töl a kövelkezl: nyári rózsa és Oülbaba 30 55, Őszi rózsa 29Ö0, Ülla és aárga 20 75, Wohltmann 2480, KrÜger 2375 q kint A többi árucikk közül a kelkáposzta, paraj, közönséges paradicsom és apró begyes paptjka ara 20, káraláb 30, fejcssaláta 10, vajbab és uborka 00, almaparadicsom 46, a zötd tencericsö ára 5 fillérrel emelkedelt, mlg a löllénivaló zöldpaprika ára 20 fillérrel csökkent kg-ktnt. A gyümölcspiacon a ne-mesfaju körte \'0, a magvaváló szilva 5, ti sárgadinnye 20 és a görögdinnye ára 10 lilferrel emelkedett, mlg a ncmesfaju alma és szölö ára 10 íillérreUcsökkent kg-kinl.
GazdakötelezeUsegek
- címen most jelent mrg olyan szakmunka, amelyet a gazdatársadalom minden bizonnyal Örömmel fogad és a közigazgatási emberek Is mint segédeszközt használhatnak. A könyv ismertei! 1. a ga;dasági munkabérek fizetése tárgyában kíadoll valamennyi hatályos jogszabályt, 2. a termeszeiben biztosítóit járandóságok kiszolgáltatására és elszámolására vonatkozó rendelkezéseket, ;3. á katonai szolgálatra bsvonult gazdasági munkavállalók után a munkaadókat leihi\'Iö ellátási kötelezettségeket. A könyv eztnkivtll táblázatokban közli a minimális ét maximális gazdasági munkabéreket. A könyvel dr. vitéz Nádujfalvy József szerkesztene, aki a szóbanlevö ügyek miniszteriális referense. Megrendel¦ tielö Slultz Ferenc kiadónál: Budapest, VIII., Baross-lér <—$., Il„ ló. Ára 12 P.
<-) 1936-ban 221.327 birtok-Változást
legyezlek fel a magyai telekkönyvi hivatalok, mig 1921-ben 150 ezer Dirlokváitozást Jegyeztek fel. Ilyké-pen 1938-ban 47% kai volt magasabb a birlokcsere forga\'om. Azoknak az ingatlanoknak az értéke, melyek 1921 —1938-ig terjedő időben cseréltek gi/dál, 6*1 milliárd pengő, a húszas évek elejének forgalmát is pengőértékre átszámítva-
NyÜf-tér.*)
FelhiváBÍ
Felhívok mindenkit, hogy férjemnek, Jánkay Róbertnek senki ne hitelezzen, se pénzt, se árut, mert az Igy keletkező tartozásokért mától fogva nem vállalok fele-* lősséget. Az üzletet, amelybert férjem társ volt, mától fogva, magam vezetem, mert férjem mlndeir^rabeszelésemre sem volt hajlandó belátni, hogy a háború után esik azok az üzletek fognak virágozni, amelyek már ma felhasználják a hírverés minden eszközéi arra, hogy cégük neve és márkája minél mélyebben bclerögzódjék a köztudatba. Aki .flspáxem látja be, nem lehet korszerű, Jóiöfitteskedö, ezért vezetem czulin önállóan>az üzletemet és csak a magam tartozásaiért vállalom a felelősséget.
Teljes tisztelettel: JAiikuy Róbertná.
V-Ai e rovalban közlőitekért sem « mrkessló\'é\', sem a kiadóhivatal nem vállal felelösaécel, , k
nqit iiiitit
lenmagéi i\'nb Irb.n veSZefc.
VAkásy ékszert,!
ZALAI KÖZLÖNY
Letelte az esküt a nagykanizsai kisegítő karhatalom
Mint jelentettük, a bolítgytnininz-tor rondoloto értőimében Nagykani^ zsán ím mogszorvozték n kisegítő karhatalmat, ami nem más, mint rendőri fiogéuszolgálat arra alkalmas, nemzet liiiséjdwn kipróbált, fizikai-Ing is rátermett férfiakból. A. kapitányság vezetője jegyzéket állitolt össze azokból, akikre mindenkor számítani lohet\'ós behívta éket, Örömmel koll megállapítani, hogy minden egyesük vállalta a megbízatást, ugv hogy várakozáson fölül sikerült a toborzás és olyan lét-
számban, amoly miiulonnol szom-Ihjii biztosítani tudja a város rendjének és közbiztonságának megóvását.
A gárda most a kapitányság vo-zotójénok 08 uz őrszemélyzet pa-rancsnolíánuk jolonlétélxm lotottö a szolgálati esküt.
Nagykanizsa közbiztonsága, polgárságának élőt és vagyonbiztonsága a legjobb kezekbo van lotévo. Do ii polgárság is állja becsülottel a belső frontot.
300.000 magyar magántisztviselőnek is lesz kamarája
Már folyik az előkészítő munka az Iparügyi minisztériumban
Budapeai, Szeptember 10 Az önálló Magánalkalmazotti Kamara megalakításának kérdésével kapcsolatban vitéz Jonoy István ni. kir. kormán y foton ácsos, a Magántisztviselők Országos Nyugdijintézo-ténck Ügyvezető alolnöko legutóbb rámutatott arra, hogy a magántisztviselői karnak milyen nagy érdor moi voltak a magyar ipar és kereskedelem nyugati értelemben vett mogtoromtósflbon, A magántisztviselő társadalom az első yilágbá.borat követő gazdasági visszaesés után gondolt először az erőteljesebb szervezkedésre. Az 11)87. évi\' kerettörvény alánján a szakminisztériumok különböző szociális rondoletokot adtak ki, nmolyuk igazolják, hogy ;i kormány mindenkor szociális átérzéssel méltányolta a magántisztviselői kar érdemeit. Az illotékos mi-aísztóríiimoknuk különösön az utóbbi |
években rongotog munkát adott a magántisztviselői ós inagánalkulma-
zotti iogyiszonyokkal kapcsolatos in-
lézkodésok kiadása, amit a régóta tervezett magánalknlmazotti kamara szakszerűen előkészített volna és cz; zel mogkönnyitotte volna az amúgy is erősen igénybevett kormányzati ténykedéseket. * Kámulalott arra, hogy Magyarországon 54 kamara működik, do éppen a legnagyobb társadalmi réteg a magánál kaima-zottí és magántisztviselői kar (ílOO ozórombor) nélkülözi az önálló kamarát.
Bornemisza Gózá iparügyi mi-niszlor a lognagyobb megértéssel viseltetik a magájialkahnnzotti problémák iránt és az iparügyi minisztériumban oz önálló magántiszivi-selöi kamara fölállítása ügyéhen már előkészítő munka folyik.
Letartóztatták a 61 éves eszteregnyei „tudós asszonyt"
Az utóbbi. időbért több csendŐr-örs folytat nyomozást tiltott operációk űgyóbon. Nemrégen meghalt a nagykanizsai kórházban is ogy fiatal áldozat, az orvosok megálla-pilotlák, liogv vérmérgezés áldozata. A csendőrség n joionségek alapjait határozott irányban nyomozott és , ennek eredményeként orizotlxí vette j Cser Súndorné született Kolo Éva Öl évos OMztomgnyoi asszonyt, ogy mezőőr fölöseidét, akit beszállítottak
a nagykanizsai kii\\ ügyészségro. Ma délelőtt a vizsií álóbiró elé állitották. A kereszt kérdések alatt l>ovallolta, liogv hol, kinél végzett tiltott beavatkozást és azt hogyan végozto. Bevallotta azt is, hogy ozek közül két osot halálos kövolkozménnyol járt. Ceor Sándornét lotnrtóztatti\'ik. Az. asszony l>elonyugodott a\' vizsgálóbíró határozatéba. Ügyének tár-gyalusáig fogva marad.
12 millió meler a magyar tlpns-szövet gyártás Idei eredménye
A Magyjr Kö;gazdaság Jeleni!: \' A tlpusszövetek gyártása, amely első orban a faiusi lakosság ruha-és fehérnemű anyagszükségletének ellátását célozza, idén ujabb fejlődést mulat fel.
Sikerült a lipusszövelek gyártásához szükséges leíJea. nyersanyag-mennyiséget biztosítani és a gyártásra kijelölt Üzemek már a kiszabod mennyiség jelentős részét legyártották. Az év végéig mintegy 12 millió méter lipusszOvetre számila* nak, ebből 1*6 millió méter gyapjú hozzáadásával készül, mlg a többit részben pamut és műfonal, részben hazai kender éa len felhasználásával állítják elő.
Á megnövekedelt gyárfás alapján idén már a lipusszövel akcióba bekapcsolt fogyasztók körét ls lényegesen kl lehet bővileni. Tavaly még csaknem kizárólig a mezőgazdasági dolgozók részesültek lipusszövet ellátásban és csak aránylag kisebb mennyiségek ju\'ottak a városi szegényebb néprétegek szükségleteinek fedezésére. Idén már megfelelő kon-tingens megállapítására kerül sor a hadiüzemek munkásai részére is. A (ipusanyagok gyártása egyébként üzemgazdasági szempontból is komoly megtakarításokkal Jár, ugy, hogy a JövÖ tavaszra az egységes (exiilcikkek előállítását még szélesebb alapokra kívánják fektetni.
Cséplési anyagok, olajok, *airok, goiyósoaapágyak
S ) N GKR-UI J-iM A.N N vaskereskedésben.
Hofherr-gípek ttlre és ía.aszra már most elöjegyzendök
SPORTÉLET
Hét kanizsai uszó nyolc első helyet szerzett Szombat helyen
Szombathelyen a város alapításának 1Ö00 éves évfordulójával kapcsolatos ünnepi hét korotebon ron-dozott úszóversenyen résztvolt a I11CAC csapata dr.\' Longyol főiskolai világbajnokkal az élén, ott volt Szegedi ozidoi 200 m. mell úszóbajnok, Lovász Gitta (FTC) zagyar válogatott, öoprou, Muraszombat, Pápa, Várpalota, Forlőszontmiklós, Szombathely legjobb női és férfi úszói, valamint a kanizsai lovonto üszök. A kanizsai lovontók derekasan megálltak helyüket, mort 7 versenyzővel ö első holyol szoroztok.
Eredmények:
50 m. fiu gyorsussas: 1. Bogen-riedor Nf,lí 81.3 mb., 2. Kovács NL-K, u. Latin NLE.
50 m. fiu \'mellúszás: 1. Tarnay II. KLE 37 mp., 2. Bohöller For-tószentm. 41.5 mp„ 3. Kovács NLE.
5a m. fiu hátúszás: 1. Sáfrán NLE 37 mi)., 2. Latin NLE, !1. Kovács NLE.
3x50 m. fiu vegVOBváltÓ; 1. Nairy-kanizsui LE (Sáífán, Tarnay ií., FJogénrieder 1 p, 48 mp., 2. Pápa 2 j). 25 mp.
4x50 ni. gyorsváltó: 1. Nagykanizsai LE (Latén, Szabó, Kovács, Uogenriotlor 2 p. 14 mp., 2. Muraszombat, 3. Pápa, 4. Szombathely.
100 m. szenior gyorsúszás: 1. Arsin dr. Sopron 1 p. 12 mp., 2. Cseri Sopron, 3. Ituszanov Muraszombat.
100 ni. szoníor hátúszás: 1. Lon-gvol dr. BEAC 1 p. 20.8 mp., 2. Dösztek BEAC, 3. Tomsits Sopron.
100 in. hölgy hátúszás: 1. Lovász . FTC 1 p. 25 mp.
200 m. szenior férfi mell: 1. Szegedi MUE 2 p. 1Ö.4 mp., 2. Jenoy HEAC.
100 m. ifj. gyorsusziis: 1. Joszora
Muraszombat 1 p. 13.8 mi)., 2.
Szabó NLE 1 p. 16.8 mp., 8. Latin NLE 1 p. 16.0 mj).
100 m. ifj. molluszos: 1. Tarnav II. NLE 1 p. 85 mp., 2., Nagy Pápa 1 p. 52 mp., 8. Korokos Pápa.
3x50 m. ifj. vegvosváltó: 1. Nagykanizsai LE (Safrán, TamaylL, S/nlm) 1 p. 56.8 mp., 2. Sopron.
400 in. gyors szenior: 1. Csőri Sopron 6 p! 14.4 mp., 2. Thálor BEAC, 8. Arsin Sopron.
100 m. ifj. hátúszás: 1. Sáfrán NLE 1 p. 80.4 mi)., 2. Horváth Pápa, 8. Goljovos Muraszombat.
Ilofoiozésül a BEAC csapata vízilabdában 6:2 arányban győzött a mogjolent városok vízi labdózóiból alakított csapat ellen.
//. J,
Járási levente kerékpárverseny
P hó 13-én, vasárnap d. e. 10 órakor ünnepélyes keretek között a nagykanizsai. 20-as emlékműtől lndulnok útnak a kerékpáros versenyzők. A cél, illetve a beíutás ugyahosak azOasom lékmfiDél lesz, majd a kerékpárosok dlszmenete fejezi bő a versenyt. A Indításnál megtartandó rövid ünnepségre mindenkit szeretetlel hív a levuute-elnöksóg.
Pécsi Vasutaa—ZMNTE találkozó vasárnap
Vasárnap délután a nagykanizsai Zrínyi-pályán bajnoki mérkőzésen találkozik először a Pécsi Vasutasok csapala a ZMNTE-vcl NB Hl. bajnoki mérkőzésen. A ZMNTE összeállításával jelenleg baj van I Kidíilt a védelem oszlopa Kárpát, sőt a lámadósor problémája sincs teljesen megoldva, igaz, hogy Bzerdán egy érdekes csapat játszott a IJVSIÍ ellen a Vasút pályán 3 : ;t as eldöntetlen arányban, ahol uj lámadósor mulalkozolt be I Itt játszott először a nagycsapatban Vojnovils és a legutóbbi mérkőzésen kimaradt Istenes is. A súlyos csapatösszeálHtásl gondok csak pótlással
ZALAI KÖZLÖNY
1943, szeptember 10
szűnnek meg A védelem valószínű Kovács II. — florválh, KovácB I. Összeálli-iásu lesz. mlg a ledezetsorban nincs változás, léhát a Mlhalecz, Héjjá, Cserpei hármas, míg a támadó sorban minden valószínűség szerint Talpal, Srabó, Kiss II., Istenes és Vojnovils szerepel- Kernem küzdelemre tesz kilálás és a ZMNTE csak nagy küzdelem firán tudja megszerezni a két pontot a kitűnő pécsi együttes ellen. Kczdúuik 161 fi kor.
Elómérkőzísen a Levente válogatott látszik barálságos mérkőzést a ZMNTE 1. 0. csapatával. — k-~n—l—
Egyéb sporthírek
Az NVTE
Csáktornyára utazik vasárnap a bajnoki pontokért VnlAszlDtl a vasarnnpf összeállításban Játszanak a kók-Mie-rek, reméljük nagy sikerrel.
A Dombóvári VSE
szerdán cssk 3:3-as eldöntetlent ért el a Karkas. — Horváth, Kovács I. — Mlhalocz, l-«rgo, Mlllwl ÖsszeálllláBu zmnte védelem ellen, Atámadósorban viszont ¦Kerepelt Klsa 1I., .Istenes es Vojnovils Is A ZMNTE göljult Kiss II. (2) és Istenes lőtte. A DVSE vasutas-bajnokit BZoretott volna jálsznnl az NVTE ellen, ami az Ismon\'tes Magyar Kupa mérkőzés miatt meghiúsult.
A magyar hölgy úszók
Idei legjobb eredményeinek statisztikájában a kanizsai versenyeredmények kerülnek előtérbe. Tehát Somhegyi Zsuzsi (Gamma) 300 ss raell-úszásban elért 3.102 ea oredmóriji- — Ezenkívül Killcrman Klári (MAC) és Stefin Judit (WMIK) uezolt még kitűnő eredraónyt Kanizsán.
Lapzártakor érkezett
Péter exkirály bejelenlctte, hogy a |ugc-S7lAv kormány Kalroha lette ál székhelyét.
Angolszász repülők bombázták Ismét Pária egyik részel. A támadásnak 08 ha-lálos áldozata van.
Tárgyalások vannak folyamatban azx Olaszországban lévő német cápátok nak észak felé velő elvonulására.
HÍREK
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári figyolot: Ma őrangyal gyógyszertár Doák-tór 10.
Kiskanizsán az ottani gyógyszertár állandó ügyeletes szolgálatot tart.
NapUr. Szeptember tO. Péntek. Róm. kai T. Miklós. - Protestáns Erik.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggel 7 órától oato 6 óráig. (Hótfő, szerda, péntek délután és keddon ogész nap nőknek.) Tolefon: 660.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátaink és ismerőseink, kik felejthetetlen drága !ó férjem,\' testvérünk, sógorunk, illetve rokonunk
TakAoh ErnO
\\.\'-\'< Mijyir Atl. Bluoiltá Intíitt ellenire
temetésén megjelenísükkcl vagy bár-ml más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifejezését.
A ayaaatoIA csalid.
— (A Szont Vlnoo Szorotet Egyesület) caütörlökön délután tartotta évadnyitó taggyűlését a nagykanizsai köz-kórházban dr Hegyi F.rijntmö elnöklefe alatt, aki megnyitójában visszapillantást vetett az egyesület eddigi áldásos tevékenységére és névtelen, csendes karitatív munkájára. Majd felhívta a tagokat, a Szent VInco konferenciára, amit októberben Péeelen tartanak meg az Idén es amelyen a nagykanizsai ezervezet ls képvlBelfoll magét. Dr. Vajay József esperes plébános e\'őndátia kii-vetkezett, aki hangsúlyozta, hogy nem elég, ha valaki csak adakozik, hanem ebhez katolikus lelkületre Is van szpk-Bég. Ennek a leiklségnok a kialakulására kell törekednie mindenkinek. Több beeretetre van szükség. A ma fmberé-nél kevés a szeretet Majd a mur.ka-program összeállítására került Bor. Minden kedden és pénteken délután munkanapok lesznek. A szokásos karácsonyi vásárt megrendelik, hogy minél több szegópy ember könnyeit lehessen lelő-rölnt.
— (Hatnapos lesz az országos katolikus naggyal**)
A püspökkari konferencia hozzájárult az Aollo Catholika országos elnökségének előterjesztéséhez, hogy ebben az Avben október itöl hat unpnn át Budapesten rendezzék meg az országos katollteus DajtgyOléSt A nsggyüléa elő-kéftzljéae érdekében éa programjának ! ÖBBZOállltása ügyében most folynak a . tanácskozások. « >•
— (A nagykanizsai Kat. Legényegylet) kéthetes kulturális előadásai során,
ma este fél 9 órai kezdettel dr. Rosta Ferenc hitoktató od elő Mussolini szociális ób vallásos politikája elmon. Belépődíj nincs ()
— (Sokgyermekes anyák ünnepe Per lakon)
Tudósítónk jelenti: Ünnepélyes keretek közt adták át a kitüntetéseket es Jutalmakat a sokgyermekes porlaki anyáknak. A templomban Vojvoda Alajos plébános ningas szárnyalású beszédet mondott, amely könnyekig.meg-hatofta hallgatóságát. IsU-nllsztelct után
sz elemi Iskolában ünnepség volt, amelyen vitéz Horváth Ferenc ny. vezérőrnagy, a kerület országgyűlési kópvt-selője ls megjelent, valamint a község vezetői. Megható volt, amikor az egyik muraköz) anyának, akinek nem volt ru hája, amiben az ünnepelteiésen megjelenhetett volna, blzottfág vitte el a lakására a kitüntetésről szóló okiratot és a pénzadományt
— (Áramszünet)
Holnap, 11-ón 07 órától 16 óráig a Zrínyi Miklós utcát a Csengery utcától a Király-utcáig, a Horthy Mlklós-utata Sít. Imre herceg utcáig, valamint a Zárda utoát a Zrínyi Miklós-utcáig és a Városházát. épUlet Javítása miatt kény telouek leszünk kikapcsolni. Dráva* völgyi.
— (SzBnetal kát zalai hadikórház)
A balatonfüredi hadikórház tlzhóna-pos miikodéa után feloszlik. Tlz hónap alatt bok •¦/.kt honvéd gyógyult meg Füreden. A hadikőrházban megfordult sebesDUek es betegek n legszebb emlékeket őrzik arról a megható aegltenl-kéuzségről és támogatásról, .amellyé] a Vfireskereszt és a Bajtársi Szolgálat, a leventék és a társadalom legszélesebb rétegei szinte a , szívüket adták oda. Ugyanezeket mondhatjuk a zalaegerszegi hadikórházról Is, amely szintén megezflntette ideiglenesen a működését.
— (Iskolaépítkezések)
A kultuszminiszter hozzájárul ahhoz, hogy a zataujvarl Állami népiskolát 68, a klürétvel állami Iskolánál ifi ezer pengős átalakítási, Illetve építési munkát végezhessenek.
— (összemarcangolt egy gyermeket a kutya)
Keszthelyről jelenti ludősitónk: Mühsam-mer Mária 4 éves budapesti kislány szülőivel együtt Hévizén nyaral. A pos-tásüdülóben, ahol laknsk. a kertész kátyája megtámadta éa összemarcan-golta a kislányt. Súlyos állapotban szállították bo a keszthelyi közkór-házba.
A földművelésügyi minisztérium közlése a tflzlfa-ellátósáról
A földmivtléaOgyi mlnlszlérlum közlése szerint az ország tűzifa-szükséglete a háború előtt 8-5 millió firméter volt. Ez a szükséglet most 10 8 millió ürméterre emelkedelL Az eddigi vágások elrendelésével 11 millió Ürméter tűzifát termellek ki, melyből 8.8 milliót a törvényha\'ósá-gok közöli szétosztottak, 08 millió ürméter fa átutalása folyamatban vaa. A további 22 millió ürméter tűzifát tartalékolják. Az lllélékes hatóságok remélik, hogy Idejeben sikerül a szükségleteket rendclictési helyére szállítani. A szétosztás\', a szállítást szigorúan ellenőrzik és tartalékol létesítenek.
Pk. 4/22/1943. iz. vghtói 68/1943 nz.
Áfverésl hirdetmény. <
Dr VII Ferenc nagykanizsai ügyvéd által képviselt Pondere Általános Blzlosltó Inlcxet budapeill cég Jivára 212 P 30 f. tőke és több követelés Járulékai erejéig a nagykanizsai klr. Jáiá,bíróság 1943 évi 130. btámu végzésevei elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást s/tnvédőit] 1943. évi Július hó 20-án lefoglalt 2C0J P-ie becaült Ingóságokra a nagykanizsai klr. Járásbíróság fenti sí. végzésivel az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XL1. L-t 20. S-a alapján a fent megnevezett s a foglalást Jcgyiő-könyvból kt nem tűnő máa foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csnk arra az esetié, ha kielégítési joguk ma is tenaáll én ha ellenük halasztó hatályú Igényktrts.t folyamatban nincs, Pőlrélén ai uradalomban leendő mcglarláiára határidőül 1943. évi szept. hó 28. napjának d. u. 4\'/l érája Űzetik kl, amikor a bíróilag lefoglal! inénló a egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz(Izetéi mellett, esetleg bectárc-n alul ti el lógom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn leiül van, sz 5610,931, M. E. sí, rendelet értelmében ciak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár euylfzedrésiél uánalpentül leteszik.
Nagykanizsa, 1943 tvl aug hő 28 án. Elek László
mm klr. bit. vtittbíjló. mini blrAiig! kikOldOll
2
ománcozott kályhák és tűzhelyek,
Holhítr—Schrants-tiárlmáBií m«j:8B«*da"?w< a*pe>\' állandóan raktáron Tóth József vatkereskedéiében
Knuíb.t.Ur S3. (köipotit-iiálló íplllet.) \\
SOFFÖR-TSKOLA
Államilag engedélyezett gépjárművezetői tanfol y am kezdődik szeptemberj 3-án.
Kelemen avióüzem Nagykanizsa Zrínyi MIklős-utca 13. szám.
I
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák fizetőse, reklámadók, hibajelentések, szakszerű (•Ivlligositái minden vlllsmoa kérdásbon délelőtt 8»tól déluUn 16 óráig. C»«ng«ry-ut 51, telefon 204«
Októberben tesz a szövetségesek hármas értekezlete
(MTI) Lisszabonból érkoző jelentésok szerint az angol-amerikai-orosz órtekozlot valószinülog októlier havában ül össze. A három nagyhatalom egy állandó bizottság föláll itását torvozi, moly az olniult világháború nngykövojt tanácsához liasonlilana és a három nagy Imin lom közölt az együttműködést\' biztosítaná. i>w •
A Bzovjot szakszorvozot munkásainak vozotójo az angliai szervezett munkások kongresszusán beszédet mondott, moly bon a második arcvonni felállítását kövotolto. A második arcvonal nélkül Németországot leverni lehetetlen.
A légi ós a bombatámadásokat Orosa ország nom tokinti második arcvonalnak, — mondta.
Megválasztották a bolgár kormányzótanácsot
Megválasztották a bolgár kormányzó\' tanácsot, Jelentik Szófiából. A parlament töbhsé\'^e tegnap délelőtt Ülést tartott, melyben a kormányzó tanács három tagjának Jelölését ejtette meg. Cirill herceg ób Ftlov miniszterelnökön kívül még Mlhov hadügyminisztert Jelölték. A teljes ülést délután 6 órára hívták össze, melyet nagy késéssel csak 6 óra 50 perckor nyitottak meg. Az Olésen megjelent Fllov miniszterelnök vezetésével a bolgár kormány valamennyi tagja és több mint 120 képviselő.
a ház elnökének beszéde után a kor-mányzóianács megválasztására tértek át. Az elnök felolvasta a jegyiéket, melyet a több< égi párt elfogadóit éa amely a nevekel tartalmazta. Cirill herceget, az elhunyt király testvéröccse!, Fllov miniszterelnököt és külügyminisztert és Mlhov hadügyminisztert választotta meg a bolgár kormányzótanács lagjává. A képviselőház néhány ellenzéki képviselő kivételével (elállva és tapsolva fogadta a választási éi különösen Cirill herceget éltette. A/, elnök azulán azombal délutánra tűzte kt a kor-
aányzótauács tagjainak eskütételét. Az. és ) óra 30 perckor ért véget.
ÁLLAS
4 polgárit végzeit, Jóhézbót való flut kSnyvkaiS-tainctiienaat felveszünk, — Schless Testvérek. »
ADÁS-VÉTEL
6iS»i*rB ebédlő dld megbízásból eladó. Megtekinthető 12—1-Ig: Vodlnák, Hoithy M.-nt 8. - 2951
Egy Jókaiban levő Htíl kerékpár «Inda. SzepeWi utca 67. 29.7
Vennék nagyobb mérető, jókarbsn lévő férfi ballonkabátot. Fü:0p szabó. 2969
t_kOlOnféle
¦BaaiH* gondtalan megálheláit jefenló Üzlet és mai viszonyok közt is JÓI ellátott áiuraktár tulajdonosa. Fiatal, szorgalmat, müveit keieakedfi keresi ezúton életpJrját b hozományul nem pénzt kér, hsnem biz-loailékot arrs nézve, hogy ha majd együtt veaellk az üzletet, a leendő felesége io-hssem fogja tokallanl az üzlet reklámozásira fordított havi összegeket. Amit más kereskedő hozományban kér a jövendőbelijétől, ast ín megkerestem azon, hogy sohasem sajnáltam Usletemtől a hirdetést.
KoraakodaplmlatAkat számtan, mcnnyiBÍgUn és könyvvitelből sikeresen előkészítek. Cini a kiadóban. 2938
Fafcoa-puBXtAa 26 m. hold lakással, Istállóval, eselleg két csatád részére is, feles bérletbe adó. Cim a kiadóban. 2938
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap.
Kiadja: „KOigazáaMal R. T. ftagykaikM\'V Felelős kiadó: Zalai Király. Nyomatott ! a „KSzgaz disagi R. T. Nsgykitl"***
- ¦ysadiJábBJi Naaykaaiiaaa. (Nyomdáért feleit Zalai Kárstv.i
reUuló:
Olm:
Benuíobozit:— Tábori posta
83» évi., 205. sz. Nagykanizsa, 1843. szeptember 11. szombat Ära 30 «8>ér„
POLITIKAI NAPILAP
fiMirkeaztŐfiég éa kladóhlvalul: Fö-ut 6. bzáui. BiorkesztÖßöRl 6a klíitióMvatall tolofon 78. ez, Meylolonik mlndon hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
EtöűtetébJ aia: íjjy hónapra 4 ponRÖ 30 HUér,
uegyedó*!* 12 pangó 40 tlltér. Kayea azAni: húlküv.uep 16 Illl., szombaton 30 MI.
Vllóz gróf Teleki Béla főispán megyegyűlési beszédéből
A törtőnojomlxm alig van pólda olyan nagy ós válságos időkro, mint aiiiilyotiok előtt ma az egész viliig áll.]
A békeszerető magyar nemzőt mindenkor a bókéro törekedett. Történelmünk folyamán sokkal többször éa lobbot harcoltunk a reánk kényszerítőit háborúban, mint saját ?1-határozásunkból. Magyarország, a mngvar nemzet a jog és igazság fcfryVerőivel küzdött a trianoni bc-kcpnrnncs ellen is ós sohasem kívánta a célt háború .utján elérni. Mi most ís vódolmi harcban vagyunk. Ebben n háborúban sóm hatalmi célok, som gyűlölőt, som szen-vodélyek nem vozetnok, hanem kizárólag a magyar nemzet ogyotomó-nok érdoko és történelmi jogaink megvédése. -
föladataink a nomzet- jövőjének biztosítása szabja meg. Mi mindig békére törekedtünk, de nom mindenáron, esetleg szabadságunk, függetlenségünk auáii. Olyan békére van sínünkig, amely biztosítani tudja a nelTTÜotí ós keresztény Magyarország fennmaradását, biztosítani tudja a magvar életet. Az országot sem gyűlölködéssel, som hütloji koniunk-túrázással mogmontení nom lobot. Ennek csak egy módja von, ogy loliotóségo, ha megtartjuk a nemzet egységét. Erro kell minden becsületes magyarnak ma töreked nio. Hirdetni koíl, hogy az ország békéjének", nyugalmának és rondjénok ollonségöi azok, akik kíshítüséget torjosztonok. A nemzőt ollonsógoivol, a külsökkol es a Msokkol ogynránt szombe koll flzúllanunk. A suttogó propaganda, főként a Mső olloiisogeinkiiuk romboló munkája, amelynek nyomon a doíotizinua 1918-ban romba (lön-tötto a ndmzotet. Ennek mógogyflzer megismétlődnie nem szabad. Mindezeket tudva és-soha-el nem felojtro, no sokat beszéljünk és ne hallgassunk különösén azokra, akik jóiéi\'to-eüllségükro hivatkoznak és nom is tudják, .hogy a suttogó propaganda szócsövei, hanoin küzdjünk a bizalmatlanság, a lenézés, az irigység és a munkafegyelem hiánya ollón. iiiz-aunk, dolgozzunk ós ¦- engedelmeskedjünk."
A magyar jövőnek kőt biztos zá-Ifjía van, n nemzet egvségo és az iitökéiKJS hadsereg. Ezért minden áldozatot meg koll hoznunk, emellett azonban a lohotőséghoz képest szociális fóron is haladnunk koll és azt hiszem, hogy o toklntotben a tények a a kormányzat programja bizonyságul szolgál. \'Szociális toron nincs különbség magyar és nemzetiségeink között, do az egyenjogúság nomcsak jogokat jolent, hanem kötelességeket is. Kötelességet a teljes iioinzoti hűség, a lelki összeolvadás torén, kötoloaségot, hogy bizalomoial tokintaünk egymásra Ós megértsük egymás esetleges eveidéit ös hibáit. A mai sorsdöntő lilék és előre nem látható voszélyek áldozatot kérnek oundon magyartól, c Ezekben a sorsdöntő, nehéz és rytidkivülí megpróbáltatásokat jolon-
A németek megszüntették a Róma elleni hadműveleteket, az olasz főváros megadta magát
Heves harcok közben Btlndlsl felé nyomul előre az amerikai 5. hadsereg\' \'
leghlnsnlt a szovjet partraszállási kísérlete Rovoroszllsztmél
Washingtonból közli a Budapesti Tudósító :
Roosevelt és Churchill ismét hosSZU órákat töltenek ogyűlt. Roosevelt egyéb}) kötelezettségeit lemondták, á két államférfi ugyanazon napirend szerint tanácskoznak, mint a partraszállás első napjaiban.
Wastiihf/tonbtín a feszültség igen magas fokot ért cl, Beavatott k örök véleménye szerint a közeljövő eseményei inkább\' katonai, mint politikai természetűek lesznek. Roosevelt titkára bejelentette, hogy Roo-
sevelt komoly ügyekben : tárgyal: Eddig semmi jel nem mutálja, hogy Churchill vissza akar térrel Nngfb\'ritaniábn. Slimson hadügyminiszter kijelentése szerint a Nápoly környékén partraszállt amerikai erők kizárólag az 5. hadsereghez tartoznak, A 7. hadsereg ha rc.hu ve léséről a injniszler nem akart nyilatkozni. Washingtoni hirek szerint
ezt a hadseregei különös, meglepő támadásra akarják felhasználni.
Hatálytalanították az olasz-horvát szerződéseket
A poglavnik rondolotot adott ki és semmisnek nyilvánította annak időjén Olaszországgal megkötött szór zédésokot, így a horvát határ megállapításáról,\' Horvátország parti övezetében létosilolt katonai sávra, vonatkozó szorzódésekot. A poglavnik ogy másik rondelotóvol semmisnek nyilvánítja azt a megállapodást1, melynek értelmében Eimono horco-
get horvát királlyá jelöltŐK
A némof csapotok parancsnoksága \'kiáltvánnyal fordult Albánia népéhoz. A kiáltvány azt mondja, hogy a német csávátok vem meghódi-tani akarják Albániát hanem megvédem uz invázió es a bolsevizmus veszedelmét Sl. Az albán nép végre ura lehet saját \'országának. ,
A szovjet Is* helyet kap a földközltengeri bizottságban
g&(. Ebből is kiviláglik, hogy a Szovjet a háború után a Főld-
Washingloni diplomáciai körök élénk megbeszélése tárgyát képezi, hogy Földközi-tengeri bizottságot létesítsenek, melyben a Szovjet is képviselteti ina-
kőzi-tengereii nagy szerepet\' szándékozik bolölteni.
Németek szállták mefc Róma környékét és Albánlát
A Slofani római- jplentéee szoriivt az olasíí és a német katonai parancsnokságok között \'szordán megkoz-dődött fárgvalasofc cübrtjkőn mog egyozésró vezettek. Eimok értőimében a német, csapatok megszállják lióma közvotlon • környékét a város nélkül. Kivétel a német nagykövot-ségy at rádióállomás és a tolofon-
- központ, czekot megszálltait „a németek.
Iknlini jelentós alapján közlik: Az olasz kapituláció kÖvotkoztél>on szükségessé vált az albániai területek."megszállása, Az albán lakosság sok helyen lelkesen üdvözölte a német csapatokat, molyok megszállták Keiola, Ibirazzó kikötőjét. A\'horvát
ősapátokkal egvütt a nómotok megszállták Spalatot és Itoguzát. Az olaszokat minden zavaró esemény nélkül lefogyvorozfék. A beépített\' ütegeket a német kulönlegea aluku-lolok vették át. Kisebb olasz csapatok német vozotéa alá helyezték magukat ós német kötolékekbo való fölvételüket kérték.
Ismét bombák hallottak RőmÓra >
A drámai gyorsasággal pergő olaszországi események sorában legdrámaibb volt Rónia) ujabb bombázása. Ismeretlen nem/.eliségü repülőgépek dobtak bombákat a város több pontjára. Vizsgálat indult a támadó gépek nemzetiségének megállapítására. Egy toguopi Stefani-jclcntés szerint Róma külvárosaiban hevesi ágyúzás is volt.
BadogUó és családja Svájcba érkezett. A német-olasz katonai egyeztető intézkedésekben Ca-viglia tábornagy, az olasz hadsereg rangban legidősebb tábornagya vette át az irányítási, \' Céiiuát és a Ligurí-tenger kikötőit a németek megszállták. Egy olasz csatahajót és egy cirkálót elsüllyesztettek\'.
Az olasz király lemondásának birét megcáfolták,
Mégcáfolták azt a hirt is^ amely szerint a pápa telefon-\'bcszélgetétl volna Roosevelt elnökkel í
A németek faf<jjy vérezték a dulhefeftiurópaí olasz csapatokat
Az olasz csapaíoHaf délkelet Európában á német ceapáloK minden
tő időkben, amikor mindenki gond-terhoson, aggódva tokint a jövőm, vegyük észro Isten különös áldását, amellyel bennünket mogajándékozotl és gondoljunk arra, vájjon hány nemzet von Európában, qmoly oly zavartalanul örülhet .1 boldog, az erőgyűjtést jelentő nyárnak, mini a magyar. A liékés és Ilus aratás idején eszünkbe julott-o az a borzalom, amely minden ómberi és isteni törvényt semmibe véve, békés otthonokat pusztít, védlokui családokat
írt ki, a legkoL\'yotlonohb eszközöket alkalmazva, a halál aratását zúdítja a népekio. lís mégis azt állítom, Ogy nagy magyar államférfi szavait használva, Hogy az anyagi voszedol-
mok helyett elsősorban a lolkíok azok, amelyek Európát szaggatják és ezért imndou nemzetnok vigyáznia koll saját lelkére, hogy oros és tiszta maradjon. E mai\' időklwn tehát tŐtJbot koll magunkba szállítunk és lássuk inog kicsinyek és nagyok egyaránt parányi cinl>er voltunkat ŐS;lássuk meg azt, hogy o világon minden mulandó és hogy a hitnok oi-ojo inonnyiro az ogyodüli, amely átsegíthet egy ilyen iiohéz korban.
Látva Isten különös kegyelmét; omollvcl az immár ötödik évébe lé-ihjH és\' töineggyilkossággá fajuló világháborúban nomzotímkot eddig óvta, fóhe kell dobnunk minden kia-
hitüséget és csüggedést. Kötelességünk iBten iránt való mély, hálával olfolvo, megújult lélokkol és törho-tetlou hittel bízni a magyar jövőben, egy akarattal, ogysógós erővel éá
lankadatlan kitartással tovább küzdeni és dolgozni, minden áldozatot vállalni a, jobb magyar jövőért. Helytállásunkat számónkéVik azok, akik étettünk adták élolükot, a mi hősi halottaink, do kötelességünk a törhetetlen llizaloin 0 magyar jövőben már csak azért is, mert meg- , maradásunk elvitathatatlan biztositéka a magyar ímténójóhi ős a Gondviselés" által számunkra\' rondolt küldetés Európának/o helyén!
ZAL\'AÍ KüZLÓNV
1943. szep*einber 11
nagyobb ellenállás nélkül lefegyverezték. Ez a görög szárazföldön csü-törlökön ment végbe. Kréta szigetén is . minden zavaré körülmény nélkül történi a lefegyverzés. Az összes repülőtereket és repülőgépeket biztonságba helyezték. Átmene-
tileg
csak a Dodekoimos szigeteken voltak nehézségek, melyeknek parancsnoka előbb vonakodott eleget tenni a felszóllifásnak, de rövid harc után a lefegyverzést itt Is végrehajtották.
Az olasz hajók nem adták át magukat a szövetségeseknek
nem érkeztek, nem annak a je\'e, hogy az olaszok szabotálnák a fegyverszüneti megállapodást, hanem a gépek még nem érkezhettek meg. Német Jelentések szerint a Sanghalban tartózkodó két olasz hadihajói legénysége el süllyesztette. Az egyik hajónak egy harmada még kilátszik a vízből, míg a másiknak csak az árbóc-csucsa látszik.
Stockkolmi Jelentések szerint Kairó-bői érkezeti birek alapján közlik, hogy WHson tábornok rádiófelszóli-tésa, melyet az oh sí haditengerészethez, kereskedelmi hajókhoz és a repülöerökhöz intézett, semmi eredménnyel nem Járí. Se kereskedelmi, se hadihajó nem futott be szövetséges kikötőbe és repülőgép sem érkezeit, Kairói értesülésük szerint az a tény, hogy olasz repülőgépek
Hitler kancellár Mussoliniról, BadoglióróT és a német Intézkedésekről
Hitler kancellár pénteken elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy Olaszországnak szövetségi kötelezettségei folytán 1939-ben be kellett volna lépnie u háborúba, de ezt különböző okok megakadályozták ós csak 1941-ben történt meg. Kijelentette ezután, hogy
Mussolini bukass előtti hónapokban kísérletet tett arra, hogy eltávolítsa az olasz népből a rendbontó elemeket. Megállapítja, bog}\' Mus-so tinivel szemben borzalmasan igazságtalan az élet. Mindig büszke volt arra, hogy a Duce barátja. A súlyos összeomlás Olasz jelenség, amire u klasszikus latin kor óta nem volt példa. Azután
s Badoglio-kormány árulásával foglalkozott és rámutatott arra, hogy BadogUő soha nem talál mentséget, miért kellett az olasz királlyal együtt félrevezetni a német kormányt Olaszország
szándékai felől. Súlyos bűnük után nem kétséges, — mondotta Hitler — intézkednem kellett. Éppen ezért kötelességszerűen minden- intézkedést meglettem. Tudom ,hogy ebben- az j igen kemény harcban ellcnsé- \' günk el akarja pusztítani azt j ,aki erőtlen. Éppen azért igen | határozottan parancsot adtam, hogy minden rendszabályt megtegyenek, mi alkalmas az ellenség reményeinek .semmivé lételére, majd hangsúlyozta, hogy hiába számit rá az ellenség, Németországban nem fog Badogliókat találni, az olasz eset nem ismétlődik meg. Hitler kancellár beszédében megdicsérte a német hadsereget és a német népet és bejelentette, / }
a légi háborúban olyan rendszabályokat léptet életbe, melyek nemcsak\' elhárítják a támadást, hanem súlyosan még is torolják azokat.
Ilomky képviselő szeptember 18-án érkezik Nagykanizsára
Délután panasznapokat tart, este pártértekezleten beszámol az általános helyzetről
A nyári politikai szünet után ismét megindult n pártélet Nagykanizsán és a választó kerületben is. Szeptember 13-án, hétfőn este 8 órakor elsőkben összeül a pártvezetőség, hogy ? szőnyegen levő ügyeket letárgyalja.
Szeptember 18-án, szombaton délután autóján érkezik Nagykanizsára Ilovszky János országgyűlési képviselő, Mester János kíséretében, A pártvezetőség fél 5 órakor a Központ szálloda elolt várja a képviselői. Rövidesen utána a Köl-csey-utca 2. szám alatti párt-helyiségben Ilovszky képviselő
Baláios
Rómának ujabb légitámadásokkal kell számolnia
v Zürich szeptember 11 A német csapatok Kóma ollón minden hailmüvolotot beszüntettek, mórt az olasz erők megadták magukat. Kiomolni koll a Kóma elleni légitámadással, miután ./ltoménak nyílt várossá való elismerése jelenleg
*rjzy talon.
amerikai Ö. hadsereg megszállta Tarantót és olőnyomul Brin-
disi foló. A \'i
¦német csapatok tervszerűen visszavonulnak heves harcok közben.
A német légierő szeptember il-ro virradó éjszaka több zuhanó bombázó gép segítségével hoves támadást intézett Salornó kikötöjo ollón és a brit-amerikai partraszállitó hajókból ujabb két hajót elsüllyesztett,
Berlini vélemény Hitler beszédéről
\' A mai német lapok toljosen 11 il -lor vozór éa kancellár Iwszédéuok hatása alatt állanak. Kgész oldalas címekkel az első bolyon számolnak be Nómotország törhetetlen elszántságáról, hogy szövetségeseivel együtt győzobnesen bofojezik a háborút, ifit lor hideg határozottsága teremtette inog uz otthon és az arcvonal
egységét. Hitler boszédo messze kimagaslik eddigi megnyilatkozásai kö-\' zül. Hitler ugy csoíokszik, — Írják a némot lapok, — ahogy a birodalom és Európa kötelességo mogparancsol-ja. Hitler szava világossá totto a világ előtt, Németország a logvég-SŐkig fokozta harci\'készségét.
Szeptember
8-13-/3
városi mozgó
Szerdától-vasárnapig
Tomboló siker! yrijiarzó kacagás! EGY SZOKNYA EGY NADRÁG
Marády Katalin legdivatosabb slágere : Valahol Oroszországban . . .
nUFA" vildghiradó a legújabb eseményekről
Előadások : szerda és vasárnap 43, ?7, 49, osütörtök, péntek és szombaton ^5, $7 és f9 órakor*
Tapolca, szeptember 11 \' A cséplés ujabb halálos áldozatot követelt Zalában, ozuttal Ukk köz-ségbon.
Dómján László cséplőgéptuiajdo-nos bércséplést végzett gépóvol ogyik gazda szérűjén. Munka közben a tulajdonos a cséplőgép tetején dolgozott és eközben egy elhibázott mozdulat következmény óként bolo-
Eeisl István utolsó nl]a
Tegnap reggel S) órakor zsúfolt templomban, a papság nagyszámú \'részvétele mellett mondotta, az- engesztelő szentmise áWozatot Vajay István nagykanizsai kerüleli esperes a hirtelen elhunyt Meisl István nagykanizsai hitoktató lelkiüdvéért. I
Délután 5 órakor ugyancsak a Jézus Szive templomból kisérték utolsó útjára a közszeretetnek örvendő, fiatul lelkészt ezrek és ezrek részvételével. A*-koporsón a-papi liszt jelvényei, körülötte égő gyértyutenger, virágok erdeje, koszorúk tömege és az iskolák ifjúsága tahitóik vezetésével A cserkész leányok sorfalai vonlak. Ott volt a helybeli és vidéki napság nagy számban, élén Csóthi Géza pre-látussal és KreUlzcr Dezső kanonokkal, a püspöki aula képviseletében dr. Solymár István érkezeit meg. Ott volt a Jézus Szive egyházközség képviselőtestülete vitéz Filo Ferenc elnökkel, a hivatalos város képviseletében dr. Krátky István polgármester, a Szent József egyházközség képviseletében P. Gulyás Gellért és dr. Hegyi Lajos elnökök, az Irgalmas Nővérekéi Szociális Misszió nővérei, a katolikus hitbuzgalmi egyesü-
panasznapokat. tart, fél 7 óráig. 7 órakor pár^vezetőségi ülés, amelyen a képviselő részletesen tájékoztatja a kerület vezetőségét az általános kül- és belpolitikai helyzetről. Szeptember 19-én, vasárnap, Ilovszlcy kíséretével meglátogatja kerületének egyes községeit. Most az első község Póla, ahol mise után kezdődik a polgárság fogadása es a párt vezetőségi értekezlet Onnan Zajk, Lctenye\', Scmjénháza, Molnári, Fityc-ház.a kerülnek sorra. Ilovszky még „vasárnap \'este autón visz-szalér Budapestre. ww*www»waww*a*iá*a^MWWíi»* v *
zuhant a müködésbon lévő. cséplőgép doh-szer kozotébu. Mire a géiwt síkorült niogállituni, a dob a szerencsétlen embernek mindkét lábát teljesen összoroncsolta. Azonnal leszállították a tapolcai közkórbázha, do segiiont már noni lehetett rajt, mógfa szállítás közben meghalt. A vizsgálat megindult.
letek, az iskolák lautestülctei, ttz iskolagondnok súg elnöke dr, Ilajdu Gyula kir, kormányfő tanácsos és a tisztelők sokasága. Még nem láttunk ekkora tömegei temetésnél Nagykanizsán. Mindenkit a.szive vitt Meisl István koporsója mellé utolsó ls-tenhozzúdra. Vajay József kerületi esperes végezte papi segédlettel a lélekbemarkoló szertartást, mialatt a papság kórusa a gydsz-zsolozsmákat énekelte. Majd Vajay esperes imát mondott az elhunyt lelkiüdvéért. Uláhna a koporsót feltették a halottas kocsira és a papság és a gyászolóközönség ezrei megindullak hosszú kigyózásban a pályaudvarig, aliol mégegyszer beszentelték a koporsót, majd vitéz Filó Ferenc a Jézus Szive egyházközség és a tantestület nevében mondott meleghangú búcsúbeszédet. A koporsót szülei é s Longauer Imre püspöki ¦ tanácsos, az elhunyt legjobb barátja kíséretében Sopronke-reszturra szállították, amelynek temetőjében helyezik pihenőre, szülőfalujának szentelt földjében Krisztus apostoli lelkületű szolgáját — Meisl \'Istvánt,
A díszes temetést 9pj3táth Géza lemotkozéaiL vállalkozó rondozío. (:)
Keresztény Temetkezési Vállalat
T-Wgt"
SIPOS JÓZSEF
fó-ut 12., (az udvarban) Ma iiMM iwM
Üzlat Ideien: 3BY. 1-1 Lakát telefon: 218.
1913. szeptember 11
Helgszini riport a bombázott Hamburg legnehezebb napjaiból
ZAJL\'AI KÖZLÖNY
A »Das Sckwarzc Korps\'--ban jelent mdff nz a drámai erejű tudós Hú* Ham b ti fq katasztrófájáról.
Dói tájban fel szakadt ogy pilla-natra a sötétség 6s kibukkant a nap. A hintán vándorló füstfoihók fátvla mftgÜl mint egy Órotlon narancs, halványan piroalott olő korongja, Azonban oz is hamar olmiilt,-az ég ismét olsötóledott. Rekedt kiáltások visszhangzottak az utcákon, az égő kortokbon mogszódült madarak kóvályogtak. A sznmszéílbáz pincéjéből hosz-Bzura nyújtott jajveszékelés hallatszott. Már majdnem az egész utca égett, «*
acólsisakos férfiak futottak ide-oda
móivoa meghajolva.
Most mugas, ólos hang süvített végjg uz utcán: »Mária« 6s még egyszer; »Mária!« Az
cqyik házból égő leány rohant elő, ruhái már tüzel fontak, levetette magát a földre és néhányszor moghongorgotto magát a földön. — ogy vonagló élőlény, vagy inkább maga a vonagló élei. Hamarosan ismot talpon volt és rohant tovább, két kezével simítva el arcából göndörre pörkölódölt hajának foszlányait. Az egyik kaim-^aljból egy férfi ragadta mag a feléjo nyújtott ko/okot és-magához rántotta a törmelékek között szinto megvakultán botorkáló leányt. Atkarol-ogymást és szótlanul nézett
ogyik a másikra, Arcukon és kozoi-kon-csúnya égési sóitok virítottak.
A szemközt lévő házból magas
lángnyelv szökött az ég felé.
és fülsértő recsegéssel-ropogás-sal beszakadt a telő. A földszinloii; majd vakitó fényárba kerül vej majd ismét könvörtolon fo-kotesógbe burkolva, két\' férfi és ogy asszony dolgozott. Szökkonésszorüon ugrottak újra és újra a tüzfészak-hez, visszaszaladtak, majd -ismét olórorohantak. ,»Homokot!<( — kiáltott az-egyik félig elfúlt, fátyolos hangon, »IIomokot« - ismétoltó inog a kiáltást ogy másik hajig, Bgv öregasszony molett etö a sötétségből ÜjiogŐ léptekkel úa-homokkal töltött vödröt állítottál lépcsőfokra. Visszafutott és most homokkal töltött fazékkal ji\'Mt vissza. így futott ínég néhányszor oda ón vissza.
Az utcán könnyű kordét húzva maga Titán két fiatal, tiz-lizonkút éves fin robogott. Kezük vérjtott, fekoto Hitler-ifjú ogy(!1 nullájuk már csak foszlányokban libegett rajtuk.
A kordéban egy élettelen, valószínűleg csak elájult asszony feküdt,
inollelto torkaszakadtából síró kís-gyorek. A két fia gondosan vigyázott, hogy pontosan az úttest közo-pón maradjon, u totókról hulló cso-ropek, lüzos gerendák éa az ablakokból pattogzó üvegszilánkok olól fürgén, macskaügyességgel térlek kí.
ták
Egy perc a kárvallottak menedékhelyén
A lcgclháritás isinél eröseb-bcii kezdett lőni. Ugyanakkor az ellenséges bombázók tompa döreje is ismét felzúgott, a le-vegöhen. Mintha \' az egész ég, csupa bombázóval lelt volna teleszórva. Azután hirtelen elhallgatott a légelhárító ágyuk tüzelése ós n bombázók haragos morgás a is elnémult. Talán világosabb is lett egy kicsit.
Az égő űszkökön kercszlül-bukdácsolva gyors léptekkel siettek\' a menekültek ,n gyűjtőhelyre. A szomszédos utcákból is asszonyok bukdácsollak elő gyermekeikkel.
Gyors vágtában kanyarodnak elő a katonaság és u rendőrség kocsijai, rajtuk ülve és állva, n legkülönbözőbb helyzetekben összesftjtolva menekültek, melyeknek gomoly agában a gyermekeknek már csak magasan a fejek fölé emelve jut hely. A kocsisor most is időnkint szurokfekete füstfelhőkbe veszik bele, aki azonban ezeken n [kocsikon van, az már biztonságban érezheti magát.
A gyűjtőhelyeken n különböző irányokból érkező csoportok között egy pillanatra torlódás áll be. k
I\'-QU bekötőit féféifember
nyugodt, erélyes hantfon mamáitokat ad. A csoportok gyorsan tovább haladnak. I A nyugodt bong megjelölte nekik céljaikat, a szükségkonyhá-knl és élelmezési helyekéi, most odatartanak lassankint mindinkább visszatérő* önbizalommal. A csoj>ort megérkezik a szükségkonyhára. Hosszú asztalok mellett ülnek a megmenekültek. Kenyér és kolbász, sajt és vaj. eignrella és dohány tornyosodik előttük. Már osztják * meleg levest is. A konyhában hámozott burgonyával leli vödrök állanak, a gyúródeszkákon vagdalt hus, szorgalmas kezek főzelékfélékéi tisztítanak". Az üstök hangosan rotyognak.
Egymásután buknak ulőro a-kinyújtott karokra a fáradt fejek, a gyermekek jobbára nlszn-nnk, Ioőnkint" bizonyára az elmúlt órák emlékei zúdulnak az alvókra, mert gyakran felriadnak ós egv-egy fojtott sikoly ébreszti fcf a töbhieket is. Pe nem hiányzik a bizalmat,"megnyugvást csepegtető hang sem, mire -a felijedt szemek ismét lecsukódnak.
Akik erősebbek a pusztulásnál
Itt az este. Csak az óramutatókiél lőhet felismerni, hogy valahol a füstfoihók fölött most már alko-avodhat. A nappal, a nappal — idelefil tna olmaradt. A szabad torokon, parkokban, sport- és teniszpályákon": azok gyülekeznek, akikot eddig még nom lehetett a városból
biztonságosabb helyre szállítani. Ott ülnök égy nem üköt egeiken ós ruhás-
batyuikon, mozdulatlanul, szótlanul inorediiok a vörösen izzó éjözakába, városukra gondolnak, ahol most férjeik, vívják tovább harcukat, félig megfulladva, félig mogmórgozvo, házról-liázra támolyogva,
A rangkülönbségek megszűntek, tábornok és főhivatalnok, tiszt, közlegény és eggszerü munkásember ugyanabban a kopott acél sisakban,
ugyanolyan feketére kormozott arccá\' és ugyanolyan vörosro csípőit széniekkel ott küzdenek az olső sorbán,\' A. parancsnoki központokból ismét odaszáguIdának autóikkal a veszély köz pontok ha, ahol közelről kell a hajállal szzembo nézni, maguk is szerszámot ragadva vetik magukat « pusztulás erőire. Lassan oroseb-bekkó válnak a halálnál. A városból kivezető utakon egymás nyomában vágtatnak a megmóntotteket szállító kocsik, a biztonság, űz élőt felé.
Azonban még mindig százezrek várnak segitségro. Alvás? Egy ci-garolta — és tovább.
A környező városok és falvak szintén talpon vannak.
Az országutakon egymást érik a kncsinazlopok. cgi/esek üresen, mások élelmiszerekkel megra-\'kódva
a gyüjtŐál lom ások számúra. Először a gyermekek, az anyák, a bénák, a betegek, a sobosÜlteK.
Jönnek a bombázók őzen az éjszakán !8?
Tomlioló tüzok közopetto jxircgnek az éJBznka porcét\'. Hányadik éjszaka is már oz, a második," á harmadik, a negyedik? Sokan egészen elvesztik az idő fonalát, az órákat számlálva igyekeznek visszatapogatózni a kiinduláshoz.
Félig bedőlt \'pincékben gyenge
szilkségvilágilás mellett dolgoznak az arcosok Oldalukon a nővérek, akik ugy állnak most is mollettük müszeréikkolj
Egyszer mégiscsak
Délelőtt tizenegyet mutat az óra, azonban még mindig vörös éjszaka lebeg a házuk felett, Itt-ott kezdenek ugyan már a tüzek összeroskadni, az ember hatalmasabb az elemeknél, ha a sziv ereje acélozza a kn rok-al, más* helyeken azonban a lángoló szigetek összeolvad-, nak és ismét megkezdődik a lihegő versenyfutás a halállal, mely prédára leső vadként veszi körül a háztömböket, melyekben .Jtiég emberek várnak avinegszaba(lulásra. -
Gázálarcokkal törnekelőre a rettenthetetlen harcosok, ifjú és öreg egyaránt, ulat vágnak az életnek és elővezetik a támolygókot, karjukon hordják az elájultakat. Tizenkét, tizennégy, tizenhat éves * ifjak, vagy jobban mondva gyerekek öregeket mentenek ki az égő pokolból.
Szakadatlan folyamban ömlenek az emberek a városból. A főpályaudvart bombatalálatok érték, a vonalok már. nem közlekedhetnek. A menekülteket omnibuszok, tc-
mint.n nagy, vakítóan\' kivilágított oparációstorrheklxm. Százakra, vagy ezrekre rug azoknak a száma, akiknek visszaajándékozták az életét? Nem tudják.maguk som, do nem is kérdik, Itt\' nom honoráriumért dolgoznak, hanem az előtért, amíg összo nom rogynak. -
És megint megjelennek az ollon-^ségoa bombázók a város fölött, a lég-\\dháritoágyiik megint rágyújtanak énekükre. Vakolat hullik a falak rcjttdésoiból, fehérixír porgedoz és ismét harsány kiáltás szalasztja a fáradtakat a lépcsőtől játáthoz: —: Tiiz a tetőn, tüz a negyedik emeleten, tiiz a harmadik emeleten!
fin a fáradtak, a kimorültok is ismét fürgén szaladnak fel a már ÍühHw burkolózott \'lőix\'sóköii, mogrngndiák a homokos zacskókat, vizesvödröket cipelnek, láncot alkotnak ós kézről-kézre adják a homokot, moly őzökben az órákban oly\'an ériékos kincsesé lett.
Parancs érkezik:
X. városrészt ki kelt űriteni.
Csikorgó üveg- és faltörmeléken keresztül gurulnak elő a tehorautók ós befordulnak az égő utcákba. A pincékből sorogestŐl tódulnak elő a lakók, a teherautók emberei egymásután emelik bo ókot. Elsőnek megint csak a gyermekeket és anyákat, az öregeket és sobesül tokot. Vagyonuk, vagyonkájuk olt marad, ogy kis koffor\' .ogvotlon aktatáska, egy picinyke rnhésbatyu — oz minden. Az élet fontosabb.
Mélytámadás. Közvetlenül a totők fölölt "zugnak el, foazfortartályokat dobálnak, géppuskával és ágyúval tüzelnek a-menekülőkre.
Azután cgyszor csak elhallgatnak a légelhárító ágyuk és már csak a, mosszo távolban zugnak a motorok. Helyettük azonban a vihar támad fol újra, átviszi a szíporkákat az épon maradt házakra ís. Vájjon mikor ór végofc mar az éjszaka?
felvirrad a nappal ¦¦
bérautók és a jármüveknek minden elképzelhető fajtái szállítják a város széleire. Csak a férfiak maradnak vissza és ezek közül is csak azok, akikre a város védelmében szükség van. Azonban még mindig angyaloknak az asszonyoknak, lányoknak és győrinek éknek száma is, akiknek kijelölt helyük volt a város önvédelmének frontján és akik helyüket most sem akarják otthagyni.
Végre elérkezik az u nnp ís, amikor a tüzek lassankint magukba roskadnak. Az ember legyőzte a káoszt ólmos erővel akar az álom a szemekre nehezedni, azonban a rombadőlt házakból a szél most is minduntalan szikrazáporokat kap Tel, minden pillanatban kéznél kell lenni. Még mindig vannak sebesültek is, akiken segíteni kell," tanácstalanok, akik útmutatásra szorulnak, gondoskodni kell a visz-
wm.iHiiiriii
mlndcnlíle \\ogi vlisgikra, álUnt-u\'mvtUlUnT* U elökéanit. Ltg-njabjb jagyutelt barbo U iidja mitisnyos /eltételek meilett.
"uílupeit, Olldl-ut 3. 2S«
ipilirfil.1
ezúton értesiti i. t. részvényeseit, hogy ax uj Kibocsátású réssevényele
elkészültek és azok — az ideiglenes elismervények ellenében — az intézet pénztáránál átvehetők.
Miinó&a
kézlmunhaszaküzlei liagykanlzsa \' Csengery-ut 4.
Fonalak, horgolócérnák, géphimzés, előnyomda, Klópli-függbnyök, függónykészités, diszpárnik, szabásminta díjtalanul. Kézzel kötött férfi és nöl téli harisnyák nagy választékban.
338991
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
ZALAI KÖZLÖNY\'
KULCSLYUK MELLŐL
sznmaradoltaki\'ól is. Ruházatot, élelmet kell előteremteni, igazolványokat \'kiállítani a víz-, gáz, ős villanyszolgáUutást működésbe hozni.
Előre! ez nz uj nap jelszava is. A város védői megrohamozzák a romhalmazokat.
Az összeomlással fenyegető
házakat külön osztagok robbantják fel, mások a törmeléket lapátolják cl az úttestről. Megjelennek az első hirdetmények nz autóbuszok, a villamos ingajáratok\' menetrendjeivel. A pályaudvarokon már szintén nagy foketc táblák adják tudtul n csatlakozó vonalok érkezését és indulását. A főpályaudvar csarnokában is folhangzanak az első kalnpAcsütések és lassan begördül az első vonni, mely megteremti nz összeköttetést a város széleivel. Az emberek arca felderíti. . . .
Nem, ezt n várost nem győzte le nz ellenség, iiiég csak akaratai sem törle meg, még csak szivén sem ejtett sebei. A tomboló tíizvihar követelt ugyan áldozatokat, azonban az élők megkezdik újra az építést, mert meg kell küzdeinök, .hu nem akarnák a győzelem uhá|i Feladni nzt, amiért megküzdőt-lek.
(MN)
Hallotta már...?
.., hogy a világ ak már olyan királya ii vo\'i, akit ni\'r születése elölt megkoronázlak? Amidőn 309-ben Perzsiát trónvillongások fenyegetlek, a nyugalom helyreállítása céljából II. Sapírt szimbolikusan ugyan, de annál nagyobb pompával már három ntppal szülelése e!Ött megkoronázlak;

...hogy a világnak volt egy királynője, akit csak halála után koronázlak meg? 1357-ben Inez de CisIro csak két nappal ha\'ála után lelt Portugália királynője. A bebalzsamozott holdestet a trónra (illet lék és a hagyományos szertartások pontos betartásával annak rendje és módja szerint megkoronázták; * \'
...hogy a mostanában annyira divatos gvümölcskú\'áka! már a görögök és rómaiak ís ismerlek? Különösen a 6zöiőkúrát már Hipokrá-tes, Plimus és Oalenus Is . nagyon ajánlották; \' \'.

... hogy Berlinben 1845-ben „Mindig kalaposán I" Jelszóval egyesület alakult, melynek tagjai kötelezték magukat, hngy a nyilvános helyiségekbe esik feltett kalappal lépnek be? Az 1848. évi má Clusl forradalom azu\'án a dohányzás szabadságával egyCHt a kalapban való belépés s:abadságát is meghozta, mire a cél nélkül maradt egyesület .szabadelvű egyesület* néven folytatta működéséi, míg a liberalizmus uralomra jutása végleg feleslegessé nem telte.
VITÉZ HORVÁTH FERENC
ny. vezérőrnagy, n perlaki választókerület országgyűlési képviselője tegnttp és ma is folytatta kerélel-láloguló körútját a járás községeiben. A legnépszerűbb muraközi képviselőt mindenüti szeretedéi ós ragaszkodással fogadták választói, í *
MADARÁSZ ANTALT,
n ÖrávnyÖlgyi Villamossági Rt. ügyvezető igazgatóját, a miniszter nz iparügyi anyaggazdálkodási lanácá tagjává nevezte ki. Madarász Antal gépészmérnököt kiváló szaktudósa és közgazdasági áttekintésének nagyvonalúsága emellé országos szaktekintéllyé az nnyaggnzdá\'. kodAs ügyeiben.
mm JENŐ
vámszaki fidügvelö, tart századosi a Kormányzói Ur őfőméltósága a NemzetvSlolnii Kereszttel tüntette ki nehéz időkben tanúságot lelt, áldozatvállaló hazafias szolgálatai elismeréséül. Érdy Jenő jelenleg Csáktornyán teljesít szolgálatot.
KOVÁCS NAGY. LÁSZLÓ •
gazdasági akadémiai hallgató, akj a finn harctéren js-megnm-latln a magyar katona bátor vitézségét és mint repül&hfldnngy teljesít szolgálatot a keleti hod-szintéren, rövid sznbadságrn •~*zfiU\'ihcz Nagykanizsám érkezeit. A 21 éves fiatal hős n hat kitüntetés mellé most a vaskeresztet is megkapta az ellenség elölt Inmisilolt bátor és vitéz magatartásáért.
DR. SZŰCS LÁSZLÓ
hazánkfia, Szabadka város tanácsnoka, mint közöltük, a minap megnősült, polgári iskolai tanárnőt veit feleségül. A fiatal pár nászú íján. most szülővárosába érkezeit, szüleinek és jóbarátainak látogatására, *\'
RÁTKAI EDIT
okleveles tanítónő és Szabó László MAORT-lisztviselŐ szeptember 11-én délután l> órakor tartják esküvőjükéi a nagykanizsai Jézus Szive plébániatemplomban.
DB. HORVÁTH ANTAL
keszthelyi premontrei hínár tollából ííél rendi "történeti munka hagyta el a sajtót. A tudós tanár alapos kutatások eredmélyekónt tárta fel a csornai premontrei kanonokrend történelének sok\' ismeretlen adatát.
KISKOMAROMI
születésű a Pázmány\' Péter Tudományegyetemnek most kinevezeti uj tanára, dr. Gimcsi Nándor műegyetemi magántanár, tanügyi főtanácsos, gimnáziumi igazgató. A növényélettan] tanszékre nevezték ki. Egyebekben cisztercita s\'Orzelcs és 51 éves.

VISSZAMENT PARTI
is van ezúttal n Kulcslyuk hirei közölt. G. R. kanizsai menyasszony visszaküldte a jegygyűrűt vőlegényének, M. K. kereskedőnek, mert a vőlegény üzleti könyveinek családi átvizsgálása alkalmával kitűnt, hogy az elmúlt év alatt semmit .sem fordított üzlete reklámozására. Már pedig a menyasr-szony szüleinek felfogása szerint nem lehet leányuk éleiét olyan kereskedőre bízni, aki csak ;i/.t keresi meg, ami nz Ölébe hullik, de semmit sem áldoz azért, hogy a gyenge üzlet erős, :i jó üzlcl még jobb legyen.
Vasárnapi Istentiszteletek sorrendje
Ferenceseknél: VsTT Vi8, Vi9 YilO, V,Il (nagymise), 12, d. u
7-kor liláüia.
FeisŐiemslom: 7, 8, 9, $10, \'/,\'U, V,12, d. u. 6 kor litánia.
Kórházi kápolna: szenlml.ék reggel 6 és 8 órakor. Minden pertukén délután 0 órakor s/enlsé ;\'in,\'i déa és könyö gés a magyar honvédek győzelméért,
Piarista templom: 7, Vi8, V*9, VtlO.
Kiskattizsa: 8, 9, 11 (nagymise), 3-kor litánia. Református: d. e. 10. d. u. 3. Evangélikus: d. e: 10, d. u. 6.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Hofherr—SchranU-gyártmányii me*6g»»da»*8l gjpgfc állandóan raktáron Tóth J o z • ef vaskereskedésében
Em<b«t-Ur 23. (KSzponl-liállo épület.)
Horváth Géza temetkezési vállalata
HÜ&QjkanizsK.
Lakás: Fo-ut 20.
Talolon: 405.
F«-ut 13. Találón : ITS.
1943. szeptember n
HÍREK
NAPIT? F/NI);
ftjjoli gyógyszertári Ügyelőt: Ma, szombaton a Megváltó gyé^vsWrl^ Erzsébet-tor 21., holnap, vasárnap a Mária gyógy szert ár Király-utca 40
Kiskanizsán az ottani gyégysietv tár állandó ügyolotoB saolgálatot tart.
NxpU*. Szeptember 11 Szombat. Rfa, kat. Prolár, Jic. - Protestáns Teodóra. ~! Szcblcmbcr 12, Vasárnap. Róni. kai Márta neVe. — Protestáns Ouitlo.
A GÖZFCRDÖ nyitva ran rog^ 7 órától osto 6 óráig. (Hétfő, szoros, péntek délután és kedden egész u&p nőknek.) Tolofon: 660.
— (A rendőrségről)
Fővárosi lapértesülések; nyomán jelentettük, hogy Kovács Nagy pfil rendőrfő tanácsost, a nagykanizsai kapitányság vezetőjét Nagyváradra helyeztek. Most á fővárosi lapok arról tudósítanák, hogy az uj nagykanizsai kapitányságvezető vitéz dr. lliiky Jenő romlói-tanácson lesz. )h-avatottak szerint az őrségváltás néhány hél/tnulva történik meg.
— (Nagykanizsai édesanyák Ünnepe)
Nagykanizsa városa holnap, vasárnap délelőtt áldoz a "Szent Anyaság eszméjének, amikor 30 sokgyermekes nagykanizsai édesanyának adja át a kitüntetést ós pénzjutalmat. Réggel 9 órakor Bzontmiso, majd 10 érakor lesz az ünnepség a városháza közgyűlési tormóbon dr, Krátky István polgérmostor olnük-loto alatt. Az ünnopi Iwszédot Vajay József o3pores-plébános mondja.
— fCredn-tngok figyelmébe I)
A nagykanizsai Credo Férfi Egyesülői\' óvádnyitó taggyűlését holnap, vasárnap délelőtt fél 12-kor tartja !1 fohórtoromben. Királyfalvy Jené a katolikus férfi öntudatos eletéről tart előadást. A tagok figyelmét ezúton hivja fol a minél számosabh ,mogjolonéare: — az BlnÖkség. * (:)
— (A Nemzeti Munkakffzpont)
titkára, mint megírtuk, hónapok óta dolgozik Nagykanizsán. Kddiji több, mint 1000 munkás állt a ha-
bazArudyar/
Tolulou 8~»».
LígBzebbtl í legolcsóbb*^ I
19l3. szeptember il
ZAlíAl KÖZLÖNY;
/íifinfl szorvozot tagjai sorába. Ma esio loftü a Nagykanizsán már szop fiámban található szövőmunkások alakuló értckozloto. (Hofrlchter Emma) zenetanárnő folyó hó lfi-ón megkezdi tanitásátj növendékeit köri, jelentkezzenek. (:)
_ fA perlaki kerületből)
Tudósítónk jelenti: Vitéz Horváth Fórom; ny. vozórőrnngy, or-szágííVÜlÓHi képviselő folytatta a liften Korulotlatogatö komiját V i.-.ar i\'pap ííigótvár ós Muraszontmáríu, "hétfőn Porlak, koddon Murakirálv, Jluraesány én Hodosány lakosságát tájékoztatta az időszerű kérdésokról. Szerdán részt vett Porlakon nn anyák-ünnoiién, utána Kisaza-bndkára mont, ahol éppon buosu volt. Csütörtökön Tüskoszenlgyürgy; Alsópálfnlva, Cechlaka, Puszla\'ía né-jjél látogatta meg,\'ma Ottók, Dráyá-ezilns, Szontkerosaf voltak soron. Vasárnap megint Poriakon less, nhol részt VOSZft \'Baross-gyűlésen, ninolyon n budai muraközi tnnono otthon Iwlycinek Iwtöltésérúl is döntőit történik. A képviselőt utján mindenütt olkisérto dr. Forintos Géza főszolgabíró, nkit rövid muraközi tartózkodása alatt in széltőbon
Megszeretett ennok a vidéknek népe. A képviselő látogatásai során mindenütt tapasztalhatta a BzomŐIyéhoz való őszinte ragaszkodást,
. j ..üLi-ró t-icif.ioJ 1 imiilléM. E \'
.... UJfilátí \'hoiot. N»(»lt|t.a, hos* ulíiith^l
...kiío** •
hu Fujit,
- (Minél több helyen)
látjuk.— városban, falun -biz1(j3JJi#y oimtábláját, annál magasabb színvonalú a lakosság fölvilágosodó! tságn a biztosítás szükséges ségo tokintotélwn. Ma már nélktt-lőzhoíotlon a biztosítás! Az Első Magyar Altalános Biztosító\' Társasság, az ország legrégibb\' biztositójának holyboli: Csengoiy-ut 2. az alatti képvisoloto készséggel Üyuji fölvilágosítást mindenfajta biztosi tási ügybon. (:)
— (Bajtárs keresés)
Kisvarga Jánosáé sármelléki asz szony kér twnnünkot, hogy küldözzük moff az újság-hasábokon: — \' IihI-o valaki fórjóról, Kisvarga János honvódtüzórról, aki Nagykanizsáról indult ol annak időién az orosz hurctőrro, do mindmáig nom adott élotjolt magáról. Kisvarga János tá-borfezáma 210/62 volt. Ha akadna valaki, aki hirt tud adni róla, kü-zöljo Kisvarga Jánosné. Sármollék cimro. ,
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök BJuzok ~TJojjbyolák Szoknyák Nagy választékban
-né/
Leesett a fáról és nyakát törte egy kotori távirdamunkás
Kotor, flzpptombor 11 (Tudósítónk jelenti) Tognap számolt hon Zalai Közlönv árról, hogy Ogy Sormási uhszoiiv leesett az almafáról ós nyakát törte. Hasonló esőt történt Kotor községlxm is..
Szabó Pál 42 évos, nős, kotorj lakos, postai távirdamunkás, a há-
zuk udvarán fölmászott ogy fára gyümölcsöt szedni. Eközben olyan szerencsétlenül osott lo a fáról, \'hegy nyakcsigolyatöréat szonvodott. flSsz-mólotlon állapotban szállították 1» a merttők a nagykanizsai közkórház-ba. Életbenmaradása kétséges.
— (Ki-asszony napi bucsu Homokkomáromban)
A szép, verőfényes Kisboldog-asszony\' napin sok ozor hívőt vonzolt Homokttomáromba. Már olőzŐ nap és az ünnepnap délolöttjón is egymásután jöttök zászlóval, körosxt alatt a zalai zarándokcaoportok, hogv kérhessek Isten Anyjának kegyei-mát családjuk számára a kius" és
szépon i-ondbohozott kogyholyon.
Nagykanizsáról, Kiskanizsáról" is több százan érkeztek a nevezetes búcsúra. Négy lelkiatya alig győzte
a gyóntatást. Szónyi László piarista (anár mondta a misét, melven igcij sokan járullak a szontáldozáahoz\'. 11 órakor a komokkóináromi kivontok ünnepélyesen felhúzták az erok-lyófl országzászlót a magyar Hiszek-, egy hangjai mollolt, majd megkezdődött az ünnepi szontboszéd a templomban! Ur. itosta l-\'oronc nagykanizsai hittanár mélyon szántó gondolatokkal és gyönyörűen fölépített szoutboszédo nagy hatást tett a kegy tomplomot toljosen megtöltő hivő nepro. A tábori oltár körül igen sok nép sereglett összo. Itt Hozmán Alajos plébános, püspöki tanácsos nagymisét mondott ós méltatta\' n nap jolontőségőt. Együtt hapgzott ol a templomban es künn a szabadban a szentmiséket bofojOzÖ magyar Himnusz őa a több ezer (pro monö tömeg már is hallgathatta Vida János 111. rondi tanácsos, világi apostol szívből jövő, buzdító Bzavnit>Katoliku» Öntudat koll, — mondta. — Becsüljük VűÓg és no Kzégyoljűk kimondani Jézus özönt novót. A népgyűlést a\' plébános zárta bo és u pápai himnusz után olözólodt a nagy tömeg\'a szop holy árnyas fái alatt. Fél ÍJ órakor a íonyvosi kálvárián korosztutjárás volt. Stáoiójárás után ünnopólyes litánia volt, melyet Fazekas József nagykanizsai piarista tanár végzott ol. Litánia után kegytárgyak megáldása, búcsúsok indulása és végül a közöli iskolában a környék III. rondi tagjainak részérő gyűlés volt. A népes gyűlésen Vida János rondi tanácsos beszélt meggyőző űíővöl. Gyűlés után a rondi tagok körmo-notlwn vonultak a kegytemplomba ós örömteli lélekkel vettek bucsut a homokkomáromí kegytemplomtól.
A németek ujabb bolsevista partrabtálláat verlek vissza
Novoroszijszk kikötőjében ti szovjet partraszállást kísérelt meg. A német csapatok u ki-sérlclcl idejében meghiúsítottuk és több ágyús- és őrnaszádot, valamint több partraszálliló na-szsadot elsüllyesztettek.
Az angolszászok nem sok segtisigof várnak az olasz haderőiét
Az angol hírszolgálat jelentése szerint Roosevelt és Churchill azt a rendelkezést intézte BadogUóhoz, hogy szálljanak szembe a német csapatokkal és harcoljanak ellenük.
Waslliltgloni jelentés .szerint az amerikai katonai szakértük nem várnak az olasz hadsereg részéről jelentős hozzájárulást a német csapatok elleni küzda-lcmher és fclliivják a közönség Ügyeimét Roosevelt beszédérc, melyben kijelentette, hogy Né-nietország még nincs leverve és még nims ilt az ujjongás ideje
Washingtoni hivatalos közlés .szeriül Oroszország előre hozzájárult a fegyverszünet fel tételeihez.
A helyzet a szovjet-¦ arcvonatakon
A koloti arcvonal középső területéről Berlinből a következőket jo toutik. A
tegnapi német támadás értekes terület nyereséggel járt. A szovjet csapatok kezdetben szívós ellenállási tanúsítottak, de a német támadás után olhmyhultnk és végül Összeomlottak. A szovjot okkor lovassággal próbálkozott, do már nom tudott eredményt olúiuii, u szovjot csapatok mindenütt ol voltak vágva a mögöttes összeköttetéstől,
Bsevssh szakaszán a folyó egész husszában a németek az urak.
Északnyugatra és délre nohós olhá
riló harcok [Jolynak. A osutu koz-dotbon váltakozó volt, do \'-cetlire a nőmet arcvonal megszilárdult. A Donoo-kanyarulatnál nem csökkenő kovosséggol folynak a harookj
A szovjot ezen az arcvonalszakuszon góiwsitott alakulataival indított tá-
madást; melyet a német csapatok ellentámadása megállított, illotőlof első kibontakozásban szétvortok. Izjumnát nehéz harcokra került sor. Itt 30 iK\'héz szovjot páncélont rwm-misitottok inog ős néhány kilométerrel északnyugatra a némotok ujabb 20 szovjet\' páncélost lőttek szét. A kubání hídfőnél a nagy támadás olókészütotoit zavartak meg a némátok.
A koloti arcvonal dőli részén a német csapatok folyamatban lévő olváló 1 ind mozdulatai a Szovjot vo-zetőségot súlyos helyzetbe hozták. Az Azovi-tongortől ízjumig torjodó térségen a rugalmas harcmodor a szovjot előretörést megakadályozta 6e a német csapatok az előretört éket oldalba támadták. A feladott csekély lerülotsáv az áltu-lános helvzotbon alárendelt szerepet játszik. Egyedül az a döntő, hogy a szovjot ősapátoknak nom sikorÜlt az áttörés és az őszi sáros idő beálltával som fog sikerülni, hogy az egész nómot arcvonal déli szakaszát folgöngyölitso.
Tegnap cgi/cs pontokon túlságos volt a helyzet, de a szovjetnyomás ismét nem hozta meg az át tőréit. A válságos helyzet ogyos pontjain még a tegnapi nap folyamán-.ferz^" iázták á helyzetet a német csapatok.
Y *«.»nniiiiAb az összes helybeli ós vidéki lűilKOnyVBK iskolák részére kaphatók
Schlöss Gyula tSnyvkereskedésébea gff
HudlikBnl van
- M.-ut 8.
JÄGER SÁNDOR
asstaloamester
TEMETKEZÉSI VÁLLALATA
Nagykanizsa (Klsk.nliw) Or»iág-ui 13/b. TtMon: \'392.
áPRÓaiRDETÉSEE
ÁLLÁS
4 polgírlt vfgielt, |óh«iból való flut kSnynkOtB-tanonoiiak lelveasUnk. -~ Schless Testvdick. t
Perli- vaoy nbiuKubA^nBődal (elvesük: CsTboty (BK>r-udvar.) 2971
Altost, munkai keres néjiy középi )íb Jólrisu. lótizamoló 22 éves listaiéin Cím a klsdohlvnfslbsn.
BclArAnSt ellátíssal felveszek: Ks-ilnczyu. 31„ földíitnt 2. 2982
Ktlutót telvesz Frank mérlegOum. 29S3
A«nl«to«-a«aed»li«t msgas fizetéssel telvesz Cslzmidts Jinoi auta\'osmes-ter Nagyksnlcta, Bába-utca 9.
_ADÁS-VÉTEL_
Mlndennipl Itvelszéiből OsszcgyUltÖtt tQmeabélfagat bélyeggyUJtéii célokra rrtü(j«oa»oh. BarbsritB, Znlsi Kotlílay sicikentósíge, naponta délután 6—7 óts ttOiött. Bi a hirdetés mlnd.<j érvényei.
Ano ora-fon ál prima, angora-nyulak már 7 pengőtől : Józiet Ihg-ut 31. 2B58
Vennék egv ötsiecflukható tmaágyaS matracokkal. Clm a k|,adóhjvjitalban. 2931.
Samotloi, vai eladó
, ló töltSUálylm hűfokoió-Zilayt M. u. l). 2Wa
QVe nyű rQ ebédlő, dió, megbízásból. eladó. Megtekinthető 12—l-ig: Vodinák, Hoithy M.-nt 8^_^ ¦ 2951
Jókarban lévő aaitíl és üodal Válssztó-huak aladók, Pfl-ut 1. S»._2977
Egy Platt ummbégép eladó. Caengerv-ut 13. Sitankovics. 2983
Alig használt sőtéUzIlxke kabát és nadrág alario. Pulöp Albert, Szent Imre herceg-utca 9. 21)88
Háromnagyados biciklit vennék. Kertész mérnök, Hunyadi-utca 36. 2990
¦ulorok! lilkör, angóra fa|nyalak eladók Sugár-ut 8, emelet. 2087
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
Eloaorélném egyuobás-konyhái lakásomat kélsiohis, eselleg háromuobis lakással. Mugyar a. 30. 2973
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Tóbb adőinentcs mrgán- ás bérházat, házhelyet, nőtől éi földeket k0mvatl< fapp, Te!ekl-ut 8, wi
ZAL\'AI KÖZLÖNY
1043. September 11
NMMMMmÉMM 26 ni. hold lakással, WáHteir,- \'bellte két család setzen Is. feles WrJetbe adó. Cini a kiadóban. 2918
~Íl«döA6?6 ?-ölleiülif a r/DkflVetl dUW-bcn. Varazsd| a. 8. \'^«1
Kert kl«dd megmunkálásra, ugyanott 2 karoslicTr eládí. Horthy IWktis "t 47.
KÜLÖNFÉLE
Fíoí.ÜImo gondtalan raegéUieléil jelentő üzlet ék nhaf vbionyok közt Is Jól ellátolt áiuiafcfár tülit|doRóBa. Fiain!, azorfcslmas, művelt kereskedő keresi eztifon életpártát e horoittányul nem pinzt kér, hanem blx-loaltékot a«« nézve, hogy ha majd együtl veiellk sz titletet, a leendő feleaéRC so-hasem losja lokallanl ax Üzlet reklámozására fordított\'havi összegeket. Amit más kereskedő hozományban kír a Jövendő-belljéttV, azt ín megkerestem aton, hogy sohasem sajnáltam üzletemtől a hirdetést.
FJalal asszony hítévia kisfiával elmenne laráíélt takarítani vagy magánoshoz hás w«HBlöri8Mfii: vfdélre la léte
karhsa, Zrínyi M.-u 26.
Naev-2979
L«kv*rbsfBs<ith«* tiitök kllc,sOn kapttatók. FajMrte eladó: Árva\' \' \'
gery-ut 31,
Iné. Csen-2984
Elv«aa*H kedden eslo Kálmán Pál révre pMdshönjv. Kérem a megtalálót, adja le B«golesáncon 157. szám alí. 2989
legmagasabb árban veszek.
Vékásy ékszerész
Fft-ot L
vasul\'üoiiiá.hoz közel 15.000 ? öl Ilmtal, Merészben akácát, líle-részben vegye*
Eladó
d" O.
Érdeklődni a Nomxetl Ultollntézetnél lehet Zal»gerax«f«n. 28íB
Nagykanizsa niogvoi varos polgármos torótól.
23.275/1943. ¦
Hirdetmény.
Az alsócrdei közlcgelö folyó évi almalerniését Bzeptcmber 14-én d. c. 10 ójakor a hdyezlnén) (az erdőslak melléit)^ lyá nos árverésen eladom.
Nagykanizsa, 1943: szeptember 9. 2i7s (\\ Polgármester.
Nagykanizsa magyoi város polgármostorótŐl.
23340/1943./
Tárgy: Favágó munkások felvételé.
Hirdetmény.
A vá osl erdőgazdaság azonnali belépéssel korlátlan mennyiségben alkalmaz favágó munkásokat. Jelentkezni lehet a v. eidööröknél.
Felhívom a közönség figyelmét, hogy minél magasabb számban jelentkezzenek, mert a közönséget tll zlfáyal némileg is csak akkor tudom ellátni, ha a fa ki lesz termelve.
Részért is lehet vállalni; tehát a jelentkezők saját f .szükségletüket minden nehézség nélkül megkereshetik.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 6. »8s Polgármester
Cséplési anyagok, olajok, zsis-ok. golyósosapágyak
UNGiW-UT/T;M"A NN vaskereskedésben,
Hoflierr-gípck télre és íayaazra öIqF most elöjegysandők
SOFFŐR-LSKOLA
Államilag engedélyezett gépjárművezetői tanfolyam kezdődik szeptember 13-án.
Kelemen autóüzem ttagykanizsa Zrínyi Miklós-utca 13. szám.
DRPMOIGYI
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Aranmimlik fii«t*s«, reklamiotók, Mbajelentts.k\', tial3i.ro lalvIMgoaltls. mlridan villamos Urdósbün d«f«l6ti B-tól rjélutén IU órái..
Zülni Közlöny Zalai ííó/giny ..........KóifSny
ÜSS Autóbusz-menetrend
Éninya. 1943. uitjui 17-W1 a lovibbl laMikadiali Z»lR»c.bar:-.Hagf kattiaaa—Qarabonn—Kepoavár
süvaiít
5 40 I.
559 i:
0.50 6.
" 7.Q0H 8.09 8.55 000 10.25
Zalaazabar Oarabonc . / NaRykanlzBa Korons szálloda
Nagykanizsa Korona, szálloda Inke y Höhöhye pu. BöliOnye pu.
Kapoavilr pu.___
4. 1, 1. 19.10 18.53 WáO
é. !7.25
1. 10.21
1. 15.25
é. 15.10
1. 13.45
N»gyk»iHxfta—L«t«f.y«—Ala jlenojva—üKtiranxombat
X c X d +
5- 7.40 12 00 14 25 1805 19.00 1 1 Nagykanizsa pu.
5.10 7.50 12.10 14.35 13 15 1915 Nagykanlisa Korona szili.
8.04 840 1300 15.29 19.09 20.05 Lcieayc
7.1(1 10.35 20 18 6, Alsólendva Korona-szálló
7.15 850 16.40 2020 1. Alsólendva Korona-szálló
8.10 9J6 17.35 2Ú6 Lcndvavásárhely Bclaliiic
tLü 10.OS ie!20 21.35 Muraszombat Korona sc.
—.— -.— 18.30 Muraszombat pu. ...
Muraszombat pu. Muraszombat Korona sz. Belaltnc
l.endvaváSArhely Alsólendva Korona sz. Alsólendva Korona-siálló Lctenye
Nagykanizsa Korona sz. Nagykanizsa pu. \'
X Csak hétköznap közlekedik.
+ Csak vasár- 6s Ünnepnapokon közlekedik.
c— Csak hétköznapra esö héttön. szerdán es pénteken.
d — Nagv^artlztia—Alsólendva közölt csak hétköznap.
e — Muraszombat—Lelcnye közölt csak "hétköznap.
X c e ¦ X d
7.15 10.30 —
7.00 7.25 10.10 14.35
—•— 7.45 —.— 14,55
7.49 —— 11.29 —.—
8.40 8.40 1221 1550
8 45 12.25 15.55
6.05 8.50 9.55 13.35 10.C0 1703
6.55 9.40 10.45 14.25 16 50 17.55
7.05 —— 10.55 14.36 17.00 18.05
8.10 + X 1455 + 1.
6.21 15.06 í.
932 16.17 I.
9.50 ,10 35 a.
¦18.43 6
9.20 16 50 19 10 1.
9.30 17.ro 19.20 1.
10.19 17.49 20.09 1.
10.39 —:.—• 20.25 é.
— 18.10 20 55 í.
Perlak
Murakirály - Pcrlak pu, Béllel
Csáktornya, Zrínyi-tér Csáktornya pu.
X + X
í. 800 14.10
í. 7.49 13.39
i 659 12.49
i. 0.40 1230
1. 0 20 -¦-
Csáktornya pu. Csáktornya, Zrínyi-tér Muraszent marton Muraszentmárlonlürdó Slridóvár
615 9.10 18.05
6.10 9.05 18.00
5.21 8.16 17.11
- .— 805 17.00
5 CO 7.30 -•-
X Csak hétköznapra esö hétfőn, szerdán és pénteken , Csáktornya—Slridóvár között minden hétköznap közlekedik.
4" Csak vasárnap és ünnepnapokon közlekedik.
Hirdetmény.
1700/1943.
Sormás község elOlfárősága a közsCgl iskolánál létesítendő melléképületek, valamint- utcai kerltée, továbbá a községháznál épKendŐ Jégverem
építési munkálataira
versenytárgyalást hirdet. Az árajánlatok zárt borítékban szeptember 25-lg nyújtandók be a sormás! körjegyzői hivatalba. Részletes l\'elvl\'á-gositások ugyanolt mcgludh^íoV. Sormís, 1943. szeptember 11.
Hosszú László
2010 kÖr|ei(yzö.
Nagykanizsa megyei város polgármes terctől.
22818/1943.
Hirdetmény.
A Zrinyi-sporlpá!ya ezévi diótermését szeptember 14-én d. e. 11 órakor a helyszínen nyilvános árve-résen eledom.
Nagykanizsa, 1943 szept. 2..
r Polgármester.
Nagykanizsa mogyoi város polgármostorötől.
22936/1918.
Tárgy: Scrlétlrágya-eladái.
Hirdetmény.
A.várősi sertéshizlaldában 1943, szeptember 15-lg^ÖsszegyüíemIö hagyat 1943, szeptember 15-én d. e, 10 órakor a helyszínen tarlarcdó nyilvános árvetésen eladom. Nagykaniisa, 1943. szept. 6.
Polgármester.
Nagykanizsa megyei város 22 873/1 «3.
Tiigy: Borterméa be]eletilé*e.
Felhívás a bortermcrökhíiíe!
Felhívom az öiues bortermelőket, li \\: ¦ ¦ viroi terítleten termett, Illetőleg a szüret végén míg !.Í8zle!UkbJii lévó, ugyszln-tén a H/llret Idején mía beatedésl kí.r\':...\'.l további kezeié* végett benzillitoll, Illetve bcplncéielt must-mennyiséget a bemktá-roilara szolgáló helyiségek megjelölfjut melleit a szUret befejezéséi követű 8 ...i-pon belül a városi lavadalm! hivatalban (Városháza, Horlhy Mlklős-utl bejátat, 1. emelet, 40. a|Ió) Jelentaék be.
Ugyanekkor ¦ Nagykanlzfa megyei város tertlletén, továbbá Hornokko-nárom, Nagybakónak, Nagvrécsc, Palin, Zalasárszeg és Somogyszentmlklóa körjegyzósé^cl-nek területén axóloblrtokkat rendelkező gazdák o Nigykanlzsa város területén a sa|át háatailáink állal elfogyasztandó, valamint cselédaegüknek és munkásaiknak természetbeni htrandóság cltnén kiszolgál! boiuk ulán 50 százalékos adókedvezményt kérhetnek.
Aki a város területén levő vagy behozott nmstkészletét a fenti határidőig nem jelenti be. az snlyot jövedéki kihágást követ cl es a logya&atáit addn felül az adónak 4~8-szotos Összegéig terjedhető pénzbüntetéssel sújtható.
Figyelmeztetem a bortermelőket, hogy (elhívásomnak teljes egészéhen (egyenek elegei, mert betartását közegeimmel — az elmúlt évekhes vleionyitvasokkal nagyobb, mellékben — ellenőriztetem. ^
Nagykanizsa, 1943, azepL 6. 0
xts P^olgármefitet.
ZMJU KÖZLŰNY
POLITIKAI NAPILAP\'.\'. ; Kiadja: „KBzaudaiáQlR.T. Htaykaaiia*".
Felelői kiadó: ZalaJKároiy. Nyomatott t a „KüzgazdaBárjI B< r.Utaykanlm"
ayandilábai NagyktaliaiH. (Nyomdáéit teleli Zalai Károly.)
02
Feladó :
BeniMokozat : Tábori oostn :
83. Bvf,, 206, sz. Nagykanlisa, 1943. szeptember 13. hétfő Ara 16 filUr.
ZALAI KÖZLÖNY
gterkceztosóg éa kiadóhivatal; FoVut 5. Bzam. Szerkesztőségi éa kiadóhivatal! teldon 78. sz. Megjelenik minden hétköznap délutón.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizetési ára: egy oönapia 4 penftô 30 üllér,
negyedévre 12 pengő 40 ttltér, Egyes szám: hétköznap 16 tll\'l., szombaton 30 ül).
A magyar jövé szolgálata
Kállay Miklóa miniszterelnök a Magyar Elot Pártjának értekezletén . a nemzeti ogységnok mindonokfolott álló fontosságát hangsúlyozta. Ismételten, kövotkozotofion, a fololösségo tudatában lévő államférfiú mcggyó-zódi\'Hlól fűtött határozottságával Végen hirdeti Kállay Miklós az egyseiről, a pártoskodás, az ogyiuáara való rálieitálás, az egyéni érdekük szolgálatának gondos kiküszölxilését és kerülését. Ezt hirdotlo most is. Ilir-doltf, mórt —¦ amint mondotta — országunknak nincs más erojo, mint \' önmaga ón a magyar egység az ogyo-döli, amoly átvozcthot bcnnünkot a mai nohoz időkön. Ilirdotto, mert barátnál és ollonsógnél egyaránt az a döntő, ha látják, hogy országunk egységos, orÓs és fogyolmozott, hisz hivatásában, hisz abban, hogy -bármi történjék is ozon a.világon, onnok az országnak fonn kell maratnia.
Ilirdotto a minisztoi-olnök az egységet, mort a magyar célokból ogy jottányit sem forgácsolhatunk ol, mort a magyar uton koll továbbra is haladni és így szolgálni a magyar megmaradást é« feltámadást, a magyar jövőt. Valóban bármily vőfélyek közepette csak oz az egység _ lobot az, amely ogyenló a magyar jövő bocsülotes szolgálatóval és öröm mol koll megállapítani, hogy az öbz-szefogás szüksógossógénok tudata él a magyar lolkokbon. Még csak halvány tünotoit som szabad észlolnünk hazánkban a rendbontásnak, a po-litikaí villongásnak, egyéni célok olötérbo tolásának. A nemzőt túlnyomó többsógo bizik azokban a férfiakban,\' akik az ólon állanak és mindnyájunk sorsáért átérzett folc-lásséggol intézik az áljám-ügyoií.
Látjuk, hogy nagy^nemzetok élo-tébon is történnek \'sorsdöntő események éj}. Változások. Nálunk ozzol \' szemben nyugodt modorbon folyik a munka, a javak tormoléso, a mog-élliotésért folyó ma valóban vorojtó-kos küzdolom. Folyik a munka kö-tolosségtudéssal, zugolódáatól món-toson. A katona a maga •órliolyón, tis/lvisolő az Íróasztalánál, munkás a müholybcn, földmüvoa a barázjló-kon toljoB orÓvol dolgozik, mort tudja és érzi, hogy munkájával hazáját szolgálja. \'
A magyar nép nom fut jolszavak "ián, mort mindönki érzi, hogy iLJL zán liivcn akkor szolgálja nemzeu? jövőjét, mikor mogszivleli a mínisz-Ifadnöknok ismétellon olhangzolt iatelpioit, olhárit magától minden kczdoinényozést és gondolatot, amoly megosztja az oró^ot és ezzel gyengíti, fogyasztja a nemzoti orót, csökkenti az oj-flzágnftk-Hgy-bolpolítikaí, mmrtü^wlítikal súlyát.
- 1 (8)
Lelkes fascista tüntetések az olasz városokban Mussolini kiszabadításának hírére
Német csapatok megakadályozták a salernoi öbölben partraszállt szövetséges erők egyesületiét
A szovjet"harctéren súlyos harcok vannak
Szombaton a németek sikeres támadásai több olaszországi partraszállást megakadályoztak és az angolszászoknak embórlKMi, fogyverbon és hadianyagban súlyos veszteséget okoztak. A nemetek a salornói öbölbon azoptoinlK>r 9-ón leküzdötték az ösbzoh partraszállási erőket, melyek a teljes holdfényben közoledtok a part fölé. Ugyanakkor liombázták és elsüllyesztették a szállító hajókat. Az 57 üteg podig lüzém\'gi harcban megsemmisített egy cirkálót, ogy rombolót, ogy telioson megrakott uartraszállito bárkát é" ezenkívül olsüllynsztett öl másik szállitó hajót. A hajók fojéjzptén nagy mennyiségű csapat és hadianyag volt, Súlyon és véres vosztesógot okoztak a partraszálló csapatokban, melyeket végül is fohnorzsoltak. A safemói öbölbon sikorült szombaton az angol-¦ amerikai hajóknak csapatokul partra szállítani. Tegnap éjszaka özek ollón sikorült a támadás és az ellenséges hadmüiclolckot megakadályozták.
Egy másik német kötelék Calabria déli CHUcsán az előro nyomuló angol csapatokkal két nap óta súlyos harcokban áll. A némot utévedek a félszigetről Plinó-lielység-nél az angolok átkaroló kísérletét meghiúsították. Az angolok támadása ismét megakadt. Ila.sonló a holyzot Tarantótól északra, melyet a szövotségosok harc nélkül szálltak inog. Mikor a várostól északra éri északkeletit) az angolok ki akarták torjpsztoni olőiivomulámikat, a német csapatok súlyos vosztoségot okoz tak, moly elől kénytelenek voltak magukat beásni. Valószinülog itt várják lx) a további erősítések leérkezését, hogy lulerejYikkol elóro küzdhossék magukat.
Salornó vidékén a helyzet állandó. Északra és nyugatra az angolok támadását kivédték. Délro a némot biztosító (uók kemény harcokban állanak. Az angol orók az olmult éjszaka jelentós erósiléwkot kaptak.
Mussolinit német ejtőernyősök kiszabadították
A némot véderő főparancsnoksága a kövotkező különjo le illést adta ki: Némot ejtőornyös csapatok, biztosított némot alakulatok a fegyvorcs SS alakulatokkal tegnap vállalkozási hajtottak végro az ú*mú Badoglio
kormánv által fogságban tartott Mussolini kiszabadítására. A rajtaütés sikorült, .Mussolini azabad. Ezzel meghiúsult a liadoglio-kormánv az a torvo, hogy Mussolinit kiszolgáltassa az angoloknak.
Mussolini kiszabadításának hatása Olaszországban
Milánéban éjfél tájban taté tűzként terjedi ol Mussolini kiszabadításénak híre BAr az ulcákon nem leheléit mutatkozni, a lakosHát: uicrIb tömegesen Bleteit a dómtórre, ahol megkapó Jelenetek játszottak lo. TorinébsD csuk reggel lutíték meg a hírt. Hatalmas tömegek élénken tárgyalták az eseményt. Menetek alakultak a volt.fascista elemekből, akiit a bombázott -városrész romjaira kitűzték a fascista zászlót.
(MTI) Kómából Jelenük: A mostani háboruusk ogyetlerí-tilrt) sem tellett Rómában olyan Izgalmat, mint a Duce kiszabadítása Éjszaka a német, véderő bangszórós gépkocsijai Járták be a várost. Az utcaion leírhatatlan tömeg Jelent meg és « Plazza Vcnozla elé - vonult melynek történt*Imi nevezetességű erkélyéről az olasz nomzet döntő pillanataiban szólott a néphez Musfollni. A tömegben felhangzott a régi csatakiáltás : — Duco! -.. Duce I...
Innét odébb szólítgatták Mussolinit kiszabadítása előtt
Berlini jelentések szorint Boriin közönsége nagy loi kosod ésscl fogadta Mussolini kiszabadításáról szóló birokot! Az olózó napi jelentések még arról Wóltak, hogy a liadoglio-kormány ki fogja szolgáltatni Mussolinit a szövetségeseknek. Ez a közlés ogy ^ngnylieikolgalati iroda jolon-t úíio-^ijmpja11 /YaTt\\ismoro lessé. Boriinbon küfrVuis jelentőséget tulajdonítanak a dolognak abból a szempontból is, hogy akkor történt, amikor a fegyverszünet szégyenletes foitótoloil nyilvánosságra hozták. Az olaszok újra emlékeznek arra a férfira, aki 20 éven át vezette Olaszországot. Mussolinit a liadoglio-kor-mány minduntalan ujabb tartózkodási helyre szállította. Ezenkívül a Badoglio-kórmány ismételten hamis birokot terjesztőit személyéről és tartózkodási, bolyéról, hogy ezáltal .Mussolini híveinek fellépését meg-
akadályozza és a mogkötött fegyverszüneti szerződés titkos mogallajx)-dása értelmében a JJucét a szövot-ségoseknek kiszolgáltathassa.
Ez n merénylet nz utolsó pltlanstban egyedül a német lisdorŐ gyors beavat kozAsának köazönheit megblueulAsát. A ríémet véderő kijelölt egvaégei mtu-den aehézaég nélkül megtudták a Duce tartózkodási helyét és n rendkívül erŐB örizetet leküzdötték.
Aj brit hlrazo\'gátnt Jetenléao Bzerlnt az, /hogy fjtőernyőaök, vadáaiok és SS alakulatok kiszabadították Mussolinit, kétségtelenül a mottiaol háborúnak leg-ntfvezeteaebb hölftetle.
Csökkent a derQlátés Londonban
Olaszországban a német ellearend-Bgsbályok gyoraasága bizonyos mértékben már a második napon csökkentette London derülátdeát. De Ix)ndonban bizakodónak mondható a hangulat, mert Taranto megszállása, még lakább az
olasz flotta megérkezése Máltába, Igazolja ezt a bizakodó hangulatot. As anaolok szerint Róma mögazállása Inkább politlkhl, mint katonai sakktuzást Jelent. Churchillt, mint diadalmas győztest aligha tngjök fogadni, ahogy ez még csütörtökön látszott. Minden jel nrnt mulat, hogy Churchillnek az atsóháiban még némi birdlalia kell elkészülnie. Természetesen fokozott mértékben áll ez rv helzzet, ha a déli parirasiállás ObiflzorBiágban komoly nehézségekbe ütközne.
Nem tudják végrehajtani az olasz fegyverszüneti feltételeket
Mint a hlvalaloa sngo! rádió szolgálat jelenti. Elsenhowcr tábornok, a biö-velBÓgeaek tébndlBzálláBáróI Jjeleotlp Iiogv az olflss KgyverB2Ünet néhány BzakaezAt átmenetileg nom lehet alkal-mainl, mlvi a német rrSk\'helyzetüket OlaezorszáKban eléggé megerősítették b iRy a pzövetüégesek nincsenek abbao a helyzotben, hogy megszállt!ássák ax összes olasz repülőtereket, hogy az összes hsdlfoRlyokst fxahadon hocsát-hassák, valamint, ho«y az olaszek kereskedelmi hajóikat átengedjék. — Ugyanéi áll Korzika átengedésére és azokra a területekre, hol a német fegyvernemek vették át a hatalmat. Az oIhb« tengeri erők Igen nagy brit tenjfcrénzeli ereket kötöttek le, melyek most felszabadultak ós Jól tolhn8znál-hatók sz Indlaloceánon éa a Cüendea-oceán délkelell részein.
Barit és Brlndlslt megszelitek
a szövetségesek
TarontóWiI Jelenti "a brit hírszolgálat: BrindizL megszállása után az angol é.s amerikai csapatok a brit flotta <és az olasz hadihajók támogatásával megszállta \'Bari, támaszpontot. (MTI)
*
- \'Berlinből jelontik: A szövetségesek főhadiszállásának jolontéso alapján közlik, hogv eddig 22 olasz hadi hajó futott\' btí\'Lcvalotta kikótójélx;. Ezek közül 6 csatahajó, 7 cirkáló és 10 romboló. Két csatahajó 82— 85 ozor tonnás. Későbbi jotonténok több olaaz- ogységnok az érkozéséről adnak számot, amolfok részben a nyílt tengeren csatlakoztak a brit flottához, vagy más »zövetsége?s kikötőt körösiek fel. Ezek között 38 nagyobb egység van ós több tongor-itlat\'tjárú, melyek elegot lottók Ba-doglió felszólításának.
FeszOH a helyzet Észak-Olaszországban
Borimból jolontík, hogy Eszak-olaszországbau a helyzet moglohotő-son feszült. Milánóban a rendet még olaaz hatóságok tartják fonn. Német repülógé|xik röpcédulákat szórtak lo és azon rendre éa,nyugalomra intik a lakosságot. A röplapp-
ZALAI KÖZLÖNT
1943. szeptember 13
kat a fasciste ollonkormány adta ki.
• Torinóban a nőmet csapatokat páncélos ős légi kötolékokkol orőaí-íotték meg. Az elszigetelt olasz egysegek lőszer ós ololmiszor hiánnyal küzdenek. Az. olasz katonák lovotik egyonruhójukat óh íxolgári ruhában visszalőniük lakóhelyükre.
Korzikából a legújabb hirok az olaszok ós franciák közötti összo-tüzósokról adnak hirt.,
ZBrlchi Jelentés szerint « salernól öbölben a némcl gyatráig és pánciloa alakulatok megakadályozták, hogy a nápolyi öbölben parlraszálll angolszász erök egyesüljenek. Ebben a hadműveletben derekasan kivette a részét a német légierő Is.
Palermo lesz az olasz ko.mány székhelye?
az olasz magasrangu katonai szo-mőlyiségek Palofmóban tartózkodnak. Azt hiszik Palermo lesz az olasz kormány szókholyo.
Az MTI Zürichből származó értesülést ismorlot, moly szerint azokból a rend ss,u oá Ivókból, molvot a szövotsógoMk Palonnóbaír élotbo-lóptottek, arra kövotkoztotnok, hogy
A partizánok Is bekapcsolódnak az albániai harcokba
bői és készek résztvenni a harcokban. Markó. a pirtlzánok vezére felhívást Intézett híveihez, melyben kijelentette — inkább a megnagyobbodott hazáért kell harcolni és abba kell higynl a felszabadításra Irányuló céltalan harcot.
Az MTI Jelenti Zágrábból: Tegnap be-feleződölt at olasz kalonal egységek leszerelése Albániában A leváltás általában minden nagyobb akadály nélkül történt. Ez a helyzet a többi Balkán-államokban Is.
A partizánok egyrésze kijött az erdők-
Súlyos harcok a
A Dosana völ gyében a szovjet nyomás erősödött. Itt heves harcokra korült sor, a német csapatok állásaikat mindenütt megvédték. A moszkvai vasútvonal montón a helyzet igen komolyra fordult, amonnyi-bon a szovjot csapatoknak sikerült átmenetileg benyomulniok a német állásokba. A német véderő gyors támadása azonban estóro visszaszo-
keletl arcvonalon
rozto az eredeti állásokat, amennyiben az olőrolört szovjot ékokot oldalba támadta. A szovjot 81 páncélost, sok foglyot és hadianyagot vosztott. A ko\'lotí arcvonal északi részén kölcsönös roham és járőr tevékenység volt. Leningrádnál a németek sok szovjot készenléti állást fedeztek fél.
Portugál-angol tanácskozások vannak folyamatban
(MTI) Lisszaboni jelentések szerint Salazar hosszasan tanácskozott az angol nag/ykövottol. A tanácskozásba az agyik portugál államtitkárt íb bevonták"
Pálma spanyol Jpkötóbo monokült olasz hajóit kapitányait fölszólították, hogy a kikötőt\' 21 órán bolül hagyják ol. Az olasz hajók a Balo-
árok szigetéről Gibraltár foló in-1 dúltak.
(MTI) Zürichi jelentós szerint az olasz Bergamóban lóvó görög, szerb hadifoglyok táborukból kitörtek. Közülök többen a Como-tónál elérték a svájci határt ós néhánynak sikerült Svájcba menekülni.
A bolgár kormányválság*
Sz&trVbót"le^e7nlk-t A bolgár kormány a régonsok eskütétele után benyújtotta - lomondását. A régpns tanács a lemondott kormányt bízta inog az ügyök további vitolóvol. A miniszterelnöki tisztségot valószínű-
leg a volt belügyminiszter voszi át. Mint Szófiából iolontik, az uj miniszterelnök kijelölése csak holnapra, vár!uMó\\Az olőzotes tárgyalások már folvrmk és a kormány már valósziníilog/holnaj) megalakul.
Megindult a munka a nagykanizsai hadbavonnltak, hadiözvegyek és eltűntek hozzátartozóinak téli
A "nagykanizsai Credo segélyző bizottsága\' áldásosjtcvékenyaégel fejt ki a harctéren küzdő honvédek hozzátartozóinak segítése terén. Most kezdődik a hadi-Özvegyek, árvák, valamint az eltűntek hozzátartozóinak (éti segélyezése. Sokan vannak, luís katonáink hozzátartozói, akik segítségre szorulnak, még több azoknak a száma, akiknek hozzátartozál máf mindig bizonytalanságban, magukra maradva várják a holnapot Mindetekkel szemben fennál a szent fogadalom, amit akkor tett a város közönsége, amikor elmentek Övéik a hadszíntérre, hogy .gondoskodni fogunk szeretteitekről" A Credo segélyező bizottsága — hála a nagykanizsai társadalom megértő készségének — eddig Is sokat tudott tenni, élelemmel, gyorssegéllyel, tttzelövel ellátni sok hadbavonult kanizsai honvéd családját. Most azonban a tél előtt meg nagyobb (eladat hárul reá. A Credo tKgélyzö bizottsága legutóbbi elnökségi fiiétén fokozott munkaprogramot állított fel az Aszl, téli és tavaszi munkaidényre. Ahogy a Bajtársi Szolgálat a lelkiekben
eljár, ugy a Credo segé\'yző bizottsága az anyaglakról gondoskodik. Fedezi ezt a havi önkéntes hozzájárulásokból, amit azok vállaltak önkéntesen magukra, akik cddfg ls névtelenül, magyar becsületlel ét nagy sorsközösségi érzettel adakoztak havonla, hivatalokban, Irodákban, műhelyekben, vállalatoknál testületeknél. Mett csak igy. rendes havi adakozással lehet segíteni azokon, akiken segítem mindenek lelett való parancs.
A Credo segélyező bizottsága most az országol kormánybiztoshoz felterjesztést Intézett, hogy minél előbb megkaphassa a 4 vagon burgonyát, 500 iirméler tűzifát és a többit, amire a gondezása alatt álló sok cutádnak szüksége van. v
A város közönságét kéri a vezetőség, hogy a kanizsai hősök hozzátartozóinak zavartalan téli ellátását blztosilande, támogassák továbbra ls önkénteVfeavi hoz-zájarulásaikkal a legnemesebb és legfontosabb célt: segélyezni és ellátni azoknak családtagjait, akik életüket áldozták miértünk.
íttlÉtl
ezúton értesiti i. t. részvényeseit, hogy \'
asr u/ Kibocsátású résxvényeK
elkészültek és azok — az ideiglenes elismervények ellenében — az intézet pénztáránál átvehetők.
A minisztérium megsemmisítette Küronya István Igazgatói megválasztását
Mint ismeretes, Nagykanizsa város képviselőtestületének a városi középkoroskcdolmi iskola fölügyelő-\' léit) kiküldött bizottsága Küronya Istvánt, az iskola tanárat választóim meg a nyuga lom ha vonulás folytán | megüresedett igazgatói állásra" A bizottságot az az elgondolás vezette, hogy otsóbbségbon kell részesülnie az olómonotolnél a frontot járt, életveszélyesen megsebesült, hoslos rna-gatartásáérl kitüntetésben részesült tartalékos tisztnek. •
A választás ellon líorsa líéla tanár, eddigi igazgatóhelyottos follob-Ixjzéasel élt.-
Most érkozott mog a miniszté-
riumból a döntés: — megsemmisítették a Választást és a folügyeló-bizottsngot utasították uj választás megtartására.
A döntés nagy föltűnést keltett Nagykanizsán éppen most, amikor a Kormányzó Ur Ofőméltóságának minapi szózata az ogész nemzet kötelességévé tette a front hőseinek, vérüket hullatott honvédőinknek mindon ofajta téren való olónybon részesítését.
Ugy tudjuk, hogy a döntés arra hivatkozással történt, hogy Küronya Istvánnak nincs meg a törvényes szolgálati idője, ami szükségéé na igazgatói mogbizatáshoz.
Színpompás terménybetakarltásl hálaadó ünnep keretében szentelt zászlót a Kiskanizsai Katolikus Hjnságl Egyesület
A vasárnap délutáni kiskanizsai események emlékezetesek maradnak a régi nagy rendezések mollult is. Soha ilyen látványos, szép fülvonulásokat rondozéslwn, annyi pontosságot nem tapasztaltunk, mint a P. Sólymos líozsó és segítőtársai rendezés\'\'bon mogtartott hálaadó tor-
ménybotakaritó és zászlószentelési ünnepélyon.
• A kora délutáni órákban hosszú hintó és szekérsorok feldíszítve, színes öltözetű koszoruölűúnyokka! és vőfélyekkel megrakodva ment 1» a városba a zászlóanya lakásához, majd dr. Králky István polgárrnostf. tor szintén csatlakozott a kanizsai küldöttséghez. A háznál Oozdán József, a zászló-bizottság elnöke köszöntötte .Szomolányi Oyuláné zászló anyát.
A iiajesaí-ut végéről indult a hálaadjó körmenet a Tomplom-tórro, Több ozros tömeg sorakozott a bősz-szu körmonothoz, ahol az összes kiskauizsai egyesületek, a MANKZ, élén ár. S/ahó latvúnuéval, a Misz- 1 sziós I^áiúvgyosülot Csövek .Mag- ! doliia nővér vezetésével, a Polgári Olvasókör, az egyházközség Szabó István dr. yozotesévol, a Szívgár-disták, az elemi iskolások, a leventék díszszázada vett részt a lélekemelő hálaadási körmoneton.
Oabonaketesztok, feldíszített- kiskocsik a föld terményeivel, .magyar-ruhás leányok és legények feldissi? tott gereblyékkel ős Korsókkal, araló férfi).k ós menyecskék, uj lisztből készült kenyér, a Jézus Szont Szive
szobor, mindmegannyi ssebbnól-
szobb összeállításban sorakoznak a díszes körmenetben.
A Templom-téren szépen földíszített oltár előtt egyházi szertartás következik, melynek keretében P. Hajnal Zónö nagyatádi ferences plébános megáldotta és megszentelte a Kiskanizsai Katolikus Ifjúsági Kgyosülot gyönyörű zászlóját. A vendégplébános, akít régebbi szálak fűznek Kískanizsához, moleg és barátságos hangon köszöntötte Kis-kanizsa népét, valamint az ifjúságot, Az egvesüíot védőszentjének, 13 zent Imre horcognok kó|>évol ós a nemzeti színekko! díszített zászlót njádai József világi elnök votte át azegyo-
sülot hevében.
Utána P. Bakos Ágoston mondott beszedőt. Szólt a mai fololösségtel-jos állapotokról, amikor senkinok sem szabiid elveszítőnk) a főjét, hanem mindenki dolgozzék ügyért, nemzetünk \' szebb és l>oldogabb jövendőjéért. Az egyesület vogyoskara líencz Gyula karnagy vozotésévol első alkalommá\' mutatkozott bo a közönségnek Halmos: Mindon földök... e. gyönyörű zsoltárjával. Az énekkar első szoroplóao pompásan sikerült, mindönki oIíamorÓHsoI adózott a kiskanizsai gárdának és karnagyának.
P. Bánás A. Gyula plébános köszöntötte a megjolont vondégokot, a
iwlgármostort, a kanizsai foronoos házfőnököt, P. Gulyás Góltért plébánost, valamint a nagyatádi ferences atyákat, akik ez alkalommal ismét »haza« jöttök a kiskauizsai szorot-teikhoz. Utána a tormőnvekot áldotta meg a plébános rövid hálaadó hoszód kisérotébon, komoly és mog-szívlolondó tanácsokkal. Valóban nem olég, hogy csak jó mélvoii megszántottuk a földöt és kitűnő magot votolünk, koll még az Isten .sogilségü is, az életet adó fény, ami örök forrása eleiünknek. Ezért 1 \' lásaknak kell lonnünk az Ur önnek a hálának őszintén és kell jönnie - mondotta P.
p lóbál tort.
Hiszekegy után K. Nagy Erdélyi Gyula: Szent -mro zászlója című verset adta elő sikerrel, majd dr. Krátky István polgármester mou dott szőj) ünnepi beszédet. Szavaiban megemlékezett u kiskanizsai ifjúságról, mint komoly és értékos testületről, azoknak szorgalmas vezetőiről, végül a hálaadó ünnepségekkel kapcsolatban Kiskanizsa szorgalmas, leleklKíu jellemes és vallásos népéről ís. A nemzőt — mondta a polgármester ¦/- a mai nehéz Időkben óriási orőfoszitésokkol igyekszik lépesben haladni a korral és a no-hézBégokot ugy mogoldaní, hogy népünk minden rétege, tehát a legszegényebb se érezze a súlyos idők borzalmait, Legyünk méltók mun-
- (Eljegyzés)
Kiss Idát eljegyezte Bognár István. (Minden külön értesítés helyett.) (:)
kánkban, áldozatvállalásunkban a magyar nomzot mindenkori eszméjéhez, hogy a szohb ós boldogabb magyar jövőt biztosíthassuk magunknak.
A polgármester beszédét nagy tapsvihar fogadta. Utána az Ünnepié közönség és Vendégek meglátogatták a Kiskanizsai Katolikus Ifjúsági Egyesülőt uj székházát, ahol először a zás/.lóaiyya, majd a-polgármester, és a többi vendégek verték a zászló rudjába zúszlószogoíkot.
Az impozáns 6a külsóségokbon is gazdag, ssinpompás-Ünnopoly mosz-sze kic\'moli a Baska legényifjusáiíoi a többi kiskanizsai egyesület közül. Nem hinnők, hogy az ország bár-molv vidékén ron\'doztek volna hasonló szép torménylxitakaiitő és l.iá; laadó ünnopélyt, moly nok ti népi ériékek bovonásava] külön néprajzi értéke is volt. Nagy olismoréssol koll szólnunk az egyesülőt vozotósógéről, különösön a folkos ós agilis Sólymos ltozsó ügyv. elnökről, aki mindenhol ott von, ahol\' értékes és kulturális ügyöt koll pártolni. Meg koll emlékeznünk a többi ogyosülo-tokről, a levente diszazázadról és Weekl karnagy vezetésével a lovonte-ncuolíar jó munkájáról is.
55
1943. szeptember 13
ZALAI KÖZLÖNY*
FERENC JÓZSEF
l keserűvíz
Többször Bzóvátott jolonBÖg az „gyre nagyobb mérvokot öltött ta-noncbiany, a koroskodó és iparos utánpótlás kórdéao. Bsen a kérdésen kíván segíteni a Iwlügyi, iparügyi, koioskodolomügyi ós közoktatásügyi kormányzat. A négy minisztérium ögyüttniüködéso csökkenteni kívánja a mai nagy tanonchiányt s omollott arra is törekszik, hogy a koroskodói ipari utánpótlásnál omoljo a minőségi szinvonalat. Az utóbbira an(f tiúl inkább szükség van, mert manapság szinte kontraszolokciós folyamat oredraényokőnt megy valaki
iparosnak, vagy koroskodónok. Ezt nóliánv számadat mindönki számára •érthotoon mogniagyarázza. Mn Ugyanis az a holyzot, hogy az ol-holvezkcdési és ollátási viszonvok miatt a tanoncok közül legfel jobb minden hatodik kap olhelyozést a mostorónél s Így hat tanonc közül Ót az ijlotö városhói, vagv a logkö-zolobbí környékről körül ki. Az ország lakosságának 32.6 százaléka, 5 millió lólok lakik 10.000 lélok-számon fülüli holysógokbon, viszont a tanoncok közül 88.8 százalék, 71.700 tanonc talál ilyon holységek-
i-bon foglalkozást. Ezzol szembon az ország lakosságának 52 százaléka, 7,650.000 ember lakik 5000 lóikon aluli helységekben, itt viszont a tanoncoknak mindössze 6.5 százaléka, 5568 tanonc tanul. A helyzet tohát az, hogy ahol a lakosságnak csak 87 százaléka ól, onnan kerül ki a tanoncok 83.8 százalóka, nhol viszont több mint a folo él, onnan alig körül ki 6.5 százalék. Foltóto-kwvo, hogy n mostoroknél lakó tanoncok ogyrészo a faluból körül ki, a taponcságnnk még mindig csak 18 százalóka származik a falu nópé-IkíI. Ez annál inkább ogószHÓgtoloi) állapot, mert a falu Inkosságának sokkal nagyobb a torinészotos sza-porodása, mint a városnak, viszont a föld a falu néptöbbletét nem tudja oltartani s igya torinészotos szaporodást az iparnak ős ;« koroskode-lemnek kollono folszivnia. A mai egészségtelen helyz-oton már azért is változtat nikkel f, mert a városokban több az iskola, a városi lakosság gyormokei olsósorhan a szollemi pályák foló törokszonok S-így a városi fiatalBágböUas ipari ős koroakcdolmi utánpótlás többnviro á loggvongóhh ólomokból körül ki. A korcwjtodolrru és ipari utánpótlás biztosítását és önnek az. utánjwtlásnnk* szinvonal-emelkedósét tohát akkor lobot elérni ha n falusi lakosság tohotségesbhb fiainak módot adnak arra, hogv tanoncnak mohossonok. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium a falusi toholségki választás aprón a évente akkora tömeget vizsgál meg, hogy abból 1>óségc8on jut az ipari és kereskedőim i utánpótlás számára, is. Kzok á gyerekek á népiskolában mindannyian kiváló tanulók voltak s u tohotségvizsgálaton szomolík ki
., ipari és koroskodplmi pályára. Az állandóan folvó kójxjssógvizsgálatok során óvónként mintegy 600 fiu-gyormekot lohot a faluból a hajlamaiknak mogfololó ipari óa koros-kcdolmi pályára iránvituni. Az ogyo-düli kérdés, a ínluből származó tanoncok olholyozéso. Az órdokolt mi-niszlóriumok tárgyalásokat folytattak az ipari ós koroskedolmi kamarákkal es éhnek orodményoként az iparkamarák sogítségévol inog lohot oldani ozt is. A kamarák az ipaios ós koreskodőjolöltek számára részben kisohh tanoncot! honokat állítanak, róazbon kiválasztják azokat a mostoi\'okot, akiknél a kiszomoU tanoncokat „ol loliot holvezni. Nagy sogitséget nyújthat as.ONCSA is. A. tapasztalat azt mutatja, hogy a tehetségek rondszorint a sokgyor-mokos családokból korülnok ki, ahol a kiválasztotton kivül még háromnégy élő testvér van a igy az ON-C8A a kiválasztottnak szánt falusi származású tanoncok számára ollá\' tási ösztöndiját tud adni.
