Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
135.18 MB
2014-02-28 12:59:11
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1597
5763
Rövid leírás | Teljes leírás (1.39 MB)

Nagykanizsai Friss Újság 1902. 091-120. szám április

Hiányzik: 110. szám

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:


MsoJelenlk naponta korán reggel.
Nyomatott * ,Nagykani»wd Frita Újság" ««rtWíní
uyonuiájíban.
Előfizetési ára:
Helyben házhoa hordva bór«. 60 Hűé». Vidékro póstal küldfes«! egy bóra 1 kora«* 20 ffifa.
Kiadó tulajdonosok: J. K«l«lői »»•rk»sitó:
Kraum C* Karkai. KLOBVAl HUGO.
S*rt«sxtdség én Uad&BYAUl: Krauu 6t Farka« paptrirerakedé««
r • *\'\' \'-"■ \'•\'".T-\'v.ij1\'—-----7\' " _ Wi
Mérés húsvét.
A Kossuth mauzóleum ügye. Szerb bolgár barátkozás
A magyarnak ki kell vetkőzni százados előítéleteiből. Hozzá kell nyúlni a kalapácshoz, a vésőhöz, mert csak igy valósulhat mog végre a/ a nemzeti aspiráció, mely lelkünket \'üralja, szivünket dobogtatja. >
Elmélkedjünk
A húsvéti ünnepek alatt ráérünk az elmélkedésre, a gondolkodásra. Magunkba sz&llhalunk, szánhatjuk bánhatjuk bűneinket és tanulságot meríthetünk, okulhatunk a multak hibáiból.
Fényos napsugárral, veröfénynvol köszöntült bo húsvét szent ünnepe, a nagy világegyotem ego mosolygó, derült, világos volt, de a haza cgóu sötét felhők takarják el az éltető napot, a ter-mékonyitő sugarakat.
Gyáva tétlenségben él nomzotünk. Neinbánoraság, semmivol nemtörődömség és a mindent fumigáló közöny betog társadalmunk ölő mérgei. A nagyhangú frázisok, az üres szóvirágokkal cikor-nyázott buzditó szónoklatok napirenden vannak, de a tett, az önzetlen munka embereit, kik szivükön viselnék a magyar haza boldogulásának előmozdítását, csuk Diogénes lámpájával kereshetjük.
Hibája a magyarnak, hogy élősködik az ősök érdemein és szégyennek tartja azokat a pályákat választani, melyek a kulturnomzelokot uagygyá, gazdaggá és hatalmassá totték.
Iparunk ós kereskedelmünk, — hiába hirdetjük az ellenkezőjót — még mindig csak alacsony nivóu áll. Mindig csak a kísérletezés, a szárnypróbálgatásnál tartunk és önállóságra szert tenni mind eiideig nem sikorült.
A nemzet életében ezek a kísérletezőiek nem egyebek vívisecti^nál, molyok néha éltető ereibon támadják mog gazdasági érdekeinket.
A uemzo\'.i szellem megnyilatkozása Volt a magyar ipar pártolás,
a mely azonban nem hozta meg azt az eredméuyt, melyet attól reméltünk, ha-nem csak olyan gyorsaü\' fellobbanó szal Maláng volt, moly valóbaó csak ogyéni Slréberség kielégítésére szolgált és a melyuek cégéro alatt nyíltan árulták magyar termék gyanánt a külföld kontár árucikkeit.
A\'nyugat nemzetei szinte, megvannak áldva egy hatodik órzékkol, a kereskedelmi szellemmel; ez tette iparukat, közlekedésüket hatalmassá ós nagygyá és ennek\' köszönhetik azt a^jólélet, auioiyet élveznek.
Ü2 hiányzik a magyarnál. A kereskedési, az ¡part lenézi, mert hát ez nem uiüögialkoíás és még csorbái ejthetne e nemesi kulyabórön, melyet már úgyis •léggé kirágott a demokrácia örló axuja.
megváltsa boldogtalan életét a földi-1
szenvedésektől.
v >
A csalódott «iv mindenre- kópea,-. boszutzomja olthatatlan és nem törődik^" azzal a lovagiassági .szubálylyal, melyetl a mai társadalom a nővel szembetM megkövetel, mert képes álnok ideáljáf: meggyalázni, pellengére állítani, tót mógí gyilkolástól sem riad vissza.
Rozina Fcreuo is tüzetesen udvarolt11 Mikuleov. Katalin 22 éves uapszámosnó«\'\' nek, ki egy darabig szívesen fogadta a* legény udvarlását, de kéíőbb más szeretőt is tartott magának, amit midőn a Rozina megtudott, felkereste a leánytv: I.osonci-uica 3-ik szái&u lakásán és ot*l» egy nádpálcával annyira fejbeverte a« csapongó szerelmQ loánvt, hogy at •«*♦*• mélutlenül 9*ott össze,
A mentők a Rókusba szállították. A^ veszedelmes udvarlót pedig a rendőrségül vetto pártfogása alá,
U| főispán. ;
Teljeseu megbízható forrásból arró.ó értesülünk, hogy Sáro« megye már leg-C?5 közelebb uj főispánt kap Bornemisza" Lajos személyében, kinek a távozó Bár-á> dosay István helyeit való kinevezését ai* hivatalos lap már legközelebb fogja, , ;j!
Véres húsvét. -
— Saját tudósítónktól. —
Badapeet, márc. 81.
Nem muhk ul ünnep, hogy ne adná* uak munkát a rendörsépnek a különböző korcsmákban elólotduló verekedések. Különösen a külkcrületekhun napirenden vennak ezek a korcsmai csatározások és van rá es»t, hogy néha #m-
beréleUf is követel, de súlyos sebesülOs mindigtörténik.
A pálinka gyilkos mérgétől berúgott alakoK a legcsekélyebb dologért is mindjárt bicskát rántanak és azzal osztogatnak egymás közt igazságot.
Szerényi József koesis és Varga József napszámos ogvütt mulattak tegnap késő esiig egy kültelki lebujban. Hazafelé menve valami csekélység fölött összeszólalkoztak és midőn az István-ut 14. számú ház elé értek, Varga hirtolen kést rántott elő és azzal vaderővel markolatig dőlte bicskáját Szerónvi nyakába. A sebesültet eszmélotlen állapotban a mentők a Rókus kórházba szállították, állapota életveszélyes. Varga ollca a rendőrség megíndiiotla a vizsgálatot.
Ugvanigy járt Biró József 25 éves kocsis tégnup este együtt mulatott társaival egy váoi-uli vendéglőben.
Borozgatás közben valami fölött összeszólalkoztak, mire az egvik kocsis bicskát veit és azzal két 5—0 cm. mély szúrást ejtett Biró vállán és halkarján.
Rendőrt kellett hivni, de miro a rendőrök megérkeztek, a verekedők továbbálltak.
A sebesültet a mentők szállították a Rókusba.
A hűtlenség büntetése
-- Sajut tudósítónktól. —
Budapest, márc. 31.
A féltékenység már sok elvakított szc r«lmw»«k adta kaiéba a Íígyvtrt, bog
!i. évfolyam, 91. szab
nagy-Xamw. !»o? fr-K ípii-?$

NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
*•.\'/• i
Béketárgyalások.
Protoríában a minap megkezdték a bóko tárgyalásokat. Mindönki azt hiszi, hogy a tárgyalásoknak meg losz a kívánt eredménye, az ancrolok is engednek vulainit, engednek egy keveset a burok is és véget vetnek annak az áldatlan mészárlásnak,
melv már évek ota folyik Délafrikdban.
A húsvéti Ünnepeken szüneteltek a há* boruskodúsok és remélhetőleg nemsokára\' végleg inogsz tűinek, "
Mm képUuk e tárgyalás egy jeleuotóV\' ábrázolja.
A Kossuth-mauzoleum ügye.
— Saját tudósítónktól. —
Budapoat, márc. 81,
A fővárosnál megint egyszer struc-polílikát űznek, beledugják a fejüket a homokba és azt hiszik, mert Ők nem akarnak eo látni se hallani, más is vak, mog sükot losz, ráadásul pedig néma, a mi még legjobban konvon íálnn azoknak a dőrék uraknak, kik olyau szépen intézték el a Kossutb-mauzoleum pályá zatának Ügyét.
Csakhogy az egyszer csalódnak és nem lehet majd Budapest emlékműveit újra valami értéktelen és a szépérzéket sértő, do annál drágább emlékművet szaporítani.
Nomcsak a művészek nem fognak belenyugodni a bizottságnak a pályázati szabályokat teljeson mellőző és sértő Ítélkezésébe, nem fog megnyugodni abban a közvélemény sem és «at as Ítéletet feltétlenül meg kell aemml-■ltenl.
A Magyar Képzőművészek Egyesülete is magáévá tetto ezt az ügvot és mint már tudva van, e hó 28-án tartott ogye-temes ülésén olhatározta, hogy memo: randumot ad át a polgármesternők.
Ma ez az egyesület a következő tar* talmu körlevelet intézte tagjaihoz:
Tisztelt tagtárs ur I
A .Magyar Képzőművészek Egyesülete" folyó hó 28-án tartott ülésén elhatározta, hogy a Kossuth Mauzóleum pályázatán sérelmet szenvedett művészeknek n fővárosi törvényhatósági bízottsághoz feltorjesztott kérvényét, melyben a zsűri ítéloténok formai okokból való megsemmisítését kérik, támogat,a és iúo-tnorandumát küldöttségileg udja ál a székesfőváros főpolgármesterének és polgármesterének. A polgármester ur a bejelentett küldöttségét április hó 1-én, kedden délelőtt 10 órakor fogadja a központi városházán (Granátos-utca). Onnan megyünk*a Váci-utcába az .Uj városházára", ahol 11 órakor fogad a főpolgármester ur.
Bizalommal kérem t. művész urat, hogy az ogyesülotnok ezt a lépését támogatni és e célból kedden d. e. háromnegyed tie órakor a központi városházán a polgármester ur elfogadó, illetőleg várótermében megjelenni szíveskedjék. Budapest, 1902. március 30-án. Hazafias üdvözlettel Jendrassik Jenő s.k. elnök.
__. _/
\' A znHI\'kM ttjténotB.
Az Urnák 1872-ik esztandejében kezdtek a tiroil közgyűlés termében komolyan gondolkozni a felől, hogy tulajdan-képpen miként ii kellene áthidalni a \'Hazát Volt, akinek ax Tolt a nézete, hogy e tekintetben követni kall Snvoyai Hugón példáját, aki annak idején lóbőrből veretett hidat a Tisza hátán s vitézlő seregéről ■ axerencsésen át la jött rajta.
Voltak azonban ennól még különb tervek Is, de a legkülönb az volt, melyet egy Zontára akkor került ügyvéd vetett fel, mondván :
— Építsünk hollandus hidat a Tiszán. Az öreg, Istenben boldogult Majoros István képviselő is ezt a pláníumot helyeselte, mire *ugva lelkesedre mondá ki fc közrrülés.
—■ Hollandus hidat építünk és semmi mást!
— Éljonek a dicső hollandusok!
A hollandus hid felépítésére podi^
Dungyorszky Lázár vállalkozott, 850,000 forintért, aki ugyan bácskai nábob volt, ós nom hollandus, do azért o hid épl-tóso révén vala neki százezer forint tinta haszna. Amig különben a kiépítés folyt, nrra megszakítás nélkül eg-\' váiosi képviselőkből álló bixottsá« illő napidíj mellett ügyolt fel, hogy a hid ne legyen valahogy sem fráocia. sem ordax, sem török, sem spanvoi, sem angol, hanem e*nk hollandus bid.
Mikor azután ez a cioda-híd felépült, akkor ismét következott nagy áldomás, melyen a ispántól, az alispántól, a polgármestertől keidre a kisbírókíg részt tett az egész vármegye, az egész város, ugy, hogy még a tanyai kutyák is feketekávét ittak. Az áldomás éjszakáján pedig Szeged felől erős szélvihar támadt, mire az uj hid elkezdett nvikorogva ringa-tódznl, mint a teknö-bölcső, melyben a parasztasszony ringatja slró-rlvó csecse-Hóiét, Aki azon az éjszakán áthajtott az *j hídon, az önkéntelenül Íz met/jöven-dölte: W
— No n hollandus hid sem éri meg Sándor Béla ötvenéves főispáni jubilo-ümát.
Zent* t hidépítée otán raló korszaká-ban már nem volt olyan kedélyes ott lent a Tisza partján a világ. Néha megesett ugyan, hogy az urak ugy hajnali órákban — mikor már ax Fugen-szállót is becsukták — kivonullak a hollandus hid közepére s annak kocsiriáróján fől-tnrittetve, cácskai módra bujdosni hagyták—a Pege Kis Károly ör*gapjánák muzsikája mellett — a poharat, aminek azután ax lőtt a következménye, hogy a bácaka-bánáti közlekedés megakadályoztatván, a kocsik jobbra ós balra a hídfőnél várták, mig az urak kimulatják magukat.
11 át hiszen ki rette volna ezt zokon, mikor a régi komp közlekedésénél még nagyobb akadályok iz történtek.
De egyéb iz történt a hídépítés után. A civilizáció erősen kezdett tért foglalni. A közlegelőket felosztották. Ax asszonyok ax exorrétü viganó helyett divatos \' azoknyát kezdlok viselni. A gazdák a magyar nadrágot fölcserélték a pantallóval és a bor helyett sört Utak a kaszinóban.
A civilizáció ezen erős hullámverései közt, egyszer azután csak hire futott a Felső-hegytől kexdve az adai-utoa végéig, hogy a hollandus hid, riieg a hoz-zaép itelt rakpart romlásnak indult, min-hajdan ax erős magyar. Az uj polgárt mestertől kozdve az uj. városi mérnökig jhindenki axon törto a fejét, hogy mi lehet a hollandus hídnak a baja. Végre azután kisütöttük, (már minthogy én is) ■ a diagnózist a kővetkezőkben állapítottuk meg:
1. A hid össze fog dűlni e poétikusan elhelyezkedik a Tisza hullámaiban, még pedig azért,
a) mert a hid alapját képező három »mbervastngságnvi ugynevozett fenyőfa pilótákat esak feJe annyira verték 1» a Tisza fenekébe, mint amennyire szerződésileg ki volt kötve;
b) hogy exen .pilóták" künn maradt részét minden hollandus szokás ellenére lefűrészelték;
c) hogy ezen műre let folytán 80.000
, válKrartk a
forint megtaksrfttatott, vár*.
Hál ett a felfadaaásl sokan nem hit> ték, még talán Kikiríce János uram sem hitte el. VUaont töbUn elhitték s a többek kösött és is, aki kereenl, kutatni kezdte nyomtatott Írásban, hogy hova is lett az a nyolcvanezer forint, amelynek miatla oz a hid le fog szakadni, ha még egr milliót költenek is a rcperá-cióra. Lett erro azután Klkírícsék és társai között nagy íelíortyauás:
— Mi köze hotxá I — zúgták.
— Ezt nem türjük! — harsogták.
— Be kell pörölni 1
— Le kell osukatníl — ordították. És ugy lőn, amint mondták. Bopötőltok. be is csuka.lak, sőt me? Is Mrsáfálának, csakhogy fúl nem aknsztattak a log tia-irasabb caókaparti fűzfára. Podig amit éo megirtam okkor, közvl busz oezterdA elölt, az ezéról-hzóra mind bokéreue-zett.
A hollandus hidra elköltöttek ejrv millió forintot, többot m\'nt a Mata Farkas nagy tanyáin ér.
A hollandus hid beleveszeksdett a Tiszába, hogy az Ötszes zou ai alvégí felvési vontatók sem húzzák ki többé.
Hát kedves Kikirics János ós társai kérdem most kigre\'metektál, hogyha mindaz beteljesedett, amit írtam, amit jövendöltem, akkor mi a voszekelt, flty-flrityért ültem én azért a bo\'ond hollandus Ilidért hat hetet és hanuina napot?
Bit mosdják nseg «eke*, ka
van hozxá wtr»«ük. Menrfják weg nsest, mikor az a bid ott fekasik a Tisza ia»d-rében, mikor a bánáti leéav edeát Csókán, fizanádon, Sst-MikUsoa eleped a bácskai legénrérV kösnrezve dalolván: „Ledőlt a híd, nincsen saika, — Nem mehetek által rajta — Tehnzsád.
Osmuk
Főiskolai halmuk sztrájkja.
— Eredeti tudósítás. — Belgrádból értesítenek bennünket, hogy ott óriási tüntetések voltak, u»ert a szenátus elvetette a ezkupstina által megszavazott egyesülési jogról szóló törvényjavaslatot. A tüntetést a belgrádi főiskolai hallgatóság rendezte és majdnem véres kimenetelű lelt, csak a főiskolai magisztrátus közbenlépésének köszönhető, hogy emberáldozatot nem
követel.
A szenátus üléseit a főiskola boMsó-gébon tartja, mely épületet, az adományozó kikötése következtében, esakis tanítási célra, előadások tartására szabadna i«í használni.
Az ülések folyama alatt óriási tömeg lepte ol a főiskola körnvékét és «•Szomszédos utcákat és kövekkel és botokkal felfegyverke/.ve megtámadta az ülésre siető szenátus tagjait. A nép dühét a főiskolai hallgatók folyton szították gyújtó lelkesítő beszédekkel.
A tüntetés éle különösen Passics volt miniszter ellen, ki jelenleg a radikálisok vezéro. irányult.
A kivezényelt csendőrsépot 03 rendőrséget a feldühödt tömeg kőzáporral fogadta, többen meg is sebesültök.
A parancsnokló tiszt rohamot intéztetett a tüntető tömog ellen, mire a csendőrök szuronvt szegezve, a rendőrök kivont karddal a tümgre rohant, de ex nem\'hátrált, sőt botokkal és kövekkel folyton bántalmazta az államhatalom képviselőit.
A tömog folyton nőtt ós a csendőrök brutalitásától még inkább felbőszülve valóságos utcai harcot rendezett.
A csendőrök élete már szinto veszélyeztetve volt és kényszerítve voltak fegyvereiket haarutlni, de csak a levegőbe lőltak.
A rektor ie, ki az ifjúság lecsillapítására törekedett, csak nagy nehezen tudott a főiskolai hallgatóktól fedezve, a rendőrök rohama elöl, az iskola udvarára menekülni.
A rektor kérésére az Ifjúság felhagyott a tüntetéssel, de előbb az iskola udvarán elégette a sxorb félhivatalos Dncvnik ós egy másik rodikáb\'s lap a Male Noviue több számát és kijelentette, hogy az elöadasokat mindaddig nem látogatja, mig a szenátus a főiskola helyiségéből egyszer és mindenkorra ki nem vonul. «—


•Hr\'7- -» ~

- A belgrádi WWwW így
nyilatkozatban élesen elítéli« a asend-fcök brutalitásét, melyet a szenátus ellen intézett tüntetés alkalmával tanúsított mire a csendőrök is e*y nyilatkozattal feleltek, melrbea sajnálatuknak adnak kifejezést, hogy a főiskolai hallgatók, Akiknek viselkedésűkkel az összes lakosságnak példát kollcno adni, a minapi soj-náialos utcai jolonetoket provokáltak és a kézbiztosság közegeit arra kéayszeri-tették, hogy voiük kétönségea hitvány csőcselék módjára bánjanak.
Benzint ivott.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, márc. 81.
A szülői gondatlanságnak lett ar. ál-lotalu Adlur Jakab fővárosi tanító 2 éves Fuienc nerü Ka.
Ad:«raé ruhát tisztított benzinnel és a majdnem epészen telt üreget otthagyta az asztalon, ahol a kis Ferenc is jáUza-de/Mit. A bcuziues üveget is jAtóktáray-nak tekintette és elke/dto szopogatni a tartalmát, míg teljesen ki nem illa a méreggel tolt üveget.
A benzin teljesen összemarta a szerencsétlen gvemek gyenge szervezetét és mire a szlllök észrevették, már eszméletlen állapotban volt.
Pár órai kínos szenvedés után meghalt. Holttestét a tönrénvszéki orvostani intéseibe vitték, ahol a hullát fel fogják b«n»«ÚM.
MPMM t h* MB HCPBII
A (wpí szabadságharc ellen.
Eprrik szegedi lapban olvassuk a kö-retkerő érdekes leleplezíst:
Vilmos, a németek nagy császárja ajándékot kapott magyar ezredétől, as atyja nevét viselő S4. gvalogezrodlöl. Az ajáadék egy fényes kötésű könyv, amelyben hat*K&7.o>rnehány lapon el van mondva vurek a magyar ezrodnek a története. >
Mint katonai irodalmunk legnagyobb része, ugv ez is német nyelven irró\'dott, de ezúttal nem emiatt eme\'flnk szót — bár a hadsereg fentartásának hozzájárulási arányában\' némi joga lenne a agyarnak azt is követelni, hogy egyik kiváló ezredének történeto magyar nyelven is megjelenjék.
Most osak az érdekes körülményre mutatunk rá: bog)\' mitír az osztrák Klió abban a könrvben, amelyet az osztrák-magyar exrsd a mi pénzűnkből irat a maga dicsőségéről.
Érdekes dolgokat irat s örömmel látjuk, hogy a harmincnegyedik ezred, mely Abtujból és Borsódból toborozza szmmagvar legénységét, mindig kitolt magáért s n tiznnhárom haujáratban, molyben résztvett, sok dicsőséget szerzett a magyar névnek, söt schlezvig-holstelni hadjáratban kivívta az .acél dandár" nevet, amikor a jágeH és kőnigs-bergi jnatfaslatokat kétstázharminc derék magyar legény h/ildla Arán bér, do be-velto egy hatalmas, modern hadviselésben szinte páratlanul álló szuronyroham-mal.
A sok dicsőséget rovatokban statisztikai adatokkal könyveli cl az igazán hatalmas kötőiben a monografia ezorzője egy nyugalmazott bécsi őrnagy.
Meri egy k. u. k. Major volt e mü szerzője s ozt jó tudni, mert különben bajos lenne mogérteui, amik iU követ-keinek.
így járt a 84-ik ezred fokete-sárga Klíója is, aki müvének előszavában mélyen bemártva tollát kalamárisába, valódi tíntakönnvekct eit a derék magyar ezred megtévelyedéso fölött.
Az A11 égvania írva ennek a magyar
Eénzen csinált könyvnek ax előazavá-an:
„egy felleg elhomályosította ugyan az ezred becsületének pajzsát, do útját végképp olsötélíleni nem volt képes.
Lássuk, mi volt az a eulyos dclik-tum, ami az ezred becsületét veszélyeztette ? \'
Semmi e£»éb, minthogy mikor a hazán végigja-\'. ult a letiport nemzet pa-oaszszava, .iz blentől elrugaszkoaotl harmincnégvosek nem vállalkoztak test-Vérgyilkolásra, bár a napi hat krajcár
noUot a .badi időkre* valé tekintettel. Usenkét krajeácra emelték fei oastták
értékben.
Nem vállalkoztak erre a ezerepre, ha* nem U»z\'jeikkol egyetértöleg átszöktek a ito«rédeé§hec — s mintáz elszomorodott •sirO k. und k. Major a történőt tovább szörése folyamán igaz elkeseredettséggel irja, egy tuoatszor segiieltek elverni az osztrák zsoldosokat Damjanic« és Görgey seregében, egv eftész seredet iktatva be * magyar withologíának félistenol közé egész Világosig.
Imo a becsület bemocskolt paizsa. S ozt morl írni egy magyar ezredről, ami pénzünkön készült könyvben egy nyugdíjazott osztrák törzstiszt, mikor mi a foledés fátyolát omlogotjük évek óta.
S ezt a könyvet, amolyben ax őrnagy ur egy hadbíró korlátolt szigorával tör (►álcát a mi nemzetünk e hőskora, s öitzos nemzeti ideáljainkat, „a becsület pajzsát elhomályosító" b .magáról megfeledkezett tömog megtévelyedesének" doklarálja, hogy ezt a könyvet az ezred tartalékos lisztjeinek és hadapródjainak, ohát magyar fiuknak a nyakába sózza.
. . . Vájjon mit gondolt 11. Vilmos, a iborális uralkodó rólunk a „lovagias magyar nemzetről, mikor olvasta annak könyvnek a minket arculcsapó részét?
Kifosztott lakás.
~ Saját tudósítónktól. —
Budapest, máre. 81.
Ax utóbbi időben mindennap találkozunk a lapok rendőri hlieibon iwnorellen lakásfosztókkal, kik álkulcsosal behatolnak a lakásokba és elemeinek minden elcmelhetöt. A rendőrség legeréJyesehb nyomozása is hiábavaló, mert ha minden nap fogdesaák ösaxe a bandákat, jönnek helyükbe mások.
Lokásfoszto^atók Járlak tegnap este Uísanberger Márton pincér Podmaniazky-utoa 21. számú lakásán.
Tolrajkuleeosat kinyitomk az ajtókat és el»ineltek 20 korona készpénzt és 157 korona értékű ékszert.
A rendőrség perszo moginditolta a nyomozást.
Szerb-bolgár barátkozás.
— Saját tudósilónktól. —
Bolffrád, márc; 31.
Sándor király elnöklete alatt minisztertanács volt, melyen elhatározták, hogy szexbia pénzügyi viszonyainak rendezésére nagyobb államkölcsönt vesznek fel.
A Bxerb szkunstina javaslatot bíráló bizottsága elfogadta a belgrádi egyetem felállítására vonaikozó törvényjavaslatot
Ez a szerb egyetem lenno a második a Balkánon és ezzel megelőzné Szera* jevó éa Szófia hasonló törekvéseit, melyek szintén mí»- régóta igyekeznek egy egye-tomot folál.iUui,
Crarlbródban fényos bőnket volt a napokban az ott gyűlésező szerb és bolgár politikusok és tisztek tiszteletére, kik a közös posta és távírda konvenció megbeszélése végeit jöttek összo.
A ozerb én bolgár barátság mktUy avorosabbá tssxl és Szerbia a napokban telt ajánlatot bulgáriá-nak egy méltányos korsskedoltnl sxerxödés magkAtásére mely log-közolebb — valószínülbg —• létre Is jön.
Szélhámos színész.
Egy hircs szédelgőt fogott el ma a fővárosi rendőrség. l\\z illető Mittelmann A. üusstáv, 61 éves, gráci születésű színész.
Mittelmann nem hiába volt színész meg volt áldva jó alakitó képességgel és szerepeit nom csak a színpadon, ao as életben is ügyesen válogatta meg. Bekóborolta egész Európát, Amerikában ia megfordult. Valóságos Internacionális tudással rendelkezőit a szédelgések terén.
I^cgelŐsxör színész volt. azután fel-csapott tanítónak, majd fodrász, hivatalnok lelt belölo, utoljára mégis csak a színészethez tért vissza. Legutóbb Nápolyban ulcai énekes volt, onnan kóborolt ido Budapestre és itt egy Lestyák
v< i-ir^rv,";--"!
\\ V
, Jówefifcé nevü özvegyasszonynál hóna-pes ssobál bérelt, Színésznői? adta ki reagál 4« felléptéről csakhaaaar megnyeri« a 40 éve* özvegy szivét. Szénre-délyeien udvaaolt neki és az özvegy kiu szavaibsn.
így lassanként körülbelül 4000 koronát csalt ki tOle részint készpénzben részint ékszerekbon és ruhanemflekben melyeket azonnal elzálogosított. Azt kazudta, hogy a pénzt üzUti célokra használja fel, mely rövid idő alatt dus kamatot fog hajtani. Az utóbbi már teljesen egyfltl éitek és az özvegyet folyton hitegette, hogy legközelebb feleségül is íoeja veuni
Most, hogy már teljesen kifosztotta mindenéből & szegény asszonyt, hirtelen altün t.
Hiába kereste mind tr. Idei(* az faro/n. nem akadt rá, mig véj,;re ma déloMtt véletlenül megcsípte a Nyugoti pálya udvaron, amint c^y fiatal práin no társaságában, kivel szinión szerelmi viszonyt folytatott, küllőidre akart utazni.
Azonnal letartóztatta égy odahívott rendőrrel és már eddig át Is kisórtóJc az ügyészséghez.
Rabszolgakereskedás.
Csak a napokban tért viszza LIptó vármegyébe több száz kirándorló, koldusbotra támaszkodva, lerongyolódva., ogé«-séfilog talán őrökre nyomorékká z»u|o-rodva. Tamesvárott csak a napokban fogtak el egy hamis utlovelekkel házaló kivándorlási ügynököt, Veszprém vár-wcifrében pedig most tartanak valóságos razziákat a kivándorlásra csábító vigécek ellen.
Máramáros vármegyei tudósítónk most • gálád emberkereskedök egyik leggono-wabbjára hivja fol figyelmünket, aki körleveleiben s báróit ügynökeivel csákltja kivándorlásra parasztságunkat Turbucky Leó ez a ieles ürma, nkinok aemxctkózi kivándorlási irodája Millanó-ban van a via del mille 20. száma házában.
Kz a lelketlen omberkereskodő elárasztja főként az észak-keleti felvidéket hírleveleire!, amelyekben kivándorlásra «sábít, eldorédói boldogsággal, aranynyal hitegetve a földhöz ragadt parasztot, akinek lelkében aztán könnyen támad az elhatározás. Hiszen eladósodott, tehnrtöl agyonnyomott nyomorult viskójához mi kttaié ?
Egy akadálya volna ugyan a kivándorlásnak, az utleröl megszerzése. Mort «nélkül visszatór.thetik fele útjáról s kidoboit pénz a hajójegy ára és az uti-kállttfg.
A leleménye« Turbuczky Lco erro is tud tanácsot adni. Csak küldjenek be neki az útra vállalkozók 30 forintot, neki von egy községi bírája, aki az utlorél-hez szükséges községi bizonyítványokat kiállítja. Aki azután bekü.di á 80 frtot, a« hozzájut egy hamis utlovélhez.
ült a mouom rabsrolgakereskedőt, aki különböző tengerhajózási vállalatok iél flsetelt ügynöke, aki busás ossialékol kap a szállított utas nyájak után. 1893-ban a belügyminiszter, — amikor üzelmeit már nagyon nyíltan köretle el, —. kitiltotta az ország területéről. Ugy látásik, azt hiszi ez a veszedelmes jómadár, hogy viseli dolgai már feledésbe mentek, mert ügynökei újra neki látnak a jövedelmező iparágnak.
Hiszszük, hogy az a széleskörű ak-•ió, melyet társadalom és a kormány a kivándorlás csökkentésére indított, szigorú kézzol fogja a társadalomból kigyomlálni azt a gazt, melyek a Tur-buozky-félo firmák érdekében ügynökös-kődésre vállalkoznak.
BUDAPESTI HÍREK.
— Galambhusra éhezett. A húsvéti ünnepek alatt szeretett volna epy kis gyenge galambhust enni Hiszem László napszámos. A Gyep-utca 58. srámu ház kapualjában kiszamelt macának egy galambdúcot és este szépen Lohatolt az udvarba ét felmászott a galambdúcra, hogy a kis galambfiókokat kiszedi. Azonban drágán ftzetto meg vétkes tettét, mert magára rántotta a galambházat,

am«ly a mallán U a fejia súlyosan megsebesítette. Koosln a Süt.-István kórházba szállították, sebei nem voezé-lyesek.
Oolwatv pessúrtum női órsxor baW
•tnrminititeri 5098Tj901. száma renddel értelmében csakis orvosi rendeletre kapható nálam Bohottola Ernő lipeslen, Yf. Amlrássy-ut, Váczi-körut sarkán, (Pon-cléro palota.]
— Elfofott tolvaj. Fu»h Samu 24 érős keroskedő-*egéd azzal állított be VirAg József cipé*7.«gfdhe* Izabella-tér 5-ös izÁm alatti lakására, hogy hónaoos ágyai skar bérelni. Amint alkudoznak, beszélgetnek, ZBcbrovágta a házigazda óráját. Do alig távozott Virág észrevotto a tolvajlást, utána futott és oz utcán Fulhot el is fogta és átndta a sarki rondóruok. Az óra nu\'g nála volt.
— Ajrtnljufc. a vílágliirü e r fn r t \' kerti és fiimaffv\'ak beszerzéséro Hadra nor erfurti magvak beszerzésére Rridvra-ner erlurli magvak íóraktáiát Buda;>osi. V. Nidot^utcza 8.
1ÜREK mmFKLÓI,
— Nemzetközi nagry lóvásár Éi aokt^várott. A nvitramegyei Gazdasil Ejfvesüiet a f. 1902. évben rendezem" XX. nomzeiközi lóvásár Érsekujváro1 (Dudaposl és Béestől gyorsvonaton 2 —3 óránvi távolság) Ismét május bó oitf-1 hétfőjén s az ezt megelőző vasárnsi déiutáu vagyis május hé nacyedikén délután és május bó ötödikén far megtartatni. Ezen lóvásár üafvarorM»-gon a legjelentékenyebb és a lefkere««\'-tebb, »elvet a tenv\'észtők is kereskedők •pvaránt \'fölkeresnek. Főként a kfhlö\'di lókereskedők szokták az érsekújvári lé-vásárt fölkeresni. Lakások és istállók az érsekújvári randörkapiláayi Uiva.alsál randelueték.
— Xmráya leröregebb raaarállsa. Bécsből iriák nekünk: E hó 29-én ünnepelte Sehvrartz-Meíller Edvárd yenaré-lis 94-ik ssületéienspiát. O a le«ftrejebb (rensrális egén Európában. Bchwartz-klíiller Edvárd 74 év óta tiszt s kéiil-belül 50 év óta generális és második tulajdonosa n. Vilmos német Mátsár és
rrosz király 24. a«, «sredének és urv
Vilmos császár mint II. Vilm«s már többször kitüntette. Még azon kevesek közül való kik távgyaloglást vépectek Lembergböl Nápolyig. A számos üdvözlök között megjelent az agg generálisnál a nyugalmazott tisztek ogyletének küldöttsége az egylet elnökének Koberuok vezetése alatt.
— Lelketlen anya. Debrecenből irják : Egy négyeezlendős kis leány szomorú sorsáról saól az ének. Vannak ugyanis ¿mrek»k, akik a szenvedést csecsemőkorukban falellk meg és mikor négy évosek loszaek, már valóságos tortúrákat állanak ki a szülő szeretet hiánya folytán. A Jókai-utcán lakik egy Márkus Julcsa novü asszony, aki abban találja gyönyörűségét, hogy négy éves gyermekét üti, vert, a labaíi összekötözi és kitaszítja az udvarra éjszakának ideién. Tognap éjjel is ifv bánt el a kis leánynyal, de egy az udvarban lakó jószívű asszony megszánta a szerencsétlen kis porontyot ós felvilto a rendőrségre.
tftlM ; - tWW>»*4 T** kttlfe *aH k*.
! ro^M ; - al»*a»»N»T K t- mótHUm : r *Ml-
LM« iioffc.<5M»«i »IVMléM
tMTua joc«t Ur*k a ÜnMt( ktrntlénti (•Upu4WUT*k ik it N, H ) »IT«\'*»» » UrttUt
tu*ii»r» * ¿iv«rrti far*. *>« I»I«UM> *
Mp^tl a *UH w ü WUt.m«-
nytiUtB»k: »0 íunK ri *r*«r v»»T *1t«mU J«r
uU) »»I riATMit rr»k»rolt»»U «ff ■KH\'idUÉwl
uotiVm, hflrt ÍO watuslsil »ttbíl «CT r*«rínt(« Mm ^OorolkAi **JU *er«b«o, un p«dl* »H \'

r»lhfr»ln»V UkM »te«, ríwttmw a J«Ui. if.tat)tt*a rtnnt é>«»J1»n \'fc. mlwtrint a elmlHalk»\', a rirrOtl, b\'ltMrt a f.
Ari wij»« t.JlrAI U. uiM 4« hM^rtUVM f. 4vl *rulHt hi Vi tt u
i/a»f»l«i»f|iwO n>u»«rt»W»i, V., JJpJ\'.W\'rulSS. í»l«léH 9--! 6n «t-töM, WHtríot m«Vott H\'-nn\' rrflUiUlUM*\'«. M a »/»vax*«i l((t«olváoyvUt»l
rtsl.vnlnt a a\'4 WiotUAj J«l»nU«. U itvahtU l*w.
A U\'étkr« uaW\'í« n70-nUtflnf»k • t>( hlWjt péjue^ri >xii«itíhiK\\o JtJoMUlMMl )up\' l.attt.
Xludfpí»\'. ltCS. mirclu* U M
As trAszatóai«.
(UlíNiyf>mat r«» «UjuVilikV \'
■2 rsj—-j r g ar :~ rxu..ta.-.xcanm
. Uisáotarfók
kíiünő minőségben, iegjutányosabb árban kaphatók:
Ssltöoleltf Hirscí
kefe-, ecset ás soprü-gy árában, BUDAPEST
VII, Kerepwl-it 8a il
Ugyanott legolcsóbb árban szerezhető be a legjobb székfonónál és mtndonnemü k«f«, aoaet óz soprtt ára.
Jivitások eszkDzillelnek!
Wary raktár
„Raffia" szölőkötöben I
Vidéki megrendelések utánvéttel oezkö-
zöltotnek.
Budapasf, közúti vaspálya tármáj, Hirdetmény.
▲ , *>ndApoat kinti ya tiraasáa"
mvn-lk rendes közgjfilése
folyó év 1 áprUla hé ie-in d. u, 3 C« U1 érakor, a Uraulat Mjit 4p0l«Ukto. Uudapoatea V. ktrCŰct, U^H-kinU SS. u» aialt (o| mtjlaitaloi.
NAPIREND:
I. Irai(aM>i<< *vl I*1«dUi ; «ISUrjauU*« ai
1901. M tlitiiüiadáiaiaK é» mirifzn«lc é> a f»l-Qryoli bliotUit atr* vo *ú.oiJ> JatoolMnak. a." ctt-lalék mejklliplUí», baliMtat a í>imintv*ar éiiU-
Tl í<Jl<T*liM»*tt*4x kta«MUie. 1 A TiUutuutni ujWl lacf TÜXUIÁM. 4. Tibb réaxreaj-M íadiuinj»!: M«|kataimaxAi rlMzaroaiaa résirénrirtékaaitéi tirfyálÁDj —- soérlat i^aaldaxi*« tJurjirábaai alap-
SSS7 \\i, 90., 87., 0. H-uak «uWofcUaa, aUb-
uabilr 13. $. »MmJUm Offribaoi tmuUjHAj! iMitaaUa raadklrSli kixjy«U»«o; — nyüráa** rtr-Muy liriyalii bcboiatala wiutka it anya* koaxar-iéM Unrákan: — rWjréoTfalféoi laaaimoUa und-klrOll — uj réurtayak toraalomba h»-
tyíiíiía«k korUl»2Í*«; — a Uuaaé^ tulajdonÁl ké-
p«x<3 ttcfon ra>utl cimlotvk bontriitAnsk 6* bn * rJjiiouolMa é« Wt>u ^a«u.t«kuU yali ka^rl-
A leoényélst bBtegsáoei
gcidesan csomagolva bérmentve küldőn
B forintért
GR0H3ÍUM ÁRMIN könyvW^»
BUDAPEST, VX., Hajós-ntoia U.
REGÉNY. A tenoer titka. :
Kezdetbon ezt senki sem volt hajlandó elhinni, a jó fezánóíak Ismerték egymást és bár egyik a másikat sohasem vádolta meg azzal, hogy nem mond igazat, de mindenik tudta magáról, hogy néha a hatás kedvűért egy kicsit an-zágoL
Nemcsak a vadászoknak van meg as a kedves szokásuk, hogy mindent nagyítva adnak elő néha őrületes nagyításban, a halászembcr, de különösen a tengeri halász, kinek a szeme hozzá_ szokott a véghetetlen látóhatárhoz, a mérhetetlennek -¡¿{szó távolságokhoz színlén egyéni tulajdonságai közé számítja a nagyzolást
A fozánóiak bár egyik sem mondotta egyotlen szóval sem, hogy nem hiszi el azt a mit a két fiu bőszéi, mégis titokban mindenkor azt hitto, hogy a grog beszél a két fiúból, sokat találtak inni és ez ijesztette meg őket.
Mert egy az, hogy cápa ezan a vidéken nincsen is, csak az újságokban jelenik meg minden uborkaévad elejéu újságokat pedig Fez in óban nem olvasnak, aztán meg ki hallott olyat, hogy a modern cápa beszélne?
Igen, a Jónás cethala valamikor szólott, az Arionó énekelt, de . . . olaszul egyik sem.
(Folyt, kör.)
IOO közül 99
VU»«r»yal k*»i»k f»Wtal, ha, *or«J< trya »AWrfca raa,
)*xy4ro kWaeínt akar, mlvol a Uffmajraaabb kOtoefet adlak, walr apró ré»»latokban ví»»*rvíl«»thatö, aconklvül
3 havi kamatot
elengedünk
Aki r*1o|rfefT<t kaktlíl. «aJM
HlCHT Bankház Bmtepttl
»«raaoslak-tara 0. Eráaébat-kara; S3.
C»»% tmw
lék m
rti;(!cl!élc maf a !
Uíb, tatidl aa(«t KtpiUf »»ej«, tíaorka tata» 4«i
Kr« facuu lila ffwjML\'
p»l «1 »»»Itt tiavló* "JtAj-1 falt»*, aiúj<!♦«.)*la -rtis- ] lanMfM u utitM *• 4 hit \' n*k nftartia MMé««<. Ms- I Ultáfot kfil-»ftoM- . t S koiooa. ValMt 4ft(cl ..-■•ka-i aiaypaa 1 kor. I ÍVaÍ > tw. 40. ptdat 1 kor. t0 il t kot. Valódi
kapkaló c*akla Balaaaa Kon^)
Hiib\'á/TTomaarAx, » hon miart»» ^Ulrtudíiíf «.Ux«r.dí. Bud»p\'»len karbaU t4fCk f*l« lyójf-aanUrAbao. KuAiy-aUa ű. é* AadxAiaj-«» U.
Hallatlan olcsóság
1 WJr. nUh» »at* la«Uk Urmalf «»laka« 9« M^f
UJ aranyai* 1 0»»f imlltl-------
l k*. boUlyán ^adli tnUk-------- *
I kp. olaj ------------t
l kp. prt«a paiaat BrnUt— - — — — — 7» H Kapható:
Brüll Testvérek
Bicnenfold é* Tár»« íényképé&xoti mMerme
Budapest, most KU*ló!a-utca VL
KirAly-at»«At*l}*kWa »»Aaailli kAa.
KHOnő munka, bámulatos oksó árak. Kmai képek kitűnő és sxép kivitelben készíttetnek Fölvételek a nap bármely szakában, boruM időben is sikerrel eszközöltetnek.
Brázay-féls súsborsze^
A ki hamaroiaa «zabadulal akar a
főfájás kulleinotlon érzéaétfll, döntsölje be arczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sóaborsxsrol, néhány perez múlva már rendkivüli QdHö hatást érez
1 nagy üveg ára 2 korona; i kis n * i M
Nyomatott Síikaly Vtkioroil Budait—
Királypemsterú-bonboo
köhögés, rekedUég, hurut rémhttlés tSUm nyálkaoldó. Egyedüli hazai gyártmány, mely mésxmentes czukorból és gyógynövények, bői készül, 1 doka i, doboza 80, 40 és 60 fillér. Gyárosai
MAIIKÉRT BEESŐ
Budapest, VII., Elemér-ntcza 30.M
A világ legjobbja és kaphatók i előkclS kereskedés ékben, gvórytárukban ás a vaaoH állomásoz éttermeiben.

Gézsák-Créirsi!
A hBloyek kedvenoe! A leghlr«iftbk
szakemberektől ajánlt arckenőcs, eltárobt az arcból miadennemü tisztátalanságot ugy mint szeplöt, atkát, (Mitosser), máj foltokat ¿k Ara egy tégelynek 00 fillér. Bgy doboz gézsák-szappan 00 fillér. Egy doboz púder (nagy) 60, kiosi 60 űlUft Kapható kizárólagosaa
WATTERICH A* dropffátal Budapest, VIL, Dohájiy-Qtwa 1
Ugyanott vu összes boJ- és kül/öMl
■ cgrauuiv wí uti«« u«»- -—---
illatszerek, piperecikkek, cyájyplperts**^ sanok kaphatók. •-^
A fct |A( Un*t*
é.

5tÛf\\ATlfi tomport, SíO/IAtlH-fogpasztit m S1úRAÍIÜ1oQ9*9*G
Arm t kir..». Ar« I ».hu^ V ^
A kl cikí akarja, ho0y *>»*liI» •«•0«»»«« **
StOnATlíJ-SíáiwIzot ós 5í(flffitW-s*óJlit (CACHOU). -
14.« inthm.., As» 7» «114».
Hmî »ártaány. Kâpioté n iadeaUtt, Bndapeed ílrektár : TIrtt Jtaef ée df. EjjrLklirü péfyttarUi* /
Szétküldés! ZwMl
A magyar 1 GAZDA KÖZÖNSÉG
-¿Kvnftryafe»**« utánijuk
; Hazai
. > ■ <
jáltalánosbíztosító
részvénytársaságot,
1 nun« aaelynél oeaetak -ir-T-
talőnyö» faltételak inal
jiatt Uhat bi^toaif ni, d»
lahol «X «lőfofdaló ké-

•XODD

és mél>
tányoaan beasülik, : agt qyot»««o \\ ki f im fizetik.
Saljrátarjánl Woisentmoher-féle
Lg!
ismét kajíhitó.
Ezen királóhirfl és ralódi (jv.U borpár. | latot Cserrenyák György h.-gyarmati I és Hankus Irore ?algötarjéni fYógy- } szerészek megrették ar, imitti kési- ; lotet (37000 liter» » Weissenbsoher Ciödiömogéhól és annak árusításit megkezdték ugy eredeti C.ragexésbeo, mint literenként a legoagyokb meny* nyiségig.
Vegningálat eredménye a legjobb én legtiastább borpárlatI
Megrendelés«*
HANKUS IMRE gyügysz3részftez
8AI.OÓTABJÁN latéxand&k.
ralvtu*..lfiaaaj 4. irj.rrA.kk«) rn*í-«rilnnk • tol»Jdo.-.oaok.
■*M»aiJa él .11».I.n—i
• UlUtUa kUto. kalte«, Ur.d«cUaatt am-et • t—lwmm uw^it^M^ t Mm
•• kr. | kttUx l frt U kr.
M nl«UMMMikM,rHMai\'.a Stiakaa

Magyarnak Pécs. Ntetrak Bécs.
Ne küldjük pénzünket külföldre! Legjobb órákat éa ttmtHH kOld
SQHONWALD IMRE órás és ékszeráruoyáros
\'■\' »ÊOI1TT. 1
■•ne tetesd tárgyak*H a pénxl vlaexakaidOas «agy kloMrétew.
t* \' -m 9 ¿VI JÓT A T.T. ABU A T.. I 1
tsebóra
• SO ÍM
Valódi ezüst kétfedel. ankét» remont eröe szerkezettel, szép kiritolben — — — M f J6 Valódi ezQst tula remontoir-. anker kétfedeles éra--frt 10.80
Egy ponton nickeí
«xép kiritelhen frt
Efjr pontos nickel ébresztő óra . Valódi ezQst rúoontoir-óra ponton járással — — — „
14-harates aranylánosok ostnos szép kivitelben:
M r*mtn nehés \'25 frt, 25 jramrn nehéz 30 frt, 80 gramm nehéz 86 frt, 40 gramm nehéz 47 írt 60 kr. — Minden lánczhoz aranyba TofUlt körss lógók kttlOn mérre IS—10 gramm súlyban 4 frt W kr.
Mindén tárgy a királyi föpéaxverdehiratal által megrizsjálra és bélyefem.
iUaml it wújrlTUiikk.1. - T»bk mm» *H«w*r« Uv.l kixUkotak*» wa*
Wagj képen árjsfyiék ln$yea éa bérmentve ktUdetlk.
Ajánljuk mini a világhirO
eriFurii kerti ésffiimagvak
legjobb beszerzési forrását
RADWANER erfurti kertimag raktárit
Budapest, V. Nádor-utoza 8.
UJIU k(l*r ku.ailja •
„FEEOLIN"-«.
I Uriuii Mik
kkaUrtoxU, k«n
JTKIOLDr ««■« » Ufü^k kaua.tlkai *.» a kteaak, a k.Jaak te h|U»»"il 1 krUaalkialaukk ar. te • 1** x.a;Uk k«t.k «l«k«<», S4«, ftao« li.ot <» alakot ajft . „/♦♦»Ha" kasa »«TaU áKal. A „FM.Ua" U l«ntM i<bb U líf)il««bb ofrttm yM4 >» Utit.tt tiappaa. JÓUlUnk lavibbi, ítory az ar. r»Mt te ri.tal. ktraUli, "i\'atlUutr) te ar«Mr»»»te«k (wlaairHI Hb. a „V.Mlfa" kaaaatlata áttJ ayomtaUaul <IIOna«k. A -faaatea* kflobb K.Jt)»itlt«J - k»)J*«U - /« n.i%x<.lte.irr, m»fakadály«« a JujkV AUlUtt. a n«|kopaixo4J*t ét . t«)b«t«r Wr.ktM »«»6». A „►\'♦•»Ha- *fyt>f . U(M»rm4utt««»bb éi WrJobb te(tiixtk tíji.r. A ki a „y»«*Ua>M «1 andia. ujppao kfljrtt hanoii)., fiatal ét nff marad. KSttlcziOk maraakal a p<«i ti9nft.ll vlMz.atátira. ka a „r««»lta* a.tzal ata n»ra ilktr««. Efv darab tn 1 kor., 3 d»ab J-\'jO k.r., 6 darab 4 kar, 12 d.tab I k.r. így «U»l port« 20 (lll«r. 1 diubo.i ÍOIOII ftOflUtr. 0ti> Wttrl 60 (ill<:rrl tübb Mtrr«od»lhrU rziru a. tei.ktiilbin IXo, VIU Mari* MtlmU. M.
> iiíi i ■ i ii
Ha valóban Jó tintát akar agy kérj* ▼agy rendeltseien
> JKlassai-TintéLt

Maderspach és Székey
\'rrsnsrsf
-t
Svájci ÓB^a-ipar.^
Csak 16 kor.
Ssak.rtdk«ak, tUit.ko.k, po.la-, raSjrti te r«ndírtkst*kKléko.k, ralamlnt mlo* d.okin.k, kinek jó ári.* írtik.4j| vaa, bsívm tudomaiira hoxttik, hofj ml u .rod.tl /¡»dB 14kar. .lekiro« arany-plaqa. r.wontolr é^k -Cl**" htttte« rcadai.r tgjt «liruailij.it ilf«tOk * ófák »ntlmafn.Üku. .. clalte .(»rk.i.tt.i ruau «Ilit»«, loj(ponto.abbaa
vaan^k .xabilyeiva M
kiprd\'.\'álva éa mlnd.n tné iihri bárom éri IriaM) Jílilli»t vállalunk. Aa tokok, m.lyak hirora f.d Ml. igj rugó. f.dilt) (Savon.lt.) állaoak, poiapí» tel*«dlv>t«aabbkiilfittem* .« as újonnan r.llalill utóiul válto.aUao am.n ■ oldlo ir.bdl ké.iOUi likarat. araayÍM.rntí v.an.k itronv., nl
aro.klrkl .
oly utd.tt
aaakirtdk Utal a.m kaiöoböitcthe«5k meg ejtr MO korona
"" \' \' " "J rcdUll árija, moly aoh» .MU
a*onlalOMii(uak a valádl arany árikhox, hoff
....... _ _ " na .1
ecycd
kinix7.it
valádl arany áritál A vili« vasalti cl valádl aranv
1<
10.000 utáaraadcli.l ál kőrttlbalül 3000 dlMirá l.vol.t kaptunk • hdn.p laTorttea alUt. Ara egy url vk%j nál árinak ciak IS kor. vim- te kífm.otrK
kirótt
kniete aliavét vaav a p«n. clál.t.s bckoldte. .U.aibMk
K.nd.lminyok Intii.ndák i J I
Uhren-Vernandthau« „Ohronos" Basel I. (8ch wsti), Lavatek üvijoba 26 011.. Uv.iu/Upok lo flll.roa biljrHS.l UitM Mld.addk. - kUf/ar teralute. V7
_ ■ * 1
A legjobb Varrógépek
Qfy ipari, mint családi használatra
Schvv/eitzerTestvérek
ICyárt fínJcUrában MISKOLCZON s^smhetók be.
Kényeim*« Mui*«tii«t4a»a U a UgtUá gyévi teakban.
^•»»ásba» 4a divato. mQhimséebea \' ingyen \' : oktatást nyújtónk.
Géptttk éa góprósaok »iedeoriBdsztrűjéphK.
Meehanlkai gépjavító műhely. Magblaható utatóügynök felvéteük.
oq
ÍS
B
:fa N
cr
»SRO
S3
sea r-? « \'
I ® B
a
? o *
U M
s
o-tf tr


ICG^aSd Péter és
lg míiíestő, vegytisziisztitó és gőzmosó gyár
Budapest, I VII.. Szfivetséof-utcza 37.
Síintala» kfextaat Irat éa ériial WrtiU mm tt te áte l«<WUM randaM
ÄS
Randeiaintéaat
Bityen, YUidffisj-it 24 szil
u ei«ra naaJll *tC
Dr. GABAY ANTAL
OMUIT f««rvM
k nülMtMa tT+ di^oMia bM«\' MŰI kttfTC^-
>i finforUite «(¿bajait, kajabír
w. aa. te a b«m1 feManieak te btebajak
Hfd kUtox űlTitl. iftnu,
neaot Ht R.....
tob(iM, fokólrrkol kort íj min.lonArDiO
UBÜ\'MUI k«t—»*cok»t kucroai
• t f nfartiite «Ub«. .
•lffontalt flhta\'.okníl ti idferbb^n* HT»\'in< 11 Uni arodm^BTayal ktpióbill »türmt —
ortetaa*««kril (ooiookodtó uu.
r*U 10 A it ét
Levelekre váJasisl,
tata T-e-lg.
«yéffyszereàrAl senitoekaAk
gyermaköüönyők, diszitö ós butoi^zöYBtek, fűggenyfik, sztinysgek, csipke és végáruk, szfirmák és főbéraemOak számán
II,
. 9Z séd
■viria f.-a
Rajy-tass, 1902 szerda, április 2.
Eoy szám 2 Mir,
Előfizetési ára: H KUdó tulajdonosoki y
Hclvbíil hüztiox hnrtlva wv l»Wn fíft MU. • • . H Krauat 6a Farka«. \' ^
- ... ■ » •,,<»( y 1 i M
Vidékro\' póst.ti küldéssel egy lióra 1 korona 20 fillér. H Szorkcsstőség és klsdóhlvstal: Krauss és Farkas papírkereskedés«. ji
Mr^^-^TT—— - , ... , ------------------- „--H______________________________ji _
Felelős sreikosstó:
clobvai nuoO.
Megjelenik naponta korín reggel.
lí/vttuUvii a «risorkanissM Fri»s üj»»5* M«t«űUvs<a nyomdájibsn.
Sztrájk Fiúméban.
JéiISdözés Romániában.
S2trájk Fiumöban.
Mi voltunk az clsök, kik már hotolckcl ezelőtt felhívtuk a hatóság figyolmét arra, hogy a magyar tongor egyetloa kikötő városában, Fiúméban, a triesztihez hasonló sztrájk mozgalom van kitörőben.
8 ma már—kiküldött tudósítónk révén — jelenthetjük is, hogy az összes munkások beszüntottók munkájukat ós az eddig csal; lappangó sztrájkmozgaloin a legvehemensebb orővcl kitört.
A jogaikat védő 63 követelő munkások nera látják a trieszti mozgalom gyászos emberáldozatait, nom azt a sok Tért, a mely Trieszt utcáit pirosra foa-tette, nem hallják nz özvogyok ós^árván maradtak jajvoszéklósoit, ök csak azt látják, hogy a munkaadók 03 a fölsőbb hatalom meghajolt a trieszti munkások romboló fegyverei elölt.
Kivívták az eredményt, melyért szilárd összetartással küzdöttek, melyért készek voltak a Marilicher gyilkos csövo olé állani, kivívták a munkabéremolést 6a a munkaadók, a tőke önző képviselői, időig óráig kénytelenek velük mint embertársaikkal bánni, nem pedig kényük-kedvük szerint, mint alárendelt, alsóbbrendű to-remtményokkol.
Ezt látják a fiumei munkások. Csak a* elért, kivívott eredmény lebog szemeik előtt. Ez lelkesíti, bátorítja, buzdítja ökot, hogy közös összetartással, csüggodctlon kitartással rövid idő alatt ök is célt érjenek.
A tőke képvisolöi, 0 munkaadók, koll, hogy meghallják, megszívleljék n munkások jogoa követoléseít. Nem zárkózhatnak el a munkások követelései elöl ridegen, mert a jogot, az igazságot a hatalom fogyverével elnyomni, elfojtani nem lehet.
A trioszti vér«9 sztrájkból levonhatják a fenti igazságot, megtanulhatják, hogy a munkás is ember, a kinok vannak jogai, molyoktől megfosztani nem lehot, de nom is szabad.
A mai társadalom, sfit az AllamhMft. lom is, a humanizmust irta lobogójára. Az emberi jogok céltudatos és szükségelt kielégítésére törokodnok ¡f államhatalom képvisolöi és még is alig múlik el nap,, hogy vóráldozatot no kövotelne az a haladás mely áz embori jogok kivívásáért, a rabszolgai alárondoltsék és a kötött 1.Iggós eHörlósoiSrt küzd és har-
col a humanizmus magasztos fogyve-
roivel.
De mindaddig mig a töke hatalom meg nem tagadja az aranyborjú imádást mig lelkotlen b thesaurusokból nem lesznek — a kor szavát megértő és méltányoló — emberok, addig a munkásmozgalmak, a melyok tagadhatatlanul jogosak, állandóan napirenden lesznek és mindig ujabb és ujabb
emberáldozatot követelnek a humanizmus szent novében,
^^ .
Pedig semmi szükség arra, hojry a munkások és munkaadók ellonsógesko-désoi a véglotekig csigáztassanak, hogy az ádáz bérharc nálunk is statáriális íntézkédést tegyen szükségessé, mort — smervo j viszonyokat — hisszük és reméljük, hogy a tőkehatalom mogsziv-lelí a munkások jogos követeléseit ésuj ra munkába állanak a sztrájkolók, ke-zükba veszik az eldobolt vésőt és kalapácsol, 8. X.
idegenek érdekei, kik kénytelenok leaz-nok az állam által okozott nyomás következtében az országból tömegesen kivándorolni.
Románia gazdasági viszonyait, bár ép az ollenkezőt reméli, a fenti rendelkezés előreláthatólag nagyon megfogja ingatni és valószínűleg belovíszi ogy gazdasági válságba, melyből csak nagy financiális áldozatok árán tud megmenekülni.
A legérdekesebb verzió az, melyet egy francia lap közöl, konstantinápolyi értesítés alapján és amely szerint Resad •sért halt mag, hegf Ahmed • Jlldlxba karaijön, mert mint trón« örökösnek ott kall laknia, most tehát célnál losz.
Zsidóüldözés Romániában.
— Eredeti tudósítás. —
Uukuicst, márc. 31.
Az elmúlt héten hirdotték ki az uj román iparlörvónyt, a melynek ogyik lcglontOHabb rcndelkozéso az, hogy a Romániában élö idegen kézművesek és iparosok önálló ipart ezentúl nem űzhetnek.
Ez a rendelkezés nagyon sújtja a nagyrészt iparos- ós kézműves elemekből álló romániai zsidóságot, a melynok tekintélyes rószo romániai születésű ugyan, de nincsen nnturatízálva, román állampolgárságot ebben az értelemben vévo nom szorzott. Ezért a zsidóság nagyon aggódik a miatt, hogy adandó alklom-mal miként fog a kormány volük szom-ben viselkedni?
Mort fontos az a körülraénv, hogy a Romániában született, do állampolgárságot nem szorzott iparos zsidók idogo* nőknek fognak-\\tekmtetni ? Ez esőiben, tekintve, hogy ezoket á zsidókat más állariok eredeti származásuk után som fogadnák ol alattvalóiknak, kénytolenok lesznek tömogosen kivándorolni Romániából.
A zsidó iparosok küldöttsége puhatolózott is a román kormánynál a fonti kérdésre vonatkozólag, do megnyugtató
választ még nom kapott. Amennyiben a törvény gyakorlati alkalmazása igazolná a zsidóság aggodalmait, újból el lehetünk készülve arra, nogy a zsidók műit övi tömeges kivándorlása Romániából ismétlődni fog.
Valóban csodálkozunk, hogy Európai kultur államai zsebretett kézzel tétlenül nézik Románia ezen idegen ellcnos törekvéseit, melynek élo nomcsak a zsidóság ellen van intézve, mert ebben az o*etbon nom lonne mit csodálkoznunk, hanem minden romániai lakos ellen, aki nom benszülött és így veszélyez-tolvo vannak az ömos Romániában élő
Ki filta meg a török trónörököst ?
A mai reggeli lapok, kapcsolatban azzal a hírrel, melyet mi már napok előtt megirtunk, hogy a török trónörököst megmérgezték, azt a hírt közlik, hogy a trónörökös meghalt.
A mérgezés hírét pentze hamarosan megcálolták, most megerősíti a halál híre.
De a halálhírnél is jóval érdekesebbek azok a részletek, melyeket berlini tudósítónk közöl volünk.
A tudósítás igy szól:
Berlin, márc. 51.
A megcáfolt hír, rendes szokás szerint, valóra vált: a tőrük trónörökös meghalt, meghalt pedig méreg által.
Mint a török história bizonyítja, a trónörökösök és szultánok láb alél elte-véső éppen nom ritkaság a Yildiz-kioszk-ban és Mohamed Resatí efendit csak az a sors érte, mely már annyi sok elődjét.
A trónörökös már 58 éves volt és nagyon unta a várást. Különösen megunta n legutóbbi G év óta, mióta a szultán mindenkiben ellenségét látja, ki élote és ti ónja elleti tör. Meg is unhatta mert azóta Rosad efendi élete rabságban folyt le, cgyotlen lépést sem tehotett megflgyeletlenűl ós akaratának már nem volt ura. Azt kellett akarnia, amit a szultánnak.
Még rosszabbra fordultak a dolgok, mióta a szultán sógora megszökött Törökországból, mert azóta a török trón várományosát nyiltan axxal gyanúsították, sitt meg ia vádolták, hogy az ifjú török mozgalomnak tulajdonképen ö • faja.
Ettől n pillanattól fogva a trónörökös a teeszigorubb Őrizet alatt ólt, megtiltották neki, hogy a külvilággal, különösen a török politika vezetőivel érintkezzék s állandóan kémekkel volt körülvéve.
Mégis, mo3t, mikor a török összeesküvők ellen a nagy per iolyt ós egyre másra halálra, meg száműzetésre ítélték ökot, újra szóba került a trónörökös részességo az összeesküvésben, a bár nviltnn nem állították az ítélőszék elé, titokban mógla halálra ítélték.
£s mert a selyem zsinór hatásában nem bíztak, hát biztosabb szállítóeszközt használtak.
\' Tudott-e a szultán erről /agy sem, azt persze senk; .101:1 mondhatja, annál kevésbbé, mert a jelenlegi ujabb trónörökös Aluned Romai Eddin tényleg az ifjú törökökkel paktái, a haladás embere és minden eszközt (elhasznált, hogy a trón felé haladjon.
Lohol tobát, hogy iránta való szíves-ségból küldölte valaki Mohamed Resudot a másvilágra, mert az, hogy Ahmed Remal Eddin kerüljön a trónhoz közelebb llosad halálával, nem lehetett a szultán érdeket
Nagy botrány egy lakodalomban
* — Saját tudósítónktól. —
Budapest, április 1, .
Nagy botrány színhelye volt a Rotten-, biller-utca 14. szám alatt levó Ehren Teld (éle tánciskola, ahol egy tóvárosi iparod tartotta lakodalmát. 1
A lakodalmon fényes és na^vszámtt meghívott vendég vett részt, akik egészen fél 11 óráig a legkedélyesebb han-gulatban mulatgattak és táncoltak. , Ekkor egy berúgott mosteriegéoyékből álló társaság, lehette! körülbelül tizen, vetődött oda, kíktt a vőlegény 61 ^ többi vendégek tiltakozása dacára • táncmester a terembe vezetett. i
Söt egy aszfalt is hozatott a terembe és azt a mesterlegények parancsára telerakta sörrel.
A berúgott kompánia « lakodalmi vendégek megbotránkozására olyan ordítozást és örült ugrálást csapott, hogy a vőlegénynek a rendőrség segítségét kellett igénybe venni.
A duhaj legények a lakodalmi v«n< dégeket tettleg is bántalmazták a tánc« mester legnagyobb gyönyörfiségére, kj szinte még biztatta is őket, és olyan parázs dulakodás támadt, hogy korcsmai csatározásnak is bátran beillett volna A meghívott vendégek örültek, hogy ép bőrről megmenekülhettek.
A főkapitányságtól 7 rendőr érkezett a holyszinéro, kik asonban a táncmester téves információja alapján nem avat-« koztak a dologba, a lakodalmon külön« ben egy szolgálatban levő detektív i| volt, ki szintén csak zsebretett kézzel néxlo az egész botrányos jelenotet.
Ehrenfeld táncmester ellon, ki a botrányt valószínűleg előre kieszelt és megbeszélt terv szerint előidézte, a vőlegéuy az illetékes hatóságnál megtette a fel-jelentést.
A tolva] koldus.
Duda pest, április 1. Tegnap délután egy felkötött kezű, öreg koldus állított he a József-körűt 82. számú ház 111. emeletén Spitzer J. kereskedő lakásába és alamizsnáért könyörgött. A házbeliek megsajnálták at öreget és adtak neki egy p&r krajcárt!
Távoztában azonban az előszobábó — hála fejében — elemelt egy prémea téli női kabátot és két gyermek felöltöt, a kár körülbelül 200 korona.
A házbeliek csakhamar észrevették a tolvajlást ós az öreg után eleitek, kit azonban már hiába kereslek.
A házmester látta _ kapna kimenni az öreget, de már akkor r heze nem volt folköivo ós ószerászntk hitte, a ki ócska ruhákat tus
Az esetot feljelentették • jandAreég-nél, r moly az kmeretlM tolvaj koldua ellen megindította a nyomosáét.
. í\'

I bsstik fflauzoJöGffl-űfly.
Budapest, ápril 1. Megírtuk már tegnap, hogy a* illetékes és ax érdekelt tényezők uem nyngoaanak
meg a hozott ítéletben. A zsűri által hozott ismeretes ítélet tudvalevőleg a pályázaton részt vett művészek nagy részét nem elégítette ki.
Knn«l- foMán SIS dé!í!*tt Bilist Zol

Ián, Jámbor Lajos, Komor Marcell, Kallós Edo, Hcidlberg Sándor,Tőry Emil,Donáth Gyula, Teles Ede, Jakab Dezső, Vodres >lárk, Spiegl Frigyes, Márkus Géza és Kalmár Elza tagokból álló küldöttség tisztelgett Halmos János polgármesternél és kéíftbb Márkus József főpolgármesternél. 1 >
Átadtak egy kérvényt, melyben az is meretes kérOlméuyek részletes előadása után kérik t „a pályázatnak nyílt pályá zattá való átváltoztatását és pályamű\' Veknek olyan ujabb elbírálását, a mely< nél pályázati feltételek tiszteletben tartóin, valamint a művészeti moggyőződés és tudás órvényesíthetéko biztoiithassék.
Nyomban az említett küldöttség után á képzőművészek egyesülete nevében Jendrásik Jenő vezetése alatt Baseh Árjád , Szlányi Lajos és Kardal József Urakból álló küldöttség tiszteigeit a nevezett digniláriusoknái ós átnyújtottak égy beadványt, mely szerint a március 88-án tartott egyetemes ülésben hozott határozat alapján a fent vázolt kérelmet á magok rétjéről is pártolják.
Szocialisták kongresszusa,
Budapest, április 1.
A húsvéti ünnepeket a szocialisták fcrra baszuálták fel, hogy országol kon-gressznion megbeszéljék n dolgukkst és megcsinálják a esstatmet a jövő esztendőre.
Az első két nsp egészen sima lefolyású volt, nem tőrtént semmi ami fel-Jetfyzéwe érdemes, a már harmsdik naptól következő tudósításunk számol be: Bokányi Dezső pártvezetőségí tag elfogadásra ajánlotta a kóvétiező két ha-iározati javaslatot:
Miután a szociáldemokrata-pártnak 1800. évben Budspesten megtartott bon-gresrsusán nlíogadott is terjesztőn elvi hyilatkoeatansk azon része, mely a cél »téréséhez szükséges eszközöket tartalmazza, a megváltozott gazdaság-politikai iszonyokkal saembsn n*m elég intenzív fegyvereket ttolgáltat a küzdelemhez s
(»után továbbá az elvi nyí\'atkozaton ívül egyes kongresszusaikon hozptt határozati javtslatok és az elvi nyllatko-latok között nincs a kellő Összhang, •gyöntcUlség:
«kimondja a magvarországi ftzooiál-demokratapártnak 1ÍÍ02. március 80, 81-én és április i«éd tartott kongreir.-Izusa, hogy bizottságot köld ki, mely a párt alapelveinek fontortása mellett pro-grammot dolgozr.on ki s azt a legkóxe-ehb pártkongresszusnak terjessze elő. ígyben felhtualmazzn arra a bizottságot, hogy ha szükségesnek bizonyul,
tobb elvtársat ie vonhasson be a tanáos-loaáshoz ós munkálatokhoz."
A magyar választási törvény — a vá\' (ásztásí tognálc magas adócenzushoz való kötésével — kizárja az államot fentartó munkások millióit a képviselőválasztás jogától és Így a képviselőház csak a va-gyonosok érdekét kénvUeló osztályparla-htenu Emo viszonyok megváltoziatáiá-hoz szükséces áz élulino: egyenlő, közvetlen éstitkos váltcztól jog, hogy az fcrszág egész lakosságának beleszólása lehessen a törvénvek és egyéb intézmé-tyek alkotásánál.
A* uralkodó osziély, hogy a munkás-Hit tály I2«rtólen kizsákmányolását minél korlátlanabbal űzhesse, mindezidelg mereven megtagadta e jognak törvénybo iktátását. Hagaszkodik ahoa a rossz, élavult választási rendszerhez, amely s»rüg eavfeló1 a >-»»aVások ^r\'eipck
t
a nyomorba taszítását lehetővé teszi, másfelöl az uralkodó osztály hatalmát növeli és a nép bőrén . való gazdagodásában elősegíti. *
Miután a munkásnép nem akar ós nem tud megnyugodni abban, hogy a legelemibb politikai jogaitól megfoszszák, hogy eltiltsák attól az eszköztől, melv-lyel magát e lelketlen kizsákmányolás ellen sikeresen védheti, eddigi küzdelmét fel nem adja, hanem ujult erővel tör a
kltflzfltt nél í«lé.
Célja elérésére az eddig célszerűnek
bizonyult harcmodort folytatva, a kon gresszus elhatározza:
Hogy az 1903-ban Amsterdamban tartandó nemzetközi szocialista kongresszu son, melvon a párt magát kötelesség szerűen képviselteti, feladatául tűzi kí a kongresszus a küldöttsógnok, hogy olt a müveit világ proletárságiának kiküldöttei elölt a mai választási rendszort megismertetve, fentartásának okait kíméletlenül feltárja."
A javaslatokat hosszabb beszéddel kommentálva, indítványozta, hogv abba a bizottságba, a molynek a határozati javaslat szerint az lesz a föladata, hogy a párt programmját a jövő évi kongresszusra megállapítsa és kidolgozza, küldessenek ki; dr. Goldner Adolf, Csizmadia Sándor, Garami Ernő, Well-nor Jakab, Bokányi Dezső ós Groszmann Miksa. A részletek iránt ne adjunk u>a-silást a bizottságnak — mondotta a szónok —- de utlrányul a bizottságnak az Internacionális szociáldemokrata-párt három alapelvét kell tekinteniök, még pedig: a nemzetköziséget, a pro\'etár-osztálykare álláspontját és a termelési eszkötök társidalraasiá tételét.
Valaki azt indítványozta, hogy a bizottság vogve fel a pártprogrammba annak kimondását, hogy a vallás mogán-űgy. A kongresszus sz Indítványt elvetette és egyhangúlag hozzájárult Bokányi két javaslatához, a melyet utóbb nénistül Buchloger magyarázgatott a magyarul nem tudóknak.
A kongresszusra ma a rendőrség politikai hiztoxként Szirmay Andor Vili. kerületi rendőrkapitányt küldte ki, akinek azonban dolga nom igen akadt, mert a nagygyűlés végig méltóságteljes nyugalommal íolvik.
A kongresszust ma is sokfelől üdvözöltük. így az orosz szociáldemokrata munkások Párisban székelő központi bizottsága és a liverpooli- angol szocialisták hoszsbb táviratot küldtok.
A kompanlsták.
Budapest, április 1.
A múlt év derember 21-ének éjjelén áikulczos tolvajok iának özv. Szabados Reziónó űllöl-ut 20. szám alatt levő inükjábftn, a honnan 80 korona pénzi m mintegy 500 korona értékű bélveget ós szivart vittek el. Mint tettest elfogta a rendőrség Termes Lajost, a kit be-löréiért már négyszer büntetlek. A veszedelmes gonosztavőt csvk pár nappal előbb toloncolták haza Tatára s vele együtt börtönbe korült Mann Albert is, a kinek egy külvárosi korcsmája van s r.í rendes tanyája a főváros ojavargó népének. Ugy került a korcsmáros is bajba, hogv a trafikból ellopott bélyegekkel beállított régi barátjához, Szabó János bázgondnokiioz.
— Itt ez a csomó bélyeg, tégy vele a mit akarsz — mondotta. \\
— Miért? — kérdezte Szabó.
— Egy tolvaj hagyta nálam s én — tudod, hogy mennyire üldöz a rendőrség — nom tudok vele mit tenaL
Síre 8zahó, aki már a lapokban olvasta a trafikban történt betörést, a bé-lyograkást fölvitte a rendőrségre s így kerültek a vádlottak hurokra, Mann i» vi*«*uaság gyanúja aíatu
A mai tárgyaláson, melyon Cseke biró elnökölt, Tormes tagadta betörésbon való részességét s azzal védekezett, hogy a kérdéses időbon, miután pár nappal olöbb hazat oloucolták, Budapesten som volt. A másik vádlott, Mann Albert Mrcsmároi pedig azt állította, hogy a bélyegekot igonis Termes hagyta nála a mert ö sejtette, hogy lopásból cred.za rendőrség közébe akarta juttatni. 8 ó sem lehpt hát arról, hogy Ő orgazdája
■ , — * • • V " \'
lett volna Termesnek. A törvényszék Termes alibijo dolgában a toloncház vezetőségéhez fordult felvilágosításért.
A burok szabadságharca.
London, ápr. 1. A Kanada szállító-gőzösön, amely tegnap érkezett Quene-towncba, sok fogoly van, köztük két ausztráliai tiszt, akiket fogoly burok aevonlflvatéaéhen va\'.ö bűnrésze;;égért életfogytig tartó kényszermunkára ítéltek. Két másik ausztráliai tisztet ugyanezért a bűntettért halálra ítéltek e már ki is végozték őket.
Washington, márc. 81. A képviselőházban Sulzer határozati javaslatot nyújtott be, amelyben Ház rokonszenvét fejezi ki a burok iránt és fölszólítja az elnököt, hogy választott bíróság alakítását kóijo. Egvídojüleg kéri a kormányt, hogy gondoskodjék a semlegesség szigorú megtartásától.
Hága, ápr. 1. Utrochtben holnap az összes ourópai bur vezérek tanácskozni fognak a béko kérdéséről. A burok hir szerint vissza fognak utasítani minden oly békaajánlatot, amely nem biztoaitja a bur államok belső függetlenségét.
BrOsszel, ápr. 1. A bur delegátusok a logközolebbi napokban Utrechtbe utaznak, hogy jelentést tegyenek Ktügernek amerikai ntazásuk eredményéről. A delegátusok föl fogják használni ezt az alkalma:, hogy hrügert arra kérjék, hogy Transzvái érdekében ne utasítsa el aza-kat a föltételeket, a melyokot Schalk-Burgcr már elfogadott
Katonáék május elseje.
Béos, ápril 1.
A Reichwor írja, hogy az idei május előléptetések ugy az osztrák, mint a magyar honvédségnél kodvezöbbek,mint a közös hadseregben* 1894-ben kinevezett honvédfölj«\'Viagyok mind századosok lesznek, sö^ 1895-boliok közül is többen, még az 1894-iki közös főhadnagyoknak csak egy réssé lesz százados. A honvéd főhadnagyok különben igy is állag félévol hamarább megkapják harmadik csillagot, mint a landwehr-tisztek.
Nagy sérolmet lát a bécsi lap abban is, hagy a most kinovezondő honvéd századosok közül a legfiatalabb csak 1801-ben korült ki a Ludovíka-aka-dém\'ából, mig a landwehr uj századosai 1888-ban. a közös hadserog uj századosai pétiig móg 1887-ban körüliek ki a hadapród iskolából.
Még o bécsujholyi akadémiát végzott tiszteket is megelőzik mosl az előléptetésben legalább két évvel a Ludovika volt növendékei.
E szerint a közös sadapródiskola bevégzése után tizenöt, az osztrák land-woítr hadaprődiskola bovégzéso után tizonnégy, a bécsnjbelyi akaeémia után tizenhárom, a Ludovika-akadémia bevégzése után pedig tíz év múlva válik a hadseregbe besorozott tiszthelyettesből százados.
Ez iay volt oddig, amig csak ogy tisztképző Intézetünk volt, do a honvédségi akadémia fölállítása öta már sokkal lassúbb les/, a honvédttsziholyctle3ek pályafutása, Az idei májusi előléptetések alkalmával a másodosztályú századosok közül ay. 1900. május hónapjában kinevezőiteknek a föle lesz az első osztályú századon. A tüzérségben lesz az idén aránylag legkedvezőbb az előléptetés.
LEGÚJABB.
Hajórajunk látogatáaa.
Sposzla, ápr. 1. Rinoer oqrt.-niaj^\'. eilenlongemagy tiszteloiéro tegnap az ad-mlralitáson ebéd volt, amelyen mngjelonj lek Magnaghi tongemaay, a polgári ós katonai holó.ságok képviselői ó3 az osztrák -magyar konzul. Az ebéden felkö-sr.öntőkot mondottak Ferenc Józsof és Viktor Emánuel királyokra. A lakoma igen szives volt.
Fogat* rajtad • aaép mxA.
Vloenza, április 1. A városháza udvarán a minap Rondani szociálist a ké»-
viselő beszédet mondott, a mely tenaé-szeteson nem nagyon dicsérte a Mai társadalmi rendet ; a kötelező katoaá». kodást, az adófizetést ós. az élet egyék kellometlensógoit A városháza szoa-szédságában van a kaszárnya, a melynek ablakából sok katona hallgatta végig a beszédet és a katonák nomsokára megmutatták, hogy fogott rajtuk a sok jó tanács. A gyakorlótéren ugyanis a 60. gyalogezred tartalékosai, a mikor szuronyrohamra vezényelték őket, ezt kiabálták :
—- Elég volt! Haza akarunk menni I
A vizsgálat kidoritotto, hogy a szo-ciálista képviselő boszédo izgatta íöl a katonákat, a kiket szigorúan megbüntettük.
OF \\ . _ V " " ~
A macedón-kérdés.
Konstantinápoly, ápr. 1. Az a külföldi sajtóban olterjadt hir, hogv Szinov. jov orosz nagykövet a porta előtt arra utalt, hogy a macedón csapatok megerő- * sitéso fokózza az ottani izgalmat és sa a jelentós, hogy Szinovjov azért halasztotta el azabadsá^ra menetelét, hogy memorandumot terjesszen elő, amelybon a portának azt ajánlja, hogy Macedóniában bizonvos reformokat léptessen élotbo, alaptalan. Éppen oly helytelon, hogy Szinovjov Ausztria-Magyarország ós Oroszország beavatkozásával fonyogotő-zött. Szinovjey csak azt ajánlotta a portának, hogy a nyugtalan elomekkol szigorúan járjon el, a békés lakosságot azonban kunélje, mert Ausztria-Magyarország ós Oroszország azt óhajtják, hogy rendzavarások ne legyenok. A pénteki kihallgatáson Szinovjov kőzöllo a szultánnal Ausztria-Magyarországnak ós Oroszországnak a bolgár kormánynál telt lépéseit és az utóbbinak orro tett kijelentéseit. Konzuli jelentésok txerinta Macedóniában élő görögök különösen az utóbbi időben a török hatóságokkal ogyütt müködnok, hogy ezáltal politikai befolyást szerezzenek. \'
A sabácl estnf. W\'
Bóo«, ápr. 1. A rendőrség néhány nap olött lotartózlalta Alavantics Arzén nyugalmazott szerb számtanácsost, a Sabác« hon agyonlőtt Alavantics testvérét. Arzénnak hir szerint színién rószo volt a.
sabáci puccsban, wtfxtíí ^¿r^ ^ t - —\'
)<"•■ Magyar xaarotónft. \' :V
Mórán, ápr. 1. Az Idevaló rendőraé«
lotartóztatolt március 28-án egy s*ép
hölRi
rét, aki Budapestről érkozott Mc-ránoa s meg akart zsarolni egy itt időzd magyar mágnást. Ugy látszik, hogy a nő már régóta üldözi a mágnást, aki o miatt bizonyosan jelentést ls tett a budapesti rondörségen. A nővel egyido-jűleg ugyanis két budapesti detoktiv is Meránba érkezőit és állandó figyelemmel kísértő Őt. A hölgy grófaónok vallotta magát a fogadóban és a sógora, aki vele jött szolgáj- gyanánt szerepelt. A mikor lotartóztaiiák a zsarolónőt, töltött rovolvor volt nála, Haza fqgják szállítani Magyarországra.^^,,
Orora dolfok . Sí\'. .
Mozikva, ápr. 1. Egy Allart dévtt
tanítónő merényletet akart elkövetni Tre-. por rendörígazgató ellon. Revolvert fogott rá, do a fogyver csütörtököt mondott A tanítónőt letartóztatták.
A legutóbbi diákzavargáa alkalmával ozornól több ombert tartóztattak lo: özek közt van hétszáz egyetemi hallgató és nyolcvan tanulóleány. Legtöbbjüket három évi fogságra Ítélték, de egy részüket Szibériába deportálták.
Forrongás Albániában« Trleaxt, ápril 1. A Piccolo cetinyei értesüléje szerint Montonogro az albán haláron seregot gyűjt össze teljes hsdl fölszerelésében. Ugyanő lap érlosüléBe szorint Oroszország ourópnt in\'.orvonció oszmojet pendítfttto meg, hogy Albániában és Macedóniában a forradalom ki* ütéséi megakadályozták.
Ausztria-Magyarország és Olaszoreság hajlandónak nyilatkoztak arra, hogy ideiglenesen megszállják Albániát,
u mAm imA.iMam , m u „, ggj- »Wmii i \\$m V Ji*

Sztrájk mm.
- Kiküldótt tudósítónktól.
•r
Fiume, április 1.
Triesztből közel egv hónapja kőt olasz hajómunkás, Carpo Filippo és Dancin József, a kiket a rendőrség mint gvanus alakokat kitoloncolt Undmóbe, ideér» kezelt.
Csak jó későn tudta meg a trieszti tendörség, hogy micsoda Teszedeimos emberek ezok.
Tagjai ugyanannak a szocíálisla bandának, a mely Trieszhen a munkás-sztrájkot, majd a zondfllést okozta.
Ezek az agitátorok Undinéböl rögtön Fiumébe utaztak és itten is mogkozdlók rendbontó akna munkájukat.
Gyümölcse ennok a munkának is itt hamar mutatkozott.
Először a többnyire tiszta olasz származású petróleum munkások kezdtek mozgolódni, do ezek 8 nap alatt lecsendesedtek, mort az igazgatóság szó nélkül teljosltolto azt a kiváltságukat, hogy nap 9 óra helyett 8 órát dolgozzanak.
Ez után a kis sztrájk után a hajómunkások kezdtek mozgolódni.
Mint már két izhen jelentettük, a forrongó haiómunkások még a múlt hó keddjén gyűlést tartottak, amelyen el határozták, hogy a trieszti haiómunkások és fülök kívánságát magukévá teszik és ilyen értelemben terjesztik elő követeléseiket az Adria igazgatóságánaki A rendőrség azonban ekkor már értesült a két agitátor jelenlétéről és azokat hamarosan elfogva, csavargás oimen kitiltotta és eltáncolta a városból.
Ez nagypénteken történt, de ekkor már későn volt.
A magot elhintették már. A napról-napra erősebben fokozódó hangos hangulatban nyilvánult meg az, hogy a mag jól lett elhintve.
A két agitátor nem volt már a városban, de ott voltak hivei, akik gondoskodtak arról, hogy a mag kikeljen.
Nagypénteken este a forrongó munká sokhoz a Lazarus hnjóalkatrész és Hoff-mann csavargyár munkásai is caatla koztak.
Memorandumot nyújtottak be gyáraik igazgatóságához és a teltételeik elfogadó sára kedd déli 12 órájá. tűzték ki.
Közben vasárnap délelőtt az Ungaro tengerhajózási társaság fűtőire is áüa gadl a sztrájk láza. j
Vasárnap déloiött ugyanis, amikor az Abbáziába elinduló Sirály hajó utasokkal tcljecen megtelt, 20--80-an küzülttk a többiek nevében a kapitány elé léptek és kijelentették, hogy ók is sztrájkolnak. Ok is magukévá teszik a triesztt köve-telc\'sckci én azokhoz ragaszkodnak.
Jó óra hosszat tárgyallak, mig végre az Ungaro Croatá igazgatósága két tiszt-vise.öt küldött ki, a kik a hajózási társaság nevében kijelentették, hogy múl\' den kéréftükot teljesítik. •
A sztrájk ezzel megszűnt a2 Ungaro öroatánál.
A többi, közel 2000 munkáé, ma délelőtt 9 órakor már ott gyülekezett a a mólon, lesre az igazgatóság határozatát
Délig még nem történt semmi ko molvabb incidens.
Egy másik tudósítás ezeket mondja: Az összes kikötömunkások elhatározták, hogy április elsőjén, tehát ma sztrájkba lépnek. Teljes két hétig tartott oz a vajúdás, melyből most, hála az érdekelt dúsgazdag részvénytársaságok embersó gének és a hatóság buzgalmának, megszületőit a sztrájk. Hogy miből támadt, nyilvánvaló.
Az Ungaro Croata nem adta meg az agyoncsigázott embereinek a béremelési, tranzigált, reménykedett, vógro is rábízta magát az Istenre. Ebez járult az Adria hasonló eljárása, holnap podlg már nem füstölnek a hajók a kikötőben, akár c.sak nem is volna Magyarországnak tengőre. Nem kell messze menni, hogy ennek a sztrájknak az eredendő okát megtaláljuk. Trieszt adta meg rá a példát, ahol még soa is, hetekkel a munkásmozgalom után, statáriummal kormányoznak. Agitátorok működlek közre, anélkül a békés fiumei munkásnép nem ment volna el a végletekig, Ezt ac agitációt, bujtogatást
-T- -■\'-\'■■ T
idégtmt* csinálták idegenből ée mint mott már bizonyos. alltnftriseütuül.
Az Illetéktelen elemek jogtalan ¡ugatását tehát nem birták megakadályozni, aminthogy a fiumei rendőrség még soha életében nom bírt megakadályozni semmit.
Ez azonban oz éremnek csak az egyik oldala. Most nem is erről van szó, annál inkább, mert ez már a múlté, mint megtörtént esemény.
Dö itt van a munkások követelése. Innen azt sem tudjuk elbírálni, hogy mennyiro méltányosak a munkások kívánságai.
Do hogy hizonvos fokljj legalább is jogosaknak kell ókot tekintenünk, arra sok ok van.
Első sörben az a hallatlanul barbár bánásmód, amelyben ez a két magyar hajózási társaság, a m. klr. Adria és az Ungaro Croata as embereit-lóazesiti. Az utóbbira kűlőnbao^iingyobb sértést nem mondhatunk, mint hogy ha magyarnak nevezzük. Mindkét hajózási társaság át lag 20—80 forintot firet egy-egy fűtő nek óh valami oüá\'ásfélében is részesíti őket, amit az igazgató uraknál szolgáló negyedosztályú szobalányok meg nem érintenének a szájukkal a világért som
Ezért a hitvány pár forintért törik ma gukat azok a hnlálrasápadt emberek hat van meg hetvenfokos melegben éá végeznek olyan munkát, a mit Ahgliában a hol a fütö is emberszámra megy nyolcvan forinlon alul el netu végez Ha van foglalkozás a világon, a mely megőrli művelőjét, idő előtt elpusztítja akkor ez az elsők között van. liz volna tehát az egyik nézőpont, mely a füiö munkások követeléseinek méltányossága mellett bizonyít.
A másik a\' hajózási társasápok rideg szivtelenségo, melylyel as ügvot elintézi Lehetetlen, hogy több elözékenységge legalább azt ne lehetett volna elérni hogy a munkában fennakadás ne álljon be, ami pedig holnaptól kezdvo be fo, következni.
A magyarországi szociáldemokrata párt budapesti vezetőségéhez a mai dél előtt folyamán több távirat érkezett, melyekben hirűl adják, hogv az „Adria tengerhajózási társaság munkásai Bzintén csatlakoztak a sztrájkhoz. Mindeddi ; rendzavarás nem történt.
i-i ¡■•.tin
BUDAPESTI HÍREK.
— As osxtálysorsjáték mai huzásá
»41 a következő nagyobb nyeroméuyekot sorsolták ki: ÖOOO koronát nvorlek; 0581 1Ö975 2000 koronát úvortok: 4911S 1)488 8ül7 8Ö12 11848 Ö10G2 27808 29018 30089 87794 89743 42648 48570 44425 45200 <16893 48398 54583 50828 58068 G6290 71182 7Í977 72948 78100 84268 91742 94598 94890 98300.
1000 koronát nvertek: 807 1202 1617 4798 5734 5441\' 7692 11179 18759 10474 1GG96 19485 2354« 24994 25266 28842 29277 31300 31G52 81723 21458 84729 8-1927 47417 40707 41685 42322 42659 47030 47180 50699 53276 50485 57513 C0009 G1804 64321 64857 02157 65391 69072 72998 75029 76083 76248 77S01 77801 10286 84157 86010 87881 879^0 88155 89597 96004 97730 97955, 500 koronát nyortekt 840 1309 8039 9030 11200 1180 k 12001 12404 15018 15031 17402 17724 19000 21117 24122 2?371 25015 2ööö7 292<>7 30097 30941 37802 41003 41079 44510 45934 40077 48084 48242 49239 519S1 51040 56941 57803 60987 61537 61007 61845 G23G2 08200 03482 04484 70725 73920 74-102 80277 82620 82900 852 .9 85251 89023 90901 91957 98J80 98852.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyortek.
— BendSri hírek. Rosenberg Már-(us, Korepesi-ut 70. szám ölaui üzletében ma tüz ütőit ki s a/, áru»: nagy részét elhamvasztotta, — Szelyiska György ugosi 21 éves borbólylegényt ma éjjoi mulatozás közbon valaki megszúrta. A montök beritték a Rókus-kórháiba. — _ külső Kereposi-ut 80. szám alatti vendéglőbe ma aélolőtt botért egy idegen vendég. Leült, majd birtolen összeesett és meghált, A rendőrség kivitette a morgueba.
i.\'imi iij>^r .
Hygiauikua franoai* gmapüáruk* Van u«/ez»Q»éca * u. é. k*tf<nséf szirt* tudomására bocni. miszerint as Összes
hygiooikus gummiárukat (óvszereket) min-don akadály nélkül továbbra is elismert let-finomabb minőségben kiszolgáltatom. VI-srontelárusitóknak megfelelő nagy engedmény. Kérem megrendeléseikkel egyenesen czégomhez fordulni. Keleti Jf. Budapest, Koronaheroseg-utosa 17. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve.
— A nyalánkság következménye.
Ma rúggól & kclsó vácí-ut 14. szám alatt levő péníügyöri laktanyában Nagy Gyula pénzügyőri fövigvázö ittas állanot-ban, valószínűleg öngyilkossági szándékból szublimál oldatot ivott A mentők vették ápolás alá.
Blxtos eredmény érhető e1 Bhentna
csuz, köszvény, ideges fejfájás, meghtllés idegbaj hfldéses és mindennemű csontbán-talmak eseteiben a Szabady-íélo javított Capcino kenőcs használata után, mely már áftysrori bedörzsölés után is a legi-jnosabb ejdalmakat is enyhíti. Epy tégely ára 2 korona — kapható a legtöbb ^yócysziírlár-ban megrendülhető közvoUen is Srabady
tíé mmaám
János gyógyszerésznél — patron* Hun gária gyógyszertár, Budapest,
Srabady
on* Hon-Damjanich-u.
IIIItEK MM)ENFELÖL
— A pénzügyminiszter Béosben.
Bécsből távirják: Lukács László pénzügyminiszter tegnap esto ideérkozeit. Witiek vasutminiszter és Giovanclli\'föld-mívelésügyi miniszter tegnap este Poláha utazott.
— Kedélyes hás. Egy párisi távírat
jelenti: A mull éjjel a Boulevard de la vílletteben egy nyilvános házban a vendégek között nagy vorekedés támadt, a melybon a venuógek egymásra lövöldözlek. A rendőrség 12 sebesültet vite-toit a kórházba, köztük két haldoklót. Negyven embert letartóztattak. A verekedés oka ismeretlen.
— Leégett kössóg. Szombaton este hat órakor tüz ütött ki Leiész községben A község leégolt s a gazdák a legna gyobb nyomorba kerültek. A tűz szóm haton esu hal óra tájban ütött ki, mikor a lakosság legnagyobb részo a feltámadás! ünnepélyen veit részt, Po-csaikó Antalné kalácsot sütött az ünno pekro s ugy megrakta a kemencét, hogy a tüz lángja meggyújtotta a házat nagy szélben az-4* gö szikrák szétrepültök s alig egy negyed óra alatt már a környékbeli házak is lángban állottak Xetnsokára már négyvonkét hás égett A laltosság rétnülvo otthagyta a löltá madási körmenetet s hazafuiott, hogy megmentse, a mii tud. A tűzkáron kivü egyébb szerencsétlenség is történt.Az istá lókból kiszabadult jószágok bömbölvo futkoslak az utcákon keresztül s o köz ben két gyermekei agyontapostak. Szülik Márton a padláson állott s az égő menye zeteu kercsztü. leszakndt a azohába, ahol a nagy füst megölte, Leszakadt egy égő tüzes gerenda is s ez maga alá temette Pujdusek Ádámot. A lüz Leiész lakosságát azőrnvü nvomorba döntötte.
— Leégett 400 hát. Jokohámából távirják: Tukui városban, ahol nagy szappangyárak vannak, 400 ház leégeti
— Tiltott Játék. Sok szó osett arról a híres kártyapártiról, moly néhány hét elült a bécsi zsokéklubbftti folyt le s niolynok gróf Potocky József lengyel nagybirtokos ós Szemere Míkló* kép-visolő voltak a hős\'oi/ Egy ójiolen, makaóban é9 b.iccarat-n Szeraere korek 2,000.000 koronát nyert partnorétőL A )écsí lapok erősen kövelolték, hogy mindazok ellen, a kik a hazárd kártyázásban részt vettek, megindítsák a bűnvádi eljárást. Lett is foganatja. A miut ugvauis értesülünk, nomcsak Po-tockyt és Szeniorét, de még kilőne arisztokratát é« f«mnrt »{Wtfkrfiiit n jüntetöbiróság elé állítanak ss osztrák >tkv. 522. §-ába ölköző vétség miatt s már a tárgyalást is kílüzték. A szenzációs pört, melynek o szerint tizenegy vádlottja lesz, április 10-éu a hécs-ézsefvárosi bűntetőjárásbiróság fogja tárgyalni.
— A húga becsületéért. Véres
jyilkbsság történt szombaton esto Ná-tasdon. Szokol Ferenc odavaló legény régebb idö óta járt Makai Erzai után, a
kii aztal bitegetett, hogy feleségül vetaL A mióta é leány lávának ám te snagát, a legény elkerülte Makaiék kálit» m
eltávozott a faluból is. A leány katöbi-bátyja, Makai Imre a húsvéti ünnepekre szabadságra hazajött szüleihez látogatóbg Ugyancsak az ünnepekre hasa tért Szo« kol Ferenc is, de feléje sem néseii «4 elcsábított leánvnsk. A két legény stOfli* bston este találkozott egymással több legénypaitásuk társaságában. Makói ösz-RtMzÁlslknzoit Szokollal. a ki kezet emelt /á. Ez kirántotta erre oldalfe^fi^ rét t egy crösdöféssel maikolaiig déftt Szokol melléhe. A csábító rövid vonif» lás után meghalt. Az esefM bejelentet* ték a legény fölöttes hatóságának.
=íte
REGÉNY. A tenger titka.
Do történt két nappal később, fcíjfl másik két ember jött meg ugyanoly«* rémületben, de ezek már többet tudlak elmondani
Hajnalban mentek kl a téft£to<* & ette akartak visszamenni. Po u .\'Hlévjw oly jól sikerűit, hogy még iddttok «.jy ideig.
így aztán egészen besötétedett
Ekkor hirtelen, mintha a tengerfenékről szállt volna fel, egy óriási nagyságtf sötét alak termett mellettűk.
Egy cethal volt. Olyan óriási, mint á milyont még sohasem látott Franceseo icm, (as egyik halász), pedig ő cethal-vadúszszal utazott éveken át
Ez á szörnyeteg lehetett 85 métW hosszú, óriási fején tánvérnagyságu két szem, okár két vörös golyó tündöklött, de nem vii&gilott, mint ahogyan Luigt mesélte.
Franceseo, ki már sok veszélynek nézett szembe, odaszólt társához :
— Be az cvezókkeL Csend legyet),
egy szót so. Ha meg nem mozdulunk, a szörnyeteg nem fogbennűnket bántani.
Ugy Is tettek.
A szörnyetog podlg, mintha tudomást som venno róluk, csendesen cstpkodolt óriási farkával.
Egyszerre azonban váratlan történt
A szörnyeteg két sngarat lövelt ki áa orrán.
És az valóságos tüzes vit volt, mely fényesen megvilági tolta az egész korlátot^ tán száz méter távolságra.
(Folyt köv.)
i
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Wl*T»r búst ipj.-r» V 10-9.14, Roxs tpfjtl 7.1®—1.£0, \'Ub ipr. r» «.IT-TOl, T»nf»tl 6.0«
Sud«»««tt érUktA&«4*.
Ktítiwdíu kdtUUW: Oulrik biUlréMV. fW. Míjyaj hlnirttirtny 715. J»liálo| buút *S*M Rloumuiánri 612- OutrAk Aliwt, ATS. Mai IT»r hiUlW-MTcnr TOÖ. Ma«T*r 4 *Uj*UU«OT*f»
»ti.Jék íio.ie Xeteasjáisdék»7.86. u-».tu ackbm 447.— J«U. b*nk 4*4.W KimunttiAnrl Ml. OstK mttrír AtUmrMiit rtwríny A9t.2íi Déli Tant Ntm«t blruJ. mirlut SITM. VUUhm tm«I BuJAp««ti ktSuU r»»ttt «64.60
Séoti ért«kt4z«a&
Béos, ApjÜU. I OntiAk hlttlr. tOl IÉ^Mf hiút/. TOT— OiiUAk-mMTM AUuarMutl tHirssf «77.76 4 tiMiUlo. ninit m»nr)»r«oAk lieiá U»irn koronijitadtk —Dtll ruut
Perenosvirosi sertésvásár. (Hlví-
talos ielontés.) Készlet UA dnrab. Erké-» zett 448 darab. Összesen 990 darabot adtak 7öl darabot Maradvány 0Í darab. Mai árak: Malacz 86 koronáz párönklnt 120—180 kilogramm sulybad
00-180 kor. 220-280 küós 98-104 korona. 820-880 kilós 09—100 koroná öreg nehéz, páronkint 400—500 kilo« gramm súlyban 92—98 korona 100 kiló* rnnimonkint éló-sulvban. Páronkint 45-" 50 kiló és a vételösszeg 4 százalékának olengedéso mellett A vásár lanyha volt*

\' liiífrr
VTw

¿yi i, . ,i, .\'»"ii—ii^fc» 11 <b»i£mVi iinmti
Friram, hülyék intézete
BXJD APEST,
VII. Erzsébet (drályod-ut 15-0.
* VteaaUjatfcoa.
*11
fr O «,.
• i *«*
r/.
«fjoto
■it»•
KUUa ir.fr.UfH An Mta Sttbtk
nJ —mi*** «n.-ir.t V« Aj IMó/n teWoo \'aaxekJUeVml bir fri > rffl*-**» r*M *) -»e iin korat kiUui AÜMkart) Utal May-
\'■V n»u>
«CJ.-^i tra (ir>n-cVN«i <■* fehMúH faUéUlefcri faj. tg*V„, ¿kirt :>Ore kaid bjiuaok
am igatgatóéá§.
.JteWttA«
■T"
£
í
é) halhélyaj okomért I«frjobb ónut, eredeti párizsi csomagolásban, orvosí tekintélyek ajánlata Szerint teljesen biv tos és árt «¿nullán tuexatja % 4, 6, 8, 10. 12. 16 korona CopoUo-amerieaM (rövidl tuczatja 6, 6,10 koroua Dím.vöy (havi kötszer) 8—11 korona, tfosan fel-szerelt raktar: imgatorok, fomkooéök, suspensonumok. ca. és Úr. nab. ILe-M^fék aérvkotők, haxkWök 4a (örcaér-harimayák stb. mi JUto va<taal eray-l 0)1
OrmQaf ajánlva, lepzéUzara»; aii kfliöulogeaséft
Képe ftrjefyiéket sárt boritókbaa HOL
ICELETI J.
rr.
BUDAPEST. /.\'Vi X«raakir«f>atM IT,
rr-
„Aphrodite/\'
Ajirnle» • a. 4.- hÖlfjMsfcMégnok «■ afobőr ■■¿poigéaok
cr4mot: JNai
Aphrodite korona. kiesi pbrodi
ápolására »
Hogy áraíi
10
1
1 k*mi 10" fillér, Aphrodité pondon 1 keroaa tOfillér. ÁjAxodiU tMpaa 10 fillér. ;
„Santai Balo^lf
a lagröridabb Idő alatt »yé*yitiá fét-fiaknál a hugyeaőfolyáat éo kólyag-ka tanút Ara doboaoakínt t kor. éO fillér. Vaiédi kisárélag kapbaté.
HESZ GOTHARD
gyéfjwiiárábaaa wOoaflker—athe«\'\'
ÚJVIDÉKEN.
ttpdwiltmfol. ki M4*et m*dm kUJUtUou Id kft tttfttetva, mi lb0m<4 kat Wrt»k41*a tu; keWofaen U. U a*. fcír. ru»4#a Unutuibk otto-IMk uW *J> iJr«a<Uk UM a «AroetUra, kik aiirtil Baa* holoWä ««¿v-k.
»W^wa« hcW*" KkvI. " »tmi^i a w-mJ* áa U cilaz*4(««yl
«V.»«»l<* » TiAu im kona raM t«MnM BÜkr
♦afi:6-.<.,.uintk. frlo vt*«< U. I4fe«bb bülrtk aai-* M*ra áüaado tra4 %mméá 4a keaoMa 4a a I
ipoli» naUell kAUu uulilf raa
\' i jTtgl I \' ür-
100 közül 99
blaoayayal bouáafc\' forínl, ha
.■ ; apni üumléha vuwjuetbvti, •M^dr&l
^ Shavfl kamatot
elengedünk


Xfnmnm
tuivai
Si
:-tora 0. ó» Braaibot-ktnrt 33.
és TEA
ile«cnfold és Társa
,Jénykép6szcll mütenne
í.andfltiest, most Klsdlófa-atca 16.
^ KÍr41y-ntoiA.tál jobbrti aiaodlk hia.
t. Sitönö munka, bámulatos olcsó árak. Emai , tépek kitanö 63 szép kivitelben készíttetnek « fölrételek a nap bármely szakában, bo^nl^ időben is sikorrel eszközöltetnek.
I kiló RUtkrtifi (IMII J6) Irt 1.BO
t kii 6 Vtrway (Pi.xtc.rico> ji írt 1.30
t kJló IMrtorUo (lf. aJÁoL) ^ üt I SO
1 kliw CoX» (Ceom) ja írt L70
1 kU4 OrünCT (finom) _ frt 1^0
1 kiló nic«» frt 1.40
1 kiló mocck (Iccfta.) ^ frt 1.60
1 kllí urany Jkra M frt 1.40
t kiló anar J.v»(i:. fin.) frt L«0 KakKCfoa aiáaVun naronta frtwn ptir-
kOll Uralmat
1 kilú VtfTM POrk. (Íj. J4:) fit 1.40
1 kiV. fi.iOm PJikilt frt 1.80
1 ki!i Cula PGxkílt frt V60
Kávéhoz csomagolható
-u kü<> Mxodnejt, cil». kcr. m frt LOO 1\'S kiU .,Kun4aiia, ciiii. k«r. S f/l 8» 1Í4 kÜÓ Rif.irliri •írt 1.06
1,8 küó Mirtarttfi Í**M 86
411 r\'kilói cotta^táknM (melyben a Tbb UjU U kuMbotí, mir 1* Tidíkre u Wjwon bínu«ntto ¿d elrlrnolta köld
BALOGH LÁSZLÓ
kAri- 4a t*a klvltoU flaUU
Budapest, ,
FilUlet: VXL, RottooblUor-ntcl 12|r. KlóktUlcMk: VII.. AnrtrAssjr at 39. VI., Bohány-ntca el.
•m-m
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje bo arezát, homlokát, valamint a főjét é* nyakszirtjét sósborszszel, néhány perez múlva már rendkívüli üditő hatást t
érez.

II I ......
"NT*
" .s


Borotváló pori
A borotva felesleges II
K au«UUa 4« az arrir» taljaaon irtalmatlui k«r«Miliuiml bixki U & pur* al»U «liair» MO.t>oic\'tijJh.ll» b<|u Binden «liictc» tcaulii nélkU é* a oUkfll, bo(y borotvát kaaaailna. A }oKonrasor«bb koxoMa. Piébaeto««« (Üi-iwl boiottAUL«h»t! helyben tldík«» I kiront, kii-uart barotvíik«bo< caakla holybon 34 flllét. Narr doboj (1 kiló) & karosa 60 filK-r ha\'rr.uir.U «taaitiuM.l hauévaló ca*aU*tk<>z 20 úllér. t\'tAa-.▼«ttol »M7 u fcuítjr beküld««« me\'ittt
8*0ITA« fÁWéU nakiálau^
i , „TURUL"
peronospóra permeiexé
kirohoW isttkaxáiuial, mciy ISO:. 4iUa ■ U# k«rai\'.i ta?daM*l it ipwkiilluAMU kífxloUt^ ron leieU r.emulcii Teriaayen ola4 dijai éa araa^. Ot nyort.
«fctOTOl
A ,
A „Tarai" paronoasúra-iionnoUsd a lc^ri>
i fr tiroli ríróifcíliJI Vfnnrcn kir^tf\'.ft aulr \' ül kvuUll alkolr.\' " nvlr «ni«\' >*4űl jOÍil Wftlmul.
»ulkatik
•«riibui ívuuii an:oui»íeki»lt e«r Uy fit
űtilt>|íiW|. m;c«ly mln\'Ien mir c<idij
dyl ("OH*
fco4»htor Uaábd* VL.T.airtna^taia
Ujságtartók
kitűnő minőségben, legjutánvosabb árban kaphatók :
Schönfeid Hfrsch
kefe-, ecset és seprű gyárában,
B U D AP E 87
YIL, Keretit 8a sz,
Ugyanott legolcsóbb árban szerezhető be a legjobb asékfonónád és mindé nnemü kofa, eoaet és sopra-árn.
Javítások eszközöltetnek!
Nagy raktár
„Raffia" szólökötöben! v
Vidéki megrondelések utánvéttel eszkő\' zöltetnek.
5timtalaa kftotónet bat 4a 4riM fyakaHat falytia mm V 4» 4U feaid)4 reodoU iatiaoM legjobban ijfaükatjuk._
Randel01nt4jc«t
Bsdapest VI.. ABdrftssy-Bl 24> szftn
m Opera aiUelt
Dr. GARAY ANTAL
V. «a. 4« kir. oaU>y FSorrea
a a ami beUa*«c«k 4a birtijok atakertoam ry4-
i «karral, ryaraan, alapoiaa Blaaes-
()it bUUi kik őrrel, tyer»»n ¡imat ívrfl- 4a n&l nemi folyiat. fekélyakat, ax 6nf,
bat«C*4(*k*l ku^rc. Irakat, ax «nlortAiia utóbaJaU, baja-kort 4t míndannema bórbate«aAfet, «IfyaafUt férfi «ót, fiataloknál 4* >dóf«bb«kuél »cyaru.t ki-tdnA aredm^ntnycl kiprvb4lt mód</ere ntortat — Oyófygxérákról (OadoskodTa la«. KrudaUa: aa-poQla 10—4-i| 4a
Ltválakrt válaszéi,

syéaysrsrsáril

Szabadkán kizárólag csakis Bariek Károly
Í4xmávaan41 VI. ktr. D.unjaolca-utoa «U. «P (aajit b.Va) kapbató.
Él caakiJ ailt kaobalók a pona»<ai5 t^.-Uiiet^ Älfofad minden j>trt(4»okat 1«.
Ctikil a „Turul\' n«ronotpura-pem»lt»St a)4ahak 3ia luát, ir.rlr klincí h\'.)«J(ton»ijairal ailndaa «{a Ptciuetíftt ttlóilojeu* tevz.
Szép bajun

nyerhető a híres hajdúsági padrö hasa) nákU által. Kg y doboi 60 f liléi 3 d o b o z 1 k o r. 30 fill. etakis a péns
előzetes beküldése után (utánvóUel 7(tik drágább) kübli a készítő-
Orot» Hagy Teranoa jfyógyBOPéé^
H.-BZOBOS ZLÓM,
Pirtktir: Ttrd J4amt tiótyaiorUra
V - •
\\
Gazdálkodók
f4p-olajat, mlndaonoma konó-olajat, azak4r koaftooSt, min de nf 41a olajfaatdkat, k4AVte4-fot, kaoorft-sót, jlpaxot, ooraontat, kátrányt, karbollaanmot, aaappaafySkorat l«rolos4b-baa 4a Uffobtmm kaphatják
Halász Miklósnál
Botfaptsf, VII. kar^ Rombacb-utcza 13.- szia.

LKQNAGYOBB
KÜLCSÜN-KÜNWTAR
h
A legújabb és legjobb különlegesség
kösavénye»-. rhoumá»-, iaohlaas én ideg-fájdalmak ellen
Herknlesftirdői
Rkeiimafluid
Forduljon Schwab gyógysieré«-hez Herkulesfiirdőn.
Ha megpróbálja, megr nem b&qja I
1 avar ^ra 1 forint.
I J valamint külön keutt \'f
ifjúsági kölcsönkon és könyvkereskedés
Andrássy-ut 33» u..iif
.«tagyar, némát, franola éa angol
müvekben \'". A J
kötetet tart«l«ai. j A tyvjattu megjelenő nürek azMiü bpttfc1
V Legolcsóbb előfizetési árak l Á
Vidékre éa utaaáaok alkalmával W/j ll ii .io /.kStetaa eloflaatáMk M ftlvétatMk. i
tó kom Mipkn él folyóirabÉn MM* . elfojadtiiMt
if
l.l i l.l

Ujdonságl
h naponként visszaérkaxé könyvek szagtalanul far« tőtlenitetnek, ami mindaz kl által ott megtekintheti
XZVDKV DiBUOB A I X I O O B U A I. I U B O T T AB LÁTHAT Ól
-<V
a frt a« fHlUbb
1« a a
7.00 i« 4(1 aa
" y*
4 - éa
FelSltS Darby-felölt« Havelook rérfl-öltöny -Férfi-nadrág
báraony, Plquat- éa dlrataaövat-aaallá&yaki
< s
I*
V
H
< Saját készteésjfü fWJrft iMüZr,\'-
Lukács Gyula förfi-szabö
ktra* upöt wxa ..
BUDAPEST, XOSSDTH-LAJOB UTOA 18. <Ax Udvari kivikéi Blíktf) \'
liértékazarinti nefrendeléeek jutányos áron eszközöltetnek.
Dos választók flu is gymek-nttUal
Bi

Mintákat kívánatra bérmentve küldök.
Vidéki megrendelések pontosan 4« leDóiamareteten enkőxöUataA \'^r \' ^\'^¿i
Mflnjfllontk naponta kor<n rnnofll.
Nyomatott a .Nagykanlssai Friss Újság* szcrsódésce
nyomdájában. \' ,
Kiadó tulajdonosok: ^ Felölő« ssorkasstó:
Kxauas ós Farka». í-S u-oavaz hucíó. .
Sserfcwtóség és kiadóhivatal: Krauss és Farkas paplrkereskodése
Előfizetési ára:
Helybaa hashoz hordva egy hórm 60 fiUét. \'.*. Vtdé&o póstal küldéssel egy hóra 1 korona 20 tlllér
Terjed a sztrájk Fiúméban* A szerb udirar tiikaibéL
ü. évfolyam. 93. stifti
ffagy-Kanizsa, 1902 csűrtök, április 3.
Egy szít» i fflt.
NAGYKANIZSAI FRISS ÜJSAC
A fiumei szí raji«.
Lapunk más helyén részletes tudósítást közlünk a flumoi sztrájk mai állá-sáról, ebből látható, hogy a sztrájk-mozgalom veszélyessége tokintetébon ínég csak meg som közoliti a trieszti
sztrájkot, itt pedig egy fiumei olvasónk, vázlatrajza alapján bemutatjuk képbea az ottani szirájkinoigalom egy mozza-natáU
Fővárosi ügyek.
Budapest, ápril 2. Csak félve nyulbatunk a főváros ügyo-nek darázsfészkébe, mert\' már régi tapasztalat raogtanitolt bonnünkot arra, hogy minden nyilt leleplezést üdvös jó tanácsot, melyet megszivlolésül a fővárosi sajtó napról-napra önzetlenül és magasztos hivatásánál fogva hangoztat, betakar az könnyelműség, melyet a főváros legtöbb ügyeinek kezelésénél látunk.
Alig múlik cl nap, hogy a főváros, tanácsa, közgyüléso valami ujabb botrány, nyal ne lépno a közönség elé, mely már úgyis nyakig van a budapesti variált botrányok izgató kaviárjával.
A tanács előrelátó, bölcs megfontolással nem arra törokszik, hogy a közönség érdekei hathatósan éa méltányosan megvédetsenek, hanem szinte tervszerűen arra, hogy kellomotlenséget, boszuságot okozzon a közönségnek.
Valóságos cinizmussal fumigálja a {Ondjaira bizolt fővárosi lakosságot és bérlőivel szemben pedig valóságos uzsorát üz.
Kiszipolyozza Őkot a végletekig. Látjuk például a városligeti bódék nyilvános árlejtésénél. Sohasem kérdezik meg a mult évi bérlőt, hogy hajlandó-e a bódét az eddigi bérösszegért megtartani, ha« ucm évente uj árlejtést tüz ki és addig strófolja a bérösszeget, ameddig csáb lehet.
És mégie különös, hogy a főváros mindenféle jóléti bizottság, mindenfélo uzsora dacára már anyira úszik az adósságok tengerében, hogy már csak egy hajszál menti mog a teljes elmerü-léstől. Ilyen gazdálkodással csak azt a sajnálatos eredményt érjük e), hogy folyton nő, a már úgyis maximumra emelt, fővárosi pótadó, a lakosság pedig véres verejtékkel küzd, hogy megkeresse a mindennapi kenyorot, a legszükségesebb •ruhaneműt.
Nincs a főváros tanácsának egyotlon ..\'/zkwuúaM, \'lúvtyuűl azt iáuiainók, hogy x közönség érdekeit is méltányolja.
.Most a húsvéti ünnepek alatt történt, hogy a közönség elől az Iparcsarnokot, ahoi a Kossuth ^tauzoleum pályatervei kiállítva vannak, elzáratta.
A kegyeletes érzés Kossuth Lajos em-é£e iránt az eraberek ozrelt vitte az
iparcsarnok tágaa kapujához, hogy be-menjenok megnézni a Kossuth Lajosnak emelendő síremlék terveit. A csarnok
ol,volt zárva a közönség elől. »
i "
A szerb udvar titkaibál. *
A Budaposten mogjelenő „Topok* cimü szerb újság, mely természetesen íelolős a híreiért, a szerb udvar titkaiból közli a következőket:
A Milán ellen Knezevics radikális által elkövetett merénylet értelmi tzorzői Sándor király és Drága Masin, a mostani királyné voltak, akik Milántól főként azért igyokeztok szabadulni, mert a házasságukat ellenezte.
Miután a merénylőt balul ütött ki, Sándor király mérgében az összes főbb radikálisuk azonnali elfogatását és kivégzését kövotelte.
Ezt a parancsot azonban som Kon-stantinovics ezrodes, sem a belügyminiszter, sem Vademíics rendőrfőnök nem hajtották végre. Sándor király és miniszterei között emiatt nagy veszekedés támadt és Sándor király nyíltan fenyő getőzött, hogy lemond, ha nőin teljesítik lyvánságát.
A fenyegető bajnak báró Schiessl. a kabinetiroda jolenlogi főnökének és akkori bolgrádi osztrák-magyar követnek közbelépéso vetto elejét, mentetto meg Protics Sztojánt és társait. Ekkortájt jelentek meg az oszUák-magyar monitorok is Bolgrád alatt.
Kótségtolen, irja az emiitett lap, hogy Gyorgyovics még ma is miniszterelnök I volna, ha belcegvezott volna annak idején Sándor királynak Draga Masinnal való házasságába. Ezeket az embereket most, a mikor radikálisok veszik körül, szitkokkal illeti. Pedig volt idő, amikor Vuicsot, a mostani miniszterelnököt nagy társaságok előtt korhelynek mondotta és azt mondotta, hogy Popovics Mikétől undorodik. Popovicsot ugyanakkor csaló panamistának novezto. Ma mind a kettőnek hizelog, mert nem avatkoznak a terveibo. A hátuk mögött azonban most is szidalmazza a minisztereit.
A cikk irója elmondja azt is, hogy Sándor király mérhetlen dühvel gyűlöli anyját, Natália királynét. A belgrádi tár saságok — úgymond — sokat tudnának arK>l beszélni, hogyan szokott a király anviáról nyilatkozni. >
Megtörtént egy izben, hogy magához\' rendelto valamennyi főbb tisztjét és ugyanakkor előhivatta Simonics ezredest Natália volt kamarását ós felszólította, ismerje be, hogy a királynéval meg nem engedett viszonyban állott. < ^ Slmonovics perszo tiltakozott a ki-| rálynó rágalmazása ellen, mire Sándor
AUmIah .,t/Utm..f. aiimíAi A.
uh.v.w.. ..... h^^m. h*. >4.1 . * . . mh > a. .11. j j h * v u
az ozrodost.
A király az oka állítólag annak, hogy Szerbiában az alantasabb államtisztviselők ós tisztek rovására a legnagyobb takarékoskodás folyik, míg a királyné hozzátartozói és kegyeltjei szórják a pénzt. Tudni vélik, hogy Sándor király Draga királynő javára három millió frankot helyezett lotétbo a bécsi Rotschild-cégnél ohonben egy szegény öreg asszonynak a
12 frtnyi nyugdiját, amelyet még Milán király engedélyezett neki, megvonta.
A tisztek elkevTcdését fokozza a Lu-nvcvíczákmtk pökhendi, sértő viselkedésű és pazar életmódja. 0
A jól értesült szerb udvnri méltóság megírja azt is, hogy Draga királynő az anyaság minden reményo nélkül lóvén, a lebotogodési híresztelések alkalmával idegen gyermeket akart becsempészni. Miután a terv nem sikerült, biztosra veszi, hogy Sándor király Lun evicza Nikodémnt fogja trónjának örökösóvó proklamálni. A cikkíró azt véli, hogy ez volna azonban Sándornak utolsó királyi ténykedése.
Zsidók kivándorlása,
No örüljön Molnár apát ur, nem Magyarországból vándorolnak ki a zsidók, hanem Romániából.
Közöltük, hogy a romániai uj ipar-törvény keményen sújtja ismét a romániai zsidókat. Énnek kflvatkextében O aaidék kOxt • kivéndorléa!
mA.niilnM mind nagyobb mér««.
kot 01«.
Sok kézműves, akinek még van ném
Eónzo, saját költségén vándorol ki, ugy ogy a hajóállomásokon óriási a tolongás. Nagyon sok zsidó család Khinába törekszik. Az odautazás 1400 frankba kerül ogy személynek.
Más szegénvsorsu családok azzal a kéréssel fordultak az orosz kormányhozi hogy ai utazási költségeket szállítsa lel
A párisi „AUiance Izraelíte", mint Bu-karesthői táviratozzák, a segélypénzeV^ kiosztását egvolöre íelfüggesztette, minM, hogv az egyesület pénztára már nert^ bírja cl a roppant költekezést.
Rémületből a halálba.
Prága, ápril 2.
Gorencsik Gusztáv 21 éves erdei al, kalmazott tegnap egy ház második eme« letérői leugrott ós meghalt.
Öngyilkosságának az volt az oka, hogy gazdába lopáson órto. K miatt\' annyira megrémült, hogy leugrott a^ emeletről.
Halál idegenben.
Bécs, ápr. 2, Itten tognap egy 20—25 évesnrk, látszó .nö holttestét fogl** ki a DV4
náb^7 r" v
• \' ... *. ti . . ... ni.,»
n rouuuntug imurittfius, uugy tu . Kargyo Róza soproni születésű cseléd aki nóhány héttol ezelőtt Bécsbe jött éi" itten csavargás miatt a toloncházba lett zárva.
Innen valahogy megszökött. Egy levelet hagyott hátra/ amelyben^ azt irja, hogy elzárása miaüá mégfa korgette a halálba.
A király lesztssip,
A királynak, mint jlz uralkodáMLz több lajjj inuk számos cukorgyára van Cseh-trsz.-igban, melyek a prémiumok eltörlése által érzékeny károkat wnvedneL
Kóztudomásu, kejr * prémiumok Éacgszüntetéíét Anglia\' mintegy rákényszeríti a kontinens rukortennelő államaira, amennyiben ellenkező esetben bugás retoriüós vámokat akar éleibe lép-
hílui>
A brüsszeli konferencia engedett az •naol köreteiteknek, a konvenciót «meg U kötötték, de általános az a nézet, bogy a parlamentek nem fognak a konvencióhoz hozzájárulni, mely a cukoripart egyenesen tönkre fogul tenni.
Mint rendesen jól értesült béosi tudósítónk jelenti, a király Goluchovszky külügyminiszter «dőlt, aki neki a brüsszeli tárgyalások eredményeiről referált, kifejezést adett a konvenció tekintetében liplált apgálytiuak és hozzátette, hogy amtak eJfovsdása az oly virágzó cukoriparnak pusztítását jelentené ugy Ausztriában. mint Magyarországban.
Hír szerint a királynak és az uralkodóház tagjainak körülbelül húsz cukor-páruk van Cseh- és Morvaországban, tzek a gyárak a prémiumok révén több mint négy millió koronát kanlak. Ebből u király gyáraira két millió korona jut, vagyis ha a prémiumokat eltörlik, a király jövedelmei évenkínt áét millióval fognak csökkenni.
Ily kárülmsnvek közölt tehát terme-ecetes, hogy a király, épp ugy miut a monarchia összes cukorgyárosai, ellenzik a prémiumok eltörlését, íllotve a brűjjz-szelí konvenció elfogadását.
A burok szabadságharca,
I • Brttsssel, április 2.
Kuyper németalföldi miniszterelnök berlini és párisi látogatása a cáfolatok ellenére összefügg a béketárgyalisokkal, ámbár nem egészen viiáeoí, hogy miképpen akar Kuyper közbelépni, miután át angol kormány néhánv hónap előtt oly kategórikusan tiltakozott minden beavatkozás ellen.
Itt azt hiszik, hogy Schalk-Burgerl nagyon nyomós okok indították a béketárgyalás megkezdésére. Az európai bur delegátusok hallgatását ugy magyarázzák, hogy be akarják várni a legközelebbi napok eseményeit a csak azután fognak a béke dolgában nyilatkozni.
A bftr delegátusok közt "komoly differenciák merültek föl, miután Vessel, Fiícher és Wolm&ixns cz ellenségeskedés megszüntetését ajánlják, inig Krü-ger és Loydá hajthatatlanul ragaszkodnak
a föltétlen függetlenség követeléséhez. Az itteni búrok nem ismerik az okokat, amelyek Scbalk-Burgert Stevn fölkeresésére\'indították.
Leids és Wolmarans Párizsból ideérkezett. Wessels ma érkezik ide. Loidi megcáfolja az angol újságolnak az\', a hírét, hogy a bur delegátusok llirorhtben tanácskozásra fognak összejönni. A Brüsszelben együttlevő bur meghálál mázoltak nyolc nap múlva rendkívül fontos híreket várnak Dél-Afrikából. Leids határozottan tagadja, hogy az európai bur vezérek között differenciák merültek volna föL
London, ápr. 2. Magánjelentések szerint az «ngol kormány határozottan kijelontettc, hogy csak Scbalk-Burgerrcl és Stejnnal tárgyal, mintho\'ty ezeknek mull évi szeptemberben, illetőleg márciusban elnökké való megválasztását elismerte. \' Kuy
per németalföldi miniszterelnök a Daiiv Expressz berlini tudósítójának ki-je\'.entottc, hogy a Viémet müogyelemek tanulmányozása végett jött Németországba. A rlélafrítf»» háborúról ZZ\\ mondotta, hogy Angliának most nagyon nnhéz a dolgok állását megváltoztatni. Anglia mindaddig nem járulhat Hfcsd-bató föltételekkel a burok elé, h mi« a mostani miniszterek vannak kormányon. Chamberlain nem hátrálhat m«£, míg ellenben más minisztériumnak sokkal több kilátása volna a sikerre. Az uj minisztérium könnyebben boldogulhatna, mert nem tett Ígéreteket. Kuyper végül azt mondta, bogy lehetetlen a búrokat gaerUlahábop^ban legyőzni.
Amszterdam, ápr. 2.
A ma érkezett angol jekntések megerősítik, hogy a délafrikai helyzetet niég Bem lebet op ti misztikusan megítélni. Az a bir egyáltalában nem igaz, bogy Stom ós Dolarey vonakodása esetében Bchalk-Bur ger önállóan fog eljárni Hogyha as ancolok elfogadhatatlan föltételeket szabnak, ugy a borok folvtatm fogják az el-Icnsé^kedc-at. Döntést a hét vége előtt Mm lehet várni
SarUa, ¿pr. 2.
Kuyper németalföldi miniszterelnök, a kl hivatalosan s német műegyetemnek tanulmányozása végett jőlt ide, tegnap több óra hosszáig tanácskozott Richt-bofen külügyi államtitkárral.
LEGÚJABB.
Mim*, ápr. 2. A bécsi lapok cgyrésze azt újságolja, hogy a két kormány 6s főként a két konnányelnök közli viszony válságos fordulatot vett ós ennek okát abban találj ák, hogv a magyar kormány az autonóm tarifa létrejöttét húzza és halasztja. A helyzetnek ez a megvilágítása egyáltalán nem felel meg a való tényeknek, mert értesülésünk szerint a két kormány ió viszonyában semmi sem változott, tarifalárgvalások a kitűzött program értelmében folynak, aminthogy Széli Kálmán felfogása összes idevágód nyilatkozatai szerint min dig szvolt, hogy a két államot érdeklő gazdasági politikai tárgyalások mielőbb eredményesen fina-lizáltassanak. Széli Kálmán miniszterelnököt ma délelőtt kilenc órakor a király magánkihallgatáson fogadta. A kormányelnök után Pejérváry Géza báró, honvédelmi miniszter jelent mog a felségnél kihallgatáson. Délután két órakora bad-úgymioiszteriumban Goluhövszki Agenor gróf elnőklésével közös miniszteri konferencia volt, melyben a közösügyi előterjesztések megvitatását folytatták.
A megtagadott hitel.
A közös költségvetés szerkesztése alkalmából már tegnap is, do különösen ma az igyukérdésröl tanácskozott a közös hadügyminiszter az osztrák és a magyar pénzügyminiszterrel. A mai reggeli lspok már jelezték, hogy megállapodás az ágyux dolgában nem jött létre, mert a pénzügyminiszterek nem hajlandók arra, hogy a hadűgvi konniny követelését teljesítsék. — A dolog ugy ái1, hogy a két pénzügyminiszter korántsem vonakodik hiteit nyújtani az uj ágyuk beszorzé-sére, csak azt ellenzi, még pedig igen határozottan, hogy a kérdés tehnizai récének eldöntése előtt, a mikor a valódi kiadásokat még nem is ismerhetők. s azt «e tudjuk, hogy minő ágyúiul fugcftl: beszerezni, — tehát körüliéiül ismeretlen célra kapjon hitelt a tözös hadügyminisüter. — A kérdéses tüzérségi rxaize még eldöntetlen, s igv valószínű, hogy az idén nem is gyártják nz uj ágyukat; az uj ágyu-nitel sem oly sürgősen szükséges tenát, hogy már az idén meg kclleno .szavaztatni a delegációval. így a/, idén aligha íj lesz alkalma a delo?áoiónak orra, hogy az ágyukérdéct tárgyalja.
A trónoröTös utazik,
Bóos, úpril 2. A Reichiwehr júl értesült forrásból azt iiio, hogy Ferenc Ferdinánd herceg még\' az idei tavasszal Egyiptomba utazik a PelLjtán hadihajón. A trónörökös két hónapig marad Egyiptomban.
A honvéáe&yosület ajándéka.
Buöapost, ipriüs 2. Az Országos Honvédegypsülot ma egy dusatt aranyozott j\'orcellán ssrletj\'ct küldött a fSigiíúiülviiiek u lŐTÖiusi inuzeum számára. A serlegen cz a fölírás van ; Kossuth Lajosunk\', 1848. — A hou-«yiilóti ifjusáí\'. Az egyesületnek özvegy Bisoff Anna küldte a serieget Kőszegről. Levelében azt irja DÍsoff Annú, hogy lft49.ben ogy Ivánszky novü meno-külötő! kapta a serleget, hogy örizto meg. Mostanig meg is örizto, hanem most mér hetvenhárom éves ós nom akarja, hogy halála után idegen kézbe (kerüljOn az ereklye. A polgármester a I muzeum száaiára eüóiyKKa \' a serlegel.
A hamis fiai
,,, Budapest, iprfB*
A házasságtörések változatos történő-lében sem mindennapi as alábbi Jiis-tória. í? * <
Egy budapesti kereskedő, Havikba jobb napokat látott, de azután tönkrement, két háttel ezelőtt elutazott a íö-városbóL
A felesége kikísérte ■ pályaudvarra. A férj vonala kirobogott s as awzony magánosan indult haza a lakására. Útközben sokat forgott körülölte egy iól öltözött úriember. Hirtelen nekibátorodott s megszólította a csínos arcú, molett hölgyet s a nő — kit tudja, miért — felélt neki
Az úriember kifogástalan udvariassággal foglalkozott az asszonykával, elkísérte lakásáig s találkát kért másnapra is. Ismét találkoztak, ismét beszélgettek. Az asBzony megtántorodott s elment az úriember szállóbeli lakására. Késő este jött el töle. Hazament e csak itt vette észre, hogy a zsebében vadonat aj százas bankjegy van,
Az asszonyka nem sokáig habozott, Ura ugy sem tud arról, hogy a divatárusának mivel tartozik, elküldte neki a százast borítékba tévo. De n szállóbeli úriemberhez nem ment el többet Meg utálta a tulajdon bűne miatL
Harmadnap az asszonykát beidézték a főkapitányságra. A százas ugyanis hamis volt. A divatárus maga is tovább adta s mikor ezért a rendőrség kérdőre vonta, megmondta, hogy kitől kapta. Az asszonyka fülig elpirult, mikor a rend Örtiszt szigorú arccal faggatta:
•— Hogy került önhöz a százas ?
Hosszas habozás után végre felölt:
— Az uramtól kaptam, mikor elutazott ...
A rendőrtiszt elfogadta az asszony védekezését s miután megtudta, hogy hova utazott a férje, a csendőrséfet táv iralilag utasította, hogy hallgassák ki a férjet. Ez természetesen az igazat vallotta, azt n»i-a*ván, hogy a feleségének legutóbb tyt\'.van forintot adott tizenkét tíz koronás bankjegyben. A rendőrség előtt tisztán állott a helyzet. A férj pénzhamisító s az asszony kétségkívül bűntársa neki. Menten letartóztatták mind a kettőt. Az asszonyt Budapesten, a férjét Munkácson.
A férj csak ilt a fővárosban tudta meg, hogy mivel vádolják. A rendőrtiszt szobájában találkozott a feleségével. Az asszony ura láttára zokogva lerogyott a székre a percekig tartott, mig félig-meddig összeszedte magát. Szemét mélyen lesütve, végro szólni kezdett. Halkan, félve, remegve beszélte:
— A százast a szállóban kaptam. Az első emeleti 15-ös szobában voltam.
A hatás leírhatatlan voii. A férj körül forgott a világ. Nom akart hinni a felo-sége szavainak, do a rendőrség csakhamar megállapította, hogy az asszony igazul beszélt. Az idegen eltávozott ugyan már a szállóból, do olt is hamis százassal fizetett. A rendőrség a házaspárt szabadlábra helyezte, a férj pedig megbizta ügyvédjét, dr. Weisz Gyulát, j bogy indilsn meg a valókereselet megtántorodott hitvese ellen,
Kinai dolgok.
Poking, ápr. 1.
A Mandzsuorjzigra vonatkozó szerződés azt n rendelKczést foglalja magában, hogy az oroszok délről kiindulva fokozatosan vonják ki csapataikat az országból ós pedig U, 12 ós 18 hónap alatt. Niucsvangból érkezeit hivatalos jelentések ¿zerint az oroszok olt nagy katonai tevékenységet fejtenok ki. Nemrég az ország belsejéből 10,000 embert vittek Port-Arthurbo. Níucsvanaha 4« más városokba sok újonc jön. Niücsvang kötnyékén állandó fentarláara szánt nagy távíróhálózatot létesítettek.
3angliai, április 1.
A kinai kormány i\\ hatalmasságok raegbizottiainak 1,800.000 taelt fizetett ki a kártérítési összeg harmadik részlete fejében.
London, április 2.
A Times jelenti Pekingből tognapi kelettel: Oroszország még most is engedékeny magatartást tanusil a Mandzsu-.«*--.»4«ira vonatkozó egyezmény
A mucsvsngt katonaság visszavonását sem akarja eftrben a tiencmi ideiglenes kormányzat megszűntetésétől függöré tenni, nanem a szerződés aláírásul számított nyolc hónapon belül vissza akarja vonni csapatait tekinlot nólkftl arra. bogy Tljncta ideiglenes kermány-zata megszünik-o addig vagy sem.
Az orgazda,
, Budapest, ápril 2.
Két hónap előtt letartóztatták Hölue Bertalan ékszerész, a kinek az akácfa utcában van az űzlote. Kiderült ugyani róla, aki különken egy vngyano* fővárosi családnak a tagja, hogy az orgazdaság jól jövedelmező mesterségét rendszeresen űzi a 0 végből állandó összeköttetést tart fenn több tolvajjal és betörővel.
Ma Hólzelnek egy más, az előző időkből való bünpőre volt tárgyalásra kitűzve. A nyáron egy öreg urnák valami kalandja volt a pásztorórán, hölgye, Klein Aranka fodrásznö ellopta a t&O korona értékű gyémántgyűrűjét. Ujv mondta a loány, hogy nem lopta, hanem találta a gyfirüt s átadta azt értékesítés végett Lövi Simon mázolósegédnek, aM velo Hőlzelhez ment.
A derék férfiú aztán, persze tudva, hogy lopott jószágot hoztak hozzá, meg-vettő a briliáns ékszert az értékének huszadrészéért — 30 koronáért.
Miután kitudódott a dolog, nemcsak Klein Arankát, de orgazdaság miatt Höl-zcl Bertalant is vád alá helyezték.
A mai tárgyaláson Klein Aranka nem
{\'elcnt meg, do előállították a börtönhöl lölzeit, a kinek dr Kislalvi Rezsó volt a védője b ez az itélcthozást elhalasztani kérte.
Csatlakozott e kérelemhez dr FarkasS Gyula királyi alügyész is, nemcsak a* zórt, mivel a másik vádlott nincs jelen, de mert Hölzdnek ezt az ügyét egyesíteni kell az ellene folyó nagyobb hűn* vizsgálattal.
Sőt bejelentette, hogy ez annál inkább szükségei, mivel Hölzelnek olvan Cgyo is van, amelyben nemrég elítélte n bűnletőjárásbiróság 4 napi fogházra.
A törvényszék elrendelvén a pőrők egyesítését evégből elhalasztotta a mai tárgyal ás L
Ingyen és frérmenfre kap
minJ«nkl <rr k"eté*l ktarrKckót, mtlybílbáiki Wp\'j
legfinomabb Ukörökat és Rumot
liidaf után toindto kfarfllúk nélkül méf a ltgViubb m«Dn?U4cfc«n la oruAgftr»rt« ¡»mert «rímÜBUSDt
eWiUiUtti.
WATTEH1CH A.
I**U{*»V VII., DohAuy-alca 6. itia tlxtt.
Alapíttatott 1860.
KlUlaUleteU 8 rrcvrncl tt ujtiroUJta «lútaui okl»réU»L
Sztrájk Fiúméban.
Tegnop reggel óta minden munka szünetel. Fiumo munkásai sztrájkolnak s négyezer munkás ölhetett kezekkel nézi, mint akadt meg a kis város rendes forgalma cs izgatóik kárörömmel szemlélik a jelentékeny kárt, a mit aa ezúttal nem igen indokolt bérharc okoz a munkaadóknak, közvetvo az egész lakosságnak, do ööt maguknak a bérharcba szállt munkásoknak is.
Zavargás, nagyobbszerü rendzavarás eddig nem történt ugyan 8 a hatóságok részéről történt nagyszabású rendőri intézkedések valószínűleg mindvégig rendet fognak tartani Fiúméban.
A sztrájkot a rnult héten a Lazarus-fé!c lüjójydr siuiikái«» kc/.Jiú*. mejj kővotelósük határozottan jogos volt. A gvár tulajdonosa azonban, dacára annak, nogy a kórmúnyzó is figyelmeztette Öt a munkiáok kívánságának méltányos voltaié, mereven elutasította kórésüket és gyárában az üzemet egyszerűen beszüntette.
Triesztből ennek hírére a magyar kikötővárosba jött Sobueíder szociálista izgató, akit a rendőrség el akart tolon-coltií. A szociálista főkolompos meg-fölebbczte a kiutasító végzést és a tauács » vUazéj*. megicmmisiteUo.
,v\\

Ex ellen viszont a rendőrség «ppollAlt és n dolog mo*». a kormányzónál van. fcAhdcidcr er. alatt tovább Végzi ez iz-KAtásf. Mnukájúnak eredményekép a kztrájkot kimondották az államvasutak munkásai, a teherszállító fuvarosok ko-ósuai, a papirgvári és szónrakodó munkások.
Kényszerűségből a munkásokkal való szolidaritás kedveért a sztrájkotokhoz csatlakoztak az Adrin fm/JÍ 5«, * kiknek magatartása miatt a kikötőben levő Adria-hajúk nem mozdulhatnak. Az igazgatóság tudatta n fűtők küldöttségévé], hogy hajlandó azt a fizetést megadni» melyet nz adriai vagy földköai tengeri hajós-vállalatok bármelyikénél élveznek. A küldöttség visszatérve kijelentette, kogv ezt u löltételt nem fogadja ol, mert bí Adria fűtőinek mai fizotéso nagyobb, mint azoké. Több fizotésomclést kértek, mire a tárgyalást az igazpatósAg megszüntette.
A többi munkaadó sem hnj* lendó a munkások bórát felemelni, mert a munkások átlagos napi jövedelmo öt korona.
A személyforgalom Abháziéba rendes. A rakodóparton sok száz munkd* sétál, éle rendzavarás nem történt. A munkálok nngv rt^zo az alközségokben közeli helyeken tartózkodik, hogy oset-lep«» rendzavarás részese no legyen, pélulán a munkások e^yes csoportjai lieórleiot tettek a tárgyalások ujabb fölvételére.
Kjfr másik tudósítás jelenti:
A hangulat eddig csendes, sőt mondhatni, lio/v n munkftíok részéről békülékeny kiküldötteik tognap egész nap Wgyaltak kcnyéradóikkal é.s a tárgvalá-lekat ma folytatták.
Tegnap Fiume és a szomszédos hely-léitek kötött u helyi hajók nem kőzle-isMek, ami rendkívül káros hatású volt
idegou forgalomra.
A torpedo gyár munkásait úgyszólván kennetíce zártok el n külvilágtól, mert fcttél tartanak, hogy esetleg ozoket is Iztxájktu bírják, - ami kimondhatatlan kait okozna.
Satipáry Lászla gróf kormányzó meglette a kellő intézkedésekot csoücgcs InvargAsok megakadályozására.
A szlrájltolók ezánm ma több mint WWií ember.
faxMZOKrx
1000 jegyzék .*, 1000 számla . . . 1000 boríték . . . 1000 levélpapír . . 100 névjegy . . 1000 roklám czédula
1 frt 80 kr-
2 frt — kr. 11 frt — kr. JJ frt — kr.
— frt 40 kr.
1 frt - kr.
VIGYÁZÓ TIVADAR
Villanyeröre berendezett könyvnyomda mütntézetében.
Budapent, VI., VácUkörut 39.
Vidéki m«*T«n<l»ldkn»k ÍO aiiuüik Ar-kodvaawóay.
BUDAPESTI HÍREK.
—■ Kitüntetés. A hivatalos lap irja :
Személyem körüli magyar miniszterem •löterjosztéso lolytán Mildo József kir. lánjusos és a budapcst-óbudai dohány-
t>ür igazgatójának, saját kérelmére tör-int nyugalmaztatása alkalmából, sok ♦Vi jeles és hasznos szolgálata elisme-lésem Ferenc József-rendem tiszti kőlisztjét adományozom.
Kelt Budapesten, 1902. évi március kó 14-én.
Ferencz József, s. k.
Gróf Széchényi Gyula, s. k.
— Az osztálysorsjáték mai húzásánál a követkozö nagvobb nyereményoket Wrsolták ki:
20.000 koronát nyert: 88341.
8000 koronát nvertek : 4700 46189 títtlO 09738.
3000 koronát nyerlek: 5835 10028 MUHI 1689fi 25125 25970 28500 28909 «0154 32021 37020 37033 4497049314 6lhW7 53090 57111 57475 00100 07752
443 72587 73380 80189 8149387158 f?654- 87935 88015 93491 97583.
1000 körönét nyerlek: 3877 3S77 4870 7870 7127 7790 11551 13457 14341 15632 20202 20077 26283 27550 27369 29925 30057 £3489 33566 36579 37575 39410 41198 41648 48550 48055 45080 45141 45779 48310 48383 46042 40300 51002 53573 00882 60847 60(166 64354 06112 66988 67677 -78774 78300 7822178867 80302 80377 83947 88034 86295 88489 90G03 91847 94757 96019
*<H> koronát nyertek 177 1067 4307 4851 6095 9895 9500 9019 18Í8\' 13702 15277 19273 28535 28791 80893 32729 32705 83088 33581 88990 <168*7 37374 37805 39175 42039 4av.2$ 44906 46458 47572 47980 48772 49919 50424 58184 53489 54815 55040 65-148 57034 53458 59535 Clo2Ö Glfctt 6 B80Ö 05538 06857 66976 07159 70903 71064 74886 74030 70124 704*7 81400 SíÓM 83274 84765 87127 SS568 88277 501183 91068 93412 04575 £5110 99127 0Ö7tfá.
A többi kihúzott «ftmok 200 kownto nyerlek. \' -\'
— »ondSraádl klnevesisAle. A
minis2tórolnök, lielügv wítii?iztqri minőségében o.Iogadta a főkapitány elterjesztését ós cimzotov tcöédföíálmatokká ueveste ki szukát a rendőrség iruokoiu\'. «kik jogi kvalifikációval bhií5|:. $ hbu-taloa lap ma a oiinváituzAsi a köveik»-zőkbau közli:
„A belflgyminlátlwium idfeigUueo Vezetésével megbízott ir.Hyr.f királyi miniszterelnök a székesfővárosi Aliamrond-őrségnél Rády Ferenc, Kuszts György, Módos Qyula, Kerny Gmk, Fnrkns Iwk-inér, Donionkos Gyula, Ssiksziy Aadrus, Szentkirályi Béla, Koreutem Gyúlt», Nóvák Nándor, Heiozelv Biia, Blaelihr Zoltán, dr Keleti G*za, Tóth luaro. Újhelyi József, Viegassy Jsnő, Dorazd Emil, Somlyói Dezső. Dornlug Heurlk, dr Cál r,:U7.!o rendőrségi Írnokokat fizetésnélküli rendőrségi uogéd-fogalmazókká novezte ki.
— A szállító sikUaastójA. Klein J Gyula szállító koosisc, Sohulz Antal leguap elsikkasztotta gazdájának árukká megrakott Jipcsiját. A cég káru 8—900 jjorona. A rendőrség elrendelte a kocsis körözését. Személy leírása a kővetkező 32 éves, erős, barnahajú ói hosszú magas termetű, kockás nadrág 4s bőrkötény vall rájta.
— Msgtmta aa óletét. Az ójjol Margit-híd budai hídfőjéről Debrouozky Anna cselédleány a Dunába ugrott. Még élvo fogták kí a vizből. A mentők ma gához térítették éft a Rókus-kórbázba szállították. Itten elmondotta, hogy szo-rencsétlen szerelem kergetto a Dunába.
— Helyrsigaaltáo. Hétfői szúnaiuk ban, a rendőri sajtóiroda utján mi is megírtuk, hogy Adlor Jakab 2 óvos Ferenc nevű fia benzint ivott ós mérgo-zés kövotkeztében meghalt. Most értosi-tenok benrünkot, hogy a kis gyarmek halálát más okozta, amint azt a vizsgá lat ki is derítette.
— A rendőrség1 blreL Klein Adoll tojáskercskedő Garai-téri labódója isme rellen okból kigyulat és leégett. — A kerepesi-ut 63. szamu ház előtt három borbélylegény beszélgetett tegnap e*to. Arra ment Krausz Lajos magán hivatal nok és összeszólalkozott velük. A vita folyamán az egyik borbély, névszorínt Sleiner Miklós ollójával fején szúrta Krausz Lajost. Scbcsüléso súlyos. — Pelrenczky Anna cselédleány n \'.Margit-híd budai oldaláról a Dunába ugrott, de kimentették. A mentők bevitték a Rókus-kórbázba. — A Hermina-uton Koráll József hentoslegényt több társa verekedés közben megszurkálta. A mentők ápolá3 alá vélték.
Hioker Gyula szita, sodrony fonat^ kerítés és ágybetélgyára Budapest VII. Nagydiófa-utca \'¿0. szám, ajánl minden e szakmába vágó munkákat legjobb minőségben 63 legolcsóbb arak ineiiott. Árjegyzék és költsegrotés bérmentve.
Katnphorese uj gyógymód. Nevezetes könyv jelent mcgla könyvpiacon. Cimo: Az ideg és egyéb botcgséi;ok gyókeros ^yógvitása u katiipboroso gyócymód alapján. br. >JiUgor gyógymódja a Kauphorone mely bozAnkban egyodül ö általa nyer alkalmazást, a külföld lejolső tudósai által, mint korsrjikalliotó, zseniális találmány használtatik, A kilUuö orvos által fejtegetett ideg és egyéb betegségeket annuk érdeméhez képest kellően méltatni mi nem akarjuk, C3a\\ mint ilv vázlatos ismertetés-
ben loholióges, itikábh azt tüzlivk ki fabula* tunkul, kosr •atnv\'eéö fclebfjá/aiiik ftzem JólletÓlH W löafffcé toér W* is retfflVjuk h ügyeimet. Mindenek Wfltl flgycletnro méltó tis a tudon>áuvo» és aaiiilett ki>nnyed stíl. amely dr. WiUger müvél jellomiü. A téuyek viíágoa ismertetésébon s józan értelmezésében a gyakorlati szellem tükrözödlk víísza A sicrzö nézeteit elmélkedéseit sohasem tólia előtérbe és fontoskodó túdákossággol sohasem akar tün-d^kölni, nem lép hivalkodó előtérbe, hanem maga helyett a tényeket, az eredményeket beszélteti.

minek kón<&esttben ss egész istálló C\\ uUíidt kí. w- kwk*r*»t ttarmskak. lft
gráci távirat jelenti, hog^r az ottani tení« örkég közhiné teszi, hogy Bultsoh Gyula 18 éves és Soramer Arthur 14> óvos iskolás (luk szülőik lakásáról miÜt hó 23-őta nyomtalanul eltűntek. A tó gálát során megállapították, hogy a fml kalandvágytól Indítva szöktek mft*. ftotttf mer olvjától 200 koronát lopott lé «MA ,a pénzen éldogélnok a fiuk. KörífcfctM elrondelték.
; C. .-»^j:.-.:
Pam»41k kUdU.
UJI
Htog Jelent
ÖMfilk oser.
UJt
VMkfüeth«t*U«n «tnmt»t4 4r«ek«MstM
r4sületekb«a kdloas
FKSFIAX SZÁMÁBA.
Sünök os líJnsAf nemi életóben és azok bfttásal & ffclkerbaa.
Dr. aUTZOnn XZV^SAB.
TAllTAtOM i 4 uarwiliJ Dtml 4l«t. KfedtitdO l0->ík. Tort »ti cmücIMI tM luiimuii. K»l-;.\\ÍAn\'íod6 (|tm«k*lu A t*rdOl4 IQatis MxailU bíinci. At lulvMtii. Murftmtf*. KknponcUok. SMftltm i o?ml 4l«t. Ideáll« uorrtsra. Flitt. FvluOjfsk. En«<ii uuiltra. A nrmi vlantéM-Mk «¿um kivtUoiiciHjfl. Nloc* Ulkix belei-•Af. At«;»mANin. k>ttié p«T«I*t » Unldok. A h.rn baUx. ^.Ifkoi os«i«k. KtUp-bu<-»< ||i^p°vd. Mc««u IrIAoIJ t ti.uJnél: VX, Toríx-kftrut 44. Z. »ro. ár» S<Mf>* »*M »W»ÍU«»O ím UUsd« W> BU*Í pw|CT»l «ítOU. 01scr«t sárt »citkOld*».
lUllEIv MINDENFELŐL
— WlnlMterek Béosben. Egv bécsi tudósítás jelonfi: A király ma délelőtt 9 órakor azéll Kálmán miiisztcreirőköi hosszühb kibalhatáiion fogadta. Utána báró Fejéi-várv Géza honvédelmi miniszter volt * királynál audiencián. Néhány bécsi lap jelenti, hogy a gazdaságpolitikai tárgyalások kritikus fordulatot vettek és hogy a mapyar kormány uj autonóm vámtarifa kidolgozásával a tárgyalásokat késlelteti. Ezzel szemben tény, hogy a két kormány közt az összes kénléoekre nézve teljes egyetértés áll fenn és hogy a magyar • kormány tárgyalásokat uom késlelteti.
— Lezuhantak a mélységbe. Murin Mihály 03 Besuka Vinco békésgvula asztalosinasok a húsvéti ünnepekre naza készültök Zaskón lakó szüleihez. Rózsahegyig vasúton mentek, innen gya.og indultak haza falujokba. Nagy zivatar dühöngött a hogy utjokat megrövidítsék a hegyen koresztül akartak eljutni Zas-kóra. A nagy sötétségben cltóvosztotték az utat, mert másnap som érkeztek haza Hétfőn reggol Kubicza Jáno3 erdővód az erdőbon a hó tetején véres foltokat vett észre. Tovább keresett s csakhamar c^y sziklahasadékban megtalálta a két liu holttestét Í9. Valószínű, hogy a síkos sziklás uton megcsúszva, lozuhantak a mélységbo, ahol szörnyű halálukat lelók
— Egy hitközségnek, A király a rovnoi kath. hitközségnek, temploma helyreállítására és kibővítésére legfelső magánpénztárából 600 korona segélyt ado[ mányozolt
— Bomba dölt falu. Mogrenditö szerencsétlenség történt vasárnap éjjel a Mátra aljában építed Litka községbon. Egész nap szakadt az eső hóval vegyest, A hcfl^ről tofutó viztömeg a falu alatt lóvö kis patakot megtöltötte, majd podíg a rohanó vizár teljesen olboritotla a kis falut. Az összedűlt házak tulajdonosai, Sínkor Ádám, Sinker György, Ruscher Márton, Lang Mijiály Kurezer Ferenc, Gvurgyik Balázs, llot\\ílya Mihály ós Skic-rák Ignác családostól a romok alá kerültek. Egy részük szerencsésen niogsza-badult ugyan, do Sinkor Ádánmé, Sinkor Györgynek 8 éves kis fla, özvegy Ruscher Antalné, Lang Mari éa Gyurgyik Balázsnak betegen Tckvó felesége a romok alatt halva maradt. Éjfél után az eső elállt a víz in lefutott, do a szerencsétleneket a kiállóit veszedelem majd mind ágyba döntötte. A sobos ár kovés kivétollel az összes házakat mogrongálta.
— A koosis halála. Zágrábból táv-irják : Az oslo FríedlOnder Károly Bzesz-kereskedö istállójában tűz tört ki, a mit hamarosan eloltottuk. Az istállóban megfulladva és összeégvo találták a kocsist. A lüz valószínűleg ugy keletkezett, hogy a részeg kocsis pipára gyújtott és aztán elaluüt. Egy kíesott szikra lángba borította a szahnát. a
Hallatlan olcsóság
t t«ljte tuUl* vali f(»Wk birmclr iiiobta «0
(Íj «íinywió 1 a»es «C4ttttl —---- — SÓ
t kf. lato<l\\»n Djdli f«»Wk —------ r- loa
1 kp. «lej fttUk---------60 H
1 t|r. ptlmk t>«tcu( nrtóu-------; — W „
BrfiU
S^imUUa kitifa«! irat U triial fotyUn mt tT *t AU f.-nMtó r«nd«l< Usjokbui ajiatliatjuk.
Rendolölntöszot

aa Optra etllMt.
Dr. GARAY AMTA
V. M. U kir. MtU>v rftrTM *
a B«i«t b«Ur»6(«k ta bArbaJok nakonoia néni\' lu\'i»t>s alkwr«!, (T*r»«ui, alaposan nrindvti-nirutt Urfl- ia tM Mint tiurtc*»-
rolrUt, MMjakct, ai ítilertáxii utóbajalt. Lj|Í-
taa& andin«oynyel kipi^UOt m4daa«« n«(Ut — Oyd{Tkie:«krvM fundosVaára Iwa. TlrndóJtei ua-jxuU 10 -4-1« <-« Mit r-e-i«.
lovilakr« válaszéi. ... m ITyógyezertkrfll goadetkeílk.
..........M
Kna n«t «• mtfU sU»M |V*|T»rt««t «tfltm
k4í«lUmert klUlo« rao4«lVl*(ís«t
•JiklhatS.
ktUíaiilfl
Titkod botogeégeket,
kM kíttUU» t>H««»it«k«r W »t
«y ¿»«^¿ÍVMSekcUUe k»Vc__
, ník faEWStTOáí*« kir«!»» ml« nM
I t«t, WrkiaUaaktt, f*rt>c*- «• U«ftM>Ul; a\\ir
\\ ri|4U tMW&lJi ís a IcfUitoaakk, ipuw, »Ufé-Ua 4a sikMiMM cr*tVV* ..
Dr. OzínozÁr J.
ffftfel. ar*e«/Hd«r
Lakik: Budapest, VII. Kerepefti-nt
11 L
> 1«.
n«d«ll d. «. te ifiUl 4 4rA|| 4«
Kálin Ti/dUrmck, k&lta ba-kJJArat UmUkf
a/oonal TÜaUfl. üféfynurtl joudoakaiik. |
Nyomatott St4kely Ylktornit Bndapwtca
1 ■ 1 i- i\' i .. n. . . ti\' ............
mnnnmmmMW
f;, ■},
Legújabb találmány I
sasi!, ««a«^
is
S-l
" Szabadalmazott jéfKtcze.
Bókkal jobbok 4a olcsóbbak, mint aa «UbfaMc i «14-nyűk: a Jé« un (rtja. majit, hofT «<4« ldiayb«« legföljebb 25 MÍ«al4k apadia Állhat bo( ujr»»lat4t» axabadalomia bojolentoU uja-bh J4cMi*kr4. nyok, caupin fiból, csak a tíz fdlfofiair* van dn-bAdof alklimaira, nem Uxad, 70 azizal&k ]4| m«e-takaiitiaa érhetfi «1; m4*rAro*ok, htnWok, ttmiie-14«ík, Ujca&mokok, u|T«itntén hiil baasoilktoil Íj» nilkOiaiheUtlaoek. Arj«tya>4kktí nolfál a »lbOAli.
Bocsanyecz József
Budapest, 3L, Köbányal-ut 44|48 as.
mtmmMmmm
ölgye
C«a> tnnu
rcod-ljík u*( _ Ura, »aUdl aafoi •ier>, Orovka t m«c fórnak ró La i, bon •*«> c*>xia«*«f T «1 trolit IX
prftoHMft • t»oJ«ha-
a «¿mm uut 4«
rfiüdjri,
Mf Moa-
ldt mai-
nál «1 trolit ixmlit miifoltot, mlndanfii« UKtSk lanaigoi a< arcxr&l 4« a Ur- j t>«k ndnvSie S4««4f*t, flfrl
uiiitot VstcKaia. Jtr» ti korona. Valódi anjol utorka> ( axappan 1 kor. S Jajrab • kör. 40, pader 1 kor. » 4« t kor. ValMl «S|4l* r.vfdfhon kapható ««aki* BalaiM Karmii «rdff-Úriban. Touvarir, a bora mlndoa paríal rvftdflM nléierdi. UoüasMt.n kafhaU T««dk f4U nkt >.ictUxtiinx, Klrily uUa ¿1. A*d-V>T *
REGÉNY. Möip titka.
Tényleg n f^apei kikiydben Crt álló wfcedcr cmlékeíctt arra, hogy látóit egy \\ ilyen \'.üies sugarat az ég felé «állani, , azt hitte, hogy tévedés, a világit* to-, popy XílfW« lánycsóváját.
Pcdif ilyen módon egy pillánkra Megvilágosodott a láthatár, a cet-\'ájul pjy «terre megszólalt:
j— S^vani Bertocia jöjjön holnap 04\'t« ki a tengerre, De magányosan jöjjön ctf kis bárkában. A Mindenttudó páfancs<>\\ja.
Szlrahi Bertncie egyik lakója volt »l^fOpak, mesterségére náxve vépész. .Vagy öt ívvel ezelőtt jött kaze tii évi (távollét után.
Hol r(dt, mit Mttveh a tis alatt, 11a .Utfja seijki.
•gkkor^xolt hasa egy kii pénzecskét • mert — mint mondotta — (eegunta mesterségéi, a halászatra adta magát.
De nem ugy telt, mint a többi felüllek, 6 nem adu el a halat az ide jövő halkereskedöknek, hanem elvitte egészen Ruméig, Triesztig, hol sokkal jobb árat kapott érte, • A község nayyveadéglöjáben, kol as ifjak kalandjukat elmesélték, ö is ott volt ée ssivta róvidszáni pipáját, melyet azonban, mikor a neki szóló tzenetet hallotta, ijedtében vagy meglepetésében elejtette, agy hogy éirib-darabce térétt.
(Kolyt. káv.)
KÖZGAZDASÁG.
Clsé UéeytMiéseeWés» K||ist
m, U . Leány és ttu btrteaitó intézet rolyo évi március bobaa 912 jutalékjáé» írattatott ke és aáasjuUlékok fűjében 69.868 kor. ?6 fillér ŰsetteUtt ki. 1902. január 1-töl március ho 81-óig leirt öeate« jutalékrászek »sima 8198 és a kifestett oássjutalékok Összege 18&37é tor. » üttér.
Hm* bw ipr.-ra I.OM.OÍ, Bm iff.-ra
t m-TJO, z*k ktt.-n ♦.ss-e.w, tm«m< mi
4Ti*C áUoaT. «16. Ma-
_______It OwArik
"»mi hiuutmjiay rei.
«^tMWttinyt »0». Oatkik
fTV WHÍxi-wiay 7ŰS.. »U^w *________
V«44k )J»->0 tUraaajiraiiklT.66. Uati»iWUkan - baak m.60 Bt——Élt MS. OmH -1TU iUamraMt r.lirtoy iTIJtS DiU *a«» 69.-NÉSMt kM márt* ) 17.Í6. VWmms TMtl III.-É-Jdap«* Wiall nnl tu.ee
ipriU*. t OmUU MUlr. «17 Magyar ♦iU«U. e*~ Oattfik-nafyai áUaaavaMU rbm*+nr 170-Ts 4 Másaükm mesiu auatféttMk llt.aa •M»nar koro»a|iraiifc —.—. Dili iuiii
Ferenoaváreai sartéaváaár.
i jel
ett 448 darai). Összesen 990
talon
(Hiva-. Érkc-
fi© közül 99
l«l«onyuyll honiak lordul, ha *»r»i«*y» sil®*W»van, nagy «<"»• tocyiro kilo.Sut akar, mlval * iojTaajaanbk kilcsiat ailak, »•!» ■ pid roaaWtakban vlaaaaflaathatd,
uwktvll
3 havi kamatot
elengedünk
iU «iU«je»T** bokaidi, aaJit pia-aftnkkal »ortjoryit klTÚtlok.
HECHT Bankház Budapest
rMWWdtt tM. e. ♦« Krasibat-kirut SS.
Brázay-féfe sósborszesz,
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje be arezát, homlokát, valamint a fejét ós nyaksiirtjét sósborsmel, uéhány perez múlva már rendkívüli Uditö ha-tást érez. -
1 nagy üveg ára a korona:
• t kié m W t H
Ntlll. kllgy bMrtilJ» »
„FEEOLIN"-«.
íiritif ti.k kial»rr».tt. karr . .ÍF.ÍOMK" ■<> » a U*Mk kaa-aUkd u.ra káta.k, • k«]iú fixtuni i l.fttUatiUUatkk M. U a 1«C-.,»»,Uk k.aak «iNc.», ií»ot <t »lakol «yw a jNwIta*4 haat lil.U átts). A nVMettoa « Ucamj.
i«bb <» U(l(itttbb oérínjrbM «16 Itlitolt «»PP««. JdláMettk toyjbbi, Mty M »M T«ill ri.tU. klrstkU
ilb. • „F»m1Ii" hMMáfata iJW nyomt.l.nvl «lllantk. A -Fa.att»\' Mtjobb h»|tí«(rti - ha>ip«W ~J* •jMffitSMtr, mtfakadüyOTa a kaAl ulllit, a mrgkopasaodisl it a IrjbtUf I
--mé ^
Ha valébaa Jó tintát akar agy kérjt vagy rendelteseen
BZassai-TintéLt,
Maderspach es Székey KaSff
---—--—*•■
Svájci óra-ipar.
16 kor.
11>«
McrktSI me|«r. A „VwoUa" ««bt« ,
A kl a „VeMiirM il aaida» Mipp.o htlytt Kaaaailja. tUUl H u<j marad KMtktsOk marónkat a piai j aionnali »iuiaaUUia, ba a lt»M«tte* . kat.at »<« «••"• •Uimi. E|y darab in ! | kor., J darab kar., i darab i kar. I II da.ab 1 kar. E«y dai.b utáol port* t« lilltr, 3 daiaVon íólQU «0 HU«r. UUa ! rlttd M tiltérrcl tibb. MtfTtBdrlhtU I rsm a- litaktlrábaa M«t, VII. Hada !
araa
•Iv tr«d*U hi»0Blat03.ág^»k "a val aaakírtík ilUl *«m kutonbortelb.tdk
validl arany dritdl A vili* «cycdOU Jddl arany kínért
1 f(
Szakértőknek, lUtttknck, po.U-, r___
áa renddrltamlHelfikntk, valairitlmla* rtonkiock. kinek Jd <5rir.\\ .túk((|t vaa, auvAJi ludomai<*ra kozavk, Lo.) ml at eradaU centi 14k.-\\r. elektr*.
arany-plaqu« ramontolr órik >Gll* htltte. randtter ciycdlt eUruslti.il áircuuk. E«a érák aaUma(n«Ukai pra. ciUda a.orkcictttl vanatk cllitva, lacpooioaabbas vaunak atabilyotva 4t klerdbilva éa minden tna óriert három ivl iri»b«|| jdtilliat viUalaak. Atdra tokok, taaly.k három f,<J<|. bdl, rup<5. ífdélWi
(Savontlie)ilUnak, poirpü ¿*l«fdivatM»bbklilíi\'iv:a es at újonnan feltalili aW ■tolat viltoaatlan ameri«, (Oldin irabdl kfetOlnek. s«i vinnak iivonva, at)il|tl Ikhot, bogr míg 100 korona «ri;V|
meg
iMaktnn m I.U hat Ik álul
arany
___tlti «1 valá
kSHUbelUI 5«00 dtc.rfl levalat kaptunk C hdnap laTorxUa » Hl Ara agy uri vagy ndl drának eaak IC kor. »ám- ia bírm.ulv^
dl arany drákhoi, bog; m<g egy 100 korona irti drkja, mely aoha t* * " - ,t H
»Ml
klníiísét evelat kaptunk S hó
a driboi
ly-plaq ook 111 1 í Mi •
aabb arany-pla^|u«-lincok\'üfak
*üra»
liaul Ii* ook
kl/ogá kUli*« utiarél v
birtok logyen Legdlvatoaabb 4a lagcto.
íi hdlftyak riat<ra (nyak. _ » mer o«m föleid i
ia nélkUÍ vU»iavet»iik, miáltal aemml k
korona. Mlnd.n meg

nem
ockáitaiit.
clCle««. biknid^a* (lUnáb.n. *
fitos
rr.énrek Intíiendók i
Ukran-Veraandthaus „Chro nos" Basel X. (Schweli). Lrraiak Svüoba % AH.. Uvaiatólapok 10 Alltr*« biljr«g|.l «UMei kald.ndfik. — Magyar l.v.l.tis.
elentés.) Kéezlet 144 darab
darabot
biltak 751 darabot. Maradvány 01 darab. Mai árak: Malaca 06 korona, i tiáronkim 120—180 kilogramm solybsn íQO—180 kor. 220—280 Iritós 98-104; ROrona. 820—380 kilós 98—100 korona; öret; nébéz. páionkiot 400—ö0<) kiln-gtamm súlyban 92—98 korona 100 kitó-)jí-Ammonkint élö-sulvbau. Páronkini 4ö— i oO kilő ás a vételösszeg4 százalékának, ülepedése mePett. A vásár lanvba volt.
Okmányszerzö vállalat!
Siílennyaasxoiiyok.
Vöícgé nyek.
Aa Or*t. tlaka^al Ugyvívcaor BuAit. y«tt. VI«.. Kam?r-«<-iit 11. >ri»donf«l»
tA )i>|.i«r.mvna rrfN»«-.a., — ti«,,ria a »».,,- t sfcsxvov\'haa i«itan oitwtt/.k«!,
,vf,, . rt«\'«/i - ülkl/d«\'.« k«ii*)i Makat.
AjiiM.\'» - KVkiolít in«(kt<MCk«t !•>
kop/.". í. t\'a/v»vo! xia/Kt.r.Cx J. «íh.lí i
aPvakj^c j Ixry«« f»od«Jk»»«»*r» a Tl.UaiaV
üjságtartók
kiiönö minőségben.
tftf?jutányo«abb árban kaphatók:
Schönfeld Hirscti
\'¿•^fe-, ecset és seprű-{•várában,
BUDAPE8T
VII., Kere^esl-ot 80. sz.
Ugyanott le^olcíóbb árban szerezhető I«" u legj«;.,. ssékfónónáa «••? raindennemj kofo. ocosi ón aoyrö árn.
Javítások 8szkflz8ii8tnek!
Wacy raktir
„Raffia" szölakötfiöen í
, Vidéki u elrendelések utánvél\'el ojzkö-zűltetneic
„TURUL"
SZOKTAM PAL-Mle uakadalmeiolt
u
perononpóra permetező
IUV*hpt6 aiilkaaáunal, m«lr 1901. árbrn a kec. kaoi.ti í»iliu|. «. i,,»rklálllU..»l kapc»olatb»n rerwleioll PcrtneUi* rarfonyen alaö dijai ia aranr-oklavalot nyort.
iebb c.i.» .,t v6r..>r.vW! k.lnny»,. ki»>UrW .«IX»«»u-ual. ««rgi.rvit\'51 "le.aolt »lkab,.„k»el: .»y oly kü-
Szabadkán kizárólag csakis
Barick Károly
risatüvaanil VI. kdr, Damjauloa-ntoa eM. ts-(aujil hia) kapható.
vif.\'f.,,V\'\' ,n4U ^»Ph\'Wk » p.ira.t..» g<pri.»H»ak
rirofixi mlnd«n ;*».!».i.V.t ¡$. * r
CaakU a T.mli r-v/oi...iníra.pfrmM«.rSt alánllnk m, nár mMy k irtni luUJ.iont^airal mlnd.n ma.
|>»ri i«l \'.Jt (uluile^M-; l<».
líicaoiitvid ÓN Társa
fényképészeti matet\'me
Budapest, mos! Kisdióía-ntca 16.
Jtu aly-utnaatól lobbi a utaio.llk hat.
Kitanö munka. bA«rv.ilato* olctó árak. Km».i jt^ppk \'»¡tünö Vvt> itivitolban k^tkittntnelc rölvjteíek a n»p búrmuly »».akábxn. borult utAbr-n »i\'.yyftl •Mtk.i(rtlteinek.
Plissé és Oouré
munkákat logcorrectebb kiTitcíbcn leggyorsabban legolcsóbb árak mellett elkészíti
WAIál) ÖYCLA
Bndapest, Eirály-atcza 21. szám.
Alapíttatott lHö-\'. ba«, Kár** árj.jy».k mgy.a .a b.raaatv«. _
Kírálypemetofü-bonboo
\'4
köhögés, rekedtsór, hurut rémhOlés ellea
nyálksoldó. Egyedüli listai gyártmány, mely, mAsímentcs czukorból ós gyógynövény^:\' bőt készül, 1 deka 4, doboza 20, 40 él W fillér. Gyárosa:
MARKÉRT REZBÖ 1
__jX
Budapest, TZI., Elomór-ntoca S0.C3
A világ legjobbja és kaphatók: elökd \' kereikedésoklirn. gyógytárnkbnn éa a vasút\'11 illoulsok etturiuciboa.
ff, árfolyam, 94. szám
Kaoy-Kanlzsa, 1902 píntyr, április 4,
Ejjf szfi 2 m
ÉT
Előfizetést ára:
Helyben há.lioi hordva egy hóra 60 fillér. .*. .*. Vidékro postai küldéssel egy bór* 1 korona 20 fillér.
«te
Kiadó tulajdonosok: y
Krauuz és Farkas. Sxerkcsstősóg és kiadóhivatal: Krauss és Farkas papírkereskedés-
Fel • 1 ó s ssarkssstó:
U.UHVAI Iiuaó.
Megjelenik naponta korán »990!.
Nyomatott * .Nagykanizsai Friss Újság* uonCáéit oyomdaj^ban.
föii mondatta le Hegedűs Sándort ? Ékszertől vaj foldbirtokosleány.
Hol volt a tanító?
Majdnem vógzetos szerencsétlenség Áldozata lett tegnap délután egy fővárosi elemi iskola harmincz tanulója. Az előadás tartama alatt a fűtött kályhából nagy mennyiségű széngáz ömlött ki, a mitől a gyermekok egymásután eszmé-letlon állapotba estek, és csak a kivonult mentőknek sikerült az oszmélotlen állapotban lévő tanulókat magukhoz téríteni. Ez a száraz tény, melyet az eddigi vizsgálatnak sikerült kideríteni.
Hennünkot csodálkozással tölt cl ez át eset, és szinto híhotetlonnck"tet8zik, hogy a tanitó bont legyen a tanteremben ós no vegye észre, hogy tanítványai egymás után dőlnek ki a padokból.
A logikus gondolkodás egyetlen konklúziója csak az lohot, hogy a tisztelt tanitó ur vagy aludt, vagy pedig valahol kün sétálgatott, mert különben lehetetlen felfogni jóaan észszel, hogy ilyen majdnem végzetes eset előfordulhasson.
Mi tohát nom érjük bo ennyivel, hanem a lőhető legszigorúbb vizsgálatra hÍvjuk fel az illetékes hatóságokat arra nézve, hogy vájjon nem tcrhcli-o vétkes könnyelműség vagy hanyagság a tanítót, akire r harminc gyermek iskolai novolése bizva volt. \'
Vájjon rábízhatjuk-» tovább gyermekeink tanítását orro n tanítóra mindaddig, mig a legszigorúbb vizsgálat mog-nem győz bennünket arról, hogy lelkiismeretét hanyagság, könnyelműség nem terheli ? Mi örvendenénk a legjobban, ha a vizsgálat az ellenkezőt derítené ki, mórt sajnos a legutóbbi időben * nyilvánosságra került taubo-tvársági esetek ugvis megingatták a bizalmat a közönségben, az ilyen eset pedig alkalmas arra, hogy végleg meg6züutesso.
Gyormekeinket azzal a tudattal küldjük a* iskolába, hogy ott kellő felügyelet alatt a leglelkiismeretesebb erkölcsi és szellemi nevelésben rószoaüljenck. És ezt a tudatunkat nem szeretnénk elveszíteni, nem szeretnénk meggyőződni arról, hogy a tanítóság nom ugy teljesíti magasztos hivatását, ^nint ahogy azt tö.ük joggal elvárhatjuk ós megkövetelhetjük.
Ismételten tohát a logszigoruhb és leg-íyilvánosabb vizsgálatot követeljük.
■ - ..... - -1
Ml mondatta le Hegedűs Sándort.
M indenki emlékszik még arra, hogy Hog düs Sándor niíniszterkedóse annak ideié,i csupa merő utazással kezdődött.
Amivel a miniszterségo kozdődölt, körülbelül azzal is végződött- cgv utazási » fórról, Hegedűs Sándor bukása tudvalevőié;; egy szombati napon kővot-kezett !>• • vált toljossé a múlt hónap-bon.
Annak a hétnek az elején . letáviratozott vagy tolofonált a miniszter Kiuméba az Adria hajóstársaságnak, hogy ő a hó végo folé Korfuba utazik a családjával; kór tehát ogy külön hajót.
Az Adria forgalmi főnökségo azt a választ adta a? akkor még hatalmában lövő miniszternők, hogv külön hajóval a kegyelmes urnák és családjának nem szoléiba», mert a kérdéses vonalra mindösszo hárogt. hajója vau a társaságnak. ozok közül az egyik uton va n a másik javítóban van, a harmadikat pedig készenlétben kell tartani. így tehát külön hajó nem lesz, do amennyi bon a kogvolmos urnák és családj\'ának elég jó lesz a csütörtökön induló hajó teljen luxus-része, ez rendelkezésére áll.
A miniszter kegyelmesen tudomásul votto ezt árjelentést a tudatta, hogy jó van hát, megológszik a luxus-kabinettel de » hajó no csütörtökön, hanem pántokon induljon.
A hajózási társaságnak kellemetlen volt ugyan megváltoztatni a rondes hajójáratot, do a miniszter kedvéért effélét meg kell tenni.
Közben Bécsben az öreg Rajner főherceg ós a feleségo belofáradt nz aranylakodalmuk vigasságaiba ós ünnepségeibe becsomagoltatott ós elindult — Korfuba. De a hajóra jegyet nem tudott részükre az utímarsal szerezni.
— Sajnáljuk, azzal már nom\' szolgál-hatunk — volt a válasz.
— De okvetlen kell! — erőlködött az nti marsall, aki eddig még nem nevezte meg magát, mert a főhercegi pár ínkog-nitó utazott.
— Hiába, kérem — volt ismét a válasz. Az egész luxus-részt lefoglalta Hegedűs Sándor miniszter ur ő kegyelmessége.
— -Akkor tehát Rainer főherceg ur 6 fenségo nem utazhatik — szólt a marsall ós N^vozott a meglehetős ijedelembe ejtott hivatalnokok közül. Az erről szóló jolentés vételo után Hajner főherceg lemondott » továbbutazásról s ő mag» panaszolta cl az esotet a királynak.
— Mi lehet a nagy közönséggel — fakadt ki állítólag Rajner főherceg — ha még a föhercepk som utazhatnak, mert a magyar minisztereknek kellenek a hajók.
A király pénteken tudta meg a dolgot s szombaton Hegedűs távozása tónynvó vált.
Életuntak.
Az éjjel » Fiume-azállóba botért egy elegáns úrinő, a ki szobájába térve először azzal kcltott feltűnést, hogy hangosan sirni kezdett.
Ugy éjféltájban a szállóbeliek kinos nyöszőrgést hallottak a szobájából, a hol a nőt a földön fekvő, görcsös rán-gatódzások közölt találtak, miután ai ajtót feltörték.
A mentők lugkőmérgozést konstatáltak a betegen és e gyomormosás alkalmazása után a Rókus-kórházba szállították. Itten magához térvo elmondotta, hogy öngyilkossági szándékból itta ki a lugesszcnciát.
Nevét azonban semmi áron som akarta mepmondani. K$y levelet találtak nála, amelybon megírja egy ismerősének, hogy
Öngyilkosság a cirkuszban.
B»rlln, ápríl 8. Krefeldben a Janoly cirkuszban az oste előadás közben öngyilkosság történt.
Beetti Ca/ló bohóc a publikum szemeláttára, bohóc mutatványai közben főbe lőtte magát és meghalt.
Tótágast állva elővette forgópisztolyát
egvik kézzel és aztán főbe lőtt* magit. Valószínűleg elmexavaréba« követt»
el tettét.
Az eset » publikum között oly ixga« tottságot keltett, hogy az «lőadást bm kellett szüntetni.
megválik az élettől, mert a nyomor miatt nem képes magát fentartani.
A lovél alá csak annyi volt írva: Ida.
Ma éjjel a Király- és Qyár-utcák sír-kán levő illemhelyen nagy ribilliót okozott Kohn Móric ügynök, aki félre vonulva, forgópisztolyával kétszer mellbe lőtte magát.
A mentőket hívták ki segítségül, akik sebét bokötözre elszállították a Rókus-kórházba.
Ma röggel 0 órakor Budán, » Lajos-utca 104. fftámu házban Loíger Aguszt* 22 éves cselédleány öngyilkossági szán dókból marólúgot ivott.
A Szent János kórházba szállították öngyilkossági kísérletének szerelmi bá nat az oka.
Újpesten a Klauzál-utcában Margovic József honteslegény felakasztott» magát az éjjel, d» felesége észrevette és orvost hivott, aki a gróf Károlyi-fól» kórházba szállíttatta.
Éleiuntságán»k az »i oka, hogy már régóta nem volt állás».
Bécsújhelyről távirják lapunknak, hogy ottan Szakáll Juliska 25 éves ar»di születésű varrónő főbe lőtte m»gát és meg-balt.
öngyilkosságának oka szerelmi bánat.
Gödöllőről jelentik lapunknak, hogy tegnap délután a király kastélyának kertje mellett Zsórics János földmives egy fára felakasztotta magát. Már halott volt, amikor mogtaliltik.
DoiQoznaka Jezsuiták.
Az ösztrák Urtományokban uralkodó klerikális áramlatnak megdöbbentő térfoglalásáról ad hírt a prágai Jfr»»» lidu" cimü szocialista újság.
A nevezett lap szorin« a oseh hely tartóság bizalmas rondereict intézett a* összes csehországi kerületi kapitánveá gokhoz és a prágai rebdőríőnöksé«lmjí a melyben utasítást ad az egyesitlfltá valamint a nyilvános gyűlésekre kikül dött rendőKisztviselőkijek. bojry ax e|!yo» szónokok beszédeiből mindazokat a részekot, a melyek valamelyik püspök va.(*f érsek ellen irányulnak, pontosan iegvea-zék tel és » jegyzéseket szolgáltassák át nz államügvészségnek, a melyeknek viszont az (esz feladat», hogy az illető egyházi férfiaktól meghatalmazást se«-rezzenek a szónokok ellen meginditendé büntotő eljárásra nézve.
A jezsuitáknak miudenhové elérő ke zére ismerünk ebben a bizalmas rendeletben. A szabad véleménynyilvánítást, a szabad . gondolkozást akarják újra megfeszíttetni épen azok, »kiknek Ug-inkább kelleno hirdetni az igasságot.
Azt hiszik, hogy ha néhány fanatiktw szónokot he fognak börtönőzni, hát «1 fog némulni minden p»n»ss, minden zúgolódás. Ellenkezőleg. De hát mié« félti tulajdonképen a cseh beijUrté • püspököket és az érsekeket.
R
ORSZÁGGYŰLÉS.
k \'¿v^ KévatasiM* - ,
g - Saját tudósítónktól. — W Budapest, tipr. 8.
t Apponyi Albert próf elnökölt.
Jelen »annak: JPló», Horáoszky, Wlamies ós Cseh miniszterek.
Az ülés nagyon unalmasan kezdődött. Aha lános figyelmetlenség között meg-kezdtek a kereskedelmi költségvetés rosz Utes tárgyalását.
Az állami utak tótelénél
Ssalay László a kassa—budapesti állami utak jobb anyaggal való btuko-láídt sürgeti. >
Horánazky miniszter felvilágosítása n tán a tételt elfogadták.
Az ipar és kereskedelmi célok éa törekvések előmozdítására vonatkozó tételnél.
Kossutb Ferenc hangsúlyozza, hoey a jelenlegi csekély konnánysególyezések-kel nem lehet ipart teremteni. <Ausztriá-bnn, ahol az ipar sokkal fejlottokb, mint nálunk, az állam sokkal többet költ iparfejlesztésre. A lefolyt 33 év alatt sz iparral foglalkozók száma nálunk csak ogv százalékkal szaporodott. Fz nz eredmény semmis. Magyarországon elsó sorban a mezőgazdaságon alapuló ipart kellene fojleszteni. Beszédét az ellenzék rajos helvesléso között azzal végzi, hogy Magyarországon addig ipart nom lehet teremteni, amjg önálló vámterülotúnk nem lesz.
Kraaznsy Ferenc személyes kérdésben emelt szót Rubineknek a közös vámterület melletti fejtegetései ellen. Az agráriusok érdekfoguítság miatt kelnek ki az önálló vámterület ¿len. Hivatkozik Széchenyire, a ki a Kelet Népó-ben azt mondta, hogy a magyar legyen n Balkán angolja és teremtsen hazájából iparáUa-mot. A függetlenségi párt elítéli az egyoldalú gazdálkodást. (Helyeslés a szélsőbaloldalit ós a szélsőjobboldalon. EUen-mondások\'« középen.)
Vlsontai: Nagy odaát az egyetértés I
Krasznay: Az ngrár-politikat falutanya politika, osztálypolitika, p\'edíg a közgazdaságban harmóniára van szükség.
A szünet után Srnsat Sándor pép-párti, beszélt a kisiparról. A kisipar romlásának az 1872-iiri ás az 1844-iki Ipartőrvények az okai. meg az a kormánypolitika, mely költségvetéseivel nom csak elhanyagolta a kisipart, hanem an-\' \'nak ellenségeit táplálja is.
Ezután a fegyencmunkáról 6zölótt, • mely vállalkozók javára az adóflzető kisiparosokkal versenyzik ezeknek rovására. IJiból sürgeti a kisiparosok segítését. (Éljenzés a baloldalon.)
Klohy Jenő gróf szintén az ipar támogatásáról szólt. Nem tudja, hogy az önálló vámterületet vógzotes módon\'kár-hoztató politika, mely vörös fonálként húzódik végig a közéleten, hol fog vég-< ződni ? Mikor a szóló egy beszélgetésen azt kérdezte Jum-jum kínai tábornoktól, hogy a boxerek tulajdonképpen mit akarnak a lázadással elérni ? Azt felelte a tábornok: azért keltek föl, mert azt akarják, hogy Kinában a kínai legyen az ur. Logrünk mi is e tekintetben kiuaiak. (Elénk helyeálós.)
Major Ferenc akadémikus beszélgetések helyett az ipar gyökores megteremtését kövotelte.
A burok szabadságharca.
Londoni ápr. 3.
A Daily Mail harctéri tudósítójától részletes táviratot közöl a béketárgvalás-nak előrelátható eredmenyéröl. A tudósító fölsorolja az egyes kérdésekot, amelyekről most tárgyalnak. Ezek a kérdések:
Az időpont megállapítása, a mikor az angolok a buroknak autonomlát adnak, a burok politikai helyzotének szigorú meghatározása, a száműző rendelet visz-szavonása, általános amnesztia és a bábom folyamán elpusztított farmok fölépítése. A tudósító végűi azt a meggyőződését fejezi ki, hogy m mag. •gyexéa Mtre fog jö»*l. A kormánypárti lapok majdnem kivétel nélkül csatlakoznak a Daily Mail tudósítójának fölfogásához.
A délafrikai hűek alaposnak tüntetik
föl azt a reményt, hogy o \'bor vezérek nem fogják visszautasítani a* angolok pozícióit. Sohalk-Burger bolnap , találkozni fog Stcjnnel r De Wettcl. .
A Timeanak jelentik Vaslbankból: Az iratok között, a melyeket GrenfeU had-oszlopa a buroktól elvett, megtalálták két üdvözlő irat másolatát, a melyet a burok küldtek Stejnnek, a kinek köszönetüket íeierik ki szilárd viselkedéséért n a«* a* óhajtásukat fűzik hozzá. hogV Ő lesz egykoron az egyesült szabad Dél-Afrika elnöke.
Berlinből jelenük, hogy Kuyper németalföldi miniszterelnök Berlinben tapogatódzott, váljon Németország hajlandó-e jó szolgálatát íöla ánlani az angolok és burok közeledésének olősegitésére. Kuy-per azt a választ kapta, hogy Németország nem hajlandó obben az ügyben eljárni; ha a burok békét akarnak, forduljanak egyenesen Angliához, mert az angol kormány minden méltányos kövor telesüket teljesíteni fogja.
Melbourne, ápr. 3.
A* a hir. hogy Kitchenor parancsára két ausztráliai tisztet kivégezlek, itt óriási fölháhorodást keltett s igon sok önkéntes. aki már elindulni készült Dél-Afrikába, megszökött. Sir Huston, az ausztráliai csapatok főparancsnoka kijelentette, hogy a kivégzett tisztek viselkedése fölháboritó volt s hozzá tetto, hogy egész Ausztrália gyászt öltene, ha o két tiszt gaztottcinek mindou részletét megtudná.
Kovno, ápr. 3.
Anglia az itteni kormányság utján 10.178 rubol kártérítést osztott ki tizennyolc orosz alaitvaló köeött, a kiket ar. angol katonai hatóságok Dél-Afrikából kiutasítottak.
BrQssxel, ápr. 3.
A bnr delegátusok a tegnapi négy órás konferencia eredményét szigorúan titkolják. A konforenci \' után • Wol-rnarans és Vessels Hágába utaztak, a hová logközolebb Leids és Fischer is elmennek » azután közösen megfogják látogatni Krűgort Utrecbtben.
A király nyári programmja.
— Saját tudósítónk távirata. — Béoff, április 3.
Ö felsége tartózkodásának nyári programját már megállapították.
Eszerint a király május negyedikéig Bécsben marad, ekkor Budapestre jön a delegáció megnyitására és 13 napig, tehát május 17-ig maiad itten.
Innen visszamegy Bécsbe, majd Iscldhe, honnan az őszi hadgyakorlatokra mogv.
Bécsbe visszatérve, Vilmos német császár látogatását fogadja.
E látogatásnak nem lesz szemmiféle politikai célja, hanem nz tisztán magántermészetű lesz. \'
Er.-mmr-^-^r . ■■■ ■ ■ ■, — . ■ -1
A megbántott asszony. >
Budapest, ápr. 3/
A Független Hírmondó hosszabb cikksorozatot közölt a ,A boncoló intézőt misztériumai címmel s a óban nemcsak úgynevezett leleplezésekkel állt elő, dn az iutózet igazgatójának, dr Ajtai K. Sándor egyetemi tanárnak a családtagjait is megbántotta.
Ig)\' különösen durva sértések voltak a cikkben, amelyhez ogy intézctboli szolga adta nz adatokat, az igazgató flánalc, Aitai K. Sándor István tanársegédnek a foleségo, született Kcicli Margit úrnő ellen.
A cikk miatt egyrészt a királyi ügyészség, másrészt a üatal dr. Ajtainé sajtó-
Íört indítván, a lap szorkosztőjo, Győrfíy ózsef hírlapíró a vádlottak padjára korúit.
Ma tartották meg az utóbbi panasz dolgában a tárgyalást, Zsilvay Leo elnökiéi ével.
A tárgyaláson Győrűy sajnálkozását fejezte ki a felett, hogy lapjában dr. Ajtainé ellen a reprodukálhatatlan sértések megjelentek a bocsánatot kért.
A pamtszoanö ügyvédje, dr. Woisz Sándor azonban kijcleutotto, hogy a női becsület ellon intézett súlyos támadás után csaki9 birói eléglétollol elégedhetik meg.
Erre a Fnjtóbirésíg GyÖrffvt vétkesnek nyilvánítván, három napi fogbáara 69 20 korona pénzbüntetésre ítóltó,.
A paxraszosnő megnyugodott, az él* itélt felebbesett. A vádhatóság részéről emelt panasz tekintetében külön .tárgyalás lesz.
LEGÚJABB. •>
Rablók m hentesboltban.
Gyula-Fehérvár^ ápr. 3. Morgen Oltó hentosmester lakásába az éjjel rablók törtek bo. A hentes mester kezeit összekötötték éa elvitték a nehéz pénzszekrényt a közeli erdőbe, ahol feltörték és kifosztották. A Bzekrényben 4000 korona értékben kópszpónz és értéktárgyak voltak. Az ismeretlen rablókal n csendőrség nyomozza.
A fiumei sztrájk.
t
Fiume, ápr. 8. A rendőrség Schneidert, a munkásbizoltAág titkárát keresi, hogy letartóztassa. Schneider osztrák állampolgár és egyik főiuozgatója volt a trieszti sztrájknak. Triesztből néhány más szocialista agitátorral jött Fiúméba, ahol heteken át szervezte a mozgalmat. A rendőrség ma reggel tőmegeson letartóztatta a rendzavaró sztrájkolókat; ezért a szlrájkvezetöség a trieszti ezoci-álista párt vezetőségéhez fordult, ahonnan táviratilag elvtársakat kárt a bntó-ságok állítólagos önkénye ellen való protestáli* végett.
Epf regényíró fingyilkossága.
Pária, ápr. 3. Dubut do la Forest, a hiros francia népregónyiró, ma lakásának negyedik emolctéről leugrott az udvarra éa azonnal szörnyet halt. Dubut 50 éves nős ember volt, ki a legrondc-zettobb anyagi viszonyok kőzött boldog családi életet ólt ós végzetes tettét va ló szinüleg pillanatnyi elmezavarban kö vethetto el
Vonat által olgázolt lelkész.
Zágráb, ápr. 3. Nikolícs Pál 82 éves lelkész, Nikolics Milán püspök atyja, Viljovó vasúti állomáson a robogó vonat elú került. Teljesen összeroncsolt liolt-tetemét csak nagy nehezen sikerült a vonat kerekei alól előszedni.
Szerencsétlenül járt munkások
Strnaoburg, ápril 3. Egy kutforrás nál ma itten három munkás kútba esett, Egyet sikerült szerencsésen kimenteni, kettő azonban belefulladt a vizbe. A szorencsétlen munkások családos cm berek voltak.
Bestiális tanítók.
Pardubitz, ápr. 3. Filip Tamás és Hutlics János itteni tanítók ma (elakasztották magukat. Tettüket nzért kövotték el, mert a tanításukra bizolt 10—12 éves leánykákat állatias ösztönük kielégítésére használták fel. Bűnös cseleke delük kitudódott és vizsgálatot indítottak ellenük, ezért követték ei közös elliatá\' rozással tettüket.
tésövel hozzák kapcsolati".".. Ezzel szemben a főkapitányság ludatjo, hoeyahhv lapokban közölt részletek egyáltalán nem föleinek meg a valóságnak ós az ogész-ből mindőeszo nnnyi igaz, hogy egy szólhámofinő Meránban és Budapesten magát Beko bárónőnek adta ki ós Meránban ezért a bíróság oló állíttatott, Budapesten pedig kíhágási eljárás lett ellene indítva."
Nom felölnek meg a valóságnak.
Budapest, ápr. 3.
Meráni ludositások alapján ma több lap megírja, hogy az a magyar nő, aki ott ogy magyar főurat megsarcolni akart, Bekénó n a főúr gróf Nákó Kálmán.
A közleményok azt is elmondják, hogy a grófot Bekénéhoz gyengéd szerelmi viszony füzto s a nőt a gróf annyira kcdvclto, hogy nagyobb pénzösszegen kívül birtokot is vásárolt neki Budapesten, sAt végrondelotében őtvenezor forinttal omlókczott meg róla. a Bekóné azonban nem érte be a végrendulottel, amelyet elvégro a gróf bármikor meg is változtathat a ujabb pénzekot kövotelt főúri barátjától.
Utána utazott tohát Mcránba s ott szólította föl a grófot, hogy fizessen.
A rendőri sajtóiroda ez ügyben ma a következő kommünikét adta ki:
,Egyes napilapok a Meránban lotar-tóz tátott Bókénó ügvével foglalkozván, a lauutóztatást ogy magyar uróf löljeien-i
A szentesi választás.
— A Kúria tárgyalása. —
Budapost, ápr. 3,
Két választás is volt az idén Szentesen. Az első alkalommal négy jolölt versengett Sima Ferenc örökéért, do abszolút többséget egyik sem kaphatván, dr Molnár Jenő ós dr Tasnády Antal között pótvála-s/.tásra került a sor.
Ekkor aztán 120 szavazattöbbséggel dr Molnár Jenőt választották meg a kerület képviselőjévé.
A hűtött párt hívei a választást petícióval támadták meg s ezzel a Kúria ma foglalkozott Vavrik tanácselnök vezetése mollett.
Jelen volt a tárgyaláson ugy a megválasztott képviselő, mint a volt ollon-jolöltjo s a poticionálókat dr. Vecscry Sándor szentesi ügyvéd képviselte, a választást pedig dr. Tetétleni Ármin fővárosi ügyvéd vódto.
A szintén megtámadott Burían I.ajos választási olnök bzemélycsen védekezett.
Av potícíonálok csak általánosságban tartott v/idakkal illetik dr. Molnárt, inkább a volt választási elnök ellen van kifogásuk.
Ügyvédjük az előbbiről azt állítja, hogy otctolt-ilatott, vesztegetett volna is, majd hogy n reája szavazóknak kölcsönt igért szerezni a kispesti takarékpénztárban, melynek ő igazgatója-
Ellenben Burián választási elnök a legnagyobb részrehajlással járt volna el. Ugv állította fel a katonai kordont, hogy a Tasnády választók hátrányban voltak, továbbá bement a szaví.zóhelyiségl)C s ott is annyira erőszakoskodott, hogy dr Szánthó Lajos küldöttségí elnök leköszönt erről a tisztéről, majd mikor tovább folytatta visszaéléseit, a Tasnády-pártnak bizalmi férfiai is otthagyták.
Tette pedig míndozt nom azórt, mintha, Molnárnak valami jóbarátja lett volna, hanem mivel Tasnádvnak a legelkeseredettebb ellensége. Mondotta is tanuk ciöL:
— Majd megmutatom, hogy Tasnády nem lesz képviselői
Miután még felhozta, hogy Burián és Tasnády bünpörhen is álltak akkor egymással 8 hogy Burián választási elnök létéro cgvík helyi lapban Tasnády ellen cikket irt, — a védelom tetto meg eló-torjcszlésót.
A határozatot holnap délben hirdetik ki.
Háború a Tátrában.
Budapest, ápril. 4.
Az egyetemi ifjúság egy része hazafias felbuzdulásában elhatározta, hogy a főváros számos kávéházában és mulató helyén rendőri engedélylyel működő német dal társulatokat megmagyarositja. Csoportokban ellepték azokat a kévé-házakat és ott tüntetéflcket rendeztek.
Így vetődtok bo a mult óv december 13-án a király utcai Tátra mulatóba, ahol a tüntotőkot olőro felbérelt dijbir-kozók és tüzilcgónyck íooadták, kik véres verekedést rögtönöztek az egyetemi hallgatókkal.
Grűner Jakab kávés ellon csendhábo-rításórt kihágási eljárást indítottak, ki az esotot így adta olő a rendőrségen:
0 már délután tudott orról, hogy ellene tüntoté3 készül. A rendőrségtől ezért nagyobb készenlétet kért. Nyolc óra foló a rendes rendőri kireudeltségon felül lö rendőr tartózkodott a kávéház szeparéjában. Artistáiuak kiadta a parancsot, hogy ha nz ifjúság megjeník, kizárólag csak magyar számokat adjanak elő éa a zenekar a Kossuth nótával fogadja ökot. Tizenegy órakor az ifjúság zöme a kávéház oló ért. Néhányan bejöttek az ajtón. Az in<
Ékszeííolvaj földbirtokos leány.
— Saját tudósítónktól —
A
Budapest, ápr. 3.
Az esto a Váci-utca ogyik olökeló ék* Bzorűzletábo egy fiatal 17—20 éves urínó lépett bo, aki azt mondotta, hogy LőreT Sarolta földbirtokos leánya. Nővére a napokban esküszik egy gróffal ós szeretne venni számára egy nyakéket és egy gyűrűt.
Az ékszerész elébe rakott egy néhány darabot a szép ékszerekből, de a leánynak egyik sem totszett.
Vagy egy félóráig alkudozott aztán egy ékszerre, do sehogy sem tudott vele megegyezni az ékszerész.
Már-már elmenőben volt a nő, amidőn nz ékszerész észrevette, hogy egy 1200 koronát érő gyűrűje hiányzik.
— Kisasszony — szólt a leányhoz — talán el méltóztatott ejteni egy gyűrűt, lliányzik, nem értein, hogy hová lett.
Ezzol a földre hajolt ós koresgetni kezdett, de félszemmol a nőre nézett és látta, hogy annak az arca elsápadt.
Mindjárt tisztában volt azzal, hogy a leány lopta cl a gyürüt. Odalónett hozzá és annak minden tiltakozása dacára kikutatta zsebeit.
A felöltője egyik zsebében ax ellopott gyűrűt meg is találta.
A leány erre hangos sírásra fakadt ós térden állva kórto az ékszerészt, hogy no bántsa. <■
Kz alatt az ékszerésznek egy ügyvód ismerőso jött az üzletbe ós meglepotvo látta e jelenetet.
Bpekdós tisztviselő, cscngeri • Csentericz Béla helye közel van a színpadhoz. Onnan nem ktbattn, hogy mi történik a bejárás körül. Az ifjak oíállták^n* ^jtót és sűrűn hangzottak kiállások:
— Le a zsidókkal! -"wí,"
— Abcng Vázsonyi!
F. pillanatban Blau Henrik, a kávéház egyik törzsvendége ki akart monni az utcára. Valaki meglökto s rákiállott:
— Útból zsidó !
Blau támadóját pofon ütötte. Az ajtó közelében áll a kávéház artista-asztala. Ido azok a vendégek ülnek, akik bolépő-dijat, mint kollégák, nem fizetnek. Ennél az asztalnál ül Glückstlial Mór ós Muldon mind a kettő ismort díjbirkózó. Az ifjak lármájára ezok figyelmessé leltek s nc hány nerccel utóbb már minden oldal ról hullottak a pofonok. Most tudta c*ak meg a történteket a felügyeletes tisztviselő. Sietvo kiszólította a készenlétben volt felügyelőt ós a legénységet. Ezek hosszas munka után helyreállították a rendet.
Miután az ifjak, köztük Feld Jenő Bcrzeviczv Egved, Kőrössv Jenő, Mihók Sándor, Tili Nándor, Ovündor Sándor ós Punnann Imre, a kávés ós verekedő társai ellen a hflntetőjárásbiróságnál pa nnszt einellok könnyű tesli sértés, bo csületiértós és nemzeti kegyelet megsór-tóso cimen, a kávés viszont az ifjakat magánlaksértósérlpanaszclta bo.Az ügyel ma tárgyalta dr. Wiener Sándor járás bíró.\'
Az ügy békés elintézést nyert, do i magyarosodásért sikraszállt ifiaknak adott megfolelő clégtótollel ért véget. A két oklrtlt álló felek közt egyezség jött lélro, a mélynél fogva előbb Grfiner kávés ós a bor/ája tartozó vádlottak nyilatkoztak.
Dr. ölcichmann Lajos ós dr. Kisfalvi Rezső ugyanis, a védők, kijelentették, hogy az ifjak ellen emelt panaszt víkz-szavonjálc s egyúttal bocsánatot kérnek.
lilismerik Qrilnor és társai, hogy az ogvetemi iíiuság viaolkcdése az egész aflíér során hazafias és önzetlen volt megígérik a maguk rószéről, hogy ezentúl n magyarosodás órdekébon ők is minden tőlük telhetőt elkövetnek ós a Tátra-Mulató is nagyobb gondot fog íor cktaui a magyar műsorra.
K nyilatkoztot dr. Nossi Pál ós dr. Vári-Ortniaun Albert védők tudomásul vették az iijuság nevében » még azt kérve, hogy az elhangzott nyilatkozat hat magyar lapban Grüner költségén közzótótesBók, szintén visszavonták pana Bzaikat.
Miután a kávés megigórto a lapbeli közzétételt is, szent leit a bóko és dr. Wiener bíró megszűntotto az eljárást.
I e t^m
Majd félre biva, az ékzxoróFz Mondotta. hogy ismeri a höleyrt. ki G. poprádi földbirtokosnak a kánya ós apjával ogyütt a Nomzoli szállóban lakik.
A leány csak egy fél íve jött ki egy elmegyógyintézetből, ahova nzért került, mert nagyfokú idegbajos és kleptómániá-bnn. szenved.
A leánvt átadták atyjának, akit erről értesítettek.
Érdekes, hogy a szerencsétlen kiep-tomániás uriQö ugyanezt már több ízben elkövette és legutóbb egy éwcl írelőtt Bécsben tényleg sikerűit is ogy 10,000 koronát órö ékszert elvinnio.
A fiumei öngyilkosság folytatása.
Budapest, ápr. 3.
Megírtuk már, hoov Capp Albert honvédszázados tegnapelőtt reggel o fiumei Baross-inolón agyonlőtto magát és halva belezuhant a tongerbe.
Tetemét kihalá^zták és ekkor konstatálták, hogv az életunt százados revolverét, ínolylyel életét kiolta, előzőleg a nyakába akasztotta, majd zseboit telerakta kavicsokkal. Mindebből az tűnik ki, hogy nz öngyilkos ugy akarta, hogy teteme a tonger mélyén veszszen el ós soha senki mog no tudja, hogy velo mi történt. Dp nem igy történt.
Öngyilkosságának hírét n távíró még aznap olhorta Budancstro s azóta mindenfelé találgatták, hogy mi lehotett oz oka a deli százados végzetes tettének. A dráma titkát ma elárulta egy másjk öngyilkossíg.
A budai Fiumo-szálloda előtt egy elegánsan öltözött fiatal urínő lugkő-oldattul megmérgezte mogát. A méreg veszedelmesen összemarta a nő belsejét és eszméletét vesztvo torüli cl a földön. A mentők beszállították a Rókus-kór-házba, a hol most súlyos botegen fokszik.
A ruhájában a rendőrség több levelet talált, amelyeket Capp Albert az öngyilkossá lett százados irt a nőnek.
Meleg szeretettel búcsúzik egyik levőiében s arra céloz, hogy nyomasztó anyagi viszonyai megutáltatták vele az ólotet.
A százados negyven éves nőtlen ember volt.
Pozsonyban szolgált és ott ismorko dott meg a hölgvgyel, Obidí Idával. Tavaly Bzenlemberben áthelyezték Buda-noslro, ahol a Ludovika Akadémiában legyvertant adott olő. Magábazárt életet ólt s bajtársai nem is tudták, hogy Baross-utca 15. szám alatti lakását meg osztotta Ohidi Idával.
A nő állapota veszedolmes ugyan, do nem reménytelen. Eddig azonban a rendőrség nem nallgatta ki.
Hajsza betörök után.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápr. 3.
A rendőrségnek egy idő óta szerencsés kezo yan a betörők elfogásánál. Egymás után kerülnek hurokra a veszedelmes
betörők.
így ma is kotlő korült hűvösre. Az éjjel ugyanis az Akácfa-utca 58. szám. alatt levő Fleíschmnnn F. cég ékszer és órás üzletébo betörtök.
A betörők — ketten voltnk — kifoszi-tettók az utca felől a pince vasrácsait és aztán bemásztak a pincébe.
Onnan létrán felkapaszkodtak a pince homlokzatára és egvmás után szedték ki ós törték ki a téglákat és a vakolatot.
Az igy támadt nyíláson aztán oz egyik botörő bemászott az üzlotbo és az értékcsobb ékszereket 2500 korona értékben üsszoszodto és leadta a pincéjén várakozó társának.
Ebbon a pillanatban jött arra a környéken posztoló rendőr. Gyanús neszt íallott ós őzért megállt figyelni.
Mivel a nesz megismétlődött, csengetett a házmesternek, a ki lámpát gyújtott ós a rondőrrol lement a pincébe.
Abban a pillanatban mászott ki az utca felöl a pinceablakon oz egyik betörő ós a másik pedig utána.
A rendőr erre kifutott az utcára és még jókor érkezett oda. hogy legalább
az egyiket Hfogjn. ar. igaz, hogy csak ho««7n hajsza után.
A betörő ugyanis abban a pfllanatbiu ért ki az ablakon, mikor járdára lépett A rendőrt látva, a már megugrott társa után akart futni, de a rendőr utána vetette magát és a terézvárosi templom közelében ollogta.Összekötözve bekisérto a VII. kerületi kapitányságra, a hol ki-derült, hogy a betörő rorlmutter Károly 17 éves bádogos tanonc.
Megszökött társát, Schvciber Miksa 18 éves bádogos tanoncot ma délben nyomozta ki és fogin e! a rendőrség.
b.xonj-nyiü bocxUivk főre«!, ha «orsjesy» *ile«ba.TAn, v*$-y »er»-lo^-y^ro k61«aBnt aber, í íívot % leg-niarKiahh UótorAnt (vltak, WO\'.Y ftyró riixUUbbnn <rbr«Ksnx*táetá, oxonkivOi
3 havi kamatot
elengetlQnk
akl»*loj{J^r7Ítb«kO!<J.«, s*{At nin-xfliikkat sor«J«rr4t WvikjTÜt.
Hecht Baniháa Bocsit
r«r*aojU«*-t«74 e. i*
kírot ja.
I szintre és Zurják olyan pulyes Jrfla* gfc. rűléseket szenvedett, hogy ma reggel a Mirgit-kócházban, anélkftí, ha» unni letét risszanyerto volna« meflsít " ~ astkar a ke.vMa aUaák. Caak a véleOen mentette mog tegnap este Fw kas János 77. számú postakocsiit eff nagyobb balesettől. Almos fővel hajtott végig a Soroksári-ulon a ogyszerre csak nekifutott egy előrobogó villamos koofl* nak. A villamos vezetője menten ellaa* áramot adott e megálliUrti* kocsijét Farkas lebukott kocsijáról, ¿a egyék baja nem esett.
— Elfogott aaéntoWaJok- A rendőrség ma reggel letartóztatta F ank Béla. Songlárj- Károly. Deák Irtréo, MandJ János, íxivarik János caéyawófeít, a hetek óta lopkodták a £ály.*u4.nri érkezett vasúti szénküldeményt** annyian boitmerték bflnüVeí.
rtyarlonlkua franoala
Van yr.erencsém a n. é. közönség "siir*É tudom isára hozni, miszerint az Osszttt hygiouikus gummiárukat (óvszereket) miOf det: akndály nélkül továbbra Is elismert lejfr finomabb minőségben kiszolgáltatom, U-srontelárusitóknak megfelelő nagy eag«* rnéuy. Kérem megrendeléseikkel egyenesen ezégeinhoz fordulni. Keleti J. Budapest, Koronahorozog-utoza 17. Kópos árjejé ték ingyen ós bérmentve.
17150 66202 80542 24361 95235 80089 20931 24858 98457 70058 54047 11313 92060 23952 75005 70454 15914 41012 4004 31384 52013
BUDAPESTI HÍREK.
— Az OBztálysorsJáték húzása. Az
ofztálysorsjátók mai húzásán a következő nagyabb nyeroményekot sorsolták
30.000*koronát nyert: 81480.
20.000 koronát nyert: 90151.
10.000 koronát nyort: 59181.
6000 koronát nyertek: 63146 94305 9748433 75017 60o70.
2000 koronát nyertek : 95805 90082 18446 2049 45274 49648 22-106 41635 34087 26484 4668 86089 66474 31896 3-1087 76987 05395 45274 26483 42420 90082 49658 18446 22406 77121.
1000 koronát nyertek: 73601 48281 17674 29163 35989 51842 43808 7649 77817 62898 33224 22859 18917 79572 98720 39878 0593 11672 60946 65679 32343 70331 97250 91559 17245 3982H 67167 33901 77478 85352 73594 67073 98415 70367.
500 koronát nvertok: 808 8145 5396 5255 26604 74981 71592 35966 88158 51098 78874 82950 89729 39488 40291 34896 81470 23900 61785 28759 83965 43178 68502 58995 25802 89615 25847 94444 29382 29182 6092-1 81133 56172 78802 80583 9020« 57567 83488 10249 26766 54480 21545 78175 83392 89058 21199 89387 22924 35289 13858 66097 80589 78292 99518 44311 18859 1812 94817 746 22659 89946 1829 30121 84086 3146 89069 73308 48909 54371 87524 29811 14150 24684 51133 52631 7623 88163 76159.
Az osztálysorsjátók mai húzásán a 20,000 koronás főnyeremény a Hecht bankháznál vásárolt 90151 számú sorsjegyre esett.
— Egy község felett megütik a dobot. A hivatalos lapban nem min-donnapi árverési hirdetmény olvasható. Simon Balázs bírói végrehajtó közli benno mindazokkal, a kiket érdekel, hogy holnapután, szómban délután két órakor megüti a dobot Kispest közsóe lefoglalt vagyona fölött. Az árvorést a községházán tartja mog, sőt ha másként nem lehet, még a becsáron alul is odaadja a lefoglalt vagyont a vtvőnek.
— Az eltoloncolt papkisasszony. Simli Mariskát, a fővárosban ismert pap-ásasszonvt, ma a rendőrség kötött men-evéllel Székosfejórvárra, illetőségi helyére toloncoltatta.
Oklusiv peaaAriutn nöi óvszer belügyminiszteri 60087.901. számú rendelet értelmében csakis orvosi rendeletre kapható nálam Sohottol« ErnB Bposten, VL, Andráss-ut, Váci-körűt sarkán. (Foodéro palota)
— Veszedelmes játék. A Leipziger szeszgyárban tegnap délután több mun-tás tréfálkozott egymással közben Zur-ák-Spindler József 24 éves munkást négy méter magasságból lelökték alöld-
HÍREK MINDENFELŐL
— Megérkezett hajótöröttek Egy
liverpooli távirat jelenti, hogv a bájó* törött „Eruria" gőzöst 17 és félnapi ttt után idevontatták.
— Jó mafkoraakedést kerea a Uve*^
kinyütával a vidéki koreskedö és gcxda. közönség. Épon a múlt ősszel nyílt me| Dudayesten, ÖUöi-ut 78. sz. alatt, Bokrét* utcasarkán Fábián Béla buzgó, fiatat mugkercskedö üzleti\'. Kitűnő otkkoit, kertészeti eszközeit, kerti és gazdásági mai-vait eddig is szívesen renoeb jól uuiiut üzletéből a közönség. Modora berunóczóstL szolid üzletében, kitflnö magvaiban »«n«| sem csalatkozik. A lelkismerotes Üzletem bert szívesen ajánljuk a n. é. közönség b ügyeimébe.
KÁVÉ ós TEA
I kA6 KixtvUri <Ii«a ¡4)
1 kiló Vweny (Portorf«)
I kiló 1 "ortorte« (lf. 4M.)
I kíJ<i Oit>» (fo»ta) i m Otooct (OMB) 1 kl ó m*oc« 1 kiló mooc* n*ffts.) 1 kiló tnny Jir» 1 kiló «Mir Ji»«0«. fin.) Kalta2c«a »linl«m Mpo«t» 1 k61t kAvilaut. \' 1 kiló Ytfftt r*rk. (Ic-1 kiló Cn<W Pörkölt 1 kiló Cuh» Pórkólt
Irt L3« fit LS«
M iSt
frt U>0 M 1.40 tri Lee írt tAO írt l.eo
ita Mm* pfc-
frt L40 írt Leo
*< ue
Kávéhoz csomagoDiató
!|4 kU6 Muiaute, oaisx. k»y. m tri 18 kUÓ MaiuUHn c»La. iutt. 5 ÍH M
...................®Maas
1*4 kiló HliUxtiJÍ 1,8 kiló UliUrtUt
hot a«
III
n 1. MI«M» MnMBlr»
IriMohr» kwd
BALOGH LÁSZLÓ
kiló»
2 "dók« 1« Mto«» U olriaolT» kMd
ktv*- tok ktvttoU
TObWt viL.M»tto«i)Ui.f «rt— tar. VjókdiUtokTvO- AsAriMVttM.
VT, »obiny-wtoiel
ült
uuu AtMtn ÜJI Megjelent sróaaiSia««*ttM ___
r*Mtotott«i judtf kdm
rt »pia* a xÁmA»a.
BflnOk aa lQtia&y Mami éUtébeai éa azok hatásai a féxlkorhaa. »t. amosa mama
TkRTALOM i A aoiMtli» Mal «Ut Kf«á«aM beaók. T«HmH c**liMM rtli Mmwl. luxnkodó
MmL £U»,«1«__
FilndMk. ÉmkliMnlu. A _
•ud»dt«L Ntae* Utk«« brtar-
t. 1WBW« CMJ&iUKN TUd imium
[«46 (i emuk el. A UI<*Af
. A» lufertóié.. VxtSaúit. UcMp \\*m ÓMTO^U» wtlM
iMk. KmiU mnINL A ■•k rias«* käreiko«niux«L NhM •óc. Aluenóma. Keni« Mtilt. Utkolóiia kiro» l»U». £Hek«a _ _ horeee fjitiTuti. MmtmMMU * I
bu*»w( n. TwK*5*T4a z.
S kor. * péuM Mtelm» be Idwil portót»j HTtttt. VImotM márt

REGÉNY.
H tenger titka.
— Hogyan volt, mondotta él •Kihajolt a beszólő fold, miutU mindaa wmvát el akarná nyelni
At pedig ismételte.
— Salvani Dertuocio jöjjön holnap eate ki a tengerre. De magányosan jöjjön egy kis bárkában. A mindenltodó parancsolja.
— A mindentludó. Biztosan tudod, hogy igy mondotta?
— Egészen biztosan. Szórói-szóra így tolt.
— Nohát gyerekek, mondotta Bertnc-
dó és felkelt, akkor isten Teletek. Tanúim vagytok, hogy mióta visszakerültem hozzátok azóta mindig példás keresztény é\'et^t éltem, nem vétettem soha senkinek és semminek, a böjtnapokat megtartottam, felebarátomat szerettem és éltem az írás szavai szerint, meggyónva eoég akkor is, mikor vétekről nem is tudtam. .
A többiek nom szóltak egy szót som, csak bámulva hallgatták Berlucciót, ki a mióta ismét haza jött, öt év óta nem bfízélt annyit, mint most hiftclop.
Csak egy kockáztatta meg bizonytalan hangon, mintha előre is féli volna a választól, a kérdést:
-fis ki az a mindentudó?
—r Nem tndom, mondta amaz komoran, do azt hiszem, hogy maga Bel rebub.
Keresztet vetettek és a többiek is mind.
(Folyt köv.)
KÖZGAZDASÁG,
Csendes irányzat mellett 21000 mm. buza került forgalomba 10 fillérrel jobb árak mellett.
Budapeati gabona t&aada.