(MTI)
Hajdanában-danában . . .
Emlékezés a legnagyobb balatoni botrányra a legszomorúbb füredi Anna-bálra
es
Most. hogy Balatonfüred alapításinak kótszázóvw) Jublloumát Ull, aok minden eszébe Jut a nyár útiján erro vetődött utas embernek, uiol telltaegyre klvftn-kozlk. Mert nem hiába Irta merc a Balaton nagy regőse, Bötvöa Károly, hogy biz ez a vidék a különös omberek különös világa.
v Tadluk már régi kutfök ób hagyományok alapján, hogy a Balaton körül éli viiin egykor a törpe víziló, a mam-muth, a barlangi medve és pálmák díszlettek a Pannon-tenger körül. Am ennek tán százezer ivaól is régibb a története, pedig a neandervölgyi ember öset már akkor Íb erre tanyáztak, ebben a paradicsomi környezetbe!. A történelmi ldök kezdetén, amikor a görögök az Istenekkel együtt Trójáért harcoltak, a Balaton mellett Is folyt már élet ii a tihanyi geyzirnkhez és meleg tavakhoz messze (Öldről ls elzarándokoltok. Minden kornak azonban más felfogása volt a Balatonról. Bizánci oUszérok óa római cézárok Keszthelyt és Hévizet kedvelték. Az egyik cézár Fokon Ütött sátrat a onaát kezdte meg a 8íé-csatorna építését. Vashomloku \'Detre Szigytget varában pihent meg
diadalmas rostál után. Az egyik blzázol osáaiárnö meg éppen Csopakon épített , magának ké]Iakol. Az avar leledslmok Főnyidet kedvelték, a töítóaelem előtti Idők hun-magyarjai Zansárdl köríil tanyáztak, áldozati oltárkövük ma !¦ megvan. A vezérek Időiben Csopak éa Alsóörs Jutottak szerephez is Kővágóörs, Tapolca meg 8öraeg. A kuruoidtk-ben Kenése látszott szerepet, még országgyűlést ls tartottak a hlree Rákóczi Bzllfa alatt Badacsony a magnál urak tanyája volt ét. a zalai nemességé. Tihanyt és Balatonfüredet íőel nevén Ferud vagy Füred, kéalbb Savanyúvíz) a papok fedezték tel s tették naggyá örík érdeme a Szent Benedek rendnek.
Kétszáz év elitt a kalapos király, II József császár tette világhírű, gyégylürdővó Füredet. Kzt Jubilálják most. Kisfaludy Sándor óta a magyar url világ találkozó helye. Száz öv előtt négy Ismert báró révén belekerül már a orontque scandaleuse-be ls. 8zereplót Wesselényi, az osztrák Schenk, Sooítl őrnagy és az álbáró Blzay, aktt „a nemzet bárója" néven Ismertek országszerte.
A nevezetes füredi párbaj-sorozat története
Száz óv előtt vlg társaság volt Füreden Babay Kálmán feljegyzéseiből tudunk meg néhány érdekes esetet, amit Eötvös Károly, Tábory Kornél és Hangold Gusztáv 1b földolgoztak. Abban az Időben számos asászárl katonatiszt, osztrák vasasok ős svallzsérek, Jöttek nyaralni Füredre s ott „ahol és amikor csak tehették, szidták az országot és a közönséget". De azért a füredi bálokon ott settenkedtek a magyar url dámák körül. A főhangadó Schenk báró Bvallzsór kapitány volt, rettegett vívó hírében állott, senki sem mert belékötni. Ezt a sok gyalázkodást végUl mncrsokalták a magyar mágnás urak és Wesselényi Miklós báró vállalta, hogy rendre tanltja a kardcsörtető Btibllket s egy délután, amikor a német tisztek a leghangosabben csepültek Magyarországot, kirontott a kávéházból ós a sétányon sütkérező tiszteket végig kutyakorháosolta. Ebből
óriási kavarodás támadt. A tisztek Ösz-szedugták írjüket, N. gróf (nevét el kell hallgatnunk, mert magyar volt) melléjük állott, mire Vesselényl Őt ls megkorbácsolta.
A dolog vege tenaéezetesen párba] lett. Wesselényi kijelentette, hogy mindenkivel egymásután, sőt egyfolytában mfgverekazlk, akt netán sértve érzi magit. Az osztrák tisztek elsőnek a hírős vívót, Scbenk bárót jelölték ki. A párbaj a bál ellőtt, délután folyt le, zárt ajtók mellett. Csak a segédek és az orvosok voltak Jelen. Ml történt? Senki sem tudja, de husz pero múlva a felállítás uliu véresen összekaszabolva lepedőben hozták kl Schenk bárót, nklt lakására vittek. Hónapokig nyomta az ágyat b késő ősszel tűnt el örökre Füredről, valahová Olmíllzho került, de évekig mankóval Járt. A többt tisztnek nem volt kedve többe Wesselényivel megverekedni. ,
Egy tragikus balatoni tűzijáték
Most még N. gróf következett volna, de annak a bálra tűzijátékot kellett rendeznte\'B Így másnapra halaastották a pároB vlaskodást. Hite a vendégsereg bevonult a parti aétáayra, hogy onnét gyönyörködjók a beígért tiz.JÁtokban. A hajósok elhelyezkedtek a nemzeti-sztoUro lostett sétahajón, amelynek kormányánál a szántódl révéss Izmos fia állott Berakták a rakétákat egy nagy ládába éa ugy mentek kl a tóra. Amikor ögyvogy röppentyű felszállott a magáiba/ es sziporkázó oslllagokat BzórvaUiullott alá a BÖtét vlzbo; Btlrü volt a tetszésznyllvánftás. De egy röppentyű megtagadta a szolgálatot. Ahelyett, hsgy a mágusba repült, volna, visszaesett a csónakba s egyenesen a robbanószerládába. N. grót nem vesztetté el télekjelonlélét e lecsapta a láda fedelét, hogy a levegőt elzárja a sistergő rakétától, Csakhogy már elkésett. A ládában meggyulladt a robbanóanyag, szétvetette a ládái és meggyújtotta a sétahajó kátránnyal és szurokkal fedett padlózatát, majd egész belső részét. Iszonyat kiáltásai hangzottak Tol- A nagy ijedelemben vízbe ugráltak a rő vészi egóuyek s utánuk N. gróf A
kormányos pedig Összeégett arccal lebukott o hajófenékre. Egytöl-egylg a vízbe fúltak a róvéazlegónyek, míg a grói úszással menekUlt meg, A kormá-nyoa ugyan felgyógyult, de aroa eltorzult, daliás termetét Is rut sebhelyek borították. Még Ipumadnap la foglak kl egy-egy holttestet.
A katasztrófa hitása alatt Scottl báró, az egyik párbajsegédnek Indítványára a párbajt Wesselényi báró és N. -grót között el halaszt ptták Ugy tudom, később sem lartultát meg, A párba] elmaradása bizonyára nem Wesselényin múlt. \' ,
Ez a három báró ugy került bele füredi nnnalesekbo a a negyedik, Blzay, csak Jóval később kezdett szerupulul. Nélküle a későbbi Füredet elképzelni sem lőhetett, de hogy tulajdonképpen kl volt és ml volt „a nemzet bárója", ez a „remekbokószüjt\' BíélbAmoa, azt sohse sikerült megfojtehl. Néhai Man-gold Gusztáv képei között őrzik egy Igen sikerült, művészi portréját
Minderről, mint kurlózumMft, meg kellett emlékezni Füred kétszázóves gyógyfürdőt Jubileumán.
Lásild Zoltán ár.
SPORTÉLET
Izgalmas küzdelemben megérdemelten győzött a ZMNTE
ZMNTE-PVSK 5:0 (1:0)
Érdokos és izgalmas nagykanizsai mérkőzésnek voltunk szemtanúi vasárnap délután. A PVSK váratln-nul lolkos és nagyszerű játókkal rukkolt ki és ha ogy kovés szoron-csójük van a póosi csatároknak, az örodméhy fordított is lohotott volna. A ZMNTE magára talált.\'Bár tartalékokkal óh sérült játékosokkal tolót üzdolvo, olső fólidőbon nom tudott fölénybe korokodni, viszont a
második félidőben a régi nagy ZM-NTIí-t láttuk a pályán, Mindon játékos még a saruitok is — ugy küzdöttek volük egyenrangú, talán egy árnyalattal még jobb ol-lonfél ollón, hogy az öt ertékos gól nom ia moglopotéa. Az eredmény dicséri a csapat mindon tagját. Külön érték, hogy ozt ogy kitünó együttes ollón orto ol a ZMNTE. Kovács II. — Horváth, Kovács I,
Mihaiocz, Hóna, Ceorpea ~ Né-, molh, Istenes* Kiss II., Lika, Voj-tiovita a ZMNTE,
Dód a — Kolonfi, Baranyai — Mozsgai, Lovrícs, SzalwS — Zom-bori, Müllor, Hi.rczli. Börbás, Csi-/száv a PVSK összeállítása.
Az olső félidőbon határozottan a PVSK fölényét látjuk. Kitűnő gól-holyzotekot hagynak kí a PVBK csatárok. Különoson a kitűnő formában lévő Zomlwríval nem lohot bírni. Általában tulkomóny a játék a vendégek részéről, amit nyugodtan a durvaság szóval is jelölhetünk. Mthaloczot az első perében kikészítették ós egész idő alatt csak sántikál a pályán, Hői ja ós Hirczli öSBzefojol, miitdkottót kiviszik a pályáról. De Ilójja hamar visszatér ós jobhszélre aíl, Ixsadiísát Istenbe Némothhoz továbbítja, nki villámgyorsan közolrŐl a hálóba vág. Hatalmas ujongás fogadja a vezető gólt.
Szünot közhon In\'ka panaszkodik, hogv kevés játékosanyag áll rondol-kozéséro és lulszigorunak tartja bírálatunkat ebbon az ügyboh. Megnyugtatjuk, hogy bírálatunk min-donkor lóindulatíi és csak az ogyosü-lol őrde-koit szolgálja, viszont a csti-pathak a lolkosedósévol ogy kis haj van.
Kozdésnél rácáfolunk a mogjogy-zésünkro. líika, aki eddig is a támadósor egyik leghasznosabb tagja volt, romok ós gyors testcsolekkol megy át a PVSK védőkön és bomba-lövéso védhototlon, 2:0. Nagy a lolkoeedés ós érős 11 küzdöszollem
a ZMNTE részéről, ltégon nom láttuk a csapatot ilyon jól játszani. Most nagyszerű jolonot következik. Héjjá kitűnő éa hosszan előadott labdájára Kiss II, rohan, pompás Ór*ékk01 húzza ol a védők orra olól a labdát ós lövése nyomán az alsó tépek között pattog a labda. 8:0. Homok, régi Kiss II. teljesítmény. Ismét Iléijától kap labdát Kiss II. ós oz alkalommal sem hibáz. \'1:0. A kitűnő formába lendült középcsatárral\' már nem bírnak a PVSK csatárok. Az utolsó gólját a kapuson átemelvo juttatja a hálóba. 5: 0.
Kgyenllog talsu Hdjjn, Lika, Németh és Kiss II. Játéka osztályozható legjobbnak, de a többi játékosok, különösen a kapus. Kovács II. Is kitűnő volt. Egyik véní-su a NB. I. kapusoknak (b nngy toljosltmény I A két hátvéd lel-kea és szorgalmas, Cserpee egrenlete-aen Jól. de a Bérült Mlhaleoz is kitűnően Játszott, A támadósorban ez alkalommal Németh remekelt a Jobbszélen. Lika pompásan osztogatott, gólja uagy-»/.(!!¦ El volt, Kiss II. magára talált és a régi nagy formájának örvendezett n közönség. latenes Ib jó volt, viazont Vojnovits keveset volt Játókban. Az ellenfélnél Zomborl és a védelem munkája dicsérhető. De Jó volt Hlrozll fa Bőrülése előtt.
Dr. Valent ez alkalommal la Jól vezette a mérkőzést, viszont nem értünk vele ogyütt a szigorúság tekintetében. Szemünk elölt — sajnos ö Is látta — Játszódott le az a példátlan eset, hogy az egyik PVSK Játékos Kiss Il.-re emelte a kezét és a tettlegességtől nom sok hiányzott. Ilyen Játékosnak nincs helye magyar labdarugópályán I Reméljük a szövoteóg másképpen .vélekedik" az ügyről, mint dr. Valent. — k~n-/—
Kikapott az NVTIi Csáktornyán
CsZTE-NVTE 3:2 Részletes tudósítás hole.pl SEsainok sportrovatában fcövotkezllc.
Magyarország — Svédország
3:2 (I !2)
Labdarugó- válogatottunk Stockholmban 40 ezer néző előtt Tóth (Gamma)
— Rudaa (Ferenováros), Biró (Újpest)
— Sárorl III. (Ferencváros), Olajkár (Csépelj, Nagy (FeronovároBX — Egresi
ZALAI KÖZLÖNY
1913. szeptember 13
(KlRfMNil), Zsengéi!* (UJpeet), "árvád, fiodola, Tóin III. (Nnnyvarad) összeállításban Zíteogclló (V| Hárvári tíoljával (a svédek kát cojat Noitrai lőtte) le-ityőzto a kllunö eved vátlogatottat.
Mátyás király gyorslevente Kerékpár verseny
Vasárnap klttlnő ered mony ekkol rendezte meg a o&gy kanizsai levente ogye-etllot a Matyiin király gyorslovenle kerékpárversenyét. Az erodmenyekot bel-napi számunkban közölJUk.
Holnap lesz az Úszónap NagykanUán
Mint szerte az ország legkülönbözőbb helyén, ugy Nagykanizsán fa megrendezik az 1M3. évi Uszénapot Leányok részére de. e (14 én. kedden) 11 érakor, fiuk részére d. u tél 5 órakor kezdődik.
Aki 50 m-t szabályosan leúszik, emléklapot kap, mlg a legjobban szereplők Jelvényt és emlékfüzetet nyernek. Ezenkívül brons-, ezüst és aranyjcl-vényt la lehet szereznie annak, aki a meghatározott Időn Imim úszik,
Búvár Kuni emlékveretet a* a 17-18 éves iTju uazó kap, aki a mell-, hát-, vagy gyorauszáB közül I0j m.en a legjobb abszolút Időturszn.
Hasonlóképpen történik a Honvédő emlékveret éH a „helység legjobb liu iszéja" olm odaítélése 1b 50 m.en a legjobb abszolút Időt elért liu uazók részére.
Megélénkült a sakk-élet Nagykanizsán
a 10 tagból állott Nagykanizsai Maróczy Sakk-Kör taeiainaic számi, László Inue nyűg. föjegtzö alig 1 hónapi toborzó munkája után 62 re emelkedet. A város társadalmának szine-java belátta, hogy a sakkozás elsősorban kulturális, közművelődési célt szolgál s csakis másodsorban \'számiiható sport vagy szórakozís-nak. a város vezető tisztviselői, élükön Králky Islván polgármesterrel, a kereskedő-, iparos-, tlsztviselö-osz-lály, bankok, bizlositó intézetek, sőt még a r. kat főgimnázium és felső keresk. iskoía mint iskolai hatóság is részt kért a támogatásból. Városunk legjobb sakkozói mind-mind ismét leg|ai a Maróciy Sakk Körnek, mely igy nagyszerű teljesítményekre le-z képes és bi\'.onyára méltónak fog bizonyulni nagy mesterünk, Maróbzy Géza világhíres nevéhez. Helyi cs,apaikö i ygrsp.nyek vannak máris Kialaku\'óbau a Katho-likus Legényegylet, Polgári Egylet, Kiskaniziai Kalit. Ifjúsági Egylet és más sakk-alakulatokkal, valamint alapos kilátás van arra\' is, hogy a Maröczy Sakk-Kör városközi versenyekben is részt vehet.
A rendes évi közgyűlés az általános lisz\'ujlláB serán a tisztikart a kövelkezökten választolta meg:
Diszelnök: dr. Krátky István polgármester. Társelnökök: Vécsey Barnabás, dr. Poltyondy József városi tanácsosod, vitéz Tóth Bíla a Baross elnöke, Tibolt Lajos kötélgyártó. Ügyvezető elnök: Pln\'.ér Sándor ny. postafel0gyeiö. Ügyvezető elnökhelyettes: dr. Paizs Ferenc v. aljegyző. Főtitkár: László Imre ny. községi főjegyző.\' Titkár: Szloboda József műszerész, le^yzö: Windlsch Dénes fogász. Pimzláros: Joó Imre látszerész. Ellenőr: KöcBky Kálmán polg. lak. tenár. Számvizsgálók: Vaszils Jenő OTi főtanácsos, Rilter Ferenc bank-fökÖnyvelÖ és Schless Gyula könyvkereskedő.
felvesz plnkátragasvtót
a Magyar Hirdető Iroda kirendeltsége a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet" Ma a Fokal« Sas gyógyszertár FÖ-ut 9.
KiBkanizsán nz ottani gyógyszertár állandó ügyeletes ssolgálatot tart.
(Uptáí, Szeptember IS. Hétfő. Rém, kst. Notburga. - Protestáns Udavika.
A GOZFÜBDO nyitva van reggel 7 órától esto 6 óráig. (Hétfő, szerda, pőnUk délután ós kedden egész nap nőknek.) Telofon: (560.
MEGHÍVÓ
a Z. M. fi. T. E. Sporiegyesfllet szeptember 24-én tartandó
közgyűlésére.
Tisztelettel értesítjük a t Ni. N. t. E. n. b. lagjait, hogy szeptember 24-én pénteken délután 6 órakor közgyűlést tarlunk a nagy-kairiztai városháza\' gyüléslerniében. Tárgysorozat:
1. Elnök! megnyíló.
2. Szakosztályok baaiámolójs.
3. Pinitárf btixámotó.
4. Z M. N, T. E. beolvadása a D O. S. E. Sportegyeaülcibe.
5. EatUegea Indítványok. Határozatképtelen lég esetén vgjutotaap
ute 7 *r*hw tutijuk meg az ujaim közgyűlést. IW3
Aranyat, uiitit
legmagasabb árban veszek. Vékávy ékszeréig
Az Iparfelepek kihelyezése a nagy városokból a báborn alán is folytatódul fog
- mondja Bornemisza Oéza Iparügyi miniszter
\' A vidéki városokra nagy szorop vár az álthonotgazdátkodiis problc-májának megoldásában, lí kerdésok között egyik logjulunfósobb az ipar-tolepitée ügyo. A \' Magyar Vidéki Sajtótudósito budapesti * jelentése szerint Bornomisza Géza iparügyi min tsz tor rendkívül érdokos cikket irt erről s mogállapitotta, hogy az elmúlt években a magyar főváros s nagyobb vidéki\'városok lakosaága (otomosen folduzzadt, ami óriási lukassz ükbóglotot oredményozott\'. Ily? képpoh a háború után nagyvárosaink egyik legsürgősebb föladata lesz a lakáskérdés mogoldtÍHA. Ám n .lakásprobléma mollolt szociális kófdésok is sürgős megoldásra varnál* s ózok főként az ipartolopiíós sogitségévol vozotliotók ío. Az ipari doconirali-záctó már mogkozdődntt a ennek fokozott folytatása a háború utáni L\'őlkitüzósok kőzött egyike a logsür-
\'gÓBoblxiknok. Kz a föladat két részből áll; ogvrészt az ipartelepek ki-holyozcsőbul, másrészt tnéginkább abból, hogy az ujabb ipartolopok tetemes roszo u vidékon fog létesülni. Éppen őzért az iltotékosoknok máris meg kell kezdeni ózon problémákkal való foglalkozást. E proliiéinak nagymértéklwn igóaiyolnok helyi előkészítő munkát, mert az az érdekünk, hogy az átmenőt időjén no szükségmogoldúsakkal ktsórlotez-zünk, no innégmunkákat vógoztos-sünk, hanem egy ogészségos megoldásokat tartalmazó programinál induljunk majd. Természotöa, hogy a vidéki varosok. c» irány u munkásságának megindulása a pénzügyi kérdések megoldásától is függ, do remélhető, hogy a finaneirozás munkájába a magyar hitolszorvezotí\'k is bekapcsolódnák majd megtoldó kölcsöntranzukeiők réven,
APRÓHIRDETÉSEK\'
Állas
4 polgárit végzett, Jóhaibói valő üut kBiiywkflttMaBoMc»ak<fetvmlimt. — SíhlesB Testvetek. ,1
KlfalÓtfiIveaz Frank mérlegOxcm. 2935
Azonnali belépésre
munkásnőket
szilva-magozáshoz felvesz-a
Várast fijiiilístsoBpl
Jelentkezés kedden regg 1 m 7 órától.
K6maMaamaatárt vagyaegédel herei állandó elketmruéira Pálctlca fonal-feelogylr._ _Wl
Mi Billy« Ihletbe «l.»ola4lóni.l< elmenne komoly leány. Clra a kiadóhivatalban,
adAs-vétel
Mindennapi levelexéaböl öaitegyűjtOlí t*a»BMIfaia*> be!yrgsyll]léll titokra magvasnak. Barbarils, Zalai Köilony iieikeiatosege, naponta delfllan fi—7 óra kóifitt. Eb a hiidetee mlaidla éivénjes.
Jokerben léve- aulai is Irodai valaiztó-, I alak alaaletk. P6 ul 1. Ifi \'im
Keteiek megyéiéire fókarban levő ul-llpuau bilóaall i-adlitl. Bercii, Briaékal-tér Z Teleion
l 667.
3003
Kaaznéll bakakalaaaaf*! megvételre kerenk. Címeket a kiadóhivatalba. 3005
Elad* Kéldy: Sientlr«a, régi faliéra, azénvaialó. Cilnyl Li.Zló-tt. 13. 2992
Négy drb -talkaaaia eladó. Érdeklődni Szomolányl eiitt a cukroaaátornál.
2997
A la\'aaloaatb (a Irglilcleaebb liuiélel n iflrae haroaa. Tóivényhil elölt Bérceinél. Telefon 617. 3C03
CsépSési anyagok, olajok, xairok, golyéaoaapágyak
ÜNGER-ÜLLMANN va.ktreBkede6b.ru
Ire és tavaszra mir most előjsgyzsndök
DRAVfiVOLGYI
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámláit flzotéao, rekltmáolók, hlbijelantisek, inkazsrQ felvilágosítás minden villamos kárdásben délclfitt &-<ól délu«én S6 6réf0. C^on^ary ut 51, tgWgg 294
TCrsakaity«aaio«l béc&lkék nyulak aladék. Rűigonyl-utca 3. u. 30U2
BÚTOROZOTT SZOBA
piTlaat«Ia«l«RSak részére kueaUnk a város beltciüktén catnosaa bútorozott síriba., iütdoaiobi íuianiUttal, lehetéleg teljes ellátáuat. Kopattla bulorUalet. 2004
lakás, ozlethelyiséq
Kladé albérlcttM! Nagykanizsán, a váró* középpontiéban négy atoba. konyhi, ÍUrdöiíuba, kallós Hrca lakás. Érdeklődni a ucrkeixtóséfban délután (>¦ -7 dm közöli.
2841
HÁZ ÉS INGATLAN
Elad* báa nagy kerttel, belterületen négyiier kéiazobás béihá*. — Megbízott: Hoivátb, Suglr-ut 42. 2905
KÜLÖNFÉLE
Kérni m azon bOIgytt, aki 6 án lesgct Ciakloinyéról Zalaieersiegie ntaiott, ae-r4)addm*t lévedésbél a lőtt es*« Ham,.
stlveikcdjék elmét tudatni a kiadéhtvi-talba. \' 2S84
NtdjrykAnlzea megyei város polgármeetoréáŐI.
Tifgy\' a betdzéal cskorulalványok beváltást-Idejének MeflwiaiabblUes.
Hirdetmény.
A befőzési cukomu:vAiiyokat a 126.700/ 1043. K. M. sz. rcndalot iitelntiben I. hó 20-lg lehet beváltani; ezen u Mén tnl még akkor Bem arabad beváltani, tu a kl-illitáitól nem Is telt el egy hónap. A kereskedők a bevallott utalványokat legkésőbb azeptember 30ig büteiasak alizá-ffloini > kötfiilátáii hivatalban.
Nagykulzsa, 1943. aceptember 13.
tooi . PotRÓrmester.
7ománcozott kályhák és tűzhelyek,
ftd Eolkerr—¦SchtfluU-aiárlBiáoyu moaeBgaadaaáfli g^pek állandóan raktáron Tóth Jóxaef vavkéreiBheilésében
. ; BriaálMt-Uv 23. (Köjpont-azálkl *p|let.) , -
ZALAI KÖZLÖMV
POUITIKAI NAPILAP. ^ í^iadla: „KSigaidaaáellLT. NagykailzM*\\ Felelóf kiadó: Zalai Kárely. \' Nyomatott: a „ttligudaaági H. T. Nagykanliaa**
ayaadájábii Hagykaaliaaa. (Nyomdáért folol < Zalai Káralv.)
83^1^207, íz, Nagykanizsa, 1943. szeptember 14, kedd Ara 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség 68 kiadóhivatal: Fö-ut 6. szára. tEcrkesztŐBégl és kiadóhivatalt telelőn W. bz. Megjelenik minden hétköznap délutíü,
Felelős szerkesztő:
Barbarita Lajos
Etőllzetéal Ara: egy hónapra 4 pengő 30 tul«r,
At0edévt« Itt peDgö 40 tüler. Kjívct, •zim: liótköznap ia mi., szombaton 30 un.
Nem iebetetlen, — mondja egy svájci bir - hogy i Hassollnl-bormány visszatér Rómába
Olasz földön és a szovjet-harctéren ls nagy erőfeszítések közben folytatódnak a harcok
^ A Rhodost védő olaszok megadták magukat, Nápoly előtt o, " an«olszászok efcy rósze vlss^amenekült a hajókra
IJorlinből jelentik a keleti arcvonal helyzotórÓl: A nemet páncélos csapatok \\ >ó;
Danílovgrad közelében ellenfá-f- módúiba mentek át.\' Itt kftrül akarta zárni a szovjot az előre tolt nemot ékekot.
Charkovi ót nyugatra* heves harcok vannak, molyökot a Szovjot összefüggés nélkül erőszakol; 27 szovjot páncélost inognom mini tettek. Hunok a vidéknek nyugati ró-szén folyó küzdolombon mintegy 8Q aiovjöt páncélost sommiHÍtobfcek meg. VégtU Cnarkovtól északra, ahol nagyon zeg-zdgos a terop, ami a ru-galmas nómot harcmodornak kod-toZj a szovjet részérő az áttekintést
lohetotlenné teszi, ujabb 39 páncélost semmisítettek meg.
A koloti arcvonal charkovi szakaszán az erős záporok kissé befolyásolták a hadmüvoletekot, bár njóg nem okoztak maradandó módosulu-sokat. A rendkívül száraz nyár ariy
nyira megszilárdította az utakat, hogy azok móg ma íb járhatók. Csak
a Kubán vidékén vannak máris rosszabb állapotban az utak. A\' Kubáit felső folyásánál megáradtfx^
Mar/Updltól nyugatra
óh északnyugatra a nómot csapatok ismét kemény elhárító harcot folytatnak szovjot páncélos örök makacs támadásával szemben. \\
Mussolini szűkebb fascista tanácsot alakított
Stockholmi leien éack beszámolnak arról, hogy az olasz király, a királyné ás a trónörökös, valamint Badoglio Palermóban .tartói kádnak.
Zürichi Jelentísek arról számolnak be, hogy Mussolinit a szigorú fogság rendkl-\'
vül kimentette. Szabadulása után megkezdte a tájékozódást és egy siltkcbb fasclsta tanácsot alakilot. Nem lehetetlen, hogy Mussolini kormánya visszatér Rómába. A szövetségesek Mussolinit Szenl Ilona szigetére akarták szállítani.
Súlyos kezdetemben eredményeket értek el az Olaszországban harcold németek
zen kedvezőt
Salcrnónál vérrís ütközetek folynak, támadást ollontúmudáa kövot. A németek harckocsikkal ollontúma-dóst indítottak. Az angolszász birok szerint
a küzdelem súlyosabb, mint Szicíliában és Észak-Afrikában volt.
Tarén tónál n fi. amerikai. hadsereg kótolókoi Imrehnn állnak u németekké]. Nápolyért rondkivül bovea csata dul. A "német 16. hadosztály megszállta a magaslatokat, honnan Ifiz alatt tarthatják a fontosnbb ut-
vonalakat. A helyzet len az angol-amorikai csapatokra, melyek utánpótlásra hiába varnak óh
. egyrészük fejvesztetten menekül vissza a hajóikra. Ithodoa HKi\'xotón három napig tartott a küzdelem a nómot és az olasz csapatok\' között. Az olasz csapatok
a fegyverszünet rfendoikozesoi értol-móben meg akarták védeni n parti eródökot. Valamennyi harci eszköz elfogyott ós
kénytelenek voltak .az állandó stuka támadások következtében megadni magukat.
Felsőolaszországot Ismét a feketelngesek kormányózzák
Svájci ioientésok szerint Musso- i fascista csapatok tartanak mogazáll-lini kiszabadulása toljeson mogza- [ va, Milánó, Tirrinó, Cremona ,cgó-\' szení Bolognáig ismét a fekete ingo-sek \\kormanvozzák. Svájcban az a bir terjedt el, hogy
Mussolini Gremonábah tartózkodik és jelenleg ez a város a székhelye a fascista rezsimnek. Fascista . lapok ismét megjelennek, Zürichből kr\'izli az .MTI, hogy az angol lapok az olasz helyzet megítélésénél továbbra is változatlan állaapÓntot-^Oglslnak el. Kivétel a Dátly Matí, melynek tudósítója megállapítja, hogy
<i szövetségeseknek komoly nehézségeik vannak és a helyzetet rejtélyesnek lartják. ¦ A Times csodálkozva állapiíja meg, hogy az olasa ..polgári lakosság milyen különösen fogadta a fegyverszünetet, melyet nem annyira fogy-i vorszünotnek, hanem valami titkos
várta az olasz kedélyeket. A röglön-itóló bíróság kihirdotéao n uépfiot csapatok holyzotét mogorősitotto. Az összes vasutas, posta, telefon, távírda munkásokat és alkalmazottakat felszólították, hogy engedelmeskedjenek a megszálló nómot csapatok utasításainak. Milanóban az o(—* helyőrség és a német csapatok rancsnoka kőzött lútrojött mcgál Ppdás továbbra ia érvényben van línnek megfelelőon a rendet olasjt katonaság tartja\' fönn.
Hőmmel tábornagy egész !lo-[agnáig ura a helyzetnek. Iigés. Toscana valamint az Abruzzók Hadoglio uralvui alatt áll. \'\\JLat-Attá\\uu%iUY}i\\ szorTrnPögycs olasz körök a.Duco kiszabadításába MciMtogedtoB és más körök nagy orömmol vették tudomásul. Felso-olaszorHzágot, molyot néwbtok ós
megegyozéanek tart a szövetségesekkel. Ugyanezzel kapcsolatban a Daily Mail bizonyos mértékben korainak mondja a fegyverszünet szigorú alkalmazását. Az olaszok megszállva tartják északi tartományaikát, ahol ollonállást tanúsítanak a nómot katonai megszül lókkal széniben, mondja az angol lap.
Megalakult az ttj bolgár kormány
Szófiából jelentik: A bolgár dió ma déllxMi ttojolcntete a\\bolgái kormány megalakulását. A \'
Amerikaiak szállták meg
Crotone ktkŐfŐ/ét ZUrlohbő! érkező Jelentések azerlnt a 8. amerikai hidseroti köteléket megszállták Croiüau kikölfljót, melynek re* pUlőleréről nagyobb bombázók ls felszállhatnak. Az ufaó repülőgépeken méraökok óa utászok érkeztek, hogy a javítási munkálatokat mielőbb rendbeli ózhassák.
Lavaletta kikötőjébe az ötödik olaaa cautahaló la megörke-z«U, mely Velencéből aórüllen totte meg a-/, utat. Moicérkezelt még egy re-pUlőgópanyabttJÓ la- én tőbb kisebb romboló oh tengeralattjáró. Az olaszoknak 7 c^auhajójuk volt.
A német haditengerészet szeptember 9 én átvette az elites hadi- 6* Kereskedelmi hajókat ..Görögországban. Moat Jelentik Athénből, hony az olasz ten-t Berl rrflk löbb 9ttg*He, caatlakozott a ¦ !nOiiii.it tengeri erőkhöz
kormányt BosÜov óénzÜgyminiszter alakitotta mog, aki a minisztorel-nőkségon kívül a pénzüj?yi vezetést-is magának tartotta meg" A Filov-kormány három tagja rjOvAbbra i» bent maradt a kormányban, a közoktatásügyit a közmuhkáügyl és az igazságügyi miniszter. Az uj hadügyminiszter Kusöv altábornagy lott.
i m* mw>h»i ..v-, .......J
Ír rá- 1 ¦Szófiában az éjjel 2\'-bolgár :„_--^^ légiriMo volt, ^W^inioly kót óra hosszáig sí
,. sarlott. Ido-gen ropülögéj) nőm érintette a bolgár fóvánmt.
Szlovákia jövője
Tisó szlovák államelnök az egyik aratási ünnopon beasédet mondott, hangoztatta a szlovák állam jövőjo biztoaitva van.
Hírek a Balkánról
A balkáni olasz csapatok lefegy-vonéao bofejozódött, jelontik Bor-1 inból. - Hlszak-tíörŐgországban ny. olasz kötelék ogjik osztaga kötoiezto magát arra, hogy továbbra is gon
doskodik a rond fenntartásáról. A kor,Vitusi olasz csapatok kéaznok nyilatkoztak Németország oldalán
Nehézségek a horvát kormányalakítás kórul
tovább harcolni. Albánia fővárosába, Tiranába biztosító csapatok vonultak Ik>. A német véderő Albánia fontos helységeit megszállta, A ro-pÜlótorok, a városok, a jolontÓa utak tióniot kézlKtn vannak. Az egyik albániai kikötőben sikorült négy hajót biztonságba helyezni, melyekot ol akartak süllyeszteni.
Zágráb, Bzeplembor 14 Mnndlcs dr. a npmréitiben kinevezett horvát miniszterelnök két nnpja tárgyalásokat folytat horvát politikai tzomélylsógckkcl a horvát nomzf\'ti öbz-BzeTogéa kormányának megalakítása érdekében. A tárgyalások — mobdják beavatott politikai körökben — már aunylrtt elörebaladlakriiogy alegközs-
„Ml magyarok, nem Ijedünk meg az árnyékunktól I
leniti napokban sor kertllhet az uj kormány mcgalakulAsának br-Jeleütésére. A lárgysl&Buk xot&u a legnagyobb ne-hézBÓKckrt a horv\'M\'paraaztpárt okozta, amely meHí\'z\'emnnő kövatetóseket ter-lea/tctt elő. A liiboru előtt, mint i*rae-retcH. a horvái pnraszipárt volt Hor-vétemie legnagyobb politikai Bzer-vezeto. (N8T)
(MTI) Vitéz Lukács Béla nmn\'sz-tor bácskai utjának harmadik- napján Palánkén, Doroezlón, majd Somborban tett látogatást. Az utóbbi helyen nagyobb boszódot mondott. Ilangsulyozia többek között, hogy három napos bácskai utja alkalmával minőén bácskai szervezetről jó kéi»t kapott. Sajnálja, hogy 28 évig kisebbségi sorsban kellett élni. Ebből csak egy haszon származott, hívő magyarok lettünk, líátéit a rémhírterjesztőkre és azt mondta:\'-— magvarok vagyunk és nem félünk,\' nem
Minden veszéllyel szóra tw nézünk és gyözolmcskodünk*. Khboz csak két dologra van szükség: .— egveíértésro ós nemzeti hadsorogro. Mi békét akarunk, nem akármilyon l>ókét, hanem olyat, mely a jÖvŐberi a békés otthont biztosítja. Ismertette a magyar kormány azooíális tevékonysé-gét, melyet u nyugat is mogirigyel-hetno. Ma minden lK!csü!otes ombör meghozza az áldozatokat a Wkés együttműködés ér<lekél>enp Bizalommal nézünk a jövő olé. A bizalom, egyetértés és hűség, ujabb ezerévet ópit fel.
ijedflók meg a magunk árnyékától, A keleti harctéren-a német hadseregnek sikerült fokozni erejét
A koloti arcvonalon a német csa- I A német csapatok a fontos pontokon patok egvro eresebben érvénvesitik -;!¦•• ¦¦ í\\y. elhárító taktikát, Bs a taktika az ollentéget
arra irányul, bo; széles arcvonalon mozgásban tartsa és folóröljo. A charkovi körzetre is vonatkozik ez a megállapítás, ajiy-nyira, hogy helység novok megjelölésével nem is lehet hü képet adni.
ellentámadást ellentámadással fokoznak 6s érlolnok mog a döntésre. A légi eró lényegesen nw van orő-Bitvo és támadásaival mindenütt komoly sikerekot ér ol. A nómot had-sorcg orojét sikerült fokozni, hogy rövide,sen valamennyi fegyvemomé-nek ütőkéjxwaégo eléri az olóro özá-mitott mértéket. ; • »
ZALAI KÖZLÖNY
1043. szoplcmber M
¦A MdióUiuta
ÓRARf
NŐJE
Ma reggel fél 9 ór«V«>i kezdte el munkája! a vallás- és közoktatásügyi mlnl«-lérlum Rádlólskolá|a. Az előadás előtt Szlnvcl Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszter szólt az ifjúsághoz. Ulána pedig az órarend szerint megkezdődött a rádióhullámain keresztül a tanítók, tanárok és diákok kflios munkája.
A JHdlóiskola órarendje, amely hétről-hétre pontosan megismétlődik, a következő; Minden hétköznap reggel 8-30-tól 8-45-ig a népiskolába járó gyerekekhez azót s rádió. A 10 évnél fiatalabb tanulók ezenkívül még 9 óra és 9 óra 5 perc közölt az Ifjúsági híreket is hallgassák meg A középfokú oktatási anyagból a 10 és 14 év közötti tanulók számira 845-tól 9 óráig és 9-30 tó! 940-Ig közvetít a rádió naponkint egy-egy előadást. A 8\'45-tŐl 9 óiáig terjedő előadáson héttőn történetbe!, kedden magyarból, Bterdán történetből, csütörtökön magyarból, pénteken németből, szombaton földrajzból folyik az oktatás. 9*30 és 940 közölt hétfőn fizikából, kedden latinból, szerdán mennyiségtanból, csütörtökön vegytanból, pénteken természetrajzból, szombaton latinból kapnak útmutatást, illetve kis összefoglaló előadást I 10 és 14 év közöltl tanulók. A 9 órától 905-lg tartó ifjúsági hírek ehhez a korcsoporthoz Is szólnak. A felsöbbfoku oktatási anyagból a 14-18 év közötti dfákok naponta négy előadást kapnak, mégpedig az elsőt 905 lói 920-ig, a másodikat 9 20-tól 9 30-ig, a harmadlkat 940-tól 950-lg, a negyediket 950101 10 óráig. A naponkénti négy-négy előadás sorrendje: Héttön: Magyar, iparilsmeretek, vagy honvédelmi Ismeretek, mennyiségtan, latin. Kedden: Történet, ének, fi/lka, nemet. Szerdán: Magyar, gazdaságtan, vegytan, fíldrajz. CsülörMkön: Történet, háztartástan, meny-nylségtan, latin Pénteken: Magyar, könyvvitel, fizika (csak három előadás). Szombaton: Történet, neveléstan, let mészét raj német. Az ifjúsági híradás 9 órától 906 percig ehhez a korosztályhoz ls szol. A j pénteken szabadon hagyott 9 50 és 10 óra közönt időben nemzetisig!, népiskolai előadás van. Minthogy a fenti órarend hét rői-hétre változatlan, tanácsos; bs a tanu-
lók ezt az órarendet kiváglak és elteszik maguknak, hogy mindig tudják, mikor vannak az őket érintő eladások. A 10 évtn
aluli gyerekek számára 8-45 éá 9 óra közt pihenő van és 905 perckor számukra véget Is ér a Rádlóiskola. A középfokú Ismereteket hallgató 10 ci 14 év közötti liánul ék 905 és 980 közfitt az aznap hallgatott elsi slöadás feldolgozásával foglalkozhatnak, mig a felsöbbfoku itmereteket hallgató 14 és 18 év közötti diákoknak a nekik szóló mpl két előadás ulán 930-tól 0-40-1« van pihenőidejük. (S)
VectatU UiuU
Ptrlak, szeptember 14 (Tudósítónk jelentése) Vitéz Horváth Fereno ny. vezérőrnagy, országgyűlési képviselő kerületének látogatását vasárnap befejezte és hétfőn visszautazott Budapestre. A (Öbbl községeket ektóber hó közepén fogja végig látogatni.
A perlaki országzászló ós hősi emlékmű épilését az emlékmű bizottság a vállalkozóknak kiadta.
Vasárnap tartotta a Barosa Szövetség Perlak es Vidéke fiókszervtzet óvl rendes közgyűlését a perlaki kaszinó helyiségében.
A Perlaki M. Kir Gazdasági Népiskolába a beiratkozások befejeződtek éa a tanítás hamarosan megindul. A muraközi gazdasági élet hjen sokat váx ettől a szakiskolától, amely hivatott a mozőgazdaságl népnevelés színvonalának emelésére.
MimóscoL
kézimunkaszakOzM Nagykanizsa Csengery-ut 4.
Fonalak, horgolócérnák, géphlmzés, előnyomda, Klópli-függónyók, függónykészités, diszpárnák, szabásminta díjtalanul, cl kötött férfi és női téli \'
k kanizsai kereskedelmi Iskola igazgatóválasztásának ügye a lÉP-vezetőség előli
Megkezdődött az őszt munka a Magyar Élet Pórijában
A nyári szünot után tegnap oato
összeült ismét n Magyar Elet*Párt iának nagykanizsai voz-otó^égo, korü-loti olnökoi ós tisztikara, hogv uj londülottel folytassák pár (munkájukat. A mogjolontűk soraiban láttuk többek között vilóz Bontzík Lajos kir. kormányfótanácsost, vitóz Tóth Béla kir. kormánytanácsost, Tamás János dr. liorcogi jogtanácsost, vitéz Filó Eoronc igazgatót, Barabás Kálmán |>ostn fofolügvolőt, vitóz Sza-hady Károlyt, Gadányi Miksa tanárt, Gozdán Ernő titkárt, Czulok József korüloti párttitkárt és másokat.
Dr, Tbolway Zsigmond pártvo-zotő olnöki megnyitójában visszapillantást votott nz osomónyokro ós omolkodott ezavakkul áldozott a magyar hadzereg fégyyortónyeinek.
Foglalkozott Kállay Miklós miniszterelnöknek a legutóbbi beszédével, líirncrtotto a Kormányzó Ur Ofömél-tóaága szózatát
íi front magyar hőscinek megbecsülése és előnyben részesítése
érdekében. Ehhez kapcaplódva fog- | lalkozott Küronya István ismeretes ügyével, akinek a nagykanizsai kereskedelmi iskolához igazgatóvá történt\' mogválasztását a minisztérium nom hagyta jóvá.
A párívez-otósófr tagjai kivótol nélkül V legnagyobb mogdöhlxmőaük-^wk WHaJt nyift kiiojozóst. Dr. Tbolway folytatTar-^
- Távol áll (ólunk, hogy a ható-sófr, intózkoílésoit bíráljuk, rlo őzökben a sorsdöntő órákban kell, hogy a Magyar fílet Pártja ozzol is foglalkozzék éw a MÉP ozt raogdöbbo-néssol toszi, mort országos pártvo-
zérünk, Kállay Miklós miniszterelnök ur csak a minap méltatta a Kormányzó I\'r Öf őméltóságának éne vonatkozó kijefontéseit ós igé-rotót a front hőseivel Bzömbon.
A kérdés boa többen szóltak hozzá, valamonnvion Küronva István mollolt. Vitóz Tóth Béla kérte az illetékes bizottság MfíP-tájijainak sürgős összehívását óa az ügy haludék-talan letárgyalását. Javasolta, hogy a párt élion fölterjesztéssel a miniszterelnökhöz és a főispán úrhoz Küronya látván Iwliolyotlositóaéro.
A párt egységesen foglalt állást Küronya István, a front hŐso mol-lott 6s mogfololó eljárásról határozott.
Dr. Tbolway Zsigmond pártvoV zolö ezután bojolontotto, hogy.kedj voe kötolossógénok telt ologc^amr-kor a párt novóbon
Barbarils Lajosnak, a helyi pártaajtó vozotóiénok 20 éves újságírói jubilouma alkalmából a párt üdvözletét: óa szo roncsoki vonatait fojozto ki. A pártvozotésóií lol-koson éljenezte Barbarits foszor-kceztőt.
Czulok Józeof korüloti párttitkár a főispán átiratát olvasta fol, amit a pártvezetőséghez
intézett. Sátrán Foreno }
a füszerszakma haszonkulcsának
folomolóso erdőkében azt javasolta, hogy memorandumot torjosztenok fol a kormányhoz, hasonló órtolom-bon szólalt fol vitéz Tóth Bóla is.-
Dr. Tholway bojolontotbo, hogy /lovszky képviselő szoptombor 18-án délután érkezik Kanizsára, ahol párthívei fól 4 Ős fői 5 óra között a Központ szálloda olőtt várják. Utána ,5 órától fól 7-ig folok fogadása, majd 7-tól 8-ig ílovazky boszámolót mond az általános holyzotről a pártértokozloton. , Ezután\' belső pártügyokot tárgyalt az órtokezlot.
Fokozott erővel indul meg a munka a Katolikus Fronton
A nagykanlzial katolikus férfi tábor lelkesen Ünnepelte Barbarits Lajos főszerkesztőt jubileuma alkalmából
A nagykanizsai »Crodo« ogyoflülot vasárnnp délbon tartotta évadnyitó taggyűlését a foronciok fohértormé-l»n P. Oulvás Gellért plébános-ház-fónök olnökloto alatt, aki mognyitójában utalt a katolikus öntudat ol-mólyitésénok szükségosségéro. Amikor* komoly osemőnyok zajlanak lo a történelem színpadán, különös szükség van orŐs, meggyőződósos, mély katolicításra. Es minél zajosabb a világ,
minél erőteljesebben sodródnak az események, annál hűbbek legyünk a katolikus anyaszent\' egyházunkhoz, annál nagyobb erével vegyünk részt a katolikus munkában. A mi hajósunk: Krisztus, a mi hajónkat katolikus anyaszentegyházunk vezeti, ó biztos révbe vezet. Legyen hitünk törliotetlen és mo^inKat hatatlan, hogy biztos róvhe körülhossünk.
líoros Antal szavalata titán Királyfalvi (Ileidingor) Jonő foroncoa áldozárt köszöntötte P. Gulyás, aki több cikluson át volt már "tagja a kanizsai rendháznak és aki most ismét lolkos munkakészségét a Crodo gondolatának szolgálatába állitjn. P. Királyfalvi ezután mogkozdto tartalmas, nagyhatású előadását a katolikus öntudatról\', a katolikus hitéletről és egyéb katolikus kérdésok^ ró). A katolikus hitélet hézagosságait tetto szóvá.
Hol mn a katolikus férfivilág nagyrésze a vasárnapi misékről, a katolikus összejövetel ékről, a katolikus aktivitásról l -- votetto fel a kérdést Van hitélet, do oz gyönge, azért gvömro, mert gyönge áz öntudatunk. Majd lx>szélt a külön!>özÓ katolikus típusokról, a »zivl>ól való katolikussáftról ős a közömbös katolikusokról. Nőhéz a katolikus élet. kemény éa áldozatot kivánó, mert Krisztus\' erkölcstanára van állítva és nom járja a kényelem ós érzéki örömök országutját. Ettél áz önmogtngadástól fél a nagy tömeg ób innon van, hogy sokan n maguk egyéni életét őlík óa nőni Krisztus törvényei szerint rondozild azt Imj. Nincs* kitartás, nincs bátor/ ság nz ellenség támadásának vissza-verésére, az egyház mogvédéaéro. A Credo-tagot mindonkor a hitéért való bátor kiállás, a nyílt hitvallás koll hogy jellemezze. Az ni munkaév az intenzív katolikus élőt jegyébon indul inog, oz losz a munkaprogram.
Gazda Imre K1013-tag megrázó oróvol adta oló nagyon szép köllo-ményét.
Dr.. Wéber Elek kir. járásin ró
Szeptember 14-15-én.
városi mozgó
Kedden
és szerdán
Izgalomf Szerelem t Történelem !
Budapesttel egy időben
SZABADSÁG VAGY HALÁL
Magyar viIdghiradő napjaink aktuális eseményeiről
Előadások kezdete ?5, ?7 és /9 Órakor.
boezédóbon a tólo mogszokott meleg hangon rámutatott arra,
miért hiányzik a szeretet a ma emberébőit Mort hiányzik bolőlo — a hit. A szeretetet hirdolto a meggyőződés szavaívul. Majd utalván a tisztikar mandátumának lejártára, visszaadta megbízásét a katolikus fórfi-tál>or-nak. P. Királyfalvi Jonőt javasolta a Crodo egvhazi alolnökőül, amit a gyűlés egyhangúlag mngáérá tett. A Katolikus h\'ront ogv lolkos harcost nyert P. Királyfalví Jonő ezo-niőlyóbon.
V. Gulyás plébános válaszolva ai olhangzottakra rámutatott arra, hogy kifelé is koll, hogy bizonyítsa a katolikus férfi kutolikuB voltál. R?.t tot to mindenkor a Zalai Közlöny, amelynek főszerkesztője, Barbarits Lajos
minap ünnepelte, kanizsai uj-ságiróságának W éves jubileumát, .
A Zalai Közlönyben Barbarits Lajos mindonkor súlyt adott a katolikii» hangnak ós igazságoknak, mindonkor azokat az os/íniékot szolgálta, amelyeket a Crodo a magyar társadalomba plántál: a tán torit hatatlan katolicizmust ós n míndoiwkfolott való magyar hazaszeretet. Barbarits Lajos mindonkor a katolicizmust szolgálta tollával, mindonkor hangol adott a katolikus lolkiségnok, mindenkor fölemelte szavát a katolikus-ság érdekébon. A Zalai Közlöny ós Barbáríts Lajos jubilouma a katolikus férfitábor Ünnepe is. A szóróiét hangján emlékezett inog Iliit -
barits Lajos fŐssorkeeztő elévülhetetlen érífomeirél a katolikus íróin ton ós azért a gvülésliől üdvözöl to őt ós Iston áldását kívánta további munkásságára. A gyűlés határozatát megfelelő formában átadják Barbarits Lajosnak. A taggyűlés ogy* hangulng elfogadta á plébános ja
vaalatát és lelkesen ünnopolto a ju-a
ívből
biláns katolikus, larazorkesztőt, magyar katolikus közügy
való harcosát.-
A nagyon szépen sikerült évad-nyitás a fokozott katolikus hitéleti munka legyében indult meg a katolikus férfi fronton.
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák Nagy választékban
nél
1943. szeptanbcr_H_
ZALAI KOZLONVi
SPORTÉLET
011E MHoiDía-lliIE Hanykanlzia
3:2 (2:0)
Csáktornya, szeptember 14 (Tudósítónk jelentésé) NB 111 mérklxés, játékvezető : Kasaay, Pécs.
A nagykanizsai Vasutas az első fálldl-ben szép Játékot mutatott, asonban a helyzeteket nem tudta kihasználni. Úgyszintén a Csáktornya laknak Is volt vagy három gyönyörű helyzetük, ami a kapu előtt omlott össze Az első félidő már majdnem gól nélkül fejeződött be, amikor a néiö közönség legnagyobb meglepcté-lére a 43-lk percben egy kapuelöttl kavarodást kihasználva, Takács megszerzi az elsó gélt. Még ugyanabban a percben egy nép kiutassal Bcnkö 111 megszenl a második gólt Is éa ezzel, beállítja az elsó (étidé 2 : Oas eredményét.
A másodfk félidőben ¦ Vasutas már a második percben lefut és megszerzi az elsó gólt. A hatodik percben a Játékvezető eOntclö i l-est Ítél a Vasutas ellen, amit Horváth értékesít Most a mérkőzés folyik egész a 13-lk percig, amikor a Vasul szépít az eredményen ás beállítja a végeredményt.
A mérkőzés tovább már egy kicsit durván folyik, inig a 20-tk percben kl nem tör a veszekedés. Egy Csáktornyái játékost hasba rúgnak, mire szóváltások köveikéznek és Bcnkö György egy vasutast pofon ül A lilékvezető Benkőt a Játékból kitiltja, a Vasutas kapusát nem, mire a közönség ls a játékvezető ellen drukkol és már nem Is annyira a Játékot kísérte figyelemmel, mint a Játékvezetőt. A 32-ik percben a játékvezető egy 1 l-est nemitéfmeg a nagykanizsaiak ellen, mire u-y a játékosok, mint a közönség ellenségesen lép fel a játékve/.ctő ellen. Közben történtek még különféle megjegyzések, aminek a vége vilószlnt] a bíróság elölt lesz. A csíki >ruyal felelőtlen elemek a kanizsaiakat kőzáporral akartákfilkieérnl az állomásra, azonban a rerrQorök és a csáktornyai játékosok ezt megakadályozták.
Ami a kél csapatot Illeti, a kanizsaiakat meg kell dicsérni, mert valóban szép és élvezetes játékot mutattak, mielőtt kl nem (őrt a viszálykodás A csáktomyalak ellenben Igen gyengék voltak. Megdicsérni egyedül csak Novákot lehet, akinek köszönhető, hogy a m ét kőzést el nem veszi-
tellék- —
Várakozáson felCtt sikerült a Mátyás király gyoralevente emlékverseny
Vasárnap délelőtt 10 órakor hatalmas tömeg gyülekezett a nagykanizsai 2,)-as emlékmű előtt, ahol Indulásra kész gyors-levenre századok készülődlek a Mátyás király emlékére rendezelt versenyre. Olt lálluk Preysllnger Agoslon, Jánost Imre, Szépudvary László, valamint Némcllt Jenő leventeparancsnokokai éa az oklalót kart napy számban. Dr, Tholvay Zsigmond a Levente Egyesület elnöke mondóit szép buzdiló beszédet az indulás elötl a levente versenyzőkhöz. Az egyéni, valamint a csoport nehéz terepversenyei • meglepő eredményeket hoztak.
Egyéni versenyekben I, korcsoportban első Mihállcs Sándsr 25 p. Idővel országul! versenyben, második Kálovlcs János, harmadik Szécsenyl István, mindhárman nagykanizsai leventék.
A II. korcsoportban országúti éa terep-versenyben első lett Ács István (NK) 26 P. Remek Idői Második Déri János (NK), harmadik Kassza Lajos (NK). Sajnálatos, liogy a verseny esélyese, a kisk\'anlzsai Fekete a cél előtt lengelytörést szenvedett.
A 111. korcsoport országúti egyéniben első Szvoboda Ferenc (NK) 2 óra és-10 P-, 50 kilométeres táv, második Lukács Anlal (Nagybakónak).
A csoportversenyekben erszigutl versenyben elsd Nagyknnlisa I. korcsoport, lerep verseny ben Nagykanizsa II korcsoport, mlg a terep országúti rajtverseny-ben elsó Kiskanltsa, második Nagykani-"s II. korcsoport. A hossiulávu terep-faji versenyben kitűnő idővel elsó lelt a
Nagykanizsai Kereskedelmi levente caa-
Eata, második Nagykanizsa 111. korcsoport,1 armadlk Szepetnek, negyedik Qalsmbok. Leventéink értékes eredményeit értékes Jutalom-tárgyakkal, emtékplakettekkel jutalmazlak. Vasárnap a hadtest gyorslevente kerékpárversenyen Indulnak leventéink.
Azonnali belépésre
munkásnőket
szilva magozáshoz felvesz a-
Városi GytaiffiMailö.
Jelentkezés kedden reggel m ..... 7 órát I._____....._ _...
Ifjúsági atlétikái edzőtábor Pécsett
A héten edzőtáborba gyűlnek Őaz-
sso a dunántúli kerülőt fiatat atló- | tái, hogy Pécsett olőadók\' és teatno-volési tanárok kőzromükődésévol tudásukat fojlosBzék. Nagykanizsáról az NVTE lovontói közül négyon voaznok részt az edzőtáborban: Ács,\' Kolarits, Molnár és Varga, akik különböző atlétikai számokban igyo-keznek tudásukat gyarapítani.
Vasárnap Pécsett lesz a dunántúli kerülőt negyedik atlétikai voreonyo, melyen az " NVTlí-atléták is nagy számban voaznok részt.
30 kanizsai édesaayának 225 gyermeke
Átadták a kormányzó! kitüntetést a sokgyermekes kanizsai ¦ \\ anyáknak
Hokgyormokoa család-
Vasárnap délolŐtt 10 órakor a városháza nagytorméhon gyüjokozott Nagykanizsa társadul mának és közönségének vozotó rétege, hogy tanúja legyen a mkgyormokoa magvar anyák kitüntotéséiiok és rnogjutal-mazásáiinkV,.
Dr. Krátkyv István polgármestoc nemzeti imánkkal nyitotta meg az ünnepet, »
Vaiay József os poros-plébános ünnepi bessődében rámutatott: mi magyarok sokszor QnnepoltÜnk már különféle jogchnokon ós alkalmakkor, do a mai a legszebb ünnep. Akik a hazának gyormokqt adtak, azok Iston szent ojnalározáaát toljo-sitették, A legórtékosobb tagjai kősó tartozunk a magyar nemzőinek, a\' sokgyermekes esatádanyák, akik olótt
nz a gondola! állott, niinói több gyermek, minői több magyar! Igazi nemzeti szellőin, igazi molog családi őrzés, i\'sak olt fojlödtrot ki, ahol több gyermek van. Ott megtanulják a gyermekek egymás szeretetét, egy-
máa mogbec,iülő«ót, niox ismerik óa
megtanulják a lemondási. Ha valamikor, ugy napjaibkhan \'van rá szükség, hogy a lemondást megtanuljuk. A soíígyormokon család a lo-mondás példnkőpo. Csak az tud nagy dolgokat veghozvinni, aki tud lomondanf. Ma nem mell veregető magyarokra van szükség, hanoin sok gyermekből .megáldott családokra. A sók győrinek a nomzot fenntartója ós a nomzot ópitőjo.
— Töltsön ol az az öntudat, fordult a plébános a Hokgyormokoa anyákhoz, —- hogy tol josi lottótok laton parancsát és tol josi lottótok kő-tolossogOteket a hazával Bzemben is. BwsülOs és tisztolot illót bonnotokol a nemzőt minden tagja részórŐh | mert a legnagyobb értekot adtátok a nomzotnek, amit pénzzel megvásárolni nom lohot. /Az a célunk, hogy az országban sok magyar lo-gyen, akik meg fogják találni helyüket a magyar éleiben-.
Dr. Krátky látván polgármester a nagyhatású ümiopi bosződ után inoghatott szavakkal szólott az ünno-l>oltoklioi
időkben. A
anyák ős családapák valószágoa hősoi a magyar polgári élotnok, nkik a kitüntetésen és jutalmakon kivül moghocflÜléat és tisztolotot érdomol-nok, melynek látható külső jolo ai érem, amit Kormányzó Urunk Ofő méltósága adományozott a sokgyor mokos családanyáknak.
A kitüntelottokkol óa iutatmazot-takkal kezet fogott a polgármoator, akikot még arról is biztosított, hogy sornukut szivén viseli.
Arról győzött mog a nagykanizsai BokgyormökoB anyák ünnopo, hogy
a magyar nemzet nom ogyosülot, amelybe 1» lobot lépni, hanem abba BSfllötnl kell, A magyar hazaazorotet tüzét iwdig így kelt gondoznunk, notm,odekról-nemzedékre gyarapita-nünk, ha azt akarjuk, hogy a múltból jelen ós a\'jelenből jövő, — magyar jövő legyen.
* \' •\'¦\'¦«
Jutalomban ób éromhon rószosül-tok: Oodinok Korononő 11 gvormok után, Tolnai Józsofnó, Hlatkó Pó-ternó ŐS Nagy Istvánnó 10 gyormok után, Böcskoi Jánosné, Goroc» Jó-zaofuó, SzöllöBkoi Józsofnó, Oalam-boa Foroncné, Vlasics Mártonné, Hársing Lajoanó és Szélig Foroncné 8—0 gyormok után.
Jutalomban részesültek: Sajóvölgyi Frígyosné, Szabadi Gyulánó, Zsohár Vondolné, özv. Bogár Jánosné, özv. Dómján Jánosné, Farkas Imrénél Halász Károlynó, Horváth Istvánnó, Horváth Józsofnó, Kálmán Józsofné, Pati Foroncné, Sáfráh Ferencnél Rózsavölgyi Im-
réné. Szabó Jánosné, Varga Jó-ssofné, Turi Jánosnó, Kummor Lajoanó, Szerdahelyi Györgynő ós Lá-bár Foroncné ti -7 gyormok után.
A polgármoator köszönotot mondott a jutalmakért a MAORT-nnk, a Sörgyárnak, az osszon pŐnzíntó-zotoknek, akik vállvetve siettek a hatóság sogitsÓKŐro adományaikkal.
HIRE
NAPIRRND
Éjjeli gyógyszertári ügyelet:: Ma az IgazBág gyógyszertár Fő-ut 12.
KiskanizBán az ottani gyógyszer-tér állandó ügyelotes esűlgálatot tart.
Naptár. Szeptember 14. Kedd. Róm. kai. Sí. f felm. - Protestáns Szerénke.
A GOZFCBDÖ nyitva von reggol 7 órától eet* 6 óráig. (Hétfő, Bzorda, péntek délután ós kedden ogéöz nap DŐknek.) Telefon: 660.
Valóban oz a nap a mijiódo-latunk és elismorosürik a magyar anyáknak. Nom a nagy gondolatok teszik Bzobhé az életet, hanem a ruury érzések. Részlotoson vázolta a kormány célkitűzését és családgondozó programját, moly hoz a varos a város örömmel osatla-
mondta
megye
koztk. ¦
— Mindnyájan tudjuk , —, miivon nagy gond, mennyi lo-mondáa\'éa nőlkúlözéa, mennyi küzdőiéin ma a sokgyermekes Család óloto, különösön özekben a nonóz
— (Személyi hlr)
Kostoin Ferenc, az Klsó Magyar Biztosító Intézőt központi aligazgatója hivatalos küldetésben Nagykanizsán tartóskŐdikíV.-Az IOIhő Magyar volt nagykanizsai főnökének hármi -iüvíd idoro is »haza« érkezése széles baráti körben mutatta mog, hogy nom halványult nz a szeretet én köz-Ixx\'KÍilés, ami Kostoin Ferenc szo-mélyót kanizsai éveiben mindenütt ós mindig övezte.
— (Tanügyi hírek) A tnnkerOIeti kir. főigazgató Udvar-
taky Sándorné Hanoi Kjárat a nagykanizsai állami elemi népiskolához helyettes tanítónővé nevezte kl. — Krécal Antal beeaehelyi Igazsatótanltót szol-
{álatban vlaazatartottáx. — A paltnt özségl népiskolát államivá szervez^ ték At.
— (Egyházközségi tanácsülés)
A iiaffykanizaai Jézus Szivo Egy-liázközaég tanácsa tegnap délután Vaiay Jozsof esperes-plooáhos ol-nüklésóvol ülést tartott, amelyen IwIbó ügyokot tárgyaltak a,plébániaiak épülotélioii szükséges kisebb át-alakitt\'mi\' és tatarozási munkálatokkal kaiwaolutban. A tani\'ica mélysó-
JÄGER SÁNDOR
aaxtaloamester
TEMETKEZÉSI VflLLflLATfl
Nagykanizsa (Kiikanizsa) Orsiáo-ut 13/b. Telefon: *392.
gos kegyelettől omlókozoll mog Sloisl. István hitoktató haláláról óa
a voaztőségről, amely korai olvossi-tésóvorérto az egyliázkőzségot.
— (A kanizsai honvéd-zenekar)
mint tudósitónk Írja, nemcsak ál-lomásholvén, hanem Csáktornván is rövid ido alatt inogszoteztü a lakosság szeretetét éa a népszerűséget. A zenekar majd nom naponta adott térsenéket Hering karmester reze-tósóvol. A közönség fújó sziwol vett hucsut az állomáshelyóte visszatért hon véd zenoka r tói.
— (Bgy bacorlakl hö.ii halott emléke)
Tudósitónk jolonti: Vasárnap M6*-ria-nóvpai)i bÜéflU volt a kis Kacorlak községl>cn. Kiss István zal„-SKOntbalássi os|)oros o/.alkalommal áldotta meg nz özv. Kőbán Istvánnó által hősi halott fin omlékőro omolt Szűz Mária-kegy szobrot. A 25 éves Kőbán István a módos család ogyot-lon fiu-gyormoko volt ós a tóli oroszországi harcokban adta fiatal óletét a hazájáért. Az ünnopaég szinholyón összegvült a falu nőj» ós vozotői, kivonultak a levontok éa a tűzoltók, nmoLy.^tostüloleknok a hősi halott buzgó tagja volt/As os-íKiroB hcszódólioii a hazaért hozott áldozat nagyságát méltatta. A lovon-ték, tűzoltók koszorút helyestek el a szobor olóttrinajd diszolvonulás-ban tisztologtok a bős bajtárs omléko előtt. Aranyos volt a kis olomista Szüts Gilice, Szüls János igazgató-tnuitó kiBlányának alkalmi szavalata.
— (UJ vasúti megálló a Balatonparton) Keszthelyi tudósitónk trfa; Régi hlros
bortermő hegy a keszthelyi járás te-röletén a beoel-hegy, mely Balatongyörökhöz tartozik. Ez a régi lakott hely messze van a balatongyörökl s a ba-latunu Jurlcsl állomásoktól Is, pedig ber-váaárlók aürUn keresik fel messze vidékekről in Bzért az érdekeltség mozgalmat Indított a szőlőterülethez közeit vasúti megálló létesítéséért A mozgalom eredményeképpen Balatongyörök község elöljárósága kérelemmel fordult a MAv Igazgatóságához, a kérelmet pártolta Zala megye közigazgatási\'\' bizottsága is. Most érkozett mag skeras-kedolml miniszter leirata etárgyban; a miniszter engedélyt adott feltételes megállóhely létesítésére. Az érdekeltek
— számítva az engedélyezésre — máris megépítették a azQkségea éptlletet s hamarosan sor kerül az u] feltételes megállóhely használatba vételére. A
LALAI KÖZLÖNY
1943- szeptember 1 (
megállóhely a Keszthely—tapoloal vonalon kh, egyforma távolságra vau Balatongyöröktől és Balatonedo/lestől, Mlhályháza major mcllotl.
— (A magyar főiskolai oktatás)
egyre" inkább igyekszik hozzáairj múlni a gyakorlati Ölöt proinlömái-boz, do a gyáriparban is jelentkezik az a foliöiuorés, hogy áldozatok árán is támogatni, koll azokat az ágazatokat, amelyek hozzásegítenek a legjobban felkészült ttíclmikusok és mari vozotÓk neveléséhez. Nemrégen egyik gyái vállalatunk mogte-romtetto az atomfizikai tanszék fol-állitásának anyagi alapját, egy máaik, gyár luxiig a textilkéniiai. tmiszékot alapította meg. Most a papíripari érdekeltségok foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a közeljövőben megteremtsék egy cellujozegyártasi
és feldolgozási tanszék létesítésének anyagi bázisát. (MVH)
— (Virágzik az almafa)
Tudósitónk jelenti: Kovács Lajos esáktornyai fakeroskedó udvarában másodszor virágzik egy almafa. Az
örog emberek ónból hosszú és szép
észt jósolnak.
— (Oazdag almaszQret Muraközben)
Tudósitónk irja: Viziszentgyörgy és Strídóvár környékéről naponta több teherautó almát szállítanak l>o Csák tornyára, ahonnét vasúton szállítják tovább. A folsőmihályfalvai körjegyzőség területe is ontja a gyümölcsöt Csáktornyára.
— (Három falusi baleset) (ialambok községben egy kerékpáros olütötlo Kojtolna f\'Vf«nenó 72 | éves asszonyt. Az asszonynak a bal karja eltörött. — Fonyvoai Ovula 10 éves kisfiú, ogy szopotneki földmű ves-család gyermeke locsolt a ke-rókpárról és a hal lábát törte. — :Liszó községben megvadult a kö/.si\'gi bika é.-t mcgla|H)stu Török György l községi Inkaánolót, aki ennok követ-kezlélHüV bonlatörést szenvexlett. Mindhárom e.sethon a kanizsai mentőket hívták ki, akik a áldozatait a nagykanizsai házba szállították.
— Orvl0vetxhabor4i ¦ balkánon cimmol összefoglaló cikket
a »Magyar Katoiumjság<( loglijnbh száma az immár második évojíolyó l«rtizánhálK(rii keletkezéséról,\\ii két egymással is harcban álló felkelők szervezetéről, valamint a mogsz/álló erők nagy munkájáról.
— (UJ helyiséget avatott a Keszthelyi Tartatkor)
Tudósítónk irja: A fönnállásénak 68 tk éve felé közeledő KenzlhelylTArHaekör uj, alkalmasabb helyiségbe költözött. Az u] helyiséget most avatták tel Ünnepélyes formában. Az avatás egyházi részét dr, Szrreos lairo apátplébános végezte, aki megáldotta az összes kéltségeket, majd mélyen ízrtntó besze-det Intézett a nagy számban egybegyűlt kaszinói tagekhoz. A megnyitó ünnepélyen két oIőhöAh hangzott ut. Az egyik előadó Nádas íüVaiíni ny. szív. Iskola-Igazgató volt, aki a „Kaszinók, társaskörök hivatása" o. előadásában szellemesen társalgott erről a témáról. A másik előídáBt dr 8/.ekoroe György főorvos tartotta: „Oroszországi tapasztalatok, tanulságok éa a kaszinók hivatása* címmel; ar. orosz haroterot Járt előadó érdeken dolgokat mondott el élvezetes formában. í
l\'k. 6380/1943. »r. vghtól 214/1943. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Kovács László nagykanizsai Ügyvéd állal képviselt öxv. UJnípI Etek Ernöné budapesti lakoa Javára 453 pengő tőke éa több kivételét Járulékai ertjéig a nagykanizsai hír- jáiáibtróság 1942. ért 412. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végiehij\'ást szenvedőiéi 1943. évi sug. hé 19 ín lefoglalt 2960 pengőre becitllt Ingóságokra a nagykanizsai kir. liriiblróság fenti sí. végié-sével az árvetés elrendel ütvén, annak as 1908. évi xi.i. t.-c 20. g-s alapján a fent megnevezel! s a loglilásl Jegyző-könyvbőr kl nem tünő mia foglaltatok Javáta is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra it eaelie. Ha kielégítési joguk ma ta fennáll éa hl éllcnU\'z halasztó hatályú Igénykeres:! folyimil-ban nincs, végr. tienv. lakisin: Nigyks-nlzsa, Magyar-n, 68, folytaivá káiilnct-pusztai fűrésztelepen kendő megtartására határidőül 1043. évi szeptember hó 29. napjának délután 3 érája tüxeiik kl, amikor a bíróilag lefoglalt tádlő, rdnhlák s egyéb Inaáaágokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul ls el fogom adni. Axon Ingóságokra, melyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn leial van, az 6610/931. M. E.. s«. rendelet ttlelniében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltani ár egytized részét bánalpénzül leteszik.
Nsgykantxsa, 1943 évi szept hó 7 én. Elek László
Találón 8—95<Ltf •
Leeszefcbtt u leizolcíóbban !
¦il.\'.lj,;! Hk\'lUI.-.ll.
— (Anyakönyvi hlrak) Nagykaalzaa Megyol város anyakönyvi hivatalában az elmúlt héten a kevetkező bejegyzések találhatók: — Születések: Tóth István gazd. cseléd rk. és Slmonovics Annának rk. fia. Bárányt Ferenc köm. segéd rk. ób Baranyai Erzsébetnek rk. leánya, Varga Antal szerelőmaster rk. éB Kovács Teréziának rk. ieánya, Háry János borkereskedő rk- és Kollcr Máriának rk. fia, Németh Lajos horbélymoHter rk. éa Markotényoa Krisztinának rk. leánya, Handel Ignác Izr 6e Űrlnsberger Rózának itr. ila, Salamon László hentes segéd t): ós Horváth Mária rk. leánya. Gerencsér Lajos MAORT munkás rk. és Takács Annának rk. Ila, Kiss Forsco földm, rk. és Horváth Júliának rk. liu, Begnár látván sznbafestősegéd rk. és léber Anna rk leánya, Márkus Gyula m. klr őrmester rk és Bórkás Máriának rk. leánya, Simon Lajos MÁV mozdonyvezető rk. oa Blsobof Margitnak rk. leánya, Kfsdell Ferenc fuvarok rk. ós Hetyel Juliannának r<. leánya, Lovas Amin házvezetőnő rk. Ha, Zadra-vecV JAtioh MAOltT munkás rk. és Szuml Julianna rk. fia, Posta János sörgyári munkás rk. cb Kovács Rozáliának rk. leánya, Horsetaky Jenő aranyműves segéd ág. ev. és Flsoht Annának ág. ev. leánya, Nyakas JáDOS m, klr. törzsőrmester rk. éa Berdán Máriának rk. fia. Szüleiéit 8 flu és 10 leány, Összesen ISgyermok Halva született I.
— Házasságot kötött két pár: Szabó Uszló Maort lisztv. és Rátkny Edit oki. tanítónő rk„ Szíplaki Ferenc kömüves-segéd és KökMárlark. - Elhallak 11-en: Fartig Ferenc par. kocsis rk. 88 éves, Beke Oyula Maori-Mérnök ik. 31 éret, Németh János ny. áll. tanító rk. 6.1 éves, Takách Ernő magánliszlv. rk 49 éves, Özv. Magyar JÖzsefné rk. Hl éves, Németh Mária rk. 66 éve*, Szabó Pál földműves rk. 33 éves, Meisl István hitoktató lelkész rk. 34 éves. Mátyási János azltásmester rk. 69 éves, Özv. Neu Lajosné Izr. 71 éves, Özv. Jéna Istvánná rk. 67 éves.
Iramat, ezüstít
legmagaubb hhm veaiek.
Vékáay ékszerén
ÁLLÁS
Csépléai anyagok, olajok, zsírok, golyóscsapágyak
rIN G K U ¦ ü I a í. M A NN v™ker«kedí.ben.
Hofherr-gépek télre és tanún sir most elöjegyzendök
DRIVAV0L6YI
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Aramaiámlák flxolésa, raklamáolók, Mbajalantáaek, azakazarD íalvilágositáa mlndan vlllamoa kériiéabun d«lel6it 8-iAI déluMn 18 Aráig. C»»n»«iry-ul Sí, teleion 294.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Uulherr- Scfiranla-njárliuányu in«»8g»»da»éai Pjpafc I ál landóan raktáron Térth Jónaf vaakereakedésében
E.uíb.l-tír 23. (K6*pont-iiálló épület.) *
Keresztény Temetkezési Vállalat
--Céít.--i--r-
sípos József
Fő-nt 12., {az udvarban) Keröiia lűUM szetnben
Uxlet lelefon: 387.
i-i Lakás telefon: Z1S.
4 polgárit végzeit, Jóházból való n-i. UnyvkAta-tananonak fclYeszunk Schless Testvetek. "~.
Klfalét felvesz Frank mérlegüzem. 2985
nindonua vidékre kerestetik. Szoílí Iraflk, Síéchcnyl-tér. ^
Fél napi •IfoglaltaAara 1(1 veti plaká(ragasztót a Magvar Hirdető \\,oá. \'Klreadeít»égo a Zalai Közlöny kladóhlva.
Kiffuiáfaántt azonnal feIvesr~Rolk Laura női kalapullet, Bazár-udvar, 3012
ADÁS-VÉTEL
Használt bakakaUngyAI megvételre keresek. Címeket a kiadóhivatalba. 3005
TSraakflnyvasall bécsikék nynTak eladók. Roagonylutca 3. az. 3C02
ABxtaloa-e«BAalakal megás lizttía. sel felvesz Csizmsdla János aizlalosmes-ter Nagykanizsa, Bába-ulca 5. 2
Egészen u] félti felöltő alaNé. Bltza. utca 9/a, özv. Holzerné. 30W
KÜLÖNFÉLE \'
Elosarélném rűssiul menő Üzleteinél klskerles cssládl házzal, ahol zabol hc-gyetbetnék. Rájöttem ugyanis, hogy utóbbi toglalkoiás Inkább nekem való, mint az Üzletvezetés. Üzletemtől ugyanis salnlltsm havi 10—20 pengő pröpagenda-kölliéget a ezen elveazlitttem 2—300 pengői. Világos, hogy előbb utóbb tönkte kellett mtn-nem. Felvilágosítást nyújt a Zalai Közlöny kiadóhivatala.
Szerdán, 8-áa afvaasatt Kiss Lajosné (Magyar-u. 101.) névre sióló 3 xslilegy és egy cipőtalpjegy. Kérem akt megtaníts, a lenti címre leadni sacgény munkásait* szonynak. 30) 1
inayan ttUHAt szerezhet, ha tuskó\' szedést vállal a fakosl erdólrtáebsn jelentkezni Vég erdöőrnél ugyanott. 301«.
Elaaarálnáin óidi Üzleti elveimet korszfitlbbekkel. Még mindig nehezemre esik bgyanls a közeledő béae-gazdálkodásra gondolni. Most, amikor cuc pénz is akad a legtöbb Üzlet kÖ/UJ, keUeae minden IthetŐiéget megragadni, hogy megfelelő hlrvereaiel biitosTtsa mindenki üzlete menetelét arra az időre, amikor a Jiá-borus konjunktúra nem viszi magától iz Üzleteket.
ííagykaniüsa megyei város polgármeateréiól.
Tárgy: Tiszti és tiszthelyettesi beszáliásolás céljára kijelölt lakrészek Igénybevétele.
* Hirdetmény.
A helybeli lakástulajdonosok elleti sok esetben pannsz merült fel amiatt, hogy a tiszti és tiszthelyettesi bcszállébohl. céljára kijelölt lakrészeket, szobákat vonakodnak az elszállásolt tiszt (liszthelyettes) rendelkezésére bocsátani, magukat a beszállásotásl kötelezettség alól különféle ürügyekkel kivonni Igyekeznek, a lefoglalt szobákból egyes nélkülözhetetlen bútordarabokat, legtöbbször ágyntmöcket, fekhelyeket eltávolítanak.
Felhívom a lakástulajdonosokat, hogy beizállásolásl kötelezettségüknek feltén len és minden vonakodás nélkül azonnal tegyenek eleget, mert a Jövőben minden ilyen panasz esel én az ellenszegülők és vonakodók ellen\' Illetékes helyen azonnal feljelentést teszek s egyben közigazgatási elbnnás alá vonásuk t\'nteriiálásak) Iránt Is haladéktalanul megteszem a szükséges lépéseket.
Nagykanizsa, 19-13. szeptember 14. sois Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
V politikai napilap.
Kiadja: „KSigudatáolR-T. Naoykaalt*^ Felelős kiadó: Zalai Kársiy. Nyomatott: a „KBiaazclaságl R. T. Nagykanizsa"
¦yaadájában Nagykanizsa*. (Nyomdáért felel\': Zalai Káralv.)
Maia :
BeidlokoiBtu
Táborl nota ¦¦!-
83.
*vt., 208. sz, Nagykanizsa, 1943. szeptember 15. szerda Ara 16
ZALAI KÖZLÖNY
•wrkeaztoHéfl éa kiadóhivatal: Fő-ut 6. szám. EerkesztÓBÓgt éa kiadóhivatalt telelőn 78. sz. blegjelonik minden hétköznap délután.
e» o l ¦ t i k a*i Napilap
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos\'
Előfizetési ara: egy hónapra 4 pengő 30 flUér,
negyedévre 12 pengő 40 Ullér. Kgyesezám: hétköznap tB till., szombaton 30 tilt.
a salernol második Dünnklrchen következtében erősen megrendültek az angolszászok vérmes reményei
Újjászervezik a fascista alakulatokat Északolaazországban
¦ a aalernói gvózolmos csatákról Berlinből á kövotkozőkot jolontik: A Salarnónál
urtraézallt angol éa amorikai csapatok ugyanazon hadosztályokkal szálltak szembe, molyok a Kzicíliá-ha.ii folyó harcokban már oly nehézzé hitték holyzotükot, Az angol-.sziíbz csájtatok Bzoptomlwr 8-án kezd lék mog |>artraazálláai műveleteikül, ruÓg aznap a némot gyors bombázók in megkezdték támadásaikut. Az angolszászok észak folé ki akarták szélesíteni arcvonalukat a iiémctok ellen 6s l\'otonzn foló*áttörni. Itt két napig heves küzdolom folyt. Többször felmerült nz a voszőly, hogy az ellenség cmlxír és anyag fölénye érvényesül. Tegnap már annyira meg-
gyengült az angol-amorikai támadás, hogy a németek ellentámadásba mentek át ós keserves küzdelem után visszavetették az angolszászokat, akik kisebb csoportokban mono-kültek a szállító hajók foló. A\\nő-met kütolékok tegnap ójjol is folytatták az angol-amerikai, orők üldözését és sok foglyot ojtottok. Balomé várostól nyugatra az angolok líietri felé vonuínaki A némot csapatok ózon az oldalon is ogészon a" keskeny
Eartí sávig vetették okot vissza. Á ot\'lini jolontós végül megállapítja, hogy a várostól délro ós dólkelotro nz amerikai arcvonal ollón most olyan némot orÓk szabadultuk fol, amelyek inegkezdbotik a brit hídfőállásnak kelet folól való megtámadását.
London hosszú olasz hadjáratra számit
klg elhúzódnak. Londonban óva Intenek attól a hiedelemtől, hogy az olasz hadjárat gyorsan befejezhető A salernol térség kiürítése nagyarculciapás a szövetséges hadvezetésnek, melynek belátható következménye az oIsbz hadjárat elhúzódása. , Olaszországban egyre több fascista csoport Jelentkezik a német parancsnokságoknál, hogy a német csapatokkal vállvelvc folytassák a harcot — Jelentik Berlinből.
A svéd lapsk értesülése szerint London-bin nem titkolják, hegy a salernol azaka-szon komoly helyzet afakult kl. Elismerik, bogyn/ulánpóllás terén hiányok mulat-kotaxiés a légierők viszonyai nz angolszázokra kedvezőtlenül alakullak. Ez a két körfllmény (ette lehetővé, hogy a német vadászok igen hatásosan beavatkozhattak. Ha Montgomery 8. hadsereg* nem tud az angolszászok másik hadseregével egyesülni, a salernol térséget ti kell üríteni és an olasz szárazföldi harcok még hónapo*
A győzelmes salernol csatában nagyrészt megsemmisült s 3. amerikai hadsereg
A MTI közli ztlrlcht érteBltés szerlrrf:
Tudomás szerint tegnapra virradóra A az ft. amerikai hadsereg és nagyobb küiHii.it csapatok a Nápoly körül duló harcok ban sulyos támadáson eslok át. A vállalkozás nagy vonztességekkél Járó küzdelmek után a szövelBéges csapatokat a Silornó-nópolyl szakasz parti, sávjáig vetette viísza. Ezrei sikerült visszaszerezni snnuk a területnek Jelentős részét, melyet az előző napokban az angolszászok elfoglaltak. A harcok snlyponija Jelenleg a Szolo folyónál van. Innen próbálja KoflselriDg tábornok oldalba támadni ób ha ezzel
/végez, ugy nz angolszászoknak olko rülhetetlennó válik a vslernót hídfőállás feladása. A s\'ilPrnAl küzdelomhen az Öíazufl igyuk működésbe léptek A brit-nmerlknl hadvo/.otöflóg bajö ágyukat Bzóllltolt partra.
Berlini Jelentősek szerint a :t, amo-ríknl hadsereg, a Balornói csatákban nagyrészt megsemmisült A harcokban egy brit ejtőornyőa vadász kötolók ls részlrett, melyot néhány nappal ezelőtt Nápoly közelében eresztettek le valószínűleg azért, hogy hátéba korüt-Jenek a németeknek.\'
Nőmet katonai körök a salernol csatét második Dllnklrohennek minősítik.
Délotaszorszőgban még Igen sulyos események következhetnek be, ha Montgomorynok nom sikerül rövidesen erőslténeket kllldeulo KIbc amerikai tábornok Bogólyklóltásalra. Ha egy két napon hellll nem érkezik segítség az amurikaiaknak, Salernó második Dünklrchennó vóltozlk. Estük- Olaszországban újjászervezik a fascista alakulatokat. \'melyek német irányítás melleit biztonsági s\'ofnálatot Iáinak el. Brcnnernét éppen n lajcislák foglak el három kommunistái, •kik a vasulvonalat akarlak felrobbantani. A három kommunistái kl la végezlek. Mussolini kiszabadítása után na olasz helyzet megváltozását várják ugy katonai, mint politt-kai téren. Annyi bizonyos, hogy a Horvátor. "zuggal szembon történt változások érvényben maradnak. Görögország
A lapzárta hírei
is ol foglal hatja, Hitlor kíjolontéso szerint, az őt mogillotŐ helyet Oél-ourópában.
Boriinbői jolontik, hogy a koloti arcvonalon a most folyó hovos harcokban
egyetlen napon 303 szovjet páncélost pusztítottak el a némot csapatok.
Majazky holyettcs külügyi népbiztos még szóbtombor VogO olólt visszatér Londonba. Az utóbbi nn-|K)kbau több mogboszéléat folytatott Kdön külügyminiszterrel. A megbeszélések látható orodmónyro vezetőtök.
Majszky terveket visz magával a hármas értekeztél anyagáról. Az uj londoni szovjot nagykövet
csak Majszky távozása után veszi út hivatalát.
Az utolsó pillanatban történt Mussolini kiszabadítása
Stockholmt szeptember 15 A moszkvai rádió jelentése szerint Mussolini kiszabadítása egy nappal az olőtt történt, hogy kiszolgáltatták
volna n szövetségeseknek.
Berlini körök a követ kozákot közlik Mussolini fogságáról: Mussolini ogészon .a kiszabadulása órájáig nom tudott a Badoglio-kormány fegyverletételéről. Kuí önös gonddal zártak .ol tőle mindon hírt, ugy hogy semmit som tudott a politikai es katonai eseményekről. Kizárták mindon hirtól, még az érőinek is tilos volt volo beszélni, Többszöri elszállítása alkalmával, mikor kikötőkbe szállították, nem korülhotott érintkezésbe: som a hivoivol, sem a közönséggel, mort rendszerint légi riadót rendeltek el azokban a lioíysógekljen, ahol megfordult.
Izgalmas eseményeket vár Törökország a Földközi-tengeren
ter megállapította, hogy a Földközi-tengeren izgalmas események játszódnak le-Többen a\' török kikötőkbe mepslíütick. Ezekre vonatkozón a belügyminiszter fel. világosítást adolt a néppárt tagjainak. Nem szűnt meg a német tengeralattjáró-veszély a Földközi-tengeren
A török köztársasági néppárt tegnap ülést (arlotl. A török miniszterelnök közölte, hogy a török közalkalmazottak megsegítésére rövidesen törvényjavaslatot terjeszt a nemzetgyűlés elé. A belügymlnlsz-
Wasbingtonból jolontik: Knox ton gerészeti miniszter az újságírók előtt kijelentette, hogy az olasz bajókat nz alkatrészek óh a lőszer, pótlás kő- -votkeztében alig órtókositlwtik, A miniszter kijelentette, hogy a legnagyobb eredmény az, hogy az olasz bajokat nem lehet tovább az angol-
Sulyos harcok a kiürített Brlanszk köröl
..„ászok ollón használni. A németek — szerinte V- akkor küldőnek a. Földközi-tengerre tengeralattjárókat, omjkor akarnak. Kijelentette, hogy a salornói partraszállás a szövetségesek egyik loghovosobbon zavart partraszállása volt, az ott duló harcok koniónyok.
liorlini jolontéaok szorint Brinnsz kot a némot csapatok kiürítették. Még mindig sulyos nehézségek vannak a brianszki körzet Ixm, nljol a szovjot őrös. tüzérségi és páncélos erőkké.! északnyugati irányban támadást kísérelt meg. A vállalkozás rendkívül kemény ollenálhísha ütközött és meghiúsult. A Szovjot
A helyzet a keleti fronton
omlwr vesztesége joloutős. A Doszna szakaszán jelentős harci cselekmények kifojlódiwo várható a Moszkva fóló vozoló főútvonal mentén, ahol a Szovjot ismét támad. A Szovjot vállalkozásai még a nőmet fóarevő-nnl olőtt megálltak. Az északi szászakon, egyedül Leningrád koloti szakaszán voltak jelentősebb harcok.
Berlini körök a kelott arovonnl dóit részóról a következőket Jelentik: A helyzet ezen a térségen az. hogy a német csapatok isméi nagyobb mértékben folytatják az elszakadó mozdulatokat.
Ez látszólag összefügg azzal, hogy a Siovjotnek más pontokon jelentőé erőkkel való támadása fenyeget. Ez azonban a némot hadvezetőséget fokozott figyelemre készteti. Több északra bekerített szovjet páncéloB, mely egy pánoélos hadtestnek felel meg. a hozzá beosztott gópeeltott alakulatokkal együtt heve* kitörést kfBórelt meg. A kitörési kisórletot keletről egy szovjet támadás támogatta. A német csapatoknak sikerült mind nyugatra és keletre a táma-
EHentétes hírek a londoni megbeszélésekről
újságírók olőtt tott nyilatkozatát.
dáat éa a kitörést visszaverni Közben a\' szovjot emberben é« anyagban a legsúlyosabb veBzteBóget szenvedte. Charkovndl szovjet támadás indult meg, mely ellen a német vezetőség előnyősnek fa/loltii a hit tatékok támadásba vetésit. A azovjut 37 páncélkocsit veazlott. it uómntek négyet Oharkovtól nyugutm 37 szovjet p&noóloHt sorú ai Is Beitek meg ób ii nzovjet támadás már n német tüzérség tüzébon összeomlóit. A Kubán vidékén fokozott szovjet tevékenység észlelhető, melynek elsősorban Novoroszljezfc Irányában való támadás a colja. A németek innen előbb visszavonultak, majd rövidesen vteszavelték állásalkat.
Jól értesült washingtoni körök vélem Ón yo szorint Hull külügyminiszter kijolontollo, hogy hajlandó részl-vonni az október hónapban Londonban összeülő angol-mnorikai-szovjet é rtokoz loten.
A londoni angol hírszolgálat is-morlcti Hull külügyminiszternek a*
moly szerint nem valószínű, hogy Londonba utazik Edennok Majszky-vul való tanácskozására. Az angol hírszolgálat szerint Hull őzzel hallgatólagosan beismerte, hogy a londoni értokozlot torvo szóba korült.
Az uj bolgár kormány kiáltványt Intéz a népin-/
Szófiából jolontik: A Bosilov-kor-mény tegnap dólolótt 11 órakor tartotta\' olső ülését. 10 órakor a királyi palotába méritek, hol a kormányzótanács fogadta őket. Cyrill herceg oz alkalommal beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy ebben a sulyos holyzotiwii, mély Boris király halála után bokö vet kőzett, légyottok meg mindont a bolgár egység erdőkében. 11 órakor a székesegyházban üimopí
islontiszlolot volt a király névnapja, alkalmából, melyen megjelentek a-kormáiíyzótaii/n.\'s tagjai, a míniszto-. rok, a diplomáciai testületek tagjai ós a közjogi í-lnkolóségok.
Bgy másik szófiai jelentés arról számol bo, hogy Kirov kulüjrymi-niftztor megérkezett Ankarából Szófiába. Mára várható, hogv az uj kormány kiáltványt intéz a bolgár néphez.
ZALAI KÖZLÖNY
1943, szeptember 15
ujabb adótörlést kaptak a visszatért zalai Járások szegény vidékei
A vármegye közigazgatási bizottságának Ölése
Zalaegerszeg, HKúptoitlbúr Ifi
Zulu vármegye közigazgatási bizottsága vitéz gróf Tolok i Béla főispán olnöklraóvol ülósl tartott. Jto-totto !1 főispán, hogy eljárása a)KSá|1 n minisztériumban a zalai munkibórek Ügyében azt n választ kapta, hogy a -imii¦kabarok országosan egyöntetűen vannak megállapítva 8 oltói való eltérésre jogalati nincs, do 104 1-ro gondoskodás íörtónik a helyi Beom|>ontok érvényen itásére.
A ytkm ügy igazgatóság olótorjoHz-téséro a bizottság ujabb adótörlést engi\'délyozott a viaszaiért salai járások Inkoaságának, hohajthatatlan-ttág miatt éti ingatlan-árverés molló-aéfiÚYol. 18 körséglien 27b adózónak 48.000 pengőn fölüli ösuzogü adóját toroltok, amivjl az o járá-sokban ezidón törölt összeg -100.000 |xm-góro omolkodott.
A zalai multovl adóhátralók 4.8 millió jxjngó, a liulyosInteti folyó évi olóíráa 1S.6 millió [tengő. Augusztus vógóig befolyt oblxm az óv-bon 4.1 millió jwngő, magában augusztus hóban 780.000 pongo, Az
esedékessé vált adóhátralók közöl 72 százalék. Az idón 1.6 millió pengével több adó folyt bo, mint tavaly.
Augusztusban a mogyo területén 20 tüzosot volt.
A közegészségügyi helyzet
a tavaly ilyonkorihoz képbat romlott, különösen a haaihagymáz \'ós roncsoló toroklob mogtxitogodésok sza|K)rodtak.
A mezőgazdasági károk torán ogyc-s zalai vidókokon száz-százalókos az ujabb jegvoróaok kára, aok kárt okozott a caimasz ós szőlőkbon, gyümölcsösöklxm nagy a darázs-kár. Sok kárt szonvodott a mezőgazdaság u szárazság miatt is. Az tolajosnövónyok tormolésóvol a gazdák nom. nagyon törődtök, A gabonatermés minőségo várakozáson fölül jó, átlag-monnyisóg holdanként fí—1) mázsa.
A bizottság állatit foglalt a fó-isfiáminl együtt, hogy siMASSS szabadpiacon bonvolitsa lo az állatvá-aárlásokat. A főispán lepésokot tosz; hogy a Í2 mázsán folul gazdasági osoícíloknok kiadott gabonát ljoszá-initaák a hőszolgáltatási kötelezőt t-
bégl>0.
Két motorkerékpárszerencsétlenség a Balaton-parton
Keszthely, Bzeptombor 15 (Tudósítónk jelentése) Az utóbbi na]K)k kosztholvi balosoti krónikáján két motorkerókpáros szoroncséljon-eóg szerepel.
Az, egyik azoroncsótloiiBÓg áldozata Mészáros Géza keszthelyi bor-ilgynök, aki lezuhant a motorkerékpárjáról s kitiobbfoku agyrázkódás ertb Ós az arai in öaszozuzódott.
A másik motorkerékpáros-szerencsétlenség Keszthelyen a Tapoloai-nt fóközlokcdósi útvonalon törtónt. Borza\' Ottó motorkorókpárján ülvo
plhónt az utón, amikor ogy másik motorkerékpár nagy Hobostióggol belerohant. Lzt a motorkorók jwrt ogy koszt holyi tanuló vozetto, mögötte ]>odig ogy barátja ült a gépen. Az összeütközés kövotkeztóben mindkét motorkorók pár utasai az Országútra suhantak, mig azonban a tanulónak ós útitársának nom történt komolyabb baja, Borza üttó vóroaon terült ol az uton ós összezúzta az arcát. Mindkét motorkerékpár Összo-\' törött. s
Harminc muravidéki árdrágítót elitélték
Zalaegerszeg, szeptember 15
Egész sereg muravidéki árdrágítás! ügyel tárgyalt a zalaegerszegi törvényszék uzsorabirósága.
A bíróság előtt állt\'árdrágítás vadjával 27 muravidéki földműves, akik sertéseik eladásával köveitek el az árdrágítást és 3 hentes, akik a husi drágábban adlak el a megszabottnál.
Barbaries Gyula strldóvári hentes mester és Megylmorecz József s\'rtdó-
vári" hentes segéd az általuk közö-\' san lev\'golt sertésekből készített hentesárukat a hatóságilag megállapított áraknál jóval magasabban, üzletszerűen eladták. Barbarlcs 7, Me-gylmorecz 6 hónapi börtönt kapott, Maljasec István pedig 3 heli fegyházat. A 27 földműves fejenként 30-60 pengő pénzbüntetéssel bűnhődött. Az Ítéletek nem Jogerősek.
Egy, talicska miatt a pesti gyorsnak
A mult hónapban történt, hogy a Csáktornya-—budapeBti vonalon a ba> latonujhelyl állomás elölt a menetrendszerűen robogó gyorsvonatot meg kellelt állítani egy sorompó nélküli átjárónál, mert a sínek között egy asszony bajlódott egy targoncával. Kutasi Ferenc balalonuj-hclyl házmester felesége fát szállított talicskáján, annak kereke beleakadt\' a sinek közé, amikor gyorsan át akart még jutni- a messziről már közeledő gyorsvonat előtt. A mozdony-személyzet emelte kl az akadályt a sínek közül. A késést Igazolni kellett s Így került a jelentésbe az eset, amit a MÁV feljelentett és Kutasiné a kaposvári törvényszék elé került közveszélyes rongálás elmén, A törvényszék a bűnösséget
meg keltett állnia a Balatonparton
megállapította, de tekintettel a fennforgó nyomatékos enyhitö körülményekre, büntetés kiszabását mellőzte.
Paradicsombefőzés gyermejkhalállai Kossuth-téren
a
Irfogdöh bontó szproncsótlousétf tör-lónt tognaj) Nagykanizsáit a K08-Buth-iér 8. ez, alatt, Fölső Józsof laká.sán. Fölnőné paradicsomot főzött bo a konyhában egy 12 litoros edényben éa áruikor boíojezto munkáját, a forró páradicsoni lével toli edényt letétté a konyha padozatéra, hogy* kihűljön, libben a Dorcbon kolt fol "Fohifiék másféléves Voronka nevü leánykája a 8sot>ában, ahol aludt oa még álmos szemmel kibotorkált fi konyltábn. Nom vette ószro a padlön olbolyozott otjónyt, bolo-botlott ós boloosott a forró paradicsomba, tiikoltozására lottók figyol-
mások hozzátartozói, do a szoron-csőtlon kiflleányka pillanatok alatt borzalmasan összeégett, hzüiIo incv. folt a forró lobon. Nyomban Ixivit-tók a vároai kÖzkőrházba, do az orvosi tudomány már nom tudott rajta aogitoni. Nagy kinok között kiszéa-roroti, Jolomellék a kir. ügyészség, nok, molynok indítványa alapján (Tél. után a kis holttestet a temető hideg, házában folboncolták dr.*. Hámon Zoltán kir. törvényszéki vizsgálóbiró jokutlótóbon.
Gondatlanság miatt bűnvádi ol-járás indult.
A kaiba fulladt egy muraközi asszony
Muroszerdahely, szeptember 15 (Tudósifónk jeleni!) Halálos sze rencaétlenséji töitént Muraközben, Muraszerdahely községben. Özvegy Sztrachfa Vtncéné 54 éves asszony haza udvarán vizet ment meríteni a kútból, ám amikor a vizesvödröt felhúzta, a Rölél u;y!átszik lerántotta
a mélységbe, ahonnan segélykiáltásait nem hallották meg a hazbeliek és igy odaveszett. Mikor késöbh a házbelieknek hosszabb távolmaradása feltűnt, kutatni kezdték és akkor megtalálták a kut mélyén — holtan.
A királyi ügyészség megadla az engedélyt a holttest eltemetésére.
Egy baUtonmArlal kislány a kútban lelte halálát
Kolonfcs józsefné balatonmárlaf földművésasszony egy alkalommal kiment a mezőre dolgozni. Hét éves kisfia és három éves kisleánya Is vele tartottak. Később az aspzony az apróságokat hazaküldte. A gyermekek ollhon játszadoztak, majd elunva magukat a szomsxéd portájára is e kalandoztak. Oll a kisleány, meg nem állapítható módon belecselt a mély kútba s mire a fiútestvére kiáltozására a szomszédok elősietlek,
segiiség már nem volt, a 3 éves gyermek belefulladt a kut vizébe. .
Most tárgyalta ezt az Ügyet a kaposvári lörvényszék. KoIoaTcsné gondatlansággal vádolva állt a bíróság előtt. Azzal védekezett, hogy a mezőn sok volt a Szúnyog, azért küldte haza a gyerekeket.
A töryényszók,megállapllolla Ko-lonicsné bünösítégé\', de tekintetlel az enyhítő körülményekre, büntetési nem szabóit ki;
Édesanyja levelének olvasása kfizben balálra gazolt a vonat egy zalai legényt
Mint a Zalai Magyar Élet jelenti, t\'agikus esemény tív.iént minap a hajmáskéri vasúti állomáson.-
Csizmadia Fertnc 22 éves ságodl legény, aki Hajmáskéren postaszolgálatot teljesített, a vonalra várakozás közben az édesanyjától kapott levelel olvasgatta. Annyira elme ült a hazulról jött sorok olvasásába, hogy észre sem vette egy vonat közeledését. A mozdony sípfelzésére
hirtelen ijedtében eltévesztette az ugrási és a sínpálya belseje felé hátrált, uzy hogy az abban a pillanatban szemközlröl besialadó másik vonat mozdonyának kerekei alá került, amelyek teljesen összeroncsolták a testét. Még halálában is kezében szoronvalta az édesanyja levelét. A hoIILslet hazavitték a szülőfalujába és olt temették el.
40.000 pengős ujabb gondok a keszthelyi egészségház körül
Keszthely, szoptembor lö (Tudósítónk jetenti) Hirt adtunk már róla, hogy Koszt bolyon ogész-BÓgház epitósüt tervezik, molybon tüdőboteggondozót is holyoznék ol. Az ópülotro az államópitészotí hivatal meghirdette az építési pályázatot szeptember 18-iki határidővel. Erre a hntáridóro az ópitkozéaro négy gonorális ós három részleges ajánlat érkezett bo: az\'összea ajánlattevők kosztholvi iplirosok. Az óJlamépitó-
Szeptember 14-1\'5-én.
VÁROSI MOZGÓ kedden ............ --------és szerdán
Izgalom ! Sserelem ! Történelem t
Budapesttel egy időben
SZABADSÁG VAOY HALÁL
Magyar vildghiradó napjaink aktuális eseményeiről
Slífmé4sok kezdete 45, L7 és j9 órakor.
szoti hivatal follKintotta az ajánlatokat, molyok közül* a logalucso-nyabbnak 185.107 pongó, a legmagasabbnak 152.011 pongo az ajánlati végösszege. Mint órdekosságot említjük meg, hogy nz építkezésre csak 05.000 pongo áll ozidószerint rendelkezésre, mórt a torvok olké-Bsitéeekot okkora összeggel szi\'unol-ták. Kbbon az östizogbon bonno van Kosztlioly ós a kessthelvi járás köz-BÓKoinek felajánlása, fíoroog Kos-toücs GyÖrgyné adománya, kcszt-Itolyi magánosok felajánlásai, a vár-fpegyo hozzájárulása, a rórmogyoi
ígészsógvódolmi azövotsóg által megázott összeg éa a várható álluni-«wiy is. Kérdés ezek után, honnan fedezik a mutatkozó 40.000 pengő hiányzó összeget?
70
1913. szc):
itcml>er 15
ZALAI KíZtSNYi
FERENCJOZSEF
keserűvíz
SPORTÉLET
Európa volt legjobb teniszjátékosa Nagykanizsán
A\' Zrínyi Miklós Nagykanizsai \'Torna Egylet loniszszakosatálya o hó 10-én, vasárnap az egyesülőt József főhoreog-uti teniszpályáin to-níszbemutatót rondez, molyro HÍko-rfllt mognyorni a második világháborút kózvotlonül megelőző ídók világhírű játékosát, az akkor jugoszláv Minőkben versenyző, ma Csáktornyái illetősége róván magyarrá vélt Pun-üboc Ferencet. Puticaoc a 80-ae evőkben a világhírű, Burópa zóna-gvóztos jugoszláv DC-toniszcsapat él játékosa, aki AsbÓth foltöréso olőtt két ízben — 1088 óa 1989-ben — Európa rangelsőjo b ogy ízben a világ harmadik amatőr- teniszezője volt. A wimbledoni világversenyeken kívül diadalmasan küzdött az Egyesült Államokban és Japánban is, egyszóval világmárka! Ma — bár rendszeresen éosésbeh van — ogyo-lóro nom indul versenyeken, do bízvást elmondhatjuk, hogy AsbÓth József után igy is a \'legjobb magyar. h valószinuiog a logjohb európai teniszező is.
Az egyes mérkőzésben ollonfolo László Intvén losz, aki az ídoi nemzetközi tenisz bainokság férfipáros számában a fiatal Bzomfwtnolyí Buj-torral az oldalán a harmadik holyot érte cl s akiről a Nemzeti Sport mint a legjobb magyar páros játékod ról emlékezett mog. Elegáns, mutatós stilusa, romok hálójatóka biztosíték arra, hogy Puncseenek méltó ellenfele losz b mérkőzésük a tonisz-
s|)ort barátainak élményt jolontj. \'Az egyes mérkőzésen kívül férfi-páros számok keretében a két márkás játékossal ogyütt a nagykanizsai teniszjátékosok logjobbjaí is szoropelnl fognak.
Nagykanizsának valamikor virágzó toniszs|iortja volt, szinte vezotószo-repot vitt a Dunántúlon. A mai. labdahiány miatt vissza fejlődött . ezen szép sport feltámasztását có-lozza oz a bemutató,
n. n.
Délnyugati NB II. állása:
1. DVSB 3 2- _- 14 3 6
2. ZMNTE 3 1 1 — 12 2 S
3. KTSE 3 2 1 — 8 8 s
4. Ilarcs 3 2 I — 81 5 s
5. CsZTE 3 2 — 1 9 5 4
6. NVTE 2 1 - 1 7 3 2
7. Pélmonstor 2 1 - 1 H 9 2
8 PBTC 3 1 — 2 7 10 2
9. I\'VSK 3 1 - 2 6 10 2
10, NSE 3 — 1 2 5 12 1
II. Zsolna 2 - 1 2 1 7 1
12. SBTC 3 - 1 2 0 7 1
13. BZTE 2 - — 2 2 9 0
14. DPAC vl.ízalopelll
láp
felvesz p.akátragaoxtó*
a Magyar Hirdető IrÖfflpE kirendeltségen Zalai Közlöny kadóhiva\'alában.
trntit. (Él
/lesnwgMBbb árban vewok.
/\' • Véká»Y: ékszerén ra-«i «. ¦ •
Holnaptól reggel 5** órakor indul a budapesti gyors Nagykanizsáról
Nagykanizsára ós a vidékre nézve örvendetes változás következik be holnaptól, csütörtöktől fogva á reggeli budapesti gyorsvonat monot-rondjólxm. Szoptombor 16-tól a reggeli gyors 6.42 órakor indul Nagykanizsáról éa délelőtt 10.02 órakor már Budapestre érkezik. Ezzel ismét lehetővé válik ogy nap alatt ugy mogfordulni Budapestről, hogy az utasombor a dólolóH folyamán ol tudja intézni dolgait a {őráros-"han s nem koll a maí szállodai ne-
hézségek mellett már olóző nap fol-utaznia, akinok bivntalos ügye-dolga van a délelőtti idólwn Budapesten.
Csáktornyáról 4.85 órakor roggol indul oz a gyorsvonat. Csáktornya egyben végállomása is a gyorsnak, mert további intézkedésig a vonat nomzot kőzi jollogs> szünetel, nom közlekedik Róma lelő.
Budapestről vissza változatlanul esto 6.80 órakor indul a kanizsa— csáktornyai gyors.
„Ne felejtsétek el, hogy szabadságunkért és függetlenségünkért dolgoznak"
Szlnnyet-Merse Jenő kultuszminiszter beszéde az ifjúsághoz a rádlólskela megnyitásán
A Levente Hírközpont jelenti: A kultuszminisztérium rádiólsko-lájajteddert reggel 8\'30-kor Budapest I. hullámhosszán -megkezdte működését. Az előadások megkezdése előtt Szinnyef-Merse Jenő Kultuszminiszter a következő beszédet intézte az ország - tanulóifjúságához :
— A mai rendkívüli idők y miatt a tanulóifjúság nagy része csak novemberben kezdi meg az iskolai munkát. Ez azonban nem ok és nem alkalom arra, hogy ne dolgozzatok. Sót ellenkezőleg I Ma mindenkinek teljes erejéből kell dolgoznia és részt vennie a nemzet erőfeszítésében. Ez alatt a másfél hónap alatt tehát nektek Is még fokozottabb- erővel és nagyobb szorgalommal kell munkálkodnotok. Munkátokat igyekszünk megkönnyíteni. Ezért naponta halljátok a rádióban tanáraitok és tanítóitok előadásait.
— Legyetek buzgó hallgatói ezeknek a rádióelőadásoknak és fogjátok fel a hullámokon át azt, amit r(incs módotok az iskolában közvetlen közelségből hallani. Amit a rádió utján tanultok, egészítsétek ki a legfőbb tudásotok szerint és
mutassátok meg, ha majd számon kérik tőletek az eredményt az iskolában, hogy méltók vagytok a bizalomra és ti is követitek a magyar hősök példás kötelességteljesltését. Ha most elmulasz/játok kötelességeiteket, iiüiu tudtok majd megbirkózni a reátok váró feladatokkal. De sulyos mulasztást Is követnétek el, ha nem készülnétek fel komolyan és lelkiismeretcsen a nagy magyar célok vállalására,
— Reátok várnak a magyar ]övfl erkölcsi, szellemi, gazdasági,, társadalmi és honvédelmei kötelességei. Ne felejtsétek e\', hogy szabadságunkért és függetlenségünkért dolgozunk. Bízom bennetek és tudom, hogy öntudatos lelkesedéssel a magyar hagyományokhoz hűen készültök arra a munkára, amely reátok vár. Isten áldása kísérjen benneteket.
A rádióiskolát szülők és diákok országszerte Igen nagy érdeklődéssel fogadták. Biztosra vehető, hogy a rádióiskola eredményesen készíti elő az ifjúságot a tanév megkezdésére és a tanulók november 3-lg ls eredményesen foglalkozhatnak tanulmányaikkal.
MAGYAR HONfÉDEjE NTOÜBÍN A SZOVJRT-PRÖMT POKLiBiN
Föld alá rejtett erőd-falu és beton tábori mulató egy leégett ukrán község romjai alatt
A magyar megszálló erők csapatai a nyAti tisztogató hadmüvelotok Borán számtalan kiemelkedő fegyverténnyel voltak részt a hadműveletekben, fia egyszer mér történelemmé leaz ennek a világháborúnak oro.zországl fejezete, a sulyos bandaharcoknak ót ezek ellen viselt elhárító-vállalkozásoknak külön fejezetet ad bizonyára a historikus. Ezek n harcok, amelye^ kivétel nólkül bent a végtelen orosz nrdő- és rnocaar-vldók Irdatlan és beJArhiUtlan részein zajlotlBk, orvul leselkedő ellenséges tűzfegyverek. sürüa rakott aknák, ellenséges érzületű lakosság közölt, kemény próbára tették nemcsak a katonák lelem 6 nyess égét, óvatosságát, do elsősorban bátorságát In. Lg a magyar rnegszállóorők csapatai éppen.- lelemó-nyességdkkel, rendkívüli óvatosságukkal, de rámenős, kemény bátorságukkal tűntek kl.
Ahol a térkép non segít
Az orvlövészek a legkülönbözőbb ravaszságokkal fgyekeztek félrevezetőt csapatainkat, azonban a magyar leleményesség llt mutatkozott meg a leg jobban. A msgvar katona hamar rájölt a botol .trükkökre" és biztosan. Ingadozás nélkül nyomultak a menekülő orvlövéBzbandák nyomában.
Pedfg ez volt a legnehezebb az úttalan, lránytalan erdővfdéken, ahol főként a sürfi nyárt esőzések Idején egész napon át nem láttuk még a napot sem. Ezek a területrészek teljesen hiányoznak a bolal (érképekről. Moszkvában csak ugy .kapásból" készttették a
térképet, mocsárt jeleztek hatalmán terűin tokén, ahol erdő van és fordítva.
Azonkívül hatalmas telepütések voltak Itt ftlszrtrvn, beszorulva erdőbe és a mocsárba, amelyek vagy egészen* ro\'ss helyen, vsgy egyáltalán nem fa szerepeltek a tórképéli.
Honvédek egy osztagával jártunk legutóbb a mocsárvldóken. Nyomot, utat napok óta nom találtunk Csak .éreztük", hagy az orvlövészek előttünk vonulnak vissza. A lábnyomok Bomml jele nem maradi a vizes, puha tűben.
Cölöp-hid a inucsároii át Egyik napon bosszú, cölöpökrevert bürüre akadtunk, körülbelül százméteres távolságon át vezetett a mocsár lololt. Túloldalon egész biztosan falunak kéli lennie, valahol a fák mögött.
A falut meg ls találtuk : Illetve csak a nyomát. Néhány Uszkösen álló kéményt, házromokat, megégotett vaságyakat, de semmi mást A falu felporzó élésének már régebben kellett megtörténni, ez látszott a nyomokon. Már tovább akaríuuk menni, amikor
az egyik földerítő raj azzal a jelentéssel tért vissza, hogy a falu szélén Mélyen elásott ládákat talált a egy hatalmas földalatti vermet, amelyben ruhák. uevenyésMtt alvóhelyek vannak.
Vetések a földalatti falu beton szeporéja felett
Kutatni kezdtünk éa rnegtaláluk az első „elrejtett falut".
Harminckét hatalmas vermet, ugy rejtve, hogy a legóvatosabb nem la alig vehette észre, Inkába csak a vé~ leden árulhatta el. ValaracnoyUjen hevenyészetten előkészített ágyak, ruha-darabsk, szalma, ezéaa, néhányban még élelmiszer ls volt.
Az*nban a vermek csak az „elrejtett falu1 lakiszobái voltak, kUlön elásott ládákban találtuk meg a ruhákat, házi felszereléseket, éleimIszertartalékot, sok .Pa-tefonM bolsl propagandalemezek k cl — így szórakoztak a bolsevista orvlövészek.
Minden gödör persze a legtöké[élesebben rejtve. Csak ugy találtuk meg, hogy ftsszeásluk az egész környéket. Átadtunk olyan gödrökre, amelyek fő\'ött már néhány éves fa nőtt, meg virágágyak díszlettek, burgonyavetések éa gabonavetések állottak fölöttük.
De találunk mást ls. Valóságos mulatóhelyet.
Hát ez bizony nagyon furcsán hangzik. Itt az eroiz mocsarak keltés közepén, a sötét, fenekeilen Őserdők vidékén. Ml is csodálkoztunk, amikor ráakadt az éfylk honvéd .csákánya*.
Mert az akadt rá, egy hosszufogu, orosz Csákány.
Betonbél építették, körülbelül félméterre a föld alá. Ahogyan felsta kflottuk sz általát, nem akartunk hinni a Szemünknek. Színes drapériákkal bélelve a falak, kezdetleges dívány, kis kerek asztal, lámpákkal, az asztalon olcsó, rikító rúzsok, púderek, több flveg Bzagosvii, a lugasokon női ruhák.
Ugy festet\', mint valami mulatóhely, csak betonkiierődben a mocsárvidéken, egy leégell falu alatt. Embert azonban selol sem találtunk. Ugy látszik, észrevették közeledésünket, behúzódtak az (időkbe A löldalárejlelt orvlöseszfalut nyugodtan hagyták olt, hl-izen ugy sem vesszők észre — gondolhatlak magukban
Hát észreveitült. És bizonyára nagy szemeket meresztenek az orvlövészek, ha egyszer visszatérhetnek és nem látnak mást\', mint feltúrt gödröket, szétdobált .takóvermeket", szétrobbantolt beton-mulatóhelyet és mindenütt a magyar honvéd szöges lábnyomát.
Szabó Sándor zls., hadltudősUó.
Nagykanizsa inogyoi varos polgármes terctől.
24.027/1043.
Tárgy Tiszti és tiszthelyettesi beszállásod céljára kijelölt lakrészek Igénybevétele.
Hirdetmény.
A helybeli lakástulajdonosok elleti sok esetben panasz merült fel amiatt, hogy a tiszti és tiszthelyettest beszállásolás céljára kijelölt lakrészeket, szobákat vonakodnak az elszállásolt tiszt (tiszthelyettes) rendelkezésére bocsátani, magukat a beszél lásolást kötelezettség alól különféle ürügyekkel kivonni Igyekeznek, a lefoglalt szobákból egyes nélkülözhetetlen bútordarabokat, legtöbbször ágynemüeket, fekhelyeket ellávo-[itanak.
Felhívom a lakástulajdonosokat, hogy beszállásoíásl kötelezettségüknek feltétlen és minden vonakodás nélkOE azonnal tegyenek eleget, mert a Jövőben minden ilyen panasz cselén az ellenszegülök és vonakodok ellen Illetékes helyen azonnal feljelentést teszek s egyben közigazgatási elbánás alá vonásuk (Internálásuk) Iránt Is haladéktalanul megteszem a szükséges lépéseket.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 14.
!015 Polgármeater.
I 7ománco/ott kályhák és tűzhelyek,
1 ÉL HolliejT-ScIiraíts-syárlmánju m»*ag»acl»»éBi q*pel» állindóanrakMron TóthJózaef vaskereskedésében
Emíb.t-tír 33. (Központ-íiállá épület.)
, ZALAI KÖZLÖNY
1943. szeptember 15
HÍREK
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelőt: Mft őrangyal gyógyszertár Doák-tér lü.
Kiakanizeán az ottani gyógyszor-tar állandó ügyelotoa szolgálatot tart.
Naptár. Szeptember 15. Szerda. Rom. kat Fájd. szüz. - Protestáns Nikédére.
— (Személyi hlr)
olmen Jelentettük tegnap, hogy Kos-tcln Fereoo, a kedves kanizsai földi, néhány napra Budapestről Nagykanizsára érkezett. Még padig nom ls hivatalosan, hanem szabadsága alatt a .honvágy" hozta el látogatóba. Kosteln Peren0 képességeinek megtalálóén gyorsan Iveié pályafutása során máatél év alatt háromszor lopott elő s önnek következtében ma már Igazgatója az Első Magyar Általános Blztoittólntézot-nek.
— (A blróaágokról)
Dr. Almassy Gyula törvényszéki tanácselnök, dr. Révlfy Aodor, dr Gáspár Zoltán, dr. Hámory Zoltán törvényszéki bírák, Benlztk Ferenc klr. járasblróaAgl chilik és dr. Csík László jiraabfró nyári szabadságukról bevonultak és átvették hlvatslukal.
— (Magkszdődött a törvényszék őszi ciklusa;
Ma befejeződött a törvényszék nagy oyárl törvény kezesi sztlnete. A mai .nappal megkezdődtek a törvényszék büntető tárgyalásai dr. Alrsáasy Gyula törvényszéki elnökhelyettes cl-ntlkleto alatt
— (A Szoolálls Missziótársulat)
közli, hogy Vcni Sancléja nem 16 án lesz, hanem átlcllék október első péntekjére, léhát oklóber elsején délután 5 órakor tanják meg.
— (Miniszteri köszönet s nagykanizsai Nőogylstnek)
A nagykanizsai Keresztény Jótékony NŐegylolnek a szegények és IskoláB- { gyermekek felruházása ttuéu klfajuHt , ;¦!>!-.<\'¦ s rnuukájáia most Illetékes balyen Is foirigyoftek. Eddig több mint J kétezer pár cipót osztottak kl szeJtóny IskoláRgyermckeknek. Szlnnyet- Merse , Jena kuiUisíminiezter most meleghangú levélben megköszönte azt az áldásos munkásságot, amlt-a Keresztény Jótékony Nfipgylet oly nsgy buzgósággal éa cinberN/eretottcl kifejt éa uzórt köszönetét és elismerését lejozto kl a Nő-ogylet vezetóséfének és dolgazó tog-J hintik.
— (Leventehír)
Szeptember 10 án a kanizsai leven- 1 lékncn ismét kedves napjuk van Akkor avatják tel uj otthonukat az 011 régi, Batthyány-utcai háziban és egyben búcsúztatják az .öreg" évlolynmot.
— (Szünetéi s postatorgalom Olaszországban)
A posta vezérigazgatósága közli, hogy Olaszországgal, VallkanvároH Al-lainmul, Albániával és Sun Marinóval a posta- és távközlési forgalom további Intézkedésig szünetel.
— (Gázolások sorozata Keszthelyen) Tudósitónk irja: Keszthelyon éa környékén több gázolásl baleset történt az utóbbi napokban. Egy asszony és egy kisgyermek a kocsi kerekei alá korUtt, egy fiatul napszámoson pedig a vető-gép ment keresstlll. Az elgázolt aaz-szotiy Virág- Józaefnő, egy caerszegto-najl földműves 5t éves tetesége. Az asszony a-kocsi alatt eutyos sérűléso-ket szenvedett", legsulyeaabb a sérü lése a combján. — Egy kisgyermek ls szerepel a gázolás) llbtáo, Durgó János i> éves nagyradal tlucska, akit súlyos állapotban szállítottak be a keszthelyi kórházba. A tlucska [elkapaszkodott egy lovaskocslra, onnan leugrott, ugyan akkor azonban ezy másik, kocsi kerekei alá került A koosikerék megtör tette a gyermek agyát Is. ennek következtében megbénult a Hu egyik oldala
— Berkovlts Pereno 16 éves napszá-nioh a velAgén ntá került munka közbea. A fiatal napszámos egész testén ulyan súlyos zuzódásokat szenvedett, hogy kórházba kellett Bzállltnnl.
Halálra forrázta magát egy kisleány
, Halálos gyermek-szerencséi lent ég történt Hahót községben. Egy másféléves kisleány, név szerint Horváth Erzsébet, kis* Időre magára maradt a lakásuk konyhájában. Ját-
szadozás közben a tűzhely széléről a forró lejét magára rántolta és ugy összeégett, hoíy égési sebeiben röviddel kórházba izállliása ulán meghalt. A vizsgálat megindult.
Lapzártakor érkezett
ispán él HémetoTíság folytatják a háborút a győzelmes befőzésig .
A japán kormány és a német kormány kölcsönösen kijelentették, hogy Dadogllo árulása nem befolyásolta az egyezményt a két állam között és elhatározták, hogy a háború folytatják a végső győzelemig.
A német Hajló örömmel kom meni élj a a két állam közös nyilatkozatát Mussolini kiszabadításával remélhető, hogy az ellonkoniiAuy vállalja a hármas-\' szövetség kötelezettségeit
— (Bort lopott a hegyan elsötétítés
alatt)
A tornylszentislkléil csendőrség beszállította a nagykanizsai klr. Ügyészségre Skaleca Lukács 36 óvee hunyt-szeitmiklóni földművest, mert az a gyanú saerBIt fel ellene feljelentésből klfolyélag. hogy szeptember 0*re virradóra az oltani szőlőbegyen az elsötétítés alatt négyszer egymás utáu álkulccsal bohatolt Pusztai László pincéjébe és minden egye* alkalommal mintegy 30 90 liter bort lopslt Sknlecz kü. tana alkalmával eleinte tagadott, do később bevallotta és elismerte azt íh, hogy a légoltalmi elsötétítés alatt követte el a lopást Skalecz cse-lekméoye voltaképpen rÖgtönbír*»ko-dás alá tartozik. Ma döal sorsa fe.ŐI a vizsgálóbíró.
A nagykanizsai klr. tírvénymíklffl.
P. 2890/1942. sz.
Hirdetmény.
A m kir. Kincstár kIBS|áutónak. Maori üzemek céljára, -Mátéi László és Társai klsslálllást szenvedők elleni kfsajáülásl Ugjúben s bir. tötvényazék Zala vármegye közigazgatást bizottságának 482Í/1942. kb. axámu hstározsta következtében a megküldött kisajátítási összeírás és váuafz alapján az t&81: XLI. t-c 46. éa következő §ai értelmében foganatoiltandó kii-tttanliásl eljárást a nagyksnlzsal 1154., 5617. és 12 824. sztjkvekbtn (elvett Ingat-tanokra folyamatba teszt, a tárgyalás megtartására határnapul 1943. év) szeptember hé 23. napjának d. e, 9 óráját a klr. törvényszék elé (Törvényház, 1. emelet, 38. íz. ajtó) kltdzl, amikorra és ahova az ősi-ízes érdekelteket a lörvénjes következmények terhével egyénenként megidézi,
A klr. törvényszék figyelmezteti az érdekelteket, hogy a tárgyalásról való elmaradásuk a kártalanít*! tckln\'elében hozandó érdemleges határozatot nem gátolja, valamint, hogy ai egyéni kitlönéitesilésnek az elmaradása vagy s tárgyalásra! való elmaradásuk miatt Igazolásnak helye nincs.
Nagykanizsa, 1913. évi szept. hó 0-án, Horváth\' István a. k. kir. tszékl elnök. A kiadmány hitéletit: Bflky
soi\' iblv. Univ.
m ? z 1
S/abiHlNÓi> vaßy halát
A finn nomzot modern Kalovalája a darab. Mig nemzetük a/.nbadon fcjlődliet, nagyot alkot tudományban, kultúrában ós népénok gazdasági megerősítésén. .Mikor a mindqn ható oroszok cárja a muH század derekán eltörölte függőtloiiséirükot, megindult a küzdelem a szabadságért.
Nálunk Deák Ferenc mondta meg világosan éa szabatosan: — azt a jogot, amit az erőszak elvesz, a változó idők, a szerencse visszaadhatja, do aa a jog, hmiról egy nemzetenként lomond, Őrökre elveszett, A Hnnek som nyugodtak Iwlo, hogy jogaikat egy tollvonással oltörölték.
Megindul az ollenállás. Először békés eszközökkel, aztán egyre oró-sehbon olfaiuló módszerekkel.
Azt is Doák- Ferenc állapította meg, hogy B szuronyokkal sok mir<-dont ol lohet érni, c-tuik ráülni nem lobot. A finn nemzet is tudta és órozlo, hogy n bilincs, molyot a kiűzőikre raknak) nem lesz tartós.
A fűmnél, hol a hangzatos szavakat nom értottük, az érzésekot az arcokról kotlott leolvasnunk, fís dicséretére válik a rendezőnek és a szereplőknek, hogv ez a leglcljo«obb mértékben sikerült.
Az eredeti finn felvételek hiven
tükrözték vissza egy volünk rokon nemzet lelkületét, moly nemcsak a sportban, hanem a most folyó csatákban is bebizonyította, méltó esőinek Örökségére.
legkésőbb a tárgyalás elölt) napén déli 12 óráig bárki tehet s megajánlott vétel árat legalább l°/o-kal meghaladó vita» ajánlatot lw
A felhívást a kíielmczö a Zaini Köiiönv Clmll helyi lapban egy Ízben köizéteeodó e ennek togsnalositása végett a (elhívást s tkvi hatóság dr. Kovács László 111» Iraniani ügyvédnek kiadni rendeli. r
A tkvi hitóság a lehívás egy példstwit kllUggeszlés végett Oel«(. Qelse«iK"i Zilaszcntbaláu és Kacorlak községek elől* Jáiótágának inrgktlldt
A vételár 15, 30, Illetve 45 nap alm klllzetendő. \'
Nagykanizsa, 19(3. évi siepi, hó 3-fn Dr. Wéber ». k. klr. Jblró.
A kiadmány hiteléül : Lehoczky
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
4 polgárit végzett, Jóhizból való dui kfknyvItfltB-taHentmsik (elveszünk. — Schleis Testvérek. \\
a nagykanlzSKl klr l«rásblróMUl tnlnt telekkönyvi UtósAgtól.
9901/1U43. tk. sz.
Felhivéal
Ozv. Simodlcs Vlktotné sz. Olavini Róza éi Szmodles Láizló nés Sporny Flórával gelacl lakosok s gelsel 81. sat|kvben IclYett\'139/b. htsr. Ingatlanára Otlse krt -sömége 1118 P-Ős vélell ajánlatot tett
A tkvi hatóság telekkönyvi tulajdonosok kéielmére 1 14 COO/1933. M, E. sr. rendelet 18. §ának 2 bek. és a lO.OOC/IvSŐ. M. E. sí. rendelet 31. §-a alapián tiren delte a lent m* eJelölt tnüatlannak árverés joghatályával iisbadkiitól leendő eladását
Felhívja egyben tz ingatlan tulsjdono-(ál éB a Jelzálog; s hitelezőket, hogy a (elhivat kéiteailésitól ts-ámllott 15 nap alatt ésiievételeket Icrjeszlhcintk elő.
l-\'gyl\'tn a tkvi hatóiág az árverés tóga-r.alotltáBára ballrnai.ul 1943. évt október hó 5. napának d. e. 11 óráját tílzi kl cicn blrésig elé.
Egyben a tkvi hatóság közhírré (cssl, hogy a vételi ajánlat lC°/o<át kitevő b*-natpézz blról leletbe htlyeiése mellett
AMt*losvas>gád»k*t, magái üietés-sel felvesz Csizmadia Jínoi a 1 /.la\'osmester Nagykanizsa, Bába-utca 5. 2
Gyakorlóit gyatrái* és flásalpóaia sitn-kédráBial állást keres. Ajánlatokat, elmeket a kiadóhivatalba kérek. , 3024.
Platal ¦•flátlait október l-l btlfpéTTe felveszek. Sternberger Gyula festék üzlete. ____301»
Megbízható surtaskéoanB-mfnefains)*.
hosixu bizonyítvánnyal (elvétetik PŐ-ut 10 hiitulajdonotnál, délután 3-tól 6-lg. 3018
üuvbm, becsületes bejáránfi (elvétetik. Csengery-ut 22. 3>)I8
Jó kéztlgyességü leányt strstnymavaa* tanulónak felvesz; Bárány éksierési. Horthy M-ut 3019-
Egy hésslesolgai ét egy fiatal asgés) felvételik Kelemen Rezső cégnél. 3027
FOxniJudó nő kerestetik vidékre pár hétre kisegíteni. Cim a kladóbin. 3026>
ADÁS-VÉTEL ^
Mindennapi levelezésből össiegyiiltölt tam«gbélyag*t bélyeggytljtósi célokra magvaaaafc. Barbarlts/ Zalai Kftziöay sxerkesitósége, nsponla/aélután 6—7 óts között Ea a hirdetés inlndlg 61 vényes.
Használt babakalaragvai megvételre keresek. Címeket a kladöhlvalalbs. 3005
CaéplésS anyagok, olajok, zsirok, golyósoaapágyak
UN OK R- O í AM ANN vabkereskedésbeo.
Hofuerr-gépelc télre h layaszra mir most elöje^yzemJök
VILLAMOS ÁRAM-SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramaximiák fizetése, roklaméolók, hlbajalontóaek, szakszerű (alvilágositá* minden villámot kárdásban dél«I6H 8-tól déluUa 16 óráig. ct»«myg»ry-ut 51, telefon 284.
öaekaoaiskhatőa vaságyat vennék malraccal vagy szalmazsákkal. Szemere-ulcn 4, kefegyár. 3021
Egy mély gyarmakkooal eladj. Tavasz u. 3. 3022
Anitora nyulak alactók. .M^üvít-utca 32. 30»
BÚTOROZOTT SZO»A
Tisztviselőnő keres csinosan butaro-um szobát, esetleg teljes ellátással. Cira a kis dohi vatalban. L
Egy vagy kétszobás bútorozott lakéit keretek október l-re, lehetőleg (Uidöfzobi használattal. Címeket a kiadóhivatalba kérem leadni.
|_KÜLÖNFÉLE_
Elceerélnam ótdl Üzleti elveimet korszerűbbekkel, Még mindig nehezemre esik ugyanis a közeledő béKC-gazdálko-dásra gondolni. Most, amikor erre pirat la akad a legtöbb ttzlct kü.-lil, kellene minden lehetőséget megragadni, hogy megfelelő hírveréssel biztosítsa mindenki ÜV lete menetelét arra nz időre, amikor a háborús konjunktúra nem\', vlssl magitól sz üzleteket
ZALAI KÖZLÖMY
politikai napilap. Kiadja: „Rözgasüaságl H. T. HagykaaliM\'l Felelős kiadó: Zalai Kireiy.
• Nyomatotu a „Külgazdaság! H. T. NaDykanlna"
ayomdájábaa Naeykaalzaan. (Nyomdáért tolel < Zalai Kárslv.) ,
Felad*:..
tiliu:
bcndlokraat: tábori tosta:-
83. óvf., 209. sz. Mao4»B|llís»/Í943. szeptember 16. csütörtök *ra 16 fillér.
| , rawn ioiis:---------.....------I OO 4s9 SP
ZALAI KÖZLÖNY
átaerkeaz tőség oa kiadóhivatal: FŐ-ut 6. szAm. SzerkesztÓHÓRl és kiadóhivatal! telefon 78. az. Megjelenik mindon hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
¦msiafavjssssss^^
Előfizetési Ara: «gy hónapra 4 pengő\' 30 Mletr,
negyedóvr© 18 pengő 40 fillér. Egye* szám: hétköznap 10 #11-, szombaton 30 í III.
Ixgalom Londonban a tegnapesfi bombéxás és a salarnoi helyzet miatt
Elkerülhetetlennek tartják egy hoss/u lejáratú angol-szóvjet szerződés megkötését gixttaeok vették át az Besxes rimái nminlazterek JegkBrét
A koloti arcvonal helyzetéről I3er-1 inbői a kövotkozókot jotont\'ik: \\ déli ós az északi arcvonal között
a Szőj folyó tekinthető választó vonalnak. Rrt-liotó tohát, hogy a szovjot-csajMttok most 0Z ollen ti vonal ollón indítanak támadást, a Icát német hadso-rog-csoportot akarják szétválasztani. A szovjet támadások meghiúsultak ós a fóldrami választó vonalat nom sikerült katonai választó vonallá kiszélesíteni. A harcokban a Szovjet atogsulyosabb anyag és omlwr veszteséget szonvodto.
A brjanszkl helyzet semmiben sem változott, a szovjet orók itt feltűnően óvatosak. A Dosz-na montén hovosohh harcok vannalr, mért birtokukba szeretnék vonni a folyó nyugati partját. lízt a nzán-dékultat a iiómot csapatok kemény elhárító harcokban meghiúsították. A kőzépsé arcvonal Bulypontja a
Szmolonszk - Moszkva vasútvonal
határolt terület, ahol
által
nagy
páncélos erÓkkol és harciropülógf*;-pekkel- támad a Szovjet. Kőt liolyen sikert órtek ol. A botörés nem haladta meg a németek erőjét, mórt a német csapatok merész támadásnál a válságos helyzetet leküzdve, állásaikat mogorósitették. A koloti arcvonal ószaki részén, Leningrád -nál tovább tart a tüzérségi Ós a rohamcsapatok tevékenysége.
A harc súlypontja a déli szakasz déli és ószaki részen van. A német távolodó mozdulatok továhb tartanak. Nagyon kemény harcok vannak
Barevenkovo vidékén Minden szovjet kisérlet, molv a Douec medoncéjél>on folyt, !1 német főarovonal előtt felmorzsolódott, csak
Poltava irányában,
CharkOvtó) nyugatra, egy erős szovjet köteléknek sikerült !1 német vu-nalajt hátrább voiiáaát kierőszakolni, do csak rövid ideig, mórt később a német tartaléknak sikorült szilárdan birtokba vennie az elvesztett toiü-lotet. /
A németek bombSzták Londont, az angolok Párizst /
polgári lakosságnak Áldozatai vannak.
Lisszaboni Jelentés "• Inl tegnap este Londonban légiriadó volt és a légvédelmi ütegek megszólallak. A német bombátok a legnehezebb bombákat dobiák te a város déli övezetére és lobb más város fölé.
Berlini Jelentés arról számol be, hogy a német bombázógépek megtámadták n London déli részéhez t ,1,0/0 katonai gócpontokat és komoly eredményeket értek el,
A francia hírszolgálat-jelentése szerint az angol homházók/\'ntegtánindlák Párlat és környékén több banbát dobtak le. A
Salerno legnagyobb része német kézen van
A helyzet Dániában
A dániai kivételes rendszabályuk hatályon kívül holyozéséro nem Kerülhet sor, tóleg a szociáldemokraták magatartása követkőzte 1x5n, akik a régi dán kormányt tokintik ma is törvényesnek. A nőmet megszálló hatóságok uj kormány megalakításához ragaszkodnak, molv garanciákat, nyújtana kívánságaik toljesité-sóro.
Berlinből jelentik:
Salornó városának legnagyobb ró-flzo nómot kézben van. A szővotsó-gosek logulóbb heves,támadást intéztek a nfmot csapatok ollen, melyben kózijíarcra is sor korült. A SZÖvotségosok még tartják állásaikat.
Zürichből jelentik:
Az angol fővárosban meglehetős izgalom uralkodik a Balernót osemé-
nvekkel kapcsolatban. " A megtartandó háromhatalmi értekezlettel kapcsolatban Londonban utalnak arra, hogy elkerülhetetlen lesz ogy angol—szovjot hosszulojá-ratu szerződés mogkötóso. Azt is biztosra veszik, hogy Churchill visz-szatóréso után mogérdomolt bírálatban fogják részesíteni oddigi eljárásait.
Beliazzl a római miniszterelnökség, Rosso a kfllögy-mlnlsztérlum biztosa
Zürichből jelentik\': \' ¦¦<¦
Kóma nyílt váron joliegére való
tekintettől ma a következő romló-letet adták ki:
A katonai helyzetre való tekintettel, amikor gyorsan és határozottan kell intézkedni, az összes róm/li minin ztóriuntok élére biztosokat kellett Állítani. A biztosok átveszik a mi-nÍHztorok jogkörét és intezkodéneikért felelősséggel tartoznak. A miniszterelnök w\'get líolluzzi vette át, inig a külügyminisztérium élére líosso kerüli. A miniszterek ho-
lyóbo lépő és a miniszterek felügye-loti jogkörét gyakorló minisztori biztosok már elfoglalták hivatalukat.
Az angol hírszolgálat a németek előnyősebb salernol he^zetéről
(MTI) Aí^nEOl
_. hírszolgálat jelenti, hogy n soípt liknál parlr\'-szállt atnorl kat haderő helyzete továbbra Is rondkivül Biilyos. A keskeny hldlÓHiet csak utánpótlással tudják tartant, do ez ls kl vnn t^vo a nómot légierő éa a né mst tüzérség ágyutűzénék, A németek határozóit oiónybau vuunuk. mert az
ulAnpólIAat szárazföldön itidJAk lebonyolítani, mfg az anuolBzAszok kénytelenek a sokkal kÖiUlmónypsebb tengeri utat válBcztant. A salernol helyzetet súlyosbítja, hogy a németek közeli repülőterekkel rendelkeznek, mlg a szövetségesek legközelebbi repülőtere u vadászgépek hatósugarán kívül esik.
Washington:
„A salernol helyzet Igen válságos"
Éfczakaraerikai > illotékos körök nem titkolják, hogy milyen komoly a bolygót a szövetséges csapatok számára Haloménál. Boismorik, hogy
nem sikerüli a légifölényt biztosítani.
A további német támadások célja nyilván a szövetségeseknek nagy veszteséget okozni ós a szövetséges hadmüvolotekot lebelő legnagyobb sikerrel kés töltetni. A salornói Küzdelem igen válságos, a németek néhány napja el Ion támadásokat inléz-nok a szövetségos csaj tatok ollón. Egy haditudósító szerint a H. é* a» fi. Imdsoreg nom egészen 80 mér-fÖldnyiro all egymástól.
A svájci lapok szerint
vasárnap kezdődött a szövetségesek balszerencséje. Vasárnap megakadt a 9. hadsereg partraszállása ti Ualkánon, ugyanaznap szoroztok tudomást Mussolini kiszabadításáról. Hétfőn érkozott arról jelentés, hogy ltommol mog-szállta Kelsó-Olaszorazágot, koddon kövotkezott lw> a salornói helyzet, A svájci lajtok
a jelenlegi salernói helyzetet a gallinolivat hasonlítják össze, emlékeztetnek az elmúlt háború gal-lipoU hadműveletek eredménytelenségére, f
Mussolini öt parancsot adott ki, Közölte, hogy átveszi a fascista párt .vczotéíiót. \'L\'uümrijt\'iMiil adta a Köztársasági fascista párt megalakulását. Valamennyi katonai és poli-tíkai hatóság, valamint szemelv, akiket a Bádog lio-korr.iány oltóvoli-lott, haladéktalanul visszatér helyére és tisztsógébo. A némot védorót tartósan és bajtársiastul támogatni kell. fis végül r/ párttagok magatartását felül kell vizsgálni a hocstelen-: ség államcsíny jővol szemhon.
tengeri
»zl-
Mussollnl Ot parancsa
A nómot szárazföldi (•rók elszánt fellépése b!ripkb« vette Rhodos gótét,
ahol !1 Dftrti erődöket sikorült épségben mogmonloni. A Uhodosz szigetén tartózkodó olasz usondórség; ogy- tömoglwn jelentkezett a némot csapatoknál, hogy a harcot tovább akarják folytatni. Az olasz csendőrök meg is kezdték a szolgálatot.
Berlini és amerikai hlr a selernpt kemény harcókról
Berlinből Jelentik: A. nómet légtere éjjel nappal slkurrol folytitja harcalt u salernol brit Invázlós haióltadttal. Legutóbb néhány harcirepülógép u legerősebb légvédílpm ellenére is
N szállító hajót süllyesztett cl 49 ezer brullo rcfíteítertofína tartatommal. Mély tAmnőáHsat ó tűzfegyverek seglt-flégével 8 pnrtrftB\'/Allltó naszádot otsü-lyesztettek illetve megrougáltak, ugyanakkor a repeszbombák rendkívül bu-lyoB károkat okoztak a pariraszAUt CHapatokbsn. Salernó és Agropall között tovább tartanak az elkeseredett
harcok Mindkét félnél ellentámadás; ellentámadást követ. \\ szövetségest csapatok ot/yes hoiyckon keményen cileiúilaak. Lsgujitbbnu Id-i\' eróiltések érkeznek.
Ar. amerikai rádió btrnia(;yarÓ7Ó]A-nuk Jelentene szerint
íí saterruH hídfőállástól nyugatra a szövetségesek néhány magaslatot elfoglaltak.
X hídfőállás déli részén szintén előbbre njmmultak. A nómotek essp\'italkat kivonták és uj Állasukból Agyúval belövik az egész terepet
TÖbbezer német repülőgép támadott a keleti harctéren
nyékén folytak. A középső arcvondon is több mint ezer repülőgép a Szmolenszk-tól délre cső területeket lámudla. A német vadászgépek 87 szovjet gépet lőttek le, a német légvédelem pedi^ 8 szovjet repülőt pusztított el A német veszteség mindössze 9 gép volt.
Berlinből jelentik a keleti arcvonal helyzetéről : A német légierő harcbavetése kedden meglepően nagyarányú volt. Hbbúl arra lehet következlelni, hogy a német vezérkar minden arcvonalon- eleget luü lenni. Csupfti a keleti rrcvonalon többszer repülőgépet vetettek harcba. A légiharcok a Doüec medencéjében és Charkov kör-
Nagy túlerővel szembeiá^iakttlf kl a salernol német győzelem
Az angol hírszolgálat jolonti..-..^ salornói öbölbűn a harcok bitlyosakyi csapataink még tartják a félkör/, alakú hidfŐálláa keskeny sávját. A\\ holyzotük továbbra is komoly. A< cstmatok óránként erősítést és utánpótlást kapnak.
A hídfóííUás keskeny parti sáv-hót áll, mely ki ván téve az ellenség mozsár és ágyutüzá-¦nek.
Berlinből jelentik: A brit-óuzak-
imorikai csanajolt a salernói öböléi hzámbolileg jóval erósoblwk vol-mínt a velük szemben:küzdőd-német csapatok. Ez a körülmény órdokoson világítja mog a német csapatok emberfeletti (eljoaitményét.
A nómot harci repülőgopok ismét megtámadták az angolszász hajókat. Eddigi értesülés szerint elsüllyesztettek ogy cirkálót, ogy szállitó hajót ós húrom kereskedelmi \' hajót I súlyosabban megrongáltak.
a__ ZALAI KÖZLÖNY___1943._sz«ptcmberJ6 _
Mar ősz
.¦Száraz falevelét nádort ablakomra a -szét.
Az átmenti fáról téphette, melyre mindennap kinózrk, melyen eddig mé\'/ke-m vattán vázra az elmúlás jeléi.
Kihajoltam az ablakon, végig néztem á fasoron
Határozottan más a fák lombja. Ta.vasszat haragos zöld, volt a, friss hajtások oldalán és hegyén, ahogi/ a házakhoz közelebb kúszott. Erő, akarat volt a zöldjében, mig moti némelyik egészen sárga, másikon a tevét izéiéi keskenyebb, vagy széleseid) száraz sáv szegélyezi.
Számlikba e? az elmúlás. Ültek, dolgozlak, hogy most- felÖltsék a gyászruha\' kimúlás előtt. A természet iten nem a fekete, a sárga a gyáiznak a jele. A feketéből hiányaik a remény, mig a sárgában benne él. 1
Hossz az emberi szem. Osak néz és nem tát. Heteken át, napokon \'át nem vettem észre ezt a készülődést, pedig annyiszor néztem őket. \'Naponta nem u egynzer és észre sem vettem, hogy a végrendeletüket színekbe foglaljak- A se*m hibás, vagy az étiétem, hogy csak azt vesz* Szák észre ami mar megvan amin már alig. lehet sagítani és elkeriUi a figyelmünket, ami készülődik, ami csak lesz? Vagy ilyennek van teremtve az ember, hogy az adottságokkal számoljon és csak kevesek kivételes tulajdonsága .az előrelátást
Sajnáltam az ablaklxt sodort levelet. Kidobjam / — kérdeztem magamtól, míg az ujjaim végig simították. Ha kidobom, a járdán, a sietek lába alatt hamar rongyossá txí-Hh, mig a legközelebbi cső a sárba keveri. Hz lenne a sorsa a levét ételének! A sár, az ut pora? Egy pillanatra párhuzamot vontam a levét\' és az ember élete közt, aztán rátettem az asztalomra, hogy figyelmeztessen egy darabig. Hogy figyelmeztesse az élőt az elmúlásra, ¦mig é-tzre nem veszik, hogy fölösleges a szobában és a szemetes ko-eaifba nem kerül.
Megéreztem, hogy itt az ősz.
Es az őszt kerestem aznap reggel. A kertben piros, sárga, zŐUl színben a cseresznyefa kacagott felém. Volt egy kis guny a nevelésében: — Ezt csak most veszed észre tl
Szép a cseresznyefa, mint valami \'tarka csokor. Tavasszal, virágzáskor alig volt szebb, mint most. Mennyi szín van benne és mennyi színárnyalat. Az érett, tudatos szépség kifejezője ez a fa. Szebb a goiuln-zott, kényes i>álmáktiálr a hatalmas diófánál. Csalogató, kecsegtető, min* dent igérő, mint egy jókedvű szépasszony.
A regg / bűvös. Hűvössége mintha egyre tartósabb és erősebb tenne. A nap ¦ nehezebbe.it birkózik meg vele. A nap is más. Nyáron agy ontotta melegét, mint aki napokon beliü el akarja tékozolni a vagyonát. Most csak a fénye, ragyogása van meg a sugarának, a mele.g hiányzik belőle.
A kert virágai mégis egyedül neki htsznvk. A virágok, ezek az örökös bizakodók, hisznek a napsugárnak rögtön mosolyognak, mihelyt az első sugár rájuk vetődik és rögtön elmúlik fázós kedvtelenségük. A virágokat sajnálom, hogy csak egyszer csalódnak, inikor váratlanul meglepi Őket a fehér dér.
iA\'já.ydd mellett, a keskeny pázsit,
Eladó . .,m
íiegíköiaéiíbeii, országút mellett, váEulállomaihoz 509 méternyire, 1 miiliíi daub évi kapacitása.
téglagyár.
Bővebb felvilágosítást a Nemte-ll Hlt«l-Intout Hí. Z*la»g«ras«g ad.
melyet nem gyötörtek agyon a szekerek, még Z$d. Hogy közelebb hajlok hozzájuk, észreveszem, az éjszakai szelek már alázatosra hajtották a szálaikat:
A hidmenti bokor, az a láros-széli koldus, téli ruhát pribál\' gyűjteni a nyári tennést hordó szekerek szalmájából.
Piros almák kandikálnak a keríti\' sen át. A szilva hamvas kékje olyan megnyugtató a szemnek. Miliyen fur r.:;i, — gondolom el hirtelen —.-mi a szorgalom jelképének a hangyát és a méh.t tartjuk, mikor ezek a fák tavasztól mostanáig éjjel nappallá téve szorgoskodtak, hogy termést érleljenek. Az ágakban™-én a levelekben ab dfirá vegyi gyárak
A/. Actio Oatholica október 1—0. napjaira liudajxwtro hívta egybe a 81. Országoa KatoükiiH nagygyűlést »Készitsük elé a magyar jövót Szeretettől, igazsággal 6s mtmkávala vozotőgondohitlnl. A nagygvülóa általános rendjét az A. u. országos Bzorvozóai szakosztálya mór megállapította. A többi között oktébor elsején közös szontáldozások lesznek a*1 ország valamonnyi templomában az igazságos ttokéért. Délután fi ómkor a nők diftzgyülőeo a Vigadóban. Október másodikán délben 12 érakor a »Paslor Angol icii8« pápafilm disz-
bemutátója az Uránia filmszínházban, Oktőber 3-án délelőtt 11 órakor olsó nyilvános diszgyölés a Vigadóban. Október 4-én délután 4/ órakor második nyilvános gyOléHya
A mull század végeíelé a Kairóban tartózkodó magyarok rendszeresen Összegyűltek a legnagyobb egyiptomi szálloda tulajdonosának lakásán Minden tavasszal összeverődött «z ottani magyar telep és ezt a társaságot mindig jócskán klegé-Bzltetle néhány Alexandriából, vtgy Suez-bói elrándult, küllöldi is. akik mind kíváncsiak vollak ái aggságában is Unom- és srépvonáau szállodatulajdonosáé érdekes ssemélyére.
Egy negyvennyolcas magyar honvédliszt Özvegye volt ez a hölgy : Bányai Julin, akinek.* szabadságharc alatti Magyarország honvédelmi minisztere hivatalosan a főhadnagyi rendiokozatot adományozta, u volt ar.-ftkj a fenesl huszczeiforjntostudi-pénzlárí megmentébe,. a gyulafehérvári
mennyit dolgoztak szüntelenül, hogy készen legyenek.
Hff!/ gyerek jön velem szembe. A tenyere, az ujjai feketék a dió héjától. A szája becsukva is mozog\'-, fogni most őrlik apróra az édes dióbeht. Egy diót lök a földre és cipője sarkával megtöri. Sietve kapja fel a földről és gyakorlott ujjakkal hámozza te a dióbél még keserű hártyáját. A foga sietteti, mely falatra vár. Mellém ér, egy pillanatra látom őrlő fogai közt az oszt. Ileérek a városba. Nyílnak az üzletek, áruikat kínálgatják a kirakatok. Ide még nem érkezett meg az ősz. A kertekben maradt, meg a mellékutcákban, « városban még nyár van és a wüntfrf1 készJltMnek.
• VAN D/t A\' JBNÖ
Vigadóban: Október 5-én délután 4 órakor harmadik, vagyis zArúgy illés a Vigadóban. ( A kiadott áltntános programmal
kajK-solnthan a magvar Actio Ca-¦ tholica országos elnöksége, a következő fölhívást Ijocsátottaki:
Katolikus Testvérek! Nohéz időkben SZÓI hozzátok nagygyűlésül ikre hívó szavunk. Jöjjön, aki csak teheti és az idék komolyságának mog-folnló orós lélekkel hallgaasa egyházi és világi vózotőknok a vallási é.s hazafiúi kőtolcBségok végzésére Jniz-ditó szavát és minden csolokedotőbon kövesse a mogndolt helyes irányt. ^A-nagy gyűléssel karwsolatos "min-.-dennemu fej világosi tást a központi
iroda Budapesti IV., Feronciek-toro 7. szám. ad.
áruló .Herkulesi" leterítette s Ö volt Kossuth és Kazinczy vakmerő futárja.
Egy pesti ügyvéd fiatal, meseszép felesége volt Bányai Julii. Barnibőrö, lino-man hajlott orrú, barna szemű erdélyi magyar nö. Mint minden magyar „honhölgy" az ő karában, ő la lángolé lelkesedéssel figyelte a rcformesemények szakadatlanul megújuló s az egész országot felvillanyozó láncolatát. Amikor Fetéfl elszavalta a .Talpra magyar\'-iát, ő Is ott szorongott a Múzeumkert óriási, gesztenyefái alatl a amikor a .hónvédelmi bizottmány* átvette az uralmat s a szabadságharc kitért: Ő rasga li sietett felajánlani szolgálatait. Ekkor történi, hogy férje hirtelen támadt súlyos betegségben néhány nap alatl clpusz-
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
iull. A" huszegynéhányéves Özvegy érte teljes erejével a küzdőtérre vctellc magát; gyermekei, rokonai nem voltak a !gy őt Is magával ragadhatta az egész Európán > végi«fuló uj. lelkes, szabad aágszál, vgijS e viharbaní az \'asszony kikerült a harcvonalba is. Férfiruhái, Öltött.— nem nagyon néztek skkor, ki honnan lön: fő, hogy a sereL egy-harcos kézzel többetkapotf — s besoroztalta magát a 27ik gyalogoB zászlóalj közlegényei közé. ..
\'A bálor, vakmerő magyar asszony baka-féraalval személyétfenreszUelt és ott rohant elöl minijén adaa szurony rohamban. Háromszbr-sebeaÖltt\'A piskt hidfőníl,\'Bem íeiegében, egy osztrák KiériátszllánK feltépte alsólábszárát. Mástel hónapig feküdt a nagyváradi kórházban: de ulóbb teljesen felgyógyult Bányai „Gyula* ekkor már őrmesteri rendfoUzatot kapott.
Báró Kemény Farkas, az erdélyi „vai-honvéd* volt ekkoriban felettese. Amikor ZaJatnát\'IncZédy őrnagynak kl kellett ürítenie (máshová BzóÜitulU cl a hadparancs), .Bányai Őrmestert" nagyin olt mldösszc tlz honvéddel a várós fedezelére. És ezzel\' a \'tlz, honvéddel Sikeresen visszavert egy nagy, tízenkét szekérrel felvonuló oláh martalóc csapatol.,Bányai Julia vitézi magatartását ekkor még a hivatíloa jelentés h kldicsértev \'¦ ."\' ", \' \'" •
A honvédkasszát Fenésnél mentette meg. Mint tutijuk, Ilt már vad hátrálásban kéréseit a honvédség egy szilárd pontot, ah.I betészkelhell niagát és\' visszadobhatja az oros/. segedhaderÖk támsdáiát. A fenesl kis fahidnál torlódlak össze a k-gjobban a menekölő honvédcsapatok s Itt forgott a legnagyobb veszedelemben a honvédpénztár Is, mely egy kis lüzérlovas szekérre volt felrakva vasládában. A kozákok épp Itt érlek utol a magyarokat. Bányai Júliának, á hálvéd egyik ajparancSr tiókáiiaít a bravúrja volt, hogy egy félszázaddal addig tartotta a hidat, hí tg a pénztár már bUtos távolságban vágtatott a (enesi országúton. Bányai Júlia ekkor maga is súlyosán megsebesült egy orosz lovas-órmealer pikájától.
A nö-honvéd ekkor mAr rég hadna^ volt Fontos küldetése et teljesített Ka-zin zy tábornok - a keltő teslvére - és Bem apó állásai közölt, azok futárjaként Erdélyben.
A legnagyobb teltét azonban Gyulafehérvár ostrománál hallotta végre. Majdnem az életébe került. A várai az osztrákok rendületlenül tartották s a mieink lassan sjíegbizonyosodtak afelől, hogy áruló van töituk. Bányai Julia egy öles-termetű Iparoslegényre gyanakodott, aki herkulesi termetével bizonyos babonás tisztelelnek örvendett a honvédtáborban. Bányai azonban nem Ijedi meg tőle s eléje toppanva megragadta és meg akarta motozni. Az „iparos" erre tőrével belevágott lámadója mesébe. Az összeszaladt honvédek ezután megmotozták a góliálot b kisüli, hogy valóban oszlrák vezérkari őrnagy, aki mindennap értesltcMc a várban Tevőket a lámadóseieg hadmozdula-tálról.
A seb, szerencsére, nem volt súlyos a Bányai — immár mind főhadnagy I — tovább küzdhciell a szabadság ügyéért. Meg kellelt aiotib n érnie « gyástos bukást Is. Az 1860-es évekbeti Slmlában, Törökországban Ooiár pasa c ;y magyar egyeru-hás honvédfőhadoagyot vezetett a {örök brtgadérossá lett Bem tábornok elé.
— Tábornok ur, egy honflláraa: Bányai föhadnagyur 1
5 Bem apó könnyes nemekkel Ismerte fel egykori vitéz nőhönvédjét a kopott baina aullaban.
Bányai Julia aztán olt maradt Törökországban. Először kisebb vendégtől nvflott s utóbb férjhezment volf parancsnokához, égy emigráns magyar századoshoz. A .magyar vendéglő" aztán erősen fellendült. Később azonban eladták s elköltöztek Kairóba, ahol a fényes Grand itotel bérletét vették át. A ho.el volt a nemzetköd luxusvllág laiálkozóhelye. Itt éltek aztán HAnyaiék. dúsgazdagon, nagy népszerűségben, halálukig.
t! ( , \' Kcrekeshózy fó^sef
Oaépiési anyagok, olajok, aeairok, golyásosapágyak
ITNGÍÖR-DI.LMANN »aal.erertedi.bcn.
Hofherr-gépek télre és tavaszra már most előjegyzendők
Iririit jiíitit
Vékáay ékszerén
Vii-A 3.
„Készítsük elé a magyar jövőt szeretettel, Igazsággal és mnnbával"!
A Katolikus Nagygyűlés programja
A TÉBE vidéki osztályának gyűlése
A Takarékpénztárak és llankok Iígyrwüloténok Vidéki Osztálya kedden tartotta Csikós Andor, a "Székesfehérvári éa I\'Vjénnogyoi Takarék-pénitár vezérigazgatója, a TRHH alelnöko olnöklósóvol toljos ülé.sét, amolyon több mint száz vidéki pénzintézet kópvisolÓio votl részt. Az uléaon a Pónzintőzotí Központot Pakody JöZBof igazgató ős dr. llö-röndy László föügyÓBZ,, n Magyar Nemzeti Hankot i>odij( Aca László dr. féfolügyolé képvisolte. Csikós
Andor ouiokl megnyitójában beszámolt arról, hogy a i>énzügymiiiisz-tornél történt kihallgatása alkalmával részletesen föltárta a vidéki
pőnzintőzetiek aérelmoit. A miniszter orvoslást igért.
A pénzintézeteket érintő adó- és illetőkkúrdésekkal kaj>c8olntot*an a lésztvevók különösön azokra a no-liézsógokro mutattak rá, amelyeket a Hzámlaillelékot szabályozó rendelőtök túlzó értolmozóst lebotóvé tovó fogalmaziiaa a gyakorlatban jelont. Az órtokozloten felszólalók sürgették a v irli\'k i pén?.intézetek rontnbilitá-sának javítását, a vMetlség megszüntetését és n zsidóbirtokokon 1)0-
kobolozott követelések kifueiését. A
teljes ülés végül elhatározta, hogy jüva»la(üit a |»énzügyrniniszler elé t.-rjeszti.
Eltűnő magyar ^árnyak nyomában ...
Negyvennyolcas főhadnagy volt
a kairói Grand Hotel bérlőjének a felesége
1913. szeptcmWr\'4*.-
SPORTÉLET
A hét sporteseményei
Tegnap délután Helsinkiben a Magyar--orezág—Piniiország labd&rugócsn patai között válogatott mérkőzés volt, melyet a magyar csapat 3:0 aránybai. oyort meg. — -
Barcson játainc vasárnap az NVTE, \'Ni* III. bajnoki mérkőzést A Uaros, mint a bajnoki táblázat ls\'mutatja, ed-¦dtg nem szenvedett vereséget. Különösen az otthonában veszélyes a kltünö feópe-Hnógtt csapat így Jó eredmény lesz az.NVTE részéről, ha egy döntetlent ki tud harcolni Barcson.
A ZUNTE ellentéte, a PAC visszalépett a bajnokságtól, így a ZUNTE első csapata szabadnapos -•
Kispest Jött volna Kanizsára, ha a PVSK lánxssok finomabban látszották volna a legutóbbi mérkőzésen. Viszont a sérüttek-¦fcel lelelüzdelt ZMNTE nem tud csapatot kiállilanl az NB I. bajnokság Jelenlegi egyik éllovasa ellen.
A KKÁC második csapata Játszik bajnoki mérkőzést vasárnap a ZMNTB II. ¦ellen. Izgalmas és szép mérkőzésre lesz kilátás, hlazen a KRAC utánpótlás egyenlő értékt) az NB !l-ben szereplő Kaposvári Rákóczi csapatával.
¦". \' \'
Vasárnap a világ \'egyik leghíresebb le-nlszfálékosa, Puncsecs játszik párQsmérkó-xést Lászlóval a nagykanizsai Zrlni-pálya tenlszcportlelepán A \' mérkőzés az év ritka sporteseménye lesz.
Az NVTE at\'éták vasárnap Pécsett szerepelnek a negyedik kerületi allétikal versenyen.
ZAJUAI KCZLÖNYi
Vasárnap lesz a gyoralevente kerékpárosok Mátyás király emlékversenye
Kiemelkedő eseménye lesz a vasárnapi kanizsai sportnapnak a leventék vármegyei gyorslevente kerékpárversenye. Az egész vármegye legjobb Kerékpárosai Indulnak. Igy Nagykanizsáról 50. a vármegye többi zárosából, községéből 20Ű válogatott levente vesz részt az érdekesnek Ígérkező versenyen. A külömbözó tiszteletdíj»k mellett 16 első dij, ugyanannyi második, valamint harmadik díj lesz.
Az összes résztvevőknek külön szép vasplaket-dljat ts adományoz az egyeaUlet.
A gyorslevcote kerékpárosok azakokta-tója a leggondosabban előkészül a leventékéi a versenyre Ellenőrzi minden alkat-rése használhatóságát. A veneny érdekesnek ígérkezik. Itt említjük, hogy 26-án külön hiilőmb körüli versenyen Is szerepelnek leventéink.
Kimagózott . rózsabogyót
Ix-késxltésro »
csak. mini n/.áillili ! minden mennyi. Mígben u(! ¦:..¦>... a.— P árban ¦
Kíizegl Fenyc5magp»rg«tS, Wioht.r Qyula és Fia oég, Kflazafl,
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák Nagy választékban
Készen áll a csáktornyai Zrínyi-szobor
Anniik időjén . megemlékeztünk arról a mozgalomról, amolv colul tílzto ki Zrínyi Miklósnak, \'a költő ós hadvezérnek méltó emlők állítását az egykori 1 Krinyt-yár alatt. Csáktornya\' főterén ogy özój> szobrot kívántak fölállítani. . A kultuszminiszter a magyar főváron, valamint a Vitézi Szók\' Ztinyi-caotjortjának
anyagi hozzájárulásával olkészíltotto a monumontálü) Krinyi-azebrot, a mít Horvuy János, a\'hirnovos szobrászművész kéazitott. Amint értosü-lünk, a nagyon azóp emlékmű elkészült és \'rövidesen leszállítják Osáktornyára, ahol országos ünuop-ség köreiében tervezik annak fölavatását a templom olő.lti tóién.
Megalakult a Nemzeti Munkaközponi textilipari szakosztálya Nagykanizsán
A Nemzeti Mvuik\'aköxpont u minap osto alakuló órtokozlotot tartott a nagykanizsai Baross Szövetség hclyiségélion, amolynok célja: a toxtilszakosztály megalakulása volt. Szop számban jolontok mog a nagykanizsai kelmefestő és textilmunkások, szövők, stb., akik plótt- Horváth Vendel korüloti titkár ismor-tetto a nemzeti alapon való szervezés szükségességét különösen .a mostani sorsdöntő időklxm. Kifojr tette az ogvsóges magyar társadalom kialakulásának fontosságát, majd részletesen ismertette, a Nomzoti Munkaköapont jirogramját. Egyot-leu dolgozó som maradhat erdőkének védelme nélkül, ezt pedig a leghelyesebben . a hecaüiotos magyar riemzeli alajion álló Nomzoti Munka központban érheti, ol. A magyar
dolgozók - Ügvét csak egyesült orő-vol, lobot előbbre vinni. A dolgozók ügvor a magyar társadalom, az ország, a nemzet ügye.- .
A megiolenlok nagy lolkoaodétisol kimondták;- a Nemzeti Munkaköz-\' ponthoz való csatlakozásukat ős a textil-csoport mogiilakuláeát. Fővód-uűknok Tarján : Foroncot választották, olnök lott Szigetvári Árpád, társelnök Dominik Árpád, alolnokök Rou Mária és Matics Jánosnó, jogy-zŐ Bzollár Ferenc, titkár Garzó József, fegyelmi bizottsági tagok Temesvári "Mária és Bakos von-delnó.
¦« Az uj alakulás a kereszt és hazafiság jogyóbon indul útjára a magyar dolgozók órdokébon. Számithat is a .komoly magyar társadalom mcglKHiiUleséro és támogatására.
A Balatonba fulladt egy 13 éves kislány
Király Anna tü éves barcsi kisleányt a BzUlel elküldték nyaralni a Balaton mi.-.lö. a fonyódi gyermeküdülő telepre. A kislány egyedül .utazott, rendben meg is érkezett Rövidesen meglátogatta a kla Király Annát az édesanyja, akt nyugtalan volt gyermeke megérkezése és elhelyezkedess miatt. Miután az édesanya meggyőződött, hogy kisleánya Jó helyen van és nagyszerűen érzi m*Kát gyermekek között — meg-nyuKodváSvonstra ült és hazautazott Barcsra. Mire azonban haza érkezutt, otthon téTvlrat várta: — a kisleány bo:
leíullrrft a Balatonba.
Az történt, hegy amikor a kislány eibueeusott a lonyódl állomásos az édeatinyjától, utána (Urdeul mentek a Balatonra. Ott ment bele a vizbe, ahol éppen kevéssel előbbN kikotorták • medret. Itt hirtelen raéiyvlsbe- lépett s minthogy usznl nem tudott s a kellő Időben nem vették észre ellUnését, belefulladt a vízbe. Később megtalálták a bolltestnt
A vizsgálat megindult, nem terhel-e gondatlanságért felelősség valakit Az Ügyészség a temetési engedélyt kiadta,
Egy évi börtönre ítélték a mnraszemenyel fejszés-párbal főhősét
Még ii mult esztendő novemberében törtónt, hogy Muraszomonyn község határúban" Furdi Miklós, Kurdi Vince, Kurd iné Peták Katalin és Peták Ajiim damásai lakosok a szőlőhegyrél hazafelé tartottak. Szomenyo község olótt olérto éket Halász István szemonvoi gazda, aki látván, hogy Kurdi Vinco ittasságában oloHott. mogjegyozto: — Ez kevesebbet íh ihatott volna.
Ezt a kijelentést meghallotta Furdi Vihűe, nekiment Halásznak, de ez az ittasságában dülöngélő embert ellökte magától ős tovább ment. Vince azonban Hatász etán votot\'o magát, neki akart manni, de isméi az előző eset ismétlődött. Erre most már mind a két Furdi/ utána futott Halásznak, akiLjüldfotoimr-tek, ütlegeltek, ugy hogy milyósan megsérült. Közhon odaért á helyszínre Kurncz Koronc a feleségével szekéren, Kurticz József is a kocsin ült és annak foleségo. Mikor ezek
látták Halász István hántatmasáaát, leszálltak a szekérről és Kürtiűz József rákiáltott Knrdiékra: — Ne bántsátok azt a magvar embert 1
A kot Furdi erre\' otthagyta Halászt a földön és most Kuruczra támadtak. Furdi Miklós elkapta a foloségo közében lovó foiszét ás Kurucz Józsefet ugy fejbevágta a hal halánték és a homloktájon, hogy a koixmyat\'Bontot összezúzta és élot-voszolvoa sol«\'süléüt ejtett. Knruczot csak bosszú gyógy kézelős után tudták \'megmenteni az életnek.
Megindult a bűnvádi \'1 járás a két Furdi ollón. Miklóst letartoztattak szándékos emberölés bűntettének kisórloto ée súlyos tostisértés miatt, mig Furdi Vinco sülyos tostisértés miatt korült vád alá. 0 szabadlábon védokozett.
Most tárgyalta ozt az ügAtot a nagykanizsai* törvénysz/sk IírJí-váth István plnökloto alatt. Mivcí a tu-¦mik nagyrészo és a., vádlottak is.
Szeptember VÁROSI MOZ<3Ö Csütörtöktől 16 - J9-ig. ..... - vasárnapig
Nagy magyar filmsiker l
MÉSO... i ——————
FŐBxsrepIők : Murati Lili, Bulla Elma,
Jávor FiX, Sárái János
mUFA" világhiraáő napjaink eseményeiről
mondások kesdote kőunavokan /5. ?7, ?9, »a*drnap ?3 ?5, ?7 és /9 l^íor
horvátok voltak, tolmácsot kollott alkalmazni. A két-vádlett-a bíróság olŐtt ittasságával védekezett ós nem akart semmire sem oinlékoaiü.
— Nem tudjuk... nem emlékszünk vissza, — volt a fololot sok kérdés ro.
A kihallgatott sértőitek, mint a tanuk vallomása eldöntötték a btin-jxír sorsát. A törvényszék bűnösnek mondta ki Furdi Miklóst a vádboli cselekményből! és őt őzért ojjy évi bőrtönre, ítélte, olkmbon Kurdi Vin-\' eót bizonyítékok hiánya miatt fol-montettók.
Változások a magyar külképviseletekben
Budapest, Hzoptombor 16 (MTI) A Kormányzó ür a külügyminiszter olétoriosztósére dr. ga-lanthni Nagy László rendkívüli követ ős meghatalmazott minisztorb a bukarosti |n. kir. kövotsítg vozotóso és a Romániára kiterjedő követi meg bizatása alól felmontetto és a bukarosti m. kir, követség ve/a\'h\'ísévol és a Romániában való képviselettől kö-,votí minósógbon vitéz hortelendl é« vindoray alaki Hortolondy Andor rendkívüli kövot és meghatalmazott minisztori cinimol és loltoggid fol-rubázett olsöoHztályu követsé\'gi tanácsost bízta mog.
A Kormányzó IJr a külügyminiszter/ olŐtorjosztóséro dr. tvamzsnai és folsőrásztókai Matuska Comaromy Péter rondkivüli kövot és moffhataf-niazolt minisztert a Stookbolmí in. kir. követség vozotése, valamint a Svédországra és Norvégiára kiterjedt követi meghízatiisa alél fölmentette és a stockholmi m. kir. köyotség
vezetésével, valamint a Svédországban való kőpviselőttel követi minő-aégbon dr. Ulloin ltoviczky Antal rondkivüli kövot éts meghatalmazott minisztert bizta meg.
A Kormányzó Ur a külügyminisz-tor olőtorjosztéséro dr. westoraboim-lii Wettstoin János rondkivüli kövot és mog hatni mázolt minÍnztort a hor-ni rondkivüli követség vozotóso, valamint a Svájcra kiterjedő követi megbizatása alól folmontotto őe a Iwrni m. kir. kövotwég vozotósóvol, valamint a Svájcban való kőpvisolot-tol követi minőségben dr. báró szent györgyvölgyi ós gnlánthai Bakáoh Beaenyei György rendkívüli kövot és
ineghafal mázott miniszteri bizta mog, akit Viobybon működő franciaországi m. kii-, követség vozotése, valamint a Franciaországra kiterjedő kövoti megbízatása alól felmentett.
A Kormányzó Ur a külügyminiszter előterjesztésére a Vichybon működő franciaországi m. kir. kövot«ég vozotósóvol, valamint a Franoíaor-Bzágban ralé kőpvisolottol kövoti mi-nőségbon boldvai líohrík Arno rondkivüli kövot és meghatalmazott mi-nisztort bizta mog, Argentinára kiterjedő kövoti megbizatásának fenntartásával.
zalai K«zl»nyi
1943, szeptember 16
Ii ÍREK
Naptir. Szeptember 16. Csütörtök. Rom. kat. Kornél p. - Protestáns Etilt.
— (A MÉP pártvexetósóg)
felkért a polgárságát, akiknek bármily előterjesztésit vagy káraimé van a szombaton Nugvknnizsára érkező Hovazky JánoB képviselőhöz, hogy azt legkéíöbh péntek déli 1 óráig Jelentsék be a Kolcsoy-utoii pártholyleegben dr. Thotway Zsigmond páttveiolőliöz.
— (Zala s sokgyermekes anyák ststlsztlkájában)
Az ország egész területén augusztus hó 24)áQ Jutalmazták inog a sokgyermekes anyákat összesen G-178 anya\' részesUlt jutalomban. A legtöbb Jutalmat, több mint hatszázat, Szabolcsban osztották szét, ezt követte Pestmegye 500 Jutalmazással, BAcsbodrg 38), Zala 325, Abaujtoraa 30U, Jász-Nagykun-Szelnok megye 250, Vas menye 240, Kecskemét kw és a viszonylag kis népességi! Szatmár megye 225 megjutalmazott anyával.
— (Uj tanerők s városi zsnelskolában) A nagykanizsai városi zenolBkola
tudvalevőleg zalaegerszegi ős osAktor-ijvni flákiskolákkal bővítette munkaterületét. A fiókok most egy-egy kitér lepltett, tehát a helyszínen lakó tanerőt kaptak. Zalaegerszegen Szabó Gizella, a dobreconl zeneiskola volt zorigora-(miarn. Csáktornyán ¦ Vojnlcs-Jadrlco Erzsébet, volt szabadkai zongoratanai vesz] át az oktatást.
— .Halálozás)
Ozv. liiike Ferencnó, sz. Szabó Mária Nagykanizsán elhtlt. Temetése íolyő hó 17-ón, pénteken délután 4 órakor lesz a temető halottasházából. ()
— (Jön a rozsos kenyér) Budapestről jelentik: .Az Idei Jó ga-
bonuterméa lehetővé tette az Illetékeseknek, bogy Javítsanak a kenyér ml-nlBégén. Kbben a tekintetben márts kielégítő eredményeket értök el. A Oa-boDalorgalml Központ iKuallást küldött a kereskedelmi őrlésekre berendezett malmoknak, amely szorlnt ezek a ga-bonavásárlAsohnál kötelezőleg tarteák bo a búza és a rozB közötti 4i ibi arányt e* a liszt kiszolgáltatásánál la 4:1 arányú keverésben buza-roza lisztet szolgáltassanak kl Ezzel az Intézkedésnél sz önmagában nehezen felhasználható rozsot szinte és-zrevótlenUl fogyasztásra r.dballák az ország lakon-ttAgu számára. A etliő szakomberek véleménye szerint á kevés rozzsal kevert bttznkenyér lesz a legújabb ke-nyer\'UptiH és ez a kcoyór Jobb lesz minden eddigi Javított krnyertipUBnál. A n\'eayedréttzftráDybBn kevort rozs ugyanis megőrzi a konyér nedvességét, tari\'íSHó teí-7.1 ti kenyeret. A malmok ínliuleutltt felkészülnek az u] eljárásra.
— (A zeneiskolában msgkezdödlk b tanév)
Felsőbb\' hatosául ongedélyro « zune-lakoiAbtvp megkezdődik n lunév, ugy Níígykstii/.8Ait. mint a cuáklomyai flók-
iskolAnól. Meg pedig Nagykanizsán
belratás osfltflrlölioncapontúkon UI-13 ós 16-18\'óráig. TouórabeoBZtis pontokon 18\'órakor, rendes tanítás Bzoniba-ton kezdődik. C<AktornyAn behatás szombaton 10-13 és 16-18 órAlg, tan-órabeosztás/\'lS órakar. Rendes tanítás héttőn kezdődik. Kiskorúak ceak szülő kíséretében Iratkozhatnak bo. A már boiratkozottak BzŰlóJe Is jelenjen meg az iskolában nyilatkozat aláírására. R nélkül Hctikl eem oktatható. A szoptem-nerbeu esedékes tandljrészletet az okiéberben befralkozóknak Is meg kell Űzetni. Egyrészt őzért, másrészt pBdlg helybiztosítás miatt minden órdektódő most iratkozzék be. Kenőbb! felvetői csak a bolyokhoz mórién lehetséges, (:}
— (Kik akarnak hadlárvát örokbo adnt?) Az Országos HotlIgotidoíO Sz.övotség-
hez levelekben fordultak olyanok, akik hhdiárvftk örökbelogndAaárn, vagy felnevelésére vállalkoztak. Azok a hadiözvegyek, kik ArvAlkat örökbe kívánják adni, Jelcutkezzoüj\'k a sztíveteógaél {IV. KecflkyinóllulcaJO) es irásbsn közöljék az Árva apjának novét. vnllAitAt, ezülütéBi évét. volt polgári foglalkozását, csapattestet, u hítl halál, VHgy eltűnés helyet cb Idejét, a hídIÁrva nevét, vhIIAhAI, Kzílltitésl évét, Iskolai végzettségét, WtUlkozAnát, anyjának leánykori nevét, foglalkozónál ís Inka-sának elmét. A szövetség a gyermekeket csak a minden tekintetben niegbiz-!nf o családoknál helyozl el.
Zalában Is kalandozott a ganggter-élelfl lengyel katonaszökevény
A zalai és a somogyi bűnügyi nyomozó hatóságoknak \'ír aok dol-«ot ad egy longyol katoniiazökovény fantasztikus bünlajstroma, amolynok összeállítása most van folyamatban, miután u kalandos ólotü szőkovóny kózrokorült.
Szorto a Dunántúlon Komáromból Zaláig és Somogyig egymást értek ogy idólxm n kótaégtolonü^ogy^kez-toí származó Iwtőrősok, \'lablások\', lopások, Végül is kiderült, hogy azok tettoso Sptavionski Honrik 27 éves lengyol katonaszökovÓny, aki a nő-mot-longyol háború kitörésekor ogy darabig hazájában, maid Szlovákiában bujdosott, rablásokhói élt, majd visszatért a már néniot uralom alatt lévő hazájába, ahol azonban nom sokáig folytathatta ozt az életet, meri elfoglak és a broslaiii hőrtönho zárták. Innét megszökött és átmont Szlovákiába, maid Magyarországra. A magyar határőrség elfogta, a komáromi büntető-táltorba került, do onnét is megszökött. Jó időig a ko-máromutegyoi falvakat toaztogatta.
Nappal kukoricásokban húzódott mog, osto rabolt, botort ős a zsákmánnyal mindig 1\'ostro utazott b ott értékesítőtto. Veszprém, Fohé.r, Somogyi Zala, Győr vármegyéket járta így végig hónapokon át. Egyik budapesti utja alkalmával a budaörsi állomáson lekésett.\' a vonatról ós az állomás közelében a fák alatt lefeküdt. A csondőrök igazoltatni akarták, mire olfutott. utána lőttek, do tSpInvionskinok is volt ro-volvoro, visszalőtt, ugy hogy valóságos tűzharc fejlődött ki. Végül mégis elfogtak és Budapestre szállították. A fogházból azonban két hót illan ezúttal is meglépett. Most már Peet-környékon folytatta eddigi életmódját. Közlton ogy nővel ismerkedett inog és áttette székhelyét Komáromba. Itt korült újra rendőrkézre s most ott őrzik különleges elővigyázattal. Minthogy Mörésoi nugyrészét elsötétítés alatt követte cl, minden bizonnyal statáriáiis Ítélkezés vár reá. >
Mimóza
kézimunkaszaküzlet Nagykanizsa Csengery-ut 4.
Fonalak, horgolócérnák, géphimzés, efőnyomda, KlÖpli-függÖnyök, függönyxészités, diszpárnák,
szabásminta díjtalanul, "Kézzel kötött férfi és női téti harisnyák nagy választékban.
Nagykanizsa mogyoi város polgármesterétől.
Tárgy: Tiszti és tiszthelyettesi beszállásolás céljára kijelölt lakrészek Igénybevétele.
Hirdetmény.
A helybeli lakástulajdonosok ellen sok esetben panasz merült fet amialt, hogy a tiszti és tiszthelyettesi beszállásolás céljára kijelölt lakrészeket, szobákat vonakodnak az elszállásolt tiszt (tiszthelyettes) rendelkezésére bocsátani, magukat a oeszp Másolási kötelezettség alól különféle OrCIgyckkel kivonni Igyekeznek, a lefoglalt szobákból egyes nélkülözhetetlen hiilordarabokat, legtöbbször ágynemüeket, fekhelyeket ellávo-Illának.
Felhívom a lakásluldjdoansokat, liogy bcs/állásolásl kötelezettségüknek lellét-len és minden vonakodás nélkül azonnal tegyenek eleget, mert a jövőben minden Ilyen panasz cselén uz ellenszegülők éa vonakodók ellen Illetékes helyen azonnal feljelentést teszek s egyben közigazgatási elbánás alá vonásuk (Internálásuk) Iránt Is haladéktalanul magieszem a nzükségas lépéseket,
Nagykanizsa, 1943. szeptember 14,
(ok Polgármester.
Lokomobílt,
8—10 lovasat, üzemképes állapotban,, egy hónapra bérbe keresek.
„ Koowtgyár Hagykoa-ljErt
Bstlhyány-u 13. Telelőn : 757.
állas
Eladó Zalában
50 kar. hold szántó, 9 kat. hold rét, 13 kat. hold erdő lahóházzal és gazdasági
épületekkel. iois
éideklödnl a Nemzeti Hitelintézetnél lehel Zalaegortzegen.
Hirdetmény.
drávaegyház köiség volt úrbéres blrfokossága köihirré teszi, hogy a tulajdonát képező és a drávaparton fekvő
kooanw liesyi\'aógéft
a hozzátartozó mellékf\'plllelekkel rgyült s kat. hold földdel 1944. Január hó 1-től 1947. dooombor 31-lg (erjedő egymá&u\'án következő három évre haszonb\'rbe adja nyilvános árvetés\' n 1943. szeptember 26-in d. u. 3 ór* kor drávaegyház községházánál.
kikiáltási ár 300 p.
árverési feltételek mcgludhatók mikíc matton közbirlokosságl elnöknél drávaegyházán.
drávaegyház, 1943. szeptember 6.
Mlkcc Márton són közbirtokossági elnök.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, holterr—schronlü-gjártaánya me»8g»ida»át)i fljgefc ^llandóan raktáron T&th József vaskereakedéséhen
Br«.íb.l-lí« 23. (KSzpcnl-llálló\'épUlel.)
mmmm
villamos aram-szolgáltató rt.
Áramszámlák fizetése, roklamiolók, hibajelentések, t felvilágosítás minden villamos kérdésben délelfiM 8-161 délután IB óráftf. C^a^gwryut 51, talpfon 394»
4 polgárit végzett, Jóháxből valő fiat hflnr«Biat8-tanononali; felvéstünk. — Schlesa Testvérek. I
A*mlailâts-*tt04a1ekce magas fizetésiéi felvesz Csizmadia Jfrtoa asztalosmester Nagykanizsa, Bába-utca 5. 2
FflsualfMsJd nő kerestetik vidékre pár hétre kisegíteni. Cint a kiadóban. 3t)2(>
Megbízható aufclkoB nB* mind ama ¦
hosizu bizonyítvánnyal lelvétellk PŐ-ut 10. ház tulajdonosnál, délután 3-tól Ö-lg. 301Ö
Hejéfótsö, vagy Halni gyermekleány télies ellátással azonnal felvételik. Olga szalon, Horthy Miklósu. 5. 3035
Url fodiáststgéd azonnali belépésié ke-rtstetiK, Zspletál fodrászüztet. 3036
FaiatákaaaikMiAbain láttái fiatal segédet vagy kiszolgálót (elveszek, Németh\' festéküzlet. 3037,
adAs-vétel
Mindennapi levelezésből ÖBizegyUltoTt tSm*sbaiyaia«t bélyeggyüjlési célokra sssstfjvaswak. Barbaills, Zalai Közlöny sierkeutősége, naponta délután 8—7 őrs közölt. Ea a hirdetés mlsiilla éfványes.
sk. Magyar-
30»
vaaurtsik több vagon mennyiségű Iiiis-döntéaü cilrlaiönköl. Clm a kiadóban.
302»
hun, azektény, mosdó, tükör, iriimô eladó. József lőbetceg-ut 76/a.... 302»
Egy drb lókarban levő oldalkocsis EHádt ób egy siolos „Hellon* motorkerékpár öleién «laetok, Sáfrán mÜBieréss, ró al 3.
. birrorozorr szöía
Tisztviselőnő keres csinosan butaura* »tt azobit, esetleg teljes ellátással. Clm a kladőhlvatatbaa. *
Egy vagy kétszobás bulorozolt lakást keresik október I-re, lehetőleg fütdöszoba hasiaálatlal. Címeket a kladóhlvaUlba kérem leadni.
_KÜLÖNFÉLE-
Eíouaí-ólnéin rossiul menő Üzletemet 1 kis kertes családi házzal, ahol zabot he- p syeihetnék. Rájöltem ugyanis, hogy utóbbi foglalkoiis Inkább nekem való, mint ax üzletvezetés. Oilclemtő! ugyanis sikáltam havi 18—20 pengő propaganda-költséget s ezen elvesiilettem 2—30U pengőt. Világos, hogy előbb utóbb tönkre kellett mennem. Felvilágosítást nyújt a Zalai Közlöny kiadóhivatala.
ll!gmil!mrimiielt,ÍQf! vüllllt MENETRENDJE
érvényes 1913. május 17-tőt.
s-m»«liat.téf—yaiautâllomAs
Vasulállomásra I Erzsébet-léris
6-1B 7-05 720
10-80 ¦11 "«
14-5d
14«
1500
»16-40
1830 19 40 2065 22«
las
3 -«
is*
II > s
m ¦
ZULUI KÓZLÓnV
politikai napilap. \'
B«í|n: „Kligiidiilgl n. í. tl«wk««ljia\'>, FslelCa klnüó: 2.1.1 Iliről,.
NyOIDBtQU: , „KSiguduágl H. T. >Uayk.!tllMH
.yeHdálábu NtgyLullMi. (Nyoimljfrl Wel: z»l»l iini.lv.)
feladó : .
Cin:
Homi!utalt : -Tábori oosla :.
83a
M., 210. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 17. péntek ára 16 fillér.
ZALAI KOZL
BxerkesztŐség ós kiadóhivatal: Fö-ut 5. szaia. fccrkesztősógl ós kladóhlvalall tolotoa 78. bz, Mogjolouík minden hótközuap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: 3arbarits Lajos
Klónaelóal ára: egy bonapra 4 pengd 30 lillór,
negyedévre 12 pengő 40 tillér. b\'gyea szám: hétköznap 10 fül., szombaton 30 HU.
Uj támadás indult meg a salernoi arcvonalon
London német erő-fölénnyel védekezik az olaszországi balsikerrel szemben Az oron harcterem teljes mértékben kialakult a németek légi fölénye, ami biztosítja a tervszerű mozdulatok végrehajtását
tott helyzetben lévő hadsereget. A
Salornónél az egy hete tartó küz-dolmok utiiu mogallapithato, hogy
az angolszászok elszámították magukat. Risonhowor hzániili\'ishii vette a brit tlotta tüzórsőgót, a légifölényt ós ez q túlerő elegendőnek mutatkozott, hogy saját tüzérségét és páncélosait nőni is kell számításba vennie. Az angolszász hadvezetést az a számítás jellemzi, amely u számbeli fölénvro helyozi a súlyt. Knnok alapján líis; seiíhowor azt hitte, nemcsak híd fői lőteeithot, hanem előre is nyomulhat Olaszország belsojo fotó, Ilyen körŰlmŐnyok között figyoloniro méltó, hogy Késsel ring tábornoknak sikerült a szárazföldön néhány óra alatt megfelelő gyalogságot) tüzér-
séget ÓS légióiét megszerveznie. Az elmúlt héten halottakban, foglyokban ós sobosüttekbon az angolszászok roppant sokat veszítettek és partra-szállt ereiket két részre szakították. Az egyik Halométól délre a száraz földön áll és brit-amerikai kötelékek alkotják. Kvolinotól nyugatra a másik csoport.
Az angolszászok nagyszabású partraszállásának célja nem az volt, bogy egy keskeny hidjó-ál\'ást létesítsenek, hanem az, hogy folytassák az előnyomuláat az ország belseje felé. Berlini vélemények szerint az elérő ha tol ás még eresebb kötelékeknek som fog flikorülni. Az Olaszország belsojo felé vezető utakat a német esapatek megszilárdították,
Berlin bizakodóan Iteli meg a salernoi fejleményeket
*8tockholm, szeptember 17 (MTI) A ma beérkező jelentésekből bajos megállapítani, hogy Montgomory mennyire Jutott előbbre. Egyes híradások szerint valószi-nÜlog olŐbhro van azoknál a pontoknál, ihol veknek közlését célszerűnek tartották^ Német részről kiemelik, hogy a nőmet biztosító orók mindent elkövetnek, hogy a közolo-dŐket feltartóztassák utaK Ős átjárók szétrombolásával és azonkívül szívós ellenállást tanusitanak.
Az amerikai orók parancsnoka parancsot adott csapStaihalí az általános táraadásra. f
Berlinben a helvzotot továbbra is
kedvezően Ítélik meg. A további fejlemények attól függnek, hogy az amerikaiak hogyan tudják oílátni tartalékokkal csapataikat, Jnig a németek kénytelenek nem lesznek a 8. hadsereg ollón fordulni;- tüalovrib-nál az angol hajóhad igyekszik támogatást nyújtani a válságos boly-zotben lóvo inváziós csapatoknak. Egyes londoni körök bizakodóan ítélik meg a helyzetet a brit hajók tengeri utánpótlása szempontjából és Uilietségesnek tartják a szövetséges hídfőállás megszilárdítását. I\')z-zol szemben német oldalon kijelentették, a SZÖVOtsógosok a hídfőállást még koskonyitotték. e
London „|obb híreket" jelent Salernoből
Salornoból Jobb hírek érkeznek, — Írják az angol Inpok, Rámulatnak, hogy az 5 amerikai hadsereg újra támad, a nóniot arcvonalról a lonyegotő kl-síögelós eltűnt 7
Lisszaboni hlr szerint az éezakame-rlkal főhidlszállásról azt jelentik, hogy a 8. hadseregnél működé hat haditudósító összeköttetésbe került a salernoi 5. hadsereggel.
Támadásba ment át az 5 amerikai hadsereg
metok egyforma orővol rendelkeztek. A németeké a belső vonal olényo. A néniotok túlsúlyban vannak páncélosokban és nohéz tüzérségbon, a ézővetsőgosoké a légi fölény.
A flzövolségesek főhadiszállása jeleni i, hogy Salernoban tegnap áz 5. amorikai liadsereg támadásba mont át.
Stimson amorikai hadügyminiszter, washingtoni jelentések szerint a tegnapi sajtóértekezleten kijolon-tolto, hogy Saleriio a föld köz itongeri hadjárat egyik legválságosabb vállalkozása. A helyzet komoly, dö kiüri-tósro soha nem gondolt". A szövetségesek és a német veszteségek ogy-arátit súlyosak. Kijolontotto, hogy Haloméban a szövőt sógosok ós a nó-
A- konferenciázást okolja az angol sajtó a salernoi helyzetéri
A Daily Maíl megállapítja, a sx
Az angol sajtó komöntárjai komoly, veszteséges ós válságos jelzőkkel illetik a salernoi bolyzotot. Mind amellett Möntgpmorybon lohotŐlog bizakodnak. A Timosa kövolkezóket Írja: Kzoml>o kell nézni azzal a lo-holózaéggol, hogy az olloiihég uj arcvonalat létoait és állandóan megtisztítja a. terepet. KI koll ismerni a német légierő egyéniének bizonyult.
w
votségosek Hpjg nem tanultak az eltohsógtől; Mussolini bukása — irju meglepett lionnünkot s mig ml megfontoltuk a helyzetet, a némo-tek kihasználták a teret. Ha az események kozlKj.yig.nak ós elleniek az előre kÍszámi7ofV.^toi-voktól, akkor mi l>erárjuk a logközolobhi konferenciát. A H. lludkorol\'¦ lehetséges, hogy 2-r8 nap alatt olori a szórón-
két hadsereg egyesülésének megváló-mtása olőtt eros ollonállúsra lehet számítani. \' (¦
Az angol lap szerint a 8. hadsereg elértő Történőt.
Svájci hír Mussolini uj fasclsta szervező munkájáról
A Itasler Naebrichten berlini tudósítása szerint miután Mussolini kiszabadult, első föladata volt tájékozódni a helyzetről és most már hozzáfogott a fásetsta és az olasz eüonálhw megszervozéséhoz. Rendszabályai elsősorban alkotmányjogi
természetűek, ami a köztársasági faseisln párt mogalakitásából világo-sari kitűnik. Berliabep megállapítják, hogy
Mussolini esak most jutott az államhatalom toljes liirlokába óa olhatá-rozása mogalkuvás nélkül, vih\'igosan és szilárdan a faseinla erők toljoa felhasználására irányul.
Hírek Albániából
Tirana, szeptember 16 (NTI) Neubacher követ fogadta a Ba-dogllo fegyverletétele után Albániában megalakult nemzeti bizottság küldöttségét. A küldöttség arról értosttotte Meubuoher kövület, hogy u nemzeti bizottság átvetlo az albán népnek az Albán állam lügiietlensógo alapján nyugvó vezetését (MT»)
A cattaról hadlklkötól némot kötelékek s/állták meg Ezzel az egész d.ilmát és albán partvidék német kézre kerUlt. Az olasz katonaság átadta- a németeknek a parit ütegeket és erődítményeket A partvódelmol n német tüzérség vette át, amelyet lényegesen megerősítettek. (NSTj
Dalmáciában agyonlőttek egy olasz tábornokot
A Hrvatski Narod Raguzából kapett értc&Ulése szerint Amico tábornokot ag/oniötték.
Amico tábornok a mostari és ra-guzai olasz csapatok parancsnoka vplt. Ö szervez-e meg az eltenállást
a megadásra való felszólítás ellen.. Maguk az ola-iz fascí^iák Ottók meg.
Amico mértéktelen horvát gvülö-le éö\' volt ismeretes és Racsic nagy-szerb csetnik-vezérrel ál ott szövetségben és azokat támogatta
UJ német légi fölény a szovjet-fronton
A keleti arcvonal légi csatáiról a kivetkezők ben számolnak be Berllnbeu -A német légi erő Igen sikerenen avat kozott be a löldön Inlyö CBatAkbu. Charkov környékén éB a keled arcvonal déli n/.-ikus/.fiii n szovjet 109 repülőgépet vesztett. Ezzel ezemben a német veszteség !"> gép, azonban ezek le: génységól Is nlkerült megmenteni. A tő csatatereken a német lóglerö oly eredményesen avatkozott bo. hogy a délutáni órákra teljesen megtisztította, a terepet és a német elszakadó mozdulatokat úgyszólván zavartalanul végezhették. A nőmet zuhanóbombázók mludenütt megjelentek, ahol a szovjut-
vezelőség páncélosokat összpontosított Csupán az Azóvl-tengcr részén kialakult hevesebb ütközetben 17 páncélost, valamint tlO motoros- vagy lógatott Jármüvet Bemmhiteltek mog. Távolabbi északra egy német zuhanóbombázó kötelék sikeresen lámadta a szovjet utánpótlási eeemponthól fontos vasutalL Egy hidat közvetlenül a gyalogság előtt a levegöbo röpltrtt. A\' kelall arcvonni középső szakaszán az Idő kedvezőtlen volt a repülősre-
A német repülőtevékenység éjszqka sem szűnt meg A szovjet cs-ipatok há-tamögött a vasútvonalukat bombázták ós 17 pályaudvart [elgyujtottak.
Szovjet repülők aknákat raktak le a bolgár Dunán
a bolgár Jégvédelem Russe városánál lelőtte, három pilóta megmenekült.
A szovjet gépek aknákat raklak le a Dunán. A pilótákat internállak.
Széfiából jelentik:
A keddről szerdára virradó éjszaka kLt orosz repülőgép bolgár terület fölé repült. Az egyik gépet
Berlin) helyzetkép a szovjet-eröteszltésekrCI
A Ladogs tónál, a körülzárt leningrádi erők tenorraonteriltéséro orős tüzérségi tüzot zúdítottuk a némelekro. A betörést kísértetet sikerült a németeknek megálUlani. német nehéztüzérság Igen eredmó-¦hí-jj avatkozott be a küzdelembe és pmbál szétrombollak egy vlllany-
- A keleti aravonal helyzetéről Berlinből a következőket Jelenlik : A csaták sulypontfa Ismét a Ress)av—Moszkva, Szmolenszk—Moazkva ulJAnak nagy tórBÖgóben van Itt a Swvjet minden eröfeazltéBt mogklsérel, begy áttörést csikarjon kl. SzraolenHzlől deIra..reeU; lŐRÓpeket vetett harcba. Kzou a
sikerüli a németeket két helyen visszaszorítani, de ezzel sem ettek el hada szuti eredményt, Az uj német hm modornak sikerült a betörési helyeket Visszavetni. , Kilenc szovjet ezredből néhány bzáznd maradt meg Fgy kluubb helységtől vyugatra n németek 266 páncélost b«in-mlsltellek meg. Berlinbon vulóbzintllog tanják, hogy a legközelebbi napokban Itt lámadáura kerül n sor. A Deszna mentén a szovjet tolytalju átkelési kl-sérlotoit. A keleti arcvonal északi szakaszán
íi Szovjet vezetőség parancsot adott a várt nagy támadás meginditásüta.
riíi érsek Molotovval tárgyal Moszkvában
.Londonból jelentik: Mint Londonban be-zélik, a yorkiérsek;megkereste Szergius mclropolifát, hogy Nsgybriíanniába küldjön ki egy szovjet-orosz, küldöttséget. A yorki érsek moszkvai uija alkalmával találkozni fog Molotov helyettes külügyi népbiztosai A yorki érsek útját Churchill és Roosevelt megvitatta Washingtonban.
ZALAI KÖZLÖNY
1ÍM3.
Vöröskeresztes napok Október 1-ón Ós 2-án
Krisztus merszen tolt kereszt jénok jelével több intéziuénv ku|>ogtuÍ házunk ajtaján. A Kók-koroszt, a ZÖlfJ-korpazt, n Kohór-koroszt, \'üo-\'Yálu-moruiyi között n legjelentősebb a Magyar Vöió-ikoroszt. Mindogyik ko-rosztos intézmény 0 család megmentését szolgálja, oiryik\'annak békéjét, :. másik az egészségét Vi\'rfi. a
Magyar Vöröskorosst megkönnyíti a habom terheinek, jobban mondva szenvedéseinek olvisolését. Enyhíti aeboftfiltjoinlf fájdalmát kórhazaiban; egybe kapcsolja az arcvonalat az otthonnal rádió üzeneteiben ós fol-korosi n hadifogságban szenvedőt vigasztaló ós megnyugtató szavával. Kutat az oltűntok után ós cselekszi mindezt mindönkivel, Önzetlenül ós pártatlanul.
Körlovolük adatai szerint 84 vöröskeresztes modorn kórházat tartanak fönn 12.200 ággyal. Hat vö-röskcreszles"kót-)iázvonatuk ós korház repülőgépük a sebesültek cztoit szállította a hadmQvolóti iprülotról u hazai kórházakba. A hivatásos és Önkéntes vörös kereszten ápolónők tízezrei önfeláldozó készséggel és fizorctottoi á[h)ljúk büIhjsüR ós Iwlog harcosainkat. Az elmúlt évbOD közel félmillió szeretet-esőmagot állítottak össze saját költségükön óa a társadalom által leküldött adományokon kívül 15 millió cigarettát adományoztak honvédői nkn ok. Kitörjed a gondosságuk az üditó állomások szervezésére, légoltalmi mon-ló-osztagok Ós elsősegélyt nyújtó caonortok szci-vozéséro.
Nagykanizsán dr. Krótky István polgármester elnőklote alatt a na-
jkikban tartották meg az ülsó olóze-tos értekezletet, melyen olhatározlák,
hogy október Irén és 2-án városunkban is megszervezve indítják meg a gyűjtést, Gyűjteni fognak a lovonték és a nóegylotí tagok názról-há/.ia ,a carilaliv egyesülőtök vozo-tóségO\'az utcákon felállított urnák-han és a leányaink segítségével az utcákon persoíybo. Az adakozó jelvényt kan adománya ellenében,\' moly megkíméli a sorozatos zaklatástól, ISgyazer koll tehát adni ős egy
összegben koll leróni szivoson adott
önkéntes adónkat.
Az olőzotos értokozlot határozata értelmében felhívjuk azokat a hölgyöket, akik a .Magyar Vöröskereszt októberi gyűjtésében résztvonni hajlandók, Bzivesftedjonek a városháza II. omolotén a 24. számú holyiBéff-
bén dr. Haha József városi aljegyzo-llól a hivatalos Órák iilojo alatt jü-\' lontkczni (lehetőleg minél hamarabb), hogy a gyűjtő keretbe olho-lyezbeesék.
Hisszük, hogy városunk közönsége megérti és költő módon méltányolja\' a Magyar Vöröskereszt október 1-én és 2-án rendezondó gyűjtését és adományaival az előző évek komoly orodinényoit túlszárnyalja... v
trllfil liiltil
legmagánabb árbtfl véstek.
VSkásy ékszer,,
\'."S-m L
$A honvédelmi munkakötelezettség ellen vétkezők büntetése
Zalaegerszeg, szeptember 17 Ez év áprlllsábm honvédelmi munkaszolgálatra rendelték kl Temlén Ferenc tea.kai.di Hald földművest. A fiatalember azonban nem jelent meg az eskütételen, sőt már az Idézés kézbesítésekor is megmondotta, hogy nem megy el. Az apja, Temlén Miklós szintén kijelentette, hogy nem engedi el a fiát, ha felakasztják is így azlán. karhatatomnak kellett a munkaszolgálatra igénybevett Halaiembert elővezetni. A bíróság előtt is azt vallotta, hogy az apja szörnyen káromkodott és megtiltotta neki, hogy a behívást psranca-
nak engcdclmcskcdlék. A törvényszék az apát jogerőé", de feltételesén egyhónapi fogházra, a fiát pedig 10 napi fogházra változtatható 200 pengő pénzbüntelésre ítélte. . , , .
Kovács Frigyes zslaegerszegi lakost honvédelmi munkára vették Igénybe és a zalaegerszegi állomásra rende.lt>* kisegítő fékezől szolgálatra. Szolgaiad helyét azonban ongedély nélkül elhagyta és beállt postai szolgálatra. A bíróság föltételese.n, de Jogerősen 10 napi fogházra változtatható 50 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
Ravasz mesével kétszer adták el ugyanazt a rabat
Mostanában igen nagy koioto van, fólog az egyszerűbb cmlwrok köré-bpn a használt ruhanomünok. Hó-kan bonyolítják lo avétt ruhával, cinével a fokoto élolmiszorpiae kisebb-nagyobb üzlotoit is.
Nomrégilxin mogjolent Jnkabíy József ós Oudlin György nő nagy-1 kanizsai lakosoknál Kolompár Ovu-láné Horváth Mária fáraó-ivadék\' és eladott azoknnk különfólo rubano-mükof, több mint 500 jwngó érték-hon. Nemsokára azután inra jelentkezett az asszony Jukabf.vnái és (liiillinnénál és körmönfont mesével körítve olóadta, hogy »haj van« a multkor megvett ruhafélék körül és
bajuk lesz bolólo nékik is, ha azonnal vissza nejn adják. A két vovő nem akarván kol lomot lonségot, visz-szaadlák a megvásárolt ruhákat a nigájivasszonvnak, akit megsajnáltak. Kolomp\'arnó azon nyomban tovább házalt a visszakapott ruhával és est újra eladta. Az üzletet mos-lohafiával együtt bonyolította le. Mikor a két beesaiwtt vovő ozt megtudta, foljolentést tott. A rond-ség hamarosan kézrokoritotlo Ko-lompárnót és mostoliafíát. a pénzt azonban addigra már elköltötték. Most inindakotlen ejózotos letartóztatásban várják az igazságazolgáltatás intézkedését.
sxcptcnilkir 17
MAGYAR HONVÉDEK HYOMÁBAN A SZpyJET-FRONT POKLÁBAN Valahol.a brjanszki erdő^ríiöcsarai között...
/És Böjté Jancsi százada derekasan kivette részét a veszedelmes harcokból. Ma este is egy megerősíted, repülőkkel és lövegekkel rendelkező bandalábor ellen indulnak. A feladat: felkutatni a banda búvóhelyéi, megsemmisíteni az előórrö-kcl, hoey a támadó lőerő végképp szétverhesse.
Böjté János felderítő roham járőre már milyen bűnt Jár az erdőben Valamennyien • cménykAiésü erdélyi legények. Küágult széniekkel, iziadlarr szorítón gépplszlo-Ivukkal lépegeinek, halkan, mintha mezítláb mennének. Kezlgránátos tarisznyájuk nagvhasura rakottan simul oldalukra, re-letlünk tenyérnyi foltként csillan meg néha-néha egy. sovány csillag, lábunk alatt nedvesen cuppan a föld és zizzennek meg a levelek. Megállunk időnkint, kiíuliuk magunkat, zsebkendőnkkel végigtöröl (tik izzadl homlokunkat ás már indulunk előre: messze még a végcél.
Megnézem órám: tizenegy mull pár perccel. És
nógy óra óta tapossuk már az Imbolygó talajú erdőt. Veszetlül eldugta magát n banda, dc meg i ^"Jla,,.á,nÍ.,Ez a Pyan»- MÖyöllünk már baai- ut i.\'.j.tt^j j. "+i elindult a főcsapat 6* ha mi nem végez-
Eddlg kétszázhét^mdatáoort szór- l0k e, fl hapeftTeUoato^ nemcsak, hogy
számos fegyvert és nagymennyiségű 16-
Köröskörül vastagdereku, szakállas faóriások, közöttük méleres, sürü, 1Usk.es cserje, köddel keveri délulárü Bötélség és a vizenyöshátu föld felett millió bogár: az orosz mocsarak kóbor legyei.
Ez a brjanskl erdö I
Négy óra alig mult még, de az erdőre márrahasalt a sölét, ködös orosz. este. Lépésre sem látunk, tapogatózva baladunk.
mohó, éhas szájjal let ránk a mocsár, hoey lehúzzon bennünket a tapadó, rnt-hadlszagu sárba, egészen le, a halálig. Inkább az érzésünk után lépünk óvatosan előbbre, meg Böjtc János llzcdcanek, ennek a mosolygóképü csíki flunak> góbé szimatja után, aki már sokszor keresztül-kasul kóborolta az orosz bandaharcoknak ezt a sunyi, gyilkos, halálos erdőpoklát. Ugy\'thozog már itt a kérgeabörü, golyózáporoktól vert vén fák \'közölt, mintha odahaza, a\\ mádéfalvi \'havasokat járná, ahol mindért, szikla, karcsuteslü fenyő, puhafüvü tlszláft, régi irtmeröso.
Hetek óla naponként indulnak hevelésre. Amióla kiújullak a lappangó bandaharcok. A magyar csapatok hatékony közreműködésével az erdőben körülzárt orvlövészeket rendszeres hadműveletekkel tesztk ártalmatlanokká.
szert zsákmányoltak,
Valahonnan egy puskalövés
nem sernmisttjtlk meg a bandát, de talán kelepcébe kerül eg\'sz csapalunk Ezt látom a sötétben a fiuk szemében is.
kezdődik I
Egy kis tisztásra érünk. Böjté tizedes megáll, a többlek Is.
— Nem tehetünk már messze: fájjuk kl magunkat! — mondja halkan a fiuknak. Maga la nekitámaszkodik egy fának, megigazítja sisakját hegy feszüljön, megnézi a géppisztolyát, nincs semmi baj. Azután hallgat. FentrÓI éppen most szakadt kl a felhők közül a hold és az ágak között Ide-hullat egy-két sovány sugarat.
Szeptember
16-19-lg.
VÁROSI MOZ<3Ó csütörtöktői-
__!_. vasárnapig
Nagy magyar filmsiker I , MÍSO...
Főszereplők : Murdti Lili, Bulla Elma, Jávor Pdl, Sdrdt János
uTJFA" világhlradó napjaink esemén{/eir01
mondanók !réndete köznapokon j-S +> oamrímao f3, #5, ?7 és f9 Órakor
i9.
Valahonnan puskalövés hallatszik. Kezdődik már!
Böjté tempósan adja kl utasításait és a tíz emberből álló raj. szorosan egymásmellé zárkózva megindul előre, Kilométert mehetunk falán így, minden plillanatban készen a harcra, amikor elöltünk, alíg síán méterre, világosság lobban ?3 megzörren a cserje.
III vannak!
„senki u> ibjjöul-
Böjte rendelkezik: két oldalt állunk a szükrelaposalt erdei ut mellé és kimereszted szemmel bámulunk előre
Lépésről-lépésre zörren a cserje, nagy csizmás lábak lenesétől Hárman vagy négyen lehetnek. Furcsa monoton hangon dudorászaak/ " ¦\'
— Senki se tőjjön 1 Adjuk tovább I — suhogja BÖjte. — Leülni » rbolsiketl
Szétnyílik a cserje cg előbukkan az elsé. tagbaszakadt orvlövész árnyéka. Mögöde meg egy és még egy. Hárman vannak. Már lendül Is Böjté géppisztolya, hatalmas reccsenés és a bnidlta cuppanvs rogy össze a sáros (üré. A másik keltő meg fel sem ocsúdod meglepetéséből, már körülfogva, lefegyverezve áll a gyűrűben. Csak ugy bűzlik belőlük a vodka.
Ugy látszik támadásra készültek No, akkor éppen jókor érkeztünk.
Ba megindulunk olőre. Hátul a két orvlövész közrefogva, a harmadiknak vége lett. RÖvfd vallatás után, Imms-roBan beváljak, a bandatábor hülyét. — Tani. nyó dalyékól — Ott, nonj ¦lesszol — mutogatják.
Akkor az előőrsöknek Itt koll lenül valahol. Ut Is van az egyik, most bukkan kl Mogerőflltott löldoród, luguiább 30 bolsevistával, ágaskodó géppuskákkal. No, nem baj.
.Hajrái*
Négyen oldalt kúsznak, hasoncsuszva, a sáros, vlzea tilbon, a többlek elölről. Két tűz kőző vesszük az orvlövészekel ólomlábakon mászik Ilyenkor az Idő. Böjtével már kiintünk a sQrUből, várunk még, géppisztolyunkat lólre telítik, urnát már azólveaztempóju roham kell \'..[¦¦ Kézigránáttal és hajrával!
Do észrevették bennünktú; dühös kerepolébml okádják tjüket, az orosz géppuskák, ugy zeng ni erdö, mintha millió csőből sikoltanának a golyók, de csak felettünk. Letarolt lovalok, azőtszaggatott ágak hullanak ránk, azután ml sem várunk tovább.
Vlllángyora ugráasal lendülnek a karok, repülnek a kézigránátok, pontosan az erőd közepébe. Mind á két oldalról I Iszonyatos robbanás és már robban a máRadlk sorozat Irf,
Telitalálati Azután megszólalnak a géppisztolyaink.
Amlkora a kézigránátok sűrű füstje elszáll, miénk az elfiörB erődje. 1 Izénkét orosz halott, tlz togoly, hat géppuska, orosz golyószóró ós uagyrueny-nylsógü lőszer.
Eggyel kevesu.litiHii . Hajnalodik már és ízürkén vori át a vllágósodáa a megcibált fák ágait, amikor «llndulunk vl<sza a századunkhoz, á foglyokkal és az összeszedett zsákmánnyal és eggyel kevesebben.\' Bölte Jenő tizedes ottmaradt a bran]skl erdő Iát alatt, he-en és vitézül, annyi baro és diadal után, kötelességét mindig lelkiismeretesen és szívvel teljesítve.
Otthon megtudtuk, hogy n támadás bekerítő, lebéogerlo győzolemmel járt. Földerítő rohamjárőrelnk valamennyi előőraöt szétverték és a közöttük átcsúszott főcsapat meglepetésazerU lendülettel semmisítette meg a banditák táborát. Tökbszáz halott, 450 fogoly, ágyuk, számtalan fegyver és lőszer került kezdőkre,
Szabó Sándor zis. haditudósító.
Az emberiség jótevőt
trfq: Tersénszfry JenÓ
Az emberek ehő, igazi jótevői Is-mérettetlek maradtak. Fogni m 11 nk xinr* róla példáit!, kicsoda találta ki a szöget, a csavart, a kereket, (12 úrlókorongu!, fitb. Szóval a gépeknek a legelemibb részeit, amik nélkül ma nem volna teljes életünk, csupa ismeretlen lángelme találta ki.
ICzzel szemben világhír és milliók hang silány alaknak jutottak osztályrészéit/ akik esetleg ne.m is attól a széltolódul csaklizták el a találmányul, ahí először akarta becsapni vele embertársait, hanem már annak a tolvajától lopták és mini tó-kélelesitÓk szerep-lnek. A habom előtt trans/>arensek tüiidököltek, aSt kivilágított rejtiílógépck berregtek » földkerekség nagyvarosainak éjszakájában és az égen csillogtatták számlálón ilyen, sötét gazembernek a dicsőségét, akik magukban markukba nevetnek a tömeg butaságán.
De ezek után a dörgedelme* sorok után, bevallom, meg vagyok döbbenve, hogy micsoda igénytelen dolog bevezetőjéül szerepelteltem itt őket.
En, kezdetben, mint :
átlagos
50., kat. hold szántó, 9 kat. hoíd rét, 13 kat. ho-d erdö lahóházzál és gazdasági épületekkel. \' \' 10a Érdeklődni a Nemzeti Hitelintézetnél tehet Zalaoflerszoflon.
1913, szeptember 17
ZALAI KÖZLÖNY
emberi borbélynál -borotválkoztam. Később a kéyiyszerűség rávitt, hogy m aga m te m cg la n ulja m le vakarn i azórzefemet.
Nagya/nimról azt hallottam, hoqg ennél sokkal lóbbrr vitte. Nem hasz-náll tükröt a bdtptvfükozáiánál, A falnak fordult és a tapintó érzékeire bízta a megkopasztotl képe. ellenérzését. .
Egyszer eltört a borotválkozó tükröm\' és a kényszerűség rávitt, hogy ¦anélkül vakarjam le a képem szőrét. Kicsikét összefaragiom magam, de. rájöttem, hogy egy kis gyakorlattal liikör nélkül siniában hámozhatom arculatomat.
Amikor már ift tartottam ebben a Diogonessíádában, .akkor találkoz-lam egy baráiommát,
tegnagyobb meglepetésemre a barátom "azt hangoztatta, hogy; a borotválkozásoknál a szappan használata tiszta babona. SŐt ostoba és kártékony babona. Mert egyedit? fi víz az, ami megpuhítja a szőrt. A szappan inkább azt segíti elö síkosságával, hogy a borotvakés vagy zsi-letpcnge beleszaladjon az ember eleven húsába. IIa mar a tiszta vízzel való borotválkozásnak tökéletesítésé-ről van szó, hál legföljebb a meleg viz ajánlatosabb, mint ami a bór zsírját könnyebben oldja.
Hűntudaltal és félelemmel tanúskodom\' itt ráta, hogy barátomnak igaza van. Megkíséreltem a mód-szerét és fényesen bevált, fin azóta kizárólag a tükör és horatmszappan mellőzésével borotválkozom, fis?
És soha sem metélem össze, a pofámat, mint beszappanozottan a tükör előtt annyiszor, fis mert ujjam . hegyeinek tapintása kiválóbb szerv a szernél-, tehát az uj módszer óta borotválkozás után egy lányka, egy kis gyerek pafikája sem simább, mint ráncos képem.
Ha most a következtetések\'\'/ akarom a (önti lényből levonni és a dolog mérlegét elkészíteni, hát kéli séglelen az, hogy az emberek ké-m/etmét szolgáló összes ujilásqknak lényege éppen ilyen egyszerű. Különbség, elHréé csak"ott van, hogy: a lelemény, ha negatívum felé tör, akkor hárhogg beválik ét bármilyen áldásos, csakis mellőzésben Irhct része, fiát utálatot és gyűlöletet vonhat magára. A legártalmasabb csodaszer leglclkíismere.tleuebh csalója Ís több hecsillésf élvez felebarátaitól annak jegyében, hogy vackokat sóz a nyakukba ,amíket azonban üzemek gyártanak, amik embereket foglalkoztatnak, adót és közterheket viselnek (vagy tagadnak le részben), de mindenesetre pozitíve haszontalankodnak a világban ....
Míg a (ükörtcte.n borottdlkozá* eszméjének eV erjedésére fölhördülnek a tiikörgyárak összes vezérigazgatóikkal, hivatalnokaikkal. • se\'-gédhiva/alnokaikkal, ügynökeikkel munkásaikkal és üoeg nagykereskedések, kiskereskedések személyzetik kel és kirakatüvegfisziitÓikkal egyetemben és a szappangyárak összes fő- és mcllékalkalmazattaikkat... ttb... stb.. . A borbélyokról nem is szólva, akik borotváikat és ollóikat csattogtatva becsmérlik le jogosan "z olyan alakokat, akiknek e.gyálta-tán eszébe jut, nriemberhez nem méltóan, maguk borotválkozni...
Egyszóval ments Isten, hogy mást ijinidoljak, mint azt, hogy a köznek nagyobb szüksége volna tényleg beváló találmányokra,\'mint arra, hogy becsapódjék!
Erdély képviselőt memorandumot nyújtottak át a miniszterelnöknek
Magyar Búit Nalapszaionja
Bi Üzlet mejíSí\'lnííe m\'fllt 3051 raktáron l«v0 kalapjait ff..tyt> h«j 20 21-én
darabonként 20 30 pengős áron
Bagó Edit tpxlIEíMctébon
(Sngir.nt 1. ¦.ám)
kiárusítja*
(MTI) Kállay Miklós miniszterelnök Reményi Schnuller L-jJos ponzügyml-nlazter. báró IHnlly Dántel (oldműve-lésllgy! hilnlszicr, valamint vltéis Thu-ráasaiy László és Patnky llhor ÄI-Inmtltkárok jelenlétében fogadta ti-/. Erdöiyl Párt törvényhozó taglalnak kUldötmógót, molygról Teleki Béla vezetésével leiont mog a miniszterelnök előtt, erét Teleki Ismertette azokat a kérdéseket, amelyeket az Erdélyt Párt marosvásárhelyi éa kolozsvári értekei-lotelu elfogadott, majd átnyújtotta á képviselö-cHopórt memorandumát, melyben 14 ponlba foglalták megvalósításra
váró legfontosabb kérdéseiket.
Kállay miniszterelnök mloáenekelölt megköszönte, hogy a memorandummá,! leikeresték, maid b.aogBulyoztaJ.^ az erdélyi kérdés a magyar ólot egyik legfontosabb kórdéae. A memorandumot a kormány tagjaival gondosan áttanulmányozza és minden lehetőt megtesz annak megvalósítására Kérte az Erdélyi Párt tagjait és rajtuk keresztül egóíz Brdélyt, hogy őrizzék meg lelkükben azt az egységet, amely a megszállás éveiben egybe forrasztotta Őket, mert ez az egyBég záloga a magyar Jöyőaek ős boldogulásnak.
Tőbbezerpeugős zsebtolvajlás a keszthelyi moll áUomáKtm
Keszthely, szeptember IV (Tudósilónk jelentése) Vakmerő zsebtolvajlás áldozata lett Keszthelyen dr. BJury Lajos ny. gazdasági akadémiai tauár. A köztiszteletben álló férfiú zsebéből az emberekkel zsifloH keszthelyi yaau.ll állomáson ismeretlen zsebtolva] kilopta a többezér pengQt érő aranyóráját és a hozzá tartozó aranyláncot A tolvaj olyan ügyesen dolgű\' zolt, hogy mog áldozatának mellényét
Bem gombolta kl, holott a láno abba volt fűzve. A kiroiult állítása szerint a vonatban még meg volt az óráin ós osak leszállás után, a zsúfolt perron tolongásában lophatták meg. EJury gyanakszik ls egy fiatalemberre, aki már a vonalon ls mindegyre körülötte forgolódott. A csendőrség a kapott személyleírás alapján keresi a vakmerő zsebtolvajt.
T\'jx pusztított egy muraközi portán
Csáktornya, szeptember 17 (Tudósítónk jelentése) Drávavásárhely nagyközségben az Iskola közelében tüz ütött ki. A láncok Jeges Ferenc ottani gazda portáján csaptak az égnek;. A hirtelen támadt nagy szélben a lángok gyorsan elbarapódzlak éa csakhamar kigyulladt az latátlóepület után a pajta is, amelyboa a gazdának \'minden Idei begyűjtött takarmánytermése volt. A ház gazdája a ttiz keletkezésekor nem vol( otthon, háznépével a mezőn dolgoztok. Azonnal Csáktornyára- telelo-
¦áltak a tűzoltókért, akik motorleos-kendóvel érkeztek meg és a helybeli valamint a segítségül megérkezet <hm bi.tlvi tűzoltókkal együtt két órai megfeszített munkával elkerült a lüz to vábbli\'rjedését megakadályozniuk. Az ürtállö és a pajta azonban elhamvadt minden bennelévővel együtt. Az állatokat elkerült megmenteni. A kár Így Is kö/.el van a 10.000 pengőhöz. Hogy ml okoíta a tüzet, még uem tudni, de valószínűnek látszik, hogy gyermekek Játszadozása közben keletkezeti a veszedelem.
á mélységbe zuhant egy kőfejtő a sflmtígt bazallbanyában
Sümeg, szeptember 17 Súlyon szerencsétlenség történt a sümegi bnzallb Anyában.
A rendes munkaidőben a sümegi kőfejtőben dolgozott Apáti Jonó stímég-prágai lakos, aki mint bányász állt a bazaltbánya alkalmazásában. Apát! a szokásos módon kötéltel ereszkouott le a munkahelyére, ahol a bazaltot fel tette. A bánya meredek falán a kölóí-UIÓHíVivii rögzítve dolgszott, amikor egy rosszul klszámitott mozdulat alkalmá-
val a kötélbőt kicsúszott ős a kitejtett bánya meredek fala mollett a mélységbe zuhant. Munkás társai azonnal segítségére siettek a bazalttal tövében eszméletlenül, véresen elterült embernek és kórházba szállították. Apáti só rUlései súlyosak, állapota életveszélyes A szokásos vizsgálat folyamatban van annak megállapítására, hogy a szeren esetlenségért nem terhel-e valakit feleiősség.
Alitél nőnek fejőnkre a gyermekeink?
Egy német egészségügyi szaklapban Tíuddor professzor megállapítja, hogy az európai kontinohs lakossága ogyro egészségesebb, testi méreteiben ixxlig ogyro fojlődőképosnhh losz Miiidenekolöit a német katonaorvosok tapasztalatait foglalja egybe a
cikk, amikor azt tartalmazza, hogy-
az első világháborús kutonaauyaggal szembon a mai újoncok baaonlitlm-tatlanul jobban foÍlödÖttcblx>knok bizonyultak. A tudós tanár nem valami csodálatos változásnak tulajdonítja mindozokot, hanem megaHa-piljn, hogy a mai európai omlwr már oaocsemő korában jobban fejlődik, mint 30, vagy 80 óv olótti sorstársa. Kgészségosobb íolőpitéso és szervezető révén toroiészetéson testi mérvei is fejlódöltobbokuok látszanak. Lehotüégos, hogy ennek okát i\\ i természetesebb és n, tormészotos-hez közelebb álló életmódban koll keresni, meri nyilvánvaló, hogy a mai európai ember nom idoguiikodik annvira a napfénytől és a szabadlo-vegotől, mint a 80, vagy 40 ővvol ezelőtti lakos. A» is KŐtaégtolon, hogy a mai ifjúság sokkal korábban korul szinte kuíonásnuk mondható nevelés alá és sokkal töhbot tartózkodik a szabndlovogón, mint bármely
elődje. Bókkal többet sportol és sokkal inkáim van orvosi felügyelőt alatt, amely felügyelőt számára a vitáminkozolést vagy hormon javítást joloiit. A biológia tudományának mjlődésével karöltve* jár\'az ombor
ytojlűsztóao is őa az a körülmény, hogy a nagyvárosok ifjúsága ugy a testedzésben, mint egyebekben is a vidék olótt jár: bizonyítja önnek a tételnok az igazságát. Ehbun a keretben nem fontos, hogy a városi ifjú kissé idogosobb éa érzékenyebb, mint falusi somtársa.
A legtöbb szülő csodálattal tapasztalja, hogy gyermekei a szó szoros értélm,éIx3n »n fejére nőnok«. Az nnvák is észreveszik, hogy gyormo-koík sokkal korábban kozdonok szaladgálni és beszélni, mint például
JlO vagy 20 évvel ezelőtt tették. Az európai ember szellemi fejlődése tehát korábban jelentkezik és oz hozza magúval a testi fejlődés növekedését is. Mindezek a tapasztalatok árrá engednek következtetni, hogy a most folyamatban lévő méréseit a közeljövőben moglopetée-szerü adatokat tárnak oiénk arról a tőnvról, hogy az európai ombor ugy szellemileg, mint szorvozotilog a leghatározottabb fejlődésben van.
KULCSLYUK MELLŐL
1)11. SIMON OYOKOY
nagyprépost, püspöki Imlynöknok most nyújtotta át ÜnnopŐlyos formák közölt dr. Mcatorhazy Foronc, Veszprém vármegye főispánja a Magyar firdemrond közópkorosztjé-hez a Kormányzó Ur O főméi tósága által adományozott i-sillagot. Az egyház és a Haza szolgálatában elévülhetetlen érdeniokol szor"«>tt főpap ünnopléstMiek örömélxin egész lóala várnirgye közönsége őszinte, molog őrzésekkel osztozik.
. p
VANNAY JÁNOS,
a nagykanizsai városi \'zenoiakolu
igazgatójának zeneszerzői njöve fémjelzett érték művészi körök Imii.. Tizenhat perces zongora-gordonka duóiul szoptcmlior 2H-án mutatja Iki a magyar rádió UmL-ip ¦-;. II. fnillálll-
hoss\'sán.
* :.-"vM
IVANKOVITS PKltENC,
a nagykanizsai városi zeneiskola kitűnő tanára, az orosz harctéren szorzóit siilvos solwsüléséből fidépül-vo, az idei iskolakezdéssel ujhől mim kába áll a zonoiskolában: Másfél évig nélkülözto Ivnnkovits Pefeneot a nagykanizsai zenei oktatás. Most a nagykanizsai zeneiskola zalaoi\'cr-szogi éá csáktornyai fiők-iskoláinan is fvankovita losz a bogodü-tanszak tanára.
DfiCSY ALADÁR,
az Első. Magyar Altalános Hiztn-sitő nngykatrzsui főnökb\'otyotteso mint tartalékos hadnagy 14,hónaj>ot töltött az orosz harctéren. Hogy ncmesak >>töltötto<t ozt az időt a szovjet-]X)kol tüzforgologélxMi, hanem derekas magyar kötelességtőljo-BÍtéssel. annál is többel: - személyes bátorsággal állta ki a bősök példáját, arra bizonyaiig a Signunv LaudlS, amit most adományozott n\';-SZŐrO haretéri érdemoi elismeréséül a Kormányzó Ur Őfőméltósága.
mgzi
K*»ö...
Daréozy .Tőzsefnok, a imivos film-iwirinzőnek a 12. darabja komoly elgondolásul. A darabjáhan minden van, ami drámai hatású, romantikus érzelmokot, nngy elérzékenyülé-sokot nyújthat. Rőt háborús időszerűsége következtében erőro is kap.
Az élet szinpádán vannak jelentős Bserepek és vannak jolonlőktelének kiosztva nz egyes emlxirokro. A királyok és az ornzágYozelők szo-re)X) egy külön világot jelent. A mü-reszetbea vannak, sztárok, kiknek
hatalma ős érzékenysége talán túlhaladja a minisztorekét. Vannak az orvasok között Ís sztárok, akiket a tudás, a divat és a reklám fejedelmi magasságokba cmol. A baj csak nz, hogy oz az orvosprofesszor, akinek világhiro van ős logbiztosabb a kozo, hatalmát arra használja fol, hogy riiagának külön ¦ törvényeket, külön ŐJbtlohotőségekot biztosítson. / A folülotes azomlétő megnyugszik a darab mogoldásában, hiszen a férj megmarad a foloségo oldalán éfl az egész esemény forgatag csak egy önmagába visszatérő görlxwonal iv férj ós a foloség házassági hűsége körül. Aki azonban boncolja az egyes jeleneteket)\' annak rá koll jönnio, hogy
Eladó
n»gr község ben, országul mellett, vaiutállomathoz 500 méternyire, 1 millió darab évi kapiclláin
téglagyár.
Bővebb felvilágosítást a Nsmxetl Hltel-Inlóíet Rt. Zalaagarueg ad.
ZALAI KOZLoNY
1943. szeptember 17
lélek-ámitás az, amikor a feleség arra\' kéri ellenfelét, begy tegye boldoggá a férjét. Amikor a főszereplő befalja, hogy a \'25 évi \'korkülőiihsó-get nem lehet áthidalni és a második szerelőm már későn jött. líz lehet cinikus élethölcsoség. számvetés a holyzótekköl, do semmi körülmények között nem erkölcs. Maga az élet a legnagyobb művész a házassági esetek éa nehézségek variálásánál, mégis felbomló házasságokat így az orodoti sínpárra irányítani valláserkölcsi meggyőződéssel nem lohol egy orvos-aztárnak sem.
Daróczy mint szorzó szakított a magyar filmek sokólves szhwonnlá-val és mint rendező jót nyújt. \' A .szereplők közül Hulla Elma a legnagyobb, aztán jön Jávor, Murati ós Sárdy. A négy elsőrangú szóróidé nagy közönségsikert biztosit a filmnek.
M)
Nagykanizsa megyei varar---. polgármesterétől.
Tárgy: Rézgállcjegyek elmámoláia.
Hirdetmény.
Felhívom a tézgálle, feketcgátlc és réz-néaipor eladásival foglalkozó kereskedőket, hogy sz 1943. évben eladott mennyiségekre vonatkozó utal ványaikkal siep-(ember 25-ig nálam számol|snak cl.
Nagykanlzis, 1943. sacptember 3. sóig Polgármester.
li I R E li
Naptár. Szeptember 17. Pintek, »"*m. kai. Sz Ferenc s. - Protestáns Ludmilla.
\'- (Járási tiszti értekezlet)
Ma délelőtt dr. Lontay Alán főszolgabíró elnökletével a nagykanizsai járás községoinek vozotŐ jogy-zöi órtokozlotot tartottak a főszolgabírói hivatalban, ahol főleg közigazgatási és gazdasági kérdésekkel foglalkoztak.
— (Áthelyezés és kinevezés a telekkönyvnél^
Az igíizságügyrniniszter Ixmoczky Géza nagykanizsai kir. járás bírósági segédhivatali gyakornokot a dárdai kir. iérásbÍrósághoz a XI. fizetési osztályba sorozott telekkönyvvozotóvé novozlo ki. Mester Gyula porlaki kir. járásbirósági tolokkönyv-vozotót pedig a salgótarjáni kir. járás hírósághoz helyezte át.
— (Leánygimnáziumi hír)
A nagykanizsai Noíro Dame Intézet nővchdékoi számára kötelező, az iskola kápolnájában a vasár- ós ünnepnapi szontmiso hallgatása fél 9 órakor. Névsorolvasás. (:)
— (Teljessé vált a polgári fiúiskola Ke**thelven)
Tudósítónk jelenti: A vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyezte a keszthelyi polgári fiúiskola ÍV, osztályának mognyítását, ami
Cséplési anyagok, olajok, aairok, golyéaoaapagyak
ÖN OK R-ÜL LM" A NN ™ki«r«»k«ié.beii. HofTierr-gépek télre és tavaszra már most előjegyzendők
Vadászati haszonbérlett niidclnifiny.
Az 1942: XV. t.-c. alapján átengedésre kötelezett alant felsorolt mezőgazdasági ingatlanok vadászati joga a f. vadászati idényre haszonbérbeadásra kerül. . ... \' Kfrség , Volt tulajdonos neve TeiDlet jelzés Qb/ vadltzat Pórszombat Meyer Lipót éi Tral 333 *250 Diszel Krausz Emil és neje 303 2(j9 Hahót Strém Ernő 376 312 A vadászati jogot Írásbeli ajánlat alapján a legelőnyösebb ajánlattevőnek adjuk htszonbérbe. Ajánlaiok az Országos Földhíel Intézelbez
(Budapest, V., gróf Teleki Pál-utca 7. sz.) „Cb.......;....................vadászat"
jelzés alatt nyújtandók be. A jelen hirdelmény megjelenésétől számitolt nyolc napon tul beérkező ajánlatok nem vétetnek fgyclcmbe.
Az ajánlattevő már ajánlatában kijelenteni tartozik, hogy az 1941 ; XV. ,-c. értelmében zsidónak nem tekinthető személy.
A vadászati jog baszonbérbradására vonatkozó „Általános tudnivalók" a vármegyei gazdasági felügyelőségnél és-az illetékes köiség elöljáróságánál tekinthelök meg. f
Az erd*k vadászai joga nem képezi haszonbérlet tárgyát, mivel azokat a m, kir. Erdöigazgatóság kezeli.
soo Országos FOldhltel Intézet.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Holherr -Schranlx-gyórlmányu mc*fipazrdaHági gépük
állandóan raktáron\' Tóth József vaskereffcedésében
Ercaábet-tér 23. (Közponl-a/arló épülef.)
DRflVAVOlGYT
VILLAMOS ÁRAM-_ SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramaxármak fizetése, reklámadók, hlbajolonteaak, txaksxsrü felvilágosítás minden villamos kérdésben délalöfli 8»«ol délután 18 orssíg. Cntititary-ut 61. lolpfon 294.
által az iskola most már teljessé lott. Amint megírtuk már, az iskola külön igazgatót ís kapott Horváth Géza eddigi csoprogi polgári iskolai igazgató személyélien.. I\'lddíg is nagy nohézségeklxj Ütközött a polgári fiúiskola elholyezóso, tv teljessé válás pedig még nehezebb probléma olé állította Kosztboly községi olőljóróságot, minthogy a miniszter egyedül onnok tetlo köto-losségévé a szükséges helyiség ron-dolkozésro boesátását. Idoíglonoson, egy évre./megoldódolt á helyiség kérdése, mert a polgári fiúiskola az az \'1948/44. tanévben a délutáni órákban a polgári leányiskola épületében folytatja a tanítást.
— (A vasárnapi teniszmérkőzés)
A Zrirtyi Miklós Nagykanizsai Torna Egylet tenisz-szakosztálya szeptember .19-ón, vasárnap délután fél négy. órakor rendezi mog a tenisz bemutatót a József *fÓhprceg-,uti teniszpályán.
— (Megalakul a vaselosztó bizottság)
A nagykanizsai Városi ¦ vasolosztó bizottság szoptombor 18-án déli 12 órakor tartja alakuló ülését, amolyon mindjárt folyó ügyokkol is foglalkoznak.
— fSzerkesztdl flzenet)
Kedves iV. A\'., aki Hőbb előfizető megbizásábóU alám\'issal, n. néptér lenség hősi homálya ¦ mögött meglapulva intézett ftbyelme%tetést a szerkesztőséghez, olvassa el ezt a választ is olyan figyelemmel, mint amilyen - buzgósággal az apróhirdetéseink között bogarászol!. Rövidek leszünk. Nem érdekel bennünket a véleménye. Sem az öné, sem.álli/ó-lagos megbízóié, sem senkié, aki a ¦névtelenséget használja fel arra, hogy müveleílenségre és férfiatlan-ságra valló, útszéli modorban gorombáskodjék, ön is rá fog jönni, hogy inkább megszívlelni kellett volna mindaz/, amit most nyegle, elbizakodottsággal kifogásol. (Inak akkor már későn lesz. Akkor majd emlékezzék erre. az üzenetünkre. Mi akkor sem orv névtelenséggel, hanem nyiltan fogjuk arra érdemesek fejére olvasni a leckét. Jiizunk abban, hogy Isten és a magyaríclét-erő segítségével, nemzeti vágyainknak megfelelően fogjuk átvészelni a nagy vihari s ezért gondolunk magunk részérói is már most a holnapra. Az ön hangja azoké, akik félnek a holnaplót. ¦ Ugy látszik, okuk van rá. De egyet ne feledjen, kedves névtelent Ez) a harcol biztos rejtekből . kieresztett hősi hanggal-nem fogja tudni megnyerni. Ön seni és senki!* —- (Megérdernetfe)
Márton Gyula zalaudvarnoki földműves ozóv tavaszán marhájának igény Iw vétel ével kapcsolatban olyan kijolontésokűt tett, amolyok a honvédőiéin ellőni izgatásnak számítanak. A bíróság büntetlenségére és egyéb onyhitő körülményekre való tekintettel folté tolesei\\, Őp jogerősön 8 boti elzárással büntette.\' *
M. kir. téli guduayl lakóin ét mező-ga^duágf aftaktanácatdó állomán.
374/1943. szám. SW
A nagykanizsai rn. kir. téli gaidasági Iskola Igazgatósági versenytárgyalást hirdet 50, azaz ötven drb szaunának
szalmával való megtömésére
és matracczertl kidolgozására, sarnérozá-iára. Szalmát az Iskola Iga/galócába adja.
Részletes felvilágosítás az iikou IgaV gitóságánál nyerhető (vsjgyár melletti u) épUlel) d. t. 8 órától 12 áfáig és d. u. 3 órától 5 óráig.
Ai ajánlatok folyó M ueptamber hó \'n-ta 17 áráig bezárólag nyújtandók be a (éli gazdasági Iskola igazgalóaágához. Nagykanizsa, 1943. szeptember 16. 1 A teli gaaduágl Iskola Igaigatóaága.
APRÓHIRDETÉSEK
4 polgárit végzett, jóházból való itu1 hlny«kati-tanencnafc felvessünk — Schietti Testvérek. i
Aaartatoa-aacjédakait magas fizetéssel felvesz Csizmadia János asztalosmester Nsgjkanlisa, Bába-utca 5. ?
Fiatal aaejédat október l-l belépésre felveszek, Steinbcrger Gyula ¦ íesléküzlete
3013
Féxaltadá né kerestetik vidékre pát hétre kisegíteni. Ctm a kiadóban. 3026
Faatékaaakméban fártas fiatal se. Bérlet vsgy kiszolgálói lelveszek. Németh feBléküzlet. 3037
Uri fodrásiMgéd azonnali belépéBte kerestetik. Zapletál fodráizUilet. 303&
Jobb házból való komoly leány kl. szolgálónak ajánlkozik. Ctm a kiadóhivatalban, x^^^ 3041
Ügyes klfalét felveszünk. Vallci éa Deutscb. 3048
Féanltudé bejárónőt íelvesiek. Tlboíi UJos, Eötvös-tél 83. 3055
Fél aapl eltaalaliaéjjra lelvesz
piakátragasztót s Magyar HirdelŐ Iroda kliendeltsége á Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Vasaló faxáén kapható Slrecz lake-reikedönél, Nagykanizsa, Zrínyi Mlklói-ntca 30. ,
15—16 éves Hu,részére keveset viselt ruhát wannék. Címet kérem a kiadóba leadni. \' 3044
Angora nyálak aladék. Magysr-utca 32. 3023
Egy mély gyermakkooBl eladó, Ta- / vasz-u. 3. 3022"
Eladó 350-es motorkerékpár lUrgAien. Ugyanolt egv kovícstanonc felvétetik. Magyar-utca 60. 3043
Egy nagy kiakasztható aép,lébla olcsón eladó. Cim a kiadó. 3045
Baatéafaál ajtók, ablakok eladok Eötvöi-ttx 21. 305#
Tis/.lvlíciónó keres csinosan buloro-woii szobát, eselleg teljes ellatáisal. Cim I kiadóhivatalban. i
Egy vagy kétszobás bútorozott tskátt keresek október l-re, lehetóleg IllidÖtzoba használattá]. Címeket a kiadóhivatalba kérem leadni.
Elowarélném egy szoba konyhái lakásomat kéttiobáara. Magyar-u. 17. 3040
Hirdetmény.
Drávaegyház község volt Úrbéres Birlokossaga köihirré teszi, hogy a tulajdonát képező és a Drávaparton fekvő
kocsma halyfiiégét
á hozzátartozó meliékfpUlelekket együtt s kat. hold földdel 1944. Január hó 1-töl 1947. december 31-lg terjedő egymásután következő három évre haszonbérbe adja nyilvános árverésen 1943. szeptember 26-án d. u. 3 érakor Drávaegyház községházánál.
Kikiáltási ár 30Q P.
Árverési feltételek \' megtudhatók MikfC Matton közbirtokossági elnöknél Drávaegyhízán.
Drávaegyház, 1943. szeptember 6.
- Mlkec Márton 303i közbirlokostágl elntik.
zauii közlőhyV
voliti kai napilak Kiadja: „Uigaidatágl R.T. NorjykaaliM^
Felelős kiadó: Zalai Xáraiy. Nyomatott : a „Külgazdasági R, T. NagykaalzM** / aysadájábaa Nagykanizsán.
/(Nyomdáért felel; Zalai Kánly.t
évi., 211. m. Nagykanizsa, 1943, araplembar 18. siombat Árm 30 fillér.
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Éxerkeaztflség és klfidóhlvatal : Fő-ut 6. szám.
*^%fflSLLWSJfi!S&~\' Felelfls «erkeSZtfl: Barbarita Lajo
Előfizetést Aia: egj hónapra 4.pento 30 miei,
negyedévre 1* pengő 40 fillér. Rgjei szára: hétköznap 19 Uli., szombaton 30 Dil.
a döntő óra
Dr. Antal István nemztlvédelnil propaganda miniszter beszidiből
Itt van a döntő őrája annak, hogy nz ország minden\'Óp. ős ogészsŐgos alkotó orejo ogységcson, fogyolmo-zottoti ós önzutlonül felsorakozva a nomzotvozotós mögé, még fokozottabb mértékben toljositso kötolossó-gót. Meg*koll szivlolni a mmisztor-olnÖk\'ür minapi twsxédénok komoly intelmét .nmolylwn kikolvo a gváva-lág és a kalandor)m>litÍka hisztériája cllon, fölhívta a közvélemény figyelmét arra az egyszerű, do \'kömény igazságra, hogy barátnál és olloií-ségnól az a döntő, ha látják, hogv országunk ogységos, fegyounozott, ha hisz a hivatásában, lia a magyar célokból ogy jottányit som forgácsolva ol, mindon erőnket a magunk lóténok biztosítására vetjük latba.
Mindorro annál inlmbb szükség van, morl f
AZ IDEGHAHOilV, amely a mostani totális hadviselésnek ogyik logvcszodolmosobb stratégiai es\'zközo, elérkezettnek látta az idót, hogy a Jogerőtőljosebb nyomást fojtso ki.
Ez az idegen és klogpropagandn, azonban nem a maga valódi arculatában jelentkezik az országban, do hamis és hazug kalóz lobogóval akarja megtéveszteni a tájékozatlan közvéleményt: demokratikus jelszavakat hangoztat, függotlonsógi törekvéseket hirdet.
KOSSUTH LAJOS novót veszi ajkára, a magyar nép jövőjéért aggódik, a »flssahadság és az cmboriosHÓg« novébon totszelog és a magyar nép "folazabadítt\'wáérU száll síkra — holott mimlozok raö-mött a tiszta és nomos fodőgondola-tok mögött, u loualultomosabb -szándék, a Toodhrvább oröszak, a legko-gyotlonobo nlávotottaég óa a logbor-. zalmasabb zsarnokság készül rohamra a magyarság holsó frontjának áttörésére.
ííűgutóbbi mnnővora az ugynevo-wtt
llfiKEPART*
kÖpönyogól>on jolontkczott s ügyoa ravaszságéul aiwkulálva a közvélo-. mony békovágyara — mért ez a Mkovágy tormészotoseh nálunk is megvan, mint mindon más országában a világnak — nohi kovesobbro akarja rábírni a magyarságot, minthogy tohotetlon és szánalmas játék-bábként szolgáltassa ki magát ollon-fcégei kénvénok-kedvének. Ami o probléma közbiztonsági részét illoti, az aljas propaganda terjesztői már lakat alatt vannak és cimboráik is o<lakörülnok. Ami azonban o propaganda Ixslsó tartalmút ós mérgozó toiuloneiáját illoti, azt nem hagyhatjuk-figyel moh kivül. Annál ko-vÓ3blKi, mert o pronaganda á tij>íkus példáin annak, miként lohot a leg> voszcdolmosobb mérgozó és fortózó anyagot tt legártalmatlanabb csonm-¦ gólosban föltálalni a naiv éa jóhiszemű omlwrok előtt.