M.rrar buxa *pr.«<a Í.Ot—3.03, Rh. ipt.-r» f.U—7.20, Zab ápr.-t* •.»-•,VT, T^nrl 6.1«
Budap.aU 4rt4kt4aada.
HíWxiaVn kittetrU: 0»xtrAk hitcUiajrr. 067 WifT« hiWrtiiTréQT 701. Jíiail«« buik 474.W RimamunLnyi 50». Qajttrák ÜUrar. «74. Ma-rpur hit.lrMrrány Mafyar 4 aaiaaláko. arany.
*í»dUll8.lO Kerci\'.jir.níiVT.56. UaiámJtoldban 4«».— J.li. bank 474.60 lUmamurinyí 606. 0»iti marfar áUamTaaut rótrxiaj ÍT1.96 Dili va.tjt 05.-N6m»t bírod, márka 117.«. YIUuim ttnl »».-Bttd*p..U ktaiU ruul 065.50
BAoct arUktíx.ía. B4 m, ápriUa. S p.ttiék bilelr. (97 MajT" KllíLr. ¿90— Ontrák-Kirraj iUimruutí ríaiT<SoT 0T8.75 4 miuidékci magyar araqyjáradOk U».85 Magyar korunaj4rad«k —.—. Dáli Tawt A központi vásárosarnek áraU
A mai forfaiom lg*n cydnfe rolt é. aj é\'.oltni-eikkeh éra cikkről, Uickóbb UU a hal u. a W, caak a baromfi ára etnoikodsU. A. kIoí <jLbe da. rab;a 2 korona, trák darabja flIK-r, kappao ISO fillér. A vldAWií kOldOU b\'XoU ludak kitój» IW fit. pulyka kilója I J) fillér. A in&rbahti.\'» alttól 14« ÍUJir, .tegyél 110 niRr, hátulját i. rwtóiy©«» IW filiírf/t »♦rtík a mtoirornk. \'IVaraj Ultija íáű ütlir. k\'rtM tojái iut»<xlreoda átu -U darabol t>l»a.-.Uk \'J kor.
Forenczvárosl aertérvásár. (Hivatalos jelentés.) Készlet durab. Ktko-zett 292 darab. Összesen tlü darabot Eladtak 314 darabot. MaratvSuy 172 darab. Mai árak: Alolacz korona, páronkint 120—180 kilogramm kulvban 160-lbO kor. 220—280 kilós 03-104 korona. 320—380 kilós 98-100 korona Öreg nehéz, páronkint 400—&00 kilogramm súlyban 92—08 korona 100 kiló-öranunonkint élő-sulyban. Pároukiut 45— 50 kiló és u vételösszeg4 százalékának, elengedése mellett. A vásár lanyha volt.
A isgényúlsl betegségei
gondosan csomagolva bérmentve küldőn-
I forintért
enQNBAUM ÁRMIN
BODIPÍIT, VI., Mah^ntoza W.
tijvutatou tioJuJt VlklonUi iludaearta*.
Ategujabbós legjobb kúiőnlegesseg
MéotAkrbeamé»-, laohiaa* és idejfájdalmak eUen
Herknlesfflrdői
Rheumafinid
Fordnlton Schwab gyógyszerészhez Herko2e8fftr46zL
Hí xaagpróbMJa, meg nem binja 5
Z Ovo» 4r» 1 forint
A haj ujranöYésel
Níods tőljíé kopaszság 1
T(rr kiv414 «B«r, m.ly Mr&aak. nőa.u 4«
ccyaxAut grRaydrfi h.Jal JjlcaAna*. tía^akadlljoiKA a ha)huUáat. ia«tyróffTiVja a korpaa, varaa, i}®™*»*»®* f«j»t Ím rCrflí.\'tl. hocr.aura nftvaiaU. valaoti.« n.hixs* ím utlyruyrs* Uavl a h.Jai A koron W.rda.ai bal f.iUi uilUül via.aakapla •>•-dgU axlqit A kojuju« fotmJt a baj, valamint m »¿BWk in axosiJttÜk uj*"utftvéaairt
\' Aia.ókiliaa „t^vmorin" niv alitt ejr uw1 talillal fel, m.lr houau i. rfJnfírO du. hajmt ni-rtul Miotiu a V>*acria UniUo t>OYén|«kMI Ita; ki>Jii(r«. non k.U wtaek ItaurrtáUttttl ¿ftkodtu latit m¿c a l«ffmom*kb ífibSfntk itm ártalma..
Kkio «eaimi ok »ua, horr ¿uaek .atr ncritf k.W.k ritka <t ctoaitíu Rujtióvír. lepton. A h*j»a. rniut »«.dirr, un <«l.n, miot ayj
rwn »\'.ai»:» »aa 4 . a (V«rairü]i. f^t a falai
Jfi.k (ulfton
n«lkU ujj.
_________ . kl vanua.
ti*« a
A> anja t.sr íT\'\'rm.ktk bíl^tíff. fyjVrin p»-ralUUá* a\'htiUM ¿Î Aifk muluai, nuj ag«itaiaiv< t:c tFkA^áii.lntk km-» mLojt, ixilSn k*. í^X kWÇJt «Air JL/wr nronjW fcftVl/»í. rn.-lya* ciy ffríartUTtiíjailt, kiku.k .rátaUfc.Wi4-ri\'icr kiWff B.m í«r-
KI tót mtnUUf tibtré * korpa, a haJhtUAt, a
k«vi*o)i»AfttuCí, mlot ait a (outi kép uu.i\'J«
Kir. t Itntéj* Hoh^nioll.m b<rv-<trnA : ,,K4[ok imij I Qve| Lor»crinv\'. — M«UU UUtba ipitV u«<k(uá Kiajaak. (Nimetorniü : „ \\ r/).actianal aafvoo tnM »olUm «lácrdr. f. rteViu ui bkjaOvatt ¡kiixaU áll/1 - Zichy Kdia* í/iM, Ílehvíalv»: ,,üiÍTMkcdJ«n tlátuomra míg 0 ¿j Crtr.rvilf» riü-\'uínek 1 Btej Loracrir.t kOlJml." — FaUik Lita ■ ami, LaibX\'Ju ..ttinlkorr a Lovactin Unliiív» n^yon ««; vnno* alíjídv*. kártk a»oanal mf« 1 .»réget kUlícoi. - I/A«r Ida k. a . :
„Kiiak uif* 1 Orty t^raeriut: K utr kitQa^«a b* vált" — tfclrulrr /. lnnu. : ..Több tn óu ko pau Toltam •:« aúliiny bji:ip tlilt a. £n iluját kfi\'ltoüi kaaioüal. il j.l u (-¡.l-vi fcjúil-Vr. rtrU tujj»i na feJv.. A iuJij sok orvon rnui r»i.\'l kvptJ. a>t ai úa Ixir.c/lüjAval tlOrUm." — M*u. Qiüi.a U. ur, Raiol: pMi| .ok ium uert er^dmtot-U anil bauaá!ta:a, addu xt iu Loraorlnja \\i(4b\\u ovdáiato* bálába voiL f\'cr kop*t. ró./t. melfrl már bírtam, ijou ►/rpcu nj h<J fjil b»." —
Khrlich Jóu«f ar. J^blornrl: „Egr bcU;»Cx kiTot->.itub»3 i|iu l.ajialoin «UtM.UÜrtu «. \'<i útm l^ivaciiu ka.inilata uláu «!4bbi durtujf>6r4.cmtl yijjiranTerttai." — tí«n»*r 1!. uiní, l.udaf.nt. . £r«k öta nonralico baj(iuil\\.bra ; mióta v. 6q ¡lxoacrlujít lintnalom, a itajbiiL*. mtguaul, »41 uj IkaJiiúvr.t vre.tir.rotcccU."
A Lovaorln ülal a hajtS I*ui4t rröknvt T.r. |Ax uj b.J ctodálalo. ryoi»»»i»gal bu/ik ki a búr , alil u< ni. Anr..k. Uku*k kl. UáuTukaak li.ja ró-¡rld 4. •r«mm.ii4úialilaí imldn.m l> lj«icn álvttvUn , Mtn reiutk actr codalati\'. halivttól L0IAuu.«n « \'l.unek >te;adlait». Mialatt ea a kótsiUntnr a f.l )iv}iUknrl a kor La. taJhullÁ. kopa.oájot gjO \'lyltja tnfj, add;j mindco unyának footo. tudni ¡bo.V rjy uor, Oi»l/ k.dTdacwoka.k gjOayírtí kajfonatol u.rei.
i tgy nayy a ve* l.nracrin ára, mr.lf tlbb hóig .!• tart & koiona. SrátliUíi [o«!al ulánráttrl rajy a j^o. clGlcgw. bakftldái. mull.U aa auripal raku.-
Wien, m, KarlahllferatraMe 38.
Wrtár Budapa.Uo mTKOVXOS MIKZ.OH, «IrogniktAnál, XV., Báo*i-«iU>a a.
M. FEITH,
Xa.n hirAaUa ttaataaaágrtaUn
FIGYELMEZTETÉS !
0*440« nUaoateUkl Ut«aiU*m ViuaaL i"lMá»u VH*»i saolyuak oalnjarfin i» •aomagjáxi a f»»U (a) kiánjrxik 4a a*m tímU a L^raaHa "»át- A Uj 4a a.T tirrteTM.1 ÍM ru Ja-rasva, aaoakirU Minit a« éra* M.----
Uiencufcld és Társa fényképéixeti mtteme
Budapest, most Kisdiófa-utca 16.
Xir4l7-uto*At41>bbra laiaoilk tULa.
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak. Kmai képek kittlnő ós sz^p kivitelben készittotnek FOivétolek a nap bármely szakában, borult időben is sikerrel eszközöltetnek.
SS m MP
•1" fi^" « tt
í ü b BT «ta g LsS. s<?
!"I» iSBr
r-s ! W%
írni mm ! 0 Ï
Iti
_ s
CO WW J
?
Okmányszerző vállalat h
Mennyauzonyok.
Vőlegények. .
As Oral Xakatial O^yvlvúaéic Buda paat, VII., Karapaai-nt 14. aa,, mlndanféU
okmányt uairuerai. Krr«.xt0l.Uri tlr&Uclja t bAaaaaAfl dlaponr.Aoalókat, n4rmaryaroal- * uut, minden fajt* tlaztt 4a katonai ágyakat otlvr41, ál!am»ol)C<ii.Axo», 6rôkbaforad(v» \' üjryokot 4a kOIBtnbSxO oujodAlyok iiicr<-rr/<\'> H?t jortanáoaoan »efólyircl. — Bo«tcrii a kAxaa ■¿cW^íÓbUbk •(¿isegrii öa»xaa okuaayaKat , rngedólrckot, elvégzi a klhirdatéa körüli utakat A m a rikal . minden külföldi ronrbUAaokat 1» .« bonyoUt. Ojryvivö : KISTELEKI J. flxor* \'
___ 1__LI____Ali win.r.l
Brázay-féle sósborszesz,
A ki hamarosan sza)>Adubi akar a 1 főfájás kollometlen érzésétől, dörzsölje ; be arczát, homlokát, valamint a főjét \' és nyakszirtjét sósborszszel, néhány \' poroz múlva már rendkívüli Qditő határt érez.
1 nafy üveg ára S korona.
1 kis „ „ 1 .
Magyarnak Pécs. Németnek Bé
Ne küldjük pénzünket külféldrtl Legjobb órákat ós éknerakat küld
SGHÖNWALD IMRE órás és ékszeráruoyárqs
----------PÉCSETT. -
Ham teUzS tárgyakért m pénzt wiaazaküldÖm vagy kioaaréleni.
I 3 ÉVI JÓTÁU.ABBAL. l\'l
Egy pontos nickel zsebóra Valódi ezüst kétfedel. anker-
szép kivitelben frt 8 60 remont erős szerkezettel,
Egv pontos nickel ébresztő óra „ 1 90 szép kivitelben — — — frt 8.35 Valódi ezüst remontoir-óra • Valódt ezüst tuia remontoir-
pontos járással — — — „ K.— auker kétfedeles óra--frt 10.30
14-karatoa aranyIknozok cslnoai axéy klvlt«lben: 20 gramm nehéz 25 frt, 25 gramm nohéz 80 írt, 30 gramm nehéz 86 Art. 40 gramm nehéá é7 frt 60 kr. — Minden ttnexhoz aranyba foglalt köves lógók Jj^jOn ménre 16—10 gramm súlyban 4 frt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi főpénzverdehivatal által megvizsgálva és bélyegesve.
Kmatatr. állami 4* *r*a74r*aaakk*L — TUk «m .Uamw! Ut41 tártokom
■agy képaa éiJajjnsék tn^jm ét bérmantva küldetik.
SrimtalM ktmfaMá Irat 4a Wláat mhrial lolytia mttlnik fen illó imM kitl.rtrt _Utjobkaa ajtolkuljuk,
RendelOlntéaiat
Bödapest Vl.f Andrássy-at 24: uás
•a Opera ntllett.
Dr. GARAY ANTAL
v. aa. áa klr. —xikty ütrrxm
a n«ni ál Ucbajok uakorroM ni-
gjtt kUto. ukerrtl, gyor»«n, alapooan mb«T«a-rw® twfl- ó. aeou b«Ug^g.k«t kugyeai-fcly.\\»t, f.kík.kct, az önfeiV\'ul. utóbajait, buja-kort ím miaaeniKma birUitcg^get, eltyengitt K-rScJt, llataloknál h l<ló-«bb..-kijiS4 Hyuánt ki-tÛA* ar»àm. nroyel kipr0>.áH módiicr« utriat — Oyogyazenctról goud"<kodira Icai. UoodaUa: aa-po»ta 1(J -t-ig it 7—S-ig.
levelskrs válaszol,------------
pyogysierekrél gttdoskedlk.
Vi\'Qipehtxu iuçrwn.
OiiRtiftcbolkil Ubors\'irivH-
fijonati nltiffB.
í FCS11K!
iriBf filkaiíifiis, uját medszer szerint.
Hyriwik\'H (.rarliiao) 4. .lUrh*t*tl.n, k.rttt^g mUJ.lt l\'o;AiV»nl a frt KauU.?b«kb»n fojao-káot a frt. BsAJpadlia nálkül 1». K.tUu.iá eocaianal 3 frt. l\'orcollán fcgvómii. e forint. AnaytOrr.á. 4-li írt. liftlat vngy c.ejnk tó. aaá. S frt. K.gUsrtUi. 3 ftt. lUr.rt.M. üin»».
F1TZYLE togorvoe,
li VUATEüT K+**uih Lajos-iUcsa Jü„ félemelet.
BakftMftlt UgioioX javlUia 3 frt. ÁMal-Kcjk.* fogankánt 1 frt bO kr.

Felülmúlhatatlan
minőségű, saját gyártménym borostyán lakkfestók, puha padló bevonására, parkott viasz-paszta, zománcz-festék, olaj- és kátrány-festék, bronz festék, folyékony és poralakbon, föld és vegyifeVék (különféle színekben), továbbá biunolin, különféle fnpáczo!;, env-vek, kátrány, korbolineum, kofc és ecsetáruk stb. legjobb minőség és legjutá-nvosabb árak mellett pontosan szállitok • helyben és vidékre.
HABTIa LÁSZLÓ és TÁMMA fenték nagykereskedő
Badapaatan, Csömörl-ut a. száns, a központi pályaudvar mellett.
üjságtartók ■ ...............- .......*i
kitűnő minőségben, legjutrtnyosabb árban, kaphatók :
Schöní&ld Hiiscli]
kofe-, ecset és seprü-r
gyárában,
BUDAPEST
VII, Kerepesi-öt 80. ik
Ugyanott legulcfióbb? árban szerozhotŐ be^ a legjobb azókfonónid és mindennemű.j ktfe, eoset és oaprü-áru.
Javítások eszközöltetnek I
Nagy raktár
. „Raffia" szölökötöben !
Vidéki megrendelések utánvéttel eszközöltetnek
R. éVfolyam. 95. szám
fftW-Kanlzsa, 1902 szombat ánrilfs 5.
Ti ni
¿rfn fii rr
Egy szitu 2 (illír.
Elöflzotésl ára: «Kiadótulajdonosok: a k• i• iós sícrkísitó: jl Megjelenik naponta korán reggel.
Helyben hórhei hordva egy hóra 00 flUár. .\\ .*. 8 Kr*n«« é- xtoavAZ hlüü. U j;yúüuWU a ¿^Jun;**»! Fílss Újság* UWiWÍJCS
Vidctro póst.ii küldéssel egy húr* 1 koron* 20 fillér. 3 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krausz és Faikas papírkereskedés«- fl nyomdájában.
Eltűnt főnyereményeik-Letas*tózfatoft ||ár®s
=5=
Söruzsora,
Budapest, ápr. 4.
A mér eddig létező különfélo uzsorákhoz két év óta ogy ujabb járult, hogy ez is segítse ínég jobban - lebilincselni gazdasági fy-dekoínket, melyek már ugy is roskadoznak a bénitó uzsorák súlya kiált. Ez a söruzsora.
Két évvel ezolölt történt, hogy a főváros sörgyárosai kartollt kötöttek egymással. A polgári serfözöt, mely akkor a csőd szélén ftllt és nem volt belevonva a kartell, hatáskörébe, szintén magukhoz vonták azzal a kikötéssel hogy jéggyárrA fogják átalakítani. I)o ezen elhatározásukat nem tartották be mert továbbra Is meghagyták sör-gyárnak.
Azóta a lehető logönkényesebben monopolizálják a söripart, do rátették a közüket a jéggyárakra is.
A vendéglősök toljesen kivannak szolgáltatva a sörgyárosok uzsorájának. Ha ogy vondéglős az egyik soríőzóbon vásárolja sörét, akkor hiába akar később egy másik gyárhoz átpártolni, egyszerűen nem fog sört kapni, mert a gyáros urak kartelt kötöttek és egymásnak ártani nem akarnak, ök tohát egyszerűen osztozkodnak a vendéglősökön s ha azok-r.ak a dolog nem tetszik, hát mehetnok Megenbe sörért. (Aminthogy már néhány okosabb teszi is.)
Egy másik eset az, ha egy sörmérő nem tud fizotési kötelezettségének pontosan eleget tenni. A sörgyár hogy fizetésre kényszerítse, megszünteti vele as összeköttetést s mert máa gyártól sört még dupla áron sem kap, vagy fizet, vagy becsukhatja a boltot. • Hát ezek — tekintve azt, hogy nemcsak az árpáté gyártása körül történnek ilyen visszaélések, olyan dolgok, melye« ket rendos iparral és kereskedelemmel biró országban nem történhetnek meg egy napig nom.
Arról nem is szólunk, hogy a sör árát akkor emelik a derék urak, mikor kedvükre va?(v
A míg Németország sőt Ausztriában a sör a köznépnek valóságos élelmi cikkét képezi, mórt egészséges üditö és tápláló ital, melyhez olcsón hozzájuthat, uddig nálunk a köznép, a munkásosztály nem engedhoti meg magának, hogy naponta ezzel az egészséges ós tápláló itallal éljen, mert itten, ha sörözni jól akar bárki azon az egész családját meg ebédeltetheti, igy aztán,mert minden drága, Kénytelen az alsóbb néposztály a gyilkoló pálinkával élni, mely teljeson tönkreteszi crkölcaét, egészségit és eltompitja szellemét.
A sörgyárosqk üzelmeinek a közönség ullja meg a« árát, mert a vendéglősök a közönségen veszik meg a íalarófol többletet.
Ilyen körülmények kövotkoztóben nincs kilátásunk orra, hogy söriparunk a szükségloloknok megfelolőeu felvirágozhatna.
Ellenbon meggazdagodnak asörgydro-sok, pedig van köztük még olyan is, aki * egyáltalán magyár honossággá som bir.
A sörgyárosok önkényének a közönség érdekében valahára véget koll vetni. Ko| kell oldani a söripart bénitó bilincseitől és meg koll vógro szüntetni azt a gazdaságilag káros monopolizálását, melyot a töko gazdag gyárosok a sör és jégipar fölött gyakorolnak. Erre most annál is inkább van alkalom, mórt most kerül a kartcl megújításra.
Felhívjuk erre a keroskedolomügy miniszter ur figyelmét, ha pedig ez nom akar, vagy nom tud a dolgokon svgiteni, ha másként nem lehet, hát azzal, hogy a bajor sör szál* lítása költségeita minimumra szállítja lo és a vámot is csökkenti, akkor álljanak összo a korcsmárososok ós lépjenek kar-telbo a sörgyárosok ellen.
Ha nom lehet rendes polgári áron sört kapni, nem koll egyáltalán sört mérni,\'igyák mog a gyárosok maguk.
Eltűnt főnyeremények,
Béos, ápril 4.
Sajátságos és rejtélyes bünügy fog lalkoztatja a rendőrséget. Két darab összesen 80,000 frankot érő főnyeremény tünt el rejtélyes módon.
Hitzky Eliz magánzónö a károsult.
Ez a nő ugyanis tegnap esto megjelent a rendőrségen ós elpanaszolta a következőket:
Mulí év jaliusában két török nyeremény sor* jog .et vásárolt e számokkal: 205114 és 41(3506.
E sorsjegyekot az asszony átadta egy régi ösmerősénok, Honstschiek Gusztáv panirügynöknek, hogy őrizze meg azokat.
Ez év márciusában az asszony egy ismorösétöl, akit megkért art a, hogy nézzen utánna, vájjon nyertek-o a sorsjegyek, azt az értesítést kapta, hogy mindkét sorsjegvét még augusztusban kihúzták 20,000 és 60,000 korona fő-nyereménynyel.
Ez örvendetes értesítés után, a mi bebizonyult több bankháznál tett kérdezősködés alapján is, az asszony rögtön fölkoresto Honstscbik urat, akinok átadta a sorsjegyeket.
Nagy örömmel állított bo hozzá:
— Üram, nyertek a sorsjegyeim 80 ezer frankot I
Honstscbik ur moglepelt arcot mu tátott.
— Hogyan, ez igaz volna.
Ezzel fiz asztal fiókjához lépett és kivett két török so.-sjegyet. Az asszony megnézte a papírokat és most ő lepődött meg, mert a sorsjegyeknok egészen más számuk volt. ♦
— Uiam — mondá — hiszen ezek nom az én sorsjegyeim!
Mivel pedig a napir ügynök a mellől maradt, hogy a két sorsjegy az asszony tulajdonát képezi, ez belátta, hogy alaposan bo lelt csapva,
Tígy mai fiumei távirat jelenti, hogy ma reggel az Összes sztrájkolók munkába állottak és igy a sztrájk teljesen megszflnt. Hajnal óla óriási sirokkó dühöng ós most oz gátolja a ki- és berak-tározási munkálatokat.
A sztrájk megszűnését megelőzőleg az ősszos fiumei vállalatok fejei érlekezlotot tartottak Kuranda Emil, az Adria tengerhajózási vállalat vezérigazgatója olnök.
Az asszony feljelentésére a rendőrség megindította a vizsgálatot, a melynek alapján kiderült, hogy llitzkynének csakugyan a kihúzott sorsjegyek képesték tulajdonát. A bizonyítékok "súlya alatt a pupiiügvnök aztán\' bevallotta, bogv a sors)epvcket átadta bátyjának, a ki azokat elvilto magával. Bátyja hollétét azonban nem akarja megmondani. Azt állítja ugyanis, hogv nem tudja, hol van, do ez valószínűtlen. A rendőrség Konstantinápolyban tclegrafált, hogy megtudja vájjon felvették-e a főnyeremények őszszegét.
A papírűgynőköt letartóztatták.
leto alatt, melyre Budapestről lovag Lederer Sándor is lejött. Ezen az érte-kezloten határozták el. hogy a sztrájkolók minden mogadható követelését teliositik. 1
Ennek tulajdonithaló a astrájk gyort megszűnése.
Mai képűnk azt a jelenetet ábrázolja mikor a sztrájkotoknak tudomására adják hogy kövotelésflket teljesitik.
Balesetek.
Budapest, ápr. 4,
Ma reggel a Baross-utcában a Mária
Terézia-tér közelében Bokros Márton kocsis ittas állapotban neki hajtott egy villamos kocsinak. Szorencsére nagyobb bajt nem okozott. A kocsis leesett a kövezetre és homlokán sérült mog.
Tegnap délután a budafoki rendoző-pályaudvaron halálos szerencsétlenség történt. Szeles Géza 17 éves lakatos irios kél társával együtt a waggon tolatásokat nézte, miközben oly- vakmerő volt, hogy két kocsi kösá ugróit, a melyek összezúzták.
Holtan szállították el a holyszinéről.
Ugyancsak Budafokról jelentik, hogy t déli vasút 20. számú őrházánál egy
szekér, a melyet Guzcsik Károly föld-mivos hajtott és a melyen négy személy ült a földmivessel együtt, neki ment az éj sötétjében a sorompónak, a mit egy közolgö tehervonat miatt leeresztettek. A kocsi felfordult és Guzcsik\' a fején sérült meg.
Csodálatosképpen a többieknek ffmmi bajuk sem történt.
Híd az Aranyszam-oböI fölött.
, \'Konstantinápoly, ápr. 4. Az Aranyszarv-öböl fölött, Galata ős s\'tambul között, ahol tudvalevőleg u. n. csolnak-bid van, ami\'tulajdonképen hídnak sem tekinthető,- a török kormány hatalmas, a modern technikának és követelményeinek teljesan megfelelő hidat építtet, amelyre vonatkozólag egy francia konzorcium ajánlatait és terveit fogadta el néhány nappal ezelőtt K terv szerint a híd 8 és tél méter széles less és három hatalmas ivben lógja áthidalni ez öblöt, ugy, hogy a legnagyobb tengeri hajók is áthaladhatnak ajatta. \' A hidon omnibusz és lóvasut fog.
1\'árni. A hld mindkét oldalán, annak ;özepe táján, kávéházakat ée áruládákat állítanak lel.\' \' \'
A hidra vonatkozó terveket már a szultán elé is terjesztették, aki azokat iradóval elfogadta.
A hid ópitését e hó közepén kezdik meg és már alkalmat munkásokat ia szerződtettek hozzá, \'
_«c_

f í iV" - • * ■ -*■■•

ORSZÁGGYŰLÉS.
[Képrlsslftfcáz- ,
— Saját tudósítónktól —
Budapest, ápr.\\4.
»Elnök Apponyi Albert gróf.
A kormány részéről jelen Tannak Ho-ráaszky és Plósz.
Folytatják a kereskedelemügyi költ-eégvatós tárgyalását.
Az Iparfejlesztés tételénél
Haydin Imre e tételnél a felvidékre hívja fel a miniszter ügyeimét. Beksics Gusztáv szerint a mostani nemzotiségi küzdelemben, a felvidék azé lesz, aki ott megteremti az ipart. A cseh-tót szövetség mozog is már, Egy celluloid gyárat akarnak felállítani, amelyro már gyűjtik a cseh és tót tökét. Biiik a kereskedelmi miniszter éleslátásában a mely fol fogja virágozhatni a felvidéki ipárt. *
Bariba Ferenc* bűncselekménynek mondja a magyar iparnak <30 éven keresztül történt elhanyagolását. A kisiparosok helyzete állandóau romlik s ma holnap teljesen elpusztul az a derék-osztálv. Az ipartestületek megerősítését továbbá hitelszövetkezetek felállítását sürgeti állami seeólylyel. Hiba az is, hogy a katonai szállításokban nem részesülnek a kisiparosok. Egy pozsonyi gyáros uagvobb mennyiségű *endelést ka-
}>ott a hsdüffyi kincstár részéről, s azt egyenczekkel végezteti. Ez ellen is orvoslást kér.
ftántor Pál a fogyasztási .szövetkezetek ellen hadakozik. Felalvnssa a szegedi kereskedelmi ós ipar kamara jelentését, a mely rombolásnak mínösíti a szövetkezetek működését. Lolkeüenül fanatizálják a népet, hogy csak keresztény szővetkozelekben vásároljon. Ez moróny-Jet a tisztességes kereskedelem ellpn. (Nagy zaj n néppárton.)
Polemizál ezután Rubinekkel, a ki a\' tőzsdét támadta. A tőzsde tanács sokszor kérte az agráriusokat, hogy lépjenek be a tanácsba. Azt felelték/ hogy a liid le van bontva. Folyton éles kritikát gyakoroltak a tözsdo felett, a nélkül, hoffy az orvoaszerekot feltüutotték volna.
Végül az őrlési forgalomról emlékszik meg s most is azt állítja, houy annak eltörióso igazságtalan dolog volt
Nesst Pál a magyar üvegipar válságáról beszél, Továbbá kijelenti, hogy a mai iparfojlesztósi módezer iránt bizalmatlansággal viseltetik. A kereskedelmi miniszterek azzal dicsekednek, hogy Magyarországon tömegesen szaporoduak a gyárak a a uagyobb iparvállalatok. Bzzel wemben kimutatja, hogy az utóbbi három évben csak három iparvállalat létesült Ezek egyike a TuruL Beszól aa ipari iskolákról, amelyeknek egósz más szervaetet óhajt adni, végül pedig kijelenti, hogy u tételt nem fogadja oL (/ajos helyeslés a szólsöbaloldalon.)
Bed5 Albert az iparos tanoncok ügyéről szól s kéri a kormányt, hogy nagyobb gondot fordítson ezekre.
Horánszky Nándor kereskedelmi miniszter az eddig elhangzott beszédekre reflektálva, jelenti, hogy mindezeket beható tanulmány tárgyává fogja tenni. Hangulat osináíás aa, a mit Ausztria ellen az ipardolgokban felhoznak. Igaza van Hunyadinak, a mikor azt mondja, hogy a nemzetiségi kérdés megoldáséi iparfejlesztéssel lehet előmozdítani. Az általános nolitika szempontjából oda kell tördkedni, hogy az ipar deeentralizáltas-»ék. S no féljen Haydin, hogy az idogen pénzekkel nemzetellenes akciót csinálnak az országban. A kormány szívesen fogad mindenkit a ki itt ipart akar alapítani, de szigora ellenőrzést fog gyakorolni rnmdig, hogy az ilyon iparfejlesztés o nemzeti érdekekkel összeütközésbe no kerüljön.
Az agráriusok és merkaotllia elemek harcába nem avatkozik. Mert olvül tűzte ki magának az összes gazdasági ágak támogatását h e tekintetben nem teoré-tikus elvek fogják vezérelni. Kéri tétel elfogadását
Gr. Xiohy Jenő személyes kérdésben ismét megbotránkozását fejezi ki afölött hogy egy attasé Bécsben kinaíkknak nevezett el bennünket (Helyeslés a szélső * balon.) v
Thaly Kálmán az ellen kel ki, hogy
az osztrákok o magyar ipar cégére alatj ellepik a Balkánt roeez íparcikkolkke1 amelyekkel n magyar ipart kompromittálják. Erdélyből annak idején tömérdek tulipános ládát szállítottak Romániába, de ezt a kivitelt is tönkre tette az osztrák konkorrenota. A törökök szimpátiával viseltetnek irányunkban a támogatták iparunkat. De az orosz ocsmány os kir szorított" Ma Odessza látja el az ogósz török birodalmat liszttel. Pozíciónk visszafoglalható Törökországban, mert ami Ízlésünk közel rokon a tőrök ízléssel. Határozottan állitja azonban, hogy a konstantinápolyi nagykövetség és a konzulság magyarellenes, a magyar kormány nemcsak a magyar iparnak tenne szolgálatot hanem a diplomáciának is nugy haszna volna abból, ha az öreg Calíce bárót Konstantinápolyból eltávolítják s oda küldik helyébo például Andrássy Gyula grófot vagy valamely más magyar urat Calice báró (óloszlatta a magyar egyesületet Konstantinápolyban s osztrák egyesületet alapított, a magyar embert semmibon sem támogatja, ha hozzáfordul.
Felkiáltások balról: Gyalázat 1 Xsdarása József: Most lássuk, mit tud a kormányi
Thaly Kálmán kéri n kormányt, hogy magyar nagykövetet küldjön Konstantinápolyija, most épen alkalom lesz rá. A tételt nom fogadja el. JElaök bezárja a vitát. Qaernooh visszavonja határozati javaslatát A Ház elfogadja a tótéit. Elnök az ülést 5 percre felfüggeszti A szünet után Papp József takarékpénztárakról beszél s azt kivánia, hogy szigorúan ellenőrizzék a takarókpéztára-kat, oly intézkedéseket sürget, amelyek a betevők érdekeit megvédik. Sehol a takarékpénztár annyi kedvezményben nem részesül, mint nálunk, ahol pedig nom-csttk betéteket kezol, bonom bonkmüvo-loleivel egész vidékok közg zdasági életét abszorbeálja.
Bubinek Gyula Zichy Jenő és Sándor Pál íölszólalásaira reflektál, s eszébe se jutott, hogy szemrehányást tegyen Zichy Jenő grófnak a mezőgazdasági életből való visszavonulásért s meulogeti az Országos Magyar Gezdasági Egyesületet, a moly mindig a közős vámterület mellett foglalt állást, írivolllás volna, ha ez az egyesület máról-holnapra megváltoztatná a véleményét a most már az önálló vámterületot hirdetné.
A azövetkozetek dolgában« Sándor Pál félroértettc őt, mert ö nem a mai szövetkezetekről, liánom csak a szövetkezeti intézményről mondotta, hogy csak erkölcsi céljai vannak. Igen sok szövetkezet van, a melyre nem vonatkozik Sándor Pál szigorú kritikája. A fogyasztási szövetkezeted csak az egymással kartelt kötő kereskedők tisztességtelen üzletei ellen védik a közönséget. A gazdaközunség a mai viszonyok között nom mehet a tőzsdére, mert olt nincsenek, a kik védenék az érdekeit.
Széli Kálmán miniszterelnök Thaly Kálmánnak a beszédére azonnal válaszol, mort ne ülésen nom lóvén eddig- jelen, csak most értesült róla, hogy Thaly konstantinápolyi nagykövetünket, Calice bárót, mily meg nem érdemelt támadásban részesítette.
Régóta ismeri Calice bárót, do soha se tapasztalta, hogy a diplomácia oz érdemes tagja magyarellenes érzelmeket táplálna. Csak nemrégen ogv magyar állampolgár érdekében rendkívüli buzgóságot tanúsított h egész dossziét íratott össze ; ezek az iratok most Kossuth Ferencnél vadnak, aki a szóban forgó magyar állampolgár érdokében panaszt tett. Csak uemrég is beszélt itt Buda-
Sesten Calice báróval s meggyőződött pou Magyarország iránt való érzőiméiről. (Zaj a baloldalon.
Kajor Forenc a szövetkezőtöket védi Sándor Pál beszédével szemben s aztán arról beszól, hogy diplomáciai képviseletünk a Keleten sohasem támogatja a magyar érdekeket.
Utána Thaly Kálmán polemizál a miniszterelnökkel ós fontartja amit- mondott
Ezután elnök holnapra..halasztja a vl\'a folytatását
Abúrokszabadságbarca. t
Xroonatad, itfrf -8.
A Reuter-ügynökség értesülése szerint Dolaroy ós EUxnp Stcyn-nál időzik. . jJ Fokváros, ápr.- 4.
Durbánból érkezett jelentés szermt az őrházvonal Natálban és Fokföldön már annyira tökéletes, hogy a buroknak egy ujabb betörése a Fokföldro kizártnak tekinthető.
I.onflon, ápr. 4.
A legújabb hirek mogerősitik, hogy Schalk-Burgor találkozott Steyn elnökkoL Brüsszel, ápril 4.
Leyds dr. kíjolentoltc, hogy a Daily Mail azokat a bókoföltételekot közölte, a melyeket Anglia felajánlott a buroknak. A burok azonban nem fogadnak el olyan föltételeket, a molyok nem biztosítják n burok függetlenségét. A bur doleeáiusok tanácskozni fogna* Krügcr elnökkel és e tanácskozásban fognak dönteni a béketárgyalás további sorsáról.
— ■il f "-*» \'•■•» ■—■-■-■ -.■-»»« i - m _ l t - _
CTTH
A szentesi peticilit elutasították.
Budapest *Pr- 4.
A királyi Kúrián ma délben Vnvrik Béla elnök kihirdetlo a Szentesen képviselővé választott Molnár Jenő ollen benyújtott petíció dolgában az ilólotot.
A Kurta a kérvényt elutasította.
A megokolás kiömöli, hogy a meg-veaztogetós, otetÓ6-itatás, iasatáa vádját a kórvényezők nom tudták bebizonyítani s az az eset, hogy a főhadiszálláson a választók ogy ogész ökröt és több hektoliter bort fogyasztottak ol Molnár Jenő költségén, móg nem érvénytelenítő ok, mert a szavazók a választás napjáu már tömörültek jelöltjük zászlaja alá.
ív1\'
ror-.t*
LEGÚJABB.
Jótékony érsek.
Olmütz, ápr. 4. A húsvéti ünnepek alatt feltűnt hogy Kohn itteni ér«ck hintaja, melyen az ünnepi körmeneti; or\\ róttt vwni szokott sehol sem volt látható. Most utólagosan kitudódott hogy ar. érsek hintaját 200.000 koronáért elárvereztette és a horribilis összoget jótékony célokra adományozta. >■ Tüntetés az egyetemen.
Budapest, ápril 4. A müogyotofflen az építészi ós mérnöki szakosztály hallgatói ma délben tüntotóst rendeztek Czígler Győző műegyetemi tanár mellett, akit a Kossuth-raauzoleum pályázatának eldöntése alkalmából töblicn a nyilvánosság előtt megtámadtak. A műegyetemi hallgatók zajos éljenzés közbon járták körül nz épületot majd Czialer tanár termóbo vomdtak, ahol az épitészoti hallgatók nevében Sváb Gyula, a mérnökhallgatók részóról Török Kálmán liogyed-évcs technikus tolmácsolta amüegyetomi hallgatók bizalmát ós ragaszkodását a népszerű tanár iránt, a kit szorinlük méltatlanul hurcollak meg. Cziglcr tanár melegen köszönte meg a nem várt ovációt
Kipusztult község-
Klagenfurt, ápr. 4. Nagy szerencsét\' lenség történt ma Sanckt-Ulrich helységben. Kenyérsütés alkalmával egy ottaui parasziHsszouy a kemencéből kisepert parazsat az udvarra öntötte ki. A szól felkapta a szikrákat és a szalmafödeles házra villo, inely azonnal lángbaborult, a tüz a szél következtében tovább harapódzott és még 15 ház teljesen leégolt. A lokalizálásnál 20 ember megec-hoaQlt egy pedig ax égésnél szenvedett sebeibe belehalt. A szenvedett kár igen nagy.
Eltemetett szálloda. \';• •\'••
Prága. ápr. 4. Ma délelőtt egy\'&rií ást lavina, moly a Schncokopponről rohant le, maga alá temotto a hegytövó-ben lövő Pohl-fólo szállodát A lavina 7 embert is maga alá temetőit kik veszélyesen megsérültek ós ólotbcumaradásuk-hoz nincs semmromóny.
Élénk álom. .
Bóes, ápril 4. Az ójjel az Alflorgrund ogyik házának tetőzetén ogy alsóruhában lovó fklal ouiber ielent meg, a ki hangosan segítségért kiáltott miközben fel h alá futott a veszedelmes helyen. A bázbs\'íok nagy rémülottel nózték a sze-ronc^vJent, akit a tűzoltók szn\'Uek le a
veszedelmes helyi-ől. A sajnálatra méltó ember ugvams álmában 0?t hitte, hogy megakatjáK gyilkolni ós rabolni és é kiáltások közepette :
— Rablók, segítség I az ablak mellett ¿\'tetőzetre húzódó csatornán felkapaszkodott a háztetőre. A vizsgálat kiderítette, hogy a szegényen kitört a holdkér.
Csalással vádolta a saját fia.
Budapest, ápr. 4.
Nem mindennapi esel, hogy egy fiu ódes anyját okirathamieitással és csalással vádolja, Budapcston ez most megtörtént
Nyolc esztendője lesz, hogy a főváro3 egyik olőkelő orvosa meghalt. Nagy vagyon maradt hátra, amelyet a foleségo ós két gyermeko örökölt.
A gyermekek móg kiskorúak voltak. Az idősobbik orvosnak készült, a fiatalabbik niagánhivatalnoknak.
Az anya két évvel az ura halála ntán letette az özvegyi fáivolt ós feloséro lett egy római katolikus lelkésznek, uki természetesen előzőleg kilépett az egyház kötelékéből.
A házaspár íölőtlo boldogan élt. Gyermekük ugyan nom szülotott, do a legloi-jesobb harmóniát nem zavarta közöttük jó ideig somrai.
Egyszerre újból nagy csapás érte az úrnőt. Fárjo reggelre kclvo tisztára megvakult.
A főváros szemorvosai mindent elkövettek ugyan, do a férj szeniovilúgát nem nyerte vissza többé. Közben a link felnőttek. Az idösebbik fölvette vagyonát és megnősült A fiatalabbik kúnv-nyelmü ólotet ólt Mindctnnap vendógo lett az orfeumoknak, kávéházaknak, szabad idejében pedig váltókat irt alá. Adóssága igy rohamo.,»an szaporodott s az itju egy szép napon azon vetto észre magát, hogy apai örökségéből nem maradt egyebe,.csak ogy nádor-ulczal lolkc.
Az ifjú crrc-n fölfedezésre magáin szállt megkomolyodott ős maga is családi tűzhelyet alapított. Most már szolidan, gazdaságosan élt, do a kis vagyon a mely beépítetlen tolek lévén, nem jövedelmezett, alig egy cszteudő alatt szintén elúszott,
A fialni családapa most nz édes anr-jához fordult 8 pénzt kért tőlo, do nem kapott.
Kulatuí kezdte erre, hogy miért Is fogyott el az ő vagyona előbb, mint a bátyjáé, elment az árvaszékhez és kikereste elhunyt apja végrendciotét. Meglátta ott az írások között azt nz elszámolást Is, a melyet édesanyja nyujtottbo az ór-vaszókhez s a moly a fiu juovelósi költségeiről szólott
A számlák szerint az nnva négyannylt kültőlt fiára,.mint a miről a fiu ténvleg\' tudott.
A fiu vérszomot kapott, tovább kutatott s az ogyik fővárosi bankban megoldta, hogy édes anyjának negyven posti mogyar kereskedelmi bankrészvénye van, a melyek ma is az elhalt férj nővén szerepolnek. Megnézte erro a végrendelethez mellékelt vagyonleltárt, de ebben a részvénynek semmi nyomát sem találta. Kérdőre vonta az anyját, do cz feleletre sem méltatta
A rendőri nyomozat folyamán pedig bebizonyult, hegy az uruő a negyven bankrészvényt tényleg eltitkolta az árvaszék elöl. Megkárosította ezzel a fiát, do mcgrövidilctlo a kincstártig, amely eleseit a részvények érlékénok örökösödési adójától.
Ezen a címen immár a kincstári jog-ügyok igazgatósága is bejelentette igényét a negyven részvényre, amelyet a rendőrség a napokban már bünügyi zárlatalá helyezett.
A fiu most a végső eszközökhöz fordult. Ügyvédje róvóu följklentést tett az anyja ellen, oklrathamioitás-sal és osaláasal vádolván őt.

Gyáros és kalauz,
Budapest ápr. 4. Sokan irigylik n gyönyörű longö szakáiéért Manák Vinco gépgyárost, a különben iá hatalmas termetű férfiút. De épen oz a szép szak ól a kellemetlen
helyzetbe hozta n mínapában. K*y közúti villamos kocsira ezAllt fel Manák s szakaszjegyet kórt a kalauztól, Blau Si-penftóL
12 közben az utas ka kalauz össze-▼osztok, majd dulakodás támadt köztük, épenséggel nem a csendesebb fajtából faló. Mert a herkulesi termotfl gyáros a kezében volt esernyővel véresre verto az apró Blau Simont, do viszont ez is bcle-csimpaszkodott ellenfelének aszakálábn. Plnu ugyanis tagadta ozt a mai tárgyaláson, ám erre Manák zsebébe nyúlt és elővett egy kis papírcsomagot, tőle hosz-•zu szőrszálakkal.
— Tossék, ezt mind 6 cibálta ki a szákalamból 1
Mosolyogva vette át a nem mindennapi corpua delicti-t Szilva Géza járásbiró, nyilván arra eondolva. hogy Blau Simon bárhova nyúlt is a vele szemközt álló fllenfolénok mellén, mindenütt-csak szakállt talált. A tanuk kihallgatása gyortan ment
Olyik látta, amint Blau tépte a szakállt, öt podig ütötte Manák, más tanú meg csak azt bizonyította, hogy a gyáros akkorát sújtott a kalaüz szájára hogy a vér menten elborította. Valamennyire mégis tisztázódott a tényállás. Csak ogy dolog maradt némikópeú homályban * kérdezte is többször n biró:
— Mint vnn az, hogy Blau cibálta a fzakált n a kitépett íészt mégis magn Manák ur hozza ido ?
Végre is befejozték o kihallgatásokat és a gyáros vódőjo, dr Károlyi Sándor felénok a felmentését ellenben a kalauzrak becflülotBÓrtós címén való elítélését kérte a szakéi megtépázásáért.
Viszont dr Freund Áron védőnek az volt a nézető, hogy Blau t«upán önvé-dolmo közben éiv\'én a szóban forgó szakáihoz, ezért rom büntethető, ellon ben Manák gyáros igenis elkövette a könnyű tosti sértést.
A bíró ugy tett igazságot, hogy mind S két felet vótkosnok nyilvánította es Manák Vincét könnyű testísértésért • de alkalmazván az enyhítő 0. 2. §-t — bárminő korona pénzbüntetésre, esotleg Ö napi fogházra, Blau Simont pedig becsületsértés cimén tíz korona pénzbüntetésre. illetőleg egy napi fogházra itélto. Folebbezett mindkettő,
A hármas-szövelség megújítása.
A hármaa-süövotség megújítását, illetőleg a jclenlogi megújítási módozatok esotlcgcs következményeit a külföldi la pok még mindig élénken tárgyalják. A Standard logujabbí cikkében félreismerhetetlen tendenciával azt igyekszik bizonyítani, hogy az uj hármas-szövetség ben minden szövetségesnek megvan a maga külön támasza, igy Olnszorpzág-nak Franciaországban, AuBZtria-Magyar országnak Oroszországban, egyedül Németország marad magára, nincsen, akinek karjaiba dobja magát.
Ennek az oka a németek vámtarifájá bon keresendő, amely szüveUjógoseiuek Németország iránt érzett lelkesedését alaposan lehűtötte, ila tebát Vilmos császár idejekorán nem küldötto volna Henrik herceget Amerikába hangulatot kelteni a németek mellett, ugy akkor Németország a szó legszorosabb értelmében véve magára maradt volna.
A .Temps* pedig azt írja, hogy ilyen nehéz helyzetben, a moly még Bismarcknak is elvisolbellen lett volna, menekült ftülqw Velencéba, hogy a hármas szövetséget legalább formai tokintetben megmenthesse. Félreisraerhetlen tebát az angol sajtó abboli igyekozete, hogv ha már Olaszországot nem sikerült elriasztani a hármas-szővotsóggel vegyes fran-cia-olasz szövetségtől, legalább Németországot törekedik állítólagos elhagva-tolUágára figyelmeztetni e az angol /elfogásnak megnyerni.
A hivatalos jellegű «Petit Párisién" figyelemre méltó higgadtsággal tárgyalja a velencei találkozás politikai következményeit. Véleménye szerint a nemzetkőzi politika súlypontja ma már Európán kivül esik. Majd igy folytatja: »Ismeretesek Olaszországnak Anglia iránt korábbról táplált hajlamai. Kz alkalommal, a mikor a m»ouyei birodalomban
egyrészről az angolok és japánok, mis-részről a franciák és olaszok állanak egymással szemben, félr.i lőhetett a londoni kabiuctnok a kvirinálra gyukoriandó befolyásától.
Minthogy azonban Olaszország megmarad Németország szövetségesének, ugyanakkor tévolódik Angolországtól, miután utóbbi a Jongcsekiang völgyében Némotországgal ellontétes érdekű. Ila a khinai óriás olőbb, vary utóbb tönkre jut, akkor II. Vilmos valószínűleg é cárral és Franciaországgal fog tartani, a mint ezt már láttuk b, a mikor arról volt szó, hogy a győztes Japánt pekingi útjában feltartóztassák. Nincs tohát okunk sajnálkozni a miatt, hogy Olaszország a németek mellett tart, sőt ollenkezőleg, előnyösnek tekintjük azt.
Gézsák-Crém I
A hdlngokkedvenc«! A leghlresobb szakemberektől ajánlt arckenőcs, eltávolít az arcból mindennemű tisztátalanságot ugv miut szeplőt, atkát, (Mitesser), máífoltokaUtb Ar» ogy tégelynek 90 fillér. Ery doboz gézsák-szappan 90 fillér. Egy doboz púder (nagy) 90, kicsi 60 fillér. Kapható kizárólagosan
WATTERICH A. ftosorltiu Budapest, VII., Dohány-utcza 9.
j—Ugyanott az Összes bel- és külföldi illatszerek, piperecikkek, gyógypipercszap panok kaphatók —--r
BUDAPESTI HÍREK.
— Oaatálysorsjáték mai hnzánán
a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki:
10000 koronát nyertek 1489 77641.
5000 koronát nyertek 67982 84616 943-18,
2000 koronát nvertok 480 8228 8731 5607 5767 14225 19275 21850 32811 34545 37526 41781 8288 43825 48967 J8998 46456 47726 61468 53855 54034 4^765 56074 65519 64947 66025 67713 69520 71241 75842 7821478560 92487 92749 98200.
1000 koronát nyertek: 852 968 2369 2802 8282 38-17 6228 6397 7020 8602 11911 12839 13304 15875 16221 16375 18058 18771 21488 20532 27978 80087 30506 80C05 87944 39418 42178 48348 46336 50915 51084\'51911 62989 56385 56548 57018 57878 58691 59568 50506 03260 68764 6440 65077 07401 67blÜ 71038 71697 78259 81098 81468 81716 85601 86250 87364 91564 94488 84592 94738 94980 95482 98275.
800 koronát nyertek: 1684 4174 4226 7803 7779 9587 Í85Ö5 15450 16581 17147 18249 18295 18510 18728 19384 19709 21030 22853 23133 26708 28891 32751 38881 34405 8596-4 36080 30580 37330 39281 40538 41092 42898 45199 49847 50426 51568 52494 55686 66193 56605 60956 61209 64020 65101 67001 07059 09266 78535 75435 76446 76658 78916 79812 80967 83842 84784 89021 90962 91408 92284 96845 99905.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek.
— A kik megunták aa életüket.
Ma éjjel a kerepesi-ut ogyik kávéházában Csornák Anna 28 éves rendőri foHhryelet alatt álló nö marólúgot ivott. A közeli Rókus-kórházba szállították ahol gyomormosást eszközöltek rajta. A leány öngyilkossági kisérleténok oka szerelmi bánat. Ugyancsak ma éjjol a Sándor-utcában egy fiatal ember bérkocsiba ülvo magára lőtt. A kocsis megállította kocsiját és rendőrután nézett, do iniro az meaérkezott,addig az életunt, aki csak könnyen sérült mcc, megugrott. Nem is tudták megmég eddig sem, hogy kicsoda-
HÍREK mindenfelől
/
— A Marooni-t4vlró Amerikában.
Londonból jolentik: A Marconi-táviró-társaság aláirt egy szerződést, amelynél fogva amerikai jogait és szabadalmait
eladja egy amerikai társaságnak, amoly 0,150.000 dollárnyi tőkével ulakult meg. A kanadai kormány olyan szerződést kötött, amelyben 10.000 iont sterliagnti
hozzéjáruldít igór egy Marconí-állomás ¡élesítőiéhez, amely Kanada partvidéké-röl táviratokat továbbítana Angliába.
— Jlem volt zendülés. Kay kon» wlantinápoivi távirat jelenti: ügy külföldi lapnak az ajelentéw, hogy íiyako-váron (koszovoi vilajet) egy nizám zászlóalj felzendült, hivatalos török rész-röl merő koholmánynak nyilvánítják.
— Kikötő épltéa. Buenos Ayretböl jolenti a táviró : Montovideóban nagyban folynak a kikötői munkálatok, de csak akkor fognak nagy terjedelmot ölteni, faji majd megérkeznek a várt kotrógépek és motorok. A kereskedelem általában lej* lődik és sokon folyamodtak eugodélyért üzletek nyitására. A közegészségi állapotok nz egész országban kielégítők. A termés jónak Ígérkezik. Az ország egészen nyugodt.
— ÜJ vasutak Délafrikkban. Londonból távirják; Milner fokföidi kormányzó 3 millió fonytni hitelt kért uj dói Afrikai vasutak épitésere és a mostani vasutak fejlesztésére.
— Értékes slrlelet. Rómában a Forum Románom mon tett ásalátok-nál tegnap archaeologiai szempontból rendkivül becses történelem előtti műre akadtak. Mint már kétségtelenül be lelt bizonyítva, a munkások csákánya alól
«r korült elő, amely a Róma alapítása előtt való időből származik.
— Letartóztatott gyáros. Egy bécsi tudósítónk jelenti, hogv ottan a fürthi (bajor) rendőrség mogkerosésére letartóztatták Hőger Konrád konzervgvárost. Az elfogottat már két év óta körözik hamis bultás ós csalás miatt, Hőger ez idő alatt Bukarestben. Konstantinápolyban, Bolprádbsn ós legutóbb Budapesten tartózkodott. A budapesti rendőrség adta tudtára a bécsi rendóraégnok, hogy Hőger Budapestrő Bécsbe utazott. 1
— Nem kell német éra Amerikában. Az a pánszláv egyesülőt, t mely tudvalevőleg kétszáz rubelt kül dölt a voresenl gyermekek számára azok szüleinek olitélósekor, határozatot hozott a tegnapi napon, hogy a pozeni eset miatt a lengyelek éa csehek példá-
J\'án a német árut boykottálni fogják.
Szentül semmifélo német erodotO árut nem vásárolnak.
— A Japán művésznő vasúti bal-
osete.ABudapesten nomrég vendégszerepelt Sada-Yakoés társulatáról szomoruhir érkezik. A távíró ugyanis jelonti, hogy vasúti 6zerencsétlonség érte őket. A táv irat igy szól: BotIíd, ápr. 4. Sada Yako japán társulata, a mely e hó elején meg akarta kezdeni vendégszereplését, a moszkva-smolenski vonalon Krasnoie mellett szerencsétlenül járt. Az étkező kocsi, amelyben ültek, kisiklott. A villamvilápitás ennok következtében megszűnt, mi által nagy pánik keletkezett, A rémület következtében többen a társulat tagjai közül megsérültek. Köztük a társulat imprezáriója is, A kisiklás a vágányok meglasulása következtében történt.
UJdonaágl Ujaonaagi
Borotváló por!
▲ borotva feleslege« XX
IC li>(lilu 4* u Wt?r» Ülj»» ArtaJm.tUa borotTíVlóoorr«! fcirki b 6 pwc* iditt »i»lr« meiboroWilb»!!» majAt mlndín «lílfM Uauli. p4lkttl éi a nílKr\' hotr borotvát haaxaAl&*. A Ug.grrsxorilbb kas*Ua. t\'ribacwM* (U«»t«1 borotva)iiboi) h«lyb«o U Tldék<n 1 k.ron» kél-Meri btrotv*U*h«s «MkU b^yb*» a« ¿1114». Nwt dob»« (1 k.iU) a koron. 80 fillér bu*aál«M aUilláMt), hotiArUé c»at«»»k«* >0 «ni». UU.-ívturi rnrr •< bfkaldév. m.urit
bérniftotr*. KU4réU| k.pb.W nudápeiUn :
Z^lobt.r UnétuU
3
rr»f MUWuviti TCt. y»tr*t 4«*AnJ4Ut»n«.T.
(tidik 119.10 it.m^^b »43. Uwisiü»»lwa «t-~ J^x Uftk <74 W nimaimuiari MS. tt^U P)«|yu All.mrumi tTI.U DáU VM«t <*.-
bitód. BirLb UT tt. VUUmM VM«t 51».-
U-4\'p.Mi kiiuU T«al
Béo.l irUkUsMU.
iprUU. 4 Ouitik MUlr. Wt hltelr, ÍM- Otztrik-nitTM Aűw>v»wU tiufttr CT0.T5 4 MiMJéko. m»n*J waaWArU&k UMÍ M*fJU k«Ou»j»r.<ék —.—, im VMOi
A kdxpontl váséMsareek árai
A imí ía/falv-n Iim tinik roit 4« m iWtoi-clkktó in fmHh«OWíbb lrtt . b«l in » hji, c**k a Uroiud m* «MÜcwhU. Ás iitl aib* ót. «b!» 3 keton., Ipjk dnrabj* itO ftltfr, ken>io ItD tv.ír A Vldékt&l kaldCtt Kitolt ludak kllil. 14» bUlfk» kl!4J. ISO flllAi A suubüiua «l.Jit U< ftD<f, Uí#T41 US fUl.r, b4WiAt U ro*iHr°*i 1*0 (UU-l^i
iniilík u méwirotok. fs.wj klléj» Z40 tllUr, P"ri<4
loJ4. mUodfíndO ára 44 dánból olr(u«Uk * kot.
Forenoxvárosi sertéaváaár, (Híy>-
talog jelentós.) Készlet 2?4 darab. Érkezett 282 darab. Összesen Ql\'O darabot Eladtak 844 ¿arabot. Maradvány 173 darab. Mai árak:: Mal»o* 86 korona, páronkint 120- 160 kilogramm eulybac 160—180 kor. 220—280 kÜós 98-104 korona. 820-380 kilós 98—100 kenm Öreg nehéz, páronkint 400—500 kilo-gramm sulynnn 92—98 kongja 100 kil4-grammonkmt élő-sulybrt PAr-ikint 46»rr 50 kiló és a vételönzei 4 t^As lékéjak. elengedése mellett. A va.At iaayha#olt
«a*
CV.0TMW<J
^MiA C/1
KÖZGAZDASÁG..
Csenden irányzat mellett 21000 mm. buza került forgalomba 10 fillérrel jobb árak mállott.
Budapesti jfabonatőaade,: , Mtflv bu*» 4piw. »«—ÍJU, Boa ¿K--» 7.tS~7.M, Z.b ipt.-«« 7.0e~T,07, TtM«i ».»• Bu<Uj>.(tl «rUVi»ud.. KWtóuJiu kMtoUUl Osztrák bU.WMT. SM MuTár bllelrttaTeuy 101. JtitíJot b.nk <74.40 VWuaioii ÍW. VíiUAk «Uuav. C7Í. Uo.
M Testvérek
U|M«T*kli ttra, fin- 4« gT«m*hr«k«-aneajM
Károly-kSiHii 26. szám*
(0)dfzint, *Ui- it wiMdik -atUt ) Versenycnkivflli olpsó wivbott árak- 6$ M-válé ié tzlée. . Nem gyáia mu^ba. . Kfr&ondü mórtékuUni Kub6s*|ra t jfcfl-tóiiség figyelmét kttlönönc-u. /olhivjuk. ^
•attrtc* 4«
tiíV/,5-
JSSt, S25£?v
i v «a« «mí a ftt
A legújabb ¿s legjobb különlegesig
kBeavénye»-. rhenmá»-, üw>b<>— Ú Idegfájdalmak ellen
Horknlesfilrdlői
EhenmaíliiU
Forduljon Schwab fítófjueréff\'
he^ HerkíiesitirdőiL
Hu «megpróbálj*, meg ama
a Cv.jr Az* > i1
Ti\'

REGÉNY-H tenger titka.
mégis,
kockáx latta nwg M miből hiszed, bogy
Srtntalaa fcfctstaet hat te WM (•lrUa hm B *f 4ta faailH rocdaU h«jobUa aJWhMJuk-
RondelOlntósat

i
— De •lobbi kérdező, Belzebub ?
— Hát... iaé . azt nom mondha-luioin mog, különben U öreg eetig nem tudóim elmondani, nekem pedig alko nyálkor ki kell mennem a tengerre.
— De hit minek mégy, ha axthw*d, hogy bajod lesz?
— Talán nem is lesz semmi bajom do előérzetem mondja nekem, hogy nem jövők vissza. Hit arra ez i*9etre, luv nem jövők vissza és nem is iro\'s semmit, vagyonomat a közgyám kezelje 10 évig. Amim van, azt bérbe adhatjátok, de csak mindig ogy évre, mig az a tiz lejárt. Ha tiz év utiu sem jövök vispaa ós nem is adok életjelt magamról, akkor ugy veho-titek, hogy meghaltam és minden a kis Cipolettáé, ki tiz év múlva már ugy is íérhezmeneudő leszen. Teetvérem kU leánya oz, Fiúméban nevelik egy zárdában. Apja nincsen a szegénykének» gazember volt, megejtette a habomat.
Hát ezé a gvermijk* legyen miwUn, A betétből pedig évenkint a zárdába küldtök Cipoletta részére az eltartási\' IlienOIífcM <5« Titr.Sft
FÉRFI INGEK
cm, cr.Uro, WUaat, U»hlr«l mimim va*y mirUk »»♦rtnt
24 óra alatt Ussittetaek
LUSTIG EDE
-\'V fehérnemű raktára
KEREPESI-UT 2. SZÁM.
üidékl megreadéléwk gyorsas és pontosan esxkPíöltotaok.
Részletes árjegyzék bérmentve.
dijat. A megmaradt pénznek a fele pedig a községé a vagyonkezelésért, a másik félnek egy harmadáért miséket olvastattok az én, meg a húgom lelki űdvöi-ségeért, a másik kétharmad odaesatol-tátik a tökéhez.
Mindezt tudja a közjegyző Fiúméban, ki ha egy héten belől nem kap érteni-téat tőlem, úgyis eljön ide és intézkedik.
(Folyt, kőv.)
aa Opera n«ll«tt
Dr. GABAY ANTAL
V, «a te kir. MtUly (S«rvM
a otml te JiJitaJok mkorvMa tf4-tjtt Itfto* wUml, (TMUl, tltfűHM mtod«o-»patt Uri-it tM aetni \' \' \' " \' íUtUl, fakitrcW, m te isit e« nupéunutmo wrw-ccréf^, e\'ij üííw&t, a^Ikk rrT- - L "----«
baUftAjekai Kvfroiii-tUtUi, fnXilieiu\', m 4utut«iM vtób«JaU. bolt-kait t* nxLpatnatmQ WrbcUctét^t, elíteor\'llt
tuiHi Mf.....
. . ;rt**j«t IrfptAb (ijiljrumlröl rvodo>k«4>« I-n. Ktodalte: ca poaU 10—4-1« 4« Ml* T-S-ifi.
UveUkrs válaszéi, ¿¿v-.■■:.■•■■ • ......t
ny^yazerekréi geedoekrilk.
fiiíw«, lené crfdwK
tui! »1 id5»»bbokncl einaxáal ki-
«7*1 IrfP\'AbkH bjíkUI«» uwiaL —
Okmányszerzö vállalat!
Mennyasszonyolc.
Vőlegények.
Am Orax Zakat4al Uh\'yvivo»é|r Badart, VTrM Kar^aal-ut 14. a«,,,
okmknyt raerwcr»». K»r*»*Umrii «« «ftilUlJ» u aáswseAct dljtrrrnA>"*ti u4vinajfjrajroal-UUt, ralartanfufta tlMtt 4a katonai üryakft, oO«t41, Aliawfolr4r«Arot, 8rSM>orofa4ted ttxyokai 4a kOlflmbSxó »af*dé\\j«)t mom«n4-Mt JortaaAoaoaa at«4lT4Tal. — H«*»erri • háxaa-i^ktUohti aiaka?:»» ím« akreAayakat, ea**d«lT»k<4, «trtexi * klMrdat4a kBrtUl «takat. amartkal * mlnian UOlMMt tn»*btEAaokat la-ayoUtk Orv1*0: XIWTELKKl JT. Bxoré-o«aa): »ug-yan AU randalka»é«4ra a vAUalat
Uonro nr

•f
Vidékiek
if« széf medékjOveileleinre telh>V«vH(>ss»i^ ha czégein képviseletét ciíofodják, Borsjegy clirusitáí. Czim :
Szűcs Lajos Budapest, VII. CstfUt-u.1
HiuráiMik
UJI
Ötödik MM.
\' Mogjelent VJ t
riKxi»tokben razdar kalaaa
FtBFZAá SZÁMÁBA.
Bűnök aa lQneág nemi életében
éa azok hatásai a fórilkorban.
Dr. MXTSOBn TrvajOAB.
TARTALOM! A normálU oemi 4t*i Kr*d©adJ ban&X. T«rk«lt cműá<u>41 való iMJcámasá^ Fal-tal»nk«44 fiermekek. A sorJolí Kjnsit »axnilH bOaal. Aa ioíorttete. látt&nlte. UmapMcteok.
. oeml ilet. Idaili. HortUm. Kiirt. KnAkt ai*r«tem. A n«ml rlmailf-kirMk
Plissé én Gouyré
munkákat legcorreclebb kivitelben leggyorsabban legolcsóbb árak mtl-leli elkészíti m WAI JI OYüIiA Badapest, Klrály-atoza 21. aaá«,
Alapíttatott l*«4-)»«i.
K*r«i 4rj»}|i4k mrfMi 4« WooMitT».
S*«rcl*u te nom! VélutMk. áriéit
licrmekek. A serJoló KjiisAf m ialorttete. Maíimtóa. KkaapM ka Mari 4l»l. tdailt» noralxn. Kriékl si*r«tem. A n«sü rtr Mk Tteaaa kiv»tk»un4oral. Nlnca UÜtM b«ta| « ■4i. AJuixnérea. Kard« ptrelte t taaicaok. A Httoltete kiM ha Una. KHekea Matek. KaUp- i \' wo»« KTfA(nrin6d. Mecr«oHalhat4 a aiurtintl u>l»act, VX, T»r4»-k6mt 44. X. am. Ar kor. Jt D«aa tA4í«Ua«n bo\' Ideadó £0 Bili porUral tnSU- Dlaorat aárt aa4tkkU4a.
Npwatalt S(4k«lr VlkKxaat Badapaalcn-
íónykópésseti mütorrae
Budapest, most Kisdiófa-utca 16.
KirAiy.atciátdJ jobbra misodlk kis.
Kitűnő munka, bámulatos olcsó árak. Emai kének kitűnő szép kivitelben kéuittotuek Fölvételek a nap bármely szukában, borult időben Is sikerrel eszközöltetnek.
i Keleti J. Ortbopádial mtUntézeto ajánlja min-ücn sérvben szenvedő-sok a lepijobb s modern szerkezetű 1000. évben cs. <">c kir. ozabalalmaaott sérv kötőjét. Nom csúszik, nem okoz kellemetlen nyomást és rendkivQl kilOnő fekvóse által fei&lmnl minden mAs gyártmányt.
Kel«ti-félt> cs. és kir. szab. |utami sérvköt«, rugó néLVfll ára egyold. 10 kor.kétold.20 kor.
Gyárainkban tolies jótállás mellett készülnek, továbbá mílíözők ferdénnőttek részére. Műlábak- és kezek, haskötök stb.
illusztrált árjegyzékeket titoktartás omi-
lett ingyen küld szét. Valódi Franoaia éa Angol gurarnl kölőn-Jegaesége 2 eredeti csomagolásban árak: tucwtonkéat a, 6, 10, és 12 kor.
ITCICTI J «rroa-aebéazt taV KCLCII Mj éa ketssergyára
(Alapíttatott M7A)
Bufl*naak_tY.. KoronaUnrcasjr-n. 17,
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a
főfájás kellemetlen érzésétől, dörzsölje bn arczát, homlokát, valamint a fejét és nyakszirtjét sósborszsswl, néhány porez mulva már rendkivtüi üditő hatást érez.
1. nagy üveg ára 2 korona:
1 kis M M 1 \' H
Ujságtartók
kitűnő minőiében, legjutányosabb átbon kaphatók i
Schönfeld Hlrseb
kefe-, ecset és seprű-gyárában,
BüDAPEIT
VIL, Kefepes^ut 80, IL
Ugyanott legohjsólib árban, szerethető a legjobb saékfonónád és miodennemA kefe, eoset és aeprtt-ára.
Javítások eszközöltatnek 1
Nagy raktár
„Raffia" szölökötOben l
Vidéki megrendelések utánvéttel euty* zöltetnek.
pénzv iszonyokra való tekintettel elhatáfos-tuk, bo«v sorsjegySkre ée értik-\\ pspirokrs ,,
82 első 3 hónapra kamatmentes ^
^ mátó» fogva jetentkező ÚJ
bármelyik totézetnál etzálogositott sorsjegyeket kiváltunk is
_gyohb és fltoóbb - az ekö 8 hónapra ingyenes küetónt fizethető vissza
i a zátögjogy beküldásét FelvUágosltáml c^fcagyco és készséggel siblgál a * *
^«echtBankház,-
BaiiHit. PiWDtúikísr» 6r
\' i.,, - : *\' \'


te CrtteMtUnrt TUoktartSte

MINDEM DARABON A SZXQOBÜAN SZABOTT AR L
THAT

Felöltő 8 írt és följebb
Derby-felftltő U „ éa „ Havelook 7.50 „ és „
Férfl.öltöny Fórü-nadrág
la
M
éa és
bársony, Piquet* éa 4ivat*ztiTet-m*uinyek
r ------1 " 1 ■ ■ ■ ■ .1.1 ........... ■>■
Mértékszerinti megreadelések jutányos áron e3iküz0lletcek.
Mintákat kívánatra bármentve köldök.
Saját késziíményü férfi és fiu ruha-áruház
Lukács Gyula férfi-szabii
««•lótt kk.ausz jutót rn BUDAPEST, KOBSÜTH LAJOS-UTCA 18. (Aa Udvart káréház meUeti)
Dus válaszlék fiu és gyermek-rahákban 1
Vidéki megrendelések pontosan éa lelkiismereteien esiközöltetnek.
Kováid Péter és Fia
müfesto, vegytisztisztitó és gőzmosó gyár
Budapestp VII., Sz&wetségj"utcza 37,
Uri, nöl- és gyermaköltönyők, diszitő és butorszövatek,
függönyök, szőnyegek, csipke és végéruk, színnek és íekérBemtek számára.
y
II. évfolyam, 96, szám
it>, szám Nagy-Kanizsa, 1902 vasaina;), u._tgy gww z mw. ^
■r -----II ■! ■"......."*\'"TH — 1 mmmm m ■■!» i Ii rTiii i iinnmn i ~ * f -r———f—■■ in r- miirimi il
YKANIZSA1 FRISS ÚJSÁG

Egy szám 2 fillér,
Előfizetési ára:
Helyben háahox hordva ogy hóra 60 fUMr. .*. Vldíkre postai küldés««! egy hóra I korona 20 fillér.
Kiadó tulajdonolok: Krauas és Fark M.
S*orke«<<5»ég ét kiadóhivatal
Kalaló» •■•tka^ató: iLoavai Hugo.
Krauts és Farkas papírkereskedés«-
X
Megjelenik naponta korín reggel.
Nyomatott a .Na^ykaniisai Friss UJWf* wutokm
nyomdájában.
. »Un, >•
Nagy tüz a fővárosban.
Megszökött nagykereskedők,
)
Az első fecske. .
A zsidó liusvóli ünnep közeledvén, újra bevonul a már oly sokszor kísértő és mindig a leghatározottabban megcáfolt vérvád fecskéje.
Valóban csodálatos, hogy a XX. században, a felvilágosodás századában, ez a rémes vád, melynek bűnös nyomában; már annyi vér fakadt, még mindU kiiért, még mindig hitelre talél a hiszékeny nép körében.
• A hatalom képviselőinek, a papoknak, a hitoktatóknak az iskolákban, nyilvános gyülekezések alkalmával meg kellene magyarázni, fel kelleno világosítani a rejtélyes dolgokra fogékony népet arról, hogy ez a borzasztó vád, a mely egy vallásfelekezet ellen már annyi üldözésre adott okot, nem egyéb, mint a középkorból, abból a korszakból fenmaradt rémséges mese, midőn a vallási gyűlölet, a vallási villongások napirenden voltak.
Abban a korban, midőn a vallási őr-öngés, midőn a fékevesztett vallási gyü-ölet szenvedélyo gyilkoló- fegyvereket adott a vallás apostolainak kezébe, találkozunk először a rémes váddal.
Hogy mindezidcig, ezt a minden alapot nólkiliózö borzasztó vádat, nem lehetett kiirtani a népek emlékezetéből, annak okát egyedül abban kereshetjük, hogy azok, akiknek módjukban állt volna a könnyelmű rifogást toljesen elfojtani ezt nem tették, sőt ismerünk a vallástörténelemből eseteket, amidőn még pártolták is a bűnös mozgalmat.
A vallás örjöngő korsiaka lejárt. Az elvakított fantasztikus szenvedély, moly a vallásüldözések alapját képezte, csak néha-néha éa határozottan csak gonosz izgatás révén kisért egyeB országokban, hol még nem hódított teljesen tért a szeretet vallásának magasztos tana.
A vallási gyülöletot már mindenütt felváltja az egymás hitének tisatelete, megbecsülése. Most, midőn a humanizmus századát éljük, midőn az emberszeretet \' araija a lelkeket, az egymás vallása iránti gyűlölet kezdi veszíteni létalapját. V
8« hiszszük és reméljük, hogy a rémes vád rövid idő múlva eltűnik a fele dékenység homályába, mert minden alapot nélkülöz és non» egyébb, mint a vallási őrjöngés korszakából fenmaradt mese.
Kifosztott munkások,
Budapest, ápr. 5.
Brinci György ós Valéria olasz munkás testvérek levelot kaptak Szászrégeu-ből, amelyben egy Güttenheímer tfyula nevű vállalkozó tudtára adta nekik, hogy két ......van szűk-
ééi
ö van ugyanis megbízva a város csatornázási, illotve betonirozáei munkálataival, amikhez egy két nap múlva hozzá akar fogai.
A két Brinci-testvér saját költségén elutazott tehát Szászrégenbe, a hol egy vendéglőben már várta őket Gűtten-heimer.
Jó bor mollett — nagyon bőbeszédű volt — elmondta vállalkozása részleteit. A munka fél esztendeig is cl fog tartani. Szükség lesz 40 mnnkásra, a kiknek félfogadásával a két Brincit fogja megbízní.
A két olasz belement az üzlotbe és miután a szerződést megkötötték, re-vanrhe fejéhen nagy áldomást csaptak Guttenheimer üsztelctéro. •
Másnap reggel a korcsma vendégszobájában találták magukat. Iszonyú fejfájásuk sejtette velük, hogy szörnyen bo lehettek rugva az éjjol.
A vendéglőst kérték bo magukhoz, a kivel elmondatták maguknak, hogy Guttenheimer pnrancsára kerültek holt részegen a szobába.
Güttenbeimer józan ment el és távozásakor azt mondta, hogy no költsék fel az olaszokat.
Ezeknek ez a dolog rendkívül gyanúsnak tűnt fel.
Nr.gyon meg voltak azonban rémülve, amikor azt a felfedezést tették, hogy minden pénzük hiányzik.
A két testvér ugyánis évek óta megtakarította pénzecskéjüket, közel 800
([oronát magukkal hordottak egy kis >örtá8kában, amit az ídősebhik testvér, Valéiia hordott rendesen magával.
Ez a bőrtáska eltűnt a «00 koronával együtt.
A gyanú Güttenheimerre irányult, a kit hiába kerestek az egész városban és a kit lognagyobb meglepetésükre senki sem ösmert a városban.
A két olasz olment a városházára is ós itten tudták meg, hogy a városnak eszeágában sincsen csatornát építtetni Güttoulieimer tehát közönséges csaló, a ki tudta, hogy az olaszoknál van pénz ós kelepcébe csalta, hogy kifoszthassa őket.
Ott helyben feljelentették őt a rendőrségnél, a moly megindította a vizsgálatot, do kevés reménynyel kecsegteti a károsultakat.
A csalót, a kinok valószínűleg Budapesten is van cinkosa, a fővárosi rendőrség is körözi.
A Lipótvárosból megszökött két nagykereskedő,
A budapesti árutőzsdén már napok óta suttognak két tőzsde-ügynök visolt dolgairól. Testvérek voltak, közösen ve-zolték üzletüket ós amikor már nagyon körmükre égett a baj, együtt tűntek ol a messze távol homályában.
A messze idegenből kerültök hozzánk. Prágából vetődtek Budapestre ós mint magyar koreskedók károsították meg külföldi üzlettársaikat. így aztán üzel-meiknek ódiuma a budapesti kereskedő-világot is érinti, mert csak a dolgok, amelyek most kerültek napfényre, nagyon alkalmasak a magyar kereskedők Intelének moggvöngítéíéro.
A Prager J. 1. bizományi iroda két főnökéről, JPragor Jakabról óz Praaer
Hugóról fzól az énok. Néhány év előtt
kerültek Prágából Budapestre, ahol már lk egy pénzintézetnél tekin-tólves állást vívott ki macának
egyik fivérük egy
ves állást vivott___________
Präger Jakab, az idősebbik, egy évi^ a Csókái, Brever és társa tözsdebizoraányi cégnél vult alkalmazva. Hamarosan igen ügyes szakember hirét érdemelte ki és erre támaszkodva, három óv olőtt önállósította magát
Prager J. I. cég alatt a Mérleg-utca 6. szánni házban bizománvi irodát nyitott Kiviteli üzlet volt ez. Megbízóinak ter-
áiukra, a melyekot tényleg nem föl és özek segítségével a
ményeít, babot, szalonnát, zsírt és ilyen dolgokat közvetített a külföldre.
Üzletét elég ügyosen vezétto, azonban tökóie nem volt elegendő ós ezért már másfél év óta nagy küzdelmeket folytatott. A mikor aztán látta, hogy nem tud zöld ágra vergődni, a pénzszerzésnek nem óppen tisztessége* módjához lordult.
A terménykiviteü üzletnél ugyanis az a szokás, hogy az eladó, a mikor föladta az árut, a főladóvcvéuyt elküldi a vevőnek, aki erro rövid lejáratú, 2—8 hónapos, váltókban küldi meg a vételárt. Prager több helybeh kisebb ezál-litó-cógtől fóladó-vevényeket kért olyan
adtak külföldi ko-
rcskoilöktől kicsalta a papiroson eladott, de cl nem küldött áruk értékét.
Az igv kapott váltókat aztán a Kereskedelmi Banknál, ahol folyó számlája volt, leszámitoltatta. A pénzt pedig arra fordította, hogy régebbi követeléseknek tott eleget. Tuíajdonképen tehát mindig ujabb és ujabb szélhámosságokat kövo-tett el, hogy n régieket elpalástolja.
Emellett családjától is kapott tekintélyes összegeket, de ez mind nem volt elogendő.
Ifjabb tlvére, Prager Hugó a muh évi iunius havában megnősült. Egy tekíntó-ívos budapesti szücsmestemek, Robitsek Józsefnek leányát vette nőül. Negyvenezer koronát kapott hozományul ós ezzel az összeggel társul lépett Uvére üzletébe Nemsokára azonban or. a pénz is elúszott és apósa még húszezer koronát adott neki.
A fiatal pár a nászúiról hazaérkezve az Izabella-utca 05. számú ház első emoletén elegáns lakást tartott.
Szolidan éltek és somrni különösebb költekeiést nem engedtek meg maguknak.
Az üzlet moncto azonban sohogysem akart javulni. Mind jobban szorongatták őkot azok a német és francia kereskedők, akik beküldték már a vett árok értékét, do az árukat nem kapták meg.
Ily nomit tartozásaik mind nagyobbak lettak és ők mindinkább tisztába jöttek nzzal, hogy menekülniök kell a büntető igazságszolgáltatás keze elöl.
Husvét előtt mintegy két héttel Prager Hugó azzal lepto meg ifjú nejét, hogy üzleti ügyekben sürgősen Franciaországba kell utazni, fivérét pedig hasonlóan halaszthatlan természetű dolgok szólítják Spanyolország több városába. A fiatal asszonyt, aki örvendotcs család eseménynek nézott elébe, nagyon lehangolta ez. Hiába kérto férjét, hogy legalább a válságos napokban maradjon moltollo. Prager azzal vódokezett, hogy a halogatás ogész vagyonába kerülhet. És cl is utazott, Egyidejűleg távozott fivére is, Az irodában csak a könyv-vezotő és a gépírónő maradt.
Elutazása után neje naponta kanolt tőle képes levelező-lapot. A legutolsót vasárnap kapta Straasburgból. Hétfőn éjjel pedig a fiatal asszony egy (permeknek adott életet. Rögtön táviratilag értesítették Pragert az örvendetes családi eseményről. Abba a «trassburgi fogadóba címezték « táviratot, ahonnan a képes levelező lapot küldte. Onnan azonban az a meglepő távirati válasz érkezőit, hogy Prager oU nem volt ée uem iá isménk.
A megrémült család erre távirati ntoa fordult a straaaburgi rendőrséghez, a mely szintén azt jelentette, hogy ezen a aéven nincsen bejelentve.
Prager tehát, hogy szökését bistoaitsa, álnévon uta*ott. Fivérének, Prager Jakabnak szintén nyoma veszett.
Budapesti bankoknál mintegy százhatvanezer korona értékű váltójuk van és körülbelül ennyivel tartoznak más hitelezőknek. így többek között a Fuchs Leó zsákkólcsönző-cég üzletvozetőj« Kramer Adolf amikor két év eléU megnősült nejének húszezer korona hozóméival is a Prager fivérekre bízta.
Följelentés még nem tettek ellenük, »5t Prager Hugó sógora,Robitsek tegnap Strassbu^gba utazott, hogy kinyomozza a szökovényeket. Előre láthatólag ez ügynek még érdekes folytatása lssz.
Eladta a feleségéi,
-T Brünn, ápr. S.
Rendkívül fnreaa bűnügy foglalkoztatja ac idevaló rendőrséget. Egy asssony följelentést tett férje eSlett, hogy hozományát elsikkasatotu.
Az asszony, valami Groveletz Károlyné nevű gyáros neje ugyanis elmondotta, hogy amikor Groveletz gyároshoz nőül ment, akkor a hár.awági szerződésben kikötötte, hogy a 00,000 koronát kitevő vagyonát nem szabad felhasználni semmifélém, még az üzletre sem.
Csupán a kamatokat szabad élveznie. Most, hogy a férjétől válik, kiderült, hogy az egész 60,000 koronát elsikkasztotta.
Elköltötte az asssony tndta éa bele-
ogyezéso nélkül.
A rendőrség a lériet becitálta, aki erre a vádra feltűnést keltő, a XX. század társadalmi viszonyait rendkívül jellomző vallomást tett.
Elmondotta, hogy az asszony egy szép napon azzal a kellemetlen vallomásai lepte meg, hogy nem tud vqle együtt élni, mert mást szeret. Kljeloo-lette. hogy válni íog tőle. de kárpótlásul oda adja neki 60.000 korona hozományát, mert sz, a kit azeret, csupáa szerelemből fogja válás után elvenni.
Az asszony két tanú előtt nyilatkozatot irt alá, a melyben kijelenti, hogy férjének átengedi a 60.000 koronát.
Groveletz be is mutatta ezt az okmányt, a minek hitelességét a két taau igazolta, de a nő sem tagadta.
Az asszony azonban kijelentette, hogy a nyilatkozat aláírására a férj rákényszerítené és ő kénytelen volt azt aláírni ez okból is. Különben is akkor már a férj régen elsikkasztotta a hosománvt, tehát mégis csak büntetendő cselekményt követtek el.
Az érdekes ügybea a rendőrség íolf-tatja a vizsgálatot.



ORSZÁGGYŰLÉS.
KépvfeelShá*. .
— Saját tudósítónktól. — Blnök: TaUiin Béla.
Apoata és távírda tételénél Bauer Antal utal arra, hogy a köz uti vasutak részvénytársasága csak a faját zsebeit veszi figyolombe a nem a közönség érdekeit. Ügyetlenül van beosztva n vasút kiindulási helyo, menet-twve. Gyorsaíágát lolvton változtatja a ilynn formán sok sserencsétlenség történik, a kocsik tul vannak zsúfolva ■ állomáshelyeik nincsenek. Az ellenőrzés is nagyon hiányos. Saját alkalmazottainak érdokcit pedig ópenséggol nem veszi tokíntetbe.
A budapesti ellen is van kifogása. Csík sok csengetés után jelentkezik a közpozt Igen igaza van azon mondásnak, hogy ha az ember mérgelődni akar, — tele-tónál ion. Ezeket ajánlja a miniszter figyelmébe.
r ÍTtasl Pá) rámutat arra, hogy a mai }>osta tőrvénynek az 1860-ben kiadott császári pátens az alapja a mi nemcsak anakronismus, hansm közjogi sérelem is. Drágálja a posta szélütést ■ botrányosak tartja, hogy a levelező-lapok árait fölemelték. A postából 29 százalék jövedelmet csikarnak ki, ez pedig uzso-ráskodás a közönség érdekeiről. A tételt nem fogadja cl. (Helyeslés a szélsőbalon) Busáth Ferenc a csomagszállítás lassúságát emeli fel a mi nemcsak a rendes, hanem az express csomagszállítás-\'nál is észlsIWté. Azt is folhozza, hogy a budapesti külasolgálstbas álló levélhordók kevesebb pótdijat kapnak a központiak, (Helyeslés a néppárton.)
Bátkai László visszaélésnek nevezi azt, hogy a kereskedelmi miniszter oly gyorsan változtatja a helvxet forumját s e mellolt oly rövidre szabja a becseré-lési időt. A bélvegek küllormája ellen Is kifogása van. Minden ország bélyegén rajta van ax orsaég neve. Nálunk az van rajta: Magyar kitályi posta;
Ziohy Aladár: Hát a királyi nem elég? (Zaj a szélsőbalon.)
Rátkay László; Nem. Legyen rajta. Magyarország azt hiszi, bovy a koroske-deimi miniszter jobban felfogja ismorni f) követelésének fontosságát, mint a közbeszóló képviselő. (Zajos helyeslés a usélsöbalon.)
Hadarása József melegen pártolja Rátkai kérelmét, mert ezzel hazánk saját Ooálló fennállásáról tesz tanságot. A tételt elfogadták,
A hajósás tételénél Baross János a csatorna-torvokről beszél e a hálózat kiépitésót sQrgotl. Nagy baj, hogy a csatorna-terveket ösz-j.^kapcsolták a fővárosi téli kikötő kiépítésével amely spekulációkra ndott alkalmat s igy antipatiát kollctt sok oldalon. A Duna—Tisza csatorlia kiépítésének szükségét is sürgeti b azt hangoztatja, hogy nem föltétlen szükséges hogy államunk saját anyagi erőjéből azt kiépítse, sót üdvös volna, ha ast magyar társaság épitonó. Természetes a kamat garanciát az állam viselné.
A csatoniáknak három szompontból kell eleget tenui a követelményeknek : haiózás, öntözés éa erőátvitel.
Magyarország szerenosétlen topográfiái helyzete oly szeroncsúvlen, hogy nyugatra volna piacunk, dé nincsenek uta-ink. Azt a csatorna kiépítésével lehetne pótolnunk.
A Duna-Tisza csatorna mindenesetre előmozdítaná azt a oéll annál is inkább, mert a bajorok a Dunát Bajorországgal Üüze sksrják kö:ni, onnan pedig a Bsdenl tóig terveznek egy csatornát. Kőnek folytán Öchvolccal korülnénk összeköttetésbe, a mi koreskodcimüukro nagyon íontos volna.
As öntözést és hajózást elválasztani nem lehet. Ezt ugy véti mflgoldani. hopy a lócaatornák a hajózást, a mellék-csatornák pedig as öntözés: moxdúa-nák elé.
Kxuíán nemzeti és szociális oldalról tárgyalja a kérdést. A Duna-Ti*« közét szin magyarok lakják, a kik körében sainos, utóbbi Időben nagyon termékeny talajra talállak a nenuetkösi szociális-mus eszméi. Ezt leginkább as egyoldalú gondolkodás mozdítja elő. A nagy csatorna kiépítése pedig mogszüntetné az egyoldalúságot s a népet ax agrár kultúrának más ágára U rászorítaná. De termékenyebbé tenné as oly homokos talajú föídeket is, a melyek eddig terméketlenek voltak. A tételt elfogadja. (Zajos helyeslés jobbról.)
Ksjox Ferenc tagadja, hogy Magyarország topográfiái helyzete kedvezőtlen volna. Közlekedosünk hiányosságának csakis szerencsétlen vasúti építkezésünk ss oka, smelf egyenoson spekulációra használta fei a vicinálisok építését. A Lloyddal kötött szerződés iaeje nemsokára\' lejár. Rajtunk függ, hogy az uj szerződésben egy társulatot skarunk-o agyonsubvenciónálnl vagy szabad hajózásunkat akarjuk-e fejloszteni. Szóba hozza ezután az esküléri-hid építését s kérdi, mi igaz abból, kotty a hid vasszerkezete gyöngének bizonyult.
Moránsaky Nándor kereskedelmi miniszter rögtön folel Majornak az esküiért- hid Úgyében^s kijelenti, hogy ■ híd vaaaxorkesete most m»o-ftgyeléa alatt ált u reméli, hogy rövid időn belül azakértök véleménye alapján beható jelentest fog tehetni.
Lásár György szintén a Duna-Tisza csatorna építését teszi szóvá, csakhogy annak kiépítését nem Csongrád felé, hanem Szeged felé óhajtja. Hegedűs Sándor minisztersége alatt rendkívül fontosnak .ismorte el a kérdést, amelylvel már a társadalom is foglalkozott. Ftd-olvasások tartattak s legutóbb Hieronymi foglalkozott velo egy felolvasásában. A Csatornák épitósénck alapelveiben különböznek a szaktényezők, do abban mindenki ogyetért, hogy a Felső-Dunának az Alsó-Tiszával való összeköitotése elsőrendű nemzetgazdasági feladat. Százezrekre mogy azon holdak száma, amelyeket a csatornák kiépítésével visszaadnának a fóldmívelésnek s valóbr.n tx agrárszocializmust sem lehetne könnyekben megszüntetni, mint a kérdés megoldásával. Osztozik Baross János felfo-
f[ásában, hogy a csatornáknak hármas oladatot kell teljesiteniök, de azt is állítja, hogy a jó hajózás olsö feltétele a gazdasági érdokek előmozdítása.
A kik a hajózást tekintik első szóm-pontnak, azok a Duna Tisza csatornát Csongrád-Szeged irányban óhajtják. Leghelyesebb volna a Budapes-Sxegod csa-tornaösszoköttotés, mert tekintve a Tisza hajózhatóságának problematikus voliát legjobban olősee.tené a kitűzött célt. A Duna és Tisza közötti magyarság létfeltétele a csatorna kiogészítése. De azért a csatorna kiépítésével nincs megoldva az egész csatorna rendszer. Ennek teljes megoldását csakis a tengerről való összeköttetéssel lehel csak elérni.
Nagy fontosságú a Baja—báttaszrtki hid kiépítése is, mert a kereskedelmünket Horvátország felé könnyitená meg. A tételt eltagadja. (Helyeslés jobbíolől.)
Xmkáos Gyula a tengeri hajózásról beszél. .Majd a tengerészeti akadémiát hozta szóba, s csudalkozását fejezi ki, hogy oly kevés magyar hallgatója van.
Horázis*ky Nándor keroskedclmi miniszter kijelenti, hogy n szabad hajózásról szóló javaslatot macáévá teszi, de változtatni fog rajta a bizottsági tárgyalás idején.
Kesoi Pál a balatoni hajózásról bőszéi. A ba\'atonl hajós-társaság már odajutott, hogy könnyen likvidálhat s nem lesz gőzös a Balatonon. A társaság részérő az államtól nagyobb eogitsóyet kér.
Horánssky Nándor sürgősnek tartja ett a kérdést; holnap éppen tanácskozás lesz ebben az ügyben n igyekezni fog már az idei tavaszszal mindent megtenni a balatoni hajózás érdekében.
igazgató és hírlapíró« "
— Boöthy oontra XJptay. — .
Budapest, ápr. 6.
A nrolt év valamelyik napién a Nemzeti szinház igazgatója, Beöthy egy anonim levelet kapott A „névtelen-* fölhívta a Nemzeti Szinház igazgatóját, hogy küldjön neki- „Sx. G. 100" jel alatt posterestanto 800 forintot, mert különben közreboosátja ax ellene birtokában levő kompromittáló adatokat. Mikor Beöthy megkapta a levelot, a rendőrséghez fordult, de egyúttal a postára tette a pénzküldeményt is, de nem igazi, hanem — színházi bankókat
A meglőtt feljelentés folytán a rendőrség lesbe állt és várta, ki jelentkezik maja a pénzért. Jött ia egy hordár, a ki kihallgaitatván, küldőjeként Liptai Károly színházi kritikust nevezte meg. Rögtön előállították a rendőrségre s itt fura bonyodalom támadL Novozetesen Liptai is felmutatott egy anonim levelet, amelyben a következőket irték neki:
— Ha ön X. Y. úrnő (iu Liptai egy hölgylsmerósének neve állott) egy szerelmi viszonyáról akar meggyőződni, küldjön a posiéra, hol .Sx. G. 100.* jol alatt ogy posterestante levelet kap . . ,
Tehát ugyanazon jol alatt, mely alatt a másik levél névtelen Írója Bcöthytől pénzt kért. És komplikálta a dolgot, nogy mind a két anonim lovélnek a papiresa egyforma volL Denikve Liptait, alu a zsarolás gyanújába került, szabadon bocsátotta a rendőrség s ó is följelentést tott »ismeretlen tettéi" ellen s névtelen levelek miatt. Am mindkét irányban megszüntették az eljárást, mert a levelek gyártóját kinyomozni nem sikerült.
A Boöthy és Liptai közli háborúság azonban nem szűnt meg, mert az erőket követő napon azt irta néhány lap, hogy Liptait letartóztatták s ö megtudta, hogy ezt a valótlan hírt maga Beöthy terjesz-tetto. Fogta tehát magát és a Magyar Szó hasábjain két támadó cikket irt s özekben kijelon\'.otte, hogy Boöthy ellen kompromittáló adatai vannak.
Beöthy o cikkok miatt sajtópert Indított és ozt ma tárgyalták.
Liptai Károly 20 éves hírlapíró, a vádlott kijelenu, hogy nom érzi magát bűnösnek.
Elnök : Mi a védekozése ?
— Hojjy cikkeimet önvédelemből és közérdekből írtam.
A bizonyítás jött szóba és a védő epész sor Intim dolgot kért Beöthy ellen bizonyítani.
Dr Rácz a panaszos ügyvédje: Noha oc mind csak szenzációhajhászás, megengedem a bizonyítást.
A bíróság visszavonult a bizonyítás kérdésében való tanácskozásra, majd pedig elrendelte a bizonyítást és rögtön megkezdte a tanuk kihallgatását.
Elnök: A Magyar Szó hozott egy cikket, mely azt mondja, hogy Beöthy igazgató az Ocskny brigadéros előadáséról az intendáns urnák táviratot küldött. Az a kérdés, hogy megkapta-e azt a táviratot?
— Megkaptam.
Beöthy: Kogyeskcdjék megmondanl-kegyelmes uram, hojiy azokban az elő, terjesztésekbon, amelyeket a kegyelmes ur elé terjcsztotlem, tapasztalt-e valami inkorrektséget.
— Mem Yolt eset, hogy szándékosan csak ogy hajszálnyira is eltért volna az igazságtól.
Beöthy; Tapasztalt-e az én részemről olyasmit, hogy én a magam érdekoim kielégítését keresőm a színháznál, hogy valamit titkolnia, vagy rejtegetni iparkodtam volna ?
— Ezt nom tapasztaltam. Sokkal nagyobb ambíciója vsn erre az állásra sem hogy magánérdekét tartaná szem előtt.
Liptai: KvpotUe Beőthytől olyan levőiét, melyben megfelolő tiszteletdíjat kér
— Arra emlékszem, hogy a Troilusz és Kresszida előadásáról levelet kaptsw, de hogy abban tiszteletdíjról lett volna szó, arra nem emlékszem.
Hegedűs Bélát és Filó Jánost, s Ma-gyar Bzinháx részvénytársaság volt igazgató-tanácsosait azokra a rágalmakra néxve hallgatták ki, amelyekkel ax in-kríminált cikk Boöthy Lászlót, mint a Magyar Szinháx volt igazgatóját illeti.
A következő tanú FesleUch Andor gróf.
Az elnök: Tud-e orról gróf ur, hogy a Rákosi Szídi szinósziskola növendékei most nagyobb előnyben részesülnek a színháznál, mint anuakelötle?
A tanú: arról nem tudok.
— Alkalmazta igazgató korában a gróf nr is ezeket a növendékeket?
— Alkalmaztam.
Várady Antal dr, az országos szini-iskola igazgatója axt vallja, hogy nem volt rá esőt, hogy a Beöthy igazgatása alatt az iskola növendékeit a színháznál mellőzték volna.
k LEGÚJABB.
t
■évy LáaxIA meghalt
Budapest, ápr. 6. A magyar közélot egyik ismert alakja, a tanügynek fáradhatatlan munkása. Névy László, a budapesti kereskedelmi akadémia igazgatója ma déli féltizcnkét órakor megualt.
A hurok siab&dsághares.
Papmouth, ápr. 6. Egy Dél-Afr»kábó]i visszatért tiszt kijelentette, hogy a kivégzett ausztráliai tisztek harmincegy bűntettel voltak vádolva s a többi között hét esetben asszonyok és gyermekek ellen elkövetett gyilkosság miatt ítélték őket halálra.
Angol-japán barátkozás.
Port-ftxald, április 4. A port-szalui kikötőben flgyelemi-eméltó angol« japán barátkozás volt egy japáni páncéloshajó mégérkezése alkalmából. A Scott auaol hadihajó legénysége zajos hutrá-kiáltásokkal fogadia a jápán hajót. Azu\'.án az angol hajó ledélzotén a hajóparancsnokok tiszteletére lakoma volt, amelyen kölcsönösen felköszöntöket mondottak Edvárd királyra ós a mikábóra, továbbá a japáni és angol hadseregekre.
Troüuss és dexéséért.
Krc4£aida ssinre való rsn-
Nagy tűz a fővárosban.
A Keldlberg-féle vegryéaseü gyár lángokban.
Budapest, ápr. 5. Ma délután egy ós két óra kőzött nagv gyári tüzet jelentettek ugy a központi, mint a kerülotl tüzérségeknek.
A külső soroksári uton 48. szám alatt lövő Heidlberg Tivadar.félo vegyészeti és vegyi cikkok gyára gyuladt ki és nagy tüzveszcdclemmol fenyegette a szomszédságot is.
A gyárban garmadára vannak felhalmozva a robbanó anyagok és igy oltásra
Sondolni nom lehetett, csak a tüz loka-zálására és a tűzoltóság emberfeletti erővel hozzálátott a munka teljesítéséhez.
A tüx a gyártelep északi sarká» ban, a benzin desztilláló épületben keletkezett 12—2 óra között, amikor a munkásnép obéd időjét tartotta é* az épületben nem volt senki, csak a őr, egv Harrach Mihály nevü munkás.
kbben az épülőiben 6 levezető cső van és egy tartály. A levezető csővek közül 8 bonzint, kettő pedig gyantát tartalmaz. Azonfelül 4 kazáu van ebben az épületben.
Az őr a tűzőt csak akkor vette észre, mikor ax egyik lovozelö csó felrobbant, mielőtt azonban oltásra még csak pon-dolhattak volna, fülrobbant egymásután a többi négy levezető cső is, azután iszonyú csattanással felrobbant az egyik benzintartály.
Közben megérkezett minden oldalról a tűzoltóság. A desztilláló épület mog-montésére még csak gondolni sem lőhet, mert élotvoszélyes közeledni, mikor minden pillanatban ajabb robbanás várható
EU TOR
u|y «tztf™^*™?! Budapest, VI., Teréz-körut 8. sx.
rObbtól a legfinomabb ktviLchg legjutányosabban ,m j j. . , ...
Ehrentreu és Fac Iis testvéreknél Kéj^rá^gysék\'¡"¿yen*.
A* teiUt inmMío« i« , valóaégos tüsfésaek, sut myik oMmIoh «aamén, plrW« 4« |#«toM karból van ba-raMmiM, «máalkafdalonaOOO lkt»a«rtitMMM aaftalla éa kátrány, kaafcst. A rtaautMlálá hé* alatt pa*Hi Ü w«N*n banain áll. A taató« fcvonult a VI. vártilzérezred
két uükMi Yárelyay ÉJándor főhadnagy vezúayLete alatt és 6S-ik gyalogezred egy szabás»* rasznel Rudolf főhadnagy vesáayWt« alatt.
A tűs javában pusztít, óriási füst-folhök gomolvodnak a magasba, minden pillanatban ujabb robbanás várható és a ssomszádss ásványolaj finomító gvárat is a pusztulás veszedelme fenvegetí.
Az eddigi kár 200,000 korona, mely biztosítás utjáa megtérül.
A tűz még 24 órán át is eltarthat.
»telj
Fájdalmas, Idnoi és ktllametlaa,
teste bárhol viszket, sömörös, bőr-Qtefee vajv kipállott. Minden bajok ¡es mcgsxiatetéséro elég ogy tégely
Erényi-féle *
Iohtiol-Salioyl.
Biztos hatás, ára • koron* utatltiml. S.ítkoMli
Erényi gyógyszerész
«»t»»a«*áiuu e. uám auu.
_ ( FSraktár:
re*** KirAijrxto«« u. u Ernr ryóry-
tár Váol-kArnt 17. .»\'
O S A NTa \'ff*0** óv»
L aaáj-, fog-, to
rok és tUdö részére. Oaan axáj la aaaanaala 1 üveg 83 kr fogpoi- dobozokban 4-t kr.
Caaray-fiU u Ío^bb7s~l™kecT-
Keleti Rózsafa) r*
EPt!*^ ■alaaomlnaaappan W kr. Prltaoh-féla «apraloroó
>0 és »5 krajexár
Tannlnpe
» legjobb és legegés* v - sógusebb haJfeatS-»aar. Sötét, Mflke, barna és fekatv ä frt 60 kr
CZEIWY J. ANTAL,
BÉCS, XVili, Carl LudwIgstrÜsse B
•frrSk J4aa«f
•trily-utcia lü.
**^aracaaási ÍSraktár« Ji
ÍTtpimUni, Budap«tl, VI., Xli«ir.>»> 1».
"»PWU aaoak-fttli „Kádor" né«.
ví. VÍ.\'l-kaíl 17. a aradi IV., Ktaatith Uloa-utm*. Lux mi
•radr
. IV., MMutb Uloa-ufex*. tax Ml
h*>T, IV. Mu-maai-kkal i. Molnár da Mo-••r( IV., K<Mou«h*r4>*<\'ulcii Hackt Ajoa-IV., KnroJr-k«tüt 34. KartaohmarofZ, Karapaal.»««. JZlUlar J. J^ Korona
\\

_________________^----
uUi» 2í. Valamlo* bIiJm r.r4jp.ortl/l>aa úB
.. iiwnn\'l IMI 1.. KI l,JV|T
aaffobS |tl.vua»V«»«,.oJ*U*u. rrray.klaa Isgjran «a tiérmaatr*.
BUDAPESTI HÍREK.
A mai százezer koronái főnyereményt a 42768. számú sorsjeggyel a szerencsés Gaediokft A. (Kossuth Lajos-utca 11. az.) bankháza ütötte mog. Kz immár a harmadik azázo/res fönveromény, a mely a Gaedicke bankházra esett de előzőlee már három négyszázezer koronás főnyereményt juttatott \\ ez a szerencsés gyűjtődő vevőinek. & mai főnyereményt háromnegyed sorsjegygvel budapestiek nyerték, ecy nogyedot pedig
8
aokl vevő vásárolt me*. .OOO koronát nvert: 42768. 10.000 koronát nyertek: 11238 62070. »OOO koronát nyertt 17865. 8000 koronát nvertek: 208 12157 12299 12176 14734 10230 20837 82040 38286 40387 60221 64540 61905 80020 88868 90214 90634 90016 91461 91901 93812 95957.
xooo koronát nyertek: 462 609 4716 6181 9168 14J55 17883 18094 18409 28868 26971 28328 24854 25470 28010 18639 80285 3\'2808 83791 80797 38322
88489 42619 49144 49961 49966 52386 52754 67907 00220 6025« 63178 63570 07967 68616 68970 69006 69834 G9860 74467 74532 75401 79410 79074 80001 82807 85889 87994 89022.
öOO koronát nvertek : 1661 1762 4985 12260 14230 18Ö22 21514 26660 27402 27686 27882 27871 29160 80749 81065 38680 80721 88898 41988 45881 40966 47071 4--009 49880 60005 50500 52392 540CŰ 54664 64932 6549Ö díóvai tvjiiaö 62571 66013 689S2 60918 72087 72165 72730 73081 79882 80060 81060 81847 88887 88808 88017 84429 86604 86231 80800 87358 88272 91470 93434 93777 94760 95298 93844 96459 97626 97564.
A többi kihúzott számok 200 koronái nyortok.
— Mognnták as életüket. Baumann Jenő szombatholvi szflletéifl 24 éves pincér a Margitszigetről a Dunába ugrott, do még élve kimentették. — Strub-llk Hóza nngyígmrtndi 34 éves elárusítónő Murányi-utca 58. szám alatti lakásán lugkőoldatial mepmórgezto magát. A Rókus-kórházban ápoliák. — Krausz Jakab vizái szfiletésü 63 éves vállalkozó (ognap délután eltávozott Muránvi-utca 34. sz. lakásáról s azt mondta hozzátartozóinak, hogy sétára indul. Krausz kiment a városligetbe s egy félreeső helyen halán:ékon lőtte magát. A nagy dörrenést a közelben járókelők meghallották s elhívták hozzá a mentőket, akik beszállították a Rókus-kórházba. Állapota súlyos.
Okluslv paaaárlum női óvszer be*
Ogyminiszteri 60987.001. számú rendelet értelmében csakis orvosi rendeletre kapható nálam Bohottola ErnO Bpcsten, YL, Andráss-ut, Váci-körűt sarkán. (Fonciére palota)
— Munkást keretnek. A budapesti
(ipari) munkaközvetitö intézetnél az e heti kimutatás azerint 6174munkás keres foglalkozást, kik közt majdnem minden iparág képviselve van, hiányzik azonban és munkát kaphat helyben ; 1 nagykorú ékszerész és órás, vidéken: egy puska-műves, 1 késes, 1 aranyműves, 1 kefe-kötő szőrmunkára, 2 kosárfonó, 8 takács, 1 paszományos-asztali munkás, 1 paplanos, 1 kőrajzoló angol Írásra, 1 sütő, 1 mézeskalácsos, 2 fflstfaragó, 6 női szabó, 18 cipész, 80 kőfejtő napi-ílzotés vagy szakmánymunkára. Jelentkezni kell az intézetben V1LL ker. József körút 86. szám alatt.
Illatos eredmény érhető el Rheuma
esuz, köszvény, ideges fejfájás, meghalás idegbaj hQdéses és mlndennemQ osontbán-tiümak eseteiben a Szabady-féle javított flapcine kenőcs használata után, mely már é^ysreri brdőmfilós után is a legkínosabb ojdslmakat >* enyhíti. K*y tégely srn \'A korona — kapható a lojftöbb gyógyszertárban megrendelhető közvetlen Is Saabady János gyógyszerésznél — patrona Hungária gyógyszertár, Budapest, Damjanich-u.
A bar lehuziaa IdéayébM meg kell
emlékeznünk egy íren jé hírnévnek Örvesdfl régi pince falszcrslési cégre Bud.ipcet, VII. Károly-kőrut 9.. vidéki t olvasóinknak rendalésokre
ajánlunk.
v Igoá«
oly céget igen
I11REK MINDENFELŐL.
— Vasutak egryesltése allén. Szt.> Paulból jelentik távirati uton: Mlnesota államnak a Northera-Paciflc-vasut a Great-Northem-vasut, a Northern Secu-rites Company és 1IÍU ellen ugy személyesen, mint az utóbb nevezett társaság elrtko ellen indított pőrében Hillnek tegnap kézbesítették a Keresetet. A ke reselben Mincsota állam kéri a bíróságot hogy tegyen olyan intézkedésoket, amelyek a nevezett társaságok egyesítését mint törvénytelent megakadályozzák.
— Meghalt eg-y polgármester.
Szatmárról telografálják lapunknak, hogy Hérmán Mihály Szatmámémoti szabad királyi város polgármestoro hosszas bo-tegség után ma reggel meghalt. Általánosan tisztelt ós becsült férfi volt, akinek működéséhez van forrva a váro«i legújabb fejlődése. Halála as egész lakosságban mély részvétet keltett Az elhunyt polgármes.er a szatmári Széchenyi-társulatnak alelnöke in volt.
. . . 1 írt 80 kr.
, . . 8 frt - kr.
, . , 8 írt — kr.
. . . 8 írt — kr.
1000 jegyzék 1000 számla . 1UUO boríték « 1000 lovélpaptr 100 névjegy . . . —*frt 40 kr. 1000 reklám czédula . 1 frt — kr.
VIGYÁZÓ TIVADAR
Vlllanyorőre berendezett könyvnyomda mtllntésetében«
Budapantj Vl.f Váol-kBrut 80.
Vidéki to asSaalék ár-
kattvoKttíny.
i nt .1 ,, , ,.
«sA a» éa

Cn% MTIIN prttalfeM
tv>nd«ljcí m*| a «4o<t»li»-UJU, V.IMI anrrf »típIlA »•«ii, Ciforka UUt f» n rf r*tn«k (41« rriiMnl. bojf n»o moJ»»«í,- a*«n-o J *i iT.lit aaavlét w4J-(ottot, mlcdvalw* tkitiV !ii\']|ul ai wrtrdl U k Mr-o»k piurií« Od«.^.», tta-uimot \\iif.4o«». ára 1 koroaa. Vulódl ao|d «tarka, uappaa 1 kor. I <*.ua* t kar. 40, p»<Ur 1 kor. » 4a S kor. VatWI a!-. 4«t<b«n Uphal4 caakia Baiaaaa Kantél tritf Uiil+D. Tomaafár, a kora Mtadaa MttalraaMét >»Ut*a44. Uo<i»p«»Ua kaakaké T&^ik ftlo itógy-u.iAiiAkaa. aiiáuT ute» S. 4a iadiittr-ut ».
REGÉNY.
II tenger titka.
Azután móg adott egy néhA^v tást s végül elindult, hogy elutazásához megtegye as előkészületeket. <*•■•<.,
Aztán elkérte Barho apó, a kikötőből1 hordár kisebbik bárkáját, lététbe helyezet, a bárkáért annyit, mint amennyibe a bárka újkorában került és alkouyatkor elindult le a tengerre.
Mikor az olső evezőosap&sokat tettet az egész fala népe ott áll a parton ós feléjo kiáltották :
— Isten veled Bertnedó I
— Viszontlátásra Bertucdó!
— óvjon as ég Bertocciél > \\ \\
Bcitucció elment U ,,. nem látták
többet. - .
A faluban pedig még ma is beszélnek cethalról, moly Bertucciót felfalta, tüzet okádott, a szemével világított és beszélt mint egy ember, de sokkal erősebb.
Aa életmentő. <, ¿1
Bértnedé cethalász volt.
Ezzel a veszodelmes mccterséggel, ha nem is tudott vagyont szerezni, de megélt belőle tisztességeson.
Megélt, mert nem volt semmint sem gondja.
Do aztán meghalt az anyja és magira maradt ő, meg a kis huga, Cipoletta, ki akkor még csak 10 éves volt és idegen omborekre kellett biznL
Cipoletta egy ideig ott nevelkedett a faluban, majd pedig átment a kikötővárosba szolgálatot keresni.
Talált U csakhamar: a csinos, szemrevaló és okos leányt egy dáligyümölca-elárusité alkalmazta.
Alkalmazta és . . . megejtette. Rázaa-ságot ígért neki, de amikor a baj máj megtörtént, nem akart róla tudni Mm (Folyt, köv.)
omlokzat-festék-
gyár
Kronstelnor Károly
aaa «•——«--——-
»tw, uh, nasjiuuma im
(Bajit ktottm)
Ariny-érmekkel klttfitetre.
u*dstnuUL
itMäiviZ
és ST4W
______ építési vállalatok, ¿yi,
tSaaaatarok. njryaalnU« sfiy» éa
VAherosarl éa hatat_________
oa. éa kír. katoa&t latéréaér«!|
vaatrtakr, lyarl- hiara é« crán Urániátok, építési vállalatok, óyi. ténoater-kc. ujrrsaintéa jryArl ln*atlaa tul»|«<uot^h m*C
TtEar.aantca hamlokx»t-f»»l<k\' ■aéaab^a felolJh.tók, »«ir«J i poralakban éa 4« kolfatacé uűi»!j Vil Inklnl IS krlél Wf»W ««MxW« * »I a fi-aték tilnll.ílw\' vit \'t 1t» téaOfát ittatl. wmm ai alfyjíwtuaial,
4200 korona jutalék atátt« zások klmutatásáérfa
Kintakártyt, a^yszialéa otasltáfiuUL kívánatra Ingyen és bérnentvo.
KÖZGAZDASÁG.
Csendes Irányzat mellett 21000 mm. búza került forgalomba 10 fillérrel jobb árak mellett.
• Budapesti gabonatőzsde.
M&nr« buta épr.-ra ».W-"«.», i\'.ou á»r..j( T.81-7.80, Zab ápr.-«a T.«T-T,W, Taaptri 3.10 Sodapastt értéktö««da. í\'litfiudéa köiutatti Oatirák kUalritsr. 14
kdtaltéarréar T0t. M4l*t Waü 4U
\'(iinajnuiányl 60S. OutiU álbmv. úji. kJ* (Tar hit.Wa.rtnr TOé. W»mr é watalékot arat,«, áradék 11«.10 I«MMjár«4ékÍT-l* l»r>a U<Ul*+ U5.- j*U. bank 4T4.K) Maaiaaiiurt COé. ni»ct« áUaaiTacut lészTéaT «tl.2» DéU tattl «é -Ntmtt blrM. mii ka I1T.U. YUlancs vuat 119.-* UudapaaU k6rott vasat «68.00 . . .
Béoa, áprfllt. 5: Outr&k Kltsk. 68^ M«<vS hltalr. Sm— Qistiák-manar állar.itasuU ií«t»nj (TS.T& é niialéko. raafjar araaTiiridik 11» Magyar ktcanajáraéék —Déli vaaat .

Faranearirost sertésvásár. (Hivs*
talos jelentés.) Készlet 834 darab. &k<f* zett 674 darab. Osszosen 898 darabol Eladtak 758 daraboL Maradvány 1W darab. Mai árak: Malaoz 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm sulybsa 160—180 kor. 220-2Ö0 küéi 98-ltíl orona. 320—880 kilós 98—100 korona reg nehéz, páronkint 400—600 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kü4-* ^rammonkint élő-súlyban. Páronkint i0 kiló és a vételösszegé százalékának elengedéso mellett A vásár élénk volt.

iá -a
CQ
H
1
ü
Hölgyek fi08lmékv
• Orgeoa-CriiM Hrczkeni.\'
Mtadaa aédk kéaalM» taéoM éa béráp«U ■«nk kiai a lafklMaikb kéasteé*f aa Olfvot „Oém" aatní aaaa aairaéék,
Aa «Ixiai bétfjak királéaa kadraB wé-plU aatra.
E«aém bút*« mm aa mm nl|Hliln U
tkkUaUHáaéra. DUt^« » mAJMtokat, afcaM, plritM.
ht«4< »»rr racTMUUl aUidétaU »*»*• W« kakát kiíwlUa a riawokat, kiialébaiTtk^, Sn|aaraaabt MT4otka«k ta MJ«e, tdc, anxMlai kiEaÖoés.
OaéálaUa UUn abba« rajlik, k*tT » bén» kaav* rcfUn fialariréélk éa aaéti bau a
____Iralyaak ___
ktiatTaU araoaa uafua Ortoaa p.udw I talnbto, lábé*, •tétt nU kla éoboa 6a ki. aa«vi
BaroMjr Károly (yö^turláíUll STStGBB. * \'
UcraoaM bbtot batéaa IlUiiiéis alUu hiaUpar 80 kr. éa blttae baiáaa Tas*U 1U ka.
Kromatoit üzéktlr VikUMoát liudaptitaa
uj módtxer tzerlui ide* tejszínből bármely mennyité{jbea, kéttpéH*/ixmtém mmUmtt vmtm és tejgaxdasági tmUpmkm* (uö+mtkmmml*Jkei) rétsUtflmmtisrm bmrmttém»
FUCHS és SCHLICHTER
\' . _tajgaadasáti gipry*»
BUUA7BIT, TI. KBSOLST. JÁBZ-UTOÚL T.
i

A
t..
r
»»
• » #

^ \' \' r
• ít TT. rrJíTn ;• "rtTT r t ., .■ n n ■
Imi n«» 4« m\':!» a!»,-o» xrírpik«*\' Myl*n
UuUwl kium4 ftnJeü-latémt MHw«»
»jár.\'.\\aU. _
Titkos botegaöpetet,
Wrc*4io!rA»», »**•»!£«, k<«mb*)éW», kii, »rpUiáí k«U**í«»k«t cl «liUJut. a
« irrfertA»*» két4u»4.t«U,
fttk (<lt«ff*lri*i» 4« b</u.ilr mié riW fM, tíri.UU\'x-V»!, jerinct- « |.UfbiJ#lal; »ki* létvU tauUUó *« • leiMxt«*bb. ITom», »!«#♦• hí fT*fT>tJ»
Dr. Cízmczár J.
fffi/ri.
Lakik:Budapest,_VlLJCerepeBl-ut j
MM.
1 A TT »
Ué««ii! d. «. 10 éritál 4 étii« M uU S-S I».
&U6a »árit.miek. külAn bt- ti kijiral. Urfltln iiatir.»! váJauoL (iyKfyMWTil (C.<]«»ké<Uk. -
I
F ÉRFI INGEK
«ktfM, Mtftra, kiUul, »»»MrMl minta vagy I mérték Mériat
24 óra alatt kfczittetaek
LUSTIO EDE
fehérnemO raktára
KEREPESI-UT 2. EZKW .
» * »
Tiáéki acgrcsáólésck gy crrrc (: pontosan eazközöltotnek.
Részletes árjegyzék bérmentve.

ÜI®Ü I fSzöllő-kerltésnek
kézpénzért ragy réa*letfi cetéire legolcsóbban
BUDAPEST, József-körui 26.
• irtom Ny** fc ünMt mmmmmmammammm
ICIrálypeinetefa-boDboo
köhögés, rekedtséf. harai rétnhülés ellen ayálkaoldó. Kgyodüli hazai gyártmány, mely mészmentes cmkoiból ée gjófjnMajek M késsfil, 1 deka < dobon J0, 40 és 60 / 8114c. Oyéroea:
»6
Budapest, VIL, Elemér-utoaa M.m
A Tűáf legjobbja és kaphatók: előkelő kereskedésekben, (yógytárekbaaAsVvaaat állomások étteneeibssL
Olcsó pénzkölcsönt
ftttak, de csakis íötóblrtotoa Ml* _ mellett öt «aáaalékra, több érj tesztésre,előleges dijaxÁs nélkül Várad»
lés Markovit«, Budapest, Jóweí-körut á»-*. Levelekhez váhuzbélyag rsstnlsnrirt. Találhatok délután ¿
J UHIW 0WM1 [aUMrV
távirda-drót
kapható minden monnyiségbon
i
Dávidovics Jakabnál
Budapest,
Vm. K01>6-Kerep«*i-ut 6, nia.
ftUtt, Mtak, (hvók KUU*aaM>«
szivattyúk uj és használt
gépek éa késlsaersséiek raktárt.
Ullott min&sóQQ . (Composicztt) Rétek Km
GRONSPAN IZIDOR
lUSáTIIT, V, Vk*»Jr*\\ M.
Gazdálkodók

klaitii-
kitriayt,
ff tlSüm«I
Halász mkló sn ál
Btfwst, WL BmémMoi & ola.
BUDAPEST. ra.kukplsi*üt3(ól
Ha ]. M *lc«é
hangszert
•kir Y»n»l, h<>rj*a kApoa >t<ik»t
Írja uu.fr uUyon bfHpsseríl k(Uf]OaJc
Ma E L L,
Hallatlan olcsóság
1 telj«, rubiho« r»16 f«tUk Unitr — Uj aru>T«x4 1 •««« »c»ettw — y—
1 kr. b«x>Mrin bidlé f«H.Uk----
1 kft. oUJ ftnUk--------
1 kp. piinui p*Uat firolo—--—
•O fillér SO 011 ic

BrlUl Testvérek ¿gS«S
Dob-vU* 40
Brázay-féle sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kellemetlen érzésétől, dörxaölje be arczát, homlokát, vaJamint a főjét és nyakszirtjét sósborszszel, néhány perez raulva már rondkivUli üdítő hatást érez.
1 nagy Üveg ára 2 korona. 1 kis u „ 1
Uj! Uj!
K hi. <Ubj»-SOröa ée boros
PALACK OUT
nj «ima; toribbi
k.t ú> dnjr<u«*ol<J-ir4»*k.t,>»»o»ttk o.»v.t.
«* iuma*n a ».-»riojleíiie« M i»«*»» u»nrj««j»» u»«í Y.ManUhbAD ls(t(utinyo»abUa ^
NAGY IGNÁONAL
plncífíUiT.;U»l cikkek Allét
Budapest VTI, Károly-körnt
<F»laok-ktifak-ry*r: Nayy é* WaUkco.)
\\
W® Sörpalackok zárral:
rr« _O.^ct_
Palaokok uj.bh iAftsI, melr«k Utje-en Ufmen-
tmmn téuntX. Fflro<lI lll»^ p«l,ck 11,- Sírt. a« d. Mi 8Mt O.iS d. tnld lt.— mám.
Képes árjojryzék bérmentve.
nyorhető a hiros hajünssjl pelrő használata által K g y d o t) o z 60 í i 11 é t 3 dobot lkor. 80 1111. csakis a péa» előzetes boktlldér,« után (utánvéttől 76 fuj,
drágább) kOldi a kéuiitŐ\' s
Oresa Hagry Ferenos gyógyszeré^ H.-BZOBO&tll,ÓH, Tirtk 1 i ttot cyíf(ti< rt.<rj DudapuUa
lfj. KOTZO PAL
Oaadasági gópraktár Bpesi, V.f Lipót-könut 18.
»■«■«ni\'
S.imltl— tcifiU
*a k6MÍu»t trtU és érÜJi mm « ér éfs ImM tmO$ SU«M
Hendol01nt*cat
Biúapest Yljtteí-il 24. «ül
aa Opere ellett.
Dr. GARAY ANTAL
t.M.«i kir. «MUtv \' * nemi b»lei»*|4k fc tJUUJak mtímro»* ni-
: tiil bi<t«t (ik«T«l, lt«»", »J»yo«á. miod«e-iLtM» UH i. mii Oflíni UUoéfékM b««v«é4-
..................-\'^^^g^tJ^U.
----------U-7I" S-
trjU «niméarsTW klf>réi>ih m*4 («adMkedr» Uw. ponU 10 t íj U MU i
Livelskrs vélaitel. -------
Cyégyszerskrfl 0sc4eeksdtk
i
Aiinlla: OAKGCTT H, éa flat-fél* „-OOKPO-XÍWDr rduaosfonralt, íél.Ubü ttihll aUkb».. sm>M »i. rUionfitr» 40 MixaUk HmU
»<>T*< nvettakajlti»»*! ¿olf*u*k.
8—10 lóereja gőxcséplő készleteket, min\' dea fajtájú lovas-cséplő készleteket velő és arató gépeket.
Minden más jpudasági gépek nagy választékban. Kedvesé flzetédi feliételek. Bi Tállal asUabwe>l«rté«(toi
------ Xrj.gfUk lnrr«o U UtmmXr*. .
:if. a ..Ut
pkMvtaooyokf» *vs!6 adrintattl tUwOroa-
V,/.;. v pepbokfl» ^
az elüő 5 hónapra ...v/i^ kamatmentes , _
«Idegét e4unk «Und« máiéi Cé«ve Jcfaattad uJ Öbölnek. Helyben •ágy vidéken Mnaetylll tmázetnS «Izátogo^UíO ee«J<gy«ket kiváltunk ée; «xokn nagyobb ét olcsóbb — «s «bő 8 hónapra Ingyonoa J kaiortnt cdaak. «**** -
KédO* e sflotJe» tMkflldéséL KtívUi^osfaAsMl . kicyeo ée kémággti «toljál e
v Hccht Bankház
< B^jytxt ftmnkktes Cc *
H ü G Y MINDENKI H ÉL K ÉSZLETB E N
monofframm wekrényuyol 35 krajezdrért,
U\\OnOJ4UlUtll bAivrarAt mn>k«tA f*<.táVl«.l ___ . . .
leqyeni
hammer m. bélyegző és raonogramni gyára BÉCS, IL, TABORSTASSE 21b.
\' \' "WUnr^l k^é^-^k M^ÜM ^».«UUl mtatikrél.
II. évfolyam. 97.\' szám
Kegy-Kanizsa, 1902 hétfő, április l
Ew cím 2 fillér,
NAGYKANIZSAI FRISS
\'M
Előfizetési ára: 1 Kiadó »««»idono.ok: *
Helyben hathoz hordva ogy hóra 60 Mér. .\\ .\'. .\\ | Krauaa ** Ka/kas.
Kalaló» iinkditi:
OOITAI HUOO.
Vidikro póstal kuldéasol egy hóra 1 koroaa 20 Alléf. í Saarkaaatóaég ¿a kiadóhivatal: Kiuusi é. Kartaa
paplrttwwk^efct \'
—--r+ittfo
V.1 . rt
Megjelenik naponta korín reggel.
Nyomatott a .Natykaniisat Friss UJfá«* ssmődfsea nyomdájában.
Leánykérés a rendőrség előtt. Egy gyilkosság története. Rémes histéria
Nem boldog a magyar.
ápr. 6.
Nem boldog a magyar, est hangoztatjuk uton-utíéien, do állításunkat egyáltalában semmiről sem indokoljuk. Pedig nem az a fő, hogy valamit csak egyszerűen Állítsunk, hanem kutatni kell, hogy miért van az ugy ós uom-e lehotne máskép, ha tán ez nem cólszerü, vagy ha káros.
Igv vagyunk fonti állításunkkal is. Síiért nem kórdozzük, miért nem vizsgáljuk, hogy mi az oka annak, hogy nem boldog n magyar. Meg talán nem is olyan boldogtalan, amint azt nap-nap után hirdetjük.
Nincs nemzet a főid kerekén, a ki
§
olyan csodálatos körülmények közt annyi szevvedés és küzdés árán olyan polcra emelkedett volna, mint a magyar. De azért még mindig nagyon sok hiányzik ahoz, hogy igazán boldogok lehólnónk Különben is ogy nemzet sohasem lehet toljoseo boldog. Ilyen állapotot a nemzetek életébeu nem ismer a történelem.
De hogy hazánk lakossága jobb létben is élhetne, hogy néha napján vérizzasztó munka után egy kis élvezetben is rószt vehetne, azt tagadni nem lehet.
A hiba, hogy az ország nem bír kivergődni földhöz ragadt állapotából, magyar felső néposztályban keresendő.
Ezek nem becsülik ugy meg a pol giiri munkát, mely hivatva lenno az ország gazdasági jólétét előmozdítani, mint amilyonben a nyugati államok felsőbb osztályai teszik. \\ A haza jóléte pedig a polgárok együttes összetartó önzetlen munkájától függ,
mert ez a közös összetartás ós egymás
T- *
tevékenységének illő megbecsülése van hivatva nagygyá, gazdaggá és hatalmassá tenni egy uomzetet.
Beszólni, politizálni azt tudunk ole-get. Korcsmákban, kávéházakban ós egyébb nyilvános helyeken másról 6em hallaiti, uo midőn a muukára, teltre kerül a dolog,akkor szépen elbujunk, meglapulunk.
Ebből pedig csak az a tanuláág, hogy ne csak mindig besüljünk, do ha kell, tegyünk is valamit a haza érdekóbon akkor talán megérjük azt az időt, hogy a mostaninál boldogabb, megelégedettobb lesz a magye\'l
A szorgalmas család.
A siklósi csendőrség a különös véletlen folytán leleplezett Nagyfaluban egy pénzhamisító családot.
A tjklósi csendőrség Dodi József naay-falusi lakos házánál tartott mult kedden házkutatást, mert Rodiék fegyverenpe-délv nélkül puskát tartottak maguknál. Ez alkalommal egy felbontott levélre akadtak, amelyből megtudták, hogy egy Gv. I. nevü ember Pécsre hívja tíodió-kat, mert a pénzverő pép kész már és ha a 10 koronát elhozzák magukkal, ugy azt azonnal meg is kaphatják.
A csendőrség a házkutatás megindítása után megtudia, hogy id. és ifi. Dodi József ép aznap reggol utaztak Pécsre valami Gyula József nevü omber-hez, kitől Szabó Sándor nagypoterdi lakos közvetítésével voltok meg egy pénzverő gépet.
A csendőrök önnek következtében a siklósvókányí vasúti állomáson megvárták a két Bódit s midőn kiszálltáé, ténylog találtak náluk egy rézből káüzült hamis őt koronások gyártására alkalmas gépet. Gyula Józsefet már nem találták mog Pécsett a csendőrök.
Ugyanekkor kiderült még, hogy Szabó Sándor Varga József nagyfalui lakosnak szintén igért egY hamis pénzt gyártó gépet, molyórt 100 koronát már előre felvett tőle, do gépot tényleg nom adott. A Bódiék gépét a csendőrség elkobozta s az összes szereplőket följelentotto.
Az eltűnt Gyula Józsefet néhány napig kereste még rendőrségünk a városban, do hiába. Ha nom is a mi rendőrségünk ügyességéből, do Gvula Józsof mégis kézro került. Dombovári lovolozönk ugyanis már a következőket írja: A dombovári csendőrség Döbrököz határában vasárnap elfogott egy Gyula Józset novü országszerte körözött ékszertolvajt, a ki már nyolcszor volt büntetvo.
Mikor megmotozták, nagyon sok aranygyűrűt, órát, arany- ós ezüstnemüekot találtak nála. A betörő a többok között azt is megvallotta, hogy megfordult Pécsolt is s hogy nem üres zsebbel hagyta el városunkat. Gyula Józsofot legközelebb Pécsre szállítják. Az elfogott ékszertolvaj egy személy a körözött pénzverőgép szállítóval.
Játék a fegyverrel.
Frankfurtból táviratozzák nekünk, hogy nagy szerencsétlenség színhelye volt tegnap este az ottani elsőrendű
„Goldfisch* szálloda étterme.
Együtt vacsoráztak az éttoremben dr. Hirtenbreuer Károly ottani ügyvéd és neje, neadiülönben sógora Lánk József is. Bfeezélgetda, közben Hirtenbreue* elő vette hat lövetű revolverét ós letette az asztalra.
Majd a szomszéd asztalnál ülő ismerőseire! keedett társalogni. x
Közbon neje felvette /á revolvert ós
játszadozni kezdett vele. Hiába figyel meztették, hogy vigyázzon, hátha meg van töltve a revolver és még valami szerencsétlenség történhetik.
— Értek ón a revolver kezeléséhez, meg különben ez nincs is megtöltve — felölte, a revolvert tovább forgatva.
A férjet is figyelmeztették, hogy tegye el a revolvert, mert neje véletlenségből még elsüti, de ez is csak azt felelte:
, Hogyan sülne el, mikor mag sincs töltve.\'
De alig fejezte be szavait, neje el csettentette a pisztoly kakasát, mire a nagy durranással elsült 6a a szemben ülő fivérének, Lánknak a nyakába fúródott, Jti olvérzés következtében rövid idő mutva meghált
Hirtonbrcuernó a szerencsétlen esetet önmaga jolentette fel a rendőrségen, moly obbea a végzetes ügyben elrendelte a vizsgalatot, ______
hasztalan rótták a sötét utcákat. Aranyai Sándor rejtekhelyét nem tudták megtalálni.
Vasárnap reggel Csordás rendőrőrs-paraucsnok nyomára jött a szökevéhf tartózkodási helyének. Maga mellé veUI a katonai örségót, több rendőrt és dét\' után a Hattyas-sori ház elé állították. Az ajtó zárra volt. Csordás bekiáltott t >
— Nyissák kii
Hallatszott, amint a huszár a rele levő asszonynak mondotta :
-— Ha ki mered nyitni, leváglak I
—> Az őrsparancsnok ismét neszólt:
— Ha nem nyitják ki, betörjük. Hiába minden ellenszegülés, ideklitt nagy fogy reres erővel vágynák.
A huszár visszakiáltott t
— Nem félek, he egén ármádjávai jönnek is rám I rt:
Az asszony, nem fűlve az elszánt huszár fenyegetéseitől, hirtelen kinyitott* az ajtót A kettős őrség belépett, mii« Aranyos Sándor összevette a bokáját*
— Kegadom\'\'magamat t < •
Köxrevették és bekísérték a huszár
kaszárnyába, a hol a szökevényre megint csak nehéz sor vár. *
•Öngyilkosság
\\
a fogházban.
Szeged, ápr. 8. A németcsanádi ójjoii őrszemnek az ünnepek alatt két gyanús ídogen ogy ón láttak az utcán bolyongani.
Igazolásra szólították fel Őket, mire mindkettő hirtelen futásnak eredt, azon ban sikerült az egyiket megfogni és i jómadarat a falu házán biztos zár alá helyezték. Azután a másik kereséséi-* indultak.
Nagy volt meglepetésük, midőn a hosszas keresés után visszatérve, a kó-terbon őrzött ismeretlont függni látták
Minden kísérlet hiábavaló volt, az ide
t
gon kiszenvedett anélkül, hogy kilétét megtudták volna.
Az esetről jelentés tétetett a felettes hatóságánál, mely a vizsgálatot meg
ind»1
Katonai Igazságszolgáltatás.
Szeged, ápr. 8. Húsvét első napján a katonai őrség
városszerte keresett egy huszárt, aki még szombaton este szökött meg a szegedi 3. honvédhuszárezred kaszárnyájának istállójából. A katonai őrsÓKnek a kutatásban Bogédkezett a rendőrség is, mely végre nem mindon kockázat nélkül el is fogta az elkeseredett huszárt éa átszól gáltatta az örfégnok.
Aranyos Sándor közhuszárba igazi katonavér szorult. Vitéz legénynek ismerték és bár mindig volt valami a rovásán, nem bántak vele lulszisoruan. Jó lovas omhor volt, mindenütt használni lehetett csak éppen a nagy természete okozott sok galibát. Utóbb nagyobb cainytevést rögtönzött, miért aztán kimondották aá a legsúlyosabb kaszárnva-büntetétt: megszégyenítő középkori zikötést
Szombaton délután hajtatott végre makacs huszáron ez a kemény Ítélet. A kaszárnya egyik Istállójában kötötték ki. Kczót, lábát jól összcmadzagolták egy faoszlophoz, ugy, hogy csak a lábujja érintette a földet. De az Aranyos Sándor erején nem egy könnyen lehetett kifogni Az izmos legény kiszabadította a jobb kezét, bicskát vett ki a zsebéből és el vágta a sanyargató kötelékeket. Azután pedig — vc3il el magad I — nokivágot az alsóvárosnak és kedveséhez ment.
Az estét is töltötte el. A szökött haszárt nyomban üldözöl)« vette a kiren delt őrség, mely az alsóvárosi rendőrséggel megerősödött. De ooá«z éjjel
Á rendörság védetai alatt.\'"
Tegnap reggel történi. Aa Erzsébetváros valamelyik kávéházában reggelije mellett ült és újságot olvasott aa Allam-rendőrségnok egyik ismert nevü tisztjét Schmidt Ede felügyelő.
Olvasásában egyszerre Megzavarta valaki. Kgy elég jól öhöcAtt m jött hozzá és áthajolva az asstalon, épen a felügyelő mögött levő fogasra felakaszt)«
kabátját.
A rendőrtiszt csak nézi szó nélkül ezt furcsa közeledést, de a mikor látja, fcogy az idegen egyetlen szóval sem tartja szükségesnek mentegetni magát, egy rendörfelügyelötöl kissé szokatlan nyugodtsággal így szólt hozzá :
- Hallja az ur, az egész kávéház üres, csaknem minden fogas azabad, miért kell önnek engem megzavarni t reggelim fogyasztásában ? °
Az idegen erre valami bocsánatkérés élét mormogott, azután leült esv tárO-abb eső asztalhoz és kávét rendelt ma*
gának.
Egy negyed óra sem telt el. Az ¡de-en flzotott és azután njra odament a iohmidt Ede asztalához, újra átnyujtá közét a sarokban ülő rendőrtiszt feje fölött és leemelte kabátját a fogasról, u Huszonnegv órai szolgálat után még béke angyala is el tudná veszíteni a türelmét, hát még egy budapesti rendű örtísztviselö ? d-
Az idegen megsejtette a ienyegvtö vo-szedelmet és mosolyogva szólt a kardja után kapkodó felügyelőhöz,
— Bocsásson meg az alkalmatlankodásért, felügyelő uram, de a mult hótoa a Elito kávéházban a míg reggeliztem elvitte valaki a télikabátomat.
Ettől az uj kabátomtól igazá í nem szeretnék megválni. Szegény vigóc va»
fyok, erre a télre igazán elég két téli*
abát.
Ezért akasztottam az ön feje fölé hogy igy a rendőrség védelase alatt legyen. *
Erre a furcsa érvelésre Öebmidt felügyelő haragja is elmuit és maga is jót
nevetett az elebnes vigéc ravauaágáu. <•
/

Egy gyftossiftöftM,
bogy Deulsch



Megírtuk a minap, Sámuel volt kerekedő agyonlőtte sógorát azután éumagát.
Most a kiUi«Mt előzményei kerülnek nyilvánosságra én érdokosségűknól fogva teJjes joggal számot tarthatnak a le-közlésre.
Deutsch Sámuel kereskedő, akinek a
Károly-köruton virágzó bizományi üzlóte volt, 1801 januárjábta Balázsa-Gyarmatra vetődött.
Ottan megismerkedett Zopcsák, nagy-Iparos, Róza nevü leányával ós mog-ezöktette.
A leányt akkor sokáig kerestették a szülei, de még a rendőreég sem akadt rá. A szerclmos pár hónapokig a legnagyobb boldogságban élt — Ezalatt Deutsch annyira elhanyagolta üzletét, hogy csaknem egészen töukrejutolt Rábírta a lányt, hogy menjen valami kávéházba pénztárosnőnek, legalább megkeresi \'a kenyorét. így jutott el a váci-kőruti Farber-fólo kávéházba. A leány hü maradt kedveséhez, de folyton sür-
Stte, hogy váltsa bo Ígéretét s vogyc
cséuül, mert becstelenül nem skor élni. Doutsch régre megemberelte utnjfát a elhatározta, hogy feleségül vesr.t a leányt. Elutaztak Bécsbe s Zopcsák Róza a ki római katolikus vallású volt, a wiedeui rabbi előtt áttért a zsidó val-
öt magát peAft ma G5kWÖó*r«t a halót-tasházból.
lásra a a Ráhel nsvet kapta. A jegyespár erre elutazott Belgrádba s ott 1*601 szeptember 21-án megesküdött egvmással a zsidó imaházban. Visszatértek Bpeslrc
Ahol kél évvel később Deutsch ősödbe került. Fénye« háztartásuk leolvadt egy hónapos szobára a Kisdióía-utea 8. sz. alatt. A mikor Doutsch már minden pénzforrását kiapasztotta, magával hurcolta az asszonyt az éjjeli világba, egész udvarral vétette körül, rágalmazta, rossz hirét költötte, de hiába. Az asszony erényes maradt. Akkor aztán láncolni és énekelni taníttatta, a miben a azőke Ráhel csodálatos ügyességre tett szert.
Egyszer, 1806 január ¿éjén hazaméul az asszony a lakására s ott — más asszonyt talált A fölfedezés annyira le-•rajtolta, hogy elhajvta az urát s egy orfeumi társasággal Oroszországba utazott Fölvette a Balassa nevel s uj életet kozdett amely diadalt, ünnepel-tetést, vagyont szerzett neki . . .
Ezalatt a férj idehaza züllésnek indult. Nyomorúságában eszóbo julott, hogy ran neki egy sógora Budapesten, aki dúsgazdag ember. Már hosszú évek óta nem volt nála, mert fiatalkorában ezreket lopott\'tőle s e miatt kerülnie kellett a házát Sógora, Goldstein lg, nácz háztulajdonos megkönyörült a nyomorult emoeren i állandóan sogi-ette. Deutsch 1806-től mostanig körülbelül százezer forintot zsarolt ki sógorától. A pénzt elvert«, iszákos, félig-meddig deliriumos lett. Egy izb«n, vagy őt évvel ezolőtt tízezer forintot kapott az államvasutaiktól, mert egy vasúti ba\' esetnél megsérteti« a homlokát Ezzel *x Összeggel korcsmát nyitóit, amelynek borát azonban maga illa meg s megint töukrejutott
Deutsch Sámuelné, aki Balassa Róza néven ünnepelt divaia lett az odesszai varietének, ozaialt dúskált a jólétben. Megbízta Főides Árpád dr. budapesti ügyvédet hogy indítsa meg a válópört A? Ügyvéd értekezelt Doutsch Sámuellel « ka «zonban nem cgvezolt bele a vá lásba, hanom több levelet irt a feleségének, hogy küldjön neki pénzt Az asszony nem is válaszolt a levő lekre.
Főides Árpád dr. erre megtámadta Deutsch Sámuel ós Zopcsák Róza házasságát azon a címen, hogy a magyar törvények szerint érvénytelen, mert 1891-ben magyar állampolgár még uem térhetett ál a zsidó valláara. A pör meg ndult s talán nagyon sokáig elhúzódott volna, ha a minapi tragédia nem tör táoik.
Deutsch Sámuel tudvalevőleg végs elkeseredésében elhatározta, hogy ön gyilkosságot követ eL
— Megölöm magamat, — mondta a mult héten a Japán-kávéházban egy ékszer-ügynöknek. — de magammal viszem a sógoromat is, »
Meg ia tette. Áldozatát nagy diszszel éa részvéttel kisérték örök nyugalomra,
öreg harcos Oo§yllkosága.
Nagyvárad, ápr.,é. Régi, vészes csaták vitéz harcosa régzett Öngyilkos módon az életév«L
Bihardioszegről jön a hire, hogy Kovács Bálintot messzo környéken ismerték.
liires voit vitéz ieiieirói, aiuikot & 6öl-ferinoi ütközőt idején vitt régbe, mikor az osztrák hadak 11L Napolcon francia csapataira! oly gzászosan kerültek szembo.
Az öreg mostanában felosztotta gyermekei közt a ragyonkáját s úgyszólván a mor-zsAko éldogélt bár olég kényelembon.
Utóbbi időben mégis elvesztett« régi jó kedvét A szomszédainak sürfln panasz, kodott: «lég volt már, nem szeret torább élni.
Nagyszombat napján fQnek-fának mondogatta, hogy én! a halálát: — Húsvét után elbantoltok engem. Csak mosolyogtak az öreg beszédén. Pedig csupa komolyság volt a szara.
Kovács Bálint tegnap fél litor pálinkát öntött a garatra, azután bezárkozott a szobába s a mostergorendára akasztotta magát Mire rátörték az ajtót nem volt benne élet
Rémes história.
Valósággal rémregénybe illő históriái mond el szobi tudósítónk. Annyira ró mes história, hogy élig lehet elhinni hory igaz is volna. Tudósítónk irja:
Rettenetes bűnnek jutott nyomába a szobi csendőrség, ahogy erről tudósilónk hírt ad. Egy Horváth János nevü emberről van szó, meg a tizenkét esztendős tulajdon Borbála nevü leányáról, akit agyonüléssel való fenyegetésekkel tönkretett.
Ez tavaly volt ós mikor a kisleánynak gyermeke született, sz aljas ember mind kettőt meg akarta ölni.
Ekker öt esztendős Erzsébet nevü leányára került a sor ós felesége, a gyermek« anyja megtudta a dolgot. Szólni azonban nom mert, morl félt. hogy baja esik.
A síömyi bünlajstrom még nem őrt véget, az állat-ember lelkét gyilkosság is terheli. Mull hónapban szülőien cse csomót, aki már három-négy hóntpo? lehetett, mogölio.
A szobi csendőrség érdeme, hogy ez az állat-ember a törvény elé kerül. Neszét vette u dolognak és Horvátból lo-tartóztatta. Horváth öngyilkosságot kísérlet mog, de obden megakadályozták A vámos-mikolai járásbíróság bőrtöuéb szállították.
1
USb
Mulatságööl a halálba,
Nagyvárad, ápr. 4. Aldorbőzolt, vigasaágos éjszáka uláa revolverrol oltotta ki az óletót Fábián Sándor, a haduprópiskola parádés kocsisa. A nyalka kocsis mulatós flu volt a uagy barátja a görbo éjszakáknak. Ha csak szeréi tehelle, korholyke-dott s ilvonkor elszórta pénzecskéjét, inig otthon fiatal felesége sírra várt rája* Az éjjel lemét zajosan mulatott s cí.ak reggol hat óra tájban vetődött haza lakására a Külráros 160. szárú alá. Az asszony sírva ment eléje:
— Megint ittál Sándor. A részeg férj inaulatosan támadt az
asszonyra :
— Mi gondod rá I A magaméi tozom el. Aztán a feleség könnyei ollágyitották.
Szeretetlel simogatta a fiatal menyoc&ko orcát « elhalmozta csókjaival:
— No haragudj, bocsáss meg, áldjon meg az isteni
Az asszony szemeláttára revolvertrán-tott elő s bal halántékába lőtt Véresőn rogvott összo a padlón, Előhívták a közel lakó Altmann Jakab dr orvost aki a sebot elkőlözto» maid értesítette az cselről a rendőrsétet, mire Becsei lgnáo őrmester az öngyilkost a kórházba szállitatta, hol a boldogtalan Fábián Sándor délben egy órakor kisz«nvedett Öngyilkosságának nem tudják áz okát
A csendőr szerelme.
Már megírtuk, hogy Németh József csendőr a minap Szegeden önsjükoisáfi szándékból mellbe lőtte mayát Most erről az öngyiikoaaázi kisteleiről
tudósítónk a következő részleteket közli: Németh József csendőr, aki próba szolgálatra volt Szegedre beosztva, az odavaló csendőrkaszárnyában mol\'belötio magát. A golyó közvetlenül a szive alatt hatolt a testébe és veszedelmes sebet ejtett rajta. Rögtön elhívták hozzá az ezredorvóst akt beszálliltatta a honvédkórházba. Ott akarják most megmenteni az élet számára. Kétes, hogy sikerülni
ÍOff-O?
Két levelet hagyott hátra, molvek kő zül az egyiket Dunántul lakó éaos np* jához intézte. Mielőtt még elvesztette voma eszméletét, kihallgatta a hadbíróság egyik tagja is.
Mémoih Józsof znlamegyol Illetőségű jó családból való 26 éves fiatalember, amikor levetette a katonai egrenruhát, a mult év őszén próbacsendőrnek állt be. Csöndes viselkedésű, jóravaló bajtársat kaptak benno a kerület csendőrei, Csak utóbb panaszkodott mindjobban fokozódó keserűséggel fájdalmáról, pielyet saját szülei okoznrk azzal, hogy nem engodik szive választoltját a köblére ölelni.
A halállal verffődő iíju Írásai közt a sok szerelmeslevél közt néhány verset is találtak.
Az egyiknek négy sora alá volt húzva Ez igy hanpik :
„ . ., A fájdalmas keresztet Miattad, ó miattad hordozom. Ki tudja meddig ? ugy lőhet őrökre, Vagy nem sokáig tart a szenvedés ., Bajtársait mélyen meghatotta a szerelmes próbacsendőr tragédiája.
Leánykeras a^Tendörsóg" előtt"
A Józsofváros egy csöndes utcájában a Rigé-ulcában szeuaáció van.
Az alig 10—15 házból álló ntea la-kr.«Aj akik taián valamennyien isme-¿tk Egymást — egvébről nem \'bőszéinek, miut a csinos kis Kaiaer Erzsébet sze-euc*éjéről.
Ka¡«er Erzsébet egy feket« hajú és
fcki-to szemű varróloányka, aki keresményéből szogény édesanyját is kitartotta.
A szorgalmas és tisztességes leánykát az utca összes lakói ösmorték, Min-tlennan négyszer is látták, a mint mogy az flzlotbe vagy onnan haza tér.
Kezdőiben sokszor megesett, hogy e^y-egy vakmerőbb fiatal aszfaltbetyár, aki szerototl volna Erzsikével megismerkedni, a leányka után ment és azt mo-lentália,
A Rigó-utcába érve azonban, aki c«ak tehette elzavarta a kollemellen uracsot.
Közel egy hónapja a József-kőrúton egy uriasan öltözött, előkelő külsejű ur szólította meg Erzsikát nómotfíL
A leányka ijedten futott előle, de a német ur nom tágított mellőle. Meiletto ment és folyton boszólt hozzá. Még >\'« Rigó-uioába is követto. A szegény leány ido órvo a szégyentől, hogy a tolakodó omber talán nem nőnek uózi, elkezdett hangosan sirní.
A sírásra megnyílt ogy-két ablak 6a a lakók kíváncsian dugták ki fejükot A inikor látták, ho^y Erzsikét bántják, akkor nébúuyau kifutottak az utcára és ueki estek a kellemotlon emherook, aki határtalan szemtelonségében már anyira ment, hogy a leányt karjánál tartolta vissza.
\\ tolakodót hangos szitkok kiaéroté-bou ütlegolni kezdték.
— Majd adunk mi magának,becsületes cányt igy megtámadni) l A férfi az első űtlegokro rimánkodóra fogta a dülgüt, sr.crt látta, hogy iilen csak szép szóval moneküiliöt
Do a haragos emberek nem engedték el oly könnyön. Végro is az Erzsiaéuok osetl mog rajta a szíve.
Az ő könyörgésére elerosztolték a férfit, akiről kiderült, hogy Franké Oszkár belgrádi gazdag bankár.
A rendőr, akit időközben oda hívtak, jelontéal tett a dologról a kapitánynak, aki másnapra idézte be a- feleket
Frankét megbüntették utcai botrány elírta 40 korona pénzbirgáian.
Általános feltűnést keltett, a
midía
Franké a leányhoz lépve szólt:
— Kisasszony, önnek ez a raegbön. tetésem nem elégtétel- Szolgáltatok önnek nagyobb elégtételt NftUu, gasdig ember vogyak; saivsai mgakatát ti-vetem, a »ti¿6« kérdem öatői: L«anf-« a feleségem ? Ha meg van győződre arról, hogy idővel vonzalmamat viszonozni tudja, akkor fogadja el ajánlatom, Logyen a feloségem I
a
A kalvin-tóri anyakönywozetöi hiva-talban ma déielőtt ment végbe az es-ketés.
A bankár kis varróleány feleséit esketéa után nászúira Olaszországba vitte.
Elfogott betórMa.
— Saját tudósítónktól. —
— ápril. 4.
Jó fogást cciuált e napokban az ujfa-luzí csendőrség, a melynek — mint levelezőnk jelonti — jól azorvezett beló-röbanda került a kezére.
A banda tagjait Kunos István, Tö-rőcsi András, Gémes Imre, Sejveda András és Mocsoli Ferenc sziváki lakosok voltak, a kik az elrablott holmit Kunosnál szokták egy időr« elrejteni, a kinek erre a célra egy jól berendezett verme volt
Méhes Imre, Kunosnak a ezniszédjá, ogy alkalommal kihallgatta a banda beszélgetését ós megtudta, hogy hol vannak elrejtve a lopott tárgyak.
A mull héten ismét nagyobb szabású betörést követtek ol, Másntp ójjel Mc. hes föltörte a vermet s annak tartalmát alaposan megdézsmálta.
Sáros idő lévén, Méhes lábnyomai meglátszottak a kertben, aminek következtében Kunos előtt világos volt, hojjy ki a tolvaj. Fel is jelentette szomszédját a csendőrségnél, amely Méhesnél mégis találta a kétszeresen lopott tárgyakat Méhes uem tagadhatta a lopást, do elmondta a csendőröknek, hogy miként jutott t lopott tárgyakhoz. Ennek alaij-ján letartóztatták Kunoet és társait, kikre eddig huszonegy betörés derült ki.
Valószínű, hogy a további nyomozás során még több betörés is napfényro kéül. A banda tagjait valamint Méhest ia letartóztatták.
.........* \' ..... 1 \' L.-\'üa\'
Bolgár dolgok.
Pétorv ár, ápr. JL ^Petensburgskaja Gazitta ogy munkatársa beszélgetett Danev, jolgár miniszterelnökkel. Danev kijelenté. 6. hogy oroszországi utazásának egyáltalában nincs politikai célja. Feleségóvíl egyfltl mini egyszerű turisták utazzák ce Oroszországot, hogy aa orazágot ós népéi megismerjék.
Danov lagudia, hogy Bulgáriának része volna a maoedpn navarpásokban és hozxá-tetto, hoay a külföldi aajióban erősen túlzott közlemények jelentek meg a macedón zavargásokról. A mi a bolgár kormány álláspontját illeti, a kormány mindent meglősz, hogy Macedóniában nyugalom legyen, do eísŐ sorban a tőlők latóságok eljárásától függ.
Az ujsl^úó azután megkéroezte,hotf mi a macedénbi mozgalom célja, muo Jnuev áz felelte, hogy egyszerűen érvé-nydsiteni akarják a borliní ezerződóa 28. szakászát. Bulgária a legjoab viszonyban van Szerbiával és Montenegróval. Ami Törökországot illeti, folytatta a miniszterelnök, a viszonyunk olyan, mint jő szomezédéké.
Ami Oroszország és Bulgária kor«« kedeimi szerződéseit illeti, ezeknek mos még keves jelentősége van, d* beláthai időn belül remélhetőleg erősen fél fo lendűlni Bulgária kereskedelme Orosz egrszág felé.
Egy Btb íré uaoká) oyomorbao
Debrecen, ápr. 4
Vui Gerabeaaek, a hetvenet érek nagy írójának egvik uuokája balt •1 a napokban Debrecenben a legnagyobb nyomorban, kit árvát hagyva maga után. Vau óereben leánya: Rada-kovTas Jcláa Aiíúü LAaJó űí. kir. áUüü-
vasuti főollenörhöi ment férjhez.
A* asszony pár ér múlva tűdévészbon meghalt. Három gyermekű maradt. Aáron, ki gyermekeit a rajongásig szerette, hogy anyát kapjon mellójtlk, jó anyát, ebrett egy Özvegyasszonyt: Máthó QerŐnét.
Másfél óvi együttlét után Aáron U meghalt, A három gyermekre : László, lfaruka és Józsefi« szomorú napok következtek ezután.
A középső, Mariska, férjhez ment egy AmoO nerfl gyógyszerészhez, aki szintén (elesége kis vagyonkáját elitta, elkergette az asszonyt ... a nug ő maga egészen elzüllött, felesége a legnagyobb nvo-mórba került Hányódott életet élt. Mostoha anyja nem segélyezte, bárha Aáron után mintegy 1600 korona penziót húzott s asooMvüi ő maga is vagyonos asszony. Amonné legutóbb Debrecenben egy csizmadiánál húzta meg ma gát. A sok nélkülözés, a nyomor, < jobb sorthoz szokott asszonyt a sírva vitte. Két kis árvája most is a csizmadiánál van. Amenuénak fivérei, a hu-esőnkét éves László matróz kiuméban, a tizenhat éves József bád-.-gos tanonc. László legutóbb a mávhoz fordult állásért, mert beteges s nem bírja a nehéz tangerészéletct.
PíozWslti biciklisták.
Nagyszalontáról jelenti tudósítónk,hogy ott néhány nap óta nagyobb mennyiségű hamis tallér van forgalomban.
Amint eddig kiderült, a hamis tallérokat húsvét nembatjáa hagyta. Nagy-szalsaiéa két arssan öltözött biciklista, akflt Nagyvárad felől érkeztek kerékpáron ■ Aradra mentek tovább.
Bzek egyike szombaton este indulás elölt a kapa alatt a félhomályban adott át egy tallért a Korona-szálló pincérének, aki & vendégek oltávozása után mindjárt észrevette, hoj?y hamis pénzzel flzettek neki. A rendőrség erélyeson nyomoz.
A kincstár slkkasztója,
Sxeged, ápr. 4.
Nagyszabású sikkasztásra jöttek rá a napokban a kisszlapári folyammérnöki hivatalnál. Napok óta nagy tilokban folyik a vizsgálat a hivatal egyik tisztviselője ellen, aki — mint tudósítónk Írja — el is tünt a községből.
A Ferenc-csatorna folyammérnöki hivatala a kissztapári kincstári földek bérösszegének beszedésével is meg volt bizva és ebből a pénzből a hivatalnak egyik alkalmazottja körülbelül 6000 koronát elsikkasztott
A vizsgálat vezetésével Heincz főmérnök vnn megbízva, az eddigi adatok azt igazolják, hogy a sikkasztás nom ogy-szorro hanem visszamenőleg apródonkint követtetett el és pedig akként hogy, a kezeléssel megbízóit tisztviselő hamis adatokat vezetett be a könyvbe.
A sikkasztásra néhány nap előtt jöt tek rá. Egyik földbérlőt a kincstár beperelte a hátralékos bérösszegért, a tárgyaláson kitűnt hogy a bérlő már hónapokkal előbb kiűzette a bérösszeget.
A kincstári ügyész nyomban értesítette erről fölöttes hatóságát ós a vizsgálat •órán rájöttek a hiányra. A sikkasztó előkelő tisztviselő ellen megtették a feljelentést a törvényszéknél, a mely mára beidézte. A közei napokban feltűnést keltő letartóztatás várható ez ügyben.
Gusztáv oltani lakatosmeaterneV hirtelen ellüat szép, fiatal fa\'asége. A szomorodott férj mindenhol kereste és karestette feleségét, de ugv a hatóságok, Valamint saját magának minden kutatása is tnljesen kárba veszett, mert az asz-szonyt sehol sem találták. Bánatában még öngyilkosságot is akart elkövetni de megakadályozták.
Csak tegnap tudódott ki, hogv mindezt csak azért tette, hogy elámítsa vele az ismerősöket és rokonokat, kik azóta már úgyis napirendre tértek az asszony ellünéso fölölt.
Tegnap azután a rendőrség egy név telen levelet kapott, amelyben jelentik, hogy az asszony nem tünt el, banem maga a férj meggyilkolta, azu\'án holttestét darabokra vagdalta és egy önmaga által készített vasládába zárta) melyet pincéjében elásott. A levélhez egy tervrajz Ls van mellékelve, melyei} pontosan meg van jelölve a hely, ahova a lába ei van tava. A feljelentő, amint levelében ifia,- szemtanúja voll a gyilkosságnak, do nem merte feljelenteni a gyilkost, mert lekölelezetje voll neki, miután folyton ellátta púnrzel. De lelkiismerete már tovább nem hagvta nyugodni és ezért megtelten Beck ellen a feljelentés:.
A rendőrség azonnal megjelent a feleséggyilkos lakásán, azonnal lotartóz atta ós még a vizsgálaton a holvszinen folytatták, addig az épület- ogy kis knraará. jába zánák,
A nvemozás során tényleg megft\'ál\'s a pincében sz elásott vasládát. Kinyitották és benne voltak a szerencséCen véget ért asszony összovagdalt csontjai és bzéltongvoll ruházata.
A vizsgálat kiderítette, hogy Beek feleségét először valami sulvos tárgygya I fejbeOtötte, mitől az meghalt, vagy eszméletlen állapotban esett azután egv baltával összevagdalta körülbelül 20 darvbra és igy helyezte a ládába.
Mikor a vizsgálók visszaérkeztek, hogy Becket is kihallgatták, már csak holt testére akedtak, mert időközben a kam rában, a hova bozárták, egy szegre akasztotta magát ésmeghalt
A rémes eset a városban nagy szenzációt okozott
HÍREK MINDENFELŐL
Hyglanikna francai* gnmmlárnk
Van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására bozni, miszerint az Osszss hygionikus gummiárukat (ÓTsiorakct) min deu akadály nélkül továbbra is elismert legfinomabb minőségben kiszolgáltatom, vt-srontelárusltóknak megfelelő nagy engedmény. Kérem megrendeléseikkel egyeneson ezégemhez fordulni. Keleti J. Budapest, Koronaberozegr-ntoaa 17. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve
Öngyilkosság az eskAvö napján.
Ignácz Sándor b.-böszörményi gazda ünnepek elölt nősült meg. Felesége lett az, kit szeretett. A lakzi után az uj pár hazament, de az asszony még aznap hajnalban összepakolt s ott hagyta Ignácot.
A férj e miatt annyin elkeseredett hogy az ajtó sarkára felakasztotta magát.
A szomszédok a reggoli órákban átlátogattak az uj párhoz, de csak a férjet találták meg, azt is holtan.
Holttest a ládában,
—. Saját tudósi tónktól —
Majna melletti Frankfurt lakosságát egy borzasztó és rémes gyilkosság lel-darn érének hire tartja izgatottságban. Ezelőtt két évvel történt hogy Beck
HaaaaAIJa ön
• falUtlaa khtoa hűin, ItfldailUakk aroi-kaaloall a Welraaa tr»kr«x «l 1 í»*oj
«0 kr. | kelU« idt| I fii 1» kr. ISTMlSI AaokaW U ink • cilmmal valMll
•XKtíELY O
mm .huiuea
«. frjéff)rtaertArm
hM\'rka..áa SÚMhUtU
Méregkeverő kocsis.
• Budapest, ápr. 4.
A főváros határában levő Tököl községben Karpiocs Gyula 86 éves kocsis ugy akart megszabadulni anyósától, hogy levesébe arzenikumot öntőit
Az anyós azonban csak agy-két kanálnyit evett a levesből éa mindjárt észrevette, hogy valami furcsa izü\'anyag vsn benne.
Mivel nem tartotta valőszinütlennek, hogy veje életére tör, az orvoshoz aistett
akt a levest megvizsgálta éa aieoTtuiisot konstatált benne.
Karmocs ellen erre rögtőn följelentést tették a csendőr?égnél, do a méregkeverő megsejtette, hogy mi vár reá, megugrett.
Két esendör ma reggel fogta el Erzsébetfalván, ahol ennek folytán az a hír terjedt el, hogy Karmocs | egy tiz iugu cszládol öli meg.

Fájdalmas, kloos és keüemetlaa, /
ha teste bárhol viszket sOmOrös, bőr-kQtegos vajry kipállott Minden bajok toljca mogszöntotéséro elég egy tégely Erényi-féle
Ichtlol-Srllcyl.
Biztos hatás.
ára I koron r. utaalliaa.1. »fílVaJdl:
Erényi gyógyszerész
■aabaAaxAUAa e. aaAxa alatt
MrakUrt
T#r»k KlrMr-wtoxa 12. 4a Tggmm tár Viof-kSrat 17. ««\'
Brázay-féla sósborszesz.
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kolldinetlen érzésétói, dörzsOljo be arczát, homlokát valamint a fejét 1 és nyakszirtjét sósborszazel, néhány i poroz múlva már rendkívüli üdítő hu-\' tást érez.
1 nagy üveg ára 2 korona. lkU „ * 1 m
lfi$fta is bérmutu kap
nla4«akl cn kai «Mat kiajrtctkH, matybNUiklképa»
legfinomabb Likőrüket és Rumot
kUlf utón mtndea ktax&lik nitktU mit a laskiMbq mauayUijkao U «uitaiert* lemart arímilmjua aUAUUanL
WATTEBICH A,
Bvdtptti, VI!., Dohány-utea 6. nía alatt. Alapíttatott ieee.
KUfiaUUtaU • érőmmel éa okJ.TÍUal.
aiétnhlas eBanar6
Szőllö-keritésnek
távirda-drót
kapható minden mennyiségben
Dávidovics Jakabnál
Budapest,
VUL KOlaó Kcrepoai ut 6.
£zimSatmaím
melyek as iUetákas Moekapaesitásek
által minden tekmtotbea a logkitOnöb-l*knak vannak elbtnerv« és igy a hasat ét kd fOldi kiállitáiokon as első dijat n^frték 75 frttól *r»»an kap-
hatók. Minthogy es idO sserint a ezim-balomnak petláíján éa betaö saarkezetén utólérhetotlcn taKltoánjom van, igy javításokat é* AtaJakiUnokal is elfogadok, a kaOK javulásért és tartósságáért iúzeitáget vállalok.
Habits A.ntal
hangsssrkéssltó meater
Budapest, VIL kerület, Emébet* körút szám. ► (írjeavxék* bérmenlee kUlct. «
(üfálypiiufitofMonboa
köhögés, rektdtség, hurut rérnJiülés eÖeo nyálkaoláé. Egyedüli kasai gyártmány, mely mészraentes ezukorbö) és gyógynövények1 bői készíti, 1 deka á, doboza 20, éÓ éa 10 fillér. Uyárosa:
SAIKSBI BEIBÓ
Budapest, VIZ., Elamér>utea* S«.«n
A világ legjobbja és kaphatók: előkel« kereskedésekben, gyógytárakban és a vasúti állomások éttermeiben. _
Kt»ip»Io!1 tiAdr V ti torait EüdawwUo-
Hanaaéük MaCA*. <&tMin aaar.
UJI Megjelent\' HM I
»élkaiSrktl .-Ha «tanataté érSakfMatte *4aala.ókk»a go -í»* kalana
FtBF. U BZÁIÜÁR.V Bűnök am ifjúság nemi életében áa azok hatásai a féilkorú&n.
0T. KTTZOWs TTVanajL
TAŰTALOM: A scrmiUa ium tea&k. T«rk*lt MttidkM lll.uikod* firnBík»)\' A
bua.l. Aj ibfoua**. Rifi\'ít«ra ii nemi 4!*L k£«Alií imi.v KoUtStak. ¿neki uarafcv. A
4t«i Rraéandé u u.
i íum k(v*tkauaiaf< J. Nlaca ■W Alvremérta. Ktrtk i
UtloiAii* kki<n b»tá»». M^l ti*ti»,
horete M»araa<l«.\'kaU r
nadapaat VIL TarAa-ktovt Hl. acr.. Ara S kor. a péai elíietewo b«\' Wc-odJ SO potUVu «rrftU. Olaorat aArt aaAtkftUia.
KAVE és TEA
1 kfli n»rtM«»l dfto 1«) 1 ktu Vtneor (Portorko) u i kUó Portorico 0». ajkai.) ^ 1 kllé CuU <flnotn) I
1 kUó Gftun (üjmwb> I klió mocca H
1 kiló mooea íHfftaJ . I kUó araay Jáva I
1 kUó arany JAra(l«. Ha.) komba*« »JAbIoui n* pool a kdi kAvóLmat.
1 kflí VhV«* PW. (is- JéO 1 k04 fínota Wrkitt ! Ilii Cnba retkMf
M 1^0 írt uo frt j.ao
M 1.70 frt i.so M 1.4 O
irt i.ee
frt U40 frt teo ••«a pit-
m m*
í.eo i.ae

Kávéhoz csomagolható
!U kiU ktandaria, c*A*x. ker. m frt LSO
19 kiló Mandula, caáo. kar. Z frt 8» lU kOi Háitartid * frt ZJ5
1« kOó HialarttW Hírt as
(nalybaa elA. mit
______ Mmaotra
U «Iriüaaiva kőid
BALOGH LASZLO
káv«- im Ua khrttaU litaéa Budapant,
4| kfl&i aortaaaákail (na
n tsbk falu 1« kOldheUt. \\d. rWüio b leljeion bém
FSflitrt: FtAkOclaUkt
vr. Doh
XotUBktllar-vtoa)
r-ntoa 61
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
| =atfínftfméb* qfányuM
Hazai v általános biztosító
részvénytársaságot,
"■........ melynél newaeak — m
clgpyo» faltételok mel-llett blx^oslf nly dm
•hol mm •lőtordalö ké« cokftt •zonnul és méi-
mmmrnmmmm ....... miim n, im . bt
tinyosan beasülik, «¿t
\' -» ■ | ■ ■■ Zl.lMI II.
!gyot»««o ki is fíx«t!k.
híjTvCr T^tfr-\'p •
R©n4»lölnt4«»<
Gittit, VlJiteJ-it 2i. cli
mm a»era aseUetá.
Dr. GARAY ANTAL
t. m. te Ur. «MtÜT
x imi Mi\'ír^íi m b«tmj*k wkwram rr»-
o« wju« iiíwtw, rr«"»**. »i^»«-
Mtr.ift MrS m .¿i »«nl b«W»ic*k»» k«crc.*-Mi4»l. <»k»lr^«t, u «ofvttti« uUbaJaU, H»-
koA M »UdMUM-a
U.a«(0t, 6.Ul»kaAl 4» ldi..kb«k*4l htkl-IfciS wolminTOT»l kip/4bilt »Maier. iun>l — &io|TM«< «ki.il lm. Raaitaltei ■»•
front» 10—<1* wU T—•■!«. LOVlllkW fálMMl. ^---
FÉRFI INGEK
, fbltfQ». b*tía».t, ».phirból rnlnU n|7
tuirUK m.rlul
24 óra alatt késaittetnek
LOSJIG EDE
fehémoinU raktára
kerepesí-UT 2. SZÁM.
Vidéki megrendélések gyorsan éa pontosan esxkösöltetnek.
Héaziütos árjegyrók bérmoutva.
«yégyszarekrál «aaéeeketk
készpénzért vagy résiletfl] tetésie legolcsóbban
-a 4$
BUDAPEST, József körút 26.
Klpaa árjecyzik loflyoa te kérawatva.
08AK BOTBm KXU XOHL ,6rtá»t nja^takarltáa I
HAWAn wBVA1.VX atAuAD.
Petróleum-szappan,
* t*
teljesen ártalmatlan legeslogjobb mosószer e világon. I drb (80 ML) elég »0 Utar vlaham. Bőrobbot a melléesomagoit haaz-nálati utasitás.
Gyári fBraktár: BUDAPEST VZZ. BottenbUlar-utoa 29b- saárn. Drogéria ós egyébb jobb tl/ietekben min-íionQtt kapható.
r^lMtciutok (aa drb) 0 kor. «0 aíMvtei.
b4rxuoutv» ntéinrjt mo 11 • tt.
Képviaelök mindenütt kereatatnak.
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
Na küldjük pénzünket külföldrat Legjobb órákat ós 4k»ieráket kOid
LD IMRE órás és ékszeráruQyáros
W t OIXTT.
tetaifi UrgytkéH • pénrt ilstzakBIMM «agy kioaarélaaa.
88 . I 1 ..I 3 ¿VI JÓTÁUUASSAI»
•r
mmttmmmMM
Legújabb találmányi
aaan.
• Szabadalmazott jégpincze.
,8«kUl Jobbak te el««kfcbak, mlmt u atókkUk: Ui-,»T«k: * jf-f Ufj (Altja ma»4l, ht^j ti** WicyUn (krfeljcbb í5 aiiullk apad Aj. 411hat bt ; •c7bsinun ,aM>0»l«t b^lwUU «)»bb .kr4-
oyk, crupáa faWl. cuk a rii (tiUgéjUn ím cúj-alkalmaira, ím Ixxad, VO niuUk )4f m*-.»akaiiUa* al; mtmár—k, kente«**, vn4*r-
¿¿ivk, teJciiLrnoiftk, unnlnlcn hiti h/uwAJaUuU ia ^nilkaltalittflUwMk. árj««ri4fckal u»l(il a Í0ÍU14W.
flucsanye&z József
Budapaat, X-, Kőbányal-ut 44f46 aa.
mMMMMMHHM
Egy pontos nickel »sebóra szép kivitelben
írt
8 00 1 90
Valódi ezOat kétfedeL ank«r> remont erő« sxerteiöUel, szép kivitelben — — — frt 8J6 Valódi ezüst tola romontoir-anker kótíadelet óra--frt 10J0
l\'üj pontos uiokol ébresztő óra Valódi ezüst remonLoir-óra pontot járással — — — „ 5 —
I4-karatoa aranylánc sok oainoa aaáp kirltalbaa:
20 jramm nehéz 25 frt, 26 gr.iium nohéz 80 frt, 80 fr<tram nehéz 88 Ért, 40 graoum aebáa 47 írt 60 kr. — Uindsn lánczhox aranyba íozlsit kOvaa lógók kQlOa m ér re 16—10 griuiun súlyban 4 irt 60 ar. v
Mindén tárgy a királyi íópénzverdchiratal által megvísagálva 4a bélyegerra aattUWtr* áft»»l éa mr*a]r4tw»*lüml. - T*bb MM iHwihI UtM MrUk.ca.Wa
■as7 képaa árje^yxék lsgyan éa bánaaatra ktUdatlk.
Gáz-lzzúíáoy 3 í Splritos-lzzófeny Petroieum-izzófeny 101 Acetylen-lzzófény ,3K. Vidéken képviselik karestetaík
Rószlotcs árjej^ták
G O N D 0 S J.
BUDAPX1T
V. kar., Váoai kflrat M. aa.
Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST,
VII, Erzsébet klríiynJ-ut 15-17.
,vb6 w^nonyU. __„
T.UAJ M M«H
fatT»íc*«s 1».
TMá íJn^olu
if^im MMÍM
A lognjobb és IsgjobD &tilönlőgessáy:
köaavöuyoa-. rbenmáa-, laohla^s ós ldo^fájdalmak allan
Herkulesítirdöi
ülieumaOmcí Fordnljon Schwab gyógyszeréi-
heg ilerkalesíürdöa.
Ka megpróbálja, mog nt>Hi bánja l
1 Ov»ff Ar« 1 íorlnt. I
üiságtartok
EU4 dümafyareraaágt
Oltárépitóaaat, axobrAas&t ét aranyoaó mtUnteiat
AlapUtmtmtí IMO^kc=x=
Tm
Cml 100
110
• IMitkw téiilli> ^ W-IértktX, wtlitk^tt. tU-* UhU rlimut ié pUkn iMtr. 4« ttkíl \'uipi 4MiboniSJi«i pe-liWaaMfi nAr^diwM
li4UlfMTa,TaluBÍBÍrtflol- !
üUukiykM maritok 4*
Hl a , ^ a fiait
lYii.lt kkmlM-
émt—
J^m, KAtta üdv« •t«tntt raaiua i»M.t naiMeknlt umi u
n|i> M »»Ulkii.iifMWfc.
ta» taa i«a iaa
i. UO IM M« Itt 174 U4 T«r.eotu ktemmáml pttttkiuhnm CM. W IN 1« IN

- ar«k ém mtm ku».i^«l4ahl
tl.áuk.^k buul jékirm«t«.
|\\lagy János
xytn«,mu. WkWMmmta k. Uui-Mk 4. k*yk*iuk«l Vb4l UUTN* XU1U*
Temaavár-Józaafrároi,
Bonáz-utozn 6. az.
A leflányélsí beteossoei
fondosaa csomagolya hórmenUe kCLldöni
I •ff«BB*SBlféE*t
6R0KBAÜM ÁRMIN
MJTDAPEST, VI^ Hajóa-ntota 18.
ki.rtnó minőségben, ut&nyosabb árban kaphatók:
Schöníeld Hliscii
kefe-, ecset és s^prú-gy árában,
BUDAPEST
vil„ toapéJj-nt 8a c.
Ugyanott legolcaóbb árban axerezhetó be a legjobi/ .ct.kfonó nád és mindennami kefe, oocot ¿a aeprtl-ám.
Javítások eszközöltetoak I
Nagy raktár
„Raffia" SZÖlÖkÖtÖbBfl!
Vidéki megrendelések utánvéttal enkO-zölletnok.
V\'
\'Ki klAIWá«« M Ml
■ tkmoi UiimuA Uat Wrt^Ak^i »•!
6 o*. *m tír. JT.U«*»
> itr4.4t)*k. tikk «u* a» »ít«»(wk lr« »
iexi»bb ec^mGír«» wtxxaá*»^ kik
lourtem lmuitui \\Jifmtk.
k IwmJIWI » tm m
»tUlviMiyeVn.k niíífiW*.
■Kcl»cUJei » tíJMÍ ^ikj>/MV>üiek. K1W Wí W.kj* áJlwnlr un
bwfuJ«»»-
UUU. iu4nik«M tm :____
vU Mi«ratw4* weriat. . ... ,
M UWfcm *«Mk»tUU«Mj UtU • »flU-
(M >M» ktnt Ui«t«-illAtkwaUUl U»r-
pr^M U Mrtua IV\'.o 4« kaU UAk«k
m igm
Felülmúlhatatlan
miuóí-égti, saját gyártmányra boroa-tyán lakkfeaták, puha padló bevonására. parkott Tlaaa-paaata, xománoz-ívstók, oiaj- éa kátrány-festék, broni festék, folyékony és poralakban, íöld ós Togyifes\'ék (külónfél»\'! aainekben), to. Tábbá brunolin, különféle fapáczok, eay rek, kátrány, karbolineum, kefe éa e«aet< árok atb. legjobb minőség éa legjutá-nyosabb árak mellett pontosan azállitok belyben és vidékre.
HA&TZ. LÁIILÓ áa TÁXU
featók nagykereskedő
Budapesten, Caömörl-ut 2. aaáca,
a központi pályaud^r mellett
^ ^gHMMBPgSBWMBBSMtB
„ való takinutui albaUrot-^Lk, bogy ^gyűrte 4e écvik • papírokra
az első 3 hónapra ^ayaBiHK8 kamatmentes ^wm
«Ifllasat aA»k mMm mitóí fo,v. jeiwtktz« uj fl«yfé^ek Helyben \' ^ w vidéken bármelyik tetératoál riiálogositou sorsje^\'C^el k.villwk f k. „okra nagyobb éa olcsóbb - ea tísó 8 hónapra IllgycnöS kölosönt adunk, «eTy kktób rémükben üthető vis«^ * UUjO* a zálc^cy beww^ F«MU«o«.W 4a káczsé«gel «olgál a
. tíecht Bankház
BaJjpti, PtrtioMktm a
k (mikWnl "
v ... »"<:\'.%••.:<7.
Vv A jr.
Okmányszerzö vállalat!
Mennyasszonyok.
Vőlegények.
»•■t,, txl, k*t*p..i-nt 14. ii,, mlndmiu* okmáajrt rae;«mii. Krteí.taWUí. «< tlrálUIJ.a
r..*""?*.1 Dívna r 7»ro»i-
tájit, fclud.nUji. tisatl éa k.ton.1
e*y.k.i 4. kajiwCa,« n.».»!«.
^l.1^0**" «f*T*r«L - a Lis«^
* , ,Uíb.*" . «"\'M okuáajrt kai.
•nív.d.l.Bi.l, . íclblrd.t*. Mrtli (UkM.
íf1*^.*1^ "\'"«\'«n kaifildl m.fblsAaok.t U. boujroía Offvtvű; Kiumsil J. Mn,r*-Mika.ktau.aiU (MuULkMMria vdÜJ^A
TT\'I "•-----1
rvir.
Megjelenik naponta karán reigeL
tyoautott • »N«eyUft«s»i Friss Uja«»* nyomdájában.
Előfizetést ára:
Helyben hashoz hordva egy bora 00 fillér. Vidékre póitai küldéssel c^y hóra 1 korona 20 ffllér.
II, évfolyam, 98. szám
Ragy-Kamzsa, 1902 keH, április 8,
Egy színi ? ffltfr,v

Kiadó tulajdonosok: $ Felelőa aaarkeaatőS
. f L J 3.0BV&Z IVJCÓ.
knuai oa Fuku. I
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krausa és ♦Farkas p«ptrkemke4é«e.
Egy művész tragédiája.
j ~ ■ *
\' V. • *
^Szoczaalásták győzelme. JHBé^jszíBntetett statárium.
Halál mulal.il j közben.
Gyöngyös, ápr. 7.
Vasárnap este Kövesai Manó 88 évea
hivatalnok nejével együtt nagy társaságban mula\'.fttt. A cigány húzta Kővossi nótáját. Egyszerre a jó kedvű ember
hirtelel roaaiul latt áa haiufea jajazóval összeesett. A muiaika elhallgatott és or* vosért küldtek, a ki azonban aaár ka\' lottboz ért ki. ....
tővessi szívszélhüdáa Mretkextébojl halt meg.
Korcs tismdök.
Valamikor rógos rógen, mikor még nom tokíntefték a testedzést a «elletni müvolödós mollolt másodronda kérdésnek, a magyar faj volt nz, moly Európában crö dolgában ssembeszálli akármolyik másikkal.
Ezer esztendőn keresztül, a kelőiről foltőrő vad hordák akadálya, fellarlóz-talója, ezer eszlondőn keresztül Európa ós az európai kereszténység védőbástyája volt. Vadnak nézték ugyan őt is, a »puszták fiának", aki a civilizációtól mindig visszamaradt ogy-kót századdal, de becsülték, mint orőset, - egészségest és csak félva nyv\'lak íeléjo maréuylő kézzel. \\
Ezer esztendőn át állaúdóán azon
buzgólkodtak a azomszódok, hogy mog-őrlcljók ennok a romek fajnak páratlan szivóíságál, de minden gálád igyekezőt kárba vesxott, csütörtököt mondolt ezen a szívósságon ós mindig, mindenben a magyar faj győzedelmeskedett.
Nemzeti tornákban a nemeali büszkeség vezette éa ahol megjelent a magyar bajaok, porba hullott a gőgös idegen. Mátyás király, az igazságos, mikor attól tartott, hogy a magyar erő szégyent vall, mert orftsb, edzettebb bajnok nom jeleni-kaaett, maga állt ki a porondra 6a földre döntöllo llolubárt, a cseh óriási.
Toldi Miklós ós o többi magyar óriások nomcsak legendasxerü alakok, mort a magyar vitéz tornában féltett, sőt lo-győzhetotlen ellenség volt, s ha vesztett, talán csak a versenyfutásban lett vesztes, mert fúlni a magyar faj uem tanult meg aoha.
Teasók végig Upozni a nemzet történetét, van-e esőt reá, bogy a magyar (aj gyáván megfutamodott volna, még a legszomorúbb napon, a mohácsi váaz napján aemsngy érte a magyart a ve-ressóg, hogy aa ellcnséguok hálát fordított volna.
Igy volt ez régente, üókóben, bábomban ogyaránt a magyaré volt a győzelem, még ba vereség áite is, ha a túlerő, vagy a azeroncsét-len véletlen elvelto tőlo a győzelmi babért, aa erkölcsi győztes mindenha ő maradt. / y
De másként van ez mai Megverik itthon, megverik máault. Háborúban, adjunk érto hálát az Isten« nok, nom koll erojól bizonyítani ós esot-leges elernyedéséi ól sem szomorú tanú« bizonyságot tenni, de békében, tornák alkalmával egyre-másra óri a voresóg.
Tegnap a csehek fővárosában megverték azokat az angolokat, kik a ma* gyar ifjúsággal axamhen lonyösholellen-
nek látszottak és ugyancsak tegnap ugyanott megverték más vorsonybon
nyolcszorosán a caohok a magyarokat.
Uiszon clvégro, nem azercncséllonsóg ez és nem helyrehozhatatlan baj. Ma néked, holnap nokom. Igen ám, dé ma bizonyítja, mi loszi romólholővó, hogy a holnap jobb lesz a mánál?
Nom mintha egy magyar labdarugó csapat veresége a magyar nemzet vero-ségo lenno, hanem mi otthon tapasztaljuk a dolgok visszafejlődését, moly azinte láthatólag folyik, mi érezzük, hogy az a szu mely éveken át hiába erőlködő», sikeresen végzi őrlő munkáját, mi n magyar ifjúság ogfcsapaljának gyöngcsógóben az ogész ifjúság gyöngeségének pildájá látjuk. Hisszük, akarjuk ia hinni, hogy rémeket látva nagyítunk, de n körülmények mintha azt bizonyítanák, hogy igy van ez, ahogyan mi mondjuk. /
A mi ifjuságunk, különösön az ifjúság cromje, nz egyetemi ifjúság nem ér rá les-tot edzeni; a szellemét növeli ugy a hogy, mert mégis muszáj, do atasli nevelésrenem ér rá a politikától, asztaltársaságodtól, kávéházi óa egyéb ójjelezéstől ós giger-liskedéstől, amikor pedig van egy kevés szabad ideje, akkor olmogy\' felekezeti botrányokat inszcenálni, hallgat lelketlen izgatókra és eszközükké lesz a nemzeti egység megbontásában.
Igy aztán szellemben, testben egyaránt erösebbek lösznek belső és külső ellenségeink, crösebbek lösznek és majdan sikerül nékik, min ezer óv óta hiába törekednek : porba dönteni a magyart.
Nem, ennek nem szabad megtörténni Nom is fog, mert a politikai marionettekből az angol divat ruhafogaeaiból kell, bogy férfi legyen iámót, magyar férji, ki nem hajlott meg sem tcstbon som szellemben senki előtt és a ki nem nyugszik addig, mig az elszonvodett csór. bát fényea győzelemmel kiköszörüli és
nem tűr vereségét aoha, sem bókébhi,
som háborúban.
Erős testben erős a lélok, egészséges a szellem, nekünk ma jobban szükségünk van erre, mint ozer év óta bármikor. Előre tehát, pokolba a tivornyák-kal, agitációkkal, a bolbékét megrontó üzelmekkel, mutassuk meg, hogy még erősok vagyunk, oly erősok mint voltunk mindenkor s no mondhassák az utódok vesztett csata, vosztolt szabadság után: ozt annak a korcs nemzedéknek köazoahetjük.
Iloaval Hugó.
Öngyilkos hírlapíró.
— Saját tudósitónktóL —
Tudomány szomjának, ernyedotlen munkásságának éa vasszorgalmának lett as áldozata az éjjel egy fővárosi fiatal, 28 évea ügyvéd, dr Rothschild József.
Tanult, mert tudni akart. Csak a tanulásban, az önművelődésben lelte örömét. Nappallá tette éjjeleit és tanulta csüggcdetlon iievvel a tudományok különböző ágait. Mint középiskolai tanuló, mint egyetemi hallgató mindig a legelsők közé tartozott.
Már 24 óvos korában megszerezte a doktori cimet, majd rövid idöro rá as iigvvédi vizsgálatot ia a logjobb sikerrel lototte.
Ekkor he kollett ^ vonulnia Győrbe, hogy mint önkénles eleget tegyon katonai kötelezettségének.
Az az egy esztendő, molyet a katonaságnál töltött ol, nagyon megviselte az amúgy is gyenge szervozotü ifjút, ki ott is mintaképo volt önkéntes társának is yseletóvel ,ós szorgalmával felebbva-lóinak elismeréséi is kivivta.
A katonaságnál som szűnt meg hódolni tanulási szenvodélyének, tanulta, gyakorolta a modern nyelvokot, miro kikerült a katonaságtól, ahol a tiszti vizsgálatot is a legjobb sikerrel letetto múr egész folyékonyan beszélte a francia angol és német nyelvet.
A katonaságtól u fővárosba lóri visz-sza, ahol nagy lud&sa csakhamar tért nyitott neki a zsurnalisztikában. Több előkelő fővárosi lapnak állandó munka* társa lett. Minden tértin otthonosan érezte magát. Dolgozott a szépirodalom a közgazdaságba a politika terén és mindenhol értényesilelto tudását, mely általánosságánál fogva aohasom /hagyta jaerbe. \'
Azonban a lázas munka, a sok tanU lás, teljesen aláásta a gyenge szervezetű ember idegzetét. Napról-napja magába vonultabb, buskomorabb lett. Senkivel nom érifitkezeil, sehová nem ment éá alig egy félóvro rá, hogy a katonaaágtól hazajött, kitört rajt a tébóíy. A > sok tanulás, az idegölő munka megbőszül lá
magát. /
Azonban a tébolyból a lelkiismeretéi orvosi kozelésnek sikerült kigyógvitani. S ugy látszott, hogy a vaaszorgalmd ember ismét visszauyerte régi rugékony-ságál.
Folytatta, ahol elhagyta. Tanult, áoU go^olt tovább, szinte még nagyobb erővel, nagyobb lelkesedéssel.
Körülbelül 2 hónapia, hogy a téboly* ból kigyógyult, s mindenki, a ki ismerte, azt hitte, hogy a tudományoa ifjú lelki világa már teljesen egészséges.
Tudósítónk tegnap elölt a aoroksári-uti Heidelberg féle vegyi gyár {géaénél találkozott vele, A tüzet azeaalélte. Még látszata sem volt rajta, hogy lelkivilága újra meg lenne támadva. Padig mii\' meg volt.
Áz ói jel körülbelül 11 órakor ment haza Zöldfa-utca 12, azámu lakására. Egy pár percig olvasgatott, azulán vetle a kloset kulcsot és kiment a kloselra. A házbelieknek feltűnt, hogy aokáiy nem tért vissza.
Utána meatek «a alt akadtak rá, egy szegre felakasztotta magát. A mentóke hívták, kik már a bekövetkezett halált konstatálhatták. HohtaeMt a morgeuba szálliiolák.