Nagyon csalódnak azok, akik azt hiszik,, hogy a béko ügyét nyavaiy-
Berlin fordulatot jelent a salernoi harcokban
A területre való tekintet nélkül hajtják végre a németek keleti haditerveiket
Súlyos harcok..vannak folyamatban az olasz félsziget adriai partjain
A Salcrnonál folyó hót napos harcok utón meg lehet állapítani, hogy a csatát Kcsscr-Üng tábornok nyerte meg,
A harcokban bevetett amerikai erőterek és anyagoknak legnagyobb része elve-\' \'szett.
A salernoi csata második szakasza most van kialakulóban. Mindkét rész az eró\\silés jegyében !111.
Ujabb német csajxitok érkeztek. > A saleniói hídfőnél az amerikai csapatokat is megerősítették a 8. brit hadsereg csapataival. A briteket három hajó kiséret hozta összesen 60 hnjó-val. Snlernonál jelenleg 00 hajó
tartózkodik, tóbb mint 400 ezer tonnatartalommal, Ebből I\'átható, hogy ujabb nagyobb csafxitszdl-ulmdnyok érkeztek az: in7 uáziós\'csafjatok segítségére. Evolitól délre a harcihclyzct állandósult. Tegnap és tegnapelőtt heves harcok fejlődlek ki. Itt a német j)áncélos kötelékek támadtak egy brit hadosztály ellen. Ezt a hadosztályt nehéz hajóágyuk\' támogatták. A \' németek bár a legszivó.síibban védekeztek, még sem tudták megakadályozni, hogy egyes terepszakaszokon kisebb eredményeket tie érjenok el. A csata még folyik.
Súlyos harcok Bari és Brindisi között
Boriinból jelentik, hogy Bari és Brlndizi közölt súlyos harcok folynak.
Német jolontésok szerint a salernoi harcok
uj fordulatot voltok. A tegnapi napon még azt jolontotték, hogv a szövőt sógosok kőzött lv/\' \'">sszoköUotés \'meg nem jött létre, hogy a salomoi Öbölhon a szövetséges "orókot még jobban összi>wííorilották és Kbolinal a körülzárt/amerikai erőket mégsem-! miaitotiékí1 A brit-amorikai ollen-ólláa a héinot jolontésok szerint mégis megmorovodott. Ehhoz járult két kedvező körülmény. Az olsó, hogy a szövolségesek számos hajót vontak összo, molynok ágyútüze
nyilván nagy nehézségekot okoz a támadóknak. A másik\' körülmény, hogy az angolszászok a salomoi öböltől (lélro ujabb csapatokat szálli-totlak partra, molyok a német csapatokat heves harcokba vonták. A B. hadsereg tényezőjévé vált a sa-lojnói helyzotnok.
A legújabb jelentések szerint Montgomory 8. . hadsorogo Agroi>olilól délro éríntkozéslxi lé-|k!lt az 5. hadsoroggol. Monto Tollára érkeztek oz oIro nehéz osztagok. A szövotségeiek vezérkara az ollen-
ségot vissza akarja szorítani, csak akkor lohot a harcok olsó szakaszának bofojozésóról beszélni.
Elsüllyedt három amerikai hadihajó
amerikai cirkálót vtznlattí bomba találta el, két másik pedig ellenséges légitámadás következtében pusztult el.
i
Amszterdamon keresztül érkezett liivt közöl a Német Távirati Iroda. Eszerint az Egyesült Államok három csatahajóját elsüllyesztették. Az egyik
Párizsban 291, Nantesban 500 halottat temetnek
NTI. Párisi jelentés szerint francia fővárosban ina temetik
i szerda éjszakai légitámadás 291 ál-\\ dozatát. Az egyik külvárosban, me-
lyet legjobban sújtott a bombatámadás, Paris érseke mondta a szentmisét. A gyászszertartáson a francia államfő Is képviseltette magát.
Nantes városában a halálos áldozatok száma 500 fölé emelkedett. A belváros vlgasztalatlan képet nyújt. A hajléktalanok száma tízezer.
Mussolini szózatot intet az.olasz néphez
A köztársasági fascista párt titkára, Pavoüni beszédet .mondott a rádióba.
— Mussolini nevében szólok hozzátok — mondotta —, akit Hitler kancellár szabaddá tett és akivel tegnap találkoztam. Mussolini egészséges és rövidesen, szólani fog né-l>éhoz. Pnvolini uegomlékezolt arról, hogy Mussolini ezelőtt húsz évvel voíto át^/a hatalmat és azóta a népért és Olaszországért dolgozott. Mus\'^)tiní az olaszoké,, óloto Olaszországé ós Olaszország életo az övé. Aki ma mogadja magát, örökös szégvont hoz nevére és családjóra. Dolgozni és harcolni koll, hogv mielőbb oljussuuk a győző-, lemhez. Pavoüni a kövoíkező szavakkal fojozto bo lxw,ódét: \\
¦ Olaszok! Gvülokoz/XítolKMussolini ós Olaszország zászlaja alá! ft^I nom áruljuk ol az olosotíokot spha és Olaszország nom bukik ol \'soiía.
Mussolini 7. parancsa
a következő: A fascista nemzeti kormány a hadsereg tisztjeit fölmenti a királynak tolt osküjo alól. Az ismert fogyvorszünot a kapituláció ós anionokülés, amit a király tott, kiszolgáltatta a nomzotot az ellenségnek éa az országot szégyenbe és romokba döntötte.
Montgomery csapatahat szállít partra a súlyos veszteségek pótlására
A nemzetközi tájékoztató iroda " berlini/közlése a salorna^harcokról a"kövolkezókot jelenti; •
A harcok aulyponüa Ebolitól köz-votlonül íló^yuu^Sfciyugatra tor-jodó torütotro\'osik. A*%amorikai 5.
?1--- \' 0 gassai, fojlógatásaal, csodavárással, orótlonaóggol, hizelgéssol, tolajánlko-zásokkal 8 nemzeti önérzetünk megtagadásával lohot szolgálni. Ilyon oszközökkol csak a mogvotóít érjük ol még ollenségoink részéről ás: azt a békét,
AMIT 311 AKARUNK a amiéiv tiszta fegvveiokkel harcolunk, csak érővel, liiltol, önérzettol,
becsülottel és jó magyar vitézi ro-zolucióval lohot kivorokédni.
Afiík akik az ország sorsát ti\'á-nyitjak, tisztában vannak a való helyzettel « azokkal a konzekvenciákkal, amelyek alól a magyar sors sem tudja emancipálni magát. Mindenkinél jobban vannak informálva obbotv^Jvoi\'Szágban s mindönkinél jobban tudják erőink éa lehetősé-
geink birtoltállományút. Változatlan szilárdsággal piaiad olóro Óz a nem-zotvozotéa a belső vphaloiva konzor-vativ, alkotó, koiosztóny nemzeti politika utján, és változatlanul szolgálja kifoló a magyar öncélúság gondolatát a tradicionális magyar hűség és az ősi magyar bocsület tisztaságával és rendithototleiiöégé-vol, . .... .\'. j «_____ ....
ZAL\'AI {KŰZL,ÖNY
1943. szeptember 18
hadsereg csütörtökön kétségbeesett kísérletet fett. hogy !1 szélesebb német élest u hídfőállás és a salprnoi öböl közölt brit erődítések segitségé-vel visszavorjo. Nagyon súlyos bar-tokra korült sor. A német grúnáto-BOk fölényesen helyt álltak. Mout-gomerv másfél hiulosztálvnvi csapa-
lot, f ölog géjxtsitott ogységo\'kot szál- | utat. .. t
A németek kiürítették Novorosztjszk és Brjanszk városát
I akarták volna azoka\', nagyobb mértékű emberáldozattal járt volna. A német birodalom határától messze óriási területekkel rendelkeznek
litotf partra. Ebbffil már következtetni lehet az amerikaiak veszteségének nagyságám, Az amerikaiak orösitést kapnak a tenger felöli mert Monfiíomory hadnoívfío csak nagyon lassan haladhat olóro, A némot uté-vódek alapos munkát végeztek, a moly megnöhozitl éa hátráltatja az
Tegnap a németek kiürítették Novoroszijszk és Brjansk városát, A német jelentések továbbra is hangoztatják, hogy a hadműveletek a legnagyobb rendben folynak és oz oroszok 0 németek főlényét nem tudják megtörni és hadászati sikereket sem éllek el.
A német hadvezetőség, hogy elkerülje a súlyos embervcszteségeket, elhatározta egyes területek feladását, mert ha mindenáron tartani
és Igy a terület átengedésnek valóban nincs jelenlóségc.
Tekintetbe kell venni, hogy nem csupán keleten vannak súlyos harcok,, A német vezérkar ezért az erőivel takarékosan akar élni és azt minden területre való tekintet nélkül végre is hajtja.
A leghevesebb harcok tombolnak a szmolesszkl ut mentén
Némot részről jelentik: A Moszkvából lioszlavijba vezető vasút, illetőleg
a 8z»\\otci)szki müitt mentett\' a leyltevcsebb csata tombol. A karcokban a német vonalakat néhány kilométerrel hátrább tolták.
A helyzet súlypontja a Szmolonszk-moszkvai tnüuf. A szovjet tömogek bevetésével próbálkozik, do a németek visszaverték okot. Eddigi jelentések szerint a tízovjot legalább ÖU páncélost vesztett. A keleti arcvonal északi részén helvzol nom változott, bár az egyik bolyon a műveletek egy külön kialakult csata kópét ölti. A kubáni hídfőnél nyilván olyan akció van folyamatban, amoly a németeket abba a\' hoiyzotbo akarja hozni, hogy uj védelmi vonalukat még jobban összpontosítsák, A szovjot páncélos erők a legnagyobb nyomással igyokoznok teret
Két napig szünetelt a forgalom a zágráb—gyékényesi vonalon
\' Zágráb, szeptember 1 ti (MTI) A beérkezett értesülések szerint szeptember 15-ónés 16-án .a zágráb--gyókényesj. útvonalon technikai nehézségek miatt nem indítóitok el a Zágráb—budnpesti vonatot. A több
helyen megrongált pálya kija-vilasa serényen folyik és remény vtm a közlekedés gyors megjavítására. Több más útirányban is szünetel a forgalom és folynak a helyreállító munkál rdok.
Iszonyú erejű vihar dühöngött a Balatonon
Vitorlások és csónakok egész serege vívott élet-halál harcot a viharral
nyerni, hogy megzavarják a német lervszorüséget. A német utóvÓdok oly szívósan szembeszálltak velük, hogy az Azovi-tengertől a Hzojma folvó Jerületén nem tudták támadásaikat érvényesítőm. Az utakat éa vasutakat felrobbantották, olaknásí-lották.
A német elhárítás teljes sikere toll ez,
amit az is igazol, hogy itt 17 szov- i jet páncélost romboltak szét. Egy másik bolyon ellentámadással visz-szavelették\' ókol és nagy szovjot 1 orőkot megsemmisítettek."
Amerikai török megbeszélések Washingtonban
Züricti, szeptember 18 Az amerikai fővárosban várják az Egyesült Államok ankarai nagykövetél, hogy Roosevelt, Churchill, iFoiyutl* az 3 óidul oa)
Halállal bűnhődik, érintkezik, segíts,
Zala vármegye alispánja a következő hirdetményi tette közzé sajtó utján a Muraközben :
// irdetmémj 1. Aki a partizánokkal érintkezésbe bocsátkozik, hogy azoknak bármilyen segítséget nyújtson, igy különösen, hogy őket élelmezze, tájékoztassa, bármiféle dologgal ellássa, harc-készségüket fokozza, avagy ezekre lehetőségeket nyújtson, adatokat szolgáltasson, vagy; terveiket bármiképp előmoz-\'
mindenfele Jogi vizsgákra, állam acuivi toltati rn la (l&ftwli Leg ujabb jagyuUlt barbe li adii méltinyos feltetelek mc lett.
Budapest, Ol fői ti t 3. 2M
aki partizánokkal tájékoztatta őket
dilsa, avagy menekülő, vagy sebesüli ])urlizánokál elrejt. 2. aki partizán, vagy pnrti-I zánok megjelenéséről iudomást s/.et\'ez és eme körülményt az illetékes hatósággal vagy hon-vcdalakulaltal, cscndőrörssel legrövidebb/ időn belül nemi közli, - az IUjU évi III. te. 10. § 1. pontjába ütköző hűtlenség bünlellébeu, illetve 60. íjába atközŐ vétségben válik bűnössé és cselekménye röglön-ilélö eljárás alá lartozik, melynek büntetése, kölél által veg-rchajlandó halál. A feljelentési kötelezetlscg elmulasztása pedig súlyos szabadságvesztés büntetéssel jár. Zalaegerszeg, 1013. szept. 7. Dr. Jirantt Sándor sk. alispán,
Keszthely, szeptember 18 ¦ (Tudósítónk jelentése) Emborom-lékezet éta jiem dühöngött olyan hatalmas vihar a Balatonon, mint tegnapelőtt délután. Ugy Ö óra tájban egyszerre megmozdult minden a vízparton és a vízen s porcok alatt Hzürkóro vált a levegő és a víz egyformán. A ragyogó napsütést elhomályosította az a iwrfolhü, amely a vízo\'t égessen a látóhatárig szürke tömeggé olvasztotta összo.
A vihar a kmtzlholyí öbölbon sok ovezós csónakot és vitorlául kint ért a vizon. Amikor a nagyorojü orkán szélszaggatta a szürko iKirfolliét, a u Balaton vizén itt is, olt is a hullámokkal küzködő hajúkat lehetett látni.
A mentés munkája azonnal megkezdődött. Ezúttal mutatkozott Ihi a koHztholyi mentőállomás motoros montébajója. A mentőhajó, melyben Kpád inger Ferenc közsógi-^taititó, az önkéntes tűzoltóság parancsnoka ós lícko Feróim, közwígr autóvezető ült, először is egy csónak segilsé-eóro sietett, moly a Hzonlmiliály-liegy. irányában küzdött a hullámukkal. A csónak két utasát a montó-mutoros partra hozta.
Második utján a montómotoros ogy a viharban lehorgonyzott vitorlás segitségéro siotott. A vitorlás utasait, négy gazdasági \'akadémiai hallgatót folvolto a hajó, a vitorlást azonban sorsára bízta, időközben annyira megerősödtök a hullámok, hogy azokkal még a montómolorou sem tudott mogküzduni s nem Indolt a hullámokkal szombon visszatérni Koszt boly ro, hanom kénylolon volt a Zala folyó torkolatánál csen-dosobb vizro futni. A mentőmotorost nagy Üggyel bujjut folvozotték a Zala küzuti hiújáig s utasul ott partra szálltak. Később autó ment
Csütörtöktől— vasárnapig
-.....—yAf-—
Szeptember if VÁROSI MOZGÓ
16~19-ig.
Nagy magyar filmsiker t KÉSŐ...
Főszereplők : Murati Lili, Bulla Elma, Jávor Pál, Sárát János
MUFA" vtldghiradó napjaink eseményeiről
Előadások keudete honnapokon $5, ?7, ?9, vámár nap ?3, ?5, ?7 éa ?9 Órakor
értük, a hajót azonban csak 2-1 óra mulya hozlak vissza Keszthelyre.
Legsúlyosabb helyzetbe került a viharos Balatonon dr. Kiss Elemér pestújhelyi orvos, a keszthelyi kórház volt alorvosa, aki szabadságai tölti Keszlholyon. Egyedül mont ki a vízre egy kis vitorláson, hajóját a hullámok már a vihar kezdőién felbontottuk. Az orvos teljes kút óra hosszat küzdött az életéért a . viharban. Először partra akart úszni, azonban a hullámok visszaverték. Azután, a felborult hajóba, majd a hajókötélbo kapaszkodott s amikor már nem bírta a kapaszkodást, a hajókölolot a esukkjjúra csavarta és ugy tartotta fenn magát a vízen. Partra szállt horgászok értesítésem végre kifutott a vizro az egyik nagy hal ász motoros és az orvost szinte az utolBÓ porcboíi "¦>— kiaza-buditotta az é lot vesződő lom ból. Ah orvos, akinek küzdolmót a habokkal a szígolfürdó napozójáról távcsövön az édosanyja is \'végignézte, a kút órai küzdelem ós a kiállótt izgalmak következtében súlyos betegen íck- ¦? szik.
A vihar ogy vitorlást a keszthelyi mólónak sodort és felborított, egy másiknak szétszaggatta a vitorláit. Ezok utasai ős a többi csónak evezősei szoroncBÓson mind partra jutottak s igy a keszthelyi öböl emberhalál nélkül úszta ihol\' ezt a ritka orojü és sokáig emlékezetes szeptemberi vihart. -
traili iiistit
legmegesabb Alban veszek.
Vékásy ékszerén mm*
A vidéki főkapitány feloldotta Wacbsler Izsó Internálasat, de rendőri felügyelet alá belyezte
A nagykanizsai rendőrkapitányság - - mint ismeretes internálta Wacbsler Izsó nagykanizsai terménykereskedőt, mert a vád szerint azt mondta :
— Büdös keresztények, még csak pár órátok van bálra !
Wacbsler ügyvédje utján fel-
lebbezett az elsőfokú határozat ellen.
Most jött meg a vidéki főkapitányság határozata, amely « rendőrkapitányság intézkedését most megváltoztatva feloldotta Waehslerl. az internálás alól, azonban rendőrhatósági Őrizet alá helyezte őt.
Horváth Géza temetkezési vállalata
Nagykanizsa.
UkSs : FS-ut 20. Telefon : «S.
F«-ut 13. Teleion : 172.
1913, szeptember 18
kiskanizsai élet \'
A rendkívüli Idők
rendkívüli helyzeteket terem-tciiek, munkánk, kötelességeink megsült szorosodnak.
Ilyenkor természetesen sok a hivatalos rendelet vagy hatósági értesítés, nini ha elkerüli a figyelműnket, rendszerint súlyos következményekkel jár ! A törvény nem ismerése soha nem mentség! — hangzik gyakran a figyelmeztetés. Hogy ennek mi Kiskanizsaiak hányszor •megittuk a levéts arról Külön krónikái lehetne irui! Csak egyet említünk! A tagositási szavazás-ügy | Egyszerűen a túlnyomó többségben levő gazdák líivonnllak a teremből, abban a tudatban, ha nincsenek jelen, akkor az bizony áru annyit jelent, hogy ellene szavazlak a tagosításnak. Később kiderült, hogy egy ilyen -tévedés- után mit ért a fellebbezés! A köz ellátási és egyéb ügyben is rengeteg panaszt hallunk, hogy Hiem ludluk...; vagy »nem olvastuk ..Ezért szabad időnket ne pazaroljuk felesleges vitákra; különösen olyan ügyekre, amikhez nem értünk, vagy amikhez legkevesebb közünk van, — hanem az egyén és közösség szempontjából ¦ fontos teendőink kihirdetésének meghallgatása, vagy újságban való olvasása legyen legfontosabb munkánk!
A klskanizsai temetőről
Sok panasz hangzott cl oz utóbbi időkben, hogy a kiskanizsai temetőben egyes sírok elhanyagolt állapotban vannak. Valóban meggyőződtünk arról, hogy különösen a lem.clő déli részében sok a gondozatlan sir. Pedig mindenkinek tudnia kell, hogy a halottaink iránti tisztelet rendszeretetét is követel. Az Ifjtnág nagyatádi kirándulása
Vasárnap a Nagyatádi Kath. legényegyletnek lesznek vendégei a Kiskanizsai Kath. Ifjúsági Egyesület tagjai. P. Sólymos Rezső vezetésével nngy csoport versenyző indul n so-mogyországi kisvárosba, ahol labdarugó, sakk, teke, asztalitenisz és egyéb sportküzdelmekben, mérik össze erejüket a helyi irjusággal.
A Leven\'e Otthon
• újra \' kinyilik szeptember 26-án a vendégek számára. Leventéink vidám szüreti mulatság keretében fogadják Kiskn-nizsa közönségét az évadnyitó első mulatságukon. A gyorslevente kerékpárversenyen a nehéz országúti lerep-rajt-versenyben a kiskanizsai leventeraj leli az első. Bár az egyéni versenyeken nem volt szerencséjük levente kerékpárosainknak, ki kell emelnünk, dicséretes szereplésüket, különösen o rajtversenyben, ahol példás fegyelmezettséggel, egyszerre ért célba a versenyt megnyerő kiskanizsai csapat.
—k—n—l—
ZALAI KOZLöNYi
30 millió pengő költségűéi megépül Siófok modern versenytársa Balatonaligán
A balatoni fürdőkultúra fejlesztése, érdekében nagyjelentőségű tranzakció történi a közelmúltban, mely a közgazdasági és pénzügyi világot is közelről érdekli a \'..uiizakció nagy méretcinéi fogva. \' Egy újonnan alakult részvénytársaság a Bo-lalonaligai Fürdő és Gazdasági Rt., amelynek látható \' fejt Brückler József, az OMTKvolt h. vezéngnzgalöjn, nemrégiben megvásárolta a Latinák-család t !">!>!> mint 100 holdas balalon-aligai jngallankomplexumát a rajta lévő régi szállókkal és egyéb fel épít menyek kel együtt. A részvénytársaság megbízta Olgyay Aladár és Viktor műépítészeket, készítsenek tervel a területen létesítendő hatalmas arányú és minden tekintetben modern uj fürdőtelep építésére. A mű éj) ítészek a lervet clkészi-tellék, ezeket a megbízók kivi-leire elfogadták és néhány nappal ezelőtt a hatalmas arányú fürdölclepépitkezés már megindult. A telepen a tervek szerint II nagyszálló épül, ame\'ví\'k egyrésze .társasszálíó jeÜi-jj\'ii lesz, a szobákat tehát örökla-kásszcrüen árubaboesájt.ia a a részvéuylársaság. A szállód u-ttilepck töbfíí része a részvénytársaság saját kezelésében marad. Teljesen uj hajókikötő és strand épül Balatonaligán. Ehhez az építkezéshez 80.000
köbméter földét fognak megmozgatni. A strand 1110 méter hoszu, 130 méter széles lesz, tehát nagyol)!), mint a siófoki strand, Az uj hajókikötő, amely a 1 egmodernebb és a Iegna-gvobh lesz, a Balaton Kikötő M. Kir. Felügyelősége jépiti. A Magyar Vitorlás Yacht Szövetség itt építi meg székházát amí-áliai bizonyos, hogy Balalon-aliga lesz a balatoni vitorlássport központja. Az épilkezési programmot három év nlait hajiják végre, miután a több mini 30.milliós befekíciéstegyrészt nz anyagi eszközök miatt, másrészt az építkezési anyagok közismert hiánya miatt, sem lehet egyszerre lefedezni. Már most megkezdték 3 szálloda épilését. a jövő év elején további 8 szálloda fog épülni*, a harmadik esztendőben pedig n további szállodák és a mellék-épületek lélcsilcsére kerül sor.
A mpló végén magas világítótornyot építenek, amelynek első része vizikávéház céljaira lesz kiképezve. A telek szélén épül egy ipszilon alakú viziszálloda, amelynek szobáit knjütszerüen képezik ki, ugy hogy a lakók ugy érzik magukat, mintha hajában laknának. A lelép központ iában épül a fürdő szenzációja, a Üzemelet magasságú függőkortszcrüen léter.ülő hatalmas szálloda, amelynek több
Ilyen is történik még manapság...
Vásár volt Naggkanizsán. Az utcákon emberek tömege rohant, kavargott, dolgai, üzlete, — az Élet után. Az egyik kanizsai üzlet elótf. ácsorgott a szegénység gyermeke. Levitt róla az élet mostohasága. Hulláján folt folt hálán s ahova már folt sem jutott, ott n meztelen bóra volt látható. Arcán az elégtelen táplálkozás jellegzetes nzürko, hnmu-szinc. Sóvárogva, nézlc a kirakatokat, koravén tekintetét szomorúan végighordozta a járókelőkön, akik vajmi kevés érzékel mutattak a kis magyar bánata iránt. Eközben, arra vetődött, egy jóképű falusi ashony, jó kövérkés ncni, akin meglátszott, hogy van mit apritunia a lejbe. Ileakai\'t menni az üzletbe, ahol a kis fitt éppen állolt, szomorúan, szárnyszegc/ten. Tekintete odatévedt a kis magyar szegényes meztelen lábára szomorú külsejére. Majd részvéttel fordult hozzá;
— Hál nincs neked más ruhád, nincs cipőd, kis fiam? — kérdezte tőte.
Gyanakvó szemmel nézte az apró magyar a feléje közeledő asszonyi részvétet és szeretetet, majd amikor láthatta, hogi/ nem néz ki goromba szó vagy verés, nekibátorodott és elmondta, hogy bizony neki nincs, aki vegyen.
f/áf kik a szüleid?
És a kis fiu elmondta, hogy milyen szegény az otthona, milyen szomorú a sorsa, betegség -uralkodik Szüleinél.
A ke-ives, jó vidéki magyar asz-
szonyf\'mcgsimoyatta a fiúcska fejét és vsak ennyit mondott neki:
— JVo, gyere velem!
És máris betu*zkolta magával a boltim. Ott benn a jó asszony vásárolt egű rend ruhát, egy pár ha-visnyát, kalapot és. miegymást, felöltöztet te belé d . kis magi/art. alti azt sem tudta, hogy Tündér Ilona birodalmába került-a vagg a Jóság angyala szállt le a világháborús, testvért gyilkoló földre.
Mikor az öltöztetést művelet készen volt és eqy egészen uj arc mutatkozott a kereskedő tükrében, a jó asszong a szándd! kérte és fizetett. Szép összeg volt. Megsimogatta isméf a kis magyar fejét, megciró-galtu s anyai intelmekkel hazaboe&á-totta. Haza, a nyomorúság odvába.
Mikor a kis fiu ismét az utcán volt, sokszor nézett hátra, nem jön-nck-c utána és nem huzzák-e te róla ezeket a szép uj holmikat. Végignézett magán és nagyon meg volt elégedve személyevei. Mikor meggyőződött, hogy ez valóban mind az Övé, liogy senki^s/nn bántja, még csak nem is ugy álmodta az egészet, egyszer köridnézett még és azután mint a nyílvessző, futásnak eredt é.i eltűnt valamely külső sikátorba.
A kedves jó asszony is eltűnt addigra már, A jóságos Úristen áldja meg azért, amit névtelenül, senkitől sem tudva tett, egy szegény kís magyar gyermekért, egy vézna, szomorú kis maggar virágszálórt...
(B. B.)
I7ománcozott kályhák és tűzhelyeit, (L$ Holkerr—SchranUi-g-fárlmdayü tnnzzÖQazzdamAai gépek állandóan raktáron Tóth Jónef vaskereskedéaében
Urxíibot-tár 23. (Központ-Jzálló épüld.)
Utazásnál
t .illoii ílílmfld líii\'ja a («n<JO .«míiitíil._Ei_*»n*iyc\'í-\'
C3Í :sLa
mint 1000 szobája lesz. Ezt a tízemeletes szállodát a ferde partfalhoz simulva építik meg és minden egves cmelelsor előtt 3. méter széles lerrusz létesül. Az alsó nívótól a szálloda le-tejéig ferdevonalu sikló fogja szállítani a vendégeket. F.pül ezenkívül egy gyógyszálloda is. Az újonnan feltárt források biztosítják nz egész telep ivóvízellátását. Gondoskodtak a meg-Telelö csatornázásról is. A telep hálsó területeit idővel parcellázzák és mngánvillák épitéso. céljából értékesítik.
A\', közönség és a Balaton szempontjából rendkívül örvendetes ez a nagyarányú balnton-aligai vállalkozás, amelyre már nngy szükség volt. Ezzel a vál-llatkozással talán megszűnik a hihelcllcn zsufollság egyes balatoni fürdőhely eke iij ami már türhcletlen volt. De megszűnik mindenekelölt Siófok monorio-liszlikus helyzete, miután Bnín-tpnaliga mint uj vállalkozás és építkezés sokkal modernebb lesz. Do Aliga közelebb is van Budapesthez és ig\\* mindenféle szempontból biztatónak ígérkezik nz uj 30 millió pengős vál-.lalkozás.
kézimunkaszaküzlet Nagykanizsa Csengery-ut 4.
Fonalak, horgofócérnák, géphimzés, előnyomda, Hföpli- függönyök, függ Önykészités, ¦diszpárnák, szabásminta díjtalanul. Kézzel kötött férfi és női tél/ harisnyák nagy választékban.
Tolofon a¦¦¦üti. LeLö;í«lBbet \\\\ legoíCBÓbkmi!
zalai k.qzlon»
1913. szeptember 18
FERENCJŐZSEF
keserűvíz
KÖZGAZDASÁG
Felemelték a cukorrépa átvét*!! árát
Hosszas tárgyalás után lel-jes és kielégítő megegyezés jötl létre a Magyar Vidéki Sujlótu-dósitó budapesti jelenlése szerint a Magyar Cukorrépatermelök Országos Szövetsége és a Magyar Cu k o rgyárosok Or-szágos Egyesülete között, Iliihez o megállapodáshoz a kormány is hozzájárult. Ezek szerint 02 1943. évi termésű cukorrépa átvételi ára a következőképen alakul : minden átadott és a cii-korgyári vállalat által átvett répáért a cukorgyár mázsánként 0.20 aranypengőt fizet. Megilleti továhbiá valamennyi termelői minden átadott mázsa Után 10 aranyfillér, szeletjáran-dőság kiegészítése címén. Hir szerint egyébként a cukorrépa terméseredménye a szárazság következtében csekélyebb n tavalyinál, ám cukortartalma sokkal magasabb az átlagosnál.
Szabad a bérhlsJalAn
Sovány Bor tea vásárlása ntnos külön engedélyhez kötve és bérhizlalás! szorzódóst ír lehet kötni, do nzt a hizthló Inkhelyo Szerint¦ illetékes köz ellátási télügyaléségnek három pél-dányban jóváhagyat) végett bo koll mutatnj,
Ml ufság a Budapesti Élelral-
A Magyar Vidéki Sujlötudó-sitó fővárosi jelentőse szerint szeptember 10-től Kiig nz élö-és vágót (baromfi piacon, valamint a tojáspiacon nz árak változatlanok. - A zöldség- és főzelékfélék piacán a sárgarépa és a petrezselyem ára 10. nz nl-mapnrudirsomé 20. a közönséges paradicsomé 30, a leVcles-karfiolé 60, a tisztított karfiolé 150, a vajbab ára 70 fillérrel emelkedett: viszont a fejessa láta és kelkáposzta ára 10, u parajé és zöldborsóé 20, a fe-íeskáposztáé 3$, a tőltenivaló zöldpaprikáé pedig 50 Fillérrel emelkedett kg-kíul. — A gyümölcspiacon a magvaváló szilva árrt -10 fillérrel emelkedett; viszont a ringló ára 10, a görögdinnyéje pedig 15 fillérrel csökkent kg.-kint.
(—) A barnasííén
kok6zonitásának problémájával igen rég óta foglalkozik a magyar vegyipar, hiszen hazánkban igen nagy merniyiségO barnaszón található, viszont kokszból mindig iolon-tós behozatalra szorultunk., Á kísérletek hosszas fáradozás után (ókorról befejeződtek s számolni lohot azzal, hogy rövidoson telepet létosienek, amely kohókokszot állit majd oló barnaszénből. Az ország évi s&ük-Béglete kohókokszból 600 ezer tonna.
(MVS)
Magyar Lidit lalaplooia
bt iU\'el un f.s ¦tini.-íiu miAlt s0s\\ rakUron lovtt kalapjait « hi 20 2t-rin
darabonként 20-30 pongos áron
li:,*.\', li i! U lraUUHl«Ub«& (Söjar-m 1.
feiáraasitja.
(-) uj ér-séma készül a textlllpsrbdn
miután a munkabérek és egyéb költségtényezők az olmutt hó\'na-txikban jolontékonyen drágullak. A közollátásügyi ntiiiiszérium rondol-kozóso a július l.-o óta gyártott 08 azóta eladott uikkokro \'vonatkozik. Megváltozik a szövőgyárak, a gyapjú, painiií. sólyom, 1011 és kondor kalkulációja. A rondo!kozéa értelmében a kikészítés és a bérfize-ítés árát is szabályozták. Az uj árak a kwkóaejobbi napokban lépnek
életbe. (MVS)
( ) visszavonták
több, mint 160 tűzifa- ós szén-nogykóroskódŐ kijelölését, mert idő-közhon sok panasz hangzott el a kereskedőiéin részéről, hogy n ki-jetölésokot túlméretezték s most, amikor a fa- és ssériförgalom á háborús viszonyok között csökkent,
több a nagykereskedő^ mint amennyi a békeévekben dolgozott. A visszavont kijelölések felé fővárosi nagy-ko res kodé kot, másik folo podig vidékiokol érintett. Nincs kizárva, hogv a közeljövőben további vissza-vonásokra kerül majd sor.
¦AmuWmrcATMU liH \' Ti~\' I f * 1------^1.-l--^.J*r ¦..-...i . ¦ ¦¦
tilREH
\'NAPIK KND:
Kjjoli gyógyszertári ügyelet: .Ma, szombaton a Fekete Sas gyógyszertár Fö-Ut 6., holnap, vasátnap az Igazság gyógyszertár Kó-ut 12.
Kiskanizsán az ottani gyógyszertár állandó ügyelete szolgálatot tart.
Niplaf. Szeptember 18. Szombat. R\\m. kat. Kup Jóisel. • ProtcaUni Tiluíz. Szepkmber 19. Vasárnap. Róni. kat mtAi vt. ¦ Protestáns Vilhclttynu.
A G0ZFÜHD0 nyitva f&n^reigol 7 órától osto 6 óráig. (Héttő, szerda, péntek délután és koddon egész nap nőknek.) Telefon: 660.
Vasárnap) Istentiszteletek sorrendje
Ferenceseknél: vi7, v18, \'/,9| vilo, Viti (nagymise), 12, d. u. 7-kor-litánia.
Fdnőlempiorn : 7, 8, 9, \'aio, >/,II, *ttl2, d. u. 6 kor litánia.
KórhtUi kápolna: szenlmi ék reggel 6 és 8 óra! or. Minden petite* keu delulán ö órakor stenlsé^imá dá* ?8 könyö gés a magyar honvédek gyözettnéftrl.
Piarista templom: 7, v18, lh9, V«10.
Kiskonlrsa ; 8, 9, 11 (npgyaiise), 3-kor litánia. Református; d. e. 10. d. u, 3. Evangélikus: d e. 10, d, u 6.
- (A szolgebiróságról)
Dr. E(pbostven József nagykanizsai tb. főszolgabíró egy hötro "szabadságra távozott.
- (eljegyzés)
Tamás Eürzsébotöt, a Baross Szövetség nagykanizsai irodájának titkárnőjét eljegyezte Kiss László városi erdész. (Minden külön értosí-lós helyett.) (:)
- (Egyházközségi hir)
A nagykanizsai Szent József Kgyházközség képvisolötostülotének számvizsgáló bizottsága most vizsgálta fölül nz egyházközség számadásait ós a kultúrház alap vngyon-Ssámadásait. A bizottság a számadásokat a legtoljesebb rohdbon levonok találta és elismerését jogyzö-
könyvbon fojozto ki a pontos és lelkiismeretes ügyvezetés és a számadá sok kozeléso íólott. \' \'",¦
— (Az egyetemek megkezdik előadásaikat)
Olyan birok terjedtek ol az országban, hogy a középfoka és népiskolákhoz hasonlóan — az ogvetőinek és főiskolák is későbbi időben kezdik meg előadásaikat. Mint a Lovciito Hírközpont illetékes bolyról értesül bz o hir alaptalan, mert az ogyolomok és főiskolák az eredeti terveknek megfelelődön, tehát az ál-lalunk meghirdetőtt szokásos rondos időben kezdik meg az előadásokat.
— (Késel nyaralók ellátása)
A közellátási miniszter a gyógyulást korosé üdülő (nyaraló) közönség ólolniiszoiollátásának szabályozásáról szóló rendeletének hatályát oz év november 80-ig meghosszabbította.
— (Még egy szerkesztői Bzenet) »Előrclá!ó\'> -jeligére Üzenjük; —
Köszönjük megértő sorolt. Kérdésérc, hogy egy kereskedő rogy ipa- , ros ma mit hirdessen, szívesen válaszolunk, f/a semmi egyebet is, de a cégét, a nevét feltétlenül hirdesse. Árut ma csakugyan nemiben kell hirdetni sok szakmában. De helyedén látta meg Ön is: — a <cég nevének a köztudatba .-\'való átvitele soha olyan fontos rem volt mint ma. Nagyon sok az uj üzlet, uj műhely. Hirdetés hiányában a közönség igen sok üzlet, miÜielg létezését nefn is tudja, vagy hiányosan tudja. Természetes, hiszen minden uj/üzhtnek idő kell, míg ncvo, cimp" átmegy a köztudatba. Ezt a nevet, ezt a címei kelt hirdetni, hogy mire eljön újra (a ez már nincs messze) a béke-gazdálkodás öldöklő üzlcli versenye, addigra faúr be- legyen idegzödva a .közönség tudatába as üstétt a miüiely neve, eimo. Most, amikor mindenki vásárolni akar, dc a kereskedő, saj-nos, nom tud mindönkit mindenné/- kiszolgálni, most kell a jövő számára mégis biztosítani magunknak a vevőt. Ma ez könnyűnek látszik. Pedig valójában a legnehezebb Idádat. Előrelátható Üzleti hírverés nélkül meg sem oldható. Akik átestek már egy háború utáni idő üzleti gondjain, azok igazat adnak nekünk s örülünk, hogy ön- ís ezek közé tartozik.
— ÍAz jo\'tóvlz" fontossága)
Az ¦ illetékes magyar légoltalmi hatóság már többizben fölhívta a közönség figyelméUoxü^dies?*. rostban minden lakásharí, kö>,8é|
Keresztény Temetkezési Vállalat
* Cégi.
SJPOS JÓZSEF
Pá-ní 12M (az udvarbaö)
Uzlai telelőn: 387.
1-1 Lakás telefon: 216.
minden háznál, tartsanak készenlétben oltó vizet. Hogy miivon fontos az oltóvíz készonlítbontarfáaa, vég. zotes bizonyítékát adta a közelmúltban égy franria község esőre. \\ falut légitámadás érte. Gyujtólapok-[ól kigyulladták a házak és háj- a falu mellett ogy folyó volt, a falu teljesen leégett, meri a község még annyit som tott meg, hogy a. folyóhoz\' megfololö lojárntot létesítsen, Ugy hogy csak körülményos utón tudtak vízben jutni. (MTI)
— (Betörlek ¦« hndlhórhszba)
Ismorotlon tottoaok a betört ablakon koiesztöl behatoltak a MAV kaposvári iiítorhátuéában olhelyezett* hadikórház ópülotónok éléskamrájába és onnét szalonnát vittek magukkal. Betörtök ugyanakkor az asztalos és cipész műhelybe, ahonnét kisebb használati tárgyakat loptak ol. Két gyanúsított fiatalkorút őrfxetbo vettek.
— (Losz-o narano» az Idén?) A iifn;v-közönttÓK az olBBZorsránl pneményekböl arra koVctko/.tatott, lio«y nz időn nem korili inn|il, viiKy csnk Ikbq ctie^ély
mennylseaben kflrQi aaranes a mntryar fogyasztóköiöns^Rhez. Mosta .Mit Nnp*
— mint írja — beHVatett forr&sból arról értesül, hogy tárgyalások Indultuk m«g Spanyolorazáagal — ahol ktltlnő narnnnstnrniónr\'4 vnn\'kllátAB — a na-rnneRheho/.fttnl Q(ryÁhen. Már több év óla kerül npinyol narnnoa MnRysror-száura, a/ouba\'ii klsntib tételekbeu. Mont, hz Időzött lap órteadléBo anorlnt, jolco-tösebb loi*z a behozatal
— (Miről ismerhető lel a halak életkor*- ?
A halak életkorát hosszú időn keresztül nem sikerült megállapítani. ujabban azonban dr. Reibisch,
a halak hallószorvéböl következtet azok életkorára. Az úgynevezett hollókövek ugyanis ogy parányi alapkőből és több rétegből tevédnek össze, amelyekből éveiue két *étcg rakódik le éa podig oly módon, hogy egy látszó és ogy nem átlátszó réteg váltja fol egymást. Ilymódon a hallókövekból a fák gyűrűjéhez hasonlóan fölismerhető a halak életkora. Természetesen a halak életkorának ilymódon való megállapítása az egyes halfajták szerint változik aszerint, hogy a rétogok szabad-ízemmel láthatók-e vagv sem. — (MNK\\,
;i3ü}kaiiluo.iii»t littbm UHUK
MENETRENDJE
érvénye* 1913- május 17-tfil
VaiutálJoraáccft
515
y 05
720 10" •11« (4Q0 1430
1500
183U , IMO
22« \\
¦ llggoi wasr- et d
epníp köilekedlk,
Öasébtt-lítíc
S E > ?
10-i\'A. szeptember i 8
Előtérben a szovjet balkáni Igényel
Berilli, szoptomlwr ,18 Némot Hlotékos bolyról közlik tájékoztatásul:
Berlini politikai körökben rárnu-latnak arra, milyon fokozott mérték-bon jelentkezik «Mosfekva ozidószorinl balkáni tőrökvéaoivoi. Nagy figyol-inot költött például Dimitrovnak, a Koinintoni volt főtitkárának Bulgáriához intézett fölhívása, hogy Bui-paria kovosso Olaszország példáját és szakítson a tongojlyol. A Kroml-l»n ugy látszik olérkozottnok látják az időt, — állapítják mog Borlin-Iwn -— hogy az olaszországi osoníé-nvokkol párhuzamosan a\' Szovjet \'balkáni igónyoit is olőtórbo tolják és ózon n toron a fenyegetés oszkö-zétŐl som riadnak vissza. Moszkva-mik ozt a Délkolotourópára noho-zodő orős nyomását katonai vonatkozásban ls kiogészitik, mert — mint nz Aftoulídningon eímü jól-értosült svéd lap jolontí, ezovjot tisztek órkoztok már a hajdani Jugoszláviába, hogy átvegyék az ottani bandák főparancsnokságát.
Ezek n világos téhyokj hangsúlyozzák berlini körökben, az utolsó kétséget is eloszlatják afolől, hogy „ik p Szovjet igizi szándékai Ku-rópában, (MTI)
Gyönyörű kész*" Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák tíágy választékban
FONYÓDON ELADÓ
1600 négyszögSl föld,
pár percnyire vasútállomás- uoi tOl, piactértől ?9 Strandtíl. Kertészetnek, gyümölcsösnek alkalmas, vlllatelkekre Is parcellázható.
Ára négyszögölenként 12 pengő.
Közv. Uraltanbacti Jánoa tllrdoTgaigaló Iiirv Irodája Balatoniényves.
Lokomobilt,
8—10 lovasat, üzemképes állapotban, egy hónapra li^./bo keresek. V\'"0?
Koníervfiár Hankulua
/ B<tlhj*n,-u 13. Telelőn : 757.
felvész plaMtraganiót
a Magyar Hirdető Iroda kirendeltsége a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
ZALAI K6ZL0NY.
¦ri
I pengőről, a betétekről és az adóprésről
mondott beszédet Reményí-Scliaeller pénzügyminiszter
Beményi Schncllcr i\\nj nén/ügy miniszter n Gazdasági rajékoztaló Szolgálni budapesti értekezletén beszédet mondott.
A péii/ügyminiszlei- a pengő értéke és stabilitása iránti bizalom hangoztatásával kezdte beszédét, kimutatva azt, hogy tévednék, akik ma inflációról beszélnek. Inflációról \' nem leltei szó, legfeljebb bankfegtjsza por illatról. Ez pedig viszont semmi káros, következménnyel sincs a gazdasági életre, Az árak problémájáról szólva, tüzetesen isr mertette azokat az okokat, amelyek az árakban ellolódásokal idézlek elő. Az első .ok, ¦ hogy 1039-ben a mezőgazdasági árak nagyon* alacsonyak voltak. A második ok, mely az árakra emelöleg halott, a SftOpiáUfi intézkedések. A harmadik ok én. voltam, — jelenlétié ki mosolyogva a pérzügyniiniszlcr — mert bizony a háború terhel következtében fokozni kellett\' az adóprést. A negyedik ok \'a külföldi nyersanyag behozatni. Ezután
a feketepiac kérdéseit fejtegette és hangoztatta, hogy/ nz minden hahóimnak velejárója és fel kel vele szemben venni a küzdelmet. A
pengő problémáiról szólva arra mulatott rá, hogy mennyire oktalanul járnak el azok, akik a készpénzt fezunrál-ják és nem helyezik takarékpénztárakba és bankokba.
Dőreség attól lelni, hogy a takarékbetéteket zárolom, mert a takarékbetét szaporodás a pérz-inlézclek likvidálásai mozdítja elő, ami a jelenlegi háborús finanszírozás melleit egyenesen kizárja a betétek elleni Intézkedést, i Ezután örömmel állapította meg, hogy háborús pénzügyi politikánk-sikeres volt, s a legnehezebb körülmények közölt lehetővé telte, hogy hatalmas hadsereget fejlcsztheltünk ki. A magyar pénzügyi politika legnagyobb háborús teljesítményének azt tartja, hogy umig az HM I 18-as háborúban a kiadásoknak az öl százalékát fedezlek adóból és 05 százalékát kölcsönből,
a mostani háború kÖUsé-fgeíl 70 százalékban adókból teremtettük elö és csupán .70 százalékot kölcsönből. Ez olyan eredmény, amelynek jelentőségét még u legeUogul-tabb külföldi szakértők is elismerik.
írolvts\'fts K 2 oldalról!
tanácsadóikkal és szakértőikkel megkezdjék a tanácskozásokat. Minden kérdést megbeszélnek, ami a Balkánnal és Törökországgal kapcsolatos, így az iráni hadüzenetet, a balftáni inváziót, a török semlegességet, a Dodekanézos sorsát és több más kérdést.
Ausztráliaiak szállták meg Lay szigetét
A brit hírszolgálat jelenti, hogy a szövetségesek megszállták Lay szigetét, a japánok uj-guineai támaszpontját. A megszállást ausztráliaiak hajtották végre. Japán jelentések szerint ű délnyugati Csendes-óceánon Uj-Qulnea és Kulambangra
szigetek között nagy tengeri és légi dala dúl.
Roosevelt: „Súlyos helyzetre heti ethészülnif
Amsterdami jotontés szerint ltoo-sevolt a kongresszushoz intézett özönétében beszámolt az \'európai és ázsiai harcterek összehangolásáról. lí\'Hi. cii\'l i ezután áttekintést adott a földközi tengeri helyzetről, megérni itotto a brit szigotokon lövő ta-maajspöntokat, molyok uj tevékenységek kiinduló pontjaikent szolgainak. Sulyofl helyzötro-koll olkészül-ni. Japán batalhia nem fog üssze-omlniti, mig Szosssörint vévo porba nem tiporjuk. A lognagyohb balgaság lonno azt hinni, hogy oz mas-képpon van, — Üzente a némot távirati iroda szerint.
Kívül, belOl ellenség fenyegeti Portugállát
A portugál iskolahaiékra való fol-Bzátlas alkalmával a hagyományok-mik megfelelően beszedőt mondott a tongorészoti miniszter. Rámutatott a miniszter Iwszédélxm arra a veszélyre, amoly Portugáliát mind belülről, mind kívülről fenyegetik!
Oi
Különösen hangsúlyozta az ország bolsejébon tovékonykodö ollonaégct, mort oz a nemzetet uj válságba akarja dönteni. Fel koll készülni a nemzőt cgységénok, hogy íplvo-gyo a harcot. Ez csak katonaf tol-jesitmónhyel lobotségos.
lasz hajókat süllyesztettek el az Adrián a németek
Berlin, szeptember 17 (Interinf) Német gyorsnaszídok egyik raja az Adrián elsülyesztett egy olasz torpedónaszádot, két aknakutatót és egy őrhajót, ezenkívül négy olasz gőzöst elfogott. — Az utóbbiak között van a 4ö00 tonnás Lepardi nevtl nagy csapatszállító
hajó, amely éppen első útját tette meg és ezer katonát vitt fedélzetén. A négy elfogott gőzöst az egyik adriai kikötőbe vitték. A német gyorsnaszádraj parancsnoka kényszerítene az ottani tengernagyot és vl-rosi prefektust a fegyverletételre. (MTI)
az Összes helybeli és vidéki iskolák részére kaphatók
Schless Gyula könyvkereskedésében ZmXmL!"t
Tankönyvek
Allas
4 polgárit vizelt, Jóhátból vaio fiat Mlityuttíliö\'-laintmunöi* (elveszünk. — Scale» Testvérek.
Jtaxtatoa-a«tj«d«kst msfta* filetea-¦el felvesz Calzmadla Jlno* atzlalosmés-ter Nagykanizsa, Bába-utca 5. 2
Platal aaaedat oVtóber I-t belépésre lelvcBick. Steinberger Ovula festéktUlete.
3013
Faatékaxak mában [irla» fiatal Beeidet vagy klstolgálól felveszek. Németh\' feslékllzlct.. 3037
Eloldó biztosító Intézet ailotaaaráttV t1sst«ÍBt>tet keres fix és Jutalék térítése melleit. Kezdőt betanttank. Írásbeli uján-latot „Jóvö* jeligére a kiadóhivatalba kérünk, , 306«
Lakató*-, vUvezeléksierclÖ tanoncot felvesz; Széchenyi, Erzsébet-tér 1. 3068
Kifutót és tananoot felveszd ik, —
Hirsch és Ssegó. 3066
BelAránQt felveszek SuglJ-ut 16/E,
földszint 2. 3076
Tananoot lelvesz Unger-Ullmann vaskereskedés.
ADÁS-VÉTEL
Anvoift nyulak aladök. Magyar-utca^_ 3023
Mindennapi levelezésből ömegyültott tamaubélyagat bélycggyU]lé*l colokra megveaiak. Oaibarlls. Zalai Közlöny szerkesztősége, naponta délután 0—7 óra között. Ks a hirdetés mindig érvényes.
Maroodea elegáis személyautó B bellivel, 6 gumival 25000. Hunyadi, Csáktornya. 3038
Egyjeánystoba-garnltura és egy három-altos szekrény keményfából alado. Kisfaludy ulca Alz. 3053
Egy bejáró fl»aoalié tokkal, egy gyalupad és asztalos-szerszám eladó. EölvÖs-tir 19. 3061
Bgy IMtea 4 + 2 te. Philips rádió átadó Szepetneki u. 67, alalt. ^072
ágy. éjlclíizekrények, vaaasstt). uékek, mángorló, antik mkör, sickrényCk, konyha\' kredenc, vasrnotdó, virága li viny ok *U adak. Sugár ut 8. 3071
Eladd vegyeskereskedési berendezés. Cim a kiadóhivatalban. 3063
Egy 125 ems Mátra tnalaf prlnta gumikkal, Jó állapotban eladó. Street Károly, erzeébet-tér 1. 3076
A legolcsóbb és legízletesebb hasctcl a tartta haroaa as balatoni fogas,
holnap ismét friss Icaphítd Tó:venyhá.z elótt, Bérednél. Telefon 607. 3074
BÚTOROZOTT SZOBA
Hutoroxotl szobát keres teljes «)tá-tá-sal szerény, egeades fiatalember. Lehe-ló:.: - az állomáshoz kózel. Miv. Utxtvl-stlö gyak. 3057
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és bérházat, haihelyet, szóifit és földeket hVsvatH Papp, Telcki-ut 8. \'248
Balatonmárlárutalfcat vennék kis házzal 15.000 pengőig. Cím a kiadóhivatalban.
__3038
Bélbe vagy teles művelésre kíad6 10 hold szántó, 5holdréi.M*gyar-n. 15. 3052
Bgy OtBd hékréaac eladó. Bővebbet Ktsfaludy-ufca \'?6. 3065
Eladó kertesház gazdisági épületekkel, belterületen egy többlakásos béihla, házhely, balatoni szép villát és felkel kfisva-lit Horváth, Sugár-ut 42 . 8073
_KÜLÖNFÉLE_
Samotto kályha betéteiét szakBierltea,
|ó!ál!ássnl készítek: Széchenyi Lajos lakatos és Szereló, Kossuih-Iér 13. 3060
A Fákat* Saa gyógyszertárban ma
délelólt elcserélt bfirOnd tulajdonosai felkérem, hogy bőröndömet ugyanott cerétta viasza. 3073
ZtAUAI KÖZLÖN?
1943, szeptember 18
MEGHÍVÓ.
A Nagykanlisal Közraktárak Részvénytársaság 1943. szeptember 27-én délelőtt 11 órakor a Nagykanizsa! Bankegyesület és Délzala! Takarékpénztár Részvénytársaság helyiségében tartja 44. évi rendes közgyűlését, melyre a t. részvényeseket tisztelettel meghívja. — A felQgyelöbizottság állal megvizsgált mérleg, az Igazgatóság és a felügyelőbizottság Jelentése a társaság irodájában az üzleti órák alatt szeptember hó 18-tól kezdve megtekinthető.
— A részvények az alapszabályok 18. -§-a értelmében a Nagykanizsai Bankegyesdlet és Délzalal Takarékpénztár Részvénytársaságnál 3 nap-
fiai a közgyűlés előtt, a még le nem irt- szelvényekkel együtt, letétbe helyezendök. — A közgyűlés tárgyal : 1. Az Igazgatóság és felügyelő-bizottság jelenlése. 2. A lefolyt üzleti zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, a nyereség felosztására határozathozatal és a felmentvény megadása. 3. A fel-ügyelőbizollság dijának megállapítása az 1942—43. üzletévre. 4. öl naplblztos tiszteletdíjának megállapítása a költségszámla terhére az elmúlt üzletévre. 5. Az ügyvezetéssel megbízott igazgatósági tag 1942—43. üzletévi. szolgálati illetményeinek megállapítása. 6. A hivatalos, lap kijelölése. 7. Két igazgatósági tag 3 évre és a felügyelő-bizottság megválasztása^ 1 ; évre. 8. Egyéb alapszabályszerűen bejelentett indítványok tárgyalása. — Nagykanizsa, 1943. szeptember 14-én. Nagykanizsai Közraktárak Részvénytársaság Igazgatósága. — MERLEO-SZAML*! Vasvnn : Epületek és iparvágány P 86.27829. Gépberendezések és leltári lársyak P 59.655\'42, Értékpapírok P 4.160—, Tartozók folyószámlában 19709756, Takarékok és bankok tartozása P 9.27730, Pénztárkészlel P 7.45981, összesen P 363.928-38, Szavatossági adósok P 5.000 —. — Teher .- Részvénytőke P88.000—,TartalékalapP25.O0O —, Tőketartalékalap P 14.968 04, Értékpapír értékkülönbözeti tartalék P 1.680—, Épületek értékcsökkenési alap P 40-316.—, Gépberendezések és leltári tárgyak értékcsökkenési alap P 48.25393, Nyugdíjalap P 41.000—, Ujnépl Elek Lipót-alap P 1.050, Kövelelők folyószámlában P 8.13987, Takarékok és bankok követelése P 68.4391—. Fel nem vell osztalék P 799—, Nyereség: mull évi áthozat P 166\'49, folyó évi nyereség P 26,11605, összesen P 363.92838, Szavatossági kötelezeti!. I\' 5.000-—.
— VESZTESEO ÉS NYERESÉQ-SZAMLA: T«rlozlk: Vegyeskölts-ségek P 28.03443, Tiszlilizclések és nyugdijak P 23.823\'48, Leirás épületeknél P 3.685\'— Leírás gépberendezések és leltári tárgyaknál P 4.476-37. Nyereség: mult évi áthozat P 166\'49, folyó évf nyereség P 26.116 05, összesen P 86.30182. Kivétel: Nyereségáthozat mult évről P 166-49, Az Uzietév összkeres-ménye P 86.13533, összesen P 86.301-82. — Nagykanizsa, 1943. június hó 30-án. Az igazgatóság.
— A mérlegszámlát, valamint a veszteség- és nyereségszámlát meg-vizsgálluk és az üzleti könyvekkel megegyezőnek találtuk. — Nagykanizsa, 1943. szeptember 16-án. A felQgyelöbizottság.
mindenki a helyi keroflkedíknöl és Iparosoknál azerezzo bel
Hirdetmény.
Drávaegyház község volt Úrbéres Birlokossaga köjhhré teszi, hogy a tulajdonát képező és a Drávaparlon tekvö
kocsma helyiségét
a hozzátartozó melléképületekkel együtt s kat. hold Middel 1944. Jsnuár hó 1-tól 1947. deoembsr 31-Iq terjedő egymásután következő három óvre haszonbfrb: ad|a nyilvános árverésen 1943. szeptember 26-án d. u. 3 órakor Drávaegyház községházánál.
Kikiáltási ár 300 P.
Átverés! feltételek megtudhatók Mikre Márton közbirtokossági elnöknél Drávaegyházán.
Drávaegyház, 1943. szeptember 6.
Mlkcc Marion
2031 közbirtokossági elnök.
Nagykanizsa mpgyoi város polgirmos torétól.
22873/1943.
Tátgy: Bortermés bejelentése.
Felhívás a bortermelőkhöz 1
Felhívom az osuts bortermelőket, hogy a város terűleién termeli, Illetőleg a szüret végén mia keszletükben lévő, ugyazln-Un s "rtl tde]én máa beszedési körből további Síelés végett beszállított, Illetve beplncérett must mennyiséget a berakta-roiáua szolgáló helyiségek megjelölése mellett a iiüret befejezését követő 8 napon belül a városi javadalnií hivatalban (Városháza, - Horlhy Miklós-utl bejárat, 1. emelet, 40. a)t<V) jelentsék be.
Ugyanekkor a Nagykanizsa megyei város területéit, továobá Homokkő iiírom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Za\'asár-szeg éa Somogyazentmlklós körjígyzóségel-nck tertlleten szólőblrtokk.l rendelkező gazdik i Nagykanizsa varos területén a sa}át biitulBiuk által el lottyantandó, vala* mint cselédségüknek éi munkáialknak természetbeni Hrsncióssg dinén kiszolgált bomk után 50 síézalékoi adókedvezményt kérhetnek. 7
Aki a váioi tertlleten JevÖ vagy behozott muatkéazletét a fenti hantiadig nem jelend be, az sulyoa jövedéki kihágást követ el és a. fogyasztási adón leiül az adónak 4—8-ízoroi Összegéig terjedhető pénzbüntetéssel suliható.
Figyelmeztetem a bortermelöket, hogy (elhívásomnak tel[ea egészében tegyenek elegei, mert betartásit közegeimmel — az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal nsgyobb mertékben — ellenőriztetem,
Nagykanizsa, 1943. azept. ü,
Msa Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgárin oh ion\'tői.
1378/ké. 1943.
Tárgy: Az igényelt burgonya árának befizetése.
Hirdetmény.
Mindazok, akik az elmull héten télbe horgonyát igényeltek s az Igényiéikor kők vagy narancezlnü blokkot kaptak, héttőtől kezdve fizessék la a vételarat a gyllmölci-^esomsgotóban.
NzgykanlzEs, 1B43. szeptember 18.
•ots Polgármester.
Nagykanizsa megyol város polgármesterétől.
24.343/1043.
Tárgyi Fözveiszó 6 té*eshe:e.
Hirdetmény.
Folyó hő 21 -én d. e. 10 órakor a városi keilésztelep folyó évi ftizve*siö termését a helyszínen nyilvános uzóbeli árverés utján eladom.
N\'gykinlzsa, 1943. szeptember 17,
uor ¦ Polgármester.
Nagykanizsa mogyöi város . polgármesterétől.
23340/1943.
Tárgy: Favágó munkások felvétele.
Hirdetmény*
A városi erdőgazdaság azonnali belépéssel korlátlan mennyiségben alkalmaz favágó munkásokat. Jelentkezni lehet a v. erdööröknél.
Felhívom a közönség figyelmét, hogy minél magasabb számban jelentkezzenek, mert a közönséget tűzifával némileg Is csak akkor tudom ellálni, ha a fa ki lesz termelve.
Részért is lehet vállalni, tebáí a (e\'enlkezök - saját faszt!kséglétüket minden nehézség nélkül megkereshetik.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 6. im Polgármesler.
JÁGER SÁNDOR
asztalosmester
TEMETKEZÉSI VflLLflLflTft
X | Nagykanizsa (Klakanl.aa) Orszao-ul 13/b. Telefon : \'392. \' "
Caéplési anyagok, olajok, ssirok, golyoscaapagyak
rjNQKF-ULiL. il ANN vaskereskedésben,
Hofherr-gépek télre és tavaszra már most előjegyzendők
DRflVflVOLGYI
VILLAMOS ARAM-
_ SZOLGÁLTATÓ RT.
Árimosémlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, «zaksueru felvjligosltái minden villamos kardosban délelőtt 8-tól délután ifi ónéig. C«ongwry»ut 51, teWon 294.
A zágrábi német követ
az időszerű horvát kérdésekről nyilatkozott
Zágráb, szeptember 18 Kasche zágrábi német követ fo^. gadta a horvát sajtó képviselőit és . a Horvátországban működő német lapludósilókat és nyilatkozóit az időszerű kérdésekről. Az adriai horvát tengerpart kérdéstvei kapcsolatban a következőket mondotta:
— Amikor 1941-ben a horvát államot.kikiáltották, a-német birodalom\' azonnal elismerte és sürgősen rendezte az összes határkérdéseket, Badoglio fegyverletétele után a Führer azonnal kifejezésre juttatta a hoivát nép iránt érzett barátságát és a horvát állammal szemben elfoglalt pozitív beállítottságát s kérdezés nélkül a horvát államnak Ítélte oda az Adria partját.
A német követ ezután a horvátországi csetnikek és partizánok magatartásáról beszélt. A csetnikek — mondotta — elvesztették minden bizalmukat az angolszászok iránt. Tito ezzel szemben partizánjaival egyetemben Badoglio olasz hiveivel próbál együttműködni. (NST)
Hallotta már...?
...hogy volt idő, amikor még tudósok Is meg voltak győződve, hogy a mennyországnak valahol a földön kell lennie? Egy tizedik századbeli térkép a helyét pontosan meg is jelölte: a térképrajzoló a paradicsom helyét a Fekete-tenger és a Kaspl-tó között elterülő földszakaszon jelölte meg;
a
... hogy Drezdában azelőtt a hal-kofáknak meg volt tiltva, hogy ülve árusítsanak. A lilalom a kofákat arra akarta ezzel kényszeríteni, hogy gyorsan és olcsón árusítsák ki készletüket. Hasonló okokból Bécsben a halkofáknák hosszú ideig tilos voll télikabátot hordaniuk,
az apróhirdetés. Hajnaltól estéiig ezer és ezer ember olvassa! Fillérekbe kerül csak és Ön helyett elvégez mindent: járja a várost, a falut, bemegy minden házba s megszerzi önnek, a kívánt munkál vagy állást!
ZMJll KÖZLÖNY
politikai napilap.
Kiadja : „MzaaiUaé,! a T. Nagykaalrt." Felelte kluiió: Z.laJ Király. Nyomatott\' . „>!,,.,...., H. r. Hagykanlm"
nyomdájában N.Bykaalzaáa. (Nyomdáért teleli Z«1«J KiralyJ
Feladd :_
Cim: ¦
I» évt., 212. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 20. hétfő
«wie
fillér.
#* mm
OZLONY
POLITIKAI NAPILAP
ßsarttoszlijaog ós kiadóhivatal: KJ-ul ó. szám. tzcrkcsztósógi ós kiadóhivatalt toloton 78. sz. Uogjoloalt minden hétköznap dólutón.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Eiöllzetasi ára,: egy hónapra 4 p^iitö 30 tiller,
negyedévre ta pengő 40 llllér. i-aye* sí Api: Jaetközuop 1« ön., Hzombaton 30 mi.
Nagy belpolitikai eseményeket várnak . Horvátországban
Mussolini szombatesti beszéde növelte az olasz belpolitikai helyzet nehézségeit
nómet hadsereg
Sikeresen oldja meg minden fronton a ax elhárító feladatokat
milícia azonnali mogszervozósóro, a -bűnösök felotnsségrovonásárn, a pl ii tok ruci tv megszüntotóséro és az ídlam szociális átépítésére hívta íol az olasz nópet, hűségben Németor? szag és JapánN szövetségéhez, akik sohasem fognak kapitulálni.
Mussolini beszédét nagyszámú olasz hallgatta, akik Így akartak meggyőződni róla, hogy Mussolini valóban életben van.
A hétvége ogyík logjolentÓschb osomónyo volt éa éppon őzért nem-\' zelkósl órdoklódést váltott ki: — Mussolini beszéde
nmit szombaton csto mondott el a rádióban. Készkitoson olmondta lo-mondásának, elhurcoHatásának történetét és kiszabadítása körülmé-nvcít. Elitólóleg szólt nz olasz király ós Bndogho szerepéről a tör-tóiiteklton u kijolonteíto, hogy a Sa-voyai-ház olvnazitette további létjogosultságát.
— Az olasz nép, mondta, alapjában mindig köztársasági érzelmű volt a nz állam, nmolyet most torom-Ionok, a szó igaz értelmében nemzeti és szocialista lesz.
l\'j íogyvorfogásra, a hadsereg és
Mussolini kijelentései még jobban összekavarták az olaszországi belpolitikai helyzetet, mort Badpglio nz utóbbi idólwn nom adott magáról életjelt. A logujalib jolontósok szerint líadoglío olasz to-rüloton tartózkodik a szovotségesek vódolmo alatt.
Rö*gtLí)zött minisztertanács volt Londonban
hrítannia, Kanada ós nz Egyesült államok viszonyát. Amorikai utjának külön nagy orodmőnyo lesz, ha majd lótro jön a Roosevelt, Churchill én Sztálin találkozás.
Berlinből jelentik: Az angol hírszolgálat iolontéso szerint Churchill megérkozéflo Után a Downíng Streeten rögtönzött minisztori értekozlo-tet tartottak.
Az angol hiraxolgálut jelenti, hogy [ Churchill amorikai látogatása véget ért. Kz volt a leghosszabb külföldi tartózkodása. Churchill máris folké-saiilt arra, hogy az angol kópvisoló-liáz olőtfc részlutcsen beszámoljon Roosevelttel folytatott tanácskozásairól. Churchill \'beszámolójából ¦— mint várják — kövotkoztotni lobot majd Eusópa jövő ceoményoiro. Churchill uljájiak jelentós oredmé-nyo az, hogy kimélyítette Nagy-
A yorki érsek Moszkvába érkezett
Ankarai jelentés szorínt a yorki érsek tegnap\' este órkozott mog Moszkvába./Az éruoket fényos külsőségek között fogadták. Jóján volt a kiovi érsok, a moszkvai motropo-lita és a brit nagykövet képvieelöjo is, Az érsok és az orosz orthodox egyház fojo megcsókolták egymást.
Harcok a görög szigetek kflrOH vizeken
Uerllnl Jelenlések szerint brit gyorsnaszádok Tlmddon közelében levő tengerrészen mára virradó éjszaka lámáddal ki-sereitek meg német elhárító Járművek ellen. 4 miieknek egyetlen cpy cselben sem
hajtani. A német elhárító Jármüvek (Uze két brit gyorsnaszádot olsüllyeszlcli. A legutolsó támadásnál afe angol gyorsnaszádok abbahagyták a tüzelést és méstersá-ges ködöt fejlesztve eltűntek. Német oldalon nem történt bc kár, ac veszteség.
sikerül! megkezded iámndlsalkat végi
Német csapatösszevonások a görög szigetek védelmére
A svéd lapok ankarai értesülés alapján közlik, hogy a németek tengeri és légi uton orősitésokót vonnak össze, hogy megakadályozzák
a szövotsőgosok támadásait a balkáni és a földközitongori szigetek ellen.
A német csapatok Sznlonikiból és PirohsbŐl vagv Tbráciából érkeznek. A csapatok rendeltetési helyét még nom lehet mogállapltani, de míndon
Mussolinii tUbbnupoa látogatáson volt Hitlernél
A német főhadiszállás jelentése szerint Mussolini kiszabadulása után azonnal több napos látogatást tett Hitler vezér és kancellárnál.\'\'
A római rádió jelentette, hogy Rlcei, a fa,sclsta párt vezetője táviratot küldött Mussolininek. A táviratban közölte, hogy átvette a fasetsta
párt parancsnokságát és biztosította Mussolinit az engedelmességről.
óriást zsákmány a partizánoktól megszabadított horvát városban
Zágráb, szoptemlKT 20 (Horvát távirati iroda) Egv horvát katonai különítménynek Lika megye egyik nagyobb városában, mo lyel a partizánok tartoltak megszáll-* va, sikerült rajtaütéssel a partizánokat megsetumisitoni. 15 tehergépkocsit, 5 személygépkocsit, f> légvédelmi úgyut, 2600 puskát, egy bareikiH\'sil, 250 bordó Iwnzint eu 200 ezer ágyulövodékot sikorült zsák mányolni. 160 partizán meghalt. Kiszabadítottak 80 embert, köztük 4 némotet éa ogy orvost. A horvát különilménv vesztesége egv halott és 28 sebesült.
700 000 tonna a szövetségesek hajóvesztcsége Salernonál
mén vesén bombázta az nngol-amo-rikm hajókat. Salornonnl a német lógicró 6 cirkálót, 6 romlwlót, 1 lor-podóronibolót, Ifi pnrtraazállitó bárkát és 16 csapatszállító hajót tmly-Ivcszlett el együttvéve 98.000 tonna tartalommal.
A hajók csapatokkal egy ült sidiycdtek cl az öböllkon. A német lógíorő ozonki-vül megrongált 126 koroskodolmi ós tartályhajót C00.000 tonna tartalommal.
Berlinből jelont ik: A salernoi
Öbölben a németek tervszerűen
megrövidítenék az arcvonalat a nélkül, hogy az amerikaiak fis a britek azt megzavartak volna. Minden fontos ut és terep szakasz változatlanul német ollonőrzés alatt áll. Az ollonsóguek csokély mozgási lohotőségo van. Clark tábornok csapatai és az amorjkaíak á két hadosztály között még i»em tudták holy-reállitnni teljesen az összeköttotést,
A német légierő éjjol-nappa) erod-
ZavarUtanul bujtják végre mozdulatalkat á németek á szovjet-fronton
Berlinhói jelentik: A Donce ób a Dnyeper között a német utóvédok biztosították a csapatok mozdulatait. A Szovjot ujhól mcgkiséielte meg-/avnrni a had művelő tokot, do a német kötelékek ollonlökésoi igen súlyos veszteségeket okoztak. A SzOV-jottiok sikorült az ogyík bolyon helyi Ixjtöróst elérni, do a némot csapatok azt eltetoszelték és az ollonségot inegeemmÍHÍtotlék. Állasaikat megtartották a nélkül, hogy ogy talpalatnyit (eladtak volna. A charkovi
mozgó harcok ujabb szovjet erókol omlasztottak összo. Cliarkovtól nyugatra a Szovjot\'-igyekozott a némot csapatok összoköttotésoit elvágni. A\' németek míndonült mogtártották, fó-areviinalukat. A kedvezőbb időjárási tehetővé\' tette a néinot légierő hatásosabb alkalmazását. A kuháni kőrzotbon is javult az időjárás, A Kuháulól délre a Bzovjot több bolyon támadott, do özek a némot fővonalak előtt megakadtok. Itt 27. szovjot páncélost semmisítették mog.
Horvátország belpolitikai események küszöbén
Börlipi. Jolontós alapján közli az MXI: A.koióti arcvopal mogróvidi-tésóro- irányuló hagyftráhyu hadmü-volotefc meg mindig folyamatlian
»Y" \'-----*VT"Í"ri"iwi\'.u^.Mu I vannak. Ma még közelebbről som
jel arra mutat, hogy a Dmlekané/os , j t mo„lwvcyAÚj mikor fognak ezek vódelmévol all osszofuggésbon. [ ft ^zp^tositóSok Iwfeiozódni Óá mikor fog az uj arcvortal kialakulni.
Hitler yezér éi) kancellár fóhadiazillá-sáh fogadia f/ediás Milán vezérezredes &zerb mlniszlerelnököt. A iátogalás előli Ribbentrqp külügyminiszterrel hosstabb megbeszélést folytatolt a jövő Szerbiájának kialakuló kérdéseiről.
Zágráb, szeptember 20 [Horvát Távirati Iroda) A horvát államfő szeptember 17-én összehívta a ^oglavni-kok tanácsát, hol fonios belpolfUkat kérdéseket beszéltek meg.
Zágrábi Jelentések szerint érdekes belpolitikai események várhatók.
líorlini jelentések szerint a szö-votaégosok elfoglalták Szardínia szi-gotót. A némot csapatok Korzikára vonultak vissza. A némot jolontós hangsúlyozza, hegy Szardíniának
Szardínia a szövetségesek kezén
nincs különösebb\' jolontőségo.
Zürichből iolontík, hogy a szövot-sógosok bombázó kötolókoi a írAn-ciaországí Lille tárását, valamint a Ilajna vidékét bombázták.
Nem tudni, meddig tart a keleti arcvonal-rövidítés
hogy a helyzet lópycjroeen nom változott. .A mogröyiditotl: .i^rcvonal olyan Éiok w>k osnpat fölszabadulását teszi lobctóvó, hogy onivok körptkoz-tébon az uj arcvonal ujabb tortalé-kok bovoteeo nélkül is jolontősen megorÓHiklölt. A/, időjárás megváltozása ia jolontősen lefolyásul hatja a hadmüvoletokot, ami már dólon meg is törtónt.
A némot katonai körök tartózkodnak a rÓszlofosobb magyarázatoktól én megelégednek annak közlésével,
Angol-orosz helyett amerikai-orosz szer\'zQAfo?
A utóbbi Idóben a liárotn ha talmi értekezlet diplomatát véletlenül afcm bo-Bzélnnk Londonról, mint a fconteronola azékb oly óról, hanem Moszkváról. * Baselor Nachrlchlen órlesülésel szerint ez nrra mutat, huíiy az angol óa nz amerikai kUlÜgyiiitiilMterek ilyen kis kórdóaokben Is a Szovjet kegyét kero-
Londonban a québeci, maja n was-hlngtonl aDgol-ainerikal tárgyalásokról
móg semmit sem totlok kÖzz§ÍjA*\'» benyomae, hpgy az angol-orosz ezerzfl-rlós hnlyett, ar. nmerlka-OroBz azerzó-dést kötik meg. nminok kótöiönye-van. VÁÖn/.i\'n- ü/. hogy ez,zol .(iltíttrllllk Amorl tan«k az elarljífltolődóa . utján való kféaÓBét. márrodszor bíitos\'fiják\' a Szovjetet, hogy » háboiu ütaní jeiBntö-sége megmaríd. Reruólik, hogy Ilyen módón a Szovjet lemondhatna az ugy-novosett biztonsági záradékról.
ZALAI K02LQNY
1943. szeptember 2P
FERENCJÖZSEF
KíSERüVIlf^
A nagykanizsai Nofre Dame zárda jübllenma
T;z esztendővel ezelőtt uj szint, Ml \'oülhototl.m értékű intézményi kardit Nagykanizsa; - 11)33 szépiám bor 18-An tolnjKxilck 1110«: nálunk a Nolre Dame zárda caondos lakúi, hogy kezükbe vegyek ;i rtiaga-sai>!> nőnevelés iráinitását. Nom jöttek áiiipal-dolibttl, hangzatos szólamokkal, do annál komolyabb, szón-tebli elhatározással: dolgozni akartak. Névolni jöttek müveit, finom-lolkü magyar asszonyokat »Notro Dnme<-nak, Mi Asszonyunknak |>él-dája szorult, kinek novét viselik.
Az olmult liz osztondő alatt lankadatlan szorgalommal plántálták növendékeik telkébe a magasabbrend ii kulinál. l)o mi nom ozt tartjuk n Teínagyobhnak és legfon-tosalibnak. Joliban örülünk annak a bizonyosságnak, llOgy leányaink, jövendőnk letéteményesei a Notro líame Nonovolö* Intézetben olyan növelést kapnak, molv képesíti okot eljövendő nagy hivatásuk vállalására.
\'Nom véletlenül került a Notro Dame ltond olmorébo\' n liliom és a körééit. Köt szőrit szimbólum oz, molyok programot jelentőnek. Az intózet szamára nevelési, növendjaköi számára életprogramot, Tisztának lenni,, liófoliérnok, mint a liliom: oz a program ogvik része. Mánap-ság, mikor népünk válságos órait éli, költözött* bizalommal nézünk erro a programra. Franciaország megrázó tragédiája, mely n:.-mrég
játszódolt le szemünk előtt, igazolja ozt a programot, Igaz, külső oroszok ii«zta erkölcsű nöpokot is rab- : igába hajthat. Do a külső erösznk alól mindig voll éi mindig lesz is feltámadás, ha a raliigábfl hajtott
nőp lelkifog össze nem roppan, lo nem züllik. Ha azonban lozüllik, ; akkor külső erőszak nélkül i* ment- 1 hetetlonül elpusztul. Már íxxlig a 1 . lelki erő és kitartás legbiztosabb zálogai « tisztalolkii édesanyák, kik- j nek lolkóbon ültöm virágzik. l)o ott kell lennie a liliom möllott a Notro Daimwimor másik szimbó-Itnnárínk, a keresztnek is. A toroszt az áldozatkészséget jolkéjwzi. H nélkül nem tudjuk, nem merjük elképzelni a jövő magyar női nemzedéket. Hisz minden nő hivatása lé-nyogéboh áldozatvállalás. Cenk mások, olsósorhan családja szolgálatában találja meg* önmagát.\' Borsa és boldoiísága egy a vetőmagéval, mely a fölalx> vottotík és ott meghal, hogy bolőlo uj élőt sarjadjon; Ha nem hal meg, egymagában marad és nom hoz gyümölcsöt, Bzt jelképezi a Notro Damo-eimorben a koroszt óa örro novoük o címer árnyékában leányainknt í- —V meriotok \' nagyok\' lenni, merjetek Vninoon áldozatot vállalni, egész: (rtimagaujkal adni csal líd okikért és^iépolokérC^---^^-—^ Örülünk, hogy a Notro Dame Itond, moly ozt .a fennkölt\'novolői oszmónyt \' képviseli Nagykanizsán, a kozdpt nohézBéffoin túljutva, uj jntózmíimyol gazdagodva indulhat neki a második évtizodiiok. Az idén ugyanis mognyilt a zárdában a no-viciátus, moly hivatva lesz fiatal szerzotoBtanárnÓkot novolni leánygimnáziumunk számára. A novicia-rus olsó tagja az intézetnek egy most érettségizett növondéke, ozev augusztuH 28-án votto tol a fehér fátyolt. Másik három jolölt is várja, hogy a jelöltek ruháját 11 novieiákó-vat válthassa lel. Nagykanizsa nö-novoléso ezzel mind szélosobb és biztosabb alapokra helyezkodik, leánygimnáziumunk pedig mindig nagyobb ós nagyobb vidékeket váro-Biinkhoz kaixlsőló kulturcentruinmá fejlődik.
A második évtized küszölx\'m köszönjük a Notro Damo a pácuknak az olaő tíz óv áldozatos munkáját, további munkájukra pedig\'létra áldását kérjük, hogy nyomában virágozzék ki ogy szebb, korosztényibb magyar jövundó.
á kormány munkájáról, Nagykanizsa jövőjóról, a háborns magyar kfllpolitifeáról
nyilatkozott Ilovszky János a Majryar Éfet Parija nagykanizsai pártvezet&ségl értekezletén
A MÉP országos elnöke, Köíoaey István szeptember 29-ón Nagykanizsára érkezik
A .Magvai- Itlot Pártja nagykanizsai városi hrávezető\'pártvozotőségi értekezlet keielélxm fogadta szombaton délután a k-milot képviselőjének, "1 lovazky János kormány fó-tanáesosnak kerületjárö látogatását. A képviselő Mester Kálmán kisére-i6lx.ui érkezett s a liolyi pártohiök-ség, dr. Tholwav Zsigmonddal az ólon, a Central előtt fogadta az autóján érkező képviselőt. Fél 7-kor
megbeszélések voltak •¦\' pártholyiség-1x311, majd Ögyos-bajos emb^rckel fogadott Ilovszky, aki mint képviselősége óta mindig, most is szoro-tot remél tő kedvességgel és türolom-mol szentelt\' idejét cs érdeklődését mindönki méltányos ügyeinek.
A páKyeziOtÖségi értokezloten inog jelent dr. ííogyi Lajos jxjlgánnéstor-holyettos-íójcgvzö is, valamint olnő-isbon Vajay JózHjr osr»iv«-plóbáíiós,
vult többek között vitéz Filó Foronc iakolatolügyolő-igazgatő, l\'ngor-UU mann .Klek koroskeaoUDJ tanácsos, vitéz Tóth ftéla Üaross-olnök és többen 11 körzeti tUztségvisOlők,
Dr. Tholway Zsigmond
a Magyar liissokéggyo) nvitotta meg az\' értekei letet, ihcgom tokozott a magyar honvédség hősi föladatairól, Lrdélv visszatérésének évfordulójáról. "
Mester Kálmán-a magyar egység tört\'nelmi szflksé-gcssógéról Ix\'szélt. Utalt Ilovszky János kemény kiállására annak időién Muraköz visszatérése körül, líangsulvozta. hoxy az ország kovéa EerÜIotébon történt annyi a képviselő munkásságából a korület érdo_ kében, mint a mai nehéz viszonyok között is a nagykanizsai keriiletlx?n.
l\'.ajos állomásfőnök, Olt
„Nem clifiiaívriis egypártrendszert aharanhl*
juk a magyar gondolát megvalósítására.
4 képviselő utalt arra a továbbiakban, hogy
a háborún idők díc/irre az or-smij belső életében is nagy dolgok történnek. Felsorakoztatta a kormány munkásságának ozirányu nagy állomásait, llyon a zsidóhirtokok ¦ ügyo, n keresztény gazdasági átállttá^ nagy müve, áz erdélvi vasntépités,1\' amoly az ország Faollátása szempontjából is nagyjelentőségű. Két uj erdélyi vasútvonal van torvbon 9 utána (i nagykanizsai vonal második sínpárjainak lefektetése.
Kanizeai dolgok
további részeljen,\' jó munkát végező! nem\' lehet. ílinni és bízni kell éí hálát adni Istennők, hogy a háborús nehézségekből arányin? a legkovc:-«hb, szakadt mhldeddlg Magyarországra .
\' — Nagykanizsa város foilosztéso érdekeljen, mondta, . mindenkivel, aki a város érdekeit szolgálja, mindig teljes eiívotértéslnn járok el.
Utalt a MAOin\'-U\'kmüléaro, mint olső nagy lépésre az általa annak idején igérj, s célul ma is követett \'^Nagykanizsa \'ox|K)rt-importvá rosthoz. A háború utánra [xjdig nagy fojlŐdési lehotóségokot jósol Nagykanizsának és körnvékénoli.
Ilovszky János a iolónvoítak l»on-Bötfégos imnoplÓBO Közlxni állt ful szólásra.
— tOílO-lxin, , mondta ogyobok közt, nagy csatatér\' volt Nagykanizsa. Két felfogás ütközött mog akkor, amelyek közül ma inör- csak az egyik áll rendithotollonül, a Magyar Klet Pártja. A nemz/H a mai lielyzetlion is cwak akkor lehet orős és cselekvőké) kís, ba az egész országot egy szellemiségből fakadó ejjy akarat hatja át B minden ÓpítŐ erőt osszofogunlt egy\' célnak a szolgálatában. Nom ogy párt i-oítd szert aka-ntnk parancsuralmi alapon, hanem minden magyar szövet kezesét akar- 1
Mogeinlékozett a Zalai Közlöny foiolós szerkesztőjének, Karharits Lajosnak húszéves újságírói évfordulójáról, á vidéki sajtó hivatásáról a mai időkben s oCeren /j)éldának állította a Zalai Közjögyt a magyar vidéki ííjságin\'w oló.
Bojolontotte, hogy Bz«ipleinlw)r 29-én déllxjn Nagykanizsára érkozik Kölcsoy István, a MÉP országos pártelnöke, ho.gy találkozzék a párt-vozotőséggol.
Ütlvözölto Vajay plébánost, és Szakács állomtisfőnököt, mint uj kanizsai vezotó-íérfiakal, akik olsö-izlxm jolontok inog lieszámólóján.
---- Ilit, szeretet, mogértés és elhatározottság nélkül, mondta lx;szédo
Ma/jyarora/áít háborae htítpaWtkáfa
nincsenok megolégodvo. Elsősorban azok, akik a fokotupiacon minél tovább szorotnónck garázdálkodni és ukiknok bármit adjon a sors, mindig olégedotlonck. Mogemlékozott ¦ a tisztviselő-réteg kétségtelenül másoknál nehezebb helyzetéről és háborús tehorvállalásóról. Amint árra lohotóség mutatkozik, mondta, a\' kormány gondoskodik a tisztviso-lók kárpótlásáról, do
inflációt nem akarj^feremteni KülpolitikaUy-céí^^ nincs U)rülot-8Aj»id^ás/llaian kívül
f\\ A küljjolilikára áttérve a képviseló általános figyelőin közlwn kiíojtelto, hogy \\
Magyarországnak földrajzi fekvésénél és történelmi kapcsold-iáinál fogva 80 százalékban adva van már az irány, amelyet kütyolitikájávai-Skövetnie kell. A fennmaradó 20 százalék keretében van szabadságunk ügyes diplomáciai lépésekkel befolyásolni külpolitikánk kialaktUását. A háború rettenetes súlyát mi nem érezzük ugv, mint ogyos* országok, mert kormányunk bölcnen él azokkal a lohotőségekltol, amolyok az adott-
ságokon kívül alkalmasak az ország amit szontistvám biWalorr\\hak no sorsának irányítására. J vozünk< TörekvéseinkeV nem irá-
Vannak, folytatta a képviselő, akikl nyitja semmiféle imperialista po
Cséplés! anyagok, olajok, zsírok, golyósosapágyak
ÜNGBR-UL.LM.ANN v„kWMkedé.b«n. Hoftifci\'r-gépek télre és tavasra már most elöjegyzendök
litika. Mi védekező harcot folvla-tiitik. amióta a Szovjet ezt K.isna honiházasával provokálta. Védekező harcunk tekintetében a helyes utat kel! választanunk, de.ozt
memorandumok í9 javaslatok gyártásárai, ezerféle egyéni el-gondolásnak a kormány elé juttatásával nem lehet megtalálni. — Három dologra kell támaszkodnunk, fojozto be beszédét Hovhz-ky képviselő. A nélkűlözhototlcn hit tekintotóbon a templomra, a mindönkire kötelozó munka tekinteté-Ixni a foloJos vezelŐkro, a politika terén |xxh"g alá koll vetnünk magunkat annak az irányításnak, a mely becsülettel, hívcii szoliíálja nemzetünk érdekét.
A lolko^on, érdeklődéssel és meg--értéssol fogadott Ixjszámoló után dr. Tholway Zsigmond záröszavaival a pái Ivezetőségí értekezlet véget ért.\' A képviselőnek voltak még Urgtal-nivaloi, maid este a Central .ottor^ méhon együtt vacsorázott\' a pártvo-y.c.U\'w™ éfl Nagykanizsa közéloli vo-zetóinok a képvísoIŐ barátaiból és lisztelóüiől kikorült djSSOS együttese.
A bifaton) v!sszfiu!a7.^Bl
órvén.Ví\'sségét a MAV igazgatósága novemhor l-ig\' meghosszahliította. Akik tehát olítólwr 25-ig üdülés végett valamely balatoni állomásra utaznak, novemltor 1-Íg bezárólag visszafelé 1 díjtalanul utazhatnak az odautazásra használt jegy és az igazolás felmutatása mellett.
SPORTÉLET
Fölényesen győzött az NVTE Garcson
NVTE -BsrcU LG 2:0 (1:0)
- NQ III. baJDoM.Az NVTE SRéaiea kiváló J&tókkni rukkolt ki Barcson és 2t0 arányban gyÓzte lo az otlhonAbun veszólycxea látszó Barcsi LR csapatáL
Az NVTB v. Zalán - Kóaa, Kls<i -Varga, Nérnolb. KŐÍalvi — juhisz, Frlacb, Plaoskó, Túra, Fenyveal ös^ze-álliiáilmii kezdi A Játékot. PompáB tl-niAdáBokat vezet a barcsi csapat kapujához és ossk a uzsrencse íivntl a halyfskot a, góltól. A 42 tk psrob\'u a U\'iidüli\'tt\'S\'iii Játa/.ó Juhász olszöidk, fi\'.íp télaiagas beadását Frlsoh kapts-UivóiNoi luitatja a Mlóbi. 1:0.
A uiásudlk lélliiöbüii Is ineglartJH !Ö-lényót a kók-Iohftr kanlzBal együttes. A ati-U; percben Ismét Juhász szökik a jqbbiHÓlon, beadását csak kézzel tudták „veszélymooleslttml* a barosl védók ás a büntetést Frlsoh haléba lövi. 2 : 0.
A csapat eRységes jó Játékot mutatott. Ktllünöücn 11 ledezolsor ötletes iá-téka nőtt magasan a mezőny toló. Egyénileg az NVTE-nól v. Zsl&o pompásan védett, de Jó volt a bátvedpár is, klllÖnÖHon Kósa. A ledezetsor kitűnt). Itt Is külöu kiemelkedik KÓtalvl játéka. A támadósorbau nagy moglc-peiés Fenyvesi pompás látóica. Juhász Is lendületes volt, mlg Frlsch szokott jó Játékával tartja tormáját, Túra sokat épített, Plaoskó kissé széleséén Játszott.
Vitéz Adorján hiba nélkül, ktlüuflcn vezette a mórközest .
ZMNTE II.—KRÁC II. 5;Ti2.í)
I. osztályú, bajnoki. Vezette Németh;/ A ZMNTE II. Farkas -• Vllcsek^jJiK
iramat, iiislil
legmKgtubb Athwj veszek.
VékOay ékszerén
1943. szeptember 20
ZALAI ÍÍÖZLÖNV
|0l _ Tálosl, PPrjíc, TakAcg — VeUák, Talpal. Sznlió, Csnmáro, KoohIh összo-Állításban Játszott a kllünó KRAC utánpótlás ellen, Félidőben Szabó (2) éa Üyfirf^ III rólJAvn! 2: 1 «-/, eredmény.
A iiíAnodlk lólldóbon M-só fölónybo kerekedik a helyi eaapnt. A KlíACnem blrjn a teehnlkul fölényét colokra váltani a kapu előtt Viszont a ZMNTíi ló fedezetsorá és pompán Játékkal mii ködó* támsdósora révén Szabó (2) éa
Kocsi* róvón lamAt gólokat rug.
A ZMNTE ben MII lel elsőrangú játó-kot nyújtott, do pompás labdákat Int-lünk Tólosllól ís A támadósorból kivált izélés skálájú JAtékáVHl Csamáro. MAr ré((on lAtiuuk Ilyen Mlllnő Össze-kölől n Zrínyi pályáo. Hibája, hogy D6.hn tul Kokat cipelt a labdát, de ün zctlenfiójío páratlan Stabó lövő íormA-bBii vnn, de Irtózol! a közelharctól, Tulpáln látszik o hoRHzu kónyszerpt-benő. Kooslfi fgyokozott.
A vendégeknél a gólok ellenőre a Kapun Kovács, Oyörék, T«dlcs 6b Ball dicsérhető.
—k n-t—
Dr. Zágon Elemér rendőrtanácsost Hódmezővásárhelyre helyezték át
Eredmények
CilTC-Csáklórnya 1;0 (I Caurgó-Barett LH II..UM (3:3;
Kanizsa raelictt Tapolca szerepelt MiQnően a gyors-levente kerékpárversenyen
Vasárnap délelőtt ünnopólyos köreink között nyitotta meg Tnolwáy Zsigmond dl\'., a nagykanizsai Levente Kgyesfilet elnöke a vármegyei
l\'vorslevonto korékpárvoisenyt, moly uck az ország nagyvárosaiban 8000 résztvevője volt. Az ohnulLvasárnap h selejtezőből (ahol 81.000 levente-kerékpáros szoropolt) kikorült válogatott kerékpáros levente gárda állt
rajihoz a vármegye nyiuion rés/éhol Az ünnopólyos megnyitáson jelen volt a Iovonlehadtestn.ininesnokság kápfiseletében vitéz IVmkv Hébert, aki nagy órdoklódéssol kísértő a Mátyás király emlékére rendezett gyorslevontonau kerékpárversenyének lebonyolítását. A vorseiiy érdeke- eredményeket hozott. Kgyéincknél:
A 111. korcsoport 50 km-es ör-azúguti terepversonyben olsó lőtt Szlóhodn Nagykanizsa 2 óra 2 prjjre idővel. .Második Babjón Nagyknni-nissa 2 éra 113 [Kire.
II. korcsoport 1*2 km-es országúti leívpvorsoivybon: 1. Dér Nagykanizsa 24 p. 1 mp.i 2. Pintér Szeiwt-nck, il. Acs István Nagykanizsa.
I. korcsoport li km-es országúti loropvorsonyl»n: 1. Fülöp Tapolca 21 porc, 2. Moór Bzopotnok 22.4 nip., 8. Kisfalusi Tapolca 23.1) mp.
A III. korcso|>orl 8Ü kru-ea országúti és toropraj versenyben: 1. anizsa (Nagykanizsa III.) 2
óra 11.7 pere>2. Galambok (kivizsgálás alatt!) 2 óra ló |»rc, 8. No-mestördomín 2 óra 27 perc, 4. Szelletnek.
\'Összetett pontvorsonybon: I. Nagykanizsa és Kiskanizsn
együtt 25\'pont, 2. Tapolca 21 pont, 8. Szopotnok 16 pont-.
A vorsony részlvovÓí nagyon szép eredményt mutattak fel. Külön el-i.smoróasol adózunk a levcntopn-
raneánblcoknak, így elsősorban Ját nosí Imre éa SzópudvacyyLáazló vá-\\ rosí éa körzőti parancsnokoknak, a kik a vorsonyt páratlan ügyességgel ¦mnyolitották le az oktatói karral
ógyüti . iífc
Vasárnap érdokoityíK ígérkezik a városban nyidozésrc kerülő háztömb-körüli vorsony, melynek sok indulója lesz.
Ismeretes, hogy a nagykanizsai tűzharcosok zászlót adományozlak „ Erdély egy részénok visszatéréso után Székelvudvaiiiply tiizbarcosainak. Mint előzetesen többször tudó-Hitettunk róla,*a zászlót egy nagykanizsai tűzharcos küldöttség vitto el Székelvudvarh;!lyre. Az. ünnepélyes átadás must. a visszatérés évfordulóján történt. Zenés ébresztő, hálaadó mis-.\' az országzászlónál, majd a Hargita-mozi disses tormó-lxm a székolyiiilvarholví frontharcosok alakuló \' közgyűlése köretében adta át a kanizsai küldöttség a
Milliós tételek szerepelnek az uj [Til népruházati akcióban
Itt
felvesz plakattragasxtót
a Magyar Hirdető Iroda kirendeltsége a Zalai .Közlöny k\'adÓhiva alábsn.
Annak idején közt\'iltük, hogy di\', /.ágon Klcmér rondórtamíesost, a nagykanizsai rendőrkapitányság ve-zoíoholvoUesét, a bűnügyi osztálv vozolőjét Ungvárra holyozték ái. Közöltük akkor azt ís, hogy dr. Zágon tanácsost nyelvismorotei miatt
szemelték ki az ungvári rendőrkapitányságra, Időközben elhúzódott az áthelyezés, mig ma érkozelt meg a vidéki" főkapitány rondeloto, amely
dr. Zágon Elemér rendőr tanácsost l lódmezővásárliolyro helyezi át. A nagykanizsai kapitányság vezetőjo a mai nappal már feluiontotto dr.
Zágon tanácsost nagykanizsai szolgálata alól, hogy már a legközelebbi rmjukban elfoglalhassa uj állomáshelyét.
Hódmezővásárhely 100.000 lakosú város, tehát nagy kapitányság, ahol sokkal szélesebben fog érvényesülni dr. Zágon Elemér tudása, nagy gyakorlata.
Nagykanizsa város hivatalos és társadalmi élete szorolettel és nagyra Iwaüléssol búcsúzik dr. Zágon l\'Jlomér rondŐrtanácRostól - ós a log-johh kívánságokkal kíséri uj állóin ásholyóro.
Átadták a nagykanizsai tűzharcos-zászlót a székelvndvarbclyt tűzharcosoknak
zászlót székelyföldi testveroinknok, akiket az ottani vezetőtíszt ünnepi beszedőben moleg szavakkal üdvözölt. Az átadóit zászlót az országzászló előtt áldotta meg a székoly-udvarbotyi katolikus, református és unitárius lelkipásztor, majd az országos kiküldött, dr. Vojtsek Ottó mondott omlékrxwzÓdot. A zászlóanyák szalagjainak felkötése ós a zászlészogek bevoréeo után az ünneppé.; n Himnusszal és a székoly-udyarholyi tűzharcosok diszelvonu-lásával ért véget!
Budapestről jelenti a Magyar Vidéki Baitótudósitó, hogy a kormány intézkedésére az idén a tavalyinál jóval szólosobb koretek közt bonyolítják ío a néprnházati akciót. "Az olüsó) de jó minőségű áruitól most nemcsak a falu népe, hanem a hadiüzemek munkásai Ís részowxl-iiek majd. Bbbon a nagystahásu ükeióhan kivélol nélkül az ŐSSZOS gyárak részt vesznek. Az Anvaghi-vatal \'olóirta, hogy molyik gyár mit ŐS mennyi árut tartozik leszállítani. A végleget megállapodás értolmébon
800 ezer férfiöltönyt készitftrtók, 200 ozor női bokocsot, 1.5 miííiö inun-kásitibát, (>(H) ozeV-uninkásnadrágot, 500 ezer darab rövid alsónadrágot, 200 ezer darab flanelből készült bosszú alsót, 1 millió méter vászonárul ós 1 millió darab férfi ingoi. Az egész szállítmány értéke 150 millió pongőro rug. A inuiikfisság kiskereskedői árban kapja meg a cJkkokoL tehát 80—10 százalékkal iiI(--.[\'>Mi;iii. mint lm a népruliázati akción ktvül jutna hozzá.
Eltűnő magyar árnyak nyomában
Magyar katona szervezte meg .
kilenc évtizeddel ezelőtt a perzsa hadsereget
Mintegy nynínvan áve balt meg egy oaodáinto\'i magyar tehetség. Es a tér-llu, exotlkus orn/.Ágban, rendkívüli kö rfllmónyck kö/ött, fgen sokra vitte KalonacsalAdból - emelkedett fel az ódeeapja grófi rangra. Piát inAltón kitaníttatta : egyike lett a tegképíettebb mórnököknok. A flu azutáo. Iskolai tudásával teltegyverozve, már mtnt meglett ferfl, nekivágott a vtlAgnak, hofry uj orazágban uj kikért arasson. Nem kisebb méltóságig vitte, mint Perzsia vezérkart főnökének raasfáfg és Afganisztán királyának badmórnöko lett, A perzsa sah még halála ulán la anoylra megbecsülle, hogy hamvait haiahc-zatta és saját költsógén temettetto el.
Hadd mondjam el, hogy terelődött erre az érdekes magyar emberre a li-gyalom Ed maga Is órdekea történet. Mit tudnak rólunk magyarokról Iránban, régt nővén Porzslabao?
Megismerkedtem egy perzsa fiatalemberrel. Vékony, de Izmos, középter-melQ, dróthaju flu, Mohamed S^rafuak hlvtAk. Akkoriban végezte el a tehe-
ráni tisztképző főiskolát, Budapesten volt tanulmányúton perzsa állami ösztöndíjjal. Személye egyébként nom érdekes Egy érdekes dolgot azonban kérde/.ett (őlom a fiatal parz"& katona.
—- Tudj«-e, hegy a ml hadseregünk egy magyar embernek köszönheti létét? — mondta.
— Nem 6a. Bár valami dereng -előttem, mintha, vagy száz Övvel ezelőtt...
— Igen, Igen. ez az. Hallott-e valamit Karacaayról - (egészen Jól ejti a nevét) — a perzsa vezérkar első főnőkéről, aki az önök hazájából Jött .Teheránba?
É* hosszú elbeszélésbe kezd. Olyan hihetetlenül hangzik aa egész, hogy szUkségesnok tartottam utánajárni ennek a témának.
Valóban nagyon ódekcs adatokra bukkantam.
Csodálatos, hogy ma, amikor nemzett kiválóságainkat Borra (InnepelJUk, Ksracaay Pedormak emlékét alig őrzi valami, Palrtozy Edgár, a kiváló tudós, Irt csupán életéről. Az ő kulatásal szolgálnak alapul. Ez az érdekes székely
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Holherr-8chraitx-íTari«iiTn m«*8B«»da»aaÍ gének állandóan raktáron Tóth József vaakereakedéaében
Sruábst-Ur 23. (Központ-tiálló épület.)
embor, Karaesay Eedor, a mull századi lugérdokoBchb utazóinak éa orientalistáinak Ggvlko. Erdélyt katonacsaládbél R/^nnazott. Apját mar. alulról kezdett karrier vó*óu. kltUnlolte a király Fodor ¦¦¦¦.!.:¦], Jött kl hadnagyként n l.iSfíiijii.-lyi kntonahkolából. VitAzill verekedett a tinpnleonl hadiáratokban, mint hiiftzArhHitnatjy. BarnArasIllt arcú férfiú, erős uövó&U, eróiyea alakja mindenütt olt vdit, ahol a vagdatkozAa a legvadabb volt Francia földön, Lyonban oly hősiesen verekedőit, hogy a fiatal tisztet Miksa főherceg rögtön maga mellé vette szárnysegédnek. Emellett tudományos folyóiratokban — főleg Klratéglal és mórnökt — oikkekot frt. A mérnöki pálya volt olthatatlan szerelme. Az i. számú lov&oezrcdnek lett a parancsnoka. A mérnökséget ts kitanulta n későbbi béko óvelbea és néhány év múlva huszárezredeként ment nyugdíjba.
A szabadságharc után fivére Sándor, akkor Konstantinápolyban, a szultán udvnrában azon láradozutt, hogy az Idomeneklllt magyarokat meiirannlBa.
így kerUlt keleltei Összeköttetésbe a már akkor hatvan óves ozredes. &¦* általános volt a m"grÖkőnyÖdóB, mikor nyllvAno?iágrn koráit régi bnrátjóhoz, Oeák Forenekoz irt levele, 1653 május -i-rfll. niiiciyb-\'ii bejelnutl, hogy Keletre Indul, „a király JóváhagyásAval, mtnt n perzsa birodalmi varak, a vezérkart tlazlek kényesének és a tartoniAnyl térképészet főlgazgatóla* ... Kubinyl Fe-reno, n Nemzett Múzeum haltintatlnnja pedig ez év Június 20 án. a Tudományos Akadómta il\'é On szAmoli be Kn-racsny Fodor Azslal ulttervelrll, Afganisztánról, Bakuról, Kabulról ós Bok-haráról, Siamnrkandról, ahol a deres-feli), vastlzikuinu magyar kutona mellékesen az Őíhaza Iránt is kutatott. Ezeket a botyoknt mind vóglgJArta Ksracaay.
K*rac*ayt ez az óv már TehnrAnban (alAltn, uhui az akkori sab. a perzsák Ferenc Józsefje, Natzr ed-DIn kttílntető BztvóIyessógKel udvnrAba hlvm, Kinevezte tovnstAbornoknak és öttől kozdvo öt éven át a vu/érkat Ionokéként végezte enmtk az lstonáldotta országnak a knton.il szervezését, tnlpraállltAnát. Innen a sah tovAbbaJáulolta a szom-ttzLd uralkodónak Igy Kur^icany még AfganlRZtán fővárosának, Kabul várának a megerősítését la etvégozte. Ide hívta meg a Bah ajánlására, az afganisztáni emlr.
Itt la érto utol a hafAI a magvar Im-BzArezredest. A sah azonban hazaho-zntta (etemét, mcRbncsUltti vlté/, katonáját s tanácsadóját. 1859. tultus 1. napján ment végbe az Ünnepélyre In-motéBt szertartás A sah 1* Jelen volt. Azóta la olt nyugszanak Karscsay Fodor tetemet a perzsa ezüst országánuk földjében /
Felesége egy BeletU-Blanoht nevd olasz márki nevelt lánya volt. Gyönyörű, klasszikus termottl olasz nő. Qyermekük azonban nem tnArndt. Ka-racsey Fedor tlvérónek, Sándornak, akt Konstantinápolyban élt, sdntón nem maradt utódt b így érthető cáak meg; hogy ennek a nngy akHraterejü, óriási nyelvtebeutógd, sokat utazott, zseniális mHgyar hontlIArsunknak nyomát ma Magyarországon ml sem őrzi...
Kerekesházy fózstf
- (Értesítjük)
a férfiszabó szakosztály tagjait, hogy folyó hó 21-én este 8 órakor fontos ügyben ülést tartunk, amelyre a tagok pontos és nagyszámú megjelenését kérjük. (:) Szakosztály elnöksége.
NAPIRFND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet: Ma Őrangyal gyógyszertár Doák-tór 10.
Kiskanízaán az ottani gyógyszertár állandó ügyeletéé Bsolgálatot tart.
Kaptár. Szeptember 20. HélfŐ. Kóm. kai. Eusilák, • Protestáns Friderika,
A OOZFOBDÖ nyitva van i 7 órától ast» 6 óráig. (Hétfő, Bsecóa, péntek délután éa kedden egóaa nap nőkswk.) ToWoo: 660.
4
\'zalai igzjjjtra
10-13, szeptember 20
Nyílt-tér.*)
Van szerencsém Hszlelcttcl milyen tisztelt üzlclfcleint sslves tudomásán adni, hogy 22 év. óla fönnálló ftlszer- és caemege-Üzlclemet t\'olai János urnatí átadtam.
Amidőn nevezeit ni részére szíves támogatósakat kérem, nem mulasziliatom el az alkalmat, hoj y í 1 .!-.-(¦,¦¦ 11 átadás;, III. katonai szolgálatra tonénő bevonulásom következében. l>Msan meg ne kflszönjem ugy tlzletl, nwíit iiedfg ezen7 mestze lul-menóleg, baráti viszonylatban is, vetem szemben lanustolt inegbecsülé\'tlkct ?8 személyemhez való ra^a szkod isukitr---¦-"\'
Ő^zlrjja-iragyiabecitl lessel: Vlda L.jos.
TlsiteJeltel van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására adni, hogy a mai napon álvdlem Vídu Lajos ur 22 év óta fennálló fűszer- és csemegedzletét.
Igyekezni fogok, hogy a mai nehéz viszonyok közölt Is, a legteljesebb ménekben olthassak m. lisztéit vevilm szolgálatára, amiéit Is kérem szíves bizalmukat és támogatásukat.
Hazalias llsztelellel: Polai Janói.
*).M c rovatban közlőitekért i iz<tkesíiö»é.í, sem a kiadóhivatal vnllal feleióuégel.
Bagolasene hegyközség
elöljárósága felhívja a kötelékébe tartozó szőlőbirtokosokat, ha
axestxföxési\'tt alkalmas anyaguk van vagy tesar,
azt folyó hó 29-IUeig a hegy-¦ItÖzségi bírónál Látóhegyen jelentsék be. Jelentkezni minden időben lehet, atui Hegybíró.
H. iiir. téli gazdasági lilufla és n«i0-fazdtuifl luktanáctadó átlonáa.
374/1943. siám.
A nagykanizsai m. klr. téli gasdaságl iskola igazgatósága venenytárgyaltat hirdet 50, azaz ötven drb szalmának
szalmával való megtömésére éa matdcszerü kidolgozásira, garnérozá-¦int. Szalmát az Iskola Igazgsióíága adja.
Részletei felvllágoiltis az likoia Igaa-gstóságánái nyerhetd (vsjgyái melletti u| ípliici) d e 8 órától 12 Óráig ét d. u. 3 Aritól 5 Óláig.
Ai ajánlatok folyó ívl .z.ptt-Ur hó 22-in 17 áráig bezirólsg nyújtandók be a téli gazdáiig! Iskola Igazgatóságához.
Nagykanizsa, 1943 szeptember 16. A tilt iuáaaifl iskola iraifatásága.
Nagyítani: poi] \'
•I Táros
id. 1373/ké. 1943.
Tárgy : A tétre igenyelt burgonya árinak kímélése.
Hirdetmény.
Akik tt-he burgonyái Igényeitek, a vételit kltlietéae végett Jelentkezzenek a g^Upiölct-<ionisgolóbsii. Kedd;n a fehér és plrus, szerdán a zöld és sirgs blokkal lendeUczŐ igln, 14\'-; jelentkezzenek, pénteken pedig .:/. elmaradottak.
Niíy\'-aniiia, 1943. szeptember 20.
•ow Polgármester.
¦Indenk) ii helyi kereskedik nói éa Iparosoknál b.zmvzzb boj^.
Ui év alatt 65 százalékkal emelkedett
a keszlliel?i gszdesagl főiskola hallgatóinak száma
A tanulmányi eredmíny* k let omlottak ugyanez alatt az idö alait
Ktsxthely, szeptember 20 | évben nem volt kielégítő. Ezzol kap-
(Tudósltönk jelentése) A keszthelyi gazdasági Kkndémla azeptember 18-an tartolta tanévnyitó Uonepl diszUlénót &a akadémia dl»ztcrmélien. cisiyet zsúfolásig megfflltmiek a hivatalos kópvlso-letek. Bt akadémia tanárai és Indigótól. "A megnyitó biwzídtt e a multóvi beszámolót dr. ílausor János magázd lóink, nyllv. r. tanár, akadémiái Igaz-Kató t-irtotta. .
A beszámolónak egyik .fontos része volt az a tájékoztatás, melyül az Igazgató az akadémia átszervezéséről mondott. A kt\'fzlhelji gazd. aksdémlát fokozatosan fejlesztik kl négyevlolyamu raszőgazd. főiskolává; ezldoa mar &z etsö két évfolyam a féistolnl tamil-tainyl rend nlupján végzi tanulmányait Kél óv múlva mar teljes logu inezó-gazd. lólBkola lesz a keszthidyl gazdasági akadénila,
Az iga/gntól beszámoló pontos tájokoztatást adott arról, hocy a legfolsóbb katóságok iiif-nnyird szlvllkcin viselik a
fólskolal ltjuflág aore&t. A keszibelyl Htiv.d. akadémia itjnsaga az elmúlt tan-óyben 87 240 P Bcgótyben, tondljelen-geaéstjea és tanulmányi ösztöndíjban rédzeBDlt
A tanulmányi eredmóny az olmult
esolaiosan, dr- ítaiiser Igazgató meg-svlvlolendö iuiolniííhPt liílózett alí ffju-" sáphoz; hlvaiAeludatin és szorgaunas n.unkára buzdítva a JÖvé gazdaúemze-dékót.
A tzokasos tanévnyitó ériekezéat ezúttal,dr Szekeréé Imre akad. r. tatiAr tartotta. Értekezésének a elme volt: „Allntlélektanl kérdések." A tudományi s értekezés nz lamerletett kérdések éidekességÓDÓl fogva égószeo lekötötte a hallgatótág figyelmét
A krszlhelyl akadémián lezárulták a bDlratAeok. Az eredmény erósea emelkedő Irányzatot mutat.
Beiratkozott az akadémiára 2IH) hallgató ; ez a létszám 20 százalékkal múlja felül a tavalyi tanév hallgatói lólszá-inrir, a tavalyelólll évhez vIszooyHva pedig 65 BzAzalékoa omolkedéa mutatkozik.
állandóan emelkedik a nóballgatók létszáma la. Az Idei tnnévro 32 aóhall-gató Iratkozott bo; tavaly 26, tavalyelőtt 17 volt a nóualigalók száma.
A lőlszAmemelkcdés által megnyilvánult érdekjódés a keszthelyi nkaiérnla Jóhlrének éa értékének ujabb bizonysága,
Uj vezetőket kapott á magyar sajtó
A minisztereiaökv átszervezte .n miniszterelnökség BHJtóottztályát. A Bnjtu-pollllkal osztály ó érn Hnsttter István miniszteri osztálytanáusost állította Az egész magyar sajtó és a politikai világ Őszinte örömmel vette tudomásul a int-nlazterelKÖk döntékét Haether István Bzemélyóben kiváló, Ízig-vérig nj-\'i^iré kerti) a Bsjtópollllkr\'i osztály étere. .Hosszú évek óta nem neveztek ki hl-I vaiftHiiH ujsáuirót a sajtótlgyek Intéeó-i sóra ,éa Így Kálliy Miklós döntéséig magyar újságíró társa dalom megelóge-^désHel víwI tiidomAaiil Hnelfler \'atván Ka usgfar Távirati Iroda politikaiszer-kesztójo volt tizennyolc éven kereszlöl.
A miniszterelnök a sajlótgazgátáal Ügyosztály (lére Pulin Elek minisztert tanácsost nevezte ki, aki a magyar 8B]tó]og egyik legkiválóbb szakértője. Dulia húsz év óta foglnlkoztk sajtó-igazgalásUérdósekket, több tanulmányt la Irt. Dúllh elek. aki éveken kérésztől a miniszterelnökség sajtóosztályának helyettes vezetője volt igea népszerQ sajlókörökbtm. Állalábaa mlndea ol-
dalon elismerik nagy szakértelmét a sajlóközlgazgatás problémáiban UJ beosztásában most mlndfn idejét és te-holBégét a sajtóközigazgatás problémáinak szentelheti.
Egy borju miatt felborult a motorkerékpár
Sós József ,33 éves MAO RT Üzemvezető lenti lakos motorkerékpárjával Galambok községen jött keresztül, mikor az egyik kapuból egy borju ugrott ki. Kikerülni az állatot csak erös kanyarodóval tudta. Közben gépe felborult és Sós a bal arcán és mindkét térdén súlyosabb zuzódásból eredő aéröléseket szenvedeti. A nagykanizsai mentők szállították a kórházba.
Aluliroltak mélységes fájdalommal, de isten niegvAllozlathalatlan akaratában való alázatos megnyugvással jolenlik, hogy a forrón szerelelt drága jó iérj.a legjobb édesapa, após, nagyapa, sógor, nagybácsi Illetve rokon
SOLVldSI (SCiElBEll) JÓKSEF
nyűg- Kiv, fffmoidodyveaftts
áldásos életének 70-ik. boldog házasságának 4Sik éviben, békctaréssel viselt hosszas szenvedés után, folyó:hó 20-án hajnalban Marcaliban vlsaza-adla jóságos, uemea lelkét -Teremiijének. . A ,
Drága halottunk földi maradvánUt folyó hó 21-én \'kedden) délután 5 órakor Marcaliban történő beszentelés után Nagykanizsára e/.átií,:uk és folyó hó 22-án (szerdán) délután 5 órakor fogjuk a temető halottaaházából ¦ róai. k.il. egyház szertartása szerint beszenteltetni és ideiglenes nyugvó-belyirehdyezru. r >««i \\vi w
Az engesztelő szentailae-áldozatot a megboldogult lelkludvéért folyó hó 23-án (csütörtökön) /Jeleiéit fi órakor mutáljuk be a Mindenhatónak a azenlferencr«ndiek\'p1ébáuIa-templomában.
Nagykanizsa, 1943, szeptember 20-án.
- A Te jó lelked mindig köxottónic ál! /
ötv. Solyuosl (Scfaelbw) Jiuefni sz. üudíit Etalka neje, j«qs fia, s«Iy«oil (h\'chtlter) Jcniai szí JobbáiV GlsclU menye, jjstttm unokája, M*tt!tt»k Antul éa üéj« sz. Unthu Margit Sógora, illetve sógornője, aUitlnek latvin unokaöccse és a gyásuli rokoaság.
SZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák fizetés^ rokliímáolók, Idbajple-nté-aek, szakszsrű rslvltigbsltás minden villamos kordáéban deleiéit 8-ioi dlftíiitain iis óráig. Caoifigery-ui gj. ígtt^ttn 294.
Japán repüWftépvk nagy pu»z-Illául véiivuteh Manda azi&atén
A tokiói rádió jelentése alapján közlik, hogy japán tongorőszeti vo-pŰlogépok ismét ltovoB támadást intéztek Uj Ouiona Mundn szigoto ellen ős az amerikai éa ausztráliai órölcbon. orŐs pusztitúst okoztak, ltomba telitalálatokkal felgyújtottak négy repülőteret. A ja|>ún gépek sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra\', A-stokiói rádió jolonti, hogy amerikai repül5g&yck ismét megkísérelték Hankau megtámadásai.
A japán légvédolom még a tulajdonképpeni támadás olótt visszafordu-lasra kényszeritotto a támadókat.
Amerika nagy gondja a bohó munka ír untján
Wathlnglon, szeptember 20 A leglontosabb kérdés, amit az amerikai kongresszus ütésén megbeszélnek, Amerikának az állástiglalása a háborít utáni problémákat illetően. A kongresszus réaztveyÖt azcrlnt a, leghelyesebb, ha ezt nyilatkozalokk* 1 megoldják. Amerikában a közeljövőben 2,7 millió embert kell más munkában alkalmazni. Több állam vezetője azt követelte, hogy az aratási munkálatokat hadifoglyokkal végeztessék.
A baf>omkodóa« laton
étti m títemamw iss«süs3í t
APRÓHIRDETÉSEK
AUÁS
4 polgárit végzeit, Jóhftzból való fiat kSnyitk6t5-l«nanoa»k Iclveaztlnk, — Schless Testvérek. f
\' íüxtaÍosH»gÚ«k«l magai fizetés-sei felvesz Cslzmsdla János aizla\'osnea-ter Nagy kani mb, Bábá-ulca S. \', ^ 2
Tanulólaányt felvess Valentin varroda, Csengeiy ut 15. 3tl8&
8*0«sim felvessünk: Köztiiztvlieldk Szövetkezete, Ercaábet-tér. 3087
Kifult&t asonnal felveizllnk : Díutsch.
Valin ét
3C90
ADÁS-VÉTEL,
MiiKkiiiinp! levelezésből ösmgyujtötr lfiNieyt)alyt>|]«t bélyeggylljtétl célokra mcQvaaitsk. Barbarits, ZaHl Közlöny sicrkeiitősége, naponta, délutái; 6—7 dia között Hí a hlrdetéa tnlssaltg étvéayes.
EtadA 3^0-ea pilma motorkerákpi\' sltr-gösen. Ugyanott (gy bovácitinonc felvételik, Magyarutca 60. _3043,
Eladó egv nagy tUkör és egy hdtda; Sscmcre-u 6„ udvarban. 3080
O&uccsukható uiprm*k-iérúkm eladó. Cím a kiadóhivatalban. 3089
Zonaora eladó H.illhjAiiy u. 17. Megtekinthető d. a. i/s6-i/s7Jg. i 3091
LÁKAá, OZLETHCLVISéO
Elokas^Inám négyszobás, fdbérleli lakásomat, melyhez négy gyümölcsös, konyhakert (300 négyszögöl), gazdaság* épuiele\'< tartoznak, egy ncunéikUil három-vsgy négyszobás összkomfortos lakaién. Cim a kiadj hivatalban. 3081
ZALAI KÖZL.0HV
; ; rH»ütlkai napilap, kiadja: „kbzgaisatáíllt.t. ps^oykaslasa\'V felelős kiadó: zalai KáValy. Nyomatott! a „Úioaidaaágl ih v. nagykanizsa"
¦yansajásaa raagykasrlzsán. (nyomdáórt telali zai«t kárwlv.l
Feladó:
Cira: ¦
813. évt., 213 az. Nagykanizsa, (943. szeptember 21. kedd »r» 16 fllléiv
OZLO
POLITIKAI NAPILAP1
gterkeaztŐBÓg 6a kladóhlvatnl : Fő-ut 6. szám. SxerkcBZtőségl 6a kiadóhivatal! telefon 78. bz. Megjelenik minden hétköznap délután.
Pélelos szerkesztő: Barbarita Lajos
ElÖtiietésl ara. «*KY tuuispra 4 imtuip zo IMér,
uegyedóvro 12 pengő 40 Hllér. Krtob Hzám: hétköznap <« Hll., srombaton 30 UH.
k pengő értéke
Rokiit boszélwflc . lépten-nvomon pár nap óta a magyar jenire Órtó-kóről, az érték állandóságáról, az inflációról és arról a hálioiiis idoglio-logségrői, amoly n mér jól ismert folototlon suttogó htrtorjosztés és romlátás orod menyeként a bankje-
f;vóknck tl}OZBurálá»ában knmutoznl-un heverlolósólxm 6a halmozásában jolentkőzik. lloményi-Kclmnlter Lajos pénzügyminiszter már ismétel-tön szolgait szakszerű magyarázatokkal a pongó holvzoíéról, különö-son azzal, hogy nálunk inflációról szó som loliot éa hogy a.hankjeiiy-szsporulat. ami az ország területi megnagyobbodásának és a háborús viszonyoknak az oredmónyo, még korántsom azonos az inflációval.
Ezúttal azonban olyan órthoW és tolioson kézonfekvó magyarázatokkal is szolgált a pénzügyminiszter, amikre) eddig a nagy nyilvánosság űlótt kovéa szó BSOtt. Azt mondta a miniflztor, hogy az infláció előidézője- az 1020-as időkbon in a Itolaó roiul megingása volt, a korona toljon leromlását a vosztett háborút követő íorradaJmak idézték elő, amelyek guzdawngi anarchiát teremtettek. Mondotta továbbá, hogy a bank-jogyszajtorulatnak aommi káros kö-velkozmónvo nincs a gazdasági életre, ha a termelés zavartalanul folyik, ha az ország értékeket lennel és fenntartja a társadalmi éa gazdasági ólot rondjét.
Ezek a megállapítások feltétlenül helytállóak ós a gazdasági élőt éló tórvóhyoinok mindon tekintetben megfolelnck. Az olmólot azt tanítja, illotvo inkább azt tanította, hogy egy oimág\'pénzének értékét a jegybank kibocsátására följogosított intézet pincéibon Őrzött ércfedozot Bzázalokszorü mennyisége határozza meg. Ez az elméleti szabály többé-kovésbbé hoiyos in volt a rógi béke--időkbon ós bizonyára holyos ia lesz, ha olköyotkczik a hosszú, állandó bőko. Az azonban vitán folii! áll, hogy ogv ország pónüóiiek értékét mindonekelőít ós olBóaorbaii az ország rondio, az országban folyó értéktermelőé zavarUlanrolyamatos-eága biztosítja. Hiába oz aranyfodo-zot a bankok pincéiben, lia folfor-duláa következik bo ogv országban, ha,anarchia áll olő, somci no tormol, do mindenki fogyaszt és nincs hatalom, amoly rondot tudjon teremteni.