\'..fj.;,!,-.
-¿ez*
ORSZÁGGYŰLÉS.
A képvlaef&háxból.
— Saját tudósítónktól. —
— ápr. 7. \' Az fllés kezdet® fél 11 órakor.
Elnök: Apponyl Albert gróf. Jegyző: Vyegre Lásiló. Minisztorok közül jelen van i Lukáos László pénzügyminiszter.
A ttapireuu uiőit
Vasal Pál kér szót. A ház költség, vetés tartamára elhatározta, hogy üléseit egy órával meghosszabbítja. Tekintottol arra, hogy a sonrerzió nem tartozik a költségvetéshez, azt hiszi, hogy a megállapodás a konverzió törvényjavaslata tárgyalásán érvénytelen.
Elnök. A Ház megállapodása a kon* verzió tárgyalása ténylog nem vonatkozik, ennélfogva a Ház a tárjryalás tartama alatt két óráig fog ülésezni. (Altalános helyeslés.)
A konverxló.
Reményi Ambrus hosszasan indokolja a törvényjavaslat szükségét. Ismerteti a konverzió előnyeit, összehasonlítja azt n külföldi hasonló konverziókkal s azt hiszi, hogy a kisebb kamatláb elérése linánciáukra vonatkozólag losz eredmény.
Bsrts Odőn éles kritika alá vesri a jelentést s az előadó beszédét. Hibáztatja a javaslat indokolásának szűkszavúságát x azt, hogy a Hás a konverzió előzményeiről, hatásáról s következményeiről oiőre tájékozva nem lett.
A javaslat mellett sxóló argumentumok közül elfogadja az egyesítés érvét, mert oz tényleg előny as ország financiális helyzetére. De íuár a második nyomasztása most, amely szerint n törlesztés elmaradása hneznew, azt nem fogadja ol; hiszen minekünk a valuta sza-bályozására vonatkozólag is fel kell használni a konverzáclót. Erre vonatkozólag ast kérdezi a pénzügyminisztertől, mikor veszi fel a készpénzlizetést. A törvények szerint lU03-íg meg kell azt kezdeni, különben vissza koll vonni azt as állítást, hogy a koioua érték arany érték, mert a külföld sem bolond ezt továbbra elfogadni.
pedig a konverzió létrehozásét gátolja mag Auszüiában, nyíltan hirdotik "azt, hogy Magyarország csak akkor veheti fol a készpénzílzotóst, ha velük saját akaratjuk szerint jó kiogvezést kötöttünk. Idézi a tőrvényt, a mély szerint az 5 és 50 forintos bankók bevonására _ szóló rendelet kibocsátása után másfél évro a készpénzfizetés fölveendő. Es az előzmény, valamint a függő államadósságokra, aa axanykéssúiot gyüjtéséro vonatkozó clözménvekb eteijesedtek. semmi sem gátolja a valutaszabályozáa véglogcs befejezését. De ez Összefüggésben van a konverzióval, mert mindenki el fogja hinni azt, hogy a koronajáradék, arany-
Iáradék, de az a pénzcsoport, a mely a ;onver/.iót intézi, addig nem, n moddlg a konversiéból busás províziót aem kap. A jelentés sürgősnek találja a konverziót, mert ost n kamatmegtakarítás kívánja. De ösnthasonlitra azt, a kamat* megtakarítást a tőke nagyobbodással, a mely 50 milliót tesz ki, huísonőt évnek kell elmúlni, rnig özek kiegyenlítik egymást.
Az ellenzéknek nehéz a holzzete a
Íavaslat ellen. Hármas hatalom ellen kell óademe. A korona, a többség a a pénzcsoport hatalmai ellen. Nogy vívmánynak tulajdonítják, hogy aa államnak is 1 százalék nyereségnek felét Illeti mpg. Ha a tényleges nyereség nagyobb lesz, akkor a csoport Is\' nagyobb nyeresség-ben részesül, de as utóbbinak a nyeréssé** is bizonyos. De különben is, hogy •lóször is magvar kézben levő kötvények korülnek klcserélőre.
A jelentés külföldi konverziókra (s hi-valkozik. Ks is hibás külföldi pénzvIszonyok egéss más eredményt hoznak létre, mint a mi állami háztartásunkban észlelhető.
j Nem talál sem jelentésben sem az előadó beszédben megnyugtatást amt nétve hogy a konversiót most kell megviss-gálni már. Nem fogadj* el a törvényjavaslatot. (Zajos helyeslés szélsőbalon.)
Öt perc szünet után Jostpovioh Géza rövid tölszólalásban kérdést intézett a ^azCUrminisztorbez, miért nem konver-
tálja Horvát-Szlavonországok regáleadóc-ságát?
Bzüzbesséd következett ezután, Sstiilő Géza, a néppárti mondta s legelső sor-ban rámutatott orra a nagyfokú tőke-pazarlásokra, n melyek n magyar kon Torzióknál dívtak ós dívnak. Számszerüeu kimutatni Igyekozott, hogy a konverziók folytán többé nem les* módunkban adósságaink tőkéit törleszteni, annál kev.wbhé vis«»fiM>lni, FejlAg«t(« e?után, hogy a konvorzáldsra kerülő adósságaink konvertálásénak a^idojo még nem érkezett el, mert hiszonjmost még miudig 4 és egynegyed i.záiuüékkal tőrtúnik a konverzió. A Ház előít ijxóg mindig titkolják a kibocsátás árfolyamát.
Nem volt körültekintő a pénzügyminiszter, mert csak egy pénzcsoportul egyezkedett, híven őseinknek ahhoz a rossz szokásához, hogy mindon magyar urnák mogvolt a maga házi pónzKőz-vetitője. (Főikiáltások: Zsidaja! Demokratája! Derültség.) Nincs semmi haszon abban a föltételben, hogy amennyiben a csoportnak a konvorzlóból bizonyos mértéken tul haszna lesz: abban mi is osztakoznl fogunk, mivel a jövedelmet tolüífk neria fflggó elszámolás fogja íol-tűntotni, Hangoztatta, hopy az európai államok johb eredménynyol konvertáltak rosszabb viszonyok közt, mint mi. A javaslatot a néppárt nevébon visszautasította. (Tetszés a néppárton.)
Okoliosányl László ugronlsta azzal kezdte, hogy a konversiót azért éfősza-kolják ós\'siettetik, mort attól tartanak, kisül, hogy nem a?, országnak, hanem más valakiknek lesz hasznukbelőlo. Más célja e konverziónak csakugyan nem látszik. Nem is szorultunk arra, hogy^az pénz-csoport velünk konverziót csináljon, hanem o csoportnak van sürgő-een arra szüksége, liojjy velőnk üzletet kössön. (Zajos tetszés.) A konverzió ma nem aranykölosön, de a csoport tudja, hogy " kamatokat aranyban fogja fizetni at állata; 8 pénzügyminiszter pedig bevallott, nogy ha aranyra osinálták Volna a konversiót, olőnyősebben meg lehetett volna kötni. Nom fogadja el a javaslatot.
Beöthy Akos : llolnap mogcsináljuk n számadást I (Mozgás.)
Bakorssky István Kérte, hogy beszédjét holnap mondhassa ol. (Za/.)
Apponyl elnök: Még nincs bárom-negye^l kettő.
Lougyol Zoltán: A Ház nom liatáro-zat képo*. Kérem megszámlálását.
A Ház határozatképes volt, de mire megolvasták a tisztelt urakat, háromnegyed kottö olérkozett és igy Úakovszkv kérése teljesithetövó vált. Holnap folytatják a vitát
TK
Háry László temetése. .
Budapest, ápr, 7.
Ma délután 3 órakor temotték el na részvét meüott az Izabolla-utoa szúinu gyásfcbazból Névy Lászlót.
A tomblósen mcgiólent Márkus Józsof főpolgármester, Halmos János polgármester. a kereskedelmi akadémia, a szabad lyceum, a tanárképző és a kelet akadémia küldöttségéi.
A templomi szertartást Papp Károly református lelkész végeztö és megható gyászbeszédet mondott.
Utána Koitál Virgil buosuziaUa el a halottat a Potőfi társsfáfl novébon, mire a koporsót n gyászkooulra tették és megindult a gyészmonet a temető felé.
A tenictőbou a nyitott sir fölött az elhunyt két volt nüvondéko Gál József és Űrünbaum Náthán motdollak tanárjuknak egy utolsó isten-hofczádot.
tfftl—fcrr
A deési mandátum.
Budapesl, április 7.
Annyi dólíot, mint a deési mandátum egyik sem adott h Kúriának ; mu éppon harmadízben foglalkozott báró Dániel Tibor mamlAlumav.al s a mint harmadik ez a tárgyalás, u$y valószínű, hogy még így harmadik válasstán is less u kerületben.
Az elifi alkalommal tudvalevőleg gróf Teleki Dov\'.okos győzött, de n mandátumát megsemmisítették s igy lépett fol ujta o volt ellenjelöltje, a üotal báró
Dániel, ki azonban még kiskorú lévén, valójába» nem lehetett .a parlamen tagjává. *
De ő ftllépett 9 meg li Választották egy másik kormánypárti jelölt, Csizér Ákossal szemben. /
Perno megtámadták ft >. válásitAsl a igy került a petíció ma a Kúrián tárgyalásra, Paiss tanácselnök vezetésével.
A választást védő dr. Edvi-Illés Károly alaki kifogást cmolt, do ezt dr. Ragálvi Lajos, a poticionálók képviselőjénok felszólalása után elutasították a kezdőiét vette az érdemleges tárgyalás. i
Ragályi Lajos dr isme\'rtotte a petíció tartalAát, s bemutatta a Dániel Tibor báró 8zfllotóséről szóló anyakönyvi kivonatott a kiskorúság megállapítása végett Elmondta, hogy a képviselő a többséget hallatlan veszegotrsnek kö-szönhotte. Apja, Dániel Ernő -báró, a volt miniszter hatvanezer koronát adott Elek Albert jószágigazgatónak rendelkezésére, hogy a kortoskedésnok foganatja legyen. Közösen állapították meg azután hogy ki mennyit kapjon belőle a a tanácskozásban résztvett az itiu báró is. Kéri, hogy a volt minisztert a kormányzóját erről eskü alatt kihallgassák. Azután ájtórt ív részletokrs. A kerület hallatlan jólétnok ürvondot, minden Dániol-párti választó uj kalapot kapott. Kérte a választás megsemmisítését, A tárgyalást holnap délelőtt folytatják.
A búrok szabadságharcé
Kroonstaű, ápril 6. Noha Schalk-Rurger most Bteynne] együtt Dolareynél van, a tárgyalások a két fél között lovö nagy távolság miatt eddig nem Igon haladtak. A tárgyaló felek abban állapodtak meg, hogy a transzváli megbízottak Kroonstadbóí más helyre menjenok, hogy könyobhen le-liesson tárgyalni. Kétséges, hogy De Wolt isvStoynnál van-e.
London, április 0, A Reuter-ügynőkíóg jolentí Johannesburgból: A bányakamara e hó 8-án tartotta olsö közgyűlését a bur háború kí< törése óta. A gyűlés olnöke azt mondta hogy moggyőzéuéso szerint csak Dotha magatartása akadályozta meg a bányák nagy rószének könnyelmű elpusztítását Ez idő Izorint 10.085 zúzó van űzőmben. Körülbelül juliusban valószinülog a művök folo losz Üzemben. Néhány hónap múlva az ipar ugyahazon a ezlnvo nalon fog állani, mint 1899. október havában. Az egész aranykészlet, amelyet a bur kormány a postán, a vonatokon, bankokban ós bányákban elkobozott, 207,178 font sterling volt. Ezen a vesz teségon ktvül a bányák kárét belotudva a katonai védolom költségeit, 8,400.000 font sterlingre becsülik. Az elnök meg-jouyoztn, hosy a fehérbőrű alkalmazottak bérének loszéllitésát nem votték torvbo. Azt várja, hogy a dinamit-mono-póliumöi meg fogják szűntotni.
Brüssssl, ápr. J. I.ovds kijelentette, hogy a bur vozérek legutóbbi tanácskozásukon elhatározták, hogy ragaszkodni fognak a fücjgot-lonség kÖvctolÓHÓhoz. A helyzet nz angolokra nézvo kedvezőtleö. Botha Durbán ellen vonul
London, ápr. 7. A gyarmatügyi minisztériumban sürgős tanácskozás volt, a melyon a háborúval összefüggő ügyekről tárgyluk. A parlament ma ismét összeül.
Protórle, ápr. 7. A loguiabb hírek szerint a fogyverben álló burok száma nyolcozef, do számtalan kis csapatra tannak oszolva. A lóg-erősebb Delarcy kommandója, n moly mintegy kilencszáz emberből áll.
Pretória, ápril 7. Sclialk-Burgor (árpvalása Stoyn elnök-kol lassan halad eíőro, meri a költő között nagy távolság van. Azt hiszik, hogy a btír delenátusok Kroonstadba fognak utazni, hogy olt Steynnal találkozzanak.
London, ápril 7. A Daily Mail szorint Bteyn és De Watt nem UaJlafadók elfogadni as angolok által fölajánlott békoíöl-tóteleket, míg Schalk-Burger szívesen megkötné a békét. Mindazonáltal remélhető, hogy f \'árnyalásokat nemsokára befojozik.
■ LEGÚJABB.
■ V Szocialisták győzelme.
Séos, ápr. 7. A bécsi kereskedők grémiumában tognap választották a se-gódek választmányát. A választáson a szociáldemokrata jolöltok győztek 5023 szavazattal, a keresztény-szocíálisták és a német nemzotiok közös listája podig csak 42ÓU szavazatot kapott. A választás a rotundában volt ós nyugodtan folyt 1«. Csak a választóholyiség előtt törtért & nap folyamán néhány ősszotüzés n U párt közötL Noháuy ombor megsebeíülL Tizenhármat letartóztattak.
Elfogott eikkaaxtó.
Gráo, ápr. 7. (S. t.) Egy itteo^zállo dában elfogták Maver Kercnc rotten manni jeg\\\'zöt, kit 40000 korona ebük kosztásával vádolnak.
öngyllkoa mllliomoanS.
Béss, ápr. 7, (S. t.) Habersdoríban Lőffoler Anna magánzónő, egy milliomos asszony, a vonat elé vetette magát ós szörnyet halt. öngyilkosságának oka, hogy súlyos idegbaj gyötörte, melytől nom tudott mogszabaduím. i
HegazQntetett statárium.
Béoa, április 7. A Triost városára és területére olrendelt klvótoles intézkedéseket április íl-án kelt összminlsztoriumi rondelottol megszüntették. A zondoletet holnap közli <i bécsi hivatalos lap és az osztrák törvénytár. Egyidejűleg a statáriumot ís megszűntetik.
Forrongás m Balkánon.
Róma, ápr, 7. Illetékes helyről jelentik, hogy Olaszország a Balkánon épen ugy, mint Afrikában, a etátuszkvó fönntartásához rakasikodik. Albánia ós Trí-polisz maradion meg török fönnhalós.\'ij alatt amoddlg csak lehetségej». Azt hi-szik, hogy Macodóniéban és Ó-Szerbiában történt zavargasok már megszűntek. Az Ausztria-Magyarországgal való kereskedelmi szerződések letárgyalása, mihelyt csak n kellő alapot megtalálják a tárgyalásra, remélhetőleg gyorsan fog sikerülni.
Szófia ápr. 7. A macedóniai forradalmi pdrt százötven kiküldöttjo Szófiában két napig titkos ülést tartott, a melyen a további eljárás módozatairól tanácskoztak.
Bécs, ápr. 7.; Szerbia béosl követe kijelentette, hogy föl van hatalmazva azok a hirosztclóscknok a mogcAíolására, hogy szerb csapatok belörtek Törökország terülotáre..
*M
,(v Vérangxö tiaxtak.
Tomeevár, április 7, Ma ójjol a tomej-vári Koronahorceg-szállóban véres összeütközés volt polgári társaság ój két katonatiszt között, llolz szokcrés/Jtadnagy és Doloosa gyalogosliadnagy a polgári társasághoz tartozó két hölaynek alkalmatlankodott. A« egyik Tiölgv íério, Csondos Jakab nyomdatulajdonos rondro utasította a tiszteket, a kik erre kardot rántottak. Dobosa hadnagyot csakhamar lefegyvorczték, Holx hadnagy podig kit vont\'karddal a leromboo az asztalok körűi üldözte a nvomdatnlajdonost, a ki üldözés közben \'több sobet ejtett. Végro hatalmas csapássajl ietorítetto a nyomdatulajdonosi, a ki kottéhasitott koponyával terült ol. A Térengzö W* nagy a főjén kapott móly sebet, a melyot a főjéhez vágott yizoí üvegokotott.
Az osot az egész vároaban nagy föltűnést kelt. A polgárság küldöttségileg szigorú vizsgálat megindítására kéri Schwitzcr táborszernagyot,ki általánoson tisitolt, humánus cmhor és mindig azon van, hogy disszonancia mog no savarja a katonaság 6b polgárság békés együttélését. Az osot bizonyára a táborszernagy-hadtestparancsnokot fogja a leg-dnosabbon érinteni.
--wtm.i i ..ii.imi.iii.i
Vas Gereben unokái nyomorban.
Budapest, ápr. 7. Nagy és kínos Szenzációt keltett ai a
közloménv, hogy(6 legmaayarabb írónak <ki aiuivi bccsof u-odoüni kuicset hagyoU
irökOl a magvar nemzetnok, ennek az jrónak aa unokái nyomorban vannak. , Most megszólal Vas Gerebennek agy tokon a és a kővetkezők*: írja:
Tehát igaz ? I Vas GerebcrJiofc * hetvenes évek kodvelt nagy Írójának ono-kái nyomorban élnek, szégyenóra vérro-kon&inak 8 szégyenére a magyar wm-selnek ? I
Ezt a nir\' olvastuk az újságban. Nem akarom hinni, ho^y a gazdag rokonok áletbenléte mellett mglörlénhossék ez az arcpirító dolog, ne«» akarom hinni különösen azért, mert íudom, hogy a gyor-mokek mostoha anyja, özv. Aáron Lász-Jóné szül. Deési Berta, kit a gyormokok-hez semmi vérrokonságí kötelék nem fűzött, azok suraáról nagylelkűen gondoskodott
Midőn Vas Gereben vojo, a gyermekek ódoBnU\'j»;. Aáron László, ezelőtt mintegy 10 évvol elhalt, özvegye tisztán a gyermekek irán érzett szoreté-től vezéreltetve, azokat tovább is anyai gondozás alatt akarta tartani. Ámde a gyermokok vérrokonai, logközolebbi hozzátartozói ezt lehetetlenné tették. A magára hagyatott özvogyasszony a család kővotelőzdseivel, izgató eljárásával szembon nem tehetőit egyebet átadta a gyer-mokek gondozását ntyjuk édes teslvéró-nclc Aáron Marinak.
De napylclküsögo nem engedte, hogy a gyermekekot ily módon bocsássa ul-jokra. Mindazt, a mit n gyormekek nlyja hátrahagyott, — magának mit som tartva meg — a gyermekek tulajdonába hocsálotta. sőt a férje után élvezett évi 1280 korona nyugdiját is (mert ennyi nyugdíj folyósittatoit rószérc) önzetlenül nnélkiil, hogy ebből maga részérő bár egv üllért Igénybo vett volna, a gyermekek nevelésére átruházta.
A Kolozsvár városi árvaszék ©lőtt 1802. február 18-án vétotett íol az az okmány, mely szerint Aáronné nyugdiját egészen a gyermekeknek engodto át, ugv hogy-annak egy fél 03 egyharmad részét nagykorúságuk eléréséig közvetle nfll a gyermekek, illolvo gyámjuk vegye föl s erről maga részérő még a meg-vzámoltatási jogot sem kö\'.ötto ki.
Aúronnót tehát n gvormokok sorsáért hibáztatni nem lehat. Nom lehet azórt sem, mort mióta a gyermekekot tőlo elvitték, azok hollétéről, helyzetéről őt többé senki sem értosítetto.
Mikor leánva fórjhoz mont, erről a fontos lépésről sem tartották szükséges-nők őt értesitoni, e a gyermekek sorsáról ö is csak most, ozon lap híréből ér-tesült.
A pléhosinasnak küldölt Józsof flu Még most is élvezi az özvegyi nyugdíj egyharmad részét, a Aáronné jóvoltából élvezni fogja továbbra is, egé.\'z nagykorúsága bekövetkeztéig.
Ha tehát Vas Gereben unokái nyo-, mórban vannak, ha nem helyzetükhöz illő sorban élnok, ezért nom\'Aáronnót — a ritka nemeslolkü mostohát — lebot hibáztatni, hanem inkább azokat, kik a gyermekek gondozását magukra vállalták, azok gazdag rokonait.
Egy rokon.
i*\'.mma bxokm .....Mii« i -.ju
\\ Boldog korcsmáros.
Korcsmárosok és vendéglősök könyre,
A gyárak sokoldalú Unubuányozasa kö-vetkvztób^u, ahol a pálinkát k^szilifr meggyőződtem, hogvnit kotl kazán nélkül készíteni olcsó, jó oá ártalmatlan pálinkát. Kzen tfiód AIíaI meg van könnyítve a vendéglősök dolga,
Az én könyvem megtanít, hogyan kell •íüvoriunmi, törkölyt, kukorica és meggy-bá Unkát, Konyakot, rostopcsint és más jó rcle pábúkát készíteni. Tanit, hogy hogyan kell savanyu, romlott és az!n nélküli borokat jnvitaui. borkóstolás és megismerés, melyikben vsn rir. Az egész korcw.áro-Sokra vonatkozó törvény, a pálinkafőzésről ée bűntettei 51 stb. Miniszteri readelct a felügyelet Ügyében, hogyan szcrkcsztondök különféle kérvényok.
A könyv árn G korona.
Aki a pénzt ejőro küldi, kap 10 százelé-kot és bc\'rmenlvo küjdőm. Az Összes szükséges szerek beszerezhetők én szcszüzlo-lemben, lígy hordó pálinkához való szesz ára 4 korona.
Hadován Popovics
szesiüzJote a .llaltyu\'-hoz.
Újvidék (Dácsmegy»»
: Egy művész tragédiája,
: \'\'\'\'/^.i.^v* vtí-» Budapest, ápr. 7.
Najcyratőrő fiatal talentum megdöbbentő sorsát tárja elénk az a hivatalos irás, amit a nagyváradi kir. tőrvényszék adott körre. Egy szép jövőjű featőmövész tragédiájáról\'beszélnek a rideg sorok. Kallós Edo margittai származású fiatal piktor hosszabb időig tartózkodott külföldön, hol nagy mestereknek volt a tanítványa A gonavisolés mostoha volt iránta, s tanulmányai közben anyagi küzdelmekkel telt fiául óleto. Külföldi nagy folyóiratoknak rajzolgaiott, a bizony kevés volt a keresető arra, hogy nyoraoruiág nélkül élhessen.
A sorssal való hasztalan csatázás kimerítette 8 mikor hazáján kívül a legidősebb, legkeresettebb illusztrátorok sorában emlegették, betogen, meggyöt-rötton, az élet tusájában olfáradtan tért haza. Nagyfokú idegbántalmak gyötörték a tavaly — mint annak időjén hírül adtuk — Budapesten a száguldó villamos vonat elől\' ragadták cl a szeren-csótien ombert, aki hirtelen rohamában ol akarta pusztítani az életét; Azóta az élőhalottak szomorú birodalmának lakója s onnan nem jött hír felölő még.
Most hivatalos uton-módon elmebetegnek nyilvánították Kallós Edét, akinek sötét sorsáról a nagvvárudi törvényszék ezt n hirdetményt aula ki:
8219^902. p. szám. Hirdotménv. A • nagyváradi kir. törvényszék az 1877. XX. t.-cz, 88. §-a érteimébon köztudomásra hozza, mis2eriut Kallós Edo, margittai illetőségű festőművész olmobotogoek nyilvánillatík ós gopd-nok alá helyozése elrendeltetett. Nagyvárad 1002.\' március 6. Pallay Jenő kir. törvényszéki biró.
BBM3H
\' BUDAPESTI IfffiEK.
— As osztályaorejáték mai húzásánál a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki.: V
10 OOO koronát nvertek ÖCÜO 26448
78802.
6000 koronát nyertok 72054 72255.
aooo koronát nveriek 1048 8110 10808 10789 11803 10728 20440 21951 25070 20107 27842 89228 44452 40210 40832 49744 56121 59470 60520 61246 01874 62716 64648 65770 65996 60800 69128 76010 88248 80223 90470 97U92 98022.
1000 koronát nvertek: 861 2141 4090 8549 9214 10840 18492 16862 17822 19412 20914 28997 24858 24980 25091 25421 25805 26645 28120 83309 40827 45232 45849 47801 50885 54082 56409 55802 C4877 65168 65807 68653 77826 80844 83758 84076 85-197 80409 80871 90031 01597 92778 98021 98714.
800 koronát nyertek: 805 1825 8262 4815 6382 8431 8482 8001 11504 16699 18738 19327 21882 22508 26820 29187 292C0 29329 29803 80873 88239 83900 34980 85425 88844 40939 11818 45512 48517 08427 54181 56008 56688 57394 63459 (¡5752 07237 68302 68859 72230 72373 73591 75133 76099 77836 78258 79451 80*87 82284 80794 87182 H7783 83480 88515 94459 05480 95637 96597 07012 99001.
— A vérnász. (\\z oslo a Maglódi-utca 16. száutu házban lakodalmi ünnep volt. Hogy, hogy nem az elfogyasztott sok bortól felhevült állapotban verekedés támadt a násznép között, atnoiy alkalommal többen megsérültek, kőztük egy Tinglott Sándor nevü napszámos a log súlyosabban, ugy, hogy a mentők szállították cl a Húkus-kórliázba. A többi sérültöt is a mentők látták el az első segélyben.
— Oly tisztességes ogyónek, kiknek legalább 3—4 tagból álló családjuk van és egy vidéki városban hiríapelárusltással íoglalkozni kívánnak, mely által tisztességes keresethez jutnak forduljanak Hirlapterjosztő Vállalathoz Bndfldest, VI. Dávid-utca 4.
Oklusiv pessárium női óvszer bet Qgyminiszlerl 60V37.Ü01. számú rondolo-értelmében csakis orvosi rendeletre kapható nálam Sohottola Ernő lipesten, VI., Andr.iss-ut, Yici-köryt sarkán. (Konci^rs palota)
Sri-nlalaa UcAmI but y 6ttáfi naiortat folt tu mm »/ 4» 4U tonAU6 ioad«U klássts*
i p 4» Ma WiiUM
ttendelfilntAs»*
6oMVl,M-it24: OH
ás et«s «ellett.
Dr. G ARA Y ANTAL
V. «a. ta Mr. tartály flortss
t n»mt batanèfak 4a bfttbajok aaakorroaa «T*-CTÍt k\'-\'o» (tkvrral, iforun, al>p«waa mirid«a-ntmB léri- <•» nii nemi b«Ui»íi«kít bu|yca&-loiy^tt, foktlr«k«t, «« fcUirtíioi nUb.JiJt, bula-kort M i \\lná«nn»roO K.-b»!nf«*f»t, »l|r«n{4lt rtrfisi«. fiatalok n il é* idi.tl.Uknil ht^x«»! kl-artda.*nïi)j«t UpiíbUl Martat. —
GyitTuitckr\')] («r.dotktdrà lm. Re.. t>U4«: na-
tK»»U 10-41« i* Hta 7-S5Î. Levelekre vátaaiei. .•ynr.i.n,^ » kx** gyói]yize#ekrU goadoskedlk
 Clans és Társa
vaateti- 4a t*PFT** r4w«**ftfc*4st
t *. i4asvifsel aa ie«S. ávrlUa N4s «áhrtá« 4 órakor i«4a»wtm U., U»«vii-utca >J. uim aUtt lait»044
tanÉwlHfitM rwttei ttz$jtói$ff.
ttaatolattal aMsklratoak.
HÍREK MINDENFELŐL
— Rézből—aranykarika. A notonus
és professzionátus csavarktókn,ik ogész kontingenso van, mely kizlrotng a jó falusi nép járatlanságára egV§?»yüsó-^ére spekulál a elfii-h£ al Kt\'r-ja ig\\\'okszik a szegény nópot. A «¿avari ezen fajához tartoznak Dobos Emcc asszonyfai és Welsz Pál í^konyt^Táií illeiöeégü suhancok, mindkeUö mohhoz volt egy csomó fényesre csiszolt aranygyűrűt — rézből s ezokot — bojárva n tósziget-csllizkőzi járás községeit — aranynak mogfelolő árban kínálta a jó földmives népnek. Valószínű, hogy néhány gyűrűn tul h adtak, bár o tekinlben nem tettek panaszt ellenük. Csavargásért azonban lotnrtóztatta ökot a csendőrség és behozta őket a szolgabírói hivatalba, hol annak rendje és módja szerint mog ¡3 büntették a veszedelmes csavargókat. Móg mintogy 10 gyflrü volt náluk. Ezeket toftnészetesen elkobozták. .
— Zendülés a tagosítás miatt. Bereckben az erdőarányo-sitás miatt f. hó 1-éu a nép föllázadt. A községházából Ilankó Józsof községi képviselőt lejénél fogva kihurcolták és élolveszélye-son megverték. Azulán a félrevozetett lömé« a Mikó Sándor házát vetto ostrom alá. Bara Antal és Győrgybiró István képviseleti tagokat retlonoteson elvorlék. A csoodőrság azonnal kőzbelénott, de orejo elégtelennek bizonyult és igy a fegyveres-erő mogorősitését kellott kérni.
— flstrájk Spanyolországban. A madridi szivargyár&kban dolgozó man-kásnők gyftlóst tartottak, a melyon a szónokok\'általános sztrájkra szólították fel a munkásnőket. Dijonban a sztrájkoló kocsisok tartollak gyűlést, a melyon verckedésro kcrflli a dolog, A szlráju ogyro tart.
— As eladó BXaroonl találmány. Egy londoni távirat jolenti: A Morning-post jelenti New-Yorkból t III Morgan támogatásával 0 millió dollárnyi tőkével társaság alakult, a mely mogveszi a Marconti-táviró szabadalmát az Egyesült Allatnok, Kuba, Portorico, e Fülöp-szigetek, Hawai és Dán-Nyugatindls területére. A társaságnak nz a szándéka, hogy a Csőiídes-Oceánban lévő amerikai birtokokon keresztül táviróösszeköttetést létesít Kelottel.
Hallatlan olosóság
J t»l!í* mldliw való f«»WV birratly silob*n 00 r>tt«r
l\'J »fíny«/.". i Ufí* tcMtUt-----&o fülk
1 kjr. bonntjixi padló f*iUk — — — —• — 100 „ I kfr. ©laj Icitií--------ÖO „
\' " \' 7fl
l *fr. írt«* ^itcol Vnúti— — — — Kaphatói
Bröll Tefltféwkr^Wgo^íe

príb»Wr»a a <*«<l*iia.
0»k tfyttu
r*nd«ljí£ rt\'tg _ ______
Uru, r»!Adl anjol «tert, ürorka Ujat Hí tntg tojnak lila cfiiidm, boflf «-ín etodaítex »jor,.
nul «i neUt sfopldt mat-
foltot, mtnd.ntcl» tUitil-tvui(0< u anwrél 4« a b«<. nek n«OT6re fid»v^f«l. fi«. Ulfázot k&lca«D«t. Ara X korooa. Valid! an<ol i\'íotka-Mappaa 1 kot. S dajrab »
ktr\', 1?\' 1 kor- » « kar. ValMI anjol mU Dtoitbt* kaafca»4 eaakl* Balaaaa Kar«41 Uiábaa. T»teaa*4r, a kova aiodtn Mttai noitiU
toMííKíJÍ. IludaMíUo kaabaU T*fök ÍUa ry^IT »(«lUrikao. KUà)yst«s U. 4« ani<4ary-*i H.
9. KtMltfa*IndKriayak asalMr^bilToktttaimibo. Ai ataMiakilyok tL 16 *» \'30. f-al ^rtalm4Un a körnaUtaa mk ax n r4m4by«Mk bimak «ra-raiatf loycal, kikaw Hrt»v4ayal B támaaáj bfn loralíbb hi/OflB fc6n»t>pal a kftmlifi flAU nt-rSkr« Wtak 41 4« a kft T4*ar4ay*lk«t tetalAkk birum nappal a klirröUTelW a Ureulati pfutAr-nil Iat4<«ia4a yaaUk.
KfT4biriat rkaréayak halyatt U \'-Pt tí »/Úrim* blltliitUtaUk lat4t\'ja|faH U l«b*t ■a-mnl. ba wtak. Wl kitUArlik, bon a UUUm4ey*v*U ■.*< riD)ok a t.Vrtulal mtUayvtba a latttowiny«aé nn-r« .. v boirra.
A kO»r)eUi*n mtad«n alj.-»iíbilist Un \'rV ■ Diajtutt *fT-«ry riutfny íty-efy, «rsvazatr* «4 jogot, ha árok ti ima nem tóba UiaÜ. I «ion. ttA* nun falat caak mtndtn 0t~6t riuiiáj uUn «itlt ff\\-f<r mavuat. A turult lórit aitekaialm.uoU állal la labtt (yakoratoi, m«s*aufma«oU axeob n, a tör-\\tu yoa kflprt»«Uk«t klráv», csak uavasaU «>>« tiu-vinyat In hot. Ai évi mirlrr, a falBfyctt bltoCaif
RrvrftU. folyó 4H iprtlU ti 161 kaxdro » tAmilatl lf*.t-(¿•Af trodi libán !(.. Uvibáx-atoa 89.,» t. s. tia-uyetvk («adalkexmt« áll.
A* Ifaaratófác.
KÖZGAZDASÁG.
Gsendos Irányzat mellett 21000 mm. bura került forgalomba 10 fillérrel jobb árak mellott.
Budapesti gabonatőzsde. -
Maryar buta ipr.-ra «.18—9.14, Kot« ipr.-ra T.ll—740, Zab ápr.-ra r.íT-T.tS, Trajru fr.iO ^
Bndapastt órMktSaada. v
K4lJt»d«n kUUUtt! OnUik hltotr4«». *7S itafirar bil*lr4Mnr4oy TOJ. JaUAlof kaAk 47w. Hltnamurinyl 80». Osxliik illatot. 675. Ma. fyar kSUMarrtoy 70f. Manar 4 atlralókoí tratv. itadik IIq.10 Ko>c«aJ4rs4)ék V7.W. I «t»ít>utol<kMt 44S.- ífU. baak 474.(0 Rlmatmbinyi 60«. Ont» Eiaryar ittamTarut ié«rr4ay 671.95 D4U vatrol 65.-» N6tntl bírod, mirka 117.89, Vülamas vuu* •!»,-üttdspnU Vúiutl varat 643.50
B4oel értiktAaad*.
84a«, áprflla.T t Oi.trik bltalr. 070 Man« hltetr. Og»— Ontrik-masyar illamvatuti r4«r»cf C79.TO 4 fiéralikoi aiafyar aranyjaradík 13944 Ma fyar koronajiudek —.—. D4li Tar«t
Foranozvárosl aertésváaár, (Hivatalos jelentós.) Készlet 140 darab. Érkezőit 20 darab. Omesoa 166 darabot Eladtak 124 darabot. Maradvány 42
darab. Mai árak: Malac» 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm eulvban 160-180 kor. 220-280 kilós 98-104 korona. 820—880 kilós 98—100 korona öreg nehéz, páronkint 400—600 kilo* gramm súlyban 92—98 korona 100 kii»» grammonkint élő-sulyban. Páronkint 45— 50 kiló és a vélelösix«g4 százalékának elengedése mellett. A vásár lanyha volt.
Brázay-féle sósborezasz,
A )d hamarosan akar a
főfájás kellcmoUoft érzésétől, dÖrzsöUe bo arczút, homlokát, valamint a főjét és nyakszirtjét sősbomsxel, néhány perez múlva már rendkívüli Uditó ha* tást éror. ■ f
1 nagy üveg ára 9 korona.
1 kis * , „ I *
Nyomatott 0z4kcty Viktomii Bu4ip«»t«a-
HaraaAtk kladáa. ÔUdlk Mar.
UJI Meglolent Vj I
MéíkÉUthtUUfm atmtate MM resxietekkea tutit kataas
PÊ BVláá IIÁMÁlá.
Bünők aa tijua&ç nemi «latében éa aaok hatásai a férfikorban. Dr. mrtasM TXYADAA.
TAHTAI/OM t A ootmiUa o«ml 41 tt tMan«! baoAk. Tarhal» caaládból raló Iwaimaiaa. FaJ-talauk»46 ntnaokok. A tfloo* t«xaiJb

ia44 n»rwokok. A MHteiI H)d*4* ttxt _ ... Aa <W«ma4f Maióxv14«, t» .
Sacral*« 4* ne ml élat Idailii aawrlam. Flirt. Valarttak. Srrakl iivtlire. A ttaml »Í»«a*l4-S*k v4wm kM«Uuwjoi»Tai. Nlaoa UUoa M<t-Nf Alw»m*(tf». KatJa ^»al*« • Unicaok^A
tltkotoí«» kár04 kataaa.
hornH íj6*7mMama faihatA S at«r«J kaiW vx. T»r4a-k6m 44. L S kor a p4ai 4U>«ir.aa b« tJÜ44 to tní «
psrUraJ airka.
S atar«4a4ll
tím
a4rl wMklM««,
y

-hJU-i.
.s
f

riMta
REGÉNY.
« » >\', *
A trager tttka-
ftp« akkor érkezeit
otról Hertuocio 4a elmeat húga- látogatására. < \'V J
A leány nom mert saógyenéveí bátyja oló járulói, kiment a tengerparti» éa beleugrott a tengerbe,
Dortaotteaak neau maradt ogyeba égy levélnél, helyben a szerencsétlen leány elpanaszolja neki szomora torsát ét kéri, visolnó gondját gyérmekének^ nem te ltot sem az apa, sem az anya hüncért, akit ezért azenvedtotni igazságtalan ós embertelen dolog lepne,
l>«:;uccio elsiratta a »zorencsétlsn leányt, aztán elment a csábitóhoz.
— To elcsábítottad a nővéremet I — mondotta.
— Ketten lehetünk róla. Egyformán hibásak vagyunk mindketten, de ő a nagyobbik liibis. Vigyázott volqw magára.
llertuccióval erre a cinikus válaszra a vüág kezdett forogni.
Do még türtőztette magát.
— Ö bűnhődött, mondotta, ólotóvo lakolt n botlásért.
— Hát to mit fogíz tenni ?
— Édes istonem, hát mit tegyek ? Fel nem támaszthatom.
— Azt nom, do viseled majd a gyermek gondját,-- apja vagy, gyorujekednok ismered el.
->- Azt nem fogom tenni.
—1 Iüt magára hagyod a gyermeket? Kiengeded pusztulni?
— Ha az anyja magára hagyta, miért Örődném velo én?
(Folyt, kőv.)
F ÉR FI
INGEK
24 ¿rí alatt készttetnek


SE
Tj*n mra 4a míjie ah®«« gTÓfr:%*rei f>-hrU\'i
.....iuUutü iTudsl0laUi«4
ajiulhatí.
Titkos betegségeket,
hufyctJMyájt. m\\fOaU<t, b$lp»sbajckat, »»b«-kei, »ri>hUJa bolajWjckal atóbajait, a íéjfl-«4 v)rr*ajAU«4\\ «a anficttaés kíríUra.-mAnTott, a«k ítfujfalyáail 4« ba/aulv mU n<)i b<U<«o-|»l, birkiOU-íkot. mrinci- U Idcibajolal; akár i4f4U kanilM 4* ite^iiíoiibb, iT^Man, alafo-aaa 4« a&M«soo (férfi tja
Dr. Gzinozár J.
*m/ml. •reeslitifer
LjütlkíBudapeet.VH.Korepoal-ttt
^ V t 2.4k «s» X.
l\'RaaMt i a. 10 4*141 4 4r4i« 4a «ata 4-S4c * aatto v4r4to.-m»k, kolda ka- 4a Vyiiat L«Takkra aaaaaal và)aas«L Gt4ct*h«tíI condaakoálk.
I
BUTOR
j kéaptoíért fjtgy résxletfl Mtém legolcsóbban
itro Birnn^,
BUDAPÊST, Józsof-körut 26.
**m árjegyzék lágy« ét Mmeatve.
!>1
! M
- , --— —\' -----
\' fehérnemű vaktfaa ^ ¿f
KEREPESUUT 2. SZÁM.
Yltíékl megrendéléselt gfmtn és pontosan esxköiöltetnek.
Rőszlotss árjegyzék bérmentve.
| Értesítés.
Van stertnrsém fn. érdemű közönséget tisztelettel értesiteni, hogy "a m tnvaaxi í Méafre oagy választtkbaa a divatú
ik női- ós leány kabátok, ;
>*litt>>*alMr<»k, ooatanaSh 4a alja*, W<m*ok 4a ala4azoknyA*
mMétkaztek, melyekot melyen leszállított
ánrsítok el
. Mivel igen gazdag választék és ote&ó áradban árusítok, esedezem a n. 6. közönség
becses pártfogásáért. Szolid ós pontos kiszolgálásért Kiváló liszt
rlkózookotUul. i tisztelettel
Markovii» M. P.
(Kossuth-u, Vojnibh-paWa,)
A legjobb tfarrógép^K
ogy ipar/f mint családi használatra
Schweitzer Testvérek
cyári firaitlrában ÜJskcJena szerezhetők be. Kényelmes részlotfiaetöare is a Itgalsd gydri árakban- 1183
Varrásban itt divatos mflhl*aeé»bon Ingyen okulást nyujtunk.
QéptQk és Képrészek nlitfza resJuirfl tépaklll.
Moohanlknl gópjavltó műhely. Mcg\'üizliató utezóügynök fölvétetik«

Magyarnak Pécs. Méinetnek EBées.
No küldjük pénzünket külföldrtl Legjobb órál;at ós ékszoreket küld
órás és ékszerárugyáros
PÉCSETT.
Nam tetőző tárgyakéri s pénzt visszskQidSm vngy kSccerélem« >" 1 —t a ÉVZ JÙTÀIXASBAI» rr\'TTI
Valódi ezüst kétfedel. anke> remont crös szerkezettől, szép kivitelben — —• — flrt 8.25 Valódi ezüst lula rcmontoir-ankor kétfedeles óra--frt 10.30
Egy pontos nickol zsebóra
szép kivitelben frt 8 60
Kgy pontos nickol ébresztő óra „ 1 90 Valódi, ezüst rcmontoir-óra
pontos járással — — — „ 6.—.
14-karatos aranylánoaok csinos aaép kivitelben:\'
20 gramm nehéz 25 frt, 25 gramm nehéz 80 frt, 80 gramm nehéz C8 frt, 40 gramm nehéz á? írt 50 kr. —- Minden lánczhoz aranyba foglalt köves ló^ók külön mérve 15—10 gramm súlyban 4 flrt 50 kr.
Ifindén tárgy a királyi főpénsverdohivatal által megvizsgálva ét bélyegezve.
Kttaawtra állami 4a araoy4raaaakkal. — Tlkb aaaa »Masaarl IrWJ^birtokomba* ru.
■agy képaa árjagyzék Ingyen ét bérmentve küldetik.
KiFálypeinötefü-teníjofi
4 .
köhögés, rckedtfég, borul rémliClís olle» nyálkaoldó. FgyedOb liazai gyártmány, mely mészmontes tzulcorliöl és gyógynövényükből ké*zűb 1 doka 4, doboza 20, 40 és &Ú,
illlór. Gyárosa: V
M A R K E B T REZSŐ
Budapost, VII., Elemór-ntoza 3 Q.tn
A világ legjobbja és kaphatók: ríflkeW \'veroskediS.-kbcn, gyógytárakban és a vasút állomások éttermeiben.
J
pénzvlszonyoftra "való tekintette) elhatároz-bogy sorsjegyekre is érték-papírokra
Ä2 clsö 3 hónapra _ ^ kamatmentes
w ^Itíjegbí \'«fiunk mindea mától fogva jelentkező u) ügyfélnek. Helyben ^ iÄy vidéken bármelyik Intézetnél elzálogosított sorsjegyeket kiváltunk és

kitűnő minőségben, Icjjjutányosnbh árbaa kaphatók:
Sclionfeld Hirscti
kefe-, ec?et ós scpiib gyán\'dian,
BUDAPEST
VII,, Kerepnf-ut 80. sl
Ugyanott legolcsóbb árban szerezhető bt \' a legjobb uzúlífoaónád ós minden nem júcfe, ccsct óa floprtt-Ara.
Javítások eszkozclleiíiek«
Nagy raktár
„Raffia." szöíökötöbon!
Vidéki megrtfndelósek utánvótlel eszkő-zöltotnek.
R^taaka bármelf h(\\lyl?í;brn mir.dck
1U»<..IZ KB riiivo rflkfll o\'.ihon vf^filicW napi :-» tral cimli4i?al, lcv«U:4a<rl, kúpYiaclcttd ineliikko* i<>«ftal bari 100-300 koronát nyer viwaporlo «Uo* n6b<n minden lovdro fold ..Kiayontl Iroda" Hudapeil. Aiadl-utca 31,
osfivobb ás olcsóbb - aj el tó 8 hónapra ingyonas
torra oasyw" •■ w"™ — — —-----» — \'
kMotönt ^unJt. cnoly tóebb részletekben flze.hctő vusza. ^fe ». .ufriM , zálogjegy beküldését. FelvilágosUáees)
«Ogyeo u készséggel szolgál a
Hecht Bankház * \'Pwíietkkltre &
4a trMtt»t-k6nrt SS.
TlloXlartirt blatoaltaak



Okmányszerző vállalat!
NSennyasszonyoka
Vőlegényed
Aa Oraa. Bakot4st Ü(jyvlvdi4flr Budn^ past, Vit., Xorapanl-nt 14. se,, mladouKU okmányt iat^?rcrex. Krr>«r.tülvisM in elTállalja [ házasa4gl diapoazAonlókat, névmagyuroí\' táat, mludanfa|ta tiactt éa katonut UgyakcV utlcvú), \'4Uaropo)<fArtiápot, <;rökbafojrad4«l fliryc\'.tot 4a UülOmböaO ongadclyek mci"«r«á-aét JorttauAoaoaa »csílyotcl. — Btinui n há*a«<
aáKXüUahois nOkjcjm Öicr.&i okiuftnyo 1\'at.
ünaa
en(t<-d"lyokel, elveti! u klblrttatfa köröli utaUaU Amarikal t ni!nd«n keifdldl mesbixásekat la-bonyollt. Ügyvivő: KIBTEtSKI J. Baa*4-
SCovald Péter és Fia
müfesto, veoytisztisztitó és gőzmosó gyár
Budapest, VII., Szővetség-uteza 37.
Uri, nöi- és gyarmeköltönyök, diszitö és bútorszövetek, függönyök, szőnyegek, . és fégérok, szűnnék és fehérnemúik számía
II. évfolyam, 99. szám
Nagy-Kanizsa, 1902 szerda, április 9.
Egy szám 1 fülír.
rniT.iilíT!
tiTr-nriTi »ii>TK"Í
YKANIZSAI FRISS UJ
Előfizetési ára:
Helyben házhos hordva egy hóra l>0 lUlér. .*. Vidékre póítal küldéssel egy hóra 1 korona 20 ftüér.
Kiadó tulajdonotok: v
Xnaii éa Farkas. rS
Sserkesstóség és kiadóhivatal: Kranaa «a Futu paplrkemkeaéee
Fal•1óa aaarkaaató:
a.uavAi mjoó
Megjelenik naponta korái) raguéi.
Nyomatott a ,Na#yk*al»MÍ Friss Újság* ssenOdíiea
nyomdájában.
Csaló gépügynök. Összeszurkált halott.
• Totalizatőr.
— flpr. 8.
Kom hiszem, hogy nkadna ember a fővárosban, ki nem tudná, hogy mi az a totalizatőr. Hallgassátok meg a kofákat, az utca sarki hordárokat, a külön-iéle mosterlcgényokot, mind olyan helyes dialektussal ejti ki ozl az idegen szót, mintha csak tősgyökeres magyar lqnne. Már szinte vérükké lőtt, fel aora tűnik, hpgv idegen.
Sok nyomorgó család utolsó vánko eát, sok szegény ember véres verejtékkel megkeresőit filléreit vitte már el a totalizatőr. Megszámlálhatatlan osotben feldúlója voll sok boldog családi éleinek, és a 2(illés teréte, a bün uljára terolóje számos becsületes jellemnek. Nem kevés eietben fegyvert adott az érző lelkű ember kezébe, bogy élete árán meneküljön ki abból a fenyegető helyzetből, melybe a totalizatörös játékszenvedély könnyelmű módon sodorta.
llrcdjetck ki az alagi lóverseny napján a nyugati pályaudvarra, midőn a verseny állandó kőzőnsógo — a szenve-dély herétől szinte remegve — várja az indu\'ó vonatot,^
Nézzétek, tekintselek körül, kikből áll nz a díszes publikum, moly pénzét álcázza a magyar lótenyésztés előmozdítására, felvirágoztatására. Megtalálhatjátok ott a Kossuth Lajos-utca egy ablakos pepita ficsurját, a vásárcsarnok gyümölcsárus asszonyát, a fehérkezlyüs fináncot, a civilbe öltözött rendőrt, az utcasarkok piros sapkás hordárját, a rövid nadrágos gymnazistát, mindenfélé korú éa rangú hölgyöket és urakat mindegyik mohó áhilattal és tudással büngéssi a kezében szorongatott lur programuiot. A remény pirosra festi arcukat, Fzeraükben a játékszenvedély lángja lobog, alig várják már, hogy utolsót csengessenek és meginduljon velük a vonat a bialos nyereség színhelyére, Alagra. Ekkor még mindegyik mog van győződve, hogy biztosan győzni fog, mert az Ő tipje csalhatatlan. Van a ki az egész uton kalkulál, hogy ha például a totalizatőr 10 : 35 fizet, mi mindent fog abból venni. Mogcsináltatja a cipője sarkát, vesz egy uj - nadrágot stb., mert bizony sok saroktalan cipőjű és rojtos, kopott nadrágu ember hódol a lóverseny átkos azenvedélyének.
S moat nézzétek mog ezt a közönséget, mikor visszahosza öke; a vonat. Az előbbi piroa arcok megtörtek, kétségbeesettek-Álig maradt annyi pénzük, hogy haza tudtak utazni, azt is a mellény zsebükbe félre kellett tenni, mert különben oluszott volna a többivel.
Oda a havi, a heli keresői, oda *z ílzálogoaitolt vánkoa, a jegygyűrű és a többi zálogba tett ingóaágok ára. miniéül el vitt a tolalizatőt. A nyerési vágy
a játék szenvedély aeholsem boszaljr ugy meg magát, mint a lóversenyen. Jó mondta egyik olsőrendü humoristánk hogy a lóversonyen legtöbbször nem a/ történik amit lóvak, hanem azt amit a;< urak akardak. Ezen állításban több a valóság, mint a humor.
Az állam pedig zsebretett kézzel nézi, hogy egyesek uri passziójának kielégítése céljából, bizonyos hangzatos nemzetgazdasági frázisok ürügye alatt, mint raboljuk ki az alallvalók, különösen a szegényebb néposztály zsebéből még az utolsó fillérüket is, hogy avval neveljenek telivéreket a magyar haza nagyobb dicsőiégére.
Uo kell már végre aaünletni ezt a káros intézményt, moly hazardságával minden nyerészkedő játékon tul tesz, mely sokkal károsabb a beszüntetett kis lutrinál.
Vagy pedig emeljék fel jó magasra a tétösszeget, hogy csak azok élhessenek vele, kiknek kezében összpontosulnak a nagy tőkék, a mágnások, a vagyonosok
Ezek megengedhetik maguknak ezt a uzust, de a köznép nem. \'
8. I.
Vagdalkozó katonatiszt.,
Csaló gapüg/nőJc. -
— Saját tudósítónktól. —
Budapesten nagyon sok kétes ezisk-tenciáju egyén él, akiknek semmiíélo foglalkozásuk nincs, de azért adják az
urat.
Egész nap kávéházba járnak, lóversenyednek. Ezeknek kerccetforrásával senki sincs tisztában. Egy darabig csak ikerill nekik megíóvoszieui a kö zvélo-ményt, de mégis csak a rendőrség nagyérdemű pártfogásába kerülnek.
Ezekhez az alakokhoz tartozott Kontsch Ármin galíciai születésű ügynök is.
Ez megrendelő cédulákat hamisított nem létező, vagy ismeretlen egyének nevére és ezzel beállított a gyárosokhoz és kereskedőkhöz, különösen gópgváro-sokhoz és gépkereskedökhöz és ezektől a hamisított megrendelő cédulák alapján felvette a províziót.
A gyárosok kereshették azután a megrendelőket, nem voltak azok sehol sem alálhatók.
Különösen a vidéki nagyobb városokban üzto szédelgéseit, míg vógre rájöttek. A megkárosult kereskedők számos följelentést tettek ellene a rendőrségen Igy Sopronból, Sátoralja-Ujhelvről, Nagy-Szombatból totlok elleno följelentést.
A szédolgő előre sejtette a veszélyt és mielőtt a rendőrség rátehetto volna a kezét, szépen megugrott. A hatóság mog-inditotla ellene az eljárást.
Temeavár, ápr. 8.
Mint már megírtuk, városunkban eddig fennállott bé<é* viszonyt katonaság és polgárság kcuö t tegnap e^y sajnálatos incidens zavarta meg, hihetőleg csak rövid időre. Egy Hola neve tüzérhadnagy tegnap étjei 2 órakor a Koronaherceg
Nagyon jellemző az alábbi esel ia.
A rendőrség mindon esztendőben jó tékonycélu elöndást szokott rendezni nyugdíjintézete javára as Opera művészeinek köziemüködésével. Az idén a Vig-tzinházban lesz as előadás a a Kuruc Feja Dávid fog szinrekerülni.
A rendezőség, mint ezaiőtt, ugy most is hangversenynyel akarja az előadást egybekapcsolni éa az Opera tagjai kézül Krammer Terézt és Burián Károlyi kérte föl a közreműködésre. Az intendáns azonban iamerellen okból megtagadta tőlük a felióposre való engedélyt.
A rendezők erro egyenesen Széli Kálmán miniszterelnökhöz fordultak panaszukkal és kifejteaék, hogv az intendáns érthetetlen makacssága következtében Bécsből kénytelenek óne*niüvri«ieket hozatni. Nehogy ez a szégyen essék meg a magvar művészekkel, kérik az engedély megadását.
A kl a rendőrségre haragszik,
Budapesten nagyon sok ember van, a ki a rendőiségre haragszik és ezek között, ugy látszik, a legharagosabb az Operaház ¡nlendánsa.
Nem tudjuk, mi lehet az oka őzen ellenszenvének, melvlyel ezen szükséges intézmény ellen visaltelík, talán ezt maga az intendáns ur sem tudja, elér as hozzá, hogy haragszik és nekünk legkevésbé sem célunk, hogy kutattuk az okát.
Szsibla a dynasztlaórt.
Szerbiában nagy ünnepélyre készülnek. Az Obrenovico dynastia hivei impozáns módon tünteüii óhajtanak az uralkodó család iránti ragasikodasukkal
Gornyi Milanovacs városában az Ob-renovicsék ősi lészkében diszes palotá emolnek néhai Milos fejedelem a «hagy Milos* örök emlékére.
Az építési költséget közadakozásból fedezik, rövid idő alatt tekintélyes öaz-szeg gyűlt össze a pünkösdkor teszik le Milos fejedelem házának alapkövét nagy ünnepélyességek mellett.
Milanuvac városának egy nagy küldöttség a napokban tiaxlúlgott Sándor
szálló éttermében szóváltásba elegyeded Csendoa Jakab temoavári könyvkeresk*-, dővel, amolynek folyamán a tOxérhatf.-nagy kardot rántott s oly két vágáat mért a keréskedó fejére, hogy aa esz-méletlenül a földre rogyott A aabáaüllel a lakásán ápolják.
királvnál s meghívta őt a felavatási ün-" nepéiyre. Szerbiában nagy lelkosedésse^ készülnek esen nvílván dynaaztikna jellegű fényosnek \'ígérkező nagysaaóáa®« ünnepélyességekre. __m
^Haílseregílnk a Balká»
Napok óta érkeznek hírek a Balkán forrongástól. Öl nap óta megszakadt a közlekudéa Miirovica éa Novi-llazái között. Mindkét helyen nagy a pánik, a )>azarok be vannak záiva 4a as üaiat. szünetel.
E helyzettel azemben érdeke« megvizsgálni, hogy a közös hadsereg n.átszálló cuapataí e vidéken hogyan vannak, elosztva. A szandzsák e<y részét Növi-, Bazártól a Lim-foivóitf, Priboj, Priebolje . és Bjelopoljo helysogeket osztrak-magvar . csapatok tartják megszallva. Ez idő szo-, iint a Litn-vidoken az 1. pyalogdandár van Grumvena báró altábornagy vezetőiével.
A főhadiszállás Plovjében van, At 15., szerajevói hadlestparancsnokság ait ron- j deli dandárban v«n az ö jvalogezred, ogy zaszlóalja, a 81 gvalogeareü három , zászlóalja és a 88 gyalogé/.red egy zászló- £ alja. A dandárhoz tartozik még a Plev- . jóban levő 10. és 11. sznrau két hegyi [ üteg. Flevjéhen van még három zászló-lóalj gzalogság, Priepoljeben egy zászlóalj és Visegrádon (jjosznfc) egv zászlóalj, a melynek egy százada Pribojúan . van elkülönítve.
A Lím-vonaltól mintegy hatvan Idla* méternyire van Noví-Bazár, a hol konstantinápolyi hírek szerint, teljes a forrongás. Az oszink-magyar csapatoknak telint téjau kod leuniók.
i
„ 1,1,1,1/
ORSZÁGGYŰLÉS.
A képvlaclőháabél.
\' — Saját tudósítónktól. —
— ápr. 8.
Elnök : Apponyt Albort gróf.
Wapirend előtt Uray Imre réktíű-
kálja beszédének egyes passzusát, ámely azolyvai járás szolgubirójára vonatkozik.
Körctkezik a konverzió törvényjavaslat tárgyalása
Bakovsxky István. A pénzügyminiszter és az előadó nem tudja érvekkel támogatni a törvényjavaslatot, csak vaját meggyőzödésót helyezi előtérbe. Múlhatatlanul le kellett volna tonni n Ház asztalára a szerződést is, hogy a Ház niórlogeljo a körülményeket.
Csatlakozik Barta Ödön azon álláspontjához, amely szerint a konverziót a súlyosabb viszonyok mellett felvett kölcsönhöz kellett volna megkezdeni.
Egyáltalában azt lehot észrevenni, hogy a pénzcsoportok bizonyos aníniózitássol viseltetnek járadékaink iránt, Egy állam, a melynek betétei s poslatakarékpónztári forgalma ¿vről-évro emelkedik, magára vállalhatná Uy pénzmüvelet keresztülvitelét. Azzal a frázissal szemben, hogy a baladás követeli a konverziót, meg-jejryzL hogy nem a holadáa, hanem a pénzesoportok érdekei követelik azt. A modern parlamentarizmus léifőltótelo a folytonos adósságcsinálás. B ebben óriási veszély van az országra nézve. Valamint nz is,\'hogv a befolyásos potitikal körök vagy a bankokból kerülnek ki, vagy bukásuk után ismét oda térnek vissza. Nem várt a régi emberektől rendszerváltozást. De várta azt n \' volt nemzeti párttól. Az utóbbi ezt hirdette, hogy konverziót alparis feltételük mollett fogad el csak. Miért hallgatnak most ? A Száll-kormánynak két örök emléke marad. Az Adria szerződése u oz a konverzió. Mindkettő kalóz hadjárata a pénzcsonart-nak az ország érdekel ellen. (Zajos helyeslés a néppárton.) Nem fogadja ei a tőrvény javas tatot, haaem indítványozza, hogy a konverzió nyilvános aláírás utján csináltassák meg. (Zajos btlyeslé.« a néppárton.)
C\'sávolezky Lrjov nem tartja helyesnek e módot, amelvnól a konverziót mogc&inúlják. 58 millióval emoikedik az adósságunk azért, hogy az ezer millió korou« adósságot egyesítsük. Nent fogadja el a törvényjavaslatot. (Zajos helyeslés a szólsőbalodáaion.)
Vkridy Károly; (Zai az ellenzéken. Halljuk I a túloldalon.) Nagyon szívesen átengedné a szólásjogot a túloldal valamelyik tagjának, aki meavódné a törvényjavaslatot. Nem megy bele a szerződés tárgyalásába, mert a kormány ncin volt felhatalmazva a szerződés meg-kötésire. Nem fogadja el a törvény-java&lntot, hanem határozati javaslatot nyúlt be, amely szerint az összes ajánlatok a konverzióra nézve, valamint a szerződés a Háznak bemutatandó, a törvényjavaslat pedig a napirendről lovoendő. (Helyeslés u szélsőbaloldalon.)
Beöthy Akos a parlamenti lobogó becsületéért szólal fel. A túloldal hallgatása folytán kérdezi: „Száraz ágon hallgató ajakkal meddig Ültek csüggedt madarak?" (Zajos éljenzés a bal- és szélsöbaloldalon.)
Lengyel Zoltán : Kétfejű Ba?oliI
Beöthy Akos: Lealázó az, hogy mó{j ily kérdésekben is tribulum kell, fizetni kell Ausztriának. (Zajos bolyeslés nszélsöbaloldalon.)
A 67. XV., a moly pénzügyi egyezményre vonatkozik nem szerződés, hanem törvény, a moly törvényes nton megváltoztatható,
A sajtó ujjongva fogadta a konverziót. A Budapesti Hírlap, moly hétköznap kormánypárti, s csak a sátoros ünuopckro rug ki a hámból nagy gau-aiuuial fogadta a törvényjavaslatot.
Ez a törvónyjuvaslat ugrás a sőtétho, mórt nem ismerjük a föltételeket. S ha magánember csinálna ily üzleteket, lel-\'tédonUl gondnokság alá helyoznék. A bécsi börzén lehet ily üzletet kötni, nem a magyar parlament előtt. A javaslatot nem fogadja cl, (Zajos helyotlós és taps az ellenzéken).
üt porc scüuet után Semadan Sándor néDDáiti támadta a kormánypártot
hallgatása miatt * kétdezle, mi történik azokkal nz öM*e?ekke), a molyokkel máig fönnálló adó ságúukat törlesaiettük.
Lukács Luszió pénzügyminiszter : A javaslói megszavazásához nem köti a lizalom kérdését. Du kívánja, hogy-a javaslatot ne a konvencionális gyanúsítás alapján támadják. Ha van valakinek gyanúja: álljoa v:ele elő.
Bakovazky Mulassa bo a szerződést.
Lukács László: Hogy a többség föl nem azolal: oz a szónok kérésére tőrtónt, mórt sürgős a javaslatnak törvónynyé válása.
Bakovsaky: A csoportnak igen.
Lnk&cs pénzügyminiszter : Hogy bz
ollenzók rövidre voszi a javaslatol: ez talán az ollenzók kényelem szeretetének, vagy kevés szaktudásának tudható bo, A kormány titkolózásairól fölhaugzoll vádakra mogjegyezto, hogy nem szokás a törvényhozásnak a szerződőst bemutatni, móg pedig oz ország órdokéhen. A pónzügvi bizottságban nom volt titkolódzás. órszáp-világ előtt publikálni a szerződést voszólves volna.
Bakovszky : Zárt ülést kérünk.
Lukács pénzügyminiszter : A kibocsátási áifolyamot móg sem a miniszter, som a pénzcsoport nem tudja. Soha konverziónak megítélésére annyi póziliv adat ilotn állott rendolkezéséroj mint a mostaninak. A konverziónak ténvlog az az ideája, hogy uj kőlcsöa-tőkocsopor-lu daltal no járjon, dc ez a logríikább eselbon érhető., cl. Ezer közül egy esetben csak. Elmondhatja, hogy ha az összes pénzintézeteinket fölhasználnék : akkor som tudnánk aláirás utján megcsinálni a konverziót.
Sajnálja, hogy a horvát ilalmórési kölcsönt e javaslatban nem konvertálhatja. Do hajlandó a horvát konvorziól más jnvaslattnl mogcsinálni. A konverzió időszorülleuségo ellen fölhozott kifogásokra azt válaszolta, hogy a papírok már parin felül állanak három óv óta, tehát uz állam.több kamatot fizet, mint | a mennyit tölo kérni a tőke szerint jogosult, tehát uagyon is itt az idejo a konverziónak.
A konverziónál azért marad a korona típus meilott, mert bár az aranytipussal kedvozőbb eredményt lohotolt volna elérni, do koröuacimleteink nagyon olt honosakká ós kedveltekké váltak Európa pénzpiacain ós ha arnnykölcsönt bocsátottunk volna : halomra döntőtto volna a valutnrendezés befejezését. Ezt a nagy-veszedelmet nem voll szabad provokálni. A valutaiendezés sikerét is bizonyítja ez a konverzió, amely áttöri a pénzpiac pangását s bennünket teljesen upvisz n noinzetközi forgalomba, Bartáuak az oyztrák áilamudóság konvertálása dóidban mondott indítványára megjegyozte hogy ennek törvényes akadálya nincs, s\' mihelyt az alkalmas idő erre elérkezik, mog is csinálják a konvorziól. Kóri a javaslat megszavazását. (Zajos helyeslés jobbról.)
Lovászy Márton zárt ütóst kórt. (Zaj.)
Barta Ödön : Én előbb személyes kérdésben kértem szót.
Az elnök: Tessék beszélni.
Barta Ödön: Megköveteli a pénzügyminisztertől, hof)\' velo lísztességeson bo-széljon ós sületlen vicceket ne mondjon. A miniszter azt mondta: Megható naivitással beszéltem, ,llyot nom tűrök, (Zajos derültség a iobboldnlon) meri ez azl jelonli, hogy feltűnően buta. A miniszter ur vagy elbizakodott vagy naiv. (Zaj.)
Lnkáos László: Semmi sértés nom volt a megható naivitás kifejezésben, do nem is volt sértő szándéka. (Helyeslés.)
Ab elnök: A kórt zárt ülést elrendelem. (A karzat kivonul.)
A sírt ülés.
A zárt ülő" első szónoka Lováaay Márton volt, aki azt követelte, hogy mutassák bo a pénzesoporltai kötött szerződést.
Lukúos László pénzügyminiszter ki-¡elöntette, bog)- ozt nem lögja mogtennL Nem mutathatja kc a szerződós:, nem azért, mintha valami titkolni való volnn benne, hanem csak azért, mert az államnak mint egyik szerződő félnek üzleti érdekébe ütközöduék a szerződés köizé.tételo.
Bakovszky IstviA taerii* okvetlenül be kell mutatni a szerződést, már ?sak azért it, mert hűndenféle gyanúsítások hangzanak, amelyek között vau az is, hogy a konverzióból a pártkasszába.is jut pénz. •
Izéli Kálmán miniszterelnök ez ellen hevesen tiltakozott, kijelentette, hogy ha valaki ilyet állit, az hazudik, v* }.
Beöthy Akos szorint az, hogy a flter-ződóst nom akarják bemutatni, a parla-menlárizmusnak legnagyobb sérelme, 6 ugyan azt tartja, hogy nyílt ülóson kellőit volna ezt a dolgot tárgyalni, de azért ő maga is kövoli a szerződés bemutatását.
Bőszéit még Babó Mihály a szélsőbalról s azután Bzéll Kálmán, aki igyekezett megnyugtatni a Házat hogy lényeg ugy is teljesen ismeretes és sommifélo különös titkolni valója nincs a kormánynak, hanom csakis az állam üzloti érdeko kívánja, hogy a szerződóst ne tegyék közzé.
Ezzel véget ért a zárt üles és ismét nyilt ülést tartott a Ház, amelyen Lukács László ogy hónapi ui indunúláaról törvényjavaslatot torjoszt be.
Főrendiház.
A főrendiház ma délelőtt 11 órakor ülést tartott, molyen lotárgyalták óa elfogadták:
a dunántúli holyi órdokü vasút részvénytársaság tulajdonát kőpoző vasúti vonalak építésére és üzletéro kiadott engedélyokiratok ós n vasulvonalak szállítási ndómoutosségénok a zalavölgyi helyi érdekű vasút \'szállítási adómentességével egységes időtartamban való meg* állapításáról:
a varmegyék közigazgatási, árva- ós gyámhalósági kiadásainak fedezósóro szüksógos 022.487 korona 77 fillér póthitelről szóló iörvónyjava3latokal, továbbá a Magyorország és Horvát-Szlavon-Dalmáiországok közt az 1899. évre megejtett loszáraolás tárgyában a magyar királyi állami számvovöszék által az országgyűléshez baedott jelentésére hozott 972. számú határozatot.
a törvénvhozás által engodélzezett évi hitellel szembon (1900: VI. t.-o.) az 1900-iki számadási óv pótnogyodóbon; továbbá az 1901: IV. t.-cikkbou engodé-lyozett óvi hitellel szemben, az 1901-iki számadási év I., II. óh Ill-ik negyodó ben olőfordult tulkíadások, előro nem látott kiadások ós hitelátrubázások tárgyában, u magyar királyi állami szám vovőszék állal az országgyüléshoz boler jesztott iolonlósokro ós pótjolontósekro hozott 791. számú képvisolöházi határo zatokat, valamint
a csorbatói birtoknak az államkincstár részérő történi megvásárlásának jóváhagyásáról ós az ezen vásárlásból föl-morfllő költségeknek, állami birtokok el adása utján történő íedezósóről-j
n román királysággal Bukarestbon, 1901. évi juniua hó 14—17-én a bűntettesek kölcsönös kiadatása iránt kötött államszerződés becikkelyezéséről;
a Nagv-OrilHnnia és Irhon egyesült királysággal 1878. évi december hó 8-án a közönséges büntetések kölcsönös kiadatása iránt kötött államszerződés XI cikkének módosításáról 1901. óvi junius 26-án kiállítóit pólnyilatkozat becíkko-lyozcsóról szóló tőrvényjavaslatokat ós végül
a magyar királyi ministorelnöknek a crajovai császár és királyi alkonzulá-tusimk teljes konzuli hatáskörről történt felruházása tárgyában az országgyűléshez boadott jelo\'ntésóro hozolt 516. sz. képviselőházi határozatot.
A főrendiház mentelmi bizottsága azt jávasolta, hogy ffróf Dathány Elemért a iőrendiház no adja kí a főügyészsógnok, amely a lovarcgyesülot ismort kitillási ügyében kérte kí. Az indítványt Gyulay Pál ellonozto s miután az elnök a kérdést szavazás alá bocsájlotta, a főrendek nagy többséggel megtagadták a gróf montelmi jogának felfüggosztósét. Az indítvány ellen csak Qyulay Pál ós 9 kinovezett főrend szavazott.
íióginek a hivsi psüotóval támadták meg a váitisztást, mert az«m elnöki róso^kaj. IamaI, hivatali prosszióval, etetés-itatás ós vesztegetéssel szerezto a ko.mánrpárt többsógóu Ma foglalkozott a peiícíó táN gyalásával a Kúria Vavrik tanácselnök vezetése meilott. Újpest és Gödöllő népe seregestül tódult a tárgyalt..- •>, ugy hogy nemcsak a torem slt mog ufolás^ de a folyosót is ellepték az érdoklődők.
A peticionálókat dr Vig Viktor ügyvéi képviselte, mig a képviselőt 03 a választást dr Darval ügyvéd ós Zsoldos János Újpest főjegyzőjo vAo\'ál >
A pelicionálók nevében dr Yig ílőr| bocsálotta, hogy ezen a vi\'asztásfl nemcsak vesztegetéssel szerezték mac korumpált Ujpost szavazóit, de le/ vaztaltak Woifnerre halottakaC, aktié tonákat s a javára irtak olyanokat is, akik valójában nom is szavaztak.
Ezután a vódelemro keyült a sor. -
^^ A deéal mandátum.
Á deósi petíciót folylalólag tárgyalta ma az olső tanács. Dániel Tibor báró mandátumának védője, Edvi-Illés Károly kijelontotte, hogy ha a megválasztott képviselő kiskorúságát megállapítják, akkor az ogész választás érvénytelen s így a másik jelölt többségo sem állapítható mog. Kifogásokat tosz a pótidő szövege ellen s arra kór elvi határozatot, van-e helyo közbeeső határozatnak. A Kúria ebben a kérdésbon tanácskozásra vontig vissza. A bíróság nom adott helyet a kérelemnek. Az olnök kijelentette, hogy elvi kérdésről a Kúria külön határozatot nem hoz. Azután Farkas dr., a választók védője, torjoszlette elő védőimét. A Kúria mind a két petíciónak tárgya» lását holnapra halasztotta.
LEGÚJABB.*
>r
Petíciók.
A oStlAllttf válaasctá*.
A gödöllői korületbon Wolfnor Tivadar kormánypárti győzött 203 sr-\'iöbbséggol. ■Ellenjelöltjének, Olar Szilárd független-
A burok siabadságbsroe«
London, ápr. 8. A lordmayor Chamt berlaín és Millner kívánságára felhívást adott ki, a melyben őtvenozer font gyűjtésén) ezólit föl, a johannesburgi kifosztott lakók fölsegitésére.
Washington, ápr. 8. A hatóságok attól félnek, hogy az izgatott lakosság táraadást intéz az angol konzulátus ellen, ha a kormány nem tiltja meg a délafrlkai lószállílást. A luziáni kormányzó arra kórte a kormányt, hogy tegyen intézkedést a rendzavarás ellen.
Brüsszel, ápril 8. A csikágói polgár? incstor meghívta Krüffort, hogy állandóan Csikágóban telepedjók le. „ .
London, ápril 8. A hadügyi hivatal közzéteszi az angolok vosztesógét a háború kiütése óla. Eszerint az angolok halottakban összesen 21686 órabért vosztettek. Ezenkívül huszozer rokkantat visszaszállítottak Angliába.
Hága, ápr. 8. (A. N.) Krűgcr környezetéből az hallatszik, hogy a legújabb dólafrikai hírek ogészen bizonyossá teszik, hoffy Kitchenor volt az, aki a hé-kolárgyalá3t megkezdte. A harcoló burok cgyértolmüon raoaszkodnak a teljes íüg« getlenaég követclóséhez s ugy látszik, hogy az angolok teljesíteni fogják ezt a követelésüket.
London, ápr. 8. A reggeli lapok örömmel fogadják Kruitzinger fölmentéset és örömüket fejezik ki azon, hogy moosok-talannok bizonyult a legvitézebb ölen* sógek egyikének á hire, akinek bátorsága és ügyességo oly nagy bámulatot költeti.
A Retohsrath Qléaa.
Bécs, ápr. 8. AkópviselőházhozérkozcU irományok közt van 1< ressel inicrpelláciőja ogy katonai zenekarnak a pilseni némoi iskolák tanítványai javára rendezeti hang* versenyen való közreműködés és a pilseni holyőrség logénysógónok a némot szíház* ban történt alkalmazása miatt. Borcer interpellációt jelentett be az Izsák fiai cimü dráma botiltása mialt.
Az interpelláció haneoztatia, hogy a zsidóknak, akik a darab által megbántva óroztók magukat, sikerült a nyilvános előadást megakadályozni,
Lomisoh interpellációt jelentett bo a* alpesi bányatársaság pénzügyi tervel dolgában.
HSat a váci-utcában,
No/v íeltőnéflt ktlu t mi délután a váei-uteábaa utiascn öltözött lérfi
különb* maifmísrlolóvel.
Minden jtiro-^elú. m szólított • kérdéssel:
— ÍIöüi iitfa ^ fole»/)gomol? ; ;
A mlW <u un»\'. oitik meglepetten néz
tck rája, méltatlak odva szólt:
— Talán nem B merik? Hiszen ö a város logs/.íbb asszonya 1 Én podig Kaltaustfh milliomos vugyok 1
Az emberek ijedten menekültek előle, mire haragosan mindoníélo csufszót kiáltott utánuk.
Egy mioisztori tanácsost, a kl nejével haza sietett, szintén megállított. Már itten rendkívül durván viselkedett.
— Nőin tudod, hol a feleségem? — kérdi a tanácsostól és mikor az szó nélkül tovább akart monni, megfogta a kabátjánál és nem eresztette cl.
Szerencsére éppen akkor ment arra két detektív, akik az őrült lármájára oda néztek éa aztán magukkal vitték a főkapitányságra. V
Ido érve ti rendőrorvosí hivatalba vezették, ahol egy orvos inogvizsgálta. Az őrültnek első doli/a volt, hogy kikapja a rendőrorvos szájából a cigarettát és aztán saját szájába dugva vígan tovább saiíja,
Nagy nehezen tudták kivenni, hogy mi a novo:
— Kattausch György 42 óves milliomos urnák, mondta. — Mielőtt millió mossá lettem volna, esztergályos voltam.
Arra n kérdésre, hogy hol lakik, kö-vetkezotoseu azt válaszolta:
— Saját palotámban I Bécsben, Budapesten, Berlinben?
ilikor azt kérdezték töle, hogy hol a felesége, a kit k\'eres, azt válaszolta
— Valamelyik palotámban van, do nem tudom, hogv melyikben.
A szoreuosétlen embert a montőkkel vitették be a megfloyolő osztályba. Csak nagy nebezon tudták kocsiba ültetni. Tolono kocsinak nézte a mentökocsit,
A főkapitányság udvarán clkozdott or ditani.
— Hogy mernek engom, a milliomost tolonc kocsin feleségemhez vinni 1
Valahogy megnyugtatták, hogy oz nom tolonc kocsi, mire mégis csak bolo ült.
A rendőrség most kutatja, hogy kicsoda ez » a sajnálatraméltó ember. 0 ugyan Kattausch György, de nem valószínű. "
Az elmebeteg fokote bajuszt ós kecskc-szakált visel. Bartia könnyű kabát, világosabb nadrág ós fekoto puha kalap van rajta.
Beszél magyarul és németül.
A rendőrség lapunk utján is folszólitia mindazokat, a \' kik tudnak róla valamit, hogy jelentsék azt be a főkapitánynak.___
BUDAPESTI HÍREK.
— A* csstálysorsjáték mai húzásánál a kővetkező nagyobb nyoreménye ket sorsolták ki:
ÍO OOO koronát nvertek 60844.
6000 koronát nyertek 69074 86604.
3000 koronát nvertek 4206 5666 6350 9914 11036 £0324 21673 24946 26654 26589 27381 26987 39094 Ö5724 40744 41448 42102 44243 49283 61931 64750 62060 72694 72720 73676 76928 BV368.
1000 koronát nyertek: 4669 6111 6662 16122 145767 16961 17448 17847 18604 20031 20167 26006 28168 30766 81056 5W153 33979 35494 37403 40546 41813 47683 47797 48464 49340 62572 66092 58042 69386 63787 69928 72661 72911 75299 76010 80028 81207 84934 88ti07 88811 92047 94982 96431 98832.
600 koronát nvortek: 672 2266 8257 3916 6077 6766 7270 7927 8479 8607 8661 8883 9850 10086 14326 14923 16840 16021 16814 1742 17023 18064 2055 22492 22646 2b286 26601 27729 29941 30942 81197 32213 33004 33636 42728 48276 44802 46028 47848 4S080 61821 62113 62804 626G0 67848 68967 00888 60927 62914 63441 61536 65278 Ö&462 67877 69652 71699 7292078186 74108 74220 74608 76583 76S64 78688 80288 80741 82474 82944 88064 83729 88307 91671 94668 97526 98391 98368 99900. I
— ¿letnnt napszámon. Kfrs Gvula ludapesli születésű 42 évos, róm. kirtth. nős napszámos Köriss-ulca 9. szám alatt evő lakásán öngyilkossági szándékból marólúgot ivott. Tettének oka is.mcellen. A Bókus-kórházba víttók. Állapota életveszélyes. /
— XtendSrl hírek. Sipos István cipész kocsin hajtott ki Köbánvára. Közben n lovak megvadultak ós Sipos oly szerencsétlenül esett le kocsijáról, hogy lábait összetörte. Most a Hókus-kórház-ban ápolják. — Bandor Gyula fűszeres váci-utca 78. szántu üzletét ismeretlen tettesek feltörték ós kifosztották. A rendőrség a betörőkot nvomozza. — Dobai Károlv bérkocsis a Nádor-utca 10. sz. ház olőlt leesett kocsijáról» és sulvos sórülésoket szenvedett. A mentők bo-vitték a Bókusba.
A bel- és külföldön igen jó hírnévnek örvendő szinvo-lipóci „Salvatnr* ásványvízről most jelent meg egy ujnbb füzet, melyben dr Boleman István kir, tanácsos ismerteti a legújabb physiko-chemiai vizsgálat crodménvoit. nem különben a hivatalos vizsgálatokat, mo-lvok az ásvánvviz összetételének állandóságára s tisztasá?ára vonatkoznak.
— A phvslko-cbemiaí vizsgálatot dr Koeppo János egyetemi m. tnnár Giessenben részben a forrásnál s részben giesseni laboratóriumában végezte s kimutatta, hopv a Salvatör-viznek vegy vizspá\'ata tökéletesen modegyezik i physiko-chemiai analysis ersdménvével és bebízonvítotto, hogy e g\' ógvviznek ásványos részei tökéletesen dissociáltak, minők folytán aktív, azaz működésre képes állapotban vannak. A Snlvator-víznek oz életben és gyakorlatban any-nyira ismert ós méltatott jótékony hatÁ sának ez a vizsgálat megadja a tudó mányos magyarázatát.
A Salvator-viznek absolut tisztaságát, állandóságát és csiramentességót a forrásnál többszöri vizsgálat már megállapította, de hogy ez a gyógyvíz üvegekbe töltve s forgalomba hozva, meg hosszabb raktározás után is állandó összetételű és kifogástalan tiszta marad, azt a legújabb hivatalos vizsgálatok bizonyítják, amint azt a jelzett füzet kímutotja.
Biztos erodmény érhető cl Rheuma csuz, köszvény, idoges fejfájás, mophfllés idegbaj hadéses és ralndonnemö csontbán-talinak osetoiben a Szabadv-félo iavitott Capcino kenőcs használata után, moly már ágyszerí bedörzsőlés után is a legkínosabb ojdalmakat is enyhíti. Egy tégely ára korona — kapható a logtnbb gyórysrcrlár-bnn mogrendolhető közvetlen is Biabaűy János gyógyszerésznél — patrona Hun gária gyógyszertár, Qudapost, Damjanich-ű
Országszerte
litlobb ú* l«fbi«toiabb hutlrj .\\tí»*-\'yiW ittr PAy-orím. maly bárom nap alatt •< arról bS\'tony puhává Uj/I. a málfoltol, pCrt.nfrt .llávo lltfa, vtílioltl* kt rrcránonkid ét is arcnak Ifjú it Odo *rlnt kSIoaAnta. Kgy nary léfalf 2 koron*, boztáv.tlA Uire.Fáy-seappan I koron». Wnry-félo motdóvlx. A roo\'dórliek királya. mely a« arcol liófehtmi lc*il ét képet a lo«bamább orcol 1« há-rom nap ahtt hófíliirrA *» birviny puliivá Unni. 1ÍJT n*CT 0ve* 2 koron». — Kapható ttyedol lejnajyubb tiMkUrt.ii mellett a fclUUI6 tt kóitllA
Grósz Nagy Ferenc
fyirr""tiribui H.-Siobotxlia. l/ryanoll kapható híre. Hajdnaácl p*4rA 1 do-box CO fillér ii a kipróbált Uh ét kél lixailia elltnl Anndiutn-por 1 dobcx 1 korona.
lílítEK MINDENFELŐL
— összeszurkált halott. Karánse besről irják nekünk: Hallatlan eset történt az éjjel a temetőben. Eddig ki nem puhatolt tettesek folásták a nemrégóla elhalt Popovits Sándor Kórpeí jegvzőnek sírját, az érckoporsót felszakították és holttestnek szivét keresztül szúrták egy vasvillával. A tettesek valószínűleg kör-pai lakosok, mert ezok kőzött volt elterjedve az a bobona, hogy a meghalt jegyző mint vampvr tér vissza és mint ilyen ellenségeit Kínozza.
A tettesekot nyomozzák,
— Törvény as Iszákossá* ellen. Londonból telegrufAlják nekünk: Az alsóház második olvasásban olfpgadia azt a törvényjavaslatot, amely ujabb rend-szadályokat foglal magában as iszákosig ellen, elrendeli az összes klubok
nyilvántartását ós különféle nj rendel kézéseket foglal msgában a rószogitő italok eladásának megengedése tárgyában- - i
— A sabáot puoe a sslnpaóon.
Mint Belgrádból jolentlk, egy ottani orfoum loleménres it^zgatója egy .Ma-\' vantics" című darabot adatott elő. Hojtv aktuélltdíával minél naa^\'obb vonzerőt frynkoroljon a közönségre s hogy kassza-darabnak beváljék, az élelmes szerző « Közönség ízlésével számolva, a darabot alaposan megspékelte gyalázatos szidalmakkal a Habsburg dynasztia és uralkodónk ellen. A direktor leleményessége dacára alaposan csalódott számításában A hatóság mindjárt a promieron tiltotta be a nagy reményekkel kecsegtető darabol.
x A nyaraló közönség flgryel-
mébe. Nélkülözhetetlen ós kitűnő szol-?ála\'ot tesz a nyaraló, és kiránduló kö-zö.iségnok az a szabadalmazott és kézitáskában hordozható ágy, mely Freudi-per Mózes és fiai VI., Laudon-utca 6. sz, macv. ág\\\', fehér- és ruhanemű gyárában készül és kapható. Bővebből mai lapunk hirdetése nyújt.
Szoozáoiós taiáimáijf
Agy,
m«ly nappal «i«ry kl« UiUhan t-*i\'*rheH fa 4lí*lH k4ny*lm«a y Ki «•» ke y fftlí e).rc«f* i*tá Uir\'.f n.pp.l tff ku li\'UU h»tv*>h»i3 (t é\\jtlt4 kényeim« i|r, K» n Airy fet5at«!T*«aé t#a*l M Arrn*»at Saait lakAaokHaa m»fhf<-»öt!.-«tl«% Vond**-, ry.rxa.k- 4s cBclidaaobàlcba», »aty niât kliándaUkoak nitkQ\'.SiH.t.tlen, Xaphatéi
FREUOtöEfl MÓZES ét FIA
■aanrar *rv-. tehir- 4a nt>
Türidipoet, VT- ZAa«M-\\itoa e. VUao*t «. árnál tik k.n.»t*tc*k mtfMf\'i IisIm/m* O ben r^WMSlD.k. T*Joio« -»S7l
Arjejfiék éa laiiáa klviaaira Mrca.ntv* koUaÚC
Okmányszerzö vállalat!
Mennyasszonyok. .
Vőlegények.
As Or««. r.k.ti.t 0«:yvlvőa** Buda*
tiMt, VI\'., K»r»THl-«t 14, «*., talnl*t»f41* oHmAnvt me»»*»r>-». K«n-ttial»l»il é« elréllalja ■ b\\«aa«&irt (ll««eu»Ao*tókat, n4 vraanyaroat Mtn<5onfa|l.a tUatl 4a katonai ftr7*kat ntlo-vfl, 4Untnr)otr*T0&ftot, SrSkbafoirndAa. flcryaknt 4* kfllSnibSxó on|«A4ly«k ui»n\'erí4-Kt lotrtnnaoKoaA iK>f*ty»T»l. — n«»i.ril » hAa.o-aA(rkSt4*h»a »(«k<£#«« Caaxaa okmAi«y*kat »Djrcií-lvclet, «W.-MI « ktklrdat4a kflrait nUkat Amarikal . minden kflinMAl tn.rbliáaokat la-bonyollf. Oryvlrd: KlflntrBKI 3, S«.ir4-yaknek loiryan &U rondolka(4s4ia a vállalat
REGÉNY. H tenger titka.
a gyér-
>
—- Hát néked semmi közöd mekhez.
-r* Semmi.
— Nom vagy az apj*?
—• Mit tudom ón!
Most már Bortuccioval nemcsak a világ forgott, most a szemei előtt is mint ha tűzben állott volna minden.
Do azért még mindig uralkodott magán annyira, amonnyire. % ^VUl"*- \'
Egy lépéssel közelebb ment a csábitóhoz ós rekedt hangon mondotta.
— Nem éred be szzal, hogy szerencsétlenné tetted, megölted azt a leányt, most halála után is becsületében gázolsz ? ^
A csábító vállat vont és csak annyit mondott:
-Ugyani
— Tol Én anyámnak halálos ágyén
megesküdtem, hogy gondját vlsolem Cipolctának, életemmel felölök életéért.
— Miért nom tartottad meg esküdet és vigyáztál reája jobban ?
— Utolsó szavad ez ?
— Utolsó.
— A gyermeknek nincsen anyja, nem lesz anja sem I
— En nem leszek. ¿--v . \'V/"\'.\';
— Jó, tehát legyen egészen árva.
És abban a pillanatban már as is volt.
Berluccío előrántotta hosszú tőrét és markolatig döfte a csábító szivébn. , (Folyt, kőv.)
Gézsák-G^ém!
A hölgyek kodvenoo I A leghíresebb
szakemberektől ajitnlt árckcnőcs, oltávolit az arcból mindennemű tisztátalanságot agy piint szeplőt, utkát, (Mitcssor), m Aj foltokat stí) Ára ogy tégelynek Öü fillér. Egy doboz gézsák-stanpan 90 llllér. Egy doboz pudor (nagy) 00, kicsi 00 fillér. Kopható kizárólagosan
WATTERICH A. üm^
Budapest, VII., Dohány-utcza 5.
«= Ugyanott az összes bol- éa külföldi llatstcrck, piuorocikkek, gyógypiporoswp panok kaphatók. = 7 -;-. -
KÖZGAZDASÁG,
Csendes Iránrtat mellett Í1000 mat buza került forgalomba iO fillérrel jobb árak mellett
Budapesti pabonatSasde.
M»ry»f bvca ipr.-r« »»-■). 10, IUm ápr.4%
T.1S-7.U, Zab ipr.fa T.ÍT-T,*, Tntni i 10 Bndapasü 4rUktSm«a.
KI4l*i»4An k4tiet.lt: OuUik klUtriM*. €U Maryar Ut«lr4»rr4ny M8. JeUÁhj t»cJr Itlmamuriayt W*. Oribik iUamr. eTi. ü*. ffar hlleliifiríny 70Í. Jíana\' * a»áíalAko«a«i.t. iradtk tlg.10 K«ror«:*í»<lík S7.J5. tefMtrílfklüS Jalt. bank «8.60 Hb> airu.ányl K«. OvU maryw illamTaiut ítl.M D4U ▼««»•!
Nfmrt Wrod. mirVa >1? 16. TUUsum rtmtt US,*» lJudtpe.U kAiull yuut M.SO
B4o«l 4rt4ktí«aSa.
B4«a, áprOlf J i Ontrik bit.lr. «T4 Vtrt* htWr. e«t— Otatrák-aiarrar áUamyaantl 670.75 4 tiiíAliko. wanar ««nyjirada USJl Majyar koronajáradtk -v-s DtU vaant
rerenosvárosl sertésvásár. OUvaf talos jelentós.) Készlet 140#arab. Éckea zett 26 darab, összesen 166 darahat Eladtak 124 darabot Maradvány 411 darab. Mai Arak: Mataoi 80 koron», páronklnt 120—180 kilogramm sulvbas 160—180 kor. 220-280 kilós 98-104 korona. 820—880 kilós 98—100 koron* Öreg nohéz, páronkint 400—600 kilfi« gramm sulvban 92—98 korona 100 kiló« grammonkínt élö-sulyban, Páronkint 45-» 60 kiló és a véleiösszeg 4 ssázalókánAk elengedése mellett A vásár lanyha voU
A kdapontl vásárcsarnok áraj
cuk a buoiiifl kit «M*lk*4«tt. la td^ omthn da.
tabU * koron«, lyuk dvabj* tW mtír. ktMna Mit fJlar. A vitUkrU kOldOtt W««tl lu<Uk kilója ÍM (U, pulyka kilója 130 fülir. A ma/habu* «l.Mt 144 OUér! •*«rr*t 110 litür, hátulját é* ro.Ulyo»t 180 OlUtM nktUk a m«MÍixM«k. T«ar«J kllija 340 lUWr tlUé toJU májodicudü ám 41 darabol olrartak t kor.
Kyom»lolt_ai*i»ly Viktornál Oadapatlaa i
ki lulhólrsg elismert legjobb «mer.
eredeti pániai eaomsgoliabaiv orvosi tekintélyek ajánlata izarint tsliesen biztos és ártabnallan tuciAtj» é» í, 8, 10, 12, 16 korona Gopotte-emerieana (röHdl tueaalja 6,6, 10 koroua Diaua-öv (havi kötszer) 8—11 korona. Ouaan fol-szerelt raktij-: irrigatocok, (eeskeudAk, suspcniorinmok. ce. és kir. ssab. Keleti-féle sérvkótök, haskötők és gOresóc-harisnyák stb.
Ut „Sjrt. variaai Sray-t tTJ I
Orvosikig ajánlva, ie^etélszerol* tAi
külőaUfMségl
Képes árjegyzéket zárt boritékfcaa küld:
KELETI J-
XT.
W7S.
iooá»iift
ker. Koronakor «f-ntea IT.

^.S.-nifc- w*----T-TT||- ..*|t|

4« knriku-
itorfctfúetto kfékfir-
Legolcsóbb bevásárlási forrás
» leeltaemahh mtnVó.-« Btm«r-ka,} it vurtvkréjakbau ktor«W« ki«ÍIcU, tettobi k»r4*párok U Mk(vir4e«akb»u.
Pae»maUk«e ilW kipanr . .4
S.30 ía 6 írt. UeM lóaalo, . ntsffi V-jói«inA»ác« I »0 *e S.TSfri. AoaUtea.Uapa ».- 4« 4.S*
írt. OI.\\Jlao;a x.— fe d írt.
Csengik 80 krtól l.fto W\'f.
Trlcukcp-pmupa l 10 (t » 00 fit. Anjal ujTf«k >J10
< to írt. >u.
Perl Ben5
rarrófép- ét kot raktár Budapp«, kóiul 12. u
kerékpár-Jitttt-
1PC0. vújuj I-IJI YU., C^mirí ut 13. (Saját bii.) Kúpos Ar)ejry*ék lrvryan 6a bírmentvo.
VmÓRv? 0*m3kak ho\'yb«n »• vidék«»
("«IvótotwoX.

FÉRFIINGEK

toa, cr*(M, ta&iiaat, ««phtrfeól natnt* r»n a* . n* • \' i ua4rt4k acertnt » v > • •
3f 24 ön alatt készíttetnek \' ;
.V
kézpénzért vagy részletfizetésre legolcsóbban
LUSTIG EDE
febérnerafl raktár»
•CEREPESI-UT 2. SZÁM.
Vidéki mj-nUí 4tok gyonan ós pontcsan eszközöltetnek.
Részletes árjegyzék bórmeiitvo. Újdonság! \' UJflonsagl
Borotváló por!
4
A borotva fölöslege» II
K aieftala» 4« u «fn» toljaaan Ártalmatlan
lasei-vaxerQbV ka«Ä*a, líruSio*;»»* GUuari borotríláahoi) holyhen ci rido.eu 1 k«rona. a41-axarl hoíolTiláíhoi ceakl* holyhen S4 Ül\'.tir. Nnr <*4b«x (l kiló) tt koren» 60 ftiUr haunilall uUil\'.imJ, hosxAraló ciopU«úvI 90 <>114 r, UUb> vittel T m «
MawNi
betokUr WttótaAl VI^Iu&dflMtfOia I. uáak
to 6114r. fin.tí «Kilv«< beiOMoio mti KiziiaUj kajiLili UuJapeateai
BUDAPEST, József-körut 26.
Kép« ir]«fiyi4k fcgyw te Mmwhíf.
Ga^dáikodlók
yip-olnjat, min .luanetnfl fcanö-okxjnt, asokJo* konöoaót, miuitoufóla olsjroatikot, kiuvirá-got, ko»arü-*ó^*lpax«t, ©»manUt, kAtrányt, karbolLneumol, »iftppajjjryökorot Ufoloaób-ban va lorjobbcut knplmtják
Hatö&% ailkUtoiiäl
Budapest, VII, ker„ Rombach-ntcza 13, szim.
Helyben
pénzvkxonyolrr» "Ulő tekintetlel elhatároz-
eorti»«yekf«áe étjik papírokra ^
a* első 3 hótiapra
.«kamatmentes
\' * el&*Mt áíun» aüoűso «ától fo«vm }et«nkeiö u} ü$y rönek. 1
tMr» W*«tnél elzálogosított tóhegyeket WivAttu=k és
«0». wo» todaébb -«W8 hónapra Ingyene«
\' kBICSÖnt W-bb részletekben űzethető v^a
KWO* a «álOfJegy beWldisét. Felviligositáss*» -n.m*a és késx»ígg«» szolgál a
^tkcht Bankház v Baii^. Pwtín\'«^"1
to bnW«t Ufit «■ TttokUrttol

•.»,, ; •. -ív
■atiMK

Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST^\'
VII. Erzsébet kirtip-trt 15-17.
a Vir«alt«*t)>ML
Klk«r«rli,>t\'»n Uftlyík. kjooí;* •kn4j«*k és f."»kür#rch rt.tuio, MUU icO ¿T Ma iU íctta a U|-
tt miiül k!Üi:Vv>n kl t«H tintcUi.
\'ti,(aof fciilokihaii vmí; kiltónvaon
Ö <•». <i\'J ú}. Vtr, i\'*b6r» l^fitxpyivsrVib ella->ncrAfcAi.eii. ivjftí{ tivuil t>4v«n<1ík UU a kx\'^V t:cJuicaüV»J iklra, kik magukat Uaa. <»u ío^ritíil l«e wak. ktt««itV:fl\' a Iv..\\»tt» ié as otUniftifTl ka-TC\'.AIiV\'Kfr/* waM\'cTcjj.
TíVMÍKk «.ratfii 5» Vorra raW t«kt-.tat nélkel eiiVam^k. Klífl rliA( U. Idöicbb haljík ni iukr.\\ il-.r.Ji Cavofl írlJjr\'Iot k,-t?W» óa a laf-áp^lia tnvlIcU kít\'.u omUIt tu
UtÖíOcjY*.
KÜitia m\'itóV\'lt ára WMn iMblk kelta á^U-
tll
At aitít»ivíuu •Va»i«V6t\'.et\'í«r\'i b\'r (i a rüla-YÚut m «tutt-kftrit kitirö-állatkcrt) által k6uy-■T«n «UibtV>.
KivánaLra pior^litial fa í«]riUli WUUUkat to-IT«a bánuoiUv* k&M »árkinak
ax igazgatóiig.
A legújabb ós íegjobD különlegesség
kosavónyos-. rhaamáa-, iaoUias* és ideg/ájrtalmák ellen
Herkulosfiirdői
I&heiuuafluid
Forduljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesfürdőn.
Ha megpróbálja, mag nem bánja 1
1 Qv*r ára 1 forint
KÁVÉ és TEA
>9 >
•O
írt i.\'.\'o irt 1J0 írt 1.SO fit LfO
írt tao íiftMO írt U$0 írt 1.40 írt 1.00
1 kiló Himrtáat (l.-an Jé) 1 kiló Ycrtenr (l\'ortorico) 1 kiló Fortorico ajánl.) 1 kiló Cuba (finom)
1 kiló OyOaxr (ÍIaohO
1 kiló mocttt I kiló mocca (l*(fia ) 1 kUó Manr J:\'-va 1 kiló arany Jiv»(ij. fin.)
Kelónóaan ajánlom nnponta írlneo pO<-\' ki.lt káraimat.
1 kiló Vari«" P\'J\'k- (<«• J4) ír\'. 1 kiló finom Pórkólt írt IAHJ
1 kiló Cuba Póikúlt fit 1.00
Kávéhoz csomagolható
"4 kiló Manilarin, caáax. kev. m írt I CO 1 8 kiló Mi ruluin, ciio. kor. fit 85 14 kiló Háxtirtáal (rt ka a
1 8 kiló Háttart itt > »" írt SQ
41 kilói pcitaniáknál (melybtn A tóbb falta ia kOldbctó, mw viliikre u teljesen Dónucnlvo 4« ehriItnolTa kOU
BALOGH LASZLO
kAvó- 4a Ua kiviteli blaU Budapest,
KSQttal: VnH Rottenblller-utoa. 19{T. Flókflzletrk: VXL, AnAráasy ut Jtí. VX^ Dohiny-utoa 01.
Siámtalan falftia
k(*rónal lr»t to 4ríá^ (yakeHat 17 ár úta ívnáUó rendatf totáaaW WtJobbaja ajánlkaljok. _
Rendalőlntéxst
Badapest, VI, Aadrássy-nt 24. szä«
tut Oper* Mellett.
Dr. GABAY ANTAL
Íljli tut»* »Ika/ral, iroraaa.\'^alapoaan aüníla-nem
V. «a. ia ktr. Mttály rlorraa
a nemi baU«»6{iV to hótbjjok arikerröta
butaa rike/ial. iforaoa, alapoaaa mint nemi férfi- áa r.JU njtnl bate{«4feket hunció-folrá»\'., íekútrakat. u oofertóié« uWbajaH, bujakart a. mlailaantua b5t)^toí.<-<«t, alíjcuiSlt UHIaiót. Satalaknil áa idóaabbaknál HTa\'int kitint eredmunnyal kipróbált inoJuera aaariat — £ il)ÓCT***r*król rondatkoJra laa*. Itendalto l na-j pont* 10 M-n to fit T—8-if.
i Livolekrs väiaszol. ^ ■ ., ■—.■■■
flyvjyszerokräl gaadoskedlk
í
a hazai ipart!

Hücker Gyu&a
■sita, betét
Kodronyfonat, kerítés él ágygyára, legolosóbb beváaár-
• "láat forrás ------
B U D A P E 8 7, Vit. Nagydlofa-ntoxa ao. azám .
árj*rr«4k 4a k«lta 4rv«tóat bórmantv* k014«
TELEFON
aa—ee.
SZONTAGH PAL-íéle szabadalmazott
„TURUL"
peronospóra permetezd
kivohatfl szólkanAitaa), mely 1P01. ^vben a keo*
Ávuié\'.i óa iparklállltáttal k^pcaolalbis
icndetvll rerni\'.tp/ó r«n«i.jen «1*6 dijai 4a anuijr« oklevolat ayort.
A „Turul" poronoapóra-parmetaifl a legeró-febb eal«iolt v\'róírtchólkftonycn kirebetó ualkai-in* ii.it. aárjaKiiból ¡¡¿«»aii alkKtr^ar.eklel: nfy o\'T kV l\';nloc*Jr\'t\'. mely minden már eddig létetö pena»> Wökct Jórul í.-lat:ru!.
Szabadkán kizárólag csakis
Bartók Károly
rixmüraau^l VT. kör. X).-\\mjanlca-utoa 614. tf (aajAt hXr.) kapható
lU raakU nAIa kaphatók a pormalezó (áprí-itlaUk Klíu(ad mlndoa JariiAsokat 1>.
Cáakia a ..Turul • r>«rcmo*púra-permeleiSt ajánljuk ma már, melT kltQno tulajdvnaá^alral minden taté pctmeUr-ót fólí«|v(e»»ó tesr.
Brázay-féle sósborszesz,
A ki hamarosan szabadulni akar a főfájás kollomctlon érzésótfll, dflrzsölje l>e arczát, homlokát, ralamint a fejét és nyakszirtjét sósborszszol, néhány perez múlva már rendkívüli üdítő hatást érez.
1 nagy tlvog ára 2 korona.
1 kis „ _ 1 „
MZSDBM D A R A B o ■ A IlIOOIÜál SZABOTT AB LÁTHAT ól
\' Saját kószftmönyQ fértl és flu ruha-áruház
Felöltő • tri 4a följebb
Dorby-felöltö la „ és „
Havaloek T.IO ,. éa H
Férfi-öltöny UI „ éa n
Férű nadrág 4 „ éa \' „
bársony, Flauet- éa dlTatsxi7<)t zn «nények
MáxtáksieriuU mefroudelésok jutányos áron eszközöltetnek.
Mintákat kívánatra bármentve köldök.
Lukács Gyula férfi-szabó
•«•lótt iouusz i^rrOT na BUDAPEST, KOASÜTH-UkJOB-UTOA 1». (Aa Udvart kávéház mellett.\'
Dus választék flu és gyermek-ruhákban!
Vidéki megrendelések pontosan és lelkiismeretesen eszközöltetnek.
U, évfolyam. 100. szám
r»m----r r t.w;
Nagy-Kanizsa, 1902 csütörtök, április 10.
Egy szán 2
YKANIZSAI FRISS
Előfizetési ára: Helyben báshoz hordva egy hóra 00 íUléf. .», ViJJkro pósUi küldéssel egy hóra 1 korona 20 fillér. U Kiadó tulajdonosok: y Felelős aserkaaató: K/auas és Farkas. ixoavai uuoó. , J Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Kraoss éa Farkas papírkereskedés«. || Megjelenik naponts korán reggel. Nyomatott a »NafykanlssaJ Friss Ujaáf* aserz&Msaa \' nyomdájában.
lémet Ezgjafélk myrakája.
tfAltozáeoh a üaiapáni karban.
A német izgatók munkája,
j Budápoat, ápr. 0.
Már mogomlékoztünk arról a nemzeti érzületünket felháborító törekvésekről, melyet a nagy nómot .Vorbaud" a magyarországi németség körébon kivinni akar. Még a Verband vezéralakjai meg-sem ¿rke;:tok hazánkba, de azért mü-ködösüknek már most is van eredménye.
Itt ólnok közöttünk Űzetett ügynökeik ós élvezik a magyar haza jótéteményeit. Kzek elámítják, bujtogatják, izgatják a fogékony német népet. Lefestenek olöttük egy oagy uéiuot birodalmat, ahol szabadon élhet nyelvének, szokásaínak és nincs semmiképen sem elzárva elölő a boldogulás utja.
Ez a nép, a melyen úgyis nyűg a magyar alatlvelóság, moly nem bir megbarátkozni az „itt élned, halnod kell I" eszméjével, mely vele . született hajlamainál fogta gyűlöli a magyart, megdagad minden alkalmat, hogy bucsut mondjon ennek a hazának, a moly szülte, a mely eddig növelte.
A germán eszmék a magyarországi németség köróboa tormékony talajra találnak. Ok nem bírnak megbarátkozni uzzal a gondolattal, hogy egy életen át * magyar alatt valók legyenek. A magyar intézmények, szokások, törvények nekik teljosen idegenek.
Ilyen helyen aa izgatók munkája du-aan meghozza gyümölcsét.
Nap-nap után vándorolnak ki németjeink a magyar hazából, ahol még a magyar mérsékelt sovinizmus is terhükre volt, mart nom a megélhotósi viszonyok késztotik őket a magyar haza elhagyására, hanem egyedül a már fcniebb is vázolt lelkükben élő azon érzelem, hogy csak egy nagy német birodalomnak akarnak alattvalói lenni, nom pedig a magyar birodalomnak.
Ezon oazme lelkesítette lelketlen íz* gatók révén a bácskai avábság egy nagy részét. Elhatározták, bogy már tovább nem lesznek magyarok.> Nerrf szegény embor egy sem, rolt földjük,- házuk-elég jólétben éltek a magyar hazában, neiu volt más okuk a kivándorlásra, mint az a cél, mell/et a német .Verband* megvalósítani akar.
Vasárnap délután a szegod-rókusi pályaudvaron érkeztek Szegedre s még aa éjjel tovább utazta* Szeged-állomás ról ki Németországba, Brandenburg tartományába.
A svábok ^valamennyien a Bácskái ól valók,\' egyrószük Feketehegy, másrészük Szeghegy községből. Országcserélő ul-jókra a hírhedt szoghegyi néptanító, Jöckel Henrik bujtogatását» kehek, aki —• mint egész nyíltan elbeszélték — ma Ú kiterjedt kivándorlási vlgynökségct
tart fönn a a délvidéki kivándorlás jelen tókeny részét ö közvetíti. Arra a kérdésre, hogy van azivük éa Hkük itt hagyni a hazájukat, •— a avábok azt felölték, hogy Brandenburgban jobb dolguk lesz, aztán, ha iaten megsegíti őket, egy év múlva visszajönnek hazájukba.
Tavaly ia, meg bármidévé ia, mikor hóolvadáskor útnak inditotta Jöckel a bácskai svábok táborait, azt mondták általánosan, hogy egy év múlva viaszajönnek a avábok, de arról azó sem volt csupán azok tértek hasa, akik mindenüket elveszítve, koldusbotra jutottak Németországban. Valami nagyobb jelentőségű mozgalom rojtözhotik e föltűnő és megdöbbentő sváb kivándorlásban. A svábok azt mondogatják, mikor azt kérdik tőlük, hogy hova vándorolnak: Megyünk a német caászár országába.
Ok kimennek a németek közé, a németek pedig, mint a lapok jelentéseiből tudva van, bekészülnek az országba. A délvidéki német ajkú lakosság százával ezrévol megy Németországba, a berlini nagynémet egyesület pedig jön Magyarországba. Mámoros, vagy világtalan az, aki o két jelenség közt összefüggést nem iát. Az ötszáz sváb kivándorlást fokozottan sajnálatossá teszi, hogy egyidejűleg Torontálban is fokozódik a némot-ajku lakosság kivándorlása. Ugylátszik, ott ia Jöckel ur alávaló közei dolgoznak.
Különösen Gyertyámos és Nagy-Jócsa községek lakossága van fölkavarva ós fényesen szomorú cáfolata annak az állításnak, hogy csak egy évre mennek kí a svábok Németországba, hogy a gyer-tyámosi ós nsgy-jécsi kivándorló svábok a szegedi iskolából, a gimnáziumokból is kifogják gyermekeiket venni, hogy magukkal vihessék az idegen országba. Vigasztalan állapot, bogy mindezen jelenségekkel szemben a hatóságok tétlenül viselkednek a még csak hajlandóságot som mulatnak valami rendszabályra.
Ribillió ají t empiom&aa.
Oráa, ápr. 0. A Szt-Jánoa templomban tegnap reggel az olláron egy égő gyertya felborult és az oltárterítőket lángba borította.
A reggeli miséhez f«tt hivők rémülten futottak ki a templomból.
Közben olyan tolongás támadt aa ajtóknál, hogy hat embert elgázoltak. Kzek mind súlyosan megsérültek.
Változások a főispáni karban.
A nagy seprő lassan.de biztosan működik. A kivatalos lap ma a következő királyi kéziratokat közli.
A belügyminiszteri.im ideiglenes ve-zetésévol megbízott magyar miniszterelnököm olótcrjosztéséro idősb báró llornomissza Károly, Szolnok-Doboka vármegye főispánját ezon állásától saját «érelmére leimentem .és helvóbe Désy Zoltán földbirtokost Szolnok-Doboka vármegye főispánjává kinovezem.
Kelt Bécsben, 1902. ápr. O-án.
Ferenci József, s. k.
Széli Kálmán, a. k.
Személyem körüli magyar miniszterem ajőterjesziése folytán idősb báró Bornemissza Károly. Szolnok-Doboka vármegye főispánjának, ezen állásától saját kérelmére történt felmentése alkalmából, hü és huzeó szolgálatai - elismeróaoül,
Lipótrendem lovagkeresztjét dijmcnteaen
adománvozom.
Kelt Bécaban, 1003. évi április hó O-án.
Ferenc József, a. k.
Gróf Széchényi Gyula, g. k.
A belügyminisztérium idoiglenes ve-ietéiével megbízott magyar mininter-elnököm előterjesztésére gróf Bethlen Miklós, llunyad vármegye főiapánjál ezeu állásától való felmentése mellett, Toroniál vármegye főispánjává kinevezem.
Kelt Bécebto, 1002. évi április hó O-án.
Ferenc József, a. k.
Széli Kálmán. 0. k.
teknöbe, hogy majd megfOrOezli. Da mert minden oldalról folytoa a gyermekek nyögése éa kérelmei háborították, olyan zavart volt, hogy alfalejlelt a forró vizbe hideget ia önteni éa ebben akarta a kis gyermekét fürösxteni. A jegyzökönyvet beterjessti a rendőraég as ügyészaéghez.
Kanyaró ellen forró fiz.
Szeged, ápr. 9.
Március 10 in történt, hogy özv. Tamási Györgvné szegcdi lako&nö kanvaróban levő Vét éves József nevű kis gyermekét leforrázta, aki azonnal ki ia szenvedett.
A törvényszék megejtette a boncolási éa megállapította, bogy a gyermek halálát tényleg a forró viz okozta. Az aaz-azony sírva jelent meg ma a rendőrségen, ahol Szüca Józaaf alkapilány hall gatta ki.
Mentségére ast hozza fel, hogy mind as öt gyermeke kanyaróban azenvedetl és olyan zavart volt, hogy már azt sem tudta mit csinál. Igy történt meg, hogy mig 4 hónapos gyermekének theát forrázott, József nevű kis fiát belelelt«\'a
Merénylet a sah elles.
F ártsa, ápril t.
Kerülő utakon érkezik a Ur Teheránból, hogy a perzaa aah ellen, aki moat teszi meg előkészületeit ujabb európai útjára, merényletet követtek el.
Állítólag, amikor palotáiéból a hó 2-án távozott és lóra Ölt, a szolga-személyzetből valaki rárontott éa tarral hátába akart döfni.
A merénylőt lefülelték la att helybea felkoncolták.
Bécs, ápril 9. A aah ellen Állítólag elkövetett merényletről itten nem tudnak aemmit sem.
Elfogott zsebtolvajok.
Budapeat, ápr. t.
A rendőraég ma éjjel ismét jó fogási
csinált. Elfogott két veszedelmaa zsebtolvajt. Ezek Körize Károly éa Metzli Sándor facér pincérek, a kik különösen a színházak kornyékét szerették falka-, reani, a hol a kijövő közönség kirótt grasszáltak.A zsebtolvajokat kél detektív fogta el, a midőn éppen ilyea kirándulásra akartak menni.
—I ll I,
f.
ORSZÁGGYŰLÉS.
A kápvlsellbázból.
~ Saját tudósítónktól
I — épp. fc.
Apponyl Albert gróf as dióst tgy
negyed 11 órakor nyitja meg. ♦ Jegyző Nyomra JLáSMÓ.
A miniszterek közül jolen vannak Széli Kálmán miniszterelnök, Plósz Sán dor igazságügy, Lakács László pénzügy és Cseh Ervin horvát miniszter.
Az elnök bemutatja 20 képviselő ál tal aláirt ivót, amelyben az elnöktől névszerinti szavazás elrendelését kérik Az előző ülés jegyzőkönyvének hite-lositése után a napirend tárgyalására tért át a Ilás. Az olső szónok a néppárti Kovács Pál tolt, aki természetesen támadta a kormány javaslatát és Ra-kovszky határozati javaslatát pártolta. Mindjárt felhasználta az alkalmat és egy kis kirohanást intézett a szabadelvű egyházpolitika ellen is.
Most X.okáoe pénzflgymlnlster reflek tált még egyszer az ellenzéki vádakra. Ismételte, hogy a kormány nem titkolódzik, de éppen a konverzió eíkerének érdeke kívánja, hogy a szerződés egyes pontjai no hozassanak nyilvánosságra. Azt azonban kijelenti, hogy a szerződésben semmiféle mellékkikötós vagy saellókföltétel nincssen. Kéri a javaslat elfogadását
Ezután a Ház többsége az ellenzéki indítványok mellőzésével felállással ált a lánosságban elfogadta a konverzióról szóló javaslatot. A részletes tárgyalásnál \' Barta Ödön és Csernoeh János indítványoztak módosítást a hetedik uzakaszhos a regalekötvények dolgában.
X»nkáos pénzügyminiszter felvilágosításai után « siskarrt változatlanul elfogadták.
A kilencedik szakasznál Simonyi Semadam és Angyal József ajánlották stiláris módosításokat, melyeket a Ház Lukács pénzügyminiszter javaslatára elfogadott
A 10. szakasznál még Csávolsxky és a pénzügyminiszter vitatkoztak, mire a javaslatot a jobboldal éljenzése kőzött télies egészében elfogadták.
Most áttértek a kereskedelmi költségvetés részletes tárgyalásának folytatására.
Elsőnek Papp Klek szólott a vasúti tarifákhoz.
Horánsfky kereskedelemügyi miniszter állt ozaiAn fol szólásra és a vasúti tarifa reformját sürgősen szfikségosnok mondja, egyben a vasúti hivatalnokok helyzetére vonatkozólag ls tesz nyilatko-ratot EUtéli a megkezdett mozgalmat és kijeldatl, hogy az előléptetések csak az áJUm pénzügyi helyzetéhez viszonyítva eszközölhetők.
öt perc szünot
SséU Kálmán a kvóta-bizottság megválasztására tett javaslatot.
Váascmyi Vilmos Horánszkyval szemben ulra hangoztatja, hogy van olyan szolgálaté-táblázat, melyro rá van ve-sotve, ki ajánlja as illető tisztviselőt A szóló be is mutat ilyen táblázatot (Mozgás.) A minisztert tehát helytelonül informálták.
Horáaasky Nándor kijelenti, hogy utána fog járni a dolognak és megtudakolja, mit jelont tulajdonképpen az a rovat a táblázatban g csak aztán fog tüzetesen nyilatkozni.
Solymossy Ödön báró Sopron és Budapest közt alkalmas vasúti összeköttette\'. óhajt A szóló olvi ellensége ugyan a vasúti szobadjogyeknek, de azért a felekezeti ^nitókuak vasuii kedvezményt
kalaucok agyoadolgostatását, mert legtöbb vasúti szerencsétlenségnek
Major Foreno szintén
ellensége
vasúti szabadjegynek, de a kórházi orvosoknak mégis kér vasúti kedvezményt A vasúti menetrend kiadási jogát se adják magánosoknak, hanem az államvasút maga adia kl a menetrendet a vasúti tisztviselők segítő alapja Jávái a. A viliámos vasutak kocsijai a fővárosban kicsik, följáróik vuszodelmosen meredekek és nem kellene megengedni bennük az állóhelyüket. Különösen nem szabad megengedni a kocsivozctők ós
mert a az
az" oka. Ssás meg ssás emberélot veszett mái oda a társaságok kapzsisága foly-tán. Mindennap van néhány olgázolás. Itt as ideje, hogy as elgázollak özvegyei-ról és árváiról hatékonyabban gondoskodjék a törvényhozás, (Tetszés a baloldalon)
Várady Károly a szabolcsiakra nézve kedvezőtlen vaaati menetrendről panaszkodik. -V Thaly Kálmán a villámos mizériákról szól As sajnálja, hogy Budspest főváros tanácsa ós hatósága mindent elnéz a viliámos társaságoknak. Most a Kossuth Lajos-utcában akarnak viliámost létesíteni. A föld alá kell őket kergetni, mint az Andrássy-uton, mort már ugy is veszedelem a főváros némely pontján a járás. Miért hanyagolja el a főváros a lürdőiparl ? Hiszen ha más világvárosnak ilyen forrásai leunének, fényeson kihasználnák azokat, míg nálunk egyiket a másik után akarják tönkretenni (Helyeslés a szélsőbalon.)
Rátkay László a miniszter figyelmébe ajánlja, hogy ogy vidéki város hasztalan kérte, hogy a gyorsvonat állomásán megálljon, de valahányszor ogy ott lakó külföldi nagybirtokos utazik, annak kedvóért megáll u gyorsronat Kz Magyarországban az egyenlőség I A Ház a tételt elfogadta. A többi tételt ozután vita nélkül elfogadták és a kereskedelmi köitségvetést részleteiben is megszavazták. Ezzel kapcsolatosan tudomásul votték a statisztikai hivatalról szóló jelentést
A vasárnapi munkaszünetről szóló jelentésnél Trubinyi János kifogásolja azt a miniszteri rendeletet, melynek alapján vasárnap ós Szent István napján is Kiadják a vasúton a szállítmányt. Ezt a rendeletet egy államférfi azon való boszuságában adatta ki, hogy szállítmánya megromlott Fölkiállások jobbról s Ki az ? Horánssky Nándor azt folell, hogy csak a romlandó anyagot adják ki vasárnap.
A többség a jelentést tudomásul veszi.
Holnap á vallás- és közoktatásügyi tárcát tárgyalják.
masottja elmondta, hogy a nyilatkozatok megrendelésre készültek. A többi között fölemlítette, bogy Cottely budapesti közjegyző előtt Wolfner Tivadar két emberével megjelont Mezei Ignáo t ólt mint Frenkel Bertalan igazoltalta magét, po-dig Frenkel Bortalan már évekkel ezelőtt meghalt Mezei kinyilatkoztatta, hogy nom halt meg, hanem a választáson leszavazott A Kúria az Ítéletet. holnap délben hirdeti kl j ca ■ ■ •■1 ....... esaa
A hamisított kötelezvény.
í A Mandzsu-szerződés,
Peking-, április 9. Loszár orosz kő-vet, Csíng herceg ós Vangvensau ma délután aláírták a Mandzsuországra vonatkozó szerződést A szerződés utolsó
Budapest ápr. >
Két esztendővel ezelőtt, as 1000. év olojÓDi xpeghalt Budapesten egy dúsgazdag agglegény, Babolt Józsof, többszörös háztulajdonos. A már koros ember, a míkdr élt, hosszabb időn át udvarolgatott Nyitray Ida traükosnönek, a kinek a Váci-kőruion volt a szivarosboltja. Ugy ismerkedett meg, hogy Nyitray Idának a nővére Rabolt egyik, a Duna-utcában levő házában lakott
Alighogy Babolt Józsof meghalt, Nyit-rap Ida előállt ós egy szorződóst, valamint kötelezvényt mutatott fol, a melyek szerint ő az udvarlóíának még 1891-ben, tehát kilenc ével a halála előtt, kölcsön adott 60.000 koronát, l&ftételósét rögtön be is tábláztatta az eliaUhak ingatlanaira. Az örökősök azonban, tudva, hogy Nyitray Ida vagyoni holyzolénél fogva sohasom adhatta kölcsön a kérdéses összeget, pörre mentek, de a járásbíróságnál a pőrt elvesztették.
Felebbezésük folytán került az ügy a törvényszékhez, a mely első sorban is az okiratokon levő aláírásokat, nevezetesen nemcsak a Rabolt hanom tanuk: dr Wilióner Vilmos és dr Szentpétery Qvula aláírását i%, megvizsgáltatta. Megbízta pedig őzzel Dotsinyi Gusztáv vegyészt, továbbá Kcmpner Miklós Írásszakértőt.
A megojlett vegyi vizsgálat aztán kiderítette, líogy Rabolfnak as okiratokon Iev5 sláirása minden valószínűség szerint hamis.
A nóvirások ugyanis zöld tintával Írottak voltak, do kitűnt, hogy a zöld tinta alatt más tinta volt eíőbb, még pedig a spcctroscopíai megvizsgálás szerint kékszínű. Ez pedig uay korült az okiratokra, hogy Rabollnak a névírását egy eredeti aláírásáról kék másolópapírról lopauzálták s az\'.án ezt a kékszínű Írást átírták zöld tintával » Ugyunily uton készült a két tanú alá irása is, de a tanuk közül a bíróság csak a most vidéken lakó dr Szentpótory
paragrafusai azt rendelik, hogv a rati-, , , ,, . . ., , .
lkácíónak három hónapon belül koll ¡j™1? h^jh&tt* N. miTel dr
megtörténnie. Oroszország kijelenti, hogy cész a vasutakat a kínaiaknak visszaadni azzal a feltótollol, hogy az angolok lomondanak a csillí vasút katonai igazgatásról, A britt kővot a vasutak igazgatójával tárgyal olyan egyezmény dolgában, a mely szerint a vasút visszaadása után a brit érdekeltség részt vonne a vasút igazgatásában és a bevételek és kiadások ellonőrzésében.
London, április 9. A Timos jelenti Tokióból, hogy a japán sajtó őrömmol fogadja a Mandzsuországra vonatkozó szerződést, a mely helyreállítja a bizalmat Oroszország jóhiszeműsége iránt ós megerősíti a békoromónyeket
Petíciók.
Budapest, ápril 9.
A Kúria első választási tanácsa ma dólolőtt folytatta s Dániol Tibor báró mandátuma ellen benyújtott petició tárgyalását. Farkas János dr védő ellen-kérvónvénck előtörlesztésével telt el az egész idő. Farkas azt vitatta, hogy az ellenfél követett o.l törvénytelenséget, ennélfogva kérte a KurlAt, hogy Dániel báró többségét állapítsa meg.
A második tanács a gödöllői mandátum elled benyújtott kérvény tárgyalását folytatta.
Darvai Fülöp dr, Wolfner Tivadar megválasztott képviselő védője ponton-kint cáfolta a petíció vádialt s tarthatatlanságukat nyilatkozatokkal iparkodta bizonyítani s a kórvény visszautasítását kérte.
Dr Víg Viktor a támadók meghálál-
Wilióner időközbon szintén meghalt A vegyészszakértő vólemónyénok megfele-lőeu Kempner írásszakértő is hamisaknak nyilvánítván az aláírásokat, — a törvényszék áttette aa ügyet büntetőbírósághoz.
A polgári bíróság a jövő hóten hirdeti ki Ítéletét
—-;-----u
Lecbner azt hiszi, hogy a miaistteth elnök tegnapi beszéde a Ház «jvifc oldalán sem^tttt nagyon kedveaő benyomást. •
A belátásnak és higgadtságnak az « politikája, amelyet a miniszterelnök tegnep újra ajánlott • amelyet a ném*. tok helytelenül fölfogott hazafiság évtizedeken át követtek, odajuttatta a németeket, ahol most vannak. A némo-teknők a szláv pártok példájára mindinkább a rideg visszautasítás politikajiia kell áttérniök, ha fönn akarják túriam nemzetiségüket Hoffman-Wellenhof tegnapi nyilatkozata az alpesi és szudéti tartományok nómetoi kőzött való közösségről a pártban legnagyobb megelégedéssel találkozott s azért toljos mértékben csatlakozik hozzá. Szóló a kereskedelmi szakképzés reformját követeli
A mezőgazdasági bizottság elfogadta Fink előadónak azt az indítványát, hogy a kormányt sürgősön szólítsák föl, hogy a marhasó árát lehetőleg azonnal ha koronára métermázsánként szállllsa le, lovábbá kincstári só-árulóholyoket létesítsen a sónak egységos áron való ol-adása céljából. A vita foiyamán Jorkaz-Koch osztályfőnök azt mondta, hogy kilátás van arra, hogy a marhasó árát a kormány leszállítsa. Az indítvány máso-dik pontjának elejtését javasolta, mert íőkúpp élelmezési sóra vonatkozik. A bizottság elfogadta Zendiwaitz elnöknek azt az indítványát, hogy a bizottság indítványát a költségvetési vita folyamán a só tételénél terjosszék elő.
LEGÚJABB.
A burok saabadságharoa.
Bloemfonteln ápr. 8. Kitchener en-gedolmévol Do Wett tábornoknak ogyik testvére, a ki azelőtt Oranjo főparancsnoka volt, Oranje térülőién bur csapatot alakitott angol szolgálatra. A kl ohoz a csapathoz csatlakozik, a háború befwje-zéso utárj külön támogatásban rószesü a farmra való visszatérés tekintetében}

• f}. >•
\\
A Rolchsratii Ölése,
Bécs, ápr. 9,
a
A boérkezett irományok között van Chatz indítványa a kópvisolől mandátumának állami hivatalokkal ós különféle más Állásokkal való inkompatibilitása dolgában.
Holler és társai interpellációja i egész minisztoríumhoz oz osztrák és a inagvar kormánynak a VJzös miniszterekkel, valamint a kél kormánynak egymás között való tárgyalásai dolgában. As intorpollácíók szégyontoljes állapotnak mondják, hogy az osztrák publicitás ilyen osotekbon hivatalos ós félhivatalos közleményekre ós a magyar kormány jelentéseire van utalva ós hogy a k. k. Corrospondenz-Bureau és vele az osztrák napisajtó arra a szomorú szo-repre van kárhoztatva, hogy a magyar jelentősöket kőzöljo és terjoszszo.
A boérkuziilt irományok között van továbbá u miniszterelnök átirata,amolyben a Házat fölszóüljá a dolegáció és a kvóta-küldóttsóg megválasztására.
Az elnök bejelenti, hogy a választási logközelobb napirondro tűzi. A Ház azután folytatja az ipari oktatás és a szakiskolák költsátfciuek tárgyalását.
Bülota gróf Bécsben.
Béos, ápr. 9. Bűlw gróf német birodalmi kancollár ma este idoórkozik, hogy Goluchovszki gróffal tanácskozzék A két t államférfiú találkozásának jelelentőségo szemboötlŐ, de még fokozza az a kő rülmény, hogy Bülow gróf ezt az alkalmat valószínűleg arra fogja fölhasználni, hogy Goluhovszki grófnak elmondja Prinettivel való találkozásának bonyo-másaít, • li\'v,
Bülow gróf ma Münchenen ét nkatt Berlinbe visszatórní, de egészen váratlanul megváltoztatta utazása programját ós Innsbruckból Béos felé folytatta utjál . .... l ••>
... ■■,.- ............. .......- i
¡t Halálos vőgQ civakodás.
— Saját tudósítónktól — ,.; Budapest Április 9.
Jolinek József budapesti születésű 86 óvos rk. 589 számú hordár nap-nap uton berúgott. Soha józan állapotban nem tért haza.
Neje hiába kérlelt«, bogy javuljon mog, az iszákos ember minden keresményét. elitta.
Ezért napirenden • volt közöltük a civakodás.
Végre az asszony már nem tudott másként Begiteni magán, minthogy kijelentette, hogy ha még egyszer beiugra jón haza a férje, akkor otthagyja a faképnél.
Húsvét első ünnepin Jelinek megint a sárga földig leitta magát és haza-ámolygott.
Nojo, a mint messziről látta támolyogni, Ö3szoszodte holmiját és elment atyjához, a Cserhát utca 6—7. szám alatt lorő házba.
Jelinek megijedt, hegy neje beváltotta fenyogetését ós azóta mindennap eljött a Cserhát-utcába és kérte, hogy térjon vissza.
Az asszony azonban nem ment vissza. Már annyira meggyűlölte, hogy nem akart vole többet élni
Jelinek ma délután njra elmont Cserhát-utcába nejéhoz. Előbb azonban több pálinkámé résbon alaposan bepáiin kárott.
Részeg fővel állitolt be neje I. eme leien lovö Lakására.
— Asszony, raost velem jösz, külön ben agyonverlek! Szólt az aszzonyhoz, aki menekülni akart elöl?.
A küszöbön azonban hajánál fogva elkapta az asszonyt és irgalmatlanu\' elverlo.
Az asszony hangos secélykiáHásaira a házbeliek mindoníclől előróntotíak ós kiszabadították a nőt a rószog ember kezei közül.
Az asszony annyira megijedt brutális férjétől, hogy megszabadulva lőlo ősze veszetten futni kezdatt le a lépcsőn, az utcára.
Jolinek utána iramodott. Részeg főve azanban a lépcsőházban elesett ós 80 lépcsőfokon legurult a földszintre.
A lépcsőfokon gurulás közben ugy tssze*vlsszs zúzta magát, hogy mlr* leért, már nem volt élet benne.
A segítségül bigott orvos a halált konstatálhatta. A szerencsétlen koponya esonttörést s2envodott és az ölte meg.
Holttestét a morgueba szállították.
Legújabb találmány I
02511. oiáma
Szabadalmazott jégpincze.
Sokkot jobbak it oloeóbbak, mint u elóbblek: »14-nyftk: a Jój un t»rtja magát, hojy ejóer ldinyt*n l»Cf«lj«bb ii uáxalik «padi» állhat bo; nfryaxlnUn asabadMomr* bajoiontett ujabb Jóg-azoUró-nyak, cupin fából, caak a Tti fólfoyia.irn van cin )>W«f klkalmarva, nem Inad, 70 aiáxaWk Jfj mej iaUriliia ¿rheló cl; m6»iirM»«k, btnleeak, vondóg-Uíik. ttjetarnokok, iifT\'ilntíu házi haixnálataál li nólkatttbotctleack. Arjojyxikkel »rókái a tóluláló.
Buosanyecz József tiff ;2S£Jí
Budapest, Z., Köbányal-ut 44|46 sx.
BUDAPESTI IIIIÍEK.
— A kompaulsták. Horváth-Lauer János, a mikor a publikum kileló jőtea Nemzeti Színházból, az előcsarnokban Fuobs Henrik melló furakodott s ennek hatszáz korona értékű nyakkendőtűjét n tolongásban kilopja. Fucha észrevette s a tolvajt rögtön átadta egy rendőrnek. De azért a drá?a tü mög3em került meg. Az ügyes gazember ugyanis rögtön odaadta azt ejry lolvajtúrsának, akit „Karcsi!" kiáltással szólított maga mellé n veszély pUlauaiáhan. Persze, a Karcsi elmenekült s a cimborája máig sem árulta el a kilétét. így a törvényszék, Bakonyi bíró olitöklesével, ma csak Lauert vou\'.a foleletro s mívol már ötször büntették lopásokért, két óvi fegy húzzál sújtotta.
— Takarítás. A hetedik kerületi renUőrkopúánystg tr.a éijoi ismét széjjel Bérolt a koiület foplalícozás és lakás uólküli Oíiavaijjói Közt.Miudőssze csak 4 elvan alakra akadtak, akiket letartóztatlak.
— Ai Ítélet. Azt Írják a lapok, hogy gróf Keglevích intendáns mög a nini »anon megkapja a bünlotötörvényszéktöl a Beöthy László ?ajlépőiében hozott Ítéletet u megokolásávai. Kai oz egyáltalán lehototlen. Belefogott ugyan még tegnap dr. Doloschall Allríd bitó, az üjtf volt clőadőja, ae \'lelet elkfszilésébe, ao munkájával a legjebh esetben csak szom-bntou Uszfll el. Pedig ár. Doleschall, a ki egyoteini magántanár is a mai olő-adását lomondoltn, csakhogy háboritlat-htnul dolgozhassék. Egyébként a tárgyalásnak jegyzőkönyvét is ezután írják iueg a gyorsírói jegyzetekből.
Oklusto peaeárium nöi óvszer bel Ügyminiszten 60087.001. számú rendelő-értelmében csakis orvosi rendcletro kapható nálam Schottola Ernő Upcstcn, VI, Aiulxiss-ut, Váci-kórul sarkán. (Foncióre palota)
— A rendőrség hlroL. Herzfold Her-Biann magánzó Lujza-utca 4. szám alatti la kásái ismerotlcn tettesek álkulcscsal íclnyitották és néhány forint készpénzt s egyéb apróságol elvittok magukkal. A rendőrség a tolvajokat nyomozza, — A Gj ár-utca és a ozerecseu-ulca sarkán
ma éjjel epy 25—33 évesnek IáUzé, jól Öltözött unnő hirtelen rosszul lett és eszméletét vesztve összerogyott. A mentők beviiték a Rókus-kórháxba.
— A fáivllájjl leány áldozata. Woin\'er Leónak, a tegnapelőtt a .Szere-csen-utcai Mignon-szállóban öngyilkossá lelt keroskedösegédnek teteméi ma boncolták fői az üllei-uti törvényszéki bonc-tani intézetben. Eliemoiéséröl családja gondoskodik.
111REK MDÍDENFELÓL
— A derék angolok. Egy német
országi misszionárius a napokban azt irta, hogy az angolok egyik kollegáját, Vitscben testvért, a ki sem politikával, sem a háborúval sohasom foglalkozott, hirtelen letartóztatták és feleségestül, jrvermekestfll az anjrol táborba vitték. Mikor a kofferek ezt megtudták, meg-rolianták a misszionárius pekingi házat és kifosztották. Az angolok mitsem törődtek a dologgal. Do megtudta az esetet a kafforek egvik fojedolme, Mokhatle Ágost, a kit Filschen testvér téritett meg és menten maga-elé citálta a fosztogatókat. Bájuk parancsolt és visszavitette a hittérítő minden holmiját s azonkívül fejenkint nyolc font sterling birsagot vett ki rájuk. A kalferek, hogy boizut álljanak az embers^s keresztényen, a magok lejedelmét bepanaszolták az angol hadvezérnél s azzal vádolták, hogy összejátszik a burokkal. Az angolok erre Mokhaüet kihallgatás nélkül agvonlóttók.
—• Olaszország nem ktild expodl-oiót. Egy római távirat jelenti, hogy a Tribuna újra a leghatározottabban kijelenti, hogy az olasz kormány nem gondol és soha nem ií pondolt arra, hogy expedíciót küldjön Tripoliszba.
— Az élotmentö jutalma. Dánia egvik legelőkelőbb arisztokratáját, D.in-neskjold-Samső grófot szörnyű katasztrófa érte. A gróf nébány hiítol ezelőtt egy dán hadihajón utazott. A matrózok közül valaki hirtelen elszédült és lezuhant a tengybo. A gróf menten utána ugróit ós megragadta a már-már alámerülő matrózt. Hirtelen éles fájdulom fogta el 8 kénytelen volt eloreszteni a fuldoklót, aki egy másodperccel később a habok között eltűnt. A grófot kimentették, do az izgalom ugy megviselte idegeit, hogy mogőrült. Allopolál az orvosok gyógyíthatatlannak mondják.
— Oly tlazteaaégea egyének,
kiknek legalább 8—i tagból álló családjuk van ós egy vidóki városban hírlapelárusitásíi^l foglalkozni kívánnak, mely által tisztességes kercseihe* ju\'nak forduljanak Hírlapterjesztő Vállalathoz Bndadest, VI. Dávid-utca 4.
Mógy polgárit végzett leány, ajánlkozik bárhova postamesternőhöz yakornokul. Szíves mogkcrosósekel kór lalgovics Gizolla, Dudapost, LX., Liliom-utca 21. N
Felülmúlhatatlan
minőségű, saját gyártmányt* borostyán lakkfootók, puha padló bevonására, parkott viasz-paszta, zomáqcz-festék, \' olaj- és kálránv-festék, bronz festék, folyékony és poralakban, föld ós vegyifeaték (külön fólo színekben), továbbá hrunolin, különféle fapáczok, eny-vok, kálrány, karbolinoum, kofe és ecsetáruk stb. logjobb minőség és legjulá-nyosabb árak meilott pontosan szállítok helyben és vidékre.
HARTL LÁSZLÓ és TÁBBA fosték nagykereskedő
Budapesten, Csömörl-nt a. szám,
a központi- pályaudvar melleit.
A dolog ogyszerú volt: egy közember megölt egy gazdag embert. Ez épen elég. Ezért halálbüntetés jár, mert kü. lőnbei holnap a gazdagok már ugy hu] nok, mint a legyek.
Hogy is no, hát hol keresne a gazdag ember szórakozást, időtöltést, aljas vágyainak kielégítését, ha nom a szegény ember leányainál? Egy felmentő Ítélettől vérszemet kaphatnának a többiek is mind.
Halálra iléiték Bertucciot, kötél általi halálra.
Három hétlel később a holytartő már meg Is erősitette az Ítéletet.
Már csak a királyi kogyelem segíthetett volna.
Az sem jöll meg.
Bertucciot elvitlék a siralomházba.
Első látogatója ogy idegen ember yolt-Egészen fiatal ember, nagy szökő bajusz-szal, hosszú sürü, bozontos szőke üstökkel.
— Nem ismersz engem? — kérdezte
Bertuccíótól.
Nom ismerlek.
— Én Alvaro Madano, mérnök rá-gvok. Üzletvezetője annak a gazombernek, kit mngöltól. Jól telted, hogy tetted. A halálra ¡télinek minden kívánságát teljesitik. Kívánd, hogy négy szem közölt akarsz vélem beszélni
(Folyt. köT.)
1000 jegyzék . . 1000 számla . . , 1000 borilók . . . 1000 levélpapír . . 100 névjogy . . 1000 reklám czédula
1 frt 80 kr.
2 frt — kr.
3 frt — kr. 3 írt — kr.
— frt 40 kr. 1 frt - kr.
VIGYÁZÓ TIVADAR
ViUonyerőra borendezett könyvnyomda mtiintézotében.
Budapentj VI., Váol-k0rut 39.
Vidéki m«jpron>1ol0kneh 10 uáx*Mk Or-
k«dvoxiuány.
DAnlrí viliiken bi/ioclf hctri(4fb«n minden KI „¿|j,,ji ouhau v>;jc,h,uJ uapia-3
ömí clrnjiáilal, lt,-»!o«ó»«ol, lupvUo!«U«l mulioJik) re.vtul bavi HV-AV k^coiut nyer vUupaito eilo nibon lulnJon Icvtlra fol«l „KSxpüuU írod»" lludapnt, A/*dl-utca SI.
REGÉNY.
-v v \' ! f
I I tenger titka. - .
Mire a meggyilkolt utolsót lehelt, B«r-tuccio már a rendőrök kezében tolt ^ Akkoriban még nem Ítélkezett esküdtszék. a bíróság pedig nem kertsta a lélektani motirumokat.
(V
KÖZGAZDASÁG.
A Magyar takarékpénztárak központi Jelzálogbankja, mint réaz-«¿nytáraaaág. IX. rendos kOzgyíllésót Uurvay Nándor dr. elnöklete alatt tartotta meg. Az alakszerűségek elintézése után Horváth Tivadar dr. társulati jogtanácsos az igazgatósai jólentését terjoszlotte eló, umely konstatálja, hogy az inlézot — a lefolyt év túlnyomó részében tapasztalt kedvezőtlen viszonyok folytán bár szerényebb keretben —mégis fokozatos fejlődést mulat. A kínálat zálotflevelokbcn azok kitűnő el-holyozéso kövotkoztében elenyésző csekély volt, míg őzzel szomben koroslot állandóan mutatkozott ugy, hogy a javult viszonyok folytán ez évbon nomcsak a mérlegben kitüntetett csekély készlet, hanem az oz évi jelentékeny folyósításokból orodö záloglero-Tok is teljeson oladaltak.
A kölcsönAltomány ismét szaporodást töntet fol. Megszavazott az igazgatóság 1001-ben 1288 kölcsönt 7,069,380 korona 80 fillér értékben. Ezen — valamint az előiő évből áthozott — kölcsönanyagból áz 1091. év folyamán 1140 télolben 6,8GG,\'22t) korona 6 fillér folyósittatott. Az intézőt fönnállása óta 1001. decemcer 81-ig össze-sen 14,983 tételben 77,622,165 korona 13 fillér folyósittatott, molyhöl az óv vógóu 59,858,029 korona 78 fillér állott fenn. A jutalókszámla összege — szemben az előző óvi 807,778 korona 55 fillérrel — 885,690 korona 67 fillér. A mérleg 507,303 korona 45 flUérnyi nyereséget mutat fel — szemben a tavalyi 421,076 korona 20 fillérrel. — A közgyűlés az igazgatóság jelenlését elismeréssel vette tudomásul, az előterjesztett mérlocet elfogadta, a fölmenlvényeket megadta és elhatározta, hogy a tiszta nye-roményböt 830,000 korona 8 és fél százalékos osztalékra, 60,000 korona (a részvénytőke 1 százaléka) a tartalékalapra, 40,000 korona a most létesített értékpapír árfolyam
1 ■ * ....... "■■ ■■ ..............
különbözeti tartalékalapra, 20,000 korwut a tisztviselők nyugdíjalapjára, 82,104 koron« Ü6 fillér aa igazgatósági jutalékokra és v4> gtil 25,198 korona 22 íillár az uj stimlár*. való átvitelre fordíttassák. — A lartaléb-.Wp — a fenti javadalmazás beszárnitásával 43.1,730 korona 50 fillérre emelkedik.
A közgyűlés egyúttal Brftckler Mihály ur. részvényes indítványára agy az Igaz^atA* ságnak. mint Loitner íUígroond vexérigaz» gatónak az intézet körültekintő vezetéseért jegyzököavvi köszöuetet szavazott és mint hoi.y az olórt tlzloti eredményekben örvop* deles jelét tátja az intézet továbbfejlődés nek, felhívta az igazgatóságot, hogy a« intézet tekintélyének megfelelő saját banképület szerzése iránt miolöbb javaslatot tegyen. A részvényok 1009. évi április 7-tól kezdvp 55 koronával váltatnak be. Ezután a közgyűlés a felügyelő bizollság tfcgjaivá mogvifasztotta Blaskorieh Ferenc (uj), Ilo-ványi Uéza dr„ Janits Jmro dr. (uj). Lányi Mór (uj), Proszvimmor Sándor dr., Révész
Adolf, és Szopessi Sándort.
■ *
Csendes üzletmenet mellett ős változatlan árakkal 16000 mm. búza került forgalomba.
Budapesti gabonatőzsde.
Marrar bal* ipr.-rm 9.tt-0.U. Rcz» áM.-sa r.lS-T.lS, Zab ápr.-ra 7.2T-T.W. T«at*i 4.»1
Bndaparki érUkU«»d*-
klAtiulín köttciatti 0«tr4k\' tii«lii«z*. «M Mairw bit«lro»jT»ny C-tkJ. JeliAloj bánt tU W IUroatiuriuTl M- 0«tiák AUwnv. 6TS. Ma-fyar hJUWfivénr 70S- kl»rr»* i uiiklaotuxt.y. tradek Il9.10 Korera)íl»d*k STJ16. L*»»»mlU.Ub«a
\'««__Joli. bank <M.M) Btmamr.riBTt W* <>8«,\'
mtfyu illamratui retrrenr «11.44 Dili v»»ut «4.-N\'eraot bírod, máik» 117.86. Vili»»«« mul SIS.-UoáapftlU kitutl rarut MS 60
Béoal *rtéktí»«<U.
B4oa, április, »t Ot.ua. blulr. ST4 Mam
btteli. Cw- Oaxliák-msstM áUkmviruU ré»i»««T ere.76 4 nátaJ^ko* guru aran^iiaAuli. ll».S6 Ma;v»r koronáján.J^k —.—. D4li VM«t
Feranozvárosi sertésvásár. (Hivatalos jelentós.) Készlet 140 darab. Erke« zell 2fl darab. Összesen 163 darabot Eladtak 124 darabot. Maradvány 42 darab. Mai Arak: Malacz 00 korona, páronkint 120—180 kilogramm svdybaa 160-180 kor. 220-r-280 kilós 98-104 korona. 220— 880 kilós 93-100 korona Öreg nehéz, páronkint 400—600 kilo-grumni súlyban 92—98 korona 100 kiló-erammonkint élő-sulvban. Páronkint 45— 00 kiló ós a vótelösszeg 4 százalékának elengedése mellett. A vásár lanyha volt
A központi váaároaárnok árai
A mai forralom Inn «Unk volt 4« as élelmi, cikkek a<a ciurU.edcU.Olc*«bb Ull a Lű ét a Uvt, e»ak a baromn ára euMlk*<tatL Ai U«t ciib« dv rabia i kotta«, Inik darabja ICO Illlii, kappan U$ Mtir. A vUákríl kUdOU bUott ludak kilója 1«) O, palvkk kilója ISO fllUr, A maibahu» «1«JM 144 fUlór. »i«;y*t 110 ni)4r, hAtuijál ét iMt^yoit 180 HJUrM\' míitík a mieiAroeok. Teavaj kilója ÍI0 nílór, KrisS lojái máiodrandO áru 44 darabot olra.«Uk t kor.
.i . ■ < ii i»i iiiiiiii ■ 1 i mf
Cn* (ffTttct p rókák ipa«
rendsljók otf • teodaLa* Uau, valódi angol ei*pit4 iterí, Urorka Utat 4« me| fofnní róla nóródni.
hotj eiea ctodaeaer non nal ai ávoiil ntiUt m*|-foltat, mUideof«» UmUV-
laaaágót a« artiról fa a Mr-1 oek jySnjórfl fld*^(*t, fia- I uleáfol kólc.ónéa. A(a SI korona. Valódi aa(*i a«otka> 1 aaappaa 1 kor. • ¿arab S 40, Hdw 1 kar. «0 U t kor. Valódi aJaófbtn kapbató caaiia Palaaaa Komál (Tózy-Urihan. Toraoavár, a kora minden potUi raadelia iatórendS. Budapaatea kaaható Tórik fiU rT^tT-atcilárábao. UrilT-ato* Ok ét A»dráa«y-ai Ú.
Kyomatott trékely VlktonUl Badapaatan
------, ■ , -■ ■ IV l.li—UIL—
öaain <
i
SUmaatk kUita, VJI Moe jelent VI!
«StktMcketetlea otaantatá Méftaai Nullt«kkn futaf teaia*»
vtmviAáí iiAxAii
Bűnök aa lfjaakg netnl életében áa aaok hatáaai a fér ókorban. » vr. mrxauM rívánan.
tAWPALOM: A MmálU mmi 4Ui _______
Mnók. Tarkait aaaládból való leazámaaaa. Fal-talankodó (femtkek. A aardtió IQuaás aaxaáifa büa«t. Aa ónfartóióa. Matórali*. (karotem 4* nemt 4l«t tdeálle e»»rel«m. Ftlrt FóiarOrak. Er«4kt aMralea. A aeaai viaaaaóU-aak TáatM kóvaUarmónyat. Niaca titka« Satar-aéa. Aluamóram. Karda Mvalóa • tMáeaok. A UUcolóii» károa haUea. Krdakaa Hrtik Zattf-karaaa M«rrt>nd«tbaU a —ni*fi:
porUraTecyktt. t>fcr*t aárt aa4»kaU4*
T-

szemen PAL-féíe ¿Ä!
„TURUL"
peronospór« permstoxő
kam*
kat« mmhíimO. »«U »••«. a Hc«a
kp«»
««•M rtfüijM alaö <U}«J *« arany-
it luJtiágl 4a iM\'klAUÍMiMl kapaaoUtbas
t*u4ut*U »
oVlev.tot nyárt, A „Tut»!-1 aaraaeav+ra-yarmatoa« » UrrrV ?WlikV khlKU klr.k.U liia&xi»-
nU MÍM»n {»ál. airj.rilkW Um»M
aJk*w4«*kk*j!
♦ly ka
, __ _____ .. M; a*r
> tfo>crM»i(. *tlr a\'Ww Már *4Ü| lAkv.i 1 taaikal j«t»1 f»l«1»«L
Siabadkén kiiáróla* csakis
Bariek Károly
xs*d»qt»«»*1 TI. MMr, Vaa>anlo«-«toa «14. aa~ (mjm hL.) ka#kat4.
£« cukit nAU k_:>b«tgk a parmaUi6 {tortaiUUk
> Ki *o;» 1 ininiien J»wVi»»ijl U.
U*»>:U a ..Tuful \' Jrtroo»ip4ra p«nn»lMŐl ajtaljak vi> már, u-»!r WiSaá Wi*J4»a»Jijairai minden
! ^«.¡melciil ÍJjjvls,-»«» hu,
Ettn [jón t• alapsi trit nUtiol (o)>Ua .....kHinfi ni.Jd4-laJ---.i4 kül:uO>«*a
kit.ittiueU
aJir^kaU.
Titkos botogoógokot,
kai. »yphüli b(t»i>4f«k.l éi utebrjut, r/i «Ű|vi>r tut <m\'c:Uii» kÍY.UíII
n6k fentrfolTliit •> UrnuJy mit
b»l»fi4fekel éa
u
nur
c«t. UiklüUwrktt. fMbxj- èt [j^i;<i>ii| >»U
Ut. *!>»-a J\'rti-e:aiií>Toil, r.í; b<U(*4-
i«|olk UtuúlJi u « U»lUU»*bb.
»_a aAwaaaa t|6í7u]a
Dr. Osmczár J.
epf/et. •»•♦\'• síMrifor ^aklkíiísá^sst, YlLKoreposi-ut > X4k M» X MKS.
Rendel ! á. a. I» MM * 4a4fc 4« esU S-t4(.
I H!0n rirUt raifk, külfcj be- 4« kiírat. U»e)ekia I normal válasioL (oa<!o«ka4ik.
FÉRFI ffiOEK
akUTa*. (MtoK, tettoit, ■♦»btrtól »lala n«T
M.rték MMilt
24 óra alatt késiitietnek
LUSTIG EDE
fcháraawa
KEftEPESI-UT 2. SZAIS.
Viiifcla^jraiiä\'iöiisi SJOTUB ÓS , pontosan essköaültetnek.
Kéetletes árjegyzék birmentve.
Saatalaa fcflnaOa«* ft*t «• M*M ntXmUt |
ti it Ma fíaAÜ» nixUU iaUiatat l
(ol)lia
Itfrjobbaa ajaaikafftik
11 .....
Rendalfllntózot
Btópt VUÉtoyal 24. öli
M Of«N meUtU.
Dr. GARAY ANTAL
V. m. klr MtUly fíorroa a a*»t b«Ur«Ac»k 4* Urtajak aaakorroia fr*-irfH bttlo. Jkwrol, nuwt, aUpoMa min.laat-nrtvl ffrÄ- A. a&i n«ul hincaA-
m)mi, (uk<lf»k«l, M, 4ur«iU>jt*i atóbAjtit, buta. kort «» uilndtnDMDO bérbV\'-iilgel, .tfrea^lll fórt Mii. Rauloknál it iJ4«ftbhtln41 ofjarXul kt-
tan4 tir loionyuYdl kif-í6bnJ» laötluwa <Mnal —
tiftcjtmroij« |imuu>«tta<i*a Um. ItendaUai na--poaU W -4-1« 4. MU 7—S it.
LsviUkrs sima—f.
m
OkmányszerzO vállalat !
Mennyasezonyok.
Vőlegények.
A< «ras. WHatial, tlgyvtvôt^ar Bute-F«at, VII., Harapaa^ ot 14. aa., mîoAm^M« •kmSwyt uMK/iu. Ket«»ft«lv?<«i »-» »Irállyá a umiui iujob»iotwkr.», it4tra«jryatm(-
Uat, ttoaü 4a k*Uao4 flryakat.
nUvril, 4Ua»r»l|r4raS««ti MkW«í«Ui
Sryakat 4« kSllmMsS «P*«7»k »í\\ tMtwlMM. - B»**■*\' »
lilkltiakM aaOkaic«« »kaUarakat
alri—l a kIUr4*M* kOrOll nUhst awarikat « mtwun mklt»uh aa«kklc4mkat ho«T«m. Orrviv«: su»T«r.«Ki J. f*®«4 Uyyu 4.U r«a4alkas4a4ï» a vi\'Ir.u:
^•aww
V
KlrálypemetafO-bonbon
köhftgés, rekcOteég. hurut. rúmbQléi clleq uyálkaoldó. RgycdOU hazai fyérlminy, moly méírmcntcfl czukorból és ^\'ÓRynöv^yftk b6l készül, 3 deka 4, doboia 20, 40 és ¿tf flüér. Gyárosát VÁRKERT REZSŐ Baűapost, \\lt., Elemér-utosa 39.at A rilág legjobbja és kaphatók: el/li,|(i karebkodésekben, jyógytirakban ói a vawjj állomások é\'.torinoiboc.

Gzoz és köszvényes bBteoséOflk
■ #ry*4ail és Mstos gfóejlté mrs A ■
Z©ltán-féBe
Osas és kSsrviny «IIaal o o o o o ksaies, o o o o ol
mart • sxar méy oly boteffok súlyos bajit la blatosan meggyógyította* kik 15—»0 éven ka-rssstttl gyógyfetrdőkat és kOlSnfélo marakat •radményUlanfll hassaáltatr.
Egy üveg kenőcs ára 2 korona
( V,
gyégyszerekrU oosiioskeUlk i
PHssé és O ouvré
■Mkákaí legoorrectebl kivitelben leggyorsabban legolcsóbb árak mellett elkészíti
WALD GYCTLA
Budapest. Klrály-ntcxa fii. $sáoL
ÁlaptttaUU UK >ia. T
K4pa< iija^ák Vir** karmantra.
kitünÖ minőségben, legjutányosabb árban kaphatók:
Schönfeld Hlrsch
koío-, ccsot ós soprü-gvárában,
büdapebt
W„ KtRpwl-öt 80. SL
Ugyanott legolcsóbb árban szorozhetö bo a legjobb szókfonónád és mindonnem ksfs, «osot és ■sprü-éro.
Javítások eszküzölteloek i
Nagy raktár
„Raffia" szölökötöbso!
Vldókl megrend<4ósek utánTÓUel esxkC-aOltstaek.
Hallatlan olcsóság
1 Uttel «iih»I Tald UtlM bármclf nlnbto OO OUái
ÜJ arauroxó 1 bvt^ ••»«ilci------C.U ftlU*
1 k j. borotlfka pvdW fo*l4k--— ---ÍOO
1 k«r. oUJ fe.Uk---------«o ,,
1 kjr. priima pataat ftiaUi— — —--— 74 J
XaykaMi
Brün TestvörekÄ^o^Äs

Ï3&
plui^uunfOm
"Uld takkSatlW slhatlrot-\' _
rU*t bm ««ntyekra «S ^.^BB««^
papirokrs
tó fclsó 3 hónapra kamatmentes
■ mától fogva Jrtentkeiö uj Ogyíélnck. Helybeo "na bArmtlyft totáxetnál elxilogosltott sorsjtgyeket kiváltunk és
asofcra M«yobk és olcsóbb - as tisfl 8 hónapra ingyenes k&lcaönt »duók, kisebb rétUukbw S«sü«tí vims-lOKiQk a silofjegy bakóidéi. FeMláfOskássa» togyto és készséggel szolgál a-
^ Hccht Bankház ta^nt. Fsmcmktsrs l
Z OLTÁST BÉLA gyôgyassrtirébaa BUDAPEST, V, Saabadaár- tér. 6 os. ób klr. fenség« Jésssf klr. hrMf Udvari ss&intéja.
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
\' Ne küldjük pánsúnkst külföldről ==
Legjobb órákat és ékssarsks* küld
SCHÖNWALD IIVIRE órás és ékszerárugyáros
■ 9 t C S E T T. .
■am tataz6 tércya^rl m pénzt vlaazakMdftai vagy klcaarélaw,
1 i s Évx jót Állass ai*.
Eff pontos nickel »sebóra
azép kivitelbea frt 8 60
Epy pontos nickel ébresztA óra „ 110 Valódi ezüst remoototr-ára pooto« járással — — — „ l—
14-karatoa aranylánoaok oslnos ssép klrltelben:
20 grsmm nehéz 25 frt, 25 grwp.ra nehéz 80 frt, 80 tramm nehéz 88 firt, 40 gramm nehéz 47 frt 50 kr. — Minden láacxhoz aranyba fopUH kOvas lógók kOlón mini 16—10 gramm súlyban 4 frt W kr.
Mindén tárgy a királyi fOpAasverdshiratal által megvizsgálva ét bélyegexvs.
SUtflaiatra SUaaat 4m anuay4r«at*kk«t — T4bk *wm aüaawl Uv47 klrtokoaL
■agy képos áurjegysák ingyaa éa bérmantva küldetik.
Valódi ezdst kétfedel. anker-ramont eróa szerkezettel, szép kivitelben — — — frt IS4 Valódi ezüst tula remontoir-
ankar kétfadeUs éra--frt 10.80
Orsz. Pályázati Közlöny
iartahoazxa as orszá^baa betöltendő Oax sie» állásokat ipari, kereskedelmi, meió és ardőpudssági és m0»zaki tisxtvisalfik, lovábbé aOtiaztmelók és kerotkedaiad alkalmazottak rétt&n,
Egyes szám éra 30 llllér, kapható dohánytSxadékben és a kiadóhivatalban. Rudapaat, Véol kSrmt SO. sa\'
\'¿ufcostttaBemammmsamtm
késxpénsért vagy részletfizetésre legolcsóbban
Stumpf Károly
:koocl(iyárac
Budapast, Lilioo-utczi 8.
BUDAPEST, József-körut 26.
Ki*» árjegyzék hgyn éa Mnmtvi.
4a IwSttar««
.^n-svv
Karspesl-st 10. (sarakká)
■ B^inl m D.tiay-aUi4Mt

Brázay-íéle sősborszesz.
. . i
À borogatAanak is ép ily agyszartl a módja. Belemártunk a aóabonzASxbe egy ( darabka váaxn&t, rnfj bele sem mártjuk, i hanem csak megnedvesítjük s oda teexsxûk, oda kötjük a testrészre.
1 nagy «rag in I tor WM ; 1 kis „ „ 1 „
f?
101 Í7ÍH
Nagy-Kanizsa, 1902 péofeT íprüís ff. • - t Egy szí» 7 fllllr.
V jr _
Előflzot^si ára: Helyben hixhox hordva t&y hóra 00 fillér .". .•. .*. Vidékre postai küldéssel egy hóra 1 koron« 20 illlér. Kiadó tulajdonosok: N y Krauaa ée Farka«. Ssetteastóség ée kiadóhivatal: Kraoaa Peleié* aserfeesstó: j zz.oavAi Hiiao. «8 Karkas paptrker**k*déec. | MtgJUenlk naponta korán rsgoeL Nyonutott a .Na^ykaniatai Friss Újság* ssarsódéses nyomdájában.
Szemere Ü3iklóst kitiltották Jk
lüihas* a képtfSseiőSaázBasra
0

Vecldks2zunk.
Budapest, ápr, 10.
Nem múlik cl hét, hogy ne találkoznánk a lapok hasábjain katonai brutáli-taaokkal. Már valósággal napirenden vannak. Kzl a polgári társadalom már tovább nem türhoti, ez ellen erélyesen tenni kelh valamit. Védekeznünk kall minden tőlünk telhető eszközzel.
A hiba szervezőiében és szellemében
nem akar már vegre segíteni, hofv megakadályoztassanak ezok a nagyon gyakorta előforduló botrányos eaetek, akkor mí rajtunk, polgárokon a aor, - hogy teles erőnkkel lefegyverezzük azokat a falcailfagozoit fenevadakat, a kik karddal az oldalukon kis királyaak képzelik magukat és a védtelen polgárokat répának tok ütik csak, kiket darabokra vagdalhatnak.
Végre toanünk kell valamit, már eleget iürtünk, elég brutalitást kiálltunk a katonaság rezéről.
Atailyen íegyverckkel inzultálnak ben-nüukot, olyanokkal védekezzünk mi is, a lehető legdranslikusabhakkal, ^mert ugylatazik, különben minden héien ujabb és ujabb Uozu brulabtással fogunk találkozni. \'
8. X.
rejlik a katonaságuak, moly magát egy külön kasztnak, egy kiválasztott rend nek képzeli és nekik a békás polgárok nem egyebek ,civihbagá/.s"-nál. akikkel ugy bánhatnak, ahogy uekik tetszik és ezeknek azt tűrni kell, miután a bruiá-litások oilen hiába keresnek orvoeiásl, uüuí kúpnak seholsem.
A katonalisztek najtyréBie a kardét, a melyet a király kelőiből visslnek, nem jolvonvuok tekintik, hanem visszaélnek annak viselésével tamadó esikózttlhasa-nalják, vágó és sturó ¡«gyverül. a lüg-himontalanabb cetben is, « po\'gárok ellen, a kiknek oenzéból adják aa előkelői, játsxák az urat. )
Vajou ki felöl niindar.au vérengséic-kéil, amelyet a nép terhes adójából fen-tartolt hadsereg tisztjei * védtelen polgárokon olkövetnek ? Mert még nem volt >á etet, hogy az ösaze-vissza kaszabolt polgár teljes elégtételt kapott volna. A
civilnek a katonai forumok előtt aoha-sinrs igaza.
Nom arra való a kard a tisztek oldalán, bogy azzal kényük-kedvük szerint privát verekedést, véres vagdalkozásokat rögtönözzenek, hogy azzal a iegrulabbul xisizaéljenek, az ilyea tisztek \'nem méltók arra, hogy egy napig is tovább v;>»eljék azt a bojtot, melyet a király adományozott nekik.
Csodáljuk, hogy a hadügyminiszter ur. n ki folyton hangoztatja, hogy a katonaság és u, polyurok közti jóvisxonyt mindig szorosabbá igyekszik tenni, ilyen osetekben vattát dug a fűiébe \' és nem tud, nem hall semmiről.
Pedig már végre aiegaxivlelhetná a már számtalanszor hangoztatott kívánságát a polgárságnak, hogy a katonaság u kardot csak a szolgálatban viselje, azonkívül pedig járjanak kard nélkül. —\' Mire való a kard a szolgálaton kivül, arra, hogy helykén csörtessék, hencogjouek vele a kis had-uueyocskák \'/
Nem az a rendeltetése a kardnak, é-i igazán sajftos. hogy a kik hordják, még azok sincsenek a legtöbb eselben tf«ziában annak rendeltetésével, v mert akkor nem fordulna előv as £ számos katonai brutalitás, melyet egyes Usjttecs-kék fonsöbbiégük Y.udatában elkövetnek, tia a katonai hatóság nem tud, ugy
Az apa böna*
Bukaresl, ápr. 10.
Abban a korszakban élünk, midőn az erko!catolenaé<jek. a »seynrmetlcn ki-oaapnngáaok teljesen mepmételey ezték az uttyi* eiegué heieg társadalmat.
Aa emberileg nom az erkölcs, a ti*z-tesnA^ utján halad, hanem napról-napra elér arról, mert na?vohb élvezetei lel a tiltott gyümölcs éivexotóben.
A fajtaUnsájok.a nemi kicsapongok napirenden vannak. Az ifiuság eleseid vész, elsatnyul. Kiviének legnagyobb re szét, kicaaponpásokkal, léderséggel tölti el és nemesebb, magasztosabb eszmék iránt lelke elhidegül, nem érez fogékonyságot.
Bátran állíthatjuk, hogy koruk az álla-tiassá-! j gyében él.Az erkölcsielenséjjek-nok vaiosággal terjesztői a különböző színházak, melyekbon a legdurvább francia irányzat ütött tanyát, a legvastagabb drassiicizmu*sal, a legcsikiandozóbb kéjeitekkel. Terjesztői továbbá nz a aok erkölcstelen könyv, szemérmetlen olvas-máoy, mely a gyermek ifjú minden napi olvasmányát képezi. Kzek fertőzik meg az ifjusa» lelkét és kiir\'.anak abból minden magasztosabb érzelmet.
Csak ilyen viszonyok mellett, csak ebben a korban történhfyiek meg az olyan állaiias esetek, hogv as apá leányával, a fiu anyjával, a fivér nővérével a logáliaiiasabl» bűnös visionvban él. Kzek az ebetek pedig nem tartoznak éppen a ritkaságok közé és mulatják, hogy mennyire lüeg van fertőzve a bűn sarával az emherirég.
Kyy ilven bestiális esetről számol be bukaresti tudósilónk.
Már hosszabb idő óla lakott Bukarestben llochberg Tivadar brünm születesü német kereskedelmi utazó. Vele lakott 19 éves Heléna nevü leánya is. Az ismerősök már régóta gyanították, hogy az apa a leányával bűnös viszonyt folytat. A leánynak gyermeke született, |le as apának sikerült a gyanút azzal elharítani, hocry a leányát c;y üaial kereskedő elc»a.bitotta.
A leány azonban másodszor is áldott állapotba eselt és a kórházbakerűit\'. Itt vasárnap hajnalban öngyilkosaágol kísérlett meg, az emelet egyik ablakán kiugrott a« udvarra. Itt találtak rá reg-
mm a balga király ellen.
Mint egy tegnapi távirat jelentelte, BrOax-
miben a forradalmárok a király oll«>n tüntettek, mikor az antomobillA-ján uic le\'-lük cllij-ladt. A tüntetők* köztársasagot éa a forradalmat ellették.
Ma érkerell táviratok jelentik: Tegnap esle a Népszínházból tnintery 1000 ember vonult a hun Ssnppre, ahol eg^k\'a ikália
képviselő lakik. A rendőrség otiát állta a
fiinyjtnnk. As öxsieütUV.éíüél több rmber, közttlk kél rendőr megsebesült. Sehaarbeck külvárosban egy népexoport három rendőrt egy káréházba szorított és a kávéházat ki« fosztotta. A zavar(ók revolverrel lövöldöztek és a rendőröket megsebesítették. V
k
gel már haldokolva. Papot kéretett macához, a kinek nagv bűnél meggyónta. A lelkésznok • elmondta, hogy apjával bűnös viszonyt folytatott, mert erőszakkal kényszerítene rá.
Az apjának valósággal ördögi hatalma volt leánya feleit. Már tovább nem bírja ki ext a bűnös életet, azért akar megválni az élettől.
Az apát, aki csak másnap érkezett basa, a rendőrség letartóztatta. A bűnös ember a börtönben oi gyilkosságot akart elkövetni, do megakr.dá:yoxtak tettében.
Roskadozó hitf.
Mi voltunk a/. elsöK, akik megemlékeztünk airol, hogv mily komoly veszedelem fenyegeti, a tömérdek pénzbe kerülő, uj eskűtéri hidat. Másnap azután már mep|eient a .sok hivatalos, és fél hivatalos cáfolat, bogy azofe a hidra vonatkozó hírlapi iiirek nem egyebek légből kapott áilitáaoknál, miután a legkisebb veszély sem fenyegeti.
Kgyállalán igy vagyunk mini\'*") középi-lésünknél. A legtöbb esetben előfordul a fenti eset. Mikor már teljesen kéazen van valamely uagyobb köxépitkexés, min dig felsxinro jut valmi szabálytaianaág vajy esetleg az építkezést fenyegető ve-bzóiv, de mindezt csakhamar meg is cáfolják, de végre mégis mindig az sül ki, bogy a hír nagyon is igaz volt. Igy vagyunk az eskü-téri híddal ia. Íme ol-vasuk el. az alábbi szakértői véleményt éa láthatjuk, hogy minden cáfolat dacára mé(?is igazuk volt.
A\'hiba a lehorgonysó falak nemépon
szilárd fölépítésében, illetve alapozásé« ban vau. t
Ilnuek a falnak as alapját nem építették le rgéizen as alul levő szikláig, hanem a Duna fe^őj levő egy része agyae gon nyugszig. Mi következik ebből ?
Az. hagy a lehorgonyzó fal kénytelen enyedni a lehorgonyzó Ián« huzóemjé* nek, mely a hid. egész erejét egyesit magában. A lehorgonyzó fal eddigi előre^ mozdulása 11 milliméter a es az előre« cmzás okozta a lal hátulján nyugvá alagút bolioxatáuak megrepedéaét, ajiiibd a bajra rájöuek.
A lehorgonvzó lánckar — mindkél oldalon ketlő-ketlő — 40 fok alatt ny«k lik bele a lehorgonyzó falba a a IáuO* kamrában végződve nyer megerőailést. •
A iánckamarák a lehorgonyzó falnak a Dunával elleniétea résaéu vannak eV helyezve. Már most a lehorgonyzó Ián* cok horixonlális és vertikális, előre é6 fölfelé huzó erőt fejtenek ki. Knnek eN lensulyoxására fa keltő axüiteéges. Kié axör a lehorgonysó lalaknak rendkivA« szílárilan kell nyugodni, lehetőleg érdae sziklatelülelen, ami akkora aurlódásnak veti meg alapját, hogy el nem moadul» hat. Másodszor a falaknak oly nagy auly-kell képviselni, hogy a fölfelé ható erői legyőzzék. A hiiépUészelhtm ennek h »unnak a lokozaaára szokták a toruyoa vámkaznwat alkalmazni, illeue felbaai-nálni. Itt ia kettő van minden oldalon Ámde esekel ahelyett, hogv» jó hátra s lánckamarák fölött helyezték volna el, elül alkalmas Iák, ami rendktvttl nagy hiba«

I
í

ORSZÁGGYŰLÉS.
A képviselőházból.
— Saját tudósilónktól. —
— ápr, 10. , Apponyt Albert gróf elnököl. f Harmadszori olvasásban elfogadták
a konverzióról szóló törvényjavaslatot,
<HU< UMIM >VS% •• •»»
költségvetésére. \' Következett
a vallás ós k9s*ktatáattffyi tiroa.
Komxaeror Ernő előadó elfogadásra •Jánlja a költségvetést s dicséri a jiéuzügyoiiníszlor szakérteiméi és bő-«züségót, f
Wlasstos Gyula kultuszminiszter a kulturúról beszól, a moly nomzetinek s n kor haladásával párhuzamosnak kell lennie. A külföldi mtézménvek« egyoldalú utánzása kárára válhat kultúránknak.
Hátér ezután a középiskolai reform k»5r\\Lósóro, A vezetőgondolat e téren az lehet, hogy lehetőleg eltiltja a pályaválasztás klejói s felfegyverezné az ifjút n módom kor követelményei szerint ludoraánynyah A jogi pályára legcélszerűbb előkészítő intézet a flímnázium mérnökire a reál. Ar. egysógesi\'.ós érdekében őeste kell vonni a két iskola tantervét, ugy, hogy az egységesített középiskola valamennyi pályára elő készítsen.
Ezntáa aoyéhb kérdéseket fejthet az ipar és kereskedelmi pálya jelentőségét fejtegeti. Nagy baj az, hogy elő • kelő szülők nem osiák ipar és kereskedelmi pályára Halkat. A munkának demokratikus tisztelete nincs meg nálunk s ez akadályozza a kercskedolem és ipar fejlődését is. Szóló célul tűzte ki a kereskedelmi iskolák fejlesztését, azt az alsó kereskedelmi intézeteknél \'fogja megkezdeni.
Kzutáo örömét fejezi ki afelett, hocy nemzeti téren oly szépen haladunk. Ma 30 ozorrel több magyar van az állami iskolákban, mist azelőtt.
Rakovszky István. Vallás siorint borr oaxlaoak meg ?
Wlasslos Gyula : Az • a baj, hogy önök mindig azt kutatják a nom a tudást keresik. - \\
Olay Lajos: Magyar legyen első sorban a tanuló.
Wlasslos Gyula. A néppárt mogtá-madia az ifjúsági egyesületekre vonatkozó rendelőiét. Ezeket csak nem leheti felekotzoiivó. A íó az, hogy magyar lagyen. (Tans a széUbaloldalon.) Végül megjegyzi, hogy a jogi oktatas reformjára vonatkozó törvényjavaslatot legkö-zclohh beterjeszti. A köítscgvolós elfogadását kéri. (Helyeslői jobbfoiöl.)
Vereas Józsol tudatában vun anuak hogy kényes hurt penget meg, « midőn egyházi ü gyet hoz a napirendre. Magyar-•razágon is sok vért követeli a .fok\'ko-tetek közötti külöubsóg b még sincs rendezve az egyház és állam kőzötli különbség ,as 1849. XX. megadta az általános irányelveket e téren, de a fon-tos kérdések rószloteikben mogoldalla-aul maradtak. A 48. XX. uzt mondja ki, hogy us állam ogyformán sogitse valamonnyi ogyházat tanulmány ügyeiben. Most azonban a midőn Rómából íelekezeti türelmetleuségot tanúsítanak. (Nagy aaj a néppárton).
A vita.
Bakevsaky István, aki állit, azbixo-»yitsa.
Zkor+y Miklós: Ez is felekezoü iz-
Btás. (Zaj a néppárton.) (Felkiáltások : voleljük, hogy bizonyiua.) Bákoai Viktor: Ez bíspuyitja. (Nagy - néppárton. JUiyik iúiuíu »«¿i»í« képviseli« N
Veress: Pápai eaoyklikák beszélnek, as cretnokok üldözéséről, elnyomásáról.
SLakeveaky István i Hol kérem ? Tessék ráutalni.
Veress József: Mólelvnek nevezik az ancyklikát. Kz nem a türelem a jele.
Bakovsaky István: Az a türelem, hogy az egyházakat szokularizálni akar-
, Verese Józsefi Méltóztassanak meghallgatni . . . (Nagy z<y a néppárton. Elnök csenaaL
Bakovnky : Azt mondta, hogy Hő-mából szítják a felekezeti harcot. Kz nem igaz. (Nagy zaj a néppártoo.
Elnök: Kérem a képvisedő oitkat, szíveskedjenek csendben lenni.
Zboray Miklós: Lehetetlen. (Nagy zaj és felkiáltások a néppárton. Ne bántsa a katboliknsokat)
Olay Lajos : Kérem az elnököt, adja meg a szólásszabadságot. v
Elnök i No tessék Itt mellettem ei< nökösködni.
makovuzky István t Kérek 6 perc szünetet, hadd hozzam ide az e&cyklikát <*Papp Zoltán : Tessék majd azután cáfolni.
Zboray Miklós : Bizonyilaní kell, nom cáfolni. (Folytonos aaj a bal- és szélső balon.) 7
Zmeskál Zoltán: ITa az elnöki szókon protestáns ülne, nom engedné ezt Elnök : Zmeskál urat rendre utasítom. (Nagy zaj. Helyeslés a jobb- és szélsőbalon.)
Veress József: Az egyonjogositás ós egyenlő teherviselés úgyis keresztül viszi. Előfordul a^ is, bogy sok helyen a kegyúr más valláshoz tartozik, mint a
Ívök. Máshol megtörténik, hogy pro nánsokat kizárnak a szavazásból val< sí ügyekben, mlg a katholikusokra ez nem vonatkozik. A protestáns fizet egyházi adót, a katholikus nem s így n.om osoda, ha előbbiek feiekezoinólkűliek lesznek.
Rakovszky István: Minek szavazták meg, (Zaj.)
Veress József a kormány jóindulatu támogatását és azt kéri, hogy hallgassa meg a felekezeteket s nz cnvenlősóg elvol szerint egyenlő bánásmódban részesítsen valnmennyi folekezelot. Távol van tőle, hogy a felekezetek között a békétlenség magját hintse cl, nem is kívánja a sekularizációt, de ^43 : XX. t.-c. végrehajtása a függetlenségi párt kövotolóse, do feladata a szabadelvű kormánynak is. A követkoző határozati javaslatot nvujtja bo: a képviselőház utasítja a tonnányi, hogv az 1848. XX. t.-c. 2. és S-ik szakaszának szom-előtt tartása melleit az egyenjogúság ós egyenlő teherviselés elvónok részletes alkalmazásáról a magyar állam érdeke és a felekezetek törvényes önkormányzati jogának tiszteletben tartása mellett, a hitfelekezetek meghallgatásával, legközelebbi ülésszak alatt adjon be törvényjavaslatot.
Szentlványl Árpád protestáns létéro nem fogadja el Veress natározali javaslalát, mert nem helyesli, hogy képviselők utasítsanak kívülről. Elienbon szorelnó, ha a protestáns egyházat egyeszer s mindenkorra nagyobb ősszeggel segélyezhetnék. (Helyeslés)
Wlaslos Gyula kulluszmínisterhelyesli Szonliványi józan felszólalását, ós ismó-tolien hangoztatja, hogr ogyformán viseli szívén minden íolekezet \' belügyeit. Zajos helyeslés.)
Zlohy János grilf hosszasabban elmélkedik az erkölcsnek ós kulturának egymásra való hatásáról ós az orkölcs nélkül való kultura káráról. A legerősebb ós a legnagyobb dolog a nomzetí idea-\'izmus ós ennek a koreszlény vallás a egorősebb oszlopa, mert a keiesztény valLUban van a legnagyobb erkölcsi ós ellenállási erő.
Miután a közoktatásügyi kormányi melynek pedig oly óriási központi hata-om van kezében.\' az orkölcs nélkül való tullurát nem akadályozza inog, bizoda-ómmal iránta nem viseltoiik és a költségvetést nem fogadia el. (Totszés a néppárton. A szónoKot számosan üdvözlik.)
Szlvák Imre Zichy János gróffal polemizálva elítéli, bogy a vallási kérdek wwiovugyiúk u puiiúktum, Nem kér a néppárt modicinájából az ifjúság orvoslására. Az ifjúság keresztmozgal-mát nem a vallásos meggyőződós okozta Mosterségeseu csinált dolog volt oz. Azok, "akik az egyeUunon győztek, a vizsgálatkor olbuktak. A tanulók nagy tömege folytán az ollonőrzés hatalma teljesen kisiklott a tanárok kezéből Az ifjúság egymagára hagyatva, arra a meggyőzödéire jutptt, hogy fölösleges a jogot hallgatnia. Pedig azaz ifjúság, mely politikával foglalkozik és 04 százalók Iniocbuiuk a vizsgálatokon, as az ifjúság
hazaflatlan;- mórt a nemzőt szellemi és agyagi javait jpocsékolja-el^^Zaj a.néj?-párlon.) •, .
A felső oktatás terén gyafhatjuk ¿1 ft telkeket, mert abban még monopóliumot élvezünk. ,.
További a műemlékek fönntartását hangoztatja és szégyenletesnek tartja, hogy a borsi várban, II. Rákóczi Fórén c szülőházában a bérlő csalódéi és áiiatai tanváznak.
Appelláljunk a fejedelem szivéhez, hogy a Bécsben őrzött magyar műemlékeket ajándékozza vissza. (Zajos tetszés) A szóló maga is fölajánlja saját műgyűjteményét (Éljenzés.) A költségvetést elfogadja. (Tetszés. A szólót sokan üd vőzlik.)
Hortoványi József Veress Józseffol
Eolomizál. Hosszabb beszédben bizonyítja ogy a protestáns egyházak anyagi zavarát az egyházpolitikai törvények okozzák.
Ezután Szemara Miklós akart beszólni, do mivel már nagyon későre járt az idő, az ellenzék a vitának a következő ülésro való halasztását kövotolte. Ez meg is történt.
Talllin elnök a napirond megállapi tásakor azt indítványozta, hogy holnap, tekfntottel az április 11-iki ünnepro, a Ház ne tartson ülést. Az ellonzók hovo-sen ellonezte az indítványt s azt kiál tolta, hogy a holnapi nap nom ünnep, as csak Hánffy-űnnep. Végűi fölállással szavaztak s a többség elfogadta az elnök indítványát. A kultuszvitát tehát szombaton folytatják.
nem ausztriai honosságunkat, tehát Szemere Miklósi, Péohy Andort és Pptoekf József grófot örök fdökr* > kitiltott* Aasztrla torflletérftl. >
__—-v—__
»LEGÚJABB.
Forradalom Belgiumban. ••
Brüsszel, ápr. 10.
Ma a király olnöklésóvel miniszteri tanácskozás volt, mely elhatározta, hogy forradalmi jellegi v^ntetés elnyomására a legcnergiscissahb eszkü. zdkhőz nyul. A hadügyminiszter elrendelte, hogy Brüsszelbon ós a vidéki városokban sürgősen hiviák bo az 1898. ós 1899. óvi tartalékosokat A holyzet nagyon válságos.
Az éjjel a nyugtalanság nagy mértékben torjedL Brüsszelben utry, mint n nagyobb vidéki városok legtöbbjében veszedelmes tüntotés volt és a tün tetők összeütköztek a rendőrséggel ós csendőrsóggel.
Oont, ápr. 1Q.
Egy csapat vadászkalona a lüntetőkke cimborált. A vadászok forradalmi dalokat énekelve a zavargókhoz csatlakoztak.
I»ltg;e, ápr. 9.
A mai tüntetéskor Troeiet képviselő megsebesült.
Bllloet gróf Bécsben.
Béoa, ápr. 18. Bűlow gróf német hl* rodalmi kancellár ma délelölt tizenegy óráig nem hagyta cl szállóját.
A kancellár délelőtt tizenegy órakor a külügyi hivatalhoz hajtatott ós látogatást tett Golukovszki grófnál, a kivel másfél óra hosszáig maradt együtt.
Dülow gróf délután, visszament szállójába, a hol diszegyonruhát vett föl s a Burgba hajtatott, a hol a király külön kihallgatáson fogadta.
Bizonyos difforenciák ős pedig rendkívül kónyos és intim karakterű differenciák voltak azok. a melyek Bülovr grófnak bécsi látogatását okvetlenül szükségessé tették.
A burok szabadságharca.
London, április 10, Balíour keroske-dolmi miniszter tegnap Leedsbon beszedet mondott, a melyben kijelentette, hogy a nzé szoros értelmében volt tár-
Gpalások ez idő szerint nem folynak él-Alrikában. A bur vozórek egyszerűen engedelmet kértek, hogy egymással találkozhassanak ós az ellenségeskedés megszüntetéséről tanácskozhassanak. — Hogy a bur vezérek fognak-o valamilyen ajánlatot tenni, azt nem tudja. Még ko-vésbé tudja, hogv esellcges ajánlatuk kíológítő lesz-e. ö\'a maga részéről nem nagyon bízik benne.
S28IM8 Miklóst kitiltották Ausztriából.
A bécsi mílbós kártyajáték ma került Bécsben n bíróság oló és a bíróság ítélete alkalmas arra, hogy mindenfelé a legnagyobb szenzációt keltse. Bécsből jelenti tudósítónk telefonon A Jockey-club emlékezetes kártyajátéka fölött, melynél Szemere Miklós az ismert sportsman két millió koronát nyert, ma képezte hirói itélot tárgyát,
A josefstadti biróság előkerült ez az ügy, mivel az ügyészség, a tiltott kártyajáték, illetve ezeroncsejáték dmea kő-volkezök ellen tolt vádindllványt: Szo mere Miklós, Potocky József gróf, Kay-serstein Helfríod fóldliírtokos, Pallavi, oini Alfréd, ós Béla őrgrófok, Rosenfold C-kolios báró, Péchy Andor, Prinkoi nyugalmazott huszár kapitány, Kinsky Jenő gróf, Trautmansdorf Lajos báró ós Skrybinsky — gróf ollen, kiket a törvényszék vád alá helyezőit. ,
A tárgyalás délután háromnegyed kettőig tartott, mikor s& elnök kihirdette az ítéletet, mely a , U^aagyobb szenzációt keltotto. ..
A tArvéayszók sz összes vádlottakat egyenkint ezer korona péoablrsátora itélls, azonfelül a
Botrány a Reichsratban.
Béoa, ápr. 10. A képviselőház mái ülését .délelőtt 10 óra 15 perckor nyitotta mog az elnök. A mikor az elnök kíbirdoli, hogy miként fognak szavazni Plaj határozati javaslata fölött, a nagy-nómetek a Schünerertől elszakadt kéj>-visclők kivótclóvel elhagyják a termct.A l.orcsztényszociálisták nem szavaztak. Wolf hevosen tiltakozik az ajánlott szavazó mód ellen s azt kiállja :
— Ez butaság, hülyeség I (Jobbról: Csönd I Csönd I) A névszerinti szavazás alatt Wolf a budweisi kerűíot hivatalos lapjának ogyik számából erős hangon fölolvas.
Az elnök rendreutasítja Wolfot.
Ilerzog novónek felolvasásakor azt kiáltja: Ez a szavazás őrültség. Ebben nom veszok részt.
A szavazás további folyamán Wolf és Schroíber több padsoron keresztül hangosan beszélgetnek ogymással.
Mikor Wolfra körül a szavazás sora, azt mondja: Tiltak^om az ilyen őrült szörnyűség ellen ós mogtagadom a szavazást.
Az elnök kihirdeti, hogy a Ház Ploj indítványának első részét 222 szavazattal 69 ellonóbon elfogadja. (Zajos ellen-» mondás a nagynómotok részéről. Wólf: Do hiszen az egósz érvénytelen lárma.) Ploj> indítványának második részét ogy-szerű szavazással fogadja el a Ház.
A Csohorezág valamely északnyugati városában lótositendő ipariskoláról szóló Hanisch-féle indítvány fölött való szavazásnál ismót lármás jelenetek Játszódnék le.
Az elnök sokáig hasztalanul rázza a csöngotyüL
Wolf lármás közbeszólások ntán végül kimogy a teremből, miközben azt kiáltja az elnök folé :
— Van szoroncsóm, ajánlom magami (Nevolés.)
A ASTltfn éHAr n Wfttkoző cím, a népiskolák költségeinek tárgyalásárai
^ Aki öngyilkosságot szimulál.
Vá*; — S^j*1 tudósitonktóL —
* . v
.^^^ .SiBudapaat. ápr. 10.
A4>tendí5rtógt«JÍf e nagy városba mlr nagyon sok féle csodabogérral volt dolKa. De ilyen esettel, mint a mely ma adta elő magát, még aligha volt dolga.
Egy G. Ilona nevű fűzőkészitőnő szülei Andrássy-uton lövő lakásán összeveszett valomi ceekélvsáz miatt atyjával.
. i
^. ^ —----—■ ■ ■ --—. .... I .1 I. -
jfcrtekedée erodmónye az !olt, hogy « leáay elrohant hazulról utal a.fenyo-getéseA hofy öngyilkossá liu.
El h ment a legközelebbi szatócs-ltokba éa ottan vásárolt 20 krért sáfránt.
Kezel a séfréayayal nyonibaq hazatért éa saobájába aárkózva meefőzte.
A* így nyert sárgás , folyadékkal jól bedörzsölt* arcát <
A mikor a Nslanyag megszáradt az-uu* oúnúvai íélrerakott, hogy turpissaga ki ne derüljön.
Kinyitotta aztán az ajtót és földhöz vágta magát hangosan segítségért kiáltott.
• — Jaj, jsj, megmérgeztem magam!
A kétségbeesett szülök és a szomszédok rögtön orvosért ós s mentőkért telefonálták.
Az orvosok megérkoztek és alaposan megvizsgálták a jajgató leányt aki nem számított arra, hogy az orvost nem lehet olyan könnyen becsapni.
Az orvosok tényleg első pilllanatra látták, hogy ml törtónt ós loloplozlék az Öngyilkosságot szimuláló leányt, aki leleplezése után leakarta mosni u festéket arcáról, do az nem jött le.
Most ogy-két hónapig rózsaszínű arcú Usz, mert a sáfrány nem jön lc.
A leány szeretett valakit, akihez szülei nem engedi Jk feleségül menni ós őzért hmoenálta az egósz öngyilkossági komédiát
\' Elfogott pénzhamisító,
/ Budapest, ápr. 10.
A rendőrség egy jpénzhamisitő banda nyomába jutott.
Ma délután tigymis az Erzsébet-kőrúton Bodor András nagyborosnvói születésű 21 öves, református, felső-ipariskolai végzett hallgató egy hamisított százas bankót akart kiadni a kerepesi-ut egyik űzlotóben.
A tulajdonos közelebbről megnézte a bankjegyet ós látta, hogy az ogy kitűnő hanusitvány.
Nyomban rendőrért küldött, a kinek ldttára megakart szökni.
A rendőr azonban elfogta ós bokisérto a főkapitányságra, ahol bevallotta, hogy több százast gyártott egyet már ki is adott.
Lakásán rögtön házkutatást tartottak és tényleg talállak több a gyártáshoz szükséges klisét és gépet.
Találtak nála számos hamis szárast. Ogy ezeket mint a gépekot a rendőrség lefoglalta.
Mikor kérdezték tőle, hegy honnan szerezte a gépoket, azt válaszolta, hogy kapta egy ösmeretlen embertől.
Aztán meg azt vallotta, hogy egy Bercsényi Gyula novü egyéntől kapta.
A rendőrség utánanózolt ennek a Bercsényinek, de nem találta sohol.
A főkapitányság azt hiszi, hogy egy pénzhamisító bandának egyik tagját fogta el. i-j

—t.

Letartóztatott kauclószédelgí).
Budapest, ápr. 10.
A rendőrség már rógóta kerea egy Dolánszky Kálmán nevű zala-apáthi születésű 41 éves ügynököt, aki abból ól, hogy orvosnak, tanárnak stb. adja ki magút és szolgákat fogad fel, természetesen kauőíó mellett.
A kauciót — 50—200 forintot — átveszi és aztán eltűnik.
A becsapott emberek szaladnak a rendőrségre panaszt emelni.
Vagy tízen tettek följelentést ellene.
A rendőrségnek végro sikerűit ax ál-
ervost ón álluuúri kvxrukuríteni.
Két detektív felkutatta tartózkodási helyét és letartóztatta ma délben.
Délután átkísérték az Ügyészség börtönébe. ,
Gyilkos fatolvajok.
Szeged, ápr. 10,
Mint a szegedi csendőrkonlleti parancsnokságot értesiti a szászkabányaí •ttendőrörs, borzalmas módon gyilkol-
ák meg ismeretlen tettesek e hó 5-én Frotoj Pál ezakalári ordőőrt. Feiizékkel koponyáiét össze-vissza verték, ugy, hogy csalc a ruházatáról és felízerelé-séröl ismerték fel a hullában a/, erdő-őr személyét,
Érdekes az is, hogy milyen ravaszsággal iparkodtak a nvomozást eredménytelenné tenni a gyilkosok, összes felszerelését különböző távolságokra iiuiúuik nzéí, az urvsz őseinek a titokzatosság jellogót akai ván tulajdonítani.
A hullától 250 lépésre találták meg a megölt kenyorót, ettől ismét 80 lépésre oldalt ennek 2 drb. töltényét Majd a szinholytől mintegy 500 Jópésre levő
Eatak mentén volt szolgálati könyvecs-éio ós ettől ismét, vsgy 800 lépésre aj. erdőőr szolgálati táskája.
A hulla mellolt feküdt a megölt szolgálati fegyver*», melynek dupla csövét azonban a lettesek magukkal vitték.
Egyedüli nyom ez, msly után a csendőrőrs indulhat Frotojt szolgálata teljesítése közben érte a szerencsétlenség, valószínűleg akkor, mikor a fatolvajok neveit akarta feljegyezni. Erre mutat legalább a jobb kezébon görcaö-. son szorított irón. A csendőrség a legnagyobb erélylyel nyomoz a vakmerő gyüKosok után.
Életmentő urlnO.
Budapost, ápr. 10.
Ma reggel hót órakor a kerepesi-ut és Erzsébet-körut sarkán Olhammcr Károly 21 évos joghallgató ittas állapotban fel akart szállni egy villamos kocsira, a mely már megindult. A kalauz a kocsi belsejébon osztogatta a jegyeket ós tgy nom leheteti a perronon. >,v
Ae ittas fiatal omhor a lépcsőmellett alkalmazott rézcsőbo kapaszkodott, de az erős rántás következtében elengedte azt.
Menthetetlenül elveszett volna, ha a legkritikusabb pillanatban a perronon álló özv. Schreiber Bertalanné, gépírónő, meg nem ragadja karjánál fogva és iyg az eséstől vissza nem tartja.
A bátor asszonyt a kocsin jelenlevők lólokjelenlétóért megéljenezték.
Az ittas fiatalombort leszállították a kocsiról és egy rendőr oltalmára bizlák.
v»V
Tolvaj a templomban. -
, . Budapest, ápr. 10.
Ma reggel a Józsefvárosi plébánia templomában egy nő éazrovotte, hogy egy molletto álló fiatalember a zsebébo kotorász.
A tolvaj — mert az volt — látva, hogy é&zrovettók szándékát el akart il-Ián ni, do elfogták és bokisérték a VIII. kerületi kapitányságra.
Az illető Jancsik Márton 17 éves, suhanc, aki csavargásórt és apró lopásokért már több izben büntetve volt A rendőrség letartóztatta.
Fekete\' himlő-veszedelem.
Európa népeit újra veszedelem fenyegeti: • fekete hlmlö, bár annak terjedésű ellen az egyes államok minden lobotöt elkövolnek, egyre jobban terjed Európában.
Néhány hónap előtt föllépett Dél-Franciaországban, Nizzában is, ahonnan átterjedt n szomszédos vidékekre. Jolen-log Tirolban la több ntegbotege-déa fordult elő.
Tokíntetlel nj/enyeaeiő veszélyre, érdekesnek tartjult a budaposti főposta-
<,- "i i" í l—J-"» —
szempontból, hogy a mozgópostások az osztrák-magyar vonalakon könnyen elkaphatják és behurcolhatják a bajt meghagyja, hogy minden mozgópostás köteles magát záros határidő alatt beoltatni s gondoskodni arról, hogy hozzátartozói is beoltassanak.
Ha a járvány terjedése nagyobb mérveket öltono, a mi nincsen kizárva, az
oltási kőtelozettsóget az egé«sógügvi hatóságok mindenkire nézvo ki fogják teriusztoni.
; BUDAPESTI 11IREK.
— A% osztály sorsjáték mai búzásánál a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki:
10.000 koronát toyértek 80711 &4570.
5000 koronái nyortek 82921 43249 98112 98658.
OOOO koronát n vertek 6629 29603 ftsuiift ««17« Rdonn hoawt ímíio
52148 57552 57885 60331 74016 74207 78622 79945 79945 88055 88815 92671 98050 90886.
1000 koronát nvertek; 1565 1622 2120 2296 2506 4527 6446 77¿9 7847 10600 13890 15667 16540 17600 19636 28417 28814 86815 87458 40053 40400 41827 48251 49848 51887 58582 62148 63007 64009 66577 67165 69174 714W 75531 76260 81882 86782 87101 87880 00576 92677 93879 95489 9C554 98576.
öoo koronát nyertek: 764 2264 2502 7178 79R0 857IÍ 9471 10560 11847 15689 15695 15909 16291 17291 17988 18145 18859 20861 28250 24057 24873 25865 25428 26198 30179 85068 85650 85698 80335 41124 42051 42482 44047 48879 50446 52045 52765 53260 54402 56181 57969 57456 58970 59008 60647 68124 65681 65708 66818 66728 67015 07642 67788 68124 70700 72429 76027 76760 78902 79740 88857 86696 90261 91888 91899 92465 98100 94171 94781 96;:48 96776 97185 97683. \'
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek.
— Tűs az asztalos műhelyben.
Pollák Hermann asztalos mester Szövetség-utca 6. szám alatti müholyo ma reggel kigyuladt. Mire a tüzet a kerületi tüzőrség elnyomta, 200 koronát érő anyag a veszedelem áldozata lelt.
— Két petloló. Három napon keresztül folyt a Kúrián tárgyalás a gödöllői, valamint a deésí mandátum sorsa felölt. Ma mindkeltőt befojezlók, do itélotet csak az első felett hoztak. K szerlpt a Kúria a Wolfner Tivadar gödöllöi mandátuma ellen beadott peliciót elutasította s kötelezte a kérvényezőket ugy a saját jogi képviselőjük, mint a védő részére 2000-2000 korona ügyvédi költségot fizetni. —■ A doési választás tekintetébon, melyen tudvalevőleg báró Dániol Tibor lett a képviselő, a Kúria kedden délelőtt fóltiz órakor hirdeti ki határosaiét -v
Hyglenlkua franozia g-ammláruk
Van szoroncsém a bl é. közönség szíves tudomására hozni, miszerint 02 Összes hygionikus gummiárukat (óvszereket) minden akadály nélkül továbbra is elismert legfinomabb minőségben kiszolgáltatom, vl-srontelárusitóknak megfelelő nagy engedmény. Kérem megrendeléseikkel egyenesen ezógomhez fordulni. Keleti J. Budapest, Koronaharoxe£.utosa 17. Képes árjegyzék ingyon és bérmentve, , . ¡¿¡^J
_____
Az őr odament. az ajtóhoz és kiszólj rajta. -/
— Az elítéli;a felügyelő unral akar. beszélni. <-*■\'
E pillanatot felhasználta a mérnök 4« egy kis dobozt csempészett az elitéit fezébe. V. v-
— Fojdl «msogta és rejtsd el.
üírtuccio mct*\'.!?;
Kivül pedig flrről őrre incnl ireuet 1
— Az elitélt a felügyeld frral akar beszélni •\'
A felügyelő őt perrcal később mis belépőit
—• Mit akar? Talán papot?
— Azt U, de majd csak kéi 5bb. Egyw őre ozzo) az úrral szeretnék egy fél óráig négy szem között felügyelet nélkül beszélni.
A felügyelő egy darabig gondolko<v azután így szólt:
— Ex csak ugy lonno lehotsóges, ha ea az ur megvizsgáltatja magát és v> beit kiüríti.
— Kérőm, nagyon szívesen.
— Egyúttal pedig megmondja nékert, hogy kicsoda és igazoljn is magát
— Azt is mogteszem
(Folyt kőv.) •\'
m
s
hírek mindenfelől^
— A minlsztarelnők \\ Béősben.
Széli Kálmán minisztorelnök ma délután rövid időre Bécsbe utazott. A miniszterelnök jelen lesz azon az ebéden, melyet Goluchowski gr^f közös külügyminiszter gróf Bülovr német birodalmi Jtancellár tisztelotóre ad. •.. •
— Gyilkos katona szökevény. Po povics Brankó moldovai legérr;\' sezelőtt Két évvel a sorozás elől átszökött Szerbiába s azóta csak titokban járt haza. E papokban a sorozás épen folyamatban van a járásban s a jegyző meghagyta a két községi szolgának, hogy figyeljék meg Popovicsot. A ezolgilk az utasításhoz kópost a Dunaparton lestók a legényt, aki ójnok idején csolnnkon mogérkozett A mint partra szállott, a két szolga \'mellette termőit és ho akarták kisérni. De Popovios tőrt ránlott elő s azzal Paumor^ldsbirót mellbe dőhe és elfutott
REGÉNY.

s >1"
■ i y.^h
i k tenger titka.
— Minek ?
— Ne kérdezzed, hanem tedd, ami
mondok. -
A szegény bűnös\' odaszólt az őrnek
— A íelügyolő úrral akarok beszélni
Szőllő-keritésiiek
távireja-drót
miélmoiwáj» U kölniért vuuthoz sztiltft«; ugyuiatin uitnd«nMU ko»ác» <•« UUte* wyttUl kaptiati mlutloa raftuiyUijlioa
□¿vidovics Jakabnál
, . totmUMiititl
- Budepeat,
VrU. K0l$6 Koi«pt«l-ut S.