Ezért mondhatta teljes joggal a pénzügyminiszter, hogyha most mi. szilárdan meg tutijuk tartani a bolsÖ rondot, az- ogységot és fogyóimét, ami ogyóbként nom íb kétséges, akkor az\'inflációi ol fogjuk kerülni. Minllíőgy pedig az infláció jolonti a |>énz értékének romlását természetes nz is, Jiogylia itt rond és nyugalom loez, ha a termoló munka zavartalanul folvik, akkor nom koll félnünk a iwngó értékénok csökkenésétől, fígyébkónt is számításba kell vonni, nogy amíg a mult világháborúban a háborús költségeknek csupán öt százalékát fodoztük adókból, a többit [XMÜg kölcsönből, addig ma a háhorus kiadások 70 százaléka az ml óbové tolok bői nyor fedo-zotot. H\'ppon ezért nem is lobot, arra
A németek a Voiturno folyónál veszik fel a harcot a végéhez közeledő salernol csatában
A német védelem sikeresen hátráltatja az angolszász erök olaszországi kibontakozását
Nvájct híradás Bzerint tegnap dölulán a Monté Caiwlon német csapatok szállták meg a határt és a határ lezárását rendették el.
Minden útlevél, vizűm éa határátlépési Igazolvány érvénytelen Az a 600 om-bor, akt naponta átjárt n határon, tnoat már nem lépheti átft határt. Cumoban nzlntén teljeaeu megszüntették a forgalmat 6a lezárták a BVdJcI—olasz határi.
Rómában teljes a nyugatom, — Jelentik Berlinből. Az örök vároa védőimét néhány válogatott német csa-patkötelók vette át Rrro az intóike dőare azért volt HzUkneg, nehogy et-lenBéges bombatámadások a kultárálls
tavakat romba döntaók Azok az Intóz-:edéBck, niHlynkut eddig életbe léptettek, meghozták az eredményt A város lakosság* kilrébon megérté a hangulat. A cél az, hogy a városban n kisebb korlátozó Intézkedéseket Is mlnöl elflbb mí-gBíllnteflaók. Rhodos $zii>elér,n 700-nál tnhh\\útasz menekült érkezett törők lerütem, akik között sok magasrangu katona-tlszt van.
A németek késleitető hadműveletekéi folytatnak Olaszországban
a jelenlegi terlllclektfil északra fog klfej-lédni, Ke«selrlng addig csak késlcltell a hadmdveleleki:! és valószínűnek látszik, hogv a Voiturno folyónál veszi (el a azO-vetiégesekkcl a harcol.
Megnyitották a svájci határt
Ocml értesülés ucrlnl hétlón délután újra megnvltntiák a korábban lezárt svájci pfasz-német határi.
Berni értcntllést Ismertet a Gudapeett Tudósító, melv atteiint « azttviilaégesek fóhadlszálláRa Jelenti, hogy
Saltrnonál az elmúlt 24 órában nem következett be lényeges változás. A 8. és az S hadsereg hzélcHobh arcvonalat biztosított mngáouk Kholl\'ól délnyugatra. Az 5. brit hadsereg az elónyomuláBiu parancsot kapott, Illető leg most Igyekszik előrotörnl Foggin vidékén. A toggfal repülőterek lonto^ak lesznek a harcok további alakulása szempontjából.
Trenlobsn, Udlnobou éa
több fetsőolinzorszilgl városban uj fnsetsta párt alakult. Blrendeltók, hegy nz uj pártholylségek dlBzhelyőre tegyék Musfollnl arcképet
LIsflznbonhót Jelentik, hogy a azíivet-BÖgesnk nlfoglhllák A-i "Min avlgrtét. Ar. olasz király 6a a trónörökös l\'aler-mobun tartózkodik.
Badogtlo állítólag Észak-Afitkában van,
hol a s/öynteégesek vezetésével azon fáradozik. Tiogy uj olasz csapatokat Bzervezren a kiszabadított néhány százezer olasz hadifogolyból.
Berlinből jelentik; Salernonál legutóbb a harcok ujrn kiújullak. Az angol-ameri Ital szárazföldi er&k s/élcs arcvonalon nyomulnak előre, de ebben az elaknásított tertllet akadályozza őket, ugy hogy páncélos és gyalogos erőik csak lassan tudna* kibontakozni. Nápoly hélfőéla az angolszászok mcsszehordó ágyúinak lll-aÓben áll. Szakértők aierlnt a döntő csata
A szövetségesek némi térnyerést jelentenek Salernoból
Berni értesülés alapján közli a Budapesti Tudósító:
A BZŐvetsegesok fÓliadtszálltWának jolontÓKo ázorint a salornoi csata a vógo foió közeledik. Az G. Iiaosorog a hiulmüvolotok második szakaszát kezdi mog és némi torot nyert. A 8. hadserog olórenvomul anélkül, hogy jelentős ollonálláslia ütközne. A la-rantónál ós Barinál nartrnszállt angolszász orók Baritól északnyugatra vonulnak olÖro, hogy cgyoaüljonok
¦Heves harcok Korzika szigetén
kezettjelent^eek flzerlnt a Bzövotaége-
Monlgomory csapataival.
A szövőiségcsek éazakafrikai je-lontéso szerint az 5. hadsorog a Nápolytól dÓlro aiő so.rentoi fólszi-golot megszállta. Az algiri rádió jo-lontóse szerint a özavotségosok niog-szallták Aiualgi «zigotet.
Badoglio az algíri rádióban\' fol-hiváat tolt közé, melyben fölszólította az olasz nénot, hogy minden lohotŐ módon szálljanak szembo a némotckkol.
A svéd lapok jelentik, hogy Korzika szigetén az olaszok a guerllla caapa^ tokkal egyött heves harcokat folytatnak. A guerlllákat a szövetségesek látják el hadianyaggal. Szardíniából őr-
Tüntetöket szórtak szét a Downlng Streeten
A brit hírszolgálat londoni jolon- | nisztorolnökkol beszélni és tóso szerint az angol, rondórség toff-nap öOO ombort osülotott szét oroszukkal a Downing Street sarkán. Egv küldöttség akart Churchill mi-
sek elfoglalták Korzika délkeleti részét.
Ulraud tábornok a francia szakadárok főpsrancanoka hivatalos rendeletével fel-szólítja híveit: szabadítsák fel Francia-oiszígot a német Járomból. ¦ ;
kérni
akarlak a második arcvonal Franciaországban való fölállítását. A küldöttség tagjai 40 szervezetnek ós a kommunista pártnak a kiküldöttei-
állott, akiknek nom sikorült rchillol beszélni.
Hétnapos vita htivel! Churchill" parlamenti beazámotó/át
\' Londoni jwütikai körök felfogása szerint Churchill az angol parlament ösBzeülóse után haladéktalanul fölszólal és beszámol aniorikai utjának oredményoirél és a harotóíi liolyzolróh ltoszámolóját hót napi vita követi majd. /V képviselőház napirendjén szerepel a munkáskér-dó» mi\'íívitatáHa is. A napirond letárgyalása után a parlament uibóH olhapolását indítványozzák. Valószínű, hogy az angol parlamenti körök az angol kormány indilváinyat elleti szólalnak fol.
Zsákutcában a háromhatalmi értekezlet Unva
A brit birszolgálat Jolontóso szarint a háromhat-almi crtekozlot elő-
zotes táriíValásai, nyilván nehézségek kövolkoztélwn, sem az éilokozloll holyo, sem időpontja toktntotébori nom vezetett végleges iuogál]a|>orli\'\'í-Bokra. Kőt a program tekintetében som jött létre megállupodáH, Az aa amor-iltai jelentés, mely Moszkvát jolölto meg az értekoz\'lot helyéül,
téves.
Az angol birszolgálat jolontóso szerint íiz angol szakszervezetek főtitkára kijoloutetto: teljos nz ogyot-értétí Nagybritannia, az Egyesült Államuk és a Kzovjot Unió liözőtt. Sikraszáilt a mellett, hogy az angolok erős segítséget nyújtanak a Hzav jot Unió egészségügyi talpraálliluea; terén. A szovjet szakszó ive zetek vo-zelője kijelentette: — az ollonség nom várhatja az orosz nép megváltozását. Az orosz nép joínzava ma is az; vért veiért, halált halálért.
Nem sikerüli a németek hátába kerülni Salernonál
A salomoi harcokról a kövotkoző-kot jolontik Berlinbe!: A szövotsé-gosok föhirfiázállása, a salornoi csapatokat logutóhb három hadosztúlo--lyal orősitolto mog, ugy hogy , ezidőszerint hét hadosztály áll
a németekkel szemben. Legutóbb a légi utón szállított 82. amerikai hadosztályt és a 8. brit hadosztályt tették partra\' Sal|orno vidékén. A kanadaiakat nom régon Clark\' tábornok parancsnoksága alá holvozlék éa a hídfő amerikai szárnyán kaptak beosztást, hol most azon fáradoznak, hogy n nagy om-bor- és anyag-TOSBtewget szenvodott csapataikat mogorősílsék. Nagyobb
gondolni, hogy a kormány valaha is lohólyogoztosso a pénzt, vagy hogy éppen zárolja a toKarekbotéto-kot Hiszen a háborús kiadások fo-dozésóro szükség van a bankokban összegyűlömlott pénzre, illotvo szükség van arra, hogv a bankjogyok
állandóan forgalomban lógyonok, no podig odahaza a láda fiában eldugva és halmozva. Egészen bizonyos, hogy á láda fiában tartolt kamatezatlan heverő pénz sokkal hamarabb megromlik, mint nz, ami a bankban van takarékbetétként éa igy részt-
vesz a gazdasági ólot forgalmában, résztvesz a tormolésbon. Mort olomi szabály, hogy a pénznek nom szabad olbujni, hivatása az, hogy. szolgálja a termolést. /
( <S)
ZALAI KÖZLÖNY
m-l3. szeptember 21
hndmüvolotekro csak a salornoi arcvonal szakaszán korölt sor. Az anóotixAitak kitewr ét&re törtek, boat/ .-.zabáddá tegyék-a Ari polyba vezető utat. .Mimiket ah-kálómmal visszaverték őket,
A németek oson n szakaszon, Vaia*
mint az amerikaiak szakaszán jól kiópitotl magaslati állásokkal ron-
dolkosnok. Az oltonfióg mindon támadása súlyos.vosztoséggol járt, főleg azért, \'mert jelenleg a némot állások nem órhqtők et a brit hajóágyúk tűzővel. Ennek kövotkeztóbon ív/,\' amerikai erők arra törekedtek, hogy a hémol állásokat megkerüljék.\' Az orre irányuló harcok meghiúsultak.
A EzámbclI szovjet-fölíny sem tudja sarkaiból kimozdítani a nemet arcvonalat
N\'ómot részről a kékíti erővonalról a következőket jelentik: A teljes 11 hete tartó éhség of-fe » zita,
melybe a szovjet mindon rohdotko-zósro álló erőt bevetett, megpróbálta kierőszakolni a német arcvonal erős falának áttörését. A Szovjet egész hadosztályokat ÓS hadsoiegokot vototi barella ós oz a csata a hadtör-tónotemlien, mint az idők legnagyobb csatája szerepel maid. A szov jet-esapatok számbeli fölénye és úgyszólván gigászi ereje seni tudta Barkáiból a német arcvonalat kimozdítani\'. A csata eddigi lefolyásaiból kitűnik, begy a német vezetés az 19-11/48. óvi nyári támadások sorozatában is becsülettől állta meg a bolyéi. A csatákat még mindig az elhasználódás taktikája jellemzi, moly szükség szerint kitór, hogy a támadókat azután oldalba kaphassa. A szovjot-főparancsnokság célja nem valami torülot-nyorés a Lu-
dogn-tótól az Azovi-tengerig terjedő arcvonal egyik, vagy másik szakaszán, liánom *¦
a Szovjet Unió mezőgazdasági . ellátási teriüelcinek, főleg Ukrajnának visszahóditasa. Ezt a célt éppen olyan kevéssé érte el,. mint nzt a távolabbi célt, amit a nőmet csapatok bokoritéséro és át-knrolására megindított.
A Japánok kiürítették Lae nzt Betét
A Domei-iroda jelontéso szerint a Csendes-óceán egyik támaszpontját a császári bndsei-og kiürítette. Ez a támaszpont Uj Guinea Lao szigote, hol a japán csapatok a kiürítést anélkül végre tudták hajtani, hogy az amerikai csapatok megzavarhatták volna mozdulataikat. Ez olyan tervszorüon történt, hogy a távozó csapatokat uj helyükön állásba lehetett vinni.
A röpcédulás ál-békepróféíák üzletszerű bomlasztó propagandájával
szállt szembe Ilovszky János kerOlei látogató körútján
(Kiküldőit, mnnkalársnnklól) Ilovszky János országgyűlési kép-visolő vasárnap Mester IOVlman nagykereskedő és Czulok József kor.
titkár kíséretében a választokot ülőt több községét látogatta mog. Htjuk első állomása Pola
község volt, ahol Pataki László főjegyző ős Krócsi Antal igazgató-tanító élén nagyszámú ÓS lelkes kö-zönsóg fogadta. v
Balogi) József községi párlvozotő üdvözlő szavai után Mester Kálmán a falu ÓS » város lelki kapcsolatiénak ós a belső front lékeiének és nyugalmának szükségességéről beszélt. Beszélt a magyar honvédek által hozóit nagy áldozatokról és az. Ösz-szofogáa, összotaitns nóvóboA köszöntötte n vidéki magyarságot, akinek orojéi-o az elkövolkoző súlyos időkben a nomzctnok nagy szüksége lesz.
„Ebben a habomban győzni fogunk4*
Kigyulladt a városi erdő a Práterban
Könnyen veszedelmessé válható or-dőtüzet és ebből származható, mn pótolhatatlan ordol kórt tett Artuluiat-lanná teRnsp a nagykanlzsfil tűzoltóság gyors és Qgyea beavatkozási.
A város határában, az úgynevezett Práterbon, mint egy kót kilométernyire a vámul álloraáRtól. eddig még meg nem állaplihntó okból kigyulladt a város tulajdonát képező erdőnek egy cserjés ró#ze. Mlnteg, 4-5 ho d terülő-
ton égett már az erdő, amikor n tűzoltók oda ártok ói munkába kerdhot-tek Tóbb órai megfeszített munkába került, amtg árkok ásásával ós a ttlz megfékezésének minden eszközével mog tudták akadályozni a gyorsan elharapódzó lüz tovább terjedését. A kár Igy nem jelentőd. A tilz Motküzésó-nnk kördlmónyctt a megindult nyomozás van hivatva kideríteni.
A nagy totszést aratott beszéd után Ilovszky János országgyűlési képviselő a legutóbbi világeseményekkel foglalkozva hangoztatta, hogy óbbon a háborúban mindenáron győznünk koll és győzni is fogunk, mert lm noni győznénk élvesznO az ország, elveszne a csn-lád, idegen hordák jönnének . ido. Győzni fogunk, meri a magyarság nem hódítási vágyból vesz* részt ebben a háborúban, hanem Önvédelemből. A magyar fajnak n fon* BÖbbségét igazolják a legutóbbi oso-I monyok, amikor óbbon a nagy vi-j lágegeabon a magyarság1 megőrizte í níugalmál, fegvelmozottcn dolgozik f ós elszántan bízik abban, hogy ki-í tűnő honvédségünkkel együtt min-
Ídon külső és bolaŐ ollonségünkkol szem bon meg tudja és mog fogja védeni hazánkat. Balassa József sárószavni után i Ilovszkv János óa kisórotc
! , z.ik
közsógbo hajtatott, aho] Nagy József
községi pártvozotő üdvözlő szavai után Ilovszky János röviden Ismertette n hálióru ós toluol itika időszerű kérdéseit, isinortelte nz ezekkel kapcsolatos kor mányi ntózk édeseket, rámutatott a háborús áldozatvállalás fontosságára, majd a község* lakóínak kérését és panaszait hallgatta meg. Irmon \'(
Letenyére bujtatott, ahol a pártvozotőség tagjai kereslek fel, majd több kérőimet és panaszt hallgatott mag. Délután folytatta útját a ktsérotőlioz csalla-• kőzött dr. Rarczn Bóla főszolgabíró éa dr. Csomposz Dénes kir. közjegyzővel együtt
Semjénházára Itt Kotyó Endre igazgató-tanító lelkes szavakkal köszöntő meg a képviselőnek, hogy rövid három éy alatt immár nyolcadszor koreai fél kis községüket, megköszönte tev.ábhúv hogy olóinozditottn, hogy a község szegény lakossága földhöz juthatott.
„4z ellenség Olaszország /torsára akar Juttatni bennünket"
Percek alatt kétezer penge gyfllt össze a kiskanizsai segéhjblzoltság Illésén a hadha-vonnltak hozzátartozóinak megsegítésére
Ilovszky János válaszában felhívta a lakosság figyelmét, ne ül-jonok fol az ellenségeink által in-j ditott propagandának, mort önnek , ; a propagandának az a colja, hogy í /i nemzet orojét szél forgácsolja, ziir-r zavart és anarchiát, időzzön oló.
Vasárnap délután ismét gyűlést tartott n Kiskanizsai Hóm. Kat. Egyházközség Sogély bizottsága, moly nok létszáma ujabb lelkes és odaadó kiskanizsai gárdával mintegy hatvan főre omolkcdott.
P. Bánás A. Gyula elnöki megnyitójában üdvözölt.; az uj tagokat és lelkesítő beszédbonx oralékozett meg a szinkatolikus Kiskanizsa eddigi |>óldás viselkedéséről n badha-vonultnk hozzátartozóinak érdekében. Külön hangsúlyozta, hogy a Kat. Egyházközség Segély bizottságának továbbra is szükségo van támogatásra é-i bízik az újra alakult Bogoly bizottság mindon egyes tagjában.
Gozdán Józsof ügyvezető elnök rövid beszámolót adott a nyári szünet hlatjt történtekről, amely idő ¦—alatt a ítácz-utcai Napközi Otthon szegény had havon ultak hozzátartozóinak\'ós árváinak eltartását vállalta a bizottság tetemes havi hozzájárulással.
Utána K. Nagy László pénztári jelontéso kövolkÓzott, mulyből kitűnt, hogy eddig a gyűjtésből óa színdarab jövedoimokbol 0000 ogy-néhányszáz pengős tovétol volt ős obből több mint 7000 pongőt bocsátottak sogélyozéaro. Ugy a kískani*-zsaj Bajtársi Szolgálat Keretén, belül, mint\'azonkívül minden alkalommal juttatott ií Segély bizottság a hndba-vonultak hozzátartozóinak, sót a ko-loti bndmüvolotek poklából visszatért vitózomkot is gyakran mogvon-dégolto.
Gyűlés után a bizottság tagjai között mogíndult a gyűjtés. P. Bánás A. Gyula 225 pengős adományával kozdódött a gyűjtés és mint-ogv 2000 porigós orodmémvyol zárult néhány porc alatt, csupán a bizottság tagjai között. Itt föloölogos a dicsérőt, a tett\' beszól. Ez történt Kískanizsím az Urnák 1048 ós az uj világháború nogyodik esztendejében.
—k—n—-í—
Ugyanezt tették Olaszországban és eikbrült is nekik p nemzet egységét megbontani és most szörnyű csatatérré változott országuk. Ezt szeretnék ellenségeink nálunk is elérni, dó mi bízva a jó Isten sogitsógében
Inkább most hozzunk áldozatot, mtnt elvenzitsük a békéi
vözló bőszedében a íobbok között ezl mondta
mindon oszközzol meg fogjuk védeni nomzelünkot a katasztrófától és nem ongedjük meg mégogyszor, hogy Dunapntajon 613 ártatlan gnz-daembert akasszanak fol tolvaj caír-gofogók azért, mort nem engedték elrabolni kis vagyonkájukat.
Somjónházáról Ilovszky János és
kísérete
Molnári
közsógbo hajtatott, ahol Stoyor József községi pártvozeío meleg szavakkal üdvözölte Ilovszky t.
5fepíemier VARŐSI MOZQÓ «*<*<!*«
2í-én és 22-én. _. .........--...... és $ze*rdán
A legszebb áe 2egmulatff4aosiaJtib. béost film/
Strausa halhatatlan muzaikaja
BÉOS/I VÉR
Rendezte ; Wi^Xy Porát
Magyar vildafttrctQfa*^
BlÖaddBok kezdete ?6, ?7 ós f9 Órakor,
Ilovszky János Ijcszédóbon rámutatott arra, hogy a háború az áldo-
\' zatkószpégnok bizonyos fokát követeli mog, do inkább most hozzák ezt az áldozatot, mert oz az áldozat
\' még elonyészőon csekély és jobb most ezt\' nz áldozatot meghozni, mirtt. a háború végén gond terhes
, arccal leülni l>ékc3zorzödés kötésére. Ha helyt akarunk állni óbbon a nagy viharban, nom szabad visszariadni semmi áldozathozataltól, orónk mindén mogfoszitésével koll dolgoznunk, szorgalmas ós áldozatos munkával orősekkŐ koll lennünk, nenV\'Hzábad henyélni és a munka-fogyolomnck meglazulni. Szegénység nom lesz, na mindenki bocsü-lottel dolgozik, mort aki dolgozni akar, munkát kan.
A kéaő délutáni órákban ért Ilovszky János és kisóroto
Fltyeb^xiüuj^x ahol Vajda Antal községi pámUtoető ólén hatalmas közönség\\jogadta. Horváth -Kálmán igazgató-tanító üd-
— Azért üdvözöljük őszinte szeretettel Méltóságodat, mert annak az oszmocso|)ortnak egyik munkás Ingja, annak nz országOB konuálny-pártnák képviselője, nmoly nemzet-csoportnak vezotójo orBzággyarapiló és oiszágvédő Horthy Miklós ker-mányzó urunk, aki mindent ojkővot, hogy á háború borzalmai^ magyar hazánk elkerülhesse, A Magvar ílct Pártja ólén a kormájnnyal nom akar Magyarországon háborút látni, noki köszönhetjük ólotünk minden nyugalmát és biztonsájgát, hogy nálunk még nem dörögnek az agyuk, nom ógnoki, a házak, nem pusztulunk a keserveBon megszorzott kía vagyonok. Ha orozzuk íb a háborút, ha hiányzik íb sok-sok iparcikkünk, do van olégaégos konyorüjik, nyugodalmas ólotünk ós nom koll félni csetnikek és partizánok vérbosszú-jától.
„Hi is békét akarunk, de nem mindenáron való békét !"
Ilovszky János válaszában rámutatott árra, hogy. helytelen\' vezetés folytán nemzetek gorincoi törtek kotté. A magyar nóp 1000 éven kórósztül állta a vihart, tatár, török és kommunista világot ólt át és mindig nz európai civilizációt és kórosztóuysóget védte óa védi; má is. A háború eddig olkorölto-Magyarországot, itt még rend 6a: fegyelem van, do váratlan fordulat közelobb
hozhatja a háborút hatótpaínklioz és akkor haztuik vódolmó^.míiid«f ; magyar ombortől nagyobb fogyni mot\'és erőfeszítést fog követeim-A magvar kormány mélységes to-lolAssógérzóssol irányítja aorfliuikat ós mindont mogteaz a jövő biztosítására. KötoloBBÓgünk vtehát a kor-óiányt nobéV.munkájában minden erőnk megfeszítésével támogatni. Szombo kell szállni a röpcóduliV
1043. szeptember 21
ZALAI KÖZLŐI^
osztogató Al-bőkeprófóUVikal, mórt ezek az üzlétszerüon dokozó béko-lihdofók — ugy mint 1918-hnn —, most i« a M8" rr0llt mogbOntáséCca tmekodnek. Ezt az országot semmi-Xőlo )>ol,itÍkai pártnak olvoszitoni nincs jussa ós aki ezokbon a nehéz ídüklien a magyarság egysógót meg. akarja bontani, hazaáruló. Mi is V\'két akarunk, do nem minden áron való lwók\'ít, csak győzelmes békét. ICgyet akarunk, függőt Ion keresztény ^la\'iTvarerszágot a szontialváni határokon belül. Az elrabolt torülojpin-kot joggal kövotoljük vissza, mort 1000 óv alatt ozou a terüboton mindent folópitoltünk, kultúrát, békét ¦ói jólótot leromlottunk. Nom kérünk olyan bókét, hogy ismét, mindenünkből kifosszanak és megalázzanak bonnünkot.
Japán és ax amerikai fénye getSdxésck
ltoosoveltnek az amerikai Iton-grosszushos intézett Üzenetére] fog-laiíkozva a japán tájékoztató hivatal főnöke a sajtó képviselői előtt kijo-
lontotto:
— Japán tol jóson készen van arra, hogy sikorrol szbmho szánjon minden támadással, liofcértvo azokat a nagyszabású támadásokat, is, molyokről ltoosovell szólott. Nagy-Kolotázsia a szilárdság kój>ét mutatja. Roosevelt szavai üres fenyego-tósok és — hangsúlyozta — Japánt készületljenül nom érik a nagy amerikai előkészületek. Az amerikai nép fölismerhette, hogy Japán is*ioUcé-szült a nagy csatákra. Tény nz, hogy amig a japánok a harctéren küzdenek, odahaza dolgoznak. Hoo-scvolt üzonoto az amerikaiaknak szó\' és semmi ujat nem tartalmaz. Az üzenet bon annyi változás törtónt, hogy nem foglalkozott Mussolininak, mint az olasz nép vezetőjének ki-\' szabadulásával, ami toljosou meg-binsitotta az amerikai becsvágyó szándékokat.
Könyvelés
v"í\'.y ÍI*P* *¦* gyovaii\'áotian
|6l begyakorolt Ilatal 3Wi
tisztviselőt tiaxtvisesőnőt
azonnali belcpciie keieíQnk. AJinlatokat „Komoly munkaóra" Jeligét, a kiadóhivatalba kíiüuk.
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok \' Pongyolád Szoknyák Nagy választékban
¦nél
Polgár Lászlói a rendőrblró 500 pengőre Ítélte, a perújrafelvétel során felmentette
Megírtuk annak Idcjóu, hogy az óról miségi kormánybiztosság MJolontetto ÜT Ubz16 nagykanizsai lextllkereskedőt, mert megállapítása szorlnt zsidó alkahmvzottnluak fizetései nom csökkentette a miniszteri rendeletnek meg-SaSFKLÍ? u9y 0 öogykanlzaal ren-dörl kihágftal bíró, vltóz dr. Jónás Károly rendőrkapitány elé\'\'korült, aki bűnösnek mondotta ki Polgár Líazlót és ezért 5i» pengő pónzbüotetáare Itélto. Az Ítélet Jogerőre emelkedése
után l\'olgár Mszló perujrafelvétolt kért, amelyben hivatkozott bUntotlenaegöre az esettel kapcsolatban óa bejalontetto bizonyítékait. Vitéz dr. Jénás kapitány kihallgatta az ulabb tanukat, akik Polgár ártatlanságát bizonyították, ugy, hogy elrendelte a perújrafelvételt. Ezúttal vitéz dr. Jénai kapitány felmentette Polgár Lászlót az ellene emelt vád Ós következményei alól, kimondván, hegy Polgár nem vétott a zsidótörvény rendelkezése ellen.
á oséplőgépvezetót 1000 pengő, 12 gazdát kisebb pénzbüntetésre ítéltek Bncsuszenllászlón oséplésl visszaélések miatt
flödoi Oézáné, Ujj Ferenc és Magyar Mihály pedig 100—500 pongó Iiénzbüntetést, vagy a mogfololŐ ol-zárásbüntotést kapták, mivol tudtuk-kal jogtalan gabonafölösloghoz jutottak.
A rendőri hünlelóbiió olrondolto 770 kilogramm gabonának óö 76 pengő bűnjelnek az elkobzását is.
A tárgyalást a torholtok nagy száma miatt a holyszmon, Bucsu-szonttászlón tartották. Az itélot nom
A pacsai főszolgahÍróságon "Bittora
Béla dr. szolgabíró, rendőri büntó-
tóbiró ezer pengő néha,büntetésre, vngv öO napi elzárásra itélto ifjú Vámosi Imro felelés cséplőgép vezetőt, mart az olcsójKill galionamcny-nyisógot n valóságnak mog nom felelő módon vezoito lm a nuizsu-könyvlio, az eredménylapra és a cséplési napiéba.
Horváth Ferenc, Horczog Imro, Szép Jenő, Hód is Károly, Balázsi Ernő Nadrai József] Nadiai Józsof-nó, Nadiai Antal, Ilerczeg Elek,
jogé i <>s.
-magyar UmMl nyomában a szovjet-front póklábam gyújtogató, gabona-rabló partizán-hadakkal
SZembéri magyar honvédek biztosítják az ukrán nép békés, termelő munkáját
Hajnali öt órakor érkezett a pirancs:
¦,Egv megerősített orvlövész-banda nyomul efÖrr. uz erdővidéken, nyugati Irányban, útközben falvakat rabot, termeit és gabonát éget fel, a huszárszázad Ch község északi oldatán vágjon a csoport elébe és azt semmisítse megt"
Nekivörösödött képpel tűzött mar a nap — évelőén forró" ilt a nyár — napok óla telitol sem láttunk, kéken és tisztán .nyúlt felettünk el a végtelen égbolt. A barna-törzsű, rongyoskérgü fenyők lustán apas-kodlak körmöltünk, az egyébként süppedős, Iszapos talaj repedezettre száradt és a finom, oprószemü ukrán por mint a porhanyós zápor, ugy verte képünket.
Hosszuranyult rozsfáblák között ügettünk, néhol még künn álltak a megrogy-í;yni keresztek, de a legtöbb földhasábon csak a megsárgult tarló fckUdt a húsos rozskévékből már kiverlek a magot; a békén, termelő ukrán munka gyümölcsét. Kitűnő termés volt az Idén Is: a munkáa ukrán parasztok, a magyar megszálló csapatok biztosítása melleit nyugodtan hasl-totiák éa vetéllek be a földeket és aratták le a dúsan termett rozstáblákat, búzaföldeket, árpa- és lenvetéseket.
Ukr.ilna határán páncélos és repőlö-csaták dübörögtek, ilt J-
ai ukrán földek közé szári erdőkben ét nádasokban a Moszkvából Irányuoti orvlövétz-bandák garázdálkodtak, de a felszabadított ukrán ¦ nép nillsan törődve mindezzel, feküdt neki a saját földjén a salát termésének. Most nem álltak mögöttük a kolhoszok biztosai, nem dol-
§oz(atják őket, mini az állatokat, a mln-ennapi sovány és fukar kosztért csupán, hanem tudják, hogy n maguk hasznát szolgálják.
Es végre az ukrán paraszt jókedvvel és Igyekezettel dolgozott, a magyar megszálló-erők támogatása és biitoaltása mellett. Mert a magyar fegyver áll őrt az ukrán munka fölött Az elszaporodott és mindig növekvő
orvlövészbandák, központi Irányítása mellett igyekeztek izabotázst szítani, ahol nem tudlak rombolni, felperzselni mindent,
ami felégethető, megzavarni a békés termelés rendjét és nyomort éa éhséget zúdítani a bolsevizmus alól felszabadított Ukrajnára.
Az idén kímélték a partizánok sz ukrajnai termést
Moszkvában jól tudják, Jiogy . Ukrafna nem áhttozza vissza a szovfel maimat
és bármit la hoz rájuk az Idők sodra, minden azabad éa munkáa kapjuk erősili és Izmosítja bennük a függetlenség vágyát és gondolatál. Ezért használtak fel minden alkalmat arra, hogy a szervezett orvlövész bandákkal nyomorítsák továbbra Is Ukrajna népét. De t magyar katona őrt állt, hatalmas területeket biztosított, közlekedési vonalakat erősített meg, hogv folyjon a munka és teremhessen a dus húsos, termékeny ukrán föld.
Es feltűnő volt az Idei nyáron; hogv az orrlövészek békén hagyták a termést.
Természetesen pillanatig sem vezetett félre senkit ez a „irükk", ahogy az ukránok nevezték ezt a moszkvai taktikát. Utóbb kiderült: teljesen Igazuk volt.
Moszkva trükkhöz folyamodott, de elszámította magát, V Mint elfogott orvlövészek vallomásából kiderült, a megindult nyári offenzívát, olyan eredményesnek gondoltát, hogy arra számítottak, mire a gabaazéréa idejű bekövetkezik, már Ukrajnában lesznek és ók aratják le az idei termést.
És hiába dolgozóit volna az ukrán paraszt, munkájának gyümölcsét rnogint elvitték volna a kolhoszok, a népbiztosok, meg a kiéhezett bolsl haderő és köveiké-
keresztény temetkezési vállalat
---c^gi--
SIPOS JÓZSEF
főni 12., (az Bdvarban) lm nMM tziffilu
Üzlttt telefon: 387. i-i Lakás telefon : 21B.
zelt volna a nyomor meg a téli éhség.
De a német véderő felmorzsolta a tömeges szovjet áltöróklsörlctekct, a moszkvai „álom" csat álom maradt.
Ukrajna learatott, betakarította a termést
a kövér buia meg rozs szemek, de a többi vetemény Is már zsákokba tömve állanak a raktárakban, szobák legfel lel ebb zugán éi az asztalon van már friss kenyér.
Es .amit még lehet elpusztítani" Jelszóval indullak meg az orvlövész garázdálkodások Ukrafnában. Felperzselni a még el nem csépelt termést, kifosztani a falvakat, elrabolni, amit \'ehet, vagy felégetni. A fenyegetett\' s
rettegő lakosság tömegesen fordult a magyar csapatokhoz védelemirt.
De a magyar katona Őrt állt.
Hajnalig tartott o .tánc"
Egy Ilyen .gabona-rabló* bandacaoport ártalmatlanná léidére Indultunk most is. Egy huszárszázaddal.- Egésznapos ut után értük el Ch. községei. Itt kellett elébevágni a nyugatra vonuló csoportnak és ¦ megsemmisíteni. Már szürkült éa a sürü, sötét orosz este kezdelt ráülni a falura, amikorra a század nyugatra azétes félkörívben lezárta a községet. Két puskásra] a falu keleti szegélyén ám be magát Az ó feladatuk volt, a faluba az éj leple alatt beszivárgó orvtövészeket behajtani a felállított gyűrűbe. ^
Tudtuk, hogy éjszaka lopóznak be a faluba.
Nem Is tévedtünk.
Éjfél körül járhatott már — meleg és fülledt volt az éjszaka — amikor az előre-küldölt felderltólárórök Jelenteitek az orv-lövdszek érkezéséi. Kocsikkal jöttek. A nazy csendben a zörgést is hallottuk. Mosl már csak a keleti szegélyre állított génpuskák megszólalását várluk, hogy aztuán kezdődjön" cl a.tánc. A lóranölt fiuk, ugy feküdtek fit a hevenyészetten áaott lovész-gödrökben, futóárkokbsn, mintha Itt nőitek volna tel ós nem azokon a fényes-szörö paripákon.
Nem sokáig kellett várni. Kezdődölt a tánc és hajnalig tartott. Az orvlövészek vakmerően védekeztek, de a széles gyü-, rüböl nem tudtak kitörni. Tizenkét halott-Huk lett, tizenöt fogBágba került, öl kocsit zsákmányoltunk, megrakva gabonával és lábasjószágnkkal. A „gabona rab ló" csoportot, amíly napok óla garázdálkodott a környéken, elkapták a magyar huszárok.
Még aznap a zsákmányolt gabonát szétosztották a kifosztott lakosság között Szabó Sándor zta. haditudósító.
Férjek, vigyázat/
Hány napi konyhaptnzt kall kiadni a feleségnek ?
A. Kúria egy ideiglenes nötartási •jterben azzal a kérdéssel is foglalkozóit, hogy hány napi konyhapénzt kell a feleségnek adni. A fér} a feleségének mindig csak tiz napra járó háztartási pénzt adott ál azért, hogy ily módon feleségét a háztartási pénz kellő beosztására szorítsa. A feleség uj/yanis, a férj előadása szerint, pazarló és könnyelmű természetű volt. A Kúria kimondotta, hogy a férjnek ez a magatartása bizalmatlan volt és a feleség női önérzetéit, valamint háziasszonyi mél-v tÓéágfil sértette, fia emiatt az asz-szony heves lelki felinduló/iában lelt is sértő kijelentéseket, amelyek miatt a férj az életközösséget megszakította, ezek nem mtnŐaülnek sut-ifos házasaági kötelességsértésnek 8 \'L?.\'/ a féknek nem ¦éoít joga \'az életközösség mcftszakitátfát\'a. Sőt éppen neki\' keltelt volna a családi élet hehjreálU0*a iránt is a kezdeményező lépéseket megtenni és a konyhapénz körül esetleg félreértett szándékot kimagyarázni, a házastársát pedig kienaiSsztelni. A Kúria Ítéletében a férjet tartásdíj fizetésére kötelezte.
Innal, iiisüi
legmagísabb árban veszek.
Vékásy ékszerén
ZALAI KÖZLÖNY
1013. szeptember 21
\'hírek
NAP1RKND:
Ejjolí gyógyszertári ügyelet:: Ma a Megváltó gyégyBzortár Krzsébot-tér 21. szám.
Kiakanizsán az ottani gyógyszertár állandó ügyolotos szolga1 -\'.jt tart.
n»pt«r. Szeptember 21. Kedd. Kom. kat. Máté nps. - Protestáns Málé.
A OOZFORDO nyitva van reggel 7 órától oeto 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután és kedden egóaz nap nőkaek.) Telefon: 660.
— (A rendőrségről)
A nagykanizsai rendőrkapitányság hllnügyl o-\'/táivAnak vvzetósót az át-helyezett dr Zigon Elemér rendőr tanácsos helyeit dr. Kellny László ren-dőrtogmlmazó vetto át.
— (Adomány)
Vld-i Lajos nagykanizsai Uszerke-reskedő üzletének átadása alkalmából 30 pengőt adományozóit a nagykanizsai Bajtársi S*o!gálntnnk, 2.0 pengőt a hadlórvák nevoltotóflóro. Az Összeget rendoltetéfll helyérő Juttattuk.
— (Iskolánklvail népművelési hlr)
A nagykanizsai Iskolánk! t (111 népművelési bbollság szeptember 24 én délután 5 ómkor Ülést !arl u városháza tanácstermében. — Tárgysorozaton az 1943/44. óvl népművelési munkaprogram összeállítása szerepel.
— <Az egerszegi Barosa-srékház) .
bontását megkezdték. Az árverésen \' az épület anyagát 25OU0 pengőért Tóth \' Gyula szabó ós dlvalárukcreekedő vette meg. A bonlÓB bnrrian>f>an befejeződik őt akkor megkezdődik Zalaegerszeg i szállodájának építkezése, amely a ter- \', vek szerint m.igábnntoglnlja a máso- . dlk mozi kérdésének megoldását 1b.
— (Virágzik ez orgona)
Dr. Hegyi Lajos nagykanizsai városi . tójt-gyző udvarán virágba borullak szeptember végón. az orgonabokrok. 1 Az őbíí másodvlrágíás májusi Illatú. -szépen lejlelt vlrágfürtöket .hozott, j
— (11 feljelentés kanizsai vondóglök ellen)
Gnlamb Islván m. klr. corákznfl ós szőlészeti Irtlügyelo Nagykanizsán ellenőrző szómtól [ártott a kocsmárosoknól és vendéglősöknél. A felülvizsgálat t¦ i ¦ • ni 11> t 11 feljelentés volt, umlt a rendőrkapitányságon tett meg egyesek ellen. Három olyan MJelentéa Is törtónt, bogy a bort más néven hozták forgalomba, mint ami va\'ÓJában volt, már pedig ezt a törvény szigorúan
bünteti, eőt Jogosítvány uioffvnnónával Is Jár súlyosabb esetekben. Több esetben nain alkalmaztál; a kötelező meg-J.tlölé-u a hordó on. slh A feljelentő\' sok ügyében még ebben u hónapban megtartják a hihágoM büntető tárgyalásokat.
— (Minden k;;eskodÖ átháríthatja a b6:,8glllotékol) t .
A közellátásügyi miniszter \'hezíálnlézett kérelemre 43 32V/1043—XIII. s/ámu leiratával a számla és nyiglabélyegillcték áthárítása tárgyában a kővetkezőket közli: I. A számláb kiállításánál lerótt számla-ilictéket, vitamint a közszalülásokuál a bélycgillctékcl a kereskedő kiililn fclszá-milhalja vevőinek. 2. Az árubeszerzésnél a kereskedőkre hárított számlailletékel á brullóliaszonból magáknak kell fcdezniök a kereskedőknek, kivéve azokat a kereskedelmi szakmákat, amelyekre vonatkozóan az érvényben levő bruilórtaszonkulci-rendelet kifejezetten megengedi, hogy az árubeszerzésnél a kereskedőre hárított számlsillelék a bcszetzéfi önköltségi ár kiszámításánál tekintetbe veltetó,
— (Anyakönyvi hlrok)
Nagykanizsa megyei város anyakönyvi hivatalában az elmúlt héten a következő bejegyzések hdálhatók: Született 5 hu és 8 leány: Dávid József Máv. kocsirendező ca Mlhalecz Máriának rk. fia, ilaláiz Károly bádogosmester és Nagy Honának rk. leánya, Somogyi Aladár Maori tisztviselő és Somogyi Margitnak rk. fia, Csciti János Máy. vonalkisérö éa Oáspár Ilonának rk. leánya, Horváth Vilma napszámosnak ik. leánya, S^abó Károly kefekölőniester és Réttel Juliannának rk. fia, Dávidovica Antal Aíáv. futó és soó3 Annának rk. Ha, Molvarec/ Sándor teherautó-fuvarozó és Sánta Teréziának rk. leánya, Takács Károly kovácsmester és Tamás Irénmk rk. leánya, Kovács Pál földműves és Nagy Annának rk leánya. Halász István así-la-losscgéd és Nagy Erzsébetnek rk. leánya, Pécsi Lajos Máv. (1 segédliszt és Auer Annának rk. Ha, Sasvári József Máv. lakatos és Krisztián Juliannának rk. Icá ya.
— Házasságot kötött I pár: Hermán Láízto gépjárművezető oklató és Orbán SafOlta rk, — Meghallak 9-en: Englender Dávid kereskedő izr. 7» ívei, CsettB Julianna rk. 4 hónapos, Felső Veronika rk. 10 hónauos, Baranyai Erzsébet rk. 9 hónapos, OnrubMsL\'ánnfi Feli Anna rk. 64 éves, özv. Bekc Ftvencné Szabó Mária rk 72 éves. Özv. Kovács Qyuláné Horváth
Katalin rk. 73 éves, Tiszai Anna rk. 16 éves, Baksa Bertalanná Kuli Anna rk. 71 éves.
— (A holttoit elektromos ellenállása)
A Un ¦. i-n- Bzeptomborl szarna írja: Glldemelstur rendazertB kísérleteset végzett az emberi lettt eloktromos el-tenáMásáunk megállapítására. lí . gálatok oölja tulajdonképpen ftz volt, hogy a vlllamwáram okozln ba\'esotek boiBŐ okait Jobban megismerhessük. A méréseket élő emberen tormészete-sen csak közepes és csekély erősségű áramokkal lehetett végrehajtani. A vizsgálatot azonban nagy áromerLj-Bégekrn nézve Is elvégezhették, mégpedig frtsi hullákon. Ezzel kapcsolatban többek közt-azt in éBzrevettek, hogy a halál után blzonyoB Idő múlva a test ellenállása cstíkkeD, tehát több elektromos áram halad át a ezöveto-ken. Később azonban az ellonáltás Ismét fokozódik, nyilván azórt, mert a test kihűl.
SPORTÉLET
Dombóvár pontot vesztett
Az érdekesebb eredmények közül már tegnap közöltük a PfiXO—CB-JíTK 1: 0-aS\' eredményét. Ujabb értesülésünk szerint^ Pélinonostoron 1: l-es oldöntotlon arányban játszott a DVKIO.
KT8E-*—PVRK 4:8. SBTC—BZTE 4:1.
NSB—Zsolna 7:2. A vasárnapi oredménvok után a bajnoki táblázat sorrendjo a követ kozó:
1. DVSE 4 3 1 16: 4 7
2 KTSE 4 8 1 — 12: 6 7
3. ZMNTE 3 2 1 _ 12: 2 5
4. Barcs 4 2 ¦ 1 1 8: 7 5
5. NVTE 3 2 — 1 9: 3 4
6. CflZTE 4 2 - 1 9: e 4
¦7. PBTC 4 2 - 2 k: lu 4
8. NSE 4 1 1 2 13: II 3
9. Pclmonstor 10. SBTC 3 4 1 1 1 1 1 2 9: 4 13 8 3 3
II. PVSK 4 1 — 2 !): 14 2
12. Zsolna 4 — 1 3 3: 14 1
13. BZTE 3 — — 3 3 13 0
14. DPAC vlaszalépelll
b az Ar udvar*
Tóidon 8 OS.
Legszebbet :: leKOlcnúbbar!
cméncozoU káhhék és tűzhelyek,
Holherr—Schranls-nyártinánjii mam8g»atla»agi gépek állandóan raktáron Tóth József vaakareabedéaében
EruébilUr 23. (Koiponl-IiillS ímlcl.)
JÁGER SÁNDOR
aaztaloameater
TEMETKEZÉSI VÁLLALATA
Nagykanizsa (Kl.k.nln.) Orszäu-ul 13/b. Telefon: 392.
Caéplóai anyagok, olajok, zoirok, golyóaoaapágyak -
ÜNGRR-ÜLI.IWANN nu.ere.krde.bcn.
Hoflieir-gépek télre és tavaszra már most előjegyzendők
Villamos aram-szoloaltató rt.
AramaiámlAk flzatóse, reklamáolók, hIba]tlantosak, azakaiarQ felvilágosítás minden villamos kardosban délel&H 8-tól délután 16 órAiff. C»cng«ry-ut 51, telefon 294.
kézlmtinkaszaküzlet Nagykanizsa Csengery-ut 4.
Fonalak, horgolócérnék, géphimzés, előnyomda, Klbpli-függönybk, függönykészités, diszpárnák, szabásminta díjtalanul. Kézzel kötött férfi éi nöi téli-harisnyák nagy választékban.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
4 polgárit végzett, Jóhizből való flnt ¦SnyvkatA-tnnonenBk felvcBiUnk. — SchletB Testvérek. 1
Aa*ta!os-»gédalt*t magái flzetís-sel felvuz Csizmadia Jinoi aizla\'osmes-ter Nagrkaniua, Bába-utca S. 1
Alkafmaiiáat ayarhat könyvnyomdánkban heti flxetéaeal egy gepmeittr tanonc, 1 könyvkötő tanonc es 1 tanulóleány. LegaUbb 4 polgári lakóin elvégzéséről szóló blxonylivány szUkséges.
Sagétlat felvestUnk: Köztltztvltelólc Siövetkezete, Erzaébet-tör. 308T
Fái napi alfaplaltaaapa felvesz plakáiragnttzlól a Magyar Hirdető Iroda, Ktiendeiíségc a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
Egy fiatal flépkooatvaxeifi kevés gyakorlattal, akt a szereléshez Is ért, elhelyezkedne. Gme a kiadóhivatalban. 3093
A kisksnlzsal postahivatal megbliható, Dgyes, Jól számoló llaxll c-ujrjftduröt
felvesz. 3096
Irodai munkálatokban Jártas llaxtvl-ae)6n6 lehetőleg azonnatra állást keret. Címeket .Sóbánya* Jeligére a kiadóhivatalba. 3101
Jól főző hoiácdnilt é« egy BV*rnt«k*
laányl felveri Háry llkörgyár. 3104
Taksrllóaaaaanyt felveiz a Zene-Iskola. Jelentkezés 11-12-lg. 3105-
ADÁS-VÉTEL _
Mindennapi levetezétből ősttegyUllolt IBasaobalyaa** bélyeggyUJléii célokra naagvaaaak. BarbaiUs, Zalsl Közlöny aierkesitösége, naponta délután fi—7 óra kőzött. Ea a hirdetés mlndlo. érvényei.
rUpoaxtAaaédat, haainált, dc jó állapotban lévőt, cca 40—50 litereiét vennék. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek.
Farésxpor kapható Caányl-u. 4. 3095
. Jó állapotban tévő motorkarékpárt és tréningruhát (mackói) vennék. Arany Jánoan. 4. 309*
Eladó asztal-tenisz és létll lélikiblt. Bazár-udvar. _3100
Sötétkék gyppJuBzövelból kéaitllt ruha 10—12 éves ím réazérc alada Czlboly ízabónil, Bazár-udvar. 3"9^
:EUdó 12—14 évea leányka részére száp téli és uvaszt kabát, kék intézeti ra-koTt szoknya, 14—16 éves búnak felöliŐ, féifl álmencti katiit él huberlus, téllruha, égy éi kerek aszlil. MeiíleklndietŐ szerdán rt. u. 4-7 lg Sujfáfut 33. 310L
különféle
CI«aam«tt egy arany fülbevaló. Kérjük a btotUlcles megtalálói Skerlák és Radlca bőrdiszmüiru üzletben, Horthy M.-u. 1. alatt leadni. 310J
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap.
Kiadja: „külgazdasági r. t. tugykaalzsa*V
Foielőa kiadó: Zalai Karoly. Nyomatott i a „KSigaidBaágl r- t. r^aaykanliU*
¦yoadájádaa nagykaalzaáa. (Nyomdáért felöl i zalsl kíntiv.í
\\
Feladó :-
Ota: ¦
83. 6vt,, 214 »i. Nagykanizsa, 1943. szeptember 22. szerda ftra 16 fillér.
ONY
POLITIKAI NAPIL Af
fierkeaz tőség és kiadóhivatal: l\'ö-ut 6. szám. (terkesztősógi éa kiadóhivatalt telelőn 78. sz. Megjelenik rmodén, hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos-
Etöllzetesl aia : egy nőnapra 4 rengő 30 rüléz,
- negyedévre 12 pengő 40 ItJlér. Bajea azám: hétköznap isilli., wombaton 30 űi).
!éíéíi
irta: Kelemen Férano
Knnok a nemzodóknok bőségesen rnn része ». n. nagy esőményokborí, világszenzációkban, molyok a nagy feszültségű\' áram dolojoa orojóvot reszkettetik mog az omlwrisóg alaposan megviselt idegrendszerét.
M^ost aztán két olvan világtörté-nuhni esemény kirobbanása hozta izgalomba az egész földgömbét, a molyhoz hasonlót móg oz a moglo|)o-tóeeklton és fordulatokban olyan gnr.dng máso<lik világliáboru sem nyújtott eddig.
Mintegy kot hónappal ezelőtt, pontosan július hő huszonötödikén a rádió hullámai szótsugározták a világürlw ennok n háborúnak egyik legnagyobb nioglopotósót: Mussolini, ii2 uj \'\'Olaszország megtoronitöje, u, fasoizmuB megalapítója, .oz antik római szollom hordozója lemondott s ozzol az olasz nőj) körülrajongott, bálványozott Dúcom, a világ egyik lóghatalmásabb államférfiúi lángel-mejo lelopott a történelem színpadáról.
Az európai közvélemény egy része dormedten fogadta ezt a hírt, inig a Csatornán tul az öröm, a mámor b a közeli győzolom h.&in»/ reménységének lángjai gyulladtak ki a kii-lönbon egykedvű angolszász szivek-hon.
Kóteógtólon, hogy a Duoo lemondása sorsdöntő fordulatot jolontett a népek uj mérkőzésénok véres drámájában-
A tengely ogyik tartó oszlopa kidőlt s oz az ogész közőpeurópai helyzet ogyonsulyát mogdóléssol fo-nyogotto.
A tulBÓ oldal már a vég kezdetét, hirdette, do n húrmaHszövotség hivői kézölt. is akadtak kishitű lolkok, akik katasztrofális kövotkezményok-tÓI ÍÓItok.
Kgyotlon emlx)r hito nem rendült DK)g egy perem som: a nagy szövot-sógoB nemzet vezére, a Duce barátja elküldte Niotscho összes müveit a száműzött Mussolininoki akit a tragikus hősök végzoto flodort tündöklő magasságokból a bukás örvéuvélx).
Hogy, méltatlan ós megrendítő soraában," ttolyet az ombori gyarlóság mórt a történelemnek orro a motoorikus jelenségeié, volt-e módjában Zarótliufllra gondolatai között »igaszt korosni óa találni, nom tudjuk, do hógy a jóbarátnak oz a gesztusa enyhitotto a magárahagyott, n hatalom színpadáról alatto-mosan letaszított hős vorgódését, az* kélségtolon, sót óbron tartotta ben no a szabadulás reményöégét.
l\'ontosan hét hétig tartott .Mussolini megszégyenítő fogsága.
Akkor újból jolonjkozott a jé barát. Rzuttal nem az ÖbornwrúJch ¦rójanak vigasztaló, |iítol erősítő gondolataival, hanoin az emborfo-\'oili ombor elszánt akaratával, hogy történelmi küldőtősbon osztályos társát kiszabadítsa móltntlnn srirsáliól.
Az akaratot a ¦ világtörtónelom ^\'k logregónyosobb lottó, a huszadik -század technikai bravúrjának 8. az uj ombertipuB lenyűgöző hé-sipSBŐgóhok olyan i-óldnja követte, amolyot Clío márvány betűk kel fog holovóaní a törtónolom lapjaira, de
Küszöbön az általános offenzíva Olaszországban
Churchill a második és harmadik frontról, többirányú európai Invázióról beszélt és aggodalommal szólt az ellenség nagy erejéről
Velencét bombámtak szövetséges repUI0gépek
Berlinből jelentik: A Bzovjot fólog a Desz na folyó arevonalán, a szmolonszk—moszkvai müut kót oldalak valamint Char-¦kovtól nyugatra ős, északnyugatra nrigy orŐkkol támadott. TőrokTése nz volt, hogy olyan sikereket érjon ol, mint a némotok az 1941-os nyárt támadásukkal és nagy katláíi-csa-táikknt. A céltudatos némot vezetés ozuttat is mognmtatkozott. A néinot csapatok kemény harcokban íji tegsulgosabb vér és anyag áldozni okra kény szeri telték a sokszoros túlerőben leró szovjet^csapatokat. A\'ktibáni/nü}főnól a Szovjet valamennyi páncélosával támadásba kezdőit, anyit a\\ németek visszavo-tctlok. Ohai\'kovtóf nyugatra ós ésV-ak nyugatra a Szovjet páncélos kötolé-kóivol rohamozottVegósz nap. A né-
met védelem, ezeket fölfogta ós az
orodoü arcvonalat mogtnrtotta. In-non északra a Szovjet jolontős erőkkel rohamozta a vonalakat, molyok elől időközben a némotok kitértek. A szovjet ékokot visszaverték. Erős német légi kötelékek avatkoztak be a keleti arcvonal súly \' pontjain
ós orőson toho rmon toní tették a szám lx>li íőjónybon lövő szovjot csapatokkal szómbon a németokot. A déli szakaszon harci, zuhanó és páncélos ropülŐgépok a Szovjet tartalékokat támadták.
Pigyolomro méltó volt, hogy nz előző napokhoz viszonyítva a Szov-joi. fettfinőon kevés csatarepülőgépet
vet harcba, t\'gy látszik az érzéken;
vesztoségok következtében takarékos sabban bánik légi orojővol.
Német és) magyar utóvédek sikeres harcai a Desznwmentén
A Deszna folyói me\'ntén Cernyerödnál kemény éa elkeseredett harcok folynak.
Cernygrodtól északnyugatra a némát és magyar utávédek ¦
sikeresen elhárították a szovjet csapatok támadásait, melyek mtg akarták zavarni a németek tervszerű elszakadó mozdulatait. A harcok totyamán sikerűit 8 páncélkocsit és 4 páncélos\\fltefíet megsemmisíteni. Jelnálél délre és ^délnyugatra a .szovjet
dást Indított. A szovjet 120 páncélosából a német gránátosok ^biztos tüze 61 páncélost elpuszliloti és 15 páncélost harcképtelenné tett. Demllov éi Valis térségében kedden rendkívül heves harcok folytak. Az erős bolsevista támtdis után a németek kiürítették a teljesen elpusztított Vetls városát. Az északi arcvonalon, az llmen-lőnál a németek a megindítóit szov|et-lámadáso-kat meghiúsították. Leningrádnál csupán járőr-tevékenység volt.
erős páncélos kötelékekkel ujabb tárna-
Nyilatkozat a Vatikán német őrségével kaöcto\'atban
kormányzójával cgyelértólog. Som-Icgos határvonalat állapítottak meg, melynek tisztolotbon tartására a nó-
Az Obsornitore- Romano a Vatikán térülőién állítólagos némot túlkapásokról tegnap esto a következő nyilatkozatot tollo közé:- !
A Vatikán és a pápa helyzetéről Kóma megszállása óta sok hír kolt szárnyra. Kzekro vonatkozóan utal a lap szoptembor 18-án kózjfft állásfoglalására. Bár némot járőrök allanan Szont Péter toron és némot őrök állanak a Vatikán határán, ozekot a német parancsnok dŐzotos telofonboszélgotóflo után, mogálla-jkkIiís szerint helyeztek ol a Vatikán
met hatóságok kölí\'líí/.e-tfsí*got vállaltak. Ki kell jolontonünk, .hogy ezt a halárvonalat sohasem lóptók tul.
Újra alahut a fasciata mtlicta
A fascízta milícia parancsnokának fölhívására Olnszorszéig sok városában tómogoson iolontkozik nz. ifjúság a zászlók alá, akik harcokban akarják lemosni a nemzetüket ért gyalázatot,.
Ellenséges bombák hullottak Velencére:
füstben iiem lőhetett a támaílás oiedményót mogfigyolni. Az amerikai bombázók támadást vozottok Tóncóra ollón is. Itt a bombqtáma-
ívisszahoni jelentós szorint a szö-votségosok legi támadást intéztek Volonco ollón. A bombákat hatalmas robbanások követték ós a magon
dások tűzekot okoztak. Három angolszász góp nem tért vissza támasz pont] ára.
Marshall tábornok as aj hadszínterek főparancsnoka
Washingtoni jelentés szerint Itoo-sevoll elnök és Churchill mínisztor-
olnölt Marshnll tábornokot núvéste ki az uj hadszíntereken küzdő csatiatok fonAriincsnokává. Marshull tá-* hornok KÍjoIontotto, hogy kÜBzölnm áll nz a hatalmas támadás Ázsia óh
Európa ollón, rnolvokbe az amerikaiak teljes orefükot bolovotik. Most már annyira megerősödött, nn amerikai trádaereg, hogy remény, van arra, hogy" hamarosan véget; vessünk önnek a hálmninnk.
Rombolások Olaszország svájci és francia határain
küriclt, szeptember 22 A svájci lapok Ixwzamolnnk nz olasz csapatok által Modenbon végrehajtott rombolásaikról. Módon egyik fontos állomása a francia— olasz liatárfoigaloinnnk. Az olasn fogvvorszünot megkötése után egy órával nz olaszok felrobbantották tv Mont-Símissi alaglrt egyik szakaszát.
A svájci határon a pioglani alagút ellőni éjszakai lés;itániadáB hatáSHtól az egyik svájci lap a kövotkozókot írja: \'.Meglan pálvnudvara ollón n támadás, éjfél fol.\' v^fződött. Mop-lanhan egy hiíz ópon nem maradt, egyedül a tomplómtorony emelkedik \' kijBl romokból. A/, első* délolŐtt 40 halottat és 120 aoliosültot szabadi-luttak ki a romhalmazból. A tusok ogész nap égtek. A polgári lakosság ogy részét Kl.ilionhon helyezték 6U
Hírek az olaszországi frontról
Zürichből jelentik:
.Olaszországban a Bzomben álló csaptitek mozdulatai iKifojezódtok. A\' 7. és a 8. amerikai hndftuióg általános offonzívója küszöbön áll.
A szövolsógos hadsorog olőitwiyo-mul Ahlmlinó felé. Kossorliug tábornagy minden intézkedést mog-tett a szövetséges orók céljainak mep )] i ne í fás ára. A német lógirajok nagyobb veszteségot okoztak u vasut-
amoly a legnuigasabbrondü barófság, oszm\'éivyénok ia örök hirdetője ma-
X barátság legtöbbször érdek, csak ritkán ószinto emlwn szolgalat. Hitler kiszabadító gondolata ós tette az antik hősök logondás vilagal-a tartozik. Mussolini hízott ohlwn a sogitségbon. Felszabadítójának mog is mondta, hógy párta Hitler felszabadító kozót, ózt a remónységot a kivételes nagy omborok kivételes barátsága tartotta óbron bonno. *
Amikor a némot hadosztályok 1009 őflzőn átlépték az osztrák határt, hogy Ausztriát megszállják, a Bronnor olőtt folsorakozott olasz hadsoragek Mussolini parancsára lábhoz tott fogvvorrol szóin lelték ozt a katonai akciót, moly nom volt közömbös Olaszország számára. Hlt-lor később táviratban köszöntő meg jIiiBBolininok ozt a baráti gesztust. JíSohasom.fogom ezt Önnek elfelejteni\'\' hangzott a távirat.
Kft Hitler nom folojtoite ol ozt a
baráti szolgálatot, ellenben móltó-kónpön viszonozta. Minden barátság oropróbája a mostoha sors.
Az egyik jóbarát karja a hatalom polcáról\'lenyull a mólysógbo taszított embertárs folé s újból magához, omolto.
Olyan tett volt, amolynok jolontó; sőgo nemcsak tul nő vihígtörténelmi esomónyok hatásain, hanoin n barátság esziiiényo számára örök időkön át tündöklő főnyt votit az emberiség folhókbobonilt égboltjóra...
ZALAI KÖZLÖNY
10-13. szeptember 22
vonalakban. A szövetségesüknek az Kboli-Cumj-ngnu olnknásitott térülőién koll oioro babuljiiok a Szelő völjryölióii.
Londoni jelentések szerint Korzikában hévos barcos" folynak a nőmot
ős francia csapatok között."A nomo-tok az -elmúlt hólon kiürítették Szardíniát és a visszavonuló német
•saputok Korzika dói nyugati részét szálltuk meg. A harcolt Giraiid
nyiigai arcolt
¦csimkaága alatt folynak.
Kvrz(tta nyauuíi fele francia kezén algíri rádió Ismorlétto Cllraud
tábornok kiízlemónyót, amelybon az olflwz fogy versionét megkótónónek napján a korzikai franciák fegyvert lógtak a nőmet csapatok ellen. Ujabban francia o^patok szálltak partra Korzika azlgolón, nklk a francia Bza tCBctáiokhoz tartoznak Az aiglrl rádió bejelentette, hogy Korzika egész nyii
ÍmtI relét olfogiallák a francia csapnak. A hivatalos kéilemónyt Olraurl irta alá
Ma az ogylk angol kópvlsoIŐ\'kórdóst
Intőzott Cburolillihoz, moly szerint Olaszországban az a hlr terjedt el, hogy
az angolok anneklálnl akarják Szt- • cllla és Szardínia szigetét. ós kifejezést adott reményének, hogy kérdésoro legalább a háború vógévol választ kap. Gdon azonnal válaszolt « felszólalásra és hangoztatta, aeinml Bzükaőg nlnoa arra, hogy a háború végéig várjanak, mert
ez a híresztelés teljesen alaptalan.
Churchill;
„Még rettenetes az ellenség ereje*
Stockholmból jolontlk:
Churchill miniszteretnök az angol alséháíi tegnapi ülésén mogtnrtotta psr lamentl beszédét Bet-zédM a háborús helyzet fsincrte.ésóvel kezdte. Majd folytait*-
— Mikor 1943. májusában Washingtonban meglátogattam Rooseveltet a tuné7lal győzelem után, akkor tűztük kl főfoladalnak, hogy OlaszorBzágót teljesen kikapcsoljuk a háborúból még ebbun nz évben Cliurchhl ozután a brittok, az amerikaiak és az oroszok légierejével foglalkozott Adatokat sorolt fel. Kijelentett*, amily mértékben fokozódóit Németország ellen a légitámadás, ugyanúgy folytatják továbbra Is. Megemlltetle, hogy bár a brit szl-gotek elleni támadások nem bírnak nagyobb Jelentőséggel, néha mégis pusz: tlló Incidensekkel vannak Összokrttve. (\'lmri-liil ezután így folytatta beszédét:
— Nem szabad kisebbíteni azokat az akadályokat, melyekkel szembe kell néznílnk. Nem szabad azt tilnnt, hogy
a háború a véne felé Jár, F.llenkezöteg
arra kell gondolni, hogy ¦ még rettenetes az ellenség ereje. A nőmet vezetők uj módszerek, uj\' fegyverek kipróbálását ígérik rajtunk.
ChurchH ezután a tengerészet helyzetével foglalkozott Rámutatott, hogy a háború kezdete éta n legnagyobb veszedelmet a tengeralattjárók Jelentették A tengeri utvonalak biztosítására minden kéezeu van. Ml sem. voltunk tétlenek és
várjuk a tengeralattjárók háborújának kiujulását.
Valószínűleg ezt most kezdték meg én éppen támadás őrlő most az ogylk ha-Jókaravánunkat. A hajó építéssel tog-lalkozva hangsúlyozta, íí küzdelem, mely előttünk van, nagyobb mint bármikor.
Churohll beszédében foglalkozott ¦ vt-íiAa a 4 áldatom
Nyolc evi fegyházra ítélték a muraközi regrutát,
aki n damássl utcán agyonszúrta legénytársát
Muraköz gyakran szerepel a bűnügyi krónikában. A nagykanizsai torvényszék büntetőbírósága ószi ciklusának elsó napján ismét muraközi község; Damása szerepolt.
Ahogy a per ós a nyomozás irataiból kitűnik, Damásán sorozás volt, Bnnok végeztével a bevált legényük mulatozásra jötteit össze, ahogy oz már umlwremlékozet éta mindenütt szokás. Végül is jókedvükben nem tudlak már mit .csinálni. Boros állapotukban a felsó-végi és alvégi. legények frontot alkottak. Jíotöilok" az\\ egyik gazda házába, ahonnan zono hallatszott ¦ ki az utcára. Ott bort kínáltak a logényoknok, Kurdi/Mihály damása. logénynok is, akinek fivérét csalt u minap egy kéaeléstiél kifolyólag egy évi börtönre ítélték. Kurdi Mihály annyira ittas volt, Jiogy nem tudott elogot tomji a kínálásnak. Horváth István erre arculütőtto ét. Kurdi Mihály vissza akarta adni támadójának a jwfont, de Horvátit karót fogott és azzal ütötte Furdit, aki ohnonokült. Négyen utána ftftottak, utolérték és alaposan holvbonhogv-ták, ugv hogy ösBzoesoit. Furtti Ofcsák l\'ótorek lakásába menekült, ott lumosta magáról a\'vórt, majd később visszament a helyszínre, hogy a kalapját megkeresse. Támadói még mmdíg olt voltak. Kurdi Mihály kérte, hogy adják vissza iv ka-
lapiát, de ozok elkozdtok károm-\' kodni, majd nokitámadtnk ujhój. A legény elfutott .dőlök, majd amikor utolérték, olókapto belső tíseMMI a fojlökését. Bobon a pillanatban futott ki az egyik udvarból Boz8.es Forone, aki hallotta, amint a Kurdit Üldözd legények kiabáltak:
Fogjátok; meg! Fogjátok mbgl
Jiozsjca eléje kerüli Kurdinak. Utói ís érte, ám Purdi abban á pillanatban kését belemártotta Ho-zsics mollébe. A Bőrülés olyan súlyos volt, hogy Bozsics belehalt.
Kurdi Mihályt szándékos om bernién büntette miatt letartóztattuk. A\' csendőrség előtt azt vallotta, hogy rémüJetóbon késelte mog llozsicsot, mert azt hitte, hogy meg akarja öt fogni. lottó után megmosakodott
és olmcnt az orvoshoz, de kosben elfoglak a csendőrük .és Ix^szállitot-ták Nagykanizsára.
Most volt óbbon az Ügyben a bűn--totó főtárgyalás. A bhóság számos tanút hallgatott ki. Furat ozuttal azzal védekezett, nem omlókszik már a történtokro. A bizonyitusi oljárás befejezése után a törvényszék Furdi Mihályt nyolc óvi fegyházra itólto és ugyanennyi jogvoaztósie. Megindult azonban az eljárás azok ollón a legények ollón is, akik Furdit vórearo verték és akiknek megbüntetését kérte.
VAROS! moz<3(}, keddées\\
Szeptember
21-én és 22-én. ------\'¦ és szerdán
A legszebb és legmulatságosabb bécsi film t StrauBB halhatatlan muzsikája BÉCSI VÉR Rendezte: Wtlly Forst Magyar v l lágh i radő
BIGaddaok kezdete L5, ?7 és ?9 órakor.
A tehervonat elé vetette magát egy csáktornyai munkásleány
Csáktornya, *zo|>teml>;)r22 (Tudósítónk jelentésé) Ilétfőre virradó éjszaka Nagykanizsa fotói egy tehervonat futott be a Csáktornyái vasúti állomásra. Még mielőtt a vonat mogőrkeZotl volna, n mozdony kerckoi elé vetette mag.il egy leány. A vonat azonnali\'megállt, a kerekek alól előszedték az öngyilkost, akinek azonban végzetes terve nem sikerüli, mert á mozdony* korekei csak h kőt lábát váglak lo térden alul.. A szerencsétlen toromtól ugyanis izgalmában elhibázta az ugrást, a mozdony kilökte éö csak a két lábát kapták el a kerekek.
Megállapították, hogy a súlyosán, összeroncsolt leány Cseh Lucí» 2t éves buzási lakossal azonos, ,i|(! Csáktornyán mjnt niunkáaloány d0|. gozott aáharisnyagyárhalt^
A c-ták tornyai tűzoltók moittóko-csija azonnal a helyszínre siotott és nz öngyilkost beszállította a kár-bázba.
A leány kihallgatása alkalmán] nem volt hajlandó Bemmit som mondani tettének okát illetőleg, a csendőrség azonban nyomón van éa Hiizáüoii obben az Ügybon egy őri-zetliovólol is tőrtént.
2000 üagykööizsai érdekelje van a lagyar Családok Országos Egyesületének Budapesten folyó biinperéneft
A Zalai Közlöny foglalkozott annak idején a Magvar Családok Országos Egyesületének ismeretes ügyével. A budapesti központ ugyan is Nagykanizsái a is lokuldto megfőlek) napidíj mellett szorvezóit,\' akiknek sikerült nagy hélieszédiisőg-gol mintegy 2000 tagot, nagyohb-résal leányokat beszervezni. Nagy lcndúlotcl dclgoztik ^iz ügynökök ós valószínűleg móg pár ezer tagra \'lettek volna szert Kanizsán, ha idó-közlion a rendőrség rá nem tojsai kozőt\' a -vezetőkre.és nem függeszti, fel az ogyosfilql mfikÖdéftót. A gondolat maga ukoi ÓS szociális vTdt:
a hozományl biztositnni a lányoknak főrjhezmonósfik, esetére. Innen volt a nagy kelendőség a leányok és leányos inalnák részéről. Később |>eilig már fintalemijorökot is, S-dtancsoltak a mozgalomba és az egi-az orszi\'igban óriási taglétszámra l-.ltlek szert. Mikor azután a vezot/Vk visszaélés gyanúin, miatt zár ilá kerültek, megszűnt a nagykanizsai esojwrt mükő-dceá is." Ma \'pedig az a helyzet, hogy mintegy 2000 kanizsai tagnak van befizetési könyvecskéje, fizettek is jó ideig, de a felfüggesztés folytán az. eddig befizetett pénzüknek bottal Üthetik a nyomát.
Az ügy ké.t főszereplőjét," Dienes Júliát ós Bingor Dezsőt internálták! Dienos Júlia liónajKikig a nagykani-^ zsai női internálótábor lakója volt., Mivol elsőrendű nHinkaorő Volt, a tisztviselóhiány miatt sokáig kisegítő génire volt a rendőrkapitányságon. Innen ígon sokan ¦ ismerik Nagykanizsán Dionos Júliát, aki vogul is a felülvizsgálás során szabadult hosszú internálása alól. Singért Budapesten internálták. Kiviilük móg vagy 20 gyanúsított szoropol, részint budapesti, kisebbrészben vidéki lakosok.
A nagy port fölvert és országos érdekessógü ügy most korült a bu-daposti ¦ búnlotőlörvónyszék elé, ahol mind a 28 vádlott .mogjolont. Ha-talinas anyagánál fogva a főtárgyalás többnapos és itelot az olóiolok szerint csak a hét vége felé várható.
A vádirat szerint, a gyanúsítottak azzal követték -d-^Mpmiilro rótt bűncselekményt, hogy tői fölfüggesztett ^íagyaVjUsalSilok Országos Egyesülete vezetHségónek helyébe kirendolt gondnokot kötolos-ségénok mogsztsgéw\'íro akarták bírni és őzért 500 pengő jutalmat ajánlottak fel, további 9500 pengét Ígértek, a tagsági dijakat Ötletszerűen azodték bo, a sogólyozés toljositéso
végett nem tartalékoltak tőkét, a tagok (dőlt elhallgatták az egvonülot felfüggesztését és azt, hogy a fölfüggeszt és tői , kezdve sómmifélo anyagi hozzájárulás beszedésére joguk nincsen.
Singor Dezső ől éves volt biztosítási tisztviselő, aki állását veszítette, biztosítani akarta ismerőse, a 24 éves Dienes Júlia jövőjét, azért egy szociális tevékenységei kifejté egyesülőiét akni-fak alakítani, do érre nem kaplak engedélyt. Singor erre tárgyalásokat kezdett\'a Magyar Családok\' Országos Kgyasületétiek elnökével, mert az alapszabályok lehelévé teszik nz \'ogyesülotlio való bokapesnlódásl é,-i mivel a folvotott gondolat rokonszenves volt, az elnök jóhiszeműen és szívesen fogadta Singorók jelentkezését. íüi, mivol Sínger zsidó származása.iiiinTt pom .volt megfelelő. Dienes Julin loti az itj szakosztály vczotöjrs. Majd Sof-csik Gyula nevű ismerősük in lic-lokapcflolódpit nz akcióba, aki fok vétette magát^ós barátait tagként. A hóttérbon ott dirigált azonban Singéi- Dezső. A szakosztály keretén IkjIüI két csoportot tfründeltak: a férjliozmonősi és nósülósi, valamint a szülőanva csoportokat. Az üzom céljaira -fiudapeeteij, ,a Bzvotonay-tltca !(0. sz. házban lavfi tomotko* zési üzlet holyiségőben etablirozták magukat.
Megindult a nagyarányú szervezkedés. A vidéki meghízottak végezték a tnggk gyűjtését, a pónzok bo-azedcií\'.-t/ usvn-.;k:;k3t, alü^ynol\'^k-í. körzotvezolóket és mícgyolekot fog-lalkoztattalc. Szinte villanverőro bo-rondofekedtok és községről-közHi\'gro, házról-házra gyűjtötték a tagokat. Persze kis idő alatt óriási számra .sznjiorodott fel a nagy szervezési munka nyomán a tagok létszáma. Es folyt bo a jövedelem.
Ezen előzmények után foglalkozik most a hatalmas anyaggal a budapesti törvényszék Gátay-tanácsa. A_ bíróság a vádlottakat hosszabban hallgatta ki. Mind büntolonségót hangoztatja.
A tárgyalás folyik. ítólot csak .napok múlva várható. ,———*
A közel másfélszázezer tagnak csak egy a kívánsága, hogy megfelelő kezekbe lotévo minxha hárem szakosztály folytathassa működésit — függetlenül a várható itóloííól.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Bolherr-Schranlí-Rjátlmáujii in»»5B»»<l»»*gl g*pafc á 11 íjidóa n raktáron \\ Tóth József vaakoreahedésében
Kri.ib.t-Ur 23. (KOipont-Kálló ípSIet.) \\
lü-lli. szeptember 22
ZALAI KÖZLÖNY
Maghalt Orlutay (Lovasa) Gyula
Tudtuk, hogy nagybeteg. Betegágyánál hóutipuk óta a magyar orvon! kar legjobbjai Állottak Őrt, hogy megmentsük szüleinek, kis családjának ós a magyar irodalomnak.
Hiilála mégis váratlanul Jött. Letörte *egy komoly munkával íolkös/.ult fiatal élet mliidon reményét. A nagykanizsai plarlBta gimnáziumnak volt n növendéke. Az eg.vote.rn olvógzéso után hosz-szabb IdSt Párizsban és francia földön töllüit- Az Athanoum loklora lőtt," kinek ujhangu krltlkálru szorto az or-szágbao felügyelték és legutóbb megjelent kis regóuyót osztatlan örömmel fogadták.
A Nagy Kapu előtt áll a fiatal magyar író és bebocsátást kór a szeretőt nevóben, melyért annyit dolgozott, \' melynek annyi magvát oihlntatlo.
Az Isten nz, tikitól mindnyájan Jövünk és akihez mludnyájan mogyiink. Az Isten ne, akit elérni, akivel üesze-lornf az th\'vözülés maga.
Világesemények közepette, amikor az egyón kisebb és parányibb, lói esik érezni, hogy Nagykanizsa város közön-Hűgo osztatlan részvéttel áll a tlatal magyar író koporsójánál, hogy letegye az emlékezésnek és a kegyeletnek koszorúját, v
Orlutay Oyttla, a Vécsel utcai elemi iskola Igazgatói A na k és Lovobs Laura áll tanítónőnek szlllől fajdalmában valamennyien, cgyüttérző szívvel osztozunk
SALERNO v
A mostani nagy háborúnak napjainkban egyik legizgalmasabb színtere Salerno. Ez a normális körülmínyek közölt kedves, békés város, amely láVs öbölben, felől háltéról nyújtó begyek tövében fekszik, azelőtt Dilolasznrszdg f "ivarosaként szerepelt Az orvostudomány városának Is nevelték, inert SOkálg nagy Ilire vitt az egész középkori világban a .Scuola Medici Salernlana \'-nak. á ki.iló aalcrnoi orvostudományi iskolának, - amiért ebben az időben a várost .\'Cilta lnpi)cralica"-nak is nevezték.
Ma a hasonnevű tartomány fővárosa. I ; t. gazdag.kttlönféle mfl vészi alkotásokban és fpilményekbcn.
A város igen régi alapítású s eredete elvész az Idők homályában. Cicero már ugy emlékezik meg róla, ho^y az ősi időkben tuszkok lakták Nevezetes arről is, hogy 1084-ben VII. Gergely pipa. amikor IV. Henrik császár vad normannjai végigpuszlito\'lák Rómát és a pápa el-íngására törekedtek, ez Saiernoba. mene-klllt, ahol egy cv múlva a bencések oltani kolostorában mea is hall. Földi maradványai a dóm történelmi nevezetességű .Keresztesek kápolnájában" nyugosznak.
A város » különféle baibár Inváziók ellenére Is Bértetlcnül megtudta őrizni a legrégibb korból való intézményeit, köztük a régi gimnáziumot, amelyben Szent Tamás is tanított, valamint a feniebb emiitelt orvostudományi Iskolát, amelyet II. frigyes cászár a nápolyi egyelem felállításakor ia megrí igyott eddigi kiváltságaiban. Csak 1811-ben foszlottá meg jogaitól Murát Joachlm nápolyi k,Irá1y.
A várra főútvonalain és tágM terein kívül még számos benne a régies, roman-\' tikus sikátor, rejtélyes kapualjaival és os-teriáival. Néhány azép szobor óa emlékoszlop is dfszitl a varos lőbb terelt Legkiemelkedőbb műemlékei közé tnilerzlk a dóm, az úgynevezett Duomo del Quls-cardo, amelyet Quis^ard Róbert calábrial herceg épiltctelt, aki annak idején VII. Üer-Rety pápát Rómából Saiernoba mentette át. A dóm -három-hajóa hatalma? hajójában a gyönyörű Bzlcilfai-romáí iskolából származó szószék s az árkádé. ¦ italt számos siremlék méltóak az emlitéire.
A középületek között kiemelkedő a szép Verdi szinház, amely nemcsak arcbitekto-nikurf^zemponlból értékea, hanem a ben-. nelévö szobormüvek és festmények és pompás párkánydiszltésck révén Is.
Salerno általános látképe rok hasonlatosságot mutat Nápolyébox, KikŐtöj\'ben messze benyúló mólók és hullámtörő gátak sorakoznak. Meg Manfréd király építtette 1260 ban, amint ezt a dómban lévő Keresztesek kápolnájában befalazott kö-lábla JeUL Az Anjou\'k Idejében áronban Salerno elvesztette jelentőségét a igy kikötője is elhanyigolódott és elhagyatottá váit. Csak az utóbbi században 1885 ben állították helyre és a hullámok veszélyének kitelt tengerpartot h .llámtörő gátakkal védték meg a pusztulástól, bár a munkálatok még korántsem mondhatók befejezetteknek.
Diákok, tanárok és szülők véleménye a rádió-iskoláról
Mihelyt megnyílt a rádió-Iskola, a fővárost napilapok már másnap színes riportokban számoltak be az olsö órAk-ról. A szunzáolót kerostók az eseményben. Nagy szavakkal fogadták a kezdeményééit és oz újítással tökéletesen megoldóit nak tartották a hoaszu iBkotal szünotot.
Tizenöt perc; -
Megkérdeztünk egy siomttlles, élos-c-h/\\\\ elnmlstát ml a vélomónyea rádió-Iskoláról.
— Tul egyszerű, tul kevés és tul unalmas 1 (
Meglepett bennünket a tul rövid nyilatkozat A negyedikbe kortllö kis diák vólnménye tul egyént és tul őszinte.
Sletvo felkerestük annak az Iskolának az Igazgatólát, ahova a gyerek |ár. Az Igazgató raegyeazerte ismert gyakorlati pedagógus. Az ö vólomónyo nem volt fíyen lesújtó.
— Nehéz összeegyeztetni": egy negyed óra alatt nóóy, osztálynak mit nyújtson a tanító. Ebhez nom porcek, hanem órák Is kevésnek bizonyulnának. Amit hallottam, az tökéletes volt, Hnnylra u modern módszerek ,alap|án épült fel, hogy azt senki JobbAn nnra tudná elvégezni. A fizikai Idő kevés. Az elemistáknak adott fogalmazás gyö nyörQ volt, a számtant rondklvlll Ugyn-son éplt-\'tték tol. A rádió-órákat magunk, t* meghallgatjuk, hogy ai hkolal óv mogkezdóflo után hasznosít hassuk.
A gimnazista nyllalkozsta Is érdekei. -- Az a fontos, hogy nincs drukr: ős nincs lolclteléH Ideális Iskola...
A rádió-Iskola megnyitása Ótn egy hót telt ol. A heti órarend kimerült ós most újrakezdődik. A vldókl Inpnk közül, egy ketté foglalkozott eddig vele. Ml hallgattunk, mert akt hátrább áll, az messzebb lát ós a messzebb látás rendesen a tapasztaltság tulajdonsága.
i/ien rövid időt
Ntnos szerencsénk n diákokkal, ök a tényt nézik és nom azt, hogy ezt az Iskolát a szükség hojil* létre. Megkérdeztünk egy gimnáziumi tanárt. Nem tud róla, hogy vólomónyo nyomtatásban Is moglelsnik, tohát az őszinte.
-— A rádió-Iskola nem tolni meg az Iskola őW-öteroónok. Nagyon nehéz négy osztály anyngát összovonnt. Azt hiszem a rádió-Iskola nem Is akar mást, mint a gyermekeket arra kényszeríteni, hogy például a latin gondolatkörével ts foglalkozzék. Hlhn. hogy nz ulÖHdápok vatrtsAngal tolnőtteknek szólnak óh hiányzik betolok az Iskolai élet-szerűség. Az ftlőadák ne felnőtt, hanem diák nyelven hesEÓljenek. Lehet, hogy n-pesti gynrmekok értolrhóhoz van mórvA A v\'dök InlkHInto egészen más. A rövid Idő következtében a tanítás tHeme olyan gyors, hogy azt lelegyezni alig lehet. Tehát nem életszerű, felnőttekhez >>¦¦".\'¦! Inkább magyarázna és tenne termeszeteaebb. Az Iskolánkba hetenként egyszer bejönuek a gyerekek, hogy a szünetet kihasználjuk. Ezt ölömnél fogadták a BzdlŐk és a dlá-ktk Is.
\'A diáknak ideális - a tanár más véleményen van
Egy szegény szülőt Állítunk meg nz utcán, akiről kiderül, hogy a Migyar-utca végén lakik.
— Az a baj kérem, hogy n környó-künkön alli: van rádió. Seegények vagyunk, tnlazlk tudni. Pedig a ml gyerekeinknek lenne rá legnagyobb sarak-sése, nem azoknak, akiknek rádióra ts telik.
A szemünkbe néz, hogy megártjük-o. mit akar mondani. Nem paniazkodnl ktvAn an uj intézmény elten, csak mag-
állailtant a régi IgazsAcrot, hogy szegényt móg az ág ta húzza. f
A vidékről a vArosba JBtt piflgárt Is megkérdezz!}*, mi a véleménye.
— Ott kezdődik a baj kéíem, — mondji tempósan — hí akarnák ae tudnAk a gyerekek hallgatni, mert a kéazil\'Ak nem mOkŐdlk. Ninos anódtelep, tíuélkül nedlg, a rádió-Iskolát Bem I elint hallgatni.
A sok véleményből egyet szűrünk le. Minden újításnak és kozdeményezés-
Bravó, kislányok!
Tudni)), ttuiinl j-ájöltöh, hogy rólatok van szó, fiilig pirultok. Mert hiszen Ti nem akartatok Itysn vagy nyilvánosság elé hozni vasárnapi szereplésieket. Ti megelégedtetek azzal. Hagy a magatok eredeti módján érted/ettétek a Pelűfi-ut és környéke tarka-barka gyerekseregét ¦-a Ti \'Uiag i/érd\'¦niii káxöaségteket , ahogy plakátokon állott — hogy vasárnap Lidik udvarán nagi/szerü szórakozás tesz: műsoros aélulán4 Ilit cl is pirultok a ilagg nyíl rá nos-ság elölt, remélem, azért vem fogtok ráin megharagudni, hogy mindenkinek elmesélem, amit müvei-letek;
egyszerűen közhírré teszsm,kogu a nagykanizsai leánygimnázium 11. osztályát végzett Lia. aki a Itákóczi-és,a Pelófi-ul sarkán lakik, polgá-risla és elemista barátnőivel szóvetkezve merész váUalkozáshu fogott\'. Elhatározlak, hogg a környék sokat zaionnó, fára mászni szerető, }>ol-gárháhorut kedvelő, sokszor kemény csatákat megvívó gyerekseregének kulfurnivóját emelni fogják. E cél-hói hosszú és türelmes munkával egy Hz pontból álló műsort állítottak össze és tanultak be. Mikor már biztosak voltak a szerepekben, rajzlap került Idáik kapujára, melyen a \'nagyérdemű közönségnek: tudtam adták, hogy vasárnap délután ¦i órákor tesz a nagy esemény, a gyerekszínház. Azt hiszem még a polgármester ur is örülne, ha olyan gyorsan tudomást szerezne mindenki a rendeleteiról, amilyen gyorsan elterjedt gyc.rekországban Lia és társai viHlalkazásának híre. Ott is volt vasárnap a környék minden épkézláb fia és leánya. Voltak ott 3—-4 éves kisfiúktól és kislányoktól kezdve minden korosztálybeliek egészen a körifyék híres *Ceikvadá-száigf, aki arról nevezetes, hogy az
ésszoBzedoit cjgnrottncsikokból ki-bányássza a dohányt és abból nyárt
magának uj cigarettát. Kékül-zal-düí. mikor szívja,. Ue azért csak pöfékel, hogy felnőttnek nézzék. Persze azért mindenki látja, hogy mér/ tejfölösszájú. Ezt csak ugy mellesleg .., Lényeg az, hogg a nagy Gslkradász is ott volt társaival együtt.
A.r ágyteritőkket clfüggőngzött színpad műsora igen változatos volt. Hedvignek, a szépséges magyHr királyiam/nak történetét komoly ér-deklít\'léssel liezto végig a nagyérdemű közönség. A varázsló poruljárása különösen az ifjabb korosztályok harsány kacagását váltotta ki. L ia szólóéneke a m esem ondó nagymamáról igen meghatott mindenkit. A szöszke , kis szavaló is nagy sikert aratott bátor fellépésével.
Mindezzel a sok dicsérettel persze nem akarom azt mondani, kedven Lia, hogy Te és társaid nagy színészek vagytok. Meg vagyok győződve, hogy ti sem tart/átok annak magatokat. Hiszen ha ilyen felleng-, zős hcképzeXéssel lett volna tele a fejetek, «éttt tudtatok volna olyan, hamisitaltan gyerekek lenni kis színpadotokon. Amiért elsősorban megdicsértek benneteket, az, nem színészi twlástok, hanem jó szívetek amely arra ösztökélt benneteket, hogy a közetetekben lakó sok gyereknek nemes örömet szerezzetek. Vállalkozástokra vedig méltó koronát tettetek, — ne haragudjatok, hogy ezt is elárulom — mikor színházatok tiszta jövedelmét, 25 penpőt felajánlottátok a jclsőlemplom berendezésére. Ezzel nyilvánosan nyűg Iázom is nemes adományotokat.
Szeretettel köszönt benneteket a Tisztelendő bácsi
nek .vannak hibái, amit a gyakorlat, a tapasztalat terel a helyes teJlődÓB útjára. Véleményünk szerint a rádle-la-kola nem akarja n rendes iskolát pótolni, do fölrázza n tanulót, hogy vegye o!Ő könyvelt és forgassa azokat. A is-uulás bizonyon mertókbon Ügyesség is, mint amilyen pl. a zongora. Akt nem gyakorolja, hamar ol Is felejti. Az la-inAtlés n ludas anyja, — tartja n közmondás. Eddig ts azon panaszkodtak a Bzülők, hogy az Iskolai tananyAg túlzsúfolt. Ml jesz most, mikor két hónappal a tanítási Idő megrövidült ? Tessék tanulni! A gyermeknek- a tintllAsra utasítást adhat mttna a szülő, szívesen megteszi ezt akármolylk tanár, hn lioz-zAlordulnak és ezt a oélt szolgálja a rádió-iskola Is. Minden magyar dlák-gyoreknek a szorgalom és a kitartás fegyverével kell most küzdenie, hogy apáik nyomdokába léphessenek. (vj)
SPORTÉLET
UJ kanizsai tehetségek a pécsi atlétikai edzőtáborban
Már előző beszámolónkban Jelentettük, hogy a pécsi atlétikai edzőtábor huszonkét lagja közölt négv NV Ili Ifjúsági atléta szerepelt az elmúlt héten, hogy tudásukat fejlesszék és értékes tanulmányokkal térjenek vissza Kanosára. A hégv nll ¦ legnagyobb megelégedéssel beszél a pécsi kirándulásról. A lábol rendezés a kerületi atlétikai vezetők nagyvonalúságáról teli tanúságot
A vasárnapi versenyen részt ts vetlek Halallalnk és 110 m. gáton Varga második,- Molnár pedig harmadik helyezést ért el. Ugyancsak Vargának sikerült a lávol-ugráibtn a harmadik helyet biztosítani 503-aa ugrá\'ával.
Az idősebb NVTE atléIák közül a- nagy versenyen 10 ezer mélcrcn Biró II. után Sebők NVTE második, Idele 40.01.4, mig uláns szintén NVTtí atléta, Szmodícs lett a harmadik. Pontversenyben az NVTE harmadik 18 ponttal.
KÖZGAZDASÁG
A városok kérik a helypénzek egvfiégesltését
A Vácosok Bzővotaóge foltorjosz-tést intézett a keréskodólraj minisz-torboz a piaoi hetypónzok egységesítése ügyében. Bobon » kerdéabon már a különlxV.ó kereskedelmi és Ipari érdekeltaégok is hasonló irányú mozgalmát inditottak, ugy hogy a "helypénz, probléma reformja általános kívánalom. A feltérjesztésbon
a városok rámutatnak arra, hogy a piacok fönntartása, fojlosztéso, igon tekintélyes anyagi áldozatot jelent a városok számára. Az összo-gyüjtötl ndatok szerint magyar városok piacain 17.467 állandó árus keresi Kenyerét és ennek többszőré sót teszi ki nz alkalmi árusok száma. A magyar várasok a piacok karbantartására egy óv alatt l.fi millió pengői fektettek bo a piacok fejlosz-tófH\'-lK?. Az ujabb tervek korotólxin további 8.4 millió [>ongÓ piaci beruházások szero|>olnok. Kétst\'gUdon, hogy a vár4)ook rószóroSi piaci holy-pónzckből származó bovótol igen számottevő és évonto körülbelül hárommillió pengőt tesz ki. A városok kórik a korcskodolmí minisztert, hogy a kérdés rondozéee véprtt mielőbb hívjon Össze órtokozíotot.
Októbertől kezdve,
mint a Mavad bizományosa, minden mennyiségben vásárolok vsadat.
Töltény-utalványt minden bes\'otgáftatott vad után 3 drb-ot adok a F. M. ren-iii4 delel értelmében.
VudinfidrflxUftel !
UNGER-ULLMAMti ELEK
vas-, fegyver- ét Ifiiitrkereiktdö.
3741
0694
&AJUAI KÖZLÖNY
1943. szeptember 22
.rgly.i>i&» * 2 uift*liÖH ű /ty?d/i e7/í/i/ hadműveletekkel ee kljolantette a Japánok caak kevés kereskedelmi hajóval tudjak a forgal-mat lobonyolltanl. A lopán elleni háború hozta létra a délkelet-ázsiai lőna-rancenokaAgot, melynek vezetője rövl-deeen Indiába érkezik. Churoillll ezután áttért
a Földközi-tenger legújabb eseményeire, megemlékezett az olasz rendszerváltozásról és hangsúlyozta a Badogllo-kormány csak a legnagyobb nebozsó-gekkfll tudta fenntartani magát a német nyomással szemben. Ezután az olasz IcftyveraiUnet aláírásával foglalkozott, maid nagy részletességgel Ismertette, hogy Dél-Olaszországban a szövetségesek újra kezükbe vették a kozdeméayezéBt és uj, Bzeles arcvonalon nyomulnak észak felé.
Berlin szegényesnek tarifa Churchill beszédét
Berlin, szeptember 22 Illetékes német helyen Churchill beszédéréi a következőket mondották: A beszéd tartalmának szegényes volta miatt berlini korok nem találják túlságosan érdekesnek Churchill kijelentéseit A beszéd most is azzal tűnt ki, amit elhallgatott. Hogy katonai dolgokról nem beszelt, azt természetesnek (arlják. Hogy politikai cél kitűzéseiről sem beszéli, ez már szembeötlő a megfigyelők előtt. Ezt azial mauya-rázzák, hojry Churchill bhonyos dolgokról nem beszáll, nehogy rájöjjenek a dolgaira, melyeke! lakargalni akar.
K 1454/1943 sz.
Árverési hirdetmény
a köitsrlozások felében lefoglalt ingóságoknak az 1927. évi 600/P. M. számú Hivatalos összeállítás 67—69. §-a értelmében való nyilvánoa el* árverezéséről,.
A véltrehajtást szenvedő neve: Strém Oltó és Ernő.
Lakása: Nagykanizsa, Király-ulca 30. szám.
A köztartozások neme és öiszege: 11.245 P 98 f. köztartozás.
Az első árverés helye: Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10, ti, ái verőül csarnok.
Az eled árverés ideje: 1943. évi szeplember 29 én d. e. 10 órakor.
A másodikárverés helye: ugyanolt.
A második árverés ideje: 1943. október 13án d. e. 10 órakor.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként: Szobabútorok, üreB boroshordók, bortejtőgép, gumicsövek sto. 6040 P becsértékben.
Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a Becsértéknek legalább háromnegyed részét megígérik. Jogában áll azonban a községi elöljáróságnak (várnai adóhivatalnak- a lefoglalt tárgyakat a tulajdonos beleegyezésével árverésen kívül ii, a lefoglalt ingóság becsértékének legalább háromnegyed részéén szabadkézből érlékesiieni. A tulajdonos a lefoglalt ingóságnak árverésen klvlll való értékesítéséi kérheti. p
7. Ha a második árverésen lelt legmagasabb ajánlat az ingóság tényleges értékével nem ált arányban, az ingóság szabadkézből fog értékesíttetni.
1000 P felüli becsérték után 10 százalék bánstpári\'t tartoznak az árverezők letenni.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő.
Keit Nagykanizsa, 1943. évi szeptember hó 16. napján.\'1
Bernáth Jenő ino rab. városi végrehajtó.
Halálra Ítélték a szökött lengyelt, aki Zalában
Is kalandozott
Rőszleteson foglalkozott minap a Zalai Közlöny Splavienski Henrik longvol katonaszökevény ügyével.
A\' imatvidóki törvényszék rögtön-ítélŐ tanácsa most tárgyalta Spla-víenski Henrik 27 óvos longyolor-szi\'igi vádlott bűnügyöt. Hplavionski boismorto az ójszakai elsötétítés ideje alatt elkövetett loj>ásokat. A
rögtönitélő bíróság több tanú kihallgatása után SplavionBki .Henriket bűnösnek mondta ki szándékos om-iKiiölés büntettónolc kísérlotóvol, hat-rondboli elsötétítés idojo alatt olkö-votott lopás bűntettében és ezért halálra itélto. A bíróság azután ko-ígvolmi tanáccsá alakult át, amoly-nek határozata titkos.
HÍREK
NAPIRRND:
Éjjeli gyógyszertári tigyolot: Ma a Bz. Mária gyógyszertár Király-utca 40. szám.
KiskanizBán az ottani gyógyszertár állandó ügyelotes eaolgálatot tart.
N-piár. Szeplember 2?. Szerda, Róm. kat. Móric vt. - Protestáns Móric.
A OOZPCRDO nyitTa van reggel 7 órától este 6 óráig. (Hétfő, szerda, péntek délután és koddon ogész nap noktts*\') Telefon: 660.
— (Tanltóválssztis)
Az Üresedésben lévő letonyel r. k. Iskolánál megválasztották Felhalmt Ferencet és feleségét Felhalml i.zelőtt Tornylazenlmlklóson tanított.
— (Halálozás)
Sitlyós csapás érte Németh Károly keszthelyi ref. lelkészt. Leánya dr. S.ücs Andorné született Németh Ibolya, életének 23. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Mindössze Ót hete, hogy férjhez meni. Holl(cs(é( ma délután kisérik ki pihenőhelyére a, keszthelyi temelóben.
— (Juol Tante)
magánóvodájába tJ belratás október 1. ét 2.-án egész nap. Régi tanítványok ugyanakkor jelentkezzenek Előadás kezdete október 4.-én. (:)
— (Szüreti mulatság Letenyón) Letenyén a KALOT azép szüreti mulatságot rendezett. Délután 3 órakor felvonulás volt a falun végig, ökrösszekereken iiiiniar. ruhás lányok, menyecskék, legényok, szépek voltak. A falu apraja-nagyja kísérte a dtszee menetet. Utána « Ferecakó vendéglő udvarán szépen betanított magyar táncokat lejtett 15 pár. A rendezés Bobctss Árpád adétlszt érdeme
— (Elitéltek öt egerszsfll pákát) Zalaegerszegen 120—2 pengőért lehetett kapni 38- 33 dekás cipókat Ös \'?0 lillérért zsemlyéi. Ezeket löketén Rzerzott lisztből sUtötték és az említett fekete-Arakon hoziák forgalomba. Emiatt Lang Ferencnél, Uyfirkl Józsefnét éa Ortlnbaum Rózát lix)-100 pengőre, Oltlnbaum Rezsőt 50, Vlosz Jánost 30 pengő pénzbüntetésre Itéllu.
— (A naptoltok hatása)
A potsdami geofizikai Intézet behatóan foglalkozik a napfoltok hatásának megfigyelésével. Mint ismeretes, a napfolt nem egyéb, mint a nap lelszinén keletkező
gázforgatag, amelynek hőmérséklete 1100 fokkal alacsonyabb a 6T00 fok hőmérsékletű napnál. Ezek a sötétebb foltok a napon néha szabadszemmel is felismerhetők. A kisebbenapfsltok néha órákon beim eltűnnek, a nagyobbak azonban hónapokon át megfigyelhetők. A foltok látszólag keletről nyugatra húzódnak, amelyből a nap fordulására következtetnek Ery Ilyen fordulat kb. 27 napig tart Nagyobb-azámu napfoltok keletkeiését kb. minden 11 évben figyellek meg. Az utolsó ilyen naploltldöszak 1933/34. évben éri végat. 1933-ban i nap 234 napon át napfoltmen-les volt. 1936. óla azonban mindig észleltek kisebb follokat, amelyek 1937-ben érték el a maximumot. A naptoltok az Időjárásban Is éreztetik listásukat. Megállapították pl., kögy a trópusokban néhány fokkal alacsonyabb a hőmérséklet és több az eső,\' ha a napfoltok nagyobb számban mutatkoznak. Úgyszintén megfigyelték, hogy kiváló borlermó évek a napfoltmentes időszakkal függnek Össze. (MNK)
— (Hamisított kolbász)
A Búvár BzeptemberI azáma Írja. — A kolbászfélékbe sokszor beledolgoznak keményltűtartatmu tölteléket, (gr lisztet, kenyeret, zsemlyét, vagy éppen keményítőt. Ha a kolbász vágást felületére hlg JódtlnturAt cseppentünk s a foltllet erősen tnegkéküf. ftkkor a mondott anyagok vnletnulylkévóT szaporították meg a kolbász nujagát. Ugyanígy nxjgkékfll a valr [a, La főtt burgonyát kfVertek belo ezaporltáH coljából.
Iránit, iiiitü
legnugwbb flrbaji veszek.
Vékáay ékszerén
!13
felvesz plekdrtraga.sxtót
a Magyar Hirdető Iroda kirendeltsége a Zalai Közlöny kiadóhjva aiában.
f—\'
i \'
Mindenki a helyi kerwke«"*knél én iparosoknál szerezze be 1
Caéplóai anyagok, .olajok, zairob, golyAacaapagyak
UN<ib)H-lJL!.9(1 ANN v«i««.bedí„b,-) Hofherr-gépek télre és tavaszra már most elöiegyzendök
VILLAMOS ÁRAfVI-_ SZOLGÁLTATÓ RT.
AramaxAmlák fheetéae, reklámadók, hlbajalarrtáask, txsksxtrű felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tol délután 18 ót*att0. Qseriftery-uf 51, telefon 294.
Churchill a háború további szakaszairól
Churchill löszödének bofojezö részében a kövotkozőket mondotta: ¦ Olaszországnak sogitaégéro leszünk. Az Olaszországban folyó harcokat,— a harmadik front \'harcának novezfo. A második front majd ogy napon, amikor a szövotMégoeok azt olérkozottnok látják, az európai J szárazföldön íb megoldói éa egybe kapcsolódik a déli invázióval. Bilinek a háborúnak legvéresohl. reSze még
ölettünk áll 6s nem habozunk meghozni minden áldozatot. Hogy hol 6s \'hogyan ős miivon arányokban indul majd mog a fotámadás nyugat folól, azt most nem közölhetőm.
Churchill a továbbiakban foglalkozott a quobeci megállaixxláwikkal a 8zovjot, az Kgyoaült Államok ós Nagylirítannia közötti akciók szorosabbá tételéről. A Földközi-tenger kérdőaoinok mogoldására szövotsé-goaközi bizottságot létesilonok, A háremhatalmi országok külügyminisztereinek értekezlete biztosítva van, ezen Angliát Kdön fogja képviselni. . ,
A háromhatalmi értekezletet podig móg óbbon az ővbon Sztálin, Roosevelt éa az ő részvételével megtartják. Kunok helyét nem közölheti
a nyilvánossággal, csak az értekezlet
befejezése után. A Szovjot Unió és
a nagy azövotségosokkol való bizonyos tárgyalások nélkül n háborít befejozéso után növekvő zűrzavarba lépnénk, — mondta.
A káromkodhat Utast •a m tSs-wésw bOssta*?\'
áPRÓHIRDETÉSER
4 polgárit végzett, jóházból való Unt konyvkÖtfl-tH^oncmab (elveszünk. -Schlcss Tcstvéjek. ,_t
Aaatafoa-aagédabat magas llzctés-¦el felvesz Csizmadia Jino* aizla\'osmes-ter Nagjkanlzia, Bába-utca 5. 2
Jlllia\'niaiiAal nyarhal könyvnyomdánkban hall llaaléaaal egy könyvkötő Janone éa 1 tsnulóleány. Legalább 4 polgári Iskola elvégzéséről szóló bizonyítvány szükséges.
Sanéaat felveszünk: Közlliztvlielóh Siövetkezete, Erzsébet-tér. 3087
! Tanuldlaánirl (elvess Valentin var-I roda, Csengery ni 15. 3086
MAORT ksntln részére keresek megbízható ixakácinót. Igény megjelöléssel választ Pllcz István Lenti clmte kérek. 310S
Hllrt-íúle temetkezési egylet pSn*-ba«KodOs — akár lérfit, akár nőt -lelveiz. Jelentkezel az egylet Deák tér 3. ¦z. alatti írod íjában (minden nap délelőtt) szombaton délig. Hadlgyimoltak elsőbbségben részesülnek. 3113
I-\'óíiiI tudó mlndsnaal keresek aion-nalt belépésre vagy 1-ete. Csengery-ut 5.,
1. imii. 311!)
Í KáaoaxUakádat, használt, de Jó állapotban lévőt, cca 40—50 litereset ven-nák. AJánlalokat a kiadóhivatalba kérek.
Egy dtb. a«latő aladó Kosiuthtér6„
Kalmárné. 3093-
Egiraxobáa sicp Inkáiomaf elcserélném ugyanolyan szíp lakással. Cim Mflnár Oyörgy, Honvéd utca 15. \\ 3107
Híllön este a Magyar-utcai csordából elfutott lahanom, Kérem s megtslálól. Magyar-utca b7 alatt értesítsen. Oáapir Jóuel. 3100
ZJUUII KÖZtONY
POLITIKAI NAPIUM>. Ktftdja: „Közflaztíaiégl R.T. HaüykaaUsa\'i
Felelős kiadó: Zalai Király. Nyomatott i . a „Közgázdasigl R, T. Nagykanizsa"
ayondájáliaa Nagykanizsaa. (Nyomdáért felel < ,2atal KársrvJ
4554
remit:
, Bonilokosat: Tábori nnnta :
83. évi, 215. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 23. osütörtök ára 16 fillér.
"¦m*www*otw1mmb\'>iiwiwiiimi1i ml 11h iii i .....i ¦ n«qy»fqff^f!y.iiiiiim ¦¦mn i mim.....mi ¦ .......¦ niimi...........i......ím.......ím
ZALAI KÖZLŐN
politikai NAPILAP
ajterkcaztŐBég és kiadóhivatal : Fd-ut 6. szám. fcerkeaztőségi óa kladóhivatáll teloton 78. nz. Mog|elcnik mliiocn hétköznap délután.
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
Előfizetést ára: egy hónapra 4 pengő 30 tUlér,
negyedévre 12 pengő 40 Hllér. Kgyee szám: hétköznap 16 til)., !rzombaton 30 till.
Erős namet légitámadás érte a keleti angol partvidéket
A beleli fronton tovább tartanak a rendkívül nehéz harcok : Ugrásra késien Alinak a mindkét részről felfejlődött erők
Borimból jolontík:
A.NTI katonai munkatársa, a lia-diosomónyok Összefoglaló áttokintó-BÓben mogállapítja, hogy Európa valamennyi arcvonalán világosan lát ható\'az a tény, hogy az
átmeneti nehézségek ellenire, a németek mindenütt ural a helyzetnek.
A némot főváros katonai köroi, á tudósító szerint, három mozzanatnak szentolnok különösebb figyelmet. Az olső az olasz hadszinteron bekövetkezett viszonylagos nyugalom. Eifsonhowor tábornok a nómót \' ollonmozdulatok kövotkoztőbon arcvonalának átcsoportosítására kóny-szerült, A másik\'Mozzanat, hogy n Szovjot célja most is » némot se-regök mogsominíbitéso. A némot rugalmas hadvezetés a koleti arcvonalon bebizonyította, hogy a némot
Délolaszországban
hadsereg a holyzot magaslatán áll. A némotok mindenütt, ahol a Szovjet orós támadást indít, bőven ollon-
tám ad ássál fotelnek nrindon átkaroló kísértetre. Nagyobb jolontéségü a némot kozdoményozés Clmrkovlól északra, ahol a Szovjot a legnagyobb orókkol indította meg támadásait, do a némotok ollonlökésokkol megtartották vonalaikat. A harmadik mozzanat Churchill beszedő, moly a némot longorészctí hivatalra irányította ismét a figyelmei, Churchill maga állította, hogy
\'vi háborít leovéresebb fejezete még előttünk áll\'. A német főváros katonai köreiben teljesen megerősítik ezt a felfogást. Berlinben kijelentik, hogy meghiúsult Ohiirch ifinek a vitája nz uj nó-mot olháritó ós megtorló fogyvorek-ról, molyokol a lééi támadásokkal szemben fognak alkalmazni.
Nem a norvég partokon lesz az uj Invázió?
Cliurchillnnk a nyugati invázióval kapcsolatban toft kijolentósoit Londonban ugy magyarázzák, hogy azt a nzovjot vozotősóggol ogyotórtvo fogják végrehajtani és valószínűleg nem a norvégiai partok ollón, moly a vadászgépek támaszpontjaitól túl-
ságosan messze ősik.
Lisszabon, BZoptombor 23 A szövetségesok hivatalos jelentése szerint tíz fc amerikai csapatok megszállták Kiugxhafcn ja/xín támaszpontot
Uj Guinos szigoto közelében.
Megint megszakadt az Összeköttetés Olaszországgal / és a Vatikánnal
kán városból sem tudnak öns/okiiltc-tett lóiesttenl Svájccal.
Berlint Jelentés nzerlnt a Silnrno— Nápoly közöllt szikaszon Dbhéz tero-pen kod hz angolszászoknak előre nyo-mulnlok. Mlnól Jobban mogközolltlk Nápolyi, a Jelentós szerint, — a helyzetük annál nehezebb.
ChlnBso, szeptember 23 Musrollnt nem nevezte még kl az uj mlnlsztoroket. Az u] fanoIslti kőztársn-bágl patt r/ókhelyo Róma, ahol Pavo-Ihif. a párt tlikára uj.ibban egy sereg rendeletet lett közzé.
Svájőés1 Olaszország között az ösz-siekÖtletéB ulra mogezakudt. A telefonforgalomban is zavarok vammk. Vall-
Sasákoi megtisztították a partizánokiát
bábán, Mostar környékén a horvát ősapátok megsemmisítettek egy partizán csoportot A partizán csoport teljes felszerelésével egytltt a város Irattárát ls megmentették.
Horvát Távirati froda Jelenti, hogy n német csapatok fiúsakor, Fiume test vér városát megtisztították a partizán bandáktól. A vároBban rend és béke van.
A horvát lapok szerint Dubno váro-
Szétvertck egy Berlin ellen Indult nagy angol légitámadást
Berlin, szeptember \'.23 Angol repülők több háton át csak zavaró támadást intéztek a ltomét birodalom ollón. Tognap éjszaka első ízben korült sor nagyobb orővcl megindított bomba támadásra némot városok ollón.\' Az angolszászok több ¦nullámban nyomultak elóro és minden jol arra mutatott, hogy Boriint is támadni szeretnék. Támadó ki-bórlotük azonban meghiúsult. A némot éjszakai vadúszgópok már mosz-szo.a tongoron mogloptók n támadókat ós uldözóbo vottók a bombázókat, míg tol jóson szót nom szórták okot. A számban jól ós alaposan megtépázott bombázók néhány észak
nyugat i némot holyjségro, sót terv-saerutlehül tolicson nyílt toríUétokro dobták bombáikat. Az ujjú szervezett némot légvédelem a fényszóró ütegekkel nagyban olósegitotto á vadászgépek munkáját. Az eddigi jo-lontésok igon Bok, jórészt nohéz angol bombázó lelövését jelentették.
Német repülők angol városokat bombáztak
Az angol hírszolgálat jolonti, hogy német ropülőgófwk mára virradó éjszaka támadást intéztek Anglia ko-loti és északkeleti partvidéke ollón. A támadás következtében, mint az
angol jolonlés mondja, károk kotot-koztok.
33 százalékos hadi adó-páilékotás Amerikában^
A brit hírszolgálat jolontéfib Mórint Churchill az alsóházban egy kérdésre válaszolva kijolontotto, ro-mélí, hogy a jövő év olojén birodalmi órtokozlotot tarthat. Nózote szerint rendkívül fontos, hogy a birodalom valamennyi mininzterol-nöko találkozzék.
*
Washingtoni jelentósok arról bzA-
molnak l>o, hogy a hadikiadások fo-
dozóséje ujabb Ü!í százalékos pótadót vezotuok be.
Vihar alatti csend a délotaszországi fronton
A délotaszországi arcvonalon az elnuilt -18 óra alatt nagyobb harcok
nem voltak - jelentik Berlinbe!. A saloriioi körzet iwu orósobb foldo-ritő csapatok a várostól kolotro csak tapogatózva haladtak olóro. A, salor-noi ebéiben egész nap kölcsönön zavaró tüzérségi tűz volt. A német védők a magasabb hegyi állasokat] tartják megszállva, ahol" nz ollensé--got egészén a Széna völgyéig votot-lók vissza. Az angolok és az amori-kaiak súlyos veszteséget szenvodtok. Clark tábornok az 5. hndsorog csapataival Eholínál olholyozkedott óa ozzol a Nápoly ölteni támadás «gyik legfontosabb olókészitö szakasza lo-zárult. Az angol esapatok a soroivtoi félszigeté^ szállták mog, mig a védők ozzol szóm hon n magaslatokat foglalták cl. Montgomory tálwrnagy látogatást tott Clark tábornok főhadiszállásán, hogy szélesobb arcvonalon nagyobb oréjtt támadást indit-SOn mog. Nápoly hatalmas füst-folhólwn^viin. A megfigyolók több rohbnnáslnnlloltak,
Megszálltak egy görög szigetet
Algíri joloniósok szerint az angol lógioró olérlo a Oodokunozos szigetcsoportjának Korch szigetét, moly n török partokkal fokszik szombon. Az ottani rnpülőtorot az olusz hatóságok támogatásával inegszájllák éa Ozombo holyeztók.
A német erő helytáll a szüntelen támadásra hajazott bolsevista tömegekkel szemben
A keleti arcvonalon az Azovi-tenper északi részétől a Deszon folyóig, valamint a Szmolenszk-moszkvai cépkocsi-ut két oldalán a rendkívül nch>z harcok nem enyhüllek - Jetentik Berlinből. A német csapaloknak néhány helyen utolsó erő-{csillésükkel kelteit kihdenlök a makacnl támadó ezovlet csapatok ellen. A déli szakaszon, a le-báni hídfő egész arcvonalán n. Szóvlet fokoila n támadást. A német csapalok olyan elszántan állották meg hclytlket, hogy a támadóknak kedden délután be kelleti szüntetni előretörésüket. A Szovjet a bizloíitó uímet cs ipatok mögött partraszállási Is hajlott vénre A né-melek a kísérletei Idejekorán tellnmeiték én a partraszállt erókcl megsemmisítették.
Anaba körzetében, az Azovl tengertöt északra n Szovjci «-rős támadása még a német fönrevonat előtt ösircomlott. Pol-tava körzetében, a Szovjet áttörési kísérlete u|ra meghiúsult. A Szovjet vezetés ujnbh és ujabb támadások.-! inditoll a német állások ellen, de hajszolt csapatai nem tudlak területei nyerni. A némcl légierőit derekasan klvelle részét a küzdelemből. Teljesen szétrombolt egy kirakodó pályaudvari és hárma megrakott leliervonntot Bcmmlsitctt meg. Charkovndl a siovjet utánpóláil gépk\'jksl-oszloplből (Sbb mint !560 Járművet scmtnlslteltck meg. t\'sernl-govtól keletre a német repülők tizenegy 48 tonnás páncélost puizliloltak el.
Jelentés a keleti frontról
A keleti arcvonal középső szaksaién a német elszakadó mozdulatok követ-keztébon a legutóbbi napokban kemény harcok folytuk OernigoYot. mely előretolt támaszpont volt, h nemet csapatok tervazorUen kiürítették. A német \'csapatok után olőrenyomuló szovjetj csapatokat német harckocsik harora kényszerltotték. A harcok az északi órákig tartottak.
Brjanszknál a szovjet vezetés erős harckocsi köteléket vetéli bc, melyet a németek biztosító erőinek sikerüli kiverni. A
A japán miniszterelnök a komoly beszélt a
; Tokió, szeptombor 28 Tojó minisztorolnék tognap rádióbeszédét mondott, molybon kijolon-totlo, hogy a kormány mélyreható intózkedésbinok célja a háború mog-nyeróso. Az általános holyzotet komolynak mondta Japán minisztor-elnökó és bizonyos abban, liogy az eddigi orőfoszitcsok nem türnok som niíféío lankadást. líár az angolok és amerikaiak tok intőt nélkül nagy veszteségi)ikio ,ujább ós ujabb támadásokkal kisórloteznokt a g>\'ő«o-lümlw vetett hit nom ongodi, hogy ¦
szovjet a német csapaiok hála mögött ejlőernyös .\'il.tknl.Uok.it" Is vetélt harcba, tizeket sikerült megsemmlsilenl. A némot csapatok megakadályoztak egy helyi betörést Egy másik betörést ar. uióvédek fogtak fel és reteszellek el, hogy a főcsapat elérte az nj arcvoiiiil.it anélkül, hogy az ellenséggel harcban állolt volna
Szmolcaszktól keletre a szovjet folytatta áttörési kísérletei), melyeket meghiúsítottak.
Az ésxaki arcvonalon nem került sor nagyobb harcokra.
helyzet követelte Intézkedésekről rádióban
n japán birodalmat térdre kényszerítsék. A megnehezedett helyzetre való tekintettől a kormány kénytoloii volt mélyreható intózkodósokot tenni ós azt gyakorlatilag alkalmazni. Gondoskodás történt, hogy a legfőbb katonai hatóság ós az állnmvozotŐk között a legszorosabb ogyüttmüködós logyón. Az ország bolBŐ torülotón,-elszánt arcvonulat koll létesíteni; moly mint a hadvezetés rószo, minden tokintotbon biztosítja a vegs6
rpnlytatái « 4 olfláluaJ
ZALAI KÖZLÖNY
1943. s;tcpU;nil>er 2;i
KULCSLYUK MELLŐL
rjkÓKR-UjiLMANN elek
kereskedelmi tanácsos a kanizsai tüzhamw-küjdöttséggel megérkezett Székelvndvnrhulyről, ahol — mint örloy György dr. halála óta a nagykanizsai TtizharcOH Fócsoi>ortn:ik társelnöki mínósógl>on vozotÖjo -átadta a szókolyudvarholyi mozi di-eze« színpadán a kanizsai. tüzharco-Bük\' zászlaját a székoly tüzhareos-tostvéieknok rövid Ixínzéd kíséretében, i
¦SOMOGYI ISTVÁN
nagykanizsai ni. kir. százados családi riovét igazságügyin inisztorí on-gedéliyol, az anyai iiév fölvételéről, a KoiTlmiáros-Somogyi nóvro változtatta.
*
Vaiay jozsef
nagykanizsai .világi plébánost Ugyancsak szeretik Ili vei, amerre korábban munkálta az Ur szellőjét. Most hétfőn Kaposvárra bivták oa-kotni, ahol egy volt káplánkori ta-¦nitvánvát adta össze egy fóhadnagy-gyal. YaHÚmap pedig Légrád magyarjainak mondott az ottani plébá-¦BOB meghívására szentbeszédet, a kézség búcsúja olka\'niából.
zahijuay lobant Dlt. x
veit nagykanizsai szolgabíró, aki legutóbb Tapolcán mint tb. főszolgabíró toljosilétt szolgálatot, 15 óví szolgálat ulán, mint mogirta a Zalai Közlöny, nyugdijazását kérte, mert nem fogadta cl más vidókro törtónt átholvozését. MoHtt órtosülünk, hogy Zaruoay Tapolcán egy borkorosko-dolmi \' részvény társaság ügyvezető igazgatója lőtt."
DRIE8Z FRIGYES DR.
volt \'nagykanizsai kir. közjogyzó-holyclteHt Saj észen tjxitorurra novoz-ték\'ki köziegvzőnok, ahol már el is foglalta állását.
.takács józsef dr. \'
nagykanizsai kir. ügyész hetekig tartó botogségéból fölépült és elfoglal) a hivatalát.
a zalai közlöny
lapkiadó és nyomdává! la la h, 150 pongőt adományozott a \' miniszterelnök nőjének a honvéd árvák no* veltotésére indított gyűjtésem.
•mester K almán
volt központi Baross-titkár, aki azonban ezt az állását-jnár a közgazdasági önállóság munkaterületé-vol osoréllo fel, baráti Szolgálatként most is velo tartott Ilovszky Jánossal hétvégi kanizsai körülotlátoga-tása alkalmával. Ez tízért íh volt novezotes osomény, mort Mostor Kálmánt elózó nap ajándékozta meg íolosÓgo házasságuk első gyümölcsével, ogy ogésKHUgos leánygyermekkel. •
lányi LA8ZLO dr.
berlini fogorvos. Lányi Lászlónak, a Zalamogyei Gazdasági Takarók-pénztár köztiszteletben álló nyug. pénz tarosának fia, akí hosszú óvok óta él Berlinben b ott fiatalon ulitt-morést szorzott a magyar orvosi névnek, mogérkezett Nagykanizsára bzülei látogatására.
• I
A KANIZSAI RENDŐRSÉG
egéss-személy zote 227 pengét adott összo önmaga karoljon u hadi-árvák, hadiözvegyek, hadirokkantak megsegítéseié indított gyűjtés kör rőtében, i
Nagykanizsai Zrínyi Irodalmi és művészeti Kör távirsfbsi) üdvözölte Herczeg Ferencet
Ifipíjat
Isttmsgásabb Arosri veszek,
Egész Magyarország ünnepli 80. Mzülotésnapl\'a alkalmából 1 forciing Ferencet. Egész Magyarország hódol az alkotó szellőm nagysága olótt, a mollyel Herczeg Ferenc a müveit< világ előtt büszke rangra oinelto al magyar szó művészetet, a magyar | lelkiséget, az Örök magyarság erőjét ős gondolatát. Az ünnoplőkhöz csatlakozott a Nagykanizsai Zrínyi Irodalmi ős Müveaaoti Kör is, amelynek olnöksőgü a kövotkoző táviratot küldte ol Horczeg Foroncnok:
>-A főiszázados NagykanízBní Zri-nvi Miklós Irodalmi ós Müvószoti Kör Isten áldását kóri Nugyniékó-
aágod ólotóie és munkásságára nyolc vauadik aaülotéanapja alkalmából. Az óloU\'ilwu halhatatlanná vált szol-! lemóriás ogész lelkét adta ennok a: ncmzelnok firökÓrtókü írásaiban. A magyar norazolí géniusz üli diadal--ünnepét, amikor a magyar szó torom tooiejónok Icgnagyobbjak.\'int öleli magához Ilonrzeg l\'Vn-encot. Azt n Iforczog Ferencet, aki nom a mi nyelvünkön tanulta meg a, bzó olsó tudományát, mégis a nemzet: legdrágább kincse azok között, akik-magyar szóM! építettek mogdönl-bototlon eiődöl a szentistváni gon-. dolatnak.«
Betegsége elöl a halálba menekült egy kiskanizsái gazda
Sokan ismerik Kanizsán Gyimési (Ouzavinocz) János Körmös-utcai
földművest; Öyimesi hosszabb idő éta gyomorbetegségben szenvedett, betegségé mindnagyobb nohózsóge-kot okozott, ami a szorencaétlon embert nagyon olkoso rí tette. Tegnap délután, egy óvatlan pillanatban, mikor családtagjai nem voltak oda-
haza, Gyimosi felakasztotta magát.\' Mire rátaláltak, már nem volt l>onnQ ólot. A hatóság részéről vitéz dr. Jónás Károly rendőrkapitány és dr. L\'jházy Sándor tisztiorvos ejtették meg-..a hullaszemlét, amely kétségtelenül öngyilkosságot állapított meg. Az ügyészség\'kiadta, a temotősi engedélyt.
árdrágításért nvolc hónapi börtönre Ítélték, perújrafelvétel során felmentették a zalakarosl
keúúeám
Grdokes kereskedelmi ügyöt tárgyalt a nagykanizsai törvényszék uzsora-tanácsa, amelyon Teutsch Gusztáv nagykoieskodő volt a bírósági ülnök. A tárgyalás elnöke dr. Almássy Gyula, szavazóbíró Knausz László dr., a vádat dr. Török Zoltán képviselte, míg a védői tisztot dr. Horjavccz Sándor ügyvéd töltötte ta.
Még a mull évben történt, -hogy a csendőrök eljárást indítottak itjíi Adorján József zalnkarosi koroskedő ollón, mort az állítólag a rézgálic-
kilóját jogy nélkül 6.50 ..pongő/;r\'t árusította. Mintegy 826 kg. gálicról volt hzó. A .csendőrök kihallgatták
azokat, akik ifjú Adorjántól rózgá-licot vásároltak éa mogkérdo/.ték tőlük, hogy 6.50 pengőt fizettek-o a rézgálio kilójaőrt. Az igenlő tanúvallomások alapján törtónt a fol-jolontós.
Ifja Adorján a nagykanizsai törvényszék uzsorái) jrósága előtt bün-tolonnok vallotta magát. A tanuknak lognagyobb része, akik terhelőén vallottak a csendőri kihallgatás folyamán, a bíróság előtt megváltoztatták vallomásukat ós azt mondták, hogy a rézgálicet a megszabott 1.1)0 íjongős áron vottók Adorjántól. Azt mondták, hogy a csendőröktől féltek és ozőrt vallottak annak időjén terhelőén. A törvényszék akkor bűnösnek mondta ki Adorján Józaofot és üzletszerűen elkövetett árdrágító visszaélés miatt nyolc hónapi börtönre ítélte. A --tábla az elsőfokú itólotet lielybonhagyta.
Ifjú Adorján József a jogerős itólot után poruirafolvételi kérelem-mol fordult a törvónyazékhoz. Ennok a tárgyalása volt mOBt. Dr. Al-mássy tanacsolnök több tanút hallgatett ki. Az alappor tanúi most is kijolontettók, hogy 1.00 pongŐt fizetlek a ffálio kilójáórt. A kérdésié, hogy miért vallottak a csendőrök elolt terhelőén, egynek kivételével most is mindegyik ; azt válaszolta; — azórt, mort a csotulórök folütvas-
tak olóttük ogy iráat, mely szerint ifjú Adorján 8,60> pengőért árusi-totta a gálicot ós féltek ollonkozni a caendorökkol.
Majd kövotkoztok az ujabb tanuk: Szabó István 67 éves gazda, özvegy Kovács Józsofné, Lázár István, Tóth Lajos, atbí mind 1,90 pengőért vették a gálicot.
A bíróság oliendolto a taivik meg-eskotósét.
yl)r. Török Zoltán ki\', ügyész vádbeszédé)>on utalt ;a/.\'ra, hegy a IH-nijiafolvóíoli tárgyaláson egyetlen ogy tanú vallomásai; látja kodvező-pok a vádlott javára, do nem fogadja cl azt a vallomást sem. A két olsó bíróság látta — mondta az ügyész - hogy a tanuk nem mondanak igazat, azért hozták mog kótizlvon a marasztaló Ítéletet.
Dr. Ilorjuvccz Sándor védő fel-montŐHt kórt. .
A törvényszék üzBora-tanácsa oliendolto a pár újrafelvételét, ogybon ifjú Adorján József vádlottat" az ellőne omolt vád 08 kövotkozménvoi alól fölmentette. Indokolásában kimondta az uzsora-tanács, hogy a jwruirafolvétot Során a vádlott bü-iiösscgo ollón semmiféle megnyugtató bizonyíték nem morült fél.
Az ügyész megfellebbezte az itö-lotot.
Rövid szünot* után ismét ifíu Adorján Józsof korült* a tanács ólé. Most azzal volt vádolva, hogv a rézgálie kilóját 16—20 pengős áron adta ol a községbon egyeseknek. A kir. ügyészség ezórt lo in tartóztatta Vádlott-társkent korült a birÓBág oló Lázár István, aki állítólag 25 pongőórt adta tovább az Adorjántól szorzott gálicot. , v-S
Adorján. tagadto-büírtiB^ÍTOkl Lázár, ogy osetot ismort be. AAiliAnW^ tolt tanuk teheriuontesitettéXAdor-^ jóut. A bíróság ebben az ügyKbn i folmontetto, míg Lázárt\' 100 pengő itélte, A törvényszék ifjti Adonái JózKofet azoiuia\'l szabadlábra lio lyezte.
1 Oséplésii anya\'fjOlr, w« «, z»i-ofc, ffolyrhiosap^gyak
ÍJ K1 G tí H\'" ! T L LM A" NN \'
vaskereskstídéHtien.
Hofherr-gápek télre Is tanra.már .most olöjs^yzeadök
Öt pe*c földiái* A LADOÓA-TÖ
Aki napsütést\'-i nyári nspoa lAlta már t LadOKa-lpt és partjait, .sotiasem fogja elfelejteni ezt a hatalmas szinlii/i dhzlctre emlékeztető lálváuyt. A gyöngyházfényű vízben a vflágoa kék esiaki ég ós. az óri-ásl (avat .szegélyező trdök ItlkröiődneV a azámtulnn kisebb nagyobb sziget méjy-tónuau,smaragdként III a csendes vizfeia. léten. i
A különös, mé lóságoa fenségében pompázó északi természet zavartalan csendjével kitöröl betétien emléket hagy mindenkiben, akt más. országbM vetődik erre a nem sok nyugati u/siót látott vidékre. Az áthatol hala llaa északi őserdők, puha, nagyobbá™ mocsaras, lápos talajukkal ia. mérdek hJsebb-nagyobb patakjukkal, folyó, jukkái és tavukkal sajátságos képet adnak a nagy ló körül elterülő tájnak. A partokon és különösen az északi .szigeteken festői templomok és kolostorok emelkednek, melyek közül vitathatatlanul a Valamó szigetén magányos\'iodó Valaam-kolostor s legszebb
Az ászaki partlat ellentétben, mely sziklás meredeket alkotva eme<kedlk ki a he-lyenkint 225 méler mélységet Is cléró hideg, tiszta vízből, a déli pari lapos. Inkább homokos és nincsen oly stlrüen benőve erdőkkel — akár csak a Balalon.
A tó halban rendkívül. gazd<|g. Vidra hasonlóképpen nagy arámban akad. A ló körül elszórt haláSztalvak 1 lakosságáutk főfoglalkozáaa* a balyóxás melleit a hali* Seat és, vidra-,. hóU^adászat A vndásut hasoalóképpun jövedehnezó fojjlallroíai, mert a messze, ésrakra nyúló ,, erdőkben bőven van mindenféle vad, közlük medve, farkán, jávorszarvas, róka, .hiúz, nyúl, nyesi ás mókus. Nincs hiány szárnyasokban sem: az állatvilágnak ebben a-, osztályában (óként a fajd, barna- és fehér-(OKOly, erdei szalonka és. ayirlyuk van najíy azámmat képviselve. A yizek és erdők állaiaiban nsm küvisbbé. Kazda^ok a tótól keletre, a Volga felsótotyáiáa át az Ural felé terjeszkedő területe\'* sem —, ez a magyarázata, hogy miért völiak Piíh-ugof ftselnk halász-vadász- népek. Ez a nagy gazdaság axonban a inullémár; az Örökké morajló ágyúdörgés a vadabal meaiza északra üzle. - .
A LadOga-tó vizteltllote mintegy 18.C0O négyzetkilométer/ó rug, melyből.az IIHÖ--4ü.. évi finn szovjet hábáru előtt 8000 négyzet kilométer Finnországhoz tartozott. A moszkvai békediktátum alári a finnek a tónak rájuk eső részéről kénytelenek voltak lemondani, úgyhogy az-egész Ladogs-tó szovjet birtokba került.
A Ladogá-tó rendkívüli vlzböségénekaz a magyarázata, hogy nem kevesebb, mint hetven folyó táplálja, míg a:-biztonsági szelep szerepét .egyedüli tófűtyálkénKi ScbltlBSclburgnál kiinduló é3 a Finn öbölbe torkolló Néva tölli be. A Ladoga tóba ömlő folyók közül, a Jegjelenlőiebbek: nyugaton a Vuoxen, a Szalma-tó lefolyása és-a Tuloma, délen" az Ilmen-tó ví-fölöslegét hozó Volchov, a Lava és a Szjasr, keleten a bővizű Üzvlr, mely az Onyegi-tót köti a I.adoga lóval öns/e és a hasonló-nevü tóhoz vezető Pasa. Ezekhez a természetes vizlutakhoz járulnak még a déli parton a csatornák, melyek a sziklás szo-rulatok, kő- és homokzátonyok megkeni-lésére és igy a fó:eg faszállilásra berendezkedett hajózás megkönnyítésére épültek. Legnevezetesebb kttzUlük a 110 kilométer hosszú és 25 méter széles Ladoga-csatorna, melyet Nagy Péter cár éplltelett 1718. és 1731 között. A Schlüsselburgot és a Volchov torkolatát összekötő cialor-nának valamikor elsőrangú jelentősége volt Szentpétervár kereskedelmének lebonyolításában. Ugyancsak fontos feladatok betöltésére készütt az 1861-ben befejezett uj Ladoga csatorna, mely i(j8 kilométer hosszú, a 80 kilométer hosszú Szvir csatorna és végül a 113.kilométer hossza Szjasc-csatorna Is.
A Ladoga-tó part) ti és a lakot\' szigetek közölt mindig élénk volt a hajóforgi-lom, melynek lebonyolításáról személy-átállító, és teherhaiók, bárkák és tulajok
EendoskQdlak. K-lonai aícaiponiból a lö eningrád «Uátá a srcaiponljából\' hosszú-ideig döntő azerepet látszott, meri ez volt a szovjet egyetlen utánpótlási ulja. h\'. a jelentőség azonban bizonyos mértékbeo atóla i> meüm^iradt: a BChlÜsflelbTpgJ vai/ sutvonst a német heheíágyúk hátáflkorébr-éjik és Igya Leningrádba Bfáni -6z«lll-mányokat a szovjet még-most is a lelu\'iő-ség szerint a Ladoga tó vizére bizza.
A* ló egyébként nemcsak\' most, hanem régebben is ¦jjelcnlős \'8z*repat» löllölt be OroszorazSg- csj Finnország .lörtéaetében. A tó vidékét vatatuikor finnek lakták ,é» csak a moszkvai cárok tcllielallcti ferjew kedése szorlíolla őket adud íiicsszeb!) nyugatra és északra, Karélla erdeibe és , erdeibe éa mocsaraiba. (MN)
11)43, szeptember 23
SPORTÉLET
Latin 60 m. hát-uszasban ornzágos bajnokságot nyert
Budapesten szombat-vasárnap került lebonyolításra az idoi országos ifjúsági úszóbajnokság. A versony Wnliolyo u margitszigeti Nemzeti Sportuszoda yolt. A versonyl Mérni .jlanos, IV »MlJ0Z<5 országos fólitkáru nyitotta meg.. Ezután kerültök lobo-nyoÜtásin az ogyos versenyszámok, puilyoken a Nagykanizsai\' Lovonto Kgy\'osülot úszói a többi oitximónypk yorában a kövotkozó főbb eredményeket érték ol:
60 m. gyermek liát: 1. Latin NLK 89 mc., 2. Szilvám GAMMA 41.8 nip., 8. Ivánfi MüK 43 mp.
Őf) m. gyermek gyom: 1. Pők MBS IS 82 mp., 2. Latin NLE 88 mp., 8. Hajdú MüE.
100 m. fiú hát: 1. Simon OVTK 1.25.5, 2. Sáfrán NLE 1.28.6, 8. Vogl BBTB.
100 m. fiu moll; 1. .Málé B8Z-KKT 1.22.2, 2. Vizváry MAC 1 p. 2I.Ö mp.,8. Hedvig PfiE 1.25.1, 1. Gvannati GAMMA 1.25.6, 6. Tárnái NLE 1.28.7.
HX) m. fiu gyors; 1. Gyöngyösi mac, 2. Gyarmati GAMMA, 8. Pliseh DTE, 4. BzabÓ NLK 6, Hogonriedor NLE, 6. Kovács NLE.
a kanizsai úszók közül mindon induló kiváló helyezést ért ol. Különösen Latin országos bajnoksága keltett nagy feltűnést nomcsak nálunk, hanem a fővárosban is. Még ogy országos bajnokságét szoroijiot-lűnk volna Sáfrán által, aki a\\ 8-as pályán olojótöl végig vozotott a csak az utolsó motorokén jobb Ixmyulá-sával győzte le az 1-os pályán USzÓ ózdi Simon.
/,. /\'.
A vasárnapi sportesemények
Először Is
a slmontornyai
mérkőzéssel kell foglalkoznunk. Bár n .Sft l\'O vasárnap nem lesz tulorőa ellen-folo a ktlUaé formában lévő és egységes NVTE csapatának, mégte érdekes-nok Ígérkezik a Vasutas sporttelepen sorra korUIŐ NB [|f. mérkőzés. — Az SI1TC mindig jé JAtékoagárdával rendelkezett. Valószínűleg vasárnap la lú esanat veazUe! a RUzdelniet a kék-lehér helyt gárda ellen. Az NVTE szerdán nagy edzést tartott- Ellenfele a levente-válogatott volt. A v. Zilán — Kosa, Kiss — Varga, Németh, Kófalvi — Juháaz, Frlsoh. Placskó, Tura, Fenyvesi öaazeállltásu osapat most nagyon együtt van és vasárnap előrelátható-Isg nagy győztlemmol örvondoztotl meg a vaauloa híveket
A ZMNTE
Dombóvárra utazik. Tehát rangadó lesz Dóldunáotulon SoVan híznak a ZMNTE ben. Síjoos, a rendkívüli körülméovek éa Héniióiek nagyon közrejátszottak a ZMNTfi nél és így vörmea remönyllnk nem lehet a győzelemhez A csapat vaiészlnü több helyen változik. Érleslt-lésflnk szorlnt a védelem Kovács II. — Istenes (Horváth). Kovács I. lesz, de széba löhot Szabó Jobbhátvédjátéka is. Akkor Istenes a Húrült MUialeózet h< ¦ tyoltealtené a jobbfedezet po\'Btfan. Tehát az lelence (TáloBl), Hejla, Caer-pee fedezetsor la valószínű. A támadó-tor Németh, Lika, Kiss, Csamáre, Voj-novlts összeállítású.
\'A levente válogatottéi/ vsBárnap délelőtt Játsza első Őirmokt mérkőzését a Vasút pályán. Eltenfolon sKthely csapata losz. Egyúttal ez a merkéjW lesz a zalai levontorangadó, mert Keszthely éi Kanizsa csipala a loiijobb a korllietbon. Valószínű a kanizsai győzelem, a helyt pálya előnyével.
Vasárnap délelőtt még egy érdekes és Izgalmas sportesemény ,|eaz; a leventék háztömbkörüli kerékpár versenye.
A napokban kijejiíltk «a utvonalat, ahol a közöaaöguek tartózkodnia kell a verseny Idojo ulatt.
zalai közlöny
A bátorai intézkedések miatt szidlak a Jegyzőt, a biréf, - elvették bflatetésflket
Xalihiyfirtzeg, szoptember 23 a liúliorus szükség kövotolto állat-U>»zolgáltatás NemosBzentandránon is megtörtént. Katona József föld-müvosnok, mint szerte az országban a gazdák százezreinek, eleget kotlott tennie a lieszolgáltatásnak. Katona JÓzaof azonban vonakodott, majd éktolon káromkodás közlxm megfenyegette He rezeg Inno községi helyet tos bírót, hogy »mujd onnok még lobotnok követkozinenvoi«. Ügy vi-solkodolt Katona a holyotlos bíróval szemben, mintha az önhatalnmlag
cselekedett volna, amikor az ó ökrét is kijelölte (^szolgáltatásra. A bíróság Katona Józsofct a biró terhére elkövetett rágalmazáaban mondta ki bűnösnek éa jogerősön 50 pengőre megbüntette.
Egy másik zalai faluban, Teskán-don, Vasa Károly né szül. Farkas Anna hasonló módöri nyilvánosan megrágalmazta Egyed Józsof kör-jogyzőt, gyalázó szavakkal il lottó és megfenyegette, hogy majd ellátja a baját. A bíróság az asszonyt jogerősön 800 pengő büntetésié" itélto.
öt hónapi fogházra Kélték a zágrábi orvost vesztegetés és tlftoH határátlépés miatt
Több izlwn foglalkoztunk Hóim Oszkár dr. zágrábi orvos 6s öttagú családja ugvóvel, akik niindon vagyonukat pénzzé ós ókszorokkiT téve, óttnonokültok magyar (o\'gülotro. Itt a magyar határ vadászok közére körűitek és nom lévén utlovolük, bo-szállitották Őket Nagykanizsára. Dr. Hoiúi — a följelentés szerint -mog akarta vosztogotrii az oljáró há> lárvadáazl ós nzéri nomcsak tiltott, utlevólnélküli határátlépés, hamm vosv.tegotós miatt is megindult ellőne az oljárás. Családjának tagjait már felelősségre vonta a kanizsai törvényszék, dr. íloim Oszkár kihallgatása során tagadta, hogy mog akarta volna viviztogotni a határvadászt, igy ügyét olkülönitotték a
többiektől, akiket budapesti gyűjtőtáborba szállítottak, de dr. Hóim is felkorült a pesti gyűjtőtáborba, a melynek orvosa lotfc. A bíróság elrendelte az eljáró határvadásznák mint tanúnak kihallgatását. Most volt onnok az ügynök folytatólagos tárgyalása, nmolyro rendőr állította elő Budapestről dr. Iloim Oszkárt. A zágrábi orvos tagadásával szemben a kihallgatott határvadász meg-orősiiatto a vádat. A bizonyítás kiegészítése titán a bíróság bűnösnek mondta kí dr. Iloím Oszkárt tiltott határátlépésben és jrosategetósben éa őzért öt hónapi fogházra Hólto, a melybe betudtak a mintegy másfél hónapi előzetes letartóztatását.
H I RE ti
NA.PIRKND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelet:: Ma a Pokete Sas gyógyssextár PŐ-ut 9.
Kfskanizeán az ottani gyógyszertár állandó ügyeletes szolgálatot tart.
fUplsr. Szeptember 23. Csülörtök. Róm. kat Tekla az. vt. ¦ Protestáns Tekla.
— (A törvényszékről)
Dr ífu/ira Ernő a nagykanizsai kir. törvényszék elnöko szsbnttsAgáról tegnap hazaérkezett éa átvette hivatala
vezetését.
— (Ksnlxaalak a bírói kongresszuson)
Az Orazágoa Bírói és Ügyész Egyesület nigyvÁradl kongrwizusáo, amelyen moiíjolent az Ig^rjiágllgymlnlsztor Is, a nagykanj\'iisl blrówágot 6a ügyészséget Bertin Ágoston ny. tötvónyszékl tanácselnök, dr. Rövfty Artdor és dr. Hámory Zoltán törvényszéki bírák kép vlflolték
— (A Vörös Kereszt)
csáktornyai járási választmánya megalakította az egyea bzhkósztátyokat. Az ápolónői azakoazfály vezetője dr. Meiner Oyulanó ós özv. H^lánz Kon-rlknó. a BzooUlIs szaVosztály fBajtársi Szoif-AJat) vetotője dr. ÍMtIó Böláné és tlodp Jiiiri!. A járási Vijrös Korenzt szervezet elnöke dr. Antal FAI Járás-íjirú \'Aj\'l elnök. Pocsornlk Paula szervezésében kóthetes házi hi>teKápolaa| tantolynm nyílt meg Csáktornyáu bárminő résztvevővel.
— (Qyászmls* Oazdag Foreaoórt) I Oazdag Ferenc volt komárvároxl plébános lelki tldvéórt holnari\'\'reggol 9 órakor a nsKykaalza-ti Jézus Szlvo temploinbaa gyászmlso lesz.
— (Újra munkába állnak a kanizsai Öreg-oierkászek)
Ismét megkezdto működéit a régi, sokat szerepelt nagykanlzint 74-es Kisfaludy Károly örog-cserké«zoaapat Va-Jay Józaet nsporcs plébáuoa paranos-noksága alatt. Az első tiszti értekezletet iiii Aste fél 9 órakor turtják a Katolikus Legényogylmben. .
— (Halál az országúton) Keszthelyről írja tudósítónk: Otthonától távol, az országúton ért utói a halál ngy keszthelyi asszonyt. Kováca Lajof nyiig. vaautl Hlllszt felesögo vásárolni ment «({yet-raást a ezomszédes Som\'igy megye kK/sógelbe. Balatonu]-lak és Kóthüly között az asszony roaz-azut lett a mar halott volt, amikor a faluslak rátaláltak. Ott temotték el BalNtonujIakoo.
— (Hadlárvák Iskolai kedvezmánye)
A kormány kiterjesztette a hndiárva és hadlgyárdolt tanulók tandíjmentességét. Eddig a középiskolákban 6s a középfokú Iskolákban legalább általános ]« erO(Iméoyt kellett elérulo n ha dláf-va és a hadIgyArnolttott tanulóknak, hoíty tandlliiiuntességhez Junson. A 330071943. M. E. számú rendolet ezt a kedvezményt kiterjesztette- b most már a kezépfoku lakolában az általános elégséges eredményt elért hadlárva tanulok, továbbá az I. vagy II. Járadókoszilályba tfirtozó hadirokkantak
Szeptember VÁROSI MO Z<SÖ Csütörtöktől--23 26-ig--vasárnapig
Az idei évad eli smerten legjobb magyar fi lmje
A HSQYEK LEÁNYA
Néhai Tormay Cecil „Emberek a kövek között" oimü híres regényének filmváltozata
(IFA vtldghiradő napjaink eseményeiről
%lGá&d*ök kandnie köznapokon ?5, ?7, ?9, oandrnap ?3, ?5, ?7 és ?9 Őrekor
áltaf^noB nlÓK^éxea urmtinónyt elért hAdlgyámolt gyermekei I* élvezik a tandíjmentességet é*t a niellólcdijmeu-teaaéget. A kormány rendelete intézkedik az Iránt la, hogy a taoulóottho-uokbsn a (éróuelyek. számának ö százalékát a középiskolába, a középfokú és szakiskolába, továbbá K tauoucls-kolábá\'Járó lindlárva\' tanulók A* a/ I. vagy If: JárádékeeZtályu ¦ hadirokkant hadlgyámolt gyertnekel ré-zéro kell teontartaul. Ezekét a fenntartott ¦ helyeket elsősorban általános letcs vatty Jó reOdü tanulóknak ¦ kuli botiHtenle, akik ezeken a holyeken Ingyenes ollá-tájban réözestll\'iek. Ha özek a férőhelyeket néni löltlk be. akkor az olégsó-geé elömooetelü hadfárva, Illetőleg hadlgyámolt tanulókat Iá fel lehot votínl. Az Ilyen előmeaeteltl tanulók az ellátást díj relét tlzettk. - (Esetek a határról)
Mint köztudomású, a nagykanizsai törvényszéket leginkább Muraköz népe foglalkoztatja. A muraközt Ügyek kii-¦/ótt la a leutöbb a tiltott hstárátlépea. Nlnei u\'ip, hogy a magyar határv&dá-ezok vagy csendőrök ne hoznának- a zalai határról Nagykanizsára ullevét-nélküli határátlépőt vagy csempészt Fiatalt. örcKot, tértit, nőt egyaránt. Vannak köztük fiatalkorúak le. ezeket elad esetben legnagyobbrészt dorgálás-aal Intézik el. De ha u]ra n határköse-gok kezére kertllnek, nem menekülnek el a fogház elől. — Nóvák István muraközi katouaköteles legény Zágrábba ment kl testvéréhez éa tejet, lisztet, babot, mákot vftt kl magával. Mikor visszajött clcalpték Mivel most tényleges katonai szolgálatát teljcnltl, MKlg-geezteiték az eljárást ellene. —. Rlba-rlca Flóriánt BTuroayos őr hozta a tárgyalásra. Ugyanis öt hónapi fogházbüntetését tölti a szombathelyi büntetö-Intézelhen Rlbarlos Orácba Járt kl útlevél nélkuT. Rlbarlcs la katonaköteles volt. Legutóbb hónapok múlva léit vissza Muraközbe, A határőrök elfogták- 15 napi fogházra ítélték tiltott határátlépésért. — Videóz Metódné dráva-egyházl kovácamestor fnleségo Zágrábba ment kl. Mikor viaszajött, Tét-lahiual elfogták. Férj- önként a SSA-ba lépett Az enyhítő körülményeket figyelembe véve. nem topházat kapott, osak 5U penKŐre büntették — Szlav!-cask Ferene és felesége hasonló váddal Alltak a törvényszék előtt Azzal védekeztek, hogy az a terölet, ahol elfogták őket,\' Magyarországhoz \' tartozik, (onát nem követtek cl tiltott határátlépést, kiti.ii ¦-•¦zi la élelmet vittek\' munkásaiknak az erdőbe., A törvényszék felmentette Őket
| októbertől kezdve.
mint a Mavad bizományosa, minden mennyiségben vásárolok vadat.
A beszolgál(a(ott vadak ulán töltény-utalványok lesznek kiadva a F. M. rendelet értel-nii ménen.
v*dáiiQdr0ilil(eIi
uhger-ull.mamh elek
vat-, feirrer- t* 16«e«rk«rssk*ilS.
0674
FERENCJÓZSEF
KISERUVIZ
ZAIIÁI KOZLONYi
Í943. szopternber 23
á KÖZŐNSÉG_KÖRS3ŐL
Fedett váróhelyiséget kér a M-WAUT utazóközönsége
Mní postával kaptuk nz alábbi sorokat: .
Igen tiöztolt Főszerkesztő Url ön bizonyára nem utazik annyit autóbuszon," mint mi, . tisztolottol alólirottnk és Így vnlószinülog még nem gondolt arra, ini leaz azzal a sok vánikoze ittassal, akik Nagykanizsáról indulnak bárom irányba ia a MA VAUT autóbuszain és akiknek olykor egv óránál tovább is koll várniuk az indulásig. A kedvező nyári idő alatt kétségkívül nem kellemetlen az utcán való várakozás, de-az Őszi\'időben ób a közeledő tél beálltával fel kell votni a kérdőét: mi lesz a várakozó közönséggel hidegben; hóban, fagyban, esőben? Nem lehet az utazóközönséget, akik között logtőbb asszony ós sok gyermek js, a zordabb időjárás időszakaiban is künn várakoztatni. Ezért a MA VAUT vezetőségéhez tolmácsoljuk kérésünket: — találjon módot arra, liogv fedett helyiségben virakozhussnnak az utasok a busz indulásáig. A MAVAUT vezetősége bizonyára szintén magáévá Uíszi a kérést és mái- most gondoskodik arról, hogy ft hideg, kedvozőtlon idő beálltával az utazóközönségnek mog-fololó várakozó helyiség álljon rendelkezésre; Sok száz és száz utazónak kérése ez általunk. Soraink közzétételét elérő is megköszönve, vagyunk Főszerkesztő Urnák hálás tiszteiéi:
aláírások.
Mennyi ruházati-anyaROt szabad kiszolgáltatnia kereskedőnek, vagy a szabónak?
A textiláruk kiszolgáltatásának korlátozásáról szóló rendelőt holves értelmezése tekintetében a közellátásügyi miniszter magyarázó rendelőtől íulott ki.
A rendelőt szerint abban az esetben, lm a vevő egyszerre nem egv toljos rend felsőruhát, hanoin annak
csak Ogy részét vásárolja (például egy nŐl blúzt), agy a vásárlási könyvbe ezt a vásárlást is lw» kell jegyezni, hogy a kiszolgáltatott- áru a további vásárlások során számitható legyen.
A rendeletben felsorolt cikkek elkészítésére alkalmas anyagot a korlátozásokat meghaladó mennyiségben azon a címen sem szabad kiszolgáltatni, hogy abból a vcvŐ nem ruházati cikket akar előállítani.
A rendolotlK>n megszaltott korlátokat menyasszonyi keléngye kiszolgáltatása címén som szabad túllépni.
Nők rószoro evőnként egy gyapjú-ipari jollogü és két rend egyéb felsőruha kiszolgáltatását engedélyezték. Az a nő, aki már két rend gyapju-ipari ruhát vásárolt, már csak Ogy felsőruha vásárlására jogosult.
Nem tartozik a rendelet hatálya alá a fej nélküli hurianyaszár, hálóing, pizsama, házikabát", strnndnilin, gyermek játszókahát s végül a selyem ós műselyem anyagból készült belolótlbh színes női könnyű kabát.
FetoBzlalfák az idegenlégiót
A francia idegen légiót, molvot a logkülfiiilwizőbb nemzetek fiaiból állítottuk össze, feloszlatják. Az érdekelt konnán\\ok intézkedtek, hogy az idegen légióban levő állampolgáraikat saját hadseregükbe sorozzák be. Az idegen légió tagjainak hazaszállítása megkezdődött.
Megint kiélesedett a helyzet De Gualle ée Gtraad között
Algírból Svájcba érkezeit birok szerint újra komoly nézeteltérésük merültek fel De Oaullo ós Giraud
tábornok között. l)o Gaulle szerint az afrikai fi.,nuia nemzeti bizottságot a korzikai helyzetről nem tájékoztatták a valóságnak megfekilóon. Bejelentését néhány okmánnyal igazolta, majd elhagyta a bizottság ülését. Erre GinnuT tábornok tegnap délután már el som mont a bizottság ülésére. l)e Oaullo most javaslatot tett, hogy Giraud tábornokot hagyják ki a bizottságból.
Gyönyörű kész Nyári ruhák Kosztümök Blúzok Pongyolák Szoknyák Nagy választékban
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátalnk és Ismerőseink, különösen a vasutas kartársak, kik felelltittcflcft-jjrága jó lérjem, I édesapám, apó om, TiÍRyapim, sógo-ínk, lugybalyánk, illetve rokonunk
Solymosi (Scbelber) Jósaeí
nyűg. MAV. főmoztlonyvií/ctíi
temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységes gyászunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton Is bálás köszönetünk kifejezését.
A gyáBKOlo o » h I á d.
Nagykanizsa megyol váras polgármes tarótól.
ad. 128C/ké/1943.
Tárgy: A télre Igényelt burgonya átvétek.
Hirdetmény.
Akik a télre Igényelt burgonya árának V úiieléf.tkor 2ii-lg számozott blokkot kaptak, ¦ burgonya átvétele végett bo:nap, pénteken jelentkezzenek i gyllmölca-cso-magolúban.
p Nagykanizsa, 1943. szeptember 23.
]i» Polgármester.
Mimósza
kézlmunkaszaküzlei Nagykanizsa Csengery-ut 4.
Fonalak, horgolócérnákr géphitnzés, előnyomda, Klöpli-függbnybk,
függönykészités, , diszpárnák,
szabásminta díjtalanul. Kézzel kötött férfi és női téli harisnyák nagy választékban.
Nagykanizsa megyei váron s , polgéi-maatsrMSl.
21.607/1843.
Tárgy: LereniekOtelesek OisKliaBa.
Hirdetmény.
Értesítem a testgyakorlásra kötelezett ifjak szülőit, hozzátai (ozólt én munkaadóit, hogy az 1931. évfolyamod! Ifjak összeírás végett a Nagykanizsa m. városi m. klr. levente parancsnokságnál (Vároiház, főid-színi) IMS. évi októbey 1-töl október BIg délelőtt 9 órától 12 óráig terjedő Időben Jelenthetni tartoznak.
Ffgye!meitctem az 1031. évben iitlletett levealekötelta Ifjakat, hogy amennyiben Jelentkezési kötelezettségüknek nem tennének eleget, tigy az 1939:11. t.-c. 11. §. 1. pontja alapján 60 napig terjedő elzárással bDnlettetnek. A honvédelmi törvény értelmében nemcsak a leventekötcies ifjak, hanem a szőlők és munkaadók is biinte éi alá esnek, ha a gondozáiuk alatt álló teventeköteleitk a jelentkezési kötelességüket elmulasztják.
Nagykanlzsi, 1943. szeptember 19. sin Polgárai CHter. _\\,_
21.607/1943.
Tárgy: Leventeköle\'esek összeírása.
Felhívás!
fitteollim az 1921-1931. évek körölli Időben síületett leventeköteles ifjakat, hogy Nagykanizsára való költözésük és Nagykanizsáról való eltávozásuk etetén a következőképen kell eljáratok:
1. Ha Nagy kin lzsára leventeköletee llju kölittiik, tartozik a bejelentő szelvénnyel a Nagykanizsa m. város leventeparancs-uokiágánái Jelentkezni (Virosház, fszt), ahol nyilvántartásba veizlk éi csak ezulán veszi át a bejelentő szelvényt a rendőri bcjelenlö hivatal.
2. Ha a leventeköteles Nagykanizsáiéi hosszabb Időié eltávozik, tailozik a klje-tentő lipon klvBl a bejelentő hivatal által rendelkezésre bocsátóit „Levente kijelentő szelvényt Is kitölteni ti azt a kijelentő szelvénnyel együtt a bi Jelentő hivatalban átadni.
Nyomatékosan felhívom a leventekőteles Ifjakat, hogy i fent előirt kölr.leiségUknek ponáoian tegyenek.elegei. Ellenkező esetben a mulaaxiOk az 19ó9 é«l II t-c. alapján egy évig terjedhető logháizal büntettetnek.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 19.
lián Polgármester.
ífotvtistáa iz 1. oldalról!
győzelmet. Harmadszor olyan termőié ipari intózkedésekot\' tesznek, molyok végsőkig fokozzák n hadiipari termelést. A japán miniszterelnök ismortotto azokat a határozatokat, melyeket a kabinot legutolsó üíósén hovíták". Hátnutatott arra, hogy a kormány vállalja a felelősiül got az intézkedések gyors és aikoros végrehajtásáért és jó példával jár a nép olőlt. El koll maradni minden szükségtelen munkának, mely nem áll szoros kapcsolatban a hadvíselés-sol. Arról van szó, hogy "élet ünkot tolioa mértékbon ennek a háborúnak szülíségloloilioz alkalmazzuk. Végül Kolot-AzBÍa nópoinek mondott köszönetet az együtt működésért. As európai heiyzotról löszéit még a miniflzlorelnök. A németek 6a n többi.szÖvotségOB országok- niondtt. fényes katonai gvözolmokot mutatnak fel. Végül üdvözölte az európai szövőt Bogosokét, kijolontotto. szilárdan hisz további sikereikben.
ÁLLÁS
4 polgárit végzett, Jőházból való !iu| könywköie-ÍQfitinonii t* felvesiUnk. — Sehleis Testvéiek.
Aazttalaa-aaaddafcai magai fizetéssel (elvesz Csizmadia Jlnot asztalosmester Nagykanizsa, Bába-utca 5. z
Alhatmuaáal nyai-hol könyvnyomdánkban hall flMalAaaal egy könyvkötő tanonc is 1 tanulóleány. Legalább 4 polgári Iskola elvégzéséiül azóló bizonyítvány azUkségea.
MAORT kunii" restére keresek meg-biiható szakácinőt Igény megjelöléssel választ Pllcz Islvín Lenti címre kétek. 3108
Főzni tudó anlndanaal kehesek azon-fini! belépésre vagy 1-ére. Cfltngery-ut 5., 1. etn. 3115-
Url fedráaaaagéd állást keres. Mattetdolfer Dénei, Letenyc. .3123
Panxbaamadfit felvesz helybeli biz-tosilo Intézet. A|ánlatokat „PénzbeszedÖ" jeligére a klsdéhlvalalba. 3125
HfllgyfedritnK ftgedet és segédnőt felvesz özv. Hálni Barnabásné, KÖlcsey-utca 3. _ 3124-
Dálntánl bejárónőt keres Zárda-utca 6.
3131
Megbízható, jól számoló leányt Irodai munkára felveszek, Postahivatal, Kis-
! _ADÁS-VÉTEL_
Mindennapi. levelezésből Összegyűjtőit tömagbélyagat bélytggyUJtési célokia I m«o«aaa«k. Bntbarlls, Zalsl Közlöny szerkesztősége, naponta délután 6—7 óia között. Ma a hirdetés mindig éivényet
i Ka poaxU atkádat, liasináll, de Jó állapotban lévőt, cca 40-50 litereset vennék. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek
. Jókaiban lévő téill ruhák alariok, Ciro a kladöbsn. 3120
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Hoíherr—SchraBh.-gyárituiíuyu m»»Bo»Kilaaágl gépnk
7 ál fandóan raktáron Tóth József vaftfcereakedéeében
Efuébet-tír 33. (Központ-izálló épUlet.)
DRAVfiVOlMi
Villamos áramszolgáltató rt.
Aramuimlák lUetese, reklimioiók, hlbajolontíaak, szakaiarll (•IvlligoMtaa mlndan villamos kórdóabon déleiati 8-tól délutin IB .ib\'áiy.
Caangery-ut Si, telafon 294.
tlmdú tuy nagy Iiároma|t\'s lehír Rsr-derob szekrény c. egy így. EideklMei : Vícieyulcj, Mauil-lelcp. 313»
.1 i\'.n,b.ui Itvó lis.ználl irúaaxlal adi:|2soldoa éx^iisL. Vént 8. 3I3Í
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
Avonnalra keresek aioba-konyiiis-mllüjit-ejínmii lakást. c\'i\'ii n kiortcdnn. 3121
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Bárba vasinak Szentgyöigy hegyen egy bor és gyUmölca-BzeBztőzdének alkalmas épületet e> telket. Cím : Sepley Lalos, Sormás. 312Í
ZALitl KÖZLÖNY
.itika1 NAflLAI*. Kiadja: „KSzaazdatágl H. T. NanykasliM\'V
Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott; a „Közgazdasági H. T. Nagykanlia*"
nyomilftJfSliBii Nagykaalzsán. (Nyomdáőrt feleit Zalai Karuly.)
Filladi) :
Ulti:
Hentiokositl : -Tábori DOEta :-
«$3.
12 ellenséges rombolót süllyesztettek el a németek
évi., 216 sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 24 péntek Ar« 16 fillér.
ZALAI KOZLON
POLITIKAI NAPILAP
BserkesztŐsóg és kiadóhivatal: FŐ-ut ö. szóm. (tdrkcsztőségi és kladóhlvatall telefon 78. sz. Megjelenik minden hétköznap délután.
Felelős\'szerkesztő: Barbarlts Lajos
tummm
Elótlzotéfll ára! egy hónapra 4 pengő 30 üllér,
negyedévre ISt pengő 40 fiUör. Kgye* nzam: hótköznap 16 Hit., szombaton 30UU.
Mussolini a fascista olasz államot ismét a tengely arcvonalába állította
Déloiaszorsiógban a közeli napokban,kemény harcok várhatón Bemutatták * nagyhatású, uj némát fegyvereket
berlinhói jelentik;
A délolaszországi arcvonalon még mindig nincsenek említésre méltó hadmüvototok. Viszont az arcvonalat mind a két fél kialakította. Ez egész Salcrnotól északra törül ol, innen Contiuzzi, szomszédságúban a ton-ebrpartig terjed. Némot részről meg figyelték, liogy a német íillások állon milyon csapatókat vontak összo. Eddig nem indult meg a támadás.
Az Adria-tcngor partvidékeiéi ujabb partizán harcokat jelentenek, különösen Görz vidékén. Ezeknek
az oaemónyeknek némot részről nem tulajdonítanak komolvabb fontosságot.
A keleti arcvonalon tovább tart a visszavonulás az uj vonalakra. A németek kiürítették rajtává városát. A visszavonuló csapatokat a Donyec folyásától kelőire támadja a Szovjet ós orŐft támadást indított Kznio-lenszk vidékén. Berlinben megállapítják, a Szovjotnok most som sikerült az áttörés. A harcok az arcvonal kÖZÓpsé részén rendkívül súlyosak
Német vadászrepülők megsemmisítették az ellenség páncélos kötelékeit
A dólolaszországi arcvonalról Boriinbon a következeket iclont ik: l.eg-utólib Salornotól északkolotro visszaverték\'a brít előretörést. A szerdai nap un amerikai csapatok körzetében nyugodtan tolt el. Ezzok-flxombon Contiuzzitól mego rési lőtték és a né; mot magaslati állásokat, közolítotték meg. líovos csatározásokra került sor. Az ainorikaink hiába kísérőitek meg az áttörést, az nem sikorült. A biztosító némot csapatok foglyokat ojtettok. A némot\' vadászbombázók n némot támadást hatásosan támogatták Ós az ellenség jármű és pán-* colos kÖtolékoit merész mély támadásaikkal megsemmisítették. Légies tiizfogvvoroikkcl két nmorikai egységet, *7 páncélkocsit elpusztítottak. Az ogy.ik tábori repülőtéren három liombázó ropülőgc[>ot fölgyújtottak.
Berlini vélemény szerint a logkö-zoleblii napokban egész Dóloloszor-Bzágban nagyobb harcokra körül sor. Az elmúlt napokban a salornoi hid-fóállásnál növókvö számban tettek [tártra csapatokat. Ezoknok n csapa-toknak n feladata, hogy Salornotól olöro törjenek. Potonz[<,\'környékén a német foldoritók brit, amerikai csapatok nagyobb mozdulatait figyelték meg. Ebból a főparancsnokságnak arra a szándékára leliot következtetni, hogy az uj luulosztálvokat, molyekot részben Tarantoból és BrindiziWI hozlak oda, támadást intézzenek a német csapatok ellőni Apulia területén Uöbt) ropülÓterot is borendeztok. Eddig mindig csak vadászgépeket láttak, legújabban angolszász bombázó kötolékoket ís láttak.
\\
Nagy hatásunk az uj német fcvyvorck
némot folszorelési ipa;
Mint Berlinből jolontik, Göring tábornagy értokezlotro hívta Összo a némoT folszorolési ipar vezetőit. A lógioró egyik koloti ropülötorén több napig tartó\' tanácskozáson a. némot légi fegyvernem, valamint-a
fojTosztésó-bou szerepűt játszó logkiválébb némot személyek vettek részt. /íagy hatással az uj némot fegyvereket mutatták\' bo.
Salernonál az arcvonalat déli Irányban tolták el
Clark tábornok főhadiszállásáról jelentik, hogy a némot vódócsapatok az egész salornoi völgyöt .szerdán oalo kiürítették. A némot arcvonal imís irányú lett. Az eddigi koloti arcvonalat déli irányban tolták cl. Salornotól északra a szövetséges csapatok a lognohozobb toron olott állanak, jtmoly a könnyű nomot tüzér-ollonőrzéso alatt áll. Salornotól
sói
északra, l\'oíenzától kh. 25 km.-ro az 5. és a 8. hadsoreg. támadásban van. Montgomorv a legnagyobb gyor saaágot arra fordítja, hogy a némot csapatok balszárnyat átkarolja. Egy-idöjülog ropülótoreí ópitonok, melynek a szővolsógesek nagyobb jelon-tósógot tulajdonítanak, mint á nápolyi ös a római ropülőteroknok.
A Duce jegyzéke mindenült nagy megelégedé&t váltott kl
Illetékes német részről közlik: Mus-ttllnl tegnap közzétett Jegyzéke, moly ázuj küztársatágiállam elvett tartaí-rofizza, faeolBía körökben nagy megelégedést keltett és helyesléssel találkozott Az a kormány, — hangsúlyozzák német körökbm - melynek Mussolini volté át a vezetését a ibbcIhIh KöztársaBágl Államot Ismét a némot, a Japén szövetségesek arcvonalába Ab Ulja, A WllhemötraHsen MubsoIIdI tze-
. mélyéhez, mint az u] kormány elnökéhez, fölöslegesnek tartanak bArmllyeu megjegyzést ÍÜzul. Az a körülmény, hogy a külügyminiszteri .tárcát 1h átvette, apnak Jgon nsgy JoIentűBÓgot tulajdonítanak. Berlinben különösen. Oraivlanl tábornok hadügyminisztert megbízatását fogadták nagy örömmel, aki az olasz frontharcosok elnöke, akitől azt várják, hogy megtisztítja a Kénytől az olasz kardbojtot. Az uj
¦ • ¦ m -ii
támadás összeomlott. A Szovjot 8 darab T 34 mintájú páncélkocsit vosztott és ezenkívül 81 páncélost siilyosan mogrongállak. Egy átmo-notilog olvesztett helységet ii német támadás ismét visszafoglalt.
Rzmolonszk környékén a szovjet -csapatok, mivot az "előző napokban súlyos voszteségoket szenvedtek, CSaK ala|>os tüzérségi olőkészitéa után
folytatták tttmegfámadánslkat,
főleg fízmolenszk városától északra. Heves küzdolom fejlődött ki minden talpalatnyi földért, melyet közel -harci eszközökkel folytattak. A némot fóarcvonal boly állott és az áttörési kísérletek meghiúsultok. A helyi iMitörésok megtisztítása még tart. Ez a kömény ellonlibnadás a német gránátosokkal nagyobb szakaszon már napok óta tart.. A szovjet-vozotöségot esek 8 körülmények mrai indították, hogy fölegg tüzérséget vessen harcba.\'Az uj csapatok felvonulását a német fegyverek ÓS zuhanó kötolékok szünet nélkül támadják. A német csatarepülők vakmerő mély támadásai a Szovjot tartalékait som kimőlik. Különösen figyelőmre méltó, hogy egv szovjet nohóx- ütogot,-kot nonéz tégvédelmt-iitcgol és több más üteget mogsom-m isitettek.
Donidovmil a harcok újra kiújultak. A némot ellentámadás két hoki betörést olrefoszelt és felőrölt. Visz-Bzafoglaltak egy magastatot, melyért ogész nap súlyos harcok dúltak. Az llmen-tőnál, valamint Leningrádnál csak orősobb járőr tevékenység folyt.
Német vadászok sok ellenséges repülőgépet lőttek le
Berlin, szeptember 24 | mot éjjoli vadászok és a hómot lég-
laöcistn belügyminiszternek N ómetor-BzágbanJÓ hang/Aiu nsvy vnn A kormány tAg]al iíju >v, kipróbált vezetők-bői azftrmazlk, akik Mussolinit blven követik ée teljes bizalmát élvezik.
A keleti fronton a boleevlkiek mindenütt n4met páncélos kötelékekbe Ütköznek
A keloti nrcvonal középső és északi sznkarárél jelentik a következőkot: A Deszna-folyó felső folyásánál a Szovjot széles arcvonalon túlerővel támadott, búr a német utóvódek napok óta súlyos harcokban állottak folytonos ellentámadásaikkal továbbra is olyan eredményesen tartották sakkban, hogy a szovjot erók-nok estig sem sikerült a német csapatok zöniével harcba kezdeni. Egy páncélos csoport Cfwnigov kornyéke-től eszakn.yugtvtr.il és nyugatra úttö-rest kísérelt meg, asonban mindenütt német páncélos csapatokba¦ ütközött. Ezek a páncélos és páncéltörő nótítot csapatok összeson 24 szovjot páncélost semmísitottek meg. Ettől északra a Szovjet több orős páncélos kötolékénok hatalmas támadása a nórrlofc csapatok elhárításán megtört. Itt is sikorült a szovjot lövészezrodokot elnémítani, mire a
Egyre ujabb és ujabb iclontések érkeznek a tegnapra virradó éjszaka a némot városok és falvak támadásában részlvett angolszász ropülőgór»k lelövéséről, molyok nagy részét a uő-
védolem ütogoi lőttek\'lo. Sok ollon-BÓgofl gép LiinebÜVg és tólo északra levő német lá|» vidéken osett lo. A lelőtt géj)ok száma már a 80-nt !» mogli alar) ja.
Az ellenség Is hisz a tengely győzelmében
semmisítettek m?f;. Innen északra 18 páncélost, 4 nehéz ágyút és több mint 180 járrjQüvct semmisítettek meg.
álat jelonti, liog\\ niiinszlnieliiiiko
Az angol hirszol
Nansz, Dél-Afrika kijelentotto -~- kótsógtolon, hogy N\'émotoi-szúg niegnyorhotj íí hábo-rut. UgyamiKkor n brit hírszolgálat jolonti MarshaÜ tábornagy nyilatkozatát, moly szerint a Szövetségesek valamennyi arcvonalon nohéz bincok hónapjai olótt állanak.
Churchill az angol királynál
Az angol hírszolgálat jelentése szerint az angol király kihallgatáson fővádló, Chiircjiilt riiinisztoieliiiikiit, aki a quebeot értekezletről é^s wu-shingtöni tárgyalásairól tott jelentést. Clitirchiii után a tengorészoti minisztert fogadta a király.
A németek felmorzsolták a szovjet-páncélosokat
A keleti arcvonal déli Övezetében Nyetio-pelrovszk éB Zaporozsjc térségében egész napon át tartollak a harcok. A német csapatok clIiáiJlótiarcal annál figyelemreméltóbbak, mert azt számbelileg nagy túlerő- , ben levő ellenséggel szemben édék cl. Nem kevesebeszer, mint tízszer engedték át a szovjet páncélosokat a német biztosító csapatok, hogy azután teljesen fol-morzsolják őket. (Jyakran ember kiltdütt a páncélos ellen. \'J2 szovjet páncélost
\\
Japán repülők bombázták Jajunk városát
Tokió, szrptember 24 A Doiuul-lroda Jejentl: A JapAn ro-pUlők támadást Inlóztnk Ju]iintt,-\'Kvan-tung tartomáDy-betl vdros ellon. Katonai boron dnzősekot bombáztak. A Japán repülőgépek sértoiIonUl tértek
VISSZH l/\'i n.\'.--,.-/1 fin lj n V rtt
India megmozdul elnyomói ellen
!>:¦.¦•\'.\' nz indiai nemzeti hadsereg Ifi -psrancsunku ölozer hoiifltórsn előtt kl-jolenlelti\', blzvAst r-\'m-Mi, Imgv hz Indiai nemzeti hsd*ereg nz év végóig
átlépi India InttArait és Indiai terlllotcn nyomni elére.
A finn „különbéke" A hivatalos finn kormány nom nyilatkozott a Londonból közölt különbébe foltótololre, znlvel azt nem tekintik hivatalosnak. A finn lapok azonban; egységesen ós orélyoson visszautasítják tt közölt különbéke föltételeit.— Finnország nőin aknr békét mindenáron, közlik a lapok — hanom kitart, mlg lguzuágos bókét kaphat.
ZALAI KÖZLÖNY
1913. szeptember 24.
Az almától hosszabb lesz az ölet
A földmiivelésugvi min isiié rfum kis íii zelct adolt kl, amelynek láttáiméval ai almafogyasztást igyekeznek országszerte propagálni. Tanj Herald egyetemi magán\' tanár kísérlett Igazgató Irta a füzetecskét, amelyben rámtililolt arra, milyen nagy-, fontosságú minden táplálékunk között a gyümölcs. Ezek kőiött is egyik legértékesebb az alma, amelynek sok kiváló tulajdonsága vau. Egéss éven át fogyaszihat-juk, mert Jól táróihaté, nem \'romlik meg, mint más gytlmölcs. Igen egészséges, ha naponta reggel és este éhgyomorra cszilnk almát vigyázva arra, hogy Jól megrágjuk. Lehetőleg hámozallanul fogyasszuk, mert a héjában nagyon értékes tápanyagok vannak, amelyek a hám<>xásnál kárbavesznek. Ax éhgyomorra fogyasztás (óhalásu, mert az Üres gyomorba kerülő gyümölcs alkatrészei így könnyen felszívódnak és a benne levő savak elö.eglltk az emésztést. Köztudomású, hogy nagyon sok betegség szórás kapcsolatban van az emésztöszervek működeiével. Éppen ezért sok eselbcn az alma gyógyszerként hat. Egyes leijegyzések szerint az alma hozzájárulhit eletünk meghos-zabitásához Is. Az almában sok cukor, mész, foszfor, magnézium, vas is található. Ezekre mindenkinek szüksége van, különösen a gyermekeknek, mert növekvő testükben ezek a csontképződéa alapkövei Az alma hozzájárulhat a vérszegények vérképzódésének serkenléséhez Is. Az alma vaslarlalmát égiszen cgyszerU fogással még emelhetjük is olymódon, hogy sok apró vasszeget dugunk bele, amelyekből a\', almában levő vegyianyagok vasat oldanak kl. (Csak hol vesszük meg a szeget? A szerk.) Pár nap múlva a szegeket cllávolit|uk és az almát nyersen megesszük. Bár a gyümölcs huaa ilyenkor megfeketedik, de ez ne riasszon meg bennünket, mert az Ilyen alma sok, a vérképzéshez szükséges értékes vassót juttat szervezetünkbe. Az Igazi Ínyencek, hogy nz almafo^yssilis élvezete tökéletes legyen, még ar. asztalra kerülő alma hŐ-raírséktelére Is ügyelnek. Legjobban fzllk az alma, ha a hőmérséklete 5—10 fok kő-
Jött van, mert ilyenkor savaival és izanya-ilval a Icglohban Izgatja Izértő azervcln-ket éa legjobban élvezhettük zamatát. Az almában levő lápanyagok közül Igen nagy-(elcntöségUek a vitaminok. KörUltcklntö vizsgálstok megállapították, hogy hazánk lakosságának nagyréize téten és tavasszal C vitamin hiányban szenved Ez ellen-állóképességünk gyengülését Idézi elő, aminek következtében könnyebben kaphatunk náthát és szellemi- munkaképességünk is csökken Ezért (okozóit mértékben alánlatos Ilyenkor az alma fogyasztása, mert . az almában nagy mennyiségű C vitamin található. Tiz deka almában fajtánként 2-11 milligramm C vitamin található.
A legtöbb vitamin közvetlenül a hé) alatt foglaltalik, a legkevesebb a gyümölcs húsában. A plroshéju almában 100 graii héj 5JW gram vitamint tartalmat. Pőtve, stltvc, párolva az alma sokat vészit vitamintartalmából, bár még Ilyenformán Is aok ló szolgálatot tehet, Amig 100 gram nyers almában 6 azázalék a vitamin, a folt almában mar csak 2b, a sült almában 18 százalék a vitamin.
MAIQB t gyorsíró- «s géplrólskoláhan
október hó 4 én
uj nappali és esti tanfolyam
kezdődik. Szent Imre heroeg-utoa 5. Vlüóklekuok ntazáil kedvezmény I
á Revíziós Liga nai fldvOzlő távirata a 80
gykanlzsai csoportjának éves Herczeg Ferenchez
Herczeg Ferenc születésének 80 ik évfordulója alkalmából a Revíziós Liga nagykanizsai csoportja dr. Tnolway Zsigmond elnök aláírásával a következő sürgönyt küldte a nagy magyar írónak:
A Magyar Revíziós Liga nagykanizsai szervezete nevében meleg szereltettél Üdvözlöm Kegyelmes Uramat születése nyolcvanadik évfordulója alkalmából, mint az Irodalom, a tudományos világ,
a pollllkal élet, az egész magyar társadalom Ideáljának ragyogó mintaképét és egyben hálát adunk a Oondvlselésnek, hogy a magyar nemzet számára meg-tartotta és legyen kegyeletes továbbra is Nagyméltóságoddal és tartsa meg mindnyájunk örömére egy szebb boldogabb Nagymagyarország feltámadásának reményében.
Dr. Tnolway Zilgmond, elnök.
Egy asszony bét gyermekével bnlbaöite magát
Borzalmas családi dráma egy somogyi községben /
nyomban fölismerte a szomszédnaz-szonyt, Kosjár Jánosnét. Sikerült
Megdöbbenté meglepetésben volt
része hajnalban Horváth .íózsefnó azomajom-ujtelepi lakosnak. Arra ébredt, hogv valaki Bogits\'tgérf kiált. Felköltötte alvó férjét, majd mindkettőn kimentek az. udvarra, hogy utána nézzonok, mi törtónt. A kut felöl még mindig hallották az elhalkuló kiáltásokat. Odafutottak és akkor látták, hogy a közel 20 méternyi mély kútban valaki küzd az életéért. Leeresztették a vödröt, hallották
még, amikor a vödör leért, de azután elcsendesedett minden. Rrro lármát csaptak, majd benyitottak a szomszéd hajlékba, ahol Kosjár .Jánosok laknak, do itt a lakás tárva-nvitva volt, az ágyak vototlonok. Valószínűsítőt lék, hogy velük történhetett valami. Csakhamar összefutottak a többi Szomszédok is és Qréezi Sándor földműves ereszkedett lo a kútba, ahol a lámpa világánál a víz felszínén úszó asszonyban
ét kiomolni a mély kútból, do már nem volt hon no élet. Mivol Gréczi több ruhaneműt látott még a kútban, újból leereszkedett és nkkoi\' ott találta Kesjárné két leánygyermekét ia, az ötéves Marinkát és a kétéves Magduskát, .Mindkettőt holtan emelte ki a vízből.
Ezalatt a mit som sejtő férj, Kosjár János a község határában őrízto a diiuiyoföldokot. A szoren-
csótlon ember eszmólotét voszitotto
fájdalmában, mikor hírül vitték, mi történt.
A nyomozás szerint Kosjár Já-nnstió többször hangoztatta, hogy nem bírja a munkát, beteg és végez önmagával éa két gyOrmekével.
A szórnom dráma áldozatai Iránt
az egész kőzségboh nagy részvét nyilvánult meg.
Beszédes számok a hadbavonnltak hozzátartozóit segélyező nagykanizsai bizottság Jelentéséből
A hadhayenultak hozzátartozóit BOgélyezŐ nagykanizsai bízol tság most tartottá ülését a városházán, a melyen részt vott dr. Krátkv látván
polgármester ís. Az értekezlet egyik legfontosabb pontja a segétyző bizottság munkájáról szóló részlolos Jelentés. A iolentés kitért a mozgatom megindítására, amikor 1042 tavaszán a kanizsai honvŐdsóg olvo-null ós megmozdult a Credo, hogy a harctéren küzdő honvédok hozzá-tartnzúí anyagi segítségben is jussanak. A vármegye alispánja nagy rokonszenvvel fogadta a mozgalmat éa gyűjtési ongodélyt adott a Crotlo részére orro a célra. A mozgalom az ogósz társadalmat bevonta folo-kozoti különbség nélkül. A beszervezésnél P. Gulyás Qoljőrt plébános én dr. Krátky István polgármester az élenjárókat seomélyeson keresték fel, míg a társadalmat dr. Wóbor Klek járásbiró és Oozdán ErnÓ főtitkár szervezték mog. Az utcákat gyűjtő hölgyök járták végig. A város szociális ügyosztálya logmesz-szobbmonőlog támogatta a lelkes mozgalmat. A két plébánia közölt is azoros volt az ogyüttmiiködés. P. Gulyás Gollórt plébános naponta hallgatta mog a hozzáfordulók panaszait éa járt ol ügyos-bajos dolgaikban. Dr. Solymár István cs-mros és vitéz FilŐ Ferenc igazgató hasonlóan, Dr. Solymár látván Nagykanizsáról való távozásakor a legnagyobb elismeréssel köszönte mog
Gozdán Ernő Ügyvezető fótitkár fáradhatatlan muiikáasógát és szolgálatait. Kádár Lajos, Pomólhy Dezső és Horváth Olivér protestáns lolké-
szek mindenkor\' készséges támogatói voltak a mozgalomnak ós része-
sei az akció minden megnyilatkozásának. Dr. Krátky UtvónnÓ és dr. Hegyi \'Laiosné mint az egyesületek képviselői biztosították azok bekapcaolódását. A Bajtársi Szolgálat a plébániák területe ezorint működik, i\\ aegélyző bizottság viszeftt az egész város területén társadalmi nlatmtí; folekozoti különbség \'léikül.
A\'segélyző bizottság munkájának eredménye 1048 BzeptemÓor 16-ig a kövotkozó:
TárHadalmi gyűjtésből lefolyt összesen \'?0.180 penge, ebből az összegbÓl kiadások; közszükségleti cikkek vásárlására 12.H01 pengő, kéazpénzsegé kezéére 1 502 ixmgő, napszámbérro 171, fuvarra 892, adminisztrációra 108, gyormeknyaral-tatásra 8822 rjengo, összesen Ifi ezor 507 pongó, a fennmaradó ősz-Bzogból, 10.700 pengőt takarékpénztárba helyeztek ol. A takarékba helyezett ííénzkész-
lotból folyik most a téli tűzifa és burgonya beszerzése.
A nyaralásban részt vott gyermo-kokot vítéz Filó Ferenc igazgató jolölte ki. Orvosi vizsgálat*után két csoportban Balatonborénybon 21— 21 napig nyaraltak. A folügyolotot anyai gondoskodással a Szociális
Misszió nővérei látták el. Természetben végzett munka ér-
léko: Ónként vállalt fuvarozás 2400.
lovonlék, munkaszolgálatosok által
végzett munka 600, természetben
adományózott \' burgonya, tüzelőfa,
stb. 1400, összesen 4-JOO pongő.
- Késsnénzadomány és tqrméaj
boni juttatás összesen
Sogélyozóa céljaira beszoroz
78.557 kg. tűzifát, 10.002 kg.
gonyát, 781 méter ruhaneműt
7ománcczott kályhák és tűzhelyek,
tm holharr- scbrauln-gyárhüáuvii mejEogagdaaáqi gépek, állandóanraktáron Tóth József vaskereskedésében
Erzsébet-tér 23. (Központ-szálló épUlet.)
kg. kávét, 60 kg. szappant, kaptat 648 kg. tűzifát, 88 ürmóler tüalfj 1600 kg. burgonyát, 584 kg, haM összesen 14.290 pengő értékben.
A szorzott íoiTiiészotiioni doigofc az arra rászorultak között toljólen díjtalanul kerültek kiosztásra, kivéro a készletben lövő 101 méter flnnollt ős a feldolgozásra illotvo kiosztásra az l h-leányok Kongregációjának ki-adott 107 motor flanollt ós 3-pb cipót.
A hadigondozottak száma csalá-dónként -180, segélvozetlek szama 850. hadigondozottak jolonlcgi Mi. száma 388 fó.
Tekintóttal a holyzotro, az oddigj. nól is nagyobb áldozatkészségre van szükség. A rendelkezésre álló készpénzt, valamint a még ezután befolyó összegeket a tűzifa, burgonya és egyéb ulolmicikkok boazerzó^n fordítják.
A terjedelmes jolontóst a bizottság örömmel veik) tudomásul, p. . Gulyás Gollórt plébános köszönotot mondott a Szociális Missziónak a gYormok nyaralta tán körül toljositott kiválóan "értékes tovékoiiységükért. Dr. Krátky István polgármester a. magasan k\'iomolkodő és országos viszonylatban is példás eredményért köszönotot és elismerését fojozto ki a segélyező bizottságnak, P. Gulyás Gellért" plébánosnak, rlr. Wóbor.Elok járásbirönak, valamint a{ fáradna-tatlan Gozdán ErnÓ ügyvivőnek.
A gyors elintézés érdokélwu az ügyök "közvetlen olintézésével a bizottság — mindenkori tájékoztatás mellett — Gozdán Ernőt bízta metr.
Számok, melyek minden szónál szebben Ixiszélnok.
A Credo egyesület segélyező bizottságán kivuí tevékenyen működik \' még a városban hasonló nemes alapon a kiskanizsai külön sogólyorf bizottság\' P. Bánás Gyula plébános vezetésével, azután a nagykanizsai és járási Ipartestük*! BOgelyozó bizottsága Mankovils István olnöklote alatt, amoly kiveti tagjaira a hozzájárulást és kb. 20.000 pongős költ-sógvotóssol dolgozik..
Nagykanizsa ezen a téren példát*, adóan "tevékonykodik.
ZöJdkereszíes nem^etmentés
Az Országos Közegészfw\'gügyi Intézőt 1086-ban néhány minta-járást létesített, hogy négy év mulva szélesebb alapokon inaitsa meg a-magyar eg(!azs\'\'gvódohnot. A Zöldkii-reszt intézményo ma már fo\'gstlom
folöloli az anya -és CSOCBOmóró-rlolmet, nz iskolás gyermekek védelmét, a gumókor ós "nomilwlegségi\'k, az egyiptomi szombetogség és\'a malária elleni küzdelmet. Foglalkozik a né pelei mezén kérdéseivel ós ai arra szoruló Iwlcgok házi ápohisávaL
Az Országos Stofánia bzövotség, mely 25 évon át az anyák ós a cseesomék védőimével államilag támogatott szervezet volt, több mint félezer intézetét adta át a Zöldko* rcsztnek és ma mar alig van falu, ahol no müködno.
Az elmúlt napokban Sárközy Lujza, az Országos. KözegészKégúgj\'i Intézet folügvolő-védőnőio járt Nagj kanizsán és dr. Újházi Sándor tisztiorvos és dr. Székács Sándor városi oryos eegitaégóvol alkalmunk volt volo a Imnnűnkot érdeklő kérdésekről olböözélgotni.
— Hazánkban minden harinadÍK gyermek kót óvoS kora olótt nioghw — kezdi Sárközy Lujza felügyelő* védőnő az olsó mondatában. — Ma a helyzet más. Mog koll monteiiűns $ magyart. NagykunizHán kitűnő ullaiwtok vannak, mintaszerű a. rend. Komoly és értékes munkát ve-
ruiil. izislil
legmagasabb árban veszek.
Vékásy íkszer*.;
Iii 13. szeptember 24
.... . az .ingyonos orvosi tanácsadással. Szociális téren is sokat >«-gitonok a cukor, szappan, tej 6s ko-fongyo sogitBÓgokkol. Egy uj egészségház azonban nagyon jó lonno: A líÖzsógokbon faluvezetővé nótlo ki magát a zöldkorosztos nóvór, itt a varosban a sokrétűség lazábbá toszi az egymásra utaltságot. Nagykanizsa ogószségvédolom szempontjából öt körzetire oszlik ós bála Istennők a statisztikai adatok szerint oróaon csökkent a gyermekhalálozás ós az ogósz intézmény a legjobb uton halad, hogy mindenben mintakép legyen. Ezt csak hivatásórzóssol ós szeretettel lobot mogvalósitani. örömmel fogok boszámolní a látottakról ós tudom, hogy dr. Johann líéla belügyi államtitkár urnák ma ia a Zöldkoroszt a azivügyo.
A szólos látkörü, határozott itó-lotü Sárközy Lujza folügyoló-vó-dónótól megtudjuk, hogy a zöldkc-rosztos nővérekben is hiány van. Nom Nagykanizsán, hanem országosan. Ez bizonyítja legjobban, milyen alapos munka folyik. Megtudjuk, oz az egyetlon hivatás, moly . tisztán a nőké. Az övök a munka ós az övék mindon érdem, ,j> ¦
mnzi
A hegyek leánya
A darab Tormay Cecil, Emberek a kövi* között clmŰ híres regényének Ügyes és szerencsés Ilmváltozata. A regényről csak annyit, hogy annak Idején az egyik Nobel-dlj odaítélésénél figyelembe vélték éa a vllágnagyaá-gok művel közé helyezték.
A filmen az a szerencse, hogy nem tömték teleeeeményekkel, hanem mofr-hogyiAk a maga egyaierü valóságában az egész történetet, A filmen megszoktuk, hogy olyan jelenetek peregnek eléltünk, mely tízezer ember közül eggyel ha megtörténik. Itt az Íré leszáll az egyazerü nép közé, a lelkükbe néz és az ok semmitmondó, de nekik halálosan komoly életkérdéseiket hozza elénk.
Két tragédia bontakozik kl. az anyáé -és a lányáé. Mind a kettő saját hibáján kívül elbukik, mert az élet áldozatokat követel — a boldogságárt. Egysier a falu Ítéletét mossa el a hirtelen lött nyári zivatar. Mort van törvény, vannak erkölcsi Bzebályok és van a falunak egy még külön levő Íratlan törvénye, mely mindenkire kötelező.
Ahogy a falusi legény birtokba akarja venni a gazdátlan tényt, .ahogy az tlz körmével védekezik, ahogy lótre-
Iön egy vadházaaaág, ahogy kibontakozik egy vagvlrágoB szorulom a két fiatal között, az mind a székelyföld egyszerű népének lelkéből fakad.
Érdekes, amikor az alföldi róna szeretete ezembe kerül a hegyvidéken élő táj imádatával. Az egyiknek bántja a szemét a sok hegy, mely elzárta a kilátást, a máalk rajong az IdŐmálasz-totta sziklákért a* a csobogó patakokért. A szülőföld kimondhatatlan szeretete lüktet ezekben az érzésekben, melv csak akkor ér véget, mikor — hantjával betakar.
A szem a lélek tükre, — valljuk mindnyájan éa a film BzerepIÖl ezt tudják. Ahogy egymás szemébe néznek, ahogy meglátják abban egymást, az többet mond a legválogatottabb szavaknál, melyet művészettel hangsúlyoznak.
Tele van tűzdelve regényes, csodás szépBégn tájakkal a Ilim, rnlg a szereplők küzdi Fényes Aliz tehetsége meaBze kivilágít.
ZALAI KOZLÖNV
Októberién életbelúp a téli Időszámítás
Sí8 08 laP 1111,1 «*o4b»0 ton-îi ".M"?! " 1411 M«"»mll4a buvez» 6«6rôl A roncWnt ezetlnr hallón, októbor 4 on h*|oalban barom órakor
«jry órával vlsaza kell Ijrazltanl az órákat, tohát az óramutatókat kót órára vlaazatotnl.
Három hónapi fogházra ítélték az árdrágító hentest
Októbertől kezdve,
mint a Mavad bizományosa, minden mennyiségben vásárolok vadat.
"\'\'A benjolgáItalolt vadak után löllény-ulalványok lesznek kiadva a F. M. rendeld érlel-ttti mébeii.
VadáuOdvSxIattsli 1 y
UNGER-ULLMAHN EJ-EK
vas-, fesyver-1» \\Qnttktxt%kyáb.
Erdokos üggyel foglalkozott a törvényszék uzsoraj ,irA,a>a. Tóitok liles balatonlellei hontesmostor, valamint Hortobágyi József né, úgyszintén Bogdán József szintén lolloi lakosok kerültök a vádlottak padjára, mert az ügyészség vádja szerint Bojtok 1116a a magállapitett maximális árnál magasabban adta ol a füstölthust. Hortobágyi Józsofné pedig ozt továbbeladáa végott vásá-
rolta tólo, Bogdón podig azórt, mort a maximális árnál drágábban adta a hasított sortéat. i
A bíróság a bizonyítási oljárás Iwfojozéso után bűnöseknek mondta ki mind a három vádlottat ós ezért Bojtok hentest három hónapi fogházra, Bogdán Józsofot nyolc hónapi börtönre és Hortobágy inót 100 P pénzbüntetésre itólto.
Az itélot jogorós.
Nagykanizsai tannkat is Családok Országos
hallgatnak kl a Magyar monstre-peróben
A Magyar Családok Országos Bgye-sületének Ismeretes bűnpere az egész ország érdeklődé-ó közben folyik tovább a budapesti törvényszéken. A bíróság a tanuk között mintegy 300 vidékit la beidézett kihallgatásra, uay hogy valószínűleg alig lesz elég az öt napra tervezett tárgyalási ldö. Miután a Magyar Családok Országos Egyesülete három szakosztályának Nagykanizsán Is volt mintegy 2009 főnyi tagja, tor-méazotcs, hogy Nagykanizsáról la Bze-repelnek tanuk, nevezetesen aztk, akik
a szervezésben és a pénzbehajtásban részt vettek, hogy a vidéki körülményekről tájékoztassák a bíróságot Az eddig kihallgatott vidéki tanuk arról vallottak, hogy a szakosztály fizetett ugyan 4 - 600 pengőa segélyeket, de vannak aokan olyanok la, akiknek segélyezési Igényt ogoaul faáguk már régen meglenne, de akik tgy fillért sem kaptak.
A budapesti törvényszék dr. flátay bűnt* tő tanácsa ma tovább folytatta a vidéki tanuk kihallgatását, a budapestiekre majd csak a jövő héten kertit s*r.
HÍREK
NAPIREND:
Ejjelí gyógyszertári ügyelet:: Ma az Igazság gyógyszertár PÓ-ut 18.
Kiskanitieán az ottani gyógysaex-tár állandó ügyeletéé seelgálatot tart.
Naptár. Szeptember 24 Péntek. Róni. kat. Fog. Mária - Protestáns Gellért.
A GŐZFÜRDŐ nyitva van reggel 7 órától öste 6 óráig. (Hétfő, szerda, pántok délután és keddon ogésB nap néknok.) Telefon: 560.
Két tipus.
Király falvi Jenő nagykanizsai fe-rëncespaler minap-a fehér teremben tarlóit előadása során különböző
embertípusokat mutatott be. Két ilyen Hipusv-sal találkoztam a múlt napokban, ToUhegi/re. kívánkozik mind a keltő. Okulásul.
*
Muravidéki -utamon ki kellett sz/illanom Alsólendván és kőzet egy órát a továbbutazásra várnom. A továbbutazók a>\'busz« megállója melleit, a vendéglő előtti padkán várták a jószerencsét. Multak a percek. A járási székhely népe a reggeli órák daeára már talpon volt. f,ó-szemte. piac, iskolábamenés, miegymás elég tarka képét nyújtotta a falusi reggelnek. Amit latiunk: — dolgos nép\', pezsdülő élei, munkaszeretet.
Mull az ülő és mind többen lettünk várakozók. A vendéglő jól táplált tulajdonosa chanteeler-önlutlat-tat sétáft fel és alá, nyilván korai vendégeket vári.
Amint ott elmélázva ülünk és várjuk fokozott türelmetlenséggel a ^továbbítási alkalmat\', megjelenik a megálló túlsó felén egy kedves nővérke. Arcán ül az aszkétaság és a komoly életfelfogás minden jele. Katolikus ember az egi/ház szolgálóját ilyenkor kalapemeléssel szokta köszönteni. Két leányka kisérte az apácát, aki szerém/en, kedvesen, magát összehúzva, hogy minél\' kevesebb helyet foglaljon el a világból, mosolyogva beszélgetett a két leány* kával. Őhanteeler ur, akarom mon-¦hi.., a jól táplált »tulaj ur« tekintete is odatévedt. A következő pillanatban összeszűkült a szema Idókc, homlokán viharos ráncok lámadtak és kitárt a vihar:
— Micsoda, egy apácát... Isten.\'...\' Kfge a mai üzletemnek. Ma nem lesz vendégem... Papot, barátot, effélét látm, kész szerencsétlenség...
Toppantott is hozzá a lábával és ha villámokat tudott volna szórni, szegény apáca biztosan Lucifer sorsára jutott volna.
Egy fiatat főhadnagy rosszalóan végignézett a vendéglősön. Katolikus érzületünk tiltakozott a kinos jelenet ellen. Elvégre ugy tudjuk, hogy Alsólendván nincsen még a fíez-bozsnikoknak szakszervezete, ahonnan az egyliázi személyek iránti
gyűlölet és düh sarát fröcskölhetik szél
Ott nyomban megmondtuk a véleményünket ,de kérdezzük itt is.- — olyan garabonciás, olyan vesztett lélek, olyan veszedelmet hordozó egyén a katolikus pap, barát vagy ajtáca^ hogy ahol megjelennek, szerencsétlenséget és rontást hoznak a velük érintkezőre?
Aeok, akik végigkísérnek bennün-\'ket a bölcsőtől a sírig, akik mindig igaz jóbarátaink, akik ott vannak a haldokló ágya mellett és letörlik a haláltusa verejtékét, akik virrasztanak a rapáíyo\'s betegek mellett és visszaadjak ápolásukkal a beteget a családnak, a munkának, akik még a harcmezőn a d ráf akadályok on is alkusznak, hogy meghozzák a sebesült hősöknek az Útravalót, akik az ország lelki erőinek legbiztosabb pillérei és a nemzet legineghízha-tóhb támaszai jóban-rosszban — azok érdemlik eztt
Aki ilyen pap-ellenes, egyház-ellenes elveket vall, az nem barátja a magyarságnak, nem híve, hanem ellensége a belső frontnak.\'
Visszafelé már nyugalmasabb volt a légkör. A pbusa* falta a kilométereket. Már künn voltunk .a Muravidékéről és hazafelé közeledtünk. Az országúton messziről láthatóvá vált egy közeledő fekete tömeg, amely lassanként temetési menetté bontakozott ki. Hosszú vott a ggá-szotsí közönség kígyózó vonala. Ifjúság, felnőttek, a falu sokasága kisérte a gyászkoesit. Mikora. »busx* vagy \'!0 \'mé\'cmgire megközelitettc, a vezető odaszólt társához a volánnál: l
— Katolikus temetés.\'
Es levette szolgálati sapkáját, az ut szélére irányította a hatalmas MAVAUT-kocsit és hagyta óz egész menetel lassan elvonulni mellette miközben tisztelegtek a koporsó előtt.
Egyszerű soffŐrÓk. két szegény ember. Két becsületes^ derék magyar. Es mindenki, aktben volt egy kis emberi érzés, tiszteletet érzett irántuk, mert megtisztelték a vallásos ténykedést.
Embertípusok.
Ezek is, az is ...
(B. R>>
— (Batthyány-3trattmann heroes Nagykanizsán)
Hj. Batlhyán-Slraltmann László li<rceg, Körmend örökös várura, ma gépko.slUn Nagykanizsára érkezeti. A herceget Barthoa Oyula erdötanácsos fogadta,
— (Lukács Béla miniszter zalai vadászaton)
A veszprémi püspökség sümegi erdó-gondnokságánsk úrbéri erdőrészében megkezdődött a szar i-as vadászai. A vadászaton résztveit vitéz Lukáca Béla tárcanélkUli mlnliztcr, Szép László miniszterelnökségi osztályfőnök és Meslerházy Perénc veszprémi főispán Is.
— (Pénzügyi értekezlet Keszthelyen). Baranya, Somogy, Tolna és Zila vármegyék pénzflgyigazgatóságainak vezetői ma Keszthelyen jöttek ösaze, hogy a forgalmi adóval kapcsolatos kérdéseket megvitassák. A zalai pénzügylgazgatóság részéről Kohánszky Jeni pénzügy igazgató, Dáa és Csendes pénzügyi tanácsosok vet-t& részt,
— ( A héVixl 626. sr. hadikórház ápolót eitvére.1)
közül ttzon — a gyakorlati betegápolási muska mellett — elvégezték a hathetes betegápolást tanfolyamot is. Mun-káluk éa tudásuk mértékéről a tegnap tartott vizsgán adtak számot. A vizsgán vitéz gróf Teleki Béláné várrae-gyel/töápelónö elnökölt, aki ezomélye-aen/lüzto tel a Jelvényeket az uj testvérek mellére. Kiaórő beszédében el-| Ismerését fejezte kl az uj vöröskeresztes testvéreknok szorgalmas munkájukért, elméleti- és gyakorlati tudásukért. Még dr. Jeney László alezredes orvos, kárházparanosnok Intézott beszédet a levizsgázott vöröskeresztes ápolókhoz, akfk közölt 7 volt keszthelyi, 2 hóvlz-szentandráal és 1 kővágóőral.
— (Sakk-verseny)
A Nagykanizsai MarÓezy Sskkör szeptember 26-an, vasárnap délután 3 órakor az Iparoroskörben barátságos csapatversenyt rendez. Réeztveax a versenybon a Kör 8 tagu éloaapata, akik a Kaazinó 8 tagu osnpatával versenyeznek. A csapatverseny .kóttordu-lón s mivel abban Nagykanizsa legjobb játékosai vesznek réert, a küzdelem érdekesnek ígérkezik. Belépődíj nincs. Minden érdeklődót szívesen látnak.
— (Közalharonsjc börtön a vigs) Kreszllo Mátyás mur&beazteroet raol-
nársogéd több társával együtt klaebb meanylségU bort foxyaazlott el. Távozás után az u te A n Kreazlln öaszeszólal-kozott Markója Ignáooal. Blöazör kézzel ütlegelték egymáat, majd kézzel vagdalóztak. Markóla a balkarján szúrasd kapott, amely átvágta az erekot, ugy hogy mire a oserftfldl orvoshoz vitték, elvérzett, A törvényszék Kresx-llnt kétévi börtönre Ítélte. Ezt a büntetést a tábla most Jogerőre emelte.
— (Szaré nosátlenaép)
Vajda Oános 03 éves hedrehelyl gazdálkodó körtét szedett a fáról háza kertlében, miközben egy ág letört alatta. Vajda eszméletlenül terült el a földön. Súlyos Héralésekkel a közkór-házba szállították.
Keszthelyen
az állomással szemben gyönyörű Mur.he\'y«k • I m ú ó st. Kitűnő tőkeelhelyezés. Helyszíni bemutatás ffotyd fle 2B-an ém 27-éss.
Érdeklődés a keszthelyi Hungária szállóban. Felvilágosítást ad: 2\' vitás dr. l.lpc.oy Hiklás ílayvéd
c Budapest. Haqyenyed utca 16. sz. Tel.: 155-877 d. u. 4-6 között.
1043. szeptember 21
— (Keszthelyi balesatl krónika)
TÖreky János MAv órnbórea a keszthelyi állomáson, a flnok közólt, megcsúszott az egyik lalpíáü s róetfett n vasúti "tűre; AUkápcsin ós a nyakán hzenvtdoti suivos 7uióilabokat — KZsíbó György^ kPBzth\'lyi kőinítvosta-nono le aknrt Jönni a brit inóior magas állványról. VélotlenUI a lóira nialió lé pott, lezuhant ós öanzeiörlo magát. — A Keszthely—tapolcai országúton Balatongyörök közelében egy rohanó motorkerékpár hátsó Üléséről lezuhant Nagy Margit szolnoki leány. Az arcát zúzta Össze. Beszállították a keszthelyi kórházba. — A halcaeti krónikába tartozik az Is, hogy Kovács Krzsóbet koszi helyi U\'í\'ujyt Ismeretlen férfiak ugy megdobálták, hogy bekellett A kórházba szállítani. A lujsörülése súlyos.
felvesz ptakétragastttót
a Magyar Hirdető Iroda kirendeltsége sfZalai Közlöny k\'adóhíva\'alában.
Pk. 5793/1943. íz. vghtól 199/1943. sz.
Árverési hirdetmény.
" Farkas József cispM lakot Javára S00 P töke és több követelés [ámlékal erejéig a nagykanizsai klr. Jiráiblrósig 1943 évl|700 számú végzésével elrendelt klelégltéil végrehajtás folyt in végiihijiast szenvedőid 1943 évi jug. hó ?A in lefoglalt 1600 pengőre becsült IngőiJgokra a nagykanizsai klr. lirátbtróság fenti sí. végzésével az átverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XI.I. t.-c. 20. %•» alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem lüttő mái foglaltatok Javára is az árverés mcclarlásat elrendelem, de csak arra sz esetre, ha kielégítői loguk ma Is termeli és- b» Hifim\'; halasztó halályu lgényketes:t folyamatban nincs, végr. azenv. lakisin; Csapi községben Ireidő megtartására határidőül 1943. évi hzeptember hó ,10. napjának délután 3 órája tűzetik ki, amikor a blrólhg lefoglalt 1 kmcaló a egyéT Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kézpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul Is el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára \'egyezer pengőn felüt van, az 5610,931. M. E. íz. rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltást ár egytizedréjiét bánatpénzül leteszik.
Nagykanizsa, 1943 évi szept hó 10 énK Elek László
3141 klr. blc. v*xr*tt*j(& mint bwiljjl kikjidbtt.
lisöiétsíáshe
papiros
kapható
inriiiiuiTHU] iiiiimi uiuiii
MENETRENDJE
érvényű 1943. május 17-101.
Erzsébet-tér- Va.uí.llonia.
Vasut.lllnatístfl llmíb-.l-iirre
516
705
720 a* » .
1060 « í
•1145 " O
1400 3 -s
14-30
15 00 !**
»18« B 3 » •
18« S ¦ c
19« > g
2066
22« a
c.!|l.ao. v.l.r. un.
n.pnnp k6il.ke.lk.
Sok áldoznia van Nantes bombázásának
Parisból érkercll jelentések arról adnak hlrl, hogy a szövetséges - bombázok nemcsak rcgcel hanem keső détulíífMBoom-bázlák Nantes városai. A párta) tapúk szerint ismét a varos központjában levő lakónegyedeket érte .1 bgnagyobb\' veszteség. A német légvédelem elismerésremél-tón működött. A lakosság vesztesége a jelentések szerint igen nagy.
Pirllzátí csapató?! Trieszt külvárosába Is bílmtoltak
ZUiichi Jetenlések szerint a partizánok tovább garázdálkodnak az Adria parii sávján. Betörlek Antiváriba és 5gyes kisebb partizáncsoportok Trlesl külvárosában Is megjelentek. A fiumei partizánokat a német erÖk megtörték.
Beavatott fo> rás szerint német körök nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget a partizánok kiséi léteinek.
Lapzártakor érkezeit
Német tengeralattjárót); íényefl győzelme
Német tcngcialalljárók uieglepetéKszu-rllcn megtámadlak a Földfcözi-lcngercti egy hatalmas ellenséges hajókaravánt, amely különfisen erősen volt biztosítva és rombolóktól klséryc A német tengeralattjárók egyedülálló Icljeiitményl végezlek. Napokig tarló kemény türhare után sikerült 12 kisérő romboól a tengerbe nlily-lyesztenlök, ezenkívül még kél másik rombolót megrongálni, míg a siirii kőd lehetetlenné telte számukra a további harcot.
Más harcterekről Is nagy német sikereket Jelentenek.
mindenki a helyi kereflkeMknóI ée Iparosoknál szerezze bel
Alulírottak mélységen fájdalommal, de\' Isten megváltoztathatatlan akaratában való atázalos megnyugvással tudatjuk, hogy forrón szeretett drága Jó. férj. legjobb édesapa, nagyapa, após és rokon
. Kumanovics Pál
•zahámeetei* ;-rr>:
áldásos éleiének 75 ik. boldog házasságának 45 Ik évében hosszas szenvedés és a haldokló< szentségének felvétele után folyó hó 24-én visszaadta Jóságos és nemes ;<*ikél Tei cm tőjének.
Drága halottunk földi maradványát f. hó 26 án, vasárnap délután 4 órakor fogjuk a temclö búcsúztató helyiségében a róm. kat. egyház ezer-tartása szerint beszenteitelnl és örök nyugalomra helyeztetni.
Engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lelkitldvééit folyó hó 25-én d, c. 7 órakor fog a Jézus-Sztvc plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutatlatnl.
Nagykanizsa, 1943, szeptember 24.
Áldott emlékedet soha el nem muló szeretettel megőrizzük!
Özv. Kumanovics PAlnó síül Szabó Julianna neje; CJsolU. Toiéz,
jtillimua, ii....., Sándor és lajoi gyermekei; KMmanovIc* Lajom4 szül.
Tokay.....i menyei SWrkpa BU.ton, Szabó Jézaef és Herzienyák Láazió
vejei; Horválb Láaiiló. Mai kai Kárta ós Anna, Haraenyak Julianna unokáÍ.^és a gyáixoló rokoniig.
vAROSI MOZGÓ Csütörtöktől---r vasárnapig
Szeptember 33-26-ig
Az idat éoadelinmertenlegjobbmogyarftlmj\'e A HEGYEK LEÁNYA
Néhai Tormay Ceoll „Emberek a kövek között" ctmü híree reaényének filmváltozata
UFA vtldghtradő napjaink esemónyairOl
í\'tőitdisnk keadutt köxnapokon $5 f. ?9, natírnap ?3 fB, i7 6b /9 Sittkor
Cséplés, anyagok, olajok, xsirok, goiyosesapácjjrak
ÍWGÉK\'DIjLMANN v^kerwkedíbb*,,.
Hofherr-gépek télre és kvaszra már most eiőjegyzeodök
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Ar«.n«)timlik tliíté«», t.klimáolók, hlbajiiltnmitk, azik.i«oru lalvilloonités .nimltiii vlllimoi kr-xúitr.ít. déíetbtl |f.«él liélután IB óriig.
Caányory-ut Sí, tglejon ?94
Mesai i Zalai Röilani
il-SÓHiaDETÉSEK
állAs
4 polgárit végzett, Jóházból való fiat kfayckSlf-tanenoitsik lelveazünk. -Schlus Twtvéiék.
A«MtaIoáv>a*g4d»k«t magaa fizetéstel felvesz Csizmadia Jínoa aizlalosmeB-te? Nagykanizsa, Bába-utca 5. \' 1
AIkaAlnia»Arat ayark*e. könyvnyomdánkban Hall fixaf.**.*«l egy könyvkötő tanonc ée llUnuJÓIeány. Legalább 4 polgárt Iskola elvégzéséről bzóió bizonyítvány szükséges.
SBAORT kantln rétiére keresek megbízható szakkaiiöt. Igény megjclOlésset választ Filc/. István Lenti címre kérek, 3108
OyarmaklaAny fal*«t*Ufc egész -napra. Símen, FŐ-ut 24. 3t40
MirM — délelőtti órákra — fel-\' vétetik. Stigár-ut 54. 3136
Vamalyabb, megbízható bejárónő reggel ü/iü-iu óráig felvételik Sugár-ut Ili/,-, II. emelet. Jelentkezel délután 2 Órakor. 3139
Perfekt aaakéoaaőt és egy aicaba-
laanyt október elsejére Budapestre keretek. BŐvebhet: Ebrensteln divatüzlet. Horthy M.-nt 3. 2150
VÜlanyaMaralB-aagédat azonnali belépésre felveszek. Deuticb Lfszló villamossági vállalat. 3148
ADÁS-VÉTEL
Mlndcanapl levelezésből Összegyűjtött fAmab-béiyagat bélyeggyUJtétl cilokra magvának. Barbarlts, Zalai Közlöny sierkeiftlősége, niponti délután ti—7 óra kőzött. Bi a hlxdetéfl mladig érvényei.
KapaaBiéBliádai, haitiéit, de Jó állapolbsn tévőt, CCfl 40—50 litereset vennék. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek.
Zoagora bérbeadó. Magyar utca 62~
, - 3137
i Alig haaznált, szép obódlOaafinyag
peladó, Ciengery ut 27., emelet. 3151
Jókaiban lévő sötétkék mély qyar-mak-I keoal és két paplan eladó Tctekl-ut 77.
3145-
H hó 26-én, szombaton ttaarvaahua
kaphitó Simon litván henteirfél, Klskanl-zsán. 3155
HÁZ és INGATLAN
Bérba wannók Szenigyörgy begyen egy bor éa gyümüloi-szeszlőzdéne\'* alkalmas épUletet ez tcjkel Clm ; Septey Lafot, Sormás. 312?
Va|gyir közelében 800 Q Öl siántófölct aludó. Teleki ut 77. 314&
Eladó aUrgőten egy kisebb örökölt családi htz, továbbá buzonbérbe kiadj negyvenkétezer négytzögöl izántótöld. Hoiváth, Sugár-ut 42. 314y
mmtmmb
ZALAI KÓZLOaV
klitikki fiíítjila 1 KlutlJ.i: „KKguilaiigl II. T. H»nykii!il,i-vi Feleld, kiadó: z.i.l Klr.ly.
Nyomatott; ¦ „Kaigstúksájll II. T. rlagykinnu-
¦yamdájshsn Ntgykaaliia.. (NyomdáC-rt Telel i lalal KfirelyJ
Feladó :
Bctidlokoiat:---
Tibori ooíta1:-^---
\' <>*<•¦ 217. si. Nagykanlzsa;i943. szapterhber\'26. szombat ÁVtf .30\'INMr.
POLITIKAI NAPILAP
RwirkcBztősóg és kiadóhivatal : Kő-ut &. Bzo.ro. - !és kladóhlvatall tololon 78. b-z.
Meiflelonik minden hétköznap dfllutan.
Felelős szerkesztő : Barbarlts Lajos
Elöllzctetil ata: egy afinaprá 4- pencő. 30 filler,
neRjedôvre 12 pengő AO.IUlér. Epyefl âzam: bétkOsuapISMU.; azombaton SOtlll.
 Veauv körfll megbiasnltak az 5. amerikai baâsereg bekeríts mozdalatal
A tervszerfl német arcvonal-rövidítés során Szmolenszket és Roszlavot RlQrltették
A keleU arcvonal jelenlegi hadműveletei világosan mutatják, hogy *
keleten a háború uj arculatot nyert.
Ennek n ténynek nagy jelentősege van. Eddig o szovjet jelentékeny területet szerzett, melyet azonban ember és hadi* anyagban fizetett meg. A német csapatok első Ízben kerülnek utánpótlási szempontból abba !1 kedvező helyzetbe, hogy most ujabban tíz utánpótlási vonala-
kat rendezhetlek. A keleti arcvonal harcai azt bizonyítják, a háború nagy területeken mindig az utánpótlási vonalakon múlik. Bizonyos jelenségek lel-hivják a .Figyelmet arra, hogy s németek szshareszerü területeket hagynak maguk után. és a kii erjedt nagy szaharaszerü területen a Szovjet utánpótlása szinte lehetetlen. Ezekét a területeket a németek súlyos védelmi harcokban ürítették ki.
Sikertelen angolszász kísérletek a Vezúv vidékén
Taránto vonalon csak német utóvédökkél áll szemben, Gra-viani felől Mai fi irányában nyomulnak előre. Korzika szigetén n német helyőrség egyre nagyobb túlerővel áll .szemben.
Zürichből jelentik :
Kcsselring csapatai a legutóbbi 21 órában meghiúsították az 5. amerikai hadsereg bekerítő mozdulatait, melyet a Vesiiv körfll\'indítottak. Az angol hadsereg, moly délre a Potenzu>
Jelentős eseményeket vár a szerb nép a közeli napokra
utat, moly egyedül .megmentheti a pusztulástól: -jVTn inkább, mint búrmikor a ssorb nép megmentheti 8 HÓkéjét és jövőjét. A legközelebbi \'napokban olyan osoménvok törfín-nolcXnmolyck a szerb nép holyzoíót jolontOMja megváltoztatjuk. A szerb miniszterelnök fölszólította még n szorb napot, hogy tartózkodjanak a roííd 6s a nyugalom megzavarásától.
Berlinből jolontik, hogy Nndics szorb miniszterelnök fölhívást intézőit a szorb néphoz. Nndics, aki nemrégibon Hitlor vozér én kancellár főhadiszállásán \'niogbószőlósokot folytatott, fölhívásában fölszólította a szorb nomzotot, hogy vállvetve segítsék a Szerbiáért folytatott munkájában. Szerbia most járja azt az
Srmölenszfcet és Roszlavot kiürítették
Berlinből jelentik :
Az elumíl éjszaka a némcl csnparolc §zmolenszket és Rosz-lav városát kiürítette, miután
befejezték a város teljes és terv--szerű kiürítését és felrobbantottak minden hadijelentőségü berendezést.
Olasz és angol kormányválság
A Badoglio-kormányt átalakítják, Sforza"Voltojasz kűlügy-nti\'iiszler útban vari Pdîerinoba, hogy megbízatását1 átvegye,\' A belügyminiszter állítólag Rosomi "szocialista vezér lesz. Badoglio továbbra is miníszlercl-nök marad és a h ad ügy miniszteri tárcát is átveszi.
Az arigól hírszolgálat a következő közleményt tolto közzé: Az angol
colosokat gyűjtött összo, hogy azzal Hámadásrá induljon.\' A német légierő ójjol-nappál támadta a szovjot
kötolékokot, :iz utánpótlási és szállítási vonalakat. Két pályaudvart felrobbantott ós nagyszámú bombát dobott n vágányokra.
Melitopotnál a szovjet támadást
már az arcvonal elölt megállt\' , tolták
páncélost használhatatlanná
ós 7 tottok,
Znjwrozsjo öa Dnyopropolrovszkl tórw\'ííélmn a Szovjot több előretörését kemény és véres harcokban a némot ollontáiuádáHokknl mogálli-tották. lOgy kis némot cBOiwrtnnk, mohot körülzártuk, eikorüH az éjszaka folyamán kitörni 6» csapataihoz visszatérni. Itt szovjot lövéazoz-rodokot választottak ol és később teljesen felmorzsoltak. Az aránylag keskeny szakaszon 840 azovjot katona holttestét találták mog.
Súlyos harcok a napolyi síkságra vezető uWrt
A délolaszországi helyzetről Berlinből a következőket jelenük :
Krős brit kötelékek nagy tüzérségi előkészítés után ismét támadásba kezdtek a salernoi kikötőben lévő német magaslati állások ellen. A cél az, hogy kikényszerítsék Nápoly síksága Télé vezető utat. A súlyos harcok egész éjszaka tartoltak. A támadok a szakadékos lercpen nem vethetlek harcba nagyobb páncélos alakulatokat. Eboli felöl is megélénkültek a harcolt, fit túlnyomórészt amerikai csapatok tartózkodnak, melyeknek ujabb és ujabb kötelékek jöttek segítségül. A német csapatokat veszteség nélkül visszavonták. Az angolszász csapatok
feladata Potcnza felől a németeket elzárni és a keleti .szárnyukat bekeríteni.
A szövetségesek főhadiszállása liélolaszorstágban ifién felenfős erőket gyűjtött össze. Ezek nagyrésze az Apulia elölt, részben a salernoi öbölben érlek parira. Olaszország déli részén hat hrit és bárom észak-amerikai hadosztályon kívül két brit vadász, egy amerikai légi üteg, két brit "páncélos, e#y amerikai páncélos hadosztály és három amerikai páncélos osztag tartózkodik. Ezekben a számokban nincsenek benne az inváziós erők, melyek Szicíliában több hadosztálynyi tartalékot jelentenek.
Hírek Olaszországból
király aláirta n kövotkozők kiliovo-/ zéaét\': Rir John Amlorsont pénzÜgy-miniszfornok, Cranbomofc gynrmat-ügvi államtitkainak, Bovcrsbrockot-( má^án pecsét órnok, Richard Lnw-ot i álhimmiiiifizlornok. Atloo továbbra \\ is mogtartja holyottes minisztorél-nökí állását.
IVfcgbizható londoni értosülés szo-rínt Nemitz esznkamorikai tongoiW nagy losz a csondesócoáni flotta tok ; parancsnoka.
Széles arcvonalon meghiúsult a bolsevisták kúbánl áttörési kísérlete
Ivek a fedett árokosapdában végül is megakadtak.
A Sz\'ovjot-vozOtés a kübáhí hídfőnél kedvezőnek találta a pillanatot, hogy széles arcvonalon nagy örök-kei níogkisóroljo az áttörést. Mikor a 28 tonnás ós a T mintájú szovjot páncélkocsik megkezdték a támadást, némot résziét hatalmas ólhá-ritó tűz fogadta. Kövidoson 18 szovjet páncélos maradt mozdulatlanul \' és caak négv lognohozobb páncélosnak sikorüTÍ a vonalat áttörni, mo-
zi pievenkoi helyi betörést a német csapatok elreteszelték és felmorzsolták. A fó védolmi arcvonal mindenütt szilárdan némot csapatok kezében van.
Kltői északra Szeniorja környékén a Szovjot uj csapatokat és uj pi\'ui-
Svájei hivatalos közlés szerint az olaszországi események következtében szeptember 8 és 2 Üke között a Svájc- Olaszország és Svájc— Franciaország közölli határvonalon kerek számban 20.000 katonai és polgári személy menekült át svájci területre.
Ohiassoi jelentés szerint fel-szóltitofták a fascistákat, hogy jelentkezzenek a milanói pártszervezetnél, hogy Mussolinihoz való hűségüket megcrősilsék. A felhívást a milánói köztársásági párt országos quadnimvirátusp irla alá. A névszerinti aláírások hiányoznak.

Tegnap az a svájci hir terjedt; el, hogy az olasz királyné,
Umberlo trónörökös felesége és leánya nagyobb kísérettel Svájcba érkezett. A svájci távirati iroda szerint félreértés van a dologban. Hivatalos részről megállapítják, hogy a nevezettek nem Genfben, linziem Páler-mobati vannak.\'
...--*-,
A Rómában lévő néniét csapatok parancsnoka felszólította a férfiakat, hogy a német vád-erőben katonaként jcloiiíkezze-nck. A német véderőnek szüksége van elsősorban műszerészekre, díszekre, és . lolriia-csok\'ra. Ez á felhívás nem áll összefüggésben annak, a toborzó irodának a felhívásával, melyben a Németországba jelentkező munkásokat Írják össze.
Számok a szövetségesek veszteségeiről
rikaíálc *741 bombázó gépet veszítettek.
Német részről megjegyzik, hogy\'most már végleges adatok állnak rendelkezésre a salernoi angolszász veszteségekről. A 4551 "fogoly közül 121 tiszt. Zsákmányoltak 171 páncélost, (Fo\'ytatái a 2 oldalon)
Aí\'angol légügyi miníszler kijelentése szerint a szövetsiígc-seknek következők a veszteségei : Júliusban 195 brit és 170 amerikai repülőgépet vesztettek. Augusztusban 206 brit és 100 ajnerikni -gép a veszteség. Niiickler miníszler bejelentése szerint a legutolsó nyolc hónap alatt a brillek 1G51 és az anie-
1ÍAUAI KÖZLÖNY
kiskanizsai élet
Szombaton délután temettek
egy fiiilnl kiskanizsai földművest, aki a .sáskii gazdatársadalom egyik derék tagja volt. Gudliu György temetésén a nagyszámú résztvevő közönség mellett külön képviseltette magát a Kiskanizsai Hóm, Katii. Egyházközség Segélybizottsága, melynek íi fiatal gazda lelkes támogatója volt.
*
(A temetést .láger Sándor kiskanizsai temetkezési vállalkozó végezte, gondos körültekintéssel.) (:) A leventék
vasárnál) szüreti .mulatságot rendeznek a llimyadi-léri Levente Otthonban, Gazdag és változatos műsor lesz.
Újból ki kell emelnünk le-vcnlekerékpározóinkal, akik pompás időeredménnyel ismét győzlek ;t vasárnapi országuli [erepraj versenyen, üü kiu.-en.
Kitűnő időjárás kedvezett odúdig a szölöérésnek, mondják a kiskanizsai gazdák, így a szokásos időben kezdődik a szüret
vagyis október első napjaiban hangosak lesznek a hegyoldalak a szüretelök zajától,
Csendes és zárt helyeken van a
„a kukorioafosztó"
ez évben a rendkívüli belyzet niiall, de igy is sok tréfás és mutatságos esetet rögtönöznek a*nehéz napi munkák után fiataljaink,
Az egész lüskanizsán megindult a gyűjtés a hadbavonullak hozzátartozóinak, hadiárváknnk és a földhözragadt szegényeinknek a sz"á-mára, Az eddigi eredmények meglepők és nem mulasztjuk el, hogy itt is meg ne köszönjük derék magyarjainknak az adományait. Hisszük, hogy a városi kereskedölársadalom, — akiknek a vevőköre iuskauizsu — szintén nem zárkózik el a nemes célra indított adakozások elöl. Eddig adakoztak : Kiskanizsai Plébánia 225 pengő és 1 ürm. fa, llujgaló Sándor-ut-eábol; Mátés Józseí üü pengő, Baj J József, Právics György, Pláhder József, Jámbor József, Itáuch Gizella 10-10 pengő, Marliiiecz László 5 pengő. — Templom-térről: Szokol László 25 pengő, Polui .Mihály és Bedének Ferenc 10—10 pengő. Örlorony-utcából : Fülöp Antal !10 pengő, Schware László 10 pengő, lorők János 11 pengő, Magyar József, Marion József 10—10 pengő, Baj Sándor, Csatlós József 5—5 pengő, Bali György 100 kg. ós Balogh György 25 kg. burgonya. (Folytatjuk.) _k—n—1—
(folytatta az 1. oldalról]
OSZTÁLYSORSJEGYET f,
rendeljen n lirncit ntti
btt(up«lt, oilól-itt 0.
NAMY aaám-vAlaaaHkl
NAOV nyara*l m«i l\'.lfiiikíuy SnkaaaMal Azonnali nyeieini»>i.ir lietea |
.HU a l*v*i*iQt*poa.
főleg Sehenuaii mintájú nehéz amerikai páuotílost, til lövegei és sok száz gépjármüvet. A partrnszálll legénységben az elszenvedett veszteség 20 ezer em-
berre tehető, legnagyobbrészt amerikai. Az angolok vesztesége halottakban és sebesültekben az Összes veszteség 10 százalékát leszi.
Nem szabad elhamarkodott békéről beszélni" — mondja a finn miniszterelnök
adat üzent a Szovjetnek
Tamnior finn iparügyi miniszter foglalkozott Finnország gazdasági holyzotévol. Mogáltapilotta, hogy a háború okozta inogtorholés ellenére az élet u te vonala olyan egyenes, a mennyire csak kívánni lobot. A külpolitikai kérdésekre áttérve kijolon-tetto, hogy a Hzovjot Unió ellőni védelmi liáburu logikus következménye a viszály küoióso olútti állapotoknak. Az 10 Jl. ovi kényszor-békébon Finnország kénytelen volt lemondani jelentés térülőtökről. No-
bóz szivvol totto meg, abban a reményben, hogy Fiimországot a jövőben békébon hagyják. A béke nem következett bo és a kényszer békét az ideghálieru kövolté. A Baovjot Unió ismét mogtámndta Finnországot és mi ezért körültünk ismét háborúba, Fiimország nem cselekedhetett máskép. Áldoznia kellült c-s áldozatával sikerült visszakapnia ol veszeti terülő tóit. Tormcszoteson Finnország helyzetét mogkönnyi-totto az, Jtogy a némot birodalom
Finnország már nem állolt egyedül. Finnország egyedüli ellenségé\' vek a Szovjet Uniót tekinti és minden más állammal jó és barátságos kapcsolatokat igyekszik fenntartani. Bőszéit a mostani béko hirosztolé-sekról és kijelontotto, hogy semmiféle elhamarkodott líékéiól beszélni nem szabad. Toimészoteson a béko óhaja megvan a finn népben, éppen ugy, mint bármely más népben, mégis *
Ivtjbelycufibb lenne a finn béke kérdésének nyilvános vitáját befejezni.
Essél csak az ellenségnek segítünk. Bíznunk\' kell a kormányban és az országgyűlésben.
Október közepén összeül a magyar törvényhozás
(MTI) Az Esli Ujságlrja:
Mint politikai körökből értesülünk, az idén is, mint tavaly, októberben kerül sor a költségvetés letárgyalására, akkor mondja el a, pénzügyminiszter nagy érdeklődéssel várt expozéját, j
Politikai körökben érdeklő-
dés előzi meg a\' MFP legközelebbi értekezletét, amelyen valószínűleg .Káliay Miklós nunisz-leielnök is felszólal ésJjojelenli a ház összeliivásúU/líielyre október közepe táján kerül sor. Az októberi Ülésszakot legnagyobb részt a költségvetés tárgyalása tölti ki."
Holnap: gyorslevente-aap és a leveníe-ottaon felszentelése Nagykanizsán
1943. szeptember 25
Nagy napja lesz holnap, vasárnap a nagykanizsai levenle-itjuságnak. Mint röviden már jelenlétiek, a nagykanizsai 1. és 11. kerületi Leventeegyesülei rendezésében gyorsle ven le-versenyt bonyolítanak le, mig dél-ulán ünnepi keretek közölt felszentelik az uj leventeotthonl
i\\ kettős-ünnepély műsora a következő ;
Heggel léi 9 órakor szentmise a gimnázium kápolnájában. Utána léi 10 órakor a Deák-téri 48-as hősi emlékműnél a zászlóáladás. 10 órakor az országzászlólól kiindulva gyorsleveule liáztömbkörüli kerékpár-verseny, amit dr. Tüol-
way Zsigmond leventecgyesületi elnök beszéde követ, majd utána díjkiosztás.
Délután 5 órakor- a Jiatlhy-ány-ulca 2. szám. alatt (volt O\'H-ház) az uj levente-otthon ünnepélyes felszentelése. P. Labanc/. Medárd levente-lelkész végzi az egyházi felszentelést. Az ünnepi beszédet dr. KnUky István polgármester mondja. Következik a levcnteévlolyuiu búcsúztatása. »
Este fél 8 órakor összejövetel az lpnroskörben.
Kedvezőtlen idő esetén a délelőtti ünnepségek a Rozgonyi-ulcai lornaleremben zajiik le.
A nagykanizsai „icmplomópiíő-pap" Somogy ban és Zalában ujabo kí«ipiomokat épit
— A nagykanizsai kórházi kápolna, a csurgói Jézus Szivo templom, majd a nagykanizsai Jézus í Szive templom utan vájjon milyen uj tomplom építését torvozi a mi templom üpí tő papunk, I^ongauor
Iinru fiíüöpóiíi tanácsos? — kórdozik sokan Nagykanizsán. Mort hogy Longauor Imre pihenjen, hogy no építsen, — ozt senki elképzelni sem tudja rongotog számú tisztolói közül így is van. Auiig legtöbben a nyári
Tankönyvek
az összes helybeli és vidéki iskolák részére kaphatók
Soilless Gyula könyvkereskedésében ,hX"L«\'».
szünidői élvezték, addig Longauor firtro járta a somogyi Os zalai falvakat, kutatott, hol vari legnagyobb\' szükhég Istennek ujabb házaira. Talált is ilyen falul, nem is egyet, Longauor Jmro azonnal tárgyalt, tanácskozott, unyngbosz-ui-zés után járt és tegnap inogkozdték a iomp-lomépílést a aomogymogyoi Böhönyo nagy község bon, amelynek 8000 fényi katolikussága egy kicsi kápolnába szorul iatontiszlolotrü. Sikorült a vallásaikéból is erre a célra 20.000 pengő segélyt- kieszközölni. És lesz Magvarok ; Nagyasszonya temploma a höhünyoicknok.
Magvarazordahely község népo is régóta vágyódik istenháza után. Megindult itt is az orőtoljos mozgalom és hisszük, hogy rövidesen itt is befejezőit tényokről tudunk majd leszámolni. Itt van Egorarn-csa, itt Ortüos, több más somogyi község, ahol megindult az előkészítő munka, már tárgyalások vannak folyamatban, már gyűjtik az építőanyagot, már mozdul a hivők áldozat készsége, -—.hála annak u mindent megmozgató szorvozóorönok, a moly a nagykanizsai Jézus Szivo templomot is megvalósította.
Böhönyo, Magyarázóid a boly, Eger uracsa, Ürtilos, stb.
Folyik a munka szakadatlanul, az apostolok szent íolkosodésévol, az úttörők fanatizmusával és az Istenbe votott hit renditlietotlonségévol.
És mogloBznok a tomplomok.
A nagykanizsai \' tomplemépitó pap: nem ismör akadályt...
SPORTÉLET
A nagykanizsai leventék bajnoki .hajrája indul meg vasárnap délelőtt 10 órakor í a X ásat-pályán és ez alkalommal osztja ki dr, Tholwny Zsigmond egyesületi elnök a tavalyi bajnoki érmekel is. A Keszthely ellen kiálló levente válogatott Csapat valószínű Csillag — Vlasics (Muj-zer), Perkó — Sárecz, Szabó, Fekete — Horváth L., Fontos, Kránilz, Töppfel (Horváth K.), Táncos összeállításban, szerepel\'- .
\' A háztöinbk.őrílll verseny délclöll 10 órakor kezdődik a Miigyar-ulcii, József főherceg-utca, Sugár-ut és Fő-ut vonalon. Kerékpárosaink érdekes küzdelem után szép dijakat kapnak a Mátyás Király sportemlékév alkalmával,, ,
Szepetneken is rendeznek mintegy 40 résztvevővel egy liáztömbkörüli kerékpárversenyt. Mint ismeretes a szepelneki kerékpárosok Kanizsán is jó eredményt értek el, igy a verseny érdekesnek Ígérkezik. ,
Mini lilÉÉ!
Októbertől kezdvs,
mintaMavad/bizományoBa, minden rryéíínyiségben
A beszolgáltatott vadak után töltény-ufatványok lesznek kiadva a F. M. rendelet érlelni* inébcn.
A VadáíiDdíÖilcliel:
UiüGER-llLLMAtiN ELEK
viii , fagjver- él lOaicrkci cakcilö.
1943, szeptember 25
KÖZGAZDASÁG
Ml újság a Budapest) Élelmi-szernagyvasártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajtótudó; sitó fővárosi jelentése szerint szeptember 17-élöl 23-ig az elő-és vágó ítb a rom fi-, továbbá a tojáspiacon az árak nem változtak. — A zöldség- és főzelékfélék piacán a petrezselyem ára 10, a fejeskáposztáé lo, a kelkáposztáé, parajé és gerezdes paradicsomé 20, az almaparadicsom, líra 30, a töllcnivuló zöldpaprikáé pedig 50 fillérrel emelkedett; viszont a sárgarépa ára 20, a vajbabé és uborkáé ¦10, a zöldborsóé 70 fillérrel csökkent kg.-kint. •— A gyümölcspiacon a nemesfajta alma ára 10, a görögdinnyéé 20, a magvaváló szilváé 40, a nemcs-fajtáju körte, őszibarack éshój-ja.s dió ára 50, a szőlő ára pedig 100 fillérrel emelkedett ki-logrammonkint.
(—) Az Ipari tőkeemelések ügye
ismét napirendre korült, bár az utolsó hónapokban megállott az az alanlókoomolósi folyamat, amely a múlt óv Őszén kezdődött. Legutóbb a GYOSZ igazgatóválnsztmányi ülé-f« foglalkozott behatóan őzzel a kérdéssel, ugyanis a további tőko-cmolósckot a kormányzati tényezők kívánságára most a GYOKZ ,veszi a kozélie. Tormészotoson gondot kell fordítani arra, hogy a j>ónzpiaeí lo-hoíŐségokot az illetékes gyáripari tényozők helyesen mérlegolj\'ék. Megjegyzendő, hogy tavaly 15 iparválla-lul hajtott végre tőkeemelést és ezen
( az uton mintegy 50.....60 millió pon-
\' gővol növokodult a magvar részvény-vagyon. (MVS)
ZALAI KÖZLÖNY
mindenféle |orI vliai^hn álUra-uf mvlteltanra U elfiksiilt. Lag-ujabb jsgfxatctt hírbe li adja
mJUínyo. foliíleiek i.ic !c.l Bud«p*.l, üirai-nt a. zus
MOST VÉGYEN osztalysorsjegyet
merte|9gy sorsjeggyel szerencsés esetben
Egymillió P-t NYERHET!
SORSJEGYÁRAK OSZTÁLYONKÉNT:
Nyolcad 8.—, - Negyed 10, Fél 20, - Egéaz 40 P.
Húzás: október^lő.
Batthyány-Straitmann László herceg meglátogatta a Zala! Közlöny nyomdáját
Tegnapi számunkban röviden jelentettük, hogy Körmendről gépkocsiján Nagykanizsára ér-kezell il\'j. Ballliy\'án.Y-Sr.\'iltimmu László herceg, a körmendi várúr, nagybirtokos, aki a FŐ-uÜ várban szállt meg. Később érkezeit a lJalthyáiiy-Stratlmann liilbizomáiiy jószá\'.P\'azgatójnős szombathelyi jogtanácsosi!, akikkel a herceg ur hosszabban tárgyalt. A délután folyamán látogatást telt a sZálol Közlöny- nyomdájában, ahol Zalai Károly, a nyomda igazgatója fogadta nz előkelő vendégel ós végigvezette a modern technika jelentős vívmányaivá] ellátott nyomdában. Őfőméltósága, aki maga is kitűnő gépészmérnök, nagy érdeklődéssel nézte mog o Zajai Közlöny szedögépeit, ü
hatalmas szedő-apparátus^ nz újság összeállítását. Különösen felkeltette a magas vendég érdeklődéséi a legmodernebb önműködő nyomó-gép, amely ? technika fejlődésének csoda-gyermeke. Hosszabb időt töltőit a könyvkötő-üzemben, majd a Zalai Közlöny nagy sima nyomógépeit tekintette meg. A fö-tnéltóságu ur á legteljesebb cl-\' ismerés hangján búcsúzott Dói-nyugat legjobban felszerelt nyomda- és ujságüzeniélöl.
A leésö délutáni órákban a herceg ür és kísérelő (íyóta-pusztára hajtatott ki, ahol megszemlélte az uradalom minta-gazdaságát.
őfőméltósága ma tovább utazik Nagykanizsáról,
\'70 millió kilométer a MÁV mnltévl teljesítménye
Hatalmasan fejlődött az államvasutak forgalma
A Magyar Vidéki Sajlőluiló-siló budapesti jelentőse szerint most adlak közre a MAV mull övi teljesítményéről és az elért üzleíi eredményekről szóló adatokat. EzekhŐl kiderült, hogy nz üzleti és forgalmi teljesítmények az 1913. évhez viszonyítva általában növekedtek. Az egész hálózaton Közlekedett vonatokkal befutóit ul hossza közel 70\' millió von a (kilométer volt, ami az előző évivel széniben 17.38 százalékos emelkedést mutat. A fizető és önkeze-lési áruk tonnasulya ¦11,711.450 tonna volt, ami közel I százalékkal nagyobb teljesítmény az 1941. évinél. A tranzitófor-golpm a korábbi óv árú tonnakilométerével szemben 13.30 százalékkal nőft Ez a hatalmas, emelkedés a rendkívüli viszonyokkal, különösen a bal kánj forgalomnak a szárazföldi útra
történt átterelésével van (összefüggésben. Érdekes képel mutat a személyforgalom alakulása is. 1942-beu ugyanis 32 millió utassal löbb ült vonatra, mint a korábbi \'évhen/^ml majdnem 27 százalékos /emelkedésnek felel meg. A roraülom növekedése az üzleti J>evélelek emelkedésé) is inagn\'ulán vonla s Így 1912-J)cn 17(i millió pengővel, azaz 20.83 százalékkal vol! löbb a bevétel, niinl az előző évben. A rendes kiadástik főösszege tavaly 683 millió pengő volt,azaz 135 millió pengővel, ilht\\e21.72 százalékkal löbb. mint 1011-beii. A beruházási kiadások ösz-szegu 211 millió pengőre rugóit amely majdnem kétszerese az ,H)M. évi invesztíciónak! Ez arra mulat, hogy a MAV nagy áldozatok árán is súlyt helyez üzemének fejlesztésére, bővítésére ős jókarban tartására.
300 székely leány 250.00Q pengőt keresett a nyáron aJ3alaton-memtén
ötletén 50.0CO pengőt
A balatoni „csalód-börze" keresett a vállalkozó
Balaton, szoptcmlw\'r*) Az alábbi cikk kerotében három ténvozót szólaltatunk mog: a székely cselédet, a cselédbőrze főnököt és az írót, aki többféle érdekességet látott a balatoni utóidény világában..
Köztijük a pirostrikos székely lányokkal, hogy mit keresnők, mit csinálnak, hogyan jutottak ido mesz-sző Szókelyorazágbél, a hullámzó Balaton vizébe? Szószerint kell érteni, hogy a Balaton1 vizébe, mort fürödnok a leányok, vadonatúj trikóban, amit — mellékesen — szintén
M A Délvidéki Magyarság c laptársunkban Jelent meg a (enií érdekes riport
a cselédbőrze szrrllit, darabonként egyszázhuszonöt pengőért. Négyen vannak a székely leányok. Délután van, ilyenkor nlsznnpk az un vondé-gek a villákban ,dolog nincs ,oljöt-tok mogfűrödni. Nem ott mennek bele a vízbe, ahol gondtalanabb életű pesti leányok lubickolnak, hanem lejjebb, a szegényesebb részon, ahol a viz csak bokáig ér és pocsolyáé. A sors itt ís szoloktál: nekik jut a szennyosohb a vizhŐl is, mint az életből. Félnek bemenni a vizbp, sikongnunk, egymást ijesztgotík, do kacagnak. Rájuk is fér egy kis kacagás. A trikó, amit vísoíuok, régi-
Cséplés! anyagok, olajok, zsírok, golyéscsanágyak
IJ Nfí F R-ü L } j M A N N vaskerískedéeben.
Hofberr-gépek Mire és tavaszra már most elöjegyzendök
Utazásnál
..........BH$i
., . ÜlatÓ éld
¦ míuléu. ti *\' : N« f|li|t(e
módi, csuk a nyakuk látszik ki belőle, do elárulja, hogy ezek a gyo-röklányok, amig ido kerültek a villák és pénzes emberek árnyékába, sok nélkülözésen mentek át. Hajlott a hátuk, vékony a karjuk, mellük kissé horpadt a szemükben, a kacagás mögött is látszik a balsors sikolya, bágyadtsága.
Mennyit keresnek a leányok?
A kabinosnÓtél tudtam mog, hogy székely leányok, »rongotegon« vannak minden balatoni fürdőhelyen; HJgy idegen ur. a borzos (rányitja őket. Amikor beszédbo ologvódom velük*, ol mond iák a kövótkozŐkot:
Még februárban leszerződtetlek" abalatoni szobaiányoknak« ugy, hogy az állást május tizenötödikén foglalják el s sztoptembor tizenötödikéig maradnak. Havi fizelós hatvan pón-rró ős teljes ellátás, fis a borravaló. Ez a tÖbb, ez a csábítóbb, ez képezi a »vngyonosodás« alapját. Havonta niogkorosnek átlagosan 2,50 pengőt, do van olyan lány, aki 4—600 pengőt koros a főidéiívben, Rzobalányok. Kis székely falvakból jöttek, tízen-hat-tízonnyoicévoaok. A legtöbb még pálvája kezdetén van, soha nem szol L\'ált. A jó korosét reménye hozta ide, Panziókban, villákban, nvaralók ban, szállodákban szolgálnak. Nem súrolnak, nem mosogatnak, nom cipelik a kosarakat a piacra a naccsá-gák ulán. Kis vendégszobákat takarítanak, tisztába húzzák az ágyakat, tiszta vizet készítenek a kanosokba. Fehér hóbitás kendékben járnak, jó az ellátásuk s majdnem szabad az egész délutánjuk, Ilyenkor varrogatnak, leveleket írogatnak, olvas-ealnak. Tánc nincs, mint Pesten. Mindegyiknek van ezer pengő megtakarított pénze, amit hazavisz a szülői házba, télire.
A börzés Is szópon keres Elmondják, hogy írásos megállapodást kötöttek a börzéé orral, aki elhelyezte éket s ennek Jbjében tiz százalékot fizetnek minden jövedelműkből. Eltitkolni nem lőhet a borravalókat, mort a »fénök nf« mindont pontosan tud. Nem is kéttlezi. hogy egy elutazó vendég mennyi borravalót adott, —- bemondja magától, fillórpontossággal. —• Mikor mennek haza?
— Móg nem tudjuk. Ujabb ófl ujabb vendégek érkeznek,.sokan té-Itre is maradnak.
— Hányan vannak itt Szókoly leányok?
— Siófokon nyolcvanheten. Füreden hetvennél több. Földváron és [.ollón is sokan vannak, do a kisebb helyokon is. Több, mint háromszázan jöttünk.