í KÖZGAZDASÁG.
Csendes üzletmonet mellett és változatlan árakkal 16000 mm, boaa került
forgalomba. ------~
¿fv .».: Budapesti g*Waatő«»de, >.
>>«un ápr.x* R«m áyr-n
r JO-T.18. uJ» ipr -r« 1M-1.C6, Temed 4.M fc Hadap.«tl **t4Wfl*«4e.
w\\imiia kituuu 1 O«CUÍJI amMsea »n
MAfpu MMtiTiBf m. >M JtJUÍot huüt 4SÍ.ÍO
Hlmunnriari OttUÜ álUmr. STB. Mf-
rrv hlMiinváar T0S^..aUrrkr4*zUaUk**uMr. i»dUt 110.10 K»ror.»J*r»dfk »T.W. Lnzln.UoHh«a
U*.— Jtlt. kuk 4UM Kianwnuinrl SOe. OnXt ; m»i7«r államiLrut rtuTtny VTiSB D4M rtmi SS/— Német bírod, mirka 117 JS. VOlu«« t*mU USr* Badap««U köwtl TJumt WS.60 ]
;í< \\ S4mT ástrtcM—»W^\'Vá i
»*•«, ipriUs. 10. Oartiik Mloir. Stl Msn«« hJUlr. Soj— OiuüA.k-marr« .ftllaatTasuU riavtoy ■ STS.TS 4 ntnHko« aMff* atanyjixaUik USJS Magyar koico»Jir»/14k —v—. D*U raaat ^
Feranpzvárost «ertésváaAr.^míva» \\
talos jelentés.) Készlet 140 darab. Érice- \' ett 26 darab. Összesen 166 darabot Eladlalp 124 ^darabot Maradvány 42 darab. Mai árak: Malacz »80 korona.j pAronkint 120—180 kilogramm aulvbaní 160-180 kor. 220-280 kilós 98-104 korona. 820—880 kUős 98—100 korona Öreg nohéz, páronldnt 400—500 kílo-i gramm súlyban 92—98 korona 100 kilő-! grammon kínt élő-sulyban. Páronkint 45-— j 50 kiló és & vótelösszeg 4 százalékának elengedése mellett A vásár lanyha volt
5
Nyomatott Székely Viktornál Budapesten.!
■ TB\' ■T1T1 r\'*^ iH"-%\' \' VI l< \'F C_V*1M\'_1 Iffl \' *f *
V Í ttmtaHmtotif\'^x ■ \'j?
mlad»nki»TfkM«l4»ik6ünecika.BietTMlMi«Wpef
legfinomabb UkBröket te Romot j
hld^ uUm tnlad« k4«rtUk nélkW mtt \' \'
mmnbhJm fa mií(m«iU &mmt mtmtimm
* WATTEBIÜH L ***** " I B»<*n"«t, vu., » ■mesfaü (t
tt»im«kH íeask \'
UtteUU^tt 9 4»«rrrr.d U mim\\iit* tklmUUU
4
* r~
U
A magyar
GAZDA KÖZÖNSÉG
í
Lfl
c
=^tyyelmébe ajánljuk
Hazai

UfíslíílAO --- aii^igi ^¿imuuvo uiAiuúii!
részvénytársaságot,
- « «aaiynéi
előnyös feltételek mel-
lett lehet biztosítani, de
ahol
ix előforduló kA-
. il.. ■ iTqf.:2
pokat azonnal és tnél*
cényosan beeeülik, sőt
gyorsan ki is fizetik.
FÉRFI INGEK
akUTo«, onfctattaxt, M^lrbil «atnta «aérUk inadat
24 óra altit kestMetaek
LÜSTIG EDE
fehérnemű raktér*
KEREPESI-UT 2. SZÁM.
? iáékiaegrenáélésok gyorian 6i pontosan eukÖLöltetqfllL
Részlete* árjegyzék bérmentve.
Okmányszerzfl vállalat!
Mennyasszonyok.
Vőlegények.
Al Atm V.VSM
okaaAa fcacaai
tAat, k_________ ____
btUrWl, AlUmpol.AraAcot, órókbaTÖfrartAa ftjprakat 4a k&lfrsnbekd onjodólyak meaaierxi-•41 tort.u4o.oia »»jr\\StyeTel. — Bexxerxl a fiAsaa-»AtfkíU.h»« nakUfM Aaxxaa okniAnyekat
cuftd Telet, elvóact • klhlxdotéa kArftlt utakat Amer \'ti r mlarfrn MlftUII ru»rbUA*o>iAt la* bonroll tfyvlvá ; KISTELÜK! J, Ha. nyaknak l-> yanAU rand»Ika»4a4raa vállai»
való tekintettel ^határo* yíuk. hogy sorsjegyekre és értik papírokra
a« első 3 hónapra --piJJ- kamatmentes - , .
\'«tffegW e*»k minden mától fogva jelentkező o} ttgyí«ne!r. Helyben ^¡jfcgy vktiteo bármelyik Intézetnél el-UcROtltott »orcjeRyeket Wv^Muak és «sokra nagyobb és olcsóbb - ax első 8 hónapra ingyenes kMCIÖnt adun». ««»V k[Ubh részletekben fizethető Wm* KéxjOk a sálogjegy btküldéait Felvilágosítással togyoo és készséggel uolffál »
.V tíecht Bankház,
BÍÍi^tt, Psresetisktsrs 6r 4a tri*4bat-Un>< SS. Tl tok tárttal btilwdwak
out
KÁVÉ ós TEA
t kfló lUxurtA/rt (lm J4)
»
V"«
1 kilA arany -fava M
1 kiló arany Júva(lj. fin.)
1 kiló Ytnear (l\'ortorieo) 1 kiló l\'ortorieo (1*. ajtai.) t kiló Oiha (Snom)
1 kUó Gyflbgy (Hauia) 1 kiló luocca 1 kiló tnocca (lag fia.)
JAya
M LSO
bt LSO írt LSO
bt wro frt lM fit L40 frt Lao frt 1.40 bt Lao
kávéii
1 kiló Tegye» Pûrt. (tf. M
1 HM finom PórkVHt 1 kiló Cuba 1\'órkOlt
Ktlóntoan ajánlom naponta triaaan pír-kot káTÓÍmat
ML40
frt LSO frt LSO
Kávéhoz csomagolható
kiió Mdii\'Urlo, c*ú«i. kov. m frt LOO kiló .Mandarin, uiu. kar. ¡S frt «» kiló HixtartAgi ,w frt L3S
1 tf kiló HixtartUt P" frt 85
1. I—\'
A gyárak aoköldsla
retteztében, ahol a pálinkát kóaritik mag.\' győződtem, hogyan kell kazán nélkül kW-\' Uni olcsó, jó én ártalmatlan pálinkát. &z«* mód által mag van köonyitve a veadéglöeok.
Ax én könyvem1 megtanít, hogyan kaO
szilvóriumot, törkölyt, kukorica ét roeggy-pálínkát, konyakot, rostopcsint és mái jó féle pálinkát készíteni, Tanít, hojry hogyan kell savanyu, romlott és sxin nélküli borokat javítani. Borkóstolás és megismerés melyikben v«ö víz. Az egész korciunáro sokra vonatkozó törvény, a pólinkafózAsra és büntetésről stb. Miniszteri rendelet felügyelőt Ügyében, hogyan azarkawtaTdó-kOlönlála kórvények.
^ A kBityv árs I
aki a pénzt előre koldi, kap 10 azáreM-kot és bérmentve küldőm. Az öessaa arOk-séges axerek be««r®zjietők én azeazüzia-teraben. Bgy hordó pálinkához való azaaa ára 4 korona.
. Radován Popovics
aaaszQzlete a .Hattyu\'-hoz.
Újvidék (Bácamegye.)
Í4 ki! >^ kll mii

| kilóa po»Ui«Urn4l (mslrben i !f> tóhb falta (a kftldbetó, roir 1* vMíkre la tolJe*n hóraiootVa
is otrimoV* kOld
BALOGH LASZLO
\' VkAv4- 4a Ua ktvlUll OxWU Budapest,
Ffthitot : TTL, KotUnWllar-oto* lífT. Fiókaxlotek: m, AnAráasy-nt ie.
VX, DohiVny ntoa eL
Krimt.hu. kS.iW Irai 4a 4ft44 W»àa>U< faltUa «Mi ti 4« «a feailló reaOàl MmM
R«nd*101nt4ai«4
Badapest, VI., Aadrâssy-at 24: aii
mm »n\'a M«ii«4Í
Dr. GABAY ANTAL
\',». «•. 4« kir. aaitilf fiorraa
a ittml beUr.><ek 4a b&bajok ilee alkarrel, rtor»«n
axakaavaaa ■ f 4
erit bUUa elkerrel, rralapoaaa mlilm-nem a fitt- 4« njl nemi beUcaAjakat kmjw*-f oly Ait, fek4lreket, ax ónf«tó»ee utóbajalt, bajakort ía wUidettncmO eJjyeafln lírtierét, AataiokoM 4« id4»ebbakttfti htuáb! ki-Ilin4 arednujnynyet kipióbAH m4<ln«re Martat — Ciyu(y*aM«k^> foadoakodira law. Búda4tai aa-ponu 10—4-lc T-S-%..-^!
Lsvslskrs válaszai, ^¿u--l—rm i-t
Byóflysieríkrél oaadaakadlk
» —..... .............................. mm \'
Legolcsóbb bevásárlási forrás
*>katr4aiekbM
rVieotnaUVae kaivS kopanr 3.80 éa « frt. BelaJ tóoOó, jómlnMffl LSO 4a S7Sttt. AceUlon-limpa 8.— 4«4.*0 M. OUJIimpa L- 4a S frt. f>»ntók 28 krtól L50 írttá. Teteexkop.pna.pa l.io 4a LSO írt. Annyertak aaO 4 M frt. atk.
Perl Benő
4a kartkplr-
1«0S. mijue l.tól VI, CMaOrt-alSS. (SaJAt háx.) Képe« 4*javr«4k tagraa *• binaaartv*.
VarrópAp «nrnSkík h.lyka® 4» <vM4kao
r tal wétatD.k.____
Uxrmaaik kla«Aa.
UJI
AtSStk aaar.
Kaglalanl ÜJI
BAlk<ll«r«et*tUn «taatatS MektotM rAaj^la tokban raaSa« kataaa
FÉBriiá s xixAna.
BünSk ss ifjnnág: nemi élsiébea 4s «sok hatásai a fórlkorkaa.
"au»uaa tivadab.
TAHTAL05Í ! a aonaAS* aaoU 4M. fcelwM
t,t Tarhalt caaiAdból való mtnaaati Fai-1i0ankod4 xlcrm.Ui. \\ «<xdaU 1/JaaA« buaat. ax feJarl&tAa. Ku4ml4a. Ucupacca«^. í\'ti.tVem 4a aarnl aWt. UUAH. w»l«n. Kiirt. felarflMk. Kneki aaaralaaa. A
tok trÓMee kú>o\'k.»ta4o|rL NUw tUkoa bataa-a4t. Alaxaminea. far4a aar«l4a a Uaieaik-a CtictóxAa karva katiaa. KWakaa ■ hv«M yy0(yn»4. >fearaa4«lki4| I iMUiMt, VL, TarAa^kSnrtg b^^H^Hása wflaiitniaM
a kor. a pfiu" elíMleM« k*. pwUval evyfttt. Ptoot«« aárl aa44Jra^A*.
Ujságtartők
kitűnő minötiégbon, legjutAnyosabb árban kaphatók:
ScIMId Hirsch
ka£»-, ecset és saprO-gy árában,
budapest
y1l, kítb^si-it 8a fi
Ugyanott legolcsóbb árban szerezhető be legjobb ssékfo&ónáUl és mindenn«m kefe, eoset is seprtt-Aru.
Javítások eszközöltetnek J
Wa^y raktár
„Raffia" szölököíöban!
Vidéki megrendelések utánvéttel eszközöltetnek.
ur
J aranyozd
uclylyol bárki azonnal moaha-téan vjjé aranyozhat eb
avult tttkör ó« keprémát, szobrot stb. üvc£Ío 80 kr. Fél literes 1 írt. Kegyed 00 ki. - Meg-
Brázay-íele sósborszesz.
A torok öblőgetésóro és a száj tisztántartására íolo annyi viuel kevort sósborszeszt kell használni. A loi
geaebb embernek is iavára szóljál, ha roggelenkint azzal a karórákkal öblögeti a száját.
1 nagy Qveg áru 2 korona.
lkls ». » 1 „
Protpektut ingyen.
Oiiititeckilüil liíofíi\'iriii- ===== , ----= FijoíusI «lUrii,
! FOGAK !
irait; iilkultkii, uját aritair szír,
szirti
IriA
IlMltalk«« (»naftalaa) 4a eltórheUtlea,--- .
«ati.\'.t. l Ofa-ikoat A frL UiulecUkban fojaa. ként 3 frt, «»AJpadlAa n»lk<U la. KejhuxAa i-x^ünnal 2 Irt. P»tt<IUn fo|li*.4e S íoiinl. AjJio)tOiui* trx. F.\'fiat v»«y ceia.nl »4.
lateflfrt. Ka(t\'.xtita< a ftU Uet>a«14a iaty««.
FITZYLE fogorvos,
JULDAl\'JS^T K»$*utÁ L*J~-uiesa 10., félemelet.
B.k4U4U f»r«»rok )a*ltA»a 3 frt.
(<>ii4 fofaakAat 1 frt &e kjr.
Ha valóban Jó tintát akar ugy ▼agy rendeltessen
IKZassai~Tintá.t
kérj et
Madöíspacti és Székely k"áT

Svájci óra-ipar.
Ivcgjo 80 kr. Fél literes s írt. Kegyed litere» ecsettel « írt — " rendelhető •
Kertész TódoroAI
Bu-Japeat, Kriatóf-tór
miui4 kllft kaaxaAlJa a
MFEEOLIN"-t.
<4)dexie aaak kiiterreikt, kery i .VKIWUX" aeara a leiclekH keuxaUkal tx«r a k4zaek, a kaja»«, h f.jakaakl V larttxAtktaUaakb ara 4a a ler :iiayAkk kerek eU>ke)6, údr, flaon Ufót <t alakot nyer a „Vreelia" batx >4\'xta 4Ital. A „Vee^la" lecaone trbb 4a l«(ftli>tbb nftvínyböT el« llliurtt uappan. J4t4tluak to.ábbi, io*y ax ara r*4U 4a riaaat, kkatkU .miuaaer) 4« arrairaaa4aak (wSa.erUJ Itb. a HP.e.llau haaanAlata által nyomtalanul eltdnaefc. A Vm.II.« »1)06» ha|tUxtlt4 — haJApoM — b nalixlpltOiier, negakadllyaia a hxjkl-aulllit. a io*fkopa>xo4tit H a (ejbeter »^zektil bm(4v. A ^eealln" eevbea » l«cterce4«xrU»et6 4« le(J«bb f«|tiirtl-tAeier. A kl a HfeMlla" ! 41 kixtóaii Mippaa helyet hauuiljx, Hatat ti txlf mara4. KAtelexxQk «újunkat a p<ni ixonaail «UttiaUe4ra, hx a ,.»»eella\' (i.uirU ata nem »ikrre*. Kfy darab irt 1 ker, i 4a>ab 2Í0 kar, « <Ur.b 4 kar, 12 <t«:ak 7 kar. Egy darab utAai >ertj 10 tlUír, 3 darabon fblOli 40 flHer. UUa rdttei M (ilKuel tóbb. MtettadelheU rsits a. (SrakUrlban B/ca, YU. Marta kllfMxtr. ML
Csak 16 kor.
Stek4r«rtknelf, ti»r.(eknek, pr.st«-, tx«* ea remtőrtiaiiv/a.l.Mínfk,vtljnrlnlwia* Utnklnck, Uinck Jó érára arttk^f* vaa, azKen laJonia.\'tra horruk, tua/ mi ax «radotl Rcnti ltkar. elektif. arany-plxque remontoir őrik >Gla4-hUtte« rooúeier \'SS <•1 itusit«\'XI AiveltOk. Kuí ór*k Ki>iima|(netU(ue rrjj
elilóa axcrkciíttel rann allitva, Dfpootoaabbt vannak tiabilyoi kipróbálva 4*minden 4ratri bArora 4»! írd JótállAxt vállalunk, Ar<1 tokok, molyek hiron
naabbAS ava 4è
enrjtrM írLbifl
m ffráa
Wu egr \'rujníx fwlíiw • (SxToneite) 4lljnf.lt, tx^PÜ
•alagdiratoNxbbkiillliáaui
lagdir.tosabi-klllíl 4* ax ujnnnan f^ltxlAlt aS aaotat »áltnf .tl.n amerfc goMin órcból k4axt>tn . 14uarat. xranyieneuer varnak álronva, mlAItj
axonkivüt
»\'r*/«4«Ü ha»>oUto»«4fuak a valódi xraBy írákh«», ho«y m axxWértók által aem kUlOnbóxteUxtók meg eiv *1X> kotoaa irt/ valódi arany árától. A vltáf a^radWI ¿f^ja. mclv •♦ha
J«"1",« II araay kin«x^.4t 10»0 utáaraad.lWt
kSxSIbalOt 9000 dicírtf levelet kapteak S hónxp laforaáM at« Ai* f** v*«r n41 ^^«ak caxk 1« kar, vám-áa bíraieatt».
UgUlvatoaabb 4a legalá-urak 4« hölgyek rtuiro ínyx^t Minden mag aem faleló óa\'
Minden órábax tty bórtok lanyt gánaakb araay-plx^ue-láncok ur«
láncok ii)U,»<i S korona. M ina an ra.g aem íaieio oaa kifoxAa »41kW vtaaxarátatlk, axláttal aevmiVoakixtaláx. SJti
kSlááa MA*v4( rur a p4nx elólega. b\'icûldéxa *!leo4beo. -
_ __ Randeíroányak Intázendók i . . ,,
pOhronos". Batoî I. (SotiwîlïJ.
Lai^Uk Sr4Jcka ifi flll.. laralarói.pok le Aller» Ül^taJvIiÁt«.
kttWeaAík. — iíxtyxr - /
ftfattjrieotk üaponia kőráü rögyöi.\'
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Ujsá«« szerződése» nyomdájában. ,
Előfizetési ára:
lolyben háahos hordva egy hóra 00 Ollér.
\'idekro postai küldéssel egy hóm 1 korona 20 fillér.
Kiadó tulajdonosok; ó FaJaiős UwkMsViN
Krauaa éa Farkas. n-OSVAi »
Sserkoastőség és kiadóhivatal: Kraoss és Faxtaa paptxkenwtatfe«
¡ForradaSom BeSgiuüiifoara-
HegyveBBszeres gyilkosa Szebbek és horvátok harcfii
a., , . *
í: évfo?yam. 102. szám
lajy-Kite, ISB2 szoiMnt,! ípfflR tt
Esy 2 m-
NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
- • * • .....i
Április II. az iskolában.
Ugyanis a mai nap ünnepnap.
Degradálták március 15-ikól, a nemcet iknnepót ós kinevezték április tizenegyedikét.
fis mert vannak bizonyos dolgok ég alatt és föld folett, melyekot — mint. Shakespeare mondja — gy.engo emberi elmével megérteni nom lobot, hát nom-csak megtették ezt n napot ünnepnek, hanem megülik.Persze csak ahoLmuszáj.
így p. o, a főváros iskoláiban m* mindonütl ünnepoltek. Gyermekok ara* valtak és lanitók magyaráztak. y
Megmagyaráxták a gyermekeknek, hogy dicső szabadságharcunk történeté^ ben miivon nagyjelentőségű aátuna március 15. És hogy ezt megmagyaráz» hassák, erre tényleg alkalmaa as áp« rilis 11, • v
Az ember tragédiája!
Dudapcst, ápr. 11.
„Mondottam ember, küzdj ós bizva-bizzál !• igv szól az Ur Madách hires drámai kölloményébon. És az agyagból gyúrt, a föld porából alkotott gyarló erabor, kinok lolkóbon istoni szikra él, napról-napra véros vorejtókkol küzd, munkálkodik, hogy mogkeresso a mindennapi száraz kenyorot. Az ólot zajgó piacán belefárad a lét keserves küzdői-meibo, egyedül csak a remény érzető monii meg 4 kótségbewóstől, az olcsüg-gedéstöl.
Örökös küzdés, örökös szenvedés, állandó nyomor: os n szomorú tragédiája az omberisóg legnagyobb részének. A boldogulás, a megolégedós csak kovós ombomek, csak a kiválasztottaknak adatott mog.
Mert nom munkával, tudással, szorgalommal ós lolkiismoretossóggel lőhet manapság n boldogulás csendes róvébö jutni, hanoin igon is lohot születési kiváltságoknál, családi összeköttetésűknél vagyis jó magyarsággal protekciónál íogvn.
Csak nagyon ritka asetbon érvónyesill-het nz igazi tehetség ós még ritkább cselben nyer valódi mogbocsülóst az ön-■ellen munka, \\
Do azért, omber, ne csüggedj, küzdj ós bizva-bizzál I
Abban az időben élünk, midőn korunk Q polgári munkásság jollogét viseli. Az élősdiok, kik tóllonül csak a nemzőt testén rágódtak, mindinkább kipusztulnak. Már kezdik megbecsülni némilog a munkát ós tisztelettel tekintetnek az ihletett zsenire.
Do a korrupció nyavalyájától mogfer-lözőtt társadalmat nem ogyhamar lehet kigyógyítani sorvasztó bologsógéből. Ebez idő kell.
Nom hiszom, hogy akadna ombor, ki ne hirdetnó magáról, hogy idealista.
Fődig sajnos, nagyon kovés ideális lolkü embert találunk, a legtöbb a legszélsőbb realista, önzö, érdokhajhászó, talpnyaló os pónzsóvár. < Ezekből áll a mtai ársadalom.
Azokat, akik nem birnak a kor bűnös áramlatával úszni, elnyomja a bolond gomba módra növekvő stróberség.
Ezokot kell kiirtani, kikorbácsnlni n társadalom kebeléből, ezek mérgezik meg a társadalmat ós zárják ol a lohot-fég elölt az érvényesülés útját.
Az emberist ,» c&ak nagyon lassan tud öntudatra ébredni, csak nagyon lassaiv akarja felismerni a változott viszonyokat. Nem akajv nem tud megbarátkozni azzal a gondolattal, ho^y a születési., kiváltságok toljosen megtjünlellesienok óscgyo
dűl csak a munka vozcssou a boldogulás útjához. v
A logtöbb kulturállam már felismerte a polgári munka bocsót, azonban n magyar még őzen a téren ia nagyon hátra van. Ez az oka annak a nagy nyomornak, moly hazánk számos vidékén tapasztalható. Podig a magyar tud dolgozni, ha akar. Igon, ha akar.
Sokat küzdött már, sokat fáradolt, bizolt ós roménykedett, do eredmény nélkül. A hol a társadalmi válaszfalak oly orőson állnak, mint hazánkban, a hol a hivatalokban még rubrikát vezot-nek arról, hogy kii kicsoda ajánlott ó% hogy iston kegyelméből ki milyen vallású, ott a munka, olt a tobotség nom érvényesülhet.
Pedig hazánkban mindez meg van.
Korrupció, protokció, slróbersóg, meg isten tudja mifélo hacillusok nom hom-zsegnek a magyar haza légkörében. Ezok ollon koll szérumot föltalálni, hogy végto mi is boldogulhassunk. Mórt különbon hiába küzdünk, hiába szenvedünk, hiába bizunk-bizva, nom fogunk soha célt érni, nem fogunk soha boldogulni ós az Ur fonli szavai -nom szolgálhatunk más különben buzdításul csüggedósünkbon, kétségbeesésünkben.
Csak egészséges társadalomban, moly semmi beteges kiütést nom tür ineg loslébon, órvónvoBülhot Madáchnak az
\' 4
Úrral mondaton szavai: ..Ember küzdj és bízva bivzAl!" Csak ilyen társadalomban lohot reményünk arra, hogy crnve-dollon munkánkkal ulőbb utóbb célt érünk. D. X.
Isenburg horccg vallói.
Ferenc Szalválor királyi herceg kezosségo.
Emlitollük, hogy Dreiler osztrák birodalmi lengyol képviselő uz osztrák képviselőházban a minap interpellációt jo-lentett bo Isenburg herceg váltóügyei dolgyában, melvokbon részben órdekolvo van Ferenc Szalválor \'kir. herceg ¡8, Ez ügv regényes hátteréről és egyes résalo-leiről mosl a következők« jclonlik:
Umlaufí-Frankvell Gyula lovagnak, a ki tekintélyes ügyvéd létére nngyobb-szabású pénzüzlotok közvetítésével is foglalkozott, Pozsonyban volt az irodája, ahol igen gyakran meg is fordultak nagy állású omberek vagy azok képviselői, bogy sogitsógót és hathatós összeköttetéseit igónybo vegyék. Egy Ízben Isenburg-Dirstein Károly hercognck szerzett o<?y harmincezer forintoi kölcsönt ós a horcog rokona, Ferenc Szat-vátor királyi herceg elvállalta órto a közösséget.
1895-ben azonban ogész váratlanul nz történt, hogy Isenburg herceg és nejo jlotettók n manifosztációs esküt és beszüntették a fizetést. A csődeljárást nem indították meg, mert a herceg némol főrend volt. Igy is a pórok egész sora ko-lolkezett az ügyből. Az adósságok egy öred\'ikét a kozesok, ienginkább Mária
Terézia királyi hercegnő fedozto, lógna-gyobb részét azonban, az óriás kamat-tehorrel együtt IJmlaulí-Frankwoll lovag volt köteles kiflzeluí.
Rión való bánatában Umlauff 1807-ben meghall, özvegzót ós egyetlen fiát meg< lehetős nyomorban hagyta hátra.
Isonburg borccg egyebütt is csinált nagyobb adósságokat és mindig hasonló kíméletlenséggel járt a hitelezőivel szemben, mint Pozsonyban. Igy a hercegi család lakóhelyén és vidék/n hír szerint hat omber lett miatl« öngyilkos.
Ferenc Szalválor kir. horceg annak időjén sajátkezű levelet intézett Umlauff-hoz, melyben megígérte, hogy a sógora, Isonburg herceg által felvett utolsó harmincezer forintért a kezosségot elvállalja. Ezt a kozesi ígéretet Umlauff írásba foglalta és aláírás végett a kir. herceg elé terjosztello. A kir. herceg ekkor a váltótartozás (Wvcbseleciiuiu) szót kihagyta és holyóbe a kölcsön (Darlohen) szót tette.
Midőn Umlauff örökösoí ezt az összo-get a kir. hercegtől per utján be akarták hajlani, azzal utasították el őket, bőgj* a kir. heVceg nom váltótartozásért, hanem mát kölcsönért vállalta el a közösséget. Ugyanorre az álláspontra helyezkedett a cs. és kir, udvari fömarsalli hivatal is, mint az urakodóház tagjainak elsőfokú bírósága.
A másodfokban ítélő bécsi Oberlann desgericht oz óvi március 26-án hozotl ilélotóbcn Ferenc Szalválor kir. hercegei a harmincezer forintnak kamatostul való megfizetésében elmarasztalta. A kir. her* ceg képviselöjo obbon a pörben Teltsche^ Lipót bécsi ügyvéd, a ki valószínűleg a legfőbb itólőszékhoz fogja az ügyöt fö-lebbezni. / i
- negyvenszeres öngyilkos. „
Hihetetlen és mégia ígas hírt jelant ft távíró Bécsből. j
Egv asszonyról van szó, a kl tegnap eslo követte el a negyvenedik (40) őo* gyilkossági kisérloletl j
Holzbauor Józsofuének hívják azt • csodabogarat, a ki különben özvegy asszony. Negyvenhat esztendőn boilu üzletszerüleg űzte az öngyilkosaági ki* sórleteket. ,
Persze ugy kovotte ezeket al, hogy soha komolyabb baja nom történt. , Az öngyilkossági kísérletekkel as em« berek jóindulatára számított.
Miudon kísérletével csakugyan arrij hirta azokat, akik még nem ismerték, hogy egyideig ellátták könyőrtlothől. , Tegnap esto lakásán aóaavat ivott, meri „legutóbbi jó akarói" már megunták az ellátást. „
A sósav tolioaeh áfmarta gyomrát, iugy, hogy sérülése életvoszélyes.

f>
. Forradalom Belgiumba«.
Belgiumban a forrongás ogvre nagyobbodik éa már teljesen a forradalom képét veazi fel A nap eseményeinél a kővetkezé todéaitáeok érkeztek i
Brttsaaal, iprllU 11. Tegnap eete a Népbáza előtt szabad ég alatt szociálista népgyűlés tolt. A Népháza erkélyéről Defuet és Delbasée azociáiista képviselők nyugalomra intették a népet, a mit a gyűlés zajos tilta. kozással fogadott. A munkásokat fel-szólították, tegyenek előkószülotekotarra, hogy keddon megkezdhessék az általános sztrájkot
A polgármester mogtiltott minden tűntetést. A tilalom ellenére több tüntető csoport verődött összo és zoneszóval be-
Í rta az utcákat, A» egyik osoport a épháftából jött Mikor a Rue, Madcla-ic-en a Magdolna-templom eló órtek a tüntetők, beverték a templom ablakait. A városháztéren vad sípolást vittek vóg-hoz a tüntetők. Azután a boulevardok feló vettók utjokat. A .Semlegos zóna" novü városrészt, a melyben a királyi palota és a minisztériumok vannak, sok tendőr, csendőr és hamaijában hehivott polgárőr őrzi,
A Népháza előtt tartott népgyűlés után nagy népcsoportok járták be a várost mindeu irányban. Az egyik tüntető csoport 8chaerbeck külvárosba akart menni, de a polgárőrség szuronyszogezve meg-akadályoztabmne. JtlMaeeRouppe-on ftss«elltfc*Kéa v»M a Mmefl 4a a rendftraég kSséti Mlndkót részről revolverrel lőttek és néhány embert le» tartóztattak. Ae Avenuo Louiso-nál is tettlegességre került a dolog, amely alkalommal több ember megsebesült A rendőrség szótverte a néptőmogot, amely a zsinagóga előtt összegyűlt de a rendőrök megint szétoszlatták.
A város közepén sok házon, köztük gróf Merode szenátor palotában az öss-Szes ablakokatbevortók. Különösen heves volt az összeütközés a Rue Meniments-en, a Népháza mellett és előtt, ahol mindkét részről száznál több lövés dördült el ós dulakodás volt amelyben sok embor, köztük sok asszony és gyermek meg-sebosült.
A sebesülteket a kórházzá átalakított Népházában és kórházakban helyezték el. Amikor a tömeg as utcát el akarta torlaszolni, a csendőrség ssuronyát használta, mire a tüntetők kövekkel dobálták meg a csendőröket
Éjfél tájban ugy létaaett, mintha teljee forradalom valaa abban • wéroeréaabaa, a hol a Népháza van. A közúti vasút sínjeit fölszedték ós a Népháza előtt torlasst állítottak a tüntetők. Ismételt közbelépés után a rendőrségnek sikerült a tüntetőket eltávoll-tania az utcákról és a Népházából, a hová sokan menekültek. Éjfél után 1 órakor ugy ! látszott mintha helyroállt volna a nyugalom. A klerikális és liberális lapok,elítélik a tegnapi zavargásokat.
A mult éjjeli összeütközések alkalmával három rendőrtisztviselő mogsebosült és sok embert letartóztattak, a kiköt még most js fogva tartanak. Ma falragaszokon közzéteszik a polgármester hirdetményét,\' a mely minden gyüleko-zést mogtilt. Hrüsszol és a külvárosok polgármesterei köaös Intézkedéseket fognak tenni a zavargások elfojtására. A népházában a nyugalom helyreállításánál csendőrök ós a polgárőrség vadászszázadai támogatták a rondőrsóget. A mint a hatóság kiadta a parancsot, hogy a Népházát erőszakkal kell kiüríteni, a szociálisták vezérei kijelentették, hogy megteszik békés uton. Krre azután rögtön holyroállt a.rend.
A »Le Peunlo* című napilap a munkáspárt főtanácsának n Intfrxia^oW»« in* tózott proklamációját közli, moly aa alkotmány revíziója és az általános választójog mellett foglal állást. A főtanács tegnap tartott ülósón a többség az általános sztrájk mellett» nyilatkozott.
Kz idő szerint itt csapatolholyezósek történnek, amelyekkel eleiét akarják venni minden eshet&dógeknok azokban a városrészekben, melyeiben nagy izgatottság van. A várost ilovsaőrjáratokjár-
Iák be. Tegnap esto az Összes üslotokot :orán zárták be, mert a kereskodök fosztogatástól féltek.


Lléf*, ánr. 11. Tegnap esto nagy Bzocláli*ia-iüni*Ms volt Nagy póptömog zárta be az utcákat és szabad ég alatt gyűlést tartott, melyben a szónokok heves beszédekben felszólították a munkásokat, hogy kedden kezdjék meg as általános sztrájkot. A közbelépő rendőrséget kőnkkel dobálták meg. A verekedésben két rendőr to több iiintető megwbwttlt
r I* jMovtán, ájpir. 11.\' Az Itteni kerületben hatezer munkás sztrájkol. Tegnap munkáa-osonortok jár-úh a környékbeli helységüket, sztrájkra butatva a munkásokat. La Creyéreben és Haine-St-Paulban több Ipartelepen, ahol a munkások nem akarták a munkát abbahagyni, a sztráj-kolók azzal fonyegetőzlok, hogy visszajönnek éa mindent fölgyújtanak. Eslo lOvaskatonaság órkozett ide.
Mons, ápril 11, A borniazol kőszénbánya-kerülelhon a nagy izgatás ollonéro is dolgoznak a munkásólc, de attól tart a hatáság, hogy sstrájk és zavargás mindon porobun kitörhet. A katonai hatóság a rend biztosítására el van készülve.
\\ Antwerpen, ápril. 11.
Itt tegnap eslo a képviselők megérkezésekor forradalom-ellene* tün-tetéa volt. A klerikális érzelmű ifjúság a képviselőket szállásaikra kísértő s e közben folyton a királyt éltette.
Bt-Kloolaus, ápril 11. Tegnap mintegy ezer ember járta ho az utcákat, gyűlós-lcrmot keresve. A rendőrség Bzó(vorto őket s igen sok embert letartóztatott
Pénzhamisítók mint kivándorlók,
Érdekes letartóztatás történt o napokban a ruttkai vasúti állomáson. Egy csa-
Íat folvidóki embor ugyanis útlevél nól-ül akart Amerikába utazni. Ruttkán gyanúsnak tünt fel az utazó csapat, igazolásra szólították s miután kiderült, hogy Amerikába szándékoznak utazni, do útlevelük nincs, a csendőrök bekísérték a szolgabírósághoz.
Mogmotozásuk alkalmával 23C0 korona készpénzt találtak náluk tiz ós huszko-ronás bankjegyekbon.
A bekísért emberekot azután vonatra ültetve visszautaztatok szülőfalujokba a Szopessógbe. A náluk talált pénzt ós iratokat as ottaui hatóságnak posta utján akarták olküldeni.
Mikor a pénzt postára akarták adni, kiderült, hogy a Hz és húsz koronások nngyrészo hamisítvány. A foltedozés után a csendőrök azonnal olutaztak Du-bravára, hogy a visszautazott emborokot letartóztassák, de biz ezek nom tértek vissza, liánom útközben különböző állomásokon feltűnés nélkül kiszállottak.
Dubrován több helyen házkutatást tartott a csondőrség. mely alkalommal Dvorcsák Antal ós Hygyecz János oltani lakosoknál, akiknok a testvérei szintén a kivándorló csapathoz tartoztak, nagymennyiségű hamisítványt találtak.
A fentemiitett két egyónon kívül még nyolc embert tartóztattak be, akik bevallották, hogy már félév óta gyártják a hamis pénzeket s a hamisítványok nagy részét Amorikába küldték, egy Hanicó Mihály novü ombornek Clevelandba, aki azokat értékesítette. Most az volt a tervük, bog)\' kiköltőzködnek Amerikába ós ott folytatják a hamis pénzgyártást.
A csendőrség nyomozza azokat az emberekot, akiktől a hamis pénzekot elvették, do ozok valőszinülcg kerülő uton már átlépték az ország határát.
-A
Dóiaíiikáiian riieykölöiték a; m.
London, ápr. 11.
Butterford Harris doktor, a hirooves dólafrikai utazó ma reggel azt. táviratozta a felosógónok Walosbe, hogy Dél-Afrikéban béke vaa, a meg-agyexéa a burok éa ax angolok köxött mér létrojtttt.
Közéig a béke. Harmadfél esztendő óla most olóször adják az angol újságok vezércikküknek ezt a fölírást, ami-1 kor a délafrikai bókotárgyaM« Uoniia-^
--V—
fázisával foglalkoznak. Mindenütt, mógW parlamenti körökben -is, meg vannak győződve, hogy a bur vezérok konferen->J fiája nem jött volaa létre, ha ar utóbbiak nem elégelték"\' volna meg a háborút
Toljosen meghízható hol|jről jolontik hogy a kormány azokat a prepozíciókat a melyekot a hur vezérek\'a logközolebbl órákban el fognak határozni közveteilo-nűl Londonba való megérkezésük «tán teljes szövegükben közölni fogj« mind a két házzaL Vigyelemroméltó a kormány által inspirált Daily Mail-nak az a jelen-lése, hogy teliosen valótlan az a hír, hogy Chamberlain nem kívánja a háború befejezését rendes szerződésszerű békekötés által, mert éppen ellenkezőleg a gyarmalügv miniszter a legnagyobb szimpátiával fidvőzölno mindon politikai kompromisszumot. \'; s"\' \\ <" ■ji j
A kormányhoz közel\'.álló, körök egyt behangzóan jelentik, hogy a kormány okvetetlenül ragaszkodik két föllúlelhoz, és pedig ahhoz, hogy a burok államaik önálló exisztcnciájáról? mondjanak lo, s hogy adják át minden-icgyverüket. Ha a hurok ezt a két föltétolt elfogadják, ugy az angolok hajlandók a következő koncessziókat tennL \' \' »
1. Meghatározzák azt az>ldőt, amikor az egykori bur államok-autonoin parla-monti íntózkodésokot kapnak. 2.,A bur hadifoglyok bizonyos idö múlva > visszanyerik politikai jogaikat 8. Azi an^ol kormány visszavonja azt\'«j>ioklaináció-ját, a »telylyol mindazokat, .a »kik mult évi szoptomner 15-iko után tovább .harcoltak, életük fogytáig száműzik Dél-Afrikából. 4. Az angolok kiterjesztik ae általános amnosztiát a fokföldi főlkclőkre ris. 5. Az angol kormány előleget • ad Vzoknak a buroknak, a kiknek háza és farmja elpusztult
Itt azt hiszik, hogy ezeknek, az alapfeltételeknek az elfogadása^után még ló ideig el fog tartani,.a ^mig: » tárgyaló félők a bókoszcraődóij.dsszaa . pontjairól megegyoznok. \'. „\'. .!\'
Abból a körülményből, h^gy\'. Kilehe ner és n kormány közöli, te&wip óla rendkívül élénk táviratváltás folyik, azt következtetik, hogy a béko meg-Jtütéso már a legközelebbi órákban várható s hogy a burok elfogadták..az an góloknak hékeiavaslatait.
Klorkszdorpbói jelentik.\' Az 1 összes bur vozó^ok ós államférfiak kedd óla együtt vannak. Az angolok külön házat bocsátottak rondolkozésükrc, a melybon tanácskoznak, Stoin, ós De\'Wettkivételével az, összes tábornokok v különvoua^ Ion jöttek. «V , •• • .
Hrodrik hadügyi miuiszlcrnók az alsóház tegnapi ülésén tolt nyüaikozata tog-nap esto óta a lognagyobbv_mórtókbon foglalkoztatja az összes polítilmi\'körökot A közvélemény bízik ajjban,^ hogy bóko mielőbb létre fog jönni, ae\' kormánykörök nem hiszik, hogr a megindult béketárgyalás már rövid adö alatt eredményre fog vezetni. De Wok i körök is számolnak azzal a körülmény nyol, hogy Schalk-Burger éa Hoilz i békét akarják s hogy az afrikai JVur vo-zórok ellentétbe jutottak Ktü^crrei ó»az ourópai bur dolugátusokkal. \\
Egy tekintélyes börze-ujság tqgnapi kolelü protóriai táviratot kőzöl,"a [moly szerínl Anglia kópvisolői és a bur ¡megbízottak hosszas tárgyalás után megállapodtak a béke ftiltétolei-ben. A föltótoloket egyolóro titokban tartják; kótsógtelon nzouoan, hogy az angul mogbizottak engedményro nom\' voltak hajlandók. A bur megbízottak a bóko föltótoloit megtáviratozlák a bur köztársaságok európai képviselőinek.
Amszterdam, ápr. 11.
A Dólafrikáből órkozö táviratok mog-
.. - >.!i i_____ „__ m i °
UIUOIUR, UUtJ xiiuj>i»uu4 M U^ÖZCu UUí
vezérok KlerKszdoqíban vamiak s közős tanácskozásban elhatározták, hogy belemennek a békotárgyalásba, ha Anglia előbb rondolkozósükro bocsátja a kábelt a Krügerrol ÓS a többi európai\' bur vezérrel való érintkezés végett. Itt azt hiszik, hogy lloosevolt elnök nagy siker rel interveniált ós a bur allamok füg-goüensóge dolgában is koncesaiókat eszközölt kl az angoloktó?

kormány ^Wígoman^aiAgtÖtottá, hogy Délalrikából -magántáviratokat küldjenek a hóketárgyalásról.
Olaszország Svájc ellen.
Ztlrlk, ápr. 11.
• Az Olaszorezággal való diplomáciai víszpny\' hirtelen megszakításának hiro egéslc Svájcban óriási izgalmat keltett. Altaiában/azt hiszik, hogy az ugyot be-kóso%fogják kiogyouliteni, do azért sokan attól félnek, hogy héíborus bonyodalmak kolctkeehelnclí bolőlo. •
A I^ausanneban megjolent Rovue berni munkatársa, -^Beauvais már a, mult béten tudomást\'nyert a szövetségi palotában \\ vógboment\' oseményről s lapjában Jttmeritő .. tudósítást közölt .róla. A azövittséglanácaTaltól^ tartott,|hogy határozo«inak(Mdő felölt i való kőzléso drtalmána lehetne a svájci órdekoknekés megrendszabályozta ¿íBeauvaist, : a kinek negyedóvrp megtiltotta, ^hogy a szövetségi palotába,bolépjon.ífA-legújabb ose-ményok naóg.a kormánypárti .lapokat is mód nélkfljl megleptékV a attól \'fólnelr, hogy az inbidens kadvezőllon hatást fog gyakorolni y az Olaszországgal .^ötendő kcrcskodolmi szerződésre. •
A kormányhoz közelálló.kőrők a helyzet komolysága,-melleit is nyugodtan gondolkoznak a logujabh eseményekről\' s azt mondják, hogy az,\'olasz ¿.öveitől való viszony,\'»megszakítása »még .nem jelenti Olaszországgal . való > diplomáciai viszony megszakitáisát,. Az "utóbbi-csak abbnn az esotbén következnék bo, ,ha a svájci kormány mcgküldonó Sinisirelhnek az utlcvelót,\' ami a fönforgó körülmények közt ópeiu>éggel nincs Jkizárva. •
\\ v v i Hőma, ápr.%ll.
Az összes lapok vezércikkben tárgyalják a Svájccal,valófaíplomaciai viszony megszakítását b azt , a reményűket fejezik ki, hogy a svájci; kormány jó szándóka nemcsak szavakban, hanem tottok-bon is fog nyilvánulni.-; Egyúttal j fölszólítják az olasz kormányt, nogy.a-szom-szédo8 állammal való jó viszony helyreállítására való igyekezetében a nomzeti móitóság^mogővásáról > se felodkezzék meg. ( . • ; ; < . t
Carlin svájci követ még;ma!elutazik: Rómából. Ugy látszik, hogy a követ már\' napok óta el volt orro készülve, <• mert! már egy hete nem ment el akonzultára.!
;. \'»aav ápril 11. - ! } Aa összes svájci lapok megogyeznek
abban, hogy a szövotségtanács\'.ngy járt"\' el, amint u ország , méltósága^xnogkö-vetelto a egyúttal azt a: reméuyt" fejezik ki, hogy az incidensnek \\nemlesznek káros kövolkozmónyei. ^
legújabb:

L ondonból
Brtiac,-al,
jolenük, ho^jy
ápr. 11. az ancol.\'
BUlour gróv elutazott x
Béos, ápr. í \'ll. Bülow gróf ..németi birodalmi kancellár - ma reggel nyolc órakor a német^tülűgyl hivatal előadó tanácsosával, ■ •>. Lindenau-val továbbá Schäffer és Seeband titkárokkal Horosz-lón át Berlinbo utozott. A vasúton megjelent Wedol gróf^uómet követségi tanácsos, Hrockdorff-Rantzea gróf ós Mirbach gróf követségi titkárok Bülow őrnagy katonai atlasó és Khovenliüller gróf volt brüsszoli oezlrák-magyar követ.
\\
öngyilkos kamarai -alnBk.
| Belgrád, április ¡11., Kostenotabanjá-. ban, ogy ottani,nyaralóban n eofiai ipar óa, iox-üükedonni kumara elnöke Falan-diáff Péter agyonlőtte magát zilált anyagi1 viszonyai miatt--\' 10000. franknyi. adósá-got.^hagyoUV örökségképon örökŐBcinek.
- " ••-.\'l Yí} \'.\'>ií\'\' \' ví■ \' V .V; Egf anya.rémtetfto« \'
1\'; Trlosxt, á\'pril\'jllTs Miola , de ;Finne--szállodában ^ath\'osí f Mátyásné ^vondég-lősné elmézavarodottságában ,4 6 éves leányát, 4 évos\',ilát és végűi önmagát a piaionba vert azegro felakasztott
\\
/
Halálos végű foghúzás.
Zonta, ápr. 11.
Körülbelül egy hét előtt törtónt Zentán, hogy Tóth Horti István 21 óves legény beáflítntt J©vi«nn*r|cg Krrría borbély mesterhez, hogy a fájós fogát kihozassa.
A borbély loűllelto a székbe, hozzá-kószülődött a műtéthez óa nem-sokáig tartott, a beteg fogát kihúzta.
A foguui«» áioubau végzetes volt a logónyro, gyuladást kapott, bole is betegedett, ágyban foküdt és néhány napi kínlódás után meghalt.
Hozzátartozói elkészültök a temetésre a pap is ott volt, hogy beszentoljo, do nom vihették u halottas kocsira, mert megjelent a "rendőrkapitány kiküldötlo és betiltotta a temetést.
A hullát-n városi kórház bonctormóbo azállitották, ahol mogejtottók rajta a rendőri boncolást.
t A boncolás eredménye az volt, hogv az orvosok megállapították, hogy a halál oka vórniórgozés volt.
A kír. ügyószsóg megindította a vizsgálatot, molynok mogojtésóvel a zontai kir. járásbíróságot korcstók mog.
A szoroncsótlen logény halála egy leányszívet is gyászba hozott. Tótíi »Ilorti ktván vőlegény volt, zentai leány volt a menyasszonya ós ópon a tomotós , napjára volt kitüzvo a lakodalom napja. A monyasszonyi fátyolt tehát fol kellett eserólm a gyász fátyollal.
Szerbek és horvátok harca.
A Száva folyó mentén levő Kupinovo közsóg lakosai nagyobbára halászattal foglalkoznak. A folyó szlavóniai oldalon levő rószón horvátok, a másik részén szerb alattvalók halásznak. Halászat közben hol az egyik, hol a másik fél át-mogy a határon, a mi miatt gyakori a vorekedós köztük, .
A mult héton több szerb halász átment n horvát határra. A mint ezt ószreVotték a horvátok, négy kapinovoi lakos, Szi-mics Jocó, Brozdiic Antal, Szelários György és Kutnyák Milán csolnakba ültek h odaeveztük a szerbokhoz, a kik szintón csolnakon a hálót húzták. A horvátok el akarták vonni a hálót a ezor-hcktől, a kik megtámadták a horvátokat.
A horvátok ogyikszorb halászt halántékon ütötték, a ki kibukott a csolnak-ból ós elmerült a habok kőzött. A szerbek erro revolverrel több lövést toltok a horvátokra,kik közül Szimioset halálosan, Hrozdikot podig súlyosan megsebesítették. A szerbek ezután elmenekültök.
Mindkét ország csondórségo mogiudi-totta a vizsgálatot.
Letartóztatott kauclószédelgö,
Mogirtuk tegnapi számunkban, hogy micsoda veszedelmes embort tartóztatott lo a budapesti rondőrség Dolánszky Kálmánnak, az óvadókszédelgönok szo-mólyóben,
hí& kózrekorült a . szédolgőnek kót társa is j Udvardy \' József keszthelyi ezülotósü, 20 óyos, foglalkozásuólküli kömives és Foketo János abafái pzüle-tósü 29 óves ügynők, a kik a • kifosztásra szánt áldozatokat szerozték mog.
A irifolium ogy kerepesi-uti kávéházban ütötte fel a tanyáját ós onnan vetettók ki hálójukat hiszékeny emberekre.
Udvardy az áldozatok előtt mint dúsgazdag háztulajdonos ós földbirtokos is Bzeropelt
Krdokes, hogy a három jeles madár egy orvost is becsapott.
Fekete János ugyanis ogy fiatal orvost kerített hálójábn, a kit bomutatott Udvardy milliomos [ földbirtokosnak azzal, hogy nagykiterjedésű birtokaira az mint. orvost axerxőui«u óvLSOOO korona fizetőssel." •
Foketa ezért kapott 500 forintot, a min a három jómadár osztozkodott.
Most az ügyészség börtönébon ülnök;
BUDAPESTI BIBÉK.
— Kifogott betörő. A rendőrség az aste lotartoztalla Schwaro Ármin duna szordahelyi születésű 28 évos facér la-katot-joaédet, a kit azzal gyanúsít alapo.
san, hogy a legutóbb előfordult lakás betörésekot ő követto el. A betörő lakásán számos, a betöréshez szüksógos szorszámot találtak.
\'-— A szőnyeg tolvajok. Napok
¿\'.a lót cüaió járja be a házaiul. Minden nagyobb lakásba betérnek és azt mondják, hogy a szőnyog poroló intézőt alkalmazottai ós a szőnyegekért jöttek, a melyekért telefonállak\' hozzájuk. Egynehány holyen sz egyedül levő cseled kiadta nekix a szönyogeket, a miket perszo soha som láttak többé viszont.
A Lói csalóra flgyelmeztoli a rendőrség a közönséget lapunk utján is. Az egyik 20—25 óvos fiatal ember, fokelo ernyővel ellátott sapkát és kötényt visel. A másik napszámos külsojü ember.
— Két vasúti kooni között. De-molrovics Tivadar 50 óves vasúti munkás ma röggel a józsofvárosi . teherpályaudvaron tolatás kö^.bei) kót kocsi Icőzó került. A súlyosan sebesült embert a montök bevitték a Rókus-kórházba.
— összeesett rlkkanosasszony,
Ma reggol a koletl pályaudvar közo-lóben Bánki Gyulánó 38 éves budapesti szülotósü lapelárusitónő hirtelen rosszul lott ós összeesett. A mentők elszállították a Rókusba. Az asszonyon agyszólhüdóst konstatáltak.
— Munkanélküliek gytUéze. A főváros munkanélküli munkásai holnap dóiután három órakor a Dob-utca 77. szán- alatti vendéglőben gyűlést tartanak, amelyen a líoránszky kereskedelmi miniszternél járt munkások beszámolnak utjok eredményéről. A gyűlést a főkapitány tudomásul vette. A munkások szónokai Teszász Károly és Izraol Jakab lesznek.
—Kellemes eledel. Balog Kati tizon-
hat óves gyűmölcsárusleányt elhagyta a jegyese. Ezen ugy elkeseredett, hogy elment a Rókus-kórház közelébe, a Stáhly-utca 5. számú ház kapuja alá 8 ott lug-kövot evott. A mint az első darabkát lonyelto, égő fájdalmak leplék meg s félelmében maga futott be a Rókusba, a hol ápolás alá volték
— A Hooht bankház aranyal. Vakmerő lopást kővotett el tegnap esto ogy ismeretlen suhanc az Erzsóbet-köruton. Öklóvel bezúzta a Hccht-fóle bankház kirakatát s az ott lövő fatányérból ki-markolt huszonnégy darab körmöci aranyat, aztán futásnak eredt. Bár sokan jártak az utcán s egész sereg ember üldözlo, mégis elmenükült. Az aranyak 1902-dik óvi veretüok. A rendőrség ke-rosi a betörőt. . >
Saját érdekében korosse fel mindönki mielőtt íértl- fiu- és gyormek ruha szllksógletót fedezné, a választékban és toljesilő képességben utólérhetlenül álló „az o ng ol ruhatárén «ág Hók" ozim-zett áruházat Koeh Teatvérek Károly« körút 26. földsziul és I. omolot (Host^ly-uteza sarok.) Az iskolás fiuk számára óriási választék gyermekruhákban 4 írttól feljebb.
— letartóztatott ssélhámosok. A
bécsi Tarif Schülz Reolamations Bűro tulajdonosai Kperins Frigyest és Fiak Gusztávot ma a rendőrség letartóztatta, miután 40.000 korona biztosítékot olsik-katüiuilak.
— Jó magkereskedést keres a tavasz-kinylltával a vidéki korcskedő és gazda közönség. Epon a mult ősszel nyílt meg Budaponton, Üllől-ut 78. sz. alatt, Bokréta-utcasarkán Fábiánból a buzgó, fiatal
maaVaMllujA fl»lo»A Killlnfl rtlkkAlt. Itnr.
téazoti eszközeit, kerti és gazdásági magvait oddig is szívesen rondoll jól indult üzletéből a közönség. Modorn berondezésU, szolid flzletébeii, kittlnö magvaiban senki sem csalatkozik. A lelkismoretos Üzletem bért szívesen ajánljuk a u, é. közönség b figyolinébo.
Hloker Cyula szíts, sodronyfonat, kerítés óa ágybotétgyára Budapest VIL Naoy
diófa-utca 20. szám, ajánl mindon o szakmába vágó munkákat legjobb minőséében és legolcsóbb árak mellett Árjegyzék és költségvetés bérmontve.
Legszebb mosó kelmék
ka váltók
Kollarlcs József és fiainál
Badtpoat, IV., VAol-u. 33. u „Yp»U»x»U"-ho*.
Tessék mintát kérni.
HÍREK MINDENFELŐL.
— öngyilkos szépleány. Bécsből jelentik tolefonon: A Grabenen ma Zoister Róza 19 óves feltűnő\' Bzópségű hivatalnoknő egy bérkocsiban agyonlőtte magát. Öngyilkosságának oka eddig ismeretion.
— Megszökött • kávés Bécsben a Bárth-féle előkelő kávéház bérlője Koit E. ina folosógóvel ós leányával Amori-kába vitorlázott, miután 00.000 korona adósságot hagyott hátra. •
REGÉNY. A tenger titka.
Aztán mog is tette.
Megmotozták és mindent elszedtek tölo, még a zsoblükrét is, nehogy a halálra itélt ezzel öngyilkosságot .köves-són el.
Akkor azután megnézték az órát és megengedték neki, hogy \\ 80 percet el-tölthet a halálra itélt mellett
Rnnok azonban 80 percre sem volt szüksége.
— Berluccio, mondotta, — 6n sajnálom önt A kit Ön kivégzett megérdemelte a halált ós ön ugy csolokedett, ahogyan nézetem\' szorint minden becsületes embernok cselekedni kell. Francia országban önt felmentették volna.
— Köszönöm uram a vigasztalást
—- Nom vigasztalni akarón) önt ha. nom megmenteni. Időnk rövid, ne szakítsa beszédemet félbe, hallgasson reám .. — Látom, hogy ön nemosak becsületes, hanem bátor ember, nem riad vissza a haláltól sem. Nos nekem terveim vannak, melyek, ha sikerűinek,, ilyen embo-rekro lesz szükségem.
Abban a kis dobosbam, melyet önnek adtam, pirulák vannak, összesen három darab. Ezeket ön, ha -nem figyelik meft-be fogja venni, ^
— Aztán? , r
— Aztán a többit bízza rém, önt nam fogják holnap felakasztani. \'
— Talán méreg van a dobozban ? — kórdezto Bertucclo.
— És ha I Nem jobb , méreg által meghalni, mint a hóhér kesén elpusztulni ?
—• Igaza van. Köszönöm a pllulákat.
(Folyt, kőv.)
Elnök örömének ad kifejezést azon ki*
tüntetéshoz, mely legfelsőbb helyről a társulat vezérigazgatóiét ugy a társulat, mint a hazai közgazdaság körűi kifejtett kiváló munkásságért érte s indítványozza, bogy ez jogyzőkönyvbe foglaltassák.
roszly Lajos részvényes a megjelent összes részvényesek nevében csatlakozik az indítványból azon hozzáadással, hogy a közgyűlés intézzen köszönő feliratot a kormányhoz, A közgyűlés ezen indítványokat egyhangúlag elfogadva.
Királdi Horca Zsigmond udv. tanácsos vozéiieazg{.úl- hálásan megköszönvén az rányáDan megnyilatkozó figyelmet, előterjeszti az igazgatóság évi jelentését, mely szorint a társulat bányáinak ösz-szos termelése ti mólt esztendőben " 10.715,287 métermázsa volt, az előző óvi 9.830,808 métermázsával szembon, ez 1.384,679 métermásza emelkedést mutat.
A jelentést egyhangúlag tudomásul vette a közgyűlés, mire a vezet igazgató etőtorjeszli a mult év pénzügyi eredményét és javasolja, hogy 8.665,758-85 koronából elsőbbségi kölcsön kamatai ój járulékaira, adók, üsleti költségeké 4* fizetésekro 1.247,911*95 K. felhasználta^ ván, értékcsökkenési leírásokra 668,668^ K. alapszabályszerü ós rendkívüli tartalékokra 215,000-— K„ igazgatósági ét tisztviselői jutalékokra 50,834-80 K. a részvénytőke 5 százalékos osztalékára 500.000.— K fordittassók, mig a fen-maradó és a mult óvi nyoresóg-áthozat magában foglaló 893,848.81 K uj számlára vitessék elő.
A közgyűlés mindezen javaslatokat egyhangúlag elfogadta s a felmentvényt ai igazgatóságiak és a felügyelő-bizottságnak megadta. f
Csendos üzletmenet mellett és váltó-\' zatlan árakkal 16000 mm. buza korült forgalomba. *
Budapesti gabonatőzsde.
Mmtm trox* ipr.-r» Itou ápr.-»
7.90—7J8, Zib ipr.-r» 7.08-7,06, Twjtrl 4.Í6
BndkpMtl 4rt4kt6««d»,
Klítóiídía kötteloU: OmWUc hittl«émt 871.75 Mifyír hlUtxiuTinr 6«. Jtkilo« 464M
Rímiraurinrl &09- OtxtrAk álUmv. ST5. M»-ff át hltelr4*iv4ay 70«.. M»<T«r 4 uA»«líko«mr.y. ¿radík 11». 10 Koxcn»Jár«<i*k V7.C4. I^«iÍJBllol4fc»n 449,— JeU. Uak 464.W RJm*xniápyl 606. Otttt mut« iJlaaTMi»» rtwrénr «TIJM Dáü vwrot «k-N4m»t Wiod. Biiik» 117.85, VllUaoe VM»t 111-Uud*pMU köwli vumt 643.00
Jiáofti irUktSxaA*. B*oe, iprltU lk^ OMtrik UWU. ««.TSiUrr" htUlr..—.—Oarbák-iMíT« ÜUmviuroU rivrior \' 676.75 4 MiwJiko« xn*4T*r\', 111.85
MMTM kOlCDSjtrKlik -.-. Pttt VMOt
Feranozvirosl aertéaviiér.^ (Hivatalos jelentés.) .Készlet. 140 darab. Érkezett 26 darab. Osszoson 160 darabot Eladtak 124 - daraboL Maradvány 42 darab. Mai árak: Malaoi 80 korona, páronkint ;120—180 küogramm súlyban 100—180 kor- 220—280 kilós 93-104 korona. 820—880 kilós 98—100 korona Öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm súlyban 92-98 korona 100 kiló-, granunonkint élő-sulyban. Páronkint 46— 50 kiló és ^a vét«iösazog4 százalékának elengedése mellett . A vásár lanyha volt
Brázay-féíe sósborszesz.
A szeplő ós roájfolt és az arc egyéb tisztátalanságai a vizzol hígított sósbor-szcszszel való hosszabb ápolás után el-tünnok. 8 minthogy a sósborszosz jó hatással van a bőrre, az aro és kéz üdosógét is visszaadja.
1 nagy üveg ára 8 korona:
1 kis
• 1 if M
KÖZGAZDASÁG.
— A Magyar Általános Kőszén-bánya rószvénytávsnlat f. hó 9-én
tartotta óvi rendes közgyűlését 18 részvényes jelenlétében, 44.155 részvény képviselőiében, gróf Telokl Góza val. belső titkos tanácsos elnökloto alatt.
Nyomatott Székely Viktornál Budapesten
| készpénzért ragy résiletü-
-
zetésre legolcsóbban
vnnm nnnnri
UliOd mwH
BUDAPEST,
József-körut 26.
Ktpss árjegyzék lagyta és Mmsatva.

HT
*
SaiatalM kfrt&aei Irat fa totlOa Mwt7irMk toil» tméM ajialhatjuk.
Rondol01nt4s«i
Budapest, VI, tórissy-m 24] szil
M»?«n««U«tt
Br. GABAY ANTJFt
v. •*. i* kir. *bMJj ttom*
J
-

Ilii bizton
errel, ffalxpo«**
:ifíB Q firfl- it nM ncoil b»l<-r<e«»Ut tarrcs*. My>i»t, fékerőket, ar &nr*rtó*4» utób*J»it, fraia-knrt i* raindenoexnQ bórbele««éfet, •lírtottlt
I
Mrtxtcfi^rl, *]gftni»H
íúflrjjt, fulilokntl M Idirebbekuél ecraráat kiírni erédinéoTívjal kipróbált »édazer* aierial. — Ojí jj4x««kiM ¡onioakodra le»z. Rendeli, i napon L\\ 10- 4-ij is cUo T—S-l*.
Levelekre válaszol, g .. .. v, — Qyvgyszertkrftl gsséseksélk

FÉRFI INGEK
chiffoo, or*toa, batUat, «oputibU »OnU V*4T mJrtck szerint
24 óra alatt készíttetne*
LÜSTIG EDE
fehérnemű raktára |
PESI-UT 2. SZÁM.
V {¿¿kimegrendélésok gyorsan és pontosan eszközöltetnek.
Részlete« árjegyzék bónnontvo.
á »¡déktn 1-J.tninly h*lrisó*b« «¡nden tí.1 rtltVo „¿¡Xal otthon th*iíicU5 napit—3 órai cimiiiíj»], lavc-Utéa**!, kóprUoUUel mcUAkkc-losrtal bavl 100 -\'.íijO koronát urtr rUwpoilo dl»-Mtxm ui ind on Urélr* UM „lUsyMtl trod a" iludapr»t, Aradi-utca St.
Budapost legnagyobb fórfl-, na- ós ryernaohruha-óruhAxa
Károly-köruf 26. szánt.
(földszint, *lii- is mJuoJlk emelek) YcrsenyonkivüH olcsó szabott árak- és ki-váló jó ízlés.
■ Ml III I M ■ 11 l l -t
Okmányszerző vállalat!
Mennyasszonyok.
Vőlegények.
Aji .. Oru Kskatósi Orrvtvö.ójr Budapest, vxr., Koropusl-nt 14. uc^ mludcnrtl. okmányt me/sxor«z. KerrsitalrUxi ér elvallaJJ* » hAzaasiffl dlsponsAoxiókat, aivmugy btoüI-tist, mind.nfafta tiszti óa k»tonnl «iryekot. útlevél, dll.nnpolg.Vi «¿ft-ot, órókbofoKadás Qjty»k*t ós kúlömböxd engedélyük me?«tcué-tel )0íta_a4c»ü3i\\ ac#rclyérel. — Hcjzerzl s hiUns-oi^kötí «\'nos »jüV.«é/i>* Sssses oV.ru A.uyokat enjed .ycket, «Írért 1 » klhlrdetó. k3rüU uUkat Arn*r .at s mirtden kAUÓldi meg-blsiaokat 1»-bonyoll Üffyvlvó: KiaTEtEKI J. Hson* nyokaok l,i„y«u áll rondolkaxóaéro a Tállala
WfJ aranyozó
molylyel bárki azonnal mosha-tóan uijá aranyozhat elavult tOkör és képrámát, szobrot stb. Uvcfjo 80 kr. I\'\'ól literes 3 írt. N>*ved litoros ocsottol I írt 50 kr. — Mej-rendelhető „
. Kertész Tódornál
Budapest, Kristóf-tér
PJ ,1^,,,, , ____ i ■ 11 mi ............
Pártoljuk a tel ipart!

PHssé én Goiivré
mnnkákat legcorrectobb kivitelben leggyorsabban legolcsóbb árak mellett elkészíti
WALÖ OTULA":
Budapest, Király-ntcza 21. szám.
Alapíttatott 1004-ben. Képe« «rjccfxck ii>sy"> é» búruientre.
Nem gy
ári munka.
Elsőrendű mértékutáni szabóságra a t. kO-zőnség Ügyeimét kftlOnOsen ftlbivjuk.
Ül89ujal3l)9Slesjcöl) külonlogesség
kösavónyos". rhoumáa-, ioohlass óa ldöfffájdalmak ollon
Herkulcsfür&ői
ühoumafluid
Forduljon Schwab gyógyszérósz-hez HerkulesíürdöiL
Ha mogpróbálja, meg- nem bánja !
- 1 flrojr óra 1 forint.
lljsóölartók
„Angol király1"* tao^psMM-kosL* am v\' szar int 10, 7 • frt. /
> i
„Kiuj"
ÍOlOlUi S7.UVAO «1
drapp a^liio^btn, Abia «saí-iutl 30, la, 14 As 13 irt. Vajda-faUlti, •cQjrkMxtntt oh*-riotból, utolórb». Ullu oloaó & írt.
nariadlk kiad is. Ötödik
UJI Mog-jolont n UJI
■rükftlflikotoUon útmutató 4rd*kfMwlt4 róoxiatokb«n yaxdagr kalawa
\'Xt BnAK SZÁMÁBA. fBOnők as UJnaigr nemi életében 4a ások hatásai a férfikarban, zhr. aoTzoan tivabab.
.*ARTAU)M! a normilU n«ml iUL Kndtodi MoOl Terhelt csalidból »aló Iwilmuli. Kai-Ulankodó iiermokok. A aerdflló 1 (jnaAg saxniUs bOMi. As óaforUiés. MkkódiUs. KJc«apoD(i<iok. Saarelam és nemi ¿lot. Ideill« asardam. Kiirt KMaztsak. Knikt netelom. A t>emi TUssailó-
■•k r^iea kór«Ueuninr«i. Nine» titkom hfVrg-
SttScoJAj
;. Alaaamóraia. Kerda pereli* s taniejok. A " «is kár*« halira. Érdekes Matek. KaUa-Mefrendelheió a scenóaiit \'•rÍK-kflmt 44. X. M, Ara
>mmi ffifjmAd. Mftjrei lalllllf, VX. »őri*-. I kor. a pias iliuteno
I kor. a póás *tói<rl«mn Vol ildeodi SO SUir P*rUral HT*tL I>hK>r«4 airt aaétkSlSóa.
kiiünő, minőségben, legjutányosabb árban kaphatók:
Scliönfeid Hírsch
kefe-, ecset ós soprü gyárában,
BUDAPEST
Yll„ Keropssl-ut 80, sl
Ugyanott legolcsóbb árban szorozhető be lógj obb szókfonónád ós mindennem kefe, eosot és seprü-irn.
Javítások eszközöltetnek !
Nagy raktár
„Raffia" szÖlökÓtöiJBII!
I
Vidókí megrendelések utánvéttel eszközöltetnek.
trjdons&gt Újdonság i
Borotváló por!
A borotva foleslogosl!
E siagtalaa it ») arezra t*l)*s*n irtalmaUan borotvilópomü birkl is 6 p«ret alatt almtra suefboiotrilhatla m>(it tnlnden elizeles tanalit nelkQl ét a niuQl, l.vfi borotvát burxuilua. A i*C®jry.aorObb teaoli-a. (tuí/tri
boiotfililhci) hclyb-n é« TÍd^kí •> 1 koroo» kít-ateri borottilishoi osakJs h«XylJ*n 04 lU\'Or. Narr doboz (I kiló) 6 korona AO fllir használati utaallixa), hozrivalé csonteslk&z UO AUór. l,\'Un-iV«Uel riff az Omeí eU\'jle^o« bekilldiis mallstt bóimentT*. Kiairóla« kapbuté lludaperten ;
I^dokUr !4uótxuU YLtLaaftoa-attia*
HeckerGyuIa
■slta, sodronyfonat, kerítés és ágybetét gyára, legolosóbb bevásár-■ lásl forrás--- .
BUDAPEST, VII. Nagydlofa-utoza 20. szám.
ArJojryaik ós k«lUórv*tóst bórmontv* kftldS
TET^EFOlf
aa—ee. i
l^mmsítmti
Koletl J. Orthopádlal mtilntézeta ajánlja mi»i deh sórvbon szenredő^ nék a legujahb s modern ;v szerkezetű. 1900. évben cai és kir. szabadalmazott • fjónrkötöjét. Nem csuszilg .nem.okoz kellemetlen nyoj •y\'mást és rondkivül kitflLnd fekvőé által felülmúl min^ r. den más gyártmányt.
Keleti-fél* ss. és kir. szab. gumaai sérv kötő. rugó nálkfd ára egy old. 10 kor.kétold.20 kor,
Gyárainkban teljes jótállás mellett ké-szülnek, továbbá müíflzők fardénnőttell részére. Műlábak- ós kezek, haskötők stb.
illusztrált árjegyzékeket titoktartás
leK ingyen kúld szét. Valódi Frsnozia és Angol gum mi kfllön« logassége 2 eredeti csomagolásban árak : j
tuczatonkéht 4, a, 10, és 12 kor.~>
^CI CTI I arvos-sebéesl mtt» KuJuU •• • 4a kötsxergyára
(Alapíttatott 1S79.)
BttAasMLlirH XorosabajtoiNM, U
«•álja ■ . .
a UIUt:»a kistó« halk««, UjidtilUabk nu-k«aó*aót a WeJyvtu arrslima-«t 1 d*k»s
«0 kr.; k*IWa ada( I írt 1* kr. Xcr*dBI kauható é. mk » eriiaaael raliói:
«K£tCKI,Y ir>ó«y..rrtér» WLM MIsteBnaenlira" kaaaán hwiakámtir
\\ s
MIWDBH DÁBÁBo » A SZIOOBUAN SZABOTT AB x, Á T H A T Ól
1 Sa]át készitményö férfi éS\' fin ruha-áruház
Lukács Gyula férfi-szabó
Felöltő 8 frt és följebb
Derby-felŐltA 11 „ 4a „ Kaveloek 7.SO r és „ Fért-eitőny la „ és „ Férft-nadrác 4 H és „
bársony, Pignat- és divatssővet-m »nények

UértéktzarmÜ mefrendeléeek jutányos áron eszközöltetnek.
Mintákat kívánatra bármentve köldök.
/
•Mlfttt XHACUZ LIPÓT TtA
BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS UTCJA 1». (As Udvart kávéház mellett.)
Süxr Dus választék flu ds gyermek-ruhákban I
Vidéki megrendelések pontosan ée leikiismeretesen eszközöltetnek.
KovaBd Péter és Fia
miifestöp vegytisztiszfitó és gőzmosó gyár
Budapest^
i-urtcza 37«
Uri, nöl- és oyermakölttoyok» diszita és bútorszövetek; füflöflnyök^ szfinyepk,
Szövetség
ós régánikf szűnaák
színám
íl ID?, szám
HR=
(fagy-tea, 19D2 vasárnap, április % ■
stím 2

ANIZSAI FRI
7T""
____Előfizetési ára:
Melybon húzlioz hordva egy hóm CO fillér. Viiókre póstoi kiildcsscl egy hóra 1 korona 20 ftllór.
• a a •
T-fTTTm-----Ti ■ i BH
X
Kiadó tulajdonoaok:
Krauiz éa Farkaa. f—> t
Szerkesztősig és kiadóhivatal: Krauiz és Farkas papírkereskedés«-
—■■ \' g
Falalős aserkaastő:
ilosvai huqó.
Megjelenik naponta korán reggel
Nyomatott • .Nagykanizsai Friss Újság* ssetiődlscs
nyomdájában.
■P
Szerelmi dráma a fővárosban.
lók összehívása
B


Kereskedeiműnk fogyatékossága.
Budapest, ápr. 12.
(In egv nemtől haladásnok indul, o haladásnak rendesen útjában állanak a lusták, akik a küzdelemtől félnek, útjában állnak az egoisták, akik jóiótben élve mások haladásával nem törődnok, útjában állanak vógro a kishitűek, akik n legegyszerűbb dolgokban is el nom hihető csodákat látnak,- Ezek a nomzet haladásánák hátramozditói.
Saját édos hátramozditóink \' Magyarország törekvúsoít közgazdasági viszonyainak omelésót illotőleg roménytelc-neknok szerotik foltüntotni.
Ök ugyanis hazánk gazdasági viszo-nvút a nyugati államok gazdasági viszonyaival hasonlítják össze s igy ránk nózvo kedvezőtlen eredraónyro jutnak.
S ilyen alapon ugy okoskodnak tovább, hogy nekünk nincs so tökónk, so kereskedelmünk, so iparunk, sem meg-felolő jogszolgáltatásunk.
Ez helytelon okoskodás. Mort hisz mi nom a nyugati államokkal akarunk vorsonyezni, s igy nem is kell azokkal gazdaságilag egyenlő erőseknek lennüuk hanem igenis hivatva vagyunk a keleti Államokkal versenyezni.
Nekünk a nyugattól csak tanulnunk kell n helyes intézményeiket a mi viszonyainkra alkalmazni.
11a tekintetünket a keletro votjük és ugy teszünk összehasonlításokat, akkor azt mondhatjuk: nokünk nincs tőkénk, do melyik keleti államnak van több? — A mi koroskedolmünk törpe, do molyikó nagyobb? — A mi iparuuk omlitést som etdcmol, do molyikó fejlottcbb ? — És lip a mi jogszolgáltatásunk hézagos, molyikó tökóletosebb ?! — Melyik mér-közhotíl; velünk erő, értelmiség ós a uemzoti elem fejlődési képessógo tekin-etében ?
Sajnos, hogy még nem jöttünk arra az öntudatra, hogy helyzetünket kellő-képen méltányolni tudnók.
Pedig már érzi a magyar nomzet, hogy ólotkópessógónok kérdóso regy uj feltételhez van kötve, melyot földrajzi holyzoto és egyéb „ körülményok is feladatává tesznek.
üzen föladat megoldásánál nagy szerepre van hivatva a magyar kereskedelem. Ugyanis kevés ország vau a világon, hol a kereskedelmi osztály tevékenységének oly tág tore nyílnék, mint nálunk.
Do sajnos, nokünk még ol kell sajátítanunk a kcreskodulmi szellemet és kellő gyakorlat hiján hozzá kell fognunk az önmüvoléshoi». A\' tudás és tapasztalat biztonkága megadja majd nemcsak a vállalkozási bátorságot én kommerciális ügyosséget, do szüli majd a magasabb kereskedólrti szellóhiot h, moly a nép cgyób rétege t\'ls gazdasági éttől juisógóben növelni to&ia.
Minden magyar embernek az önálló nemzeti koreskedelem előmozdítására kel) törekedni. — Dolgoznunk kell minden orönkkel, minden tehotségünkkol. Legyünk készen, hogy ha egyszer elkövetkeznék az idő, amidőn az tfnálló gazdálkodás tőrére lépünk, a nemzetközi for galom küzdelmeiben önállóan is helyt állhassunk.
A delegációk egybehivása.
A hivatalos Inp mai száma közli a következő királyi kéziratokat;

Kodvos gróf Golucbowski:
A birodalmi tanács által az 1870. évi decombor hó 21-én kelt }örv«iy alapján az 1902. évro megválasztandó ós a magyar országgyűlés által, aa 1637. évi Xll-ik törvénycikk alapján, az 1902 évre kikűldeftdő közősügyi bizottságot másolatban mollékelt kézirataimmal íolyó évi május hó Ö-ara Budapestro cgybohivtam és megbízom önt, hogy az illető előterjesztések megtételo iránt intézkedjék.
Kolt Mécsben, 1902. évi ápr. hó D-én.
Feroncz József, s. k,
Goluchowtki, 8, k,
n.
Kedves Síéll I )
A közős ügyek tárgyalására a magyar
országgyűlés részéről, az 1867. évi Ali. törvénycikk értőimében, az 1902. évro kiküldehdő bizottságot, valamint a birodalmi tanács által, az 1807. óví december hó 21-én kolt törvény alapján az 1902. évro mogválasztanuó bizottságot a részükro törvényileg meghatározott teendők elintózóso végott folyó évi május hó 0-ára Budapestre ezennel egybehivom,
Midőn ehhez kénest egyúttal közös minisztériumaimat alkotmányszerü előterjesztéseik megtételére utasítom, megbízom Ont, hogv a magyar országgyűlés bizottságának kiküldéso s e bizottság tagjainak egybehivása iránt intézkedjék.
Kelt Bécsbon, 1902. évi ápr. hó 5-én.
Feroncz Józsof, s. k.
Sxóll Kálmán, e. k.
m. i
Kedves dr Koerbor l\\
biro-
A közös ügyök tárgyalására a dalmi tanács által, az 186Í. évi december hó 21-én kelt törvény értelmében, az 1902. évro mogválasztandó és a ma-pv ar országgyűlés által, az 1867. óvi XII. törvénycikk alapjáu, tu 1902, óvro ki-küldendő bizottságot a részükre törvényileg meghatározott tcondők olintézése végett folyó óvi május hó 6-ára Buda-peatio üiüuucl egybehívom.
Midőn ohhoz képest közösügyi minis-tóriumaimat alkotmánysxorü előtorjesz-téseik megtótoléro ogyidejülog utasítom, megbízom Ont, hogy n birodalmi tanács ^zösügyi bizottsága tagjainuk egybo-ivása iránt a szükséges iutézkodésokot togyo mog.
Kolt Bécsben, 1902. évi április hó 5-ón;
Ferenc József «. k.
Koorbor, a. k.
*
A bírd mint kísértei.
A babonás nép fantátiájának legnépszerűbb réme a kísértőt, amelybon különösen az asszonynép hiss vakon. Ezzol a vakhittel aztán sokszor visszaélnok furfangos emberek. Ilyon volt egy Báros-megyci község birája is, akit egy í&lu-. heh parasztmenyccsko elhívott magával a postára, hogy igazolja a személyazonosságát,
A menyecskének ugyanis az ura ötszáz koronát küldött Amerikából\' b a> pénzt csak ugy akarták odaadni, tik igazolja kilétét. A bíró igazolta öt, a menyecsko megkapta a pénzt, bo is tette mindjárt a takarékba és szépen hazament. Éjszakának ideién aztán iszonyú dolog riasztotta föl álmából.
Ágya előtt, ó bonalom I egy kisértet állott, fohér lepedöbon, tüzes szommel\' (értsd kivájt tökben égő faggyúgyertya)\' s rémségesen hosszú karjával hadbnázva}\'
vérfagyasztó hangon
fenyogette mog a
reszkető menyecskét, hogy «dja át a pénzt neki, mert különben elkárhozik.
— A takarékbán van f — rebegte Á megrémült asszony, miközben majd kirázta a hideg.
— Hát vedd ki a takarókból, én holnap ebben az órában ismét eljövök; akkor add ide,
V
A menyecske reggel sietett a takarókba, ahol föltűnt, hpgy ki akarj a venni tegnap btftett pénzét.
Faggatták, hogy mi az oka, mire afc asszony elmondott mindent.
A dolgot ezután megtudta a csendőrség is ós óijol két csendőr lesbo állt)
hogy lefüloljófc a kisértolet, aki nem raásy mint maga a fala érdemes birája, aki • bizonyítványt ax asszonznak kiállította,
Kinevezések, kitüntetések,
"iS.b.
A hivatalos lap közli:
ö császári és apostoli királyi felsége, folyó óvi április hé 1-én kelt legfelsőbb elhatározásával, a császári és királyi ház a külügyek közős miniszterének logalázatosabb olőtorjosztésére, Ottó Eduárd követségi titkári címmel folru-házott consult és második dragománt, egyidojülog a követségi tanácsosi cím dij-nélküli adományozása mollett, követségi titkárrá ós első dragomanná a konstantinápolyi császári és királyi nagykövetségnél, továbbá Kolossá Ferenc követségi titkári címmel felruházott konzult és harmadik dragománt második drago-
manná — ugyanazon nagykövetségnél — kogy tolj oson kioe*Mm méltóztatott.
0 császári és apostoli királyi Felségei folyó évi április hó 4-én kelt legfelső elhatározásával, 7 lovag Rössler Viktor kormánytanácsosnak, a legfelső főistálló* mesteri hivatalnál, kitünp szolgálatának olismerósoül, a vaskorona-rend 8 osztályát, a dij olengedósóvol, legkegyel-mosobbon adományozni méltóztatott.
ö császári ós apostoli király Felségo. 1902. óvi márczius hó 30-án kolt legfelső elhatározásával, Radoslav Szilárd ét NVandlor József törvényszáki birákat a gospicí, illefve petrinjai tőirényszék el-nökeívélcgkegyeimesebben ki o erwni mél* ólUtott,
fi

ORSZÁGGYŰLÉS.
Képviselőház,
Elnök: APponyl Albert gróf.
A napirend olött:
lengyel Zoltán utal arra, hogy egy hónapoal ezelőtt tett interpellációjára a Kossuth-szobor ügyében, választ nem kapott Azt kell hinnie, hogv szándékos-tan halogatják a dolgot. Kéri a Iláz elnökét, hogy utasitsa a miniszterelnököt a .válaszadásra.
Elnök egyebet nem tehet, minthogy i miniszterelnököt az interpellációvá adandó foleletro figyelmezteti. Ezt a jelen esetben is megteszi.
Következik:
A valláa- ¿a közoktatáaügyi táró a költaégvotéae. \'
Bzemero Miklós a jövő nemzedékről óhajt szólni, kikol nz ellen, hogy a tanítást a fővárosba koncentrálták n hol az ifjúság annyi kísértésnek van kitéve. Itt a tanár sem teljesíti kötelességét, s Inkább mellék foglalkozással él.A tanár és tanítvány között viszony nem létezik. Pedig ©z az érintkezés alapja minden •gyotemi nevelések. Ezért küldötte Vilmos császár fiát Bonnba. A főváros különben egészségügyi szompontból is káros. Szóló is tanult a budapesti egyetemen, a hol azonban ritkán találkozott kollegáival, hanem kávéházakban tanyáztak. Pénzük aóhasem volt,a szegényebbek irnokoskod-tak a a jövő azollomi proletariátust nevelték. A viszonyok nem is olyanok.
Az ifjúság helyes nevelését sürgotL Állítsanak internafusokat a középiskolákban s áldozzanak e célra a felekezetek is. A protestánsok külföldi zárdákba küldik leányaikat s katholikus lányok közül sem nevelnek már Lorántífy Zsuzsannákat. Ha a kapucinus barátot a bálterombo küldenék imádkozni, elkáp ráztatná őket a fény s nem imádkoznának. Mit kívánnak akkor a forróvérű i/juságtól.
Egyszerűség legyen a nevelés első feltótele. Alakítsunk egy uj egyetemi várost a Kánátok alján meg a Balaton montén. Iz nz uj egyelőm kincso losz n nemzetnek. Egy amerikai nő egyetemet alapított. Rockfeller 40 milliót adott az egyolemnek. Nálunk magánadakozáson nem leholno egveterpet alapítani. Nom bízik a felekezetekben sem. A magas klérus ken lassan mozog.
Beöthy Ákos. Ks szűken. (Dorültsúg.)
Bzemero Miklós ... a többi felekezetek pedig szegények. A? ogyettmet zs államnak kell megcsinálni. Á pénzügyminiszter kimutatta, hogy 287 millió pónztárkészlotünk. Ebből fel lehélne építeni az uj egyetemot. Ha hidat tudtunk építeni a Gollérthogynok, ha 80 milliót belo tudtunk ölni az uj parlamont épilleiébe, akkor a nomzot iővöjo érdekében is kell áldoznunk. Vegyük például az angol növelést. Az angol egyetemeken a szellemi éa a testi sport egyformán kifejlődött, A munkaszeretetet mint sportot koll bolovinni az ifjúságba, liorbort Spencer azt mondja,\' hogy a létért való küzdolomben az első föltétel, hogy az ember jó állat legyon. Tehát phizikai nevelés az első.
A tanári kar so fóljon annyira a fővárosi egyetem eszméjétől. A mai villamos korszakban ninos távolság szabadjegy ia van elég. (Derültség.) A tételi elfogadja. (Helyeslés jobbfolől.)
Bátkal László nom foglalkozik vallási dolgokkal; szeretné mogmondani az összes felekezotnok, hogy az állam érdekeinek többől áldoznának. Stad-lor érsek ügyét azonban mégis felhozza, mert nem volna szabad azt mogtümi,
hegf>egy*egyháx<őngy beszéljen a ma gyárokról, mini Stadler azt tette. Elvárja a magyar kormánytól, hogy elégtételt szerez a nemzetnek
A magyar koxoklalásügynok két alaptörvénye volt Az 1848; XX. a az 1868. közoktatási törvény. Az előbbi elvetto a felokezetok kezéből az iskolát, a* utóbbi pedig -viaszaadta nekik. S a sok nomo-nust visszaadta a nemzetiségeknek is. Az állami iskoláztatást elő acm merik hozni moet, mert nincsenek férfiak a kormányon, a kik felfelé is megmerik mondani véleményüket
Az 1868-flii törvény tarthatatlan, mert 4—500 százalékos pótadó flzetéséro kényszeríteni a hívőket, méltánytalanság.
Már régóta figyelmeztették a kultuszminisztert, hogy a nemzetiségi iskolákban nagy visszaélések fordulnak elő nemzeti egyéniségünk ellen. Hány iskola van, ahol magyarul nom tanítanak ? Hányszor panaszkodik a tanfelügyelő, hogy némely iskolák bevonása szüksó-jes. S mégis hiányosabb lesz évente az ellenőrzés. Mert a tanfelügyelők tétolo óvről-óvro kövesebb lesz.
A függotlensógi párt határozati javas-atál a 1808. XX. t-c. végrehajtása iránt nem motiválja felekezeti irány. Nem íb tör az a szeKularizacióra. Most az ellenzék együttműködése szükséges a nom is gondollak a függetlenségi párt kath. cépviselői arra, hogy felekezeti villongásra adjon\'alkalmat. Első . legyen a mza érdeke s ez elvből kiindulva nem elégszik meg a miniszter nyilatkozatával, adjon a miniszter nagyobb összegei a felekezetek tanügyének segélyezésére. A tételt nom fogadja cl. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.)
Wlasaios Gyula közoktatásügyi mi-nisztor reflektál a Rátkai állal felhozott Stadler érsek ügyébon. A szorajevói érsok nom tartozik a magyar vallás-ób közoktatásügvi miniszter ügykörébe, de ha az emlitott protosztnyilatkozatban tényleg szerepel a magyar államot Bérlő dolog, akkor ezért oléglételt fog szorozni. (Nagy helyeslés jobbfelől.)
Róvay Mór utal arrn, bogy Horánszky Nándor koroskedclmi miniszter a társadalom működését hívja fel a nagy gazdasági kérdések mogpldásának ügyében. Ez annak a jele, hogy a társadalom nem áll föladatának magaslatán. Mindent az államtól vár s még azt a munkát sem végzi cl, a molyet a kormány ráutal. A társadalom csak ugy tarthatja fenn magát, ha mindent megtesz a ko-reskedclom és ipar fejlesztésére. A tótéit elfogadja.
Marjay Póler az farija, hogy a közoktalásügvi kormány csak akkor felöl meg feladatának, ha a magyar nemzet fojlődésónek alapja a vallásosság lesz. Jézus Krisztus alázatosan, szamárra ülvo, korbácscsal kezében a templomba ment és onnan kivorte a pénzváltókat. Do mai kor gyerraoko biciklire kuporodik, vagy automobilra ül s elvágtat a tomplom előtt, mert az üzlet az első, a vallásosság mellékes. Pedig ax utóbbira szükség volna. Nomzoti s vallásoB novo-lést sürget.
Ezután a középiskolák tanlorvót bírálja s arra kéri a minisztert, hogy az éroitségi vizsgát könnyítse mog n matézis és a fizika törlése állal. Ezután az 1848. XX. tárgyalására tér át s hivatkozva a prolostanlizmus nagy szolgálataira, melyeket a haza érdekében lelt, a protestantizmus támogatásá tkéri. A magyar protestáns egyház nom akarja magát fentartatni az állam állal,
Ezután is kéri áldozni a saját ogy-háza érdekében, do csal: addig a meddig bírják. A tételt nom fogadja ol, ellon-ben hozzájárul Veress Józsof határozati javaslatához. ,
Szünet után Ragályi Béla az 1848.\' XX. toikk nndelkezósciröl beszél. Axt mondja, hogy a protestáns és katholikus ogybáz vagyona kőzött óriáai a különbság, a kettőt tehát egyforma alapon bírálat tárgyává tenni nem lehet. A költségvetést különben elfogadja.
Molnár János, kívánja, hogy reformálják az egyházi tőrvényt, annak revíziója most már szükségei. Különösen szükséges a felokezetnélküJisóg mo szüntetése. A javaslatot nom fogadja do határozati javaslatot terjeszt bo.
Gróf Zlohy Jenő nem fogadja ol Molnár határozati javaslatát, majd Szivákkal polemizál és vógül elfogadja a javaslatot
Szivák Imre személyes kérdésben íelel Zichynek.
Bedőházy János hóffőn akarja elmondani a beszédót do a Ház ezt nem engedi meg, hát kényszerűségből elmondotta ma.
Elnök ezután a vitát hétfőre halasztja.
A főrendiház ülése.
A főrendiház is ülést tartott ma Csáky Albin grór elnöklósóvel.
A elnök fölolvastatja n miniszterelnök átiratát, melyben közli vole, hogy a király a delegációi május 6-dikára Budapestre hívta összo. Az átiratot tudomásul vették. Az elnök bejelenti, hogy a képviselőháztól boórkezolt a konverziós tőrvényjavaslat
Bsapáry Gyula gróf: Azóta a mióta a javaslatot a főrendiház pónzügyi bizottsága tárgyalta, még nem telt le n plénumboli tárgyalásig szükséges három nap.
Minthogy azonban a szerződés határidőhöz van kőtvo, molynok mog nom tartásából az államra \\iézvo károsodás hárulna, kóri a főrondekot, ne tekintsék a három napi időközt ós monjenek belo azonnal a tárgyalásba A főrendek ehhez hozzáián#aaV> Zlohy Nándor gróf arról panaszkodik, hogy a képviselőnek több adalot bocsáj-tollak rendelkezésére, mint a főrendiháznak. A törvényjavaslat nem időszerű. Nem fogadja ol a javaslatot. Az elnök a vitát bezárja. Lukáoe László pénzügyminiszter azt mondja Zichy gróffal szemben, hogy a főrendiháznak jóval nagyobb anyag állolt rondolkozóséro, mint a képviselőháznak. A javaslat nemcsak hogy iuőszerü, de az volt már négy óv óla s a. kormány csak kötelességét teljesitetlo most, mikor a javaslatot benyajlolla. (Helyeslés.) Visszautasítja az erőszakos előcibálás vádját. Kóri a javaslat oiíogadását Helyeslés.)
Zlohy Nándor gróf szavai félreértése cimeu kér szót
Az elnök lekintollol arra, hogy-a vitát már bozárta, nom adja meg a szót.
Zlohy gróf: Ez furcsa. A minisztor s bőszéit I
Az Elnök: A vita bezárása titán csak a minisztor, az előadó Cs határozati javaslat botcrjoszlőjo beszélhot Ezzel rátértek a rószlolekre. A második szakasznál Zlohy Nándor gróf azt mondja, hogy a miniszter kél nyilatkozata, hogy az aranyvalutával többet érhetnénk ol s hogy a külföld a mi koronavalutánkat elfogadja, nem fodozik ogymást.
Lukáos László pónzilgyminiszior azt bizonyítja, hogy nincs sommi ellontét a tőlo mondottak közt.
A főrendiház azután a többi szakaszt víla nélkül elfogadta.
A jegyzőkönyv hitolesitóse után az ülés végot ért
LEGÚJABB.
A déJafrikal háború.
London, ápril 12.
Az alsóház tegnapi ülésének végén Balfour kijelontclte, hogy a békotárgya-lásokra vonatkozó híresztelések alaptalanok. A béketárgyalásokról nem iöllek jelenlósok Dél-Afrikából és a dolgok természeténél fogva nem is jöhettek.
A hadügyi hivatal közlése szerint az az ezer főnyi csapat amelyet a főparancsnok tegnap megszemléli, olsejo azoknak a csapatoknak, amelyek Dél-Afrikába mennek a téli hadjáratra.
A jövő héttől kozdvo ujabb csapatok mentek Dél-Afrikába és podig 7000 fönn gyalogság, 1000 főnyi tüzérség, 7000 yeomanry ós 5000 főnyi gyarmati csapat.
Brüsszel, ánr. 12.
Mogerősiük azt a airt, hogy dólafrikai bur vezérek Krüger éa az engesztelhetetlenek tiltakozása mollett is hajlandók az aulonomiát elfogadni ós a föltétlen függetlenség követelésétől elállni.
London, ápr. 12-
Melhuon lord részletes jelentést kül* dőlt a kormánynak a Iwecboschi ütkö-zelről, amelynél a burok fogságába cselt.
Mothuen nagyon kíméletlenül nyilatkozik a yoomanckről, akik szerinlo a katona logolemibb tulajdanságai nélkül szűkölködnek b akik egyáltalában nem arra valók, hogy harcija küldjék őkoL London, ápr. 12.
Vasárnap éjfélkor általános fegyverszünetet fognak proklamálni. 4
t London, ápr. 12.
A liberálisok azt hiszik, hogy a burok mindent várhatnak a béketárgyalás halogatásától\', mert juniusban sokkal kedvezőbb feltételeket erőszakolhatnak ki, mint most Ily kőrülmónyok közt valószínűnek látszik, hogy a. béketárgyalás helokíg, sőt talán hónapokig is cl fog \'húzódni. ,
Tegnap a békekötés hiróro sok városban bóke-ünnopot rendeztek. Igy Doverben és más városokban nz összes mulatóholyeken a bókét éltették. Több városban főllobogózlák at utcákat.
Minden órdoklődós a minisztertanács feló irányul, a melyot ma délutánra hívlak öss/.o-a külügyi hivatalba s a molyro\'még\'a^vidókon tartózkodó minisztereket is-sürgősen, moghivták.
Csak annyit árulnak ol, hogy oddigoló nem érkezeit a buroktól elfogadható, vagy tárgyalható békeiavaslat ós a dol--gok rendjo ellen volna, ha e háború után, a melyot a burok harmadfél esztendő óta folytatnak, most egyszerro alig néhány óra alatt lótrojönno a. béke.\'
Szerelmi dráma a fővárosban,
Budapest, ápr. 12. <
Ma délben afővárosban az a bír voll elterjedve, hogy szerelmi\' dráma történt, molvnek hősnője egy grófkisasszony. Kitűnt azonban hamarosan, hogy a nópfantázia egy szabóleányt nevezeti ki grófkisasszonynak, do a szerelmi dráma tényleg megtörtént Részletei ezek:
A Figyelő-utca 4-ik száma házában lakik Opra Márton cipószmester, vele lakolt Azra Mariska 18 éves varróleány.
Ma délben a szcrclmesok valami csekélységen összevesztek, a mi annyi) a folingerolto a cipészt, hogy elővolle revolvorót ós lo akarta magát lőni.
A leánv még idejekorán ószro vetto a dolgot, odaugrott ós ki akarlu venni a revolvert Opra közéből, dulakodás köz-.
B U T O R O K
ugy készpénzért, mint réazletfizetéere legegyszerűbbtől a legfinomabb kivitelig legjutányosabbau
Ehrentreu és Fuo bs testvéreiméi
Budapest, VI., Teréz-körut 8.
(Andráasy-ut ktizeléhen). Képes ¿pjjeijyzék irigyen.«
t*j módszer szerint édes tcjsninbÖl bármely tnenni/iséyben, ktszpóna/teeU* ■melleit vesz is tejfja?da$áglt«lcp*k*t(jstöv<tU;<3zelcket) részleijUe4ésro bercmle*
FU C HS és SCHL.I C.H.T.ER
Mfldffaat\'aaági gépgyár v BUDAFKa*/-VX KJEaÚXJST, JÁ8Z-TTTOZA ¿»aróza.
m
bon a fogy ver elsült és golyója olyan xzércncsótlenül találta a lóányt, hogy aansk jobb karját toljeson szétzúzta.
A leány összeesett, OpfaoztláUd kirohant a konyhába, felkapott egy nagy konyhakést s raellbo döfte magát Sebesülése ólolveszélyes, mert tüdejét is átszúrta.
A holyszinéro hivott mentők mindkét sebesültöt az első segélyben részesítették és azután a Rókusba szállították.
Fájdalmas, kínos és kellemetlen,
ha testo bárhol viszket, sönxörös, bőr kQtogos vagy kipállott. Minden bajok1 teljes mcgszUnletóséro elég egy tégolyj
Erényl-fólo
IohtioI-SaliosrL
Biztos liatás.
ár» 8 korúi,.V uU*iti««»t. SrAlkMdl?
Erényi gyógyszerész;
B**1>»<Ux4U<íj< e. aaána (Ont*. -
Kórnilír:
flrlk Xlrály-ntczn. IS. 4* %gffm-gytta-Ur V4ol-kftrnt 17. mar
Oent. ápr. 1?.
A pályaudvar olőtt tegnap este nagy néptömeg várta forradalmi dalok éneklése mellett a Brüsszelből hazatérő genti képviselőket. A vonat mogérkozésokor a klorikális képviselőket fütyüléssel fogadták. A tüntetőket lovasxág verte síét Kgy munkás megsebesült. A képviselő, kel rendőrlisztviselők 4» lovaskatonák -kisérték lakásukra.
Forradalom Belgiumban*
Brüxaxel, április 12.
A kamara tegnapi viharos tllóae után a szocialista baloldal tagjai elhatározták, hogy a lakosságot felszólítják, hogy Bem ma, eem holnap -csto no lünlcsso-nek. A kamarából n Népházába mon lek, ahol gyűlés volf. A Népháza elötli tért katonaság tartja megszállva. A-pol gárőrség és a rendőrség mindenütt megakadályozta tíznél több embernek gyülekezését.
A gyűlésen DoBlrée Bzociálisla képviselő felszólította n lakosságot, hogy n jövő hétfőtől kezdvo lépjen akcióba. A munkások az általános „sztrájk.» fegyveréhez folyamodjanak, • has kormány erőszakhoz nyul.
Van der Vólde képvisolő\'\'felszólította a lakosságot, hogy tartsa meg higgadtságát ós -csak hótfőn lüntossen. belszó-litotla a ielenlóvőkot, hogy kis csoportokban hagyják cl a termet,v. nehogy összetűzzenek a\'.csondörsóggol. Van der Vcldo beszéde alatt a Népháza elölt dulakodásra került a dolog. A rendőrség karddal támadta meg n tüntolőkot, a kik közül egvot megsebesített. Egy lovasitott csondőrcsapat elkorgetto a tüntetőket a Népháza bojáratától, a mi-beo a rendőrség kivont karddal támogatta.
Végro sikerült a környékbeli utcákal kiüriteni. Van der Veidét is magával ragadta az/áradat, ugy hogy kénytelen volt menekülni.
Tognap este 10 óra tájban megujultak a tüntetések a Népháza környóKón. A rendőrségnek többszer közbe kellőit lépnie. Három ember megsebesült Ca lD-öt letartóztatlak. A letartóztatottak nagyobb részénél revolver volt. A lilptctökot visszaszorították a Grondo Piacéra, • hol újra meglltközteka rendőrséggel. Ott is megsebositettek három embert.
Idege, április 12.
Tognap oslo 2000 lünlotö járta bo a utcákat ós a fogház előli tüntettek az általános választójog éltetésével. Egy másik, körülbelül 1000 főnyi csoport csatlakozott hozzájuk és azután együtt montok a Népháza elé, ahol több szónok hovos bcszédot mondott a kormány ollcn ós felszólította a munkásokat, hogy hétfőn kezdjék meg az általános sztrájkot. A rondősóg közbelópolt. Erre verekedés támadt, amelyben több ember megsebosült.
Szőllő-keritésnek
távirda-drót
méletmáxiúja 14 koronáért ymuUmi a^állttra; ugynxlntéii minfaniélo korác* 4» ULetMaMcaxájn kapbaló minden mounyls^bcn
Dávid ovics Jakabnál
¿qJaflik ay pitfl
"WO. KnWWCwop««l-ut 6. cxim.
ElaA W. 4a klr. omrtriJCfnfTr-ttlxárólay tub.
omlokzat- festék-
gyár\'
Kronsteiaer Károly
BÉCS, «!., Hauptslrasse 120.
(BaJ^t háaábou.)
Arany-érmekkel kitüntetve.
Tüh*rvittl iibnoMft nr^Ulmah.
os. 4a klr. totolMŰ lnt4z6aógok. vaauluk, Ipari- bánya 4a gryávi tAraálatok, 4plt4»l víllalAtok, 4pl-tómoaterch uR-ygaintóu fryáil 4a In íratlan tuiajdonoaoh aaáUltój». E yibajmeutea ImmJokiat-fealókck, mrtyrk méaaben feloldhatók, tráru ¿Hanoiban, poralakban é* 48 kUl6nl>9x5 tíimliban állónk int 18 krtól fölfelé xcáll ill.Mnak 6» a ml a fostók ninti«UsÁicát éa tar-tóraá^t U1«U, aionoa a* olajfoatókk.l.
200 korona jutalék utánzások kimutatásáért.
fflintakártya, úgyszintén utasítással klrónatra ingyen és bérmentve.
— Álknlosoa betörd. Last József női szabó Nagydiófa-utca 30. szám alatti lakását ismeretlen tettes álkulcscsal fölnyitotta ée 80 koronát érő ékszert ellopott.
Megvakult as ólomportól. Fel mar
Szilárd 81 évee betűszedőt súlyos szerencsétlenség érte. Mnnkaközben a Vőrös-marty-atca 70. számú nyomdában ólompor repült a szemébe, a mitől a szegény ember teljesen megveíkult. De bevitték n mentőkhöz, a hol ugy kimosták a szemét, hogy látóképesség^, visszanyerte
— Egy urlessxony öngyilkossága. A Baross-utca 76. számú házban öngyilkos lett ma reggel Szónoki Etel ma gánzónő. Ax öngyilkos ariasszony, Las lorres Gyula porcoilánkereskodő felesé-gónck nővére régóta betegeskedett. Idog baj bántotta a ax utóbbi időben annyira rosszul óroztc magát, liogy ki sem meho-tolt dunaboraszti birtokára, hanom városi kJtásán feküdt. Az úriasszony, aki 41 éves volt, ma reggel öt óra felé ki lopódzott hálószobájától az udvar folyosójára ós a második omelotről levetette magát a földszintre. A nagy zuhanásra összefutottak a ház lakói, elhívták mentőket, akik eszméletre térítették az életunt urinsszonyt* ós boszállitották Rókus-kórházba. Ax orvosi ápolás azonban már nom sogithetett raita. Másfél órai szenvedés után Szónoki Etel ki-leholto lóikét. A rendőrség tetemét kiszállíttatta ax üllői-uti bonctani inté-zetbe.
— Öngylikou éksxeréxx. Schmel-hsuszHenrik harmic éves lőcsei ékszerész ma reggel aCsászárfürdő egyi kabinjában forgópisztollyal főbelőtto magát.A mon-tők az óletveszólyosen mogsórült élotuntat boszállitották az Irgalmasok budai kórházába.
Biztos eredmény érhető el Rhouma csuz, köszvény, ideges fejfájás, moghülés idegbaj hüdósos és mindennemű csonthán-talmak eseteiben a Szabady-félo javított Cnpcino kenőcs használata után, mely már
BUDAPESTI HÍREK.
— Ax osxtálysorxjáték liuxása.
Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyoreményokot sorsolták ki:
200.000 koronát nyert: 98012,
20.000 koronát nyért: 82276.
10.000 koronát nyertek: 29845 80759.
5000 koronát nyertek j 9103 24720 41860 55554 87277.
2000 koronát nyertek: 5854 18918 19547 21996 22558 29809 29963 30283 32626 83679 34870 37055 47095 52588 54357 55672 57536 59497 68224 74422 76844 78314 84S92 89133 93006 95295 96613 96926 99801.
1000 koronát hyertek: 6742 10539 11750 12055 12075 13805 1539017355 19347 21551 22962 24032 25912 28822 29514 80452 31497 32466 3688237761 41726 45073 55185 45298 46579 48758 48765 55282 55542 56278 61800 63778 68956 61412 66312 66422 60028 70794 72888 77075 78088 90855 97670.
600 koronát nvertek: 1945 3208 6307 8702 10076 10858 10401 10580 11702 15087 10218 19293 21168 20816 29481 30388 V0648 31157 82350 32500 86886 39407 Mi-160 40540 41865 42041 44004 44916 50418 50795 52515 53588 54797 58608 69089 (51625 61889 62295 65351 67945 72271 7314!) 78018 78618 75326 80207 88555 85090 87515 88273 90133 91210 91536 91672 96844 99918.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyerlek. \\
ÍT»\' hlUWMTÍnr T0».v Ma^y»* < uiuUkoi am,y. ¿radék 1 lg. 10 Koronajáradík V7.W. LeiiAmitolibta 4«.— Jeli. bank 444.10 Rlmamiirtnjl 6CO, Ontt m«nu ¿Hamvaiul riaivény (TI.23 D4U rurut 65.— N4n«t Urod. mirk» 117.S0. VUlanoa vaavt tlk.-IkMU^wti kteall vaaal 64J.60
B4oal 4rt4ktdxada. ¿prttí« IS. 0«itr4k bitdr. 87!.TSXUn»r hlWr. —.— 0»rtrAk-mnf ar ¿IUmYa.ru 11 rAíiróny 870.74 4 uitalikoa m*fjvr »ranyjkradík 118.8 3 Majiu koronajkradik —v—. D411 raiut
Ferenexvároxi xertój»v4«á.r. (Hivatalos jelentés.) Készlet 140 darab. Érkezett 26 darab. Összesen 166 darabot Eladtak 124 darabot. Maradvány 42
darab. Mai árak- Mrlacx 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm súlyban 160—180 kor. 220— 280 kilós 98-10A korona. 320—380 kilós 98—100 koron;« öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kiló-grammonkmt élő-súlyban. Páronkint 45— 50 kiló és a vólolősszog4 százalékának elengedése mellett. A vásár lanyha volt.
ágyszori bedörzsöli» után is ti legkínosabb ojaulmakat is enyhili. Kgy korona — kapható a logtöbb gyógyszertár
ulmnkat is enyhíti. Kgy tégely ára 2
ban megrendelhető közvotlon is Sxabady János gyógyszerésznél — patrona Hun gúria gyógyszortár, Budapest, Damjanich-u
WRFAÍ ]\\DM)ENFELÖL
— Ax elitéit anarkista. Egy new-yorki tárirat jelenti: A legfőbb törvényszék folebbezési osztálya helybenhagyta azt az ítéletet a mely Most Jánost Mac Kinley meggyilkolása alkalmával lapjában közölt lázító cikkéért elitélte.
Gézsák-Crém I
A hölgyek kodvenoe I A leghíresebb szakemberektől aj&xüt arckenőcs, eltávolít az arcból mindennemll tisztátalanságot ugy mint szeplőt, atkát, (Mitcssor), máj foltokat stb Ára ogy tégelynek 90 fillér. Bgy doboz gézsák-szappan 00 íillór. Kgy doboz púder (nagy) 90, kicsi 60 üllór.
Kapható kizárólagosan
WATTEROCH A. droseriitno
Budapest, VII., Dohány-utcza 5.
Ugyanott az összes bel- ós külföldi
illatszerok, piperecikkek, gyógypiperoszap p;uiok kaphatók. -
Nyom atott Stékaly Viktornál Uudap«iUn.
x
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Majyar buja »pr.-ra «.2fl-«.i», Kom ¿pr.-ro r.l»—7.20, ?,»b ¿pr.-r» 7.20-7,!3, T«o»«ri 4.M
Bnrtapoatl 4rt4kt4z(d«.
K16líi*dín költőtől!: Ofitrik hiteltí«»» «78^3 Magyar hiUlríaivíny 6SJ. J«lz41o| btuk 401.bC lltniamurinyi M. OwUik allainv.
OS A V" Jogjobb óvBze —
. ° ezüj-, fog-, tol
rok és tüdő részére. Osan oz él Ix eezenozia 1 tlvcg 88 l.r® |_Mi^fogpor_dobozokban 44 kr. Czerny-félo a lcgjobb~6slcgkod\'.|
Kelofl Rózsafej
Hyglen. nalisaminsiappanl 30 kr. Fritseh-féle napraforgói olaj Bzoppun ő0 és «6 krajezár j
Taiüngenfl iiíüfAöafí
•zer. Sötét, szökő, barna é» foketcl 2 frt 60 kr
CZERMV J. ANTAL,
OKCd, XVIII.,Carl LudwiKstr.:a»o 0
M»íryarore«ajll ÍOraktAr: TOrSk J6x»„ I
f7o*y«jtcrtAra. Hudapoat, VI., KliAly ulí/a u I
Knpható njonkjvül: Zfgír rfo¥y\'-\\
Vácal"
"trtáriban. VI., VácalkCnií 17. Ki»mrtr.S KAndor, IV., Koaaulh lojoa-ulf/a. X.nx Mi-i »»Aly, IV.. Muicuni-köml 2. Molnár 4a Mo-. | IV., Koronahercar;.utccn, Haokl Ag-oa- I I ion, IV., K4toly-16rut ¡0. Knrtoohianro VII., Korapeai-ul W. SSaiUr J. I-. Koro lurciojr-iitcia. tuoff KAiidor, IV Vá l\'-itcía 1li, valamint mind«» fvOryarottirb« nagyobb IIUUjt«rkcrciked4>b«s. Pro apoklufl Ingyen ts b4iu«nlvc.
A Sí inyo-Lipóczi Lithion-íorrás

kltltnff sikerrel használtatik
vcüo, Iiúfíyli\'ily«^, liúgydara ét Uöszvónybnutalraak ellen, vizclctl iicliézségekiiol, továbbá u legző és emésztési KzurvckJiurutoa bántál mainál.
JWíkStifcJ tö hatágú l
Vasmontos! Könnyen emészthető 1 Csiramentes 1
KirMÍ <!\\írj\\ltlfrt,.lcC.«\'U» ucjr I SiluUr-Vrii tctíjiíWjksál Fperirtte.
Nem
Még eddig nem
Gróf Dániel
10,000 méUr dival tlitika —•>—*■ 6 ÚIU uri gall.r — — __ — — 6 rilO urt kvxtli — — — — -1 drb. Unom »lton ing — — — -1 drlt. lmom aifoii ing ladw — W), 1 drb. If^-t-nbb utnea ballt«! mcliol 1 drb. ic^iijabb ailnv* aitlyuiiucU«l 1 drb francia pikó puba mellel — 1 drb. ajour ¿olyvm mell — — \' 1 drb. tkdíí ifi iincm bá!4 la« -
akármit as beszélnek,
az árukat kieresztem a szélnek.-
á n o m é n!
létezett oloaóaág-, vtd4kro cx4tkflidCa naponta ut4nv4Ul moUott. Mtg ntm falai« ArolorUamavátataek.
Józsefvárosi nayy áruháza
BUDAPEST,
i
VXO. kortllot Jóaaof-körut 7B. muAm
--—.8
— — \'.iö
93, 1.18, 1.42 1.18, 1.1», l.í.S - l.tó, I V*
. _ l.ilo 1.18, 1.88, 1.1«
_ J. í.ra
5! 4rb. köprer n..dríf — — -- SV, 43, 39 1 dib. ícinok hlint<»»il — —\' — -1 W, 0«, l\'.lá l drb. ktk kuppor log — — — - tv, 7í 1 pír un l\'.ari^iyu l/.«nn«« etlín — — — -- 0 1 par kilöll fóililuuUn)» — — — ~ I". 2V\' 23 ö drb. kitüuö ítobktl.do — r- — 83, 4?, U> U8 I drb. aicíítyol — —• — — — la, 1 drb. »¡fon iiAi int — — — — — 43, tü, NJ 1 drb viaxofa kill lilnutxíol — — — W, 1.83 1 drb. kilfinS moió btou* — 66, 88, l.lí
t drb. remek batilit vajy kiolt — — — — 1.40 1 drb »olyem batleti — — -- . — -- 1.08 1 drli alton aUo uoktiTa remek hlmx4ttel
1.4d, 1.78, S.4*>
I drb. elolt alsó atokny* fodorral 1.80, 1.7«, 2.18 I pir iiOI harnnya — — — 18, Ib, 20 I par lukett) lildekoa UrdbarUdya — — 4». 37 A.xtaltoiilí — 59, 83. Í7, W
0 Mcmélyca k4T4«lorll4k — — — l.íü, l.b6
0 aiomélye» círoa darraitt — — 1.98, 5^8,
1 drb. di»j>l*si41es UpcdA, vaii^t nélkül _ — w Váaxoo, damant, auáin vajy kanav¿^Ion b4wul»loa
OH:ló ¿rbau.
1 drb, báliul ajur kötény _ — — — — » 1 drb dUana klol kfrlény Hnom hUw4#aai — 41 I drb mrltluaó — — 47. 78, I.IS
1 drb valódi halcsonttal — — — — 2
1 mélei aalnUrM aaólM crtlon » — »\'« m
tUihasxövetök, függönyök, szönyegok és minden o szakmába vágó cikkok bámulatos olcsó árban kaphsték.
REGÉNY. A tanger titka.
, A \'átogató eltávozott.
Bertoccío egy ideig gondolkozott, azután odaszólt az őrnek:
— Inni akarok.
Az őr megtette az ajtónál a szokásos jelentést;
— Az elitéit inni akar.
öt perccel később egy börtönőr hozott
az elítéltnek bort, molyet az a legnagyobb élvezettel megivott
Még azután egy cigarettára is rágyújtott, ez alkalommal a kis dobozt elégetve, melyből a pirulákat a borba rakta tolt. Ne legyen annak az embernek, ki neki ezeket adta, baja belőle,
Azután leült székére, szippantott egy-kettőt a cigarettából, a keze lehanyatlott, a feje a meliéra csuklott és . . . végo »olt. ,
Az őr kezdetben azt hitte, hogy alszik, de csakhamar föltűnt neki a teljes mozdulatlanság, odalépett és meglökte az alvót:
— Hó komál
A koma j>edig erre az érintésre, a milyen hosszú volt végig terült a padlón.
Erre már az őr megijed egy kicsit, az ajtóhoz szaladt és segítségért kiabált
Ez nemsokára megérkezett, de már segíteni a kéznél levő orvosi segély dacára sem tudott mert az ipse bizony kiszenvedett
(Folyt kör.)
J* \' V • V
Brázay-féle sósborszesz.
A szeplő és májfolt és az arp egyéb tisztátalanságai a vízzel hígított sósborv szeszszel való hosszabb ápolás után eltűnnek. S minthogy a sósborszesz jó hatással van a bőrre,.- az arc^és kéz Udeségét is visszaadja.
1 nagy üveg ára 2 korona;
1 lds

J
Gazdálkodók
»
ftp-otajfci, mtaawmwtS kanő-olajat, axekir-k.nóoaftt, mhUUnfáto ©UJfaatákat, kénvtrá-fot, k«MrS-«4t, oibmU!, kátrányt,
kurfcoUn.Mioi, sxappangytk*rot legoloxób-k*a U legjobban kaphatják
Halász Mlklównálf
Budapest, VB. kífv Boatbick-utcza 13/ szia.
1« és 15 forint
tiszta gyapjú szövetböl,\'mérték-után-»aját mohelyembem készült férfi öltöny.- Magyaros tisztesség. Remek szabás.
Szttos Lajos -:
„ férfi-szabó y
Budapest, VII., CUerhát-utca 4ir P.
- ■*>
Vidékre mintákat és mérték utasítást ingyen és bérmentve küldök,
Felülmúlhatatlan
minőségű, saját gyártmányú, borostyán lakkfesték, puha padló bevonására, parkott viasz-paszta, zománcz-festék, olajr és kátrány-festék, bronz festék, folyékony ós poralakban, föld és vegyifesték {különféle színekben), továbbá brunolin, különféle fapáczok, eny-rek, kátrány, karbolineum, kefe és ecsetáruk stb. legjobb minőség és legjutá-nyosabb árak mellett pontosan szálhtok helyben és vidékre.
HABTZ. LÁSZLÓ, és TÁRBA festék nagykereskedő
Budapesten, Osömöri-ut 2. szám,
_a központi pályaudvar mellett
Ifj. KOTZO PJ&L
gazdasági gópraktár
Bpest, V., Lipót-körut 18.
Hallatlan olcsóság
I teljei robilioz »»16 faiUk bkrmttf "iibtn BO (lilét
UJ aranyozó 1 OTff rcirUet-----60 faló»
1 kf. borortyin padló feitik---:---100 .,
l\'ttr. oIaJ faiték---------\'»O. „ %
1 k|t. príma patent fimlíx— — — ■ ■ ■ — 7fl „
Kopható:
MII TestrérekB^^o^S
40
Szenzációs találmány!
Ót«*« akható áakéxtttakában hotdhaló szabadalmazó
Agy,
mely nappal <tT U> tálkában be>T»ihetS ta íjjelr« kinytba»» ágy-.fo.V.ftT fBláaleroaaá teaxl
mely nappal ejy kh táskába helyezheti ¿a kinyeltne.« ágy. T.t ax ijy fMóalogoaló toaxl ot Agyuomüt.
Vcnd4|r-,
mint v


OARHETT R. í.l <Ut-Me „„OOMPO-
___góxmoxffonyolt, félntabll ¿a »tabll alakban.
melyek mii t¿pekhez riiionyitva 40 ixizaUk tüzelő anyát int|Uk»riUf »al dolgoznak.
8—10 lóerojü gözcséplö készletoket minden- fajtájú lovas-cséplő készleteket vető és arató gépeket
Minden más gazdasági gépek nagy választékban. Kedvező fizetési feltótelek.
Ktrállal mdomb«r*a4*xá*ok*t.
_ áijajyxik Infyaa 4» birmenlro. ——

Megjelent
OtSaUc M«r.
vjri
i tirtiHlrlmn puHUf 3PÉ »PIAÍ S ZÁMÁBA. UOnők a^Ifjúság nemi életében \' - 4» ások hatásai a férfikorban. Dr. snrsaBB tivada».
íf AftTALOJl: A »omáUaneml élol Kredendó baoSk. Tas halt caaládbóí »aló leexáraiaiia. Kai-
ittiaália
hlMlsIt rjeíBnkíi. A lerdOJó Hfoaá« ínfartM*. Mogómlii. Kfcaap Saerelem te JMtml 41 ol. fdciiU
bCjaal. Ax
mii*. KWapoflfiwk.
____ _____ sállá axerelom. Kiirt.
y«U<a<«k. AixáU BoniUa. A nemi »iaxxeéU-kiratkezminyiO. Nlnc* titkoe Veráa pereli« a
betof-Unáaok. A alfekVhat
ttfcúlóxáa káró» halála. Érdake» Motbk. KaUp-iNRn frifjmixL Memndelhetó a ueainil: Sali«wC TL. Tn+m-tBÍvt 44. I. «m. Ar»
ÍJklio
gy. t.t ax ttry r»16alojroa«i toaxt i
SrOk l«káaokban mcfbecsrlllheücnt ryonu.k- éa oaulódoxobákbon. »ala-kTrooaulókoak n4lkQ16ihetetlon, Kapható.
FREUDIGER MÓZES és FIA
matyar á*y-, fohár- 4m ru-hauomflgy árában
őfíifrakra.
Bsdauoat, VI- tuníoiv-ntoa 6. Viaxont «1-árualtók konoaUtook 4« m««lcl< Ift kAdvaxmé^y-njxoíuluek. TolajTon 2«76.
k 4a loiráa ki»áaatim bémtantv* kaWatik.
ben rosxo LyvrUk
Kaan lyra 4« m4ei» «lapo« fT4«7«ikml folytin kixalixmart ki Irt dó rendeli-latizat ka.Cui.on ajinlkaló._
Titkos betegségeket,
lufycíófolrU«, mafOmlóit, hóly»jb»Jok»t, ««ka-kel, *yp!illi\' bel»í«éftkot ti utúbaUit, a fírfl-tri az óntortózia kóvolVeimcnyeil,
uók r«k«>(olti»át 4> bit mii» mii nii btlefkó-bórkiQtctckot, joriacz- aa ide(b»Jokat; aki* rétit» hant 116 va a l*tM<1oxabb. gyotxaa. ala»o-aan is aikeresezi tró;yllj»
3)r. Czinczár J.
eftfel. 4M-a<M(M(l«r Lakik :Budapest,VU.Kerepesl-ut
> 1* mm. X. oxn
Raadtl: «J. a. 10 órától 4 «ritt 4i etU S^-Mj. | Jiftló^TitiUnnek, kólón bo- éa kijirat. Lrrelekr* I MWUi »álaxxaL űyóryizuTíl goadoakadik.
, UMfiUrsttAoK fttrógópuk, ÜU6k, Mtak, Cntfk mbteuSant
szivallynk a|> és használt
gépek és kéziszerszámok »aktára.
Legjobb minőségű
(Gomposlczlú) Rétek fém
grIThsp a n \\i\\m
BÜDAPJSST, V, Váozl-ut 84. fl S7*c«tt Wb«t»ály»»<N«k*«a axambano
Vesz és eíad
ÓCSKAVASAT, OZEBSZÁMOKAT, teljes mtiholy bsrendozéseket. \\
tok uja*»» ba-
•»•rtiMuao*.

........................
| Ha fiaidban jú tintát akar |
1 ««7 káxjao, »»|y >M4«1Umm
kassai tintát
| Maderspach és Székely\' H
íj J^Í^T^asSa^^— s
BÚTOR
késepénzőrt vagy résiletfl-;\' setéare legolcsóbban y
BUDAPEST, József-körűt 26.
Kipse árjeoyzék tsgysa is Mrawtve.
"J aranyozó
melylyol hárki azonnal mosba-tóan ujjá aranyozhat elavult tükflr és,képrámát, • szobrot stb. Üvegje 80 kr. Fél literes 3 írt Negyed literes ecsettel I írt 50 kr. — Mug-rendolhotö
Kertész Tódornál
Bodupost Kristóf-tér
Or^xá^Nzert«
UrJobb és legbir.totabb hatáiu atcaz^pitó azet a Fáy-cróm. tnely három nnp alatt az arcot bitkony puhivi tori, a májfollol, póra^nétt oIIíto-líti», ki»::r,itj.\\ *z rrcránook&t ét »2 »rcnak ifjú éi Qde «zlnt kólc»r<nóz. Kfy nary létely 2 korona, borriraló blroFáy-axapn.-vn 1 koron». Ragy-féla moadóvie. K tnosdÓTl/ek király* mely az arcot héfebtrré le«zl ¿» k*pe» a Iffhamibb írcot 1« három nap alatt hófrhérró éa tarronr puhává tenni. K*y najr Qrej 2 korona. — Knyható Cfyedttl a )Cio»tyohb tltoktarUi mellett a felUliló 4i kéizitó
Grósz Nagy Fereno
gyójyizeiláriban ll.-.Szoboazlón. L\'jyanott k»pható o hlrc» Ilnlduaágt podrfl 1 doboz 00 fillér e« a kipróbált Kib éx kéz liz&dáa eUanl
Uj!
f\'Í^ÚV-. Vr- iJ-trt. drbja. ,
^ SBröa és boros \'
P ALA C K 0 KA T
. uj z&iTal; taribbl aBroa&pokat. »«raxlvattynkat, palaokf»ltfr-
kat áTSurAaioló-R^poket, kftooaok-oesvat.
^ itdenTa\'" ié^I aiökí黫. tárpaUt na„ »ilaiztibban én lcfjuUnyo»abba»K^
NAGY 1GNACNAL
plncoW««al4»l clkkak üzlet Budapest vn, Károly-körnt 9.
(palaolt-kupnk^yár: Nagy éa Watxk»-)
Sörpalaokok zárral:
0,85 0M tf.__
STlö^ »— «Ü
Padaokox njabh xárrat, maí»eltUI>«w» Upaan-
teaan zátaaL tUradi litere- palack 11.— 8örtWi OStTel. zWd Uv— Sört» 0.45 cU rtld 11.— axáxa.
Képes árjegyzék bérmontvo.
ii ...... —in—

Királypematefü-bonbon
köhffgés, rekedtség, hurut Témhülés ellen nyálkaoldó. Kgyodüli hazai gyártmány, mely mészxnente9 • czukorból és gyógynövények bői készül, 1 deka 4, doboza 20, 40 és 50 íiöér. Gyárosa: • X A B K E B T B E Z S Ő Budapest, TO., Elemér-utoxa 3Ö.ss 1 A világ legjobbja és kaphatók: olökalő kereskedésekben, gyógytárakban-és a vasúti állomások éttermeibon.
Anaamln-por 1 doboz 1 korona.
I KELL,
Szép vendéglő helyiség
P.-Szt-Lörinccn igen olcsón elndá szabad kézből, mely áll gyönyört! vendégterem, kuglizó, jégverem kerthelyisóg kII>. A feltételek megtudhatók P-Szt-Lö^inc, Üllöi-ut 9. sz. nlntt a lulajdonocnál.
Számláján k6iztaet trU 4a óriiai ryakartat
folytán aaan 27.4» óta fenálló roodeH tnU«M ktjobban »Jánlh»4ok.
Bendelőlntésst
Budapest, VIjBtey-Qt 24i öíi
M Vpera mellett.
Dr. MM) ANTAL
v. oa. 4a kir. «ntáhr f»orr«a
a nemt bata^aó^ek 4a bór bajok axakorrosa (fi-gyit bi/.tos (ikerrel, (yoiatn, al»po»aa minam-netntt fér«- 4« nói noml betacaéfeket bu íolyiat, íekílrekot. »x onfeitózMi utóbaj»«, kort éa mlnaennemQ bórbote(«é(«t
et hujycaó-baj»U, buja-
• 1S3&
Ceiót, Lktilokn\'.l ól Idótebbeknil efy»i Wn& aredmiuivnyel kipróbált módziere izarlaL — üyófyaierekxól tondo»kodt» le»x. Rendaíá«» ponta 10—4-1* 4i eate T—tf-lg.
Levelekre válaszol,---- ..
gyúuyszcrekról ooedwkedlk
HOGY MINDENKINÉL Bt ÉSZLETBEN
E|u monojframm szekrénynyel 35 ki ajczárért,
LEG Y
ziiére »«laznint leTélMpír, korüik, DÓTjeiry\'k, ^í ~ ciakla SS kr. éa ÍO Wajoxár portó eJólaja. 1 elratkli
^V«txit monhalú feitókkel aUitott pimiral e*yau fehérnamO bm,«t
hamm: e r m. bélyegző és- monogramm gyára BÉCS, IL, TABORSTR ASSE 2íb.
«»Uryok kirjanou árjagyaikot alóztyonoolialt náJlráL
is. 3/ ojam, IC4, száiii
r——
ff3gy-3caniísa, 190- í? ?\\ fe(!is 14,

üJtffüm,
.11 K\'llil
Egy szám 2 fnifc
NAGYKANIZSA
Előfizetési ára: j tulajdonosok: ± f«ui«• ■••ik*.at<5: j MeaJflenlk naponta korán reggel.
Helyben hi«ho« hordva ogy bóra 00 mlár. .\\ .% j Kr»«** éa Karka*. r""S ttobvai huöó. R Nyomatott » .NsgykwiUsal Frisi Ujsrig* szerzőim
Vidékre póstai küldéssel egy hóra I fcorooa tO Allér. H S»rke«rtóség ét kiadóhivatal: Knmsx és Farkas papUkereskedé»*.\'^I nyomdájában.
\' ---í\'---int--i
Fegyelmi egy főellenőr ellesi.
\\
Kanyaró járvány Hebreczenben.
/V . V\\ KaéV^i
A holttöke.
Budapeat, ápr. 14.
Magyaroraság a természettől megáldott országok egyik leggazdagabbika. Bővelkedünk aranyban, ezüstben, vasban, sóban és Éőszén egyetlen egy országban
sincs jinnyi, mint hazánkban. Do m haszna, bővelkedünk mindezekben, ha nincs meg nomzetünkben a vállalkozási szellem ós a sok természeti adomány kihasználatlanul hever. Nem egyóbb hoHtökénél, mely aemmiféle nemzetgazdasági hasznot nem hajt.
A vállalkozási szollem hiánya jellemzi a magyart. Nom mer, vagy nom akar nagyobb tranzakciókba kozdeni, raelyok-ből ugy magángazdasági, mint állam gazdasági haszon is háramolnék.
Folyton panaszkodunk, hogy mily nagy hazánkban a munkanélküliség, mennyi a nyomorgó, szűkölködő munkás, kik keresőt nélkül bolyongnak a főváros ós nagyobb városok utcáin és. még som teszünk Bemmit a munkanélküliség megszüntetésére.
Nálunk a tőkét nem gyümőlosőztetik akképen, hogy abből ne csak egyesek, hanem többen is nyeresőget élvcrhesse-nok. Magyarországon a tőke gyümölcsöz-totóso abból áll, hogy tulajdonosa bizonyos kamat ellenében beteszi a különböző bankokba, moly azután ezt a tőkét ismét nagyobb kamat ellenében kiadja a közönségnek.
Ilyen töke gyümölcsöztetés állam és magángazdaságilag vajmi kevés ered-mónynyel jár. A\'töke ott hever nálunk a Wertheim szekrényekben, pedig üdvö-sebb volna, a válla tatokba fektetnék. Igy némileg megszüntetnék, a munkanélküliséget ós enyhítenénk a nyomorgókon és szűkölködőkön.
Ahol as iparvállatok virágoznak, ahol fejlődött a gyáripar, abban az országban nem kellének állami eszközök a munkanélküliség mogszüntetéaére, mert ott ait nem is iamerik.
A patópál szellőm éa\' a vállalkozási merészség hiánya átka a magyarnak.
Más állam már régen virágzó iparral és kereakedelommel dicsekedhetnék, ha ugy meg lenne áldva természeti kincsekkel, mint a mi szép magyar hazánk.
Nálunk folyton idegen tökével akarnak \'ipart éa kereakodelmet toremteni, közben azonban a magyar töke külföldre vándorol. Knnok kellene elejét venni, ezt kellene megakadályozni.
Vetkőzzünk már végre mi ia ki szá-zadoa \' kiahitüaógünkböl. Ruhájuk fel magunkat teremtő vállalkozási Szellemmel, ezen a téren kereaaünk értékesítést éa gyüjpölcaöztatéat tőkéknek, akkor rövid idiő< alatt lesz virágzó iparunk és kereskedelmünk. Különben aem.
Lóverseny.
tfcry
Tegnap koxdődött mog a íulajdonké-peni lóvorsony szozón. Ugyanis tognap kezdődtek a bécsi versonyok. Nemsokára, májusban, már nekünk is lesz a lóversonyokhez szerencsénk.
A szogény ornbor azután újra rábízhatja véres verejtékkol megkeresőit pénzét a száguldó telivérokre és áldozhat a
magyar lóionvósztés előmozdítására,
A vorsonyoíc közül a bécsinek igen nagy vonzóorővol bírnak a sportközönségre, miután tekintoltol a nagy tétokre, ott legjobb lovak vannak nevezve. Képünk a bécsi lóvorsonyok közül ogy jolo-nolct ábrázol.
Nyolc év után felfedezett gyilkos,
Prága, ápr. 0.
Körülbelül 8 évvel ozolőtt 1894, julius havában a lausitzl ordöben kegyetlen gyilkosság történt. A vadászok ogy borzasztóan megcsonkított holttestet találtak, a melyben Srazek József molnárlegény nejét ösmerték fel. A holt. test darabokra volF vagdalva. A gyilkos baltával végezte ki áldozatát.
A vizsgálat megindult a lettes kinyo-mosására, de sikertelenül. Először gyanúba fogták a férjet, de ez alibit tudott bizonyítani. Majd gyanúba voltek egy Krebs József nevü erdőkerülőt, a ki az asszonynak legénykori udvarlója volt és a kiről feltételezhették, hogy a ki-kos arazás miatt haragudott az asszonyra, kit boazuból meggyilkolt. Krebs hat hónapig senyvedt a börtönben ártatlanul. Számtalan tanul állitolt, hogy nem lehet a gyilkos, mert a jelzett időben távol járt, do hiába.
Megtartották ellene a végtárgyalást, amelyen bizonyítékok hiányában felni...lőtték.
Do nom sok haszna volt a szerencsét-lonnok a felmentésből, ösmerősei továbbra is gyanúsították ós mindenki mint a „gyilkosról" beszélt róla.
A sajnálatra méltó ember kénytelon volt elmenekülni, eddigi lakhelyéről ós lemondani állásáról.
Nyolc év óta a lognagyobb nyomorban volt öt gyermokóvol együtt.
Most végre kidorült a való. A gyilkos olyan ombor, akire nem is gondoltak.
Tognap a rendőrségnél jolontkezett egy Landa Józsefné novü asszony, aki olmondta, hogy Srazekné gyilkosa az\'ő férjo.
Az elvetomült emjbor szorelmi ajánlatokkal ostromolta a csinos asszonyt, aki keroken visszautasította és azzal fenyő gotto,\' hogy mindent olmond lórjénok ha még tovább is folytatja az ostromlását. f
Landa ofelott dühbe jött és megleste az asszonyt, amint az erdőn át haza igyekezett.
. Ekkor a sűrűből előlépett és baltával leütötte Srazeknét.
Holttestét azért darabolta össze, meri ,igy akarta elásni.
Do borzalmas munkájában megzavarták. Igy a holttest szétdarabolva ott maradt. \' X t Landa egy eszlewfeig magába tartotta
0 titkot. Egyszer nagyon beteg lett ós azt hitto, hogy mohhal.
Ekkor magához hívta nejét és meg-t gyónta neki nagy bünóL Egyúttal esküt tétetett .vole, hogy csak akkor mondja mog a törvényszéknek vallomását,ha meg
hal. t
A férj azonban nem halt meg, hanem, felépült. Az asszony hit^etárshoz illőon magában tartotta a titkot.
Törtónt azonban, hogy Landa család-, jában kitört a viszály. Az apa saját fiát följolentetto lopásért és a törvényszék olítélto hat havi börtönre. , v Az anya őzért bosszúból megjelent a , rondőrsógon és elmordta a y gyilkosság történetét.
Landát, aki mindent töredelmesen bevallott lotartóztatták. <■ <
Szerelmi dráma egy hajóif
Orsova, ápr. 7./ A .Mária* novü vontatóhajón, amoly Orsova ós Budapest között van \' forga-. lomban, vasárnapra virradó éjjel vóro3 dráma törtónt.
A hajón alkalmazott Gongolák Antal horvát származású munkás régóta sze-.. rclmi viszonyt folytatott egy Kanich Augusztina novü dalmát származású nö^i vol, kit legutóbb magához vott a hajóm is, ahol az a hajó borakodó munkásai ós a legénység számára főzött. ,
GongoJáic két héttől ozolőtt észrovolto.t hogy a csinos leánv, akit felosógül akar vonni, nagyon hamisan viselkedik.
Orsován, abol két hétig volt a hajó kikötve, észrovolto, hogy a loány ponkint kijár a partra ós órák hosszatmarad kün. -Szombaton utána sompolygott és meg tudta, hogy a leány egy naióslogény k anyjának lakásán jár, a nol találkozik a hajós legénynyol.. i Még oz nap kérdőre vonta a loányt, a ki orro elmondta, hogy szakítani akarl vHo, mert a hajós legónyt szorcti, a ki
01 is voszi folosógül. a Gongolák nyugodtan hallgatta végig a
vallomást ós csak azt mondta vógüí: •■ — No majd gondoskodom, hogy ebből a szép tervből no logven semmi. I-A leány szombaton eslo eljött a hol-., mijáért és mivel nagyon csúnya, esőa idő volt, ott maradt a hajón bozárkózva egy kabinba. < > ¡.
Gongolák ójjol felkelt, álkulcscsnl kl-l nyitotta a kabintés az alvó loányt késsel« kétszer inollbo szúrta, aztán felvágta, balkarján az ereket, mivol azt hitte, hogy a lány moghalt. ?
A hajón lövő egy-két munkás olyi mélyen aludt, hogy semmi zajt sem hallott. i
Csak hajnalban hallott egyikük kinoai nvöszörgést a kabinból és amikor oda1 belépett, vórben fetrengve találta mind. a keltőt. \' i-
Rögtön orvost hívott, aki még szeren-»-cséro idojokoráu jött a ^helyszínére éat v őrzök sebeit bokötözte-
9
—-----SJ-?--
k sztóadje» mtatt
Fegyelmi e*y föellen&r ellen.
hgy rézóta huzóuó fcgyehai vizegála.
tot fejeztek bo a minap a azegedi Vasúti űzletvezetőségnél. A fegyolmi. eljárást <egy vasúti főellenőr ellen renielték el még az elmúlt érben, mini följelentést UUsk elljas, hogy a családja réfn^r* kért vasúti szabadiogyekkel visszaélést köTűtett el. A fogyóim! vizsgálat közel egy évig tartott és az itélotet most hozták meg. A Mellon őrt, akit megtévedése • miatt majdnem nyugalmaztak, szigorú megdorgálásra Ítélték.
Rrdekes, hogy miképen derült ki hogy a főellenőr visszaélést követettel a szabadjegyekkel.
Az üzletvezetőség egy hivatalnokát valami családi őgyek elszállították Szegediül. A hivatalnok felment, a üzlot-vezetőséghex éa aa üzleti szabályok értelmében a saját és családja részére vasutí szabadjegyet kért. Ott a maga számára kért jogyet meg is kapta, azzal a kérelmével azonban, hogy családtagjai részére is szabadjegyet adjanak, elutasították.
A szerény állású hivataleok kénytelen volt ezután családja réazéro jegyet váltani, ami igen elkosoritette. Az utazás alatt a vonaton találkozott a hivatalnok egy fiatal asszony nyal, aki kérkedve dicsekedett útitársainak, hogy ő állandóan első osztályú szabadjogygyel utazik, holott nem is vasutas.
A vssuti hivatalnokot igen felingerelte az uri nő kérkedése. Félrehívta a kalauzt ós meghagyta neki, kobozza el az uri nőtől a szabadjegyet éa szólítsa fel egyben igazolásra.
Igy is történt as uri nő kénytolon volt hevaljani, hogy 6 jogtalanul jutott a jegyhez. Aa atyja vasúti főellenőr ós az azokta őt ellátni vasuli szabadjegyokkel Miután pedig a vasúti üzletszabályok kimondják, hogy ha egy vasúti tiazlvi-selö leánya férjnes megy, as többé szabadj egyro igényt nem tarthat, a íőclle-nört szabadjegvekkel elkövetőit vissza élés miatt föl jelentatlék a szegedi üzlot-vezetőségoél, ahol nyomban el is rendelték ellene a fegyelmi vizsgálatot.
Kgy éven át húzódott a fegyolmi vizsgálat, amíg végre azt\'most bel fejezték, szigorú dorgálásra ítélvén a jegyekkel manipuláló vasúti fölelenőrt.
Öngyilkos honvéd,
Kézdi-Váaárheíyről irja tudósítónk: A brassói 24. honvéd gvalogezrednok Kózdi-Vásárhelyenállomásozó 8-ik zászlóalja 12-ik századánál szolgáló liatházó Mátyue Láazló közhonvéd folyó hó 7-ére virradólag aaolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Az öngyilkosságot csak reggel vették észre, midőn a nevelő-anyja által küldött reggelit, az ifjú szobájába, hol mint irodai alkalmazott egyedül lakott, bevitték. A holttestet azonnal elszállították a Rudolf-kórház halottas házába. Az öngyilkos kézdivásárhelyi illetőségű, végzett nosla-segédliszt, nevelt és adoptált fia Mátyue László derék aaataloa-ipareanak és nejének, kiket« az eaot vígaaztalhatlan szomorúságba juttatott. Az öngyilkosság oka as, hogy nevezett iíju, dacára annak, hogy tisztjei a legjobban bántak vele a mint inteili-.«ena embert, irodában alkalmazták, a katonaéletet megszokni és elviselni nom volt képes. Szülőivel többször tétetett kísérletet arra, hogy mint családfentartót a nyolc heti klképzéa után szabadaá-fplják, do ezok nem sikerültek. Egyik ekajta kiaérletnok kellett volna megtörténni a most kezdődő sorozás alkalmával is, amelyei azonban as íiju. ugy látazik reményét vaázitve, nem várt bo, hanem néhány órával a sorozás megkezdése előtt a halálba menekült
, 1 T"
rud segélyével, a betörök. Az - éjszaka\' csendjében észrevétlenül jutottak el ar belgyógyászati pavillonig.
Ennek vasrostélyos abl^it felfeszítették, éa igy hatoltak bo abba a helyiségbe, ahol a betek összecsomagolt ruhája volt. Egóss nyugodtan dolgoztak, mert a nagy halmaz \' ruhát ősszo-vfcwsa forgatták, a rohacsomökon levő cédulákat össetéptok, a a »obb ruhákból v«gy 90—100 koreai értékűt elemeitek.
Olyan emberek követték el a betörést, a kik ismereik a hórház helyiségeit, s a kik haragudtakaz ápolónőre, mert a ruhák axétszóráaával sok bajt éa munkát csináltak. Az ellopott ruhák holyott most már a kórház fogja kistafirozni a fölgyógyult betegeket, ami nem kis gondot fog okozni Vísky Sándor kórház goddnoknak.
A batörés ügyében a rendőrség részéről Dobos József rondőrbiztos vezeti a vízs gálatot
Betéris egy kórházban.
Amerikai bünkrónika.
Albion-ban, Neb., Pattorson nevü gazdag marhatenyésztő nemrégibon válópört indított neje ellen, vádolva, hogy Thomson Györgygvel házasságtörést kövotett ol. Egyúttal 5000 dollár kártérítésre pö-rölto Thompsont a feloség szorelemének olidegoníléséórt A héten volt a válópör-bon fi tárgyalás ós Thompson az asz-szony ellen vallott. Tárgyalás után Pat-tersonné az utcán találkozott Thomp-sonnal. A nő zsebéből revolvert rántott és Thompsonra lőtt. Thompson szintén elővette a revolverét és viszonozta a lövésoket. Ot-hat golyóváltás után Thompson halálosan megsebesült éa James Foroy, a ki véletlenül arra ment, súlyos sérülést szenvedett Paltersonnét, kinek haja szála sem görbült, letartóztatták.
— Aberdoen-bon Miss., 5000 néző jelenlétében akasztófán vógeztók ki Laniore Vilmost n ki két fiatal embert gyilkot meg. Amerikában nem húzzák\'a halálraítéltet föl az akasztófára, hanem az elitélt alatt fölnyílik egy csapóajtó ós azt elzonják az elitéltnok lába alól. Mikor ozt megtették Laniernél, az esés ki-törto a nyakát, ugy hogy a fej teljesen elvált a tosttől. Külön esett a fej, külön a test a a kötél vísszaugrott a bitófa talapzatára. Az orvosok azzal magyarázzák inog a katasztrófát, hogy Lanier a hosszas fogságból elgyengült s hogy húsos ember volt, apró csontokkal.
— Moundsvillo-ben W. Va., akasztó-ián kivégezték a négor George Carter-l, a ki egy más négort meggyilkolt, mivel az vonakodott kártyaadósságát megfizetni. Cartor himnust ónekelvo ment az akasztófa lá.
— New Yorkban Bums Floroncet, a fiatal nőt, ki Brooks nevü kodveso meggyilkolásával volt vádolva, a rendőr-blró szabadon bocsátottá, kijelentve, hogy a vádhatóság által előterjesztett bizonyítékok nom vehető figyelembe.
— Elizabeth Cily-ben N. C., az esküdtek első fokú gyilkosságban mondották ki bűnösnek a kitűnő családból való James Wilcox-ot, a ki azzal volt vádolva, bogy az ugyancsak tokinlélyes családból való Cropsey NelUo-t ki elhidokült udvarlása iránt, megtojtotla és a folyóba dobta. A holttestet csak több nappal a leány elünéso után találták meg s Eleinte öngyilkosságra gondoltak. Wilcoxot azért hárult a gyanú, mert a leánynyal, eltűnése éjjelén ójféüg együtt volt a tornácon. Wilcoxot a környékbeli lakos-sóg több izben meg akarta lincselni letartóztatása óla. A verdikt alapján a bíróság Wilcoxot kőtél általi hálálni Ítélve.
— Vidalia-han, La^ a néger Wood-tárd Jánost, egy fehér"ültetvényes gyil-
A debreceni közkórháx belgyógyászati osztályán minap éjjel betörök járlak, a kik a legfurfangosaabb módon azadtek össze és vittek el egy csomó ruhát amely a betegek talajdonát képeste.
Ej fél alán a kórháznak a lovarda feléli részén másitak be aa udvarra egy hoss
kosát, négtőmeg Jútonsjwha^-íofházhóV és felkötötte a legközelebbi fára.
— Chicagóban egy rendőr Önvédelem közben agyonütötte Hopkina Józsefet, a kiről kitűnt, hogy a mult évi chicagói 76 ezer dolláros postalopásnak egyik részeso voll, Hopkins kettős életet folytatott: országos htrü banktohraj és betört voh, de amellett Pálos Parkban szép kis háza volt s ott nejével ndbta-szorü életet élt éa bőven adott templomra és jótékonyoélokra.
— Fayoltevile, W. Va. köröttben Hugh Anderson lesből agyonlőtte lg éves ifjú nejét, ki egy ér óta (öle elváltan élt. A gyilkost elfogták.
— Waslűnglonban Ind.\'Liberty Kompf jónevű üzlolember, a vacsoránál összeveszett feleségével ós azt fojtogatni kezdte. A nőnek sikerült revolvert vonni; a kezébo és azzal 5-ször lőtt férjére, aki pár^pillapat múlva meghalt A nőt, aki maga mondta el az esetei a rendőrségnél még nem fogták el.
— Noblo, Oklahoma közeiéhen két smeretlen férfi agyonlőtte Hartmann
Ferencet saját háza előtt ós nején és leányán súlyos görülésokot ejtett A két\' ombnr bo akart törni, de llartmann el-lenlállolt s ebből kelotkezett a vérfürdő Hamiltonban a 12 éves Matlock Ferenc hirtelen meghalt A rendőrség azzal vádolja a fiu három játszótársát, bogy pajtásukat civódás kösben kövekkel ütötték agyon.
Egy bravúros katona halála.
Foketo lobogót• Iflzlc«\' i hó 7-ón a a nagyváradi tiszti k&a?ÍT^ra. Gyásza van a háziezrednek, meghalt a regiment egyik büszkesége, Kemp Róbert kapitány. Nagyvárad előkelő társaságában mély megdöbbenést s fájdalmas rószvó-tot ama hír, mely a délceg, híres katona haláiát jelentette.
Ismerte mindenki s alig akad ember Nagyváradon, aki az ő legendás bravúrjait no emlegetné. Kompf kapitány a Zubovicsok, Sándor Móricok fajtájához tartozót. ,
Vakmerő, vitézi cselekedeteinek eora a mesebeli hősök nimbusához jutatta. Ugy szólván gyerekjátéknak tekintette az ól tet s hogyan tudott ezzel a játékkal játszani ?
Mintha egyetlen vágya, célja lett volna hogy valami gyönyörű bravúrral fejez» bo élőiét.
Fiaial korában, szép élete dolalöión tüdővész őlle mog az ezred díszét Betegségét is maga kereste a vltéa kapitány, aki a kórságot nem a családjában örökölte.
Félelmes bravurial közben fészkelődön testében a gyilkos nyavalya, mely egy esztendő alatt végzett a vaserojü katonával..
Élete aa halála.
Baldensteini Kompf Róbert 87. gya-logezredbeli kapitány a nyolcvana* években mint kadét tiszthelyettes korült Nagyváradra, s itt csakhamar kedves tagja lett az előkelő polgári társaságoknak. Nomsokára hadLnagvgyá nevezték ki, s erre az időro esnek híres kalandjai, amikről alább emlékezünk meg. Kósőbb mint főhadnagyot Temesvárra, majd Bocznilba helyezték, ahonnan kélixban tért vissza kedves kőrösparti városába melyhoz szive szerint ragaszkodott. Legutóbb 1899-ben jött Nagyváradra a háziezred Boszniából visszahelyezott katonáival. Már magával hozta a betegség csiráját A bacillusok őrölték vastüdejét Az egykori vidám, kalandraszomjas dalia olvesztette életekedvét s nem kereste többó a régi társaságokat, melyek annyira bálványozták.
A betegség mindjohben elgyötörte, a mostanában pihenőre wJft esüluóaa. 8wv-haduáoot kárt 0 Itália r.^rencafáí alatt üdtttt két hónapon át A^riiia 2-án tért
\'Vitfiz»\'nagybetegen, s a Sal FercnoutcW csapatkórházba vélelte föl magát.
Az orvosi tudomány, a barátok odaadó ápolása, eom pedig a vasszer-vexet nem állhatta útját a halálnak, mely ma délben hosszas agónia után be-kövolkezetf.
Kowjj; kapitány n^vozolcs, legendás Hfaenw ^óül\' elevénllik föl, amik a WkmenB Italona bátorságát jellemzik. *
Uffiáo a» emeletről.
A kilencvenes évek elején a katonatiszti kaszinó ott volt a főulcai Bethlen-ház emeletén, a Kiss Dávid trafikja fölött- Nyári délután a kaszinó erkélyén szivarozgatolt Keinpf kapitány. Elmerült a hullámzó utcára nózésóbe. Hirtelen észrevette, hogy a Nagy Sándor-utca felől Grency veaérőrnagy közeledik az alezredessel.
A ház sarkán megálllak s látni lehetett, a mint a generális tüzei akar az ozredeslő), hogy szivarra gyújthasson. Társa idegesen keresgélt.-n zsebében, de nem talált gyulát. Ebfon\' a pilianat-ban zuhanás hallatszolt Az utca népo dermedten állt meg egy minutára. Az tőrtént, hogy Kempf kapitány egyugráa-sjjl levetetto magát az-erkólyről, a főtiszt elé pattant s katonás»állásban szolgálatkészen tartotta égő szivarját az ámuló vezézömagynak:
, — Zu befehl horr generál !
(Vyeregfcen a lépőtökön.)
A kapitány hires halandjai közt emlegetik mikor ój idején lóhálon léptetett föl a kaszárnya emeletére századához. A merész vállalkozás minden baj nélkül megtörtént A paripa ogy perc alatt ott fenn.horkolt az,első emelet folyosóján. Lofoló jövet már veszedelmesebb kozdatt lenni a dolog. Az utolsó fordulónál a lépcsőházban - megbicsakolta magát a táltos. A tórdo megropan, ■ íu>va, zi* hálva hátrált- A kapitány azonban nom jött zavarba. A Jó szügyébe vágta sarkantyúját és a tiz méternyi magasból a lépcsőház földszintjére ugratott.
Veraenyfutáa a vonattal.
\' á
Vidám pozsgöa éjszakán nagy bravúrokról esett n,ezó. v Kempf Róbert, aki magáról aoha- se szeretett beszélni s azt se tűrte, ha jelenlétében vitézségét emlegették, érdeklődve hallgatta a bátor kalandok elbeszéíésétEgy amerikai sportember akkor liiros futására terelődött a szó. A kapitány a barátaihoz fordult:
— Mikor indnl a kornádi vonat f
— Hajnalban négy órakor. Kempf fölállt az asztal mellől:
— Most fél négy. Fogadjatok velem egy üveg pezsgőbe, hog) előbb érek Ko-mádiba, mint a vonat
És a kapitány megnyerte a fogadást* A mnlaló kompániából egyenest a pályaudvarra hajtatott s a sínek mentén futva, két perccol előbb ért a kornádi állomásra, mint a vicinális.
Haiáluffrá* korosolyávaJ.
A kapitány kitűnő korcsolyázó volt, valósággal virtnssággá nemoaült nála ez a aport Néhány évvel ezelőtt a nagy-hidról, mintegy 20 méternyi magasból corcsolyával a lábán ugrott le a Körős . cgórc. Ezt a vakmorő ugrást azonban drágán fizolto meg. Törést szenvedett mindkét lába, a csak hónapok multán gyógyult föl.
A kilőtt
A bal szemo üvegből volt Kemf kapitánynak. Ennek az üvegszemnek érdekes története van. A kapitány aki roppant szenvedélyes vadé** volt, lesre kéariU. Otthon Zöldfa-utcai lakásán töltögette « patronokat a legénye eegi-tatt neki Munka közben epr töltény

/
felrobbant, a kilőtte a tiazt azeraót. Kempf véresőn esett,.a padlóig, legénye pedig lélekszakadva «futott orvosért, A doktor csakhamar mog is jött, do a aze-rencsétlonség helyén uom talált senkit. Csak nagvkésőn bukkant rá a kapitányra aki törülközővel bekötve borzalmas sebét — a Zöldfa obédlöjeben aö-rözgolett. i.
* falu bikája miatt. \' -
Botrányos eset történt a napokban —-mint nekünk Írják —- Tárcsa községházán.
A mull szerdán községi közgyűlésre volt összoliiva a képviselőtestület, amikor is azóba került a községi tenyészállatok kicserélése és ujak vásárlása.
Hosszas v^ta után elhatározták, hogy a községi bikák helyett másokat vesznek lés az olőljáróság indítványára olhatároz-ák, hogy oz uj bikákat az KrdŐdi grófok szlavóniai birtokáról szerzik bo, a megvásárlandó bikák kiválftgálására azon ban egy 8 tagú szakértőbizottságot kellett volna választani.
Mikor arra került a dolog, hogy kik *egyonok kiküldve bikavásárlásra, a képviselők sehogy sem tudlak megegyezni, mindegyik maga széretett volna elmenni egymás iránt senkinek som volt bizalma Efelett azután addig szónokoltak a t. képviselő urak, hogy ott a tanácstaromben összovesztek, miközben egy Ditera András nevü képviselő felkapta az asztalról a nagy tintatartót-és azt Lőrincz Imre bíró fejéhez \'csapta.
A tárgyalást természetesen rögtőn fél* beszakították s a biró-és jogyző cltá" vozlak a teremből, do a képviselő urak nem mozdultak, székeket kapkodtak fol és azzal támadtak egymásra ós csak akkor oszlottak szét, amikor már valamennyinek be-volt verve a fojo, de még az utcán is folytatták volna a veszekedést, ha a csendőrség közbo nem lépett volna,
Az esetet rögtön bejelentotték a fő-.. szolgabírónak.

— öngytlkoaaAg a fogházban. Lőcsei tudósítónk irja: A gölniobányai városi fog -bártan Kupcsó József nadrágszíjánál fogva rtWtasztotla magát,
— Három ember halála a Danán.
Pozsony Uóós köísógbon, BMs hajóállomás közvollon közelében \' végzetes szerencsétlenség következtében f. hó 7-ón a délutáni órákban 3 emberélet veszett el. Óriási szélvihar közepetto három napszámos a Duna másik partjáról a község rizséjót szállították a/. innonsO partra. Az emberek minden erejüket megfeszítették, hogy a rőzsével megrakott caolnnkkal a parlot ol-érjék, ml már-már sikorült is nekik, mikor egy azélőihar a kikötö-stéphoz vágta a csó-nakukat, mely ogy pillanat alalt rötaéstöl és emberestől a viz alá merült. Dacára a szorgos keresésnok, délelőtt 10 óráig a hullák nem korültek elő, A kötség jámboran egysierü nép e szerencsétlenség hallatéra seregestül vonóit a hajóállomásra, a hol azonban segítségről akkor már szó sem lőhetett.
Hygionlkna franoala g-nmmiaruk
Van szerencsém a n. é. közönség stives tudomására hozni, miszerint\' az összes hy^ianikus gummiárukat (óvszorokol) minden akádály nélkül továbbra is elismert legfinomabb minőségben kiszolgáltatom. Vi-srontelárusitóknak incgfololő nagy engedmény, Hírem megrendeléseikkel egyenesen e/éhemhez fordulni Keleti J. Budapoat, Korouaherozog-ntoza 17. Képes árjogy-ék ingyen és bérmenlvo.
Legszebb mosó kelmók
kaphatók
Kollarics József és fialnál
Baacipaat, rv., Viol-utoa. 33. hm „Yp«lUűtlu-hoa.
Teasék mintát kérni.
HÍREK MINDENFELŐL.
— Kanyaró járvány Debrecenbon.
A városunkban fellépett kanyaró járvány még mindig szed ujabb áldozatokat. A gyakrabban előforduló betegségek miatt tegnap Sárváry Gyula dr. főorvos bezáratta a* Aboles-félo polgári iskolái is, a hol két kanyaró megbetegedés történt. Hogyha a járvány , a közeli napokban mog nem HzOnii, vagy nem enyhül meg, akkor az összes elemi iskolákra torjeaztott szünetet a közegészségügyi bizottság még vagy. tíz napprfl meg lozlu hosszabitani. A védelem eszközei koBÖtt ugyanis az iskolák bezárása mutatkozott minden Ukalommal legcélszerűbbnek és valószínűleg azért kell majd az olemi iskolákra elrendelt szünetet kiterjeszteni.
— Babok szökése a bőrtönböL A
rendőrség börtönéből vasárnapra virradó éjjol három veszedelmes csavargó megszökött, köztök a betöréssel és rablással vádolt Ifertko Jánowyti foglyuk a fal kibontása után támadd Vta** mánc(ak ki coliájukbtl anélkül, hogy eltűnésüket a velük ogy cellába zárt társaik éa a kapu alatt egész éjjelen át virrasztó őr észro-vetto volna. A vizsgálat erősen folyik, hogy a szOkovénfck mftor ós hogyan távoztak a zárt mayáéi, A kapu alatt este 6-tól reggel ü-ig Óil éfliJ rendőr erősen állítja, ho*y feív^iísti ide:e alatt a foglyok nom távoztak a kapun keresztül, tehát a sző-kéanek röggel hat óra után kellett mogtör-ténni, Haueta izertis Ugy törtéuhotott a szökés, hogy ta udvarra szabadult foglyok az uj bOvtObO&iiÖs vezető kis fijtán át a szomszéd udVorra manók Ültek, Út mosl kőmi-veeek dolgvixuüt; az új börtönöket építik, tízeiben a kész, csak száradásra váró col-Iákban huatfk mm maaukat a azőkovények e|ó»x A tojoallnn munkába
JOvő koinívcSek aztán kinyitották* kapukat és a t*rr«wryítfa álW kapun minden feltűnés nélkül távozhattak. A megszökött rabokat, akut azóta már a harmadik halá-ea ia tol járhatnak — körözik.
L
Flu az anya becsületéért,
Lipcse, április 7.
Szombaton este vóres dráma játszódott le. Hacker Bruno épiiőmestol feloségo panaszt tolt férjónok, hogy egy Sikurszky nevü omber, ki busz ówor ezelőtt is udvarolt neki és feleségül akarta venni, do a kihez ő nem ment mort nem szerette, uton-utfólön rágalmakat terjeszt rőla.
Sikurszky ugyanis az asszony esküvője után nyomtalanul eltűnt és csak mostan, köíel két évtized után bukkant újra fol és első dolga volt a még mindig nagyon csinos asszonyt megrágalmazni,
Azl terjesztette róla többok között hogy noki szerotője volt ós hogy fórjo melleit is szeretőt tart.
Hackor Bruno beteges ember létére elhatározta, hogy a rágalmazót törvény oló állítja, mert másként uom vehot rajta elégtételt.
Megtudta azonban ezt a dolgot Hacker 18 éves fia ós elhatározta, hogy anyja becsületéért ő maga fog elégtételt szet rezni.
Provokáltalta a rágalmazót, aki azonban a segódoknok azt mondta, hogy „tacskóval" nem verekszik.
Ez annyira feldühösitetle az önérzetes üut, hogy megleste Sikurszkyt és lakása előtt, a kapuban vonta kérdőre.
Sikurszky durván feleli, a fiúnak eöt ottleg inzultálta is, mire ezzsebóbo elrejtett és megtöltött forgópisztolyát olő-rántota és kétszer rálőtt. Sikurszky röktőn meghalt.
Fijdilus, kínos és küKsetlei,
ha testo bárhol viszkot, sömörös, bőr-\' küloges vagy kipállott. Minden bajok teljes megszflntetésére elég egy tégely,
Erényi-féle
Ichtiol-Salioyl-
Biztoa hatás.
áia S koron* ulaailitaal. SailkOldlt
Erényi gyógyezerész
a»»b»aa«<Uli« e. Min *Utl
FíwAlár:
iTCrftn xtraiyutos» ie. ia Mntft *T*rr
| tár Viol-kírut 17. ■*■
H
Nyomatott 8*ikalr Viktornál BwUpsilcn.
SeimSaímaim
mohok att illetékes zenok apaesltásek
-álul minden tekintetben a logkltttnób-iiekuek vonnak elismerve ás igy a bacai é* külföldi kiállításokon aa első dijat nyerték 75 frttól különböző árbau kaphatók. Minthogy ez idő szerint % csini-malomnak pedálján éi belső szerkezetén ntólérljetellen találmányom van, igy ¡avitáaokat ás átalakításokat ia elfogadok, a hanq javulásért és tartósságáért kezesiéget vállalok.
Habita Antal
hangsserkóssitl mester
Budapest, VII. kerUlet, Eraséböt-körut 42. szám. árjeav»ék*t bémettlva kttl& 41
Brázay-féle sósborsze^z.
A szeplő és májfolt és az nro egyéb tisztátalanságai a vizzol hígított aéabor-szoszszol való hosszabb ápolás után eltűnnek. 8 minthogy a aóaborszeez ló hatással vau a bőrro, az aro éa kéz üdeségét is visszaadja. >
1 nagy üveg ára 2 korona;
1 kis
.\'>V,
•r.
=S
•V
knatélyok 4a ¿pfllott 6rtk h«rcndcz&iit 1«(«1(-i.y .i.\'l Len oszkA/1! Major Kiről/ uUd*
MÜX.I.RR JÁWOS eli5 maerv 6r*nyÁr Budapoat,
VU., KdKlnnxjr-ntoa 3. a«. lijodiík «
kúlls.\'-fjo.jiík. Lírmonlvo.
Öngyilkos Ifjú.
Magyar-Uvár, áprií 0. öngyilkosság történt Magyar-Ovárott, amely \'mély gyászba, nagy szomorúságba borított egy szegedi uri csaiáuot. Kőrösy László, aki két évvel ezelőtt >n szegedi állami felső kereskedelmi iskolának volt jeles növendéke ós oc évbon a magyaróvári gazdasági akadémiának volt hallgatója, tegnapolőtt esto szíven lőtte magát. Az öngyilkos flu édesatyja őrgróf Pallavicinl uradalmában voii iLiztUutó és pár ¿vvcl ezelőtt halt mog.
- Legújabb találmányi
aaeiL uima
Szabadalmazott jégplncze,
Sokkal Jobbak ta olcsóbbak, mint as alábbitk: oU-nyOk: a Jó* upf tartja mxgit, hojy tfitt ldónybcn Icffeljebl) SS »zAxalik apadia ilihat bo; uffyaxinUn lubadalomra bajolvnUtt ujabb ]4|U»kri-nyak, eavpin fából, ca*k a rU KKofiaira van cin-bádoj «ItabMW, nem Inad, TO aaixalik Jij mtf-takarllisa értotó «1; míazlrüsok, hcnt«*«k, romitf-litbk, UJoaamokok, ujytilnUn hixl baaiuilatnil la niUcOUih«Ml*Mk. A^affrtkkai nalfil a Mitaláló.
Böcsanyecz JózsefíSSwSSSoíf"
Budapest, 3C, Köbányai-ut 44|46 a a
TOzkár által megeéi ^t
térO é* a&i divatáruit árban tladataik Karapaal-ut 70.
Orsz. Pályázati Közlöny
tartahsazza aa omégbaa betöltendő taz-, ates állásokat, ipari, kereakedelml, «íező-éa erdőgazdaaági éa műszaki tisztviselők, továbbá nő tiaztviaelők éa kereikedelmi al-kalmazoUak részéra.
Egyaa azám Li 30 fillér, kapható dohányUaaöók^ooa óa a kiadóhivatalban. Budapest, Vtol-Wnat sa. as\'
12 é* 15 forint
tiarta gyapjú szövetből, mérték után saját müaclyombem készült férő öltöny. Magyaros tisztesség. Remok szabás.
Szűcs Xajos
férfi-szabó v
Budapest, ím., Oaerhát-tttoa 4. V.
Yidékro mintákat és mérték utasitást Ingyc.-és bérmentve küldők.
i
A magyar
GAZDA KÖZÖNSÉG
~flffi/€ltnébt oJúulJuU a^zr-
Hazai
általános biztosító
részvénytársaságot,
melynél nemesak
! előnyös feltételek cq»í
lett lehet biztosítani, de
\'ahol ez előforduló ká-
nokat azonnal éa mél«
tányosan bcacülik, sőt
gyorsan kl is fizetik.

Elsé éélmafyareraa&ci
OttArépitósMt, srobrAseat és •rsnyoxó mtfiatóxat
AlaptíUUoU18»0.ián.rz*=ax= MMM Vaa ca«raac«^m a aafy-
\\ ^érdaaü Utiaiig kwa«« tildoaiain hoinl, hegy »«teoaesat UbörlteUatn, • aalyban kfídttk aj el-Uxokat, axinikakat, aU-c«U Upakot viasava ia \'¡.i-lítía íaatta ia fábd) (\'u«|va dombom6b«n po* UcKrloUroara mOrioiaaén klialfoxTa^valaBtlalr^clol-UxokalnJbil faatek, mirri. ayoiok i* arany oiok. Ui(l otOjkíp.kai kijavítok ia «♦Ojllom. «HUki-pakat Mrnovto« favtA-mavi«Mk kftsramOkS-diaúvol trtjrra áUlbn Jiraa, Ktirl* amlva
ol.ralt Flduat Uaont astel aaobrolt (ibil fa-i:\\fTA is peUaliroarimvs. U0 ISO 140 ICO
aee 11» uo íeo ím iee
Rraootte k&maaazibil poUcltroKilrarrm \'
Owt 100_120_140 160_
ta». fi ioo ue ím atMi arak U pontoa klaaolfiUUril laaBuft mm taMMt Jiklnaoral.
Nagy fizp, János
TemearAr-Józaafráro«,
BonAz-istosa 8 o%
KÁVÉ és TEA
I kiló Hixtartiri (Ima )«) I UM Vac.enY (Porfode«) 1 ktM Portorico (1«. aJánL)
t kiló Cuba (finom)
1 kitt G|6o|T ((lnom)
I kiló tnocc«
1 kiló in«a (5*«fin )
Ukű* MU| JiT»
J
>
Hl
M UO írt LtO frt L60 frt LTO frt l.ftO frt*.40 frt L«0 frt L40 frt L60
1 kiló uuy járafc. fin,) Ktlóotaan «Italom napont* ttima pörkölt kiriüMt.
I kiló Vecrt» Wrk. (««. KO i kiló fii»"m rMtvaa \'
1 kiló Oib\\ l\'óik&lt
frt UO frt 1.80 írt 1.60
Kávéhoz csomagolható
4 kiK> ManJwin, caiai. ki*, fll frt l.CO 1 # kiló Mandarin, aUi kív. / frt
® frt 1.36
r« 06
(molybeu
1 4 kiló llártartáal 18 kiló HUtartUl
___po»Ursiknil ,—,—
2 több fajta ii köldhotö, már vidékre n taljaaan bárauntro éi elvámolva kdld
BALOGH LASZLO
kává- ím U* kivit»11
Budapesti
ItottanbUlar-ato» UtT. — " t i>.
FWxW:
FlöktUkuk VI.
TXL, Kottánk
Itk: VH, Aj VT, OobAny-
Andráaay ut
■utoa 91.
UJ 1
OtMlk
UJ! Megjelent
Y4**Mtakt»aa f+xi-Ag
F É BFIdX SIAÜABA.
Bünők as UJnság nemi életében
4« ások hatásai a férfikorban.
or. aoTzoxm mranan.
TARTALOM t a nonnUU aaaü «1*1 KnteUfi fceoík. Tarfeali cwJAdMl Tiió UwánaatAa JtJ-UUnkod* ff annak «V. A MfdUi IIM| woUi bfiMi. a« MirtMi. ifagtou. nem^mtUSL
K*la«a«ak. £nakl aaaralana. A moI rtaiiaiU-Maca titkos Wtaf-£1
aak rtaxas kMtaurfid Ntac
-- 1 1 t, ■ , ¡a 1- , ^ L^ — - 1 . " . — »t 1
WC. AJCI In Wf. FM\\M
fctkaláxia k króm fcaUaa. Krdakaa «Mtak. Kaiap-hocMo trtfp»ó<i. kUffanUklhaU a miMI í Srtaytrt, VX. tsfcklwl 44. L m in a lux. > »¿Íu álla«* faritVM afltt. Dl
• tanácsok.
bal HdwM K
osak eotbzek kell xosei.
Óriási megtakarítás l maoyar kehaíti bzadad.
Petróleum-szappan,
teljesen ártalmatlan legeslegjobb mosóí^er 0 vil&gon. 1 Arb (20 üli.) elég »0 liter viahes. Bővebbet a moll6csomagolt használati utasítás. Oyári főraktár: BUDAPEST VIX. Bottenbiller-ntoa 29h szám. Drogéria és eryébb jobb Ötletekben min-deuütt kapható.
fMmim^ (SS a»b) s kor. se auérArt. b*n-.«!»t-r« BtÁnTit taallott.
aéprlse fik mindenütt kerestetnek.
___i--
DAnk: Tldákan biimtlT «lnd«o
d8pki rixtko nálküt otthon v*»aik*t4 napta—S brai rimi,A*«al, loYeloiéaaol. kiprliaiatteJ raoliákkt-r««tOlT»»l 100-W0 koronát njw Yuaxporto alle-
n»b»o ralo-lan laválra falai Hudapaat, Aradi-utca 31
írod»\'
kéaxpénzért vagy résiletfl« Kötésre Icgolcsöbbun *
Legolcsóbb bevásárlási forrás
a lo/flnomabb rolnJíéiQ Bluffar- 0» k.rlkn-Ualöa ▼MTÓrépakbm kényelmet rA»iletni«U-« .nálett torábbá kar4kpArok 4a kar4kpAr-
aJkatrAaaokbou l\'neomatikui kOW kóp«ny 3.80 é« 8 fit. UtUi Umló, jómlnóvifO 160 U S.76fr(. Acstilon-Umpk S.— él 4.60 frt. Olajlimp« I.— ** 8 fit CMDfók 86 krtól 160 frtic. Tclatikop-purapa 1.10 M 1.S0 frt. Astol ny»rj«k 9 20 4.60 frt. «tk
BUDAPEST, József-körűt 26.
tt*es árfegyiék (agyas *• Mmtvi
¡gaHfwaargatsjr .■""w*



BandnlöintéMt
BaöapBt, VlJmirtssHl 24: sül
opera melleU. *
Or. GAPiAY ANTAL
f.u. ti klr. Wititf rsvfvw
a n»mt b«tof-é*ek (< bJ/baJok «Mkocv»^«*-
«11 bl-toi «&•*«), »Tor»»n,
fílriít. fík<lT«k«t. «* tnforVJió» <rtóbajaU, kajakért 4 • tujnlarvacioü ««<*»» firCwöt. fiataloknál t* Idé^kUkniJ KT^haI ki-tta» artdinínTnyol kipróbált mo<la«»í» m»o«t. — 5 |ondo»kMlTa i«t. Hondaííar u-1 ponta 10-4-lf i««U7-»-if.
Uvolskrs válaazol.^-
gyógysztrskrfll ooadeeksdlk
r
■ M 4

Perl Benő
varrófío- <« kerikpir raktál Budaput, Jómat\' körút IS. II.
IMS. mijoj 1-tól V1L, Ciflmórl ut33. (Saját hál.) K4p*a lnrr»n *b b*rmantve.
Vmtrig*p 0rrn6tt6k helyban éa vid*k»n
fel vétotuuk.
ÍJ.
J aranyozó
melylyel bárki azonnal mosba-tóan ujjú aranyozhat elavult tükör és képrámát, szobrot stb. Ovegje 80 kr. Fél literes S írt. Negyed hteres ecsettel I frt BO kr. — rendelhető
K«r*6sz Tódornál
Budapest, Kristóf-tér
Gáz-izzófény 31 Spiíiíus-izzófény 6K, Peíroleum-izzófény 10 K | Acetylén-izzófény 3K Vidéken képviselők kerestetnek
Részletes árjegyzék ingyen.
Q ÖN DOS J.
BUDAPEST V. kar., Váosl-kömt 64. ss.
BfumAU* öa
• UIUtHa kist*« bat«aa. Ut\'
k*»8eaSt;a H»ljr«aa »rwUtulm-at t
«0 kr.; kSUle ada« 1 M te ka. En*4Bl >y»uw ÍM mU • caiauaat vaHSIl
aa
- , v. .t-^ lUUlVt IU
Nincs a világon drágúLb kínos a jő ágémégnéL Sajnos a mikor aztán beteg-az <8tebtap
— Kibeszéli: lfl. Saabé Zstrta, Pskosd. (Utánnyomás tilos.) eg helyett
etnher, nem leli meg a betejségére való orvosságot.
Kn is 6 évig betegeskodtom és mindenféle orvosságot hiábs egyszer csak olvasok egy újságban Fsllsp-i.ok Elaa Fluid-járóL melyet S
ban készítenek. Na, roűd^íam ------- " " \' ^ ~
ej;y tuczatot és moncUudöm n járni a köszvénytől és «dudni se tudtam. Tíz-----
f uiságban Fsllar-r.ek Elu_____,__,__,______
idóHam magamban kipróbálom ett a ssert is.
íí?""" .............
a íá
8 évig nem tudtam , szaggatásaim «niatt ós j \' FellertféloBlsa*
------- — napig kentem magamat
r 1 u i d-dal és olyan egészséges lettem, mint\' a makk. Minden szomszédom, sógorom és komám jött nézd; hogy, milyen csodálatosan hat ez a szor, a moly segitott rajtam. f.
. , Mindnyájan tudták, hogy, rtódeítem\' még az Elsa-Floidból. Hjőn aat hozrám Mihály szomszédom, < a kinek forrósága van a fajében, h t d e g 1 o I i és köze, Iába óa a\'dereka fáj. Adok neki egT üveggel az Klsa Hóidból és három nap alatt moggyógyulL Á Pista is etyőtt a malomból. hogy adjak neki az Rlsa-Fhjdd csodaszerből, mert a felesége \' k ö h a> c én s t u r ás t, n y i 1 a 1 ás t érex ax oldalában. Kénioliétck csak jó emberek, két nap mnlva az Blsa-ttoid tejesen • segitott rajta.
F,jjp«n Jóuefnapkor jön a nagymajori kofa és meséli, hogy a gyermeke folyton hány, meg görcsöt érez a hasában és egyre sir, nem
tudja szogény asszony mihez fogjon, Már összeszedett egy fél patikát és
... ^ .....\'
. _______ __________________j a patika fitt_____
gyorek iQÓg aznap esté maggyógyult éaa.kota.őroméb^ & ütog RH»*VpifWiá adott1
vissza 1 hét múlva. W < > i ..........i
: -v A községben mlndnn ecóber haQotia ezt az esetet ée rtibdefikDwMMt StaMt Flöldoti I \'.V Voltam a: Jóska lafcödalinán is- a farsangban és-őtewöm telt bonne«1 mikor lvMlotta^ s niirtt as emberek mosóitok a 9 el 1 or^f 1 e Klsa"
" \' \' ..... <a tofhS reezke-
\' éflan» k.
bániinger»
Őroz.szomszéd ataid hogy el nem
Ezek Ul
IV
nyok is mindent kipiőbáltak már a gyereken, do fiiába. "Élolraium \'hjunar azTajTnta-
R7.U
▼én assro-
aitást, mely a f o 1] o r-féle kievFIUÜ meOé van csotoagolra és nézem nincsT segítsél
* rK^r-ú ^W?0 ▼•f\'«™.» bínra is: tiz csöpp az Klsa-Fluidból tejben után bekemu lilsH-Fluiddal a Éverek hasát és ez okvetíot"\'
«¿yS^vért báb\'
vewtotto a b szérint hát minden ro
ayt, neki\' is eogitett, \'zcttiovilágát ée
okvedonül" segít. Adok hát egy
fiaskóval ki asszonvnak és mondom: No csak neWslakodjék, lolkem,\' a mi ebben a loiráshan meg van Ua. as valé^ de ha basmál a szer, két üveggel kell tíuuLíS
mint
jó. szer voft. a-\'P^eíl e ¿féle aSIíífiid. Mí * \' y Mt;^ineít,mlkor\',nerfi kilelt utny, a gazos* DcaciiaK, nű^^^í^Fkuáót^^^és inin4já>t ettek. Mondhatom, jéfemb(irókj\'feiz s egy etlen orvossá A
• -2 - J----L> 1 és jamrótrW
eaen- cxiaore •
1 öirbknA és a,disznóknak b •takármány, a gazdák beadtak
gyógyfizértW
^ \' aae I y mi n d e nrs
— Hogy valódit kapjatok, irjatók pqt
F E L L E Rv V., JE
STQBIOA templom-atosa O. QBégráb msgy«\')
Khránom, hogy mindenkinek, a ki readel, olyan jól jnolg.il/3si sdnt oa As isten áldjon meg benneteket ,)
^gxr&sssr
■aki.

párisi
A valódi Fallar-éSle Elaa-FluW az egészségügyi hatóság által meg van vizsgálva és jóváhagyva A berimi,f rómsi, kndoni, kiállításokon araByéresomel tüntették ki. Csak valódi, ha minden üveg az „Bba" védjegygyei vas ellátva,^
Semcsak betegek, hanem egészségesek is rendelik, mert az idegek erősítésére«. aa%arcxbör üditéefae ée kospa ée bajhullás efleo és ezeokivü] mint kitfinű szobaillatot is használják ^
^ tacxmt W PO«^n szállítva 0 kor, 2é üveg 8.60 kor., 86 öveg 12^0 kor., • é8 üveg vagy pénz elő^tes bekildéee után. - A kl méaoda.er rMdel, mindem IS Ov.|hs>
l üveget lngysa kap.

Ml,.,. — • a - .
oij permem ve,
Mindenkinek sdveeen megírom, hogy »0 évig béna voltam esak FeMer.
féle
nentett mog. w
I«T fr
Mlhálya«,
B.-Szarvaa.
Postán, vagy a pénz előzetes beküldése után bérmentve
az HT«dQli kéazitö:
FeKBer V. Jenő
küldi
gyógyszeré ss O osAss. és kl*. Fensége Bourbon Fülöp herese* udrarl ssAUltéja STUBIOA Templom-utoS 400, (SAcráb megye.)
Főraktár Budapesten: a «T?í>o=«rtáráhan, Vf„ ILriK-utcxa 12. Dr. Eggor-félo „Wádor"
gyógysiertárban, Yáciikörut 17. Zoltán Béla gyógys». V, Nagykorona-utca 28,
*vf()fm, 105. szím
«fagy-Kanizsa, 1902 kedd, április 15.

:«>»>Ji
YKANIZSAI FRISS OJSAG
f
Felelő s sasckesstó: ooavil HÜOÓ.
Előfizetési ára: ] kujó uiH<><"""okt
Hévben hásbo* hordva egy bőra 00 rtlMt fi Kjraa*» ée farkas.
Viiickrc póttal küldéssel egy bóra 1 koron* 80 ftüfc. | Steaheestósig U kiadóhivatal; Knuus «• Fuku papfefceceeketfise
—— i ■ ii m ——
X
—S———BMJJi. ,1 , .1. nuaai
MtcjiMk naponta kcria nrotjel.
Hfmmtrn • Friss Ujeá«\' umtotm
nyomdájában. V
m
Mérés verekedések a fővárosban!
Szenzációs hagyatéki bünper. .

Proletárok.
Budapest, ápr. 14.
Hazánkban, hol, a társadalmi válasz falak, bár mhder \'.drcz «< /{.i.tUtus frázisokát hangoztatunk, még mindig femiállanak, igen nagy a proletárok, külö-ösen a szellemi proletárok száma.
Ezek a magyar társadalom parazitái, élősdiei, akik az itteni mogfelelő légkör-ben buján megteremnek és mohó étvágy-gyal fogyasrtják a nokik odavetett kegyelmi koncot és alamizsnát.
Ha körül tekintünk állami, megyei, városi vagy más hivatalainkban, mindenhol megtaláljuk a proletárokat.
A hivatalok valósággal telitvs vannaA velük.
Egészséges társadalomban, illetőleg azon államokban, a hol a munka az egyéni érték fokmérője, a hol r polgárok nem az ősók érdemeiből és nemesi kutyabőréből élösködnok, a hol a? is* kola megfelel magasztos hivatásának: tanít ós aevel — ott még hirhől sem ismerik az élősdi szellemi proletárokat.
Ha felvetjük a kérdést és kerossük, hogy mi az oka annak, hogy Magyarországban oly nagy a proletárizmus ?— csak körül kell tekintenünk ós azonnal megadhatjuk az érdemleges választ,
A hibarnindenekelőtt a magyar nyakig-begombolédzott társadalmi felfogásban rejlik, moly nem bir kivetkőzni százados olavult előítéleteiből, moly nem tudja kellőon megbecsülni a polgári munkát, moly móg mindig ridőgen elzárkózik a józan demokratikus eszraók elöl. A magyar urnák született, dolgozni tudna, de nem akar. Minek dolgozzék,^ mikor anélkül is boldogul?
sógora, komája vagy keresstapja toajd csak berakja valami hivatalba ahova nem kell ész vagy tehetség. Untig elég, ha ott fityog a neve előtt a nemosi titula, hogy : kis- ós n a g y-h o s z-szufalvióa dombháti Kuthyy N e p. János. Ez kell -b magyar demokratikus társadalomnak, moly as egyenlőség és testvériség szent eszméjét oly alá valóan, a legszemtelenebb hazugsággal meghurcolja.
Vájjon lehet-e ilyen viszonyok között a munkának, a tanulásnak, a tehetségnek kellrf becse, kellő méltányolésa?— Határozottan nem.
A hivatalok tele vannak protez f it tehetetlen alakokkal, kik állásukat bölcsőjüknek köszvJnhotik, de legkevésbbó sem tudásuknak, tehetségüknek. Hogy nálunk valaki munkája állal emelkedjék magasabb polcra, az valósággal fohér holló számba mogy. > ,
í- Ez az oka Vusnak, hogy hazánkban oly nagy a szeUemi proletárok száma, melyek nem hegy fogynának, sőt mindinkább szaporodnak.
Az írnokok, dijnokok ós alsóbb rendű hivatalnokok legnagyobb része gimnaziá* lis, sót jogvégzett egyénekből kerül ki, kik sohasotr. juthatnak magasabb polcra IájduloLi uért, mert Káé őseik, legnagyobb szerencséüeuséjükre, no- . auiak kutyabőrre szert tenni, ők poi • . ícse-nek komaságban vagy sógot ságban egyetlenegy húsosfazék körül tétlenül lebzselő honatyával som. — Ezok valóságos szellemi rabszolgák, modern proletárok, kik fölött felebb-valóik, hatalmuk tudatában, drákói eszközökkel zsarnokoskodnak. Ezekből lesznek a parazita proletárok, kik csak a talpnyaláshoz, hizelgósboz, kilincseléshez értenok, mert csak így juthatnak kegyelom konchoz, lealázó hivatal alamizsnához.
Sajnos ez igy van. Mi logkevésbbé sem túlozunk, tapasztalatból, meggyőződésből beszélünk.
Móg az is nagyon előmozdítja nálunk a proletarizmust, hogy mindenki u r-n a k akarja gyermekét növelni, mert az ipari és kereskodelmi foglalkozásokat a magyar omber gyomra még Vnindig nem veszi bo, mert az lealázó, lealacsonyító.
Móg a legszegényebb emberis gymna-siumba adja fiát. Egy pár óvig csak kibírja a taníttatását, do a sok tandij ós drága könyvek felemésztik még csekély vegyonát is, kénytelen kivenni gyormekét az iskolából. Végzett 5—C gymnásiutnot, már jó lesz (bonoknak. Az is ur.
Arra nom gondol a szerencsétlen apa, hogy ezzel tönkre tetto gyermokónek ogósz jövőjét, ki őrökké csak szellemi rabszolga, parazita proletár marad. Ellenben ha kereskedelmi vagy ipari pályára adja, akkor rövidebb idő alatt ós keve-sobb költséggel embort nevelhetett volna fiából, aki a hasának csak hasznára, nem pedig élősdivé vádt volna.
Meg kell végre mozdulni a \' magyar társadalomnak, szögre kell akasztania az olavult és káros olőitéleteket. Le kell már végre hazánkban is rombolni a társadalmi válaszfalakat, molyek a tehetség elől olzárják az érvényesülés útját: mort csak igy tarthatunk lépést a müveit nyugati államokkal, melyektől százados hibáink következtében oly mosbze elmaradtunk. Becsülje meg végre a ma. gyar omber is az ipari és kereskedőim! foglalkozásokat, mort csak ozok tohetnek egy államot nagygyá, gazdaggá és hatalmassá.

A brüsszeli íoííoogás.,
f »
A belgiumi forradalmi mozgalom mé$ mindig nagyobbodik. BrüszzelbŐl a legnyugtalanítóbb hirek érkeznek. Titgnqp több helyen csatárosások voltak, nösen megostromolt/.\'; a tüototők csendőrségi központot, hol elfogott tüntetőkot fogva tartják, a kiket ki akartak szabadítani, (ezt a jelenetet ábrázolja mai képünk), do szétkergotté^őket.
A Népháza környékén este fél 0 óráig
t
némi élénkség uralkodott, 4» a rendőr- > ség és a csondőrség minden csődületot szétoszlatott. Néhány embert, a kik a rdndőröknek ellenszegültok, letart óz-aj-tatták.
A Népháza környékén levő utcákban késő este összeütközések voltak, a melyekbon öt ember megsebesült, egyikük halálosan. Tizenhat embert letartóztattak
Félre a kishltüséggel és százados gyáva lustasággal; dolgozzunk végre mi is, mint a többi kulturaomzetek, mert ogyedül a muuka a proletarizmus mog-ölőjo,
A. J.
Veres verekedések a fővárosban.
A fővárosban szombatonkint és vasárnaponként történik a legtöbb vorekedés. Annyi, amennyi az egész héten együttvéve nincsen. \\
A fővárosi kórházak sebészeti osztályai ilyenkor megtelnek kisebb-nagyobb se besülést szenvedettekkel.
Az elmúlt éjjel is több helyen volt véres verekedés. .
Igy a Dohány-utca és Alsóerdősor sarkán Geilingor Dezső 82 éves szobafestő és Nortsch Gusztáv cserepes összevesztek ogymással.
A szóváltásnak vorekedés lett a vége.
A harc hevében az első több késszu-rAst kapott, ugy hogy a mentőknok kellett öt a Rókus kórházba szállitsni. Nortsch ismogszuratott, do csak jelentókte-hnül. Az ő sebeit is bokötözték a mentő\'-.
A Baross,-utca és Gólya-utca sarkán éjféltájban Ritz Márkus ló&poló összeveszett saját bátyjával, a kinek 20 írttal tartozott és nem akarta megfizetni
— Vagy fizetiys rögtön — azőlt a Hiyja —aki tudta, hogy pénz van nála, > 7 annyiszor ősszescurkállak, a hány (ívnnttal tartozol t
Ritz nem akart fizetni erre sem, mire bátyja dühbe jött és kést rántva elő, tényleg összeszurkálta, ugy hogy a Rókus-kérhásba kellett szállítani őt is.
A Kerepesi-ut és Kazinczy-utca sarkán Lenkl Antal gyomai születésű 28 évos postakocsis a feletti dühéhen, hogy kedvesét egy társa megcsókolta, neki esett annak.
Ez azonban erősebb volt nálánál és földhöz vágta. Késével szeme alatt meg is szúrta. A sérült Lenklt a Rókus-kórházban ápolják.
A Ferenc József rakparton Málcslk Gyula 29 éves kefekötő ittas állapotban minden szembe jövőt megszólított és ha az nem áltt vele siőba, akkor össse azidta. /
Igy megszólítva eddig ismeretien U-létű embert is, aki bottal ugy vágta fejbe, hogy vértől menten olborult.
Ma reggel a Főherceg 8ándor-téren Szántó Károly 88 éves irodassolga egy padon ülve Őszevoszett Hirsch Gusztáv szabólogónynyel, aki azzal gyannsitotta hogy megakarta lopnhAi első as utóbbit bal kesén összeszűrte. Átettesta rendér-ség letartóztatta.

ORSZÁGGYŰLÉS.
_ KépTlMldhAX- —
«•Saját tudósítónktól —
Klnök: Dániel Gábor.
BftUafi Gáza a jogi oktatás reformjáról beszól. A decenlralisátio hitre, mert a vidék egyes városai gócpontjai <9 védbástvái a hazafias szellemnek. Utal Sárospatak. Pozsony, Pécs stb. példáira. Nem hiszi, hogy volna valaki, aki való háborút inditana ezek ellen. Ellenkezőleg istápolni kell. Altalános a panasz, hogy a jogi pályán túltermelés mutatkozik. \'Pedif e nézetnek nincs kellő alapja. Mert még nem rázza le a végzett joghallgató áz iskola porát, már is keflö alkalmazást talál. Ez nem mutat túltermelésre. Inkább az aránytalan elosztás ellon lehet panasz, továbbá az ellen, hogy sok a jogvógzott proletár t. i. olyanok, akik az absolutoriumon kivül nem mentek tovább.
Nem tartja szükségesnek az uj egyetem felállítását. Som kellő anyagi, sem szellemi erőnk nincs an-a A vidéki jogakadémiákat kell filosoflai szakokkal felállítani s igv az egyetem rendszeréhez szokat közelebb hozni.
A decentralizáció mellett szól az is, hogy s jogakadémiánál közelebb áll a tanítvány a tanárhoz s a fegyelem is jobban érvényesül velo szemben. Utal a német kis egyetemek példájára, n honnan a legkiválóbb erők kerülnek ki. A mi egyetomeinken podig nem csinál egyebet as Uju, mint politizál s oszközo egyik vagy másik politikai pártnak. Ezen csak a decentralizáció segíthet. A vidéki főiskoláinknak tanári kara is kitűnőnek mondható.
Fiehler Győző: A vidéki tanárok mind Budapestre gravitálnak. Példa rá Ballagi. (Derültség.)*
Bailagi Géza: Én nem gravitálok.
Zboray Miklós: Hisz itt van.
B*llAffl Géza: Soha sem kívánkoztam a budapesti egyotemre. A vidéki főiskolák tanárai ».nemzeti eszmét jobban terjesztik, mint a fővárosiak. Jogi könyveink túlnyomó részében hiányzik a nemzeti geniusz. Pedig épen az egyetemi tanároktól kell elvárni a nemzeti tudomány fejlesztését. /
Rátér az 1848. XX. Lo. tárgyalására s hangoztatja, hogy e törvény végrehajtása nemzeti érdek. — A protestánsok agyon vannak torhelve egyházi adóval, a mely sok helyen az állami adó 5—G szorosa. Kielégíti szólót a miniszternek az e tárgyban tett nyilatkozata s azért a költségvetést elfogadja. (Helyeslés jobbfelöl.)
Gr. Benyovssky Sándor a népiskolákról beszél. Konstatálja, hogy a községek javarószo, nom bírja fouezni az iskolák kőltsógoit A néptanítók helyzeto is sanyarú. Fizetés dolgában móg a hivatalszolgákkal sem egyenrangúak. A néptanítók helyzetónok javítását sürgeti. Elfogadja Veress József határozati javaslatát, magát a költségvetést azonban nem. (Helyeslés a szélsőbalon.)
Werner Gyula a/ népoktatás nemes feladatáról beszél. Sajnálatát fejezi ki a felett, hogy oly keveset áldozunk közoktatási célokra, holott a külföldön mindent megtesznek ennok érdekében. Mégis Örömmel gyöződött meg az állami népiskolák szaporodásáról annál is inkább, mert ez a szaporulat főleg a nomzeliséci vidékeket illeti meg. Sürgeti az iskolák államosítását, mort minden iskola színhelye a nemzetiségi eszméknek. Könyörtelen eljárást tart szükségosuck minden oly iskola ollen, amely a, nemzeti eszméknek ellensége.
Hány ilyen iskola van Magyarországon ? 18 van oddig s csak alkalom és pénz kell rá, hogy még jobban elszaporodjanak. Kifogásolja oz ily iskolákban n magyar nyolv tanításának mértókót s a történelem tanítását. Kifogásolja a földrajzi tanítás mórtékét is. Példákat jioz fel a népiskolákban használt tankönyvekből, a melyekben hazafiatlan dolgokat adnak elő.
Revízió alá kelleno venni a nemzetiségi iskolákban habznált tankönyvekot. Szükséges volryi a magyar nyelv hat-Ua\'A»abo tanítása is. Reformálni koll a » lanfolügyclók intózménfét. Fel koll »uházni a tanlelUayelőkct oly hatáskör-
rel, amolylyol az ellenőrzést- szigorúan gyakorolhatják. Magyarországon a kormány élón egy oly íórfiu áll, aki elmondhatja magáról: Hogy senki ellon nem ármánykodtam, nem hagytam csőrben barátaimat, egy érdemtelennel som fogiam kezet.
Bjrassnay Fereno ... s egy hízelgőt sem utasítottam el magamtól. (Zaj.)
Wernor Gyula e közbeszólásra nincs mit válaszolnom. A magyar nemzetro nagy feladatok várnak. B küzdelmekre nevelni kell a társadalmat Békót kell csinálni a felekezetek között. A költség vetést elfogadja. (Zajos holyeslós ós taps jobbfelöl.)
Bjasanay Ferenc személves kórdós bon kijelonü, hogy előbbi közbeszólását az igazság érzetében tette. Örömmel vette tudomásul a jobboldal szónokainak elfogulatlan kritikáit, do megdöbbentően votlo tudomásul, hogy a beszé dek végót rendeson dicshimnusz szokta képezni a miniszterelnök szemólye iránt Werner beszédíbon is ugyanazt találta, Közbcszólusának élét különben nom vonatkoztatta Wcrncrre.
Vertán Endre rámutat arra, hogy a nomzeti ügyekben a nemzeti öntudat dolgozik. Ain ez nem magyar nemzeti öntudat s ollonkezik az egységes politikai magyar nemzet törekvéseivel, sőt lényegük is. E törekvésok az 1868-iki nemzetiségi^ törvónynyol vonulnak harcba. Végrehajtása c törvénynok
fiolítikai egység összetörésót jolenti. Nagy liba az, hogy a görőg-katholikus nem lehet római katholikus, csak akkor, ha például először római katholikus lesz.
Ezután a középiskolák tantervét voszi beható bírálat alá, majd a népiskola kérdéseit fejtogi. Elvül kijelenti nzt, hogy az iskolák államosításának a hívó s azt az elvet, főleg a nemzetiségi vidó keken óhajtja érvéuyesitoni. E tekintet ben nom riad ol semmi költségtől. A költségvetést nom fogadja eL (Zajos helyeslés a szélsőbalon.)
Szünot után Baaer Antal a nemzoti-ségi vidékeken fekvő állami iskolákra hivia fel á miniszter figvolmét s a tanítók jobb díjazását, valamint állami óvodák felállítását kövotcli. A költségvetést elfogadja.
Bornáth Lajos az 1848. XX. tcikkct teszi szóvá és vázolja a magyar p»t)tos(ánsok történetét, melyből arra a a konklúzióra jut, hogy összeforrott a haza történetóvcl.Arra kéri a minisztert, hogy tcljositso a protestáns egyházak kívánságát. Elfogadja Veross János határozati javaslatát.
Hellebrantli Géza beható kritika tárgyává teszi a költségvetést és kikel a Középiskolai tantorv ellen, mel/ tul-tömöttségénól fogva nem alkalmas az ifjúság szellemi erejének fojleszlósére, hanem csak olsatnyitására. Statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy a tanítók flzotésónek minimuma Magyarországon a legkisebb. Pedig a tanítók helyzetének megjavítása nemzeti érdek, ettől semmi költséget nom sajnál. Veross hatérozaü javaslatát nem fogadjo cl, mort ebben n secularizácíó törekvését látja, de nem fogadja el a költségvetést sem.
Elnök a vita folytatását holnapra halasztja.
Szenzációs hapyatóxi bunper a fővárosban.
(Hamis végrondelet.)
Nagy Akos somogymegyei földbirtokost az. a vád terheli, hogy elhalt nagybátyjának, felsőoőri Nagy Mártonnak a vagyonát hamis végrendoletlol magához akarta kaparitani. Az örog, 70 óves aggastyán a Nagy Akos házában halt inog, több mint 2,000.000 korona vogyónt hagyva hátra. A dúsgazdag Nagy Márton hirtelen halállal halt meg, ugy találták ágyában 1899. május 20-án.
A hagyatéki Lirókág a hagyaték gondnokává kinevezto Nagy Ákost, a ki a rokonok hüledfczósére Molnár József, Uellai István, Bellai Istvánnó, Bellai János ós Páré János tanuknak vallomása alapján a bíróságnál Írásba foglaltatta Nagy Márton szóbeli végrendelotét, mely szerint vagyonát Nagy Akos két fiára hagyta, a vagyon haszonélvezetét azonban neki adományozta, miután kész-
pénzvagyonát *már* életében elosztotta Nagy Akos ós Öcscsq,, Nagy Feienc között.
A rokonok nem nyugodtak meg a szóbeli vógrendelotbon s kutatni kezdték az eredetét. A csolódsóg azt bcszélto, hogy az uraság már akkor bnlva volt, amikor Nagy Ákost elliivták s Így nem végrendelkezhetett Nagy Akos javára, valamint nem ajándékozhatta neki a készpénzt sem. Nagy Ákos ellen fenyítő följelentéssel fordultak s azt panaszolták ellene, hogy a készpénzt és az értékpapírokat ellopta a Wertheim-szekróny-
Pécsett indult meg a nyomozás, Nagy Ákost letartóztatták, ő velo Nagy Fo-rencot is, aki osztozkodott volna a készpénzben.
A nyomozás során Nagy vódelmét Polonyi Géza vállalta cl, akinek közbenjárására a pécsi tábla szabadon bocsátotta Nagy Ákost, majd az ügynek elbírálására az igazságügy-miniszter a pestvidéki törvényszéket uolcgilta.
A vizsgálatot befejezték s a törvényszék az ügyészség vádirata alapján Nagy Ákost lopás büntette ós hamis tanuzásra való csábítás, Bellai Istvánt, Bellai Ist-vánnét, Bollai Jánost, ,Molnár Józsofot, Paro Jánost, Takács Györgyöt, Bodis iBtvánt, Bodis Sándort,\' Bodís Illést, Magori Istvánt, Kis Ferencet, Szabó Istvánt, a végrendelet tanúit csalás bün* totténck kisórloto miatt vád alá helyezte. Tehát 14 vádlott van Nagy Ákossal.
Ennok a szenzációs bünpömck tárgyalása volto ma kozdotót Rónay Kamii táblai biró olnöklésóvol, Nagy íővádlottat Polónyi Géza védelmezte, a többieket Szalay Károly pécsi ügyvéd. A tárgyalás inelyro 128 tanút hívtak meg, vagy kót héten át fog tartani. Már a tanuhallga tásra is csak napok múlva kerül sor.
A vádlottak, kikkel a büszke földesúr, Nagy Ákos összeadta magát, többnyire rovott mullu emberek.
Az elnök jelzi, hogy előbb í IflSÍ vóg rendolot-hamísitás (kettő van), aztán ^a lopás csolót fogj a biróság tárgyalni.
A vádhatározat szorínt Nngy AkoB őt tanút állitolt a kaposvári járásbiró ság eló s ozok vallották, hogy oz • örog-Nagy Márlon a hódosi pusztán 1899 május 26-án, hajnali 0—7 óra közt előttük mindenét Nagy Akos fiaira Akos és Mártonra hagyja. De ez loho tetlen, mert bebizonyult, hogy Nagy Márton a mondott órában már halolt volt. Másodízben ismót arra állitolt Nagy Akos tanukat, hogy a körmondi pusztán törtónt a végrcndelkezós, móg pedig röviddel a halálozás előtt. Do kiderült, hogy ez is valótlan, mert az öreg nem is volt a kérdéses időben a körmendi pusztán. A harmadik vád, hogy Nagy; Akos ellopott a hagyatékból 15.000 forint készpénzt ós 185.000 forintnyi értékpapírt.
Elnök: Bűnösnek érzi ön magát dolgokban ?
Nagy Ako3 vádlott: Nom,
— Mi rokona volt Nagy Márton?
— Nagybátyám.
— Hol lakott az öreg ur ?
— A hodosi pusztán tartózkodott,\' de az állandó lakása nem ott volt. Innon naponta eljárt hozzám, neveltette a kót fiamat is,
— I!át a két nővére. Grubanitsné ós Gócsnó családjához milyen volt ?
—• Nem törődött velük.
— Es önökkel?
— Mi ugy voltunk, minta nem nagybátyám, do apám lotl volna. Apám inkább a leányaihoz hozott b én alig érintkeztem velo, mort képviselő volt vagy 20 óvig és Budapesten lakott.
Az elnök konstatálja, hogy a vádlott vallomása sokban ollenkozik a vizsgáló-, biró előtt tott első vallomásával ós a többi vádlott vallomásával is. így Poró első vallomásában azt vollolta, hogy 6 azt ¡elöntötte Ákosnak, hogy nagybátyja meghalt, igaz hogy Poró ozt a vallomását később, mikor Nugy Ákos a börtönből kiszabadult, megváltoztatta, ,do első vallomása szórt látszik hitelt érdemlő-nek, mort az összes többi vádlott is igy vallolt.
A vádlott: Tanúim vannak ri, hogy Poró azt jelontette, hogy a nag. játyám rosszul van,
Az elnök: Jó >}, Azután meg r.«m is ment oly simán \' ^olog. Hiszen Molnár
Józ6efnó nem engedte meg, hogy a neve rajta legyen az irdson. Hogy került a neve az írásra.
A vádlott: A fórjo Írta rá. Az igaz, hogy Molnárné kérte, hogy töröljük az Írásról a novót, mert ő fél, ón hát meg-nválazott ujjammal a nevót kitöröltem. Ezt a Molnárnót szólütós érlo s azóta hibás, eszolős volt, azórt nom is törődtem vele.
Az elnök: De vannak tanuk, akiken, nok az ellenkezőjét bizonyítják. Do hogy ennél a dolognál nem is történt minden rondbon, az bizonyos. Kót asszoíly, Molnár Józsofnó és Miháczíné született Csíszór Juli, akik elsők vqllak a halottnál, vallották, hogy oz öreg meg volt halva. És ópen ez a két legfontosabb tanú a vizsgálat idejo alatt meghalt. I)o ha még rendes körülmények közt haltak volna meg, abban nem is lenno sommi különös, csakhogy Molnáráét 1900. óvi április havában ogyon-lőttók, Miháczinó pedig színién gvanus körülmények közöli halt meg, ön továbbá azt állítja, hogy már 0 óra előtt olt volt nagybátya pusztáján, holott a tanuk szorint ön oda csak hót óra után érkezőit. Azonkívül a boncolö orvosok megállapították, hogy Nagy Márton agyszól-hüdés következtében halt meg és pedig körülbelül 4—G órávál a halottkém érkezése olőtt. Tehát Nagy Márton meg volt.halva, vagy ha még nom is halt meg, eszmóletíoden állapotban kellett lennie, szóval nem végrendelkezhetett. És ön mindezek mellett is fenntartja vallomását ?
A vádlott: Igen.. J
Molnár JózsoC vádlottat hallgatja ki ezután, az elnök. Büntetlen clőólclü, lmt-vankilenc éves,\'gazda volt Nagy Mártonnál huszonnégy óvig s a gazdája teljesen megbízóit-benne. A felesóeo gondozta gazdáját,, hogyha Hódoson volt. Áz clnöfekórdéséro azt\' mondja, hogy bűnösnek érzi magát a tanuzásban, nem mondott igazat. Mikor először honn volt a szobában, oz ablakon,fehér fólfüggö-nyök voltak,- míro Bellniak megjöttek és velük együtt őt is beszólították a halottasszobába, már akkor az ablakot Nagy Akos egy ágytoritővel lefüggönyözte,/ ugy hogy sötét volt a szobában, j Áz elnök: Honnan tudja, hogy Nagy Ákos filggönyözte lo az ablakot?
A vádlott: Csak ő toliotte, . mort más nom volt a szobában. Azután olmondja, hogy Nagv Ákos azzal hívta bo őkot a halottas szobába, hogy bácsi magához tért, végrendelkezni akart. ^Bellai István ós János,t Bellai Istvánnó, Póré Já-, nos bementek\'a szobába* s Nagy Akos, az ágyhoz állva kórdezleiaz ágyban fok\' vőtöl: V * i •.
— Akar-o végrendelkezni, bácsi ?
— Igen, akarok, szólt ugyancsak Nagy Akos,. előrehajolva; a halott föló, clváltoz-tatoltMiangon, de a vádlott \'fölismerte Nagy Akotf hangját. A\'.u\'an Nagy Akos továob bőszéit ós mindig újból lehajolva, felelgetett elváltozott hangon magánok.
LEGÚJABB.
A burok sxabadsáQharesk
London, ápr.,14. A tognapi miniszter tanácsról még nom hallatszanak részletek, csupán a Standard árul el annyit, Jiogy •a mimszloríum a bur vezérek ama kérdésével foglalkozott, hvgy moly föltételek mellett volnának az angolok hajJ landók bókét kötni. Erre a minisztérium Kitchener utján azt\' felelte, hogy a bur vezérek dolga az olsővjavaslatokafmeg-tenni.
Ugy látszik, hogy a bókokölós ügyo egészen komoly stádiumba lépett. A )ur vezérek szombat reggol óta Rrctó-riában vannak, a hol Kitchonor saját jalotájának tőszomszédságában kót házat >ocsátott rendelkozésükro. Milner is *rotóriába érkezett. Valamennyi bur vezór uj ruhát szerzett Klerksdorpban.

- Petíciók.
Vissffálat előtt.
^Az ökörmezői választás.) -. Gróf Toloki Gyula mandátuma dolgá-)an a Kúria ugy intózkodott a múltkor, íogy beszerzi a minszteriumtól a kerül*\' választóinak irtvjegyzé^AAfe. tán ez megtörtént Wftfcfzbcn, ma tárgyalták úrtyta-tólaHosan a választás ellőni pctic«óL
3
bíróság meggyőződvén* arról, hogy a grófra esett szavazatok közül mintegy 50 csakugyan kétes, ezokro ós néhány vesztegetés osctóie is elronrislt* ma a vlxagálatst. Do elrendelte a vizsgálatot a gróf cljcnjolöltjo, Sóján Antal által elkövetőit több vesztegotés tekintetében is.
Vizsgálat után.
(A vorbói mandátum.)
Ma volt az első potició-tárgyalás ugy, hogy már beíojozott vizsgálat anyaga fo-küdt a Kúria előtt.
A verhói mandátummal cselt ez meg legelőbb, amelyot Valasek János tót nemzetisért nyert volt el. A választást azon az alapon támadták meg, hogy Valasek nomzotiségi izgatást köveiolt el, a követkozőkot mondván Krakovánban tartott programmbeszédo alkalmával:
— A magyarok pedig menjenek visz-sza Ázsiába, ahonnan jöttök, hogy itt minden ugy legyen, amint ozer év előtt Tolt.
A megtartott vizsgálat után mára újból kitűzött tárgyaláson Paiss tanácselnök elnökölt. A potieionálókat az első tárgyaláson szerepelt dr. Darányi Gyula helyett, aki a szomorú omlékozotű doésí gikszor óta ugylátszik toljoson visszavonult a petieiós-ügyoktől, iíj. dr Erdély Sándor képviselte. A mogválaszlott képviselőt Fajnor János vidéki ügyvéd védte.
Zachár kurini bíró ismertette, mint előadó, a vizsgálat anyagát s a kihallgatott tanukat három csoportba osztotta. Egyrésze hallotta a boszód kifogásolt passzusát g ezek.; a tanító, körjegyző, két biró ós egy törvényszéki joggvakor-nok. Másrószo a tanuknak azt vallotta, hogy elkerülto figyelmüket az inkriminált rósz, do lehot, hogy az mégis elhangzott. A védőiem tanúi szorint pedig Valasek igy szólt volna: „A magyarok a tótokkal együtt vertók vissza a törököket Ázsiába."
Dr Erdély Sándor néhány lénvoge-sebb vallomásnak körülményesebben való ismortotését kérto, miro azokat felolvasták.
A rendörsog munkája.
Budapest, ápr. 14.
A közigazgatási bizottság mai ülésén a főkapitány a rendőrség múlt havi munkájával számolt bo e szerint a rendőrség mult hónnpban 1614 bűncselekmény nyomozását fejozto bo; ezek közölt 585 bűntett és 929 vétség volt 157 oset az embor élolo és testi épsége ellen irányult, A vagyon ellen irányuló bűncselekmények közül \'851 lopás volt, 145 sikkasztás és •144 csalás volt.
Március 27-ón egy épitésztnnuló ápolónő kedvosét és önmagát lőtto agyon, március 10-ón a Svábhegyen-egy napszámos féltékenységből ölte meg n kedvesét, magán csak&isebb sohet ejtve, lotartóztaltak. Egv gépírónő március 10-ón a Mária Valéria-utcában rálőtt hűtlen kodvoséro, majd március 5-én egy nsztalorf háromszor lőtt vadházas-társára, do nem talált.
A mult hónapban ogy rablógyilkossági merénylőt is történt a Bethlen-tér 8. ez. házban, ahol ogy edtlig ismeretlen fiatal ember leütőtto az ott dolgozó cipész-^ segédet és a lakásból 00 koronát elrabolt.
Március 8-án tőrtónt a munkalcözvo-tltö előtt, hogy a munkanélküliek nagy botrányt csaptak, amelynek során a rend-őrökot megverték, egyet meg is szurkáltak. A rendőrség ogy 2avargót letartóztatott, öt ellen pedig a királyi Ügyészségnél tett följelentést.
A mult hénnpban őt nagyobb sikkasztó foglalkoztatta a rendőrséget.
Elfogató parancsot ndtak ki egy takarékpénztári könyvelő ellen, a ki hamisított takarókpénztári könyvökkel 00 ezer korona erejoip károsította meg ezt a budapesti takarékpénztárakat, a molynól alkalmazásban állott. A nagyobb tolvajok közül elfogtak egy volt színészt, a ki vásárlás kőzbon több ókszcrüzlotbon lopott, egy cselédet, a ki umőjötől lopott öl bOöO koronát órő ékszert. De a professzionátus tolvaibandákra is rájárt a rud mult hónapban, mert a rend-Orníg egész serQ&et tett ártalmatlanná.
Egy letartóztatott kereskedőről.
Budapost, ápril 14.
Már szombaton megírtuk, hogy a fővárosi államrendőrség letartóztatta Krausz József férfiruhakereskedőt 8 menten átkísértő az ügyészség alkotmány-utcai fogházába. Krausz József nevét ozelött nyolo esztendővel sokat emlegették. Öcsc80 akkoriban Lőry J. Kossuth Lajos-utcai bankárnak pénztárosa volt. Lőry üzlete kitűnően jövedelmezett. Lőry nagylábon élt, a börzén hosszú •ideig nagy szerencsével használta ki a jó clovo megsejtett hausse-irányzatot s mindenki milliomosnak nézlo. Do fordult a kocka és Lőry vállalata pangásnak indult. A bankár noki feküdt üzloti könyvomek-s a mint az egyes tételeket vizsgálgatta, több gyanús könyvelési adatot vett észre. Mikor azután\'tfláolcscn pontról-pontra ollonörizto a pénztári bevételeket és kiadásokat meglepő fölfedezésre jutott.
Pénztárosa Krausz Miksa kövptkezo-tesen meglopta őt s az évek sora óta folyó sikkasztások Lőryt majd százezer forinttal károsították meg. A bankár mentm följelontotto hűtlen pénztárosát a rendőrségen, a mely Krausz .VMiksát letartóztatta. A vizsgálót eredményét Lőry nem várta bo. Ilirtelon elhagyta lakását 8 a rendőrség csak harmadnap talált rá a Svábhegyen halva.
Az öngyilkossá lett bankár hűtlen pénztárosa a törvényszék oló került 8 a vóglárgvaláson a könyvszakértők kon-datálláíc, hogy a vádlott óvok óta sikkasztotta főnökének és főnöko üzletfeleinek pénzét. Volt nap, a mikor Krausz Miksa tizenkétezer koronát lo-
Íott el fl rábízott pénzekből.\' Krausz ózsef — a tegnapelőtt letartóztatott kereskedő — Krausz Miksának, a sikkasztó pénztárosnak bátyja, igen szegénysorán szabólegény volt. Alig keresett annyit, amiből mogólhetelt s egyszerre mégis fényesen berendezett nagy ruhakeroske-dést nyitott a Muzeum-kőruton.
A vizsgálatot kitorjesztotték Krausz Józsefre is. Orgazdasággal vádolták, mert minden jel arra mutatott, hogy a Lőrytől fiikka8ztolt pénzekből telt neki a fényes üzleti borendozésro ós a készpénzzel beszerzett ánikószlotro. A törvényszék azonban Krausz Józsefot nom itélto cl 8 azóta háboritlanul ólt a muzcum-köruli üzlet jövedelméből. Közben ugyancsak a Muzeum-kőruton móg egy üzlotet nyitott, do ezt Karácsonyi és Tárea cég alatt Néhány hónappal ezelőtt Krausz Józsqf fizetésképtelen lott s hitelezői csödót kértek elleno. A kereskedelmi törvény szék a csődöt olrendelto s mert a könyvek átvizsgálásánál sok adat merült föl arra, hogy Krausz József hitelezőit bűnös szándékkal mogkárositotta, tegnapelőtt letartóztatták.
J aranyozd
rnelylyel bárki azonnal mosha-tóaii ujjá aranyozhat elavult tükör és képrámát, szobrot stb. Üvcyo üO kr. Fél literes 3 frt. Nerved literes ecsottcKI frt 50 kr. — filog. rendelhető 1
Kertész Tódornál
Budapest, Kristóf-tér
BUDAPESTI iniíEK.
—- Az osztálysorBjátélí húzása. Az
osztdlvsorsjáték mai húzásán a következő nagyonb nyereményekot sorsolták ki: 40.000 koronát nyert; 4433. 30.000 koronát nyert: 31257. 10.000 koronát nyertek: 00293 70795 80475 91105. J
5000\' koronát nvertok s 10097 03319 09.254 85479 982O0.
2000 koronát nyertok: 3314 5003 9403 13033 14452 13955 15320 22-109 ,2-1043 24700 24887 28720 31852 38018 G9408 48300 48708 55911 04424 08454 68494 70400 79105 83430 8987295029 98000.
1000 koronát nyertek: 102 2431 8001 0001 18793 10410 19109 20702 21903 23407 27208 39424 39841 40882
41912 48000 45052 48050 52102 52782 53937 54915 55307 5S130 59008 05380 0710G 0758109209 75937 76617 77625 77762 78295 81020 81658 81752 82669 84137 89037 99278.
500 koronát nyerlek: 1221 1849 8362 4145 6484 6298 9580 10699 18719 15054 18028 18941 19100 22485 23347 25726 27542 27662 27866 29177 29689 29060 80160 80066 34841 84640 34747 40519 42179 4226-1 44-147 46686 40882 60214 51078 51812 58831 56108 00658 62035 62214 57624 58199 69256 59290 59795 07814 73122 74777 74962 75762 75812 76546 78558 80003 81816 83900 87207 87826 89826 90692 91700 91545 92402 98138 9055.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek. .
•— Áthelyezések a rendőrségnél.
A rendörséguél Máltáss Hugó r, t átveszi az I, kerületi kapitányság vo-zetésót, helyébe jön dr Boda Dezső V. ker. kap. A X. kor. voae-tője Sally Károly rendőrtanácsos az óbudai kapitányságot veszi át Sajó Sándor az eddigi óbudai kapitány a hünügví osztályhoz, Kőbányára Joszenszkv Gellért I. kor. kapitány. Az V. ker. Gyalókay Lajos r. t veszi át, helyébe Kolozsváry Gyula r. t. megy Uj gyógyszertár. Az Aréna-ut 30 | F. István-ut sarkán Forgách János modern berendezett „Aréna" gyógyszertárát megnyitotta.
HÍREK mindenfelől
—• Tisza István a királynál. Egy
bécsi távirat szerint a király ma délelőtt az általános kihallgatások során gróf Tisza Istvánt fogadta.
—• örült gyújtogató. Lőcsei tudósítónk irja : Podolin szenesmegyoi városban folyó hó 10-én a Mikó-félo fűrésztelepen nagy tűz keletkezett, mely a fa-készletnek egy részét és már a szállításra előkészítőit csorzőanyagot — utóbbi mintegy millió korona éirtékbon —\' elhamvasztotta. A tüz gyujtogatásból eredt, do a hatóság a bűntényt nom torolhatja, mort a gyújtogató egy piromá-nidban szenvedő egyén, akit — esotle-gos tűzkárok megóvása végett — elme-gyógyintézotbo szállítottak.
Készülődés a választásra. Kézdivá-sárholyről távirják, hogy az o hó 10-án leondő képviselőválasztásra ideórkoztek Nessy Pál 03 Szabó Kálmán függetlenségi-párti képvisolők. A függetlenségi választók tegnapi gyűlésükön Kovács János gabonakereskedőt jelölték, a ki azonban nem fogadta el a jolöltaéget. Holnap ujabb jolölő-gyűlést tartanak.
PapagAly.
Található vagyok, — várom.
12 és 15 forint
tiszta gyapjú szövetbűi, mérték után saját müholycmbcm készült férfi öltöny. Magyaros tisztesség. Romok szabás.
Szűcs Lajos
• \' férfi-szabó Budapest, VII., Osorhát-ntoa 4. P.
Vidékre mintákat és mérték utasitást ingyen és bérmontvo ktlldök.
Nyomatott Síékely Vtktoroil Bndapoetan.
REGÉNY.
\' í tenger titka.
Valószínű, hogy szélhűdés vetett végo az életénok. Szerencséjére, hiszen l^olnap úgyis elszállították volna n másvilágra.
így hát elkerült oda, ahová holnap korült volna, a boncterembe.
Odadobták áz egyik márványasztalra, azután a szolgák levetkeztették ós meg-surolták, hadd legyen holnap, mikor a tanár ur boncolni jön, a hulla tiszta.
Aztán rákötötték a jobb kezébe a
csengetyüzsinort, aminek az a rsadsl» tetése, hogy a halott meghúzza, ha vélő tlenül fel talál támadni, ami ugyan eddig még nom történt meg és elmentek * dolguk után.
Ugy éjféltájban a szolgák közül az egyik visszajött, a kötelet óvatosan leoldotta a halott karjáról, aztán megfogta a hullát és bedopta a hullaszállító fel-húzógépbe. Majd megrántott* a felhuzógép láncát, A gép megindult és vitto a szegén? Bortuccíó hulláját főlfolé.
Ott átvette a másik azolga és eg) fekete kendőbe burkolva, megvárta, s mig a társa feljön.
(Folyt köv.)
3
Hölgyek figyelmébe^
OrgoBa-Créme Arczkenö.
Miaáeu *4dl| kfctlUtt t*4»U4 it Mtápsló ixerok ktal a IsfkitttnJbh k4«iit»4ay u Oííoi»« ,,Crém" mUelnem »al/ed4k.
Ás *l«fia« Ulcrik UtAUm kwtTtlt sU-plli M«ro. . , ;
JiryedQil blrtoa u«t u ira a»4piU«4re í. Uulio tar Halra.
Kltivolitja a mijíoltokat, aímSrt. pönenéit, 14.4» v.tT fan" »Hal MUitttí rtifu foltokat, kUluiig« A ráncokat, hisalNielfoket, Méc loioxabh »¿7-ínekMk U HHi Ode, iílu «LírEíJirit kóloaónia.
(jodilktfl. bktii* *bh*n TeJUk, bCff H bjrr» ktnrs r4»t4n W«»l*idlk m uid bon« Üli» moh blauUtM hyi»», h»it » M»P-14«, *4iaürt« rrn pftmflé»*» mii n*-klny WÍcmt« itrálloilk.
, HM uem t>U«dtk, n»ppU i« K»»i«UU»tí. áj»lUc»lyrv*k 00 fcr., uMTObb SOkr.
hoKxlvoli orttooix ummm SS kr.
OrtooA poudtr * «tUbw», ftbir. rtu« « eriox txiuS kk.doko« 6» fa. *mMot 1 írt.
Baroay Károly tyőHtttrlárábar
NVKUEO. UnsaeM bUtos hsU>«. UhWLUi .U^ Kinljpoi «0 fa. ÍM IdstM kÜM tftkssm-tmuM 10 fa. fapksM.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Mtír« bvn ipr.-r» 9.81-0^8, Row ípr.-ia T.80-7.8I, Zab ápr.-ra 7.14-7,10, Tea^sd 4.86
BndapMU ¿rttktaud*.
Klitíadin kfittoUtt t Ocztrik WUWnt ftSa Mmiju hileWwvínr 604.26 Jclrilof b«nk 4C7.60 Rlmamorinyl £09. Otxbik iüimr. M7. M». gy»r hilelrt ./viny 695. Mntymr K tiiwüékoi n»r.y. ii«dtk llg. 10 Kcio»i»Jií*dík07.t6. I «ei4mito!íb»a 449.— lelt. bank 407.00 Rlmamváari 80S. OuU mkfyu.államvMut réunréay 671.86 D4U vasat 05.— Német bírod, márka 117.85. VUUrao« vasat ÍI.4-. Uudapctü kőiut I varat 64S.50
Bóoal Ari4ktSu««.
Bóo0, áprllii 14., OuUik hit«lr. 671.75Mafyir hlWr. —Otztrik-majT\'"\' 41Umra«U rifiríny 676.76 4 uizalókoi ma«yar «/»uyjixadók 119.85 Mafyw korou»j»rad4k —DU1 Tárat
(Vak trftitt ptíbakíora
rcnd«llék mtj a caoduia-U.u, ralódl an(ol (i4plt& •zorl, Upork» tolat mrg fórnak r«JU (yfaMnl, hojy *xen caodaazer áronnál cd ávoltt aao«14t mit-foltot, mindenfcls Uaiták-larnifot ax »rcxról 4« a b6r-nok lyAurórtt Sd*«4(ot, ÍU-UlMjot kMraio&i. ára S korona. Valódi ajijot oforkv I uappaa 1 kor. 8 darab S ker. 40, peder 1 kor. !0 4* a kor. VaJMl anjol rJ. nía^bou kapható caakia Kom*» gr<my
Iár4bati. Tor.ioavir, a hóra miuden tojtál rendel«« Intéiendí. Budapeataa kapható Tórtk file ryófr-fzertiriban. lürily utca ti. i* Andrfaay-Ml 85.
Ingyen ét bérmentve kap
mindenki ejy kMeUaíkOayreckút, molybólbfakl kópta
legfinomabb Likőröket és Rumot
bUlec uton mlndon ki«ttlik nélkül móf a It(kl««b^ menni Ué<li»n U otuigtterU Itmni mónilmm*
MUWwl.
WATTEBICH A.
BodapMt, YLL, DoUr.y-utca 6.
Alapíttatott 1841.
Kit&aUUUtt S inasul 4«
oUrritM.
\\.» \'
tttaaui
—m
kéacpénsért vegy résiletfl-letèsre legolcsóbban
•al
BUDAPEST, József körút 26,
Kéfftj á/Jegyrik byyw II
«tssasresagan
» ^ S .!? 8S* î-^. ST g® |
♦ s £ IM« S ^ *
f^i* ¡»r
5 ? I 3 ;r|
I S 5 «H P ® »
ERflSTElH »^»îl\'™*
Fcronclek-tere 3. I. «m,
Dus választék egyszerű és diszbulorokban.
A legjobb Varrógépek
agy ipari/mint családi hasaa&tetrA
Kyiri Mrakt^rtbÍn* MttttLCZM aaet«*eHk \' be. Moysitow ftuMttmUw* U • |«o»faA gyésj
• 4MÜCt>«A* ,
VMráabao^ée • divatos mohimséeb«»^Inayen oktatást nyitunk.
Oóptük ó« BrópréflMk mita máért f+fta
MoolianUkal 0épJ«vltó mtUaely. .
M.gbUhaW/uta««^^ fMrétetlka
------- * ^ -•
MaaramaSi Pécs. NMiek Bécs.
Ne küUjük péniftnket kGlíöMial Lf(jobb érákat feékaaereket küld
SCHOiWfiLO IMfiEérásés ékszerárugyáros
IÉOIBTT.
• pénxt litmUWOM vagy kioeeréleaa»
• ¿VI jforáT.T.áWBAT. ■ I, » 11 m
SfT afcfcai ueb6»
•tép kjriUlbm M • 60 Kfy pontos nkkslébreeatö ár» „180 Valódi ezüst rswoatoir-óce poutoe játénál---. 6.—
Valódi ertjjt kétfedel inkor-remonL crös ororkezeUd, / szép kivitclbon — — — frt 8.25 Valódi ezüat tula remontoir* anker kélfedelea óra--Ét 10.80
M+arataa aranytfcnesvk oaiaoa aaép klrltelbon: 89 ran» nakéa «H M Ram» nebéa 80 frt, 80 rramm nehéz 8« frt 40 gramm atnáa 4T frt 80 kr. — Minden láncxhoz aranyba foglalt kövea lócók külön Bérre lá—10 gramm aalyban 4 űrt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi Mpénwerdehlvatal ittál merrixagUra éi bélyegem.
wá ée wafiwaiMMi - Tm mm iMaaal Hrrél MHmtM vtt képaa árj agyaik Ingyen éa bénwmtra kOldetlk.
A legújabb és legjobb különlegesség
köaavónyeu«. rheumáa-, laohlaaa éa Idegfájdalmak ellon
&erfculesfíirdői
Rheumaílmd Fordtüjon Schwab gjógf&zmM-heg Htirkulegfürdőn.
Ha megpróbálja, meg nem bánja I 1 Ovo* Ar« 1 tolat.
EUé éélmagyarsraaági
OlUrépiUeMt, üxobráagat és aranyosé mttlntéaet
I AlaytitfU
Tu aaarMca&n imjT\'
kiMfUittm, • aatr*«» kitiiWk bJ ol-UtoJuO, astoitkokal, «U-lestt Utakat ritsmia to U. <* to ttbél W» 4Mdtom>a>M po-
■íOYtoilretn
ttériewra, rttamlnt r<«i ol-(Arakat aJM) f«*V»k. inítri-aj-o«c*i» aranyezok. aMAikipUal kiJaTltűk (> •MtWUaju. Vf 4sltAJkl-í«k«t btrnrr** Unt6 mavéMMli kirrerotkfi-«Aafvel fcotyra 4111 tora JA*«», KArU Bxlvo. •rot roU tfAT.uAl Bi.ect Aaialu«br<i!t (iból (a-it^ri aj polkhn>mko*»a.
w tao 1*0_ím
UO UO M» 174
kSu4*ut&frl p«HohtomijoiT»
100 1E0 UO 160__
ré íéo üie »40 OtMÓ «ran f« pántol kU*«J«aUOT41
|U»ttitti Ml l»Ui»l t4klnt«T«.
Nagy N^p. János
TemesT&r-ióxaaf^ros, BonAz^uioxa O az
trat H 6HM
n ir óla («nini |«>W UM
fí. a * . t, a ■. ff . ^ oauDiwn KÍHJ-O* Í*
íotrtáo mm n ir óla t«nail6 t«od
_tyJabtMi ajialhaljak._
Rendelélatécet
BiÉjtii, VUitej-m 24: söi
aa opern a«U«tt
Dr. OAßAY ANTAL
». M. ta Mr. «Mtatf Mama
a 4a fcW>»Jok atakcrrMa wfi-
tri« VU«» «î|wt(J, nroraato, alu^n« ninaäa-uama. for®- ta p41 a^eil hurrcM-
foljM. Uktlrakat. u uL&bajaM, Uij»-
Urt wftiJtmwmQ bfcb^^iA;. ein«t<iH /A^rit, laUUknll té MWbîVnU tfiiÄmXU. itat ar«an4sTn|^l klpr6ki.lt »Mk\'ji Mariai. —
(*Tt«Taaw«ki41 (c>o4««V*4va L«a«. KtHatto l M txraU 10-t-U ta atoa T~8 l«.
Lavalekre vátaazel,
f.
•réfly*xëri
Brázay-féls sósborsze^z.
Keyóneknek, akik sokat mozognak, turistáknak. sportférfiaknak, kitünö szolgálatot loaz o Bzor; nemcsak könnyebben viseli az ember a fáradtságot, de ha az erös testmozgás után frotirozruk be magú nkatrOz újra rugalmassá tosii tagjainkat,
1 nagy üreg ára 2 korona.
1 kia m »1 ..
Kováid Péter
müfestő, vegyüsztisztitó és gőzmosó
Dpm—i
Fia
Hallaüan oiesóság ^«
1 UiÍM robáhoi rató (eiUk biriatjy Biinlto 60 íiUít
UJ aruiT««* 1 a,ff «t»«»\'«1-----fP
1 ki. bMMtrin padtó (»«lik — — —--tÊm »
1 íp. olaj í«Uk - ~ -------ia
I k^r. prima pataot firaLu— — — — M
JlApkaVÓ (
Brüll TeitTéreUiÎSSîîÎÂîn.
Frimm, hülyék intézeti
BUDAPEST,
m EfBéSel kirätpi-Ht 15—17-inr «pas
^^rabïU. kMMéMatl tea taMrfM,
atfaaoi aUnuuiA Irwt MriakiUan va»; kO\'/\'&Uta . Ó oa. 4« «p. kir. UjrttafMaU »U*.
iRiMMfc. Kdd% li^Bj^i«» le* a
•S
«mUnÀaiiT«!
UâtJ
/«nUrtanl WpaMá. ___ , ,
A b«i«<>deaA> a l^ftUb to M kfti
T«Uk);/K<T*kn«k in»fl<floffi.
a Tauta to korra tafcteM nMkfll Mkkto«K*tQRk. ÉUo U. Idfoebb holyck aii.
•mira AUaadó orratí fafcjT^* *» kaiatto to a Uf ——\'—\'Aa aaailott kalto owUlr
«irfrtaUHJaaakb ipolAs ^"^îtia\'iotratkeM Ai«
Mobtk knie«
tál svrz^Xït\'to «(erinl.
Aa*(uWz«rtal«roD toaMköUaUaaal Ht to a «ffic» \' xoa vxvui (M x*i»-ktout UtArA-AUalkart) AHal kfroy-aytn
(V«o
proapaküMt to falTttoH f«IUi«taM \'»
a» lgo90<H6t*f.
i*
ît>iM«aia kiaAA».
Ouatk mm.
TTJt
Mog) elönt UJ I
aMOtmaattotatHn otmntoti Ar4**e»MU4 ràasletakb^a gajiiaj; k*Uu
F C BFIâà S a A M A B A.
Bűnök as Ifjúság nemi életében ia asoH hatáaal a férflkarkan. nr. aorzoïu» wAota,
tlak
laaxAmaaàa. K».J-xbAUI pooftook. «Alla Maxelan. Pïirt. 4an. A nanl riaaaaAlt-. Ttoaaa kú*oU»rrn*ar«l. CTtooa titko» bato«-ato. Áhítménm. KenU ueT«Ua • U»icaok. A tMtútóxAa kAroi katAaa. Rrdakaa kor«m ct^VP»^ Momodalbatt
VI, t
t kar. a pto» alUtoa«« W. J<W& fcO Bllto pritfkl «crtot- Otoarat
TAnTALUM ) A aomiiia pan bftndk. TcrhaM caalAdMI Al<J uluikodt (f annakok. A acrdOU UaO. Ai «atarltoto. M«î«altc. UcmV Hiorelani to Mau tlat UaAU» aaarelw MUaaxak. ¿ntki
* «MUk. K «tapit a azaraAoAl : 44. a. »m. À/a
Pártoljuk a hazai Ipart!
Hicker Spla
natta, aoérenyfemat, kerttéa és ágy« betét gyára, legoJeaóbb bevá»ar-
i i,., .vi. j. : láal forrás ■ r-BUDAPEST, VU. Hagydlofa>ntoaa 20. asám.
Arj«rr>4k Aakdlta trvattit iUmU« kfltdO
TKUtrOW SS — 60.
Királyppjef^-tünbOB
köhögés, rekedtséf, hurut, rémhüléa ellen nyálkaoldó. Egyedüli hazai gyártmány, meíf mészmentea Qzukorból és gyógynövények böl készül, 1 deka 4, doboza 20, 40 éa 60 fillér. Gyárosa: MARKEST REZSŐ Budapest, VII., Elemér-ntosa 30.« A világ legjobbja és kaphatók: elökcIS koreakedésekben, gyógytárakban éa a vaaaü állomások éttermeiben.
Budapest?
37.
üíl, noi- és gyermeköttöny&k, dl vM és btiforszfiretek»
i
fdoíímék, szftpsak,
r \\
csipke és véjárak, szűnnék és fÄsnM gäflfll
a—a
(?. ítffof^m. mt szám
Nagy-Kanizsa, 1902 szerda, április 16.
Egy szám 2
Előfizetési ára:
HtlySín hashoz hordva egy hóra GO fillér. • Vidckro postai küldéssel egy hóra 1 koron« 20 Allét.
Kiadó tulajdonosok: £ Fslslős sssrkssctó:
Krausz és Farkas. o.obvai muoO.
Sxarkasatósóg és kiadóhivatal: Krauss As Farkas piplrkaraskoó^sa.
mm
Mefljilinlk naponta korán reaoeL
Nyomatott • .Nagykanissai Friss Újság* M*»ídé<f# nyomdájában.
,1
fi munkásnép hadi szemléje.
iiegssem misitették a deési mandátumot«,
5=£5»

A kODWZiÓ,
A konverzióról szóló törvényjavaslatot, melyet hamarosan letárgyaltak, ina már mint szontoaitett és kihirdetett törvényt közli a hivatalos lap a következőképen : 1902. óvi V. TÖRVÉNYCIKK
némely államadóság beváltásáról. (Szentesítést nyert 1002. óvi április hó 13-án. — Kihirdettetett az „Országós Törvénytárában 1902. óvi április hó 14-én.)
MI F.LSÖ FERENC JÓZSEF ISTEN KEGYELMÉBŐL AUSZTRIAI CSÁSZÁR, CSEHORSZÁG KIRÁLYA STÜ. ÉS MAliYARORSZAG APOSTOLI KIRALYA.
Kedvelt Magyarországunk és társországai hü Főrendéi és Képviselői közös ogyotértéssel a következő türvénycikket terjesztették 8zcutesi,tés végett"\'Felségünk elé :
1. §•
A pénzügyminiszter felhatalmaztatik,\' hogy a 2. §-ban felsorolt állami adósságok köt vény birtokosainak a kötvényeikben kifejezett tőkét az állam nevében és helyette, figyelemmel a 3. szakasz rendelkezéseire, felmondhassa ós ha a bevonnndó kötvények birtokosai a 6. szakasz szerint kibocsátandó mérsékeltebb kamatozás« kötvényeket elfogadni hajlandók nem lennénok, a bevont kötvények névszerinti tőkeértékét készpénzben kifizethesse.
2. §.
Az 1. szakasz szerint bevonandók
lesznok :
1. az 1888. évi XXXVI. törvénycikk-alapján az italmérési jogokért adott kártalanítás céljaira kibocsátott kölcsönhöz ;
2. az 1888. óvi XXXÜ. törvénycikk alapján kibocsátott 4 és fél százalékos állnmvasuti aranvköJcsynhöz.
3. az 1888. évi XXXII. törvénycikk alapján kibocsátott 4 és fél ftázálékos állnmvasuti ezüstkölcsönhöz;
4. a?. 1870 óvi L. törvénycikk alapján a keleti vasút megváltása folytán a részvények beváltására felrótt- 5 százalékos kölcsönhöz; végül
5. ai 1888. óvi XVII. törvénycikk alapján a magyar északkeleti, a cí. ós kir. szab. kassa-oderbergi vasút és nz első magvar-gácsországi vasút nevében a magyar királyi pénzügyminisztérium által n nevezott vasutak bombázásainak céljaira felvett 4 es fél százalékos kölcsönhöz tartozó mindazok a cimlntek, a melyek 1902. óvi július h6 J-től kezdve válnak esedékossé.
8. §.
A kölcoönök felmondása csakvalamely
hónap első napjára történhetik és nem szólhat három hónapnál rövidebb időre. Az a nap, a melyre a felmondás szól, legalább bárom hóval korábban közzéteendő. —■ A felmondás a bel- és külföld mindazon helyein és lehetőleg u.aíanazon módon te<yuió közzé, n mely helyeken és módon nz illető kölcsönök kisorsolt címletei eddig szoktak köztudomásra hozatni.
Azon iv határidőn lul, a melyre a felmondás történt, a felmondott kötvények után kamat non jár.
A felmondási határidő Végóig le nem járt ós hiányzó szelvények érték® a ki-iiaetendö tőkéből levonandó.
4- 8.
A felmondott címletek teljes névértékűk szerint ós ugyanabban a pénzértékben fizetendők vissza, mint a molyben az illető adósságnem kisorsolt cimletei eddig is beváltattak.
. 6. §.
Mihelyt lejár az a batáridő, a melyre a felmondás törtónt, a felmondott kői-csöntőko biztosítására bekebelezett zálogjog azokról a pályatestekről, melyekre az 1868. évi L és az 1881. évi LXI. törvénycikkek értelmében nlakitott összpontosított telekkönyvbe bokebelezve van hivatalából törlendő.
k . 0. §.
A 2. §-ban felsorolt kölcsönöknek a •7. §-ban mogállapított korlátozással teljesítendő bevonása végett koronaértékre szóló négyszázalékos adómontes oly járadék-kötvények bocsátandók ki, mint a milyenek az 1892. évi XXI. törvénycikk alapján kibocsáttattak.
- 7. §.
Az 1888. évi XXXVI. törvénycikk ^alapján az italmérési jogokért adott kártalanítás céljaira kibocsátott kötvények közül azok, a melyek 1902. óvi március hó 15-én magyarországi városok ós községek (ídoértve az úrbéreseket is) nevére kőtménvozvo voltak, azintón bevonandók, de ezok helyett a 0. szakaszban körülirt járadék-kötvények nom bocsáthatók ki.
li szakasz első bekezdésében jelzett kötménvozett kötvények hoiyett a pénzügyminiszter a jogosult város vagy község nevére szóló oly, sorsolás alá nom eső kötvényeket fog kiállítani, amelyek ugyanoly névértékro fognak szólni, mint aminőre az italmérési jogért adott kártalanítás főjében nyert kötvények szóllak, ás amely uj kötvények alapján a jogosult ugyanazt a kamatösszeget voheti fel az állampénztárból, mint amelyet az italmérési jogért adott kártalanítás fejó-ben nyert kötvények után eddig ólvo-zett
A városoknak és községeknek járó kamatok minden adótól montesek.
A városok és községek részérő kiállítandó kötvények az illető város vagy község törvényesen hozott, kormányhatósági jóváhagyást nyert határozata éa a pénzügyminiszter engedélye alapján a kötvényekben kifejezett teljes tőkeértékkel az állampénztár által beváltandók.
8. §.
Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az előző 7. §. szerint az állam-nénztár által beváltott kötvényekben kifejezőit tőkeérték fodezéséro, a törvényhozás másnemű intézkedéséig, szintén koronaértékre szóló 4 százalékos adómentes oly járadékkötvényeket bocsás-Bon ki, mint a milyenek az 1892. óvi XXL törvénycikk alapján kibocsáttattak.
9. §.
Ha a holt kéz javsdalmasai, alapít-vánvok és közalapok kezelői, hitbizományi birtokosok bojolentik, hogv az illető javadalom, alapítvány, közalap vagy bilbizomanv részérc kiállított és a 2. alapján bevouáa alá kerülő köt-mónyezett kötvényeikot a 6. §-ban meghatározott és színién köttnénvezendö járadék-kötvényekre o közzéteendő általános föltételek mollett kicserélni kívánják e, bejelentés a kicserélésre vonatkozólag a felsőbb felügyelő közigazgatási
Vasúti szeraRcsótleaség.
Gréc, ápr. 16.
Tegnap osto Grác közelében egy Bécs foló elindított tehervonat négy utolsó kocsija kisiklott.
Az utolsó kocsiban volt fékező és vonatkísérő lakatos súlyosan megaérül-
tek. Az utóbbi • kórházba rálő tzálliá.
tásnál meghalt,
A kisiklásnak ai volt ai oka, bogy ar. sinpár cgvik része meglazult. A négff kocái teljésen az éj jel törött.
vagy birói hatóság jóváhagyása nélkül is órvónye8.
. 10. 9.
Felhatalmaztatik végül a pénzügy\' miniszter, hogy az. 1897. órtr XXX. törvényeikkel elrendelt- államvaauti\'-: beruházások céljaira : • *
a) az 1900. óvi XXXIV. törvénycikk 1. §-ának k) pontja alapján engedélyezett 6,250.000 korona hitei vóglogesfedezéae;
b) nz 1901. évi állami költségvetésben engedélyezett 26,346.000 korona; végül
c) az 1902. évi állami ^költségvetésben előirányzott 28,200.000 korona, összesen tehát Ö9,796.0d0 kortma beezerzéaef végett szintén 4 százalékos koronajára-dék-kötvényeket bocsáthasson ki.
11.
A iolen törvISny alapján fogauaiueiiott műveletről az országgyűlésnek jelentés teendő.
12. §.
A jelen törvény kihirdetéso napján lép hatályba. — végrehajtásával a pénz? miniszter bizatik meg. i o törvénycikket s mindazt, a mi abban foglaltatik, összesen és egyenkint helvesnek, kedvesnek és elfogadottnak valfván, ezennel királyi hatalmunknál fogva helybenhagyjuk, magerőaitjük és szentesítjük, s mind Magunk megtartjuk mind más Hiveínk által megtartatjuk.
Kolt Schönbrunnban, ezerkilencazáz-kettedik évi április hó tizenharmadik napján,
Ferencz Józaef a, k. (P. HÍ)
Száll Kálmán «. k.
Betörők a keleti pílyaodvam
(Saját tudósítónktól.)
Budapeat épr. 16.
Ma eite fél 11 órakor a Hernád-utear végén posztoló 1402. számú rendőr észrevett két gyanús alakot, a kik a Caömöri-utt felé haladtak. Az egyiknek kezében egy/ kis bőrtáska volt és ebben a rendőr Sáií. mándl Moni többszörösen büntetett botOrór* ismert. Lassan utánuk sompolygott, merte gyanította, hogy ezek moat munkára,» indulnak.
Azok a Caömöri-uton keresztül a Terse nv\' utcába meritek és a közvetitö postahivatali mellett a keleti pályaudvar egy nagy rakt-táránál eltűntek. A rendőr azonnal érte .aitette a pályaudvar Őreit éa az ottaail rendőrséget, a kik azonnal a tolvajok; nyomozására indultak, k betörök észrevehették, hogy üldözik őket, szép óvatosam megugrottak, azonban a magukkal hozott börtáskát, melyben betörő szenzámote voltak, a nagy sietségben ott felejtették.
ügyn
Kim halott.
Zágráb, ápr. 18. A rendőraég két héttel ezelőtt körOcff levelet adott ki egy Mályor János aevtt színész ellen, aki 40 korona pénsbiraá* got nem fizetett meg.
Caak moat derült ki, hogy Mályor a. a rendőraég szomszédságában lakott és éppen öt érvel ezelőtt balt meg.
A dolog caak ugy tudódott ki, hogy az elhunytnak egy barátja ée sziuész-pajtáaa, akivel a körözött után tudakozódtak, kivezette a kézbesítő közagat » a temetőbe, ahol as látva a sírfeliratot, elhitte, hogy Mályor halott.
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Képvlsolöház. — / — Saját tudósítónktól. —
Az Ölés kezdete egynegyed 11 órakor.
Elnök : Apponyl Albert.
Jegyzők: Lázár Árpád és Illyés
Bálint.
Miniszterek közül jelen Tannak: »aéU Kálmán miniszterelnök, Wlaaaioa Gyula kultusz- ás Cseh Ervin hurrát mi«
nisxterek.
Az elnök beterjeszti az össze/órheüen-aégi bizottság jelentősét Lendl Adolfra vonatkozólag és indítványozza, hogy az ügyet a bizottság holnap tárgyalja.
A Ház holnan 2 óráig tart ülést ás akkor kisorsolják az összeférhetetlenségi bizottság tagjait, mely azonnal összeül és tárgyalja nz ügyet.
Éeméuyi Ambrus a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a kereskedelmi miniszter tőrvényjavaslatát a magvar koreskodelmi hajóknak állami adók fejében nyújtandó segélyről.
Azután rátértek a kultusztárca költségvetésének folytatólagos tárgyalására.
Az első szónok Bizony Akos miskolci függetlenségi képviselő, a ki a vallás-és közoktatásügy fontosságáról beszél.
Bizony Akos a vallás- és közoktatásügyi tárca fontosságáról beszél. Kgy nemzetiségű országokban kulturális ér-vdekat képoz a közoktatás, de nálunk magas társadalmi érdekeket is, a vallás tanitasa a felokezetok kötelessége, de a kormány sem zárkózhat el attól, hogy a folekezeti iskolák fölött szigorú kritikát gyakoroljon.
Kikel a középiskolai tanterv ellen, a mely nom képezhet gyakorlati emberekot az életre. A német nyelvet ki lehetne küszöbölni a tárgyak sorából, a mathesis és fizika tanításának jolentőségót pedig csökkenteni kell. A gyakorlati pályára nevelni kell az ifjúságot, mert ennok elmulasztása eredményezte, hogy a kiskereskedelem tönkre ment s a kiskereskedés egy fáj keiébe ment át
Véssi József. Zsidó.
Blaony Ákos: Tehát zsidó kézbe. Ezen kívül, noha a zsidóság as ország lakosságának 5 százalékát toszi ki csak, méeis 28 százalékát teszi ki a szellemi téren működöknek. Hátér ezután az 1848: XX. kérdésére s vázolja u mult század egyházpolitikai küzdelmét. Elvileg helyesli a legújabb reformokat, de bolyteleniti azok keresztülvitelének idejét ós módját.
Beöthy Akos: Kortes fogás. ■ •
Major Fercncz: Hatalmi politika.
Blaony Akos; Az is bizonyos, hogy e reformok logtöbbet a protestantizmusnak ártanak s csak a gyermokok vallásáról szóló törvény rovuleálandó. Hivo a katholikus autonómiának, mórt az önkormányzat mogorősiti az illető felekezetet. Nom akadályozhatja meg azt a kegyúri jog sem, mert a nem egyházi, hanem közjogi intézmény; a kegyúri jogot Szont István nem a pápától kapta, hanem magának megszerozte. (Mozgás a néppárton.) Arról somboszólnolt a pápai krónikások, hogy Szont István a pápától kapta a koronát. Másrészt pedig bizonyos, hogy Zsigmond királyig pápai mogerősítés nélkül lottok kinevezvo püspökeink.
A felségjog változást szenvedett az Idők folyamán, nagy változást szenvedhet a kegyúri jog is. Szól még az alapítványokról s ezek jellegét ismertotve, hangoztatja, hogy azok vagy államiak, vagy pedig egyháziak, előbbi esetben a köitvSgvctésben korcsendők, utóbbi esetben pedig a róm. kath. egyháznak ki-utalundók. De ellonjogyzés nélkül nem kozelheti azokat a kormány; felhozza még a sajóládi iskola ügyét, a melyet a kegyura nem tart ió karban.
Áttérve a függetlenségi párti határozat javaslatára, hangoztatja, hogy a 48: XX t e. 8. szakaszának végrehajtása leho-tetlen, mert ez elvenné a felekezetek autonómiáját, s a sekularisado ellenke-aik minden történelmi tradícióval. A protestáns egyház hivatkozva múltjára az állam segélyozést sürgeti oly módon azonban, hogy az egy állandó alap utján történjék. A költségvetést nem fogadja el. (&aios helyeslés * Kossuth-párton.
Zboray Miklós a művelődés érdekében hoz fel szabadéivá eszméket, bár sötéthon bujkáló, sötét reakcíonárius lovagnak nevezik öt 8zóvá teszi a műszaki tanácsot, a melyro 16 ezer korona yau előirányozva, pedig azok nem ogvebok, mint Baumgarten ós Herczog építő oég monopóliumai. Kz a cég ogy óvbon hnsz állami iskolát épített, fl milliókra megy az ősszog, a melyet ez a cég zsebre vág. Felhoz ogy esetet » melyben valami Jovlik oég a learutabb visszaélést követte el, s mindeddig büntetlen maradt, Számos középület vár most épilesre. Az uj közoktatásügyi minisztériumi palota, A műegyetemet már kiadták Zíglernek. A másik építész a Sohikedanz . . .
Bákosl Viktor: Mi az magyarul Sohikedanz ? ,
Molnár Jenő: Siket táncl (Elnök csenget.)
Zboray Miklós: Egész teret beépített már ez a Schikedanz. As igazságügyi épitkezésoket Haufi/.rasnn és társai monopolizálják. A honvédelmi minisztériumot halina és az osztrákot I.ehno ópitotték.Az uj pénzügyminiszteri palotát kéz alatt ogy fiatal ember kapta, Síelne; Sándor, a kínok az az érdeme, ho,<ry ő épitetto az épületet, amelyben a pénzügyminisztérium lakik. Kivételt csak a kereskedelmi minisztérium tett," amely pályázat utján adta ki a középületeket,r
Külföldőn nemzeti szempont uralja az épitkozéseket. Nálunk ez nem történhet mog, mert idogenböl jött egyének monopolizálják azt. Nem fogadia el a költségvetést. (Uolycslés iobbfelől.)
Wlasaloe Gyula miniszter támadásaira raogjegyzi, hogy az építészet tekintetében nemzeti szempontok vozérlik. A felhozott Jovlik esetre pedig kijelenti, hogy szigorú vizsgálat van folyamatban., A miniszteri tanácsra vonatkozó kifogásokra pedig megjegyzi, hogy egy építési szakemberre, bár elvben helyesl-hogy az állami építkezések pályázat utján adassanak ki, szükség van. Csak hogy <ez nehézségekkel jár.
Zboray Miklós kijelonti, hogy világért sem akarta gyanúsítani a minisztert. Do ismétli, hogy Magyarországon legalább 200 épitőmunkás van, akinok nincs ke-nyore. Ezek érdekében szólalt fel.
Elnök az ülést feljüggoszti.
Szünot után
Osernooh János a felekezeti békétlenségről beszél és azt hangoztatja, hogy Magyarországon a különböző folekozo-teklioz tartozóknak nom azt kellone koresni, ami elválasztja, hanem azt, ami összehozza őkot.
Rátérve az 1848. XX. t-.cikkro azt mondja, hogy dacára annak, hogy katholikus pap, olfogadná a törvényjavaslatot, ha azt mindon utógondolat nélkül to-hetné és elhihetné a javaslatról, hogy az tisztán á protestáns felekezetnek az állam által való segélyezését célozná; azonban azt a gyanút kelti a javaslat, hogy a szekularizációt célozza s mert ezt a gyanút kelti, tehát nem fögadja el. Azonban maga is kivánja, hogy a protestáns folekezet az állam által se-gélyeztcssék.
Trublnyl János, hosszasabban foglalkozva a katholikus tanítók dolgával s azt mondja, hogy ez a minimum, mely az állam szubvenciójával létüket biztosítja, valóságos koldusalamizsna. Mert nincsen bizalommal a miniszter iránt, a javaslatot nem fogadja el.
Elnök a vita folytatását holnapra halasztja.
Szenzációs hagyatéki bünper a fővárosban.
Budapost, ápril 15.
A kadarkuti nábob, Nagy Márton hamis szóbeli vógrendeloto ügyében ugyancsak furfangosan kieszelt részletek kerültök napfényre. Ilyen az állítólagos végrendelkezés, a hogy azt a fővádlott, Nagy Akos somogymegyei nagybirtokos rendezto. Mikor már halott volt az ágg Nagy Márton, behívta a szobába .tanúit* a miután clöbb teljoson besötétítette a szobát, ott a következő jelenőt játszódott le Nagy Akos a holtteát fölé hajlott s mintha nagybátyja még élne, megkérdezte;
— Kire hagyja bácsi a vagyonát?
Aztán ugyancsak maga, de elváltoztatott hangon felelte:
— Keresztüaimra, Nagy Ákosra és Mártonra.
— Egyébb végrendelkezóso ninc3?
— Vagyonomat az apjuk. Nagy Akos unokaöos&n kezdje.
így vallott a tárgyaláson Molnár József béresgazda, do néhány más vádlott: Bellai István, a felesége és Bellai János szerint a végrendelkezés rendben történt, mert az öreg Nagy Márton akkor még élt volna.
Borzalmas részlete a hünpőrnek, hogy két asszony, aki Nagy Ákos ellen vollott volt, gyanús halállal mult ki. Az egyiket, Molnár Józse/nét agyonlőtték s máig sem tudják, hogy kicsoda. Miháezi Júliát pedig megmérgozték.
Ma Polónyi védő kérésére felolvasták a Finkey vizsgálóbíró ellen beadott följelentést."
Bátor Györgyné tanú tudja, hogy a halál reggolén aszal jöttek Nagy Ákost hoz, hogy jöjjön, mert Nagy Márton rosszul van.
Rabati Sándor szerint 7—8 óra között azzal jöttök, hogy az uraság meghalt.
Kaszás János bognár Hódoson hallotta Porétól, hogy Nagy Mihály meghalt. Bement ós megnózto. Meg is mozgatta a kezét. Ez reggel 7 órakor volt.
Rónay elnök kérdi:
— Világos volt a szoba ?
— Nom, sötét
— Jótt a vér a halott szájából ?
— Nom?
— A szeino nyitva volt?
— Nem emlékszem.
Póré vádlott szembesítve Kaszással kijelonti, hogy ő nom azt mondta, hogy moghalt hanem azt, hogy meghal.
Kaszás Jánosnó, az uradalmi bognár feleségo szintén azt vallja, hogy Póré hivta őket azzal, hogy meghalt az uraság.
Elmondta továbbá, hogy bement ő w a halotthoz s ez a baloldalán feküdt Arra már nem emlékszik határozottan, hogy a szeme nyitva volt-e a halottnak* vagy csukva.
Iíozső István uradalmi kovács volt Hódoson, a mikor Nagy Márton mog-halt. A ínüholvbon dolgozva látta, hogy az asszonyok szaladnak az udvaron ós hallotta, hogy kiállják : meghal — vagy: meghalt (azt nom tudom bizonyosan, hogy is mondták) a nagyságos ur.
Az elnök: Do a vizsgálóbíró előtt ön azt mondta, hogy Poró kiabálta, hogy meghalt az uraság I Azt is mondta, hogy mognézto a halottat ós ténylog halva találta. Sőt így valott a pestvidéki törvényszék által kiküldött vizsgálóbíró előtt is. Most meg mást mond- Melyik az igaz már most ?
A tanú hosszasan gondolkozik, miközben aggódó tekintettel a vádlottak padján ülő Nagy Ákost keresi.
Az olnök: Mit néz? Miért nem felel ?
A tanú: Megkövetem a tokintotes törvényszéket, már nem jól vélekszem a dologról.
Az olnök: Mit tesz az, hogy nem vélokszik.
A tanú: Hát én nem tudom,
K. Nagy Sándor biró: Hol lakik őn ?
A tanú : Körmenden. Olt vagyok most uradalmi kovács.
A biró: Hát előbb hol volt?
h tanú: Nagyságos Nagy Márton urnái Hódoson.
A biró: Miért hagyta el régi helyét ós szegődött ol Nagy Ákoshoz?
A tanú ismét hallgat ós a vádlottak padján ülő gazdája foló nézett.
Az elnök: Felotjon a kérdésre. Miért szegődött Nagy Ákoshoz?
A tanú (zavarban): Több fizetést kanok.
k. Nagy Sándor biró: Mi különbség van a két fizetés közt.
A tana: Hódoson koptam »záz forintot és konvenció* búzát, most kapok százötven forintot és ugyanannyi búzát.
Nagy Akos: Do egy gépet is\' kezel.
A tanú: Igen egy malomgépot és azért is kijár valami csekélység.
Az elnök: Még azt mindig nem tudom, hogy mit hallott az asszonyoktól, Azt mondták, hogy rosszul van az uraság, vagy nzt, hopv moghalt. Ugy feleljen erco a kérdósra. Loiiy majd uick is tudjon
rá esküdni,-, tehát mi az igazság? Hogy mondták.
A tanú (töprengés után) » Hát ugy mondták, hogy meghalt. De ón nem tudom, ino^halt-e vagy nem.
Polónyi ellenzi a tanú megesketését, a törvényszék későbbre halasztja.
A tárgyalást folytatják.
A munkásnép hadiszemle
e.
Budapest, ápril 16.
így nevezik a munkásvezérek most kibocsátott fölhívásukban május 1-ét.
A szociáldemokratapárt vezetősége a nagy május elsejére tervezett ünnep pro-grammját a kővetkező felhívásban toszi közzé: «Május elsején az egész világ munkássága ünnepet ül. A dolgozó milliók loteözík ogy napra a munkaszerszámot, hogy ünnepelve — hadiszemlét tartsanak soraik felett. — Nekünk, magyar munkásoknak, szintén ki kell venni részünket e nagy ünnepélyből, össze kell jönnünk, hogy megfogadhassuk újból, hogy nem pihenünk, nem nyugszunk addig, a mig világmegváltó dicső eszméink diadalra nem jutottak. Május elsejét minden öntudatos munkás munkaszünettol üunopli mog 1
A munka világünnepén Budapest öntudatos munkássága hatalmas tűntotéssel fog megnyilatkozni a szociáldemokrácia követolósei, első sorban az általános titkos választói jog ós a 8 órai munkaidő mollolt Elvtársak! Május elsőjén, csütörtökön, délután 2 órakor, az öaázes szakmák és Bzervozotek százlóikkal 6a jelzőtábláikkal felvonulnak az Ujvásár-térro (a gázgyár eló), a hol tűntető körmenetté alakulva, a Konyérmező-utcán, Koropesi-uton, Erzsébet- ós Teréz-köru-takon ós Andrássy-uton át kivonulnak a Hcrmina-kertbo (Hermina-ut 27. szám), a hol tánccal egybokötőtt nagy májusi űnnopélyt rendezünk. _
LEGÚJABB.
Az Abrutlbányni választás.
Abrudbánya, ánr. 16. Az itteni képviselőválasztás fél 2 órakor ért véget ós képviselőnek szabadelvttprog-raramal Roaettberg Gyula 188 szavazattal J8 «Ilonéban, választatott meg*
A Pályi-K«p0sdy párbaj.
Budapest, ápr. 16. Ma tárgyalta a budapesti büntetőtörvónyszék azt a párbajt, moly Köpüsdy Dozaő és dr Pályi Edo, a Magyar Szó szerkosztője között folyt le. A törvényszék Köpösdyt tíz napi államfogházra itólte.
Forradalom Belgiumban.
Brüsszel, ápr. 15. A város ma nyu* godt, do a vidékről még mindig nyugtalanító birck érkeznek. így Anvers és Charloroi környékén több véres összeütközés volt a Bztrájkólók és a fegyveres orő között. Mind a két részről sokan megsebesültek. Hír szerint a louviersi állomásfőnököt meggyilkolták. \'
Horánozky beteg«
Budapeot, ápr. Horánszky Nándor kereskedelmi miniszter betegen fekszik lakásán, a hol ma délelőtt Széli Kálmán miniszterelnök is meglátogatta. A betog állapota nem aggasztó, de háziorvosának Dirnor Lajos drnak vóloménye szerint nyolc-tíz napig ágyban kell maradnia.
A Reichsrath-ülése.
Béoa, ápril 15. A beérkezott irományok között van Pennacci interpellációja a Polconi dignanói lelkész ellen moginditott ügyben. Az interpelláló azt kérdezi, hogy tokiutettol arra a/, izuatásra, amelyet a klerikális fölbujtók folytatnak, hajlandó-e n szószékről való politikai ós nemzetiségi izgatásnak gátat vetni.
t Három petlcii.
Rudapest, ápr. 16. Megsemmisítették a deésl mandátumot.
Másodízben éri a deési mandátumot az s jora, hogy megsemmisítik. A Kurla elŐ8**\'r tudvalevőleg a gróf Teleky Do-moko«s ma podig a báró Dánlol Tibor doési mandátumát mondotta ki érvénytelennek.

A megsemmisítés ezúttal azon az elánon tortént, hogy a fiatal báró még|hWetést teUs közzé kiskorú volt a választás napján
a választás napján, a mennyiben csak báróin háltéi a választás alán lett nagykorúvá.
A midőn ez itélotét megliozta a Kúria, egyúttal egy fontos elvi döntést is tett Az ellenzék báró DAniol szavazatainak nagyrószót vesztegetéseimén megtámadván, kérte, hogy a volt ellenjelöltjét, dr. Csizér Ákost nyilvánítsák uiegvóiaisictt képviselőnek. f.
De a Kúria elutasította ezt a kérelme ama okolással, hogy a vesztegetés vádjával Illetett »savasatok nem számíthatók a máelk Jelölt javára« Ha ezt előbb tudják az érdekel tek, bizonyára kisebb lett volna a peti ciók száma, mert sokan nem kérvényez tek volna, ha tudiák, hogy a vesztoge tés bebizonyulásakor is legjobb esotben csak uj választásra van kilátásuk.
A fenti Ítélet következtóbon Deésen tehát egy harmadik választás is lesz.
A gysrgyószentmlklóel petlolót viaszavonták.
Mára kitOzte a Kúria a gyergyószent miklósi kerületben lefolyt választás ollen beadott petíció tárgyalását.A kerületben Lázár Menyhárt 3zai)adolvüt választották Földiák Gyula Ugronistával szemben képviselővé. Minthogy- azonban a kiaobb-séeben maradt ellenzékek visszavonták a kérvényt, a tárgyalás elmaradt.
• Vizsgálat után.
A Kúria ma folytatta a verbói mandátum ellen beadott kérvény tegnap mogkezdett tárgyalását. Valasek János tót nemzotiségi képviselő, szemben t vizsgálat során beszerzett tanuvallomá sokkal esküt tett a Kúria előtt arra, hogy ő nom izgatott programmboszédó-fcon a magyarság ellen. ^
A mai folytatólagos tárgyaláson "*ífj dr. Erdély Sándor, a poticionálók képviselője utalt arra, hogy a Kúria e letett oskü után is szabadon mérlegelhoti a bizonyítékokat. Sajnálja, hogy Valasek képviselő csak a Kúria olőtt ólt hazafias oxnektoráclókkal a nem viselkedett ugy a kerületében is. Mert ha a kerüle tében nem izgat a magyarság ellen, ez az ügy nom került volna a bíróság elé Kéri a tanúvallomások alapján a mandátumát raogscmmjsiloni.
A Kurla d. u. 3 órakor kihirdette az ítéletet és a petlolót vlsszautssl totts, azzal a megokolással, ho y e képviselő eskü alatt a2t vallotta, hogy az inkriminált izgató kifejezéseket nem használta.
Dr. Fajnor János, Valeseknok a védője, ezzel szemben a petíció elutasítását kérte.
Léprecsalt betörő-tolvaj.
Budapest, ápril 15.
Szebesznyői Gyula fővárosi liivatalnok a húsvéti ünnepek alatt nejével ós gyermekeivel együtt elutazott vidéken lakó szülei látogatására.
Mikor visszatért a fővárosba, Muzoum-köruton , levő lakását feltörve találta.
A szekrényokből hiányzott mindenfélo értékoa holmi. Tőbbokközött 2 nőhöz-selvem párna áthuzat, drága hímzéssel.
A két párnaáthuzat 400 frtnyi értéket képviselt és azonkívül omlók volt, a mit Szebosznyői megboldogult anyjától kapott
Elképzolhotő tohát, hagy milyen nagy /áidalmat okozott neki a két párnaáthuzat ellopása.
A károsultnak első dolga volt a tefidőrnóghoz fordulni sogitségért
Detektívek jöttök, mentek, kutattak, dt a betörőkot nem fogták el.
Pedig Szebosznyői 100 irtot tűzött ki annak, a ki a párnákat olőkeriti.
Miután látta, hogy a rondőrség nom tudja elfogni az ismeretlen tettesoket kétségbeesett.
Kétségbeesésében egy montő gondolata támadt.
Kezdettől fogva gyanúba fogta a házban lakó Mocsnik Antal gyulai szülotésü kőmüveslegényt, a kiről hallotta, hogy •rovott muítu egyén.
Véletlenül látott ennél az embernél .•gy lapot, amit ez minden nap olvasott az utolsó betűig. ♦ Erre a lapra alapította Szebosznyői lervóu

A kiehtrrWésok között a következő
Jó pénzért
vásárlók mindenféle ágyneműt, u. m. párnákat, párna át-huzatokat, lepedőket, tollat stb. Czim: Budafok Fritsch-fóle ven« déglö.
A címet azért tette olyan messzire hogy a tolvaj ne gyanakodjék.
Ez a kis hirdetés tegnap reggel jelent meg a lapban és már délután beállított Budafokra a Fritsch-fóle vendéglőbe egy alak egy nagy batyuval.
Az alak Mocsnik kőmlvfcslogény yoH ós a batyuba hozta magával teljes épségben a két párna átlnuaiot.
A jómadarat porsze rögtön lefülelték óa behozták Budapestre, ahol átadták a rendőrségnek.
, Szebesznyői ezzel a kitűnő fogással visszanyerto egy-két értéktárgy kivételével majdnem az og\'ész tőle ellopott holmit, amit a rendőrök a kómiveslegény-ziél tartott házkutatás alkalmából megtalállak.
A betörőt, aki egyedül kővetlo el tettét, átkisérlék az ügyészség börtönébe.
Ússzeegett
asszony.
A főváros szomszédságában levő Vörösvár községben az esto szerenosét-lonsój» történt.
llemdo Károly vínozellér nője, születelt Gallo Rozália a spiritusz gyorsíorra-lón obédot molegitolt, miközbon a forraló folrobbant.
Az asszony ruhái a tüzet fogott és csakhamar lángba borult.
A megrémült nő önkívületi állapotában az udvarra futott, ahol összeesett a nagy égés okozta fájdalomtól.
Miro orvos jött, már moghalt
Kecskeméti)/ Győzi) párbaja, •
\\ ** Azt tartja egy francia közmondás: A
fenkőlttől a novotsógesig csak ogy lépés van. Ez a közmondás egészen ráillik azon ügyészségi köröző levólre, mely Kecskomóthy Győző, a főváros félmilliós eikkasztója, ellen egy párbaj ügybon a Rendőri Közlönyben jolont mog és melyben áz ügyészség fölkéri az illotó-kea hatóságokat, hogy ha szerit ejthetik tartóztassák lo az ismeretlen tartózko-dásu vádlottat.
Hát nem nevetséges az, hogy a kit egy félmillióért a világ minden részében már körülbelül egy féléve köröznek, most egy tyúkszem párbajéit ismét köröztetik éa letartóztatni (I) kérik.
Dehát ki tehot róla, a törvény ezt igy kívánja. Különbon meglehet, hogy a párbaj bűnöst elóbb megtalálják, mint sikkasztót.
azékesfejórvári posta küldte Budaposlre\' do mikor a verseny-utcai mozgó-posta-hivatalban a lovelos zsákot fölbontották, a két levél már nem volt benno. Sohrecker ellenőr vezette akkor éjjel az átvételi teendőket s bár este konstatálta a hiányt, mégis csak reggel tett róla jelen-lóst. Az ellopott leveleket lázas buzgalommal koresto Székesfejérvár és Budapest reudörsége, ámde minden eredmény r.wlkü1., mert :í!T! a !<?™?1*WnAk. aem a tetteseknek annyira nincs nyomuk, hogy a vizsgálatot már Is befejezték és a postaigazgatóság kártérítésre kötolezíe azt a nyolo tisztviselőt, akinek a közén a szállítmány keresztül ment. A nyolc postai alkalmazottra a 87 ezer koronás kártérité?t egyforma arányban vetették ki ós a nyolc embernek majd husz évig minden hónapban 20—20 korouát le-fosnak a (kötéséből. A postaigazgatóság nak ozt # sérelmes itélotét a szóban forgó\' tisztviselők megfölobbezték a kereskedelmi miniszterhez.
Uj gyógyszertár. Az Aréna-ut 30 | F. István-ut sarkán Forgách János modern berendezett „Aréna" gyógyszer tárát megnyitotta.
hírek mindenfelől
— Robbanás HerkulesfOnlőtt.
Herkules fürdőről jolentik, hogy ottan vasárnap délben a fürdő nagyvcndéglőjébcn gázrobbanás történtA pincében egy gázcső megrepedt és egy munkás ógö gyortyával kereste a nyílást, a melyen gáz kiöm. lölt A robbanás követkoztébon a pince egyik fele bedőlt A munkás súlyosan meg sérült.
— Öngyilkos katonatiszt. A Re-
sicán állomásozó 19. sz gyalogezred egyik hadnagya, Gobrecht Antal, az este a kaszárnyában lövő lakásán főbe lőtte magát és meghalt, öngyilkosságénak oka az, hogy átakarták helyozni olyan helyre, ahol távol lett volna oealádjátóL
BUDAPESTI HÍREK.
— As osztálysorsjáték hozása. Az
osztálysorajáték mai húzásán a következő nagyobb nyeroményeket sorsolták ki: ÖOOO koronát nvort: 423. \\ 2000 koronát \'nyertek: 928\' 1299 2110 4047 7264 17470 31458 38599 42192 45873 49001 68816 77450 79595 91409 92130 94581 98960.
1000 koronát nyertek: 4981 9886 12121 16217 18145 38275 40587 41240 41464 48978 51896 52526 58886 61240 65542 72596 76977 78502 84272 84573 89473 89697 91588 99990.
«00 koronát nyertek: 1151 4795 6022 8778 9114 40779 13816 17760 18373 18117 22526 22875 24859 25589 28101 28741 30296 30966 84000 84266 85997 86715 36848 40028 4234944085 46000 48205 49412 49422 70881 71160 72755 74868 74699 74888 76421 78515 78882 81002 83636 84578 86885 94981 96868 95646.
A többi kihúzott Bzámok 200 koronát nyertek. \' ,
— A postaigazgatóság Ítélete, dostova két hónapia már, hogy két 37 ezer koronát tartalmazó pénzeslevól a josta kezén elveszett. A leveleket a
Legszebb mosó kelmék
kaphatók
Kollarics József ¿3 fialnál
Bud»p»»t, IV., VAoi-oto*. aa. <m „Yp«lUűU"-h»x
Tessék mintát kéml.
\\
REGÉNY. A tenger titka.
Azután óvatosan felvették a-hullát és elvitték a kert túlsó részében a fal-kerítésig.
— Itt van? — kérdezte az egyik szolga.
— Itt vagyok, — válaszolt valaki ki vükről.
— Akkot fogjál
Ezzol meglódították a halottat és le tették a fal tetojére. Onnan csakhamar eltűnt. A szolgák pedig elmentek a dolgukra. A túlsó oldalon egy könnvü szekér állott.
A hullát a kerítésről ogy erőteljes férfi emelte le ós rádobta a kocsiban levő szalmára.
Aztán felült a bakra ós elhajtott Kiment a város területéről, de már nem az országúton, hanem egy szűkebb ősvényro (ert le, majd pedig mezőkön, vetésekon hajtott keresztül. Nagy kárt ottan nom okozott, mert már november foló járt az idő és minden le volt aratva. _ ...
Félórányira a vámtól újra rátért az országútra és csakhamar megállapodott egy útszéli csárdától nem messze
Odahajolt a hulla felé és egy üvejr cséből valami folyadékot csopegtelett a szájába. ,
Azután kiszedett a bak alól egy paraszt ruhát minden hozzávalóval és faV öltöztette a hullát
A dolog könnyen ment, mert a tegnap óla meghalt erabér egy cseppet som volt megmerevedve.
(Folyt köv.)
NywnttoU Hiékely Viktorul! HudepOf
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Csekély kínálat, jó vevökodv és 5 fillérrel magasabb árak mellett 19.000 mm. buza körűit forgalomba.
Utftu bux* *pr.-ra ».»-0.18, Rom Apr.-rs T,U—TMf Z*b ápr.-« T.0S-7JM, Ttojwl 4 SS
JBnd»p«eiá érUktSsaá*.
RJAtiudén köttetett t Ontrik hiUlrtonr «75, Mtnu hiUlrinvúr 09.0S5 JeUilof bank *C7M KiiüimiirÁnyl (00. OaMk iU»nir. 087. Uv ffix hlUlrémény 6Mv U*Tf*r 4 ttiialékosUft&T. áredék 110.10 KoronuJijrsdék W7.55. Uiíáwitolób*« 44S.— Joli. U&k «7.60 lUmwmiinyi 606. O.iU mt||u ilbunvuvt ictrrény 67lJ!á Dili varat Ci-— Német bírod, mirk» 117.85. VUlamM vasat »1.4-OadapMtt kíxutl r«urat WS.60
SiM, iprilU 16. Oixtrik fcitolr. S74.75M»n»*
hlUlr. —.— Ottbik-auirrmr iUmmvMuÜ rtnxiny 076.75 4 siAxelAkoe. mxfjtj vwjyjájiutók 119.85 Miffu kOTöo »Járadék —>—. MU -vaaot
Ferenoavárosl aerfcéavásár. (Hivatalos jelentés.) Készlet 140 darab. Érko-zott 26 darab. Összesen 166 darabot Eladtak 124 darabot. Maradvány 42 darab. Mai árak: Malac? 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm súlyban 100-180 kor. 220-280 küós 98—104 korona. 820—880 kilós 98-100 koroi# üreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kiló-grajnmonkint élő-sulyban. Páronkint 45—» öO kiló ós a vételősszeg 4 százalékának elengedéso mellett A vásár lanyha volt
JLSt éa 15 forint
tiszta gyapjú szövetből, mérték után saját mühelyeinbem készült férfi öltöny. Magyaros tisztesség. Remek szabás,
Szűcs Lajos
férfi-szabó
Budapest, Vn., Oserhát-utoa 4. Vt i
Vidékre mintákat és mérték utasítást ingyen
ós bérmentve küldök.
Frknm, hülyék intézete
BUDAPEST,
VH, Erzsébet kirÉtp-ö 15—17a
Kiképezheti«» Mttyik, |TWt« la
MkArosok rMi4«e, mii U58 4» ÓU UI hmiUr
lob!) oíMto^H-
Ai InU^t ailnden kíAQIUwm W UH tantetr^ ^im0» etUmarS tnrt blHoVAbw» ma) v"T^rj
tea a
Uijobb ©i(Klui4aoT»l tOboovaivm, kik a»yak»t úu-
- ■ ■ • *
«bb 4* m mkrnt&titk»*
UMéceien focUrUnt kép«*ek. A berea>le«4a »1
A bojAjuJwé* t l«fU|»J veUlményeknek meífJeft. P«1 rételek ».r«U4* 4*
. ------ vaÖi« 4« kom nK tektntot nMkOl
Mzk&^ltetnek. ÉtU véiAl* U. I45mM> htürAk «4-MiM úll»nd6 urToeé feTt^Ut 4« keMlte (m •
is
rr^rrtntv-tjr.ebb ápolás melleU kttlflo ettUhr
^ ^Xb trobik
Vtl mcterreíAí »tertnt. _
Ai intótol telefon Imw>WMImi1 Mr «« a «Of XM mutliWéwl ggffiMéltJ W nytn elérhető. . . . .
Klvi»ittx> pro»pekt»i4 U htrUM Mlll1lk»< h*
m« «S tMMe UÍáVáia*
m» iffa*ff<uó*df\'
i
y
i:
„üphrodiíe.
n a ■. 4. hölgjkdxauíágnak **4ps4gének Apoláaára »»
i orén)et: Nagy ára 2
Ajánlom «a arcbőr
Aphrodlto erén)et: Nagy táreljr ára 2 Lervua kiesi 1 korona áo fillér. Aphrodite pouder: 1 korona 20fillér. Aphrodite ssapan 70 fillér.
»»
Santal Salol

a legrövidebb idő alatt gyégyttiattr-
finknál a hugy\'őfolyást és holyag-ksUru.t. Ár« dobosonkint 2 kor. <t0 fillér. Valédi \'kizárólag kapható.
HESZ 60THARD
gyógyszertárában a „Ganflkeressthss \' ÚJVIDÉKEN.
SZ0NTÁ8H PáL íelo szabadalmazott
„TÖRÜL"
Uwl kapcsolatba tûxô raraéoyen ala6 <UJiü át arany-
..—
Országszerte
lerjobb ti lefbiztosabb hatású arctzépltó am a ráy-cióni, mely h ¿rom nap alatt a* arc«* í\'.Vvony puliivá tóul, a májfoltok, pórttcétt tliáro
lítla, kipimitJa ai rrcrinooka\'t Öd« »rtitt kólctón6z. K»y
és ai arcnak tfju ás tájely 8 korona
d» srint kaictőnGz. KfT na«y texely * zorona, hozzávaló hlittFAy-ssappon 1 korong. Kagy-íále aiosdóvla. A mosJóvliek királya, mely aj prcot fcófehérrá leni ét képen a le«baraább arcot H három nap alatt hófehérré ét báraoar puhává tarral. l$y nafy Qví* 2 korona. — Xftpíiató t<yedBl a k(nagyobb litökUrtis mellett * feltaláló itkUsHt
Grósz Nagy Ferenc
fyíjyiiertáriban H.-S:obonlón. L\'jtanott kapható a híres Hajdúsági podró 1 doboz W fillér ét a kipróbált lii át kéz lAadás elltn Anastnin-por 1 doboz 1 korona..
peronospúra permetező
fetreb*t6 aaáíkaaánnal, maly 1901. évben a kecs át IparkláUit......
Tandezett pertn«Ui oklavaltt nyert.
A „Turnl" paronoa»óra-parmata*ö »..¡f*4" sabb csiszolt vóró vázból kinn yen kivehetó saélkazán-nal, sárfarárból kátzttlt alkatrészekkel: ecy oly ktl-UníefMtáf, mtlT minden már eddi« léteri penno-Ui&Vm m»«I f»!*i«nr!?.
Szabadkán kizárólag csakis
Bartek Károly
réimSTttQél VT kör, D«j*janlo*-oto* «14. »*\' (•aját has) kapható.
És ctakit nála kaphatók a permetezi jíprászlaUk El/ofad minden Javításokat 1».
Caakia a , Turul\' peronorpóra-penneteiót ajánljak ma már, m?!v klldnó tulajdonlásaival minden mát perm«tezót íólóslecttti ttu.
KASTNER ADOLF
Budapest.
vh. &n*mt 54. ^kí^^aT-
Nagy raktár
a legolcsóbb árak ós gyors kiszolgálás
mellett
■íjoiita, porceilin és terfacotta árukban,
Kerti dlsaltések, alakok és törpék nagy választékban.
Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve küldetik.
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
■ Ne küldjük pénsünket külföldit! -, 1
Legjobb órákst és áksxeroket küld ,
SCHÜNWALD IMRE órás ós ékszerárugyáros
rÉOIBTT.
Nem tetazö «árgyskérl s pénzt vlssasküldöna vagy kiossrálsm. ■ S ÉVI JÓTll.T.AmiAU C9ESSSCB88
Egy pontos nickel zsebóra
szép kivitelben fitt 8 60
Egy pontos nickel ébresztő éra „ 190 II szép Valódi ezttst remontoir -óra II Valódi
pontos járással — — —
Valódi ezüst kétfedel. anker-remont erős szerkezettel,
kivitelbon — — — fitt 8.25 Valódi ezüst tula remontoir* anker kétfedeles éra--ti 10.80
14-karatos srsnyláaosok ostaoa uép Haltaiban:
20 gramm nehéz 26 frt, 25 gramm nehéz 80 frt, 80 gramm nehéz 88 M, 40 gramm nehéz 47 frt 60 kr. — Minden lánczhoz aranyba foglalt köves lógók külön mérve 15—10 gramm súlyban á frt 60 kr.
Mindén tárgy s királyi (BpéazverdsUviM által megvizsgálva és bélyegezve,
SütttnUtra Állami 4a arany ár««aak**i. - T»bb MM tStMri UntÜ WMotoabaa
lagy kápss áxjsgyaák tsgysa é• bérmoatrs küldetik.
HrRHCTnil siiíDOHésm
OLIlli^ I UH kUAróla, Belváros,
j rsyolekHafa S> sn<
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
és halhótng «teoazt lMjobö ÓtSMr, «wxktá pizixsi cíwma«ol£baa, orvosi tekintttMk agáaláta smrát toljesenbia-tos 4b ártalmattan Cncxaija 2, 6, 8,<
10, 12, 16 korona Copotte-amertcana (rövid) tudatja 6, 6, lOAoroua Diaaa-öv (havi kőtazer) 8—11 korona. Doaaa fel-szerelt raktár: irrigatosok, fecskendők, suapcnsonumok. es. 6a kir. atab. Ko-leMUe aécvkötők, haakotök és görcsér-hazianyák atb.
llJbtetHtealSnrim Orvosilag ajánlva, fegczéfczesflfck nöi kúk-DL^cwíségl
Képes árjegyzéket zirt boritékbes küld:
KELETI J.
•rvss-ssbéssi aaft- és kötsseavgyár
XT.
uu.
lODáPIIt
ismaktr aguato» 17.
Ujaonsagl
Borotváló por! ,
A borotva feleslege« TI
m
K ait«Ulaa áa u arex» UU boittiáléiwital bárki la 6
>n ártalmatlan
A VaUUUSS ea M aa\\ * * ■» »»»j»«\'»* __ ---—-
borvtrAlóborral bárki la f parcz alatt aloira »•eborotvilbatja maját minden »liretot UnuUt Dáutftí áa a náíkOl, hojy borotrát haanxAlna. A ^ffyaa.rflbb kaaaláa. Prtbacaomi« ¡orotráláthoz) helyben át vidéken 1 korona kitéri b*rotrilahoa oaakU bWyb«a S4 OMr. (acy dobos (1 kllá) S korona 60 ftllér ha»«nálaü «tantáaaal, hotzáraló c.nUtzkJz 2O 011ár. UUn-
hrátt*l varr a* ö«u*€ *t61*»< b«kOldéM meUttt
bánoantra. Kizáró)a< kapható Jtudapaatan : XJtaátmAi YT Tillf
BSin den idegfeu
M a «Tároaba fta, ktmM fal
Lippert Lajod
. nagy éttermét .....
Erzsob öt-kör ut 13.
I DohAayt-ttáaxa aarok.
gManl manar 4« trancaia konyha, rrort kltro\' rálát, polfáH árak. 1 11
SlaSraiUia vtU^oa «avari tir as Hat ma
<yar ráarvény tttfísóóábál. «
rj
Boldog korcsmáros.
Korcsmárosok és reo^lós^k Ma
A gyárak sokoldalú tanulmányozása következtében, ahol a pálinkát készítik meggyőződöm, hogyau kell kazán nélkül kószi-teni ólcsó, jó és ártalmatlan pálinkát F.zen mód által«meg van könuyitve a vendéglősok dolga.
Az én könyvem meetanit, hogyan kell szilvóriumot, törkölyt, kukorica és meggv-
kat javítani. Borkóstolás ós mogismerés melyikben von viz. Az egész korcsmáro sokra vonatkozó törvény, a pálinkafözésrő és büntetésről stb. Miniszteri rendelet , felügyelet ügyében, hogyan szerkevzte\'idő-különfélo kérvények.
A kSnyv ára 8 korona.
Aki a pénzt előro küldi, kap 10 százelé-kot és bérmentve küldöm. Az összes szükséges szerek beszerezhetők én szeszüzle-temben. Egy hordó pálinkához való szesz ára 4 korona.
Hadován Popovics
szeszüzlete a ,Hattyu*-boz.
Újvidék (Bácsmegye.)
| készpénzért vagy részletfizetésre legolcsóbban
lïï
BUüÁPEST, József-körut 26.
Képes árjegyzék lagyeo és béraeitve.
a^.\'jia
*a«r.nálja 4a
a ftiutwn klitot balátu, lt«i<i«álitabb arts-kM«M«t a Helyoaa areabr«a> «t i Mn
»0 kr. ; k.ttíi ada| 1 M 1» kr. Kffyaddl kapható «< «aak • cximaal »aládl:
SKKUKLY «. (ryé*y*«wrUUra aa ^Iatcâaaoutboa1\' Um*ná¿a SainhátUi
Számtalan kóazínot Irat «a árláa] í«irtán «ma r áv 4*a fanálló raodaH
tahóbban-aj inlbagak._
RendelOlntésat
Bnöapest. VL. Aadrássy-at 24.r ízás
«W Opera mellett.
Dr. GARAY ANTAL
V. ca. áa klr. ocstáhy fiat»— a nemi betonáft* áa bflrbafak
rylt blztoa aíkwrel, norun,
, „ . alapoaaa neaiO fér*- áa bó< n«mi betactéfekot harcat-folyitt, fakáirakat, az «nfartóiéa utóbajalt, buta-kort é-. mindennemQ bórbelt(»á(t4, alry«a|Ut féri »lit, fiaUloknál éa Iditebbeknái ecyaráat ki-Utió aredménroyal kipróbált mód*x<«a taaiiaL — Qyófyuerakril (ondotkodva lesz. Rendeláat na-
pcçU 10-4-lf
LsvaUkre válaszol.
éa «Ma T—s-if.
Bárki a*«-***
órai ciruliiual. reaeMl liaví 101

ibo niUkQl otthon v. ¡íaíhetó napí\'i—| l«vel«tóttel k4pví«tlett»l neiukk*.
____________—MO korod ár nrhr via.zpoilo «il».
nőben min Jen luvalr« »\'Telel ,.k.dc(onU iroda" Budapest, Aradi utca 81.
KAVÉ és lik
i
1 küó Házt&ttlti (i<en Jó) frt 1.30 1 »¡\'ó Vvrwiiiv (Poiwrico) fii 1.30
1 kilo 1\'orUrico (1;. ajáni.) frt 1.60 I kiló Cuba (finom) Bi fit 1.70
1 kiló Cy"m.\\y (Hnom) frt 1.50
i kiló tnocca *(9 frt i.4f>
1 küó mccca (íejfin.) ^ frt 1.00 1 küó arany Jara X frt l.-\'.o
1 kilo arany Jáva(i;. flo.) frt 1.60
Kolinóten ajánlom naponta frit.cn pór-
kólt kávéimat, 1 kiló Vcjyet Pórk. (i*. Jó:) frt 1.40 1 kiló finom Pórkőit frt 1.60
1 kiló Cuba Póiköll frt 1.60
Kávéhoz csomagolható
\'14 kiló Mandarin, caátz. kev. m frt l.eo 1 8 kiló Mandarin, caáta. ker. 1, frt 8} 1 4 kiló Hittartátl .®frt 1J»6
kiló liáztartitl r" frt Ub
4Í| kiló« postauáknál (melyben tóbb falta It küldlictó, már 1» vidékre la teljesen bérmentvo és\'elvámolva kQld
BALOGH LASZLO
kávó- 6% Ua kiviteli OsteU
Budapesty
KóOzlet: VII., Rottonblllor-ntca ÍSÍT. Fióküzletek: VH., Andr&ssy-nt 30. VX, Dobiny-ntoa 61.
Sze nzáolős találmány 1
Oesi*tfataaMi*kíztiíiká bao hordhatówfcsda!m¿4
kia táskában liclyarfiet« és\'íJj\'eU\' tVaxl
kU liíiihft_heiTorWó M éjjelr* * taaal aa
.... t mely nappal «cy kit káoyelBiea éfçj. i
Jnefy nappal ojy kis_____
Uajtimt» Ágr. tx ax Ap flUóise,^* _ ajnmeznftt. BrflJt loKicohhan mi ¿í>ocsOt!ioUen| <ry*f™k- óa oaoWôaxobàklMui. raía. iaJat kirándulóknál: néUcnii>/batet!cn, Ka.>hntó
— --v) v** > uu4iumv
.:FR£üttóE8. MÓZES és ftt,
miMcyar ¿yy-, fahár--
* ÖaxxcrakT*. Endnpeist, VT. X.attdon-ntca VUzont el. IrusHuk konoEtotuoSc U meffeleló kodvezménrí rvMeaOJnek. Talaíon —¡1976»
Vr/eirrá* ás i«érás ; kJvánatra bánatot?« kOldetikl

oyöaysxorekrst coodoíkodlk

TfJI
OtftOlk
Megjelent
ÜJt
SáUC&lAxlietailan «tmatntó «reakteaaM riaaletekben fasda^r kalrvas
PÉBFIAÍ SZÁMÁBA.
Bűnök sa JjQnság nomt eistáben áa sxok hátánál a fói Hkorbas.
Dr, HXTZOEB TIVADAS.
TAHTATjOM : A normilu nexl élet____
bSnók. Terhelt családból való lostármazáa Faj-tattnkadá ayemiekek. A atrdol« ifloaá« aaxaália bOaeé. As msfartóaás. Mogómles. Kkaapwá**. Satralam ás^neaoi élőt. Ideáll« tz«rel*n. Flirt. FélasOzak. Énikl aaatalam. A nemi rlaszaáéá-
tanieaok. A
aek Táaui k6v«lktucmányal. Nincs Uttoa •áa. Altxamóreoi. Kerde peTrléa s tanii Wrolóait károt batAaa. Krdekea «aeUk. lUlaa-iMrme fyóarmód. M^randelhaU a nmnAoMt prnémjmí, VX^Taráa-kói-ot 44. eaa. Ara
S kor. a pó portára} <
a« tMüicVr»« be Idead» BO flUár •fyStt Dlaoret cárt aaótbüMáa
n. évfolyam. 107. szám
Nagy-Kanizsa, 1302 cíVMl ápré 17.

w—a " r f •"«
Egy szara 2 flllir.
íiorizeiesi ura:
Helyben hásbos hordva egy hóra 00 Allór. ..
Vidékrs póstal küldéssel egy hóra 1 korona 20 fillér.
Kiadó tulajdonotok: * Fslslós saaxHositó:
Krau.i c* Farkas. H.03V4I uvaö.
Sxorkesitőség cs kiadóhivatal: Krauas ós Farkas paplrkereslcodése.
üti
ieggfaiáztá
Baj wara az uj ágyufckaB.
Megjelenik naponta korán reggel.
Nyomatott a .Nagykonissol Friss Újság* Mwsődés*» nyomdájában. t
nemzetij lobog ónkatu ,
Horáeiszky llándor betegsége*)


_tt*TTgt
Szörnyen megijedt,: átfiai|ór észrevette, hogy lopását felfedezték. \'
— Bocsánat nagyságos asszonyom — szólt az öreg úrnőhöz a pénztárcát visszanyújtva — én is elaludtam és ilyenkor az a rossz Bzokásom van, bogv a mellettem levők zsebében kotorászom. Nagysádnak is^bsak véletlenül szundikálás közben nyúltam a zsebébe !
Ezzel meghajtva magát távozni akart, do az öreg asszony hangosan segítségért kiáltott.
A joles ural lefülelték és átadták egy rendőrnők, a ki nem bittó el a meséjét és bekísérte n VII. kerüloti kapitányságra, a hol elmondta, hogy Gábor György 26 éves soproni születési! pincér. A vizsgálatot elleno megindították.
Meggyalázták nemzeti fobogónkat
Budapest ápr. 16.
Ismét durván meggyalázták, bepiszkolták. ¿.-tépték háromszinti nemzeti lobogónkat. Nem első és nem is utolsó eset ez. Kzek a felháborító ós nemzoti érzületünket mélyen sértő esetek csak nálunk magyaroknál, csak a mi hazánk^ ban történhetnek meg megtorolatlanul. Tennék
ozt Németországban vagy Franciaországban, majd megtanítaná a nó-mot vagy a francia nép a nomzeti jol-vénytjk durva meggyalázóit, hogy elmenne azoknak örökre a kedvük megsérteni egy nemzet érzületét.
Nálunk azonban napirendre térnek az ilyen gyalázatos esetek felett. Pedig a küllőid előtt mi vagyunk a sovéniszták, vad magyarok, kik a nemzetiségeket el-akarjuk nyomni és kiirtani. Ha azok lennénk, akkor nem fordulhatnának uálunk sem elő az ilyen osetok.
Tudósításunk a felháborító esetről a kővetkező;
A déli vaspálya-társaság daruvári állomásának fölvétoli épületén, az állomás előterére néző oldalon április 11-én kitűzték a magyar nomzeti zászlót. Ezt a déli vasút budapesti üzletigazgatóságának intézkedésére tették. A zászlót éjszaka idején ismereüen tettesek leszakították s a foszlányokat magukkal vitték. A bátor horvát tostvérek tehát ezt a hőstettet éjszaka, senkitől nem látva, hajtották végre. Sajnos, a gyáva tettesek aligha fogják érezni a merénylet következményeit, mert. a horvát hatóság jóakaró módon elnési a magyar zászló megsértését.
Daruváron mostanában ez már a harmadik eset, hogy a magyar zászlót, bár gyáván rejtőzködve, bopiszkolták. Nemcsak itt, több ,piás helyen is megsértették színeinket. Legutóbb augusztusban törtónt Daruváron ilyen bolráfiy. De 3ehol sem puhatolták ki és büntették meg a tetteseket.
A déli vasút daruvári tisztviselői a legutóbbi zászlósértóst is följelentették a, hatóságnak, do a magyarok a mull tapasztalatai alapján nagyon Kételkednek ubban, hogy lesz-e sikero ennek a lépesnek. \'
Eddig is a hatóságtól gyanúba vett, sói koztudomasu nyomok alapján kiderített tettesek —- állítólag elegendő bi zonyiték hiányában — megmenekültek a legenyhébb büntetéstől is.
Nőin értik a daruvári magyaíok, hogy a bán, a ki magyar ember ós a horvát kormány, mely u velünk baráti viszonyban ólö nemzeti pártból került ki, mikéi/]) nézhetik el ezt a lolyton ismétlődő orvtámadás! ós a hatóságok ezzel szem
ben való indolenciáját. Magyarországon mi mogvédelmezzük a horvát zászlót.
Ha valaki bántani merészolné azt a horvát zászlót, mely a képviselőházon vagy a muxeum-kortben a főrendiház ülése alkalmával lobog, a törvény kezo kíméletlenül lesújtana arra. Horvátországban ellenben rendszeresen gyalázhatják ós szaggathatják zászlónkat — egyetlen helyen háromszor egymásután a nélkül, hogy akárkinek a hajá-szála meggörbülne miatta. Reméljük, hogy ehhen az esetben nem marad el az elégtétel.
Öngyilkosok.
— Saját tudósítónktól, f , Budapest, ápr. 16.
4
A IV. kerület Szerb-utcai kapitánysága előtt az éjjol Reiner Lajos 25 óves munkás forgópisztollyal íőbelötte magát. Életveszélyes állapotban a mentők száU ütötték a Rókus kórházba. Tettének oka ismeretion.
Gorebélyi Gyula 23 éves 82-es baka az éjjol nagyon is feltalált önteni n garatra. A mint hazafelé törekedett az Ül-löi-uton, a Ludovika-Akadémia álollcnó-ben, ogvszorro kirántotta oldalfegvvcrét és azzal önmagát Össze-vissza szurkálta. Veszélyes sobeivel a 16-os helyőrségi kórházba «állították.
Egy 6zegénv 17 óves ínasgverek, Vanaracsek Mihály, nagyon a szivére rott^, ltogv a gazdája valami csekélységért mogkorholta, bánatában nz éjjel Aréna-ut 6. számú lakásán felakasztotta magát.\\Mire megtalálták, már meg volt halva. Holttestét a morgeuba szállították.
Sátoralja-Ujholyről is kaptunk egy öngyilkossági hirt. Szimos Károly 26 óves posta- ós távirdahivatalnok a múlt éjjol ^belőtte magát és azonnal meg is halt. Végzetes lottót azért kővotto el, niort betegsége miatt hosszabb időre szabad ságolták.
A ki mások zsebében kotorász.
— Saját tudósítónktól. —
Az este 10 órakor a Rottenbiller-utcában egy villamos kocsin nagy ribillió volt.
Egy özv. Szilágyi Antalné novü 56 éves magánzónö kezdett hangosan segítségért kiállani:
— Tolvaj, segítség I
A kocsivezető és a kalauz megállították a kocsit és az öregasszonynak segítségére siettek, a ki egy előtte álló férfire mutatva így szólt :
— Fogjátok el, adják rendőrnek ezt a tolvajt I
Az öregasszony ugyanis, a ki leányát látogatta mog, haza menőt a villamos kocsin elszundikált és arra ébredt fel, hogy a melletto ülő férfi felső kabátja zsebében kotorászott és kivette onnan közel 100 koronát tartalmazó pénztárcáját.
Épnon akkor ébredt fel, a midőn a jómauár a tárcát saját zsebében akarto
eltüntetni.
A zsIdúkSkivándorlása Romániából.
Tudósítónk irja : Az A g e n c e Rou m a i n e azon cáfolata, hogy a külföldi sajtónak jolentései a romániai zsidók kivándorlására vonatkozólag valótlanok, a magunk részéről kijelenthetjük, hogy • cájol a tényeknek elfordító •e, mert aki a romániai lapokat figyelőmmel kiséri, láthatja, hogy maguk e lapok azok, a melyekből a külföldi sajtó ezekot a kivándorlási dolgokat közli-
ügy a kormánybarát, mint az ollenzéki román lapok jelentései egybehangzóak: Az Agence Roumáine jobban tenné,f ha máskor a küílöldet ily valótlan jelentésektől megkímélné.
Képzelhető ezek után, mily horribilis pénzt emészt fel a hadseregnek uj szerkezetű ágyukkal való felszerelése.
A próba-lövéseket az utóbbi napokban csak ¡három ágyuvsl folytatták, nem azért, mintha ezáltal némi megtakarítást akartak volna eszközölni az országnak, hanem mivel a hat ágyú kösül háromnak baja történt.
Ké? ágyúnak ugyanis a dövs repedt meg, mig a harmadiknak a szerkezete\' romlott el, ugy, hogy mindhárom használhatatlan állapotba jutott.
Az orosz mlnisztergyllKOsról.
A pótervárí gyilkosság érthető, nagy feltűnést kellett mindenfelé. Szinjagin közoktatásügyi miniszter gyilkosa Uolze-nov kiowi üiák, a kiről Pétorvárról ma éjjol a következő ujabb sürgönyöket kaptuk:
Pótervár, ápr. 16.
A tett elkővetéso után a gyilkos azt hitte, bogv áldozata nem sebosüll meg, mert nem esett cl mindjárt. Keble alail elrejtett tőrrel akart rárontani, de már akkor lefülelték.
Péíervár, ápr. 16.
V
A gyilkos 23 éves orvostanhallgató.
Bosszúból lőtte agyon a minisztert, mert ez tavaly, a mikor keményen megbün«" telték, nem tolt érdekében semmit sem, noha tudta, hogy ártatlan.
T , Baj van az uj ágyukkal, -
Saját\' tudósítónktól. — Hetek óta folyuak isinél a Haubite-féle ágyukkal a veszprémmegyei hajmáskéri lőtéren a próba-lógyakorlatok.
A kísérletezés eleinte napról-napra hat bronz ágyúval történt s már m^ga oz a gyakorlat is óriási költségét emésztett fel. Ugy mondják, hogy minden ogyes lövés, melyet az uj ágyúval végeznek, 24 koronájába kerül az ál lamnak.

- Kiszabadult alligátorok.
Berlin, ápr. 16.
Egv Rose János nevü éllatfiereglet« tulajdonos két hatalmas alligátort kapott a tengeren túlról állatsereglete számára, A kél fenevadat toeuapelóU hozták vas-, utón Hamburgból Borlinbe két vasme-doncében. , t
Útközben Berlin közolébetl a medence vasfödelo a nagy zökkonéstől felpattant és a két hatalmas állat kiszabadult.
.Mé;j eddig nem fogták el őket. Elfo-gatásukra a hajtóvadászatot megindították. ,
Beteg fejedelmek.
Berlin, ápril 16. v Vilmos német császár — mint jelen tettük — két nap óta betegen fokszik < Az orvos azt hiszi, hogy a beteg, aki\\ erős nátha kínoz, nohány nap múlva teljesen belyre áll. />. . ,
Hágából jelentik, hogy ,Vilma királynő állapota rosszabbra fordult.
Felrobbant bomba.
Odessza, ápr. 10. A tüzérek lőgyakorlata helvén tegnap két földmives egy bokor aíjnban egyt. bombát talált, amelynek tartalmát megakarták nézni es e célból szekercúv»:! feltörték a bombát, a mely a közben felrobbant.
A robbanás következtében mindkét munkás elvesztette életét.
Föbelötte magát a színpadon.
Belgrád, ápril 16.
Kovács Gizella budapesti születésű táncosnő tegnap este az ottani orfeutn színpadán előadás előtt öngyilkossági száudékböl egy forgópisztolylyal föbelötte magát. A golyó halautókába fúródott és ¿Uapota életveszélyes. Tettét szerelmi bánatában követte el.
Öngyilkos színész.
Pozsony, áprfl ÍC.
SchŐnmann Adoll 68 óves nyugalmazott bécsi színész az éjjel főbe lőtte magal \\is meghalt, öngyilkosságának oka gyógyithatlan betegség.
országgyűlés.
— Képviselőház. — — Saját tudósi>ónktól —
Klnók i Gróf Apponyi Albort Jegyzők: Lázár Árpid ós Illyés Bálint
Apponyi elnök bejelonti, hogy Kovács Pál interpollációt jelen telt be a kerületi betcgsogólyzőpénztárszonnyosoi tárgyában Az interpellációt uz ülés végén Íogja ^ "■»egtonní.
Azután áttéit a Ház a kultusztárca költségvetésének folytatólagos tárgyalására.
Melozer Vilmos utal an-a, hogy az
1868-iki nomzetiségi törvény nem zárja ki a különböző nyelvű tanítást. Válaszol azután Wemernek a ki megtámadta « városokat. Alaptalanoknak és indokolni Unnak minősíti vádjait Werner beszédjo nem alkalmas a felekezeti és nemzoti ségi béke elérésére, cllenkezőlog viszálvt időz elő; az 1848: XX. kérdésében kijó-lenti, hogy nzt az álláspontot foglalja el a melyet a miniszter nyilvánított. \\ Wlássloe Gyula közoktatásügyi miniszter réstloteson válaszol az ogyos szónokoknak. Wemernek megjogyzi, hogy ( a nemzetiségi törokvések és Hsgatások a tanügy teréro hasztalan akartak utat törni maguknak. Azoknak a kik a tanterv tultőmöttségo ellen panaszkodtak megjegyzi, hogy nem a tantervben van a hiba, hanem ennek alkalmazásában. Dicsérettel emlékszik meg Csornoch János beszédéről, a ki a türelmossóg szószólója volt. így kelleno gondolkozni Talamcnnyi felekezet vezetőjének s akkor meglonne a felokezoti béke. Szlvák Imre a műemlék-bizottság el-
Í\'Arását kritizálta. Nincs könnyebb, mint ritizálni, elveket felállítani, de azokat végrehajtani nehéz. Muzeumunk szaporítása céljából mogszerozte Bíró Lajos kiváló értékű gyűjteményét. (Éljenzés.) Hátér azután Veress József határozati javaslatára. (Halljuk, kálijuk.) Ugy külön törvényekkel, mint egyéb intézkedésekkel igyekezni fog a hi\'vökot az egyházi adő fizetésétől megszabadítani. Sőt azt is megfontolja, hogy nem-e volna célszerű külön alapot a protestánsok részére felállítani. Vörös határozati javaslata fölösleges. (Helyoslós jobbfolől, zaj a szélsőbalon.)
A mi Molnár János határozati javaslatát illoti, mely a felokezetnélküliségnek törlését szorgalmazza, erre vonatkozólag Statisztikailag kimutatja, hogy az egyházakból kitérők nom lesznek felekozet-öélküllek. Nem fogadja el a határozati Javaslatot. Végül Zichy János gróf be-szédévol foglalkozik s azt mondja, hogy a nemzet jövőjót nom a felekezeti, hanem a nemzoti kultura fogja biztosítani. Bizony Akos államiomnipotencíáról bőszéit. Ilyenről az iskolák dolgában beszélni nem lehet. Kéri a költségvetés elfogadását. (Taps jobbfolől)
Bizony Akos kijelontl, hogy ő nem támadta az éllam omnipotencíáját, ellenkezőleg a nomzotiségi iskolákra vonatkozólag sürgette az állami beavatkozást MsJor Ferenc azt mondja, hogy nom elég a nemzeti kultura, nemzetinek is kell annak lennio. Majd hosszasabban foglalkozik a költségvetéssel, amelyet nem fogad el.
Barthal Aurél (Nagy zaj a néppárton, Felkiáltások a néppárton : Stomfa I) Az 1848. XX. t-cikkel foglalkozik s o tekintetben megnyugszik a miniszter» nyilatkozatában. Attérvo a pánszláv flzél-tnekre, kiomeli, hogy az az ellőni küzdelemben >a hazafias papság kivetto a nagy részét. Sajnos azonban, hogy ezek közölt is találkoznak hazaliatlan elemek. B még sajnosabb, hogy a magyar állam az ilyen elemekkel szemben nagyon köveset tehet. A költségvetést elfogadja. (Éljenzés jobbfolől.)
Elnök az ülést felfüggeszti. Warner Gyula reflektál Molczcr Vilmos beszédére ós kiiolonli, hogy azokat a hibákat nem elhallgatni, hanem igen is feltárnV akarja, a melyek a magyar nemzet\' és nemzetiségek kőzött fennálla-nak. A múltkori boszédében mondottakat fenntartja, hogy a nomzetiségi iskolákban használt tankönyvek hazafíatlan szellemben vannak inra. Ezsn segíteni a kormány kötelessége.
"DPlaasioe azonnal válaszol Vei nemek
ós kijelenti, hogy már\' ia ínlézkedfctt, hogy a használt tankönyvek átvizsgáltassanak. (Általános helvoslés.)
Veeai Pál a tanítód nyugdijának egy uj törvény általi szabályozását követeli, nemkülönben az 1848. XX. törvénycikknek a kőrülményoknck megfelelően való végrehajtását, de egyszersmind a kath. autonómia létesítését is.
Kollár Márton azon kezdi beszédét, hogy az ország dicsőségére válik, ha a lót nép müvolt és nom buta. Szóló mindig a tót nép műveltségének előmozdítására törekedett. Alaptalanul illette a mai ülésen Bartal Aurél a pánszláv jelzővel. Ezt a vádat visszautasítja.
Elnök ezután a vitát holnapra halasztotta és áttértek az interpollációkro.
Pozsgay Miklós a bogyiszlói jegyző víszaélései ügyében interpellálta mog a belügyminisztert
Ko\'váta Pál pedig a kereskedelmi miniszterhez intézőit interpellációt a kerületi hetogscgólyző pénztár szennyesei tárgyában.
Mind a két interpelláció válasz nélkül maradt.
Az elnök azulán az ülést fél órára felfüggősztotto.
Szünet után kisorsolták az összeférhetetlenségi zsűri 12 rendes és 8 póttagját.
Kisorsoltatlak n következők: Enroth János, Fabinyi Teofil, Farkas József, Issokutz Győző, Knbos Ferenc, dandel Pál, Neusidler Károly, báró ^odmaniczky Frigy09.\'- Hrabár Endro, Sátovszky János, Szluha Isíván és gróf Vass Béls, rendes tagokká.
Kossuth Ferenc, KubikrBéln, Mihályi Péter pedig póttagokká.
A zsűri azonnal összeült Lendl Adolf összeférhetetlenségi ügyének tárgyalására.
A burok szabadságharca.
London,\' ápr. 1G.
A lapok nzt jelentik, liogy a béketárgyalásban na0y nehécségek «annak, mort a bur vezórok fegyverszünetet követelnek s az angol kormány ezt a követolést kategórikusan elutasította. A minisztertanács tegnap megvitatta a burok föltóleleit s elhatározta, hogy szilárdan ragaszkodik eddipi álláspontjához. A bur vezérek föltételei között szerepel az is, hogy az angol kormány öt millió fontot adjon a lorombolt fármok fölépítésére ós a barmok bevásárlására s az alkalmas kormáuyzási formának gyors helyreállítását is követelik. ^
Minden bur vejór ongodolmet kapóit arra, hogy családját meglátogassa. De-laroy örec édosanyját Pretóriáhan már meg is látogatta. Steyn do Wett egy külvárosában csinos villában lakott.
A Daily Mail órtosüléso szerint n béke-tárgyalásban komoly főnnakadás törtónt a legfontosabb elvi kérdésekben, mert a hétfői értokezleten Milner, aki külön c célra utazott Johanesburgból Pretóriábc, a bur vezérek követeléseit el-fogadhatatlanoknak tartja. A burok kijelentették, hogy belenyugszanak a függetlenség elvesztésébe s az általános lefegyverezésho, do ennek viszonzásául a következő kővotolóssckkel állnak elő: N
1. A lerombolt helyek fölépítése.
2. Amnesztia azoknak a buroknak ós fokföldi fölkelöknek, a kikro a szeptemberi proklamáció szorint életfogytig tartó száműzetés vár-
8. Anglia vállalja el a két köztársaság minden adósságát.
4. Állapítsanak meg közeli haláridőt, a mikor az ui gyarmatok autonom intézményeket fognak kapni.
A második pontra nézvo a burok hajlanak arra, hogy a fokföldi fölkelők no kapjanak amnesztiát. Az angol minisztérium elhatározta, hogy az első pont kivételével valamennyi követelést elutasítja, úgyszintén a rögtönös fegyverszünet követelését is. A lap azonban egyszersmind azt is hozzáteszi tudósításához, hogy a bur vezérek még egyáltalán nem adták iolét olyan szándékuknak, hogy a tárgyalást követelésük elutasítása után abba akarják hagyni s távozni akarnak Protóri*KA|.
Forradalom Belgiumban.
Brüsszel, ápr. 16.
A sztrájk egyre terjed. Tegnap este csönd volt a városban, ami annak kö* szönhotő, hogy Van der Velde szociálisla képviselő ós pártvezér minden befolyás sát érvényesítette a nyugalom főntartására.
A sstrájkolók «¡zárna körülbelül Í50 ozer. Monsban az Összes bányákban s ipar telepeken szünetel a munka. Berchentén ós más városokban véros összeütközés volt Marchillesbon a gyógyszerész hára előtt bomba robbant föl a robbanás csak anyagi kárt okozott Liégobon és környékén több dinamitmerénylet történt, do omberóletben sehol sem esett kár.
A tegnapi minisztertanács az általános szavazati jog föltótlen ol-vetését határozta el. Az egész liberális sajtó a királyt fölbkja, hogy bocsássa el a minisztériumot és oszlassa föl a kamarákat. A király döntóse a kamarai vita után várható.
legújabb!
A* orosi miniszter elleni merényletről.
Krakó, ápr. 16. Szipjngin miniszter meggyilkolása Pótorvárról órkozett liirck szerint óriás ijedelmet okozott a hivatalos orosz körökben, a melyek attól félnek, hogy a terronísták még másokat íb eltesznek láb alól. A cárt rendkívül megrémítette a gyilkosság. Hir szerint Murnvjov igazsAgügyiminiszter, a kinek fölajánlották a belügyi tárcát, visszautasította, mert attól fél, hogy miként Szip-jugin, ő is mórénylelnek lesz áldozata. A minisztertanács azt a javaslatot tolto n cárnak, hogy az összes egyetemi hallgatókat óa hallgatónőket távolítsa el Pétervárról.
Az újságok csak mu tesznek közzó egy részletet, amely azt bizonyítja, hogy a Szipjagin ellen elkövetett merónylotet már régóta előkészítették. A miniszter ugyanis néhány hót előtt a kövotkczö táviratot kapta :
Mielőbbi viszontlátásra, Bogoljepov.
Minthogy Oroszországban nagyon sok embert hivnak Bogoljopovnak, a távirat nem koltett megütközést s a távíróhivatal el is küldlo Szipjaginnak, aki ettől fogva mindig félt, hogy merényletet fognak elkövetni ollcne. Bogoljopov volt ugyanis a novo a kultuszminiszternek, akit a múlt óvbon egy egyolcmi polgár agyonlőtt !
Az orosz kormánykörökben meg-oszoltak a vélemónyok. Némelyek a le^-energikueabb megtorlást követolik, míg ellenbon mások engedékenységet ajánlanak. Mindenki meg van győződve, hogy a mostani rendszerrel szakítani kell, a mi annál is könnyebb, mert magn n cár som barátja. A cár néhány nap előtt ezt mondta :
— Nem vagyok mogclégedvo kormányrendszeremmel, változtatni koll rajt« mert nem akarok ázsiai szatrapa lenni[
Választás Kézdivásárhelyea*
Kézdivásárhely, ápr. 16. A képviselő-választás reggel nyolc órakor kozdő-dött. A választás elnöko Török Andor dr. Jelöltek: Szcntkereszty Béla báró sza-badolvüpárli és Ráth Endro függetlenségi párti programmal. Szonlkorcszty Bélának 138, Ráth Endrének 117 szava-zata volt.
A milliós bünper tárgyalása.
Uj fordulat n bünporben.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápr. 16, r
Következik Molnár Forencnó.
Elnök : Mikor hallotta, hogy meghalt az uraság?
Molnárnó : Körülbolűl 5—6 óra között.
Bíró : Miért mentek maguk ahalotthoz ?
— Nálunk szokás a halottat meglátogatni.
— Hát nem szólt semmit Nagy Ákoshoz, hogy mit keresnek ittV
— Semmit sem szólt, hanem vizes borogatást tett a fojóro.
Védő : Kevély ember volt Nagy Márton?
— Noiu, sziyes ember volt, szóbaállott minihnkivoL I
Kövctkoző tanú Bodis Péterné. Elnök: Ismorto az őrog Nagy Mártó« urat?
Bodisnéi Igen, dolgoztunk nála, voli rétünk, szántóföldünk.
— Mikor halt meg?
—>Azt nom tudom biztosan, v\'—>Hát még mit tud ? ,
>«c—>\'Jílmdultam Hedrahelyre ée láttam Fejea--Sárát és Molnár Józsefnét, azt hittem, Jiogy jönnek voletn, miro én bevártam" őket ós azok mondották, hogy Nagy Márton uraság rosszul vnn, miré ők elmentek az uraságot megnézni.
— Hát nom látlak egyebet ?
— Do igen. Ay öreg uraság azt mondta hogy no tolakodjunk be.
— Hát őmondotta a szájával?
• — Igon s erre az osküt le merem tenni. •—- Hát mennyiro volt a beteg ágyától?
— Mint .ido ,a, tekintetes -Tizagáló bíró ur.
— Hát mikor hallotta, /hogy meghal
az uraság ? . s,
— Délután, mikor visszajöttem Hedra-holyről saját uramtól.
— Mikor bementek az uraság .szobájába, ho volt fogva a szeme ? \'
— Nem volt.
Következő tana Pál Forencnó. Elnök: Ismerte Nagy Márton urat? Pálnó : Ismertein mmtegy 20 éve.
— Honnan ismeri ?
— Polyvát kétlem tőlo és mindig kaptam. . -v \' •
— Mikor halt meg? \' -, ;
— Szentháromság előtt .voltam olt Könyörögtom polyváórt. ,
.—«Hál ndolt ? •
"•— Azt mondotta» hogyjöijonek holnap,,majd a gazda ad cédulát —- Hány óra lohotett ? . \'\'
--Körülbelül D—6 óra kőzött.
• Kihajtották már n csordát ? hon. •
— Másnap elment?
— Igen, a körmondl nagyságos ur egy zsölleszókben ült az öreg ur ágyánál.
— Nom beszólt sonkivcl ?
— Nem, .csak Molnámét" láttam jönni, dó nem boszóltem vele.
— Lo morí az esküt tenni ana, hogy Nagy Mártonnal beszólt ?
. ?;$en lo merem tonní. v
Biíte» : Ki szokta a códulát adni ?
— A nagyságos ur. vagy * gazda.
— Látott valami borogatást az örofc uron ?
— Nem IáUara, mort jobb könyökén feküdt, n bal kezo meg a fején volt, az árnyéktól nem láthattám sommit.
— Elnök : Ismerte magát Nagy Akos?
— Hogyno, hiszen robotcódulánk-ról, meg nx osvlotbe olnökünk volt
-- Elnök ügyészhez) kívánja meg-hiteltotését ?
— Ügvész: Nom kérem,
■ ~ Elnök: Annál inkább én, Kövctkoző tanu. Hardi János.
— Elnök : Tudja mikor halt mog az örog nr?
— Hardi; Igen. Május 26. elmentem nővérommel ós Vébor Ferenccel Hedrahelyre, mikor a faluba hallottam, hogy az uraság rosszul van. Mondok, hogy lőhet az, a nővóromnok, mikor tegnap még jó volt Hát elmentünk mognózri. Bemonttsvk és az örog ur feküdt az ágyba ós mogszóllalt, hogy mit alkalmatlankodnak hisz látják, hogy rosszul vagyok, meghalok.
— Mikor hallották, hogy meghalt?
— Délután a harangszóra.
— Tehát mog mer esküdni reá, hogy az volt az ólő Nagy Márton, ki magának beszélt
— Igon.
Ilaradi Kata n kövctkoző tanu. Elnök : Ismerte Nagy Márton urat t
— Igon láttam sokszor kocsin.
— Tud arról,hogy meghalt az uraság/
— Május 26. elmontünk földért ü órakor reggel llodrahelyre, az utcán a népok beszélték, hogy roazul van az uraság, Csudálkoztunk, hogy hogy lehet mikor tognap jól volt még. Hát kíváncsiságtól megnéztük ós bomentünk, bo az uraság fóloldalról feküdt ós mondotta jaj Istenon do roszul vagyok mit alkal kalmaüankodnak.
Erre mi elmentünk. . f
Biró: Miért várt ezzel^^ valfomássai mostanig ? ,
— Mort nem hivattak bűnünket»
y-fcitii ■ ■■ . , ., ^ .....
Következő tanu Wobor Ferenc kőműves meaier.
Elnök: Mit tud a dologról, ismerte Nagy Mártont?
Wober: Igen, többszőr dolgoztam nála\' Elmentünk HedrahelyTO, az útközben hallottuk, hogy rossziil van az uraság, mire kíváncsiságból elmentünk az urasághoz ós olt feküdt az ágyban ós mondotta, hogy ne alkalmatlankodjunk, mire mi elmentünk.
Bíró: Mondja Weber, miért nem ment a vizsgálóbíróhoz?
— Mort nem hivattak, hlszon tudhatta Akos uraság, hogy ón ott voltam.
Most az elnök szombesiti a tanukat Molnár Józseffel, ki a legnagyobb ellenkezésbe jön a tanuk vallomásával, bár erősen hangsúlyozza, hogy Nagy Márton már halva volt, midőn végrendelkezett volna Nagy Márton.
Következő tanu Simon János,
Elnök: Mikor látta Nagy Mártont?
Simon ¡Körülbelül tízszer láttam, mert alig hogy odamontem meghalt.
— Mit tud a dologról ?
— A béresok kaszáltak és oda jött Poró János mondani, hogy meghalt az uraság.
— Hát most mást vall, mint a vizsgálóbíró előtti
— Igon, mort cseléd voltam, nem mertem az igazat megvallani, do mert keresztény vagyok, namisan nem.es-küBzöm.
— Hiszen múltkor azt mondotta, hogy 10 órakor hallotta a halálhírt
— Igen kérem most mondom meg az igazat.
— Azt mondotta, hogy látta mikor fél 4 órakor Nagy Akos elhallgatott.
— Erre nom omlókszem.
— (Nagy Ákoshoz) Van-o észrevétele?
Nagy Ákos: Igen, mert ő akkor szántani volt ós csak tiz órakor jött bo. Különben is tobb lopással ván vádolva,
Po re szemuesitve lelt Simonnal.
Előbbi: Esküszik rá, hogy nem látta Simont.
Elnök: Tisztességes embert nem szokták ugy elbocsájtani a szolgálatából.
Simon: De ez a hét tanu hamisan vall. Meg vannak fizetve. Már pedig tiszta hazugság mit Ákos nagyságos ur mond.
— Már hogy lehet az, hogy azok hamisan vallanak s maga, ki most be-ismori, hogy múltkor hazudott, tohát már egyszer hatósás előtt hamisan vallott, ópen maga vallja az igazat?
—* Már pedig én római katholikus vagyok ós nem akarok hamison esküdni.
Elnök (a vádlóhoz): Meghiteltelése iránt van valami indítványa?
Ügyész: Igen, iuditványosom a meg-hitoltetósét, mort tanu indokolja vallomásában, hogy miért vall most másképp ?
Polónyi-: Kéri mellőzni a mogoskotó-sót, mort tanu m|Lr egy alkalommal vallomását megmásította, tohát feltótion bo van igazolva, hogy hamisan vall.
Eluök: A törvényszék majd későbben dőnténí fog.
Az elnök erro az ülést felfüggeszti.
—~
A .rokon* a tébolydában magához vetto a pap összes értéktárgyait és pénzét ós aztán eltávozott.
Többé nem is látták.
Két-három nap múlva a szerencsétlen embernek derültebb pillanatai voltak és akkor a fiatal omber után tudakozódott.
Rémf&e hallotta, hogy ok rokonának adta ki magát ós kifosztotta. ! A tébolyda igazgatósága nyomban fel-jöluütéul leit o kellemetlen felfedezés után a rendörégnól, a mely dotoktívjeivel tognap kinyomozta n tettest.
Ez egy többszörösen hirdetőit csaló, akit a rendőrség már régen ösmor.
JU illető Bölönyi Ernő nagyvá-radi azOletéeQ ügyvéd jelölt.
Bölönyi Ernő mint örült a lipótmezeí tébolydában gyógykezelés alatt állott.
A csalót átkésórtók ma délbon az ügvészséghoz.
Egy másik tudósítás a Bölönyi bűnét egészen más színben tünteti fel. Ez a tudósítás így szól:
A rondőrség letartóztatta Bölönyi Akoat, a hasonnevű erdélyi zsentri család fiatal sarját, mert furfangosan kicsalt módon ötozer forintig meglopott egy református papot. Bölönyi Akos még a nyáron Balatonfflredon szoros barátságot kötött a jomódu református poppal, a ■kitől itt-ott apró kölcsönöket is kapott.
Hat héttel ezelőtt Bölöny leutazott a naphoz, akiről mogtudta, bogv olyan betogségo van, amelyot az orvosok műtéttől szoktak gyógyítani. Rávotto a papot arra, hogy a fővárosban operáltassa magát. Á lelkész hallgatott a jómodoru ifjú gavallérra s feljött velo Budapestro. Bölönyi a lelkészt elvitto a klinikára, csakhogy — az idoggyógyászati osztályra.
Az orvosnak négyszom között azt mondta, hogy a lolkósz olmeboteg. Tegyen ugy, mintha a testi baját vizsgálná, de ftgyeljo mog a meghibbant elmo állapotát. Bölönyi terve sikerűit. Az orvos írásban kiadta Bölönyinok, hogy a lelkész elmobeteg a ez írás sogélyóvel az IQu a lelkészt elhelyezte az angyalföldi tébolydában.
Mikor itt a lelkészt átvették, mindon írását, értéktárgyát gyanutlanul átadták a kisérőjónok, Bölönyinok. A lolkész csak napok múlva tudta megértetni a tébolyda orvosaival, hogy ő tulajdonképen ép elméjű. Ezt perszo az oivoJok nem akarták elhinni a lelkésznek, mert minden olmo-betog azt hiszi, hogy egészséges.
Végre is a rendőrség eló került a bonyolult ügy. Farkas rendőrtanácsos, a ki a vizsgálatot vezotto, Bölöny Ákost koroslo. Napok múlva a dotoktivek megtalálták ós bevitték a rendőrségre. Farkas elkérte tőlo a lelkész értéktárgyait s erro kiderült, hogy Bölöny Akos a lelkésznél volt ötozor forintot olköltötta
Miután kidorült az is, hogy Bölöny a lelkészt, aki tényleg ép elméjű, csak azért csalta föl a fővárosba, hogy a pénzét megkaparithassa, menten letartóztatták és átkísérték az ügyészség fogházába.
\\
Tolvaj gavallér,
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápril 10.
Egy evangolikus lelkész Balatonfüreden, ahol oetogsége miatt tartózkodott, -megismerkedett egy elegáns külsejű fiatalemberrel, aki csakhamar megnyerte ogósz bizalmát.
Mikor az utóbbi elhagyta Balatonfüredet, gyöngéd bucsut vett uj barátjától ós meghivta,hogy látogassa mog öszszol.
A mult héloii a fiatalember csakugyan megjelent a pap házánál, ahol azonban az súlyos idegbajban szenvedőit.
A ilatalombor ráboszélte a szerencsétlent, hogy jöjjön fel Budapestre és gyógykezoltesso magát a szanatóriumban.
A pap, akinok az utolsó napokban már alig volt akaraterojo, engedott a rábeszélésnek. Magához vett nagyobb összeg pénzt ós feljött a fiatal ember társaságúban Budapestro.
Ez elvitte több orvoshoz, ahol min denölt mint rokona mutatkozott be.
A pap állapota azonban Budapesten oly rosszra fordult, hogy sürgősen az angyalföldi tóbolydáb» kellőit szállítani
12 én 15 forint
tiszta gyapjú szövotből, mérték után saját mühelyembom készült férfi öltöny. Magyaros tisztesség. Romok szabás.
Szűcs Lajos
férfi-szabó
Budapest, VU., Oserhát-utoa 4. F.
Vidékre mintákat és mérték utasítást ingyon ós bérmontvo küldök.
BUDAPESTI HÍREK.
— A beteg kereskedelmi mlnlster
Horánszky Nándor kereskedelemügyi miniszter állapota az éjjel rosszabbra fordult. Erős láz lépett fol a betegen, a moly csak a reggeli órákban csökkent. Orvasa dr. Dirner az egész ój folyamán a nagy betog ágya mellett volt.
— A világi fögondnok. A duna-mollóki ev. ref. ogyházkorülot Szilágyi Dozsé őrökébe Darányi Ignácot, a föld-mivolési minisztert választotta meg világi
főgondnokká. Az űnnopies beiktatás ma délelőtt ment végbo a kálvin-tóii református toinploinban, ahol Darányi hosz-8zabb beszédben fejletto ki igazi libo-rálizniustól áthatott programját.
—- Bitiint ískolásfluk. Muray József fővárosi hivatalnok a rendőrségen beje-lentotte, hogy 14 óves Géza ós 16 éves Kornél nevű\'fiai, polgáriskolai tanulók eltűntek Lónyai-utcq 52. szám nlattlovő iakastirói os azóta nem tériek vissza.
Lawn Tennla éa Football (rugó-lapda) és egyéb sportjátékokról megjelent képes árjegyzókot ingyen küld Sohottola Ernő Budapest. Fonciérc-palota.
— No látja, ha meghalt volna tény-leg, akkor nom tudna erről. Csak halál* szerű álomba morült. A börtönőrök, a bírók és az orvosok is azt hitték, hogy meghalt. Elszállítottál» a boncloremb« és holnap reggel fel akarták boncolni. Közben azonban éu elloptam magát ha-rátom és feltámasztottam.
HÍREK MINDENFELŐL.
— A király ma délelőtt gróf Széchenyit, a király Bzomélyo körüli minisztert hosszabb kihallgatáson fogadta.
—• Egy olasat keresnek. Cuccione Máté 81 éves kereskedő ezelőtt hat oszlendóvol oltűnt Polermotyil, do magával vitte a7. ódosapja 400 ezor líráját. Azóta egyre korosték mindenütt a világon. de; nem találtak rá. 1900, október havában meghalt az apja és özvegyen maradt édes anyja minden nagyobb lapban folhivta nyomaveszott fiát, liogy térjen vissza, ő megbocsátja neki a négyszázezres tolvajlásU Cuccione Máté azonban mindmáig nom jelentkezett. Anyja fáradhatlanul kutatja őt a ma nz olasz fökonzul le mogkercsto a budapesti főkapitányságot, hogy kerestesse Cuccione Mátét Budapesten s a magyar vidéken.
— Hágai hírek. Egy hágai távirat jelenti: Az anyakirályné Loóba utazott. Az a jolentós, hogy a királynő orvosa egy szülészszel tanácskozott^ alaptalan,
—- Magyar munkások Romániában. Miután Romániában elég sűrűn merülnek föl vitás kérdéses a bován-dorolt magyar munkások ós (tóek munkaadói kózt, a beriadi cs. és kir. alkon-zutytus figyelmezteti azokat n munkásokat, a kik Romániában munkát akamak vállalni, hogy még itthon kössenek irott munkaszerződéseket. Mikor Romániába órkoznok. jelentkezzenek a legközelebbi osztrák-magyar konzuli hivatalnál, a mSIy1 azlán kollő oltalomban fogja őket részesíteni minden önkénykedés ellen.
D*
U UlUBl IU1UU 110
1 .„lllx.l. 00»£UljUUtk
t.~l 1.1. ivrnuu
1 frt 80 kr.
. 2 frt -- kr. . 8 frt — kr r 8 írt — kr.
1000 jegyzék . 1000 számla . . 1000 borítók . . 1000 levélpapír . 100 névjegy . . . — frt 40 kr. 1000 reklám czédula . 1 frt — kr.
VIGYÁZÓ TIVADAR
Villanyerőre berendezett könyvnyomda mtiintézetébezu
Budapent, VI., Váel-körut 39.
VUákl m»rr«ndol黫knél 10 ftxAxftlák 4r-
REGÉNY. A tenger titka.
Közben még kétszer mogifalta a halottat az üvegcséből.
És mire az öltöztetóssol az idegen — kiben a mérnökre ismerünk — elkészült, addigra a halottból ólö lett.
Bertuccio egyszerre csak felült, körülnézett, azlán a mérnökre bámult.
— Térjen magához barátom, mondatta a mérnök, a mit megígértem, ime megtartottam, szabaddá tettem magát, még pedig olyan módon, hogy soha son-ki koresni nom fogja. \\
Bertució maga eló bámult, aztán két kezóvol összeszorította a homlokát i
— Álmodom I mondotta.
— Nem; ébren van.
— De hiszen azoktól a piruláktól... meghaltam I
erről a dologról, hanem menjünk bo a csárdába és a szobánkban beszéljük meg az ezutáni loendókot. Persze, ön most már nom Berlucció, hanem Campo Be-nozzo, az én öcsém.
(Folyt, köv.) {
Nyomatott Sitkei? Viktornál lludapesten.
Ctat mtw prébalice« midoljék mtf * eaodaba- f\'iuv Utu, YtlWi un fűi M<pit4{&*?» «■tett. Ü*or»c# Ujot éoPyv? >n»f fajnak lói«. Ijiiódni, v liory »¿cn cxodaaxer «non-nJ <1 átolit Musplét raáj. k^ foltot, mlndtnfélo tl«*Ut-Un*Atot ii áréitól éa * bAr-nek ,j..nvwü Qdeaéjet, ti*-UlMgOt k<Mc«4n«i. Aií 8 koron». V&kVUi »njol ugorka- \\ •7»;.pwi i kor. 9 darab 9 kor. 40, prior 1 kor. 20 4s z kor. VilMI nrCo! ml-r.Aft\'bcn kapható e«akla D»l*»«a Kornél (Ttay-tU.Xb»n. Toiaoavár, a Lo»» mindon potUliocdolM Ir.téxendS. nud»M»ton kaphat« Tóríkfélo r\'4«T-uoiUriliaii. ¿Irály-utca CL ii JUdti«»T-«l U.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Csokély kínálat és lanyha vevökedv mellett változatlan árakkal 18000 rn.ro, buza került forgalomba.
M&CT&r buza ápr.-ra 9.14-0.19. Rom ápr.-r* 7.26-7.25, Zab Apr.-ra 7.0«-7.03, Tenjori 4.«
f/ BnfltvpooU értéktö»»«*.
BIMtodén köttetett! Oíitrók hltílrítxr fitr. M»n»r JiiUlrétrríny 69.0Í6 Jíliilo* Unk 467M Rlmamurinrl «»• OfzWk illamr. 6«7. Ma-ETar h)lelrí»*TÍny OW.. M«rrnr 4 wiialíkoianir.r. Aradit H9.IO KoronajáraHík 07.65. L«*«Amltf>Uban 449.— Jelz. bank «7.W lttmamurinyl 608. 0«U marrar AUtmmnit rí.irénr 671.23 OAU vawt M.-Német bírod, »irka 117.85. VUUmo« va»ut «1.4-DudaptiU kfixuti nwt ca.60
3 4o*l 4rttkt4sa4*. Béo*, ápriu« 19. OMtrák hltolr. 6T7.T5Majrat hltelr. —.- Onbik-m*tnr Allamruirtl rinrénr 676.75 4 nixalikoa marr« aranTjAradMt 119.85 Magyar korooajiradtk —.—. Déli ra»ot
Ferenozvárosi sertésvásár. (Hivatalos jelentós.) Készlot 252 darab. Érkezett 657 darab. Összesen U09 darabot Eladtak 663 darabot Maradvány 246 darab. Mai árak: Malacz 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm súlyban 160—180 kor. 220-280 kilós 08—104 korona. 320—880 kilós 98—100 korona Öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kiló-grammonkint élő-sulyban. Páronkint 45— 50 kiló ós a vételősszeg 4 százalékának elongedéso mellett A vásár lanyha volt
A központi váaároaarmok ára.
A mai forgalom ljen étink volt ii u Welmt-clkkok ára oaökkent. Olcaóbb lőtt a hal é* n, huf, caak a baromfi ára emelkedett. A* Idol calbo da-rahl» a korona, tyúk darabja 140 flifcr, kappan 180 fillér. A vldókrAl kowott hiiott ludak kilója liO íll. pulyka kilója 130 fillér. A marhaliu* «lejét 144 HUér. axeeyót 116 nilér, hátuliát é* TO«téh\\>iít 160 fillérért mérték a ínéuáiosok. Teavaj kilója 810 ftllér, FH»t ojáa máaodrenda áru 60 darabot olvwtak 3 kor. t; ■■ ......---......
Géxsák-Crém!
A hölgyek kedvencei A loghiresobb szakomboroktöl njánlt arckonöou, eltávolít az arcból mindennemű tisztátalanságot ugy mint Bzeplöt, atkát, (Mitesser), máj/oltokatstb
Ára egy tégelynek 00 UlWr. Egy doboz gézsák-szappan 90 fillér. Egy "doboz púder (nagy) 00, kicsi 60 fillér.
Kapható kizárólagosan
WATTERICH A. *pgerimt Budapest, VII., Dohány-nicM 5.
=== Ugyanott az összes bel- é« küJföldJ illatszerek, piwerecikkok, gjó{jpiperotz*p panok ItP^wtoL 11 ~
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
-=ss=JluyeliNÍb* ajánljuk a-
Hazai általános biztosító
részvénytársaságot,
l
melynél Doftiosak
előnyös föltételek mellett lehet biztosítani, da ehol «X előíopdaló ká-
Királypemetefű-faonbon
köhögés, rokedtség, hurut rémhülés ellen nyálkaoldó. Egyedüli hazai gyártmány, " .oly mészmsntos czukorból és gyógynövények böl készül, 1 deka fa. -»oboza 20, 40 ós 60 fillér. Gyárosa: XARKEBT REZSÓ Budapest, VII., EUmér-utoaa 39.1« A világ legjobbja és kaphatók: előkelő kereskedésekben, gyógytárakban ós a vasúti állomások éttermeiben.
wtr- Hallatlan olcsóság
1 telj«* ruhához va!» íotcfc b. ruiely stinbea 00 (illír
üj »nnyowi 1 Üveg ec»«Uel-----SO fillér
l k(, borostyán ptdlé fciték — —---100 „
1 kjr. oljJ fuUk---------- „
1 kgr. prima patent firnlsx—---•- 73 ,,
Kapható:
Brüll Testtérek,^^¿ot^a1^
HarnuUUk fclalM.
UJI
Keg jelont
rokat \' Bzonnal és méltányoson becsülik, sőt ciyornon M is fizetik.1
ötO&Jk Mtr.
ÜJ !
WéUMÍxhote!l«a utmutató éWlokfcardt* r««aiotokbon ftucda« k*Uaa
rè bifiajC számára.
Bűnök as IQnságr nemi életében 4a ások hatásai a fái ¿korban.
Dr. KITEOrH TIVADAR.
TARTALOM: A normális uaffll é!»t Ki»<J«nd8 ba>iók. TerHalt családból való IwárraMán. fajtalankodó (•«nr.ckok. A serdaló UJutág »«-.xnálLi bfleei. Ai önlertirii. M»3$:i)!és.
lertr.ekek. A sertialó ifjutág r^xoáll ■n/ertárés. M^Jm\'.és. Mrítinot.jások. Jiieielwn és. nsml élet. Ideális sioteI«m. Filrt. KulsrOi«k. Ertokl «teiolom. A neiil vUizaété-wk véue* kSvetker.tnèofei. Nincs titkos betegéét. Ál\'umgrem. Korilo neveié« * lanacok. A UtVolteá* káros hatása. Erdekei osetek. Kn\'.np. horo«« gyógymód. M»<r«nde!hotô a uerzénsi : llr.tí ipo.t, VX-, Toría-körí\'4 44. X. • *». Ara 2 kor. a péiu eW/?teson b«\' Idtndi fillér pOitóvaJ «rrStt Eiutr©* márt acátkaidé».
[Srámlalan kJ*»\'»net Irat éa ótiifl gyakartat folytan oxeii 27 óv óla ícniJló nndoli inUa-ïtot lerobban ajánlhatjuk.
F!tíud«l#int6zet
■v
Budapest, VUiditay-iit 24. siám
.. «a Opera^tuollotC. /
Or. GARAY ANTAL
v. e». «i klf. o»*U!y \'8»rvo» a nemi beU-^é;ek ta W: bajok srakoivo-a rjt-(|lt biltOS ."in-, ;,■.,[-■:,. .ii.- - ..u n;::. .\' \'J-
neini tetfl- éa nii nemi b«tc*»^g«krt bugycfl-íelyiat, fekélyeket, ar. Cnf:rtií*i ulóbajatt, buja-kort éi mindsnncnitl biibstegségtit, e)ereni«lt ÍWUiöt, fi itaiokn.U (t Wí».-.bbíkhtl eçyaraut ki-Uné «rtdititnviiy«! kipróbált moJuor« >i«iiut. — líyO/xjioaivl gvndtAo^va lesr. Honlaléa: naponta 10—4-1® és cil« 1—S-ig.
Lo/élakro vá\'ús/al, rg--- -»;ynv^áaasar flyócys/crakről gondoskodik
A legújabb 6s legjobb különlegesség
köszvényes*, rheumás-, lsoliiasz ée Idegfájdalmak ellen
iWkulesfürdöi
Eheumailuid Forduljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesfürdőn.
Ha megrpróbilja, mog1 nom bánja
1 Qvog ára 1 forint.
Leguja)})} íaiáimány !
Í5?»!l. eeáMU
Szabaáalmszott jégpinczs.
ml wvv>.Mi/ ivyM w%*i
^»s Clouvré
mnnkákn! logcorroolebb kivitelben Ie2^yor3P.bI?an íogolcsóbb árak mel* leli elkészíti WAEiö ^YIjXA Bn«ape8i, Klrály^aicza 2Î. szám.
Aíaplt.wioU iCOt-bon. l\'tfct íiJcíVí\'íV iiijyrn íi bvr-.nenl»c.
•>>!&$.! johb.-.k H oWíbba^. mint m c\'-bbUV: o)j-n,v\'c: n jít ujy (Jt\'.ja majrát, liojy ejcfí IOóyb?\\ lcjfícl;obb £J siáialik npndá» AÜlmt bs: nyyonlatén Sít\\bAdalo.-nr«v bojelontott ojíxbb Jóíro:.okré-ny»k, cvupin fiV<>!. csaIc a vit fölfojitira van cir. b.Vdoj alktlmutra, nem Itrad, TO ííA.-a\'ék jéj me;-(jksrltita érh#!5 el; méÜfirctoV, hcnlc»«k, rendéí-léioVv, tcjcîwno.kok, ujyjî\'nlin tii:! )ir.ri.-,6\'a(QÍ! i« r.élkû!OAot«tUàîk. Arjcjy«fcxol «zo!;il a fi\'.la\'.üé.
Bücs^yeöz Józsof ísffíssí\'ííSr
Snrta)5est. X., XCSbányal-ut <4-146 s
örsz. Pályázati Közlöny
tartalmazza S2 országban betöltendő ösz-sxes állásokat ipari, kereskedelmi, mező-ós erdőguzdasági és műszaki tisztviselők, továbbá nöíiwtvisclők és^ kereskedelmi alkalmazottak részire.
Eöryoo szám ára 30 flUőr, kapható dohánytősodékbon ós a kladóhlva\' tálban. Buflapent, Váol-kömt 39. jz
j Brázay-féí? sásíjgíszssz,
« %
i Egyéneknek, akik soknt mozognak, turis-tiknak, sport férfiaknak, kitUnö sroleila-tot tesz c szer; nemcsak könnyebben j vi: uli az ember a fáradtságot, de ha az 3 erős testmozgás után frotirozz.uk be magunkat, ez újra rugalmassá teszi tagjainkat.
1 nagy üveg ára 2 korona.
1 kis ,, ,, 1 „ ,
« .i.i.
SZONTÁÖH PAL-féle szabadalmazott
„loeisi"
pe2>ono!spás*a permetező
klvohotő aiólka^ánual, ineiy 100!. évben a kcci ko:nétI çxt<t.is.tûl ós tpajkiiUilissal kipcsolatbm rer.iJtr.ctt perinclozO versenyen cici dijai éa i okiovolot nyort.
arany-
A „Tunü" voronoip\'i\'.f.-yornictojcfi a letérj-robb ciitrolt vüröíf6*K>l könnyen kivehető »zélkiuAn-n*l, sárvarvi\'tKM Üisllll :ii>.\' ( ilirkíol; ep oly ka-l6nlegMií7, r.w-ly num>u nrur oJdig lútexo pomic-tciikct jóval f«!aünul.
Szabadkán kizárólag csakis
B a ip § © k Eíároly
rcareüvosnól VI. kSr. R.rínjanlcí-ntca 614. Cl\' (táját hás) kapható.
Iií craU* ni!« k«;jhaWk a pcrmeloró jépréstlotok
E!fo;c.:l tnlndcn J.-.vitásakat Íj.
Csjklf a ,,\'tViv\'\' pfroiioíp<ln-p«rin»t»í4t ajánljuk mi mAr, mviy KlOr.6 tiilajdonsájalval minden más
pc>3iet«zét iOiósIctcssó tcss.
[¿agyarnak Pécs. Németnek Bécs.
No küldjük pénzünket külfőldr«! Legjobb órákat és ékszerekét küld
készpénzért vagy részletfizetésre legolcsóbban
it
E órás és ékszerárugyáros
F t O B E T T.
ltom tsissfi tárgyakért a pénzt visseakUIdOm vagy kicoepélam.
^—_ 3 ÉVI JÓTÁXXASSATm ■,■■■"\'■■: "t v
V
úebóra
850 1 90
Valódi ezUst kétfcdel. ankep. romont erös szerkezettel,
kivitolben — — — Art 8.25 Valódi ezüst tula~temontoir-ankor kéUodeles óra--Art 10.80
F.;ty pontos nickel
szép kinteU>en írt
Fj(y pontos nickct ébresztő óra m Vi\'.lódi ezüst remontoir-óra pontos járással — — — „ 6.—
14-karatos aranyl&noxok oslnos ssóp kivitelben: 20 jramm nehéz 25 frt, 25 gramm nehét 80 frt, 80 gramm nehéz 86 frt, 40 grauim nehés 47 frt 50 kr. — Minden lánczhoi aranyba foglalt kOves lógók kQlOn mérve 15—10 gramm súlyban 4 frt 50 kr.
Mindén tárgy a királyi fópénsverdehivaUl által megvizsgálva ée bélyegezve.
KUOnUtv* JUUml im araayéromakkoL —\'Tíbb «Ma oUaau>rA Uv47 birtokom!
. Vagy képaa irjegyaék lngyea éa bérmaatva küldetik.
iózsef-köruí 26.
Képe» árjegyzék Inoyes.és Mrwcstve. ff
íven syors és mégis alapos gvégriikc^l folytén i kOtduiaarl kiun> reudeM-lntmt különösen
■w
ËidPILaH ■ ■nűtS« klxárólafy Bol várod,
Ferencîok-tero 3. I. «m.
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
ajánlható.
Titkos betegségeket,
hugyesttolyAst, ma-Smlést, hélynfbajokat, sebekot, k,(\'iiili« bete^ícydket éa utóbajait, a férft-e:ó el;yon;fUésé\\ at oníertjzés ké>«l\\ciményoi!, nék frhvrfoiyúsAt és bérmilr rnás néi b»to«sé-t«t. bo)»lût*ick«t, lerincr- és Ulesbajokat ; ukir ré<éta ftonáUó és a lujbittosabb, gyorsan, alapo* aan és sikereken S)éfyi(ja
Br. CamcE&r J.
•rvaslKdoi*
Lakik : Budapest, VII. Kevepesl-ut
14. Ma». X. em,
Rendel i d. «. 10 érétét 4 éréi; és est* 6-S Ij. Ktüén viiétermek, kulin be- éa kijárat. Levelek* áronnal válauol. tiyérysiorr^l (ocdoskodlk.
L
-s
o
S * £ <+>
S (9
bű •
H
S
fi fi
o »»
I SS
■í-1 s
m
c
kW
S fi *2 Ki
CQ
f2
v
m
ao
9 ti

t-1 O
w
M ca

k>
¥ M
4*
ui
cm
m lia
car -cra =3 DQ
Buüopcst.
Vií. Kerepesl-iil 54.
Nagy raütiár
a legolcsóbb árak és gyors kiszolgálás
mellett
majolika, porcclfán és terracottí árukban. ^
Kerti díszítések, alakok és törpék nagy választókban.
Árjegyzék kívánatra jnpycn és bérmentve küldetik*.
Stupf Ká-roly
\'■■ kocsi gyára—:-^
Budapast, Liliom-ntcza 8,

:K«ktár:
Xerepeal~ut 10- (sarokház.)
Bejár* BohAajr-otoxAMt.
If^il
ablkon. ,
liiilaiíiért \\eioakedlk " a caéc , . nőre. Javltisok olcsón •sskézOltotnek, basi-aélt kociák bee »«éltetnek és kocsU borak-----tiruiisra alíogadUtaak.
\\Jinlla ¿osao felax«r«U rakUnkSnUadoe Jel-?Z\'l aéai kooslkbó!, wánylay JatAnyoa
kaikon. A ryérlmir.y Jó mlnóséé» éa arf-......keioakodlk a caé« re»l Jé hir-
J aranyozó,
melylyel bárki azonnal mosha-tóan újjá aranyozhat elavult tttkőr és kéorámát, szobrot stb. \' Üvegje tíű kr. Negyed literes 3 írt. I Nyolcad literes ecsettel I írt SO kr. — i Mogrendelhető I
Kertész Tódornál
Budapest, Kristóf-tór
Kép«« árjegyzéket ingyen és bérmeolr« kaid.
és halhólya^ elismert legjobb óv«z«r, eredeti párizsi osomagülásbaa, orvosi tekintélyek ajánlata reerint toljesen biztos ós ártalmatlan tuczalja 2, 4, 6, 8, 10, 12, 16 korona Copotto-americans (rövid) tuc-zatja 5, 6, 10 korona Diana-öv (havi kötszer) 8—11 korona. Dunán fölszerelt raktár: irrigalorok, focakendök, suspensonumok, ca. és kir. szab. Ko-leti-félo sérvkötök, haskötök és görcsér-haríünyák stb.
HAato vaginái braj-M
Orvosilag ajánlva, legczélszerObb női különlegességi
Képes árjegyzéket zárt borítékban küld;
1 J.
mtt- éa kötsaar-gyár
AMfttm 1S7B.
BUDAPEST. IV. kar. Koronakor
Kiadó tulajdonolok: ö Felelős sserkssstó:
Kucam A« Fariuw. r^ UoavAx HUUÓ.
Saaik.aaWaég U kUdóhiwtal-. Ktanaa <a Fatkaa pspfcksreskedós«

Életuntak,
V 8aját tudósítónktól —
Budapest, ápr. 17.
Ai éjjel három öngyilkoaaági kiaérlet történt a fővárosban.
Kallivoda Sándor 39 éves, trencséni születésű fazekas a tömő-utca 0. szám alatt levő lakásán egy szegre felakasztotta magát. Amikor észrevették, már meghalt.
A vizsgálat konstatálta, hogy a szerencsétlen, miélött felakasztotta volna magát, egy féllitor pálinkát ivott meg ós ez siettette halálát. Holtteatét a morgue-ba szállították,
Ma éjjol Gerolics Andráa gyomai azü-otÓMil szatócslegóny az István-ut 9. iz. alatt levő ház előtt kéiael mellbe szúrta magát.
Sulvosan sérült állapotban szállították el a Rókus-kórházba.
öngyilkossági kísérletének oka az, hogy azzal gyanuaitott&k, hogy 6 frtot ellopott gazdájától.
Az osto Erzsébet falván Töttösy István 68 éves nyugalmazott adólevéltárnok lett öngyilkossá.
Töttösy tegnap este móg jó kodvü volt ós ma délelőttre magához bivta egy barátját.
Mikor az esto takarítónője behozta neki a vacsorát, akkor már halott volt.
Az ajtó kilincséro akasztotta fel magát.
Valószínű, hogy pillanatnyi elmezavarában követte el öngyilkosságát.
Az öngyilkos a szabadságharcban részt vett ós főhadnagy volt.
Tanuljunk.
Budapest, ápr. 17. Hazánkban moit minden téren a nemzeti szellem éa érzület fejleaztéaét hirdetjük. Ezt az irányt akarjuk érvényesíteni zenénkben, müvéazetünkben éa irodalmunkban. Sajnos azonban, hogy nálonk minden csak tervezet, csak dobálódzunk hangzatoa frázisokkal, de a kivitel mindig meddő marad. Eredményre közönyünknél fogva nem tudunk szert tenni »
Tagadhatatlan, —azt örvendve tapasz-tájuk, — hogy ai utóbbi időben ugy zenénkben, mint művészetünkben mindig több 6a több nemzeti, magyar motívummal talákozunk. Azonban ezt még úttörő munkának aem nevezhetjük. Csak olyankor veazazűk észre hátramaradotuá-gunkat, midőn alkalmunk van itt körünkben bámulni a külföld művészeit, kik nemzeti szellemben konstruált termékeikkel gyönyörködtetnek bennünket .
Jelenleg egy cseh másodrendű opera társulat v ondógaz esopel fővárosunkban. ÉrdemeB elmenni az előadásukra, mert ott megtanulhatjuk, hogy mi az a nemzeti opera, hogy kell hazafias szellemben és felfogásban nemzeti operát megcsinálni és azt nemzeti szellemben is előadni
" a
Nem azt hangoztatják mi, hogy ne legyünk modornak. Ugy az előadó aze-mélyzetnek, mint a vezetőségnek lépést kell
tartani minden téren, igy az opera terén {a, a modern követelményekkel, de felfogásban, szellőmben arra kell törekednünk, hogy ne csak hangoztassuk, hanem végre létre is hozzunk egy nemzeti magyar operát
Azt mondják, azért nincs nemzeti operánk, mert nincsenek zeneszerzőink. Ez tagadhatlanul igaz. De azért nincse-nok, mert nincsenek magyar előadó művészeink, kik fl zeneazerzőt munkára serkentik. . \' .
Ennek az oka az, hogy azok, akik hazánkban tanultak és tanulnak, a mint ez érvényesülés terére lépnek, bucsut mondanak hazánknak, külföldön érvényesítik tehetségüket, mert hazánkban e van zárva előlük a boldogulás utja.
Nekünk, azt hirdetjük, elsőrendű az operánk és vannak nomzeti darabjaink is, melyek nemzeti szollemben és felfogásban vannak megírva. Vannak, do tzért nekünk még nagyon sokat kel tanulnunk. És Koglovich intendáns jó tenné, ha elmonno a csoh másodrendű operatársulat előadásaira mert azoktól imogtanulhatná, hogy koll minden izében a nomzeti szellomnok és ór-zülotnok megfolelőou .megteremteni a nemzeti uj erál
Nagyváradi tudósilónk irja: A Szigligeti-színházban ma Az ember tragédiája előadásán nagy tüntetés volt. A közönség meg akarta ismételtetni a Marseillaise-t, de viharos követelését nem toljositették.
Ez akkora vihart keltett, hogy az előadást nem lőhetett folv.atni.
A szereplők iszonyú rajban némán álltak a színpadon, mig végre rendőri beavatkozás véget vetett a tüntetésnek ós ekkor a Marseillaise-t megújrázták.
A 87. gyalogezred parancsnoksága megtiltotta n katonazenekarnak, hogy a francia indulót megismételje.
A főváros tegnapi közgyűlése,
— Saját tudósítónktól. —
Budapest ápr. 17.
A főváros tegnapi közgyűlése délután 4 órakor kezdődött.
Halmos János polgármester az ülés megnyitása után elparentálta az elhunyt Reich\' Sándor, Nóvy Lászfó ós az öngyilkossá lott Augenstein Sámuel fővárosi bizottsági tagokat, indítványozta, hogy emléküket iktassák jogyzőkönyvhe.
Ezután helyükbe Kótly Imrét, Dalnoky Béla drt, Tauffer Vilmost választották\' meg bizottsági tagokul.
A polgármester ezután Nagyvárad város feliratát mutatja be az önálló vámterületről. A tanács javasolja, hogy tegye magáévá a közgyűlés a foliratot."
Ezután Boross S^mu, Havass Rezső stb. interpellációnak oüntózóse liHn 2000 koronát szavaztak meg a Poliklinikának.
Végül Halmos polgármester tudatja a mai választás eredményét, n mely izo-rint első ülnök lett: Dr. Kovács Jonö és kerületi tiszti orvos Góbel József.
Egyházkerületi közgyűlés.
Budapest, ápril 17.
A dunamellóki ev. ref. egyházkerület ma tartotta rendkívüli közgyűlését ^ Lónvay-utcai református gimnázium dísztermében. Nagyfontosságú, halasztást nom tűrő tárgyakat illetőleg intézkedett a közgyűlés, amelyet délolött 9 órakor nyitott meg Darányi Ignác földmivelós-ügyi miniszter, akii csak tegnap iktattak he nz egyházkerület főgondnoki méltóságába.
Az elnök mognyitó beszédében üdvö-
zölto a megjelenteket és meleg hangon emlékezett meg Tisza Kólmán egyház-
uleti tanácsbir\' elhunytáról és az egyliázkeríll\'- tek a nagv halott temetésén való kepviflolietésóről. Jegyzőkönyvbe iktatták az elhunyt érdemeit s elhatározták, hogy az ¿tvegyhez részvéttáviratot intézne«.
A közgyűlés őrömmel vet\'e tudomásul ozután. hogy Darányi Ignác löldinivdési-ügyi miqiszter beiktatási \'Hk alkalmából 19,000 koronás ösztönd.j-alapitványt te.i református teológusok számára óir ugyan csak 10.000 koronát adományozott eyv roformátus fölsőbb leánynevelő intézet létesítésére. A nagylelkű adományozónak a közgyűlés hálás köszönetéi feiozi ki. Majd a különfélo bizottságokat egészítettek ki. nevezetesen a Baldácsy-bízottságba Szilagvi MyettDaiányi Ignácot küldték ki.
A misszió-bizottságot ugy egészítették ki, hogy uj tagoknak beválasztouák Mészáros Jánost, dr. Kiss Áront és Mikdy Lajost. A gazdasgi bizottság uj tagja _ leitok: Baksay Sándor, gróf Toiuky Jó-zsof én Hajós Jőzsof. A jogügyi bizottságba pedig Kovács • Aluertel és prOf Tisza Istvánt választották be. Lóvav I.k-jos előadó most beteijesztetto a zsinati olömunkálatokról szóló bizottsági jelentést, a mely az egyházkerületi elnökségnek és\'a kiküldött bízottságnak a zsinati tárgyakra ós a nm érvenyhon lévő egyházi törvények módosítására vonatkozó véleményt fgglalja magában.
A véclegés határozathozatalt a?, őszi rendos közgyűlésié halaszottá a rend-
kivOli közgyűlés. A középiskolai, nőiskolái és missziói bizottság jeien\'es».\'. veiték ezután tudomawul. Az előadó ezután elÖtjjriMZtették a jelentásflket kosdi lelkészt dijlevóiről. a |o-s. * l» tin szabályzat 81. és 36. paragrutusairo sáibogárdi tőkesegély-korvwnvröl. a */.« u endrei, vasadi. hatvani és erzse»»»»Ua>vii anvásitások tárgyában tett miiijj»He». intéznei\' «ékről, a torz*"\' anl\'.m «.¡i, i tótfalusi kéazi dijlv««>tA. i.z egyház kölesünkéi v<»\'iyéról n* a lei^-jít kegyévröl, A köz vülóat delien o^y árakor felfüggesztették.
legyilkolta a mjol
(Saját tudósitonktól.)
Prága. ápr. 17.
Sztonkovics Jakub voit kereskedő nz este meggyilkolta 19 éves Anna nevű leányát.
Stoukovics ugyanis megtriüta, ho»y leánya rossz életre adta macát. Felkutatta és megtalálta egy bOntanyán, ahol felszólította, hogy rögtön hagyja el ast a fészket.
A leány ezt vonnkodoW meglenni, mire az apa forgópisztolyt rántott elő, amelylyol kétszer rülótt a leányra, k leány rögtön meghalt „
Az apát letartóztatták.
II, évfolyam. 108. szál»
Nagy-Kanizsa, 1902 pfitik, április 18.
Egy szám 2 fillér.
NAGYKANIZSAI FRISS ÚJSÁG
V . ! t y . I ■ ~> \'
Előfizetni ára: \'
Helyben hishos hordva egy bóra 60 flÜár. .»•.« Vidékre pó.Ul küldéssel egy bóra 1 koroo*< 9> tillar.
Bftsgjelenlk naponta korán reggol.
Nyomatott a .Nagyksiússal Friss Újság" ssersódénS
nyomdijában.
Horánszky állapota aggasztó.
Amilliós végrendelet tárgyalása. Vilmos császár részvéte*
IMfto a JnttHjafea »tett.
5
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Képviselőház. —
•p. 8aját tudósítónktól. — Kezdető negyed 11 órakor.
Elnök gióf Ápponyi Albert, jegyzők Bzöts Pál, Kubík Béla.
Elnök beterjeszti az összeférhetetlenségi bizottság Íteletet Lendi Adolf össze férhetetlonségi ügyében.
Ezután a kultusztárca költségvetését folytatólagosan tárgyalják.
A.rtün Mihály mellőzvo a csodás dol gok.it válaszol Habárnak, aki szerint a gőróg katholikusok subvcnciójAból csak arokat kell sogólyozni a kik liazallak. A többi menjen oda, a hol jól érzi magát. A futhén papok között nincson hazafi* ailan, ellenkezőleg azok hazafiak. Pedig a nyelvük rithmusa az oroszokhoz vonz A riithének között nincsenek muszka aabszállítók, végezzék ol azt zsidók, (De rfi!(?óg) nincsenek munkavozotők, azt fékezzék cl más lovagok,Ezután a ruthén nép helyzetéről szól, beszél « fószolga-birdklói, cigányokról a tóiásszállitókról.
Elnök: Azt hiszem, hogy ezok n tárgyak nem tartoznak n tárgyhoz.
Ártlm Mihály : A kulturához tarló-llk. Micsoda kulturális állam vagyunk mi, ahol a tanítók és a papok helyzeto silány. A költségvetést nem fogadja cl. (Helyeslés a néppárton.)
Buzsiák János azt mondja, hogy őt Mórt küldötték a házba, hogy hiraessq. a nemzetiségi törvény végrehajtását. Ennek legfontosabb része a tanügyre vonatkozik. A tótokat azzal vádolják, hogy PrAga feló gravitálunk. Ez nem igaz,
Bákoai Viktor: Hát a csoh-tót bank.
Baialák János: Ilyen bank nincs, felolvas llódossy boszódéból ogy pasz-■tual, a mely a tótok érdokóre vonatkozik « orro reflektál.
Blnttk: Et nem tartozik a tárgyhoz.
Buxalák János: Bo akarom ezzol bi-aonyitani, hogy a nemzetiségi tőrvény végrehajtása szükséges. (Zajos ellenmondás.)
Elnök: Ismétlem, hogy ez nem tartozik a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetéséhez s kérem a képviselő urat, szabja boszédét a szükséges mértékhoz. (Helyeslés.)
Basaiák János elhagyja a bizonyítást. Hangoztatja a tót nyelv tanításának szükségességét a középiskolákban. A költségvetést nom fogadja ol, hauom a kö-retkoző határozati Javaslatot nyújtja bo. A képviselőház utasítja a kormányt, hogy az 18Ö8. 44. t.-cz. 1 §. és 18. szakászait életbeléptosso, továbbá intézkedjék, hogy a felvidéki tótok a felsőbb akadémiai kiképzésig a Baját anyanyelvükön képezhessék magukat. Beadják: Kollár Márton, Ruzsiák János, Wallasek János és Woszolovszky Ferenc.
Bakó Ferenc a tanügy hanyatlásáról beszól. Est annak tudja no, hogy a népoktatást utasításokkal s rendolotekkol tkarják szabályozni. Valamonnyi tankönyv elégetését követeli, mert ezek megrontják az ifjúság gondolkozását. Ueszól a Néptanítók Lapjáról, amely tömjénfüstöket ereszt a közoktatásügyi kormány felé, de a néptanitók helysotén nem sygit. Követeli a tanitók nyugdij-helyzetónek javítását oly módon, hogy azok 30 év után toljos nyugdijat kapja* nnk. Vógül az 1848 ; XX. tc. végrehajtását követeli, (Holyoslós a szólsőbal-olualon.)
Szünet után
Ma&aráas Imre azt állítja, hogy a ttllás államfontartó erővel bir. Magyarországon a keresztény vallás nem volt ugyan államalkotó, do igenis államíen-tartó elem volt. A katholioismusnak óriási érdomoi voltak a történelem szerint, meri az egyház és az állam árdekei szorosan egybeforrtak egymással. De a 17-ik században már a protostantismus ▼olt az államfontartó elem. Tehát a protostantismus érdoke a magyar állam érdeke. Segítséget kérnek a nemzettől, a magyar államtól s o segélyt megtagadni nem lőhet.
Keoskemáthy Ferenc olismerí, ho nem ogy helyen szükséges az iskolá államosítása, do nom látja be, miért jtill azt éppen a protestáns iskolákkal megkezdeni. Majd :tz «^«ívm ki};dÓ3t.-Ycl I Söt nrr.\'t is ti éo^lálkőzik ¿» najr.ou is J aivi.ivm .iLmi
tartja a harmadik cgyotora felállítását Kén a törvényhozó testületet, hogy adjon a debreceni jogakadéraiának egv pár millió forint segélyt, hogy ezen hazafias missziót toliesitő főiskola végre felvirá gozbossék. Pártolja Veress Józsof hatá rozati javaslatát.
Elnök ozután a vitát bezárja.
Wiasslos miniszter válaszol Ruzslák határozati javaslutára óa kijolonü, hogy ragaszkodik ahoz, amit Hodossv Imre nemzetiségi törvényekről mondott. Fi* gyelmeztoti Ruzsíákot, hogy a törvénynek nemcsak botfli vannak, hanem szellemű is; a felokezeti iskolák tokintotében szomorú tapasztalatai vannak.
A turoc-szeut-niártoni tót gimnáziumot hazafi ellenes működéséért bo kcllott zárai. Van Prágában egv csoh-tót ogye-sület, melynek az a:cólja, hogy magyar* országon á tót nemzetiséget izgassa; cz az egyesülőt ismét egv tót gimnáziumot akar felállíttatni. Ehez\' a törvény hetftjé nól fogva nekik joguk is volna, do n törvény szoiloménél fogva nem, mert tudvalevő dolog, hogy a nomzeti egvo« sülét már több ízben tüntotclt a tótok cőzt a magvatok ollon.
A miniszter biztosítja a Házat, hogy míg ő lösz a tárca birlokosa, ez intézőt lazánkban nom lesz fölállítva, mert cltez »eloogyezósót sohasem adná. (Altalános helyeslés.) Ezután a záróbeszédek kövclkoztek. Veress Józsof reflektál azokra, miket függetlenségi párti kópvisolök az ő íatározali javaslata ellen felhoztak. Nem ohot állítani, hogy a hazai protestánsok egy lap agitációinak ültek fol, s kezdték meg mozgalmukat, hiszen ez a mozgalom sokkal régibb oredotü, mint ama lap. \\
És az állam, mikor a protestáns felekezet a sogélvezést kéri, nom mondhatja, hogy orro a célra nincsen pénze, inkább a szogény folekozotok istápolására ésBogólyezósóro kell az állam pénzét iorditani, mint holmi nagyhatalmi hobortokra. A miniszter igéreio őt nom elégíti ki, ragaszkooik tehát határozati javaslatához, a melynek elfogadását kéri.
Molnár János szintén fontartja határozati javaslatát ós ügyben köszönetet mond u miniszternek azért, hogy azt nem fogadta el. Mort vannak katholikus főurak, kik nem annyira a szabadelvű párt, mint Széli Kálmán hivei és ezeknek . azt igórtók, a Széli párt-hivei azzal korteskedtek a néppárt ellen, hogy Szél ol fogja törölni a folokozet-nólkütisógről szóló törvényt,
Széli Kálmán miniszterelnök: Ezt sohasem ígértem I (Nagy zaj.)
Molnár János fontartja határozati javaslatát.
Most a kövotkozett a szavazás és a Ház nagy többséggel elfogadta a tételt.
20 képviselő a Veress ós Molnár határozati javaslataira névszerinti szavazást kért.
A szavazást holnap fogják megejteni.
jegyzőhöz, hogy ott végrendolkozzók, de midőn atvja megtudta, hogy a vagyont roá akarja hagyni, nem ment el
az öreggel.
Nemsokara azután Kapósra akart bemenni szintén végrendelkezni, dotoiolőtt ezt tehette volna, időközben meghalt.
Az elnök ezután felfüggeszti a tárgyalást, mert a bíróság a tanuk niegeske* tóso kérdésében tanácskozásra vonult vissza. Egy órai tanácskozás után az el nök kihirdoti a bíróság határozatát. K szerint a bíróság Bátor Györgynó és Dozső István tanuk megoskotósét a bűnvádi perrendtartás 222. g-ának második pontja alapján mellőzi, mert vallomásuk íényogébon ingadozók. Dezső Istvánnó ós Simon János megeskotéso fölött később fog határozni, mert ezeket a bünpör további részében még ugy is ki fogja hallgatni. A többi tizenöt tanút a törvényszék mogesketto.
Ezután az olnök kijolontotte, tárgyalási holyisógbon uralkodó "ícteilcn hőség és rossz lovogő A
hogy elvisel-lebetct-
ennó toszik az ebbcnNvaló további tárgyalást ós nzórt a törvónyszók elnöke est vármogyo alispánjától a megyeház nagytermét kórto ol, aki azt kószségoson át is ongodte, ugy, hogy a főtárgyalást most fölfüggeszti ós holnap röggel kilenc órakor már a megyeház terméhon fogják olvtatni.
A
pápa és a San Glrolamo-lntézet,
"\'Zágráb ápr. 17. Posilovics György zágrábi érsek levele1 tapott a pápától, uzzal az utasítással» íogy o levól tartalmát a horvát-, szlavónén ualmátországi, boszniai, horcogoYÍnai, voglioi, paronzói és trioszt-capodistríai egyházmegyék valamennyi püspökével és összes katolikus hívőivel közöljo. Alovól igy szól:
Leó XIII. P. P. Tisztelendő Testvér! Üdv éa apostoli áldás I Bizonyára tudomásod van róla. íogy a horvátok kjj.UK.5 ósnomcs nemzete )ápaságunk kozdoto óta mindig valóban civáló gondoskodásunkban és jó akaratunkban részesült és másrészt, hogy keresztény nópotek volünk szembon mindig lálás ós szolgálatkész akaratot tanúsított és erről adott alkalommal bizony-got is tott.
Jól esik mogomlítenünk, mily őrörn-mol fogadták rondelotetoket, amelyekkel mindonfelé igyekeztünk fölkelteni Szent Cirill ós Metód tiszteletét, amoly mosz-sziro ragyog egyházatok becsületére ós dicsőségére. Ámde bár oly sok dolog van, amolyokről kedvos n mogemlókc-zés, most mégis rosszul esott hallanunk hogy föl vagytok izgatva, mert nom akarjátok nyugodtan viselui azt, a mit a Városban (Rómában) levő Ssont Joro-mos intézet tárgyában rendolr.. határoztunk. Ezórt ki akarjuk jelenteni nektek, hogy az a szándékunk, hogy ennek az intézetnek jobb alakot ad* iunk, itt-ott különféle ós okaikban is különböző nehózsógekbo ütközött, a melyek fölsorolásának itt nincs helye.
lfogy eltávolítsuk azt, a mi utunkban állott s a mi nokünk hosszú ideig fájdalmat okkozotf, arra, — a mit hosszas ós nagyon nehéz tárgyalások után beláttunk, — nem volt alkalmasabb ós jobb oszköx, mint hogy az omlitott intézetnek ismét visszaadjuk nzt a címet, a melyet nógy évszázadon át visolt anélkül, hogy valaki ellonezto volna ós a molyet már zavartalan, nyugodt szokás szentesített. Az ellen, hogy a cimot megváltoztattuk, valóban senkinek sincs oka panaszra, mert azok a jogok, a melyek nemzeteteket ós a kollégiumot megilletik, ezáltal logkovesobb csorbát ós legkisebb korlátozást sem szenvedtek. Ehhez járul még, hogy rendelotünk magában foglalja ós megerősíti mindazt, a mi az intézetre vonatkozólag a Slavomun gentom brevóben foglaltatik.
Do még valamit akarunk fölhozni, ami nagyobb figyelmet órdomel, tudniillik azt, hogy as emlitott változás nem törtónt államjogi szándékkal, (—- civili publicoquo nliquo consilio comparatur —) nom történt a neme» horvát nemzet ós annak kiváló \'tekintélye ellen irányuló ellenséges számiéival, liánom c?nk a Pécsre bomviiiu a kon-! java\'.okvv l való u<.>nuwk<nltt»wik Lclw.\\ ..fa i
milliós bünpör tárgyalása.
— Saját tudósítónktól. — \'
Budapest, ápr. 17-
Rónay Kamii olnök a tárgyalást 10 órakor megnyitja és kijelenti, hogy a törvónyszák vissza fog vonulni, hogy az
eddigi tanuk meglütellelése fölött határozzon.
Kórdóst intéz az ügyészséghez, hogy erro vonatkozólag van-e valami előterjeszteni valója?
Mikosevics ügyész kijelenti, hogy a raoghitcltotóahez három tanú kivételével hozzájárul.
Polónyi védő is felszólal és kéri, hogy Kaszásnó vallomását függeszszék fel, miután erre későbben is szükség lesz.
Elhök, mielőtt visszavonulnak, még ogy kórdóst intóz Nagy Akos elsőrendű vádlót tlioz1
— Van-e tudomása arról, hogy nagybátyja mások előtt is kijolentetto, hogy vagyonát reá akarja hagyni, illotőleg, hogy ilyeténkópen végrendelkezik ?
Vádlott kijelenti, hogy igenis Van tudomása őrről, do, hogy kik előtt tott
en kijolentósoket, arra nom omlókszik.
tudomása van. ho?v nr ő
alátt, Í£s hogy n határozat a lelkek meg. nyugtatása végett és az egyház javára hozatott.
Ezekből az okokból bizalommal rev móljük, hogy nenizototok katholikus fér. fiai, akiket mindig a legnagyobb köszö. nct illet azért, hogy szívvel-\'lélekkel tántoríthatatlanul kitartottak ezen apostoli szók mellett, bizalomteljes ragaszkodás-sal ca a logiobb akarattal, minden «ű* relom nólküí fogadják és fiúi engedelmességgel követik rendeletünket, nogy oz az Isten akarata szerint toliesedjók, jó indulatunk jolófil apostoli áldást küldünk neked, országod valamenyi püspökének és mindazoknak a hívőknek, akik gondoskodásunkra vannak bízva.
Kelt Rómában, Szent Péternél, április 10-ón, nz Ur 1902-ik, papságunknak pedig XXV. esztendejében.
Leó XIII. P. P. \'
Nem lesz béke Délaírikában,
— (Saját tudósítónktól.) —
London, ápr, 17,
A kormányhoz közel álló lapok előkészítik a közvéleményt a béketárgyalás-ban beállott nagy fordulatra. A Mornlng Leador szerint egészen bizonyos, hogy a kormánytól a sajtó azt az utasítást kanta hogy a lakosokat a bókotárgyalás eredménytelenségére kószitae olo.
A Daily Mail azt irja, hogy aonkit so lepien meg, ha már logközelobb azt fogja hallani hogya bóktár^yalás ofysserre nyomorúságos vóget ért.
A Daily Mail, ugy látszik, a kormány inspirálására, azt jelenti, hogy a minisztérium és a bur vozérok kőzött három pontra vonatkozólag éles ós szinto kiegyenlíthetetlen cllontét .merült föl.
Ez a három pont: n fokföldi fölkelők ( mogkogyolmozóso, a bur vezérek száműzésének visszavonása s az autonómia határidőjének meghatározása.
\' LEGÚJABB.
Fejórváry miniszter m királynál.
Béoa, ápr. 17. Saját tudósítónktól. Fojórváry Géza báró, honródelmi minisz-tor, ma délelőtt ideérkezett, hagy ő felségénél kihallgatásra jolentkozzóz.
Vilmos osásztár ráaxvit«.
Báoa, ápr. 17. Vilmos német császár Pálffy András, a napokban elhunyt aár-dakapitány airjára oiszes koszorút küldött.
Forradalom Belgiumban.
Brüsszel, április 17. A fővárosban tegnap eete nem zavarták mog a nyugalmat, do a vidéken több véres össse-ütközés volt a szlráj kólók ós a fegyveres hatalom kőzőU. LiAgobcn a munkások kővel hajigálták meg a rendőröket, a kik huszonhárom embert letartóztattak. Louvainhan zajosan tüntettek az oda« órkozett kumaraelnők s egy másik kleri-káhs kópvisolő ollen. A szociálista bizottság eleséggel látja el a szlrájkolók családját. i
Horánszky állapota aggasztó.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápr. 17.
Hoiánssky miniszter állapotában nem-hogy javulás állott be, de a beteg állapotú a délutáni órákban határoaot-tan rosszabbra fordalt és az orvosok
valamint a belóg miniszter környezete aggódva várják a fojlomónyokot.
Orvosai délután két órától fogva nem távoztak el a botog ágya mellől, de a jeteg láza azóta is nagyobbodott.
Ö fel8Ógo táviratban tudakozódott Széli Kálmán miniszterelnöknél a beteg miniszter állapotáról,
Egy másik tudósilás jolenti t A^botog kereskedelmi minisster álla* pota, sajiion, nom javult. 7 tűdö \'ollósodé«« torjait s kezelő osii\'fi.1 .i\'Utütiiomiv.al \'iK a betegsáa
\\
8
fejleményeit. A beteg háziban ma is igen sok előkelőség járt.
Ott volt gróf Apponyl Albert, Nagy Ferenc államtitkár, Csávosey Béla háznagy és Széli Kállmán, (le a látogatók közül csak a miniszteroluőköt bocsátották be a beteghez.
S . sas
A zöldfa-utcai gyilkosság.
— Saját tudósítónktól. —
Budapost, ápr. 17.
A zöldfa-utcában tegnapelőtt rejtélyes halállal kimúlt Horváth Lajosnó sz. Vajda Zsóü holttestét ma délelőlt boncolták fel a morgueban.
A boncolás je^vzőkőnyvo elmondja, hogy a nő szívbajban szonvedett már régóta és már csak nohány esztendeig élt volna.
A nő halálának közvotlon oka szívszélhűdés, a minek beállását * nyakszirten és a kis agyon látható Ütés siettetett.
Fériót, kit a gyilkosság gyanúja ter-hel átkísérték ma délután az Ügyészség börtönébe.
A mai nap folyamán tőbb tanút\' hallgattak ki, többek között Szekeres Erzsébet pincérnőt, a ki fontos vallomást telt.
Iíz a nő ugyanis elmondotta, hogy a Nópsziijbáz-utca 33 szám alatt levő korcsmában, abol ő szolgált, igen gyakran iolent meg Horváth Lajos, aki rendkívül szerelmesnek látszott.
— Elveszein Erzsi feleségül — mondá — van nekem elég < pénzem. Jelenleg házmester vagyok, kosárfonásból és kovácsmesterségíiöl\' is ólhctok.
El tudok tartani öt asszonyt is 1 El-VÍszom Amerikába.
Fontos egy fórjosasszonvnnk a vallomása is, aki elmondotta, hogy Horváth azt mondta neki, hogy elválik nőjétől ós őt viszi ki Amerikába.
BUDAPESTI IlllUíK.
— Megszűnt petloló. A mezőkövesdi kerület Brezovay László kormánypártit választotta képviselőjévé a néppárt jelöltjével, Kálmán Károlylyal szemben. Ennek bivoi megtámadták a választást « n kuiia mára tűzte ki íl tárgyalást. Mintbogv azonban a témadók nevébon di- Vig Viktor visszavópta a petíciót, % bíróság megszüntotto m oijáHL>t.
— Az osztálysoroj^ték húzása. Ajr osztálysorajátók inai budisán a következő nagvohb nveremónyokftt sor^ítálTki :
2000 koronát nyertek: 141583 25809 29700 30954 37881 40207 C1459 75045 77402 83178 80828 93118.
1000 koronát nvertek: 5277 10359 24228 20015 20088 20700 27000 30409 8840!) 43082 47780 50924 02052 70140 81779 82432 80330 89005.
600 koronát nyertek: 4075 8234 8757 11303 12303 13094 23012 211501 38707 50109 07372 09803 71352 72275 73818 76717 70945 82350 85029 8881 í 90019 95002.95523. A többi kihúzott
számok 200 koronát nvortok.
«
— Tolvaj osemoták. Ma röggel a központi vásárcsarnokban elfogták Pnezák Gyula ós Kocsis Gyula 12—13 óve3 csavargó fiukat, a kik a kofák körű lopiak. Miudakettő már egy izben hasonló büntottért a rendőrség oló került. A két tolvaj fiút a javitóintózetbo lógják adni.
— Az aranyláno. Tognap esto az Uránia színház előtt az o:öadáa után a nagy tolongás közepette egy urnő arany láncát akarta valaki olemelni. A tolvajt azonban megakadályozták ebbon ós el fogiák. Az illető Bo\'rovics . Simon nszódi születésű foglalkozás nélkül való egyén, akit már tőbb izbon büntettek mog zsebtolvajlásért.
— ÁlkuloBos haramiák. A rendőrség lotarlóztaita Faraszán György ós Aron Endre rovott olóóletü munkásokat, a kikre több álkulcsos betörós bizonyult. Az orgazdáiknál talált 11. D., K. D. ós K. 1L bolüs fehérneműk ós egyéb ékszerek tulajdonosait a rondőraég íől-hivja, hogy jolontkozzonek1 a tárgyakért CsenioricK Uéla fogalmazónál, a Zrínyi-utcai rendőrpalota 11. euioiot 72. szauiu
próbájában, Hatvani-Dcutsoli Károly földbirtokos Délibáb utca 10. számú lakását az éjjol álkulcsos tolvajok íőlfeszítotlék és az olzáit szekrényből kétezer koronát
érő ékszert elloptak.
Hyglonlkuz franoala gummláruk
Van szerencsém a n. ó. közönség szíves tudomására hozni, miszerint az összes hygionikus gummiárukat (óvszerckot) min-don akadály nélkül továbbra is elismert legfinomabb minőségben kixzoígúilatoin. \\ i-SMnteláriisitóknak megfololö nagy engedmény. Kérem megrendeléseikkel cgyeneseTt czégomuu fordulni. Keloti J. Budapost, Koronahovozog-utoza 17. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve.
Balorjli Láozló Uudapost, Rotlonbiller-ulcza 12. szám alatti nagy kíivó é« len raktárának lapunk mai számában közölt hirdolését olvasóink szivea ílgyolniébo ajánljuk. Nevezett ezég ihidapesten, Andrássy-ut SÖ. és- Dohány-utca 01. száiu idatt fióküzletekkel is bír.
HÍREK MINDENFELŐL.
— Rémes éjszaka. Kis-Szöllős határában lévő Pályi-pusztán borzalmas eset történt hétfőn ójiol. Az oltaui uradalomban ugyanis foles földöket osztottak ki. A felesek még vasárnap osto ki-mentők nz uradalomba családostól, hogy másnap a munkát korán megkezdhessék. A íelesokot és hozzátartozóikat egy nagy ököristállóban holyezték el, a jiol héttőn csto is valamennyien aludni tér-tok. Éjféltájban Lancsák István novü fölösnek n felesége, a kin már hetekkel ezelőtt buskomorságot észleltek, hirtelen megőrült. Az őrült asszony először is a molletto alvó 10 éves leányára vetotto magát 8 azt fojtogatni kezdte, majd pedig egy nagy kést rántott olő a főjüknél lévő batyuból s azzal a távolabb fokvő Postás Andrásnéra rontott s azt a sötétben összeszurkálta. A nagy sikoltozásra felugrottak az cm berek, miro azonban lámpát tudtak gyújtani, az őrült asszonv, a ki kezében a vórea kossol ide-oda futkosott, Sekera Antal 14 óvos fiút és Tubás Mi hálynót szintén összeszurkálta. Az őrültet csalt nagynehozéfr" tudták mogíókezni miközben még többokot mogsebesitott Hostásné és Tubásné, valamint a kis Sokcra-íiu életveszélyes sérülést szon vedtok s aligha maradnak életbon. Az elöljáróság megtetto az intézkedést, hogy valamelyik gyógyintózotbo szállítsák.
— Lángba borult szoba, Knézrő irfák lapunknak, hogy » napokban nagy veszedeiom fenyegette Jugrísch Márton községi írnokot és az odavaló tanítót Jugrísch pelroloum lámpafény mellett újságot olvasott, »egyszerro a lámpa szétrobbant ós a szétlocsolt petróleum lángba borította az egész szobát, a lio a tanító már olőbb ágyba feküdt éjjeli pihonőre. Csak Jugrísch lélekjoloulótó nck kŐ8zönhotő, hogy komolyabb ha nem történt. Jugrísch ugyanis felöltőié vei és pokrócokkal rögtön oltogatni kozdto a tüzet, a balálra rémült tauitót pedig, a kinek ágya is már nagy tüzot fo-
Í;ott, lecsillapította. A nagy ijedségen tivül szerencséro nagyobb baj nem esett, csupán a községi írnok szenvo deli két kisobb sobot a kezén, melyet oltogatás közben kapóit Hioker Cyula szita, sodronyfonat, ke
rités ós ágybetét gyára Budapest VII. Nagy diófa-utca 20. szám, ajánl minden o szuk-málHt vágó munkákat legjobb minőségben és IcgolcBÓbo árak mellett.\' Árjegyzék és költségvetés bérmontve.
S mikor ezzol tisztába jött, akkor azzal a gondolattal is megbarátkozott»\' hogy ennek az embernek az élőiével tartozik.
Mikor tehát magukra maradtak a csárdu vendégszobájában, megragadta megmentőjo közét és igy szólott:
— Uram, to megmontolted életemet, e perctől fogva ez a tied, rendelkezi! volo ugy, ahogyan jónak látod.
(Folyt, köv.)
Legszebb mosó kelmék
knphftták
Koll&rics József és fialnál
Duilapcnt, IV., VAol-tttOa. 33. as „Yp»UauU"-bor.
Tessék mintát kérni.
KÖZGAZDASÁG.
REGÉNY. 4 tenger titka.
Egy paktum.
A csárdában épon nom találták feltűnőnek az éjjeli vondégek érkezését ós szobát adtak nékik.
Bertuccio eddig hallgatott s hallgatásában volt idojo goádolatait rondbo szedni.
iiát közbon tisztába jött azzal, hogy ez az omber valami nagyon különös módon mcotolto meg az ő élotét, pedig
u Jugszúgyentoljosebb halál elől.
— A budapesti közúti vaspálya*
társaság közgyűlése. A budapesti közüli vaspálya-iársaság tognap délután tartotta XXVII-ik évi rendes közgyűlését dr. Országit Sándor elnöklete alatt., A részvényesok szokatlanul nagy számban jojontek mog. Dr. Országh Sándor olnök üdvözölvén a mogjolonlekot, konstatálta, hogy 144 részvényes 1027 szavazat képviseletében jelent meg. Bomutatja ezután a kormánybiztost, Mándy Lajos minisztori tanácsost 8 a jegyzőkönyv vozetóséro Ga8zncr Béla kir. közjegyzőt kérto íöL A napirend első pontja : az igazgatóság évi jelentése, a zárszámadás és mérlog előterjesztése, továbbá az osztalék megállapítása volt
A tárgyalás mogkczdóso előtt Jelfinek Henrik vezérigazgató a tárcában levő részvények értékesítésére vonatkozólag az óvi jelentés kíogószítéseképen felolvasta az igazgatóságnak előterjesztését, mely szerint a részvények órtóiccsitóso táqfyé-gan hozott és eddig csak hírlapi közleményül szolgált határozatát a közgyűlési határozatok közó kéri iktatni, még podif azzal a fentos kiegészítéssel, hogy mój abban az c&ctheri is, ha a társaság tárcájában lövő eoját részvényeinek értéko-sitéso a részvényeseknek kínálandó elővétel alakjában fog történni, az ily ér tékesités is csakis külön közgyűlési határozat alapján és az abbau megállapított letételek mellett lesz végrehajtható.
A közgyűlés helyesléssel fogadta az előterjesztést s dr Kemény Miklós ki jelentotto, hogy az igazgatóság lojális előierjosztóso lényegesen változtatott a helyzeten s az olötorjesztés következtében az általa ós társai által benyújtott tizenhárom indítvány közül kilenc ogy-szorüon tárgytalanná vált, ezért o kilenc indítványt visszavonja. A helyesléssel fogadott kijclentós után dr Visontai Soma részvényes szólalt föl a miután hangsúlyozta, hogy a társaság vozotéso ki próbált kezekben van a vezetői egyaránt szivükön visolik a közjó, valamint a részvényesek órdekeit, a társaság tar-lalékvagyona kitűnően jövedelmező ingatlanokba van befektetve s örömmel ta-
Ímsztalja, hogy az igazgatóság szivén lordja személyzetének érdekeit s gondoskodik helyzetük javításáról, kijolonti, bog)- készségből elfogadja az igazgatóság jelentését ós előterjesztését.
Ezután dr Schwarz Vilmos, Lőwy Sámuel, Kiss Ernő, Brünauer Endre ós dr Opplor Emil részvényesek birálták az igazgatóság jelentését és kifogásolták annak egyes tétoloit. Busbach Péter, Náthán Mór, Steiner József és Balogh Albin részvényesek pedig a folhozott ki-ogásokat alaptalanoknak jelentve ki, jizalmukat fejozték ki az igazgatóság irányában.
Jollinek Henrik vezérigazgató felelt a vita során elhangzott kritikai megjegyzésekre. KijoioMotto, hogy az igazgatóságot soha sem vezeti más szempont, mint a társaság összérdeko. A társaság |
móg nohány ét előtt kis * vállalat roll, do ma már nagy vállalat s azzá lett nem az alaptalan támadások, hanem az igazgatóság kitartó\', buzgó munkája
A\'mi az értékpapirok értőkelését illeti az ugy a kereskedelmi törvénynek, mint a kereskedőin» jogszokásnak mog-folel b igy ellene kifogás nom emelhető. A nyeremény-előrevitel, mely ax idei nivilcgbin « szerepel, zz intézet szolidaritására vall s a kereskedelmi világ* ban ma általánosan olfogadott szokás. Az igazgatóság nehéz feladatainak teljesítése köpben mindig foglalkozott személyzetének ügyeire! és helyzete javításával. lizt a jövőben is kőtelessegének fogja tartani. Az igazgatóság mindig hiven toljesitotte mindennemű kötelezettségét ugy a hatóságokkal, mint részvényeseivel szemben. Ezen alapszik a tár-snság tekintélye, ereje, viráctó elene «*c jövendő boldogulása. Joggal kéri ennélfogva az évi jele téa és ar igazgatósági előterjesztés elfogadását.
A vezérigazgató e kijelentéseit j&jó* helyeslés követte, miro 85b szuvaxatU^\' 70 szó ellenében elfogadták az igazgatóság óvi jelentósét ós a nyeremény felosztására vonatkozó javaslatát, valamint a mérleget ős a zárszámadást s a fel-montvényt upy az igazgatóságnak, mía* a felügyelő-bizottságnak mindeu irí \\jbm megadták. Ezután az igazgatósági előtei • jesztéa kővotkezett, melyet a kőtf^ülés egyhangúlag olfogadott. Végül msgvá-1 asztaliak a felügyelő-bizottságba Grtóe» József a választmányba a régiek. A napirend utolsó pontja az indítványok tárgyalása volt, melyekot a kőzgvülás a benyújtók felszólalásainak meghallgatása után nóvszerint szavazással as Igazgatóság javaslatához képest nagy többséggel elvetette. A közgyűlés este fél kilenckot árt véget
Budapesti gabonatőzsde,
v. Ma összesen 12000 m. m. busa kerüli forgalomba lanyha, kereslet é» 5 fillérrel kisebb árak mellett •
Mxjtw bor* apr.-ia -S.w~e.09, Rom ápt.-« 7.28—7.ST, Zab Tmfmi 4.W
Saa>»wW 4iH»liH.
BUUuMa kSttetott:
«TjS
bJWrtíiviny 990*0 JdMákf tmak «T^ű lUmamnrinyi 60». OmMJc iümmt. W. \' M*-nru hitetrteirfoy oös.- %v ««ímWwhuT\' Ai»<Uk llo-lO KoKOMjtaMttktt.«. LwsájeKeMtwa U9.~ Jelt. Unk 467.00 Hla«wuieyi 60«. Ontr mtffat aUraruot riméaj MISB D4U vant Nómot bW. máda 117.S6. VOlutoa SU-
BwUix«U ktottll vwut M*M
B4o«, áfOU 1T. Onbik btWr. S*«MS1U«T«t hJWr. 0«Mk-BUff«r Ubmnmti léurter 678.76 4 *zinü¿fc» m»a*x atwnfiixSk ltSJS M*tTM Woii«]ix*44k —D4B w*t
Farenosvároai aerUaváaár. (Hivatalos jolentés.) Készlet 246 darab. Krfay-zett 667 darab. Osexeeen ÖOÖ darabot Eladtak 663 darabot Maradvány »46 darab. Mai árak: Halaos 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm súlyban 160—180 kor. 220—280 kilós 98—104 korona. 820—880 kflós 98—100 kowea öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kilő-grammonkint ólő-sulyban. Páronkint 45— 50 kilő és a vétetteaseg 4 százalékának elengedése mellett A vásár lanyha volt
A kAxponti oá sár«
rsask
A rnul fonalon» foh im
tett a 1*1 4» ft hM, A* MM «CtM d ^
kW«1*
clkkok ira o*6kk«oL cmtX a baromfi ájrá « rabja 8 korona, truk duab)a 140 tDMr, bnw 1IS mifr. K riiilrií kOWött &ott Wak kü6Ja 1« fit pulyka kilója 120 fllUr. A marhahn» claJÜ 144 fiMr. vuffii 116 fUlér, hiüUlit 4« NHrtAlycM tfiS tOUrírt mArték • taiuintok. téaraj kiUJ* «00 filUí. toJU mitodrondQ4m 60 (UnlMi olnuMcd kMnoééd
1Z éa 15 forint
uotlu szövetbőt, mérték után Mjét
mQhelyembem készült férfi öltöny. Magyaros tisztesség. Remek ssabé^.
Szüos Lajos
ttdkanbó
Budapest, VTJL, Oserkáé-tates 4. f.
Vidékro mintákat és mérték utasítást ia#T" és bérmantre küldök.
Nyomatott
1
A haj ujranúYftse!
Bifics tfi&M kopaszság!
Tsy kivAlé u«r, taeJy férflrek, nónok
vyornrokofcueV t£yaxéat er\'nyöra bívjat kMcafcaJx. StojrakaUAlyo««» * hajh«-""* Bttfjir^rTitía a korpAj», v»ra», p4ra«, íajot ó« nümi«:u, I:omim»iiSmuU.t»Ii
bajbuiléat
"riMiiiM
.TClUŰIIt
n¿bittó éa aelyjietaé tokxt » hajat A korín zao/r&avfil bal toaUe r.ólktll vlaaxakapja ara-d»U csinit. A kopács fejnél a haj, vulxmlut n. «/.ümolüít éo aaamplllAk njraa&véaoért
JétálU>ic.
/u-.iiliUa .iovAcrla" cir a!att c;
c;t ucrt hajat nS-
U\'üllzJc fel. melr houju é> fyflnyórtl du vcait. M!«1ú>i • Loracrin tizzLán nóvényektKM leju-liui\'.rt. non kell Cíiiuk liatználatától óv^JrtrfiT ir.eít méf a lc|fíapftiabb fíihJmek icm árUlmat.
Nior* o.nmi «Sc an», licy tnnek vagy fjtiuí" kí\'.:it\'< rllk* éa etcnevétz bijnjrite leptn. A bsjia, mM vcdóre, \\ifj U-len, mini nj. rwn i.«i,í\'* \\an éi ejitnéfet hc/njria nélkel uf a jyermelís, tűnt a folníttek folyton ki vann*. Wvc a mejUUétnek.
A* anya vijry n\'^fVík btlectéje IT »V/an p
tiV.ri\'ia a haitit éj érek múlnak, mit » temióa/ hiányt póiejja. Da U kélelVedhi
ezl a litiuyl pltcjla. De U MtelWdhatoik ezen ttooi «.\'.ji rsir luaJJoctáfaiban akkor, midin ke-raink kíz\'VU e.cr ét ezer bizonyító level vas, melyek cly reí«nvkiói eredaok, kiknek uavahihitóté kéWé« nem Í4r.
I»*« • jzaaeU.
te
u »aataé* tébbé a kom, * hajh vilii, * kopaaxaágnak, mint axt * fonti kép matatja. Kii. ó fentéfe liohenzoUern heacitfné : ,,Kérek _ * Bt« Lovacrint". — Metzkó Mártin épltV, Imaíteroé Krajaske (Németortzáf) : A Loracrinnal
• urnó, IJabach : Mlntbo;y a Lovaerin batárira Inajyon ihm Tarok «Ijedve, kérek axonn\\l inés 1 |tve*et küldeni. — Lóter Ida k. a., Bodenbach: „Kéjek mlf 1 Ovtf Lovacrint: E uer kitücócn bt-\'ritt." — Xchulrt J. Unár. Uéci : ..Tóbb év óla ko-
paai voltam él nihloy hónap rfa4il k»a<lUm Kaamálnl. Uotl
a» ín I.ovm-UMt az efitt fojbírflm •flro bajjal van Mrt. A mlr«.\'fOk orvot nem volt Upe>, att ai la LoracdnJAval elírtera." — Nou. mana E. ur, Ba**l i „Mi| aok mii nert eredmíny^ U\'taBl huioUlajm, addlt u 6o Lovacríuja vi lóban taodilato* haliaa volt kopait r*»il melyei
mir ríjóta blrUm, l««n a/cpeo uj haj (trl bo." — Ehrllch Józaef ur Jablonerl: „Ecf b«le;»ój kSvet-keitóbeo eféu hajtatom elvetzUllem óa 3 Orec Lovaerin haaznilata után elóbbi duahajnóTóicmol vlíiianrtrUm." — Silnkrt R. utnó, Budapvit ,,ív«k ÓU uaBvedtam hajhulliiban; mióta ai ön Lovarrinjit hatinAIom, a hajbullia mef aOnt, iSI uj hajnóvírt eiediuónyezttt."
A Lovaciln üui a hajtó Umét tyókerel rcf. Ai ul haj c*odilatoa crortáiáml butik kl a bér alól ia no. Anvák kiknek kii leinrukaak hala rO-vid ó* (zeinmulithatólat inaldnem teljeaen ótellelen »Zfn remek aler csodüaloa liatiaától kQlónóaen e lexnak ragadtatva. Mialatt «i a kéultmónf a («1 nótleknil a korpa, hajhullA* év kopaitiájot gyó , addif minden anyáiak iunloi tudni
«Tilja me«
ho/y van etjjr »tor, uiely ktdvencelnkDek (T^nyórO kajfo^atot uer«i.
Egj najy Ovef Lovaerin Ara, mely ttbb hói| eltart S korona. Szállitial postai uUnvóttel vaiy a na clóle<oa bakOldt«« mellett u európai raklAr
MCDTI1 Wion, vn„
I ILI 1 llf MariahilforatrRBSo ZUktAr r.ndnnoatan PETKOVIOB MlKT.Óa, arognUIAnAl, XVM Sicol-uto» 2.
figyelmeztetés i hüvlow«
I«— ■ ■■ ■ ........................ tls>t««aógrtolon
módon utAnoxtatlk I tttaaitson vlsssa mind«» ttv«**t, molynak ozliujog7«n éa oaomAfJAn a fenti faj blAnyatk éa nem Tloell a X^ovAcrfn «•▼ét. A fa) éa név túrrónyoaon ba von Ja-
eaava, »».oakivttl minden txtf u arcdeU \'nzdml
KÁVÉ és TEA
V
I kUé jlAitalU»! (ízen Jé) 1 kiló Vertely (Portoeico) 1 kiló Portozleo (lj- ajinlo t kiló Cubf (finom) 1 kiló GrCnfT (finom) I kiló mo«» 1 kiló mocca íterfln.) 1 kiló «rtttT
1 kiló Arany JAva(lt fin.)
KüiűiiJiéU Ajlr.\'.om tapcr.t kélt kávéimat
írt 1.90 frt 1.30 frt 1.40 frt 1.70 frt 1.50 ,fit l.é0 ^yw i.oo
B frt 1.40 frt l.«0
a íríMop pír-
>
»U
1 kiló VejT*» Pérk. (Ij. Jé:) írt 1.40
I kiló finom Pörkölt fii l.CO
1 kiló tuba PStkéll frt 1.50
Káréhoz csomagolható
14 k ló Mandarin, c»»»z. kev. n frt\'1.90 1 8 kiló Mandarin, c»i»* kov. ¿frt 0»
frt 1.98
Hírt
1 4 kiló HAztartMl 1 9 kiló IMlUrtlfl |l
84
4\'i
kiló* poilariikr.AI (melyben t.\'ibb fajla l> ktlldhotó, már vidékre I« teljeien bérmootvo ót élvúmo.vA kaid
BALOGH LÄ8ZL0
kávé- éa toa klvltoU flxloU
Budapoot,
FóOrlet: VtX., Kottanbl\'.lor-nto» 12IT. F.ékQiletek: VII.. Andrdsay-at 30. V~L, t>ohAny-utoa OL
Pártoljuk a hazai Ipart I
«■ «
Hicker Gyula
■xltft, godronyfonat, körítés óa kgy betót gyára, legolcsóbb bevtóár-;r=: lasl forráo —
BUDAPEST, VII. Hagydlofa-utoza 30. ssAm. Arjogy*** és költaéjvatéat bénnentvo kOldö
TKX.8FOV
aa—ea.
♦txjjä Prospekt tu ingyen.
QdtBttlnkfllkil Isioi» oííum.-------
■ ■■ ■ =="F050f¥0Sl «eteita,
.ífoo-ab:!
trau nlksnitiian, uját raédszer szerint.
Uyrietíki« (uaitalan) ét elUrheteUen, kezané( mellett. Fojankínt 5 frt Kautjchukban fo;an-ként a frt. SxAJpadUc nélkül la. Ferhui.lt cocainnal fl firt Porceüin f íjtómét « fortnt. Aránylómét 4—8 frt. tadit vajrT cemtnl tó. mét a frt Foftlittitál 3 frt Rendelit injyc».
P1TZYLE fogorvoa,
BUDAPEST Kossuth Lajos-iUcaa 10;, félemelet.
OafeflldStt foff«»»-ok Javitian 3 frt ÁUol-roaAs íottahént 1 frt 60 kr.
készpénzért ?agy részletfizetésre legolcsóbban
r
BUDAPEST, József-körut 26.
Képes ár]eoyz6k Ingyen te bérmentve.
SzAmtalan kOrónet irat éa érUai (yalneUt folytán mm ti év óta fonilló rendeli UámM
legjobban ajánlhatjuk.
Rendelőlntóxat
Budapest, VI., Andrissy-ut 24. szán
a» Opera Mellett.
Or. GABAY ANTAL
v. cm. éi kir. oizttty fíorrre
a nomt bet^íó<<k 4í bórbsjok atakorvota fyé-í jyit bhloi aikeirel, tyoraan, alapotan mindea-\' nexQ férd- ét nól ncrol betcjeíjeket huiyctó-| folyMl, fokélrt.et az Önfertózót ulóbajalt, buja-; kort éa imr.-jr.vnemil Mrbetectcfel, «l^yenjOlt förflMÓ\'., fiatalokról ét Idótcbbeknél efyaránt ki-Itlnó eredméntnyel kipióbált uódtzeie a/.eriat — (iyojyttcrekit l gondosodra ltu. Rendelé«: na-pcnU 10—4-ig él ette 7—8-lf.
Lovolekre válaszol,
gyógyszerekről oondoskodlk
Brázay-féle sósborszesz,
Minden munka után, akár szollemi, akár testi fáradtsággal jár is, tiditö hatással van az craberro a Brázay-fólo B<>sbor-87.e8z. Ha ilyenkor jól bedörzsöljük a nyakszirtet, á vállat és a hát felső részét, vagy sósborszeszfűrdöt vosztlnk, a bágyadtság megszűnik.
1 nagy üvog ára 2 korona. \' 1 kis „ „1 „
Harmadik hladáa.
UJI
őt Mik
UJ!
Uegjolent
WélkOlftrketotlon atmsUtó érd»kf>ulU3 réasletokben gatilag kalana
FÉBFZAK SZÁMÁBA.
Bűnök ax ifJuBág noml 6!«tében és azok hatásai a fáiSkorban.
vr. butzger tivadak.
TARTATXJM i A normált* nerat élet Fj«denáfl btoék. Terhelt cialádból való leaxánnaaáa. Fajtalankodó tyermekok. A terdQló tfjuiág texnáll* btlael. ál onfertózéi. Marómiéi. Kkiapoogátok. Szerelőm él nemi élet Ideáll« ue/elem. Fllrt Kelti c Izak. Krrekl tzarWem. A nemi vianaélé-aak véazet következményei. Nincs titkoe bolej-eéc. Aluemérem. Kezde nevoléa a tanáctok. A titkolózii károt halAta. Fedőket aaatek. KaUp-boreie gyógymód. Mocrendelhelé a izorzónéf: Bndapoit, VT. Teréx-kömt 44. X. arn. Ara a kor. a péaa elizeteien be: Idendó £0 flliór partéval atyStt Dl«or*t «Art aaétkttldé».
RlnL! vidéken fcárolelf lieJviJÓtben mir,<W »«Sff\'Elö njiitii dithon vé;<Mhité
Ű. lovc\'e«éti«y k*p»i»el*Uel maőékke. 100-S00 koroffál nyer vitv; sn lovtlro feUl „K(>2.£<.nl
trai eiinliáual reeotüi havi 100 r.ében minden Budapatt, Aiadl-utea 81
viruporlo «1],
5»ponti iroda
Nincs többé nedves lakás! •
Léfflor-fóle
Virua falszáríió poi*
nélkUIOtieleiUn épltémeiteiok, tzobaíct\'.Jk ét hW tulajdonotok rétzéio. Mert Vfmt-porrjil a:t at»r,")3 «tárazzá téliét tenni. Kzeu Viruz^or iiir.j,.-(,»J itt nedvvt él tatilromo? fa!jk o!!fn vt \\ f"bulc»:*bb ;:cn;l: Vlrcr.-.TÜ, ja áfhAíó- Cjy líicii huuví\'iU izu.n-Ml
pótolva lltJUk ét ezen cikk !oc>>«ultiá^t h« k«M itmernllnk. ha íreai cló\'.t tjrlju:«, hojy a likztjlau (ionotok mennyi kirt i/envcinot akkor, ha lakáén IWb ncy/síen á*. flieten áll éc azt imkUea
ltíjobb ti célra haizdárhAlv\'
kt I«
móri kibótélnl, if>»rl buUirjt, aot ciétziétOt it ka»T atj*. Cík\'í Vir.\\z-por vQi Uira\'.v* e^en ba\'fo
....."" iti ultvltii
t, mely i EjyedüU fóélii
fit —
Kopható hnnnálaU uUvltitral cj,.i kilót ctomajokiMn 24 kraJoArért^mely eleje
ia« \\
i\'t I
c/y klttbb tzobi b-:rootzfle«élioz. üliti hely c\'/abad\'^i ót v:d«kéro
\' Hajual Fereno
ÍOrztr és feitck Oih\'.Obc-n I. kOr Kolcwl-ulca 214, roll Get£e!y ft»ité-félo hatban.
és THA
klxárólng EolvArot,
Ferencick-tero 3. I. cm.
Dus választék egyszerű és diszbutorokban ,

WRÍBHT p OlT\'feON
VlLÄOSlß® AMERÖCAl lipí^í» RAKETtlEI • EöVGilÜti® RAKTÁRA ter«f| RÉSZÉRE
KERTEÄÜDOR
BII2APEST|JKi!!SißfF
\' . lllt\'iü ¡alMt if>t
ABA
fx
I
1A