Gyorsan csinálok egy kis számadást": 300 \'leány legalább negyedmillió pengőt visz haza téliro\'s a bőrzéfl 25.000 pengőt koros rajtuk négy hónap alatt. • \'
— Kérem, oz a legtisztességesebb\' üzlet, amit életemben csináltam — mondja a börzés.
Kis, kövér cinbor, aránylag fiatat, simulékony és simára borotvált. •\'
— Azolótt nem voltam csclédköz-votitó, lényegében most som vagyok. Van ogy kis villám a Balatonon, ismerős vagyok a viszonyokkal, bár Pesten ételt Tudomást szőröztem arról, hogy nem lelwt "háztartási munkást« kapni a a nyáron mogáll ¦ az egész balatoni üzem, A postí
rasfoí, iiiitü
tesoiagasabb Árban veszek.
Vékány ékszeréji
ZALAI gaZLftN»
1843. saeptoiiber 25
FERENC JÓZSEF
kesírüviz
cselédek elmentek más pályákra, vil-Inuioskalau/.ok, lovólhordók s foko-tézók lettek, faluboii összokötlotésoik lóvén. így jöttem arra a gondolatra, hogy a Székely földről koll a hiányt pótolni. Hallottam, hogy ott »bó tartnlók« van. Rzé]K>n mög is.szor-Toztom a leányoka;:
— ön IniKzonötozor i>ongót koros a --jkoly caoledokon.
Mosolyog, (szivarra gyújt,
— Nem uram, én nem huszonötezer pongőt kei-esek, ezért ol sem kezdtem volna. Mondjuk a dupláját. Csak nem gondolja, hogy a »tula-jok« nem fizetnek? Ötven pengő a beállítási dija egy leánynak, ozt a tulajdonos fizeti. Miért no fizetné? Tudja mit kenésnek ezok? Tízszer annyit, mint én s ugyancsak négy hónap alatt.
Kiderül, hogy1 napig nagyrészét hajókázással tölti: utazik ido-oda, ellenőrzi a fürdőhelyek »bövzoálla-dékátíi, leszedi a kamatokat » latolja, ahol a szorvezoU>on hiányok mutatkoznak. Kz a szervezett; a panziók pincérei, főnökei, akik minden vendégtől mogtudják, mennyi horra-valót adott a szobaleány nuk s értesítik a hörzést. Tény, hegy a csoléd-bÖrzo-sr.orvcze.t jól "működik.
Nagy Dániel
az orgona?
A másod virágzás jelonségénok ma gyafíízatát általában i\\ késő őszig tartó kedvező idöjárásníin találják. A növénytudomány már régoblx-n megállapította, hogy amig a lovél fejlődésének teljességéin van, a lovélhónalji rügy, amely magában rejti a virágot is,\\ alig-alig fojlódik, do amint a levél fejlődésébenvisszamarad, a lovélhónalji rügV/líöveko-désnek iiidíij. Kedvező idópitiia^gsp-. I tón, különösen jxxlig huzamosanb-J ideig tartó szárazság után könnyon/l hokövotkőzhetik a levél fejlődésének 8 visszamnradá.-a. ilhtvo a lovélhónalji" rügy kifejlődése, ani\'ly ezután kifakasztja a virág is. Azonban valamilyen más kítiiih né i iveknek is közre koll játszaniuk, hogy a másodvirágzás. l«követkozzék, mórt csak egyos orgonabokrok nyilunk másod-azor.
A növónylndoniány ísmor olyun caotokot ís, amikor az orifona másodszori virágzását nogárrágás idózto olő. Előfordult ugyanw olyan oöot, hogy június hó yégo foló a kóris-bogaraK teljosen lekoppuaztották a tavasszal rendes időben virágzott orgonal>okrot. A csupaszon álló bokor már augusztusban ki levelezett és virágot hozott. tibl>on az osotlxni tehát az történt, hogy a nigynkbon hijionvos szervos anyagok halmozódtak ío\\ s ezeknek a szorvos miya-goknak a nagyobb monnvísőgo az elpusztult lovok\'k hónaljában lovó rucyokot, illotve virágbiml>óküt idó Olőtt virággá fejlesztette). Kbböl to-hát az következik, hogy a kedvező időjáráson kívül bizonyos saoives anyagok jelenléte is szükségos a másod virágzáshoz.
Kanizsai és pacsal Ítéletek cséplés!
EGYBILLIÓ PEÍ8ÓT NYERHET!
Rendeljen osztálysorjegyet
LENGYEL GÁBOR
oszláiysorsjegy föárusílónál
Bndapeal; Andrásiy ut 82. mim.
felvesz plakAtragassxtót
a Magyar Hirdető Iroda kirendeltsége aLalai Közlöny k-adólnva\'alaban.
A parsai főbíró és a nagykanizsai rendőrkapitányság a következő közélelmezési ügyekben tartottak tárgyalást és "hoztak Ítéletet :
Ifj. Váino,si Imre pölőskel\'öi, Horváth Fcrefle, ifj. Herezcg Ferenc, Szabó Imre. id. Hódis Károly, Balázsi Ernő, id. Her-< zeg Imre, Nadrai József né, Sándor Kamiin, Nadrai Antal, Herczeg Elek, Bődéi C.ézáné, Uj Ferenc és Meggyesi Mihály ue-messzcnlandrási, Szép Jenő za-laszentmibályi lakosok a cséplés! könyvekbe hamis adatokat
vezetlek be. Ezért a pacsai fö-szolgju*)Ít*6"a_lerhellek^kőzül belel egyenként 500-500 pengő, a többit pedig egyenként 100— 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. " Török János csapi gazdálkodó elmulasztotta gabonafeles-legének beadásai, ezért a nagy-kaiüzsai rendőrkapitányság i00 pengő pénzbüntetésre iléltc.
Hánfi Ferenc nagykanizsai ínkos rendet lenül vezette a eséplési könyvel, ezért a nagykanizsai rendőrkapitányság 100 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
Szomszéd falubeli legények meg bicskázták a községi kézbesítőt egy muraközi tüzoltómulatságon
(Muraközi tudósitónklól) A muraközi tüzoltö-egycsülelek most tartják szokásos őszi mulatságaikat. A miksavári tűzoltók szüreti mulatsága rendben és. jó hangulatban folyt le. de Cseresznyésen akadtak, akiknek megártott a drága bor. Főképp
a drávavásárhelyi legények rendetlenkedtek, nítik közül az egyik, az őket rendre intő Mag-daíenics József községi kézbesítőt ugy megszúrta, hogy Mag-dalonicsot súlyos vérveszteséggel a csáktornvai kórházba kel lelt szállítani. \'
Háziasszonyoki Ez nem tréfál!
Rövidesen fából és szénből készül az ebéd
(A szerkesztő kérdése; ~ és fét^Szenet miből csinálunk?)
A háború kitörése áfa Lausantie-bau egn la hóra fammi a! rendeztek be, amely főként a táplálkozást érintő tanulmányokkal fo\'iUdknzik, elsősorban a szinléiikun élelmiszerekkel. A lecsökkent svájci élelmiszerhcho-zaiat éppen csak hagy fedezi a sziüc-ségUtckel, ezért határozták el. Hogy
a szintetikus konyha segítségével megkísérlik a hiányok pótlását; Már békében is ismeretesek vállak például hushivonatok és fiiszerek, A háború foli/amán a szintetikus tápszerek gyárfása nagyon kifejlődőit. Azonban főleg koncentrált tápanyagokat áltitanuk elő pirulák és tabletták alakjában. A gyakorlat megmutatta, hogy az emberi szervezetnek a láphdék ilyen alakban nem felel meg, mert bizonyos idő múlva súlyos emésztési zavarok és gyomor-fájások tépnek fel. A lausannei laboratóriumban megoldották ezt a kérdési, amikor rájöttek, hogy nem \'elég a szervezetet táplálni a Ug-sziikxéf/t\'scbb anyagokkal, hanem foglalkoztatni keil a gyomrot és az eméxztőszervekct is. Ezért a kérőd-zée elvét véve alapul, átdolgozták a szintetikus életek alapanyagául hasz nált nyersanyagokat, mudo! találva arra ia hogy egyúttal az étvágyat is kielégítsék. A cellulózét ahhoz, hogy a: emberi szervezet felhasználhassa, valamennyire megemésztett átokba kell hozni. Ez-az eljárás sikerült az említett laboratórium ve-
Keresztény Temetkezési Vállalat
¦o*«t.
SÍPOS JÓZSEF
Fő-n! 12-, (az udvarban) Korona izMial szemben
Üzlet telefon: 387. i-i Lakás telefon: 216.
gyészci\'ne.k. akik ráadásul még íny-rsiklandozóvá is tudják tenni a tuü-ételeket. X
A Lausanncban megtartott mii-étetekből álló étkezés nagy port vert fel. Hivatalos helyen is. nagy érdcklőílésscl kisérik a vállalkozást. A meghívóit vendégek mind ismert hozzáértő személyiségek voltak, akik nagy megelégedéssel nyilatkoztak az étrerulről. Állítólag a \'diua\' majdnem teljesen .olyan izü volt, mint a valódi hus. Ma az\'cm-her vem tudta volna, tatán észre, sem vette volna azt a kis mellék-ízt, amely azonban nem volt kelht--mellen. Itövidesen megismétlik a próbaevést, ezúttal 1000 személy részére. A teríték fejenként ó frank lesz, a bevétel a VőrÓs Keresztnek ajánlják fel. Tulajdonképpen «c»i csupa •miiétel szerepelt- az étrendben mert az újszerű hagymák és gyökerek nem szintetikus nton készültek a nyár elején megtartott próbliéikc-zésnét, de az ételek alapanyagát ja és szén képezte.
Szociális szempontokból is hasznos lenne a szintetikus konyha általános bevezetése, mert egy áfából késziUl* bjcsi szelet ára éppen fele egy valőHf^iécsi szelet árának. A kísérleteket tovább folytatják abban az irányban, hogy egyáltalán fehet-c a szintetikus konyha segítségével megoldani az ellátási nehézségeket.
n i r
NAPIRKND:
•$jjoli gyógyszorlári ügyelet: Ma, szombaton az Őrangyal gyógyszertár Doák-lór 10., holnap, vásárnap a .Megváltó\' gyógyszertár tirzsébet-tér öl. szám.
Kiskanizeán az ottani gyógyszertár állandó Ügyeletéé szolgálatot tart.
NiptAr. Szeptember 25. Szombat. Rom, kat. Oellírt \\t. - Protestáns Kleofáí. -Sicplen.ber 20. VaBárnap. Róm. lat. Clpr., Juiztini). • Protestáns Jusitlna.
A GÖZF0RDÖ nyitva Tan^roggol 7 órától esto 6 óráig: (Hétfő, szerda pántok délután ós koddön ogész nap nóknok.) Tolofon: 660.
Vasárnapi Istentiszteletek sorrendje-
Ferenceseknél; Vi7, Vi8, i/,9, l/*10, i/,U (nagymiae), 12, d. u. 7-kor litánia.
Felsőtcm»lom:l, 8, 9, 7U0, Vall, *U\\2, d, % 6 kor litánia.
KórHáii kápolna: szentmhék reggel G és a órakor. Minden pénteken délután 6 órakor srentfié^má-dás és könyö gés a nrgyar honvédek győzelméért,
Plarhta templom: 7, Vi8, V*9, VilO.
Klskanhsa: 8, 9, 11 (nagymfsc), 3-kor litánia. Református: d. e. 10. d. u. 3. Evangélikus: d. e. 10, d. u. ő.
- (Polgári Iskolai tanári kineverések)
A Hallás? és közoktatásügyi miniszter Hárs Lászlót az alsólendvai, Papp Istvánt, Túrák Jánost, Tinák Jánostiél, Solymosi Irmát, Viseiltay Ilonát, Bálint Saroltát és özv. Varról) Frigyesnó szül. Pocsornik Vaulát a csáktornvai állami |wlgári fiu-és leányiskolához. Varga Antal ta-j, beleélj Muki János nagykanizsai állami iKilü\'ári iskolai helvottes tanárukat eddigi székhelyükön rondoa tanárokká novozto ki.
(Uf állomásfőnök Csáktornyán) Szabó Sándort, a csáktornvai vai-uti állomás főnökét Újvidékre be-lyozto át a in. kir. koreskedoloin-ögyi miniszter, holyélw ]>edks Vada nyi Antalt novozto ki az állomás főnökévé, aki hivatalát már ol is foglalta.
Elegáns kész nöi ruhák, blúzok nagy választékban
1943. szeptember 25
ZALAI közlöny
— (Hatéloiás)
Moghalt Ej-dösi Bálint ny, elemi iskolai igazgató. Az utóbbi óvókban inát" csak inkább vendég volt Nagykanizsán, mort többnyire vonyarcvashegyi ol vonultaágában ólt felosó-góvol. 82 évos volt. ÍOrdomos tanítói inult állt mögötte, amivel kóaó elégségeié is köztiszteletét szorzott. Koszt bolyon balt mog ós Nagyknni-r zsári temették el ma dólolŐtt a családi sírboltba. Halála gyászba borította a kiterjedt Erdóm-Biba családot.
— (.Leánygimnáziumi hlr)
A nagykanizsai Kotró Damo Intézet növendékei számára kötolozó az iskola kápolnájában a vasár- és ünnepnapi szentmise hallgatása fél 9 órakor. Névsorolvasás. (:)
— (Tiraene)
A nagykanizsai honvédzonókar hosszú szűuot után, holnap, vasárnap doh, fél 12 óiakor térzenét ad Nagykanizsán a Deák-téri fasorban. Egy évo is van már talán, hogy ezek az oly kedves térzenék elmaradtak. A háború más föladatokat rótt >a honvédzenokarra is. .Most Nagykanizsa közönsége a régi szere* Létével és moleg órdoklődéssel várja honvédzonekarunk nyilvános szereplését. :,
— (Juol Tanle)
magánóvodájába a beiratás október 1. és 2.-án égési nap. Régi tanítványok, ugyanakkor jelentkezzenek iilőadás kezdete október 4. én. (;)
— (Sem dohány könyv, sem dohány-jegy)
Országszerte hírek terjedtek ol arról, hogy élőt belép a dohány-könyv vagy dohány-jegy rendszer. A Nomzeti Újság ma közli azt az illetékes forrásból eredé értesülését, hogy illetékes tényezők som dohány-könyv, som dohány-jegy bevezetését nem tervezik,
— (Engedélyezték a zseinlye-sütést Zala megyében)
/- A közellátásügyi miniszter rondo-r^lotot adott kif amolybeh megongodi, hogy Zala megye lorüloléíi szeptember 15-e után zsömlét süssenek.
— (Életünk legdrágább kincse a gyermek)
Krto dolgozunk, küzdünk, fárado-ziiííkjNhogy. jobb sorsa, szebb jövője legyen. M-Hotl)íztositás által hasznosan és cftlazerüon gundoskodhalilt gyormokéról. Magyarország logró-¦ gibb biztositója, az Első Magyar Altalános Biztosító Társaság helybeli képvisolote: Csengoiy-ut 2. szám alatt minden folvilágosiláet szívóson nyújt. (:)
Kertész táncintézet a „Kaszinó" termében október hó 3-án megnyílik. Kertész és neje oki. tánctanítók. (;)
— (Erdőbirtokosok figyelmébe)
Minden ordőbirtokos, akinek szálerdő üzemmódban kezelt lombos erdője hatvan\' kat. holdnál, sarjordő üzemmódban kozoit ordojo pedig harmino kat. holdnál kisebb, do log-alább 1 kat. hold területű, kÖtolos az 104Ü/44. évi íatormeióai idény-bon a rendos évi vágáson fölül kataszteri holdanként egy normálür-köbmétornok megfelelő mennyiségű tűzifát fő-, vagy olőiuwználatképpen a közellátás céljaira kitermelni. Ha a kitermelt kószlot a tíz ürmeiért nem éri ol, azt a községi elöljáróságnak a termelés befejezésétől számított 8 nap alatta legkésőbb azonban télí termelés esetén április hó 15. napjáig, nyári termelés őseién pedig augusztus hó lő. napjáig bo kell Jblontoni. Ezen készlet felett a vármegye alispánja rondolkozik, miért is a községi elöljáróság, a hozzá történt bejelentést a vármegye alispánjának haladéktalanul jelöniem tartozik. Ha a közellátás céljaira kitermelt készlet a liz ürmótert meghaladja, a kúsziotet a 3000/1041 M. E. sz. rondolot 2. éa 8. g-ában
A rádtólskola szeptember 27-t érvényes órarendje
;Yiléz l-\'ruknöy József tankerületi kir. főigazgató, mint a rádióiskolának a Kultuszmijiisz-ler állal megbízóit vezetője, most telte közzé Q rádióiskola órarendjei, amely szeptember 27-U\'íl, hétfőtől kezdődően érvényes. Ezek szerint a középfokú oktatásnál reggel 8.45-töl 8.55-ig hétfőn törtenetet, kedden magyart, szerdán történetet, csütörtökön magyart, pénteken nemeiét, szombaton földrajzot, \'8.55-101 9.5-ig hétfőn fizikái, kedden latint, szerdán mennyiségtant, csütörtökön vegytant, pénteken természetrajzot, szombatot! latint tanítanak, A felsőfokú oktatásnál\' 9.5-9.15-ig, hétfőn magyart, kedden törté oolct, szerdán magyart, csütörtökön történetet, pontokén? ma-
gyart, szombaton történetet, Í),1T)-IÖ! 9.25-jjg hétfőn ipari ismeréteket, vagy honvédelmei, kedden éneket, szerdán gazdaságul, csütörtökön háztartást, pénteken könyvvitelt, szombaton neveléstani, 9.25-töl 9.35-ig hétfőn mennyiségtana kedden fizikái, szerdán vegytant, csütörtökön imalcmuük\'at, pénteken fizikát, szombaton természetrajzot, 9.;i5-löl 9.15-ig pedig hétrőn 1 átint, kedden németet, szerdán földrajzot, csütörtökön latint, péntekén híreket., szombaton németet tanítanak. A nemzetiségi népiskolák órarendje 9.45-től 10 óráig hétfőn német, kedden hirek, szerdán román, csütörtökön ruszin, pénteken szlovák, szombaton szerb.
adás-vétel .
Mludeurup! levelezésből ÖsizcgyUltött iBm&gbelyaaat bélyeggyüjtéit célokra mctjvcasak. Barbárt Is, Znlal Közlöny szerkesztősége, naponta délalán 6—7 órs köxött. Ka s hirdetés mindig érvényes.
KApooztéaMádat, baBinátt, de jó állapotban tévőt, cca 40--50 litereset ven-nék. Ajánlatokat a kiadéhlvatalba kérek.
Jökarban lévő sötétkék mély nftfitiah-kooal és két paplan eladd Tclekl-ut 77.
3145
Alig használt, szép obédISaxönvan
eladó. Ciengeryut 27., emelet. 3151
Belga érlásl fajnyulak eledók. Érdeklődni lehet űálilta Tárnáinál, Alsélendva.
3159
Ablaktokok, hatinált denkák, vasgerenda etadók. Erzsébet-tér 17., I. em. 8 s 3158
mogállnpíuid módon kölelos a készlet tulajdonos Iwjelonteni. a Ixijolon-tési lapon azonban fel kell tüntetni, liogy ezen monnyiséga iolon rondolot őrtolmélwn a közellátás céljaira kitermolvo. Tiz iirmétornói nagyobb monnyisóg ás ezen célra szolgáló nyomtatványon a zalaegerszegi in. kir. ordófoíügyolósőgnél jelentendő bo, nyomtatvány dljmontoson ott, igényolltotő. Húsz kai. holdon fölüli ordő tulajdonosa a m. kir. ordŐfol-ügyolóséghoz bonyujlandó, Ö pengős bélyoggol ollátott kórvénybon köteles kérni a rendes óvi fahasználatot, államordéSzeti kozelés alatti üzein-tervos ordőklwn a m. kir. ordófel-Ügyolóség fogja kijelölni a hnszná-latokat. Mindenféle felvilágosilást a ni. kir. erdő fel ügyolósőg ud.
— (Kukorlcacbuhé-házllpar a MurakOzben)
[Muraközi tudósítónk jolontésoi A Muraközi Közművelődési - Egyesülőt
— amoly most már önálló helyiséghoz is jutott Csáktornyán az oyszág-zászlóvaj szemben — fölhívással fordult Muraköz népéhoz, hogy a kukorica csuháját ozévbon fokozottabb mértékben gyűjtse össze, mort a lélon minden községben, ahol meg felelő szánni jolontkoző lösz, megrendezik a kukoricacaulió háziipari tanfolyamokat. Mint iamorotos, a csuhéból nagyszerű kosarakat, lálxjs-alátéteket, lábtörlőket, sót cipőket lobot készíteni, amelyek jól értékesíthetek, Az olmult évbon is sokszorosul! fölülmúlta a koroalot azt a monnyiségot, amit a murakőziok készíteni tudtak. A jolok szorint az időn sok háziipari tanfolyam lesz, ymolyot most már nem a háziipari központ, hanoin a Muraközi Közmüí-velődúsi Egyesülőt szervei és igy ezévbon ismét sokan eltanul hatják a kukoricacsuhé fonásának nem nehéz, do jó inollékkoresotot biztosító ós önmagunknak is hasznos munkáját. A csuhófonást egyébként igen sok muraközi iskolában már a népiskolában- is tanítják a felső tagozat kézíinuilkaóráin.
áPEÓaiSDETSSES
ÁLLÁS
4 polgárit végtett, jóbizból való Hu) kiayvkAtö-lanononak (elveszünk, — Schleis Testvérek, 1
Aaxtaloa-aegadakal magas Illetessél felvesz Csizmadia János aizlalosmcs-let Nogyksaizia, Bába utca 5. 2
Alkalmaaáat nyarhat könyvnyom* dánkban hat) ftxaiaaaal egy könyvkötő tanonc ís 1 tanuloleány. Legalább 4 pul-gári (Bkols elvégzéséről azóló blzonyil-vány BzUkaégcs.
Fel napi alfoglaltatgra telvesa plak 6 (ragasztól a Magyar Hirdető Irods, Klieaüelttége a Zalát Közlöny kiadóhlva-taláORi.
Tanuldieányl (elves* Valentin varroda, Ciengery ut 15. 3086
Byermakleány fslválatlk egész napra. Simon, l\'Ö-ui 2A 3140
Vtllanyaaavalö-aagédat azonnali belépésre (elveszek. Ueutich Liszio villamossági villalat. 3148
PctiekI aaakAoanflt és egy axoba-
laAnyt október elsejére Budapestre keresek, itévebtjst: Etirsnstaln dlvattlflel, Hoilhy Mat 3. 2150
Karaaak újévi belépésre axorgBlraas kertészt, asi vtsérendd niéhúiz. "* Clm a kiadóhivatalban. 3117
FaaMerkaraakadtt segédet, kitzol-gálOnŐt, házlazolgál, kifutókat IcIveiiUnK. Magyar KaiUastviaelók, UrsaéDet-tár 17.
3165
Irodai munkálatokban jártas (iaxi«l-aatSnÖ khetolcj; azonnalra állást keres. Cimckel .Sóbánya" jeligére a kiadóhivatalba. 3101
jó kéztlgyesiégU leányt aranymOvaa-
tanulúnak lelvesz: Bjrány ekszeiéiz,
Horlby M.-ut."~ 3010,
FaaK«rkeraakadS-aea4)dot nyolc riapl ktaeKitesre azonnal ftlvcaztink Fischer ésleltner.1
3170
Keresünk aionnall belépáare gépelésben éi Irodai munkákban járlai llaxtwlaeio-
nfif. Ajánlatuk .Nagykereikedö cég" [elígérő a kiadóba. 3171
Horváth Géza temetkezési vállalata
1
Nagy kan ixsa.
Lakás: Fó-ut 20. Tolofon : 496.
Fö-ut 13. Tatefon : 170.
Jókarban levő gúxaoa aKOlopráa
•Iádé. Bajcialütca 27.- , 3136
Moroadea elcgánH személyautó B betűvel, 6 gumival 25.000. Hunyadi, Ciák-tornya. 3038
Alig használt u) tlpUBU rádió atlrgésen áladé. Bővebbet: Bsgolaiánc, 120. 3106
Jókaiban levS mély ayarmekkoonH
vennék. Bejelentés : Kósiás, lodrász-ttdet.
3141
H*al-mánaoclB kllogástalan állapotban eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban.
3118
Agyi t)Jellssekrények, autalok, szekrény, inOBÓteknó, télgylaiajtár, lámpák etadók Sit!;ir-in 8, 3172
LAKÁS, ÜZLETÜELYISÉO
Szép, világos holylaágal keiesek S város belterületén kisebb ipari tlxcm részére. Clm a ktsddblvatalban. 3147
HÁZ ÉS INGATLAN
Több sdómentes tnsgáa- ás bérházat, házhelyet, szólöt és földeket kSawallt Papp, Telckl-ut 8.__248
Vijiyár közeliben 600 P*l uiatúféía oladó. Teleki ut 77, 3146
Bafatonmárlán Iáikat vennék kii baszni 15.000 pengéig. Clm a kiadóhivatalban, 3038
BagolaBanoon \' levő házamat nagy kertlel, gyümölcsössel váróiban levő kisebb családi háizal elcserélném. Cin s kiadóhivatalban. 3154
kOlönfele
Elwoaxolt pénteken délután hő! arany karkööóra. Becsületes megtalálót kérem. Illő jutalom elleneben adja le e lap kiadóhivatalában. 3164
falaton 8—»B.
LegSMbbtt :í IcKolCBÓbbRöi
fcAJJAl KŰZLONtt
1943. szeptember 25
Nagykanicaa megyei város polgár mos toré tói.
23341/1943.
Hirdetmény.
A SzenigyÖrgyv4[|-utl Wd nieleltl 1139 n.-öl azáníó éi réíet szeptember 30 án d, e 12 érikor a helyszínen nyilvános átverésen bérbeadóm.
Nagykanlsu, 1943 szeptember 21.
iihÍa.u Polgármester
Nagykanizsa megyei város polgár mos torótól.
Hirdetmény.
Az Eötvös-léi 7. ;>/.. a. kertet szeptem ber 30 án d. u. fél 1 érakor a lielyszli.cn nyilvános árverésen béibeadom.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 21. mi Polgármester
Nagykanizsa megyei várt polgármos torétól.
23.763/1943.
Tárgy: Sarak körllll telkek bétbeidáia.
Hirdetmény.
A birak körüli 4 ra. ixelie szántót szép-tembet 30 án d. c. 11 órakor a helyiilnen nyilvános árveriten bérbeadom.
Nagykanizsa. 1943. szeptember 21.
jisa Polgármester.
24 119/10*3.
Tárgy: Városi strandfürdő Uzcm-raegszUntetéte a folyó évre.
Hirdetmény.
Lr|et1lem a vároa közönségét, hogy a várost strandfürdőt a I. évre szeptember bő 30-ával beiárom Ptllilvom mtnfazoVat, akik fílrdőruhíjukat megónéa végett átadlak, oklöber hó 15 lg okvetlen vleiiék el ttokat, mert a további megőrzésért felelősséget nem vállal sí tizem.
Egyben érterllem a közönt éget, hogy mindennemű lolyó évben váltott Jrgy — kis fi nsgybér.et — érvényét veszti, még abban az esetben li, ha nem haiznállák kl teljesen. A jövő évi szezonban a lolyó évben váltott jegyek érvénytelenek.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 24. iist — Polgármester.
Nagykanizaa megyei város
" polgái JIK\'.-llol ótól.
ad. 31.813/1942.^ szabályosai
Hirdetmény.
A hadisegély klflzetéiét 1943 évi októ-ber .lóra a következőképen izabályozom
Október 14b >
a Khily-utcától, a Pó úttól. Deák- é> Kot-vös téitól, valamint a Teleki ultOl északra ciŐ városrészben lakók.
Október 2-án i
¦ Király-utcai, I\'ő-ull, Deák- él E\'Jivöt. téri, Teleki utl lakóink, valamint ezen utcák. Illetve terektől délre caé vároiréizben lakók.
Október 4 4n: a Varazsdl-utcsl, Szent Plcilán téri, Hu-nyadltért és Szepctnekt-utc.il lakók, valfl. mint ezen utcák ís lertklől északra eső városréuben lakók.
Oklóbor S-án r.
a Voraiídl-ulca; Szenl PlórUu-tér, Hunyadi tér, \\a\'anllnl a Szepelnekl-ntcákiól delta ettó városrészben lakók iísíétc történik a hadlld ily kitUctéi.
Október 6, 7, 8 éa 9 én az elmaradottakat Idgls a pénztál klltietnl.
HáÚiitgely kifizetésekor minden segélyezett \' izemétyazonoíSÍgát n közellátási hivatal áHal kiadóit élelmezési lapjával Igasolnl tartozik. F.zért nyomatékosan (elhívom az érdekellek figyelmét, hogy az élelmezési lapot okvetlen hozták maguk-ka), mert ennek hiányában a htdlsegély killacllietft nem less.
Nagykanizsa, 1043. szcplember 20,
mm Polgármester.
Mimössa
kézimunkaszaküzlet Nagykanizsa Csengery-ui 4.
Fonalak, horgolócérnák, géphimiés, e/őnyomda, Hlöpli-függbnyök, függöny készítés, díszpárnák, szabásminta díjtalanul. Kézzel kötött férfi és női téli harisnyák nagy választékban.
kesitheiyen
az állomással szemben gyönyörű h*xha y«k sludúk, KltUnÖ tökeelhelyezés. Helyszint bemula tas folyó hoSO-an éa ti-én Érdeklődés a keszthelyi Hungárl. szállóban. Fel világosítást ad Sj vttéx dr. LIpcMy Mlk-Jes íiayvéd " Budapest, Nagyenyad ulca 16. sz, Tel.: 155-877 d. u, 4-6 közölt,
gyorsíró- & géplrtfiskolában
október hó 4 én
uj nappali és esti tanfolyam
kezdődik. Szent Imre herceg utoa 5. Vidékieknek nlasáii kudvevuicny I
Szeptember varos! mqzqö Csütörtöktől^ 23 26-ig--!-------. vasárnapig
Az idei évad elismertenlegjobbmagyarfilmje
A HEGYEK LEÁNYA
Néhai Tormay Cecil „Emberek a kövek között\' olmü htres regényének-filmváltozata
i\'UEA vildghiradö napjaink eseményeiről
Sie^dáaok kHxdattt kOznqvaknn ?5 . f7, /9, naadrnap i3 /5, ?7 éa ?9 órakor
s« Tisxfeletlcl crlepitem a m. I. ^közönséget; Iio^y Magykaniz.án, Fű-jsi 5. alu** (Ko;ona-S?ái oda épületibe )
CSPÖÖZLETET nyitottam.
Raktáron ta;tok\'\' mindenféle női-, férfi- és gyermekoipőket.
Szivei láma galást Vér
; SALáiON JÓZSEF clpófeereskedó.
JÁGER SftNDOR
usataioameater
TEMETKEZÉS! VÁLlBLSTfi
Nagykanizsa (Kl.k.nlz.i) Orazég-ut 13/b. Telefon: 392.
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Hofherr— Schranlz-Ryárlmónyn mtix&QBTdat*AQÍ gépek állandóan raktáron Tóth- József vafctUe^\'ésíiédésébftn
EiMÍbet-tír 23. (KözponT^tfaTFr^1.)
Nagykanizsa mógvei város polgármesteré tél.
Tárgy: u\\rlerméi bejelentése. Felhívás a bortermelökhöz !
Fcllttvoin az összes bortermelőket, h ¦,. y a város területen Ictinvll, Hlatöleg a síU-ret vÍRÍn még kém létükben léire, úgyszintén s H/ílr.-l Idején más beszcdísl körből további kezelés Wgelt beszállított, Illetve bcplncézelt mitil mennyliéget a bersklá-lozásia izoigáló Iielylaégek aiegjetölése mellett a siüret befejezését követő 8 no pon belDI a vároil jivadslml hlvatslbun (Városháza, Horlhy Miklós-ull bejáiat, 1. emelel, 40. ajtó) jelentsek be.
Ugyanekkor a Nagykanizsa megye) város területén, továbbá Homokkő nárom, Nagybakónak, Nagvrécse, Palin, Za\'asár-sitf, és Somogyszentmlklós körjegyzőségeinek ítiiikl N szőlöblrtokkal readeUező gazdák a Ni^ykanizsa város terülclén a salát háilarláiuk állal ell^yaiitnndó, vala-nint cselédségüknek éi munkáialknak természetbeni lár^ndósig elmén hlsznlgáll tio-nk után 50 százfllőkoí adókedvezményi kélhetnek
Aki a.váioa területén levő vagy behozott muslkédzlelét a fcnll Ualárldólg nem jeleatl br, oi i-ulyui tövedékl klhágáit követ el éi a (ogyasitásl sdóu felül sz adőaek 4—8 szoroi összegéig terjedhető pémbQnttléssel sújtható.
I\'lgyelir.ezteíem a bortermelókel, hogy lelhlvasnmnak tel|ea egéazébea legyenek eleget, mert bclaitáaál közegeimmel — az elmúlt évckhei vlkionyllva aókksl nigyobb mértékben — el\'enőilztetem.
Ntgykanlzsa, 1943. szept. 6. hu Polgármester.
19.290/1943.
Tárgy: Kölcsön ársmazámláló átírása átköltözés esetén.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Drávavölgyl Villámot Aiams\'olgáliató Rt. költöxkUdés cselén, amennyiben ugy ut u| bérlőnek, i ugy a régi, valamin! éltoglálcndó Inkísá-; ban az előirt szerelékkel ellátott, bekapcsolt kölcsön áramsxámlálók vanusk fel -í izerelve ős a régi, vslaátlut az ul bérli a I logyaaztolt áram megszakllás nélküli (Ize j té*e, wattéraizimlálo éa tartozékai, vals-j mint a lakálhoz tartozó csatlakozó vezeték j éptége és sértetlensége teklnlelében a \' Drávavölgyl által kívánt nyllotkozsloknt aláírlak,- — Mláramsiámláló átszercléaé-től ét klkapciojánálól eltekint és semmiféle dijat tem számit fel. , Nagykanizsa, 1943. szeptember 21.
3iw Polgármester.
VILLAMOS ÁRAM-SZOLOÁLIATÓ RT.
Aremizimlák fizetése, reklimiolók, hlba|elanltsek, szakszvrQ lelvlligoaltáa minden villamos kérdésben déíelBU e.*<t,i délirtán 16 ipMg.
ntrdessen i Zalai HiIiíb
24.110/1943.
Hirdetmény.
Az I—II. ker. temetőben levő szántókat szeptember 29 án d, e. ll érakor a helyszínen nyilvános árverésen bérbeadom. ,
Nagykanizsa, 1043. eieptember 21.
siti Polgármester.
24.590/1943.
Tárgy: Légoltalmi plncekataiiter őssiclrás.
Hirdetthény.
A m. klr. Honvédelmi Miniszter 175.222/ eln. 36. 1943. sz. alatti itndelete alapján a vároa öigíea házairól plocekataszter kéizül. Ab ehhes szUkBéges adniuk Ötaze-bását.azok a mérnökök, épl tömeti etek, kőmüveBnieslerek és Acsmttterek végzik, akik az általam e célra kiadott Idézéssel Igazolják magukat." Az összelrái októbtt 15 lg belejezódlk.
felhívom ai össteí báztulafdonosokat, lakókat és bázmestereket, hogy Áx összeíró közegeknek álljanak az aV^yOjté* céljára rendelkezésra.-^ /
Nagykanizsa, 1943. szeptunber 23.
zauii (tözLönv
\\ rotITIKAI NAPiUU*.
Kiadja: ,,KBzau4á«iglR.T. NaaykanlrM" Felelős kiadó: Zahvl Király. \\^ Nyomatott! a „KOzilüzítaságl R. T. Nagykanlzu"
¦ysMdáJáau Nagyktalisan. (Nyomdáért teleij Zatal*KArsly.>
.Collirio :
«¦:.
Beodlokosat:----83. evt., 218. 52. Nagykanizsa, 1943. szoptember 27. hétfő Árm 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
fcerkesztősóg és kiadóhivatal: FŐ-ut 5. BzAm. fxorkes7.tfíségl ós kiadóhivatal! telefon 78. az. Megjelenik mlndon hétköznap dólután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
Előfizetést Ara: egy hónapra 4 penso 30 tiltér,
negyedévre 12 pengő 40 tlllér. Bgyee szám : hétköznap 16 fi.it.» szombaton 30 UH.
Sógy nap óta tartó véres ütközetben sem tudott . 9 szovjet teret oyerot
A németek mólyen betörtek a szovjet állásokba és egészen az ütegekig hatoltak előre
A kubánl hídfőnél a szovjetcsapatok partraszállási kísérletet! vérb« fojtották
Japán elismerte Mussolini fasclsta köztársasági kormányát
A koíoti nagy amSagcsnta súlypontjain tovább tart. A Bjíovjet fokozott fáradozása, hogy uj páncélos alakulatok bovotésévol rést üssön, a kubáni partraszállási müvolotévol, a Donoc középső szakaszán pedig, hogy ojtóomyőa csapatokat vetőit harcba, sorra mind meghiúsultak a nőmet hadvozotós olőrolátásán ós a nőmet csapatok kemény szívósságán. A középső és a délí arcvonalon hokövel kőzett osós idő sem tudta befolyásolni a német csapatok mozdulatait. Maguk a harcok hatalmas voszuteégokot jolontoltek ugy omber-
A kődben tluló harcokban a német gránátosok mélyért behatoltak a szovjet állásokba
A kódhon duló harcokban, a némot gránátosok mélyen l>otörtek az ollonBegos állásokba* és néhol cgó-8zen az ütog állásokig nyomultak
bon, mint anyagban a Szovjetnek.
A koloti arcvonal középső és északi szakaszán, valamint Georni-gov szakaszán voltak súlyosak a harcok, melyben nagy veszteségek értők az ellenséget. Sikorült ugyan a. na)) folyamán helyi botörésoket olérnio, (lo a némot gránátosok szívós ellenállással még az éjszaka beállta előtt\' ozokot oirotoszollék és megtisztították, itrjanszk körzetében a Szovjot a roggoli orós köd kihasználásával megkisérello az átkelést a Prut folyón, do oz csak rész bon sikorült.
előre és a meglopott szovjot erökot harcképtelenné tölték, sok önműködő fegyvert és hadianyagot zsákmányoltak, ltoszlav környékén a rossz idő következtében is súlyos harcokra korúit sor. Az egyes betöréseket elreteszelték, több szovjet csoportot meg sommisítotlok, köztűk egy lovas kö-tolékot is. A szovjet készenléti állásokat orős tüz alá votto n némot tüzérség.
Bzmolonasknél a leplezetten végrehajtott kiürítés utón a Szovjot csak a lövegébe csapott. Itt 10 páncélosát a némot páncéltörő egységek semmisitottok meg és további Ötöt harcképtelenné tettek. Eg_y szovjot ezred, moly szombaton már elvesztette egvik zászlóalját, a megsemmisítés előtt ált. A Ladoga-tó-nál csak \'felderítő tevékenység folyt. A felderítések a német fővoría fak előtt összeomlottak. A finn tongor-részen a németek Lavanzári szigetét bombázták és nagy robbanásokat ósvíüzokot figyeltük meg.
Az Időjárás megnehezíti a légi tevékenységet
A koloti arcvonalon az időjárás mindkét részről megnehezitotto a légi tevékenységet. finnek ollonéro a némot légierő 40 szovjot gépet lőtt Io. A legutolsó két napon a Szovjot Összesen 105 gópot vesztett,
míg némef részről csak Ő gép nem tért vissza. A 40 szovjot gép közül . 84 a Dnyeper középső íolvásánál pusztult el. A szovjot repülőgépek csak akkor bocsátkoznak karcokba, ha .órás számbeli fölénybon vannak.
Német csapatok USA-I<öteleiteket vertek szét
Salerno harci teiületón, valanilDt ettől keletre Potenzo vidékén angol és amerikai csapatok e/legutolsó 2* órában ceak feldoiHŐ tevókeiypéRök vég-zéséro i-zorltkoztak Az eHző aspok harci lu\'ypontjn 8nlemotól északnyugatra éit Montccorvhio között folyt le. Az arevoruil-szakaBzon ainetiksl és szórván vosrm.J?&t csapatok a német
biztosítási kötelékekig nyomultak előre, de mindenütt v haza vetülték őket. Egy nagyobb amerikai csoport képzenlétbe helyezését egy uémut Illeg annyira szét verte, hogy a felderítésük mcithlu-sult. A német légierő az utánpótlást vonntakat zavarta. Két angolszász gépet lelőttek. A nfimet gépek vesztesen néllítll\'tértek tlsftza. \'
csapatok hátába. lOzekot a köteléke-kot átkarolták, szűkebb körzetre szőritották. Az itt-ott becsuszottak-tól eltekintve mínd mogBommisitot-ték és oz a sors vár azokra is, akik még nem korúitok kózro.
A Szovjot a Dnyeper középső szakaszán nagyobb erével támadott,
do a némot olháritús a lőgiorővol együtt meghiúsította a támadást, hgy átmonotilog ol veszett közsógot a némot csapatok még .vissza is foglaltak.
A kubáni hídfő területén koloton\' és északkoloton páncélos orókkol támadott a szovjot és lohormontositö támadásokkal kisérlotozott. A szovjet 10 uohéz páncélost használt fol, melyből 24-flt szétlőttek és a nénio-tok az arcvonalat ogéflz lorjedolinó-megtartották. A kubáni hídfő-nél a némot és a román csapatok nagy veszteséget okoztak a partraszállási kisérlotot végző szovjot örökben, melyből több mint 800 ombőrük meghalt. Legnagyobb részt már a tüzérség szétlőtte a bárkákat. Az a kovós, ami célhoz őrt, a OH fogoly kivételével, mind meghalt.
Japán repülők kínai városokat bombáztak
lonti: Az angol—amerikai bombázók szeptember 24-én Bosa városát támadták meg. Sok lakóház,
A japán légi fogyverném tagnap Bikorrol támadta meg Csungking-Kina több városát. A/japán támadás ~ ilyos károkat okozott a katonai
lwiendozéseklxní Valamonnyi japán gép sértetlenül tért vissza a vállalkozásról.
A francia hírszolgálati iroda je-
ogy
iskola ós a társadalombiztosító epülete romba dóit. A városban 21 halott, 3ÍI súlyosan sobosült és 175 könnyebb saboiíült a légitámadás áldozata.
A keleti arcvonal leghevesebb csatája
Zürichbóf jelentik, hogy a koloti arcvonal leghevesebb csatája a Dnyo por felső folyásánál és Voronka folyó térségébon folyt. A szovjot csapatok négy nap óta. tartó heves támadásai som tudtak torct nyerni. Támadtak a szovjot csapatok a BzmoleuMzki vasútvonal mentén, mo-ly\'ot a némot örök a légi fegyvernem
támogatásával sikoreson leküzdött. A déli szakaszon DnyOpropotrovssk én Zsaporozsjo hídfő állásai ollón intézett támadása orodmény talonok voltak. Az időjárás az egész vonalon egészen ősziesre fordult, ami „csak megnehezítette a szovjot csapatok számára a további elónyomuláat.
folytatták támadásaikat. Kessehiug tábornok csapatai kitűnően megvédték állásaikat.
Meghiúsították a szovjet törekvéseit a Dnyeper-szigetek megszállására
védőiem könnyűszerrel elhárított.
A koloti arcvonal déli szakaszáról ».berlini jolontésok a kövotkozőkot közlik: Az Azovi-tengernél a szovjet .ütegek orós ós heves zavaró tuzolósbo kozdtek. Az arcvonal ozon szakaszón az olőzó napról megmaradt botöréat a némot csapatok körülzárták ós mogsommisitoltók. 210 foglyot, igen sok nohéz és könnyű K-Vaíogsági fogyvort zsákmányoltak. 480 tolt a szovjot halottak száma, l\'jzzol a hidfőállás régi arcvonala megszilárdult. Dnvopropotrovszk tér iégélwn a szovjot csak gyalogsági támadáet intóaott, molinót a némot
A szovjet csapatok a Dnyeper kisebb szigeteit akarták mogszállani, amit a nemet védelem idejekorán észrevett éa a szovjetnek nem sikorült a szigetek megszállását végrehajtani.
Kromjoncsugnál a szovjot páncélosaival indított támadást, molyok a némot nohéz lövogok tüzében megakadt; Mégsem mis itot tok 12 szovjot páncélost, molyból a logtöbh nohéz páncélos volt. A Szovjetnek az a kisérloto sem sikorült, hogy ojlő-ernyesőket bocsátott lo a némot
Az nmei lkai csapatok folytatják támadásaikat Délolaszországban
Zürichből jelentik, hogy a log-titóbbi 24 órában a dólotaszorszá\'\'í középső szakaszon áz amorikaink
Tokió elismerte Mussolini kormányát
tálban ugy tudjak, hogy amerikai repülőgépek kényszer leszállást hajtottak végro Kamcsatka félszigetén. A kormány utasította u moszkvai JapAn kövelet, hogy kérjen folvKAgoiitAst ebben oz ügyben. Ezlrteig a Japán kormány nem kapott értesítést. Ha Igaz a szovjet híradás, Japin. körök még uom döntöttek, hotty milyen lépéseket tesznek: az ügyben.
Kommunista gócokat semmisítettek meg német far Örült
¦. Sarajevő, szeptember 27
Sarajevótól keletre a német Járőrök a lakosság segítségével kommunista bandák központját semmisítette meg azon a területen, melyet már egyszer sikerült mogliaztitaai. A vállalkozással kapcsolatban BlkerUlt az c^ósz bandát és annak vezérkarát Is megsenmlst-teol.
A zuhanó bombAzó német repülőgépek az Adriai tengeren egy ötezer tonnás kereskedelmi hajót vettek észre* amely a bandáknak lőszert és utAn-pótlást szAllitott. A német zuhanó repülőgépek bombAl a hajót felgyújtották és elsüly észtet lék.
Iqklóból Jeleatlk, hogy a Japán kormány tegnap rendkívüli ülést tartott éa azon elismerte Olaszországnak Mus sollnl vezotéflóvűl megalakult u] fasoMa köztArBas^gl kormányát Az Ülés a miniszterelnök hlva\'taloa belyleégóben folyt le.
Tokióból Jelentik, bogv Japán bombázó alakulatok Vola-la-Vela szigeténél két toljoaen megrakott azAllltohaJót tiiimdink meg. A bajokon tüzek kc-letkoztek. Az egyik repülőgép\' rAve-telto maeAt az egyik hajóra, amely azutáu etsUlyedt. Több tAmadást intéztek a Japán hombAzók [\'inshaffent tA> maszpontok ellen UJ Guineában.
Lltiazaboiiból Jelentik, hogy a szövetségesek >U6 repülőgépet vesztettek az elmúlt héten
A németek nem sértették meg Vatikán-város szaverénitását
Azokkal a híresztelésekkel szemben, melyek arról szólnak, hogy a német csapatok megsértették Vatlkáo-vAros semlegességét, valótlanok. Némot részről kijelentik, hogy toljes mértékben tiszteletben tartják VatlkAn-vAros szu-verénltAsAt és IntegrltAsAt. Csupán a közrend fenntartása céljából van RómA-bnn német katonai őrség, akik megfelelően viselkednek.
USA repülők kényszerleszállása Kamcsatkán
A Japán koniinny tájékoztató híva-
ZALAI KÖZLÖNY
1943. szeptcii.lwr 27
á Hagyar Élet pártja országos alelnöke szerdán délben részt vesz a párt nagyfeaa!zs?il választmányának érfefeezletée
.Hon telte a mult beton n Lalal Köfc líínv, lioay Kíllcioy íslvAn orsiággyu-lésl ktpvIevM, « Magyar Élőt Pártjának orb\'áRns alulütíktt ttzept 29-ón-Nflgy-kanizMra érkezik éa Itt tálatok! a nnpykanizsil választókerület MÉP-vA-laaztmAnyAnal; értekezletén
Vitéz Bnnizlk Lajos kormánvIótaDá-csos. a vAlaN/.iAkor|iiot MÉP szervező-tőnek vozntö helyettese már klbocsá-tolla a meghívókat nz órlekezleire, amely «7»rdm déli 12 órakor Iobz a Magyar Eiot PArIJrt nhgykanl/sai helyt-BÓgében. Kölcaey-utca 2. az. alalt.
Aj: érlokoztolen megJelenik nz orszá-
gos olnökön kívül grél Tolok. Béla, Zala vArrooRy« MlspAnJa. mint vAr raoRyel pártelnftk, valamint Povszky János, a nagykanizsai vAUaztókcrUlGt orazAggyllléal képviselőin A pollltkuank társaságában érkezik ICŐsu Lajos, a Magyar Élet PArtJn országos HiikAra éa a pártnak ifibb országgyűlési kép-vlsoléio.
A vAlnsctmányl értokozlot tárgysorozata fontos tájékoztatásokat Ior je-lúatenl, iRy a/, IrAnta mutatkozó tokozott órdokfődéa minden teklntntben loljae mértékben Indokolt.
A rédicsi vasútállomás épületei mellett blgynüadi egy Hombár-pajta és istálló
Zalaegerszeg, szeptember 27
Nüi.\'v riadalom volt as olmult na-pokhtin ttédlcsen, nbol közvetlenül a vaeutl Atlmnan éptlMet m.-ll.-u kelet-kesolt fgen könnyen végzoteeaó vAl-ható trjzvéai
Eddig moR nem Állapított okból tllz keletkezett VarRa Ferenc rídlosl Hom-bárblxoményoannk a vasúti épületek tdczornazéd->4uAban Altó oaJIAtAqan és istállójában A tllz a-my Ug\\\\mM keltett, mert sok termény elpusztítsa^ Is fenyeg«tle.
- A katolikus diákotthonokért
A veszprémi káptalan adománya a diákotthonokra
Azonnal kivonultak n helybeli tűzoltók és li.-\'itü-\'é.ili blvtAk az nlsólcndvat ttlzoltóknt 1*. Együttes megfeszített munkával sikerült a ttlz tovAbbterJe-déaét megflkadAlyoznl, do a HombAr-blzományos pajt-épillote ós Istállója iRyfB a tAngok martaléka tojt és sok takarmány Is elpusztult
A hatosig a nyomozást azonnal bo-vezolte. Az a gynnu, hogy ezúndókoa gyuJtORntAn történt.
A vasúti raktArakbaa. éa bornndozé aekben szerencsére nem oiett kár.
A veszprémi egyházmegyénk szé-koskáptalanja 30.000 pengőt adott a katolikus diákotthonok építésére — jelentik Veszprémből. Ezzel a nagy ( gesztussal megmutatta a Bzékoskfip \\ lalun, hogy ma is őpugy a szivén^ viseli a magyar taimlóiíjusá" ügyéi -mint mindig, amióta vauWJhagyltr tanulóifjúság.
Régen, a keresztény magyar kul-turft jiainalán, Si kolostorok mellott a káptalanok\' voltak ennek a kultúrának a tűzhelyei. A káptalani iskolákban maguk a kanonokok tanították árpádkori őseinket az írás-olvasás, számolás és a zenélés művészetére; A káptalani iskolák nemesítették abban az időben a magyar néplclkot.
Változtak az idők. A káptalani iskoláknak csak az emléke, a mostor-kanonoknnk csak a cimo maradt meg. A változó idők azonban nem változtatták meg a káptalanok áldozatkészségét a keresztény magyar iskolaügy iránt.
Diákéveinkből majd mindannyian emlékezünk egy-egy kanonoki házra, ahol öt-hat szegény -diák kapott kosztot, csak ugy, laton nevében. 8ok nagy ka/xiér," a magyar kultúra eok nagy munkása indult el őzökből a dobra nem vart diákjóléti intézményekből.
Mii megint mást követel az idék parancsoló szava. Ma szorvozott uiáksogólyozesro, tömeg igényekot kielégítő intornátusokra van szüknég. Vonaton bejáró kisdiákok sápadt arca panaszkodik szótlanul éa vádol berniünket, hogy nom tudunk nokik olyan otthont adni a városban, ahol
Iliit If Élt
Októbertől kezdve,
mint a Mavad bizományosa, minden mennyiségben wAnárolok vadat.
A besiolgálfatóll vadak után töltény-uialvnnyok lesznek kiadva a F. M. rendelet érlel-sii4 mében,
vaditilldffixlucli
UNGER-ULLMAWH ELEK
vas-, Uijrt r- i» isvterfccrctltcda. "i ¦¦l\'whmn bmiiii ilii i.-.".-"\'
ék. a szegénv diákok, is nyugodtan tanulhatnának. A mostani állapot
— hogy a szegény szülők gyermeke vagy nem tanulhat, vagy cfiiik egész-sége árán tanulhat — minden, csak nem modern éa szociális. Olosó in-
Htecnáltisok küllőnek j Nom szabad I olahíilni hagyni a .azélóa nópréto-j geimílton felébredt vágyat a magasabb kuliura után. Ma is igaz Széchenyi szava, hogy »a iiomzot ereje a kiművelt emberiek számában van*. Nincs más ut arra, hogy á nyugatot elérjük, mint ez: mii volt nom uraskodó! — földrhuvpa, iparos és kereskedő rétegek uöveléso. Ennek egy mórija van: mognvitni a közói)-iskolák kapuit mindonxi olótt. Ezért küllőnek az olcsó, nép) intomátusok. Ezeknek katolikus jollogo garanciát nd arra, hogy bennük ifjúságunkat nemcsak tanítják, hanem növelik is. fsak igv lesz a tudás ópitó, nem romboló erő népünk életébon.
Már hosszú óvok óta \'érezzük mindnyájan, hogy ez irányban tomii kellene valamit. "Az Akoio Katolika nagyszabású idei programjáva] konkretizálta ozl a tudat alatt liennünk élő, nyuglalauité kötolohsóflérzolot: Olcsó katolikus diákotthonok kolla-nok! Országszerte meg is indult már az anyagi eszközök elétetemtésénck munkája. Vezető embereink nagylelkű áldozatai nyitották mog a gyűjtést. Ha mindönki ugy meg toszi majd a kötelességét mint ék, akkor néhány óvón belül országszerte uj diákotthonok, szegény középiskolások éa egyetemisták otthonai állanak majd munkába mindnyájunk álmáért; .a szebb magyar jövendóért. Ehhez azonban mindönkitől áldozatot — nom alamizsnát!
— vár a keresztény magyar ifjúság. A veszprémi káptalan moghözta a magáét: Kövessük!
. Dr. m. E.
Otthont szenteltek leventéinknek
Mátyns király sporlemlékév dijainak kiosztása
Vasú rrityTTroiul ki vili far^nif lt>-_
rentenap volt Nagykanizsán, ahol a kiváló erényekkol rmdolkezó ifju-Bágunk az egész vonalon magasan kiemelkedett toljositményoivol.
Délolétt lovontomiso volt a giin-názium kápolnájában, majd utána a 48-as hősi szobor mogkoszóruzásn és a 22-^s évfolyam bucsuztitása Icövelkezetl. Nagyon ügyoa beszédet hallottunk ti távozó (Vópánvi Riomér leventéiéi. A zászlóátndáa után diszmenot, majd a két korcsoport báztémkörÜli vóraonye kozdődéttj mely alkalomra mogiolent tlltor ¦Ern\'ö loventeh\'adpdasUyparaheatibk, olt volt dr. Krátky István polgármester, dr. Hogyi Lajos főjegyző, valamint n k.i/éjn\'skolák. elemi iskolák és toslülotok vozotői.
Az izgalmas háztömbkörüli versenyen előszói" a III. kÖréSOport indult. A .szemetelő eső dacára n néltéz torepoií jKimpás eredmények voltak. Kitűnő vor^nyzŐnk, Kzlo-boda baleset kövotKoztébon lemn-radl ó.í igv az okosan versenyző kia-kanizsai Horczeg ért elsőnek a célba. 2. Kovács, 8. Szabó, 4. Baabó .lózscf. míg n II. korcsoportban első Dér, 2. Babján, 8. Poílfor, 4. Hali, l>. Ország.
A verseny után dr. Thoiway Zslg* mond ogyoáüloti elnök mondott l;ö-szőuolot ti natalmns nézősereg elolt lovonléinknek az értékos korokpdr-\'vereenyek szépen aikorült iolwnvoli-
(ásáért és a kitűnő eredményekéit. Majd a Mátyás király Sportomlékév ioJontéségőt méltatta, nagy nentzetl királyunk ötszáz éves jubileumi évével knoesolatbaji. Hangsúlyozta a lovente ecénvok és értékok sporfboli elsőrangú léljesitóa\'épeeségét, a fiatal levente nemzed ók jövőhoni nagy elhivatottságát. A szép beszéd nngv hafásl váltott ki.
Délután G órakor a Hatthyám-utcai uj levónto-otthont látogatta^ meg s/.óp számú efőkelű közönség. Eelhzmilelés előtt P. Labanca Medárd ferences harmad rendi igazgató, levente-lelkész mondott magas szárnyalású Ixjszédot a lövelltekhez, i
az otthon családi és vallási\' Bzorepőt kihangsúlyozva. Majd ugyancsak P, Labancz Medárd szentelte fol a leventék Ízléses és csinos uj otthonát.
Ezután dr. Krátky István imlgár-mester mondott ünnepi beszedet, A város vozetójo, aki egyúttal a legnagyobb .támogatója a lovento intóz-móiiyuel! Iiangsulyoztn, hogy az uj otthon még nem ogoaz megoldás, de öljön majd az idő, mikor tuí leszünk a nohóz napokon éa egy hatalmas, szép lovonte-otthon fogja hirdetni a magyar lovonlo ifjúság moglxiCsülésónoK s szeremének fontosságát. \'Addig is\'jöjjptok o falak közé szívesen és az őseinktől szorzott kiváló orényekot fojlossy.ételt olyan magaslatra, mind az uj -há-boru vitéz, hősei, nltik a logszontoh-büt, az életüket adták hazájukért. A polgármester lélekemelő szavai nagy hatást keltőitől; a hallgatóság bensejélxm. * •**
Klappor László 2íl-lwli levonto keresetten szavak kisöietébojl" votto át az uj otthont ós búcsúzott n távozó leventéktől. IWsi .János levente mólv dráinatbtiggfVl telitolt új versel (Lovászi Károly vors) mutatott he a hallgatóságnak nagy si-korrol. Majd Csöpáiiyí lílemur búcsúzott ol szép lKwxódbon az otthoniéi, oktatóitól és ii lovonléktől. Dr, Thoiway Zsigmond mondott ezután köszönetet a vondégeknok, valamint a szereplőknek. Külön említést érdemel a levontozoniokar néhány szép szórakoztató száma.
A vasárnapi levenlonap ismét ogv ragyogó állomása loVenteintőzmő-nyiinknek. Itt a vezetők mellott, a levenleifjainknak is hatalmas érdemei vannak\'. Valóban boldog Nagykanizsa város közönsége, — mint ahogy dr. Thohvtiy elnök is \'mondotta\' - hogy leventéink ugy sport, p.iinl más téren olyan toljesilmé-nyekkoi állnak elő, aminek érték-Bzinvonaja sokszor tulnó az idősebb társadalmi egyesületek toljoeitmó-nyón.
—k-
t
Koltó község népe megvásárolta a Teleki grófok hires kastélyát
flhol Petőfi Sándor mézesheteit töltötte — A koltól park kerti asztalénak izgalmas kolalandjoi — Épségben került oló sírjából Teleki Sándor holtteste
vén, agonlzáó tr.-omladék, már.
PotOfl kfi „IróanUU"
Koltó, oz a kis s/atniármegyef hely-sor. n magyar Irodalom messzire lobogó ütftökH-csllli\'iRAnak - Petfift Sándornak — pár hetes ott tartózkodása róvón örökös helyet kapott a magyar unnv zet és a magyar litaratnrri történetó-1 bon. Ko\'tén éito ra0ze\'bnteit atünemft^ \' nyes toholHÍRíl nagy Mingyar költő ós Itt Irta legszebb Ural költeinányeiuok legesedásabb gvöngyszomét, a Szeptember végén t Is PetÖtl grél Teleki Sándornak — aki maga Is lobogó lAng-eazU emberóriáe, — volt a vendége a koltól grófi kastélyban. Itt volt életéboa legboldogabb á sokat szenvedett, hánytatott ólotU költő: Itt ölelhette elé\' szőr keblére Imádott bltvesól, a már-ványszépséjtU és márvány bldegsógü Szendrey Júliát.
A Telokl grólok koltól knBtélya pazar pnrktian, elvadult, erdösiert] óbI ligetben lekszlk, a. Lápos patak bal-barlJAn.,A hatalmas parkban Abltains, temploBal bangulht tnicpszlk rAnk, amikor a vén "iniifft előtt állunk, ahol ogy régi kerek kőlapon PetŐIf ogéaz kii. cg örfikéletll költoményét Irtai
A somfa még megvan, da a kőlap már oltünt régi helyéről. A somfa Is
/ománcozott kályhák és tűzhelyek,
(L Holhérr—SchraQlí-gyártmáayn me»dgaaedaaáql papok
állandóan raktáron
Krx«íbat-tór 23. (Központ-szálló épidcl.)
Hanem a Petőfi .íróasztala", a parkban kerek (tő, mAr nlnos a bolyóu-Illetve még nlnoson. Mert megvan a bő, da egyelőre mia bnlyou or/lk s osak a napnt vArJák, amikor visszahelyezik régi posztjára.
A bécsi döntés előtti loszUltségbon a Koltóo Ideiglenesen elhelyezett román katonasAg parancsnoka, egy ezredes, amikor megtudta, hugy milyen emlékek Illződnek a parkbell egyszerű kő-asztalhoz, el akarta vinni az Irodalmi relikviát Bukarestbe. A költői magyarok, lurfangoa mrdon mentették meg a veszedelemtől a követ. íij-zaka ellopták a parkból és éppen nz ezredes koltól barArj&nak családi házában, a la-kőazoba padlója alá rejlettek el. Reggel nagy kutatás indult meg az asztallap után: Mtndou bAzbaa szorgosan nyomoítátt, csuk torméazotesen az ezredéé barAtJAnak hAzAbao ucra. így menekült meg aulán Felőli asL(tla attól a nemklváantos Borstól, bogy Bu-kareötbn kcrUIJÖU és Ott, mint zsák-mAnnynl kérkedjenek..,
A kősbztalial egyidejűen a Telüklek
SlLlilíliPÖHlÉ
Nagykanizsa, Pö ut 5 alatt
(Korona-szálloda épületében). Nagi\' válaőflék mindenféle női- férfi- ós gyermekoipökben.
1943. szeptember 27
ZAJLUI KÖZLÖNY
kastélya Is uj sora gló jutott. Igazában noni agy, hanom kát kastélyról kell beszólni. Így kisebbről ea ogy nagyohb-ról. A nagyebblkbaa lakott a azubnil-eégeszmókórt rojqngé Teleki gróf éa ebben vendégeskedett Petéi! mézes-líetel alatt. A kisebb kastélyba* a költői uradalom Irodái voltak, most padig a község hivatalai helyezkedtek el ez riai, történelmi illatú boljha]tásos sio bakban.
A koltélak a gróll cwtád ós a nagy költő Iránti szeretetből már az lde^n oiegazálláB Ideje alatt megakarták szerezni a két kastélyt.
— Szívesen adtunk volna csiládon-ktnt lü-15 ezor lelt Is pár évvel ezelőtt
mendja a/, egyik községi Mombor - dn áz Idegenek olyan ánit követőitek, hogy azt nem bírtuk volna el. Most hetvenezer pengőért meg tudtuk vonul a kisebbik Kastélyt A nagyabbik kastély in i meglát a grófi családé, de erősen hliwzUk, hogy azt Is meg tudja szorozni a 1h1u.
A grótl cs-ilád hajlandóságét mutat arra, hogy ttt 1« tellosilso a színmagyar község néi)ének tiszteletreméltó óhajtását a igy valószlnUen rövid Idő múlva oz a kastély ls a községé leBZ.
Kihantolták az ezredes holttestét
Érdekes eset történt egyébként nemrégen Kollón. A Teleki család klban toltatta Petőit harát|ának. Nándor gról-nsk holttestét, amely a p.trk Őre* so;a-(Aja előtt nyugedett. A család! sírboltban kellett elhelyezni a tflhbl ős mellé.
A kihantolás egyik nzoiutanuja igy mondja el az órdak** esetet:
— Amikor meajött bz engedély ós a canláil megállapította az exhumálás Időpontját, a iiCiIihí ezrodea uuokájának, a csitlád akkori fejőnek parancsára egy rövid L-yermokkoporsót rendeltek, ub-ban a hitben, hogy ennyi Is ette lesz Teleki Sándor gráf fö\'dl inarsdváuyai oak elhelyezésére. VMftkl a\'onban titokban egy rendes, Inlnőttnok való ko porsftt is rendelt azztl, hogyha nem fenne rá szükség, visszaadja A «lrüro-;t,\'I elzáró, több motor Mázsa aulyu kó-lap leemelése után napvilágra került a gróf koporsója. Az órcrés*ok«t az ü\'o-get eüepő vlz oaaknom teljesed elpusz-Dtotla, a tölgyfa részek azonban épek marndl.Vic. Amikor felnyitottak a ko ;¦.¦:¦).-\'¦¦!. nagy meglepetéssel láttuk, hogy B fél évzizad csaknem oyomtalsnul telt el a holttest felett Az enyészet
érintetlenül hagyta, éppen csak a fej vált el a törzstől. A törzsön az omlás nak nyom i sem volt Eredőit tormájában maradt meg, még a ruhaszövet Is megtartotta színét, az aranysultásek frissek, épek voltuk. Szakértők vlzsgá-I ív. megállapította, hogv ezt a konzerváló hatást a slrüregbe behatolt forrásvíz oknzta, mert valamltólo konzerváló anyagokat tartalmaz.
Teleki Sáadír gróf, akt magát tréfáéin ,a vad. grófnak" nevezte rajongva ezerotelt btrátja. a nagy költő előtt, most a hóitól temetőben nyugszik, de iu\'v hírlik, a család a lóvároaba bzAI-lltjfttja, a főváros dUzalrhelyéro.
A Lápon türofntö, Üvogzöld vlzo lázasan rohan a p*rk elvadult tál, bokrai alatt. Hófehér tnbjil nyaldossák, 1U-rösztgetlk a p;irk Midiét. Talán csókolják azt a mngsíentelt földet, amo-lyea a magynr Irodalom egyik lég-ineaazebbretenyi\'l, cslIUgasóród lángú költő titánja teBSítOtt és gyöngybalUk-kel rótta papírra n vén somfa alatt soha el nem hatványaié verselt...
Péchy Horváth Rezső
líőkapíián? szabadlábrahelyezte Bergsteln Pátoét, a Sngárall maosfra-ügy szereplőiét
Jelontette a Zalai Közlöny, hogy a nagykanizsai rendőikapiiányHág internálta Borgsloín PélnÓt, * egy nagykanizsai termónykoroskodő fia-toT*!olosógét, mért az botrányt okozott Kovács Nagy Pál rendérfŐta-nácsos 8ugár-uti lakása előtt, amikor a főtanácsos Dorgstoinné kedvenc macskáját agyonlőtte. líorg-steiiinét azonnal rendőrhatósági őri-
zet alá vették. Dorgstoinné follob-bozóst jotontott bo az internálás miatt a vidéki főkapitányhoz, aki most foglalkozott az üggyol és Borg-stotn Pelilo szabadlábraholyozésót rendelte el. Vagyis az internálást feloldotta. A fiatalasszony azonnal elhagyta á rendőrségi fogxlát és hazatért családjához.
SPORTÉLET
Mind az őt kanizsai csapat győzött
Magy Küzdelem az NVTE—S lm on tornya mérkőzésen NVTE-SBTC 4:2 (2; 1)
Hatalmas számú nézőközönség volt kíváncsi az SHTC— NVTE baj-_ noki találkozóra. .Mindönki elsöprő és hatalmas NVTE gyózelinot vart, ami sajnos nem következett bo.
Ennok .oka az SBTC lolkos játéka
,é« nagy küzd óké íx-sségo és az NVTE esntárók gólképíolenségo. Az olső félidőbon alig megy lövés a kapura. I>o a csapat som volt ez alkalommal annvira «ogységes«, mint azt már megszoktuk az NVTK-től. Helyenként volt gyors és tervszerű »ogy-l»\'»l« játék, do a játék idő-legnagyobb róazélwii Ieholetlou csapkodna volt, amit rószbon a szűk éa lohototlonül kicsi pálya rovására is írhatunk. Egyéni teljesítmények közül Zalán ragyogó védése az esomény, mig a hátvédpár közül csak Kosa játéka volt megfelelő. Kiss sehogy sem -tudta tartani a középcsatár ímsztról jobbszélro vándorolt kitűnő unnopÓt. A fedozotsorban Nómoth játszott szokott kitűnő k ul aiicsszoropbon. Varga éa Kófalvi helyenként hibázott, végorodmőnvlwn. "nekik köszönhető az NVTE * túlnyomó fölónyo
„ikoHiL 4:2. Említésre méltó esomény nem íb történik.
~k~n~l—
legmagasabb árban veszek,
a támadásokban. A támadósorban Prisoh ígyokozoto dicsérhoté. fenyvesi\' és Juhász jól játszott, itt inkább a pálya rovására írjuk a hibákat. Tura é-i Placskó nem nagy I hasznára volt az együttcsnok.
Az ellenfélnél a védelembon Viaki f
ós Hauin f., valamint a táiuadósor-ban Onnop szélsójátéka totszott.
Dómján hiba nélkül vezette a mérkőzést.
A mérkőzés Frisch góljával kezdődött. .Majd a lanyha iram miatt bosszankodik Q közönség, midőn a » 28. bérében Poi rea átadásából thV I nap ogyonlil, miro a —15. porelwn Kosa 46 m-es. lövését Foronczi elnézi. 2:1,
A második félidébon nagy az iram
ós a küsdolom. Gél csak a 2ií. pere-ben *>-**ík. Juhász "átadását Frísch romok fejessel, juttatja hálóba. 8:1. Egy péro it\'iifva Szobónyí közöli fojosp védheletlon. 8:2. A két csa-. pat küzd és most óriási az iram. A 42. porc bon régre Tura fojoso
Remek játékkal győzött a Ztlnyl-DOSE Dombovárott
Zrinyl=>DOSE - DVSE X: I \\l: 0)
Vitéz Adorján kitűnő játókveze- \' téso mollett Kovács II. Kovács I., Istenes — Miliálocz, Héjjá, Csorpos — Nómoth, Lika, Kiss, Csamáré, Vojnovils összeállítású csa pat legyőzte a dunántúli NB III. egyik legjobb csapatát saját pályáján, A ttrhm-ÜOBE szép győzoímo nagy örömöt kolt\'.itl a varos sport-köreiben. A \'/,r\\m\\ góljait Németh, Kiss és Csamáré" lőtték. A csapat mindéi) tagja tudásának legjavát nyújtotta.
Zrínyi DOSE II.-Szigetvári AK 2:1
A Zrínyi második csapata 2:1-ro győzött Özigotvárott első osztályú bajnoki mérkózéson.
NVTE H.-Fonyódt LE 13;I (6:0)
Vezette Törökmozoi. II. osztályú bajnoki. A Fonyódi LE csapata gyongo ollonfól volt.;
Nagykanizsa Keszthely 4:0 <2:Q)
Vezet lo Szili, fjoventobajnoki. Iveveiitéiuk egységesebb játékkal níogü verték a zalai lovon tora ngadót. A gólokat Kránitz, Horváth Íj., Horváth K. és Tőppfel lőtték. A mérkőzés \'szünetében Jánosi. Imro városi és járási leventekörzetpai ancs nok osztotta ki a tavalyi bajnoki érmeket ós mondott köszönetet tigy a csapatnak, müjt Hzollár Józsor lo-ven te kapitány nak.
Zenészek-Pincérek 2:2 (1:0)
Vezette Király. A Vasut:pályán szép számú közönség előtt játszott barátságos mérkőzést a pincérek és a zenészek csapata. A mérkózéson dr. Krátky István polgármustor is mogjolonl.
Változatos játék után a zenészek szoroztok vezetést, oz az eredmény az olső félidőben. \' -
A szünetben nagy diz.Őz-parádé volt. Sokak állítása szerint oz ért a logtöbbot.
A második fél időbon a pincérek csapata ogyonlit, majd 11-osből vo-zolőárö tosz szórt. Az utolsó i»oreok bon a zenészek kiogyonlitonok. 2:2.
A Iwvótol összegét a Vöröslwreszt javára fordították.
(L. V.)
Eredmények
Oiimmn Ferencváros 8; 2, Nagyvárad—Ceopol 8:1. Kispest HríZKRT 6:8. Vasas- DVSE 8:8. Szolnok—Újvidék 8:2. Ujpost—Iiloktromos 9:0. SaillTC-Kolozsvár 8:0. Szöged—DiMAVAG 6:1.
Zrlnyi-DpSE az ZMNTE uj neve
Ai utolsó ZHNTB k*ify<Uis
A ZMNTE legutolsó közgyűlésén érdekes tárgvsorozat került a nagyszámú résztvevők elé. Flső és legfontosabb tárgy a ZMNTE beolvadása a Déldunántuli Olajvidék Sport EgyesülolélK). A határozat flzorint a régi vezetőség megmaradt, csak a név vált.ozik a fenti szerint. To-
Cségsfiési anyagok, oiajok,
DNGBR-DIiIiM A N N vaíkereskedésben.
Mta-gípek: télre és tanuri saár mü elöjegyxendSk
FERENCJOZSEF
keserűvíz
bál a ZMNTE a jövőben Zrínyi-\' DOSE nevet viseli. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az indítványt igy az egyesülés, helyesebben a névváltozás máris megtörtént.
liindor főtitkár Iioszámolt a labdarugók eddígi oiodményoiről, maid a teniszszakosztály működéséről, ami labdabiány miatt kissé háttérbe szorult más egyesületekkel szemben. Külön megköszönték Lika othíŐ értékos munkáját.
Az úszószakosztály nagysikerű mükndésóról Lukács Vál számolt Iw. Kiomolto, hogy oz évben hat országos bajnokságot nyertek a ZMNTE*\' úszók és a kis Latin Forkó orod-ménveire a legmagasabb uszö-szak-körök is figyelmesek lottók. A közgyűlés méltatta az úszószakosztály vezetőjének, dr. Barnabás Kálmánnak és Holló János tanárnak erdőméit.
A pénztári jelentés nagy vagyon-s záporod ós ról .tesz tanúságot. A vezetőség minden fillért a sportolók felszere lésé ro, a s|)Ortt.>lu|>oJv.k*í^il
tartására fordít.
thöminel üdvözöljük az uj cgyc-sülotot a régi sziheibehi do az uj sjiorteazmékbol fakadó orók birtokában.
A kerflletl cserkéBZ-
paranennok látogatása
Nagykanizsán
Nagy napja volt vasárnap a nagykanizsai i\'seikészoknok. Bronner Tóbiás kerületi parancsnok megszemlélte a kanizsai cserkészcsapatokat.
A kerületi parancsnok délelőtt érkezeit autón Nagykanizsára. A gimnázium udvarán a csapatok parancsnokai és az iskolák igazgatói fogadlak a vozotót. A jolontóaok után a korüloti parancsnok először a gimnáziuni 74. Törekvés csapatát szemlélto inog. A gimnazista „csór-készek ügyes akndál^vvorseuyt rendeztek. Fára mászás,\' palánkon való átugrás, hareigyakorlatok váltották egymást gyors iramban. Bronner kerületi parancsnok nagyon meg volt otógodve a toljesitmenyekkol. Ezután gépkocsiba ült és az olomi iskolák csapatait látogatta meg. Azután a [Kilgári iskola csajintát szemlélto meg. A szemlék után tiszti megbeszélés volt. A kerületi parancsnok legteljesebb elismerését fejezte ki látottak felett, majd folytatta útját Nagykanizsáról.
MAJOR gyorsíró- és
október hó 4 én
uj nappali és esti tanfolyam
kezdődik. Szent Imre heroeg-utoR 5. Vidékieknek statAil kedvezmény I
1943. szeptember 27
ti I R EK
NAPIREND:
fijjoli gyógyszertári ügyelet: Ma a Sz. Mái-in gyógyszertár Király-utca 40. szám,
Kiekanizeán az ottani gyógyiíbor.-(Ar állandó ügyolotosöbolgálutottart.
Naptár. Szeptember 27. Hétfő Rém. kat. Kozma, D. - Proteilans Adalbert,
A GOZFPRDÖ nyitva raii reggo! 7 órától cete 6 óiéig. (Hétfő, szerda pontok dólntin ée keddon egész nop nőknek.) Toloíon: 660.
— (.Személyi hlr)
Dr. Sebestyén József nagykanizsai tli. lő\'zolgabltó szabadságáról bevonult és ma Imiét átvette hivatalát. _ (Halálozás)
ötv. Chernelhazl Cheraol Ollvérné, tősgyökeres oanbrSQdekl földbirtokos család snrjn, Hudspesien elhunyt és Csabrendeken helyeztek örök nyugalomra, cttahreiidekl Idrlokuk a patinas .füketegróli" kastéllyal együtt mér régebben gazdái cseréit. Az ujtu-lajdonoa vitéz Zdllnezkv ÜAbor földbirtokos éa vozerlgazgstó.
— (Klakanlzaal leventék szüreti mulatsága)
Vasárnap chIc a Invento Otthonban rendezte a Kiskanizsai Levente Egyesülőt az Idet szüreti mulatságát. Délelőtt a 22\'cu lovonték bucstiztntása, maid este mozg Jnias és míiwros mulatság volt hatalmas résztvevő közönséggel. A hegybiróné tisztségét BÖJtös iRtvánné. mlg a hegybíróét dr. Szabó Intvén föltöltő be. A i.i-kü\'ii i .Bzölétolvejok*1 szigorú bUntcléflokbon rfle/esultek Tom* bolajátékok és vllágposU humoros eseményei, valamint a szépségverseny, — melynek győztese Tób Hagdua — külön eseményként Jelentkeztek. A leventéink mulatsága pompásan sikerült, ami dicséri a derék és életrevaló leventéinket és azok oktatóit, különösen Böjtfls István főoktatót — (Uj rond a trafikokban)
A Dohán\\JiiveiIók Igazgulósága az egyik v.irí |i. ¦!! nnpl\'apnuk adott nyilatkozatainál kijelentette, hogy a do-hányárusltók rendeletet K*i¦ ¦ t ik. nmcly bzerlnt a cigarettából csuk kisebb mennyiséget, vegyié 4—3 darabot ¦zabád kiszolgáltatni. Ugyancsak rendelkezést kaptnk, hogy a dohányt éa cigarettát ugy koll beosztani, hogy minden iianra Jusson bolőle, nmlg uj kiutalás érkezik,
Bioigáltatáal kölelcméaít csak árpa vigy kukorica beszolgáltatásával tudná tet|eal-leni, dc ebben sz eseihen veto.tiagizfl.k-légiciél v«gy iciiesbl.liUi ii jn snját háilarláil lelrsittkíígletét fadc/nl nem tudná, kérheti s kormánybtitos (ÓPpin urlél, hogy áipa vi»gy kukorica helyett kt-ny^rgabona beszolgáltatásával tehessen eleget zsliia vonntkoid bteiols.álUtási kötelezettségének, hi á\'pa vagy kukorica helyeit váwőrléd és ve lén agsztlksáf telének csorbításával tudna csak kenyérgabonát beadni ¦ czl Igazolja, azt Is kérhell, hogy szibsdválasztáiu terményekkel telje-silhessc zsirbcíio\'gáUaláil köielenégét. A kérvényeket szeptember 30 lg a közellátási hlvatalnil kell előterjeszteni. A kárvényeket a köieilátáil hivatal fogja a főispán úrhoz fellerjeaitcnl.
Nagykanizsa, 1943 azeptember 24 siia Polgármester.
140H/ké, 1943.
Tárgy: Az ul cukor, liszt- és petróleum jegyek klotitáia.
Hirdetmény.
Az 1943. év -t-ik negyedére izóló élelmiszer- és petróleum Jegyeket a Közellátási Hivatal f. hé 27-én kezdi el kikézbe-sltenl. A kikézbesítés mindig délután tör-
ten Ik a (elhívom a takoaiágot, hogy (ón i az utána kővelkciő napakon ntln-dan ctaládból agy ftlnött n.il.Uii.ig tarléz-»n !(.\'¦\'< otthon. A csa\'ádl élc\'mczáal Igazolványt ,. jegyek átvevője IcbvulMni kö-teles. Megengedtem, hogy a háibellck jegyeit a házigazdák Ii dtvchesaék, ha erre vonatkozó megbtráiukat a lakó cta-ládl álelnierísl igazolványának lelmulalá-val Igazolni tudják. A jegyek kikézbesítésééit caaládonkfnt 10 fiüér ké/besltési dijat kell liieíni. Ilielnt kell továbbá a tendál adagu cuknrjegyekeit darabonklrtt 6 Iliiért, a gyermekek és betegek (elemeit adagu jegyeiért darabonklnt 10 (Iliért, a tethta ís izoptalés anyák Jegyeiéit 16 (liléit. Ez utóbblak a felen alkalommal egy 62 dkg-os é* egy 104 dkg,-oi Jegyet kapnak. A szükséges pénit apróban mindenki készítse elő A Jegyek borítékban kezbe-¦Ittctnek. A borítékra rá van írna, hogy milyen és hány Jegyet laffilattti, Mindenki még a kézbcáló jelenlétében állapítsa meg, hogy a legyei hiánytalanul bent vannak-e a borítékban Ciha hiány mutatkozik, ezt a borítékon a kézbesítővel Ismertesse el, Mert csak Ilyen Igazolás esetén van helye felszólalásnak.
Figyelmei tetem a közönséget, hogy je-gyelr e vigyázzon, nurt elvesztett Jegyeket nem áll módomban pótolni.
Nagykanizsa, 1948. szeptember 23. a)7-t Polgármester,
Nagykanizsa mogyoi város pojgátinos torétól.
i Tírgy: Mikor és hogyan lehet ke-i nyírgabona helse.lt zalrt v«gy egyéb terményt és zsír helyett kenyérgabonát vagy e^yéb terményt beszolgáltatni.
Hirdetmény.
A gazdálkodó, ha nem termett annyi kenyérgabonája, hogy a beszolgállaUal kötelességén felül vctőnuigra és csalid]* vAméilénére is fulna belőle, a kormány- j biztos főispán úrtól szóval vagy Írásban j kérheti, bngy a zttibcszolgállaiásl k6te- ; lesség teljeiltesóbe bestáoilthitó termények és termékek besiolgáltaiáiával teljesíthesse kenyérgabonára vonatkozó beszolgáltatás! kötelességet; ha pedig Ilyen teirncnyei éa termékel leni volnának s ezt lgsaol|s, azt la kérhcll, hogy szabad választású terményekkel és termékekkel tel-jcbllhessc kenyéigabona beszolgáltattál kö telcsségél. A keletemben meg Kell jelölnie a gazdálkodónak azokat a terményeket, amiket kenyérgabona helyeit beszolgáltatni kíván Vetőmagra butából 120, roza-, ból 120 kg. szátnhbitó holdanként, vám-órlésie pedig a gazdálkodó családjához tartozó minden személy után 24a kg. A kérvényt a közellátási hivatalban kell clö-terlcaz\'.cn! a csépiéttói -izámltttlt 15 nap alatt, de legkésőbb szeptember 30 lg. A gazdálkodó, ha zsírra vonatkozó be-
Erdősi Bálintné szül. Nóvák Lujza ugy a maga, valamint fia dr. Erdősi-Blba Fereno és felesége és az egész rokonság nevében mély fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy a forrón szeretett felejthetetlen férj, apa és rokon
ESx*dösi Bálint
nyttg, lak. igazgató
Keszthelyen folyó évi szeptember hó 22-én, életének 82-ik évében, a halotti szentségek felvétele után csendesen elhunyt.
. Drágu halottunkat Nagykanizsára s.-\'állitottuk és a róni. keit. temetőben levó családi sírboltban szerettei mellé helyeztük örök nyugalomra.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 25. Áldás és bókd legyen drága poraid feletti
Alutlrollak ugy a maguk, mint számos rokonuk nevében Is fájdalomtól mcgtórl szívvel tudatják, hogy szeretett feleség, édesanya, nagyanya, illetve rokon
Németh József né
szOK Málék Anna
tolyó évi szeptember hó 26-án este 10 órakor életének 61-tk, boldog házasságinak 43 ik évében révfd szenvedés és a haldoklók szentségeinek ájtatos (elvétele ulán az Úrban csendesen elhunyt.
Drága hatoltunk löldl maradványát f. évi szeptember hó 29-én d. u. 4 órakor fogjuk a rém. kath. hitvallás szerint beszcntcltetnl és a kiBkanlzsal temetőben Srök nyugalomra helyezni.
Az cngetzlclö szentmise-áldozat a megboldogult Iclkiüdvéért f. hó 29 én d. e Vz8 órakor fog a kiskanizsai templomban a Mindenhatónak bemutatlatni.
Nagykanizsa, 1943. szeptember hé 27*en.\'
Emlékedet örökké szivünkbe zárjuk 1
Németh József férje; Horváth Lószlóné szül. Németh Anna, Ifj. Németh József, Németh Oyörgy, Németh Teréz gyermekei; Horváth László vóle; Uj. Németh Józscfné szili. Mlhölecz Julla, ÍWmoy^G&rgyné szül. Kunlcs Katalin menyei; Horváth László, Horváth ZslgmoriQQi érne 111 József, Oyurlkn, Németh Juliska, Németh Oyörgy. Ném\\th/L8taló unoka! és az összes rokonság. V \'\\
DRftVmOLGYI
\\
VILLAMOS ARAM-_ SZOLOALTATÓ RT.
Artmuimlik Iluté», raklamioMk, hlba)alsnt4sek, inkiitrH lalvllAguiilláa minden vIHamoi kird*tb*n délaiait a-tól déluUn IB úréig. 0«»nyoiry-ut 51, tclrton
Fek.to Imrétié, F.kér Ujo. (s Pek.to Inra fájdalomló] mcglfilt szívvel tudatják, hogy
Fehér Szidónia
áldásos éleiének 75dk évében rövid szenvedés és a haloUl szentségek állatos felvétele után visszaadta Jósa. gon lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait (. hó 28 in délután 4 órakor fogjuk a lóm. kai. temető azertartás-termében a róm. kai. egyház szertar-táBa szerint beszehteltetnl és örök nyugvóhetyére klaérnl.
Az cgcsztelö szentmise áldozatot a mcgboldoeult lelkiUdvéért f. hó 29-én (l e. 8 órakor fogjuk a Jézus Szive plébánia-templomban az Bgck Urának bemulatlalnl.
Szerető és jóságos lelked örökké volíluk marad I
Tátgy: Légoltalmi plncekatanlti összeltáa.
Hirdetmény.
A m. ktr. Honvédelmi Miníszler 175222/ eln. 36. 1943. sz, alatti tendelele alapján a váioa ÖiBiea házairól plncekataszler kétzDl. Ai ehhez szUkségei adatok összeírását azok a mérnö iök, éollőmesleiek, kótnüvesmesterek éa ácsmesterek végzik, akik általam e célra kiadott tdéiéascl Igazolják magukat. Ab összeírás októbes 15 lg befejeződik.
Peihlvom ai öB&ies ^házlulaJdonoBokat, lakókat és házmestereket, hogy az Össsc-lió közegeknek álljanak az adatgyűjtés céljára rendelkezésre.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 23.
!153 Polgármester.
Antatoa-a^atdeket magas fizetéssel (elvesz Csizmadia Jlnos asztalosmester Nagykanizsa, BAbx-ulca 6. 2*
flolvAíoUU wész
3140
Gyarmaklaanf t
pra. Simon, Fö-uf 24.
napra,
érettháq.xott, tSKrlokt magyar, német, lómegjelenésB, uilné minden szakmához értő, állást vállal legjobb leferenclá* -kai. Megkereséaek ..Kitéil" Jeligére a kiadóba. / 3185-
>• Kifutót áronnal (elvesz Valles és Dentsch. 31C3
.Adriai Biztosító Társulat" keres ük-lbt%x«r>ra ^laattrlaatfikat tix-llzetét mellett. Jelentkezés a Vezérképviseletnél Nagykanizsán, Erzsébet-tér 18. 3184
Hr.1,\'1 órláit fajnyulak cfedók. Érdeklődni tehet Oillils Tamásnál, Albólendva.
3159<
Egy modern csillár és egy uj lügpöny aladá Telekl-ut 4.
Egy pár 38 bb női magas olii5 eladó. Mrglekinlhetí 10-2 óráig Sugár-ut 19/9, lötdazlut. 3182
Nagyon Jókarban levő sJ|ofa>kslmv-.Kettvóny eladó. Clm a kl.v.lóbau. 3176
Küllóldt uj téili karAkpa<* és 2 dib ix6l6pi*é» (lf,ll és 70 literes) t-Aszló herceg utca 18. si. alatt eltdő. 3176
Vennék Jókarbsn levő használt ejrer*-iekhdolp6t 23 ¦ -24 cs (mainimi. Címeket kérem aja«^óbTTeadnI. 3180
BsttopasoH szoba kiadó. Cim a kiadóhivatalban. 3179
KaiönbajAratu bútorozott szoba fönt 15. kiadó. 3181
Elvasaatl tegnap Petőfi u/44-töl 34. számig fekete bórerBaényberl,\'-,!í5 pengő. Kérem a becsületes^rneglalálot, adja le kí-talom ellenében Pelóllut 44. alá. 3186
ZALAI KOZLÖNV
scoliti KAI napilap. Dadja: „KBiBueüifll*t.T. fegykaatzesA. v Felelős Üadó: Zalai Káraly. Nyomatott i i HKSlfiazda&á«l Ft. T. Haoyknnlzaa0
uyobidájábau Hanykanlisan. (Nyomdáért felel rtatti Kireiv.i
feladó :
Hm:
HüHíííolcozut : -Tábori ocisla :-
83. ovt., 219, st.- Nagykanizsa, 1943. szeptember 28. kedd Ára 16 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
ftterkesztősóg és kiadóhivatal : Fő-ut 6. szám. Szerkesztőségi éa kladóbtvatali telelőn 78. az. Megjelenik minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelés szerkesztő: Barbarita Lajos
lilómtetéal ira: eiiy muinpra 4 pecco 30 Hllét,
negyedévre 12 pengő 40 tülér. Kpy ve szám: hótköinip 16 tltl., ssorabaton 30 IJlt.
Rendkívül heves harcok lángoltak fel az olasz félszigeten
Horvátország elismerte Mussolini kormányát és megszakította a diplomáciai kapcsolatqt a Badogllo-kormánnyal
A tengelykarát országok kfliagymlniaztarai leszSgezték orazágaik változatlan kaipolitikélAt
A keleti hadszíntér harcairól Boriin a kővetkezőket jolonti:
Amikor a köménye tél lmfoíozŐ-díitt, a tavaszi harcok aránylagos nyugalma után a nyári offenzíva két szempontot vétóit folszinro az európai hadművolotok további megállapításában. A Kzovjot ísmét tömegtámadásokkal kísérletezett és/ akkor már kibontakozott a brit-amerikai támadások korvonalai is. A német hndvozotő.ségiiok döntenie kellett az offonziv és dofonziv megoldás mellott. .
lUmet részről a defenzív harcmodor me.lle.it döntöttek. Ezt ózonban keleten titokban lar-- toltak, nehogy az ellenségnek módjában álljon a német csapatok tervszerű mozgását nvegza-var >i i
éa az offonzivához szükségoa erókot gyűjthessen össze. Német részről minden presztízs kérdésre való tekintet nélkül az volt a cél, hogy az 1944. évi harcokhoz a legkedvezőbb lehetőségeket biztosítsa.
Az 1041/42. és nz 1012/43. évi téli hadjáratokról mindkét télen bebizonyosodott, hogy az őszi és a tavaszi osóa időszak olyan tényezők, amolyok önállóan avatkoznak Iwlo és igen nagy mértékben befolyást gyakorolnak az arcvonal kialakítására. Mindkét tél tapasztalataiból kifolyólag a német vezérkar ugy döntolt, hogy az 1048/44. óv toléro a legkedvezőbb előfeltételeket biztosítja és a kezében lovó területeket a legmesszebbmenő fegyverként használja fel.
Csak ebből a szempontból ítélhető meg a -német csapatok elszakadó tevékenységei és a német csapatok mozgékony hnremodora. A némot hadvezetőség ugyan nagy ^területeket adott át, azonban orro csak kömény és szívós harcok utúji került sor ós
ezzel arraT&jmypzerÍlettc a 8zoO jelet, idtájfi dőre törjön. Ez nem volt nehéz, mert a \'Szovjet előre törekedett, mert számára az éhínség ezt parancsolélag irta elő. Neki meg kotlott kisérotixio az élol-mezésileg fontos toruletek visszaszerzését. Azonban a kemény és a szivóa német ellenállás
sokkai több erő bevetését igényelte, mint azt a Szovjet tervezte.
Ennyi orő nem is állóit rendelkező-sére és a szovjet offenzíva a szovjot vezetést arra kényszeri tette, hogy tartalékait összegyűjtse és felhasználja oredoti terveitől oltórő módon.
A szovjot offenzívénak csak ott voi- I vezetés tervszerűsége mogongodto éa tak HÍkoroi, ahol azt a némot had- l lehetővé totle.
Ohyczy
külügyminiszter;
„K becsület éi a nemzet erdekeinek uiján fogunk tovább Ih haladni"
Ghyczy Jenő külügyminiszter tegnap délután a rádióban bőszedet mondott a háromhatalmi egyozmóny aláírásának évfordulója alkalmairól. Ismertette a rossz l>ékét kövotöleg a három hatalom találkozását az érdekközösség alapján.
— Magyarország kormányainal:, mondta a miniszter, busz évén út a liékés revízió volt a célja, do ennek erdőkében hiába fordult a Népszövetséghez. Javulást számúra csak » bécsi döntés hozott. így tudta csak megillető bolyét biztosítani a Kárpátok medoncéjéboii.
— A háromhatalmi egyezmény nem tudta a háború kitorjodésó*t megakadályozni s számolnunk kell azzal, hogy a hare hevessége még fokozódik. Ebből erőinkhez mórlen
mi is l>ocsülottel kivettük a részüni kot éa nemzeti létünk és az europa k, kultúra fornitarhuniért továbbra is helyt állunk, PolitikúnkatrlTvúltozó
helyzetek közepette ir változatlan szempontok határozzák meg, a nemzeti becsület és a nemzeti érdekek iratian térvónyemOK hűséges betartása. Hiszünk a keresztény eivíli-ziieió, az európai műveltség értékében és erejében, a iószúndéku omberek o rőfeszi tése inek és áldozatainak sikerében. A becsület és a nomzet erdőkéinek utján fogunk tovább is baladni.
Az évforduló alkalmából Mussolini, Ribbentrop éa Bigcmicu japán külügyminiszter is beszéltek a rádióban. .
Horvát és szlovák hangok a.háromhatalml egyezmény évfordulóján
Pozsony, szeptember 28 Tukn, miniszterelnök n háromhatalmi egyezmény évfordulója sikálnia-ból a rádióban beszedőt mondott. Meg kell állapítani, mondotta, hogy m. egyezmény bevált. Ml szlovákok újból kijolonljük, hogy a szlovák álla ma szabadságért folytatott harcban hűségesen kitart a szövetségének oldalán, abból a meggyőződésből, hogy a három hatalmi egyezmény hatalmainak
és annak szövetaégeB sínek célkitűzése nem más, mlut a becsületes együtt mű-ködéa a kla népek szabadságáért.
Zágráb, azeptemberr 28 A háromhatalmi egyezmény évfordulója alkalmából Budák horvát külügyminiszter rádió beszédet tartott és kijelentette, hogy Horvátországban
mindnyájan láthatják, hogy a háromhatalmi egyezmény uj rendje már ör-véoybfl 1.1 lépett A horvát nép legyen oike^zillve cólji elérésére, hogy minden Áldozatot meg kell hozol
A háromhatalmi egyezmény hnr madik évfordulója a
a bolgár külügyminiszter
lx;s/.édet mondott., a rádióban. A többek között kijelentette, a háromhatalmi egyezménynek köszönheti Bulgária, liogy hozzásegítették eszményeik inog valós Húsához. Bulgária megmarod a Balkánon a béko éa a művelődés őrének. A bolgárok nom törekszenek idegen területre, do meg fogják védeni a maguk jogaikat.
Horvátország és Románia elismerték az uj fascista kormányt
A horvát miniszterelnökség közleményt telt közzé, mely szerint a független Horvát állam megszünteti Badogiio királyi kormányával a diplomáciai kapcsolatokat. A miniszterelnökség egyben közölte, hogy Horvátország tudomásul veszi Mussolini fasciita köztársasági köztársasági kormányának megalakulását s art az olasz állani egyedüli törvényes képviselőjének elismeri.
Berlinből jelentik, hogy
Mussolini Bologitába érkezett, hol a hlvel és a helyi német hatóságok képviselői fogadiák.
ChíaBson jelentés szerint , Milánóban helyreállt a távbeszélő forgalom. A közúti forgalmat a bombázások következtében
eddig csak részben tudták hely reál ti tani.\' Algírt Jelentés azerlut Korzika
legészakibb csúcsán a harcok Igen hevesek. A franolák az llt levő kikötő városba benyomultak.
Viktor Emánuel Umbertó trónörökös, Badogiio és az olaaz kormány egy délotaaxorsságl városban tartózkodnak és * ktrmáoy nyilatkozata szerint ez a varos tekinthető a királyi Olaszország (ivarosának.
Bukarest, szeptember 28 (NTi) Bizalmas helyről nyeri értesülés alapián közlik, hogy Románia elismerte s fascisla köztársasági kormányt.
A estivelségesek lemondtak Nápoly frontális támadáuárát
Zürichből iolontik, hogy a dól-olaszorszúgi harcok hovességo nz utolsó 24 órában jolentékenyon meg növekedett. Az amerikai csapatok támadásaikat hétfőn északkeleti irányban nagyobb hadműveletté fejlesztették. Ugy látszik a szövetségesek lemondták a Nápolyt védő állások frontális támadásáról és ehelyett Ebolinót megkorülvo támadást kísérelték meg. EIk>1 inétól délre rendkívül liovos narcok folynak. A koloti szakaszon szintén fokozódtak a harcok, főleg közvetlenül a tengerpart mollolt. A 8, amorikai hadsereg Pdggiától mintegy 80 km-ro délkeletre áll.
A szövetségesek óaznkafrikai főhadiszállása jolonti, hogy iv 8. amerikai hndsorog Apullian út elértő az Ofantő folyót ós megszállta Cor-nikuallát. A középső arcvonal szakaszon \'a szövetséges csapatok még; mindig Adealá\'.ól északra harcban\' állnak a német csapatokkal.
London aggódik a német csapatok oroszországi viszzaTonása miatt
A londoni lapokban bizonyos aggodalmakat költött a német csapatok oroszországi vÍH»z.ivnru\'wa. Azt írják, hogy igy sok némot hadosztály szabadul fel, melyet
Olaszországban és fíurójia más
helyein erélyesen tudnak felhasználni. Az angolszász orók addig nojri tudnak nagyolib vállalkozást végrehajtani és nom haladhatnak tovább, mert a németek megelőzik Okot.
Washingtonból jelenlik, hogy kös-vultenül küszöbön áll Marsehall tábornoknak u nyugati amorikai és brit haderő legiőbo paranoanokává való kinovozése. Marsehall tábornok utódja Eisonhower vagy Szarni rov tábornok losz. f-
Hall ás Beavtrbrook Moszkvába utazik
Washingtonból Jelentik, hogy Wa\'les visszalépése után, HuÜ ktllügymiuisíiler elutazik Moszkvába, Eddigi magatartásának az volt az oka. hogy nem akarta Washingtont hosszabb időre elhagyni. Utazását októberre várják.
Amsterdam jelenti a brit hírszolgálat nyomán *hogy Criurchill rendkívüli megbízatással bízta meg lord Beaveibiöokol, hogy a Roosevelt—Churchill—Sztálin hár-masérlekezletet előkészítse. Még nem tudják, hogy a lord Moszkvába vagy Washingtonba uhuik-e.
Roaent bombázták
Parisból jelentik, bogár az angol-amerikai bombázók hétfőn ismét bombázták Rouen városát. A témtv-dásnál 30-an élobükot veszi tették, 77-on súlyosan és sokan könnyért sebesültek meg. Az egyik templom súlyosan megrongálódott.
Elkészült az uj burmai ut
Az amerikai hadsereg északkelet indiai támaszpontjáról jelentik, hogy az amerikai utász csapatok uj burmai utat épitonok. Az ui burmai ut a Himalája ogyík csúcsán út vozoL Az útépítési munkálatokat már 1941 bon kezdték meg ós az ut a »Lodó« nevet kapta. Az utat kínai kutonúk Őrzik. Az ut megnyitásának idójxint-* jút titokban tartják.
ZALAI KÖZLÖNY
1043. szeptember 28
Vitéz Horváth Ferenc és Pecsornlk Olté képviselek ír Nagykanizsára érkeznek a holnapi kerületi lEP-érlekezlelre
. Vitéz Bontzik Lajos kir. kor-máiivfólánácsos, választókéi idoli .M RÍ\' vozotő-helyelUíi 6s dr. Thbl-way Zsigmond >\'"..jhí pártvozotő na-]Kik óta dolgoznak a szerdán déli 12 érában megállapított körülöli MfiP-értoközlot minél sikeresobb lefolyása Órdokébon. Kölosey István országos párt-alelnökkol érkezik vitéz gróf Teleki Béla kormánybiztos-főispánon ós Ilovszky Já nos nagykanizsai országgyűlési képviselőn kivül vitéz Horváth Forono
i.yug. vezérőrnagy, Alsónmraköz országgyűlési képvinolójo, Pccsornik Ottó. "a csáktornyai koriilot országgyűlési képviselője és többen.
A korüloti értekezlet iKmtosaii 12 órakor kezdődik a Kölcsoy-utcai pártholyisógl>on, miért is a vezetőség felkéri az értekozlot résztvovóit, hogy [>ontosan a megjolölt időben jolonjonok mog.
A politikusok Csáktornya felől ér-keznoK Nagykanizsára és az értekozlot után folytatják útjukat Somogyba. " ^
Eljárás Indnl a közegészségügyi mulasztásban talált balatoni vendéglátó üzemek ellen
Dr, Kovács György, az Országos Közegészségügyi\' Intézet egészség-, ügyi főtanácsosa mogloixitésszeiü ellenőrzést végzett a balatoni fürdő-községoklxjn. így töb!>ck közt Bala-tonborény, Balntonmárin, Balnlon-fonvvos," Ponyódszéplak, Fonyód-Hólalolop, Balalonlollo, Balatoiil>og-lár községekben megszomléllo a ven-
déglátó üzemeket, éleimíszerüzloto-kei, közegészségügyi intézményekot, stb. A részletes vizsgálat eredményo-kÓpp azok ellen a vondéglátó ipari üzemek ellen, amelyeknél kifogásolnivalót talált, közigazgatási eljárás indult.
A közegészségügyi szemlét folytatják. ., ij |
Egy egér okozta a rédícsi tüzet
Jelentette tegnap a Zalai Közlöny, hogy liédiesen Ifígyulbidt a vasúti állofuás épületéi és raktárai knzvot-lon szomszédságában Varga Ferenc
Hombár-bizományos raktárépületo, minők kövotkezténrm leégett a lelken álló pajta és istálló és elhamvadt az azokban lévő torménv és gazdasági felszerelés. A hatóság arra gyanakodott, hogy azándi\'-kos gyújtogatás történt. A vizsgálat azonnal megindult és.kiderítette, hogy \'nem gyújtogatás okozta a vasul axomszétlságii miatt könnyen végzetessé válható tüzet, hanejn — egy egér. A osend-
öri nyomozás ugyanis megállapította, hogy Varga Kerene lakásának mosókoityhájáltól egy egér átrágta a
falat a Kéménybe S mosás közbon ¦ egy szikra ennek követkéz télien átpattant és meggviijtotta a gerendát. A padláson igy keletkezett tűz okozta azután a veszedelmet.
*
\\ A\'kis llazsi zalaí közsóglxm Far-kaV Flórián földműves pajtája gyulladt kT^fk ogészen elégett teljes lakannánykéazlotévol együtt. A kár tnhbo/.or pengő. A tűz oka még ís-nieietlon. A vizsgálat megindult
A kerti termelő Kiskanizsai gazdák panasza a Gazdakor közgyűlése elölt >-f
Vasárnap a Polgári Olvasókör iiagytormébon tartott közgyűlést az arany ós ezüstkalászos gazdákliól alakult Kiskanizsai Gazdakör.
Plánder László gazdaköri elnőK köszöntötte a kiskanizsai gazdák között megjelent .Mócsy Bélát, a téli mezőgazdasági iskola igazgatóját, aki hosszú előadásban ismertette az őszi talaj munkálatok, vetés alá való elkészítés módozatait.
Több éidekes gazdasági kérdés-, körül alakult ki vita. Egyesek hó-rolmozlék, hogy a közellátási hivatal a konyhakerti volemóuycsokbon termelt élelmicikket, különt")sen a káiwwztafélékct nem akarja elfogadni mint l>oszo Igái tatásra kötolos élelmicikkokot, csupán a gabonano-müekot ós a kukoricát. Viszont köztudomású, hogy a kiskanizsai káposztát 6a ogyéb konyhakorti tor-ményekot majdnem teljes egészében a honvédség és a közfogyasztás részérő vásárolják összo a kereskedők. Ezt n kereskedők —- hivatkozva a közellátási Hivatalra — mint hőszolgáltatási pontértéket nem vezetik bo az érdokoltck gazda könyvébe; Így a túlnyomó részben konyhakorti
voteményekot termolő kiskanizsai gazdákat súlyos helyzet oló állitják leszolgál tatáid kötelezett ségükkol kapcsolatban.
(Mint értesülünk, vitéz gróf Teleki Béla főiapán, aki szerdán Nagykanizsára érkezik, ebben az Ügyben meghallgatja a kiskanizsai gazda-panaszokat \'kivizsgálá.s végett.
Sérolmozték még a magas kataszteri jövedelmek kivetését, ami az ország bármely területén\' lévé földek jövedelmével nem hasonlítható össze.
A jajuvarozáx is fájó seb a kiskanizsai gazdáknak most ősszel, midőn a legsürgősebb és logfontosabb munkálatok vannak.
A gazdák a közgyűlésen mogjolont P. Bánás A. Gyula plébánoshoz fordullak a kiskanizsai harangok megszólaltatása, illotőlog a
kiskanizsai sziréna olkószitéso ügyébon. Tudomásunk szerint P. Bánás plébános eljárt ennek a fontos ügynök az órdokolxm 6.h már hétfőn déli 12 órakor ismét megkondultak az imára intő haran-. gek Kiskanizsán.
DRfIVAVOlGYI
VILLAMOS ARAM-SZOLOALTATÓ RT.
Áramszámlák flxett**, raklamáolók, hlbajalBntóaak, szakaiért falvilégositáa minden villamos kérdésben dál«l6tt 8-ff6l délután 18 óráig.
C*«ng«ry-ut 51, telsrfon 284.
Nagy cséplést visszaélést lepleztek te a közellátási ellenőrök
Hét vagon gabonát nem vezettek be a cséplés! könyvbe
Hondkívül érdekes - közellátási visszaélés ügvóixill nyomoznak az illetékos hatóságok. Az osat a következő: . . \\
Horváth József semogya)>áti csép-ló-éptulajdonos gépjéhez Gölöncsér János lakniossegédol alkalmazta. Horváth lltasitási adott emberének, hogy a csóplésnél a gazdáknak no írjon bo 2 8 mázsa galwnát, hogy igy mindegyiknek logyon ogy-kisebb tartalékja. Gelencsér a kapott utasításhoz ké[x>st azután tényleg a hivatalos líönvvoklw hamis adatokat iri be, de volt neki egy úgynevezett »fokoto könyve*, nmolylto a tényok-nok mcgfolelő adatok és monnvis(\'\'g korült lxivezotésro. Ezen . »fokofo-könyv: számadatai szerint volto ki cséptési részét és ozon könyv szerint Számöttel Horváthtal is\'. A »fo-kote könyv«-bon talált adatok szo-rint 59 csópbltotŐhél nem vezetlek l>e -110 mázsa búzát, 203 mázsa árpát, 85 mázsa zabot és 7 mázsa rozBol. A kiszállott csondórség a hét vagon gahonanemüt az érdekűit gazdáknál biztosította.
Horváth Józsof kihallgatása ROrán azzal védekezett, hogy a hivatalos könyveket ó nem vezotto, hanem Gölöncsér végezte a könyvvezetést.
Ha azok hamisan leitek vozotvö, "arról nem tudott. Beísmerto azonban azt, hogy mogongedto Gölöncsérnek, hegy gazdánként 2—3 mázsa gabonát no Írjon bo. hogy logyon nekik ogy kis tartalékjuk. Bevallotta, hogy a saját tormés\'-ból és a eaépló-rós/éhöl nem jelentolt Iki kb. 38 mázsa árpát, 8-és fél mázpa zabot és fél mázsa rozsot.
Az érdokelt gazdák kijolentnlték, hogy nem tudnak az egész dologról.
Mindozokkol szomlion mogállapi-táat nyert, hogy a szóban forgó gazdák a csépíési részt a »foknto könyv« alapján adták ki Horváth-nnk, a cseplőrészt maga Horváth szállította ol. vannak olyan mázsa-líönvvi másolatok, amelyeket llor-vátli irt alá.
Kenőbb a gazdák annyit kijelentőitek, hogy féllek, hogy a fölöslegeiket elviszik. I)? ez nem állja mog helyéi, meri hisz a hőszolgáltatási kötelezettség után fönnmaradó tor-ménnvol a gazda teljesen szabadon rcndol kőzhetik.
A nagy visszaélési ügylKni a hivatalos eljárás mogíndull. Szigorú hűn letés vár mindazokra, akik a vissza-ólóöbon részosek.
tavalyinál szélesebb alapokon szervezik meg s nagykanizsai Iskolánklvflll népművelést
Nagykanizsa Iskolánkivüü Népművelési Bizottsága az elmúlt linókban tnrtotta dr. Krátky István IKjlgáinie\'iter oíűöklote ahiti az Hí IS —-t-J. évi munkaprfMmimot összeállító közgyülés.\'t, melyen Balogh Fórom- gimn. igazgató, Polónvi Gvörey és Ketting Ferenc polgári iskolai igazgatók, Vannay Jánon zeneiskolai igazgató, P. Gulyás Gellért és P. Bánás A. Gyula plébánosok, Fazekas József gimnáziumi, Borsa Béla ko-reskodolmi és Morvay Gyula polgári iskolai tanárok, P. Sólymos Rezső hitoktató, Tóth Ferenc, Nádor György és Pasomilotty Antal állami tanitóf; 6.h a Szociális Missziótársulat kiküldöttei vettek részt. ^
Vitéz Filé Ferenc igazgató, népművelési gondnok részletesen ismor-totte, hogy a tavalyi keretekot ttil-meriőén hol ós hogyan lehet még jobban kiszélesíteni az iskolánkivüü népművelés munkáját.
— Az élet forgataga rohan elére — mondotta — és minden pillanatban nj helyzetet teremt, amely haladást vagy pusztulást hoz. Pusztulási annak, aki nem készül fel <» küzdelemre, haladási annak, aki töfltlxm és lélekben fölkészült a harcra, hogy ezáltal élotot és jövőt vívjon ki magának.
Rámutatott vitéz Filó Foronc gondnok arra, hogy városunkban az iskolánkivüü népművelésre komoly feladatok várnak népünk lolki-BÓgot irányító és mindennapi ólotót szabályozó munkájukban^. Hangsu-Ivozta* hogy a most órlolődő nagy dönlésok időjén az ogyosok holyt-állásán és a záiló eseményeket józan Szemmel olbirálni kópos, fogyolmo-
zott magatartáson áll vagy bukik nemzetünk sorsa is. Bár a magyar?
ság sorsa egybe esik Európa sorsával, ennek a Borsnak kovácsolni elsősorban mégis csak magunk lehatunk. A magyar érdekek megőrzése ós érvénvré juttatása dönti el, hogy a . féjÜnK felott tomboló vihar elmúlása\' sután milyen sors jut osztályrészül nNmagyar nép számára, A katona a uiiign őrhelyén, minden polgár a maga munkaterületén virrasztó őrszem legyen. Imgv felemelt fővel
állhasson a törtéraalom itélészéke elé.
A bizottsági tugok az előadói díjak fölemelésére és gyorsabb kiutalására lottók javaslatod mtdyot dr. Krátky \' látván poigármeeter is * elfogadott.
A bizottság örömmel járult hozzá a körültekintő munkával fölépített gpndnOki javaslatokhoz.
OMób*r;&l kexdvat,
mint a Mavad bizományosa, minden mennyiségben vásárolok vadat. A besiolgáltátott vadak után töltény-utalványok tesznek kiadva a F. M. rendelet értel-nt4 inébcn.
VftdáartSf Astoriái i UMQERkULLMillll ELEK
vm-, Iciíyvcr- és lŰBíCtkereskeíld.
Szeptember 28 29-én
városi mozgó
Kedden
és szerdán
Egy végzetszerű találkozás .Egy szenvedélyes szerelem megrázó filmdrámája
ÖRÖK TŰZ . . .
Főszereplők : Jean Qabin és Madeletnelienaud
Magyar világhiradő napjaink eseményeiről
Előadások kezdete ?5, ?7 és ?9 órakor.
j 9-i:!, szeptember 28
ZAJJAI KÖZLÖNY
SPORTÉLET
A Zrínyi máris második
A dcldunántuli konilotbon loját-gxódolt bajnoki tnérkoxés orodmá-„vei a kóvotkozók: KT8E—N8E a\'-i Pelmonoator —Zsolna 1:0. .(Viktoi-nya-- l\'VtSK 5:1, PBTC— Bonyhád ti: 2. Ivzok ós a kanizsai \' csapatok előtt orodmányo szorint „ bajnoki táblásat sorrondjo a kövot-llOÍÍ!
1 KTSE 5 4 1
2 Zrínyi DOSE 4 8 I
3. DVSE 5 3 1
4. NVTE 4 3-
5. C»ZTE 5 4 —
6. PBTC 5 3-
7. Harca 4 2 I
8. Péimonstor 4 2 1
8. NSE 5 1 I
10. SBTC 5 I I
||, PVSK 5 1 -
12. Zsolm 5 — 1
13. Bonyhád 4 — —
14. DI\'AC vISBzalópell!
— 18: 7 . 9
— 15: 3 7 1 16: 7 7 1 13: 5 6
1 14: 7 6
2 14:12*6
-7 6
1 10:13 5
S: 12 10: 19
A ÜBSIE nemesei ízítiollnm hanem nevéban ls a regi mattot
A logutóbbi ZMNTE kosgyüláson írclokos vita alakult\'ki a ZMNTE uj belyzotévnl knjwsolatban. Mint utólag Vjrtoaültünk, a vr/zotóság megmaradt ama allöáppníja - mollott, lio[rv a ZMNTE novot riom oaorőli fol, do szívóson -társul a DOSE (l)ól-duiianttili Olaividék Sport Egyoaü-lot) csapatával. Egyoloro #MNTE-IK)SK az egyesülőt novo.
lolil baluekiátot nyeri lélnehét-\\ súlyban
Vasaknap tartották meg Székos-íehfir^aratt a dunántúli birkózóbaj-nokflágokat, abol bgyotlon kanizsai .résztvevő, Mózsi Lajos az NVTÉ-levonle Hxinokbon indult os romok stílusban fölényesen logyőzvo ollón-foloif moguyorto a dunántúli idoi hainokságot./-A tobotsogos birká//> mai\' tobb-affialommnl IxrbizonyitoUa. Iionv az ország logjobb birkózói közé laiíozik.
CiZTE (Csáktornya) PVSK (Pécs) 5:1 (2:0)
flsák/onii/a. HZo|.toml)Or 28 (Baját indósit\'ónhát) NH III. mérkőzés. Játékvezető <U\\ Vnlenl (Muraszombat). A imVkőiíés első félideje majdnem gól nélkül végződött és a két csapat egyformának miiUitkozolt. Az utolsó fí porcbon azonlinn a helyzet mogváHozott. A CÍJKTK orősebnon koztl támadni ós szép összjátékból a 4!í. pőrében Csöngey morrazorzi nz oltm gólt. A közó|)kezdot után a lofutús Horváth által a, második gólt erednu\'nuizi n 44. porelwn, amoly az első félidő eredményét inlta.
A második félidő szintén szé]>on játszódott lo. A 10. percbon a játékvezető ll-ost itél a CtíZTK ollón, íiinolyot Horváth n kapus közébe toaz. Még csak n 20. .porcl>on kerül n CSZTE olyan holyzotlw, hogy a harmadik gólt ia mog»k«-rozze iámét CaÖngey által. A mérkőzés kozd izgalmas íonni. A játékosok izzadva mérkőznek, közbon. a 28. porclieii Boriké II. megszerzi a negyedik gólt is. Most már látszik a PVSK játékosain, hogy szépíteni akarnak az-orodmÓnyon, ami sikerül is a 32. porcbon, azonban a CtíZTlí nem origód ós a 88. porclxm ismét szoroz ogy gólt Csöngoy által, amoly -beállítja az 6:1-os végeredményt.
A mérkőzés olojótől a végéig élvezetes volt, a játékosok fogyolmo-zottok voltak mindkét részen, köz-^gológodéuro játszottak. Dr. Valont s mérkőzést szépen vozottó, amiért, többször tapsot kapott. A pvsk játékosai is meg voltak ológedvo a játékvezető vol.
(li. j.)
Október 1. ós 2. gyüjtónap a Vöröskereszt részére Nagykanizsán
Ar utcán és hazról-házra fognak gyűjteni
A mai sorsdöntő időben nem kell külön kifejloni magyar ombornok, mit jelont a Vöröskoroszt szolgálatú. A Vöröskereszt ina u magyar nonvé-dolom szolgálatát jelenti. A honvédség podig jolonli a magyar élotxit. A mai holyzotlioii különösön fontos szerepe van a magyar Vöröskereszt -nek. lOiwkot a cólkiUizéí^\'kot kivánia szolgálni az oklólior elsőjén és ma-
Bodikári moginditaridé országos gyfli
tén. Nagy áli!o/.atki\'\'H/,ségro van szűk Heg. Mindenki koll hogy adjon te-hoteégélioz mérten. Akinek Isten adott, az sokat adjon. Nem alamizsnát, hanem anyagi áldozatokat vár ma a magyar Haza minden fiától.
ttbbon az Qgybon hótfön délután dr, Krátky István j>olgárme8tor elnöklete alatt értokftzlot volt a városházán, amelyen nagyszámban jöttök összo meghívottak.
Nagykanizsa. bokniK\'solódik az ovj száges gyüjtéslxi éa októt»or 1-én és 2-án az utcákon a szokásos,módon urnákhun éw porSOKekkel \'fognak gyűjteni, majd leventék és hölgyek gyüjtoivokktil házról-házra jániak. líészloteson kidolgozták az értekez-loten a gyűjtés programját.
A magyar Haza liivó szava.fordul minden egyes mugyarhoz: minél íöhhot adjunk a Vöröskoroszt cél-
Kell-e blrdetoie bábomban a kereskedőnek?
Erre\'a ma aokat vitatott kérdésre felel a Baross Szövetség szaklapjának alábbi cikke
S/V) szerint adjuk atibblakbin a Baross Ulság eheti számában meglelenl cikket.
A háborúnak szükségszerű következ-mönyo. hogy a fogyasztóközőnsegnek rcn-(Jetkczíiórc állá arumennyisig IccsökKcn. A gyárak ttz előállított termelvényelket majdnem teljes cgiiteben i hadi szQksLi[-letek fedezésére uocsilják s Igy a kereskedelem részére nemigen jut ujabban készíted árucikk. Hnnek következtében mind a gyárak, mind a kereskedelem részéről olyan jelenség tapasztalható, hogy a pro> pagandál, n hirdetést teljesen hállerbe szorítják. Kellogjsukát azzal Indokolták, hogy a Iclt-ntegl vásárlákíizÖnsígUk igé-
nyelt sem tudjuk kielégíteni, amiért azután teljesen felesleges ,a nagyközénség érdeklődésének a felkeltése. Hz ugyanis — szerintük — azzal Járna, hogy a hirdetőt árucikk kereslete megnövekedne, amit kiclé-
filleni nem teliütne s Igy csak feleslegesen zgateák a közönség amugyls eléggé (e-sttlll idegeit. Elegendő tehát, ha a háború után kezdik mej, illetőleg folytatják majd a hirdetések közzétételét, aiaz a vásárlá-közönség figyelmének a felkeltését, mert akkor már a liadl Igények lecsökkentése miatt el Is tudják lilnl a jelentkezőket áruval.
Kétségtelenül van Igaisig a fentebb előadottakban, de
minden «remnek két oldala van, s igy az esetleg szóbajöhtfő egyéb Bzem-pontekal is figyelembe kell venni. Kétség-leien, hogy az a nyár, illetőleg az az Üzlet blr jó alappal, Illetőleg rendelkezik ikellő stabilitással, amely gyárnak, Illetőleg üzletnek megvan a biztos vevőköre. Nem vitás, hogy csak az a gyár, Illetőleg üzlet tud a jövőre vonatkozólag terveket kés?!-leni s kap ahhoz megfedő hitelkeretet, amely az előbb mondottakkal rendelkezik. Tagadhatatlan az is, hogy a háború tartama aíaif a jelentkező régi és biztos vevőiket nem tudják kielégíteni a gyárak, Illetőleg az Üzletek, nemhogy az ujabban jövőknek tudjanak árut adni. Viszont az Is Igaz, tio ;y a háború hosszú Ideje tart és még cl ls tarthat, mialatt
a régi vevők elszoknak az eddigi vásárlást forrásuktól s esetleg a hdbont után
márjnás helyről szerzik be sellkségte-
\\ 7 leiket.
AzUrdeVcIt gyár, illetőleg üzlet tehát hatalmas lendülettel foghal hozzá annakidején majd vevőkör szerzésébe s nagy-arányú összegeket kell kiadnia propagandára, hirdetésekre, mert az akkor Ismét meginduló és természetesen nagyarányú versenyben másképp nem tudna eredményt elérni. Véleményünk szerint (ehát
sokkal helyesebb az az eljárás, mikor
at egyes vállalatok a háború alatt ls
gondot Jordltanak a hirdstisre, mely
akkor azonban azt a célt szolgálna,
hogy a vásárlóközönség figyelmét fenntartsa
& tudassa velük, hogy a gyár, illetőké sz Üzlet fennáll és mindenkor készségesen áll a felek rendelkezésére. Az esetleg a hirdetés alapján Jelentkező feleket szóval, vagy írásban tájékoztatná, hogy pillanat-nyliag nem tud|a kielégl\'eni, do a viszonyok változásával örömmel áll szolgálatra.
Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a gyárak, Illetőleg üzletek nemcsak a hirdetést hanyagolják cl, hanem a közönséggel szemben is meglehetősen felületesen bánnák, minek káros következményeire felesleges rámutatnunk. A közönség ugyanis sohasem felejt s a vele szemben tanúsítóit magatartás szerint fog a jövőben cselekedni. ii/.t különben láthattuk áz elmúlt, azaz az első világháború után is, amikor nagyszámú vállalat vesztette el vevőkörét a háború tarlama alatti magatartása mi itt és került megtehetösen nehéz helyzetbe.