KASTOIÍR
Budapest.
VII, Kíí8j)8$l-ut 54, ^S^af
Nagy raktár
a legolcsóbb árak ós cyors kiszolgilí«
melleu
najoilka, porceííán és lerracotta áraicban.
Kerti dlazitések, alakok és törpék nagy választókban.
Árjegyzék kívánatra ingyen és bér*
iiientvo küldeti
r
A hl Jó, enószeégcs, tleztn óa fehér fogakat «kar, használjon ■ ,
ŐÍÖMMlA io pori, SíüftAíllfJ-fooíiaszíóí vagy éSíOfíAtí^ íogpópet.
Ar» 1 korona. _ Ara I horon». Ár» T Bllér.
A kl azt akarja, hogy ö*ájn tiszta, szagtalan és Oda legyeit, használjon ■
5t0rtAT^-szá]tf»zet és ¿ÍQÖAÍlN-száJizt (GAGHOll).
>440 Ara 1 korona. Ara 7» fillér.
Honi gyártmány. Kapható mindenütt, Budapesti főraktár: Török lózsef és dr. Efljer L. és J. nrak gyífyszertír»,
Szétkuldssi főraktárs Zombor,
.,11
II. évfolyam. 109, szám
Ragy-Kanlzsa, 1902 szomoat, április 19,
Egy szam 2 fillér.
YKANIZSAI F
Előfizetési ára:
Helyben hishos hordva egy hóra 60 ftüér. .». Vídákre póstal küldéssel egy hóm 1 koron* 20 flltór.
o;
Kiadó tulajdonotok: y
Knuui éa Farka«. rS
Ssertesstőség és kiadóhivatal: Krausz éa Farkas paplrkereskedéae
F»itl<S< •«•(k«a ttoavAi mroó.
Migjeienik uaponta korán reggel.
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Újság* szerződéses \'
, nyomdájában. . ^
Sí StfL M. M. titkaidéi» üor&nssk^r állapotáról.
Uzsora a szegény emberrel.
Budapest, ápríl 18.
á mindennapi létküzdelem leginkább
• szegény ember vállaira nehozedik gyötrő ólomsulyával. Nagyon sokszor előfordul a szegény ember életében, hogy keresetro nem tud szert tonni, elfogy az n pár krajcárja, amit koservosen mog-kercsett, do azért élnie kell ós családját sem hagyhatja a nélkülözések ós nyomor tépő karjai között. Mit csináljon ilyonkor a megszorult szegény ember? Kölcsönhöz folyamodik. Do holkapaza téljeson vagyontalan ember máshol kölcsönt, min a zálogházban ?
Ide viszi csekély holmiját, fehérneműjét, ágynomüjét, amelynek ellonében azután kap egy kevés kölcsönt. Hanem drágán fizeti meg a szogény ember nálunk ezon kölcsönt. A zálogházak hazánkban valósággal meguvuzzák n hozzáfordulókat. Olyan magas kamatlábat számítanak, azonkívül kezelési, megőrzési, becsomagolási, meg Isten tudja miféle költségeket, utoljára kisül, hogy a szogény kölcsönvevő alig kap valamit zálogtárgyáért.
• Egészen máskép van külföldön, különösön Franciaországban. Ott a zálogházakat nom az üzleti szempont, hanem a jótékonyság gyakorlása vezérli. Olt azok valósággal jótékonysági intézetok, molyok humanitásuknál fogra a közönség érdekeit tartják szem elölt é* nom u2soráskodnak, nem élnok vissza a közönség megszorult holyzetóvol. Ha ott lejár valamely tárgy, nem adják oi azonnal, hanem, ha a betevő igazolja, hogy a lejáratkor nincs pénze, akkor meghosszabbítják, ha pedig a betett dolog valamely szüksógloti tárgy, akkor azt ki is adják. Nem szednek azonkívül uzsorakamatot, mint nálunk. A legmagasabb kamatláb 0 százalék, nálunk pociig, bár a megengedett legmagasabb törvónyos kamatláb 8 százalék, mégis a zálogházakban 12 százaléktól egész 18 azázalékig szednek kamatot.
Mégis még a zálogházak intéztok, bizonyos kedvozményeket kérve, beadványt
• kereskedelmi miniiztorhoz.
A kérvényre most felelt Horánszkv kereskedelmiminisztor. A miuiszlorugyau-is rendeletet intézett az egyes városok közönségéhez, melyben intézkedik a zálogházakról, illetőleg a közvotitőkről s egyúttal mogakadályozza, hogy ezok visszaéljenek a szegényebb néposztály tudatlanságával. \\ n . \\
> : Terjed o kiíándoriás.
\' Míg az illetékes egyének azon tanakódnak, hogy mikor ós hql tartsanak kougresszust a kiváidorlás megakadá-lyózására, addíc n né,? folvoszi sátorfáját és megy Amerikáin.
ismorc\'.ca az a siwnoru statisztika,
mely a felvidéki ki vándorlásról tartalmaz adatokat. A kivándorlás, a mely olointo csak a folvidékre szorítkozott, mind nagvobb gyűrűket alkot a rohamosan terjed az Alföld felé.
Egorből kapunk most tudósítást, hogy a tősgyökeres magyarság féAkét, Heves-megyét is megfertőztették a lelketlen ügynökök, á kik a szegény népe} mindenféle csalogatással rábírják, hogy tegye péntzó csekély vagyonát a vitorlázzék át Amerikába.
így Bódog községből öt család hagyla ol szülőföldjét, Párád községből nyolc család vándorolt ki s számosan ol vannak határozva követni őkot, a mint vagyonukat pénzzó tészik.
Stlrgös közigazgatási intézkedésekre van szükség, hogy a kivándorlás a ma-yarlakla vidéken -\'megakadályoztassák.
A M. A, V. titkaiból.
— Saját tudósítónktól. —
Szombaton lesz egy hoto, hogy a posta azétvitte az államvasuti hinovezéseket. 1544 kinevezés közül 527 előléptetés soron kivül történt; ogy negyedrésze a hivatalnokonnk nom a rendes uton-mó-don haladt egy lépcsővrl feljebb. Tehát annyi kiválóság mutatkozott egyetlen esztendőben? Ez nem valószíyü.
Ellenben nz bizonyos, hogv a soron kívüliekbőlvieazahelyoxtottok ugyanannyian, kiket elölehetott volna léptetni.
íme, hogyan oszlanak meg a soron-kívüliek é3 a preteráltak : A IV. rangfokozat 1. osztályába előlépett 145 í ezek közül sorban ment 113, soron kivül 32, preteráltatott 17; a 2. osztályba előlépett 1G2, sorban mont 112, soron kivül 50, prcterállatott 8; n 3. osztályba 224. sorban ment 125, soron kivül 99. preteráltatott 13 ; az V. rangfokozat 1. osztályába előlépett 2(14, sorban 113, soron kivül 151, preteráltatott 13; a 2. osztálvba előlépett 273, sorban 215. soron kivül 58, preteráltatott 17; a 3. osztályba előlépett 157, sorban 75. soron kivül 82, kimaradt 16 ; a VI. rangfokozat 1. osztályába előlépett 134, sorban 117, soron kivül 17, egy ranc-oszlályt átugrott 3, kimaradt 11 és végül a VI. rangfokozat 2. osztályálja előlépett 185, sorban 150, soron kivül 35, kimaradt 16. Száctizcneoy hivatalnok tehát kimaradt. Hogy miért, azt seuki som tudná megmondani, csak az a pár igazgató, a kik titkWs ülóseikon azt így határozták, azok pedig nem fog-
Iák megmondani. Lehet, hogv a kire-;esztottek résztvottok a vasutas mozgalomban és most büntetik őket, az sincs kizárva, hocy üres volt az ajánlórovatuk, azért feledkoztok meg róluk.
Gyilkos őrszem.
—• Saját tudósítónktól, —
Budweis, ápr. 18.
Lexa, a 75. sz. gyalogozred közlegénye, az éjjel o lőportárnál poszton állt ós az arra elhaladó Borgstadler icritarkatoftát agyonlőtt© szolgálati fogy-vorével.
A katonai hatóság ezigotu vizsgálatot indított, amolynok során a következő érdekes előzmények derültek ki :
Lexának volt ogy kedvese, akit a katonai szolgálat toijusitése után el akart venni foUsógul.
Budapest, ápr. 18.
Ahány gazember Európa valomolyik városából valamelyes gaztett miatt megszökik, az mind erre mifelénk veszi az utiát. Sokat útközben csípnek nyakon, sokat itten Budapesten, do móg mindig marad elég, kik szerencsésen átjutnak a magyar határ Szerbia felé cső részén ós akkor már bíztonoágban vannak.
Ezért olv\\ kerosott holye a gonosz-tévőknek Budapest._\'
Ma is elcsípett a budapesti rendőraéf *
egv ilyen kéjuíazó urat. Tudósítónk jelenti:
A rondőrség nz ügyészség megkeresó-sére letartóztatta Heupf Gyula drezdai születésű 36 éves pénzügynökö\', aki el. len csalás miatt följelentést tellek. A detektívek az ügynököt egy kereposí-uti, kávéházban fogták el éa az űgyéazséf börtönébe szállították.
Egy mulatságon Loxa ós kedvese me ismerkedtek Borgstadlerral. aki mindjárt nz olsö pillanatban feltűnően udvarolni kezdett a leánynak, aki nagyon csinos yolt.
Lexába már akkor este felébredt a gyanú ördöcc, do nem azólt erről semmit sem a leánynak.
A leány olső pillanattól fogva teljesen megváltozott, ami nagyon feltűnt Lexá-nak ós még jobban megérlelte benne a gvanut, hogy kedvoso szive elfordult tőle.
Két hónap alatt Lexa már egészen bizonyosra vette, hogy Bergstadter elhódította tőle szívó választottját.
Véres bosszúra gondolt tehát.
Borpstadtlor azon ürügy alatt, hogy ■egyet-mást meg fognak beszólni, magához csalta a posztra.
Mindez ugy tudódott kí, hogy a leány mondotta el a fryil^sság után.
Á mint Borcrsla<ítlor közeledőit a poszton álló Lexához, az ügy tett, mintha nem ösni6mé meg.
— Ki vn«V? — kérdezte a tüzértől.
— Barátod, Borgstadtler I
— Ki vagy? j
Kérdd újra Lexa, mintha nem hallotta volna a közolodö előbbi szavait.
—- Barát, Borgstadtler!
Ordította vjra a tüzér, aki dühös volt azért, hogy Lexa nom akarja meg-ösmerni. »
Ebbon a pillánkban Lexa fjolemcito fegyverét és »..su^ötlo.
fv
A tüzér a golyótól holtan rogyott össze.
Az őrszemet, miután ez kiderült, \' let tartóztatták, ó ugyan azt állítja, hogf ebből egy szó sem igaz, de elleno volt két másik katona, akik a gyilkosságot megelőző párbeszédet végig hallgatták,
Egy bankár agyonlőtt egy, vizsgálóbírót.
— Saját tudósítónktól. —
, Berlin, ápr. 19.
Rémes gyilkosság .tartja izgatojtságban a közelfekvö Odonnurg város lakossápát. Ugyanis a z ottani törvényszék vizsgáló-biráját, Bocker Józsefet, a Brunsz éa Társa bankár céc fiatalabb társtagja tegnap a bíró saját hivatalos helyiségében felesége szemeláttára ogy forgópisztollyal agyon-, lőtte.
Brunsz a gyi\'kosságot azért követte el,
mert Bcckcr a ctg ol.o\'.\', ¿¿y uzaura perbeu vizsgálatot vezetett ós Brunséék ellen lulszigorunak és pedánsnak mutatkozott-Az ifjú brunsz többször járt nála a hivatal Sw.n, mt\'gaksfía a vittgúlébir&t rmU gotni, do nem lehetőit.
Tegnap délután azután Brunsz dOhöaen routolt bj a biró hivatalába, forgópisztolyt rántott olö éJ rákiáltott Hóekén* :
— Most meghalsz I — ót ráaüWUo pis-tolyát, A biró rögtön hoitan rogyott ,
»
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Képvisalőhás. — — 8aját tudó«¡tónktól. —
Keidet« negyed 11 órakor.
£Mk: Apponyi Albert flróf.
Rossnberff Gyula mandátumát az ig&soló bizottság a 30 nap fejtartásával igazolja, nemkülönben a IV. bir. bizottság Szentiványi Gyula mandátumát is rendben találja.
Ezután Veress József határozati javaslatára nóvszerint szavaznak.
A szavazás.
A hát ezután névszerinti szavazás utján 147 ellenóbon elvetelto Veress Jó-ssof határozati javaslatát.
Ugyancsak elvetették Molnár János határozati javaslatát 17 szavazattal 111 .«llonében.
Részletes tárgyalás.
Szentlványi Árpád kapcsolatbon nz 1848: XX. t. c. végrehajtása iránt beállott határozati javaslattal kijelenti, hogy a miniszter nyilatkozatától itélvo a mozgalom pozitív\' eredményt ért el. Szóló meg van nvugodva a miniszter kijelentésében. (Holvoslés jobbfelól.)
Várady Károly Magyarország néprajzi loirásánok köl(ségeiro előirányzott 12 ezer koronát teszi szóvá. Az ínapko-lás szerint ez a költségtétel tul^jdonké-
Íen megszűnt, ugy kifogásolja Jókai lór koszonis írónk részérő előirányzott 8 ezor koronát. Jókai nem szorult az ily Segítségekre. Indítványt nyújt be, a mely szerint a 12 ezor korona töröltessék (Helyeslés a szélsőbalon és a néppárton.)
Rakovsnky István nom kifogásolná a 4 ezer forintot, ha Jókai rá lenne szorulva. Do Jókai egész életét a hutalmon levő pártvdicsőítésére használta fel. Az ország pénzéből fizetni nem szabad. Volt egy pártkassza, mért nem adtak abból, (¿aj a jobboldalon.)
Vészi József: Éljen Jókai Mór. (Zajos éljenzés u jobboldalon.)
Bákosl Viktor : Éljen Jókai I (Zajos éljenzés johbfelől és a szélsőbalon.)
Bakovsaky István : Ismerjük az ily önzetlen Írókat, akiket fizetnek. (Nagy #zaj a jobboldalon. Ez botrány.)
Vészi József: Ez- botrány. (Folytonos zaj.)
Madarász József kérdi Wlassics minisztertől, hogy életfogytiglani időkre •tó), vagy pedig csak a folyó óvre. \' i
Wlassioo Gyula kultuszminiszter; Nom hittem volna, hogv Jókait valaha meg kellion védenem. (Elénk éljenzés ós teps johbfelől, folytonos zaj a néppárton.) Nom hitto volna, hogy nyomorult 8 ezer koronát sajnálni fognak Jókaitól. (Zajos éljonzés és taps jobbfolől.) Kiic-Untí, hogy életfogytiglan szól a tisztelet dij. (Zajos helvoslés jobbfelől.)
Wlasslos Gyula: Itt egy ősz, mondhatni az élet végóhez közeledő költőről van sző, ki a hazának annvi fénvt, ánnyi dicsőséget szerzett (Zaj\' a nép. párton.) . r
í\'öraater Oltó i Kaas Ivornak nem adtak jutalmat.
Vészi József: Kaas maga fog tiltakozni az ellen, hogy Jókaival összehasonlítsák. (Nagy zaj.)
Elnök: Csendet kórok.
Wlasslos: Nem tartom méltónak, hogy bővebben indokoljam. A Jókai név elúg indokolás. (Zajos helyeslés ós taps A jobboldalon.)
A botrány.
Madarász József (az előadó szókre megy fel.): Ha a miniszter ur\'nagy érdemű hazafi érdemeit akarta méltatni, akkor nem kellett volna azt suttyómba csinálni. De egyszersmind arra in kérem, hogy ha ilv tételt meg akar szavaztatni, akkor indokolja is azt Mert én nem szavazok meg Jókainak nyugdijat a nép filléreiből. En hazám ellen vétkes egyénnek tudom Jókait. (Kitörő zajos ellentmondás a jobboldalon. Rendre kiáltá-, »ok. Percekig tartó zaj.)
Xublnyi Géza: Menjen a helyéről
ftaöts Pál: ElállI Szégyolje magátI Takarodjék inneni (Folytonos zaj.) A Gróf Xioby Aladár: Éljen Madarász Éljen Madarászt
Zboray Miklós: Éljen Madarász (Zajos helyeslés a néppárton.)
Elnök: Kérek csendet. Én ogy távol-lovö ellon kimondott ilyen bántó vádak olvadását, különösen, hogyha az az országnak egyik jelesére vonatkozik, a Ház tekintélyével össze nem férőnok tartok s ezért Madarász kópvisolő ural rendre utasitom. (Zajos helyeslés ós taps jobbfolől.)
Madarász József: (Zajos felkiáltások johbfelől: Menjen a helyért. Nem hallgatjuk meg.)
Vészi József: Fejezzo be dicstelen szerepét I
Madarász József kijelenti, hogy Jókait csók mint politikust bírálta mog. Egyébként is nem. fogadja el a tételt.
Kublk Béla névszerinti szavazást kér Várady Károly határozati javaslatára.
Beöthy Ákos felbivj a a kormányt, hogyha Jókai érdemoit jutalmazni akarja, akkor tegye mog azt egy külön törvényjavaslatban és nem igy hecsonipészvo. (Helyeslés a néppárton.)
Vthassloa Gyula iftfniszler tiltakozik a csempészés sző oll^n.
Beöthy Akos fessék azt törvényben előterjeszteni.
Wlasolos Gyula: Hisz a szőlőtermelés is törvény.
Justh Gyula: Nem szabad e kérdésből felekezeti kérdést csinálni. Na^y Mihály: Éljen Justh Gyula I Elnök: Csendet kérők! Wlasslos Gyula: Jókai érdemeínok jutalmazása nom becsempészés. (Taps jobbfelöl és a szélsőbaloldalon.)
Ujabb botrány.
Ekkor töríént, hogy a baloldali írói karzatról valaki a karzat alatt ülő Barta Ödön képviselőhöz kiált: „Szabad ollenzükineíc a minisztert tapsolni?"
Óriási zaj az egész Házban. Felkiáltások : „Belebeszólnok a karzatról!"(Nagy zaj. Elnök csendet kór)
Barta Ödön tudtára adja a Háznak, hogy akkor, a midőn a miniszter beszédét holyesello, valaki az irói karzatról a fenti közbekiáltást telte. Ezt bei elönti az elnöknek 8 egyszersmind tiltakozik az ily elfajult szokások ellon. (Általános helyeslés.)
Elnök: Mitllán külön intézkedésro lőhet szükség, az ülést felfüggeszti.
Szünet után. .
Elnök jelenti, hogy nz illető újságíró nem akarta közbekiáliápávol sértoni Ház méltóságát, 8 sajnálkozásával foiezi ki a történtek felett.lizel az incidona befejeződött és folytatták a vitát.
Plohler Győző utasíttatni kéri a házat, hogy Jókai nevéro külön törvényben adjon "javadalmat.
Lengyal Zoltán indítványozza hogy a szóban forgó tétolt a dologi kiadások kőzó helyozzék el. v
Wlasslos miniszter elfogadja Lengyel Zoltán indítványát.
Ezután névszerinti szavazás utjánl24sza-vazattal 104 szavazata ellenében elfogadták n tételt. A szavazás közben uiabb botrány volt Olay és a uéppárt sértőr kifojozósok-kel illetók egymást. Elnök rendro utasította Olayt.
Olay I*ajos szavazás után fölszólalt s kritika tárgyává tette az elnök eljárását. Mint magyar ember jött be a házba s örömmel votto tudomásul, hogy most végül ogy magyar embert akartak érdo-moiért jutalmazni. Sajnalkozással fordult el azoktól kik aZt\' ellznezték.
Kublk Béla tiltakozik nz ellen, hogy ő rajta bárki is sajnálkozzék. Az ö felfogása is olyan, mint az Olavó.
Elnök ezután holnapra halasztotta cl az ülést.
/
Horánszky állapotáról.
— Saját tudósítónktól. --
Budapost, ápr. 18.
A nagybeteg kereskedelemügyi íninisz-tor állapotáról az orvosok ma délolőlt a következő jelentet udlák ki:
Gyuladás npm törjed. Éjszakái nyugtalanul töltötte. Hőmérséklot 87 5. Érverés 104. Erőbonl állapota ós szívmüködéso olég kielégítő.
Prof. Müller Dr. Dirner. A beteg állapotáról ma délc\'őtt is so kau tudakozódtak szemeli csen, i*) ou
járt Wlassics miniszter» Mohay Sándor igazságügyi államtitkár ós több képviselő.
Széli Kálmán miniszterelnököt, a ki naponkint többször járt a boteg családiánál, ma délben bebocsátották Horánszkv Nándorhoz. Megnyugtatta a minisztert akit hivatalos müKödésónck félbeszakítása nagyon bántott 8 ma már arra is gondolt, hogy elhagyja ágyát. Szavát vette, hogy lábadozó állapotában is föltétlenül aláveti magát nz orvosok intézkedésének.
Ma délelőtt személyesen tudakozódtak a betog hogylétéről: Wlassics Gyula kultuszminiszter, Apponyi Albert flróf, a képviselőház clnöko, Matlekovits oándor Nagy Ferenc államtitkár, Tallián Béla, a ház alelnöke, Vértqssy Sándor miniszteri tanácsos, Makkay Zsigmond országos képviselő és még igen sokan.
Tudósítónk délelőtt azt jolon-tcltc, hogy a beteg keroake-riofemtigy] miniszter állapota reménytelen.
Ugyanis a Ház elnöke, Apponyi Albert gróf kérdést intézett Müller tanárhoz, ki azt mondotta, nem hiszi, hogy o beteg miniszter gytinye szerve-jsolo kibirnú a bateauéget.
Ez n későbbi jelentések szerint, sajnos, valónak bizonyult, rnert a miniszter állapota délutánra erősen rosszabbodott.
Müller tanár délután a következő jc-lontóst adta ki:
A beteg állapota rosszabbodott. Hőmérséklete 39-2 fok érverés 109.
Csalás kormányozható léghajóval.
— Saját tudósítónktól. —
Berlin, ápr. llB.
Az .utóbbi két hónapban sr. egóez európai sajtót az a hir járta hogy egy ittoni Ganzwind novü teknikus feltalált ogz kormányozható léghajót. A nevezett nagy hü-hóval müholyt nvított ós maga melló vett két embert, a kiWk segítség^vol állítólag a léghajót el akarta készíteni.
A léghajó céljaira azután egyesektől ós intézetektől hörűlbolől 30—40.000 márkát csalt ki. A rendőrségnok valaki azután besúgta, hogy a nevezett ogy közönséges csaló, a ki nem a léghajó céljaira használja fel a kapott összegeket. A rendőrség azután tegnap mog-jolent Ganzwind nulholyébnn, n hol azután tényleg kiderítette, hogy a lég hajónak híre-hamva sincs.
A rendőrség azonnal letartóztatta a csalót.
LEGÚJABB.
A belga forradalom.
Brüsszel, ápr. 18. A hivatalos Journal de Rruxellos hosszabb cikkben nzt igyekszik bebizonyítani, hogy a mostani forradalmat Barcelonában kószítoltók elő. Három spanyol képviselőnek minapi látogatása is erről tanúskodik. Ezzel szemben a liberális lapok azt irják, hogy a belga klerikálisok tizennyolc esztendő óta annyira izgatták a szocíálistákat, hogy ezeknek sonimi szükségük sincs arra, hogy mások izgatására szítsák a forradalmat. Az ellenzéki saitó elitéli a király viselkedését, amolylyol a lakosságnak nzt a fölét provokálja, amoly minden áldozatra kész, hogy kövotelósének érvényt szorozzon ; a király viselkedésének nz losz a kövotkczniényo, hogy a liberájisok ki fogják kiáltani a köztársaságot. A sztrájkolók száma már mogha-lod Ija a háromszázezret; Európában még soha sem sztrájkolt ennyi ember ogy-6zorro. Eltartásuk naponkint ogy mü-lióba kerül s a sztrájkolók vezérei kije-jelentotték, hogy még legalább nyolc napig kibírják. Azt mondják, hogv a királynak hétfő előtt közbo koll iépnie, máskülönben ki fog ütrji a pr?<iárhá-boru, a moly el fogja söpörni a dinasztiát. Monsban és Cbarloroiban nsgyban virágzik a revolver-kereskedés.
Tegnap este két nagy népgyűlés volt, a inciyokon Vanderveldc és iná3 szoci-it-ula voíovk bőszültek. A város ismét I
vis8zanyerlo megszokott képét s teljeset nyugodt
/ \'
Elfogott rablógyilkosok*
Zala-Egerezer ápr. 18. (Saját tudó* Bitónktól.) Az itteni rendőrség ma délelőtt letartóztatott ogy veszedelmes nógy tagu rablóbandát ós pedig Kováts Pál Istvánt és feleségét, valamint két testvérét. lízek azzsl voltak vádolva, hogy Karlsbadban meggyilkolták Beer József vendéglőst és feleségét, azután mindenét elrabolták. A rablógyilkosok teltüket be is vallották.
A burok szabadságharca.
London, ápril. 18. A kormánykörök nagy pesszimizmussal vélokednok a béketárgyalás eredményéről s különösen azt cmolik ki, hogy Protóriában tanácskoznak ugyan, de nom tárgyalnak, mert a burok még eddig nem tettek pozitív javaslatot, 0 nem mondták mog, hogy tulajdonképon mit akarnak. Általánosan azt hiszik, hogy Milner jclcnlóto árt a tárgyalásnak. Ma reggel az a hir volt elterjedve, hogy a kormány nz éjszaka táviratot kapott, amelyben Kilchoner tudatja, hogy a burok mily föltételek mellett hajtandók a békeszerződést aláírni.
Rotterdam, ápr. 18. A Nieuwe Rot-tordamscho Courant jelenti: Megbízható forrásból arról értesülünk, hogy alapos az a föltevés, hogy a bur köztársaságok és Anglia között megszakadt a béketárgyalás, mert a. megegyezés lehetetlen.
v A milliós bünpor mai fötárgyalása.
— Saját tudósítónktól. —
, Budapest, ápril 18.
Rónay Kamii elnökloto alatt Pestvár-megyo dísztermében nm dölelőtt folytat-tátott Nagy Akos ós társai bünpörében a főtárgyalás.
Ma a/. 1899 május 25-én kelt szóbeli végrendeletet kezdetto tárgyalni a tőrvényszék.
Elnök: (Felolvassa ezen körülményro vonatkozó annak idején felvett^ jegyzőkönyvöt. Nagy Ákoshoz):
— Bűnösnek óm magát e dologban?
Nagy Ákos: Nom.
—Hol.volt 26-én?
—- Hodraholyon voltam választókat összeírni,
— Kivel ment?
— A kadarkuti plébánossal.
— Mily minőségim teljesítette ezen tisztot.
— Mint bizottsági tag. j
— És a plébános?
— Mint elnök.
— Mikor volt az Öree urnái?
— Estofeló, mikor hallottam, hogy leesett n székrőL
v Nem említette az öreg ur, hogy végrendelkezni akar.
— Igen, mondotta, hogy irásba akarja foglalni, de mort igy meg van ütve az nrcom mondotta, nom merek bemenni a\' kapuba, mert azt hiszik, hogy korcsmából kilöktök.
— Hát hegy lehet, hogy az öreg ur végrondclkezni akart, ön ezt igy mondja ós az öreg ur 7 tanú előtt kovós pár órával még is végrendelkezett.
t Kórem elnök ur nagyon Bzivesen adnók választ.
— Azt elhiszem, de még is furcsaaz oseLHogy tudta rneg, hogy az öreg ur végrendelkezett ?
— Psik Lajostól Kapósban hallottam.
— Hogy törtónhotett, hogy mapi lemond ós 14 hónap múlva megint fel-inorül a végrondolkozós ?
— Mert nem tartották bo az igéretot és Ilunyady aljogyző Toldy ügyvédi irodájából irt, hogy hajlandó az eljárás ellen tanúskodni, mert hallatlan a vizsgálat, amit ellenem folytatnak.
— ön birta rá ozoket az embereket, hogy ezt a vallomást tegyék,
— Nom folytam be.
— Tehát nem világosította fel őket ?
— Nem, nem végeztom én jogot, hogy ilyenről fíVvi\'—. sitsnk valakit.
— Jio^y iolici ut, hojiy nz öreg W


nak több közeli rokona volt1 és "tnégU csak az ön gyermekeinek hagyott?
— én nsm tudom, do még egy lakodalmára sem ment a rokonainak, ogy» szer ment el Kocs Teréz lakodalmára, de terhére volt minden rokona.
— Mi volt az oka, hogy gyermeke agyonlőtte magát ?
Vádlott: Gyermekemet halálba ker-
I
(ették azokkal az Írásokkal, mit ellenem ■lak. A fiu becsületes volt és nem birta elviselni a gyafázatokat
(Elnök csenget) Hozzanak ide ¿gy széket I (Vádlotthoz):
— Öljön le:
Elnök: Már most konstatálnom koll ós bemutatom a hivatalos adatokat, hogy Nagy Ákos május hó 25-én a választók névjegyzékének összeállításával volt elfoglalva, a két vádlott pedig május hó 29-ére volt bizonyos mosgyo pörbon beidézve és ezért május hó 25-én elmen-
Ík Nagy Mártonhóz, hogy ott Nagy kossal egyezkedjenek. Takács György a következő tanu. ki az általános kérdések után ktivotkezőket adja elő:
Klnök: Mi történt május 25-én, mondja •1?
Takács : 1899. május 25-ón délutáni órákban otthon voltam a házamnál ós Godis István és Illés elmennek hazain előtt, köszöntenek. Kérdem, hová men-
Sek, mondiák, hogy Körmendre mennok. h is velük mentem és az öreg urasá ffot a ház előtt találtuk, ki elmondotta, hogy az Ákos ur gyerekeinek hagyom mindenemot. Ákos ur pedig ólote fogytáig szabad gazdálkodása van. Kérdezte, hogy1 ertjük-e, mit mondott. Ml mondot luk, hogy igen, miro a három Bodis és én elmentünk vissza.
— Mikor értek Kapósba? -- Már 8 óra előtt ott voltunk.
\' — Mikor kezdotték meg a lárgyaláet Kapósban?
— Ugy emlékszem, 10 óra tájban mert volt előttünk más pör is s igy 11
.órára körülbelül vógoztom ós fél 12 órakor már kocsira ültünk és haza mentünk.
— Nom boszólt senkivel azután ?
— Nom.
— Hány órakor értök haza?
— Mondhatom, nem volt 4 óra, mire hazaértünk.
— Nem volt akkor délután szövetkezeti gyűlés ?
— Nem volt
— Nom volt magának akkor valami kérvénye a szövetkezetnél?
— Nem volt
— Hát nem mondotta maga el otthon ezt a dolgot, pedig nem Jtis dolog az öreg Nagy végrendelete?
— Nom tartottuk olyan különös dolognak.
— Hát nom szólt senkinek?
— Nom, mert megvallom, haragudtam reá.
— Es még som szólt, jóllehet Kadar-kuton mindenkit vittek, vallattak?
— Nomt mert féltünk, hogy velünk is ugy bánnak el, mint a többi tanukkal, kik mondják, hogy ilyen dolog még nom fordult elő az országban, hogy ugy megkínozzák a tanukat.
— Nagy ÁkoB urnák nem mondotta soha ?
— Nem, mig Kapósba nem hivatlak, hol bevallottuk. /
— Hát hány napja?
— Abban az időközben, mig Szalay ügyvéd ur meg nem hivatott
— Miért nem szólt Nagy Ákosnak ?
— Hát ón nem szóltam,
— Szólt Nagy Ákos, hogy mit mondjanak?
— Nekem nem szólt semmit
— Hogy vergődtek maguk egy csoportba július 2ti-iki tárgyalásra ?
— Hát meg voltunk íaézve és odahaza összegyültünk,
— Hát itt van az a körülmény, hogy maga 25-én egyáltalán nem volt Kör-mondén ?
— Már pedig ezt betudom Igazolni, hogy ott voltam, do hiszen pusztán a cselédnok dolga van.
— A 28-iki tárgyalás költségeit ki fizette ?
— Senki som fizette.
— Nom is kapott mai napig értő semmit?
—• Mind a inat napig nom kaptam irto semmit, bár hiszem, ha kértem volna tfagy Ákos úrtól megfizette volna, do én nem kértom.
— Tehát megmarad az állítása mellett?
— Igen, mert ez szórói-szóra igy történt.
Elnök bemutatja a Takács fólo vallomásban fölmerült perre vonatkozó átiratát a kaposvári törvényszéknek, mely í/azolja Takács vallomását. Egvídejüleg bemutatja az államépilészoti hivatal átiratát a távolságra.
Polonyi kifogásolja a vizsgálóbíró megfigyelését, mert ugy a kadarkút— körruend, valamint a kaposvár—kadar-kuti távolság megtuéiése a most beterjesztett községi bizonylatok szerint helytelenek. . - ♦
Következő tanti Bodis István ?
— Mit tud a dologról.
Bodis : Előadja előbbi tanu vallomásához hasonlóan a tényt.s
— Hogy korültek maguk a székhez-?
— Szalay ügyvod urnák elmondottuk, hogy előttünk Nagy Márton ur végrendelkezett.
A többi vádlottak a vizsgálat alkalmával felvott jegvzökőnyvbon telt vallomásaikat fontartják, mire az elnök az ülést elhalasztja.
ben a vódőjo, tlr Rácz Dezső orvosi bizonyítványt mulatott fel, amely szorint védence beteg s még két napig nem hagyhatja cl a szobát. Miután Kacziány megjelent, dr Kosserü királyi alügyósz a tárgyalásnak legalább volo való megtartását indítványozta, ám a bíróság ugy határozott, hogy elhalasztja a tárgyalást s ujabb határnapot fog kllüzní. V
— Mogsórtett Ügyvéd. A budapesti kereskedelmi- ós váltótörvényeknél folyó hó lJ-ikén cgv pör tár/,vnlásűn dr. KraXisz Sándor fővárost flgvvéd nrru kórtc föl n bíróságot, hogy Székhelyi Izsó tanút no bocsássa esküre, mert vallomása aggályos. A bíróság a kérőimet tuljcsi-teiio 18 a mi a tanút annyira diíhbe hozta, Ijogv a mint n törvényszék visszavonult itéUsiet hozni, Székhelyi majáról m^pfe-ledkezvo becsületsértő szavakkal illette a kötolességót toljositó űgvvédot. Tegnap a hüntotöjárásbiróság előtt volt ) folytatása az incMensnok. Baumann Mór törvény- j |,;r6 a m0g ncm jelent Székhelyi Izsót becsületsértésért öt napi fogházra átváltoztatható száz korona pénzbüntetésre itélto. Súlyosító körülménynek votto a bíróság, hogy vádlott a becsületsértést a hivatását toljesitő ügyvéddol szemben követte cl."
Brázay-féla sósborszesz.
Minden munka után, akár szellemi, akár testi fáradtsággal jár iá, Uditö hatással van az emberre a Hrázay-íélo s<5sbor-sr.esz. Ha ilyenkor jól bodörzsöljtlk a nyakszirtet a vállat ós a hát felső részét vagy sósborszoszfürdöt veszünk, a bágyadtság megszűnik. _
1 nagy üvog ára 2 korona. 1 kis „ „ 1
$
BUDAPESTI HÍREK.
— Az osztálysorsj&ték húzása. Az
osztálysorajáték mai húzásán a következő nagvobb nyereményeket sorsolták kí
2000 koronát nvortek: 11991 20917 27748 29-452 30826 51035 00164 63281 72044 74259 85917 97047.
1000 koronát nyertek: 2177 0087 15078 28057 80920 82045 42011 45070 45920 47841 58708 58830 57755 74778 78987 82501 85954 91988 95600 79090 98741.
ŐOO koronát nyertek: 5982 9935 10045 12877 18131 15892 22049 28749 30195 30882 33118 35940 37223 505-19 55115 55785 60153 74040 79185 82858 84293 92349 95975 99963.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek.
— A rendőrség hírei, Melczer Jó zsef20 óves napszámost ogy társa a Városligetbon, a fővárosi nagyvondéglő előtt kapával ugy vágta fejbe, íiogy ólot-veszólyes eobesüléssol vitték a Rókusba, — Tcrnavec Zsófi 28 óves cseléd a Scítovszky-téron rosszul lett és egy fiu-
5yermeknck adott \\ólctot <— Niklesz ános vendéglős elsikkasztotta Niko-dem Ferenc alkalmazottjának az óvadékát és azzal megszökött. A rendőrség a 35 éves, közép magas, sovány, vörösesbarna oldalszakálu ember ellen kiadta a körőzőlovelot — A Pannónia-csóuokda előtt egy 40—45 évosnek látszó férfi holttestét fogták ki a Dunából. Ruháiban Csotor F. ós fia Budapest jelzés olvasható.
— Egy irodalmi párbaj. A Nom-zeti színház volt igazgatója, Beöthy László és Kacziány Géza szirti kritikus a mult junius 8-án kordnárbajt vívtak. Abból az ominózus táviratból támad az affér, melyet Beöthy az „Ocskay brigadéros* sikero alkalmából intézett a külföldön időző gróf Koglovích intendánshoz, humbugnak mondva a zsurnaliszták-nak a darabot dicsérő kritikáit. Ezért Kacziány megtámadta lapjában a direktort, aki provokálta, A párbajban amaz kapott jelentéktelen sebet s mindkettőjüket vád alá helyezte a törvényszék párviadal vétsége cimón. Az ügy tárgyalása mára volt kitűzvo, do csak Kacziány joient mei/ a bíróság előtt Beöthy nové-
Ingyen és bérraentYE kap -
mindenki ejy kcioliii kfinpfocukél.tnelyMlbirkl kípci
legfinomabb Likőröké! és Rumot
hideg utón minden ktizQlék nilkal rufj a legkitebq mennyiteken is or*zA|(m-rt« i»m«t arOniüinmR elSállitanl.
/
WATTEBICH A.
Budapeat, VLI., Dohiny-utca 6. síim alatt.
Alapíttatott ísee.
Kitüntetetett 8
íremmel oklevéllel.
aiim talan tliimeri
HIREK MINDENFELŐL.
— Vilma királynőről. Egy amsterdami távirat jelenti: Az egész országban nagy a szomorúság a királynő botegsógo miatt. Henrik herceg és az anyakirályné folyton ott van a betegnél. Az orvosi ■jelentésben foglalt adatokon kívül sommít sem lobot tudni a betegség természetéről. A beteg hőmérsókloto tognap 40 fok-volt. Roosoustein tanár elutazását arra magyarázzák,hogy a lognagyobh veszélyen tul van a királynő.
—. Elfogott betörfl király. Prágából írják: Csehország közbiztonságának ogyik rémo Koch János akít„botörő kírály"-nak hívtak, a rendőrsógro került, miután közel egy óvtieedo hiába kutatták mindenfelé. Koohot 50 ősotben elkövetett belőrésos lopásért keresték. A mikor elfogták egy Liscka nevű veszedelmes tár^a volt vele, aki azonban mogszökütt. Koch kedvesét, ogy Schraioro Róza nevű leányi is fölkutatták. Ennek a lakásán ezreket érő értéktárgyakat találtak, a melvck mind lopásból orcdlek. A betörői átadták a törvényszéknek, y
— A kolozsvári bUnpör. A kolozsvári esküdtszék ma folvtatja a főtárgya-álst Bürgor pénzcslovéíliordó gyilkosainak ügyében. A tárgyalásról a következő távirali tudósítást kaptuk :
A bíróság folytatja a tognap megkezdett tanúkihallgatást. Fricdricn clőélotére nózvo a volt munkaadójo, Komáromy asztalos azt vallotta, hogyközepos munkás volt, do gyakran kimaradozott s ezért elbocsátotta.
Eluők: Mennyi volt a kerosoto?
— Hetcnkint 8—9 forint.
•— Látja, Friedrích, hanyagsága volt az oka, hogy nom keroshotte meg kenyerét. Hiszen annví fizetéso volt, liogy magafajta iparos megélhet belölo. riodrich mentegetőzik.
Azután több más tanu kihallgatása következett:
Délután 4 órakor bírói szomlo volt A biróság megvizsgálta azt az íróasztalt, a melynek belsejében az volt írva, liogy Friedrích gyilkolta meg ez özvegy asz-8zouyt. Jogászkörökben nom sokat várnak ettől a bizonyítéktól, de minthogy a tárgyalás folyamán felmerült, törvény szerint foglalkozni kel}
Legolcsóbb bevásárlási forrás
a let finomabb t»l»5»4«ü Starsr-
üvulott, lovébbá •• kerék»*»-
«ISaMiMkkMti
l^seoraaUkus kOlaé ktoeay S.oo éi a ftt. U«Ui tXmlí, JómlnWfa l.SO é* ».78 frt. Aoetllm-lAmpa ¿»4.80 írt. Olajlimpa 1,— fai 8 frt. Centik 96 krtét » 00 frtix. Triojrkep pumpa 1.10 1.S0 frt. Anjolnyerx«k8 »» 4.60 frt. alb.
P«li 06XkA
Unit 1». h.
10OT. rnljua 1-tól \\U~d»«M-*Xtí. OWMbisO Kópac InSTr*« *•
vtxriji»
Itt éa 15 forint
tiszta gyapjú szövetből, mérték után sel^ mahelyombom kétzült férfi öltöny. Magyaros tisztesség. Remek szabás,
Szüos Lajos
férfi-szabó
Budapost, VII., Ozarbit-utoa 4. T.
Vidékro mintákat és mérték utasítást ingyen és bérmentve küldök.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatös^la.
Ma összesen 12000 m. m. buza került forgalomba lanyha kereslet és 5 fiilérrel kisebb árak mellett., \\
Mac« buia *pr.-t» O.ttt-TM, .po« 4pr.-J> T.ai-7.20, Zab ipr.-ra f.0j-7,07, Ten^rl 4 »»
SudapMU erUktetsa*.
ElMSzadin kSUeteU: Otxtrik hltctrílXT «78. Min" bltetrfmínr W0.60 JeltAlot bank iVT.tfi lUmamurAnyt M9. Oíttfik államT. M7. Um-trar hilelrÓMVény CW.. Magyar 4 ntlimnwy. tirádák Ho-10 KoronajáradékW.M. Ixaidmitolibaa 418.— Jelr. bank 4«7.W nimamurinyi UH. OmU maryar állaravaavil réntény ÖT1.Í» Dili vaaut OS.— Német bírod, mirka 117.85. Vttla««« vaiul 11.4-Uudapcili körött vatut C43.W , Bécsi érUktetad*.
Bé os, április 18, Omrtrik WU2r."«7j.-.Ma«r»» hltetr. —.— Oixtrik-BM«yw illamvaautl részrény C78.75 4 názatéko* magyar arany)4tAd4k 118.8 5 Macyar koronajAradék -v-r. Diü vasat
Farenoavárosi ssrtésvásár. (Hivatalos jelentés.) Készlet 107 darab. Erke-zett 878 darab. Osszosen 980 darabot Eladtak 605 darabot Maradvány 876 darab. Mai árak: Malacz 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm súlyban 160-180 kor. 220—280 kilós 98-104 korona. 320—380 kilós 98—100 korona Öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm sulybín 92—98 korona 100 kiló* grilnimonkmt élő-sulyban. Páronkint 46— 50 kiló ós a vételősszeg 4 százalékának olengedóao mollelt. A vásár lanyha volt
A központi váeéposmek Ara.
A mai forralom icen éltek rolt és st Oslal-cikkek ira o»okként. Olcsóbb lett • bal és a kos, mák a baromfi ira emelkedőit. A* Idei cslbs darabja a korona, tyúk darabja 140 fllUr, kappan 180 fill/r. A Tldékrél koldstt hUott htdak kiléja ISO ptilyka kilé> 120 fillér. A marhahús öleiét 144 r" KMtyé« ne miér. bétuíiét és rocttiyost 1(5» Bt merték a »¿rrároaok. To**aJ kiléta 880 fUJér, tojás mfcsodremlQára 60 darabot otrastakZk
Ny ómat )U BiikWy VTktomil Saátpmtm.
Szimtalua fatfUa
M 4a
t7 év éta feoáBé
Budapest VL, Aaörtoy-« 24i dH

Dr. GARAY ANTAL
v. m. és ttír. m(B| • nemi bstu*4««fc te bécbajok
fyU Hstos alk orral, (yoraaa, «. ......
n»m* férS- és bél rnsal folyiat, fekélyeket, u MhÜmUIuím kort éa umdeouema bértetecséMé, fé^set. Satatokall te taoé *t*imUjmrti klfréMlt toéd üyifyaaorekril r«ad»»k*4ra l***. —.— poota 10—¿-lg és ssés T—
Levelskre válssrsl.
oyéoyszsrakril
V" f
REGÉNY.
\\ A tenger titka.
Amaz a szeme közé nózott a bálái-kodónak ós megrávta a kezót.
— Elfogadom. Bertucció, te most szabad vagy, eiviszlek a legközelebbi teng°ri kikötőig, ott kereshetsz magadnak foglalkozást, olvtt, a milyen neked tetszik, dc legjobb lenne, ha idegenbe mennél.
— Folytatora a cethalászatot.
— Helyes, az a legjobb, do logalább 15 évjg ne mutatkozzál szülőfaludban, hol szcrcncsótlenségodről ugy sem tudnak semmit.
Do figyelmeztetlek, első hivő szómra jönnöd kell. \\ /
— Jönni fogok.
— Esküszöl ?
— Esküszöm elhunyt szüleimre ós nővérem haló poraira. No legyen nyugodt percem ebben az életben ós no legyen nyugtom a túlvilágon, ha eskümet meg-szögem.
A mérnök most leült és helyifel kínálta meg Bertucciót. \'
— Ülj lel mondotta. Lehet, hogy soha-som foglak hivni De lehet, hogy bivni foglak, mert elszánt ós életüket nem féltő, de a mi fő, teljesen megbízható emberekre lesz szükségem. Nagy terveim Tannak. Ugy lehet, hogy uralkodni fognnk az egósz világon. De többet most nem mondhatok.
Kiég az, hogy te tartózkodási helyedet állandóan közölni tartozol velem. Csak annyit Írsz egy zárt levélben, itt, vagy ott vagyok. A dm; Bécs, poste restante Világhóditónak. (Folyt, kör.)
/
Nincs többé nedves lakás!
LUflar-féla
Vírus felszárító por ,
nélkülözhetetlen építőmesterek, szobafcítík és bár tuUJJono.uk réwérc. Mert Vlrus-porral azt atennal srir.nA tehet tenni. Ezen Ylrui-por »záxaxototan kipróbáltatou\'nedve« éi salétromos falak ellen <•% a legjobb és lojblztoaabh szernek bizonyult, vakolieí célra haimáthaló- Egy réten hiányzott szüki^t pótolva látjuk és eion cikk lofotulliáját bi kell ItnxornQnk, ha szeen elfttt tartjuk, hojy a háztulajdonosok mounyl kiirt sicnvcdnek akkor, ha nedves lakása több negyaien át Üresen áll és azt senki sem tnori kibérelni, :r»ert botorát, sít e;««iléjét is koc-
Váztatja. Cíak \\lzus-j>or van hivatva oxen bajokon ■erftonl. —iKapha\'6 ífasjinálttl uUeltással eiyütt tél kOöj csomajokWn 34 krajoárért. mely tlojendé
tfT kisebb szoba bemoszclé.éhez. tfyedUli íécláru Sltási hely Szabadka és vidékér« \\
Hajnal Fereno
ÍQtzct é» festék üzletben I k«r Kéletél-utta 230. volt Gergely Máté-félo háibon.
Felülmúlhatatlan
minöfégt), aaj&t gyártmányú boroz-tyáa lakkfoxtók, puha padló bevonására, parkott viasz-paszta, zomúnez-festék, olaj- és kátrány-festék, bronz festék, folyékony ós poralakban, föld és vegyifcsiek (különfélo színekben), továbbá brünolia, különféle fapáczok, eny-vok, kátrány, karbolineum, kefe ós ecsetáruk síb. legjobb minőség és legjutá-nyosabb árak meliett pontosan szállítok helyben és vidékre. , ZXAB7L LÁSZLÓ óa TÁRSA festék nagykereskedő
Badapoaten, Csömörl-ut 2. szám,
a központi pályaudvar mellett.

aranyozó
melylyel bárki azonnal mosha-tóan újjá aranyoshat elavult tükör és kOprámát, szobrot stb. Urepe 80 kr. Negyed literes 3 írt. Nyolcad literes ecsettel I frt 80 kr. — Megrendelhető
Kertész Tódornál
Budapest, Kristóf-tér
Képes árjegyzéket Injyen és bérmentve kaid. j
*- ,W 80
cd & *
in
BtUUp*St UgTiagrobb férft-, Ott- és nrarmehraha-éxuhá"
Károly »kSrut 26. szánts
\' (Mldtiint, akó- és második emeloL)
Versenyenkiyüli olcsó szabott árak- és ki\'
^ ^ váló jó iz]és._ ?|em gyári munka. Elsőrendű mórtékutáni »szabóságra a t. kő.
zOnség ügyelmét különösen felhívjuk.
P.-Szt-LCuincon igen o>;3ón • cltldó szabad kézből, mely áll jyiyiyörU vendégterem, kuzlizó, jéavorera kerthciyiség stb. A feltételéi mogtudbalók p.Sít-Lörine, Cllói-ut 9. sz, alatt u tulajdonéinál.
torú&itmmim
ilclall J. Ortbopidlei müintósoto ajánlja minden oórvben esenvodd-
nek a legújabb s modern szer\'Kcro\'.ü 1SOO. óvbín cs. és kir. b i ab ert almás ott edrvköt3jét. Nem csúszik, nem okoz kolletrteÜen nyomást és readkivQl kitűnő fekvése által felülmúl minden más gyártmányt,
Seleti-Vélto es. ós kir. szab. gumnti sórvkötCi rugó nélkül ára egy old. 10 kor. kétold. 20 kor.
Gyárainkban teljes jótállás mellett készülnek, továbbá míifüzök ferdónnőttek részére. Műlábak- ós kezek, haskötők stb.
illusztrált árjegyzékekot titoktartá» Beillett ingyen küld szót. Valódi Franczia ós Angol gummi különlegessége 2 eredeti csomagolásban árak: tuczatonként 2„ 4., 6., 8., 10, ós 12 kor.
ÉfCI CTI I arvoa-aebéazi mtt-KuXll i éa köteaergyára
(Alapíttatott 187«.)
Badar» ejil.JCF.. Koronaherexesr-U. 17.
A legújabb és legjobb különlegesség
köszvényes-, rheumáz-, lsobiaaa és ldjgfájdalmok ellen
Herkulesfürdői % Rheumaíluid
n
Forduljon Schwab gyógyszerészhez HerMesítirdőn.
Ha megpróbálja, meg nem bánja
1 flver ára 1 forint.
S^raallk «Iii».
ÓHüik sxw.
U/l acjjjjelont ,, UJl
ZTéIkáiSaV>t«U«a f.tmatatö éTdokf*«MU réaaletakbca jaartat kalana
PÉEFIAÍ BZÁUASA. Bűnök as ií]az&g nemi életében \' áe azok batásal a fó: ókorban. Dr. uzTzacB Trvaoan.
TARTALOM: A normális nemi élet. Ftt4«nd& btcík. Terhelt családból valé leszArmaiae. Fáj-Ulajikod\'5 ffermekak. A terdnlé Iflusáj aevii\'.it baaei. Az őafort4*é*. Marfmlés. lUcsapotg .«->k. Smzalom és nemi élet. Ideális\' axureler-i. MirL FélzzOiak. Érzéki rzerelera. A cemí v^íia^lj. •tk véskdvaUKzméayel. Nin:s titkos bne;-•éf. ÁUzomArem. Kerde novel-.s * Unác*>h \\ titko\'.6zés karos hatása. Krdekes e«U-k. Uj\'jp. horcie gyOnm^d. M\'wrendelbeti a azerzón*!: Bttdnpart, VX Ter2»-k5rut 44. I. om. Án 2 kor. a péas r.íjetesen be: !daad$ sn p.tJvr po:lévai c(y«tt. Diaurol cárt aaétküldéa.
| készpénzért vagy részletfizetésre legolcsóbban

BUDAPEST, József-körűt 26.
Plü^Né és Crolnrvré munkákat legcorrectebb kivitelben leggyorsabban legolcsóbb árak mellett elkészül WJÚLI* OTULA
Budapest, Király-atcxa 21. szám.
Alapíttatott lOOé-bon. Képes árjr^yzék injyen és bérmentve. ,
„Angol királyi"
t*nK«réax-kosxtlim •létrás fizorliit 10, 7 éa 6 Irt.
,Jíiot" ILogujabb talblio aiOrko éa Arapp azlnokban, ábra arorlntl 20, 18, 14 éa 13 Irt. Vaj da-f olöltö, eaCrkosilnü cha-viotból, ntolérh«. tatlvn oloió 6 frt.
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
Ne kQldjük pénzünket külföldre! sp=; Legjobb órákat é* ékszereket küld
• SCHONWALD IMRE órás és ékszerárrá
ros
FÉOBETT.
Nem tetsxd tárgyakért a pánt trissxakOldS« vagy kicaerálam. I i II 9 ÉVI J6TAT.UABflAT-
Egy pontos nickel zsebóra
szép kivitelben frt
860 190
Valódi ezüst kétfodel. ank«r> romont erös szerkezettel, szép kivitelben — — — flft Valódi ezüst tula romontoir-
anker kétfodeles óra--M 10.30
Bgv pontos nickel ébresztő óra Yalódi ezüst romontoir-óra pontos járással — — —
14-karatoe aranylánosok oalnos esép kivitelben]
20 gramm nehéz 25 írt, 26 gramm nehéz 80 frt, 80 gramm nehéz 86 frt, 40 gramm nehéz é7 frt 60 kr. — Minden láncshoz aranyba foglalt köves lógók külön ménre 15—10 gramm súlyban i frt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi főpénxrerdahivatal áhal magriMgáíva ée fcályegezve. KttfiaUtv* állami 4« arajayéraaaakk^l. — Tébb mm saaasul WrC btrtekoak—
Vagy képee árjegyzék lngyaa áe bérznnatve küldetik.
BEHRSTE!
m SÁ^íJDORésTSA
ÍJnS klxárólnp Bclviiroa,
Farenolek-ter« 3. I. em.
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
SCova&si Péter és Fis
miifestő, vegytisztisztitó és gőzmosó pr
Urí, nfil- és gyermeköltönyők, díszítő ós feuíorszövetek,
í
VII.
Budapest.
függönyök, szőnyegek,

csipke és végárufe. szőrmék és fehérnemüek száméra.


¿*a, •- -■•-- nr.\'Tiai*
II. évfolyam. III. szám

Nagy-Kanizsa, 1902 httft, ¿priH
s 21.
t\'J? ív\'-
Egy szám 2 fillér. -
YKANIZSAI FRISS
Előfizetési ára:
H«tyb«n háshos hordva egy bóra 60 fillér. .*. .*. Vidékre póstai küldéssel egy hóra 1 korona 20 tillér.
X
Kiadó tutajdonoaok
Krauss éa Farkas, Sxorkesstóség és kiadóhivatal: Krausa és Farkas papírkereskedés«
Felelős iiKkentÓ\'.
\' tLOSVAI HTTOÓ.
Mérés kardpárbaj. A ki négyszeresei ölte meg magát.
Mffljelütt-naponta korán reggel.
Nyomatott a .Nagykanizsai Friss Ujsáf* ssexződíses nyomdájában, i i i , ■ .........
\'A -
k boldogság utja.
^ • .» , .
Budapest, ápril 4.
Korunkban élet-halál harcot viv egymással • két szellemi nagyhatalom: az ideálizmus és roalizmus. Küzdésben van örökösen a látszat a valósággal, az önzés az önzetlenséggel, az erőszak a gyöngédsóggol. Az őszinteség meghunyászkodva bujkál, mert a hatalmasabb hazugság mindenhol diadalmat ül- felette. Boldogulni manapság csak talpnyalással, hízelgéssel lehet, annyira meg van fertőz vo mételyekké a mostani társadalom.
Az ideális eszmék, a nomesebb érzelmek, melyok a mindennapi sivár, küzdelmes élet fűszerét képoznék, a fásult keblekben fogékonyságra nem találnak. A létért való örökös küzdés géppé, állattá alacsonyította a teremtéa koronáját, akit egyedül csak a kenyér éa a pénz lelkeait.
Az ideális szellemi töke, az ész uralmát zsarnoki módon magához ragadta a realizmus logerősebb képviselője, a pénz. Nincs hazugabb közmondáa, mintamely azt tartja: A pénz nem boldogit.
A mindennapi élet ezt minden pillanatban a leghatározottabban meghazudtolja, mert esupán a pénznek a révén, csak a pénz által lehet valóban bof-dogulni.
Minden bűnnek a pénz az előidézője, a megteremtője. A szociális eszmék és mozgallnak, a világháborúk és a nemzetek jólétét biztosító gazdasági kérdések mind a pénz körül mozognak.
Míg az emberiség arra aa öntudatra nem ébred, hogy no a pénzben, az anyagiakban keresse a boldógulás útját, mely aa üdvözüléshez sohasom vezet, addig a társadalmi rend harmóniája mindig meg lesz bolygatva. Arra kell törekednünk, hogy végre megértsük emberi hivatásunkat és nemesen gondolkodó, ideális lelkű emberek legyünk.
A házban lakó Sígmond Gyula üzlet-vezetőségi tisztviselő bezárt szobájából hallatszott ki a pisztoly durranás s minthogy Sígmond tegnap egyizben öngyilkossági kísérletet követott el s szándóka megvalósításában csak édesanyja akadályozta meg — a hozzá tartozók most biztosra vették, hogv most végrehajtotta sötét szándékát. A kapitány betörte dz ajtót s ari\' orvossal egfptt belópett a szobába. Kiállhatatlan élos szag fogadta őket.
A tisztviselő mez qélkül feküdt a padlón, óriási vértócsában, holtan de móg moleg testtel, gondolhatólag ugv fordult le a székről, melyen az öngyilkosságot végrehajtotta. Erre nózvo borzalmas kombinált módszert választott. Először ecetsavat ivott s mikor annak hatását érezni kezdte fölmetszette n csukló üt ereit, majd irtózatosan bevagdosta a nyakát is, melvnek fővéredónyeiből színtér* patakzani kezdett a vér s ekkor forgópisztollyal főbelőtte- magát. A golyó csaknem felismerhetctler.aégíg szétroncsolta s fejét. A nógyszores öngyilkolis kövotkeztében — mint az orvos megállapította — Slgmund azonnal meghalt.
Az asztalon nyitva állt a Platen-fólo cmberleirási könyv, arra a lapra volt nzitva, hol az emberek erei és izmok vannak megrajzolva, Sigmund a rajz előtt ülvo hajtotta végre erei ós nyaka fölmetazését világos mértani pontossággal. Az asztalon cédulát hagyott hátra, melyben arra kéri a Rendőrséget, hogy ne boncoltassí föl, mert tiszta elmével jelenti, hogy szabad elhatározásából hal meg, gyógyíthatatlanul ráunva életére. Sígmond nz üzletvezetőség tisztviselője volt. Móg csak 29 évet óit. Apja, aki nyug. máv. hivatalnok éa megtört édesanyja gyászolja.
.óvón byátja a aok szószaporitáanak, széket ragadott éa azzal megtámadta a szerb legényeket.
Erre aztán általános verekedés támadt. Az egyik sterh legény, Steva Mojszin, 10 éves csizmadia legény előrántotta dikicaét és nem nózvo barátot, ellent, szurkálni kezdett. A vele levő Zsivoin Gruin és Misa Gvekin pedig botokkal kezdtek operálni. Persze a német legények sem maradtak tétion. Egy nómet legény szintén bic?kát vett elő és mikor már nem győzte ököllel a munkát, bica-1 kázott. . 4
Nemsokára már valóságos vértócsa keletkezett a táncteremben és mindig dühösebbek leltek a verekedők, ugy, hogy az odasiető rendőrök csak nagy erőfeszítéssel tudlák a dilhöngöket szétoszlatni. Steva Mojszin ekkorra már több legényt megazurkált, köztük Balogh Lajost, Schubert Mihályt és Jánost éa Gruszling Fülöpöt. Gruazlíng olvan sulvos sebet kapott, hogy ma reggel 8 órakor bele is halt sebébe. Balogh Lajos később Moj^zintól cl birta venni a kést ón azzal inHfrát a gyilkost is jobb combián nog-sebesítette. Az agyonszúrt Gruszling nolt-testót fölboncolták. A rendőraég Steva Mojazint letartóztatta.
Gyilkosság az országúton.
Szeged, ápr. 17.
szőlő alatt, mikor apjá hazafaló tartott, üldözőbe vette, az futáaaái akart mene- \\ külni, do utóiérte, lotepert«. <
Az öreg könyörgött, azt mondta, rá-Íratja minden vagyonát, ba megkegyel» * mez, do ö hajthatatlan maradt s késével apjának kétszer nyakába a kötszer arcába szuit s kivégezte. Tettét azéK követto el, mert apja a szőlőt első fo-losége, az 4 édesanyja után tsak haszonélvezte s igy az halálával övé lesz. 4 gyilkost természetesen letartóztatták.
Rémos gyilkosság után kutat nagy ap-paratussal a szegedi rendőrség, mely izgatottságban tartja egész alsó tanyát. Ma reggel a hetivásárra siotö alsótanyai nép elsői a nagybajomi országút árkában egy ember holttestét találták.
Nyaka szóltóben keresztül van vágva, nagy aludtvór tócsában fokszik. A vásárosok óriási csődületet képeztek mellette megakasztva az ogésr. közlekedést. A főkapitány azonnal intézkodott és a rendőrség részéről Bendo Antal rendőr biztos értesitetta Majray Lajos vizsgálóbírót, a ki Molnár János lovaskapitány nyal az eset színhelyére hajtatott, ahol felvéve a jogvzőkönvvet, a holttestot beszállították a\'közkórház hullaházába.
A vizsgálat megállapitotla, hogy a halott Kácsik Imre Arva-utca 8, szám alatti lakos.
A holttost feje valószínűleg baltaüté-aekból keletkezett sebekkel van bontva. Rajno> József főkapitány már kora délután megkezdette a nyomozást. Kihallgatta a meggyilkolt két fiát, leányát és egy Horváth Teréz nevű asszonyt, akivel Kácsik Imre már 17 óv óta viszonyt folytatott. Ezek egyezően azt vallják, hogy a tegnapi napon kiment Kácsik tanyájára utána nézni a szántási mun kél átoknak.
Öt megelőzőleg fél órával ment ki 16 óves Ha is.
Ez mondja,"hogy apja egész nap a munkásokkal veit elfoglalva, senkivel semmi szóváltása sem volt. Rainer főkapitány tovább nyomozott s délután kihallgatta a meggyilkoltnak első feleségétől származó J.ózsef Hát, a kinek kalapján, kabátján és ingujján nagy vérnyomokat találtak.
Kácsik Józ^f egy darabig mindent tagadott, de aztán megeredt a könnye éS)SÍr7a bevallotta, hogy "i gyük«\'"» meg az opját. Este ott\'\' lappangott a
v Véres kardpárbaj.
. — Saját tudósitónktól. —
Najyvárad, ápr. 18.
Ujfalussy Dezső volt huszárfőhadnagy pénzügyign/gp.tósági tisztviselő és Budé hadnagy tegnap délután a várban kardpárbajt\' vívtak, amelyro egy kávéházi összoszólalkozás adott okott Budó sa> gédoi: Szokulicl és Schuoh lőhadna-%nagvok, az Ujfalnssy segédei í Karái-csonyi Áladé\' hírlapikó és Gallé Ádám pínzilgyi tisztviselő voltak. Mint orvosok Ujfalussy részéről dr. Konrád Béla — Budé rést érői: Fogarassy ezredorvo* voltak jehrtn~
Első összecsapásra Ujfalussy táma-* dott, \'de kardja lapra fordult, ekkor Budó erős vágással válaszolt, mely vá>> gás Ujfdlussynak jobb honaljától a mellig terjedő részen és karján raólv sebet ejtett. A sulvos sebeket az orvosok bevarrták a a sérültöt lakására szállították; ahol most ápolják. .
Nemzetiségi gyilkosság Nagybecskereken.
— (Saját tudósitónktól.) —
A nemzetiségek eddiselé a legnagyobb békességben éltok a Délvidéken s Torontálban is. Annál feltűnőbb most, hogy nagybecskereki szerb és sváb logények nemzetiségi nóták miatt ugv hajba kaptak, hogy egy hires sváb legény halva maradt a küzdelem színhelyén. Az esetről nagybecskereki tudósítónk a következőket jelenti: ,
Szomorú kimonetelű verekedés vetett végot a minap nz Aradácí-utcában levő Hiller korcsában táncoló ifjúság jókedvének. Néhány nómet\'legény ü»l egy asztalnál, csendesen idogáltak, nézték a táncolókat. Később szerb mesterlegények jöttek oda, skik miután ülőhely már nem volt, álivn hajtották a sörös poharakat és közben szerbül énekeltek.
A németek nom akarták tűrni n szerb nótáxást és hangos közbákiáltásokkal adtak nemtetszésüknek kifejezést. A nómet legények mindig hangosabb és mindig gorombább közbekiáltásokat hallattak. A szerbek végre türelmüket veszte feleselni kezdtek s a szóváltás mindinkább izgalmasabb lett.
A német legények" között volt egy Gruszling Fülöp nevű hires verekedő. Eddigi szerepléséhez híven mo»l i*m
A kl négyszeresen ölte meg magái.
/ ^ V Szogod, ápr. 18.
A minap öngyilkosságról tettek jelentést Teinesváry Qóza rendőrkapitánynak.
A kapitány a jeloutéíro dr Gvjuriuza Sándor rendörorvossal azonnal kisietett j » Damjanich-u. \'28 sz. a lévő házba, an\\a\'.y ölöt» már nagy népcsődület tá-tnaai. ü
Vasul! pónztárosnibül apáca. ;
Pár év olőtt volt a „Szegod-\'-állomá* son egy leltünő szép .szőko szornély* pénztárkezelő kisasszeny.Sokan bomlottak utána, de a madonna-arcu. epedő kék szemű szép loány tűzbe vetette a sok szerelmei levelet, nem iogadta senki űa udvarlását.
Eljegyezte magát egy fiatal vasutas emberrel. Már ki is volt tütve az esküvő napja, mikor a boldog vőlegény egy szép iuniuji délelőttön ¿\'.sétált az uj* szegedi ligetbe és ott a rózsa-berek kellő közepi» o»y* rovolvorlövéssel kioltotta élotó\'. akV.\'.hiiJ, hogy hozzátartozói még csak sejthették it volna, mi vitte a* életvidor «s iátszúiag megelégedett fiatal embert a végzetes tettbe.
E csapa* módfelett leverte a szép menyasszonyt. Lesújtotta a veszteség éa kétszeresen bántotta a a*>moru eset szenzációja, amely elől a szülői hajlók* ban keresett menedéket. Majd áthelyeztette macát Szögedről Temosvárra, onnét pedig csakhamar Eszékre. Mind hiába !Do feledést és a megnyugvást itt sem volt kópfcs feltalálni. Napról-napra jobban hervadt, búsongott, mig végre egv családi csapás elhatározó lépésre bírta a bánatoj loényt. Oda hagyta ál» lását, melynek pedig\' mintaszerű pontossággal felelt mog mindenkor éa kolostorba vonult. A mlnapában azaatelték fel a grAci .Jézus szt. szivéről* nevetett rend tagjává. Krisztus alázatos éa rzenvedő fehár menyasszonyává az ygy \'. kori szépséges széu vasutaslcányt.




nltl\'tf j



SznmcsMI jírt katoMttut.
— Saját tudósiténktóL —
Könnyen végzetessé válható baleset történt á minap a pécsi helyőrség egyik közkedvelt, legrokonszenvesebb katona-tisztjével, Berzsenyi Dániel honvédfőhad-nagygyal, a pécsi m. kir. honvéd hadapród iskola taaárával.
A főhadnagy korákpáron jött ki a hadapród iskola udvarából. Az országúton szembe velő egy vidéki ember jött kocsin, kinek lóvai megiiedtok. A fóliád-nagy egy hirtelen mozdulattal ki akart térni a kocsi elő), de a megijedt vidéki atyafi szerencsétlenül ugyanebbe az irányba akarta torolni lovait.
Berxsenyi főhadnagy egy merész mozdulattal lo akart ugorni, a gép megcsúszott és a főhadnagy a lovak közé bukott.
A meghorkant állatok A\'gázoltak Bor-zsenyi főhadnajyron. Súlyos sérülés«1! dacára a főhadnagy még fol birt állani, do már a hadapróá-ískola épületébe ugy kellett őt bevinni, mert erejo teljeson elhagyta.
f Berzsenyi főhadnoeynak bal vállkulcsa törött el, ezonkivül a jobb karján és jobb lábán szenvedett súlyosabb természetű zuzódásokat, ugy szintén a mellén is.
A megsérült katonatisztet a növondók-kórhárba vitték fel, hol nvomban ápolás alá vottók, sobeit kimosták és bekötözték. Berzsenyi főhadnagy ma reggelig a növondék-kórházban maradt, do r mert állapota komolyabb aggodalomra nom ad okot, hasa száhittatta magát szigeti-országúti lakásarz.
A szerenc*#\'«nül járt főhadnagy bal-esető nsgj eéesvótot kelt azokban a körökben, • f 0 megfordul.
VaflyoilalaB kívaadortók._
— Saját tudósi tónktól. —
Az ószskamerikai Egyesűlt-Allamok-ban mindgyakrabban történik mog, hogy vagyontalan, illetve alkalmazás nélküli bevándorlókat az illető hajózási vállalat költségén visszaküldonok Európába. Ehoz képest a kattowitzi vasutigasgatóság, as oppolni tartomány elnök jóváhagyásával, megegyezésre lépett az észak-német Lloyd-dal és a Hamnurg-Amoríka vállalattal, a kivándorlásoknál fftlmoröltvisszaélések meggátlása céljából. A mege^yo-zés szerint az Oroszországból érkoiő kivándorlókat már porosz torüleire sem bocsátják, ha nem mutatnak fölt
a) rendes utlevelot,
b) Amerikába szóló hajójegyet és
c) megfelelő vagyont,, mely egészséges és 10 éven felüli ogyénoknél logaláhb 400 márkát, 10 éren nluli gyermekek után fejenkint legalább 100 márkát tesz.
A vagyoni kimutatást csak annak on-,cdik el, a ki n német hajóvállalat hajójegyén kivüi a hajóra szállási kikötői}! szóló közvetlen vasúti jegyet mutat föl.
Magyarországból érkező kivándorlók csak akkor bocsáttatnak porosz icrü-letro, a) ha kimutatják n fentomliteti vagyont, vagv b) a német hajóra szóló jegyet és a kikötőig szóló vasúti jegvot, vagy pedig: c) a kikötőig szóló vasúti jegyet ós az emlitott két hajóvállalat egyik (myslovitzi vagy ralibori) ügynök-éaének iga o ványál az utasok jogyzé-;ébo törtónt bolajstromozásról.
Amerikai bünkróníkák.
Newyorkbao, N. J„ a 30 óves Stewar Elltoil HutcUinson-t, mikor ebéd köztion egy belé szorolmes iiatal loány levelét oívast«, háziasszonys, az 64 óves mrs Lillian Wilson, aki maga is szerelmes volt a férfiba és roppant féltékeny természetű volt, agyonlőtte, azután podig megmérgezto önmagát. - r
Havannában, Kuba szigot fővárosában K. J. Hatlfbone-t, nki 1899-ben Kuba szigot postai főigazgatója volt, C. F. W. Neely-t és dr W*.W Reevest, postai főhivatalnokait tizéyí fegyházra Ítélték hivatali sikkasztás miatt. Az ügy nagy feltűnést keltett, mert az amerikai tisztviselők korrupciója ulaposan kompromittálta az amerikai koimányzatot.
La Juataban meglincselték u négor W. H. Wallacot, aki merényletet kövo tett el exy Idősb nö ellon. A nö , fölismerte Wallaceban a merénylőt.
Washington közelében megüncsolték a néger Jim Bostont, aki megmérgezto Taylor dr családját.
New Yorkban az osküdtek tíz heti vég tárgyalás, de alig két órai tanácskozás után egyhangúlag elsőfokú gyilkosságban mondották ki bűnösnek Albort T. Patrick ügnvódot, aki azzal volt vádolva hogy a 84 óvos William Marsch Rice milliomost JoneB novü komornikja állal cbloroformmal megölelto. Rico után maradt egy hamisított véirrcndolol, moly az öt milliónyi vagyont Patrickra hagyja. Jones elárulta Patrickot s most ugy hallatszik, hogy bár saját vallomása szerint ö ölte meg Ricot, szabadon fog-
ták bocsátani annak fejében, hogy lizonyítékot szolgáltatolt Patrick a bűn szerző ellon.
Toledoban elfogták a 13 óvos Dannv Hosenbeckert, mivol meggyilkolta a 7 éves Shaateau Arthurt, A két fíu szülői szomszédos farmokon laknak a város közelében. Rosenbocker előadása szerint a Shauteai fiúval lutlászni volt, mikor ez gúnynévvel illette és megakarta ülni Erre egy méstároskéssel leszúrta Shan teaut és a bozótba hurcolta a holttestet, mdyre csak másnap akadtak a fiu után kutatók. Rosenbeoker legnagyobb hideg vérrel vallotta be tettét.
Válás a postaszekiénym iatt.
— Saját tudósitónktól. —\'
!
A főváros környékén sokst mulatoznak
egy történeten, molynek szomorú hőse egy ifjú házaspár. A férj, aki nom a tucat férjek közé tartozik, mert csinos és jó állásban van, n mézeshetek után csak ugy folytatta a vig élotet, mint logóny-korában.
A szép asszonyka ezért vörösre sírta szemeit, de minthogy sírni nem leho< ii in ig, ő is megvigasztalódott, mint sok más társnője. A jócimborák eiég merészek voltak s utóbb, mikor az osti csil lag kiült az <?gre, az ifiu férjért mentek hogy olvigvék s társ. sálukból hajnalig cl so oreszszék.
A kisvárosi fáma már a kisebb agat) csosok közé sorozta a mulatós urat. csupán ö volt az egyetlen, uki mit som sojtelt. Do mindennek ki kellett derülnie.
Egyik tavaszodó estén a megvigasztalt asszonyka levelet irt és sietvo vitte a lo vólszekrénybo. Do a szekrény el volt rontva, s amint felül bedobta, alul leosett a földre. Már a sors gonoss kezénok kollctt ugy intéznie, hogy a csendes utcán senki sem járt, csupán hajnal felé baktatott haza a térj, kinek szomóbe ötlöttek a föl dön fekvó kissé sáros lovelek.
Zsebretotto s otthon, mig n foleségo nyugodtan aludt, elég udvariatlanul fel bontogatta. v
A éjjeli múlatás utolsó gőzo is elszállt az agyából, olyan józan lott. mikor olvasta tartalmukat a a cimekot, kiknek azok szóltak. Másnap már ismét ki volt sírva n szép asszonyka szemo és elköltözött hazulról.
A váltokeiosótct pedig már beadta a a budanesti törvényszékhoz a férj és mollékelto a kissó sáros, kis lóvéiké-kot is.
Miért öltik meg Sipjagint ?
— Saját tudósilónktól. — Egy pétorvári táviratunk jolelonti: Sípjagin belügyminiszter gyilkosa el fogatása után bejelentette, hogy meg akarta bőszülni apját, akit igazságtalanul száműztek Szibériába. Öt magát is jdgtalanul távolította el a kiowi egyetemről,
— Ártatlan vagyok — mondotta —-mert mindig a legjobbat akartam. Tette tpet nomcsak a magam akaratából kő véltem el. hanom fölsőbb parancsra is
1
hírek.
—> Mérgezési kísérlet. Egyik, már több izben ok nélkül elszökött bácsalmási illetőségű tanonc mogaknrta mérgezni Rajkovtcs Károly bajai könvv-nyomdatulajdonost, Első nap röggel a család részére készült roggcli feketekávéjába öntött feloldott marólúgot, a melyet R. és ennek 7 éves ki fia meg-izleltok, s tólo egész napon ét rosszul érozték magukat. Másnan teát készítőit t szakbesnő s mig n konyhán lcivül-oglalatoskodott, addig a gonosz induiatu fiu nagy adag feloldott marólúgot ön» tölt a Icába, A szakácsnő vis^atórvo a konyhába, észrevette a toa azinének megváltozását. Minthogy nz neki gyanús volt. mogízlolte, miro az nyomban fel marta nz ogósz száját. Ezután azonnal lesietett a gazdájához éa közölte vclo apaszialtakat. R. kimont ós a nyclva .ícgyévcl érintetto n gyanús lovet. E* perszo röglön lemarta arról n bőrt, R-jelentést tolt a rendőrségnél, hol az elvetemült tahonc beismerte gaztettét Os ellene a bünfonyitő eljárás folyamatba tóiotott. ,,
Lotvn Tenni« 6s Footbnll (rugó-npda) és egyéb sportjátékokról incgielont képes árjegyzéket ingyon ktlld Sohottola Ernő Budapest, Fouciórc-palota.
— Fegyeno az ágy alatt. A megdöbbenéssel határos meglepetésben ró-szosült a minap este Izsás Antal sátoraljaújhelyi korcsmáros. Mikor 9 óra után a szobájába ment, az ágy alól valami gvanus nesz ütött meg a fülét. Odavilágí-ott a gyertyával b ogy ismeretlen cm bort talált szorosan összekuporodva feküdni az ágy alatt. A megdöbbenés első pillanatából azonban hamarosan felocsúdott s hatalmasan rákiáltott az emberro, hogy mit kores ott. Semmi válasz.
Izsák Antal erre visszasietett a korcsmába s onnan négykatonával visszatérve nagynehezen kiráncigálták az ágy alóla gyanús embert. Hiába faggatták, nogy mit akart az ágv «Iatt, ogy Bzót sem felolt A rendőribe»\', azután kiderült, hogy az ismoroden Kárász Károly többszörö sen büntetett fegyenc, ki csak nom rég szabadult ki a váci fegyházból. Izsák Antal szobájában bizonyára azért rejtőzött az ágy alá, hogy rablást kövessen cl. ,
— Őngyllkog mozdonyvezető. IIo
voel Pál karánsobesi mozdonyvezotő idegbaja miatt már, tíz hónap óta volt szolgá alon kívüli botug állományban b mikor bolálta, hogy nincs számára orj vosság, mogérlelődött benno az öngyilkosság cszmójo. Folyó hó 5-én kora reggel a kortjében egy gyümölcsfára felakasztotta magát. Már egy ízben meg kisérlello az öngyilkosságot, do >>kkor észrevették s megakadályozták tettét, szorcncsétlen embert özvogyo siratja.
— Mogaavar*- ^SaHáfc. N.-Cenkon
n minap egy IS« wrNW, ,obbára akroba iákból álló (árvaság akart» előadást tartani 8 már Na*v(..«nk műviártoló közön sógénok 8zino-*v»« ott szorongott a hordókra fekteteti d«sskákbó<. hovenyószot köralaku nézí><>ror, *ruiUor szuronyos csendőrök egy csa^-ic végot votottek a felcsigázott várakozással lesott műélvezetnek. A szuronyos inváziónak az volt az oka, hogy a környéken a baromfiak nagy mogapadása mutatkozván, erős gyanú irányult a tarka karavánra, hogy révükön tüntok ol n boldogtalan szárnyasok. Késő éjjol hozták bo őkot Sopronba, férfiakat, hölgyekot vegyest. Roj«-gol azonban az ügyészségi fogházból újra szabadlábra hclyozióK őkot, miután a járásbíró elölt eléggé tisztázták magukat a kollemellon vád alól. Siottek visz-sza Nagy-Conkro 8 ma esto újra szólni foj? a dob: „Tessék, tossék besétálni, mindjárt kezdődik az olöadás I" •
— Egymilliós tüskár. Lőcsei tudósítónk írja: Podolin szepesmegyel városban folyó hó 10-én a Mikó-fólo fűrésztelepen nagy tűz keletkozott, moly a fa-készletnek ogy részét és már a szállításra olókészított csorzőanyogot — utóbbi
mintegy millió korona értékben — «1. hamvasztotta. A tűz gyujtogatásből eredt, do a hatóság a bűntényt nem io-rolhatja, mert a gyújtogató ogy píromé* uiában szenvodő egyén, akt — esetleges tűzkárok megóvása végolt — ehae, gyógyintézetbe szállítottak.
-• Morénylet aa orszagruton. Sza-
lárü tudósítónk vóros morénylet hírét adjt nokünk. Erdőházi Károly szalárdj gazdálkodó hétfőn hajnalban gyalogszut rol indult cl Nagyváradra, hogy ügy«». [)ajos dolgait végezzo a városban. Alig egy óra járásnyira a Szilvölgv közelóbea három egymást kövotő rovolverlövés dörw dűlt cl az útszéli BŰrüBÓgbon. Két lóvéi buIvos bobot ejtott a gazdán, a ki vértél borítva bukott az országút árkiba Később bovánszorgott a faluba, e hol levossy dr. körorvos votto ápolás all A vizsgálatot megindították s eddig ki-dorült. hogy merí«nylet törtónt. A mirónj. őt még nom sikerült kinyomozni.
—Az nnya btlne, Gyanús esollel fog» akozik Málnáa községben a halóság. Az esőt a kővotkozö: Az idén február 22-én oggcli 7 órakor egy Szilágyi Anna nevű I. osztályos leányka a kályha körűt melegedőit, amikor ruhája egy kipattan szikra miatt tüzet fogott, s nagy égési sebeket szenvedett. A biztos haláltól u orra járók mentették mog. Ez a leányka a napokban nem annyira a kapott sebek, (mert azok már meggyógyultak volt) mint a ros«z táplálkozás és a kellé gyógykezelés hiánya miatt meghalt. A uzereiicsótlenuég miatt felelősség inkább az anyát terheli, ki cly korán iskolába engedte menni, dacára annak, hogy ai orvos ezt ha\'&yjzottan megtiltotta, Ks ügybon különben Bodor Ödön vizsgáló bíró nyomozatot, kihallgatást is tartott, kiderítendő, hogy a mulasztás kit torhel?
— Kofiélyos znebmetszö. Csütörtök óta ogy országszerte jól ismert óa többször büntetett zsebmetsző ütötte fol a tauyáját Kolozsvárt. Izsák Mayemek híviák a közvoszólyes tolvajt, kit többfélo kissebb-nagyobh „operációi" miatt pár évvel ezelőtt őrökre kitiltottak a város terülotéröl. Izsák uramnak azonban ujnr látszik nagyon fájt a szíve, hogy neki távol kell maradnia Kolozsváiól, hol valóságos eldoradói óletet élnek mostanában a hotörök, tolvajok s más hasonló kellemes ós hasznos foglalkozást tliő kétes oxistenciák, hát ismét felkerceio kincses városunkat. Három napi itt időzés után ma délelőtt hurokra került Izsák Mnycr, még mielőtt valami látható hasznot hajtott volna a zsebmetszés nemes mostersógo. Filippi rendőrbíztos tartéx-tatta lo egyik Honvéd-utcai kocsmában, hol logédesobh álomba merülve, biio-nyára valami bő aratásról álmodozott A mikor a rendőrbiztos felszólította, hogy a rondőrogro kövesse, Izsák kedélyesen hunyorított s:\'.oraóvel b így szólt: — Hagyjon cl biztos ur, mert nz egy»»« csak átutazóban vagyok Kolozsvárt»! Nem jövők ón most Kolozsvárra lopni, mikor ilyon kitünőon szervezett rendőrség van itt?! kanok ón más helyon több lopni valót s kisobb rizikóval is jutok hozzá I A rendörbistos azonban nem volt hajlandó valónrk elfogadni Izsák ur ke-dóívoskedésót. liánom beszállította a rondőrsógro. Miután közbiztonság elleni kihágás miatt pár napig a hűvösön fog ülni a Sörház-utcai dolgozóbátban. Izsákot mint már olyan sokszor mogtörtént volo, illetőségi helyérő fogják toloncolní.
— Mulatságos öngyilkossági ki* sórlot. Bozdáni lovolozőnk irja: A legutóbbi országos vásárunk alkalmávsl erősen felöntött\' n garatra Hclfor Ferenc asztalosiparoa ncjo (mórt mi ttlrés-tsgs* dós, nálunk bizony az asszonyok is isz. nak ám köményen) ós ilyon állapotban hazaérkezvén, összekülönbözött é családjával, mito elkeseredésében, ogy délután 3 őra feló n eki ment a Frreno csatornának s belevetotto magát. Igeo ám, do a »¿oknya íöntanoita vvi/.Bn
- V
Bzerencsóro a közelben horgonyzó nr ily hajóról észrevették, hogy valami monstrum us^lk a tíz»\'. Nosza hamar ceol* nnkra kaplak, hogy hamar kifogják, de mikor a közclbo értek, akkor gydlt csák
meg a bajuk, móri a részeg halálra szánt kézzcl-lábbal kapálódzott a kiha-lászás ellen s cszk nagy ügygyel-bajjal Bikerölt öt a partra vonszolni, hol foly ton afölött jajveszékelt hogy »immár az ö testét a viz sem veszi be.* Bevetto azonban az ágy, ahol kialudván magát a hideg fürdő után, most még egészségesebbnek érzi magát, mint azelőtt.
— Vessett kutya Kelozsvártt. Szombaton egy voszoltaégro gyanús eb garázdálkodott kövespad-utca környékén b két embert meg is haradott. Az esot-ről értesített hatóság azonnal Intézkedéseke«, tolt, hogy a kutya élvo, vagy kiirtva mogkerittessék s felboncolávával állapota tÍBztáztassék. A boncolás még aznap megtörtént s a város m. kir. állatorvos a veszettséget mogállapította. Ennek következtóben a megmert egyének a hu daposli Pasteu^intózelbe ma föl is küldettek. A voszettsóg miatt előirt zárlatot \'a főkapitány elrendelte,
Saivánrány » földön. „As égről
leszállt szivárvány bzótterogetto szinva selymeit", ezt a gondolatot költi most a városligoti rondó és az Erzsébot-téri sétány jácint- ós tuhpánerdeje. A szem mogittasul tündéri szingazdaságától; eddig csak a Jardien do Párisban vagy a londoni Ilyde-párkban lohetott ilyet látni. A szókosfővárosi főkertéöz remekelt itt Mauthner Ödön cs. ós kir. udvari magkorcskcdéso által szállított virághagymákkal; nagy élvezettől maradna tehát el az, aki ezoket a smaragdpázsit közepén, teljes viritásukban meg nem tekintené. \'
Hygrlexüktts franozia gummUmk
\\an szoroncaém a n. é. közönség szíves tudomására hozni, miszerint az összes hygionikttB gummiárukat (óvszereket) min-dou akadály nélkíll továbbra is elismert legfinomabb miuősógben kiszolgáltatom. Yi-srontelárusitóknak megfelelő nagy engedmény. Kórom megrendeléseikkel egyenesen czégotnbez fordulni. Kalatl J. Budapest, Koronaheroseg-utoa* 17. Képes árjegy-aék ingyen ós bérmentvo.
A rákbetegségről.
A némot sebószoknek a napokban tartolt 81. kougresszusa a rákbetegség mai állásának kérdését is tárgyalta és arra amog győzödésre jutott, hogy a rákbetegség bi tonyos esetekben operáció segítségével gyógyítható. Az operációnál ismerni kell a rák terjedőimét, mort a.*, egészséges hasba meglehető, mélyen be kell vágni. Az opo ráció igen veszedelmes és emellett kevés esetben biztosit tartós áyógyulást. A kongrosszuson Gussenbauer bécsi professzor a rák keletkotésóröl tartott elő. adást. Szerinte a rák a fertőző betegsé. gekbex tartozik. Az operáció segít ugyan a bajon, azonban állandóan visszaeséstől lehet tartani. A visszaesést Kablden (Frei-burg) és Peterson (Heidelbo/g) szerint vagy az a körülmény okozza, hogy az oporábió után fertózOU réssek maraktak a testben, vagy pedig a dagana mellott levő részek is betegek már. A fertőzés oka lehet más körülmény is, oz azonban ritkán fordul elő. Mikulio Wr (Boroszló) a bélrákról tartott «leadást, 106 operált kőzUl több mint 80 százalék pusztult el az operáció következtében.
Igen érdekes volt Krönlein zürichi professzor előadása. KrOniein a gyomorrákot tette alapos megfigyelés tárgyává. Pácion-Bemek száma, akiket mogflgyolt üöá-ro rug. Kxek közül 187-et oi>erált és a log-^öbb esetben sikerült ax illető óletét nieg-hosszabiUnia. Tartós gyógyulás azonban csak 18 ¡Műiben állt be. Kze.k közül egyik-
nél már 8, egynél 4, kettőnél 8, báromnál két és hatnál egy esztenáejo nom történ1 visszaesés.
Sajnos, az orvostudomány úgyszólván még tua is tchototlenUl áU a reltencs betegséggel szomben. A szakombereknek e •téren tett kísérletet még csak tapogatod-zások, a melyek talán idővel eredményre fognak vezetni.
Adja Isteni ,
REGÉNY. h tenger titka.
Azután hónap-hónap —- év-év utáu múlott s ő már régen nem is gondolt esküiére, mikor egyszerre, mint dorflll menyből villámcsapás, felhangzott a nyílt tengerről a hívó szózat.
A mint láttuk, Ijortuccio nem gondolkodott sokáig, esküjéhez hiven mont a liivásra. Még ssak annyi időt sem vott magának, hogy kis leányától, má az akkor nom is volt olyan nngyqj^ kicsiko, elbúcsúzzék.
Beült a lélekvesztöbo és vice a lóikét az ördögnok.
Mert ő később sokat gondolkodott a dolog folott arra a meggyöződósro jutott, hogy a mérnök tulajdonképen aenki más nom lehetett, mint Belzebub a kí nem akarta, hogy ogy bünős, do-igazhitű lelko vezeklés, bűnhődés után jusson a másvilágra, hanom elvillo a vezeklés elől, hogy azután annál biztosabban karmai közé kaphassa.
Do azért ugy megszokott életem minden veszedelemnek szembe nézni, hogy egy cseppet sem félt, mikor elindult a nagy útra.
Belzebub lakása.
Az öblön kíVftl- ténfergett kis bárkájával, mikor kozdolt alkonyodni.
fiber tengerész szemo volt, olyan, mely még a távcsőnél is tisztábban mutatta néki a láthatárt
A tenger egészen csöndes volt ós a meddig a szem látott, az egész közlet-ben nem lehetett észrevenni semmit.
Som viharbo, még csak a legkisebb fűst sem volt látható.
Már már azon kezdett gondolkodni, hogy talán a jó tezánóikat, ténylege képzeletük csalta meg s csak a véletlen, hogy éppen azt képzelték halani, a mii Ő várt, a hívást, a míkzr egyszerre mintha tényleg a poklok mélységes fenekéről került volna elő, maga olött látta azt a szörnyeteget, inelyről e fezo uoi korcsmában hallott.
(Folyt kőv.)
V <<
Frimm, hülyék intézete
BUDAPB0T,
ni. EfZSüttt I(HtoHil 15-17.
a V*rsaU*«tt*n.
Kik4f«iKílU»n lifltyik, £ üí ifi
on«o almija»!» te
ita áll fetm a Uf-
askóroaok »¿srA/«, már
jobb eredménnyel. V
Ai tnliul iiándan kiüli*«* VI trtt tlntftv., cüíxctfi int »¿.-¡aiibta van; kolínA«» 0 0». és «1 kfcr. yJo,rmrjfe»nl>b «11». meri.iMk. Kddlf Mib nunt 90U novandik lett s Itfjobb «rwtiainnynl «IL-xiilrn, Uk löajilal UM< Ua««V»aO fwlarUr.l kí\'
A bernndMi.« a Itv.rxbb te b tfEx»<<flfyl ki-nttlmir>t<-kn«k nn-fft-ivíj
fr.:»rtJok > viilH* korra »»tí Uklnlet nílkül e.\'*»i roltrnnok. fcjlo \\tc-Sn i», Id\'i.fbh haitik »<*• uiár* állaadó orvcal Muiydct t• kn*li* 6« a te*-tiimthtlrljcsebb ápoUa molMt kftliii oadály van ImxcihIvüv«. t
KUiUi mértíkclt int ktMn fiobák kolün ápoli-v»l :nef<>í«>*te trarlflt.
A( inlr/ot tflr/un 6sttekMl*M««f I btr ét a »UU-tto* vwul i\\l reaai kóiul kiló d illáikéit) iltU V-\'"k** ny*n «"^rtitlA,
KíukUa pioiptklutl 6« h)vt<cU falWkltkcl ia-tyen é. bérir«*»v« kaid bárt In ?k
<w icazpatöfif.

Cisk ttjtitx pribktlpM
rtudoljék % t*«d*h»-Uau, t«1Ú<11 mifol ujopjtó
ÍK, • Urork» t»l»t m
g , tofj (ojn»k róU ftóiWnl, boyt «eo rtodutír kinn-ntl ftl »rollt ««cplót raAJ-íolíot, uindcnljl* UuUt-lai<*»(öt >1 »rc*ril ia kbir-ryMit«r« üdc.ífoí, »1«. Uh. ifot kAI<si4u«i. Ari. ~ kaiou». Vaiódi u(«l ut»rka->ui)>pMi 1 k«r. i daiab S
------ptder l k«r. V) 4> 2 kor. VUMi u>t«l mi.
i\'V\'.fl^au k»(,h»tű »akin B*lft»»a Korai) nHp Úriban. Tciumtít, a bora mlnd«n p<MUIr«ndtT*i hW<«n<ti. Iiudap*»t«n kiplutó Tórdk fil» rritv. aiarUtábaa. Kiiily-ulca UL-te AncUi«*y-ut SS.
Torony-órák.
kaatólyok ^a 4pttl«tt b«rtnd«i*íít lo«6l&
nyöiobbcn eaikflrll Majar Károly utóda
HtlXal.KK J.\'iNOfl «1.4 marvar óragyir f&x-beraadcxi1«.»! Bud*»«at, VII, Xaxlnoar-utoa S. aa. K4p*a Arjafyiik • kMUifjtiyiéx btniieolre.
Fájdalmas, kínos és kellemetlen,
ha testo bárhol viszket, sömörős, bőr-ktltegefl vagy kipállott. Minden bajok tfeljos megszllntotésóro elég egy tégely v Erényi-féle
Iolitiol-Salioyl.
Biztos hatás. kn, 3 korona utaalltetal. Ssétktlldl:
Erényi gyógyszerész
Bubuduillii 6. aa*m alatt.
KórakUr:
Törik KirAly-utoín ia. in Efirscr g}6gy tÁr VAot-kírut 17. aa-

u
J aranyozó
melylyel bárki azonnal mosha-tóan újjá aranyozhat elavult tükör ós képrámát, szobrot stb. Üvogjo 80 lor. Negyed hteres 3 frt. Nyolcad literes ecsettől I frt 80 kr. — Megreudolhotő
Kertész Tódornál
Budapest, Kristóf-tér Kíp»a irj«iricket Innen ia birmtntr* kflld.
Gézsruk-Crém!
A hfilnyek kodwenoe I A leghirosebb
szakemberektől njánlt arckenőcs, eltávolit az arcból mindennemű tisztátalanságot ugy mint szeplőt, atkát, (Mitosser), má)foltokatsu> Ara ogy tégelynek 90 fillér. Egy doboz gAzgák-tzappan 90 flUór. Egy doboz púder (nagy) 90, kiéai CO fillér.
Kapható kizárólagosan
WATTERICH A. drogériába» Budapest, VII., Dohüny-utcza 5.
■ ■.-■• ■: Ugyanott az ősszos bel- ós külföldi illatszerek, piuorecikkek, gyógypiporeszap panok kaphatók. — ■ ■■■
Gáz-izzófény H, Spiritüs-izzófény 6 K-Petroleum-izzóíénylO K Acetylén-izzófény 3 K ^h Vidéken képviselők kerestetnek
Részletoe árjegyzék in^-cn,
GONDOS J.
BUDAPEST
V. ker., Váozl-körut 04. sz. >
nMNNMntmmm
.TUtandsia-szór* matraon^.
KOUnl«f*Mé«k^nt rrMjai
BOGI és GRABER oés*
. k Budapeat, la|yaiH(-«tM SS. A TtUandala aaör aatra.o l*(Vi(0r.i..t
liu*r helyett.
TiUaadaU-«aSrr*l tSltfitt Batrftcalbk INV4 racanyoMiml va U(y«áffal biraak, ato*U«U l(.« tartsak, telj««» .««»Ulaoek, fótiili« I»«U*U awif^ mentMfk ia nadvctaac aiiai »ij,aaaütkaUU»«oi.
TUlnaAala-aadr nabtMk Úribb* l<aa a^a-latot i normill. t«.U mcUs.if f«nUiti«ira te ragályos b«tot<«it uliu Mtlkatee* f«rt6t«!<niU>t vilW-ilt nilkSl kiáltanak,aonvk KSv*tk«*tib*a TttlaixUa. aiir tnalracaloV taindaa hytfentka. kSrtUUnísy»«k t»ltí«rn inpff»l«ln»k.
Tüloaidala- as*r tttatraook Uaiartte* «»«-c.*V liinlartiaok riuéra ajánlató», luuitaa ktlSaVira wili>daJt. peuttt, kórhiaak, (Srdftk, ttb. uámárt
r r i \'(lat(\\-a«ör matrac,\'«üi árai: uatvaÁf óa kivitel aiciiat S róu*> li cl*, majaj IS—.» fxllj atyai. kint. »
TUlanaaU a*4r tUt«li-
klakkil minta Inirta.
v ltendeié>*k mirtik utia i3 ói a alatt %Mk4tetM ntk. normális iryakra Ül indiait n*rr rUik.
MmnMummm
Nyomatott Biikely Viktornál OadapitU
CBAK EOYflZER KELL KOSfft Óriási mafftakaritia I KAOzax znuxn ázsiait.
Petroleum-szappasi, /
teljesen ártalmatlan legeslegjobb . wún»m 0 világon. 1 drb (80 flll) elég ŐU Ut# vízhez. Bővebbet u meliécsomagolt bxs» nálati utasitás. Oyiri főraktár: BUBAPEST
VH. BottonbiUar-atoa 28b- szám.
Drogéria és egyóbb jobb üzletekben »1» dcnült kapható.
Pá a t ao som af« k (SS drb) S kor. •• ZlUrirt. birmoutT* ntó.nvit malUtt
Képviselők mindenütt ka«»stetnsk,
lo
Orgoia-erúM Hrczkeid.
Mladeu *4d!f kiaiiUtt uipiti U b^ipaü siu«k kitt a lerkitflnibb kiaaibntey aí Ontoua.,,(\'jte>" taival n«n> tairadiá.
Ax JtfiuM b&lcyak klváltea kadvaU ate-plti n«/«.
Vf)«dtlU blxlM umumm sié>HMro<> tln/tí r.urláaára.
KltároliUa a májfoltokat, itoM, p«ra*niat, btei« rary fa«yM által alUdtettt Tir«* ffrí-lokaL kiumiUa a ráa«okat, kl^ibrlyeket, má« koroaabb efyáaakjiak is Mj«*, Oc*. ifjú arciajutt kiicáúoii.
CiwUitUx hiúira abban ralUk, h*m a Wrra kenva riftjn UUaivódlk < litr« áxon báxculatoa batátt, bu|y a m«v lit, ainvf»rt* vasv p«r*«nÍJ*s arca aaár $é-hány nap alaU UIIm«h álráitoaik.
Mivel nwn ulraJák, nappal la haitnUba\'v Aj a lUralvoak U kr., aayyakk «0 W
hoaalvaló orgona siapSA» 36 ka.
Ortona poudar I aaiakan, f.hiv. lixaa te u»m axiná kis tetea te kt. aa«y Aoboi 1 M,
ox= M+ftíM I -
Baroaay Károly |y6Q!UMlirábu mm bvk*.
Uzyantet blUoi hatása lábUcates »Maa
hints por CO kr. te hUtsa hatás* vaixti 10 kx. ka»h»ü
&MÍm$a(mslm
melvsk as illstékee Moekapaeahásek
által minden tekintetben a legkiktijaőb. beknek vasnak alUmerv* ée így a ha**i
és külföldi kiillitásakon aa első dijai nyerték, 75 trttól különböső árban kaphatók. Minthogy es idő sseriat • caim-balomnak pedáfjázt éa be\'aő SMrkMetéa utólérhuteliau Ulilraányom vaa, ir* javításokat és áUlakiMUeka Is «UeMU dok, a han9 javaikért és Uctésségéir« keMMégai vállalok.
Habits Antal
hiegnwklsslH
Budapest, V1L khHUet, ÉrmH** körút 41. azám.
» ÓrUavaákst kimentve kttl& ^
v A (sgyjabb As legJcAb Miltel^^ss^
köszvényos-. rhenmáe-, Uehlaai ée Idegfájdalmak eUen p
Horkulosfilrdői
Rkeumaíluid
Fordnljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesfürdőn.
X* megpróbálja, msg nem bánj*
1 ITH Ara 1 forint |

Pártoljuk a hazai ipart I

M^pa
* r IiiiLIUim
ír *" ^^^ _
»*>* - —
ktMHielálnté««!
Batíapest, VI, Abuiíkj-uI 24. Kii
mm *ftr* Mellett.
Or. GARAY ANTAL
i s. ii íü a*m* * naaai keéet«4«<A ée bárba** mWn" ntt MUm nJurKi. cyoreaa, tU»MM »iad««-n«uS férf-á« H«i M«c«««k«t hftcU-
fotrM, kort b HtUtM.
poeu írv i if
ImWui tfáuwti.
bate<«*c«ka
U í»fírtéif\' «lAb*.-.«» bótke; • >rtrl. el _ it \'déwb*.« .ü e«í»ri»t kl-if ti kipróbált aWum saertat. -»odoakadva laas. ReuUUa ■ at lO-4-U it art* t-4-if.
»éflyswrekr«! (pséeskerflk
KÁVÉ és TEA
l ÍOi Háitartáai (Uen JA) írt 1.30
I kiló Verseny (Portortco) ^ frt 1.80
Űló Portorico (1«. ajánl.) ^ frt 1.60
kiló Cub» (finom) £ frt 1.70
kiló Öröorr (finom) _ frt 1.80
kiló mocca ^ frt 1.40
1 kiló mocca (leffln.) ^ frt 1.60
1 kiló arany Jáva M frt 1>*0
1 kiló arany Jávafl«. On.) frt 1.60 KQlönóaan ajánlom naponta írittta pór-
költ kávéimat
t k06 Yefyes Pórk. (fc. Jó:) frt t40
1 kiló finom Pörkölt frt 1.60
\' kiló Cuba Pörkölt frt 1J10
Kávéhoz csomagolható
4 kiló ManJe i 8 kiló ManBarin, csás«. kar. 7 frt 6»
1 4 kiló HáztarUii 1 8 kiló Háztartiai
arin, caáaz. kar. g frt 1.60
®frt 1JÍ& f»frt 86
JK |l kiló* postai sáks ál (melyben <£& ,n több fajta I* koldhetó, már 1«! vidékre is teljeson bérraentvo 6s elvámolta kUld \' •j
BALOGH LA* "
híré- 4« tea kivtv*U Budapaet,
FÓOiUt: VTL, RottenbHlor-uto* ISpP. FíóktliUtek: TO.. AndrAuy-nt le. VI., Dohany-uto* 61.
Hicker Gyula
•zlta, sodronyfonat, körítés ás ágy-betét gyár», legolonóbb bevásár-
1 , , ,s lásl forrás ,■■■■■ lm -
BUDAPEST, VH. Nagydlofa^-utoza 20. szám.
*tj«S7Sétt ** kólMárr*t««t bérmentv* kflldö
>
TELEFON 22—60.
Brázay-féle sósborszesz.
Egyéneknek, akik sokat morognak, turistáknak, sportférfiaknak, kittlnö szolgála-tot tesz c szor; nemcsak könnyebben viseli nz ernher a fáradtságot, de ha az erős testmozgás után frotiruzzuk be magunkat, ez ojru rugalmassá teszi tagjainkat.
1 nagy üveg ára 2 korona 1 » » 1
készpénzért vagy részletfl-j zetésre legolcsóbban
rr m nnrínr».aí
uuw yuiJüM®1
BUDAPEST, József-körut 26.
Képes árjegyzék iBflyw ée Mmeotve.
ÜScT többé nedves lakás!:
Löiíler íóíe
Vírus falsx£ri«6 pof
nélkülözhetetlen építőmesterek, ezobaíéatók éi háx-tutajdonofok ráuóre. Mert Vime porral azt atonnal szárazzá lehet tenni. Ezen Viru*-por azáiszorosan kipróbáltatott ncdvos U salétromos falak ollen és 4 letjohb ós leghizto»abb szernek bizonyult, vakolási célra használható- K*y réron hiányzott szükséget pótolva Útjuk és ezen cikk Jo(osultsá{át be kell ísmemttnk, ha szem etótt tartjijk, ho*y a háztulaj
donosok mennyi kárt szenvednek Mikor, ha nedves lakása tóbb necyeden át Or<-»en áll és azt senki sem meri kibérelni, mert bútorát, sót ojészsétét is koc-káatatja. Csak Vlrns-por van hivatva ezen bsjokon setitenl. — Kapható használati utaaitáesal egjUtt fél kilói ctoma|okban S4 krajoárért, mely eleíendó •n kisebb szoba boreeueléaéhei. Efyedali fóeláru» sltási hely Szabadka és vidékére
Hajnal Ferenc
ÍOsier és féltik Oxletében 1. kór Kölfsai-utca volt Oergely Máté-féle házban.
RúraQ^S vidéken bármely helvisécben Cdcarxvl f^Ho nútktll otthon vijczhetí napi
képviselottel mellékke«
minden ezhetó napl2—S órai cimirássál, levelezéssel, képviselottel mo losetQl havi 100 -200 koronát nyer visszporto ello-ében minden levélre felél ,,K6sponU Iroda" udapest, Aíadl-utca 81.
Igaz történet iá életből. — Elbeszéli: Fábián András, Ttirkavén. (Utánnyomás tflos.) \'
világ, senki sem látta beteg tvolt és hogy
oly hasznát A* Olvasásnak, mint az m9St egéZziéili, annak köszönheti,
édes hogy
t
*>
molynek fj. Szabó
Mióta áll a
élyóin, a ki nagy___,
clvajci tud, 1
» Nyolez esztendeig Idnlódott jé atyám, gyomorf érése és bélhamtja volt s vérszegénységben szenvedet; minden esztendöken térhas támadta meg, s emellott szivdobogár. Ezek voltak belső betegségei», de borzasztó külső bajokban is szenvedett szegény. A cauzot és rheumatlkus bántalmak rettentően kinoxták, dereka fájt, iszonjíi szaggatásai voltok és semmi Ifm használt neki. Uár-már felhagyott azzal, hogy orvosi szerekért hasztalan dobálja ki pénzét, s párnába csikarva egész napon át a kályha mellett ült s az imakönyvben » naptárban olvasgatott Egyszerre csak felkiált f
— Ez ax I — Micsoda? kérdeztük mi. \\
— Ex az I ismétli az öreg és egy elbeszélésre iftutalott, v czime: „Egy öreg ember titka", melyben j^beexéli
ifj. Szabó István, hogy a világ semmiféle szere már nem hasinált neki, végro a hires Feller-íélo „Elsa-fluid\',-iiot folyamodott noly nemcsak őt, de a faluban még sok más embert is meggyógyított. : v
iNem akartuk elronUni kedvét és kivánságára\'FelUr -V. Jeriö gyógy8zertárAból a „Szt Háromsághoz- SlübiCS. templom-utcza 9. rendeltünk 12 üvegcse ÉUa-Quidot, mert kevesebbet nem adnak. A patikus ur 5 koroaa utánvét mellett epy tucxat Elsa-Üuidot küldött ós használati uUiitást mellékelt hozzá, melyből megtudható, miké? kell használni. A pésta költséget ő maga
kanálnyi tejben ebből e magát az Elsa-csöp-pe*kc\\ A D-ik naptól kezdve jobban érezte magát és ,\'>8 béi múlva pedig egészséges lett >\'\'.
A faluban hamarosan megtudta minden\'ember, hogy atyám egészséges. Vala-mennvion FeUet—féto Elaa fluidot rendeltek s csodálatosan nz mindenkinek ha^inált Itt csa* néhány esetet akarok emliteni. A Dandár István öregsége követ-koalében sze mgyöngeségben srenv«dett, már közel volt a megvakulóshoz s
emiatt a Faller-féle Elst^dol kezdte használni. Hat hét alatt ugy Iálott, mint e fiatal ember. Nagy Jánosiw <is még 20 embernek szúrása és dorókzsábája volt a fejük 6s keresztcsontjuk fájt, erősen köhögtek, influenzásak voltak és valamennyit egészségessé totte a Fella«-féle FJstv-fluid. Erős Károlvnénak szódülésoi voltak é» m e 11 b a j kinozta Vórtköpütt s láza volt, ^így, hogy a tejet is elvesztette, csecsemője ennétfogva hasgörcsöket és kiütéseket kapott, ezt a szegény asszonyt is kigyópuotta a Foller-félo Elsa-fluid, uira volt teje s gyermeke is pompásan meghízott A ülébános ur gazdasszonya orbanezot
lábán s a nvaka fájt. Kc
kapott az arcz&n, mérges daganata volt a

s a nvaka fájt. Kolompár András
fizette.
14 napon keresztül óránkint busz csöpett ivott atyám a jóillatu El8a-falyadékból 8 minden reggel este jól bépőm
rémséges fogfájásban és hat gyermeke sárgaságba n 8zenvedet< gyomorbaiuk. hányingerük, dugulásuk ós gilisztájuk volt freller-féle Elsa fluid ugy ezeket mint minden előfordttlé botegségot kigyógyitott
Az Blsa-fluid mind híresebb lett, a szegény emberek összegyűjtötték pénzOket és sokan együttesen lü koronáórt négy tuczatot rendeltek, hogy így olcsóbba kerüljön. Ez a szer az apró marháknak és a sertéseknek ií használ. Az óu öreg apámnak nem volt nyngta és egyro azon gondolkozott, mikép mutathatja ki báláját Feller V. Jonő gvógyszerész urnák, kinek egészéét lci>9zönhette. S mikor egyszer a templom bél jött igy szólt hozzám: ,
— Az ohrasá-tnak köszönhettem, hogy erre a Jé szőrre Lilidtam. mely nz én életmentőm volt, ülj hát lo fiam, ird meg, ho^y mint segített rajtam a Felle^fóle Elsa-fluid s mi a legmélyebb háiát érezzük iránta és ne sajnálja, nyonmia ki az újságokban és naptárakban, hadd tudja meg a világ milv hathatós szer az Klsa-fiuid,
Ti, kedves olvasók ha az Elsa-fluídot meg akarjátok rendelni, ig) otimezzélA
FELLER V. JENŐ gyógyszertárának, \\
STÜBICÁN templom-utcza (Zágráb merjyo.J ^
és adja a jó Isten, hogy ez iv csodaszer soha »et-i fogyjon ki, s mindenkinek olf> hathatósan segítsen, mint az én öreg atyámnak. ...
v^hfe.
és
A valódi Feller-fále Elea-fluid az egészségtijyi ható?.^ által meg van vizsgálva és jóváhagyva A berlini, római, londoni,
párisi és nixzai kiállításokon aranyéremmel tüntelték ki. Csak valód», La minden üreg nt „Els.V védjegygyel van ellátva.
Nemcsak betegek, bancm cgO*r«égesek is rendelik, mert r.z idegek erősítésére, az aiczbőr üditésére és szépítésére, a fej mosására, korpa és hojhnüás ellen Cj ezenkivtll mint kitünö srobaillatot is haszuúlják.
Egy tuczat (12 üveg) postán szállítva & kor., 24 üveg 8.60 kor., 36 üveg 12.40 kor., 48 üvog IS kor. bérmentve, utánvéttől
vagy pénz előzetes beküldése után. — A kl másodszor rendel, mindon 12 Ovaghax
_______ « v
1 üvogot ingyen kap. ....................,
Vérijén y. ^
w Mindenkinek megmondom, hogy csakis a hires Feller*
féle
„KU8A-FL,UXD" maateUe meg az életamoL" . irja H}, Szabó lat vb«
__ Pakozd.
Poitáö, vagy a pénz előzetes bokttídóae után bérmentve küldi az egyedüli kósxitő:
, Feller Jenő
gyógyszeréss O osáss. 6« klx. Feuaóge olonrbon Fttlöp nerozeg udvari ezáUltája STVBXOA Templom-utoa 400, (Zágráb megye.)
Főraktár Budapesten:
Törflk József rrógyszertárában, VI., Király t .\'yógyszertárban. Váczi-körut 17. Zoltán Bé
utcza 12. Dr.
Cgrer^féle „Nádor" la gyógysz. V^ Nagykorona-utca 23.
18 éven át egész testemen különféle kínos sebekben szenvedtem, senki éa semmi sem segített rajtan^ csak az ön , ,BXj8A-FXjUID"-ja mely teljesen kigyógyitott.
Hönlgachnobol Endre __ KOrösbánya.
1!, ÉVíOiyam, 112, szám
f.r r rssr. . z
Nagy-Kanizsa, 1902 kedd, április 22.
Egy szám 2 fillér,
• r * m ,.1
•r
YKANIZSAI FRISS UJ
Előfizetési ára:
Hílvben hkÁot hordva egy hóra 60 fillér. Vidékro postai küldéssel egy hóra 1 korona 20 fillér.
X
Kiadó tulajdonosok:
Kraua* éa Farkas. Szerkesztőség és kiadóhivatal i Kranss és Farkas pspiífceraakadé**-
FaUlös s«ark«astő:<
H.OBVAI Htioő.

Megjelenik naponta korán renne!.
Nyomatott »a^íITsgykaniiiai Friss Ujsu^\'
nyomdájában. -T-r-nrrrr-rni-i--- 11 "\'............ -
Horánszky temetései
> __■ v
logjf szerencsétlenség a Dunán.
Nempzls.
Eudapest, ápr. 21.
A végzőt utjai kiszámíthatatlanok, mert a szeszélyes sors halomba dönt minden tervezkedést ,amia véges emberi elmében megfő gamzik. Már azt hiszszük c\'élhóz órtflnk, valóra váltak tervoink ós reményeink, akkor látjuk, hogy a sors ismét belekontárkodott müvünkbe.
Az egész ország várakozással tekintett az egy hónappal ezelőtt, -kinevezett kereskedelmi miniszter müködóso elé. Sokat váVt tőle, mert meg volt győződve arról, hogy az a tárca most erős kehekben van letéve. Az omberi számításokat a fátum azortban meghiúsította. A puritán jellemű és vasszorgalmu férfiú, ma már kiterítve fekszik déli növényekkel díszített ravatalán.
A vesztosóg, melyet kiszámítani jelenleg nom lehet, az országot érzékenyen sújtotta, ezen csapá3 nagyságát egyelőro felfogni nem lőhet. Baross, a vasminiszter utódjának tekintottük a nagy halottat. Egész óletót szakadatlan munkásságban töltötte, csak egy cél lebegett előtte : a magyar haza bojdogi tása. Do ember tervez, Isten végez. A megkezdett munka, amely csak még a fundamentum lerakására szorítkozott, félbe maradt. .... ......
Az általános gyász közepette, midőn a szivekot a fájdalom érzete tölti el vigaszt hiába keresünk. Majd ha a csa pás okozta fájdalom enyhülni kezd, majd akkor foghatjuk fel teljesen veszteségünk nagyságát.
Ilyen szeszélyes a végzet utja, moly most is meghiúsította egy ország terveit és remónyoít. Az olmulás, a halál csak a nemézi3 fogyverei, amelylyel minden emberi számitást meghiúsít.
Az egyiket, Korek Andrást, kihúzták egy félóra alatt a törmelékek közül. Csodálatosképen semmi komolyabb baja nem történt.
Ellonben társa, Tachtl Károly pincemestert csak késő délután húzták ki, do már holtan.
A vizsgálatot meginditotték.
Munkás-szerencsétlenség a fővárosiján. * -
— Saját tudósítónktól.— .1;
Budapest, ápr. 21.
A budakeszi uton a Preyer József tulajdonát képező nyaralóban tegnap, vasárnap reggel beomlott a kut, amelyből a viz kiszivárgott az udvarra, ugy, hogy *zonnal munkásokat kellett hivni, akik a beomlott kútról a törmeléket el akarták hordani,
_ Mivel azonban a kutmester nem hozzá értő munkásokat hozott, szerencsétlenség történt, amelynek eddig egy áldozata is van.
Amint ugyanis délfelé a törníiléknok jórészét már elhordták, a kut fenekén doigozó két munkásra az egyik \' kutfal ráomlott,
A hány épkezü ember volt a környéken, mind segítségére sietett a két munkásnak.
\' Öngyilkosok
— (Saját tudósítónktól.) —
Budapest, ápr. 21
Ma reggel a Ferenc-József hídról egy 40—45 év körüli munkás külsojü asszony a Dnnába uprrdtt. Megmentésre többen utána eveztek, do már nem tudták kifogni, mert elmerült a hnllámok között.
Nagybecskorekről írják lapunknak, hogy ottan Bolgár Antal írnok az éjjel forgópisztollyal főbe lőtto magát ós meghalt, öngyilkosságának okát nom tudják. Valószinülog pillanatnyi elmezavarában követte el teltét.
Kporjesről irják nekünk, hogy Lioder Géza vásárhelyi szülctésü bérlő, aki rokonainál üdült, tegnap eslo szobájában felakasztotta magát és meghalt. Öngyíl kosságát elmezavorában követte el.
A budapesti rendőrség Bécsből táviratot kapott, a melvbon jelentik, hogy Sohuster Jenő 28 éves fuvaros két nap óta nyomtalanul eltűnt. Hátrahagyott lovelébo azt irja, hogy önjtyilkps lesz, mert nem tudja tovább elviselni beleg-ségét. Előbb azonban Budapestre megy egy fürdőbe, a hol megkisórli a gyógyítását.
Hozzátartozói azonban megtudták, hogy Budaposüo az általa megnevezett iszap, fürdöoo, do más fürdőbe som érkezett félnek attól, hogy csakugyan öngyíl* kossá lott már. **
A kí élve vagy halva nyomára vezet, annak 200, korona julajmat tűztek ki.
Stern László 42 éves szobafestő az éjjel a közraktárnál a Dunába ugrott, ahonnan azonban még ólvo fogták ki és szállították a Rókusba.
Éleluntságának oka a nyomor.
Keresztessy Etelka 10 óves szombathelyi szülotésü ovóiskolni hallgatónő ma reggol a Dohány-utca, 69 szám alatt levő lakásán gyufaoldatot ivott. A Rókusba szállították.
Öngyilkossági kísérletének oka betegsége. a mi miatt nem tudta vizsgáit lerakni.
8udapesti csendélet,
— Saját tudósítónktól. — Budapest, ápr. 21.
A főváros egyik legforgalmasabb helyén, a Csömöri-uton ós annak környékén, az egész Városligetben, amint az est beáll, a közbizloná&g rendkívül szomorú képet nyújt. Ki van téve annak a veszélynek minden orra járó ember, liogv valamelyik bokorból hirtelen előugrik egy kétségbeesett exisztencia és megöli vagy kifosztja különösen nyáron mikor a hajléktalanok is inkább a\' Városliget zöld pázsitját keresik inkább f«l. mí\'it a menhelyet.
Az éjjel is telve volt a Városliget ilyen alvó alakokkal:
Igazán ideje már, hogy a rendőrség vé?ro meckezdje a szokott nyári razziáka a Városligetben.
Ma éjjel a kővetkező dolog történt a Városligetben.
Csupenszkv Károly kővwfi legény a?, este fél 11 órakor a Városligetből hazajövet a Gizella- és Csőmöri-ut sarkán hirtelen ilvon kiáltást hallott:
— Rabló, rabló, segítség emberek !
Alig fordult ejryet a hang irányában a midőn forgópisztoly durranását hallotta. A következő pillanatban egy «olyó süvített feléje és feje jobb oldalába fúródott.
Csupenszky eszméletlenül esett össze ós jó ideig feküdt így.
Égy rendőr találta meg és értositetto a montöket, a kik. bekötözték a lövó8 okozta sobot és aztán a Rókus-kórházba szállították. -
A kórházban magához tért és elmon dotta, hogy mi történt vele.
A rendőrség szigorú vizsgálatot índi tolt az iránt, hogy ki lövöldözött.

Szerelmi dráma,
Megtöbbeníő szereltei dráma játszódolt lo a nnilt héten Báltaszéken, ahol két fiatal életot kergetett a reménytelen sze relcm a halálba. Az eset részletei a következők
Maycr József báltaszéki lakosnaklstván nevű fia halálosan beleszeretett Schinídt Orbán szintén bátaszéki lakosnak Magdolna leányába, akit feleségül is óhajtott volna venni. A leány nagyon vonzódott is Mayer Istvánhoz, , szülei azonban rossz szemmel nózték leányuk szerelmi viszonyát és azért egy másik fiatal emberrel el is jegyeztették".
Sóhinidt Magdolna vasárnap kiment a szőlőhegyen lakó nagyatyjához völegé nyével, tőle elbúcsúzzék. A mint az öreggel beszélgettek, egy kis leány levélkét hozott Selunídt Magdolna részére Mayer Istvántól, melynok elolvasása uján a szobából kiment és ugy. eltűnt, hogy sehol serh találták.
A faképnél hagyott vőlegény tohát kénytelen volt maga menni a városba. A csendőrség a szülők jelentésére az oltünt menyasszony keresésére indult, a ki — mint kitűnt — Maver Istvánnal találkozott, a kivel közös elhatározással megváltak az élettől. Hétfőn délelőtt fél órakor Bátlaszéken kívül, a szőlők mellett egy keresztnél találták mez verőkben a szerelmes párt.Mindkettőnek szivét fúrta át a golyó. A gyilkos revolver Mayer Islvdfr jobb cezo mellett feküdt, mellben két üres és 2 teljes töltényhüvely volt. Mayer "stván zsebében 22 tlrb nevekro S2óló cvclczölapot, 3 levelet ós 9 darab papírszeletet találtak, melyekből mcgáila-jitható volt, hogy reménytelen szelelem miatt követték el\'tettüket!
Elöször Maver István közvetlen közelről kedvesének szivébe lőtt s midőn az kiszenvedett, saját szivét lőtte keresztül.
Két gyanús haláiset.
— Saját tudósilónktól. — Mágocsról irja tudósítónk : Na "v zációt kelt, hogy Bikal közFérrl-en a pécsi kir. tőrvényszék által kiküldölt bizottság két hónapokkal eselőtt elhal\' ember hulláját exhumáltatla és azokat fölboncoltatta, mert alapos a gvanu, hogy azok nem természetes halállal multak ki. Az eset a következő :
Ezelőtt hat hónappal váratlanul el\' hunyt Dámer Jánosné asszony, két hő-nappal később pedig eltemették Meinín-ger Ádám német főldesgazdát.
Akkor is sokat beszéllek StTŐl a rövid szenvedés «után bekövetkezett halálról de mikor az elmúlt héten Dámer Jánosné özvegy férje feleségül vette Meiningei" Adám özvegyét, egyszerre csak hite kelt az egész faluban, hogy;az uj„házaspár oltávolitotta a szerőlmöket -gátoló férjet ós feleséget és így a . csendőrség ís ér-esölt a dologról,melyről ¡.jelentést tett a bíróságnak. V \'
Felsorolták a gyanús ; körülményeket, melyek mellett Dámer Jánosnó és Mei-nínger Ádám halála bekövetkezett- és a pécsi királyi ügyészség ennek alapján elrendelte a vízsgálatot^ilietőleg^az el-hunytak exhumálását. .
Fínkey Pál vizsgálóbíró, df . Gyenes József kir. alügyész és • Szűcs ; Jenő jegyző, valamint dr Jellasieh István kir» törvényszéki és Blau Adolf dr helyettes lorv. orvos eszközölték az exhumálást, majd az orvosok hozzáláttak a föloszlás előrehaladott állapotában v levő hullák boncolásához, <".
A külerőszaknak ml nyomát sem észlelték a hullákon, sem szt meg nem állapíthatták már külső jenlenségekből, hogy mérgezésnek estek-e azok áldozatul\' amiért is a gyomorrészeket becsomagolták és elkükíötték Budapestre a törvény* széki vegyvízsgálati állomásra.
Ezen szakvélemény leérkeztéíg a szenzációs ügyben szünetel a vizsgálat.
9ályázat katonai intéieti helyekre.
A jövő 1902—3. iskolaév elején mintegy négyszáznegyven egész- és féldíj mentes kincstári, illetőleg alapilványí és Izetéses hely. kerül különfélo katonai intézetekben botöltésre. Az emiitett iclyek közül hatvan esik a katonatiszti árvafiuk nevelőintézetére, 200 a katonai alreáliskolák I., 10 a II., 35 a III., 15 IV. évfolyamára 110 a bécs-ujhelyi katonai Terézia-akadémia és a bécsi katonai műszaki akadémia I. évfolyamára.
Azonkívül ugyancsak a jővő\' tanór . elején a katonatiszti leányok cop rom nevelőintézetében tizénkilenc-egészen ingyenes alapítványi; hely lesz betöltendő.
Folyamodványokat a hadkiegészítési, ketüleiv tér- és hadtestparancsnokságok május 15-ig fogadnak el.
r
Miniszter a ravatalon.
Xoráxuaky Nándor UmtÜN,
— Saját tudósilónktól. —
Budapest, ápr. 21.
Hogy as elhunytat mennyire becsülték és szerették ez országban, semmi som bisonyithstja jobban az általánosan és lmpozánssn megnyilatkozó részvétnél.
A réssvéttáviratok ösöne, a koszorúk tömege érkezett a ravatalhoz, s a kép« viselő ház ogyhangu részvéto is azt bizonyítja, bogy Magyarország Horánszky Nándor elhunytával nagy veszteség érte.
A réaxvét a képwlaelőháaba*.
\\
Talpig gyászban jelentek mog a ké^ Viselők a Házban. As ülés egyedüli tárgya: Horánszky Nándor kereskedelem« Ügyi miniszter iránti részvét kifejezése, ülnök; Apponyi Albert gróf. A kormány részóról jelen voltak: Széli, Lukács, Fejérváry, Plóss, Darányi, Cseh.
Elnök: Ma nincs észrevétel, a jegyző, könyvet hitelesitottnek jelentőm ki. T. ha I (halljuk I halljuk I) Ismét mélyen megssomoritő hirt kell a kópvi«clöná« elé terioszteni. (halljuk I halljuk 1)^ Az Jsteni uondvlselés kifürkészhetetlen vég-lése körünkből elszólitotta Horánszky Nándort, hosszú küsdeluios és fényes politikai pályafutása élén. Abban a pillanatban szólilotta el öt körünkből, a mikor alkalma nyilt o hosszú pályán át »állott elveit és eszméit megvalósítani. (Ugy van I) A\' midőn kiváló egyóniaégo ■ legnagyobb gyakorlati feladatok elé állíttatott, a mikor a nemzet anyagi lét-alapjának megóvása elsősorban az ö szellemi és erkölcsi erejére volt bízva. (Ugy van I) Sokan vannak, a kik ettől fcc erőtől bizalommal várták as ország érdekeinek síkeres mogvédését: a kik pedig e várakozással s\'zembon tartózkodó álláspontra holyezkedtek, azokat ebben kizárólag az elvi meggyőződések
Íllentéte irányította, (Igaz l» U.;,y van I Urt nincs kőztünk oltérós abban a fájdalmas érzésben, hogy egy nagy ftem-teti ero tónyozönok elvesztését siratjuk Horánszky Nándorban, /¿gaz I Ugy van I) Krőténvoző volt elméiénok azon kivételes minőségében, amelfSTégyiránt birt a bonczoló és alkotó képesség adományával, a tudás óriási tömegén való teljes bralkodásában, az összes lelki tulajdonságok csodálatos összhangjában ós fegyel-fnozottségébon, do mindének felett a szeplőtlen jellem, a4 abszolút önzetlenség, a kérlelhetlon kötelességérzet, a puritán bgyszeriiség. (Igaz ! Ugy van!! azon inpo-háló nagyságában, a moly e ló polgár, e nemes lélek omlékét termékenyítő és áldásthozó fénynvel veszi körül kikeletünk lapjain. (Igaz i Ügy van 1
A hazánkat ért nagy veszteség súlya álatt indítványozom, liogy a ház Ho ránszky Nándor elhunyta felett érzet-fájdalmát jegyzőkönyvileg mogörökítset (Altalános helyeslés.)
A boldogult családiához az elnökség utján részvétíratot intézzen. (Altalános helyeslés.)
A ravatalra koszomt tegven és a ma délután 5 órakor a Kereskedelmi Minisztérium ópületéban tardandó gyász szer artáson testületileg részt vogyeu. (Általános helyeslés.) Egyúttal indítványozom, hogy a kegvoleto nyilvánításával, a ma; ülést berekeszszük.\'
Minthogy pedijf az ünnepélyes gyász istentisztelet holnap rogcel 10 órakor tartatik a József-városi plébánia templomban, avégből, hogy a t. ház tagjai abban részt vehosrenek a holnapi ülés a mai napra megállapított napirenddel délelőtt 11 órakor tartassák meg. (Általános helyeslés.)
A miniszterelnök ur kíván szólani Halljuk 1 Halljuk I)
ftaéll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház I (Halljuk I Halljuk 1) Megmér hitetlen a mi fájdalmunk és nagy a mi bánátunk a vesztosóg miatt, amoly bennünket Horánszky Nándor elhunytával ért Nem keresem a szót, amibe a fájdalmat öntsem. Nem is tudnék találni olyan, amely híven és teljesen kifejezze •st, amit e percben érzek. (Tetszés.) A nemzetot. mindnyájunkat egy nagy csapás ér, (Igaz. Ugy van.) nehéz ós alig élviselhető veszteség ért bennünket.
• - ■ - •
Pedig nincs sok veszteni vaKnk.\'Elvesz tettünk ismét közéletünkből egyet, aki közéletünknek fénye és erejt^mk El-vesstettflk a legnemesebbek, a legígazab: bak és a legerősebbek egyikét. Ugy érzem, mlntna a magyar közélet díszé-bői ós ékességéből hullott volna lo egy darab. Ugy énem, mintha a magyar közélet összhangjának és tartalmának ocy részét vinné a sirba az elhuny. Horánszky Nándor a maga jelemének kristálytisztaságával, a maga egyéniségének puritánizmuaával, a maga ehrhüsé-gével, nagy akaraterejével, páratlan kötelességérxotóvel és véleményének ós érzolmeinok oly ritka és megbecsülhetetlen megbízhatóságával egész omber volt minden izében. (Klónk ho-lyoslés.) Ennek az erös ombernek lelkében a közügyek szolgálatának vágya ós nagy kötelessége kultuszszá avatta magát, a melynek ólt, a melynek egész erejét és nagv tulajdonait szeutolte. (Igazi Ugy van I) Utóiérhotlcn kitartással küzdött azért, amit igaznak ismert fel. Ks a kinek egyedüli dicsősége a munka volt, lelkének, életének, nagv totterojénok, tudásának, fényes tehetségének minden erejét önzotlen ós példállau önfeláldozó munkával a hazának és egyedül a hazának szentelte. (Elénk helyeslés.) Én\' most csak azt a nagy ürt érzem magam körül és ast a hézagot, melyet maga után hsgyott és nem veszi rossz néven tőlem a t. képviselőház és az ország som, ha kijelentem, hogy a kormány és első sorban én érzem kétszeresen ennek a veszteségnek a súlyát. A ki hü, odaadó, egybeolvadó nótolhátlan munkatársamat vesztem el benne. É« akkor ragadja ki öt a kórielhetlen végzet sorainkból, amidőn hosszú küzdelmek után erős közét as alkotásra emelhotte fel. (Igazi Ugy vanl) As ő pihonést kereső agyának utolsó lüktetése, nagy szivének utolsó dobbanása ós elhaló ajkainak utolsó vonaglása egy intő szózat volt: a munkára és a haza iránti szont és nagy kötelességekre flgyelmoz-totott. Ezzol búcsúzott tőlünk. Legyen oz az Ő végrendelete, melyet fogadjunk magunkba ós éljen ezzel a végrendelettel az ő neve és áldást hoxó omlóké eltörölhetetlenül örökké közöttük. (Élénk helyeslés.) A t. képviselőház, ugy hiszem, holyesléssol fogaaja, ha a kormány novó-ben jelentőm, hogy intézkedtünk az iránt, hogy a gyászszertartás a család bclo-egyozésévol abban az elárult otthohban történjék, a honfiét elköltözött a kereskedelmi , minisztérium helyiségében a kereskedő Imi tárca terhére és így országos költségen. (Altalános élénk helyeslés.)
Rakovsaky István : T. képviselőház! Mólyen moghatva emelek szót. Azon indítványokhoz, melyeket az imént a Ház igen t. elnöke és az igen t. miniszterelnök ur előterjesztőit, a néppárt novó-bon hozzájárulok. (Tetszés.) Valamennyiünknek szivünk mélyében élénk visszhangot költettek azon szavak, melyek az igen t. házelnök ur és az isen t. miniszterelnök ur ajkain a ssokott ékesszólással elhangzottak.
Engedje mog a t. ház, hogy o padokból is, a honnan Horánszky Nánaor egy nogyed századon át lelkesített minket, egy utolsó bucsnszó hangozzék cl. Felbátorít erre afe a tudat, hogy ez alkalom olyarf, a hol minden ollontét, melyben víila-monnyíen átérezzük, hogy égy ország üai vagyunk, elfelojtünk mindont, egyek vagyunk a minket ért veszteség tudatában, egyek a mély, igaz fájdalomban. (Totszés.) Ritka tulajdonságait méltatva örökzöld babérkoszorút fontak halvány homloka körül a t. Ház elnöke és a t. miniszterelnök ur, egy cipruságat kívánok ón is letenni Horánszky Nándor ravatalára. (Totszés.) Sok nagy tulajdonság ékesített* ezt a rendithetetlen hazafit, do ezek között voltN egy, mely háttéribe szorította valamennyit ós oz az a páratlan önzetlenség, melylyel pihenést nem ismerő szorgalommal, kitartással és odaadással szolgálta nemzőiét. (Igaz I Ugy van I) Mint szegény embor kezdette Horánszky Nándor politikai pályafutását, szogény omber volt egész ólotén át, mint szegény embor halt is meg és oz a szegénység a logaagyobb kincs, a melyet ő tiszteletreméltó nevével együtt családjának hsgyolt. (Igaz I Ugy van I Ette hivom ón fel az igen t. kormánv



^gyélfflÖ. Nem akarok indítványt tenni,\' hanem bőlcüossógére bUom a kellő intézkedések megtételét, hogy ast a nacy adósságot, melyet a nerneet az élő Horánszky Nándorral szemben leróni nem tudott, a meghalt Horánszky Nándor áldott emlékének törloszthosse. (Helyeslés.)
Az ő emlékezete áldott marad mi közöttünk. Bátran mondhatta volna ő is : nom omnis móriam (Igaz I Ugy vanl)
Barabás Béla : T Ház 1 A függetlenségi és 48-as párt élnőkének távollététében én teljosltem azt a szomorú kő-tolessóget, hogy a mindnyájunkat mélyen mogdöbbentő gyászhír következtében tett olnöki olötorjesztóaro pártunk és elvtársaim novében nyilatkozzam.
Mólyon átérezzük mindannyian a súlyos csapást és veszteségűt amely Horánszky Nándor kercskedolmi miniszterünk elhunytával a hazai közéletet, ozt a törvényhozást és az egész magyar nemzetet érto. (Igaz I Ugy von 0 Gyászoljuk henno az ideális gondolkozású férfiút, ki lelkének minden nemos tulajdonságát egy omborélclen át áldozta hazájának, (Igaz 1 Ugy van I) Gyászoljuk benno a minden izében derék, igaz becsületes magyar ombert, és a gyásznak boruját növeli az a tudat, nogy igen kevés a száma a mi küzdolem-teljes életünk nemzetünk nagyjainak és hogy ez a kovés szám is most, Horánszky Nándor elhalálozásával na-gyon-nagyon sokat vészit. (Iga*\' Ugy van I)
Az elhunyt nagv magyar ember ravaj tálánál a legnagyobb magyar ollenzéknek küzdelembe menő lobogóját tiszteletteljes szomorúsággal bájtom meg (Általános holyeslés.) ós özekből kifolyólag pártunk nevében és elvtársaink nevében szomorú és gyászos érzülettel járulok azokhoz az előterjesztésekhez, amelyeket a t mi-mini szterolnök ur és az elnök nr elő adott. (Altalános helvcslés.)
Szederkényt Nándor: ^.képviselőház ! A gyász, a moly az országra borút mindnyájunké, a mienk is. (Tetszés.) Orz-. tozzunk a fájdalomban a veszteség érao-tébon- Egy harminezóves küzdelemben lefolyt pálya ntolsó napján én gyenge vagyok arra, hogy szavakat keressek o, pálya méltatására, e pálya érdemeinék lostéséro. (Totszés I) Én is Wátairn novében csak annyit mondhatok s akik e küz-dolcm padjain ülünk, mi órezzük ós mi-fogjuk fel legmélyebben egy ily életpályának nehéz küzdőiméit. (Tetszés.) Barátaim nevében mindazokhoz, amik előttem elmondanak készséggel hozzájárulok.Szomorú kötolossógot toljofiitünk, do^ezt teljesítenünk kell. (Helyeslés.) *
Elnök: Az elhangzott kegyeletes nyilatkozatoknak egyhangú tanúbizonysága szerint megállapíthatom ós azt hiszem
kimondhatom, hogy a ház hozzájárul azokhoz-az clőtorjoszlósokhoe, amelyekot az elnökség és miniszterelnök ur a háznak tettek: (Helyeslés.)
Ezzel az ülés véget ért
A ravatal.
A minisztérium két főbejáratát, a kapualját, a két lépcsőházat s a miniszteri termeket földig érő feketo gyász-lepel borítja. A ravatal a miniszteri fogadóteremben áll. A tőrömnek a Dunára néző négy ablakát is befödték fo-keto posztóval s a tágas, nagy terem sötétségében kisórtetioson világit a koporsó körül álló diszes lcandelábersoreg.
A ravatal a terem déli oldalán emelt emelvényen, diszes baldachin alatt áll. A koporsó üvegfodőlapja tisztán mutatja a halott miniszter arcát, a mely a halálban ís abg változott meg.
A koporsó fölött ozüstvcretü koroszt függ, míg a lábánál imazsámoly áll, molynál két apáca imádkozik reggel óta.
A ravatalt reggel kilenc óra óta szakadatlanul látogatta a közönség.
Egyre-másra hozták a részvevő sürgönyöket ós koszorúkat, amelyok elfödték a ravatalt s a két termőt
A küldöttségeket éa részvovőket a ravatalos teremben a család részéről Horánszky Lajos fogadta, míg a mínisz-terinm részéről az elnöki osztály főtisztviselői : Vórtessy Kálmán miniszteri tanácsos, Domonyi és Hollán titkárok intézkedtek a temetés körüL
--A,__
Koaxoruk*
Az óriási koszoruhalmazból (százon felül volt a koszorúk száma) a kővetkezők ttotok fel:
Feicbtinger Elek ós neje — Elfelcit-l^etetlen drága jó barátunknak. Buda-
5esti jog- ós államtudományi kar — \'iszteiotfceli doktorának. Krisztínkovich
— Mély tisztelete jeléül. Bittó István és neje — A haza legjobb fiai egyikének ós feloithotoűen barátjuknak. Miit, Mactts, Kata, Nándi — Kodves jó nagyapának. Milka, Irma, Gyula, Dezső, Lajos
— Forrón szeretőit atyánknak. Gizella, Etus, Margit — Felejthetetlen Nándor bácsijuknak. Pálma Lajos, Nándika —-Forró szeretetünk jeléül, Bonodokfulvi Luby Gyula ós nojo. — Nom a család, az egész ország gyászol to utánad. A Politikai .Értesítő — kegydeto jeléül, Milka — Drága Nándoromnak. Emuszt Kolonien — Folojthetetlcn barátjának, Igaz fájdalommal, Ivánka Oszkár — Az igaz embernek, Horonszky Nándornak, Igaz fájdalommal Issekütz Győző — Az igaz ombernok. Lukács László — Horánszky Nándornak. A kereíkedelom-ügyi minisztérium tisztikara ke-gyólelo ós mély tiszlelelo jeléül — Nagyméltóságú Horánszky Nándor umak\'. „Guido Freihorr von Call" — Dor k. k. Handokminister. A »Budapester Tagblatt" szerkcsztőségo — Szeretettel és tisztelettel. Igaz fájdalommal Szent-iványi Árpád — Az igaz ombernek, Horánszky Nándornak. Igaz fájdalommal Hollaki Imre — Az igaz embernek, Horánszky Nándornak. Iga» fájdalommal Esterházy Mihály — Az igaz ombeniejc, Horánszky Nándornak. Harkányi Frigyes
— Oszinto baráti érzolmokkol, Harkányi János — Baráti tisr.leleto jóléti\'.
— Dr Nagy Forcno államtitkár Szeretőit ÍŐnökónck kcgyeleto jeléül. Ottó, Anhá, — FcUijthototlon Nátt-dornnknak, inaiké, Imre. Post Pilis-Solt-Kiskun vármogyo közönségo — Horánszky Nándornak. A m. kir. kormány
— Dr. Horánszky Ntoidor kereskedelemügyi iiriniszternck,. Széli Kálmán — Horánszky Nándornak, a hü, igaz, felejthetetlen barátnak és pótolhatlan munka-társáuak1.- Dio kais. kön. Regíorung — dem kőn. img. IiaßiUlaminjszter Fordi-nunárvs Horánszky. A>magyor iparoktatási tanszemélyzet — kegyelete joléül. Budapost székesfőváros, llunnia csónakázó «gylot Országos szabadolvüpárt. Józsofvárosi egyesület. Városi vili.\'vasút. Dunagőzhajózási támaság kegj\'clcto joléül — Horánszky Nándor 0 Nágymélló-ságának. Dr Ság Mauő — Horánszky Nándornak mély tisztelettel. Bátz Ernő
— Fclojtheletlen jó Nánd9r ^bátyámnak, Bornalák Gábor és családja — . Szérc-tott rokonunknak. Apponyi. Albert — A hü bajtársnak. A kassai kereskedelmi és iparkamara —• • Kogycloto jeléüL. A József vároai bizottsági tagok tiszteletük jeléül — Horánszkv Nándornak. A fővárosi VIII. ker. (Jizsofvárosl kör) ke-
felete.joléül — Horánszky Nándornak, győri koroskedolini és iparkamara
— Horánszky Nándor emlékének. A fiumei koreskedclmi ós iparkamará
— Kogyoleto jeléüL A vasúti és hajózási m. kir. főfelügyelőség tagjai — horai Horánszky Nándor kereskedelemügyi miniszternek. Kubik Béla és Gyula — Mély fájdalmunk jeléül. A nógrádi választókerülot nevében : Scitovszky János — A nemzeti politika törhotlon harcosának,\'Horánszky Nándornak. Qs. kir. szab. déli vasút üzlet igazgatósága
— Kegyelet« jelöül. A budapesti koros-kcdolmi és iparkamara — kegyelote ielül. A magyar országgyűlés képviselőháza — Horánszky Nándornak. A magyar királyi államvasutak igazgatósága
— Kcgyelotos tisztelete jeléül. Á budapesti posta ós távírda igazgatóság tiszükara — Szeretete ós kogyolote jeléül. A nagyváradi postaigazgatóság tisztikara — Mély fájdalmuk jeléül. A magyar köroskedekni csarnok — Horánszky Nándornak. Teleky József gróf. —- Igaz tiszteletünk jeléfii. A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara — Horánszky Nándor emlékének. Szabó Jenő
— A későn szerzőit és korán vosztalt jó barátnak. Honvédelmi na. kir. mi-nlsztorium — Nogyméltóságu Horánszky Nándor volt kereskedelemügyi minisztor-nek. A kisbirtokosok országos földhitel-
ttézete — Kegyeletes tiaztoleto jeléül. Keczer Miklós — Potolhatlan barátjának, írnia, Tibor — Nándorbácsinak. Berta és lózsi — Nándor bácsiuak. Kováts Feri ■ Hálás emlékezettel. Dr. Jovanovits Iván ia családja — A logigazabb részvéttel. Szolnokváros közönségo — Horánszky Nándornak. A m. kir. igazságügyi Minis-lerium — Dr. Horánszky Nándor kereskedelemügyi ministemok. Pirkler József la ooie — Isten veled kedves sógor.
Köídtek móg koszorúkat Jókai Mór, Wlassioa 4« a í&andihái, atb,, stb.
A temetés.
A ravatalos termet egv órakor dólulán elzárták a közönség elöl.
A szertartást Samassa Józaef egri éfsek végezte, az elhunytnak régi jó barátja, a gyász szertartás után Berzc-fiezoy Albort a szabadelvű párl alelnöko búcsúztatta ol a halottat.
Azután a minisztérium alkalmazottai vállukra cmelók a koporsót éa levifték a gyászkocsira.
A menet a budai korzón lovonult a Forencz József-hidig, majd a hidon át a Vámház-kőrúton, Muzcum-köruton ós Keroposi-uton keresztül ment ki a tome-tőbe, a hol a főváros a Deák-mauzo-leum közelében adott díszsírhelyet Horászky Nándornak.
LEGÚJABB.
A póoaváradl mandátum.
Budapest, ápr. 21. Kgry Dozső dr., pécsváradi Kossuth-párti képviselő ollon a Kúria néhány hónappal ozolőtt olren-dolto a vizsgálatot két irányban. A nép-Mrt ugyanis azzal vádolta, hogy öt perkosdi választónak fojenkint négy koronát ígért, ha rá szavaznak b lio^y egyik íőkorleso eszom-iazmmal csálnt-gatta a borkosdí gazdákat. A vizsgálat riiár véget ért á, az ügy ma újra a Kúria elé korült. Fittlor Imre biró előadta, hogy ílogedüs Lőrino azt vallotta, hogy neki é3 négy más választónak négy négy koronát igért Kgry dr. ha rászavaznak. A másik vádra nincs bizonyíték. Kdvi Illés Mároly
Í választást védő ügyvéd kérésére hit alatt ihalgatták a pécsváradi képviselőt, a ki azt vallotta, nogy Htfgcdüs maga tett ajánlatot, hogy pénzért rászavaznak, do 6 elutasította őket éa csak azt ígérte meg, hogy vissza fogja téríteni kész-kiadásaikat. Telétleni Ármin dr, peticlo-Üálók mcghatalmazottje és Edvf Illés Károly védó mondották el ozután. párbeszédeikül. A kúria holnap délbon fogja az Ítéletet kihirdetni.
Forradalom Belgiumban.
Brüaaxel, énril 21. Tegnap egész fealgiumban rcna ós nyugalom volt. A iouvaini polgári gárda viselkedése az egész országban fájdalmas hatást telt s Valószínűleg vizsgálatot fognak indítani ázok ellen a tisztek ellen, a kik megparancsolták, hogv a gárdisták a polgárok
Iillen lőjjonek. Ma nagy-munkásgyülés esz Chorloroiban. A munkások egy része újra munkába*akar állni, míg másik fészo folytatni akarja a sztrájkom
A liberális polgárpárt elhatározta hogy akciót indít a királyság ellen; egyúttal sajnálatát fojozte ki, hogy a király nem lépott közbo. Attól léinek, bogy hz egész országban díaasztiaellenes mozgalom fog megindulni.
A burok oxabadeágharcsa«
London, ápr. 21. Pretóriából jelentik, hopy a bur vezérek visszatérek kommandóm khoz. öotha elutazott Dundoebo, Sclialk Burgor és Moyor Lukábs pedig Belmoralba, a honnan kommandójukhoz taonnoki Dowott visszatért Oranzs szabad-államba, Dolaroy Klorksdorpba utazott. Btoin egyelőro Pretoriában marad. Intézkedtek, hogy a burgerek meghatározott napokon különböző helyekon összejjonok. a hol eléjük fogják terioszteni az angol békefőliótelokot. E közbon nem losz fegyverszünet a csak azokon a naponoo szünetel az ellenségeskedés a melyekon aburg berek gyűlésüket tartják. Valószínűnek tartják, hogy az oránzsiak mógmindignom lógnak kapitulálni, míg ellenben a ranszváliak valószinüloa az utolsó em-
berig inog fogják magukat adni. A transzváliakat a legutóbbi holok nagy veazteségo tetto ily ongodékenynyé.
A milliós bűnper tárgyalása,
— Saját tudósitónktól. —
Budapest, ápr. 21.
A délelőtti tárgyaidé,
Rónay Kamii elnökloto alatt ma délelőtt 10 órakor folytatta a pestvidéki kir. törvényazék a főtárgyalást.
Az elnök, miután a iőtárgyolásl megnyitotta, folytatta a tanú kihallgatást.
Az ügyész boterjesztí a kadarkuti csendőrség által hozzáintézott átiratát, melyben olt jolentkezett Halász Ilona ós azt mondotta, hogy Pőro már május 20-An neki mondotta, hogy Nagy Marton uraság már reggel B órakor meghalt.
A törvényszék elrendelte a tanuk mog-idézését.
Következő tanú Técsi hézmoster.
Klnök: Mit tud a dologról?
Técsi i Május -26-án Ákos uraság bejött és mondotta, hogy adják ki az uraság fekoto ruháját, mert meghalt.
— Maga mit szólt ?
— Mondottam, hogy a kulcs nincs nálam, mert az uraság a vroriheim-szek-rónybo zárta, azt mondotta, hogy itt a kulcs. •
— Volt nála méff valami ?
, — Igen, egy cokker. \'
— Súlyos volt a cokker, mikor kivotto a kocsisa ?
— Nem, nom vettem rajta észre somniít, nem is volt duzzadt a cokker.
— Bizalmas volt az urasággal?
— Nem.
— Mutatott maga előtt valaha takarékpénztári könyvöt ?
— Nom, sem értékpapírt.
—• Hol volt a Wertheim-szekrény ?
— Egy kis hálószobában, a nagy szoba mellett.
— Ott volt, mikor a Werthem-azekrényt kinyitották a leltározáskor ?
— Igen, én hívtam a lakatost, mort nom tudták kinyílni.
— Nem hallotta, hogy hol tartja Nagy Márton ur azt a rengeteg értékpapírt?
— #VSfí hallottam soha, csak annyit tudtam, ia pénze volt, mindig a takarékpénztárba vitte.
— Tohát a kolcsot megismerné, ha megmulatnák ?
— Igon 1
Polónyi: Nózzo mrg a kulcsot 1
Kz az.
Ezután megesküdtetik. Küvctkoző Técsi Adámné, aki ugyanezt vallja.
Következő tanú Grünwald Lipót, lényegtelen vallomást tesz.
KövotkezŐ tauu Perozel Ákos törvényszéki bíró.
Elnök: Ezen ügyet érdeklőlog miről van tudomása ?
Perczol: Megboldogult Nagy Mártonnal még szülőim révén ismeretségbon voltam, gyakran mogfordullam a házánál, hol egy alkzlommal kifejezést adott abbeli haragjának, hogv Nagv Ákos fia, Márton, nem jól tanult álavoniában, ezen flut ő mintegy saját llát csak „ílam\'-nak szólította, pedig ha Slavoniában marad, még főispán íj. lehetett volna a flu, mort meg lesz hozzá a mogfelelő vagyona.
— Ott volt bíró biró ur a Nagy Forenc és Akos osztozásánál, midőn a 180.000 frtot felosztották?
— Igon, még Forencz valamivel többet kapott Ákosnál I
Polonyi: Mily benyomást tolt a biró azon körülmény, hogy Nagy Márton ezon két iluhoz vonzódott? Természetesnek találta?
Igen, annál is inkább mort nevét viselte ogyik, mog külömbon is egósz életében különös előszerotettel viseltetett ezon család iránt.
Tanút meghitelletik 8 a tárgyalást az elnök elhalasztja.
Nagy szerencsétlenség a Dunán.
— Saját tudosítónktóL ~
Orsova, ápr. 12.
A mohácsi nagy szerencsétlenséghez hasonló szerencsétlenség történt vasárnap reggel Gülatzon,
Mint onnan értesítenek, tutajon vasárnap regtjei 11 embor, köztük 4 asszony, álakért kelni a Duna egyik partjáról a másikra.
A mint a tutaj a Duna közepére ért, a tutajon levő Pirovitu Józaef nevű halász hirtelen rosszul lett és a vizbo esett.
Többen kiakarlák menteni, közben azonban két asszony a vizbe esett ós a tutajba kapaszkodott.
Ez félre billent éa tizenegy ember közül 0 a vizbe eaett.
Ezek közül három vagy négy — xnég nincaon pozitív adat — a vizWult.
A többieket állítólag mogmontelték.
Halálos pisztolypálbaj,
— Saját tudósitónktól. —
<? Grac, ápr. 21 Vasárnap délután Nouwirth Miklós tocbnikus és a budapesti szülotésü Orlai Antal technikus között pisztoly párbaj volt.
Mindjárt az első lövésnél Orlai tüdejét fúrta át a golyó.
Orlait halálos sebbel vitték kórházba. Nouwirtbet letartóztatták, A párbajra az adott okot, hogy Orlai tettleg inzultálta Nouwirthot.
Örült a Margittildon.
Ma délelőtt fél 12 órakor a Margit-hidon nagy feltűnést keltett egy uriasan öltözött férfi, aki mindenkit magasólitolt ezzol a furcsá kérdéasel: •— Nom látta a menyasszonyomat? A férfinek, akin mindenki az első pillanatban látta, hopy elmebajos, hatalmas virágbokréta volt a kozóbon.
Az emberek figyelmeztették a rendőrt\' orro a furcsa magaviseletű emberre, a ki a rendőr láttára a híd másik oldalára futott
— Mit akar tőlem a rendőr — ordi-. totta -— a mikor a menyasszonyomat keresem. Nem vagyok én tolvaj,. sem betörő, hanem vőlegény I
A mikor a rendőr közelébe akart jönni, akkor áthajolt a karién éa . a\' vizbo akárt ugrani. \'.
v—- Nyomorultak, megyok a raenyata* azonyomhoz — kiáltotta. Csak nagy nehezen tudták a veazedelmea helyről elcsalni, azzal, hogy a menyasszonyához viszik,
A rendőr megfogta, egy bfcrkoosíba ültotte a elvitte a főkapitányságra, a hol kiderült, hogy a szerencsétlen Kuzmáesy Béla 85 éves volt virágkereskedő.
A szerencsétlennek múlt hó 23-án halt meg tüdögyuladásban a menyasz-szonya ós azóta őrült meg. Már egy. Ízben öngyilkossá ia akart lenni
Rokonai Eszékről folhozták Budapestre éa egy szanatóriumban akarták elhelyezni,
Kuzmáesy azonban útközben megugrott a kocsiból, mig atyja agy a«ivai> boltban szivart vásárolt
A szerencsétlen, a ki veszedelmoa őrült a Lipótmezdre szállították.
HUtEK MINDENFELŐL.
— Légbe röpített barakk. A New-York Heroldnak jelentik Managuából, hogy a konzervatív párthoz tartozó emberek, az elnök ellenfelei, szerdán éüel levegőbe repítették az ottani barakkokat Állítólag 150 ember vesztetto éleiét
— Meghalt képviseld. André Gyula a zirci kerülőt kormánypárti képviselje tegnap meghalt Ziroen. Az elhunyt a képviselőháznak most első ízben volt tagja.
Cöízfürdoben
legszebb, legogóaraénoeobb bolyén minden igényeknek megfelelő szobák fttrdővendó-geknek legolcsónb*n kiadók
Hanvay Józsefnél.
Mindenes SAJ\'i
utca 26. I. s. U
1& én 15 forint
tiszta gyapjú azövotböl, mérték után sajá műhelyembem készült férfi öltöny. Magyaros tisztesség. Remek szabás.
, Szűcs Lajos
férfi-szabó
Budapest, VJX., Oaerhát-utoa 4. P.
Vidékre mintákat és mérték utasitást Ingyen és bérmentve küldök.
Hallatlan olcsóság\'
1 telje* ruháhox ts14 feitik binittly »tinb«n 60 fülé»
Ul aranyoaó 1 üveg ecaetW---:---»O \'»"«
I \\g. bonrtjin padi* ÍMWk-----»00 .,
1 kr> oUJ í»»Uk —-------60 „
1 kgt. pria* patent firnls*— —— — —— 78 „
Brüll TestvérekBÜ^^SSSft.
— 1 \'—- -------&
Ss
Legszebb mosó kelmék
kaphatók
Kollarlcs József és fialnál
Bnáapest, IV^ Václ-utoa. 88. mi „Tp»UaoU"-ho*.
Tessék mintát kémL
BUDAPESTI HffiEK. ,
— Letartóztatott oaaló. A rend«, őrség ma éjjel kinyomozta és letartóztatta Juhász János tóalmási születésű 43 éves vállalkozót, aki tömérdek osaláat és sikkasztást követett eL
— Bseremosátlentl Járt napsaá-moanö. Priszka Mari napszámoanŐ a fehérvári-uton lezuhant egy épülő ház négy méter magas faláról és snlvosan megsérült.
¿KÖZGAZDASÁG.
.^Anker.^écsb\'ör.irják lapühknák: Az ^Anker" szombaton^negtartott kőzgyü-lésén j.nz osztalék: részvényenkínt 200 K-ban^apittatott-ineg. A* A oszlalók-terv szerint ;nyoreíhóny-részo8üléssol biz-loaitoltaknaksaz*ó»i «dijnak 25.8záznléka, B osztalékterv szerint az összes, nz 1894^-1901*.,évben "fizetett -évi dijaknak 5 százaléka,-vagy 24, Jíl,vtl8.v 12 éa "9 százaléka fizettetik • Jti.S?A ^téraaség vagyona\' ÍÓOl-éen í,«144\'99(/;879-02.ro emelkedett; melyből \'inagyarv érlékpapi-rokban,-:, kölcsönökben, jelzálogkölcsönökben és ingaOojookban\' 28,806,983 K, 50 f.^anwMagyWorazágon k:lholye*ye.
* 1 "»• v
» i-y ;>■ ,) t.
•. \' Badapeíti; g-abonatözade.
Míirar baM ipr-m 0.V7-«.«, Rom íprfc-r» 7.1S-7.90/yíCftb ipr.-xA \'«STB-TJO, Teki^^i»
\' „ ^\'"BtodapesUvérKktSMde.
munlki kölWUU: Ontrtk biUiítUT «77 M«ctw lüUWminy W0.60\' J»UAlo« Mnt IUmuncnUiyl 609, OsxUik 411 «öt. MT. Mjl-fT»r Wl*W»rTÍny * »iit»l4k»> M»ny.
w»<Wkil9.10 Kcrtn«jimdi-k 97X6. I ^**mtt»16b»n U».— banJfc 467.60 •ltltt»«nouinfl W8. 0»iU mtgyur ilUnmnut liuriar <KiX> DiU 06.— Námot bkod. ml*» 117.86. Yúitwotf***, ZU-BudsfesU t vasat SU.«o ^
níem, «ápiflli 91/ fOnMk Utelr. «»>4li|ts* hltelr. —.— OastrAk-mafTW álUatvasuU ritxriuf 070.76 4 RássUkMBMCTtt MSW
M»jyar koromjirsdék D4U vent
NjotnatoU ö*4k«iy Vlklornil BuiUpwU
Uml VsUdI u>|ol ntpltfi mort, Uk-orlUk U4*| im fOfDMc rtU rr»>6dni. Mer HM cao^ASMr »«ónnal «1 ávollt ■■•pl6t mAi-(olUt, mlndc«(Ae tl«i(rt tftfisifot u ucztH te ■ b4r-r>«k jyinrtrO udr^W, (ka-UUijot k«le»6a6a. Ára S kousa. Valódi agsalaQrk*.
nappao 1 kor. kor. 40, ptd« 1 ker. 80 ia 9 kor. VaM41 M|ei l
: 6»-l<b«n kapbaU csakla Salam KvcwU lyótr-l\'.tihao. ToatesTár, a hóra minden no»Ul«a»daíáe S. BudapaaUa kaphaW TvJfik-ítía uertárihaa.
üitítordS. Budape\'Ua
Küályuka
kaphaW T^k-íUa «t4tn a ö. 4« Kad^mr-mitk.
REGÉNY, í tenger titka.
Bertuciö abban külőmbőzőtt a jó fe-zaniktól, bogy ő amit ipeglátott, azt alaposan meg is nózett és így kár megmagyarázni egyolóre nem tudta magának a dolgot, do annyit látott,, hogy itten nem egy tengeri állattal, hanem olyan tengeri szömye\'.oggel van, vagy lesz dolga, mely szörnyeteget emberi kezek gyártottak.
Egy nagy cethal alakú hajós volt,\' nfblyen azonban nyilás sohol nom volt látható.
Egészen cethalformára kószitetto a gyártója a fejo, a farka, de még az uszánvai is utánozva voltak.
A szemek helyén pedig bordónagy-íágu üveglencsók voltak elhelyezve és ugyanilyen, de tizszerte nagyobb üveg volt a szörnyeteg hátán.
Es mire Bertuecio ezt rálátta a szőrnyoteg csendes evezéssel (úszássá.\'}! már melléje \'jőjt egészen.
Azütán a középen levő üvegfal fölpattant és azon egy acéllépcsőt toltak Ber-tuccio felé.
Egyben megszólalt oa szörnyeteg t-j orrán keresztül kürtölte:
— Jöjj fel a Jépcsőn Bertuccio. Hozzad magaddal a bárkabői, a mire szük 6ésed van.
(Folyt, köv.)
■ ...............
HunUlk ZUáts. ötidik «ser.
ÜJI • Megjelent DJI
■áikaiS*a«UU»n utmutatd 4r4*kf*uUŐ
ré*al*t«kb«a fUlS( kal*a*
PÉBFIA-C • ZÁlIÁBá. Btlnők as IQnaág nemi élatéban éa azok hatásai a férlkorban.
Dr. BUTZ.UKK TIVADAR.
TARTALOM t a normális nemi élet Krsásodí lanftk. Terheli «Alidból való Imúraud. Fal-taUnkodé (jermekei. A serdüli Ifjúiig saxmáUs btetl. At infertiié«. Magömlés. Klc*tp«o<ás«k. Sieieletn e« fteral »lei. Ideáll« ¿terelem. Kiirt FéluQiek. h.riekl *xer«)ern. A nemi Tinuili-ash réti«* köTetk«raény«i. Nincs titkos bet«i séf. Álu«mérvra. Kerde nevelés s tanácsok. A titkoljál Uroi hatása. Érdekes MStek. Kalapkor«»« fT^tT™^- Metrsodelbető a cier»6n4l : Bndapsst, VX. Terám-kdrtrt 44, X. mm. Ara 3 kor. a péas előzetesen be Idendő 20 Altér peiUvaj *jttL OUor»* «Art «»¿tkftld ¿r.
Brázay-féle sósborsze^z.j
Egyéneknek, akik sokat mozognak, turistáknak, sportfértiaknak, kitűnő szolgála tot losz o ster; nemcsak könnyebben viseli az ember a fáradtságot, do ha az erős testmozgás után frolirozzuk be mu-gunkat, ez újra rugalmassá teszi tagjt akat.
1 nagy üveg ára 2 korona.
i kis „ r ,, 1 ,,
J aranyozó
melylyel bárki azonnal mosha-tóan ujjá aranyozhat elavult tükör és képrámát, szobrot stb. Üvegje 80 kr. Nogyed Uteres 3 írt. Nyolcad literes ecsottel I írt 50 kr.-\'— Megrendelhető
Kertész Tódornál
Budapest, Kristóf-tér Képos árjegyzéket ingyen és bérmentve küld.
HiiiCnel Irat éa óriást gyakorit*
87 ér óta íeiiálló rondsU hUnM le (.lobban ajánlhatjuk.
ftondelölntóz*«
Budfpesl, Aadrássy-ot 24. xzáJí
SS Opera M«Ue(t
Dr. GARAY ANTAL
». oa. és kir. oritály Kort»« a nemi bsfecságek is bőrbajok szakorvosa fri-
gyit bUtos sikerrel, tyorítn, alaposan mindea-nemQ térfl- és női nerol betocségeket húgycső-folyást, f^kélveket, u őnfertízts utóba<4it. baja-kort és mindennemű bdrbstfs^cet, elyyeoftllt férfierit, BaUJoknil él Idősebbeknél egyaránt ki-IBnő erídmcnvnyel kipróbált módticre szerint — Gyojyuerekiil gondoskodra lem. Rendeli«: naponta 10—< lg ós est« T—6-ig. Levelikre vátaszol,
Syégysxérekrtl gostotktdlk .í
Xllllé Uel^r kuiaálja a
„FEEOLIN"-*.
(Erdeit» ttU hkzlervosit, kefff • .mOLft" ■«*-« » Istískk kenoMlkal «er a kéznek, • ksjnsk. és fogaknak I gtlutá talai ákb kexek
k legtlutátalaMkb Hun)
ars és a leg
előkelő, Od«, flno» lágot is alakot nyc sáUta «Ital. A „F*««UaM 43 lei »ebb és legfrissebb lllitott ssappan.
ot is alakot nyer a nW««U»\'4 basx gnene növényből el8 Jótállónk
továbbá,
sogy as ajrs \'r*4ll és rkaeaL kőratkU.
¡mfteiter) és sreaírseaéiek twimcaerll Itb. a „Feeells" használata ált* oyomtslanul eltűnnek. A Jfeeeltn* •egjobb h»)t)«ztltő — hajápoló — tt aa|ii<plt8»xer, megakadályoz« s halW SulláU, a roegkopasiodáit és a fejbeteg SégektOl negóv. A ,,Ps««ll»" * legtcrraésietesebb és legjobb fogílsitl W»xtT. A kl a „m«llaM-t ál andóas M.ppan helyet használjs, fiatal és sié| marsd. KflteletzOk msgnnkat a p<n> szonnsll vlsszaacásérs, ha a „Feeelln\' ftsizná au nem «Iketts. Egy darab én 1 ker., 3 dsrab t«« ksr., 6 dstab 4 ksr. 12 dsrab 7 ksr. Egy darsb utáni port/ to filter. S darabon fölOII 60 fillér. Üti« réttel 60 fillérrel t&bb. MetreoóelMa urtu a. (Srsktárábso Bécs, \\ll, Marii hllferstr. SS.
kérj«
Ha valóban Jó tintát akar ugy vagy randelteaaen
- IKHassai-Tixitéit
Maderspach és Székely
felsimagyaxországl tjntagyir
KASSÁN
Svájci óra»£par.
Sfskértóknck, liszteknek. posts-,rssuV és rendórtisziviselfibnck, vslamint min-jenkinek, kinek jó órára szUkJ^s vsa, szíves tudomanár« hozzuk, hogy ml at eredeti genfi tékar. clektro* arsny-plsquo rsmontolr órák >Olss-hlltte« rendszer cgyeduD elárusltAsát ItvettQk. Kzcs órók antimsRr.etlkns precíziós szerkezettel vonnak ellátva, legpontosabban vannak szabályozva él kipróbálva és minden ejtres óraért három évi IrisbeU jótállást vállalunk. Az óra tokok, melyek bárom ftdél-ból, eyy rugós f«dé:ból íSaronette) állanak, rotr.píe éslegdlvatofabbkUlliiáiuok és ss újonnan feltalált ab-rzolut változatlan amcrlK. ■ goldln ércból kcszUlneV.
asonklrül egy lékarat. •ranylemezzel vanntk átvonva, mláltil oly srsdstl hasonlatosságunk o valódi arsny órákhoz, hogy íré,? •zakértók által sem különböztethetők meg egT tOO korona érlíki) valódi arany órától A világ egyedüli órája, mely soha sem veszíti «1 valódi arany klnézését 10.000 utánrei körillbslUl S000 dicsíró
EASTNER 1B0LÍ1
Budapsc?.
VII. Kerepssl-ut 54, "ft
Nafjjf paktár
legolcsóbb árak és gyors kiszolgálás mellett
iMlotita. Mrcallán és terracolta árckh^.
Kerti díszítések, alakok és törjék nagy válr.sxtékban.
Árjegyzék kiváDatra ingyen és bér-mentvo küldenie.
klnézését 10.000\' utánrcndelést és evelet ksptunk 6 hónsp leforgáss alatt.
arany
levelot kaptunk 6 hónsp leforgí________
Ara agy wrl vsgy nól órának csak 16 kor. vám-és bérmentve.
Minden óráhos egy bírtok ingyen. Legdivatosabb és legelegánsabb arany-pUque-Iáncok urak és hólgyek részér« (nvak. láncok Is) k 3, $ és 8 korona. Minden meg nem felelő óra kifogás nélkül visszavétetik, miáltal semmi kockáztatás. Szét-kOldéa utánvét vsgy a rénz előleges • beküldése ellenében. -ír« " " \'
vagy a pen« előlegei
Kendelmények lotézendőki
Uhron-Varsandthaus ..Ohronos" Basel Z. (Schweiz).
L«vsl«k Svájcba 25 fill., lerelczólspok 10 filléres bélyeggel ellát* IcHldendők. — Magyar levelezés.

n
i
"¡1
jssai &
BS58«
készpénzért vagy rós/.letfi letósre legolcsóbban „
lii:
BUDAPEST, József-körui 26.
Képes árjegyzék Ingyen 6» béracatve. amsoBBstz
--I M II.*
\' KiráipiiiötöíiWonlJon n
köhögés, rekodtség, hurut, rémhülés oÜM nyálkaoldó. Ejyedöli hazai gyártmány, molf mészmentcs czuk,orból tt gyógynövényei ból készül, 1 deka 4, doboza 20, iO 03 5Q fillér. Gyárosar"" MARKEE7 EEZSŐ Budapest, VII., Elomér-utoza D9.o| A világ legjobbja és kaphatók: clőkel| koreskedésekben, gyóg\\\'tárakban és a vasúti állomások éticnncüjcn.
/V legjobb Varrógépek
ugy ipari, mint családi használatra
Schweitzer Testvérek
Kyárt főraktárában MISKOLCZON swrwihetők be,
H;ény«lm«a trásxl«tfix«tóapa is » lejtlsú cysrl
4sr«kt>«Q,
Varrásban és divatos mühirntzésben Ingyen oktatást nyujtunk.
Góptuk és góprészek siaden readszerQgéphez.
Mechanikai gépjavító műhely. jVt Megbízható utazóügynök felvétetik.
Magyarnak Pécs. Námotnek Bécs.
No küldjük pénzünket külfőldr«!
Legjobb órákat és ékasarakat küld «
IMRE órás és ékszerárugyáros
fÉODETT.
Ham tetsző tárgyakért a pénst visszaküldőm
■ i 3 ÉVI JÓTAl.T.Afla/U., =3
Egy pontos nlckel zsebóra
szép kivitelben frt 8 50
Egv pontos nickel ébresztő óra „ 190 Yalódi ezüst remontoir -óra
így klosarélaw.
Valódi ezüst kétfedeL anksr. remont erOa szerkezettel, szép kivitelben — — — MIJ5 Valódi ezOst tüla remontoir-anker kétfedeles óra--M 10.80
pontos járással — — — „ 5.—
14-karatoa aranylánosok csinos sxép kivitelben:
20 gramm nehéz 25 frt, 25 gramm nehéz 80 frt, 80 gramm nehéz 86 M, 40 gramm nehés 47 frt 50 kr. — Minden láncxhox aranyba foglalt bévts lógók kaUn mérve 15—10 gramm salában 4 frt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi főpénzverdehivatal által megvizsgálva és bélyegesva.
MtünUtv» állami ás aranyérM«kik«l. — Tóbb mm «Hmm«« LrváJ btrtolkomWa VMS.
Vagy képaa árjegyzék tagyaa éa bánzMostva kflldatlk.

BEÜlSTEi
Dus választék egyszerű és diszbutorokban,
tcUáxólaf Bolváros,
Farenolsk-tsre 1 I. sm.
üovald Péter és Fga
g míifestő, vegytiszfisztitó és gőzmosó gyár
Budapesti
Szfivefsécg-ufcza 37.
Uri, nöf- és gyarmeköitdnyök, diszitő és bútorszövetek,
függönyük, szőnyegek, csipke és végáruk, szőrmék és feltémemüek számára.
. /at&<. ,v... ..Y Vfl^TTmv11 MIWJ Ki»\' I—1111 IBM i v\'i
Magjtlenlk naponta korán rttfflel. ^
Hronutott a .NtcykAnizsii Frist Ujsá«" aserzédéaet
nyomdájában. y
Előfizetési ára:
Helyben háihoa hordva egy hóra OOtfUlfc. .*. A Vidékre postai küJdássel egy bóra 1 korona 20 Oflfa.
Kiadó tulajdonosok! ó Felelóa iitikmti:
S.«** ii ftrfUS. f-S V O.OBVAI HtJOÓ. >
Sserkesstóség éa kiadóhivatal! Kraasa fa Fartaa rT"*«r»«t»Jé-
megsemmisített mandátum.
i \\ » / ».,\'.-
Ki les* hadügyminiszter? Kúriai oinők élefaeszélyhew
nap ujabb éa ujabb azegényaégi bizonyítványt állit H magáról.
J.
A-belakkirozoit Arany János,
\' Budapest, ápr. 22..
AUj mag magyar a Nemzeti muaeum előtt és gyönyörködj a te filléreidből alkotott ezoborban, a mely halhatatlan költődet, Arany Jánosi ábrázolja, ^gy-e, hogy fénylik, hogy ragyog, a mint a íényos nap reábocaátja caillogó augár-kévéit? Szinto öröm nézni.
Nem tudod aa okát, hogy miért eaillog ugy Arany Jánoa szobra? Hát énazépen megmagyarázom neked.
Tudod jó magyarom, a mi aiép fővárosunknak nagyon bölcs tanácsa van, a mely nem birta nézni,, hogy az idő roárakja a költö ércaaobrára a művészi\' szempontból értékeaitő patinát, hogy ez által becsesebbé, értékesebbé legyen. Nem, ezt a mi tanácsunk, a mely a művészetek iránt, különben aat neked magyaráznom ugy ia foleslegea, annyi érzékkel éa tapintattal bir, nem néz* holté áfe a nagy Mogul kiadta a legbölcsebb rendeletet, hogy miután a költö órcszobrára már rárakodik a zöld patina, rozsda marja/ tehát azt be kell suvickolni. A bölcs rendeletet ¿épen végre ia hajtották. Ezért ragyog és fénylik ugy a ta halhatatlanod érc-ejnléke. j ) v
A dologhoz, ha megengedik, nekünk ia van egy kia hozzáazóláaunk. /
Azt még a laikus ia tudja, hogy az ércemlékeknek as idő patinája adja meg a müv0Ui értéket. Ez emeli éa teszi becsesebbé a azobrot. Hogy a főváros tanácsának a müvéazi azempontok iránti legkisebb érzéke aincs, as már nem újság. De ebben az esetben- a muzeum igazgatósága ia hibás, mert Arany Jánps szobra ott AH a muzeum kertjében, köxvetlen szeme előtt és igy láthatta és tudhatta, hogy a szobrot mini fosztják meg mindon évben a besuvic-kolás által művészi értékétől éa még nem emelte fel ezen kontárkodás ellen tiltó azavát. x •
r
A muzeum vezetőségében talán csak nem hiányzik a művészi érzék ? Vagy talán tiltakozásának nem birt a ¡böics tsnács előtt érvényt szerezni?
Nem sokára már ki leszünk téve annak a meglepotésnek, hogy, ha felmegyünk a Muzeum régiséglárába, ott azt látjuk, hogy az összes szobrok, molyekot már bevont az tdö patinája, szópu» be löizr.ck lakkirozva. Mitói Vénus, a villámokat
a
szor«^ Zeus, a szigonyos Poseidon és a sánta Vulkanus ugy fognak ragyogni és fönvleni a suvicktól, hogy szinte gyönyörűség lösz nézni.
Ebből csak az a szomorú tanulság, hojty mi magerők móg mindenben na-Ja hátra vagyunk maradva, de kl.aiőnöjen el van maradva a világtól ¡|vy fóvároiuak tanúi «a. melY míhdou-
Ki lesz közös hadügyminiszter ?
Multkr közölt ama hirünket, hogy Krieghammer hadügyminiszter a delegációk befejeste után megválik ¿tárcájától, mindeddig hivatalosan nem cáfolták meg.
Erre termésxotesen nem ia less szükség, mert ogy ujabbi bécsi jelentés szerint a hadügyminiszter lemoadásának hire erősen tartja magát, sőt már emlegetik is a leendő utódot Schönaich Ferenc altábornagy személyében.
1!, ávfblpn. A3, szám
RtyKMzsa, 1902 színű, április 23*
Egy szám 2 fillér.
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAG
V » < I
• Kifosztott marhakereskédft.
— Saját tudósitónktól. —
Deb: aozen, ápr. —.
A debreczeni rendőrség tegnap óta teljes orálylyel nyomoz egy ismeretlen zsebmetszőt, ki ravssz furj^nggal ejtett tőrbe egy juhokkal kereskedő oláh atyafit.
Kisa Simonnak hívják az áldozatot és Oláh-Valkóról hajtotta a juhokat a debreczeni vásárra. Tegnapelőtt künn a vásártéren járkálta egy szegénve*en öltözött alak állott elébe éa oláh nyelven köszöntötte.
A román-köszöntéé örvendetes meglepetés volt az egyflgyü mócnnlj, és szívesen kötött közelebbi Öanierenéget a jóképű földivel. A szélnámo* célt ert is visszaélve Kiss Sfmon jóhiszeműségérel fölajánlotta szolgálatát ia hajcsári teendőkre. %
A tegnapi vásáron öisxeviitea 07 drb
Í\'uh kelt cl i t bevett összeget a kupec [iss Simon a mellényzteliébe tette, mint ahol — ugy vélte, teljes biztonságban van. Együtt ebédeltek. * vacsorat is közösen költötték el es rö\\ d liokzélgeios után együtt tértek nyugalonua is a juh-vásártér gyepágyára.
A csillagos eg betakarta, as esti areMő elaltatta a jó pajtásokat. A szürkület ébreiztetto föl ax ismereüent, a reggeli napsugár a derék Kiss Simont.
Fájdalmas ébredés volt, mer\' nem csupán nxt kellott kons\'.atálhia.-.hogy egyms«a maradt, do a?,; is, hogy zsebei-az ösmeretlen földi k.vagta, ts hat»záz-nyolcvan koronával bélelt tárcáját magával vitte.
A károsult embor felsietett a rendőr-«éghex, mely a panaszt jegyzőkönyvbo véve, megindította a nyomozást, mely azonban eddigelé sikertolen imradt. ,
Kiss Simon előadása alapján állították összo a megugrott zsebtolvaj szo-mólyleirását is, ki az adatok szerint 160 centiméter magas, erőstermetü barna férfi, borotvált állal, szép foketo bajusz-szal. Románul és magyarul beszél. ,
A vizsgálat, mint a leésó éjjeli órák-báli hiiül voszszük, \'minden ^kétséget kizárólag megállapította, hogy a teltos egy hírhedt nemzetközi zsebmetsző, ki ebbeli minőségében közismort a kontinens minden rendörségo olőlt.
Megállapította a nyomosat azt is, ho^y innen vonaton utazott tovább és Püspök-Ladúnyig volt jogye. I.otariózta-tú^ iránt Vógh Gyula helyettes főkapitány, a bűnűgyi osztály vezutójo táviratilag intézkedett 03 megkeresést intézett ez irányban a magyar r«ndés»oti^ató-Ságokhoz. ^ i
SzeraocsótfanSI járt Umlii
ZiVichbők írják : Két fiatalember, Imer Artnur, e*v lausanni kiadónak a fia s egy amerikai néhány nap előtt Evion-nxzl\'ól elindultak, hogy a Salvanon át Chameetybo menjenek.
Ismeretien okból mind a ketten sze-
rtncsétlcnül járlak az Ancel «torosban
a Chalots Bonavcaux fölött.
A Salvanhól keresésükre indult vo*e-tők holtan találták őkot egy mély hnt. dékban. /•
\' Életuntak.
Saját tudósitónktól —
Budapest, ápril 22.
Foltin Géza 22 éve» lakatoslegény ma
éjjel Vőrőamarty-utca 3 s^ám alatt vyufaoldatpl írott. A montők o Rókus-kórházba szólították. öngyilkosságának oka nyomor.
A Gergely-utca 10. számú házban Schubert Isivánné. vendéglős neje, késsel melilwzurti m*Hat. A montők nyújtónak nrffci ax első *ej;6lyt.
A Szt-Láazló-ut 12. számú bázhan Tarró Györgynó, munkás neje, marólúgot ivott. A mentők vitték a Rókus-kórházba.
A két asszony öngyilkosságának okát
nem tudják.
Ugyancsak az éjjel Simonovics Kázmér varsói születésű szinész és népénekes a külső Soroksári-uton a honvédmenház közeiéhen felakasztotta magát. Éppen akkor ment arra a rendőrőrjárat, a ruhafán csüngő embert rögtön levágta és a honvédmenházba szállították, ahol az orvosok magához téritotték. Az életunt hotek óta koplalt ús nem voii semmiféle kóresete. Tartott attól, hogy a rendőrség elfogja toloncolni a hazájába és ettől való félolmében akart megválni az élettől.
Ma reggel a Folsfl^érdősor ós Lövöldetér sarkán Kazkán János IC éves esz-\' tergályos inas késsel meJlbo szúrta magét. A mentők szállították lakásara. Az inas azért akart megválni az élettói, mert elvesztett 10 koronát ós félt attól. Hogy gazdája étért mev.vari. ,
Székesfehérvárról jelentik lapunknak hogy ottan Eavedi Antal 28 éves vé^ro-hsjt\'ó segéd fóbelőtto ma :At és me .\'.\'t iU Öngyilkosságának oka gyógyíthat ^n
mellbaj.
* , i _
Udvari oyász.
A hivatalos lap mai száma írja :
Legíolső rendelőire néhai o«msí F<>icr j spanyol király ő Felségéért udvari gy fog folyó évi április hó 23 dtkáiól, dától fogva, tizenkét nnpon V-ái. változtatás nélkül, bez; ré tg folyó ifi-május hó 4-ig viselteim.
UMM munkásod.
, ^ i •■ « i
A hivatalos lap mai száma a következő legfelsőbb kéziratot közli:
Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Albcrty János zólyo/nbrozói vasgyári hepgermosternek, Zxdr&Ríífcy Q^brgy lihAibánv«» VBHffViiri öntőmestertiek és Gajdos fereric »»aa-heg^-i bányaörnok, sok évi hű és buzgó sioigálatnjk \' clismeróseül, a koronás czüftt érdemkeresztet adományozom.
Kelt Bécsben, 1902. évi április hé 8-án. \' » .
Poronc József, s. k.
Gróf Széchényi Gyula, a. k.
s
—te—
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Xépvisalőhás. —
Elnök meleg bankon elparentálja inilree Gyulái, a zirci kerület elhunyt képviselőjét. A hás réssvétének kifejezé-«ével as elnökséget bízta meg. . Ezután AttérteVt kultusz tárca költség« vetésének tárgyalására. --
A tzzitétészTiih titciésil Langy sl Zoltán Szilágyvármegye tan« Ügyi viszonyairól szól, a nevezett vár-jnéjtye «ok»t áldozott tanügyi célokra, gii nagyobb állami segítség nélkül képtelen kulturális feladatainak teljesítésére. Végül a zilahi tanitóképesdo sorsáról érdeklődik.
Weményi Ambrus a miniszter figyelmébe ajánlja Lengyel Zoltán kérését a zilahi tanítóképző ügyében. A tételt tlfogadja. t
Wlasslos Gyula kijolenti, hogy amint kellő pénzügyi eszköz rendelkezésére áll, fel fogja állitani a zilahi tanitóképozdét. A tételt elfogadták.
A testi navaléa tételénél
Kraamnay Fere\'nc rámutat arra, hogy Anglia és Amerika felsőbbségét a többi flémelok fölött a helyes irányú testi ne-▼slés folytán érte el. Nálunk a némot torna terjedése nem szülto meg eredményeit. Sokkal helyesebb volus az athle-tika teljes meghonosítása, amely a tost liberális kifejlesztését mozdítja elő. A tételt elfogadja. (Helyoslés.)
Wlasslos Gyula megfontolandónak tirtja azt, amit Krasznay előadott. Az Ui középiskola tantervének megállapításénál ax atlétikára is súlyt fog helyezni. A tételt elfogadták.
A gaséaságl Intésetek tétaléaél
Fosagay Miklós határozati javaslatot *vuit be, amely szerint a községi képviselő-testületeknek a tanítók is tagjai Ugyenek. <
Wlasslos Gyula nom fogadja el a Wtározati javaslatot.
A tételt elfogadták, mellőzve Pozsgav határozati javaslatát.
A kongnia tétaléaél
arra, hogy a nak ki-
Varaaa József uUl protestáns lelkészek kongruájá,,«» »1-Izámítáaa még mindig nehézkesen mtgy. A régebbi segélyeket pedig egyáltalán Mm utalványozták ki Pedig addig jár * segély is. ntig a lelkészek jövedelme Ugalább 1600 koronát nem tesz ki. Erre Vonatkozólag intézkedést kér.
Wlassle* Gyula konkrét eseteket hoz fel, a midőn a kongnia nem az államtól, fcanem a községtől utaltatott ki. Ily «seUkben a kormány nem köteles segélyt kifizetni \'
A tétalt elfogadták, vslamint Szőts Pál előadó javaslata alapján elfogadták j^katholiku^japok kezelésére vonatkozó
Szünet után az uj indemnitást tárgyalták röviden és kevés órdeklődéssol.
Keményt Ambrus ajánló ssava után, Kossuth Fersno a íüggetlensegi párt *lvi álláspontjára való hivatkozással tagadta meg a párt hozzájárulását
Ernazt Sándor a néppárt nevében telte ugyanezt. Fölemlítette a vármegyékben történő visszaéléseket, különösen a szava-»atírtásokat. Ezek szerint a belügyi tároa vezolésében nem javulás, hanem vissza-lejlődés mutatkozik. A pénzügyi kormány a konverzió-javaslattal hivta ki a néppárt bizalmatlanságát, a kereskedelmi tárca a kisiparosok érdekében nem tosa »emmit. A néppárt a kormány liberalizmusával megbékülni nem tud s azért a javaslatot sem fogadja el.
SséU Kálmán miniszterelnök a néppárt é"«l hangoztatott *Uva»*üiiásra vonatkozólag megjegyzi, hogy sokkal több választó volt a mult választáson, mint az utolséalőttin. A közigazgatási visszaélések •zárna évről-évre fogy, s a mi van, azt ő Szigorúan maatorolja. (Helyeslés*) Föltéve, hogy tudomására jut. Ajánlotta as ipdemnitást elfogadásra,
A Ház többsége az indemnitást elfogadta általánosságban és a részletekben.
Bzzel az ülés véget ért. Holnap az igazságügyi költségvetést tárgyalják.
Gyászmise Horánszkydrt.
^ Budapest, ápr. 22.
Ma délelőtt 10 órakor a józsefvárosi
Elébánia templomban gyászraisq volt loránstky Nándor lelkiüdveért. Az egész környéken óriási nép gyülekezett össze s különösen a Mária Terézia-téren akkora volt a néposoportosulás, hogy a rendör-tégnsk ksllstt a rendet fentartsnia.
A templom beiáróiát Müatös széfféhrft fekete posstő borította, a boltozatokat is fekete posztó takarta, a melyet as ezüstös Horánazky-oimer díszített. EgŐ gyertyék terjsajtettek viUgostáKot a templomban és a katafalk körül. A ravatalt a képviselőház és a kereskedelmi minisztérium diszba öltözött azolgá állták körül
A templomban a rendre Farkas János a képviselőház főterombiztoea ügvelt fel Elsőnek Nagy Ferenc kereskedelmi államtitkár érkezeit, hogy a notabililáso kat fogadja.
A ccalád részéről jelon voltak: az özvegy ós gyermekei, Horánszky Emília Irma, Gyula, Dezső ós Lsjos, valamint Horánszky Lajosnó. Ezek a jobboldali padsorban foglallak bolyét.
A baloldali padsorban ültek a kormány képviselői, úgymint: Széli Kálmán miniszterelnök, báró Fehérvárv Géza honvédelmi, Daránvi Ignác iöldmilósi, Plósz Sándor igazságügyi. Wiassics Gyula közoktatásügyi és Csoh-Ervin horvát miniszterek. Jelonvoltak továbbá : Samassa egri érsek, Ernuszt Kelemen, a főrendiház alelnöke, gróf Apponyi Albert, Dániel Gábor, Csávossy háznagy, Zsilinszky Mihály, Gulner Gyula, Gromon
Sezső és Tarkovics József államtitkárok, árkus József lőpolgármester, Rudnay Béla főkapitány, Halmos János polgármester. . , , Ott voltak továbbá a VIII. kerületi Józsefvárosi Kör botfai IIüvös József vezetése alatt, Ludwigh Gyula a nrngvar államvasutak elnükigazgatója, Szalay Imre a Nemzeti Muzeum igazgatója, Radisich Jenő, az iparművészeti muzeum igazgatója, stb. stb.
A gyászmisét Kanovich Béla apátplébános szolgáltatta fénves segédlettel. Miso után a kormány képviselői a többi notaBilitással ogyütt újból kiíojezték részvétüket az özvegynek és a gvá^oló családnak a pótolhatatlan vosztoség fölött, amoly Horánszky Nándor baiálaval a családot a az országot érte.
k pócsváradi mantíátunot meg-semmlsiíetlek. •
— Saját tudósitónktól. —
Budapest, április 22.
Nagy, de kollemetlen meglepetés érte ma dr Egry Dezsőt, n péns-vára dimandátum ideiglenes tulajdonosát az a kellemetlenség történi ugyanis vele, hogy a mandátumát mopsemmisitotték.
Tudósilópk irja: A pócsváradi mandátum ügyébeh a Kunán ma délben hirdették ki az Ítéletet. A bíróság megsemmisítette a mandátumot, még pedig magának Egrynelc tegnap telt és esküvel megerősített ama vaJUjmása alapján, hogy néhány fizavazójánÜrtT\'.készkölt-ségeltM megtéritetie.
A volt képviselő állítólag „fuvardíjat* értett a készköltségek alatt, do a Kúria nem így értelmezte a dolgot.
A végvári vAlaaztia.
Ugyancsak ma foglalkozott a Kúria a végvári kerülethon lefolyt választással, melyen Gorovo László szabadelvüuártt nyert mandátumot. A határozatot holnap hirdetik ki.
. Mészárosok és hentesek.
— Saját tudósitónktól. —
Budapest, ápr. 22.
A budapesti mészáros és hentea-ipar-testület tagiai most harmadéve egy jég-
2ár-szövetkezetet alapítottak s annak lökévé Schubert Sándor mészárost, az ipartestület elnökét választották meg. A ssövetkezet egyik részvényese, Sas Ármin, * Mészárosok és Honlesek Lapjának a
t*érkezztőjo, a közgyűlés megbízásiból felszólítást intézett több hazai óh külföldi ^gépgvároslioz, hogy a jéggyár berendesé-séro tegyenek ajánlatot. A^ ajánlatok az Igazgatóság, majd a közgyűlés elé korültek,\' mely egyjiazai céggel kötötte meg a szerződóst.
Ez Sas Árminnak nem volt Ir.yóro. ö ory külföldi olcsóbb ajánlatért szállott síkra, do a közgyűlés nem akarta meghallgatni * mészároslejránybftl lett R*«n-kesztőt, sőt utóbb a szövetkezetből ki is sárta. Sas Ármin ezért hadat üzent szövetkezet igazgatóságának, kiváltképpen annak az elnökéuek, Schubert Sán dórnak, akit egymásután négy cikkben •támadztt meg. Azt irta róla egyebek-közt, bogv a azővetkozot tagjait is az igazgatóságot megcsalta, szándékosan félrevezette, mert az olcsóbb ajánlatok elhallgatásával egy 80.000 írttal drégább ajánlatot fogadtatott el. Schubert Sándor a szaklop szerko&zlöjo ejlqii rágalmazásért és becsületsértésért sajtopört indított, melyet ma tárgyalt budapesti esküdtbíróság Zsitvay Leo elnökiéivel.
A7. esküdtbíróság megalakítása ulán kihallgatták a vádlottat, a ki elmondotta uogv azelőtt mészároslegénv volt, most a Mészárosok és Hentesek \'Lapjá-nak szerkesztője. Nem érzi magát bűnösnek mert Schubert Sándort nom mint magán embert, hanem mint a jóggvár igazgatóját támadta meg tisztén közérdekből.
A burok szabadságharcza.
Inadon, április 22.
Az alsóház tegnapi ülóso folfamán O\'Kelloy azt kérdezto : van^o n kormány nak tudomása arról, hogy Franozia ország és Olaszország kőzött egyezség jött létre, a moly Tripoliszt az olasz befolyás szfér^ába tariozónak ismori el tervbo veszi annak Olaszország által való annektálását, továbbá hogy Prínetti olasz külügyminister as olasz kamarában nemróg ugy nyilatkozott, Wy üst olasz kormány a iripoliszi ope.áclók tokintetében katonai előkészületoket lesz.
Cranborne külügyi államtitkár azt vá liiszolta erre, hogy a brit kormánynak nincs tudomása ilyen egyezségről és hogy az olasz kamarában ilven nyilat kozat nom hangzott ol. A brit kormány politikáját i az jellemzi, hogy czólja i sialusquo fentartása a Földközi tenge ron. Prinotti beszódénok lefordított szövege azt mutatja, liogy az olaiz kormány akciója a mostani tripoliszi viszonyoknak minden változtatása ellen fog irányulni.
A közvélemény, amely a háború be-fejozéso dolgában már annyi ingadozásnak volt kitévo, tegnap óla újra kezd remélni, mert két nagy újság délafrikai tudósítója az ellonAégeskedós közeli végét helyezi kilátásba, do hivatalosan nem crősiiik meg ezt a reményt, mert a kincstári kancollárnak az alsóházban lelt nyilatkozata szerint semmiféle ujshb In\'r sem érkezeit Dél-Afrikából.
A legutóbbi hirek szerint Milner Pre-tóriából Jobaniiisburgba utazott. Stejn és Delarey Klerksdorpba érkezett, Botba Vriheidba menet hosszabb ideig veszte-telt Standertonban, ahol a burgherokkol ¿özöne a pretóriai tanácskozás eredményét.
Fokvárosból érkezett magán-táviratok azt jelentik, hogy a bur vezérek «1 fogják fogadni az angol béke. föltételeket, mivel a bur komandók legnagyobb réeze a téli hadjárat ellen nyilatkozott.
Páris, ápr. 22. A Petit Párisién londoni órtosfliéso szorint a parlamenti tagoknak kedvo nagyoi) nyomott, mert a remélt békekötés még mindig nemkövet-kuíik be s annak az aggodalmuknak adnak kifejezést, hogy a kormány eltitkolja a béketárgyalás meghiúsulását s titokban reméli, hogy ujabb koncessziókkal talán mégis engedékenysigre bírhatja a bur vezéreket.
A Rclohnrath ttló&o.
Béoa, ápr. 22. A képviselőnkhöz beérkezett irományok között van Ellsnbo-gen interpellációja \'a bécsi kereskedősa-gédek választásán leadott szociáldemokrata szavazatok megsemmisitéea dolgái han. Az interpelláció utalva a bécsi városi hatóság rendelkezéseire, azt kérdez-a miniszterelnöktől, hajlandő-o gondoskodni róla, hogy a bécsi magisztrátus önkénykedése ellen- A beérkezni ¡»mi. nvok fölolvasása rrtán folytatták a költ-sógvetés tárgyalását a pénztári kezelés címénél. Roza osztályfőnök, mint a kormány képviselője, a prágai egészségi állapotoic javitására szükséges éphkezéseket ismertette, a molyoket Prága város a maga erejéből nem tud létesiteui. A kormány a szubvenciót teljesen jogosultnak tartja.
ftngyllkoa aaéaatfaa*
Olmtttx, ápr. 22. (Saját tudósitónk távirata.) Az itten állomásozó 88-ik gyalogozred egyik századosa, Nóvák La-]oh, aki magyarországi születéfü, agyonlőtt j magát öngyilkosságának oka az, hogy egész vagyonát olspekulálta a börzén.
LEGÚJABB.
II pelgárnaeaterelu
Béoaipápr. 22. A községi tanács
Slrobach-ot és Neumeyert újra alpolgármesterekké választói\'- >
■agy poéta el kkaeztás.
Béos, ápr. 22. (Saját tudósítónk tole-fonjelentése.) Tulnban a postatakarék-
Íónztár egy főhivatalnoka, König Károly 0.000 korona claikkassláaa után megszökött A* illető csak 87 évos ember volt, de könnyelműen költekező. Köröz-tetését elrendelték.
Letartóztatott teatvérefc.
Baden, ápril 22. (Saját tudósítónktól.) Nagy feltűnést keltett itton két testvérnek,\' Gloichweít Józsofnck ós Jánosnak letartóztatása. Az illotökot egy budapesti szőlőtulajdonos folielontéséro tartóztaiták le. A feljelentőt több oacr forint erejéig megkáiositollák. >
Órláel töz Londonban.
London, április 22. Fóltiron kettőkor a City középpontjában tüx keletkezett, a moly két uugy épüloltőmböt pusztított el. Az elpusztult házak csupa áruraktár. A töz gyorsan terjedt. A láng átcsapott az utca ogvik oldaláról a másikra ós\' végignyaldosta a háztetőket. Embernek nem esett bajs, do a kár, a melyet a tűz okozott, több százezer font sterling. Az égő romok nagy veszedelméra vannak az egész környéknek.
Egy beteg klrélynft.
Lóé, ápr. 22. Vilma királynő állapota változatlan. Henrik hercsg sétát tolt a pakkban. Rooscnstein tanár tanácskozását a többi orvosokkal holnapra várják.
A kolosavári bOner,
Kolosává , ápril 22, Ma délelőtt
bofojozlók a bizonyilási eljárást a Bürger\' lovólbordó gyilkosai ellen indított tárgyalásban. Csipkés közvádló a bizonyítási eljárás befejoííéso után kíjelcutottt, hogy tárgyalásait nyert adatai alapján módosítja az egésa vádat. Elejti a vádat Frlcdrich ellen a váltó-iamisitá9 és Özvegy Ignáczné moffg\\*il-kolása miatt, ellenben vádat emal Fned-. rioh cllon először özvogy Vajdáné ellen el* tövetett szándékos omberölés kisórlato miatt, másodszor a Bürger levélhordó sérelmére elkövetett gyilkosság és rablás dsérleto miatt. ;
Vádat omol Szőcs ellen Bzándékos emberölés és rablá* kisérlote miatt Vádat omol Szabó vádlott ellou gyilkosságban ós rablás kisérlotóbon való |bün-4dsége miatt. Kéri a bíróságot hogy ilyen értelemben tegvo fül a kérdósokot Az ügyész boszóae után a bíróság íalároznlhozatalra vonult vissza és azulán kihirdették a határozatot, mely szerint-megszüntetik a bűnvádi eljárást ama vádak dolgában, amelyronézvo az ügyész a vádat olejtollo.
A kérdéseket azután kiadták az küdleknek, a kik a kérdéseket olfogad-ták, mig a védők némi módosítást követelnek. A védők előiorjesztésc dolgában a bíróság ismét határozni fog, ue a határozatot csak holnap reggol hirdetik ki. ítéletre valószínűleg csak csütörtökön reggol kerül a sor.
ahiluvu tikmiv vlktotbal ¿wdt^ttiu)
\'s


Kníbd taMcsaMk étotveszóivben.
— Saját tudósi tó akt ól. , Budapest, ápr. 02.
Sajnálatos baleset történt tegnap osto háromnegyed 7 órakor a vád-utca 18. Máma ház előtt.
Mayer Bála ablaktisztító vállalatának kát embere mosta a cimtáblákat
RlkAaxAlr* mijnWénvlrlrii) lnnVnrtAk
emelni az óriási létrát. Egyszerre csak emeletnyi magasságból az óppon arra haladó SŰteő Rudolf kúriai tanácselnök fejére ejtették. A jóságos öreg ur hanyat vágódott, cilindero messze röpült fejéről s az ura járó-kelők siottek segitségére. Nagy nehezen lábra állították és látták, hogy súlyosan megsérült
Jobboldali homloka, szemo fölött mintegy ti* centiméternyire betörött. Sebéből sürün omlott a vér. Orvost hívtak, n ki a régi posta-utca 10. szám alatti lakására vitette. A felelősség az éppon jelenlévő vállalkozót éri, ki nmnosak, hogy nem adott elegendő embert a létra emeléshez, hanem mégaz arra sétálókat is elmulasztotta figyelmessé tonni. Csak az • Isteni gondviselésnek köszönhető, hogy a különben nagy forgalmú utcában nagyobb szerencsétlenség nem történt.
A milliós bünper mai, tárgyalása.
— Saját tudósitónktóL —
Rónay Kamii elnöklete alatt ma délelőtt »kc
szék Na«y Akos és társai bünperénók
10 órakor f<
folytatta n Ákos és
pestvidéki törvény-
főtárgyalását. Az első tanú dr." Rózsa Elemér ügyvéd, ki az általános kérdések után a köyetkező vallomásokat tette:
Elnök:, Kérem mondja el mit tud a dologról?
Dr. Rózsa : Temetése után való nap Napy Akos nálam volt és kérte, hogy tekintettel arra, miszerint a gazdaságba sürgős intézkedést kell tenni, miro a hagyatéki eljárást sürgősön eszközöltettem.
—Folyt még egyébb ügyében bo Nagy Ákosnál ?
— Igen, Akos és Feronc közti ajándékozás megosztásánál, hol Fereno többet is kapott, mint Akos.
— Tud még egyéb fölvilágosítást is adni ?
— Igen, amennyiben Takács György ífceg Bodis is nálam jelentkeztek, hogy ők is ott voltak a szóbeli végren-
deletnél, de azt mondottam nekik, hogy már roájok szükség nincs, mert a tanuk már ki voltak hallgatva.
— Kérem, ez lónvogos, hogy ezek jelentkeztek a végrendot iránt,
Tanúhoz Nagy biró, az ügyész ós fel-Jelentő képviselője még néhány kérdést intéztek.
Polónyi: Hallotta tanú valaha Najpr Mártontól, hogy Akos gyermekeit akarja örökösoinek ?
— Igen, mert húsvét alkalmából künn voltunk Nagy Ákosnál, midőn a gyerekről beszéltünk és emlitotte az öreg, hogy haragszik, hogy Márton Slavoniá-bau nem jól tanult, pedig lehetett volna horvát államférfi, miro Porczel biró meg is jegyezte, hogy esetleg talán bírónak szeretné. Az öreg ur még megjegyezte, hát miért ne lehetne az, niszon moglesz a vagyon, csak képzottsóge logyen.
Tanú néhány léQyogtelen kérdén után vallomására megesküszik.
Következő tanú dr. Márkus, ki az általános kérdések után a következőket adia elő:
Elnök: Mit tud a dologról?
Márkus\': Én képviseltom Najry Feren-o«( nehácw tartozása mi-
dőn közölte velem, hogy 180000 \'frton osztozkodnak és Nagy Fereno kezében tartotta Akos levelét, valamint táviratát, melyben közli, hogy nagybátyja nekik adományozta a 130000 irtot.
Egyébb felvilágosilást adni nem tud ?
— Nem.
Erre tanú leteszi az esküt. <
Elnök (Nagv Ferenchez).« Honnan tudta, hogy 180000 forint volt az osztozkodás tárgya?
Nagy: Már decemborben ftru^ano- ]
vicscsal és Ákossal összeadtuk a takarékpénztári könyveket ós innen emlókszoni az összegre.
Kővetkező tanú Ziszek Gyula községi iegyző, ki az általános kérdósokro a következőket adja elő :
Elnök! Adja elő, mit tud a tárgyról?
— Tekintés törvényszék I Tekintettel arra, hogy oz már régen törtónt, én már nem emlékszem reá, de a mit ott a
viüsgálúuirúk vlüii uiuuuuvinui, uy é»z
torjodelmében Jentartom.
— így nom lehet ezt tonni, honom c/okoly lényeges és emlékezetes dolgok, liojry a törvényszék megkívánja a szóbeli vallomást.
— Eu mint kadarkút» scgódjopyzö lettem hiva, hogy leltározzam; jgy tudok a dologról\'s miután kótszer künn voltam Hódoson.
Nohány kisebb ériókü kérdések után Polonyi és az ügyész a vizsgálati kjh hallgatásokra nézve intéztek kórdóst, miro a tanú oszküt to9z. \'
Következő tonu Mihoka János községi biró, az általános kérdések után a kővetkezőket adja elö:
Elnök: Mit tud a dologról ?
— Ott voituuk leltározni és Ákos ur mondotta, h^gy Mara bácsi értékpapírjai ós egy ezres, valamint ogy bugyolánsban egy iorint néhány krajcár.
— Ismerte Nagy Mártont?
— Igen, voltara nohanyszor községi adóért.
Ttíz egy színházban,
— Saját tudósítónktól. — Debrecen, ápril 22.
Az „Ezer év" tegnas esti előadásán tüz volt a színpadon. A második felvonás alatt ugyanis, mikor a pogány magyarok bálványát villám rombolja le, az urnában ógó spiritusz leömlött és a színpadon erős lánggal égett tovább.
-A színen levők közül többen paízsalkat vetették a tűzre, de a láng azok mellől is kicsapott.
A szoreplök folytatták bBszédeiket, a színfalak mögül pedig tűzoltók sza\'adtak a szinre, ponyvát vetőitek a tűzre s a spiritusz lángja rögtön elaludt.
Egy kis izgalmat ugyan okozott a tüzeset, de azután zavartalanul folyt tovább az előadás.
Halálra gázolt gyermekek.
— Saját tudósitónktóL —
Budapest, ápril 22.
Épen tegnap függesztette ki a rendőrség Rudnay Béla főkapitánynak legújabb rendeletét, a mely szigorú büntetéssel fenyegeti azokat a kocsisokat, a ki az utoza keresztezéseknél gyorsan hajtanak.
A rendeletet tudatták az érdekelt felekkel, a kocsisokkal ós a fuvarosokkal is és a rendőröket már kioktatták, hogy mi módon kell vigyázniok az ilyen kocsisokra.
A sors iróniája azonban ugy akarta, hogy óppen ezen a napon történi annyi elgázolás, a mennyi már egyszorre egy napon talán egy éviized óta nem történt.
A legkomolyabb következményekkel járt azonban az. a\'mely a Váci-uton a Schlick gyár előtt törtónt.
Itten ugyanis két gyermek, \'Javoritz Cecília munkásnö öt éves Pál és négy éves Mária nevű gyermeko játszott az úttesten.
A gyermekek vigan labdáztak, a mi-dőu labdájuk egyszerro a kocsi útra esott.
Mindkettő a labda után futott és elakarta kapni.
Ebben a pillanatban hajtott őrült ;eb?í?D JUT® í^n\'c T»AkmA«lArn*k
kocsija, a melyet Mincza János kocsis hajtott.
A kocsi átment a két gyermek testén, mert a kocsis nem tudta elég koTán megállítani a lovakat.
A kis Pál olyan súlyosan sebesült meg, hogy még tegnap belehalt seboibe.
A Mária ma délután 1 órakor halt meg.
A rendőrség a kocsist letartóztatta, mert azonkívül, hoay gyorsan hajtott,
ucui ib volt engedélye a hajtásra
Gazdasági magvak beszerzésénél
kérjonk lenzállilott ajánlatét \'
Frommer A. Hermáim utóda
magkereskedéséböl
Budapesten
( Különlegességek t
magas csiraképességü fttmafrvak,
queiiiínburgi réyamag-vak,
arankamentes lóhere és lnoerne
ólomzárolt zsákokban.
BUDAPESTI BIBÉK.
— A* oaztályaorsj&ték húzása. A
IX. sorsjáték 6-ik osztályának mai záró-húzásánál a 600.000 koronás jutalmat a 20565 szánm sorsjegy, moly mint utolsó 2000 koronás "nyeremónynyol kihúzatott, nyerte^ Azonkívül irtóg a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki:
10.000 koronát nverti 60184.
2000 koronát nve\'rtek: aOM5 8570,
1000 koronát uvertek: 2464 4768 10598 21973 21979\'27471 50471 58002 92988.
600 koronát nyertek: 18643 27076 27872 86896 37268 38198 40670 80974 81391 92775 94841.
A többi kihúzott számok 200 koronát nyertek.
— Eljegyxés. Moskovitz Vilmos, a Moskovitz és Löbl cég beltagja eliegyezto Goldberger Irénkót, özv. Gofdboraer Gyözőné, az- általánosan ismert Goldberger A. V. hirdetési iroda cég tulajdonosának leányát
— Balesetek. Mentus István kocsis a Baros-utca és Német-utca sarkán elütötte Stokulesz Józsefnót. A mentők a lakására szállították. ~~ Klein Dávidné
Zsigmond-utca 11. szám alatti lakása,
tlódiéi
gyuladt. A kár azonban nem nagy,
cselédjének vigyázatlansága folytán, ki-
— Le tartóitatott kereskedő ne géd
A nagyváradi rendőrség táviratilag órte-sitotto a főkapitányságot hogy Juhász Imre kereskedősegód, miután odavaló gazdájától nagyobb summát elsikkasztott, a fővátosba szökött A detektívek a kapott személyleírás alapján Juhászt a keleti pályaudvaron letartóztatták. Ma már uthak is indították • nagyváradi ügyészség fogházába.
UJ gyógyszertár. Az Aréna-ut 86 | F. István-ut sarkán Forgách János modern berendezett , Aréna" gyógyszertárát megnyitotta.
hírek mindenfelől
— Tisztújítás Szereden. Szögeden ápr. 21-én tartották mej a tisztújítást:
Polgármerter lett: Pálfy Ferenc, Főjegyző, helyettes polgármestor : Tóth Pál. Tanácsnokok: Fodor Károly, Gaál Endre,
tlokor Pál, Szekeres Lajos, Taschler Árvaszéki elnök: Kndródnvi Antal, Inök: Bérci Antal, Kelemen Kálmán.
gyész: Ivánkovics Sándor. Alűgyészek : Kortósz József és Szekula József. Fő-pónztárnok i Gelentsór László, Adópénz-tárnok : Körössy József. Községi niró : Rózsa Nándor.
Uj kabinet. Krisztiániából távirják: A mai kabinoltanrtcsban a minisztérium így alakult meg: Plohr államminiszter átveszi az elnökséget és a belügyet, Ovam, eddigi igazaágűgyminiszter, stockholmi államminiszter Arstad, ihockholmi államtanácsos, igazságügyminíszter ós Ibsen Sigurd, oddigi osztályfőnök, az államtanács stokholmi osztályának tagja lett. A többi miniszter megmaradt áuá> sában.
— Merénylet eg^r kaszárnya ellen,
A* n kanMtámvn, amoivet Mann imában (Nikaragua) a\' konzervatívok levegőbe röpítettek, kétemeletes épület volt Az épület teljesen rombadőlt és a benne volt 100—200 katona, valamint több más ember megsebesült A szomszéd
házak is nagyon meg vannak rongálva. Zelava elnök nyilatkozatot adott ki, a melybon a robbanásért az összeesküvő-
ket tessi felelőssé és közli, hogy a kaszárnyában dinamit és puskapor tolt felhalmozva. A kárt 6 millió pezóra be
csülik.
Hinosen bombacyár. Egy pétervári távirat jelenti: Az a külföldön é-terjodt hír, bo«y Jurjedvben (Dorou1.) boinbagyárat fedeztek fel, a melyet bűnös s\'záudékkal alapítottak, valótlan és csupán arra vezetendő vissza, hogy n«y diák kémiai kísérletezése közben a hiiórlotí, anyag szélrobbant és megértté a diák arcát 09 kezét.
— A letűnt forradalom. Brüsszelen és a vidéken teljes nyugalom van. A néposődületok ellen kiadott hatósági intézkedósoket visszavonták. A sztrájkról szóló jelentés óta Monsban részben ulra megkezdődött a munka és legközelebb a munka általános megkezdése várható, liiegeben is nagyon ószrevohető a munkások munkábaállása.
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti graboaa tőzsde.
Csekély kínálat és változatlan árak mellolt 8000 mm. buza került forgalomba.
Marn* buM ápr.-ta 9.06-4.0Í, 7.16-T.I6, Zab épr.-ra Í.S0-T,TÍ, To»|erl 6.— Bndapoatl ¿rtAkt8x.de.
EI5M»Wn kStUUtt! Owtrik hlt*lr**iT 9TS MitTM hUeUmior 691.60 Wxálo» bank 4W5« lUujaiawinyi 609. Owkik (Ulwov. 664. kU-n»r hlt.Wmény 688. M.JTW 4 ir*d4k llg.lO U««*mk4oLóban
1*U. huni M4.«0 lUmwnwinrl Kri. OuU m»fyu illamruat tinrinr OT1.96 IHU rwl 66.-NAtnel bírod, mtrk» U1M. VUltnM ruut tU-Oud.pMtl k&cuil r«Mt 649-60
Béocl
84««, ApriU. H. 0«Mk UWf. 9TS.-M«*tu
hllolr. —.— OwMk-BMn» <rfU»riLruU r*»r6nr
670.Tú 4 ninUko. m*ft*t WwiTjAí.fWk 119.8* Mtcrtf kort.n»Jímdtt —v— Déli tmuí
A kflxpontl vásáressrsok Ara.
A m.t fornJom Im élénk Toll é. u élelmi, cíkktJt in uu«llc*<J«U IhéxéLb UU a U) U » hu«, c«&k « baromft kn etn«lied«tt. A* Idd c*1b« darabja 9 korosa, trak d«u«bU 140 lUUr. Uppto 5S0 IWir. A Tldékril Vüld6U htaoH ludat klMja 160 011. pulyka kilója 190 fillér. A wtthalw. o)<v)ét 144 miért M«(Tét 116 tUlér, hüollit te ro.téíro*t 16t fillérért loértik . uitinutk. T**r»j kilója 960 fillér, Frín tojia miuK>dr*ii<la iai 46 <Utalx>l cdtartak 2 koronAirt
Ferenoxvároal sertésvásár. (Hivatalos jelentés.) Készlet 107 darab. Érkezett 878 darab. Összesen 980 darabot Eladtak 605 darabot. Maradvány 876 darab. Mai árak: Malaoz 80 korona, páron kint 120—180 kilogramm súlyban 160—180 kor. 220-280 kilós 98-104
Íorona. 820—880 kÜ6s 98—100 korona
reg nehéz, párontínt 400—600 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kiló* grammonkint élő-eulyban. Páronkint 46— 50 kiló
és a vótolosszeg 4 százalékának elengedése mellett. A vásár, lanyha vot
IS
l«éiIS forint
tiszta gyagju szövetből, mérték után műhely embem készült férfi öttficry. Magyaros tiettassé» Ksmek
Sziles Lajos
«dUttsM
Budapest, TOL, OMXháVoton 4. Ä
Vidékre mintákat és méctlk utas&áettogyan ée bérmentve VűWök.\'
Ateofinomabb UkíröftBl is M
WATOBIOH 4
Bod«í>»»t, VII., Dohá»ral«« 1.
s
il.|éM.llél I
Kinat.Ut.tt 8 ir.mm.l 4. .lim^li
(í^.riiUL
i
*
9
—mm
REGÉNY.
A tenger titka.
Csak mikor már a lépcsőn felért a •törílyeteg bejárásához, akkor látta, mioö óriási alkolmánynyal Tan dolga. Ofyan nagy volt, mürt egy jókora tengni hajó.
A nyílásból néhány (vagy tíz) lépcső le egy kis plateanig, a melyen elegáns bútorzatban így asztalka, néhány szék állott, meg egy sárgarézből készült állvány, a melyen egymástól elkülönítve különfél« inesszelátok, táv-fénykópezö, mérő és tgyéb készülékek lógtak ugy, hogy a jármű esetlege? ingadozásánál egymáshoz nem ülődnettek ós meg nem sérülhettek.
A lépcső alján egy magas, azéles vállú, bozontos üstökü, dt csontos, csaknem sovány férfi állott és várta az érkezőt,
Arcza simára volt borotválva, se szakála. se bsjosza, ami erősen ivezeit bozontos szemöldökeit még feltűnőbbé tette.
«
Sürü hajában, bozontos szemöldökeiben inár sok vojtaszine veszített szürko haj, de az aro üdesége, a szemek csaknem égető tüze rácáfolt a szürkeségre és a szemlélőre azt a benyomást tette, hogy a gond, vagy a tudomány, do mindenesetre a fokozott gondolkodás okozta a korai őszülést.
(Folyt, köv.)
Pártoljuk«* hazai ipart 1 ;
Hicker Gyula"
szita, sodronyfonat, kerítés és ágy-batét gyára, lagolosóbb baváaár* ■ lásl forrás 1 .
b u » A p fi-• •
VII. Wagydiofa-utoaa 20. a?.ám. AzjccytákéskMtsitfwU«« Mnaantv* WU6
TBXJUt)M /
aa-ee. \'
Cxdt tryaiar próbaiír«« nndcIjC-k Dátf a c^nliii»-Váau, valódi tngd aiápitó artrt, Vporkm tetat tt to*f fopmk róla rfWdnJ, bory crcn cxodawer axon-r.J cl ávelll c*nlit mAI-foltot, loiudtnfela tuilit-laaai(ot u árosról 4« a bAr-nek (yór.yorQ OdM^tel, /la-UWiiot k^lcsónóx. Ara 2 korona. Valódi antol u«orka-lrr aiippan. I kor. S darab 3 kor. tO, p»der 1 kor. 50 ét S kor. Valódi an£ol »1-r.ftafjben kapható csakis Baln—n Kornil tyórr» lArilan. Tonat^r, a bora minden portai r* odalő« InUiand». BudaptaUa kaphat« TórikfáU rftgr-axttUriban. JOjAly nVa U. ti ABdrAaay.ut fe. 1
| Ha valúbao jó tintát akar\'
" «17 kérj««, van r*ni»lUu«a
kassaí tintát
I
Hfiderspach is Székely ,
f«Uóutta*r«jrorasAg^UjiU*yArAból j J
KAS
Werndl fegyvert
puskamüves állal kipróbálva legjobb karban 4 forintért, töltényekot 6 krajo árért és fugyverszijat 70
krajoárjával jótállással utánvétte^széllit
Heidlborg Tivadar
Budapest, Váol-körut 6. szám.
EASTNER ADOLF
Budapest.
VII. Kw*tMrt 54. "úffigS*!*-Nagy raktár
legolosóbb arak es gyors kiszolgéléf nieiieti
majolika, porcellsn és tsnacolla árjUan.
Kerti díszítések, alakok és törpék \' nagy választékban.
Árjegyzék kívánatra ingven ós bér-mentvo küldoük.
Országszerte
lót jobb fl tcj>>Uto*fiWb bat*a«i arcníplt« «*«» a FAy-srám. mely hárew nap alatt »? arcot báikchiy puhAvd tc*xi. a májfoltot, pOncoisl ellivo-litla, kisimítja a* rrcrincukiit ¿1 ar arrnak Ifja tt nJo Mint kOlrxtaóx. F.fY ntrY ti^cly 2 korona, hoxtAvaló btrcsFáy-stapyan I korona. Nag-y-ftl« moaitóvtx. A niotdóYüe* királya. mely ot arcot h<Srchétré trui tt ktpc» a lMbaroább arcot li há-rom nap alatt liófehcnr* tt bársony puhává tenni. F(rr S*IT 0T*Í 2 koron«. — Kapható efTedOl « l«|n«ÉT°t>b titoktartás m«U«tt a feltalAló és kiniti
Grósz Nagy Fereno
ITósy««rtárAban H.-8IOI>OUMB.
Ugyanott kapható a mm Majdoaagl 1 do-
box »0 llllc: tt a kipróbált lib tt ktx ifttUt «llt-n
Au»nmln-por 1 dobos 1 koront.
■r
Brázay-féle sósborszesz,
Cgyéneknek, akik sokét mozognak, turis-(aktiak, sportfórtiaknak, kitünö szolgálatot lesz e szer; uemcsak könnyebben visoli az ember a fáradtságot, do ba az erős testmozgás után frotirozzuk bo magunkat, oz újra rugalmassá teszi tagjayikat.
1 naj^ üvog ára 2 korona. 1 kis .. .. 1
készpénzért vagy részletfl-
>
zetósre legolcsóbban
Az alföld lefrajyobb hoctlgylrló liitpt\'

ifj- Hodács János
Ss«a«d, t»U6vároa, Kla TUxa-otoxa 4.
Marof-utcxa folytatáia.
Állandó nagy raktár kéáz koc8ikből.

MIMMW
WRlfiHT ffi oírSÖN
VíláséOÉamkIi:aí
tfiMM RAKfTJE! EGYEOÖLIjJ RAKTÁRA
íh£ részére KERTE#ÖQDR
piIOAPESTMBÍfiFIR AítücuYZcKj^ uiüYul
budapest, József-körui 26.
Képes árjegyzék Ingyea ts Mrsteatve.
aBBBSB»
HarmadLk kladia. ötödik oior.
UJI • Hogjelent UJI
Wólkül8ík\'>totlon ctmntatd <rd«kf»s*lte róaxlotoUbon gatdajr k<U*os
P É 3 F I A 8 Z A M A ft A.
Bücők as lfjusfcg nemi életében ás aaok liatásal a fór3korban.
Dr. UITZOER TTV&DAK.
TARTALOM! A noraUl« n»ml «let. EwdandJ btndk. Tírhelt cialádból való lo»rArioaxa». Fajtalankodó (f«rm*k«k. A Mrdaló Iflufcáj ««mUlli bOoMi. Ax onfartóx««. Maxóinlés. Kic>apon(A»ftk. Sf«ro!«m 4s nemi «lel. Ideilli rtt-r^lcn). Kiirt. KaUxfiiek. Krxíkl axerelom. A u«ini ^iitxaéló-Mk vóaiet kóTalkarmioycI. Nlncj titkol b«ío|-tta. Al.xímérrrn. Kard« novclí« • tanicaok. A ÜUo.\'Azu« káró» hatÁra. Erdckos aaotek. KaUp-hor«>o jy6j[ytntd. Idoxronddhotft a axertónif: Bndnpvxt, VX. T«róx-k£rut 44. Z. »m. Ara 3 kor. a pónx «Urot^xn bc Idendó 20 BUtr . p«rtóvaJ »tyttt Dlaorat »Art axóuaidó*.