. Ktllünösen indokolja fejtegetéseinket a pénzügyi viszonyok alakulása, hiszen a háború utáni első Időkben a hitelnyújtások lecsökkennek, mlg nem konstolidátódik az egész gazdasági ölet.
A teljesség kedvéért a külföldi gyakorlatot Is meg kell rajzolnunk, hogy a követendő eljárást ennek ismerelében állapithassuk meg. E tekintetben azt tapasztaljuk, hogy
mindegyik háborús állam vállalatát fenntartották a háború előtti propagandájukat, sőt bizonyos vonatkozásban még fokozlak Is.
sem csökkentik hirdetéseiket, mert a gazdasági élet sarkalatos kövatel-
merl gondot fordítanak a vásárlóközönség magatartására, hiszen enélkül alapjaiban rendülnének meg az egyes vállalatok. Kétséget kizáróan látjuk a külföldi lapok olvasásakor, hogy a lecsökkentett terjedelem elleaére is szép számmal tartalmaznak hirdetést. Az angol és amerikai lapok az olvasóközönségük tudomására is hozták, hogy
hogy a lapkorlátozás következtében
menye a vállalatok hírnevének fenntartása, enélkül ezek ugyanis az át menetgazdaság idején komoly veszélybe kerülnének, amf-kor pedig elsőrendű nemzeti kötelesség a vállalatok működésének a foganatossága a
JÁGER SÁNDOR
asztalosmester
TEMETKEZÉSI VfltfflLflTfl
Nagykanizsa (Kiskanixsa) OrtxáQ-ut 13/b. Telefon: \'302.
munkaerők foglalkoztatásinak « biztosítása végolt.
Reméljük, hogy az érdekeltek gondolkodás tárgyává teszik nz elmondottakat a húszuk, hogy at elkövetkező időkben líibb gondot fordítanak a propagandára, mert csak igy biztositható a zavaitalan átmenet a békés gazdálkodásra, ennek fontosságát felesleges ecsetelnünk. . .
(Cs-t)
Felavattak
egy uj vasúti megállót a Balaton-parton
Keszthely, szeptember 28 (Tudósítónk Jelenít) A Tapolca—keszthelyi vonalon, Balatongyörök ás Balatonederica között a i»ont létesített lto-eehegy vasúti msgáltót héttőn adták át a foi-ifiilomnak. Az alsO vonat reggel fél 0 tájban állt meg Beoehegyen. . Ezzel érkeztek a megnyitásra a nlva-taloA személyek. A virággal gazdagon feldíszített váróhelyiségnél, a baluton-györökl elöljáróság élén Takácsi Józael jegyző ililvií/.ölle a vendégeket, maid méltatta a Megállóhely jelentőségét. Az u] mngillóhnly felavatásáu részt-vett dr. örifv Imre felsőházi tag, dr. Búzás Béla főszolgabíró, Fornády Tibor MÁV Intéző az UzletvozetŐBégtől, Jákó Károly lotéző, h. voualtönök éa atkán mások. Az uj megálló a zalai Balaton-part ogytk legszebb helyén van, gyönyörlt kilátással és még szflbh háttérrel. A megállóhely nagy lejtődéit von iii\'igu után. marin ot nagy építkezés történt a kizelóben. A megállóhely IétenIlésében legnagyobb érdeme van Castelll Árpád Igazgató-főmérnöknek, aki páratlan Ugybuzgalommal juttatta a itztírúiiy tervet a megvalósuláshoz, azután KazlovRzky István földbirtokosnak, aki a szükséges területekot.ls rendelkezésre bocsátotta. Castellt Árpád ¦ kUlÖnben rendkívül érdekes filmsorozatban örökítette meg tervét, építését. A filmet a felavatás utáu bemutatta a megjelenteknek.
Ottók...
Mostanában n rámhlrekkol kapcsolatban sokat emlegetik Ottokot. do kevesen tudják, hogy mi ls az tulajdonképpen, lízt szeretném mest olmondant.
Kis kirándulóhely Poriaktól három kilométernyire, a Dráva mellett, sok gesztényetaval és két hangulatos kis-kocsHával. Az egyik kocsma udvarán valamikor régen körbe ültették a gesz-tenyefáknt Ezek a fák még most ls ott állnak és kupolaszerűén borulnak rá egy kis tisztásra. Sok mfadont láttak ezek nz öreg fák. Most a szél lasNan végigsimít leveleiken, hal kun suttogni kezdenok. Halga ossk, miről beszélnek? Láttak régi magyar url murikat, hallottak szomorú és vlg magyar nótiKat. Holdfényes estéken, amikor a olgáuy hogodüléröl balkan száilt a nóta: .Uszl rózss, fehér őszt rózsa*... Átélték a szerb bevenulás szomorú aktusét, sok könnyet láttak abban az Időben és csak natfyon kevés mosolyt. De most újra magyarul beszélnek Oltókon az öreg gesztenyefák alMt. öiz van. Lassan hullatják a fák sárguló leveleiket. Do mindannyian tudjak, hogy minden lehullott levél belyébn tavasszal u] fa-kas*. Kz jelkép is: Magyarország Jelképe. Háború van, sok magyar honvéd adta életét hazájáért, do minden levél helyébe, mely leszakad az ölet fájáról, a jövő tavasszal uj fakad Uj kis levelek, uj magyar katonák. Akik, ha eddig nem Is sikerült, majd valóra váltják minden magyar álmát: Magyarországot a Kárpátoktól, az Adriáig.
Vassné FÖldessy Zsuzsanna (Perlak)
Mimózza
kézlmunkasiabűzlei tiagykaníisa Csengery-ut 4.\'
Fonalak, horgolócérnák, géphimzés, elönyomda, Klbpll-függbnyók, függönykészités, dlszpárnák, szabásminta díjtalanul. Kézzel kötött férll és női till harisnyák nagy választókban.
19111. szeptember 28
hírem
NapUr. Szeptember 28 Kedd.\' Róm. kar, Vencel kir. - Protestáns Vencel
— (Szántóra a ferenceseknél) Csülörtflkan csín 0 órakor szentótál tartanak a riagykinlztal [emelek plébániatemplomában, alatta pedig gyónáll alkalom a másnapi clsöpinlekic* ¦-
— (Októberi rózsatüzórájtatosságok) Oklóbcr InvAb.iM az idén is megtartják
a aíokásos róíBatlkéráJlatossdjiOkal a (c-tenclck temploma ha n, amely minden este 6 órakor kezdődik. Az cl só rózsafüzér-ájtatosság csütörtök esle, október hava
előestéjén.
(Kiinlxsal kiküldött a péoell szoolálls tantolyamon)
Ismeretes, hogy a legközelebbi napokban Pécelea orsjágos s/ociális laníolyam keidődik, amelyen a kalollkus nöszerve zetek vezelfti vesznek riszt. Nagykanizsáról a Szent Vince Szereletegyesltlet képviseletben dr. Hegyi Lajosné elnöknö vevz részi.
— (Eljegyzés)
Qlrll Mária urlcányl eljegyezte Zollal Mihály. (Minden külön érlcsités helyeit.) (:)
— (Orvosi hlr)
Dr. Schiller nagykanizsai nyug. állami szemkórházl igaigató-fóorvos f. hó i\\\\ tol október 24 lg távol lesz; 25- én újból rendel. (0
— (Maghalt Szirmai Miksa\'
Szirmai Miksa, Zala vármegye ny. kfr. laatelügyelöje 77 óves soréban Zalaegerszegen meghalt. 11)13. tavaszai) vullo At a /alal tanfelügyoIŐcég vese* téaét és nyugnlombavoniilásálg, 1027. derekéig vo/ette azt a legteljesebb munkaszeretettel, ügy buzgósággal, a iai.li66ég toló tanitlltott atyai megértéssel, páratlan szorfialomianl. A ma-ffábnvonultsáKOt ki dvcló, szerény cra-yfber vnit, \'a rannkn volt életeleme. * Hosszabb Ideig működött Erdélyben és a Felvidékem Is. Erduiu-lért kormány- -zól ulli-ni\'-ró\'hcn részesült. A (nntlgyl Irodalomban Is nevet szerzett magának Ravatala mollon részvéttel Ali Zulu vármegye tanügyi ólete óa ttgéaz lttnj-d«\'nm. "— (Sakk-verseny)
A NagykanlíHbl Marótuy Sakk KÖr— Kasilaó kö7ölll bfirál-ácoa csapalvcr-seny elaő fordulóját 11)43. í-zcptembcr 2(l-án játszották la az ipatoakörben. A versenyt 7 :1 arányban a Nngyka-ni.aul Maróo/y Sakk Kör nyertu meg. A töiényeu győzetett a Meióozy Sukk Ktir Jóíefl gárdálftnak kiváló öiszjá-tokával muRyarázlialó. A ruvanuinor-kö/ési októl) r 3-án délután 3 órakor a Nagykanizsai Kaszinó helyiségében tartják meg. ¦ •y\'-\'js___
— (A Csáktornya! tűzoltók gyakorlatai) A Csáktornya! Önkéntes Tűzoltó
bazarudvhr,
Találón 8— 85,
leylst, a GrAaor-gyár nói- és ferii tűzoltói éa a gőzmalom 111 toltál mnat tartották meK íáré nyskorJntukfii, amelyen K(i:.111 ¦-. ii klKInkk Hitt mi, IIU-íAb éa Felrié puszta fa izakaujujJ cs a Uránnr-gyAr tűzoltót. A ctAktornyai (ÜzoJtók la ezép urednisnyt mutáltak. A. gynkarlat délután 1 ( utknr kezdő-dÖtt. amikor u iil/nltók n riadóra ké-BZSilélbu holyoziék magukat a patak mellett a fák alatt. A kUidöno jelenté-Bére, hogy „a Gránorpyárbait tu» Ütött ki\', azoiaal «dnsluttek ós hozzáfogtak az ollasboz. Néhány másodpere alatt már két Biotoríeottkendő la működött Az egyik a osáktornynl tűzoltóké, a másik a GrAner-gyaré. Néhány pero nulva Ismét kaptak Jelentést, hogy ,tüz Ütött kl a gőziiialoinbaii, a vll-Uoyielopen és a laktanyánál*. Csak néhány pero telt bele és már a tűzoltók azét voltak osztva ób siettek a színhelyekre. A gyakorlat után Bátrán László kerületi tűzrendészet! fősarancs* aok megdicsérte ugy az oktatók mint a legénység munkáját, ma)d rövid be-azéd után vendégül látta a gyakorlaton résztvevőket a Metrepolszdllóban. Külön dicsérőtől érdemelnek tlgybuzgó munkájukéri Kovács LbJob, Bloaak János, Kertnek Miklós és Kovacalcs András gyári oktató\', akik Apátby tisztviselő lolllgyeleto mellott végezték eredményes oktatá<uk»t. Úgyszintén il]. Kropck Rudolf, aki a vároai tűzoltók lelken Oktatója.
MAJOR
gyorsíró- és
október hó 4-én
uj nappali és esti tanfolyam
kezdődik. Szent Imre heroeg-utoa 6. Vidékieknél! otazáii kediemény 1
Nngykanlzaa, PA ul 5 alatt
(Korona-szálloda épületiben).
Nagy választók raindenléle női- férfi- és gyermekcipőkben.
Divatos nöi téli-, átméheti-kabátok nagy választékban
-nel
Innal, mislit
legmagasabb Árban veszek. Vékftsy ékszerén
Nagy1canÍBea magyaí • po ! gánnos torétól.
Táros
Tárgy: Légoltalmi ptncekataizter óseielrás.
Hirdetmény.
A m, kfr. Honvédelmi Mlnlizter 175.222/ eln. 36. 1043. íz. alatti rendelete alfLjáa a váioa öisxei házairól plncekataizter keiiDI/Aa ehliec szUkaéeaB adató1! oiaze-liásíi azok a mérnbkbk, épltéfneaterek, kóráűvesmeaterek éa icimeijerek végzik, akik az általam e célra kiadott Idézésael Igazolják migukat. Ai Osazelrái oktébei 15 lg befejeződik
Felhívom ai Öesici háztulajdonosokat, lakókat éa házmestereket, hogy az óuze-Iró közegeknek álljanak az adalgylljtés céljára rendelkezésre.
Nagykanizsa, 1943. szeptember 23.
sím Polgármester.
Legazckbit c; IcRoIcsóbbam 1
unger-ulimann elek vaskereskedésében
sin-, rud- é» patkövas-, továbbá szeg-
utalvényok beválthatók.
Hofherr gépek télre éf, tavasxrii eiajeoyeaehetftk.
Keresztény Temetkezési Vállalat
---—-— o*gt.-1-
SÍPOS JÓZSEF
Fé-nt 12., (az ndv»rbán) !
Üzlof telefon: 3S7.
Laka* telefon : 216.
zománcozott kályhák és tűzhelyek,
(b Holuerr- • Schranlz-ftvárltaáuyu mejtagsiattiaMagl gépek •• ?— állandóan raktáron
tóih Ji&%»eif Véaskereshedésélbeii
En«éa«M«r 23. (Központ-azallo épület.)
ÁLLÁS
AulalOB-saoectakfl magaa fizetés. tel felveaz Csizmadia Jínoi aizlalosmcB-tei Nagykanizsa, Bába-ulea ö. 2
Alkatmaaiáal nyarliat könyvnyoni. dánkban h*tl flvaléaissl egy könyvkötő tanonc és I tanulóteiny. Legalább 4 polgári Iskola elvégzétérél izéié bizonyít, vány szükséges.
Fal aapt •Ifaalailtaukgm felvesz
Elakálragasztót a Magyar Hirdető Iroda Irendelbége a Zalai Közlöny kladéhlva-\', tálában.
B»j*r«n6l felveszek 8—10 lg. K[g. taludy-nlca 6. íz. 31Sfj
Néjty középiskolával, szép Irálial, gén-Iraaban Jártas árvaleány elhelyezkedne ktysól vagy máa Irodába. Ke»zlhety, Petéflii. 13. 3192
Keresünk azonnali bclépéire gépelésben éa íredül munkákban jártai tlaattvlaalfi» n6t. Ajánlatok ,Nagykereskedő cég" jeligére a kiadóba, 3171
jól főzÖ baJárdnStésegy gyprmnk-
laányt felvess Háry IlkÓigyár. 3104
Füaxark«i\'aakaflB<aaaé(lat azonnal lelvisztlnk: Plicher és Lcltaer. 3201
Gép- éa gyoriltáaban jártai lroctlata> laAny azonnali belépésre felvétetik Kelemen Reasö cégnél. Ugyanolt loJAapátia kaphaló. 3197
Ügyes kiftitAfiu azonnal felvétetik Melc/er ütcbkereskedésben. Horthy Mik-lós-ut 3. 320*
DIAkkaptAr keretében már dolgozott diákok részére uabadságuk Idejében munkát és kereseti lehetőséget nyújtunk. Jelentkezés a kiadóhivatalban. 9199
ADÁS-VÉTEL
Mindennapi leveleiéiből ösizegyU|t0ll IlmagbAlyagal bélyeggytljtétl célokra magvasxak. Baibarlta, Zalai Közlóny szerkeszléiége, naponta délután 6—7 éra között. Ez a hirdetés mlnBlg érvényei.
KApDBoiAakAdai, hasmált, de jó állapotban lévőt, eca 40—50 literesei vennék. Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérek.
Ablaktokoki használt deaakák, vasgerenda eladók. Erzsébet-tér 17., I. em.
315S
Belga óriási fajnyulati eledék. Érdeklődni lehet OállllB Tárnáinál, Alsélendvs.
3159
Kevcatt használt 12E3 MAIra molor-karAkpAr kllogástalin állapplbnn eladó. Magyar-n. 10, cokoikagyár./ 3205
EbAdIA- éa hálóbutor, szőnyeg eladó Honhy Miklósul 19. Megteklnlhetö 1-2 ét 5—6 óra között. 3191
Holnap szép fogas, stíllé, harcsa, ouks és egy nagy tobhal lesz kimérve Törvényház elÖU, Bérczlnél. Telefon 657. 3203
Né! kercikcdelmltta taukAnyvak eladók Józsel féhercegut 46/B. 3198
S0O kom. Bumbaam motorkerékpár oldalkocilval eladó. Vellák-garáts, Zriny! Mlklós-utci 24. 32C6
NogykaniíBsa
-el város
fkaniww megyei polgár masbaretÖl
ad. 1373/ké/lB43.
Tárgy; Az Igényelt burgonya átvétele.
Hirdetmény.
Azok a burgonyalgénylfik, akik a vételárat kifizették s 26—40-es izáinu blokkjuk van, holnap, szerdán a burgonya átvétele vértéit Jelentkezzenek a gyum*lcsc*oma-goióban.
Nsgykanliia, 1943. szeptember 29.
i»2 Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
KLITIKAt HAPIUU». .. Kladjaí MK9l|aida«ifllR.T. NagykMi.*«^
Feletós kiadó: Zalai Káraly. • Nyotoatottit n (,RéZBai«asaftfl. T. Natykanlzs*^
¦ysadájábaa NftnykaiílzBuu. (Nyomdáért teleli loia! KáralvJ
Maio !-
Bendfokozat:
Tábori P03ta :-----
83» <lvt., 220. sz. Nagykanizsa, 1943. szeptember 29. szerda áru 16 fiHér.
ALAI KÖZLÖNY
P O I-, I T I K A t N A P I l. A <->
txerkeaztÖBÓg éa kiadóhivatal : Fő-ut 6. szaru, twrkesztőségl éa kiadóhivatalt telefon 76. az. Megjelenik: minden hétköznap délután.
Pélelos szerkesztő: Barbarlts Lajos
Blőrtzetfeai ára: így Minapi* 4-pengő 30 Illiar,
.•57 negyedévre 12 pengő 40 tülér. Egyes szám; hétköznap iflJUH,,«zombaton 30tU).
Berlin felkészülten várja a délolaszországi széles arcvonalon megindítandó angolszász támadást
Mussolini: Szilárd felépítést! modern állam lesz az uj fascista Olaszország
A koloti arcvonalon a harcok mily pontja héttőn a déli szakaszon volt. A kubáni hídfőnél a szovjot csapatok a Tarnan-félszigetou partraszállási bárkák erősítésével akartuk partra szállani. A némot űtogok elhárító tüze már n tengeren visszaverte őket ós ezzel meghiúsult a partraszállás. Az ogyík ágyúnaszád
a könnyű némot tongorí orők tafá-luta kövotkoztébon elsüllyedt* A hid-fó állástól kolotro zászlóaljnyi erővel támadott, öt páncélosát elpusztították, Vóros veszteség kísérte a szovjot támadásokat Tomjuknál. A némot csapatok Tomjukot kiürítették, miután az összes katonai borenaozéet leazerelték.
Német páncélosok mélyen betörtek a szovjet vonalakba
Mint BorlinuŐl jelentik, Tomjuk csak órtéktolon romhalmaz. Melito-jtól vidékén nehéz harcok folynak, a néniotek sok támadást elhárítottak. Kolotro heves harcok folynak, azonban sikerült elhárítani a támadást. Nem messze heves harcok íoj-lődtok kí, mélyben a szovjet hétszer támadott. Több órás erős küzdelembon a némot páncélosokat ámad ásra indullak és melyen betörtek a szov-
jet alakulatokba. Ez alkalommal visszaszereztek egy nagyobb holysúgót. A Dnyeper Középső szakaszától kolotro, Zaporózaje hídfő ollón intézett támadást már az első alkalommal visszavorték a németek. Kö-vid szünet után a szovjet kút uj hadosztályt vetett harcba. Kemény küzdelem után a németek felfogják, és visszavo tették ezeket a támadásokat .
Izgalinas légi harc a felhők fölött
a bombáié kötelékekot szétszórták. A német Measoremidt-gépek meghiúsították az angolszászoknak azt a törekvését,\' hogy Összpontosított támadást hajtsanak végro. 14 angolszász gépet lőttek lo, több négymotoros bombázót a találatok sulvo-san megrongáltak..
Az amerikai bombázó köteléknek Nyugat-Franciaország ollón intézett támadásainak \'25 hatottja és nagyon sok scbcsültjo van.
A némot védorófőparancsnokság tegnapi jelentésében már közölte, hogy az amorikai légioró vesztosógoi a folhőtákáró védelmo alatt végrehajtott ós Észak-Németország egy városa oüon intézett támadásában már a partok olŐtt a némot vadász-kötolékok harcra kényszerítették a bombázókat, Mindkét részről vosz-teségos és olkcBoredott harc zajlott
lo. A németeknek a felhók fölött és a felhók között sikerüli betérni ós
A s?ovjet erőknek nem ttlkerOlt megmaradniuk a Duyrper nyueatJ pariján
A koloti arcvonal déli szakaszának
Bulyppatja Zaporozaje város volt. Knnél a Dnyopor-menti városnál uj csapatok bovotésévol folytatta a Szov jct orófoszitésoit, molyok azonban nem jártak orodménnyot. fippen ugy nem sikorült megmarad ni ok a Dnyo-pW nyugati partján, mint olózó kísérleteiknél. Ha egyes szovjot csoportok át is koltok a folyó másik
partjára, nom voltak kópesok magukat addig tartani, míg állást épít-
hettek volna. A keleten lovö hídfőket,\'az azok ellen irányuló támadásokat a németek visszavorték/ A folyó nvugati átkelő helyein nem jolontós erők itt-ott még vannak ú« velük a harcok tartanak. Némot körök bizakodóan Ítélik meg a helyzetet, amihÓl arra lobot kövötkoztotní, hogy az elszakadási\' mozdulataikat tervszerűen (befejezik és az arcvonal mogözilárdinW várható.
A partizánok Badogllo CBapataival harcoltak egyött
A Dalaiét tengerparton -némot körök htu^u\'yoziá"; csak SpBlatónál ulukulUK i harcok, hanem ugy ezólvá
utitt, ahol német cssp.Htokv/a
n!t a
e\'kerejffiar1! n mlnfegr a ha raba 1
bele avatkoztak, bár a partizánok a lindogiio csapaulv.il együtt hucoUak. Az a Vélemény, hogy » tisztogató harcok a dalmát partokon ezzel ho ia lefőzöd lek.
Kesaelring hadserege
Londonból közdk, hogy Kessolrlng tábornok hadseregének Jobb szárnyn a nApolvl hegyekre támaszkodik. Az angoBíáaz csapatok kövnttk a Foggl-tól visszavonuló némot csapatokat. AZ
angolszász hadsereg bals«árnyára, az 5. hadseregre, vár az a súlyos feladat hogy megtanadfs a Salerootél északkeletre húzódó német vonalat.
Mussolini az uj olasz államról
A fascista köztársasági párt alakuló gyűlésén maga Mussolini olnö-költ. kv, ülésen fontos politikai, közgazdasági és katonai döntéseket hoz-
tak, Több szociális természetű ren? dolkezésből világosan kitűnik a fascista köztársaság szoros összetartása a dolgozó néppol. Az ülésen
Mussolini emlékeztetett a július 25-0 óta. Iwkövotkozott változásokra. Akkor eltekintve 11 tengerentúli téridőtök elvesztésétől és az ellenséges partraszállási kisérlotoktől, az olasz
nép birtokában volt a nomzotl területeinek, valamint a háborús zálogoknak ós a katonaság orojónok. Ma az ország egyharmadán az ellenség van. Az uj Olaszország módom állam losz, hangoztatta Mussolini; szilárd felépítésű, ogységos állam1, amoly ismét mogszorzi n világ mog-becsülóeét. Végül a követkézé mondattal fejezte he beszédét:
— Népünk nom pusztul ol, míg tudatábun van népj erőjének.
-: Moszkvában tartják meg a háromhatalmi ertekezletet
burmai hartserogat 2t»Ü ezer emberre becsülik.
A-^fí\'émet légierő sikerei
Berlinből Jelentik, hogy a nemet légierő vadászgépei éi csatarepülői szeptember hóriapb.in rendkívül sok és eredményes bevetésben vettek részt. A kubáni hidlö-nél a Dnyeper kíjz.pio azakanzá\'i 45 sxov-Jet gépet lőttek le.
Az ellenség: bombázta Firenzét
Chsssioból érkezeit jelentének szerint ¦ mull szombaton II óra 25 perckor 33 anpolsAsí bombázó mogiámadla Firenzét. A !> >mba víror. lakónegyedéi) t-n okozott súlyos károkat.
Berlin várja az ellenség nagy délolaszországi támadását
nz Adriai-tenger partjain csapatokat szállíthassanak a partizánoknak. Mísoiihovvor főhadiszállása közli,
Washingtont Jelentések szerint egyre bizonyosabb, hogy a háromhatalmi ér tekczletet Mosrkvában turtják meg. Jól órti»B(lK forrásuk szurlnt az Egyenlít Államokat Hull képviselt majd. Vslés/lnll, hogy Mull már most pihenő szabndaégra mrgy, hogy a fárasztó ut előtt kipihenje magát Hull külügyminisztert olkiiéri tlorlmcnt, az uj moszkvai nagykövet In
Japán erősítések érkeztek Barmába
A Döme! Jrorln J*loiti, h\'-gy Burmába Japán orósltédük érkeztek, A
Berlinben nz n benyomás uralkodik, hogy az angolszászok Dúlplasz-orszégban a legrövidebb idén bolül széles arcvonalon támadást indítanak. Ugy tudják, .hogy az angolszászok ujabb erős köteléke szállott partra. A némot vezérkar ollonrond-BzabélyairÓl még semmit nom-tudnak. A nómotek komoly sikorokot óitok ol az Ofantó folyónál.
A nómotek sikorei a lialkánon megelőzték az angolszászokat, hogy
hogy a 8. brit hadsereg az Ofantó folyón való átkelés után a Foggía vasút- ós ulkoroazfezésétiöl van. A legújabb jelentések szerint a némo-tok Foggia repülőterét bombázásokkal megrongálták. Az 5. hadseregét Salornotól északra levő arcvonalon nagy kiterjedésű aknamozŐ akadályozza rnegi hogy olóbbro jussanak.
A bolsevlkleknek támadásaikkal nem sikerült megzavarni a német mozdulatokat
A t. 1 \'¦ arcvonal középső és éarski siakas/án a harci tevékenység nem éne cl az elóíő napok míretell, de az clleu-séges nyomás a harcok súlypontjain tovább tartott. Tscrnlgov körteiében a szovjet csapatok napok óla terülelnyercségrc törekedlek is páncélos támadásaikkal mégsem sikerült megzavarni a német mozdulatokat
Koszlavtól nyugatra, Scmolenszktól délro a megindított szovjet támadásokat a német ot*spa<ck visszaverték, ugy hogy h snlyoa veszteség után a szovjet eaau&tok aletvo vlsBzalordultak kelet felé Dt\'mldovnál a szovjot páncélotok nélkül lámadott, támadását ezonban mindenütt visszaverték. A ué-mfltek 232 foglyot ejtettek és ŐOU-nál több bolsevletd halv.i maradt a hare-teilltetou. Egy helyen 14 harckocsi indult támadásra, uieljből Het szellőt tek. Az arcvonal més Bznkaezulról nem érkezett Jo!entée nsgyobh ősalakról.
Kiev vidékén a vörösük nagyobb erőket vontak össze
A Dnyeper középső szakasiától keletre a B/.ovJ«t folytatta egységei hadművelet kialakításira való erőfeszítései). A német fegyverek heves harcra kényszeritelték őket és a helyenkint előretört szovjet cao-
Íiortokat incgsemmisitellék. A németek sok oglyot ejtettek és nagymennyiségű hadianyagot zsákmányollak Klev vidékén a szovjet nagyobb erőket vont Ösazc, hegy a folyó egyes szigetelt megszállja. A szovjet utáazcsupatok az éjszaka
leple aluli p\' iilonblílnt akartak verni o. Dnyeperen At. A német napitok ezeket a törekvéseket mttgm»míTilsltet-tók. mielőtt a Htovjet csapatok partot érhettek \'voina.
Rövid Jávlratok
A magyar kormány tagjai Kállay .Miklós miiiisztomlnök olnöklotével tegnap dúluUín ö órakor miniszter> tanácsol tartottak. A míniszterUi-nács időszerű kormányzati kérdésekkel foglalkozott és 10 óra olŐtt vú-got ért.
*
Parisból jelentik, hogv Kittor kör-zotvezotő, a mimkaügvolt biztosa ellen morónyletot kövottek ol. llíttor kÖrZOtvezeté nagymérték ben hozzájárult\'a német ós francia érdekek megoldásához. A merényieket elfogták.
Ankarából Jclcnllk, hogy \'nonü államelnök kelet anatóliai ulja alkalmával a 8/ovJet batártó! 50 km-re levő Kcrkaz Táros lakosaihoz beszédei Intézett éi a törlik nép éitékes ékszerének ncvexte a rárótt, amely röviilesen bekipcíolódik Törökország többi vároaalnak forgalmába éa i. y részt vehelnek a törökországi épitö munkában A látogatás után [nontl elnök Vrapczunt (ulé juUzoit tovább.
ZALAI KÖZLÖNY
19-13. .szeptember 29
\' 6onkisem tudja megmondani; megjósolni som, hogy unt hoz a holnap. I)y felkészülni a holnap bármiféle eshotösi\'géi-o, mindonkinok médiában" van. Felkészülés már a veszély oíhóriíásának vagy legalább csökkentésének egyik módja. M,a,. műikor valamennyien háborúban élünk, amikor fokozottabban koll számolni és fölkészülni a vos/.élyro.
- Nem tudhatjuk például, hogy melyik nap. melyik pillanatban állhat olő a légivoszély esoto. ftpjxm ezért, mort-. nem tudhatjuk, minden pillanatban fol koll készülni rá. A hatóságok az ostí 9 órai olsÖtétites szigorú reridol-kozésóvol figyelmeztetnek a légitá--madás eahetoségérö, A légoltalmi
¦ intézltodúsík l;ei\'etélx?n megszervezték a légoltalmi őrséjjélíot, fölszereltették a házakat a nélkülözhetetlen és éppen őzért kőtolezőlog előirt vedé eszközükkel. Do oz még mind nem olégsé«?os. Mindenkinek magának koll gondoskodnia a voBzólvrd
való felluVszülésről. Külföldi példák ós tapasztalatok nyomán oz a fölkészülés kiterjedt az alig pótolható tárgyak leheti biztosítására is. Igy az ujbÓ] már alig, vagy csak noho-zon mogszorezhctŐ személyi okmányok, értékpapírok, telekkönyvi kivonatok óvóholyon való megőrzésére. Hasonlóan fontos a ruhaneműkről való gondoskodás is. Németországban ezt ugy oldották meg, hogy vidéki rokonoknál vagy ismorósöknél holyeztek el mogőrzésre ruhát, fehérneműt, osetleg a városban egymás között csóréitok ki ruhaneműiket. Hgvanesak biztos íiolyro tették ol értéktárgyaikat, Okszerűiket. Az óvéholyro\'olőre elkészített kézitáskával vonulnak le. lOlílro a kézitáskába a legfontosabb és nélkülözhototlon holmikat csomagolják s ez minden időién elkészítetten áll, hegy adott
{illanatban felkaphassák és maglikai vihessék. Ez az előrelátás ,oz a felkészülés mindenliépjjen előnyös, mert mig egyfolól biztosítjuk a legfontosabb tárgyak megmentését, más felél a veszély pillanatában foleslc-gossó tesz minden kapkodást, biztosítja a nyugalmat, fokozza a bátorságot s igy könnyebbé teszi a vo-^tzély olvisbléaól. Ila pedig ozekro az olórolátó intézkodésokro nem lonno egyáltalán szükség, akkor\'sem éri a lelkiismeretes gondoskodét sonj miféle kár vagy vesztesé\'\'. Hangsúlyozzuk, hogy nem felsőbb utasításra, vagy a várható támadásról való értesítés alánján Írjuk ozokot, mort hiszen orról elözeíoson senki nem értesülhet, még az ellenséges államok magyar ródYóbomonuói sem, do szüksógoiinok tartottuk felhívni a figyelmet, mort a háború még tart, a légitámadás Ofllwtosége fennáll, ezért kötelességünk mindont megtenni, amivol önmagunknak használhatunk. Az éborség, az óvatosság, az olŐrolátua még mindig hasznosmik bizonyult. A magyar embor nem riad meg a veszélytől, nem ismori a fejetlen íélohnot, do viszont no logyon oktalanul vak-moró, folülotes ós könnyelmű, bánom nyugodtan itéljo mog a helyzetet, az osomónyoket ós a józanság és okosság követelményei szerint alkalmazkodjék azokhoz. Aki nyugodt, az minden helyzetben feltalálja magát, annak nyugalma másokat, is megnyugtat. Magyar, bátorsággal, magyar józansággal álljunk a helyünkön, no üljünk fol az álhi-roknok, hanem dolgozzunk liecaülot-tol 6s no feledjük ol ogy pillanatra aoDi, hogy háborúban vagyunk. Éa laton velünk leszi
SALAMQ1 GlPlKIISKEDÉS
Nagykanizsa, Pö ut 5. alatt
(Korona-szálloda épületében). Nagy választék mindenféle nöi- férfi- és gyermekcipőkben.
Oktéber 3-án Igazságos békéért Imádkoznak az ország valamennyi templomában
A Magyar Kurír jelenti: A magyal\' jövő olőkészitésenok szolgálatában hívta össze a 81. országos katolikus nagytryülést az Acfjo Cntho-lica elnökségi\' október 1-étól 6-áig. Ennek a gondolatnak lelki elmélyi-téséro szolgálnak azok az ongoszlelő szentmisék, amelyek a nagygyűlés keretében országszorto Eoaznok.
Imádsággal, elmelyüléssol éa kö-nyÖrgésso] fordul több mint 10 millió katolikus hivő Szűz Mária szop? lőtolou Szivéhez, hogy igazságos be--kót, az cml»riség- e» a Haza jobb
jövőjét osdokoljók. Az ország fővárosában maga Magyarország horcog-primúsa. Sőréd i Jusztinian biboír. pök végzi az ünnepélyes szertartást október 8-án, vasárnap délután 5 órakor a Szent István bazilikában és ugyanokkor hasonló ájtntosságok lesznek nemcsak a főváros, hanoin az öreztfe minden templomában is, ;hogy az egész ország kulolikussnga egy" órában imádkozhatok a nemzőiért, az omboriség és a világ békéjéért. (MTI)
áz idén Ifibb volt a kanizsai strand bevétele, mint az előző két esztendőben
Holnap zárulnak a nagykanizsai strandfürdő kapui. ÉrdomOS visszapillantást vetni az elmúlt nyári strand-idényre. Nemcsak a kedvejő időjárás, hanem az n lény is, hogy a közlekedési viszonyok* miatt a Balaton kissé távolabb esik Nagykanizsától, meg drágább is lett a vasul, az idéh sokakat arra késztetett, hogy a Balatont felcseréljék az itthoni strandfürdővel. A strandfürdő\' látogah\'M\'Uigát mi som bizonyítja johlmn, :íiint az, hogy hól-
koznapokön rendszerint 800, vásáros ÜunepnaiKinként átlag 1200 jo-gyet aduk ki. Nem egyszer sorba kellőit állani a pénztárnál. Végre
is — a nagykanizsai közönség megtalálta a saját strandját, amit ki is használt. Az idei idény alatt több, mint 20.000 pengő volt a bevétel, az 1912. évi 12.000 éfl az 1041. évi 8000 pongŐvol szemben. Az idén teliát főbb -volt a bevétel, mint az előző két esztendőben együttesen. Az idei fürdŐ-idóny tanulsága: ogy mélyebb medencének létesítését és még egy kabinsor felállítását leszi ^szükségessé.
Tassv Béla városi főmérnök, a strandfürdő vezetője ózon a téron is minden elismerésre érdemes mun-kásságol fejtett ki.
11000 pengő államsegéllyel háziipar! oktatéképzó tanfolyam lesz Nagykanizsán
Nagykanizsán \'fíovömbor 1-én hathetes háziipari ol^tóké|izó tanfo-lynni iiyilik meg A lcnlm»uencsuhé-es szalmafonás mesterségét fogják ott clsajálitani azok, akik hivatva vannak arra, hogy később u zalai falvak nőjwt ezeknek a háziipari készítményeknek titkaiba bevezessék. Az iparügyi miniszter a, tanfolyam céljára 11.000 ixiiigő államsegélyt utalványozott. A tanfolyamot az iparügyi minisztérium Török
Ernő háziipari főfelügyelő közvo-titésévol és a- Z. a la vármegyei Közjóléti Szövetkezőt Somogyi Marilla irányítása mellett rendezi. \'Nagykar nízsan a városi közjóléti szövetkezét
háziipari, osztályának élén Somogyi
Márta látja el a" szervezés munkáját. A tanfolyamon gyakorlati 6a elméleti előadások lesznek. Ugy értesültünk, hogy 30 személyt vesznek fol a tanfolyamra.
Kit kell értelmisági alkalmazottnak tekinteni?
Az értelmiségi munkakörü alkalmazottak meghatároaúsa körül a zsidótörvény végrohajtása során sok vita inorűlt fol. A törvényt végrehajtó első kormánybiztos a törvény-nok az értelmiségi alkalmazottakra vonatkozó körülírását részben igen tágan, .résebon szükitően értolmozto és az elbírálás nem volt mindig egyöntetű. Ennek következtében sok osotbon vált szükségessé a holyzot oldöntéso abból a szempontból, vájjon egyes alkalmazottak értelmiségi munkakörönök tekintendők-e vagy sem. A Kihágósi Tanács több ily olvi jelent&ségű határozatot hozott. Az egyik eaotbon azon a cimon állapította mog a Kihágási Tanács az értelmiségi minősítést, hogy az alkalmazott beosztása szerint a fogyasztókkal folytatott tárgyalásokat,
azonkívül hatáskörébe tartozik kartotékok vezetése és ellenőrzés gyakorlása, Egv másik esetben azért nyilvánítót iák értelmiségi munkakörönök az alkalmazottat, mort az illőié nyilvántartja a vállalat raktárában lévő anyagokat, gondoskodik a beérkező szállítmányok átvételéről, osztályozásáról ós ó is végzi a nyilvántartási kimutatásokat. Viszont konkrét esetben a pénzboBzedőt nem minősítet te a Kihágási Tanács értelmiségi munkakörönök. Álláspontja szerint ha a pénzbeszedő az áram mérő órák leolvasása után feljegyzéseket végez, a pénzbeszedéssel Itap-csolatban iráslxúi^rhtiutatásokat készít, obből még nem következik!, hogy értolmiaégi tevékenységet végez.
Szeptember 28-29-én
városi mozgó
Kedden
és szerdán
Egy végzetszerű találkozás.Egy szenvedélyes szerelem megrázó filmdrámája
. . ÖRÖK TŰZ . ¦ ¦
Főszereplők : Jean Oabin ésMadeleineRenaud
Magyar vlldghtradó napjaink eseményeiről
Előadások kezdete j-B, ?7 és j9 órakor.
Udvarias vevő teszi udvariassá a kereskodőt
A ktttöiviég körében az utóbbi Időben Igen sok a panasz, hogy a régi udvarias kereskedők Upusa kiveszőben van, a Ad-borús konjunktúra megváltoztatta a vevő és elndö viszonyát és ma már nem a pénzével hivalkodó fogyasztó, hanem a kereskedő érzi magái az uborkafán és ezért gyakran udvariatlan, sőt potomba. Ezekre a panaszokra válaszol most a kereskedők védelmében egy érdekelt. Levelét teljes terjedelmében közöljük.
— Igen tisztelt Szerkesztő Urt Á kereskedő hadviselő tényezője a kfizgazdi aái>nak. Hadat visel a gyáros tal, a nagykereskedővel, az Ügynökkel, a/. Őstermelővel, a fuvarozóval, a közönséggel.\' Fegyverei a legszelídebbek és minden pillanatban kész kapitulálni. Kapitulál, ha áruhoz Juttatja a gyáros, a nagykereskedő és sokszor közelharc után az ügynök és ö a legmcgelégedettebb hadviselő fél, ha a kazenséKét kívánsága szerint kl tudja elégíteni. Hivatalos sr.crv ó. adminisztratív tényezője a közellátási hatéságoknak Elszámolásra kötelezett elosztó szerv, aki nyilvántartásokat vezet a hozzá kiutalt é* a szigorú előírások mel\'ett Allala lorga-lombatiozott áruiéi, fí len őrzi és Ugycl aira, hogy senki te vehessen többet kél ingnél ét ha egyáltalán lehetséges a beszerzése, a hölgyek évi kilen: pár harisnyával Is elégedjenek meg. Ellenőrzi ai élelmiszer, a pciróleuin , a szappan- és etpójegyeket, nem járt u lo valirnclyik, nem keseit-c cl valaW a cukoradagjának kellő Időben (örlénő elfogyasztásával, vagy nincs-e .dörzsölés!" szándéka a |ö-vöhell kenyéradagját Illetően. Ellenőr zi, hogy valóban menny) a fejadagunk és ha töilénetés*n semmiképpen sem leljesithcii a heti 15 deka cukoradagunknak kerek ötven dekára való kiegészítésére irányuló szerény kívánságunkat, hát udvariatlannak tart|uk és udvaiiaHan, hogy ha inond|uk az 50 vevője között előadandó hclt harial\'c darab vajhói nem ad, egyszerre három darabot nekünk, hn ulal-vány nélkül nem szolgál ki bőrtalpas cipót, ha nem kapunk kívánságunk szerint vasszegei.
— A kercikedö azért tatt és azért szerzi bc sok utánjárással, örókös lólás-futással \'i portékát, hogy azt tovább adja a fof.yasztónzk és mert, ha állítólag a pénz nem r> boldogi!, azúuban (öbbl hl-Inndó társával egyatt^ oljnn kereskedő sincs, aki ellensége lenne a pénznek.
— A hatósági kiutalások és szidom elszámolások közL tartozó közazükségtctl. legfőképpen nz élelmezési cikkekkel való bajlódás öröktts veszedelmekkel |ár Gondoljuk ciak meg, hogy a kereskedőnek elszámolásra leutalt, kerek 10« kilónak szamitotl llszltel, vagy cukorral hogyan t:d elszámolni, amely már a hozzáérkezel pillanatában Is valószínűleg nem száz kiló. Ezt azlán a Jegyek szerint dt>káznl kell, porzik, kallódik és egyes tömeges kiszolgálásoknál hányszor fordulhat elő, hogy elfelejti levágni a liszt-, a cukor-, vagy kenyérjegy szel.-ényét. Ez mind csak egy kis része annak a gondnak, bijnik, amely egyáltalán nem teszi Ünneppé a kereskedő életéi. Bl gondoljuk meg. hogy mikor a kercaked} lehúzza a redőny), továbbra is a redőny mögött marad, a munkahelyén, ahol gondlerheaen (oklnt végig azon a csatatéren, melyen ma egyedül 6 a vesztes, mert azt a portékát, melyet ma
MAIOB m gyorsíró- é» géplrólskolában
október hó 4-én
uj nappali és esti tanfolyam
kezdődik. Szent Imre horoog-utou 5. Vidékieknek utazási kedventoéuy I
1 <J43, szeptember 29
zalai közlöny
mindjük 10 pengéért adott el, holnap már esetleg Hzcnol pengéért tudja beszerezni pedig erre csak tlz pengéje van és csak azért, hogy a közönséget ki túrija szolgálni. Mert fia valamire azt kell mondania; nincs, akkor goromba és udvariatlan ő, aki a pihenésre szent idol azzal tölti el, hogy a napközben levágott jeay-szelvéiiyckei szabályos alakura tovább nyirbálja és azokat az elszámolás céljára, elölrás szerint egy papírlapra ra^aszlja fel És mágia a legnagyobb öröme az, ha niátnap tehetsége szerlnl újból csak ki ludja szolgálni a vevőjét, de nem lehet udvariatlannak nevezni, ha a helyidnek És állapotnak meglelelőüii azt mondja, hoey az uborkáa Üveg kifogyott, vagy a tegnapi ötven literei tejszálhimány helyett ma csak harminc litert kapott és így a tejes kannába fél lilerrel kevesebb tej került. Es ha tegyük fel a megvásárolt nyakucndöl, vagy a két deka élesztői allata cl nem hárítható nehézségek miatt nem tudja házhoz szállítani a kitűzött óranontoíságnyl időre, az udvariatlanság vádjába esik és elveszti ezt a vevőjét. Pedig nem volt udvariatlan, meri ő mindig, minden kívánságot készségcsen kielégít, csak sokszor olyan helyzet elé áüilják, amelyben mi az ó helyén elvctz-tenök a fejünket és valódi affűr lámadna belőle.
Lehet, hogy talán nem Is olyan bőbe szédü, meri szólukarrá telte a mai élet, de nem udvariatlan és nem goromba a kereskedő, meri nem la lehet az, inert ennek az ellenkezőjét parancsolja nz érdeke és mcit a [ó és udvarias vevő nevelte és neveli Jónak és udvariasnak magát a kereskedői ls
P. Oy.
mrjzi
örflfc (Oz...
Ujabban a francia íümoklxin jellegzetes irányt lobot fol fedézn i. Mióta náluk az összeomlás Ixikövetkezőit, nom a rehdkivüliöógekofc, n magasságokat 6s a mélységeiket ko-restk, nem a fónyt állítják szoinbo az árnyékkal, bánom n konyórko-re3Ő nimdonnapi munkának, a hét-közna|»k kófdésoivol foglalkoznak. Realisták, do túlzások nólkjfi, Az. cgvszorü, a közönséges, az átlag; toíjcsitmény nz ideál náluk, ami legjobban \'felel meg élotkörülmé-nyoiknok. Nincsonek fényes termők, gazdag lakomák, pazar kiállítású balettjük az uj filmjeikben, do van lelki mélység és francia finomsúg.
Az Orok tüz, a gyönyörű tormé-szoli szépségoklion gazdiig felvételeken kivit! azt tartalmazza csupán, hogy az életbon hiába futunk az ábrándok után, hiába\' korgótjük az olérbelotlont, meg koll~olégednüiik magával az ólottol, moly megalkuvásokon keresztül vezet el a sírhoz. Az élőt kegyetlen, mikor dórokba tör , reményekéi és vágyakat és az om-•boniek égy torülotot hagy meg az orvénvceülearo: — a küzdést.
\'Hiányozunk a filmhói az agyafúrt, gyyrsan pörgő, szellemes jo-loúetok, do annál több benne nz olyan kép, moly a csapzott hajat és a vorilékot örökíti mog. Azt hirdetjük, hogy a teremtés munkájában nincs semmi, ami no volna művészi, szépnek keli lonní tehát annak a munkának is, amelyet élotünk fenntartáséért mindennap végzünk. Több hétköznap van az életünkben, mint amennyi az ünnepnapok száma.
Az ogyszorüség tükröződik vissza * francia /ilmbon, molynok minden jolonoto azért finom ós gondos boái lításu. A hófúvásban szügy*ig aüp-l»dt ló vorgödósóbon is van valami, ami megfogja az ember- lelkét. Egy uj irány oz, moly nem a felhőkben jár, hanem a földön marad.
(v»
A blró-kflldéslg szünetel a nagykanizsai tagosítás lebonyelliása
inijil. iiütil
legmagasabb árban veszek. Vékásy éks?eré»it r\'ö-wt g. \'
Mint ismeretes, a tábla a nagykanizsai IngoHilásl elrendelte. Mivel a tagosítás lobonyolitása egy külön bírót kíván és a nagykanizsai törvényszék birái tul vannak zsúfolva munkával, a törvényszék olnöko az i,;:izsa^ű^vminiszt^n;nnt:;| a tagosítás végrehajtására biró kiküldését
kérki Nagykanizsára. Most várják ú minisztérium orro vonatkozó intézkedését. Mindaddig a kérdés szü-notoj. A biró megérkezésekor pályázatot hirdet a munkák elvégzésére és csak azután kerül sor az elrendelt tagosítás lolxmyolitására.
Elrejtetlek gabonáinkat a rekviráló bizottság elől: törvényszék elé kerültek
Büntetésen felQI a megtalált gabonát és lisztet elkobozták
lisztet elkobozták. — Így járt Lukács Bálintnó, aki 05 kg. egységes búzalisztet rojtott ol. 60 ixuigóro ítélték éfl a lisztot elkolwzták. —-Bankó József maróéi lakos -157 kg. huzat, 1-10 kg. lis/.tet és 1 Ifi kg. szemes tengerit vont o] a közellátás elől. 100 poncé pénzbüntetésre, vagy \'20 napi fogházra- Ítélték és ii tortrié-. nyekot elkobozták. Kovács Ká-rolynó én Kovács Lajoané szonlador-jáni lakosok 8fi kg. búzát ós töt kg. rozsot rejlettek ol. Fejenként 50— 50 pengőre Ítélték és elkobzásra. Az Ítéletek mind jogerősek.
A nagykanizsai törvényszék dr. Almássy-biiritetötanácsa elé korült tegnap több vádiolt, akiket a klr. ügyészség azért fogolt pörbe, mert n rekviráló bizottság elöl elrejtették gabonájukat vagy lisztjüket. A biró-s\'ig minden egyes oaotboil nemcsak inogbüntette óliet, hanem nz ol rejtett gabonát vagy lisztet ol is kobozta.
,Igy a vádlottak padjára került Purdi Imréné Hzentailorjáni lnkiw, aki 108 kg. lisztot rejtett ol a rekvirálók elől. Rövid tanúvallomás és a
bizonyítási eljárás atán 100 pengő pénzbüntetésre ítélték és a lofoglalt
ü egyhajós templomot találtak egy zalat báromhajós templom falat alatt
A zalamegvoi Folsóörs római katolikus temploma a 1.1. század olo-jén é[>iilt. Az orcdotilcg egyhajós, román utüu templomot nz épitkozé-Boiről híres Padunyi Biró Márton veszprémi püspök háromhajós barokk templommá .építtette át n 17— Ifi. század fordulóján. A tomplom
kapufrizoí és a timpanon domború muvof igon jelentós, kissé népies izü Árpád-kori kő faragványok.
A kultiisziníniszténimi költségén nom rég megkezdődött a műemlék jollcgü templom helyreállítása. Min-uonokolÓtt kihámozzák a barokk külső nlól a rógí Árpád-kori tomplo-
Ahofjy a humorista latjai
A mai drágaságot már csak a szegény ember birja
Mert hiszen valamiféle panaszról mindenfelé, hall az ember, de. igazán zokogni, mélyről zokogni, agg zokogni, hogy a szived összefacm-rod\'iék -•- csak fóhlÓda ember tuti. Akinek háza, földig szőlője, kocsija, lova, meg pénze, mint a pelyva.
Sokholdas barátommal találkoztam a minap és mintán ragyogó szirtben van, kérdem tőle:
— Hol nyaraltál, pajtást Kerekre nyitja a szemét .és feljajdul:
— Mihii! Nyaralni 1f Mail
F-t kacag oly keserül, ahogyan csak a nagy tragédiák eszelős fiösei szoktak kacagni a jutalomjáték al-katmáhyl. Aztán elmondja, elsírja, eizokogja, hogy nincs nagyobb csapás, níint a föld, a szőlő, a kocsi, a ló. Hogy van-e fogalmam, mit jelenti a pontrendszer, meg a bejelentés!, meg a kijelentés.
Mítitán se földem, se szőlőm, se kocsim, se tavam, természetesen nincs fogalmam. F,s azt mondja, áldjam a sorsomat, mert jelen pillanatban nincs nála nyomorúbb féreg.
Aztán találkozom a nagyvállalkozóval, aki ugy keresi a pénzt, hogy telepére naponta minden indokolás nélkül betolnak egy vagon bankót, ) kinyitják a kocsi oldalát és bálákba
csomagolva lökdösik le a százasokat. Fs ha azt hiszed, hogy boldog, akkor tévedsz, mert nincs a teremtésben vesztes^ csak ő. Szeméből- lóri fény pislákol, arca beesett, görnyedi vállaival , ugy fest, mint a hét szerencsédéitséy szobra. Es azt mondja, hogy kibírhatatlan a drágaság.
Aztán találkozol a harmadikkal és máv messziről kiabálja, hogy képtelen a disznóinak árpát szerezni. Azért kiabálja messziről, mert rengeteg termett neki és fél, hogy tőle akarsz kérni.
A hentes arról panaszkodik, hogy hetek óta füvet eszik, néha, ünnepnap egy kis katánkórót, a pék zirróS, hogy kŐporból süti kenyerét,„a tejes arról, hogy tavaly dyenkor lá-toH utoljára kávét, az se az volt.
Egészen csodálatos, ahogy sirni tudnak azok, akikről pedig azt hinné az ember, hogy nekik aztán igazán nincs okuk a sírásra. A nehéz időket osaji rí szcíféntf ember bírja, akinek nincs semmtjé és nem lehet tőle kérni semmit, legfeljebb az ingét q rövidujjasat, amelyben ezt a cikket irom. Az előbb ugyanis a város leggazdagabb emberénél jártam, egy marék magot akartam tőle szerezni a galambjaimnak, de ugy sirt, hogy a végén neki adtam a kabátomat, KISS JÓZSEF
Zománcozott kályhák és tűzhelyek, Hoiharr—Bokraiti-íTÍrtaáir« m»»8p«d»»*8\' o*pek állandóan raktáron Tóth József ¦¦•kereskedésében
Kre.il.t-«. 23. (KSipont-Ilállí ipülel.)
erencjózsef
keserűvíz
mot. A szentély két külső barokk támpillórénok\\ eltávolítása után gyönyörű Árpád-kori román stílű ablakokat találtak. A templom belső vakolata,, aloprelókorüllok az építkezésnél használt nagv négyszögletű, ugy nevezett fevádor kövek, nmolvok oro-dotilog vakolatlanul álllak. Most körül sor a kél mellékhajó tüzetesebb megvizsgálásra.
SPORTÉLET
Háatömbkörall korókpírvornirny SiícpeluekeH a gyors alakulatok litial halottainak emlékére
Vasárnap Murnkorcszlur, Bzepet-nok, Sormás, Ksztóregnyo, Itig.Vác, Bajosa, Fítyoháza loventéinok rósz--vételével míntogv" 40 főnyi lovonto-líorékiiáros indult » szopotnoki lo-vontokorülotl háztömbkörüli korok-, párvorsenyon. A község és a környező falvak u[)iajti-nagyja jolon volt nz érdokesnek ígérkező vorso-nyon. líoggol istentiszteletek voltak folekezetelí szerint a temjilomokban, ahol Tihanyi János szép beszédben omlókozott mog a hősök"4 erdőméiről, Mise után a bősök torén gyülekeztek a lovontők. Nagyszámú közönség nézte végig a versenyt,
Az I-ső korcBOjiortbaii: 1. MoÓr llálint Szopetnek, \'2. Pálfi Ferenc Sormás\', 3. Hada Antul Fityeliázn.
A II. korcsoportban: 1." Fisohl Forenc SzopOtnoK, 2—8. Pintér Károly Bajosa és Takács György Fi-tyonáza, 4. Hali Károly*Bszteregnye.
A III. korcsoportban: 1. Keppol Ferenc Szopótnok, 2. Rulok László Murakorosztur, 8. Acs István Bsz-teregnye, 4, Pintér János Bajcsa.
verseny után dr. Horváth Lajos főjegyző köszöntötto a . leventéket
szeretőt teljes szavukkal és átadta a
kerületi versenyen nyert értékes tárgyakat Szópudvary László lovonto-körzotparancsnoknak mogőrzós végett. Ezután 80 tisztelőidijat osztottak ki.
A versenyt a Mátyás király sportemlékév ós a koloti arcvonalon liősi halált halt gyorsalakulatok honvédői tisztelőiére rendezte a szopotnoki körzet.
A lovonfék megkoszorúzták a hősi emlékművet) majd diszolvonulás kő-vetkezett.
Örömmel üdvözöljük a falvak ilyen nagyarányú megmozdulását n hősi kogyblot érdokóbon. Hallottuk, hogy a falvak lnkonsága a lognu gy^lib -lel kosodéasol segített a lovon levozotőkuok munkájukban ós a falvak leventéi olyan példás fegyelmezettséget, rendszeretetét mutatunk fol ezon a vorsonyon, amit mó^ az-olÓtt soha. A falu ifjúságát rpmdíg külön értéknek tartottuk ca-öronimol dicsérjük a falu fiatal leventéit, a magyar nemzet jövendő alappillérét. ¦¦¦
—p-n—l— __
KadáikiÉÉ!
Októbertdl Uaxdw,
mint a Mavad bizományosa, minden mennyiségben vásArolok wadait.
A bestolgáltalott vadak után töltény-utalványok lesinek kiadva a F. M. rendelet értel-9ii4 mében.
Viufftbüfiavöílaítel t
UNQER-ULLMAKN ELEK
iu-, fetrjrrer- i* lőucrkereakedd.
ZALAI K03LP>jy
1943. szeptember 29
HÍREK
NAFIIilíND:
Ejjsli gyógyszertári ügyalet:: Ma iv/ IgazBág gyógyszertár Fő-ut 13.
KiflkanÍMon az ottani gyógysaor-tár állandó ügyoloteö szolgálatot tart.
ftUpUr. Szeptember 29 Szerda. Hrtm. Imi, Mihály főa. • Protestáns Mihály.
A QOZFCRDO uyitra vau reggol 7 órától oeto 6 óráig. (Hét/ó, Bz*«la pestiek délután éa kedden ogési nap ndknek.) Telefon: 660.
— (Októberi ájtatosságok a felső-templomban)
A nagykaulzas! [e-laótemplomban ok-tóber hó tolyaiaáa minden este ö Órakor rózsafüzér ájtatosság lesz. Az elaó Ilyen ájtatosság szeptember 3J-án, oaQ-törttikön eete ü órakor lesz.
— (KÖragászségtlgyl szórnia)
Dr. Kováos György, az O/ezágoe Közegészségügyi Intézőt lőtanáOHOm, dr. Takács DezeÖ vrtrmeByel llazll orvossal NagykAnizaArn érkezett Kíséretükben van dr, DePaefi Mihály Já>áal m. klr. tlszll főorvos, aklkki\'l k*1 napon át egészaérjllityl Bzemtél végeznek n nagykanizsai járás községeiben, Fölkeresik az élelaalazer- ea vendéglátó üzemeket, k#iegéazségtlgyt Intézményeket, melyekben réazlelskre kiterjedő vlzagála-tot öntunnk Natcykanlzsárél Leteoyére,v majd lV-i l.iKr.t folytatják útjukat.
— (Halálozás)
M-i délután helyezték pihenőre órlánt részvét mellett a nagykanizsai rk. sírkertben Dreven Lajosnó etUI. Vlaalcs Irma, klr, JArásblró özvegyet, nemes öleiének 7t. óvébon. A megboldogult in- i\'l magyar nagyasszony voli, nkl a katolikus táborban tnvnkuny szociális .\'¦m karitatív munkát lejtett kl éa kőz-tisztoleiaek éa kílzbHC^ltéBiiek ürvon-dett. Mlndenlllt ott Volt, ahol a uorr.es ügyért dolgozni és küzdeni kellett. Pő-leg nz Úrasszonyok Kongref(Ai\'ló|AbHn mtgyon lelkes ea bu7gó munkűanAgot fejtett kl. Mint édestmyn aezmónykepe volt a katullkuH maitvar édesHyAnak, az a*szonyl és hllvéBl erönyokuek. A katolikus társadalom rónak! vili értékes és hftbu?gó üigját voszltolto el benne.
— (Egyházközségi hlr) \'
A nagykanizsai Szoat József rk. egyházközség, valamint a Jézua Szive egyházközség Tolyó évi költségvetését a veszprémi egyházmegyei hatósághoz JóvahiiftyAs végrttl lelterJesvtpttAk. Most érkezett meg mindkét egyházközségi költségvetés változatlan Jóváhagyása. A Szent József egyházközségét dr. Cza-plk Qvula egri őraek trULs-IA, mtg az Dl Jézus Sílvo agyhászoxaéjrét dr 8b inon György ptlspökl hflyruiíC. Dr. Czn-pik őrsek leiratában öröötének adott KiteJezÓHt az egyházkozségok meif/rUJ ogyimmőködé>n) lelett és allhinerésót tejozlo kt a komoly, körllltnkhiiö éa eredmény teljes ogyházk.Öz«é|il munka telelt.
— (Juci TanleJÍ
magánóvodájába a belratás október 1. és 2.-án egész nap. Régi tanítványok: ugyanakkor jelentkezzenek Előadás kezdete október 4.- én, .. (:)
felvesz
\\ ÍTI0 2j 9
I „„ sxakttxBet.
Az anyakönyvi és átengedését
Igen nagyfontopságu Ügyöket tárgyalta Váruiók 3/Öveteógéiie.k- vótnMSt-raáhyl Ülése az elásol t nupokban.- Be-Bzáiaoltak arról, hogy az anyakönyvi dijakból lóteaüett segélyalap terhére csaknem 200 városi tisztviselő kapott ófaő csetbmi gyermokel tanulmányainak lolytaiáBÓta sígéiyt (Kec-kemétrŐl Is többen, mint azt menlriuk) Elhatározták, hogy fellrailal fordulnak a bel-UgymlnlB-íterhez éa kérik, hagy az anyakönyvi kivonatok kiállításáértszedett dijakat n fokozódó drágasághoz aranyosan emeljék fel, részben pedig bzünteasék meg azt, hogy a kivonatok tömette t dijmeatii8i\'n,4Ulwák kl. Kérték tovább, hegy az anyakönyvi dijakat eogedje át a miniszter a városoknak. Ezekkel a* Intézkedésekkel a Bsgóly-alap jövedelpie tetemesoo mngerőööd-nők éa » tisztviselők gyermekeinek tanulmányt aogélyét klbővltnulnék.
díjak felemelését kérik a városok
Kéri a választmány, hagy az állami tlaztvleelék részére engedélyezett napidíj pótlékot a városi tisztviselők la megkaphassák. Foglalkoztak n közellátási Igazgatás és a városi plao kérdéseivel. Adatokkal ellátott beszámolót terjesztenek a minisztérium elé a hely-pénznek tervezett-egységesítésével ksp-osolatss Bzeraponlok figyelembevételére.
Felterjesztést (esznek a pénzügyminiszterhez, hogy az iltotékjtf vei elem rendszerét változtassa még. Most ugyanis a varosok cank akkor jutnak ehhez a jövedelemhez, ha az Alimul rész mar kiegyenlítést nyár. Ez pedig Igen snlyosan érinti a városok háztartását Ugyancsak feliratul fordulnak a belügy min Inzterhoz. hogy a hagyatéki ulJórrtH során a városi tlsztvisolőket megillető eljárási dijakat Is újból szabályozza.
— (Bánk Elek uj tánolskolája)
okt. 4 én, hálton nylhk meg az Iparoskor dlastermében TnoltÁs akadémiai rendszer alapján. Mérsékelt tandíj. (:)
— (MogszOnlk Pesten a vidéki kenyér-jegyek árványs)
A fővárosi f;-elm[..\'«•; kü/p-.inl kii/ölte a/ érdekeltségekkel, hogy tt nyaralást Idény befejeztével, ezeptciaher 30-lka után vidéki JegyszelvényekiP kenyeret vagy zsemlyét nem szabad már kiszolgáltatni. Egyidejűleg rendezték a ke-nyérelszámolAsek mikéntjét Is. A Jövőben pentán la beküldhetik a kereskedők az elszámolandó Jegyeket s h <son!i ulon kérhetik a vasArlAal Igazolványokat, amunayltien két tanúval lAltnmo-zolt nyiiMko/Mii ni lomnndannk ns ei(iili\'(.:<h biényokra vonatkozó ti tszó-lamláal Jogukról.
— (Anyakönyvi-hírek) Nagykanizsa megyei város anyakönyvi\' hivatalában az eltnult héten a követkézé feljegyzések találhatók: Született !í fin éa fi leány, Összesen 11 gyermek. Csert i János MAV vonatkísérő és Qáspár Anuániik rk. leánya, Marton György postaaltiszt és FYmdli I\'IrzsélKitnek rk. leányu, líic/.ó István BzijgyártAsogád és Máté Annának rk. leánya, Bakonyi József\' MAV íüté és Bzücs Máriának rk. leánya, Vadász József földmüvos és Tóth Máriának rk. leanva, Nyári KudoU MAOKT tisztviselő Ós Vár-közi Ilonának rk. fia, Simonics Jó-zsof MAOKT munkás és Horváth Itozáliának rk. leány-ikrek, Toma-sics Boldizsár földműves éa Hzabó
Katalinnak rk. fia, Vincze János MAUIi\'l\' munkás éfi Kunica Máriának rk. fia, Kocza István íöldmüves és Itadó Ilonának rk. leánya (halva).
Házasságot kötött hat jiár: l^n-koyíos László áossogéd rk. és Knofí Mária rk., Gauter Mihály kófaragfc sogéd rk. és Soó Aranka, Dolmányos Ferenc földműves rk. és Phm-dor Mária rk., Lengyel Lajos oki. pincomestor rk. 6s Vosb Erzsólwt rk., Bodor János MAV s.-tiszt rk, ós Boncze Katalin rk., Szakácsits Károly villanyszerelő rk. és Horváth
Mária rk. — Meghaltak 12-on: Gödinek Sándor rk. 9 hónapos, Koltay Kúro\\y tanuló rk. 10 évos, Simán István ny. városi hivatalszolga rk. 50 óvoa, Gyiraosi Józaof napszámos rk. 40 évos. Qünsborgor Ödön fü-szorkoroakodö izr. 88 évos, Szabó István földműves rk. 79 óvoa, Máté Iatvánnó napszámosné rk. 66 ó>t)e, Gudlin György földmüvos rk. 40 éves, özv. Ilairiuth Foroncnó rk. 79 éves, Kumanovics Pál szabó-mester rk. 74 éves, Farkas Grogor János földmüvos 90 óvoa, Kosok József rk. 6 hónapos.
Félnapi elfoglaltságra
felvesz plaMtfa-MHaaoMM
a Magyar HlrdeiA Irnda klrendeltsegeaZalai KözlOny kiadótnva aláoan.
Özv. Hlrachl .Üziefné
j maga, valamint e.;és/. családja nevében szonioriiezlvvel tudatja, bogy szereteti férje
bfirkereakedö
folyó lió 28án 68 éves kordban csendesen elbunyt.,
A Megboldogult temetése f. hó 30-án, cUIOrlOkon délután 5 órakor lerz az Izr. temető szetlsrtásterméböl.
Nagykanizsa, ;I\'J.13. szept. 29.
Szeretetünk őrökké Veled leszi
Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében
sin-, rúd- és patkövas-, tovább^ »^8-
utal«*áfiyp|| bewálthaiífflfc^
Hofher-r-gípek léire is tavnazra elSIagr-\'xnotüh.
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Artmui\'mUk flíetíso, rMliméolók, hlbaj«lontá»ak, siaksaarO talvlligostUt mlndsn vIHtmo* k*rd»«t»«iv (télciatt 8-íöl délaUn IB «r*lB. eaonfary-Mt Sí, Hilafcn
APRÓHIRDETÉSÉÉ
ÁLLÁS
Aststtalos-aagédaliaS magas fizetéssel felvesz Caizmsdta János asztalosmester Nagykanizsa, Bába-utca 5. 2
AlbalmavAnt nyaHiat könyvnyomdánkban hall fiusíáasaí egy kOnyvkőtő lanonc és 1 tanulóleány. LegaláÁb 4 polgári Iskolri elvégzésétől szélé bizonyítvány szÜkséKes.
„Adriai Biztosító Társulat" keres lalvawrzttt <la«i«laai*fcal (Ix-tfzctés mellett, Jdcntkezés a Vezérképviseletnél Nagykanizsán, Erssébtt-tér 18. 3184
Jól főző beJáranA! és egy gyarrnak.
laatnyi felvess Háry llkőigjár. 3166
taeiáfdnííl szonnail belépésre kerestk. Ölvö", Széchenyl-lér 1. 3211
ADÁS-VÉTEL
Mindennapi levelezésből öaszegySlistt Miasa|barfaa«> bélyeggyQjtéil célokra ¦nafltfaaxafci Baibarlts, Zsltl Közlöny szerkesztősége, naponta délután 6—7 éra kőzött. Es a hirdetés mindig érvényei.
Ebéd!*- éB bálöbutor, szőnyeg eladó Horthy Mlklői-ut 19. Megtekinthető 1-2 és 5—6 Őri között. 3191
N0I hossza és rövid téiikabéft klto-ráslaUn állapotban eladó. Ktifaludy-utca 0/a. BéluUn 4 6 lg. »20»
Eladók féifl alsó- él [dső-ruhák, különböző bútorok. Cím a kUdóbas. 3310
Mannák egy erős, hsiznilhitó kerll f«lloak*l éa virágcserepeket. — Állandó foglalkozáira egy alérnaltdaai alkalmaznék. Kertészet, Báthory u. 22. \'¦ 3218
0. M. T. K-nál tahaptaáayexial
hó kapbstó. Házboi fl szllllljuk. 3217
Jókarban lévő, hasznait Iraautal eladó. Zsoldos ékszerész, Fő ut 8. 3219>
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
\'agy Idősebb házaspárnál egy fiatalabb leány. Clm: Batíhyány-u. 6. 3215
HÁZ ÉS INGATLAN
Magyar-utca 143. számú ház átadó. Bővebbet Dukáss fatetep irsdijibin. 320S
Nogykaniza* megyei város polgAnnoa torótól.
1420/ké. 1043.
Tárgy : Liszt- és kenyér)egyek elszámolása.
Felhívás a föszeresekhez és pékekhez.
Felhívom a llszliiusitassál foglalkozó ksreskedőket és a pékeket, hogy a szeptember 1(61 3(1 lg beváltolt Ilizt- él kc-nyérjrgyekkel számoljioak el. A kiskanizsai kereskedők éa a pékek október 1-én, ¦ nagykanizsai kereskedők A -N név-kez-dőbelUvel 2-án, N—Z név kezdőbetűvel peölg 3 ín hrlo:;uk «rizimolnI.
Figyelmezictem nz;érdekelieket, hogy hu izámadíBUkat az előirt időben nem adják be, október .hónapra réizükre nsis tudok lisztet utalni.
Nagykanizsa, 1043. szeplember 29. 3Jl3 Polgármester.
atladenkl a helyi kereskedőknél és Iparosoknál szerezze bet
, ZALAI KÖZLÖNY
pöliv1kai HKPIMK
Kiadja: „KtizoazdasáfllR.T. KaaykaaitatA Felelős kiadó: Zalai Hártiy. ^Nyomatott! \' a „KBiaairJaa-KR. T. tUfykaalzs*" ayosníáláliuri NaQykaHlzs.iti.
(Nyomdé^rt teleli tata\' KáretvJ
2802?6
«m: ¦
*y\' évf-» 2gl- 8Z Nagykanizsa, 1943. szeptember 30. csütörtök líra 16 fillér.
***aMaMM>\'¦.„^aaa-nmrm*™- .,-----,-mi-,,,,,.........„I «———
ZALAI KÖZLÖNY
fcerkeaztöség cs kiadóhivatal: Fó-ut B. szám. fcerkesztŐBÓKl és kiadóhivatal! toleton 78. sz. MegjeleniK mtnden hétköznap délután.
\'OLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits L
Elöflzeteal ára: egy hónapra 4 pengő 30 tllléf, .
negyedévre 12 pengő 40 Jillér, hrrjee azám: hétköznap 16 HU., szombaton 30 tllí.
Kölcsey István, a 1ÉP országos ügyvezetője a háború és a béke nagy kérdéseiről beszélt Nagykanizsán
„Magyarország soha áruló nem l&sz és csak nagy szövetségesével együtt köt bókét" ~ Novemberben felemelik a liszt-fejadagot — Fel keli jelenteni a feketepiao üzérkedőit
Ilovazky János Is beszédet mondott az értekezleten
Hogy milyen fegyelmezett táhor a nanykont/áal vAtnaztókerülut Magyar Elet Pártja helybeli óa vidéki llsztség-vlselnlnok együltesu, azt a tegnap Nagykanizsán megtartott párt vezetőségi ér-leke/Iet mtnden szerfal azebbon bizonyította A korUlat/központi vezetősége Jóleső őrzéssel nóihrtett végig a város és a falvak nagy számban összegyűlt vezérkarén ís erezhrttíe, ho;y szüntelen szervozó munkássága nem volt hiába Az -clA-Jút gyűlésekre nem, éppen a logalknlroasabb déli órákban mijd nem minden község kópvf«elve volt uz értekezleten a bár a Muraközből érkező országos pártalelnKk nut\'-Ja. a roesz ulsk mtntt egy le\'Jns órAt kés-lt. nom az ebédre, nom a vonat, az autóbusz Indulásra gondoltak, nam lürelmetlon-kéritek u meg) el ontok, hí nom a nagy magyar gondolat katonátként, az Idők kon ualyi \'í\'An&k-miytMoM-l&rnlmotott seggel várták a jiyUlés kn/tiniét.
A lelkek Jóiékony niORorőíltőae, Igazi magyar erődítési munka volt mngn n gyűlés Termékeny talajba hullott minden HzA ós szllkséiios volt mhidon szó, hogy felvértezze a további helytállóira a magyar vidék oópúnok lelkét.
Jól esett érezni, lótni a választókerület minden részét képviselő megjelentek tetszőiének megnyilvánulása-bél, hogy a legnagyobb nngyar sorskérdésekben nlncí különbség váron 6« falu, gazain ós tisztviselő, szegény éa módos magyar között. Az értekezleten
vitéz gróf Telek! Bóla főispán
nem Jelenhetett mog, mert ugyanakkor Budapesten volt egy fonlns értekezleten s onnét lAvlrntban Udvö/ölto a nagykanizsai választókéi illői MÉlMlezt-ségvlseltlluek g>Ulését. Ott volt az értekezleten dr. KrAtky István polgármester i^a dr. Hegyi Lajos lójogyző a várai dr. Leotay Alán lőssoigablró a JAráa vozetőségének képviseletében. Az értokozlotct
vltóz Bontzik Lajos kormAnyflianScsos, n Krimiét vele tő\' h. elnök nyitotta meg a Magyar Mszefí-(.\'¦¦ nyel ea a megjelentek üdvözlésével, majd rövid tA]ékníiatA»í adóira kerületben tapasztalható; áltatában nyugodt és egységes hangulatról, az. ellenzéki mozgalmak eltiltóról es a hatAivItlékt helyzetről.
„A kormány ieljes bizalommal van az ország fövSfe iránt"
Kölcsey István, a MI51* országon ü[ry vc/ető-n lel nöko, Iwvozotójébon, hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök
prog ram inját bujtja végre, amikor
mindenütt személyes érintkezést koros n MÉI\'-vezótókkol éa rajtuk keroszrül a néppel, mert a miniszterelnök nngy súlyt foktőt arra, hogy ez n kőz vet Ion kapcsolat állandóan szoros legyen. Azért jött oi Nagykanizsára is, — mondotta — hogy azt a teljen önbizalmat, amely a kormányt öltőit i, átplántálja a népbe. A kormány toljon bizalommal
van az ország jövÓjo iránt. líbbi&TJi a híkintotlton a kormány munkájának alapvető fontosságú tunyózójo a Magyar ÍUet Pártja. Ezt a politikai alakulást, amely liz éi> óta hordozója az ország sor-ÍánaU\'t már nem is parinak ,k?M tekinteni, hanem oriáni tábornak, amely felöleli az áltatni élei összes ¦ alkotó tényezőit.
Az ország kormányzásában -folytatta az országos pnrtvozetö két látható fix pont van. Az egyik
Magyarország kormányzója^ aki nek áUamveze.tői képessegét, bölcs előrelátását és mindenekfelett álló tekintélyét nemcsak ob országban bcUll, Jianem a
külföldön is mindenütt elismerik. Ezekben a nehéz időkben a Kormányzó Uf személye, minden magyar reménysége. A máink fix pont maga a,Magyar Elüt Pártja. Tiz év óta minden magyar kormány programmja a il KV programnijábél adódott. Az eanriásutaji követkozó minisztorol-hokök éfj kormányok a\'MlíPpro-gntntmjúból táplálkoztak, amely igy sarkttlatos pontjává vált az áltani-
yeze tőének,
j \'-rí Ma — folytatta Kölcsey István országos párt-alulnök
hérom kötetessén hárul minden magyarra: fenntartani az ország\' rendjót ós nyugalmát,, \'\'ö\'tőteg ebben hathatósan közreműködni, a hadsereg erejét tovább növelni 4» ezzel QtÖkópossógét emelni, végül a közellátás zavartalan ellátását biztosítani.
ftyoiigglotkiiok, akik azonban maga-tartásútíknl szintén kárt. ukozpak ¦
daluk melléi? Amikor a félelmetes szövjothadsereg ott állott a magyar határon, nom volt-e kötelességünk fegyvert ragadni? A saját országunk védelme érdokélmn! Van még egy veszetietmea fajta, amelyik
a bóké programjával házal. A béke mindenkinek hő vágya \'szerto a világon. l)o nom a mindenáron való IhüIco! Hogy ez mire vezet: itt áll ölettünk a szerencsétlen Olaszország példája-, amely azután nem l>ékét kajpott, hanem a hatlak utjává
A kfízellátás 4n a feketepiac kérdései
vált. ílyon írókéból mi ncm\'kértinkl Mi a becsületes éa igazságos Írekét kívánjuk, az idöelétti Ixiko csak az ellenség Ígérgetése, ebből azonban nem béke lenne, liánom az ország megnyomorít ásn. Magyarország ilyon bákóro nem vágyakozik, mert soha áruló nem latz. A bókét majd megkötjük, de nagy szövetségeseinkkel együtt 1 Amikor ennek az ideje elérkezik. Mogomlékozott ezután az előadó honvédségünk veszteségűiről, amo-lyeket emberben és anyagban oa elmúlt télen, szenvedett. Az
ctcse.lt hősök hozzátartozóiról és
az Hetben-ntaradóttokról a kormány erkölcsileg és anyagilag egyaránt gondoskodni fog,
az anyagveszteséget ía pótoltuk, hon vétségünk újból ütékénos, felszerelése és fegyverzete még a korábbinál is hatalmasabb.
A közellátás dolgában a\' Helyzet\' kielégítő, az ólolmisztirollátáa javul és ennék eiedniényoképpon novemberben lehetségessó válik a fejadagok emelése a llsztellátás terén.
Gyengébb B holyzet a textiláruk, a lábbeli é)i a\'-\'vasáruk körül. A kormány röviduseu gondoskodik\' a szegényebb népoaztalyek ruliaelláh\'ufn-rój tijiusszövt^telt gyártásávsl; A bór-ellníjuí helyzeté is\'hasonló.l
— A wfekott; piiuM is veszedelmes jelenség, (Ifi a körrhjfcny a társadatom
Mígitjjégo néfk^rióWrni nem tudja. Az\'Üzérkedőket fel kell jelenteni, ,«z az egyetlen orvosság 1
Háborús idnklxm n tiwztviwiléot\'ztAly; sokat kénytelen nélkülözni. A kor-niány oppon most dolgozott ki ogy
javaslatot a tisztviselők boly zátének megjavítására.
Azzal zárta beszédét a MÉ.P or-ozáfjps\'\'üi;yve/./>tó-aP\'!nöko, hotn- Int netán elhangzik Komiánvzó lírunk 1 hívó szava, az «-:;ésic ország egy em-iHítk\'ént áll Inögr\'je, hogy az országot megvédjük niíndoii. veszélytől,
„Ebben a kerületben nincs csBgüedés"
Mindohkinok egyet koll értenie ah-»011^ hogy az (jrazág orojo logfő-képpoh attól függ, niikóppen--Hikorül ezt a bárom követelményt iheg-valósitíuuV! (> . V
— \' Varrnak termóazetosen olyan joleiiségek, nmolyok a kormány
mtokíjAnuk „u.s^arta,™ M<„ln,a- j ^^hüÁr^ Vikim
8«»k. Vannak tudatos zavartkel tok, 1 skik !1/, ollóftség javára -.dolgoznak és vannak jöhiszenáü \'fttirwvtízetettok,
Áz o/iijti olemok\' rtzzal órvoliiOkr -• , 1 miért vesz részt Magyar-o\'rzzág a háborúban!?
Hit vájjon a trianoni megcsonkítás óta nom mintlón. k^tiletes.-magyar levizip gojululuttvban, ,.lDWWgi határainak kitei:j(íá/-tésórotörekodett? Amikor.\'azután nagv szővotvégoseink-fasgitHéífévol eá lelíötÖvó vált, elmaradhattnnk-t! ol-
Kö\'iwey InivAanak bolyeslésétéi sokszor télbezakltolt ti\' ¦í.-ii" után llovszky János,
a Ditgyknrilz,jat kerlllet ornzAggytllesl kr-i>-. i-.- i ¦ tjinOlkednlt S/élasra. \'(JeJ
győzzük meg Itt, hogy ahban, hogy.-aT orH/.Agos pArlvrtzelÓ u kaul^nl körU-lelbmi a helytAHAi Aldo/.utAt íeKyeluió-zetton vAlfulé, nidgyar lelki erörtll Uinuskfdó liangulntot talátl, abban ornszlánrenzo van Ilovazky OAnoinak.\' llovszky nt/ysnls sUrtfa látogatja k»rn-letét, ahol inaskor képviselő vAl«n/,ia-Bon kl^fll BWnlgen szokott ineglordnlnt a minden korlllfttjáró utjt i.ika, li !.v;a lelkes fáraUlinlatlnijságűái vetvüu a\\ a lelkekbeu a tiiagyar\'ero.qslráfl.)
— Kbhan a konltfitben, tnond|a llovszky képviselő, variiiak;, mtnt mindenütt, panaszok, doostlggétfén nlnca. Az egész ktiáltt a becsfileies harc folytatásának\' alapján titl, jí steQtfstvánj Magyarország vtsstaállttásáért. Magyurorazág vérről, AldoaattaJ. sok-\' szór bctrtá\' no vét a tört--jn-!em. lapjaira, do az árulás szegyenrtctH; Iuke(e,bettli-vol nom. fogja balrjil Hotíft, A. háborít kimenetéi én annak Időp&ntjAt illetőleg senki Qem tud ma inonduulsuonnit/On hangtotfalc ti nyUaikaZülok GőrÖg- . ország; ttoivégiti, Albánia filggetfen-isigit lUeidleg A t; vizelem biztos inda-, táhaa ml is varunk nyitatkQziffót, :} amely bitíqstlia Magmrotszág régi
terűiéit Mtgrttásdl. flafbs htíj/éitéij -A vörös . Itadeereísrél\' rrzomrwm- ntntsr* Aldozal. amit még US hozna ez az ország. Elvan szánva öz a\'oorozót, hogy
fütíKo(luiH«Kéórt, nentzotl őrdökolórt meghoz rnhiáon AidDwtol. Ha koll. rongyokban JArUnk, do a magy-tr zAjmlIÓ-aak nem szabad rongyosnak lennie, atfaiVdladnW\'t«An jjjMlobngola a regi Nagyolngyaroruzátí foln\'tt ,
A.gyóztletnpen való hitel, az érte való
munkiH- nie^bőveteijM- mlndtnkitót.
/"ÍAvégig az egész vonalon.. De á mlndtM>4roa békét akarókat, a mlndonbon. -cask. hlbat kutatéxst ne . lürjUk meg Sorúinkban. Halálosan ko-rnoly küzdelem folyik, csuk állhatatos-ságtfsJ, kitartással, a - szebb;-magyar Jövőbe ve\'ett rendlthütfltlen luftét ér-botlliiic A yégfyrt) dlad^Lmnsan. : \'
Az^órtokoí.lat Véíéh .yitóz BrjpUtk Lajoa mondott kdszöuétol az előadók-iwlt;\' majd\' nttnak ^hantrfmlyoa*«Aval, -hogy őrtirílyUnkön szllardaú Áltttoji a mindvégig kttarturöc, ar. éiítetttF-latet berek.esziotte
kőlGrióy Idtván^\'ftávtíiky bánost, a ( klsóretÜriben érkezett Hehídok tstvAn és Kosa Csjps MliPrlItiíárokat. yitéz, Végvölgyl Fererfe t^ABl ^nö>»4sji;j8. gpl, yaHuilut a" íjá\'r\'lolet h\'filyt notablll-lápoirs, BzentltirBaerondl ?.\\táa IStta yendfiglJI ebédre\'Aíobétl aJfiltr. Qa-lyéai (iollórl piébAuü» és KÖlosey ístvAu mondtak telküHíönlőket.
ZALAI KÖZLÖNY
1913. szeptember 30
Holnap lndnl meg a gyűjtés a Vöröskereszt céljaira
Magyar ember nem vonhatja kl magát az adakozásból
Egész-kis hrcIsürT várja teljesem fol-kés-iiivo ii holnapot hogv elfoglaila helvét a várói kulímbüző róizoln lel Aültoil urnáknál, n, gyll|lrt főholyekon. vajív noraollyol u kezükben vógtgJAr
tak oteákat és ttg^mextMMuek hemi\'lnket nrr*, hogy mivel tarloiuik a nuiqyar Vörii.ikores.\'.tiu\'k ói a hon\' véd-\'lnuinok, v.iiíy pedig házrólházra Járva Ivon gynjtsonok a nagyoi főutca tangyar oólftrt: a Vöröskeresztért.
Hölgyek, diáklányok, lovonték soka-fláj{h mozdul ;n \'¦.: uolnnp: lm-v oijJbí magy ir lelkeaadwDkkd ós Ugvbuzgó-ságuiíkíil minél eredményesebbé tegyék a gyűjtés oredmányét éa mlnníl több Jöjjön ősire a fontoa nemzed eél érdekábon: « VürdskerflBztört a »obo-etilt magyar hőikért. Mert ozt Jelenti
legbfiotették a mnraosányl postamesternőt a Községi jegyző megragalmazásáérl
a Vflrttkereszll
Ha l.jlnap hi-kopognak otthonunkba a gvUJióivvcl, In oluj-jgytlnk az urnák mellett, vagy kedvéi fiatal niagyur dl-ákláuyok elénk tárják a gytljtöporsnlyt: adjunk kewmggAl, adtunk magyar Áldozat készééi gcl os adjunk h-ilát a Jó Islonnok, bogy adhattunk, akkor, amikor min ora/lgokban a lakowig ntgy réazs nenekttlnl vo!t kénytelen, puszta élelénok megmentéséért Adjunk minél többet, liojy btztonllawiuk otthonunk nyugalmat ólottlnk biztonságát. Mert mindezt jelönit a magyar Voröikoreszt I A Mtgyar Hm-i emelt lel most ezen a kát napán kérőszavAt, amikor a VÖ-röHkoroaztórt kér.
Adjunk ültnél többel, - a magyar honvódelom oltárárul
PcrJafi, szeptember 30 (\'íiulósitónk jelentééi) A mái háborús kényszer szülte nehézségek idején gyakori, hogv tudatlan, ,e*V-Bzorü emberek minden hajért a község vezetőit okolják 9 ennek n\'vólo-inén vüknek a hatóságok tekintélye őrdokélxMi meg nem ongo<lholó módon adunk kifojozést. . Ezúttal nem ogy egyszerű, tanulatlan faluai ember, hanem maga
is közszolgálatban álló ogyén követett el ás elsőfoku itéjkező hatóság megállapítása szerint ilyen cselekményt.
Hórooly Lenke Magdolna Mura-vidon, jelenleg Muraesányhan áll
kincstári sznlgálatbani mint i>ostn-mestoniő. A murnesanyi községi jegyzőt, Kelőmén Lászlót a postamesternő közellátási szabálytalanságok elkövetésével megrágalmazta a íoljolontés adatai szerint. Az ügy i. wirlaki kii*, járásbíróság oló ko"-\' rüft.nmoly a. postiimos tornőt a községi jegyző terhére olkövotott rágalmazásban mondta kí vétkesnek h ezért, ót H0 pongé pénsbün totós re ilélto. Az ítélet még nem jogerős.
>Miti»jafr-i»*<i|»jj»^
Holnaptól kezdve megváltozik a bndapest-nagy-
kaf;i?.ga-csáktomyal vasnü msnelrend
A nagykanizsai állomásfőnökség közlése szerint hnhiupr-.oktéhcr oIro-iélól nagykanizsai viszonylatban a következe vasúti menetrend-változások lépnek érvénybe:
Budáimat Öv. (\'.-¦¦\'iktornva között a délutáni 1202. és 1201. sz. Hobos-
vonnt-pár elmarad. Helvétté nz A
1201. é^ az A 1202. sz." gyors-SÍn-autébuss (Árpád) közlekedik (csak II. oszt. gyorsvomtljoggyol). Kz indul (.\'sáktörnyúról lH.20 órakor, Nagykanizsára érkezik 10 órakor, Nagykanizsáról indul 10.01 órakor, Budapest l)v. érkezik 22.05 órakor. Ennek ellenvonata, az A 1202. az. gyors-Birinutóbusz indul Budapost Dv.-ról 7.05 órakor, Nagykanizsára érkezik 10.00 órakor, Nagykanizsáról indul 10.10 órakor, Csáktornyára
Fejszével kettéhasította az apja fejét egy falusi gpda
Kerékpárokat ..sorozó!!\'
egT lokel
A pénzszerzésnek »korszorü* mód-Ját agyalti ki ogy falusi fiatnlcmhor. A Nagykanizsa—Kaposvár közötti j müulou az elmúlt napokban állandóan ott karikázott egy kerékpáros íiatalomlior és ahány\' kerékpáros csak áthaladt az utón, valamennyit mogúllította. Miudonktnok azt a mosót ndta oló, hogy ó a honvédség mogbizásnhól szedi össze a polgári j használatban lovó kerékpárokat. ; Azon nyomban meg is vizsgált mín-I don kerékpártú természetesen vulu-I munnyil láncaim! használatra ulkol-I másnak minősítette. .Mikor aztán •á> tulajdonos sajnájgatni. kezdte a »bcaorozott« koi-ékpáijálj akkor a
érkozik 10.50 órakor. - Üudapost 1)\\—Csáktornya között nz 1208. sz. gyorsvonat, amely 18.30 órakor indult Budapestről elmarad. Helvétté az 1206. sz. gyors közlekedik, amely indul Budapest Dv^ól 16.25 órakor, Nagykanizsára érkezik 2-1.11 órakor, Nagykanizsáról indul 21.2-1 órakor;, psáktornyárn érkezik 22.20 órakor.
A roggol Nagykanizsáról induló 1207. sz. gyorsvonat változatlanul 6.42 órakor indul -éa Budapost Dv-ra 10.30 órakor érkezik.
Az »A« (Árpád) típusú gyors-sinautóbuszokra holyjogyot kell venni, a monotjegy csak ezzel érvényos.
Kérik az utazóközönséget, hogy a gyorfl-sinautébuszlioz csak kis kézi-IJodgyászt vigyen magával.
a kanizsai országúton fiatalember
fiatalomi-er szigorúan bizalmasan ajánlatot tett, hogy némi ÖSSZOglo-
fizotéso ellenében ki tudja esakö-zölni u kerekpár mohtositósót nz igénybevétel alól.
Ig\\ ment oz napokon át a kanizsai\'országúton és a fiatalember nom jelentéktelen »napszúmhuz« jutott. A kútra járó korsó -x\'-ldúzuta azonbn.i ra^ta is liotüíjos.\'idütt. Az íiikoi csendőrök fülébo jutott a do-! log ós a vállalkozó szolfomü\'ifjú is csakhamar a csondőrök ériaotébe került Kissamu József iukoi. legény .¦izeméivében. .Megindult ellene az eljárás.
Roppant házsártos természetű em bor volt idóab Papi- Janón k\'a-x*--szeiitboncdeki gnzilalkudó. Végleg
türhetetlonnó vált a magavisotote akkor, amikor (ia, ifj. l\'app János asszonyt vitt a házhoz. A fiatalok .rendesen óitok, két gyermekük is születőit, do az öregon oz som változtatott, ellenkezőleg lópton-nyo-nidii l»lekötőtt a fiatalokba, semmi-vol som volt megelégedve azokkal, a munkájukkal kajicsolatbun. Kgv-saer vasvillával beverte a fin főjét, másszor a lábát szúrta át. Menrét karóval vorte ki a szólóboli hajlékból, más alkalommal pedig otthon, a fia szemeláttára megverte. A \'fia-
taloiríl^-Jürt, ameddig tftrhotott, do július S^ftü, amikor az apja
megint ké-jaol támadt rá, ő is fejszét ragadott <m a harmadik ütéssel kettő hasította az apja koponyáját.
A törvényszék előtt a fulu katolikus és protestáns papjai és mások is bizonyították, hogy az áldozat összeférhototton embor volt. A bíróság ífj. Papp Jánost orős felindulásban elkövetett szándékos embor-öléében bűnösnek mondta ki, do tekintettől a fönnforgó nyomatékos onyhité .körülményokra, inindösszo másfél évi börtönre itélto. Ajb ítélet jogerős.
a muraközi magyar tanítóság nagyszabású népművelő munkáslsága
Megtörtént a lebonyolítás a kisembereknek láttatott hercegi illetmény-földek flgyében
A Zalai Közlöny már ismortotto a Batthyány-Strattman hercegi illetményföldek ügyét, amolyok, több mint 400 holdat tesznek ki és amelyokból nomcsak sok kisgazdát, hanoin számos földnélküli szegény embert is földhöz juttattak. E-lior-cögi földök fizopotnek, Sormás, Baj-csa ós Homokkomárom határában terülnek el, ezenkívül a nagykanizsai határban a sánci-pusztán 42 hold, a városban a két árok között 8 hold kisbériét. Ezek az\'illetményföldek nagy jótétoményt jolentenok a környék foldmüvoa-nójiének, an-
nál is inkább, mivel olvan áron jutottak hozzá, ami lohotóvé totle S kispénzű em borok számára a\'fö|d mogszorzését. ügy tudjuk, ogy hold AGO pengőbe korült, Xlível az egész tranzakciót az Országos Földhitel Intézet bonyolitotta ío, aa intézet most ieküldío főtitkárát, dr. Apáthy iíoltánt Nagykanizsára, nki négy napon át « liolyszinon mogszemloli a juttatott hercegi földokot és a gazdákkal lobonyoliíja az anyagiakat. Bzemélyonként 1—Ö hold jutott kis-ómbereK birtokába.
Sxept 30-tól október 3-lg
vAROSt fiOZQÓ
Csütörtöktől-vasárnapig
A magyar filmgyártás çBuoatelJesttménye: SZERELMI LÁZ
Rojnvdry Qertrud, >. Ceortoa Gyula, Makldry Zoltán •> • ¦«
világhíradó napjaink eseményeiről
Szereplők: Dayka Margit Pééry firt, Tt\'mdr József* Gsorios
éVFA*
glőaddaok *e*d#ti? könnavokan ?5, *71 ?9, vaudrnap ?3 fő, ?7 ée
Csáktornya, ezeptember 30 (Mütakiiit tudósítónktól) Bár a muraközi nép n dologidő kellői kőiepíben vau még és mcisze még a ií:, a muraközi népniflvelók máris megkezdték a téli tanfolyamok ulőkéazitó munkáját. A most megindu\'ó munkaévben a rendkívüli viszonyok kényszerítő erővel követelik, hogy a murakOzI népművelők fokozottabb mértékben munkálkodjanak. így az idín ts elsősorban
magyar nyelvi tanfolyamokat readcznc< szinte kivétel nélkül minden faluban, mert Igen nagy szambán vannak ol>annk, akik boldogulásukat a belső or-szigré-zei\'bea keresik és ezek szamára nílkaiözheletlcn n magyar nyelv, teljes elsajátítása. Az elmúlt évben r.y magyar nyelvi tanfolyam volt 3213 óras-ámmal e.i ¦!(*!\'") hallgatéval. Ezután a legnagyobb erdeklödfs a
magyar nóta és táncfanfofyqmók iránt nyilvánul meg. A?- clmuM télen például 21 kedély képző tanfolyamot tarlotlak a muraktzl tanítónők és tanítók 67(1 óraszámmal és 605 hallgatóval. Természetes ezek melleit az Idén Is megrendezik kellő számú Jeteatkezö esetén a többi tanfolyamokat Is, így elsősorban a nőgevelésl, úgynevezett
klsgazdaasszonykipző tanfolyamokat, ahol a háztartási munkák, síités, főtte, varrás Bxerepeliek a tantervben. Ezeken kivin, amelyekből tavaly 12 tanfolyamot rendeztek Muraközben, e télen Is lesznek külön
kézimunka-tanfolyamok. További megszervezik kellő azimu Jelentkező esetén az analfabéta-, az alapismereteket terjesztő, a közműveltségi éa Kazdaiiel tanfolyamokat • is. Mindezektől függetlenül, mint már Jelentettük, lesznek hátttpati tanfolyamok ,
Is, főképp a kukoricacHithc feldolgozása.
Érdekes tervet dolgozóit kl a Muraközi Iskolánklvtlli Népművelési Bizottság a
népművelési előadátek állandóvá (ételére U. Felkéré.ére a Muraközi Közműveiéit Bgyesfllet központi előadókat szervezett be, akik értékes mura* köztnyekü előadásaikkal sorra Járják a falvakat, és .nagy:-segítségére< lesznek a helyi népművelőknek.
A műsoros délutánok és esték, vala-
mint a .------íí
falu-napok rendezéseibe, flgyes ötlelfel a murántull községeket is bek-ipcsolják. A már teljesen magysr nevelésben részesült, de a nép anyanyelvéi beszélő murakereszluri, molnárt, (ótszerdshelyi, tólsientmirtoni slb. gazdákból 15-20 főnyi csoportokat szerveznek, amelyeknek tagjai nr. egyes muraközi falu napokon nemcsak mint résztvevők, hanem mint előadók la sierepelnek. Bizonyos, hogy ciek a csoportok nagy mértékben kö/.elobb hozzák majd a muraközi népet anytorsival testvéreidhez.
Programon azcrepcl a
gyermekek foglalkoztatása . is, mescdélutánok. Játékos foglalkoztatások, klrandulésuk béreiében Is , Az elözetea tervekből láthatni mér, hogy ez évben nem lesz egy község sem Muraközben, ahol ne lenne egy-két tanfolyam.
A muraközi népművelők, sklk OS százalékba i a tanítóság soraiból kérőinek kl, mindem elkövetnek tehát a muraközi nép tudásának fejlesztésére, lelkének nevelésére, szellemi, gazdasági és ..társadalmi felemelésére. Hisszük, .hogy munkájuk az évben Is eredményes lesz éa a befektetett sok áldozatos munka meghozza, gyümölcsét.
Torontáli szőnyegek, összekötök, á g y e I ö k nagy választékban
-né/
1 szeptember 30
ZALAI KÖZLÖNY
8
Szüreti aiitlatság
bta noKykanlwat Katolikus Legény-SrvlBt oTctóber 3 An délután 6 órai kezdetid gazdiig mflsoru sztlroll mulatsá-«ot r<uidi>/. az Iparoskor mtgy termeden Zenét a honvéiUonokar 12 tngu ojij ttí-íefio adja- - (:)
SPORTÉLET
A Zsöina jön vasárnap Naervkaiiirsára
A ZMNTIÍ-D08IC vasárnapi dombóvári ű^őzölmo fölött még uom csitultak oi\' a kedélyek. Mindönki-, igyekezik magyarázni az >*>sot;>K rnert meg a legvérmesebb ZMNTE szurkolók som merték gyózolomro gondolni. Maguk a játékosok.is\'egy dnnlctlont tartottak legsy/iivnrsi\'se\'il oeotuok. Mirit értosül.tiünk, a DV8E csapnia valóban kitűnő volt, do a ZMNTB o/. alkalommal a taktikai játok magas iskoláját mutatta bo, Csak látszat volt n DVSB fölónyo Ós a ZMNTE vődekozéaö, iriort\'vég-orotmiónyneil a korszerű labdarugó-iátok értékes erényéit vonultatták föl a ZMNT.K játékosok. A \'védekezés mellett a bárom olővetolt\'osatár sokkal veszélyesebb volt a DVBK kapura, mint a D.VSJö. kapu olőtt tömörülő tfuhadósora, Ezenkívül a síiiv-lélek játék, és a fodozotsorok közti óriási különbség döntötte >ol "R mérkőzés sorsát a ZMNTE javára, llái- a bárom sérült (Mihulocz, Csor-iios. Hói Ki fedezet nem tudta kifoj-tciü toljek tudását, mégis azintn uralta a mezőnyt ennek, a kitűnő hármasnak K teljes technikai fölénye. Ehhez járult Kovács II. ragyogó védése és máris adva van n nagy »rojtety«.
A Zsolna nagyon készül visszavágóm n \'kettőn tavaszi vereségért. Tehát erős küzdelpmro lesz kilátás, ami valószínü^Hsehh gólarányt! ZMNTE gyóáolemlvoz vozot.
A ZMNTB valószínű változatlan öszzoállitáában játszik, tollát Kovára 11. — Ta ton.es, Kovács V.\'— \'Milia-loczi Hójjü, Csorpos Németh, Lika, Kiss, Csamare és VojnovitS játékosokkal.
F. löm ér kőzést is látunk vasárnap a Zrínyi-pályán. A ZMNTJ3 II. játszik a bázalto-rottyoí Őrszázad válogatottjával.
Az zWTfí Pécsen játszik a PI1TC ollón. A csapat\'változatlan, összeállításban, do remélhető, jobb játékkal veszi fel a küzdőimét a |)écHÍ zöld-fehér együttes pilon. 11a a támndósor .löYŐkészségo javul, akkor győzelemmol térhet vissza az NVTB Pécsről.
—k—n—l—
Nagykanizsa, Fő itt 5 alatt
{Köróna-azálloda épQle[ében)v
Nagy választék mindenféle női- fórfl- ós yyormokoipökbon.
Oktobartftl kexdvo,
mint a Mayád bizományosa, minden tnennyiségheri
vánArolok wrida*.
A bes\'olgáitáloti vadak titán töltény-malványoit lesznek kiad/a a F. M. rendelet érlelne mében.
Varl/iíirlüvüiloirci;
UNBER-ULLMAMN ELEK
vas-, f«<j»er- ét lO(icrkeraik«d0.
iini i MiawwiiaiM mm imiiii —11
á keleti harctér nagy szakaszain mn%ffl\\ sí német vlssmosnláss
Az olasz fronton az időjárás akadályozza a íeivonuló hadműveleteket?
Tíorlinlwn fokozott figyelemmel kísérik a napról-niipta orosödő német olloiilökéaok kifejlődését.
A dnyeperi harcok koTÖnl/On a hídfők körüli csatákká alakulnak. A keleti parton alakított hídfőállásokban a némotek olvan erélyes és átütő ol Iont ám adások ha kezdtek, hogy fol kell tételezni, hogy már jó elére elkészített terv alapján járnak ol. 10 mellett úgy látszik, hogy a tartalék-erők is érezhetően fékezik a szovjet támadását. Zaporozsjotél délre,
Mditopol környékén egy német ollontámadáa olyan eredményesen votott vissza egy szovjet köteléket, hogy az ollonségnok a város mogkoruléséro irányuló kísérletét cgyelóro meghiúsultnak koll tekinteni, Molitopollól északra a szovjet mügkiséroltü a némot mii-gaslati állások megrohnnúsát. A némot olléntáinadás ebből a vállalkozásból alakult ki, amelyben nődig az ollouségN imgymonnyiBégÜ hadianyagot használt fol. Délen a harcok \'súlypontja közvetlonül a
zaporozxjei hídfőállás poromén alakult ki, ahol a németek hasonlóképpen hovos támadásokat intéznek. jjjzzoj szemtan
Dnyepropclrovszk kórnyéke ellen ;n szovjet nyomása enyhült, ami részint annak" követkozményo, hogy az ellenség ombor- és hadi-anvaga őrösén elhasználódott,1 do
következménye a némot támadó ol-uáritésnak is, A híd fék körüli csata folytatódik egészen a Kieytól északra olteiüló rés/okig. A némot liidfőállások közül sok van a Dnyopor ltoloti partján. Míndainollott a\'Znpo-rozHJétól északra eltörülő vidéken íi szovjet vállalkozása Kiev felé mutat.
Áltálában\' ez a város tekinthető a szovjet hadvozotés ama céljánalt, a melyet minden körülményeit között, j ínég a sáros idő beállta-előtt akar | olerni. Ennek következtében
a szovjet csapatok elsősorban 1 a Ihiyepr.r szigeteit akarják . ¦r, megszerezni támaszpontok céljaira és obbó a feladatba minden orojiiket lx>!o is vetik. ErŐfeazitéaoikkol azonban még csak azt érték el, hogy támadó kötelékeikéi a teljes megsemmisülésnek tették ki, ami amellett bizonyít, hogv a, német ; állások orőtoljesok. iíiovtol északra, j egészen a Moszkvába vozető gé|»-koc.^i útig a szovjet íováblna is azon igyel;szik, hogy nyugat felé a legnagyobb töme\'gok bovotéscvol több loret nyerjon.
A harcok ezen a szakaszon példátlanul kemények, do az" olŐrohnladás lassúsága! itt is az órólyos némotollonUimadásoknak köszönhoté. Az arcvonal ezen szakaszán az időjárás különben már von-tatottá leszi a hadmüvololokot.
F.rfis hegyi éllásokat szálltak meg a németek Délolaszországbsn
az elkövetkező li ad mii ve le tok órdoké-
A rossz időjárás egyébként a dél-olaszországi hnrctétoii is-beállt, ami olsósorhan a brit—nmorikai esapat)-mozdujatokat zavarja. A némot csapatok, ugy látszik, itt erős hogy i állásokat szálltak nieg. Mindkét részről folyamatbari, van a fol vonulás
bon.
A Neue Zürichor Zeitung aso-rilit orŐs szövetséges légi kÖUdék Bzoptomlwr 27-őii délelőtt hovos támadási intézett iiológna olion.
Kremencsug várost kiürítették
A koleli harctérről Züriohbo érkezett jelentésok szorint , az északi szdknssöiípSzmoIeiiszk és Vityobözk között féíiiton heves harcok folynak. A Dnyepor középső folyásánál a német * csapatok kiüritetk\'k a folyó koleti partján lévő Kremencsug városát. í
A New York Iloraltl Tribuno katonai h/.akértöjo a koleli arcvonal kolyzetét vizsgálva óva int attól,
hogy tűibocsüljók a némot elszaka- \\ tlásí mozdulatokat. A némot vissza-vonulás - irja az amerikai lap — j figyelemre méltó ügyosséggol és tol- I jos rondbon kövotkozott bo, A Hzov-jolnek nom áll módjában jelentősebb számú német foglyot ejteni. A német hadseregek még érintetlenek és jobb védekező állások birtokában vannak.
Berlini jelentés Délkeieteurópa angol-amerikai vagy szovjet megszállásának híreivel Kapcsolatban
lierlinbői jelenti a Magyar Távirati Iroda:
Részben az egykori Jugoszlávia területén dulo pailizáu-harcok, iV-sz-bon pedig az a tény, hogy Péter szorb kinjly kjsérotóvpl Blhaarta Londont, iiltalihat adott arro^bögya német külügyi hivatal tegnapi sajtóértekezletén Szóvá togyék az emigráns-kormányok állásfoglalását Bzov iotoroszországgal azomlwn. A Wil-nolmstrassén a kérdéssel kapcsolat: ban utaltak arra, hogy egy svéd lap szerint cgyoB omigrans-korniányok részlwu az olaszországi, részben a koleti események batásSyélatt londoni kormánykörök elölt unnak a kívánságuknalt atltak kifejezést, hogy angol és amorikai csapatok szállják
I____
meg a délkoletourépai torülotokot, még miolótt azt a szovjet csajmtok mogtohotnék. A svéd lap jól tájékozott londoni körök véleményéro hivatkozik, amikor megállapítja, hogy ozok a tendenciák megértésit) találnak ugyan, do
a& angol és amerikai kormány-a körök ebben a kérdésben csokin Moszkvával együtt hajlandók eljárni.
A rVilholmstrassén ohhez még hozzáfűzik, hogy azok a romónystígok és az a suttogó propaganda, amely egyes délkeleteiirónai államokban már régebben folyik, loljosen alaptalan, mert Anglia és Amerika semmit sem
7ománcozott kályhák és tűzhelyek,
L Hoíherr-o^uti-CTáTlJUiiTB ree>»flg"\'»"\'*fli B«pp" állandóan raktáron Tóth József wáskereakodéaében
1íwihDt-téx n. (Köipont-széllé épUlel.)
tesznek ezeknek az országoknak az érdekében, ami csetteg Szovjet Oroszország érdekeibe ütköznék, :
Csak gyenge erők keltek át a Dnyeperen
\'Berlinből Jelenti a Budapesti Tudósító: A német visszavonulás a kelcll arcvonal nagykiterjedésű szakaszain megállt. Az arcvonal déli szakas?in i^ea heves csaták dalnak, anélkül a/, nban, hogy az srosiok lért nysrlck volnn. V.tic\\ hzciuben az arcvonal középső szakasza még mindig mozgásban van. Mindazonáltal as lapok katenal szakértét bizakodóan ítélik meg a helyzetet, noha a további fejlemények tekintetében nem bocsátkoznak jéslásokbs.
Az oroszok most fokéul a Ktlm Irányában (ejtenek ki ecÓB nyomást. A törekvései arra Irányulnak, hogy Áttörlek a Dnyeper alsó folyása és az Azovi-tenger közötti német állásokat éa hogy Prrekopnál elérjék a félsziget ésraki kapuiéi. Mindeddig acm élték cl céljukat.
A második támadás a Kubán-lilOfó ellen Irányul, amely védelmezi Keres félszigetéi, K\'lm keleti kapuját. A Kubán-nidfónél a német parancsnokság lassan visszavonja a csapatai! a Tamun-fihitgttn, ahol erős német állásokat építettek kt. A Dnyeper középső folyásán a németek hídfőállásokat tartanak Zaporozsjo, Nyetro-pstrovszk és Kiev elélt. A német Jctenté-Sekbó! kiluriik, hogy a támadó <sapatok lelyenként átkeltek a Dnyeperen, de csak gyenge erőkkel, amelyek nem kezdhettek nagyobb urányu hadmlvelelbc.
A Pripet-torkolaltól kérdve az aicvonal még nem szilárd. Innen Damldovlg, ahol az arcvonal legészakibb része kezdődik, a német csapatok még folytatják lassú visszavonulásukat.
Szeptember afra a német tengeralattjárók hónapja volt
Berlin, szaplombor 30 (tuterlnf) Nőmet tongeralatljárók tálkái sikores csapást mórto< uz Atlanti-óoeán északi szakaszán ogy Amerika felé haladó hnjókaravánra, A FÖldkÖzl-tpigorao, az Atlanti óceánén és a Fe-kote-tongeroa az ellenség hajórajéból Ismét elsUllyesztottok 4&DU tonna fér-fseatu 7 hajót s egy rombolót. Ezeukl-yUl lelflttok kót ettenségos gépet.\' A Uómot tengsralattJArék ezzel az elmúlt hónapban összesep 17 rombolót semmisítettek meg, 3\' továbbit megtorpedóztak |in ¦; - |j i Szcplernber tehát az ellen-éges hajóblz-tósilás ellen folytatolt eredményes harc jagyében állolt, mert i német tengeralattjárók Ismét érvényesülni ludnak, noha az ellenség tavasz óla újfajta módszereket követ.
Rendelet a védett birtokok teher-rendezésérdt
A hivatalos lap mai számában megjelent a miniszterelnökségnek a védőit birtokok teherrendezéaének módosításáról és a védettséggel kapcsolatos egyéb Intézkedésedről szóló ronde|ate. iitiiuiy n védettséget kívánja minél rövidebb Idő alatt megszüntetni A rendelet rendelkezése a többi között az, hegy a teherrendezések a Jövőben csak HKukiiAl a védett adósokaál lesznek la-hnlsegesek, akiknél a tartozás a kataszteri tiszta Jövedelem 60 szorosát meghaladja. A 60-Bzorosűn fölltll tAr-tozáuok oflökkontéso az eddigi szabályok szerint történik.
za1m. icozldxií
1943, sgcplcmlrer .in
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
H I R EK
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyolot: Ha őrangyal gyógyszortár Deák-tér 10.
Kfokaniasán au ottani gyógjewt-tár állandó ügyeletéé HMlgálaM tart.
N»»tá>. Szeptember 80. CBfHflrlök. Róm. kai. Jeromos ea. - Protestáns Jeromos.
A GŐZFÜRDŐ nyitva va* reggo] 1 órától est* 6 óráig. (Hótfó, saarda péntek délután ós kedden egéé* nap nőknek.) Telefon: 660.
ban nyakkendők készülnek hnlbÓTbít. Sokoldalú felhasználhatósága róvón tollát igen BHZdaaéKoe. A német cipőipar már hottZabb Idő óiu étkedet alkalmazza a gyermek- éa női cipók kcezl-léBénél a különböző halbőróket. A halbőr gyártása tehát állandó follődéet mutat éa ujabban különlcgoi eljárással elkerült Miérlelkóppen haikŐrből olpőtalput készíteni. A fallődés következő foka, talán a halbőrből készült férílolpő lesz, Klaér létképpen exeakl-vül köjiószljak RyérlaöAiiai Is sikerrel alkalmazták a preparált halbőrt. A bőriparban tehát R halbőr rövidesen Igen tekintélyes helyet feglal majd el. (MNK)
— (Vitéz Horváth képviselő kerületében)
(Tudósítónk irja) Vitéz Horváth Perese ny. vezérőrnagy, ornzéggytlléal kópvleolő, Afaómuraköz közflOgcInok látognláHét újból megkezdi. Szeptem-ber 30 án to órakor Dákántalván, ugyanezen a napon (él 3 órakor Da-máaáa, 4 órakor Törökudvaron (art be-számolót Október t én Perlakon tart panaxznapot és politikai tájékoztatót Október 4 án délelőtt 10 órakor Mura-vld. délután :! órakor Kotor község kö zanséifét keresi lel. Oktéber 3 én a szentmlao után Alsódomboru községben sz&mol bo nz aktuális bel- óe kUlpoli-ilk-ii helyzetrőt.
^(Tórzese)
A nagykontianf hnnvédzonakar mi,\' csütörtökön este 0 órakor a Deák-tért fsaorbsu térzenét ad.
— (Mlsszlótház hírei)
A H/oolélln Missziótársulat nngykii-nlzsal ezervozelo október 1-ón, pénteken délután 5 órakar tartja Vont Sancto ját, utána nz első rendes havi ülését, majd fél 7 kor (ée októberben mindennap ugyanekkor) rózestil/ér áJtatOHaágái. Pontokén lesz nz ájtatosság utáu a LeánjklQb Venl Saucte Ja Is.
— (Eszméletlen embert találtak a boglári állomás közelében)
Balatonboglár közelében, a vasúti töltés mellett pgy eszméletlen embert találtak. Megállapították, hogy Sándor István 44 óvi\'q. budapesti gyári munkással ucám A mentők a Rzékeate-liórvátrH/.«iit Ovörgy kórházba isálll-tolták. ValCH/inUnuk látszik, hogy Sándor kiejtett a vonatból és Így került a vaaull .sínek mellé. Kihallgalul még nem tudták eszméletlen állapota miatt.
— (Sorozás Perlakon)
(TuMstlónk hja) Perlak nagyközségben, mint Járási székhelyen a/.tipíüin-ber E7-én megkezdődött az 1023. /óv-lolynuilK\'llek sörözést. UJbót régi | \'szökés: szerint zeneszó mallatt vonulnak fel Pertnk ős a környék községei magyar íár/.ló alatt. lígész rfPerlak népe gyönyörködött a nomzolti szalagos 11-Jiwág felvonulásában. Ezek az ltjak, akik már több óvo magyar luventék, büszke tővel raonotelnek magyar nóta mellett a sorozó hlzothmgok elé és örllluok, hogy ők ta magyar honvédok lehetnek.
— (Kimentették a (elborult vitorlás utasát)
Ügy Müklován Káro\'y nevü diák a Balaton IHiedl szakaszán c.ónakázall vlle-r-lásával, Hirtelen nagy vihar keletkezett, amely felborította a vlloi\'.\'-[. A diák nem ves/itette cl a lélekjelenlétét, tianeni segit-sénért kiáltozott. A kiáltását meghallotta Cscmba Kálmán balatonfüredi községi tisztviselő, aki csónakba öltés a már erejét vesztett diákoi a saját csónakjába emellé lik őzben a helyszínre érkezeit egy niolarcsé-nak is, amelynek segítségével a palia vitték Moldcván Károlyt. — (Olpótalp a „tengerből")
A halbőr jel-intnaége a háborús bőr gyArlásbau mimloagyobb méreteket ölt. Így a tŐk*?b:iuiitké» egyéb észak tengert hal I&J\'.áriak a bőre ma a német bír jártasban nagyuioünylsénbon kerül teldolgozAeru. Főleg női táskák, kesztyűk. ernyŐtakok, övek. sőt u)ab
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, illetve édesapánk elhunyla és temetése alkalmával mély gyászunkat jóleső részvétükkei enyhitenl kegyesek voltak, eiuton Ib hálás köszönetet mondunk.
Özv. Kumánovlts Pál«f éa családja
Imtuluntitt Síliftül/ NUMI
MENETRENDJE
érvíny,\'. máJUH 17-től.
ErnoéB.t-lér—Ve»ut»llon>L-
VaiutiHomíiffl Erziébct-tíne
6 IS JM 720 10 SO •11« 1400 1430 15 00 «18-40 1830 19-40 20»s 22« m .1 is 3 s C * s Ss» x 0 > s
CiUteaoi votér- él ün-natn.a keil«k*alk.
Nagykanizsa megyei város polgármestereiéi.
1421/ é. 1943.
Tárgy: Az október hónapra i-üóIó netr&leiira-bcM.er»éil engedélyek klfldása. "
Hirdetmény.
Felhívom n pttroitum árusításával foglalkozó összes kerenkedőktt, hogy az olt-tóber havi petróleum-beszerzési engedélyeit október hó lén a Közellátási Hivatalban Jelentkezzenek,
Nagykanizsa, 1943. szeptember 28.
i, Polgármester.
íripf, iilttil
togmaftuabb árban vwiek. .
Vékésy ékszerési
Mimózza
kézimunkaszaküzlet fiagykanlzsa Csengery-ut 4
Fonalak, horgolócérnák, géphimzés, előnyomda, Klöpli-függönyök, függönykészités, diszpárnák, szabásminta díjtalanul. Kézzel kötött férfi és női téli harisnyák nagy választókban.
Nagykanizsa nicKyei varoi rxrigájrnesterétöX
1420/ké. 1943.
Tárgy: Az lO-in. októbert szelvényekre kiszolgáltatható potro-loummennylség megállapItAsa.
Hirdetmény.
Azt a legkisebb petroleum-rneny-nylséget, amely 1943. október havában egy-egy háztartásnak utalványozható, 18 deciliterben állapítom meg. Ennek alapján a petróleum-ulalványoknak október hónapra érvényes l-es számú szelvényeire ennek a mennyiségnek a felét, vagyis 9 dcl. petróleumot kell kiszolgaltaim, a 2-es számú szelvényekre pedig a másik\'felét, vagyÍ3 további 9 dcl*. A 2-es számú szelvényeket csakis október iió 15-ikétöl kezdve B7..bad beváltani.
A szeptember hónapra szóll 5-0s és 6-os »z. szelvényeket és a szepL egyszeri vásárlásra szólt utalványokat október hó 1-tÓI kezdve nem szabad beváltani.
Egyben. lelhivom a pctroleumáru-sitáira kljelOlt Összes kereskedőket, hogy aflzepl.-beu bevallott pettoleum-utalványokról azerkeRztett siámadá-sukat október hó 1-töl 12-ig mindig déli 12 Óráig adják bs a Közellátási Hivatalhoz.
A számadás beadásának elmulasztása vagy késCn beadása: kihágás.
A számadáshoz szükséges botilékért mindenki Jelentkezzék a Közellátási Hivatalban.
Nagykanizsa, 1943. szept. 28. sjjo Polgármester.
unyer-Ullmann Elek vaskereskedésében
sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg-
Mtaalwaii^ete bewáithaték
6« . i|-.jf.Hy..>,hnttHc. /
hoffhepr-aépak télre és tavaaxra előjegyezhetek
DRmVtXGYI
VILLAMOS ÁRAM-SZOLGÁLTATÓ RT.
Ai-ai.mxaniltk llxotoso, reklamációk, hlbajalunléoík, >uk>z.r0 \' liiWMaooi.its» minden vIHemoa kérdésben
délelBtt 8-tól délután 16 éréin. C.»wrm«ry-ut 51, tolaton 294.
MAJOR " gyorsíró- és gépIróIskolilMu.
október hó 4 én
> uj nappali és esti tanfolyam
kezdődik. Siont Imro héroeg utoa 6. Vidékieknek »taüá«l kedtesmény I
APBOfURDETÉSES
állAs
Ügyes, megblzhatóujíígklhordr> asszonyt keres axennall belépésre « Zalai Közlöny kiadóhivatala.
Aattlalosesagéjriakat magas fizetéssel felvesz Csizmadia János asztalosmester Nagykanizsa, Bába-utca 0. 2
Al hr.f max alali nyarhet könyvnyomdánkban Siati ffixalAamal egy könyvkötő tanonc és 1 tanulóleány. Legalább 4 polgárt Iskola elvégzéséről szóló bizonyítvány szükséges.
Ftl napi atfoalattséara (elvesz plakftlragasztót a Magyar Hirdető Iroda, KlteridclUé^e a Zalai Közlöny kladóhlva-talákan,
Dtakkastláp keretében már dolgozott
diákok részére szabadságuk Idejében munkát és kereseti lehetőséget nyújtunk. .Jelentkezés a kiadóhivatalban. 8199
jót főző bejárónőt éa egy oyarmak-laéiiyl telveoi Háry IlkŐigyár. 319&
ADÁS-VÉTEL
Miiulennapl levelazésből összegyűjtött ISmaHbéryaaal bélytggyüjtéii céjokra m«s«aaaak. Barbaflts, Zalai Közlöny ezerkcistŐsége, nsponla délután 6—7 órs között. et a hirdetés mintila érvényei.
Eladók tétti alsó- él felső-ruhák, különböző bútorok. Clm a kiadóban. 321»
EbódIS* és balóbutor, szőnyeg elido Horthy Miklósul 19. Megtekinthető 1-2 í, 5__6 óra közeit. 3191
Eladó Ford 8 hengeres 10 drb gumival, giejiler 77-es elegáns karoszerlaval, K> X ö-Vü-ös erősített gumivsl. Hunyadi autójavító tizein, Csáktornya. 3103
Eiedetl mah arad jtaa-ab «aerali*» -
b5l eladnék 2 drb nchézkatátu brlllann gytiiiu. Cidcklödők adják le clmUket „Mnra-söz" kiadóhivatalába Csáktornya, „Maha-radaaa" Jeligéié. 3194
Két fiatal aUldö eladó. Eötvös-tér 28-sxám. 3227
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
ilgáaoi ur ketcs ciendcs axobál al-lataaaat. Ajánlatot „Otthon" jeligére kiadóba. 3226
ZALAI KÖZLÖNY
IKJUTIKAt NAIHUVP. KJadJa : „KOzgaiduásI R. T. Hagykaulii«-\\
Feletős kiadó.: Zalai Kirily. í Nyomaton-;
a „KPiaazdaBágl B. T. Naa^ksnlzsV* -
¦yandéjábaa HagykaBizaá" (Nvo^ndáért telel i Zalai KaratvU

Insert failed. Could not insert session data.