Szonzáofós talákaányl
és halhólyaj» elismert legjobb óvszer, eredeti pámsi csomagolásban, orvosi tokintélvek ajánlata saerint teljesen biztos és ¿rtalmatlan tuczatia 2, 4, 0, S, 10, 12, 16 korona CopoUeameTicins (rövid) tucíatja 6, (!, lü koroua Diatia-óv (havi kötszer) 8—11 korona Duwtrt felszerelt rcktar: irrigatorok, fecskendik, suspensor.umol;, cj. éfl kir. szab. Ke-loti félo sérvkötők, haskötők ós górcser-harisnyák stb. ~ V) I „Anto TnjftnaJ Sray-! UJI
Orvosilág ajánlva, legczélszerübb nöi | különlegesség!
Képes árjegyzéket zári boritókban kfüd:
J
orvoa-sobóKzl mü- és kötssor•Ryá*
Alapi tr» 1879.
BUDAPEST. XV. kar. Koronaher eg-utoa 47.
Frimm, hlilyék intézete
t BUDAPEST,
VII, Erzsábat kiráiyoé-ut 15-17,
a VároaH»»tb»n. Klk<;«rh«lUn UtUyók, *•
♦»keroxoVt r<»tér», mkr ÍM ir óla ill f«no a Irj.
,obb «rodm^cnyel.
Ax ItrtÓMl minden küüllifon kl 1*« lIlnKtr«. •r<T.n» aliímírí Irat birtokában van; kalAV.»wj ő o». 0» tv. kir. Zalavfo l«rm«*a»abb *li»-
maró\'óiiak. Kddi* Wbb miot 2W nóvtndík lett a Utjobb «n<ámónny«l elhoc»AVva, Uk magukat tUx. Atttvftlvtt fenta/tnni k«p^«tk.
A b«rtnd<<tit a Ici\'ijibb M «tíixtítOrn r«lolm.\'myckncl; niíífoTofó. .......
Ktlvgb-lck a vaUá» í> kón» raló ttklntcl nüknl «trtóiOlUtDck. ¿Ite vertfs I«- tdÍJ«bb littlyok »xa-mái* állandó orvoal ftiü<7«l<t Aa kor.aU« tt a wcreUtU-ljcMbb ápolia molJolt kálón osxtály v.m Ibtitndcxvo. • . . ,,
EUitáf inírfékclt Ara kSíón aiobik ktllón á(K>ló-
Tál tntmí»«é» axorint. , . , _„,
AiJntcxít tc\'efon ó*»i«kítt»Wfi«l blr í« a rflla-.•oo/vMut (M xeum-kórut Idlóró-állaUírt) álul kfcay-uysn ílcrllctó.
Kiránau-ft proiptkbial tt felvétett Wt4Ulek«t la-(T«n tt bónr^ntva kOld bárkinek
as igazfjniÓK^o»
A lesujobb és legjobb kíiiöniegesseg
kouzvényoE«. rhonmás-, lsoltlass ós ldcgfÁjdalmak ellon
Herkulesfilr4di Blienmalluid
Forduljon Schwab gyógyszerész« kés EersuIeGíiirdön.
Ha megpróbálja, meg nem bánja
1 üveg ára 1 forint.
ItíU As TEA
ömwMflató faWxlUsAbtnhordbatíínibadaljntxo
mrlr nWl tp kl« táskában hclríxkM« í.\'íjj«!^ kAnyelmea hgy. Fji az áyy Wloxloro«»* iiSil
mely nappal w kl. táskába h.IytSt-fs " ¿jjT\'o
xFZai »««k Ukíxokban meíbecxilhotUnt v«nd*a^ icyermaít- <Sa caclódxxobtJibAn vjla xrnat kirándulóknak nílkttiórbZSJaStel
FREÜOIGER MÓZES 83 FU\\
ranffyw Ajry-, íohir- 4a rtt-
- linncral\'.jryArAban
Oíixerakva.
Bndapoxt, VX. tsutlon-ntoa e. Vlxxont «1-j Arjcsjxek tt lairáa kívánatra bte.«^ktodí
BERMSTEBI3
Faranolek-ter«^ 3. I. am.
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
1 kiló llkxurlaii (¡«en ;o> 1 kiló Verseny (Poríoríio) 1 kiló I\\)rtoricoyi;-. ajánl.) I kiló Cubj (lmom) 1 kiló Gyonjy (fícóm) 1 kt!ó inocirt 1 kiló moccA (lc;fin.) 1 kiló tirany Javn t kiló erany Jáva(i|. fin.) KOlOaOitn ajánlom naponta 4 l: ti kAvvlnat.
t kiló Y«sr*< Pürk. (i*. ji ) 1 kiló finj.-n Pórkölt 1 kilA Cuua 1\'örkőlt
írt LUO frt 1.30 irt 1.60 frt 1^0 Irt 1.S0 frt 1.40 frt 1.90 frt 1.40 frt 1.80 friwín pSí\'
frt L40 frt i.eo frt l.tO
Kávéhoz csomagolható
A hl/> Mar.dirin. kev. m .\'rt l.oo MJ I S V.I6 Man.l»ni. c.au kev frt Hb
K l\'-* I. 16 Háxlart*»! .,tffrtl.35
ÍA l « H|A Híí\'iitt^vl f" írt Sf
411 kiló«\' poilaitaknál (melyben >n több Ujta U kOIdlioti, mar ¡«2 vldékw la l«lje<tn Mrm»ntvy ós ilv.tinolvx k>^!d
BALOGH LASZLO
kAvé- ¿a t«a klvlUU Ualata\' Budapest,
KóQilot: VXL, RotUubtlUr-nt«« ISIT. ru AókOiletek: VH, Andria»y-«t Se. hí VX, Oohany-titoa ex. ""
fi, évfní
SZáffl
i ill
mm Mwwa——
Nagy-Kanizsa, 1902 csütörtök, április 2
Egy szám 2 fillér.
V
Előfizetést ára:
Helybtn háthoi hordva egy hóra 00 QUár. Yidíkr« póstal/kuJdé«»cl «gy hóra 1 korona SO ftllér.
-------- I1 | T~i----1 II i\'I i ipu i ------
YKANIZSAI FRISS


Kuaó ttti«jdono«oiii y r«i«ui 8 BggjBlBalfc naponta körűn rsgge!.
Kra*«s Farka». ttO«VAZ mmó . I * ,NWkaaiisal Friss Ujtág\' utnóiiitt*
SMrk.Mtőság és kiadóhivatal: Kranas te Farka« ptplrkftreakáJte«. 1 nyomdájában. /
r Mi -i,n. ■ i------Tir-i-tW~ i-(iF.i^rili|il#ipn«;iM>.rfli


Éhínség ax országban
-—-- 1 *• \' ■ ■ ■ .............
\\
Hagy botrány az Andrássy-szDbor ügyében.
MüvészköWkbon hetek óla ogy botrányról bcszéltjok, melynek Állítólag csúnya előzményei vannak 09 melybon a Nagy Qale Oltó, ogy magyar szobrászművész nevét omlogotik.
Most a P. II. a dologra vonatkozólag a kövotkoző szenzációs részletüket közli:
A budapesti Boschorner-félo ércöntődo kilépett igazgatója Titelsdorf Alajos följelentette Széli Kálmánnak, hogy Zala György szobrász a Boschorner-cóg berlini igazgatóságával összejátszott oz államkincstár mogkárositására.
Az Aiulrásiy-lovassiobor éricheöpté-sének költsogeiro nézvo ugyanis Zala György költsógvetési olöirányzatot kért a Üeschornsr-cég budapeBti igazgatójától, aki a szoborőntés költségeit, melyeket az állam téritett volna mog Zalának, 43 ezer forintban számította ki. Zala később visszavonta a 43 cser forintos költségvetést éa nemsokára ezután Berlinből, a Boschorner-cóg ottani igazgatósága részéről oly költségvetést terjesztettek bo Széli Kálmánhoz, moly az Andrássy-lovasszobor öntési költségeit 73 ezor forinton felüli összegben számítja ki.
Titelsdorf Alajos erről értesülvén, bemutatta az olcsóbb költségvetés köajegyzői másolatát Széli Kálmánnak,aki Titelsdorf Alajos volt igazgatónak n legnagyobb támogatást igérto mec oz ügyben és ki-
Íeleniettc, hogyi a Jpeschornor-céget a ;özszállitásokból kitárja, Zalát mellőzi és az udvari vadászatókra sem hivatja meg többet. A miniszterelnök ezen el járását igazolja a?, is, hogy a Zala által megmintázott lovasszobor ércbeöntési munkálataira Róna szobrász, Vészi Józseí sógora, udott bo utóajánlatot, aki 88 ezer forintért vagyis 25 százalékkal olcsóbban ajánlkozott a szobrot ércbe önteni, mint a Beschorner-cég. Hóna pár i.ap előtt meg is kapta a szobor öntését, most tehát már csak a Beschornsr-cég éa Zala boykoltáláiá következik, a mit Széli teuni is fog.
Ami Titelsdorf igazgató vádját illoti, ö állítólag szórt lépett ki a Beschorner-cég budapesti fiókjából, mert n«m akart az államkincstár megkárosításában részt venni, Beschornerék pedic azt híresztelik, hogy ópen egyéb okok miatt1 kellett ót elbocíátani.
Annyi bizonyos, hogy csúnya lelepls-lésekre van kilátás. A\' bevádolt művész éí a cég Széli Kálmán ezen ujabb formuláját, vagyis, hogy a Zala által mintázott szobrot Rónával ön.teti ércbe, aligha nyeli le simán. A minisztorium-ban Tatkovich államtitkár előtt csúnya jelenetek folytak le « e botrányból vagy Zala, vagy Titelsdorfer orkölcsi halottként fog kikerülni. Érinti o botrány Zala titkárát is, aki máskülönben államhivatalnok s akit Tarkovich előtt Titelsdorf megvesztegetéssel vadon, amit o visszautasított/
Berlinből kelt ujabb sürgönyünk azl jelenti, hogy a 43 ezer íorintos és a 73 ezer forintos aiánlalok között állítólag ^méretkülönbségek vannak, miket Szél elhamarkodva tjazro nem vett. Titelsdorf följelentése, rágalom és bosszú müve s elbocsátásának oka nagy szabálytalanatokban rejlik.
A botránynak Itt közölt adataiból mi a következő kanzskvonc^ákat .vonjuk lo;
Zala 09 a Beschorner-cég kétféle mé-jretben akarták ércbe Öntetni Andrássy -iorasszobrát. A kisebb méret olcsóbb, a nagyobb mérőt pedig, ha mégegyszer •akkora, mégegysxer annyiba kerül.
Széli Kálmán ezt a különbséget nem velto észro és kapva-kapott Róna ajánlatán, mely a legolcsóbb, do valószínűleg a legkisebb mérotü öntvény lesz. A hótok óta suttogott nagy botrány ilyenformán szappanbuborékká törpül és a főváros is díszesebb (?) less egy ujabb törpe-szoborral. Vagy nom ez losz a dolog vége 9" Már most, hogy mi igaz ós mi nem mindebből, arról feleljen a P. II.
. * Éhínség az országban.
A mai reggeli lapok rövid tudósítást\' közölnek arról, hogy Csík vármegyében éhinség van.
A szomorú* tényről a következő részletes tudósításunk számol be :
Az ínség nem uj keletű dolog a székelyek közt. így van oz már récon, évek hosszú sora óta. És a;, a munkás, becsületes nép, melynek a pusztulását régóta tétlen közönynyel nézi a magyar kormány is, a magyar társadalom is, valami csudálatraméltó türelemmel és megadással viselto mindeddig kinos sorsát.
De most már aztán nem bírja tovább
Kgye3 vidékeken az éhtifusz is szedi-már áldozatait. Csik vármegyében a legnagyobb a nyomorúság.\' Nincs munka és nincsen konyór. 8 egy erdélyrészi képviselő boszólte ma a tudósítónknak, hogy vannak egyes székely községek a hol nagyon gyakori dolog, hogy az iskolában hirtelen csak megtántorodik, elszédül valamely székely gyerek, elsápadt — a mi azt iolenti, hogy még a rendesnél ia fehérebb lesz az arca — aztán egyszerro csal* elalél és összeroskad.
Egyik-másik községben már annyira megszokták a tanítók az ilyesféle ijesztő jeleneteket, hogy már inog se kérdik á a gyerektől, mikor fellocsolják, eszméletre térítik, hogy :
— Mi bajod líam ?
Már tudják, hogy mi a baj. A gyerek éhes, nem evett huszonnégy órája, talán már régebben nem ós mert ifjú szervezete nem bírja tovább az éhség gyötrelmeit, ájulás vesz erőt rajta.
- És ez fájdalom nem ritka dolog I — mondta tudósítónknak az emiitett képviselő. — Csaknem nap-nap után fordul elő az is, hogyiaz utcán hanyatlik össze valamelyik omlw, áldozatként az éhségnek.
Csikvármegye alispánjának csaknem valamennyi jelentésében benne van már jó idő óta, hogy a rnegyo népe inség-bon szenved és valamennyi jolentés hangsúlyozza, hojgy azok az eszközök, melyekkel a vármegye rendelkezik, elégtelenek a megdöbbentően nagy nyomorúság enyhítésére. A mit a vármegye adhat, nem több egy csöpp víznél a tengerbo.
Háromszék-megyében is sokat szenved a nép a nyomor miatt. Pedig ennek a
lakossága tanultabb, a föld is alkalmasabb a megművelésre, mint Csikvárme-gvóben. Hanem azért Háromszékben is oíyán szörnyűségesek & viszonyok, főleg Hilíb táján, hogy az ískolakötolos gyerekeket tümegoion koll felmenteni a
I


A bűnhődés.
ügy van a dolog, hogy semmi vs\'en^ tart őrükké, logkevésbbé a népszerjü^ég, ezt keserűen éi saját benyomás alapján tapasztalhatta Mercier tábornok ur, az örökké emlékezetes Dreyfus-hecc egyik főhiénája.
Ezt a derék, igazmondó és becsül^es katonát Lasserté községben egy válasz« tási aktusnál alaposan elpáholták.
Ugyanazok, vagy legalább is ugyanazon néprótegböl kikerülök verték «1, kiket ö annak idején az igazság bajao-kai ellep uszított. Az esetről jelenti tuuósitónk : \'
tanulás alól hülyeség címén. A nyomor tette tönkre a szrerencsétlenek szervezőiét, a nyomor pusztít el ogész generációkat.
Egész falvak éheznek Csikiuegyótíen. És a vát megyei hatóság fölterjesztésére a kormány adott némi módot rá, hogy az ínségesek közt ingyen burgonyát és árpát lehessen kiosztani. Csakhogy ez a segitsóg kissé későn érkezett már, rftert szemben az elviselhetetlenül nagy nyomorral tz emberek ugy tettek, hogy csapatostól vándoroltak ki Romániába és Szerbiába, ifiunkát, kenyerei keresni. Különösen áll ez Háromszékre nézve, mely az ország határához közelebb esik, mint Csik. A hatóság minden ébersége hiábavaló. A nyomorgók mindig találnak rá módot, hogy eit az éberséget kijátszva, áttörhessenek a határon. Persze nincs útlevelük. De a kiknek van, azokat különösen nem lehet maradásra birni. A marasztaló, biztató szóra csak azt mondogatják, hogy :
— Hiszon sir a lelkünk, hogy el kell hagynunk ezt a földet i Dc mikor ide«\' haza éhen kell meghalnunk I
Háromszék vármegyében tán ezért is találják a hatóságok kisebbnek az Ínséget, mert a ki csak lehelte, külföldre menekült a koldusét elől, mig a csi-kiek vármegvéjük földrajzi fekvésénél fogva is inkább vannak maradásra késztetve.
Ingyen burgonyával, ingyen árpával csak pillanatnyilag lehot a szűkölködőkön segíteni. Intenzív segélyakcióra van
■ > 1 \'i 1— \\ A Dreyfus-pörből jöl ismert Merolsr UU •homokot, aki most nacionalista programmal szintén be akar jutni a képtis*» lőházba, esunyárt elverték. Lasserté községben. Mercier megjelent ott a pénzügyminiszter ollen rendezett gyűlésen és hevesen kifakadt a miniszter ellen, ami a választók egy részénél, főképp a szociálistáknál nagy visszatetszést kelült. Előbb »sóval inzul-tálták Merciert, aztán köveket hajigáltak feléje, egy kő Iwlántékon sújtotta és Mercier eszméletlenül rogyott össze. Sebesülése nagyon sulyoa.
itt szükség. Az a kongresszus, melyet a székelység megmentése érdekében a múltkoriban tartottak meg, «ok üdvös dologra nézve tett kezdeményező lépéseket, csak \'attól keirtartani, bogy mit« azok a hasznos tervek megvalósulnak, az iiTségosek nagy része vagy elpusztul vagy szintén vándorbotot fog a keeóbe.
Néhánv erdélvi képviselő r közelmúlt időben Horánszky Nándor kereskedelmi minmicrrel folytatott beható megbeszélést a székolyek é«fékében megindítandó segélyakció tárgyában, Előterjesztést tettek a miniszternek a gvergyóvidéki vnaut ki építésére nézve, a mi hosszú illőre biz-\' tositott volna megélhetési a népnek, k miniszter jóakaratú tlgveiemrtusl hallgatta meg az előterjesztést én tudatában lévén annak, hogy nemzeii szóm pontokból mily imminenter nagyfomo^ajm dolog a székelység nmgmeniúie. ígéretet tetf, hogy tölo telhetőleg mindent el fog követni nn a, hogyannak a vasútnak a megépítése mihamarébb megtörténhessél:. Korai halála meggátolta Hoiánszky Nándort szándékának keresztülvitelében.
De a ki elfoglalja helyét, hihetőleg nem kevósbbé fogja kötelességének is-merni, - hogy a szekely nép rettenetes nyomorát a< enyhítésére megtegye • macáét.
Úgy halljuk egyébként, hogy a székelyek éhínsége legközelebb interpelláció alakjában szóba klrül a képviselőházban is.
■Wm\', i!.ii>.fc\'**
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Xéprlselőhás. —
Elnök: Appouyi Albert gróf.
Jegvzők: Eszttrliáz) Kálmán gróf, Kubik\'Béla.
Miniszterek közül jelen vannak : Széli Kálmán miniszterelnök, Plóax és Cseh miniszterek.
A mult ütés jegyzökönyvének hileleci-téso után a Ház elfogadta harmadszori olvasásban az indemnity törvényjavaslatot.
Azután áttértek az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalására,
Bakonyi Samu sajnosnak tartja, hogy igazságügyi politikánkat is kózös úgyos fzemílvigen át koll nézni és bírálni. Dicsérettel emlékezik meg azonban a nu-nister munkaprogramjáról, a meiy megérdemli n tárgyilagos kritikát. Iöü2-beu / 1U millió ltíÚ2-beo 42 piillíó koronái forditunk igazságügyi kiudasokru. Ez Joi-líinő haladás jele. Dó mégis azt lartje, bogv a holvcs igazságszolgáltatás céljai szempontjából nem olég az előirányzón összeg.\' Nincs fontosabb ága az állami \' élei lunkciójábau az igazságügynél, mégis mily köveset iorditunk rá. A uuJiiaiis-mustól nem sajnálunk semmit, do a birák helyzetének javítása érdekében nagyon kevés történt, pedig az minden löló\'emelondö. Hibáztatja, hogy uz iroda-tiszti állások szervozéso a szegény családos dijnokok elbocsátásával volt csak lehelő. (Zaj a szélsőbalon.)
Wessl Pál I Szégyen, gyalázat 1
Bakonyi Samu: Ezután egyéb igazságügyi kérdéseket fejteget, az uj polgári perrendtartás beteriesalésót üdvözölni fogja, különösen akkor, lia abban a szóbeli tárgyalás lesz mórlékadó. A magyar ügyvédséget is olynn helyzetbe kell hoznunk, amely képessé teszi azt a történelmi tradíciók által ráruházott hivatásának teljesítésére. (Helyeslés a szélsőbalon.) Napoloon azt mondotta, hogy minden ügyvédnek ki kellene tépni a nyelvét, ha azt a kormány ellen hasz nálja, Ez a kijelentés mutatja legjobban az ügyvédi kar értékét. Sürgeti az ügyvédi perrendtartás reformját. Szóló fel hozza, hogy a miniszter nem idegenkedik a numerus klausus eszméjétől.
Plósa Sándor: Most a XX. században ki tan zárva a numerus klausui..
Bakonyi Samu tudomásul veszi a mini8zlcr kijelentését s az ügyvódi kamarák helytelen beosztását hangoztatja. Csak ott volna helye ügyvédi kamarának, ahol királyt tábla is V»n. P.zonkivflj az ügyvédi kar azinvonalát is emelni koll. Egységessé koll tenni n bírói ói ü?yvódi képesítést Mert az igazságszolgáltatás mind a két tényezőjének egyforma képesítéssel kell bírnia.
Ezután a végrehajtási törvény revízióját sürgeti. Szóló pártja követeli az árverési minimum mogállapitását. A vósrehajió intézményjogköro kílorjeszlendö. A tőzsde törvény reformálandó, mert a büntotő-törvénykönyv mostani szakasza1\' -"nem védik meg eléggé a tapasztalatlan publikumot A büntetési rendszor is reformra szorul. A halálbüntetés eltörlondő, a börtönbüntetés lehetőleg elminiinálandó, a fegyházbüntetésmjnimumaleszállítandó: A hatóság erósebb büntetésének leszállítása elodazhatlan szükség, mert a hatósági túlkapások napirenden vannak.
A minősített lopást is túlságosan szigorúan bünteti a büntető törvénykönyv. Ellenben a leánycsábitás büntetése szigorítandó.
A bűnvádi perrondtartás kérdésénél hibáztatja, hogy a kőtelező védelem csak a másodfokú bíróságnál lőtt köto-lezővó téve.
Szól a kúriai bíráskodásról, Azt tartja ^hogy az uj törvényből — mint azt gya-\'"korlat lÚKuuyiija — hiányzik a jogegv-ség. De más\'rAszi a sok petíció csau a restanciát növeli.
1868-ban Horváth Boldizsár azt mondta hogy igazságügyünk terén 48-as szel lemben kell hsladnunk. Pedig le\'.értűk az útról. Bizonyítja azt a katonai bíráskodás kérdése. Szóló pártja az általá
nos bflntetőkőnyvet követeli a polgárok ós katonák részérő. A katonai büntető ni pemr^frUs kérdése évtíztdes ót« kisen, <•«■ » ¿t mindig n»m volt uu*-vuiósiib»\'A c.* sségyeue alU«ii»s»ut>Z-nuk. A ko..séjüvetee\'t nem log*d;a vJ. (Zajos eijritzés és taps a »zélsóhalon.j
Neumann Ármin: Az uj perrendiar-tásban érvényre emelt szóbeliség súlyos és nehé« feladatokat ró a bíróra, a kinek gyákreu kell majd iu*|át « pert lelépi-(eni. Ehhez u jogi művelethez igen nagy jogászi képzettség es igen nagy gyakorlati érzék kell, melyet az iikolabói, a dogmatikus tanítás Biühelyobou »«nki svnt hozhat uis|ávai. bzu*»ege«nek tartja, hogy a bírói kar szervezetében bízóinvt vallatások következek be * fői«g niia gondul, nogy a buú. kitt»« «.bak olyanok véteovue* lei, u kit ügyvédi gyakorlatot folytatlak. Az ügyvédi tar ickinielye étUekébeu tineiu. kell az ügyvedek szinvonalat. £á f-edig csak ugy oiliciő eJ, ha a Lirói kvájIí-kúció egyenlővé tetouk az ügyvtdi képzettséggel. Nem baráije a numerus kit»UjUoiiük, bár szabudenrúbég «¿em-ponijából uem lehel kitolást emeijji.
Végűi uz uj büuvadi paM-eiidlsrtsera le**i meg és«*evoteieii, e* te4ts(el< mim ek tatja, nogy wgr uic<A»in áil*w»\'«n, inait Magva; ország egy oly kaioiisi Lüuvud peirciiiliauas ábjuu leid, iuiu a mostan, l.lubk ur ülést ledűggemet.e. S/.U1101 után.
Blmonyl (Semadam) Sándor szóba hozza az ügyvédek mozgaiuist s bizonyítja, hogy ez a mozgalom uuui je.\'cui oajcuűy-6/.eiv(wk»dÍjt. Az igazsugtl. yi tárcza kérdésének kapcsén súrg«.i a váltótörvény gyökeres revúiéját s paasss-kodik. hogy a nemzeti jelleg seui az ipar és kereskedelmi tőrvéuyben s«m a váltójogban kellő érvényesülést neai talál. Olyan perrendtartást óhajt, meJy magában foglalja a magánjog érvényesülésnek garanciáit
Mert must a per tárgya teljeson ki van szolgáltatva s bitónak, akinek a bizonyíték mérlegeléte Uijeeen a totszé-sére van bízva. Az iránt is intézkedni kellene, hogy a szegény parasztot épeu a munka időjén ne ieheweu 2— J mért-földre elzaklatni, oeak azért, mert neki tanúskodni kell. A közjegyzőktől szólva, kéri ezek szaporítását. A léteit uem fogadja el.
Xssekutz Győző kéri, hogy beuédét holnap mondhassa el. A Ház teljesiti a kérelmet •/ EluOk a vitát holnapra halasztott^.
3W>

Ki ta Rttsztsr?
— Saját tiulówtóuktól. —
Budapest, ápr. 23.
Ma-holnap íolálliiják a totalizatőri éa l>ookmak«rslc odsolíst lOfnsk kipálnl a koroskedelmi tároa jelőitj-íro, mert fogadásokat, még pedig luO—1 elieu, már kötnek.
A képviselőház folyosóján ogvedül az kópozi a képviselők kőzt a beszédtárgyát, hogy kii esz az ujkoreskodelrai mlníszioi. A találgatásoknak és kombinációknak m szóró, se száma. A képviselők fogaduak, tippelnek egymás közt a miniszter szemétére nézve. Báró Dániel Ernő 100 üvug pezsgölio-fogadott egy üreg oilcn, hogy sem Láng Lajos, sem Vőrőss László nem lesz az] u] koreskedelmí miniszter.
Beavatlak egész blsooyosrn veszik lioyy gróf Szapáry Gyula le»z az uj miniszter, majd a kö*«(l napok elejéi veszik minden találgaiásnak, mart a keieskodelmi miuiazior kinovezóso már legközelebb várhaló.
b\'gi másik tudósitás a kővetkezőket mondja :
A koieskedvlmi tárca betöltésének kérdése élénken foglalkozUtja a közvéleményt.
A föjelölt gréf Szépéry Qrnla, ő a miniszterelnök jelöltje. Államtitkár Vörös László volna. De valószinO, hogy Szápáry a tárcát nom íosja vállalni.
Ez eaelre, mely teljeeeu biaVoera te-
hető, gróf Batthyány Ujon vok fiumei kormáayzé jelöltsége lép előtérbe ugyaniak Vrörőu LásslóvaJ, uúnt államtitkárral. Ezek után sorakoxik még Hie-rouyuu Károlr és magának Vörös Lászlónak jelőlieé|e.
■ LEGÚJABB.
VNnee osássár a ma^yerokpél.
Berlin, ápr. 28. (Saját tudósitonktól.) Szögyény-Marích Lészió berlini nauy-kövelünk az eile feuycs osiéiyt renue-zeit, melyen Vilmos néme« császár is megjelent. Az estély tjjeacn magyarok jeiieyü volt. A nagykövet diszmagyarban lohadta magas vei^Ugét, aki magyar huk-urezredttuek tuhoruoki íuhájúbor. jeieiti uiu^\'. A íueuu tuijeson magyaros volt w veuaoia kóriiMa biegyar engáuy-4«ne ját szolt. Ab etVólyon Vilmos o^ászáx több lsbon iá nagyon mo-nylle.tkeaott a magyarokról.
A Lurek
2\'dbenuosbuig, é|;nli3 ¿8. Alilnor lok.ouji kormányzó b\'ukvcrosbn uiazott.
Loudoa, április 28. Az alsóház tog-uap ug«ioit vita uiau 262 szavazatiul y? Mici\'-I>fii tkiiogs^ta azt a liatámzaii ja^asiaio., «uk\'Ív a vántjának elvetőét leudeii el. A viui lolyaruún Hnicourt kijitiej.ieue, hogy eliexizékuek erősen el-tünélt azáudéka kütdetii a rozeváni ollou.
A* sapel a«t«<sé kémkedik.
Washington, ápr. 28. Hay államtitkár lólvzoiiiotla az angtU koruiáuyt, hogy washingtoni ieng«rfe»eii a4iA«é;át liivia vussa, mert kótelees4ge ellené» e Florida védtlmi eezJiteeir&l beható tanulmányokat telt.
A ReleWctth üléee«
Bées, ápr. U. áz o.ztrék képviseló-Ivaz Ujai üléaéli Placek, Umby ái táreai iijtetpelhteiót adtak be, a mélyben azt káidik, hajluiMk~o a kenttány a Magyar-országgal való kitgyeoé* éri a kárvédelmi szerzódétek rw^jiláeskor telje« tuéi\'tékben Ügyoleutbe v^uil az osztrák uitzőguzdák követoióttit és óhajait? Fliemsitn a oukorksrtel ügyében interpellál, ia<erpelláo«ája iweriai köstudo-niúu, hogy a kartél tagjai ériási öeszo-gel furdiianak arra, begy megakadályoz-z4k a kaiiel úgyónek a sajtóban való i4rgyaíá»át, e miaU a nagy lapuk, kevés kivétellel, wem íegialkoeaak a ciukor-karfel károe hatásaáral. Kérdi a mi-cuinieztertlnökőt, hajlandó o azonnal in-léekédiii a Vukor-kurtel ellen ? A Ház ezután a napirendet tárgyaltai az egyénéé adók Mgyét,
A koloasvárl bQnpfir.
Koloxsvár, ápr. 28. Az elnök kiadta az eiküdleknsk a kéidécekot. ÖB&zoson tizennégy kérdée vsa a kisegítő kérdésekkel efröit. Azután Csipkés Károly közvádló uiondoila cl beszédét, a mely-beu arra az eredoiéuyro jutott, hogy a muukátulansá^ és az egyétii köny-nyelinüséf okolta a vé4uHt bűnbeesését. Kéri a vádlottak elítélését A uaKyhatásu vádbeszéd u\'.áu a vádlottakat kérdezio msg az elnök, hogy bú-uöteknek 6rák-o magukat. Mindegyik mentetette tettét ée tagadta bűnösségét. Váradi Aurél, Fríedríoh védője védettje tettébon nem gyllkoeaágot, hanem csak eatberölési lát, mert Friedrich nem akart gyilkolni, baoetu csak rabolni. Szőcs védője, Kuavald azt áilitja, hogy az ö védettje nem vett tettlegesen részt Bürpor moggyilkojásébau. Kcórt enyhébb minősítést kér. Ötvös Lajos, Szabó védője hosz-ezabb beszédbeu ost igyekszik bebizonyi-taai, ho^y eemaii peaitir aáat uem bizo-nyiiia, hory Szabénak réeze lett volna a lyilkosságb\'an. Kéri védettjének fölmonté-sét. Azután a tárgyalást délutánra halasztották, a mikor az esküdlek határozatra vonultak vissza.
Halálon axereaeséttenség kaeel-kásáe hÜKbefl.
Boroaaló. ápr. 23. (Saját tudóaltónk-UÁ.) Welter Krooecky, egy itteni gazdag
földbirtokos barátjával ós kocsisával egy kétfogatú koesiu iegn*p esie léiakocti-zásra luduJt. Amiut a városon k.iul értek, a lovak valtmitA! msghntcrosod.a . A könnyű kocsit a megvadult, lovak bolovitlék egy mély árokba, ahol feldö»: mind a hárman a kocsi alá kerültek es olyan nulyos sérüléseket szenvedlek, hogy ma roggelro mind a hárman bele-haliak sebeikbe.
A tisztviselők fizetése. .
Budapoot, ápr. 28.
A pénzügymiuisztériumLan a mult hó\'.en már megkezdio tanácskozu&át as a bizottság, melyot Lukács László péuz-ügvtuuiivzter az állami usztvieelói hzeié-sekrondczésóiiek elői;ó*zi\'ö murJctílaiaivai megbízott, A bizottság, inoljbun a többek ko/.t Tocpko államUikár, P^pty-\'ic;* uiimsz-toci tituáo40ü, az cluoUoesUiy ót szűnve-vőtíég egy egy képvitelojo isresxtvesz legelőbb is azt uz alupkórdi^l dün\\i ci, vájjon uiendezé^nói u toivó o\\ inákodih felére elő-ilányzoit báioin miliiú l.oxouai tu oíszos lisztviselői Ijkozutok közt iéiosszáke vagy pc<lig ebben az ovbon az o^éu összeget csupun u XI. luugfokouat hzúiéjttnek javítanál a (oidiuák-c? Csak ezek utaa terjeszti a bizottság elaborátumát a uü-niuUor elé. aki aztán a tervezőtől közölni log.a hozzászólás vógell miudeu miniszté-rípmmal. Természete», hogy ezek a hosszadalmas clómuuKálau>k nem hálrálut-ják a luolétíicr»de/.és mttgvalósiiáiáuak kvuiőpoutjút, rutúio a p^uzUgymiiiiszter 11/02. évi juuius ckó lukját tűzte ki.
Hogyao készíHi a pélmirl ni8rtfi)W?
Pétenrár, épr. 28.
A Szipjagin bclfigyrnfe»Í8»t«r ^-llkosa ellen folytatott yksgákd eddig a követ-kwö oroditiényniyol járt. A gyilkos április O-bu \'Szaratovból Vyborgba érkozott, uhouuan naponta Pétorvárre utazott
Hogy Vyborgben volt, ozt a nála talált ostya árulta el, amelyben fejfájás eiien való szer volt. Az ostyán ugyanis rajta volt a vyborgl gvógyszortár pecsétje.
A gvójyszvrtórbau kérdő*őrködni kozd-tók és később awképről a vasúti állomás csendőre ia megismerte a gyilkost, a kit asután szouibeeitetlek a csendőrrel. A szembesítés olyan hatással volt a gyilkosra, hogy elájult és két óra liosnzáif oszmAlrtlenül fokűdt Ma^Ahos térvén, Konokul hallgatott
A gyilkos a revolverről, a melylyel a minisztert megölte, leráspolyotla a számot, hogy ne tudhassák meg, mely boltban vásárolta n gyilkos szerszámot\' dr nagvitott fotografikus fölvételekké mégis sikerült megtudni a számot min1 az üzlet címét
Egy klsüzsoia.
Budapest, ápril 28.
Egy vagyonos családból ssármazó fla» tal fővái-osi üsyvéd u mult nyáron mog-azorult pénz dolgában. A sor»a összehozta Hemler Lipóttal, aki szívesen foglalkozik pénzüzletekkel, persze busás polgári Itaszon melloU. As ügyvédnek 10000 koronára volt szüksége, amit Heiszler kész volt a rendelkezésére bocsátani. Do volt egy föltétele, nehogy uzsorásnak mondhassák.
— Adok pénst — mondotta Heiszler — de vegyoa valamit a doktor ur.
— Hogyan ?
— Hát csak nzinleg. Mert tetszik tudni, uzsorásnak nem akarok látszaui.
A derék üzlolembor rávette aztán az ügyvéde*, hogy színleg vásárolt valami szabadalmat 60.0C0 koronáért s oz összegről váltókat adott A hatvanezer koronánvi váltóért kellett volna Heissler-a nok 10.000 koronát adnia, igazán azon-
BÚTOROK
VI.,
Teróje-kdrui 8. U
ugy kétzuéozért mint ráMtatftMtáar« len^yu*- Budapest,
rtlbbtél a kgűaomabb kivitelig kgjután^Bb« /Andrá.ay^it kfla.láb««).
Ehrentreu és Pnohs tent^Ar^

Apíegyzék inoyon..
..... " .11-1\'
ban egyelőre esik 400 koron*.étoUfOt* adott. Többről ptdig utóbb tudni a«tn akart, hanem fogta m*;\'.; (i váltókat mind beperli* "s ások értékét mu is Ítélték a javára. Krre az ügyvéd feljJen-utn Hsiszlsr Lipótot cffftff miatt, akit vád alá is helyeztek.
Már a minap ki volt tüm a főtárgyalás Heiszler ellon, ám akkor elhal aaz-tották s mára tűztek uj határnapot Ma újból mogj«leniek a feiek, de a vádlott lónak látta ogyességre lépni a az létre is jött ugy, a káros nevében az ügyvédje dr. Szendrő Ignáo a 00,000 koronányi váltókért adott — 2000 koronát. Miután a derék íérflu igy sem vesztett a kis üzleten, örömest adta vissza a váltókat azért is, mert igy visszavonták a panaszt s a törvényszék megszüntette as sütne folyt bűnvádi eljárást.
• A milliós bünper.
— Saját tudósítónktól. — / Budapest, ápr. 28
Délatftttf tárgyalás.
A törvényszék Rónay elnöklósével délelőtt 10 órakor folytatta Nagy Ákos és társai bűnperének főtárgyalását, A lár-gyalás ismét a tanuk kihallgatásával iolytattatott.
Első tana Dermann Manó kir. járás-biró. ki az általános kérdések után következőket sdja elő :
Elnök : Mit tud a dologról ?
Hermann : Kórom en Nagy Mártonnak kora ifjúságom óta jó barátja voltam, ismertem őt, igen gyakran voltam vele együtt Kaposvárott.
— Hallotta, hogy az öreg ur hogyan akart végrendelkezni ?
— Igen, egy alkalommal kint voltam Körmenden Ákosnál, mikor ott volt Nagy Márton is, ki akkor akarta Marci fiát Slavoniába vinni. Még én mondottam, hogy csak nem akarna gyermekből horvátot csinálni, ő azt monaotta miért na, hiszen Slavoniában levő birtokaimat ugy is neki adom. Jobb ha most már meg tanul horvátul, mint később.
Néhány lényegtelen kérdés otán a törvényszék esküre bocsátja.
Következő tanú Kovács Sebestyén Gyula földbirtokos, ki as általános kérdések után a következőket adja elő.
Elnök : Ismerte Nagy Mártont ?
Kovács: Igen, mert magyar sógor aágban voltunk.
— Mifélo ember volt?
— Nagyon takarékos ember.
—- Melyik rokona volt neki a legked\' vesehb?
— Azt nem tudom, de legtöbbet Nagy Ákosnál volt.
— Említette ön előtt, hogy Nagy Akos gyormekeit különösen kl akarja tüntetni?
— Igen egY alkalomból említette, hogy majd örökölnek a gyei-ekek.
Tanút a törvéuyszék meghitelteti.
Következő tanú Miczki József kereskedő, ki az általános kéruések után a következőket adja elő.
Elnök : Hosszú idő óta ismerte Nagy Mártont ?
Miczki: Igen, hosszú idők óta, nálam szokott vásárolni és én is vettem tőle sertéseket,
— Bizalmas viszonyban volt vele?
— Igen, egy alkaloml>ól sertósokrő volt és abból as alkalomból előttem mondotta Nagy Márton, hogy az Ákos gyermekeit taniitatom s Marci gyorokbö\' meg követet is akarok, vagy bánt csinálni.
Néhány kérdés után tanúvallomására
esküt tesz.
Kaskovics Boldizsár azt ralija, hogy gyermekkora óta ismerte Nagy Mártont.
Elnök: Melyik családhoz vonzódott legjobban ?
Tanú: «agy Ákos családjához, kinek két gyermekű kerosztflu volt. Nyilatkozott is, hogy utána csak a Nagy fiai örökölnek.
Következő tana Grünbaum Ignác.
Elnök : Ismerte Nagy Mártont ?
— Igen, mintegy 16 éven keresztül.
Tanú vallomására osküt tesz. Kővet-kesö tanú Roaenbsrg Miksa. Elnök: Ismert« Nagy Mártont?
— Igen. mintegy 86 éven át ott laktam CaÖkölybe és ö vett nálam mindenfélét.
— Halála előtt mennyi idővel találkozott vele ?
— Mintegy 8 évvel halála előtt
— Nyilatkozott ön előtt, hogy mit akar a vagyonával ?
— Igen, mondotta, hogy Nagy Ákos fialnak hagyja, /
Következő tanú Schwanovics Ferencz tanár, ki előadja, hogv Nagy Márton hozzá adta Marozi gyerexet s azt mondta hogy est a gyereket ugy tekintsem, hogy az az ő fia. Azt mondotta, hogy kitaníttatja és a vagyonát nekihagyja.
Következő i*nu Téth István aki azt állitja, hogy látta az öreg uraságot és Mogorit meg a többieket is.
Elnök: Sajátszerű, bojry három év óta senki s látta, moatmaga azt mondja, látta. Le meri az esküt tenni erre ?
Tanú : Lemerem, de hogy mit mond dottak azt nem tudom.
Következő tauu Schöber Ferenc, ki i következőket adja elő:
Kinvoliam mint becsüs éa ott mondotta Molnár, hogy az öreg ur Nagy Ákos fiairt hagyja vagyonát
Szembesítik Molnárral, kinek azemébe mondja ugyanazt.
Mé« néhány lényegtelen tanú kiballga tása következik,mire az elnök a tárgyalást felfüggeszti.
— Mily természetű embor volt?
— Fukar volt a egy alkalomból mondotta, hogy neki szüksége van, a vagyonát», meri ast akarom, hogy Nagy Akos fia Marci Slavoniában a leggazdagabb ombor iui^yuu.
Virág-barátoknak!
A FI O ml" *ráctritya^ivoual
„ r IVI UI has inálaU. bámulatos hatással van a virágok fejlődésére szinpompára és illatára.
Egy éoboi 80 fillér, L50 kor. ég 3 kér.
A hol nem kapható, oda postán bér\' mentve kttldi
I K., 1 K. 50 «111. «a 4 koronáért
a főraktár) ^
Waltersdoríer Pál
drogul* ta Bmiapcat, Kerepeal-ut 8.
BUDAPESTI HÍREK.
— Elutaaltott peüolé. A végvári kerület képviselőjének, Gorove Lászlónak mandátumát a voll ellenjelölt Vargics lturo hivei megtámadták. Tegnap tárgyalta a ma tlelovn hirdotto ki a Kúria az ügyben hozott határozatát. A bíróság elutasította a petíciói.
— A román királyné Budapesten. Károly román király neje, Erzsébet királynő, ma délután 2 órakor Bécsből Budapestre érkezett. A keloü pályaudvarról, a két óráig bent tartózkodott, délután fái 6 órakor utazott tovább Buka rest felé. - ,
Sziveion ajánljuk az angol sportjátékok kodvolöuick megbízható bevásárlási forrásul a Sohottola Ernő céget, Budapest Andrássy-ut 2, — Volt alkalmunk a oég részére közvetlen Angliából érkozott külön-bözö sportjátékaseirekot mogtokinteni. Kü. lönöaeu kiemelhetjük u Lawn-Tcnnis lei-szereléseket ót a footballokat. A cég ez idén kiadult nportárjegyzékót érdeklődőknek díjtalanul klllui meg.
— Párbajozó képviselők. Az országgyűlésen tavaly tartott Adria-vita alkalmával Győiffy Gyula és Rakovszky István képviselők közt lovagias altér támadt lvardpárbajt vívtak, a melyben az előbbi sérült meg jelentéktelenül a hüvelykujján. A törvényszék, dr. Szabó Géza bíró elnöklésével, ma foglalkozott ezzel a párbajjal Minthogy a vádlottak közül csak Rakovszky jelent meg, csupán őt vonták feleletre, Győrffyvel pedig külön tárgyalást fognak tartani.
HffiEK MINDENFELŐL.
— Elvertek eg-y tábornokot. A
washingtoni külügyi hivatal azt a hírt ;apta Kolumbiából, hogy Űribe tábornokot Medinánál teljeaen megverték ós kényszeritették, hogy venezuelai terűletro vonuljon vissza. Bogotában azt hiszik, íogy a háború ragyjából véget ért
— SXlt oálnál\' as őzvagy osá-tsárné ? Miéta a derék hölgy megcsinálta a nagy kereszténymészárlást, azóta ez a kérdés állaudóan érdekel ben nünket Most egy londoni távirat azt mondja, hogy bár az udvari hivalalnO\' tok azt akarják, hogy az özvegy oaá szánté azonnal térjen vissza a vadász-parkból, a hová vonult, a császárné mint a hivatalos lap jelenti, mégis el határozta, hogy még egy hétig ott marad. A követségi örségek folytatiák a rendkívüli óvóimózkedásek megtételét
— Baerelmi dráma. FtMegyhácáról Írják, hogy tegnap délután Fekete Sándor asztalosmester revolveréből kétazer rálőtt Papp Sándorné korcsmárosnéra és azután önmagát lőtte agyon. As asszony súlyosan megsebesült A revolveres merénylő tettét azért követte el, mart az asszony nem viszonozta szerelmét
— Vaudáuban nlnosenek zavargások. Egy párizsi távirat szerbit, ottan semmit som tudnak arról, hogy Szudán ban, zavargások vannak kitörőben.
— A mlnisztarffyllkos olnkostir-sal. Ej<y párisi táviratunk jelenti, ho^y Szipjagin orosz belügyminiszter meggyilkolásából kifolyólag a párisi rendőrség 16 itt lakó orosz nionekülőnél házmotozást tartott és olyan iratokat foglalt le, amelyekből kitűnik, hogy az illetők összeköitetéaben állottak Szipjagin gyilkosaival. \'
— Er. annyit jelent, hogy Induljunk te ez (megnyomott egy harmadikgt) any
nyit jelent, hogy lefelé.
Tényleg, a vizi szörnyeteg azonnsl mozogni kezdett és rövid egy perccel később, fölfelé tekintve, Bertuccio azt látta, mint csapnak ősszo a tonger habjai az ÜTogteirt felölt
(Folyt köv.)
A bíróság Rakovszkyt három napi állam-
>bi
neki már egy párviadalból kifolyólag
fogházra ítélte. De mivel
rófiCDDroi von kifolyólag 11 napi jogerős büntetése, egy majdan kitűzendő uj tárgyaláson őscxbünietéet fognak reá mérni.
Falklvjuk olvasóink szíves figyelmét Florol virágtrágya cikk mai számunkban megjelent birdotébra.
Királypemötefű-bonbon
köhögés, rekedtség, hurut réxuhülés ellen nyálkaoldé. Egyedüli Kazal gyártmány, mely mészmentes czukorból és gyógynövények búi készül, 1 deka 4, doboza 20, 40 és 50 fillér. Gyárosát MARKEBT REZSŐ
Budapest, VII., Elemér-ntosa 39.ss
A világ legjobbja és kaphatók: előkelő kereskedésekben, gyógytárakban ós a vasat állomások éttermeiben.
regény.
A tenger titka.
— Előre Bertuccio barátom I j Előre 1 — mondotta érces hangon ós az érkező felé nyújtotta jobbját.
Bertucciot még annyira fogva tartoW azon gondolat, hogy az ördög maga az, kihez elmegy, hogy csak tétovázva fogta meg a feléje nyújtott jobbot de mikor annak melegét és szorítását érezte, már minden huza-vona végot ért, a babonát Wázta magéról.
— Ez húsból és vérből van, akár jó magam. s
— Kell még valami a bárkából?
— Semmi. ,
— A bárka kié ? Tiod ?
— Az enyém. Megvettem^ kifizettem.
— Visszatérítem az árát Útra készen vagy cszorint ? s
— Kószon vagyok.
— tls bolyt állasz szavadnak f
— Ha nem akarnók helyt állani, nem
lonn/lr
ibumv« tttvui
— Akkor induljunk I mondottla a titokzatos férfiú.
Odalépett az állvány mellé, hol a fa" Ion egy táblácska volt elhelyezve.
Ezen különféle viilanycsengettyü-gom-bok voltak.
Megnyomta az egyiket
As üvegtető zajtalanul boaáródott fejük felett,
Aztán megnyomott ogy máskai.
közgazdaság.
Bodapeüi gabonatőzsde.
Csekélv kínálat éa változatlan árak mellett 7000 mm- buza került forgalomba.
Mujrxr buta ipr.-rt «.11—\'XOt, Hot* tpr.-M 7M-1M, 7.1 b ipr.-ra 0.»~e.8T, Te* 70 ti (L-BudapaaU érUkt&»s<U. KIM&udin kevMUUt Outrik \'.UlrWir «TI \\UfT»f hHatrótrróay MI W Wtáio* b»nk Klmamuráayt 604. OutrAk állat W4. M-O« blVWervóoy M8. Mt jjwj 4 atáiaiókoi araty. ára dók Ily. 10 Koronajáradók Öl.65. LatiimitoUbui 44».— Jelt. k«xk 46Í.&0 UlmmmuiaTl ««■ Okü Diirru AU*mTMut ritxiinr 6T1Ü Dili vawt SS — N4m«l bliod. mlrlu 117.S6, VÜU»M Tí\'nt P«ú»p<wU kPíull rutai 616.50
B««st ¿rtiktöMd«. B6<x, iprilU 2?. OuUik hlUlx. 67S.--Ü«irw
hltttlr. —.— Outtik-m»rrM 4U»»Ta*uU r«C\'*4ny
676.T6 4 txAxaUkOf m»cr»r M»nyjiTwt6k ívSJS Mmt^ koron»jit»Jik —.-. D4U «uat
A központi vásárcaartiok ára
A mitl rorfxlom letn frSai* roll u U*ln olkUk ir* wn«lk«<i»tt Dr4|ÍM> lett a h»l i, . bv«, otak k Wotali Ára »mfil ko4«it A* l<iai ctlt» de rtbla 2 kűions tyúk <i»/»hl» i«0 flllAf, kappiui ItW
miír. a rid«kr.y kaidat nuoti ui.uk kiMj* íeo mi.
pulyka kilóit 140 fillér. A muhulm« elajtt 144 (ülM uetyAt 116 (illír, hátulját 4« ro.tclrvrt IM nilirtrt mWk • laittinxiok. T^rtj kilója »60 (lllór, F>ím tojit toitoditndQ áru 46 d<u«b»( »Irartak » koro»44rt
Ferenozvárosi sartéaváaár. (Hivatalos jelentés.) Készlet 107 darab. Érkezett 878 darab. Összesen 980 darabot Ela«lak 605 darabot. Maradvány 876 darab. Mai árok: Malacz S0 korona, páronkint 120—180 kilogramm súlyban 160-180 kor. 220-280 kilós 08-104 korona. 820—380 kilós 98-100 korona öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kiló-rammonkmt élő-sulyban. Páronkint 45— kiló ós a vételösszegé «százalékának elengedése mellett A vásár lanyha volt

Cfetfc wy***r prttütow
rvn.Mj^k t»«v a «odxSa-U»u Vftiódi M>COÍ »Mpltá tierl Ugorka Uj.t U m«f fonni r<Wt rritidiü, koty eien hmmih um-ntlil trolit nt-nlAt mAt-foltot, tnlndtoWJo tluUt-lka«i<ot ti trrjiól 4. t bór-Mk lyóoröra fla-
Ulrígot k«lr«{D.U. Art 2 koroaa. Vtlódi tB|*l uíoikt-1 ntfpta 1 kor. > dartk t kv. SO, p«der 1 kor. » 4* S kor. Vtlódi «1*0»
i>AWtb«u ktplutó cttkit DtLwu Kontói nHT* tárábaa. TomocvAr, a bora niiadaa poittJ rtad«Ióa UtUcaadó. Hud>p«*t«a ktrht.V Tórók-fóia rt00-aiatUiibao. Üirür-atoa k ót AadxiMy-«! S».
NioinatoU Sióktly Viktornál Budtpwtaa
AtóAi RATETJEi RAKTÁRA SfSZÉRfi
mm
mm
t
JSiliaiif — \'""TTT
«¡WS97
Hallatlan olcsóság
1 M«« ruIiaUjta valv k»U4 Uno«if uütbca «0 íitMf
Vj atauyoxu 1 Uvkjj cotUtl —---— ao t.Uar
1 a/. ÍKnu»l)-4ii j>#4k> Is.uk — •--- ---ÍOO
1 *jr. Waj l.tUi — ■----•-->• — oO „
1 *»f. pnuu fataat fUBlU— — — —--7S „
4 Kapható:
Bríiil miyéve^^^^
Legujaiiö találmány I *
aa»u. uimv
Szabadalmazott jógplra.
öoticil jobbak H oltóbbak, mint ki Mhlití: aj-Jk.: & Jó| un tattja rnáj/.t, K»ff tfi*t Idtnjbaa lc(ftlJ«Vb tJixiltk apadi, Mibit ba; ujry&xlntin szabadalom** bajoloautt ujabb J4j**«»kré-nyak, ctapin fáb6l, c«ak a tU (6lfo(áifara raa cin-bidoi alkalmim, nem lt;»d, 70 iiitalék Jif ta<t|> flíkaritisa 4tfc«t4 «1; njíjxirowk, bantatai, Iviftk, U.\'ct írnokoV-\', ujyaJioUn hiti tudnálxtaál n nélkaWth«»tUtn«k. AtjjíT\'tkk.l Moljál a föltaláló.
Gucsanyecz JózssfteíB&S?\'
Budapest, X., Köbányal-ut 44)46 s
! készpénzért ?agy részletfl-letésre legolcsóbban
BUDAPEST, József-körut 26.
Képei árjegyiék lagyM I« fcémoctve.
Brázay-féle sósborszesz,
Egyéneknek, akik sokat mozognak, turistáknak, »portférfiaknak, kitűnő szolgála-tot tesz o szer; nemcsak könnyebben viseli az emher a fáradtságot, do ba az erős testmozgás után frotirozzuk be magunkat, ez iyra rugalmassá teszi tagjainkat
- 1 nagy üveg ára 3 korona.
1 ki. „1
•-fcaktári;
Kerspeid-ut 10. (sarokhás.)
»•Járat » DohA&y-atoxAbâL
AJknîla uutan falnarolt rakUrV*jnlndon J«S-kéax kootlkW, arinjla i JntAnyoa Irakon. A rf4rUa<u,Y J6 minósóc« 4«
|jii!«iri*:t liaxeakedtk a cttg rt/t Ii r«7W • • - - ^ ■
) txi-
__________ . # i hir-
r.cre. JariUwok o!c»«a aMkóxöltotnik,\' h*»x-nilt kvtlk tfrrttíl telnek fa kocáik be»ak-Ul»x4sra etfocxdtaUak. r---
Stumpf Károly
1 ■ ■ ko on Igyára- ■ . -
Budapest, Liliocwtcza 8.
swsr
Psen tyort <t| ttiójU alapoa tyórniker»l fcWtán kvit\'.umert kilür.4 rwdeW-Ln tatat . kOWniitn ■ aJiDlhali.
Titkos betegségeket,
hujfcívftír Ut. mií\'jm\'.étt. hüfa^t.ajok^t. «ebeket, »Yf l\'iV •> bti«xií?tket <•* utobajxtt, a fttfi-eci tliy«Uf3l\'»i% ai Cm\'oíUíé» kórttxejm4i:yeit, nifk faJicifsíj-atAt l> Mrmilv mi» nűl hettjai-tot. fcörkAr/íttJ.«!. rtrtrrt. ; zxil
xcjuia Wimá\'ü «» r. l:;Líilí>o>b, rt«ttaa, aixpo* »in ti «tkcrma |7Ó(yit;a
3Dr. özisiozáir «7.
Cfftfcl. nrvoatitilor
Lakik: Budapest, VII. Kerepesl-ut *. 14. X. om,
Rcndai: d. a. tO iriüt 4 ór»U es!« a-S I«. I Koün Ti-.-óU-rrncV, kttJJr. It- ti VlJVrat.
J atbD.^/Ü Tilaiiol. OtÍTiítmJ) ccodoxkodlk.
I
--i--
aASTMER ADOLF .
v Buiittpeut*
VH« KlfgpUÍ*lit 54.
Nagy raktár
legolcsóbb arak és gyors kiszolgálás mellett
NjoUkx, porttliu tó terrawöíTárakUfl,
Kerti dlaaitések, alakok éa törpék Ua^y választókban.
Arjogyxék kiránatra ingyen és bér-
mentve küldetik.
ötsaik M«r.
UJ t
VatJalant
érdakfMattA
r4«»lrUkban |ax4i|; kalaaa
r ± m r z a & számára.
Bflnök as UJoaág nemi életébon
éa ások hatásai o férlkorban.
•r. serrxosa tivadax.
TARTALOM i a ncmnálU nemi i)*L Ered on d 4 u MMt raalidból rali lenimasia. PaJ-
•exnáli.
PWssé é» CJoilvré munkákat legcorrdclobb kivitelbea ieggjorsabb&a legolcsóbb árak melleit elkészíti
WALi> CJYULA
Budapest Király-utcza 2L szám.
AiaplttAtutt 18G4-b«a. K<r«. A.-Jíífíck b|y«a 4* bíiiccnlr».
BSSaBSKílZK

V-J
WerndI fegyvert
puskamüves által kiprébálvs legjobb karban 4 forintért, töltényeket a krajoárért és fagyvorsaljat 70» krajoárjával jótállással utánvéttel szálüt
, Meidlberg Tivadar :
Budapost, Váol-kürut 0. aa&m^\'
SíiTiiílBg
«WÍ^E^Í^ZÍ iSSSSSSTJí
ktr.tró^j BoJv.\'vroi, y>
Forano^ch-tero 3. t. omi^
Dus választék egyszerű és diszbuíorokban^3
«Makak. A a«ídal6 Ifloai« UrtUT Maximlia. Kic»»f taaMai 41et QeAUa axaralaj
[ nereletn.
poofitok
axerelam. Flirt. A nemi rlaaxaéM-
tfi SW/T
^ , fisaid
aak rfmm kiretkeuninrol Nincs tilko* beUx Mf. Aiax«mvr«n. Kerd« p«relia ■ taniu^ok. A fifcoim* káro» batisa. Erdokea iNkk. Kata raód. M*(r*ndalhat5 a aaeri&cil : VT. T«ri»-kÖjTrt 44. X. «m. Ara a aUxeteaaa bo: Idead» 20 SU&r «jett. Dl*or«4 aArt aaetfeeid4*.
Már sokan sxeranosésefc lettek egy nálunk vásárold sorsjegy «Ital.
A legesélydusabb sorsjéték a világon a mi m. kir. osaiálysorsjátéisunk. : ,V , 100,000 sorsjeg-yr© SOjjOÍÍ»© pénawiyereméMy
(Legnagyobb nyeremény esetleg ,/«. **:: >.:• \',\'•
1.000,000 kor © . 31 sL
1 jutalom 600,000, I nyeremény (1 400,000, 1200,000, 2 á 100.000, S á 90,000, 88,000, 70,000
2 á 80,000, I á 40,000, 5 á 30,000, I t\\ 25,000, 7 & 20,000, 3 A 18,000, 31 ft 10,000, 67 á 8000, 8 á 8000, 482 á 2000, 783 á 1000, 1233 á 600, 00 á 300, 31700 á 200, 3800 á ; 170, 4900 á
130, 80 á 100, 3900 U 00 2900 á 40. Öaexoaon < . l .
13,160.000 korona, azaz Tizenhárom millió 160,000 korona. ^


8 ! •feCWO

•ïi>|88 !m«i7W16 S
C^l! 8ä6$
i awot SÖM
rntîiïïî
SJW tOt 53
37410 51?«
KW
ISm mu: »i:e
is somi
SIT6Í
Wi\'.m Pia^tís VuiKso} w isfgtiw
SiJlí 17844
8S200 572S5 «ÖS7
moe IK\'MJWW djí7 66M8 k; 23 831ÍÍ
Himr>\\ fciili
«
S31SÍ St>S 15 18K0Ó
,2*ílü
it^iaw taií&M lí^SOMr MjCCOÍC
f íc^wn
SiIOíl
I8JS9000 10 C-H21
ÍO vra-17 21>»»t r 2Í Í161I
(S tí3 4W.«
»•Î740 23CÄ1 418-T7
IMIli
•XiViX 4JÄ19,-
OS5ÍUO
■Vyiít 9W/C 97« ¿CS70
\'uGï^J
lo! ÎÏS7 1S;M«S0 Í0W2
mriKb
n
KSlntW S S4]ïÔ6tt oteMscc:
P M OSO? s !\'/î
nU;7«0J K M.88JW
.ji^t 1 iwioj I Jüíias l^nröaU^^wl DtMbsr
I 0. k>0
S\'MMI 417117 ;
m>
S15t Ädö-.
«¡ÍT9 -Win
ni M.VS x vTWl\'fiî -t 18 0 1 \' 7V7I7 t\' l^fWSSC
17:?7JiO Kfîwm
»i 11<.. irTca-\\ - ü(.\'0-> 6S3W
2110^1 si «otro
«StlîRB
lt i7|38173 3 «StlM
o .»Ojsstie t\'¡8ilmi4
4
6
O\'SXTOÏ
T ja»*»
I0IÏ7CS i2-r.iy.7i
lS^l\'.fVi
ut^u 16
t\' ir«*;,»
lt 17 Í0001 ïilHKWJ
a uONiesa . too 1S6M p liiljgyfi!) S 2Ä 0W43
if":4 itiOO »C.W ÏIG24 s W>\'«0 c s; suai
P ;0S ÖÜ7 3 2J ÏMI
1 wvlai v i
VC MM 8íwWM 4 ViT Ki ftZíOál «{4-W07
fjícH
SKMU
íokir.\' lt
o^tÄü:)
VTÄ
II|15
>\\! lO\'lvVv\'i rt 17
lolv -Ä) rol v7s
vLMTS WiS
Ï6Î-Î70I ti
Rím r
Mtó&Ö Ö
•«íím^ soi »w 3t :;iiso
á) :t»y?7
tv

f G55Í
16
mtsi
IÎÎ74S77
14 W¡» 1WÄ3W ■07:1
Sea
hüis
5J7i\\J Wdl7
ívj»
m 3
H, IV-
íjat |o «
SM
a
K
WW\'v
îysiaxt ?9\'i yr,\'. »min sii¿¿i;c
»V^il
¡OS
3¡i;;a
4lîsir o(<U!02
7lK,lt?
•tjiVifï «täM KS.\'i7\'¿Wl 11^7
ISlîiW 14j»!»U
lf«tl 1V.I.TW
slsi.wjw rôSM
II\'M tttttt ÑÍ4J «»3 Jo l\'-J Wk\'t ÄM85288
s Nimt <ile9j6oeu
o Ï:C«
4Í9Ű0Ö
fclWlîl
T^Jîi"; .TfeîJl
eUîw
1CT.4C? 11IS3H
Mm
rrro
«ri
• a st.-oi
¿"00
:t»o
SÏCft\' ?.UJ1 »12 li
u 16 1C 17 1S
îljlfl ÍSÍM55 i: £2 «370
d !» «sto
\'îiwa
S.-\'/Vő.)
v^rsiî^
lt 2» Sî8
so,:.t5;s Sl!cŐSS
fl ti SM77 Í21 C«t03 1S Jtw 14 te/.i
n
ï m
BíÜSiV;
fjMKï Í0WMI
ï 1 ís Í -/S ¿
S
«K4Ä77
pl« fiiRt sjeîiJ\'sûM
raV^jwi
2ù !v.
SO\'kitoo
«IÎSU7
S\'TÎÎSÎic
lî|l7&J»
îsitr.«) îi\'Saz.
mmh
H 231JÄÄI t;
m 3\'
wk Til
imn ; îmïiu
Il Í0j8ílói IKIÍI\'sw;
Mindenki kltírílje mi; foroaoiíjit .*> «lülotítnftsJixa foljofiv-íí:ínVn;al. Hton naplirban nt év ipiodcn n^piAri t:»ai
uám van fcJJozyMvc, melyek yoatafordutattAlt nKjrrcndelfcs-ts?-tún náiiink kapnatúk, u;;y hc^jy bitki ktválauiluOjíi tajut a^^miL idvkí<2bcn c síim eir^jvott vo\'ru. Insonlót küditnk. s
CJ5«| nfl .f ft Mindcnk
liÉr ven szuielesnapom ?
t..M n/t.t\'
Az egéiz vállalat állami felügyelőt alatt áll. Az J. osztályú eredeti (jorsjegyok tervszerű betétjei a következők: ojy nyolcad OJ») frt —7o va^- 1.50 korona cm.* nc<rved f
egy ncjyed («!4>-:,
1.50 , . f-
•gy fél , 8.J»- . ßr- . \' egy ogéú (>:,) . C^- , 12.— . .
A «0«j4r*ktt utAnvartól varr »» ímejcUc pwliulftlriaroa t>1ó clCictU bíkok\'4«» tn»oébcniDetkeidJOk.JIl»atalo»torvts*«td!jt«iainíi; Mo|l)liA,oka
kírOnk kxoum), ds lfjk<S«4bb
f. évi május hó 8»¡g
jcCzv,tkoel bouánk bak(Lld«ni. -
-IDD nE
FlikoV î , VAoi-kdrat 4. Mdxeom-körut ji. ErrtObut-kirnt 64.
bankh&za.
BTT-\'-rnST, Vi Vor«z-cóxuc 40 ¡ a. Sok «« >i<n naft cT«r«m^nyl íiMttttuk kl n»íTribenClt rcvitnknek ó» pedig lóvld idő alatt l.at rnlfiló koronioAt táblai.
(Vegrendeiö levél levágandó.
Ezennel megrendelek a m. kir. wab. osztályscrsjáték I. osztályához bivatalo» torvezettel együtt.
) utánreendé.
A_^„.korona Összeg ) utalvánvnyal kQláöm.
T. TÖRÖK A. és Tea bankházának, Budapesti
__darab eredeti osztálysorsjcgyet a \'
)
Pontot cim :
------- ------------------).A nem kívánt törlendő.
) mellókeíro bankjegjekben (bélyegekbon.) ) c>
\' v
A4JUS

g: \'^fí-Tcma^^r^Hggas aarisagaagaa
II. évfolyam. IS, Szäfh
Nagy-Kanizsa, 1902 péntek, április 25, /
\' 1 ■ jT\' •
Egy szám 2 flfflr.
Előfizetési ára:
Helyben házhoa hordva egy hóra GO flDér. .*. .*. .*. Vidékre póstni küldéssel egy hóra 1 koron« 20 fillér.
Kiadó tulajdonosok: y
Kraum 6« Farkas. Szerkesztőség ¿9 kiadóhivatal: Krauts és F»rtu papírkereskedés*
Felelős siorkes«tó: ILOIVAI IfUOO.
Megjelenik uaponta korán reggel.
Nyomatott a „Nagykanizsai Friss Újság* szerződés«
nyomdájában.
Uj puska a hadseregnek. \\
ElsüByedt magyar tengeri hajé.
Felekezeti türelmetlenség.
Budapost, ápr. 24.
A mindennapi élet örökös küzdelmeibe^ egyedül a bit vigasztalóerojo nyújt nómi idealizmust. Ezórt már az iskolák log-alsóbb osztályaiban is gondoskodva van arról, hogy a zsengo gyermek, kinék lelkflloto mindenre fogókony, megismerje a vallás igéit. Ebb^ tanulja meg a felebaráti szeretetet, «^könyörületességet és az erkölcsös életet.
Minden iskolában nagy gondot fordítanak a vallásos nevelésre. Minden hit« folokezet saját hatáskörében gondoskodik is arról, hogy megfelelő hitoktató ismer tesso meg vallásának tanait a tanit. ványokkal.
Az emberi hivatások egyik legne-mesebbike és legmagasztosabbika hír-dotni a hit tanait. Beleoltani a szivbe, megismertetni ai omboriséggel, hogy egyedül a vallás ar, a melyből bánatunkban vigasztalást, csüggodósünkben reménységet, botegsógünkben gyógyulást meríthetünk. Magasztos tanok, íor.ségos eszmék, ezekre van rárakva a világ erkölcsi fundamentuma.
Népek, országok (emetkestek azóta
az enyészet gyásztomelőjóbo, hogy a szeretőt vallása széthintelto tényét a földön. A szent igék hatása következtében a szeretet beköltözött az emberiség szivébe és a vallási gyűlölség, mely már annyi véráldozatot követolt kezd kivenni a lelkekbCl.
Do sajnos még mindig vannak, akik a a vallási gyűlölség üszkót vetik az emberiség közé, a kik bünős lélekkel meg-bolygotni akarják azt a harmóniát, moly az ogyea folekeietok között jelenleg fennáll.
Sajnálattal kell\'felemlitenünk, hogy a fővárosban is akadt egy magáról megfeledkezett hitoktató páter, a ki a helyett, hogy a türelmesség, aszeretet ós az erkölcsök tanait hirdolto volna növendékeinek, éppen ellenkezőleg a hittaní órák alatt faj ós vallásgyülöletro izgatta fiatal növendékeit és a gyűlölködés s viszálykodás magvát hintelto ol a tanulók fogókony lelkében.
A kir. tanfelügyelő megkisérlette a tarthatatlan helyzet békés elintézését azzal, hogy .a magáról megfeledkezett hitoktató áthelyezését az illetékes egyházhatóságnál «rorgalmattt. Amdnnem várt nehézségekkel találkozott. Időközben bizonyos néppárti velloitások, a kompkor sötét századait visszavarázsolni akaró hitoktató tnegmenlésére minden lehető» elkövettek.
Az áthelyezés nem „sikerült. Do már som * kir. lanfolügyeíő, som maga a hatóság sem nézheti tovább azt,hogy gver-mekeniket a vallás ürügye alatt veszedelmes tanokkal épen azok fertőztessék tuono. akiknek keresztényi ezereieiet és
türclmosséget kellene hírdemiök. Az is kólákból a Thym-féle botóvedt hecc káplánokat ki kell seprűzni.
Ez különben a legkevesebb, amit a felzavart kedélyek lecsillapítására az is kolafeniartó hatóságnak tennie kel Máskép beláthatatlan voszedelmekbe és bonyodalmakba sodortatnék a magyar társadalom.
Kinevezések,
követ-
A hivatalos lap mai száma o kező kinevezéseket közli:
Kedves Széli I, Galanthaí Esterházy Alajos herceg altábornagyót magyar test-őrségem kapitányává kinevozem és nékie egyidejülog a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot díjmentesen adományozom.
Erről Önt ériesitem.
Kelt Bécsben, 1902. ári április hó 21-én.
Ferenc József, a. k.
Széli Kálmán, s. k.
Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére dr. Várady Lipót Árpád apátkanonok és osztálytanácsosnak * a sebenicoi püspöki cimet dijmentesen adományozom.
Kelt Bécsben, 1002. évi ápr. hó 21-án.
Ferenc József, s. k.
Dr. Wbusics Gyula, s. k.
UJ puska a hadseregnek,
A Ludovika-akadémiában ma délelőtt érdokos kísérletet tartottak. Báró Fejér-várv Géza. honvédelmi miniszter, herceg Lobkovilz Kudolf hadtestparancsnok, több katonai és polgári méltóság jelenlétében e#y teljesen uj szerkesettt löfegyvort próbáltak kl.
Az uj fogyvor lényeges előnyo már az is, hogy majdnem folónyi sulyu az eddigieknél, lövőképesuógo pedig egy harmaddal gyorsabb.
A mai próbalövésnól a szakértők nagy elismeréssel szóltak az uj puskáról, a raelylyel folytatják a kísérleteket.
Nein lehetetlen tehát, hogy a hadügyi kormárw ezen a réven már legközelebb ujabb kiadásokra fog fedezetet kérni.
Kölcsönt kért a kliálylól.
— Saját tudósítónktól. —
Egy dobozi kovácsmester levelet irt a
királynak.
Az írásban, miután elpanaszolja, hogy egy ócska gépet volt 900 forintért s annak az árát kellene törleszteni, do nincs pénze, mély hódolattal esedezik, a felséghez, hogy öt bajából szabaditaná ki.
Mindössze 4000 forintra volna szüksége s ebből a gép árét, sőt a takarókpénztárt is ki ludná fizotni s ezért csőrébe hajlandó lekötni Ó felsége javára ingó és inpatlan vagyonát, mely a góp-pol együtt 5500 utot megér.
Leszakadt állvány.
1
Y
A somegymegyei Komlésd községben jy ház építésénél dolgozott Mikalecz babocsai napszámos ember és 14 éves Mihály fia.
A fiu téglát hordott fel az állványra. Az apa pedig font dolgozott.
A téglával túlságosan megrakott állvány leszakadt A lezuhanó téglatömeg ós á gerendák oly súlyos sebet ejtettek a szerencsétlen napszámos fején, hogy pár óra múlva sérüléseibe belehalt.
Az osotet bejelentették * hatóságnál
Sajno9, a király nem rofiektált a kedvező kölcaön-ajánlalra, mert a kérvény minden megjegyzés nélkül érkezett vissza.
Hogyan támogatják a magyar ipart ?
— Saját tudósítónktól. —
Sajtó, hatóságok, íparpártoló bizottságok lelkesítik a közönséget a magyar ipari termékek vásárlására, a keroskedö-kot meg arra, hogy magyariparcikkekböl tartsanak, raktárt, amelynek hiányát némelyek a hazafiság rovására hajlandók irni. Az iparpártolásnak két része van. Az egyik a kisipar pártolása.
Vélek, ha a jó helyi kisipari termékeket mellőzzük ós a nem jobb, de drágább külföldi iparkészilményt hozatjuk. De nem igy vagyunk némely gyáripari cikkel, moly csak a fővárosokban kaphaté. Ha magyar ós külföldi gyártól kérünk ajánlatot, tapasztaljuk, hogy a külföldi azonnal válaszol. Nagyobb üzleti kilátásnál megjelenik kópviselójo és minden-képeu megkönnyíteni igyekszik a megrendelést. A magyar gyár három hét múlva küld egy nyomatett árjegyzéket 2 filléres bélyoggel, nom törödve azzal, hogy árjegyzéke koukurren* kézbe Le-rülhet.
Az üzlet megkötésnek pedig annyi lesz a nehézsége, hogy u kísérlet rendszerűi; még szorosabbra fűzi a korábbi külföldi összeköttetést.
Arra is volt eset, hogy a magyar gyár hói külföldi gyártmányokat küldtek olvan bámulatos flegmával, hogy a küiiöldi
cégjelzést sem távolították el. Legutóbb a győri ipartestületnek jött tudomására ezeknél is cifrább eset \\
Egy győri iparos anyagot rendelt « hazafias érzéssel akarta felbontani évtizedes bécsi összeköttetését. Budapesti gyárhoz fordult, amely cikkeit az 1900-iki győri kiállításon bemutatta.
Megrendelést tett ós ajánlatot kért. Jogos boizuságára azonban\'azt a választ kapta, hogy a magyar gyár »iparosokkal nem dolgozik.* Ami azt jelenti, hogy tessék a bízom énvoe ok hoz fordulni, ahol 100 százalékkal drágábban vásárolhat.
A győri Ipartéstülel a kereskedelmi
miniszterhez terjoszielte ezt a rideg eljárást, amelv egyszersmind valószínűleg ogy uj kartellt leplezett le. ügylátszik, a minisztérium kérdőre vonta a gyárat, ámely tegnap az illető iparoshoz annak ujabb kérdése nélkül, levelezőlapot küldött. Most már hajlendó iparosokkal is dolgezni, de háragosan eriesitl a megrendelőt, hogy csak utánvéttel ás előleg beküldése mellett szállít
Ez a levél betetőzi az elsőt ás az abban kifejezett sértő eljárást, mert a megrendelő nem kért hitelben semmit és sok éven keresztül előkelő bécsi cégek goromba és rideg levelezések néUtül készségesen kiszolgálták. Térmészetesen továbbra is lentartja a kűlíőldi összeköttetéseket.
ORSZÁGGYŰLÉS.
. — Képviselni«. —
Kezdő te egynegyed 11 órakor.
ülnök: Gróf Apponyi Albert.
Jegy lök : Lázár Árpád és Kubik Bóln
.Miniszterek közül jelen vannak : Plósz Sándor igazságügyi és Cseh Ervin horvát minis* tor.
A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után folytatták az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalását.
Issekata Uyözö: A bírói kar helyse-téröl szól, sürgeti a javadalmazás emelését. Különösön a kisebb birák helyzetének javítása szükséges. Hibáztatja, hogy as ítélkező birónál az előléptetés alapjául szolgáló információk titkosak. Majd arra kéri a minisztert, hogy a törvény székek keretében számvevői álllásokat szervezzen s így a birákról levegye a pénzkezelés nehéz terhét. A közjegyzői állásokat szaporítani kell. Do egyúttal mogosztani kéri a közjegyzői funkciókat, oly formán, hogy azok egy részét ügyvédek is végezhessék. Hosszasan szól ezután az ügyvédi kar helyzetéről s Neu-mannal polemizál, ki a numerus klau-tusnak híve, az ügyvédi kar szabad pálya s nem szabad senki működését gátolni, ha az illető oklevelet nyert. As ügyvédek zsúfolt számát az által lehet apasztani, hogy részükre a birói és közjegyzői pályát megnyitjuk. A tételt elfogadja.
Váxady Károly elismeréssol szól a tárca költségvetésének összeállításáról és a takarékosságáról, amely abban megnyilatkozik. Nem is vonjs a miniszter alaposságát kétségbe, csak végtelenül lassúnak tartja a tőrvényalkotásban. Csúfság, hogy a jogásznemzetnek csúfolt Magyarországban még most sincs meg a polgári törvénykönyv s a büntető törvénykönyv megalkotása is késik. Kéri a minisztert, hogy az utóbbi megalkotásánál gyakorlati szempontok is vezessék. Rúszlotesen kifogásolja a bíráskodási eljárást s különösön a tárgyalások folyamán felmerülő szabálytalanságok ellen fakadt ki eröaebben. Határozati javaslatokat »nyújt be, a mely szerint a miniszteri és államtítlj^ri nyugdíjak megszüntessenek, továbbá hogy a zugirászat megfékeztessék. (Helyeslés a szélsőbalon.)
Elnök az ülést felfüggesztőtte.
Szünet után.
kéri. A birói eljárásnál pedijz a vnlláros rituális eze/it eskü behozatalát sürgoti Pintér Sándor kárt a Uásat, hogy beszédét holnap monáhassa el.
Felkiáltások : Ma I Holnap I Major Ferenc kéri, hogy számlálják meg a jelenlovőket, mort a Ház nem határozat képes.
Elnök elrendeli a jelenlevők meg-számlálását és kitűnik, hogy a Ház határozatképes.
Pintér Sándor, npiután a Ház nem tett ologct kérelmének, belokap beszédébe és egy hosszú bevezetésben arra kéri a képviselőket, hogy hallgassák meg figyelemmel beszédét. Majd lelhivja a Ház ¿«veimét atru, hogy a jogállam szót töröljék ki a patlament szótárából, miután one z szóra szükség nincs, mert sz állam szóban bonuogloitatik a jog értelmo is. Azután hosszasabban foglalkozik az igazságügyi tárca egyes részleteivel. A költségvetést elfogadja.
Az elnök a vita folytatását holnapra halasztotta és az ülést bezátía.
Rézből - arany.
Emil a nyugdíjtörvény egyes rendelkezéseit hibáztatja. Majd gyakorlati szempontból foglalkozik a költségvetéssel s örömmel üdvözli a polgári törvényhoxö tervezetét. De sürgeti a végrehajtás tőrványrefor uiját is. Hosszasabban foglalkozik az ügyvédi kérdéssel s arra kéri az igazságügyi minisztert, hogy az ügyvédi intézmény érdekei tőrvény utjáu védessenek meg, a tételt el* fogadja. (Hoiycs jobbfolöl.)
Korai Miklós a régóta követelt bizto-\' sitá&i törvény meghozatalát sürgeti meg-Megrendszabályozandőnak tartja a hitel, szövetkezeteket is, melyek néha uzsoráskodnak a feleken. Szóló barátja a szövetkezeteknek.
Eötvös Bálint: a néppártnak isi
Hoxal: Nem a felekezeti szempontból biralja a szövetkezeteket Erre nézvo különböző példákat sorol fel.
Ezután egyébb részletos kérdésekre tér , át, a budapesti járásbíróságok egyesítését, kéri, a törvényjavaslatot nem iogadja el.
Badvásovloe György a sommás és a büntetőeljárás hiányáról beszól. Majd a büutetőtönrényköny reformjáról beszél. Azt találja, hogy az abban foglalt humánus intézkedésekkel épen az elleu-koző eredményt érjük «1, mint amolye-kot tölo várhatunk. A büntetőeljárás egyszerűsítését óhajtja. A, horvátországi jogsegély visszásságáról beszél. Ezután azt számos esetben világítja meg, melyek közül nem az utolsó az, hogy a horvát külön halászati törvény folytán Torontá! ós Szörény megye közölt a Dunán ugy a rákokra, mint a halakra más-más tilalmi Idő van ugy az egyik, mint a másik parton. (Derültség.) Az ilyen visz-sxásságokat mag kell szüntetni. A költ rágvoiéat elfogadja. Buaáth Ferenc kedvenc témájáról,
as uzsoráról, beszél és azt fejtetőd, hogy az uzsora-törvénynyel kellene megvédeni az adósokat a hiénák túlkapásai ellen. A tőzsde megrendszabályozását is
Budapest, ápr. 24.
Krieglor Dávid ékszergyárost sok kolle" metlenség érte az utólso időben. Itt is, ott is többször egyúiásután aria a fel-íedezésre jutottunk, hogy az arany ékszereibe jókora adag réz Jut. Emiatt meggyűlt Krieglemek a baja nemcsak a lémjelző hivatallal, de leilépctt ellene az Ékszerészek Országos Egyesü-ate is s a gyanús manipulációkat odavitte, a hova való, a büntető bíróság elé.
Ma Krieglert csalás miatt vonta felcetre a büntető járásbíróságnál dr Kürthi József bíró. Ennek a pörnok, melybe az ékszeié8zegyesülét is beleavatkozott következő a tényállása: Keiszner Henrikné egy ékszerésznek a felesége, ogy Szent György tallért, meg egy Mária tallért vásárolt1 KrieglernéL Az érmeket 14 karátos arany gyanánt vette, holott a Mária tallér nem volt fémjelezve, a Szent György tallér aianytarialma pedig nem felelt meg sem a fémjelzésnek, sem az üzletben kapott számlának. A tárgyaláson a közvádat dr Murányi Elemér királyi ügyészségi megbízott képviseli, az ókszerészegyesüiciet dr Révész Károly ügyész, nug a vádlottnak dr. Kenedi Géza a védője.
Kriegler Dávid, a vádlott, ma épp ugy mint a minapabau tartolt torg\\mason azzal védekezett, hogy Reíszneruut, valamint llandler Margitot, a ki állítólag vele volt a vásárláskor, sohasem látta Uzleteben.
— Da különben — toszi hozzá ugy is csinálhattak e do.got «..unom, hogy levettek az erem leneaei, beletetlek akaimit o a\'.tán visszahelyezlek ugy, a mint volt. Ez nem művészet, akárki megcsinálhatta.
liandier Margit tanú határozottan állítja, hogy a tallérok vasarlasakor kétszer is megfordult Reísznernével, a ki nugynénjo, a Kriegler üzloteuen. Ott volt maga a vádlott cs a lelesége, de a számlat egy más férfi irta.
Kürthi bkó lelmuiatja a ma ömolört állapotban levő talión;
Ez az a tallér ?
— Igvn, ilyen volt.
.— Megesküszik rá?
— Me^esküdboteui.
Dr Révész is kérdésekot intézvén a tanúhoz, Kriegler indulatosan kiáltja:
— Mit (erőazakoskdík, ügyvéd ur ?
— Az igazságot keresem itt az egyesület nevóben.
— Igen, az igazságtalanságot I — kiáltja Kriegler még szenvedélyesebb hangon.
— Bocsánat ..,
Kriegler: Ha az egyesület csakugyan az igazságot akarta volna, jött volna oi a dr ur hozzám és ne mindjárt a bírósághoz.
A tanuk sorában ezután Krieglernét, majd az üzlet könyvelőiét és Fekete Iguáo ékszerészt,továbbáTopsoherbánya-tan ácsos t ás még néhány tanút hallgattak ki.
Elsfllyadt magyar twpi hajó.
— Saját tudósitónktóL —
Fiume, ipc. 24.
Ma délben ide nagy tengeri szerencsétlenség hire érkezik.
Az Adria tengerhajózási társaság Buda nevü személy- 4b áruszállító gőzösébe Malagától 40 tengeri mértföldre, az Ariadné hollandus gözhsjó beleütközött.
A Buda axonnal kettészakadt és elatllyedt.
Az arra haladó Murillo angol gőzös legénysége késedelem nélkül hozzálátott a Buda személyzetének és utasainak megmentésóhoz ós sikerült is valamennyit megmenteni, do sz utasok közül többekot a nagy ijedelem súlyos beteggé tett.
Az utasok kösött volt Tornai festő felesége ós egy Roheim novü budapesti keroskodő .feleségo.
A Buda Afrikából jött és előbb Fiúméba, onnan pedig Triesztbe szándékozott menni.
A hajón 300 tonna áru volt.
LEGÚJABB.
A levélhordó gyilkosát háláira Ítélték.
Kolozsvár, ápr. 24. A törvényszék ma délelőtt tizenegy órakor hirdotto ki az Ítéletet Bürger levélhordó gyilkosai ügyébon. A tárgyalóterem zsúfolásig meglelt s mindeuki nagy izgalommal várta az itólotot. A törvényszók Friedrich Ferenc fövádlottat halálra itélto és azonkívül öl von korona pénzbirsági a, abban az esőiben, ha a halálos itéloiot a király kegyelme fegyházra változtatja. Szöcsöt nyolc óvi-fegyházra, öt évi hivatalvesztésre és politikai jogainak fel föggcszlésoro ítélte a törvényszék, lfj. Szabó István tizenöt esztendei fegyházat kapott. Szőcsnek a vizsgálati fogságban töltött időbőlvkéi hónapot, Szabó Istvánnak egy hónapot számítottak bo.
Az ítélet felolvasása utáu az elnök igv szók\'/i Fríedrichhez:
— A bíróság önt halálra itélto. \'No voszitso el teljesen reményét, hogy a kegyelmi kérvényt a törvényszék kedvezően lógja löllerjeszteni. Szálljon magába és fohászkodjék Istenhez, hogy legyon ön iránt kgalmas. Kiváu-o kegyelemért folyamodul? f
Friedrich az ítélet kihirdetésekor csaknem olveszteue cszméloiét. n. mollctto átló börtönőr támogatta, hogy ol no ossek. Hangosan sírva kérte, hogy vódója adjon be kogyelmí kórvényt, mire az etuok fölszólította a védőt, hogy három napaiatt terjossze elő a kogyolmi kérvényt.
bzócs megnyugodott íteletében, úgyszintén vodöje is s így az ítéletnek roá vonatkozó mszo rögtóu jogerősiett. Szabó István szinten sírva fakadt s erősítgette ártatlanságát. Védójo semmisééi panaszt nyújtott bu, épon ugy Friedrich védője is. A kitályi ügyész megnyugodott az Ítéletben.
Az itélot kibírdotése után az elnök a közönséget távozásra szólította föl. A bíróság lagjui olt maradtuk s mint ko-gyoitni tanács foglalkoztak Friedrich ke-gyeimt kérvényével, j
Masoagnl a királynál.
Béos, ápr. 24. (Saját tudósítónk telo-fonjüieuiése.) A mai általános kihallgatáson a király Muscagui Pietro zeneszerzőt is íogudlu, ki kitüntetését jött megköszönnL A király barátságosan fogadta a maostrot, ki megkérdeztetvén, elmondotta, hogy művészi körúton Yan, Budapcston is volt, hol nagy sikerbon ós meleg fogadtatásban volt része.
A burok szabadaágharoa*
Brüssel, ápr. 24. Sohalk-Burger elküldte KrUgernek a béketár« gyalásra vonatkozó Iratokat. Ezek
az iratok a jövő hónapban fognak ideérkezni.
A Reiohsráth ülése.
Béos, ápr. 24. A képviselőház mai ülésén Steín és társai intorpeliációt nyújtottak be, amelyen elmondják, hogy Jágendor^^i zsid* dól"tyüm<üca-
koroakodő • cselédjét mogsobcgitetlékj amiben a lakosság rituális gyilkossági sejt JJko iárt, bogy a cseiédet álmában elkábították s ebben az állapotban sabesi-tették meg. A boérkezett iromány fölolvasása után a Ház áttért a napi-rendre, vagyis az egyenes adók télelének tárgyalására. Mayer szóváteszi a mezőgazdaság sanyarú helyzetét és sajnálja, hogy a Magyarországgal való kiegyezésben uom voltak figyelemmel az osztrák mezőgazdaság érdekeire. Azt ki. vánja, hogy a telekadót tartsák meg a nagybirtokosokra nézve, do töröljék ol a kis- és középbirtokosra nézve.
Caengeri képviselő választás.
Budapest, ápr. 24. Ma a osengeri választás ellen beadott poticiót tárgyalta a kúria. A perbeszédek moghallgatáia után a tárgyalást felfüggesztette. Az ité-lotet holnap hirdetik ki.
Öngyilkos királyi táblai bíró.
Sátoralj a-Ujhely ápr. 24. (Saját lu-dósitónk távirata.) Iiiavati József kir. táblai biró, volt ügyósz-helyot|es, kinek a napokban kellett volna innen elutazni, hogy uj hivatalát átvogyo, ma délben lakásán forgópisztolykai magára lőtt és meghalt Az öngyilkosság, molynek okát nem tudják, kínos szenzáczíót keltett.
A milliós bűnper.
Budapost, ápr. 23. • — Saját tudósítónktól.
Rónay Kamii clnökloto alatt ma dél-olőtt fél 10 órakor folytatta a poetvidéki törvényszék Nagy Ákos ós társai bün-pörénok lótárgyuiáaát.
Első tanú Lukács Ármin.
• Elnök : Ismorto Nagy Mártont ?
Igen, Nagy Ákos urnái találkoztam
vele.
— Beszélgetett vele ?
— Igen tűzbiztosítás folytán ogy tűzkár felvétel alkalmából beszélgettünk, akkor mondotta, hogy a Marci gyerok rosszul tanul, do nem bánja, mert Horvát országi birtokait npki hagyja, igy lesz belőlo egy jó horvát. (Tanú esküt tesz.)
Kövotkoző tanú Auszterllsz Viktor.
Elnök : Ismerte az öreg Nagy Mártont?
— Igen 12 év óta, mert állandó vevőm.
— Találkozott velő,?
— Igen, mikor bevásárlásált\' csinálta.
Volt-o beszélgetés a vagyonáról?
— Igen, egy alkalommal nála voltam s miután nem bírtunk megalkudni, miért krajcárkodik a nevelő örökösöknek? k érdéin Erro azt mondotta, hogy itt nincs nevető örökös, mort kizárólag itt csak Marci és Akos fiuk örökölnek. (Tanú megesküszik.)
Kővetkező tanú Pollák Albert
Elnök: Mióta lakik Hodrahelyen ?
— 22 óv óta.
— Sokat érintkezett Nagy Máxlonnal?
— Majdnem minden héten.
— Járt Hodosra ön?
— Igon.
— Tutja o mikor halt meg az öreg ?
— A napra nem omlókezem, de előtte való kó> három nappal nála voltam birkákat venni, de beteg volt és azt mondotta,. hogy most már átadom birtokomat Ákosnak úgyis ö lesz az örökösöm.
— Tehát ezt mondotta?
— Igeu, mondotta ozt többször, sőt azt mondotta, hogy Marczi gyereket Szlavóniába küldöm .Mondotta, hogy már ugy is kijolontotte ma mások olőtt ezt az akaratát (Tanú osküt tesz.)
Következő tanú Antal Imro.
Elnök: Mikor az öiejj ur meghalt,.ott volt Hódoson ?
— igon.
— Emlékszik mikor volt ?
— A napra nem oifilékszem, íe az* istállóban hallottam, hogy a gaz dáné említette, hogy meghalt az uraság, do miro én beakartam menni a kastélyba, már mondották, hogy létra }ÖU as uraság —— —— *
— Ml az létre jött?
— Hát hogy jobban lett
— £ésőbb mi törléní ?
—. Hát a jószágot kihajtotta^».
— Mát a*4fl látott assaonyt a kastélynál ?
-— Volt bíz ott több, do én nem tudom kik, mert régen volt. Kövotkoző tanú Antal Imrénó. Elnök: Hogy tudta meg, hogy meghalt az uraság ?
— Hát otthon hallottam/ mikor pedig be akartam menni, a gazdánó nem ereszlelt be, mert az mondotta, hogy az uraság magához tért. Később mikor dagasztottam a gazdánó tésztáját, mondotta a gazda, hogy jobban van az uraság.
Elnök: Jöjjön ide Molnár, Hallotta mit mondott az asszony ?
Molnár: Igen, de én nem láttam, én nem beszéltem vele.
— Hát maga nem mont az urasághoz ?
— Mentem volna, do nem omztott bo a gazdáné asszony. (Tanút megbiteltetik.)
Következő tanú Kiss István. Elnök: Mióta van Nagy Ákosnál? —.1894. év óta.
— Emlékszik mikor Nagy Márton meghalt?
— Igen, 1899. május 26.
— Hol volt maga akkor? A malomnál.
— Hány órakor hallotta?
— 10 óra tájt.
•— Látta maga akkor Molnárt?
— Nem láttam.
—- Előtte való nap látott valakit?
— Igen láttam Körmend falót a Szo-dis, Kiss és Takácsókat kijönni.
— A malom olőtt elkoll menni, ha Hodosra vagy Körmendre megy az ember?
— Igen.
— Látta az öreg urat elmenni a malom előtt?
— Igen, mindennap, ha arra ment. Polonyi: Ismeri maga a Kovács szakácsot ?
— Igen, részeges ember, múltkor is ez árokból húztam ki.
— Jöjjön ide Kovács. Hallotta ezt ? Kovács : Nom igaz, na ez nagy hazugság.
— Bizony ez igaz, maga hazudik (Tanú megesküszik.)
Következő tanú Bankó Foronc ki elő adja, hogy látta Takácfot május 26-án kocsin a feleségével, de hogy hová mentek. azt nem tudja. Május 26 an lat vágott, mitcor látta Nagy Ákost. (Tanút megunet teuK.) novotsező tanú Sebők Mari. kínoz: Honnan ismerte Nagy Mártont.
— Negy éves koromtói ott nevelődtem. ,
— Volt Hodoson azután ahogy elment onnan ?
—- Igen, voltam Szigetiné nagynénémmel OlL
— Szokott az öreg uraság paktáskát
magával vinni?
— igen, egy fekete kopott táskát.
— \'ludja mi volt benne?
— Hogy nu volt benne, nom tudom. (Tanú megesküszik.)
v Kövotkezö tanú Alayor Józseiné. Elnök : Ismerte Nagy Márton urat ?
— Igen ismertom, 3 lói évig voltam Nagy Ákosnál dajka.
— Hogy tudta mog, hogy mcj,\'lr Nagy Márton ?
— A nagyuégos asszony ágyánál "Voltam, mikor a gazda kopogott és mou-dotia, hogy a kulcsokat adja ki, mert az öreg uraság nagyon rosszul Yan.
— Mikor lehotett, hány óra volt?
— Mikor jól ktvirradt.
— Hat kivolt ott?
— Poré volt kin a folyosón és jajveszékelt.
— Mikor mont el Nagy AkosI
— Később már nem volt ott.
— llat er nagyságos asszony hol volt? ó is elment Hódosra.
— Később vissza jött?
— Igen, majd podig elment Kapós-Tárra.
— Május 26-én óz öreg úr ott volt? «— Igen, minden Isten áldott nap ott
szokott ebédelni,
— Tud róla, hogy az urasággal va lami történi?
— Igen harmadnappal előbb leesett a azákröl,
. — Nom halJotta, hogy a/, öreg ur Ákosnak akarta adni a vagyonát ?
— Igen mondotta, hallottam, miker a kis gyerekkel játÉ^otiunk.
(Tanú mcghitoltoiik.)
Következő tanú Katán Juliska.
Elnök: Ismeri Nagy Ákost
— Ipon, nála voltam szobaleány.
~ Emlékszik arra az időre mikor moghalt Nagy Márton ?
— r.n nom voltam ott, később, mikor odajöttem, az öreg szakács mindig beszólt ott, do az mindig rószog volt. Ott volt egy öreg ombor, miiuiatt én mondottam, hogy mit keres az itt, a azakáca arra azt mondotta, hogy ezzel hamiságot csinál. En még mondottam, mit beszól maga részeges.
— Kovács, jöjjön ide, hallotta mit mondott ?
Kovács: Igen, de ón nom emlékszem. (Tanút eskü alá bocaáitja a törvényezék.)
Elnök: Jöjjön bo Kiss Tóth Jánosné. Emlékszik u jittlálesetro ?
— Igen, épen ollion voltam.
— Beszélje cl, mit hallott?
— Anyám reggel korán elment az ángyomhoz s ugy hét óra tájban jött haza és mondotta, hogy meghalt az hraság. mikor mi elmenlünk az urasag-hoz és megfogtam a kezét, de már hideg volt a keze.
— Hát megnézte az örog urat?
— Igen.
— Látta Bellaickat?
— Azok már későbben jöttök az ura-sággai.
— Mit beszólt az édes anvja?
— Azt, hogy őt 400 írttal akarták megvesztegetni, hogy azt mond|a, hogy az uraság akkor, mikor moghalt, vég rendelkezőit volna, vagyis hogy akkor még élt volna, do ő azt nem mondja, mert a tiszta igazságra akar csak meg esküdni.
Elnök szembesiti a tanút Poréval, Poré tagadja az asszony állítását, valamint Nagy Ákos is. Az ügyész a meg-hitelloiésót annak indítványozza, míg Polónyi kifogást emel a mcghiioltetés ellen, mire a törvényszék határozatuoza tálra visszavonul. Rövid tanácskozás illán tanút eskü alá bobsájtja a törvényszék
Gazdasági magvak beszerzésénél
kérjünk lesrálütett ajánlstot
Frommer A. Hermann utóda
magkoreokedáeéből
Budapesten
t \' Különlegességek:
magas csimkópessógü fűmag vak, quedlinnurgí
répamagvak.
arankuinentos lóhoro ék, luoera*
ólomzárolt "zsákokban.
van a központi papnevelő intézet is, u melynek elöljárósága nevében Krizsán Mihály pápai kamarás üdvözölték o.\' érseket. ""
— Szívesen ajánljuk az angol sportjátékok kedvelőinek megbízható bevásárlási forrásul a Sohottola Ernő cé^ot, Budapest, Andrássy-ut 2. — Volt alkulinunk a cég ró»i6ro közvetlen Angliából érkezett külön-börő sportjátékszerekot megtekinteni. Kü. lönösen kiemelhetjük a Lawn-Tennis felszereléseket és a footballokat A cég ez idén kiadott suortárjegyzékét érdeklődőknek díjtalanul küldi meg.
nélkül; a kövelkezőkép vannak elhelyezve : Péözt
BUDAPESTI HÍREK.
— ▲ rendorseg; ulrel. Az Uruy-uii Tanítónő* Uuiiouaotiu De törtek üzuagyi Auol latosaim es eívme* <¿00 korona pouzt es löuo OKözert. — A ronuorseg letartóztatta Dreüur jjuia oves iiauo-gossegedet, a kit tooo íaktubeioros gyanúja terűül. Mikor euogtak, azt tuonuia, hogy Freer Buiauak iuvjtik s euugauta, hogy rovolt eiöoietü. — Az Akacm-uica 6. »zamu ház elölt haladt el lo^uap Hu8Zek Mari gyári muiiKtisnő, a mikor az emelőiről a\'lejóro dobiak egy üvegtáblát. A nő a lejen igen súlyosan megsérült. A lettes\' ellen a rendőrség megindította a vizsgálatot. — Szaiaia Emu lakatos-mester lábát tegnap munkaköz-bon egy nehez vusdaraó összezúzta. A mentŐK bovittók a Vöröskereszt-kórházba. — A VJi. kerületben ma reggel razziát tartolt a rendőrség és lolar.oztatott 48 gyanús alakot.
— Megkerült nevelőnő. Január olojén eitunt Budaposlről Teylard Mária do Ueynac francia novoiónö. Néhány lap ükkor azt ina, hogy a francia nő, aki regi grófi családnak sarja, politikai merényletnek lett az áldoznia. A rendőrség ma\'jclenií, hogy Toylard megkerült. Nápoiyban telepedett le s ő maga írja meg budapeslre, hogy él ós semmi baja sincsen.
— Egy tábori püspök látogatása.
Dr Uoiopotoczky Kálmán tábori püspök kisérotóvol ma déibeu Boszniából, ahol a tábori papok szolgálati viszonyaínak folülvizsgálaaa céljából több napip Időzött, Budtpestro érkezett A tábori püspök pár napot tölt a fővárosban. Itt tartózkodása alatt Bolopotoczky a papnovelő-intézoinek a vendógo. A püspök innen Bécsbe utazik.\'
— Egy érsek nevehapje. Caászka György kalocsai érsek ma ünnepelte hetvenötödik alkalommal nevenapját budavári palotájában. Az agg ogyház-fejcdclmet a közélet kitűnőségei közül számosan üdvözölték. A graluiálók közt
HllíEK MINDENFELŐL.
— A* Írói Jog. Egy kopenhágai távirat jelenti: Crisiensen közoktatásügyi minisztor a dán irók egyesületének küldöttsége előtt ugy nyilatkozott, hogy az írók jogainak a külföldön való megóvása végélt a parlament 1 egközelebbi ülésszakában javaslatot szándékozik benyújtani, amely szerint Dánia osallakozik a berni egyezményhez.
— öngyilkos főhadnagy. Bécsből telefonálja tudósítónk : OszUoluo József zágrábi születó8ü főhadnagy ma dólben ogy szőlőben agyonlötto magát, öngyilkosságának okát nem tudják.
— Mozog a föld. A »New-York Herald" ieleuti Guatomálából: A legutóbbi földrongósok a köztársaság gazdag nyugoii részében majdnem az összes falvakat, városokat és ültetvényeket elpusztították.
— A* örog oárné. Szentpétervárról sürgönyzik: Eeodorovna Mária özvegy cárnó ma visszaérkezett Pótervárra.
478.945 kor. 46 í.
1M8M7 k. 98. I
8,018.884!:. 68. f.
KÖZGAZDASÁG.
— A fenoléra Pesti blatoaitó Intését t. ovi aprius tío-an togja es évi leuuus kozgyuiesei megtartani. A zar-szauittdiuoiüjoi, melyekut es az intézői a imoiyi tUiutuvre vonatkozólag nyilvánosságié hozott, a következő lényegesebb ¡¿uuiiudalokal vowuük át;
A uiuli óvi dijbevélel a törlések levő» nása után az elemi és balesetbiztosítási ágozatokbau 7,668.707 kolona 77 fillért és az élolbiztositási ágazatban 2,664.684 korona 06 iillert összesen tehátl0828841 korona 88 ültén tett ki, míg a későbbi evekben esedékes tüz- és balesetágazat-beli dijköiolozvónyok és dijvállók összego iy.yyu.090 korona 82 fillérre rug. Az életbiztosítási ösezáilomány az elmúlt űzletévben 63,808.180 korona tökére omelkedott. A készpénz-díjtartalékok és dijálhozatok az ólelbizlositOsi ágazatban 16,226.288 korona 43 UlJórre, az elemi ós balesetbiztosítási ágazatban pedig 2,86ö.73U koronára rúgnak. A kószpénz-dijtartalékok 982.531 korona 97 fillérről
szaporodtak.
Különösen kiemelendönek tartjuk, hogy a biztosítottaknak 1808-ban alakított azon csoportja\', melynek kötvényei vegyes tökéről szólauak három évenkénti nye-resóglelosztással, az évi díj 48 négyötöd százalékára terjedő osztalékban részesül s hogy a biztosítottaknak 1896-ban alakított azon csoportja rószóre, melynek kötvényei feltételes díjfizetés és díjvisszatérítés mellett kíházasitáara szólanék öt évenkénti nyereségfelosztással, az évi díj 37 és őtnojjyed százaléka jár osztalékul. Azon bizlositoltak, kiknok kötvényei kizárólag évenkénti nyereség-zészszel egybekötött halálesetre ssélanak osztalékul az évi díj 18 és háromnegyed százalékát kapját
Az intézet tökél, a képviselőségeknél levő készpénzállomány, a folyó számlakövetelések és a képviselőségek és a feleknél künlevö egyenlőnek belevonása
énzlári készpénzállomány az intézet közp. szókhohelyón Hitelintézeteknél és tkpénztáraknál levő kövcteléaoben Az intézet bpestié* bécsi tehermen.s házaiban Állampapírokban, vasúti olsőbbségi kötvényekbon ós óvadékkópes záloglevelekben 0,144 020 kv:. 04 Tárcabei i váltókban 236.10;, koi. 6\' Jelzálog-kölcsőnben 218 337 ko. Az intézet életbiztosítási kötvényeire adott kölcsönökben 2,497.860 koff — Ml.
Az 1901. üzletévre kimutatott 212.76\'. korona 28 fillérnyi nyereségből rósz-vóuyonként 12 korona 6 százolóknyí osztalék kifizotésofog indítványba hozatni.
Orsiáges vásároks
Április ae-áu N*fyl*k, »írUd. VertWJ*. áprllia 87-*»: C*ot>aii, TtltMtbt, lUirta, líUándl, K »intőnk*, KUkirti, KuU. Mexötur, Pw-kot*, Seprős, £»1W, TUxanln», Tértkiinlm.
Budapesti jabonntőzede.
Magasabb árkövetelés folytán, csak 8000 m. m. buza került forgalomba 6 fillérrel magasabb árak mellett
M««T»r !»*** ».1S~«.10, Hou áfr.-w
7SL-1M, 7M> ipe.-tH SSS-S^T, Topri Bn<U»t(U erUktSua*. Klítíodóa kíUoMI: Ocxthtk httclrfíxr tT* MMT" MUliiarréar «SÍ .60 JéUálof b*ak 464JU lUmuauxiiiji 60SL Outrix ilUmr. 064. Ma-iju hUtiHjoriaj «88. Mtr»"»^\'"»«"!\' tanúik llg.10 ZxMOMjiMuUk «M. LwiáiulWJOb.ü
_ jou. + éUM) tíieuwu*ayi bOd. Omu rnisiu «iluuTuut tiactenr Mi-Sö **»aí M ~ ¿Ncmot WwdL mixka U1M. Vllüuase nmil UA~
íiiMlXffóttU XAtMlí T»»ul 41*^0 r - ,
.. . m4o* irtsatfl.eea.
Biee, ápritto U. OnUÁk UHli. eTi^-*í»m*
hlUlr. OMUAlt-mWM ÍUmotmuU t*mv*y
610.76 / 4 esteeUkee «««•» USJM.
Ut,jtJ kocwujWék —^-.-Diü
A köapontl vásáresareek ára
A mai lcít»iMn U*u ¿l*ok Wt U u *Wml
Cüiek m Xw JürisiW» lek■ • W • ^ amtt km eiiitlkflvtl- A» W«
» mWrUk. Í-t^ kllöj. MO ttl^ M« toJU mi»>di*oda 4». 61 <ljL»ÍK>t ol»MUkSkorooA4it
Ferenomvárosl\' sertáaváeájc. ffin-lalos jelentés.) Készlet 107 darab. Érkezett 878 darab. Összesen 980 darabot Kiadtak 605 darabot Maradvány 876 darab. Mai árak: Malac* 80 korona,\' páronkint 120—180 kilogramm súlyban 160-180 kor. 220—280 kilóé 98—104 korona. 820—380 kilós 98—100 korona Öreg nehéz, páronkint 400—600 kilogramm súlyban
92—98 koron* 100 kilógrammonlant élö-sulyban. Páronkint 46— 60 kiló ós a vételösszeg 4 százalékának elengedése mellett A vásár lanyha volt
N|om*toU Síékcly Viktornál Rud»j*»t*a
. la^eo és WnMBtw ta)
mhMUnki esTUwUak6nTW*k«,melTl>tibtódl*p*i
/UflQflQomabb Likőröket és Romot
hldH uk>n mhwUn k&cxOlik nilkOl m«( • lecklK^>b
ae—|lsKNa fa «Mácmserte inMrt Mfanit»n-a
emafaei.
WATTEHICH L
Biufapett, ViL, DoKAny c\'.c« 6. m*
KitOnUUUtt 8 4n>mm«l fa wtmfafae tíltmtti •ílrrUlti.
REGÉNY.
í teip titka.
A tenger alatt.
. — No törődj most azzal kom/m, umi ajünk iolott történik, elég akau;;aa Uszen még arrs, hogy fel is nézzél, 1« Is nézzél. Mi mostan beszéljünk ben* nünket érdeklő komoly dolgokról.
— fiát beszéljünk.
— Nékem már akkor, mikor megmentettem az életedet, az Tolt a tervem, kogy olyan jármüvet találok fel, mely* lyel a tengert és a levegőt, e szerint az egész földet uralhassam.
Mert ha a viz alatt tudok járni, akkor hatalmamban van mindav, a mi fölöttem van, ha pedig a levegőbe tudok járni, uralkodom mindnzon, a mi alattam van.
Az eazme már akkor,, mikor téged megismertelek, megfogamzott nálam, aöt papiroson éa az agyban már meg volt minden, a mi kellett, haladtam a tengor fenekén és ugyanazon jármüvei szeltom a levegőt.
Egyelőre, mert mig a kék gépezetre nem jutok és azt ki nem próbálom, azt akartam, hogy az egész esak magam titka legyen, tehát egyelőre sonkiro sem volt szükségem.
Pénzem pedig annyi volt és van, hogy nem egy, de tiz ilyen gépet, sőt ennél jóval költségesebbeket is előállíthatok. Alkalmilag azt is megtudod, hogyan jutottam ehez a kincshez. Ma már az ezereso felett rendelkezem.
Sietnem kellett. ,
Ugyanis az emberiség már régen azon töri magát, hogy a halak, a madarak birodalmát is tneghóditsa és attól kellett tartanom, hogy előttem létositi valaki a tenger alatt járó hajót, vagy a repülő gépet
Folyt. kör.
Alegujabö és legjobb különlegesség
köszvényes-, rheumás-, tsohlasz és Idegfájdalmak ellen
Heikulesfürdői
ülieiímafluid
Forduljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesíürdőn.
Ha megpróbálj*? meg nem bánja
1 &v*r ár* 1 forint
I Brázay-féle sósborszesz.
Mint v/ösítöszer megbecsülhetetlen a j »ósborszoiz gyengo egyéneknél, valamint idősebb embereknél, hogy i-riaél előbb testi oröhöz jussanak.
1 nagy üveg ára 9 korong 1 kis », „ 1 . „
Jproepekhu ingyen. «V-?-*
OJiitütckiUil libenpriuM ===== ■ ■ P«|0flfl$l »81» IB,
1 FOGAK!
inif filkinitkai. saját ntdszír szerlat.\'
Hyrlenűru« jniiUlul (i «llftrhtUUín. kezmif niUttt. Rorankint S írt. KauUchuibao fojan-kiirt S frt. SiAlpndU« n*JJc<U im. hojhaU« coc »innal 3 frt. l\'orctllia fojtó»« e forlat. Aranytómii 4-6 frt. Ei8«t J»n c«m»nt 16. miilfrt F»(üuUti* S frt. Rtndalia Un««.
FITZYLE fogorvos,
BUDAPEST Kouuth Lajot-utcxa 10., félemelet.
BokaiSitt fo»«orok Jarttáaa S frt. átaol-*oxáa forankint 1 ftrt SO kr.
Alapíttatott 1859-bwL Alapíttatott 1859-beu,
EQUITABLE
Esíí&ölt-Hllaroktefl étetWitaftó társaság.
Ajánlatukat ugy az élet-, mint a járadék biztosítás mmden formájára a legolcsóbb díjtételek mellett olfogad a igazgatóig.
Vagyon az 1901.évvégén 1,665,198,600.00 ornz egy milliárd hatszázötvenöt millió cnyszázkiloncvonnyolcozerhatszáz korona. Felesleg az 1901. év végén 865,645,210.00 azaz háromszázötvenöt millió hatszáz -negyvenötezer kétszáztiz korona, összbevétel az 1901. évben 821,873,020.00 az.-u h/romszázhuszonegy millió nyolc-szAzbrtvenbárom ezer huszonöt korona. Kötvenvbirtokosoknak kifizettetett az 1901. évbeu 143,573,105.00
azaz egyszáznegyvenbárora millió ötszázhetvenháromezer cgyszázöt korona. Uj üzlet az 1U0J. ívben 1,229,560,435.00 azaz egy milliárd kétszázbuszoDkilenc mülióölKíázbattanczornégy száz harmincöt korona»
B:ítositá«?i átl»g 1901. végén 5,806,883,625.00 .izaz fi\\ milliárd nyolcszázkilencvenhat inillió hárcniszáznyoícvanhárora ezer hat-százbjayxonül korona. Kötvénybirtokosoknak az intézet fennállása óta .ki(keltetőit . 1,884,359,255.00
cyj milliárd nyolcszáznyolcvannégy lijiió hArotnszázötvenkilonc ezer kétszáz
az:
mi,
Atvenöt korona.
Telje« tUtWltiltl u
EOUITABLE
rcr*»0U-AUarrv.>b<il ¿leibtilo»ltó T*rta»> maryar-líkir»tó»43.i BudajK-ot, VX, VAol-karat 33.
MNMtttMtMHHHM
Csízfürdőben
logszobb, legegészségesebb helyen minden igényeknek megfelelő szobák fürdővendégeknek legolcsóbban kiadok
Hanvay Júxaoioél.
A magyar GAZDA KÖZÖNSÉG
| ;■ - figyelmébe ajánljuk o-.«. ■
Hazai | általánosMztositó
részvénytársaságot,
t",« i rii melynél nemcsak ma ■
I alőnyög falt*t«lek nael-
Szerenosés korcsmáros.
Korcsmáfosok te veodéjlósőli kőnyta.
í
A gyárak sokoldalú tanulmányozása kö votkeztében, altol a pálinkát készítik mej győződtem, hogyan kell kazán nélkül kész teni olcsó, jó és ártalmatlan pálinkát. Kzen mód által meg van könnyítve a vendéglősök dolga. -v Az én könyvem megtanít, hogyan kell zukor\'
szilvóriumot, törkölyt kukorica ós meggy vakot, rostopcsínt és más j< \'61 o páhnkát készíteni. Tanít, hogy hogyan
álinkát konyakot, rostopcsínt és más jó
gY "
kell savanyu, romlott és szín nélküli boro-
kat javítani. Borkóstolás és megismerés molyíkben van yíz. Az egész korcsmáro sokra vonatkozó törvény, a pálmkafözósrő és bQntetésről fttb. Miniszteri rendelet , felügyelőt ügyébon, hogyan szerkesztendő-külpnfélo kérvények.
A könyv óra 6 korona.
Aki a pénzt előro küldi, kap 10 sztaelé kot és bérmenlvo küldöm. Az összes szük-ségos szerek beszerezhetők én szoszflzle-temben. Egy hordó pahnkához való szesi ára 4 korona.
Radován EPopovács
szoszüzleto a .Hattyu\'-boz.
Újvidék (Bácsmegye.)
| készpénzért vagy részletfl~j zetésre legolcsóbban
|l«tt lahat biztosítani, de I «hol as alőfordaló kiírókat azonnal és mél> tónyoson beesülik, sőt gyorsan ki is fizetik.
BUDAPEST,
József-köruí 26.
Képes árjegyzék Utgyeo ée bérmentve. «■IliilJl .1J
HÁNtoOU éa T SA
BERNSTEI
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
kU&rtlAff Bolváxo»,
Ferenciek-tere 3. I. am*
KlagysrnaK Pécs. Németnek Bécs.
unum
Ne küldjük pénzünket külföldral a Legjobb órákat és ékszer«ket küld
fl,n IMRE órás és ékszeráruoyáros
PÉCSETT. ,
Rom tetazö tórgyahórt a pénzt vlesxabaidOm vagy kleaseélean.
. ■ i . 1 .11 3 ÉVI JÓTAULASSAI*. 1 ■
Egy pontos nickel zsebóra
szép kivitelben frt 8 50
Egy pontos nickel ébresztő óra „ 1 90 Valódi ezüst romontoir-óra
pontos járá ;sal —• — ~ „ I.—
Yalódi ezüst kétfedeL anke^ remont erős szerkezettel, szép kivitelben — — — át tJ5 Valódi ezüst tola remontolr-
anker kétfedeles óra — — ál 10.80
14-kf.ratoa aranylánozok oslnos szép kivitelben:
20 gramm nohéz 25 frt, 25 gramm nehéz 80 frt, 80 gramm nphéz 88 frt, 40 gramm nehéz 47 frt 50 kr. — Minden lánezhoz aranyba foglalt köves lógók ktflöa mérve 15—10 gramm súlyban 4 frt 50 kr.
Mindén tárgy a királyi főpénxrerdehivatal ittál megvizsgálva ée bélyegezve.
BUt JnWrtT* lUlAml ém nr&iiy4r*ai«ka«t. — T»bk *mm tteatrO birtokom»«» rao.
Wajy képes árjcffyiék tnaryea ée bérm«»tv» teüldoOk.
Werndl fegyvert
pudtamüves állal kipróbálva legjobb karban .í forintért, töltényeket V krajcárért és fe^yverszijat 76\'
krajO\'U.ával jótállással utánvéttel szálút\' *
Heidlberg Tivadar
Budapest, Vóol-köiut 6. szám.
KASTWER ADOLF
IV. Klr^ kör«» SO.\' (KArolftMwtri.Tay
Budapest.
Y1L Kartyesi-ut 54.
Nagy raktár
legolcsóbb árak és gyors kiszolgálás\' mellett
lajdlka, porcsllás és tenracotla árudat.
Sérti díszítések, alakok éa törpék nagy választékban.
Aijegyiék
kívánatra ingvon mentvo küldetik.
és bér*
l»lls*é éa «onivré
mnnkákat legcorrectebb kivitelben leggyorsabban legolcsóbb árak mellett elkészíti
WJJLftOTCIA
Bndap«8t, Királv-utcza 21. szám.
Alapl«!\\tott iee4-b«ii. K4po» árj&líz^ lotytn •» huimanlre._
171
aranyíízö
melylyol bárki azoDnal mosba-tóan ujjá aranyozhat elavult tükör és képrámát, szobiot stb. Üvegje 80 kr. Negyed literes 3 írt.
Nyolcad literes oceottel I írt 80 kr. — Mogrontíelbe^ö
Kertész T .
Budapest, Kristóf-tér Kipos trjerr^\'^ Ing** *« lxbmwrtf» kold.
É*.
Lk Midii
TT
-
ttagjeleat
ótaaik oar. ÜJI
amsttk ÜJI
ar4ucaia>k»ution íjanumiii *ra*kfmam riMi*t«kb«n |«i<tf k*J*u
FÉ BFIA£ SZABÁSA. Bűnök as Ifjúság nemi életében óa azok hatásai a fórflkorkan. Br. KTTxomt TrraJJAJt.
TARVAT/JM: a n«fmilii nemi il«i KnémiS béobk. 1°«ih*lt cMlidbM rtlo UnánoMiU. tAiuikodó ijinmkcJc. A lexdOld ltjn«i«%éR>álU bQatti. ÁJ ¿nfertózé«. Mj«0:rüéf. Kk.r^SCjiíök. Sunlui ö nemi Met. IdaiUt »•retem. KUrt. PMnftMk. Éri*kt tMT«l«ui. A D«rl tU*m«1*-mk ré—t kűr»ÜiMmioy«l. Nlnca Utloi btitf-u«n>«r«a. K«nW p«T*ti« • Uniwok. A olAzia kárM hatása.
»nrtalhetA
x-korot ___
kor. a Mteltfa IdeodJ 20 Sllir pmiirtS «rrea. MMN* «ah uttaai«*«.
&
bor* ta fjóffmói. Meri Bmd&p*at, VI.. T«il« S kor. * p«iu «Urete»«
i «Mtok. K»U&-H a ttertiaH t 44. L mux. Ai»
KA VÉ és TEA
-9 »
•a K
frt UO frt LSO írt 1^0 frt ISO frt 140 frt 1.40 frt X.SO frt L40 írt I.Ö0
1 kiló HAitartiit (lr«n Jó) .1 kiló V«rt«ny (Portorioo) 1 kiló Poítorloo (le- »JAnl ) 1 kiló Gúla (finom) 1 kiló (irónrr (finom) 1 kiló moccii 1 Irfló mocca (Icfttn.) 1 kiló arany Jára 1 kiló arany J&va(t{. fin.) KQlönfrtsn ajinlom naponta fris*«n p«r-
kmt kár«Imát. V
1 kiló Verr«» Pórk. (if. Jóc) frt J>»0 t kiló finom PőrkOlt frt Leo
1 kiló Cuba Póikőlt frt UO
Kávéhoz csomagolható
\' |4 kiló .Mandarin, ctáai. kov. gf frt l.eO Í8 kiló MAndarín, ctiu. kov. frt SS 14 kiló HúzUrtátl .*frt Uí
1 S kiló HAitartVsi H frt a«
/J gl kiló* poatauáknál (malyben íA n t-\'.bb rajta !t kOUlh»tó, már « rldikre 19 telloten birmeaíro Í J «iváu.b.ra kaid
BALOGM .JLASZLO
kávó- óa t»a IdTtUU fljKtet* Budapest
FíflxJít! vn, Bott*nblU«rafto* ltflr. KióktUlctek: vxjl, AndrAa«y-«t é«. "VL, Ztoliány-utoA eu

1!, évfolyam, 116, szám
Nagy-Kanizsa, 1902 szombat, április 26.
Egy szám 2 fflltr,
YKAN1ZSAI FRISS UJSAG
Előfizetési ára:
Helyben háxhos hordva egy hóra CO fillér. Vidékq^ póttal küldéssel egy hóra 1 korona 20 flWr.
I Kiadó Kraui
Sterktuti
— — -—
dó tulajdonosok: y Felelős «serkenté: Kraues ée Ftuke*. a.O»vai HUOO.
Sserkesstőség és kiadóhivatal: Krauss és Fertas papírkereskedés«.

Migjeleolk naponta korín ragge!.
Nyomatott a »Nsgjrkanissal. Friss UJsíf\' seetsődéte*
nyomdájában.
örült a vonaton. MerónyIS csizmadialegóny,
Az ülestí élet,
Budapest, ápríl. 25
Ilyenről Budapesten tulajdonkópen sió som lőhet, mert itten lohot jól, rosszul, vagy alig ólni, do olcsón ólni sommikó-pon sem, mert még az is a saját viszonyait tekintve drágán ól, kinek egy darab tenyér ós egy vöröshagyma az ebódje, livón BuJaposten mindeu nagyon drága, do különösön a kenyór. A legdrágább pedig a vendéglő, még a harmadrangú is, mort a ki egész esztendőn át mindennap főzeléket, .föltétellel" (!) enni nem akar, az két koronán alul alig kap obódwt.
Az az auflagos főzolók pedig olyan, "o hal, se hus, vagyis so főzelék, hanem lolmi mutulványpéldánv mindkettőből, melylyel csak a gyomrodat csalod meg, .•Ihiiotvén vólo (ha ugyan elhisai), hogy most két fogást kebelozqjt be, főzeléket is, hust is.
Haszna perszo van belőle a korcsmárosnak, 8 nagy haszna lőhet, mikor-ha az emberek má9 étkező helyet keresnek és találnak maguknak, az igen isztelt vendéglős céh éktelen dühro gerjed ós sietve törölné el a világ színétől a „versonykópos" tűzhelyeket, de talán még azokat a vendégeket is, kik takarékosságból, vagy kényszerűségből az olcsóbbat keresik, ha . . . hatalmukban állana.
Párisbau vannak helyok, hol egy frankért már igen tisztességes ebédet lehet kapni, szép helyiségben, fehérre és tisztán teritett asztal mellett, melynél fohórkölényes pincérek szolgálnak fel. Nálunk aki negyven krajcárért akar ebédelni, az harmadrendű vondéglőbe a söntésbe szorul, piszkos vörös abrosz és a piszkos kezű csaposlogény kiszolgálja mellé, de ott sem ehotik egyebei főzeléknél vagy gulyásnak novozett valar minél.
És mert ez így van, do igynem lehet ezért keletkeztek a kifőzósek, hol 25—80 —40 krajcárért, ha nem is uri, do legalább ólvezhotő ós ténylegesen négy fogásból álló ebédet adnak a drágább
menüt el nom biró emberiségnek.
És - a mi a fődolog, a belső szobában fehér terilék, tisztességes kiszolgálás mellett kaputos alakok közölt ülhot az qmber ós vendégnek nézik, nem pedig lenézik mint snaszfrátert, ki nem költhet forintokat, nem ád busás borravalót és . . . vizet iszik."
Még jobb helye a szegényebb sorsii embernek, ha házikoszthoz juthat; ezért sem özet többet, nem boltban, hanem valahol egy lakásban ül, nem látja senki, csak a ki vele egy aszttlnál étkezik, megvan az Ízletes étele ós a kényelme, ht még államhivatalnokok i* megfordulnak.
És ez bántja a vendéglősöket, titKos kifözéseknek nevezik az ilyen helyeket, ahol 5—0 embernek adnak enni ós nem akarnak ebből több hasznot, minthogy a saját élelmezésük félannyiba kerüljön.
Tegnap a budai vendéglősök gyűlésén beszéltek őrről, s fogadkoztak, hogy így meg amúgy.
Pedig csalódnak a jó embejek, sem a nyilvános, sem a titkos kifőzésekel nem engedjük betiltani, mert az ezekre rászoruló halandók sokkal többen vannak, semhogy a vondóglősök érdekeinek őket lel lehessen, vagy fel szabadjon áldozni.
A vendéglős urak igyekezzenok verseny képesok lenni, csak ilyen módon védhotik meg a maguk órdokeit.
\' Mezőgazdasági tanfolyam
a néptanítók számára.
A m. kir. földmivelósügyi miniszter a gazdasági ismétlő iskolák \' vezetésére hivatott nóotaniiök gazdasági kikérésé céljából folyó óv julius hó 15«iől aug hó 10-óig
1. adai,
2. algvógyi,
8. csakovárf,
4. csabai,
5. hódmezővásárhelyi,
0. jászberényi,
7. karcagi, f
8. komáromi,
9. kecskeméti,
10. lugosi,
11. nagy-szent-miklÓ3Í,
12. rima-szombati,
\'18. szabadkai, \' \'
14. ^ent-imrei,
15. breznó-bányai,
10. pápai
iskolákon 20—20, őaszeueű 520 néptanító számára, négy-beles gazdasági tanfolyamokat rendez./
A négy hetes tanfolyam ^tartamára minden felvott néptanító 100 (ogvszáz) korona átalányban részesül, melyből útiköltség, ellátás, szóval minden költség íeuozondő.
Tanfolyamokra tényleg alkalmazásban levő oly néptanítók vóietnok fel, kik mezőgazdasági tanfolyamon még részt nem voltok.
A tanfolyamokra való felvótelro a tanítók csakis az illetékes vármegyei tanfelügyelösógük utján folyó évi május hó 15-óig jelentkezhetnek.\'
Verekedés egy tem jYssan. >
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápr. 25.
Mindennapi dolog már a mi szép fővárosunkban, hojjy temetéseken akárhányszor botrányt idéz elő acsaládivwály a mit a halál \'som tud a viszálykodó felek között kiegyenlíteni.
Teguap délután is botrány törtónt ogy temetésen. ^Vz óbudai temetőbon "örök nyugalomra helyezték Koppin Póier 50 óves gyári munkavezetőt. A boldogultat rokonsága kikísértő a tometöbe. •
A rokonság között volt az elhunytnak Rtoa nevű leánya is, aki két óv előtt ollrkgyta a szülői házat, hogy nejóvó legyen annak, akit szeretett, de akihez szülei nem akarták adni.
szeiencsétlBflséfl a tengeren,
Az ember azt hinné, hogy a teknika fejlődésével a tengeri szerencsétlenségek megakadályozása is lehetőbbé tétetett, pedig nom ugy van a dolog. Soha annyi tengeri szerencsétlenség hire nem érkezett. Tegnap közöltük legelsőnek a Buda katasztrófájáról szóló táviratot, a mely katasztrófának szerencsére emberélet nem esett aldozatul.
Az a tengervidék különben 1« egyik« a legveszedelmesebbeknek, e ott, hol a Buda elsülyedt, már igen sok hajót nyelt el a tenger.
Mai képünk egy ilyen tengeri katasztrófának azt a részét ábrázolja, mikor az utasok nem kerüllek ki olyan .szárazon* a bajból, mint a Budai katasztrófánál.
Az öreg Koppin nagyon busult «¿on, hojiy leánya igy eltávozott házától ós amikor meghalt, azt állították, hogy ez a leánya kergette a halálba.
Elképzelhető tehát, hogy micsoda szemekkel nézték, amikor megjelenni merészelt apja vógtisziessógér..
— Itt van a gyilkos, aki apját a sirba vitto.
Ezt ós ohez hasonlókat kiáltottak az asszonynak, aki férjóvel együtt jelent meg a témotóson.
Az asszony könyörgésére a férj tür-tőzlolto magát, do mikor a tomotöböl kijövet egy rokon durva módon le is köpto az asszonyt, akkor dühbe jött és noki esőit a novolellen embernek, aK alaposan elvert.
Az ügy a III. kerületi kapilény, Sajó Sándor eló fog kerülni.
Ö. ölt a vonalon,
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápr. 25, A Budapestről Zlmonyba az este elindult gyorsvonat egy II. osztályu kupéjá-ban izgalmas jolenot játszódott le.
Egy 50—00 óv körüli öreg ur ült a kupéban, aki egyszerre térdre ereszkedett és hangosan sírni\' kezdett.
A szomszédos kupéban ülők azt hitték, hogy valakit megöltök és átmentek a
kupéba, ahol az oicg uitig mindi? a földön térdelt.
A mikor a meglepett utatók az ajtó előtt megállottak, vérben forgó szemekkel nézett rájuk. Majd hirtelen folugrolt és a legközolebb állónak noki rontva, torkon ragadta és fojtogatni kezdte, miközben ezt kiabálta:
— Mit akartok tölom, hiteden kutyák Mit zavartok, mikor az egéBZ világ bűneiért nekom kell vezekelnem ?
Csak nagy nehezen tudták a. meg* támadott utast kiragadni az őrült keze« közül.
Az utasnak letépte gallérját, nyakken
döjét és ingét. \'
A legközelebbi állomáson az elmebeteget leszállították és a legközelebbi vonallal visszaszállították Budapestre, m lipótmezei tébolydába.
A szerencsétlen ember Richter Alfréd szentgotthárdi születésű volt kereskedő, a ki mar régóta vallási tébolyban szenved.
Már két Ízben az örültek házában volt, a honnan mint győgyultai bocsátották ki.
A szerencsétlenen most már qjm U tört a dühöngés.



\\.
* országgyűlés;
— fc éprlsetfháa. , v
Kezdete negyed U órakor. 1 Elnök: Apponyi Albert gróf. Jegyzők: Lázár Árpád ós Kubik Béla. A miniszterek közül jelen vannak Széli Kálmán miniszterelnök, Lukács Lássló, Plóaa Sándor éa Cseh Krvin miniszterek.
A jegyzőkönyv hilelesiléso ulán qz igataágügyi tárca költségvetésének folytatólagos tárgyalása következett.
KtftvOa Bálint konstatálja, hogy azok a törvények, amelyekot az országgyűlés alkot, nem mcuuok át a nép köztudatába. Nem csoda, hisz a képviselők maguk sincsenek tisstábsn azokkal. Sürgeti a népszerű törvénygyűjtemények kiadását. Most a nép az ellene megindított eljárásról tudja meg, hogy az egyik vagy másik törvény megváltozott. Sürgeti továbbá az eljárások egyszerűsítését a kihágás! ügyekben. A jogszolgáltatás kiszolgáltatása nehézségeit meg kell pzün-\' tömi.
A községi bókobirói intézmény behozatalát óhajtja. Minden községben legyen egy diplomás ember, lehetőleg ügyvéd, akt az összes vitás kérdéseket költség nélkül letárgyalja.
Követelte a végrehajtási törvény reformját az cl nqm árverezendő tárgyak minimum kimondásával. Szóvá teszi a kíhágási eljárás hibáit, a melyokct ellenzéki választókkal szemben oly szépen kitudja használni.
Ezután az ügyvédek kérdésére tér át. Utal arra, hogy az utóbbi időben a Bázban titkolt mozgalom indult meg, a mely az ügyvédek mogélhetése ellen tör. A polgári perrendatat tás tervezetében meg is nyilatkozik ez az akcié. Leszállítják a munkadíjat, kötelezik az ügyvédet a tr.nu és szakértf\'dijak, továbbá a bélyegköltségek előlegezésére. Az ügyvéd nem kap megfelelő javadalmazást érdemleges muulíáb ságiért. Tiltakozik az ügyvéd valiáskényazere ellen.
Ezután a katonai bíráskodásról és az őrültekről beszél. Becsuktak ogy katona tisztet, mort váltót hamisítóit s azt 4 kínok nevére-hamisított, azt az örültek házába csukták. Állítólag <1 tiszt nem bűnös, a másik nem őrült. S nem lobot tudni, kinek a nyakat fogják Ilyen módon kitekerni, ha felsőbb érdekek követelik azt. Magyarországon nem lehet könnyebben eltenni valakit, láb alél, mint bezárni, az őrültek házába csukni. Ez ellou óvintézkedéseket sürget. ; ^
- A kis emberük védelmét sürgeti aha- X talmasok ellr-n. A tételt nem fogatba el. (Zajos liolycslós.a szélsőbalon.)
Sslvák iinro kifogásolja a politikai hatóságok birói működését. Az elbírált kihágások száma már félmillió évenkénti negyvenkiionc törvényt hoztak,mely kihágásokat állapit meg, s már háromozernél is több ama kiliágási cselekmények száma a molyekben közigazgatási hatóság itél. Sok kelyen annyi büntetéspénzt szedtek a hatóságok, hogy nz már a polgárok anyagi jólétét megtámadja. Igazságügyi joviális reformokat követel. Decontinlí-zálni kell az igazságszolgáltatást a járásbíróságok szaporításával h esetleg a régi birói székekfohiyitásávala melyek időnként kiszállnának egyes községekbe ítélkezés végeit. A közjegyzői állásokat íís szaporítani kell.
Majd nz ügyészség mozgalmára tér át s tagadja, hogy az ügyvédek osztályérdekek céljából szervezkednek. Áz ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet érdekében csak annyit kér az államtól, hogy a nyugdijiiletéket kénvszor utján be is iehossen hajtani. \' \\
Ezután a bflntotő törvénykönyvroform-jára tér át s abban különös szigort kér a nemzetiségi izgatókkal szemben. Felolvas idézetoket német bánsági és szász lapokból, aniolyekre lolhivja az ügyész figyelmét is. Végöl kijolenti, hogy a költségvetést elfogadja. (Zajos helvoslés az egész Búban.)
Szünet után. \'
Flées Sándor igazságügymini32ter örömmel látta, hogy pártkülönbség nél-kül nagy érdeklődés mutatkozik az igazságügyi kérdések iránt. Igen sok az or-▼osolni való az igazságszolgáltatás terén. B»Utáuazeg>oswónokokszavairareílektál.
Szivák v2.1l\' vádoltav szólót,-hocy\'nepi p^g liberális, kérdés, li\'ogv meliyk tény-keaéeéxe vonatkoztatja a Vádakat. Mert ugy érzi, hogy azon a nyomdokon halad, a melyet Szilágyi olőirt.
Bak\'winak a horvát kereskedelmi tör-rények olicn felhozott aggályaira megjegyzi, hogy azok nem ellenkeznek ami Törvényeinkkel. Azt azonban mogigéri, hogy a tőzsdo szabályozásáról szóló törvénynyel 0 horvát kereskedelmi viszonyokra is tekintettel lesz. Akiváló birák intézményét rnog fogja honoaiuni. (Helyeslés.)
Örömmel hallotta azon nyilatkozatokat a melyek a végrohnjuUi eljárás egyesítésére vonatkoznak. Most már nyugodtan megvalósíthatja ama tervét, hogy a végrehajtási törvényt egyszerűsítse s a költségeset lehetőleg leszállítsa.
Ezulán a dijnokok helyzetével foglalkozik a kijolonii, hogy 400 dijnok elbocsátása már egyszer tényleg tervbe volt vévo, utóbb azonban elnatározta, hogy a dijnokok Bzámának apasztását. dijuokokká való kinevezés utján fogja elérni. Az Ügyvédi mozgalomra nézve megjegyzi, hogy tudatában van az ügyvédi kar fontosságának és a polgári perrendtartásban is megiog nyilatkozni ez a tudat. Üldözni lógja azonban azon ügyvédeket, akik hivatásukat a törvényeket kijátszva a felek zsarolására haszt.áiják ki.
Nem óhajtja ugyan a birói ós ügyvédi kar qualifkatíójanak egyesítését, Uo intézkedni log, hogy az ügyvédi vizsga birói állásra is képositson. A közjegyzői állásokat\'nom fogja szaporítani. A budapesti közjegyzőknek ugyanis elég jól megy a dolguk, de a vidékiek közül sok panaszkodik, hogy nom tud megélni. Borai Miklós az igazságügyi epitkezésok ügyében támadta meg a szólót. A vádakkal szemben kijelenti, hogy az igazságügyi épitkezésok pályázat utján a logolosóhb ajánlallovőnok adattak ki, csupán a tervezetek készültek megbízatás szerint, az igazságügyi palota tervezetére azonban ki fogja írni a pályázatot,végül Sziváknak vá-laszolanemzcli8égi üzelmek ellen tett észrevételeire ; nem tartja kelyosnek, hogy kilátás nélkül üldözze az ügyészség a nemzetiségi izgatókat, do n hol szükség van rá, az ügyészség mindig megtelte kötelességét. Erről Szivák is meggyőződhetett volna. Kéri a költségvetés elfogadását. (Zajos liolveslés jobbfolöl.)
Elnök a vitát holnapra halasztja.
nom^gyéb\'az Vgé^z, mint szerelmi kaland, melyre\' a Jcány kedvéért határozta el magát. Do csakamar kellemetlen dolgok a ültek ki Robelly felőL - ..\'
Az, hogy különféle büntetetendő caeldk-ményeket kövotett ej, mert magával vitte több olyan alkalmazottiának a pénzét is, a kikel kaució mellett fogadott lel részint a budapesti* réssat d Uunegvici vívótermeibe.
Miután a károsullak\' panaszt tetlek ellene, köröani kezdték s pár hét multán lotarióztallák Londonban. Ekkor már bus egyedüllétben éli olt Robelly, mait a szerelmese.
A. Lola hamar a faképnél hagyta e hazajött.
Hazahozták őt magát is ■ azóta a
büntetötörvényszék fogházának lakója. Ma délben Bobellyt egy börtönőr ve-zetto a biróság vádtanácsa eló, hogy az elleno folyt és már befejozett bünvizs-
Í;álat alapján döntsenek a vád . alá íclyezés kérdésében.
A tárgyaláson Czárán Islván királyi táblai biró elnökölt,
A vádtanács Robelly Jenőt sikkasztás büntónyo miatt vád alá helyezte.
Merénylő csizmadialegény.
(Merénylet atAndróasy-uton)
— Saját tudósítónktól. —
Fónycs nappal vakmerő merénylőt történt ma délután 2 órakor az Andrássy-
uton.
Kubik János cípósz^ogény a morénvlő. Ez ugyanis a Rózsa-utcában együtt ^ol-gozik \' Liptosch József 21 éves cipész logénynyel.
Liptosch tegnap ento megmerte Kubi-kot, aki vm> véres bosszút forralt.
Ma délután 2 órakor az Andrássv-ut 80. szárau ház előtt, ahol tudta, hogy arra jön, megleste Liptescht.
— Most meghalsz! — kiáltott rá és kabátja alól clöve\'.t ogy hatalmasdikicset és nzzal még mielőtt az arra járók megakadályozhatták volna, 0 helyen meg-szurkúíta u megrémült Liptesclit.
Liptiískhnek ogy Hoffmanu Lipót novü omber sietett segítségére, de azt is megszúrta. \\
A szurkálót-csak-nagylícbozen tudták lefülelni uz entborek, a\'kik óriási tömegbe verődtok össze uz utcán, ugy hogy n forgalomban is zavar támadt.
•A merénylőt letartóztatták, a két sérültet a montők szállították el a Rókus kórházba.
Vád alá helyezett töómester,
Budapost, ápr. 26.
Tavaly naoy feltűnést keltett a fővárosban Robelly JenÖ vivómestornek az eltilnóso. A feas fiatal vívómester A.
Lola színésznőnek a társaságában hagyta el Budapestet u elhintő azt hitték, hogy
Az olasz szenátus ós a sztrájk,
Róma, ápr. 26.
Giolitti miniszlor iratokkal kimutatja, hogy a kormány magatartása a sztrájk alatt jogosult volt és hogy a munka szabadságának mogóvásával elejét votto a zavargásoknak, ¿lóg érdekelt emberek is elismerték, hogy u kormány hiven tel-jesitetto kötelességét. A miniszter visszautasítja azt az állítást, houy a mozgalom politikai tormószetü volt. 0 is sajnálta ugyan az osztályharcot és megvan győ-zödvo az összes társadalmi osztályok összetartásának szüksógasségéröl, de n kormány meg nem akadályozhatja ae osztályharcot.
A biróság bünteti ugyan az\' osztály* harcra való bujtogatást, do a ihunkás ogyosületokot elnyomni lehetetlen. A kormánynak mognyugtntóan k$iJ cselekednie, különösen erkölcsi hatalmival és a különböző .osztályok között való ^semlegességének megtartásával. \' •
A miniszter azután összehasonlitést lesz az olaszországi események és a belgiumi és oroszországi osemények között. *
Ami az anarchista mozgalmat illeti; a kormány nem mulasztotta cl kötelességét, ami kitűnik a tett intézkedésekből.
Ezt bizonyítja legjobban, mondja a miniszlor, hogy alkotmányunk keretében a lognagyobb haladás lehetséges. A savoyai ház raonarkiájának mindig az volt a vezérclvo, hogy jóhiszomü és jóindulatu omborckot magához vonzza, hogy ezzel bebizonyítsa, hogy alkotmányunk ktj^etéhen minden szabádaég lehetséges.
Ez idő szerint valóságos és komoly haladás van az országban egy népszerű és szabadelvű monarchia vezetése alatt.
A vitát holnap folytatják.
SCíJS
LEGÚJABB. Osztrák dolgok,
A Reioherath Ulóito.
Béos, ápr. 24. A képviselőházhoz bo-érkozett irományok között Biankininek egy interpellációja, a moly arra a hirro utal, hogy a hármas szövetség megújítása végett folyt legutóbbi tárgyalá«on BüloV gróf birodalmi kancellár korcsztül vitto, hogy az Olaszországgal való uj kereskedolmi\' szerződésben a borvámklauzula megmaradjon eddigi alakjában. Azt kérdezi, hogy a kormány ebbon a fontos kérdésben a parlnmont határozata?1 értelmében határozottan ollontótes álláspontot foglall-o ol.
Azután következőit a közvetett adók folytatólagos tárgyalása. Urbán a l>rüsz-szoli konferencia megállapodásaiban, a molyok nomcsak egységesen szabályoz-^ zák az érdokelt államok vámtörvény\' hozását, hanem as egyes szoreödő foleíc szuveróh törvényhozói jogaiba is belo nyúlnak és a kárlélolek olicn irányulnak nagy jeleniőséflü ^-«mónytlát nemzet-1
közi kcrcskédelBŰ pó ftitflgm. Koa »Utálja, ]io«y áitaláboa elismerik, hogy a cukorpi-omíumok . föntartása 81. landőan lehetetlen; do a cnkoN politikánknak kötelessége lelt volo« xdojokorán talán a termelés komin-gcntálásával u termelést holvc» abpokr« állítani, míg most ^iz erősen fcnyo^eieu cukoripart ós répatormelést csak\' aKkoj losz lehetséges megmeuloni, ha legalábo egy részét a prémiumok eltörlése révén felszabadult pénznek a cukoripar szanálására fordítják. Különösen a kis gyárak termelő képosségének fönib tartása, amelyek különben kénytcler.ok volának üzemüket boszüntetni.\' .Mii.de« nekolőtt arra kell törekedni, hogy u Ins^ átalakulás váljék lehetővé, mert som in] sem veszedelmesebb, mint a fönnáll« viszonyoknak erőszakos felforgatása.
A hivatalos nyelv.
A képviselőház nagynéniét párlegyo-sülete az összes német namzetiscgO képviselőknek elküldte a német állam, nyelv dolgában szerkesztőit indítványánál tervezetét aláírás végett. A tervezet, a mely Galícia, Dalmácia ós Bukovina kivé« telével valamennyi ausztriai tartományra volna érvényes, államnyelvnek nyilvánítja á német nyélvet, a németet minden áhami hivatalnoknak szóban és írásban .bírnia kelL f >■,.
A nőmet nyelv, mondja a torvozot, a reicliprath ós n dologáció tárgyaló nyelve ós valamennyi állami hatóság hivatalos nyelvo a beisö és külső szolgálatban. Né< mot boadványokat minden állami ható» ságnak ol kell fogadnia. Csak azokban a kerülotekben, a hol más jjnyelv nz ural. kodó érintkezési nyelv, kell az alsóíoku hatóságnak őzen a nyelvon irt boadványokat is elfogadni ós ezen a nyelven tár. gyalnia azokkal a főiekkel, a kik az állam nyelvét nem értik, a hivatalos elintézésnél pedig az éU^myelv mollett a szükséghez kópost,ar-íllelő*tartományi nyelv használandó. . \' \'4fc. ¿ü >
Olyan iskolák,*a^Üíiflyekbcri^\'ncm az államnyelv a tanítás nyolvo nom tarthatók föun olyanv köaségbcn,\'-a melynok kópvíselőtestülotó f az- ollon ^.tiltakozik. Azokban a nóp- és polgári -, iskolákban, tanítóképző intézotukbon, közóp-és ipa^ iskolákban,-a "melyokbon^iom az államnyelv tanítás nyelvo, amaz kötoloző tan« tárgy. Azokban a magasabb tanintézetekben ós , főiskolákban, a melyekben nem német ..a tanilás . nyelvo, minden államvizsgánál legalább \' egy vizsgálati tárgyból az állam nyelvén teendő le a vizsga. Az ezzel a törvéuynyel ellenkező szabályok éa. szokások érvénytelenek.
!, \\ _ «M »
Lendl Adoll6«sx«férfietotienaé{]B.
Budapest, április 21. A képviselőház állaadó összeférhetetlenségi bizottsága április hó 80-án délután öt órakor ülést tart, amelynek ncpirendjén Lendl Adolf összeférhetetlenségi Ügyének tárgyalába van kitűzve. Ezen nz ülésou nem fognak ujabb összeférhetetlenségi bejelentést tárgyalni, hanoin a bizottság csak azt fogja kouslálni hogv Lendl a megállapított inkompatibilitási megszüntette, amennyiben lemondott ax állami intézetekbe való szállításról.
A:tok szabadságharca.
■ V London, ápr. 26.
Az alsóház tegnapi ülésén Morley a ház elnapolását indítványozza, hogy felhívja a figyelmet a délafrikai katonai hatóságoknak a South-African-Nows volt kiadójával, Cartwroightlnl szemben tanúsított magatartására, u kit izgató és sértő cikkek közléséért egy évi fogházra ítéltek, do elbocsátása után nem engedték meg neki, hogy Angliábn monjon. Morley szerint a hatóságoknak oz eljárása zsarnokság.
Brodrick hadügyminiszter elmondja, hogy az omlitott kiadót csak kedden bocsátottál: el, Azért büntették mog, mert azt az aljas hazugságot terjes2totte,bogy Kitchener elrendelte, hogy foglyokat többé ne hozzanak a csapatok. Azt az újságot, amelyben ez a hazagság megjelent, Enrópába küldték, hogy itt au-gol ellenes hangulatot keltsenek vele. A déhtfrikai hatóságok büntettet kö vetnek el, ha nem kerülnének mindont ami. a háborút meghosszabbíthatja. A
f -V- •
"T


A kormány nem gondolt h|láxo>ott vé-lem&yt ** ugV«5j, de nom öt o^art valamit közölni róla a aélafríkai hatöeá-
Ek megkérdezéso nélkül.- Sínlay ioál-aügyész szerint Kitchener eljárása egészen helyes volt
Izgatott vita után. a melyben több kormánypárti is elítéli a katóyágok eljárását. Morley indítványát 237 szavazattal 182 ellenében elvotik. Azután áttér a ház a munkaprogramon tárgyalására, a melynek során Balfour, a kincstár első lordja egészen természetesnek mondja, hogy az őszön szükség lesz a ház összeülésére.
Pletermarltaburg, ápr. 25.,
A natáli miniszterelnök tudomására adta a törvényhozó gyűlésnek, hogy a brit kormány kikérte a natáli kormány Véleményét a legújabb békatárgyalásokról.
London, ápr. 25. Tesnsp későn este az a hir volt eltörje
dvo, hogy a bur vezérek és Kitchener kőzött teljes megegyezés jött létro éa hogy Stejn elutazott Európába, hogy Krügerrel befejezze a tárgyalást.
Gsizfütrdőben
legszebb, legegészségesebb helyen minden igényeknok megfelelő szobák fürdővendégeknek legolcsóbban kiadók
Hanvay Józsefnél.
Pllssé és Gouvré
munkákat legcorrecicbb kivitelben leggyorsabban legolcsóbb árak mellett elkészíti
WALB GYIJLi
Budapest, Eirály-utcza 21. szám.
AUvUtatott 1804-b.n. Kepei irje^y/A* inyyua «» birinonlr».
hideg tartó* do este ssél van és .. eaért i^fytol nem tartanak.

! BUDAPESTI * HŰtEK. W
: Fagyok mindenfelé. \' .
Ma rcggelro minden oldalról fagyot jelentett a táviró. Sajnos, so szeri so száma azoknak a helyeknek, hol a fagy a vétosekot, szőlőkot, gyümölcsfákat elpusztította.
Most a következő ujabb tudósítások érkeznek a pusztulásról:
H.-Böszörmény. április 26. Bárom éjjel egymásután fagyott. A virágzásban lévő gyümölcsfákat n fagy tönkrototte, A szőlő is szenvedőit. A vetések azonban sok helyen oly kövérek, hogylogel-tetik és kaszálják őket. ,
Aranyos-Marót, április 26. Tognap ós ma erős dér volt, a mely azonban nagyobb kárt nem okozott. Az idő derült.
Nyíregyháza, április 25. Két napig tartó erős hidog és ójjoli fagy a gyümölcsökben mogyoszerto nagy károKat okozott, a vetésoknek, szőlőknok azonban nem ártott.
Szegzárd, április 25. Tognap ós ma virradóra fagy volt, amely különösen a lapálvban fekvő Szőlőkben, virágzó gyümölcsfákban ós repcében jelentékeny kárt okozott.
Zala-Kgerszeg, április 25. Az éjszakák hidegebbek. Ma reggel dór volt, mely azonban nom járt fagygyal.
Nagyszőllős, április\'25. Az ójjol erős dór volt, mely az összes gyümölcsöt tönkretette.
Nagy-Kikinda, április 25. A fagy kárt tett a szólökben. Az őszi vetések jók. a tavasziak gyengébbek. A repcében férog pusztít. Az időjárás száraz ós hüYÖs.
Dombovár, április 25. Tegnap és ma gyongo éjjeli dór volt, mely a gyümölcsösökben csekélyebb kárt okozott. A vetésekben eddig kár nincs, ugy az ősziek, mint a tavasziak gyönyörűen fejlődnek ós már rég ily szépen nem álltak. Az idő derült, meleg.
Ba&ra, ápr. 26. Babócsa, Péterhida ós Komlósd stb. közséffok határán a legutóbbi két nap reggelón nagy dér volt, taely a vetésekben nem, de gyümölcsösökben némi kárt okozott. Az idő derült, hideg és szelos.
Szeged, ápr. 25. A két napon át tartott dér és /agy kárt tott a gyümölcsősben, a kerti veteményekben kevesebbet. Az őszi és téli vetések jól állanak, azokban semmiféle kár nem mutatkozik. A
— Sztrájk ogy gépgy
Nicholson-féle gépgyárban kitört rés*-leges sztrájk egyre tarU A gyár igazgatósága mereven visszautasította a munkások minden, nagyrészt jogos követelését s az elöljáróságnak bejeloutette, hogy a sztrájkolókat holnap, szombaton este végleg elbocsátja. Ezzel azonban a bérmoz-gatom korántsem ór végot. A gyár löbbi munkásai ugyanis tegnap este tartott értekezletükön elhatározták, hógy azonosítják magukat sztrájkoló társaikkal s ha a gyár ezeknok kívánságát nem teljositi, holnap este ők is sztrájkba lépnek. A mozgalmat a vas- és íém-munkáaok szakszervezete nagyon támogatja s máris keresztülvitte, hogy a Nicholson gyára, ha a munkásokat tényleg olbocaátja, helyettük más murkási egyáltalán nem fog kaphatni . \'
— Buaasaantelés ünnepe. A főváros templomaiban ma délolőtt tartották mog a buzaszentelés ünnepét. A plébániatemplomokban misét mondtak s a buzaszentelés után az ájtatos hivők nagy rószlvóto mellett körmenetet tartottak.
— Elutasított petloló. A Kúrián ma délben hirdették ki a határozatot Luby Béla, a Koasuth-párt tagjának mandátuma ellen beadott petíció dolgában. Miután a támadó kormánypártiak seiumi komoly váddal még csak olőállaní sem tudtak, a biróság elutasította a petíciót.
— A fehór sászlé. Tognap óta ma délig csöndes napja volt a rendőrségnek. Sem nagyobb feljelentés, som nevezetesebb letartóztatás nom törlént. A rendőrség ezt azzal adja nagyközönség tudomására, hogy a sajtóirodára kilüzlo a fehér lobogót. Az esztendőnek ez az első napja, amelyon nom történt ese-ménv, u amely, már most előfoveti az uborka évad rémét.
— Amire mindenki klvánosl. Bizonyára minden ember szeretné tudni, hogy milyen szcroncsecsillagzut alatt szülelett s hocy vajon a születés-, név- -vagy más kedves emlékű napjaihoz fűződő véletlon körülmények minő befolyással vannak szo rcnesójére f A fololet őzen kérdésekro gyakran önként kínálkozik, csak fol kell ösuierni ós mogragadní az orro szolgáló alkalmat. Ilyen kitűnő alkalom ozuttal a lapunk mai számában közzétolt szerencse-naptár, moly a Wolf Hugó budapesti bankházának szoroncseszámait tartalmazza az év ogyes napjaira szétosztva, ugy hojjy abból mindenki könnyön kiválaszthatja mogrondelondö szeroucscKZámait. — Kzen bankház, moly pontos és lelkiismeretes kiszolgálása, szigorú titoktartása és előzékenysége miatt kitűnő hírnévnek örvend, sokakat tett rnár gazdaggá s igy boldoggá szorencsonaptára utján, miért is ozon ítir-dotést olvasóink szíves figyolmébo ajánljuk.
hírek mindenfelől.
— Nagy sikkasztás Olasxország-
ban. Olaszországot nagy sikkasztás bire tartja izgalomban. Ccrrai Ulderiko, a pisai leszámítoló- és hitelbank vezérigazgatója, aki politikailag is nagy befolyással bírt, az utóbbi napokban mog-szőkött. A bank igazgatósága csak sokára konstatálta, hogy Cerrai megkárosította az intézetet, amelynek értékpapír-készletéből egy \\millió Uránál töhb hiányzik. A szökovény sikkasztó körözését elrendelték ós szomólyleirását meg sürgönyözték Budapestre\' is. Eszerint Cerrai G-l éves, magas tormetü, fehór hajú ós oldalszakállu, álla fölött kis légyszakált visel.
— Fiume polgármestere. Fiumo képvisolötestűlolo dr. Vio \'Keronc ügyvédet választotta >piog polgármesterévé. A hivatalos lap ma jelenti, hogy a király a választást jóváhagyta.
— A brigantlk tanáosa. Rómából Írják: A Casale, nápolyi kamarista és Summonto volt polgármester olicn folytatott vizsgálat szenzációs részleteket hozott napfényre. A vizsgálóbíró egjik iogyzőkönyvo szószerint ezt tartalmazza: Nápoly városi tanácsa annyira sülyedt, hogy a gázgyár igazgatója, a kit a város emherei folytonosan zsaroltak, ezt sürgönyözte az olasz belügyminiszternek: A brlgantik tanácsa ellen óvóintézkedést
kérek. A- légszeszgyár könyvedéi kitűnt, hogy a polgármester ja., a tanáoa többi .tagjai ösaweeo 44? ezer; lírát zséspltak
ki a,társaságtól;A veszedelmes-tanács" minden tagját, bebörtönözték, r.-
f k \' — —•-----\' " u — •* - V. KfiL. l-n»i.\'
Még nlnoaen^döntés.\'í Egy l:ou^
Rtanfíöépolyi^ távirati szerint. -(ímics és\' Bakica-követoL-eddig nem kapták meg azt a.választ, a.molvot- u-azultán-a Kir-milián-ügyben :tett lépésükre igert," Azt, hisaik, hogy csak a görög- husvéw után< várhaté döntéa- ebben az ügyben.
apeau jf«oon»w»ai, , " a
b í? árkövetelés ¿folytán,* oaáki
Ijr.t liilclrértVcurW^- Ktfyir"? n&dikM aiaLy. urnd<* llo l/KotontjAisóíkVT.M: U»íimito(4ban
V iragf UarSbtOMaJKI fc.lMftfifausittftDtlOOe. OwU
fanyar üla*u»*U léttiwty fiTlái Dill T.tut 65.-\'UtuM\'lMh^obkA-um AÍUasW *««» .ÍU-
ÓudípCltl.kíXutiTWt Ö1».S0 í ,
f -Ü \'¡^úfy V.
BÓMjíí(Als «. OmUU: MUir. 074-Magyar UUhhyMÍuU tiurtaj J8.T5Á <?uá*»líkoi ina«w wunrjm^k 116.85 \'\\0KuxijitKiik íkU-mut",,.
A „Florol"TSM^
toa hatással van a virágok. fejlödéséro, szinpompára és illatára. ^¿Qfc]
Egy dobos 80 fillér, t50 kor. él
. J" >V
kapható, oda postán"hér
A hol nem .aentvo Hüldi
I K.| 2 K. 80 «11. és 4 koraááér*
a főraktár:
A kóspontl vásárcsarnok árt:;
Waltersdoríor, Pál
_ . . v. f.-r
drogulstfc 4
BudapMft, Ker«pe«I*ut 8. xfc,
. REGÉNY. k tenger titka.
Hamarosan hozzáfogtam ar. ópitéshez. Husz különféle gyárat foglalkoztallam az egyes alka&észek előállításával.
Azután, mikor minden megvolt, elhor-dattam a Kaspi tenger egy kis halászlakta szígctéro és olt összcálhltattam.
A munkások, kik ottan dolgoznak még csak nom is uojlik, hogy mit kékítettek. Azt hilték, hogy valami hajót, mog is hagytam ökot ezen hiedelmükbon és azt piondottam, azért zárt a hajó minden oldalon, mert ax észak1 sarkot akarom vele megközolitonL
Akkor azután a lépcsőre került ta* ogész alkotmány, csak egy nyomás villamos gombra és belesiklik a tengerbe. tv,í<1 V-V
A munkásokat mind kiüzeltom, felraktam az ott várakozó hajómra .ós olküld-tem őkot haza. ., -v •• v yv»);
A hajóról a másodkormányost ott (ar toltam. Olyan a históriája, akár a tied, azzal a különbséggel, hogy ő. a t hűtlenségen ért feleségét Oltó meg. ^"\'fp (Folyt, köv.) ■
k A inai íorpilow ívtu tyinto veit c* n* iItl\'cs cikkek iiia cmelkrd»t> Ui^ol\'b Ic-tt « hat.és a liu>. i-iik k lxirvm/t in ouiUu.l«tl. Ax Idíl c»il)o dk-mtja -J kotorni, tyúk <Urul>jA |40 filter, kni/>>aii l-O {Illír. K rtMkrit kOlUöU liliolt ludak kilója ICO ílll. pulyka kllójft 120 Wícr. A n»arhak:i* flf jét 144 filUrt Kicrjít \'16 filltr, hftullit in r»»Ulri>»t 16» ÍUJmr» ni^rXik n mifxátotok. T«avkj kilója if>) íUtcr, Kiiu tojit iuJk»odr««daiiu.ö^tlaialjot
« Forenozváxos\'lt sertés vásár. (Hivatalos jolentóislj^Készlet^ 107 darab. Érkezett 873 darab*." Összesén 980 v.darabot Eladlak 005 \'^daroboLVMaradvúny 375 darab: Mai\' árak:\' Malacz 80 korona, páronkint 120—18U kilogramm súlyban 100—180 kor;; 220-280 kilós 98-104 koroua. 320—380 kilós 08—100 korona Öreg nohéz\';-^ páronkint - 400—500 kilogramm súlyban n92—983corona.100 kiló-crammonkmt,ólő-8ulyhan. Páronkint 46— 50 kiló ós a vőtelösszog 4 százalékának elen^odéso mcllott. A vásár lanyha volV
Njomatott Kxikoly Vlktomil

liudapeitca


ca
Orsxádoa wáaárok •. .,•.•\'
ÁprüU ae-ás: Alrníj (Itie.m.), miaMm \' Gyarmat, UOiíO, Caaul«Y«r. (jvrta, Oovecaor, Povibrád, ( rxda. Uomoród-okiind, liuiaiuhottiiy. Jftkalrfatra Kiüli, Klakapus, Krasaova, lÁ-Jen, Mura-nxombat, Muravid, Na*yí»t>i (Árvám.), NaivmirAny N»»TV*i«onT. NúmH-Si^t-MUiAly, Ukönoe/A. Hahó ."jjo-Sj«nt-Pítcr, bvedlir, öikííuadiu, Üzent.IatMlo Vxuiojpírco, Zala-E(crtMj. i
M-
ml
WrÍbhtI
: VfLÁrtüS
WWBitói . -i EarEoöiií
KERTI
bü0apes1 árjíűrzéki
DÍTSOM Aiotai
i?AKETJEl RAKTÁRA V-
mmm
ÍBDOR mm
N . Budapeat l*jni*«y«bb férfi-, • fia- 6« gyorm^hruha-Ajruba**
Károly-körut 26. szám.
CÍ4W«wU, cW- é* mA*«Uik cin\'«jl«g Versenyenkivűli olcsó bzabölt árak- és ki.
váló jó ízlés.
•^.^\'Nem

munka.
I
Elsőrendű mértékutáni szabóságra a i. kö
zönség ügyeimét különOson feüiívjuk.
• nAngol királyi „ku^- i^f^bb
t.u*«ré.«->ío»atam z*IÖJu> uiuki .« •lÜri* .«ortnt 10, 7 AtAfp »Klu*kb.n, team. ábr» ttoiluU sto,
u. »4 *» 13 írt.
uurkualiiit oh*-▼lotbói, uWlirho.
«Mseas
CfíöV^SWIÖíflMtfD
Werndl fegyvert
^ ^ \' "1S V7,", Ipuskamüves által kipróbálva legjobb Keleti J. Orthoplülel J j forintért, töltényeket 6
mttlntézete ajánlja min- toftJe4r4rt ó, fcgyvevszljat 70
krsjo árjával jótállással utánvéttel szálli;
Hesdlberg Tivadar i
Váol-körut 6. szám.\'
tk-n stivben ex«.»vedö nelí a loguiabb t modora ixerkcretr. 1W0 évben cs. (t kir. szabadalmazott eórvkötöjét. Nem csúszik, nem okoz ketletaetlen nyo-rrlct és rendkívül kitflr.ő fekvé»e áltól íolOlmul minden más jyártmányl
Celeti-félb cs. és kir. «zab. gutniui sérvkötC. | rujd nélkül ára egyold. 10 kor. kétold-20 kor. [
Gyárainkban teljes jótállás mellett készülnek. továbbá müfüzők ferdénnóttek részén». Műlábak- és kezek, haskötök stb.
illusztrált árjegyzékeket titoktartás »ellett ingyen küld szét. Valódi Frenczia és Angol gumrai különlegessége 2 eredeti csomagolásban árak; tuczatonként 8. 10. és 12 kor
ervos-sobés^l mtt-és kötsierpyár*
készpénzért vagy részletfizetésre legolcsóbban
Budapest,
KELETI A
(Alapíttatott 187®.) ilttdauezt. IV.. Koronaheroser-u 17
Q(vrm»4lk ktodi*. ótSáife e**r.
UJ» rieffjolont ÜJ1
SiUataia-í\'oU^a r.\'.ii-.ntii\'J 4rrtchf«ori*.ö rtBiiCtohboa ¿aUua
P ÍJ BF1 A ^ 8 ZÁHAHA.
Bűnök ars ifjúság nemi eletében
is ások hatásai o fói31xoiban.
9t KUTzaEii TIVADAR.
TARTAtiOM: A oormalU u-mi ilet E.t<Jon<!5 t«jOk. T«rú«lt családböl »«ló :«*iixina*a». KaJ-laUi íeio eiermekok. A tvtduló Ifimá/t ««xov.e büaet. A» önfertözis MijJwlo» Kic*aioi.|i«>k. Kutif\'.cni is nemi é\'.ot- Idoáiie «lor.\'Icra. rílrt KelaiO/el: Éni-tl sierelom. A neon vissievli »es kúvetkezuiioyel •lemúrom i<erde pe»elea
__Uua Erdeke» ______
bor»se ITHV"1\'"! Mcffeodolhalö a eteizözi
vm
roiuurc. 1.1.v». ..w.ívm. .. — - — —— — —
mk ifit* kúrelkezuiAoyel. NLnci tlUa» bV.ej AJ«x«múrem rerde pe»el*» ■ Unicsok. A . kimi hat,\\.» Krdekc» tactek. Katap-[•»reodolhalö a szeizAnM : Bu cl apuét", VI., Tarai-köm* 44. I. ero. Ara
Ö
3 kot o porti
o piti elizcte\'en fc* idendí 6Üir ,»J eirStt Dtoore* mSr« aaitktUd*«.
BUDAPEST, iózsef-kőrut 2S.

r Kipe» Arjecyzik Injyeo ée bérmentve, jj
M^BUsarnssmasammoKMtmaamm
ti awi ms
i a
Brazajf-
J
me**..
SASíDOH és VSA
kUArólas Bol váró«, Feranolek-ter« 3. le em.
Dus választék egyszerű és diszbutorokb^ii
Mint orösitöszer niegbccsUlhetoUen a sósborszesz gyengo egyéneknél/ valamint idősebb embereknél, hogy minél előbb testi erőhöz jussanak.
1 nagy üveg ára 2 korona.
1 kis \\ „ „1 * •
Budapest.
W Keí^l-ui 54. "(Jt^wf, Nagy i^akSár
legolcsóbb áruk és gyors kiszolgölái mellett
iwjeiika, poicelliD és terfacotia áraKbao,
i «.érti disalióflcli. ¿lakol: óc törpéíf nagy vélaostéubau.
Árjegyzék kívánatra ingyen bk-• mentve kűMetik.
mm —¿mf M-ürr —*~ ■ \' \' "
Legolcsóbb l\'ovásórlási forrás
r. lf:ilronjax>!> rr. ruja sajvi-bc.JÓC vwrós/roVK-n Vírívc.u:^ rotlfmjciw i tortól* Wr^v^oit kerikpir-
Pncotnalilui« kttlfi k»ptfr S.OO Í» 5 fit. Be!»A tf mtj, jOtuíflWffa 1 00 «i S.Jflfi». Aetliltn iiiopa C.— ¿»<^0 íi». Olaj\'.imp» »•— 2 írt. CífCjik 38 krt6l 1.80 frt:C. TnicMkop-fumpa 1.10 e» 1.30 ül. ArR-ii nT«T*«kfl.aO 4.C0 fit. Hb.
Perl Beaó
Tarr6p\')t>- ^ k«i*kpir-rakli/ Rudap«*, J6u«í-kdrut la. ax.
1908. »Ajoa 1-161 VO., OSmM-oUS. (Sajil KU.J X4t>ee áije»y**k lnrrea birmaotv^
KovaBsl
müfestő
Péter
és
gőzniGSO
vegytisztisztitó
Budapest Szővetség»uÍGza
Fi© gyár
Url, nöi- ós pmköltönyók, dlszitö és bútorszövetek, : fOggönyök, szőnyegek,
os
szOrmék és fehérnemHek szómára.
e
o 0
a
ífm
e o 0) 0 e
§?&- Fonyereiuény szerénc
BTrc t íu «
és esetben
i
c
10
4 II
17
il w» 21
ti
w. »
il

SairJi Csöürtök Wntet: Sfoirbit VosAmap IMtfó
CiCtúrtOk
IVR!o)c
Gtírahat
Vas^raep
S«r«ia
(VsCitArtAk
1\'toHV •
S»o:nbat \'
VasAruap
!W«>
Kídd
trda CíűtflrtOk 1\'caUS SroAkat VAí/roap Hí» tó Kcdü SMfd.l Qi&tCitfk
5C2
aisi Jl*7¿ 3S7«»o
wm
<t."HI\'!8 B37S/! flirc.v. ftaosn
tXiGC« S 355
v 4W2 S 61*.-. izom 30VS7 zeoTJ
orres
WW37 3M . 4*<->S ■ 01S4 iwn :u»7«7
nors7i
•r.w.7 r.77na 03HM
Sxombrt
Vistrnap
HMM
Ktdd .
Strrda
r fOtörtek
Pínt»k
Szombat
Víi^amap
K UK
Kedd
Szfrda
rsöt^rtak
Pintek
Stoirbat
Vaairaap
UHU
Kedd
Sierda
rjöfOilSk
l\'ifltck Siombat v»f írnap
Hit 16
Kedd
Sxrrda
Csútörtak
Póotak
Í;2oj»» »es?« «M
1 í RT*
807S0 JM70
S77»7
«íiirn
»2040
ORflJO ««041
n778S ,
4ROC»
8W71
11S70 &H« 4<>05 a«7 4MH)0 Ofl* fll*7 1UM
1 J-\'iomhtt ?07P1
z Veiárnap 8PS7B
3 Hitfö 4«P70
4 Kei S77P0
fi Si:rda #<8237
<1 n^c.frtök P204S
7 Pintek osn-i
Szombat
9 Vfirtip 4M>7
10 Hitfö MAO
II Kedd 11**1
1? Sxerda ao?pa
IS Csrttrtök arnro
14 Pintek 4aeT3
15 Sionbat 577*1
10 Vrsáma« er-w*
17 Hitfö
18 Kedd M389
IP Sierda SOO
r> r«r,t.-.ti4fc 4roi
VI Pintek fti;>e
•a Siombat Hf-sa
23 Viuiraap U0703
24 Hitfö 303i;o
2fi Kedd 43074
20 Sierda 57700
27 C.tiltörtök «3740
23 Pintek saor.e
2» Szombat 0V334
» Va.Arnap COI
31 HitM 40O0

1
2
S
4
fi
fi
t
P
10
ii
13
14
Ifi
Ifi
17
IK
14
20
"1
22
23
24
2.S
2rt
27
2S
29
30
W r«aieriMt
Pintek
\\>»Aroap
líít16 Kedd Smda roctMAk r^n\'icíc siop-bat VavAmep H<tf6 Kedd Sterda TíOtírlök Pititek Stonbat \\\'ii\'f map í\'í/fó Kedd Srerda CdöWrtök Pintek Stombit Va.áraap Hitfó Kedd Swrda
UMB
»07 04 S0!>*1
4f07S 07704 ew.j
PSS!»0
<»1«
BTTO 11KS7 S87S5
«pasa
45<7e »7705 «B5M S2047 OS-.I« Xllft 4011 0104 llKftS 207»»« sea* 3 4IW»77 5770e
koronia*
Junlut
CsOtírtfik Pintele Siombat Arnaj) Hit fő Kedd Sierda CifltórtOk Pén\'.ek 10| Stcmbat
11 ) yuinup
12 I H«W Kedd Sierda r»íit«rt6k Pintek Siombat
K-sVI
Szerda
Csütörtök
Pintek
Stombat
\\".-*Arnap
H6tr<J
Kedd
Sierda
rsüt6rtík
Péntek
Sxombat
ssoae
804 \\ 4013 1 0103 lltMÍO 2t>7»7 SMS4 40C7S C77»e <13204
*ao4»
303 401«
óié* iui<M> 207S>S K0ans 4ncyrn ftvv / j
MÍOS«
ossse ncn f 401« • 0107 11*01 a»7t>« l»MT 400*0 Ö7SOO
VasJrnap
HKÍ6 „ Ko«M Stcrd« C:0t»r«k Pintek Sxombat Vajiiraap
HítM
Kedd . Si«rd4 i ( AUWrtOk Pintek Sxombat % VfűUroap Hitfö
Kedd ví\' Sxrrda v -r Csmnrtök PwJet Sxombat Vtairoaf Hitfö „ Kedd
Sacrda J CnOHMÖkf.
l\'éot»k Siotnbart Vaairoap Hidd
032«e >2031 MT>40 • 871 t 40ie B10* 11HWÍ a»»i<H> . aeírw
A3091 0»*Mt
f* saooa . SSMl v\\ Sí» H\'. 4S17 O10O 11 »OS X4033 , uoa-M) 4SOWS
»esse
u. 37» 401« ■,\'j 5«00
. tise*
8
feni *
0» c
3 X
X
o
\\
Kendeljo meg azon sxlmot, mely az ön szülotés- va^y neve-napjára esik. — Megrendoléaeit sürgősen kérem, hogy a kivánt számokat annál biztosabban meg-ktlldhesera.
Megrendeléseit küldje
WOLF mm ¿TíXr
bankházához ■Vül \' 12." 6." 3."
Bpest, V., Bálvány-u. 10.
B
9K &
«
C. O
(A
\' Juli
TGJ3-
Sxerda
CíiliőrWk
Pintek
Sxo.ojat
Vi»iru4p
HÍUd Kedd Sierda
Ctúlőrtak
Piuteít
Sxombat
Vasárnap
Hitfö
Kedd
ttttda
i\'otörtak Pintek Sxombat Vaaanup HáUd Kadd Sierda C»4törtaa Pintek Sxombat
H^ Kedd . •Sierda CrútOrtSk
u a iutunlui
80301 1 Pintek 11800
43O03 2 Siombat 04037
00*33 3 Vasárnap 80304
«3*70 4 Hitfö 450*«
83034 6 KeJd 00*37
»e3-i3 6 Sierda eur73
874 7 Csütörtök W41KJ7
4010 8 Pintek *»547
11031 9 Sxombat 87»
íisua 10 Vasárnap 4035
3-105á 11 Hitfö 11555
apaoa 12 Kedd 1337«
43«<«4 13 Sxerda S40«0
00*31 14 Csütörtök SUJ07
03371 16 Pintek 430*7
eao3d 1« Siombal 59*5»
0*313 17 Vai ár nap «3*74
370 18 Hitfö S303*
4033 IV Kedd 0*34*
11033 20 Sierda 87»
11*0* 21 Csütörtök 5151
34W¿5 U Pintek 1133«
30308 23 Sioinbat 13377
400*3 24 V ai ár nap 340«1
50*¿« irt Hitfö 30*0*
«3373 2b Kedd 450*0
M303« 27 Sierda 50*30
28 CaOlörtÖk «3375
t> *77 2V PinUk HXU3J
" <*U 80 S lombal 0*540
110*4 81 Vasárnap 3*0, ,
b %•p te
im«
Kedd
Sierda
CxütirtÖk
Pintek
Sxombat
Va«áraap
Hitfö
Kedd
Sierda
Caötörtek
Pintek
Sio.obat
Vaaárnap
Hitfö
Kedd
Sierda
C»ü törtök
Hinták
Siombat
Viaárnas
Hitfö
Kedd
Suarda\'
C»ü törtök
PánUk
Siombat
Vaairnap
Hitfö
A sorsjegyek ára: kó osztályhoz
1.50
Ai öosrejet cxéltroiQ a tnMimdeüaaei •(Tlda.Qlac poatautalvánron bokOJdenl.
Dooitmbtr
o o r i 1 u x t ó b" e r November
5153 1 Szorda 383 1 Szombat 5100 1
11330 2 Csütörtök 5157 2 Vasárnap 115«5 2
1337* 8 Pintak 113U3 8 Hitfö 1*3*3 8
3áO«i Sioinbat 133*1 4 Kedd »4070 4
»0300 fi Vasárnap »40« 7 6 Sxerda 4IOO* 6
43000 6 Hitfö 41505 6 Csütörtök 45O04 e
504OO 7 Kedd 43O0S 7 Pintek 50»«« 7
e«4ot 8 Szerda 50*«* 8 Szómba* •«407 8
e.\'xio » Csütörtök e«404 9 Vulrnap a»o«7 9
»•330 10 Hintek »»O«» 10 Hitfö **7 10
»*i 11 Szombat Vasárnap **4 11 Kedd " 5101 11
0134 II 013« 12 Sierda lisee 12
11350 13 Hitfö 11383 13 Csütörtök issee 13
13370 14 Kedd 133*4 14 Pintek S4071 14
S40«Ö 16 Sierda S40«H 16 Szombat 415O0 16
S0SOO 16 Ciütörtek 4100« ie Vasárnap 45O07 1«
43001 17 Piaiad 413004 17 Hitfö 50*O7 17
»0*« 1 IS Szombat O0*«4 18 Kadd > ««40« 18
•«40» 19 Visámap ««103 19 Sierda now 19
»30« 1 ¡0 Hitfö »»0*4 20 Csütörtök 3** 80
se» 21 Kedd SS3 21 Pintak sies 21
xoi5e 22 Siarda 0130 22 Siómba* 110«7 22
lia«i 23 Csütörtök 115«4 23 Vuáraao 1*3*7 23
133*0 24 Hintek 133*4 24 K«J »4074 24
S4004 25 -Szóra bal »40«0 26 41010 26
41504 28 Vuámu 41507 Itt Sierus - 45U0* 20
4500* ti lUtfö 45005 27 Csütörtök 00*«* 27
se»«» 2S Kedd 50*05 28 Pintek •«400 28
•«40» W Sierda «444« I30M 29 Siómba» *304ta 2W
33 Csütörtök 80 Vaaáznap **0 30
81 Pántok 3*« 31
7íét"fö
Kadd J
Sxerda
CíOtörtök
Pintek
fiiombat
VajUruaA
Hitfö Y
Kedd • +
Sierda
Caútőrtök
Pintek
Siombat
V\'^siraaf
Hitfö
Kedd >
Sierda
Caútörtök
Pintek
Siombat
Vasároaa
Hitfö
Kedd
Sierda -f
Ceti törtök
Péntek
Sxojibat
\\\'a<.ánia#
Hitfö
Kadd
Sierda
mes 1134« 133.** S4075 41312
DÓM* •«410
S0O *• 0104 11S«0 13A«0 30201 41314 43100
atw7o
«<1411 H3T071 001
11071
ísaso sema
4101«
\' 077OS 00*71
«S07Ü IM UH
0 t¥
ö
w
N
O
TI
3 (0
3 (0
II ii % n m «» n r máj"* 22. cm 23-» n. -«Mt

II, •»? «ín!
Haoí-Kanlzsu, Karnap, április 27,
Egy szám 2 (lllér.
Előfizetés! ára:
Htljbia iiáshoa hordva egy hör« 60 ftilér. .% ViJöUr« pósUi küldési«! egy hóra I koron« 20 fillér.
K i • <4 A uUliiAnniak!
Krause ¿a Farkas.
SMrkttitóség éi kiadóhivatal
A Palai ¿a iitikd ftOITAl nuoo.
Krau«« és farka« papiiteroskadée«
at6: j M-gJe!esU[ naponta Sorfa fi««»\':
Hjrooutott a »Nagykanizsai Friss Ujsi«" »««ridditss
« nyomdájában.
násaisik és a magyar ipar. 1
üi lesz az uj minisi@r.#hssztria-Magyarország mozgositott

társadalmi métaly.
Budapest, ápr. 26.
Nem hiába mondja a biblia, hogy a szülök véikeíóri bűnhődik a gyermek, az unoka még harmad ás negyed-iziglon ia. Valóban a mai társadolomban eunok a bilnhődésnek uton-ulfólen nyomára ia akadunk.
Nézzük osak a szegény törvénytelen gyermekeket, a kik a szülők könnyelműsége folytán, már szülotósüknél bűnben fogamzanak, mert a mai társadalom kiveti köböléből ós minden téren báttórbo szorítja őket. Pedig az a szerencsétlen gyermok épen olyan Isten teremtése, ép ugy követelheti az omberi jogokat, mint a törvényes gyermekek.
,Vajjon tehet-o róla az a szegény teremtés, hogy az ő óloto a szülők könnyelműségének vagy szerelmének gyümölcse ? Az ő lelko ártatlan, nincs megfertőzve, lobot a megtestesült jóság ós birhat bármilyon szollomí tulajdonságokkal, mig letudja győzni azokat az elő-itéletoket. melyek bölcsőjétől fogva kisérik, mig végre eljön az oz idő, hogy az érvényesülés útjára léphetne, addig belefárad a sok küzdolembo, lelko sivár losz uílól a sok megvetéstől, lenézéstől éa háltérbeszoritásoktól, melybon az emberek őt, mint törvénytelen gyermeket, részesitotték.
Ezoket a humánus társadalom mételyeknek tekinti, melyoket minden árou kiirtani akar szervezetéből.
A társadalmi elöitólelokot igen nohóz legyőzni ós bár^ sokszor azok ellenkoz-nek a logikus gondolkodással, a józan folfogással és humauizmussal,\' mégis rövidesen józanabb mederbo téríteni azokat lohotetlon. Orvoslást itt egyedül • viazonyok változásában keroshotünk.
A jelenlegi társadalmi előítélolek az okai annak, hogy a sors mostohái, a törvénytolon, gyermekok, semmiféle jogokat nom élvozhelnok.
Nézzük csak pl. a törvénytelongyorme-kok az iskolában noi?v nyernok tandíjmentességet, semmiféle katonai intézet ben felvótolro nom számithatnak; « hivatali pályákon is vajmi nehéz nekik
ranglétrán való felkapaszkodás, sőt ott hói a társadalom jótékonyságot gya koréi, még ott is mellőzik a tőrvényto-en\' gyormokoket.
Örömmol üdvözöljük ezért a gyermekmenhely vezetőségét, mely elhatározta, hogy működési körét a törvénytelen gyermekekre is kitorjoszli. \'.z-a példa kellene, hogy utánzókra, követökre la lálna, kik végre belátnák, hogy n sois ezen mostohái is épen olyan emberek és Isten teremtések, mint jó magunk, kik tehát ópm olyau jogokat élvezhetnek ós követelhetnek, mint más emberek.
Széli Kálmán Beásta
V
Me.énjlflt az Andrássy-titoti.
(KI leás as uj mlnlsxter t) ,
Széli Kálmán miniszterelnök mi délután 2 órakor titkárával Br. Skerlotz Iránnal Bécsbo utazik, hogy egyrészt résztvegyon azoutonom vámtarifa tárgvs-lásain, másrészt előterjesztési togyen Ó lolségének a kereskedelmi lárca betöltését illetőleg.
Utóbbira vonatkozólag uj komoly kombinációként Lukács László pénzügyminiszter jelöltsége merült fel, aki átengedné tárcáját Popovics pénzügyminiszteri osztálytanácsosnak, másoldalról azonban azi jelentik, hogy mind a kél tárcát Lukács László fogná tovább vezetni.
Végül a boavatoltak azt rebesgetik, hogy Széil Kálmán miniszterelnök egy kombinációba sém hozott parlamenti férfiút fog kinovezésro ajánlani.
Hogyan pártolják mágnásaink a magyar Ipart,
— Saját tudósítónktól. —
Bndapeet, ápril. 26
As arisztokrácia tagjai iótékonvcólra nagy carroussell rendeznek, lovasünnepot Hunyadi korabeli kosztümökben.
Örvendünk a nagy érdeklődésnek már csak a jótékony célra való tekintetből 8. Ámde megütközéssel veszszuk hírül, hogy u Használandó köojclümök-nek egy nagy róaacót a rúoatuovő ipágnésok Berlinben rendelték meg» . .
No lám ! Három esztendejo, hogy haza-flasan ós okosan gondolkozó emberek kiadlák azt a derék jelszót : .Pártoljuk a hazai ipart I* És a magyar társadalom kapva-kapott ezen a jelszón, mert kozdie belátni, hogy van abban valami őrület, valami öngyilkosságfélo, önmagunk iránt való bün, ha külföldre viszszük ki a pénzünket, amely sajnos, nem túlságosan sok, olyan dolgokért, amelyoket ídonaza is megkaphatunk.
Mi szükség volt arra, högy Berlinben rendeljenek meg dolgokat, a miknek az árával egy jókorát londithettek volna egyik-másik idovaló iputoaon? Tőkélete-sebbon, szebben, jobban meg tudja-o csinálni akármoiyik berlini cég a Hunyadi-korabeli kosztümöt, mint az itthon való mosterembek?
Akárhogy forgatjuk, akárhogy kutat-gátjuk is a dolgot, sehogyse vagyunk képesek okot találni, mely a berlini megrendelést megmagyarázhatná, monteget-hetné. Mi csak azt tudjuk, hogy művészemberek vázlatai nyomán fogják a kosztümöket megcsinálni a nómot fővárosban ós meg vagyunk gyóződvo róla, hogy tigyouti£ukii<ti\\ a rajtoknak az alapján ép olyan ízléses módon, ép annyi idő alatt, ép oJyan becsületesen megkészült volna a munka idehaza is.
így pediglen sok ezer korona megy ki megint a külföldre, kárára a rmgyar iparosmosternok, kárára a munkásnak, kárára a magyar nemzetgazdaságnak és kárára a magyar társadalomnak.
így pártolják mágnásaink a magyar
ipart.
Budapest, ápr. 26. Megírtuk már tegnap, hogy egy csiz-madia logény merényloto milyen óriási csődületet keltett az Andrássy-uton.
A letartóztatott merénylő, ki tudva, lovöleg Liptesch nevű .társát, mert es egy alkalommal mogverte, most bosszúból
)
szurkálta össse, még a rendőrség börtönében sem nyugodott meg, ott ia folytatta dühöngését, ugy, hogy meg kellett kötözni.
A merénylőt már átadták aa ügyéé*-ségnelb
Ausztria-Magyarország mozgósított«
— Saját tudósítónktól. — .
Budapest, ápr. 26.
A szorb szkupstina o hónap 18-án tartóit ülésébon ezt a szenzációs hirt jolento\'.ték be a szerb nomzet képviselőinek. Amit nem tudott Európában senki, amiről som Ausztriában, sem Magyar-ot.-./.úgon senkinek sem volt tudomása, azt nyíltan tárgyalták a szerb népképviselet ülésében. Felolvasták egy szerb újság táviratait, amelyek szép sorjában az osztrák és magyar csapatoknak Novi-bazár és Mitrovica ellőni (elvonulását írták lo meglepő részlotokkel. A felolvasott táviratok így szólnak:
Szerajovó, ápr. 17. A csapatok útban vannak Plevlje felé. Tegnap este érkeztek ide és a szerajevói sikon táboroztak. Napfelkeltekor eltűntek Plevlje irányában. ahova naponta nagymennyiségű lőszert és avégvauvagot szállítanak. Három nap előtt kót ezred érkezett ide, Appel, a csapatok parancsnoka gyújtó beszédet mondott s a többi közt igy szólt:
»Katonák! Délre mentek, ahová a haza küld benneteket. Ti fegyvereiuk dicsőségéi i lopjátok vinni egész a nyílt tengerig. Ha vérontásra kerül a sor, ti előre fogtok menni, ahogy azt tanultátok. Es a háború nőni fog ben« ueteket meglepni, mert évek ótahesxél-tek mar róla nektek.*
A következő távirat ugyancsak áprilfc 17-ikón kolt Plevljében és igy szól:
.Mindent qlőkószitenek ideöxönlö csa patok számára. Élelmiszert gyűjtenek és Kvártélyokat rendesnek be."
A harmadik háboru-távirát Skopljebfll (Üszköb) kelt április 7-én ós igy szól:
.Ausztria-Magyarország megerősíti a szandsákban levő helyőrségeit. Híre jár, hogy elő fog nyomulni Mitrovicáig. Nómolyek azt állítják, hogy ax egész sxandsákot el akarja foglalni. Itt nagy az izgalom. A török hatóságok el vannak keseredve Auaatria-Magyarország ellen. Sok albán csatlakozik a törökökhöz, hogy közöse/) védekezzenek as osstrák-magyav okkupáció ellen.
Azután van mig egy befeiexfl távirat Prizrendböl, amely ben mindenféle szörnyű váddal sújtják as osztrák ügynököket, akik vérontást ós viszályt szítanak. A táviratok Borát a rémülnttrtl dermedten hallgatta végig a szerb uópkéoriselet és nagy rémületében egyhangulr.3 megszavazott SUO.OOO dinárnyí rendkívüli katonai költségvetést amelvefkülömben nem szavazott volna meg. Hogv mire kell 8 a rendkívüli katonai kiádáa, ast még nom tudja a szkupstina, de as már« tudja, hogy ax egésx osztrák-magyar előnyomulás hire szélhámosság volt, amelylyel a szerb nexnaet képviselői! alaposan becsapták.
9
\' ORSZÁGGYŰLÉS.
— Képviselőház — Elnök: Apponyl Albert gróf. Jegyzőit: Lázár Arpáil ós Farkas Jóuel!
MínUxtArek közill jelon vaunak: Széli Kannán miniizterelnök, Ltíkáos, l\'lósz ós Cseh miniszterek.
A mull ülés jegyzőkönyvének hitele-litése után folytatta a Ház az igazságügyi tárca költségvetésénok tárgyalását.
lilözelescu Hehtcska Béni bemutatja Kátz tíndro Kézdi-Vásárhelyen megválasztott képviselő mandátumát. Első szónok
Babé Mibály: A miniszter bolsmerte, bogy as igazságügyi téren sok az orvosolni való. Ez igazolja az ellenzéki felszólalásokat. Nom fogadja el á miniszter azon érvelését, bogy a kihágások túltengése nemcsak nálunk, hanem Eu rópa összes Államaiban a panasz tárgyá képezi. Orvoéolni kell a bajokat. Az ügyvédi kérdésre áttérve hangoztatja, hogy a rp>Ilisztcrnck engednio kellene azon merev álláspontból, amolyet az ügyvédi nyugdíj kérdésóben edaig elfoglalt. Ezt kívánja az ügyvédi kar érdek e. Tiltakozik, hogy az ügyvédi kérdést a zuglrászattal összeköttetésbe hoz Rák. A jegyzői kar érdekében is szót emel s azt hiszi, az állam érdoko volna o testület színvonalának emelése. Sürgeti a katonai bíráskodás reform
Í\'át. A kúriai bíráskodásnál pedig hi-láztatja, hogy a kúria nom bocsátja ítéleteinek teljes indokolását a közönség tudomására. Majd azt kéri végül a minisztertől, szabályozza a fegvházi lelkészek fizetési viazonyát." A költségvetést nom fogadja el. (Helyeslés a szélsőbalon.)
Mandol Pál bizalommal viseltetik nz igazságügyi koimányzat iránt. Nem is érdemli meg ax az ellenzéki szónokok támadásait, a melyek rosszhiszemflek. (Mozgás az ellenzéken.) Polemizál ezután Simonyi-Semadamma), a ki a mostani igazságszolgáltatási viszonyokat rosszabbnak találja a múlt időinél. Kérdi, melyik időt gondolja ez alatt? Azt, a hol a hajdúk korbácsával h n dcrcssol vallatták a delitpienst, s ha a csendőrség brutális eljárása sok panaszra ad is okot, ez nom jelenti a mostani igazságszolgáltatás feltétlen elítélését.
Kantán az ügyészek, ügyvédek , és a birák helyzetével foglalkozik, s különös kvalifikációt kíván az ügyészek ós a bírák részére, oJlenbeu megkönnyíteni kívánja az ügyvédek részére a birói pályára való lépést. A költségvetést elfogadja.
Slmonyl-flemadam Sándor személyes kérdésben szólal fél: Mandol kritika tárgyává tatto szóló felszólalását, mort a költségvetést bizalmi kérdésnek tekintette, A kereskedelmi törvényt szigorítani kérte szóló, hogy uómely tulajdonképpeni foglalkozást kivegyen a kereskedelmi törvény alól. A deres és a korbácsra vonatkozóit^ podig kijelenti, hogy ha a néppel a törvényeket ismertetik, okkor nem leaz szükség a jogtalan erőszakra.
Vesselov\'sxky Feronc: Az állami élőt egy legfontosabb feladata a jó és olcsó igazságszolgáltatás. Ennek egyik feltétele a nemtetíségi nyelveknek érvényesülése a törvénykezésben. Morva-, Cseh- és Sziléziaországban két-három nyelven ítélkeznek. (Felkiáltások jobbról: Elég bajo*.) A magyarság ozáltal semmit sem veszítene, mert\' a jogegyenlőséget érvényre juttatná. A titkolt nacionalizmus pedig gyűlöletet terjeszt. A költségvetést nem fogadja el.
Wolnár János a végrehajtási törvény
revízióját sürgeti. Határozati javaslatot nyújt be, a mely szerint ulasittassék a kormány, bogy terjosaeren be törvényjavaslatot a lóglalásmentes bérlők minimumára vonatkozólag. (Helyeslés a néppárton.) Kéri továbbá utasítani a Végrehajtókat, hogy tzigoruan tartsák magukat a végrehajtási törvényhez.
Vlsontal Soma hosszasan beszél az ügyvédi karról, a moly ellon bizonyos animoiitás uralkodik még a kormány tagjaiban is. Nagyon veszedelmes dolog ez most, a mikor a tisztolot a jogi róna iránt csökkenni koxd. Ezután a minösi tett lopás oüen beszél s példákat hoz fel, u melyek szerint a törvényszék sokszbr tulszigoruan kénytelen büntetni.
Ezután a sajtótőrvénynyel foglalkozik, olienkozik az alkotmányos szabadsággal. Követeli, hogy sajtóügyekben állítsák helyre az esküdtszéket. A bűnvádi perrendtartás reformjánál az egész vonalon az esküdtszék volt tervezve. Csupán politikai okokból vették ki a sajtó utján elkövetett becsületsértést és rágalmazást belőle. Szógyen a sajtótól, hogy ezt az igazságtalanságot eltűri s nem kövoteli a 16. §. eltörlését. Határozati javaslatot nyújt be, a mely szerint az összes sajtóperek esküdtszék elé mulandók. (Zajos holyoslés a szélsőbalon.)
Elnök az ülést felfüggesztette.
Szünet után.
Krasxnay Ferenc csak Veszelovszky beszéde miatt szólal fel. Veszelovszky azt kövoteli, hogy a törvényhozás nyelvo a nemzetiség szerint alakuljon. Ez törvénytelenség volna. Végtére a magyarok alkották meg azt a hazát, szabják az itt lakók magukat a magyarokhoz.
Rttssxiák János: Előbb voltunk itt mi. (Zaj.)
Olay Lajos: A kinek nem tetszik, menjon. Útlevelet adunk.
Nagy Mihály(Russziákhoz). MenjenÖn is. Szerencsés utat.
KrasanayN Ferenc nem kritizálja az igazságügyi költségvetést, csak kijelenti, hogy azt nom fogadja el. (Helyeslés a szélsőbalon.)
Vescelovsxky Ferenc azt tartja, hogy nem célszerű senkit som innon kiutasítani. Úgyis mégis mogismeri elég emboj. Kijelonti, hogy nom akarta senki érzületét sem mogsérteni.
Plósz Sándor miniszter, nem fogadja el Molnár János határozati javaslatát, bár az abban foglaltakkal foglalkozni fog, Visentai határozati javaslatára pedig megjegyzi, hogy a bíróság nom nyomta cl a sajtószabadságot, mort a bíróság mint esküdtbíróság itél." Kéri a költségvotós változatlan elfogadását.
A tételt elfogadták. Molnár János, VÍ8ontai Soma és Várady Károly határozati javaslatát elvetették.
Nessi Pál Széli Kálmán miniszterelnök ¿élésére nz interpellációját hétfőre ha-oH/.totta el.
Elnök ezután bozárja az ülést.
Tény az, hogy a bemulatott könnyű vázlatok alapján négy venháromozerotszáz forintos köivégvetést csináltunk s átadtuk Zala szobrásznak. A modellok elkészültével azonban kitűnt, hogy a reliof-alakok száma nagyobb lett, hogy a ezobor ogyoa rószoi nagyobb méretűek voltak ós egészen más kivitelt követelnék meg, mint a vázlatból látható volt. ugy hogy az ujabb számvetés nemcsak heivonhatezerötszá/. forintot eredményezett. Tény az, hogy Titteldorf az előzetes költ8égvotóst 1901. augusztus havában maga is nagyon alacsonynsk találta ós tény az, hogy a kövolelt ár, tekintve azokat az igényeket, a melyeket Zala a művészi kivitelre nézve támasztott, méltányos.
Tény az, bog)\' Titteldorf még 1902. február 17-én egészen a maga iniclnti-vájából oljárt a minisztériumban ajánlataink érdekóbon. Bizonyítja 1902 február 25-én irt levolo. Tény á mondottak után az is, hogy Titteldorf csak elbocsátása után fedezte fel magában a honfiszivet és egész eljárása nom egyéb egy elbocsátott hivatalnok közönséges boszujá-nál. Budapesti ügyvédűnkot azonnal uta sitolluk, hogy Titlelforf ellen togyo mog a bűnvádi följelentést.
Az Andrássy szobor botránya.
Budapest, ápr. 26.
A Besohomei^cég borlini igazgatósága ma az Andrássy szobor döntéso dolgában a következő nyilatkozatot teszi közzé:
Nem áll az, hogy Titteldorf önszántából hagyta el nálunk elfoglalt állását. Tény ellenben, hogy Títteldorfot elbocsátottuk, főleg azért, mert vétett a kereskedői hűség legelemibb elvei ellon. Nem áll az, hogy Zala szobrász ur tőlflnk nróvizlót igényel, kapott vagy kapni fog. Nom áll az, hogy a Beschorner-gyár ugyanazért a munkáért előbb negyven-háromezer, később hetvenháromezer forintot követelt.
A férj merénylete.
— (Saját tudósítónktól.) —
Bpest, ápr. 26.
Kováos Islván asztalos segéd mult óv november havában forgó plsztolylyal hatszor feleségéro lött állítólag .azért, mert foleségo megcsalta. A hat lövós közül négy talált, kottő iránvt tévesztett, azonban a lövések voszedeímos termé-szotüok nem voltak, a mennyiben 19 napi ápolás után felépült. Ezon bűntett felelt ítélkezőit ma a budanesli osküdt bíróság, melynek elnöko Zsitvay Leo: a a vádat Hodászy dr. ügyész képviselte.
A vádiolt a vádirat felolvasása ulán az elnök kérdéséro : vajjof. Mnösnek érzí-e magát ? kijelontetto, iitíf* nem bőnös. mert neki azt megkellott tennie, mivel felesége háta megelt megcsalta s kérte a törvényszéket, hogy a rajta elkövetőit sérelemért neki teljes elégtételt adjon.
Következett a tanú kihallgatás. Első tanú Szimándl Mária a meglőtt feloség, ki elmondja azon szomorú viszonyt, mely közlő és férje kőzött volt, olmondja, hogy férje míndon hóban hold töllo és fogyta alkalmából olverto minden ok nélkül. Különben most már folyik a vá ópör. Tanú vádlott megbüntetését nom kéri.
Kövotkoző fanu a feloség ügyvédje, ki a foleséget a válóperben képviseli, ki vádlottra nézve tolhetőlog vallott. Ugyancsak hasonló súlyos tanúvallomást tett dr. Lőbl Viktor aljegyző.
A törvényszéki orvosok előterjesztésére a bíróság a tárgyalást félhoszakitotta, mert a vádlott a tárgyalás folyamán elmebajosnak mutatkozott. A törvényszéki orvosok kivánságárt a vádlottat olmegyógyitó inlézetben fogják megfigyelni.
Piócák.
(Elitélt bookmnkerek.)
-- Saját tudósilónktól. —
Budapest, ápr. 26.
A fogadási irodák még akkor som teljesítőnek valami nagyon orkölcsös hivatást, ha nyilvánosak, engedélyezettek és kollő hatósági felügyelet alatt állanak, hát még azok, akik suttyomban működnek.
A fővárosban ismét elszaporodtak a zugvorsenyfogadósi irodák, a melyokben
tíz krajcártól fölfelé minden összegű „lét"-et elfogadnak, de nyoreséget még soha senkinek ki nem fizettek.
A rendőrség most a tömérdok följelentés folytán több ilyen iroda-tulajdonost megbüntetett.
(íoldburgcr Jakab foglulkozásnélküli kereskedösegéd uz Andiássy-uti Budapest-kávéházban fosztogatta u hiszékeny jogadókat. A detektívek tetten éi iúk ó|>cn s miután az asztalon volt pénzeket lefoglalták, üoldborgerl a kerületi kapitány 30 napi olzárásra és 600 korona pénz-büntotósro, illolve további 60 napi elzárásra iiólte.
A Csömöri-ut 16. szám alatti liock-fólo vendéglőben Lőwi Béla ós Schulcz Béla facér boltoslegények tartották »Irodájukat." Ezeket 10—10 napi olzátásra és 200-200 korona pénzbüntetésre ítélték. Böbm Andorncsöniöri.uti Worböcy-kávéliázban szédelgelt. Öl 3 napi elzárással és1 50 korona pénzbüntetéssel sújtották.
Végül a Klauzál-utca 29. szám alatti bünbnrlangbn tértok bo a rendőrök. Ili Acs Bóla kereskedősogéd és Klein János hentes voltak a „főnökök", akik lakásut kon űztök a fogadási üzletet. A rendőri eljárás megindult ollcnük is.
legújabb.
A burok sxaliadsáyhsroza.
London, április 27. Brodrick hadügy-mínister tegnap ilt egy lakomán boszéilet mondott, u molyben ugy nyilatkozott, hogy a hóké talán közel van, de azért Anglia időközben még annyi legénységet és hudiszert küld ki, hogy a háborút még egy esztendőig, vagy ha szükséges,, még két oszlendoig folytaihassa.
A királynő felgyógyul.
Amsterdam, ápr, 26. Vilma királynő orvosai már teljesen bíznak a beleg felgyógyulásában. Az orvosok, a kik eddig szüntelenül a beteg közelében voltak, teguap több örára eltávozhatlak a kastélyból. «
Agyonvert gimnáziumi tanuló.
Nagy-Enyed, ápril 26. (Saját tudó-silónktól.) Tegnap délután n Bethlen főiskola többgimuáziumitanulója játszott. Többen a nagyobbak közül megfogták Márton Sándor I, osztályboll tanulót ós a fint ide-oda dobálták. Márton nem engedte ezt ós egy társát megrúgta « lábúval. Ez e felett dühbe jött és egy husáuggal fejbe vágta Mártont, aki ma u seb következtében meghalt.
Bulgária fiaskója.
Berlin, ápr. 26, Dánev bolgár mfnis-lerolnököt a pélervári kormánykörök figyelmeztették arra n benső és őszinto ogyetértésre, a mely Oroszország és AiiDziriu-Magyarország közt az összes bolgár kérdésekben fönáll. Bulgária ennélfogva nem remélheti özekben a kórdósokbon Oroszországnak egyoldalú közbenjárását, minthogy a pátorvári kormány a fönnálló ogyessóg szeUeménok mcgfelolően semmit som tohet Ausztria-Magyarország hozzájárulása nélküL
Trlpollaxt okkupálják.
IiSndon, épr. 26. A Times-nak jelentik Rómából, hogy Olaszország, a Németországnak ós valószínűleg még egy* másik hatalomnak tett biztosítása eÜo-nére, előkészületeket tesz Trípolisz okr kupálására.
A hajóstársaságok trösntje.
London, ápril 26. Az alsóház lojjnapi ülésén Balfour Gerald kereskodolmi miniszter kijolentçtto, hogy a kereskedelmi minisztérium gondosan fontolóra fogja venni nz óceáni hajótársaságok trüsztjó^
bútoruk
ugy készpénzért, mint részletfizetésre lo rttbbtol a logftnomnbb kivitelig legjutányoaá
Ehrentren ós Fnohs testvéreknél
Budapest, VI., Teréz-körut 8.
(Andrássy-ut közelében). Képes árjegyzék ingyen..
sz
\\ífi
| teavajat
I.
Iferiüfltt

módszer sxerlnt édes tejaalnböl bármely mennyiségben, késspénxfiaetés mellett venus tejgazdaság! telepeket (szövetkexoteket) résxletflzotéxrebereadex
FUCHS és SCHLICHTER.
U igaadaaàgi gépgyár Budapest, VL kerület Jász-utoza 7. az.
onus
I
nok az angol hajózásra való hatásút. A kérdést formális vizsgálat tárgyává tenni még korai volna. "A lioncim ideíglonoj kormány megszüntetése tárgyéban n kormányhoz intézőit kérdésro Cranborne külügyi államtitkai1 azt válaszolta, hogy a pekingi ungol követ jelentése szerint az ottani diplomáciai tostület nyolc-tíz napnál hamarább valószínűleg nem lesz abban a helyzetben, hogy véleményt mondjon a tiencini parancsnokló\' tisztek javaslatairól.
Fájdalmas, kínos és kaütmtiu,
ha teste.bárhol viszket, söinöröst bőr-küleges vagy ki pállott. Műiden bajok teljes megszüntetésére elég egy tégoly Erényi-féle
Ioixtiol- Salioy 1»
Biztos hatás. An 3 korona utasítással. SxótktUdl :
Erényi gyógyszerész
■sabtdssÁllás e. stAtn *latt
I1\'JiaklAr :
TSrSk Klrily-ntoxa ia. él K*K*t Kfàgy
tár VAol-kÖrnt 17. u\'
óhajtod, inegüéiom" Tárcájából előveszi 11 sorsjegyot. — Az a 6zéra volt. melyet ipoat halottak emliípai. Izgatott&n besietnek Török bankházába, ahol megerősítették az örömhírt és boldogságtól iugárzó arccal siettek a kemóuyszjvtt apához, aki most már beleogyozott a házasságba. És az életuntakból boldog házaspár lett.
— A
hlrel. Scbóberi
g
Katica cselédleány József-körut 26. sz.
rendőrséi
1
ulalii lakásán iugtcőoidatiai mogmérgozte magát. A Rókusba vitték. — 8zamek Hermán 80 éves keroskodő Hernád-utca 30. számú lakásán összeveszett a lakásadónőjével, a ki egy sörös kancsót vágott Szamek fejéhez. Szameket, a ki súlyos sérülést szenvedett, a mentők bovitték a Rókus-kórházba.
-----—-——...................... • "——jpwNw«^/
Gazdasági magvak beszerzésénél
; kérjünk leszállitott ajánlatot
Frommer A- Hermáim utóda
laagkoroskedésétiöl Budapesten
Különlegességi t
■ j■->>
lungo* óenaképúéHégu iäiumgvék,
" 1DI
quedlinburgi répamagrvak,
arankamentes 1 ó h ® r e ólomzárolt zsákokban.
i-4 1 n o e r n »
•0 fillér fUUi
Gézsák-Cróm!
A hölgyek kodvence I A loghirosebb szakemoercktől ajánit arckenőcs, eltávolít az arcból uiiadoimeiuü tisztátalanságot ugy mint szoplöt, atkát, (Mitesserj, inájíollokstsiu
Ara egy tégelynek Uü lillór. Egy doboz gezsák-szappon 90 üllér. Egy doboz púder (nagy) ttO, kicai 60 üllér.
Kapható kizárólagosan
WATYEKIOH A*
Budapesti V1L, Doliány-utcza 5.
----Ugyanott az összes bel- és külföld t
illatszerek, piperoeikkek, gyógypiperesxap. panok kaphatók, r-t—rrr
BUDAPESTI HÍREK.
— Munkát keresnek. A budapesti munkakozvetitönól az o heti kimutatás szerint 0U05 munkás keres foglalkozást, kik közt majdnem minden iparag képvi-seivo vau; hiányzik azonban és munsát kaphat: belvben: 45 oipéss, 1 ezüstműves. Vidéken: 1 fogyvermüvos, 1 késes, 1 réz és vasesztergályos, ki rézőntésbez ért s fiatal, 1 liatal izraelita órás, 5 tímár, 5 szíjgyártó, 2 kefekötő, tí női szabó, 1 kályhás, 1 kalapos, 1 molnár, 8 mézeskalácsos, C lakács, 5 kötélgyártó 12 kosárfonó, <1 paplaoos, 1 paszomá-nyos, 40 cipész, 26 téglavető. Jolent-kozni kell az intézotbon: Vili. kerület, József-körut 86. szám alatt.
— Ax életuntak. Egy pénzsóvár atya szivtolonaégo majduem halálba korgotult két virtüó omberélotot S. mérnök ós ö. nagykeroskodő loánva egymásla szerettek. Az apa azonban miísem akart tudui a házasságról és a fiatal kérdnek kijelcntotto,
hogy leánya 100,000 korona visz férlénok ós csak olyannak adja loányát akinok legalább ugyanennyi vagyona van. Azonban a mérnök szegény volt, mint h templom egere. Az apa hajthatatlan maradt b liallani som akart e házasságról. E nyakasság mélyen elszomorította a »zerelnio» párt* Elhatározták, hogy közösen megválnak az élettől. A mérnök gondoskodott u rovolvorről és titkos monyasszonyával együtt olkésiültok azon útra, melyről nincs visszatérés. Szótlanul, lassan haladtak a Toréz-körut foló. Amiut azonban Török A. ós Tsa bankháza elölt elmonnek, hallják, amint egy ur, aki a bankházból jött ki, ojíy várakozó társának ojy számot mond. fis hozzátette : „100,000 koronát nyortl" Gépioson ismótelto ti mérnök a nyerő számot, „látszol to is az osztálysorijátékon V kérdezte a monyasstony. „Igen." .Ks melyik B/ámmal?* A mérnök vállat vont: „Ha
IUREK MINDENFELŐL
— Érdekes foyadáe. Debreczenből írják : A üika-kéveházban >a bőrzianor urak között a múltkor érdekes fogadás törtónt. Arról beszélgottek, hogy menynyire fogják jegyezui májusra a tengerit. G. S. terménykereskedő fogadást ajánlott, hogy májusra nem fogják -ÍUO-re jegyezni a tengerit. Tizet ajánlott egy forint ellen ós akadt mindjárt tiz-ember, a kik 800 koronát raktak ősszo u G. ¿\' 8000 koronája oilen, Ma 4.yO-ro jegyzik a májusi teugeru, minek köveikoztoben téguap G. S. ÖOOO koiouál lizoiett le a szerencsés nyerőknek. Ilyen szerencso is csak börzíanoroket órhei.
— Egy vesaedelmes asszony. Abauj-megyóben kezroaeruit egy asszony, a ki kivándorlási közvetíteti liatóeagi euge-dély nólkűi. Miszak Adumnumuc hívjak. A íórjo valamikor szinten a Kivanuonas közvetítésével loglaikozou. do uiobi> kiszökött Hombuigba, bol egy hajósválla-latnak a szolgálatába léppit. Azóta a felosége, a ki itt maradt, nomcsak a férfiakat biztatja a kivándorlásra, hanem liatal leányokat is, a kiket Bécsben ügynökök lélekkuíárok kezébo játszanak. A mult hólon Miszáknó négy fiatal leftaynyal útra akart kélni. A csendőrség a vonatnál olfogta a társaságai Ns bekísérte őkot a szahtnei szolgabírósághoz. A főszolgabíró Míszáknét kút hónapi elzárásra és 600 korona pénzbümotoaro iteite.
— Egy fenevad. Manilából távirják: Smith tábornok ügyéboii, akit azzal vádolnak, hogy Waller őrnagynak ő odta az utasítást, iugy a íilippinek ellen kegyetlenségeket kövessen el, ma kozdő-dott meg u hadbírósági tárgyalás. A tárgyaláson a vádlott védője beismerte, hogy Smith tábornok azt a parancsot adta az őrnagynak, hogy öljön, gyújtogasson ós Számárt elpusztítsa, Ömlib csakugyan azt mondta az őrnagynak, hogy meg koll ölni mindenkit, aki fogy-verképes ós tiz évon felül van. Azért állapította meg ezt a korhatárt, mort Számár szigetén az ilyen korú gyermekek én oly veszedelmeiok, mint az öregebbek\'.
— Agyonlőtte * fiát. Sopronból jelenti egy táviratunk: Kornhofer Lajos lajtaszentiniklósi asztalos részegségében gyakran bántalmazta családját. Tegnap is ismételte durvaságait, mire atvja ób nojo clmenokült hazulról. Kornhofer erre fiának esett, a kinek kiáltásaira visszajött az öreg Kornhofer és agyonlőtte dühöngő fiát. Az öreg Komhofert letartóztatta a -csendőrség.
— A logriobb ft\\magvak besierzé6i forrása Mauthner Ödön cs. ós kir. udvari inagkercskedóso Rudaposton. Nemcsak a székesfőváros, liánom a nagyobb vidéki városok, Ausztria és Mugyarország {(yógy és fürdőhelyei is, évek hosszú sora óla, at öss/.os nyilvános terok és kertek részére, novezett cégnél szerzik bo a tartós és »zép
Öizsít létesítéséhez nélkülözhetetlen kitűnő
authner-íólo fümagkowrőket.
Hallatlan olosóság
1 tel\'« mhiboi y aló fa*Uk blrœ.lf nbtU
l\'J araityori 1 Ovea ecaatlal-------SO till
I kf. boroatTán padló íeiUk — — —--100 „
1 kft. olaj fc.Uk--------SO „
1 k(r. prim* patent firnlax— -- — -- — it „
Keph ate I
Brüll TestvérekB^ IVCSaSf"\'"

REGÉNY. A tenger titka.
Orexáaob vásárok •
Ayr Illa ae-ia t Amit (fUcatn.). Bala^i Gfar-Irtai, H(\\»0, C«anUr4r, (Uoii». UovKucr, Dnwl (id,
UiiaxU,............• ....
Kiv»»a
la, lloiuüivii oki^id . Killt!
MuwUal, Mur«vi<l, Xanviaony. Néa»
fajó-^zanl\'l\'itcr,
Uosazubatcnj. íakabUlv* Kraaaova, Lclt.it, Muia-falu (AoamJ, Kaatauruni
ly, Okfinon». Kahè nádaa, 8»tnt IA«lti Váni»jrírcs, Zala t^cnxe«.
AvrlUa ae-*n: »ctké. Ilonjliid, Dtiv.Ic, Keik?« üx«nl Miliőn, KaiHim, Maiyain*<ïuonù>vr. iiin.lv: I ..lu, S*ro«d. Sally*. Siajwmrivlr. SÍÍ\'Mkiít (Hv xionytaj, Sa«Qtk*t«eat (Bam.\\ Sakwu. <J, TTMny Vrrbó,
\' n "i --
Üt is halálra Ítélték, öt is megmuii-ettem, csak egy kis baj történt, megalkotóit és megùémult a mentés alatt.
Jelokkel közlekedem vele.
Nagyon hü embeiem, olyan ""V egy bű kutya.
Hát "ázt magamnál tarlollam •— elhoztam a Repüiőhal-ra ö a kormányos, most is ö kezeli a gópot.
Még egy másik ember is van itten, Ali, az én néger szolgám és szakácsom.
Ezt meg az a szeroncsétlenség érte egy szép napon, hogy gazdája egy tőrök vozir titkát elkotyogta valakinek. A vozir nom sokat tekotóriázott, kivitette Alit a Saharába, oiyan helyre, melyen még karavánok som járnak, beveretett egy cöveket a földbe ós hozzákötötte Alit,
— Beszólj a sivatagnak mondotta. Felölni fognak az oroszlán, a tigris, a sakál, áruld el nékik gazdád titkait, majd ők eltemetik a titkot gyomrukba,
Kzzol ott hagyta a szerencsétlen szolgát kikötvo, étlen, szomjan.
(Folyt, köv.)
KÖZGAZDASÁG.
Budapesti gabonatőzsde.
Csendes irányzat mellett és C illlói.í olcsóbb árak melleit ma 10.000 ¡dl* buza került forgalomba.
Macra* Hiua apr.-ra 8.M~8.M, llota apr.-n 7.S8—TJIT, Zab apr.-ra 8.86-»,87, Tc»t«u 6.— BadiLpsaU «rtektSaade.
KM lázadón kúlteioU: OaiU.>k uikliwx* t\'J Ma^jox hilaJitsittny 680.80 Joluűoj IküX iOS./i lUuawuiaüyi UH. UaaUak alianr. CU. Ma-jyír blteu«aar«n> 063. ¿.»^ytt a uaxalrii>iaiai.}\'< «radík llj.lu KoreiinJajacckvl.iú. l.(«<au>itu.oban 419.— JvU. bank *Ui.íO llunaiuvuanyi Ua. uuu nifcjyax ailasiraaut ««itíny 07I.Sj DtU vaaul N«mct bírod. waiU 1Í7.S6. Yülamoa vaaul JU-UudapaaU kóxuti vaaut Cte.00
.Jr^ Séoal *rt<iM6x%*4. »4o», iprUI* £8. Ooltik Mtalr. MWr. —.— Oaxtiák-meriar illainrajutl rtttrtny 670.76 4 axixalckox o-j^yar atauyjiiadák 119-89 M*xyar korocajandék —.—. Déli ?a»ut
A köaponti vúsároearnok ár«
A mai forgiloni l|en rlónk volt ts ax clalnj
6T1.~Mi{y»i
rlkkek ára eiuulkodott Uragiibb loi» a biti t» A bu« c«ak a b.vujnll ftra «n>a<kc4*a Al - ldel c*il>« d* rabja i koióna, lïtik darabi« 140 flliAr, kappan IN flllir. A ridókról klllUótt hitelt hidak kilója l(xi fiit pulyka kilója 120 fillfr. A roubahtu «Irjót 144 rUlé« .......... ....... lólyi .......
m. 4a klr. eatrik-macyar kliiiólay esab.
omlokzat-fesfók-
gyAr
Kronsteiner Károly
BéCS, III,, Haupttlfasn 12a
(Seját háaibaxL)
Arany-érmekkel kttfiotetre.
Főhoroxarl óa horoaojl aradalmak. oe. óa Idr. katonai ü<tóxóióK«k, vaantnk, Ipart- biuya ób ffyirl UranlAtok, óplU.l vitUlatok, 4pl-tőmeatorrk, Uíryaxlntón gyArl 4a látatlan tatajdcnoaoh aMÜJUtóJft. K vlliai\'in«ntCf hoiulokxat-rMlvki\'k, m*ly«k mítxbfn feloldhatók, «árai Állapotban, poralakban ii A* kSMubOxó mmlAban kllónkbit 10 kitót fólfcló sxAUitUtnak it a ml a fei\'.vk ixlnll.tlaaiitát ót lar-lÓHá(it iUoti, axouoi ax (OstleeUklML
200 korona jutalék után-záaok kimutatásáért.
Kintakártya, agysaiaiéi aiasitással
kívánatra Ingyoa és bérmeatre.
ca rodólyoit\' 161 lillórtt
_______________ . , . av>
tojia niátodrindtt Aiu 63 darabot ultai\'lakákutonióx
aaogyit 110 fliltvr, hítuljit____, .
UOitái a inóaxárMok. \'ÍWaJ kilója 2Û0 fillér, Ai»
NjomaloU Sxiktir YlklornAl Hudapttten

SAN
« legjobb óvszor^ •záj-, fog-, to]
rok és tflldö részérő. Osan »«¿j-
Ik esxenczle 1 üveg 8S kr.«l dobozokban 44 kr Jobb és lejkod-
oennijíonpor CxVrny-féla a ícgíol
Keleti Rózsatej "4"i,a-
Hygien.
80 kr. Fi olaj eieppan 00 és Û& krujcxfir.
_ szer. 1 írtjává B■ Ix s• ml nsxsn pnrt Friteoh-féle napraforgó
Tannlnpe ÜSSÍA,1SS£|
szer. Sötét, szőke, bnma ós fekete | 2 írt 50 kr
CZERNY J. ANTAL,
BÉCS, XVin.. Carl Ludwigstrasse 0
*«#yaroraaûrl fSrakUri Török Jósa«
tyóirxorlAra. tludap«»!, VI., Kirúly utcta 19.1 Kaphtó aroukivOl: Bn«r .JKWtor« KjitJ\' I »««rUrnban, VI., Vá«:xl-k5rut 17. Warna» I NA actor, IV., Koiiuth UJaa-utrxa. X.« Mihály. IV.. Mu»«um.k«rel 4. Kelnár 4e Moser, tv., Koronalier«xc{-utnxa, Uookl Ágoston, ÍV., Kóioly-körut íe. XartoohmMroul VU., Ker*pft»l-ut M. KQUer 3. X* Koron« htrottt-ulrau Z.aeft Sájador, IN\'., Váci-met* it; valamint minden
i..............
■ utcix Jl, valamint minden eyóxyjxtetárbau ot ^ nagyobb tllattrarker^akodaftMil. a
Froap«l:tns J&
lnj-yon iyt b^maalv*. j^f
S3 e m bánom é n ! ^^íaíwSííSSm a
szélnek.
Móg eddig nem létezett elosósS*, Via4kr. Utu&uk »apoaU «UavóUl «»lUtl UIH inkrlMUTÓMaik.
Gróf D&niel Józsefvárosi nagy áruháza
10,000 mttar dlrat alpko — —— — ——
BUDAPEST,
6 róta url aalUr — — — — — — — Itau------ Tt
—.3 .18
0 r*rl uri kaxolj — — — — — — — .40
1 drb.\' nno« ai fon Ini — — — — W, t.18, t.41 1 dro. finom >líon tn* icdóx — W, 1.1», l.Sjf.
1 drli. Ujuiabu aiiuja batixil mcllat — 112, 1 1 vlru, Uxujabb míuoí »ctyuiniooU«! — -» 1.8s 1 drb (raucla plko puha uialUl — «.W, l.W, l.tfl 1 drb. a.our aaiyoiu wcll — — — — —
Urdif ett Unom bili In« — — — — -«7
1 drb. kópper ul»ó nadráf — — — 8», 43, 69 L drb. romok hinuóxtot — — — — W, 68, 1.1« l drb. kek kOpptr iu< — — — — - .09, 70 1 pir uti harituya ixxanil ellen — — — — 8 I pár kuUilt fcrlibMiaiiya — — — — 16, id SIS ü drb. kitOnó x«cl)k«nUÓ — — — 8», 47, M. 88 1 drb. aívfatyol —— — — — — 8, 18, 83 1 drb. «Jfon nói ing — — — — — 4& 0«, 88 I drb v»«/on kó/1 Liinxú ax«l — — — M, 1.83 I drb. ki\'.ln\'j tnil\'J 0 lem — — W, W, 1.18
VriX. kerület JOaeef-k£mt 7». Mása
l drb. retnek baUxxt ra«y kiolt — — — — MO 1 drb Mslyeia batixxt — — — — —— 1.S8 1 drb ilfon alxó axoknya remek blnuóuol
XAB, 1.T9, 2.4»
1 drb. elolt áiri atoknya ftxiortál 140, 1.78, ZI8
I pár nól barlxnya--— — IS, 18, «5, W
1 par fekete ftldekos UrdWUdya — — 40. 67 AaxUllcriló — — — — — — 60, bS, 67, 98 U ixtiiiC\'lyca kúviilciilák — — — 1Í8, 1.84
0 rxemtlyes c4ma damais» — — l.ee, U»,
1 drb. duplaaxólo« lepedó, varrás nélkül — — W Váaaea, cfatoaast, auxin f»xr kauatáaxon Maelatt*
olc-tó árbae.
1 drb, baliaxt ajur kíteny — — — — — M 1 drb dixxci klot kOtCny finom- HmuMí -+ 47
1 drb m.Jirilx« - -----6r, T8, l.lf
1 drb *»Udl balcaoattal — — — — 1^8. ÍM 1 uiáter MintarU uelea ueloa — — 17, U, t»
1 dxb. lenui ere unwm «*» u« Ruhttszövotok. íilg^otívok, szőoyogek ós mindou 0 szakmába vágó öikkek bámulatot olcsó árban knyhatólr
W"*1———.............. .............................■■
iutergapadok, furófiépok.aiők, satuk,
Írnék, ■iadeoMBtó
szivattyúk u] és használt
gépek él kéiisiertiáaok raktár«.
Legjobb minőségű
(Coaposioió) Rétek fém
QRÜNSPAN IZIDOR
BUDAPEST, VM VAoal-ut 24.
(a uyu^ati W>hoyály»rUlv«rr«l «»oaabaaQ
*»=====*===. Ve*z és elad aat aan
ÓCSKAVASAT, 8ZEBSZÁMOKAT,
tolj«» milhely baraxidMésekst. Haasnált 4a u«uá««k ajata» W-
A IsQényélst betegségei
* *
gondosan csomagolva bérmentve küldöm
I forintért
GRONBAUM ÁRMIN i w^»
BUDAPEST, VI., Kajéa-atoaa II.
Uj! mi\' Uj!
li ÍH. Uttijo.
UrAa és boros
PALACKOKAT
Vj l árral; torábbá . aóraxtvattyukat i 4a*«aaoló-gópokat, kauv.u
i*n » iórfojlótiioj >¿nktvga* tárgy" Tálattlóhban •< UgjuUuyoiabba
NAGY IGNACNAL
< pU»CftlitortIí»í cikk «i Hilot
Bndaj>*at VU., Kiroly-körut 0. \'alaok-kupak-g-yir: Nagy 4a Watad».)
Sörpalackok zárral:
0,65
0.45 cl.
írt. 10.-
ujakh rtml, mil/ik tatjown 14»mao-
uj«q tinink.
lltarM palack 11Sírt« 0.6« cl. «Ad U— ttörój 0.45 cl. töld 11.—
Képes árjegyzék bérmentve.
Omágsierte
l\'ijobb et legbiítowl.h lialwu »MítfiW iur a ráy-orónj, moly bárom nap alatt 1« arcvt
bárawiy puhirá Urttl, a uiAjfoltot, pói-fcnétt «Itiro-litla, kiaimitja « rrcráncokut én iu arcnak llju é> Ud« ulM kOlctODüi. tg)\' 1111« l\' í\'-l) 3 koron», houávató hire»Fáy-»«app«ui 1 Uiuu». I7agy-f41o moadóvi* A raoádórirct királya mely u ari-ot hófabérré uíh ét kép«, a logburrmbb arcot 1« bárom nap kJ*tt hófehérré 4« biriODT puhává tenni. £gy a »gr ütu v korona. — Kapható egyed ll a lagnagyobb titokUrUi meUatt a feltaláló 4s kiultó
Grósz Nagy Pereno
gyOgytxwlái *ban H.Sioboailón.
Cryaaott kapható a Uh«« Hajduaácl podxó 1 dobói 60 filUr ét a kipróbált Ub kü luadáa álltai
Anasmin-por 1 doboz 1 kor.
Kcan "a*«1» «rííTtlkJ»«! ^T*«»
U*»U*»art kittnft «naUi-UuMt kólo»6..o
ajánlhat«.
Titkos betegségeket,
h«nc4&fotTÍat, jaajómU«», bóly igoiyok:»».__
kat, írvMlU betegségeket tt utóbajalt. a f«*S. »ró elgyenjC\'.étc*, ai tinfaitótéi kíT.&.viné\' **tt, iioá f*ttirf»iyá.«íl 4« bármily u>«a rwl o,««¿tágét. bórkiuié»ei«t, gMlnci- e< idcgbj.-okat; oiur régóta feanW.o 4i a !<yL!»to-r«i>b, Uif„•
<<n éa *ik«re*«n jjY\'i)\'\']■»
Dr. CSsiJ.
*"Ot0*>t\' orreííifrto»1
Lakik ¡Budapest. VÚ.Kereposl-ut
\\ la. »515 X. om,
Raudal: d. 10 órától 4 óráij ti uto S-t lf.
IKtlóa viróttnntk, k.UCn b>- i* tí\',ln\\. Uvelakra aroo&jü tüjluoL Gyójyi;vrtl icadotkciLk.
i
A Szinye-Lipóczi Lithion-íorrás
Salvator
vese, vlsaleH
kltfluff alkarral kas-raáltatlk
húgyhólyag, húgydara és köszvénybántalmak ellen, »ti nehézségeknél,►továbbá a légzö és emésztési ■zervek burutos bántalmaináL
Húgyhajtó hatáaú 1
Vasmentes! Könnyen emésztheti! Csíramentes!
iiyíili 4nurtüifffc>á!£cu*s u{j » &»lrttír-seréi l^ziitidaleil ^trjna.

m
iiyujtsunk kezet a szerencsének!
Már sokan tzerenosétek lettek egy nálunk vásárolt sorsjegy áltsl.
A legesélydnsabb sorsjáték a világon a mi m. kir. osztálysorsjátékunk. 100,000 sorsjegyre 50,000 pénznyeremény Jut.
Legnagyobb nyeremény esetleg
1.000,000 korona.
1
I jutalom 800,000, I nyáromé«« á 400,000, 200,000, & <t 100.000, I 1i W\'®0®\' •J0?®\' 7?\'0o0o°
ö a a eo.ooO, 1 á 40 000*8 á soioű, 1 á «8,000, 7 á ao.ooo, 8 á 15,000, si 10^00, 07 a aooo,
- * 1188 A 800, 80 á 800, 81700 é 800, 8800 á 170, 4900 á
8 * 8000, 488 i 8000, 788 A
ISO,
WWI »«ww « WWW,--—---> ,
I 100, >100 l «0 >900 á 40. o.•»••••>
13,160.000 korona, azaz TIzenMtoni ml.lló 160,000 korona.

1(011 ttl! I3JMÓ) HfrWU
10*1400 «
<omv
litjWli

RT
T35t>
*¡48W<
SÍK« 4 811»?
4 wn
• awt»
\'rpsía
SZEBEMCSEIdAiPVfrfr.
Kun I Hm I Wíii l^iKtl^^-nl EMitif | fertaibiH
[n|i6tssu«H
J88J
lUMftTi\';
i»,<&«ec Ji^ww
ffitr
iltl SUI
rrrrOTi\'!
1SS
52M7I [74Í77
Slil Kiüi
tmt
9t7Ml« flO|8SSM SHA
1
&S76S 70717
Ljtsa
CÍCCK
4 • "
6 1771 WAH
7 00« SISSlU

w t
1188W7 12 59471 l- SíllKJ 14 (TJOI& IMMOS
\'IKftStt «■001 ■ Kirm 1 «)»-.> l^il I ssvw

tljv4| tcaó
91»
0> p &>
H pl\'.
íwít
»140«
711X1
itMK)
\' I ■ \'r*T~*li I II. I
Mikor van szöietésnapom ?
n
85SÍ7 9WI
■¿m
T
2 tUti 3HA4M i Vilit) 6 1ÍW1 B 4X407
KSítií »»5411, toUtíiS ll,4Mriö
1S|Sܻ3
Ü&S74 ««15, 4S4M
«ÍW V53I MtZ >78
51D78 C4S2S ,kXM
u
K S
1; p
<1
m
U16 K Ifi A IT
o\'l
P 19,
«\'»ól u
X
itíffió t(,<U 8SC0i
k eoi uui 3Lt ausoi

¡70¿S7
*mn 1T8K
&I&4M0
CfóiOl 7 7U0Í t[M7tC
v «se
74377
xtSI H>Uxi
7-7S514
».M Kl&l
79417\' WfyJ IWi
|U
K A
0
s
\'AW1I7 II SÓ174
17Í8SJO »17»
vm
Hl tOS
H&11»
Plf
17<S4)C
ISMS7 " 840«
17703 SKíOt
liUlUI W.SCÍ7C 18 177«? ¡ttSbrti ád,i>571| .Jt <U1«
yffiíaia

lí^X. 5S0IS COOJt
»ie»i
1«!4
|u .sujeeoka
WKsa
I KM»S
amit •a iMií stems
8Í4Ü1
¡i;wt »78 ;K ¿3.Í0X79
H too\'siara
|0 81 OiSJS
IM500 I 4íW)l > 74303 -J.8Í70V TT7" íiÜ i ei3w H6WÍ7 )7tó77 I 80786
FÍTTÖS?»
* Ttiílí »;8SS3Hl 7j 8568 IS6441 M703 7V717
10: 11X1767
ia|»ii7» ,U;5M07
[Wllt
&7»>6
K*3
Tf^l
ffitíOI
Sdtii >W.7C 1773»
■jím:
lü,»0«lKH KI»1 SOiiS
. _ (cev.noaAJát a aaftlotóan&pjára fc!j«CV-naptArbin ru év mindea rgyci napiára mus
Mindenki kitérőije roeg
tett Himmal. Eireo naj.----- .. -----------—________
•iáin van feljcjtyerv^, mtlvek pokt*for«al*ttaU tnejrendcUt o»c tén nálunk kaphatók, UffT ^^^ kivál*uüu\\ji a^Ját uiioiL
Ha ld¿k6tben • atárn elfojyoU volna, hatonlót küldünk.
\'Ú
ki égési vállalat állami felflgTelet alatt áll.\'
Az L osztályú srodett somjegyek tervszerű betétjei a köretkezök:
egy nyolcad (M,) frt —76 vsgy 1.60 korona egy negyed (MJ frt 1.60 vagy 8.— korona
•gy fél Pu) , , 6.— . egy egési (l£) , 6.— . 12.- .
at4av4ttel TafT m ttmmmk Mbarialvánron való aUtoUt békáidéi» «Ueoéboa mt«kflJdJ«lk. Hhrafak« tmacot «UJUlamL M»»bU4»<xUt
kársuk atoonal, d. ltfkítóbb
fa évi május hó 5*ig
Török A. ée Tea
KUkokt rU4-kfenrt 4.
a.
BtfDAJPEBT, VT T.r*i-k4nrt 4a | a.
Hok ét tten na<T nyerományt nzatMLak kl aafyratooQJt r«Y&lnkn*k »t p«dl< rfirld ldi alatt hét millió koron i uM tíbbet.
■ofroodelS Isvél Isvágondó
Exennel megreadelek a m. kir. szab. osztálysorsjáték I. osztályához, hivatalos tarral* tUl egyott
) utánvaendö.
A___Jkorona össssg ) utalványnyal küldöm.
" llvo bi
T. TÖRÖK A. és Tso bankháxának, Budapeat.
darab eredeti ontálysorsjegyet a
Pontos cü& t
) xneOékeívo bankjegyekben (bélyegekben.)
A nem kívánt törlendő.
Sxenzáoids~ találmány!
Ommnill éakáchájkihiii Undhalóuabtdalmu«
Agyi
mOf aappal err kit Uakiban h^-eiholS é»
kAnyaimon Agy. Rt ai áfy
m»by Mppal egy ki* táskába h*ly«xh«ló ét éüalr« kónyaroei kfj- ft uc áiy f91öalog*aa4 Utal aa IcTMMat. BalUt lakáaakban me|bacasU>*tleRl Va&dóir-, B7*rmak- 4a 4aol44a*obá]cb«ii.
nOxtt kWnduléknak nélktUórhateUen, Haybató.
FREUDK3ER mózes és FIA
daatatakr
mag-yax igry-, fahár- 4a haaamery árába*
ra-
Buitayatt, VL XMdon-ntoa 9. VUxoaé ol-m-uiUtóv koaoatatnak éa m«ff«l»M kodTírm^ny-iwn lésÉHtaak. — "
Arjtryaák áa Mráa klváaat/a
Talafon —»»78. báuoontra kaldotlk.
ÜJ aranyozó
molylyel bArkl aionnrd mosha tóan uijá arsnyochst
avult tttkör és kóprámát, aiobrot_ Ovesjo SO kr., Ne role
el-stb.
Jo 80 kr., líogyed lltero» 8 írt Nyolcad hteres ecsettel I frt 80 kr.—
Megrendolhető
Kertész Tódornál
Budapeat, Kristóf-tér £»p«t árjegytókot üií>eo ét birincutv« kold.
.1
Virág\'barátoknakl
ACInrnl" virágtrágya-kivonat tf r IUI UI használata bámulatos hatással van a virágok Íejlöd6»ére, szinponipára 6í illatéra. ^
E0 doboz 80 fillér, 1.&0 kor. és 3 kor
A hol nem kapható, oda postán bérmentve küldi
I K., 2 K. 50 fiil. és 4 koronáért
a főraktár: / . 1 -i
Waltersdoríerlál
drogTilst* \' Budapeat, Kerepeal-ut 8.
«2MJ
Ctsk tryiiu ptóbakipaa rendőljék int, a oaodaba-tátu. valódi anjol axépltó twxi, Urork« t«i»t 4«
m»; foTuak róía gyiródtai, boty <r>«n ciod»»itr aioo-n»I 11 avoiit icovlót maj. foltot, miadeuft!« tl./ut-iantigot u artrról éi a bór-Uek fytlmí\'fl Qdoi4;«|, f:a-Uit.\'cot k>.!ci<iiiói. Ara 1 korona. Validl aagol utorka* 1 kor. 8 ca/xb » kor. 40. ptd.r 1 kor. -\'3 a* 2 kor. WlódI angol arf. eóoégbon kapható etakit Sala««« Komál IJ^JjT-lárában. Ton o^vár, a hor* o",tai.\'o::da.aa
t.\'.\'ic-Í«. ihítf-r».t»» \';:* rrófT-
trtiKUiljxa Kúiiy utca h. ét And..i»<J-at Ji
R. évfolyam. 118, szám
Nagy-Kanizsa, 1902 kitffl, április 28,
Egy szám 2
YKANIZSAI FRISS UJSAG
Előfizetési ára:
Hatyban hiaho* hordva egy hóra 60 ftltft. ,«,
Vidékre póstal küldónct egy hóra 1 korona «0 fillér.
Kiadó tulajdonosok: Kraass és Farkas.
X
Pelelős tferkasst*\'
aOSYAI HüOO.
Sierka»«tó»ég és kiadóhivatal: Kraoss és Fartaa paptifctraakadfee.
MssJslfinlK naponta korán r®ga«l.
Nyomatott a ,Nagykani«ai Friis Ujáig* ssersődésss nyomdájában.
Sért hiusuBt meg a délafrikái béke ? Gyilkos gyermekek.L<i%fés a kaszárnyában
Ml hiúsította meg a dél-afrikai léket?
•• 8aját tudósítónktól. —
BrUsssol. ápr. 26.
Az egész müvolt világ őrömmel nézett n délafrikai béketárgya.ások elé, mert remélto, hogy annyi vér és péuz-áldozat után végre letrejőn a mindkét róssről óhajtott béke.
Anglia bár toljesen megsemmisíteni akartá a bur államok függotlensógót ós erre nézve szilárd elveket ós hangoztatott, de utóbb a viszonyok nyomasztó súlya következtében kénytelen volt bizonyos engedményokot tanúsítani, A burok is erősen ragaszkodtak nemzet* önállóságuk ós országuk teljes függetlenségének megőrzéséhez, do ők is lmj-laudónak mutatkoztak az engedékeny-ségré.
Ab utóbbi hotekben a mindkét fél által kiküldött bizottságok összeültek, hogy tárgyaljanak a béko érdekében. Az angolok által előterjesztőn békopontok, bár azok a burokra nézve némileg lo-alacsonyitók voltak, mégis kölcsönös ongedékenység folytán elfogadásra találhattak volna, A béko még sem jött létro, a tárgyalások moghiusultak.
A béko meghiúsítására angol intrika játszott közre. Chambérlain et Com, ismét előtérbe bolyezkedtek és hatalmuknál tekintélyüknél fogva befolyást gyakoroltak a bókokötésre. Az íntrikát Lon donban szőtték és vozettók céltudatosan a legkieszeltebb ravaszsággal. Nap-nap után táviratok érkeztek Dél-Afrikából Londonba az illetékes körökhöz, melyek mindazt hangoztatták, hogy utasítsák n tárgyaló békebizollságot, hogy az a tárgyalásokat lőio telhetőleg húzza, ha-Uszsza, miután« a bur koniándok annyira kimerültek, olyan silányok és annyira harcképtelenek, hogy a védekozéat, a háborút legföljebb még csak egy-két bélig birják ki és aztán ugvís kénytelenek a fogyvert az angolok kezébe letenni és Anglia fonbalóságát teljesen elismerni. így mollőzhoiő lenno a békekötés és Afiglíának nem kelleno semmiféle ongedményoket adui a buroknak( kik igy állami és notnzeti függetlenségüket elveszitenék.
A táviratok azonkívül mindig ujabb és ujabb angol gyózelom és bur veszteségek hirét hozták. Pedig tudvalovö dolog és magántáviratok • utján közismert tény, hogy a burok télviz ttlojon mindig fényes előnybon voltak az angolok feleit ésnem mult el nap, hogy kisebb-nagyobb győ* • zelmet no arattak volna. Az angolok sorai nom csak az ^kőzetben ritkultak, hanem a küloníélo betegségek, amalaria, az ébtifusz, a sárffaMs isfolvton tizedelő lábowVf ,
Az omlitett táviratok következtében, melyek mindig az angolok fényes helyzetét és a burok végkimerülését hangoztatták, maga Krüger is elhatározta, hogy vissza utazik Dél-Afrikába és a végső kimerültség esetén buzditója lesz hősi nemzeiének/ De mielőtt ezt tetto volna, meg akart győződni az angol szócsővön keresztül hozzájött táviratok valódiságáról. És ekkor kitint, hogy a Londonba küldött táviratok a loholó legszemtelenebb hazugságokkal voltak megfogalmazva és azokat a Chamberlain-cég agent provo-cateurjei küldözgették Londonba, ahol az intrika fejei székeltek.
A béko meghiúsulását ezekben az okokban kell keresnünk, Chamberlain ur és a többi intriku8ok tehát célt érlek. Anglia tovább folytalja a véros háborút ós fogyasztja pénzét, az ország vagyonát. A maroknyi bur nép is tovább küzd lelkesedve, csöggedotlenűl szabadságáért, lüggetlenségéért. Mikor lesz vége, mikor szűnik meg végro a világtörténelem ozon egyik legvéresebb háboruia, annak az Isten a megmondhatója, de hiszük, hogy Anglia rövid idő múlva kény;elen lesz a világ közvéleményének szavára hallgatnv és egy szerencsés békében a háborút befejezni.
De már ekkor elégett vagy öt rakás télivágott ág és áz erdőterterületböl két hold. A tüz alighanem gyujtogatásból
ered.
erikai büiurónika.
Nagy tüzek Háromsz8kmegyBben.
-r Saját tudósítónktól. —
Egyszerre bárom nagy tűzesetről kapunk hírt llároinszókvárm\'egvéből. Az egyik Kézdi-VásÁrhelyen volt ÖO-án esto 9 órakor, a piac közelében, közvetlon az ev. rof. templom szomszédságában Egy sorban hat épület lett a lángok martalékává.
A leégett úpülotok közül négy istálló, kettő pedig szín és fatartó volt. Legnagyobb kárt vallolt Szabó Samu vámszedő, kinek egy lova, egy csikója és egy töltene benne.
A tűzoltóságnak és az összefutott embertömegnek csak nagy .erőfeszítéssel sikerült a tüz továbbterjedését az utcában megakadályozni. így aztán az általános kétségbeesést is meg lehetett nyugtatni, mert a lüz kezdetben meggátol-hatntlannak látszott s beláthatatlan ve-szedqlom elé nézott mindenki. A kár igy is szi^jtoltevő.
A másik két tüseset hire Dálnokból érkezik. Itt egy zsellérház gyúlt meg 20-án a falu legfelső részén, melyben cigánvok laktak. A lüz oka vigyázatlanság. A házbeliek közül csak a rajkók voltak otthon.
Ezek közül a nagyobbik egy 10 óv körüli Ipánvka, a hamut kivitte ós a házsiegénéí elöntötte. Ezt a szól felélesztette és tőle a közvetlen mellelté levő szaimtí meggyúlt, az épülőt Bzíntén \\zalma födélü volt. Közelben épület nem volt, a szél is jóirányban fujt, tovább nom terjedt. A kár nom jolen-lékeny.
Ez a tüz még el sem aludt, már az erdőn tűnt fel fokozatosan nagyobbodó füst. A falu lcgénvoí helyszínén megjelenve. gátat vétettek a tüz terjedé-
(Mltürtént aa elmúlt hétan)
— (Saját tudósítónktól,) —
New Yorkban három gyilkosság történt a héten. Pat Malone-t, egy matróz — kosztltáz tulajdonosát és a South stree vidékének rémét agyonlőtte Childs Alfréd, a Protestant Fpiscopal Sailor\'s Missíon ügvnöke, mivel Mslbno megtámadta-öt. Valósiinü, hogy Childset önvédelmi mentsége alapján, löl fogják menteni. — A 42 éves John J, Brien. rendőr, részogen jött haza, miután elvene aznap röggel kikapott egy havi fizetését. Nejo ezért lehordta, miro a részeg rendőr revolvert rántott ós nejét, kis gyermekeik szemeláttára, agyonlőtte. — Charles H. Worthen, pénzügyi körökben mozgó férfin, agyonlőtto nejét és azulán öngyilkosságot követett el anyagi zavarok mialt. Worthen valamikor tekintólves üzlotem-bor volt és társul kollott volna belépnie Chicago legnagyobb terményüzlolébe, do útközben vasúti baleset érte és elvesz« .c:tc egyik lábát, nzonfelől kimaradt a céjtböl.
Philedelphiában a néger Lane Vilmos, ki Mrs. Ella J. Furbuch név alatt ismeretes gazdag nőnél volt alkalmazva mint házfelügyelő, boszuvágyból angyonlőtto április 1-én úrnőjét és annak 10 és illot-vo 7 éves kis ieányát. Anya ós az idősebb leány nyomban meghaltak, a kisebbik ieány két nap múlva szenvedett ki. Lanot-t elfogták és nyomban vád alá helyezték. Bűnösnek vallotta magát s már ápr. 4-én a bíró kötél általi halálra itólto, miután néhány tanút hallgatott ki annak megállapítására, hogy milyen fokú gyilkosságról van szó. Különben kitűnt, hogy a meggyilkolt nő neve Jarden Ella ós csak kedvese volt C. A. Furhush nevű gazdag embernek, kínok nem törvényes nojo és ki a Jarden nőn kívül még egy nőt tart kí fénvesen.
— Tuscumbta-ban, Ala. három halálesettel és több ember sulvos sérülésével végződöli Gassaway sheriff kísérlete, elfogni a csalással vádolt néger Will Roy-noldst.. Ez a sheriffet puskalövéssel fogadta, mely rajta halálos sebet ejtett. A néger ellen, ki erro házában olsáncolta magát, 12 nemzetőr vonult ki és sortüzet adlak, do a néger a pincébe mo-nokült s onnan viszonozta a lövésekot, megölvo egv 8 megsebesítve egy második nemzetőrt. Több óra múlva a helví nemzetőrség egész csapata kivonult és fölgyújtotta a né«or házát, A néger egy lészerbo menekült 8 onnan folytatta lövöldözését, megöli egy embert ós sebet ejivo másokon. Végre Őt is elérték a nemzetőrök golyói s mikor eleseit, a tömeg fölkapta testét és az égő házba dobtn. Emlékgyüjtök levágták a néger ujjait éa lostének egyéb részeit. A négér elleni ho*c közben nárom ház leégett és több lóvnt lelöttok.
— Jacksonville-ben, Fia., fölakasztottak a gyilkosbúg miatt halálra ítélt Moso Robértsont. A csapóajtó lebocsá-tása nem törte ki az elítéli nyakát és tizenöt percnél tovább tartott, mig beállott a hn!Al
Népitélet. Aa elmúlt héten három lincselésről és egy kísérlettől érkezett hír mind a négy esetben néger esett a népdühnek áldozatul. Lousiana államban Clsíborneban maglincselték — agyonlövéssel — Fránklin Györgyöt, a ki Heard Jánoson, Heard, Lousiánna állami kormányzó rokonán súlyos lősebet ei-tolt. —- Rome-ban, Georgia, Walter Al-lent meglincselték, — felkötötték ogV fára, — egy 16 évos leány elleni merénylet kisérleto miatt. A néger mindvé*-gig hangoztatta ártatlanságát.
Gyilkos gyermekek. .
Egy reedkivüli bűneset foglalkoztatja pAr nap óta Ménes község lakosságát s most már az aradi kir ügvészsógot is! ntC\'V a vizsgálatot cz ügyben vezetli Megdöbbontök — szinte metébo illők\' — az újságban nom is ismertethetők, meit nem tűrik a nyilvánosságot.
A dolog eszménye az, hogy a m«* hét végén Mez Ferenc méhesi cigány Katica nrvü két és fél éves kisleánya meghal\'. A haláh rövid, kínos szenvedés előzt^ meg 8 a vizsgálatot teljesitő ha* lottkóm konstatálta, hogy a kisleány nem terniiizetes halállal mult ki. A vizsgáit megindult és meglep* eredményre ¿v zetelt.
A radnai főszoigablrósdg jelentése alapján az aradi kir. ügyészség elren\' d\'éíto Kovács Kaiica hoittbstének felboncolását dr Kdük Aurél liptai csdr Bra\' dián Athanöz radnai járást orvosok tol jcsitelték, Sznkolczoy Lajos aradi kir slügyész és Lovich \' Gyula radnai tb. főszolgabíró jelenlétében. A boncolás beigazolta, hogy n gyauu alapos volt» a harmadfél éves kislány \' szon sulyo sérülések következtében ln!t meg, ouitf1 lyet rajta jáiszdfArsni ejtettejc,
Szakolczay Lajos kir. alfiíyé«2 kiht\'l-galta a leány szülei;: Kovács Feroiicet és feleségét, meg a három játszótársai is. A cigány gverokek egy kicsit megszeppenve, de azért ozíinkus nyiltságpal bfevnllották, hogy miként ,jáiszoncktí ők tt kis loánynyal. Minden képzeletei fölülmúlt a koraérett kölykök romlottsága, de nyilvánvaló, íiojv egy csöppet sincsenek tudatában tettük <suW* tollának.
A vizsgálat — mely t--a .•4nybsn még kie^észitffsro szorul — :<» »»• ¡olyik. A bűnös gyerekeket ko.í gva aligha lehet méltóan in.ttifi, do az elhalt leány szülei többi entiboU goíj.\' datlauság és \'vétkes ulnézést* niihdinJ csciro vúd ulú kerülnek.
Síílílí (2ÍÍ17,

Lyisankovtfzkv fc\'orcrtc állaravasutl má\'-hézó 14 éves Karolin nevű loinykáju minap éjjel 10 és 2 óra köst nyomtalanul eltűnt.
Az eltütu leány erősen fejlett, pe?7.-lonyo barna hajú, szürke szemű és ÍQlé>» ben csillag r.laku piro* (Odavaló volt. Rulmzattt egy oötétkók, uitos c»iko» r.archet-alsószokíjva és fekete posxtó^ derék. " r
A bánatos szüiök, miután gyermokük rnáiy t,eni jelentkezett, a szomorú esetet bejolentouék a tondőrségnek, mely buzgón kutat az oltüni leány után. > ,f Alapos a gyanú, hogy a minden nyom nélkül ós hirtelen oliünt leány valami lolkoilon aélekkufár kezelbo került.
A
c ír ír


Lovós a kaszárnyában.
A d«uxi*c<uú Fetexüft\'uccui nouvédlak-Iftuy&u&ű artfcauanui gyuw egymásután-ban iinuiar üanuttOticw dörren a gyuicos Mauuuier. Lzuttai is e^y újonc Jioznou» ved íogiu Kozoe, nu^y megváljon utuuu az éietiol és jjicjjbzauaüuijyu egyutlal u katonasor — ugy latszia — épuuséggei a«m xiijjyaUiciú gyúnyviöiiűl.
A houvódlaktanya legújabb szenzációjáról (u alábbiakban számol be tudósítónk :
A margittai járásban mondta ki az czredortos Kálmán Gézára a .lauglicht". Derék szál legény volt s nem igen akadt különb a cigánysoron, amelynek Kálmán Gésa volt a büszkesége, mert az életunt katona a Fáraó feketo bőrű iradékábói taló.
Kitűnően késelte a hegedűt s nem értett ugy^a nótázáshoz sonki, mint ó s mikor estánkint az „Arany Sasu-beli uraknak húzta, összecsődült Fáraó egész nemzetsége a Géza nótájához.
Az aranyélet boldogan íolvt volna tovább, ha el nem következnek a katona-kötelozettség keserves napjai és október elsejére be nem kellett volna vonulnia a debreceni harmadik honvédgyalogezredhez,
Kálmán Gézának schogyso ízlelt a katonasor, a minthogy nem is cigánynak való a nohéz Manlicber, meg az otromba cakumpakk. Különös rósz bánásmódban sem igon részosült s ha barnább bőre, cigány ézármazá6a szóba is került ugy néha-néha, a gyakorlótéri káplár — vir-tuskodásából, ez is inkább tréfás, mint komoly jellegű volt.
A regrutagyerek mégse ludla megszokni a mondért és halálra szánva sötét terveket szőtt az agyában. Mindenáron meg akart halni s csak az alkalmat leste, hogy megszabaduljon a katonasor terheiről.
Hetek óla minden este arról meséli a knatinban, hogy neki keserűség az élet, de nemsokára megédosili — a halál. A szomorít beszédet azonban a bajtársak csak amolyan cigány-tréfának vették és egyiköjök sem hederített a barna űu keservére. ,
Vásár vasárnapján az élelunt regrutu hozzálátott a hucsuzásboz. Legjobb pajtásának, Víg Gyurinak mondta tollba az utolsó üdvözlést, aki nevetve irta le a .tréfának vélt, de valósággal szomorú üzenetet.
Egyszerű, keserűséggel loli lélek naiv megnyilatkozása ez a levél, melyet a maga valójában itt közlünk: \\edves Bajtársaim I Bocsássatok meg, lem birom tovább. A pohár nagyon legtelt keserűséggel. Isten áldjon leteket 1 Gondoljatok rám is, ha már leszek köztetek.
Szomorú pajtástok Kálmán Géza.
A levelet Vig Gyuri larlotla magánál — tréfás megjegyzéseket irva a végére s éppenséggel nem sejtve, hogy ogy vég-alkessredott legény utolsó mondani valóját vetette papirra.
Hétfőn este megváltozott Kálmán Géza hangulata és a busaomorság megdöbbentően b láthatólag erőt vett rajta. Kezébe vette imádott régi szerszámát, a hegedűt b bánatosan belefogott a nótákba, keservesen, szivettépően.
Elhúzta a Biratót,\' a búcsúztató nótát, A szobapajtások aggódva nézlek a fürtös flura, most már mindannyian rosszat sejtettek.
A hogedü pedig szólt, keserűen, szomorúan : .Kitették a holttestet az ud-varra.«
Tényleg másnap kitették a holttestet at udvarra.
Bakaörmester mint huszár.
Kaposvári ludósitónk közli az alábbi muláiságos kis történetei:
Egy bakaórmester nagyon berúgott, hogy szűk lett neki a korcsma. Kimont ehat az utcára s ott virtuskodott, dalolt t* káromkodott.
A jámbor városi rendőrök kérlelgotték, hogy ne izéljen, mert meglátja vaiaqie-iyu fiwlur. fe &z öiüieiiefíieK imibau uuuguiatalien meg a lógeuwonfira vaio nivuukoíttd be imponált. ¿lukacsul noai veieuo a hatat ogy uoitaj tónak, hogy 0 mz nem megy senova.
Közben gyuienüzeti a vasárnapi közönség, eionujvan az éjjoli mmaióne-iyciio; s miután megértene a helyzetet, rogiön űiiasi logian — az őimester mollett. Azzal az indokolással, hogy ök is katonáic voltak, tehát lenézik a rön-dért, ki nem a császár, hanem a város gúnyájában jár.
Egy rendőr elvágtatott a katonapolrol-ért. Meg is jön egy káplár négy szuronyos legény nyel. Az őrmester, ki nem ijedt meg a távollevő generálistól. íhy-tyot hányt a jelenlevő patrolnak is, melynek komantiánss csak káplár.
A patrol-firernck is nyilván imponált egy zupás őrmester, tehát példát vett a rendőrök szelíd és finom modorától s \'kérlelte, biztatta, tessékclto a berúgott zupáit, do biz nem ért vele sommit. Tanácstalanul állott tehát a patrol, mii a »katonavisehu közönség kezdőit dili-kutálni: „Hát nem tud maga parancsolni. hisz maga az ur, — mondták a káplárnak.
különösen egy tőrpo civil legény ok-vetlenkcdett, állítván, hogy 0 is volt katona, tohAt tudja a reglamát. Nem hitték el neki, do mivel nagyon bátorkodott, megunták s pár alkalmatos ol-dalbokszerrcl figyelmeztették, hogy nem üti meg a katonamértékot.
A patrol azonban dilominában volt s nem tudta eldönteni, vajon a reglama nagyobb-e vagy az öreg őrmester. A közönség eközben kozdelt unatkozni. Botrányt akart. -Talán azt, hogy a patrol lőjön és szúrjon. Végre az őrmesternek észébo jutott, hogy a legfőbb katonai tudomány a Rückwerzkonccntrirung.
Pillanatnyi elhatározással kiugrott az immár ellene fordult tömogből s berohant egyik kávéházba. A másik porcben ott énexelte : Huszár vagyok nem bakancsos katona. Mert ha a a baka berúg, megnyilatkozik szive rejtett vágya és huszárnak képzeli magát. A nép és a patrol kin rekedt s igen bölcsön konstatálták, hogy a holyzet változtával, a dilemma is megoldódott, mort az őrmester immár jó helyen van —• a korcsmában, hol vigyázzon rá a korcsmáros.
A gondos rendőrök azonban azzal a fiflkával éltek, hogy kirendelték a tüz-oltófogatot, hogy a/, szállítsa az őrmestert haza a kaszárnyába. Azzal érvoltek a huszárként virtuskodó őrmesternek, hogy nyergolve vannak a huszárparipák csak üljön föl. Aztán belesegitették a kényelmes hintóba, a kiszolgált huszárlovak pedig csendes kocogással indultak meg, gondolván; mit virtuskodnak ók is mikor csak bakát szállítanak.
így végződött as érdekesen indult eset, mely azonban nem elégitelto ki a vérszomjas, katonaviselt publikumot, mert még sokárg eldisputáltak azon, hogy mit is mond reglama.
De véghatározatra már a palrol so volt kíváncsi hanem sietYo bevonult a kaszárnyába, készséggel elismervén a röndéri ügyesség főlényét.
Megörült leány,
Fiatal élőhalott.
— Saját tudósítónktól. — .
Megsemmisülni nz élőt tavaszán, sírba vinni rügyező reményeket, magasra törő vágyakat — megrendítően szomorú dolog. Elborul egy ilyen esetnél minden érző lélok I Do az ólot távnszán elborult elmével élohaiottá válni olvon nagy tragédia, amely legjobbau, legfáj\'dalmasabban sújtja a lelket.
Ilyen bus tragédia hősnőjo lett egy szegény nádudvari leány, Nagy Erzsébet, aki
Eár hónappal ezelőtt került bo Debrecen-
e és Loidl Emil állatorvosnál szolgált.
A 17 éves viruló fiatal leány pár héttel ozelött a kórházban feküdt betegen. A
csendes kórteremben valami elbukott te., teiniés mellé került aki mindaddigj mTg\' a leány a kórházban voit, rólnos torténe-tejtktu ugatta. Az amúgy is íúogos, beteges xehtu leányra ez annyira hatott, hogy u nuaor gyógy uiva kikerült a korhazhoJ loiyton a jUuigitaiial ^igy liiviák aleanytj JJCeZOll dülgosiul logiuikoxolt. Hossz Ulti-ma volt ez a szegeny leányok, mert mogingaiu lelke egyensúlyát udjosen. boauig vívódóit a sotói eszmékkel, gondolatokkal, egészen addig, míg beleöl ült. A rémes roham tegnap tört ki rajta félelmetes erővel. Gazdájanak nagyuj-uica házában tört, zúzott mindent, földhöz verdeste magát, ruháit tépdesie ós min-untalau azt hajtotta:
—■ A Margit bájitallal itatott meg.
A rendőrség fékezté meg ezután a szerencsétlen teremtést. Még tegnap délután kiszállították a közkorházba, az élőhalottak szomorú osztályába. Orvosai azl mondják, hogy betegsége gyógyíthatatlanul, hogy fiatal, reményektől duzzadó életét a sors egy koresztvonással ketté vágta. Megdöbbentő tragédia I
Rablótámadás a Nagyerdőn.
Saját tudósítónktóL —
Debrecon, ápril 27.
A múlt hét egyik éjjelén — igy írják nekünk Dobreconböl — Nagyerdőn vakmerő rablótámadás tőrtént, amelynek csaknem áldozata lett a pallagi gazdasági tanintézet szolgája. Nánási János.
Nánási János gazdasági tanintézeti szolga bort vitt ki a városból a PalJagra. Egy hét lílores üvegot vitt a hálán és minden akadály nélkül jutott ol a Nagyerdő végéig Egy sötét oldal uton, a mikor már majd. ném kiért az erdőből, három ismeretlen alak, Nánási előadása szerint valószínűleg kőmives legény, rontott rá.
— Add ido a pénzedet 1 — kiáltották felé karsány hangon.
hogy védekezni tudjon, először, \'s u g/igy boros üveget tette lo a földre. Do ezt a támadók már az e!sö pillanatban a kezükao kerítették óa a védtelen emberre őzzel rontottak.
A nagy boros üveget a szogény Nánási testén tördelték össze. Az üveg darabok lábát, karját,inollét sulyossn összovagdalláki Do még a küzdelem bevébon is volt annyi ereje, hogy ezllst óráját, amelyre különösen pályáztak a támadók, megtudta védelmozui.
A három támadó és Nánási közt legalább egy félóráig taxiolt a viaskodás, ami alatt a szogény ember ruháját telj esőn összetépték, A riadalom helyén egész vértócsa támadt. Nánási kétségboesett segélykiáltása, kergették aztán szót az eredménytelenül viaskodó támadókat
Nánási vagy két óra hosszáig feküdt eszméletlenül a földön, aztán amint magához tért, botokból készitott mankóval vánszorgott háza a pallagi telokro. Ott részosült hamarosan orvosi Bogélyben. Míg azonban újra teljesen munkaképes lesz, eltelik pár bét.
HIEEK.
— Szerencsétlenség a lejtős uton.
Gyöngyösi István sarkadi gazda szomszédjával. Víg Jánossal elment boronáltak való tövist szedni, Mikor már a szekeret jój megrakták, visszaindultak Sarkad fölé. A sályi határban egy ut levezet a völgybe. Gyöngösi a lovak elé állt és megfogta a rudat, hogy a szekér rohanását ellensúlyozna a lejtős ösvényen. A lovakat azonban nem tadta megfékezni s a voszcdelom elöl félro ugrott, do oly szerencsétlonül, hogy a borona rakás széío a kocsi elé kapta s a kerekek keresztül gázollak a szerencsétion enibor testén. Vig János 6Cgitségéro szaladt társának, de a súlyosan sérült emberpár perez múlva kiszonvedett Ma reggel vitte haza Vig János n szcycren hagyott társát, a kit nagy család sirat a legnagyobb bzc-gény6égbun. A nyomorral küzdő család részóra gyűjtést indítanak.
— LeAnysadktetö rendőr. Ó-Becséröl Írják: A kézségi rondőrök karának egyik

15S3T 0
.\'V*—9W. .
csinos, baruabajszu lagjp ellen vaqgJi ma rültek fel^uloly vádak ozit ebben a ijiun dasban ionéi ieiudaku > „Üuesd az szouyrí" Ahilóiag vtt>szaoit rendőrt ui^ savai egy leatiynyal szeiubon s u^yHucw« ma o vuua<U ogy iüol;un zen vibs,ziuiu, dcui egy O-kamzsai anya n lányát, tűit i szcremios termeszotü nos renaor lueyszok-telelt, i-t ó-iuuuzsai leuuy nem akau v»« szamenni az anyjához, uo miKor a mttsu vádat hallotta, szwcuno megtört és ítl huyyu a sok viszonyú rendőrt. A kesszakuüu rouuot nagyon meg van most usadvu, a tok no retö közül üüségos egy som maradt.
Bzorenosétlvaséff a tanyán Hidvégor Miklós debreceni tanyáján « minap reggel szorcacaóilcnség történt Lovas János revü béreso háromszál téglát rakott lol egy szekérre. Mikoi munkájával készén volt, felült 6 in téglarakásra s megindította az ökröket. Az ökrök nagyot rántottak a szekérén, ugy hogy Lovas János béres egyensúlyi vosztolt, leesett és a kerekek ala korült A téglákkal megrakott szekér kerekei i jobb lábán gördüllek át s egészon ösz-roncsolták. A szerencsudoritü jartbérésl ápolásra a debreceni kö^kórházba hozták be.
— Oserobogár sárga oserebogár.
Szörnyű voszeaelcm fenyegeti a cserebogarakat, a fölmiveléaügyi minisztériumban akadt Iierodcsük, aki országosan pusziittatja íi szegény zümmögő rovarokat Igaz, hogy eddig jóformán még alig bujt elő egy-két hirmondo, do már meglön állapiiva, hogy az idén rengeteg sok cserebogár Ívsz. Nos hát, ha lesz, tessó» pusztitaní. A jámbor ialusiak azonban aligha vállakoztmk a cscicbogár fogdo-Básra. l\'z a cserobogár-pusztitásra is olyan, mint a hcrnyoíriAs ; csak papíron van meg. És ha ii hatóság szigorúan veszi, az következik bolőle, ami az egy szőri bírságból. Egymásután háromszor is megbírságolta a főszolgabíró uz atyafit, amiatt, hogy elmulasztotta gyümölcs-a hornyokat leszedni. Kérdi a fákról bíró : íío leszedtc-o kond a gyümölcs, fáiról a hornyokat? Az atyafi válaszolt „Nem, nagyságos uram, hanem kivag-dostam valamennyi gyümölcsfámat." így lesz. majd a cserebogár pusztítás« saí is. „
— Fővárosi ólot. Imo egy darall budapesti élet ar. utcáról moglesvo : Aj Úllői-uton sétált egy ur ós ogy ökölnyi gyerek szaladt kitartóan utána.
—r Nagyságos ur l Egy krajcárt l. . \\
Az ur mogunta a zaklatást 08 a kezébí nyomott egy pár krajcárL Csak azutás votto alaposabbon szemügyre a gyereké és faggatni kezdte:
—- Eínyo l Ilyen kicsi gyerokós mád koldul. 4 Iát nincs apád ?
— Van nokem ! \\
\'— Akkor talán nem tud > eltartani Mi a foglalkozása? >•
— Koldtü. 1
— Ejhal Ö is koldul? iHát anyái van-e ?
— De van áml ö is kolduL No ez szép família. Talán ttttrfrtí
IS V.u\\ ?
— Vnu egy.
— Az is koldul?
A gyerek büszkén felelle: \'
— Dehogy I ó az egyetemen van. • — Dz szép 1 Tanul ?
—Nem. u — Hát mit csinál ott ?
— ö egy üvegben ül mort két feje van neki I
— Szerencsétlenül jár« kár-
tulajdonoanó. Béos, ápr. 27.
Ebenseo mellett történt, hogy Siarl J6-zsofnó Özvegy hárztulajdonosné és 14 évos fia tegnap délután a vadregényes Gímbach Almon virágokat szedtek. Storl-nó egy szikla hasadék szélén szép virágokat "látott, odanyúlt, ho^y leszedje, de mogcsuszott és a mélységbe zuhant. Fia utána ugrott, hogy megkapja anyját, do ő is oly Bzorencsétjonül ugrott, hogy szintén anyja után a tátongó mélységbe zuhant. Mindkettő szörnyöt halt.
Lawn Ter.nis éo Football (rágó lapda) és egyéb sportjátékokról megiolent képos árjegyzéket inpyon küld Schottola Ernő Budapest, Fonciérc-palola.
BÚTOROK
ugy készpénzért, mint róaxletfizotéaro legegyszerűbbtől a legünomahb kivjtclif legjutányosabhan
v PJsrentren és Fnchs testvéreknél
Budapest, Ul.y Toróx-korut 8«
közelében).

— Lopás » bevél
bfigbői Írjuk: A római kaüuemplóflib&n iuü délelőtt a vároa leghíresebb hitszónoka Solász Piáló prédikációt tartott a keresztény orkölcséKról. A hircs azónok piédikációja nagyon sok bivöt von-ioit a templomba, ugy hogy az zau-iolásig meglelt. A szószék nagyon alat csonv volt cs métr unnak lépcsózetét is elfoglalták a "hivók. Solász Piát? múlón befejezte romok szónoklatát a keresztény erkölcsökről, azonual észre is vette, kogY erkölcsi oktatásainak meg is volt a kellő hatása, mert prédikálása közbon tárcáját, melyben 200 korona volt szépen kilopták zsebéből.
— A legjobb ftimagvak beszerzési forrása BKautbner Ödön cs. és kir. udvari magkoroskodóso lludapostcn. Nemcsak h székesfőváros, hanem a nagyobb vidéki városok, Ausztria és Magyarország gyógy és fürdőhelyei is, évek bosszú sora óta, az összos nyilvános terek és kertek részére, nevezett cégnél szerzik bo a tartós ós szép uázsit létealtésóhoz nélkülözhetetlen kitűnő Mauthner-félo ÍUmagkoverókoL
Hygieniktts franoxla gummláruk Vnn szerencsém a u. é. közönség szives tudomására hozni, miszerint az összes hygiunikus gummiárukat (óvszereket) minden akadály nélkül továbbra is elismert legfinomabb minőségben kiszolgáltatom. Vi-ürontolárusitóknak megtelelő nagy engedmény. Kérem mogjrcndeléseikkol egyenesen ezógemhez fordulni Keleti J. Budapest, Koronaheroxeg-ntoza 17. Képes árjegyzék iugyen és bórmentve.
— Fellilvjuk olvasóink szívós flgyolmét Goldmann ós Varjú Astral hirdetósóro. >
el 2,b07 rnüiiö\' köWIttt "öTíídJtiLfly®re UiiS u esedékessé vált életbiztosítási tőkék ét JWadékok kiiizetéso 1.7-14 millió koronát igényelt. Az életbiztosítási oSItályban a biztosítások állománya 71.084 millió korona biztosítási összeget meghaladó 20.845 biztosítást ért el. Az évi nyerőség a tavalyi nyereség áthozotot boszámitva 23ö,U9ű korona 64 lillért tesz ki. A közgyűlés helybenhagyta az évi számadást ós elhatározta, hogy 110,000 korona korona (részvAnvcnkint 28 tL — 7 százalék) mint osztalék flzct-tossek ki, 30.000 korona rendkívüli hozzájárulás gyanáni a hivatalnokok és szolgák nyugdíjalapja javára fordillassók és hogy u még fennmaradó &1.8G580 koróna uj bzáuilára elő vezet tessék.
íavra
itgfjuvaw e«rv«gűÍA-béi
mnxsm*
múo " ■•«dítógl a**»Már
Bpest, V., Lipót-körül 18.
_____________ _________ .... íj.
A.iubvo oa»u>u li4*t«4 D\'A:fY * O- !\'•»»« vHóa» u001>l<Oia Uúrelytk, luv^tua HVOAV A dupla lel-[i.,uu /,t U\'liu .u> m jxopok*. B1BU8 ss VOX.VMBOS linuui t/ancia uivaika papLr. nöA*0 a IcjHno-rnabb os leffvtkonyabb irancia dsün papírból cfjen-keuU klhuxüaló U>lokk»r."Klt(m4 uüu6**|. Kltftoi csinos klAlllti«. Kziyhatók; ax ttsssss Norta-borai Ca dlawnÜAru ftslotskbon *S dobAoy-toxadekbon ax UtfUik-majyar birodalomban.
Ajjoyytik 0» mlnu kiTar.au» |mmIvú1«&U«Cs «
ingyen.
r^kipvUoteeáse és rokUr mg*»* Eertpa r+exiret /
RABINEK BERNÁT ts TESTVÉRE
Badapastea, SwwwB-utca 7|9.sl
TJfi

Fájdalmas, kínos és kellemetlen,
ha tosto bárhol viszket, sömörös, bőr kütogea vagy kipAllott. Minden bajok teljos mogszűntetósóro elég ogy tégely
Erényi-féle
Iohtiol-Salioyl.
Biztos hatás. Ara 3 koron« utssitAstal. SxétkOldl!
Erényi gyógyszerész
BiabudasAlldn 6. s*Am aJatt.
Kíraklir:
T5r3k XZir&ljr-ntosa 13. 4e Eg(or gfógy-tir VáoUUÍrat 17. ss-
Meggyilkolta a fiát,
Komáromból írják:
Alig egy hónapja házasodott meg Csizmadia Albert győri lakos. Szép, fiatal menyecskét hozott a házhoz, kivel boldogan élték a inézoshetokot A fiúval egvüit lakott apja, Csizmadia Lajos is. Ritkán volt közöttük viszály, békésen, családiasan éltek együtt. Tegnapelőtt osto költözött családjukba a civakodás ördöge.
Csizmadia Lajos, míg fia távol volt hazulról, évődött a leányával. Kz türto eleinte a tréfát, mikor azonban durvább jelleget öltött, visszafelelt apósának s nem volt hajlandó hallgatni perlokedését.
Időkőzben megérkozett a fiu is.- A menyecsko azonnal elpanaszolta baját férjénok,kit föltűzolt az asszony beszédo s felelősségre vonta apját.
Az öreg Csizmadia épen asztalnál ült, mikor fia eléjo állott. Jóizüenv fogyasztotta vacsoráját. Iívésóben egyáltalában nem zavarta fla beszédo, nyugodtan metszette a szalonnát s ette kenyérrel. A fiút fclingorelte apja nyugodtsága, odarohant bozzá s arcul ütötte az apját.
E nem várt támadóéra megrettent az apa, felugrott szókéról s a kést, mely-lyel előbb a szalonnát metélte, fia mellébe szúrta. A szúrás talált, átmont a mellkason b a tüdőt is megsobisitette. A flatalCzízmadia megtántordolt,szótlanul elterült a földön.
Njoui*U>tt"^kofy~Viliinrnll IluH.poaton
KÖZGAZDASÁG.
A „Duna" biztosító társaság köz-
g-yülóso. A legfelsőbb helyen engedélyezett „Duna" biztosító társaság ozidei ron-des 86. évi közgyűlését grimusi lovag ürimburg Rozaó udvari tanácsos elnöklet« alatt o hónap 22-ón tartotta meg, mely közgyűlésen az üzloti iolontés ós az 1001. évi zárszámadás lett előterjesztve. Az élot-MrtositAei áfaxathsn « díj A« illetmény-
M. KIR.
GAZD. GÉPKISÉRLETI ÁLLOMÁS Magyar óvárott
M.-óvér, 1901. aug. 7.
Tekiu jtes Oajzáth Ignáo urnák Székelyhidon.
Az uraságod által a magyar-óvárt mezőgazdasági gépkisérloli állomáshoz beküldött 1870 mm. szélességű és két félrészből á\'ló kosárbetétot az akadémiai gazdaságának tulajdonát képező gőz cséplögópbo illesztettük be kipróbálás végett.
Tapasztalásaink alapján kosárbetót mely nem csak hogy\'minden komplikáció kizárásával és könnyen a gép kosarára felszerelhoiő, hanem emellott olcsó is, beszer/.ésro csak ajánlhatni lobot.
Tapasztalásaink szerint kosárbotéto tulajaonkép nem más, cséplőgépnek ogy igon becsos, bői mondhatni nélkü-lözholotlen kiegészítő része, mely arra van hivatva, hogy a gazdának cséplést jövedelmezőbbé tegyo azáltal t. i., nogy nem csak a nzáraz gabonából hanem a vizesből is a szemet tökéletesen tisztán kiveri. A próba alkalmával az uralkodó nagy szárazságból kifolyólag nyirkos Bzalmáju vagy vizes gabona nem állván rcndolkczósro, hogy kipuhatolhassuk, hogy kosárbotéto vizC3 ga hona., cséplésénól is a várakozásoknak mily mértékben képes megfelelni, e hiányon ugy segítettünk, hogy a próbára csépíondő búzát, hogy vizes legyen, ototés előtt ogy fél nappal vizbon tartottuk, Az eredmény annyiban volt meglepó, a mony-nyibon a szalma és kalászban daczára annak, hogy a buza teljoson vizes volt szom noni maradt.
Kosárbotóteknek használati értékéi emeli még azon körülmény is, hogy két folo egymással folosorólhotő és így az esotleg beálló kopás dacára hosszabb időn át használható mint a közönséges kosárszerkezet.
Meggyőződésünk az, hogy kosárbeté\' téve a gazdáknak nagy szolgálatot tott.
Tejes tiszlolottel: A gépkisérleti állomás vozetője: Thallmayer Viktor tanár.
1000 jegyzék .. .„.^ 1000 számla ♦ .. . 1000 boríték .... 1000 levélpapír . . . 100 névjegy . . . 1000 reklám ezódula .
1 frt 80 kr
2 írt - kr. 8 frt — kr. 8 frt — kr.
— frt 40 kr 1 frt — kr.
VIGYÁZÓ TIVADAR
VUlanyerSre berendezett könyvnyomda müiutóxotóben.
Budapent, VI., Véoi-ktírut 39.
VUUkl BtirraD slisskaél io »riitltt Ar-njrsdméay.
Alegujabb és leojobb különlegesség
köszvényes-, rbeumás-, lsohlasx és ldegfájdalmak ellen
HerkulesfUrdői
Rhenmaflnid
Forduljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesíürdőn.
Ha megpróbálja, meg nem bánja
üt«» * \'-^at.
sw
REGÉNY. A tenger titka,
Már a Ropülőhal egyik olődje, azt mondhatnám most, hogy mentőcsónakja melyet mindig magával visz s moly azelőtt kísérleti gép volt, szabadon járta a tongort, a lovogőt.
így korüllom arra a vidékre ós így voltam szomtanuja annak a jelenetnek.
Nékem ember kollett, elhatároztam, hogy megmentom Alit, do csak akkori mikor már meggyőződött arról, hogy pletykázni voszedolmes dolog.
Leszálltam Ali háta mögött ugy, hogy észre nem vehetett.
Estig a négor szótlanul tűrte kínszenvedését. De akkor az éliség ós szomjúság mellé odaszegődött bajtársnak a halálfélclom.
A távolbau a fenovadak üvöltöttek és az üvöltós mind közelebb jött.
— Allah, tekints roám, kiáltott a két. ségbe80tt ember, mentsd mog nyomorúságos életemet és én fogadom, hogy soha egyetlen azó sem fogja elhagyni többó bűnös és csacska ajkam
Elérkezettnek láttam az időt, hogy beleavatkozzam a dolgokba.
— Allah küldöttje vagyok, mondottam oléjo toppanva, hallottam fogadalmadat és megmentlek, magammal viszi ok, ha ogadásodat megtartod. De soha ebben az élőiben cgyotlen szót som szabad beszélned mindaddig, míg én azt .nem mondom: beszélj.
Ha ogyotlon azó elhagyná ajkadat, visszahozlak ide óa újra kikötlek, ihleti c<l I
— Érleltem.
— És mit mondasz hozzá?
v
— Hogy ha megtartod a mit ogészen én is megtartom, a mit fogadtam. Soha egyetlen szó el nom fogja hagyni ajkamat, még ha tűses vassal égetnek, tüzes harapófogóval csipkednek is. Ha mégis beszélnék, kcrűljok vissza ide.
Elvágtam a néger kőteloit és azóta senki nem hallotta a néger hangját, & néger szavát
Itt van ő is a hajón.
Szakácsnak képeztettem kL (Folyt köv.)

Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST»
VB. Erzsétot királyM »5—17.
• VAreeU*«»«*.
KtkApsrhsUen lifüyik, rr»n«s ekn^te* és sskirosok rtnúro, nár 26 sr 41* AU fenn * Isg-
|obb ered m4»n Tol.
Ai Intixet mind«« kiillltAson kl I«M UdMt«, nitno» *Uutsx4 (r«t blrlokábw» vsa; külCuixea O 03. ds 37. kir. PettAe* olls-
m»r<U4a»k. Kddi< lóbb nűnt 20Ú nívwxUk leU a lejjobb (-«vliaAnnysl olbocsAtrs, kik SM^ÜaU Un-UM^cten íonUrUnl k^pessk.
A b*tcnde«4s a ujabb ém ss se4sss*gS(yl U-T«Ulményekn»k ra»»f«W4.
Kclr«UI«k »v.lUx is lorrs vsU Ukintst ntíkol Mxkúx^lUtoek. Élte HfUt U. IdAssbb tUOyAk ssi-tnára aOluuU orr ad U kusUs ím a le«.
xztrtUlUl>«ssbk ápolAs BMÜott kAIAu MutUJy ni borsiul sít«.
KUitix m«rs«ken int MUo sxobik kflMo A^oU-tjű nKtísivcttM «zcrinl,
Ax Intcxsl UWon SsssskOttsUss«] btf is s TÜU-.-nos tant (M -Mujn kArul klUi^-ilUlUrl) iMsl könr-■yen \'
Kirinslrm proeysktasi is tslritsB tsllüsUkst la-(yw bUme*fm kZld Mxklnsk
az igazgaiósdg.
Alinlj»: OAUn>-.«TT B. flal tils ,,p00»0-tfAn^ r«»mo^nwzett, IftMaMlás stéEW m2ÍS mss tivZTtl vlsxonyUT» i0 sxAtsUk ta»U 1 anyi/LiUWUAsssl ,>-.l««ii»k.
8—10 lóorejű gőzeséplő készleteket, minden fajtájú lovas-cséplő készleteit Tető és arató epeket
Mindon más gazdaság gépik nagr választókban. Kedvetó flistf-« feltételek.
Elvállal mUoml
_ Aijafyx^ Inztsn ¿1 b^enlto
KJnálypemereíQ-bont
köhögés, rekedtsóg, hurut rórfiiűléí el\'en nyálkaoldó. Egyedüli hazai gyártmány, t hí mószmentes czukorból és g^\'ógynövények bői készül, 1 deka 4, doboza 20, iO^ éa 00 fillér Gyárősa: MAKKEBTREZSŐ
Budapest, VU., Elemér-ntomn »®.s«
A világ legjobbja és kaphatók: előkolő koreskedésekben, gyógytArakban és a vasút állomások éttermeiben.
&zim$a(m*lm
idelvek. as iUetókes ceaekapaORikásoll •
által minden tekmtetbeu a legkitöuőb- j beknek vannak elismerve és igr a hazai . és külföldi kiiüitásokon aa első dija ! nyerték H ftttól kölönbBsŐ árban kap» J hatók. Minthogy ee idd weríat a ezim- ) balomnak pedálján ée belső sserkeaetési \'j utólérhetellen, taHlreánjora vsa, igy j javításokat és 4ulakitásoka is elfofrx-dok, a hang ja válásért és tartósságáért kesességet vállalok., v . -
Habit a Antal
• baogszerkésait« mselsv \'\'
Budapest, VU.. kerület, mütaA*;\' ■í\' körút 4L «4 árjoayzéket Wrmentt>e Mlí.^

fc fcUQAPE$I. «LKUttP
XI* lo ós aOesd £
hangszert *
V akar vonni, fcfcgan
tsllyon baaeseee»v\'J k014J«ak.
Jim
"•»i •JL-I
a—. 11L1 r.Mt^ri

KÁVÉ és TEA
1 kiló Háíta.Uti (l(*n J«) 1 kiló Ver»«nf (t\'vitcrlio) 1 kiló I\'orlwko (If. ajánl.) 1 kiló Cut* ((loom) 1 klió (Jyóogy (lin«®> I kilo rnocca 1 kiló mocca (IrgfmJ 1 kiló arany JáVá 1 kilo arany J*va(ig. flo.)
>9 »
frt 1JO frt 1.31) fit 1.50 frt 1.70 M L»0 (it 1.40 (it LSO frt IAO írt LSO
KQlúuOt<m eJAnlom naponta frittta pór-
küt Útikat.
1 kiló VefTM P«tk- (>(• J<5\'J frt IAO 1 kiló finom I\'Orkólt frt l.SO
1 kiiö tuba l\'óikólt frt l.AO
Kávéhoz csomagolható
4 kiló Mandula, etilt. k«<. m frt 1.60 1 * kiló Mandarin, c*á*z k«v. frt «6 1 4 kilo HáaUibfc ®frt 1.35
1 b kiló I(4stait\\al Hitt U^
411 kilót potlaxtákoál (malylon a tóbb fiOU 1« kQldhttó, mar I* vidékio 1» Ifljcten barmtntro ót tlváwolv* koM
BALOGH LASZLO
k*Y*- *m t«a kivlUU <U1*U
Budapoat,
FóöíUt: VH-JOotUnbUlor-Oto» UfT. Kiókililetck: VET Audráwyut ¿6. VI., Dohány-utoa 01.
Brázay-fble sósborszesz.
1 i ... ■ \'
Mint erösitősí-er megb«c»alheUtlen * sósborixesz gyenge egyéneknél, valamint idősebb embereknél, hogy minél
élőbb testi OkhOi jussanak.
. /
I nagy üveg ára 2 korona.
I Ids M M l p.
Legújabb találmány f
£J&lt. osiniu
Sza!)8(!aiiri2zo!t jeppinczB.
¿okkal jobbak ci okcto.k, ro.a. .«z M*
nyJc: t ujy tátija Jiugxt, hon Idj.iyótn
Si txáxal. k a padi» állhat bc ; ujycxln tán axabadalomra bojalantatt ujabb Jág-axakrí-nyok, ctopán fából, ctak a rtl fólfogátára Tan cin bidog alialmaxra, nam Inad, 70 atáxalák Jit mej-lakaritáta irható «I; méúárotok, b«nt*t«k, ra.-idíj-lótók, UJcaarnokok, ugyulnUn Kárt haaioálutnál ii nélkal6»b«totUo«k. Árj«gyi4kJiil txolgAl a fóltaláló.
Bucsanyecz József rmMt,rí*épl
WerndI fegyvert
puskatnüres által kipróbálva legjobb karban 4 forintért, töltényakat 6 krajoárért és fagyraraaUat 70 krajoárjával jótállással utánvéttel szállh
Heidlberg Tivadar
Budapaat, Váoi-körot «. aa4m.
Budapest,
tósl vállalkozó , Köbányal-ut 44{46 a
Magyarnak Pécs. Németnek Bécs.
. S Ne küldjük pénzünket külföldre! Legjobb\'órákat és ékszarekat küld
SCHÛNWALD IMRE órás és ékszerárugyáros
■ 9 t 0 8 E T T. =============
Nam tstssO tárgyakért a pénzt vloazakQItiQm vagy kicaorélam.
S3 3 ÉVI JÓTÁLLA83AL. C3 ! ......,\'H .
zsebóra
EU* tUbHjutmifi
oltárépítéwMt, nobránuU ét anuiyoftó mUlntóaat.
; AlapMmtoU 1S90-I
Va» Mar»ca*CB aaafy-ird.mO U«ltil| km» tudomaaára hatni, kogy nfiUrtaiait HHifUtl.in, « mtiybao kMik «J «I-
<xló kóptkit
taato U
Qat ÍOO UO
\'aragra dtaaktrw«»— Ucbrtmkwva marWiMcQ tíét^oiyt, ral amist tifi ol-tájokatujból f.atak, uárri-ÉfMokéa •raaraaak. Ráfi aíUxkó^akat kl^aritok it Mf^lMn. V) «cUrtcá-V«kat Untrtt fa.M ■trlwik kknatkl-dá»ér*l fceíjrra áUltotu Jina, Start* Mix» ■utntt Pád aal luat aateJaMknrtt fából tarán» P«U«bn>mlmva. ISO ISO 140 ISO
Xfy pontos nickel
«zép kivitelben Art 8 50
Bgv pontos nickel ébresztő óra „ 1 80 Valódi ezüst remontoir-óra pontos járással — ~ — m l-
Yalódi ezOst kitfcdel. ank«^ remont erős szcrkezolle!, szép kivitelben — — — M §J5 Valódi eza«t tula rcmlotoir-ankor kétTcdc\'.es óra--fel 10^0
14-karatoa aranyLizxoaok oslnos szép kivitel!:sa: 20 granun nehéz 25 frt, 26 gramm nehéz 80 frt, 80 noíiéz 88 H 40
gramm nehéz 47 írt 50 kr. — Minden láncxhox aranyba fo;lalt kOros lógók kolön ménre 15—10 gramm súlyban 4 űrt W kr.
Mindén tárgy a királyi íőpénzverdehivatal által msgviugálra és bélyegesv*.
«tttaWtv* állami U tn«|a«MkbiL - TéM* mm tltaMii UW birtokos
Vagy képes árjegyzék lag-yaa éa bérmaatva küldetik.
w ASTRAL »Jt
Oáalacaófény-harianyák fényerejük és tartósságuknál fogva az összes eddig forgalomban levő gázizzó-testeket felülmúlják. ,
Legolcsóbb árak!
Raktár és szétküldési főtelep:
G9LDMANN és VARJÚ
Budapest, V, Lipót-Urat 12. szin.
Szerenosés borosmáros.
Korcsmárosok is TMdégl^k Worw.
A gyárak sokoldalú tanulmányozása következtében, ahol a pálinkát készilik me$-gyözCdtom, hogyan koll kazán nélkül készíteni olcsó, jó és ártalmatlan pálinkát. Ezen inód által meg van könnyitve a vendéglősok dolga.
Az én könyvem megtanít, hogyan kell
Szilvóriumot, törkölyt, kukorica és meggy-pálinkát, konyakot, rostopcsint és más jó >é!e pálinkát készíteni. Tanít, hogy hogyan kell savanyu, romlott és tzin néuOli borokat javitani. Borkóstolás és megiimerét melyikben van viz. Az egész korcsmáro lókra vonatkozó törvény, a pilinkafözésrő es büntetésről stb. Miniszteri rendelet , felügyelet ügyében, hogyan szerkesztendő-kUlöu/éle kérvények.
, A kflnyv ára 8 korona.
Aki a pénzt elöro küldi, kap 10 száxelé-kot és bérmentve küldöm. Az összes szükséges szerek bcszorezhelők én szeszüzle-temben. Egy hordó pálinkához való szetz ára 4 korona.
I>
Radován Popovios
szeszUzlete a .Ualtyu\'-boz. Újvidék (űácsmem\'o.)
BUTOR
késipéiaért »«gr rosiletfl setéire legoioóbban
-nil!
BUDAPEST,
. József-körut 26.
VÍmsa 1 aaf * Mi lalW k^MaAaáua
aepes arjegyzex lagyeo m aenaastve.
KÄSTNER ADOLF
Budapaat.
VII. Kerepnl-ift 54,
ÍV. Károly ktrut 30.
(Károly-katrvnya.)
Nagy raktár
legolcsóbb árak és gyors kiszolgálás mellett
Bijollka, porcénál és terracotta ániltban,
Kerti dlaaltósak, alakok éa törpék na^y viiaaztékban.
Arjeg)*zók kívánatra ingven és bérmentve küldetik.
ÖBízfürdőben
legszebb, legegészségesebb helyen mindeu igényeknok megfelelő szobák ftlrdóvcndé-geknek legolcsóbbsn kiadók
Hanvav Józsefnél.
te. tao ISO 14« 11« 174 1*4 TaraooUa kóaaauából pollokromirom
_Cml. 100 ISO _ 140 _ 160_
kar. n m IM M« * Otaaó árak 4« fonU> kla«ol«áU»ól I*a<«tka4tk at latóitt jttlnmra,
J\\faöy jtf^p. János
MaUrmambta tflk&r-fuioaaroKáat kt ktaai-tak áa képkaralakat ujbó^ arany®tak Jótálláa
TemtsTár-Jósia fvároi,
Bonáz-utoza 6. az-
Torcny-órAk.
kV*
Kaatályok it áuatctl órák btrcndarétM 1«<*U-nyóatbbcn aaikójli Major Károly utóda
\\ MÖLLEK jáuoh
tltó msyrar óragyir gói-Ur«n<l»tóaaat BaáapMt, VII., ft»slno>y<atoK 3. ax. Kópat irj«fy(4k a kÓltaé|J«nxik bármantra.
,Tlllands!a-szőr\' matracok.
KülOolegancjkcnt gyártja:
BOCK és GRABER cég
Bndapaat, lt|7DWÓ-vtsa SS.
A TlllanUata rtír mátrto tefkitttnóbb póUik
lós»ör Uclyatt,
VI\'.\'su.\'.ii-A-axórtal tü(Wt\'. matracaink kiváló rugi)>yui.ar<jtl «t birnak, ainollatt ig«n
tarlótak, t«ljc*(n KKgtilanok, jótAllát meÜeU moly-mtnteiík ¿t nrdvf»vj ¿Ital elputzIithaUUaao\'i.
TlUí\\ada!p.-ozór matracok tOTÜbbá Igen aján-littoi a notroAM« to»:l intltg«óg fontartá.Ara át ragályos bototutáa ftllktv/t-a fortilcItniUit tiltó-zli nólkOl kUllanuk, tanok kívctiojUl.on Ttllandtia->.•(•: matracaink m\'ndtn bygitnikat kóvoUlminynck UlJtv\'Q mMftlclark. %
TJt\'.amlala-aBór matxaook bttztrzr«« n«m-ctak h»rlarti«o< léutira alánlatoi. Uantm kolónótan tti!lo<.\'<k, pontló, kirh\'izav, fórdók, itb. (rámára.
T\'iUnrta\'a-axór matrAo»±uk árai : nxgT.ig <t k\'íital »¿erint 3 rctxet 14 ca«. majái 16—18 frlij ¿{fahkint.
Tltl-.naaln-íxór kütóntoroeaá»! tólU\'.á-
tür.\'í.jol mÍ3tA Injryau.
Ilcudoü-itt: mrrUk után 43 óra alatt taxkóiólUt nrb, normálii ¿nnkra állucdóan nxgy raktir.
11 I I lll 1 ■■
Opal üvegfiarnneok
Cyliadsrt és golyót pótolnak.
Ka la-
GAzgyujtók rúdon Ka 1.50
Gástakarék * szabályozók
Ka la**»
Csillárok, gáiiuóíéBy. Splrztusz acetylen Izóféaj,
Áüégyxik logytu 4a bármantv*. VlAóki képvlaalók karaatatnak.
GONDOS és MARER
, i ■ általános viUgitási vállalat . bodapeht, kar., Váozl-körut 54. aa.
A szecesszió egy újkori izlés, amely dent máskép akar, mint azt meguzoktuk. Már mindenütt tért hódított az uj izlés és az otnberek mip> donbon változtatták nézetüket, csak ejy töl nem fognak sobu sem eltérni és ez, hogy oiutálysorá-legyeket a Hocht bankháznál vásárolják, ahol ejymáíutún ctiuálUk ÜOOOCO, 200000 stb. főnyer reményt, vásároljon
.Sorajegy árak: Egész 12 kor., fél 6 kor., ncgyéd 8 kor., nyolcad 1 kor. 60 flll.
Legolcsóbb bevásárlási forrás
a latfln«o V»
lACUttt, t<
» \' \'
■ PotomaUL-3.uo it s t JócnlnitÓÉQ Ac.liltftláír
. jniabb minôtigO aiar*r- it ^karika VKrrArip»kti*n kéuyalniM r^axlttnroUi rttt, torábbá k«r4kp\\roh *• karákpár-•IkAtránsakb*».
PoóonaUku« koiiú k-\'.peuy
---- - frt. Balxó t&ló.
______ Lao it S.7» Pit.
ál 4.50
frt. pl/Wámpa ».— át a frt. C« 3A Irt ól l.eo frtlj.
Teltidúp-puinpa l.Mát. Angcf nfarftk 8-80
1.10
_______ Dfarjak I
4.80 frt. ttb.
Peri Benő
vanfeóft- 4a karákpár-raktár fíadapatA, JótW-kócal 14. m.
190%. mi*m WM! VH^ Oa^Jr^tS». (9*4* lo»tk«k hdjbm
WRlaHT|| Dí ViLÂfiÉÙpAIrâAi
uvtfiïï^iM mim
\' EBYEnÖiip RAKTÁRA W®I RÉSZÉRE
KTM.ÔD 3R
^iifiöSIÍflER
imnk gi ÍKBYFN.
SiJïWOttésTSA
BdűlBlfl^S? n Sa51&l klaárou* aolTárot,
Far«noiak-taro 3. I. cm.
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
m.Zk\\
II. évfolyam. 119. szám
Nagy-Kanizsa, 1932 kedd, április 29,
Egy szám ? (Rt.
NAGYKANIZSAI FRISS UJSAC
, - Előfizet**! ára:
Helyben hiahos hordva egy hóra 60 (Ulér. .*. Vidékre pósUi küldéssel egy hóra 1 korosa 20 ftllix.
X
K I m A <\\ tulajdonotok:
Krauai és Parkaa. Sxerketitóség ét kiadóhivatal: Krauts éa Farkas papírkereskedés
Felelős tserkesstó: UOIVAI KUQO.
\\
Mtfjiltnlk napolta korii ragul.
Nyouutott a .Nagykanissal Frfca Újság* s*e«ődfaea
nyomdájában.
Hz uj miniszter s Hagy Ferenc.
Szenzációs katonai kinevezés. 20 lázadót felakasztanak.
Magyarul. -
Budapest, ápr. 88. Budapest Magyarország fő éa székvárosa. Itt van á magyar nemzeti szellem és tudományoaaág központja, moly hivatva lenne követendő példájával as or-azág közvéleményét irányítani és vezetni.
De aajnoa, a mi azép fővárosunk, — amelynek fejlődéséről éa magyaná tételéről dicshimnuszokat zengedezünk napról-napra, — arra nem kópés. Minden éren, akárhova tekintünk, caak azt látják, hogy Magyarország fővárosában a magyar nyelv, a magyar atilua, a nemzeti saallem, felfogáa és azokáaok minden megayilatkosáaa nem érvényesül ugy, a hogy egy ország szerző éa ezt már ezer éven át küzdelemmel éa dioeö-aéggel fantartó nemzet omág lentartó
jogánál éa hatalmánál fogra megkövetelhetné.
Budapest mindennek, amelyen as idegenes erüság bélyege megiátsxik, a leg
termékenyebb melegágya. Nézzük csak \'például fővárosunk építkezését. Annyi zagyvaságot Összehordani, annyi minden-éle építéssé ti stílust érvényesíteni, nem találunk a föld egy vároaában sem,mint nálunk. Aa utóbbi években hallottuk a magyar épitéazetí stílus emlegetését, söt ogyaa épületeket állítólag abban is építettek» de ez nem falai meg a valóságnak, sőt . ellenkezőleg, a magyar atilus ürügye alatt mindenféle szecessziós tüoaköt-bogarat összehordanak.
Kz a magyar szellem megnyilatkozása as épitésset terén.
A főváros magyar bya\'ve ígaaán botrányos. Ez a boszéd valóságos gyilkos merénylet a magyar fül ollon. Kz a nyelv minden, csak nem magyar. Tolitve van ez németességgel, tóttal, franciával, zsidóval, lengyeltől meg Isten tudja mifélo nyelv torzszülemónyekkol. Kz a nyelve Magyarország fővárának.
Ha végig megyünk a főváros utcáin, bárhová tekintünk minden lépten-nyomon idogen felírásokba botlunk, mindenhói csak német beszélgetést hallunk, szinto / .tüntetünk azzal, hogy anyanyelvünk helyet mindig a németet használjuk.
Már ídejo volna, hogy\' a főváros tár-aadalma felébredne közönyéből és megszabadítaná magát nz idegenszerűségek
bilincseitől, melvek nemzeti szollomünk » \' ■ •
éa érzületünk szervezetét ^jppról-nepra ojtopatják. Ií.7v jelszavunk le jyen
k király egy baranyamegyai polgárnak.
— Saját tudósítónktól,
Az őszi hadgyakorlatok alkalmival történt, hogy Varga Péter\' oszróí lakoshoz beszállásoltak egy lovaa katonát. Varga szívós ellátásban résiesitotto a katonát ia, lovát is. De egy kis baj esett A ló veszett rúgós állat volt, amely már több embert nyomorékká telt és midőn Varga az iatállóban saját jószágait el akarva látni, a katonaló .mellett ment el, az kirúgott éa Vargát oly szerencsétlenül találta az egyik karján, hogy as eltörött.
Persze a katonaorvos urak azonnal bekötötték az eltört kart, de — azért Varga koreietképtolen lett, a családja ia nélkülöz, a kis gazdaságát som tudja ápolni. Bizony nagy sor oz egy szegény főldmivelö emberre. Vájjon ki könyörül azon,fha bajba jut, a jó istenen kivül? Hát a király I gondolta Varga Páter, a jó öreg király, aki ugy azereti az ö magyarjait I
Kapta magát Varga Péter éa szépen megírta a levelet, ,0 eaáaz&ri éa apn*< toli királyi Pölségéhez" a melyben «1 panaszolja ut ö nehéz sorát, egyszerű, meggyőző szavakkal. És a nagyszivü magyar király megérté az 0 hűséges aiauvaiújti baját ós — ¿00 koryuái küldött a sokat szenvedett Varga Péteresz rói polgárnak

Leszarta az apját.
ldja meg a magyarok Istene érette.
Elfogott pénzhamisitók.
— Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápr. 28.
E elmen szombat esti számunkban megírt cikkünk kiegészítéséül a követ-kezökot írják nekünk :
A lotarióztatott Bodor András már gyermekkorában foglalkozott nagy elő-
szeretettel hamisítással Tanuld társai, tanárai,
anyja vagy
min
apja aláírását utánozni ¿« hamisítani az előtte a világ legegyszerűbb dolga volt.
Már IY. polgárt iskolai tanuló korában a legnagyobb mulatsága volt ogy tízforintost vagy más bankjegyot ügyesen lerajzolni.
A mikor Bodor Ahdrást a rendőrség letartóztatta, akkor találtak nála min-donfélo eszközt, amivel elváltoztathatta volna külsejét. Volt nála áiszakáll, ál-baiusz és festék.
Nagy-Boroaznyón nem nagy feltűnést keltett letartóztatása. Itten ugyanis tudták. hogy noih törheti jóban a lejét.
Feltűnt, hogy aránylag nagyon szegény családja 2—3 hónap óta hirtolen jómódba jutott.
Bodor azt mondotta ösmerőseinek, hogy Budapesten nagy szerencséje volt. Tízezer koronát mert az osztálysoinjá-tekon, do mox nom vette fel az egészet.
Bodor ós társai ma mér mind együtt vannak az ügyészség börtönében, a hol méltó büntetésüket várják.
Katonai brutalitas.
— Saját tudósitónktól. — » Budapest, ápr. 28 Ali? mnlik el nap, hogy a fenti cim
met
•\'h.ki.Mvm! ti«*- ii
ii**t urvil 1 -
fővárosi
r
A nagykanizsai kir. üg; é rség fogházának tegnap óta uj lakója van. Ifjú Grabant Ferenc bajcsi 24 évea fiu az illető, a ki szülőit akarta megölni. Nem rajta mult, hogy a szülök még életben vannak. Az eeet a következő :
Midőn öreg Grabant Ferenc bajcaai lakos olsö nője meghalt, az ö birtokát átíratta Ferenc nevü fiára, de oly kikötéssel, hygy a haszonélvezeti jog az apáé. Ez nagyon bántotta a flut, a ki mellesleg megjegyezve, verekedés miatt 22 bónapot töltött börtönben ós uton-utfélen inzultálta édes apját. Az öreg időköziién újra nősült, feleségül vévén Sznopek Mái iát.
Bz végleg elkeaeritatta ifjú Grabant Ferencet éa gyakran hangoztatta, hogy megöli az öreget. Tognapelőtt újra go-rombáakodni kezdett mostoha anyjává) miért őt apja megfedte. Bkkor as «H veteműlt flu vaavUlát ragadott és mint* vadállat rohant azűlőire, kik rémülj menekültek a lakásba ós aa ajtót mt? gukra zárták. Mig a flu az ajtót döngette és dühöaen ordította, .kutyák, ujfr magdögletek I", — addig az apa a* ablakon kiugorva, menekülai így«\' késett.
De a flu észrevette és utánna rohanva, az uton ötaaör vágta a vasviilát apjtt testébe, hj erre eszmólenül esett össze
brutalitások az utóbbi időben napirenden vannak. A katonai hatóság — sajnos — ezen mindennapi botrányok és brutalitások után sem akar, vagy nem tud ae-i{ítcni eien állapoton, hogy végre már a védtelen polgárok érdekoi ne^védelmez-te\'senek a katonaság túlkapásai ellen. Szombaton este történt, hogy részeg itonák a Keionesi-uton oldalfegyverük-h" agyonszúrtak egy munkásemhert, ma pedig már ~uiogini ujabb katonai brutalitásról adhatunk hírt.
Az éjszaka történi, hogy a Dohány-ós Rotteiibiller-uica sarkán levő kávéházból egy vigkedélyü po\'gat okból álló társaság jött ki és a kávéház előtt beszélgetőit.
Latepiezert mim,
— Saját tudósitónktól. —
Nemcsak Németországban, hanem Olaszországban is rájár a rud a híres spiritiszta médiumokra. Egy hires médium leleplezéséről, a mely óriási botránynyal járt, bzámol be az éjjel érkezett táv iratunk:
Róma, ápr. 28.
Napok ó-n örA«! «nfeMöd^ m«»l|ett
il \'¡ílj)l\'« lltft .11 Pl.ilttlliíl K. ¡M ¡1
hires médium a városban. Láthaiaila-kezek a félhomályban valóaágos virág* esőt szórnak a közönségre, a levegőben hangszerek jelennek meg és egyszerié valóságos koncertet adnak elö.
Ax előadások oly fényesen sikerültok, hogy mindenki meg volt győződve arról hogy csakugyan a azellemek jelentek meg.
A loghitetlenebb ember is hitt. Csak ogy Ramorino nevü mérnök nom akart „megtérni." *
Szombat bate megkérte a médiumot, hogy jelentesse meg neki nemrégen eb-hunyt feleségét, a mire as készségereik ráállott.
Ramorino észrvette, hogy a médium az előadás előtt marsalai borböt ivott meglehetősen.
A mikor nejének állitolagoa szelleme megjelent éa ölelgette megcaókolgatt^ Ramarinó érezte, hogy a szabom szája erősen marsalai bor szagú. Moat már tudta, hogy öt a médium eaókolgatuL Hirtelen a zsebéből előrántott egy villa* mos zseblámpát, a melvnak fénye melleit a szellem helyeit as öíeliretö médiumot látták. ^^
Nagy botrány keletkezett ebből, a mely veiekedésé faiult. ugy hogy a rendőraas
Ltl !«•!! kii*) ílt* Ilii».
ORSZÁGGYŰLÉS.
— Képviselők*». —
Kezdote egynegyed 11 órakor.
Elnök: Gróf Apponyi Albert. .
Jegyzők: Szöts Pál, Kubik Béla.
Miniszterek közül jelen vannak ; Széli Kálmán és Plósz miniszterek.
A mult úlás jogyzőkönyvénok hiteles! tése után folytatta a Ház az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalását.
A Járásbíróságok tételénél
Simonyi-Bomadani Sándor azt hangoztatja, lio^\'v az albirákat eleinto nem miut egyes bírákat kellene alkalmazni a járásbíróságoknál, hanem mini tanács-Lirókat a törvényszéknél. Kikel azon protekciós eljárás ellen, amely a bíróságoknál most dirik. Majd részletesen foglalkozik a járásbíróságok bajaival, végül kijelenti, hogy a tételt nem fogadja el.
liayüin Imre Simányival polomizál és kijelenti, hogy megbizik az igazság-ogymiuiszter kiváló szaktudásában és
lelkiismeretességében. A tételt elfogadja.
Kroaznay Ferenc a jogi oktatásról bőszéi, melynek hiányossága miatt nem lobét várni, hogy jó bírókat képezzen. A jogi vizsgákra a jelöltek legnagyobb része nem tankönyvokböl, hanem az u. n. .kérdések és feleletokból" készül.
Rákosi Viktor. Jogi szanatóriumok.
Kraaanay Ferenc az ügyvódképzés liiányait is lelhoxza, majd a bíróságok tárgyalásainak hiányait fejtegeti. Példákat hoz fel. hogy bizony a törvény elöli nom veszik figyelembe az egyenlőség magasztos elvon.
Az egységes, öntudatos - jogászi kar nevelését követeli. De a harmincéves kormányzat hasznot csinált a birói karból, az ügyvédeket ellenben teljesen magára hagyta. Így egészséges jogásznemzedék nem fejlődhet. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a szélső balon.)
Dará&yi Ferenc a végrehajtási eljárás körül előforduló szabálytalanságokat tárgyalja. Határozati javaslatot nyújt bo, amely szerint utasittatik a kormány, hogy a végrehajtási törvény azon részét amelv a bútorok foglalásáról intéakodik, novclláris uton szabályozza.
Veesi Pál a birói kar rossz helyzoté-vel foglalkozik, majd kifogásolja, hogy a bíróságokat Budapesten rossz bérházakban helyezik oly A léteit nem fogadja eL
Okollosányl Sándor a birák rossz helyzeto ellen tesz kifogást, továbbá az ellen is, hogy a vidéken nagyon nehezen lehet hozzáférni a járásbíróságokhoz. Nom fogadja el a tételt.
Plosz Sándor igazságügyminiszler részletosen válaszol a folhozott kifogásokra s igéri, hogy a mennyire tohoti,
tavúani fogja a bírák fizetési viszonyait. LÍjelenti, hogy a mi iót és célszerűt hallott,\'azokat megfontolás tárgyává fogja tenuí. Kéri a tétel olfogadását.
Szünet után: AUáz se igazságügyi tárca hátrál erő tételeit vita íjélkül elfogadta. (Éljenzés. Felkiáltások : Eljenaminiszter I)
Következik
a Xexioovai kötött szerződés
becikkelyéséséről szo\'.ó törvényjavaslat tárgyalása.
Nelmann Ármin előadó beterjeszti a javaslatot.
Kakovszoky István közjogi kifosást emel a javaslat ellen moly az 1898. XXX. t.-c. 4. szakaszába ütközik. E szakasz értelmében ugyanis a külfölddel .szerző-déssket kötni\'d* tArgyalásokaifolv-tatni som szabad, mielőtt a monarchia két állama uj autonóm-tarifában még nenv*áliapodolt. Epon ezért a javaslatot sem fogadja el s kéri a miniszterelnököt, hogy vcszedlmes precedenst ne alkosson.
flaéll Kálmán miniszterelnök tiltakozik az cilen, mintha a kormány per sundam-bundam akarná átsröseakolni ezt a törvényt. Hiszen hónapok elölt a Ház előtt ftkazik a javaslat, Mexikóval pedig tavaly
ótflszarzóiUsbon vagyunk. Ez<fez&báiyQ2üi kell tőrvésyeíftű, uiíutáa ¿Tajukóbau diplomáciai képmeietot állitöínÖc föl Mikor sz 1899 : 30. telkket hoztuk, senki sem gondolta, hogy három esztendő alatt sem tudunk a vámtarifa dolgában egy lépést som előro tenni. Akkor senki som gondolt arra, hogy az emiitolt tőrvény 4. §-a ogószen uj viszonyok szabályozása és megtiltja aa aulonom vámtarifa revíziója előtt. A törvényhozáson múlik, hogy több ily kivétel ne legyen.
SUkovs&ky István fentartja azon állítását, hogy a miniszterelnök nem tartolta meg azon igérotét, a melyet az 1890 : XXX. tárgyalásánál uíog tolt.
Viaontai Soma azt állítja, hogy az 1899. XXX. t.-o. megsértése nélkül Ausz\'riával együttes szerződést a külfölddel sem köthet. Az 1899. XXX. t.-c. értelmében jogilag önálló vámterület alapjára állunk. A külügyminiszter nom koiuct az 1807. XII. t.-c. • értelmében együttes szerződést a külfölddel, hanem csak külön-külön minden állam részére. Határozati javaslatot nyújt be, mely szerint a szorzödósben Magyarország önállósága kidomborittassék.
Házszabály vita.
Molnár Jenő kéri, hogy beszédét holnap mondhassa el. (Felkiáltások:
Holnap.)
Elnök: Még nincs háromnegyed 8, még nem kérheti azt a képviselő ur. (Zaj a szélsőbalon: Még csak 5 perc hiányzik 1
Jíesst Pál a házszabályokhoz szólva hangsúlyozza, hogy a háromnegyed csak a kétórai üléáokre vonatkozik.
Elnök nem ad igazat Nessinek, de mivel már az 5 perc elmúlt, az ülést berekeszti.
Főrendiház.
A főrendiház ma délolőlt 11 órakor ülést tartott, melyen letárgyalták és elfogadták az ujabb iudemnityröl szóló törvényjavaslatot
A delegációkba megválasztották rendes tagnak: gróf Apoonyi Lajost, báró Bobus Zsigmondot. Brankovics pátriárkát, gróf Gziráky Antalt, Ernuszt Kelemunt, herceg Esterházy Miklóst, Gáli Józsefet, báró Harkányi Frigyest, gróf Keglcvich Istvánt, RuSsevich Szvetozárt. Lukács Antalt, báró Nikolics Fedort, őrgróf . Pallaviclni Edét, báró Rud-nyánszky Józsefet, Samassa egri órsekot, gróf Szápáry Gyulát, gróf Széchenyi Imrét, gróf Széchenyi Manót, báró Wodiáner Albertet\' ós gróf Zichy Jánost;
Póttagok láttok ; Firozák Gyula pöspők, gróf Estorházy Mihály, Laszkáry Gyula, báró Uray Kálmán, gróf Esterházy János és gróf Keglevich Oszkár.
•fejírii-ífoft ¡íj
Képviselőválasztások Franciaországban.
— Saját tudósítónktól. —
Párls, ápr. 28.
Páris városa a következő képvisolőkot választolta: Binder eddigi konzervatív képviselő (ollonzéki) Hénard kormány-
[>árti ellen, Berger eddigi képviselő (el-onzéki köztúrsasági) Escuyer kormány,
Eárti radikális köztársasági ellen, Lerolló onzervaliv ellonzéki ós Perry nacionalista képviselők újra megválasztották; Pornard Pál eddigi nacionalista képvitiolő ós több szociálista jelölt közölt, továbbá Peauregard oddigl ellenzéki köztársasági kápvi*«Ifit Ae AitánvuK volt »«cionáltBts képviselő között pót választás lesz.
(Éjfélkor.) Eddig 205 válusztás eredménye ismeretes. Megválasztottak öt konzervatív, 27 nscionábsta, 25 ellenzéki köztársasági, 27 kőztát sasági, 30 radikális köztársasági, 8 radikális szociálista és 14 szocialista jelöltet, 08 kerülőiben pótválasztás losz, umelyok közül 49-ben a kormáuypárti jelöltöknek és 19-ben az ellenzéki jolölteknok van kilátásuk a
.. .,. ,-i.... i i \'ifr,¡é .
győzolemro. A caciónálislák nyerteket» ós elvesztőitek 2 mandátumot, az ellon-zéki köztáisaságiak nyertes 4 ós elvosz-teltek 4 mandátumot, a köztérsaságiak nyarlak 6 és ebeastattek 1 mandátumot. A radikális köztársaságiak nyertek 8 és elvesztettek 2 mandátumot, a radikális szociálisták nyertek 2 ós elvesztőitek 3 mandátumot, a ssooiállsták nyertek 1 ós elvesztettek 2 mandátumot.
(Heggel 4 órakor.) Kddiq 348 választás eredménye ismereten. Megválasztottak 30 konzervatív, 81 nacionálisla, 49 ellenzéki köztársasági, 60 köztársasági, 30 radikális köztársasági, 27 radikális szociálista ée egy szociálista (Gnosde-pái\'ti) jelöltet, 110 kerülőiben pótválasztás losz.
A vidéki választások közül a kővetkező eredmények érdemelnek említést: Girondemegyéüan Dupuv republikánus jelöltet, a miniszter fiat, Landemegyébon Jacquoy oddigi naoionálista képviselőt, továbbá Gaslellane gróf eddigi konzervatív képviselőt (ellenzéki) választották meg, az utóbbit Siegíried progresszista (kormánypárti)ellon. Lilieben Motte eddigi ellenzéki képviselő győzött 1L660 szavazattal. Deschanelt, a kamara elnökét
Nogout le Retrouban választották meg.
Doumer volt indokinal főkormányzó! Aisne-megyében választották mag. Rhone, megyében Aynard ellenzéki progresz-szista és Hókoe győzött. Pressensé kormánypárti szocialista pólválasstás alá kerül, llanie Garonne-megyében. Covaig-nac, Lamire abbé és Gaynard Sarthe-m egyében, Bandin miniszter Ain megyé-A. ben választatott meg. Gailloux pénzügyminiszter Sarte megyében 13.547 szavazattal győzött Senard 1L514 szavazata ellenében.
• Pária, ípril 28.
A minisztérium roggol nyoloadfél órakor a következő kimutatást adta ki: Eddig isnioreios 566választás eredménye.Mogvá-lasztottak 248 kormánypártit ós pedig 87 repuklikánust, 40 radikális szociálistát. 94 radikálist ós 21 szociálislát, továbbá 153 ollensékit és pedig 30 nacionálislát. 57 republikánus\'. V szociálistát és 64 konzervalivet, lei füleiben pótválasztás losz.
Az uj miniszter.
(Dr. Msgy Farene.)
— Saját tndósitónktól. —
Széli Kálmán miniszterelnök, a ki ma reggel érkezett vissza Bécsből, ma délelőtt a képviselőház folyosóján több kép-visolŐ előtt kíjelontolte, hogy a kereskedelmi táros vezetését egyldöre Lukács László pútizOgymlnlsz-terre óhajtja blzttl.
Mint később azonban kiderült, az a provizórium csak nagyon rövid ideig fog tartani, .mert a hivatalos lap már egyik legközolebbi száma nz ügy végleges megoldását fogja közölni.
Bgé3Z biztos forrásból közülboljük és ezzol minden további kombinációnak, elejét veszszük, liogy í.? uj kereskedelmi minisatsr Nagy Ferenc js-lontogl kereskedelemügyi államtitkár lesz.
legújabb.
20 lázadót felakaaztanak.
Fótervár, ápr. 28. (Snjáttudósitónktól.) PIgwp, hz uj bolügynilniastísr ji pultawa? kormányzóságba utazott, a hol a legutóbbi íázadás 20 vezérét fel \'fogják akasztani.
A hollandiai királyné betepaége.
Amszterdam, ápr. 28. Amszterdamból azl táviratozzák nekünk, hogy Vilma királynő gyógyulása szépen halad előre. A királynő uz éjjel nyugodtan aludt, u betogségóbo7. képest elég erős. Az orvo-

sok naponkint vozhatnak. a klraíyi kaatélyl



ZáSráb/\'ájprü 28. Tegnap* délulán Hafncr joghallgaté két katonatiszttel verekedett meg. Az egyik Tomics főhad* nagy, a másik Gyorgyevics hadnagy, llaínejf mindkét párbajban sértollen maradt, míg a löhadnagyot a harmadii összecsapásnál veazodclmosen megváglt, a karját, a hadnagynak pedig a másodii összecsapásnál adott a karjára sebe*. Hafncr ma még Ttt^c-főhadnagygyal ío> megyereksdűi, .i.,.. ,
Lemondott hadOgymlalazter.
Róma, ápr. 28. A hadügyminiszter lemondása semmi esotre som fog ezúttal általánoo kormányválságot előidézni, habár nagyon aehéz a hadügyminiszteri állást betölteni. Az események következtében a tengerészeli miniszter nagyon ferde helyzetbe került-a i^y aa ő lemondása is valósadna. ;>


A burák
badeégbaroa.
\' London, ápa 28. A Daily Telenaph azt jelenti Johannesburgból, hogy Doía-roy már pénteken elutazott Klerksdorpba kommandóiának látogatására. A többi bur vezérek is kommandóról kommandóra játnak, amit a békére Mzyo igen kodvezOjolneb tartanak.
FoalbÉ^, ápr. 28. A k«pÖ01nus-nton levő Ncsztcr-félo ház, a város legnagyobb bérháza reggel óta látóban áll. A lakókat hatóságilag kiköltöztették. A közeli főgimnázium épüloio is veszedelemben van. A diákokat hazaküldték. A tűzoltókat katonaság támogatja Frigyes főherceg je-lenlétóbon. A legújabb táviratunk jelenti, hogy a tűzvészt a nagy 6zél mellett ík sikerült lokalizálni A gimnázium meg von meni ve. A Neater-féle ház teteje leegett, ugy hogy n harmadik omelet tel-josen lakhatatlan.
/ Életunt urileányok,
— Saját tudó Bitónktól.
Budapost, ápr. 28.
Aklnok nom sikerült.
Nagyon szép fiatal urileány akart ma délbon mogvölni nz élettől. A leány Gsomány Jozeftn aradmegyoi születésü 19 óves hajadon, egy zongoratanitónak az árvája.
A leány két évvel ezelőtt került Buda-
f>eslre, uhol egy női rokona révén ál-áshoz jutott. Mivel azonban gyongo volt, zongora lockék adásából tartotta fonn magát.
Talán mi sem zavarta volna nyugalmát, ha útjába nem akad egy fiatal végzett tanárjelölt.
Ez udvarolt a loánynak ós rövid ismeretség után megkérto a kezét.
A lány mcgemcHo nz ifjút és igent mondott. Az esküvőt akkorára tűzte ki, a mikorra az ifjú állást kap.
Kapott is rnétf januárban, do az esküvőből nem lett semmi.
Napról-napra halasztotta. Mikor állását olfoglalta, azzal huc.«uzolt, hogy május eleién öljön érto os leloségül veszi.
Do nem jött még eddig és május elsőién sem fog jönni. Jött azonban egy lovél tőle, n miben azt irjo, hogy bocsásson meg neki azért, hogy eddij{ hitegette. Nom veholi el, mert szegény loányt nem t«d eltartani. Szegény leénynyal sohasem holdojrul, örőkro koldusok murádnak miud a kelten.
A ioúny jízivúro velto a dolgot ós ma délelőtt hosszú levélben búcsúzott el a hütelontől, kiment az Ujpesien levő vasúti hidra.
Abban a pillanatban, a mikor a korfán áthajolt, hogy a Dunába vesse magát, mogrngadta ogy rendőr. A leányt szabadon eresztették, szüle
BUTOROIC
ugy készpénzért, mint részletfizetésre legegyszerűbbtől ti logQnomabb kivitelig leKjutányosubban
Ehreutreu és Faohs testyéreknéi
Budapest, VI., Teréz-körut 8. W
lándrássyut kdsolében). Biépeo árjeriyzék ingyen..
A kinek kikerült.
Huszonkét,,éves, vüií\'w szépségű, fiatal leány dobta «1 magitól az életet, a Az öngyilkos unlcányt Szidarovazky aOnáaak hívják a szüléméi lakott, a kik
Szabóky-ulca 42. számú ház tulajdonosai.
A muh két azombatján marólúggal megmérgezte magát a bár az orvosok mindent olkóvettek, hogy megmentsék, az élotunt leányka most szombatén hosszú és kínos szenvedés utáp meghalt.
Hogy mi adta a kesébe a halálthozó mérget, azt a szülei sem tudták megmondani a rendőrségnek.
As öngyilkossá lett leányka holttestét kiszállították az üUói-uti morgueba, a hol felboncolják.
A mltltós bfinpör mai tárgyalása.
— Saját tudósítónktól. ~
— ápr. 28.
Három napi szünet után ma folytatták a tárgyalást Nagy Ákos és vádlotttársai monstro bünpöróben. Rónay cluök reggel kileoo órakor nyitotta meg az ülést és laouk kihallgatásával folytatta a bizonyítást. és mert csak néhány tanú van már hátra, ma befejezik a bizonyító eljárást, sőt megkezdik a perboszédo-ket is.
A mai nap első tanuja dr. Szarka Jenő törvényszéki biró, a zárlat foganatosításában részt volt, de semmi különöset nem tud. Vermes Jenő vidéki ügyvéd a Takáes-Fodor féle adásvovéui szerződésről teU vallomását. Dolly József községi jegyző a mult héten Kovács kaposvári ügyvéddel Godomál volt Bárdon. Ekkor Fodor előadta a hozzá intézett kérdésekre, hogy a szerződést nem délolőU, hanem délután kötötték volt. Kaposvárról délután öt órakor ért haza.
Rónay elnök: Azt nom mondta, hogy a mult vasársip Nagy Akos is járt nála? \\
— Azt mondta, hogy Takács Györgv volt nála, kinek elboszélte, hogy nekünk
v megmondta, mikor készült a szerződés. „Ezt rosszul lette, mondta Takács Fodornak. Előadta tovébbáf hogy aztán Nagy Akos ía folkorcsto « \'ennelcis megmutatta a szerződést. Teguap eslo Is kérte Fodor a tanút, hogy no valljon ma ellene.
Elnök: Jöjjön ide. Fodor, így igaz ?
Fodor tanú: Nem. En csak azt mondtam volt a jegyző urnák, hogy nem tudom, délelőtt vagy délután csinálódott-e a szerződés.
— Hát az som igaz, • hogy Takács magánál volt ?
— Nom láttam ón.
A két tanul szembesítik.
Takács tanú szintén kijolenti a jegyzővel szombeu, hogy ő nom jártFodornál.
Fodornét hallgatják ki ezután etekín-tetben. Takácsot nem látta a házukban, de Nagy Ákost igen.
Elnök: Hát a jegyző urnák mondta-e a férje, hogy a szerződést délután írták.
— Nem mondta.
— Hát azt miért mondta a raultkor, hogy Szolga Sándor is ott volt ?
— Nem tudom én, kérem pontosan.
Elnök: Akkor mit hazudik , összevissza.
Nagy Akos vádlott szerint Szolga csakugyan ett volt Fodoréknál a kérdéses alkalommal, de Takács nom.
Mikovich ügyész (Dolly jegyzőhöz): Megmutatta Fodor őnöknak az eredeti szerződést ?
Tanú. igen.
— Mikor jártak volna Fodornál ?
— Hétfőn kapta az idézést a ugy mondta, hogy már az előtto való napon jártak nála.
— Hát a mikor önök Kovács ügyvéd« dol Fodoróknál jártak, folyt már ittBudapesten ez n tárgyalás ?
— Ezt nom tudom biztosan.
Polónyi Géza védő újból szembesíteni
kéri a jogyzőt és Fodort. Megállapítani kívánja ugyanis, hogy Fodor rögtön másnap fetketoslo a jegyzőt skiigazitotta a dolgut, hogy nem délután kötötték a szerződóst. ,
A tanukat ujt-a szembesítik.
frUj
— A hirtelen elhalt ügyvéd.
Szombaton az ügyvédek lakoniáján oly tragikus véget értügy védnek, drNeuscblosá Tivadar holttestének a boncolását a rendőrség a család kérelmére mellőzte. Temetése szerdán délután lesz az izr. temető halottasházából.
Elhalasztott petioló tárgyalás.
A tápéi korület szabadolvü képviselője, Euyodi Lukácsnak mandátuma ellen el-rendolt vizsgálatot rnár befejezték s mára volt ebben az ügyben kitűzve a tárgyalás. Minthogy azonban Zachár kúriai biró, az ügy előadója beteg, a tárgyalást elhalasztották.
— Férj és szerető. Rudoií Igndc kereskedő másfel évvel ezelőtt nősült. Csinos, fiatal menyecskét víu a házába a a jóképű asszonyka szorgalmasan beiért ura üzletébo is. Itt ismerkedőit meg Pelrics Antal esztergályos-segéddel u en-nok a kedveórt elhaayta a becíülulea. hites urát. Rudolf, iéijác azóta egyre hivta rissza a feleségóti de az asszony nem hajlott a szavára. Az elhagyott férj tognap délután bement a felesége lakására, a Koszoru-utca 10. számú házba. Pelrics elóbo állt s kikergette a lakásból. Rudolf azonban nem tágított s ogvro azt hajtogatta, hogy ő a feleségével akar boszélni Petrics beiohant a konyhába s csakhamar isméi szembeszállt\' Rudolf Ignácaa!, a férjjel.
— Nem engedtek be az asszonyhoz I — kiáltotta vadul.
— Bemegyek, csak azért is I felelte a \'éri a már rátette kezét a kilincsre. E pillanatban Pelrics a kezében voit mángorlóval a fejére suitott Rudolfnak, a ki menten összeesett. A mentők megátlapi tolták, hogy agyrázkódást szenvedeti és beszállították a Rókus-kórházba. Petrics ollcn a rendőrség megindította a viza gálatot.
— Eltűnt váltók. A főkapitányság ma délben Marosvásárhelyről táviratot kapott, amelyben jolentették.hogy Físcher Gyula és flái cég kárára 600Ö korona értékű váltót loptak el. A tetteseket a rondőrség keresi.
— A rendőrség hírei. Frőhlich Rezső tizenöt éves cipészflu abécsi hajóállomás közelében a Dunába ugrott, do kimentetlók és Levitték a Rókus-kórházba. — A lorenevárosi pályaudvaron Mezői János 22 éves vasúti munkás lábán tolatás közben keresztül mont egy vasúti kocsi. A súlyos seboket szenvedett embert a mentők beszállították a Szent István-kórhá2ba.
— lázadástól feldörzsölt vagy kipállott testrészeket bárhol, viszketegséggel párosult sömörbajoknál, bőrktttegok-nél rögtön hat az Erényi-féle Ichtiol-Salycil. Néhány bedőrzsölés elég. Ara 3 korona utasítással. Szétkflldi: Erényi gyógyszerész Szabadszállás 0. szám. Főraktár: Tőrök J., Király-utca 12. és Egger-gyógytára Váci-körut 17.
—t---« \'$U7 a----- -------- ...
a közös hadseregben, átholyozte a ma gyár királyi honvédséghez, egyben a budapesti első honvédhuszúrezredben őrnagygyá novozto ki. A főherceg a nevozott ezredben az első zászlóalj parancsnoka los/.
— Megszökött vizsgálati fogoly, A kapuvári kir. járásbíróság fogházában Csóby Ida kemcncsdiőityészí illetőségű húszéves cselédleány volt előzetes letartóztatásban. A bűnös leányzót több rendbeli betöréses lopássul vádolják, amiket szolgálatadója kárára követeli cl, Csóby Ida o hó 24-ikén délután a fogságból megszökött s meneköléso útját oly jól el tudta leplezni, hogy még csak nom is gyanítják, merre vetto útját. A járásbíróság, nemkülönben a soproni lur. ügyészség vezetője azonnal intézkedtek a \'szökésben levő cseléd-leány kórözlotóso iránt. Az ügyészség ezenkívül szigorú vizsgálatot rendelt oV annak kiderítésére is, hogy míkép szabadulhatott ki a fogságból Cséby Ida.
— Letartóztatott sikkasztó. Súlyos vád emelkedik Schwarc Miksára egy volt biztosítási ügynökre, aki érezvén büné-nok súlyút szökéssel igyekezett elkerülni a büntetést. Mikor helyzete tarthatatlanná \\Ali íucg^ököil Nagyváradról a azóta Debrecenbeu bujdosott. Főnökei ellűnéso után azonnal vizsgálatot indítottak ellene és ez meglepő eredményre vezotett. Ellene nyomban boadiák a panaszt sikkasztás, csalás és okiiathauiisiiás vétsége miatt. A nagyváradi kir. törvényszék kiadta a köröző levelet, do mindozideig nem sikeiült öt elfogni. Teguap délután lödben felismerték, a mint a főtéren sétált ós figyelmeztették rá a poszton álló rendőrt, aki nyomban le is tartóztatta. A rossz uira tévedt fiatal ombert átkísérték az ügyészséghez, honnan a napokban Nagyváradra fogják szállítani.
KASTNER ADOLF
VII, Kwepatí-Bt 54. "O&ZÜZtf-Nagy raktár
legolcsóbb árak és gyors kiszolgálás mellett \'
majolika, porcellán Js terracotia ántklun.
Korti diszltósek, alakok és törpék nagy választékban.
Árjegyzék kívánatra ingyen ós bérmentve küldetik.
Nyomatéit Székely Viktornál Budapesten
Gsízfiirdöben
logszobb, logegóaz8égeuobb holyen minden igényeknek megfelelő szobák fürdővendégeknek legolcsóbban kiadók -
Hanvay Józsefnél.
\\ Ingpa és íJérmenfre k«p.
tnlnd.nkl .gykeMléíikanyTecíkít.nielybJlbáiklképM
Alegflnomabb Likőröket és Rumot
hldtg uton minden ktiíOlék nélkül míg a Uskissbb
is íwaert uteJüoiKH
slJáUiiinJ.
WATTEBICH A.
UudapeH, Vli., llobAny-utca 6. uim alali. Alr.pUtatott 1SSS.
KHOnt.Ut.lt 8 étemmel i» számtalan elismeri
okletéUol.
11IREK MINDEMÜL
— Szenzációs katonai kinevezés.
Bécaből jelentik : A ma délben Bécsben kiadott katonai rondeleli közlöny szenzációs katonai kinevezést tartalmaz; a
király József Ágost főherceget, Józsof
C*sk »eyeier príbskírvse
rtudoljék meg » «oduiis-Ulu, ralédl angol stépilA síelt, UporV» tfllst és incg foznA -tíís gyti5dni, hoty eiodafter una-n.il el áTotit sxeplöt inát-toltot, miiideníels UsxUt-ianságot ss ercrrOt Í4 * bérnek gyantám üJe*iget. íia-Ul>i.;;:t kCteiAntx. Ars 3 koroas. Valódi angol «tgorka-s/appan 1 kor. I éarab J kor. 40, peder 1 kor. 90 is 8 kor. ValWl angol ml. u4»4|li»n kíphulA csakis ItelsM* Kornél rrAfT-U.riban. Voincavár, a bora mindsn BMtalrsadsUe nitÍAcr.U. nudaperten kapható Törik-fils tritr-sierUrkbsa. Kuily utca B. és Amlrissy-»» »9.
KÖZGAZDASÁG.
„Anker* biztosító társaság. Az
Ankor élei- és járadékbiztosító társaság Bécsben, áprüis 10-én \'tartotta éJI-ik rendes közgyűlését Prokesch Osten Antal gróf elnöklete «kit. As előiei iesaí«« jelentós 6zerint 1001. évben 10.368 ajánlat 54,209,155 K. tőkére ós 58049 K. járadéki a nyújtatott ho <iú 70CG 8zeuő-dós 40,747,118 K. tőkére és 48.280 K. járadékra látesittetett. Az év végón ér-vényben volt 87.9-188zcrződés511.881.371 K. tőkére és 801.378 K. járadékra. Az 1901. évbon halálesetekért, visszavásárlásokért, életeseti biztosításokért óajára-dékbíztositásokórt ösg2osen 12,219,828 K. flzettotett ki, mig a tartalékok szabályszerű emolósére 18.525.278 K. for-dittatott. A halálesetre nyeremónyré9zo-sflléssel biztositotiak nycreményopztalék m\'unánt A) osztalékteiv szerint az óvi
wmiexat, urával szerint (emelkedő osztalék) a biztosítás tartamához képest az évi dijnak 24, 21, 18, 15, 12 és 9 százalékát kapják, mely a társaság budapesti pénztáránál készpénzben folvohető. A biztosítéki vagyon 128,031.220 K-ból éli, ehhoz jön még a 2.000.000 K-t kitevő alaptőke és a tőketartalék a kölcsőutarlalékokkal, melyek az 1Ö01. évi nyereseaboi udoit Összeg liozzászáiuitásával 0,204.209 K-ra rúgnak, tehát összesen 130,895,026 K. Az összes vagyon 144.990,879 K. A részvényesek között kamat és felüloszia-lék gyanánt 400.000 K. usztotik ezét, a nycrc!üényrészesülÓ8sel biztosítottak osztalékalapjának javadalmazására 340.000 K. utaltatik 4t ia n rendkiíül tartalékok omeléséte 100.000 K. fordittatlk. Az 1891. évben a nyereményrészcsütés-scl biztoaitottakiiúk és a felszámolás«», került garanllrozott túlélési csoprtb^to-filtások tajaínak nyereményosztalékok gyanánt 747.527 K. fizetett ki Az 1Ó01. évi részvónyszelvóny 1901. af. !u> 21-től kezdve a társaság hudaposu és bécsi pénztárainál 200 K-val váltatik be.
Bndapesti gabonatőzsdf.
Szilárd irányzat ós nagyobb főrcawn. mellett 10.000 métermázsa buza JÉe^jl forgalomba 2 ós fél fillér magasai ár mellett\'.
Magyar fctus ip:.-ts 8.W-8.01, F.oíS Épr.-te 7.K-7.2T, Zsb ápr.-ni 6.«e-0,8T, Tcrgcti l -DndapesU órtéldöxsde.
Elílíiidén kilUtí\'.l: OirlrAk bttclfé.rr «70 Magyar MtslrtsiréoT LtS M Jstiüoj bank lUmamuntayi U-i. Usstiik ktUav. W. Magyar Uteiicuvcny ÖSÍ. Magyar 4 k^isIMo. srsr.y. »rndtk 120. Loronajiiadík HM. Le.z£n>it«lAbso 439.— Jol*. lauk 400.W iUmamniányi Osau
magyar állaniTaiut isszvény 67l.2i L\'i-ll vssu\'. 65.— Ncw.t biiod. jimrk* 117.35. Vlliamo« tasut ÍI.4— UudspMli kOsuü 010.50
Ecoal éltuktössde.
Uéec, éprills M. Üt/uak hllelr. CT1.-Magyar th\'.tolr. —.— OuUúk-uagy&t állauiranU Uutcuy 076.75 * szézaUkof ma;yar sranyjáradék U9S5 Magyar koionajiradék —.-. DéU vasút
A köxpontl vásárennrnok ára
A mai forgalom Ucu él«nk volt é. az éltluü cikkek ára omi\'lksdelt UrAgább l«tl a hal és a hui, csak u bwomlt éta «m4lk«dett. Az idei csiba darabja 8 korona, lyuk darabja 140 tUlér, kappan IW fillér. A vidék rét küldutt huolt ludak kilója ICO fiU. pulyka kilója 120 fillér. A tnarliahu« eleJM 144 Iliiért iiogyél 116 ftUér, hiluliát é» roUélyorl 162 ülWíirt mérték a mésaárosok. TaavaJ kltója ax) fillér, Friss oj6> laisodrsndfl Aru M darabul olrartak Z loj&uáéxt
Ferenozvárosl sertésváeár. (Hivatalos jelentós.) Készlet 107 darab. Erko-zett 878 darab. Osszoson 980 darabot Eladtak 605 darabot. Maradvány 875 darab. Mai árak: Malacz 80 korona, páronkint 120—180 kilogramm súlyban 160-180 kor. 220-280 kilós 98-104 korona. 320-380 kilóa 98—100 korona Öreg nehéz, pironkint 400—500 kilogramm sulvbán 92—98 korona 100 kiló-urammonkínt élő-súlyban. Páronkint 45— 50 kilő ós a vótelösszog4 százalékának elengedóso mellett. A vásár lanyha volt
Királypemetefü-boobon
köhögés, rokedtség, hurut, rémhölés ellen nyálkaoldó. Egyedüli hazai gyártmány, mely mészmentos ezokorból és gyógynövények bői készül, 1 doka 4, doboza 20, 40 és 60 . fillér. Gyárosa: MáBKEBT REZSŐ
Budapest, VH , Elemér-ntesn S9.sz
A világ logjobbja és kaphatók i előkelő kereskedésekben, gyógytárakban ée a vasat állomások éttermeibea.
óuetk
UJt
Megjelent
UJI
VéUrtQSekotetlen utmsUtó MekfesstM TéMJetokbea gasgag kalaas
Ffe írzáü • ZiHil JL
Bűnök as ifjúság nemi életében 4« azok hatásai a férAkorfcaa.
®r. wrrzoEn rrvajoan.
T^J^JI1 LA nonnills nemi éUá. SMsndS b»»ík. TsrUU eaalidbél tsW Issiárwasás. Fal talankesé gjerm^iok. A swdeli Ifjuaág ««xnUÍ. bttMl. Ax «ftfsrtAaís. MaxóraMs. KlcsApMcisok. 8aorol«m élim«1 élőt »«Alis sssrslem. Fllri. POssSMk. Knéki neralera. A Mni siassaélé-mk téM«s kATsUwméeysL Ntaes ttUcas b^sg-■U. AI»»«mAxfm. Fsrds uevsláe ■ txnAook. A hatása. Érdekes eesásk. KaUs-JL MecrendalbsU a sasnécál i
REGÉNY.
A tenger titka.
be így még nem ludott boldogulni.
A munkaerő is kevés és olyan emberre van most már szükségem, a ki ttai ugyan beszélni, de soba és sehol ném mond el olyan dolgot, a melyet titekban kell tartanom.
tgz az ember te vagy, ha ugyan még Ö\\ost fs állasz szavadnak és sorsodat C»r/o akarod k^tni az enyémmel.
f~- ¿?c.vanmak állok, mondotta most Jj.\\ ;uccí6 hosszú szünet után. Azt mondottam, hogy aa ¿letem 11 ded rendöikozzél vele. Ds — ezt szükségesetek tartom megjegyezni, csak életemmel rendelkezhetsz, becsületemmel nem; becstelen dolgokra nem vállalkozom, inkább meghalok.
Becsülolodnek baja nem esik jó ember. Olyan töméntelen kincs áll rendelkezésünkre, hogy ha hozzáférhetnének, miatta at államok és országok lennénefc banditákká. Nem akarok érdcmetlenüj senkit sem bántani, de az erösebb jogával óhajtók élni.
Nem rabolni akarok, de hóditani fogok lia lehet, bóké» megalkuvással, ha pedig elkerülhetetlen : megüzent, nvilt harcban. Nem az a célom, hogy pusztitsam az emberiséget, hanem az, hogy megakadályozzam, miszerint egymást büntetlenül tovább is pnsxtithassák.
(Folyt, köv.)
MNttMMiHMtMN
eme- BaUailan olcsóság
Brázay-féle sósborsze^z.
Mint erösitőszer megbecsülhetetlen a sósborazeiz gyenge egyéneknél, valamint idősebb embereknél, hogy minél előbb testi sröhöx jussanak.
H
1 nagy üveg ára 2 korona.
1 kis

A magyar
GAZDA KÖZÖNSÉG
Hazai általános biztosító
részvénytársaságot,
■ír. melynél nemcsak
alőnyös feltételek mai-
ílott lehet biztosítani, de
^ . Jjw rubálící vali ttrük hirmely »xlnban SO íiU4r
Uj aranyoxo 1 Uvc* tu.cU.i-----50 fillér
1 k<. lxnoítfán ptilló íottdk-----100
X kgr- olaj uaUk — --------60 „
1 kjr. grlma patent luulax— —----7S ,,
X*pb*t4i
raktáriban Dob-nto* 46
ßräll Testvérekkor
készpénzért nn résiletfl-xetésre legolcsóbban
[FUCHS BODOS-
BUDAPEST, Józsof-köi ut 26.
¡ahol az előforduló kódokat azonnal és ooél» lányosan becsülik, sőt cjyopsan ki is fizetik.
A teQujabb és legjobb különSey&ssBy
köszvényes«, rheumáa-, laohiaax ás Idegfájdalmak ellen
Herkulesfürdői Bheumaíluid
Forduljon Schwab gyógyszerészhez Herkulesfürdőn.
Ha m«ffyróbá]Ja, meg nem bánja
1 üt*» ár* 1 forint
Virágbarátokiiak!
ApUrnl" virágtrágya-kivonat III IUI Wl használata bámulatos hatással van a rirások fejlődésére, sxinpompára és illatára.
Egy doboi 80 fillér, L&O kor. és 3 kor
á hol nom kapható, oda postán bérmentve ktLldi
I K.j fl K. SO fllL ée 4 koronáért
a főraktár:
Waltersdorfer Pál
drognlata Budapest, Korepeel-ut 8.
H
ERHSTFIM S^öOttésTSA
&m IM kä Hl-áa «ad? fl ■nUQïa KUAróla* »♦IvAro«.
KUArôU* B«lv4roa,
Ferenciek-tere t. I.
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
HUI14 hUST »
„FEEOLIN"-«,
i/«r a k4«Jwk, » it f.f»**a» \'
\\ lf*tiMtiul»»aWw *T4 4« a lt: „«„vlkk krrrV <UHc«i».64«. i, Ol «v aiakvt ny.r a ha"
Uiata AUal. A „V^aU." « itbb 4a Itf ftliaabb n6v4oyb5l tlö U\'ltott nappa«. J6t4llonk tovibbi, "oxyax 4a ri.aal. Mrslk&l
rolttutr) 4» are»4r»em4»«k IwlmnMril rtb a UaaxnAlata Uu)
ayomtalanol «ItOoDak. A »raaUto\' ■«»jobb haJÜaxtKA - haJipoW - <» oajufpltöuw,
auiu.C a ».fVopai»<iat 4a
a kit.rm4ai.UMbb 4« ^¿o^**«»** t4.,«r. A kl a „WaatUM 41 aa44ai uappaa h.lytt haixollja, Ilatal 4* ««4» marad. MU»««tBW marunkat • p4n» nono.ll vluaaa<4x4ra, ha a «»*•«»■ na>xn4 ata n»m ifkma. Ery darab 4n I k«r., J darab 2.60 kar„ 4 darab 4 ka». 12 darab 7 k»r. Et* darab ut4nl t>ort< » (U Ut, 3 databao (olöU 60 filUr. öJin
• 4ttel ¿0 nil4rr.l több^. MtmeMIwtf tlitM H. Ifiraktiiiban B4ca, YU Ut WlUntr. IS.
Ha TalèbaB }à tín*át akar ugy vagy rendeltssasa
Klassai-Tiixtéit
Maderspach és Székely ^\'"¿aT SwájöS óra-ipar.
Ccak IG kor.
S«*k4ri6ka«k, tlaitekn.k, poatt.., vasuV 4« r.nd6rüaJtvir..líWn.W, Y.lamlnlmln-doukln.k, ktork Jó ¿rira aitlka^/a vaa, szive. tuJom«»/.t j hoxtuk, hojy ml m aradat! (eofl HWar. tl.ktro-arany-plaquo ranftntolr órái; >C!aa.
htttt.« rasd.xer «gn.dufl «liruslticit «ívccllk. I.tto órák anUmnpi.Ukua pr«-clxlós axcrkcuttcl rjiichli clUtva, leipontculiíij!» vannak: axabátyoxva it kipróbálva
óritrt hir. m évi Irisí-.W jótállást villaluuk. Ar ,n tokok, ualy.k hirom l o.i Ml, *fj meó.i fiJ<lfc<| (,t>A»onílte)4l!»n.k. portci» 4» lef dlr.loaabb Ulil fl! ájuak 4« ax újonnan fclt.Uit >V )
__axolut váltoxatlan amarlx.\'
Idln 4rcból kéaxülntk," rano.k itronr., mláiul oly «radatt baaoolatoa«4n^k a valódi arany órikhox, boKT mí. , ax.k4rtÓk üuJ ara ktlönböjtatliatók m«| .gr tOO koroaa 4nlk9 1 valódi arany órától A vllá* afyedlll órája, mely aoba ><a : vc.xltl at valódi arany klnírí.ít 10.000 utá»r«Dd.l4tt it kÓrUlbaMU 5000 dlaa4f* Wvelat kaptuok S hónsp l.fcrgé.a alán. . Ara *gy «ri vágy nót órának c.ak 14 kor. vám- 4ab.rm.aiva,. Minden óráhox c<ty bírtok Ingyen. Lordlvatosabb 4. It^.la. \' einaabb araov-PlMue-láncok urak 4a bOl^yok tinit* (nvak*K láncok la) k 3, 5 44 S korosa. Mlndon mtg nem foltló\'ír» \' klfogáa nálkül vlaaaav«t«tik, miáltal aamml kac^áxUtár. SxáV koidaa utiavat vajtv a c4na alól.xaa brkdldóse «Uen4btn. - \'
Itcadalix4oy«k lnt4x«n<1ók i Uluren-VeraiüxűthauB„Ohrono»,<BftseiX. (8ohweli),\'
taraiak gválcfca \'¿3 fíH , lavaUxólapok 10 fl!Ur<a b41ya^«l tUátHl kftWandók. — Magyar Wvalazá*.
A legjobb Varrógépek
ugy ipari, mint családi használatra
Schweitzer Testvérek
gyári főraktárában KMtOLCZON seeremhetök be.
KétxyvlixM« »4»*l«ttl»«t4a»a la • l«fl«laó gyáel éMktas,
Varrásban ée divatoa mühlmséebea lngyon oktatáat nyújtunk.
Oéptttk éa ffépróssek Búiii«areodsztíQ|é|UL
Moohanlkol gépjavító mQhely. MegbljúuUd utatóUgynök fblvétetlk«

wntiru um n t r^.
Magyarnak Pécs. Námetnak Bécs*
Ne küldjük pénzünket kfllfáldcel Legjobb órákat és éka sexeket ktfd
SCHlNM IMRE órás és skszeráruoyáros
:-ii---r PfiOBETT, . ■ ,
Rom tetazö tárgyakért a péwzt vfsesekllfdOm va a 7 kloaarélew.
« ÉVI JÔTÀXJt*ABiVÔJu. Ili\' aOB
saebáia
Valódi etüst kétfedel. atik«^
remont erös szarkezotlel, -V
«záp kivitelben — —■ — M M8 Yfttódi «*0*t tul* romontoir^
ankor kétfedeles éra--M 10.80
Egy pontos niekal
szép kivitelben ftt 8 60
Egy pontos nickel ébresztő óra H 1 80 Valódi ezüst remontoir -óra pontos járással — — — „ l—
14-karatoa aranylAaoxok csinos aaép kivitelben:
2Ü gramm nehéz 36 frt, 26 p-anun naliéz 00 ftt, 80 griuiun nohéz 8fl fct, éO gramm nehéz 47 frt 60 kr. — láinden lánczhoz aranyba foglalt köve* lógók külön mérve 16—10 gramm súlyban á frt 60 kr.
Mindén tárgy a királyi ftpánsverdchivatal által megvizagálva ée bélyegesva.
ZiteaWtT* állami 4e MMjhwMtta - Tóbb tan iHiaii .l Uv4T btrtokomJNw
■agy képee árjegyaák tn«yea éa fcémaatre küldetik.
Werndl fegyvert
puskamüves által kipróbálva legjobb karban 4 forintért, töltényoket 6 kr aj o árért éa fegyverosljat 70
krajoárjával jótállással utánvéttel szállit
HeidSberg Tivadar
Budapest, Václ-körot 0. saám.
J-\\
aranyozd
molylyel bárld azonnal mosha-tóan uj;á aranyozhat elavult tükör ét képrátnát, szobrot stb. üverje 80 kr. iNegveJ literes 3 frt. Nyolcad literes ecsettől I írt ftO kr. — Megrendülhető
Kertész Tódarníl
Budapott, Kristóf-tér K4pca árJc£y;iVct loíyan óa bín.u.-Urt kO!d.
IC©Malsl Péter és Fiss
miifestő, vegytiszlisztiíó és gőzmosó gyár
Budapest, s SzSvetség-utcza
üri, nöl- ás gyeimeköltönyök, dls2ii2 w butorszöveíek. i !
függönyök, szonyegeX csipke és végáruk, szőrmék és febmmüek szamaiu.
1
KiCTS^araaarçr. i
7.
I évfolyam. 120, szám
>i." -rt -.htt-N
Nagy-Kanizsa, 1902 széria április 30,
Eff öii ?
YKANIZ8AI FRISS UJSAG
Eiöfiz81ési ára:
ll.lybon házhoz hordva egy hóra 60 flllér. ,\\ .*. ,*, Vidékre póstui küldéssel egy hóra 1 koron« 20 ftllér.
Kiadó tulajdonotok] y Felelőt »serkesstő:
Kxaues éa Kar kas. BLOSVAj HUOO.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Krauat ét Farkas papírkereskedés«.
-—■ mama—p—........- —-. ■ —•—— • t —
Migjelsnik naponta korán n$ftl
Nyomatott a „Nagykanisia! Hrtit^tág* tsetsődites
nyomdájában.
Megörült a vonaton. Ministerkombínációk.
ut-A y
Disznóság.
Budapest, ápr. 29.
Ismét a tzogóny embert akarják nyúzni kizsákmányolni,hogy igazán qjár annyira jut; hogy ma-holuap még a kimerítő, vórizza8ztó muuka után azt sem engedheti meg magának, hogy ótelei kőzött a a hus is szerepeljen.
Először a pókok mogdrágitották élelmét, felemelték a kenyér árát, most meg a hentesek akarnak elbánni a szegény ombőrrel, felakarják emelni, megakarják drágítani 16 fillérrel a hus árát. Mindenki a szegény ember zsírjából akar élősködni, mindenki csak a szegény embert nyúzza, mikor a mostani rossz viszonyok között ugy is oly nehéz neki az élet i ■ >• ■
A gazdagok nem érzik meg azt a tizenhat i fillért, azért nem von-ják\' meg maguktól a hust, amelyet pedig jobban nélkülözhetnének, mint az a munkás ember, akinek szüksége van az erősebb táplálkozásra, mert máskülönben nem képes a fárasztó, minden erejét igénybe vevő munka elvégzésére.
A szogény ember pedig, ha megtörténik ez as igazságtalan husdrágitás, kénytelen lesz magától és családjától megvonni a tápláló hes eledelt
Minden merénylet a szegény ember ellen irányul és ilyeu körülmények kőzött nem csoda, hogy véréből gyűlöli a borzsuát, a töke hatalmat, mert ezekben ellenségét látja, kikausak arra törekesz-n«k hogy életét megkeserítsék, sót lehetetlenné tegyék. Ez az oka annak, hogy a szegény ember pártolója minden mozgalomnak, mely a hatalmasok ellen irányul. Es ha. a viszonyokat vizsgáljuk, la vau.
Logyünk végro némileg tekintettel a szegény emberre is és törekedjünk arra, hogy életét megkönnyítsük, ne pedig folyton méguehezitsük.
Ennek a tervezett hus drágitásnak nem szabad megtörténni. A hentes-mesterek zsebének nem szabad alárendolni a főváros lakosságát. Majdnem minden államban szabályozva vau az a maximum t legtöbb élelmi cikkro nézve, melyet a kereskedők szedhetnek, do nálunk evvol nem törődik senki. ^ A főváros kópviselőtoBtülotóuek fel kell emelni tiltó szavát ezen zsaroló merénylet ellen és hogy őzt megteszi joggal elvárjuk, megköveteljük tőle, mert nem ül annyi hentes és mószáros mester a . főváros képviselő testületében, hogy ezt megakadályozhatná^ mert akkor biztosan meg lenne n hus tlrAgíiAfr.
Ha jogos a hentes legények sztrájkja, sokkal jogosabb lenne a vásárló közön-Bég 8»;rájkja, de nom tudjuk, mit csinálnának a hentes és mészáros mesterek, lm a közönség Ő uapig nem vásárolna husi. V\'üószlnülog egy pár bezárná a boltját, %
Jó lesz azért egy kicsit hentes uraim meggondolni, mielőtt valamit a közönség rovására el akarnak követni.
Klnevezesek.
A hivatalos lap néhány hasábra való katonai kinevezés és clóplóptotós mellett a következő kinevezéseket és címadományozásokat köz.i:
Magyar igazságügy-miniszterem előter-
J\'osziósére Szarvady Lajos és Weiner rliksn szegedi törvényszéki kereskedelmi ülnököknox a kereskedelmi tanácsosi címet díjmentesen adományozom.
Kell Bécsben, 1902. évi április hó 26-én.
FKRKNGZ JÓZSEF, s. k.
/Dr. Plósz Sándor, s k.
Magyar igázságügyninhzterem előterjesztésére Vermos Gusztáv pócsi ítélőtáblai birót kúriámhoz számfeletti bíróvá kinevezem. ^
Kell Bécsben, 1902. évi április hó
24-án.
Ferenc József, s. k.
Dr. Plósz Sándor, s. k.
Magyar igazságügyminíszterem előterjesztésére Polán^ Aladár beregszászi ügyészségi alügvószt a beregszászi, Babó Andor békéscsabai járásbíróság albirót óh dr Sirchich György szegedi ügyész-séd alügyészt a szegcdi, Kletzár Lajos bal lasta-gyarmati ügyészségi alügyészt a balassa-gvarmati, dr Bock Bernát oravica bányai járásbíróság! albirót a lugosi, dr Uedő Béla znióváraljai járá«birósági albirót a besztercebányai ós K iváca Károly marosvásárhelyi ítélőtáblai tanács jegyző albirót a kézdivásárhelyí törvénv székhez birákká, Halász Antal makói iárásbirósági albirót a módosi, Szabó István szinérváraljai járásbírósági albirót a szinérváraljai és Jovián Viktor há\'szegi járásbirósági albirót a felvinci járásbírósághoz iárásbirakká, végül Viid Károly szabadkai törvényszéki jegyzőt a ilettai ós dr Frankó László gyulát gyakorló ügyvédet a németbogsáni járásbírósághoz albirákká kinevezem.
Kelt Bécsbon, 1902., évi ádrilis hó
25-én.
Forenc József, s. k. ,
Dr Plósz Sándor, s. k.
pedig nem nevezhető nagy szegény*
sógnek.
A családunk megcáfolhatatlanul a legrégibb nemes család, avagy ki tudja visszavezetni nemességét a trójai kirá-lyokíg, kik őseink voltak? Utóbb Pannónia fejedelmei lettek őseink, a sicam-berek fejedelmei, majd uralkodók a frízül! grófságokban.
As ujabb időkben ismét előtérbe jött a család I. Lipót császár alatt, kit kancellárja, olsö miniszterre, Porcia János herceg a nagy-német birodalmi trónra segített s ezért I. Lipót rendkívüli hálával volt. Elhalmozta kegyeltjét a legnagyobb ranggal és kitüntetéssel, sőt választófejedelemmé is proklamálta a mit* lerburgi hercegségben. Ezt a jogot ugyan nem gyakorolhatta, mivel a krajnai főnemesség ellene szegült annak, hogy a milierburgi hercegesitott grófság elsza* kittassik Krajnától s igy a dolog abban maradt.
Miután azonban a dekretum approbálva
kiállíttatott, a rang megmaradt. Később Porcia Antal herceg teltenseei hercege sitett grófságához megkapta a média tizált rangot és helyet és szavazatot az úgynevezett Reichtfürlenkollegiumban, a mi által a család egyenrangúvá tétetett a most uralkodó családokkal. Ez mind okmánvilag bizonyítható.
Rang tekintetében a mindenkori Porcia herceg a legmagasabb hercegi címet viseli s igy téves felfogás, hogy csak a kegyelmes cím illeti meg. Magyar ldfe«. jezése ezeknek a címeknek nincs.
Az udvari kabinetiroda és a Gótai Almanak adatai mind tévedésen alapulnak s ezt én mind okmányilag fogom bizonyítani az illetékes helyen. Kiváló tisztelettel Porcia Aladár, birodalmi herceg.

Porcia herceg múltja. .
A lapok mostanában igen sokat foglalkoztak az elhunyt Porcia herceg érdekes múltjával, mely közleményeket most az olhunyt herceg fia, Porcia Aladár herezog a következő levéllel igazítja helyre: Édes atyám biharvármegyei ^Sstolgabiró volt, azután pedig nom utbiztos, hanem Biharvármegyo fő-uibizloac, később Herkules-fürdő kormánybiztosa s végül elsőoszlálvu állami gazdasági intéző. Napidijas édosatyám soha nom volt, sem pedig nagy szegénységben nom élt. Olyan volt ő, mint a régi jó magyar földesurak, a kiknek soha sem elég a jövedelmük, do szegény soha nem volt a mindig tisztelt s mindenki által szerelvo becsült főúr volt.
Évi jövedelme szegénysége idején is .me^huiadta a uegyvenozer koronát, s
Titokban viszonya rolt egy nagyon szép leány nyal, a kiről sondotkodnia kellelt, mert nemsokára fiúgyermekkel ajándékozta meg. Est a leányt elakarta venni feleségül.
Hogy fentartásukra szükséges pénzt megszerezze, ójjol nappal dolgozott
Beállott egy fővárosi íorditó irodába, ahol francia, román ós szerb nyomtatványokat fordított le magyarra.
A gyermek születése után nehánv nap-
Eal meghalt az anya, akit rövid időn elül követett a gyermek is. Varkalek nem tudott Budapesten maradni. Fájdalommal telt eziwel utazott le szüleihez, akik nem tudták eléggé vigasztalni.
A sajnálatra méltó ifjún erőt vett • búskomorság. Napról-napra szótlanabb lett. Az orvosok ajánlatára szülei Budapestre hozták fel.
Tegnap indultak el Belgrádból, hogy valamelyik hidegig gyógyintézetbe helyezzék el. f
A szerencsf\'ienen mindjárt elinduláskor nagy izgatottság vett eröt, amely útközben egyre fokozódott.
Folyton hajtogatta az öt kUérö epe előtt:
— Először mindkettőjük sírját fogom megnézni.
A főváros közelébe érve kiszakította magát apja karjai közül és a waggon ajtajához ugrott, amit kinyírni igyekezett.
Csak nagy nehezen tudták onnan el* távolítani. Do lecsendesíteni már neos lehetett. Kitört rajta az őrület a legnagyobb mértékben, ugy hogy a mentőkkel kellett a vonat megérkezésekor • a lipótmezei tébolydába szállítani.
-v
Megörült a vonaton.
— Saját tudósilónktól. —
Budapest, ápr. 29.
Csak a napokban említettük, hogy micsoda izgalmas jolenetek játszódtak ío egy Budapestről Grácba olindult személyvonaton, ahol opy előkelő családból való koroskedő ncie megőrült ós őrültségében a vonalról lo akart ugrani.
Most ebez teljesen hasonló eset adta elő magát a tegnap Budapestre érkezett zimonyi vonaton; a sajnálatra méltó teremtés itt férfi volt.
A nevezett vonaton hozták ugyanis Varkalek Simon iassyi szülotósü 25 éves volt egyetemi hallgatót, aki sokáig Budapesten tartózkodott. A szerencsétlen nem tudta befojezni tanulmányai mindannak dacán, hogy storgalmas volt. Kgyoiomi polgártársaitól oltórőleg nem kártyázott, nem járt kávéházakba dőzsölni.
Sokáig ne-tt tudták megmagyarázni Belgrádban lakó szülei maguknak, hogy miért nem vizsgázik fiuk.
Ez két hónappal ezelőtt beállított egy szép napon szülei lakására \' és. elmon doita, hogy micouda csapás érte.
Életuntak.
Saját tudósítónktól. —
Budapest, ápr. 29. Ma éjjel a Szondy-utca 37 | a. szám, alatt levő házban Fanton Istvánná ctelód öngyilkossági szándékból marólúgot ivott A mpntőket hivták ki hozzá sogitségüb akik a Rókus-kórházba szállították.
Szigeti Samu 28 éves temesmegyel születésű borbély-segéd ma reggel a Kőfaragó-utca 6. szám aiatt borotvával lelvágta ereit. A Rókus-kórházba szállították. Mind a kettőnek gyógyíthatatlan betegsége volt.
Hódmezővásárhelyről írják lapunknak hogy Szegfű Gyula 21 óvea volt kereskedelmi akadémiai hallgató főbe lőtte magát és meghalt öngyilkosságnak oka szerelmi bánat
Porosz herceg osztrák-magyar tengernagy.
Budapest, ápríl 29.
A király — mint a hivatalos lap mai száma közli — folyó évi április hó 21-én kelt legfelső \'parancsiratával, Henrik porosz herceg ő királyi Fenségét tenger-n&gTKT* legkegyelmesebben kitisvesai méltóztatott
--------
ORSZÁGGYŰLÉS.
Képviselőké».
Keidote egynegyed 11 óra után.
lünök : Gróf Apponyl Albert.
Jegyzők: Szöts tál, Illyés Háiint.
Miniszterek közül jclcu vannak : Szóll Kálmán, Lukács, l\'lósz, Fejérváry ás Darányi miniszterek.
Következeit a n#xikói törvényjavaslat tárgyalása.
Az 1. g-nál
Vlsontai Soma kifogásolja a javaslat szövögetését, a mely szerint nem lehet konstatálni, hogy a szerződés Ausztriával együttesen köttotott meg. A miniszterelnök elismerte, hogy jog szerint az önálló vámtorület alapján állunk. Tehát akkor csak kölön-kütön köthetnénk szerződést. Ha a miniszterelnök az utóbbit netn fogadná si, akkor ez jogaink egy részéne* koníiskáiását jelentené. Határozati javaslatot nyújtott be, a mely szerint az 1. J-ban Magyarország önálló rendelkezésének joga kitüntessék.
8*éll Kálmán miniszterelnök azt válaszolja Visontainak, hogy az 1899 : XXX. ftübályozza azt, hogy dacára az önálló vámterület jogának az 1876 : XX. g-tól lem tágítunk. Ennek alapján 1907-ig köthotünk együttes szerződést.
A szakaszt változatlanul fogadták el.
A a. §-nál
Plokler Gyözö azt fojtegette, hogy oz a szerződés ast az osxtrék iránytigazolja, amoly évtizedek óta iparkodik szerződéseket kötni érdekeink ellen. Ez nem Deák Ferenc szelleme szerint történik.
A szakaszt elfogadták.
Elnök az ülést felfüggeszt« Ue.
Következik
kereskedelmi viszonyainkat Maxi-kával való rendeaésértil aaolo törvényjavaslat tárgyalás*.
Molnár Jenő ast tartja, hogy a mi-elaztornek nincs joga a pártközi ^piény alapján indokolni a szerződést s nem biízi, hogy más indokot fel tudion W>zní védelmére. Mexikóhoz sommi *ö-zftnk. Hanem tisztán Ausztria érdekéről VAti szó. Közlekedési politikánk, szerződéseink más feló terelik kereskedelmünket. Nom ír tudott a miniszterelnök indokot mondani a jnvaslat támogatására.
Saéll Kálmán miniszterelnök: Dehogy is nem mondottam.
Molnár Jonő : Azok közjogi indokok volt«le. Hiába irnuk vozéroikkoket a Kagsur Nemzetbe, nem tudják indokolni a törvényjavaslatot. Szóló nem járul hozzá, hanoin határozati javaslatot nyújt lx>, liogy az autonom vámtarifa javaslata mielőbb terjesztessék be.
Gróf WUeaek Frigyes sajnálattal lát a, hogy a közjogi kérdés túrgyalásá-ná oly kövesen vannak jelen a szélső-bs on. Nem tartja elfogadhatónak n korményolnök azon érvelését, a mely szerint Vám kérdés a szerződésben nincs, Qiort a viszonyt legtöbb kedvezmény al&pján sznbdlvozzák.
Széli Kálmán: A szerződés nem tprifasnerződés, iittnom csak egy hat-hónapi kedvezményes szerződési viszony szabályozásáról van itt szó. A szerződés aiígkütésokor senki sem gondolt az psjtrák-amerikni járat szolgálatára, de igen arra, hogy Mrxikóhnii több ezer magyar állampolgár van s ezek érdokeit wvg kell védttii. Kéri a törvényjavaslat ai/ogadását.
A Ház általánosságban elfogadta a lötvényjavaslatot « elvetetto Molnár Jenő határozati javaslatát.
Szünet után. t .
A bosnyák vasutak, ■mtalovsaky Valér előadó beterjesztette a pénzügyi bizottság jelentését a nyák vasutakról. Annajv idején napirendre tűzik. Következik
* honvédelmi költség-vetés tárgya-
lása.
Sserb György előadó islmerteü a költségvetést. Indokolja az omelkedés této-Cit. Ilyenek az uj honvéd ruha raktárak
# hon vád tisztképző növendékek élelme-
zésének ttibbkőhjégei, a honvéd élelmezési raktárak léiewtéso is szükségessé vált. Eddig sgy volt felállítva de oz anyira bevált, hogy tobb raktár feláliiáiát vonók tervbe, K isktárak részérő legénységet képeztek l:i Mécsben.
Kubik Hela : Hol ? Hécsbon ? (Zaj szélsőbalon.)
Sserb György : Katonai fogház kibővítések is történtek, VH. kerületi fogház részérő pedig egy uj felügyelői állást szervestek.
A póttartalékosok kiképzése eddig hiányo« volt. E celnól as idén lő ezer póttartalékost hivnak bo &Ü napra. Ez >s költségtöbbletbe körül. A honvédelmi miniszter ogy honvéd orvosi "magasabb tanfolyam felállítását vetto tervbe.
A rangdijak léteio 150 ezar koronával emelkedett. (Zaj a szélsőbalon.)\'
Nossl Fái: Ez hallatlan!
t
Szorb György a honvédelmi miniszter szem elöti tartja a taüarékofstigyt, másrészt meg tesz minden iohotót honvédség tan&épcsségéneii fokozására. Kéri u költségvetés oJlogadásáu (Helyos-lés jobbfelől.)
Tóth János: A véderő a nemzet fenn-anadását biztosítsa és a trón támadását is képezi akkor, ha az nemzeti szellemben vezettetik. Önálló állami létnek, önálló hadsorog felel meg s c téren legkovésbbé felelhet meg az az elv: „Do nobis, sine nobis." Pedig a többség részéről éppen a hadügyi téren mutatkozott a legkisebb ellenállás. 67:XXi. szerint a véderő törvényt 10 évröi 10 évro kolleno meghozni. Mégis B óv óta- évről-évre provisorium utján rendezzük o kérdést. Fedig a véd-szervezet milliókat és milliókat nyel el. A delegációban sincs semmi ellenállás. Fár évvel ezelőtt a delegációk elnöke ki-jolentotte, hogy hadügyi költségek tekin-totébon elérkeztünk azon lépéshez, a melyen tul menni öngyilkosság. Mégis mi történt? Ugyanaz a delogácio megszavazott 60 millió pólhilelt, b azóta is miiulou évben omelkedick a költségek. A katonai kormányzat szollemo ellenkezik a nemzeti szellemmel. Mindon minister kőtelesHégénok tartia évonte programmot adni. A honvédelmi minis-ter ozt nem teszi.
Kubik Hóla: Smarn a civilbagázsok-nakl (Derültség.)
Tóth János: Pedig a honvédoiom fontosság tekintotében nom áll mögötto a többi tárcáknak. Az ollenzék sürgős arjttmenlumairo a miniszter nem érvekkel, hauem patentlrozott viccekkel felel. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezután bírálat tárgyává toszi ő felségo f. évi március j7-ikí köziratát, amelyben b. Fejórváry Gézát, n táborszernagyot arra kérto, hogy továbbra is honvédolmi mínisztor maradjon. 1 la az a kézirat privát levél, akkor annak nincs bolyo a hivatalos közlönyben, ha pedig az közjogi körirat, akkor az érvénytelen és olkotmánysértő. Mert ö felségo kéziratai csak ugv érvényesok, ha nzok valamelyik miniszter állal ellenjogyozictnek. Sértő az a kézirat azért is, mert az nem a magyar miniszterhez, hunom a táborszernagyhoz vhii intézve. Felelősség szempontjából ez nagyon fontos, mert a táborszernagy felelősségre nom vonható, A miniszterelnöknek kellett volna figyelni arra, hogy n kézirat a honvédolmi miniszterhez, ne a táborszernagyhoz intéztessék.
Ismétli, a honvédelmi kormány nem szolgálja azt a célt, amelyet a nemzet követel. Az összpontosítás eredménye az, hony nz osztrák hadsereget mindig megverték, (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) míg az önálló magyar hadsereg számtalanszor védte meg a hazát. A magyar nemzet lelkesedéssel mont bo honvédség fel állításába, őrömmel és szívesen belenyugodott, mert tudta, hogy a magyar honvédség csonka volta miult az oszirák hadvezérlet olkerülhetlen lesz. Ez az óhaj teljesült. Mert a mai honvédség nem egyéb, mint honvédcsapatok osztrák föjezéilet alatt. A honvédelmi minisztérium némot felterjesztéseket küld a közös hadügyminisztériumhoz és a többi közös hadügyi intézményekkel, a honvéd vezérkar közös.
.1, ........ . i >i . . > i —■—.
Báró JFaJérváry Géza honvédelmi J minuztor. A vezérkar nem disponál oz csak segédkezik.
Tóth János : Hát akkor mért nem
csinálta meg önállóan. Mint indokolással hogy nincs ulég vezérkari képességű tiszt a honvédségben.
Plohler Győző : Hát Münnich Aurél nem leuno kitűnő vezérkari őrnagy? (Nagy derültség.)
Tóth János szomorú bizonyítvány ez a Ludovika Akadémiára, a mely évek óta termeli a tiszteket. A közös hadseregből üO vezérkari .lisztet vezényelnek a honvédséghez. Leteltek- q^k az osküt ?
Háró Fejórváry Géza honvédelmi miniszter: A kik a honvédség kötelé-kébo igen, a kik nem tartoznak, egye-iöro nem. (Nagy zaj a szélsőbalon.)
Kubik Hóla; Most tapsoljanak oda át! (Derültség.)
Tóth János : Az ogósz honvédtisxtikar a germanizáiás irányéban fejlődik. WeBsl Fái : Szégyen I Gyalázat I (Zaj.) Háló Fejérváry Géza honvédolmi miniszter : Fogalma sincs I Először tanuljon ! Azután mondja : Szégyen, gyalázat 1 (Nagy zaj.)
Kubik Hóla : Rendre, rendre I Sohasem utasítja az elnökség rendre a minisztert. (Hosszantartó zaj.)
Tóth János : Akármily jó tulajdonsággal bír a honvédtiszt, nem halad előre, ha nom tud némotül. A honvédelmi tisztképzökbon az osztrák-magyar nyeivct használják tannyelvül. Hetenként ket nap csak németül szabad beszélni a növendékeknek s minden második órán német nye\'ven adnak elő. (Nagy Zaj.) Kubik Hóla : Igaz-o ez í Br. Fejérvry Géza honvédelmi miniszter : Majd válaszolok rá.
Tóth János: Hogy a honvédség nom önálló intézmény, azt bizonyítja az is, hogy nincs tábornoki kara, som tüzérsége. Az élelmezni íj Bécsben tanulják meg honvédoink. ). Uiagyar honvédség tartalékcsapata a közös hadseregnek s ezért szóló pártja nevéboa kijolonti. hogy a költségvetést noiu fogadja el. Hosszantartó élénk éljenzés a szélsőbalon.)
Száll Kálmán: Tóth által felhozott királyi királyi kéziratra teszi meg észrevételét. Kijelenti, hogy ez esetben nom történt mulasztás. Az iveket azért nom egvozto ollon, mert az nőin a miniszterhez volt intézve. S nem is történt semmi rendellenesség ez ügvbon.
Itfesoi Tál személyes kérdésben kér ezóL Felháborodásában az előbb azt mondotta: szégyen, gyalázat! A minister erro atyáskodó hangon azt mondta, hogy szóló tanuljon először h akkor beszóljon. Szóló holnap bo fogja bizonyítani, hogy )cszélni tud. Addig is kijelenti, hog, nem hagyja magát torrorizálni a miniszteriül, mert ö boválasztott képviselő mig miniszter bovczércU katona. (DorüU-
Br. Fejórváry honvédelmi miniszter tljelenti, hogy nem terrorizál, de azt még sem illik mondani, hogy magyar gyűlölő,
Szemore Miklós : Fegyver nélkül a ¡aza fen nom tartható, Azt azt olvol a coinmunisták is elfogadják.
Nem ki^án n hadsereg fegyvorzotévcl foglalkozni. Hangoztatja, hogy szép bo-széd nem menti meg n hazát.
Kéri, hogy az iíjui-úg nevelőiében játszón előkelő szerepet a céllövészet.
A költségvetést elfogadja.
Elnök a vita asztolta cl.
folytatását holnapra ha-
KépviseiöválasztásoK Franciaországban.
Fárls, ápr. 20. A lapok mind a választás eredményével foglalkoznak. A Petit Parísiou azt mondja, hogv az országot nom tudták megtéveszteni egy szövetség erőszakosságai, amely arról álmodozott, hogy visszaél az ország bizalmával. A Hitpello n választás eredményében m köxtár-ensáfj nagy diadalát látjn. A camarában as uj videnzék tehetetlen losz.
A La Lantomé azt írja, hogy a köztársaság olienlállt a fenyegető ostromnak, a melynek ki volt téve. A Le Sou azt liiszi, hogy Franciaországnak nem kell iéiuie a cezarizmus visazajöttotöl.
A La Hopublicme, Ubre Farol«, Iu-transigeant os L\'Eelairo kiemoli söt a Tenips is eiibmeri, hogy a kormány hivei kisebbségben vannak. Az Echo do Faris és a Voix Nationalo kizáratnak tarija a kabinet megmaradását. Droumont azt írja a Lábre Farole-ben, hogy a zsidóság a kormány támogatásával Algírban haduj indiiott elleno s óriás oróieszitésekel telt. Csodálkozik rajta, hogy mégis annyi szavazatot kapott.
Heaire, az orleánsi herceg képviselője örömmol konstatálja, hogy a tniniex-teriusn erősen kompromittálva van. A szabadelvű akció, u Patno Frnncaiso és a progresszisták bizottságai meg vannak olégedvo a választás oredménynyol és a pólvalasztástól is kedvoző oredméuyt várnak. Egy kormánypárti kóaviselő képviselő ugy nyilatkozott, hogy a kormány nagyon kudvo-zönok tartja a választás eredményét. Az eredmény az, a mit vártak: Párisban voroség, a mogyékben siker.
üfoszorszáy uj alkotmányt kap.
Köln, ápr. 29.
A Köln. Ztg.-nak joleniik Pétorvárról, hogy Oroszországban már most nincs többé szó a kétségbeesésnek egyes kitöréseiről; a forradalmi mozgalom a lakosság összes köreit hatalmasan löliz-gatta s #at-,a inozgalmat most torvszo-rücn ii^tézik^ A müvolt osztályok fokozott ügyoienimel kisérik ozt a mozgalmat s aaolífólüi legújabban a forradalmár diákokhoz és munkásokhoz a parasztok is csatlakoztak, a mire Oroszországban még eddig nem igon volt példa.
Fétervár, ápr. 29.
A finnországi városokban ujabban ismétlődő munkászavargás küvotkeztében á kormány elhatározta, hogy mógszün-loti a finn nagyfejedelemséget s mint kormányzóságot az orosz birodalomba fogja bekebelezni.
Kharkov, ánr. 29.
Plehvo holügyininiszter tegnap Moszkvából ideérkezett és tovább utazott Pol-tavába.
Pétervár, ápr. 29.
Kitűnő forrásból azt a hírt terjesztik, hogy a cár legközelebb uj alkotmányt
fog adni népeinek. _____
"LEGÚJABB.
*
A burok •xabadsánharoB«
London, április 29. Kitchener jelenti Protóriából tegnapi kelettel\': E hó 21-iki óta elosott 2u, fogságba esett 78 ós megadta magát 25 bur. Fokföld nyugot. részébe segédcsapatok érkoztok. Oranio északnyugutí részú.on a Hadonhorst sl-len intézett had müveletek sikerültek.
Protóriából jalontik. hogy Mayer Lukács ddaérkezett és Midelburgon át Hel-faStba utazott, nhol a burgherokkcl a hékefö\'tétolekről tanácskozni fog. Dolaroy Klerksdoi-pba érkozott. Roita és Jakobs Pietersburgba utaztak.
Az angol kormány forma szerint el-\' vetette a iiómet, francia és hollandus kormánynak ozt a kérelmét, hogy mozgó kóiházakat küldhosscne\'c a harctérre.
A Protóriából érkezett legújabb hirek szerint a béketárgyalás ogy hét óta kevesebb remcnynyol kecoegtet s hogy különösen egy-két nap óta alig van remény a béke létrejőve-telére. Do itt mégis ragaszkodnak ahhoz a folfogáshoz, hogy a bur vezérek sürü utazgatása kedvoző jelnek vehető.
Amatordam, ápril 29. Az itteni littr vezérek arról értesültök, hogy Stevn megbízottakat küldött Európába, akik Krügorrel és a többi bur delogátussal közölni fogják a béketárgyalás ered-ményét.
Párbajok a magyar nyelvért.
ZágrrAb ápr. 29. Tegnap folytatódott a párbajok sorozata. Iiafner joghallgató Türk főhadnngygyal verekedett meg és
bútorok
úgy kéHzpénzórt, mint részletfizetésre legegyszerűbbtől a logfinomabh kivitelié legjutányosabhan
Ehrentrea ós Fnohs testvéreknél
\\ Budapest, VI., Toréz-körut 8.
(Andrássy-ut kfixelében). Képes áriegyzéit ingyen..
sz
-rv-i

ezúttal a joghallgató\' lelt a vewMl, a kl tegnapelőtt két katotaiiiztet wbesiiett mog. Türk kiütötte kezéből a kardot és fejen, mollon megsobositotte. Hafnort kórházba szállították, a mely elölt nagy néptömeg gyűlt összo. A párbajoknak még folytatása leaz. i—a ..............
Miniszterkombioáclólc. *
— (Saját tudósítónktól.) —
Budapest, ápr. 29.
Bátran el lehet mondani, hogy ahány nap, annyi kalács, vagyis ahány nap Uoránszky halála ólb, annyi minisztor-jeiölt a kereskedelmi tárcára. Ma uj jelölt jutott előtérbe és — sportnyelven szólva — már a nevezés pillanatábau. favorit lett
Az a bizonytalanság, amely a kereskedelmi miniszteri tárca betöltésére vonatkozólag már több mint egy helo tartja izgalomban a politikai kedélyeket, ma ismét ogy ui nevot hozott forgalomba. Ez az uj jelölt Láng Lajos, kinek kinevezésében a beavatottak épen oly határozottsággal hiznak, mint tegnap Nagy Fercncáben. Valóság pedig az, ho)<y Széli Kálmán még ogyre tárgyal p. politikusokkal a kereskedelmi tárca betöltésére vonatkozólag. A döntés, amint
alá. ^ gyümölcsfák virágai az 5 fok Celsius alatt rendkívül sokat szenvedtek, A szőlők közül a hideg inkább a cse-
mo(?eíajoknak ártott
Nyíregyháza, ápril 29. A ma éjjeli fagy gabonafélékben ós az érpábuu, a miut utár látszik, kárt okozott. A csemegeszőlő -lelcpitvényeket egészen lönkro-tettc,
Szilágy-Somlyó, április 29. A hőmérő az éjjel — 6 fokot mutatott, erős lagy volt. A levegő ogósz napon át állandóan hüvős ós szelós, A kár gyümölcs-és szőlőkben mindinkább fokozódik.
Szont-Goithárd, április 29. Az északi szél megállott, az éjjel beborult, Reggol 8 órától havazik.
Dcodra (Bécs megye.) Itt állandóan olyan hidog időjárás uralkodik, os reggel ro mindig nagy dór van; a vetésen-bon, különösen a \'gabonaneniüekucn, a repcében, szölőkoon ós gyümölcsösökben a lagy igen nagy károKat okozói\'. V
Szigetvár, ádruis 29. Itt és a vidéken már olóbb a korai gyüniölcslák elfagylak. Kt utolsó két nap reggelen dér volt, ma reggel pedig fol óráig havazott, do kar nem esett. A havazás után most eső esik. A vetések mind szépek. A szőlő jói áll.
Kózdi-Vásáihely, április 29. A tartós hideg után ma «oggel lagy volt. A gyümölcsfákban tett kart megailapitoni még azt tegnap megírtuk,"a *hót\'végére" vá^\' í nemieket Jelenleg is hideg van ós észak ható. V 8201 íul-
Vetések pusztulása.
— Távirati tudósítások. —
Az idei enyho télnek már is meg van mindenfelé az egész országban az ab-normis utóhatása. Holnapután már má-
{\'us elseje lesz és az einoereknok téli :abátban, melog ruházatban koll járni az utcákon. Az ország minden vidékéről fagyot és állandó liideget jelent a távíró. A vetésekben, a tőzsdo irányzatát tekintve, még eddig jelontókenyebb kárt nem tett az országos fagy, do a gyümölcsösökben mindenfelé igen nagy károkat okozott.
Az ország különböző vidékeiről mai távirati tudósításaink a következők:
Pécs, április 29, A napok óta tartó hűvös esős idő után ójjel orős havazás kezdődött, mely a reggel folyamán szakadatlanul tart. Ily késői havazás nálunk egész ismeretlen jelenség lóvén, hatást a veteinényekro megítélni alig tudjuk.
Jászberény, április 29. Ma ójjel erős fagy volt. A szőlőkben óriási kárt okozott.
Cegléd, április 29. A ma éjjeli fagy a korai szőlőkben sok kárt tett1
Bainssa-Gvarmat, április 29. Az éjjel az egész határra kiterjedő dér ÁPh, három fok hidoggel. A fagy tönkretette a gyümölcsöt.
\' Barcs, április 29. Napok óta -télies az idő. Ma reggel hat órától bő havazás.
Kalocsa, április 29. Kót nap óta kemény hideg van. Ma rej/gol erős északi szél fujt, száliíngó hóval. A répavolés a dombos vidókcu elpusztult.
Or6ova, április 29. Az egész éjjelen át tartó nagy liavazás a környező begyokot teljesen fohór köntösbe Őltöz-totte. Most erős havas cső zuhog. Az első fagyok itt nagy kárt nom tettek, mort a gyümölcsfák legnagyobb része korán lovirágzott. Annál nagyobb bajt okoznak a kolumbácsi legyek, melyek már ogy hót óta nagy rajokban szállingóznak. Dacára aunalc, hogy a marhákat éjjol legeltetik és a hatóság mogtotto a szükséges óvointézkedóseket, már eddig is több állat esett a legyek áldozatául.
Lúgos, április 29. A koluuibáoai legyek első raja április 21-én lepte ol Krassó-Szörénymegyét A rai oly orős, hogy sok helyütt a marhákat ki sem lőhet hajtani a legelőre.
S.-A.-Uihely, április 29. Mult éjjol itt és a vidékon fagy volt, mely a gyümölcsfák ós a repcoföldok dombosabb _részét tönkretette. A különben jól álló vetésekben ugyan még nem tett kárt, de azok a »zölők, a melyek itt-ott korábban hajtottak, a fagy alatt eleget szenvedlek.
Deós, április, 29. E hó 47-én és 28-án éjjel hóharmat volt itt és a környéken, mely aok kárt okozott,
Zdah, április 29. A hőmérő híganya egymásután hat éjen sülyodt a fagypont
BUDAPESTI HÍREK.
— Győztek a munkások. A Nicliol-son-gópgyári sztrájk végoi ért, még pedig a munkások teljes győzelmével. A
Eyár igazgatósága belátta, liogy a mun-
ások követelése legalább is méltányos s mikor megtudta, hogy a többi munkások és szakiftervezetok is támogatják a Bztrájkolókat, semleges békéltető bizottságnak vctoite alá az ügyet. A bi zottság hat nagVttyérosból ós hat munkásból állott. Tárgyalás alá vették a s/trájkolók kívánságait és követelésüket minden pontban elfogadta. A sztrájko lók erre tegnap roggol ismét munkába álltak.
— Szabad a Stefánia-ut! A szociá listák május olseji körmenetük alkalmával végig akarnak menni a Slofánía-uton is, do a főkapitány ugy kívánta, hogy változtassák mog az útirányt, mert a Stefánia-uton sok a kocsikázó közönség, a melyet a munkások tüntető körmenete megzavarna. A szpoiáldomokrata-párt a főkapitánynak eme határozatát meg-fölebbezte a belügyminiszterhez s ma a lapok azt jolentik, hogy a belügyminisz-tor megváltoztatta a főkapitány végzését és a Stcfánia-utAt átengedto a szociális-táknak. Ezzel szembon a főkapitány sajtóirodája azt újságolja, hogy o tárgyban a minisztor semmiféle határozatot nem hozolt. A valóság az, hogy Rudnay Bóla főkapitány maga változtatta meg előző intézkedését és póthatározatban értesítene a körmenet bejolontöit arról, hogy a Slofánia-uton is szabadon végig mehetnek.
— A buffet-dámfc. Vigan búcsúzott el a mull esztendőtől Wimuier .György honjosmester. A Somossv-mulatóban egy szephróban znjos murit csapott Wapatics Júlia buffet-liülgy társaságában. Patakok-bgn folyt a pezsgő, még a cigány kalapját is pohárnak nézték s színültig töltögették meg a habzó nedűvel. Ujóv reggelén Wimitier, a mikor a katzenjammero is elmúlt, azon vette magút észre, hogy hiányzik ogy , százas bankója. A pénzt hölgyén ketépte s mert ez nem akart ludrn az állítólag eltűnt százasról, feljelentette Wimmer Júliát lopáö mialt. Panaszát, dr. Agorasztó bíró elnöklósé-vol, ma tárgyalta a büntető törvényszék, a mely ozonban dr. Oláh Dezső védőbeszéde után íülmcnictto a szép vádlott-nőt A bíróság ugyanis, ^egyedül a panaszos vallomása alapján nom látta be-igazoltnak a lopást.
— A hordárok védelme. Majoros István elnök és Méhes János vezetése mellott tiz tagu hordár-küldöttség Járt ma délelőtt a főkapitányságnál, hogy pártfogását kórjók a nomrég megalakult Köz-szolga-ipartársulalnak. A küldöttség szónoka előadta, hogy fpartársulaluk azért alakult meg, hogy a hordárokat, kiknek unyagi sorsa az utóbbi ídóbon kedvezőt-
Gazdasági magvak beszer2©5$nef
kérjtlnk les zálütett ajánlatot
Frommer A. Hermáim utóda
ma&keroskedéséből
Budapestén
Különlegességek:
inagns calrakópességü fűmagvak, quedlinh
i
urgi répamagvak,
arankamontes lóhsxe és lnoirai
ólumzárolt zsákokban.
lenné lett, mogóvja a különfólo hordáf-vaiiaiKozok szipolyozása ellon. Rudtiay Béla lökapuáuy pzivesen fogadia a küldöttséget, eiianiorosót fejezte ki mozgalmuk toiöii ós zijelenieito, hogy a maga rószeról is föltóllenül támogatja az ipartársulatot.
— Nagytakarítás. A főkapitány ma reggei a lovaros több kerülotoben raz-ziat tariaiott. Az V. kerületben 2ő, a VI. Kerületben 03, a Belváros területén 21 és Kőbányán 27 közveszélyes egyént lattoziatiok le. Mindannyiuk ellen meg-indult a kihágási eljárás.
— AmílJlós örökség miatt folyó bünpör két hét óla tartó tárgyalásán ma iratokat olvastak fel. Ujabb tanukat is hallgattak ki, akiket tegnap Polónyi Géza védő bejelentett. Iiéloi csak a hót végóro várhaló.
— A ronüörség hírei. Kern Antal 81 éves kintornás ma reggol a Magdolnautcában lugkőoldattal megmérgezte magát. A meiuők bevitték a Rókus-zórkázba. — A kőbányai felső pályaudvaron egy tehervonat elütött egy ismeretlen íérflt. A rendőrség azt hiszi, hogy a szerencsétlent Lovász JózsefncK hívják. A Rókusban ápolják, do eszméletro eddig nem lért. — Beér Ábrahám vósnöknok KrzSébot-körut 24-ik számú üzlete az ójjel kigyuladt A tüzet a kerületi tűz-Őrség lokalizálta. Boer kára 1000 korona.
— Figyelemre méltói Az építkezési idény kezaotónél célszerű az általánosan ismert Kronstoiner Károly gyári cégre, Bécs, III., Ilaupt8tra8SO 120. a ügyeimet fölhívni, melynek gyártmánya, víharmentes homlokzatfostéke, folyton növekvő kedvelt-Bégnek örvend, az összes o szakba vágó érdekkörökben. A dus tartalmú minta-kártyát, mely 0 uj szecossziós számmal lett bővítve, no mulassza ol Bonki besző rezni.
vozott. A leány kint maradt az utcaajtóban b a távozó legény nlán nézem Tornai u sarokról le&io a leányi » uu-kor lútta, hogy egyedül maradt, odalopott hozzá és rászólt:
— Hát ez különb logény?
A leány nem feleihetet racrt & V gény a kezébe volt doronggal akkoit.1 sujiotl a fojéro, hogy menien összee;0ll ós meghalt. A gyilkos legényt leiartoz* látták.
Brázay-féle sósborszesz.
Nagyon ajánlható a sósborszesz, mint a fejbőrt és a hajat a gombacsíráktól
tisztító s/.osz, s ozzol elojét vesszük a hajhullásnak és a kopaszodásra vezotő korpásodásnak. F.sto lefokvés előtt és reggel íolkolés után a fojet jól moisuk meg 6Ó8borszo8zszol.
1 nagy üveg ára 2 korona.
1 kis „ „1 „
HIUEK MINDENFELŐL.
— A király Budapesten. Bécsből jelentik nokünk, hoj.\'y 0 felségo a király ujabb megállapodás\' szerint május hó 5-én reggel érkezik meg Budapestre.
— Végrehajtó a ki kártyázik. Szuhán Fabrián Lajoa községi végrehajtót ós családját vasárnap reggol nagy vértócsában holtan találtak. Fabrián szombaton délután bouézett Varga fíyöigy korcsmájába. Előnbcsak borozott, később azonban már kártyázott is és elvesztetto a nála volt hivatalos pénzt. Hogy visszanyerje, koronára játszott, de hajnalidé már elvcsztotto vagyona roncsát, kis házacskáját is. Fabrián hazament s borotvájával keresztül vágta még alvó felesógónek és négy gyormekének u nyakát. Mikor a véres munkával elkészült, kötolot erősítőit a gerendára s azzal fölakasztotta magát, s hogy biztosan meghaljon, a maga nyakát is átmetszette.
— Kft a különb legényt Tornai Lajos szentgyörgyi szabólegény régóta bojárt Gresz Mari varróleányhoz. A szerelmesek a minap valamin összezördill-tok h azóta a loánynuk más udvarlója akadt. Vasárnap este Gresz Mari ogy Pangi József nevű legénynyel beszélgetői\' a házuk előtt. Esio a legény eka-
KÖZGAZDASÁG.
Országos vAsáro\\:
Stúji\'u l-«iu: Alvjira, Orliui, L\'obrv, lUüi. Boay hiti. C.4UÜ, Guuttfc, Ci\'jiuti, Ucvciiy. l>o»í«r Ulciiizcnlniirtoa, Ezred, Keli&uOlnOlf, (Ivíkóiiyerfí» (¡yejg)óditi<>, HcU\'«,knkur«,KMtoa»ltt<, Kliloieim* X.U«;ti>ánya, M«l«i, Malaczka. Mura-
(indahcly, .Nafyalmáv, Na$yi(aJ6!(,
Sloniía, bun\'.ny, tzcnl|uUaúnl, fwükajiLfm, \'fót-viuad, Vtdany, Zlio.
\'Budapesti gabonatőzsde.
Szilárd irányzat és nagyobb forgalom mellett 10.000 métermázsa huza került forgalomba 2 és fél fillér mngu-abb ár mellett.
Maryar buza ápr.-nt 8.M-S.94, lloia ipr.-ra 7.28-íJtT, Zab ipr.-ím 8.6(1-0,»7, Tenccri 0.—
,. / x BnAapaatl wrtilrtSrode.
I\'IJtiísdín kóUcUtt: Otíttit hlUtrÍMV t7l Majyaf BiUlrúizríny tóO.CO Jelxáloj bank 4(5. rUiuamur&nyt Uri. OezUák iUapr. CW. . Ma-tyar hllclrtairinT Manar < wltalókoaaraiiy. iradiklSO. Korcnajándíl: V7.W. Utzamlloliban 430.-- Jel/. Lank 465. nimiuatuÁuyl 608. OnU m»fyar illamraaut ri»zrítiy 6T1.C3 Dili raaut 05,— N&uel bitód, intaka 117.85. Yillaioo» Taaut 51.4-OudapeaU közúti vuut 616.W
V Béoal vrtiktSaada. 1 -
B«o>, <>rllli 2,9 Oaxlrik Lltalr. «Tl.-M&iyír thitalr. —.— Otítíik-maryar álUarafatl tUrténj CT0.75 4 aaAaaléko« jnaiyar aranyjázaáék 118.84 Magyar koronajáradék —v~. dili tmuI
A kttxpoati vásárossrnek érs
A mai fvrialom iaea gySn.\'o volt <•• az üolrnl nlkltk ara r.fikkciit Olcaobh l«lt » Jjal ¿» a hu*, C*ak a baromfi Ara rMolkoSatt. As Idri oatba d»-r.tljja i korvua, lyuk darabja 140 lillcr, kappan 180 fillor. A \\i(likról küldOtt hízott klIAta ICÚ (iU. pulyka kilója 120 (illír. A marhabul elrüt 144 fllUrt siegyH 11« fit\'ór, hf.lulIM él reiMvOft ÍM nUérfit inrrUlc a mé«üro«ok. Tcavaj klkij« Jd>) fillér, Prlai ojái tuánodroudJ áru ui darabot olva.ilak 8 korunkért
Ferenosváresl sertésvásár. (Hivatalos jelentós.) Készlot 107 darab. Erko-zett 878 darab. Összesen 980 darabo. Eladtak 005 darabot Maradvány 785 darab. Mai árak: Malacz 80 korrona páronkínt 120—180 kilogramm súlyban 100-180 kor. 220—280 Tólós 98-104 korona. 320-r-380 kilós 98—100 korona Öreg nehéz, páronkint 400—500 kilogramm súlyban 92—98 korona 100 kiló-grammonhnt éló-sulyban. Páronkint 45— 50 kiló és a vótelösszeg4 százalékénak elengedéso mellett. A vásár lanyha volt
NyomatoU Székely Viktornál lludaptitea
Szenzációs találmányi
öaswaxnaté éeUriUalib*nlw<U*U4**í«d*lMaz«
m«lT nappal agy kU li.Uba htlvc^ljT éJlíS
FPHUOiuEfl MÓZES ét RAI
r 4«t-, («kér. 4« .oaeaatiaráaAbea

öaazoraiva.
b»n ré«xo»8ln«k. falafon ~
Arj«t)iék é« kicéaatre Mnautra kOMaUk-
REGÉNY. A toiiger titka,
— Egy szóval és röviden: törvényes rajv törvényellenes dolgokat akarsz-•
CJolekodni ?
— Erre igy egyszerűen és röviden cent tudok válaszolni, mert mi is a tör. vény ? Valami, áruit"" az emberek azért ciináltak mef, hogy ezen az alapon és d/jcn az iriuiybnn fogják a közéleteti tfbut\'a társadalmi és állami rendet szabályozni. Do a törvények változtak és Távoznak az emberekkel.
Valamikor törvény volt, hogy aki parasztnak született, az hűbéres volt, a ntmjs ember házában igavonó. Azután u;yanabban Ss a megelőző időben törvény volt, hogy bizonyos emberekot adás-vevés tárgyává lehetett tenni, ezek rabszolgák voltak, kiknek a rabságban született gyermekei is a rabszolgatartó tulajdonát képezi, hiint ahogyan a ló csikaja, a tehén borja annak tulajdonát képezi, alyé az anya.
Es amint a kutyakölyköt a vizbe lehet fojtatni, a kutyát lo lehet lőni annak, a kinek tulajdonát képezi, épenugy kényo* kedve szerint rondelkezhotet az ember annak a másik embernok az élotével, a **ly másik ember néki rabszolgája volt.
(Folyt, köv.)

/
Werndl fegyvert
r
puskamüves által kipróbálva legjobb karban 4 forintért, t&ltányeket « krajcárért és . feg^versaljat 70 krajoérjával jótállással utánvéttel szállít
Heidlberg Tivadar
Budapest, Váol-körut 6. ssám.
Szerenosés korcsmáros,
Komaárosok ét vMtfégttUk kiir».
A gyárak sokoldalú tanulmányozása követkoslében, ahol a pálinkát készítik meggyőződtem, hogyan kell kazán nélkül készíteni olcsó, jó és ártalmatlan pálinkát Kren mód, által meg van könnyítve a vendéglősök dokja.
As én könyvöm mértanit, hogyan kell szilvóriumot, törkölyt, kukorica és moggy-pálinkát, konyakot, rostopcaint és más jó féle pálinkát készíteni. Tanít, hogy hogyan kell savanyu, romlott és szín nélküli borokat javítani. Borkóstolás és megismerés melyikben van vix. Az egész korcsmáro sokra vonatkozó törvény, a pálinkafözésrő és büntetésről sth. Minisztori rendelet , felügyelet ügyében, hogyan ixerkesxtendő-különféle kérvények.
A kfinyv éra • korona.
Aki a pénzt előro küldi, kap 10 százelé-kot és bérmontvo küldöm. Az összes szükséges sxerek beszerezhetők én szeszüzlo-temben. Egy hoadó pálinkához való szesz áru 4 korona. ,
Hadován Popovios
szeszüzlete a .Hattyu\'-box.
Újvidék (Bácsmogye.)
XV. KAroly-kSrat so.
(Károlykanirnya.)
KASTNER ADOLF
Bndapoat.
VII. KlftHÜHrt 54.
Nagy raktár
legolcsóbb árak és gyors kiszolgálás mellett
Rajoiilii, porceUán és terracotta árukban.
F Kerti díszítések, alakok és tftrpék nagy választékban.
Arjogysék kívánatra ingyen és bérmentve kaldou k.
Gsízfürdőben.
lezszebb, logt^émégeáebb helyen minden igényeknek raegfelctö szobák lürdővcndé-teknuk legolcsóbban kiadók V
Hanvay Józsefnél«
Frimm, hülyék intézete
BUDAPEST, •
yil, Erzsébet kirátyne-ut 15-17.
a Vároaligrotben.
KIkip»»h«U«u littlyák, ryanfa alm4jaak 4a aakóroaol: tiuit*. mii 20 ír 6U <01 fenn a !«*•
^¿¡to&TZLum klállltAton kl tel« tantetra,
_mot eliameró Irat birtokában rar, _ «a. 4a ap. klr. reltér^ort-mRpta.bb olta-woráaánok. Kddlg tóhb mint/ö» nöreudék lett a legjobb eredménnyel elboctátra, kii magukat Uti-tauégeten fentarW képetok. . .
A beiendeié» a Icpilabb 4» as egittságflnl követelményeknek raetíeleló. .......
Felrelelek a rallA. ét korra raló tekintet nélkal aaskóióltetnck. ¿11« végéig U. Idót\'bb hülyék tiá-mim állandó oiroal fela*y»let át ketelét ét « le«-txeroUtíjljctebb ápolta nmllett kálón otítily un
^\'emIui mértékeit ára kMta »»obák kálón ápotó ral megoiyeié« nerlnt. • ....
As IntAiet telefo.i ótetekM léténél Mr ét a eillv .-no* rarut (M <eum kftnit kltéró-állatkert) által WCmy nren elérheti.
Kívánatra pro«pekt»at 4» felvételi feltátaleket la gyen ia bánc-atre kftld kii kin ok
oe igcMQatótdf.
IXarmaSIk kladAa. Ötfldlk aaar.
UJI Mogjolent UJ t
■Alkttlftxkototlon utmntató árdokfesalW raaalatakbon g*xi*g kAlaua
FÉmrZAaC SZÁMÁRA. Bűnök as UJuság nemi életében-éa azok hatásai a férlkorbau. »r. errioBB TIVADAS.
TARTALOM i A nonnálit nemi élei Rredendó barik. Tarbalt «»Iádból raló leaxármaxáa. Fajtalan!iodó a farmekek. A «ordító Ifjutá» texjtáii bteal. As tafertótéa. UaaftmUa. Kk«»pousA»A. Swrelam «■ nemi élet- Ideáll* uerelem. FUrt. yttaaaxek. Bnakl Motelein. A nemi rtuzaáló-sitnányeL Nlnca UUkoe botex-Kordé nareláa a tanácaok. A _ károe batáaa. Krdokoe aaatok. Kai rrófymód. Mofrendetlieló a «arain; ?e»i VX, Trríx-k8rr)t 44. *.
\' el&ieteson b* Ideodí 20 SUáx
a« a
sr.
Budapaat, VT. Tarér-kSrnt 44. I. aaa. Ara S inra páu olfiieteeon be Ideadó SO SU\' pMUrJ eayaa. nieora« »Art a>4tkai«4e.
KÁVÉ és TEA
1 kiló Háitartáit (Ilten Jó) 1 kiló Varaony (Hortorico)
1 kiló Portorlco (1«. a> 1 kiló Cub« (finwm) 1 kiló Gyöngy (Tinóm) 1 kiló mocca 1 kiló ui(K.4a Oe<fia.) 1 kiló arany Jára 1 kiló arany Járafl« KOUaOaan ajánlom
költ Un 1" kiló Yoítm Pórk. (Íj. Jó.) 1 kiló finom Pórkölt 1 kiló Cuba Póikólt
* Hl
írt í.ao írt 1.30 frt 1.60 frt 1.70 frt L60 fii 1.40 frt l.«e írt IAO frt LSO nta frUaen pór-
frt 1^40 frt 1.SO frt 1.S0
Kávéhoz csomagolható
:<4 kiló Mandarin, raAst. kor. m frt 1.60 1 8 kiló Mandarin, oaáaa. kar. Z Irt SA 1 4 kiló Háitariáil * frt 1.A8
1.8 UU BAxtaxttal P" írt 8S
411 kilóa poilauáknál (melyben n tóbb lajla ia knldhetó, már I* ridákre u teljf.en bármantve elvámolva kflld
BALOGH LASZLO
kAv4- 4a taa kivitől! flalaU Budapest,
XÓOzIet: VZZ., KotUnblUar-ntoa 13IF.
Fliktlzletck:
Vt, Do
ut ie.
és balhéiya^ ehsmert legjobb óvszor, eredeti párizsi csomagolásban, orvosi teklntélyeh ajánlata szerint teljesen biztos és árlabnatUo lucttlja 2, 4, C, 15, 10, 12, 10 korona Copolte-americans (rö.ldi tucr.atja 5, 0, 10 koroua I)íaua-öv (bavi Kötszer) 8—-11 korona Dusán fol-szőreit raktar: irrigatorok, fecskendők, suspenaonmnok, cs. és kir. 6zab. Kc-letí-féle sérvkötők, hoBkőtök éa görccér-barisnyák stb. I „Anto Tarloal Bray-! OJI s
Orvosilag ajánlva, logczélszerüíb női kQlönlogessógl
Képes árjegyzéket zárt borítékban küld:
J
orvos-sebészi tntt- és kötszer-gyár
Alapítva 1870.
BUDAPEST. XT. kar. Koronaher egr-utoa 17.
UWI
SON
AMOTA\'I RAKETJEÍ
EGYEDÜÜffiS RAKTARA MAfi\'íA^S RÉSZÉRE
KERMTŐBÖR
BlIDAPESTWSTÖfIK
kmm U. ím.
I kéMpénzért wgy részletfizetésre legolcsóbban
BUDAPEST, József-körut 26.
I
Képes ár]eoy2ék Ingyen és fcérasstve.

BERüSTEIi
Dus választék egyszerű és diszbutorokban
kixáróUf BalvAroa,
Ferenc lek-tere S. I. ent.
A haj ujraiMSül
Nincs többé kopaszság < i
Brr ktváW axer, aaly fárlnak, nönok a.
rvarmakeknak affT«r*>>* erSayMl haja,
U&loafttt*». Hasaka4Alyo*»A a bftJonJ*«
rxlgg/úirrW* «• korpda, vAraa, p8ra»«é»e> fojít ia aftríalU, honn^x*. n6T».»tL va:ai«» nobé*s4 4» aelymtoa* Uaat » hajat. i
»¿¿rt baj nólKfll vU.íokapja er»
«atf a«U4t A. kopaai fajnál a Ua.\', »ho \'p. a •ro^dtí.ók 4a aacnifUiai oJr*U*vá»eiri
,4,AAmvrtiáb.n „Vor^iÚVi r.lt xh\'.t Kf r-tililtak fel, wety H«í«a á< -ylny.iiO du» ho f-\' wirt. Minien a l.oracru» U-vt-n r.d»ei,y.V«« ktuiWf, nem cmi\' k h-»#«i ftítilátol «r^k^ i:iart lit«? » !e|fí;ioa:i.>l> f^V\'n-.k »voi árir»li. .«
Kint» niii&ii o\'< í)» 7 ó<r,i-.< r.iy rr-kclnák n»k# ó« w>ea*rav h»,uör-.ij nm<t> ♦;v»»«\'■«« Inj a. nüi.t rvdVe, ur/ lílrn, in\'-t.r • ro-, a^Ckees ran ó. efé<<hejaí»*» eel.o. a fYCTroek\'.Oc. oilat x MnCUek folyton ki tu
Ar a-if» ve*/ iryiwekek betet«<*e yyeltan jp. talttilj* a nait» u»ulu»k, uk » ltií:i*«/e
♦t« $ U4-J(t ticvljt. I)e kl kítiUedhetntk «».i ti.-.t ,.l«s tt^I ekkor, niUÍSn ne
kviV.l *ivt ej au UiJu;J> lov<) ran, ej» lyei. Uy cay.\'uukll: e.ewuei. UjJuk naraklhetóe»-c\'uhtA kHea; aen> tíx
Jltcos montflá* tObbá a korpa, a baJhvUAi, a1* koyaaaaárnak, mint axt a fonti kóy mu.itja.\'
Klr. ■ mé| I
moetoraá F „ ..
ron Diejr rolUm clí«cdv» ée r8ftón uj bajnórxel "\' \' r Kdéná fiófnJ, 7M\' \'
r. ó fnneá«e Hobeuollam hercrefnó : ,,Kirek úr«* Loracrint". — Mtlikó MurtU éplló-ná Kraja;)ke (Ná.netorazáO ! >, A I^rarrinnal i Die« tolUm elíficdv» it r(ftón uj hajnórxel lidfieti eU." - ZIcliy Kdéná «rófnJ, Zlcbv/aJra ; ,„Sriro»k<dJen axAmomra nu~j 6 is Crenevilla etil\' nónek 1 Ortg Loracrint kOldonl." — PwUák Una
uro4, Laibach : ..Minthogy a Loracrín hitáaára
paa« roltam áa náhinv hónap rinját kotdtom haaináinl. Mo»t
plitt at ón Ujrar. u f(ítl f\'.jfcAróm • BrB bajjal ran fedve. A mir« «ok orrot ifrtKvolt kóper, axt at On I>oracrinJáral alírteui." — Neu-mann F.. ur, Haeet: „Nile iok mát ««tri wlmőnr. te\'entll baimáltam, »Jdlz at ón Ixiraeclnja rilobar»; reodiJaiot lialáta volt. r\'c7 kopatt ránt melyet\'* mir lisfóta birtum, lton esépon uj hej fed be." Ehrlich Jóuef ur. Jublonert: \' ,,F.<y bclejióg követ kettáben e|iu najiatom elreittoUem át I Bret Loracria haaxaálata ulán elóbbl duahajnSváeemei" risttatiyeriein." — Síiná«r R. uiri, nudapeet , .Evek óta »leoredlem hajhtillátbin ; mióta at iLoracrlnjJit ha«inilom, a hajhuliáa mo;«i\',at, tót uj !hajnir«t\\ eredményeiéit."
i A Lovnoi La álUl a hajtó Umét ryókerat ter! |At uj baj oodáhtoe ryoraa»it(al bujlk kl a bór ¡alólet no. Anyák, kiknek kit leányukokk hala >8-;rid át ateinmelláthatóla« majdnem Uljeien áleHelen ■ eren remek aiar ctodalalot liatitától kOlónótan a lennek ragadtatva. Mialatt ex a kétlllineny a fol ¡*Attoknél a koroa, iiajhullát ét ko^att«a<ot gyó liyitja n«|, addig minden anyának fontot tudni ¡noty tan ngy aior, mely kedvenceinknek gyónyórO \'kaJfooaM axorot.
I Ugr nagy Öve« Loracrín ára, mely tébb bólf el-Itart 8 keronA. 8tálUUtl postai uUnvétUl
páca ( \'Utal:
nUla<M bakOldáte melluU as európai

M. FEITH,
Wien, VTL, MarlahiLforetrasse 38.
jSaktér Bndapoaten PJűYKOVJtCli kOJLLOB, <ror«ii>Unál, XV., Zláoal-ntoa 9.
Ezan hlrdotét ti*itaaa4rUUa
FIOYELMJEZTETÉg»
módon atAnoxtnUk I UUvolUon vinaxti nTlndon malynak osbnjogyón 4a oaoma|(jAa » fonti * \' aerék
* fonti fal hiányaik 4a nain tí»«U a Lovnorio A faj 4a mir tórváuyoaon ba van ái
toj 4a »ir tÁrván; rrarra, aaonkiTtU Küada* 41 »an ál ral
vef mm aradatt
Oirezágszeirte"
leejobb i-i lejblrtoaabb batátn arctiépltA tter a Vüj-orém, moly három nap Alatt tx areot bittony puliárá toíil, a m&jfoltot, pörteoétt "" iltía, klilmilja at rrcrijicokat ót fi arcnak ... Odo trint kolctónói. Ejy nagy tágely U korona,c hoiiávoló htrcaFAy-aaappaxi 1 korona. W(»»y-f41# | moaddvis. A raoadóvlirk királya, moly az arcot, hófehérré teaxi ét képet a io<b*ri>.<l>b arcot U há> íhérró ét báríonr ptihárá tenni, korona. — Kapható uyyodnl a
eltáro-ifju áa
rom nap nlatt hófohérró ét Efy nagv uro» « obb titok
áraony ptihárá tenni.
lopiA«yobb titoktartá« mellett a feltaláló it »úiiiló
Orósz IVagy Fereno
D\'órriweriáJiban H.-SroboaiJín. r
LfTtnolt kapható a hirat HaJduAoi p«4rS 1 <Ja-, bot 60 fül ár ét a kipróbált U5 éTké* li»adá»-«Ueoi
Auaemla-»or 1 dobos 1 kor.